Keresés:
Bármelyikre Összesre

Gazdaság-történet

gazdaság-történet

span style=”display: none;”>5.08 Tófalu – Gazdaságtörténet

Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

1549-ben a dézsmajegyzék szerint 12 fő fizetett őszi búzából és méhrajok szaporulata után tizedet. Ekkor már török részre is adóztak, búza, kétszeres, káposzta, méhkas mellett must és sertés adót fizettek, továbbá kincstári rét és kétkerekű malom után is fizetniük kellett. 1552-ben elnéptelenedett, 1564-től az ónodi uradalom tartozéka lett. 1683–1686 között ismét elhagyták lakói, 1696-től települt újra. Lakói ebben az időszakban pálinkafőzéssel és erdei fakitermeléssel foglalkoztak. A szántóterületeket évenkénti újraosztásos rendszerben használták. 1766-ban úrbéri szerződést kötöttek a Grassalkovich-uradalommal, mely szerint a jobbágyok földesúri és egyházi adójukat terményeikből, gabonából, borsóból, lencséből, kenderből, kukoricából, dohányból, káposztából, tökből, lenmagból, babból és bárányszaporulatból természetben fizetik meg, robotolni kötelesek három napot, melyet pénzen is megválthattak. 1770-ben szabályos telekrendszer szerint használták a határt. A Tófalusi hegyen 50 gazda művelte a 135 kapás szőlőt. 1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 10 kaszás rétet adtak.

1800-ban a jobbágyok bérbe vették a majorsági szántóföldeket. Ekkor minősítették majorsági földekké a kertaljai dohányföldeket, melyek után szintén adót kellett fizetniük. A tagosítási és birtokelkülönözési pert 1839-ben indították meg, melyet 1859-ben zártak le. A 338 hold kertaljai és maradványföldeket váltság ellenében meghagyták használóik birtokában, a legelőből pedig minden egész telekhez 7 holdat jutattak.

A 20. század első harmadában fő termesztett növényei a búza és kukorica voltak, mellette zöldtakarmány, árpa, burgonya, dinnye, dohány, hüvelyes növények és len termeléssel is foglalkoztak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1896 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	2521	1610		165	51	493
1897	2477	2002	56	23	–	272	6	–	118
1935	2519	1997	68	19	41	262	3	–	129

A vizsgált időszakban a szántóföldi művelés alá vont területek növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 63,86 %-ról 1935-re 79,27 %-ra növekedett. Mindennek forrása a rét és legelőterületek voltak, ezek feltörésével és szántóföldi művelésbe vonásával növelték meg művelhető területeiket.

A gazdaságok száma 1897-ben 268, 1935-ben 529 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 200–500 kh nagyságú birtokból 1 volt, 100–200 kh területű gazdaságból kettőt számláltak. 20–50 kh nagyságú birtokos 3 volt, 10–20 kh területű birtoka 25 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 88 volt, 1–5 kh között területe 243 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 167, közülük 34 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás feltételeit a rét és legelőterületek biztosították. A 19. században a juh, a szarvasmarha és a ló állománya volt jelentősebb. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította a földművelésben és áruszállításban. A sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	239	290	362
Ló	249	211	190
Sertés	175	356	726
Juh	632	16	14
Baromfi	2111
Méhcsaládok	9

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 1 kovács, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 cipész, 1 mészáros és 1 egyéb ipari foglakozású került összeírásra. 1925-ben az iparosok száma 14 volt, 5 féle szakmát képviseltek: asztalos 3, cipész 5, kovács 3, kerékgyártó 2, bodnár 1.

Vásár és piactartási joggal a település nem rendelkezett, a szomszédos Kál és Kápolna piacán árusítottak. 1906-ban 3 kereskedőt írtak össze a faluban. 1925-ben 3 szatócsbolt és 2 kocsma működött a településen. A helyi kereskedelem és értékesítés elősegítésére 1907-ben megalapították a Tófalui Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.

span style=”display: none;”>5.08 Tarnabod – Gazdaságtörténet

Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1549-ben 9fő fizetett őszi gabonából tizedet, 3 személy pedig bárányszaporulata után adózott. Ekkor már a török részre is adóztak, 11 házban lakó 22 nős férfi fizetett búza, kétszeres, méhkas, sertés után kivetett adót. Fizetniük kellett Turcsányi Zsigmond kétkerekű malma után is. 1552-ben, Eger török ostromakor lakói elhagyták, pár év elteltével már újra népes. 1556-ban 9 tarnabodi lakos adott őszi, tavaszi gabonából dézsmát, báránytizedet 1 ember fizetett.

A 16. század közepén kisnemesek és taksás jobbágyok lakták, az 1672. évi összeírás kuriális faluként említi. 1685-ben lakói az adófizetés elől elmenekültek. 1696-ban újra népes, továbbra is kisnemesek lakták.

1725-ben a határt kétnyomásos rendszerben használták, legelőterületet Kál határában béreltek. Az apáti országút Bod felőli részeken a szántókat a közbirtokosok és jobbágyaik egyenlő arányban egymás között felosztva, azaz szabályozott telekrendszerben művelték, a külső határrészeket igaerő nagysága alapján évenként újraosztva dolgozták. Ezen a területen tavaszi gabonát és dinnyét ültettek.

1770-ben a kilenc úrbéri kérdőpontra adott válaszok szerint a Haller és Almásy részek jobbágyai földesúri adót fizettek búzából, árpából, zabból, káposztából, dohányból és bárányból, robotot szükség szerint végeztek. A többi kisebb birtokrészek lakói jobbágyszolgáltatásaikat pénzzel váltották meg. A település telki állománya 19 darab 26 holdas egész telek és 4 darab 13 holdas féltelek volt.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát negyedik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 32 kishold szántóföldet és 12 kaszás rétet adtak. 1790 után a falu határában lévő 223 katasztrális hold területű majorsági földeket a jobbágyok használatába adták, így az úrbéri telkek száma nőtt. A birtokelkülönözés és tagosítás ügyében 1844-ben indított per 1859-ben fejeződött be: E szerint az úrbérrendezés utáni telkeket elismerték, a 25 hold maradványföld megváltás ellenében a jobbágyok kezén maradt, a 186 hold legelőt felosztva minden egész telekhez 6 holdat adtak. A 20. század első harmadában Az 1930-as évek közepén a szántóföldi növénytermesztésben jellemző volt a búza, kisebb területeken kukoricát, rozst, zöldtakarmányt, cukor- és takarmányrépát ültettek. Dinnyét és dohányt is sokan termesztettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	1804	1093		342		267
1897	1787	1382	40	293	17	17	1	–	37
1935	1754	1360	64	92	48	143	–	–	47

A gazdaságok száma 1897-ben 143, 1935-ben 342 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 100–200 kh területű birtokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 5-en rendelkeztek, 20–50 kh terület nagyságú birtokos 10 volt, 10–20 kh területű birtoka 11 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 58 volt, 1–5 kh között területe 116 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 141, közülük 98 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A szűk legelőterület miatt az állattartás nem vált meghatározó ágazattá. A 20. században nagyobb számban szarvasmarhát tartottak, melyet részben hízva értékesítettek, részben tejtermelésre hasznosítottak. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	242	413	409
Ló	220	170	175
Sertés	498	256	421
Juh	352	–	–
Baromfi	2317
Méhcsaládok	111

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1675-ben a település kovácsmesteréről tesz említést egy összeírás. 1906-ban 1 kovács és 1 mészáros élt a faluban. 1925-ben 12 iparos, 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 1 borbély, 2 cipész, 3 cséplőgépes és 2 olajütő dolgozott a településen.

Vásár és piactartási joggal a település nem rendelkezett, a szomszédos Kál piacán árusítottak. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze. A helyi kereskedelem és értékesítés elősegítésére 1902-ben alakult meg a Tarnabodi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, mely 1925-ben már Hangya Szövetkezetként 1 kocsmát és egy vegyeskereskedést tartott fenn. 1933-ban még egy szatócsbolt nyílt, s az Eger és Vidéke Tejszövetkezet tejgyűjtő telepet hozott létre.

5.08 Újlőrincfalva – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az egri püspökség birtokához tartozó falu már az 1261. évi okleveles említésben jellemzően halászattal foglalkozó településként szerepel. A Nagymorotva és Zsukmorotva nevű halászóhelyeken kifogott halak fele a püspökséget illette, másik felén a szomszédos Magyarádiakkal osztoztak.

1546-ban a településen 11 portát írtak össze, melyből négy már elhagyottként szerepelt. 1552-ben lakói elhagyták, de hamarosan visszaköltöztek, mert 1558-ban öt lakott telket írtak össze. 1570-ben már török részre is adózott 11 háztartás. 1609-től kincstári kezelésbe került, majd 1630 körül ismét a püspök birtokává vált. 1675-től a települést lakói elhagyták. 1683-ban 3 telkes és 3 zsellér lakója Poroszlón élt, az ottani földesúrnak fizette adóját.

1694-1695-ben ismét benépesült. Szántóföldi művelésre nem volt alkalmas határa, fő gazdálkodási ága továbbra is a halászat maradt. A falu lakosságát alkotó uradalmi halászok a szerződésük szerint évente a Tiszából kifogott halakból 2000 élő halat adtak az egri és felsőtárkányi halastóba, s a püspök számára halászták az uradalom Morotva tavát. 1766-ban Eszterházy Károly püspök 20 szerződéses halászt, rétet adva nekik, telkesjobbággyá tett, s a település jobbágyfaluvá lett. Az 1770-es úrbéri kérdőpontokra adott feleltek szerint a település lakói minden héten tartoztak halat adni a püspöki udvar számára, ezen túl kötelesek voltak 480 kéve nádat vágni. Szántófölddel nem, csak réttel rendelkeztek.

Az 1771. évi úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették, a 20 negyedtelkes jobbágynak rétet adtak. 1804-ben a megalakított szatmári püspökség birtoka lett. A 19. században továbbra is a halászat jelentette a fő megélhetési forrást. 1868-ban megtörtént az úrbéri elkülönözés, ekkor kijelölték a kender-, kukorica- és krumpliföldeket, a szántóföldeket pedig rétekben adták ki. Az 1876. évi árvízben a település elpusztult, majd a szatmári püspök által rendelkezésre bocsátott új területen, Felső-Magyarad pusztán épült újjá. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1896 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1896	7327	605	14	2235	–	2755	687	2	1029
1935	5748	1129	16	1744	1	2027	617	3	211

A 19. század végétől 1935-re a szántóföld területe majdnem kétszeresére növekedett, de az összterülethez viszonyítva továbbra is a rét (30,34 %) és legelő (35,26 %) magas aránya maradt jellemző. A szántóföldeken kukoricát, zabot, búzát, árpát és burgonyát termeltek.

A gazdaságok száma 1896-ban 123, 1935-ben 140 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 1000 kh nagyságot meghaladó birtokos 1 volt, az 500 és 1000 hold közötti területet a közösben hagyott kaszáló és legelő jelentette. 100 kh és 500 hold közötti birtokból kettőt számláltak, 20–50 kh területű birtokosok száma 5, 10–20 kh területű birtoka 7 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 22 főnek volt, az 1–5 kh területtel rendelkezők száma 46. Az 1 kh alatti területet bírók száma 56 volt, közülük 39 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a rét és legelőterületek biztosítottak feltételeket. A 18. században a határban a püspökség állatait legeltették. 1799-ben a jobbágyok tulajdonában 75 ló, 61 tehén és 125 juh volt. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1896	1925	1935
Szarvasmarha	195	164	217
Ló	125	140	133
Sertés	128	106	239
Juh	2	–	–
Baromfi	1017
Méhcsaládok	15

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Újlőrincfalván nem éltek iparral foglalkozók, 1906-ban és 1925-ben is csupán 1 kovács volt a településen. 1932-ben még 2 cipész kapott iparengedély, így 3 fő lett a község iparosainak száma. Az itt élők jellemző háziipari tevékenysége a szövés-fonás és a kosárfonás volt.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1799-es leltár szerint az uradalomnak kocsmája volt a településen. 1906-ban egy kereskedőt írtak össze a településen. 1932-ben két szatócsbolt és egy kocsma volt a helyi kereskedés színtere. A lakosság piacozni és vásárra az 5 km-re fekvő Poroszlóra járt, mivel helység nem rendelkezett vásártartási joggal.

5.08 Tarnaszentmiklós – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1527-től az egri káptalan birtokában lévő falu a török hadjáratok idején elpusztult: az 1548. és 1549. évi dézsmajegyzékben lakatlan pusztának tüntették fel. 1556-ban 13 fő fizetett őszi és tavaszi gabonaterméséből egyházi adót, közülük egy fő bárányszaporulata után is adott dézsmát. A 16. század végén ismét elnéptelenedett, 1629-től poroszlói káptalani jobbágyok művelték határát. A 1685-ben a töröktől való visszafoglaló háború idején lakói ismét elhagyták, s 1751-ig lakatlan maradt. Határát 1718-ban az egri káptalan bérbe adta gróf Buttler Lajosnak, melyet ezt követően legelőként használtak.

1751-ben a falut újratelepítették. A káptalannal kötött szerződés szerint a betelepülők a határhasználatot 500 Ft készpénzzel és ajándékokkal (1 akó vaj, 24 bárány, 4 hízott sertés, 3 borjú) megváltották. Megkapták emellé még a korcsma és mészárszék jövedelmét is. A szántóterületeket és a rétet évenkénti újraosztásos rendszerben használták.

1771-ben az úrbérrendezés során a falut második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szánót és 12 kaszás rétet adtak. 1836-ban a káptalan bérbe adta községnek a korcsmát, a mészárszéket, a szárazmalmot, a kovácsműhelyt, a piacjövedelmet és a sóárulás hasznát, robotváltság fejében pedig évi 600 Ft váltságösszeget kért.

1856-ban a birtokelkülönözés során a maradványföld (338 kishold) váltság ellenében a jobbágyok birtokában maradt, legelőből pedig a telkenkénti maximális 22 holdat kapták meg. A 20. század első harmadában a búza és kukorica termesztése vált meghatározóvá, de jelentős volt a borsó termelése is, árpát, zöldtakarmányt, rozst, zabot elsősorban házi szükségletre termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	9516	2632		940		4523
1897	6080	2612	26	720	–	2426	1	39	256
1935	6051	3728	57	68	–	1905	–	–	293

A gazdaságok száma 1897-ben 200, 1935-ben 412 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtok egy volt, 200–500 kh közötti birtoknagyságú tulajdonosból hármat számláltak. 100–200 kh területű birtokból szintén 3 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 11-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 49 volt, 10–20 kh területű birtoka 69 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 47 volt, 1–5 kh között területe 157 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 72, közülük 60 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A szikes, vízáradásos területen fekvő legelőn a 19. században jelentős számban tartottak juhokat és szarvasmarhát. Az összes földterületnek csaknem felét kitevő legelőn a káptalan is kiterjedt szarvasmarha és juhtenyésztést folytatott. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1003	794	708
Ló	365	354	339
Sertés	587	302	685
Juh	3906	1761	1005
Baromfi	2172
Méhcsaládok	23

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1836-ban kovácsműhely, mészárszék és szárazmalom működött a faluban. 1906-ban 2 kovács, 1 lakatos, 1 csizmadia, 1 molnár és 1 olajsajtoló élt a településen. 1925-ben 3 kovács, 1 kőműves-ács, 1 csizmadia, 1 cipész, 1 asztalos, 1 borbély és 2 géplakatos alkotta a helyi iparos társadalmat. Nagyobb vállalkozás a malom volt, melyet ekkor már gőzerővel hajtottak meg, ezen kívül két olajütő is dolgozott a faluban.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1751-ben kocsma és mészárszék működött a faluban. 1906-ban 3 kereskedő került összeírásra. 1925-ben 3 kocsma és 3 vegyeskereskedés, más néven szatócsbolt volt a faluban. 1906. március 4-én alakult meg a Tarnaszentmiklósi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, mely a helyi kereskedelmi forgalmat segítette. Vásár és piactartási joggal nem rendelkezett a község, a lakosság a 12 km-re lévő Heves vásárait és piacát vette igénybe.

Helybeli hitelintézete a Tarnaszentmiklósi Hitelszövetkezet volt.

5.08 Sarud – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az Árpád-kori régészeti leletek alapján a település lakói elsősorban állattartással foglalkoztak, ezen belül a lótartás volt a legnagyobb arányú. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az egri püspök az 1327-ben birtokába kerülő falu, Hídvég határában lévő vám- és rév jövedelmét is megkapta. A 15. század végén a püspökség majorságot alakított ki Hídvég központtal. Szántóföldi vetéshez búzát, zabot, lencsét és babot vásároltak, és nagy számban lovat, tehenet, ökröt és juhot tartottak. Jelentős és jövedelmező tevékenység volt a halászat is, a püspökséget sózott hallal, az egri halastavakat pedig halivadékkal látta el.

1544 után a település lakói már a törököknek is adóztak. 1548 után a püspöknek járó földesúri jövedelem kétharmadát az egri vár fenntartására és katonái ellátására fordították. 1552-ben az Eger falaihoz vonuló török seregek elpusztították a falut, lakói közül nem mindenki tért vissza. 1558-ban a Hídvégen élő 8 jobbágy a 31 elpusztult telekhez tartozó szántókat és legelőket közösen használta. Sarudon 3 jobbágy és 15 zsellér élt, akik az itt lévő 34 elpusztult telekhez tartozó földeket egyenlő arányban egymás között felosztva művelték. Mindkét település lakói kötelesek voltak minden munkát elvégezni a püspöki majorban. 1579-re a majorságban a gazdálkodás megszűnt.

A 17. században nem néptelenedett el teljesen, de 1671-ben határát Péntek Benedek és János tiszanánai nemesek használták. A török kiűzése után 1690 és 1693 között újratelepítették, s 1703-ban visszaállt az egri püspök birtokjoga is.

Hídvégen majorsági gazdálkodást folytattak, 1772-ig a tiszttartóság központja volt. Az 1730-as években megépültek az uradalom legfontosabb gazdasági épületei Ómajor (Hídvég) és Újmajor (Csárdamajor) területén. A kisebb jelentőségű szántóföldi művelésben 1749-ben őszi és tavaszi gabonát, árpát és zabot termeltek. A majorság vezető ágazata az állattartás volt. Elsősorban szarvasmarhát tartottak, 1731-ben közel 200 darab volt a számuk. 1764-ben 27 bika és tinó, 366 tehén és üsző, 77 borjú és 324 ökör (117 eladásra váró hizlalt, 40 hízásra fogott, 167 gulyában legelő) és 43 bivaly a majorság állománya. A hizlalt állatok húst biztosítottak a püspökségnek, a többi szarvasmarha és bivalytehén tejét pedig feldolgozták, vajat és sajtot készítettek belőle. A hídvégi majorüzem nem termelt piacra, nem vált árutermelő gazdasággá, az itt előállított vaj és sajt szinte teljes mennyiségét a püspöki udvar szükségletére fordították.

A majorságban jelentéktelen volt a lótartás, nagyobb számú juhot 1761 után kezdtek tartani. 1764-ben 1399 juhot írtak össze. A sertés és baromfi leginkább a majorságban élők ellátására szolgált.

1799-ben az uradalmat bérbe vette Gemingen báró, majd 1804-től az újonnan szervezett szatmári püspökség kapta meg. A 19. században a gabonafélék és kapásnövények mellett ipari növényeket (cukorrépa, dohány, len kender, repce, szója), mákot és hagymamagot termesztettek. A szarvasmarha és juhtartás továbbra is jelentős maradt.

