Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Újlőrincfalva – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a településen iskolamester működött, de 1774-1775-ben készített megyei iskolai összeírásban már nem szerepel a falu.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben két felekezet (református és katolikus) működtetett a faluban iskolát, amelynek épülete „igen rossz” volt az összeírás készítői szerint. A tanulók száma ekkor 65 volt.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Az új faluhelyen 1880-ben megépült az iskola, azonban a római katolikus és református egyház egyaránt igényt tartott rá. 1882-ben született megegyezés, mely szerint az intézmény a római katolikus egyház működtetésébe kerül, és a református iskola megépítéséig az ehhez a hitfelekezethez tartozó gyerekek tanítását is – a hitoktatás kivételével – vállalják. 1887-ben a 35 tanköteles gyerek közül 31 járt iskolába, ahol egy tanteremben egy tanító oktatta őket. 1902-ben elkészült a római katolikus felekezeti elemi iskola és tanítói lak épülete.
1925-ben a katolikus és a református egyház is fenntartott külön-külön egy tantermes iskolát, ahol osztatlan formában tanította egy-egy tanító a gyerekeket. 1932-ben a községi elöljáróság éves közigazgatási jelentésében az állt, hogy a református iskola megszűnt. 1934-ben a római katolikus egyházközség új iskolaépületet építtetett. 1935-ben Juhász Lajos és Molnár József voltak a tanítók.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
A településen az első egyesület, az Önkéntes Tűzoltóegylet 1899. szeptember 10-én alakult meg. 1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a nagyközségben. 1935-ben szervezték meg a Katolikus Olvasókört, 1944-ben pedig megalakult a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet helyi fiókszervezete.
1931-ben 110 kötetes Népkönyvtárat hoztak létre a településen.
Kápolna – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
1770-ben 25 tanulóval római katolikus elemi iskola működött Kápolnán. Tanítás mindennap volt, az órákon olvasást, magyar és latin „literaturát” tanultak, valamint hitoktatásban is részesültek a gyerekek. Az iskolába járók száma 1772–1775 között évente 20 fő volt, s ekkor már az írás tanulása is a tananyagba került. 1774-től az írás, olvasás és hittan oktatása folyt. Az iskola tanítója Zele György volt, akinek munkájáért 1770-ben a szülők 30 krajcárt fizettek tanulónként. 1772-től a község vállalta magára a tanítói javadalmazást, évi 8 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búzát adtak neki.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Továbbra is az egyház irányítása alatt maradtak az elemi iskolák, s az egri püspök, Eszterházy Károly 1786-ban a településen önálló iskolaépület megépítését rendelte el.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény kötelező tankötelezettséget vezetett be, meghatározta a kötelező tananyagot, s az oktatási formát is előírta. Az elemi népiskolai oktatást két fokozatra bontották, 6 évig tartott a mindennapi szakasz a 6-12 éves gyerekek számára, 3 éves volt az ismétlő iskolai fokozat, ahová a 13–15 éves gyerekeknek volt kötelező járni. A tanítási időszak faluhelyen legalább 8 hónap volt, a tanítási órák száma a mindennapi iskolában el kellett hogy érje a heti 20 órát, de 25 óránál több nem lehetett, az ismétlőben télen heti 5, nyáron heti 2 órát kellett megtartani.
A kápolnai Római Katolikus Népiskola tanulói létszáma 1865-ben már 188 volt, a rendeletet követően pedig meghaladta a kétszázat. A tanítást az 1854–1874 közötti 20 évben Kóczián György végezte, majd 1874-től fia, Kóczián Ferenc vette át a tanítói feladatokat. 1875-től ketten (kántortanító, segédtanító), 1887-től a korszak végéig pedig hárman (kántortanító, tanító, segédtanító) végeztek oktatói munkát az iskolában. 1899-től az ismétlő iskola tanulói gazdasági képzésben is részesültek, az 1873-ban már működő faiskolában kertészeti és „fa tenyésztési” ismereteket sajátíthattak el gyakorlati órákon.
1886-ban megnagyobbították az iskolát, a már meglévő iskolaépület mellé építettek új épületet. Az építkezést az egri érsek, a helyi plébános és a község közösen finanszírozta. 1894-ben harmadik tantermet alakítottak ki. 1941-ben a legrégibb, és legrosszabb állapotú épületet lebontották, helyére újat építettek három tanteremmel.
Az 1940-es években kísérletek voltak a nyolcosztályos népiskola bevezetésére, de ezt csak egy 1945. augusztus 16-án kelt miniszterelnöki rendelet tette kötelezővé. Kápolnán az 1943-1944. tanévben 8 évfolyamon folyt tanítás, igaz, összevont osztályokban. Az iskolát 1948-ban államosították.
A kisdedóvoda felállítását a község képviselőtestülete már 1877-ben jótékonynak tartotta, de alkalmas személyzet és hely híján nem kezdeményezte megvalósítását. A nyári időszakban működő gyermekmenház megnyitását végül 1892. június 1-jére tűzték ki, de valószínűleg csak két év múlva kezdte meg működését. Az óvoda az iskola épületében kapott helyet, feladata a nyári mezőgazdasági munkákat végző szülők gyermekeinek megőrzése volt. A kicsik felügyeletét dajka segítségével a tanítónők látták el, így 1906-ban Gáspár Lenke, 1919 után Semperger Katalin vezette a gyermekmenházat. Államosítására az iskolákkal együtt 1948-ban került sor.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kápolna elsőként, 1898. március 1-jén megalakuló egyesülete az Önkéntes Tűzoltótestület volt. 1907-ben jegyezték be a Földműves Olvasókört, melyet már akkor Gazdakörnek is hívtak. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925. január 11-én alakult a Kápolnai Iparoskör. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1941-ben létrehozták a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportját.
1926-ban a földművelődésügyi miniszter, a község és lakosság együttes anyagi támogatásával megépítették a Földműves Olvasókör Népházát. Az épületben ismeretterjesztő és műkedvelő előadásokat tartottak. Jelentős volt az Olvasókör könyvállománya, 1937-ben 700 kötet, melyet népkönyvtárként is használtak. Ugyanekkor az Iparoskör is rendelkezett 300 darabos könyvtárral.
1912-ben a főszolgabíró engedélyével Fonó Sándor debreceni vándormozis vetített először filmet a faluban. Állandó mozija a településnek 1926-tól lett a Földműves Olvasókör épületében.
Heves – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Hevesen 1767-ből van adat iskolai oktatásról, az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az iskolamester Kovács János volt. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben Josa Adalbert 35 gyereknek tanított naponta írást, olvasást, latin névszóragozást és hittant. 1772-ben Török János az előzőek mellett a latin igeragozásra és fogalmazásra is oktatta az 50 iskolást, igaz, már csak heti két alkalommal. 1774-ben változás annyi történt, hogy Bíró József lett a tanító, 1775-ben pedig 6 fővel csökkent a tanulói létszám. A tanító oktatómunkájáért nem kapott külön fizetést, a kántorsága utáni párbér fejében kellett a tanítást is végeznie.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1820-ban külön tanítói ház volt, melynek egy termében tanították az iskolásokat. A tantermet a templomból kiselejtezett székekkel és padokkal rendezték be. Tarjáni István tanító 1820-ban Tiszanánáról jött Hevesre, s nyolc éven át oktatott. Ő lehetett a reformátusok tanítója. 1851-ben egy összeírás szerint a római katolikus iskola „rossz és kicsiny”, ahol egy tanteremben egy tanító vezetésével 190 gyerek tanult.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1886-ban egy tanteremmel bővítették az iskolát. 1887-ben 3 felekezet tartott fenn iskolákat a településen. A római katolikus iskolának 4 tanterme és 4 tanítója volt, a református iskola egy tanítóval, egy tanteremmel működött, az 1860 körül szerveződött izraelita iskola 3 tantermében 3 tanítót foglalkoztattak. 1889-ben két új iskolát nyitottak, egyiket a Krakó városrészen, a másikat Sárga-pusztán. 1922-ben a Szent Orsolya rend nyitott elemi leányiskolát 5 tanteremmel és 5 tanítót foglalkoztatva. 1925-ben Sárga-pusztán új épületbe került az iskola, 1926-ban Hercegtagban nyílt egy tantermes tanyai iskola, 1928-ban az Újtelepen és Csász pusztán egy-egy tanteremmel épültek iskolák.
1935-ben a településen a római katolikus egyház fenntartásában a központi iskola 8 tanteremmel és 8 tanítóval működött, tanulóinak száma 500 volt. Krakó városrész iskolájának 2 tanterme volt, 125 iskolás járt ide. Az Újtelep iskolájának ekkor egy tanterme volt (további két terem építése éppen folyt), és 172 tanulót tanítottak. Csász pusztán 58 elemi iskolás, Herceg-pusztán 63 mindennapi és 24 ismétlős diák, Sárga-pusztán 64 mindennapi és 15 ismétlős tanuló járt. A református egyház iskolája egy épületben, melyet 1930-ban építettek, egy tanteremmel továbbra is működött, az izraelita iskola egy tantermében egy tanító oktatott.
Az elemi iskolákon kívül az 1887–1888 tanévben megkezdődött az iparostanonc iskolában is a tanítás. A község fenntartásában önálló gazdasági népiskola működött, melyet 1897-ben alapítottak. 1892-ben női ipariskolát szerveztek.
1901-ben felépült a kisdedóvoda, mely a működését állami fenntartással a következő évben kezdte meg. Mellette nyári menedékházat is fenntartottak két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Heves elsőként bejegyzett egyesülete az 1874. május 1-jén 100 fővel megalakított Hevesi Olvasó Egylet volt. 1927-ben alapszabályának módosításával Kaszinóként működött tovább. 1881-ben a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyletének helyi fiókja jött létre. Ez az egyesület is újjáalakult 1930-ban. 1885-ben alakult meg (1889-ben ismét bejegyezték) a Polgári Olvasókör. 1888 és 1944 között tevékenykedett az Izraelita Jótékony nőegylet. 1889-től 1944-ig állt fenn az izraelita temetési ügyeket intéző Chevra Kadisha. 1890-ben két egyesület alakult, a Hevesi Iparos Temetkezési Egylet és az Önkéntes Tűzoltóegylet. 1891-ben Dalkört hoztak létre. 1897. december 12-én Korcsolyázó Egyletet alapítottak, mely 1914-ben megszűnt. 1900-ban Leány Egylet alakult, s ugyancsak a nőket fogta össze az 1910-ben 130 taggal létrehozott Hevesi Iparos Jótékony Nőegylet. 1908-ban jött létre a Hevesi Gazdák Szövetsége (Gazdakör).
