Kál régi településrészein a 20. század közepéig megmaradtak a hagyományos nyeregtetős, háromsejtű, boglyakemencével épített házak. A zsellérek lakta részeken az archaikus ágasfás-szelemenes lakóházak is megőrződtek.
A falazat már a 18. században vályogból készült, de sövényfalat is alkalmaztak. Az 1870-es évektől a demjéni és a tarnaszentmáriai bányákból követ is szereztek be. Tarnaszentmárián készültek a jellegzetes faragott terméskő kapuoszlopok is.
A mestergerendát a szobában középoszlop, vagyis „boldoganya” tartotta, ami a lakosság palóc eredetére utal.
A tető fedésére vegyesen használták a nádat és a zsúpot. Az alsó sorokba nádat, a felső sorokban zsúpot terítettek a tetőre. A szegények házát gyékénnyel fedték.
Az épületek homlokzatát vakolatdíszek tagolták. A módosabb gazdák házain az ablakokat faragott kő keretbe foglalták.
