Poroszlón a 20. század közepéig fennmaradtak az archaikus népi építészet emlékei: az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetekkel és mestergerendával épült lakóházak. A Máramarosból leúsztatott tutajok egy részét itt fűrészelték fel, így az építkezéshez szükséges faanyag az első világháborúig elérhető volt helyben.
A kemencéket az 1950-es évekig beépítették az új építésű házakba is, 1910 után a boglya formát felváltotta a szögletes metszetű kemence.
A kő, mit építőanyag már a 18. században megjelent- a földesúri szabályozás szerint a kéményeket ekkor köteles volt minden jobbágy kőből építeni. A helyben található nádból is épültek lakóházak, általánosságban azonban elmondható, hogy legnagyobb számban a föld falú házak épültek Poroszlón. 1945 óta gyöngyösi és Gyöngyös környéki követ is használtak az építkezésekhez. A tetőfedésre elsősorban nádat, vagy a helyi fűrésztelepen készült, ám drágább fazsindelyt használták.
Az alföldi területek jellegzetes épülete, a tüzelős ól a jobb módúak portáin épültek A szegényebb gazdák a lakóházzal egy fedél alá építették az istállót.
A poroszlói Tisza-táj népi építészete
Bakó Ferenc a népi építészet jeles kutatója a Poroszlótól Kisköréig húzódó sáv településeit vizsgálva az egységes történelmi múlttal rendelkező területet egy csoportba sorolta. Ehhez a kistájhoz tartozott az egykori Heves megyében a Tisza partján található Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Tiszanána, Kisköre, Tiszaörvény. A közös birtoklástörténet folytán Kömlő, Tarnaszentmiklós, Tiszaörs és Nagyiván is ehhez a kistájhoz tartozott.
Ezen a területen a Tiszán érkező épületfa szolgált alapanyagul a mestergerendák és az alföldi területeken elterjedt fűrészelt deszkaoromzatok alkalmazásához. A Tisza mentén található természetes építőanyagok használata, a nád, vessző sokáig jelen volt a helyi építészetben. Bakó Ferenc kimutatta az északi területek kulturális hatását is: a ház középoszlopa, vagyis a boldoganya, valamint a tüzelős ól istálló megnevezése a palócoktól került a Tisza mentére.
Legfőbb jellegzetességek a terület népi építészetében a deszkaoromzatos házak homlokzatán az előtornác, amit az eresz megnyújtásával, alátámasztásával értek el. Ezt Kömlőn „ásítónak” nevezték, gyakran az oszlopokat díszes mellvéddel kötötték össze.
Erre a tájra jellemző a téglavörös szín alkalmazása az épületek díszítésénél. Téglavörös színt kaptak a deszkaoromzatok keretezései, a mestergerenda és a vízvető gerendáinak végződései, a falak mázolt lábazatain, a tornácoszlopokon, kiskapukon, nagykapukon, az előtornác rácsozatán.
( Néprajz/Népi építészet/Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Tiszanána, Kisköre)