1922-ben 100 fővel Atlétikai Klub kezdte meg működését. Országos szervezetek helyi csoportjai is létrejöttek, így 1923-ban a Keresztényszocialista Földmunkások Országos Szövetségének, 1924-ben a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének (1936-ban újjáalakult), 1925-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, 1926-ban a „Falu” Országos Földműves Szövetségének (Sárga-pusztán 1930-tól külön csoportja alakult) és a Szociális Misszió Társulatnak. 1925-ben alakult a Levente Egyesület, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. Az egyesület 1935-ben zenekart hozott létre. 1926-ban szerveződött meg a Római Katolikus Iparos Ifjak Legényegylete. 1928 és 1941 között állt fenn a Hevesi Sport Egyesület. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1931-ben az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókja, 1932-ben az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja jött létre. 1933-ban megalakult a Hevesvidéki Géptulajdonosok Egyesülete.
1936-ban egyesületként jegyezték be a Hevesi Szent Erzsébet Egyházi Énekkart. 1938-ban létrehozták a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet.
1924-ben megépült a Gazdakör székháza, a következő évben a Polgári Olvasókör beépített színpaddal ellátott kultúrház épülete. A két épület a közösségi, társadalmi élet központja volt, kulturális rendezvényeknek, színházi előadásoknak adtak helyet. A Polgári Olvasókör otthonában működött a mozi is. Könyvtára 700 kötetes volt.
A helybeli sajtó a századfordulón indult. 1892. június 11. és augusztus 17. között Heves címmel társadalmi és szépirodalmi lapot jelentetett meg Mikola Ádám. 1900-tól hetente egyszer jelent meg a Heves és vidéke társadalmi lap.
Füzesabony – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Az 1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv említi először az iskolamestert, Szász Andrást. A település római katolikus elemi iskolájába 1770-ben 24 gyerek járt, tanítójuk, Vincze Mihály írást, olvasást és hittant oktatott. A tanulók száma 1772-ben 60 főre emelkedett, őket Kovács József tanította az előzőeken kívül latin névszóragozásra is. Vele kapcsolatosan az összeírást készítők megjegyezték, javítható lenne a tanítás, ha szlovákul is tudna. 1774-ben már 80 iskolás, 1775-ben 70 tanuló volt az iskolában. A számtan tanítását azért nem lehetett megvalósítani, mert a szülők nem küldték az iskolába gyerekeiket. A tanítók járandósága évente 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő búza volt, melyet a község fizetett.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az 1851-ben készült felmérés szerint az iskola jó állapotban lévő, két tanító oktatta a 159 tanulót. 1852-ben a 404 iskolaköteles gyerek közül 276 járt télen, 220 nyáron iskolába. 1853-ban egy teremmel új iskolát építettek.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben az alispán jelentése szerint az előző évben elkezdett iskola építése befejeződött. A 446 tanköteles iskolást három teremben (iskolában) négy tanító oktatta. 1888-ban a Samassa József egri érsek által megvásárolt katonai istállóban alakítottak ki három tantermet és tanítói lakást.
1889-ben az izraelita hitközség iskolájába szerveztek egy tanítói állást. 1894-ben ugyancsak az egri érsek anyagi segítségével Pusztaszikszón épült iskola, egy tanteremmel és tanítói lakással. 1897-ben új iskolaház építéséről, 1902-ben pedig a hatodik terem elkészültéről jelentett az alispán. 1924-ben a telepi részen megépült a „tornyos iskola”, s ugyanebben az évben határoztak polgári iskola építéséről is.
1925-ben a községi közigazgatási tájékoztató lapok szerint a következő római katolikus iskolák voltak a településen: 3 tantermes iskola és tanítói lakás a Piactéren, iskola és tanítói lakás a Vasvégben, kántori iskola, 2 tantermes iskola az Alvégben, iskola és tanítói lakás a Telepen, és Szikszó pusztán iskola és tanítói lakás. A tanítók száma ekkor 11 volt. Az izraelita felekezeti iskola egy tanteremmel és két tanítóval szintén működött.
1928 januárjában 38 fővel iparostanonc iskola indult.
Füzesabonyban nyári menedékházat is fenntartottak két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt. 1925-ben a piactéri és a telepi iskolában működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Füzesabonyban elsőként, 1897. június 25-én az Önkéntes Tűzoltóegylet alakult meg. 1905-ben Olvasókört szerveztek, 1907-ben két egyesület jött létre, a Polgári Kaszinó és az Iparoskör. Az Iparoskör 1922-ben felépített székházában színpadot is létesítettek, ahol műkedvelő előadásokat tartottak. 1932-ben Okály Artúr Önképző Színjátszó Csoportot szervezett.
1910-ben jött létre a Keresztelő Szent Jánosról Nevezett Római Katolikus Füzesabonyi Földmunkások Temetkezési Társulata. 1911-ben Római Katolikus Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1913-ban 55 taggal megalakult a MÁV Dal- és Olvasókör. 1923-ban megszerveződött a Magyarországi Földmunkás Szövetség helyi csoportja. Ugyanebben az évben a településen élő izraelita közösség létrehozta a Chevra Kadisha Betegsegélyező és Temetkezési Egyletet. 1924. február 7-én Sport Club alakult, 1937. április 15-én pedig Sport Egylet jött létre. 1924-től Levente Egyesület, 1935-ben Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1936-ban kezdte meg tevékenységét a Katolikus Legényegylet. Országos egyesületek fiókszervei is megalakultak: 1930-ban az Országos Stefánia Szövetség Füzesabonyi Fiókszövetsége jött létre, 1932-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportját alakították meg, 1938-ban a Légoltalmi Liga helyi szervezetét hozták létre. 1941-ben jegyezték be a Füzesabony és Vidéke Temetkezési Segélybiztosító Egyesületet, 1942-ben pedig a Füzesabonyi Mezőgazdák Köre alakult meg.
1898. december 24-én a képviselőtestület ingyenes népkönyvtár létesítéséről határozott, melyhez a földművelődésügyi miniszter anyagi segítségét kérték. A 191 darab állományú könyvtár a községi elöljáróság helyiségében kapott helyet. Jelentős volt az iskolai könyvtár, 1889-ben 200 fölötti állománya volt. Az Iparoskör 1935-ben 258 kötetes könyvtárral rendelkezett, 191
1928-ban múzeumot hoztak létre azzal a céllal, hogy a község történetére vonatkozó emlékeket összegyűjtsék.
Mozi működtetésére 1927-ben engedélyt adtak, 1934 óta voltak vetítések a településen.
Zaránk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Zaránkon az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Námesni Ferenc iskolamester tanította a gyerekeket. 1770-ben a római katolikus elemi iskola tanulói létszáma 38 fő volt. 1772-ben és 1775-ben 20 elemi iskolást írtak össze, 1774-ben 30 tanulót számláltak. A tanórákon írást, olvasást és hittant tanultak, 1775-ben viszont nem volt írástanítás az iskolában. Három tanító nevét ismerjük, 1770-ben Mile József, 1772-ben Szalai József oktatta a gyerekeket, 1774-ben és 1775-ben Berényi Sándor vezette az iskolát. Az oktatómunkájukért a községtől kaptak fizetést, évenként 10 rajnai forint és 10 pozsonyi mérő búza volt a tanító javadalma.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1845-ben az iskolába járók száma 76, a következő két évben pedig 62 volt. 1863-ban a településen a tarnamérai római katolikus plébániához tartozó elemi fiókiskola működött. Az iskola épülete a község tulajdonában volt, az oktatás egy tanteremben folyt délelőtt három, délután két órán keresztül. A tanító egyúttal a kántori teendőket is ellátta, hitoktató a tarnamérai plébános vagy az ottani kántor volt. Az iskolában 110 gyerek, 65 fiú és 45 lány tanult.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a 129 iskolaköteles tanuló mindegyike járt iskolába. Egyetlen tanító foglalkozott az összes tanulóval, s egy terem állt rendelkezésükre. Új iskola megépítésére 1897-ben került sor. 1933-ban egy községi elemi mindennapi népiskola, egy római katolikus elemi mindennapi népiskola és egy községi általános továbbképző népiskola volt a településen. Az oktatást három tanító végezte, 1935-ben Lövey Lajos, Máté András és Kun Zoltánné.
1925-ben nyári menedékházat is működtettek július és augusztus hónapban a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz munkavégzésük ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Zaránkon az első egyesület, a Katolikus Kört 1897. február 16-án alakították. 1910-ben jött létre 27 fős létszámmal a Zaránki Gazdák Szövetsége, másik elnevezéssel a Gazdakör. 1927-ben megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.
Tófalu – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Tófalun 1770-ben működött római katolikus elemi iskola, ahová 20 tanuló járt. Két évvel később is ugyanennyi tanulót írtak össze a településen, 1775-ben csak 12 fő iskolást számláltak. A tanórákon 1770–1772-ben csak olvasni tanultak a gyerekek, 1775-ben az írás és a hittan is a tananyag részévé vált. Az iskola tanítója Bokross György volt, aki az összeírást készítők szerint taníthatná a gyerekeket latin beszédre és írásra is, de a szülők elvonják gyermekeiket az iskolától, azoknak részt kellett vállalniuk a munkákban. 1770-ben minden egyes tanuló után a szüleik 30 krajcárt fizettek a tanítónak, 1772-től már a község fizette a tanító javadalmát. Évente 8 rajnai forint készpénz és 9 pozsonyi mérő búza volt járandósága.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1925-ben a településen 2 tantermes római katolikus elemi népiskola működött, ahol két tanító oktatta a gyerekeket. Ebből az évből található adat arra is, hogy volt Tófalun nyári menedékház is, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Tófalun az első egyesület, az Önkéntes Tűzoltó Egylet 1890. október 16-án alakult. 1907-ben létrejött a Tófalui Gazdák Szövetsége. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925-ben Aldebrői és Tófalui Vadásztársaságot hoztak létre Tófalu székhellyel. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen.
1925-ben községi könyvtára is volt.
Irodalom:
Sugár István: Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770–1775 között. Archivum 1. Eger, 1973. 49–84.
