Játék
Keresés:
Bármelyikre Összesre

Az összes település

span style=”display: none;”>5.08 Tófalu – Gazdaságtörténet

Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

1549-ben a dézsmajegyzék szerint 12 fő fizetett őszi búzából és méhrajok szaporulata után tizedet. Ekkor már török részre is adóztak, búza, kétszeres, káposzta, méhkas mellett must és sertés adót fizettek, továbbá kincstári rét és kétkerekű malom után is fizetniük kellett. 1552-ben elnéptelenedett, 1564-től az ónodi uradalom tartozéka lett. 1683–1686 között ismét elhagyták lakói, 1696-től települt újra. Lakói ebben az időszakban pálinkafőzéssel és erdei fakitermeléssel foglalkoztak. A szántóterületeket évenkénti újraosztásos rendszerben használták. 1766-ban úrbéri szerződést kötöttek a Grassalkovich-uradalommal, mely szerint a jobbágyok földesúri és egyházi adójukat terményeikből, gabonából, borsóból, lencséből, kenderből, kukoricából, dohányból, káposztából, tökből, lenmagból, babból és bárányszaporulatból természetben fizetik meg, robotolni kötelesek három napot, melyet pénzen is megválthattak. 1770-ben szabályos telekrendszer szerint használták a határt. A Tófalusi hegyen 50 gazda művelte a 135 kapás szőlőt. 1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 10 kaszás rétet adtak.

1800-ban a jobbágyok bérbe vették a majorsági szántóföldeket. Ekkor minősítették majorsági földekké a kertaljai dohányföldeket, melyek után szintén adót kellett fizetniük. A tagosítási és birtokelkülönözési pert 1839-ben indították meg, melyet 1859-ben zártak le. A 338 hold kertaljai és maradványföldeket váltság ellenében meghagyták használóik birtokában, a legelőből pedig minden egész telekhez 7 holdat jutattak.

A 20. század első harmadában fő termesztett növényei a búza és kukorica voltak, mellette zöldtakarmány, árpa, burgonya, dinnye, dohány, hüvelyes növények és len termeléssel is foglalkoztak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1896 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 2521 1610   165 51 493      
1897 2477 2002 56 23 272 6 118
1935 2519 1997 68 19 41 262 3 129

A vizsgált időszakban a szántóföldi művelés alá vont területek növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 63,86 %-ról 1935-re 79,27 %-ra növekedett. Mindennek forrása a rét és legelőterületek voltak, ezek feltörésével és szántóföldi művelésbe vonásával növelték meg művelhető területeiket.

A gazdaságok száma 1897-ben 268, 1935-ben 529 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 200–500 kh nagyságú birtokból 1 volt, 100–200 kh területű gazdaságból kettőt számláltak. 20–50 kh nagyságú birtokos 3 volt, 10–20 kh területű birtoka 25 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 88 volt, 1–5 kh között területe 243 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 167, közülük 34 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás feltételeit a rét és legelőterületek biztosították. A 19. században a juh, a szarvasmarha és a ló állománya volt jelentősebb. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította a földművelésben és áruszállításban. A sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
  1897 1925 1935
Szarvasmarha 239 290 362
249 211 190
Sertés 175 356 726
Juh 632 16 14
Baromfi 2111    
Méhcsaládok 9    

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 1 kovács, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 cipész, 1 mészáros és 1 egyéb ipari foglakozású került összeírásra. 1925-ben az iparosok száma 14 volt, 5 féle szakmát képviseltek: asztalos 3, cipész 5, kovács 3, kerékgyártó 2, bodnár 1.

Vásár és piactartási joggal a település nem rendelkezett, a szomszédos Kál és Kápolna piacán árusítottak. 1906-ban 3 kereskedőt írtak össze a faluban. 1925-ben 3 szatócsbolt és 2 kocsma működött a településen. A helyi kereskedelem és értékesítés elősegítésére 1907-ben megalapították a Tófalui Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.

span style=”display: none;”>5.08 Tarnabod – Gazdaságtörténet

Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1549-ben 9fő fizetett őszi gabonából tizedet, 3 személy pedig bárányszaporulata után adózott. Ekkor már a török részre is adóztak, 11 házban lakó 22 nős férfi fizetett búza, kétszeres, méhkas, sertés után kivetett adót. Fizetniük kellett Turcsányi Zsigmond kétkerekű malma után is. 1552-ben, Eger török ostromakor lakói elhagyták, pár év elteltével már újra népes. 1556-ban 9 tarnabodi lakos adott őszi, tavaszi gabonából dézsmát, báránytizedet 1 ember fizetett.

A 16. század közepén kisnemesek és taksás jobbágyok lakták, az 1672. évi összeírás kuriális faluként említi. 1685-ben lakói az adófizetés elől elmenekültek. 1696-ban újra népes, továbbra is kisnemesek lakták.

1725-ben a határt kétnyomásos rendszerben használták, legelőterületet Kál határában béreltek. Az apáti országút Bod felőli részeken a szántókat a közbirtokosok és jobbágyaik egyenlő arányban egymás között felosztva, azaz szabályozott telekrendszerben művelték, a külső határrészeket igaerő nagysága alapján évenként újraosztva dolgozták. Ezen a területen tavaszi gabonát és dinnyét ültettek.

1770-ben a kilenc úrbéri kérdőpontra adott válaszok szerint a Haller és Almásy részek jobbágyai földesúri adót fizettek búzából, árpából, zabból, káposztából, dohányból és bárányból, robotot szükség szerint végeztek. A többi kisebb birtokrészek lakói jobbágyszolgáltatásaikat pénzzel váltották meg. A település telki állománya 19 darab 26 holdas egész telek és 4 darab 13 holdas féltelek volt.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát negyedik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 32 kishold szántóföldet és 12 kaszás rétet adtak. 1790 után a falu határában lévő 223 katasztrális hold területű majorsági földeket a jobbágyok használatába adták, így az úrbéri telkek száma nőtt. A birtokelkülönözés és tagosítás ügyében 1844-ben indított per 1859-ben fejeződött be: E szerint az úrbérrendezés utáni telkeket elismerték, a 25 hold maradványföld megváltás ellenében a jobbágyok kezén maradt, a 186 hold legelőt felosztva minden egész telekhez 6 holdat adtak. A 20. század első harmadában Az 1930-as évek közepén a szántóföldi növénytermesztésben jellemző volt a búza, kisebb területeken kukoricát, rozst, zöldtakarmányt, cukor- és takarmányrépát ültettek. Dinnyét és dohányt is sokan termesztettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 1804 1093 342 267
1897 1787 1382 40 293 17 17 1 37
1935 1754 1360 64 92 48 143 47

A gazdaságok száma 1897-ben 143, 1935-ben 342 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 100–200 kh területű birtokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 5-en rendelkeztek, 20–50 kh terület nagyságú birtokos 10 volt, 10–20 kh területű birtoka 11 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 58 volt, 1–5 kh között területe 116 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 141, közülük 98 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A szűk legelőterület miatt az állattartás nem vált meghatározó ágazattá. A 20. században nagyobb számban szarvasmarhát tartottak, melyet részben hízva értékesítettek, részben tejtermelésre hasznosítottak. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)
1897 1925 1935
Szarvasmarha 242 413 409
220 170 175
Sertés 498 256 421
Juh 352
Baromfi 2317
Méhcsaládok 111

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1675-ben a település kovácsmesteréről tesz említést egy összeírás. 1906-ban 1 kovács és 1 mészáros élt a faluban. 1925-ben 12 iparos, 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 1 borbély, 2 cipész, 3 cséplőgépes és 2 olajütő dolgozott a településen.

 

Vásár és piactartási joggal a település nem rendelkezett, a szomszédos Kál piacán árusítottak. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze. A helyi kereskedelem és értékesítés elősegítésére 1902-ben alakult meg a Tarnabodi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, mely 1925-ben már Hangya Szövetkezetként 1 kocsmát és egy vegyeskereskedést tartott fenn. 1933-ban még egy szatócsbolt nyílt, s az Eger és Vidéke Tejszövetkezet tejgyűjtő telepet hozott létre.

4 Kál – Régészeti áttekintés

Kál, Réti-lapos

A lelőhelyen ahol, a Csörsz-árok találkozik a Tarna patakkal őskori kerámiákat gyűjtöttek. (Kalicz Nándor 1962.)

 

Kál, 106-os pihenőhely

M3-as autópálya 106-os km szelvényénél a kétoldali pihenő ÉK-i oldalán bronzkori, szarmata és középkori edénytöredékek kerültek elő (Fodor László terepbejárása 1999.)

 

Kál, Legelő I.

Kál községtől D-re a Heves felé vezető út melletti homokbányában a teljesen feltárt, árokrendszerrel övezett 10. századi temetőn kívül, szarmata sírok és néhány preszkíta temetkezés is volt. (Szabó János Győző és Kovács Béla ásatása 1966-1967.)

 

Kál, Legelő II.

Kál község belterületétől DNy-ra 1,5 km, a Tarna patak Ny-i irányú kanyarulatában, egy hátságon található lelőhelyen bronzkori, vaskori, szarmata és Árpád-kori települések objektumait tárták fel. (Ács Csilla ásatása 1994-1995.)

 

Kál, Legelő III.

Kál község belterületétől 1 km DNy-i irányban lévő hátság K-i oldalán található lelőhelyen bronzkori, népvándorlás kori és 10. századi temetkezéseket tártak fel. (Szabó János József ásatása 1993-1994.)

 

Kál, Szabari tanya

Kál határának DK-i részén a Kiss-tanya közelében egy ÉNy-DK-i hátságon szarmata és avar települések házai és gazdasági objektumai láttak napvilágot. (Ács Csilla ásatása 1995., Farkas Csilla és Váradi Adél ásatása 1997.)

 

Kál, Akasztópart

Az őskőri lelőhely Kál belterületétől D-re 1 km-re egy 30-40 m átmérőjű halmon található. (Fodor László ásatása 1994.)

 

Kál, Kályi fertő

Kál határábanCsörsz-ároktól és Szent Vendel szobortól É-ra szarmata telep és temető, valamint avar teleprészlet került feltárásra. (Ács Csilla ásatása 1995.)

 

Kál, Mayer-tanya

Kál határában a Csörsz ároktól É-ra a füzesabonyi földúttó 200 m-re a kissé kiemelkedő dombháton szarmata település objektumait bontották ki. (Ács Csilla ásatása 1995.)

6.02 Zaránk – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Tituláris szentje: Szent Imre herceg

későbarokk

1782

Műemléki védelem alatt nem áll

Szent Imre út

 

A község nem bővelkedik műemlék épületekkel, hisz mint hajdani jobbágyfalu, lakói nem rendelkeztek olyan anyagi erővel, hogy évszázadokig fennmaradó épületeket építsenek. Építészetileg és művészettörténetileg a legjelentősebb épülete a Szent Imre titulusú római katolikus templom. A mai templom helyén egy korábbi állt, melyet 1720 körül felújítottak. Az akkori egyházjelentés szerint anyaegyház volt, de a következő templomra vonatkozó adat szerint (1732) már Tarnaméra fíliája [EÉrsEgyhL. archvet. no. 934.]. Az 1746-os canonica visitatio szerint a templom homlokzati falán repedések keletkeztek, az 1766-os jelentés pedig teljes elhanyagoltságáról írt [EÉrsEgyhL.canvis. 1746.1866.]. 1777-ből egy névtelenségben maradt kőműves által készített tervrajzról maradt fenn értesülés, melyet a boconádi plébános küldött be az egri püspökséghez. Ezután 1779-ben megkezdték az új templom építését. Az építkezés 1782-ben fejeződött be [EÉrsEgyhL. archvet. no. 895.], de jelenleg nem tudható, hogy a régi templom maradványait milyen mértékben használták fel az új falazásakor. Egy 1819-es egyházlátogatási jegyzőkönyv részletesen leírta a templomot: akkor két oltára, orgonája és három harangja (közülük kettő évszámmal: 1744. és 1784.), és szép keresztelőkútja volt, az épület alatt pedig a Szeleczky család kriptája helyezkedett el. Ekkor fa haranglábja és kőtornya is volt [EÉrsEgyhL. canvis. 1819.]. 1810-12 között a hitközséget Tarnaméra fíliájaként írták össze. A jelentések szerint az épület teteje már az 1800-as évek elején megrongálódott, melynek kijavításáról 1815-ben és 1825-ben is jelentés tettek [EÉrsEgyhL. Alsőhevesi esp. ker. lát. jkv.]. A templom restaurálásáról egy 1834-es feljegyzés azt állítja, hogy az előző évben történt meg. 1840-ben a torony (a fa harangláb) egy viharban megsérült, azt Hartnamm Lipót gyöngyösi ácsmester állította helyre 467 forintért [EÉrsEgyhL. Tarnamérai plebir.]. Az 1852-es évi mérnöki szemle a templomot jó karban lévő erős épületnek mondta [EÉrsEgyhL. Recski plebir.]. 1955-ben felújították.

A főút mellett egy kertben áll. Terméskőből épült, vakolt, viszonylag egyszerű kiképzésű, DNy-ÉK-i tájolású templom. Főhomlokzatán a torony enyhe rizalittal lép előre, középen füles, volutás, záróköves, kőből faragott bejárattal. A faajtószárnyán szép barokk kilincs. Az ajtó felett, magasan egy hegedű-ablakon áramlik be a fény az orgonakarzatra. Lesarkított toronytestén körben szegmentíves záródású könyöklőpárkányos egyszerű ablakok felett golyvázott főpárkány zárja le az épületet. A tornyot hagymaidomú sisak koronázza. A hajó oldalain két-két magasra helyezett egyszerű szegmetíves ablak van. A hajóhoz keskeny szentély illeszkedik, melyhez sekrestye kapcsolódik. A sekrestye külső falában, a szentélyablak mellett, Balogfalvi Czóbel Miklós domborműves, karddal, babérkoszorúval, szalaggal ékesített 1839-es síremléke (epitáfiuma) látható.

A torony alatti csehsüveg-boltozatos előcsarnokból lehet feljutni a karzatra és a toronyba. Innen nyílik a kőkeretes későbarokk ajtó is a templomhajóba. A falazott, árkádíves karzat két párkányfejezetes pilléren nyugszik. A hajó két boltszakasza hármas tagolású, golyvázott párkányban végződő tartópilléreken nyugvó csehsüveg-boltozattal fedett. A szentélyhez közeli falszakaszon kialakított fülkék egyikében a szószék, a bal oldaliban a mellékoltár kapott helyet. A szentélyt kosáríves diadalív köti a hajóhoz. Az egy lépcsővel emelt szentélyt csehsüveg-boltozatos fedéssel látták el. A barokkos díszítőfestéssel kialakított kör alakú képmezőben megfestett freskó Szent Imre Szűz Mária, a magyarok Nagy Asszonya előtti ájtatosságát ábrázolja. A lépcsőzeten térdelő Imre felajánlja szűzi életét, gesztusát egy liliomot és egy hercegi koronát tartó angyal egészíti ki. Nevelője, Szent Gellért, benedekrendi szerzetes, imádságával erősíti meg a fiatal királyfi felajánlását. A szentély bal oldali falmezejét az utolsó vacsora jelenete díszíti.

A főoltár koporsó alakú barokk kő-sztipeszén lévő tabernákulum nem képvisel művészi értéket. Az egyszerű keretbe foglalt, félköríves záródású oltárkép (olaj-vászon) már figyelemre méltóbb. Szent Imre neveltetését, tanítását ábrázolja a barokkos képi elemeket elhagyva, klasszicizáló eleganciával. Bizonyos feltételezések Kovács Mihály (1818-1892) életművébe sorolják, a legmodernebb életrajzi oeuvre-katalógus azonban nem sorolja e kiváló művész életművébe.

A diadalív bal oldalán áll a mellékoltár. A rajta elhelyezett, barokkos, törtíves, részben aranyozott keretbe foglalt festmény készítőjét sem ismerjük. A kora-reneszászban kialakult Pietá képtípus egy különleges variációját ábrázolja. A keresztfa előtt ülő Mária, mint egy áldozati testet emeli fel fiát, az elnehezült test megtartásában két angyal van a segítségére.

A diadalív másik oldalán, a sekrestyéből kialakított feljárattal, van elhelyezve az egyszerű copf stílusú szószék. Hengeres kosara fölött patkó alakú hangvetővel, fogrovatos, meanderes és füzérdísz díszítéssel, tetején kereszttel. A fehér-arany keresztelőkút empire stílusban készült, kő lábazaton fa kútházzal. Tartóoszlopa köré kígyó tekeredik. Ovális, gerezdes, füzérdíszes a tála, hengeres kútháza füzérekkel, rozettákkal díszített, peremén fogrovatos a párkány. Fent a keresztelést ábrázoló szoborcsoport. Az orgonaház klasszicista edikula alakú építménye angyalfejekkel és rózsafüzérekkel van díszítve.

 

Szent VENDEL-szobor

1904

Műemléki védelem alatt nem áll

templomkert

faragta: Bali (Baly) György jászberényi kőfaragó

 

A templomkertben áll. Vállán köpeny, oldalán derékszíjhoz rögzített szépen faragott kulacs és tarisznya lóg, fején kalap. Kezét kulcsolva imára emeli főpásztori botját tartva. Lábánál báránnyal és fatörzzsel ábrázolták. A szobrot Juhász János zaránki földműves 1904-ben 500 korona költséggel faragtatta, a fenntartási alapba 40 koronát helyezett.

Felirata:

Isten dicsőségére állíttatták

JUHÁSZ JÁNOS

ÉS NEJE

MOLNÁR VERON

édes anyuk

SZŰCS TERÉZIA

Dicsőséges Szent VENDEL

Könyörögj érettünk

1904.

Bali Gy. J.berény Vasárut

 

Nepomuki Szent János

Műemléki védelem alatt nem áll

templomkert

 

Páduai Szent Antal

Műemléki védelem alatt nem áll

templomkert

 

Temetői Kereszt

barokk

1779

Műemléki védelem alatt nem áll

A temetői kőkereszt egyszerű, barokk kőpilléren áll, talapzaton a következő felirattal: 1779 CSINTALAN JOSEP CSINÁLTATA.

 

II. világháborús emlékmű

A falu központjában a parkban kapott helyet.

6.02 Újlőrincfalva – Művészettörténet

A II. József rendeletére 1782-ben készült úgynevezett Pfarr-Topographie egyházmegyei összeírás adatai szerint a településen a vallási hovatartozás vonatkozásában a lakosok csupán 30,9 százaléka tartozott a katolikus egyházhoz. Vagyis a 188 lélekből csupán 58 fő. A többiek a megreformált hitet vallották. A plébánia majdhogynem egy óra járásra volt a falutól, a titulusa Tanító Krisztus volt. 1936-ban Juhász Alajos igazgató-tanító Tiszahalász történetét megörökítő leírásában a település hitéletéről pedig a következőket írta le: „Két felekezet volt. Papjuk bizony egy sem volt, így is megfértek egymás mellett békességben. Olyan a magyar, mint a nyárfatőke. Nem hasad az ketté, ha éket nem vernek közé… Templomuk is csak afféle vályogviskó volt, de a buzgóság annál nagyobb.” A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 1863-ban készült települési helynévvizsgálat alkalmával Saáry Ágoston jegyző egzaktabb adatai szerint a falu „lakossága 370 lélekből áll, ezek között 250 római katolikus, 120 református vallású. Templom nincs. Egyházilag az elsők Sarud községhez, utóbbiak Poroszló mezővároshoz tartoznak. Iskolája mindkét vallásfelekezetnek van.”

Az 1881-re „felépült új falu” lakosai a 20. század elején kezdtek el azon gondolkodni, hogy saját templomuk legyen.

 

Református templom

1903

Műemléki felügyelet alatt nem áll

Tervezte: Mátray Sándor egri építész

Harangja: 1764. Josep Steinstock (Tiszaszőlős korábbi harangja)

 

Először a reformátusok vállaltak nagy áldozatot, hogy az új faluhelyen végre felépüljön templomuk. A 18. századi források utaltak rá, hogy 1675-ben már állt egy „gerendából készült imakunyhó”, melyet a megreformált hitre áttértek használtak. Feltehetően ez volt az az imahely, melyet 1739-ben a katolikusoknak átadtak, s amely 1752-ben életveszélyes állapota miatt használhatatlanná vált. Tiszahalász pusztulása után, az új falu felépítésével egy időben, a reformátusok azonnal hozzáláttak a templomalap gyűjtéséhez. Ez meglehetősen lassan gyarapodott, az 1884-es presbiteri gyűlés leltárjegyzéke szerint az ingóságok mellett ekkor „negyven darab kötvény, az egyház kamatra kiadott tőkepénzéről” létezett. Az újlőrincfalvi református egyház felszerelése a kor hasonló gyülekezeteihez képest igen gazdag volt, s többségük még az áttelepedés előtt készült. Az énekeskönyvek, az ón kanna (18. század), két kancsó, melyből a szőlőlevelekkel és kancsóval díszített 1856-ban készült. Felirata: „Tisza Halászi Eklézsija számára készítetet Tisza Füreden Kesz nyuzó Gáspár 1856dik évb.” Vagya magyar mester által készített aranyozott és ezüstözött réz úrvacsorapohár a 16. századból, illetve a török motívumokkal díszített 17. századi ezüstözött úrvacsoratányér érdemel említést.

A presbitériumi iratok szerint 1891-ben már 2287 forintja és 58 krajcárja volt a közösségnek, s már felvetődött bennük, hogy az ideiglenes segédlelkész helyett lelkésztanító őrködjön a katolikus tengerben élő kevés számú református lélek és a materiális gyülekezeti vagyon felett. A leendő lelkésznek 41 hold szántót, egy „tisztességes házat 900 négyszögöl telken” és 558 forintos fizetést ajánlottak.

A templomépítés az 1898. december 27-i presbitériumi gyűlésen fogalmazódott meg. Béky János lelkészre és Nagy János gondnokra hárult a feladat, hogy alkalmas időjárás lévén a kőszállításra, kérjék meg az esperesi beleegyezést, s kezdjenek tárgyalásokat Mátray Sándor egri építésszel. Az 1899. januári tanácskozáson kiderült, hogy az esperes nem ellenzi a templomépítést, de felhívta a figyelmet az iskola és a lelkészlak tetőszerkezetének rossz állapotára, és bővítésének szükségességére is, s emellett aggodalmát fejezte ki, miszerint az építkezés „igencsak próbára teheti majd a kisszámú közösség teherbíró képességét”.

Mátray Sándor 1899. április 9-én mutatta be az épület terveit a gyülekezetnek. A költségek magasnak mutatkoztak, mégis elkezdődött az építkezés. Az alapozási munkák után 1902. július 28-án kötötték meg a szerződést a poroszlói Vörös János téglamesterrel 100.000 első és másodosztályú tégla elkészítésére. A hívek közmunkával járultak hozzá a templomépítkezéshez, bár voltak olyanok, akik a rájuk eső kötelező részt megtagadták. 1903. március 30-án döntött a presbitérium a tisza-szőlősi harang átvételéről, amit Hőnig Frigyes az egyházuk javára felajánlott. A harang felirata: „Tisza Szőlősi reform. szt. eklezsia tsinál 1764. Josep Steinstock”. A harang átalakítása 140 koronába került, s az egyháztagok egyöntetű döntése alapján saját maguk vásárolták meg hitelből, „2-3 év tőkekamat kitörlesztéssel”. A második harangot 1936-ban vásárolták meg gyűjtésből. 1903 májusában kapta meg munkájáért Mátray az utolsó részletet, 3000 Ft-ot. A teljes vállalt összeg 10.000 forint volt.

1903. október 18-án avatták fel az egyszerű, homlokzati tornyos templomot.

 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

1938

Titulusa: Kisboldogasszony

Műemléki felügyelet alatt nem áll

Építtette: Szmrecsányi Alajos egri érsek

 

A templom építésére vonatkozó iratok nem ismertek, néhány adatból mégis felvázolható a római katolikus hívek templomának létrejötte. A falu 19. század végi áttelepítésekor egy 600 négyszögöles területet jelöltek ki a leendő templom számára, de az építkezés az elszenvedett árvízkárok után természetesen nem kezdődött el. 1890 áprilisában a sarudi plébános, Újhelyi Alajos a következőket írta le: „A lőrinczfalvi római katolikus hitközség a kitelepítéskor igen mostoha sorban részesült, sem a templom, sem az iskola egy talpalatnyi birtokot nem kapott, úgyhogy csupán a 600 négyszögöl templomhelye és szikes-rossz talajú temetője van. Mindezek dacára ez évtől a templomnak két forint másodosztályú adót kell fizetni, jólehet annak 600 négyszögölnyi templomhelyét bérbe nem vette senki, mert köztéren, kerítetlenül lévén nem használható. A temető csekély évi haszna az iskolára, mint imahelyre fordíttatik.” A lőrincfalvi katolikusok tehát iskolájukban kialakított imahelyet voltak kénytelenek használni. Harangot 1899-ben rendelték a budapesti Pocdech József utódainak harang- és ércöntödéjétől, melyért 22 forint 85 krajcárt fizettek.

A templom megépítését szolgáló gyűjtés csak 1901-ben indult el. Egy országos gyűjtés segítségével az első világháború előtt már 29-30.000 korona állt rendelkezésükre, amit takarékbetétbe és hadikölcsönbe fektettek. A pénz elértéktelenedése folytán a háború után ismét ott álltak a katolikusok vagyon nélkül, reményük ismét elveszett, mely helyzetet jól mutatja, hogy a pusztán álló területet 1926-ban átengedték a Levente Egyesület részére gyakorlótérül. „Lelkük mélyéből fakadó óhajuk, hogy a községben katolikus templom épüljön” Szmrecsányi Alajos egri érsek Őeminenciája segítségével teljesült, aki 25. éves érseki főpásztori jubileuma alkalmából és emlékére építtette fel az újlőrincfalviak templomát dr. Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspök indítványozására. A templom felszentelése a szent évben, 1938. szeptember 8-án történt Kis-Boldogasszony tiszteletére.

Az újlőrincfalvi katolikus közösség 1940-ig a sarudi plébánia fíliája volt, az egri érsek az év február 27-én emelte plébánia rangra, ellátása azonban ezután is Sarudról, majd Poroszlóról, később Tiszanánáról történt.

 

Az Óhalászi (Tiszahalászi) emlékkereszt

1848 – 1989-ben helyreállították

Műemléki felügyelet alatt nem áll

 

Temetőkereszt

1882

Műemléki felügyelet alatt nem áll

1882. március 21-én Bárány Ferenc azzal a kéréssel fordult az érsekséghez, hogy főpásztori engedélyt kérjen a temetőben egy kereszt felállítására. Leveléből kitűnik: „Az áttelepített halászi (Tiszahalász) róm. kath. hívőknek új és körülhatárolt temetője mindeddig nem lévén fölszentelve és így tulajdonképpen temetkezési helyök sem lévén (…) az árvíz sújtott lakosság áldozathozatalra nem lévén képes, abból mindaddig hiányzik isteni Megváltónk jelképe a Feszület.” A plébános a templom pénztárában meglévő 105 forint „felülbevételt” szánta a faragott kereszt és a temetőkapu elkészítésére, melyre engedélyt kért. Schlauch Lőrinc püspök természetesen beleegyezett a kérésbe.

A temetőben 1882-ben állították fel a feszületet.

 

Kereszt

1893

Műemléki felügyelet alatt nem áll

Faluközpont

 

Az árvíz sújtotta Tiszahalászról való áttelepítés 15. évfordulójára állította a falu közössége ezt a keresztet a település központjában. A tulajdonképpeni hálaadás, az életbenmaradás és a biztos Isteni segítséggel megvalósuló jövő szimbóluma lett. A keresztalapításhoz való tőkét a hívek még Tiszahalászról hozták magukkal, mint azt az új sarudi plébános, aki a falu katolikus lakosságának a lelkipásztora volt, 1892-es levelének sorai mutatják. „Lőrincfalva fiókegyházában a hívek a községi elöljárósággal egyeztetve egy kőkeresztet óhajtanak községükben felállítani. Hogy dicsérendő czéljokat könnyebben elérhessék, segélyül fel ajánlottam a régi elpusztult Tisza-halász községben létesített Barta-féle 10,50 forint kereszt-alapítványi tőkének az alapítványi hivatalnál 1886-ban elhelyezett 20 forint ipartőkének és mindkét tőkének ez év végéig kamatait.” Ezt a 32 forintot a sarudi plébános sajátjából még 20 forinttal ki is egészítette. A kereszt-alapítványi tőke egy 1811-ben Tiszahalász elején állított pléh-Krisztusos fakereszté volt, melyet az árvíz elpusztított, ám a fenntartási összeg még létezett. Újhelyi Lajos plébános tehát felhatalmazást kért és kapott a kereszt felállítására, mely a lakosok közös akaratából a falu védelmére fel is állíttatott és fel is szentelttetett.

 

Életfa – Óhalászi emlékoszlop

1994

alkotó: Huber András és Varga Géza
A falu szimbólumává vált, az ágakat, fatörzseket közvetlenül felhasználó, illetve a fa ember által átalakított elemivel, jelesül fazsindely-szerű lapocskákkal beborított faszobor: Életfa-szobor. E mű átmenet az élő és az élettelen tárgy, a természet és az ember alkotta mű között. Valójában műtárgy, de benne sűrűsödik mindaz, amit az organikus világ megtartó erejéről vallunk. Szimbóluma a pusztulás utáni feltámadásnak, az élni akarásnak – tehát az árvíz által elpusztított falu újjáéledésének. A műalkotás táblája szerint a község kitelepítésének 116. évfordulójára állíttatta a helyi önkormányzat 1994-ben. Az Országos Szerencsejáték Alap támogatásával Tisza-Halász emlékére alakították ki azt a parkot, amelyben a 11 és fél méter magas Életfa áll.

6.02 Tófalu – Művészettörténet

Római Katolikus templom

Titulusa: Szentháromság

1945-50, tornya: 1952

Kossuth út

Műemléki védelem alatt nem áll

Fő- és mellékoltárkép: Takács István

 

Tófalut 1352-ben említik először írott források önálló településként, a 16. századtól azonban a debrői uradalom, majd Ónod tartozéka. Középkori templomáról nincs adatunk. A falu Eger 1596-os eleste alkalmával elpusztult s visszavívásakor is elnéptelenedett. 1723-ban Tófalu Szentháromság tiszteletére szentelt, réginek mondott kőtemplomáról maradt fenn adat, szentélyének és sekrestyéjének falait az 1730-as években, majd 1746-ban is rossz állapotúnak, repedezettnek írták le. 1741-ben Grassalkovich Antal lett a falu birtokosa. Az új tulajdonos a gyakorlatilag lakatlan helységet más megyékből bevándorolt magyarokkal népesítette be, s nem sokkal ezután, az 1760-as évekből az egyre pusztuló épület helyén, új katolikus templomot építtetett. 1766-ban került felszentelésre szintén a Szentháromság tiszteletére. 1886-ban a templom tetőszerkezete villámcsapás következtében megsemmisült ugyan, de rövidesen helyreállították.

Ezt a templomot 1944. november 17-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották; ennek helyére 1950-ben, ugyancsak a Szentháromság tiszteletére épült fel az új templom. Az 1900-as évek elején készült postai képeslapok megőrizték a templom formáját, az új templom ennek mintájára épült fel. Az egyszerű, homlokzati tornyos templom közvetlenül a falu fő útja mellett áll.

A templom felrobbantására a volt káplán, Balogh Simon prépost, plébános a következőképpen emlékszik vissza a Tófalu község kalendáriuma című kiadványban. (Írta és szerkesztette: Farkas Éva és Tarnai Mária):

„Még 50 év után is megrendülten gondolok vissza mindarra, amit Tófalu 1944 novemberében, a hazánkon átvonuló front idején átélt. Megdöbbentett bennünket Kápolnán a hír, hogy Tófaluban felrobbantják a nemetek a templomot. A front még nem ért el hozzánk, ezért átmentem Tófaluba érdeklődni. Beszeltem ott egy német tiszttel, aki kijelentette, hogy nem fogják a templomot felrobbantani. Háborúban mindig a legrosszabbra kell készülni. Elvégeztem a szentmisét – az utolsót a régi templomban -, biztonságba helyeztem az Oltáriszentséget, gondoskodtunk a kelyhek, egyházi ruhák és felszerelések megőrzéséről. Aggodva vártuk a fejleményeket. Visszamentem Kápolnára és hamarosan bekövetkezett az az esztelen rombolás, amiben Tófalut részesítettek a kivonuló nemetek. Felrobbantották a templomot, az iskolát és az iskolán túl levő házakat. Kápolna felől, délen, jó néhány házat belülről felgyújtottak. Megmaradt a község közepe. Megmaradt a Községháza, a Hangya Szövetkezet épülete. Számunkra érthetetlen, megmagyarázhatatlan volt ez a rettenetes pusztítás.

Napokon keresztül a legnagyobb feszültségben éltünk, míg átvonult a front és csendesebb napok következtek. Emlékezetem szerint december 8-an, Szeplőtelen fogantatás ünnepén tudtam átmenni Tófaluba egy beteghez. Ott jöttek sietve hozzám, hogy a felrobbantott templom romjai közül szovjet katonák már felraktak a teherautóra egy harangot. Szerencse, hogy éppen ott volt egy tófalui ember, aki az I. világháborúban orosz fogoly volt és tudott oroszul, Ő tolmácsolt. Az orosz tiszt civilben tanító volt. Tanítóhiány miatt már második évben – a kápolnai munka mellett- osztályvezető tanító is voltam Erre hivatkozva kértem, mint pap is, könyörüljön e sokat szenvedett falun és ne vigyek el a harangot. Hajlott a kérésre, leszedette a harangot és helyette a templom falaiban levő összekötő vasakat raktuk fel a teherautóra. Nehéz hetek, nehéz hónapok következtek. Karácsonykor a Községháza tanácstermében volt a szentmise. Karácsonyt ünnepeltünk templom, iskola és néhány családi otthon nélkül. De az élet nem állhatott meg. A Hangya Szövetkezet nagyterme lett az iskola, és pótolta a templomot is. Itt ünnepeltük a Szent József-napi kisbúcsút és kértük Szent József pártfogását a sokat szenvedett falu lakóira, akik megmaradtak, egymás segítségére voltak, hittek, reménykedtek, és testvéri szeretettel voltak együtt az épen maradt otthonokban. (Mezőkövesd, 1994. október 31.)

Forrás: http://tofalu.hu/letoltes/2014/2014-01-07/tofalu-kozseg-kalendariuma.pdf

Az új templom felépítésérőlTarnai Béla kántor-tanító visszaemlékezését a Tófalu község kalendáriuma című kiadványban olvashatjuk. (Írta és szerkesztette: Farkas Éva és Tarnai Mária):

„1944 novemberében községünket eléri a front. A németeknek Tófalu és Aldebrő között van a védelmi vonaluk. Mivel a két falu nagyon közel van egymáshoz (a Kígyós patak választja el), a német hadvezetőség elrendeli Tófalu kiürítését és a falu elpusztítását. Megkezdték a házak felrobbantását, illetve felgyújtását. Áldozatul esett a robbantásnak az 1770-ben épült kedves templom és az 1930-as években épült 2 tantermes, tanítói lakásos iskola is. Az istentisztelet és az iskola a Hangya Szövetkezet helyiségében volt, nagyon mostoha körülmények között. 1948-ban államsegélyből felépült az iskola és a tanítás ott folyt. Ugyancsak ott tartották az istentiszteletet is. Az oltár fölött Rákosi, Lenin és Sztálin képei díszelegtek. (Az iskola igazgatója Kossuth, Széchenyi és Petőfi képeit rakta az oltár fölé, de a párttitkár felesége a tanítóval leszedette és a „kommunista szenteket” tette helyükbe). A hívek megbotránkoztak és azt mondták, hogy mindent elkövetnek, hogy templom épüljön. (Bebizonyosodott, hogy Isten a rosszból is jót hoz elő!)

A templomépítés ügyét egy igen vallásos család is szorgalmazta: Kakulya Antal és felesége. Ferences harmad rendiek voltak, és nagyon sok jót tettek. Kakulya bácsi egy ideiglenes kápolnát akart építeni, amelyhez a kis malmának az anyagát akarta felhasználni. (Később, amikor a templomépítés megkezdődött ideajándékozta a malom anyagát. Nagy segítség volt: gerenda, szarufa, lécek, tégla).

Az egyházközségi képviselőtestület Vágó Lajos kanonok-plébános elnöklete alatt úgy döntött, hogy a régi templom mintájára új templomot épít. A templomépítés költségeit a hívek adományaiból fedezi. A képviselőtestület megbízta Tarnai Béla kántort az anyag beszerzésével, Tarnai Bélánét pedig az adományok kezelésével és a munkák szervezésével.

1949 tavaszán megkezdődött a nagy munka. A templomépítést Pavlánszky Fülöp kápolnai kőművesmester vállalkozó kezdte, Gömöri József mérnök tervei alapján. Vezető kőműves Szanyi Miklós kompolti kőművesmester volt. (…) A hívek társadalmi munkával lelkesen, és adományukkal, anyaggal járultak hozzá az építéshez. Nagy segítség volt, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök kieszközölte a Honvédelmi Minisztériumban a Cser-erdőben levő honvédségi lőszerraktárak lebontását és a tófalui felrobbantott, felgyújtott házak tulajdonosainak való kiutalását. Két károsult család kapott egy raktárt, amit szétszedtek és hazaszállítottak. A templom is kapott raktárt. (A templom kegyura ugyanis gróf Károlyi Mihály földbirokos volt). Sok anyag, tégla, faanyag, pala, ablak jutott minden családnak, amely elég volt a lakóház felépítéséhez. Hatalmas, 10 m-es gerendák voltak a raktárakban. Ezeket használták fel az ácsok födémnek a templomnál. (A régi templom 10 m belvilágú volt. Az új templom belvilágát a 10 m-es gerendákhoz kellett alakítani, így 9 m lett).

Téglát a mátraderecskei téglagyárból kaptunk vagontételben. A miskolci MÁV Üzletvezetőségtől kaptunk vagon-kiállítási engedélyt, mivel Tófalunak nem volt vasútállomása. Mikor egy vagon tégla megérkezett, a hívek 40-50-en rövid idő alatt kidobálták a téglát, hogy fekbért ne kelljen fizetnünk. Szekereken egy-kettőre behordták a téglát. Csodálatos összefogás volt ez a hívek részéről.

Az építkezés 1949. július 4-én kezdődött. A nagy munka előtt imádkoztunk és harangoztunk. A harangok csodálatos módon megmaradtak a robbantás ellenére is. Simon Gyula templomgondnokék elásták a kántor kertjében. Mikor konszolidálódott a helyzet, a templomtéren állványra fölszerelték a két nagyobb harangot (a kis harang megrepedt a robbantáskor).

Az első követ Bocsa János helybeli kőművesmester helyezte el a már kiásott alapba. Ezután gyorsan ment a munka. A régi templom köveit felhasználva hamarosan készen lett az alapozás. Az alapkőletétel szertartását (az alapkő a templom délkeleti sarkán van) egy főesperes végezte. Az okmányban Vágó Lajos kanonok-plébános, Smidt János káplán, Simon Gyula templomgondnok és Tarnai Béla kántor szerepel.

A lábazat is elég hamar elkészült, majd a falazás következett. Egész nyáron folyt a munka. A hívek részéről mindig volt, aki segített a kőműveseknek. Szeptember elején a téglagyár már csak úgy adott téglát, ha mi rakjuk be a vagonba. A recski állomásfőnökség adott egy vagont. Egy szombati napon negyedmagammal a déli vonattal felmentünk a gyárba (Bíró József/Rici, Farkas Tibor és Halasi Imre voltak a társaim). A 6 ezer tégla berakása soká tartott és nem tudtunk aznap hazajönni. Az éjjelt a recski állomáson, a vonatban töltöttük. Hajnalban indult a vonat, vasárnap reggel értünk haza.

Bár gyűjtési engedélyt nem kaptunk, buzgó asszonyok ennek ellenére mentek gyűjteni a templomra. Szeptember első vasárnapján egy 5 főből álló asszony- és lánycsoport Verpelétre ment gyűjteni, de a rendőrség letartóztatta őket (Simon Józsefné, Bocsa Jánosné asszonyok, Bódi Olga, Domoszlai Margit és Hutter Mária lányok). Bocsa Jánosné egérutat nyert és hazajött, jelentette, hogy a többieket elfogták. Vasárnap délután engem is letartóztattak és bezártak a verpeléti rendőrségen. Az volt a vád ellenem, hogy én szerveztem meg a csoportot és küldtem gyűjteni. Milyen az isteni Gondviselés! Abban az időben, amikor a vád szerint a gyűjtést megszerveztem volna, Mátraderecskén negyed- magammal téglát raktam a vagonba. Így elejtették a vádat, az asszonyokat, lányokat megbüntették 20 Ft-ra, vagy 2 napi elzárásra. A gyűjtött kb. 170 Ft-ot elkobozta a rendőrség.

A gyár is beszüntette a téglaszállítást. Az építés megakadt. Körülbelül másfél hónapi szünet után az Építési Minisztérium kiutalt 2 vagon téglát a Délbudai Téglagyárakból a tófalui „református” egyházközségnek. (Akkor folyt a Mindszenty hercegprímás úr pere). A 2 vagon téglával készen állt a fal. (…).

A falazás befejeztével az ácsok kezdték a tetőszerkezet elkészítését. A gerendák, szelemenoszlopok, szarufák helyrehordásában a férfiak segítettek a két ácsnak. A tetőszerkezet is elég hamar elkészült. Két gyöngyösi palázómester is megkezdte a munkát. Ez már késő ősszel lett készen. A palát a cseri lőszerraktárakból nyertük. A hívek is sokat adtak.

Éppen karácsonyra került tető alá a templom. Az Urjézus karácsonyi ajándéka. Se mennyezet, se padlózat nem volt. Mégis boldogok voltunk, mert templomunk volt. Zsúfolásig megtelt az Isten háza az éjféli misére, mert az volt az első mise, amikor a Kis Jézus megszületett. Sokan sírtak örömükben, hogy 6 év után újból templomban ünnepelhették a (Kis Jézus) születését.

1950 telén tovább folyt a belső munka. A mennyezet készült el. A recski fatelepről vettünk széldeszkát, amit már a hó alól szedtünk elő és teherautó szállította haza. Tavasszal azután a felsőpadlás is elkészült és a deszkapadlásra a kápolnai Dohánybeváltótól kaptunk ingyen salakot, amit a hívek szekereken hoztak a templomtérre. A szentély padozatát egy Tamaszentmáriára való kőfaragó készítette műkővel. A templom hajóját mozaiklappal födtük le, amelyet Bocsa János bácsi rakott le Tarnai Béláné mintái nyomán. A lapokat a hívek hordták össze.

A berendezési tárgyak közül 5 pár templomi pad a miskolci kórház kápolnájából való, ez Balogh Simon volt kápolnai káplán, kórházlelkész érdeme. 5 pár padot később Herperger Sándorné ajándékozott a templomnak, a szószék is Herpergerék adománya. A főoltár Herperger Sándor asztalos remeke. A Szent József oltárt is ők csináltatták egy kompolti asztalossal. Később az oltárképek is elkészültek: a főoltáron a Szentháromság, a mellékoltáron Szent József képe. Mindkettőt Takács István, neves mezőkövesdi festő festette. A kórust szintén Herpergerné csináltatta. Mindketten sokat áldoztak a templomra. Áldja meg őket és minden közreműködőt a Mindenható!

A torony építése Sindel Ferenc plébános úr érdeme: 1952-ben készült el, Kati Imre debreceni vállalkozó munkája. A faanyagot a felnémeti fatelepről hoztuk. (A torony építése kb. 100 000 Ft-ba került). A külső vakolat Járdán József plébános alatt készült. Ugyancsak ő festette a szentély freskóit. Majd Szenes József plébános úr rövid működése után Nagy Béla kanonok-plébános úr működése alatt kapta meg a templom a mai szépségét kívül és belül (új vakolat, csatornázás, fűtés, egyéb korszerűsítések).

Isten áldása legyen mindazokon, akik templomunkért valamit is tettek.”

Forrás: http://tofalu.hu/letoltes/2014/2014-01-07/tofalu-kozseg-kalendariuma.pdf

 

Kereszt

barokk kőemlék

1781

Műemléki védelem alatt nem áll

A 18. század végéig a temető a mai templom körül volt. A temetőben a legrégebbi sírok a 19. század első feléből származnak. A Krisztus-keresztet a 18. században emelték. Hasáb alakú párkányos talapzatán, sziklát utánzó háttér előtt koponya, felette egyszerű, provinciális kőkorpusz. A talapzaton évszám: 1781.

 

Páduai Szent Antal-szobor

kőemlék

1908

Műemléki védelem alatt nem áll

A faragott, festett kőszobor lábazatos oszlopon áll. A lábazaton felirat. Az egyszerű fehér oszlopra helyezett festett kőszobor Szent Antalt ábrázolja: barna szerzetei ruhában, tonzúrás hajviselettel, kezében a gyermek Jézussal.

 

Mária-szobor

templomkertben

Műemléki védelem alatt nem áll

A kis barlang hátsó talapzatában a mai napig látható a II világháborúban a németek által felrobbantott templom két volutás épületdísze.

 

Emese álma – Honfoglalási emlékmű

1996

alkotó: Sebestyén János fafaragó

A Honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából állíttatott a templom melletti közparkban.

 

I. és II. világháborús emlékmű

temetőben

A háborúkban elesett falubéliek nevét őrzik az emléktáblák.

 

1956-os emlékoszlop

faragott kopjafa

6.02 Heves – Művészettörténet

Római katolikus templom

Titulusa: Keresztelő Szent János születése

Gótikus előzmények, barokk

1746-67, tornya: 1771-1774

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2241; régészeti lelőhely-azonosító: 67498

Erkel Ferenc út

Építtető: Gótikus előzményekre gr. Erdődy Gábor egri püspök és Haller Sámuel kegyúr

Mennyezetfreskó: Antoine Rosier, 1759 körül

Főoltárkép: Antoine Rosier, 1759 körül

Szószék: Taller József

 

Heves a középkorban főesperességi központ volt, tehát értelemszerűen templommal is kellett, hogy rendelkezzen. Ennek legkorábbi említése 1203-ból való, s titulusa megegyezett a hevesi templom jelenlegi titulusával: Keresztelő Szent János. Plébániatemplomáról is tudunk, Szent Márton titulussal, első okleveles említése: 1358 (Kovács Béla Tanulmányok Hevesről, 2001 – A hevesi főesperesség a középkorban. 88.). A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt főesperesi templomról meglétén kívül semmit sem tudunk, mert az ispáni vár helye is ismeretlen. Állhatott a várban, de a vár szomszédságában is. Védőszentjének kiválasztása utalhat eredeti keresztelő-egyház funkciójára. A településen álló Hitvalló Szent Márton tiszteletére szentelt plébánia templom román kori előzménye annak ellenére feltételezhető, hogy a barokk korban átépített templom 1969-es javításakor csak gótikus részek kerültek elő. Meglétére a templom melletti csatornaárok 2-3 méteres mélységéből 1966-ban megtalált, valaha elásott harang előkerülése és felirata a bizonyíték:

ANNO DOMINI MCCCCLXV

ISTA CAMPANA EST FACTA PER MAGISTRUM PAULUM

AD HONOREM SANCTI MARTINI CONFESSORIS DE HEVES

(Az Úr 1465. esztendejében készíttetett ez a harang Pál mester által a hevesi Szent Márton hitvalló tiszteletére) (Kovács Béla: 20. jegyzet)

Bél Mátyás (1684 – 1749), a „valamikori virágzó mezőváros (…) egykori jeles épületeinek romjai” között sorolta fel „a szilárd anyagból szépen megépített” Szent János templomot. A 15. század második felében épült gótikus templom „jelentős kőfalai” a török hódoltság után, és a felszabadító császári csapatok törököt kiűző gyújtogatása után tehát még álltak. „Ezek a templomfalak nemcsak azért figyelemre méltók, mert a város régi fényét mentették át az utókorra, hanem azért is, mert helyreállíthatók nem nagy költséggel” – folytatja Bél [Orsz. Széchenyi Kvt. Fol.Lat.3376.] (Bél Mátyás, 1968.90-91.). Ez, a jelentékeny méretű gótikus templom Rómer Flóris szerint, háromhajós lehetett. A török pusztítás utáni felújítására vonatkozó első adat 1718-ból való, miszerint a lassan benépesülő település első plébánosa, Sebestyén György kitisztíttatta és istentiszteletre alkalmassá tette [ELEgytvL. Canvis. 1819.]. Az anyakönyveket is ettől az időtől kezdték el vezetni, és rendszeressé vált a plébánosi szolgálat. A 18. században már keresztelő Szent János a plébániatemplom titulusa (s maradt azóta is), minden valószínűség szerint az egyházi hagyomány őrizte meg a főesperesi templom védőszentjének a nevét. Így 1720-ban a következőképpen írták le: „Egykori nagyszerű temploma Szent János tiszteletére van szentelve, de most már romokban van.” 1732-ben pedig: „Nagyszerű templom, a szentélyt kivéve romjaiból helyreállíttatott.” A templom méreteire vonatkozóan is maradtak fenn adatok, melyek ráillenek a mai templomra: a szentély 7 és fél öl hosszú, 6 öl széles és magas, a hajó 12 és fél öl hosszú és 9 öl széles, valamint 6 öl magas. Oltárairól is szól az egyházlátogatási jelentés: Főoltára Mária Mennybemenetelét ábrázolja, mellékoltárai pedig Nepomuki Szent János és Szűz Mária tiszteletére voltak szentelve. Három harangja volt az akkor még fa toronyban [MNL OL Mikr.f. Can.vis.1746.]. Az akkori földesúr, Szeleczky báró viseltre a kegyúri terheket [EÉrsEgyhL. Archvet. N.934.].

Újjáépítésére az 1740-es évekből vannak adatok: 1745-ben Barkóczy Ferenc egri püspök levelet írt Haller Sámuelnek, a templom építkezéseinek előmozdítása érdekében, melynek „fő inspectioját” magágak kívánta fenntartani [OL.OrczyL. Missiles. Fasc.16.]. A feljegyzések a mészvásárlástól [Primási lt. Esztergom. AE:V: no. 2101/11.B.] kezdve a Pauer Lőrinc kőfaragó részére kifizetett számlán át [OL. OrczyL Oec.fasc.5.; 9.] képet adnak a munkálatokról. Az 1767-es canonica visitatio már a megépült, szép nagy templomról tesz említést, melyet Haller Sámuel generális építtetett. Ezután készült el a homlokzathoz csatolt templomtorony, melyet gr. Haller Sámuel tábornok és Barkóczy Ferenc püspök közösen állíttatott helyre. Homlokzatához kapcsolódó tornyát 1771-74-ben építették. Az uradalom 500 forinttal járult hozzá az építkezéshez, a hevesi lakosok pedig két évre mentesültek a közmunka terhei alól [OL. OrczyL. Oec.no.45.; HemL. Közgyül.jkv.306/1772.]. Az 1772-es canonica visitatio szerint Haller Sámuel építtette a homlokzatot, a tornyot és az egész belső boltozatot 1772-ben [EÉrsEgyhL. Alsóheves esp.ker.lát.jkv.]. 1774-ben az óracsináló barátnak és az esztergályosnak fizettek a toronyóráért, s ugyan ebben az évben az új harangot is felhúzták a toronybéli helyére [OL.OrczyL. Oec.fasc.9.no.325, 95.]. A szentélyt újonnan zsindelyező ácsokat 1777-ben fizették ki [OL. OrczyL Oec.fasc. fasc. 3. no. 102.]. A templomot 1818-ban átfedték, a kórust, a hívek számának megnövekedése miatt – Orczy Lőrinc támogatásával – kibővítették, s ebben az évben rakták le a kőpadlót is. Ezeken a feljegyzéseken kívül az 1819-es canonica visitatioban a templom berendezéséről is olvashatunk: említés esik a Keresztelő Szent János főoltárról, két mellékoltárról, 14 régi és 10 új padról, a szószékről, keresztelőkútról és az orgonáról [EÉrsEgyhL. canvis 1819.].

Az 1852-es mérnöki szemle szerint az épület jó állapotban volt, teteje zsindelyezett, toronysisakja réz volt [EÉrsEgyhL. Recski plebir.].

A lakosság vallásos buzgalmának növekedését jelzi, hogy az 1940-es évekre szűknek bizonyult a templom, de állapota is erősen leromlott. A főesperesi látogatási jelentés szerint „a falak piszkosak, a padlózat gödrös, a padok rozoga tákolmányok, a főoltár korhadt és megroggyant, a szúette tabernákulum karóval van alátámasztva, a fa régi gyertyatartók dróttal vannak összefoglalva” [EFL. A.p. 1938. Főesperesi látogatás jkv.e.]. Felmerült a kibővítés lehetősége, de ezt elvetették, mivel az megbontaná a templom külső egységét. A teljes felújításra 1942-ben került sor: az 1818-ban emelt körbefutó karzatot lebontották, az orgonakarzatot kiszélesítették és új orgonát helyeztek el rajta, valamint a legújabb kutatások szerint a gótikus elfalazások feltárása is elkezdődött (2013-as szondázó falkutatások dokumentációja – Hevesi Múzeum Adattára). A további munkálatokat, gyarapodást, fejlődést megakadályozták a háborús események. A háborús károkról 1945-ben többek között a plébános – Buczkó János – a következőket jelentette: „Templomunkat a kiürítés alatt feltörték, az összes szőnyegeket, fehérneműket mind elvitték, a mellékoltárok ereklyéit feltörték, A Szentek szobrait megcsonkították, vagy összetörték, a lobogók közül többet szétvagdostak, orgonánkat leszerelték… Csak a magunkkal vitt kelyhek maradtak meg.” [EFL. A.p. 1945. ápr.9.]

Az új államhatalom nem engedte tevékenykedni a régi egyesületeket, vallásos alapítványokat, minimálisra szorította vissza az egyház kapcsolatteremtő tevékenységét, mindamellett megszűnt a kegyúri háttér, s maga az egyház is az egyébként vallásszabadságot ígérő szocialista hatalom szolgálatára szólította fel a híveket. Az egyházközség anyagi alapjainak megváltozása, állami finanszírozása kezdődött el az 1950-es években, a műemléki szempontokat is érvényesítve, melynek első beruházása a toronysisak felújítása volt. A régi mintájára újították meg [Hist.Dom.]. 1968-ban szükségessé vált a torony fagerendázatának és bádogtetejének a megújítása. A következő évben az Országos Műemléki felügyelet útmutatása szerint megtörtén az első régészeti szempontú falkutatás, melynek alkalmával feltárták az elfalazott gótikus nyílásokat (ablakrendszert) a déli falszakaszon. 2006-ban lezajlott a templom falfestményeinek restaurálása. A restaurálási munkákat Maracskó Izabella és Répássy Róbert vezették. 2011-ben majd 2013-ban újabb falkutatások történtek, hogy értelmezhető legyen a középkori és a barokk építkezésnek az egymáshoz való viszonya.

Az előre ívelt homlokzatból lesarkított rizalittal lép előre a középen álló torony. A főbejárat füles barokk kőkeretének zárókövére az 1942-es restaurálási évszám van bevésve. A régi ajtószárnyakon rokokó kovácsolt vas kilincs van. A rizalittól két oldalt négy-négy, magas lábazatra állított falpillér tagolja a főhomlokzatot. Közöttük a karzat magasságában szegmentíves, szemöldökös ablakok nyílnak, alattuk kis hegedűablak. A háromtagú golyvázott főpárkány fölött meredeken emelkednek az oromfalak, sarkaikon kis oromdísszel. A tornyon lévő karzatablak széles szegmentíves, felette ívelt szemöldök, feljebb alacsony szegmentíves világító balak, majd a felső emeleten a torony mind a négy oldalán félköríves záródású harangablakok. Az órapárkányban óra, majd magas toronysisak, lapos, hagymaidomra helyezett laternaszerű tagozattal.

Az északi főfalon a hajónak négy kétosztatú támpillére van. A homlokzattól számított második és negyedik egy-egy barokk ablak miatt megrövidítve. A harmadik és a negyedik között gótikus, szemöldökgyámos kapuzat felső része látható, helyzete feltöltött talajszintről tanúskodik. A hajóval azonos magasságú, de keskenyebb szentély északi falához egyszerű sekrestye csatlakozik. Egyszerű ablaka mellett 1969-ben keskeny, kőkeretes gótikus ablakot tártak fel. A nyolcszög három oldalával záruló szentély sarkain osztatlan támpillérek állnak. ÉK-re és DK-re egy-egy szalagkeretes, félköríves barokk ablak nyílik. A DK-i szentélyfalon a barokk ablak alatt egy gótikus ablak alsó részét találták meg, de a szentély déli falán is feltártak két hasonló csúcsíves, kőrácsos ablakot, egyiknek a rácsozata ép, halhólyag dísszel. A hajó sarkához támaszkodva kis oratórium épült, barokk ablakokkal és egyenes záródású ajtóval. A templomhajó déli oldalán is gótikus elemek sorát tárták fel. A kőkeretes barokk oldalbejárat mellett szemöldökgyámos, pálcatagos gótikus ajtó nyomai láthatók. A szentély alatt kripta, melyet 1942-ben kibontottak, majd ismét elfalaztak.

Hatalmas csehsüveg boltozatos tér, három boltszakaszos hajóval, csehsüveggel és félkupolával fedett kétszakaszos szentéllyel, a hajó Ny-i oldalán, a torony alatt karzat. A torony alatti tér kolostorboltozattal fedett, innen indul a feljárat a kórusra és a harangtoronyba. A két pilléren nyugvó falazott kórus mellvédje kidomborodó és stukkóval díszített. A hajó és a szentély boltszakaszait széles, tagolt, párkányfejezetes falpillérek és széles hevederívek választják el.

