A község építkezését nagyban befolyásolta az 1940-es árvíz, valamint az 1945-ös földosztás, melyek következtében az eredeti lakóházak teljesen eltűntek.
A 19. század végéig használatban voltak a földesurak telkein álló ágasfás-szelemenes taksás házak, melyek padlás nélkül épültek. Ezekben a „putriházakban” szabad tűzön főztek, a füst szabadon távozott. Ezt a típust válhatta föl a szegények körében a mestergerendás háztípus, amelyekben már boglyakemencéket építettek. ( A telkes jobbágyok már korábban is ilyen házakban laktak) Ismert volt a mestergerendát tartó boldoganya oszlop is.
A falakat vályogból építették, 1914 után a kémény, a kemencefenék és az ámbitus építésére téglát használtak. A 19. század végéig a nyeregtető volt általános, ekkortól azonban a kontyolt tetővel építették a házakat. Hagyományosan nád vagy zsúpszalma borította a tetőket.
A nagy gazdáknál a tüzelős ól a porta elengedhetetlen része volt. Az istállót régebben külön, később a lakóházzal egy fedél alá építették.
