Tenk – Művészettörténet
Gyulai, majd Papp-Szász urasági kastély
jellege barokk
lebontották
Egykor a Gyulai, majd a Papp-Szász család birtokában volt. Az 1953-54-es évben bontották le. A Heves Megye Műemlékei topográfia egy fénykép nyomán a félig lebontott épületről a következőket tudta még leírni. A középaxisban emeletes, toronyszerűen alakított épület, amelynek bal oldalán lévő L alakú szárnyát már korábban lebontották. A középaxis emeletes építményének földszintjén szegmentíves, keretelt kapubejáró, egykorú barokk ajtószárnyakkal, középen gyalogkapuval. Az övpárkánnyal és a sarokpilaszterekkel tagolt toronytest homlokzatán egy könyöklőpárkányos, félköríves záródású ablak volt. A tornyot két síkban megtört francia pavilontető fedte. A földszintes szárnyépület L alakban hajlott hátra, ennek homlokzatán öt ablaknyílás volt, melyek között középen kis ajtó nyílott. Tőle jobbra két elfalazott, szalagkeretes ablak volt. A beforduló szárny homlokzatán kilenc ablak volt.
Volt Papp-Szász kúria
Késő-klasszicista, neoreneszánsz
1870 körül
Polgármesteri Hivatal
Földszintes lakóháznak épült. Homlokzatán sarokarmírozás és fugázás, középen hat toszkán oszlopon nyugvó tornác, kecses timpanonnal. Oldalhomlokzatán a főhomlokzatéhoz hasonló szalagkeretes ablakok. Egyszerű körbe futó lábazata van. Fedése palatető. A két menetben futó helységek síkmennyezetesek.
Római Katolikus templom
Titulusa: Jézus Szíve
1985
tervezte: Sáhó László építészmérnök
Az 1947-es önállósodást követően a település lakói hét évtizedig tartó templomépítési kísérleteit követően 1984. május 13-án került sor a templom alapkő letételére. A helyi hívek adományai mellett több község hívei is hozzájárultak az építési költségekhez. A jelentős anyagi támogatás azonban Tajthy László (1981-1996) erdőtelki plébános levelezése nyomán érkezett az egyházközséghez. A terveket a budapesti Sáhó László építészmérnök készítette. A tenki templomot a tervezetnél korábban, 1985. október 25-én szentelték fel Jézus Szíve tiszteletére, így ezért tartják a búcsút júniusban.
Tenki Madonna
bronz köztéri szobor
160 cm
2000
Alkotó: Józsa Lajos szobrászművész
A Millenniumi emlékpart kertészeti dísznövényekkel, fenyőkkel beültetett parkjának közepén állt 2010 februárjáig ez a bájos női szobor. Dél-Heves egyik legszebb női szobra. Ekkor máig ismeretlen tettesek ellopták. A bronz anyagú és márvány talapzaton álló szobor kivitelezéséhez az önkormányzati források mellett számos adomány is érkezett. Tenk egyetlen szobra hamarosan a község jelképévé vált, s a bájos nőalak nem csak a helyiek, de a településen átutazók elismerését is elnyerte. A szobor újjáöntését tizenegymillió forintért vállalná Józsa Lajos, a Madonna alkotója. Ennyi pénze viszont nincs az 1200 lakosú település önkormányzatának. A szomorú, de még inkább elszörnyesztő esetről álljon itt ismétlésként a következő hír az alábbi honlapról: http://kaptarko.hu/helyivedett/tenk_milleniumiemlekpark