A mennyezet boltszakaszait a Kracke János Lukács köréhez tartozó Antoine Rosier freskói díszítik. A freskó üde, világos, harmonikus színhatású. A boltszakaszok ovális képtükrében a kórus felől a szentély felé haladva először (stílusosan a karzat felett), A zenélő Dávid király, majd Keresztelő Szent János pusztai prédikációja, majd Keresztelő Szent János Heródes elé állítása – újszövetségi jelenetek láthatók. A fülkékben a négy evangélista képe, a szentély mennyezetén Heródes lakomája, illetve Keresztelő Szent János lefejezése látható, melyek a 18. század második felében készültek.

A főoltár koporsó alakú sztipesze fából készült füzéres rokokó díszítéssel. Rajta rokokó tabernákulum áll, mellette két térdelő angyal, rajta Agnus Dei szobor. Az oltárképet szintén Antione Rosier festette. A rokokó keretbe helyezett festmény Jézus keresztelését ábrázolja (18. század második fele). A mellékoltárok egyszerű kő sztipeszén faragott gyertyatartók és olaj-vászon oltárképek vannak. Bal oldalon Magdolna a Megfeszített Krisztussal, barokk munka. A jobb oldalon Mária, Szignálva: A.Reiner Pinx.1765. A szószék a 18. század második felében készült, kvalitásos barokk munka: Életnagyságtól nagyobb, színezett fa Szent Kristók-szobor tartja a szószék kerek, virágkehelyszerűen kialakított, csavart levelekkel díszített, rokokó kosarát. A hátfalat XVI. Lajos stílusú díszítmények borítják, kerek hangvetőjén voluták, csúcsán Szentlélekgalamb sugárkévében. Feljárati lépcsője a templomból. Taller József pesti képfaragó munkája. Az egyszerű tölgyfa padok barokk profilúak, ülésdeszkáikat kicserélték. A kórus alatt Mária neveltetése (barokk olajkép), a sekrestyében feketére festett kereszten életnagyságúnál kisebb korpusz. Jó kvalitású barokk munka.

 

A római Katolikus templom műemléki környezete

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:6859

 

A település központjában, parkban álló római katolikus templom műemléki környezete a következő lehatárolással: Ny-on a 1470/1. hrsz. D-i, Ny-i, illetve É-i határa a 1472. hrsz.-ú telek Ny-i határáig. Ennek mentén az műemléki környezet határa eléri a Hunyadi János utat, azt É-i irányban átszeli. Az út túlsó oldalán a határ a 247. és 250. hrsz. É-i határa a Bethlen Gábor útig, ezt K-i irányban egyenesen átszelve a túloldalon a 289/5. hrsz. mentén É-nak fordul a telek határáig. A telket É-on megkerülve folytatódik a 301. hrsz. ÉK-i sarkáig, ahol az utat K-i irányban átszelve megkerüli a 786. hrsz.-ot, D-i irányban átszeli a Szerelem Alfréd utat, a 835. hrsz. és a 836. hrsz. K-i határa mentén eléri és keresztezi a Baross Gábor utat, tovább halad a 934. hrsz. és a 935. hrsz. ÉK-i határa mentén az utóbbi ÉK-i sarkáig, ahol DNy-nak fordulva eléri a Hősök terét. Itt az út középtengelyében haladva az eléri a Kossuth Lajos u. É-i folytatásában elterülő közterület Ny-i térfalát, ahol É-nak fordul 1331/1. hrsz.-ig. Itt Ny-nak fordulva a 1331/1. és a 1332. hrsz.-ok D-i határa mentén éri el az Erkel Ferenc utat, aminek középtengelyében É-nak, majd Ny-nak fordulva a kiindulási pontot.

 

Nepomuki Szent János-szobor

rokokó

1768

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2242

Erkel Ferenc út, templomkert

 

A templomtól északra állították fel 1768-ban. Anyaga homokkő. A lépcsőzetes, magas, hasáb alakú talapzaton álló Nepomuki Szent János-szobrot. A szent papi ornátusban, kezében kereszttel és fején birétummal látható. Talapzatának előoldalán kartusban az egykori felállítás évszámával. A szobrot többször átfestették. Provinciális mű.

 

Református templom

1895

Műemléki felügyelet alatt nem áll

 

A református egyházközség 1570 óta létezik a faluban. A ma álló, 1926-29 között épület templom elődje egy kis 1859-es fatornyos épület volt, amelyről nem maradt fenn ábrázolás. A református egyház fíliaként működött 1790 óta, 1859 óta anyaegyház.

 

Városháza

klasszicista

19. század első fele

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2240

Hősök tere

ma a Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény kapott benne helyet

 

Szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes épület. A térre néző D-i homlokzatán hatosztatú tornác, sima törzsű, kéttagú fejezetes és lábazatos dór oszlopokkal. Felettük sima fríz nyugszik, majd erőteljesen profilált főpárkány, attika és lapos kontyolt nyeregtető cseréphéjazattal. A rövid oldalhomlokzatokon négy-négy szalagkeretes, könyöklőpárkányos ablak. É-i hosszoldalon 4+3+4 ablaktengelyes kiosztással, háromszögű timpanonos középrizalittal. Benne Heves város címere: hármas halmon álló kétfarkú koronás oroszlán, mely kalászcsokrot és kardot tart. Kéttraktusos belső tere átalakított. 2005-ben nyílt meg benne a város múltját és jelenét egy helyen bemutató Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény. Az épület egyik szárnya ad otthont a helytörténeti-néprajzi gyűjteménynek, megemlékezve az alapító Hegedűs Béláról is. A másik részlegben Kő Pál állandó kiállítása tekinthető meg.

 

Remenyik-kúria

klasszicista

1840 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2237

Deák Ferenc u. 41.

Napjainkban a Gondozási Központ működik az épületben.

 

Egy régebbi épület helyén épült 1840 körül. A Borovszy-féle megyetörténetben jelzett 1905-ös évszám átépítést jelezhet dr. Remenyik István birtoklása idején. Remenyik József az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalapítója volt, fia, István főszolgabíró. Kúriájuk utcasorban, szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős épület. Nyolc holdas park vette körül. Utcai főhomlokzatán, középen két egymás mögött álló oszlopon nyugvó klasszicista előtornáccal, háromszögű timpanonnal. Abban a Remenyik család címere. Kétoldalt három-három toszkán oszlopos tornác. Az oszlopok fölött sima fríz. Három lépcső vezet fel a tornácra, melyre nyolc tengelyben egyszerű historizáló szalagkeretes ajtók és ablakok nyílnak. Udvari homlokzatán újabb favázas veranda.

 

Dobóczky-kúria, Kállay-kúria

klasszicista

1842

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2238

Dobó u. 29

Építtette: Dobóczky Imre

Az Eötvös József Középiskola fiúkollégiuma kapott benne helyet

 

A Dobóczky családnak tisztségeik révén jelentős szerepük volt Heves életében. Az 1842-ben épített kúriájuk külsejében ma is őrzi eredeti formáját. A Dobóczky-kúria utcasorban, szabadon álló, kertes ház. Széles, téglalap alaprajzú, földszintes kúria. Nagy kontyolt tetejét pala fedi. Főhomlokzatának középtengelyében erőteljesen kiugró oszlopos tornác, a tornác előtt, a sarkokon három-három oszloppal alátámasztott portikusz. A sima törzsű oszlopok lábazattal és lapos, kéttagú fejezettel vannak ellátva. Nagy, háromszögű timpanonjának csúcsán két apró padlásablak, a timpanon közepén eredetileg címer lehetett. Kétoldalt, a tornác folytatásában, egy-egy kettős oszlop, majd egy-egy ablaktengelyes falszakasz következik. Az ablakokat kettős falpillérek fogják köze. A tornác alatt ajtók. Balra, az épület végéhez egy egyablaktengelyes, külön nyeregtetős toldalék csatlakozik, ennek oldalrizalitján íves, szecessziós vakolatdíszes oromdísz teszi még különlegesebbé ezt a nemesi lakot. A toldalék hátrafelé csak a két ablakos oldalhomlokzat közepéig nyúlik, ott lépcsős feljárata van. A hátsó hosszoldali homlokzat 1+4+2 ablaktengelyes, a négy középső ablak enyhén kilépő rizalitban van elhelyezve. A jobb oldali oldalhomlokzaton négy ablak nyílik. Valamennyi ablaka szalagkeretes, könyöklőpárkányos, de az ablaktokok már nem eredetiek. A belső térben az út felé eső oldalán folyosója van.

 

KÁLLAY-KÚRIA

A Dobóczky-kúriával azonos helyrajzi számon álló a Kállay-kúria. Mélyen, bent az udvarban, az út felé fésűs elhelyezésben, szabadon áll. Téglalap alaprajzú, földszintes klasszicista épület. Főhomlokzatán sima törzsű, vaskos, lábazat nélküli, kéttagú fejezetes dór oszlopos középtornáccal, amelyet az utóbbi időkben beépítettek. A tornácra jellegtelen ajtók és ablakok nyílnak, a tornác beforduló sarkaiban egy-egy kis ajtó nyílik. Az oszlopok felett sima fríz. A tornácot két-két ablaktengelyes falszakasz fogja közre A szegmentíves, rokokó jellegű kartusdíszes szemöldökpárkányos ablakok feltűnően alacsonyan helyezkednek el. Bal oldali rövid homlokzatán sima falszakasz, majd három ablak, jobb oldalán az út felé csak egy jellegtelen ajtó nyílik. Hátsó homlokzatát (valószínűleg utólagos) ajtóval áttört s négy ablaktengelyes középrizalit tagolja, illetve egy-egy vápatetővel csatlakozó sarokrész, háromszögű oromzattal. Bennük egy-egy kerek alak, homlokzataikon két-két tengelyben a többihez hasonlító díszes ablak. Lapos, kontyolt cseréptető fedi. A mai alaprajz valószínűleg az eredetileg U alaprajzú ház szárnyközének utólagos beépítésével alakult ki. A belsőben historizáló nyílászárók. Telkén egyemeletes, nyeregtetős magtár áll, a 20. század elejéről. Belső tere funkciójának megfelelően átalakított.

 

Radich-kúriák

klasszicista

1840-es évek, feltehetően, korábbi, 18. századi részekkel

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2239

Kossuth Lajos u. 26–28.

Hevesi Háziipari Szövetkezet központja

 

A Radicsoknak két – egymással szembenéző – kúriájuk volt, az egyik feltehetően 18. századi, a másik az 1840-es években épült. Radics Miklós volt a család legjelentősebb képviselője, aki Heves vármegye követeként részt vett az 1847-1848-as országgyűlésen. Tagja volt annak a száztagú küldöttségnek, akik Kossuth felirati javaslatát vitték Bécsbe, az uralkodóházhoz.

1. kúria: A nagy udvarban, a telekbelső ÉNy-i részén szabadon álló, eredetileg L alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős épület több hozzáépítéssel. A szomszéd telekre néző főhomlokzata hat vaskos toszkán oszlopos, végigfutó tornáccal hangsúlyozott. A tornác gerendás mennyezettel fedett, az oszlopok oszlopszéken állnak. Két ajtó és három szalagkeretes, könyöklőpárkányos (barokk?) ablak nyílik a tornácra. Az utca felé áll az L alaprajz rövidebb oldala, itt két oszloppal folytatódik a tornác, mely kis sarokrizalitba torkollik. Kétmenetes belső terei sík illetve csehboltozatos fedésűek, a két traktus határán egy-egy széles, padlóig futó hevederív látható.

2. kúria: A második világháború idején erősen megrongálódott ez az 1840-es években épült kúria. 1957-ben állították helyre, de az egyik sarkát egy ablaktengely szélességben lebontották, így a homlokzat szimmetriája csonkává vált. Belsejében több kisebb boltozatos szobát összenyitottak, nagyobb síkmennyezettel fedet tereket alakítva így ki. A telekbelsőben, a D-i telekhatáron, az utca felé fésűs elrendezésben, szabadon áll. Főhomlokzata a másik Radics-kúria felé néz. Háromtagú főpárkány felett cseréppel fedett kontyolt nyeregtető fedi.

Belső terei jellemzően átalakítottak, három helységben magmaradt az eredeti csehsüveg-boltozat.

Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet központja (Kossuth u. 26., tel.: 36/346-811). A szövetkezetben sok népi iparművész dolgozik, legszebb alkotásaik a kúriaépület bemutatótermében tekinthetők meg. Az udvarban található másik, felújított Radics-kúriát kiállítóhelyként üzemeltetik. A hevesi szőttes alapozta meg a város nemzetközi ismertségét.

 

Volt Básthy, azelőtt CSOPAKI–THORMA-Kastély

klasszicista

1840

Arany János út 62.

Építtette: Csopaki Ferencné Dobóczky Anna

 

Az 1900-as évek elején Básthy Ignácé volt. Kertben álló földszintes épület emeletes középrizalittal. Átépített. Főhomlokzatának közepén négy oszlopon álló előtornác van, melyet hátoldalán is négy oszlop támaszt meg. Alatta kocsiáthajtó, fölötte egyszerű vasrácsos erkély. A lapos lábazatra helyezett, kéttagú fejezetes oszlopok sima törzsűek, Az erkély mögött háromszögű, címerdíszes timpanonos, négy féloszloppal tagolt falsík, a hátsó épület-traktus újabb manzárdtetővel fedett. A kocsialáhajtó két oldalán egy-egy oszlopos fedett tornác, majd két-két ablaktengelyes épületszárny. A tornácra egy-egy felülvilágítós, félköríves záródású ajtó nyílik.

 

Úri kaszinó

1850-as évek

Szerelem Alfréd út – Hősök tere

Jelenleg a Polgármesteri Hivatal étkezdéje.

1909-ben így írtak róla: „A község intelligencziájának találkozó helye a Kaszinó, mely csinos és a kor igényeinek mindenben megfelelő tágas helyiségeivel a legkényesebb igényeket is kielégíti.” Az értelmiség, legfőképp a helyi zsidóság találkozó helye volt.

 

Piroska – villa

A 19. század második fele

Szerelem Alfréd út

Építette a jelentős hivatali rangokat betöltő Nemcsik család. Lányukról, Piroskáról nevezték el a villát.

 

Köves-ház

1910-es évek

Deák Ferenc út

Ma az Intézményellátó Gazdasági Hivatal működik benne.

Köves Béla gabonabizományos és kereskedő építtette. Ez volt Heves második emeletes épülete. Kifejezetten városias hatású, a homlokzat egészének díszítésmódjában klasszikus görög stíluselemeket használtak fel.

 

Halász-kastély

1930-as évek

Deák Ferenc út

Jelenleg Városi Gyermekház működik benne.

A helyiek Halász-kastély néven említik, de módos zsidó polgárházról van szó, melyet Halász Viktor kereskedő épített az 1930-as években. Halász Viktor foglalkozott  szőlőtermeléssel, borkereskedelemmel, részvényese volt egy szénbányászati vállalatnak is. (Ezért látható az épület homlokzatán a címerében szőlő és bányászkalapács.) Építésmódja, megjelenése az úri igényességet és fényűzést fejezi ki.

 

Borospince

szecessziós

1910

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:9548

Kazinczy u. 3.

Kertben álló, félig földbe süllyesztett, földdel fedett borospince, trapéz alakú homlokzati falán pilléres, falsávos vakolatarchitektúra. A pince oldalági térbővületében szeceszsziós vakolatarchitektúra.

 

TEMETŐKERESZT

későbarokk

1793

mészkő

Évszámos, négyzetes talapzatán sziklás domb. A karcsú, magas, háromkaréjos kereszten korpusz. Krisztus feje kissé félre hajlik. Kvalitásos munka.

 

Hősök szobra – I. Világháborús emlékmű

1922

Szobrász: Finta Sándor

A boldog békeidők felfelé ívelő korszakát az I. világháború törte meg. 110 hevesi katona vesztette életét a lövészárkokban. A Hősök szobra melletti tér, a Templom tér, a Községháza és a korabeli piactér, ma a liget. Itt került felavatásra 1922-ben a Finta Sándor által készített, az elesettek emlékére állított szobor. A 1920-as években mellette rendszeressé váltak a tábori misék, illetve egyéb ünnepségek, például a Dalegylet zászlószentelési ünnepélye vagy a Tűzoltó-egyesület jubileumai rendezvénye. 1930-ban, Szent Imre herceg halálának 900. évfordulóján, a plébános javaslatára, Szent Imre térnek nevezték el. Az emlékművet 1996-ban újították fel.

 

Teknős és a Lány

1969

vörösréz-lemez domborítással

Alkotó: Várady Sándor (1920-2000), Munkácsy-díjas szobrászművész

Arany János út 41.

A strand bejáratánál

 

Honalapítók – pannó

1970

Alkotó: Bazsonyi Arany (1921-2011)

Városi művelődési ház előtti parkban

 

Galambos nő

1972

Alkotó: Tar István (1910-1971)

Zrínyi utcai parkban

 

Millenniumi és Trianon emlékmű

1896-1933-1996

Az emlékművet közadakozásból állíttatta a település. Az eredeti Millenniumi emlékművet 1896-ban állították. Ezt az évszámot látjuk az emlékmű főoldalán. Az egyik oldalára fölvésték az alábbi feliratot.

„Trianon

1920. jún. 4.

Nem! Nem!

Soha!”

A valószínűleg eredeti kb. másfél méteres talapzatra, mely az 1933-ban felszentelt országzászló árbocának tartóoszlopa volt, 1996-ban tették fel a Turulmadarat, Szőnyi Endre alkotását.

 

Zsidó mártírok emlékműve

1982 júniusában állították fel

Izraelita temető

Zsidó temetőben található a Mártírok Csarnoka, az egykori hevesi zsinagóga berendezési tárgyaival. Az emlékművet a holokauszt hevesi áldozatinak emlékére állították 1982-ben.

 

SZent István KIRÁLY

2001

Alkotó: Trischler Ferenc (1945-)

Fő út

Fő út melletti kis terén helyezték el Szent István király szobrát 2001-ben. A szobor avatása 2001. augusztus 20-án volt. Az életnagyságnál alig nagyobb szobor egy nem túl magas talapzaton, és egy gyeppel borított földhalmon áll.

 

Kő Pálról és a Hevesi Helytörténeti Gyűjteményben lévő állandó kiállításáról

 

Munkácsy-díjas (1975) és Kossuth-díjas (2001) szobrászművész.

Heves mellett, Perespusztán született 1941-ben. Eredeti neve Pataki Lajos majd Maczky Levente. Édesapja, Maczky Béla katonatiszt volt, aki 1956-ban kifejtett tevékenysége miatt börtönbe került. Édesanyja, Pataki Terézia cselédlány. Fiuk 1961-ben vette fel a Kő Pál nevet.

1963-1968 között tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Somogyi József volt.

Művészete nem sorolható stílusirányzatokhoz. A népművészet számára természetes közeg, miközben munkáiban felismerhető a pop-art és a szürrealizmus hatása is. Konzervatív, ugyanakkor meghökkentően eredeti újító. Egyaránt használ követ és fát, bronzot, terrakottát, sokszor szokatlan ötvözetekben.

1968-ban míves kisplasztikákkal indul szobrászatának az a gazdag vonulata, amelynek legfőbb jellemzője egyfajta ízes, érzékeny, néha groteszkbe hajló, kézműves szürrealizmus. Mintha a falusi gyerekkorból hozott különös mesékből lépnének ki figurái, egy soha nem volt ország soha nem élt lakói. Korai munkáinak egyik kiemelkedő darabja az Ünnep menyecske-öregasszony párosa fényes égerfából, rézberakásokkal, mely 1974-ben pogány szépségű köztéri szoborrá nőtt, hófehér kőből, kék üveginkrusztációval – Hevesen. Már korai szobrain jókedvű, pop-artos ötletek csillannak meg, miközben habitusában hagyományőrző, hagyománytisztelő művész. Szabadon jár-kel az időben: faszobrait színesre festi, mint az óegyiptomi mesterek, néha úgy farag, mint egy középkori oltárfaragó, néha úgy, mint egy hajdani pásztorember, s néha – nagy műveltségű sculptor doctus: tanult szobrász lévén – felhasznál egy-egy gesztust a 20. századi izmusokból, anélkül azonban, hogy bármelyik stílusirányzatnak elkötelezné magát. Sajátos, kézműves szürrealizmusát 1976-ban átemeli első nagyobb köztéri munkájába: a mohácsi Történelmi Emlékhely hatalmas, festett, fém- és csontberakásokkal díszített fa sírjeleibe – ez az együttes a mai napig egyedülálló jelenség emlékműszobrászatunkban. Az életmű párhuzamos vonulata a királyok, szentek, hősök köztéri, kő és bronz szoborsora. A 80-as évektől tudatosan keresi azokat a feladatokat, amelyekben újraállíthatja az országvigyázó képmásokat. Szondi György drégelypalánki kőszarkofágja 16-17. századi magyar síremlékeket idéz. A jórészt eltűnt középkori magyar szobrászat szellemében faragja meg Géza fejedelem és István király veszprémi kő domborművét és a vatikáni magyar kápolnában magyar szentjeinek kőreliefjét. Királyszobrai közül kiemelkedik – ötvösremeknek is beillő megmintázásával – Károly Róbert „mesebeli királyfi” hangulatú gyöngyösi oszlopszobra, s III. Béla közöttünk járó, méltóságos bronzalakja Baján.

Kő Pál ma világszerte ismert művész, a 20-21. század forduló magyar szobrászatának posztmodern vonulatába tartozik, ebben több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója. 1978-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1990 óta tanszékvezetője, 1990–1991 között docense, 1991-től egyetemi tanára, 1992–1995 között rektorhelyettese. Közel száz köztéri alkotása áll főként Magyarországon, valamint a világ számos városában Texastól Tibetig.

A kiállítás három termében a szobrászművész 125 alkotása látható: kisplasztikák, szobrok és rajzok.

Az első teremben a művész korai, az 1960-1970-es években készült, valamint családjához kötődő alkotásai kaptak helyet. Pályája elején a fa természetes anyagához ragaszkodott leginkább. Alakjait az elmesélő szemléletével láttatja, mintha azok a falusi gyerekkorból hozott különös mesékből lépnének ki, mint az ébenfa öregasszony a fekete Idő-órával, a körtefa néni az óriás mesemadárral, az Ünnep alakjai fényes égerfából, rézberakásokkal. A székre kapaszkodó, arany fülbevalókat viselő kislánnyal (Kislány arany fülbevalóval) groteszk, de nagyszerű emléket állít a küzdő, küszködő embernek. Az Anyám könyvei című alkotás faragott könyvszobrát édesanyja keretbe foglalt képe díszíti.

Az Édesapám című terrakotta szoborban a fogságból hazatérő édesapának állít emléket. Maczky Béla az 1956-os forradalomba tanúsított példamutató helytállásáért 1991-ben emlékérmet kapott.

A Chagall és én című kompozíció Kő Pál Chagall iránti tiszteletének érzelemgazdag kifejezése, a festő szürrealizmusának szobrászi ábrázolásmódja.

A második teremben a magyar történelem kiemelkedő személyiségeit megjelenítő alkotásait láthatjuk. Három dombormű ábrázolja a legfőbb magyar szenteket és vértanúkat. Az első táblán Szent Adalbert püspök Szent Istvánt bérmálja Esztergomban. A második táblán Szent Gellért püspök látható, akire Szent István rábízta fia, Imre herceg nevelését. A pogány magyarok letaszították a Kelenhegyről, melyet ma Gellérthegynek nevezünk. A harmadik táblán Boldog Özséb látható, aki a Pilis hegység remetéit maga köré gyűjtötte, és megalapította a pálos rendet. A domborművek kőből készült változatai a vatikáni Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya-templomában állnak, melyért II. János Pál pápa áldását küldte Kő Pál részére. A Történelemkönyv című alkotás Antall Józsefnek, a rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnöknek állít emléket. Fotón látható Károly Róbert király kecses szobra Gyöngyös főterén. A Szélhárfa a Mohácsi Történelmi Emlékhely szobor-együttesének egyik legjelentősebb alkotása. Aba Sámuel erőteljes alakjával a honfoglalás korát idézi. A magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője volt, aki István király nővérét, Saroltot vette feleségül, majd 1041-ben király lett. Honfoglaló elődeink öltözetét viseli, haját varkocsba fonva. Kő Pál egyik legismertebb munkája a Szent István szobor, mely államalapító és egyházalapító királyunknak állít méltó emléket. Kőből készült változata Budán, a gellérthegyi sziklakápolna előtt áll. A Markazi Szűzanya szobor azt ábrázolja, ahogyan Szent István felajánlja Máriának a Szent Koronát, egyben Magyarországot. Felállítását a Heves megyei Markazon tervezik.

A harmadik teremben a magyar irodalom és képzőművészet jeles alakjainak szobrai tárulnak elénk: Móricz Zsigmond, a juhászbojtárból költővé lett Sinka István és pásztorbotja, Szécsi Margit, Nagy László, Melocco Miklós szobrai. Szimbolikus jelentésű művek a Verseny, a Színésznő és a Táncosnő, az Ádám-Éva, az Európa elrablása. A Judit Holofernes fejével a zsidó nép történetének egyik bibliai jelenetét örökíti meg. A művész újabb alkotásai közé tartoznak a Dinnyeszeletek. A Hárfa és a madár, valamint a Szárnykészítő című alkotásokban a művész a csontot, a fonalat és fát állítja egy kompozícióba. Az alkotásokban a csirkecsont átlényegül, jelképesen madárrá változik.

A folyosón a magyar történelem és képzőművészet nagy alakjaira emlékező alkotások tárulnak elénk: Kossuth Lajos szobra, az ezeréves egyházalapításra utaló – Géza fejedelmet, István királyt és István veszprémi püspököt ábrázoló – dombormű, valamint Aba-Novák Vilmos, Csontváry Kosztka Tivadar, Kuncz Aladár művészetét felidéző domborműtáblák.

Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ko-pal-147;

http://hevesimuzeum.blog.hu/2011/08/31/ko_pal_allando_kiallitasa#more3192002

 

Kő Pál Hevesi köztéri szobrai

 

Ünnep

1974

kő, üveg

alkotó: Kő Pál

Dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona parkjában, de az utcáról is látható

Az Ünnep első változatát fában faragta meg a szobrász, és rá öt évre készítette el a köztéri változatot, mely 187 cm magas.

 

Dr. Szegő Imre szobra

2006

Alkotó: Kő Pál

Dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona parkjában, de az utcáról is látható. Közvetlenül az Ünnep című alkotás mellett áll a volt igazgató főorvos portrészobra, amelyet szintén Kő Pál alkotott.

 

II. Világháború áldozatainak emlékműve

kő, bronz

1991-93

Alkotó: Kő Pál, Munkácsy-díjas szobrászművész

Hősök tere

1989-ben létrejött a településen egy Emlékbizottság, mely egy II. világháború áldozatainak emlékére kívánt emlékhelyet létesíteni. A bizottságnak több feladata is volt. Mivel közadakozásból kívánták az összeg legalább egy részét előteremteni, ezért az egyik pl. az adományok összegyűjtése és kezelése volt. A másik az áldozatokkal kapcsolatos kutatómunka, a harmadik pedig az emlékmű elkészíttetése, helyének kijelölése és az avatás megszervezése.
Pályázatot hirdettek, melyre három mű érkezett. A zsűri Kő Pál tervét javasolta a városnak megvalósításra.
Közben 1990 áprilisában pénzgyűjtésbe kezdett a település lakossága. Az emlékmű végül is több pénzforrásból készült el. Hozzájárult Heves megye, és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus is; és természetesen a már említett Emlékbizottság. Az alapkőletétel 1991. november 1. volt. Ezen a helyen, ahol az emlékmű most áll, régen a Szovjet hősi obeliszk állt. Ezt elvitték a település alsóvárosi temetőjébe. Akadályként merült fel, hogy a Szovjet obeliszk körül ténylegesen sírok is vannak. Ezek elhelyezéséről is gondoskodott a város.

 

 

Szerelem Alfréd út emlékköve

1998

Alkotó: Kő Pál

A város központjából kelet felé vezető út sarkán áll. Emléktáblájának felirata:

Szerelem Alfréd

(1837-1894)

Kivonat Heves város képviselőtestületének jegyzőkönyvéből

„…Az érdem elismerése oly kötelesség, amely elől kitérni nem szabad… Ezért: A képviselőtestület Heves Város közössége nevében nagyságos Szerelem Alfréd úrnak a megyei út építése körüli fáradhatatlan buzgalmáért s az ott elért eredményekért köszönetet szavaz… A Bisitz féle telken bevezető megyei utat Szerelem-útnak ezennel elnevezi…”

Heves, 1889. május 19.

Helyreállíttatta Heves Város Önkormányzata

1998. augusztus 20.

1 Tarnazsadány – Galéria

1 Mezőszemere – Galéria

1 Tófalu – Galéria

6.02 Tarnazsadány – Művészettörténet

Római katolikus templom

Tituláris szentje: Szent Mihály főangyal

barokk

1763

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2258

József Attila tér

Építtette az Almásy család

 

A legrégebbi írott adat 1720 körül említi meg a település Szent Mihály tiszteletére szentelt templomát. 1732-ben a faluban állt egy fatemplom, a falu határában pedig egy korábbi, összeomlott kőtemplom [EÉrsEgyhL. archvet. no. 934.]. 1746-ban a templom állapota megfelelő volt, de vakolásra szorult. [EÉrsEgyhL. canvis 1746.]. 1762-ben a falubéliek templomuk kibővítését vettét tervbe, így mentességet kértek mindennemű közmunka alól, melyet kérelmükre meg is kaptak [HemL. Közgyül. jkv. 479/1862.]. A templom megépült, ezt bizonyítja a sekrestyeajtó felett látható 1763-as felirat. Az 1766-os canonica visitatióban is új templomról történik említés, melyet a toronnyal együtt kőből építtetett Almásy János földesúr [EÉrsEgyhL. cancis. 1766.]. Egy 1778-ból származó adat ismét arról ír, hogy a zsadányiak templomuk építése miatt mentességet kérnek a közmunkák alól [HemL. Közgyül. jkv. 174/1778.], majd 1782-ből is egy megtévesztő adatot találunk, mely szerint a templomot az Almásy család már 1742-ben felépítette és fel is szenteltette. Ennyi, egymásnak ellentmondó adat miatt a kutatás a templom felépülésére vonatkozóan a sekrestyeajtó felirata alapján az 1763-as évet veszi fegyelembe. 1810-ből részletes leírás maradt ránk a templomról: a falu közepén, magasabb helyen áll, keletre néz, a Hellebronth család kriptájába kívülről, a déli oldalon nyíló bejáraton lehet lejutni. Az Almásy család sírhelye a templomban volt. Akkor három oltáráról számoltak be, a főoltáron a Szent kereszt festett képe volt, a tabernákulum fölött Szent Mihály ezüst szobra, kétoldalt Péter és Pál apostolok fából faragott szobrai díszítették. A déli mellékoltáron Szent Mihály arkangyal képe volt elhelyezve [EÉrsEgyhL. canvis. 1810.]. Az 1852-es mérnöki szemle szerint a templom zsindellyel fedett, megfelelő állapotban lévő, de kisszerű épület volt [EÉrsEgyhL. Recski plebir.].

Egyszerű külsejű, falusi barokk templom. Nyugati főhomlokzata előtt álló tornyán a szemöldökgyámos, záróköves kőkeretű ajtó fölött faragott Almásy-címer látható. Felette szegmentíves, erős kiülésű könyöklőpárkánnyal hangsúlyozott hegedűablak. A torony sarkainál felfutó falpillér a főpárkány fölött tovább folytatódik egészen a toronysisakig. Az erőteljes kiülésű főpárkány fölött, a félköríves záródású oromfalak magasságában négykaréjos ovális ablak, feljebb a torony mind a négy oldalán félköríves záródású, szalagkeretes, záróköves harangablak van. A toronynak órapárkánya nincsen, sisakja törtvonalú gúla. A harangtoronyba nem bentről, az előcsarnokból, hanem kívülről vezet a feljárat, csakúgy, mint a kórusra. A templomhajóval azonos szélességű a félköríves záródású, két ablakos szentély, ehhez épült a sekrestye. A hajó északi oldalán egy, a déli oldalán két ablak nyílik.

A torony alatti előcsarnok fiókos dongaboltozattal fedett, innen négyszögletes, kőkeretes bejárat vezet a templomhajóba. A hajó kétszakaszos csehsüveg-boltozattal, a szentély félkupolához csatlakozó csehsüveg-boltozattal fedett. A hajó nyugati oldalán falazott karzat, melynek három kosáríves nyílását két pillér támaszt alá. A mellvédjén stukkó füzérdíszítés. A szentélyből füles, 1763-as évszámmal ellátott záróköves ajtó nyílik a csehsüveg-boltozatos sekrestyébe.

A 18. század végén, 19. század második felében készült a templom berendezése. Kiemelt figyelmet érdemel a szentély északi oldalán 1804-ben elhelyezett gr. Almásy Ignác márvány epitáfiuma. A márványtábla tetején ágyúkra helyezett zászlókkal körített, felül koronás Almásy-címer. A márványtábla felirata:

D.D.M. Excellentissimo ac Illustrissimo Domini Comiti Almássy de Zsadány & Török-Szent-Miklós Equitatus Generali Unius Legionis Equestris Ordinis Hungariae Colonello Proprietario Viro Pietate & Integritate insigni, Pace Belloque Clarissimo, post Annos LXII intermerata Fide in Statu Militari exactos Die VII. Mensis Martii MDCCCIV. Aatatis Suae LXXIX Mortuo in hac Zsadányensi Ecclesia ante altare San-Joannis Nep. Sepulto Patri pien tissimo (?) Maestae proles.

A rokokó szószék patkó alaprajzú, kosara enyhén homorított. Mellvédje középső mezejében Nepomuki Szent János domborműves alakja, kétoldalt rokokó rosaille-os aranyozott díszítés. Hangvetőjén golyvázott párkány, a csúcsán volután álló, keresztet tartó puttószobor. Feljárata a sekrestyéből nyílik. A keresztelőkút vörös márvány négyszögletes talapzatán vájatolt oszloptörzs van, ezen helyezkedik el a szürke márványból faragott, szobor nélküli kupola alakú kútház. Egyszerű barokk munka. A templom mai orgonája 1860 körül készült, Harmónium 1860 körül (Jakob Deutschmann). A falképeket Zbiskó Béla készítette 1945-ben.

A templomot az 1990-es évek elején újították fel. A belső festést 2003-ban restaurálták.

 

Kőkereszt

1814

Műemléki védettség alatt nem áll

templomkert

Volutás csigás rokokó talapzaton álló egyszerű kőkereszt. Felirata. 1814-1963. A templomkertben, a sekrestyeoldalában.

 

Kálvária

20. század eleje

Műemléki védelem alatt nem áll

templomkert

A kőből épített stációházak még megvannak, a festett, bekeretezett képek megsemmisültek, már régen ellopták. Pótlásukra nincs esély.

 

Az Almásy család síremléke

historizáló

Műemléki védelem alatt nem áll

templomkert

A római katolikus templom kertjében lévő obeliszk formájú kő síremlék nagyon rossz állapotban van. A síremléket kerítő öntöttvas korlátjának nagy részét ismeretlenek elvittek. A kár eszmei értéke felbecsülhetetlen. Az egész síremlék így műemléki jellegét vesztette el.

 

Egykori Almássy-kastély

A Heves Megye Műemlékei topográfia közlése szerint története ismeretlen. Helyi elmondás szerint még a II. világháború előtt, 1944-ben elbontották. 1955-ben már csak egy istálló állt a valamikori építményből a templom közelében. Nagyméretű, barokk épület volt, lekontyolt tetővel, benne két sor toszkán oszlop felett csehsüveg-boltozatos lefedéssel.

6.02 Tarnaszentmiklós – Művészettörténet

Római Katolikus templom

Tituláris szentje:Szent Miklós püspök

barokk

1816

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2256

Széchenyi u.

 

Régi feljegyzések szerint falut 1567-ben a hatvani török bég a szomszédos falvakkal együtt elpusztította, ősi templomát felégette. 1750-ben telepítette újra az egri Káptalan. A második istenház emelése 1756-ban Komáromi József kanonok nevéhez fűződik. Már az is Szent Miklósnak volt szentelve. A fából készült Szent Anna oltárát, ami a mai egyház mellékoltárául szolgál, gr. Barkóczy Ferenc egri püspök adományozta. Három harangja volt: az elsőt (középső) Szent István király tiszteletére szentelték 1771-ben. A nagyharangot 1772-ben, a legkisebbet 1773-ban szentelték meg. 1780-ban Pély fíjiális felügyelete megszűnt, Tarnaszentmiklós önálló hitközséggé alakult és egyben Hevesvezekény anyaegyházává tette Eszterházy Károly egri püspök. Első plébánosa Bednárovics József lett. Lelkipásztorkodásának ideje alatt a hívek Nepomuki Szent Jánosnak állítottak kőszobrot a községen kívül. 1791-ben január 11-én védőszentje ünnepének alkalmára a templom teljes búcsút nyert VI. Pius pápától. Ez, a viszonylag kicsi templom 1800 körül már rossz állapotban volt, ezért 1810-ben új templom építéséhez kezdtek a káptalan költségén.

1812-re készült el az új templom szentélye és a sekrestyéje, valamint egy ideiglenes fa harangláb, melybe két harangot helyeztek el. 1813-ban bontották el a régi templomot, miután az új templom elkészültéig az istentiszteleteket a sekrestyében tartották. 1816-ra a torony és a karzat kivételével a templom készen állt, így Gerliczi Bódog apátkanonok áldása után használatba vehették a hívek. Végleg csak 1818-ban szentelték fel. Főoltárát és a szószékét Fájer György egri kanonok adományozta. Az oltár Szent Faustus és Szent Iucundus vértanúk ereklyéit rejti, amelyeket a portatile-be (hordozható oltárba) gr. Barkóczy püspök helyezett be 1756-ban. A régi Szent Anna főoltárt a mellékoltáron helyezték el. Ez Victorianus vértanú szent ereklyéit őrzi, melyeket 1815-ben br. Fischer István egri érsek helyezett a portatile-be.

1845-ben került sor a templom első jelentős felújítására. Bulini Viktor kőművesmester 250 ft-ért renoválta. 1855-ben újrafedték a tornyot. 1905-ben 3250 koronáért készítette el az új orgonát a budapesti Rieger cég a hitközség költségén. 1907-ben a templom legnagyobb harangja megrepedt. A kegyuraság a saját költségén 564 és fél koronáért újat öntetett, mert a templom pénze akkor az orgona kifizetésére kellett. A soproni vállalkozó, Seltenhoffer Frigyes, 10 évi jótállást vállalt rá. Kiss Alajos egri művész festette a Boldogságos Szűz Mária képet a kisoltárra, melyért Mihály Gyula és neje 1050 koronát fizetett. Az oltárkép 1911. november 5-én áldatott meg. Ugyanők vettek a kisoltár részére 4 db aranyozott gyertyatartót 130 koronáért. 1912 őszén Kállai Borbála a prédikációszék mellett lévő régi, elavult Szent Anna kép helyébe újat festetett (vagy újjá festette?) 240 korona költséggel, Czapek Bruno budapesti festőművésszel. 1913 őszén a templom külseje egészen megújult, a tetőt nagy részben új gerendázattal és eternit palával látták el, mindezt a főkáptalan 8500 korona költséggel támogatta.

A háború utolsó évében, 1917 januárjában 2 harangot vittek el Tarnaszentmiklósról ágyúöntés céljából. Kilónként 4 korona kártérítést fizettek.

1934-ben ismét felújításra szorult a templom. A külsejét a méltóságos Főkáptalan hozatta rendbe, a belsejét pedig a hívek 500 pengős adományából festették ki, két színárnyalattal. Ugyanekkor szintén a hívek adományából aranyoztatták és festették át az oltárokat és a szószéket. Az oltárokhoz új szőnyegeket szereztek be. A templom bejáratánál lévő lomtárat kiürítették és Mária-kápolnát rendeztek be, így méltó helye lett a hordozható Mária-képnek is. A plébános-helyettes kérésére Tarnay Gyula gyöngyösi karnagy, orgonajavító 1100 Ft-ért elvállalta a templom orgonájának kijavítását, amely már használhatatlan állapotban volt. A szükséges pénzt 11 jólelkű hívő 100-100 Ft-os kölcsönök formájában bocsátotta az egyházközség rendelkezésére. A kijavított orgonát Tarnay karnagy a szeptember 17-i nagymisén mutatta be a híveknek. A második világháború idején a beszállásolt magyar, német, majd szovjet katonák és a harcok nagy pusztítást vittek végbe az egyházi javakban, de az épületek végleges kárt nem szenvedtek. A béke éveiben megkezdődött a helyreállítás, majd az 50-es évektől a modern kor kellékei kerültek be a templomba. 1951. május 13-án, Pünkösd vasárnapján gyulladt ki először az oltáron a Sanctissimum trónusa köré szerelt villanyfüzér, amelyet Nagy Joachimné készíttetett. 1954-ben a nagyhét alkalmával készült el az új szentsír, melyre a hívek olyan nagyon vártak. Az addigi egyszerű deszka-állvány helyett a Mária-oltár építményét képezték ki szentsírrá és ebben helyezték el az új Halott Jézus-szobrot. Az új szentsír megépítése a szoborral együtt 1553 Ft 20 fillérbe került.

A templom ion fejezetes lizénákkal keretelt főhomlokzatának közepén előreugró, kváderezett sarkú, kétemeletes, hegyes sisakkal lezárt torony van. Kőkeretes, szegmentíves záródású, rozettás zárókővel díszített kapuja lépcsős feljáratú. Felette tábla, felirata:

ECCLESIAM HANC IN HON.

S.NICOLAI EPPI GRATIOSE

AEDIFICAVIT V. CAPLULUM

METROPOLITANUM AGRIEN

AO MDCCCXVIII

A homlokzat két szélső faltükrében egy-egy üres szoborfülke, a toronytestben ezekkel egy magasságban félköríves záródású nagy karzatablak van. Erős kiülésű főpárkány fut körbe a templomon. A falsávokkal osztott oldalfalakon három-három félköríves záródású kőkeretes ablak van. Szentélye egyenes záródású, É-i oldalán kontyolt féltetős sekrestye.

A torony alatti karzat lent és fent félköríves nyílású. Mellvédje kissé előre domborodó. A karzat alatt baloldalt kis kápolna, jobboldalról karzatfeljárat. A két boltszakaszos hajó a háromrészes profilozott párkány felett csehsüveg-boltozattal fedett, a boltszakaszok között hevederíves választékkal. A szentély kupolaboltozatos, innen szalagkeretes ajtó vezet a boltfiókos boltozattal fedett sekrestyébe.

Berendezése nagyrészt a 18. századból való. A főoltár egyszerű, fehér, koporsó alakú menzáján az aranyozott díszítésű fehér tabernákulum fából van faragva. Korinthoszi fejezetű oszlopokkal szegélyezett ajtaján domborművű feszület, kalásszal és szőlővel – Krisztus szimbólumok. A tabernákulum golyvás párkányán puttók, kupolás tetején Agnus Dei (Isten báránya) szobor. Két oldatán egy-egy adoráló aranyozott szárnyú fehér angyalszobor térdel. A falra helyezett, fehér, aranyozott rozettákkal, levélsorral, felső részén faragott pálmaággal díszített keretben Szent Miklós püspök oszlopcsarnokban álló képe látható. Sajnos nem ismert ennek a jó kvalitású, 18. század második felében készült oltárképnek az alkotója. A mellékoltár is fehér, rokokó stílusú faragott fa. Koporsó alakú sztipeszét lángsugaras, rocaille-os dombormű díszíti. Rajta egyszerű tabernákulum és faragott, aranyozott fa gyertyatartók. A falon függő félköríves keret felső részén Mária-monogram, hajlított íves oromzata aranyozott rácsmotívummal díszített. Benne Immaculata kép a századfordulóról. A szószék melletti pillérívben a másik kis oltáron gyöngysoros talapzaton színezett, fából faragott 18. század végéről való Immaculata szobor áll. Mögötte fehér, aranyozott rozettákkal és levelekkel díszítet félköríves záródású rokokó keretbe foglalt oltárkép Szent Annát és a kis Máriát ábrázolja. Az empire szószék fehér, aranyozott levelekkel, rozettákkal díszített, alján levelekből és bogyós gyümölcsökből kialakított faragott aranyozott gömb. A középső mellvédlapján lévő aranyozott dombormű a magvető jelenetét ábrázolja. A falra helyezett, így félköríves, homorított bejárata a sekrestyéből nyílik. Tetején aranyozott puttók között a Szentlélek galambja. A keresztelőkút szürke márvány talapzatán és kannelúrázott oszlopos szárán rozettákkal díszített ovális tál van elhelyezve. Kupolás, fából készült tetőzete fehérre van festve, melyet aranyozott gyöngysoros, levélfüzér díszít. Rajta Jézus keresztelését ábrázoló fehér-arany szoborcsoport áll. A 19. század elején készült.

 

Kereszt

19. század eleje

Műemléki védelem alatt nem áll

 

A templom előtt álló szép kőkereszt Szabó Mihály plébános buzgalmának híresztelője. Újvári János gazdatiszt örökösei, Újvári Mihály és József állították, ellátva a fenntartási alappal, melynek azonban nyoma veszett.

Egy másik kereszt hasáb alakú talapzatán sziklatömbből kiemelkedő feszület, rajta pléhkorpusz. A kereszt előtt kontraposztos testtartású, felfelé néző, imádkozó Mária-szobor áll.

 

Római katolikus plébánia

későbarokk

1825

Pusztuló, használaton kívül van.

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2257

Széchenyi u. 26.

Építtette az egri káptalan

 

A településen 1771-ben épült az első plébánia. A téglából falazott, nádtetővel fedett kis épület 1800-ra már nagyon rossz állapotba került. A jelenlegi épületet 1821-25 között építette az egri káptalan, mint földbirtokos [EÉrsEgyhL. canvis. 1771. 1800, 1821-25.]. 1961-ben renoválták, közben kissé átépítették.

Szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes épület, csonkakontyolt nyeregtetővel, utcai homlokzatán enyhe kiülésű középrizalittal, négytengelyes főhomlokzattal. Szalagkeretes ablakai egyenes záródásúak. Oldalhomlokzatán két-két oromzatos ablak. Jellemzően historizáló nyílászárók, néhány barokk. Jobb oldalán félköríves tornácbejárat, udvari homlokzatán utólagosan beüvegezett kosáríves tornáccal. A D-i oldalhomlokzat előtt későbbi faoszlopos tornác, folytatásában gazdasági épület. Kéttraktusos, oldalfolyosós alaprajzú, boltozott helyiségekkel.

 

Nepomuki Szent János-Szobor

kőemlék

18. század

Műemléki védelem alatt nem áll

 

A faluban, pontosabban a település határában az első Nepomuki Szent János szobrot az 1780-as években állították. A talapzata más szobor alatt most is megvan, felállítása Tóth István és Farkas Pál buzgalmát dicséri. A ma meglévő szobor felállításáról nem rendelkezünk adatokkal. Az egész országot megrázó 1956. október 23-i események és az azt követő napok Tarnaszentmiklóson a legnagyobb csendben és rendben vonultak el. Mindössze annyi történt, hogy ezekben a napokban ledöntötték a temetőben álló Nepomuki Szent János-szobrot. Ezzel kapcsolatban hamar megszületett a mondás: „Tarnaszentmiklósról csak Szent János disszidált.” Nem sokkal később a ledöntött szobrot újra festve – 500 forintba került – visszaállították a helyére. Sajnos a kezében lévő feszület elveszett. A szent erősen átfestett szobra ma is a temetőben áll lépcsős, hajlított ívű, nagyon rossz állapotú posztamensén. A műemléki topográfiában jelzett, az 1970-es években még olvasható posztamensen feltüntetett 1936-os évszám, mint restaurálásának ideje, történetének ismeretében valószínűbb, hogy inkább 1956 volt.

 

Temetőkereszt

homokkő

Műemléki védelem alatt nem áll

 

A mai temetőt ékesítő kőkereszt Markhót János lelkészkedésének egyik évét, 1843-at mutatja. Emeltette Danderer József uradalmi gazdatiszt, a régi fakereszt helyére. Kocka alakú talapzaton magas pilléren, sziklatömbből kiemelkedő feszület, korpusszal. Provinciális munka. Felirata szerint: Ujjíttatott 1936 évben.

 

Szent Vendel-szobor

kőemlék

1912

Műemléki védelem alatt nem áll

Tarnaszentmiklós-Pély határában

 

Szent Vendel szobra a két falu közötti határon a műút mellett áll. Erősen sérült és nehezen megközelíthető. Vendel feje és karjai hiányoznak. A szentet pásztoröltözékben, vállán köpennyel, oldalán szíjon lógó kulaccsal faragta meg a szobrász. Lábai mellett már csak két erősen megkopott kődomborulat jelzi a bárány vagy kutya meglétét. A Főegyházmegyei Hivatalhoz címzett, 1913 májusában kelt levélben Perényi László lelkész a szoborállítás szándékáról tájékoztatott, és a megáldáshoz kért felhatalmazást. A szobor épségben tartására, a fenntartási alapba 40 koronát küldtek be [EFL 2843/1913.]. Özv. Törőcsik Lipótné Tóth Anna visszaemlékezése szerint a tarnaszentmiklósi Tóth István tanyája volt azon a területen, ahol a szobor áll. „A szobor állítója is a Tóth család volt, Tóth István és felesége Újvári Mária. Nem volt családjuk, öccsének volt öt gyermeke, kettőt elfogadtak örökbe. A szobor fejét jó 30 éve szándékosan törték le”. A talapzat felirata kopott, nehezen olvasható és ellentmondásos: a plébániai levélben feltüntetett Tóth István feleségeként Újvári Mária szerepel, de a szobor talapzatán Szabó Veron olvasható. Az évszám is korábbi, valószínű, hogy a megáldás előtti évben, már 1912-ben elkészült a szobor, de felállítására, felszentelésére csak 1913-ban került sor. (Császi Irén: Agria 2006.435.) Felirata:

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÉS SZENT VENDEL

TISZTELETÉRE

ÁLLÍTTATTA

TÓTH ISTVÁN

ÉS

SZABÓ VERON

1912

6.02 Tiszanána – Művészettörténet

Római Katolikus templom

Titulusa: Szeplőtelen Fogantatás

barokk

1784-1788

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2259

Fő út 84.

Építtette: gr. Eszterházy Károly egri püspök

Tervezte és építette: Francz József püspöki építész

Főoltár:Pliczner János egri kőfaragó, Giovani Adami felsőtárkányi márványos, Halblechner Vencel és Mozer József egri szobrászok. 1790

Mellékoltárkép:Szikora György egri festő, 1796

Orgona:pécsi Angster cég, 1886

 

A hagyomány szerint Szent László király adományozta Nánát az egri püspökségnek, amely 1804-ig maradt birtokában, majd a szatmári püspökség tulajdonába került. A településnek eleinte kevés lakosa lehetett, de valamilyen templommal rendelkeznie kellett, mert 1325-ben Lowaznana mellett az Egyházasnána névalak is szerepel az írott forrásokban. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben Nánaként fordul elő, az egri püspökség 1483-1494 évi számadáskönyveiben pedig, megkülönböztetésként a többi hasonló nevű községtől, Tyzanana néven szerepelt. Ez a vidék sokat szenvedett a török pusztításoktól. Eger várának 1552-es ostroma után a település teljesen elpusztult. A török hódoltság alatti többszöri újjátelepítése nyomán azonban a falu népességét leginkább a reformátusok alkották. A falu a 17. században Török János és Kürthy Gyögy birtokába kerül, azonban hamarosan visszakapta az egri püspökség. Az 1332-ben felállított katolikus plébánia többször megszűnt, de 1733-ban visszaállították. Az itt lakó néhány katolikus 1739-től a sarudi anyaegyházhoz tartozott filiaként. Az 1767. évi canonica visitatio adatai szerint a falunak volt egy temploma, melyet még Erdődy Gábor egri püspök építtetett 1745 előtt [EÉrsEgyhL. canvis]. Ez a templom azonban elég szegényes lehetett, mert csak a szentélye készült téglából, az oldalfalai fából voltak, a teteje pedig nádból. Gróf Eszterházy Károly egri püspök idejében az elvándoroltak helyébe zömében katolikus lakosság telepedett le, az ő számukra Eszterházy Károly egri püspök 1763-ban ideiglenes vályogtemplomot emeltetett. 1776-ban bővíthették, mert ekkor fizették ki Schönich Mátyás egri asztalosmesternek annak a 16 nagyméretű ablaknak és különböző nyílászáróknak az árát, amit 44 forintért készített el. [EÉrsGazdL. 1776. évi. 297.sz. mell.].

A ma is álló templomot 1784-1788 között Eszterházy Károly püspök földesúr építtette Francz József egri építőmester tervei alapján [EÉrsEgyhL. Canvis. 1819.].

A templom építésének történetéről sokat megtudhatunk a püspöki BauschreiberFarkas János (építési felügyelő) által vezetett építkezési naplóból. Megtudhatjuk, hogy az 1784-es év végére a templom „Fundamentuma a földszínéig felépült, (és télire) három sor téglával és ismét a téglák tetején agyaggal le van fedve” az időjárás viszontagságai ellen. Ugyan ezt jelentette a tiszanánai tiszttartó is 1784. november 25-én. [EÉrsGazd.L Rel.ann. 1874. lib. 129/1. 88. 1. 188.sz.]. A következő években szépen haladtak az építkezéssel, a falak fölhúzásával. A tetőt az akkor szokásban lévő építkezési mód szerint zsindellyel akarták befedni. Ennek jelentős részét a püspökség erdeiből kellett ideszállítani. 1786 nyarán kezdődött a szervezése a zsindely beszerzésének, mely nem volt könnyű, hiszen a püspökségben más építkezések is zajlottak. 1787. november 2-án arról értesülünk, hogy még nem remélhető, hogy a kőművesmester a templom fedelét el tudja készíteni. Farkas szükségesnek látta, hogy Dobsinára utazzon új rendelést megtenni, de addig is az udvarból és tárkányi kerületből minden vörösfenyőzsindelyt Tiszanánára rendelt, hogy ott a templom fedését a tél beállta előtt meg tudják oldani. Mivel Farkas János felvidéki útja sikertelen volt, a püspök úgy döntött, hogy egy zsindellyel jól megrakott béresszekeret indít Tiszanánára. A plébános kérésére néhányan a hívek közül szekerekkel bementek Egerbe, és az egyik napon tíz, a másikon húsz szekér zsindelyt vittek a templomhoz. Ez körülbelül 80.000 db zsindely lehetett. Farkas János a fenti mennyiséget a káptalantól kapta kölcsön, és úgy látta, hogy „ez már elegendő lesz a tiszanánai templomhoz”. A zsindelymennyiség valóban elégnek bizonyult a tetőfedéséhez, és Farkas János 1787. december 28-án azt jelenthette a püspöknek, hogy „Tiszanánáról már az Átsok bejöttek s a templomot befedték s nincs többé semmi zsindelyre szükség”. A következő évben nyújtotta be Francz József a toronysisak tervrajzát. Az „A” terv bádogtetőt, a „B” terv zsindelyezést irányozott elő. Eszterházy püspök a zsindelyfedést választotta. 1788 végére az ács a templom zsindelyezésével is elkészült, s „meg is festette a templom fedelének egyik részét”. 1789-ben felhúzták a harangot a toronyba s feltették a szentélyre a keresztet. Az oltár kőfaragó, márványos és szobrászi munkáira 1790-ben adták ki a megbízást. Pliczner János egri kőfaragó, Giovani Adami felsőtárkányi márványos, valamint Halblechner Vencel és Mozer József egri szobrászok dolgoztak az oltárépítményen. [EÉrsGazd.L Rel.ann. 1874. lib. 129/7.6.1.]. 1796-ban a püspök rendelésére Nepomuki Szent János képét Szikora György egri festő készítette el. A kép elkészültekor a helyén valaha volt Szűz Mária képet a püspök átküldte a maklári templomba. A templom egyéb fő berendezéseit a század utolsó évtizedében készítették el.

1883-ban a templom épületébe belevágott a villám. Az elemi csapás szerencsére nem okozott nagy kárt. Azonban az egyházközség arra kényszerült, hogy a templom régi elavult 8 váltós orgonája helyére új orgonát készíttessen. Balla József plébános, mint az egyházközség vezetője az egri érsek hozzájárulásával 1885-ben megrendelte a pécsi Angster cégnél az új orgonát. Az új, 12 változatú hangszer 1886-ban érkezett meg, és mind szépségét, mind pedig működését tekintve beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 1906-ban, húsz évvel később az orgonát kitisztíttatták az Angster céggel, ill. 34 ón- és 20 fasíppal egészíttették ki. A munkáért a cég 642 koronát kért. 1917-ben 320 koronáért tisztította ki és hangolta újra az orgonát Farkas Kálmán orgonaépítő-mester.

A templom épületét 1904-ben a szatmári püspök kegyúri beleegyezésével 10.000 korona költségen, majd 1937-ben 20.000 pengőért újból renoválták. 1924-ben belső festésre és díszítésre került sor. Bárány József és neje vállalta, hogy a költségeket kifizeti a mestereknek. A festést Tancsa Lajos egri festő végezte. A mennyezeti freskókat Novák Sándor és Zsille Kálmán budapesti művészek készítették. A kórus két oldalán az utolsó ítéletet, továbbá a négy evangélistát, a négy magyar szentet, a feltámadást és a Mária üdvözlését ábrázoló képek Novák Sándor alkotásai. Az elkészült munkát Török Kálmán prépost, egri főszékesegyházi kanonok áldotta meg.

1941-1942-ben a templomba bevezették a villanyvilágítást. Mivel az 1942. évi egyházmegyei zsinat előírta, hogy napközben is legyen nyitva a templomajtó, hogy a hívek bármikor bemehessenek Jézust köszönteni, az egyházközség a templomajtóba egy szélfogó ajtót rendelt. Az ajtót 2486 pengőért Papp László egri műbútorasztalos készítette el. 1943-ban a tiszanánai katolikusok Budapestről szereztek be valódi rézből készült, nemes veretű barokk csillárokat és falikarokat. A plébános és a jegyző ezeket saját költségükön vették meg, és kicserélték a régiekkel. A régi tárgyak az ő tulajdonukba kerültek.

