Füzesabony – Oktatás, művelődés, társadalmi élet
Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Az 1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv említi először az iskolamestert, Szász Andrást. A település római katolikus elemi iskolájába 1770-ben 24 gyerek járt, tanítójuk, Vincze Mihály írást, olvasást és hittant oktatott. A tanulók száma 1772-ben 60 főre emelkedett, őket Kovács József tanította az előzőeken kívül latin névszóragozásra is. Vele kapcsolatosan az összeírást készítők megjegyezték, javítható lenne a tanítás, ha szlovákul is tudna. 1774-ben már 80 iskolás, 1775-ben 70 tanuló volt az iskolában. A számtan tanítását azért nem lehetett megvalósítani, mert a szülők nem küldték az iskolába gyerekeiket. A tanítók járandósága évente 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő búza volt, melyet a község fizetett.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Az 1851-ben készült felmérés szerint az iskola jó állapotban lévő, két tanító oktatta a 159 tanulót. 1852-ben a 404 iskolaköteles gyerek közül 276 járt télen, 220 nyáron iskolába. 1853-ban egy teremmel új iskolát építettek.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
1887-ben az alispán jelentése szerint az előző évben elkezdett iskola építése befejeződött. A 446 tanköteles iskolást három teremben (iskolában) négy tanító oktatta. 1888-ban a Samassa József egri érsek által megvásárolt katonai istállóban alakítottak ki három tantermet és tanítói lakást.
1889-ben az izraelita hitközség iskolájába szerveztek egy tanítói állást. 1894-ben ugyancsak az egri érsek anyagi segítségével Pusztaszikszón épült iskola, egy tanteremmel és tanítói lakással. 1897-ben új iskolaház építéséről, 1902-ben pedig a hatodik terem elkészültéről jelentett az alispán. 1924-ben a telepi részen megépült a „tornyos iskola”, s ugyanebben az évben határoztak polgári iskola építéséről is.
1925-ben a községi közigazgatási tájékoztató lapok szerint a következő római katolikus iskolák voltak a településen: 3 tantermes iskola és tanítói lakás a Piactéren, iskola és tanítói lakás a Vasvégben, kántori iskola, 2 tantermes iskola az Alvégben, iskola és tanítói lakás a Telepen, és Szikszó pusztán iskola és tanítói lakás. A tanítók száma ekkor 11 volt. Az izraelita felekezeti iskola egy tanteremmel és két tanítóval szintén működött.
1928 januárjában 38 fővel iparostanonc iskola indult.
Füzesabonyban nyári menedékházat is fenntartottak két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt. 1925-ben a piactéri és a telepi iskolában működött.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Füzesabonyban elsőként, 1897. június 25-én az Önkéntes Tűzoltóegylet alakult meg. 1905-ben Olvasókört szerveztek, 1907-ben két egyesület jött létre, a Polgári Kaszinó és az Iparoskör. Az Iparoskör 1922-ben felépített székházában színpadot is létesítettek, ahol műkedvelő előadásokat tartottak. 1932-ben Okály Artúr Önképző Színjátszó Csoportot szervezett.
1910-ben jött létre a Keresztelő Szent Jánosról Nevezett Római Katolikus Füzesabonyi Földmunkások Temetkezési Társulata. 1911-ben Római Katolikus Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1913-ban 55 taggal megalakult a MÁV Dal- és Olvasókör. 1923-ban megszerveződött a Magyarországi Földmunkás Szövetség helyi csoportja. Ugyanebben az évben a településen élő izraelita közösség létrehozta a Chevra Kadisha Betegsegélyező és Temetkezési Egyletet. 1924. február 7-én Sport Club alakult, 1937. április 15-én pedig Sport Egylet jött létre. 1924-től Levente Egyesület, 1935-ben Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1936-ban kezdte meg tevékenységét a Katolikus Legényegylet. Országos egyesületek fiókszervei is megalakultak: 1930-ban az Országos Stefánia Szövetség Füzesabonyi Fiókszövetsége jött létre, 1932-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportját alakították meg, 1938-ban a Légoltalmi Liga helyi szervezetét hozták létre. 1941-ben jegyezték be a Füzesabony és Vidéke Temetkezési Segélybiztosító Egyesületet, 1942-ben pedig a Füzesabonyi Mezőgazdák Köre alakult meg.
1898. december 24-én a képviselőtestület ingyenes népkönyvtár létesítéséről határozott, melyhez a földművelődésügyi miniszter anyagi segítségét kérték. A 191 darab állományú könyvtár a községi elöljáróság helyiségében kapott helyet. Jelentős volt az iskolai könyvtár, 1889-ben 200 fölötti állománya volt. Az Iparoskör 1935-ben 258 kötetes könyvtárral rendelkezett, 191
1928-ban múzeumot hoztak létre azzal a céllal, hogy a község történetére vonatkozó emlékeket összegyűjtsék.
Mozi működtetésére 1927-ben engedélyt adtak, 1934 óta voltak vetítések a településen.
Füzesabony – Gazdaságtörténet
Az egri püspökség, majd 1804 után érsekség birtokába tartozó település középkori és kora újkori gazdaságtörténetére néhány szórványadat áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
A sík vidéken fekvő település lakói gabonatermesztéssel és állattartással foglalkoztak. A 15. században Pusztaszikszón volt a környékbeli püspöki birtokok központja, ahol a püspök földesúr majorüzemet működtetett. 1493-ban majorház állt itt, 8 béres és udvarbíró lakta. 1548-ban Füzesabony, valamint Pusztaszikszó és Kisbuda dézsmáját az egri vár officiálisai szedték. 1552-ben a települések elpusztultak, lakói 1557 táján költöztek vissza. Az ekkor készült urbárium szerint a település lakói mind a török, mind a magyar részre is adóztak. Az egri várnak gabonából és sertésből fizettek tizedet, a hatvani szandzsák adószedőinek pedig 50 Ft készpénz mellett nyáron egy fejős tehenet, ősszel vágómarhát is adtak. Emellett tavasszal és ősszel Hatvanban 10 napon át szántottak, s a gabona betakarításakor és szénakaszálásnál is munkákat végeztek. 1596-ban Eger eleste után a település jövedelmeit világiak foglalták le, 1631-ben került vissza ismét a püspökség birtokába. 1686-ban a visszafoglaló háború során az Eger köré vont blokád miatt a települést kiürítették, újratelepítésére az 1700. március 20-án kiadott megállapodás alapján került sor. Katonák, hajdúk, szabadosok és jobbágyok költöztek be, akik egy éven belül kötelesek voltak házat építeni.
1701-ben 32 felnőtt férfit számláltak a településen. Az 1710. évi pestisjárvány miatt a település lélekszáma megfogyatkozott, így Erdődy Gábor püspök földesúr 1716-ban könnyebb szerződést adott a lakóknak. A település határa ebben az időben osztatlan, azt szabad foglalásos rendszerben használták. Mivel a Pusztaszikszó betelepítésére tett kísérlet (1717) sikertelen maradt, a füzesabonyi jobbágyok saját földjeik mellett ennek határát is használták, s művelték Kisbuda és Maklár földjeit is. 1723-ban a földesúri terménykilencedet és a füstpénzt a lakosok 150 Ft összeggel megválthatták, de a más határban is földet művelőket az ottani termésük után a kilenced megfizetésére kötelezték. Ezen túl tartoztak széna kaszáláskor, begyűjtéskor háromnapi robottal a majorságnak, részt kellett venniük a Gyöngyösön termett dézsmaborok Egerbe történő szállításban, s a majorság juhainak nyírásába is be kellett szükség esetén segíteniük. Húsvétkor ajándékkal szolgáltak.
1767-ben megszűnt az újraosztásos földközösség, szabályos telekrendszer bevezetésére került sor. A szerződés szerint egy egész telekhez 45 köblös szántó, 8 köblös rét, 2,5 köblös kukorica- és kenderföld tartozott. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették. Rét hiányában a rétjárandóság felét szántóföldben adták ki, így egész telkenként 36 kishold szántót és 6 kaszás rétet mértek ki.
1828-ban a szántóföldek az összterület 85,71 %-át tette ki. A háromnyomásos rendszerben művelt szántók fő terménye a zab, rozs és árpa volt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1855-ben történt meg a birtokelkülönözés. A jobbágyszántók nagysága 2865 katasztrális holdat tett ki, a majorsági szántó a faluban 934, Kisbudán és Pusztaszikszón 981 katasztrális hold volt. 20. század első harmadában jellemzően termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt. Mellette termeltek még árpát, zabot, cukor- és takarmányrépát, hüvelyes növényeket, kevés dohányt, lent és kendert.
A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
| A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) | |||||||||
| Év | Összes terület | Szántóföld | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Nem termő terület |
| 1866 | 7340 | 4722 | 707 | 1340 | 264 | ||||
| 1897 | 7436 | 5244 | 126 | 419 | – | 1041 | 300 | – | 306 |
| 1935 | 7419 | 5707 | 242 | 258 | – | 598 | 140 | – | 474 |
A gazdaságok száma 1897-ben 646, 1935-ben 1654 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh holdon felüli birtokból egy volt a településen, csakúgy, mint az 500–1000 kh és 200–500 kh közötti területű birtokokból is. 50–100 kh közötti birtokkal négyen rendelkeztek, 20–50 kh területű birtokosok száma 26, 10–20 kh területű birtoka 98 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 144 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 526. Az 1 kh alatti területet bírók száma 853 volt, közülük 456 fő nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 18. században az uradalom bírt nagy állatállománnyal, 1799-ben a faluban 1038 darabból álló juhászata volt. Pusztaszikszón ugyanekkor 19 bivalyt és 167 szarvasmarhát tüntettek fel az uradalmi leltárban. 1828-ban a település lakóinak állatállománya 58 ökör, 66 fejőstehén, 18 növendékmarha, 368 ló, 43 sertés és 231 juh volt. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:
| Állatállomány változása (darabszámban) | |||
| 1897 | 1925 | 1935 | |
| Szarvasmarha | 997 | 1029 | 649 |
| Ló | 662 | 643 | 91 |
| Sertés | 1539 | 820 | 2611 |
| Juh | 3027 | 702 | 1102 |
| Baromfi | 8065 | ||
| Méhcsaládok | 152 | ||
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.
Pusztaszikszón, a püspöki uradalom majorságában 1761-től már téglaégető működött, mely a plébánia építéséhez és egyéb majorsági épületek készítéséhez szolgáltatta a szükséges téglákat. 1783-ban az első katonai térképen helyét feltüntették. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a faluban mészárszék és malom működött. 1906-ban 47 iparos, 5 kovács, 4 lakatos, 5 asztalos, 5 kerékgyártó, 2 szabó, 4 cipész, 5 csizmadia, 1 molnár, 6 hentes, 2 mészáros, 3 ács, 1 kőműves, 2 borbély, 1 pék és 1 kötélgyártó élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 83 volt, akik 23 féle mesterséget űztek. Foglalkozásuk szerint 9 asztalos, 3 bádogos, 1 tímár, 9 cséplőgépes, 2 cementkészítő, 10 cipész, 2 üvegező, 2 kerékgyártó, 8 mészáros és hentes, 6 kovács, 1 lakatos, 3 ács, 1 pék, 1 szíjgyártó, 5 szabó, 3 borbély, 8 kőműves, 2 órás, 1 szikvízkészítő, 1 villanyszerelő, 2 varrónő, 1 gyógyszerész és 2 temetkezési vállalkozó szerepel az összeírásban. 1935-ben 104 iparűzőt számláltak, és 2 malom– egy vízi és egy gőzzel meghajtott – működött a településen.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak. 1799-es uradalmi leltár szerint a Pest felé vezető országút mellett 6 szobás vendégfogadó állt, s a faluban is működött korcsma. 1906-ban a kereskedők száma 17 volt. 1925-ben 11 korcsma és 2 szálloda volt a településen. A kereskedelmi fogalom lebonyolítói voltak a helybeli szatócsok, számuk 1925-ben 12. Mellettük 1 ásványolaj kereskedő, 1 termény-, 4 borjú, 2 bőr-, 4 tűzifa és szénkereskedő, továbbá 2 dohányárus tevékenykedett. Egy sörraktárt is feltüntettek a községbeli kereskedések összeírásában. Vállalati formában működött a Fakereskedelmi és Ipari Rt., a Motor- és Gőzgéptulajdonosok Anyagbeszerző Rt. és volt itt lerakata a Kerecsendi Gőztéglagyárnak is. A helybeli Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1901-ben alakult meg, a Hangya Szövetkezet 1903-ban jött létre. 1935-ben a Hangya Szövetkezetnek 1200 tagja volt, egy főüzlete mellett 3 fiókot és egy korcsmát működtetett.
1925-ben 4 országos vásár és 1 hetipiac megtartására volt joga a községnek.
A helyi hitelélet segítőjeként 1912-ben már működött a Füzesabony és Vidéke Takarékpénztár, melynek megszűnte után helyébe 1925-től a Hevesmegyei Takarékpénztár egri fiókja lépett. 1921-ben megalakult a Füzesabonyi Hitelszövetkezet.
Füzesabony – Közigazgatási változások
1901 előtti neve: Füzes-Abony, Abony
Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség. Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Pusztaszikszó, Kisbuda, Jankovics-tanya
Járási beosztása:
1863–1883 Tarnai járás
1883–1950. január 31. Egri járás
1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás
Füzesabony – Művészettörténet
Római Katolikus Templom
Titulusa:Keresztelő Szent János születése
barokk
1731–1735, bővítették 1815-ben, tornya újjáépítve 1945 után
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2172
Szent János tér
Építtette: Erdődy Gábor egri püspök
Építőmester: Carlone, Giovanni Battista
Főoltár: Balkay Pál egri festő, 1840 körül (klasszicista)
Mellékoltárok: Hessz János Mihály egri festő alkotásai, 1815 körül
Keresztelőmedence: Giovanni Adami és Mózer József egri szobrász műve, 1800 körül
Harangok: Lambert József (Anton Joseph Lambert) – egri harangöntő
Az 1773-as egyházmegyei összeírás szerint a füzesabonyi egyház „a legrégebbi időben alapíttatott”. IV. Béla király 1261-ben megerősítette az egri püspökséget az egri völgy falvainak, köztük Füzesabonynak a szent királyok óta élvezett birtokában. A település korai temploma, melyet a törökdúlás elmúltával 1720-ban említenek ismét, Keresztelő Szt. János tiszteletére volt szentelve [ÉrsEgyhL archvet. No. 934.]. Az első plébánosa Olasz Márton volt, aki 1711-től megindította az egyházi anyakönyv-vezetést, mely azóta is folyamatos. A következő említéskor, 1726-ban az egri püspök a földesúr, így az ő gondja a török időkben romossá vált templom újjáépítése. 1732-es feljegyzés szerint is romos még ez a régi templom, amely akkor Egerszalók filiáléja volt. Ugyanabban az évben „az egri püspök-földesúr által újonnan emelt templomról” írtak, mely anyaegyház, filiáiként Besenyőtelek és Dormánd egyháza volt megjelölve. Az újabb templom építéséről közelebbi adataink is vannak. 1732-35 között a kőművesmunkát Giovanni Battista Carlone egri építőmester, az ácsmunkát Jenes Márton egri ácsmester végezte [HemL ÉrsGazdL szdm.]. A későbbi felmérési rajzokból kitűnik, hogy a templom a középkori szentély felhasználásával épült. 1735-ben, egy meg nem nevezett szobrász, a piactérre nyíló kapu fölé kifaragta Keresztelő Szent János szobrát [HemL ÉrsGazdL szdm. test 1731-35.]. Az 1767. évi canonica visitatio szerint a község templomát Erdődy Gábor püspök 1735-ben szilárd anyagból építtette fel s azt 1735-ben Keresztelő Szent János tiszteletére fel is szentelte. Ekkor három oltára és kőtornya volt. 1741-ben a püspök 4 db harangot készíttetett Lambert József egri harangöntő mesterrel, melyekért 662 forintot fizetett ki. Lambert aláírása alatt megtalálható a címerpecsét lenyomata is a harangöntés jelvényeivel [HemL ÉrsGazdL V. classic fasc. B. no. 49. és ÉrsEgyhL archvet. 721.]. A füzesabonyi templom számadásai szerint 1751-ben Szent Gergelynek szentelt új oltárt készíttettek, amely Mária trónusával együtt 173 forintba került. 1754-ben a közelebbről meg nem nevezett egri szobrász elkészítette a Keresztelő Szent János tiszteletére a főoltár építményét 40 forintért. Három év múlva a régi oltárt eladták 20 forintért Borsodivánka községnek. 1759-ben egy piktornak 9 forintot fizettek zászlóképek festéséért, 1767-ben egy új cibóriumért 42 forintot, majd a keresztelőkútért és missaléért 18 forintot adtak [ÉrsEgyhL archvet 474. Füzesabony, 1751-1769]. 1769-ben a templomtorony javításra szorult, Melcher ácsmesternek 117 forintot fizettek ki az elvégzett munkáért [HemL ÉrsGazdL szmd. test. aed. scrib. 1769]. 1790-ben újabb harangot készíttetnek a füzesabonyi templom számára.
1795-ben Eszterházy Károly a füzesabonyi templom gyökeres átalakítását határozta el. Erre vonatkozik Farkas János püspöki építési felügyelő (Bauschreiber) püspökhöz intézett instanciája: „A Füzes Abonyi újonnan építendő Templomnak a Delineatióját (terv, tervrajz), a szerint, amint Francz József egri kőműves mester feltette, benyújtom.” Eszterházy előbb a régi templom felvételi rajzára volt kíváncsi: „Már most csak a régi Templomnak delineatióját a szerint amint szóval jelentettem bé várom és kívánom.” Farkas december 8-án nyújtotta be a régi templom felvételi rajzát (Szabó MtÉ, 1958. 204.). Ezzel kapcsolatban fennmaradtak Francz József püspöki építőmester rajzai, amelyek a templom homlokzati, oldalnézeti, keresztmetszeti és alaprajzi felmérését rögzítik. Az alaprajzból kitűnik, hogy Francz megtartotta volna a Carlore-féle templom főhajóját, homlokzatát, tornyát és toronyalját és a hajót két-két ívvel kapcsolta volna az újonnan építendő oldalhajókhoz. Ugyancsak megmaradt volna a szűk, feltehetően még középkori arcus triumphalis (diadalív) is, és a sokszög záródású szentély, valamint a bal oldalon elhelyezkedő régi sekrestyehelyiség. A terv igen mértéktartó és a klasszicizmus szellemében készült építményt mutat. [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 43, 44/A. Színes tusrajz, 1795.]. Valamivel később készültek Zwenger József egri építőmester rajzai (aláírásuk: Joseph Zwenger Maurer Maister – Delineationes pro reformetione ecclesiae Füzesabonyiensis 1817.), melyek az alaprajzban hasonlóak a Francz-féle templomhoz, homlokzata azonban még a rokokó művészet formakincséről tanúskodik. Különösen szembetűnő ez az oldalhajók fonadékos díszű baluszteres lezárásánál és a torony faragott kagylós párkánydíszénél [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 44. C, 44/G, 44/E.]. Ugyancsak erre vonatkozik Zwenger egy másik alap- és homlokzati terve, amely a középkapu fölött baluszteres erkélyt, a homlokzat triglifes fejezetei között füzérdíszt, az emeletnyi magasra emelt mellékhajók egyes párkányvégződésein és az oromzatok sarkain XVI. Lajos stílusú díszítményeket, illetve vázákat tüntet fel [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 44/F]. A különféle terveket az építkezés elhúzódása magyarázza. 1805-ben visszaemlékezve írják [ÉrsEgyhL plebir.], hogy a szűk kis templom a falu végén van, viszont a falu észak felé fejlődik, ezen okból Eszterházy belekezdett egy másik templom építésébe, de az építkezés az ő halálával (1799) félbeszakadt. Az érsekséggé vált egyházmegye első érsekétől, Fuchs Ferencztől (1804 november 15-én foglalta el székét) a plébános az építkezés folytatását kérte. Eszterházy terve azonban nem valósult meg, a füzesabonyi templomhoz előkészített köveket – 460 kocsira valót – pedig átengedték a sarudi templom befejezéséhez.
1813-ban az alsóhevesi esperesi kerületi látogatás jegyzőkönyve [ÉrsEgyhL Füzesabony] említi, hogy az Erdődy püspök által Keresztelő Szent János tiszteletére épített templom a falu legszebb helyén, homlokzatával nyugatra néz. Belső és külső szerkezete a kerületben a legerősebb, de kicsiny. Végül 1815-ben ugyanitt azt írták, hogy Fischer István érsek (egri érsek 1807-1822) költségén ebben az évben megkezdték a régi templom bővítését, restaurálását. Eszterházy kezdeményezése alig érte el a fundamentumot, mikor meghalt. Most Fischer érsek érdemesebbnek tartotta a régi szép, Erdődy-féle templomot bővíttetni, mint az Eszterházy által megkezdett, de félbemaradt újat felépíteni és befejezni. Az északi oldalon lévő sekrestyét lebontották, s a szentély mögött, kelet felöl újat építettek. A torony erős, elég magas és arányos volt. 1820-ra már csak a homlokzat vakolása és kiigazítása maradt hátra, amelyet még 1821-ben sem fejeztek be [ÉrsEgyhL]. Az 1852-ben megtartott mérnöki szemle szerint azonban a templom minden hiba nélkül való, jó karban levő, bolthajtásai erősek, zsindellyel fedett tetőzete hibátlan [ÉrsEgyhL Recsk plebir. 1852.].
A tervek között fennmaradt Zwenger József oltárterve is [HemL ÉrsGazdL Tervek. 55/I.], valamint a szószék tervei és Auzenhoffer Ignác egri szobrász főoltárterve.
Ny-i homlokzati tornyos, háromhajós/bazilikális, keletelt, poligonális szentélyzáródású templom. A szentély végfalához kontyolt tetős sekrestye csatlakozik. A középtornyos főhomlokzat középső – barokk-kori – szakaszát négy falpillér tagolja. Közöttük jobbra-balra olasz sarkos bújtatott rácsú ablak, fölöttük egy-egy könyöklőpárkányos, szalagkeretes ablak. Középen lábazatos keretű, egyenes záródású kapu sokszorosan tagolt szemöldökpárkányának képszékében vésett felirat:
GLORIAE OMNIPOTENTIS DEI EJUSQCE
INCARNATI FILII PRAE CVRSORIS SAN-
CTI JOHANNIS BAPTISTAE HONORI
HANC ECCLESIAM FUNDITUS EXTRUIT
ET CONSECRAVIT GABRIEL ANTONIUS
E COMITIBUS ERDODY EPPUS AGRIEN-
SIS ANNO SALVTIS MDCCXXXV
A szemöldökpárkány fölötti, lángnyelves vázákkal díszített, tört félkörös párkánnyal záródó oromzatban Erdődy püspök koronás sasok által tartott, kagylódíszes főpapi címere látható. Mindhárom kórusablak fölött eredetileg ívelt, ék alakú szemöldökpárkányok sorakoztak (A II. világháború utáni helyreállítás alkalmával tüntették el.). Fölöttük ereszcsorgós, gazdagon tagolt teljes párkány. Két kicsiny íves lejtésű és empire kővázákkal díszített oromfalháromszög fogja közre a toronytest alsó szakaszát, amelynek visszanyesett sarkait pilaszterek határolják. Közöttük váll- és zárköves, kosáríves szoborfülkében Keresztelő Szent János kőszobra áll. Kezében kovácsoltvas kereszt, fején kovácsoltvas aureola. Meg nem nevezett egri képfaragó készítette 1735-ben.
A templom 1944-ben romossá vált, de 1945 után újjáépítették. A valaha jóval alacsonyabb torony váll- és zárköves, félkörös záródású ablakai helyett ma körben négy törtíves harangablak, újonnan készült órakörös párkány, és a régi gúlasisak helyett, a felmagasított torony új főpárkányán, nyolcélű párnatagos laternás bádogsisak van.
A barokk-kori főhajó homlokfalának két oldalán empire vázákkal díszített, alacsony, ívelt vonalú féloromfalakkal záródó sarokpilaszteres oldalhomlokzatok épültek az 1815-ös bővítés alkalmával, melyeket egy-egy egyenes záródású szalagkeretes oldalajtó tör át. A templom déli és északi oldalán, az alacsonyabb oldalhajón, mélyített falmezőkben négy, könyöklőpárkányos, kőkeretes, félkör záródású ablak, a főhajó magas hosszfalán és az enyhén visszalépő három falsíkkal záródó szentélyen négy hasonló formájú, de kisméretű világítónyílás van. A szentély mögötti téglány alaprajzú sekrestyeépítmény teknőboltozatos, ablaknyílásai szalagkeretesek. Nyeregtetején új a palahéj fedés.
A belső terek kereszt- és csehboltozattal fedettek. A torony alatti bejárat fölött csehsüveg boltozat szív alakú stukkó-medaillonokkal díszített. Balra, a füles, bojtdíszes keretű ajtón át csigalépcső vezet a kórusra. A kórust a hajótól vastag falú hevederív választja el. Az ív fölött félkörívben előre domborodó, stukkó-medaillonokkal díszített a kórusmellvéd fölött, a kórusemelet közepén, magas félköríves nyílás és két oldalán egy-egy alacsonyabb árkád mögött van a templom orgonája. A templomhajó hatalmas keresztboltozatokkal fedett. Az utólag a főhajóhoz épített mellékhajók felől a torokrézsűs, félkör alakú kis ablaknyílásokon jut be a fény. Az ötszakaszos, csehboltozattal fedett alacsony oldalhajók szakaszai a főhajó hosszfalának ívnyílásait követik. Utolsó szakaszaiból kisebb félköríves nyílásokon a lépcsővel megemelt, kissé leszűkített szentélybe léphetünk, melyet a főhajótól félkörös záródású diadalív választ el. Négyzetes terei keresztboltozattal fedettek.
A templom klasszicista stílusú (1840 körül) főoltára sötétzöld műmárványozású fa. Sztipesze szarkofág alakú, tárkányi sárgásszürke márványból készült retabulummal. Az oltárépítmény aranyozott, magas lábazatú, márványozott, kompozit fejezetes oszlopain gyámsoros párkánytagra támaszkodva ível át a félköríves, ökörszemmel és rozettasorral díszített keretelés. Ormán aranyozott dicssugarak között istenszem. A tabernákulum mögött a retabulum oszlopai közötti magas párkányzatban Ábrahám áldozatát és az Utolsó Vacsorát ábrázoló aranyozott fa dombormű van. Ezek fölött félköríves záródású virágfüzéres faragott és aranyozott keretbe helyezett olajfestményen Jézus megkeresztelésének jelenete látható. A Jordán vizében lejátszódó jeleneten előtérben Jézus és Keresztelő Szent János áll. A középtérben meleg színekkel megfestett, érzelmes arckifejezésű két angyal egyike vörös kendőt nyújt Jézus felé, a mögötte álló angyal nyitott könyvet tart a kezében. Fönt mozgalmas redőzetű kék drapériába öltöztetett Atyaisten lebegő alakja látható a Szentlélek galambjával, aki áldását adja a történtekre. Feltehetően Balky Páltiszaörsi születésű Egerben élő festő munkája, aki 1840 körül készítette a képet Guido Reni 1623-as, a bécsi Kunsthistorisches Múzeumban őrzött (az Atyaistent nem megjelenítő) festménye nyomán.