Sarud 1709 és 1711 között a pestisjárvány miatt elnéptelenedett. Az 1712-ben visszaköltözőknek az egri püspök adókedvezményt adott, mely szerint az igásjószággal rendelkező jobbágy évi 4 forint megfizetésével mentesül minden további földesúri adó- és robotkötelezettség alól. A határt szabad foglalásos rendszerben használták, majd évenkénti újraosztásos rendszerben. 1744 után a majorsági munkák nagy részét a jobbágyok végezték robotban, a saját földjeik megművelése teljesen ellehetetlenült, ezért inkább elköltöznek, ha a helyzetük nem változik. 1759-ben a püspök 1500 forintért bérbe adta a sarudiaknak az egész határt, elengedte a tizedet és a kilencedet, mentesítette őket a robot végzése alól, átengedte nekik a mészárszék, a kocsma és a malom jövedelmeit és a halászat jogát. 1763-ban az új urbáriummal kedvezményeik megszűntek. 1767-ben az újabb úrbéri szabályozással rögzítették a jobbágyok éves szolgáltatását és megkezdték a jobbágyföldek kimérését. Kialakítottak 6 db 20 holdas, 16 db 10 holdas, 20 db 5 holdas és 16 db 2,5 holdas gazdaságot. A gazdálkodásban áttértek a háromnyomásos rendszerre. Az 1771 évi úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. 1860-ban a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében indított per befejeződött, a 686 hold maradványföld megváltás ellenében a jobbágyok birtokában maradt, a 2000 holdas közlegelőből 16 holdat ítéltek meg telkenként. A 20. század első harmadában a gabonafélék mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmány- és cukorrépát, repcét, hüvelyeseket és étkezési célra burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	10325	3428		1209		3962		266
1897	10368	5896	61	1332	1	2178	46	75	779
1935	10272	6854	66	924	–	1581	65	–	782

A gazdaságok száma 1897-ben 392, 1935-ben 1133 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokkal rendelkező egy volt, 200–500 kh nagyságú területet hárman bírtak. 100–200 kh és 50–100 kh területű birtokokból 2-2 volt, 20–50 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 10–20 kh területű birtoka 103 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 143 volt, 1–5 kh között területe 425 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 427, közülük 13 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a korai időktől kezdve meghatározó ágazat volt a településen. A hídvégi majorság állattartó üzem volt, és a falu lakóinak állattartásához is a nagy kiterjedésű rét és legelőterületek biztosították a feltételeket. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt és ugyancsak gyarapodott az igáslovak állománya. 1799-ben 1089 volt a juhok száma, a hámos és ménesbeli lovaké 262, 1847–48-ban a juhok száma 1554 darabra, a hámos lovak száma 331 darabra nőtt. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

	Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1911	1935	1944
Szarvasmarha	1862	1832	1390	1439
Ló	736	281	223	588
Sertés	2570	2207	2914	617
Juh	3721	5460	5021	2809
Baromfi	5580
Méhcsaládok	70

A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Az ott folyó építkezések anyagát az 1750-ben már biztosan működő téglakemence biztosította, ahol évente közel 30 000 téglát égettek. 1799-ig működése folyamatos volt. 1751-ben egy tiszanánai ács szárazmalmot épített, mely a 19. század végéig működött. Ennek helyén megépült az uradalmi malom, mely először gőzerővel, 1944-ben már villanymotorral működött.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1747-ben Sarud község két kovácsot, a következő évben pedig mészárost szegődtetett. 1750 és 1752 között csizmadia, 1799-ben takácsmester dolgozott a faluban. 1828-ban egy kovácsot és egy mészárost írtak össze. 1906-ban 6 kovács, 2 asztalos, 3 kerékgyártó, 1 hentes és 1 kőműves élt a településen. 1936-ban az iparosok száma 35 volt, foglalkozásuk szerint 2 asztalos, 5 ács, 5 borbély, 8 cipész, 2 csizmadia, 5 kovács, 5 kőműves, 2 kerékgyártó és 1 kútfúró.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1747-51 között a hídvégi majorban kocsmaház épült. 1925-ben 2 kocsma volt a településen. 1906-ban 4 kereskedő került összeírásra. 1933-ban 8 kereskedő élt a faluban. 1901-ben alakult meg a Sarud és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1912 után pedig a Hangya Szövetkezet. A településen Tejszövetkezet is működött.

A helyi hitelélet elősegítésére 1911-ben megalapították a Sarud és Vidéke Hitelszövetkezetet.

Hetivásár tartására 1907-ben kapott a nagyközség engedélyt, mellette Poroszló piacára és vásárára jártak.

5.08 Kápolna – Gazdaságtörténet

Az 1430-tól az egri püspökség birtokába tartozó település tiszttartósági központ volt, a közelben fekvő egyházi területek gazdálkodását innen szervezték. Így Kiskompolt és Dobi puszta is ide tartozott 1486-ban. Ugyanebben az évben a falu 12 háztartása Szent György és Szent Mihály napján is 12–12 dénár cenzust fizetett, gabonatermésük után a tizedet megadta és Szent Demeter napján 600 fej káposztát szolgáltatott be. A településen földesúri tulajdonban lévő malom is működött.

Eger 1552. évi ostromakor a települést lakói elhagyták, de a hadak elvonulását követően visszaköltöztek. Hódolt településként a török számára is adóztak, az 1550 körül készített összeírás szerint a 9 házban lakó 17 nős férfi a kapuadón kívül búza, kétszeres, must, méhkas, széna, káposzta és sertés után fizetett adót. Az 1558. évi urbárium a pénz- és terménybeli szolgáltatáson túl már robotkötelezettséget is előírt a falu lakóinak: a malom karbantartását és árkának tisztán tartását kellett elvégezniük, teljesíteniük kellett egy napi arató- és cséplőmunkát a püspökség pusztaszikszói majorjában, a gabona- és bortized Egerbe szállításában fuvarozási kötelezettségük volt, továbbá az egri vár szükséges munkálatainál is igásfogatokkal szolgálni tartoztak.

1596-ban Eger elfoglalását követően a település elpusztult, de a 16. század elejétől ismét népes. 1686-ban az Eger köré vont blokád során a falut kiürítettek, lakói 1694 táján költöztek vissza. Az újratelepülést segítette, hogy a beköltözők a vármegyétől adómentességet kaptak.

1716-ban Erdődy Gábor püspök úrbéri szerződést kötött a kápolnaiakkal. A püspökl az itt lakók nehéz helyzetét figyelembe véve mentesítette őket a földesúri kilenced megfizetése alól és rögzítette robotterheiket. Az igásállattal rendelkezők 3 hét robotot voltak kötelesek végezni a pusztaszikszói majorsági földeken, melynek egy-egy hetes időszakai az ugarszántás, a tavaszi és őszi vetés idejére estek. Egy napos fuvarszolgálattal tartoztak. A kocsma és mészárszék hasznát a község megkapta azzal a kikötéssel, hogy a kimérendő bort, sört és pálinkát, csak az uraságtól szerzik be.

A határt 1715-ben szabadfoglalásban használták. Az 1720-ban és 1737–1738-ban készített összeírások szerint két nyomásban, szabályozott újraosztásos rendszer szerint művelték a szántókat, ahol főként gabonaféléket vetettek. Dinnyét és kendert az őszi búza vetésterületén termesztettek, emellett káposzta, komló, mák, dohány, borsó és lencse termelésével is foglalkoztak. 1764 táján már háromnyomásos rendszerben művelték a földeket, s a korábban meglévő növénykultúrák mellett új haszonnövényként megjelent a kukorica. 1755 után a település északnyugati részén, az Előhegy, Avasalja, Lázár hegy és Csonkás nevű részeken szőlők telepítésére került sor. Az itt termelt szőlőből készített bor, a források szerint minden esetben vörösbor, a helyi szükségletet elégítette ki. A legeltetésre alkalmas területek és az erdő szűkössége miatt 18. század közepétől a község rendszeresen bérbe vette Dobi pusztát.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 39 kishold szántóföldet és 3 kaszás rétet adtak. Az úrbéres telkiállomány 27,5 volt. A jobbágygazdaságok számát a maradványföldekből 31-gyel Eszterházy Károly püspök megemelte, így 58,5 lett az úrbéres telkek száma a községben, melyből 8,5 telek tartós adómentességet kapott.

A püspökség majorsági szántóföldet 1771-ig nem hasított ki magának, területét harmados részes bérleményben a jobbágyok művelték. 1779-ben már rendelkezett három táblában három nyomásra osztott elkülönített földdel, azt a korábbiak szerint műveltette. A termesztett növények között a zab és az árpa jelentősége nőtt az 1800-as évek első harmadában.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően az egri érsekség 1856-ban kérte az úrbéri birtok és legelő elkülönözését, tagosítását. Az úrbéri bíróság 1858. évi ítélete szerint a közös legelőből minden egész telek 10 kisholdat kapott, a maradványföldeket holdanként 10 forintjával megválthatták. A szőlők és szőlőalja utáni taksákat változatlanul hagyták. Ez utóbbit 1868-ban törölték el.

A 20. század első harmadában a gabonafélék, búza, árpa mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmányrépát, hüvelyeseket, dohányt, dinnyét és burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5392	2430		190	69	756	19
1897	3785	3093	55	141	34	260	17-		185
1935	3768	3018	92	112	146	227	15	–	158

A gazdaságok száma 1897-ben 394, 1935-ben 540 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh és 200–500 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 3-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 17 volt, 10–20 kh területű birtoka 64 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 67 volt, 1–5 kh között területe 206 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 181, közülük 73 nem rendelkezett szántófölddel.

Az 1919. évi XVIII. néptörvény február 19-i elfogadását követően február 23-án Kápolnán Károlyi Mihály ünnepélyes keretek között kezdete meg birtokának felosztásával a földosztást.

Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állatok biztosították a föld megműveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálták. A 16. századi török adószedők által készített összeírások adatai szerint az 1570 utáni időszakban a juhok tartása került a gabonatermeléssel szemben előtérbe. Az 1732. évi összeírásban a telkes jobbágyok igásállata 48 ökör és 10 ló volt. Ez utóbbiakat a föld műveléséhez nem, csak fuvarozáshoz használták. 1764-ben az igavonó ökrök száma 136, a hámos lovaké 68 volt, 1799-ben 84 ökröt és 267 lovat írtak össze. 1840-re az igásállatok száma csökkent, ökörből 13 darabot, lóból 172 darabot számláltak. Az egyéb állatok közül a juhok tartása emelkedett ki, mely a gyapjúkonjunktúra miatt jelentős hasznot termelő ágazattá vált.

A földesúri majorgazdálkodást is a juhászat képviselte. 1799-ben az uradalom juhállománya 365 darabból állt, a falubeliek 1100 darab juhot tartottak. A legelőterületek szűkössége miatt a kápolnaiak Dobi pusztát bérelték. A telkiállomány megnövelése miatt a közös legelő már nem volt elegendő, s a helybeliek helyzetét tovább rontotta a postaállomáson kötelezően tartott 10 postaló eltartása és az átvonuló katonaság lovainak élelmezése is. Az egyéb tartott állatok, sertés, baromfi a helybeli szükségletek kielégítésére szolgáltak. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	408	179	210
Ló	330	225	113
Sertés	459	208	487
Juh	654	70	–
Baromfi	3400
Méhcsaládok	22

A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Uradalmi sörfőző 1704-ben már létezett, amit 1720 táján már nem említenek, feltehetően elpusztult. Erdődy püspök 1730-ban G. B. Carlone építészt bízta meg egy új sörház építésével, melynek üzemeltetésére Herner Ferenc sörfőzővel kötött szerződést.

Téglaégető 1783–1790 között működött, itt cserepet is készítettek.

Malom működésére 1486-ból van az első adat, s ezt követően a szórványos forrásokban, így az 1558-as urbáriumban, 1570-ben készített török összeírásban, 1682. évi urbáriumban említést tesznek róla. A 18. században a Malomárok mentén két vízimalom volt. 1868-ban Zettner Károly megépítette az első gőzmalmot, 1873-ban Merschitz Kálmán alakítatta át az egyik vízimalmot gőzmalommá.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1764-ben Kápolna lakosai között kovácsot írtak össze, s 1786-ban említették. 1906-ban az alispáni jelentés szerint 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 2 cipész, 3 csizmadia, 1 ács és 2 kőműves élt a településen. 1925-ben 27 iparost számláltak, 4 mészáros és hentes, 2 csizmadia, 5 cipész, 1 pék, 1 bádogos, 3 asztalos, 2 szabó, 5 kovács, 4 kőműves és ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1942-re számuk megduplázódott, s a korábbi szakmák mellett új foglalkozásként megjelent a szikvízkészítő, bércséplő és géplakatos.

A település legjelentősebb üzeme az 1868-ban felállított Kápolnai Dohánybeváltó Hivatal volt. Az állami dohánymonopólium folytán a hivatal adminisztratív teendőket végzett, továbbá ellátta a termelőket vetőmaggal, ellenőrizte a termelést, átvette hatósági áron a dohánytermést, valamint feldolgozta és bálázta a dohányt. A 25 alkalmazott mellett időszakosan is foglalkoztattak munkásokat, a zöld dohány átvételekor 50–60 főt, a száraz dohány beváltása idején és fermentáláskor 150 főt.

1906-ban Rácz József mezőgazdasági gépek javítására műhelyt hozott létre. 1910–1914 között cserépgyár működött. 1927–1928-ban olajütő malmot alakított ki Detky János, a gőzmalom tulajdonosa. Az 1920-as években megalakult a Kápolnai Bortermelők Szeszfőző Egyesülete, mely 1926-ban szeszfőzde építésére nyert engedélyt. 1939 őszén a háborús szükségletek fedezésére Kísérleti Rostnövény Feldolgozó üzemet létesítettek. A 700 tonna rostnövény feldolgozására elképzelt és tervezett üzem beindítása nem volt megvalósítható, így az építményt 1941-ben lebontották.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1500 és 1508 között vezetett püspöki számadáskönyvek kocsmába kiadott borét fizetett összegeket is feltüntettek. 1716-ban a kocsma és vele együtt a mészárszék haszna is a községet illette. 1787-ben már belső kocsma és külső kocsma vagy vendégfogadó szerepelt az összeírásokban. Ez utóbbi az Eger felől bevezető úttól délre állt, a 9 szobájából egy a püspök számára volt berendezve. Pincéjében 60 hordó bor fért el. A belső kocsma kisebb volt, pincéje 30 hordó tárolására volt alkalmas. 1925-ben 5 kocsmát írtak össze a településen.

1906-ban a kereskedők száma 3 volt. 1935-ben 6 vegyeskereskedés, más néven szatócsbolt működött a faluban. A helyi kereskedelmi forgalom elősegítésére 1901-ben meg alapították a Kápolnai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.

1908-ban a község két országos kirakodó és állatvásár megtartására nyert jogot, melyet május első és november második hétfőjén tartottak. Heti piacot is tarthattak, de erről 1925-ben azt írták, hogy nem látogatott, a szomszédos Kál község piacát használták állandó piacként.

A helyi hiteléletben az 1920-ban létrehozott Kápolnai Hitelszövetkezetet játszott szerepet.

5.08 Heves – Gazdaságtörténet

A település középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 10-11. században királyi birtokközpont, a 12. század végétől várispánsági, a 13. században főesperesi székhely volt. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1467-ben egy oklevél mezővárosként említette. A sík vidéken fekvő település határa alkalmas volt szántóföldi művelésre és állattartásra is, az itt vezető utak pedig a kereskedelem elősegítői voltak.

Buda (1541) majd Hatvan (1544) elfoglalását követően 1546-ban már a törökök is összeírták a város lakóit, az állami és földesúri adót 52 háztartásfőre vetették ki. Az 1548. és 1549. és 1556. évi dézsmajegyzékek szerint őszi, tavaszi gabonából, árpából és zabból fizettek a település lakói egyházi tizedet, mellette bárányszaporulatuk után is adóztak. A 16. század török–magyar harcok többször is érintették, Eger eleste (1596) után 1605–1606-ban palánkvárába török helyőrséget szerveztek. 1685-ben a várat és a települést visszafoglalták, de a hadiesemények miatt elmenekült lakosság visszaköltözése és újabb lakók betelepülése még évekig eltartott.

1698 után Kishevesről, Borsodszemeréről, Ónodról és Mezőkövesdről érkezők költöztek Hevesre és rácok is megtelepedtek. A rendelkezésre álló föld bősége lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. A föld megműveléséhez szükséges igaerő hiánya miatt 1720-ig 379 hold területet vontak szántóföldi művelés alá, a határ nagyobb részét legelőként használták. Hevesi területeket béreltek szántóföldnek és legelőnek Jászapáti, Recsk, Egercsehi, Átány, Tarnaméra és Csász lakói. Jellemzően termesztett növény a búza volt, 1720 után megjelent a dinnye is. 1737 táján kezdték meg a szőlők telepítését.

1739-ben a kishevesi területet magába foglaló Dorogfy-részen Babocsay Judit örökösei a közös birtoklást megszüntették, s a települést, valamint annak tartozékait, a szántókat, a rétet és az erdőt a birtokviszonyoknak megfelelően öt egyenlő részre osztották. A legelőket közös használatban hagyták, de meghatározták, hogy minden ötödrész birtokosa csak 200 marhát legeltethet. A Nyáry-örökösök 1743-ban szüntették meg a birtokközösséget. Az osztályos egyezség szerint a település fele tartozékaival együtt a Haller családé lett, a másik felén a leányági leszármazott Bossányi, Orczy, Szunyogh és Török család osztozott. A megegyezés szerint a legelő és az erdő közös használatban maradt, s ugyancsak közösen, bérletbe adva üzemeltették a kocsmát, a mészárszéket, a vendégfogadót és a menház boltját. A kétnyomásos rendszerben művelt földek kimérése 1754-ben befejeződött. 1761-ben ismét felosztásra kerültek a területek, melyet ekkor már három nyomásban műveltek.

A nagyobb birtokosok 1740 után kialakították saját majorsági gazdaságaikat. A Haller uradalom hevesi tiszttartójának felügyelete alá tartozott Hevesen kívül Sár, Átány, Pély, Tarnabod, Nádudvar és Diósgyőr. A majorsági földek művelésénél a jobbágyok robottal szolgáltak, a szőlőkhöz saját béres vincelléreket fogadtak. A pálinkafőzőt és a sörházat földesúr üzemeltette. Az 1775-ben és 1778-ban készített összeírások szerint a Nagy Majorban a gazdaságban foglalkoztatottak házain kívül volt „ló tanító oskola” a 60 ló befogadására alkalmas istálló mellett, 200 marha befogadására tehénistálló, 60 öl hosszúságú csűr, 16 ezer kila gabona tárolására alkalmas magtár, szérűskert és veteményes kert. Fő szántóföldi növényként gabonaféléket ültettek, a homokosabb területeken kukoricát és dinnyét termesztettek. A hevesi Haller birtok összjövedelme 1778-ban 11 053 rajnai forint volt.

A település jobbágyai a beköltözés időszakában (1720–1725) 3 évig tartó adómentességet kaptak a vármegyétől. A birtokosok szerinti megosztást követően az úrbérrendezést megelőzően a falubeliek a különböző földesuraknak természetben fizették adójukat terményeik (búza, árpa, köles) és bárányaik után, földesúri cenzust nem fizettek, robotot szükség szerint végeztek. A konyhára való ajándékot (vaj, csirke, tojás) tehetősség, azaz a birtokolt ökrök száma alapján meghatározottak szerint fizették, a 8 ökrös gazdára kiszabott mennyiség felét fizette az, akinek csak 4 ökre volt. Földjeiket három nyomásban művelték, az állattartásukat a legelő hiánya megnehezítette.

1771-ben az úrbérrendezés során a település határát második osztályúnak minősítették, így minden egész telekhez 34 kishold szántót és 6 kaszás rétet adtak. A majorsági szántók kiterjedése 1778-ban: gróf Berényi Tamásé 3152 katasztrális hold, 34 közbirokosé 3908 katasztrális hold. Csász pusztán 6 nemes bírt 1277 katasztrális holdat.

1836-ban megindult a jobbágybirtok és közös legelő elkülönözési pere, mely 1859-ben zárult. Az úrbéri törvényszék 55 ¼ telekmennyiséget állapított meg. Az úrbéri zsellérek száma 255 fő, 107-en, belterületi taksások és a krakóiak majorsági zselléreknek minősültek. Az úrbéri telekhez 5 kishold legelőjárandóság tartozott. 136 hold javításföldet, azaz mezőgazdasági művelésre alkalmassá tett földet földesúri birtokba adtak, a többi maradványföldet megváltás fejében a gazdáknak adta.