A legelső harangról nem rendelkezünk pontos adatokkal, csak annyit tudunk, hogy 1789-ben húzták fel a toronyba. A század végén pedig egy Jusztlné nevezetű harangöntőné a régi, 12 mázsás harangot kisebbekre öntötte át. Hogy ezek száma mennyi volt, az nem ismeretes. A templom patrónusa, a szatmári püspök 1818-ban 4 új harangot adományozott a tiszanánai egyháznak: egy 12 mázsásat (egy bécsi mázsa=56 kg), egy 5 mázsásat, egy 1 mázsásat és egy kb. 30 fontnyi harangot. 1886-ban a templom 62 kg súlyú kisharangja megrepedt. A kegyuraság engedélye alapján Walter Ferenc budapesti harangöntővel egy új, 62 kilogrammos harangot öntettek. A szerződés értelmében a régi harangot beolvasztották, és a tiszanánaiak 60 forintot voltak kötelesek fizetni érte. Az új harang azonban a megállapodástól eltérően 74 kg súlyú lett, s így még 20 forintot kellett fizetni.

Az I. világháború alatt, 1917-ben a harangokat elvitték hadicélokra. A plébános tévedése miatt a temető kápolnájából is elszállították a harangokat. Ezentúl nem kísérte harangszó a temetőben az utolsó útjukra induló embereket. Az elszállított harangok összsúlya 889 kg volt, 3556 korona értékben. 1921-ben a hívek adományából pótolni tudták a hiányzó harangokat. Ekkor két újat készítettek a templom részére. De nemcsak a harangokat, hanem az orgonasípok többségét is elvitték: az 1918-as év végén 44 sípot szereltek ki a templomi orgonából, és szállítottak el hadicélokra.

Szent István megdicsőülésének 900. évfordulója, az 1938-as szentév alkalmából két új ércharangot készíttettek a templomtoronyba. A nagyobbikat az egyik hívő fizette ki, a kisebbik árát pedig Diszkó József plébános ajánlotta fel. A 277 kg súlyú nagyharangot és a 182,5 kg súlyú kisharangot a híres Szlezák László harangöntő készítette 2052 pengőért. A toronyban lévő kisebb harangok kikerültek a kápolnába, ahonnan az első háború idején elvitték az ott levőket. Ám a második háború ismét veszélyt jelentett a harangokra. 1944-ben elvitték a toronyból az 520 kilogramm súlyú, bronzból készült harangot. A szovjet katonák 1944. november 7-én a déli órákban vonultak be Tiszanánára. Azonban sem a templomban, sem a plébánia épületében nem keletkezett jelentős kár, csupán az ablakok egy része tört ki s a háború után inkább a berendezések javításával, pótlásával kellett foglalkozni. Egy héttel a bejövetel után már volt szentmise a templomban. A plébános és a káplán a helyén maradt, velük szemben a megszállók nem alkalmaztak erőszakot.

Egyhajós, egyenes szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős templom Ny-i homlokzata egy toronnyal hangsúlyozott. A földszint tükörmezős és sávozott. Az egyszerű négyszögletes ajtó felett a nyújtott kórusablak fölött lapított kőszemöldök van, felette a körbefutó ereszpárkány magasságában lapított timpanon ad klasszicizáló hangulatot a későbarokk templomnak. Mögötte ívelt vonalú oromfalháromszögek közé zárt attika. A mélyített tükrökkel alakított sarokpillérek a toronytest homlokzatán négyzetes ablakot fognak közre. A torony övpárkánya fölött hasonló saroklizénák és körben négy csigás, zárköves szemöldökű harangablakok. Az órás órapárkány fölött párnásan tört, újabb bádogsisak. A templom oldalhomlokzatán szépen tagolt ereszpárkány fut körbe, a mélyített falmezőiben pedig három, magasan álló, kőkeretes, enyhe szegmentíves ablaka van. Az ívesen visszalépő, visszasarkított egyenes záródású szentélynek egy ablaka van. A szentély déli oldalán féltetős sekrestye, melynek két kőkeretes, egyszerű ablakán oválokból formált vasrács van. A templomkert kapujának pillérein Szent Péter és Szent Pál apostol egészalakos, hosszú antik lepelbe öltözött szakállas kőszobra áll (állíttatta: Isten dicsőségére emeltette Nagy Borbála, 1922).

A torony alatti csehboltozattal fedett előcsarnokból nyílik a háromszakaszos, öblös, szép arányú hajó, amelyben az első, rövidebb szakaszt az előre ívelő, csehboltozatos kórus tölti ki. Falazott mellvédjén bojt- és korong formájú stukkódíszítés. A hajó homorúan alakított faltükrös pillértörzseinek párkányáról kettőzött haránthevederek, illetve az oldalfalak mentén tölcséresen szűkülő kettőzött ívek indulnak és tartják a csehsüveg-boltozatot. A lépcsővel emelt szűkebb szentély négyszög alaprajzú, a hajóhoz hasonló csehsüveg boltozattal.

A főoltár szürke márványból készült, szarkofág alakú sztipeszén aranyozott füzérdísz található. A pillérekkel és szabad oszlopokkal tagolt műmárványozású tabernákulum ajtaját Ábrahám áldozatát ábrázoló aranyozott dombormű díszíti. Kétoldalt stukkómárványból készült adoráló angyalszobrok állnak a szögletes, csigavonalban hajlított talapzaton. Az oltáron XVI. Lajos stílusú, levéldíszes faragott gyertyatartók állnak. Az oltárépítmény a szentélyfal enyhe domborulatát követve homorú alaprajzú. Magas lábazaton álló, szürke-arany műmárvány borítású, kompozit fejezetes oszloppár között az egyik oldalon Szent István király és Szent László király magyaros illetve páncélinges viseletbe bújtatott gipszstukkó szobra áll. Szent István kezében az országalma és a jogar, Szent Lászlóéban fokos. A retabulum architrávján egy-egy váza és befelé forduló térdelő angyal figura van. Az attika zárótagozatán a Szentháromság jelvénye. Az oltárkép helyén az aranyozott, áttört oromzatú faragott rokokó képkeretében egy nagy stukkódombormű látható. Szűz Mária mennybevétele. Mária kitekintő angyalfejekkel telehintett felhőgomolyok között emelkedik a magasba. Feltehetően Mozer József egri szobrász műve.

A szószékkel szemben, a diadalív homorú falán áll a mellékoltár szürke márványozással festett fa sztipeszel. A falra függesztett oltárkép akantuszleveles, aranyozott áttört faragott oromdíszes keretbe van elhelyezve. A karingbe öltözött Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, aki festett oltár előtt térdel, a háttérben mártíromságának helye, a prágai Károly híd körvonalai látszanak, felette rokokó bájban pompázó, rózsaszín és türkiz köntösbe öltöztetett, a képen hangsúlyosan kiemelt angyal lebeg. Az egri püspök rendeletére festette meg Szikora György egri festő 1796-ban, mely alkotója hiteles és legkvalitásosabb műve. A keresztelőkutat 1790 körül készítette Giovanni Adami és Mozer József felsőtárkányi szürke márványból. A faragott, fonadékos díszítéssel tagozott kannelurás lapított törzsén gerezdes csésze, rajta oválisan hengeres, márványosan festett fa kútház. A tetején Jézus megkeresztelkedését ábrázoló, aranyozott szoborcsoport található. A szószék a diadalív jobb oldalának homorulatában, a sekrestyéből megközelíthetően van elhelyezve. Szürke márványutánzatúra festett fa, aranyozott díszekkel. Alsó tölcsérje rozettábanvégződik, gazdag, faragott levélkoszorú díszíti kosarának alsó párkányát. A levélkoszorú fölötti aranyozott fa dombormű, témája: Keresztelő Szent János beszél a pusztában. Mozer József munkája. Szögletesen tört vonalú, hangvetőjén a Szentlélek galambja, ormán puttófejek között a törvénytáblák. A 18. század végéről maradt meg a templom búcsúengedélyező okmánya, mely aranyozott szalagcsokros dísszel ellátott faragott keretben van elhelyezve. A 18. század végéről megmaradtak az oldalfalain vájatolt volutákkal díszített tölgyfából faragott padok (2×25 db) és egyéb faragott asztalosmunkák: a XVI. Lajos stílusú fiókos sekrestyeszekrény, a kínvallatás faragott aranyozott domborművével díszített térdeplő, a falra függesztett lavabo. A liturgikus felszerelés közül kiemelendő a 18. század közepén, valószínűleg Bécsben készült aranyozott ezüst Úrmutató.

A legelső toronyóra 1907-ben készült el. Nem sokkal később ez az óra elromlott, és 1928-ban az egyházközségi tanács úgy döntött, hogy újat vesz egy budapesti cégtől. Az év végére megérkezett a toronyóra, Lendvay János óramester munkája, mely 1810 pengőbe került, és rögvest fel is szerelték. Az óraszerkezet Graham-rendszerű járattal rendelkezik, feketére festett számlapú, és arannyal bevont mutatói vannak. Hogy az óraszerkezet védve legyen a sérülésektől, készítettek hozzá egy faszekrényt is. A mai napig e toronyóra mutatja az idő múlását a templomtornyon.

2013-ban a Szeplőtelen Fogantatás Plébániatemplom felszentelésének 225. évfordulóját ünnepelték a településen. A tetőszerkezet és torony felújítására bruttó 14,5 millió Ft vissza nem térítendő, ám csak utólagosan elszámolható támogatást nyertek az évforduló alkalmából.Úgy vélték, hogy a felújított tetőszerkezet és torony megáldására a 2013. december 8-án tartandó ünnepi szentmisében kerüljön sor. Főtisztelendő Dr. Ternyák Csaba egri érsek atyát kérték fel az ünnepi szentmise bemutatására és a templom felújított tetőszerkezetének és tornyának megáldására és megszentelésére.

 

PLÉBÁNIAHÁZ

későbarokk

1795

Fú út 86.

 

A tiszanánai plébánia már 1322-1337 között fenn állt, de csak 1 garas pápai collectát tudott fizetni. Ebből következően csak kis egyház lehetett. 1763-ban szervezték meg az önálló plébániát, Kömlő filiával. A jelenlegi plébániaházat Eszterházy Károly egri püspök építtette, 1795-ben nyers téglából. Akkor Schlosser Ferenc volt a plébános, aki 1780 és 1809 között volt a hitközség vezetője. Ezután két ferences atya került a plébánia élére. Eperjessy József 1811-től 1848-ig volt plébánosa az egyházközségnek. Ő létesítette 1831-ben a római katolikus szegényházat a falu szegényei számára. A község 1804-ben az újonnan felállított szatmári püspökség birtokába jutott. A 19. század első felében a helybeli katolikus lelkész egy kis kórházat állított fel. A szatmári püspökségnek 1848-ig volt Tiszanánán földesúri joga, később már csak a helység legnagyobb birtokosa.

A plébánia földszintes L alakú későbarokk, utcai homlokzatán a+b+b+a ablakritmussal, a középső két ablak szélességében enyhe rizalittal előrelépő, mélyített faltükörrel tagolt homlokzatú lakóház. A pálcásan tagolt ereszpárkányon nyugvó sátortető palával fedett. Belő tereiben teknőboltozatos szobák, részben lebontott vagy üvegezett, hétszakaszos, dongaboltozatos árkádos folyosóval.

 

Szent József-szobor

barokk

18. század vége, más források szerint 1823

Faragta: Suller András, demjéni kőfaragó

A 2259-es törzsszámon védett római katolikus templom kertjében

 

Alul kihasasodó, szövegtükröt magába foglaló talapzatán erőteljes kiülésű, összetett négyszögletű párkányzaton kör alaprajzó posztamens emelkedik, melynek volutába hajló ion fejezetére helyezett kis posztamensen áll a szent leplekbe öltöztetett alakja. Bal kezében vándorbotot, jobb kezében a ruhátlan kis Jézust tartja. A két figura gesztusrendszere, a szakállas férfi kedvesen a gyermek felé forduló tekintete, a gyermek játékosan kalimpáló végtagjai felhőtlen kapcsolatukat tükrözi. Plébániai levelek szerint 1823-ban állították fel a vásártéren, faragója a demjéni Suller András volt. (Varga Béla szakdolgozata). Kvalitásos, szép munka.

Felirata:

JÉZUS

GONDVISELŐJE

NEK SZŰZ

MÁRIA IEGYE

SÉNEK DICSOU

SZ. IOSEFNEK

TISZTELETÉRE

SZENTELTET??

EPERJES(?) ?????

 

Szent Vendel-Szobor

későbarokk

kőemlék

eredetileg a vásártéren, ma a 2259-es törzsszámon védett római katolikus templom kertjében

 

A Szent Vendelt ábrázoló szobor jelenleg a templomkerítés egyik oszlopán áll. Pásztoröltözetben, vállán köpeny és tarisznya, oldalán kulacs. Kalapját testéhez szorítva, két kezét imára tartja. Lábainál bárányok lehettek. A szobor erősen megrongálódott állapotú, a feje hiányzik. A visszaemlékezések szerint 1956 nyarán tört le. Az egyházközségi képviselőtestület gyűléseinek jegyzőkönyve szerint Szabó József traktoros cséplőgéppel meglökte a szobrot, s ekkor tört le a fej.

Eredetileg a vásártéren állt, arccal a sarudi út felé, mert a falu katolikus részének fejőstehén csordáit arra hajtották ki a legelőre. 1956 után helyezhették át a templom kerítésére. Először a templomkerítés legszélső oszlopán volt, ahol már a magánházak kezdődtek, onnan került át a mai helyére. Császi Irén néprajzkutató adatközlője, B. Kiss János a következőket mondta: „Fejetlen a Szent Vendel szobor, volt egy olyan elképzelés, hogy rendbe hozzuk a szobrot, de nincs az egyháztanácsnak annyi pénze. Talán ez a Vendel együtt volt felállítva a Szent József szoborral, lánccal volt körülvéve.” A 20. század közepéig, a szoborsérülésig mindkét szobor a vásártéren állhatott.

 

református templom

barokk

1752

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2260

Fő út 219.

 

A török hódoltsági területeken sok esetben, így Tiszanánán is a település szinte teljes népességét a reformátusok alkották. A nánai reformátusok 1596-tól használták a középkori kőtemplomot, melyet később a Tisza áradása a folyó medrébe döntött. Állítólag még 1940-ben is láthatók voltak a romjai. A templom nélkül maradt hívek 1666-1669 között fából és agyagból új templomot építettek maguknak, amelynek használata azonban a későbbiek során igen problematikusnak bizonyult, mivel lapályos, vízjárta helyen emelték. Egy 1683-as adat szerint a települést 76 telek népe lakta, s valamennyien reformátusok voltak. A püspökföldesúrnak évente 100 forint bért fizettek, emellett gabonatizedet, vajat, ökröt, két darut és két hordó sózott halat adtak. Lelkész hiányában a lelkészi teendőket az iskolamester látta el. Az Eger felszabadításáért 1686-87-ben folytatott csatározások során lakóinak nagy része elmenekült. 1693-ban az „örökös nánaiak” csak 12-en voltak. Mivel 1711 után a népesség ugrásszerűen növekedett, a század közepére a tiszanánaiak számára a már említett templom szűknek bizonyult. A község református lakosai 1750. május 15-i keltezésű beadványukban kérték a Mária Terézia királynőt, hogy a régi, csaknem összedőlő és árvizeknek kitett helyen lévő templomuknak megfelelőbb helyen történő újraépítését engedélyezze [Ráday il.Arch. Agentiale. Coll.Instantiarum. tom. II.p.34.]. Kérelmük szövege a Vármegyéhez is beadásra került: „Hogy eddig is régi templomocskánk, mely ennek előtte előttünk élő atyáink által circiter 86 esztendőknek előtte csupa fábul és földbül építtetett, hogy lerogyott, azon mind magunk eléggé csudálkozunk. Mivel oly lapályba vagyon építve, hogy minden esztendőkben a vizeknek áradása szintín a tövéig szokott lenni, mely miatt gyönge fundamentuma annyira megromlott, hogy ippen csak összedûlőben vagyon. Máskín a lakosoknak sokaságához igen kicsiny is, mert az isteni szolgálatra egybegyûlő népnek harmada sem fér kicsiny templomocskánkban …csak fábul és földbül építtendő templomocskánkat más valamely szárazabb helyen építtetni kegyesen megengedni vagy ha azt nem lehetne, csak ezt a régit is azon helyén népünknek számához megnagyobbétani.”

A helytartótanács rendeletére a megye ismertette a templom állapotát és a tervet: a régi hét és fél öl (a 18. században 1 magyar öl=1,9 m) hosszú, három és fél öl széles, másfél öl magas. Sövényből és sárból van építve. Mint az ajtófélfába vésett feliratból kiderült, 1666-ban, a török iga alatt, az akkori földesúr engedélyével épült. Az újat 14 öl hosszúra és 6 öl szélesre tervezik. A réginél szárazabb, magasabb helyre kívánják építeni, ahol a vízáradás nem éri el. A régitől 131 lépésre tervezik és akkorára, hogy ezer ember befogadására legyen alkalmas. Fundamentuma legyen kőből, fala is egy láb magasságig, följebb nyerstéglából, zsindellyel fedve, kívül-belül vakolva.

A királynő 1751-ben megengedte az új templom felépítését. Ha az új hely, alkalmasabb hely, száraz, akkor a régi anyagból legyen, de ha nedves, akkor kőfundamentummal épüljön [HemL. Közig.iratok 1750. 49.48.]. Feltehetően a középkori templom falainak részbeni megtartásával építtette a református lakosság.

Az 1767. évi kánoni jegyzőkönyv szerint a templom végül is 1752-ben épült föl kőalapon vályogfallal (nyers téglából), haranglába azonban fából készült [ EÉrs.EgyhL. canvis.]. Stílusa barokk, 1000 férőhellyel. Azért épült vályogból, mert a római katolikus uradalom nem adott téglát az építéséhez. A templomot, amely a kora ellenére a mai napig jó állapotban van, 1833-ban átépítették, majd 1867-ben építették rá a 31 méter magas nyugati homlokzati tornyot. A 12×30 méteres belső terében az északi oldalon végigfutó fakarzattal együtt ma 1500 ülőhely van benne, s ezzel a Tiszáninneni Református Egyházkerület harmadik legnagyobb befogadóképességű temploma. Nagy eredménynek kell tekintenünk ezt az építkezést, hiszen ebben az időszakban sok helyen a már meglévő épületeiket és intézményeiket sem tudták megtartani a református hitközösségek. A dunántúli egyházkerület reformátusai pl. 150 templomot veszítettek el ekkoriban. Nyilván a hívők nagy száma indokolja, hogy Tiszanánán új templom építésére is lehetőség nyílt.

A templom keletelt. Nyugati homlokzati tornya alatt egyenes záródású bejárata kiemelt falsíkok között nyílik. Fölötte szegmentíves ablak, s vele egy magasságban a homlokzat két oldalsó faltükrében vele megegyező másik két ablak nyílik. A vázával díszített oromfal-háromszögek fogják közre a toronytestet. A visszasarkított torony emeletén mindegyik oldalon egy-egy fekvő téglány alakú harangablak van. Órakörös toronypárkányában nincsen óra, felette áttört, párnás, laternás bádogsisak. A déli oldalhomlokzatán öt szegmetíves ablaka és hullámvonalas oromzatú nyeregtetős előcsarnoka van. A nyolcszög három oldalával záródik, rajta ablak. Palatetetővel fedett nyeregtető.

Síkfödémes hossznégyszögű hajójának nyugati oldalán csehboltozattal fedett karzat. Orgonáját 1894-ben készítette Angster József. A hajó északi és keleti oldalán faszerkezetű karzat. A belső tér keleten poligonális záródású. Síkmennyezetes fedésű. Berendezése empire, festett fa padok és szószék: 19. század közepe (a 19. század végén került ide, másodlagos elhelyezésben).

Felszerelése közül iparművészeti értéket képvisel az 1761-es évszámú talpán beütött B. P. mesterjeggyel ellátott vert ezüst, vésett cizellált Úrvacsorakehely és a 18., valamint 19. század közepéről való hímzett úrasztalterítők.

 

temetőkápolna

titulusa: Szent József

historizáló

1895

Helyi műemléki védelem alatt áll. KÖH azonosító: 6191

Széchenyi út

 

A Balla testvérek (Ferenc és János) 1894. június 21-én keltezett levelükben engedélyért folyamodtak az egri érsekhez, hogy elhunyt testvérük (Balla József tiszanánai plébános) iránti kegyeletből a temetőben Szent József tiszteletére egy kápolnát emeltethessenek. A kápolnát a hívek használatára, a sírboltot pedig a Balla család temetkezési helyének szánták. Az engedélyt megkapták. A Balla testvérek által építtetett kápolna 12.000 forintért egy év alatt készült el. Fenntartásához a Balla testvérek egy alapítványt is létrehoztak, melynek alaptőkéje 1000 forint volt. A kápolna két harangját 1894. december 10-én, magát a kápolnát pedig 1895. június 10-én áldotta meg Újhelyi Lajos alesperes. Az eseményről az Egyházmegyei Közlöny is beszámolt: ”A megáldási szertartást Újhelyi Lajos tiszáninneni alesperes, sarudi plébános úr végezte a kerületi és a szomszéd lelkészek részvétele mellett, nagy számú intelligencia és a helybeli és a közeli községek megszámlálhatatlan sokaságú hívő népének jelenlétében. (.) a szentbeszédet Nyizsnyai Iván teológiai tanár úr tartotta a feltámadásról, melynek hatása a hallgatók arcáról volt olvasható. (…) e kápolna méltó emléke az elhunytaknak, szép jele az élők szeretetének, tanúbizonysága a Balla család vallásosságának, s ékesen szóló hirdetője azon hitágazatnak. mely oly vigasztalóan ragyog le a szentély diadalívéről: »Feltámadunk«..” A tiszanánaiak a kápolnát és környékét mindig rendben tartatták egy felfogadott gondozóval. Amikor a falu katolikus templomában tatarozás és felújítás volt, akkor a kápolnában tartották a szentmiséket, ill. némely alapítványi misét is itt mondott el a mindenkori plébános. A századfordulón a Balla testvérek a kápolna elé egy kőkeresztet állítottak fel, mely jelenleg is áll. 1934-tõl kezdve az egyházközség évi költségvetésében gondoskodott a kápolnáról. (Forrás: Tiszanána évszázadai, 2011. 93-94. Szerk: Makai János)

A 15 méter hosszú, 6 méter széles, 20 méter magasságú tornyos kápolna sárga és piros klinkertéglákkal burkolt építmény a temető közepén áll. A torony sisakja bádoggal, a kápolna teteje palával van fedve. Valószínűleg valami régebbi kápolna romjaira vagy azokból épülhetett, mert a tornyon egy kör alakú, faragott kő ablak látható, ami idősebbnek tűnik. A hajója nem boltozott, hanem díszgerendázott. A hajó két oldalán Jézus és Mária monogramokkal díszített két ablak található. A kápolna fala belül festett. A szentély falán a Feltámadást ábrázoló falképet, valószínűleg szekkót találunk. A titulusnak megfelelően a másik falkép Szent Józsefet ábrázolja. A vasgerendákon nyugvó kórusra vas csigalépcső vezet fel, ott található a 4 váltós Angster-féle orgona. A kápolna alatt kripta van, ebben gyakran áll a víz, és sajnos a kápolna lábazatán is néhol salétromosodás figyelhető meg. Ezektől eltekintve az épület szép, jó állapotú. Körülötte régi sírkövek vannak a földbe állítva – ezek alatt valószínűleg sírok nincsenek, talán a régi temetőből gyűjtötték ide őket.

 

I.világháborús emlékmű

1924

Alkotó: Pásztor János

 

1922 nyarán kezdődtek meg az első világháborús emlékmű felállításának előkészületei. A főjegyző a hősökhöz és a községhez méltó monumentumot javasolt és felhatalmazást kért, hogy a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság ellenőrzése mellett emlékművet terveztessen, amelynek költségeit az 1923-25-ös költségvetésből kívánták biztosítani. Egy év múlva be is mutatta Pásztor János tervét és a szerződést, de emlékeztetett, hogy az alkotást adományokból kell felállítani. Helyének a piactér egyik parkosított felét javasolta, a testület pedig elfogadta, és egy 5 főből álló bizottságot alakított.

1924 októberében készült el az a szobor, melyet a tiszanánai hívek az I. világháborúban elesett hősök emlékére emeltettek. Október 26-án a rossz időjárás ellenére is sokan voltak, amikor leleplezték a háborúban elesett 175 katona emlékszobrát. A plébános tábori szentmisét tartott a szobor melletti sátorban. Vitéz Suba Pál tiszanánai születésű lelkész, az elesett hősök gyermekkori játszótársa és későbbi bajtársa pedig felemelő beszédet mondott ebből az alkalomból. Amikor felavatták az emlékművet, az egyik képviselő azt javasolta, hogy a szervezés és az avatás érdekében végzett munka elismeréseképpen a közgyűlés nyilvánosan mondjon köszönetet Vedlik Bélának és a református lelkésznek, aki az ünnepi beszédet mondta. A főjegyző az érdemet a községnek és munkatársainak tulajdonította, és úgy vélte, hogy a tiszteletest is a község szeretete és hazafias lelkesedése vezette. (Forrás: Tiszanána évszázadai, 2011. 52.Szerk: Makai János)

Felirata:

A hazáért

elesett hőseinek

emlékére emelte

tiszanána község

hálás közönsége

1914 – 1918

 

II. Világháborús emlékmű

1989 (2007)

Alkotó: Den Barsbolt

Hősök kertje

 

1987 novemberében a hozzátartozók fogalmazták meg igényüket, hogy szükség lenne egy emlékműre, ahol a távolban elesett és eltemetett hősökre helyben is emlékezhetnek. A kezdeményezést akkor a Hazafias Népfront vezetése karolta fel, de az emlékmű felállítását mégis csak a háborús elesettek hozzátartozóinak 500.000 forintos adománya tette lehetővé. A Magyar Képzőművészeti Lektorátus segítségével a Magyarországon tanuló mongol származású képzőművész, Den Barsbolt kapta a megbízást az alkotás elkészítésére. A kivitelezést amerikai művészbarátja és helyi, tiszanánai mesterek segítették.

Az avatásra 1989. május 13-án került sor. Azóta minden év január 12-én, az Urivi Áttörés napján tiszteleg a falu a hősök emléke előtt.

2006 őszén ismeretlen tettesek megcsonkították a magas eszmei értéket képező képzőművészeti alkotást, az emlékműre felhelyezett, az elesettek, áldozatok neveit tartalmazó 24 bronztáblából 12 darabot eltulajdonítottak. 2007 decemberében Víg Zoltán, egy egri székhelyű cég tulajdonosa – miután megismerte az emlékmű történetét és látta, hogy az adománygyűjtés nehézségekbe ütközik – úgy döntött, saját költségén helyreállítja az alkotást. Az emlékmű másodszori avatására, és a Donnál elesett tiszanánai hősökre való emlékezésre 2007. január 12-én került sor a Hősök Kertjében.

Forrás:http://www.tisza-to.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4173&Itemid=54

 

fuvolás

2002

Alkotó: Tréfás Miklós

a Fő út és a Bem József út sarkán álló ház falán

 

Egy, a 18. században keletkezett helyi legenda szerint a katolikus templom építője, János mester, reménytelenül ostromolta szerelmével a szépséges tiszanánai Ilonkát. Egy nyári estén Ilonka és János együtt ült a szobor alatt. János szerelmet vallott a lánynak, miközben az angyalka fuvolája egyszer csak megszólalt, amire Ilonka ellenállása megtört. Boldog házasságok sora köttetett azóta e hagyomány jegyében.

Ennek a régi szokásnak az újjáélesztésére állíttatta a barokk puttókat idéző szobrot Tiszanána, dr. Tóth József polgármester vezette képviselőtestülete 2002. július 31-én. Terv: Tréfás Miklós grafikusművész.

 

A KŐ

750. éves emlékszobor

2011

Alkotó: Tréfás Miklós

 

A református templom melletti téren került felavatásra a település 750 éves fennállását szimbolizáló emlékkő, amelynek alapja a gyöngyössolymosi bányából érkezett. Demeter András, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője és dr. Tóth József polgármester leplezte le az alkotást, amely hullámokat stilizáló, mívesen csiszolt ornamentikájával a hit, remény, szeretet hármas hullámát forrasztja össze, s tartja fönn e földet. Fölötte a fölirat: 750 év az Úrban árban. A hullámverés mozgalmas ritmusa azt szimbolizálja, hogy a Tisza többször elpusztította ugyan ezt a falut, de néhány emberrel és az égiek segítségével mindig képes volt újraszületni. Csak az egyik része készült el a kompozíciónak. A reformáció ünnepére tervezi a művész Kálvin János teljes alakú szobrának kivitelezését, miután a teret a nagy reformátorról tervezi elnevezni az önkormányzat.

Forrás: http://www.heol.hu/heves/kultura/a-muvesz-istennek-es-a-kozsegnek-ajanlja-alkotasat-398772

6.02 Tenk – Művészettörténet

Gyulai, majd Papp-Szász urasági kastély

jellege barokk

lebontották

 

Egykor a Gyulai, majd a Papp-Szász család birtokában volt. Az 1953-54-es évben bontották le. A Heves Megye Műemlékei topográfia egy fénykép nyomán a félig lebontott épületről a következőket tudta még leírni. A középaxisban emeletes, toronyszerűen alakított épület, amelynek bal oldalán lévő L alakú szárnyát már korábban lebontották. A középaxis emeletes építményének földszintjén szegmentíves, keretelt kapubejáró, egykorú barokk ajtószárnyakkal, középen gyalogkapuval. Az övpárkánnyal és a sarokpilaszterekkel tagolt toronytest homlokzatán egy könyöklőpárkányos, félköríves záródású ablak volt. A tornyot két síkban megtört francia pavilontető fedte. A földszintes szárnyépület L alakban hajlott hátra, ennek homlokzatán öt ablaknyílás volt, melyek között középen kis ajtó nyílott. Tőle jobbra két elfalazott, szalagkeretes ablak volt. A beforduló szárny homlokzatán kilenc ablak volt.

 

Volt Papp-Szász kúria

Késő-klasszicista, neoreneszánsz

1870 körül

Polgármesteri Hivatal

 

Földszintes lakóháznak épült. Homlokzatán sarokarmírozás és fugázás, középen hat toszkán oszlopon nyugvó tornác, kecses timpanonnal. Oldalhomlokzatán a főhomlokzatéhoz hasonló szalagkeretes ablakok. Egyszerű körbe futó lábazata van. Fedése palatető. A két menetben futó helységek síkmennyezetesek.

 

Római Katolikus templom

Titulusa: Jézus Szíve

1985

tervezte: Sáhó László építészmérnök

 

Az 1947-es önállósodást követően a település lakói hét évtizedig tartó templomépítési kísérleteit követően 1984. május 13-án került sor a templom alapkő letételére. A helyi hívek adományai mellett több község hívei is hozzájárultak az építési költségekhez. A jelentős anyagi támogatás azonban Tajthy László (1981-1996) erdőtelki plébános levelezése nyomán érkezett az egyházközséghez. A terveket a budapesti Sáhó László építészmérnök készítette. A tenki templomot a tervezetnél korábban, 1985. október 25-én szentelték fel Jézus Szíve tiszteletére, így ezért tartják a búcsút júniusban.

 

Tenki Madonna

bronz köztéri szobor

160 cm

2000

Alkotó: Józsa Lajos szobrászművész

 

A Millenniumi emlékpart kertészeti dísznövényekkel, fenyőkkel beültetett parkjának közepén állt 2010 februárjáig ez a bájos női szobor. Dél-Heves egyik legszebb női szobra. Ekkor máig ismeretlen tettesek ellopták. A bronz anyagú és márvány talapzaton álló szobor kivitelezéséhez az önkormányzati források mellett számos adomány is érkezett. Tenk egyetlen szobra hamarosan a község jelképévé vált, s a bájos nőalak nem csak a helyiek, de a településen átutazók elismerését is elnyerte. A szobor újjáöntését tizenegymillió forintért vállalná Józsa Lajos, a Madonna alkotója. Ennyi pénze viszont nincs az 1200 lakosú település önkormányzatának. A szomorú, de még inkább elszörnyesztő esetről álljon itt ismétlésként a következő hír az alábbi honlapról: http://kaptarko.hu/helyivedett/tenk_milleniumiemlekpark

„Tenk község belterületén, a 31. számú főút és a települést Erdőtelekkel összekötő út kereszteződésénél az utak egy valamivel több, mint 3000 m2 területű, megközelítőleg háromszög alakú területet fognak közre. Ezen a „zöld szigeten” került kialakításra a millenniumi emlékpark. A park növényzetét túlnyomórészt kertészeti dísznövények teszik ki, a cserjesorral körbeültetett gyepes térszínt tuják, fekvő tuják, cukorsüveg fenyő, fenyők és virágos növények tarkítják, teszik színesebbé. A park kultúrtörténeti és táji szempontok alapján tekintve azonban rendhagyóbb. A park központjában található millenniumi emlékmű mellett további ember alkotta művekre figyelhet fel az erre tévedő, mint például egy tekerős kút, vagy egy szépen felújított, pompás formát mutató öreg tűzoltó szerkocsi. Megannyi egyedi tájérték egy helyen, egymást mégsem elnyomva. A park értékén pár éve még tovább emelt egy kiemelkedő alkotás, a gyepen, virágokkal körbeültetve mindmáig egy márvány talapzatra lehet figyelmes az arra járó. Ezen a talapzaton állt mintegy 10 éven át Tenk első köztéri szobra, Józsa Lajos szobrászművész alkotása, a Tenki Madonna. A korsót tartó fiatal női bronzalakról úgy tartották a helybéliek, hogy hosszú és boldog házassága lesz azon ifjú pároknak, kik előtte fényképezkednek – kedvelték is az alkotást ezért. A mintegy 160 cm magas és közel 300 kg-os bronzszobrot 2010 februárjában lopták el ismeretlen elkövetők – üres talapzata a parkban azóta várja visszatértét. Az utakkal körbevett zöld park egyben szigetszerű pihenő- és élőhelyként is szolgálhat rovaroknak s madaraknak egyaránt. Az emlékpark szabadon látogatható, a pihenést kihelyezett padok teszik kényelmessé.”

 

II. világháborús emlékmű

Millenniumi emlékpark

 

1956-os emlékmű

Millenniumi emlékpark

6.02 Tarnaörs – Művészettörténet

Római katolikus templom

Tituláris szentje: Szent Miklós püspök

barokk

A középkori templomot 1723-ban, 1746-ban és 1754-ben megújították, 1789-ben átépítették

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2255

Átépítésére és bővítésére br. Orczy Lőrinc kegyúr költségén került sor

Erzsébet út 11.

Oratórium falfestményei: Huszár Ferenc

Mellékoltárkép: Kovács Mihály, 1855

Orgona: Országh Sándor, 1869

 

Oklevelek tanúsága szerint Tarnaörsnek már 1332-ben volt plébániája. A török elvonulása utáni első összeírás 1696-ban a katolikus kőtemplomot elhagyottnak jelzi. 1720 körül a középkori építésű Szent Miklós kőtemplomot felújították. 1732-ben Erk fíliája, azaz leányegyháza volt, belső felszerelés nélkül [EÉrsEgyhL. archvet.no.934.]. 1746-ban „jó állapotban” van, de teteje beszakadozott, ezért a tarnaőrsi plébános 1748-ban 200 forintot kért és vett fel a templom helyreállításának költségeire Orczy István földesúrtól [OL.OrczyL.Possess.Örs.Elpusztult iratról elenchus.no. 37. p.127.]. Mint a legtöbb középkori templom, ez is kelet-nyugati tájolású volt, bejárata nem az 1700-as évek közepén már álló barokk kastély, hanem a Tarna felé nézett.

A Borovszky-féle megyetörténet 1754-ből egy barokk templomról tud, de ennek építéséről írásos adataink nincsenek. 1766-ban azonban egy Szent Miklós tiszteletére szentelt szép templomról olvashatunk a canonica visitatioban, melynek három oltára, kőkarzata, és boltíves sekrestyéje van, harangja azonban még egy fa toronyban van elhelyezve [EÉrsEgyhL. canvis.1766.]. A három oltár azt mutatja, hogy a kis középkori templomot, melynek 1746-ban még csak egy oltára volt, átépítették és kibővítették. A középkori kora-gótikus templomnak a barokk átépítés következtében a kőbordás keresztboltozatú szentélye azonban fennmaradt, mint az új templom oldalkápolnája. A fatorony viszont egy, a mai épületet megelőző állapotra utal.

1783-ban az egyházi elöljárók igyekeztek Orczy Lőrincet rávenni, hogy támogassa az új templom felépítését: „ad aedificationem Ecclesiae in Örs”. 1784-ben az örsi bíró kért tőle építőanyagot a templom újjáépítéséhez [OL.OrczyL. Possess. Örs. 73-74. Elpusztult iratokról elenchus. no.37.p.176/1-2.], 1788-ban pedig a boconádi esperes sürgette Orczy Lőrincnél az örsi és erki templom bővítését [u.o.96.]. A felsorolt adatokból arra következtethetünk, hogy a templom mai alakjában csak ezután, 1789-ben készült el.

A tarnaőrsi egyház 1810-ben Erk fíliája, de kegyura, az Orczy család, bőségesen gondoskodott róla. 1812-ben „Szent Kereszt tiszteletére szentelt, szilárd anyagból épült főoltára a Megfeszített (Szent Kereszt megtalálása), mellékoltára Szent Miklós püspök tiszteletére épült.” Az újjáépített templomban a kegyúr áthelyeztette a névadó szent oltárképét a középkorból megmaradt templomrész mellékoltárára, ez azonban egyházjogilag nem változtatott a tituluson. 1813-ban ismét azt írták róla, hogy „Szent Miklós tiszteletére építette báró Orczy István és Lőrinc”. A templomhajó sekrestye melletti, a hajótól elválasztott részét temetkezőhelyül jelölték ki, ugyanis a templomnak nincsen kriptája. Ide temették Orczy Lőrincet, aki 1789. július 28-án hunyt el Pesten. A templom hajójában a család címerével díszített márványtáblába vésett latin szövegű felirata őrzi emlékét. 1821-től nem temetkeztek belé, mert új családi temetkezőhelyet építtetett a kegyúr [EÉrsEgyhL. Alsóhevenesi esp.ker.lát.jkv.] – írták az esperesi látogatási jegyzőkönyvek.

Az 1819-es canonica vistatio pontos és részletes jegyzőkönyve örökítette meg a templom hitelesnek elfogadott építési idejét, az 1789-es évet. Az előző leírásokkal ellentétben van kripta a szentély alatt. Az épületnek boltozott kőtornya, sekrestyéje és afölött oratóriuma van. [EÉrsEgyhL. csancis. 1819.]. A főoltárt Orczy László állíttatta fel, aki 1750-1807 között élt.

Az 1852. évi mérnöki szemle jó állapotú épületként írta le [EÉrsEgyhL. Recski plebir.]. Felújításon 1959-ben esett át.

A templom nagyon egyszerű, későbarokk, D-i homlokzata középtornyos. Főhomlokzatán a kosáríves záródású kőkeretes kapu fölött az enyhe rizalittal előre lépő toronytestben nagy szegmentíves, könyöklőpárkányos karzatablaka van. Mellette a homlokzaton egy-egy nagy falfülke. Az egytagú barokk főpárkány fölött a hajótető magasságában háromszögű oromfalak támaszkodnak a toronyhoz. Az alsó toronyszakaszban egy szegmentíves, keret nélküli, a felsőben félköríves záródású könyöklőpárkányos harangablak van. A széles, órák nélküli órapárkány felett kis gúlasisak koronázza a tornyot. A keleti oldalon, a templom hossztengelyére merőlegesen áll a középkori templom alacsonyabb, egyenes záródású szentélye, armírozott sarokkal, zárófalán kis, négyszögletes, élszedett, kőkeretű gótikus ablakokkal. Főhajójának oldalán látható a befalazott kosáríves középkori bejárat nyoma. A templom szentélye a hajóval azonos magasságú, de keskenyebb. Ívelt vonalban kapcsolódik a hajóhoz, zárófala egyenes, lesarkított, nyílástalan. A hajón és a szentélyen egy-egy ablak nyílik. A nyugati oldalhomlokzathoz csatlakozik a négyszögletes alaprajzú sekrestye, füles keretelésű rojtdíszes bejárattal, fölötte síkmennyezetes oratóriumal.

A torony alatti előcsarnokból kosáríves átjáró vezet a párkányfejezetes falpillérekkel alátámasztott, kosáríves csehsüveg-boltozatos, két boltszakaszon hajóba. A karzat mellvédje enyhén ívelt, fölötte dongaboltozatos térben van elhelyezve az orgona. A szentély szintén csehsüveg-boltozattal fedett, apszisa kosáríves alaprajzú. A kora-gótikus, régi kis templom megmaradt szentélye kereszthajószerűen épült be a későbarokk templomba, csúcsíves, lapos, kerek záróköves bordás keresztboltozattal fedett. Kis ablakát belül Szent Miklós képe takarja el. Szemben vele, a másik oldalon, füles, rojtdíszen keretelésű sekrestyeajtó, kétoldalt két nagyobb, copf rácsos ablak.

A 19. század eleji kovácsoltvas szentélykorlát művészi kivitelű ajtószárnyait BLO monogramos Orczy-címer díszíti.

Az oratórium falképei az 1700-as évek második felében készültek: feltehetően Huszár Ferenc egri képíró művei: Szent József a gyermek Jézussal, Szentháromság, Szent György és Szent Borbála. A főoltár koraklasszicizáló edikulaszerő építmény. A koporsó alakú sztipeszén lévő XVI. Lajos stílusú tabernákulum vörös márványból készült. Az oltárépítmény átlósan állított korintizáló fejezetes oldaloszlopait erős kiszögelésű párkányzat koronázza, tetején egy-egy fehér stukkóangyal térdel. Fogrovatdíszes háromszögű timpanonjában aranyozott sugaras istenszem. Az oltárkép helyén nagyméretű feszület van, aranyozott korpusszal. Az egyszerű, közepes kvalitású szószéke a 18. század végén készült. Patkó alakú, kissé homorított kosarának alját fonatos koszorúmotívum, kerek hangvetőjét pedig rojt- és levélmotívum díszíti. Az alacsony, sokszögű pilléren álló keresztelőkút ovális, gerezdes tálja vörös márványból készült. Magas, XVI. Lajos stílusú díszes fedőjén Jézus keresztelését ábrázoló kis szoborcsoport áll. A templom egyik főpillérén helyezték el Orczy Lőrinc kegyúr sírkövét. A kopott, majuszkulás (csupa nagybetűs) felirat 1789-ből való. A vörös márvány táblát füzéres, rozettás, fogrovatos párkánydísz keretezi, alján lábszárcsontos koponya utal a halál elkerülhetetlenségére. Tetején ovális, szalagcsokorral koronázott keretben az Orczy család címere. Az orgona 1869-ben készült Országh Sándor kecskeméti műhelyében. A főhajó díszítőfestése 20. századi művészileg nem értékelendő munka.

A templom oldalkápolnájában található Szent Miklós oltárkép (200×150 cm) Kovács Mihály festőművész munkája, szép biedermeier keretben. A korábbi szakirodalom (Bíró Béla) szerint 1861-ben, az újabb (Ludányi Gabriella) szerint 1855-ben készült.

Az abádszalóki születésű Kovács Mihály – 1818-1892 – (bővebben az életrajzokban)

tehetségére először egy kunhegyesi tanára figyelt fel, majd Udvardy János megyei mérnök

ajánlásával azon tehetségek egyike lett, akiket báró Orczy László (költő-tábornok Orczy

Lőrincz unokája, szül: 1787) védő szárnyai alá vett. Az ő támogatásával kezdhette el 1833-tól

művészeti tanulmányait Pesten. Landau Lénárt rajziskolája után Kovács 1835 novemberében

továbbra is az Orczy család támogatásával került a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol

az „elementaris rajz oskolában” Karl Gsellhofer volt első tanára. Az anyakönyvek szerint az

előkészítő osztály után 19 éves korában, 1837 májusától került az antik rajz osztályba, ahol

Leopold Kupelwieser, majd a történeti festészeti osztályba Johann Ender és Josef Danhauser

tanítványaként sajátította el az akadémiai ismereteket. 1840-re tehető első nyilvános

szereplése Bécsben, s 1841-re itthoni első bemutatkozása a Pesti Műegylet kiállításán.

1841-ben a rátörő tüdőbaj szakította meg bécsi tartózkodását, s az Orczy család támogatásával Itáliába utazott. Nem csak gyógyulást hozott számára ez az ország, hanem gazdag művészeti múltjával lelki és szellemi telítődést is. Zsánerszerű, elbeszélő, illusztratív szemlélete itt alakult át romantikus, drámai csúcspontokra exponáló felfogássá. Az 1848-as forradalom hírére a nemzeti érzületű Kovács hazasietett Olaszországból. Betegsége miatt hadi szolgálatot nem vállalhatott, így a szabadságharc hónapjait Pesten és pártfogója, báró Orczy László tarnaőrsi birtokán töltötte, miközben híreket kapott az egyre szomorúbb eseményekről. A forradalmi hangulat elültével és a szabadságharc szomorú végeztével megbízások hiányában elhatározta, hogy külföldön próbálja tehetségét kamatoztatni. Mielőtt útra kelt volna, 1849 júliusában ellátogatott Egerbe, ahol Udvardy János mérnök úrtól kívánt búcsút venni, de elhatározását megváltoztatta Tárkányi Béla papköltővel, érseki titkárral való találkozása. Személyében olyan támogatóra talált, aki honszeretetében is társa volt. Tárkányi szerteágazó kapcsolataival és támogatásával Kovács az 1850-es évek elejétől csakhamar az egri egyházmegye legfoglalkoztatottabb festőjévé vált. Élete folyamán rendkívül sok oltárképet festett, a kutatás eddig 51 darabról tud. A megbízásokat elsősorban a katolikus egyháztól kapta, amely mellett több, magánájtatosságot szolgáló, úgynevezett votivképet készített. Kiemelkedő emléke egyházi festészetének az 1857-ben Polgár község új templomában felszentelt nagyméretű Assuntája, melyet – szinte egyfajta divatként – elsősorban Tiziano híres festménye inspirált. Ilyen monumentális megrendelést magyar művész azelőtt nem kapott. Maga is érezte e műfajban való járatlanságát, a vidéki elzártság provincializmusát, e jelentős megrendelés kihívását, ezért 1856 végén Párizsba utazott, hogy nagyszabású alkotását elkészítse.

Romantikus, akadémikus és eklektikus historizáló művészete, az újításokat inkább elvető szemléletmódja, precíz kivitelezésmódja egészen jól megfelelt e műfajnak és a kor elvárásainak. Mater Dolorosák, Madonnák, a kis Jézussal, Immaculaták, tituláris szenteket ábrázoló, főleg egyalakos oltárok kerültek ki ecsetje alól. Míg a Mária-ábrázolásokon kézenfekvőbbnek látszott itáliai késő reneszánsz emlékeire támaszkodni, más, közel egy időben készült képeken – például a tarnaörsi Szent Miklós oltárképen, a nazarénusok hatása lelhető fel. Ez utóbbi művek dekoratív rajzossága, egyenletes megvilágítása, körülhatárolt, világos, lokális színei az overbecki nazarénizmusnak bécsi mestere, Kupelwieser művészetén átszűrt öröksége.

Térségünkben a káli (Szent Péter és Pál, 1852), kápolnai (Szentháromság, 1856 – 1869-ig a plébánián volt), pélyi (Mater Dolorosa, Szent Demeter, 1855-56), és a tarnaőrsi (Szent Anna Máriával, Szent Miklós, 1855) templom oltárképeit festette.

 

 

Templomkert

A templomkerítés kapupillérein lévő oroszlánszobrok a lebontott Orczy-kastély kertkapujáról származnak. 1960-ban helyzeték ide őket, amikor a templom kertjének kerítését építették. A templomkertben lévő kőkeresztet 1830-bna állították.

 

A volt Orczy-KAstély

elpusztult, 1988-ban lebontották

barokk főépület klasszicista szárnyakkal

1722, majd 1760; átépítve: 1820

Építtető: Orczy István, Orczy Lőrinc majd Orczy László

 

Első, messze földön híres állapotáról, melyet Orczy István építtetett, Bél Mátyás (1684–1749)az1730–1735-ben készült „Notitia Hungariae novae…” című kéziratos munkájában a következőképpen számolt be: „…Dísze a falunak az Orczy-ház, mely a Tarna patak partján várkastély formára épült. Amerre a patak folyik, öntözi a szépen gondozott Orczy-kertet, melybe különböző fanemeket ültettek. A kerthez csatlakozik az urasági épület díszesebb, emeletes szárnya, a tulajdonos sok szobájával és lakóhelységével, kilátással a kertre és a Mátra lábáig kitárulkozó síkságra. Délről van a körülfalazott udvar… Majd ismét egy épületrész következik, ezt magas torony ékesíti és e részen falak veszik körül. Kapuja fölött kőbe vésve olvasható, hogy ezt a várkastélyt Orczy István, a királyi tábla ülnöke, a jászkunok kapitánya 1722-ben létesítette. Az egész építményt árok futja körül, hogy szükség esetén védhető legyen a külső támadásokkal szemben…” [az eredeti: Orsz. Széchenyi KVT. Fol. Lat. 3376.]

Orczy István 1669 szeptemberében született a Vas megyei Kis Pössén. Iskoláit Kőszegen kezdte és Bécsben fejezte be. Onnan hazatérve 1694-től Telekessy István győri kanonok, majd egri püspök szolgálatában különféle hivatalokat viselt, míg végül az összes püspöki javak praefectusa, azaz kormányzója lett. 1714-től több mint 20 évig a Német-Lovagrend birtokában lévő Jászkun Kerület főkapitánya volt. Földbirtokainak jövedelmét és a Német Lovagrendtől kapott évi mintegy 1320 rajnai forint főkapitányi fizetését javarészt birtokvásárlásra és a tarnaörsi barokk kastély építésére fordította.

A tarnaörsi kastélyt Orczy Lőrinc (1718-1789) átépíttette. Ennek kőbe vésett nyoma az udvarra nyíló egyik bejárat felett a kőkeretben volt olvasható: 1760. A másik ajtókereten Orczy László birtoklásának idejéből az 1820-as évszám állt. A költő Orczy Lőrinc unokája báró Orczy László II. (1787-1880) előbb részt vett a napóleoni háborúban, majd hazatérve birtokain gazdálkodott. A tarnaörsi kastély végleges elrendezése az ő nevéhez fűződik. Ezt tanúsította a kastélyudvarra néző másik bejáratának kőkeretébe vésett, fent említett évszám. Ez volt a régi erődfal vonalában felépült klasszicista melléképületek elkészülési ideje. Ekkor épült a lovarda, a peristilium, azaz az oszlopcsarnok és az üvegház. 1836-ból az épületről egy elragadtatott hangú leírás maradt ránk: „Orczy remek kastélya félkör alakra vetett téglákból mesterileg készített kerítés … lovag iskola, a híres Bárói tsalád hős tzimerével fényített lak oromzatjával, s más gyöngy ékekkel díszeskedik.”(Ifj. Vári Szabó Sámuel, Honi részleges rajzolatok, Tudományos Gyűjt. 1836. III. köt. 103.)

Az egyemeletes, egyszerű formájú barokk főépület egy négyszögben körülépített udvar nyugati szárnyát képezte. Homlokzata 13 tengelyes, földszintjének közepén szegmentíves, füles, szalagkertelésű bejárata volt, mellette apácarácsos ablakok. Az egyszerű övpárkány fölött sorakoztak a sima kőkeretes, négyszögletes emeleti ablakok. Az épület középtengelye háromszög záródású pártafalban végződött, melyet nagyméretű lunettába helyezett, kétoldalt egy-egy lebegő angyallal keresztezett Orczy címer díszített. Az oldalhomlokzatok három-három ablaktengelyesek voltak, földszintjük közepén bejárattal. A főépület előtt négyszögben oszlopos tornácú melléképületek létesültek. A déli külső oldalon hat oszlopos portikusszal a peristilium, a keleti külső oldalon pedig a lovarda volt. A lovarda udvarra tekintő homlokzatának ugyancsak hat oszlopos portikuszát három-szögű oromzat fedte. A főépület sarkaihoz egy-egy kapuépítmény, fedett kocsiátjáró csatlakozott, mely a szárnyépületeket kapcsolta hozzá a főépülethez. Az oszlopos melléképületek déli szárnyán vendégszobák, északi oldalán konyha, mosókonyha, külső oldalán kocsiszín és istálló, a keleti szárnyon a lovarda, egyik oldalán istálló, másik oldalán mángorló és raktárak helyezkedtek el.

A főépület kétemeletes volt, hozzácsatlakozó L alakú, csehsüveg-boltozatos, zárt udvari folyosóval. Az udvari front közepén három ajtó nyílott, melyek falpillérekkel tagolt ovális előcsarnokba vezettek. Jobbra félköríves egykarú lépcső vezetett fel az emeltre, ahol széles, ovális előcsarnokba juthattunk. Az előcsarnokból nyílott a nagyterem, mellette kétoldalt nagyobb szobák. A földszinti helyiségek nagyrészt csehsüveg boltozatosak, az emeletiek sík fedésűek voltak.

1936-ban renoválták az épületcsoportot, amit az udvari homlokzat ajtajába vésett évszám örökített meg. A második világháború után a kastély súlyosan elhanyagolt állapotba került, egyes részeit elbontották, más részeit átépítéssel csúnyították el, még nem hosszú huzavona és sikertelen megmentési kísérletek és hasznosítási beteljesületlen ötlet után 1988-ban mégis lebontottak. A park kerítéskapujának oroszlánjait a római katolikus templom kerítésének építésekor áthelyezték a templomkerítés pilléreire 1960-ban.

Bővebben: Csintalan Csaba: A tarnaörsi Orczy-kastély története. Kézirat, 1989. http://www.tarnaors.hu/page.php?2

 

SZENT ANNA KÁPOLNA

barokk

1740 körül

Műemléki védelem alatt nem áll

Homokpuszta

 

A tarnaörsi határban az Orczyak egy Szent Anna tiszteletére szentelt családi kápolnát is emeltettek az 1740-es években temetkezési céllal. Az 1746. évi canonca visitatio jegyzőkönyve szerint „új építmény, belülről díszes.” Megemlítették 1766-ban is. Az 1819. évi canonoca visitatioban fennmaradt a leírása: „a Szent Anna kápolna egy kis dombocskán áll Tarnaörs határában. 1774-76. években a kápolnát az Orczy család újjáépítette, 1818-ban restauráltatta, most díszes állapotban van. Egy oltár faasztallal, 6 gyertyatartóval, vörösre festett deszkákból összerótt tornyocskával, benne kis haranggal” [EÉrsEgyhL. canvis.]. A kápolna 1774-es újjáépítéséről egy másik irat is tanúskodik: [OL OrczyL. Possess. 8. Elpusztult iratról elenchus. no. 37.p.174/2.].

Alacsony, hordott dombon áll a Jászberény felé vezető út elágazásában. Szabályos, lesarkított téglalap alaprajzú, egyhajós, csaknem pontosan keletelt, kis homlokzati tornyos, barokk épület. Nyugati homlokzatán egyszerű ajtónyílása kosáríves, szegmentíves, zárköves szemöldökkel. Az ajtószárnyak későbbiek. Fölötte fekvő ovális ablak, az ívelt attikában kettős címer. Az egyik az Orczy családé. A tetőn kis, négyszögletes, gúlasisakos bádog tornyocska ül. Az épületen körben lent lábazat, felül kéttagú homorú párkány. Mindkét oldalán egy-egy béletes, keret nélküli, kosáríves ablak nyílik. A szentély zárófalán egy béletes kerek ablaka van. Belső terét egyszerű párkányfejezetes falpillérekkel alátámasztott csehsüveg boltozat fedi. Egykor az Orczyak temetkezési helye volt, ma a búcsú helyszíne.

A kápolna berendezéséhez tartozott Kovács Mihály 1855-ben készített, Szent Annát ábrázoló festménye. A monográfiák nem egyértelműek a kép témáját illetően. Bíró Béla 1930-ban Erzsébet és Zakariás társaságában, Ludányi Gabriella (1987) a korábbi monográfiára hivatkozva Mária társaságában írja le Szent Annát. Méretét egyikük sem adja meg. A kápolna berendezését leíró Heve Megye Műemlékei kötet (III.) 1978-ban már nem tud a festményről. Az akkor még ott lévő, fából készült oltárasztal előlapján Szent Rozália fekvő képe volt „Szent Rozália szűz” felirattal, az oltáron angyalfejes tabernákulum, mellette egy-egy váza. Az oltár tartozéka volt négy darab fa gyertyatartó. A berendezésnek művészi értéke nem volt, egyszerű 18. századi provinciális munka volt csupán. Értékesebb barokk munkának látszott az oltár két oldalán konzolokra helyezett két, élénk színekkel átfestett, de akkor jó állapotban lévő (feltehetőleg restaurált) faszobor: Szent Sebestyén és Szent Fábián.

 

Szent Vendel-szobor

kőemlék

1908

Műemléki védelem alatt nem áll

Faragta: Bali (Baly) György jászberényi kőfaragó

 

Szent Vendel színesre festett szobrát, mint máshol az állattartással foglalkozó vidékeken, úgy itt is a faluban pusztító dögvész elmúlásának emlékére állították. A Szent Anna kápolnához vezető út mentén pásztorruhában, vállán köpennyel, oldalán tarisznyával, fején kalappal, imára kulcsolt kézzel, benne juhászkampóval jelenitik meg a szentet. Lábai mellett egyik attribútuma, a bárány valamint fatörzs látható. A jászberényi kőfaragó Bali György faragta (hasonlóan a zaránkit is). Az Egyházmegyei Hivatalhoz beérkező kérelmek között három levél is tájékoztat a szobor állítóiról. Egy 1908. május 2-án kelt levélben elsőként Gonda Mihály tarnaörsi lakos akarta felállítani a szobrot a saját földjén, nyilvános helyen, az út mellett. Pár nap elteltével, a falu lelkésze az általa írt következő levélben a szobor állítójának özv. Somodi Józsefnét és lányait nevezte meg. A harmadik levél május 24-én kelt, de ez már a szobor felállításról tájékoztat, az alábbi felirattal és a talapzatra írt állítók nevével. Felirata:

 

Dicsértessék a Jézus

Krisztus

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

Állíttatta

Özv.