A mellékoltárok az oldalhajók zárófalán vannak elhelyezve. Zöldes márványozású, szarkofág alakú festett sztipeszük felett egyforma, lapos kosárívben záródó, faragott, díszsugaras Mária és Jézus monogrammal koronázott keretbe vannak behelyezve az olajképek. Jobb oldalon egy Immaculata ábrázolás – a nyugodt tartású Mária körül három gyermek-angyal lebeg. A bal oldali mellékoltárképen Gonzaga Szent Alajos térdel egy Mária-oltár előtt. Jobb felső oldalon bájos puttócskák lebegnek. Alkotójuk megegyezik, feltehetően Hessz János Mihály, a bécsi akadémián végzett egri születésű festő 1815 után készült alkotásai.
Négy aranyozott fejezetes oszlop tartja a Hordozható Mária képet koronázó volutás baldachint. Félköríves záródású, üvegezett szekrényben van a kétoldalas kép: a trónoló Madonna illetve a Fájdalmas Mária (Pietá) provinciális jellegű olajképe.
Az ovális törzsű és csészéjű keresztelőmedence a jobb oldali mellékhajóban van elhelyezve. Tárkányi szürke márványból lett kifaragva a vájatolt ovális törzse és korongdíszes csészéje. Zöldesre mázolt, részben aranyozott, ovális hengeridomú kútházának párkánya gyöngysordíszítéses. Tetején aranyozott fa szobrocska Jézus keresztelésének jelenetével. Mózer József egri szobrász kvalitásos műve, mely 1800 körül készült.
A diadalívtől balra helyezkedik el a külső lépcsőkaros, szürke márványozással és faragott-aranyozott díszítéssel ellátott fa szószék. Karfáján és kosarán négyzetekben elhelyezett rozetták, tölcséres talpán akantuszleveles toboz, hátlapján ökörszemes keretezésben biedermeier koszorú díszíti. Hangvetőjén a Szentlélek galambja látható, oromdísze könyv és kereszt. 1820 körül készült.
Még barokk stílusban, a 18. század első felében készültek a rocaille-os szegésű peremekkel díszített, tölgyfából faragott padok és a bejárat mellett két oldalt elhelyezett tárkányi márványból faragott szenteltvíz tartó kagylóidomú edények.
Nepomuki Szent János
későbarokk
1842
Műemléki védettség alatt nem áll.
A templomkertben, a Rákóczi útról helyezték ide, valaha a 65-ös számú ház előtt állt.
A Szent János téren négyzetes, lépcsős alapzaton szélesen kiálló párkányú, két oldalán vájatolt, szögletes csigás volutatagokkal támasztott copf stílusú kőpilléren áll Nepomuki Szent János karinges, birétes, jól faragott alakja. Karján feszületet nyugtat. A pilléren vésett évszám: ANNO 1842.
PLÉBÁNIA
Műemléki védettség alatt nem áll.
A füzesabonyi plébánia korai építménye helyén újabb, de műemléki érték nélküli épület áll. Az 1810. évi canonica visitatio szerint a plébánia alapításának az ideje ismeretlen, az anyakönyvek szerint 1711-ben már fennállott. A plébániaházat Erdődy Gábor püspök 1736-ban szilárd anyagból építette. Ugyanitt az egri püspökség 1761-ben beadott számadásai között a füzesabonyi plébánia kiépítésére 1800 téglát, 20 gerendát és más építőanyagokat sorolnak fel, összesen 95 forint és 48 krajcár értékben. Az 1852-ben megtartott mérnöki szemle szerint a parókia 7 szobából állt a cselédszobát is beleértve, de mind kicsi. Egyébiránt gerendára épült és zsindellyel van fedve: alkalmatlan, szűk: teteje jó, 1851-ben újrafedetett.
Szent Vendel-kápolna
barokk
18. század első fele
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2171
külterület: Pusztaszikszó
Füzesabonytól ÉNy-ra, Szikszó major és Füzesabony között, a 3-as főút D-i oldalán szabadon áll a pusztaszikszói kápolna. Oromzatos 18. századi épület, melynek 1732-ben csak a romjait említik. Akkor Egerszalókhoz tartozott [ÉrsEgyhL archvet. No. 934.]. Az 1810. évi canonica visitatio szerint a pusztaszikszói kápolnát Barkóczy Ferenc püspök építtette Szent Vendel tiszteletére. 1760 májusában a püspökség Hageres András egri bádogosmesterrel szerződést kötött az újonnan épített pusztaszikszói kápolna tornyocskájának befedésére [HmL ÉrsGazdL 1761. 82. sz. szdm.]. Ugyancsak az 1810. évi canonica visitatióból tudjuk, hogy a kápolnát 1806-ban restauráltatták a hívek. Erre az építkezésre vonatkozik Zwenger József (Josep Zweiger Maurer Meister aláírással) egri kőművesmester három tervvariánsa. Az egyik (homlokzati rajz) nagyrészt megtartja a barokk-kori kápolna alakját [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/B]. A másik Zwenger-féle terv kevéssé veszi figyelembe az előző épületet, homlokzata már szigorú klasszikus formanyelvű [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/C]. A harmadik terv két átmetszetet, egy alaprajzot és a homlokzatot kétféle változatban mutatja be. Ezen Zwenger már valóságos templomot tervezett, 420 fő fért volna el benne. Homlokzatának egyik variánsa íves barokk, a másik variáns háromszögű klasszicista oromzatot mutat [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/A]. A 19. század folyamán a kápolna leégett és 1844-ben Dudás József egri kőművesmester állította helyre [HemL ÉrsGazdL V. Classis II. fasc. 902. no.].
Homlokzatán két magas faltükör között, enyhe rizalitban, tört félköríves zárású ajtó, fölötte bojtdíszes kötényű; könyöklőpárkányos, lapított szegmentíves kórusablak. E fölött gazdag tagolású, ereszcsorgós főpárkány. Ennek félkörösen fölívelő fülkéjében, szép rokokó cartouche-ban, az Erdődy-címer, fölötte vasbádogból kovácsolt kalap. Erdődy püspök címeréből azt feltételezhetjük, hogy már a 18. század elején állt az épület. A falazatban másodlagosan beépített román kori faragványok, így valószínű, hogy az Árpád-kori püspöki major köveinek felhasználásával épült. A homlokzat orommezejében ovális szellőző, a gerincen zsindelyborítású huszártornyocska. A hajó É-i és D-i oldalán faltükrös falmezők, könyöklőpárkányos, szemöldökíves ablak és egy-egy melléktér (sekrestyeépítmény) romjai. Visszalépő szentélye kosáríves. A bal oldalhomlokzat a jobb oldalihoz hasonló.
A kápolna belül téglány alaprajzú, magas belső tere dongaboltozattal fedett, visszalépő szentélyfülkéje kosáríves boltozatú. Jobbról oratóriumablak, balról sekrestyeajtó. Megmaradt az eredeti téglapadozata. Még a 20. század első felében is híres búcsújáró hely volt, de a kápolna a háborúban romossá vált. Berendezése, oltárképei elpusztultak, bár az 1972-es kiadású Heves Megye Műemlékei (HMM II. 755.) még beszámol az 1780. körül készült festett, aranyozott szarkofág alakú sztipeszéről, a négy oszloppal alátámasztott kupolás tabernákulumáról, a 7 db aranyozott és festett fa copf stílusú gyertyatartójáról, valamint az aranyozott ökörszemes keretbe foglalt Mária neveltetését illetve Loyolai Szent Ignácot ábrázoló oltárképeiről. Az első 1770. körül Kracker műhelyéből való egri mester alkotása, a másik szintén 18. századi mű Lau Mussinger pinxit szignóval ellátott alkotás volt.
1995-ben állagmegóvó helyreállító munkálatokat végeztek rajta. Ennek ellenére sajnos romos, elhanyagolt. Belül, ahogy az sajnos lenni szokott, firkálmányokkal is van tele.
Püspöki kastély (Pusztaszikszó)
Az 1945-ben elpusztult püspöki nyaraló építésének történetére igen kevés adatunk van. 1810 körül készült, valószínűleg Zwenger József által egy egyemeletes, középrizalitos „U” alakú, részben manzárdtetős kastélyterv, amelyet az egri érseki gazdasági levéltár őriz [Tervek.II. 42. 39×49 cm]. Ehhez a tervhez kapcsolódik Markmüller Károly megyei geometra terve a szikszói püspöki fácánosról [HemL ÉrsGazdL Térképek IV. 52.]. A kivitel azonban úgy látszik, hogy Pyrker érsek idejére maradt, mert 1837-ben a következőket írták: „Előre való felmérése és felszámolása azon egyemeletű épületnek, melyet a patriarcha egri érsek a pusztaszikszai birtokán készíteni kíván: készíti Szarvas Ferenc egri kőművesmester 8793 forintért”. Szarvas terve 1832-ből való. A terv a földszint és az emelet, valamint a homlokzat rajzát mutatja. A földszint udvari szárnyai cour d’honneur-szerűen övezik a gazdasági épületekkel az udvart. A homlokzat elegáns klasszicista formákat mutat. Aláírása: Szarvas F. építőmester. [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 47., színes tusrajz 59×51 cm]. Még egy érseki nyaralóként szereplő terv van az érseki levéltárban, amelyet Streimmelwoger Rezső irt alá 1874-ben. Az egyemeletes „U” alakú épület, úgy látszik, a provizori ház kiépítése lett volna, a szárnyak meghosszabbításával és egy emelet ráépítésével [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 48/B. Alap-, homlokzat- és metszetrajz, színes tusrajz 41×56, 40×59 cm].
VASÚTÁLLOMÁS
eklektikus, historizáló
1893
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10170
Baross Gábor út 1.
Tervezte: Pfaff Ferenc mérnök
1891. augusztus 3-án adták át a Budapest-Miskolc vonalból D-DK-i irányba leágazó, az egri szárnyvonal mintegy folytatásának tekinthető Füzesabony-debreceni vasútvonalat, mely esemény erősen kihatott a település jövőjére. A vasútállomáson megnövekedett utas- és teherforgalom felvetette a régi épület bővítését vagy egy teljesen új pályaudvar felépítését. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy az utóbbit választja, és az V. osztályú indító ház helyére új vasútállomást épít Füzesabonyban. Az építkezés szeptember hónapban kezdődött, az akkori sztárépítész, Pfaff Ferenc (1851-1913) tervei alapján. Füzesabony a vasúti forgalom megindulása idején nem volt jelentős település, ezt a „lemaradását” azonban viszonylag hamar behozta. A település akkori fejlettségén túlmutató, nagyméretű állomásépülettel kapcsolatban azonban sokáig élt az a legenda a városban, miszerint a MÁV irodán elcserélték a terveket, és a Fiuméba szánt épületet valósították meg itt. Ezt a tévhitet el kell oszlatnunk, hiszen a mohácsi születésű Pfaffnak – aki 1887 és 1907 között 38 állomást tervezett, valamint alakított át – a fiumei volt az első komoly vasúti munkája (1889-91), mely több évvel a füzesabonyi állomás megépítése előtt már készen állt.
Akkoriban a vasúti részvénytársaságoknak úgy volt a legegyszerűbb és legkifizetődőbb, ha típustervek alapján építették a kiszolgáló és utasforgalmi épületeket. A Tiszavidéki Vasúttársaság például híres volt romantikus, a tetőpárkány alatt ívek sorával díszített épületeiről, ezzel szemben a Déli Vasútpálya Társaság feltűnően puritán, egy kaptafára készülő állomásokat építetett. A típusépítészetnek a részvénytársaságok profitjának növelésén túl más előnyei is voltak. A megkövetelt komfort és esztétikai minimum szerint az új állomásépületekben vaskályha, árnyékszék, ingaóra, kerekes kút, az épület mellett pedig virágágyások voltak.A nagyobb utasforgalmú, fontosabb megállóhelyek, elosztó pályaudvarok általában külön kritériumok alapján épültek, az utasok kényelmét jobban szolgáló épületeket kaptak, így a füzesabonyit is, a típusterveket félretéve, külön terveztették. A részleteiben kidolgozott, impozáns, gondosan megtervezett, funkcionális és városképbe illeszkedő reprezentatív vasútállomást hossztengelyre fűzött két földszintes, nyeregtetős épületrész és három szélesebb, egyemeletes, kontyolt, szintén nyeregtetős keresztszárny alkotja. A középső építményt timpanon hangsúlyozza, belül pedig kétszintes légterű (nyitott fedélszékes) pénztárcsarnoka van. Az ajtók és az ablakok historizáló formavilágúak. Az épület vasút felőli teljes hosszában öntöttvas oszlopokra támaszkodó előtető van. Gondos felújítást követően az épület akár a település nevezetességévé is válhat.
Az épület egyik helyiségében került bemutatásra az a régészeti anyag, melyet a Füzesabony és környékén végzett régészeti ásatások során tártak fel. A kiállítás a kőkortól az újkorig tartalmaz egyedülálló régészeti leleteket.
I.világháborús emlékmű
bronz szobor
1926
Alkotója: Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész
Rákóczi Ferenc utca
A község lakói nagy áldozatkészséggel a piactéren szobrot állíttatott az Első világháborúban elesett halottaknak. Költségét a település képviselő testülete az 1924-es közgyűlésén szavazta meg. Az ország akkor legfoglalkoztatottabb művészét kérték fel az emlékmű elkészítésére. Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1926 júliusában készítette el a szobrot, amelyet a háború kitörésének 12. évfordulóján, 1926. július 28-án avattak fel. Az emlékművet a település akkori főterén, a Rákóczi és a Kossuth út kereszteződésében helyezték el. Ez volt a megye első bronz katona-szobra. Az emlékmű felirata: „Pro patria. Küzdöttünk halálig, leáldozott napunk, a porban is hazánk terólad álmodunk, seregek istene, mindenható urunk, életben halálban – téged magasztalunk.” Az avatáson Magnin Alfréd főjegyző mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsort Papp Irén tanítónő rendezte, az I. világháborúról írt verseit hat fiú és hat lány – hadiárvák – és Csuhay Józsefné (született Nagy Rozália) hadiözvegy mondták el.
Olvasó nő
köztéri szobor, haraszti mészkő
1973
Alkotója: Makrisz Agamemnon
A Könyvtár előtt, Rákóczi út 52.
A szobrász kedvelte az ülő nők ábrázolását. Itt nem gömbölyded formákat használ, inkább szögletes kidolgozással a vékony, könnyed, magas, csinos alakú, sudár hölgy megformázása törekedett. Műveit többféle anyagból készítette (pl.: fehér márványból, vörösréz lemezből), a füzesabonyi Olvasó nőt haraszti mészkőből faragta. Az Olvasó nő szobor a könyvtár előtt – könyvvel az ölében – szinte kedvcsinálóként, az olvasást népszerűsítőjeként foglal helyet a kertben.
Millenniumi emlékfal
Fafaragás
2000
Alkotója: Márton János
Fafaragás, valószínű helyi vagy környékbeli faragó készítette – ahogy az szokás.
Emlékpark a Rákóczi utca elején.
Trianon emlékmű
2009-2010
Alkotója: Kónya István
Az emlékmű Turul szobrát 2008. október 6-án, az Aradi vértanuk napján leplezték le. A kész emlékművet 2010. június 4-én, az 1920-as békediktátum 90. évfordulóján avatták fel. Az emlékmű közadakozásból készült.
2010. augusztus 4-én ledöntötték az 1 mázsás turulmadár szobrát. A szobrot nem vitték el, ezért már a következő hónapban sor kerülhetett az újraavatásra.
MILLECENTENÁRIUMI EMLÉKMŰ
díszkút
alkotója ismeretlen
Rákóczi Ferenc utca – Az Egészségügyi Központ előtti díszkertben.
Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak
A honfoglalás után a Kárpát-medence népessége nyelvileg nem volt egységes, avar (bolgár-török), szláv, finn, ugor, türk (magyar), kabar (kazár-iráni-mohamedán), besenyő (török) nyelvet beszélők lakták. Ennek megfelelően vannak különböző nyelveredetű, típusú és jelentésű helynevek az országban és vizsgált területünkön is.
Heves megyében (egykor Újvár megye, majd Heves- és Külső-Szolnok vármegye) legalább 12 nép vagy népelem települt meg a 9-12. századok között. Ez az alapvonás vizsgált területünkön részben mondható ki. A Tisza-Tarna-Rima mentén a települések neve alapján legalább öt népelem léte mutatható ki névetimológia kapcsán.
Tipikusan magyar település-névadás a ’puszta személynevekből’ származtatható helynevek adása (a középkorban nem valahová, hanem valakihez mentek). Vizsgált területünkön 18 település neve származtatható személynévből, ez a 34 Tisza-Tarna-Rima menti település 53,0 %-a, a megye összterületén ez az arány 51,8 %. Az aránykülönbség elgondolkodtató. Mégpedig amiatt, hogy a megye dél-keleti területét lefedő Tisza-Tarna-Rima mente településeinek névadása nagyobb százalékban tipikusan magyar település-névadású, tehát ’puszta személynévi’. Felvethető, hogy ezen a területen a honfoglalás után nagyobb százalékos arányban telepedhettek le magyar törzsek, nemzetségek?
A szláv névadásúnak minősíthető helynevek nagyobb része a környezet domborzatát, a vizek, a növényzet, a talaj, a növénytakaró stb. sajátosságait rögzíti. A Tisza-Tarna-Rima mentén 4 településről tételezhetünk fel ilyen névadást, ez a vizsgált települések 11,8 %.
Kettő népnévi, kettő kabar törzsnévi helynévtípus képviselteti magát területünkön, 5,9-5,9 %-os aránnyal. Besenyő nemzetségnévi település egy van (2,9 %).
Egy településről nehéz megállapítani névadása eredetét, ez a település Sarud. Itt gondolhatunk ’puszta személynévi, víznévi, és egyéb helynévtípusba (rangjelző) tartozó néveredetre is. A ’puszta személynévi, és a víznévi névadást kizártuk. A települést az egyéb helynévtípus kategóriába soroltuk, itt a šar ’fehér’ rangjelző jelentésű névadásra gondoltunk, melyhez a ’d’ kicsinyítő képző járult. Mindezen teóriának a következő okai vannak: Sarudtól pár km-re dél-délnyugatra Décse (Dédtelek) nevű elpusztult település létezett, mely GÉZA fejedelemről vette a nevét, az ő települése volt. Kisköre alatt a Tisza jobb partján volt Taskony elpusztult település, nevét TAKSONY fejedelemről (Géza apja) vette. Poroszló fejedelmi/királyi udvarhely volt. Ebben a környezetben egy rangjelző település léte, – mely lehetett akár SAROLT fejedelemasszony faluja is, – nem zárható ki. Több történész Sarolthoz kapcsolja a névadást, mely nem állja meg a helyét. Egész Heves megyében nincs női ’puszta személynévi’ névadás a korai századokban, nem kizárt, hogy egy országos vizsgálat is hasonló eredményre jutna. Elsősorban azért, mert a nő a korai időkben nem volt egyenrangú a férfival, szolgának tekintették (még a fejedelmi családokban is!). Létezett egy Nyestefölde (’nyest’ nemes prémű állat) a megyében, Tarnaörstől északra. A Nyírségben egykor létezett ’Asszonyszállás’, mely elnevezés összefoglaló névre utal. Mindenképpen érdekes, hogy Décse mellett feltételezhetünk egy olyan rangjelző települést, mely hipotézisünk szerint lehetett „fejedelmi asszonyok szállása”, akár Sarolt fejedelemasszony szállása, és ez (szintén hipotézis) megismétlődhetett Örs és Nyestefölde esetében. A előbbi fejedelmi, az utóbbi törzsfői szállás melletti ’asszonyszállás’.
A Tisza-Tarna-Rima mente területén lévő települések helynévtípusai:
-puszta személynévi 18 település
-népnévi (Besenyőtelek, Tófalu)
-kabar törzsnévi (Mezőtárkány, Tarnaörs)
-besenyő nemzetségnévi (Hevesvezekény)
-puszta foglalkozásnévi (Kömlő, Poroszló)
-építmény-helynévtípus (Kápolna, Nagyút, Szihalom)
-a helység templomának titulusából származó helynévtípus (Tarnaszentmiklós), a település átnevezett, feltételezhetően eredeti neve nem ez volt
-a környezet domborzati viszonyait, a vizeket, a növényzetet, a talajt, a növénytakarót mutató helynévtípus (Fel-, Aldebrő, Erk ?, Heves ?)
-egyéb (rangjelző) helynévtípus (Sarud)
A Tisza-Tarna-Rima mente települései úgy, mint az ország egyéb települései, elhelyezkedésüket illetően kevéssé tartották meg kontinuitásukat. Van település, amelynek területi folytonosságában/folyamatosságában nem állapítható meg változás. Ám, ezek a települések is nagy valószínűséggel változtatták helyüket, csak erről eddig adat nincs (a középkorban a kimerült földterületeket elhagyták, újat törtek fel, és „költözött” a falu is). A települések területi áthelyeződésének földrajzi, történelmi, társadalmi, birtokviszonyokkal, állami szankciókkal összefüggő, valamint gazdasági okai voltak. Helyváltoztatás sem csak egyszer történhetett egy-egy adott település léte alatt. Ám pl. a korai idők – tatárjárás – alatti településhely-változtatások nem ismertek.
Heves megyében a magyar történeti idők során az összes ismert település száma 298, a mai településszám 127. A települések több mint fele elpusztult, ill. több települést összevontak. Vizsgált területünkön, a 34 település területén plusz 88 elpusztult falu volt, az eddigi ismeretek szerint. A korai magyar történeti időkben jóval nagyobb volt a településsűrűség, mint ma. A települések 1-2 km-re voltak egymástól, viszont a lakosságszámuk ritkán haladta meg a 100-at.
Gazdálkodás
A térség területén az ökológiai feltételekhez alkalmazkodva eltérő gazdálkodási körzetek, tevékenységi formák alakultak ki.
A folyók mellett azok szeszélyes mozgásához kellett alkalmazkodni. Az erek és a fokok, árterek a halászat és az ártéri gazdálkodás számára nyújtottak lehetőséget. A 19. századtól a folyószabályozások után átalakult az ártéri gazdálkodás, de a halászat és az ártéri erdők termésén alapuló vesszőfeldolgozás, kosárkötés még a 20. században is élő gyakorlat volt.
A síkvidéki területek nagyhatárú településein a külterjes állattartás és a gabonatermesztés jelentette a megélhetés alapját. A török utáni visszatelepedés idején, a 18. század első felében a Hevesi sík népe kizárólag külterjes állattenyésztésből élt, lovakat, marhákat, fejősteheneket tartottak. A külterjes állattartás még a 19. század közepén is általános volt. A marhák és a lovak az év nagy részét a legelőkön töltötték, a pásztorok felügyelete mellett. Még a 20. század első évtizedeiben is gyakorlat volt a Szent György naptól Szent Mihály napig tartó legeltető állattartás. A legelőket állatfajták szerint különítették el, külön „járás”-ra járt a gulya (szarvasmarhák), a ménes (lovak) és a juhnyáj.
A rétek és legelők 20. század elejétől jellemző csökkenésével, illetve a külterjes állattartási formák visszaszorulásával párhuzamosan terjedt el a szálastakarmányok termelése, illetve az intenzív állattenyésztés.
A Mátra és a Bükk előteréhez közeledve a szőlő- és gyümölcstermesztés a meghatározó.
A térség speciális növényi kultúrái között tartjuk számon a dinnye és a dohány termelését.
A dohányt a Grassalkovich uradalom Tarna-völgyi falvaiban parasztok termelték először. Kompolt, Kápolna, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét, Tófalu településeken a vagyonosabb parasztság már a kiegyezés után intenzív dohánytermesztésre tért át.
A dinnye termelése a hevesi homokháton a legjelentősebb, ahol az erdőirtások helye és a könnyen felmelegedő homokos talaj kiváló feltételeket teremtett a dinnyészkedéshez.
A síkság lakói árucsere révén szerezték be a fából készült termékeket. Gereblyéket, favillákat, jármokat, szőlőkarót, tűzifát a Mátrából és a Bükkből szállítottak. A kereket, ekét, zsindelyt, tűzálló edényeket, kapákat a Felvidék árusai hoztak, akik hazafelé az árukért terménnyel rakták meg szekereiket.
A térség ipara a 20. század elejéig igen elmaradott volt. Az 1870-es évektől kiépülő vasútvonalak segítették az ipar és a kereskedelem fejlődését.
A 20. századra kialakultak és egyben le is zárultak azok az alapvető történelmi és gazdasági folyamatok, melyek kialakították és lényegében ma is meghatározzák a térség jellemző karakterét.
Füzesabony – Hadtörténet
Árpád-kor
Füzesabony a jelenlegi feltételezések szerint már a 9-10. század óta a lakott települések közé tartozik. Nevéből következtetve besenyő eredetű népek voltak az első lakói, akiknek kb. 100 sírra tehető temetőjét ismerjük a mai város területéről. Egy 1067-ben kelt oklevél alapján feltételezhető, hogy Abony lakosai besenyők voltak, a későbbi személynév-vizsgálatokból pedig kiderül, hogy még a 13. században is ez az etnikum dominál a településen.
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk (beleértve az elpusztult Szikszó, illetve, részben, a szintén már nem létező Keresztesfölde, Izsépfája, Endréd, Buda területét), ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. Abony már a kezdetektől katonai jellegű falu lehetett, mivel a besenyők a 10-11. század során katonai segédnépként szerepelnek a magyar királyság területén. A régészet bizonyítékai közül besenyő harcosokra utal az a Füzesabonyban előkerült csillag alakú buzogány, amely a besenyő (és kun) könnyűlovasság kedvelt közelharci fegyvere volt a 11-13. században. Uralkodóink – a székelyekhez hasonlóan – elsősorban felderítésre, portyázásra használták a besenyő könnyűlovasokat, pl. I. András (1046-1060) sikerrel alkalmazta őket a Magyarországra törő III. Henrik császár csapatai ellen.