Tiszanána – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Tiszanánán római katolikusok és reformátusok (ők többségben) egyaránt éltek, iskolát mindkét egyház működtetett a településen. A kálvinista elemi iskolába 1771-ben 111 tanuló járt, s külön oktatták a lányokat és a fiúkat. 1772-ben 120 főre nőtt az iskolások száma. Tanítási az órákon olvasni, írni és számolni tanultak, 1772-ben a „grammatica” is szerepelt a tananyagban. 1771-ben két tanító, név szerint Dávid Péter és Pécsy István végzett oktatómunkát, 1772-ből Vitéz József tanító nevét ismerjük. Ez utóbbi munkájáért a községtől kapott javadalmazást, 42 rajnai forintot és 20 pozsonyi mérő búzát, amit még megtoldottak 40 pozsonyi mérő búzával a jobb megélhetése végett.
A római katolikus iskoláról az első adat 1768-ből származik, az ekkor készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Tary András tanította a gyerekeket. 1771-ben 11 gyerek járt ebbe az iskolába, a következő évben pedig mindössze 7 tanulója volt az intézménynek. A hitoktatás mellett a tananyagban szerepelt az írás és olvasás. A tanító Tary (Tury) András volt továbbra is, aki 1772-ben szintén a községtől kapta fizetését. Ez évi 20 rajnai forint készpénz és 19 pozsonyi mérő őszi búza volt. 1777-ben Eszterházy Károly püspök adományából új iskola és tanítói lakás épült.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben a településen 250 iskolást írtak össze, akiket négy tanító oktatott.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
A római katolikus iskola 1875-ben új épületet kapott, a volt uradalmi tiszti lakban került elhelyezésre. 1878-ban Schlauch Lőrinc szatmári püspök Puszta-Dinnyésháton a tanyán élő gyerekek oktatására iskolát állított fel. 1887-ben a pusztai iskolába 56 gyerek járt. Tiszanánán két tanítót foglalkoztattak. Egyikük Mondok Ferenc volt, aki 1880-ban bekövetkezett haláláig 54 éven át tanította a gyerekeket, s látta el a kántori teendőket. 1887-ben a római katolikus iskola tanulóinak létszáma 405 volt, akiket két tanteremben tanítottak. 1891-ben a megnövekedett tanulói létszám miatt harmadik tanítói állást szerveztek. 1896-tól megkezdődött a gazdasági ismétlő évfolyamon is a tanítás Bíró Kálmán tanító vezetésével.
1910-ben az iskolát földszintes szárnyrésszel bővítették, s ekkortól állt a negyedik tanító is szolgálatba. 1925-ben már öt tanítója volt az intézménynek. 1935-ben négy tanteremben két elemi iskolát, egy általános és egy gazdasági továbbképző iskolát működtetett a római katolikus egyház. 1945-ben az egyházközség a Puszta-Dinnyésháton működő iskola fenntartását nem tudta tovább vállalni, így a szeptember 8-ai ülésükön annak állami fenntartásba adásáról határoztak.
A református iskola a templomuk szomszédságában volt. 1887-ben 405 tanulója volt. 1925-ben 3 tanterem tanultak az iskolások 2 tanító irányításával. 1932-ben már három tanerőssé vált az iskola, ahol az elemi iskolai évfolyamok mellett gazdasági továbbképző is működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
1900-ban egy állami óvoda is volt a településen, ahol 1925-ben két teremben 2 óvónő foglalkozott a 3-6 éves gyerekekkel.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Tiszanánán a felekezeti különállás a közösségi életben is megmutatkozott, külön alakították meg egyesületeiket. 1881. január 30-án a katolikusok 105 fővel létrehozták a Felsővárosi Olvasókört, a reformátusok 1894. február 11-én szintén 105 taggal Alsóvárosi Olvasókört alakítottak.
Az Ipartestület 1894-ben jött létre. 1912-ben Iparosok Olvasóköre alakult 160 katolikus taggal. 1920-ban Katolikus Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1933-ban megalakult az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja, 1935-ben pedig a Vöröskereszt alakította meg tiszanánai szervezetét. 1934-ben jegyezték be a Római Katolikus Földműves Dalkör létrejöttét, a reformátusok külön Dalkört hoztak létre. 1937-ben megalakult a községben a Magyarországi Bércséplők és Géptulajdonosok Országos Szövetségének fiókegyesülete. 1938-ban Önkéntes Tűzoltó Testület jött létre. 1941-ben a Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége helyi egyesülete alakult meg, s ugyanebben az évben megszervezték az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezetét. 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.
A helyi művelődést segítette még a községi népkönyvtár, mely 1925-ben már biztosan létezett, és az 1938-ban átadott Szent István Népház.
1927-ben mozgóképszínház működésére adott a képviselőtestület engedélyt.
Tenk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A 19. század közepén már működött iskola, Szerelem Alfréd földbirtokos adományának köszönhetően. 1865-ben az épület állapota annyira leromlott, hogy nem lehetett oktatás céljára használni.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1870-ben ismét folyt tanítás, 1885-ben Benkovics Béla oktatta a gyerekeket. 1887-ben mind a 62 iskolaköteles gyerek járt az egy tanteremből álló iskolába. 1890-ben Elek János biztosított egyik tulajdonában lévő épületben helyiséget iskola céljára. Új, két tantermes iskola építésére 1926-ban került sor, ide jártak a helybeli tanulók mellett a Hanyi-pusztán élő gyerekek is, mivel az ottani iskolát 1924-ben bezárták. Az intézményben két tanító oktatott 80–100 gyereket. Pazonyi Elek János az iskolába kápolnát építtetett, melyet a helybeliek is használtak.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Tarnazsadány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Tarnazsadányban az 1746-ban készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint szlovákul is értő iskolamester tanította volna a gyerekeket, ha a szülők őket iskolába engedték volna. 1770-ben már működött elemi iskola, 41 tanuló olvasást és hitbéli ismereteket sajátíthatott el. 1772-ben 41 gyerek járt iskolába, 1772-ben 30 fő volt a tanulói létszám. Két évvel később csak 11 tanulót vettek számba a településen, 1775-ben viszont ismét 41 iskolás volt. A tananyag 1772-től bővült, az írást is tanultak a gyerekek. Az iskolában a tanítói feladatot 1770 és 1774 között Farkas Ignác látta el, 1775-ben Rékasi György oktatott. Fizetést munkájukért a községtől kaptak, évi 10 rajnai forint készpénz és 10 pozsonyi mérő búza volt illetményük.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a 199 iskolást egy tanító és egy segédtanító oktatta. 1889-ben gróf Almásy Tasziló anyagi segítségével új iskolát építettek a településen. 1891-ben a gróf felvetette kisdedóvó és leánynevelő felállítását. A római katolikus leányiskola egy osztállyal 1897-ben kezdte meg működését. 1923-ban a két iskola tanítói Jankovics Johanna, Fodor István, Gáspár Mária és Domán Erzsébet voltak. 1925-ben már három iskolaépületben, három tanteremben folyt oktatás. 1927-ben további iskolaépítésről határoztak, melynek munkálatait 1928-ban be is fejezték. Így a római katolikus elemi népiskola és a gazdasági továbbképző iskola négy tanteremmel működött, ahol Szabó István, Angyal József, Gáspár Mária, Berecz Valéria tanítottak. 1942-ben ötödik tanítói álláshelyet létesítettek.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
1897-ben már a kisdedóvó, azaz óvoda is működött a településen. 1932-ben működött nyári menedékház, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.
Művelődés
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Tarnazsadány első egyesülete az Önkéntes Tűzoltóegylet volt, melyet 1906. március 15-én alakítottak. 1924-től Levente Egyesület, 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben Dalkör alakult. 1933-ban létrejött az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja. 1939. december 8-án megalakult a Földmívelők Köre. 1942-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi szervezetét hozták létre.
A település képviselőtestülete 1898. december 5-i ülésén határozott községi népkönyvtár létrehozásáról, melyhez anyagi segítséget a földművelődésügyi minisztérium nyújtott. 1900-ban 250 kötettel megnyitott az intézmény, melynek kezelője a kántortanító lett.
Tarnaörs – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Tarnaörsön az 1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Imre Mihály iskolamester tanította a gyerekeket, aki az 1770–1775 közötti időszak összeírása szerint 1772-ig vezette az iskolát. 1770-ben a római katolikus elemi iskolának 24 tanulója volt. 1772-ben az iskolások száma 22 fő, majd a következő években megkétszereződött a tanulói létszám: 1774-ben és 1775-ben is 50 elemi iskolás tanult a településen. A tananyagban írás, olvasás és hitoktatás szerepelt. A gyerekeket 1774–1775-ben Malina István tanította, akik évi 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kaptak a községtől fizetségül.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1819-ben az oktatás céljára nem volt még külön épület, a kántor lakásához épített iskolaszobában tanultak a gyerekek. Az iskolamester egyben a falu jegyzői tisztségét is betöltő Thót János, segédtanító Bakó Sándor volt. A 103 iskolaköteles korú gyerek közül ekkor 62 tanult az iskolában. 1851-ben már külön iskolaépületben folyt az oktatás, a közepesen jó állapotúnak leírt iskola egy tantermében 74 tanulót, 42 fiút és 32 lányt egy kántortanító oktatott.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1868-ban az Orczyak támogatásával két új tanteremmel bővítették az iskolát. 1887-ben a 157 iskolába járó gyereket egy tanító oktatta. 1889-ben új iskolaépület került megnyitásra. 1902-ben Orczy Serafin özvegye, Biharini báró Piret Eugénia építtetett 2 tantermes iskolát, kő alapon, vályogból, zsindelytetővel. Az épület fatornyában lévő kis haranggal jelezték a tanórák végét. 1931-ben államsegéllyel 3 tantermes iskolát építettek, így összesen 5 tanteremben oktatták a 270–290 iskolást. 1935-ben tanítók voltak Dékány Lajos, Szente Tivadar, Francsik József, Medveczky Irén és Drózda Erzsébet.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be
1925-ben már létrehoztak és működött nyári menedékház is a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük, különösen az aratás ideje alatt.