SOMODI JÓZSEFNÉ

SÁNTA ANTÓNIA

3 leánya Mária Rozália Anna

1908

Bali Gy. J.berény

 

A 20. század elején, a szent tiszteletének népszerűsítésére Tarnaörsön megjelent egy nyomtatvány Ének és ima Szent Vendel tiszteletére címmel. Jászárokszálláson Raffay által nyomtatták és terjesztették az ájtatosság segédanyagaként. „Imádkozzunk a jószágok jó pásztorához, hogy szüntesse barmaink és sertéseink pusztulását. Minden háznál tartandó legyen, és ne felejtkezzünk el szent Vendelről. ” – olvasható a Tarnaörsön gyűjtött, egy lapból álló nyomtatványban.

Császi Irén néprajzkutató gyűjtéséből való a következő visszaemlékezés is: „Somogyi Anna, Mária, és Rozália neve van a szent Vendel szoborra írva. Rozália volt a nagyanyám. Nagyanyám mondta, hogy dögvész volt Tamaörsön és azért állították a szobrot. Akkor bárányokat tartottak, még lakodalomba is tehenet vágtak. Gondozták, festették a szobrot szép színesre. A sarkára fát ültettek. Szent Anna előtt minden négy hétig, vasárnap délután vittünk egy csokor virágot, ahogy a kápolnához mentünk, mint gyerekek szaladtunk oda. Szent Anna búcsúkor megálltak minden szobornál, imádkoztak a Vendelkénél és énekeltek. Olvasót mondtuk és közbe az énekeket, a szobornál a miatyánk és üdvözlet hangzott el. Először a Vendelnél majd a Jézuskánál álltunk meg mikor kifelé mentünk a kápolnához. A Jászságból is jöttek a búcsúba Szentandrásról, Jászdózsáról.” (Császi Irén: Agria 2006. 427.)

 

Hősök szobra

I.és II. VILÁGHÁBORÚS emlékmű

1926 – 1989

A tarnaőrsiek az I. világháborúban 52 embert veszettek. Az ő emlékükre állították a község központjában a hősök szobrát. A második nagy háborúban a harcok 1944. novemberében érték el a falut. A németek felrobbantották a Tarna két hídját, a szovjetek pedig felgyújtották a Szent Anna kápolnában lévő Orczy-kriptát. Többen meghaltak a csatározásban. Emlékükre a sírkertben 1949-50-en emlékművet állítottak. A II. világháború Tarnaörstől 66 hősi halottat követelt. Emléküket 1989-ben a „Hősök Szobrá”-ba vésték.

 

Vak Bottyán kuruc generális szobra

Tölgyfaoszlop

Alkotója: Jakkel Mihály gyöngyösi fafaragó

 

Szent István-szobor

fafaragás

Az államalapítás emlékére készült.

1 Boconád – Galéria

1 Tiszanána – Galéria

1 Átány – Galéria

6.02 Tarnaméra – Művészettörténet

Római katolikus templom

Titulusa: Szent Márton püspök

barokk

1780 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2253

Árpád út

 

1696-ban még a faluval együtt a középkori templom is pusztán állt. A török idők után fennmaradt legkorábbi adat szerint „templum desertum”, mely szókapcsolatban a desertum sivatagot jelent [Bp.Egy.Kvt.Hevenessy IX.köt.1696 körül.; EÉrsEgyhL. archvet.no. 934.]. Az Almásy család kezdte benépesíteni a települést, de sikerrel csak a Rákóczy szabadságharc után, 1711-től jártak. A plébánia is csak 1717-ben állt ismét fel, mint Zaránk fíliája. Anyagkönyvei 1719-től fogva maradtak fenn [Hist.Dom.]. Az 1720 körüli adatok szerint a templom már akkor is Szent Márton tiszteletére volt felszentelve. 1732-től, jól felszerelt templomával önálló egyházzá vált, s akkor Zaránk lett a tarnamérai plébánia fíliája [EÉrsEgyhL. archvet.no. 934.]. 1743-ban is anyaegyház, de az épület rossz állapotáról ad hírt az aktuális canonica visitatio [EÉrsEgyhL. cavcis]. 1762-től a tarnaméraiak a zsadányiakkal együtt rozzant, és szűk templomuk újjáépítését kezdték el tervezni, ezért az építkezés befejezéséig minden közmunkák alól mentesítést kaptak [HemL Közgyül.jkv. 479/1762.]. 1766-ban elkezdik a kőtornyos, boltozott, kőkarzatos, az evangéliumi oldalon sekrestyés templom építését a hívek és a plébános adományaiból. 1778-ban még mindig zajlanak az építkezések, ekkor arról maradtak fenn iratok, hogy a hívek a megye segítségét kérték, 100 öl kő szállítását és a közmunkák alóli további felmentés formájában [HemL Közgyül.jkv.175/1778.].

Az 1806-os összeírás szerint jó és nagy a templom, de a tetőzete sérült. Három oltáráról esett említés. 1813-ban viszonylag jó állapotúnak mondták, az előző évben megtörtént a hajó boltozatának helyreállítása, de kegyúr nincs, pedig a szentély apró beázását kéne kijavíttatni. 1815-ben a mellékoltáráról van rövid említés [EÉrsEgyhL. Alsóhevesi esp.ker.lát.jkv.1806., 1813, 1815.]. Az 1819. évi canonica vistatio megemlíti, hogy a falu északi végén lévő templom körül temető is van. Négy harangja volt, ebből háromnak ismert a készítési ideje: 1725-ből, 1784-ből és 1810-ből valók. Akkor már a templom külső és belső javításokra szorult [EÉrs.EgyL. canvis.1819.]. 1820-ban kimondottan rossz állapotban volt, düledezett. 1825-ben feljegyezték, hogy az előző évben a földesurak költségére felújították a díszes templomot. 1836-ban új tabernákulumot kapott. 1841-ben javították a tetejét és a falait is [EÉrs EgyhL. Alsóhevesi esp.ker.lát.jkv. 1820., 1825., 1836, 1842.]. Az 1852. évi mérnöki szemle is jó karban lévőnek ítélte, feljegyezték azonban, hogy a torony fedélszéke elkorhadt [EÉrsEgyL. Recski bledir.]. A háború után, 1955-ben renoválták. A 20. század első felében készült falfestményeit 1992-ben újították fel.

A felsorolt adatok arra engednek következtetni, hogy nem új templom épült, hanem a középkori templom maradványainak felhasználásával készült a barokk stílusjegyeket viselő templom. Tervezőjét nem ismerjük. A település központjában, a temetőkertben áll, mintegy köré épült a falu. Egyhajós, keletelt, Ny-i homlokzati tornyos, poligonális szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős templom. A füles, kőkeretes copf stílusú kapuja fölött új keretben az 1955-ös felújítás évszáma olvasható. A keret fölött félköríves záródású, könyöklőpárkányos kórusablak. A homlokzat közepén, rizalitszerűen kiemelkedő tornya homorú falszakaszokkal kapcsolódik a hajóhoz. A homorú falszakaszokon íves fülkében egy-egy férfi szentet ábrázoló kőszobor található. A gazdag tagolású főpárkány fölött magas, ívelt oromfalak támaszkodnak a toronytesthez, melynek első emeletén a világító ablak ovális formájú. A cops díszítésű harangablakok félköríves záródásúak, és erőteljes könyöklőpárkánnyal hangsúlyozottak. Gúla alakú sisak koronázza a tornyot. A hajó mindkét oldalán két-két, a tornyon lévőhöz hasonló, félköríves záródású ablak nyílik. A trapéz záródású keskeny szentély oldalfalain egy-egy ablakon keresztül áramlik be a fény a belső térbe. D-i oldalán kontyolt tetős sekrestye, É-i oldalán sátortetős oratórium bővíti a teret. Mindkettőnek csehsüveg boltozata és díszes szalagkeretes ablaka van.

A csehsüveg-boltozatos torony alatti térből nyílik a kórus- és a toronyfeljárat. A hajó Ny-i oldalán lévő kórus háromárkádos, mellvédje kidomborodó falazatú. Három boltszakaszos hajója és a félkupolával fedett szentélye csehsüveg-boltozatos. A falképek a 20. század első felében készültek. Berendezése a 18. század végén és a 19. század elején készült. Főoltárának dísztelen sztipesze fából faragott. Tabernákulumát ion oszloppárok díszítik. Két oldalán egy-egy térdelő angyalszobor. A fennmaradt adatok szerint 1836-ban készült a hullámvonalas felső záródású aranyozott keretbe helyezett Szent Mártont ábrázoló főoltárkép, mely a szentély hátsó falára van felfüggesztve. Mellette látszatarchitektúrájú falfestmény, a félkupola freskóján a Szentháromság. A szentély hosszú falára az Utolsó vacsora–Eukarisztia megalapítása, illetve a Golgota jelenete, a hajó boltozatára Mária menybevitele–megkoronázása van felfestve. Az oltárt közrefogó két színes üvegablakon két Árpád-házi szent, Szent Erzsébet és Szent István látható. A diadalív bal oldalán lévő mellékoltár klasszicista, edikula-szerű építményén Bartolomé Esteban Murillo spanyol festő Mária Immaculata (1660-1665, olaj vászon 206 × 144 cm) című festményének másolata látható. A gyakran másolt, divatos festmény másolata valószínűleg metszetelőkép nyomán készült, mert a kép jobb és bal oldala fel van cserélve. Az oltáron lévő fa gyertyatartók XVI. Lajos stílusban készültek. A mellékoltár mellett van elhelyezve a keresztelőkút. Tagolt lábazatán gerezdes díszítésű tálon szögletes fa kútház, tetején Jézus keresztelésének kis szoborcsoportja. A mellékoltárral szemben, a diadalív másik oldalán a cops stílusban készült szószék található. Hengeres kosara meanderekkel díszített, sokszögű volutás baldachinjának csúcsán kereszt. A templomtérben elhelyezett Szent József a gyermek Jézussal és Nepomuki Szent János álló szobrai jó minőségű barokk faragványok. A sekrestye csengője szép rokokó munka.

 

A templomkertben

kőkereszt

19. század

Nepomuki Szent János-szobor

19. század eleje

sírkövek

19. század

 

Almásy-majd Schossberger-kastély

későbarokk

1770-80 körül, kismértékben átalakítva 1860 körül, valamint az 1870-1880-as években

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2249

Árpád u. 8.

Építtette a gr. Almásy család. Később a Schlossberger család tulajdona volt.

Belsejében falképek: 1780 körül

Funkciója: A II. világháború után államosították és általános iskola működött benne. 1996 óta Rendőrség-történeti Múzeum

 

Almásy János és neje Deák Judit gyöngyösi lakosok tarnamérai birtokaikba történő beiktatása 1701-ben történt meg. Ettől kezdve az Almásyak kettőszáz éven keresztül voltak a falu birtokosai.

Település központjában, parkban álló, téglalap alaprajzú, magasföldszintes kastélyuk az 1780-as években épült. A 20. század elején megjelent, Borovszky Samu szerkesztett Heves Vármegye Történetében azt közli, hogy a kastélyt „Almássy István építtette a 19. század elején, tőle Almássy Vincze örökölte, a ki az 1870-es években Kégl Györgynek adta el, kitől 1883-ban Schossberger Henrik vette meg.”

A kastély mindkét hosszoldalán hangsúlyos, kváderezett sarkú középrizalit adja az épület hangsúlyos középtegelyét. 2-1-2-1-2 tengelyes Ny-i főhomlokzata középrizalitjának két oldalán íves külső lépcső vezet a két félköríves záródású ajtókhoz a park felől. A K-i homlokzat 3-2-3 tengelyes, középrizalitjának két félköríves záródású ajtaja klasszicista kovácsoltvasrácsos erkélyre nyílik, amely három félköríves nyílással áttört kőfalon nyugszik. Szegmentíves, szalagkeretes ablakai keskeny könyöklőpárkánnyal és szemöldökdísszel adják meg az épület homlokzatának harmonikus ritmusát. Valamennyi ablak alatt egy-egy szegmentíves szuterénablak helyezkedik el, közvetlenül a talajszintre nyílva. A három-három ablakos oldalhomlokzat földszintjén szintén szuterénablakok. Keskeny övpárkány választja el a szuterént a magasföldszinttől. A homlokzaton a középtengelyben ajtó. Félköríves timpanonjában címer. A két rizalit közötti kiemelt tömeg manzárdtetővel fedett, kétoldalt a hossztengellyel párhuzamos két-két kontyolt ároktető. Mindegyiknek a csúcsán egy-egy kémény ül.

Az épület belső térelosztása kétmenetes, de a középrizalitban lévő nagyterem átmegy mindkét traktuson. A szuterén szobái fiókos dongaboltozattal fedettek, a nagyterem alatti háromhajós tér pedig két-két sima törzsű lábazatos oszlopra támaszkodó csehsüveg-boltozattal fedett. A főhomlokzat közepén a két lépcsőfeljárat között nyílik a kétszárnyas bejárata. A magasföldszinti szobák teknőboltozatán 18. század végén készült kifestés. A nagyterem síkmennyezetes, középen diadalívszerű árkád osztja ketté. A nagyterem jobb- és baloldalán két-két egymásba nyíló meszelt szoba. Az árkáddal egyvonalban lévő tengely mögött öt egymásba nyíló freskós terem van. Részben eredetiek a nyílászárók; néhány ajtószárny copf stílusú.

A kastély telkén lévő új iskola nyaktaggal kapcsolódik a kastélyépülethez. A kertkapu mellett portásház van.

1996. augusztus 31-én került megnyitásra a kastélyban egy csendőrség- és rendőrség-történeti kiállítás. A tárgyi tárlat emlékekben gazdag gyűjteményének összegyűjtése és rendezése Dr. Gulyás István állatorvos és Dr. Francsics Ottó r. alezredes, Heves város akkori főkapitánya munkájának köszönhető. Az épületben helytörténeti kiállítás is helyet kapott. A kiállítás anyagát 2002-ben vette át az Országos Rendőr-főkapitányság Budapesten működő Rendőrség-történeti Múzeuma. A tarnamérai kastélyban így 2002 óta a Rendőrség-történeti Múzeum kiállítóhelye működik. Tarnamérán 2002 óta változatlan formában tekinthető meg az egri Dobó István Vármúzeum által biztosított helytörténeti kiállítási anyag.

Bővebben:http://www.rendormuzeum.hu/http://www.rendormuzeum.hu/ illetve: http://hu.wiki-pedia.org/wiki/Alm%C3%A1sy-kast%C3%A9ly_%28Tarnam%C3%A9ra%29

 

Tarna patak hídja

későbarokk

1813

Árpád út, Boconád felé vezető úton

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2250

Építtette a gr. Almásy család

Tervezte: Rábl Károly

Az Egri Levéltárban őrzött költségvetés és terv szerint a híd 1813-ban épült, készítője Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester volt. A terven a következő felirat olvasható: „Anticipando Empfangen 400 F Vierhundert Floren” továbbá: „Átvizsgáltam: Markmüller Károly Rendszerint való Indzsenör”. A település É-i részén, a Gyöngyös felé kivezető úton ível át a kőhíd a Tarna patakon. Két, szegmentíves dongaboltozatú nyíláson nyugvó, falazott mellvédes kőhíd hídfői rézsűsen szélesednek ki. A köveket Kromberger kőfaragó szállította. Egyes források szerint a gyöngyösön működő és Rábl Károllyal gyakran együtt dolgozó Kromberger (Kromperger) kőfaragó műve a híd ívesen kidomborodó középső déli pillérén álló Nepomuki Szent János-szobor is. A papi ornátusban ábrázolt, kezében keresztet tartó figura valaha festett lehetett. A talapzat felirata: ANNO 1802. A szobrot csak később helyezték a hídra. A hidat 1996-ban átépítették.

 

Nepomuki Szent János-kápolna

barokk

1766

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2252

Tarnaméra – Pusztafogacs (külterület)

Építtette: gr. Almásy János

 

Pusztafogacs első írásos említése az 1300-as évek második feléből származik. A terület az évszázadok során többször elnéptelenedett, de mindig újra lakottá vált. Egészen az 1970-es évek közepéig lakott tanyavilág volt, de az iskola bezárása, valamint a termelőszövetkezet nagytáblás földművelésre való törekvései végleg halálra ítélték a kis tanyákat. A területen körülbelül 105 lakóház és hozzájuk tartozó gazdasági épület állt, valamint hozzá tartozott egy kis kápolna, melynek védőszentje Nepomuki Szent János.

A kápolna jó leírását adja az 1819. évi canonica vistatio. Szilárd anyagból épült, kis huszártornyában egy haranggal. Falazott szószéke (prédikáló széke) a kápolna külső oldalán volt elhelyezve. Erre és a kis oratóriumra kívülről kis lépcső vezetett fel. Karzata nem volt, de bal oldalán egy kis sekrestyével rendelkezett. Nepomuki Szent János oltárát fából faragták [EÉrsEgyhL. canvis 1819.]. 1820-ban még díszes kápolnaként írták le [EÉrsEgyhL. Alsóhevesi esp.hg.lát.jkv.].

Tarnamérától DNy-ra, dűlőutakon közelíthető meg a dombtetőn álló négyszögletes alaprajzú, egyhajós, homlokzati tornyos, a szentély felől kontyolt nyeregtetős kis barokk kápolna. Főhomlokzatán előrelépő szemöldökpárkányos középrizalitjában záróköves keretelésű barokkos díszű bejárata van. Közvetlenül a kapukeret fölött fekvő formátumú, ovális, szalagkeretes, záróköves nagyméretű ablak nyílik. Kétoldalt a homlokzaton faltükrök, a párkány felett a tovább folyatódó toronytesten keresztdísz. A kis tornyon bádog hagymasisak van kereszttel. Egytagú, homorú főpárkány övezi az épületet. Oldalfalain egy-egy szalagkeretes szegmentíves ablak van. A külső szószék két volután nyugvó vasrácsos mellvéddel, egyszerű bádog baldachinnal volt kialakítva. A szószék alatt primitív Szent Vendel szobor állt. Az egyetlen nagy csehboltozattal fedett a hajóhoz a bejárat és az oltár felől egy-egy félkupolával fedett fülke csatlakozik. A szentély záró fala egyenes, az apró sekrestyét fiókos dongaboltozat fedi.

Az épület hosszú ideig romokban állt. A belső térben kifestés nyomai láthatók. A Heves megye műemlékeit feldolgozó topográfusok szerint valaha a mennyezeten Nepomuki Szent János képével díszített freskó volt. Oltárát az 1990-es évek végén bontották el. A reprezentatív festett fa építmény Nepomuki Szent Jánosnak volt szentelve. Közepén – oltárkép helyett – a tabernákulumra állított Feszület volt. Mellette a menzán egy-egy térdelő kis barokk angyalka, majd kijjebb, posztamensre helyezve két álló, szárnyát kiterjesztő, újabb keletű angyal figura volt. Felettük Mária és Szent József faragott-festett szobra volt egy-egy konzolra helyezve. Fent arany sugárkévék és ezüstös felhőgomolyok előtt Nepomuki Szent János gesztikuláló szobra volt látható, s kis lebegő angyalkák húzták el a rojtokkal díszített (faragott) függönyt, hogy ez a jelenés láthatóvá váljék. Az oltár fehér-arany sztipeszének előlapján Almásy-címeres dombormű volt látható. Az egész oltár provinciális parasztbarokk, de kvalitásos munka volt. Feltételezhetően a kápolna berendezéséhez tartozott valaha egy mészkőből faragott Golgota szoborcsoport, egy Szent Sebestyén szobor és természetesen a szertartások lebonyolításához szükséges kehely, valamint Nepomuki Szent János ereklyéjét őrző ereklyetartó.

A tanyákat már régen elbontották, de a kápolna és a hozzá tartozó kis temető még mindig áll. A kápolna a terület elhagyása után pusztulásnak indult. A fémből készült toronysüveget, valamint az egész tetőszerkezetet ellopták, emiatt a külső vakolat bomlásnak indult, bent pedig vandál kezek tették tönkre a fal burkolatát. A kápolna a 90-es évek közepére igen romos állapotba került, a mennyezetén lévő freskó teljesen eltűnt a beázások miatt. Megmentésére ekkor született meg az első kezdeményezés: kijavították a kápolna tetőszerkezetét és a toronysüveget is, valamint megrendezték a búcsút, melyet hagyományosan május 16-án ünnepeltek a fogacsiak és sok más környékbeli. Nem kellett sok idő, és ismét ellopták a toronysüveg fém borítását, átgázolva a tetőszerkezeten. Az épületre ekkor ismét évtizedes elhanyagoltság várt. 2008-ban ismét kézbe vették a kápolna megmentésének ügyét, és megalakult a Pusztafogacsi Kápolnáért Közhasznú Egyesület, melynek tagsága volt fogacsiakból, leszármazottaikból, és a kápolna helyreállításának pártolóiból áll. 2009-ben ismét megrendezték a Fogacsi Búcsút, melyre 400 ember érkezett. Az egyesület 2009 elején pályázatot nyújtott be, melynek tárgya a kápolna felújítása volt. A pályázat eredményét szeptember 12-én, a II. Fogacs Napja című rendezvényen jelentette be Godó Lajos országgyűlési képviselő. Mindenki legnagyobb örömére a pályázat kedvező elbírálásban részesült, így az egyesület egy tetemes összeget nyert a kápolna és annak környékének helyreállítására.

A pusztafogacsi kápolna 2011-ben külsejében visszakapta eredeti szépségét. A torony, a tetőszerkezet, a külső homlokzat az eredeti állapotba került. Az épület zárható lett, mégpedig egy olyan ajtóval, mely mutatja, nincs bent olyan érték, amiért érdemes lenne a kápolnát megrongálni! A belső burkolás és a boltív kijavítása is megtörtént. A restaurátorok találtak egy nagyon szép, régi faliképet, ez felveti ennek megóvását. Ehhez a munkához újabb forrást kell találni.

Bővebben: http://www.pusztafogacs.hu/

 

Nepomuki Szent János szobor

későbarokk

1818

 

A kápolna közelében hasáb alakú, volutákkal díszített, feliratos talapzaton, valaha festett Nepomuki Szent János-szobor áll. Talapzatának felirata: JESUS DAVIDNAK FIA KÜNYÖR RAJTUNK 1818.

 

Kőkereszt

barokk kőemlék

1779

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2251

Gyöngyös-hevesi országút mentén, a belterülettől Északra

 

Az országút közelében, jegenyékkel határolt területen, egyszerű barokk lépcsős pillérlábazaton álló hasáb alakú, feliratos talapzat, rajta kereszt korpusszal. A kereszt lábánál a korpusszal azonos nagyságú, felfelé tekintő Mater Dolorosa (Fájdalmas Anya) álló alakja. A kereszt feltételezhetően későbbi a szobornál. A talapzat felirata: „1799. POSUIT HANC CRUCEM IOANNES…” Provinciális viszonylatban kvalitásos homokkő szobor.

6.02 Tarnabod – Művészettörténet

Római katolikus templom

Tituláris szentje: Kezdetben Szent Miklós, majd Szent István király (1778-tól)

késő barokk

1769-1779

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2248

Kossuth tér

Építtető: Szent-Mihályi Mihály boconádi plébános, illetve az egri püspökség

Harangok: 1784, Justel József egri harangöntő

 

Az 1332-es pápai tizedjegyzék említi a mai templom helyén valószínűsíthető középkori templomot. A hely azonosságára is csak abból következtettünk, hogy a mai épület keletelése nem egészen pontos. A Rákóczi szabadságharc idején, 1708-ban Bereczky György egri kanonok építtetett itt egy kis templomot [EKápMagL. 2-4-23-14.], melyről az 1720-as évekből maradt fenn egy feljegyzés. Akkor Szent Miklós tiszteletére volt szentelve. 1732-ben a kőtemplom javításáról [EÉrsEgyhL archvnet. no. 934.], 1733-ból az erdőtelki plébániához való filiális tartozásáról maradt fenn adat, s ekkor állapotát jónak írták le [OL.Hit.L. Acta Cass. Paroch.Dioec.Agr.fasc.1.]. Az 1767-es canonica visitatioban megmaradt feljegyzések szerint itt kőtemplom állt, egy oltárral, fa harangtornyocskával, melyet ismeretlen időben Szent Miklós tiszteletére szenteltek, de állapotát már rossznak minősítették. Az eső a tetőn becsorgott, a sekrestye az északi oldalon, a fából készült karzat és szószék összedőléshez közeli állapotban volt [EÉrsEgyhL.canvis.1767].

Az új templom építésére vonatkozó első adtat, az építkezés megkezdésének évéből, 1769-ből származik. 1774-ben a tarnabodi lakatosok fuvarral, 1776-ban a megye 40 öl építőkővel [HemL. Közgyül.jkv.401/1774.p264.], 1778-ban Pethő János földesúr támogatással járul hozzá az építkezéshez. Szinte teljesen új templom épült, egészen a fundamentumig. Titulusa is megváltozott: Szent István király, illetve a Szent Jobb tiszteletére szentelték.

A boconádi plébános és egy ismeretlen festő együtt tervezték azt az oltárképet, amelyet a templomban fel akartak állítani [EÉrsEgyhL. archvet.685.] és amelyiknek fennmaradt a fekete-fehér tusrajz vázlata (22×37 cm) [EÉrsEgyhL. Tervek. I. 96.]. A lavírozott tusrajz hátlapján lévő feliratból a készítés évszámát is megtudjuk: „Litera V. Diaconi transmissent, vide Bod Filialem Káldiensem. 23.9-dr 1776. Botzonád.” A félköríves felső záródású képmező alsó részén balra boltozatos kripta részlet látszik, benne a király nyitott kőkoporsója a bepólyált koronás holttesttel, mellette kétoldalt egy püspök és egy főúr/király, mögöttük tömeg. Felettük felhőkoszorú emelkedik, amely a képmező nagy részét kitölti. A felhők indításánál két kis angyalfej. A kép centrumában a szent jobbot őrző ház alakú üvegszekrény, barokk kerettel körülvéve, melynek csúcsát a magyar címer díszíti. A felhők közül oldalt angyalfejek bújnak elő, a kép felső részében két egész alakos nagyobb angyal tart egy párnát, a magyar Szent Koronával. A mozgalmas kompozíció nem került megfestésre.

Az 1083-as szenté avatás óta tisztelte az ország Szent István mumifikálódott jobb kezét. Évszázadokon keresztül zarándokoltak hozzá a hívek, de a török időkben menekíteni kellett. Boszniába került, ahol keresztény kereskedők vásárolták meg drága pénzen és1590 körül a raguzai dominikánus kolostorba vitték. A Szent Jobb holléte Magyarországon kétszáz éven át ismeretlen volt, majd magyar főurak akadtak a nyomára véletlenül. Ők figyelmeztették I. Lipót császárt, majd Mária Terézia királynőt, akinek hosszú diplomáciai tárgyalások után sikerült visszaszereznie az ereklyét. 1771. április 16-án előbb Schönbrunnban, majd Budán helyeztette el, ahol a Budavári Palota Zsigmond-kápolnájának prépostja (egyben udvari plébános) és az angolkisasszonyok zárdája főnöknőjének őrizetére bízta. Az új tarnabodi templom titulusának megválasztása ennek az eseménynek a következménye lehetett.

1774-ben az épület falai már álltak, de a tetőzet még nem készült el. 1804-ben azonban a boltozat beszakadt, s a falak is megrepedeztek. Almásy Pál földbirtokos hiába javíttatta ki a károkat, 1807-ben a tető ismét teljes megújításra szorult. Nyári István gyöngyösi ácsmester munkájának kifizetéséről, 890 Ft-os számláról maradt fenn irat [EÉrsEgyhL. archvet. 895.]. De a tetőzet továbbra is gondot okozott, 1812-ben a hívek adományaiból javíttatták, majd 1813-ban Szent-Mihályi Mihály boconádi plébános reparáltatta ismét, nagyrészt saját költségén, de 1814-ben Almásy István is áldozott restaurálására [EésEgyhL. Alsóhevesi esp.ker.lát.jkv.]. Az 1819-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben a templom tornyának építési dátumát is feljegyezték, eszerint az 1779-ben épült templomhoz 1789-ben toldották hozzá. Ebben az iratban építtetőül Szentmihályi Mihály boconádi plébánost nevezték meg, aki a hívek hozzájárulásaiból teremtette elő az építéshez szükséges összeget. A jegyzőkönyv két oltárról tud, a fából készült főoltárról, melyet éppen akkor állíttatott Almásy István, István Király Szent Jobbjának tiszteletére, és a mellékoltár, mely Szent Miklós püspök tiszteletére készült [EÉrsEgyhL.cancis.1819.]. 1821-ben a templomtornyot javítgatták, 1836-ban a külső vakolatát állították helyre. 1839-40-ben ismét javításokra szorultak a falak és a tetőzet, de az 1852-es mérnöki szemle a zsindellyel fedett templomot viszonylag jó állapotban lévő, bolthajtásos épületnek írta le. [EÉrsEgyhL. Recski plebir. 1852.] A torony tetejét 1958-ban újították meg.

Egyhajós, keletelt, Ny-i homlokzati tornyos, poligonális szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős templom. A homlokzat előtti torony hátraívelő vonalban kapcsolódik a templomtesthez. Alján egyszerű szegmetíves, zárköves keretelésű a templom bejárata. Fölötte törtíves ablak, Az egytagú, homorú főpárkány fölött, a torony alsó emeletén ovális ablak, a felsőn négy oldalon szegmetíves magas harangablakok törik át a falat falpillérek közé fogva. A templom toronysisakját a 20. század közepén újították fel. A szentély É-i oldalán van a sekrestye. A lapos, csehboltozatos torony alatti előcsarnokból nyílnak a kórusra vezető lépcsőfeljárók. A hajó Ny-i oldalán síkfödémes karzat. A hajó felett két csehsüveg-boltozat, a szentély fölött egy fedi a teret, melyek hármas tagolású, párkányfejezetes falpilléreken nyugszanak.

A kosáríves diadalív oldalsó fülkeszerű mélyedésében van elhelyezve a szószék (bal oldal) és a mellékoltár (jobb oldal), rajta az Angyali üdvözlet jelenetét ábrázoló barokk képpel. Berendezése jellemzően a 18. század végén készült. Főoltára egyszerű későbarokk építmény, a benne elhelyezett oltárkép festőjét nem ismerjük. A templom titulusának megfelelően Szent István országfelajánlását, Mária oltalmába helyezését ábrázolja a szimbolikus koronafelajánlás formájában. A szószék egyszerű rokokó munka, hengeres, alul kihasasodó kosara fölött lapos hangvető van volutás díszítéssel, csúcsán kereszttel. Feljárata a sekrestyéből nyílik. Figyelemre méltó az ikonográfiailag ritka, faragott színezett fa szoborcsoport a sekrestye ajtó felett: Szentháromság Máriával. A templom többi szobra művészettörténetileg érdektelen, a későbbi templomi kegyszobor is. Kisméretű orgonája klasszicista stílusban készült. A 47 cm átmérőjű harangját 1784-ben öntették. Felső részét körbe futó domborművű angyalalakok díszítik, oldalán Mária és Szent István domborművű ábrázolása. Felirata: IN HONOREM DEXTERAE. Alsórész körirata: MANUS S. STEPHANI REGIS HUNG EXPENSIS ECCLESIAE BODENSIS FUSA ANNO 1784. FUDIT ME JOSEPHUS JUSTEL AGRIAE ANNO 1784.

 

Páduai Szent Antal-szobor

kőszobor

20. század eleje

Műemléki védelem alatt nem áll

A templomkertben

„JÉZUS BARÁTJA / PÁDUAI ANTAL” felirattal

6.02 Sarud – Művészettörténet

Római Katolikus templom

Titulusa: Szentháromság

barokk

1801

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2181

Kossuth út

Építtette: gr. Eszterházy Károly egri püspök

Tervező: Frantz József egri püspöki

Keresztelőkút: Giacomo Adami és Motzer (Mozer) József

Főoltár faragványai: Motzer (Mozer) József

Márványozási munkák: Szikora György

Orgona: Koncz József (1790-es évek vége), Angster József és fia műhelyében (1908)

 

A falu középkori templomára és plébániájára vonatkozó első írásos adat IV. Béla 1261-ben kiadott oklevelében található. Az abban előforduló Sarudegyház falunév és a település birtoklásviszonyainak ismeretében a középkori templom építését a 13. század első felére datálhatjuk. Az 1332-37 között készült pápai tizedjegyzékből tudható, hogy a település egyháza a hevesi főesperességhez tartozott, temploma is volt, de plébánosa feltehetően olyan szegény volt, hogy nem tudta a rá kivetett pápai adót megfizetni. Több középkori adat nem áll rendelkezésünkre sem a templom sem a plébánia vonatkozásában.

A török hódoltság után 1690-93 között a falu gazdátlan földjét bérlő uraságok (a Batik, Galambos és Péntek családok) főleg protestáns vallású jobbágyokat telepített a birtokra a Tiszántúlról, akik gyülekezetet alkotva a romosan talált templomot használatba vették. A 13. században faragott kövekből épített, egyenes szentélyzáródású, torony nélküli középkori templom falait valamicskét kijavították s a tetejét náddal fedték be. A templom nem szerepelt az 1699-es összeírásban, de falai ott álltak, ahol ma az 1790-ben emelt Nepomuki Szent János szobor áll. Ebben az időben a katolikus családoknak nem volt sem papja, sem temploma, lelki gondozásukat a tiszanánai prédikátor végezte. Telekessy István (püspök: 1699-1715) 1699-ben a falura vonatkozó bérleti jogot megszüntetve és a birtokjogot visszavéve [EKépHitL. Al. 264.] az őt követő Erdődy Gábor (püspök: 1715-1744) püspökökkel együtt, mint földesurak, arra törekedtek, hogy a katolikus egyházközség és plébánia kialakításának feltételeit megteremtsék. Erre abból következtethetünk, hogy a protestánsok kezén lévő templom felújítását 1735-ben – az uradalom költségén – megkezdték. A falak javításán egy pallér és négy kőműves dolgozott, a tető kijavítására pedig Tokajból hozattak gerendákat. A püspök türelmes magatartására utal az a tény, hogy a kijavított templomot továbbra is a református gyülekezet használhatta. 1739-ben azonban a püspök tudta nélkül és az érvényben lévő építkezési tilalom ellenére a templom elé a falubeliek egy haranglábat építettek. Ezt a püspök az eddigi türelme elleni cselekedetnek minősítette és a megyei törvényszékkel annak jogtalanságát mondatta ki. Mint Heves megye főispánja el tudta érni ezt az ítéletet, valamint ezzel egy időben elvetette a templomot a reformárusoktól és a katolikusoknak ítéltette oda. A református lelkész helyére katolikus plébánost ültetett. A sarudiak bocsánatkérő levet írtak a vármegyéhez: „…mivel emberi gyarlóságból és erőtlenségből vétettünk méltóságos kegyelmes földesurunk ő excellenciája ellen, hírt nem tévén ő Excellenciájának azon négy, földbe ásott oszlopokbúl álló haranglábunknak felállítása felől…” Jóllehet a tiszanánai prédikátor elkészítette és be is akarta küldeni a kérvényt, „…de sok főben sok ész, magunkat rá nem bírhattuk, hogy bé küldjük, félvén attúl, hogy ő excellenciája meg nem fogja engedni felállítani, mely iránt magunk vétségét és esetét meg esmérjük, hogy kegyelmes jó urunk ellen vétettünk, de mivel nem angyalok, hanem csak gyarló esendő emberek vagyunk, a tekintetes nemes vármegyének ölébe hajtjuk szegény fejeinket, végyen most az egyszer grátiájában (kegyelmében) és irgalmában bennünket a tekintetes nemes vármegye, mi is ezek után szemesebbek és okosabbak lészünk…”

A vármegye azonban nem vonta vissza a döntést, melyet Mező István tiszanánai prédikátor közölt a dél-borsodi református egyházkerület elöljáróságával, Mocsáry Balázs andornaki földesúrral és egyházkerületi gondnokkal. Mocsáry Balázs ezt megtudva arra biztatta a prédikátort, vegye rá a sarudiakat, hogy a község hivatalos pecsétjével ellátott kérvényt készítsenek, amelyet majd a kerületi elöljárók támogatásával együtt bécsi ügyvivőjük az uralkodó elé fog terjeszteni. A prédikátor augusztus 26-a körül Kalla János bírót másodmagával magához hívatta, hogy ezt az ügyet megbeszéljék. Senki sem merte azonban vállalni, hogy a kérvényt elkészítse, félvén attól, hogy az elsőnél is nagyobb bajt okoznak ezzel. Erről Mocsáry földesurat is tájékoztatták. Félvén a büntetéstől a falu jobbágyai közül többen elszöktek, s a környező falvakba menekültek. Ezt azonban a püspök már személye elleni támadásnak és földesúri hatalma elleni véteknek, lázadásnak, a vármegye pedig a megyei és a katonai adó alóli kibúvásnak minősített. Ezért a további szökések megakadályozására kisebb katonai csapatot vezényeltek a faluba. A falu rendjéért felelős Kalla János bírót és a szökött jobbágyokat az egri börtönbe vetették. Szabadulásuk után a faluba nem költözhettek vissza. Az incidenst követően Erdődy püspök földesúr arra törekedett, hogy katolikus családokat telepítsen a faluba (Besenyőtelekről, Demjénből, Kompoltról érkeztek), illetve, hogy a reformátusokat visszatérítse a katolikus hitre. 1739 őszén Almádi Andrást nevezte ki a falu plébánosává. S hamarosan – az 1746-os egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint – a sarudi plébánia látta el Borsodivánka, Poroszló, Tiszahalász és Tiszanána katolikus híveinek lelki gondozását is.

Sarud birtokosa a 14. századtól kezdve az egri püspök volt, ezért neki kellett gondoskodnia a templom és a plébánia működésének feltételéről. A sarudi templom fenntartására javadalomként egy fél jobbágytelek nagyságú földet adott a püspök és emellett vállalta a templom nagyobb javításainak költségét. 1740 és 1742 között a még a középkorban épült templom ismételt felújításon esett át. A középkori és az átépítés során kibővített templom formájára és méretére abból az alaprajzból következethetünk, melyet Eszterházy Károly megbízásából Francz József egri püspöki építőmester 1790 körül készített. A középkori templom 13,75 méteres teljes külső hosszából a hajó 8,5, a szentély 4,75 métert tehetett ki. A hajó szélessége 6,25, a szentélyé 4,75 méter volt. A belső alapterület 31 m2-t tett ki, így befogadóképessége nem volt túl nagy, mindössze 100-120 fő tudott részt venni a prédikációkon. A templom északi oldalához a hajó teljes hosszában 6,6 m szélességű, egy kisebb és egy nagyobb helység – kápolna illetve sekrestye – csatlakozott, melyeket feltehetően a 15. században építettek. Erdődy Gábor püspöksége idején, 1740-ben a régi templom teljes terét szentéllyé alakították át úgy, hogy a nyugati oromfalának közepét kibontva félköríves záródású diadalívet képeztek ki. Ehhez toldották hozzá a 13 m hosszú és 8 m széles új templomhajót. Így egy 26,75 méter hosszú új templomot kaptak. Nyugati végében három erős boltozatra az orgona számára kórust is építettek, mely az oromfal tetején emelt torony súlyát is meg tudta tartani. 1742-re felépült a torony, Tokajból 120 gerendát rendeltek a lefedésére. A szentélyt és a hajót különálló nyeregtetőkkel fedték le, ezek gerincmagassága 10,5 és 11,3 m volt. A torony 25,6 m magra emelkedett. A tornyot bádoggal a templom tetejét cseréppel fedték le. A régi és az új falakat kívül-belül bevakolták és lemeszelték. A 80 m2-es templomban már 280-300 ember is elfért. A templom szószékét 1744-ben Singer Mihály egri képfaragó készítette. Az 1746-os Barkóczy püspök canonica visitatioja szerint a templomnak két harangja volt. A főoltárkép a Szentháromságot ábrázolta, a két mellékoltárkép egyikén a Szenvedő Krisztus, a másikon Szent István király és Szent Imre alakja volt látható. A keresztelő kút rézborítású volt. A templomi felszerelések között mise- és áldozókehelyről, rézből készült szentségtartóról és miseruhákról tettek említést.

Az 1767-ben készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a templom már javításra szorult, s akkor is három oltára, szószéke, réz keresztelőkútja, gyóntatószéke, 14 padja, a kóruson az ötváltós orgonája voltak a legfontosabb berendezés tárgyai. Ezeken kívül ekkor már egy hordozható Mária-szobor, a Feltámadt Krisztus és Nepomuki Szent János szobra, valamint három kép és négy lobogó, a falakra erősített 26 gyertyatartó díszítette a templombelsőt. A bolthajtásos lefedésű sekrestyében egy fiókos szekrényben tárolták az egyházi ruhákat és a felszerelési tárgyakat. A 4 bécsi mázsát nyomó (224 kg) nagyharang a Szentháromság, a megfeszített Krisztus, Szűz Mária, Szent Donát mártír és hitvalló Szent Kajetán, a kisebbiket (fele akkora) a megfeszített Krisztus tiszteletére volt szentelve.

A 18. század végére a megszaporodott – közel 900 – hívő számára kicsinek bizonyult. Eszterházy Károly püspök először a templom további bővítésén gondolkodott. Feltehetően ezért készíttette el udvari építészével az említett felmérési rajzokat. Végül mégis egy új templom építése mellett döntött. Nem a régi helyé, hanem attól észak felé, mintegy 200 méterre.

A tervet Francz József készítette. Már 1792 nyarán elkészült az első variációval, de az nem nyerte el a püspök tetszését. Augusztusban mutatta be a mester a javított terveket. A sarudi plébános és a hívek az új templomot a régi temető helyére, mely tágasabb és a központibb helyen van, szerették volna felépíttetni, kötelezvén magukat arra, hogy azt az „alacsony, sáros helyet” fel fogják tölteni. Érveik között szerepelt, hogy a templom az új helyen kocsmától is távolabb lenne és látványban is jobban mutatna akár Tiszanána, akár dél felől. A püspök aggályát fejezte ki amiatt, hogy az alapok ásása közben esetleg koporsókat és holtakat bolygatnának meg, esetleg valami fertőzés támadhatna, és a sáros területen való alapozás is drágítaná a munkákat, de Francz Józseftől először mégis egy látványtervet, helyszínrajzot kért, s csak ezután döntött úgy, hogy mégis az eredeti terv szerinti helyen épüljön fel az új templom. 1792. szeptember 22-én mutatta be Francz a terveket. Ezután Eszterházy utasítást adott arra, hogy a régi templomot teljesen le kell bontani, de a felhasználható építőanyagot gondosan meg kell őrizni.

Nem tudni miért, de a munkálatok csak 1795-ben kezdődtek el. Az építkezés alatt az istentiszteleteket egy téglából készült épületben tartották, amelyben csak szűkösen fértek el a hívek. Az építkezés elég lassan haladt. 1796-ban Herlitska Vencel volt a kőművesek pallérja, az állványzatot Polereczky György ács készítette, Ledek Ferenc deméndi kőfaragó szállította a faragott köveket, a meszet Eged Ferenc felnémeti mészégetőtől vették. 1797-re húzták fel a templomot, a tetőszéket 84.000 zsindellyel fedték és 121.000 zsindelyszeggel szegelték. Fazola Lénárd készítette el a templom keresztjét, melyet Szikora György festő aranyozott. 1798-ban Diósgyőrben vásárolták az épületvasalásokhoz szükséges vasat, melyeket Mazug Mihály sarudi kovács készített. 1779-ben Giacomo Adami olasz származású egri kőfaragó készítette el a keresztelőkút alját, Motzer (Mozer) József szobrász faragta a dob alakú szentély tetején álló, fából készült szoborcsoportot: Jézus keresztelését. A kút díszítőfestését Szikora György készítette el. A lakatosmunkákat Fazola Lénárd végezte. A főoltár asztalosmunkáit Oberfrank Ferenc végezte. Mozter József készítette az egyéb fafaragványokat is: a főoltárkép keretét, az áldozó-rácsot, a szentségházat, a mellette lévő két angyalszobrot, a hat gyertyatartót és a három misetáblát. A felmerülő márványozási munkákat szintén Szikora György festő végezte. A nyolcváltós orgona Koncz József műhelyében készült.

Eszterházy Károly 1799. március 15-én elhunyt, addig 6604 rajnai forintot fizetett ki a templom építésére, berendezésére. Az új püspök – illetve érsek – kinevezéséig az uradalmi gazdálkodás irányítását a Magyar Kamara vette át. Akkor – egy 1800 januárjában kelt feljegyzés szerint – még 12.897 forintra lett volna szükség a befejezéshez. Ezt a Kamara feltehetően soknak találta, költségkímélés végett például 1802 júliusában úgy döntöttek, hogy a torony több mint 2000 forintra kalkulált rézborítása helyett fazsindellyel fedik azt le, s vörös olajfestékkel festenek be, így az csak 633 forintba fog kerülni. Ehhez azonban át kellett alakítani a torony faszerkezetét, melynek kivitelezését egy poroszlói ácsmesterre bízták. A nem megfelelően elvégzett munkát Poloreczky György ácsmester javította ki és fejezett be. Szeptember végére a szószék is elkészült.

A 40 méter hosszú 170 m2-es templom hajójában szükség esetén hatszáz hívő is elfér. A falu hét esztendő feletti lakossága a századfordulón 704 fő volt, tehát a templom mérete tökéletesen megfelelt az igényeknek.

1804-ben az egri püspöki uradalmat felosztották az újonnan alakított kassai és szatmári püspökség, valamint az egri érsekség között. Sarud a szatmári püspökség birtokába jutott Pusztahídvéggel együtt.

Az első javításokra csak majdnem száz év múlva, egy nagy árvíz után, 1895-ben került sor. A belső festés, az orgona javítása, az áldozó rács márványozása, a szentségház átalakítása az új oltárkereszt készítése, a padok javítása, egy új gyóntatószék elkészítése valamint a főoltárkép restaurálása és keretének aranyozása volt akkor tervbe véve. A munkát a Szűcs és Társa budapesti székhelyű céggel végeztették el.

A Szentháromságot ábrázoló főoltárkép tisztításakor azonban kiderült, hogy alatta egy korábbi, valószínűleg Szent Ferencet ábrázolós festmény van. A nagyon rossz állapotban lévő kép helyére így 300 Ft-ért egy újat készíttetek. Az „inkább borzalmat mint áhítatott” (sarudi plébános szavai) kiváltó, igen rossz állapotú mellékoltárképek sem kerültek vissza helyükre. A közel három méter magas képeket és a főoltár megrongálódott vásznát nem tudták a toronyban lévő lomtárban elhelyezni, így egy ideig azokat a templombíró udvarán lévő fészerben tárolták. A plébános engedélyt kért eladásukra vagy megsemmisítésükre az egyházmegyei hatóságtól, de végül is Egerbe kerültek beszállításra.

A templom helyreállítási munkálatai 5095 koronába kerültek, amelyből 328 korona a hívek adományából gyűlt össze. A mellékoltárra szánt Fájdalmas Szűz képével nem voltak megelégedve, arckifejezése merev és nem „művésziesen” volt megfestve. Az átfestés megtörténte után a plébános jelentése szerint „most már megelégedésünkre díszíti a kis oltárt”. A felújított templom megáldására 1895. szeptember 29-én került sor.

A következő nagyobb beruházás 1908-ban az Angster József és fia műhelyében készült orgona volt. 1915-ben, a harangok háborús felhasználása céljából összeírják az egyházmegye, köztük Sarud harangjait is. Ekkor három harang és egy lélekcsengettyű volt a templomban. Az I. világháború idején valószínűleg a 400 kg-os nagyharangot elvitték hadicélra. Ezért ennek pótlására 1923-ban a budapesti F. W Rincker által egy közepes méretű (felirata: Jézus Krisztus nevelője légy végóránk segítője), 1924-ben egy kisebb harangot öntettek (felirata: Isten dicsőségére), amelyeket ma is használnak. A mai nagyharang jelenlegi formáját 1934-ben történt újraöntése után kapta. Szlezsák László Magyarország aranykoszorús harangöntő mestere által Budapesten készített új harangra a megrepedt régi harang feliratát azonban átmásoltatták. Eszerint a harang ősét még Erdődy Gábor püspök adományozta 1744-ben az általa kibővített templomnak. Ez a régi harang megrepedhetett, mert 1763-ban Eszterházy Károly püspök újraöntette. 1802-ben átkerült a mai templom tornyába és 130 évig harangoztak vele.

A latin szöveg magyar változata a következő:

Gróf monyorókeréki Erdődy Gábor Antal egri püspök és Őfelsége magyar és cseh királyának jelenlegi titkos tanácsosa 1744-ben a legszebb és oszthatatlan Szentháromság, a mindenkori legszentebb és legdicsőségesebb Szűz Mária, Donát mártír és Kajetán hitvalló tiszteletére szentelte ezt a harangot és adományozta püspöki Sarud falu által építtetett templomnak, amelyet méltóságos és kegyelmes főtisztelendő gróf galántai Esterházy Károly egri püspök újraöntetett és ismételten felszentelt az 1763. évben. Öntött engem Johel József Egerben

1944-ben az egyik harangot elvitték a háborúba, azaz a Magyar Királyi Hadianyaggyár az ország csaknem minden falujából begyűjtött harangjainak egyike lett. A jó minőségű bronzot lőszergyártásra használták fel. A temetői lélekharang 1876-ban készült, eredetileg a hídvégi majorban volt, a közelmúltban került át a templomba. Felirata: „ÖNTÖTTE LŐRINCZ SZATMÁRI PÜSPÖK 1876”.

1945-ben a templom több, de nem súlyos belövést kapott. Ezeket viszonylag könnyen ki lehetett javítani. Az orgona azonban súlyosan megrongálódott. 1948-ban 5000 forintba került a javítása. Ebből 4400 forintot az amerikás magyarok küldték. A község adta a fennmaradó 600 forintot. Az orgona teljes felújítására 1995-ben a sarudi születésű dr. Sebestyén Emil egri ügyvéd és a szintén sarudi születésű dr. Berecz József kápolnai körzeti orvos alapítványi gyűjtésének segítségével került sor. Az orgonát 1997. április 26-án, ünnepélyes hangversenyen adták át.

A templom fazsindelyeit 1830-ban cserélték eternitre, a templom külső tatarozására pedig 1940-ben került sor. A templom mai állapotát az 1994-ben lezajlott tatarozás után nyerte el. Napjainkban is tervbe van véve pályázati források igénybevételével a templom felújítása, állagmegóvása, valamint a templomkert és park rekonstrukciója [http://www.sarud.hu/documents/2011_november.pdf].

Egyhajós templom É-i homlokzatán középtornyos, rizalitos – mélyített mezőkkel és pilaszterekkel tagolt – homlokzatán középen egyenes záródású, zárkövek kapu nyílik. Az egész templomon körülfutó koronapárkányból a homlokzaton a rizalit fölé lapos, íves timpanon emelkedik ki. A torony két oldalán ívelt fedlemezes féloromzat fogja közre a toronyemelet szegmentíves, zárköves ablakát. A nyesett sarokélű templomtorony osztópárkánya fölött lábazatból induló sarokpilaszterek fogják közre az oldalankénti harangablakokat. Az órakörös, órával díszített, szép tagolású toronypárkány fölött sokszorosan tagolt, párnatagos – újabb – sisak díszíti a templomot. A mély falmezőkkel tagolt oldalhomlokzatán három zárköves, szegmentíves ablak van elhelyezve. Az ívelten visszalépő egyenes záródású szentély Ny-i oldalán féltetős teknőboltozatos sekrestye van. A szentély felől kontyolt nyeregtetős a templom lefedése.

A torony alatti tér csehsüveg boltozattal fedett. Felette előre ívelő, épített mellvédes kóruson van az orgona. A templomhajó tárhatása nagyszabású: a kétszakaszos öblös tér egy-egy cseh boltozatát konkáv architrávok, illetve keresztaxisban fejezetes és mélyített falmezős pillércsoportok tagolják. A közöttük feszülő kereszthevederek hordják a boltozat súlyát. A szentély szűkebb, lépcsővel emelt, egyenes záródású tere szintén csehboltozattal fedett. Falképek: 20. század. Berendezés: jellemzően 18. század vége. Orgona: 1908 (Angster-orgonagyár). A templomot Eszterházy Károly püspök építtette (építész: Francz József).

A templom főoltára zöldesre festett sztipeszű aranyozott fa építmény. Sztipeszén fehérre festett kupolás tabernákulum áll. Ajtaját Ábrahám áldozatát ábrázoló aranyozott dombormú díszíti. Az oltár két oldalán magas oszlopszéken nyolcoldalú páros oszlopok emelkednek, melyek párkányán vörös márványozású, festett fa korinthoszi fejezetes oszloppárok emelkednek, melyek nagy gerendapárkányt tartanak. Ezeken kétoldalt adoráló angyakol térdelnek, középen a baldachinja alatt pedig háromszögbe foglalt aranyozott fénysugaras istenszem díszlik. A szépen faragott, lombdíszes empire oltárképkeretben közepes kvalitású, tompa színezésű 19. századi klasszicista oltárkép van: a Szentháromságot ábrázolja. Jézus és az Atyaisten a felhőkön lebeg, fölöttük a Szentháromság galambja terjeszti ki szárnyát. Alkotóját nem ismerjük. A Fájdalmas Szűz mellékoltár szarkofág alakú, festett fa sztipeszéről akantuszleveles vázákkal díszített oszlopok emelkednek. Köztük az empire stílusú aranyozott faragványú félköríves keretben közepes színvonalú, preraffaelita modorban megfestett 19 századi szentkép van: a Mater Dolorosát ábrázolja. Alkotóját ennek sem ismerjük.

Említésre méltó a 18. században készült szép keresztelőmedence. Alsó része festett kő, rajta márványosan festett – fogrovat-soros díszítésű fadob. Az oszloptörzsre almába harapó kígyó csavarodik, tetején színezett szoborcsoport a Jézus keresztelésének jelenetét ábrázolja. Az aranyozott és pácolt fából készült szószék eredetijét Singer János Mihály egri szobrász készítette 1744-ben. Tölcséres talpából kinövő kosarának rozettás, akantuszindás díszítésében a Magvető aranyozott domborműve látható. Ökörszemes párkányos hangvetőjének tetejét sugárkéve. díszíti Említésre méltó még egy fából faragott és színesen festett Nepomuki Szt. János szobor, mely a 18. század végén készült. A 23 db, oldallapján csigás profilú díszítésű, tölgyből faragott pad szintén a 18. század végén készült.

 

PLÉBÁNIAHÁZ

1825-25

Római Katolikus templom mögött

 

Az 1746-os egyházlátogatási jegyzőkönyvekből megtudhatjuk, hogy a régi, Erdődy Gábor püspök által építtetett plébánia épülete vályogból, s tetőzete nádból készült. Akkor nem volt jó állapotban, hiszen a szükséges javításokat a hívek végezték. 1755-ben Barkóczy Ferenc egri püspök elbontatta a régi épületet és 403 forintért kőalapozású, de ismét vályog falú új plébániaházat építtetett. 1767-ben a jelentés szerint a tetőzetének a kisebb kijavítása vált szükségessé, egyénként jó állapotúnak találtatott. Udvarán istálló és kocsiszín állott. 1799-ben részletesen is leírták az épületet: A vályogból készült és zsindellyel fedett házban három szoba, konyha és kamra volt. Udvarához kert és szérű csatlakozott, amelyben 20 állat befogadására alkalmas, téglából épült és zsindellyel fedett istálló állt, mellette kocsiszínnel. Ugyanitt volt egy 20 bécsi akó ital befogadására alkalmas pince is. A ma álló épületet 1825-ben Kovács Flórián szatmári püspök-földesúr támogatásával kezdték építeni, majd 1826-ban a Kamara fejezte be [EÉrsEghyL. Alsóhevesi esp.ker.lát.jkv.]. Ez az utcafronton álló. L alakú épület meglehetésen rossz állapotban van napjainkban üresen áll. Homlokzatán, az utcai fronton szalagkeretes ablakok vannak a+b+b+c+b+b+a kiosztásban.

A Sarudi Hírmondó XX. ÉVFOLYAM 1. szám. 2012. januári száma hírül adta, hogy „ifjúsági lelki centrum lesz a plébániából. Az egri főegyházmegye első katolikus ifjúsági lelki centruma épül meg Sarudon. A templom mögött álló romos, ám műemléki védelem alatt álló plébánia sorsa ezáltal megoldódik. – Remélhetően hamarosan megkapjuk az engedélyeket, így elkezdődhetnek a munkák – jelezte Nyeste István, a mezőkövesdi Szent István Katolikus Iskola igazgatója. – Az építkezést a plébánia helyrehozásával kezdjük, amely az ifjúsági centrum kiszolgáló épülete lesz. Az egy hektáros terület alkalmas lesz sátorozásra, szabadtéri rendezvények megtartására és sportolásra is. Az utóbbi lehetőség a faluban élők előtt is nyitott lesz, hiszen a pályákat nem védi majd kerítés. A területen – ahol egész évben fogadják a fiatalokat – a munkálatokat két év alatt tervezik befejezni.”

Forrás: http://www.sarud.hu/documents/2012_januar.pdf

 

MAGTÁR

későbarokk

1800 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2182

Külterület – Pusztahídvég, Hídvégi út

Építtette az egri püspökség

 

A település D-i részén, téglalap alaprajzú csonkakontyolt nyeregtetős épület áll. A magtárnak készült késő barokk stílusú épült 1800 körül épült. Háromhajós földszintjén toszkán oszlopokra támaszkodó csehsüveg boltozatos lefedésűek a belső terei. A kőkeretes kapuknak kovácsoltvas ajtói vannak. Telkén egykorú, de átalakított U alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős lakó, illetve gazdasági épületek állnak.