„Tenk község belterületén, a 31. számú főút és a települést Erdőtelekkel összekötő út kereszteződésénél az utak egy valamivel több, mint 3000 m2 területű, megközelítőleg háromszög alakú területet fognak közre. Ezen a „zöld szigeten” került kialakításra a millenniumi emlékpark. A park növényzetét túlnyomórészt kertészeti dísznövények teszik ki, a cserjesorral körbeültetett gyepes térszínt tuják, fekvő tuják, cukorsüveg fenyő, fenyők és virágos növények tarkítják, teszik színesebbé. A park kultúrtörténeti és táji szempontok alapján tekintve azonban rendhagyóbb. A park központjában található millenniumi emlékmű mellett további ember alkotta művekre figyelhet fel az erre tévedő, mint például egy tekerős kút, vagy egy szépen felújított, pompás formát mutató öreg tűzoltó szerkocsi. Megannyi egyedi tájérték egy helyen, egymást mégsem elnyomva. A park értékén pár éve még tovább emelt egy kiemelkedő alkotás, a gyepen, virágokkal körbeültetve mindmáig egy márvány talapzatra lehet figyelmes az arra járó. Ezen a talapzaton állt mintegy 10 éven át Tenk első köztéri szobra, Józsa Lajos szobrászművész alkotása, a Tenki Madonna. A korsót tartó fiatal női bronzalakról úgy tartották a helybéliek, hogy hosszú és boldog házassága lesz azon ifjú pároknak, kik előtte fényképezkednek – kedvelték is az alkotást ezért. A mintegy 160 cm magas és közel 300 kg-os bronzszobrot 2010 februárjában lopták el ismeretlen elkövetők – üres talapzata a parkban azóta várja visszatértét. Az utakkal körbevett zöld park egyben szigetszerű pihenő- és élőhelyként is szolgálhat rovaroknak s madaraknak egyaránt. Az emlékpark szabadon látogatható, a pihenést kihelyezett padok teszik kényelmessé.”
II. világháborús emlékmű
Millenniumi emlékpark
1956-os emlékmű
Millenniumi emlékpark
Tenk – Galéria
Tenk – Birtoklástörténet
1546-ban Losonczy István használta a négy jobbágyportát, de 1549-ben a török elpusztította a falut. Egészen a 17. század végéig néptelen is maradt. Erdőtelek pusztája, és a Szentmáriay család birtoka volt. 1694-ben Butler János egri várparancsnok lett a földesura. Az 1720-as évektől a Gellén család lett a másik birtokos. Az 1700-as évek végén mellettük még a Csoma és más birtokosok is megjelentek, így a runyai Soldos család. A Soldosokkal való házasság kapcsán játszanak szerepet Tenk életében a Gyulayak. A 19. század két nagy birtokosa volt még az Elek és a Pap-Szász família. Az 1880-as években Szerelem Alfréd is birtokos volt itt. Pusztatenk utolsó földes urai a pazonyi Elekek voltak 1952-ig
Egészen 1947-ig Erdőtelek pusztája maradt, ekkor újra önálló községgé alakult.
Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak
A honfoglalás után a Kárpát-medence népessége nyelvileg nem volt egységes, avar (bolgár-török), szláv, finn, ugor, türk (magyar), kabar (kazár-iráni-mohamedán), besenyő (török) nyelvet beszélők lakták. Ennek megfelelően vannak különböző nyelveredetű, típusú és jelentésű helynevek az országban és vizsgált területünkön is.
Heves megyében (egykor Újvár megye, majd Heves- és Külső-Szolnok vármegye) legalább 12 nép vagy népelem települt meg a 9-12. századok között. Ez az alapvonás vizsgált területünkön részben mondható ki. A Tisza-Tarna-Rima mentén a települések neve alapján legalább öt népelem léte mutatható ki névetimológia kapcsán.
Tipikusan magyar település-névadás a ’puszta személynevekből’ származtatható helynevek adása (a középkorban nem valahová, hanem valakihez mentek). Vizsgált területünkön 18 település neve származtatható személynévből, ez a 34 Tisza-Tarna-Rima menti település 53,0 %-a, a megye összterületén ez az arány 51,8 %. Az aránykülönbség elgondolkodtató. Mégpedig amiatt, hogy a megye dél-keleti területét lefedő Tisza-Tarna-Rima mente településeinek névadása nagyobb százalékban tipikusan magyar település-névadású, tehát ’puszta személynévi’. Felvethető, hogy ezen a területen a honfoglalás után nagyobb százalékos arányban telepedhettek le magyar törzsek, nemzetségek?