Művelődés
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Tarnaörs első egyesülete a Polgári Olvasókör volt, melyet 1903. december 23-án 26 fővel alakítottak. 1924-ben létrejött a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület és a Levente Egyesület. 1926-ban megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1930-tól Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1937-ben az Országos Stefánia Egyesület helyi fiókja jött létre és megalakították a Magyar Katolikus Nőegyesületek Tarnaörsi Leánykörét. Ugyanebben az évben hozták létre a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet is.
Tarnaméra – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Tarnamérán az első ismert iskolamester 1746-ban Horváth Béla, aki kántor, orgonista és jegyző is volt. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Budai Mátyás tanította a gyerekeket. A római katolikus plébánia mellett 1770-ben is működő elemi iskola tanulóinak száma 16 fő volt. 1772-ben 20 gyerek járt iskolába, két év múlva már csak 5 tanulója volt az intézménynek. 1775-ben 10 iskolást számláltak a településen. Az összeírást készítők megjegyezték, hogy nagyobb számban lennének az iskolások, ha a szülők nem vonnák el munkavégzésre a gyerekeket. A tananyag írás, olvasás és hittan volt, 1775-ben latin névszóragozás is társult hozzájuk. Az iskola tanítója Eged (Egyed) József volt, aki 1770-ben fizetés gyanánt egy évre kapott a községtől 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát. 1772-ben mind a pénzbeli, mind a természetbeli járandóságát duplájára emelték, azonban 1774–1775-ben bére 8 rajnai forint és 8 pozsonyi mérő búza volt fizetése, ami összefügghetett az alacsony tanulói létszámmal.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az iskola 1813-tól a téglából épített kántorház egyik szobájában működött. 1819-ben az iskolaköteles gyerekek száma 104 volt, de közülük csak 40 járt iskolába. Őket Szabó István iskolamester és bábás Ferenc segédtanító oktatta. 1840 körül az iskolát magában foglaló kántorház összedőlt, ezt követően iskolai célra a községháza egyik istállószerű helyiségét használták. 1852-ben a 141 iskoláskorú gyerek közül télen 97, nyáron 67 járt iskolába, ahol hittan, szertartástan, olvasás , írás és számvetés tárgyakat tanultak.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1870-ben államsegély reményében a római katolikus iskolát községivé nyilvánították. Mivel az állami segítség elmaradt, 1874-től az iskola újra felekezetivé vált.
1882-ben Kégl György és neje adományából elkészült az új, tanítói lakással egybekötött 2 tantermes iskola. 1884-ben Endre Antal tanító és Szabó János segédtanító oktatta a tanulókat. 1887-ben 159 gyerek járt iskolába. 1890-ben új iskolát és kántortanítói lakot építettek. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött az oktatás.
1932-ben a községben már 3 tantermes 4 tanerős római katolikus elemi iskola működött, melyhez általános továbbképző is kapcsolódott. Ugyanekkor Pusztafogacson is működött római katolikus iskola 1 tanteremben 1 tanítóval, és Vincze-tanyán szintén 1 tantermes, 1 tanítós iskolában folyt oktatás, melyet a község tartott fenn. 1935-ben a tanítók Dornbach József, Erdélyi István, Bérces József, Nagyfejő Ilona, Kucsera Margit, Heveder Piroska voltak.
1934-ben a község képviselőtestülete elhatározta, hogy az iskolát egy tanteremmel bővítik, ez azonban nem valósult meg.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
1925-ben már létrehoztak és működött nyári menedékház is a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük, különösen az aratás ideje alatt.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Tarnamérán az első egyesületet, a Szent József Római Katolikus Temetkezési Egylelet 1907-ben alakították meg 360 taglétszámmal. (Ez az egyesület 1942-től Szent József Római Katolikus Temetkezési Biztosító Egyesület elnevezéssel működött.) 1912. július 27-én létrejött az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1929. december 15-én megszervezték az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókszervezetét. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1941-ben létrejött a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportja, 1942-ben pedig a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség fiókszervezetét hozták létre.
1940-ben a Hangya Szövetkezet épületében mozi kezdte meg működését.
Tarnabod – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A római katolikus plébánia mellett Tarnabodon 1770-ben már működött elemi iskola. Ekkor és 1772-ben is 8 gyerektanult írást, olvasást, latin névszó- és igeragozást, fogalmazást és hittant az intézményben. 1774-ben és 1775-ben 15-en jártak iskolába, a 6 fiú és 9 lány a hittan mellett csak olvasni tanultak. A tanító Bessenyei József volt, akinek az első évben a tanulók szülei fizettek egyenként 51 krajcárt. 1772-ben tanítói munkájáért már a községtől kapott javadalmat, ami ekkor 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő búza volt. 1774-ben és 1775-ben a tanítói fizetés pontosan felére csökkent.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
A tarnabodi római katolikus iskolába 1819-ben 24 fiú és 19 fiú járt, holott az iskoláskorúak száma ennek kétszerese volt (75 fő). 1839-ben a római katolikus hitközség és Faigel Pál plébános költségén megépült az iskola épülete, mely egy tanteremből és folyosóból állt.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1857-től az elemi iskolában egy tanító oktatta a gyerekeket, 1884-ben egy segédtanító is segítette munkáját. A második tanítói álláshelyet 1900-ban szervezték. 1923-ban a két tantermes iskolában Molnár János és Borbáth Ilona tanított. 1924-től az iskolásoknak már három tanítója volt. 1933-ban az elemi népiskolai osztályok mellett általános továbbképző is működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Tarnabodon az első egyesület az 1893-ban megalakult Római Katolikus Földműves Temetkezési Egylet volt. 1910. január 19-én 210 fős létszámmal létrejött a Tarnabodi Gazdák Szövetsége, más néven a Gazdakör. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-tól 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1938. október 30-án Önkéntes Tűzoltó Testületet hoztak létre.
A helyi művelődést segítette még a két világháború közötti időszakban a községi népkönyvtár és a Gazdakör népháza, amely különböző rendezvényeknek adott otthont.
Szihalom – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A településen már 1726-ban folyt oktatás, az első iskolát 1758-ban, a templom építésével párhuzamosan az egri káptalan építette. Az iskolások száma ekkor több mint száz tanuló volt.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1862-ben két tanteremben, nemek szerint elkülönítve két tanító oktatta a helybeli tanulókat.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1877-ben az ismét újjáalakított épületben 174 diák tanult. 1903-tól tanítónői állást szerveztek, ahová 1905-től Tancsa Etelka került alkalmazásba. Ő 1929-ig tanította a gyerekeket. 1911 és 1917 között megépült a település új iskolája.
1933-ban 1 római katolikus népiskola és egy községi gazdasági továbbképző iskola működött a településen. 1939-ben 6 tanteremben 6 tanító oktatta az iskoláskorú gyerekeket.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
A Szihalomi Római Katolikus Olvasókör 1914. március 1-jén alakult. 1924. november 2-án jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925. október 11-én rögzítették a Szihalomi Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapszabályait, s ezt követően a testület megkezdte működését. 1928-ban létrehozták a „Falu” Országos Földmíves Szövetség helyi fiókszövetségét, melynek később könyvtára is lett. Ugyanebben az évben megalakult Szihalomi Róm. Katolikus Dalkör, mely 1933-ban az Országos Dalversenyen első helyezést ért el. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1931-ben jött létre a Szihalmi Iparos és Kereskedők Köre. 1934. augusztus 8-án létrehozták a Magyar Keresztény Szociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének helyi csoportját. 1939-ben megalakult a Szihalomi Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT).
1881-ben Hevessy Kabos káplán Népkönyvtárat alapított, a189 darab könyvből álló gyűjtemény az iskolában kapott helyet.
Poroszló – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatait a 18. században a falvakban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Poroszlón jelentős számban éltek reformátusok és katolikusok, így mindkét felekezet önállóan tartott fenn elemi iskolát. 1772-ben a református gyerekeket, szám szerint 140-et Gereb András tanította a hittan mellett olvasásra, írásra, számtanra, valamint latin névszó- és igeragozásra. A tanító évi 17 rajnai forintos fizetségér a községtől kapta, ehhez járultak még hozzá a tehetősebb tanulók szülei fél-fél pozsonyi mérő árpával.
1772-ben az önálló plébánia felállításával megszervezték a római katolikus elemi iskolát is. Mivel a katolikusok lélekszáma kisebb volt a településen, így az iskolába is kevesebben jártak, mint a reformátusokéba. A tanulói létszám 41 fő volt, akiknek tanítója Hangyási Lőrinc volt. Javadalmazására önkéntes alapon a szülők fizettek egy évre 1 rajnai forintot. Az elemi iskolások a hittan mellett olvasást tanultak.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben a reformátusok a katolikusok és az izraeliták is tartottak fenn iskolát, ez utóbbiról azonban semmilyen információt nem közöltek az összeírás készítői. A tanítás két teremben folyt, 6 tanító oktatta a 341 gyereket. Az iskola épülete rossz állapotú volt.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a református iskolában két tanteremben két tanító oktatta a gyerekeket, a római katolikus iskolának egy terme és egy tanítója volt, az izraelita iskolások egy teremben egy tanító vezetésével tanultak.1890-ben az alispán jelentése szerint iskolai építkezés történt a település református és izraelita iskoláinál. 1897-ban megépítették a községben a római katolikus iskola épületét. Ugyanebben az évben gazdasági ismétlő iskola kezdte meg működését a község fenntartásában négy tanítóval és egy tanítónővel.
1894-ban hoztak létre elemi népiskolát a Poroszlóhoz tartozó Kétútköz pusztán Graefl Jenő nagybirtokos anyagi támogatásával. A Graefl család az uradalmi cselédség tanköteles gyermekei taníttatására biztosította az oktatás céljára szolgáló tantermet és felszerelését, a tanító számára lakást. Vállalta az épületek karbantartását, szükség esetén bővítését és a tanító nyugdíjintézeti járulékának megfizetését. Az iskolába 20 fiú és 20 lány járt 1920-ban, akiket Kornhauser Anna tanított. Az oktatómunkát és a művelődést 93 kötetes ifjúsági könyvtár és 13 könyvből álló tanítói szakkönyvtár segítette.
Poroszló községben 1920-ban 2 tantermes római katolikus elemi iskola, és 5 tantermes református iskola volt. 1925-ben a református elemi iskola 6 tanteremben 6 tanerővel működött, a római katolikus iskolának 2 tanterme és 3 tanítója volt, és a község fenntartásában 2 tantermes 3 tanerős polgári (koedukált) iskola is volt. 1933-ban a polgári iskola megszűnt.