 

Nepomuki Szent János-szobor

későbarokk

1790

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10785

Kossuth út 5-7.

Állíttatta a település lakossága.

 

Település főútja mentén körülkerített területen, a Kossuth u. 7. számú ház előtt, lépcsős alépítményen, mélyített mezőkkel díszített hasáb alakú talapzat fölé emelt oszloplábazaton álló festett kőszobor. Kvalitásos ám provinciális barokk alkotás. Felállításáról az 1819-es canonica visitatió ad hírt [EÉrsEgyhL. canvis. 1819.]. Állapota az elmúlt években ismét romlott. A puha kő ismét mállani kezdett. A szent papi ornátusban, kezében kereszttel és pálmaággal, feje körül csillagkoronával látható. Sarudon Nepomuki Szent János ünnepe (május 16.) jeles nap, mert ez volt a falu fogadott ünnepe. A visszaemlékezések szerint a szenthez való könyörgés hatására szűnt meg valaha a faluban dúló marhavész. A szent ünnepnapján 9 órakor a templomból körmenetet vezettek szobrához, ott imádkoztak és énekeltek, majd innen Vendelénuszhoz (a Szent Vendel szoborhoz) is elmentek és rövid ájtatosság után visszatértek a templomhoz. A szobor posztamensén nagyméretű kovácsoltvas lámpástartó van.

A talapzatán látható felirat:

istenhit

szeretete

szentek

buzgósága

a sarod helsége

álította

nepomuki szt. jános

tiszteletére

1790

 

Szentháromság kereszt

klasszicista

1812

Kossuth út 85-87.

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:10784

 

A település főútja mentén, körülkerített területen, a Kossuth u. 87. sz. előtt, lépcsős alépítményen hasáb alakú talapzaton, a Golgotát jelképező sziklákon álló kőkereszt korpusszal. A kereszt tövében Mária álló alakja. A keresztre feszített Krisztus fölött a kifeszített szárnyú Szentlélek galambja és a felhőkből kihajoló Atyaisten, jobbjában földgömbbel, fején tiarával. A keresztet félköríves bádogtető fedi. Jó színvonalú klasszicista szobor. Állíttatta a település lakossága [EÉrsEgyhL. canvis 1819.].

Felirata:

imádás

szeretet

buzgóság tisz-

telet áldo-

zattya bemu-

tatta a sarudi

ajtatossaág

1812

 

Szent Vendel szobor

festett népi késő barokk kőszobor

19. század

Petőfi út 12.

Műemléki védelem alatt nem áll

 

Tiszanána felé a daruháti és gazdasági legelőre vezető állathajtó út mellett áll Szent Vendel szobra. Régen a tehén és a borjúcsordát hajtották a két legelőre. Szent Vendel kultuszának terjedése e vidéken is az állattartással függött össze, a térségben több, Szent Vendel szobor található, a legközelebbi Kömlőn.

A siroki terméskőből faragott, színesre festett szent pásztoröltözékben, imára kulcsot kezekkel, vállán tarisznyával, oldalán kulccsal látható. Mellette két oldalt egy bárány és egy kutya hever. Lába előtt egy korona látható.

A szobor feltehetően a 19. században készült, a talapzatba süllyesztett márványtábla feliratában szereplő évszám feltehetően azt jelzi, hogy ekkor készült el az új talapzata, amelyet Hornyák Sándor siroki kőfaragó készített. A munkáért 180 pengőt kért.

A felirata:

jószágunkat őriszd meg

mindennemű veszélynek

ártalmától, szent vendelnek

könyörgésére!

emlékül állítatta

özv. pásztor jánosné

szül. balogh erzsébet

1933

 

A szobor újraszentelésére 1933. június 5-én, Pünkösd másodnapján, a rituálé szerint került sor. A fenntartási alapra az Egyházmegyei Takarékpénztár alapítványi osztályánál 40 pengőt helyezett el az adományozó, özv. Pásztor Jánosné szül. Balog Erzsébet. Gyermeke nem volt, hívő jó lelkű, templomba járó asszonyként ismerték a sarudiak, melyről Nagy Árpád siroki administrator számolt be az Egyházmegyei Hatósághoz címzett szoborállításra és benedicálásra engedélyt kérő levelében.

 

Mária–szobor

1878

A mai temetőben

Műemléki védelem alatt nem áll.

Felirata:

Úr isten ki szent fiad

kínszenvedése által minket a

pokolbeli ellenségtől

megszabadítottál, en-

gedd nekünk szolgáidnak, hogy általa dicső-

séges feltámadást nyer-

jünk

készíttette

özv. tóth jánosné

csörgő mária

1878

 

Kereszt

1844

Szabadság út 58.

Műemléki védelem alatt nem áll

Felirata:

A sarudi hívek

ájtatos adako-

zásábúl állíta-

tott 1844

 

Szeplőtelen Szűz Mária

1907

A templom előtt

Állítatták az Amerikás magyarok

Műemléki védelem alatt nem áll

 

Feszület

festett kő

1922

A római katolikus templom homlokzata előtt

Műemléki védelem alatt nem áll

Felirata:

a megfeszített urunk

jézus krisztus dicsőségére

és aki értünk sokat

szenvedett és meghalt

a keresztfán

állítatta

b. pócs mihály

és szeretett hűséges neje

sz. nagy borbáléa

emlékül a buzgó keresztény

hívek emádására

1922

 

Fájdalmas Szűz Mária szobor

Kossuth út 137.

Műemléki védelem alatt nem áll

 

A népi szakrális emlékek szép példái a Mária szobrok, melyre példát Sarudon a Kossuth úton is találunk. Mária kultusza az országban igen erős, hiszen Magyarország védőszentje.

Felirata:

oh fájdalmas szűz

anyám

könyörögj érettünk

kik oltalmad alá

sietünk

készítette

pásztor györgy

és neje

rédei teréz

1922

 

Első Világháborús emlékmű

1920-30-as évek

Az általános iskola előtt. Kossuth utca 64-66.

 

Az I. világháborúban az orosz fronton harcoló, és fogságba esett sarudi honvédek közül néhányan részt vettek az orosz polgárháború harcaiban is. A különböző harctereken 100 sarudi hős áldozta életét. Emléküket őrzi az iskola előtt látható világháborús emlékmű, mely puskájára támaszkodó, megfáradt katona alakját mintázza.

 

HŐSI EMLÉKMŰ

A település temetőjében található a második világháborúban elesett katonák és polgári áldozatok tiszteletére állított emlékmű. 1943. január 12-én kezdődött az urivi áttörés, melyben az egri 14. gyalogezred jó része megsemmisült. A hadszíntérről több ezer Heves megyei – így sarudi – katona soha többé nem tért haza, sokukról itthon maradt családjuk a mai napig sem tud semmit.

Erről bővebben: http://www.sarud.hu/documents/2012_februar.pdf. Sarudi Hírmondó XX. évf. 2. szám. 2012. Február

6.02 Poroszló – Művészettörténet

Az elpusztult bencésapátság

A tatárjárás előtti magyar okleveles anyagban a Heves megyei kolostorok közül Feldebrőn kívül csak a poroszlóira találhatóak adatot. A kolostorok belső életét, működését, a társadalom életében betöltött szerepét csak áttételesen vizsgálhatjuk, mert erre vonatkozóan csak ritkán lehet egy-egy adattöredékre bukkanni. Történetüket mindenekelőtt a jogbiztosító iratokból ismerjük. A poroszlói monostor első említése a Váradi Regestrtumból való 1209-ből [Váradi Reg.reg.222. sz.]. Ott „abbas monasterii Porozlou”-ként szerepel. Ugyanitt egy bejegyzése szerint „…abbas de loco Triskay”, a poroszlói monostor apátja és ennek patrónusa Borokun közötti vitás ügyben ítéltek (Kandra Kabos: A váradi Regestrum. Bp. 1898. 9. regesta).Egy másik bejegyzés határozata arra bizonyíték, hogy a monostor peres ügyekben is eljárt (u.o.75.regesta). Minden bizonnyal hiteles helyként is működött, mert V. István király 1262. december 5-én Poroszlón kelt oklevelében esküvel erősítette meg a korábban Pozsonyban atyja (IV. Béla) és közte kötött megállapodást (Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerkesztette Szentpétery Imre és Borsa Iván. Bp. 1923—1961. П. 1791. regesta). V. Istvánnak még egy, 1270. március 5-én kiadott oklevele is Poroszlón kelt, IV. László pedig 1284. december 17-én keltezte itt egyik oklevelét (u.o. II. 1095. és 3344. regesta). Több Árpád-házi király, valamint Károly Róbert, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás is adott itt ki oklevelet.

1292-ben János poroszlói apát és Péter poroszlói plébános is tanúskodott egy peres ügyben, tehát a faluban már akkor, mivel jelentős gazdasági és közlekedési potenciállal rendelkezett, a monostor mellett plébániatemplom is volt (Fejér = Fejér Georgius: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Buda, 1829—1844. VI/1. 228.). A 13-14. századtól több jogbiztosító oklevelet ismerünk a falu birtokairól, de azok a monostorról nem tett említést. Egy 1420-ban kelt irat azonban, mely a leleszi konvent előtt Poroszlói Hancskó fia, János, testvére Jakab és ennek fia János adományáról szól, mindkét templom titulusa kiolvasható. Birtokaik egy részét, többek között „…tertias partes patronatuum monasterii ad honorem beatorum Petri et Pauli apostolorum ас ecclesie parochialis ad honorem beatissime virginis Marie et Beate Margarethe virginis capelleque beati Jacobi apostoli in dicta possessione Poroztho” Mihály fia Tamás mesternek (de Sadan) vicecamerario solium regalium de Zathmar adták [OL Dl 30. 158. Leleszi konvent hiteleshelyi lvt. Acta 1420. nr. 86.]. Egy hét évvel későbbi (1427) oklevél szerint a községben két kőtemplom volt. Az egyik kéttornyos, de egyik tornyán nincs tető, s temető nincs körülötte; a másik templom torony nélküli, cseréppel fedett (Bártfai Szabó László regesztagyüjteménye a gyöngyösi Mátra Múzeum Adattárában III. köteg.)

Az írásos adatokból, rendtörténetekből nem tűnik ki, hogy a poroszlói monostor melyik szerzetesrendé volt. Lakói azonban csak olyan rendhez tartozhattak, amelyek a 13. század elejéig hazánkban megtelepültek, hiszen, mint említettük az apátságot már a Váradi Regestrum is említette. Ezek közül is ki kell zárni azokat a rendeket, amelyeknél a kolostor fejét nem abbas-nak, apátnak nevezik, hiszen több oklevél így említi a monostor fejét. Végeredményben csak a ciszterci és a bencés rend jöhet számításba. A ciszterciek constitutioi szerint azonban minden templomukat Szűz Mária tiszteletére kellett szentelni, a poroszlói apátság titulusa azonban, a fent említett írott emlék szerint Szent Péter és Pál volt. Így tehát bizonyosra vehetjük, hogy az apátság a bencés rendé volt. A szerzetesek feltehetően a 16. század elején, a török előretörésével hagyhatták el az apátságot.

A kolostor helyének meghatározásánál egy birtokcseréről szóló 1299-es oklevelet lehet figyelembe venni. Eszerint a falun belül, a Tisza mellett – illetve a Cserő-neknevezett jelenlegi ágánál – kell az apátság maradványait keresni.

Mindezek alapján talán nem tévedünk, ha az 1427-es oklevélben leírt kéttornyú templomot az apátság templomával azonosítjuk, hiszen az oklevél szerint körülötte nincs temető. A másik, torony nélküli templomnál nem említik ugyan, hogy körülötte temető van, de a középkori gyakorlat szerint általában a plébániatemplom köré temetkeztek.

A 17. században a török hódoltság idején a bencés monostor elpusztult, de a klastromtemplom átvészelte ezt az időszakot. 1672-ben azonban Barkóczy, lévai kapitány felégette Poroszlót templomával együtt, így a falu lakói szétszéledtek, mely öt évig pusztán ált. Az 1696 körül készült Hevenessy összeírásban a reformátusok templomaként, „habet Calvinistarum templum” szerepelt, amit a későbbi adatokból azonosítani lehet a bencés apátság templomával. 1720 körül is kőtemplomát említik, amely katolikus módra van építve és környékén látszanak a régi apátság fundamentumainak romjai. Ugyan ezt mondja az 1732. évi összeírás is [EÉRS.EgyhL. archvet.no.934.]. Egy szemtanúk elmondását tartalmazó 1771-es feljegyzés szerint 1678 körül „némely kálvinista halászok Tokaj tájékárul a Tiszán halászat kedvéért lejövén, ezen földet az egri pasa engedelmével mint puszta helyet megszállották”. Arra is emlékeztek, hogy a betelepedők a klastromtemplom megégett fedelét helyreállították. A visszaemlékezők azt is tudták, hogy a „poroszlói kálvinista templom bizonyos barátoké lett volna, (s) a templom körül levő dombos hely most is klastromnak neveztetik. Ahol a temető a templomhoz közel vagyon, azon dombos helyen látott a tanú földben lévő kőrakásokat.”

A 18. századi adatok alapján a monostor pontos helyét is meg tudjuk határozni. Az 1771-es tanúvallomási jegyzőkönyv szerint a falu egyik részét Kalastrom-nak, ekkor Collegium-nakhívták. Ezen a helyen a protestáns templom, az iskola, a prédikátor és az iskolamester háza állt. A hagyomány szerint ez a terület valaha a barátoké volt és később a reformátusok foglalták el. A templom közelében ásás közben alapfalakat is találtak. A 18. század végén új református templomot építettek, amely a mai napig is áll és a régi templom köveit használták fel az építkezéshez [EÁL Heves megyei közgyűlési iratok No. 108. 1771.]. A helyet pontosan meghatározza egy 1777-es térkép, amelyen feltüntették az előbb említett építményeket. A templom, amennyire az alaprajzból megállapítható, egyenes záródású volt és ez összevág a tanúvallomásokból származó adatokkal is [EÁL Térképek, Kápt. 57.].A Cserő gátjának építésekor 1947-ben ezen a területen alapfalakat is találtak.

 

Római Katolikus Templom

Titulusa: Szűz Mária neve

klasszicizáló későbarokk

1809

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2180

Fő út 1.

Építtette:Orczy László, Károlyi József földbirtokosok és az egri káptalan

Szószék és keresztelőkút: Mózer József egri szobrász, 1800 körül

Szent János Evangélista tiszteletére szentelt harang: Justel József egri harangöntő, 1783

Falképek: Takács István, 1958

 

1427-ben két templom állt Poroszló térségében: a kéttornyú apátsági templom és a torony nélküli, cseréppel fedett plébánia templom. A település bencés apátságáról már 1219-ből is maradtak fenn írott források, melynek folyamatos működését a következő időkben is regisztrálták. [HemL Közig. iratok. 1771. 108/S.] 1687-ben ismét elpusztult a falut. Majd 1782-ben egy írás csupán egy nyerstéglából épült magánházról tud, amelyben az istentiszteleteket tartották [HemL. Közig, 1782.181/B.]. Ekkor azonban már készen volt az új templom költségtervezete és a templom helyét is kijelölte a káptalan, melyből kiviláglik, hogy a régi templom ekkor már nem állott. [OL. Károlyi It. cs. 127. miss.] A templomépítést azonban akkor még nem kezdték el. 1795-ben Orczy László, az egyik földesúr telket és 2000 forintot adott, melyből a főoltár és a keresztelőkút márvány faragványainak készítése már munkában volt. Az építkezésben negyedrészt vállalt a másik földesúr, Károlyi József is, valamint a káptalan is, mint harmadik fél hozzájárult 3500 forinttal. 1808-ban még mindig azt jelentették, hogy a templom roskadozó állapotban van, így az egri érsek az új templom építési tervét kiadta a káptalannak, amely végre elvégeztette a munkát [EÉrsEgyhL. Poroszló plebir.]. A 1809-es esperesi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint a poroszlói templom szilárd építmény, „a hívek számának megfelel, új és ragyogó épület, (…) a főoltáron vörösmárvány kereszten a Megváltó képmása (…) fényes épület és fenséget áraszt magából. [EKápMagL II. sorozat. Div. P.fasc.4.no.213.] Ugyanezeket írta az 1819-es kánonszerű vizsgálat is, felsorolva a templom harangjait, közöttük a káptalan által adományozott Szent János Evangélista tiszteletére szentelt harangot, amelyet 1783-ban Justel József öntött Egerben. Ekkor a templomnak négy oltára volt, márvány keresztelőmedencéje, a szószéke pedig fából készült [EÉrsEgyhL. canvis.]. A 1815-ben felvett esperesi látogatási jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy Orczy László „római módra” (kora klasszicista, XVI. Lajos stílus) építtette a főoltárt. 1836. évi jegyzőkönyvből pedig azt tudjuk meg, hogy az 1834. október 15-i földrengés a „bolthajtásban hasadást idézett elő” [u.o.].

A templom homlokzatát a falsíkból enyhén előre lépő középtorony uralja. A magas lábazatról induló leveles, volutás fejezetekkel díszített falpillérek tagolják a falsíkokat. A pilaszterek fejezetei fölött teljes ereszpárkány fut végig. Középen egyenes záródású kapu, felette könyöklőpárkányos, szegmensíves kórusablak. A bejárati ajtó fölött tábla:

Ecclesia is honorem sanctissimi

nominis mariae piis inclvto

rvm dnorvm terrestrium

svmptibvs erecta anno dni

1796

A főpárkány fölött alacsony attikán ívelt oromfalháromszögek között ugrik előre a toronytest, négyzetes kis, fekvő ablakkal. Az övpárkány fölött a két-két fejezetes falpillérrel s órapárkánnyal tagolt toronyemeletnek mind a négy oldalán váll- és zárköves, félköríves záródású harangablaka van. Legfelül nyolc élű, hangsúlyosan párnásan tagolt bádogsisak díszíti a templomtornyot. Oldalhomlokzatán a toronynál egymás fölött egy-egy szalagkeretes egyszerű ablaka van, az alsón fűzött rács. A hajón két szegmentíves, könyöklőpárkányos, az ívelten visszalépő szentélyen egy ablaka van. Az épület bal oldalán négyszögletes alaprajzú, teknőboltozatos sekrestyeépület bővíti a templomteret. Nyeregtetején pala fedés.

A kórus alatt a belső tér csehboltozatos, balra teknőboltozatos kápolna, jobbra a toronyba felvezető lépcsőház nyílik. Az előrelépő szűk kórus újabb keletű vasráccsal van ellátva. A hajó kétszakaszos, cseh boltozatos, melyet homorúan levágott párkányos falpilléreken nyugvó hevederek tartanak. A lépcsővel emelt szűkebb, négyzetes szentély szarkain párkányos negyedpilléreken pihen a csehsüveg-boltozat.

A templom korábbi főoltára, s az egykori mellékoltára (1958-ban elpusztították) a harmonikus színezésű szószékkel és a keresztelőkúttal eredetileg egységes képet mutatott. A főoltár süttői vörös márványból készült szürke és fekete erezett márványbetétekkel. A két lépcsővel emelt, szarkofág alakú sztipeszén lévő tabernákulumát volutás pilaszterek díszítik. Kalapált és aranyozott vörösrézből készült ajtajának mozgalmas domborműve a Kálváriát formázza. Egri mester készítette 1790 körül. A retabulumot egy-egy kettőzött, aranyozott lábazatú és fejezetű pilaszteren nyugvó teljes párkány keretezi. A párkányfejezeteken kétoldalt egy-egy XVI. Lajos stílusban faragott aranyozott kőváza áll, az oromzatban aranyozott sugárkévében a Szentlélek galambja fénylik a sötét tónusú oltárépítményen. Az ívesen záródó, mélyített képtérben, a szürke márványalapon fekete márványkereszten aranyozott corpusz helyettesíti az oltárképet. Kvalitásos alkotás.

A szószéket feltehetően Mózer József, egri szobrász készítette 1800 körül. Festett, eredetileg kék – jelenleg sárgás – márványozással díszített, részben aranyozott fa építmény. Tölcséres talpán aranyozott toboz. Kosarán füzérrel övezett tárcsa- és fogazatdísz között Keresztelő Szent János prédikációját ábrázoló aranyozott fa dombormű van. Ökörszemes harangvetőjén felhőgomolyban szárnyas angyalfejek között a törvénytáblák láthatók. A keresztelőkút szintén Mózer József munkája. Vörösmárvány, baluszteres törzsén gerezdes, ovális csésze, ezen sárga márványozással festett és aranyozott lapított henger alakú kútház áll, melynek tetején aranyozott fa szoborcsoport látható. Jézus megkeresztelését ábrázolja. A 12-12 késő barokk tölgyfa pad oldalát fogazatos, volutás faragvány díszíti. Az asztalosmunkák szép példája az 1790 körül készölt jávor-berakásos tömör tölgyfa sekrestyeszekrény.

A hajó és a szentély boltozatain lévő kvalitásos freskókat 1958-ban készítette Takács István (1901-1985) mezőkövesdi festőművész.

 

Református templom

klasszicista, eklektikus

1790-93, 1906-os kiegészítéssel

Műemléki védelem alatt nem áll

Előrelépő homlokzati tornya előtt timpanonos, pilléres előcsarnok áll. A torony és a homlokzat nagy, mélyített falmezőkkel tagolt. A torony alsó részén szegmetíves ablak, mely felett a széles övpárkány

A mai református templom építésekor a középkori bencés apátság templomát lebontották, melyet a török idők után a falut benépesítő, nagyrészt református vallású hívek elfoglaltak. 1696-ban itt a reformátusoknak oratóriuma volt [Bp.. Egy.Kvt. Hevenessy IX.]. Egy 1754-es összeírás szerint a református templom homlokzata a Tisza felé, keletre nézett. A templomhoz közel, ugyancsak a Tisza árterében állt a lelkész háza. Az áradások miatt a paplak összedőléssel fenyegetett, de a templom állapotát is megviselte a víz. A paplakkal szemben volt egy keresztberakott gerendákból összeállított talapzatra téglából épített, náddal fedett conservatórium [HemL. Közig. iratok. 1754.76.]. A régi református templom tetőzetének javításáról 1764-ből és 1786-ból maradt fenn adat [HemL. Közigyül. jkv. 255/1764; 1768. 655.903.]. 1785-ben oldalsó előcsarnokot építettek a templomhoz és két ajtót vágtak innen a templomba [HemL. Közigyül. jkv. 315., 416., 458/1785.]. A mai templom a középkori – egykor kéttornyú – bencés templom lebontása után 1790-1793 között épült. Építéstörténeti adati hiányoznak, elkészültét a karzaton látható fenti évszámból tudjuk. 1906-ban egészítették ki eklektikus stílusban.

Az előre lépő homlokztai torony előtt timpanonos, pilléres előcsarnok áll. A torony és a homlokzat nagy, mélyített falmezőkkel tagolt. A torony alján szegmetíves ablak, felette a széles övpárkány az oromzatot takarva attikát alkot. A toronyemeleten hasonló osztásban, az osztópárkány alatt egy négyzetes ablak, fölötte körben négy egyenes záródású harangablak. A tornyon órák, tagolt ereszpárkány és többszörösen tört gúla idomú laternás bádogsisak koronázza templomot.

Az oldalhomlokzaton balra, a főút felé három szegmentíves ablaknyílás. A hajó kosárívben záródik. A kerti oldalon eklektikus kialakítású oldalhajó bővíti a templomot. A templombelső építészetileg érdektelen, sík fedésű tér. A karzat új kovácsoltvas rácsán régi feliratos, festett tábla:

ezenn

ISTEN HÁZA

KEZDŐDÖTT ÉPÍTTETNI F.

IIdik LEOPOLD KIR. ALATT

1790dikben VÉGZŐDÖTT I. Fe-

RENTZ KIR. ALATT 1793dikba

A POROSZLAI HELV; CONF.

LEVŐ LAKOSOK KÖLTSÉGÉ-

VEL;

LÉGYEN HÁT DISÉRET AZ ERŐS ISTEN-

NEK

KINEK EREJÉVEL VÉGE LEVE ENNEK

KIRÁLY’S AZ ORSZÁGÉRT KÖNYÖRG

JÖN A NÉP

A KÖNYÖRGÉS ÁLTAL FŐ BOLDOGSÁGRA

LÉP.

 

GRAEFEL CSALÁD ÚRILAKA

1872

Műemléki védelem alatt nem áll
Kastély út 10.

Jelenlegi funkció: kastélyszálló, kastélyszálló neve: Club Thermál Kastély

 

Graefl-uradalom magtára

historizáló

19. század második fele

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:9549

Külterület – Rábolypuszta, Fő út

 

Építtette a Graefl család. 1869–1944 között ők voltak a település legnagyobb birtokosai. A mára teljesen romos állapotba került épület az egykori Rábolypusztán áll. A téglalap alaprajzú, egyemeletes, csonkakontyolt nyeregtetővel fedett magtár ablaknyílásai szegmentívesek. Az épületnek jelenleg funkciója nincs, tulajdonosa ismeretlen.

 

Graefl család vadászkastélya

szecessziós

1920-as évek

Kétútköz

Építtette: Graefl Andor

 

A 33-as úton helyezkedik el a Graefl család 1900-as évek elején épített vadászkastélya. A 7,3 hektáros területen, növényekkel dúsan beborított környezetben található az omladozó, romjaiban is pompás kastély. Kétútköz első gyökeres átalakulása a második világháború végén történt: a kastélyt államosították, a területet a termelőszövetkezet foglalta el, utóbb varroda költözött bele, ma per alatt áll. A kétszintes, harminc szobás, közel 900 m2-es romantikus várkastély a mai napig megőrizte szecessziós jellemzőit. Díszítő festése rekonstruálható, a fa ablakbéletek, a fa ajtószárnyak jó állapotban maradtak meg a színes márvány mozaikburkolattal együtt. Heves megye egyik legpompásabb és legromosabb állapotú, megmentésre váró épülete felújításra vár.

 

Községháza

szecessziós

1900 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10439

Fő út 6.

 

Utcavonalon álló, U alaprajzú, földszintes, nyeregtetős épület, nyerstégla architektúrával. Főhomlokzatán közép- és oldalrizalitokkal, amelyeket fiatornyokkal közrefogott hullámvonalas záródású oromfalak koronáznak, a középrizalit felett huszártoronnyal. Részben szecessziós nyílászárókkal. A főépülettel egykorú a melléképülettel.

 

SZABADSÁG EMLÉKMŰ

műkő

1990

Szobrász: Zielinski Tibor (1968)

Fő út 12., a református templom mögött.

felirata:

1914-1917 , 1939-1945

1956

„A legszebb vallás a

haza s emberiség”

Vörösmarty Mihály

 

Tisza-tavi Ökocentrum

2012

Tervező: Kertai László (1943-2013) Ybl-díjas építész

2012. április 28-án nyílt meg Poroszlón a Tisza-völgy és a Tisza-tó élővilágát bemutató Ökocentrum. A változatos tömegformálású épület fő attrakciója az óriási, 700.000 literes édesvízi akváriumrendszer, emellett a látogatók kilátóteraszról szemlélve és tematikus szabadtéri bemutatóhelyeken végigsétálva ismerhetik meg a páratlan adottságú természeti környezetet. Az épület négyszintes: kétszintes pinceszint + földszint + I. emelet + padlástér kialakítású, kilátóterasszal és toronnyal kiegészítve. A szimmetrikus elrendezésű épület központi terében helyezkednek el az akváriumok, kiállítóterek, az 50 férőhelyes 3D-s mozi, a 100 fős konferenciaterem, valamint a központi teret két oldalról körbevevő sávban a fő funkciókat kiszolgáló helyiségek találhatók. A központi főbejárat fölött magasodik a kettős tornyú kilátótorony építménye, amelyben lift és lépcsőház kapott helyet.

Bővebben: http://epiteszforum.hu/tisza-tavi-okocentrum-poroszlo

4 Feldebrő – Régészeti áttekintés

Feldebrő, Lukács utca, Masina kert

Feldebrő északi részén a Lukács utcában a Pál-Kovács porta kertjében avar temető sírjait tárták fel. (Nagy Árpád ásatása 1972.)

Feldebrő, Egres

Feldebrő belterületétől ÉNy-ra a Tarna-pataktól 200 m-re K-re, őskori és középkori leletanyagot gyűjtöttek. (Reményi László terepbejárása 2010.)

6.02 Kömlő – Művészettörténet

Római katolikus templom

Titulusa: Nagyboldogasszony

barokk

1780-83

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2246

Bocskai út

Építtette: gr. Eszterházy Károly egri püspök

Tervezte: Anton Pilgram terveinek nyomán Francz József

Főoltárkép: Zirkler János (1788), helyén Sajóssy Alajos 1866-os műve

Orgona: Riegel Testvérek, 1891

 

Eszterházy Károly egri püspök által újratelepített község első, feltehetően ideiglenes templomát id. Zwenger József egri kőművesmester építette. Egy1770-ben kelt számla szerint a főfalak felhúzását végezte [EÉrsGazdL. 1770. ápr. 1.]. Egy következő évi számla szerint a berendezés elkészítése is folyamatban volt, 1771-ben Wittmann Antal egri festő a templom tabernákulumának márványozását végezte, Ruszrucker Frigyes egri lakatos pedig öt ablakrács elkészítéséről, valamint ajtó- és ablakvasalási munkák elvégzéséről adott számlát [EÉrsGazdL. 278.szd., 284.szd.].

A fennmaradt adatok szerint ez a templom nem sokáig felelt meg az igényeknek, tudomásunk szerint a mai, nagyszerű templom építését 1780-ban kezdték el Francz József egri püspöki kőművesmester tervei szerint és vállalkozásában. Francz pallérja Pelcz Kristóf volt, az ácsmunkát Máhr Menyhért végezte. Az összes kőfaragó munkát 1780-82 között Miller János és Pilczner József egri kőfaragók vállalták. Ők készítették elő a kőtömböket a szobrászoknak, melyből a díszes tagozatok készültek. A „cirádákat” Francz tervei alapján Halblechner Vencel egri szobrász faragta. Scheldorf Ferenc egri asztalosmester 1782-83-ban készítette az ablakokat, ajtókat és a templom főkapuját, valamint a sekrestyeszekrényen is ekkor dolgozott. Az üvegesmunkákat Vicelli Ignác egri üveges, a lakatosmunkát (toronykereszt, sekrestyerostélyok) Kintzl András készítette, de a komolyabb kovácsoltvas munkákat, például a szentélybe felállított keresztet Fazola Lénárd egri lakatosmester készítette. Ezt Schmitt Péter aranyozta. Schmitt kapott megbízást a templom tornyának lefestésére és aranyozására is, de a toronykeresztet Huszár Ferenc egri festő aranyozta [EÉrsGazdL. 1781-1783.].

1783-tól zajlottak a berendezési és a művészi munkák. Halblechner Vencel a kömlői templom számára elkészített modellért, asztalos- és szobrászmunkával együtt 45 forintot kapott. Az oltár a pápai templom retabulumának, menzájának, és tabernákulumának kombinációjából (Pellegrini, Tomedi, valamint Giovanni Adami rajzainak felhasználásával) állt össze. Halblechner faragta a főoltár képkeretét, a kánontáblákat, az imazsámolyt és az orgonadíszeket [EÉrsGazdL. 1783. 198. szd.], Szikora György egri festő elsősorban aranyozási munkákat végzett a főoltárkép keretén, a kánontáblákon, az orgonán, valamint a főoltár márványozását végezte a megadott modell szerint. A Mária mennybemenetele témájú főoltárkép vázlatát Zirkler János egri festő készítette el, melynek megtekintése után Eszterházy püspök felhívta a festő figyelmét arra, hogy: „ne sajnáljon ügyességet és fáradságot a kivitelezés közben”. Lotter Tamás egri asztalosmester modell után készítette el a szószéket és a nyolc pillérrel díszített tabernákulumot a megadott tervrajz szerint. Scheldorf asztalos ekkor faragta ki a négyszer hét darab tölgyfa padot mélyített, szegett peremű, volutás oldalfákkal, a hát és előlapokon hullámos rajzú díszítéssel [EÉrsGazdL. 1784. 187-210. szd.]. A keresztelő kutat is Halblechner Vencel készítette, melyet 1785-ben szállítottak a helyszínre. Zirkler János végül is 1788-ban készült el a főoltárképpel. Ekkor hozta rendbe Koncz Pál egri orgonakészítő mester a templom régi orgonáját [EÉrsGazdL. 1788-97. 1405.]. 1790-ben öntötték a harangot – s így készen állt a falusi templomok viszonylatában művészinek mondható templom.

Az 1809-es alsóhevesi esperesi kerület jegyzőkönyve a kömlői Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom berendezését, felszerelését fényesnek és bőségesnek nevezte. Az 1819-es canonica visitatio szerint díszes tornya 22 öl magas, s akkor három harang volt benne. A Mária Mennybemenetele tiszteletére szentelt főoltárról leírta, hogy az márványból van, az egyik mellékoltár pedig Szent Anna, a másik Szent József nevére volt szentelve. A templom falán függött Nepomuki Szent János képe. A templom éppen, hogy elkészült, a karbantartási munkák is elkezdődtek. 1797-ben belülről ismét kifestették. 1815-ben feljegyezték róla, hogy a pompás épület tetőgerendáit a szú meggyengítette. 1820-ban belső helyreállítási munkákat végeztek, 1842-ben pedig a földesúr költségére kívül bevakolták.

A Zirkler János által festett főoltárképet 1866-ban cserélték le. Az újat az egri érsek őméltósága (Bartakovics Béla) megbízásából Sajóssy Alajos festette.

Az É-i homlokzatán egytornyos, egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom a legömbölyített sarkú szentélye felől kontyolt nyeregtetős lefedésű, a szentély Ny-i oldalán féltetős sekrestyével bővített épület. Homlokzatán az előre lépő középtorony mindhárom szabad oldala homorú. A torony középtengelyében lépcsőkre helyezett díszkapu finoman faragott. A homlokzatot díszítő ion csigás, bújtatott füzéres fejezetű pilaszterek szintén homorú vonalú teljes, merészen előreugró párkányt hordanak, amely az egész templomhomlokzaton végigfut. A toronyhomlokzat-párkányt gyámsoros, visszahomorított kőtimpanon koronázza. A toronytest mindhárom oldalán mélyített mezőben szalagcsokros füzéres díszítésű ovális ablakok vannak. A tornyot az osztópárkány fölött két ívelt lejtésű oromfal veszi közre, sarkait egy-egy lapított testű, füzér- és lángnyelvdíszes kőváza díszíti. Feljebb a kompozit-fejezetes sarokpillérek között a torony mindegyik oldalán kosáríves záródású harangablak nyílik. Őket konzolok által tartott füzérekkel díszített körtimpanon ékesíti. Órakörös, gazdagon tagolt toronyeresz-párkánya fölött a templomtornyot nyolcélű, tagolt, fölül harangidomokban kialakított toronysisak koronázza. Az összes kőfaragvány és díszítmény Franz József tervei alapján készült. Oldalfalán, a hajó axisában az álkereszthajó vonalában kissé kilép a templomtest. Ablakai szegmentívesek. Sátortetején újabb a palahéjazat. Keresztje gazdag művű kovácsoltvas munka.

A hajó és a szentély csehboltozattal fedett, a hajó bejárati oldalán karzat van. A kórus épített mellvédjével, hatalmas ívvel lép előre, fölötte csehsüveg-boltozat. A hajó oldalfalai mentén magas lábazatból füzérekkel díszített, részben aranyozott ökörszenes ión fejezetekben végződő falpillérek indulnak. Széles dongaív fedi a kórus utáni hajószakaszt. A visszalépő, egyenes záródású szentély lépcsővel emelt. A sekrestyébe vezető tölgyfaajtó négy mélyített betétmezején rokokó faragás. Eredeti Fazola-műhelyből származó kilincse és kulcspajzsa van. A templom mennyezetének falképei a 20. században készültek.

Berendezése nagyrészt a 18. század végén készült. A főoltár Giovanni Adami és Halblechner Vencel műve, faragványai 1784-ben készültek. Gazdagon faragott tárkányi szürke márvány sztipesze két lépcsőn áll. Két oldalán rézsűsen kihajló márványlábazat, rajta egy-egy, fából faragott, festett és részben aranyozott angyal térdel. Tabernákulumának kupoláját aranyozott oszlopok támasztják alá. Tetején lángnyelvekkel díszített aranyozott urna, középen páros angyalfejek, fölöttük szépen faragott feszület. Ajtajának Ábrahám áldozatát bemutató domborműve aranyozott. Az oltár és a tabernákulum Pellegrini trieszti szobrász pápai főoltárhoz készített tervei alapján készült. A retabulum a templom szentélyfalának támaszkodó pompás építmény. Egészen a szentély félköríves boltozatáig nyúlik fel. Barna erezetes műmárványborítással készült. Egy-egy szabadon álló, füzérdíszes, aranyozott, ion fejezetű karcsú oszlop fogja közre a képteret. Az oszlopokon középen felfelé ívelő hajlított párkány nyugszik. A főpárkány fölött füzérekkel díszített egy-egy kerek váza között fekete márvány tükrös oromzat, melynek felirata: MÁRIÁVAL JÉZUSHOZ. Legfelül tört párkányívben aranyfejes felhőgomolyokon csillagkoszorút tartó, aranyozott angyalpár van a Szentlélek-galambbal.

A főoltárkép aranyozott rózsavirágokkal díszített fekete barokk fakeretben van elhelyezve. Az egri érsek megbízásából Sajóssy Alajos egri festő készített 1866-ban. Mária mennybemenetelét ábrázolja. Az Eger című újság (1866. 96.o.) a következőképpen számolt be e műről: „… E gyönyörű oltárképen több mint 45 alak van, harmadfél öl magas. Eredetije, mely a világhírű Titián mester műve a velencei Képcsarnok legfőbb műkincsének tartatik.” Az idézett képet (Assunta, 1516-18), mely a velencei Santa Maria Gloriosa dei Frari templomban van, számtalan művész lemásolta, hiszen úgy a csoportfűzésben, a kompozícióban, az érzelmek kifejezésében, vagy a színezésben a festői képességek legizgalmasabb képtémái között, tehát a templomok legkedveltebb oltárképtémái között tartjuk számon. A fent lebegő Máriát, aki fiához hasonlóan, testben és lélekben egyaránt a mennyországba jutott, az apostolok szélesen gesztikuláló csoportjának tekintete követi.

A hajó bal és jobb oldalán egy-egy hasonló, szarkofág alakú egyszerű fából készült sztipeszel kialakított mellékoltár van. Retabulumuk épített és a hajó falához simul. A jobb oldali mellékoltárkép Huszár Ferenc egri festő alkotása a 18. század végéről. Szent József halálát ábrázoló nagyméretű olajkép. József halottas ágyához lépő Krisztus lendületes redővetésű rózsaszín és kék köntösben van. A jelent körül kissé esetlenül megformált angyalok lebegnek. Szemben vele a Mária neveltetését ábrázoló oltárkép ugyancsak Huszár Ferenc alkotása. Középen Szent Anna, mellette egy, a törvénytáblát tartó angyal. Mária halványszínű ruhában áll, körülötte lebegő angyalok és hulló rózsavirágok. Joachim vörös köpenyben a jelenettől elfordulva, a kép bal sarkában ül.

A szószék 1780 után készült. Fehérre festett, faragott díszei aranyozottak. Tölcséres talpán karcsú akantusz leveles faragvány. Hasas kosarán szalagdíszek, füzéres keretelés és csüngők. Egyszerű hangvetőjén ökörszemes léckeret, füzérek, csúcsán angyalos felhőgomolyok között sugárkévéből kibontakozó Szentlélek-galamb. A keresztelőmedence szürke tárkányi márványból készült, faragott. Kannelurás ovális törzsén gerezdes ovális csésze. Kútháza fehérre festett, díszítései aranyozottak. Kupoláján a keresztelés jelenetének aranyozott szoborcsoportja, Jézus és Keresztelő Szent János fölött sugárkévében a Szentlélek galambjával. Giovanni Adami 1785-ben faragta Prokop bécsi szobrász rajza után.

 

RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA

barokk

1776

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2247

Építtette: gr. Eszterházy Károly püspök

Tervezte: Francz Ferenc

Bocskai u. 46.

 

A plébániát 1776-ban gr. Eszterházy Károly püspök kezdte el építtetni. A paplakot is Francz Ferenc püspöki kőművesmester terveztet és építette. A kőfaragó Pliczner János Francz kívánságának megfelelően faragta ki a 11 ablakot és az ajtókat. Az asztalosmunkákat Schönich Mátyás egri asztalosmester végezte [EÉrsGazdL. 1776.299., 302. szd.]. Az 1790-es feljegyzésekben ismét olvasunk az épületről Farkas János püspöki Bauschreiber könyveiben. Ekkor az épület bővítésén illetve a szobák átboltozásán dolgoztak.

Utcavonalon álló, L alaprajzú, középrizalitos épület. Homlokzatán a középrészben mélyített falmezők között három zárköves szegmentíves ablak van, kétoldalt faltükrök között egy-egy egyenes záródású hasonló ablak. A szépen tagolt ereszpárkány az épületen körbe fut. Udvari homlokzatán hét íves pilléren nyugvó, hevederekkel tagolt, csehboltozatos, mellvédes tornác fut végig. Beforduló szárnyán, három pilléren nyugvó folyosóban folytatódik. A tornácra négy kőkeretes, zárköves ablak és egy kőkeretes, egyenes záródású, kétszárnyú ajtó nyílik. Kovácsoltvas szerelvényei eredetiek. Kontyolt nyeregtetős épület. Kerítésfalában kőkeretes gyalogkapu és kapu nyílik, utóbbi pilléreit egy-egy kőbagoly szobor díszíti. Kéttraktusos alaprajzú, belső terei részben kereszthevederes csehsüveg-boltozatos, részben teknőboltozatos lefedésűek. A kapu mellett egykorú magtár áll.

A Heves Megye Műemlékei (382.o.) megemlít egy Eszterházy Károlyt ábrázoló festményt. Az egykorú keretben lévő olaj-vászon portré hasonlatos az Egri Képtárban illetve az Egyházmegyei Könyvtárban lévő Eszterházy portréhoz, melyet feltételezések szerint Franz Sigrist – a Líceum dísztermének mennyezetét kifestő bécsi mester – készített. A műemléki topográfia szerzője karakteresebbnek írja le a kömlői portrét. Feltételezi, hogy inkább Huszár Ferenc egri képíró műve a 18. század végéről.

 

A RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM MŰEMLÉKI KÖRNYEZETE

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 6858

 

Az 1770-ben telepített, derékszögű úthálózatú falu temploma a település központjában saroktelken áll. Műemléki környezetét képezi Ny-on a 467. hrsz. (plébánia, trsz.: 2247), É-on a 476., 475., 474., 472. hrsz.-ok É-i határa a Fő útig és a 643. hrsz. É-i, illetve K-i határa a Fő út K-i oldalán. Itt a határvonal ismét keresztezi a Bocskai utat és a 645. hrsz.-tól K-ről, illetve D-ről megkerülve a 468., illetve 469. hrsz.-okat, D-i határuk mentén éri el a plébánia kertjét.

A templomkertben álló Mária szobor 1894-ben készült (másodlagos felállításban); kálváriastációk a 20. század elejéről valók; a Jézus szíve– és Mária szíve-szobor 1968-ban készült. Itt áll az I. és II. világháborús emlékmű; a két szovjet katona sírja.

 

I. és II. VILÁGHÉBORÚS EMLÉKMŰ

kőemlék

1921, 2000

Templomkert

 

A templom kertjében áll az első világháborúban elesettek emlékére állított emlékmű. 1921-ben, az országban az elsők között állítottak az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában élő kömlői kivándoroltak adományaiból. Négyzetes posztamensének kiugró párkányzatát két oszlop támasztja alá, mely oszlopok keretezik a hősök névsorát tartalmazó fehér kőtáblát. A névsor a talapzat két oldalán tovább folytatódik, hiszen a falu lakosai közül az I. világháborúban 106-an estek el. A menetfelszerelésbe öltöztetett, nyugodt testtartású katona lába előtt egy halott társa fekszik, mintha ravatalon lenne elhelyezve.

A II. világháború idején, 1944. november elején foglalták el a községet a szovjet csapatok; de a település többször is gazdát cserélt, aminek következtében sok volt a polgári áldozat is. A Millennium évében, 2000-ben, került sor a II. világháborúban elesett katonai és polgári áldozatok fekete gránitból készült obeliszkjének felállítására. A második világháborúban a környéken elesett szovjet katonák holttestét a templom kertjében temették el, majd 1985-ben jelképesen új emlékművet állítottak részükre.

6.02 Pély – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Tituláris szentje: Szent Demeter

1912-13 a korábbi barokk templom szentélyrészének megtartásával

Műemléki védelem alatt nem áll

Fő út 164.

Mellékoltár: Kovács Mihály, 1856

 

Az Acta Parochorum 1733-ban ír a Szent Demeter tiszteletére szentelt kis templomról, melynek még sekrestyéje sem volt [OL. HttL. Acta Cass. Paroch. Dioec. Agr. fasc. 1.]. Az 1766. évi canonica visitatioból pedig megtudjuk, hogy szilárd anyagból épült új temploma 1764-ben készült a helyi lakosság költségén. Akkor már három oltára volt, de a tornya még nem volt befejezve. [EÉrsEgyhL. canvis. Pély. 1766]. 1806-ban ezt a templomot nyomorúságos építményként írták le, boltíve és falai roskadoztak. Oldalfalait gerendákkal kellett megtámasztani. 1809-ben kegyurai, özv. Orczy Józsefné és Berényi Teréz a tető megújítására átadták a szükséges pénzt a plébánosnak, aki 1810-re ezt a munkát el is végeztette. 1821-ben megint az épület rossz állapotát írják le, s 1830-ban ismét renoválják. A főoltár felújítására gyűjtést szerveztek, de 1854-ben újra romos állapotáról tettek jelentést [EÉrsEgyhL. Alsóhevesi esp. ker. lát.jkv. 1806, 1809-1813, 1821, 1830, 1854.]. Az 1850-es évek közepéből való Krekkli Mátyás egri építőmester terve, melyet Tárkányi Béla érseki titkár véleményezett [EÉrsEgyhL. Tervek.I.120.]. Aztán végül 1912-ben új templomot emeltek, amelyben a régi szentélyt, mint mellékhajót használták fel. Orgonáját (1/10 m/r) 1912-ben a Rieger gyár, majd 1930 körül az Angster gyár építette. Harangjait1886-ban ismeretlen mester (37 cm átm.), 1927-ben Szlezák László (104 cm átm.), 1957-ben Szlezák Ráfáel (71 cm átm.) öntötte.

Az oldaltornyos, kereszthajós – szokványosnak nem mondható elrendezésű – templom főoltára Szent Demeternek van szentelve. Rajta római katonai öltözékben ábrázolták a szentet. 19. századi festmény, alkotója ismeretlen. A mellékoltár festőjét ismerjük. 1856-ban készítette Kovács Mihály. Valószínűleg Tárkányi Béla közbenjárására kapta meg ezt a megbízást az akkoriban Egerben működő bécsi akadémiát végzett művész. A félkörös záródású keretben lévő olaj-vászon festmény a Mater Dolorosa – Fájdalma Anya képtípust formázza. A kép jelzett: „Festé Kovács Mihály Egerben 1856”. 18. századi egri munka a templom Úrmutatója. Az aranyozott réz ötvösmunka ovális, karéjos talpát trébelt liliomok, nóduszát chartouche-ok díszítik, előlapján Mária, az Atyaisten, egy angyalpár és ál-ékkövek láthatók. Magassága 52 cm.

 

Nepomuki Szent János-szobor

barokk

18. század vége

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10795

Fő út 188. – Petőfi Sándor út kereszteződése

 

A Fő u. 174. hrsz. előtti kiteresedésen az orvosi rendelő előtti közterületen áll. 1996-ban került áthelyezésre a Fő u. 136. szám elől a jelenlegi helyére (rongálástól féltették). A lépcsős, alépítményre helyezett, alul kihasasodó párkányos rokokó posztamensen álló szobor egy kisebb talapzatra van helyezve. A szent papi ornátusban, karingben, palásttal, birétummal, a kezében kereszttel látható. A kereszt végét kerubfej tartja. A színezett kőemléket 1995-96-ban restaurálták.

Pély kisközség egyetlen műemléki védettség alatt álló öröksége.

 

Seregi József: Béke
1939. december 10. (Budaörs)
bronz és mészkő szobor

1998

Fő út 152. A Római katolikus templom kertjében

 

A templom kertjében elhelyezett szobor szimbolikus tartalommal bír. Az ártatlanságot, a békét, a halál felett aratott győzelmet testesíti meg. Isten és az emberiség közötti kibékülés jelképe, az élet megtisztulásának, földi újjászületésének hírhozója. A kecses női figura által útnak indított madár a jó hír meghozásának reményében kel szárnyra. A szobrász a nyúlánk s egyben gömbölyded formák hangsúlyozásával, a mészkő és a bronz összeillesztésével, igazán vonzó kompozíciót alkotott. A bronz színvilága a nő bőrének barnaságát sejteti, hosszú fehér (mészkő)ruhája viszont amellett hogy nagyon elegánssá teszi őt ártatlanságát sugallja.

 

Seregi József: Millenniumi emlékmű
1939. december 10. (Budaörs)
bronz, mészkő

2000

Attila út 1. – a falu központjában

 

A magas hengeres mészkő talapzaton bronzból készült sas viaskodik egy gömböt (Földgömböt) körülölelő kígyóval. A sas az egyik legrégebbi szimbólum – az erő, világ felett uralkodó erő, a küzdelem, hatalom, de a hit, a büszkeség és a magasztosság, a mindent-látás jelképe. A madarak urának ábrázolása a legfőbb lényt szimbolizálja, aki gondviselőként megmentheti az embereket a rossztól. Magas röptét Krisztus mennybemenetelének szimbólumaként is felfogták. Mint kígyó- és sárkányölő a szellemi princípium győzelmét jelenti a fizikai szféra felett, és a világosságnak a sötétség erői felett aratott győzelmét szimbolizálja. A kígyó a közel-keleti, így a keresztény hagyományban is összetett jelkép. Az édenkertben például a tudás-fájára tekeredve, kísértő gonoszt, a sátánt képviseli. A harcukból a sas győzelme várható.

 

Trischler Ferenc: Nyár
1945. március 6. (Németbóly)
bronz szobor

1999

Dobó út 1. – a régi orvosi rendelő előtt

 

A nyár legdúsabb mivoltában a termékeny fiatal nőben jelenik meg a képi szimbolikában, évezredek óta. Ennél a szobornál megállva is el lehet gyönyörködni a nyárra emlékeztető érett leány szépségében. Könnyed, lenge, áttetsző, szellős, az alakját sejtető ruházata, cipő nélküli lába, összekötött haja is a nyarat juttatja eszünkbe. A réten áll, ahol önfeledt boldogsággal szedte a virágokat, s ruhájának pántja e mozdulatoktól bal válláról lecsúszott. Még sem érződik lényében semmi kacérság. Jobb kezében tartja a búzakalász csokrot – az élet szimbólumát – vadvirágokkal keverten. A szobor az élet nagyszerűségéről szól, de talán az ember „életért” való felelőségéről is.

6.02 Nagyút – Művészettörténet

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Tituláris szentje: Szent Vendel

műemléki értéke nincsen

1950-1953

Tervezte: Gömöri József

Freskók: Takács István

 

Az 1696 körüli Hevenessy-féle összeírás szerint katolikus temploma kőből volt [Bp. Egy.Kvt. Hevenessy IX.]. Másutt, ugyan ebben az évben elhagyott falukét és elhagyott katolikus kőtemplommal említik [EÉrsEgyhL.archvet. no. 934.]. 1732-ben utoljára, romként említik. Az új nagyúti templom építéséhez 1943-ból az egri érseki tervtárban fennmaradt egy Hevesy Sándor-féle terv [EÉrsGazdL. Tervek. 185]. Ezt megelőzően az egri érsek 1941-ben fiókegyházat szervezett itt, majd ezt az 1942. december 31-én kiadott dekrétumában a káli plébániától leválasztva, önálló plébánia rangjára emelte. A lelkészhelyettes akkor Varga Sándor volt. A templom és paplak építésére Szmrecsányi Lajos egri érsek közvetlenül elhalálozása előtt 50.000 pengőt adományozott, melyből az építési anyagot megvásárolták. Az 1944. novemberben 2-án bombatámadás érte a falut, a templom építésére szolgáló anyagok egy része megsemmisült, másik részét a támadás következtében megsérült házakba építették be. A templom építőmestere akkor Kovács József kápolnai kőműves volt, aki a háborús körülmények miatt egyetlen segéddel dolgozott, és aki csak a tornyot tudta befejezni. 1946-ban Nagyút önálló községgé alakult. 1949-ben az egyházközség új templom építését határozta el, ennek alapkövét 1950. június 18-án tették le. 1953-ban készült el teljesen, Gömöri József egri építészmérnök terve alapján. A templom védőszentje a régi iskolakápolnához hasonlóan Szent Vendel lett. A főoltárkép freskóját a főoltár mögötti falsíkon Takács István festőművész készítette. Az egyház újabban ismét Kál fíliája lett.

 

Szent Vendel-szobor

barokk

1791

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10823

KÜLTERÜLET

 

A falutól DNy-ra, a Tarnóca patak hídjánál, alul kissé kihasasodó lépcsőzetes párkányos talapzaton áll a Szent Vendel szobor. A talapzat jó állapotú, felirata jól olvasható: Istenes szándékbul állíttatott Anno 1791. A szent hosszú köpenyben, vállán tarisznyával, jobbjában kereszttel, baljában pásztorbottal, lábánál báránnyal látható. Az 1994-es restaurálás során jelentősen kiegészítették, ennek ellenére a szabad ég alatt álló mállékony kőből készült szobor nincsen jó állapotban. Hiányzik a kereszt felső része és a pásztorbot, a vállból is letört egy darab (látszik a vasalás), a jobb kézfeje és az orra sérült. A köpenyrészen és a jobb lábszáron repedések láthatók.

Szent Vendel legendája adott alapot arra, hogy a jószágtartó gazdák, a pásztorok, elsősorban a juhászok védőszentjükként tisztelték. Kultuszának nyomai hazánkban a 18. században bukkantak föl. Ettől az időtől kezdve találkozhatunk szobraival, képeivel, amelyek leggyakrabban magyar juhászként, pásztorviseletben, jellegzetes használati tárgyakkal ábrázolják. Egy-egy marhavész után számos községben helyeztek el Vendel szobrot, rendszerint a falu végén vagy a határ azon részén, amelyen az állatok a legelőre jártak. Szobrai főleg a Dunántúlon, Buda vidékén, Heves megyében és a Jászságban gyakoriak. Egy Vendel-szobor természetszerűleg más jelentést sugároz, mint egy kereszt, vagy mint egy Mária-kápolna. Funkcionálisan mégis együvé sorolja őket az a speciális szerepkör, amelyet a népi vallásgyakorlásban, mint a környezet szakralizációjának objektumai sokhelyütt, a mai napig betöltenek. Szent Vendel napját számos községben fogadott ünnepnek tartották, körmenetben vonultak a szobrához, hogy a falut megvédje a dögvésztől.

Nem véletlen, hogy a település címerében is feltűnik az alakja, hiszen a környék gazdaságának legprosperálóbb tevékenysége a pásztorkodás volt. A címerpajzs csücskös talpú pajzs barna alapon sárga keretben. A pajzs közepén a település védőszentjének, Szent Vendelnek a képmása látható. Jobb kezében feszületet, bal kezében pásztorbotot tart, lábánál kos fekszik.

9.01 Nagyút – Híres emberek

P. Pocsai Imre Vendel OFM

1927-2005

Sényőn születet. 1940-ben települt be a faluban, amikor a település épült. 1947-ben belépett a Ferences-rendbe. 1953-ban szentelték pappá, majd Sirokban és Bükkszéken volt káplán. Ezt követően Esztergomba került, ahol leendő szerzetesek oktatását végezte.

Az 1970-es évek végéről New–Braunswick-ban, majd Illinoisban és Ditroitban a magyar közösségekben végzett lelkipásztori feladatokat.

A rendszerváltás után újra noviciusokat tanított Szegeden és Szécsényben.

2005-ben halt meg Esztergomban.

Murányi János

1939-

Nagyúton született. Tanári diplomáját 1964-ben szerezte meg. Heves megye történelem szakfelügyelője 35 évig, a Honismereti szakkör vezetője 40 évig volt.

Négy cikluson keresztül volt Nagyút Képviselő-testületének tagja, tíz évig volt az egyháztanács vezetője.

Számos díjat és kitüntetést szerzett munkájával; a Pedagógus Szakszervezet Eötvös József emlékérmének vas, ezüst és arany fokozata, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat emlékérmének tulajdonosa, Nagyút díszpolgára.

SZENT VENDEL remete
Skócia, 554 körül(?). +Tholev, 617. (?)

Október 20.

A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult.

Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét. Olykor azonban koldulniuk kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére.

Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda — vágtában hajtva lovát — hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak.

E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.

Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, — s hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről. Később, amikor hitetlenül hallgatták a Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről.

A Római Kalendáriumba ugyan nem került be Vendel ünnepe, de Európa-szerte több mint 1500 templomot ajánlottak az ő oltalmába, s ezek közül kb. 160 zarándokhely. A német nyelvterületen Hollandiától Tirolig hagyományos tiszteletét a német telepesek magukkal hozták Kelet- Európába, így hazánkba is.