A szláv névadásúnak minősíthető helynevek nagyobb része a környezet domborzatát, a vizek, a növényzet, a talaj, a növénytakaró stb. sajátosságait rögzíti. A Tisza-Tarna-Rima mentén 4 településről tételezhetünk fel ilyen névadást, ez a vizsgált települések 11,8 %.
Kettő népnévi, kettő kabar törzsnévi helynévtípus képviselteti magát területünkön, 5,9-5,9 %-os aránnyal. Besenyő nemzetségnévi település egy van (2,9 %).
Egy településről nehéz megállapítani névadása eredetét, ez a település Sarud. Itt gondolhatunk ’puszta személynévi, víznévi, és egyéb helynévtípusba (rangjelző) tartozó néveredetre is. A ’puszta személynévi, és a víznévi névadást kizártuk. A települést az egyéb helynévtípus kategóriába soroltuk, itt a šar ’fehér’ rangjelző jelentésű névadásra gondoltunk, melyhez a ’d’ kicsinyítő képző járult. Mindezen teóriának a következő okai vannak: Sarudtól pár km-re dél-délnyugatra Décse (Dédtelek) nevű elpusztult település létezett, mely GÉZA fejedelemről vette a nevét, az ő települése volt. Kisköre alatt a Tisza jobb partján volt Taskony elpusztult település, nevét TAKSONY fejedelemről (Géza apja) vette. Poroszló fejedelmi/királyi udvarhely volt. Ebben a környezetben egy rangjelző település léte, – mely lehetett akár SAROLT fejedelemasszony faluja is, – nem zárható ki. Több történész Sarolthoz kapcsolja a névadást, mely nem állja meg a helyét. Egész Heves megyében nincs női ’puszta személynévi’ névadás a korai századokban, nem kizárt, hogy egy országos vizsgálat is hasonló eredményre jutna. Elsősorban azért, mert a nő a korai időkben nem volt egyenrangú a férfival, szolgának tekintették (még a fejedelmi családokban is!). Létezett egy Nyestefölde (’nyest’ nemes prémű állat) a megyében, Tarnaörstől északra. A Nyírségben egykor létezett ’Asszonyszállás’, mely elnevezés összefoglaló névre utal. Mindenképpen érdekes, hogy Décse mellett feltételezhetünk egy olyan rangjelző települést, mely hipotézisünk szerint lehetett „fejedelmi asszonyok szállása”, akár Sarolt fejedelemasszony szállása, és ez (szintén hipotézis) megismétlődhetett Örs és Nyestefölde esetében. A előbbi fejedelmi, az utóbbi törzsfői szállás melletti ’asszonyszállás’.
A Tisza-Tarna-Rima mente területén lévő települések helynévtípusai:
-puszta személynévi 18 település
-népnévi (Besenyőtelek, Tófalu)
-kabar törzsnévi (Mezőtárkány, Tarnaörs)
-besenyő nemzetségnévi (Hevesvezekény)
-puszta foglalkozásnévi (Kömlő, Poroszló)
-építmény-helynévtípus (Kápolna, Nagyút, Szihalom)
-a helység templomának titulusából származó helynévtípus (Tarnaszentmiklós), a település átnevezett, feltételezhetően eredeti neve nem ez volt
-a környezet domborzati viszonyait, a vizeket, a növényzetet, a talajt, a növénytakarót mutató helynévtípus (Fel-, Aldebrő, Erk ?, Heves ?)
