A legrégebbi házak ágasfás-szelemenes szerkezettel épültek, ám a 20. század első felében már a szarufás-torokgerendás épületek voltak többségben. A tetőzet általában nyeregtető, széles vízvetővel. Általában állóhézagos deszkaoromzatok készültek, kovácsoltvas oromdíszekkel.
Mestergerendát az első világháborúig készítettek, ismert volt a boldoganyának megfelelő középoszlop is.
A falakat vályogból építették, már a betelepítéskor is „mór téglát” (vályogtéglát) írt elő a földesúr. Ezek mellett azonban döngölt földfalú házak is készültek. Az ablakkeretek és tornácoszlopok építéséhez már a 19. század közepétől használták a Demjéni terméskövet.
A hagyományos tetőfedő anyag a helyben beszerezhető nád volt, de a 20.században új házat már csak cseréppel fedtek.
A tüzelőberendezés a szabadkéménnyel összekapcsolt boglyakemence volt.
A módosabb gazdák a lakóépülettől távolabb álló tüzelős istállókat építettek, a szegények istállója azonban a pitvarból nyílott. 1910 után a dohánytermesztés elterjedésével megjelentek a dohánypajták is a portákon.
