1486-ban a Rozgonyiak birtoka volt, majd a Pálóczyaké. Miután a család utolsó sarja a mohácsi csatában elesett, 1528-ban Ferdinánd király Choron Andrásnak, Szapolyai János király pedig 1537-ben Werbőczy Istvánnak adományozta. 1539-ben Dobó István és testvére a Pálóczy-javak törvényes örököseiként vette birtokba. Az 1546. évi portális összeírás Báthory-birtoknak mondja, az 1549–1552. évi pedig Jakcsy, illetve köznemesek birtokának. 1593-ban Szécsy Tamás volt itt birtokos. A 17. század elején Rákóczi-birtok lett. Mellette birtokos volt Török Ferenc és Fáy György is. Az elkobzott Rákóczi-birtokrészt 1722-ben Erdődy Gábor egri püspök szerezte meg. 1724-ben a Recsky, 1728-ban a Dékány birtokrészt is megvásárolta. A falu másik felét Barkóczy Ferenc püspök vette meg Aspremontné Rákóczi Júliától. Így lett a falu birtokjoga az egri püspökségé, amely 1805-től az egri egyházmegyéből létrehozott szatmári püspökségé.
1897-ben a szatmári püspökségen kívül jelentősebb földbirtokkal rendelkezett még Csonth Béla, a római katolikus egyház és Kisköre község.
1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat 357 k.h.
Kisköre község 209 k.h.
Kisköre község telkes gazdái 238 k.h.
Kisköre község zsellérei 104 k.h.
Kiskörei Római Katolikus Egyház 150 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4285 k.h.
1935-ben a nagyobb birtokosok:
Farkas L. Antal 102 k.h.
Hagen István 157 k.h.
Hellebronth Gusztáv, vitéz 201 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat 358 k.h.
Kisköre község 282 k.h.
Kisköre Község Földnélküliek Legeltetési Társulata 183 k.h.
Kisköre Község Legeltetési Társulata 238 k.h.
Kisköre község zsellérei 314 k.h.
Kiskörei Római Katolikus Egyház 269 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 3214 k.h.
Tiszanána Község Legeltetési Társulata 79 k.h.