Pálóczi Horváth András a Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon (in: Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön) című tanulmányában feltételezi, hogy a hevesi és kelet-borsodi, köztük a füzesabonyi népesség, még az első, Taksony fejedelem idején, a krónikákban Thonuzoba, besenyő előkelő nevével fémjelzett 10. századi beköltözéssel került hazánkba. Később Géza fejedelem (973-997) és I. (Szent) István (997-1000/1001-1038) alatt folytatódik a beáramlás. Uralkodóink ezeket a besenyő csoportokat a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére telepítik.
Az államban betöltött helyzetük jobb megértéséhez figyeljük meg, hogyan ábrázolja a besenyők magyarországi jogállását Pálóczi Horváth András:
„A besenyők jogairól és kötelezettségeiről a betelepedéshez közeli időkből nincsenek adataink, XIII-XIV. századi oklevelekből próbálunk visszakövetkeztetni. Nyilvánvaló, hogy a magyar fejedelem vagy a király környezetében élő előkelő besenyők, a hadifogolyként Magyarországra hurcolt szolganépek és a vendégként befogadott besenyő csoportok más-más jogállással rendelkeztek. A királyi birtokokon letelepített, kollektív szabadságot (libertas Bissenorum) élvező besenyők katonai szolgálattal tartoztak a királynak, és közvetlenül a nádor fennhatósága alá tartoztak. Szabadságjogaik adó- és vámkedvezménnyel jártak. Saját főembereik (comes) irányították a magyar harcos jobbágyokhoz (miles) hasonló katonáskodó réteget és a közrendű besenyőket. A XIII. századtól kezdve a katonáskodó réteg tagjai igyekeztek nemesi jogokra és magánbirtokokra szert tenni, egyesek bekerültek az országos nemesek sorába, a közrendűek közül pedig sokan szolgasorba süllyedtek.” (Zúduló sasok, 16.)
Abonyhoz a földrajzilag legközelebb eső vár a szihalmi volt, ezért joggal feltételezhetjük, hogy az abonyi besenyők ennek a várközpontnak a fennhatósága alá tartoztak, annak védelmét látták el. A várban ellátott feladatokon kívül rájuk hárult a Poroszló felől Eger irányába vezető út egy szakaszának biztosítása, valamint, hadjáratok idején a részvétel a királyi seregben.
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a mai Füzesabony területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A katonai szolgálatra kötelezett férfiak ekkor minden bizonnyal vagy a szihalmi földvárban, vagy I. (Szent) László (1077-1095) horvát földön hódító, a kun betörés hírére hazainduló seregében voltak. A portyázó kunok súlyos vereséget szenvedtek a magyar királytól, aki a fogságba esetteket is kiszabadította, a rablott zsákmánnyal együtt, a veszteségeket elhanyagolhatónak tekinthetjük.
A következő eseménysor az előzőnél sokkal mélyebb nyomot hagyott Füzesabony területén. Az 1241-1242. évi tatárjárás során a mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előörs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Tomaj nembeli Dénes nádor még ennél is sebesebben nyargalt, átlagosan 125 km-t tett meg naponta)
A muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Így jártak a mai Füzesabony területén fekvő települések is. A mongol pusztítás sikerét nagyban elősegítette a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.
1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket. A frekventált közlekedés-földrajzi fekvés miatt Abony és az Abony környéki települések egy része részese lehetett a viszálynak.
1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Abony is a portya útvonalában volt, nem minden alap nélküli a feltételezés, hogy a mongolok felprédálhatták.
Török hódoltság
1550-től már a töröknek is adózik a falu, a hatvani szandzsákon belül. 1552-ben a törökök elpusztították, de hamarosan újranépesült. 1551-57 között a népesség növekedett. Az Eger-patakon lévő malmot 7 évre Szelim aga bírta a 17. században. 1686-ban a település teljesen néptelen. A pusztulás közvetlen oka az volt, hogy a császári Rummel generális Eger környékét az ostrom előtt teljesen kiüríttette. Az 1693. évi összeírásban az egri püspök pusztájaként szerepelt. Az 1697. évi összeírás nem említi. Az elnéptelenedés oka nemcsak a török pusztítás volt, hanem járvány is. 1701-re népesíttette be a települést újra az egri püspökség.
Rákóczi szabadságharc
A szabadságharc idején az idetelepedett jobbágyok kezdtek szétszéledni, ill. 1710-ben sokan pestisben meghaltak és elszegényedtek.
1848-49-es szabadságharc
1848-ban a nemzeti őrseregbe 138 főt soroztak be a településről. Az Abonyban történtek a ’48-49-es események kapcsán nem bírtak sorsfordító jelentőséggel. A szabadságharc alatt egy-két átvonuló csapat táborozott itt. A kápolnai csata után (1849. február 27.) Abonyon keresztül vonult vissza a magyar sereg (a sebesültek közül egy a Berek erdőben vesztette életét, sírjánál 1896-ban emlékművet emeltek). A csatában részt vett zalai Balogh Gábor a „Honvéd emlékeim” c. művében azt írta, hogy „Kálból jövet Füzesabonyban állapodtunk meg, itt kaptunk némi ennivalót, s még aznap Mezőkövesdre mentünk.”
Az 1849. március 1-én az egerfarmosi ágyúcsatában széjjelugrasztott osztrákok a Maklárnál és Füzesabonynál álló osztrák gyalogság felé gyülekeztek. Ugyanakkor március 1-én Ladislaus Wrbna altábornagy az osztrákok II. hadtestének parancsnoka Egerfarmosról utasította Shwarzenberget, hogy március 2-án Füzesabonyról Tárkányon át Poroszlóra vonuljon.
1849. március 18-án itt táborozott a magyar VII. ’György hadtest’ Gáspár hadosztálya. Március 30-án az I. hadtest néhány szakasza pihent meg Abonyban.
|
Az I. világháború füzesabonyi hősi katonái
|
||
| Ádám István | Csuhai Imre | Laskovics Kálmán |
| Antal András Koha | Csuhai István | Lázár Lajos |
| Antal András Kurcel | Csuhai József | Mlinkó Fauszt |
| Antal András Máté | Farkas János | Mondok Béni |
| Antal D. László | Fazekas István | Nagy András Donát |
| Antal Ferenc Lencsés | Fekete Antal | Nagy István |
| Antal György Szitka | Fekete Ferenc | Nagy János Nene |
| Antal István Mázsás | Fekete János | Nagy János Nepec |
| Antal István Szitka | Gál András Hosszú | Nagy József |
| Antal István Vak | Gál András Szélső | Nahócki János |
| Antal János Maró | Gál Béni Kis | Német Bertalan |
| Antal János Paki | Gál Imre Guhin | Német Sándor Barócsi |
| Antal József Göndör | Gál Imre Nyeste | Pásztor Béni |
| Antal József Koha | Gál Kálmán Vertel | Pásztor István |
| Antal József Lencsés | Geda János | Pásztor József |
| Antal József Szitka | Goldschild Lipót | Pásztor Péter |
| Antal József Szitka | Goldschild Mór | Pataki János |
| Antal Péter | Gulyás András | Perge Ádám |
| Antal Sándor Lencsés | Gulyás András Bozsik | Perge Géza |
| Bágyi Béni | Gulyás Imre | Perge István |
| Bágyi István | Gulyás József Bander | Péter János |
| Baranyai Demeter Péter egyéves önkéntes őrmester | Gulyás Sándor | Pruzsinszki Pál |
| Baráz Imre | Győr György | Ratkovács Albert |
| Belón József | Győri Béni | Reisz Herman |
| Bernát Ádám | Hegedűs Imre | Rendler Gyula |
| Bernát Béni | Hegedűs József Manó | Sári János |
| Bíró András | Hegedűs Vendel | Szabó András |
| Bíró Sándor | Hidvégi János | Szabó Ferenc |
| Bocsi János | Hidvégi Sándor | Szabó Imre |
| Bocsi János Fekete | Hollós János vitéz | Szabó József |
| Bocsi József | Horváth János | Szajlai József Muci |
| Bocsi József Kosztos | Jaskó András | Szajlai Sándor |
| Bocsi József Piszke | Jónás János | Székely Imre Butyok |
| Czeglédi György | Jónás Sándor | Székely István |
| Csajbók József | Juhász Gáspár | Szerencs János |
| Csanálosi Dezső | Kaló József Pohola | Szögedi István |
| Csanálosi József | Kis Károly | Tasi József |
| Csanálosi Lajos | Kovács András | Varga József |
| Csanálosi Péter | Kovács József Bence | Zagyvai Gáspár |
| Csányi András | Kovács József Kisgazda | Zagyvai János |
| Császár Gáspár | Kovács Kálmán | Zagyvai Péter |
| Császár Gusztáv | Kovács László K | Zele Béni |
| Cseh János | Kriston János | Zele István |
| Cserven Lajos | Lajtner József | Zele József Bolya |
| Csirkés Károly | Laskovics István | |
|
A II. világháború füzesabonyi áldozatai
|
||
| Ács Ferenc | Gál József | Molnár Mária |
| Antal András | Gál Lajos | Molnár Urbán |
| Antal Gáspár | Gál Lajoska | Nagy Albert |
| Antal György | Gál Lajosné | Nagy D. János |
| Antal János | Gál Mátyás | Nagy Ferenc |
| Antal József | Gál Sándor | Nagy Ferenc |
| Antal László | Gál Sándor | Nagy Imre |
| Antal László | Gregus József | Nagy István |
| Antal László | Guba József | Nagy János |
| Antal Sándor | Gulyás András | Nagy József |
| Bágyi Irénke | Gulyás Tibor | Nagy József |
| Baross István | Győr Ferenc | Nagy Sándor |
| Baross Károly | Hanyi András | Nagy Sándor |
| Barta Lajos | Hegedűs Imre | Nagy Sándor |
| Barta Lajos | Hegedűs Imréné | Nahóczki Pál |
| Barta Miklós | Hegedűs János | Németh Sándor |
| Benke Mátyás | Hegedűs József | Orosz István |
| Bernáth László | Hidvégi Ferenc | Pásztori Ferenc reg. zászlós |
| Bernáth László | Hollós János | Rakovács Ferenc |
| Bíró Imre | Horváth József | Remenyik Eduárd |
| Bocsi István | Kalina Szilárd | Rónaszéki Rustcsók Miklós |
| Bocsi János | Kálmán János | Sándor István |
| Bocsi János | Kalmár János | Sári Adorján |
| Bocsi József | Kaló József | Sári András |
| Bocsi József | Karkus János | Sári András |
| Bocsi Sándor | Karlik Ferenc | Sári János |
| Bocsi Sándor | Kasza József | Sári Sándor |
| Bocsi Vendel | Kiss Jenő | Seiber Antal |
| Buda József, id. | Korcsmáros András | Szabó Ferenc |
| Budai József ifj. | Kóródi János | Szabó Sándor |
| Czeglédi Lajos | Kóródi Sándor | Szolnoki Gusztáv |
| Czeglédi Péter | Kovács Ádám | Szoó Magdolna |
| Csanálosi Imre | Kovács Imre | Tasi Imre |
| Császár Antal | Kovács Imre | Tasi Péter |
| Császár Imre | Krecz József | Tóth Istvánné |
| Császár János | Kremzer Imre | Tóth Istvánné |
| Cseh Ferenc | Lengyel László | Tóth Istvánné |
| Cseh Imre | Magyar István | Tóth Sándor |
| Csirke Sándor | Magyar János | Török János |
| Erőss István | Mészáros János | Török József |
| Erőss Istvánné | Mészáros János | Török Sándor |
| Farkas Béla | Metényi János | Új Sándor |
| Gál Béla | Mezei János | Zele József |
| Gál István | Mlinkó Lajos | Zele József |
| Gál István | Mlinkó Zsigmond | Zele Sándor |
| Gál János | Molnár János | |
Füzesabony – Katasztrófák/természeti csapások/járványok
1893-ban az Eger- patakon árvíz volt.
Az 1925. évben a tiszai részről ideszármazhatott marokkói sáska lép fel Abonyban. A lakosság dicséretes módon megy szalmával, söprővel, később a község által beszerzett ponyvákkal irtani. A Rovartani Intézet sáskairtó gépekkel végeztette az irtást. Jelentős kárt tett a búzában, még inkább a lucernásokban, de szerencsére csak kisebb határrészeket lepett el. Részint a legelőn lett végül a sáska elpusztítva, részint a búzából kihajtva és a tarlókon a gépekkel összetiportatva. Naponta 30 zsák (10 mázsa) lett elásva a ponyvákkal való irtás alkalmával, a gépek még többet tiportak össze. A gépekkel való irtás költségeit az állam fizette.
1929. év augusztus 30-án három ház és két kazal szalma porrá égett. A tűz reggel nyolc óra tájban keletkezett. Dologidő lévén, csak az öregek és a gyerekek tartózkodtak otthon a faluban. Minden épkézláb ember a határban dolgozott. Amikor az első lángok felcsaptak, bizony alig egy-két tenyér szorgoskodott csak a mentési munkánál. Erős szél fújt a veszedelem, pedig nőttön-nőtt. Óriási lángcsóvák kormozták az ég alját. Odakünn a mezőn megdermedt a munka. Hány gyermek, hány beteg várta az ajtók mögé zárva a szabadulást? Pillanatok alatt gomolygós ember ár lepte el a dűlő-utakat. Rohant a falu haza! Pár perccel később már három fecskendővel, lajtokkal vonult a tűzoltóság. Akkora már három ház és két kazal égett. Sorra érkeztek a környék tűzoltói. Minden kézre szükség volt, minden vödör víz aranyat ért. Dél felé járt már az idő, mire sikerült a tüzet lokalizálni. Emberfeletti munka volt a szélviharban megmenteni a falut a teljes pusztulástól! A kár nagy volt. Biztosítás útján kevés térült meg. Az oltás után a tűzvizsgálat is megkezdődött, melynek adatai szerint nagy valószínűség szerint az ok gondatlanság volt.
A Laskó patak áradása miatt 1939-ben Füzesabony községben 3 ház összedőlt 41, pedig megrongálódott a becsült kár összege 3900 pengő. Történt ugyanis, hogy június 22-én csütörtökön délelőtt komoly árvíz fenyegette Füzesabonyt. Már reggel a patak 12 cm-re közelítette meg a gát tetejét. Jelezték a felsőbb folyásáról, hogy még 17 cm emelkedés várható. Ha így marad a töltés, akkor átcsap a gátakon, és a települést elönti a víz. A főjegyző közmunkát rendelt el. Emberek százai megfeszített erővel dolgoztak és sikerült magasítani a gátat.
1929. év december 1-én, az állomás közelében kigyulladt Utassy István házánál az istálló, mely teljesen leégett. Valószínűleg az ott alvó vásárosok okozták a tüzet.
1941. év február 15-én hat ház került víz alá a Laskó- patak áradása miatt. Utat kellett vágni Füzesabony és Mezőtárkány között a víz lefolyásának.
1970-ben újra árvíz volt a Laskón.
1999. július 10-én, szintén árvíz veszélyeztette a települést.
2002. február 11-én földrengés rázta meg Füzesabonyt.
2002. május 8-án újra földrengés volt.
Füzesabony – Mesterségek
Önellátásra és háziipari szinten foglalkoztak a község asszonyai kender termesztésével és
feldolgozásával. Szinte minden földes gazda termelt kendert 100-300 négyszögöl területen. A
kenderáztató és a falu közös kendertörője az Eger-patak árkánál volt.
A kender egy részét kötélnek dolgozták fel. Vándorköteles végezte ezt pénzért vagy részért.
1923-ban szövőtanfolyamot szerveztek.
A helyi kisgazdák nem idegenkedtek a fúrás-faragástól. Különösen szép rokkákat készítettek
a téli hónapokban, melyet 2-3 mázsa búzáért adtak el.
1910-ben 88 iparosmestert tartottak nyilván. Az 1930-as évekre a régi mesterségek közül a
tímár és a szűcsipar kiveszett, a cipész és az asztalos mesterség megerősödött.
Füzesabony legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok, lakatosok:
Jaskó János kovács. Kossuth út. 1922 óta önálló.
Greguss József géplakatos. Verseny út, saját ház.
kerékgyártók:
Berényi János kerékgyártó. Kossuth út.
Holczreiter János kerékgyártó. Árpád út.
asztalosok:
Gál Imre asztalosmester és temetkezési vállalkozó. Rákóczi út.
Gulyás Benedek asztalosmester. Bécsben, Berlinben is tanult. Mátyás király út, saját ház.
Klein Zoltán asztalosmester. Rákóczi út.
szabók, varrók:
Baumann Pál szabómester. Mátyás király út. A főváros legjobb mestereinél dolgozott, 1907-
ben lett önálló.
Kiss László úri- és gyermekruha szabómester. Rákóczi út.
Klein Sámuel polgári és egyenruha szabómester. Baross G. – Rákóczi út sarok.
Szabó Árpád szabómester. Rákóczi út. Tanulta mind a „magyar”, mind a „polgári”
szabóságot.
cipészek, csizmadiák:
Bágyi János cipészmester. Szihalmi út.
Gaál Gáspár cipészmester. Zrínyi út. saját ház.
Geda János csizmadiamester. Gőzmalom telek.
Gulyás József cipészmester. Kossuth út.
Gulyás Sándor cipészmester. Levente út. saját ház.
Hídvéghy János cipészmester. Rákóczi út. „A jobb közönség számára dolgozik.”
Hidvégi Imre cipészmester. Rákóczi út. Kizárólag mérték szerint rendeléssel foglalkozott.
Kovács István csizmadiamester. Mátyás király út.
Szajlai Béni cipészmester. Hunyadi út. saját ház
Szentgyörgyi Lajos csizmadiamester. Hunyadi út.
mészáros és hentes:
Tóth András mészáros és hentes mester. Rákóczi út.
Az iparosok 1907-ben Iparoskört alakítottak, majd 1922-ben székházat építettek.
Mesterségek
A gazdálkodás és a háztartás tárgykészleteinek, eszközanyagának létrehozása a kézműves tevékenységek egymásra épülő szintjein valósult meg.
A kézműves munkák legelemibb formája az önellátáson alapuló házi munka. A családon belüli munkamegosztás keretében a nők hagyományosan a fonást, szövést, varrást, a férfiak a munkaeszközök elkészítését, javítását végezték.
A nagyobb hozzáértést, kézügyességet és gyakorlatot kívánó darabokat már specialisták állították elő. Minden faluban voltak olyan ügyes kezű parasztemberek, akik a mezőgazdasági munka mellett jártasságot szereztek valamilyen kézműves, ipari jellegű munka ellátásában, és ezért tekintélyük volt a közösség előtt. A férfiak általában a házrakáshoz, mindenféle barkácsoláshoz, zsúptető készítéséhez, a nők a varráshoz értettek.
A kézműipari tevékenység következő szintje a háziipar, amelynél a hangsúly az árutermelésen van. Eladásra termelnek, és általában maguk is adják el a vásárokon.
A háziipar rendszerint a természet által biztosított nyersanyagokra épül. A Tisza menti, dél-hevesi falvakban sokan értettek a vesszőfonáshoz.
A parasztemberek tárgyainak nagy részét kézműves mesterek, kisiparosok készítették. Ők állították elő pl. a szekeret, az ekét, a kaszát, a lószerszámot, a hordót, a rokkát, a subát, a bútorok nagy részét, a cserépedényeket.
A háztartásokban a 18. századtól megjelentek a manufaktúrák termékei is. A vasárut főként a gömöri hámorokból szerezték be. Posztóhoz a gyöngyösi és hatvani manufaktúrákban lehetett hozzájutni. A bélapátfalvi keménycserépgyár – mely 1832-től 1928-ig működött – készítményei nagyon sok háztartásba eljutottak, mivel az ott készült tányérok, kulacsok, kancsók, szilkék a cserépedényeknél tartósabbak és olcsóbbak voltak. A parádi üveghuta ivóedényei – porciósok, butéliák, kulacsok, befőttes üvegek, stb. – a 19. századtól jelentek meg a parasztcsaládok tárgykészletében.
Házi és háziipari munkák
A kender termelése és házi feldolgozása a térség egész területén ismert gyakorlat volt a 20. század közepéig, azonban nem volt olyan nagy súlya, mint hegyvidéki, a Mátra-Bükk gerincétől északra fekvő területeken.
A térség településein ismerték a kender tisztításának, törésének eszközeit. Malmokhoz kapcsolt kenderkallók működtek Füzesabonyban, Poroszlón, Mezőszemerén, Tarnamérán. A múzeumi gyűjteményekben, tájházakban több szépen megmunkált guzsaly, rokka, gereben, orsó maradt fenn. Átányról csörgős guzsalyat, Tiszanánáról ólombeöntéses guzsalyszárakat ismerünk.
A Tisza-parti településeken, az árterek természetes növényzetét hasznosítva specialisták és háziiparosok foglalkoztak a vessző feldolgozásával, kosárkötéssel.
Kézműves mesterek
Kovácsok
A földműveléshez, állattartáshoz szükséges eszközök jelentős része a kovácsok keze közül került ki. Ők végezték a lovak patkolását is.
A lakóházak vértelkére kovácsoltvas oromdíszeket készítettek, melyek közül különösen az átányi mesterek munkái tűnnek ki.
Fazekasok
A térségben elenyésző volt a fazekasok száma. A háztartások cserépedényei több fazekas központból kerültek ki. Gömörből, Rimaszombat környékéről a kívül mázatlan vászonfazekak, Mezőtúrról mázas szilkék, köcsögök, Mezőcsátról mandula alakú pálinkás butykosok, Tiszafüredről miskakancsók. Gyöngyösön, Egerben és Pásztón főként tányérok, tálak, kancsók készültek.
Asztalosok
A háztartások bútorainak egy részét házilag készítették, más részét háziiparosok vagy mesterek. Az ácsolt láda Gömörből, a festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről érkezett a térségbe. Heves megye két meghatározó asztalos központja Eger és Gyöngyös volt.
Dél-Hevesben Heves községben dolgozott a legtöbb asztalos.
Szűcsök
A térségben Tiszanánán és Átányban volt jelentős számú szűcsmester. Az átányi szűcsök helybelieknek dolgoztak, a tiszanánaiak egy-két falunak.
A tiszanánai szűcsök a barna kisbundát fekete selyemmel hímezték. Az átányi ködmön fehér, karcsúsított, hímzése levegős, s gyakran a készítés évszáma is rajta van.
Szövők, hímzők
A legszebb szövött vászonneműt a térségen belül Átányból és a Tisza mentéről ismerjük. Jellemzői az átlátható egyszerűség, a piros és a kék, a csillagvirág, a kerekrózsa, a rozmaringsor.
Magas fokú mesterséggé fejlesztették a szövés tudományát a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben, mely 1951-ben alakult meg. A hagyományos motívumkincset és díszítőtechnikát felhasználva tervezik lakástextiljeiket, mely világszerte ismert. A Szövetkezet alkotói között sokan kapták elismerésül a Népművészet mestere címet.
Hímzések közül a legrégebbiek egyházi textíliákon maradtak fenn Tiszanánáról, Átányból, Poroszlóról. A hímzés helyi specialistái és mesterei ismerték mind a fehér laposöltéses-vagdalásos, mind az új stílusú vászonhímzések különböző öltéstechnikáit.
Dél-Hevesben széles körben elterjedtek a színes hímzésű kötények.
Kisiparosok
Magyarország 19-20. századi történelmének meghatározó folyamatai, eseményei éreztették hatásukat a kisiparosok körében.
A két világháború közötti időszakban megerősödött az iparos réteg, mely a települések társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt. Ipartestületek alakultak, melyek élénken részt vettek a helyi közéletben.
A II. világháború során sok iparos műhely megsemmisült. 1949-től kézműves szövetkezetek, KTSZ-ek alakultak. A korlátozó szabályozások miatt sokak számára ez jelentette az egyetlen alternatívát munkájuk folytatására. Az országos politikai helyzet következtében az 1950-es évektől az önálló engedéllyel dolgozók száma csökkent, az iparengedélyek jelentős részét visszaadták.
Füzesabony – Galéria
Füzesabony – Gazdálkodás
Füzesabony mint érseki jobbágyközség gazdaságára a háromnyomásos üzemrendszer volt jellemző. Ez a rendszer a jobbágyföldek megváltása után is fennmaradt javított, forgó háromnyomásos formában.
A községbeli gazdák a növénytermesztésre helyezték a hangsúlyt.
A szántók fő terménye a búza, a kukorica, a zöldtakarmány. Termeltek még árpát, zabot, cukor- és takarmányrépát, sok hüvelyest, kevés dohányt, lent és kendert.
A gabonához képest kevés takarmányt termeltek.
A családi gazdaságokban az állattartásnak csak másodlagos szerep jutott.
A kisgazdák körében a legszámottevőbb állattenyésztési ág a lótenyésztés volt az 1930-as években. A lótartó gazdák 1-6 lovat tartottak, főként igáskancát. Fő fajtának számított a Hajdúságból hozott Nóniusz tájfajta.
Füzesabony a két világháború közötti időszakban Heves vármegye egyik fő lófelvásárló központja volt. (Lódíjazást csak Hevesen, Füzesabonyban és Tiszafüreden tartottak).
A település szarvasmarha-állománya legnagyobb részben hazai pirostarka tehénből állt.
A sertésállományt tekintve tisztán mangalica fajtát csak az érseki uradalom tartott. Juhtenyésztés is csak az uradalomban volt, hazai fésűs juhokkal.
Baromfit a gazdasszonyok tartottak a családi konyha számára.
Méhészettel 21 helyen foglalkoztak a községben, melyre jó lehetőséget adtak a környező erdők.
Selyemtenyésztéssel 1926-ban 87 tenyésztő foglalkozott, a községben működött selyemtenyésztési felügyelőségi székhely.
Konyhakerti növényeket és gyümölcsöt csak mellékfoglalkozásként termeltek. Elterjedt a Bódi, Besztercei, Duránsai szilva, barack, birsalma, cseresznye, meggy, körte, alma és diófa. A dinnyetermelés jelentéktelennek számított.
Erdők az uradalom tulajdonában voltak, fő fafélék a tölgy, a kőris és a gyertyán. 1932-ben az erdők negyedrészét kivágták, majd újratelepítették.
-
- Fazékszárító az ámbituson 1956.
-
- Kaszanyél és nagygereblye vásárlás a füzesabonyi vásárban 1959.