A 19. század második felében is a szántóföldi gazdálkodásban a búzatermesztés maradt meghatározó, mellette rozst, árpát és zabot is ültettek. A homokos részeken burgonyát termesztettek, s egyre nagyobb jelentőségűvé vált a dinnye és gyümölcstermesztés. A század közepétől dohányt is termeltek. A század végén pusztító filoxéra kevéssé károsította a hevesi homoki szőlőket, így azok telepítésével a szőlőtermesztés egyre nagyobb arányúvá vált. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	17276	10898		1431	467	2650	395
1897	17141	13139	164	1162	349	967	979	9	372
1935	17113	11456	291	828	2484	780	567	4	703

A gazdaságok száma 1897-ben 829, 1935-ben 3311 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh közötti földbirtokosból négyet számláltak. 100–200 kh területű birtokosok száma 12, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 30-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 90 volt, 10–20 kh területű birtoka 139 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 192 volt, 1–5 kh között területe 1185 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 1657, közülük 998 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek nagysága és közös használata korlátozta a tartható állatok számát, s a földesurak ráadásul nagy részét lefoglalták saját állataik számára. Az 1740-es évektől a hevesi gazdák állandó panaszának tárgya volt a rét és legelők hiánya, s igásállataik túlzott igénybevétele a majorsági munkálatokban. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt, tartásuk a nagybirtokhoz kötődött. Nagy számban tartottak lovat és marhát is, melyek igaerőt biztosítottak, illetve a szarvasmarhát hizlalva is értékesítették. A 19. század végén a legelőterületek csökkentek, az állatállomány, különösen a juhállomány visszaesett. Az 1880-as években állami méntelep működött a településen. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1911	1925	1935
Szarvasmarha	2064	1938	1195	1115
Ló	833	884	628	894
Sertés	2388	1818	2376	1889
Juh	5772	1220	1097	622
Baromfi	10797	–
Méhcsaládok	400

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

A korai ipari, manufakturális vállalkozások közül téglaégető és serfőző működésére vonatkozóan vannak adatok a 18. századból. 1712 és 1730 között téglaégető működött a településen, mely a Frankfurt környékéről ide költöző német családokhoz köthető. 1730 előtt serfőző műhelyt is létrehoztak, melynek működésére 1770-ig találhatók adatok. A Haller Sámuel javait felsoroló összeírások (1775, 1778) mészárszéket, kovácsműhelyt, olajütő házat, szabót és kerékgyártót, takácsmestert említettek. Az 1828. évi országos összeírásban Hevesen 31 iparost számláltak, mesterségek szerint 5 szűcs, 5 takács, 4 kovács, 4 szabó, 3 csizmadia, 3 kőműves, 2 lakatos, 2 ács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 mészáros és 1 szíjgyártó. 1906-ban az iparosok száma 100 volt, 15 kovács, 4 lakatos, 2 bádogos, 8 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 kádár, 26 szabó, 25 cipész, 20 csizmadia, 5 mészáros, 2 kőműves, 2 borbély, 2 pék és 6 egyéb iparágban foglalkozó volt a településen. 1906-ban megalakult az Általános Ipartestület. 1925-ben az iparosok száma 206 volt, akik 27 féle mesterséget űztek. 1935-ben a 200 iparos 26 szakmát képviselt a településen. Nagyobb ipari vállalkozásnak a malom számított, 1910-ben 2 gőzmalom üzemelt a településen. 1925-ben iparvállat a két gőzmalom és egy asztalos telep volt. A helyi sajtó megjelentetéséhez kapcsolhatóan 1892-ben és 1901–1914-ben nyomda működött Hevesen.

A középkorban feltehetően vásártartási joggal is rendelkezett. Az 1700-ban nyert vásártartási jogát 1832-ben I. Ferenc megerősítette. Eszerint évente négy alkalommal (január 25., április 18., július 18., október 24.) országos vásárt tarthattak, melynek jövedelme a közbirtokosságot, 1911-től pedig a községet illette meg. A következő évben az országos vásárokon tartható az állatvásár jogát is megkapták. 1838-ban a hetivásárt is engedélyezte az uralkodó. 1937-ben hónapos állatvásárok megtartására nyertek jogot, melyet a hónap első szerdai napján tartottak.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1734-ben már biztosan működtettek kocsmát a településen, 1740-ben a vendégfogadót a földesurak közösen, bérbe adva üzemeltették. 1925-ben 15 kocsmát, 3 vendéglőt, 1 kávéházat és 3 szállodát írtak össze.

1906-ban a kereskedők száma 18 volt. 1925-ben 79 kereskedőt számláltak, közülük 40 üzlettel rendelkezett 39 pedig piaci árus volt. A 20. század elejétől a helyi értékesítés területén szövetkezetek jöttek létre. 1906-ban alakult meg a Hevesi Tej- és Saját Egyéb Gazdasági Termékeit Értékesítő Szövetkezet. A Hangya Szövetkezet 1911 után már működött a településen. 1923-ban a kereskedelem és áruforgalom segítője és lebonyolítója volt két részvénytársaság, a Borkereskedelmi és Áruforgalmi Rt. és a Hevesi Terménykereskedelmi Rt.. A gazdasági válság után a Hevesi Járási Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőző Szövetkezet is létrejött.

A helyi hitelélet elősegítésére 1896-ban megalapították a Hevesi Kölcsönös Önsegélyező Takarék- és Hitelszövetkezetet. 1901-ben már működött a Hevesvidéki Takarékpénztár. 1906. március 29-én létrehozták a Hevesi Népbank Rt.-t. 1923-ban a Hatvani Takarékpénztárnak volt még fiókja a településen, működött a Hevesi Mezőgazdasági Bank és Kereskedelmi Rt. és Heves Város és Vidéke Takarékpénztár (a Népbank utóda). A Heves és Vidéke Hitelszövetkezet 1939-ben alakult meg.

5.08 Füzesabony – Gazdaságtörténet

Az egri püspökség, majd 1804 után érsekség birtokába tartozó település középkori és kora újkori gazdaságtörténetére néhány szórványadat áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A sík vidéken fekvő település lakói gabonatermesztéssel és állattartással foglalkoztak. A 15. században Pusztaszikszón volt a környékbeli püspöki birtokok központja, ahol a püspök földesúr majorüzemet működtetett. 1493-ban majorház állt itt, 8 béres és udvarbíró lakta. 1548-ban Füzesabony, valamint Pusztaszikszó és Kisbuda dézsmáját az egri vár officiálisai szedték. 1552-ben a települések elpusztultak, lakói 1557 táján költöztek vissza. Az ekkor készült urbárium szerint a település lakói mind a török, mind a magyar részre is adóztak. Az egri várnak gabonából és sertésből fizettek tizedet, a hatvani szandzsák adószedőinek pedig 50 Ft készpénz mellett nyáron egy fejős tehenet, ősszel vágómarhát is adtak. Emellett tavasszal és ősszel Hatvanban 10 napon át szántottak, s a gabona betakarításakor és szénakaszálásnál is munkákat végeztek. 1596-ban Eger eleste után a település jövedelmeit világiak foglalták le, 1631-ben került vissza ismét a püspökség birtokába. 1686-ban a visszafoglaló háború során az Eger köré vont blokád miatt a települést kiürítették, újratelepítésére az 1700. március 20-án kiadott megállapodás alapján került sor. Katonák, hajdúk, szabadosok és jobbágyok költöztek be, akik egy éven belül kötelesek voltak házat építeni.

1701-ben 32 felnőtt férfit számláltak a településen. Az 1710. évi pestisjárvány miatt a település lélekszáma megfogyatkozott, így Erdődy Gábor püspök földesúr 1716-ban könnyebb szerződést adott a lakóknak. A település határa ebben az időben osztatlan, azt szabad foglalásos rendszerben használták. Mivel a Pusztaszikszó betelepítésére tett kísérlet (1717) sikertelen maradt, a füzesabonyi jobbágyok saját földjeik mellett ennek határát is használták, s művelték Kisbuda és Maklár földjeit is. 1723-ban a földesúri terménykilencedet és a füstpénzt a lakosok 150 Ft összeggel megválthatták, de a más határban is földet művelőket az ottani termésük után a kilenced megfizetésére kötelezték. Ezen túl tartoztak széna kaszáláskor, begyűjtéskor háromnapi robottal a majorságnak, részt kellett venniük a Gyöngyösön termett dézsmaborok Egerbe történő szállításban, s a majorság juhainak nyírásába is be kellett szükség esetén segíteniük. Húsvétkor ajándékkal szolgáltak.

1767-ben megszűnt az újraosztásos földközösség, szabályos telekrendszer bevezetésére került sor. A szerződés szerint egy egész telekhez 45 köblös szántó, 8 köblös rét, 2,5 köblös kukorica- és kenderföld tartozott. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették. Rét hiányában a rétjárandóság felét szántóföldben adták ki, így egész telkenként 36 kishold szántót és 6 kaszás rétet mértek ki.

1828-ban a szántóföldek az összterület 85,71 %-át tette ki. A háromnyomásos rendszerben művelt szántók fő terménye a zab, rozs és árpa volt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1855-ben történt meg a birtokelkülönözés. A jobbágyszántók nagysága 2865 katasztrális holdat tett ki, a majorsági szántó a faluban 934, Kisbudán és Pusztaszikszón 981 katasztrális hold volt. 20. század első harmadában jellemzően termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt. Mellette termeltek még árpát, zabot, cukor- és takarmányrépát, hüvelyes növényeket, kevés dohányt, lent és kendert.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	7340	4722		707		1340	264
1897	7436	5244	126	419	–	1041	300	–	306
1935	7419	5707	242	258	–	598	140	–	474

A gazdaságok száma 1897-ben 646, 1935-ben 1654 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh holdon felüli birtokból egy volt a településen, csakúgy, mint az 500–1000 kh és 200–500 kh közötti területű birtokokból is. 50–100 kh közötti birtokkal négyen rendelkeztek, 20–50 kh területű birtokosok száma 26, 10–20 kh területű birtoka 98 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 144 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 526. Az 1 kh alatti területet bírók száma 853 volt, közülük 456 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 18. században az uradalom bírt nagy állatállománnyal, 1799-ben a faluban 1038 darabból álló juhászata volt. Pusztaszikszón ugyanekkor 19 bivalyt és 167 szarvasmarhát tüntettek fel az uradalmi leltárban. 1828-ban a település lakóinak állatállománya 58 ökör, 66 fejőstehén, 18 növendékmarha, 368 ló, 43 sertés és 231 juh volt. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	997	1029	649
Ló	662	643	91
Sertés	1539	820	2611
Juh	3027	702	1102
Baromfi	8065
Méhcsaládok	152

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

Pusztaszikszón, a püspöki uradalom majorságában 1761-től már téglaégető működött, mely a plébánia építéséhez és egyéb majorsági épületek készítéséhez szolgáltatta a szükséges téglákat. 1783-ban az első katonai térképen helyét feltüntették. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a faluban mészárszék és malom működött. 1906-ban 47 iparos, 5 kovács, 4 lakatos, 5 asztalos, 5 kerékgyártó, 2 szabó, 4 cipész, 5 csizmadia, 1 molnár, 6 hentes, 2 mészáros, 3 ács, 1 kőműves, 2 borbély, 1 pék és 1 kötélgyártó élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 83 volt, akik 23 féle mesterséget űztek. Foglalkozásuk szerint 9 asztalos, 3 bádogos, 1 tímár, 9 cséplőgépes, 2 cementkészítő, 10 cipész, 2 üvegező, 2 kerékgyártó, 8 mészáros és hentes, 6 kovács, 1 lakatos, 3 ács, 1 pék, 1 szíjgyártó, 5 szabó, 3 borbély, 8 kőműves, 2 órás, 1 szikvízkészítő, 1 villanyszerelő, 2 varrónő, 1 gyógyszerész és 2 temetkezési vállalkozó szerepel az összeírásban. 1935-ben 104 iparűzőt számláltak, és 2 malom– egy vízi és egy gőzzel meghajtott – működött a településen.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak. 1799-es uradalmi leltár szerint a Pest felé vezető országút mellett 6 szobás vendégfogadó állt, s a faluban is működött korcsma. 1906-ban a kereskedők száma 17 volt. 1925-ben 11 korcsma és 2 szálloda volt a településen. A kereskedelmi fogalom lebonyolítói voltak a helybeli szatócsok, számuk 1925-ben 12. Mellettük 1 ásványolaj kereskedő, 1 termény-, 4 borjú, 2 bőr-, 4 tűzifa és szénkereskedő, továbbá 2 dohányárus tevékenykedett. Egy sörraktárt is feltüntettek a községbeli kereskedések összeírásában. Vállalati formában működött a Fakereskedelmi és Ipari Rt., a Motor- és Gőzgéptulajdonosok Anyagbeszerző Rt. és volt itt lerakata a Kerecsendi Gőztéglagyárnak is. A helybeli Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1901-ben alakult meg, a Hangya Szövetkezet 1903-ban jött létre. 1935-ben a Hangya Szövetkezetnek 1200 tagja volt, egy főüzlete mellett 3 fiókot és egy korcsmát működtetett.

1925-ben 4 országos vásár és 1 hetipiac megtartására volt joga a községnek.

A helyi hitelélet segítőjeként 1912-ben már működött a Füzesabony és Vidéke Takarékpénztár, melynek megszűnte után helyébe 1925-től a Hevesmegyei Takarékpénztár egri fiókja lépett. 1921-ben megalakult a Füzesabonyi Hitelszövetkezet.

5.08 Zaránk – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A részben sík, részben lankás vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. 16. század közepén készült adóösszeírások (török és dézsmajegyzékek) szerint gabonából, bárányokból, sertésekből, valamint méhkasok után fizettek az itt lakók adót. A 17. század végén a település lakatlanná vált, 1701-ben taksás jobbágyok és majorsági cselédek népesítették be. Ők 1720–1730-ig a földesúri majorgazdaságban dolgoztak. A földesúr cselédeinek évente földet osztott az általa nem művelt határterületből, s 1730 után a földek nagy részét már telket bíró jobbágyok használták. 1770-ig a határt az igaerő nagyságán alapuló újraosztásos földközösségi rendszerben művelték. Az úrbérrendezéskor a jobbágyföldek kiadása a vármegye mérnökének segítségével történt, mivel a jobbágyoknak juttatott földek között sok vízállásos, művelésre alkalmatlan terület volt. 1836–1844-ben a földesurak arányosítási eljárása során bevezetett új határfelosztáskor ugyanez ismétlődött meg, mely a jobbágyok szolgálatmegtagadásához vezetett.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a település határának művelési ágak szerinti megoszlása a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	2499	1270		753		340
1897	2584	1548	35	492	–	405	–	15	89
1935	2520	2172	41	42	1	161	–	–	103

Az adatok szerint a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága jelentősen megnövekedett. Míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva a szántó 50,8 %-os arányt tett ki, 1935-ben már 86,2 % volt. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú visszaesésével járt, ezeket törték fel ugyanis, s vonták szántóföldi művelésbe. Termesztett növényei közül a 20. század első harmadában első helyen áll a búza, majd az árpa, a zöldtakarmány, a kukorica, a takarmányrépa, kevés rozs, burgonya, mák, dinnye és lencse.

A gazdaságok száma 1897-ben 141, 1935-ben 324 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlás szerint 100–200 kh birtokkal 2 fő rendelkezett, 50–100 kh területe 4 birtokosnak volt, 20–50 kh nagyságú földje 17 személynek volt, 10–20 kh területen 43-an gazdálkodtak, 5–10 kh földterületet 63 fő birtokolt, 1–5 kh nagyságú földdel 118-an rendelkeztek, míg 1 kh-nál kisebb területe 77 embernek volt, közülük 49 szántóföld nélküli.

Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek szűkülésével az állatállomány jelentősen visszaesett. Változását a következő táblázat számszerűsítve mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	407	305	224
Ló	268	248	(1932-ben 237)
Sertés	284	242	152
Juh	62	279	27
Baromfi	1939
Méhcsaládok	24

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 szabó, 1 csizmadia, 1 hentes és 2 kőműves élt a faluban. 1925-ben a településen 20 fő, foglalkozások szerint 2 kőműves, 1 szabó, 1 kerékgyártó, 1 borbély, 3 kovács, 4 cipész, 1 hentes és mészáros, 2 asztalos 4 ács és 1 szikvízgyártó foglalkozott iparral. A településen jellegzetes háziipari tevékenység volt a kenderfonás, szövés és kosárfonás.

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1902-ben Kerületi Fogyasztási Szövetkezet elnevezéssel szövetkezetet alapítottak. 1925-ben a kereskedelem lebonyolításában két takarmánykereskedő és egy terménykereskedő vett részt, a helyi ellátást két szatócs és a Hangya Szövetkezet végezte. A tejtermékeket a helybeli tejszövetkezet útján értékesítették. 1925-ben két kocsma és egy vendéglő volt a faluban.

1935-ben már működött a település egyetlen hitelintézete, a Zaránki Hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelintézet tagjaként.

5.08 Tiszanána – Gazdaságtörténet

Az egri püspökséghez tartozó település lakosai a kora középkorban a szántóföldi gazdálkodás mellett állattenyésztéssel és leginkább halászattal foglalkoztak. A falu melletti folyószakaszon 1486 és 1493 között vizafogót létesítettek. A halfogó rekeszhez szükséges faanyag szállítása Nagytályától az 1551. évi urbárium szerint az itt lakók kötelessége volt, csakúgy, mint annak elkészítése. A kifogott hal egyik harmada a püspök földesurat illette meg, a többi részen pedig egyenlő arányban a falu és a halászmester (szegyemester) osztozott.

1550-ben már török részre is fizetett adót a faluban lakó 14 nős férfi búzából, kétszeresből, szénából, bárányból, méhkasok és sertésszaporulat után, továbbá a halászat és halfogók jövedelméből. 1552-ben Eger ostromakor a település elpusztult, 1558-ban újra lakott, 1566-ban a tatárok égették fel. Az egri vár török kézre kerülése, 1596 után a kamara kezelésébe ment át, s az innen származó jövedelmet Ónod és Szendrő végvárak fenntartására fordították. A török kiűzése után az 1696. évi portaösszeírás szerint a vármegyei és állami adó alóli mentességgel segítették elő a település benépesülését. A határban rendelkezésre álló kevés szántóterületet 1728 táján Kömlő, Hídvég- és Magyarád-puszta területein földterületek bérlésével növelték, saját, nehezen megművelhető földjeik szarvasmarhák és juhok legeltetésére szolgált. Az öntésterületeken nádat termeltek. A falu a püspök földesuraival kötött szerződések alapján a18. század közepéig évi egyszeri, meghatározott összeget fizetett a határ haszonvételeiért. 1764 után bevezetésre került a szabályozott telekrendszer, s az adókat egyénenként, természetben kellett leróni, a robotváltságot pedig teleknagyság szerint kellett megfizetni. Az úrbérrendezés során a rét egy részét szántóföldként adták ki. Jelentős szántóterület veszteség érte a falut 1770-ben, amikor az addig általuk használt Kömlő-pusztát Eszterházy Károly püspök földesúr benépesítette, s azt a tiszanánaiak tovább nem használhatták.

1804 után a település a szatmári püspökség birtokába került, amely majorsági gazdálkodást állattartásból, juhászatból folytatott. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1859-ben jött létre a püspökséggel a megállapodás a volt úrbéri birtokok elkülönítéséről. Minden egész jobbágytelekhez 85 kishold területet adtak, melyből ténylegesen szántóföldi művelésre alkalmas terület 32,9 hold volt.

1935-ben legjellemzőbben termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt, mellette árpát, rozst, zabot, takarmányrépát, lencsét, repcét, dinnyét, kendert és mákot termeltek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	14973	3666		3971		4930	147
1897	15223	9468	155	1633	17	2466	222	38	1224
1935	15029	10502	124	1207	3	1986	268	8	931

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett: míg 1866-ban az összterülethez viszonyított aránya 24,5 %-ot tett ki, addig 1896-ra már 62 %ra, 1935-ben pedig 69,8 %-ra emelkedett. Mindez a rét és legelőterületek rovására ment végbe, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelésbe.