-egyéb (rangjelző) helynévtípus (Sarud)
A Tisza-Tarna-Rima mente települései úgy, mint az ország egyéb települései, elhelyezkedésüket illetően kevéssé tartották meg kontinuitásukat. Van település, amelynek területi folytonosságában/folyamatosságában nem állapítható meg változás. Ám, ezek a települések is nagy valószínűséggel változtatták helyüket, csak erről eddig adat nincs (a középkorban a kimerült földterületeket elhagyták, újat törtek fel, és „költözött” a falu is). A települések területi áthelyeződésének földrajzi, történelmi, társadalmi, birtokviszonyokkal, állami szankciókkal összefüggő, valamint gazdasági okai voltak. Helyváltoztatás sem csak egyszer történhetett egy-egy adott település léte alatt. Ám pl. a korai idők – tatárjárás – alatti településhely-változtatások nem ismertek.
Heves megyében a magyar történeti idők során az összes ismert település száma 298, a mai településszám 127. A települések több mint fele elpusztult, ill. több települést összevontak. Vizsgált területünkön, a 34 település területén plusz 88 elpusztult falu volt, az eddigi ismeretek szerint. A korai magyar történeti időkben jóval nagyobb volt a településsűrűség, mint ma. A települések 1-2 km-re voltak egymástól, viszont a lakosságszámuk ritkán haladta meg a 100-at.
Tenk – Hadtörténet
Árpád-kor
A (Nagy) Csörsz-ároktól délre fekvő Tenk egyszerre volt szerencsés és kevésbé szerencsés helyzetben amiatt, hogy közel feküdt a megye egyik főútvonalához. Érintette/érinthette a hadak járása, ugyanakkor gazdasági szempontból előnyére vált a kereskedelmi útvonal.
Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történések bizonyos mozzanatai a falu környékén zajlottak, vagy közvetlenül is befolyással lehettek az itteni lakosság életére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
1091-ben portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tenk területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar sereg felderítése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, köztük Tenk is.
1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tenk a kunok felvonulási útvonalától nem messze volt, elképzelhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul. Az is elképzelhető, hogy a szomszéd település, Erdőtelek határában eltemetett kun harcos ennek az 1280. évi portyának volt az egyik résztvevője, aki valami okból ennél a falunál lelte halálát, s társai itt temették el.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük, az útjukba eső települések szerencséjére, több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek. Ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Tenk is a portya útvonalában volt, elképzelhető, hogy a mongolok felprédálták.
1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregével a nagy hadiúton vonult kelet felé, délről elhaladva Tenk mellett, majd délkeletnek fordulva, Poroszlónál kelt át a Tiszán, a Borsák tiszántúli területeire.
Török hódoltság
1548-ban a falu desertaként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-ben a török pusztítás következtében továbbra is néptelen a település. 1553-54-ben újratelepült, majd újabb pusztítás hatására a 17. század végéig nem népesült be, ezt követően sem lakják telkes jobbágyok (önálló községként 1947-től létezik).
Rákóczi-szabadságharc
A szabadságharc alatt, – a 18. században – nem lakják telkes jobbágyok. Így települési esemény itt nem ismert.
1848-49-es szabadságharc
Egy-két esemény érintette Tenk-pusztát a szabadságharc alatt. 1849. március 18-án Braun alezredes, Jablonowski császári vezérőrnagy utasítására Tenk-pusztára vonult.
1849. március 20-án Ramberg azt jelentette, hogy reméli – többek között Tenket is –másnapig tartani tudja.
Március 21-én Braun alezredes jelentette Jablonowski császári vezérőrnagynak, hogy Tenknél (és Besenyőnél) is ellenséges (magyar) járőröket láttak.
Az I. világháború hősi halottai
A település anyakönyvileg Erdőtelekhez tartozott, azonban az erdőtelki halotti anyakönyvben a hősi halottak bejegyzésénél az anyakönyvvezető nem tüntette fel az elesettek lakhelyét, emiatt a tenki illetőségűek is az erdőtelki áldozatok között találhatók.
|
A II. világháború áldozatai |
|
|
| Csontos János | Kozik Sándor | Szabó István |
| Domán István | Liplinczki Sándor | Szalmási Kálmán |
| Hajnal József | Majoros József | Török Ferenc |
| Kalóczkai Kálmán | Nagy László | Varga József |
| Komlósi Kálmán | Nagy Péter | Vass József |
| Koncsik Lajos | Nováki István | Vass Márton |
| Kovács László | Rédei Benjámin | Vígh Sándor |
| Kovács Pál | Slakta József | Vígh Sándor |
| Vizkeleti Lajos | ||
Gazdálkodás
A térség területén az ökológiai feltételekhez alkalmazkodva eltérő gazdálkodási körzetek, tevékenységi formák alakultak ki.
