Kiskörén a házak építőanyaga a 18. században „karózott sár” volt, a későbbiekben a vályog volt jellemző. A források a lóval tapostatott sárból készült falazatról is beszámolnak. A vályogfalakat 1910 óta kővel alapozzák, a tégla pedig a II. világháború után kerül be a helyi népi építészetbe, a tornácok építéséhez.
A tetők szarufás-torokgerendás szerkezettel készültek, melyek fedésére nádat, gyékényt használtak. A nyeregtető alá deszka oromzatot készítettek, melynek díszei voltak a kovácsoltvas kötővasak, a kereszt, vagy tulipán formájú oromdíszek. A homlokzaton a fal és az oromzat közti részt keskeny deszka vízvető választja el.
Kiskörén a hagyományos lakóházak háromosztatúak voltak, a szobában boglyakemencével. Az 1950-es években megjelent a „sifon kemence” ami egy hasáb alakú kemenceféleség volt. A jászszentandrási kőművesek honosították meg a zárt kéménynek azt a típusát, amikor a szabadkémény alsó terét lezárták, rajta két nyílást hagyva.
A gazdasági épületek közül a „szabad istálló” volt a legfontosabb, amelyben tüzet is gyújtottak, húst füstöltek. A lakóház tengelyének folytatásában épülve több portán jelen volt a nyomtatócsűr, ami inkább az északi területek jellegzetessége. Ez az épület szolgált a gabona nyomtatására, a takarmányok tárolására.