9.01 Mezőszemere – Híres emberek

BUKTA IMRE

Mezőszemere, 1952. július 20. festő, performer, szobrász

Bukta Imre a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója: grafikus, festő, performer, szobrász, fotós, tanár. 1970-ben érettségizett Egerben, és egyben szakmunkásvizsgát is tett. Pályája autodidakta művészként indult az 1970-es években. Állami gazdaságban dolgozott, közben rajziskolákba járt. 1970–1971: művésztelepet szervezett Bernáth(y) Sándorral Tiszafüreden, ezzel elkötelezte magát a művészetnek. 1971–1973: katona, majd vállalati dekorátor Egerben és Tiszaújvárosban. 1975: visszatért szülőfalujába, és megteremtette sajátos, ún. mezőgazdasági művészetét. 1975–1990-ig tagja volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek (1987-től elnöke). 1977-ben a Tiszai Vegyi Kombinát művésztelepén műanyagokkal kísérletezett, itt ismerkedett meg a Vajda Lajos Stúdió művészeivel. 1978-as budapesti kiállítása ráirányította a figyelmet, ettől kezdve folyamatosan jelen volt a hazai és a külföldi kiállításokon. 1982-1985 között Derkovits-ösztöndíjas. Különféle művésztelepeken dolgozott: 1979: Zalaegerszeg; 1979–1984: Makó és Csongrád; 1986 és 1988: Dombóvár. 1986–1989: résztvevője azÚj Hölgyfutár Revue-nek, 1980–1994: tagja a Szentendrei Grafikai Műhelynek. 1990-től a Várfok 14 Galéria művésze.

Művészete erős szálakkal kötődik a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó magyar emberek életmódjához és kultúrájához. Témáit a kezdetektől fogva a mindennapi dolgos élet tárgyai, helyszínei és szereplői adják, amelynek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza: festményeihez szabadon használ fel mindenféle kezébe kerülő természetes anyagot (szőr, fa, kukorica, csempe, gyufaszálak, stb.), melyeket assemblage-szerűen épít egybe. Objektjeinél, installációiban, performanszaiban a paraszti tárgyi kultúra mindennapi eszközeit magától értetődő módon helyezi egymás mellé, vagy épít belőlük egyedi gépi-képi szerkezeteket. Portréi, kompozíciói felfoghatók különleges szociológiai tanulmányokként, csakhogy a kívülálló és távolságtartó elemző nézőpontjával szemben Bukta belülről látja és láttatja ezt a sajátos, édes-keserű felhangokkal terhes világot. Szemlélete hol ironikus, hol melankolikus, máskor (társadalom)kritikus vagy megengedő, de mindig kivételes empátiával közelíti meg alanyait.

Művészetének témája a mezőgazdaság, a falusi élet, a szokványos paraszti munkák: trágyahordás, kaszálás, cséplés, permetezés, gyümölcsszedés stb. E munkák eszközeit és anyagait használja fel szobraihoz, képeihez, installációihoz, performance-aihoz. Művei finom iróniával, szeretetteljes groteszkséggel jelenítik meg azokat az abszurditásokat, amelyeket a paraszti életforma felemás kelet-európai modernizációja hozott magával. Munkái az 1990-es években keményebbé és keserűbbé váltak, és ezt a hangvételt csak néha enyhíti valamilyen transzcendens vonás. Pályáját egyszemélyes performance-okkal kezdte (Alkalmi kiállítás a majorságban tartott állatoknak,1974; Kényelmi helyzet keresése elevátoron,1976), majd létrehozta jellegzetes abszurd gépeit:Mezőgazdasági gép a köztisztaság szolgálatában,1977;Műanyagból tiszta búzát készítő cséplőgép,1985 stb.). Festményein, rajzain apró, ismétlődő elemekből álló texturát alakít ki (Falusi tapéta-sorozat,1985), de kedveli a grafikává alakított, manipulált fotót vagy a hagyományos tusrajzokat is (Éjszakai orvvadász,1991; Spiritiszta falusi kislány,1991). Műveiben a tárgyak, állatok, emberek és gépek metamorfózison esnek át, a vasvilla – mint egy növény – kis villákat növeszt, az állatok emberi helyzetekbe kerülnek (A zuhanyozó disznó,1990), a gépek emberi tulajdonságokat vesznek fel (Gyöngytyúkot etető férfi,1986), az ember – az orvvadász – pedig az üldözött állattal azonosul (Nyári orvvadász. Az orvvadász megtér, videofilm, 1980). Ebben az individuális mitológiában minden egyszerű tárgy – kasza, öntözőkanna, de a vízsugár vagy a szilva is – úgy jelenik meg, mint a hétköznapok emlékműve (Kasza vízsugárral,1987-88). A Bukta által megteremtett sajátos „agro art”-ot, amely az arte poverával rokonítható, természetközelség, az anyagok átszellemítése jellemzi. Műveit gyakran kíséri leírásokkal, kvázi útmutatókkal (Útmutató természeti témájú művek alkotásához 1992-re,1991). A 80-as évek elejétől installációkat is készít természeti anyagokból (szalma, széna, trágya, fű stb.) és tárgyakból (Mezei részlet,1981;Pára,1993 stb.). Az 1990-es évek legfontosabb művei nagyszabású tereminstallációk, amelyekben már nem életformát, hanem világállapotot mutat fel a rá jellemző anyagokból, barkácstechnikával (Okos táj,1993;Longing and Belonging,1995;Elfogyott táj, 1997;Járás egy áldás nélküli térben,1998 stb.). Pályáját végigkísérik akciói, performance-ai – így pl. az Új Hölgyfutár Revuekeretében 1986–1989-ig évente, továbbá:Kinn a bárány, benn a farkas,1989, Lund;Fehér mágia,1991, Szentendre;A tej mindenütt fekete,1991, Torontó;Fény-Tó-Rés,1995, Szent-Anna-tó, Erdély stb.

Miután 1998-ban visszaköltözött szülőfalujába, Mezőszemerére, érdeklődése fokozatosan a festészet felé fordult. Ezeken a művein egyfajta stílusbeli klasszicizálódás figyelhető meg: témái egyre inkább közelítenek hagyományos festészeti műfajokhoz, mint az életkép, az enteriőrkép, a portré és a tájkép. A „buktás” felületkitöltő motívumok (pettyezés, rovátkolás, hálóminta, stb.) dekorativitása felerősödik és a kompozíciótól független életre kel.

Művészetét négy évtizede folyamatos elismerések övezik: 1987-ben Smohay-díjat, 1989-ben Munkácsy-díjat, 1997-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. Számos hazai és külföldi közgyűjteményben és magángyűjteményben megtalálhatók művei: többek között a bécsi Albertinában, az aacheni Ludwig-gyűjteményben, a budapesti Nemzeti Galériában, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményben. Megyénkben a hatvani Hatvany Lajos Múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum képzőművészeti gyűjteményében is találhatóak Bukta-művek. Háromszor képviselte hazánkat az egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésnek számító Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999). Legjelentősebb gyűjteményes kiállításai: Debrecen: MODEM 2008, Budapest, Műcsarnok, 2012-13.). Róla megjelent könyvek: Új Művészet Kiadó 1998, A38 Kht. 2006, MODEM 2008, Műcsarnok 2012-2013. Az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék és a Képzőművészeti Egyetem tanára.

 

Wahorn András

Budapest, 1953. augusztus 3.-

Pintér Andrásként született, a Wahorn nevet 16 évesen találta ki magának festő barátjával, Swierkiewicz Róberttel együtt. Autodidakta képzőművész, zenével és filmmel is foglalkozik. 1977: a szegedi Nyári Tárlat kiállítási díja; 1983: a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díja; 1985: a Smohay Alapítvány díja; 1990: Australian Int. Video Fest. Open Video Award; 1993: Munkácsy-díj. 1969-től vesz részt kiállításokon. Wahorn András 1980-ban ef. Zámbó Istvánnal (Öcsi) és feLugossy Lászlóval (Laca) együtt alapító tagja volt a szentendrei képzőművész közösségből, a Vajda Lajos Stúdióból kinőtt A.E. Bizottság együttesnek, az akkori ellenkultúra meghatározó zenekarának. Az underground csapatot meghökkentő, punkos-dadaista számok és előadásmód, ahogy ők nevezték, „szabadidő-zene” jellemezte. A két lemezt adtak ki (Kalandra fel!! – 1983, Jégkrémbalett – 1984, utóbbi film is, amelyet Wahorn rendezett) A jegyzett Bizottság 1985-ös feloszlása óta kultikus státuszban van, zenéjük, szövegeik ma is hatnak, a Műcsarnokban 2011 őszén nagyszabású kiállítás mutatta be a csapatot, és tagjainak képzőművészeti tevékenységét. Wahorn 1988-ban hozta létre a Rex Wahorn Stúdiót, 1991-ben a Bad Quality Records nevű kiadót. 1991-től Kanadában, majd az Egyesült Államokban dolgozott, 1991-1994 között New Yorkban, 1995-től Los Angelesben élt. Képzőművészeti, zenei és filmes munkája szervesen kiegészíti egymást. 1996-ban alapította meg a Sunday Hammer & Sons művészeti és innovációs társaságot, 1998-ban pedig a Wahorn Records nevű zeneműkiadót. 1996-tól a Klasky Csupo cég tervezőjeként, webmastereként dolgozott, 1995-2000 között különböző cégek háttértervezője volt, 2000-től az Encyclopæædia Britannica művészeti igazgatója, webdesignere. A korábbi időszakban rendszeresen részt vett a szentendrei Vajda Lajos Stúdió kiállításain, rendezvényein, akciókon, performanszokon, majd az Arteria Alkotóközösség tagja lett. Szinte minden műfajban, minden technikával dolgozik. Pályakezdése első éveiben elsősorban a szürrealizmus és a dada által inspirált, de a művészettörténeti hagyományokat saját személyiségén, a megélt élményvilágon átszűrő, mintegy naplószerűen nagy egységgé összeálló rajzsorozatával hívta föl magára a figyelmet. A 80-as évektől festői tevékenysége került előtérbe, ill. grafikáinak mérete is megnövekedett, festői eszközökben gazdagabbá váltak lapjai, a rajz, a kollázs, a festészet szintézisét teremtették meg. Élményvilága a „másik Magyarországhoz”, a hivatalos művészetpolitikát opponáló művészcsoportokhoz kötötte. Az élményvilág gazdagsága, a kifejezésben megjelenő elemi erő s az autodidakta módon megismert eszközök kifinomult alkalmazása következtében művészete nemcsak saját generációján belül vált meghatározó jelentőségűvé, de példát jelentett a következő „másként gondolkodó” nemzedékek számára is. A hétköznapi Magyarország, a férfi-női viszony, a szexualitás, a teremtett környezet és a természet ellentmondásai jelennek meg humorban, asszociációkban gazdag művein; naturalisztikusan ábrázolt és elvont, a művészi absztrakció, a sűrítés által „megemelt” motívumok ötvözése révén nem kis mértékben járult hozzá a 70-es, 80-as években a magyar vizuális nyelvezet gazdagításához, tabuk alóli felszabadításához.

2006 óta a Heves megyei Mezőszemerén él. Mint mondja, nem menekült el a világ elől, hiszen ott van az internet és autóval egy óra alatt Pesten van. „A falusi élet, a mezőgazdaság kemény és küzdelmes, de tetszik nekem”. Most itt, Szemerén úgy érzi, hogy talán lehet élni egy másik életet, csak nem kell ugyanazt várni tőle, mint az eddigitől. A Mezőszemere című újság a következőképpen számol be itteni letelepedéséről:

Községünkbe költözött Wahorn András festőművész, a Cadillac Drive című sorozatból jól ismert médiasztár, aki Fábry Sándorral együtt a Földet szinte megkerülve hozta haza amerikai autóját. Legutóbbi kiállítási anyagát, mely különleges művészi párnákból állt már a szemerei műtermében készítette. A híres festőművész jól érzi magát, elmélyülten alkotja nagyméretű festményeit, bár beárnyékolta kezdeti optimizmusát a faluval szemben, hogy nemrég betörtek hozzá (utolsó értesülésünk szerint a tettest elfogták). Több művész is szeretne ingatlant vásárolni a faluban és ezáltal ismertebbé tenné a falut, ám a közbiztonság helyzete elbizonytalanítja őket. (B.I.)

Az elmúlt időszakban ismét a zene foglalkoztatja.

6.02 Mezőszemere – Művészettörténet

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Titulusa: Sarlós Boldogasszony

barokk

1766

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2178

Béke tér

Építtette: br. Fáy László földesúr

Homlokzati szobrok: Singer Mihály (?)

Orgona: Rieger Testvérek, 1898

 

Az 1261-es egri püspökség birtokairól szóló oklevél említést tesz a településről. Hogy temploma volt-e már ekkor is a településnek nem tudjuk, de 1333-ból arról értesülünk, hogy Szemerei Dénes a Szent Miklós tiszteletére szentelt itteni templomot a birtokjog tisztázatlansága miatt felgyújtotta. Az ezt követő perbeli megegyezés során Szemerei Dénes lemondott szemerei birtokrészeiről. Eger 1552-es ostromakor a harcokban a török ezt a települést is elpusztította, mely ettől kezdve hosszú ideig a puszta falvak között szerepelt. A ma álló templomról a legkorábbi adtunk a Cassa Parochorumból való [OL.HttL. Acta Cass. Paroch. Dioec. Agr. Fasc. 1.], mely szerint a falunak 1733-ban kőből épített temploma volt. A feltehetően középkori eredetű templom állapota nem volt túl jó, hiszen teteje akkor javításra szorult s felszerelése is csekély. Ekkor Szihalom fíliája. Ezt a templomot feltehetően lebontották, mert az új barokk templom alapjaiból épült fel az 1760 és 1766 közötti években. Az építtető földesúr báró Fáy László volt, akire 1759-ben Mocsáry Sámuel és Pál 27 ezer forintért egész Szemerét átruházta. A pompás, gazdagon díszített templomot feltehetően miskolci mesterekkel építtette fel az akkor 22 jobbágytelkes faluban. Az 1829. évi canonica visitatióból arról is értesülünk, hogy az Erzsébetet látogató Mária tiszteletére áldották meg. Ekkor két falazott oltára volt: a két falépcsővel megemelt és nyolc aranyozott fa gyertyatartóval felszerelt főoltár Mária látogatásának tiszteletére, a tabernákulumos mellékoltár Nepomuki Szent János tiszteletére volt szentelve. Mindkettőn szobrok és képek is voltak. A templomtornyot és a karzatot később építették a homlokzathoz. A falunak 1789-ben lett önálló plébániája [EérsEgyhL. Canvis.]. A plébánia épületét Andreas Teichmann (Tajchmon András) egri kőműves mester (Maurer Meister in Erlau) terveztette 1789-ben [E. Érs. Gazd. L. tervek I/87.].

A templom és főleg a tornya 1817-ben teljes helyreállításra szorult. Ekkor is Miskolcról kértek először árajánlatot, de Klir Károly kőművesmester és Tessel Frigyes ács 6000 forintos költségtervével szemben Zwenger József egri kőművesmester és Máhr Mátyás egri ácsmester együtt 1400 forintos ajánlatot nyújtottak be. Így ők kaptak megbízást a munkák elvégzésére. A templomtorony sisakját 1830-ban Poloreczky (III.) György József egri ácsmester javította [EÁL ÉrsEgyhL plebir. és tvj. I. 88-89/b.], aki közben a kántorlakon is dolgozott. 1840-ben egy földrengés súlyosan megrongálta a templomot, ezután a kőműves- és ácsmunkákat ismét egri mesterek végezték: Hentsch Márton és Polereczky György József.

A templom régi orgonáját egy „Miskolcon született és Bécs városában tanult s több évi gyakorlatától hiteles leveleket mutató Garay József orgona- és asztalosművessel” kívánták helyreállíttatni, de a megbízást mégis Rudassy László egri orgonás kapta. Az aranyozási munkákat Spórer József végezte. 1844-45-ben a Vallásalap terhére 1969 forintot fizettek ki ezekért a munkákért. A ma is működő orgonát 1898-ban készíttették a Rieger Testvérekkel.

A templom nagyobb harangját (é.n. átm.: 60 cm) Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön, a kisebbet (1930: átm.: 45 cm) Seltenhofer Frigyes fiai öntötték Sopronban. Ide kívánkozik egy visszaemlékezés, mely írás a helyi lapban – Mezőszemere, 2001. Nyár II.évf.2. szám – jelent meg.

EMLÉKEZÉS EGY HARANG HALÁLÁRA

Május volt. Az élet sarjadt a földeken. Remény és félelem a szívekben. Gyilkos háború dúlt, s jött a parancsolat: a hazáért adni kell a harangokat. A harangot, amely a buzgó imára hívta a falu népét és hirdette a HŐSÖK emlékét, mert a HŐSÖK harangja volt. Egy harang életében 14 év egy pillanat. Ennyit élt a mi “Nagyharang”-unk. Elvitelét 1944. 05. 26-ára határozták meg. A hírre csaknem az egész falu apraja-nagyja megjelent és megdöbbenve nézték a készületet. Utoljára együtt megszólalt a négy harang. Búcsúztak egymástól és a hívektől. Aztán néma csend! Várakozás! Zengő, dallamos hangja nem szól tovább. Az Égből a Földre zuhan és még egy utolsó kondulás, a halál jajdulása. Szem szárazon nem maradt. A hősök emlékére öntetett és nem Rómába, hanem kohóba, gyárba, ágyúba öntve ölni ment. Milyen jó lenne, ha ágyúcsövekből öntenének harangot! Meglenne az emberi és a lelki béke! Így történt a falu NAGYHARANG-jának halála 1944. május 26-án. Tevőleges részese voltam e szomorú eseménynek, amikor a harang feliratát, adatait leírtam és egy darabkáját az utókor számára biztosítottam, hátha lehet még egyszer a NAGYHARANG-nak újra feltámadása:

Súly: 506 kg.

Isten dícsőségére Szűz Szent Imre herceg tiszteletére a világháborúban a hazáért halt borsodszemerei hősök emlékére az Úr 1930.ik esztendejében öntötték a borsodszemerei fogyasztási és hitelszövetkezetek alakulásának 30. illetve 25. éves jubileuma alkalmából. Öntötte: Szlezák László harangöntő, Magyarország aranykoszorús mestere Budapesten.

Két kép: Szent István felajánlja a Szent Koronát és Magyarország Pátrónája.

Az 1944. május hó 26-án elvitt harang feliratának szövege. A Harang neve: “Hősök Harangja” Borsodszemere, 1944. május hó 26.”

Kelt Egerben, 2001. év márc. 9.

Emlékező: Dr. Kelemen József

A templomot 1840-ben és 1866-ban renoválták. 1948-ban majd 1992-ben felújították.

A homlokzat legömbölyített sarkain a kőlábazatról egy-egy párkányos falpillér indul. A csatlakozó homorú homlokzati falszakaszok előreívelten kapcsolódnak a rizalitszerűen előrelépő toronytesthez. Rajtuk, a kórusablakkal azonos magasságban egy-egy félkörös, küllős zárkövű szoborfülke van, melyekben az erkélyszerűen előreugró, tölcséres posztamenseken balról Mihály, jobbról Gábriel arkangyal barokkosan lendületes formavilágú, szép kőszobra áll. Jól faragható, fagynak, víznek ellenálló deméndi (demjéni) kőből készültek. Mihály római sisakkal, lobogó ruhában, kiterjesztett szárnyakkal, kezében IHS monogramos pajzzsal, lábánál sárkány, kezéből hiányzik a kard. Gábriel jobbjában irón, könyv (?), felemelt baljában azonosíthatatlan tárgyat tart. Ruhájának leple előkelően hullámzik, fejtartása nemes, mozdulata kecses. Feltehetően Singer Mihály egri képfaragó munkái.

Az előrelépő toronytestet két fél és két teljes párkányos pilaszter övezi. A főtengelyben deméndi kőből faragott kapuzat: a kaput keretező előrelépő, vájatolt, illetve pálcásan tagolt pilaszterek ión fejezete finoman faragott levéllel és rózsával díszített. A szemöldökkő lapos ívelésű és előredomborodó. A kétoldalt tagolt párkánytag tartja a volutás, nagy lángnyelves zárkőben összefutó, előre és fölfelé ívelő szemöldökpárkányt. Fölötte, valamely eltávolított címer (?) helyére Szent Flórián barokk szobrát helyezték. A Flórián-szobor jó konvencionális munka a 19. század elejéről. A kapuzat fölött könyöklőpárkányos, szegmentíves záródása fölött szépen faragott, lefelé ívelő szemöldökpárkányos, széles kórusablak töri át a falat.

A homlokzatot az egész templom ereszpárkányaként körbefutó, gazdag és merész tagolású, teljes római dór párkányzat zárja le. A toronyemeletet kétoldalt magasra felfutó, ívelt féloromfalak fogják közre. Mélyített tükreikben ovális szellőző, legömbölyített pilléres talapzattá kiképzett sarkain mívesen faragott, karcsú, rokokó kővázák, valamint balról Szent István, jobbról pedig Szent László szépen faragott, de konvencionális felfogású kőszobra áll. A toronyemelet homlokzatán négyszögű faltükörben körös szelőző, a torony gazdag övpárkánya az oromfal-háromszögek párkányzatának folytatása. Fölötte a torony mind a négy oldalán mellvédes, könyökpárkányos váll- és rozettás zárkövű félkörös harangablakok vannak. A torony legömbölyített sarkain egy-egy kagylós, ökörszem-léces, befelé ívelő vonalú, faragott ión fejezetes falpillér tagolja a falat. Az órakörös toronyereszpárkány felett négyzetes ládatagon álló és hegyes gúlában végződő, bádoggal borított gúlasisak koronázza templomot.

Oldalhomlokzatát jobbról öt, egymás előtt kettőzött, párkányosan végződő pillér, és három magasan álló könyökpárkányos, zárköves, szegmentíves, kőkeretes rokokó hajóablak tagolja. Az ívelt falsíkkal visszalépő, két pilaszterrel tagolt szentélyen két hasonló ablaka van. A kissé ismét visszalépő apszis lapos kosárívvel záródik. A bal oldali homlokzaton, a szentély és a hajó csatlakozásánál féltetős sekrestyeépítmény van, bojtdíszes, füles, kőkeretes ablakkal, hatalmas gerendatagos kiülő párkányzattal és nyugati oromfalán szép kőcsigával. A baloldali oldalhomlokzat az előzővel megegyezik.

Bent, a szűk kórus alatti térben, a főpárkány magasságáig felfutó két hatalmas párkányos pilléren széles hossz- és kereszthevederek ívelnek, közöttük szűk csehboltozatok fedik a teret. Az újabb kórusbővítés építményét két karcsú falazott pillér tartja. A kóruselemet – a földszinthez hasonlóan – két szűkebb, félkörös és középen szélesebb kosáríves nyílással kapcsolódik a hajó, illetve a kórustoldalék felé. A hajó háromszakaszos, oldalfalain kettőzött pilaszterekkel tagolt törzseken kettős teljes római-dór ikerpárkányok, illetve az ezekből induló kettőzött hevederek hordják a csehsüveg-boltozatokat. A két boltszakaszból álló szűkebb szentély lépcsővel emelt. Kosáríves záródású. Balról négyzetes terű a csehboltozatos sekrestyeépítmény. Falképei a 20. század első felében készültek.

Két lépcsővel kialakított talapzaton álló főoltár szarkofág alakú sztipeszének két oldalán 1-1fejezetes, üres szoborpillér áll. A tempietto alakú kettős volutatagokkal osztott homorú homlokfallal és ívelt csigás párkánnyal kiképzett tabernákulum a 18. század közepén készült. Kétoldalt lebegő szemöldökíveken egy-egy, a 19. században készült fáklyát tartó angyal áll. A márványosan olajjal mázolt és részben aranyozott oltárépítményt kettős pillér, a pilaszterek előtt befelé lépő szabad oszloppárok, illetve az ezeken ülő többszörösen tagolt párkányzat fogja közre. A párkányzaton fél volutákon szárnyas angyalok – feltehetően Halblechner Vencel műve – térdelnek. A törtvonalú Mária látogatását ábrázoló oltárkép fölött aranyozott rocaille-os stukkó kitöltés, majd a befelé forduló volutákkal közrefogott, ívelt párkánnyal lezárt oromzatban a Szent Családot ábrázoló supraquadrum van. Mindkét festmény Zbiskó Béla, Egerben működő 20. századi festő műve. Az egyik íven jelzés: „Fest. Zbiskó Béla Eger 1949”.

A fehérrel és arannyal festett 18. század közepi Püspöki trónfaragott hársfából készült, ívelt akantuszleveles lábazattal, volutás karfákkal. A szentélyt a hajótól elválasztó faragott fa szentélykorlátesztergált bábjai a 19. század közepén készültek. A 18. század közepéről való aranyozott és festett fa szószék a szentély és a hajó csatlakozásánál, bal oldalt van elhelyezve. Sokszögű kúpos talpa a falhoz simul, pilaszterekkel tagolt, ívelt, alul kihasadó kosarán Keresztelő Szent János alakját ábrázoló dombormű van. A Szentlélek galambjával ékesített hangvetőjének kettőzött volutás koronáján egy angyal tartja a törvénytáblákat. Az empire keresztelőkútesztergált, színezett fa baluszteres szárára helyezett gerezdes színezett fém kútházát körben féloszlopok tagolják, amelyek kupolás tetőt tartanak. A historizáló Mária, a Magyarok Nagyasszonya templomi körmeneti szobor (Hordozható Mária-szobor) és baldachin, festett fából készült; a közelmúltban restaurálták. Az Úrmutató részben aranyozott réz ezüstözött részekkel. Trébelt, öntött munka. Fönt az Atyaisten, oldalt adoráló angyalok, lent a Megváltó aranyozott, plasztikus, trébelt alakja látható rajta. Oválisan alakított, vésett és cizellált díszű, aranyozott, rocaille-díszes ostyaházkerete ál-ékkövekkel díszített. Egri munka, 1760 körül. Magassága 56 cm, talpátmérője 18 cm.

A templomkertbe farakott kőkereszt, felállítva 1910-ben.

 

MOCSÁRY-kastély

1800-1807

Műemléki védettség alatt nem áll

Jelenleg magántulajdonban van.

 

1807-ből maradt ránk egy összeírás a Mocsáry család urasági kastélyáról: „… az uraság háza téglakerítéssel, találtatik abban alulról hét szoba, kifestve jó állapotban. A nagyobb szobából nyílik a festett vasajtó, két raktárba. Van borospince, gazdasági épületek, majorház. A kerítésen kívül vagyon az uraságnak háza két szobával, melyben most a téglás lakik.” [OL.OrczyL. Poss.fam, Orczy. Szd.23.] E szabadon álló lakóház kerti homlokzatának középrizalitja két emelet magas, az épület két végén lévő sarokrizalitok félemelettel magasítottak. Őket egyemeletes épületszárnya kötik össze. A falakon enyhén mélyített faltükörben egyszerű vonalvezetéssel díszített szalagkeretes ablakok vannak. A középrizalitban két ablak között van a bejárat. Az udvari homlokzat hasonló kialakítású, a középrizalit emeletén három ablakkal.

 

Atyaisten szobra Krisztussal – A kegyelem trónja

későbarokk

1828

Műemléki védettség alatt nem áll

 

A falu észak-keleti bejáratánál, a Egerfarmos felől bevezető út mellett 1828-ban emlékművet állítottak, amelyen az Atyaisten látható. A négyzetes pillérre helyezett dór oszlop tetején barokkosan gomolygó felhőcsomó tetején trónol a tiarát viselő Atyaisten alakja. A későreneszánszban kialakult Szentháromság képtípusnak megfelelően a keresztre feszített Krisztust emeli felt, mint a megváltás áldozatát. A felállítás dátumát jelző évszám a talapzaton olvasható. (A szobor ikonográfiájáról bővebben Egerfarmos településnél olvashatnak.)

Ide kívánkozik a Mezőszemere című helyi lap 2003. tavasz IV. évf. 1. számból az alábbi írás:

Tavaly ősszel ledőlt a farmosi út melletti barokk szobor

Már a középkorban ábrázolták az Atyaistent szakállas férfiként, fején süveggel, kezében keresztre feszített Jézust tartva. Ez a ledőlt és darabjaira törött barokk szobor különösen szép volt, habár az idő megérlelte. A kemény mészkőből faragott szobor sorsa reméljük nem ért véget. Számos kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban. Hogyan került a falu szélére? Netán a falu „ment” arrébb az évszázadok folyamán? Mit takar a kis halom, amin állt? Miért nézett pontosan a jelenlegi templom irányába? És végül: hogyan tudott ledőlni „magától” a masszív talapzat? Mi lesz az egyébként sok százezer forintért restaurálható szobor további sorsa? (Bukta Imre)

 

Mária-szobor

Béke tér

Műemléki védelem alatt nem áll

Az első amerikai kivándoroltak állíttatták 1905-ben. A Mária-szobrot – annak felirata szerint – annak a 45 szemerei honfitársnak az adományából állították 1963-ban (?), akik a század elején kivándoroltak Amerikába.

Szent Erzsébet Park – Bukta Imre: Faültető, 2000

bronzszobor

 

„Jéger Károly Pápai Prelátus Úr kérésére a községi önkormányzat keresi annak a lehetőségét, melyik utcát, közteret nevezhetné el Szent Erzsébet névre. A mérlegelés során a testület a templom előtti parkot tartja legalkalmasabbnak erre…” – adta hírül a kis Mezőszemere című újság 2007. júniusi száma az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját ünneplő emlékévben. Ezt követően a Heves Megye Fejlesztéséért Közalapítvány alapító okiratában foglalt kötelezettségének megfelelően, kuratóriumi határozata (3/2007.(november 15.) sz. kuratóriumi határozat) szerint Mezőszemere Község Önkormányzata a Szent Erzsébet Park avatására, virágosítására és dísznövények telepítésére 200.000 Ft-ot ítélt meg. A Mezőszemere szívében található a Szent Erzsébet Park 2008. augusztus 20-án lett felszentelve. Itt kapott helyet Bukta Imre Munkácsy díjas művész Faültető című szobra, melyet 2000-ben a Mezőszemerei Millenniumi napokra készített.

Az önkormányzat 2013-ban a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumától 2.000.000 Ft támogatást kapott Árpád-házi Szent Erzsébet köztéri szobrának megvalósítására és felállítására. Az alkotó az erdélyi származású Berze Imre. A megvalósítás folyamatban van, 2014. július 6-ára tervezik a szobor felavatását.

 

Március 15-e Park és a szabadságharc emlékműve

Szabadság út 85.

 

A község Március 15-e Parkjában lévő emlékművet Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész készítette az 1849. március 1-én Mezőszemere és Egerfarmos határában lezajlott ütközet emlékére. Az emlékmű avatása és szentelése 2001. március 15-én volt

1 Erk – Galéria

1 Tarnaörs – Galéria

1 Zaránk – Galéria

1 Tarnaméra – Galéria

1 Tenk – Galéria

1 Tarnabod – Galéria

6.02 Kompolt – Művészettörténet

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Titulusa: Kisboldogasszony

neoromantikus

1858

Műemléki védettség alatt nem áll

Deák Ferenc utca

Tervezője: Szvoboda Antal

Főoltárkép: Than Mór, 1858

Orgona: Ludwig Mooser

 

Kompolt az Aba-nemzetség birtoka volt. A községet az első írásos források 1272 óta Kompolt néven említik. IV. László király 1280-ban itt bencés monostor építését engedélyezte, melyet Szűz Máriáról neveztek el. A Hazai Okmánytárból tudjuk, hogy 1340-től vármegyei törvénykezési színhely. Nagy Lajos király 1347-ben a Kompolton átutazó kereskedőket az apátságnak járó vám fizetésére kötelezte, ugyan ezt a rendeletét megismételte 1367-ben, mely oklevelet László nádor 1372-ben, Bebek Detre nádor 1399-ben megismételt. 1409-ben Damján kompolti apát kijelentése szerint a kompolti adók az apátságot illették. Rómer Flóris jegyzeteiben olvasható: „Kompolt helység táján van-e a régi apátságnak, melynek címe »Nata Regina Angelorum de Kompolt« nyoma? E kérdésre felel Czinár a Monaster II. kötet 233-ik lapján, állítván Érdy János bizonysága után, hogy a kompolthi monostor a Tarna partján emelkedett, de hogy Grassalkovich Antal gróf 1750-ben ugyanazon a helyen, melyen az apátság romjait találta, kastélyt épített és abban kápolnát is alkalmazott.” (Rómer hagyaték. XVII. cs. 50/d irat. Orsz. Műemlék Felügyelőség könyvtára). Ezt említi egy kamarai irat is, amely szerint a Szűz Mária bencés apátság romjain épült 1750-ben a Grassalkovich-kastély [OL Cam. 31-5.]. Mivel a török-dúlás idején a község többször is elnéptelenedett, az egész falu, így a templom és a bencés monostor (1552) is elpusztult. A rommá vált kolostor követit a kápolnai templom építéséhez elhordták, de a templom (pusztatemplom) köveit Telekessy István egri püspök parancsára – „mer az más földin vagyon” – a püspökség jobbágyai békén hagyták [EÉrsGazdL. lib. 32.p.205.,238.].

Az 1696. évi plébániai összeírás Kompolt templomát nem említette [EÉrsEgyhL. archvet. no. 934.]. 1720-ban az Angyalok királynéja tiszteletére szentelt temploma van. 1732-ben Kápolna fíliája. A cassa parochorum szerint (1733-37) hiába, hogy a hívek összefogásával az elmúlt évben javításokat végeztek rajta, a romos templom egészének a kijavítása lenne szükséges. Felszerelése egyáltalán nincsen, így szükség lenne misekönyvre, a kehelyre, cibóriumra, Úrmutatóra, és miseruhákra [MDK.H.p.52.FF.f.689]. Az 1764-es vizsgálat sem fest jobb képet, csak megerősíti az előző források adatait: „Volt itt egy templomnak szentélye, de összeomlott, telkét és a templomrész köveit Grassalkovich majorházává építették át. A templomfelszerelés kevés. A temetőt is a majorsághoz csatolták.” [EÉrsEgyhL canvis.]

1749. szeptember 2-án Barkóczy Ferenc egri püspök engedélyt adott Belágh Ádám debreceni plébánosnak, hogy a kompolti templom alapkövét elhelyezze [Esztergom, Prímási levéltár. A.E.V.no.2101/11. NB. – Barkóczy, Protocollum Episcopatus Agriensis. IV. köt. 101.]. 1767-ben a canonica visitatió szerint a templomot Grassalkovich Antal kőből építtette 1752-ben, de a harangok torony hiányában ácsolaton álltak. 1810-ben azt olvashatjuk, hogy a kompolti kápolna a kastélyhoz kapcsolódik, a falun kívül, egy dombon áll. Karzata falazott, sekrestyéje boltozott. A haranglábban három harang van, de összeomlás fenyegeti. Az Angyalok királynéja tiszteletére van szentelve. Egy oltára van Mária-képpel. Szószéke és a tabernákuluma fából van [EÉrsEgyhL. canvis.]. 1840-ben még mindig Kápolna fíliája, a majorházhoz kapcsolódik, tornya nincsen, de a harangláb kőből épült [EÉrsEgyhL. Középhevesi esp. ker.lét.jkv].

Ezt a templomot lebontották. Helyére 1858-ban neoromantikus templom épült.

A kápolnai plébános új templom építését kérte Bartakovics Béla egri érsektől. Ő 250 lovaskocsi követ ajándékozott a demjéni kőbányából, mellyel egy időben, 1855. november 30-i keltezéssel egy levelet is írt a kompolti földesúrnak, gróf Károlyi Györgynek, hogy segítse az építkezést. Ő azonban csak akkor volt hajlandó segíteni, ha a templom nem a kastélydombra épül, ez ugyanis a kastélyból való kilátást zavarta. A helybéliek ragaszkodtak a helyhez, s annak ellenére, hogy Károlyi egy vasat sem adott, a templom mégis felépült a kastélydombon a hívek segítségével. Tervezője Szvoboda Antal gyöngyösi építész volt. A templomot 1858. szeptember 8-án szentelték fel Kisboldogasszony tiszteletére.

A templom későklasszicista főoltárának (1858) sztipeszén két térdelő angyal őrzi a Tabernákulumot. Aranyozott ajtaján feszület. Retabulumát két, urnaszerű vázával koronázott márványozott oszlop fogja közre. Párkányán szalagos-füzéres keretben Mária monogram, a mennyezetig emelkedő oromzatát sugaras Szentlélekgalamb díszíti. A főoltárképet Than Mór, híres magyar festő festette 1858-ban Rómában. Íves záródású, gyöngysordíszes keretbe foglalt olajfestmény Szűz Mária születését ábrázolja. A kép bal oldali nőalakja – Szent Anna – ölében tartja a gyermeket. Robosztus alakját a kép jobb oldalán egy kék és egy vörös ruhás, a szülésnél, mosdatásnál segédkező (lavórba kancsóból vizet öntenek) nő figurája egyensúlyozza ki. Mögöttük az őszszakállú Joachim áll, aki hálát adva a gyermekáldásért, tekintetét az ég felé emeli. Fent az eseményt vigyázó két felnőtt angyal lebeg kavargó drapériák között. A képet a művész nem megrendelésre festette: Pesten volt kiállítása a kompolti templom felépültekor. Kompoltról egyszerű paraszt emberek utaztak fel Pestre, hogy képet vegyenek a templomukba. A kiállításon megtetszett nekik ezt a kép, de közölték velük, hogy ez olyan drága, hogy ők ezt úgysem tudják kifizetni. Erre ők azt válaszolták, hogy vegyék úgy, hogy a kép el van adva, majd három hónap múlva visszajönnek és készpénzzel kifizetik. Az ígért időben vissza is mentek és kifizették. A pénz – a legenda szerint – a faluban megtermelt és értékesített dohányból származott.

A templom mellékoltárképe Szent Vendelt, a juhászok védőszentjét ábrázolja. A jobb oldali naturalisztikus megjelenésű színezett mellékoltár 1860 körül készült. Szintén 19. századi a színezett s részben aranyozott fából készült Fájdalmas Krisztus szobor. A kínzások közepette éppen megpihenő Megváltóra már ráadták piros „királyi” köpönyegét, a fejére nyomták töviskoronáját s kezébe adták a (mártíromság) pálmaágát. Töviskoronáját aranyozott sugarak díszítik. A templom különösen szép, áhítatot keltő darabja a faragott feszület. Karéjos szárnyvégződésű nagyméretű fakeresztre ember nagyságú korpusz van felfüggesztve. Lábánál egy polcon két – jóval kisebb –dekoratív szobor áll: Szent János jobbról, Szűz Mária balról. A szószék és a keresztelőkút stílusban igazodik a főoltár klasszikus, kimért megjelenéséhez.

A templom orgonáját Ludwig Mooser építette. Ma is eredeti állapotában csodálhatjuk meg.

A templom Kisasszony napi búcsúját szeptember 8-án, a Szent Vendel napi fogadalmi búcsút október 20-án ünneplik.

 

NEPOMUKI SZENT JÁNOS SZOBOR

kőszobor

1879

Műemléki védelem alatt nem áll

A templom előtt lépcsős kőpilléren áll. Kezében kereszt, ujját, mint a gyónási titok megőrzője, szájára teszi. Felirata:

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

NEPOM. SZ. JÁNOS

TISZTELETERE EMELTE

NSGS FT. POLÁNYI

GYENES JÓZSEF

E.M. KANONOK

1879

 

GRASSALKOVICH–KÁROLYI KASTÉLY

barokk

1750 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2176

Fleischmann u. 4.

Építtette: Grassalkovich I. Antal

Ma: Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös, Fleischmann Rudolf Kutatóintézet, Mezőgazdasági Kísérleti Intézet

http://frki.5mp.eu/web.php?a=frki&o=nZpLCJztzd; http://honlap.karolyrobert.hu/hu/node/304

 

A templom mögötti emelkedőn, fák között áll a kastély, mely az egykor itt lévő középkori bencés apátság helyén illetve az apátság pincerészeinek felhasználásával épült a 18. század közepén. Az ekkor megkezdett építkezés teljes egészében csak a század végén fejeződött be. A kastély építtetője Grassalkovich I. Antal kamaraelnök volt. Az épületet a 19. század elején bővítették, majd a 20. század elején ismét nagyobb átalakításokat végeztek rajta. A kastély egytraktusos, oldalfolyosós, a középrizalit kéttraktusos. Főépülete egyemeletes, utcai épületrésze földszintes, kontyolt nyeregtetős. Homlokzatát faltükrökben elhelyezett könyöklőpárkányos, szalagkeretes-bojtdíszes, zárókődíszes ablakok tagolják. A sátortetővel fedett középrizalit emeleti szintjén három füles, kőkeretes ablak nyílik. Az épület sátortetején pala fedés. Keleti homlokzata előtt öntöttvas oszlopokra támaszkodó, nyugati homlokzatán faszerkezetű, beüvegezett tornác áll. A díszteremhez kétkarú, orsótér nélküli lépcső vezet, 19. század végi öntöttvas, bábos korláttal. A középrizalit földszinti belső terét nagy, fiókos dongaboltozattal fedték, az emeleti részen teknő- és tükörboltozatok vannak.

Az épület pincéje a kastély keleti homlokzata előtt álló lapostetős borházból közelíthető meg. Az épület alá benyúló pince az egykori kompolti bencés apátság pincerendszere volt. Falazata vállmagasságig középkori kváderfal, mellyen barokk kori téglából rakott dongaboltozat ül. Az udvar déli oldalán lévő egyemeletes, nyeregtetővel fedett magtár (1770 körül) részben barokk kori, két lapított íves és záróköves kőkeretes ajtaja, kétoldalt hasonlóan kialakított ablakok ebből a korszakból valók. Emeletén 13 db szalagkeretes, egyszerű, fekvő ablaka van. Belső tere hárommenetes, amelyet pilléreken nyugvó csehsüveg-boltozatok osztanak meg. A bejárati szakasz hevederei toszkán oszlopokra támaszkodnak. Az északi oldalon egy földszintes cselédház tartozik az épületegyütteshez.

1993-ban felújították, tetőterét beépítették (Hoór Kálmán terve alapján). 1998-ban hatósági kötelezés született a kastély szakértői vizsgálatának elvégzésére, a boltozat dúcolására, mert a lépcsőházi tér boltozata megrepedt, életveszélyessé vált.

A háború óta Mezőgazdasági Kísérleti Intézet működik benne.

6.02 Kisköre – Művészettörténet

Római Katolikus templom

Titulusa:Szent Péter és Szent Pál apostolok

későbarokk

1777

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2245

Széchenyi u. 38.

Építtette: gr. Eszterházy Károly egri püspök

Építész: Fracz József püspöki építész

Főoltárkép: (Huszár Ferenc, 1783), Sajóssy Alajos, 18??

Keresztelőkút: Giovanni Adami és Mozer József

 

1732-ben a feljegyzés szerint Kisköre lakossága református vallású. Egyházáról is így esik említés. Kálvinista prédikátora van, katolikus lelkész nincsen [EÉrsERgyhL archvet. no. 934]. Erdődy Gábor egri püspök idején került a falu a püspökség birtokába (1722-ben Aspremont- birtokrészt, 1724-ben Recsky János, 1728-ban Dékány Mihály birtokrészét vásárolta meg). Így 1728-tól teljes egészében az egri egyház, 1804-től pedig az újonnan felállított szatmári püspökség része lett a település. Erdődy Gábor a reformárus lakosoktól elvette a templomot, így azok inkább elköltöztek a faluból. Helyükre katolikus vallásúak telepedtek be elsősorban Heves megye szomszédos településeiről [HemL. Közig.iratok. 1746. 203.; és 1747. évi jobbágyösszeírások]. A kálvinisták által így „elhagyott” templom helyreállítására 1749-ben 138 forintot utalt ki a püspökség a cassa parochorumból [OL.HttL.Acta Cass. Paroch. Divec.Agri no. 13. fol. 269.]. 1752-ben ugyanonnan 243 forintot kaptak a templom javítására. Majd 1762-ben gerendákra és zsindelyekre fordíthattak 13 forint 36 krajcárt. Az 1767-es canonica visitatioban leírták, hogy a Kiskörei templom nagyon régi. Szűk és rossz az állapota, fatornya összedőléssel fenyeget. Egy oltára van és sekrestyéje sincsen.

Az új templom építéséhez 1775-ben kezdtek hozzá, a régi sorsára vonatkozóan azonban nincs további adat. Az új templomot Francz József tervezte, a falak felhúzásánál márciustól az év végéig Klauser Mátyás pallérsága alatt kilenc kőműves dolgozott. 915 forintos számlájukat Francz József, mint püspöki építész hitelesítette [EÉrsGazdL. 1755. 189.szd.]. 1777-ben Hofbauer János a pallér, a kőfaragó munkát Miller János végezte. 1766-ban már az ablakok készültek, és az ajtótokok, melyeket Schönich Mátyás egri asztalos készített. Az ácsmunkát Máhr Menyhért egri ácsmester végezte 1777-ben. Vittmann Antal egri festő ugyanebben az évben aranyozta a keresztet, amely az építkezés befejezését jelentette.

Ezután a templom berendezése zajlott. Schnattmann Mihály tárkányi márványfaragó szenteltvíztartót faragott, Schmitt Ferenc egri asztalos templompadokat készített, a főoltárt és a tabernákulumot Steinhauser Antal egri szobrász alkotta. Vittmann Antal egri festő a főoltár architektúrafestését készítette, s a főoltárképet Huszár Ferenc egri piktorral készíttették el [EÉrsGazdL. 1755. 334., 1783.216. szd.]. A keresztelő kutat a 18. század végén Giovanni Adami kőfaragó és Mozer József faszobrász alkotta. Farkas János építési könyvének feljegyezései és Eszterházy Károly válaszai szépen kirajzolják a templom belső munkálataira vonatkozó megbízások történetét.

Az 1810-es canonica visitatio tágasnak mondja az épületet, de tornya és teteje már akkor sérült volt, a boltozaton beázás nyomai mutatkoztak. A szatmári püspök megvizsgáltatta iparosokkal, s a helyreállítás a követező évben meg is történt. Ekkor az egyik oltára Péter, a másik Szent Pál, a mellékoltár Mária tiszteletére volt szentelve. 1819-es vizsgálatkor három harangja volt, köztük a legidősebbet Barkóczy Ferenc püspök áldotta meg még 1746-ban. 1822-ben egy feljegyzés arról írt, hogy Klobusiczky Péter szatmári püspök egy arannyal átszőtt díszes kazulát ajándékozott a templomnak. 1834-ben az elavult oltárkép helyett egy pesti piktorral újat készítettet szintén Szent Péter és Pál tiszteletére 500 forintért. Főoltárkép a 19. század második felében (Sajóssy Alajos), a falképek a 20. században készültek.

Egyhajós templom, az É-i homlokzat középrizalitjában álló toronnyal, egyenes szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős lefedéssel, a szentély Ny-i oldalán féltetős sekrestyével. A homlokzatát jobbról-balról egy-egy, a főpárkányig felfutó nagy faltükör tölti ki. Ezek között a toronytest ívelten, enyhén előre lép és rizalitot alkot. A torony homlokzatán a főpárkányig felfutó kosárívvel záródó mélyületben van a szegmentíves, kétszárnyas kapu. Zárókövén gazdag rocaille-os, rózsagirlandos, rokokó faragvány. Fölötte hasonlóan kialakított, rokokó zárköves, magas kórusablak. Az előre lépő főpárkány fölött kő attika, amelyről csigás végű, homorúan előrehajló kőlemezes oromháromszögek indulnak. Ezek fölött faltükörrel díszített toronytest. Elöl legömbölyített sarkú, rokokó faragványos alacsony ablak. Az övpárkány fölött a tornyon körben négy, záróköves, szegmentíves harangablak. A torony soktagú főpárkánya fölött talapzatos, ívelt, laternás, négyoldalú kicsi toronysisakja van.

A templom és az ívesen visszalépő szentély nyugati oldalhomlokzatát hat nagy falfülke tagolja szegmentíves ablakokkal. A féltetős sekrestyeépítmény fölött egy rövidebb, hasonló ablak. A szentély egyenes záródású, de a sarkokon legömbölyített. A körbefutó magas lábazat és a végigfutó teljes kőpárkány öleli körbe a templomot. Vörös palatetővel fedett.

Csehboltozatos hajó és szentély, a hajó bejárat felőli oldalán karzat. Kisebb előtérből nyílik a karzat alatti tér, mely széles, kosáríves nyílással kapcsolódik a hajóhoz. A kórusmellvéd előre domborodik. A hajó két csehboltozata faltükrös lizénákra támaszkodik. A lépcsővel emelt négyzetes szentélyt egy csehboltozat fedi. A hajó homorú falpillérekkel és hevederrel szűkül a karzat és a szentély felé. A szentély Ny-i oldalán teknőboltozatos sekrestye.

Az 1800 körül készült főoltár egyszerű fehér sztipesze részben aranyozott. Rajta tempietto alakú, volutás pilaszterekkel támasztott tabernákulum, aranyozott fa ajtaján a kalász és a szőlő emblémái között feszület. Tőle jobbra és balra 19. századi naturalisztikusan megfogalmazott sematikus adoráló angyal. A főoltárkép aranyozott ovális keretbe foglalt olaj-vászon festményén Szent Péter és Szent Pál mártíromság előtti pillanatát ábrázolja. A lila-sárga, illetve zöld-vörös köntösű apostolok lábai előtt a kereszt és a kard van. Mögöttük a római katonák, fölöttük a mártír koszorút és pálma ágat hozó angyalok lebegnek. Sajóssy Lajos egri festő készítette a 19. század második felében.

A keresztelőkút alsó szürke márvány faragványát Giovanni Adami, a felső fa ovális átmetszetű, vájatolt törzsű fa medencét Mózer József készítette a 18. század végén. A fehér-arany, festett kútház gerezdes tetőzetén aranyozott szoborcsoport Keresztelő Szent János és Jézus alakjával. Mögöttük sugárkévén lebegő Szentlélekgalamb.

A szószék festett fehér és aranyozott fa. Ívelt tölcséres alján fonadékos díszek, kosarának oldalain forgó rozetták körül leveles, rocaille-os keret. Függönyös hangvetőjén volutás oromzaton sugárkévés Szentlélek galamb, 18. századi egri munka.

A mellékoltár 18. századi sztipesze eredetileg a főoltárhoz tartozott. Antependiumát újabban Szent sírrá alakították át. Rajta a sasvári pietá-szobor festett gipsz másolata van.

A faragott barokk tölgyfa padok a 18. század végén készültek. A sekrestyeszekrény, festett fa, barokk, 1770. Orgona: historizáló. Az aranyozott réz Úrmutató 1760 körüli egri munka. Az aranyozott ezüst kehely 1817-es beütött dátummal, K névbetűvel. Harang: Öntött bronz, közepén Szent Péter és Szent Pál alakját ábrázoló domborművel. Vállán körirat: FVDIT ME JOSEPHINE JUSTEL AGRIAE 1788. Alsó peremén: CVRAVIT EPISCOPALIS PAGUS KISKÖRENSIS.

Belső festés: díszítőfestés és mennyezetképek, 20. század.

Ránk maradt az egri püspökség 1766-os szerződése Zwenger Józseffel, amely szerint a paplakot elkészíti 205 forint készpénzért és 30 mázsa gabonáért valamint két sertésért, de az összes építőanyagot és a segédmunkásokat a munkáltató biztosítja.

Adatokkal rendelkezünk (alaprajz) arról, hogy a településen 1800 körül felépült a püspöki kocsma. Tervezője ennek is Francz József volt [EÉrs GazdL. Tervek II/55.]. Lebontásának dátuma ismeretlen.

Kőkereszt

1818

a templomkertben

Az 1819-es canonoca visitatio szerint a falu népe állíttatta. Kőlépcsős talapzaton, tagolt, keretelt, párkányos pilléren sziklautánzatú tömbből emelkedik ki a kőkereszt. A sziklatömbön a fájdalmas Anya áll összekulcsolt kézzel. Kőkorpusza szépen faragott.

 

Nepomuki Szent János szobor

barokk

1835

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:10798

Közterületen, a Kossuth u. 40. sz. előtt, a hevesi és a tiszanánai út elágazásánál.

 

Az 1819-es canonica visitatió szerint a helyén korábbi, 1774-ben készült szobor állt. Annak a pótlására állíttatta a falu lakossága ezt a szobrot. Lépcsőzetes talapzaton, kereszt alaprajzú, szögletes volutás, vájatolt törzsű, pillérekkel támasztott, párkányos fedőlappal ellátott, feliratos talapzatra helyezett, kisebb ívelt posztamensen álló a Nepomuki Szent János-szobor. A Szent papi ornátusban, kezében kereszttel és pálmaággal látható. Fejét kissé jobbra hajtja, hajviselete és ruházata részletező kidolgozású. Jó színvonalú, egri mestermunka. A talapzaton felirat:

AZ ISTEN
DITSŐSÉGÉRE
NEPOMVCENVS
SZENT JÁNOS
TISZTELETÉRE
ÁLITATOTT
MAJUS 13DIK
1835

 

Tiszai halász

köztéri szobor

mészkő, bronz 220x65x30 cm

2000

Alkotó: Halassy Csilla szobrász

Szent István Park

 

Szent István mellszobra

köztéri bronz szobor

2006

Alkotó: Varga Gábor szobrászművész

Szenti István Park

 

Kisköre várossá válásának alkalmából készült a Szent István téren a gyönyörű parkkal és a szökőkúttal. A Széchenyi utcára nyíló bejáratnál 2006. augusztus 20-án avatták fel Szent István államalapító királyunk szobrát jelképül és emlékeztetőül, jelezve, hogy az ember elszántsággal, előrelátással és akarattal nagy dolgokat képes véghezvinni.Az évforduló emlékére, a Képviselő-testület felkérésére Varga Gábor (1952-) szobrászművész elkészítette Szent István mellszobrát, melynek felavatása, megszentelése és a nagyközönségnek való átadása emelte az ünnep fényét. A park, amelyet Szent István parknak neveztek el istennek megszentelt hely volt, már a régmúltban is, hisz a középkori templom romjait találták meg a hősi emlékművek építésekor.

 

Kossuth Lajos (1802-1894) mellszobra

köztéri bronz mellszobor

2008

Alkotó: Varga Gábor szobrászművész

Állíttatta: Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet

Felavatták: 2008. 08. 20-án a Szent István parkban

Szent István Park

 

Gróf Széchenyi István (1791-1860) Mellszobra

bronz mellszobor

Alkotó: Varga István Gábor szobrászművész

Szent István Park

6.02 Kápolna – Művészettörténet

Római Katolikus plébániaTemplom

Titulusa: Szeplőtelen Fogantatás – Immaculata Conceptio

későbarokk

1784

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2174

Petőfi u. 16.

Építtette: gr. Eszterházy Károly egri püspök

Építész: Francz József

Orgona: Foglár Illés, 1789; pécsi Angster József műhelye 1905

 

A település 1430 óta – Zsigmond király, majd Rozgonyi Péter adománya révén – az egri püspökség tulajdona volt. Középkori temploma a Tarna partján, Pusztateplom-part nevű helyen állt. A török idők és a Rákóczi szabadságharc zűrzavaros birtokviszonyai után Kápolna 1630-tól ismét visszakerült eredeti püspöki tulajdonosához, majd 1804-től az egri érsekséghez [LKápHitL. AA. 179.]. A templom elpusztult, 1683-ban csak romos falai álltak, de az összeírások szerint a teljes lakosság (14 család) katolikus volt. 1682-ben a Jászói püspöki udvarban Hegedűs Miklós és Hegedűs János kápolnai jobbágyok elpanaszolták, hogy a faluban lakóknak sem templomuk, sem papjuk nincsen. Romos templomuknak nincsen semmilyen felszerelése. A hívek a káli templomba jártak [EÉrsGazdL. lib.16.p.82.; lib 11.p.46.; 431.]. Ott is csak licentiatus volt, a szentségeket a verpeléti plébános szolgáltatta ki. A jobbágyok nem emlékeztek arra, hogy régi templomunkat valaha kinek a tiszteletére szentelték fel. Kápolna templomát az 1696. és az 1700. évi összeírás még romként sem említette. Telekessy István egri püspök (1699-1715) kinevezésének évében az elpusztult kompolti monostor köveit hordatta át a kápolnai templom építéséhez. 1700-ban már papja, illetve plébánosa is volt a falunak, a keresztelési és halotti anyakönyvi kivonatait is ekkor kezdték vezetni. Egy 1704-ben kelt bizonylat szerint Telekessy a templom építésére egyre nagyobb hangsúlyt fektetett, melyet a Kápolnán lévő püspöki sörház eladásának bevételéből (a haszon feléből) tervezett finanszírozni. Egy 1720-ban kelt irat Kápolna Szent Margit tiszteletére szentelt templomáról beszél [EÉrsEgyhL. archvet. no. 934.]. Ez nem a középkori templom helyén épült fel, azt az 1780 előtt készült térképek a ma is álló helyén lokalizálják.

Ez a kis barokk templom 1732-ben még jó állapotban volt, de tetőszerkezete javításra szorult. 1746-ban az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint már anyaegyház volt, Kompolt és Tófalu tartoztak plébániájához. Kis fatornyában két harang függött. [EÉL Archivum Novum 3413. sz. 276-77.p.]. Az 1767. évi canonica visitatio jegyzőkönyve a Szent Margit tiszteletére szentelt templomot szilárd anyagúnak mondta, e szerint is Telekessy István püspök építtette 1689-ben. Akkor három oltára volt. A keresztelőkútja rézből és fából készült, a szószék és az ülőpadok fából faragottak, de a kórus is fa, amelyen egy ötváltós orgona is volt. A templom belsejét hét lobogó, egy kereszt, egy Hordozható Mária kép és hat falra függeszthető kép díszítette. Az északi oldalon lévő sekrestyében őrizték a szertartásokhoz szükséges kellékeket, kegytárgyakat, ruhákat. A fából készült kis torony ekkor már nem volt alkalmas arra, hogy a harangokat el tudják helyezni benne, ezért a templom mellett álló haranglábra függesztették fel ezeket, hogy harangozni tudjanak. A legnagyobbat Szent Margit (3 bécsi mázsa), a középsőt Szűz Mária (2 bécsi mázsa), a legkisebbet Szalézi Szent Ferenc (fél bécsi mázsa) tiszteletére szentelték (1 bécsi mázsa 56 kg). A hívek nagy száma miatt, befogadóképességét csekélynek minősítették [EÉrsEgyhL. canvis. 1767.].