A gazdaságok száma 1896-ban 740, 1935-ben 1305 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 100 kh felüli birtoka volt 13főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 28-an, 20–50 kh területű birtokosok száma 87, 10–20 kh területű birtoka 143 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 181 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 323. Az 1 kh alatti területet bírók száma 529 volt, közülük 282 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a jelentős rét és legelőterületek biztosítottak jó feltételeket. 1799-ben a majorságnak 900 darabos juhászata volt, a jobbágyok közös legelőre járó állatállománya 770 ló, 246 ökör, 430 tehén és 2554 juh volt. A 19. század végén továbbra is jelentős számban tartottak szarvasmarhát, lovat és juhot. A sertés és baromfi a lakosok hússzükségletét biztosította. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	2858	2300	1886
Ló	1255	733	880
Sertés	2506	1525	1466
Juh	318	1435	1744
Baromfi	8898		..
Méhcsaládok	73		..

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1763 körül a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1768 táján előírták, hogy a lakóházakat is téglából kell építeni, így a szükséges téglák előállítása is itt történhetett. Az 1783-ban készített első katonai felmérés térképén a téglaégető helyét a falutól nyugatra jelölték.

1906-ban 9 kovács, 1 lakatos, 1 bádogos, 6 asztalos, 3 kerékgyártó, 6 szabó, 5 cipész, 7 csizmadia, 3 hentes, 2 mészáros, 8 ács, 2 kőműves, 2 borbély, 1 olajsajtoló, 1 kötélgyártó, 1 szűcs és négy egyéb ipari foglalkozású élt a településen. 1925-ben a helyi ipar képviselői 57-en voltak, mesterségek szerint kovács 9 fő, lakatos 1 fő, asztalos 5 fő, cipész 10 fő, csizmadia 2 fő, szabó 4 fő, kőműves 4 fő, ács 5 fő, kerékgyártó 4 fő, szíjgyártó 2 fő, kocsigyártó 1 fő, bádogos 2 fő, hentes 2 fő, mézeskalácsos 2 fő, borbély 5 fő. 1923-ban két gőzmalom volt a településen, a Tiszanánai Egyesült Gazdák Gőzmalma és a Tiszanánai Takarékpénztár Hengermalma és két szikvízgyár is működött.

A kereskedelem egyik színtere a 4 országos vásár és a heti egy piacnap volt. 1906-ban a kereskedők száma 21 volt. 1925-ben a községbeli kereskedések statisztikai adataiban 2 rőföst, 7 vegyeskereskedést, 2 nyersbőr kereskedőt és 1 készbőr kereskedőt tüntettek fel. A településen működött még a Tiszanánai Alsóvárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1906-tól a Tiszanánai Felsővárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Tiszanánai Kisgazdák és Iparosok Önsegélyező Szövetkezete. 1925-ben 7 kocsma 1 vendéglő és egy szálloda volt a faluban.

A helybeli hitelintézetek közül az elsőt, a Tiszanánai Kölcsönös Önsegélyező Egyletet 1904-ben alapították. 1935-ben a Heves Megyei Takarékpénztár Tiszanánai Takarékpénztára és a Tiszanánai Hitelszövetkezet (alapítva 1920) segítette a helyi hiteléletet.

5.08 Tenk – Gazdaságtörténet

A 16. század közepéig önálló jobbágyfalu történetéről alig néhány forrás tesz említést. 1546-ban a Losonczy István birtokához tartozó 4 jobbágyportát a törökök elpusztították, s csak a 17. század végén lettek lakosai. 1694-ben az Erdőtelekhez tartozó pusztát Buttler János megkísérelte betelepíteni, de a Jászságba szökött jobbágyok visszaköltöztetése sikertelen maradt. Határát 1725-ben 10 egerszóláti, 4 szentdomonkosi gazda és két egri mészáros bérelte. 1788-ban 378 kh majorsági szántóföldet üzemeltetett gróf Buttler Gábor és több más birtokosnak is itt volt majorüzeme. A búza termesztése mellett adatok vannak szőlő, dohány, cukorrépa, kender és kukorica ültetésére, termelésére is. Állatok közül szarvasmarha és sertés tartására vonatkozóan vannak források.

A településen a helyi ipar képviselői a kovácsmester és a suszter voltak.

A Pusztatenken élők ellátását szolgálta és a kereskedés színtere volt a 19. században meglévő kocsma, majd ennek lebontása után a 20. században két újonnan nyitott kocsma és két vegyesbolt.

5.08 Tarnazsadány – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint a zsadányiak őszi és tavaszi gabonából és bárányból fizettek egyházi adót. 1550-ben már török részre is adóztak. A kettős adózás és a török–magyar összecsapások 1596, Eger elfoglalását követően állandósult. 1686-ban, Eger visszafoglalását megelőző évben a település elnéptelenedett. A falu földesura, Almásy János 1703-ban földesúri majorságot létesített, melynek épületei, a majorház, a serház és a malom 1706-ban a Rákóczi-szabadságharc során elpusztultak. 1725 körül ismét elnéptelenedett a település, 1732-ben vált ismét jobbágyközséggé.

1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a jobbágyok a település határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt másodikosztályúnak minősítették, a telekföldek kiadására 1786-ban került sor, de ezeket terméketlen területeken mérték ki. Jelentős volt a földesurak majorsági gazdálkodása, 1788-ban Almásy Ignác 270 katasztrális hold, hat másik nemes pedig 220 katasztrális hold majorsági területet bírt. A majorsági gazdálkodás alá vont terület 1872-ben 2061 holdra növekedett.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	4338	1925		1356		831
1896	4272	2992	31	880	–	255	43	–	71
1935	4368	3600	63	95	5	400	16	–	189

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága majdnem kétszeresére növekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 44, 40 %-ról 1935-re 82,40 %ra növekedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá. Az 1930-as évek közepén a szántóföldi növénytermesztésben jellemző volt a búza, kukorica, hüvelyesek (lencse) és árpa termelése, saját szükségletre rozst, zabot és burgonyát is ültettek.

A gazdaságok száma 1896-ban 141 volt, 1896-ban pedig 514. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500–1000 kh holdja egy birtokosnak volt, ugyancsak egy-egy fő rendelkezett 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokkal. 50–100 kh közötti birtoknagysága volt 3 főnek, 20–50 kh területű birtokosok száma 33, 10–20 kh területű birtoka 54 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 50 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 256. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 51 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században nagy számban tartottak juhokat, 1556-ban 8 jobbágy fizetett bárányszaporulata után tizedet. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	606	461	278
Ló	252	309	2
Sertés	608	1214	582
Juh	1300	–	376
Baromfi	3258
Méhcsaládok	70

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia és 2 mészáros volt a faluban. 1925-ben a településen 4 kovács, 3 cipész, 3 asztalos, 4 kőműves,2 ács, 1 hentes, 1 mészáros és 1 szabó alkotta a helyi iparostársadalmat.

Korai ipari vállalkozásként az 1700-as években már serfőzőt működtetett Almásy János, mely 1706-ban elpusztult. A falu nyugati szélén álló serházat 1730-tól ismét említik a források, bérlői 1770-ig ismertek. A 19. században sziksófőző telep létezése a helynevek alapján valószínűsíthető. A 20. század első éveiben épített gőzmalom a helyi ipari vállalkozást jelentette.

1906-ban 4 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 3 kocsma működött a településen, mellette 3 szatócsbolt és egy Hangya szövetkezeti vegyesbolt volt még a kereskedelem színtere. Helyi piac megtartását 1936-ban engedélyezték. Az 1908-ban alapított Tarnazsadányi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a helyi kereskedelem lebonyolítását segítette.

A helyi hitelélet lebonyolítója volt a Tarnazsadányi Hitelszövetkezet, mely azonban 1932-ben működését beszüntette.

5.08 Tarnaörs – Gazdaságtörténet

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint 11 fő fizetett őszi gabonájából egyházi tizedet, egy évvel később 12 dézsmafizetőt írtak össze, akik őszi, tavaszi gabonából és méhrajok után adóztak, két személy pedig báránydézsmát is szolgáltatott. Ugyanekkor már török részre is adóztak, 7 házban lakó 13 nős férfit számláltak a török összeírók. A 17. században birtokosai változtak, 1682-ben a település elpusztult. 1710-ben földesúri majorságot hoztak létre, a zselléreket és majorsági alkalmazottakat ekkor telepítették ide. A majorsági cselédek mellett telkesgazdák is megtelepedtek, s 1734 körül a település jobbágyfaluvá vált. A határt újraosztásos rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezés során a települést második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 8 kaszás rétet adtak. Az Orczy család majorüzeme a 18. századtól Miske pusztán volt. Az 1907-ben történt Tarna szabályozás növelte a művelhető területek nagyságát. A 20. század első harmadában fő termesztett növénye a búza és kukorica volt.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5319	2589		1163	26	1133	22
1897	5183	3711	72	609	23	365	174	–	229
1935	5181	3918	66	388	28	370	68	–	343

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt jelentős mértékben növekedtek, mely a rét és legelők feltörésével, szántóterületté alakításával történt. Az összterülethez viszonyítva a szántóföldek aránya az 1866. évi 48,67 %-ról 75,62 %-ra változott. A rét és legelő területe ezen időszak alatt harmadára zsugorodott.

A gazdaságok száma 1897-ben 289, 1935-ben 697 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokból egy volt, 100–200 kh területe 5 birtokosnak volt. 50–100 kh birtoknagyságú földdel 8-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 30 volt, 10–20 kh területű birtoka 55 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 72 volt, 1–5 kh között területe 215 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 311, közülük 100 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században a dézsmajegyzékek szerint tartottak juhokat, 1549-ben és 1556-ban 2 jobbágy fizetett bárányszaporulata után tizedet. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. 1922-ben Nagy János a Tarna régi medrében halastavat alakíttatott ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	678	618	489
Ló	329	234	4
Sertés	1697	522	536
Juh	516	801	1007
Baromfi	4410
Méhcsaládok	78

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kötődtek. Az Orczy család 18–19. századi építkezéseihez kapcsolódóan a településen téglaégető működött, mely a kastélytól délkeletre volt. Az uradalmi serház 1730-tól létezett, 1863-ban még működéséről található adat. 1903-ban hengermalom épült, mely 1925-ben 110 lóerős szívógázmotorral felszerelve 5 munkást foglalkoztatva Nagy János tulajdonában volt. 1906-ban 3 kovács, 1 lakatos, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 szabó, 1 csizmadia, 2 takács, 2 molnár, 1 mészáros és 7 ács élt a faluban. A helyi iparostársadalmat 1925-ben 2 kovács, 2 asztalos, 2 szabó, 4 cipész, 1 bádogos, 1 borbély, 1 molnár és 1 gépész alkotta.

1906-ban 4 kereskedőt írtak össze a településen. 1925-ben 2 kocsma működött a településen, mellette 2 vegyeskereskedés szolgálta a lakosság ellátását. Az 1921-ben alapított Tarnaörsi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezeten kívül 1933-ban tejszövetkezetet hoztak létre. A község hetivásárok megtartására is jogosult volt.

A hitelélet lebonyolítója az 1921-ben helyi fiókot megnyitó Országos Központi Hitelszövetkezet volt.

5.08 Tarnaméra – Gazdaságtörténet

Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 38 fő fizetett őszi és tavaszi gabonájából egyházi tizedet, a bárányszaporulat után pedig 11 fő adózott. Egy évvel később már a töröknek is adózott a település, a hatvani szandzsák adószedői 13 házban lakó 26 nős férfit írtak össze. A település lakói a töröknek fizettek búza, kétszeres, méhkasok, bárányok, sertések és az egy kerekű malom után adót. 1556-ban 10 fő szerepel a gabonadézsmát fizetők összeírásában, a báránydézsma jegyzéken pedig 11 személyt írtak össze. A török hódoltság ideje alatt 1642-ben a település lakatlan, de 1647-ben és 1675-ben voltak lakói az összeírások szerint. 1687 és 1701 között ismét néptelen, majd 1705–1706-ban lakói újra elhagyták. Az 1711 után betelepülő jobbágyok a határt szabad foglalással, kétnyomásos rendszerben művelték. 1720 körül a falut birtokló Almásyak majorgazdaságot létesítettek Fogacs pusztán, ahol jelentős juhtenyésztést folytattak. A jobbágyközség a majorföldeken kívüli területeket újraosztásos földközösségi rendszerben használták, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, egy egész telekhez 30 kishold szántóföldet és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követő földkimérés során a földesurak maguknak juttatták a határ jobban termő részeit, a jobbágyoknak a mocsaras, vízállásos területeket adták. A határ kimérésekor nem is tudták azt három nyomásra felosztani, így a kétnyomásos gazdálkodás maradt meg továbbra is. Az 1829. évi összeírás szerint évente a 600 holdas határ egyik felét vetették be, másik része ugarnak maradt. Tavaszi vetésnek csak csekély területet használtak. Főként őszi búzát termesztettek, rozst ritkán ültettek. A rétet évente egyszer kaszálták, a területet gyakran elöntötte a Tarna ága.

1754-ben földesúri majorüzeme volt Mérán és Fogacson az Almásy, a Hellebronth családnak, Sütő Jánosnak, Országh Pálnak és Országh Gergelynek. A korábbi évek állattartását az 1770-es évektől a gabonatermesztés váltja fel, s egyre nagyobb határterületeket, szántókat és legelőket foglalnak saját majorságaik számára. Ezek művelését a jobbágyok robotban végezték. A tarnamérai jobbágyok 1844-ben kérték a határ birtokjogának rendezését és a legelőterületek elkülönözését, azonban 1848-ig csak a kültelki és beltelki térkép, valamint a birtokkönyv készült el. 1856-ban már a földesurak kérték az elkülönözés és tagosítás befejezését, s a vitás kérdéseket az úrbéri bíróság döntötte el. A falu az 513 holdas közös legelőből 109 holdat kapott, a 94 hold maradványföldet pedig pénzért megváltotta. A földeket három nyomásban mérték ki, így a korábbi felaprózottsága megszűnt.

1860-ban a jobbágyszántó 561 katasztrális hold volt, a majorsági szántó nagysága a faluban 1080 katasztrális holdat tett ki, s ugyanennyi nagyságú területtel bírt Fogacs pusztán is. A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát, kukoricát, árpát és takarmánynövényeket termesztettek. Mellékterményként főleg babot vetettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	4905	2607		807		1244	29		186
1897	4933	3131	79	695	3	714	59	100	152
1935	4912	3580	102	401	69	540	29	25	166

A gazdaságok száma 1897-ben 230, 1935-ben 668 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtok 2 volt, 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 5-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 15 volt, 10–20 kh területű birtoka 69 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 91 volt, 1–5 kh között területe 221 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 263, közülük 49 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 16. századi dézsmajegyzékek szerint nagy számban tartottak juhokat. 1720 után a földesúri majorgazdaságok is főként juhok, szarvasmarhák és lovak tartásával foglalkoztak.

1828-ban a 30 jobbágy és 28 zsellér birtokában volt 54 igásökör, 21 vemhes tehén, 9 meddő tehén, 9 tinó, 99 ló, 152 juh és 14 sertés. 1865-ben együttesen a földesurak és a falu állatállományát alkotta 125 ló, igavonó szarvasmarha 122, heverő tehén 256, juh 4300, sertés 300 darab. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	826	660	678
Ló	333	294	251
Sertés	1532	801	396
Juh	1239	813	654
Baromfi	3456
Méhcsaládok	76

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalmakhoz kötődtek, így 1803-ban Almásy Pál működtetett salétromfőzőt a Tarna egyik mellékága mentén. 1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 3 csizmadia, 2 hentes és 3 mészáros került összeírásra. 1925-ben a falu iparosainak száma 10 volt, foglalkozásuk szerint 4 cipész, 2 kovács, 2 mészáros, 1 kőműves és 1 borbély. Egy vámőrlő malom is működött a településen. 1935-ben a kovácsok és a mészárosok száma eggyel-eggyel növekedett, a kőművesek száma 3 lett, 4 asztalos is dolgozott a faluban, 1 férfiszabó, 1 fodrász és 1 szikvízgyártó is megkezdte működését.

1906-ban 2 kereskedőt írtak össze a településen. 1925-ben 4 kocsma működött a településen mellette 4 vegyeskereskedés szolgálta a lakosság ellátását. A tej értékesítésére szövetkezetet hoztak létre, 1936-ban tejcsarnokot létesítettek. 1903-ban 146 taggal megalapították a Tarnamérai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet. A településnek nem volt vásárok és piacok megtartására joga, áruforgalmát Hevesen bonyolította.

A hiteléletben az 1902-ben alapított Tarnamérai Hitelszövetkezetnek volt fontos szerepe.

5.08 Szihalom – Gazdaságtörténet

1548-ban a lakók már a töröknek is adóztak búza, kétszeres, méhkasok, szénatermés, sertések és kincstári rét után. 1552-ben Eger ostroma során a települést a törökök felégették, s az ezt követő időszakban még többször, 1554-ben és 1566-ban is feldúlták és pusztává tették a falut. A 17. század második közepén a falu határában lévő Basarét nevű területet Rézmán pasa az egri vár tartozékaként használta. A töröktől való visszafoglaló háborúban a település elnéptelenedett, 1699-ben a gazdátlan földjeit Buttler János egri várkapitány bérelte. 1717-ben 12 taksás jobbágyháztartást írtak össze, akik 121,5 köblös szántóföldön és 54 kapás szőlőterületen gazdálkodtak. A település az egri káptalan tiszttartóságának központja volt. 1770-ben az úrbérrendezés előtt búzatermesztésre megfelelő szántóföldje és elegendő szénát adó rétje volt. A szántóföldet két- vagy háromnyomásos rendszerben művelték. Erdőterület hiányában épület- és tűzifát a Mátrából pénzért szereztek be. Boraikat Szent Mihály naptól újévig szabadon árulhatták, ezt követően árendát fizettek a kocsmáltatásért.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után 1857-ben megtörtént a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében a megegyezés. A mezőgazdasági termények között a 20. század elején legjelentősebb a búza és kukorica volt, emellett rozs, cukorrépa, burgonya, hüvelyesek, majd az első világháború után dinnye és lencse termesztése is jelen volt.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	6286	4989		414		713
1897	6308	5289	66	296	–	390	1	–	266
1935	6309	5503	100	214	–	221	15	–	256

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága növekedett, mely a rét és legelőterület rovására következett be.

A gazdaságok száma 1896-ban 574, 1935-ben 1130 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 1000 kh felüli birtokkal az egri káptalan rendelkezett, 100–200 kh nagyságú területe a római katolikus plébánosé, az ő javadalomföldje volt, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 5-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 40, 10–20 kh területű birtoka 63 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 113 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 602. Az 1 kh alatti területet bírók száma 305 volt, közülük 83 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartásban jelentős volt a juh-, szarvasmarha-, ló- és sertésállomány, a káptalani uradalom 1910-ben szimentáli tehenészetet alapított. Szintén az 1910-es években 25–30 lakos foglalkozott selyemhernyó tenyésztéssel is. Az 1930-as években pulykatenyésztéssel is próbálkoztak a településen, sokan tartottak házinyulat és a méhészkedés is erősödött. Az állatállomány változásai 1897 és 1939 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1935	1939
Szarvasmarha	608	229	524
Ló	536	?	308
Sertés	1353	228	1031
Juh	1858	–	143
Baromfi	4275
Méhcsaládok	41

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

1939-ben kilenc kereskedő, hat kocsma, egy szikvízgyártó és huszonkét iparos, 3 asztalos, 4 kovács, 5 cipész, 2 kerékgyártó, 2 kőműves, 1 borbély, 1 szabó, 2 mészáros-hentes dolgozott a településen. Egy szívógázmotoros és egy vízimalom is működött.

