Kápolna az egri püspöki (1804-től érseki) uradalomhoz tartozott, ami a népi építészetre is nagy hatással volt. Műszaki előírások betartására voltak kötelezve, valamint a korszerűbb építőanyagok beszerzésének lehetősége is nyitva állt előttük. A régies ágasfás-szelemenes tetőszerkezet a 20. századra teljesen eltűnt, az épületek szarufás-torokgerendás tetőkkel készültek.
A 20. század elejétől általános a vályog, mint építőanyag, de korábbi időszakokban döngölt falú, kő, és fa házak meglétéről is vannak adatok. Az uradalmi épületek kő illetve tégla épületeit zsindellyel fedték, a földfalú, vályogházak teteje minden esetben zsúpszalma volt.
A szobában alföldi típusú boglyakemencében tőzeggel fűtöttek kb. 1945-ig. A kemence füstjét a pitvarból szabadkémény vezette ki a szabadba.
A 19. század közepétől a kő ablakkeretek elterjedtek a módosabb gazdák körében. Ekkoriban jött divatba a tornác, melynek itt a faoszlopos változata jellemző.
A nyeregtető lehetővé teszi az oromzatok díszítését, ez lehetett deszka oromzat, vagy vakolatdíszes fal oromzat. A homlokzatot szellőzőnyílásokkal tagolták, a plasztikus vakolatdíszek közt találkozhatunk magyar címerrel, rozmaringággal, kereszttel. A szalmatetős házak oromzatát szalmacsóvával, vagy kovácsoltvas oromdísszel díszítették.
A tüzelős ólat a lakóházzal szemben, az udvar másik végébe építették. Gyakori a lakóházzal szemben épített búzás kamra, alatta borospincével.