A mai templom alapjaiból épült, és hozzátartozott Eszterházy Károly azon nagyszabású templomépítési programjához, amelyet a püspöki birtokokon, mint földesúr és kegyúr végrehajtott. Feltehetően 1781-ben bontották el a régi templomot, a tényleges építő munka 1782-ben kezdődött. Az építéstörténetre vonatkozó legtöbb adatot Francz József püspöki építőmester, a templom tervezőjének és kivitelezőjének építési naplója őrizte meg számunkra [EÉrsGazdL. 1799.szd.]. Kápolnán az érseki nagy építkezéseken, elsősorban az egri Líceum munkálatainál is alkalmazott tapasztalt mestereket foglalkoztatták. Volt, amikor 14 kőműves dolgozott itt. Miller János és Plitzner János demjéni kőfaragók készítették a homlokzati-, a torony-, és kórusablakokhoz, a sekrestyéhez és az ajtókhoz szükséges faragványokat, összesen 717 forint munkadíjért. Schmitt Ferenc egri asztalosmester az ablakok készítéséért 72 forintot kapott. 1783-ban már készen volt a szentély, a templomhajó, a torony. A lakatosmunkákat Fazola Lénárt, a toronysisak bádogos munkáit Naszl Ferdinánd és Polereczky Sebestyén végezte. A tetőszékhez szükséges (a Tiszán leúsztatott) gerendákat Tokajban Kerndl Mihály pesti ácsmester válogatta, a tetőszéket Viltinger Illés egri ácsmester készítette. A cserepező Krugh János volt. Schmitt Péter egri aranyozó a toronykereszt aranyozásáért 28 forintot vett fel. Később, 1790-ben épült a külső lejárattal ellátott kripta.

Feltételezhető, hogy mivel már felszentelt helyen állt, így 1784. december 8-án elég volt csupán megáldani a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelt templomot, a ceremóniát Csomortányi Antal egri kanonok celebrálta [EÉL Archivum Novum 3502. sz. ].

A berendezési tárgyak elkészítése még öt évig tartott. A szószéken 1785-ben dolgozott Scheldorff Ferenc asztalosmester és Öreg Hösz (Hoes, Hesz) János faszobrász. Farkas János püspöki Bauschreiber építési naplója is sok érdekességet őrzött meg, melybe Farkas Eszterházy Károly püspök utasításait is feljegyezte [EÉrsGazdL. Rel.an.1784. lib. 129/1.]. 1785. január 15-én nyújtotta be „Hösz János képfaragónak a kerecsendi Prédikáló Székrül való delineatióját (…, hogy a püspök), méltóztassék parancsolni írásával, hogy aszerint tsinállya e Kápolnára az új Prédikáló Széket”. Az 1774-es kerecsendi szószékkel meg lehetett elégedve Eszterházy, mert válaszában azt az utasítást adta: „Aszerint csinálja és azon összegért, mint a kerecsendit.” A szürke és hússzínű márványozott mázolatú, részben aranyozott és faragott fa építmény konzolos, tölcsér idomú talpa áttört volutás pilaszterekkel tagolt, kosara aranyozott rocaille-okkal és tajtékos kagylókkal, szalagfonatokkal díszített. Vörösmárványt utánzó hangvetőjén szabadon lebegő füzérdísz, volutás kúp alakú ormán aranyozott sugárkévében a Szentlélek galambja van. Tetszetős későbarokk munka.

1786-ban Plitzner János szobrász felsőtárkányi márványból faragta ki a keresztelőkút talapzatát, Mozer János pedig a festett és részben aranyozott kútház tetejére elkészítette a sugarakból kibomló Szentlélek galambja alatt megjelenő, Jézus keresztelését ábrázoló jelentett. Az aranyozott fa szobrocska aranyozását ismét Schmidt Péter végezte. Az ovális alaprajzú, vájatolt törzsű és kagyló csészéjű, henger idomú, festett és aranyozott fa keresztelőkút az oltártól balra, a diadal ív alatt van elhelyezve.

1786-ban már készült a főoltár. Mozer János egri képfaragó mellett Halblechner Vencel egri szobrász dolgozott raja. Részben sötétszürke tárkányi mészkőből részbe műmárvánnyal borított fából készítették. Két márványlépcsőn áll a menza alakú, erős plasztikájú márványsztipesz. A retabulum összetett pilasztereit aranyozott füzérkoszorúk ölelik körbe, középen aranyozott rozetta. A retabulum volutáin két nemes tartású, már klasszicizáló, aranyozott adoráló angyal lebeg. A szentségház domború ajtajára Halblechner Vencel Ábrahám áldozatának jelentét faragta meg, Schmidt Péter aranyozásával. A szentély hátfalán szürke és vörös márványozású, kétoldalt lépcsősen előre hajló oltárépítmény magas lábazatán korinthoszi fejezetű oszlopos-pilléres támaszték, rajta vörösmárvány utánzatú gyámsoros teljes párkány. Az oromdíszben aranyozott copffüzéres szürke márvány urna. Az ívesen záródó középoromzat előtt és fölött aranyozott felhőgomolyokon öt bájos szeráffej között a Szentlélek galambja lebeg a dicsfényben. Kitűnő későbarokk mű.

A főoltárkép az első források szerint 1787-ben készült Zirkler János, Kracker János Lukács egri festő tanítványa festette. Az oltárépítménybe komponált, lapított kosáríves keretben lévő olaj-vászon kép dedikációja azonban vitatott. Az 1885-ös felújításokhoz kapcsolható egy adat, miszerint egy Morent nevű – azonosíthatatlan festő – készítette a ma látható főoltárképet, de legalább is átfestette az eredeti Zirkler festményt. A Szeplőtelen Szűz Mária alakja körül barokkosan gomolygó – fent vöröses arany, lent kék – ég előtt repkedő angyalcsoportok emelik fel Mária alakját a mennybe.

A tölgyfából készült, három részes, mélyített barokk medaillonokkal díszített gyóntatószék készítője Schmidt Ferenc asztalosmester. Ő készítette 1788-ban a XVI. Lajos stílusú, faragott tölgyfa sekrestyeszekrényt, illetve 1785-ben a templom 38 db, rokokó medaillonos, oldallapjain rocille-os peremfaragásos tölgyfa padját. Eredetileg a templom mindkét oldalán 19-19 pad állt. A padsorok között csak középen volt járóhely, mert a padok teljesen a falhoz voltak tolva. 1871-ben a padok egy része már elkorhadt, ezért kisebb kiegészítő javításokat kellett elvégezni rajtuk [EÉL Archivum Novum, Acta parochia, Kápolna, 1709/1817]. Az 1960-as években pedig a padokat úgy alakították át, hogy a falaknál lévő, részben elkorhadt végeiből 1–1 métert levágtak, így a fal mellett is ki tudtak alakítani járóhelyet. Ezenkívül mindkét padsor közepéből kivettek 3-3 elemet.

1805-ben Fuchs Ferenc, az akkori egri érsek egy remekbe készült, 1760-as rokokó kelyhet és egy cibóriumot ajándékozott a templomnak. Ekkor ezeket Pesten újraaranyozták.

Az 1810-es egyházlátogatási jegyzőkönyv a templom állapotáról megjegyzi, hogy falain repedések láthatóak [EÉrsEgyhL. canvis-ok]. A ma is meglévő, 1790 után készült mellékoltáron akkor még Szent Buldus képe volt látható, akiről az egyházi hagyomány – még ma is – azt tartja, hogy egri püspökként 1046-ban, a Vata-féle pogánylázadás idején, Szent Gellérttel együtt szenvedett vértanúhalált. A mellékoltár Szent Antal képe a tehát csak 1810 után kerülhetett jelenlegi helyére. A mellékoltár a diadalív jobb odalán, szürke és részben vörös márvány-mázolatú fa. Feltehető, hogy Sporer Mihály végezhette rajta a márványozó munkákat. Szarkofág alakú sztipeszén a retabulumot két vájatolt törzsű, aranyozott korinthoszi fejezetű pilaszter és az azokon ülő nyitott timpanon keretezi. Ormán aranyozott sugárkévében Istenszem. A mellékoltáron félköríves záródású keretben Szent Antalt ábrázoló olajfestmény van. Szent Antal az angyalokkal övezett felhőtrónon ülő, ölében a gyermek Jézust tartó Mária előtt leborulva imádkozik. A szakirodalomban 1777-es Kracker képként említett mellékoltárral gyenge kvalitása miatt nem azonosítható.

A templomban 1810-ben még Szent Ignác és Szent Alajos képe is látható volt. A templom kifestésére többször áldoztak a 19. század folyamán (1811, 1822, 1847). 1865-ben Máhr Ferenc egri ácsmester teljesen új tetőszéket és fedést készített, de 1871-ben és 1877-ben a viharkárok miatt ismét javítani kellett a tetőzetet. 1885-ben nagyobb felújításra került sor. Fischbäch Ferenc és Tancsa Lajos egri festők díszítőfestéssel látták el a templomot, Reinhad Emil pedig az oltárok és a keresztelőkút újraaranyozását és márványozását végezte el. A gyakori viharkár miatt a tetőzet az 1890-es években is javításra szorult. 1897-ben egy orkánerejű szél a torony bádogtetejét is eltépte. 1905-ben teljesen új tetőszéket és cserépfedést kapott a templom, s a boltozaton észlelt hibákat is kijavították. A viharok ezután sem kímélték: 1912, 1913 és 1916-ban is sérülést szenvedett a tetőzet.

1926-ban a kőből készült ajtó- és ablakkereteket átfaragták. 1927-ben Korény József egri templomfestő a templombelső díszítőfestését végezte, Raksányi Dezső budapesti festő pedig a boltmező három szakaszára Szűz Mária életének főbb jeleneteit (Angyali üdvözlet, Mária mennybevitele, Mária megkoronázása) készítette le. A püspök, a festés után úgy rendelkezett, hogy a régi, értéktelen képek ne kerüljenek vissza a helyükre. A plébános összesen nyolc képet (pl. Jézus vigasztalása az angyal által, Szent Vendel) adott vissza az adományozóknak illetve azok leszármazottainak.

1927. október 23-án a templomot Kriston Endre segédpüspök áldotta meg.

A villanyt 1932-ben vezették be a templomba és a plébániára, és 1938-ban kapott a tető eternit-pala fedést. A II. világháború alatt a templom nagyobb kárt nem szenvedett, tornyait 1949-ben tatarozták. Az 1990-es években nagyobb külső és belső javításokat és restaurálási munkákat végeztek rajta, 1996-ban műemléki palával fedték le.

A Foglár Illés munkájaként 1789-ben készült el a templom első orgonája, az aranyozási munkákat Schmidt Péterre bízták. A templom orgonáját 1852-ben javították először, de 1899-ben már nagyobb javításra szorult. A plébános 1902-ben azonban új orgona megépítését kérte a püspöktől, melyet 1903-ban a pécsi Angster József műhelyében rendeltek meg. 1905-re készült el és 4750 koronába került. 1917-ben a fém orgonasípok egy részét, mint hadiszerek készítésére alkalmas fémet, begyűjtötték. Cseh István egri orgonakészítő tette ideiglenesen használhatóvá, majd 1922-ben pótolta a sípokat, s a fújtatószerkezetet is kijavította. Végül 1926-ban a pécsi cég végezte el az orgona nagyjavítását.

A régi harangok mellé 1837-ben egy 6 mázsás új harangot öntettek, 1860-ban pedig az egyiket átönttették. A nagyharang 1871-ben megrepedt, ezért 1875-ben a plébános újra akarta öntetni. 1897-ben azonban a 400 és az 50 kg-os harang is megrepedt, ezért a következő évben a Seltenhofer Frigyes soproni és a Novotny Antal temesvári műhelyében már 3 harang öntésére kértek árajánlatot. A harangok elkészítésére azonban csak 1924-ben került sor. Öntésükhöz az Amerikába kivándorolt és a helyi hívek is hozzájárultak. 1917-ben az orgonasípokhoz hasonlóan egy 66 és egy 13 kg-os harangot is elvittek katonai célokra, amelyekért kilónként 4 koronát fizettek. De 1944-ben is átvett a Magyar Királyi Hadianyaggyár egy 500 kg-os harangot. A háború után 1949-ben a megrepedt harang helyére egy 250 kg-os harangot önttettek a hívek hozzájárulásával. Legutóbb, 1992-ben, egy 530 kilós harag készült. Napjainkban, a toronyban négy harang lakik, Szent József, Szűz Mária, a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelve, illetve a lélekharang, melyet Szent Mihály arkangyal tiszteletére szenteltek.

A fémből öntött és vésett díszítésű aranyozott csillárokat sokáig a 18. század végéről származó egri munkának vélték, de a plébánia irataiból megtudható, hogy a barokk csillárokat 1898-ban leszerelték, mert már nagyon rossz állapotban voltak. Helyükre 1899-ben Gavora József budapesti kegytárgykereskedésében vásároltak újat, egyet a hívek adományából, egy másikat pedig a templompénztár terhére.

A templom és főbb berendezési tárgya lényegében megőrizték eredeti, két évszázados formájukat, ezért műemléknek nyilvánították.

 

Római katolikus PLÉBÁNIA

későbarokk

1786

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám:2175

Építtette. Gr. Eszterházy Károly püspök

Építész: Francz Jószef

 

A templom mellett található plébániaépület Farkas János püspöki Bauschreiber Eszterházy Károlyhoz írt bejegyzése szerint 1786-ban lett kész. „A kápolnai Plébános Úr jelentette, hogy méltóztatott kegyelmesen megengedni az ott lévő Parochiának újonnan leendő építését”. Feltételezhető, hogy már Telekessy püspök idejében is állt itt egy vályogból épült, talán nádfedeles parókiaház, melyet a hívek építettek. Az 1746-os egyházlátogatás ezt még viszonylag jó állapotúnak írta le és az 1759-es leírás sem talált benne kivetnivalót. [EÉL Archivum Vetus 1310.r.sz.] 1767-ben állapota már nem kielégítő.

A mai parókia ugyancsak Francz József püspöki építőmester tervei alapján készült Eszterházy Károly püspök költségén, amely mintegy 3200 rajnai forintba került. Ebből 918 forintot a négy cserépkályháért kellett kifizetni Eged János egri kályhásnak. Az 1810-es canonica vistatio szerint égetett téglából készült, a főépület utcai részén a plébánosnak három szobája volt, az udvari szárnyban egy cselédszoba, a konyha és a kamra volt. Ehhez a szárnyhoz csatlakozott a kocsiszín és az istálló. A káplán lakása a ma is meglévő különálló kis épületben volt. 1833-ban Pyrker János László érsek a plébániaházat kijavíttatta. Az eredeti fazsindelyt 1914-ben cserélték le rajta műpalára. Az épületet folyamatosan karban tartották, 1995-ben műemléki palával fedték. A 18. századi szerkezete nem változott, ezért a templomhoz hasonlóan műemléki védettség alatt áll. A földszintes későbarokk épület a templommal szemben szabadon áll. Utcai homlokzatán nagy, mélyített faltükrök között a+b+b+a ritmusú, négy egyszerű szalagkeretes ablaka van. Udvari oldalán L alakban húzódó épületszárnyakon három, a hátranyúlón öt árkádív tagolja a homlokzatot.

A Heves Megye Műemlékei topográfia kötet két kisméretű olajfestmény (oltárkép modell) ittlétéről számol be, melyek alkotójaként Kracker János Lukács Egerben élő festőt jelöli meg. (HMM 1978. III. 332.) Az egyik az Angyali üdvözlet jelenetét, a másik Mária neveltetését ábrázolja. A derűs színezetű, laza kompozíciójú Angyali üdvözlet előterének bal oldalán, olvasópult előtt áll Mária, enyhén a kép közepe felé fordul, amikor megjelenik a felhőből kibontakozó Gábriel alakja. Az angyal liliomot nyújt felé. A felettük lévő fénycsóvában lebegő angyalok között jelenik meg a Szentlélek galambja (olaj, vászon 27×45 cm, 1770 körül). Mária neveltetése kép középsíkjában ül Szent Anna, a ballján álló gyermek Máriát tanítja a jobbján lévő angyal által tartott könyvtáblából. Az előtétben két játszó gyermekangyal. Bal oldalon Szent Joachim élethű, zsáner-felfogásban ábrázolt alakja. A háttérben és fönt klasszikus oszlopok között kavargó felhők előtt lendületesen komponált szárnyas angyalok és szárnyas puttók figyelik a történteket (olaj, vászon 32×55 cm 1770 körül). A felméréskor mindkét kép, közel egykorú, aranyozott keretben volt.

Jávor Anna közelmúltban végzett kiterjedt kutatása alkalmával megerősíti azt a kételyt (Heves Megye Műemlékei I. 355.), mely elvitatja e képeket a krackeri életműből. Mindkettőt Zirkler János egri festő oervjébe sorolja, aki Kracker műhelyében dolgozott. A Mária neveltetése festmény előzményeként a korábban szintén Krackernek tulajdonított pesti szervita templom 1740-ben készült főoltárképét tekinti, alkotójául pedig Johann Samuel Hötzendorfert nevezi meg. Ezt az oltárképet Zirkler Eszterházy Károly megbízásából lemásolta, és a mintájára megfestette a pápai plébániatemplom azonos tárgyú mellékoltárképét 1784-ben. Mindkét, valaha Kápolnán volt festmény a Magyar Nemzeti Galériának van kölcsön adva (Jávor Anna: Kracker, 2004. kat.: 326., 327. illetve 303.).

A korábbi szakirodalom (Garas Klára: Kracker, 1941. 41., 43.) még két kisméretű Kracker mű emlékét őrzi, melyek szintén a kápolnai plébánián voltak. A Vizitáció kisméretű olaj-vászon képet talán Zirkler kivitelezte a tiszaőrsi főoltárképen. A Szentháromság pedig talán a jászárokszállási főoltárképhez készült olajvázlat lehetett. Mindkét festmény eltűnt. (Jávor Anna: Kracker, 2004. 289., 290.)

 

Kereszt

1789

későbarokk kőemlék

a templom előtti téren

Lépcsős talapzatán párkányos pilléren kereszt. Tövében Mária áll, a kereszten provinciális corpus. Vésett felirata:

Istenes

Szandek

Bul felál

litatott

die 24 au

gusti ano

1789

 

Emlékmű az 1849-es kápolnai csatában elesettekért

1869

öntöttvas obeliszk

Állíttatta: Mednyánszky Sándor az Egri Honvédegylet segítségével és országos adakozásból

 

A Kápolnai csata emlékére – ugyan tiltva volt a megtorlás ideje alatt –, de február 27-én mindig megszólat a harang a faluban. Mednyánszky Sándor rokona volt a kápolnai csatában a magyar honvédeket lelkesítő tábori papnak, Mednyánszky Cézárnak. Az emlékművet 1869. december 19-én avatták fel, az akkori főút mentén, mely a szabadságharcnak emléket állító első emlékmű volt a Kiegyezést (1867) követően.

Kápolna Kerecsend felőli határában a főútról leágazó mellékút mentén, négyzetalaprajzú vasráccsal körülvett mesterséges dombon álló az öntött vas emlékmű. A háromlépcsős vörösmárvány talapzatán babér- illetve akantuszlevélsor fut körbe a posztamensen, melynek a felirata:

A hazáért

a Kápolnai csatában 1849. február

26 és 27én

elvérzett honvédek

emlékére.

A bal- és jobboldalon azonos módon kiképzett domborműveken dob, zászló, szúrófegyverek és nemzetőr-kalap van. Hátul felirat, mely feltehetően Zalár József verse:

Példátokon föllelkesedve

Kik hős halált itt haltatok

Rohant a honvéd győzelemre

Örök dicsőség rajtatok!

A posztamensen emelkedik a zöldre festett vas obeliszk. Elől Kossuth-címer fölött babérkoszorú. Csúcsán golyó.

 

A CENTENÁRIUMI EMLÉKMŰ 1848-1949, a közelben, a 100 éves évfordulón került felállításra.

 

Szoborkompozíció a kápolnai csata 150. évfordulójára

1999

bronz szoborkompozíció

Kossuth-Dembinszky emlékpark (ma MILLENIUMI EMLÉKPARK)

Állíttatta: Kápolna Községért Közalapítvány

Alkotó: Sebestyén Sándor

 

A szoborkompozíciót 1999. február 27-én állíttatta a Kápolna Községért Közalapítvány. Az emlékmű dr. Szabó János honvédelmi miniszter idejében jelentős honvédelmi minisztériumi hozzájárulásból, önkormányzati és helyi támogatásból, valamint kiemelkedő országos adakozásból készült el, jelezve, hogy a település életében a történelmi emlékek ápolása napjainkban is fontos szerepet tölt be. Alkotója Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész volt. 2000. augusztus 20-án avatták a Millenniumi Emlékparkot, mely e körül a szoborkompozíció körül, és az un. „három hárs” körül helyezkedik el.

Zwenger József egri kőműves mester a Tarna legnagyobb háromnyílású, kőkorlátos kőhídját 1816-1818 között építette meg Kápolnán. A szabadságharc nevezetes csatája ennek a hídnak a birtoklásáért folyt, mely sajnos magyar vereséggel ért véget, de a dicsőséges tavaszi hadjáratban győzelmeink sorozata (például a hatvani csata) követte. A hidat 1944. november 17-én az oroszok elől menekülő németek robbantották fel.

A Tarna folyón átívelő legnagyobb, háromnyílású, kőkorlátos kőhíd kicsinyített változatára helyezték el Sebestyén Sándor szobrász bronz szoborkompozícióját. A kőhíd, a lováról leeső lovassal, a csata maradványaival, használhatatlan ágyúval valamint az alattuk álló, kezében keresztet tartó pappal híven, életszerűen idézi fel a csatát miközben olyan érzéseket szakít fel, melyet azok is átélhetnek, akik évszázadokkal később emlékeznek a hazát védő magyar hős katonákra.

A szabadságharc emlékét őrizik a temetőben az 1849-es honvéd-sírok, melyekben a csatában elesettek nyugszanak.

5.04 Tenk – Birtoklástörténet

1546-ban Losonczy István használta a négy jobbágyportát, de 1549-ben a török elpusztította a falut. Egészen a 17. század végéig néptelen is maradt. Erdőtelek pusztája, és a Szentmáriay család birtoka volt. 1694-ben Butler János egri várparancsnok lett a földesura. Az 1720-as évektől a Gellén család lett a másik birtokos. Az 1700-as évek végén mellettük még a Csoma és más birtokosok is megjelentek, így a runyai Soldos család. A Soldosokkal való házasság kapcsán játszanak szerepet Tenk életében a Gyulayak. A 19. század két nagy birtokosa volt még az Elek és a Pap-Szász família. Az 1880-as években Szerelem Alfréd is birtokos volt itt. Pusztatenk utolsó földes urai a pazonyi Elekek voltak 1952-ig

Egészen 1947-ig Erdőtelek pusztája maradt, ekkor újra önálló községgé alakult.

5.11 Újlőrincfalva – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a településen iskolamester működött, de 1774-1775-ben készített megyei iskolai összeírásban már nem szerepel a falu.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben két felekezet (református és katolikus) működtetett a faluban iskolát, amelynek épülete „igen rossz” volt az összeírás készítői szerint. A tanulók száma ekkor 65 volt.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Az új faluhelyen 1880-ben megépült az iskola, azonban a római katolikus és református egyház egyaránt igényt tartott rá. 1882-ben született megegyezés, mely szerint az intézmény a római katolikus egyház működtetésébe kerül, és a református iskola megépítéséig az ehhez a hitfelekezethez tartozó gyerekek tanítását is – a hitoktatás kivételével – vállalják. 1887-ben a 35 tanköteles gyerek közül 31 járt iskolába, ahol egy tanteremben egy tanító oktatta őket. 1902-ben elkészült a római katolikus felekezeti elemi iskola és tanítói lak épülete.

1925-ben a katolikus és a református egyház is fenntartott külön-külön egy tantermes iskolát, ahol osztatlan formában tanította egy-egy tanító a gyerekeket. 1932-ben a községi elöljáróság éves közigazgatási jelentésében az állt, hogy a református iskola megszűnt. 1934-ben a római katolikus egyházközség új iskolaépületet építtetett. 1935-ben Juhász Lajos és Molnár József voltak a tanítók.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

A településen az első egyesület, az Önkéntes Tűzoltóegylet 1899. szeptember 10-én alakult meg. 1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a nagyközségben. 1935-ben szervezték meg a Katolikus Olvasókört, 1944-ben pedig megalakult a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet helyi fiókszervezete.

1931-ben 110 kötetes Népkönyvtárat hoztak létre a településen.

5.08 Újlőrincfalva – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az egri püspökség birtokához tartozó falu már az 1261. évi okleveles említésben jellemzően halászattal foglalkozó településként szerepel. A Nagymorotva és Zsukmorotva nevű halászóhelyeken kifogott halak fele a püspökséget illette, másik felén a szomszédos Magyarádiakkal osztoztak.

1546-ban a településen 11 portát írtak össze, melyből négy már elhagyottként szerepelt. 1552-ben lakói elhagyták, de hamarosan visszaköltöztek, mert 1558-ban öt lakott telket írtak össze. 1570-ben már török részre is adózott 11 háztartás. 1609-től kincstári kezelésbe került, majd 1630 körül ismét a püspök birtokává vált. 1675-től a települést lakói elhagyták. 1683-ban 3 telkes és 3 zsellér lakója Poroszlón élt, az ottani földesúrnak fizette adóját.

1694-1695-ben ismét benépesült. Szántóföldi művelésre nem volt alkalmas határa, fő gazdálkodási ága továbbra is a halászat maradt. A falu lakosságát alkotó uradalmi halászok a szerződésük szerint évente a Tiszából kifogott halakból 2000 élő halat adtak az egri és felsőtárkányi halastóba, s a püspök számára halászták az uradalom Morotva tavát. 1766-ban Eszterházy Károly püspök 20 szerződéses halászt, rétet adva nekik, telkesjobbággyá tett, s a település jobbágyfaluvá lett. Az 1770-es úrbéri kérdőpontokra adott feleltek szerint a település lakói minden héten tartoztak halat adni a püspöki udvar számára, ezen túl kötelesek voltak 480 kéve nádat vágni. Szántófölddel nem, csak réttel rendelkeztek.

Az 1771. évi úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették, a 20 negyedtelkes jobbágynak rétet adtak. 1804-ben a megalakított szatmári püspökség birtoka lett. A 19. században továbbra is a halászat jelentette a fő megélhetési forrást. 1868-ban megtörtént az úrbéri elkülönözés, ekkor kijelölték a kender-, kukorica- és krumpliföldeket, a szántóföldeket pedig rétekben adták ki. Az 1876. évi árvízben a település elpusztult, majd a szatmári püspök által rendelkezésre bocsátott új területen, Felső-Magyarad pusztán épült újjá. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1896 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1896 7327 605 14 2235 2755 687 2 1029
1935 5748 1129 16 1744 1 2027 617 3 211

A 19. század végétől 1935-re a szántóföld területe majdnem kétszeresére növekedett, de az összterülethez viszonyítva továbbra is a rét (30,34 %) és legelő (35,26 %) magas aránya maradt jellemző. A szántóföldeken kukoricát, zabot, búzát, árpát és burgonyát termeltek.

A gazdaságok száma 1896-ban 123, 1935-ben 140 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 1000 kh nagyságot meghaladó birtokos 1 volt, az 500 és 1000 hold közötti területet a közösben hagyott kaszáló és legelő jelentette. 100 kh és 500 hold közötti birtokból kettőt számláltak, 20–50 kh területű birtokosok száma 5, 10–20 kh területű birtoka 7 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 22 főnek volt, az 1–5 kh területtel rendelkezők száma 46. Az 1 kh alatti területet bírók száma 56 volt, közülük 39 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a rét és legelőterületek biztosítottak feltételeket. A 18. században a határban a püspökség állatait legeltették. 1799-ben a jobbágyok tulajdonában 75 ló, 61 tehén és 125 juh volt. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)
  1896 1925 1935
Szarvasmarha 195 164 217
125 140 133
Sertés 128 106 239
Juh 2
Baromfi 1017    
Méhcsaládok 15    

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Újlőrincfalván nem éltek iparral foglalkozók, 1906-ban és 1925-ben is csupán 1 kovács volt a településen. 1932-ben még 2 cipész kapott iparengedély, így 3 fő lett a község iparosainak száma. Az itt élők jellemző háziipari tevékenysége a szövés-fonás és a kosárfonás volt.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1799-es leltár szerint az uradalomnak kocsmája volt a településen. 1906-ban egy kereskedőt írtak össze a településen. 1932-ben két szatócsbolt és egy kocsma volt a helyi kereskedés színtere. A lakosság piacozni és vásárra az 5 km-re fekvő Poroszlóra járt, mivel helység nem rendelkezett vásártartási joggal.

5.08 Tarnaszentmiklós – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1527-től az egri káptalan birtokában lévő falu a török hadjáratok idején elpusztult: az 1548. és 1549. évi dézsmajegyzékben lakatlan pusztának tüntették fel. 1556-ban 13 fő fizetett őszi és tavaszi gabonaterméséből egyházi adót, közülük egy fő bárányszaporulata után is adott dézsmát. A 16. század végén ismét elnéptelenedett, 1629-től poroszlói káptalani jobbágyok művelték határát. A 1685-ben a töröktől való visszafoglaló háború idején lakói ismét elhagyták, s 1751-ig lakatlan maradt. Határát 1718-ban az egri káptalan bérbe adta gróf Buttler Lajosnak, melyet ezt követően legelőként használtak.

1751-ben a falut újratelepítették. A káptalannal kötött szerződés szerint a betelepülők a határhasználatot 500 Ft készpénzzel és ajándékokkal (1 akó vaj, 24 bárány, 4 hízott sertés, 3 borjú) megváltották. Megkapták emellé még a korcsma és mészárszék jövedelmét is. A szántóterületeket és a rétet évenkénti újraosztásos rendszerben használták.

1771-ben az úrbérrendezés során a falut második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szánót és 12 kaszás rétet adtak. 1836-ban a káptalan bérbe adta községnek a korcsmát, a mészárszéket, a szárazmalmot, a kovácsműhelyt, a piacjövedelmet és a sóárulás hasznát, robotváltság fejében pedig évi 600 Ft váltságösszeget kért.

1856-ban a birtokelkülönözés során a maradványföld (338 kishold) váltság ellenében a jobbágyok birtokában maradt, legelőből pedig a telkenkénti maximális 22 holdat kapták meg. A 20. század első harmadában a búza és kukorica termesztése vált meghatározóvá, de jelentős volt a borsó termelése is, árpát, zöldtakarmányt, rozst, zabot elsősorban házi szükségletre termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 9516 2632   940   4523      
1897 6080 2612 26 720 2426 1 39 256
1935 6051 3728 57 68 1905 293

A gazdaságok száma 1897-ben 200, 1935-ben 412 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtok egy volt, 200–500 kh közötti birtoknagyságú tulajdonosból hármat számláltak. 100–200 kh területű birtokból szintén 3 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 11-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 49 volt, 10–20 kh területű birtoka 69 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 47 volt, 1–5 kh között területe 157 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 72, közülük 60 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A szikes, vízáradásos területen fekvő legelőn a 19. században jelentős számban tartottak juhokat és szarvasmarhát. Az összes földterületnek csaknem felét kitevő legelőn a káptalan is kiterjedt szarvasmarha és juhtenyésztést folytatott. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
  1897 1925 1935
Szarvasmarha 1003 794 708
365 354 339
Sertés 587 302 685
Juh 3906 1761 1005
Baromfi 2172    
Méhcsaládok 23    

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1836-ban kovácsműhely, mészárszék és szárazmalom működött a faluban. 1906-ban 2 kovács, 1 lakatos, 1 csizmadia, 1 molnár és 1 olajsajtoló élt a településen. 1925-ben 3 kovács, 1 kőműves-ács, 1 csizmadia, 1 cipész, 1 asztalos, 1 borbély és 2 géplakatos alkotta a helyi iparos társadalmat. Nagyobb vállalkozás a malom volt, melyet ekkor már gőzerővel hajtottak meg, ezen kívül két olajütő is dolgozott a faluban.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1751-ben kocsma és mészárszék működött a faluban. 1906-ban 3 kereskedő került összeírásra. 1925-ben 3 kocsma és 3 vegyeskereskedés, más néven szatócsbolt volt a faluban. 1906. március 4-én alakult meg a Tarnaszentmiklósi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, mely a helyi kereskedelmi forgalmat segítette. Vásár és piactartási joggal nem rendelkezett a község, a lakosság a 12 km-re lévő Heves vásárait és piacát vette igénybe.

Helybeli hitelintézete a Tarnaszentmiklósi Hitelszövetkezet volt.

5.08 Sarud – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az Árpád-kori régészeti leletek alapján a település lakói elsősorban állattartással foglalkoztak, ezen belül a lótartás volt a legnagyobb arányú. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az egri püspök az 1327-ben birtokába kerülő falu, Hídvég határában lévő vám- és rév jövedelmét is megkapta. A 15. század végén a püspökség majorságot alakított ki Hídvég központtal. Szántóföldi vetéshez búzát, zabot, lencsét és babot vásároltak, és nagy számban lovat, tehenet, ökröt és juhot tartottak. Jelentős és jövedelmező tevékenység volt a halászat is, a püspökséget sózott hallal, az egri halastavakat pedig halivadékkal látta el.

1544 után a település lakói már a törököknek is adóztak. 1548 után a püspöknek járó földesúri jövedelem kétharmadát az egri vár fenntartására és katonái ellátására fordították. 1552-ben az Eger falaihoz vonuló török seregek elpusztították a falut, lakói közül nem mindenki tért vissza. 1558-ban a Hídvégen élő 8 jobbágy a 31 elpusztult telekhez tartozó szántókat és legelőket közösen használta. Sarudon 3 jobbágy és 15 zsellér élt, akik az itt lévő 34 elpusztult telekhez tartozó földeket egyenlő arányban egymás között felosztva művelték. Mindkét település lakói kötelesek voltak minden munkát elvégezni a püspöki majorban. 1579-re a majorságban a gazdálkodás megszűnt.

A 17. században nem néptelenedett el teljesen, de 1671-ben határát Péntek Benedek és János tiszanánai nemesek használták. A török kiűzése után 1690 és 1693 között újratelepítették, s 1703-ban visszaállt az egri püspök birtokjoga is.

Hídvégen majorsági gazdálkodást folytattak, 1772-ig a tiszttartóság központja volt. Az 1730-as években megépültek az uradalom legfontosabb gazdasági épületei Ómajor (Hídvég) és Újmajor (Csárdamajor) területén. A kisebb jelentőségű szántóföldi művelésben 1749-ben őszi és tavaszi gabonát, árpát és zabot termeltek. A majorság vezető ágazata az állattartás volt. Elsősorban szarvasmarhát tartottak, 1731-ben közel 200 darab volt a számuk. 1764-ben 27 bika és tinó, 366 tehén és üsző, 77 borjú és 324 ökör (117 eladásra váró hizlalt, 40 hízásra fogott, 167 gulyában legelő) és 43 bivaly a majorság állománya. A hizlalt állatok húst biztosítottak a püspökségnek, a többi szarvasmarha és bivalytehén tejét pedig feldolgozták, vajat és sajtot készítettek belőle. A hídvégi majorüzem nem termelt piacra, nem vált árutermelő gazdasággá, az itt előállított vaj és sajt szinte teljes mennyiségét a püspöki udvar szükségletére fordították.

A majorságban jelentéktelen volt a lótartás, nagyobb számú juhot 1761 után kezdtek tartani. 1764-ben 1399 juhot írtak össze. A sertés és baromfi leginkább a majorságban élők ellátására szolgált.

1799-ben az uradalmat bérbe vette Gemingen báró, majd 1804-től az újonnan szervezett szatmári püspökség kapta meg. A 19. században a gabonafélék és kapásnövények mellett ipari növényeket (cukorrépa, dohány, len kender, repce, szója), mákot és hagymamagot termesztettek. A szarvasmarha és juhtartás továbbra is jelentős maradt.

Sarud 1709 és 1711 között a pestisjárvány miatt elnéptelenedett. Az 1712-ben visszaköltözőknek az egri püspök adókedvezményt adott, mely szerint az igásjószággal rendelkező jobbágy évi 4 forint megfizetésével mentesül minden további földesúri adó- és robotkötelezettség alól. A határt szabad foglalásos rendszerben használták, majd évenkénti újraosztásos rendszerben. 1744 után a majorsági munkák nagy részét a jobbágyok végezték robotban, a saját földjeik megművelése teljesen ellehetetlenült, ezért inkább elköltöznek, ha a helyzetük nem változik. 1759-ben a püspök 1500 forintért bérbe adta a sarudiaknak az egész határt, elengedte a tizedet és a kilencedet, mentesítette őket a robot végzése alól, átengedte nekik a mészárszék, a kocsma és a malom jövedelmeit és a halászat jogát. 1763-ban az új urbáriummal kedvezményeik megszűntek. 1767-ben az újabb úrbéri szabályozással rögzítették a jobbágyok éves szolgáltatását és megkezdték a jobbágyföldek kimérését. Kialakítottak 6 db 20 holdas, 16 db 10 holdas, 20 db 5 holdas és 16 db 2,5 holdas gazdaságot. A gazdálkodásban áttértek a háromnyomásos rendszerre. Az 1771 évi úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. 1860-ban a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében indított per befejeződött, a 686 hold maradványföld megváltás ellenében a jobbágyok birtokában maradt, a 2000 holdas közlegelőből 16 holdat ítéltek meg telkenként. A 20. század első harmadában a gabonafélék mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmány- és cukorrépát, repcét, hüvelyeseket és étkezési célra burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 10325 3428   1209   3962   266  
1897 10368 5896 61 1332 1 2178 46 75 779
1935 10272 6854 66 924 1581 65 782

A gazdaságok száma 1897-ben 392, 1935-ben 1133 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokkal rendelkező egy volt, 200–500 kh nagyságú területet hárman bírtak. 100–200 kh és 50–100 kh területű birtokokból 2-2 volt, 20–50 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 10–20 kh területű birtoka 103 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 143 volt, 1–5 kh között területe 425 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 427, közülük 13 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a korai időktől kezdve meghatározó ágazat volt a településen. A hídvégi majorság állattartó üzem volt, és a falu lakóinak állattartásához is a nagy kiterjedésű rét és legelőterületek biztosították a feltételeket. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt és ugyancsak gyarapodott az igáslovak állománya. 1799-ben 1089 volt a juhok száma, a hámos és ménesbeli lovaké 262, 1847–48-ban a juhok száma 1554 darabra, a hámos lovak száma 331 darabra nőtt. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

  Állatállomány változása (darabszámban)  
  1897 1911 1935 1944
Szarvasmarha 1862 1832 1390 1439
736 281 223 588
Sertés 2570 2207 2914 617
Juh 3721 5460 5021 2809
Baromfi 5580      
Méhcsaládok 70      

A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Az ott folyó építkezések anyagát az 1750-ben már biztosan működő téglakemence biztosította, ahol évente közel 30 000 téglát égettek. 1799-ig működése folyamatos volt. 1751-ben egy tiszanánai ács szárazmalmot épített, mely a 19. század végéig működött. Ennek helyén megépült az uradalmi malom, mely először gőzerővel, 1944-ben már villanymotorral működött.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1747-ben Sarud község két kovácsot, a következő évben pedig mészárost szegődtetett. 1750 és 1752 között csizmadia, 1799-ben takácsmester dolgozott a faluban. 1828-ban egy kovácsot és egy mészárost írtak össze. 1906-ban 6 kovács, 2 asztalos, 3 kerékgyártó, 1 hentes és 1 kőműves élt a településen. 1936-ban az iparosok száma 35 volt, foglalkozásuk szerint 2 asztalos, 5 ács, 5 borbély, 8 cipész, 2 csizmadia, 5 kovács, 5 kőműves, 2 kerékgyártó és 1 kútfúró.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1747-51 között a hídvégi majorban kocsmaház épült. 1925-ben 2 kocsma volt a településen. 1906-ban 4 kereskedő került összeírásra. 1933-ban 8 kereskedő élt a faluban. 1901-ben alakult meg a Sarud és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1912 után pedig a Hangya Szövetkezet. A településen Tejszövetkezet is működött.

A helyi hitelélet elősegítésére 1911-ben megalapították a Sarud és Vidéke Hitelszövetkezetet.

Hetivásár tartására 1907-ben kapott a nagyközség engedélyt, mellette Poroszló piacára és vásárára jártak.

5.06 Sarud – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Sarud

Közigazgatási jogállása:1848-ig jobbágyfalu, ettől kezdve 1895-ig úrbéres község, 1895-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Hídvég és Pusztadaruhát puszták, Csárdamajor, Tölgyeshát-, Fekete-, Büdöskúti- és Rátkay-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tiszai járás

1883–1950. január 31. Tiszafüredi járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.06 Kápolna – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Kápolna

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres nagyközség, 1871-től nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1877-ben: Albert-major

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.11 Kápolna – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

1770-ben 25 tanulóval római katolikus elemi iskola működött Kápolnán. Tanítás mindennap volt, az órákon olvasást, magyar és latin „literaturát” tanultak, valamint hitoktatásban is részesültek a gyerekek. Az iskolába járók száma 1772–1775 között évente 20 fő volt, s ekkor már az írás tanulása is a tananyagba került. 1774-től az írás, olvasás és hittan oktatása folyt. Az iskola tanítója Zele György volt, akinek munkájáért 1770-ben a szülők 30 krajcárt fizettek tanulónként. 1772-től a község vállalta magára a tanítói javadalmazást, évi 8 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búzát adtak neki.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Továbbra is az egyház irányítása alatt maradtak az elemi iskolák, s az egri püspök, Eszterházy Károly 1786-ban a településen önálló iskolaépület megépítését rendelte el.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény kötelező tankötelezettséget vezetett be, meghatározta a kötelező tananyagot, s az oktatási formát is előírta. Az elemi népiskolai oktatást két fokozatra bontották, 6 évig tartott a mindennapi szakasz a 6-12 éves gyerekek számára, 3 éves volt az ismétlő iskolai fokozat, ahová a 13–15 éves gyerekeknek volt kötelező járni. A tanítási időszak faluhelyen legalább 8 hónap volt, a tanítási órák száma a mindennapi iskolában el kellett hogy érje a heti 20 órát, de 25 óránál több nem lehetett, az ismétlőben télen heti 5, nyáron heti 2 órát kellett megtartani.

A kápolnai Római Katolikus Népiskola tanulói létszáma 1865-ben már 188 volt, a rendeletet követően pedig meghaladta a kétszázat. A tanítást az 1854–1874 közötti 20 évben Kóczián György végezte, majd 1874-től fia, Kóczián Ferenc vette át a tanítói feladatokat. 1875-től ketten (kántortanító, segédtanító), 1887-től a korszak végéig pedig hárman (kántortanító, tanító, segédtanító) végeztek oktatói munkát az iskolában. 1899-től az ismétlő iskola tanulói gazdasági képzésben is részesültek, az 1873-ban már működő faiskolában kertészeti és „fa tenyésztési” ismereteket sajátíthattak el gyakorlati órákon.

1886-ban megnagyobbították az iskolát, a már meglévő iskolaépület mellé építettek új épületet. Az építkezést az egri érsek, a helyi plébános és a község közösen finanszírozta. 1894-ben harmadik tantermet alakítottak ki. 1941-ben a legrégibb, és legrosszabb állapotú épületet lebontották, helyére újat építettek három tanteremmel.

Az 1940-es években kísérletek voltak a nyolcosztályos népiskola bevezetésére, de ezt csak egy 1945. augusztus 16-án kelt miniszterelnöki rendelet tette kötelezővé. Kápolnán az 1943-1944. tanévben 8 évfolyamon folyt tanítás, igaz, összevont osztályokban. Az iskolát 1948-ban államosították.

A kisdedóvoda felállítását a község képviselőtestülete már 1877-ben jótékonynak tartotta, de alkalmas személyzet és hely híján nem kezdeményezte megvalósítását. A nyári időszakban működő gyermekmenház megnyitását végül 1892. június 1-jére tűzték ki, de valószínűleg csak két év múlva kezdte meg működését. Az óvoda az iskola épületében kapott helyet, feladata a nyári mezőgazdasági munkákat végző szülők gyermekeinek megőrzése volt. A kicsik felügyeletét dajka segítségével a tanítónők látták el, így 1906-ban Gáspár Lenke, 1919 után Semperger Katalin vezette a gyermekmenházat. Államosítására az iskolákkal együtt 1948-ban került sor.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Kápolna elsőként, 1898. március 1-jén megalakuló egyesülete az Önkéntes Tűzoltótestület volt. 1907-ben jegyezték be a Földműves Olvasókört, melyet már akkor Gazdakörnek is hívtak. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925. január 11-én alakult a Kápolnai Iparoskör. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1941-ben létrehozták a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportját.

1926-ban a földművelődésügyi miniszter, a község és lakosság együttes anyagi támogatásával megépítették a Földműves Olvasókör Népházát. Az épületben ismeretterjesztő és műkedvelő előadásokat tartottak. Jelentős volt az Olvasókör könyvállománya, 1937-ben 700 kötet, melyet népkönyvtárként is használtak. Ugyanekkor az Iparoskör is rendelkezett 300 darabos könyvtárral.

1912-ben a főszolgabíró engedélyével Fonó Sándor debreceni vándormozis vetített először filmet a faluban. Állandó mozija a településnek 1926-tól lett a Földműves Olvasókör épületében.

5.08 Kápolna – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1430-tól az egri püspökség birtokába tartozó település tiszttartósági központ volt, a közelben fekvő egyházi területek gazdálkodását innen szervezték. Így Kiskompolt és Dobi puszta is ide tartozott 1486-ban. Ugyanebben az évben a falu 12 háztartása Szent György és Szent Mihály napján is 12–12 dénár cenzust fizetett, gabonatermésük után a tizedet megadta és Szent Demeter napján 600 fej káposztát szolgáltatott be. A településen földesúri tulajdonban lévő malom is működött.

Eger 1552. évi ostromakor a települést lakói elhagyták, de a hadak elvonulását követően visszaköltöztek. Hódolt településként a török számára is adóztak, az 1550 körül készített összeírás szerint a 9 házban lakó 17 nős férfi a kapuadón kívül búza, kétszeres, must, méhkas, széna, káposzta és sertés után fizetett adót. Az 1558. évi urbárium a pénz- és terménybeli szolgáltatáson túl már robotkötelezettséget is előírt a falu lakóinak: a malom karbantartását és árkának tisztán tartását kellett elvégezniük, teljesíteniük kellett egy napi arató- és cséplőmunkát a püspökség pusztaszikszói majorjában, a gabona- és bortized Egerbe szállításában fuvarozási kötelezettségük volt, továbbá az egri vár szükséges munkálatainál is igásfogatokkal szolgálni tartoztak.

1596-ban Eger elfoglalását követően a település elpusztult, de a 16. század elejétől ismét népes. 1686-ban az Eger köré vont blokád során a falut kiürítettek, lakói 1694 táján költöztek vissza. Az újratelepülést segítette, hogy a beköltözők a vármegyétől adómentességet kaptak.

1716-ban Erdődy Gábor püspök úrbéri szerződést kötött a kápolnaiakkal. A püspökl az itt lakók nehéz helyzetét figyelembe véve mentesítette őket a földesúri kilenced megfizetése alól és rögzítette robotterheiket. Az igásállattal rendelkezők 3 hét robotot voltak kötelesek végezni a pusztaszikszói majorsági földeken, melynek egy-egy hetes időszakai az ugarszántás, a tavaszi és őszi vetés idejére estek. Egy napos fuvarszolgálattal tartoztak. A kocsma és mészárszék hasznát a község megkapta azzal a kikötéssel, hogy a kimérendő bort, sört és pálinkát, csak az uraságtól szerzik be.

A határt 1715-ben szabadfoglalásban használták. Az 1720-ban és 1737–1738-ban készített összeírások szerint két nyomásban, szabályozott újraosztásos rendszer szerint művelték a szántókat, ahol főként gabonaféléket vetettek. Dinnyét és kendert az őszi búza vetésterületén termesztettek, emellett káposzta, komló, mák, dohány, borsó és lencse termelésével is foglalkoztak. 1764 táján már háromnyomásos rendszerben művelték a földeket, s a korábban meglévő növénykultúrák mellett új haszonnövényként megjelent a kukorica. 1755 után a település északnyugati részén, az Előhegy, Avasalja, Lázár hegy és Csonkás nevű részeken szőlők telepítésére került sor. Az itt termelt szőlőből készített bor, a források szerint minden esetben vörösbor, a helyi szükségletet elégítette ki. A legeltetésre alkalmas területek és az erdő szűkössége miatt 18. század közepétől a község rendszeresen bérbe vette Dobi pusztát.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 39 kishold szántóföldet és 3 kaszás rétet adtak. Az úrbéres telkiállomány 27,5 volt. A jobbágygazdaságok számát a maradványföldekből 31-gyel Eszterházy Károly püspök megemelte, így 58,5 lett az úrbéres telkek száma a községben, melyből 8,5 telek tartós adómentességet kapott.

A püspökség majorsági szántóföldet 1771-ig nem hasított ki magának, területét harmados részes bérleményben a jobbágyok művelték. 1779-ben már rendelkezett három táblában három nyomásra osztott elkülönített földdel, azt a korábbiak szerint műveltette. A termesztett növények között a zab és az árpa jelentősége nőtt az 1800-as évek első harmadában.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően az egri érsekség 1856-ban kérte az úrbéri birtok és legelő elkülönözését, tagosítását. Az úrbéri bíróság 1858. évi ítélete szerint a közös legelőből minden egész telek 10 kisholdat kapott, a maradványföldeket holdanként 10 forintjával megválthatták. A szőlők és szőlőalja utáni taksákat változatlanul hagyták. Ez utóbbit 1868-ban törölték el.

A 20. század első harmadában a gabonafélék, búza, árpa mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmányrépát, hüvelyeseket, dohányt, dinnyét és burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 5392 2430   190 69 756 19    
1897 3785 3093 55 141 34 260 17-   185
1935 3768 3018 92 112 146 227 15 158

A gazdaságok száma 1897-ben 394, 1935-ben 540 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh és 200–500 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 3-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 17 volt, 10–20 kh területű birtoka 64 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 67 volt, 1–5 kh között területe 206 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 181, közülük 73 nem rendelkezett szántófölddel.

Az 1919. évi XVIII. néptörvény február 19-i elfogadását követően február 23-án Kápolnán Károlyi Mihály ünnepélyes keretek között kezdete meg birtokának felosztásával a földosztást.

Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állatok biztosították a föld megműveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálták. A 16. századi török adószedők által készített összeírások adatai szerint az 1570 utáni időszakban a juhok tartása került a gabonatermeléssel szemben előtérbe. Az 1732. évi összeírásban a telkes jobbágyok igásállata 48 ökör és 10 ló volt. Ez utóbbiakat a föld műveléséhez nem, csak fuvarozáshoz használták. 1764-ben az igavonó ökrök száma 136, a hámos lovaké 68 volt, 1799-ben 84 ökröt és 267 lovat írtak össze. 1840-re az igásállatok száma csökkent, ökörből 13 darabot, lóból 172 darabot számláltak. Az egyéb állatok közül a juhok tartása emelkedett ki, mely a gyapjúkonjunktúra miatt jelentős hasznot termelő ágazattá vált.

A földesúri majorgazdálkodást is a juhászat képviselte. 1799-ben az uradalom juhállománya 365 darabból állt, a falubeliek 1100 darab juhot tartottak. A legelőterületek szűkössége miatt a kápolnaiak Dobi pusztát bérelték. A telkiállomány megnövelése miatt a közös legelő már nem volt elegendő, s a helybeliek helyzetét tovább rontotta a postaállomáson kötelezően tartott 10 postaló eltartása és az átvonuló katonaság lovainak élelmezése is. Az egyéb tartott állatok, sertés, baromfi a helybeli szükségletek kielégítésére szolgáltak. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
  1897 1925 1935
Szarvasmarha 408 179 210
330 225 113
Sertés 459 208 487
Juh 654 70
Baromfi 3400    
Méhcsaládok 22    

A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Uradalmi sörfőző 1704-ben már létezett, amit 1720 táján már nem említenek, feltehetően elpusztult. Erdődy püspök 1730-ban G. B. Carlone építészt bízta meg egy új sörház építésével, melynek üzemeltetésére Herner Ferenc sörfőzővel kötött szerződést.

Téglaégető 1783–1790 között működött, itt cserepet is készítettek.

Malom működésére 1486-ból van az első adat, s ezt követően a szórványos forrásokban, így az 1558-as urbáriumban, 1570-ben készített török összeírásban, 1682. évi urbáriumban említést tesznek róla. A 18. században a Malomárok mentén két vízimalom volt. 1868-ban Zettner Károly megépítette az első gőzmalmot, 1873-ban Merschitz Kálmán alakítatta át az egyik vízimalmot gőzmalommá.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1764-ben Kápolna lakosai között kovácsot írtak össze, s 1786-ban említették. 1906-ban az alispáni jelentés szerint 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 2 cipész, 3 csizmadia, 1 ács és 2 kőműves élt a településen. 1925-ben 27 iparost számláltak, 4 mészáros és hentes, 2 csizmadia, 5 cipész, 1 pék, 1 bádogos, 3 asztalos, 2 szabó, 5 kovács, 4 kőműves és ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1942-re számuk megduplázódott, s a korábbi szakmák mellett új foglalkozásként megjelent a szikvízkészítő, bércséplő és géplakatos.

A település legjelentősebb üzeme az 1868-ban felállított Kápolnai Dohánybeváltó Hivatal volt. Az állami dohánymonopólium folytán a hivatal adminisztratív teendőket végzett, továbbá ellátta a termelőket vetőmaggal, ellenőrizte a termelést, átvette hatósági áron a dohánytermést, valamint feldolgozta és bálázta a dohányt. A 25 alkalmazott mellett időszakosan is foglalkoztattak munkásokat, a zöld dohány átvételekor 50–60 főt, a száraz dohány beváltása idején és fermentáláskor 150 főt.

1906-ban Rácz József mezőgazdasági gépek javítására műhelyt hozott létre. 1910–1914 között cserépgyár működött. 1927–1928-ban olajütő malmot alakított ki Detky János, a gőzmalom tulajdonosa. Az 1920-as években megalakult a Kápolnai Bortermelők Szeszfőző Egyesülete, mely 1926-ban szeszfőzde építésére nyert engedélyt. 1939 őszén a háborús szükségletek fedezésére Kísérleti Rostnövény Feldolgozó üzemet létesítettek. A 700 tonna rostnövény feldolgozására elképzelt és tervezett üzem beindítása nem volt megvalósítható, így az építményt 1941-ben lebontották.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1500 és 1508 között vezetett püspöki számadáskönyvek kocsmába kiadott borét fizetett összegeket is feltüntettek. 1716-ban a kocsma és vele együtt a mészárszék haszna is a községet illette. 1787-ben már belső kocsma és külső kocsma vagy vendégfogadó szerepelt az összeírásokban. Ez utóbbi az Eger felől bevezető úttól délre állt, a 9 szobájából egy a püspök számára volt berendezve. Pincéjében 60 hordó bor fért el. A belső kocsma kisebb volt, pincéje 30 hordó tárolására volt alkalmas. 1925-ben 5 kocsmát írtak össze a településen.

1906-ban a kereskedők száma 3 volt. 1935-ben 6 vegyeskereskedés, más néven szatócsbolt működött a faluban. A helyi kereskedelmi forgalom elősegítésére 1901-ben meg alapították a Kápolnai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.

1908-ban a község két országos kirakodó és állatvásár megtartására nyert jogot, melyet május első és november második hétfőjén tartottak. Heti piacot is tarthattak, de erről 1925-ben azt írták, hogy nem látogatott, a szomszédos Kál község piacát használták állandó piacként.

A helyi hiteléletben az 1920-ban létrehozott Kápolnai Hitelszövetkezetet játszott szerepet.

5.08 Heves – Gazdaságtörténet

A település középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 10-11. században királyi birtokközpont, a 12. század végétől várispánsági, a 13. században főesperesi székhely volt. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1467-ben egy oklevél mezővárosként említette. A sík vidéken fekvő település határa alkalmas volt szántóföldi művelésre és állattartásra is, az itt vezető utak pedig a kereskedelem elősegítői voltak.

Buda (1541) majd Hatvan (1544) elfoglalását követően 1546-ban már a törökök is összeírták a város lakóit, az állami és földesúri adót 52 háztartásfőre vetették ki. Az 1548. és 1549. és 1556. évi dézsmajegyzékek szerint őszi, tavaszi gabonából, árpából és zabból fizettek a település lakói egyházi tizedet, mellette bárányszaporulatuk után is adóztak. A 16. század török–magyar harcok többször is érintették, Eger eleste (1596) után 1605–1606-ban palánkvárába török helyőrséget szerveztek. 1685-ben a várat és a települést visszafoglalták, de a hadiesemények miatt elmenekült lakosság visszaköltözése és újabb lakók betelepülése még évekig eltartott.

1698 után Kishevesről, Borsodszemeréről, Ónodról és Mezőkövesdről érkezők költöztek Hevesre és rácok is megtelepedtek. A rendelkezésre álló föld bősége lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. A föld megműveléséhez szükséges igaerő hiánya miatt 1720-ig 379 hold területet vontak szántóföldi művelés alá, a határ nagyobb részét legelőként használták. Hevesi területeket béreltek szántóföldnek és legelőnek Jászapáti, Recsk, Egercsehi, Átány, Tarnaméra és Csász lakói. Jellemzően termesztett növény a búza volt, 1720 után megjelent a dinnye is. 1737 táján kezdték meg a szőlők telepítését.