A településen tavasszal és ősszel tartottak vásárt, a település lakói Eger és Mezőkövesd piacain árusítottak. 1904-ben létrehozták a Hangya szövetkezet helyi csoportját, mely boltot működtetett a településen.

Az első világháború előtt Hitelszövetkezet is működött a településen.

5.08 Poroszló – Gazdaságtörténet

A falu fejlődését meghatározta kedvező fekvése. A Felvidéket az Alfölddel és Erdéllyel összekötő út mentén az egyik fontos tiszai átkelőhely mellé szerveződő település vámszedésének jogát IV. Béla 1248-ban Lampert egri püspöknek adományozta. 1445-ben a tiszai révdíjat és a vámot a mezővárosnak (oppidumnak) nevezett település szedte.

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint 68 személy fizetett őszi gabona és árpa termése után egyházi adót, 1549-ben a szomszédságában lévő Iván településsel együtt 86 gabonadézsmát fizetőt írtak össze, akik közül 11-en báránytizedet is adtak. Ekkor már a töröknek is adózott a falu. A 9 házban lakó 21 nős férfi búza, árpa, kétszeres mellett, bárány, méhkas és sertés, valamint széna után is adózott. A 16. század végére a lakosság száma csökkent, 1579-ben 45 dézsmafizetőt írtak össze. 1654-ben 1 portát tett ki a poroszlón lakó jobbágyság. 1677-ben a kuruc és labanc csapatok miatt szenvedtek sérelmeket a falu lakói, majd a töröktől való visszafoglaló háborúk következtében néptelenedett el 1686–1687-ben. Az 1689-ben visszatelepülő lakók két évre adómentességet kaptak a vármegyétől. A település belterülete az 1710-es években a három földesúr birtokarányában három „szerre” különült, Popovics Nagyszer ura volt, Károlyié volt Kisszer, a káptalan területe pedig a Káptalanszer volt.

A rendelkezésre álló föld bősége 1710 és 1728 között lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. Szőke puszta a poroszlóiak használatában volt, egyik fele úrbéri föld volt, a másik felét pedig bérbe vették. Ugyancsak bérleményként művelték Tilaj puszta egy részét s a Heveshez tartozó elhagyott területeket is használatukba vonták. A földesurakkal kötött szerződések szerint a község egy összegben megváltotta földesúri szolgáltatásait, így robotot sem kellett teljesíteniük. A korcsmát és mészárszéket is árendában bírták, egyedül a halászati jog gyakorlásáért kellett földesuraiknak halat szolgáltatniuk. 1770-ig földesúri majorsági birtokokat nem alakítottak ki a faluban.

Az 1771. évi úrbérrendezéskor a települést második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követően azonnal sor került a határ kimérésére, a jobbágyok földje mellett a majorföldeket is meghatározták. Ez utóbbiak földesúri használatba kerültek, melyet a jobbágyok robotjával műveltettek. A kimérés során mutatkozó maradványföldeket a településen lakó kisnemesek bérelték, majd 1847-ben a tagosításkor 8 úrbéri telekké alakították. Megszűnt a földközösségi rendszer, így az eddig igásállattal nem rendelkező 110 földhasználó zsellérsorba került. A korábbi kedvező bérlői viszony megszűnt, az úrbérrendezés egységesítette a földesúrnak járó szolgáltatásokat. 1788-ban a majorsági szántók nagysága a következő volt: az Orczy uradalomhoz 1036 katasztrális hold tartozott, Károlyi szántóterülete 233 kh volt, az egri káptalan 200 kh területtel rendelkezett, Károlyiék tiszttartójának özvegye pedig 73 kh birtokában volt.

Az 1790 körül felállított kincstári sóhivatal munkalehetőséget teremtett a lakosoknak a folyami szállítás és a fuvarozás területén, ugyanakkor a foglalkoztatott szekeresek igásállatai a poroszlói legelőket felélték.

Az 1837-ben indított úrbéri elkülönözés és tagosítási per 1846-ban befejeződött. 1847-ben kiosztásra került a telkenként megállapított 14 holdas legelőilletmény. 1864-ben a település bírája és jegyzője szerint a város északi részénél elterülő szántóföldek és legelő rossz minőségű, szikes föld, a Tisza jobb partján lévő Aponyhát elnevezésű rész kert szőlővel és gyümölcsfákkal az 1848–1849. évi hadjáratokban elpusztult. Az 1869-ben Poroszlón megtelepedett Graefl család tagjai váltak a 20. századra a település meghatározóivá.

Az 1930-as években nagy mennyiségben búzát és zöldtakarmányt termesztettek, mellette rozs, takarmány- és cukorrépa, burgonya, hüvelyesek, repce, dohány és napraforgó területe volt még jelentős.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	20000	4223		5427		8580	135
1897	20048	7016	166	6318	2	5322	363	65	796
1935	20439	9571	358	3961	–	4650	539	58	1302

A gazdaságok száma 1897-ben 643, 1935-ben 1321 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokok száma 4, 500–1000 kh nagyságrendben 3 birtokot számláltak, 200–500 kh nagyságú területen gazdálkodó 2 volt. 100–200 kh területű birtokból 6 került feltüntetésre, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 99 volt, 10–20 kh területű birtoka 102 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 159 volt, 1–5 kh között területe 569 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 350, közülük 179 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig jelentős legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A juhok tartása már a 16. században is forrásokkal bizonyított, s jelentőségét a 20. században is megőrizte. Nagyszámú volt a szarvasmarha- és lóállomány is. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. A 19. század végén Graefl Jenő lótenyészete országosan ismert volt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	2646	1472	1859
Ló	1046	867	814
Sertés	2478	1003	1924
Juh	3718	1131	3004
Baromfi	11590
Méhcsaládok	242

A korai ipari vállalkozások közül 1747-ben sörfőző, korabeli elnevezéssel serház működött a községben. Az 1777-es térkép szerint a Földvár melletti telken volt a helye. Az 1783. évi katonai felméréskor a serházat már nem tüntették fel. Ezen a térképen ugyanakkor a településtől délnyugatra téglaégetőt jeleztek, mely a 19. század közepéig működhetett.

1828-ban 5 kovács, 4 csizmadia, 2 bognár, 1 mészáros, 2 szűcs, 1 nyerges, 1 asztalos, 2 köteles, 1 kádár alkotta a helyi iparos társadalmat. Az 1906-ban összeírásra került iparosok 8 kovács, 1 lakatos, 2 téglaégető, 2 bádogos, 5 asztalos,3 kerékgyártó, 3 szabó, 5 cipész, 6 csizmadia, 1 molnár, 9 hentes, 3 mészáros, 2 ács, 4 kőműves, 1 borbély, 1 szíjgyártó, 1 kötélgyártó és 7 egyéb foglalkozású. 1925-ben 19 cipész, 10 csizmadia, 8 kovács, 2 kötélverő, 1 pék, 2 kalapos, 1 lakatos, 1 géplakatos, 2 gépészkovács, 1 kádár, 7 kerékgyártó, 9 asztalos, 3 ács és kőműves, 2 kisebb ács, 5 kőműves, 2 mészáros, 4 hentes, 6 szabó, 1 mézeskalácsos, 5 borbély, 1 üveges, 1 cukorkakészítő, 1 kéményseprő, 2 bádogos, 2 szobafestő, 1 szíjgyártó és 1 tímár működött a településen.

1877-ben nyitotta meg Klein Jakab gőzmalom és gőzfűrészgyárát, amely mellé 1903-ban Klein Márton kefegyártó üzemet hozott létre. Az induláskor 4 munkást foglalkoztató üzem egy évvel később 15 szakmunkással és 70 segédmunkással termelt belföldi és galíciai piacra. Később talicska- és téglagyárral (1906) is bővült a vállalkozás.

1906-ban indult Bán Sándor kődiógomb gyára. A legmodernebb gépekkel és villamos világítással felszerelt gyár dél-amerikai pálmadióból és fából készített gombokat 50 munkást foglalkoztatva. A két vállalkozás 1909-ben beolvadt a Heves Vármegyei Gyáripar Részvénytársaságba.

A község négy országos vásár megtartására bírt joggal 1925-ben, és 1902 óta hetipiacot is tarthatott. 1925-ben a helybelieket és átutazókat 7 korcsma, 2 vendéglő szolgálta. A helyi kereskedelmi forgalom lebonyolításában 1906-ban 18 kereskedő, 1925-ben pedig 15 kereskedés vett részt, közülük 13 vegyeskereskedés volt, mellettük 1 bőrkereskedő és 1 posztókereskedő működött. A Poroszlói Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1908-ban alakult, mely 2 épületében 2 vegyeskereskedést és egy díszteremmel rendelkező vendéglőt működtetett 1935-ben.

1904-ben 244 taggal és 8494 korona befizetett részjeggyel megalakult a Poroszlói Hitelszövetkezet. 1931-ben 16440 pengő befizetett részjeggyel működött, és ellátta a község hiteligényeit.

5.08 Pély – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 13. század elején királyi várbirtok, a hevesi vár tartozéka volt, majd több birtokos tulajdonába került. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1548-ban őszi gabonából és árpából fizetett 10 fő egyházi adót.1549-ben 25 gabonatermés után adózót írtak össze a településen, és ekkor 6 fő 72 darab bárányt is beszolgáltatott tizedként. 1550-ben már a töröknek is fizettek adót az itt lakók. 1567-ben a török elpusztította a települést, majd benépesedése után 1596-ban újra elhagyottá vált. 1621-ben ismét lakott. 1682-ban újra elnéptelenedett. 1696-ban 11 telkesgazda élt a településen. A 18. század elején a határ művelhető részét szabadfoglalás útján használták, a gabonafélék mellett dinnyét is termesztettek. A sajfoki öntésnél a település lakói vejszével és hálóval halásztak, az ártereken pedig nádat is vágtak. 1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát másodosztályúnak minősítették, telkenként 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. Az árvíz által rendszeresen elárasztott rétek és legelők helyett a földesúr majorságához tartozó Hatrongyos–pusztán kértek a település lakói kaszálót és legelőterületet, azonban ezt nem kapták meg. Így Süly-puszta határát bérelték 1795 és 1810 között. A földesúri majorsági területek nagysága nem volt jelentős, így a szántóterületek túlnyomó része a telkesgazdáké volt. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	11477	1555		3289		4273	268
1896	11444	6969	36	807	–	2898	1	141	592
1935	11492	7965	83	396	–	2377	2	2	667

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 13,54 %-ról 1935-ben 69,3 %-ra emelkedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá. A gabonafélék (búza, árpa, rozs) termesztése mellett kukoricát, burgonyát termeltek.

A gazdaságok száma 1896-ban 246, 1935-ben 618 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh fölötti birtok egy volt, 500–1000 kh közötti területtel ketten rendelkeztek. 200–500 kh nagyságú birtokosok száma 4, 100–200 kh nagyságrendben 10 fő birtokolt. 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 24-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 45, 10–20 kh területű birtoka 67 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 81 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 290. Az 1 kh alatti területet bírók száma 94 volt, közülük 68 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. század közepén készült dézsmajegyzékek szerint báránytizedet is fizettek az itt lakók: 1549-ben 72, 1556-ban 57 bárányt szolgáltattak be szaporulatuk után. A juhtartás mellett a szarvasmarha és sertés tenyésztése is jelentős volt. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1875	1120	998
Ló	585	532	14
Sertés	1607	928	1976
Juh	2876	1527	2040
Baromfi	5201
Méhcsaládok	61

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Az 1906-ban összeírt iparosok száma 30, 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 cipész, 1 csizmadia, 2 molnár, 2 mészáros, 14 kőműves és 1 borbély. 1925-ben 34 iparral foglalkozó élt a településen, foglalkozásuk szerint asztalos 2, borbély 2, ács és kőműves 7, szabó 2, kovács 7, kerékgyártó 3, cipész 2, csizmadia 2, gépész 5, molnár 2. Ekkor már működött Balla Ferenc 100 lóerős gőzmalma, és volt két 6–8 lóerős daráló malom is.

A falu kiskereskedelmében 1906-ban 8 kereskedő, 1925-ben 4 kocsma és 9 vegyeskereskedés játszott szerepet. A településen állandó hetipiac és országos vásár ekkor nem volt, a gazdák Hevesen és Jászapátiban értékesítették terményeiket. A helyben megtermelt áruk eladására és kiskereskedelmi forgalom bővítésére szolgált az 1907-ben megalapított Pélyi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A hitelélet elősegítője volt a Jászapáti Gazdasági és Iparbank Rt. helyi fiókja.

5.08 Nagyút – Gazdaságtörténet

Az 1301-től már biztosan lakott települést 1549-ben a törökök elpusztították. A 16. század végén átmenetileg újranépesült, majd a 17. század elején ismét puszta. 1621 és 1682 között 7–9 jobbágy lakta. 1682-től újra elnéptelenedett, Kál község pusztája, a debrői uradalom része volt. 1740 és 1841 között a Grassalkovich, majd a Károlyi család majorterülete volt. 1771-ben az úrbérrendezéskor Nagyút pusztát Kál község használta árendában. A majorsági szántóföld nagysága 529 kh volt.

1868-ban három majorja volt a kompolti kerülethez tartozó Nagyútnak, a Göbölyjárási-major, a Közép-major és az Újmajor. A szántóföldi növényeket (búza, rozs, kukorica, takarmánynövények) vetésforgóban termesztették. Jelentős volt a juhtenyésztés, az uradalom nagyúti gazdaságában 1300 darab merinó juhot tartottak.1897-ben Storl August német főgépész irányításával uradalmi központi gépműhely, és ugyanebben az időszakban négyszintes gabonaraktár is épült.

A 20. század fordulója után már négy major található a gazdaságban (Göbölyjárási-major, a Közép-major, Csárda-major és Csikó-major). A szántóföldi művelésben a búza, kukorica, takarmánynövények mellett a cukorrépa is megjelent. Az állattenyésztésben a juhtenyésztés mellett szarvasmarha és sertéstartás is nagyobb arányúvá vált. Az 1930-as évek végén az időközben állami tulajdonná vált nagyúti birtokot kiosztották. Ezeken a területeken irányított gazdálkodást folytattak, melyet a telepfelügyelő irányított. 1940-ben Csonka János és Deáki Zsigmond tervei alapján mintafalut építettek.

A földosztással az addig több mint 30 gépész-lakatost foglalkoztató központi gépműhely megszűnt, az itt alkalmazottak önálló iparosokként vagy a településen, vagy a környező falvak cséplőgép tulajdonosainál dolgoztak tovább.

5.08 Mezőtárkány – Gazdaságtörténet

A középkorban több kisebb faluból, falurészből állt. 1423-ban Zsigmond király országos vásár megtartására adott jogot, melyre Szent Lőrinc napján (augusztus 10-én) került sor.

1546-ban 5 portát írtak össze a faluban. 1550-ben a település már hódolt falu, 13 házában lakó 15 nős férfi fizetett búza, kétszeres, bárány, sertés, méhkas és a káptalanpap kétkerekű malma után a töröknek adót. 1552-ben Eger ostromakor elpusztult, majd néhány év múlva lakói visszaköltöztek. A 17. század közepén török földesura engedélyezte a malom újjáépítését. 1686-ban az Eger visszafoglalását megelőző blokád során a települést kiürítették, lakottá újra 1701-ben lett. A beköltözést elősegítette a jó fekvésű, termékeny földdel bíró nagy kiterjedésű határ, melyet szabad foglalásban használtak. A kétnyomásos művelési rend során az egyik nyomás a falu határában, a másik a bérelt Márkháza pusztán volt. Az 1750 utáni időkben a szabad foglalást felváltotta az újraosztásos földközösségi rendszer, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket. 1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a határt három nyomásban művelték, minden nyomásban öt helyen osztottak földet úgy, hogy ökörszám szerint meghatározták a szántók nagyságát. Földesúri kilencedet természetben fizettek, robottal szükség szerint szolgáltak. A települést 1761-ben katonai kvártélyház és tiszti istálló építésére kötelezték, s gondoskodniuk kellett a télre beszállásolt katonaság ellátásáról.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát első osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 31 kishold szántót és 9 kaszás rétet adtak. 1856-ban került sor megegyezésre az úrbéri birtok és közös legelő elkülönözésére és a tagosításra. Ez alapján minden egész telek 11,5 kishold legelőt kapott, a maradványföldekből pedig 41 hold visszakerült az uradalomhoz. 1859-ben a jobbágyszántó 2756 katasztrális hold területet tett ki, a majorsági szántó nagysága 305 katasztrális hold volt.

A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát termesztettek, mellette még kukoricát, árpát, rozst, zabot, zöldtakarmányt, burgonyát, cukor- és takarmányrépát, dinnyét és sok hüvelyest termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	6747	3560		743		1720
1897	6881	4099	81	487	–	1619	–	–	595
1935	6795	5805	99	180	–	397	–	–	314

A gazdaságok száma 1897-ben 528, 1935-ben 698 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 200–500 kh területű birtokokból 1 volt, 100–200 kh területnagysággal ketten rendelkeztek. 50–100 kh birtoknagyságú földből 15 birtok állt, 20–50 kh nagyságú birtokos 69 volt, 10–20 kh területű birtoka 114 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 83 volt, 1–5 kh között területe 236 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 178, közülük 115 nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juhtartás, a 20. században a szarvasmarha tartása vált egyre fontosabbá. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	860	903	889
Ló	683	511	?
Sertés	831	399	1511
Juh	2165	572	320
Baromfi	5136
Méhcsaládok	76

A korai ipari vállalkozások közül a településen serfőző működésére található adat. 1716-ban az egri káptalan engedélyével Wagner Sebestyén létesített serfőzőt. 1854-ben térképen még feltüntették, megszűnésének ideje nem ismert.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 bádogos, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 4 szabó, 2 cipész, 1 csizmadia, 2 molnár, 1 hentes, 1 mészáros és 5 ács élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 42 volt. Foglalkozásuk szerint 10 ács és kőműves, 3 asztalos, 5 cipész és csizmadia, 1 kerékgyártó, 5 kovács, 4 mészáros és hentes, 4 szabó, 1 fodrász, 8 cséplőgép tulajdonos, 1 molnár, 1 daráló malmos működött a faluban. A nagyobb ipari vállalkozások között tartották számon ugyanekkor Illés Jánosét, aki gőzmalom, olajütő, kendertörő és villanyáram fejlesztőjében 12 munkást foglalkoztatott. Gyurkó János daráló malmát és az egri főkáptalan gépjavító telepét is a nagyobb helyi vállalkozások közé sorolták.

A falu kiskereskedelmi forgalmának lebonyolításában a helyben működő kocsmák és vegyeskereskedések játszottak szerepet. 1925-ben 4 korcsma és 7 szatócsbolt volt a településen. 1906-ban a kereskedők száma 8 volt, 1925-ben 5 állatkereskedő, 3 terménykereskedő és 4 tojás és tejtermék kereskedő szerepel az összeírásban. Helybeli vásár és piac megtartására 1932-ig nem volt joga, Füzesabony és Eger vásárait és piacát látogatták. 1932-ben már keddi napokon helyi piaca volt. 1901-ben alakult meg a Mezőtárkány Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője a Hitelszövetkezet volt, melyet 1896-ban alapítottak.

5.08 Mezőszemere – Gazdaságtörténet

Eger ostromakor, 1552-ben a település elpusztult, 1594-ig összeírásokban neve nem szerepelt. A töröktől való visszafoglaló háború időszakában lakói ismét elmenekültek. A 18. században benépesült falu többször birtokost cserélt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően az úrbéri birtok és legelő elkülönözése ügyében 1858-ban történt megállapodás, mely szerint minden egész telekhez 10 kishold legelőt adtak. 1858-ban a jobbágyszántó 695 katasztrális hold volt, s csaknem ugyanennyit tett ki a majorsági szántóterület, mely 636 katasztrális hold volt.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	2500	1260		523		606
1897	2466	1720	66	127	–	442	4	–	107
1935	2520	1898	111	88	–	297	1	–	125

A gazdaságok száma 1897-ben 257, 1935-ben 528 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokból egy volt, s ugyancsak egy-egy birtokot számláltak 100–200 kh, 50–100 kh és 20–50 kh nagyságú birtokokból. 10–20 kh területű birtoka 14 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 72 volt, 1–5 kh között területe 281 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 157, közülük 73 nem rendelkezett szántófölddel.