1899-ben óvoda nyílt meg, melyet a község tartott fenn. 1925-ben egy óvónő és egy gondozó foglalkozott a gyerekekkel.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Poroszlón az első egyesületet az Olvasóegylet volt, melyet 1877. február 20-án 20 fővel alakítottak. A könyvtáruk 95 kötetes volt. A szervezet 1904-től Polgári Olvasóegylet, illetve Poroszlói Olvasókör néven működött. 1889-ben létrejött az Önkéntes Tűzoltó Egylet. 1900-ban megalakították a Poroszlói Kereskedők és Iparosok Körét. A településen élő izraeliták 1901-ben Izraelita Jótékony Nőegyletet, 1906-ban Chevra Kadisát alakítottak. 1902-ben Poroszlói Gyermekbarát Egyesületet hoztak létre.1903-ban megalakult a Gazdakör. 1905-ben Temetkezési Egylet kezdte meg működését. A méhészkedéssel foglalkozó lakosok 1907. június 12-én Méhészegyesületbe szerveződtek. A református egyházon belül 1913-ban létrejött a Keresztyén Ifjúsági Egyesület helyi szerve és a Református Leányegyesület. 1925-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1929-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1930-ban alakult meg az Ipartestület és a Gyümölcstermesztők Köre. 1932-ben létrehozták az Országos Stefánia Szövetség fiókszervezetét. 1941-ben Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) és Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (KALÁSZ) helyi szervezete alakult. 1942-ben bejegyzésre került a Poroszlói Temetkezési Biztosító Egyesület.
A település egyházaihoz kapcsolódóan két énekkar működött a településen, 1910-től a reformátusoké, 1921-től a katolikusoké, melyek évente többször felléptek. Az Olvasókör és az Iparoskör rendszeresen szervezett műkedvelő előadásokat.
Pély – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Az első oktatásra vonatkozó adat 1699-ből található, amikor a források az iskolamestert, Szentkereszti Józsefet említették. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Fodor Pál iskolamester tanította a gyerekeket. 1771-ben és 1772-ben továbbra is ő oktatta az iskolában tanulókat, akiknek száma 1771-ben 29, egy évvel később pedig 23 volt. A gyerekek hittant írást és olvasást tanultak. A tanító javadalmát a község fizette, évi 12 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búza volt a fizetése.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben az iskola épületét igen rossz állapotúnak írták le, a 177 tanulót két tanító oktatta.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben 214 gyerek járt elemi iskolába. Az oktatásra két tanterem állt rendelkezésre, 2 tanító és egy segédtanító dolgozott a településen. 1901-ben kántortanítói lak és tanítónői lakás épült. 1910-ben 4 tanító oktatta a 330 mindennapi és a 125 ismétlő iskolást.
A Pély községhez tartozó Pusztahatrongyos és Kishatrongyos külterületen 1918-ban egy tanítói állással állami elemi népiskolát szerveztek. 1920-ban az egy tanteremmel rendelkező iskolában a 22 fiú- és 20 lánytanulót Dániel Miklós oktatta. 1935-ben három épületben négy tanteremben folyt tanítás, a tanítók Alberti Vilmos, Cserfalvy Ferenc, Jakab József, Törőcsik Joachim és Sallay Lászlóné voltak.
1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
1899. január 30-án 157 taggal Polgári Olvasókör alakult, s még ugyanebben az évben február 28-án Római Katolikus Olvasókör is létrejött 56 taggal. 1902. január 18-án jött létre a helyi Gazdakör 106 fő alakuló létszámmal. 1923-tól jegyezték be a Műkedvelő Társaságot az egyesületek közé, mely jelentős, 200 fős tagsággal bírt. 1923 és 1937 között működött a Pélyi Tornaegylet is a településen. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1928. szeptember 12-én jött létre a Pélyi Önkéntes Tűzoltóegylet. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egylet működött. 1933-ban megalakult az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja, s ugyanebben az esztendőben hozták létre a Pélyi Dalosok Egyesületét is. 1935-ben a Vöröskereszt helyi fiókja kezdte meg működését.
Nagyút – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
A majorságban élők gyermekei oktatására az iskola már 1886-ban biztosan állt. Az egy tanteremben 1887-ben 46 tanulót oktatott az intézmény tanítója. A falu megépítésekor új iskolát is létrehoztak. 1941-ben az állami fenntartású iskola három tanteremmel és három tanítóval működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Mezőtárkány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Mezőtárkányban 1770-ben már működött római katolikus elemi iskola. A tanulók létszáma 1770-ben 30 fő, 1772-ben 35 fő, 1774-ben12 fő, 1775ben 40 fő volt. Az iskolába járó gyerekeket 1774-ig Póta László, a következő esztendőben Burszki József tanította. Fizetésüket a község állta, évente készpénzben kaptak 9 rajnai forintot, Póta Lászlót megilletett még 2 öl szalma is. Az iskolások 1770-ben és 1775-ben írást, olvasást és hittant tanultak, 1772-ben a fogalmazás is szerepelt még ezeken a tárgyakon kívül a tananyagban. Az iskolai összeírás készítői megjegyezték, hogy latin grammatika oktatására is lenne lehetőség, ezt Póta László tudása alapján oktathatná, de a szülők nem küldik iskolába gyermekeiket (nyilvánvalóan igénybe vették őket is munkavégzésre).
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben a jó állapotúnak nevezett iskolába 242 tanuló (135 fiú és 107 lány) járt, akiket 2 osztályban 2 tanító oktatott.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a mindennapi iskolások száma 406 volt, őket két tanító egy teremben oktatta. 1888-ban római katolikus új iskolát nyitottak. 1920-ban a községi elemi leány népiskolába, melyet 1901-ben állítottak fel, 75 tanuló járt, egy tanteremmel rendelkezett, és özv. Pozderkáné Csuka Margit tanítónő oktatta a tanulókat. Mellette 3 tanteremben római katolikus elemi népiskola működött a településen, 3 tanítóval, akik közül az egyik a kántori teendőket is végezte. 1932-ben az iskolai tantermek száma 5 volt, és 5 tanítót foglalkoztattak.
1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Az első egyesület, mely Mezőtárkányban 1895. december 22-én megalakult, az Olvasó Egylet volt. 1896-ban Önkéntes Tűzoltó Egylet kezdte meg működését. 1918. március 29-én Mezőtárkányi Gazdakör néven jegyeztek be egyesületet, mely feltehetően 1924-ben Mezőtárkányi Földműves és Gazdakör néven újjáalakult. 1912-ben Népház jött létre. 1923-ban Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1924-ben megalakították az Iparosok és Kereskedők Körét. Ugyanebben az évben alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1935-ben az egyesületek közé bejegyezték a Keresztény Iparosok és Kereskedők Körét. 1936-ban a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi fiókja alakult meg. 1939-ben létrehozták a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT), 1942-ben pedig a Katolikus Leánykörök Szövetsége (KALÁSZ) mezőtárkányi szervezetét. 1943-ban az Országos Egészségvédelmi Szövetség kezdte meg működését a településen.
Mezőszemere – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1845-ben Hentsch Márton tervezett kántorlakot és hozzá kapcsolódó iskolát. A két szobás lakórészhez egy tanterem kapcsolódott.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1933-ban egy római katolikus elemi népiskola és a hozzá kapcsolódó továbbképző iskola működött. 1939-ben az oktatás öt tanteremben folyt, s az iskolában dolgozó tanárok száma is öt volt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Az első egyesület a településen a Borsodszemerei Önkéntes Tűzoltó Egylet volt, melyet1909. február 10-én hoztak létre. 1924. december 22-én alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. A „FALU” Országos Földmíves Szövetség helyi szervezetét 1928. november 25-én alakították meg. 1930. március 3-án létrehozták a Borsodszemerei Polgári Lövész Egyesületet. 1935. február 3-án Római Katholikus. Dalkör alakult, melynek célja „a magyar dalművészet ápolása, a karéneklés, zenei oktatás és karirodalom fejlesztése s ezen a réven a magyar kultúra és nemzeti eszme előmozdítása” volt. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT tagja) 1939. február 12-én jött létre, s 1946-ig működött. 1941. június 24-én kezdte meg tevékenységét az Országos Egészségvédelmi Szövetség Borsodszemerei Fiókszövetsége. 1942. október 18-án megalakult a Borsodszemerei A. C. Leánycsoport (KALÁSZ tagja).
Kömlő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Kömlőn 1772-ben már létezett római katolikus elemi iskola, ahová 30 tanuló járt. 1774–1775-ben az iskolások létszáma mindkét évben 46 fő, 23 fiú és 23 lány volt. Tanítójuk 1772-ben Szabó Mihály írást, olvasást és hittant oktatott, további tárgyak, így számtan, fogalmazás és latin igeragozás tanításában az érdektelenség akadályozta meg. 1774–1775-ben Csapó István lett az iskola tanítója, ő már a latin névszóragozást is a tananyagba építette. Fizetésként a községtől kapott évente 8 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búzát.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1851-ben az iskola épületét jó állapotúnak írták le, a 139 tanulót egy tanító oktatta.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben 287 gyerek járt iskolába, őket egy tanteremben 2 tanító oktatta. 1889-ben új iskolát és még egy tanítói álláshelyet létesítettek. 1910-ben már négy tanítója volt az iskolának, ahol mindennapi iskolás 367, ismétlő iskolás 167 volt. 1923-ban 5 tanteremben folyt oktatás. A római katolikus iskola tanítói ebben az évben Jakab Andor, Lieszkovszky István, Sallayné Galsy Róza, Hényel Béla és Misik Béla voltak. 1928-ban 6 tanító oktatta a 308 iskolást.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kömlőn elsőként a Tűzoltó Egylet jött létre 1888. december 14-én. 1897-ben Katolikus Olvasókört hoztak létre. 1924-ben alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1933-ban megalakult az Iparos Olvasókör, és ekkor már biztos, hogy működött a római katolikus Dalkör is. 1933–1934-ben a településen működött az Országos Gazdasági Liga helyi szervezete. 1941-ben a Katolikus Leánykörök Szövetsége (KALÁSZ), 1944-ben pedig a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) helyi szervezete jött létre.