Füzesabony – Régészeti áttekintés
Újkőkor
1. Pusztaszikszó – sertéstelep: Kerámia töredékek, pattintott kőeszközök, Alföldi vonaldíszes kerámia kultúra (a későbbiekben: AVK) leletanyaga. (terepbejárás)
2. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya: AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök.(terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)
3. Pusztaszikszó – a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok-sóder bánya: AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközei. (terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)
4. Pusztaszikszó – sóderbánya: AVK kultúra edénytöredékei, egy kisedény, pattintott obszidián, -kőeszközök, kőbalta. (terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)
5. Füzesabony – Pusztaszikszó sóderbányától K-i irányban 150-200 m-re egy nagy kiterjedésű dombvonulaton AVK kultúra edénytöredékei, pattintott és csiszolt kőeszközök. (terepbejárás, felszíni gyűjtés: Bernáth László)
6. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: A város belterületétől ÉNY-ra, a 33. sz. műút mellett. Az úttól 400 m-re DNY-ra, a Laskó-patak bal oldali, K–ÉK-i magas partján egy nagyüzemi tábla ÉNy-i szélén AVK kultúra pattintott kőeszközök kerültek elő terepbejárás során. (Gyűjtés: Bernáth László,. Szabó János József ásatása 1983., Szabóné Kállay Ágota ásatása 1984-85.) Neolit gödrök, gabonásverem, égett gabonaszem maradványok. AVK kultúra karcolt vonalakkal szépen mintázott, olykor festett edénytöredékei, (csőtalpas tálak). Nagy számban kerültek elő égett paticsdarabok (házfal maradványok).
7. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös feketeribizli telepítés előtti talajforgatás során AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök, azok töredékei kerültek elő terepbejárás, felszíni gyűjtés alkalmával. (Bernáth László) 1997-ben ásatás során neolit gödrök, házak(?) maradványai, Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök kerültek elő. Ásatás: DIV, Domboróczki László, Fodor László vezetésével. Lelőhely: 3. sz. főút és az M3-as autópályát összekötő út nyomvonalán található.
8. Füzesabony – Kiskert – felszámolt gyümölcsös (1963-as telepítés), a Laskó–patak jobb partján egy nagy kiterjedésű dombvonulaton, többszöri terepbejárás, gyűjtés során kerültek elő AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök (hidrokvarcit, obszidián, kova, tűzkő), csiszolt kővésők, kőbalták, kőbuzogány, obszidián magkő, őrlőkövek – azok töredékei. A felszínen sok patics töredék került elő. (Gyűjtés: Bernáth László, Ruttkay Ernő) Újkőkor (Neolitikum)
9. Füzesabony – Dormándtól Kál irányában, a Csörsz-árokhoz közel, a Panyiti dűlő részen, az M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1995-1996, Leletek: AVK kultúra leletei.
10. Füzesabony – Gubakút dűlő részen, a 9. sz. lelőhelytől K-re. Ásatás: 1995-96, Domboróczki László vezetésével. AVK kultúra leletanyaga. Gödör-sorok, házak maradványai, oszlopok helyei. A házak mellett zsugorított csontvázas sírok, pattintott, csiszolt kőeszközök, kővésők, kőbalták, csiszolt csonteszközök, idolok, égett agyag oltárok- azok töredékei, miniatűr edények, csőtalpas tálak karcolt vonalakkal díszített, gyakran festett töredékei kerültek elő, sok állatcsont maradvány mellett.
11. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya, (ma szeméttelep): Szabó János Győző ásatása 1961-1971. AVK kultúra leletanyaga, telepleletek, köztük egy gabonatároló edény arcábrázolásos peremtöredéke (termékenységi szertartások, anyaistennő ábrázolás).
12. Füzesabony – Dormánd között, a 33. sz. főút mellett ÉK-i irányban az M3-as autópálya nyomvonalában. Farkas Csilla ásatása 1996, AVK kultúra leletanyaga (kerámia töredékek) kerültek elő.
13. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett. Szelesné Ács Csilla ásatása 1993-94, AVK kultúra kerámia töredékei, idol, pattintott kőeszközök kerültek elő, továbbá neolit gödörház (?).
14. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya. AVK kultúra kerámia töredékei szórványként (terepbejárás, gyűjtés Bernáth László).
15. Szihalom mellett a Rima patak bal partja nagy dombvonulata. AVK kultúra edénytöredékei (terepbejárás, felszíni gyűjtés, Bernáth László)
16. Füzesabony – Öregdomb alsó rétege: Tompa Ferenc ásatása 1930-1935 Tompa Ferenc Pattintott kőeszközök, AVK kultúra edénytöredékei.
17. Dormánd – Zsidótemető dűlőrész: Gázvezeték fektetés előtti feltárás során. Domboróczki László ásatása 2005. AVK kultúra leletek töredékei.
18. Szennyvíztelep, 4. gázvezeték nyomvonala, AVK kultúra kerámiatöredékek.
Rézkor
1. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: Rézkori kultikus építmény. Szabóné Kállay Ágota
ásatás: 1986- 1987.
2. Füzesabony – Transzformátor állomás: A Pécel Kultúra jellegzetes edénytöredékei kerültek elő. (Szabó János Győző gyűjtése)
3. Szihalom mellett, a Rima patak bal partja nagy dombvonulata: rézkori kerámia töredékek, köztük egy Pécel (Baden) Kultúra késő rézkori kétosztatú kultikus tál egyik gombja (Bernáth László gyűjtése)
4. Szihalmi út, varrodával szemben, vízvezeték árok ásáskor rézkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre (Bernáth László, 1998.)
Bronzkor
1. Füzesabony – Öregdomb: Az 1930-as években a Laskó-patak szabályozásakor került elő a lelőhely. A Füzesabonyi Középső Bronzkori Kultúra névadó tell telephelye. Tompa Ferenc ásatása 1931-37., Stanczik Ilona ásatása 1976.; felszíni gyűjtések: Bernáth László, 1969-1994.
2. Füzesabony – régi gőzmalom (elbontásra került) közeléből került elő 1864-ben nagy bronz kincs raktár lelet. Sajnos nagy része elkallódott, kis része került később a Magyar Nemzeti Múzeumba. A megszerzett leletek között sarlók, véső, fűrészlemez töredékek, karikák, tőr és tű töredékek, nyersbronz tömbök vannak.
3. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya: Szabó János Győző ásatása 1960-1965-1971,. Ásatás során a Füzesabony középső bronzkori kultúra sírjai és edénytöredékei kerültek elő. (Terepbejárások: 1969-1992 kerámiatöredékek, Bernáth László)
4. Füzesabony – Kettőshalom homokbányával szemben a Csörsz árok átellenes oldalán 1938-ban szőlőtelepítéskor középső bronzkori sír került elő.
5. Füzesabony – Gubakút, M3-as autópálya nyomvonalán. Domboróczki László ásatása 1995-96. Késő bronzkori kerámia töredékek, orsógombok is kerültek elő.
6. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett: Szelesné Ács Csilla. ásatása: 1993-94, Leletek: középső bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő. Terepbejárások: 1969-90, Bernáth László gyűjtése.
7. Füzesabony – Mezőtárkányi műúttól ÉK-i irányban a szántóföldön terepbejárás során középső bronzkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre, Bernáth László.
8. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya: terepbejárás során (Bernáth László) középső bronzkori kerámia töredékek kerültek elő.
9. Füzesabony – Kiskert, felszámolt gyümölcsös (1963-as telepítés volt), Laskó patak jobb partja. Középső bronzkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre többszöri terepbejárás- 1977-1996 – során (Bernáth László).
10. Pusztaszikszó – Sóderbánya: Terepbejárás során középső bronzkori kerámiatöredékek kerültek begyűjtésre (Bernáth László, 1969-1990).
11. Pusztaszikszó – a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok sóderbánya területéről középső bronzkori sírok kerültek elő. 31 sír, Kőszegi Frigyes ásatásai 1957-59.
12. Pusztaszikszó – Sertéstelep: Középső bronzkori kerámia töredékek kerültek elő terepbejárás során, Bernáth László gyűjtése.
13. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya: középső bronzkori sír és kerámia töredékek kerültek elő, 1969-77, Bernáth László gyűjtése.
14. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: a volt MHSZ lőtérhez közel, a rézkori kultikus építmény közelében. Szabóné Kállay Ágota ásatása 1984-87. Ásatás során korai bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő.
15. Füzesabony – Dormánd között, a 33. sz. főút mellett, ÉK-i irányban, az M3-as autópálya nyomvonalán. Farkas Csilla ásatása 1995-96. Bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő. Terepbejárás során szintén kerültek elő kerámia töredékek, Bernáth László gyűjtése.
16. MOL gázvezeték fektetés alatt feltárás során bronzkori leletek kerültek elő: kerámia, állatcsont. Domboróczki László ásatása 2005.
Vaskor
1. Füzesabony – Öregdomb: A középső bronzkori tell telepbe beásott preszkíta sírok (koravaskor) leletek kerültek elő, Tompa Ferenc által vezetett 1934-35. évi ásatásokon.
2. Füzesabony – Kettőshalmi homokbánya: Szabó János Győző ásatása 1962, 15 preszkíta sír került feltárásra.
3. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett, az M3-as autópálya nyomvonala feltárásán. Szelesné Ács Csilla. ásatása 1993. Leletek: kelta kerámia töredékek is kerültek elő.
4. Füzesabony – Szihalom között az M3-as autópálya nyomvonalán. Fodor László régész ásatásai során, kelta kerámia töredékek is előkerültek.
5. Füzesabony – Szihalom között a 3-as sz. főút É-i oldalán a régi sóderbányában kelta kerámiatöredékek kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1970-80.)
6. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös, a volt MHSZ lőtérhez közel. Szabó J. József és Szabóné Kállay Ágota ásatása 1983-87. Leletek: kelta házmaradvány és kerámia töredékek is előkerültek. 1997. évi ásatás: Domboróczki László vezetésével, DIV. is kerültek elő kelta kerámia töredékek.
7. Füzesabony – Kastélydűlő. A 3-as sz. főút és a 33. sz. főút kereszteződésétől DNy-i irányban nagyméretű gabonásverem föld betöltéséből kelta kerámiatöredékek is kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1987.)
8. Füzesabony – Pusztaszikszó, a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok sóderbánya, ma szántóterület. Kelta kerámia töredékek kerültek elő. (Terepbejárások, 1969-1990, Bernáth László gyűjtése.)
9. Füzesabony – Pusztaszikszó – Csárdatető. Kelta vaslándzsa, tűzcsiholó vasak, kerámiatöredékek kerültek elő. (Terepbejárás, Bernáth László gyűjtése, 1969-70.)
10. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya (ma feltöltve) kelta kerámiatöredékek kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1969-70.)
11. MOL gázvezeték fektetés előtti feltárás során kelta kerámia került elő objektumokból. Domboróczki László ásatása 2005.
Szarmata kor
1. Füzesabony – 3. sz. főút és a 33. sz. főút kereszteződésétől D-i irányban. Farkas Csilla ásatása. Leletek: szarmata sírok, kerámia töredékek.
2. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös (a volt MHSZ lőtérhez közel). Szabó János József ásatása 1983. Leletek: Gepida női sír és szarmata kerámiatöredékek. Újabb ásatás ettől a lelőhelytől K-i irányban, ugyanazon a dombvonulaton 1997, Domboróczki László vezetésével. Leletek: szarmata gabonásvermek, kerámia töredékek. Korábbi terepbejárásokon kerámiatöredékek kerültek elő, Bernáth László gyűjtése, 1990.
3. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: feketeribizli telepítés előtti talajforgatások során szarmata kerámiatöredékek, orsógombok kerültek elő. Terepbejárás, Bernáth László, 1990.)
4. Füzesabony – Pusztaszikszó „volt Dohányos telep” mellett megszüntetett homok -sóderbánya területéről szarmata kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1970-80.
5. Füzesabony – Laskó –patak bal partja: 33. sz. műút felüljáró építésekor szarmata kori telep elpusztulásáról van tudomásunk.
6. Füzesabony – Víztározó medence készítésénél szarmata kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése. Közöttük terra sigillata utánzat tojás fűzérsor bepecsételt mintával.
7. Füzesabony – Dormánd –Kál irányban a Csörsz-árokhoz közel a Panyiti dűlő részen, az M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1995-96. Leletek: szarmata kerámiatöredékek is előkerültek.
8. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya (ma szeméttelep): több szarmata – jazig sír leleteit mentették meg. Szabó János Győző ásatása 1960.
9. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett, M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1993-94.. Leletek: szarmata gabonás vermek, kerámiatöredékek.
10. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya (régebben Bozsi rész, ma Sósrévpuszta). Néhány sír leleteit sikerült begyűjteni Szabó János Győzőnek 1973-ban Kerámiatöredékek is előkerültek.
11. Füzesabony ÉK-i területén, a Bp. – Miskolc vasútvonal É-i oldalán szarmata kerámia töredékek kerültek elő terepbejárás során. Bernáth László gyűjtése, 1976.
12. Vasúti transzformátorállomástól K-re, a Miskolci vasútvonal D-i oldalán: terepbejárások során szarmata kerámiatöredékek kerültek elő.
13. Szennyvíztelep, 4. gázvezeték fektetésekor szarmata sírok kerültek elő. Domboróczki László ásatása 2005.
Avar kor
1. Pusztaszikszó sóderbánya (Bika fertő) Késő–avar temető. 2000-ben bányabővítés előtti
talaj humuszolás során jelentkeztek a sírfoltok, a sárga altalaj szintjén. 249 sír került feltérképezésre, ebből csak 68 sír feltárása történt meg, a többi visszatemetésre került.
2. A Pusztaszikszói sóderbányáktól Ny-i irányban a Laskó-patak régi folyásmedre által félkörben övezett dombvonulaton, terepbejárások során avar kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1998.
Honfoglalás kora
1. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya: egy honfoglaláskori sír elpusztulásáról van tudomásunk. Villás nyílhegy, kerekedő talpú vaskengyel került a múzeumba. 1962, Szabó János Győző.
2. Füzesabony – Kiskert, Laskó-patak jobb partja, nagy kiterjedésű dombvonulat. Az 1963-as telepítésű gyümölcsös felszámolása utáni terepbejáráson szórványleletként egy vas nyílhegy került elő. Bernáth László gyűjtése, 1977.
3. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: a feketeribizli telepítéstől É-i irányban, az 1997. évi ásatások területén (Domboróczki László, Fodor László régészek ásatása, DIV.) a terepbejárások során korábban honfoglalás-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1978-80.
4. Füzesabonytól ÉK-i irányban, a 3. sz. Miskolc felé vezető főút É-i oldalán néhány elpusztult honfoglalás-kori sír leleteit sikerült begyűjteni Szabó János Győzőnek.
Középkor
1. Füzesabony – Budahát (Budaszög), M3-as autópálya nyomvonala. Fodor László ásatása 1996-97. Leletek: Árpád-kori kerámia töredékek a XV. századig.
2. Szihalom – Rima bal partja, nagy dombvonulat, szántó: Terepbejárás során Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1992.
3. Füzesabony – Mezőtárkányi úttól ÉK-i irányban, M3-as autópálya nyomvonalán. Fodor László ásatása 1995. Leletek: 12-13. századi kerámiatöredékek.
4. Füzesabony – belterület, telepi temető bővítése, felszámolt gyümölcsös. Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1990.
5. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös (1949-es telepítés). Terepbejárás során Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő, Bernáth László gyűjtése, 1990.
6-7. Füzesabony – Berek, felszámolt gyümölcsös, feketeribizli telepítés. Domboróczki László ásatása: 1997. Leletek: Árpád-kori ház-alapok kerültek elő.
8. Füzesabony – volt MHSZ Lőtértől É-i irányban, a dombvonulaton a Szent Vendel kápolna irányában terepbejáráson kerámiatöredékek – fényes, mázas is – kerültek elő.
9. Füzesabony – Kastélydűlő, M3-as és 33. sz. főút kereszteződésétől D-i irányban, ásatása 1987. Leletek: 40 Árpád-kori sír (temetőrészlet) feltárása. 3 db fonott ezüst gyűrű, 3 db I. András király kori (1046-1060) ezüstpénz, „S” végű hajkarikák, fülbevalók kerültek elő.
10. Füzesabony – Pusztaszikszó Szent Vendel romkápolna. Középkori eredetű. A kápolna környéki dombvonulatok terepbejárásakor Árpád-kori és késő középkori kerámiatöredékek kerültek elő. Kápolna kutatás: 1995, Fodor László vezetésével. Terepbejárások: Bernáth László gyűjtése, 1969-1990.
11. Füzesabony – Puszatszikszó, „Dohányos telep”. Árpád-kori és késő középkori kerámiatöredékek kerültek elő terepbejárások során. Bernáth László gyűjtése, 1970.
12. Pusztaszikszó – Laskó patak bal partja: a kőhídtól K-i irányban enyhe lankás dombvonulaton Árpád-kori kerámia töredékek kerültek elő terepbejáráskor. Bernáth László gyűjtése, 1990.
13. Füzesabony – Mátyás király u. 27. Gázvezeték fektetésekor 12-15. századból származó kerámia töredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1990-96.
14. Dormánd – Zsidótemető dűlőrész: MOL gázvezeték fektetés előtti régészeti feltárás során festett és mázas kerámia töredékek és állatcsontok kerültek elő. Domboróczki László ásatása
2005.
15. Az Eger-patak régi medrére épített vízimalom középkori eredetű falmaradványai.
Füzesabony – Lakáskultúra
A kisebb birtokosok házai szoba-konyha-kamrából állnak, a nagyobb birtokosok házában a konyhából kétoldalt nyílt szoba. 1945 után terjedt el a kettős traktusú házak építése.
A szoba bútorzata: 2 ágy, 2 szekrény, kaszli, asztal, 2 vagy 4 szék, a fal mellett hosszú lócák. A falon szentképek és fényképek függnek. Az ágyat félmagasra vetik.
A konyhában stelázsin tartják az edényeket, sok helyen itt is van dikó vagy heverő, asztal, vízlóca, a fal mellett lóca, szék, maguk csinálta sámli. A falon cifra tányérok, esetleg szentkép. Innen fűtik a szobai kemencét.
A takaréktűzhely vagy falba rakott, vagy vasból készült. A legtöbb helyen a padló döngölt agyag. A tehetősebbek a szobát deszka padlóval, a konyhát pedig cementlappal látják el.
A házak legtöbbjének tornáca van.
A törpebirtokosok házain egy ablak van, mely nem nyitható. A nagyobb gazdák házain nagyobb, rendszerint kettős, nyitható ablakot találunk.
Búboskemence, a padkán oszlop, „boldogasszony fája” Füzesabony, Petőfi u. 19.
Irodalom:
Füzesabony 1935-ös monográfiája. Írta Pásztor János okleveles tanító.
Lakáskultúra
A család életének legfontosabb eseményei a lakóházhoz kötődtek: születés, a lakodalom a halál és a mindennapi élet szokásai.
A szoba elrendezésében a 19. század második feléig a sarkos vagy diagonális elrendezés volt uralkodó, mely tükrözte a funkcionális tagoltságot.
A kemence körül volt a helyiség munkaterülete a házi munka eszközeivel, mint pl. a rokka. Az ablak melletti szent saroknak kultikus funkciója volt, itt helyezték el a család vallási életének tárgyait. A falakra katolikus vidéken szentképek, a reformátusoknál bibliai igék, képek kerültek.
A 19. század második felétől a párhuzamos elrendezés vált általánossá, amelynél ugyan továbbra is elkülönült a kultikus tér és a munkatér, de a bútorzat rendje megváltozott.
A szimmetria párhuzamos kialakítását az tette lehetővé, hogy az 1830-as évektől a lakóházak homlokzati részén általánossá vált a két ablak építése. A homlokzati fal két sarkához egy-egy ágy, közéjük pedig asztal került.
A lakásbelső bútorait ügyes kezű barkácsolók, háziiparosok és képzett mesterek készítették.
A jellegzetes bútortípusok többnyire a nagy bútorkészítő központokból érkeztek a térségbe: az ácsolt láda Gömörből, festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről. Heves megyében Eger és Gyöngyös számított meghatározó asztalosközpontnak. Gömöri és mátrai faragók készítették a mértanias motívumokkal díszített ácsolt ládát, mely eredetileg a stafírung tárolására szolgált.
A tisztaszobát csak ünnepélyes alkalmakkor használták. Itt helyezték el az asztalosmesterek által készített nyoszolyát, a sarokpadot vagy lócát, a rózsásládát, komódot vagy kaszlit.
A tárolóbútorok közül az ácsolt láda az egyik legrégibb eredetű. Díszítésüket mértanias, geometrikus formák jellemezték. Eredetileg a kelengye tárolására használták, másodlagos funkciójában gabonát, lisztet tároltak benne. Az elsődlegesen gabona tárolására készült, díszítetlen ácsolt ládát szuszéknak nevezik.
A tulipános láda – más néven rózsás láda, menyasszonyi láda – a 17-18. századtól beletartozott a lányok kelengyébe, de az ácsolt ládát csak a 19. század második felében szorította ki a divatból. Általában vörös alapon fekete márványozású, színes virágcsokrokkal vagy koszorúval díszítették, hasonlóan a karoslócához, tányérosfogashoz. A ládák a nagy bútorkészítő műhelyek hatására miskolci, mezőkövesdi, ill. rimaszombati stílusban készültek.
A virágos bútorok a 20. század elejétől fokozatosan eltűntek a népi lakáskultúrából. Helyüket átvették a polgári divat szerint készült festés nélküli, barna alapszínben, flóderozással készült bútorok.
A 19. század végétől terjedtek el a kaszlinak, komódnak, sublótnak nevezett tárolóbútorok, három-öt kihúzható fiókkal. A szoba főhelyére vagy az ágy végére kerültek, tetejére családi emlékeket és dísztárgyakat tettek.
Az akasztós ruhásszekrények csak a 20. század elejétől terjedtek el a parasztság körében. A fekvőhelyek közül a festett tornyos ágy divatja az első világháborút követő évekig tartott. Az ülőbútorok közül Dél-Hevesben a lécvázas székek voltak a legnépszerűbbek. Ülőlapját gyékénnyel, szalmával, csuhéval fonták be. Igen kedvelték a karoslócákat, melyeknek szép 19. századi, festett példányai maradtak ránk a múzeumi gyűjteményekben.
A kávaerősítéses, lefelé keskenyedő lábú asztalok a 19. század második felében voltak széles körben elterjedve.
Az I. világháború utáni évektől az esztergált lábakkal készült típusokat kedvelték, mely sokszor szétnyitható asztallappal készültek, polgári ízlés szerint.
A lakberendezés kiegészítő tárgyai közé tartoznak a világítóeszközök. A parádsasvári üvegmanufaktúra üvegmécsesei nagy területen elterjedtek. A petróleumlámpa térhódítása a 19. század második felétől minden más eszközt háttérbe szorított. Ekkoriban jelentek meg a népi lakáskultúrában a függönyök, firhangok is, és a felfüggesztésükre szolgáló díszes firhangládák.
Füzesabony – Népi táplálkozás
A táplálkozási szokások a szerint változtak, hogy milyen mezőgazdasági munkákat végeztek. A téli hónapokban átlag kétszer ettek, reggel és délután. A reggeli nagy karéj kenyérből állt, amihez szalonna, kolbász, füstölt hús, sajt, esetleg vaj vagy túró volt. Délután főtt ételt ettek.
Nyáron munkaidőben négyszer, ötször is ettek. Ilyenkor fő táplálékuk a kenyér, paprikás szalonna, füstölt hús, tojás, sajt, túró, vöröshagyma, paprika és az uborka. Fő táplálékok voltak a kenyér, tésztafélék, a burgonya és a bab is. A kenyeret búzalisztből sütötték, néhol kevés rozslisztet is kevertek hozzá. Ünnepélyesebb ebéd volt a csigaleves, és a töltött káposzta.
Füzesabony – Népi vallásosság
Mária Lányok Társulata:
Máriás lányoknak nevezték magukat azok a fiatalok, akik körmenetben a Mária képet vitték. A Mária lányok társulata 1928. február 2-án alakult, a KALÁSZ mozgalom egyik füzesabonyi csoportjaként. A helyi alapító Pap Irén naplójában az alapítás indokaként az alábbiak állnak:”Az utóbbi években úgy látszott, mintha megfogyatkozott volna a községben a hagyományos Mária tisztelet. Alig akadtak lányok, akik a Szűz Mária képet a körmenetekben vitték volna. Ez érlelte meg az elhatározást, hogy a felnőtt földműves lányok körében egy Mária-társulatot alakítsunk”. Harminc lány tett ünnepélyes keretek között esküt, Dr. Barsy József esperes, plébános felavatta őket, majd megáldotta a kék szalagon lévő háromszög alakú Mária-érmeket, s kiosztotta a szentképekkel együtt a lányok között. Rendszeresen tartottak gyűléseket, ahol Mária énekeket, verseket tanultak, színielőadásokat szerveztek. A Mária Lányok Társulata együttműködött a Szívgárdistákkal és a Mária kongregistákkal. 1939-től a társulatnak zászlója és egyenruhája is volt. Öltözetük fehér-kék magyaros jellegű szoknyából, kötényből, mellényből és blúzból állt, melyet minden ünnepségen viseltek.
Nepomuki Szent János szobor:A templom kertjében áll Nepomuki Szent János késő barokk szobra. 1805 körül készült. A Laskó-patak hídjával szemben, a Rákóczi Ferenc úton állt, innen helyezték át a templomkertbe.
A másik Nepomuki Szent János szobrot az Eger-patak hídjával szemben, külterületen, a füzesabonyi 2/0. számú tulajdoni lapon a 028/2 hrsz. alatt nyilvántartott területen állították, 1810-ben.
Szent Vendel szobor:
Szent Vendel kultusza leginkább a megye déli részén fordul elő, a közeli Jászsággal határos területeken, ahol a legkiemelkedőbb népi emlékeit találjuk. Heves megyében Barkóczy Ferenc egri püspök szorgalmazta tiszteletét. Útszéli szobrai a népies kultikus szobrászat szép példái ezen a vidéken. A szent szobrait települések végén vagy a legelőre vezető út mentén állították.
Füzesabony határában, a régi budapesti műút mellett áll Vendel színezett kőszobra. Kezében pásztorbotot tart, oldalán pásztortáska és vizeskobak függ, s lábainál egy kutya és egy bárány fekszik. A plébániai levelek között nem található a szobor felállítására és felszentelésére vonatkozó kérelem. A helyi hagyomány szerint a szobor megáldása nem történt meg. Talán ezért is nevezik „Barta Vendelnek” a környékbeliek. Talapzatán a következő felírás olvasható:
DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS
ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS
SZENT VENDEL TISZTELETÉRE
ÁLLÍTTATTÁK BARTA JÓZSEF ÉS
NEJE KÓRÓDI MÁRIA
AZ ISTEN DICSŐSÉGÉT HIRDETIK
A MAGAS ÉGBOLTOZATOK
1922.