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1935	1939
Szarvasmarha	507	309	498
Ló	314	?	218
Sertés	981	400	229
Juh	1	–
Baromfi	2613
Méhcsaládok	49

A korai ipari vállalkozások közül téglaégető működésére van adat. Az 1760 körül keletkezett és 1886-ig fennálló téglaház a Rima mellett a község északnyugati részén helyezkedett el. Az itt készített téglákat a templom és a kastély építéséhez használták. Fáy László létesítette, majd az Orczy, később a Mocsáry család működtette.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1939-ben 7 iparral foglalkozó él a településen, mesterségek szerint 1 kovács, 2 cipész, 3 kőműves és 1 gépész. 1927-től működött a Brüll Lajos alapította szikvízüzem, és két darálómalom is volt a faluban.

A helyi kereskedelmi forgalom képviselőije volt 2 italmérő és 2 kereskedő. Az 1900-ban megalakult Borsodszemerei Hangya Szövetkezet is működtetett helyi üzletet. A község lakói piacra Szihalomra és Mezőtárkányba jártak.

5.08 Kömlő – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzékben elhagyott faluként tüntették fel, de az egy évvel későbbi összeírás szerint 27 személy fizetett őszi gabonából és árpából tizedet és közülük hárman még bárányszaporulatuk után is adóztak. 1556-ban őszi és tavaszi gabonatermése után 52 dézsmafizetőt regisztráltak a településen, s 10 személy báránydézsmát is adott. A falu az 1600-as évek elején elpusztult, határát az átányiak vették bérbe és használták. 1707 után cserével az egri püspökség birtokába került, határát 1775-ig Átány, Tiszanána és Kisköre lakói bérelték.

1770-ben került sor a falu betelepítésére. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt negyedik osztályúnak minősítették és minden egész telekhez 32 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. A háromnyomásos gazdálkodásban művelt határban mindhárom nyomásban hagytak területek a földesúri majorság számára, melynek összterülete 1799-ben 295 kishold volt. A közös legelő elkülönözését a jobbágyság 1845-ben kérte, melynek hosszas pereskedés utáni eredményeként 1863-ban minden egész telek 10 kishold legelőt kapott és a maradványterületeket is kiosztották a telkesgazdák között.

A 19. század második felében és a 20. században is a szántóföldi művelésben a fő termény a búza volt, mellette kukoricát, árpát, zöldtakarmányt, takarmányrépát, lencsét és kevés dohányt is termesztettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5838	3020		873		1650
1896	5959	3910	71	315	–	1562	4	–	97
1935	5956	4838	106	41	–	687	1	–	283

A szántóföldi művelés alá vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 51,73 %-ról 1935-re 81,22 %-ra emelkedett. Ezzel együtt a rét és legelőterületek nagysága csökkent drasztikusan: az 1866-ban rétként használt terület 95%-kal, a legelő pedig mintegy 60 %-kal lett kevesebb 1935-re.

A gazdaságok száma 1896-ban 419, 1935-ben 834 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 100–200 kh nagyságú területtel négyen rendelkeztek, 50 és 100 kh közötti birtokos 10 volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 51, 10–20 kh területű birtoka 100 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 121 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 201. Az 1 kh alatti területet bírók száma 346 volt, közülük 215 fő nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. A 16. századi dézsmajegyzékekben bárányszaporulat után tizedet fizetőket is feltüntettek. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a jobbágygazdák állatállománya 464 ló, 318 ökör, 223 tehén és 1781 juh volt. Emellett az uradalmi juhászatban is 732 db állatot számláltak. A 19. század végére jelentőssé vált a szarvasmarha és sertés tartása, 1935-re a juhtenyésztés viszont elveszítette jelentőségét. A rét és legelőterületek csökkenése az állatállományban is visszaesést hoztak. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1167	858	770
Ló	749	661	14
Sertés	1218	–	710
Juh	1540	183	101
Baromfi	4745
Méhcsaládok	44

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 4 csizmadia, 2 mészáros és 2 ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 32 iparral foglalkozó élt a településen, foglalkozásuk szerinti megoszlása: 6 asztalos, 1 borbély, 4 cipész, 1 szíjgyártó, 2 szabó, 5 ács, 2 csizmadia, 5 kovács, 1-1 mészáros, bádogos és kerékgyártó. Számukat növelte a mezőgazdasági feldolgozóiparhoz tartozó egy olajpréselő, 18 cséplőgép tulajdonos és egy gépész foglalkozású. 1940-ben az iparosok száma nem változott, de a hagyományos mesterségek mellett megjelentek új szakmák képviselői is, így például szikvíz készítő és szobafestő. Nagyobb ipari üzemként működött a Szombati és Társai-féle gőzmalom, valamint a Nagy Ferenc és Nagy Pál tulajdonában lévő szívógázmotoros malmok.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmák voltak. 1799-ben az uradalom leltárának készítői egyemeletes vendégfogadót és kocsmát is feltüntettek az épületek között. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze. 1925-ben 6 kocsma egy vendéglő, egy kávéház és egy kétszobás fogadó, 10 szatócsbolt és két Hangya szövetkezeti bolt volt a településen. Emellett a hetipiac mellett két országos vásárt is tartottak. A bőrkereskedelem képviselője a bőrszedő foglalkozású Friedmann Jakab volt. 1903-ban alakult Kömlői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője volt az 1894-ben megalapított Kömlői Hitelszövetkezet.

5.08 Kompolt – Gazdaságtörténet

A középkorban még vámszedő és vásáros helyként jelentős település 1549 és 1737 között elnéptelenedett puszta volt. 1737-ben 10 jobbágytelkes nemes és 6 majorsági alkalmazott élt itt. 1754-ben a falut az immár teljes mértékben birtokló Grassalkovich Antal német telepesekkel népesítette be. A település a Debrő–parádi uradalom része volt, a kompolti kerület központja volt. A lakók úrbéri terheiket az 1768. évi szerződés szerint pénzben megváltották. A határhasználat módja végleges kiosztású szabályos telekrendszer volt. A dohány termesztése már a 18. század második felében megkezdődött, s még 1928-ban is fontos kereseti forrása volt az itt élőknek. A birtokelkülönözés iránti pert 1839-ben kezdődött, mely majd 1855–1856-ban fejeződött be, melynek eredményeképpen a maradványföldek kárpótlás ellenében a gazdák kezén maradtak.

A termesztett növények közül a legfontosabb a búza volt, mely a bevetett terület 30–35 %-át foglalta el, mellette kukoricát, rozst, árpát, cukorrépát burgonya és dohányt termeltek.

1918-ban a Magyar Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. kívánságára kutatótelepet hoztak létre, ahol egyes haszonnövények nemesítését és nagyipari termesztésének kutatását végezték. A telep 1932-ig Károlyi Mihály tulajdonában volt, ezt követően állami kezelésbe került és Állami Növénynemesítő Telep néven működött. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	4012	1849		792		1002	199
1897	3930	2506	40	508	64	673	5	–	134
1935	3900	3175	75	34	51	429	4	–	132

A táblázat adataiból jól látható, hogy ezen időszakban a szántóföldi művelésbe vont területek jelentősen megnövekedtek. 1866-ban a szántóföld összterülethez viszonyított aránya 46 % volt, 1935-ben ez az arány már 81,4 % volt. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú csökkenésével járt, ezek feltörésével gyarapították a szántóföldi területet. A 19. század végétől a szőlőművelés is teret kapott a gazdálkodásban.

A gazdaságok száma 1897-ben 297, 1935-ben 609 volt. A kompolti földek fele 1886-ban gróf Károlyi Gyula birtokában volt (1955,5 kh). 1935-ben a maradék területen 50–200 kh birtokkal rendelkezett 3 fő és maga a község, 20–50 kh földet negyvenen bírtak, 5–10 kh birtoknagysága 39 személynek volt, míg 1–5 kh területe 223 lakosnak volt. 1 kh alatti területe pedig 274 főnek volt, közülük 151 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálta. A legelőterületek csökkenésével az állattartás is visszaszorult a településen. A 19. század végi statisztika szerint nagy számban tartottak állatokat, juhot, szarvasmarhát, lovat és sertést, ezek száma 1935-ben –a sertést leszámítva – óriási mértékben visszaesett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	706	486	332
Ló	339	234	34
Sertés	745	877	619
Juh	2454	738	592
Baromfi	4188
Méhcsaládok	137

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A 19. század elején a dohánytermeléshez kapcsolódó tubákkészítést említették a faluval kapcsolatosan korabeli leírásokban. 1906-ban 2 kovács, 2 asztalos, 1 cipész, 4 csizmadia, 1 takács, 2 mészáros és 2 ács került összeírásra. 1925-ben 13 iparos, 2 cipész, 2 csizmadia, 2 asztalos, 3 kőműves, 3 szabó és 1 kovács volt a településen. 1935-ben 19 iparos számláltak, 1941-ben 3 cipész, 1 csizmadia, 4 asztalos, 3 kőműves, 2 ács, 2 férfiszabó, 3 kovács, 2 borbély, 1 tímár, 2 bérautó fuvarozó, 2 vámdaráló és két kerékgyártó alkotta a falu ekkor már 27 főre nőtt iparos társadalmát.

1906-ban 6 kereskedőt írtak össze. A helyi kereskedelem színtere 1925-ben a 3 kocsma és 3 szatócsüzlet volt. Két szövetkezet működött még ekkor a településen, az 1901-ben alakult Kompolti Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Kompolt és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet. A helyi tej- és tejtermékek felvásárlását és értékesítését az 1928-ban megalakult Tejszövetkezet végezte. Piacra a szomszédos, 2,7 km-re lévő Kálba jártak.

A település hitelintézete a Kompolti Hitelszövetkezet volt.

5.08 Kisköre – Gazdaságtörténet

Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 23 személy fizetett őszi gabona, árpa terméséből és méhrajok szaporulata után egyházi adót. 1556-ban pedig 40 személy került összeírásra, köztük a gabonatermésükből adózók mellett báránydézsmát fizetők is voltak. 1683-ban a település a török vonulása miatt elnéptelenedett, lakói Ónodra menekültek. 1690 után ismét benépesedett. A falu kiterjedt határát a Tisza és mocsaras területek vették körül, melyet áradáskor elöntött a víz, így Kömlő és Tarnaszentmiklós határában vettek bérbe szántóföldeket. A lakosok földesuruknak terménybeli adót nem fizettek, hanem évi egy összegű pénzbeli megváltást adtak, s a halászati jog is megillette őket.

A Rákóczi-szabadságharc idején 1705–1706-ban újra néptelenné vált, 1714-ben költöznek be lakók Nagymihályról és Túrkevéről. 1728-tól az egri püspökség birtoka lett. A szántóföldi művelésben a gabonatermesztés mind nagyobb mértékűvé vált, azonban a szabad halászatot elveszítették, a kifogott hal mennyiségének egy harmada innentől kezdve a földesurat illette meg. 1759-ben az első urbárium szerint a falu évi 1000 Ft árendát fizetett, 150 köblös földet tartozott megművelni a püspökség Hídvégen lévő majorságában, köteles volt 2000 kéve nádat adni s mellette fuvarozási szolgálattal is tartoztak. A földközösségi rendszert 1767-ben szüntették meg, ekkor vezették be az újabb urbáriummal a szabályos telekrendszert. 1771-ben az úrbérrendezéskor a falut harmadik osztályúnak minősítették, mivel határa mocsaras és terméketlen. A 18. század végén a lakosság halászattal is foglalkozott.

1856-ban kezdődött a birtokelkülönözési és tagosítási bírósági eljárás, mely 1860-ban megegyezéssel zárult. Minden egész jobbágytelekhez 100 hold földet juttattak. Az egyezség szerint a Tisza-szabályozás költségeinek kártalanításért a püspökség 400 hold földet adott még, mely telkenként további 4 hold földet jelentett. 1860-ban a jobbágyszántók területe a településen 1290 katasztrális hold volt, a majorsági szántó 53 katasztrális holdat tett ki. A 20. század első harmadára az árvízlecsapolások miatt a rét területe tizedére szűkült. A szántóföldön termesztett növények közül a búza volt a legjelentősebb, ezt követően a takarmánynövények és a kukorica termelése foglalta el a legnagyobb területet. Árpát, takarmány- és cukorrépát kisebb mennyiségben ültettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	11121	1368		2298		6434	95	31
1897	11219	6529	38	710	–	2956	145	57	784
1935	11055	7653	45	228	1	2242	102	4	780

A gazdaságok száma 1897-ben 325, 1935-ben 1455 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh nagyságrendben birtoklóból négyet számláltak. 100–200 kh területnagyságban 7 főnek volt földje , 50–100 kh birtoknagyságú területtel 11-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 51 volt, 10–20 kh területű birtoka 80 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 117 volt, 1–5 kh között területe 665 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 518, közülük 72 nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juh- és szarvasmarhatartás, s ez 20. században is meghatározó maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1516	1237	849
Ló	575	522	10
Sertés	1933	1552	682
Juh	3358	4279	4453
Baromfi	4489
Méhcsaládok	48

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1800 körül épült a püspöki kocsma. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 7 kocsma működött a településen. A 3 vegyeskereskedés a helyi igényeket elégítette ki, a 6 terménykereskedő és 2 fakereskedő az országos áruforgalomba kapcsolta a települést. 1903-ban 323 taggal megalapították a Kiskörei Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, 1935-ben tejszövetkezet is működött. A község vásártartási joggal rendelkezett, évente kétszer országos állat- és kirakodóvásárt tartottak, emellett állandó hetipiaca is volt

A helyi hitelélet elősegítésére 1922-ben megalapították a Kiskörei Hitelszövetkezetet.

5.08 Kál – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1438 után a debrői váruradalomhoz tartozott. A török hódítás során 1548-ban a település lakatlanná vált. A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1548 és 1549-ben elnéptelenedett település, 1556-ban már ismét 23 egyházi adófizetőt írtak össze, akik őszi búza, rozs, tavaszi gabona termésükből és méhraj szaporulat után szolgáltattak dézsmát. Ekkortól – a Debrői vár lerombolását követően – az Ónodi váruradalom tartozéka lett. A 17. század utolsó harmadában a 12-18 jobbágyháztartás mind a török, mind a magyar részre fizetett adót. A falu felét birtokló Zrínyi Ilona jobbágyai őszi és tavaszi gabonatermésükből kilencedet, sertések után tizedet fizettek földesuruknak, a robotkötelezettséget viszont pénztaksával megváltották. Ajándékként telkenként 3 icce vajat és 50 fej káposztát is adtak. 1682-ben a települést felégették, 1701-ben 6 visszaköltöző és 5 környékbeli településről áttelepülő jobbágy lakott a faluban. 1704-ben a 10 lakott telek jobbágyai a határt évenkénti újraosztásos rendszerben használták. A Rákóczi-szabadságharc idején kétszer elpusztult, 1710-ben a pestis miatt néptelenedett el. Határát részben földesúri majorként, részben a debrői uradalom falvainak bérletében művelték. 1728 után a szántóföldek bérlését megszüntették, s a határt az állattartásra szakosodott földesúri majorság legelőjévé tették. 1748-tól szervezett telepítés történt, az újonnan beköltözők készpénzzel váltották meg terményszolgáltatásaikat. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt második osztályúnak minősítették, telkenként 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet mértek ki. Jellemzően termesztett növények a 20. század első harmadában a búza, zöldtakarmány, kukorica, rozs, árpa, dinnye, cukor- és takarmányrépa, hüvelyesek, dohány és a mák volt. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5872	3643		738		974
1897	9283	5821	96	1098	42	1648	148	–	430
1935	9225	7025	169	259	240	1032	62	–	438

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 62,04 %-ról 1935-re 76,15 %-ra változott. A kert és szőlőterületek is jelentősebbek lettek. Mindezek elsősorban a rét és a legelő erőteljes visszaszorulásával jártak.

A gazdaságok száma 1897-ben 514, 1935-ben 1430 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti, 500–1000 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 12-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 42 volt, 10–20 kh területű birtoka 104 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 145 volt, 1–5 kh között területe 632 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 492, közülük 239 nem rendelkezett szántófölddel.

A rendelkezésre álló rét és legelők kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. 1676 és 1682 között a falu állatállománya 29 ló, 42 ökör, 48 tehén, 71 sertés és 140 juh volt, ez utóbbi egyetlen jobbágyhoz tartozott. A 18. század első harmadában földesúri állattartó gazdaságot építettek ki, a szarvasmarha, ló és juhtartás ezt követően is jellemző maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	824	852	641
Ló	544	422	229
Sertés	1410	367	1582
Juh	3650	2096	2107
Baromfi	3787
Méhcsaládok	99

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kötődtek, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben serfőzőház működött, melyet 1777 és 1783 között pálinkafőzésre is használtak. A falu betelepítéséhez és templomának építéséhez használhatták az 1755-ben készített térképen északnyugatra jelzett téglaházban előállított téglákat. Sziksó gyűjtésére 1776-ból található adat.

A helybeli iparosok száma 1906-ban 26 volt, 2 kovács, 1 bádogos, 3 asztalos, 1 kerékgyártó, 3 szabó, 2 cipész, 2 csizmadia, 2 molnár, 2 mészáros, 1 ács, 2 borbély, 3 olajsajtoló, 1 kötélgyártó és 1 egyéb, közelebbről meg nem határozott foglalkozású került összeírásra. 1925-ben 29 iparűző volt, foglalkozásuk szerint 8 suszter, 3 asztalos, 2 kőműves, 2 szabó, 2 ács, 4 kovács, 1 borbély, 2 cipőfelsőrész készítő, 1 szobafestő és 4 hentes és mészáros. 1935-ben számuk 54-re emelkedett, s olyan újabb szakmák is képviseltették magukat közöttük, mint fényképész, villanyszerelő vagy géplakatos. Gőzmalom 1925-ben már működött a településen.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1731-ben már van adat a falubeli kocsmáról. 1925-től 5 kocsma és 3 vendéglő működött. 1923-ban két országos vásárt tartottak évente, március 5-én és szeptember 19-én (vagy az ezt megelőző hétfőn), és heti piactartásra is joga volt a községnek. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a településen, 1935-ben már 31 kereskedelemmel foglalkozót írtak össze, így 2 termény-, 1 épületanyag-, 5 vegyes-, 2 marha-, 2 bőr-, 2 szén és fa-, 2 liszt-, 7 tojás-, 1 üveg és porcelán-, 7 szatócs-, 1 paprikakereskedőt és 1 rőföst.

A 20. században a helyi kereskedelmi forgalmat segítette a Kál Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melyet 1902-ben alapítottak.

A hitelélet elősegítője a Kál és Vidéke Hitelszövetkezet és a Heves Megyei Takarékpénztár helyi fiókja volt.