A folyók mellett azok szeszélyes mozgásához kellett alkalmazkodni. Az erek és a fokok, árterek a halászat és az ártéri gazdálkodás számára nyújtottak lehetőséget. A 19. századtól a folyószabályozások után átalakult az ártéri gazdálkodás, de a halászat és az ártéri erdők termésén alapuló vesszőfeldolgozás, kosárkötés még a 20. században is élő gyakorlat volt.
A síkvidéki területek nagyhatárú településein a külterjes állattartás és a gabonatermesztés jelentette a megélhetés alapját. A török utáni visszatelepedés idején, a 18. század első felében a Hevesi sík népe kizárólag külterjes állattenyésztésből élt, lovakat, marhákat, fejősteheneket tartottak. A külterjes állattartás még a 19. század közepén is általános volt. A marhák és a lovak az év nagy részét a legelőkön töltötték, a pásztorok felügyelete mellett. Még a 20. század első évtizedeiben is gyakorlat volt a Szent György naptól Szent Mihály napig tartó legeltető állattartás. A legelőket állatfajták szerint különítették el, külön „járás”-ra járt a gulya (szarvasmarhák), a ménes (lovak) és a juhnyáj.
A rétek és legelők 20. század elejétől jellemző csökkenésével, illetve a külterjes állattartási formák visszaszorulásával párhuzamosan terjedt el a szálastakarmányok termelése, illetve az intenzív állattenyésztés.
A Mátra és a Bükk előteréhez közeledve a szőlő- és gyümölcstermesztés a meghatározó.
A térség speciális növényi kultúrái között tartjuk számon a dinnye és a dohány termelését.
A dohányt a Grassalkovich uradalom Tarna-völgyi falvaiban parasztok termelték először. Kompolt, Kápolna, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét, Tófalu településeken a vagyonosabb parasztság már a kiegyezés után intenzív dohánytermesztésre tért át.
A dinnye termelése a hevesi homokháton a legjelentősebb, ahol az erdőirtások helye és a könnyen felmelegedő homokos talaj kiváló feltételeket teremtett a dinnyészkedéshez.
A síkság lakói árucsere révén szerezték be a fából készült termékeket. Gereblyéket, favillákat, jármokat, szőlőkarót, tűzifát a Mátrából és a Bükkből szállítottak. A kereket, ekét, zsindelyt, tűzálló edényeket, kapákat a Felvidék árusai hoztak, akik hazafelé az árukért terménnyel rakták meg szekereiket.
A térség ipara a 20. század elejéig igen elmaradott volt. Az 1870-es évektől kiépülő vasútvonalak segítették az ipar és a kereskedelem fejlődését.
A 20. századra kialakultak és egyben le is zárultak azok az alapvető történelmi és gazdasági folyamatok, melyek kialakították és lényegében ma is meghatározzák a térség jellemző karakterét.
Tenk – Népi táplálkozás
A Tenken lakó népesség többsége a cselédséghez tartozott, ami azt jelentette, hogy ételeik is meglehetősen egyszerűek, szegényesek voltak. Az alapanyagok között többnyire a burgonya, a tej és a liszt szerepeltek.
Kukoricadarából készült ételek
Görhe: Fél kg kukoricadarát, 3 evőkanál zsírt, 4 evőkanál cukrot és egy kis tejet összegyúrtak, pogácsaalakot gyúrtak a masszából és 20-25 percig sütötték tepsiben.
Kukoricakása: A forrásban lévő tejbe kukoricadarát öntöttek és az egészet összefőzték. Evés előtt cukorral ízesítették.