Kompolt – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Kompolton a 18. század utolsó harmadában római katolikus elemi iskola működött, 1770–1775 között Göll (Gyöll, Gől) Antal vezetésével. A tanulók száma 1770-ben 20 fő volt, 1772-ben és 1775-ben 60-60 tanulói létszámot írtak össze, 1774-ben 70 gyerek járt iskolába. A tanító a betelepített német lakosok gyerekeinek német nyelven tanította az írást és olvasást, ugyanakkor – a bejegyzés szerint – oktathatná a latin nyelvet és magyar nyelvet is, ha a szülők iskolába küldenék gyermekeiket.1772 után a tananyag részévé vált hittan is. A tanító javadalmazását a község magára vállalta, évi 10 rajnai forint készpénz és 10 pozsonyi mérő búzát fizettek munkájáért.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1807-ben a településen a község költségén megépült az iskola, mely egy tanteremből és a tanító lakásából állt. 1857-ben a tanulók száma 147, ebből 73 fiú és 74 lány volt. 1868-ban az iskolások száma 235, melybe beszámították a Kisasszonytelke (Kisasszonytér) iskoláskorú gyerekeit is, akik szintén a községi iskolában tanultak.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1889-ben a nagyközség vezetése két tantermes iskola építéséről határozott. 1897-től megszervezték a gazdasági ismétlő iskolát. 1902-ben községi iskola és tanítói lak épült. 1925-ben a két római katolikus elemi népiskolában három tanteremben folyt oktatás. 1935-ben Szabó Sándor, Méhes Viktor és Vágújhelyi Vilma tanította az iskolásokat.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kompolton az elsőként létrejövő egyesület a Gazdakör volt, melyet 1906. november 15-én alakítottak. 1910-ben a község földműveléssel foglalkozó polgárai érdekeik védelmére és a közművelődés fejlesztésére Kompolti Kisbirtokos Szövetség néven egyesületet szerveztek. A Szövetség önálló épülettel rendelkezett, ahol Olvasókör is működött. Ez az egyesület szervezte a községben megtartott műkedvelő előadásokat.
1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1936-ban megalakult a Vöröskereszt helyi szerve. 1938. október 9-én Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet hoztak létre. 1946. augusztus 5-én Vadásztársaságot alakítottak.
1930 körül épült meg a település kultúrháza. 1902 után a község népkönyvtárat tartott fenn, s a Kisbirtokos Szövetségnek is volt külön könyvtára.
Kisköre – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A római katolikus plébánia mellett 1769-ben már működött elemi iskola, Csőke Mátyás tanított itt 20 gyereket írásra, olvasásra és hittanra. A tanító fizetésére az iskolába járó tanulók szülei 30-30 krajcárt adtak. 1772-ben az iskola tanulói létszáma 40 fő volt, tanítójuk Markovics Pál volt. Az ő javadalmazását már a község állta, munkájáért egy évre 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kapott.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az 1851-ben készített összeírás szerint az iskola épülete rossz állapotú, egy tanító oktatta az iskolába járó 120 tanulót.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1872-ben 2 tantermes iskolában folyt az oktatás, 1884-ben Hizsa Károly és Zeley Gyula tanították a gyerekeket. 1887-ben a településen 230 tanköteles gyermeket írtak össze, akik közül 187 járt iskolába. 1891-ben a szatmári püspök, Meszlényi Gyula segítségével új iskolát nyitottak és egy új tanítói álláshelyet is létesítettek. Az 1897-es tanévben megkezdődött a gazdasági ismétlő évfolyamon is a tanítás Szabó István és Várallyay József tanítókkal. 1902-ben a szatmári püspök támogatásával megépült a puszta-hatházi iskola és tanítói lak. 1910-ben a mindennapi iskolába járók száma 376, az ismétlő iskolába járóké 140 volt. 1925-ben négy tanteremben volt oktatás a településen, ahol öt tanító foglalkozott a gyerekekkel. 1927-ben kezdték el építeni az új, emeletes iskolát 5 tanteremmel, mely a Szent Imre nevet vette fel. 1935-ben a két épületben hét pedagógus tanította az iskolásokat.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kisköre első egyesülete a Polgári Olvasókör volt, melyet 1900-ban alakítottak. 1903-ban jött létre a Kiskörei Általános Népkör. Az Önkéntes Tűzoltóegylet 1905-ben alakult meg. 1912-ben 40 fő induló létszámmal létrehozták az Iparosok és Kereskedők Olvasókörét. 1922-ben kezdte meg tevékenységét a Sport Club. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.1926-ban jött létre a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület, 1927. február 5-én pedig Gazdakör alakult a településen. 1930-tól Polgári Lövészegyesület szerveződött, 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.
Kál – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A római katolikus elemi iskolába 1770-ben 34 gyerek járt, 1771-ben 40 iskolás volt, 1774-ben és 1775-ben is 30 volt a tanulók száma. Az írást, az olvasást, a latin névszó- és igeragozást, a fogalmazást és a hittant Muslai Imre tanította. Munkájáért fizetséget a községtől kapott, évi 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő volt az illetménye.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Egy 1851-ben készített összeírás szerint a káli római katolikus elemi iskolába 95 fiú és 65 lány, azaz összesen 160 tanuló járt, akiket két tanító oktatott.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1878-ban gróf Károlyi Gyula saját költségén két osztályos leánytanodát építtetett, ahol 1880-ban megkezdődött a tanítás. 1887-ben az iskolások száma 310 volt, akiket három tanteremben 2 tanító és egy segédtanító oktatott. Az ugyanezen évi összeírás a községben feltüntet izraelita felekezeti iskolát, egy tanítóval és egy teremmel, de tanulói létszámot azonban nem ad meg. 1894-ben új tantermet és két tanítói lakást építettek. 1901-ben megépítették az ötödik iskolai tantermet. 1923-ban 5 tantermes iskolában folyt az oktatás, tanítók Csapkovics Mária, Dutkay Lajos, O. Korponay Matild, Otterhalik Gyula és Kozma Sándor voltak. 1925-ben már hat tanteremben 6 tanítóval működött az iskola. A római katolikus elemi iskola mellett 1929. szeptember 1-jén nyílt meg a nyilvánossági joggal felruházott 7 tanerős magán polgári iskola. 1941-1942-ben Nagyút pusztán is új állami iskolát építettek. 1941-ben a Szent Vince Rend által fenntartott napközi otthonnal kapcsolatos óvoda is működött 2 óvónővel. Az iskola ugyanekkor már 8 tanteremmel rendelkezett és 8 tanító végzett oktató munkát.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kálban 1910-ben Kisgazda Kör alakult, majd 1920-ban a Káli Gazdakör került bejegyzésre. 1924-től Levente Egyesület kezdte meg működését. 1925-ben hozták létre az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. 1926-ban a Káli Iparosok és Kereskedők Köre jött létre. 1931. november 30-án megalakult a Polgári Dalkör. 1932-ben megszervezték az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját. Ugyanebben az évben már működött a Római Katolikus Leányegyesület is. 1936-ban megalakították a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi fiókját. Ugyancsak 1936-ban jött létre a Káli Kaszinó. 1938-ban a Káli Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) megszervezésére került sor.
1925-ben Népkönyvtár már működött a településen.
Hevesvezekény – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Vezekény iskolai oktatásáról az első adat 1767-ből van, mely szerint az itt élő gyermekek oktatását a hevesi Kovács János látta el.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket. 1866-ban Liptay Lajos tanított 42 gyereket alapismeretre.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Az 1870-es években a harangozó látta el a tanítói feladatokat, s az oktatás a lakásán folyt. 1875-ben a község képviselőtestülete kérvényt nyújtott be az egri érsekhez, melyben kérték iskola felépítését. 1887-ben az egy tanteremből álló iskolába a 80 tanköteles gyerek közül 51 járt, akiket egy tanító oktatott. 1890-ben a kocsmaépületet megvásárolták és átalakították iskolává.
A hevesvezekényi képviselőtestület 1902-ben határozott második iskola építéséről, s az intézmény állami kezelésbe adásáról. 1904-ben a két tantermes iskola a két szobás tanítói lakással elkészült. Ez és a régebbi, egy tantermes épület tanítói lakással szeptember hónaptól átadásra került azzal a feltétellel, hogy az új iskola egyik tantermét a község hivatali célokra használhatja mindaddig, míg más helyet nem tud erre a célra biztosítani. Az iskolába járó 120 gyereket két tanító oktatta.
1927-ben új iskola építéséről döntött a község vezetése. Itt kapott helyet a községi hivatal is, mely 1947-ben adta át oktatási célra az általa használt helyiséget. 1935-ben egy állami elemi és egy gazdasági továbbképző iskola működött, ahol Kékkőy Lóránt és Szinay Mária tanítók oktatták a gyerekeket. Ugyanebből az évből nyári menedékház meglétéről is van adat, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
A településen 1907-ben Polgári Olvasókör alakult. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-tól Polgári Lövészegyesület működött. Ugyancsak ebben az évben szerveződött az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. 1937-ben a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) országos hálózattal rendelkező egyesület helyi szervezete jött létre.
Feldebrő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A feldebrői egyház megalakulásával 1700 után feltehetően oktatást is szerveztek, ugyanis 1704-ben források iskolamestert említenek. Az 1766–1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megnevezi a tanítót, Pócs Mátyást. 1770 és 1775 között a római katolikus elemi iskola tanítója Pitlik (Pittlik) Márton volt. Munkájáért fizetséget a községtől kapott, ami évi 10 rajnai forint és 10 pozsonyi mérő búza volt. Az iskolában 1770-ben a gyerekek naponta írást, olvasást és hittant tanultak, a későbbi években hetente kétszer, szerdán és szombaton már csak olvasás és hittan szerepelt tananyagként. A tanulók száma 1770-ben 25 fő, 1772-ben és 1774-ben is 20 fő, de 1775-ben már csak 8 tanuló szerepelt az összeírásban.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1807-ben a község új iskolaépületet emeltetett. A kántortanító Pócs Antal volt, az 1767-ben szintén tanítói feladatokat ellátó Pócs Mátyás leszármazottja. A Pócs család tagjai közül többen a tanítói pályát választották, s 1886-ig közülük töltette be valaki a feldebrői tanítói tisztséget.