Füzesabony – Népszokások (jeles napok)
Lakodalom:
Az esküvő előtti este a násznagy és a vőfély elmentek a menyasszonyos házhoz, mókázások között, találós kérdések után, újra megkérték a lány kezét. A lakodalom napján a vőlegény a lakodalmas néppel elmegy a menyasszonyért, aki már várja a kapuban. Az ifjú párt muzsikaszóval kísérik az esküvőre és haza. Templomból kijövet a násznagy akarta elszöktetni a menyasszonyt, az érte való tréfás szóharcban természetesen a vőlegény násznagya győzött. Útközben a legények és lányok nótaszóval kísérik a zenét. Vacsora után éjfél felé az utcai kapu előtt tüzet raknak, és úgy táncoltatják körülötte az új menyecskét. Ez a menyasszonyporkolás szokása.
Keresztelő:
Az 1930-as években otthon szültek, szülésznő ment a házhoz. A szülés utáni nyolcadik napon volt a keresztelő. Általában az édesanya lánytestvére volt a keresztanya. A füzesabonyi nagytemplomba vitték a babát keresztelni. A szülők nem mentek, az édesanya még fekvő beteg volt. Szülés után harmincadik napra mehetett a templomba az avatásra. Ha a kisbaba korán meghalt a keresztmama vette a szemfedelet,- ami a halott testére borított lepel volt-, és a rózsafűzért. Az első fiú az édesapa, a leány az édesanya nevét örökölte. A templomi keresztelői szertartás után volt az ünnepség, hová a szülők testvéreit, keresztszüleit, szüleit, nagyszüleit hívták. A keresztanya ruhaneműt, pólyát, pólyakötő szalagot, főkötőt ajándékozott. A többi vendég is vitt ajándékot, általában ruhaneműt, kis réklit, rugdalózót. A keresztelői ebédet a nagymama főzte, tyúkhúslevest csigával, paprikás csirkét és rétest sütött.
Jeles napok
Farsang:
Farsangvasárnap bált rendeztek, mert utána tilos a zajos mulatság.
Hamvazószerdán az egész falu gyászt ölt, ekkor, aki csak teheti, hamvazkodik. Kövércsütörtökön a gyerekek házakhoz járnak és tepsit vagy rossz fazekat verve össze a következő kis verset mondják:
”Hajó néni, Hajó bácsi vesd ki pampuskádat,
Ha nem veted pampuskádat vesd ki herőcédet,
Ha nem veted herőcédet vesd ki pénzecskédet!”
Nagyböjt:
Olajjal főztek, melyet a szomszéd községekből hoztak a heti piacokra.
Nagypéntek:
Délután, aki csak teheti, elmegy a szentsírhoz, „Jézuskát csókolni”. Még a legszegényebb is vitt magával néhány fillért a szentsír perselyébe.
Nagyszombat:
Reggel 9 órakor, mikor a harangok megszólalnak, tepsivel, fedővel, csengővel nagy lármát csapva kiabálták, hogy „kígyó-béka minden féreg távozzatok a háztól!” Nagyszombaton a feltámadásig tartják a szigorú böjtöt. Feltámadás után töltött káposztát, kocsonyát tálalnak.
Húsvétvasárnap, Húsvéthétfő:
Reggel a lányok lehetőleg piros ruhában mennek a templomba. Másnap reggel kezdődik az öntözködés, szagos vízzel, vagy vödörrel.
Májusfa állítás:
Öt-hat legény összefogott, kivágták a nyárfát, éjfél körül elvitték annak a lánynak, akinek éppen valamelyikük udvarol. Kendőt, bort, krepp papírt kötöztek rá. Általában a fiúk díszítették, mert kopasz májfát szégyen lett volna kitenni. De arra is van adatunk, hogy a lányok díszítették, kendővel és selyemszalagokkal. A legények cigányzenekarral vitték a májfát. Az alábbi éneket énekelték:
Hallottátok e már hírét,
Barna Jancsi legénységét?
Fűrészeli, vágja a májfát,
hogy ne hallják kopogását.
Teszi-veszi, a vállára
viszi, Kati ablakára,
kellj fel Kati itt a májfa,
jó éjszakát vigyázz rája.
Az apja ajtót nyissa,
az anyja lámpát gyújtja,
Kati a kendőt keresi,
Jancsi a zsebébe teszi.
Verset is mondtak:
Kelj fel kislány, itt a májfa,
Jó éjszakát vigyázz rája.
Még az anyja nem is tudja,
hogy a lánya milyen csalfa,
majd megtudja nemsokára,
bába jár az udvarába.
Május elseje éjszakáján elterjedt szokás volt a kapuk leszedése és másik háznál való felállítása. A május kosarat annak a lánynak vitték, aki már a fiúnak menyasszony jelöltje volt. A fiú testvére, vagy édesanyja vitte el a kosarat. A lány inget ajándékozott cserébe.
Pünkösd:
Pünkösdkor a fiatalság a következő verset énekli:
„Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja,
Holnap lesz, holnap lesz a második napja.
Ide jöjjön Kati asszony kis gombos szoknyában,
Nála látok piros almát dugja kebelébe,
Hazaviszi kis fiának Fehér Andorkának.
Jól meg fogd, jól meg fogd a lovak kantárját,
El ne szalaszd, el ne szalaszd a pünkösdi rózsát!
Szebb a szívem a rózsánál, kivirít-e citromfánál?
Szállj ki már!”
Füzesabony – Épített örökség
A település középkori templomáról szinte alig van adatunk. 1333-35 között szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ami arra utal, hogy ekkor már biztosan plébánia-jogállású egyházzal rendelkezett. 1333-ban 9, 1334-ben 4, majd ismét 4, 1335 első felében ismeretlen garasnyi pápai tizedet fizettek a település plébánosai, akiknek nevét is ismerjük: 1333-ban László, 1334-ben pedig Miklós nevű pap látta el a plébánosi teendőket. A középkorból más adatunk nincs az épületről.
Legközelebb 1711-ben hallunk egy Olasz Márton nevű plébánosról; 1720-ban pedig arról írnak, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templom régi időben épült. Ezt az épületet 1732 és 1735 között, a középkori szentélyt felhasználva újjáépítették. 1790 körül már ez is szűkös lett, ezért új templom építését vették tervbe; ám az építtető Eszterházy püspök halálával a munkálatok abbamaradtak. 1815-ben fogtak csak ismét neki, ám ekkor az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem új templomot emeltek, hanem a régi templom kibővítését végezték el. Ekkor az addig északi oldalon álló sekrestyét lebontották, és a szentély mögött felépítették a ma is állót; nagyméretű oldalhajókat emeltek északi és déli oldalára is; továbbá új tornya is épült (ez 1944-ben felrobbant, később helyreállították és megmagasították). Az épület tömegében ma is ekkor elnyert formájában áll.
Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a mai templom az 1330-as években említett épület utódja: a korai épület a török kort átvészelve jelenik meg ismét forrásainkban. Alaposabb megismeréséhez azonban régészeti kutatásokra lenne szükség.
Hadtörténet
Árpád-kori hadtörténeti események
Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük, ezen túlmenően megjegyezzük, hogy figyelembe kell venni azt, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen).
A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE A DÓZSA-FÉLE PARASZTHÁBORÚ IDEJÉN
A Dózsa György-féle parasztháború néhány hónapig tartó (1514. április 9.–1514. július 15.) véres megmozdulás volt Magyarországon. A Bakócz Tamás esztergomi érsek által a törökök ellen összehívott paraszti keresztes sereg, a háború beszüntetése és a korábbi kizsákmányolás miatt, a saját nemessége ellen fordult. A felkelés vezére Dózsa György székely katona volt.
-
- Bakócz Tamás
-
- Dózsa György
Magáról a parasztháború dél-kelet Heves megyei eseményeiről keveset tudunk. Egy Heves Megyei Levéltárban található térkép beírása a Verpelét alatti harcokról tudósít. 1514. június 21-én a Hevesről kiinduló parasztsereg – Egert célzó – hadmozdulatai érinthették a feltételezett felvonulási út mentén lévő településeket, így Bodot (Tarnabod), Kált, Kompoltot, Kápolnát, Tófalut, Debrőt (ma: Feldebrő) is. Ugyanakkor a nemesek a Hatvan-Gyöngyös-verpeléti úton nyomultak előre. A két csapat Debrő táján találkozott egymással.
Két hét alatt az urak két ízben (Maklár környékén is) győztek a keresztesek felett, Heves megyében. A maklári események kapcsán, érintett lehetet Szihalom, Szemere, Farmos is.
A háborút követően a nemesség megtorlásul az 1514. évi törvényekben teljes és örökös röghöz kötöttség állapotába helyezte a parasztokat. Az 1514. évi 47. megtorló törvénycikk előírta, hogy a háború idején nemes asszonyokkal erőszakoskodó, szüzeket szeplőtlenítő parasztok közül senkit sem szabad megválasztani sem bíróvá, sem esküdtté, sem földesúri gondviselővé. A 60. törvénycikk kimondta, hogy a puskával járó paraszt jobb kezét le kell vágni. A törvényekben kimondottak hatására bővült a jobbágyokra kivethető bírságok köre.
Ezt követően az 1517-ben kiadott Werbőczy István-féle Hármaskönyv (Tripartitum) évszázadokra megpecsételte a jobbágyság sorsát.
-
- Dózsa György kivégzése
-
- Hármaskönyv, Tripartitum
A Tisza-Tarna-Rima mente települései a Dózsa-féle parasztháborúban.
A parasztháború kapcsán a Tisza-Tarna-Rima mente 34 települése közül megbízhatóan két település eseményeit lehet ismerni (Debrő, Heves).
A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE A TÖRÖK KORBAN
1544-ben, a hatvani vár elfoglalásával a törökök megkezdték uralmuk kiterjesztését a megye egész területére. 1544-49 között a Hatvanban berendezkedő MOHAMED pasa Heves megyét török hódoltsággá tette. 1552-ben újabb pusztítás érte tárgyalt területünket is, Eger ostroma kapcsán. Mind az odavonulás, mind az elvonulás néptelen falvakat hagyott maga után.
Ezt követően csendesebb évtizedek köszöntöttek a megyére, ill. vizsgált területünkre is, bár ekkor is súlyosan érintették a váratlan török, tatár és labanc rabló portyázások a településeket.
1596-ban Eger eleste hosszú időre megpecsételte a megyei települések sorsát. 1599-ben a Buda alól elvonuló tatár kán és IBRAHIM nagyvezír iszonyú pusztítást vittek végbe a Tiszától egészen Fülekig. Ezt követően a pestis pusztított. A 16. század végére kipusztult, vagy elmenekült a lakosság a Tisza vidékéről.
A 17. századi magyarországi és így a megyei helyzet hadászati és politikai értelemben is bonyolult volt, a török fennhatóság közepette. A tizenötéves háború, benne a Bocskai-féle szabadságharccal (1591-1606, 1604-1606), a Wesselényi-féle összeesküvéssel (1666-1671), a Thököly-féle felkeléssel (1678-1690) szinte átláthatatlanná tette a viszonyokat, ill. elviselhetetlenné a legszegényebb emberek életét.
1683 tavaszán a Bécs ellen vonuló török-tatár hadak végigpusztították Heves megyét. A hevesi falvak harmadrésze ekkor vált néptelenné. E nehéz időszak után 1687. december 17-én Eger és Heves megye egész területe felszabadul a törökök alól. A 17. század végén, a 18. század elején indult viszonylag háborítatlan fejlődésnek az ország, így vizsgált területünk is.
A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE, A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC IDEJÉN
A török utáni konszolidációt a Rákóczi-szabadságharc idején (1703-1711) a labanc és rác pusztítások megakasztották. 1705-6-ban a labancok zsoldjában álló Szeged környéki rácok végigpusztították a Tisza mellékét és a Heves környéki falvakat. A szabadságharc vége felé – 1710-11 – több Tisza-Tarna-Rima menti településen pusztított a pestis, mely elől a falvak lakói járványmentes településekre menekültek, ill. elhaltak.
A Rákóczi-szabadságharc végét jelentő szatmári békekötés – 1711. április 30. – lezárta a kis híján két évszázadra terjedő háborús időszakot. Heves megye lakossága az 1550. évi állapothoz képest 60 %-os veszteséget szenvedett a Hevesi és a Füzesabonyi járásban.
A két járás termékeny talaja az itt lévő településeket a megye gabonaraktárává tette 1544-1711 között. Az átvonuló hadakat e táj látta el élelemmel és biztosította a ’hadtápszolgálatot’. Mindeközben az itt élő lakosok élete, vagyona a legnagyobb veszélynek volt kitéve.
A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE az 1848-49-es SZABADSÁGHARC IDEJÉN
Az 1848-as márciusi forradalmi események Heves és Külső-Szolnok vármegyében is élénk visszhangra találtak. A megyében az új törvények (április 11.) kihirdetésére röviddel királyi szentesítésük után sor került. Az 1848. évi VIII. törvénycikk kimondta a közteherviselést, megszüntette a földesúrnak járó szolgáltatásokat, a XI. törvénycikk megszüntette a földesúri hatóságot, a XV. törvénycikk pedig az ősiséget. Az év májusában megtörténtek az első összeírások a nemzeti őrsereg településenkénti felállítására (az 1848. évi XXII. törvénycikk egy bizonyos vagyoni állapothoz, települési státuszhoz köti egy nemzetőr besorozhatóságát).
Az időközben a tavasz végén, nyár elején felállított Heves megyei nemzetőröket – önkéntes alapon – a Délvidékre rendelték ki. Az itthon maradók rendfenntartó és kiszolgáló feladatot kaptak.
Az őszre (szeptember 29. Pákozd) háborús helyzet alakult ki az országban, a déli és középső részen (Jellačić), decemberre pedig északkeleten (császári csapatok). 1848. december 10-én Kossuth felkelésre hívta Heves és Külső-Szolnok vármegye lakosságát is (Ferenc Józsefet december 2-án koronázták meg).
1849. január 5-én az osztrák főerők elfoglalták Budát, a háború veszélye már közvetlenül fenyegette a megyét is. Az ellenség (osztrákok és szövetségeseik) január 20-án Hatvant, 21-én Gyöngyöst foglalták el, és Kápolnán át Miskolc felé tartottak.
Buda elfoglalása után az osztrákok lényegében a hadműveletet befejezettnek tekintették (elsősorban Windisch-Grätz fővezér), az ország katonai összeomlását várták, így a magyar hadvezetés – az ellenség tétlensége miatt – a Tisza vonalán megerősíthette a védelmet és ellentámadásra készülhetett fel.
1849. február közepére 11 jól felszerelt hadosztály, 50.000 magyar emberrel áll támadásra készen. A magyar főerők február második felében lassan ellentámadásba kezdtek Poroszló-Tiszafüred hadműveleti bázissal, Mezőkövesd és Gyöngyös irányába.
A február 18-ai „kompolti csata” hírére a várakozó álláspontot képviselő Windisch-Grätz – aki a magyarok összeomlását várta – támadásba lendült. Február 24-én Hatvanban, 25-én Gyöngyösön tartotta főhadiszállását. A mindkét fél részéről döntőnek tervezett ütközetre február 26-27-én Kápolna térségében került sor. A csata kezdőnapján 1849. február 26-án összesen 17.000 magyar honvéd állt rendelkezésre a Tarna vonalán, 28 km hosszúságban, Sirok és Kál között. A magyar sereg a hadvezetés hibájából a császáriakkal szemben alul maradt, így a csata második napjának végén a csatateret feladta. Ezt követően a magyar csapat február 28-án Mezőkövesdnél az osztrákok egyik lovasdandárát szétverte.
A sikeres utóvédharc ellenére a magyar csapatok biztonsági okból Dembinski vezetésével a Tisza mögé vonultak vissza. Heves és Külső-Szolnok vármegye (tiszántúli területeit kivéve) a császári csapatok ellenőrzése alá került.
A császáriak februári győzelemmámora 1849. március 13-ig tartott, amikoris feladták Egert. A március 31-én elfogott osztrák haditerv birtokában Görgei fővezérsége alatt a magyar honvédség egy győzelemsorozattal Pozsonyig űzte a császári csapatokat. Ez a győzelemsorozat ’tavaszi hadjárat’ néven került be a szabadságharc történetébe.
1849. április 24-én újabb újoncozást szavazott meg az országgyűlés a honvédsereg számára. Heves és Külső-Szolnok vármegyének 1191 főt kellett kiállítani.
1849. június 15-én – a közben az osztrákok részéről megszerzett cári segítségnyújtás eredményeként – megkezdődött az Ivan Paszkevics tábornagy által vezetett orosz főerők bevonulása Észak-Magyarországra. A 135 ezer fős cári sereggel szemben a magyar hadvezetés alig 12 ezer fős hadtestet tudott a határra felvonultatni, a lengyel Józef Wysocki vezetésével. A hatalmas túlerővel szemben a magyarok csak lassítani tudták az cári csapatok előrenyomulását. Azonban egy súlyos járvány – a kolera – megtette hatását. A cári seregek napokig voltak kénytelenek vesztegelni Miskolcnál, nemcsak a járvány, de az élelmiszerellátás akadozása miatt is. A magyarok kis lélegzetvételnyi időhöz jutottak csapataik rendezése terén. A cári fősereg csak július 6-án folytatta/folytathatta az előrenyomulást. Július végén átkeltek a Tiszán, a megyében csak megszálló csapatok maradtak.
Néhány hét múlva – miután az erdélyi, kezdetben sikeres helytállás is július 31-én a segesvári vereséggel végződött (Bem József) – Görgei, a harcot reménytelennek ítélve, Világosnál letette a fegyvert (1849. augusztus 13.)
Az országban és Heves megyében is ostromállapotot vezettek be. Október 6-án a császár, – Haynau közreműködésével – „méltó” bosszút állt a magyar nemzeti sereg fő vezetőin (aradi vértanúk). Október elejére megalakult az új rendőri intézmény a zsandárság. Október 24-én megszüntették az ostromállapotot, megkezdődött az új közigazgatás megszervezése. Sem a kompromittálódott tisztviselők, sem a honvédek nem kerülhették el a büntetést. A szabadságharc honvédeit a császári seregbe sorozták be.
Az I. és a II. világháború áldozatai
A kutatómunka megkezdésekor azt tűztük ki célul, hogy elsősorban levéltári, az MNL Heves Megyei Levéltárának dokumentumaiból állítjuk össze a veszteséglistákat, feltételezve, hogy az így nyert adatbázis lehet a legteljesebb, szakmailag a legkorrektebb. Legfőképp a halotti anyakönyvek tüzetes átnézésére gondoltunk és természetesen a korabeli községi iratokra. Sajnos azzal szembesültünk, hogy ez utóbbi rendkívül töredékes, a megmaradt iratokból lényegében csak az rekonstruálható, hogy milyen nyilvántartások, adatszolgáltatások készültek, készülhettek az I. világháború után a ’20-as, ’30-as években.
Az egyik adatgyűjtést 1922-ben indította el a „Nagy Háború Magyar Hősei Képben és Írásban” Kiadóbizottsága, mely – a belügy- és a honvédelmi miniszter támogatását is bírva – Heves Vármegye Alispáni Hivatalának 11420/1922. számú rendeletével juttatott el kitöltendő kérdőíveket a településekre. Az alispáni hivatal 1925-ben újabb körrendelettel sürgette meg az adatgyűjtést, mert több járásból, illetve Egerből egyetlen kérdőív sem érkezett be. Valószínűleg ez után indulhatott el az adatszolgáltatás, mert két község (Kál és Kápolna) 1925-ös iratai között megtaláltuk az ominózus kimutatást. Tudomásunk szerint a kiadóbizottság csak két általános tematikájú emlékkötetet jelentetett meg, de azok a kötetek, amelyek kizárólag az áldozatok személyi adatait tartalmazták volna, nem készültek el.
A másik adatgyűjtést 1930-ban rendelte el a belügyminiszter (száma: 101.495/1929.) az 1914–1918. évi világháborúból (hadifogságból) vissza nem tért egyének összeírása céljából. Az adatszolgáltatást a települések anyakönyvvezetőinek kellett elvégezniük néhány hét alatt. A kimutatást a főszolgabírókon keresztül a megye alispánja gyűjtötte, majd továbbította, így az alispáni aktában csak a kísérőlevelek maradtak meg. A községeknél is csak Kál iratai között találtunk nyomát a helyi adatgyűjtésnek, tehát az értékes megyei összeírás a helyi levéltárban nem lelhető föl. További kutatást igényel, hogy a Magyar Országos Levéltárban ez esetleg megtalálható-e?
A két világháború közötti községi iratok között találtunk néhány háborús emlékmű állítására vonatkozó dokumentumot. Az emlékművek készítése során nagy valószínűséggel a fentebb említett összeírások során keletkezett veszteséglistákat használták fel. Ezt egyértelműen a kápolnai emlékmű támasztja alá, bár a két lista néhány személy vonatkozásában eltérést mutat.
Ezzel a kutatómunkával párhuzamosan néhány községnél (ezek között szerepelt természetesen Kápolna és Kál is) elvégeztük az áldozatok halotti anyakönyvi adatgyűjtését is. A halotti anyakönyvek feldolgozása során mindkét világháború esetében a kutatást 1980-ig kiterjesztettük, ugyanis több esetben előfordult, hogy a holttá nyilvánítási eljárást évtizedekkel az eltűnést követően végezték el, s az anyakönyvvezető csak ezután, a bírósági határozat kézhezvételével, arra hivatkozva jegyezte be a halál tényét az aktuális esztendő anyakönyvébe. Az alapos, időigényes munka meglepő eredményt hozott: nagyságrendi eltérés mutatkozik az emlékműveken szereplő áldozatlisták, illetve az anyakönyvekben bejegyzettek között. Kápolnánál a hivatalosnak tekinthető veszteséglistán 63 fő szerepel, míg a halotti anyakönyvekben (1980-ig!) csak 31 bejegyzést találtunk. Kálnál még rosszabb az arány: az emlékművön 106 név van feltüntetve, míg az anyakönyvekben csupán 48. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy az a kutatás elején felállított prekoncepciónk, hogy a halotti anyakönyvekből rekonstruálhatók a háborús veszteséglisták, nem állja meg a helyét. Úgy tűnik, hogy az I. világháborús emlékműveken szereplő listák, amelyek egyrészt a korabeli hivatalos összeírások, másrészt a közösség emlékezete révén keletkezhettek, még mindig a legmegbízhatóbb adatokkal szolgálnak az áldozatok személyét illetően.
Talán még fontosabb a helyi közösség emlékezete a II. világháború áldozatainak az esetében, mert a kommunista diktatúra időszakában nem respektálták a világháború(k) katonai áldozathozatalát. Ez a tény nem csupán a hivatalos regisztrációt nehezítette, de még a tragédiáról való nyílt, őszinte beszédet, az emlékezést is. „A diktatúra évtizedei a harctereken hősi halált halt katonákról való közgondolkodás terén súlyos torzulásokat okozott, emlékük teljes feledésre ítéltetett, a magyar hadisírokról való gondoskodást tekintve pedig szándékos mulasztást valósítottak meg. Az 1950-es évektől szisztematikusan számolták fel a magyar hősi halottak sírjait vagy hagyták, hogy az enyészeté legyenek.”
Így forrásként szinte kizárólag az érintett községekben található háborús emlékművek listáit használtuk. Itt jegyezzük meg, hogy a rendelkezésünkre álló községtörténeti munkákban sem találtunk alaposabb kimutatást a háborús áldozatokkal kapcsolatban. (Kivétel Kápolna községmonográfiája.) De nem csupán a helytörténészek, a téma legszakavatottabb kutatói, a hadtörténészek is nehézségekbe ütköznek. Tájékoztatásuk szerint a kutatást és adatbázis-építést nehezíti, hogy a Magyarországon is rendelkezésre álló első világháborús veszteségi nyilvántartásokat az 1950-es években megsemmisítették, így azok csak Bécsben, a Kriegsarchiv-ban érhetőek el.
Reméljük, hogy az I. világháború centenáriumi évfordulója, illetve a holokauszt 70. évfordulója kapcsán születnek olyan új kutatási eredmények, amelyek pontosítani tudják az eddigi adatainkat.
Füzesabony – Kronológia
9-10. század – A település létrejöttének időszaka.
10-11. század – A DNY-ÉK irányú hadiút érinti Szikszót.
13-15. század – Patrocíniuma Keresztelő Szent János.
1261 – Obon néven az első írásos említés.
1333 – A település egyházának első említése a pápai tizedjegyzékekben.
14-15. század – A Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út Szikszó érintésével halad kelet felé.
1546 – A falu az egri püspökség birtoka.
1631 – Pyber püspök visszaváltja a falu birtokjogát.
1683 – 16 jobbágytelket kitevő lakosság lakta.
1686 – A falu elnéptelenedett.
1700 – Újratelepítés kezdete.
1711 – Az anyakönyvezés kezdete.
1730 – Kordások Társulata.
1732-35 – A középkori templom újjáépítése.
1735 – Erdődy Gábor felszenteli az újjáépített katolikus templomot.
1783-1785 – Az I. katonai felmérés a pusztaszikszói utat jó időben általánosan járható országútnak minősíti, míg az Abonyon átvezető kocsiutat rossz minőségűként határozza meg.
1804-1848 – Az egri érsekség földesúri hatósága alá tartozik.
1814 – Elkészül az abonyi kőhíd tervrajza.
1815 – A templom újabb bővítése.
1848-49 – A település 138 nemzetőrt ad a szabadságharcnak.
1849. február 27. – A kápolnai csata után Abonyon keresztül vonul vissza a magyar sereg Mezőkövesd irányába.
1849. március 18. – Itt táborozik a VII. hadtest Gáspár-hadosztálya.
1851 – 589 család él a faluban.
1852 – Heti 3 alkalommal rendszeres postajárat üzemel Gyöngyös felé.
1853 – Létrejön az állandó postahivatal.
1870. január 9. – Átadják a Hatvan-Miskolc közti vasúti szakaszt, ezzel Füzesabony is bekapcsolódik az országos vasúti vérkeringésbe.
1872. november 3. – Megindul a vasúti közlekedés a Füzesabony-Eger vasúti mellékvonalon.
1891. augusztus 5. – Vasúti kapcsolat létesül Füzesabony-Tiszafüred-Debrecen között.
1893 – Megépül az új vasútállomás és távíró-szolgáltatás indul a településen.
1906 – Füzesabony bekapcsolódik az országos telefonhálózatba. A vasútvonal északi oldalán megkezdődik a Telep kialakulása.
1911 – Megkezdődik a villanyvilágítás kiépítése.
1920 – Népszámlálás. A településen 5816 fő élt.
1925 – Elkészül az Eger-patak hídjának terve. Az összeírás 6312 fő lakost számlált.
1926-1927 – Megépül a vasúti felüljáró.
1929 – A Laskó-patak hídjának terve is elkészül.
1930 – Artézi kutat fúrnak az ivóvíz minőségének javítása érdekében.
1932 – Ingyenes hatósági fürdő épül.
1960-as évek – A zsúpszalma használata tetőfedésre egészen eddig az időszakig nyomon követhető.