Burgonya-ételek
Nyikorgó: reszelt krumplit, tojást, lisztet sóval ízesítették, majd forrásban lévő vízbe kiszaggatták. A kifőtt ételt vöröshagymás zsírral locsolták meg.
Macok: a macok is azonos hozzá valókból készült, de nem vízben főzték, hanem zsírban sütötték ki.
Tej alapú ételek
A frissen ellett tehén tejét az első 1-5 napban pec-tejnek nevezték. Ebből készült a gurásza, ami a felforralt pec-tejből kapott túrószerű étel cukorral édesítve.
Pec-pite: szintén pec-tejből készült. Tojással, cukorral, liszttel elkeverték a tejet, majd kisütötték.
Csóré-leves: aludttej, liszt, cukor, friss tej.
Tenk – Mesterségek
Harangláb. Készítette Koczka József kerékgyártó. 1968.
Tenk – Katasztrófák/természeti csapások/járványok
2013. február 16. földrengés.
2013. április 23. földrengés.
2013. május 25. földrengés.
Mesterségek
A gazdálkodás és a háztartás tárgykészleteinek, eszközanyagának létrehozása a kézműves tevékenységek egymásra épülő szintjein valósult meg.
A kézműves munkák legelemibb formája az önellátáson alapuló házi munka. A családon belüli munkamegosztás keretében a nők hagyományosan a fonást, szövést, varrást, a férfiak a munkaeszközök elkészítését, javítását végezték.
A nagyobb hozzáértést, kézügyességet és gyakorlatot kívánó darabokat már specialisták állították elő. Minden faluban voltak olyan ügyes kezű parasztemberek, akik a mezőgazdasági munka mellett jártasságot szereztek valamilyen kézműves, ipari jellegű munka ellátásában, és ezért tekintélyük volt a közösség előtt. A férfiak általában a házrakáshoz, mindenféle barkácsoláshoz, zsúptető készítéséhez, a nők a varráshoz értettek.
A kézműipari tevékenység következő szintje a háziipar, amelynél a hangsúly az árutermelésen van. Eladásra termelnek, és általában maguk is adják el a vásárokon.
A háziipar rendszerint a természet által biztosított nyersanyagokra épül. A Tisza menti, dél-hevesi falvakban sokan értettek a vesszőfonáshoz.
A parasztemberek tárgyainak nagy részét kézműves mesterek, kisiparosok készítették. Ők állították elő pl. a szekeret, az ekét, a kaszát, a lószerszámot, a hordót, a rokkát, a subát, a bútorok nagy részét, a cserépedényeket.
A háztartásokban a 18. századtól megjelentek a manufaktúrák termékei is. A vasárut főként a gömöri hámorokból szerezték be. Posztóhoz a gyöngyösi és hatvani manufaktúrákban lehetett hozzájutni. A bélapátfalvi keménycserépgyár – mely 1832-től 1928-ig működött – készítményei nagyon sok háztartásba eljutottak, mivel az ott készült tányérok, kulacsok, kancsók, szilkék a cserépedényeknél tartósabbak és olcsóbbak voltak. A parádi üveghuta ivóedényei – porciósok, butéliák, kulacsok, befőttes üvegek, stb. – a 19. századtól jelentek meg a parasztcsaládok tárgykészletében.
Házi és háziipari munkák
A kender termelése és házi feldolgozása a térség egész területén ismert gyakorlat volt a 20. század közepéig, azonban nem volt olyan nagy súlya, mint hegyvidéki, a Mátra-Bükk gerincétől északra fekvő területeken.
A térség településein ismerték a kender tisztításának, törésének eszközeit. Malmokhoz kapcsolt kenderkallók működtek Füzesabonyban, Poroszlón, Mezőszemerén, Tarnamérán. A múzeumi gyűjteményekben, tájházakban több szépen megmunkált guzsaly, rokka, gereben, orsó maradt fenn. Átányról csörgős guzsalyat, Tiszanánáról ólombeöntéses guzsalyszárakat ismerünk.