Az iskola épületének állaga, bár 1824-ben a tetőszerkezetét javították, 1848-ra teljesen leromlott, s a szűkös telekadottság miatt bővíteni nem lehetett. Az új iskola 1857-re épült meg, amely két tanteremmel rendelkezett (külön a fiúknak és külön a lányoknak), a tanító számára pedig két szobás lakrészt építettek.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Feldebrőn az 1880-as évek közepén a 303 iskoláskorú gyerek közül a mindennapi iskolába 251-en jártak, az ismétlő iskolás korosztályból pedig 41 tanuló volt, holott a tankötelesek száma 121 főt tett ki. A nagy tanulói létszám miatt 1891-ben a vármegye kötelezte a községet a tantermek és tanítói állások bővítésére, ezért –a falu javaslata alapján– a községházát átalakították iskolai célokra, s második tanítót is alkalmaztak. (A községi hivatal az uradalmi lakba költözött.)
1923-ban a feldebrői születésű Bognár József tanító oktatta az iskolásokat. 1930-ban alkalmazták tanítónak Bauer M. Auguszta szervita nővért, aki a tanítás mellett nyaranta a menedékházban (óvoda) felügyelte és fejlesztette a 3–6 éves korú gyerekeket szüleik nyári munkavégzése ideje alatt.
1930-ban már a régi községháza tanácstermében is folyt oktatás. Az iskolák renoválására nem jutott pénz, így ezek állaga annyira leromlott, hogy 1941-ben a tanfelügyelő kettőt tanításra alkalmatlannak minősített.
Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a hatosztályos népiskolák nyolc évfolyamossá alakítását, s 1942-ben már ennek megfelelően szervezték meg az oktatást.
Az iskolát, mint az országban az összes felekezeti iskolát, 1948-ban államosították.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Feldebrőn az első egyesületet, az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet 1899. szeptember 16-án hozták létre. 1906-ban alakult a Feldebrői Gazdák Szövetsége, mely 1927-ben beolvadt a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) helyben létrehozott szervezetébe. 1932-ben ez az egyesület kezdeményezte a népház (kultúrház) megépítését, mely a közösségi élet fontos színterévé vált.
1914-ben Katolikus Ifjúsági Egyesületet alakítottak. 1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1939-ben szerveződött meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet.
Erk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
A településen a 18. század végén már folyt oktatás. Az 1768-ban készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Major Jakab volt az iskolamester. A római katolikus elemi iskolában 1770 és 1775 között Balla András tanító oktatta írásra, olvasásra és hittanra a gyerekeket. 1770-ben 16 tanuló járt iskolába, két évvel később 15-en tanultak, 1774-ben 32 fő volt az iskolások száma. A tanító fizetését, az évi 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát a község fizette.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben 162 gyerek járt iskolába, akiket egy tanító oktatott egyetlen tanteremben. 1910-ben a mindennapi iskolások létszáma már 224, az ismétlőbe járók száma pedig 90 volt. 1923-ban egy római katolikus felekezeti elemi iskola volt a településen, ahol két tanteremben Rozmaring József és Zöldág József tanítók oktatták a gyerekeket. 1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése ideje alatt. 1927-ben határozott a képviselőtestület új iskola építéséről. 1935-ben négy tanteremben római katolikus elemi népiskola és a község által fenntartott gazdasági továbbképző iskola működött. Tanítók ekkor Suba József, Koren László, Suba Józsefné és Horváth Ilona voltak. 1940-ben az oktatás céljára szolgáló termek száma 5 volt.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Erken 1922. november 12-én megalakították a tagok vallási, nemzeti és kulturális összetartása, nevelése céljából a Római Katolikus Kört. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. Ugyancsak ebben az évben szerveződött meg a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület. 1930-tól Polgári Lövészegyesület működött a településen, s ekkor jött létre a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) helyi fiókszervezete is. 1938-ban Önkéntes Tűzoltótestületet szerveztek. 1941-ben megalakították az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezetét. 1942-ben a Magyar Parasztszövetség fiókszervezete alakult meg.
Erdőtelek – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Erdőtelken a 18. század utolsó harmadában már biztosan működött iskola. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Török Ferenc iskolamester tanította a gyerekeket. Egy megyei összeírás szerint a római katolikus elemi iskolába járók száma 1770-ben 30 fő, 1772-ben 50 fő, 1774-ben 12 fő, 1775-ben 24 fő volt. A gyerekeket a fenti évek sorrendjében tanította Kovács József, Muhorai Mátyás. Kiss János és Holló Gergely. Őket a község fizette, évi 12 rajnai forintot kaptak munkájukért. Az iskolai tananyag az írás, olvasás és hittan volt, egyéb tárgyakat (számtant, fogalmazást, latin névszóragozást) azért nem taníthattak, mert a szülők mezei munkákra elvonták a gyerekeket.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1820 körül három tanteremben folyt oktatás.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1886-ban Tenk pusztán már folyt iskolai oktatás egy tanteremben. 1887-ben az itt élő 62 iskolaköteles gyerek mindegyike járt iskolába. Ugyanebben az évben a községi római katolikus iskolában két tanteremben 200 gyerek tanult, akiknek oktatója 2 tanító és egy segédtanító volt. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött a tanítás Veverán Lajos tanítóval. A 20. század elején három helyen működött iskola: Tenk-pusztán, Hanyi-pusztán és magában a községben is. 1901-ben a Hanyi pusztai elemi népiskola községi fenntartású lett, ahol egy tanteremben folyt a tanítás. 1920-ban Barna Irén tanítónő oktatta az iskolába járó 16 fiú- és 18 lánytanulót. 1924-ben bezárták ezt a pusztai iskolát, az iskolaköteles gyereket a Tenk-pusztán lévő iskolába járhattak. 1925-ben 4 tanteremben folyt elemi iskolai oktatás és 8 tanítót foglalkoztattak.
1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése ideje alatt.
1929-ben 6 új tanterem épült. 1935-ben Németh Béla, Hevesi János, Oláh Jenő, Oravecz Jánosné, Bodnár Józsefné, Kulcsár Ödön, Kulcsár Ödönné, Urhegyi Ferenc, Bitvay László, Ledneczky Erzsébet és Bátky Ilona tanítottak.
1936-ban az iskolakötelesek száma 729 volt. 1939-ben már 12 tanteremben 12 tanerő oktatott.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Erdőtelken 1909-ben alakult meg az Erdőtelki Gazdák Szövetsége, más néven a Gazdakör. 1914-ben hozták létre az Önkéntes Tűzoltó Testületet. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-ban kezdte meg működését a Polgári Lövészegyesület. 1933-ban létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1939. szeptember 19-én alakult meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT). 1942-ben két országos egyesület, a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) és az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi csoportja jött létre a településen. A Faluszövetségbe olvadt a Gazdakör. 1925-ben már működött a római katolikus Olvasókör és Dalárda is. Rendszeresek voltak ekkor a műkedvelő előadások, melyet az erre a célra alakult műkedvelő társaság tartott.
1925-ben már Népkönyvtár volt a településen.
Egerfarmos – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Az 1767-ben készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint már volt a falunak iskolamestere, Hagymási Lőrinc, akinek az iskolába járó gyerekek után 1 forintot adtak fizetségképpen. A római katolikus elemi iskolában 1770 és 1775 között a tanulók lészáma18 és 26 fő között volt. Tanultak írást, olvasást, latin névszóragozást, de számtanra már nem tudta oktatni Hangácsi József tanító a gyerekeket 1772-ben, mert a szülők munkára elvonták őket. A tanító jövedelme a tanulók szüleinek évi 10-10 krajcár fizetségéből volt.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1876-ra az iskolának otthont adó kántorlak épülete leromlott, így a következő évben 40 forintért béretek helyiséget a faluban oktatás céljára. Az új kántortanítói lak és iskola 1878-ban elkészült, az 50 négyzetméteres tanterem berendezését adományokból finanszírozták. 1901-ben szükségessé vált egy újabb iskolának és tanítói lakásnak a megépítése, melyet 1903-ra megépítettek. Bár már 1906-ban felmerült egy újabb iskola megépítésének szükségessége, csak 1924-ben került átadásra az új, két tanteremből és tanítói lakásból álló iskola. Három tanító oktatta ekkor a gyerekeket: Bereményi Gyula, Drávnyik Jenő és Péter Ilona. 1941–1942-ben már gazdasági továbbképző is működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Egerfarmoson 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1926-ban Önkéntes Tűzoltó Egyesületet szerveztek. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1939-ben Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet jött létre.
Az 1935-ben önálló egyházközség létrejötte után kb. 30 fős római katolikus énekkart szerveztek.
Dormánd – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Dormándon a 18. század végén készült összeírás szerint a kántor, Szabó András1772-1775 között a gyermekeket nem oktatta.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a 129 tanköteles korú gyerek közül 113 járt iskolába. Tanításukat egyetlen tanító egy teremben végezte. Új iskolát 1890-ben építettek. 1925-ben a római katolikus elemi népiskolában két tanteremben két tanító, Neszvadba Izabella és Gautz Ede oktatta a gyerekeket. A tanulást iskolai könyvtár is segítette.
1925-ben a településen nyári menedékházat is működtettek a nyári hónapokban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik távolléte, azaz munkavégzésük ideje alatt.
1934-ben új iskolaépület és tanítói lak készült, így a tantermek száma három lett. 1935-ben felekezeti gazdasági továbbképző népiskolában is folyt tanítás. A két iskolában ebben az évben Orsovay Ede, Várhegyi Ferenc, Várhegyi Ferencné és Nagy Margit voltak a tanítók.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Dormándon a két világháború között jöttek létre egyesületek. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1935-ben Polgári Lövészegyesület kezdte meg működését. 1938-ban szervezték meg a faluban az Önkéntes Tűzoltó Testületet.
1930-as években könyvtára volt az iskolának, a felnőtt lakosság számára pedig népkönyvtár működött a községházán.