5.08 Hevesvezekény – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. Az 1556. évi dézsmajegyzék alapján 9 fő fizetett dézsmát őszi gabonából, közülük öten tavaszi gabonatermésük után is adóztak. Egy személy pedig bárányszaporulata után 6 bárányt adott dézsmaként. A 16. század második felében többször lakatlanná vált, majd ismét benépesült, majd 1685 és 1710 között újra elnéptelenedett. A területre 1699-ben nádori adományt nyert Körber Fülöp, majd két veje 1715 és 1720 között népesítette be majorságukat cselédekkel, akiknek önálló jobbágygazdaságokat alakítottak ki 1725 táján. A falu határa szűk volt, a három birtokos mindössze száz juhot tudott tartani. Az 1771. évi úrbérrendezéskor 4 egész és ¾ telket alakítottak ki. 1794-ben a birtokosok 20 évig tartó birtokegyesítési osztályperét követően az úrbéri telkeket felszámolták, s a határt teljes egészében majorsággá alakították. 1849-ben a közbirtokosok négy társulatot alakítottak, s 1859-ben az úrbéri per lezárásakor 18 nemes család között osztották fel a szántó és legelőterületet. A 20. század elején a háromnyomásos rendszerben művelt szántóföldeken legnagyobb mennyiségben búzát termesztettek, mellette zöldtakarmány, kukorica, árpa, repce, dohány és dinnye termeléssel is foglalkoztak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1897 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1897	3434	1735	32	252	1	1293	2	23	96
1925	3439	2101		177		993	2	22	104
1935	3348	1985	32	179	–	1069	2	20	61

A szántóföldi művelés alá vont terület ebben az időszakban növekedett, az összterülethez viszonyított aránya 1897. évi 50,5 %-ról 1935-ben 59,2 %-ra változott. Mindez a rét és legelőterületek és a nem termő részek csökkenésével történt, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1897-ben 82 volt, 1935-ben 238. Az 1935. évi statisztika szerint 100 és 1000 kh közötti birtokkal 8 fő rendelkezett, 50–100 kh birtoknagysága 6 főnek volt, 20–50 kh területtel 14-en rendelkeztek, 10–20 kh nagyságú gazdasága 19 főnek volt, 5–10 kh birtokon 25 fő gazdálkodott, 1–5 kh földterülete 72 személynek volt, 1 kh alatti földje 96 gazdának volt, közülük 29 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állatok közül a település lakói jellemzően juhokat tartottak. A szarvasmarha és ló egyaránt szolgált igaerőként, de az előbbi a lakosság tej és húsellátását is biztosította a sertések mellett. Az állatállomány száma 1935-re csökkent, de változatlanul a juhtartás maradt meghatározó. Az állatállomány változását a következő táblázat mutatja.

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	454	257	281
Ló	142	92	25
Sertés	597	174	188
Juh	2355	1694	821
Baromfi	1910
Méhcsaládok	54

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 1 kovács, 1 cipész és 1 molnár folytatott ipari tevékenységet. 1923-ban továbbra is csak 3 iparos, egy asztalos és két kovács élt a településen, 1932-ben számuk eggyel nőtt, s a két kovács mellett egy kerékgyártót és egy cipészt írtak össze.

A település állandó piaca a 7 km-re lévő Hevesen volt. 1906-ban két kereskedő élt a faluban. 1907-ben megalakult a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melynek két szatócsüzlete és az egyetlen kocsma volt 1925-ben a kereskedelem színtere.

5.08 Feldebrő – Gazdaságtörténet

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek alapján gabona- és szőlőtermeléssel foglalkoztak a település lakói. 1549-ben 34 családfő fizetett őszi és tavaszi gabonatermése után egyházi adót, bordézsmát pedig 41-en fizettek. Ugyanekkor a török részre is fizetett a lakosság, 1550-ben 2200 akcsét vetettek ki a falura. A 17. század elején bekövetkezett lélekszámcsökkenés után az 1670-es években ismét nőt a lakosság száma, de Eger visszafoglalása időszakában, 1686-ban elnéptelenedett. A visszaköltözés 1692-től kezdődött meg.

A visszatelepülést követően a falu határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták és háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A szántóföldi növénytermesztésben 1718 óta dohányt is termesztettek, melyet a belső telkeken, majd később, a 19. században bérelt majorsági földeken is ültettek. 1737-ben a földesúr majorságot létesített. Az 1766-ban a földesúrral, Grassalkovich Antallal kötött szerződés szerint a falu lakói heti három napot dolgoztak az uraság számára, s bizonyos szolgálatokat pénzben megválthattak. 1771-ben az úrbérrendezéskor a település határát második osztályúnak minősítették, minden telekhez 28 hold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek. A 19. század első felében is jellemzően termesztett növények a búza, rozs, árpa kukorica és a dohány volt. A koraközépkortól meglévő szőlő- és bortermelés fontos gazdálkodási terület volt. A 20. század első harmadában fő szántóföldi termény volt a búza, rozs, zöldtakarmány, kukorica, árpa, burgonya, kender és takarmányrépa. Gyümölcsök közül dinnye, alma, körte, cseresznye, dió, szilva és barack volt jellemző. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	4702	2302		877	8	916	195	–
1896	4695	3196	7	83	31	891	349	–	138
1935	4694	3148	29	35	226	705	287	–	264

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 48,95 %-ról 1935-re 67,06 %-ra változott. Ennél magasabb arányban növekedtek a szőlőterületek, míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva 0,17 %-ot tett ki ezek nagysága, 1935-ben már 4,8 %-os arányt képviselt. Mindezek elsősorban a rét erőteljes visszaszorulásával jártak, 842 holddal csökkent ennek területe a vizsgált időszakban.

A gazdaságok száma 1896-ban 327, 1935-ben 554 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500 és 1000 kh nagyságú birtok kettő volt, 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 11, 10–20 kh területű birtoka 79 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 125 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 221. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 10 fő nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. Az 1701. évi jobbágyösszeírás szerint az újratelepedett falu állatállománya jelentős volt, 70 ökröt és 147 sertést számláltak. A juh- és lótartás a 20 században visszaesett, az első világháborút követően sokan libákat tenyésztettek. Az állatállomány változása 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1896	1925	1935
Szarvasmarha	611	470	612
Ló	288	180	37
Sertés	807	180	761
Juh	1594	1080	889
Baromfi	3809
Méhcsaládok	47

A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kapcsolódtak, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben urasági serház működött. Ez 1823-ig folyamatosan fennállt, felszerelését ekkor még leltárba vették. A mezőgazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipart a helyi pálinkafőzés jelentette, a gyümölcsök mellett törköly- és seprőpálinkát is főztek. Ennek elősegítésére 1925-ben megalakult a Feldebrői Első Szőlő- és Gyümölcstermelők Szeszfőzde Egyesülete.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 1 cipész, 2 csizmadia 4 ács és 2 kőműves élt a településen. A helybeli iparosok száma 1925-ben 32 volt, foglalkozásuk szerint 5 szabó, 5 cipész, 2 asztalos, 1 kádár, 6 kovács, 3 kerékgyártó, 4 ács és 6 kőműves.

Piacra és vásárra a település lakói Egerbe és Kálba jártak, mivel helyben egyik megtartására sem bírtak joggal. A Feldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1900-ban alakult meg, mely a helyi gazdák termékeinek eladását és a helyi kiskereskedelmi forgalmat segítette elő. Ugyanekkor jött létre a Takarékmagtár, mely vetőmag- és takarmányellátással és forgalmazással foglalkozott. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze a faluban. A borkereskedés, borkimérés a település 3 kocsmájában történt, mellette 4 vegyeskereskedés működött 1925-ben.

A helyi hitelélet elősegítésére 1920-ban megalapították a Feldebrői Hitelszövetkezetet.

5.08 Erk – Gazdaságtörténet

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1549-ben és 1556-ban őszi és tavaszi gabonából, valamint bárányból fizettek tizedet a település lakói. 1550-ben már török részre is adóztak az erdő, rét, széna, búza, kétszeres, bárány és méhkas után. A töröktől való visszafoglaló háború során a település elpusztult, 1687 és 1710 között lakatlan volt. 1710-től a település földesurai kisebb majorságokat hoztak létre, ezekbe telepítettek jobbágyokat, béreseket, majorsági cselédeket. A határ egésze majorsági használatban volt. Az 1740-es években a majorsági cselédek telkeket kaptak, így a település jobbágyfaluvá vált. 1770-ben a szőlőművelésről is említést tesznek a források.

Az 1771. évi úrbérrendezés során a határt második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek. Az úrbéri legelő elkülönözése ügyében tagosítási per 1838-ban kezdődött, melynek eredményeként 1847-ben 9 hold legelőt ítéltek minden telekhez. A 19. században a szántóföldi művelésben főként búzát termesztettek. Ez a 20. században is megmaradt fő terményének, a kukorica, árpa és zöldtakarmány kisebb jelentőséggel bírt. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	3756	1379		628	48	1405	65
1897	3772	2100	63	734	4	660	49	–	162
1935	3673	2840	59	209	10	452	–	–	103

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 36,71 %-ról 1935-re 77,32 %-ra növekedett. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú csökkenésével járt, ugyanis ezek feltörésével növelték a szántóterület mennyiségét.

A gazdaságok száma 1897-ben 243, 1935-ben 636. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 4-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 28 volt, 10–20 kh területű birtoka 47 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 94 volt, 1–5 kh között területe 292 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 170, közülük 40 nem rendelkezett szántófölddel.

A rendelkezésre álló rét és legelők kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. A 16. században jelentős volt a juhtenyésztés, a későbbiekben egyre nagyobb mértékűvé vált a szarvasmarha és ló tartása. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés a 20 században nyert teret. A sertés és baromfi leginkább a lakosság húsigényét elégítette ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	308	405	550
Ló	150	233	212
Sertés	630	123	877
Juh	617	496	342
Baromfi	2147
Méhcsaládok	56

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 12 iparos, 1 kovács, 1 asztalos, 2 cipész, 2 takács és 6 kőműves élt a településen. 1925-ben a falu iparostársadalmát 10-en alkották, foglalkozásuk szerint 1 mészáros, 1 borbély, 1 szabó, 2 kovács, 2 cipész, 2 kőműves és 1 asztalos. 1932-ben a cipészek száma néggyel, a mészárosok száma eggyel több volt, s 4 ács és 1 pék gyarapította az iparral foglalkozókat. A háziipar jellemző tevékenységei a szövés, női kézimunka (hímzés), kosárfonás és művirág készítés volt.

1906-ban 6 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben két kocsma, 1932-ben már 3 korcsma és két szálloda (vendégfogadó) működött a településen. 1904-től a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet segítette a helyi kereskedelmet. A Hangya boltja mellett 1932-ben még egy szatócskereskedés volt a faluban, és a községi tájékoztató lapok szerint 1 marhakereskedő, 1 tollkereskedő és 3 élelmiszer- és gyümölcskereskedő is tevékenykedett ekkor. 1932-ben létrejött az Erk-Tarnaőrsi Tejszövetkezet, s ezzel az eddig működött kis tejgyűjtő megszűnt. A gazdák a helyben működő hetipiac mellett Tarnaőrs, Jászszentandrás és Jászárokszállás vásárait látogatták.

1929-től az Erki Községi Hitelszövetkezet segítette a helybeli hitelezést.

5.08 Erdőtelek – Gazdaságtörténet

A 16. századbeli dézsmajegyzékekben elpusztult településként szerepelt. 1564-ben kezdett ismét benépesülni. 1583 körül Alsó- és Felsőtelek nevű részekre különült el a falu. A 17. században is többször elnéptelenedett, 1675-ben vált lakott, kuriális faluvá. 1686-ban lakói ismét elhagyták, 1692-től történtek betelepítések. Az állami adófizetés alóli mentességnek 1718 körül vége lett, a településen élők terhei növekedtek. 1720-ban Butler János Lajos Felsőerdőtelken majorüzemet hozott létre, ahol kétnyomásos gazdálkodást folytattak. Alsóerdőtelek népes faluvá vált, a rendelkezésükre álló területen a 18. század utolsó harmadában háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A szőlőművelés területe a Homokhegy volt. Az 1771 évi úrbérrendezéskor határát második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 38 hold szántót és 2 kaszás rétet rendeltek. 1788-ban a földesúri majorszántók nagysága 2128 kh volt. 1838-ban a jobbágyok kérték a birtokelkülönözést, melyben megegyezést követően 1846-ban telkenként 12 hold legelőilletőséget mértek ki. Az 1930-as években a szántóföldi gazdálkodásban jellemzően búzát termesztettek, mellette a kukorica, a rozs és az árpa is fontos szerepet kapott. Az egyéb növények közül dinnye, cukorrépa, borsó és dohány került még ültetésre. Szőlőtermesztésben bor- és csemegeszőlők egyaránt megtalálhatók voltak. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	11300	6181		2167	146	2229
1897	11394	7449	109	1649	70	1543	200	1	373
1935	11359	8039	153	749	1008	790	174	2	444

A gazdaságok száma 1897-ben 510, 1935-ben 1410 volt. A táblázat adatsorai szerint az eltelt időszak alatt a szántóföldi művelés alá vont területek és a szőlőterületek növekedtek, a rét és legelők nagysága visszaesett.

Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh nagyságú területű birtokból 4 volt, 200–500 kh nagyságú területtel 9-en rendelkeztek. 100–200 kh és 50–100 kh területű birtokokból 5-5 volt, 20–50 kh nagyságú birtokból 36-ot számláltak, 10–20 kh területű birtoka 89 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 122 volt, 1–5 kh között területe 612 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 528, közülük 300 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A juhtenyésztés a 20. században visszaszorult, a rét és legelőterületek csökkenésével az állatállomány is visszaesett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1563	1422	780
Ló	652	731	194
Sertés	1580	1224	1177
Juh	2165	926	150
Baromfi	6430
Méhcsaládok	95

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 1 cipész 2 hentes, 2 mészáros és 2 kőműves élt a faluban. 1925-ben 18 iparost számláltak a településen. Szakmák szerint 3 szabó, 4 cipész, 2 asztalos,1 bádogos, 1 géplakatos, 3 kovács és 4 kerékgyártó alkotta a helyi iparos társadalmat.

1906-ban 5 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 3 kocsma, egy vendéglő és egy szálloda működött a településen. A 7 vegyeskereskedés a helyi igényeket elégítette ki, a 4 terménykereskedő az országos áruforgalomba kapcsolta a települést. A község vásártartási joggal is rendelkezett, április 1-jén és október 15-én országos állat- és kirakodóvásárt tartottak. Emellett állandó hetipiaca is volt. A településen 1903-tól működött az Erdőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a helyi hitelezést pedig 1920-től az Erdőtelki Takarék és Hitelszövetkezet segítette.

5.08 Egerfarmos – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint a Báthori részen lakó 3 jobbágy fizetett őszi gabonából és árpából dézsmát, a nemesi rész lakói dézsmáját Varkoch Tamás várnagy szedte be, melyet az egri vár szükségletére fordítottak. 1549-ben 9 dézsmafizetőt vettek jegyzékbe, akik terményeik, szintén őszi gabona és árpa után fizette az egyházi adót. 1550-ben már a török részre is adózott a település, 10 házban 13 nős férfi fizette a búza, kétszeres, méhkas, széna és bárány után kivetett adót. 1556-ban 6 dézsmafizető szerepel az összeírásban, öten őszi és tavaszi gabonából adtak dézsmát, egyikük pedig bárányszaporulata után is adózott.

Az 1647. évi kapuadó összeírásban kuriális faluként szerepelt, nem lakták kapuadót fizető telkesgazdák. 1675-ben lakói egytelkes kisnemesek és zsellérek voltak. 1680-ban a falu elpusztult, 1697–1698-ban népesedett be ismét. 1728-ban már jobbágyfalu. 1770-ben a faluban élő 5 gazda földesúri szolgáltatásait természetben rótta le, és szükség szerinti robotot is végeztek. A 204 kishold szántóföldet szabad foglalással művelték.

1771-ben az úrbérrendezéskor a falu határát második osztályúnak minősítették, 34 kishold szántót és 4 kaszás rétet adtak a 4 jobbágytelek mindegyikéhez. 1788-ban 10 közbirtokos tulajdonában volt 1670 katasztrális hold majorsági szántó. A telkesgazdák száma 1797-ben 5 volt, míg a kisnemesek 21-en voltak. 1843-ban a 3,5 telken gazdálkodó taksás gazdák és a 8 házas zsellér kérte a birtokelkülönözést. 1852-ben megtörtént a tagosítás és az úrbéri elkülönözés: a 3,5 jobbágytelek birtokosai és a 8 zsellér 117 kishold szántót, 22 hold kaszálót és 30 hold legelőt kapott. A földesurak és kisnemesek a 2443 katasztrális hold területű szántóföldből 2300 katasztrális holdat bírtak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5094	2443		1882		535
1897	4993	2811	47	1101	–	931	5	5	93
1935	5016	3954	95	397	–	442	4	–	124

A gazdaságok száma 1897-ben 97, 1935-ben 1107 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh közötti nagyságrendű birtok egy volt, 200–500 kh birtokos 2 volt. 100–200 kh területű birtokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 2-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 9 volt, 10–20 kh területű birtoka 35 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 99 volt, 1–5 kh között területe 595 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 363, közülük 52 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19–20. században jelentős volt a településen a juhtartás, mellette a szarvasmarha tartása is egyre fontosabbá vált. 1898-ban létesített Brezovay László tehenészetet, melyet 1924-től Oláh Gyula fejlesztett tovább. Tenyészállatai országosan elismertek voltak, a ridegen tartott állatai szívósak, ellenállók voltak, ugyanakkor megfelelő tejhozamot is biztosítottak. Az állatállomány változásai 1897 és 1939 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1935	1939
Szarvasmarha	339	548	521
Ló	125	141	171
Sertés	1085	362	408
Juh	1200	538	1100
Baromfi	1300
Méhcsaládok	43

A korai ipari (manufakturális) vállalkozások közül a településen serfőző működésére vonatkozóan van adat: 1708-ban Grósz Mihály serfőző létesített serházat, mely 1730-tól 1748-ig, Poroszlóra való átköltözéséig működött.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1939-ben 12 iparost számláltak a településen, nevezetesen 2 asztalos, 2 kovács, 2 hentes, 4 cipész, 1 kerékgyártó és 1 malomszerelő került összeírásra. Ez utóbbi a faluban lévő vízierővel hajtott darálómalom működtetését és javítási munkálatait is végezte.

Az 1907-ben alakult Egerfarmosi Hangya Szövetkezet mellett 1939-ben három italmérés és két vegyeskereskedő volt a településen.

Állandó piaca Mezőkövesden volt, mivel helyben nem rendelkeztek piactartási joggal.

5.08 Dormánd – Gazdaságtörténet

Az 1549-ben készített dézsmajegyzék szerint a településen 9 adókötelest találtak, akik őszi gabonából és árpából fizettek egyházi adót. Egyikük báránydézsmát is fizetett. 1552-ben a település elpusztult, a 16. és 17. századi adóösszeírások pusztaként említették. 1717 körül a falu birtokosai, a Polgár és Sághy család felosztották egymás között a települést, s kialakították majorgazdaságaikat. A majorfalu 1740 táján telkesgazdák megtelepedésével alakult át jobbágyközösséggé. Az úrbérrendezésig a határt újraosztásos földközösségi rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezés során a határt harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 hold szántót és 10 kaszás rétet adtak. A majorsági földek kiterjesztése a 19.században is folytatódott, a közös legelők foglalásával, majorsági zsellérek telepítésével növelték a földesurak területeiket. A legelő elkülönözésére 1851-ben került sor. A 20. században a szántóterületeken nagyrészt búzát termeltek, kisebb mennyiségben árpát, kukoricát, zöldtakarmányt és hüvelyeseket is ültettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	2084	1259		247		466
1896	2128	1403	65	156	–	407	–	–	97
1935	2119	1731	75	92	13	106	3	–	99

Az 1866 és 1935 közötti időszakban a szántóterületek növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 60,41 %-ról 1935-re 81,68 %-ra változott. Mindez a rét és legelőterületek csökkenésével járt, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1896-ban 144, 1935-ben 464 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 50 és 100 kh közötti birtokos 5 volt, 20–50 kh területű birtokkal 16 fő rendelkezett, 10–20 kh területű birtoka 29 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 60 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 130. Az 1 kh alatti területet bírók száma 224 volt, közülük 131 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a 18. században a földesúri majorsági gazdálkodás vezető ágazata volt, elsődlegesen juhokat tartottak. A szarvasmarha és a lótenyésztés nem volt jelentős, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A 19. század végén Engel Jónás lótenyészete volt nevezetes. A rét és legelőterületek csökkenése az állattartásra is negatívan hatott, a tartott állatok száma a 20 században visszaesett. Az állatállomány változásai 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1896	1925	1935
Szarvasmarha	165	80	111
Ló	108	48	27
Sertés	608	130	354
Juh	500	16	–
Baromfi	1996
Méhcsaládok	24

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1771 és 1783 között a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1771 körül már működött, az 1783. évi katonai felmérésen a község északi oldalán szerepel. Az 1789. évi térképen már nem tüntették fel.