Füzesabony – Híres emberek
ABA SÁMUEL
(990/1000 ?-1044)
Aba Sámuel születési idejét nem ismerjük. 1005-1010 körül mindenesetre már kabar törzsfőnek kellett lennie, ekkortájt vette feleségül István király egyik testvérét.
Magának Abonynak a neve a besenyő/kabar (?) Aba személynévből származik, de korábbról, mint Aba Sámuel kora (a település 9-10 századi lehet). Az Aba név eredetileg tiszteleti név volt, – törökül apát jelent, – utóbb nemzetségnévvé vált.
A családra vonatkozón Anonymusnál olvashatunk először: „Árpád vezér és övéi megindulván az Egur (Eger) vizéig jövének –mondja a krónikás, aki hihetőleg egri pap volt – és ott kunyhókat készítvén, több napig maradának, s azon halmot, melyen a vezérnek leveles színt csináltak, Zenuholmunak (Szihalom) nevezik, s táboruk az Ustoros (Ostoros) vizétől Puorozlou (Poroszló) váráig terjedt. Innen megindulva a Zogea (Zagyva) vizéig jövének és tábort ütének ezen folyó partján, a Tiszától a Mátra erdejéig, s meghódították a föld minden lakosait a Kőröstől a Zogea vizéig és Zepus (Szepes) erdőig. Akkor Árpád vezér a Mátra erdejében egy földet adott Edunak és Edumennek, ahol aztán unokájuk Pata várat épített, kiknek nemzetségéből származott sok idő multával Sámuel király, kit kegyességéért Obának neveztek vala. (Anonymus, 32. fej.)
Kompolt, Réde, Pata, Solymos Aba nembeli famíliák alapításai. Szintén Abák alapították az egykor híres abasári, kompolti, és veresmarti barátzárdákat is. A kabarokról tudjuk, hogy eredetileg három törzset alkottak, de a X. században a magyarok e három törzset már egy törzzsé egyesítették, s Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint 950 táján a kabar törzs élén egy fejedelem állt. Kevés kétség lehet a tekintetben, hogy a fejedelem (törzsfő) Sámuel egyik őse lehetett, amint Sámuel is kazár eredetű kabar törzsi vezetőnek tekinthető.
A kabar törzs, amelynek élén a XI. század elején Sámuel állt a Mátra tágabb környezetében élt. Ekkor alapíthatta Sámuel az írott forrásból ismert sári (abasári), valamint a mai napig fennmaradt feldebrői kolostort. István udvara ispánjává, – a későbbi nádori méltóság megfelelőjévé – tette meg.
Amint Orseolo Péter elmenekült az országból 1041-ben, a magyarok Aba Sámuelt ültették a trónra. Van olyan forrásunk, amely kifejezetten Aba tevékeny szerepét hangoztatja Péter elűzésében.
Sámuel három évet töltött a királyi trónon. Történész körökben elfogadott álláspont, hogy a menekülő Aba Sámuel királyt Abony falunál ölték meg. A krónikák szerint e falu melletti templomban temették el. Jóllehet erős az a teória is, mely szerint Aba Sámuelt Debrő (Feldebrő) közelében érte a halál és az ottani monostorában temették el.
FECSKE LÁSZLÓ
(1900-1972)
Sokgyermekes középbirtokos család gyermekeként született Bódvavendégiben. Szülőhelyét a trianoni határkorrekciók elcsatolták Magyarországtól, így a csehszlovák fennhatóságú rozsnyói gimnáziumban érettségizett.
Az új rendszer nem kedvezett a magyaroknak, ezért illegális úton Magyarországra települt át.
1920-tól jogi tanulmányokat folytatott Kassán és Miskolcon, közigazgatási tanfolyamot végzett Egerben. Segédjegyzői gyakorlatot Hídvégardón, ill. Füzesabonyban végez, ahol megnősül, feleségül véve a helyi gyógyszerész lányát, Ferenczy Saroltát.
1930. Jegyzői pályájának első állomása Felnémet.
1933-tól verpeléti körjegyző, 1934-ben már Verpelét kinevezett főjegyzője.
1944-ben a háborús években, kérésére Füzesabonyba helyezik át. Családjával, öt gyermekével itt szándékozott véglegesen megtelepedni. Községében szeretett, megbecsült, az egri járásban, de Heves vármegyében is elismert, kiváló minősítésű tisztviselő. Füzesabonyban a háború végéig főjegyző, illetve VB titkár volt. Vezető tisztviselőként nagy szerepet vállalt a II. világháború utáni ország újjáépítésében. A debreceni vasút, a telefon –és távíró hálózat, a felrobbantott Laskó- híd újjáépíttetésével Füzesabony központi szerepkörét volt hivatott elősegíteni, ezzel hozzájárult a megyei vérkeringésbe való újbóli bekapcsoláshoz.
Működése lehetővé tette, hogy a korábbi megyei irányítású Járási Főjegyzői Hivatal után megszerveződjön a Járási Tanács, amely a következő évtizedekben Füzesabonynak a térségben betöltött szerepét erősítette.
A közigazgatásban munkáját mindig becsületesen, politikailag érdekmentesen, magas színvonalon végezte. 1950-ben – a korábbi rendszer vezető köztisztviselőihez hasonlóan – elbocsájtják. Ez után Kazincbarcikán az ÉM 29/3. sz. Csatornaépítő Vállalatnál kap állást, ahol kezdetben éjjeli őri, anyagkezelői, később irodavezetői minőségben dolgozott.
1956-ban községi küldöttség visszahívja Füzesabonyba, elfoglalni korábbi helyét.
A forradalom napjaiban a Munkástanács titkárának választják (1956. okt. 27.). Működése idején – munkájának is köszönhetően – Füzesabonyban rendbontások, vagy megtorló intézkedések nem történtek.
1958-ban véglegesen kizárják a közigazgatás kötelékéből, majd röviddel ezután, családjával együtt Füzesabonyból Pusztaszikszóra telepítik ki. Ebben az időben alkalmi adminisztratív munkákból tartja el feleségét és gyermekeit.
1960-ban eléri a nyugdíj-korhatárt. Ettől kezdve a füzesabonyi vagy az egri ügyvédi munkaközösségekben kapott eseti munkák díjazásával egészíti ki az igen csekély nyugdíját.
1972-ben meghal. A mindig segítő önzetlen munkája elismerésére és hálája jeléül Füzesabony nagyközség saját halottjaként temeti el.
DR. BELON GELLÉRT
(1911–1987) pécsi segédpüspök
Füzesabonyban született 1911. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepén, akinek nevét kapta. Édesapja, Belon József itt volt felekezeti tanító. Őt az első világháború első napjaiban elveszítette. Első kora gyermekkori élménye férjét sirató édesanyjának látása volt. Két testvérével együtt a család Mezőtárkányba költözött pap nagybátyjához, aki azonban rövidesen meghalt. Édesanyja, hogy a rendkívül értelmes fiút taníttathassa, fájó szívvel Debrecenbe küldte, a meghalt tanítók gyermekeinek árvaházába. Ennek az árvaháznak a megszűnése után, az ugyancsak tanítói árvaházként működő kecskeméti intézménybe került. Erről így vall: „… árvaházban növekedtem fel, és ott meg tudtam őrizni a papságra való vágyódásomat… 1918-tól 1925-ig hét éven át árvaházban éltem…
A nyolcosztályos gimnázium alsó négy osztályát a debreceni, majd a kecskeméti piarista gimnáziumban járta. Korán ébredt papi hivatása. Kalocsára jelentkezett mint „kisszeminarista”, a gimnázium V. osztályába. Ettől kezdve a kalocsai jezsuita gimnáziumba járt. Mint az osztály legjobb tanulóját, érseke a budapesti Központi Papnöveldébe küldte 1929-ben, hogy a Pázmány Egyetem teológiai karán végezze tanulmányait. Kalocsán szentelték pappá 1934. június 17-én. A hittudományi doktori címet (évfolyamában elsőként) már 1935-ben megszerezte. 1934-től 1936-ig Fajszon volt káplán, majd 1947-ig Kalocsán teológiai tanár és spirituális. Közben, 1939-40-ben Rómában végzett tanulmányokat, de tüdőbetegsége miatt ezeket félbe kellett szakítania. 1947-től Sükösdön, Baján a belvárosban, Miskén, majd 1970-től haláláig Jánoshalmán plébánosként végezte lelkipásztori munkáját. 1958-ban akkori főpásztora a bátmonostori apáti címet adományozta neki. Istenben boldogult XXIII. János pápa 1959-ben elidei címzetes püspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére azonban csak 1982. április 22-én került sor, amikor is II. János Pál pápa pécsi segédpüspökké tette. Mivel egészségi állapota miatt a rezideálási kötelezettség alól felmentést kapott, megmaradt mindvégig aktív jánoshalmi plébánosnak. Irodalmi és közéleti tevékenysége miatt országos viszonylatban is közismert papi személyiség volt; aki a Szentírást nemcsak jól ismerte, hanem annak tanítását papok és hívek számára egyaránt szinte karizmatikus adománnyal tudta magyarázni. Mint spirituális, a főegyházmegye papságának jó részét irányította lelki vezetésével és nevelte kiváló pedagógiai érzékkel. A gondviselő Isten kiváló tehetséggel áldotta meg, amit nemcsak egyéni lelki életében kamatoztatott, hanem lelkigyakorlatok, rekollekciók és papi továbbképzések előadásaival közkinccsé is tett. Nyomtatásban megjelent könyvei és cikkei mindannyiunk lelki épülésére és elmélyítésére szolgálnak. Külön érdemei közé kell sorolni azt a testvéri szeretettől áthatott papi lelkületét, amellyel beteg paptestvéreit felkarolta, talán éppen attól indíttatva, hogy a betegség keresztjének hordozásából önmaga is bőven kivette részét. 1987. május 23-án hajnalban, életének 76., áldozópapságának 53., felszentelt püspökségének 6. évében szólította magához az élet és halál Ura. Földi maradványait a pécsi székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. 1991. szeptember 21-én emléktáblát avattak tiszteletére a jánoshalmi templom külső falán.
Dr. Belon Gellért püspök, lelkipásztor és lelkigyakorlat-vezető országunk kommunista korszakának talán legkiemelkedőbb egyházi személyisége volt. Kérlelhetetlen elvhűsége miatt az állam 1959-ben történt püspöki kinevezése után 23 éven át nem járult hozzá felszenteléséhez. Közel egy évtizeden át (a ’60-as években) a katolikus sajtó sem közölhette írásait; tervezett lelkigyakorlatait is nemegyszer (ha előzetes tudomást szereztek róla) betiltották. Ő mindezt úgy fogta fel, mint Jézus názáreti rejtett életéhez való hasonlóságot. Cikkei, könyvei, beszédei, mindig is szentírási ihletésű lelkigyakorlatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy magyar hívő közösségünk ki tudott tartani a legnehezebb időkben is. Halálának ötödik évfordulójára könyv készült Belon Gellért emlékkönyv címen, Dr. Waigand József szerkesztésében, mely számos eddig kiadatlan vagy már nehezen hozzáférhető írásait és beszédeit közli. Külön érdekessége ezenkívül, harmincnál is több kortársának „visszaemlékezése”, személyével kapcsolatban, melyekről bátran el lehet mondani: mindenki gazdagabbá vált lelkileg, aki csak kapcsolatba került vele.
Nyomtatásban több írása is megjelent. Legismertebb könyvei: Bibliai füveskönyv, Ellesett pillanatok, Bibliai elmélkedések, Imádkozzál, Jézus lelkülete.
DR. GÁL ISTVÁN
1913. február 8. Füzesabony-2001. április 25.)
piarista szerzetespap, tanár
Az egri ciszterci gimnáziumban tett érettségi vizsga után 1931. augusztus 27-én jelentkezett a Piarista Rendbe. 1932-1938 között végezte teológiai és történelem-latin szakos tanári tanulmányait, történelemből 1939-ben doktorált. 1935. szeptember 15-én tett ünnepélyes fogadalmat, 1938. június 12-én szentelték pappá. Egy éves kecskeméti beosztás után a budapesti Piarista Gimnázium tanára lett 1979-ig, nyugdíjba vonulásáig. Következetes, kemény, de ugyanakkor melegszívű emberségével generációkat nevelt magyarságtudatra, a hazához való hűségre.
Az egyházi iskolák államosítása idején, 1948-tól rendszeresen kisegített a Budavári Mátyás templomban, odaadó lelkipásztori szolgálatot végezve ötven éven keresztül, egészen 1999-ig. Részt vett a templom Egyházművészeti Gyűjteményének létrehozásában, majd 1964 után a kiállítás igazgatója volt.
1998. június 12-én elmondhatta 60 éves papi jubileumi szentmiséjét szülővárosában, majd a Mátyás templomban is. Erői megfogyatkozásának idején alázattal és szelídséggel fogadta rendtársai, rokonai és volt tanítványai gondoskodó szeretet-szolgálatát. Amikor látása meggyengült és már nem tudott olvasni, hosszú hónapokon keresztül, egész az utolsó napokig nagyon sokat imádkozott mindazokért, akiknek sorsát figyelemmel kísérhette.
Volt tanítványa, Antall József miniszterelnök 1993. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki elkötelezett nemzeti pedagógusi munkája elismeréseként.
Műve: A kalocsai piarista kollégium története 1765-1860. Bp., 1938.
TROJAN MARIAN JÓZSEF
(1931–)
A II. világháború lengyel emigránsa, grafikus- és festőművész, a „Füzesabonyért” kitüntetés, több országos díj tulajdonosa. Munkássága során bekapcsolódott az ifjúság tanításába, szakköri vezetésébe. 1979-ben Heves Megye Tanácsának Közművelődési Díjában részesült. A lengyel kultúra és művészet népszerűsítéséért 1979-ben a Lengyel Kultúráért kitüntetést is megkapta. 1989-ben Heves Megye Tanácsának Művészeti Díját kapta meg. 1994-ben a Lengyel Köztársaság elnöke tüntette ki „A Lengyel Köztársaságért érdemrend lovagkeresztjével”.
(1946. július 18.–1999)
Olimpiai bronzérmes, háromszoros világbajnok súlyemelő, itt született.
MAGNIN ALFRÉD
főjegyző
Csak füzesabonyi ténységét ismerjük. Erkölcsös, keresztény ember volt, akit pontos, precíz, hivatásszerű munka jellemez. Több nyelven beszélt; franciául köszöntötte a 12. Horthy István lovastanulmányút résztvevőit, mikor megérkeztek Füzesabonyba 1937. június 04-én.
A falu óriásit változott az ő ideje alatt, a telepen csak a Majzik telep létezett, mikor ide érkezett jegyzőnek. A telepi telekalakításokkal olyan nagy mennyiségű házhelyek kerültek kiparcellázásra, amennyi sehol Heves vármegyében.
Ténykedése alatt, 1927-ig 5 km hosszú járda készült el Füzesabonyban. Salakkal borították a földutakat, felállíttatják az I. világháborús katonaszobrot, felavatják a községi múzeumot, bronzkori leleteket mentettek meg. Vezette a tűzoltóságot, egyleteket hozott létre, gyümölcsaszalót építettek működése alatt, közvágóhíd épült, megszervezték a körállatorvosi rendszer, artézi kutat fúrtak, közfürdőt létesítettek, megszervezték a tagosítást, gyalogos felüljáró épült a vasút felett, bővítették a vágányok számát. Ekkor készült el a két malom az Eger illetve a Laskó-patakon, fásítottak a településen, a szegényeknek munkát adott a gazdasági világválság idején, csemete-kertet hozott létre, a telepen több utcát hoztak létre. Az országban a községek közül elsőként oltatja be diftéria ellen a 12 éven aluli gyerekeket.
A lakosságnak ismeretterjesztő előadásokat szervezett.
Szakmai tudása is jelentős volt. 1928. január 9-én a Füzesabonyban tartották a Heves vármegyei jegyzők szokásos háromévenkénti tisztújító ülését, ahol egyhangú szavazással Magnin Alfrédot választották meg elnökké. Ez év október 10-én, szintén Füzesabonyban gyűltek össze a Heves vármegyei Községi és Körjegyzők Egylete tagjai. Ezen a gyűlésen választották meg Fecske Lászlót (a város díszpolgárát) az egyesület alelnökévé.
A község javáért fáradhatatlanul és eredménnyel dolgozó főjegyző nem csak vicinális ügyekben, (helyi érdekű vasút, elővárosi vasút) hanem országos érdekű kérdésekben is kiváló szakértője a közigazgatás ügyének.
Füzesabonyi ténykedésének a csúcsán, az Országos Jegyzői Egyesület közgyűlésén, 1934. év novemberében alelnöknek választotta a jegyzőtársadalom.
Az 1939. évben Magnin Alfréd főjegyző a füzesabonyi állásáról lemondott. Hatvanban nyert el pályázaton főjegyzői állást.
DURZÓ BÉLA
(1905. Bélapátfalva -)
segédjegyző
Középiskoláit Egerben, a jegyzői tanfolyamot Nyíregyházán végezte. Pályafutását Bélapátfalván kezdte, majd Magyarmecskén, Viszneken működött. 1929 lett Füzesabony segédjegyzője, 1931-ben a Tűzoltó Testület parancsnoka lett, ugyanekkor végzett tűzoltó tiszti tanfolyamot. A Kaszinó tagja volt. Nagyatyja Kovács Gábor az orosz fronton hősi halált halt.
Forrás:
– V-231/27/1 Füzesabony községtörténet.
– Eger Újság 1926. év július 20. (161. száma)
– Eger Újság 1927. év június 15. (134. száma)
– Eger Újság 1928. év március 28. (72. száma)
– Eger Újság 1929. év augusztus 31. (147. száma)
Füzesabony – Közlekedés, infrastruktúra
A korai középkorban (10-11. századtól) a Hevesen délnyugatról északkelet felé vezető hadiút érintette a Szikszót (elpusztult település Füzesabony határában).
A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út érintette Szikszót.
A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Pusztaszikszón átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára, esős időben nehezen járható. Az Abonyon átmenő közönséges kocsiutat rossz minőségűnek jellemezte az országleírás. Az országleírás jelzi, hogy Abony környékén a vízfolyások száraz időben kiszáradnak, ill. gázlókon lehet átkelni rajtuk.
1814-ben elkészült az abonyi kőhíd tervrajza.
1852-ben heti háromszori postajárata volt innen Gyöngyösre, 1853-ban állandó postahivatalt állítottak fel.
A település az országos vasúthálózat kiépítése során vasúti központtá vált. 1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Füzesabony is bekapcsolódott a vasút országos hálózatába. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy új indóházat (állomást) épít Füzesabonyban, Pfaff Ferenc MÁV főépítész tervei szerint, 1893-ban.
1872. november 3-án adták át a forgalomnak a Füzesabony–Eger közötti mellékvonalat, majd 1891. augusztus 5-én a települést Debrecennel összekötő vasútvonalat is megnyitották (az építkezések, majd a MÁV munkalehetőséget biztosított az itt élők számára).
1893-tól távírószolgálat működött, telefonösszeköttetése 1906-ban lett.
1911-ben megkezdődött a község villanyvilágításának bevezetése.
1925-ben az Eger-patak hídjának terve készült el.
1926-ban vasúti felüljáró épült, melynek műszaki átadása a következő évben megtörtént.
1929-ben a Lakó-patak hídjának tervét TÓBIÁS LÁSZLÓ készítette el.
1930-ban elkészült az artézi kút, mely az 1932-ben épített ingyenes hatósági fürdőhöz is szolgáltatott vizet.
1931-32-ben a Laskó-patak hídjáról leírás készült.
Közlekedés, infrastruktúra
A kezdetektől természetföldrajzi, és emberi ésszerűségi tényezők határozták meg az utak kialakulását, azok irányát, majd a közlekedést. Az utak az őskortól a vándorlások és a vadászatok legbiztonságosabb tapasztalati irányait követték. A legnagyobb kötöttséget az útvonalak vezetésében a hagyomány ereje jelentette. A cél kezdetben a szomszédos területek elérése volt, majd egyre távolabbi összeköttetést biztosítottak az utak. Használtak útnak vadcsapásokat is, de a gyalogos ember útjai is keskeny ösvények voltak. A járművek megjelenésével szélesedtek ki az ösvények utakká.
Az épített utak hasznosságára az ókorban jöttek rá (elsőként az egyiptomiak). Az utakat több célból és funkcióval építették; állami, katonai, hírközlési, kereskedelmi célból, ill. politikai, gazdasági és szakrális okból.
A honfoglaló magyarság részben a fennmaradt római utakat használta, ill. új utakat is kijártak, ezek lettek a későbbi hadiutak, melyek a 11. századtól bukkannak fel okleveles adatban (a tihanyi apátság alapítólevele, 1055). A 10. századtól törekedtek arra, hogy a főbb utak járhatóak legyenek. Ám a külföldről számításba jöhető ellenséges támadás miatt nem igazán építették jól ki az utakat. A 10-12. században a forgalmas utak nem feltétlenül érintettek településeket.
A gazdasági élet fejlődése révén az utak mentén piacok, vásárok, vámok alakultak ki, mindezek léte az átmenő forgalmat bizonyítja.
SZENT ISTVÁN idejében (1000/1-1038) kiterjedt vásár-, híd-, rév,- határvámokról vannak adatok (a vámok akkor királyi javadalmak voltak). Mindezen tény kialakult úthálózatot, kereskedelmet feltételez (a vámhelyeket ott állították fel, ahol korábban is út vezetett, vagy az út kisebb-nagyobb vízfolyás hídján haladt keresztül). István jelentős intézkedése volt, hogy 1018-19-ben megnyitotta a szentföldi zarándokút magyarországi szakaszát (ez védett hadiút volt, piacokról történő ellátással).
Az utak a magyar államiság kezdete után királyi (via regia), nagy (via magna), hadi és mellékutakra oszlottak. A nagyutakat, a hadiutakat a király, az egyéb utakat a megyék, városok, falvak tartották fenn.
A korai középkorban a települések nagy részben önellátásra voltak berendezkedve. Maga a király állandóan járta az országot, ekkor került lerovásra a természetbeni adó. A termelés növekedésével az árúk cseréje csak a közlekedés révén bonyolódhatott le. Kialakultak a vásáros helyek (leginkább a főutak mellett, várak alatt, melyek legtöbbször templomos helyek is voltak, ld. vizsgált területünkön Kompolt). A középkorban, az utak kiépítetlensége miatt a nagy tömegű anyagszállítást (pl.: só) főleg vízi úton bonyolították le. A 13. században már szabályozták a hidakon és a kompokon szedhető vámokat. Ugyanakkor az utak közbiztonsága a század végére jelentősen romlott. Magyarországon az Árpád-házi királyok idején (1000/1-1301) az utak a megyésispánok felügyelete alá tartoztak.
A tatárjárás után az ország úthálózata átrendeződött, az eddigi centrumok (Fehérvár, Esztergom, Zágráb) helyett Buda lett az ország fővárosa és gazdaságföldrajzi központja (ennek hatására Pest is elindult a városfejlődés útján). Az éppen a tatárjárás után és miatt újonnan épült várak fontos feladata volt az utak védelme.
A 13. század végére hat nagyút alkotta Magyarország úthálózatának gerincét, a bécsi út, a Prága felé irányuló, a felvidéki városokba vezető út (Pest-Hatvan-Kompolt-Eger-Kassa-Eperjes-Krakkó), az erdélyi út, a Budáról Zágrábba, és a Szerémségbe vezető út.
Az un. nagyutak mellett járható alsóbbrendű utakra is szükség volt. Ezek főleg a 13. század közepétől hálózták be az országot, a kialakuló nemesi vármegye feladatainak ellátására. Az alsóbbrendű utak hálózata minden bizonnyal a közigazgatásilag járásokra oszló megyékben önkormányzati feladatokat ellátó szolgabírák útvonalai voltak.
A 14-15. századra alakult ki az egész országra kiterjedő úthálózat. Kialakult a falvakat összekötő utak hálózata is. E korban az országos és helyi utak minősége semmiben sem különbözött egymástól, burkolatuk nem volt. A középkori útjavítás abból állt, hogy kődarabokkal és földdel (agyag) kevert gallyakkal tömték be a lyukakat. KÁROLY RÓBERT és NAGY LAJOS sokat tett a közlekedés javításáért. 1335-ben a visegrádi kongresszus elhatározta az utak rendbe hozását és védelmét is (a résztvevők meghívása királyi futárok útján történt, akik egy lóiramodásnyira – 15-16 km – laktak egymástól). Az utak minősége továbbra sem javult, de a közbiztonság igen, ami nem volt elhanyagolható eleme a közlekedésnek. Ezen túlmenően ’útkényszert’ vezettek be, mely a vámos helyeken való közlekedésre kötelezte a kereskedőket (a külföldi kereskedőknek ez az országban a 12. századtól már szigorúan kötelező volt). A 14. században alakult ki a Debrecen-Várad-erdélyi útirány.
1526 után (mohácsi vész) Pozsony lett az ország fővárosa, ez befolyásolta (módosította) az úthálózatot is. Egyébiránt a megmaradt Magyarországon (három részre szakadt ország) a Habsburgok a kormányzást új alapokra helyezték. Ezt követően alakult ki a nagyközönséget is szolgáló posta (1596). A közutakon kialakított postaállomások lóváltó-helyek voltak, de az utazók ellátásáról is gondoskodtak. Az ország három részre szakadása nem befolyásolta a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat, mi több a kedvező helyzet Európára is kiterjedő konjunktúrával párosult.
A 17. századra dekonjunktúra alakult ki (oka a közép-európai a török megszállás) mely a kereskedelmi útvonalak áthelyeződésében is megnyilvánult. Visszaesés volt a kereskedelmi forgalom volumenében is. Ezt tetőzte, hogy az utak állapota semmiben sem különbözött a középkoritól. A gondozatlan utakon a szekereknek jobb volt toronyiránt hajtani.
A török kiűzése után (1686) királyi rendeletek írták elő a megyéknek az utak építését, karbantartását. A meglévő utaknak kövezett utakká való építése 18. századi gondolat (a Bécs-Szombathely-Fiume és a Pest-Bécs közötti utak kövezettek voltak). Hidakat csak a legfőbb utakon építettek (országutak, fontosabb kocsiutak). Az 1751-től meginduló közúti személyszállítás (diligence=delizsánsz) is sürgette az utak állapotának javítását. Az országos utakat (egykori via magna) a megyék tartották fenn, a községi utak karbantartása a falvak feladata volt. Közmunkára a jobbágyság és a vármegye rabjai voltak kirendelve. Az utakat sövényfalak, nádkévék közé fogták, az úttestre is nádkévéket, gallyakat, pallókat fektettek, hogy az utak járhatóbbak legyenek. A „csinált út” középen dombosabb, kétfelől lejtős volt, két oldalán árokkal.
