Korán eltűntek a hagyományos lakóépületek a településről. A 19. század közepén az ágasfás- szelemenes tetőszerkezetet felváltotta a szarufás kontytetők, vagy a füstlyukas kontytetők. A mestergerendás épületek építése már az első világháború idején megszűnt.
A boglya alakú kemencét zárt kéménnyel használták a 20. század közepéig. Ekkoriban sok helyen az istállóba került át a kemence.
A falazat alapanyaga a föld volt. A 19. század végéig vert falat készítettek, utána vályogtéglából építkeztek. 1920 után téglával alapozták meg a vályogfalakat, 1945 után a téglát és a vályogot együttesen alkalmazták. A 19. században náddal fedték a házakat. 1890 körül zsindelyt, 1920 után viszont már csak a cserepet használták tetőfedésre.
Az istállót, vagy ólat a lakóházzal szemben építették, csak a szegényeknél volt a ház végénél a gazdasági épület. Ezeknek az ólaknak nem volt mennyezete, a nádtetőt belülről tapasztották, így lehetőség volt tüzet gyújtani bennük. Különállóan épült az udvaron a magtár, és a dohánypajta.