1906-ban 1 kovács, 1 cipész, 2 ács és 2 kőműves alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 10 iparos élt a településen, 3 cipész, 1 ács, 3 ács és kőműves, 1 asztalos és 2 kerékgyártó. 1938-ban 13 iparral foglalkozót írtak össze, foglalkozásuk szerint 4 kőműves, 4 ács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó és 1 kovács alkotta a település iparos társadalmát. Háziipari tevékenységként szövés, kosárfonás, seprűkészítés és fafaragás volt jellemző.

A kiskereskedelmi forgalom lebonyolításában 1925-ben 3 korcsma és 4 vegyeskereskedés játszott szerepet. A település lakói piacozni és vásárra Füzesabonyba jártak. A gazdák termékeinek eladására és a helyi kiskereskedelmi forgalom bővítését segítette 1923-ban a Dormándi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

5.08 Boconád – Gazdaságtörténet

Az 1549–1552 évek elnéptelenedése után a 16. század végéig a dézsmajegyzékek alapján 20–30 gabonatermesztő és 3–4 juhtenyésztő jobbágyháztartás volt a településen. A 17. század elején ismét lakatlanná vált, 1647 és 1675 között az újratelepült Boconádot állami adótól mentes, kuriális falukét említik a források. 1731 körül az adómentességet elveszítve úrbéres jobbágyközséggé vált. A 18. század elején a szántóföldet kétnyomásos gazdálkodással művelték, a lakosság évenkénti újraosztással, földközösségben használta határát. A 18. század közepén a település egyik birtokosa, Szeleczky Márton majorsági gazdaságot létesített, ahol szemtermeléssel foglalkoztak.

Az 1771. évi úrbérrendezés során minden telekhez 30 hold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek, mely csökkentette a parasztgazdaságok számát és azok szántóterületét. 1773-ban újabb kimérést rendelt el a megye, majd 1786-ban a földesúri birtokarányosítást követően a határterületet két részre osztották. Az egyik fele földesúri majorság, a másik fele úrbéres jobbágyföld lett. A majorsági szántók területe 1858-ban 1500 kh, a jobbágyszántó 880 kh volt.

Jellemzően termesztett növény a 20. század első harmadában a búza volt, mellette kukorica, zöldtakarmány, rozs, árpa, takarmányrépa került ültetésre. Nagyobb mennyiségben dinnye- és máktermesztést is folytattak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	5144	2383		1093		905
1896	5140	3286	43	565	25	990	52	–	179
1935	5047	3929	64	138	210	494	64	–	148

Az eltelt időszak alatt a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az1866-os 46,3 %-ról 77,8 %-ra emelkedett. Mindez a rét és legelőterületek visszaszorulásával járt.

A gazdaságok száma 1896-ban 182, 1935-ben 622 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlásuk 1935. évi statisztika szerint: A gazdaságok száma 1896-ban 387, 1935-ben 813 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500–1000 kh hold birtoka volt 4 főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 4-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 9, 10–20 kh területű birtoka 36 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 72 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 233. Az 1 kh alatti területet bírók száma 264 volt, közülük 59 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Állattartás területén a lakosság ellátását és igaerő biztosításán túl a 19. és 20. században is juhok tartása maradt jellemző. Az állatállomány változását a következő táblázat mutatja.

Állatállomány változása (darabszámban)
	1896	1935
Szarvasmarha	474	432
Ló	235	27
Sertés	610	557
Juh	1099	978
Baromfi	2165
Méhcsaládok	36

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Az alispán 1906 évi jelentése szerint 2 kovács, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 2 cipész, és 1 csizmadia volt a településen. Az iparosok száma 1925-ben 12 fő volt, akik négyféle mesterséget űztek: szabó volt 2 fő, cipészek voltak öten, kőműves három és ács kettő tevékenykedett. 1936-ra számuk 18-ra nőtt, foglalkozás szerint 3 kovács, 2 szabó, 4 cipész, 1 ács, 2 kerékgyártó, 2 asztalos, 2 hentes, 1 szíjgyártó 1 borbély jelentette a helyi iparosságot.

1906-ban két kereskedőt számláltak a településen. A helyi kereskedelem színtere volt 1925-ben a 3 kocsma és 3 szatócsbolt, vásárra és piacra a 10 km-re lévő Hevesre jártak. 1903-ban megalakult 89 taggal a településen a Boconádi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A település hitelintézetét a Boconád Községi Hitelszövetkezetet 1896-ban alapították.

5.08 Besenyőtelek – Gazdaságtörténet

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint Besenyőtelek és az akkor még lakott Tepély jobbágyai őszi gabonából, árpából és bárányszaporulat után fizettek tizedet. Eger török kézre kerülése után, 1596-tól egészen 1676-ig a település nem szerepel az adóösszeírásokban, ezt követően pedig már nem állami adót fizető telkesjobbágyok, hanem kurialisták (megyei taksára kötelezett kisnemesek) és zsellérek lakták falut. 1789-ben a település határában és Tepély-pusztán együttesen 4027 kh szántóföld oszlott meg 178 birtokos között.

Az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően, mivel úrbéri jobbágybirtok nem volt, a nemesi és jobbágybirtok elkülönítésre nem volt szükség, de a nemesi birtokok tagosítása és a közös legelő felosztása elkerülhetetlenné vált. A tagosítás ellenzői az addig közösen használt legelő egyénekre való szétosztása ellen tiltakoztak, mivel legelő nélkül igavonó marhatartásuk veszélybe kerül, s ezáltal földművelésük is ellehetetlenül. 1863-ban a királyi tábla végleg elutasította a többséget kitevő ellenzők kérelmét, s a tagosítás 1873-ban befejeződött.

A gabonafélék termesztése mellett a 19. század második felében jelentős volt a dohánytermelés. 1935-ben a búzatermesztés jelentette a lakosság bevételi forrását, de mellette, főleg házi szükségletre, árpát, zabot, kukoricát, burgonyát és hüvelyes növényeket termeltek.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	8632	4708		1639		1629
1896	8577	5954	123	1264	–	951	–	20	265
1925	8521	7224		218		582	–	1	358
1935	8516	7090	156	311	–	592	–	–	367

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 54,5 %-ról 1935-ben 83,25 %-ra emelkedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1896-ban 387, 1935-ben 813 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 100 kh felüli birtoka volt 9 főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 23-an, 20–50 kh területű birtokosok száma 81, 10–20 kh területű birtoka 89 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 93 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 192. Az 1 kh alatti területet bírók száma 326 volt, közülük 234 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században jelentős számban tartottak juhokat. 1581-ben 11 jobbágy fizetett 91 darab bárányt tizedbe, melyet az évi 919 darabos szaporulat után vetettek ki. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította a földművelésben és áruszállításban, emellett a fajtanemesítésre is gondot fordítottak. 1902-től apaállat méntelepet hoztak létre a településen, és lótenyésztésben kiváló eredményt értek el. A legelő és rét területének 1925-re bekövetkezett drasztikus csökkenése kihatással volt az állatállomány alakulására is, a juhok és lovak tartása visszaesett, a szarvasmarhák száma viszont növekedett, állományuk 1450 körüli számban állandósult. Az állattenyésztés előmozdítására 1932-ben Községi Állattenyésztő Szövetkezet hoztak létre.

Az állatállomány változásai 1896 és 1944 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
Év	1896	1925	1935	1940	1944
Szarvasmarha	1065	728	611	1477	1437
Ló	780	548	464		..
Sertés	1019	295	611	589	212
Juh	1287	50	3	367	212
Baromfi	8362
Méhcsaládok	58

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A 18. század második felében készült összeírások 6 helyi iparost említettek, az 1828. évi országos összeírás szerint a településen 11 iparral foglalkozó élt. 1906-ban az alispán jelentése szerint 10 kovács, 6 asztalos, 3 kerékgyártó, 4 szabó, 9 cipész, 2 molnár, 1 hentes, 2 mészáros, 2 ács, 2 kőműves volt a településen. 1935-ben a helybeli kis iparosok száma 66, melyek mesterségek szerinti megoszlása a következő volt: cipész 15, szíjgyártó 1, szűcs 1, asztalos 3, borbély 2, kovács 8, kerékgyártó 3, szabó 5, kőműves 5, molnár 2, pék 1, gépész 17, mészáros 2, bádogos 1.

A mezőgazdasági termékek feldolgozására 1882-ben Czakó Bertalan gőzmalmot és olajütőt létesített, majd 1898-ban Czakó Kálmán alapította meg a település másik gőzmalmát. Ez utóbbinak külön villanytelepe volt, mely 1914-től a települést is ellátta árammal. E két malmon kívül két olajütő működött még a második világháború előtt Besenyőtelken.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak. A helyi nemesi közbirtokosok 1781-től saját falubeli és Tepély-pusztai kocsmájukat árendában működtették. A 19. század elején kezdtek betelepülni a zsidó kereskedők a faluba. A falubeli kereskedők száma 1906-ban 6, 1912-re pedig már 23-ra növekedett a számuk. 1906-ban a gazdák termékeinek eladására és a helyi kiskereskedelmi forgalom bővítésére megalakult a Besenyőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. 1914-től hétfői napokon hetivásárt is tartottak a településen. 1936-ban 8 kereskedés volt a faluban.

1921-ben 322 alapító taggal megalakították a Besenyőtelki Hitelszövetkezetet, mely a helybeli hitelezést segítette.

5.08 Átány – Gazdaságtörténet

A sík vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. 16. század közepétől fennmaradt források szerint a település lakói őszi és tavaszi gabonát termeltek, és jelentős juhállományt gondoztak. A lakosság 1550-ben török részre adót fizetett a fenti terményeken, állatokon túl még szénából, sertésből és a méhrajok után is. Az 1556. évi dézsmajegyzék szerint 40 fő fizetett őszi gabonából, 8 fő pedig bárányból egyházi tizedet.

A falu belső telkei és határa osztatlan állapotban a földesurak birtokközösségében volt 1752-ig. A jobbágyok a házhelyeket szabadon foglalhatták, a határt pedig időszakos újraosztás szerint használták. Ősszel a szántóföldet és rétet a házak sorrendjében nyílhúzás útján osztották fel egy évi használatra, a területek nagyságát az egyes gazdák vagyoni állapota határozta meg.

1788-ban a település határában majorságokat alakítottak ki, Berényi Tamás 114 kh, Bernáth László 288 kh majorsági szántóföldet műveltetett. Szárazbő puszta is teljes egészében majorsági birtok volt, ahol 14 közbirtokos 1218 kh szántót használt. Az úrbérrendezést 1864–1868 között sikerült lezárni és a határt mérnöki rendezéssel alakították ki. A határ délnyugati részén egy sávban a földesúri birtokok voltak, a belterülettől nyugatra az illetményföldek helyezkedtek el, délkeletre a nyomásos gazdálkodásból kilépett gazdák földjeit mérték ki, keletre pedig a „zsellérlegelő” terült el, melynek felét a zsellérek szántóföldi művelés alá vonták. A közlegelő a nyomásos szántóföldek, rétek és kertek közötti szabad területeken volt. A 20. század első harmadában fő termesztett növénye a búza, árpa és kukorica volt, mellette kisebb mértékben zöldtakarmányt, dinnyét, repcét, dohányt és sok hüvelyes növényt, így lencsét is termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	8065	4005		1368		2228
1897	9072	5903	214	981	3	1560	3	19	389
1935	9172	6716	140	693	8	1231	5	8	371

A szántóföldi művelésbe vont területek jelentősen növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os évben még 49,7 % volt, 1935-ben már 73,2 %-ot tett ki. Ennek forrása a rét és legelőterületek voltak, melyek majdnem felére csökkentek.

A gazdaságok száma 1897-ben 521, 1935-ben 715 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokokból 2 volt, 200–500 kh közötti nagyságú területe 7 főnek volt, 100–200 kh birtokból hetet számláltak és ugyancsak 7 volt 50–100 kh birtoknagyságú földből is. 20–50 kh nagyságú birtokos 48 volt, 10–20 kh területű birtoka 97 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 112 volt, 1–5 kh között területe 344 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 91, közülük 35 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században jelentős számban tartottak juhokat. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatok egy részét igásállatként is használták. 1897-ben legjelentősebb állatállománya volt a legnagyobb területet bérlő Majzler Ignácnak: 844 juh, 116 szarvasmarha, 37 ló 54 sertés, a birtokosok közül Máder Miksa 582 juh, özv. Meister Sámuelné 600 juh tartásával emelkedett ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	1219	831	597
Ló	674	481	6
Sertés	1623	522	955
Juh	3218	944	1215
Baromfi	6299
Méhcsaládok	82

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1828-ban 4 kovács, 2 molnár 2 mészáros élt a településen. Az 1906-ról készített alispáni jelentés szerint 3 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 cipész, 4 csizmadia, 2 hentes, 1 mészáros 8 ács és 2 egyéb, meg nem határozott foglalkozású iparos tevékenykedett a faluban. 1925-ben 9 iparűzőt számláltak, foglalkozásuk szerint 1 szabó, 2 cipész, 4 kovács, 1 asztalos és 1 kerékgyártó került összeírásra.

1906-ban 5 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 2 kocsma és 3 vegyeskereskedés, 1932-ben 3 kocsma és 5 vegyeskereskedés működött a településen. 1894-ben alakult meg az Átányi Önsegélyező és Fogyasztási Szövetkezet, mely a kereskedelmi forgalmat segítette. 1935-ben tejgyűjtő telepet létesítettek. 1903-tól hetente egyszer, csütörtökön helyben piacot tartottak, de eljártak a 6 km távolságra lévő Heves piacára és vásáraira is.

5.08 Aldebrő – Gazdaságtörténet

Az 1740–1743 között betelepített falu a debrői uradalom része volt.

A szűk határterület nem tette lehetővé, hogy a telepesek külső szántóföldeket is kapjanak, jobbágytelkek kialakítására nem került sor. 1770-ben az úrbérrendezést megelőző adatfelvétel szerint a falu lakói külső telki szántóföldekkel nem rendelkeztek, 2-3 mérős kertjeik és udvaraik voltak, állataik számára 1-1 szekér szénát termő rét biztosított takarmányt. Mindezek mellett 665 kapás szőlőterület bortermése után fizettek heteddézsmát földesuruknak. Az 1771. évi urbárium szerint a házas zsellérek 18 napi robot szolgálattal tartoztak, melyet 1776 után pénzért (1 napi robot = 10 krajcár) megválthattak. Fizetni kellett még a földesúrnak házhelyenként 1 forint füstpénzt, szüretkor pedig a majorsági szőlőben 3 nap munkát kellett végezni. Gabonatermő szántóföldeket a szomszédos Balpüspöki és Vécs-Felfalu pusztákon béreltek a lakosok.

A művelési ágak közül legjelentősebb a szőlőművelés és a dohánytermesztés volt, mellette a len- és a kendertermesztés az említésre méltó. Szőlőművelés folyt a földesúri majorságban, a falu lakói pedig az Öreghegyben, az Alsó-, Közép-, Felső- és Újhegyben, továbbá a Magyalosban lévő szőlőföldeket művelték. 1789-ben a falu határában 190 kh 1543 négyszögöl szőlőterület volt, 1841-ben már 324 kh 1227 négyszögölre növekedett nagysága. Az 1880-as évek második felében a filoxéra elpusztította az itteni szőlőültetvényeket is, az újratelepítés az 1920-as évekre történt meg.

A dohány termesztése a falu betelepítését követően kezdődött. A dohányföldek nagy része a Feldebrőre vezető út mellett voltak, de a falutól nyugati irányban is volt jelentős dohánytermő terület. 1841-ben a település határában a dohánnyal beültetett földek nagysága meghaladta 84 katasztrális holdat. 1846-ban az úrbéri szerződés szerint az aldebrőiek úrbéri tartozásaikat dohánnyal váltották meg: 80 mázsa dohányt tartoztak adni 62 hold majorsági és 12 hold irtásföld béreként.

A jobbágyfelszabadítást követően 1860-ban született bírósági ítélet a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében, mely szerint minden 8 zsellérházból álló telek részére 10 kishold legelőt adtak, a volt zselléreknek juttattak 90 katasztrális hold szántót, 180 katasztrális hold rétet és 9 katasztrális hold irtásföldet. Az uradalom birtokában maradt 51 katasztrális hold majorsági szántó, 110 katasztrális hold rét, 330 katasztrális hold szőlő, a Csal nevű uradalmi fácános, a Csali várnak hívott majorsági parlag és annak környékén lévő szántó.

A 20. század első harmadára a dohánytermő terület nagysága jelentősen csökkent, 1938-ban már csak 26 katasztrális holdat tett ki. Ekkor viszont megnövekedett a szántóföldi kultúrában a gabonafélék és a kukorica aránya, jelentős volt a takarmánynövények, valamint a burgonya és hüvelyes növények (borsó, lencse) területe.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év	Összes terület	Szántóföld	Kert	Rét	Szőlő	Legelő	Erdő	Nádas	Nem termő terület
1866	1857	564		166	320	289	317
1897	3586	2366	93	210	54	516	235	–	112
1935	3648	2451	159	161	152	328	239	–	158

A gazdaságok száma 1897-ben 296, 1935-ben 862 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh fölötti birtokból egy volt, 200–500 kh és 100–200 kh közötti területtel egy-egy fő rendelkezett. 50 és 100 kh birtoknagysága 2 főnek volt, 10–20 kh közötti területet 9 személy birtokolt. Az 5–10 kh területűek száma 67 volt, 1–5 kh nagyságú területe 490 birtokosnak volt. 1 kh alatti birtoknagysága 291 főnek volt, közülük 57 szántófölddel nem rendelkezett.

Az állattartás a településen kezdetben leginkább a saját ellátásra és igaerő biztosítására szolgált: 1751–1752-ben 17 fejős tehenet, 4 tinót és 3 hámos lovat írtak össze. 1845–1846-ban pedig 710 szarvasmarha, 241 ló és 218 sertés tartását tüntették fel az összeírásban. A 19. század végéig a juhtenyésztés dominált, ami az 1940-es évekre szinte teljesen megszűnt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány (darabszámban)
	1897	1925	1935
Szarvasmarha	651	365	487
Ló	446	334	318
Sertés	570	442	655
Juh	2392		–
Baromfi	4099
Méhcsaládok	83

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A falu betelepítését követően téglakemence, más elnevezéssel „téglaház” működött a faluban, mint korai ipari vállalkozás, mely a német lakosság telepítési szerződése szerinti téglából való házépítéséhez biztosította az alapanyagot. Ugyancsak ebben a téglaégető kemencében égették a templom építéséhez szükséges téglákat is. 1783-ban az első katonai felmérés térképén a téglakemencét még feltüntették, bár működésére több adat jelenleg nem ismert.

1906-ban 20 iparost számláltak a településen, 2 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 szabó 2 mészáros, 4 kádár, 1 csizmadia, 3 takács 1 ács és 1 kőműves került összeírásra. 1923-ban iparosként 6 kovács, közülük egy kerékgyártó is, 1 kerékgyártó, 2 kádár, 2 asztalos, 2 ács, 1 kőműves, 1 cementáru készítő, 1 beton- és cserépgyártó, 1 csizmadia, 4 cipész, 1 szabó, 2 mészáros (egyikük hentes és marhakereskedő is) segítette a helyben élők ellátását. A mezőgazdasági munkákban 4 cséplőgép tulajdonos működött vállalkozóként.

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1923-ban egyetlen kocsmáros és boltos képviselte a faluban a kereskedelemmel foglalkozókat. 1925-ben már 2 vegyeskereskedés működött a faluban. 1935-ben 2 korcsmát, 2 hangya kereskedést és 2 szatócs kereskedést írtak össze. 1900-től működött a településen az Aldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Lakói saját piac híján Kál piacát vették igénybe.

1920-ban alakult meg az Aldebrői Hitelszövetkezet a helyi hitelélet segítésére.