II. RÁKÓCZI FERENC is állíttatott postákat az általa megszállt területeken (1701-1711). Postáinak mindkét útvonala érintette Heves és Külső-Szolnok vármegyét, az egyik Gyöngyös-Eger között is elhaladt.
A 18. század második harmadára újra gazdasági fellendülés következett be, mely felvetette az utak kiépítését, azonban az építésnél helyi érdekek érvényesültek, összehangolt rendszer és terv nélkül. A megyék pl. MÁRIA TERÉZIA rendelete ellenére sem alkalmaztak mérnöki képesítésű útfelügyelőket. A 18. században az egyre sűrűbbé váló postakocsi-járatok közlekedésének biztosítására az utak bizonyos szakaszait kikövezték, ill. a fahidakat kőhidakra váltották.
A 18. század végére lokálisan, de a 19. század közepére már meghatározóan befolyásolta az ember a közlekedési hálózat módosulásait (lecsapolások, folyószabályozások).
A 19. század elejétől, a többi megyéhez viszonyítva Heves megyében korán és nagy számban építettek kőboltozatos hidakat. A fahidak száma jelentősen lecsökkent.
Az utak és hidak építése a reformkorban lendületet vett. Az 1844. évi IX. törvénycikk megszervezte a közmunkát, és lehetővé vált az utak, hidak fokozottabb építése és fenntartása. A munkát már megyei mérnökök segítették. SZÉCHENYI ISTVÁN vázolta fel az első országos úthálózatot, amelynek megvalósítása a századfordulóig folyamatban volt. 1867 után az ország legfontosabb közlekedési útjainak fenntartását átvette a kormány. A 19. század végére a mai megye területén lévő hidak száma több mint a duplájára emelkedett, viszont kevés volt az olyan vízfolyás, melyet vasszerkezettel hidaltak át, ezek közé tartozott a Tisza.
A 19. század második felében megélénkült az Magyarországon a vasútépítés, maga után vonva a hidak számának növekedését is.
1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Az 1880-as évi XXXI. törvénycikk próbálja segíteni, hogy újabb vaspályák épüljenek. Ezekben az időkben nagy lendületet vesz a Helyi Érdekű Vasútvonalak (HÉV) építése. Ebben a szellemben kezdik meg a Heves megyét is érintő Debrecen-Füzesabony-Óhat-polgári vasút megépítését. Tervezés már elkezdődik az 1885. évben, de a munkálatok csak az 1891-ben végződnek a Füzesabony-Debrecen közötti vasúton. Füzesabony mellett még a vasúti vérkeringésbe bekapcsolja a megépült vaspálya vizsgált területünkön a következő településeket: Mezőtárkány, Egerfarmos, Poroszló.
A Füzesabony-Debrecen közötti helyiérdekű vasútvonal kiépítése tette szükségessé kellő teherbírású, állandó híd építését Poroszló-Tiszafüred között (1891).
1882-ben megépült a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal, melynek révén újabb települések kapcsolódtak be a vonatközlekedésbe.
Az 1890-ben, BAROSS GÁBOR minisztersége idején az útügyet törvénycikkel szabályozták. Az utakat osztályokba sorolták. Megkülönböztettek állami, törvényhatósági (vármegyei és városi), községi, vasúti hozzájáró, közdűlő és magánutakat. A Budapestről kiinduló legfőbb sugárirányú utakat állami úttá minősítették. A 19–20. század fordulóján a sugárutakon kívül még három tranzverzális (átlós, keresztirányú) út is kiépült: a Baja–Csongrád–erdőhegyi, a Dunaföldvár–Debrecen–máramarosszigeti és a Berettyóújfalu–Békéscsaba–orosházai. A kiépítés a víz elvezetését, az út járhatóvá tételét, makadámburkolat létesítését és a hidak felújítását jelentette. A nagyobb vízfolyásokon az átkelés céljára hidak helyett kompok szolgáltak.
Kövezett út csak egyes városokban akadt, leginkább járdák céljára. A 20. század elején, Magyarországon is terjedni kezdett gépkocsi, ami az utak kiépítésénél és karbantartásánál új szempontok érvényesítését követelte meg. A gépkocsi számára veszélyt jelentettek az útfelület egyenetlenségei. Az úthálózat addigra már jobbára makadámburkolatot kapott, 2,70 m legkisebb szélességgel.
A falvakat összekötő földutak a 20. század első felében szintén makadám burkolatot kaptak. Az 1920-as évek elején az üzemben tartott gépkocsik száma csökkent (1913-ban 2876; 1921-ben 2734). A gépkocsiforgalom csak az ország I. világháború utáni gazdasági konszolidációja után kezdett újra növekedni. Az utakat portalanítani kellett, az útburkolatot a nehezebb járművek miatt erősebbre és szélesebbre kellett kiépíteni.
Évekig tartó munka kellett az ország fő közlekedési közúthálózatának megalkotásához, az utak számozási rendszerének (1934) kialakításához, amely lényegét tekintve, azóta is érvényes. Elsőként a Budapest–Bécs 1. sz. főút épült ki, mely Dorog–Komárom–Győr vonalon érte el Hegyeshalomnál az országhatárt (Ezen épült meg Tát és Nyergesújfalu között az az 1 km hosszú egyenes szakasz, amely – elsőként a világon – alkalmas volt sebességi autóversenyek, ún. flyer-versenyek lebonyolítására, 1927-ben.) Az Alföldet határoló 3. sz. Budapest–Miskolc, az Alföldet átszelő 4. sz. Szolnok–Püspökladány–Debrecen és az 5. sz. Kecskemét–Szeged felé vezető főutak régi nyomvonalaikon épültek újjá, változás csak kevés helyen történt. Az 5. sz. főúton 1934-ben épített 22 km-es új nyomvonal, amely három község belterületét kerülte ki, ismét alkalmat adott autóverseny-pálya létesítésére. (A pálya több mint 5 km hosszú egyenes betonútszakaszán HANS STUCK autóversenyző 1934-ben 321 km/h sebességgel világrekordot ért el.)
A sugárutakon kívül nagy volt a jelentősége a dunaföldvári Duna-hídon átvezető főút kiépítésének, mely összeköttetést biztosított az Alföld és a Dunántúl között.
A II. világháború kitöréséig utolsóként készült el a Székesfehérvártól a 7. sz. főútból kiinduló 8. sz., Veszprém–Jánosháza–Körmend–Szentgotthárdon át Graz felé vezető főútvonal. A 2. és 6. sz. főutak korszerűsítéséhez a II. világháború kitörése miatt már nem lehetett hozzáfogni, így ez a háború utánra maradt. A háború utánra maradt annak a bekötőútprogramnak a befejezése is, melynek megvalósítását a háború előtt elkezdték. Az ország beruházásokra fordítható anyagi erejét az 1938–1944. években a visszacsatolt területeken végzett munkák kötötték le.
Heves- és dél-kelet Heves megye útviszonyai, infrastruktúrája
A tapasztalati úton kialakult legkényelmesebb irányok utakként rögzültek a megye területén is. A megyében a közlekedést meghatározó földrajzi tényezők a hegyvidék (Mátra, kisebb mértében a Bükk) és az onnan jobbára merőlegesen lefutó folyó- és patakvölgyek, valamint az Alföld-peremi elhelyezkedés voltak.
Vizsgált területünkön (Tisza-Tarna-Rima mente) már az újkőkor idején fontos utak haladtak keletről nyugatra (nagyjából a Miskolc-Budapest autóút nyomvonalát követve). Ezen szállították a Tokaji hegyvidék obszidiánját. Délről északra is haladt út a Tisza mentén. Erről leágazás volt Szolnok térségében, ami nagyjából Aszódnál ment rá az említett obszidián-útra. Egy újabb ág a Tarna völgyében haladt északra. Mondhatjuk, hogy ezek az utak már a „kereskedelmet” szolgálták.
Heves megye mai területén (az egykori Újvár megye része) nem építettek utakat a rómaiak (az sem valószínű, hogy akkor itt boltozott hidak épültek).
A honfoglalás idején ezen a területen feltételezhetően nem volt összefüggő úthálózat. A honfoglalók minden bizonnyal a megye területén a folyók völgyeiben haladtak előre. Nem érdektelen megemlíteni, hogy vizsgált területünkön és attól kissé délre a 10. századtól a Pók-ere akkori tiszai torkolatától Hajóhalomig (Jászdózsa-Tarnaőrs észak-nyugati/nyugati határai között) királyi hajóút volt.
A korai középkorban (10-11. századtól) a mai Heves megyén két hadiút vezetett keresztül, melyek Heves településen keresztezték egymást (a vármegye területe nem volt azonos a mai megye területével, magába foglalta a Tisza alatti részeket is). A hadiutak Hevestől északkelet-délnyugati, ill. északnyugat-délkeleti irányában haladtak. Felehetően érintették a Tisza-Tarna-Rima mentén lévő települések közül Hevestől északnyugatra Boconádot, Zsadányt (Tarnazsadány), délnyugatra Vezekényt (Hevesvezekény), Nánát (Tiszanána). A Hevesen kereszteződő északkelet-délnyugati irányú hadiút áthaladt Szikszón (Füzesabony), valamint Szihalmon.
Ezek az útvonalak irányukat illetően a későbbiek során is kevés változást mutattak. Ezidőben az utak állapota a megyében az országos szinttől is rosszabb volt (pl. hidakkal is kevéssé voltak ellátva). A 13. században via magna (nagyút) vezetett az abádi (Abádszalók) révtől észak felé, az örvényi (Tiszaörvény) révtől északnyugatra, mindkettő Eger irányába haladt (IV. Béla oklevele tanúskodik arról, hogy az abádi révtől északra induló út via magna). Az abádi út Hidvégnél (Sarud) szétágazott Heves irányába, keleten pedig kapcsolódott az örvényi rév irányából Egerbe vezető nagyútba. A Tisza áradásakor az imént tárgyalt területen a gyalogosokat és a szekereket révhajó szállította, mely Tiszanána és Sarud magasságáig is feljárt (kérdés, hogy az efféle szállítás kapcsolható-e az említett királyi hajóúthoz). A Kömlő-Tiszanána-Tarnaszentmiklós között az egykor létezett Hajóuta elpusztult település neve azonban mindenképpen utalhat hajóközlekedésre.
A 14. század elejére a megye déli részét több főút érintette. A Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út Hatvannál lépett a megyébe. A Tisza-Tarna-Rima mente 34 települése közül Nagyúton, Kompolton (itt Sirok felé elágazott, érintve Kápolnát, Tófalut, Debrőt) vezetett keresztül. Tovább haladva a Pest felől jövő hadiút Szikszón (Füzesabony) elágazott Eger felé, ill. Poroszló (vámhely) felé, érintve Szihalmot, Szemerét, Farmost és a vámhelyes Hídvéget (Sarud mellett). A Pest felől jövő hadiútról ágazott ki Adácsnál a Heves (vásártartási joggal rendelkezett) felé vivő hadút, érintve Mérát, Boconádot, Vezekényt, Nánát, Körét és vitt az abádi révhez. A Szolnok felől jövő főút Hevest, Tenket, Dormándot, Besenyőteleket, (Füzes)Abonyt érintette és Szikszónál csatlakozott a Pest felől jövő hadi útba.
A középkorban Heves megye sok kőbányájának köszönhetően számos kőhíd épült.
A 18. század Heves megyei úthálózata az I. katonai felvétel és a hozzátartozó országleírás segítségével rekonstruálható. A megye útjainak javítására vonatkozóan a Heves Megyei Levéltár megyei közgyűlési jegyzőkönyvei 1770-1800 között folyamatos út- és hídjavításokról tudósítanak. A 18. század végén a megyén Ny-K-i irányban öt országút/országútszakasz haladt keresztül, érintve Kápolnát, Szihalmot, Hevest, Mezőtárkányt, Szikszót (Füzesabvony), Kömlőt, Hídvéget, Poroszlót. A nyugat-keleti irányban áthaladó postaországút Hatvan-Gyöngyös-Kápolna-Eger-Ostoros útirányú volt. A Hatvannál leágazó országút a nagyúti csárdát, Kompoltot, Szikszót, Szihalmot érintette. A nemzetközi postaországút és a Hatvannál leágazó országút Kápolna és Kompolt magasságában megközelítette egymást, a két funkciójú út között kapcsolat volt.
A 18. századi úthálózat vonalvezetése a 14-16. századival összevetve módosulásokat mutat. A Pestről Kassa felé vezető nemzetközi összeköttetést is biztosító út nyomvonala északabbra helyeződött. A postaút már nem érintette Verpelétet, Kápolnára került a postaállomás. Innen új nyomvonalon haladt az út Eger felé, melynek Kerecsend-Eger közötti szakasza kövezett műút volt (az I. katonai felvétel tanúsága szerint). A Hatvanból kiágazó főút délebbi helységeket érintett a századok múltával (pl. Adács helyett Csányt). Eltolódás történt a Poroszlóra irányuló főútvonalak nyomvonalában is. A változást a poroszlói rév szerepének megerősödése és az abádi rév szerepének csökkenése, a tágabb környezetben lévő utak átminősülése, ill. az alsóbbrendű forgalmi csomópontok (pl.: Szikszó) szerepének megnövekedése okozhatta.
A 18. század végén két postaút haladt át a megyén (nyugat-kelet irányban a hegyek alján és erre merőlegesen az ország déli területei felé. Ezek összekötötték a megye legfontosabb igazgatási, kereskedelmi, egyházi központjait. A postaút megyei szakaszán négy postaállomás volt (pl. Kápolnán).
A 18. században vizsgált területünkön nem túl sok híd volt, számuk nem igen haladta meg a 30-at. Egynél több híd volt Aldebrő, Kápolna, Tarnaörs, Tarnaméra, Szikszó, Mezőtárkány, Átány, Poroszló belterületén. Némely útszakaszokat leköveztek, a fahidakat kőhidakra cserélték.
A 18. század végén 273 híd volt kimutatható a megyében különböző forrásokban (míg 100 év múlva elérte a 700-at).
Heves megye útjai a 19. század elején az olvadási és esőzési időszakban nagyrészt járhatatlanok voltak. Járhatóbbak voltak ezekben az időszakokban a Pest-Hatvan-Gyöngyös-Kál-Poroszló, vagy a Pest-Kál-Mezőkövesd útvonalak. 1810-ben az állami fenntartású úthálózatból Heves megyén csak a 6. számú Pest-Gyöngyös-Miskolc-Kassa útvonal vezetett át.
A 19. század második felében Füzesabony-Poroszló között megyei fenntartású makadám országút volt.
1863-ban a postakocsin kívül az Eger-Pest útszakaszon gyorskocsi is közlekedett, mindkét irányból (menetidő 13 óra volt).
Magyarországon a rendszeres útépítésnek és karbantartásnak csak 1867 után (kiegyezés) teremtették meg az intézményi és pénzügyi feltételeit.
1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így több vizsgált területünket érintő település kapcsolódott be a vasút országos hálózatába.
1882-ben a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal épült meg, melynek révén újabb Tisza-Tarna-Rima menti településeken lett vonatközlekedés.
A 1884-ben Heves megyében vámos utak már nem voltak.
1891. évben építik meg Debrecen-Füzesabony-Óhat-polgári vasutat. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy új indóházat (állomást) épít Füzesabonyban (PFAFF FERENC tervei szerint). Füzesabony mellett még a vasúti vérkeringésbe bekapcsolja a megépült vaspálya a következő Tisza-Tarna-Rima menti településeket: Mezőtárkányt, Egerfarmost, Poroszlót. A Füzesabony-Debrecen közötti helyiérdekű vasútvonal kiépítése tette szükségessé kellő teherbírású, állandó híd építését is Poroszló-Tiszafüred között (1891).
Az I. világháború (1914-18) a megyében (is) törést okozott a hídépítésben.
Hosszabb idővel a háború után infrastrukturális fejlődés indult meg a megyében pl. Heves megye villamosítása az 1930-as évektől vett nagy lendületet.
1936–ban a megye országos útjain 49 boltozott (kő) és 23 vasbeton híd volt. 1937-re már viszonylag kevés fahíd volt a megyében, vasbeton hidakká építették át azokat.
1944-ben a II. világháborúban 101 hidat robbantottak fel a megyében, zömük vasbeton híd volt. Az újjáépítés az eredeti tervek alapján részben 1948-49-ben megtörtént.
Füzesabony – Népköltészet, folklór
Füzesabonyban Vikár Béla 1899-ben végzett népzenei gyűjtést, amelyet az MTA Zenetudományi Intézetben őriznek. A Bartók-rend online adatbázisukban 39 olyan népdal digitalizált változata hallgatható meg, melyeket Vikár gyűjtött a 19. század végén. Ezek között a népdalok között szerepelnek balladák: Szépen legel a kisasszony gulyája /A bárólány és a juhászlegény/, betyárballadák: Patkó Bandi, Nem messze van ide Kismargita. Érdekesség, hogy a megszólaló halott balladatípus itt női főszereplővel hangzott el: Megöltek egy kislányt.
Jelentős számú katonadal, és rabnóta is lejegyzésre került ekkor, hiszen a 39 népdalt 3 férfi adatközlőtől gyűjtötte, akik katonáskodtak is, hozzájuk közel állhatott ez a műfaj. Kisebb számban szerelmi népdalokat, valamint műdalokat is gyűjtött Vikár Füzesabonyban. A lakodalmi szokásokhoz kapcsolódóan a „vén ló búcsúja” dramatikus szokás egyik éneke is felbukkant.
Jaj de szomorú is a lónak élete
Hogyha megöregszik nincsen becsülete
Ütik, verik, hajtják, az malomba fogják
Doronggal kínálják, táncolnyi tanítják
Harminc esztendeig szolgáltam egy gazdát
Mindég csikómódra viseltem az igát
Mégis megvénültem, nincsen becsületem,
Kukoricaszár volt legjobb eledelem.
/ Adatközlő: Kerekes István 1898./
/db.zti.hu/
Mező Judit 1956-os gyűjtéséből egy koldusparódiát ismerhetünk meg, ahol az énekes egy koldust utánoz. A koldus a pénznek örül, a tojásnak nem, mert azon nem lehet pálinkát kapni. /Hejde betett nekem a gyulai vásár/ / Zenei anyanyelvünk című könyv második kiadásához készült lemezen kiadták ezt a dalt. Szerk: Sárosi Bálint. 2003./ http://db.zti.hu/24ora/mp3/6556j.mp3
Mező Juditnak 1956-ban archaikus siratóéneket is sikerült feljegyeznie, amelyben Kaló Miklósné 60 éves asszony a férjét siratta el. Énekében egyes személyesen szólítja meg a halottat, elbeszélve, recitáló hangon adta elő a siratót. / MNT. 104. /
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0140b.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0137a.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0152c.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0138b.mp3
Néptánc:
A füzesabonyi romák hagyományos táncairól Maácz László készített fotófelvételeket 1956-ban. A felvételeken a csalogatós páros táncot a férfi és a nő többnyire egymással szemben járja, anélkül, hogy egymást megérintenék. A férfi a páros- és a férfitánc során is csapásol, a nő karja a magasban van, csettingetve táncol. A táncot nem kísérték hangszerekkel, csupán énekkel, hangokkal, vagy egyszerűbb eszközökkel, mint a kanál, kanna.
http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05188.jpg
http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05193.jpg
http://db.zti.hu/24ora/fotok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=16
Népmondák:
Csesz-árok: „Csörsz király ásatta, össze akarta szakítani a Tiszát a Dunával, de ez nem sikerült. A partja (ahol el nem szántották) 4-5- öl magas.”
Egy másik változat szerint:
„ Két testvér építtette, hogy összekössék a keleti birodalmat a nyugatival. De a két testvér-herceg később összeveszett, mert elfogyott a pénzük. Ezután a két birodalmat nem összekötni, hanem szétszakítani akarták. Abbamaradt az árok ásása.”
Egy harmadik változat szerint:
„ Egy király feleségül kérte a szomszéd király lányát, de az kevély volt, s azt kötötte ki, hogy Csörsz király csak akkor veheti el, ha összeköti e Tiszát a Dunával, s hajón viszi majd haza a jegyesét. Az árok ásása közben, egy viharos éjszakán Csörsz király meghalt, s abbamaradt az ásás is.”
Népi textíliák, népviselet Heves megye déli részén
Szőttesek
Heves megye déli részén a vászonszövésnek nagy hagyományai vannak. A 20. század közepéig a paraszti háztartások önellátó módon megtermelték a vászon alapanyagát, a kendert, amit a család nő tagjai feldolgoztak, megszőttek, így állították elő a szükséges vászonneműket. Az otthon előállított vászonféleségek mellett a finomabb anyagokat vászonkofáktól vásárolták, példaként: Szihalomból és Mezőszemeréről mezőkövesdi vászonkereskedőktől szerezték be a hímzett abroszhoz, vagy törölközőhöz szükséges vásznat.
A népi lakástextilek kiemelkedő jelentőségű darabja a sátorlepedő, amely ezen a vidéken is előfordul / Mezőszemere, Szihalom/. A három szélből készült, nagy méretű vászonlepel az emberi élet nagy fordulóin megjelent, mint reprezentatív tárgy. A menyasszonyi vetett ágyon, a születésnél a gyermekágyas anyát védelmező sátoros ágyon, valamint a végső búcsúnál, a ravatalon is ezeket a díszes lepedőket használták egykor.
Dél-Heves legismertebb szőttesei Átányban készültek, ahol szedettes mintákkal díszítették az abroszokat, komakendőket, dísztörölközőket. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alakulásakor összegyűjtötte az átányi szőttes mintakincset, így harminc féle mintát őriztek meg ebből a faluból. Jellemző motívumok: rozmaring, csillag, kerekrózsa. A szőttes kendők végét széles, kötött rojtokkal látták el. A női vászonkötényeket az egyszerű piros-kék szőttes csíkok mellett keresztszemes hímzéssel is díszítették, valamint a tulajdonos nevét is belevarrták. Az átányihoz hasonló szőttesek készültek a Tisza mentén, Sarudon is.
Mindezek mellett a gyári alapanyagok hamar elterjedtek ezen a vidéken. Gyári gyolcsból készítették el az ágyneműket, fehérneműket egyes településeken már a 20. század elején.
Hímzések
A népi hímzések legrégebbi rétegéhez tartoznak a szálhúzásos-vagdalásos laposöltéses technikával készült textíliák. Szihalomból és Átányból kerültek elő ilyen kendervászonra varrt hímzések. A minták geometrikus szerkesztésűek, háromszögek, négyszögek, csillagok alkotják a kompozíciót. A vagdalásos hímzéssel díszített díszlepedőket, párnatakarókat vert csipke, vagy gyári csipke dísz egészítette ki.
Az alföldi tájakon minden területen, így a hímzéseken is korán érezhető volt a polgári hatás. Mezőszemere és Szihalom egységes képet mutat a hímzések alakulásában. A 19. század végén slingeléssel, lyukhímzéssel varrták ki a textíliákat. A merkolás, vagyis a keresztszemes hímzés a 20. században jött divatba. Korán elkezdték használni a gyolcs alapanyagot, ebből készültek az ágyneműk, ingvállak, kötények, melyeket slingeléssel díszítettek. Mezőszemerén híres íróasszonyok éltek: Juhász Panni, Bukta Ilona, akik ceruzával rajzolták elő a mintákat, melyeket többnyire varróasszonyok varrtak ki. Ilyen varróasszony volt Mihály Lajosné, aki a menyasszonyi kelengyét hímezte. A hímzések alakulására hatással volt a Mezőkövesddel való kapcsolat, ahová ezekből a falvakból vásárba jártak, hímzéshez drukkoltattak. A matyó hímzés varratásával és eladásával foglalkozó kereskedők mezőszemerei és kömlői asszonyokat is foglalkoztattak, ami szintén hozzájárult a dél-hevesi térség hímzéseinek kiszínesedéséhez.
Hímzett viseletdarabok
A fehér hímzéssel díszített női fejkendők, vállkendők, kézbevaló kendők a 19. század elejétől terjedtek el Magyarországon, az általános fehér divat hatására. Heves megyében egyes települések mesteri fokon űzték a fehér slingolt kendők varrását, amelyek gyári anyagokból, gyolcsból, batisztból, sifonból készültek. A fehér kendők szimbolikus jelentősségüknél fogva az egyházi ünnepeken a Mária- lányok viseletéhez tartozott, de ez volt a fiatalasszony viselete is, aki az esküvő utáni első misére fehér hímzett kendőben ment a templomba.
Szihalmon, Mezőszemerén főleg slingeléssel díszítették a gyolcsból készült textileket, de alkalmazták a kötött csipkét is. Szemerén csillaggal, rozmaringgal, tulipánnal varrták ki a kendőket, és alaposan kikeményítették ezeket. Szihalmon egy tanítónő ismertette meg az asszonyokkal a kötött csipke készítését: Csík Andrásné, született Jakab Johanna. A fejkendők mellett keresztelőpaplant, csecsemőruhát is díszítettek a kötött csipkével.
Tiszanánán a fehér slingelt kendőt a színes selyemkendő alatt hordták, úgy, hogy a vége kilátszott.
Átányban az újasszony viselete volt a fehér kendő. A legénykendők kör alakúak voltak, szélükön széles horgolt csipkével.
Hímzés ékesítette a nők szoknyája és a férfiak bőgatyája elé kötött kötényeket, surcokat is. Tiszanánán a középkorú nők ünnepi köténye fekete szaténból készült, kerek alján szabadrajzú színes virágokkal laposöltéses technikával varrva.
Viselet
Heves megye 19.-20. századi ismertetéseiben a palócok lakta északi részek népi kultúrájával összehasonlítva tárgyalják az alföldi területek népviseletét, lakáskultúráját…stb. Tahy Gáspár 1837-ben az alföldi falvak lakóinak viseletét a következőkkel jellemezte: sötétkék posztónadrág, mellény és ujjas derékruha, nagykarimájú kalap, bunda, bő ráncos gatya, fekete nyakravaló tartozott a férfiak ruházatához. A női viseletek közül a „setétkék”, vagy tarka röklit, félgyapjú zöld szoknyát, karton szoknyát, fejér- vagy színes fejruhát, fejér virágos fátylat említette.
Heves megye déli részén a viseletekre korán hatott a polgárság öltözködése. Különösen a vasút menti részek jártak elől a divatban. A házi szőttest, vászon anyagokat felváltották a gyári anyagok, polgárosult szabásvonalak. Kürti Menyhért 1909-es leírása szerint „a ruházat színeiben és anyagában egyaránt átalakult a nyugati minták szerint. A fehéret színes, a szűcsárút a posztó, a vásznat a selyem. Az ingvállt a blúz, a bővet a testálló váltotta fel.” Ekkor a térdig érő bő gatyát, gyolcsinget már csak a mezőre hordták, általában mellényt, nadrágot, kabátot viseltek. A suba és a szűr már ekkor csak Füzesabony vidékén, és a tiszai részeken volt használatos, míg a palóc vidékeken a 20. század elején még általános volt. Kürti a Heves környékének viseletét a jászok viseletéhez tartotta hasonlónak, míg Tiszafüred, Tiszanána a tiszavidéki kun viseletre emlékeztette.