A Tisza-parti településeken, az árterek természetes növényzetét hasznosítva specialisták és háziiparosok foglalkoztak a vessző feldolgozásával, kosárkötéssel.
Kézműves mesterek
Kovácsok
A földműveléshez, állattartáshoz szükséges eszközök jelentős része a kovácsok keze közül került ki. Ők végezték a lovak patkolását is.
A lakóházak vértelkére kovácsoltvas oromdíszeket készítettek, melyek közül különösen az átányi mesterek munkái tűnnek ki.
Fazekasok
A térségben elenyésző volt a fazekasok száma. A háztartások cserépedényei több fazekas központból kerültek ki. Gömörből, Rimaszombat környékéről a kívül mázatlan vászonfazekak, Mezőtúrról mázas szilkék, köcsögök, Mezőcsátról mandula alakú pálinkás butykosok, Tiszafüredről miskakancsók. Gyöngyösön, Egerben és Pásztón főként tányérok, tálak, kancsók készültek.
Asztalosok
A háztartások bútorainak egy részét házilag készítették, más részét háziiparosok vagy mesterek. Az ácsolt láda Gömörből, a festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről érkezett a térségbe. Heves megye két meghatározó asztalos központja Eger és Gyöngyös volt.
Dél-Hevesben Heves községben dolgozott a legtöbb asztalos.
Szűcsök
A térségben Tiszanánán és Átányban volt jelentős számú szűcsmester. Az átányi szűcsök helybelieknek dolgoztak, a tiszanánaiak egy-két falunak.
A tiszanánai szűcsök a barna kisbundát fekete selyemmel hímezték. Az átányi ködmön fehér, karcsúsított, hímzése levegős, s gyakran a készítés évszáma is rajta van.
Szövők, hímzők
A legszebb szövött vászonneműt a térségen belül Átányból és a Tisza mentéről ismerjük. Jellemzői az átlátható egyszerűség, a piros és a kék, a csillagvirág, a kerekrózsa, a rozmaringsor.
Magas fokú mesterséggé fejlesztették a szövés tudományát a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben, mely 1951-ben alakult meg. A hagyományos motívumkincset és díszítőtechnikát felhasználva tervezik lakástextiljeiket, mely világszerte ismert. A Szövetkezet alkotói között sokan kapták elismerésül a Népművészet mestere címet.
Hímzések közül a legrégebbiek egyházi textíliákon maradtak fenn Tiszanánáról, Átányból, Poroszlóról. A hímzés helyi specialistái és mesterei ismerték mind a fehér laposöltéses-vagdalásos, mind az új stílusú vászonhímzések különböző öltéstechnikáit.
Dél-Hevesben széles körben elterjedtek a színes hímzésű kötények.
Kisiparosok
Magyarország 19-20. századi történelmének meghatározó folyamatai, eseményei éreztették hatásukat a kisiparosok körében.
A két világháború közötti időszakban megerősödött az iparos réteg, mely a települések társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt. Ipartestületek alakultak, melyek élénken részt vettek a helyi közéletben.
A II. világháború során sok iparos műhely megsemmisült. 1949-től kézműves szövetkezetek, KTSZ-ek alakultak. A korlátozó szabályozások miatt sokak számára ez jelentette az egyetlen alternatívát munkájuk folytatására. Az országos politikai helyzet következtében az 1950-es évektől az önálló engedéllyel dolgozók száma csökkent, az iparengedélyek jelentős részét visszaadták.
Tenk – Gazdálkodás
Határában természetes vízfolyás csak a Hanyi-ér, a terület vizeit csatornák vezetik az érbe. A réti és szikes talajok állattartásra és földművelésre adtak lehetőséget.
A gazdálkodás lényegében a 20. század közepéig földúri birtokokon folyt.
Az első mezőgazdasági termelőszövetkezetet 1951-ben hozták létre a községben.