Boconád – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Boconádon már 1746-ból van adat iskolai oktatásról, az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az iskolamester 4 fiút és 9 lányt tanított. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben 25 gyereket tanított Gyarmathy József tanító, aki már 1768-ban is iskolamester volt. 1774-ben 24 fiú és 18 lány járt Csőke Máté/Mátyás tanító óráira. A tananyagban csak az olvasás szerepelt, az írást a tanító már nem tudta oktatni, mivel a szülők az iskolából az otthoni munkákra elvonták a gyerekeket. Az iskolai tanítókat a község javadalmazta, évente 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kaptak fizetésként.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1818-ben a településen 85 tanköteles korú gyereket írtak össze, közülük 61 járt rendszeresen az órákra. Az iskolát Faigel Pál plébános építtette meg.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Boconádon 1873-ban az egy tantermes, tanítói lakással épült elemi iskolába 149 gyerek tanult. 1887-ben az iskolába járó 145 gyereket egy tanító és egy segédtanító tanította. 1893-ban az iskola épületét megnagyobbították, a következő évben pedig tanítói lakást építettek. A 20. század első évtizedében már három tanító, Lazuroff Gyula, Cséka Sándor és Török István oktatta az iskolába járókat. Ekkor már létrehoztak római katolikus nyári menedékhelyet is Boconádon, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt. 1901-ben Alatkapusztán tantermet és tanítói lakot építettek.
1920-ban a nagyközségben 2 tantermes hitfelekezeti iskola működött 2 tanítóval, Alatkapusztán a községi elemi népiskolába 40 tanuló járt. 1925-ben 3 iskola volt a faluban (1 községi, 2 felekezeti), ahol 3 tanteremben 5 tanító oktatta a gyerekeket. 1928-ban új épület megépítéséhez kezdtek, melyet 1930-ban átadtak. Így a településen 6 tanteremben működött a községi és a római katolikus elemi népiskola, valamint a községi általános továbbképző és római katolikus gazdasági továbbképző népiskola. A tanítók ekkor Jósvay Zoltán, Háberl Istvánné és Markó József voltak.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Boconádon 1889-ben elsőként Önkéntes Tűzoltó Egylet alakult. 1911-ben létrehozták a Boconádi Hitelszövetkezet Népkönyvtári Egyesületét. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925-ben kezdte meg működését a Római Katolikus Olvasókör. 1930-ban Polgári Lövész Egyesületet alakítottak, 1935-ben megszervezték az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját.
Besenyőtelek – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Besenyőtelken iskolai oktatásról az első ismert adat 1728-ból található, amikor források az iskolamestert, Turzó Györgyöt említik. 1767-ben Eszterházy Károly egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint a falu iskolamesterét és egyben kántorát a füzesabonyi plébános fogadta fel, aki saját szobájában tanította a gyerekeket. A római katolikus elemi iskolába 1770-ben 50, 1775-ben 59 gyerek járt, akiknek szülei tanulónként 40 krajcár fizettek a tanítónak. A hittan mellett írni, olvasni, fogalmazni tanultak, s a latin névszó- és igeragozást is elsajátíthatták. Tanítóik voltak 1767–1772-ben Kötényi István, 1774-ben Fejér Pál, 1775-ben Gibala Mátyás. A magasabb szintű oktatás a korabeli forrás szerint nem a tanítók felkészültségén múlt, hanem azon, hogy a tanulni vágyók az egri gimnáziumba mentek, s ott tanultak tovább. Az oktatásért a tanulók szülei évi 40 krajcárt fizettek a tanítónak, amit 1775-ben kiegészítettek még egy kenyér adásával.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az első önálló iskolaépületet 1792-ben építették, valószínűleg a plébánia mellé, ahol a kántor lakása is volt, majd 1810 után a régi kistemplom földszintje lett az oktatás helyszíne. Az iskolások száma 1822-ben 133 volt.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Az új római katolikus iskola építését 1887-ben befejezték. Ekkor 298 iskolást írtak össze. 1888-ban új tanítói állást szerveztek, így három tanteremben már három tanító oktatott, a mindennapi iskolába 316 gyerek tanult, az ismétlő osztályokban pedig 100 tanuló járt. 1893-ban a megnövekedett tanulói létszám miatt negyedik tanítót is felfogadtak, s oktatási célra és tanítói lakássá pedig a kocsma épületét alakították át. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött az oktatás, tanítók Kovács Endre és Csimó Nándor voltak.
Besenyőtelken 1901 óta községi gyermekmenhely működött, mely az 1901. évi VIII. törvénycikk rendelkezése szerint az elhagyott vagy a hatóság által elhagyottá nyilvánított gyermekek gondozását végezte. Az intézményt 1909-ben községi rendes kisdedóvóvá, azaz óvodává átalakították.
1905-ben új iskolát építettek, ahol két tanteremet és egy könyvtárszobát alakítottak ki, s a tanító számára is lakrészt biztosítottak. 1920-ban 476 tanköteles korú gyerek volt a nagyközségben, akik négy osztályban tanultak. 1927-ben még egy új iskola megépítéséről határoztak a község vezetői, s 1932-ben már állt a három tantermes, tanítói lakrészes épület. Így a településen a római katolikus elemi és gazdasági továbbképző népiskola 3 iskolaépületben, 8 tanteremben, 8 tanítóval működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Besenyőtelken 1896. február 9-én alakult meg az Olvasóegylet. 1906-ban a helyi iparosok Czakó Kálmán malomtulajdonos kezdeményezésére létrehozták az Iparoskört. Az egyesület saját székházzal rendelkezett, melynek színpadán a helyi műkedvelők mellett vándorszínészek is tartottak előadásokat. 1910-ben Katolikus Olvasókör jött léte. 1911-ben megalakult a Besenyőtelki Katolikus Ifjúsági Egyesület. Az Önkéntes Tűzoltó Testület 1912-ben szerveződött meg.
1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.
1930-ban alakult az Árpádházi Boldog Margit Leányegyesület. 1932-ben hozták létre az Országos Gazdasági Liga besenyőtelki helyi csoportját. 1935-től 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a faluban. 1936-ban létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1938. augusztus 7-én kezdte meg működését a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT).
Átány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Átány eddig ismert legkorábbi adata iskolai oktatásról 1768-ból van, mely szerint ekkor Kiss Mihály tanította a gyerekeket. A kálvinista egyház által fenntartott elemi iskolába 1770-ben 50 tanuló sajátította el az írás, olvasás alapelemeit, mellette névszóragozásra, fogalmazásra és természetesen hittanra is tanította őket Fodor Sámuel tanító. 1772–1775 között már nemenként külön oktatták a 88 fiú és 30 lány iskolást. A kötelező hittan mellett a fiúk tananyagában szerepelt az írás, az olvasás, a számtan, a fogalmazás, a latin névszó- és igeragozás, a lányok csak olvasást tanultak. Az iskolába járó gyerekek szülei 1770-ben fél-fél pozsonyi mérő búzát, 1774-től egy-egy pozsonyi mérő búzát adtak a tanítónak fizetésként.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1868-ban a református egyház megépíttette a község iskoláját, mely két tanteremből állt. 1884-ben Dávid Károly és Izbéky Dezső tanítók oktatták az elemi iskolába járó fiúkat, a lányokat Konyha Ferenc tanította. 1887-ben a 306 tanköteles gyereket írtak össze a településen, akik közül 254 járt iskolába. Őket két tanító két tanteremben tanította. A megye legjelentősebb iskolai könyvtára Átányé volt, 1889-ben állománya 500 kötet volt. 1897-ben megkezdődött a tanítás a gazdasági ismétlő évfolyamon is.
1925-ben 3 tantermes református felekezeti elemi mindennapi népiskola működött a faluban, ahol három tanító oktatta az iskolába járókat, mellette egy tanyai községi elemi mindennapi népiskola működött egy tanteremmel és egy tanítóval Pusztaszárazbőn. Az idősebbek a községi vagy a református általános továbbképző népiskolában tanultak. 1935-ben az igazgató tanító Csík Mihály volt. 1939-ben a református egyház egy új négy tantermes iskolát építtetett, de mellette a régebbi épületekben is folyt tovább az oktatás.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Átányban 1884-ben a református lelkészi lakban 371 kötetes népkönyvtár állt a művelődni vágyók rendelkezésére. Így az elsőként megalakuló egyesület 1891-ben az Olvasó Egylet volt. 1892-ben Tűzoltó Egyletet hoztak létre. 1923-ban kezdte meg működését az Átányi Vadásztársulat.
1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1926-ban Polgári Olvasókört szerveztek. 1930-tól 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1930-ban megalakult a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1933-ban létrejött az Országos Gazdasági Liga Átányi csoportja, de a következő évben működése megszűnt. 1937. február 26-án alakítottak új egyesületet, a Mezőgazdák Körét, vagy más elnevezéssel a Gazdakört, s 1938-ban már Dalárda is működött a faluban.
Aldebrő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Aldebrőn 1767-ben az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint volt már oktatás, a tanítást Mislikovszki János végezte. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben és 1772-ben 60 gyereket tanított Újfalusi Péter tanító és egyben kántor írásra, olvasásra magyarul és németül. Emellett a magyarokat német nyelvre, a németeket pedig magyar nyelvre is oktatta. 1774-ben és 1775-ben mindkét esztendőben 100 elemi iskolást írtak össze, tanítójuk Fogas Mihály volt. Az tananyagban ekkor a latin is szerepelt. A tanítót 1770-ben az iskolába járó gyerekek szülei fizették, fél-fél pozsonyi mérő búzát adtak fizetségként. 1775-ben a tanító javadalmazását magára vállalta a község, évi 12 rajnai forintot fizettek neki oktatómunkájáért.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az iskola épülete a 18. század végén már állt, de gondot nem sokat fordíthattak rá, mert 1851-ben rossz állapotban lévőnek írták le. Pedig ekkor már nagy létszámmal működött az elemi iskola, 208 tanulója volt, 115 fiú és 93 lány. Az oktatást egy tanító végezte.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben a római katolikus elemi iskolába 170 tanuló járt, akikkel továbbra is 1 tanító foglalkozott. 1924-ig a településen egy iskola működött, két tanteremben folyt az oktatás. Emellett 1901 és 1918 között Erzsébettér-pusztán is külön tanították a tanyákon élők gyermekeit. 1924-ben új épületet adtak át oktatási célra 3 tanteremmel, ahol a római katolikus elemi népiskola és községi gazdasági ismétlő iskola tanulóit 3 tanító oktatta.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
1909-ben megalakult az Aldebrői Gazdák Szövetsége, vagy más néven a Gazdakör, mely 1930-ban kultúrházat építtetett a faluban. Ebben az épületben kapott helyet a mozgóképszínház, és a Dalárda is, melyek 1930-ban kezdték meg működésüket.
1925-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.
1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a faluban. 1926-ban kezdte meg munkáját az Aldebrői Önkéntes Tűzoltó Testület, 1933-ban pedig megalakult a Tarna-völgyi Vadásztársaság.