A 19. századi hagyományosan épült lakóházak már a 20. század elején megsemmisültek, vagy jelentősen modernizálódtak. Ekkor már a szarufás-torokgerendás három osztatú lakóház volt az uralkodó. A településen élő férfiak jelentős része Budapesten vállalt munkát, ami hatással volt az építkezésre is, korábban modernizálódott a falu.
A boglyakemencék füstje szabadkéményen keresztül távozott a szabadba.
A falakat földből készítették. Az 1930-as évekig vert fal, majd vályog volt az építőanyag. 1910-ben bontották le azt a házat, ami a gerendavázas fonott falszerkezet jelenlétének utolsó tanúja volt. Zsúp, nád csak az első világháborúig fedte a tetőket, utána már csak cserép került az új házakra. A nyeregtető alatt a homlokzat dísze volt a fa deszkaoromzat, amelyet általában egy keskeny cseréppel fedett vízvető választott el a falrésztől.
Jellegzetes gazdasági épület volt a „peszre”, a szalmakazal alatt ágasokkal és szelemenekkel kialakított fészer, ahol a gazdálkodás eszközeit tartották.