Gyermekviselet
A vizsgált területről általánosan elmondható, hogy a csecsemőket szögletes, slingolt szélű pólyába fektették, amit pólyakötővel kötöttek át. A babákra kis inget, gyolcs, vagy horgolt főkötőt adtak. A kereszetelői pólyahuzat, illetve csecsemőöltözet különösen díszes volt.
A kisgyermekeket kb. három éves korukig nemüktől függetlenül hosszú zubbonyba, vagyis oly ruhába öltöztették, amelynél a felsőrész és a szoknya egybe volt varrva. Általában mezítláb jártak. A zubbonyt településenként eltérően, különböző korosztályban cserélték le. Gyakran csak az iskolás kor elértével kaptak a felnőttekéhez teljesen hasonló ruházatot.
Női viselet
A női viselet még a férfiaknál is előrébb járt a divat követésében. Az ingvállat, pruszlikot már a 20. század elején blúz váltotta fel, melyet hosszú selyemszoknyával, selyemkendővel, köténnyel hordtak. A fiatalok egyedül az ezüst- vagy aranycsipke főkötőt őrizték meg a régi viseletből. A blúzok korábbi típusa karcsúsított, derékra simuló, derekától harangosan bővülő fodorral volt ellátva. Keskeny álló- vagy visszahajló gallérjuk volt. Tiszanánán, Kömlőn kacó, fodros kacó volt a neve. 1909-ben a csizma már látványosságszámba ment a lányok körében. Drága bőr, lakk, atlasz húzós, vagy fűzős cipőt hordtak sávos, színes harisnyával.
A szoknya-ingváll, szoknya-blúz viselet az 1920-as években kezdett kimenni a divatból. Az alsószoknyák száma lecsökkent, 18-20 helyett 2-3 alsószoknyát hordtak. Ezt követte a bő szoknya elhagyása, ami helyett slafrokot (Tiszanána)– egybeszabott ruhát- hordtak. Ezt a ruhadarabot Kömlőn viganónak nevezték. Füzesabonyban a blúz, rékli fölé vállkendőt kötöttek.
A lányok általában kendő nélkül, leeresztett hajfonattal jártak. Tiszanánán hajkötő bársony szorította le a hajukat a homlokukon, amely ujjnyi széles volt, zöld, vagy piros széllel.
Az asszonyok a kontyuk rögzítésére kontyfésűt használtak. Ez Kömlőn szaruból készült, de ismert volt a fából faragott változata is. A kontyot alsó főkötővel fedték, aminek sok változata ismert. Kömlőn, Besenyőtelken az egész fejet befedte, alja fodros volt, áll alatt megkötötték. Erre az alsó főkötőre mindig kendőt kötöttek.
A felső főkötők a fiatalasszonyok viseletében, az első gyermek megszületéséig voltak a legdíszesebbek. Mezőszemerén, Szihalmon a kontyfésűvel rögzített kontyra tették az aranycsipkét, amit elől sűrűn ráncolt fekete csipke, bodor keretezett. A tetejét rózsaszín és kék selyemszalag csokrok díszítették, a tarkóra is selyemszalagot varrtak.
Tiszanánán csak a katolikus asszonyok viselték az arany- vagy ezüstcsipkét az I. világháborúig. Az alapját kéregpapírból formázták, elejét fémcsipkével borították, hátul színes selyemszalagokkal fedték be, melyet a tetején csokorba kötöttek. Elejét fekete ráncolt selyemszalag keretezte. A különböző alkalmakra, ünnepekre eltérő színű szalagokat használtak. A református asszonyok fekete tüllből készült tutlának nevezett főkötőt viseltek, amit színes selyemvirág, üveggyöngy, strucctoll, hátul lelógó fekete csipke díszített.
A lányok, asszonyok a misére, táncmulatságokra, sétára, hímzett, csipkével szegélyezett kézbevaló kendőt, keszkenőt tartottak a kezükben.
Férfi viselet
A férfiak a Tisza vidékén 1868 körül körhajat viseltek, az idősebbek viszont még hosszú hajat hordtak sertészsírral kenve. A katonának besorozott fiúk haját levágták, ennek köszönhető a nyírott haj elterjedése. A bajusz a nős férfiak körében elterjedt viselet volt, szakállat azonban soha nem növesztettek.
A téli fejviselet a Tisza vidékén a báránybőrből készült meleg sapka, átmeneti időben és nyáron az aktuális divatnak megfelelő kalapot hordták. Nyáron a mezei munkák alkalmával a szalmakalap volt a megfelelő viselet.
A 20. század elejéig a bő gatya általános volt, de Heves megye déli részén már a 19. században gyolcsból készítették az ünneplő gatyákat, a hétköznapi darabokat pedig vászonból varrták. Korán áttértek a polgárosult viseletre, a szűk szabású magyar nadrág váltotta fel a vászongatyát.
A vászoning- gatya korszakban a férfiak fekete selyem nyakbavalót hordtak, amit Átányban az asszonyok használt kendőiből varrtak meg. Az alföldi területeken viselt ingek ujja csuklóban össze volt húzva, vagy gombolva, derékrésze hosszú volt, takarta a viselője derekát. Az ing fölött lajbit, azaz posztómellényt viseltek, ami falvanként helyi jellegzetességeket hordozott szabásban és díszítettségben egyaránt. Füzesabonyban a pakfontból való gömbölyű fényes pityke volt a díszítőelem, valamint a hátán gépi tűzéssel varrták ki a mellényt.
A bőgatyához ezen a területen hímzett kötényt viseltek. A fekete klott, selyem alapra színes virágmintákat varrtak a lányok, esetleg a tulajdonosának a nevét is megörökítették.
A lábbeliket tekintve a csizma volt az általános viselet. A pásztorok még a 20. század elején is hordtak bocskort, a szegény ember lábbelijét. Bocskort hordtak a mezei munkák alkalmával, így aratáskor, szénagyűjtéskor is. A pantalló nadrág megjelenése után a félcipő jött divatba- Heves megye korán kivetkőző településein már a 20. század elején.
A legények ünnepi viseletéhez tartozott a legénykendő, amit a lányok készítettek el kedvesük számára. Átányban kör alakú volt, csipkés vagy slingelt széllel, amibe a legény nevének kezdőbetűit gyakran belehímezték.
A felsőruházat jellegzetes darabja volt a zsinórozott, prémes posztóujjas. Tiszanánán a fekete posztóból, majd szövetből készült ujjast dakunak nevezték. Csípőn alul érő szabással készítették, barherttal bélelték, szélét fekete prém díszítette.
Besenyőtelken a kisnemesek ünnepi viselete volt az ezüstcsatos dolmány és mellény. Fekete tükörposztóból készült, zsinórozás, és vékony ezüstlemezből készült díszes csatok, félgömb alakú ezüstgombok díszítették. A dolmányt mentekötő lánc fogta össze. Fekete selyem, aranyrojtos nyakkendőt viseltek hozzá, bokorra kötve. Apáról fiúra öröklődött, nagy értéket képviselt. A templomi ünnepeken a körmenetek alkalmával fáklyás legények haladtak az oltáriszentség mellett, ezüstcsatos dolmányban, kezükben égő fáklyával.
Tiszanánán helyben készültek a cifra bundák, vagy más néven subák. A szűcsök 6-8 birka bőréből készítették el a palást alakú, bokáig érő felsőruhát, melynek gallérja egy fekete kisbárány egész bőre volt. Az 1950-es években még általános volt a viselete az idősebb férfiak körében. A szűcsök a bunda vállát hímezték ki leggazdagabban, a rózsákat fekete, zöld és bordó selyemfonállal. A bőrök összetoldására irhacsíkokat használtak, melyeknek végét piros és fekete bőrrátétekkel fedték le. A suba egykori szerepét jól érzékelteti az alábbi mondás: „hétköznap viselő, vasárnap ünneplő, öregnek tisztség, legénynek kényesség”.
A 20. század elejéig a férfiak kedvelt ruhadarabja volt a szűr. A szűr gyapjúból készült díszesen kivarrt, vagy rátétekkel díszített kabátféle volt, csak a magyarságra jellemző viseleti elem. Elsősorban a kihajló elejét, ujja végét, nagy négyszögletes gallérját díszítették a helyi igényeknek megfelelően. Szűrszabó központok működtek Egerben, és Gyöngyösön, termékeiket messze földre eljuttatták a vásározás által. Az egri szűrszabók vásároztak a Tisza mentén is. Egerben, és a Tisza mentén a vékonyabb anyagból készült szűrök voltak kelendőbbek. Tarnaméra környékén a fekete-zöld, alföldi formájú szűrök voltak a divatosak, ők inkább a gyöngyösi szűrszabóktól vásároltak.
Feldebrőn egyszerűbb szűröket készítettek, a piros szín dominált, ami mellett a zöld, kék és bordó színeket alkalmazták. A kihajtott elején sokszor kivarrták a tulajdonos monogramját, a készítés évszámát is.
Irodalom
Az adatgyűjtés során két irányból közelítettük meg a szépirodalmi vonatkozásokat.
Az elsődleges az volt, hogy az adott településen született-e, élt-e híres író vagy költő. Ehhez a szemponthoz tartozott az is, hogy járt-e ott híres író, költő. Ezen a ponton figyelembe kellett venni azt is, hogy ezt mivel tudom alátámasztani. Még mindig ehhez az irányhoz tartozott az is, hogy az írók vagy költők említik-e ezeket a településeket a műveikben, szerepel-e bármelyik regényben vagy versben, illetve cikkben.
A kutatás során a másik irányból is megvizsgáltuk a településeket. Azt kerestük, hogy a helyiek között kinek jelent meg szépirodalmi könyve, kötete. Lehetett az verses gyűjtemény, novelláskötet vagy nagyregény.
Mindkét irányú kutatásban a legfontosabb szempont az volt, hogy a gyűjtött adat szépirodalmi legyen. Ezért jelen témába nem fért bele, hogy néprajzi vonatkozású irodalmi műveket is idesoroljak, mert azok a néprajzi témához tartoznak.
Füzesabony – Földrajzi környezet
A település a megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon helyezkedik el. Magát Füzesabonyt az Eger- és Laskó patakok fogják közre. Területe délnek lejtő üledékes síkság, melynek kialakításában az említett patakok (ill. ősvízrajzi elődeik) vettek részt. A legnagyobb tengerszint feletti magasság 137 m (a határ legészakibb pontja), két kiemelkedése a Mogyoróstető és a Kettőshalom.
Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, a csapadék évi összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 9,8-9,9°C, a évi napsütéses órák száma 1930-1950. A leggyakrabban keleti, északkeleti és nyugati szél fúj.
A két vízfolyás mellett kisebb mocsarak és vízállások találhatók a határban. A talajvíz 2-4 m mélységben van, az artézi kutak száma nagy.
A település határában füzes-nyáras ligetek, ártéri erdőmaradványok, lágyszárú fajok találhatók. Erdőterülete 2-3 %. Kisvadak, madárfajok, hüllők, rágcsálók, rovarok élnek határában.
Talajai a csernozjom barna erdőtalajok, az agyagon képződött réti talajok.
A határ keleti felében vélhetően lignittelep húzódik, kavics és homokbányájának készletei jelentősek.
A terület enyhe szeizmicitású.
Hevesi-sík
A kistáj Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén helyezkedik el, területe 1000 km2. A Tisza-Tarna-Rima mente települései közül 17 fekszik a Hevesi-síkon.
A Hevesi-sík 86-202 m közötti tengerszint feletti magasságú, hordalékkúp-síkság, amelyet az Eger és a Laskó alakított ki. A felszín enyhén dél felé lejt. Északi pereme hegységelőtéri hordalékkúp-síkság. Keleten nehezen különíthető el a Borsodi-síktól.
Felszíne alatt a 2000 m-t is meghaladó pannóniai üledék gyűlt össze. Erre vastag pleisztocén üledéksor települt (löszös iszap). A terület északi részén jelentősebb kavics- és homokkészlet fordul elő.
Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület. A csapadék évi összege 560-580 mm (délen csak 540-550 mm). Vízhiányos terület. A keleti, az északkeleti és a nyugati szél a leggyakoribb.
A területen kevés a vízfolyás. Természetes vízfolyása a Laskó, a csatornák közül a Tepély-Hídvégi-csatorna, a Sarud-Sajfoki-főcsatorna, a Hanyi-főcsatorna ágazzák be a kistájat. A kistájnak öt kisméretű állóvize van. A talajvíz mélysége 2, vagy 2-4 m közötti. Az artézi kutak száma nagy. Heves és Tiszanána 47 ill. 54°C-os meleg vízzel rendelkezik.
A Tiszántúli flórajárásba tartozó kistáj.
A talajok zöme löszös agyagon képződött csernozjom barna erdőtalaj, kovárványos barna erdőtalaj, réti csernozjom, szolonyeces réti talaj, valamint nagy százalékban szikes, vagy sóhatás alatti. A kistáj jellegzetes kultúrsztyep.
Földrajzi környezet
Heves megye DK-i részén három kistáj öleli fel a Tisza-Tarna-Rima mente 34 települését; a Gyöngyösi-, a Hevesi-sík és a Borsodi-mezőség. E kistájak földtörténeti múltjukra, természeti megjelenésükre, hasznosíthatóságukra vonatkozóan mutatnak különbözőségeket és azonosságokat is.
Füzesabony – Irodalom
CSERNYI MIKLÓS
Forrás- és irodalomjegyzék:
– http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=349&Itemid=3
CZEGLÉDI DÁVID
Forrás- és irodalomjegyzék:
– http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=400&Itemid=3
HEGEDŰS ERIKA
Hegedűs Erika költőként kezdte irodalmi pályafutását, aztán Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Örkény István nyomdokaiba lépve a próza felé fordult. A Tárlat című kötetére ez a fajta kettőség nagy mértékben jellemző is. Nevezhetjük novellás kötetnek, lírai naplójegyzetek gyűjteményének is. Ugyanis a kötetben található kisprózai írások a két műnem határán mozognak. Életképeket olvashatunk, de azok a legkevésbé sem idilliek. Érzékeny, paradox témákat feszeget bennük a költőnő. Teszi mindezt néha adatokkal teletűzdelve, mintha szociográfiai írás volna, vagy rendkívüli tömörséggel, fejlett arányérzékkel, ahogyan azt a verseknél tette a kezdetekben.
Forrás- és irodalomjegyzék:
– http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=403&Itemid=3
TISZAVÖLGYI ZSOLT
Forrás- és irodalomjegyzék:
– http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=405&Itemid=3
SÁRI GÁL IMRE
1923-ban született Füzesabonyban egy kisparaszti családban. 1945-ben szerzett tanítói oklevelet. Aztán 1956-ban emigrálni kényszerült, és Clevelandbe költözött. Emigrációjában 3 kötetet is megjelentetett, amelyekben az emigráns sors paradoxonáról ír. Civil életében szívsebészeti technikus volt. Néhány éve visszaköltözött Magyarországra. Itthon irodalmi lapok alapítójaként, szerkesztőjeként dolgozott, szülőfaluját többször meg is látogatta. 2006 szilveszterének napján hunyt el. Irodalmi hagyatékát a Füzesabonyi Városi Könyvtárra és a Miskolci Megyei Könyvtárra hagyományozta.
Forrás- és irodalomjegyzék:
– http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=414&Itemid=3
Füzesabony – Népviselet
Női viselet
A régi női viselet itt is az általános ingváll, mellény, szoknya összeállítás volt. Füzesabonyban hosszú, csaknem földig érő szoknyát viseltek, ami alá 10-12 alsószoknyát vettek. Az ujjas, ahogy itt nevezték kocó, a szoknya anyagából készült, nyakukba fehér fodrot kötöttek, ami alá gyakran csipke is került. Sokáig megmaradt a viseletben a selyem vállkendő a blúz fölé kötve, az asszonyoknál pedig a keménypapírra rádolgozott, szalaggal díszített főkötő. Ezüstrojttal szegélyezett bő selyemkötényt viseltek a szoknya fölött. A 20. század elején ünnepi alkalmakkor a fiatal lányok fehér slingelt szoknyát, ingvállat és kötényt viseltek.
-
- Füzesabonyi lakodalom. Képeslap. Az egri Baross Nyomda adta ki az 1920-as években. ( A Dobó István Vármúzeum Néprajzi adattárából)
-
- Füzesabonyi népviselet. Képeslap. Az egri Baross Nyomda adta ki az 1920-as években. ( A Dobó István Vármúzeum Néprajzi adattárából)
-
- Füzesabonyi pár. Képeslap. Az egri Baross Nyomda adta ki az 1920-as években. ( A Dobó István Vármúzeum Néprajzi adattárából)
Férfi viselet
A 20. század elején vászon gatya, ing, posztómellény alkotta a férfiak viseletét. Az ing fölött viselt lajbi pakfontból készült gömbölyű, fényes pitykével, hátán gépi tűzéssel (varrás) volt díszítve.
Füzesabony – Népi építészet
Füzesabonyban a hagyományos lakóházak három helyiséggel épültek, a tetőszerkezetük szarufás, torokgerendás szerkezetű volt, kontyetővel, amelyen elől füstlyukat alakítottak ki.
A boglyakemencék füstje a szabadkéményen távozott. Elterjedt volt a boldoganya: a mestergerendát alátámasztó oszlop, amely vagy a ház padlójára, vagy a kemence padkájára támaszkodott. A fából készült oszlopok fejezetét faragással díszítették. A búboskemence az 1930-as években kezd kimenni a divatból, amikor a nyári konyhákba kerülnek át a kemence funkciói.
A lakóházak falazata többféle anyagból készült: a kő, a döngölt fal, a vályog és a sövényfalazat egyaránt megtalálható volt a településen. A tető fedésére az 1960-as évekig használták a zsúpszalmát, a 20.század elején néhány házon a zsindely és a terméskőpala is előfordult.
Az istállónak két típusa volt ismert Füzesabonyban: a háztól különálló tüzelős ól, ahol középen vályogfallal épített „tüzellőben” tüzet is gyújtottak. A másik típus a lakóház végéhez épített gazdasági épület.
Füzesabony – Településnéprajz
A település két maggal rendelkezik: az Eger patak nyugati partján, a templom környékén, valamint a Laskó patak keleti partján, ahol a hagyomány szerint szintén állt egykor egy templom. Ez a két településrész az idők során összeépült. A vasútvonaltól északra a Telep kialakulása 1906-ban kezdődött.
A templom körül táblatelkekkel találkozunk, másutt a szalagtelek az általános, melyeken soros beépítés volt jellemző. A lakóházakat egy- egy portán egymás mögé építették a családtagok. A kétbeltelkes településre utaltak Füzesabony keleti részén azok a hosszú telkek, melyek egyik végén a lakóház, másik, távolra eső végén pedig az istálló állt.
Egykor, a településről kivezető utakon tüskés faágakból készített „sertekapuk” voltak, amelyek elsősorban az állatok elkóborlását akadályozták meg.
Füzesabony – Vallás, felekezetek
Már a pápai tizedjegyzék plébániával rendelkező helynek tünteti fel. Ekkor a hevesi főesperesi kerülethez tartozott. Patrocíniuma a 13–15. században Keresztelő Szent János volt. Római katolikus temploma 1733 körül már rossz állapotban volt, ezért Erdődy Gábor püspök újjáépíttette, 1735-ben felszentelte. 1815-ben Fischer érsek bővíttette. Plébániája az egri püspökség hevesi főesperességhez tartozott. Leányegyháza volt 1723 körül Besenyőtelek, 1733 körül Dormánd is. Az anyakönyveket 1711-től vezetik.
A középkorban Szikszó filiának is volt temploma, de az elpusztult. Az 1760 körül épült kápolnája leégett, 1844-ben történt a helyreállítása, titulusa Szent Vendel.
Eszterházy Károly püspök egyházlátogatásakor 1204 római katolikus lélek élt a faluban. A településen működő társulat volt a Confraternitas Chordigerorum (Kordások Társulata 1730), amely a világi közösség vallásos önkéntes szervezete volt. 1785-ben 1408 volt a római katolikusok száma.
Izraelita imaháza is volt.
1925-ben a lakosság vallás szerinti megoszlása: 5520 római katolikus, 12 görög katolikus, 89 református, 13 evangélikus és 182 izraelita volt.
A római katolikus anyaegyház az egri főegyházmegyéhez tartozik. A többi keresztény felekezetnek sem anya-, sem fiókegyháza nem volt. A görög katolikusok a hejőkeresztesi, a görög keletiek az egri, az evangélikusok és a reformátusok a maklári lelkészséghez tartoztak.
Füzesabony – Népesség, nemzetiségi viszonyok
1550-ben 12 házas férfi lakta. 1577-ben 7 telkes jobbágy és 5 zsellér lakója volt. 1588-ban már csak 3 telkes jobbágy lakott a faluban, 13 telek üresen állt.
1683-ban 16 jobbágytelket kitevő népesség lakott a faluban. 1686-ban elnéptelenedett a falu. Az 1700-as évek elején indult az újratelepülés. 1701-ben 32 felnőtt jobbágyférfi volt a falu lakója.
1715-ben 9 telkes jobbágyot és 7 zsellért írtak össze. 1720-ban 31, 1735-ben 34, 1748-ban 51, míg 1770-ben 115 volt a jobbágy és zsellérháztartások száma. 1771-ben 138 telkes jobbágyot és 22 zsellért, 1855-ben 280 telkes és 70 zsellért volt a faluban.
Míg 1787-ben 245 család élt 173 házban, addig 1851-ben 589 család 312 házban (6 urasági, 218 jobbágy 70, zsellérház).
A lélekszám alakulása:
| 1768 | 1775 | 1787 | 1806 | 1816 | 1821 | 1830 | 1840 | 1849 | 1860 | 1869 |
| 1226 fő | 1418 fő | 1554 fő | 1946 fő | 1961 fő | 2246 fő | 2337 fő | 2467 fő | 2656 fő | 3033 fő | 3475 fő |
Az 1920. évi népszámlálás szerint 5816 lélek élt a településen. Az 1925. évi összeírás szerint 6312 volt a lakosok száma. Ebből a belterületen 5447, Szikszó pusztán 369 ember élt. A nemzetiségi megoszlás: 5797 magyar, 7 német, 6 tót, 3 rutén. Összesen 1066 ház volt, 1698 lakásrésszel, ebből Szikszó pusztán 5 ház volt 72 lakrésszel.
Állami és más középületek: községháza, segédjegyzői lakás, rendőrszoba és toloncház, tűzoltószertár, jegyzői lakás és gazdasági épülete, csendőrlaktanya és melléképületei, orvosi lakás és melléképületei, járványkórház, 3 községi bérház, templom, 1 kápolna, plébánia és melléképületei, római katolikus 3 tantermes iskola és tanítói lakás a Piactéren, római katolikus iskola és tanítói lakás a Vasvégben, római katolikus kántori iskola, római katolikus kántorlakás és melléképületei, római katolikus 2 tanítói lakás, római katolikus 2 tantermű iskola az Alvégben, római katolikus és tanítói lakás a Telepen, római katolikus iskola és tanítói lakás Szikszó pusztán, római katolikus harangozólak és melléképületei, izraelita imaház, izraelita iskola, pénzügyőri bérlaktanya, MÁV-indóház, MÁV-tisztviselői lak, MÁV-fürdő, MÁV-őrházak, MÁV-osztálymérnökség, MÁV-osztálymérnöki lakás és melléképülete, MÁV-pályafelvigyázói iroda, MÁV-műhelyek, állami útkaparóház.
Az 1930-as évek elején lakóinak száma már 6398 volt, ebből Szikszó pusztán 286 ember élt. A lakóházak száma is megnőtt, 1346 ház 2044 lakrésszel. Szikszó pusztán ugyanúgy 5 ház volt, de már 88 lakrésszel.
Füzesabony – Birtoklástörténet
Az 1546. évi adóösszeírás az egri püspökség birtokaként jegyzi a falut. 1596 után három évtizedre világi birtokosok szedték javait. 1631-ben sikerült Pyber püspöknek visszaváltania a falu birtokjogát. Ekkor a faluhoz tarozó Kisbuda még Buda néven önálló helység volt, ugyancsak az egri püspök birtokában. 1848-ig az egri érsekség (1804-től) földesúri hatóság alá tartozott a település a pusztával egyetemben.
1897-ben birtokosok:
Bocsi István, Kassai Római Katolikus Püspökség 272 k.h.
Gál Márton 103. k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 4111 k.h.
Jankovich Dezsőné 148 k.h.
Veinreich György, Kassai Római Katolikus Püspökség 270 k.h.
Zele Antal, Kassai Római Katolikus Püspökség 224 k.h.
Gál Márton 103. k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 4111 k.h.
Jankovich Dezsőné 148 k.h.
Veinreich György, Kassai Római Katolikus Püspökség 270 k.h.
Zele Antal, Kassai Római Katolikus Püspökség 224 k.h.
1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:
Egri Római Katolikus Érsekség 2490 k.h.
Füzesabony község úrbéresei 448 k.h.
Füzesabony község úrbéresei 448 k.h.
1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:
Egri Római Katolikus Érsekség 2036 k.h.
Füzesabony község 175 k.h.
Füzesabonyi Közbirtokosság 428 k.h
MÁV 131 k.h.
Füzesabony község 175 k.h.
Füzesabonyi Közbirtokosság 428 k.h
MÁV 131 k.h.
Füzesabony – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak
Neve a besenyő (?) Aba személynévből származik (vö. atya, ’ős’ tiszteleti jelzővel). A település már a 9-10. században létezhetett. A Füzes– előtag, megkülönböztető jelző, a jellemző növényzet alapján.
Határában teljes területével Szikszó elpusztult falu, területük egy részével Keresztesfölde, Izsépfája, Buda, Endréd, Kisbuda egykori falvak helyezkedtek el.
Füzesabony – Címer, pecsét
Az 1744. évi pecséten élével lefelé fekvő ekevas, felette fűzvessző és a nap, körirata: Füzes Abony 1744.
Füzesabony pecsétje
A város címere az 1744. és az 1901. évi pecsét felhasználásával készült: háromszögű pajzs, alsó zöld mezejében hét darab aranyszínű legyezőszerűen szétterülő bimbós fűzfavessző, felső kék mezejében 16 sugarú lebegő kerek aranyszínű mosolygó nap.
Füzesabony címere
Füzesabony – Első írásos, okleveles említés
1261: Obon