1739-ben a kishevesi területet magába foglaló Dorogfy-részen Babocsay Judit örökösei a közös birtoklást megszüntették, s a települést, valamint annak tartozékait, a szántókat, a rétet és az erdőt a birtokviszonyoknak megfelelően öt egyenlő részre osztották. A legelőket közös használatban hagyták, de meghatározták, hogy minden ötödrész birtokosa csak 200 marhát legeltethet. A Nyáry-örökösök 1743-ban szüntették meg a birtokközösséget. Az osztályos egyezség szerint a település fele tartozékaival együtt a Haller családé lett, a másik felén a leányági leszármazott Bossányi, Orczy, Szunyogh és Török család osztozott. A megegyezés szerint a legelő és az erdő közös használatban maradt, s ugyancsak közösen, bérletbe adva üzemeltették a kocsmát, a mészárszéket, a vendégfogadót és a menház boltját. A kétnyomásos rendszerben művelt földek kimérése 1754-ben befejeződött. 1761-ben ismét felosztásra kerültek a területek, melyet ekkor már három nyomásban műveltek.

A nagyobb birtokosok 1740 után kialakították saját majorsági gazdaságaikat. A Haller uradalom hevesi tiszttartójának felügyelete alá tartozott Hevesen kívül Sár, Átány, Pély, Tarnabod, Nádudvar és Diósgyőr. A majorsági földek művelésénél a jobbágyok robottal szolgáltak, a szőlőkhöz saját béres vincelléreket fogadtak. A pálinkafőzőt és a sörházat földesúr üzemeltette. Az 1775-ben és 1778-ban készített összeírások szerint a Nagy Majorban a gazdaságban foglalkoztatottak házain kívül volt „ló tanító oskola” a 60 ló befogadására alkalmas istálló mellett, 200 marha befogadására tehénistálló, 60 öl hosszúságú csűr, 16 ezer kila gabona tárolására alkalmas magtár, szérűskert és veteményes kert. Fő szántóföldi növényként gabonaféléket ültettek, a homokosabb területeken kukoricát és dinnyét termesztettek. A hevesi Haller birtok összjövedelme 1778-ban 11 053 rajnai forint volt.

A település jobbágyai a beköltözés időszakában (1720–1725) 3 évig tartó adómentességet kaptak a vármegyétől. A birtokosok szerinti megosztást követően az úrbérrendezést megelőzően a falubeliek a különböző földesuraknak természetben fizették adójukat terményeik (búza, árpa, köles) és bárányaik után, földesúri cenzust nem fizettek, robotot szükség szerint végeztek. A konyhára való ajándékot (vaj, csirke, tojás) tehetősség, azaz a birtokolt ökrök száma alapján meghatározottak szerint fizették, a 8 ökrös gazdára kiszabott mennyiség felét fizette az, akinek csak 4 ökre volt. Földjeiket három nyomásban művelték, az állattartásukat a legelő hiánya megnehezítette.

1771-ben az úrbérrendezés során a település határát második osztályúnak minősítették, így minden egész telekhez 34 kishold szántót és 6 kaszás rétet adtak. A majorsági szántók kiterjedése 1778-ban: gróf Berényi Tamásé 3152 katasztrális hold, 34 közbirokosé 3908 katasztrális hold. Csász pusztán 6 nemes bírt 1277 katasztrális holdat.

1836-ban megindult a jobbágybirtok és közös legelő elkülönözési pere, mely 1859-ben zárult. Az úrbéri törvényszék 55 ¼ telekmennyiséget állapított meg. Az úrbéri zsellérek száma 255 fő, 107-en, belterületi taksások és a krakóiak majorsági zselléreknek minősültek. Az úrbéri telekhez 5 kishold legelőjárandóság tartozott. 136 hold javításföldet, azaz mezőgazdasági művelésre alkalmassá tett földet földesúri birtokba adtak, a többi maradványföldet megváltás fejében a gazdáknak adta.

A 19. század második felében is a szántóföldi gazdálkodásban a búzatermesztés maradt meghatározó, mellette rozst, árpát és zabot is ültettek. A homokos részeken burgonyát termesztettek, s egyre nagyobb jelentőségűvé vált a dinnye és gyümölcstermesztés. A század közepétől dohányt is termeltek. A század végén pusztító filoxéra kevéssé károsította a hevesi homoki szőlőket, így azok telepítésével a szőlőtermesztés egyre nagyobb arányúvá vált. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 17276 10898   1431 467 2650 395    
1897 17141 13139 164 1162 349 967 979 9 372
1935 17113 11456 291 828 2484 780 567 4 703

A gazdaságok száma 1897-ben 829, 1935-ben 3311 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh közötti földbirtokosból négyet számláltak. 100–200 kh területű birtokosok száma 12, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 30-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 90 volt, 10–20 kh területű birtoka 139 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 192 volt, 1–5 kh között területe 1185 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 1657, közülük 998 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek nagysága és közös használata korlátozta a tartható állatok számát, s a földesurak ráadásul nagy részét lefoglalták saját állataik számára. Az 1740-es évektől a hevesi gazdák állandó panaszának tárgya volt a rét és legelők hiánya, s igásállataik túlzott igénybevétele a majorsági munkálatokban. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt, tartásuk a nagybirtokhoz kötődött. Nagy számban tartottak lovat és marhát is, melyek igaerőt biztosítottak, illetve a szarvasmarhát hizlalva is értékesítették. A 19. század végén a legelőterületek csökkentek, az állatállomány, különösen a juhállomány visszaesett. Az 1880-as években állami méntelep működött a településen. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
  1897 1911 1925 1935
Szarvasmarha 2064 1938 1195 1115
833 884 628 894
Sertés 2388 1818 2376 1889
Juh 5772 1220 1097 622
Baromfi 10797    
Méhcsaládok 400      

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

A korai ipari, manufakturális vállalkozások közül téglaégető és serfőző működésére vonatkozóan vannak adatok a 18. századból. 1712 és 1730 között téglaégető működött a településen, mely a Frankfurt környékéről ide költöző német családokhoz köthető. 1730 előtt serfőző műhelyt is létrehoztak, melynek működésére 1770-ig találhatók adatok. A Haller Sámuel javait felsoroló összeírások (1775, 1778) mészárszéket, kovácsműhelyt, olajütő házat, szabót és kerékgyártót, takácsmestert említettek. Az 1828. évi országos összeírásban Hevesen 31 iparost számláltak, mesterségek szerint 5 szűcs, 5 takács, 4 kovács, 4 szabó, 3 csizmadia, 3 kőműves, 2 lakatos, 2 ács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 mészáros és 1 szíjgyártó. 1906-ban az iparosok száma 100 volt, 15 kovács, 4 lakatos, 2 bádogos, 8 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 kádár, 26 szabó, 25 cipész, 20 csizmadia, 5 mészáros, 2 kőműves, 2 borbély, 2 pék és 6 egyéb iparágban foglalkozó volt a településen. 1906-ban megalakult az Általános Ipartestület. 1925-ben az iparosok száma 206 volt, akik 27 féle mesterséget űztek. 1935-ben a 200 iparos 26 szakmát képviselt a településen. Nagyobb ipari vállalkozásnak a malom számított, 1910-ben 2 gőzmalom üzemelt a településen. 1925-ben iparvállat a két gőzmalom és egy asztalos telep volt. A helyi sajtó megjelentetéséhez kapcsolhatóan 1892-ben és 1901–1914-ben nyomda működött Hevesen.

A középkorban feltehetően vásártartási joggal is rendelkezett. Az 1700-ban nyert vásártartási jogát 1832-ben I. Ferenc megerősítette. Eszerint évente négy alkalommal (január 25., április 18., július 18., október 24.) országos vásárt tarthattak, melynek jövedelme a közbirtokosságot, 1911-től pedig a községet illette meg. A következő évben az országos vásárokon tartható az állatvásár jogát is megkapták. 1838-ban a hetivásárt is engedélyezte az uralkodó. 1937-ben hónapos állatvásárok megtartására nyertek jogot, melyet a hónap első szerdai napján tartottak.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1734-ben már biztosan működtettek kocsmát a településen, 1740-ben a vendégfogadót a földesurak közösen, bérbe adva üzemeltették. 1925-ben 15 kocsmát, 3 vendéglőt, 1 kávéházat és 3 szállodát írtak össze.

1906-ban a kereskedők száma 18 volt. 1925-ben 79 kereskedőt számláltak, közülük 40 üzlettel rendelkezett 39 pedig piaci árus volt. A 20. század elejétől a helyi értékesítés területén szövetkezetek jöttek létre. 1906-ban alakult meg a Hevesi Tej- és Saját Egyéb Gazdasági Termékeit Értékesítő Szövetkezet. A Hangya Szövetkezet 1911 után már működött a településen. 1923-ban a kereskedelem és áruforgalom segítője és lebonyolítója volt két részvénytársaság, a Borkereskedelmi és Áruforgalmi Rt. és a Hevesi Terménykereskedelmi Rt.. A gazdasági válság után a Hevesi Járási Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőző Szövetkezet is létrejött.

A helyi hitelélet elősegítésére 1896-ban megalapították a Hevesi Kölcsönös Önsegélyező Takarék- és Hitelszövetkezetet. 1901-ben már működött a Hevesvidéki Takarékpénztár. 1906. március 29-én létrehozták a Hevesi Népbank Rt.-t. 1923-ban a Hatvani Takarékpénztárnak volt még fiókja a településen, működött a Hevesi Mezőgazdasági Bank és Kereskedelmi Rt. és Heves Város és Vidéke Takarékpénztár (a Népbank utóda). A Heves és Vidéke Hitelszövetkezet 1939-ben alakult meg.

5.06 Heves – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Heves

Közigazgatási jogállása: 1886-ig mezőváros, 1886-tól nagyközség, 1950-től önálló tanácsú község

Külterületi lakott helyei, pusztái1877-ben: Csász, Bútelek, 1909-ben: Básthy Ignác-tanya, Bútelek, Dobótag, Fáczányos, Hercegtag, Lévay Borbély Kornélia-tanya, Maczky-tanya, Máder Miksa-tanya, Marcsa-tanya, Mihályi Ferencz tanya, Németh Albertné tanya, Okolicsányiné tanya, Pap tanya, Pusztacsász, Sárga-puszta, Soldos Sándor tanya, Szabó Ignácz tanya, Város tanya és Verczel.

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás székhelye

Várispánsági székhely a 12. század végétől. a 13. században főesperesi székhely. A 15. században több oklevél mezővárosnak (oppidum) nevezi, minden bizonnyal vásártartási joggal rendelkezett.

1871-től járásbíróság székhelye. 1883-tól a Hevesi járás székhelye. Így főszolgabírói hivatal, királyi adóhivatal, királyi közjegyző és állami anyakönyvi hivatal, továbbá csendőrőrs és pénzügyőri szakasz működött a településen.

5.11 Heves – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Hevesen 1767-ből van adat iskolai oktatásról, az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az iskolamester Kovács János volt. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben Josa Adalbert 35 gyereknek tanított naponta írást, olvasást, latin névszóragozást és hittant. 1772-ben Török János az előzőek mellett a latin igeragozásra és fogalmazásra is oktatta az 50 iskolást, igaz, már csak heti két alkalommal. 1774-ben változás annyi történt, hogy Bíró József lett a tanító, 1775-ben pedig 6 fővel csökkent a tanulói létszám. A tanító oktatómunkájáért nem kapott külön fizetést, a kántorsága utáni párbér fejében kellett a tanítást is végeznie.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1820-ban külön tanítói ház volt, melynek egy termében tanították az iskolásokat. A tantermet a templomból kiselejtezett székekkel és padokkal rendezték be. Tarjáni István tanító 1820-ban Tiszanánáról jött Hevesre, s nyolc éven át oktatott. Ő lehetett a reformátusok tanítója. 1851-ben egy összeírás szerint a római katolikus iskola „rossz és kicsiny”, ahol egy tanteremben egy tanító vezetésével 190 gyerek tanult.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1886-ban egy tanteremmel bővítették az iskolát. 1887-ben 3 felekezet tartott fenn iskolákat a településen. A római katolikus iskolának 4 tanterme és 4 tanítója volt, a református iskola egy tanítóval, egy tanteremmel működött, az 1860 körül szerveződött izraelita iskola 3 tantermében 3 tanítót foglalkoztattak. 1889-ben két új iskolát nyitottak, egyiket a Krakó városrészen, a másikat Sárga-pusztán. 1922-ben a Szent Orsolya rend nyitott elemi leányiskolát 5 tanteremmel és 5 tanítót foglalkoztatva. 1925-ben Sárga-pusztán új épületbe került az iskola, 1926-ban Hercegtagban nyílt egy tantermes tanyai iskola, 1928-ban az Újtelepen és Csász pusztán egy-egy tanteremmel épültek iskolák.

1935-ben a településen a római katolikus egyház fenntartásában a központi iskola 8 tanteremmel és 8 tanítóval működött, tanulóinak száma 500 volt. Krakó városrész iskolájának 2 tanterme volt, 125 iskolás járt ide. Az Újtelep iskolájának ekkor egy tanterme volt (további két terem építése éppen folyt), és 172 tanulót tanítottak. Csász pusztán 58 elemi iskolás, Herceg-pusztán 63 mindennapi és 24 ismétlős diák, Sárga-pusztán 64 mindennapi és 15 ismétlős tanuló járt. A református egyház iskolája egy épületben, melyet 1930-ban építettek, egy tanteremmel továbbra is működött, az izraelita iskola egy tantermében egy tanító oktatott.

Az elemi iskolákon kívül az 1887–1888 tanévben megkezdődött az iparostanonc iskolában is a tanítás. A község fenntartásában önálló gazdasági népiskola működött, melyet 1897-ben alapítottak. 1892-ben női ipariskolát szerveztek.

1901-ben felépült a kisdedóvoda, mely a működését állami fenntartással a következő évben kezdte meg. Mellette nyári menedékházat is fenntartottak két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Heves elsőként bejegyzett egyesülete az 1874. május 1-jén 100 fővel megalakított Hevesi Olvasó Egylet volt. 1927-ben alapszabályának módosításával Kaszinóként működött tovább. 1881-ben a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyletének helyi fiókja jött létre. Ez az egyesület is újjáalakult 1930-ban. 1885-ben alakult meg (1889-ben ismét bejegyezték) a Polgári Olvasókör. 1888 és 1944 között tevékenykedett az Izraelita Jótékony nőegylet. 1889-től 1944-ig állt fenn az izraelita temetési ügyeket intéző Chevra Kadisha. 1890-ben két egyesület alakult, a Hevesi Iparos Temetkezési Egylet és az Önkéntes Tűzoltóegylet. 1891-ben Dalkört hoztak létre. 1897. december 12-én Korcsolyázó Egyletet alapítottak, mely 1914-ben megszűnt. 1900-ban Leány Egylet alakult, s ugyancsak a nőket fogta össze az 1910-ben 130 taggal létrehozott Hevesi Iparos Jótékony Nőegylet. 1908-ban jött létre a Hevesi Gazdák Szövetsége (Gazdakör).

1922-ben 100 fővel Atlétikai Klub kezdte meg működését. Országos szervezetek helyi csoportjai is létrejöttek, így 1923-ban a Keresztényszocialista Földmunkások Országos Szövetségének, 1924-ben a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének (1936-ban újjáalakult), 1925-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, 1926-ban a „Falu” Országos Földműves Szövetségének (Sárga-pusztán 1930-tól külön csoportja alakult) és a Szociális Misszió Társulatnak. 1925-ben alakult a Levente Egyesület, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. Az egyesület 1935-ben zenekart hozott létre. 1926-ban szerveződött meg a Római Katolikus Iparos Ifjak Legényegylete. 1928 és 1941 között állt fenn a Hevesi Sport Egyesület. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1931-ben az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókja, 1932-ben az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja jött létre. 1933-ban megalakult a Hevesvidéki Géptulajdonosok Egyesülete.

1936-ban egyesületként jegyezték be a Hevesi Szent Erzsébet Egyházi Énekkart. 1938-ban létrehozták a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet.

1924-ben megépült a Gazdakör székháza, a következő évben a Polgári Olvasókör beépített színpaddal ellátott kultúrház épülete. A két épület a közösségi, társadalmi élet központja volt, kulturális rendezvényeknek, színházi előadásoknak adtak helyet. A Polgári Olvasókör otthonában működött a mozi is. Könyvtára 700 kötetes volt.

A helybeli sajtó a századfordulón indult. 1892. június 11. és augusztus 17. között Heves címmel társadalmi és szépirodalmi lapot jelentetett meg Mikola Ádám. 1900-tól hetente egyszer jelent meg a Heves és vidéke társadalmi lap.

5.11 Füzesabony – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Az 1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv említi először az iskolamestert, Szász Andrást. A település római katolikus elemi iskolájába 1770-ben 24 gyerek járt, tanítójuk, Vincze Mihály írást, olvasást és hittant oktatott. A tanulók száma 1772-ben 60 főre emelkedett, őket Kovács József tanította az előzőeken kívül latin névszóragozásra is. Vele kapcsolatosan az összeírást készítők megjegyezték, javítható lenne a tanítás, ha szlovákul is tudna. 1774-ben már 80 iskolás, 1775-ben 70 tanuló volt az iskolában. A számtan tanítását azért nem lehetett megvalósítani, mert a szülők nem küldték az iskolába gyerekeiket. A tanítók járandósága évente 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő búza volt, melyet a község fizetett.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az 1851-ben készült felmérés szerint az iskola jó állapotban lévő, két tanító oktatta a 159 tanulót. 1852-ben a 404 iskolaköteles gyerek közül 276 járt télen, 220 nyáron iskolába. 1853-ban egy teremmel új iskolát építettek.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben az alispán jelentése szerint az előző évben elkezdett iskola építése befejeződött. A 446 tanköteles iskolást három teremben (iskolában) négy tanító oktatta. 1888-ban a Samassa József egri érsek által megvásárolt katonai istállóban alakítottak ki három tantermet és tanítói lakást.

1889-ben az izraelita hitközség iskolájába szerveztek egy tanítói állást. 1894-ben ugyancsak az egri érsek anyagi segítségével Pusztaszikszón épült iskola, egy tanteremmel és tanítói lakással. 1897-ben új iskolaház építéséről, 1902-ben pedig a hatodik terem elkészültéről jelentett az alispán. 1924-ben a telepi részen megépült a „tornyos iskola”, s ugyanebben az évben határoztak polgári iskola építéséről is.

1925-ben a községi közigazgatási tájékoztató lapok szerint a következő római katolikus iskolák voltak a településen: 3 tantermes iskola és tanítói lakás a Piactéren, iskola és tanítói lakás a Vasvégben, kántori iskola, 2 tantermes iskola az Alvégben, iskola és tanítói lakás a Telepen, és Szikszó pusztán iskola és tanítói lakás. A tanítók száma ekkor 11 volt. Az izraelita felekezeti iskola egy tanteremmel és két tanítóval szintén működött.

1928 januárjában 38 fővel iparostanonc iskola indult.

Füzesabonyban nyári menedékházat is fenntartottak két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt. 1925-ben a piactéri és a telepi iskolában működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Füzesabonyban elsőként, 1897. június 25-én az Önkéntes Tűzoltóegylet alakult meg. 1905-ben Olvasókört szerveztek, 1907-ben két egyesület jött létre, a Polgári Kaszinó és az Iparoskör. Az Iparoskör 1922-ben felépített székházában színpadot is létesítettek, ahol műkedvelő előadásokat tartottak. 1932-ben Okály Artúr Önképző Színjátszó Csoportot szervezett.

1910-ben jött létre a Keresztelő Szent Jánosról Nevezett Római Katolikus Füzesabonyi Földmunkások Temetkezési Társulata. 1911-ben Római Katolikus Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1913-ban 55 taggal megalakult a MÁV Dal- és Olvasókör. 1923-ban megszerveződött a Magyarországi Földmunkás Szövetség helyi csoportja. Ugyanebben az évben a településen élő izraelita közösség létrehozta a Chevra Kadisha Betegsegélyező és Temetkezési Egyletet. 1924. február 7-én Sport Club alakult, 1937. április 15-én pedig Sport Egylet jött létre. 1924-től Levente Egyesület, 1935-ben Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1936-ban kezdte meg tevékenységét a Katolikus Legényegylet. Országos egyesületek fiókszervei is megalakultak: 1930-ban az Országos Stefánia Szövetség Füzesabonyi Fiókszövetsége jött létre, 1932-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportját alakították meg, 1938-ban a Légoltalmi Liga helyi szervezetét hozták létre. 1941-ben jegyezték be a Füzesabony és Vidéke Temetkezési Segélybiztosító Egyesületet, 1942-ben pedig a Füzesabonyi Mezőgazdák Köre alakult meg.

1898. december 24-én a képviselőtestület ingyenes népkönyvtár létesítéséről határozott, melyhez a földművelődésügyi miniszter anyagi segítségét kérték. A 191 darab állományú könyvtár a községi elöljáróság helyiségében kapott helyet. Jelentős volt az iskolai könyvtár, 1889-ben 200 fölötti állománya volt. Az Iparoskör 1935-ben 258 kötetes könyvtárral rendelkezett, 191

1928-ban múzeumot hoztak létre azzal a céllal, hogy a község történetére vonatkozó emlékeket összegyűjtsék.

Mozi működtetésére 1927-ben engedélyt adtak, 1934 óta voltak vetítések a településen.

5.08 Füzesabony – Gazdaságtörténet

Az egri püspökség, majd 1804 után érsekség birtokába tartozó település középkori és kora újkori gazdaságtörténetére néhány szórványadat áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A sík vidéken fekvő település lakói gabonatermesztéssel és állattartással foglalkoztak. A 15. században Pusztaszikszón volt a környékbeli püspöki birtokok központja, ahol a püspök földesúr majorüzemet működtetett. 1493-ban majorház állt itt, 8 béres és udvarbíró lakta. 1548-ban Füzesabony, valamint Pusztaszikszó és Kisbuda dézsmáját az egri vár officiálisai szedték. 1552-ben a települések elpusztultak, lakói 1557 táján költöztek vissza. Az ekkor készült urbárium szerint a település lakói mind a török, mind a magyar részre is adóztak. Az egri várnak gabonából és sertésből fizettek tizedet, a hatvani szandzsák adószedőinek pedig 50 Ft készpénz mellett nyáron egy fejős tehenet, ősszel vágómarhát is adtak. Emellett tavasszal és ősszel Hatvanban 10 napon át szántottak, s a gabona betakarításakor és szénakaszálásnál is munkákat végeztek. 1596-ban Eger eleste után a település jövedelmeit világiak foglalták le, 1631-ben került vissza ismét a püspökség birtokába. 1686-ban a visszafoglaló háború során az Eger köré vont blokád miatt a települést kiürítették, újratelepítésére az 1700. március 20-án kiadott megállapodás alapján került sor. Katonák, hajdúk, szabadosok és jobbágyok költöztek be, akik egy éven belül kötelesek voltak házat építeni.

1701-ben 32 felnőtt férfit számláltak a településen. Az 1710. évi pestisjárvány miatt a település lélekszáma megfogyatkozott, így Erdődy Gábor püspök földesúr 1716-ban könnyebb szerződést adott a lakóknak. A település határa ebben az időben osztatlan, azt szabad foglalásos rendszerben használták. Mivel a Pusztaszikszó betelepítésére tett kísérlet (1717) sikertelen maradt, a füzesabonyi jobbágyok saját földjeik mellett ennek határát is használták, s művelték Kisbuda és Maklár földjeit is. 1723-ban a földesúri terménykilencedet és a füstpénzt a lakosok 150 Ft összeggel megválthatták, de a más határban is földet művelőket az ottani termésük után a kilenced megfizetésére kötelezték. Ezen túl tartoztak széna kaszáláskor, begyűjtéskor háromnapi robottal a majorságnak, részt kellett venniük a Gyöngyösön termett dézsmaborok Egerbe történő szállításban, s a majorság juhainak nyírásába is be kellett szükség esetén segíteniük. Húsvétkor ajándékkal szolgáltak.

1767-ben megszűnt az újraosztásos földközösség, szabályos telekrendszer bevezetésére került sor. A szerződés szerint egy egész telekhez 45 köblös szántó, 8 köblös rét, 2,5 köblös kukorica- és kenderföld tartozott. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették. Rét hiányában a rétjárandóság felét szántóföldben adták ki, így egész telkenként 36 kishold szántót és 6 kaszás rétet mértek ki.

1828-ban a szántóföldek az összterület 85,71 %-át tette ki. A háromnyomásos rendszerben művelt szántók fő terménye a zab, rozs és árpa volt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1855-ben történt meg a birtokelkülönözés. A jobbágyszántók nagysága 2865 katasztrális holdat tett ki, a majorsági szántó a faluban 934, Kisbudán és Pusztaszikszón 981 katasztrális hold volt. 20. század első harmadában jellemzően termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt. Mellette termeltek még árpát, zabot, cukor- és takarmányrépát, hüvelyes növényeket, kevés dohányt, lent és kendert.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)
Év Összes terület Szántóföld Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Nem termő terület
1866 7340 4722 707 1340 264
1897 7436 5244 126 419 1041 300 306
1935 7419 5707 242 258 598 140 474

A gazdaságok száma 1897-ben 646, 1935-ben 1654 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh holdon felüli birtokból egy volt a településen, csakúgy, mint az 500–1000 kh és 200–500 kh közötti területű birtokokból is. 50–100 kh közötti birtokkal négyen rendelkeztek, 20–50 kh területű birtokosok száma 26, 10–20 kh területű birtoka 98 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 144 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 526. Az 1 kh alatti területet bírók száma 853 volt, közülük 456 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 18. században az uradalom bírt nagy állatállománnyal, 1799-ben a faluban 1038 darabból álló juhászata volt. Pusztaszikszón ugyanekkor 19 bivalyt és 167 szarvasmarhát tüntettek fel az uradalmi leltárban. 1828-ban a település lakóinak állatállománya 58 ökör, 66 fejőstehén, 18 növendékmarha, 368 ló, 43 sertés és 231 juh volt. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:

Állatállomány változása (darabszámban)
1897 1925 1935
Szarvasmarha 997 1029 649
662 643 91
Sertés 1539 820 2611
Juh 3027 702 1102
Baromfi 8065
Méhcsaládok 152

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

Pusztaszikszón, a püspöki uradalom majorságában 1761-től már téglaégető működött, mely a plébánia építéséhez és egyéb majorsági épületek készítéséhez szolgáltatta a szükséges téglákat. 1783-ban az első katonai térképen helyét feltüntették. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a faluban mészárszék és malom működött. 1906-ban 47 iparos, 5 kovács, 4 lakatos, 5 asztalos, 5 kerékgyártó, 2 szabó, 4 cipész, 5 csizmadia, 1 molnár, 6 hentes, 2 mészáros, 3 ács, 1 kőműves, 2 borbély, 1 pék és 1 kötélgyártó élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 83 volt, akik 23 féle mesterséget űztek. Foglalkozásuk szerint 9 asztalos, 3 bádogos, 1 tímár, 9 cséplőgépes, 2 cementkészítő, 10 cipész, 2 üvegező, 2 kerékgyártó, 8 mészáros és hentes, 6 kovács, 1 lakatos, 3 ács, 1 pék, 1 szíjgyártó, 5 szabó, 3 borbély, 8 kőműves, 2 órás, 1 szikvízkészítő, 1 villanyszerelő, 2 varrónő, 1 gyógyszerész és 2 temetkezési vállalkozó szerepel az összeírásban. 1935-ben 104 iparűzőt számláltak, és 2 malom– egy vízi és egy gőzzel meghajtott – működött a településen.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak. 1799-es uradalmi leltár szerint a Pest felé vezető országút mellett 6 szobás vendégfogadó állt, s a faluban is működött korcsma. 1906-ban a kereskedők száma 17 volt. 1925-ben 11 korcsma és 2 szálloda volt a településen. A kereskedelmi fogalom lebonyolítói voltak a helybeli szatócsok, számuk 1925-ben 12. Mellettük 1 ásványolaj kereskedő, 1 termény-, 4 borjú, 2 bőr-, 4 tűzifa és szénkereskedő, továbbá 2 dohányárus tevékenykedett. Egy sörraktárt is feltüntettek a községbeli kereskedések összeírásában. Vállalati formában működött a Fakereskedelmi és Ipari Rt., a Motor- és Gőzgéptulajdonosok Anyagbeszerző Rt. és volt itt lerakata a Kerecsendi Gőztéglagyárnak is. A helybeli Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1901-ben alakult meg, a Hangya Szövetkezet 1903-ban jött létre. 1935-ben a Hangya Szövetkezetnek 1200 tagja volt, egy főüzlete mellett 3 fiókot és egy korcsmát működtetett.

1925-ben 4 országos vásár és 1 hetipiac megtartására volt joga a községnek.

A helyi hitelélet segítőjeként 1912-ben már működött a Füzesabony és Vidéke Takarékpénztár, melynek megszűnte után helyébe 1925-től a Hevesmegyei Takarékpénztár egri fiókja lépett. 1921-ben megalakult a Füzesabonyi Hitelszövetkezet.

5.06 Füzesabony – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Füzes-Abony, Abony

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség. Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Pusztaszikszó, Kisbuda, Jankovics-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

4 Aldebrő – Régészeti áttekintés

Aldebrő, Iskola

Az általános iskola előtti árokban őskori kerámiákat talált Bátonyi Mihály iskolaigazgató.

(DIV RA 256/B)

 

Aldebrő, Grassalkovich u. 4.

Vízvezetékásás közben, 1980-ban előkerült kelta urnasír, fegyver és vas eszköz melléklettel. (DIV RA 392)

 

Aldebrő, Hulladéklerakó

Az Aldebrő és a Tarna K-i partja között emelkedő lankás dombháton újkőkori, szarmata és késő középkori lelőhelyet tudtak azonosítani. (Reményi László terepbejárása 2010.)

 

Aldebrő, Mocsáros (Kavicsbánya)

Az Aldebrőtől Ny-ra lévő kavicsbánya területén szarmata és középkori település került elő. A bányaműveléssel elpusztították a lelőhely jelentős részét. (Váradi Adél helyszíni szemléje 001. DIV RA 815, 868)

 

Aldebrő, Mocsáros II.

Az Aldebrő-Feldebrő közigazgatási határvonalnál lévő, K felé lejtő domboldalon Árpád-kori

kerámia-töredékek kerültek elő. (Szabó János Győző helyszíni szemléje 1969. DIV RA 256/B).

 

Aldebrő, Mocsáros III.

Az Aldebrőről Feldebrőre vezető út melletti homokbánya területén 1962-ben Szabó János Győző végzett leletmentő ásatást. Az ásatás során 34 10. századi sírt tártak fel, amelyek nagy része kirabolt, vagy melléklet nélküli volt. A sírokat nyugat-keleti égtáj felé tájolták, a halottakat fejjel nyugat lábbal kelet felé fektették. A sírgödrök téglalap vagy trapéz alakúak voltak. Az elhunytakat hátukra fektetve, nyújtott karokkal és lábakkal helyezték a sírba. 16 csontváz mellett semmilyen ruhadíszt vagy mellékletet nem találtak. Hajkarika három sírból került elő, kar és lábperecek hat sírból, gyűrű három sírból. Hajfonat korong két sírban fordult elő. Az öntött, áttört, bronz korongpáron jobbra néző mitikus állatalakot mintáztak meg. Hasonló mitikus állatalakot formáltak meg az ezüst préselt korongpáron. Ruhadíszek négy sírban kerültek elő, amelyek ezüstlemezből préselt, aranyozott rozetták voltak. A mintázat egy kör alakú középső részt övező kerek vagy nyúltabb sziromkoszorúból áll. Füles bronz ruhagombot 4 sírban figyeltek meg. Öv használatára utaló vascsat két sírban volt. Érme két sírban került elő, mindkettő a peremén két-két lyukkal átfúrt ezüstdénár. Használati eszközök csekély számban kerültek elő. Ezek többségét vaskések alkotják. A csontból készült tűtartó belsejében rozsdafoltok láthatók, valószínűleg elrozsdásodott vastű lenyomataként. Fegyverek is kis számban találhatók, nyílcsúcsok és tegezmaradványok. A nyílhegyek formája rombusz, deltoid és fecskefark alakú. A lószerszámmal eltemettek száma is csekély. (DIV RA 197) Irod: Révész László Heves megye 10-11. századi temetői. Budapest 2008. 18-51.

 

Aldebrő, Sank bánya

A Tarna patak K-i kanyarulatánál a patak Ny-i partján található lelőhelyről őskori településre utaló kerámia törekeket gyűjtöttek.(Szabó János Győző helyszíni szemléje 1961. DIV RA 185)

Aldebrő, Tanácsháza

A falu központjában a Tanácsházával szemben villanyoszlop ásásánál szarmata cserepeket találtak. (Szabó János Győző helyszíni szemléje 1969. DIV RA 256/B).

 

Aldebrő, Temető

A temetőtől Ny-ra és D–re a Holt Tarna Ny-i partján őskori településre utaló leleteket találtak (Szabó János Győző helyszíni szemléje 1969. DIV RA 256/B).

 

Aldebrő, Ürge domb

Az Aldebrő és a Tarna között, a Tarna felé vezető úttól É-ra, a falu szélső házától 150 m-re két enyhén zsugorított rézkori csontváz került elő egy sírgödörből, kerámia és kovapenge melléklettel. (Kiss Péterné-Lénárt Andor ásatása 1974. DIV RA 348)

6.02 Kál – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Szent Péter és Szent Pál apostolok

barokk

1761

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2173

Fő út alsó 2.

Építtette: Garassalkovich I. Antal

Építőmester: Oraschek Ignác

Főoltárkép: Kovács Mihály, 1852

Orgona: 1860 körül (Mooser Lajos)

Falképek: 1930 (Takács István) majd 1993

 

A török kiűzése után a templom építésére vonatkozóan az elkezdődött plébánia összeírásokból nyerhetünk adatokat. 1696-ban nem említik a falu templomát. Az 1712-es országos összeírásban és az ahhoz nagyban hasonló 1733-37-esben egy romos középkori templomot említenek. Ekkor a káli egyházközség Kápolna fíliája, s mint az 1720-as jelentés lejegyzi, a templom akkor már Szent Péter és Pál tiszteletére van szentelve, de a falu a pestisjárvány miatt elhagyta [EÉrsEgyhL. archvet. no. 934.]. 1746-ban, amikor Tarnabod fíliájaként írták össze, az tudható meg róla, hogy áradás idején nehéz és veszélyes megközelíteni, rozoga állapotban van, falai repedeznek, az egész padlásrésze hiányzik, teteje sérült, s a tornya is tető nélküli. Félreeső helyen van, s csak a verebek fészkelnek benne [EÉrsEgyhL. canvis.]. 1810-ben még láthatók a templom romjai a Tarna partján, a régi falu közepén. A falu s egyben a templom sorsa is I. Grassalkovich Antal birtokszerzése után fordult kedvezőre 1741-től. A tornyos, kriptás, sekrestyével bővített, karzatos, de orgona nélküli templom építéséhez azonban csak 1761-ben kezdett, melyet szilárd anyagokból készíttetett és szintén Szent Péterről és Szent Pálról nevezte el az új kegyúr. Oraschek Ignác, Grassalkovich házi építésze tervei alapján, közel egy időben a hatvani templom építésével készült. Akkor egy oltára volt s rajta szép tabernákulum. A plébánia is ezidőtájt – 1764-ben – épült négy szobával [EÉrsEgyhL.Káli plebir. 1767 körül u.o. 1767. évi canvis.]. A templom számadásaiból kiolvashatóak a berendezésre vonatkozó adatok is: 1762-ben új harang, 1763-ban új umbrella illetve keresztelőkút, 1768-ban a templompadok, 1769-ben a szószék készült el. 1798-ban a kőfaragónak a kőlépcső kifaragásáért, 1799-ben a piktornak a mellékoltárért és a keresztkútért, majd a kőművesnek a templom kimeszeléséért fizettek.

A káli canonica visitációk közöl az 1810-ből tudunk meg a legtöbbet: a falu közepén, kis dombon álló templom alatt kripta van. Falai, boltozatai erősek, karzata kőből épült. A karzat alatti lépcső jobbra, a kórusra, balra az Úr sírboltjába vezet. A sekrestye boltozott, innen vezet a lépcső a szószékre, amely a templom oldalfalának támaszkodva, fából készült. A szentély leckeoldalán álló keresztkút fafoglalatba helyzetet réz. Három oltára volt: a főoltár Szent Péter és Pál, a mellékoltár Nepomuki Szent János és Szent Ottilia tiszteletére volt szentelve. A főoltáron lévő tabernákulum díszes, a gyertyatartók fából faragottak és aranyozottak. A falakon lévő képek: Páduai Szent Antalt, Szent Vendelt és Szent Annát ábrázolták. A káli plébánia iratai 1830-ban elmondják, hogy viola színű kazulát szerettek volna készíttetni Kovács Ignác egri szabó mesterrel, aki 141 forintért csinálta volna meg, melyből a munkadíj csupán 10 forintot tett ki. A többi a felsorolt hozzávalók árát jelentette. Az egri érsek ezért azt ajánlotta a káli plébánosnak, hogy a miseruhát vegye meg inkább készen a Majer vagy a Koszkleba pesti kereskedő cégnél, s utazzon ez ügyben el a pesti Lipót-napi vásárba [EÉrsEgyhL. Káli plebir. 1830. ]. Az 1835-ös feljegyzésekből arról értesülünk, hogy a templom egész tetőzete részben a régiség, részben egy földrengés miatt beszakadással fenyeget. Az egri érsekség megküldte Garssalkovich kegyúrnak Reiber Ignác egri kőművesmester felmérését, aki azonban a maga mesterével kívánta felülvizsgáltatni a templom állapotát. Utóbbi azonban nem találja olyan problémásnak a helyzetet.

1840-ben került a falu Károlyi György birtokába az által, hogy a gróf a debrői uradalmat, melyhez Kál község tartozott, megvásárolta. Az egri érsek szerint a templom boltozata a fedésére használt nehéz kőzsindely miatt összeroskadhat, így az új kegyúr 1841-ben megkezdte a felújítását. Új tetőt készíttetett, új ablakokat szereltetett, s a templom vakolatát kívül s belül kijavíttatta és befestette. Csak a főoltár új képe nem készült még el. 1842-ben a plébános felszentelte az felújított templomot. A sekrestyét az 1970-es években bővítették.

A középtornyos templom homlokzatán magasan egy-egy kosáríves záródású falfülke van a könyöklőpárkányos, kosáríves kórusablak magasságában. Szent Péter és Szent Pál szobrával (nem eredeti szobrok – historizáló, 20. század). A templom főhomlokzatán a toronnyal azonos szélességű, keskeny középrizalit kissé előre lép. Kapuja lábazatos, többszörösen tagolt kőkeretes bojtdísszel és lapított ívű ék alakú zárókővel díszített. A tagolt, nagy kiülésű osztópárkány az épületen ereszpárkányként fut körbe. A homlokzaton a két enyhe lejtésű oromfal-háromszög között sarok-falpillérekkel tagolt toronytestben könyökpárkányos, lapított íves, alacsony ablak, majd az övpárkány fölött a kórusablakhoz hasonló harangablak van. A tornyot nyolcélű, párnásan tagolt laternás és azon kis párnával koronázott bádogsisak fedi, kovácsoltvas kettős keresztel. A templom oldalfalain négy, magasan lévő, a kórusablakhoz hasonló, kőkeretes ablak van. Visszalépő, lapított kosárívvel záródó szentélyén ugyanolyan ablakkal, kontyolt nyeregtetővel. Balról féltetős sekrestyeépület, palahéj fedéssel.

Az ívelten előrelépő kórusmellvéd csehsüveg boltozaton pihen. A háromszakaszos, tágas templomhajó csehboltozatos, s a szűkített, lépcsővel megemelt szentély csegelyes, csehsüveg boltozattal fedett. A hajó bejárt felőli oldalán karzat van. A falfülkék, illetve a széles hevedereket hordó pillérek homorú és domború felületeket alkotnak.

A festett és részben aranyozott fa főoltár szarkofág alakú menzája barokk díszítésű. A tabernákulumot négy volutás aranyozott pilaszter díszíti. A klasszicista oltárépítmény magas oszlopszékén páros, aranyozott korinthoszi fejezetes oszlopok felett kialakított párkányon egy-egy angyal térdel. Az oszlopok között lévő félköríves záródású képfalban ma 19. századi festmény található. A főoltárképet a nem sokkal korábban Itáliából hazatérő és Egerben letelepedett abádszalóki születésű Kovács Mihály (1818-1892) akadémiai festő készítette. Az olaj-vászon kép egyházi festészetének egyik korai remeke. A kép jelzete: „Festette Tiszaadádi Kovács Mihály 1852-ben”. A Szent Pétert és Pált teljes alakban ábrázoló festmény hátterében egy klasszicizáló, kupolás templom látható. Az itáliai reneszánsz igézetében született képen a két apostol arckifejezése, gesztusa eréllyel teljes, nem nehéz bennük felidéznünk Raffaello vatikáni Athéni iskolájának két főalakját.

A diadalív két oldalán felállított mellékoltárok az 1770-es években készültek. Ma felettük újabb, Krisztus és Mária szobor van elhelyezve. A fehérre festett és részben aranyozott fa sztipeszeken faragott rokokó lángnyelves, tajtékos szabadon hullámzó díszítésű retabuluma IHS monogrammal díszítet volutás oromzatú tabernákulumot fog közre. A bal oldali mellékoltár antependiuma kinyitható, ide helyezték el a canonica visitatió által említett Szent sír Krisztusát.

A szószék szintén ebből a korból való (1770. körül), festett és aranyozott fa. A domború pillérhez tapadó tölcséres talpa kagylóformában végződik. Fölfelé szűkülő kosarán faragott levél, rocaille-os keretelésben felirat. Hangvetőjének áttört volutás oromzatán a törvénytáblák láthatók.

A Hordozható Mária szobor is 1770 körül készült. Pompásan faragott négy, öt-öt volutatagból összeállított oszlop tartja a rocaille-okból, bimbókból, virágos füzérekből összeállított baldachint. Alatta áll a faragott fa aranyozott koronát, fehér ruhát és világos kék köpönyeget viselő Madonna, a koronás Gyermek Jézussal a karján, Mária jobb kezében aranyozott jogar, Jézus kezében világ-alma. A Hordozható Mária kép 1800 körül készülhetett. Négy, aranyozott levélfüzérrel övezett fehér, aranyozott korinthoszi fejezetes oszlopon szögletes csigákból induló lebegő baldachin alatt félkörös záródású üvegezett, gazdagon faragott leveles, aranyozott empire képkeretben van a Fájdalmas Mária-kép. Belső oldala Pietá.

A templomhajóban két oldalon található Than Mór egy-egy festménye 1870-ből. Jobb oldalon félkörös záródású keretben az Angyali Üdvözlet jelenete látható. Kecses mozdulatú Gábriel előtt térdel a malasztot fogadó Mária. Mögötte olvasópulton nyitott könyv, fentről az Atyaisten lebegő alakjától a Szentlélek galambja száll alá. Szignált: Than Mór 1870. A templomhajó bal oldalán hasonló keretben függ a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló festmény. Feltételezés szerit ez is Than Mór alkotása.

A templomhajóban négyszer 9 db oldalfákkal, karéjos sarkú betétmezőkkel díszített barokk tölgyfa pad, a sekrestyében pedig faragott, eredeti vasalású, fiókos barokk sekrestyeszekrény van. Említésre érdemesek a 12 karos réz csillárok, 18. század végi egri rézműves munkák. Szintén az egri korabarokk ötvösművészetet dicséri az aranyozott réz kehely, és az 1700 körül készült aranyozott, vert vörösréz és ezüst Úrmutató. A templom másik kelyhe 1763-bab készült, város (Pest) és mesterjeggyel ellátott aranyozott ezüst: Pasberger József műve.

A templom boltozatának falképeit 1930-ban a mezőkövesdi Takács István készítette.

 

FESZÜLET

későbarokk kőkereszt

1800, megújították 1896-ban

Műemléki védettség alatt nem áll

Templomkertben, a templom főhomlokzata előtt áll kerített lépcsős talapzaton. A talapzat pillérén a Golgota köveiből kiemelkedő kőkereszt, lábánál a Fájdalmas Anya későbarokk, jó kvalitású alakja áll. A kereszten faragott korpusz. A talapzaton karéjos sarkú, mélyített keretben felirat:

VILÁG VÁLTSÁGA

ÉRT KERESZTRE FE

SZITTETET KEGYES

IESUS KRISZTVSNAK

ANNYA TISZTELETE

RE ÉPITTETETT

SZENT ISTVÁN

HAVÁBAN NEMES

NOVÁKI IÁNOS

KÖLTSÉGÉVEL

 

Mária emlékmű

historizáló

1900 körül

Műemléki védettség alatt nem áll

A templomkertben klasszicizáló oszlopos, timpanonos kis kápolnában áll az imádkozó Szűz Mária szobra. Üdvözlégy Mária felirat olvasható a timpanon alatt. Mária fehér ruhában, világos kék köpenyben, derekán sötét kék szalaggal.

 

 

Feszület

népies jellegű kőemlék

1835

Rózsa út 13. szám alatti ház előtt

Műemléki védettség alatt nem áll

Három kőlépcsős talapzaton szögletes csigákkal támasztott pilléren párkányos fejezet, ezen a Golgota köveiből kinövő kőkereszt. Faragott kőkorpusszal. A pilléren vésett felirat:

A

MEGFESZÜLT

ÜDVÖZÍTŐ

JÉSVS

DVCSŐSÉGÉ

RE ÁLLÍTÁ

NS KOZMA

MÁRTONY

1835

ÁPRILIS 17

 

 

Szent Vendel

1972

Fő út alsó 4. Római katolikus templom kertjében

Műemléki védettség alatt nem áll

Alkotó: ifj. Máriahegyi János

Szent Vendel szobrát 1972-ben a Rózsafüzér Társulat állította fel a római katolikus egyházközösség Szent Péter és Pál apostol tiszteletére felszentelt templomának udvarán.

 

Nepomuki Szent János

1973

Fő út alsó 4. Római katolikus templom kertjében

Műemléki védettség alatt nem áll

Alkotó: ifj. Máriahegyi János

Nepomuki Szent János szobrát 1973-ben a Rózsafüzér Társulat állította fel a római katolikus egyházközösség Szent Péter és Pál apostol tiszteletére felszentelt templomának udvarán.

 

Első világháborús emlékmű

1938 – 1996

A régi községháza, a mai rendőrség előtt

Fő út felső 1.

Minden ünnepséget ennél az emlékműnél tartja Kál nagyközség lakossága, hiszen az eredetileg Szent István évében, 1938-ban az I. világháborúban elesettek emlékére állított Hősi emlékművet kiegészítették a magyar hősi múlt valahány eseményét őrző kegyhellyé. Eredetileg Kál nagyközség I. világháborúban elesett hőseinek nevét vésték rá, emlékeztetve az utókort. Később az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléktábláját is elhelyezték rajta, hiszen a szomszédos Kápolna melletti csatában több káli lakos is harcolt. Majd az 1956-os emléktábla került a talapzatra, valamint a község címerét is láthatjuk rajta.

Az eredeti Turulmadár megrongálódott, az újat Király Róbert egri szobrász készítette 1996-ban.

 

 

 

„Málenkij robot” – emlékmű

2005

Kál-Kápolna vasútállomás

Terv: Varga Csaba építész

Kőszobrász: Csengery János

2005. szeptember 24-én, a Kál-Kápolnai vasútállomáson emlékművet avattak az elhurcoltak emlékére. A túlélők és az elhurcoltak utódai fejet hajtottak, és megemlékeztek a szenvedésekről az átélt borzalmakról, és az ártatlan áldozatokról. Az emlékművön olvashatók azoknak a településeknek nevei, amelyeknek lakóit, 1945. januárjában itt vagonírozták be, és innen vittek „Málenkij Robotra” Ukrajnába.

 

Szökőkút

Fő út felső 1. előtt az első világháborús emlékművel szemben.

6.02 Hevesvezekény – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Szűz Mária neve

1796

Műemléki védettség alatt nem áll

Fő út

 

Hevesvezekény 1733-ban Pély fíliája, de temploma nincsen. 1780-tól Tarnaszentmiklós fíliája, templomának építését 1796-ban fejezték be. Kegyura a Szalagháry család volt. Az alsóhevesi esperesi kerület jegyzőkönyve szerint 1810-ben a kis templomban istentiszteletet nem tartanak [EÉrsEgyhL.]. Ugyanott 1813-ban azt írták, hogy a Mária neve tiszteletére emelt templomot nem régen a Szalagháry család építtette újonnan, de máris erős repedésekkel van tele a karzatnál és a sekrestyénél és a kegyúr nem igyekszik megjavíttatni. Az 1826 évi tarnaszentmiklósi plébániai iratok felvázolják a templom teljes építéstörténetét: e szerint a templomot Szalgháry János kezdte építtetni, majd özvegye, Kozma Mária folytatta 1793-ban bekövetkezett haláláig. Végrendeletileg több ezer forintot hagyott a befejezésére, s ékszereket a berendezés elkészítésére. Fiuk, Szalgháry József fejezte be 1796-ban és Mária tiszteletére szentelték. A statikailag rosszul megtervezett épület 1818 körül már összeroskadással fenyegetett. Galambok és baglyok tanyája volt. 1825-ben az istentiszteletet és a hittantanítást már a szabad ég alatt, a temetőben kellett lebonyolítani. Szalgháry semmit sem tett a templom helyreállításáért, s egy másik ottani birtokos, Goth Sándor szerint nem csak zsugori volt, hanem „némely Franczia nevezetű egyházi történetek írója könyvének fogyatkozott itilettel végzett olvasása óta az egyházi személyek iránt viseltető megvetése és utálata miatt”, házanépét sem engedte templomba járni, s azzal fenyegetőzött, hogy a templomot magtárrá teszi. Az érsek többszöri felszólítására a tetőt Polereczky egri ácsmesterrel mégis rendbehozatta.

Az egyhajós, egy középtornyos kis templom (inkább kápolna) homlokzata északra néz. Az egyenes lezárású oromzat közé fogott, enyhén előre lépő toronyba kőkeretezésű kapu felett szegmensíves ablak, illetve félköríves záródású toronyablakok vannak foglalva. A tornyocska gúla alakú sisakkal van lezárása. A tagolatlan oldalhomlokzatának jobb oldalán kettő, bal oldalán egy szegmensíves ablaka van. Kis boltozatos sekrestye bővíti a teret, ahonnan feljárat nyílik a szószékhez. Félköríves záródású szentélye egybe van építve a templom síklefedéses egyetlen hajójával. A bejárat feletti karzat mellvédje középen kissé előre domborodik.

A 18. század végi fából faragott, fehérre festett koporsó alakú főoltár aranyozott rozettákkal és füzérekkel díszített. A tabernákulum rozettás, kannelúrázott pilaszterei között lévő szentségház ajtaján fából faragott feszület. A golyvázott, fogazott párkány két oldalán egy-egy váza, oromzatán Agnus Dei szobor. Az oltármenza két szélén volután térdelő széttárt szárnyú színezett angyalpár.

A 18. század végi fából készült faragott szószék az oltárhoz hasonlóan fehérre van festve, díszei aranyozottak. A mellvéd közepén két színezett puttó fej, alul leveles, bogyós-gyümölcsös díszítéssel. A füzérdíszes hangvető tetejét Mózes-tábla díszíti harsonákkal.

18. század végi fából faragott keresztelőkút fehérre van festve, s a szószékhez hasonló aranyozott díszítéssel.

18. század végi fehérsekrestyeszekrény kétrészes, oromzatán hajlított ívvel lezárt. Három ajtóval, alsó részében fiókokkal.

A bejárat mellett 18. században készült hordozható Mária Immaculata szobor áll. A színezett fa szoborhoz akantuszlevél-díszes, volutás, hajlított ívekből kialakított baldachinos Mária-ház tartozik, oromzatát sugárdíszen Mária monogrammal díszített.

A templom felszerelés közül említést érdemel a 18. századi „M K” mesterjeggyel ellátott aranyozott kehely és paténa. A rokokó C.D. és hátul M.K. beütött monogramos ezüst úrmutató és a 18. század elején készült aranyozott cibórium.

 

Szalgháry-kastély

barokk

1770 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2244

Fő u. 33.

Építtette: Szalagháry János

Kőművesmester: Quadri Kristóf

 

1696-99 között Körber Fülöp egri prefektus lett a falu birtokosa. Mária Borbála nevű lányát Szalgháry József vette feleségül, így ő lett az egyik földesura a falunak. A 18. században a család már a falu kétharmadát birtokolta.

Feltehetően Szalgháry János építtette Quadri Kristóf gyöngyösi építőmesterrel 1770 körül ezt a szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, barokk kastélyt. Kéttraktusos utcára néző homlokzatának középrizalitja íves oromzattal lezárt. Gazdagon keretelt, hajlított ívű, erősen kiemelkedő szemöldökpárkányos ablakai a+b+b+a kiosztásúak. A kerti homlokzat (a+a+b+b+b+a+a) háromszög alakú timpanonnal lezárt, kisebb kiülésű rizalitjában nyílik a bejárat. A lépcsős feljáratú előre ugró térrész felülvilágítós szalagkeretes ajtaja mellett egy-egy ablak található, felette, a timpanon alatt párkánnyal elválasztott attikafal teszi elegánssá az homlokzatot. Falsávos oldalhomlokzatain szegmensíves ablakok mellett egy újabb ajtó található. Csonkakontyolt, vízvetős, manzárdtetős lefedéssel, bádog vázákkal, s az emeleten két-két manzárdablak kialakított a tetőszerkezet. Bent részben csehsüveg boltozatosak a helyiségek, a nyílászárók többségét a 20. század első felében kicserélték, de megmaradt néhány eredeti barokk ajtótok. Udvari oldalán eltérő homlokzati tagolású keskenyebb traktussal bővítették a 20. század elején.

Jelenlegi funkciója; Községi művelődési otthon, könyvtár és rendelőintézet. A kastélyt nem túl régen újíthatták fel, azonban a falain, kb. 2 méteres magasságban jókora foltokban málladozik a vakolat.

 

Meglehetősen furcsa a helyzet, ugyanis a kastély (inkább csak kúria) közelében, talán 100 méterre van egy másik épület, amiben egykor Kastély Presszó és Posta is üzemelt, most viszont elhagyatott, elhanyagolt és üres. Ennek főbejárata fölött címerpajzs is van (hátsó bejárata fölött az 1929-es évszám olvasható), vélhető tehát, hogy ez is valamiféle úri család épülete lehetett egykor.

 

Szinay–Vratarics-kúria (Polgármesteri Hivatal)

klasszicista kúria

1840 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2243

Alkotmány u. 2.

 

A Szinay család építtette 1840 körül, később a Vratarics család használta.

Szabadon álló, földszintes épület. Lépcsőzetes feljáratú tornácát nyolc, felfelé keskenyedő, lábazat nélküli dór oszlop támasztja alá. A kéttraktusos épület kerti homlokzatán középrizalit, kettős dór falpillérekkel tagolt falsíkjaiban szalagkeretes ablakok vannak. Jobb oldalhomlokzatán szalagkeretes ablak töri át a falat. Széles, magas, kontyolt nyeregtetős a terőszerkezete. Belső terei sík lefedésűek. A 20. század második felében erősen átalakították.

 

Nepomuki Szent János-szobor

késő barokk

1829

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10789

Alkotmány u. 2.

 

Település központjában, úttorkolat alkotta teresedésen álló homokkő szobor. Lépcsős alépítményen, meanderrel és kannelúrával díszített, felül kiszélesedő hasáb alakú feliratos talapzaton áll. Felirata: Sancte Johannes Nepomucene famae rerumove custos ora pro nobis. Rajta kisebb talapzaton Nepomuki Szent János szobra áll. A szent papi ornátusban: karingben, palásttal, birétummal, kezében kereszttel és pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval látható. A szobrot 1992-ben restaurálták.

 

Kőkereszt

historizáló

1894

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10790

Fő u. 78. sz. előtt

 

Lépcsős alépítményen, hasáb alakú párkányos posztamens talapzaton álló karéjos kőkereszt korpusszal. Felirata: AZ ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLITATTA RÁGÓ LÁSZLÓ ÉS NEJE NAGY OTILLIA 1894. Restaurálva 1993-ban.

6.02 Füzesabony – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa:Keresztelő Szent János születése

barokk

1731–1735, bővítették 1815-ben, tornya újjáépítve 1945 után

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2172

Szent János tér

Építtette: Erdődy Gábor egri püspök

Építőmester: Carlone, Giovanni Battista

Főoltár: Balkay Pál egri festő, 1840 körül (klasszicista)

Mellékoltárok: Hessz János Mihály egri festő alkotásai, 1815 körül

Keresztelőmedence: Giovanni Adami és Mózer József egri szobrász műve, 1800 körül

Harangok: Lambert József (Anton Joseph Lambert)egri harangöntő

 

Az 1773-as egyházmegyei összeírás szerint a füzesabonyi egyház „a legrégebbi időben alapíttatott”. IV. Béla király 1261-ben megerősítette az egri püspökséget az egri völgy falvainak, köztük Füzesabonynak a szent királyok óta élvezett birtokában. A település korai temploma, melyet a törökdúlás elmúltával 1720-ban említenek ismét, Keresztelő Szt. János tiszteletére volt szentelve [ÉrsEgyhL archvet. No. 934.]. Az első plébánosa Olasz Márton volt, aki 1711-től megindította az egyházi anyakönyv-vezetést, mely azóta is folyamatos. A következő említéskor, 1726-ban az egri püspök a földesúr, így az ő gondja a török időkben romossá vált templom újjáépítése. 1732-es feljegyzés szerint is romos még ez a régi templom, amely akkor Egerszalók filiáléja volt. Ugyanabban az évben „az egri püspök-földesúr által újonnan emelt templomról” írtak, mely anyaegyház, filiáiként Besenyőtelek és Dormánd egyháza volt megjelölve. Az újabb templom építéséről közelebbi adataink is vannak. 1732-35 között a kőművesmunkát Giovanni Battista Carlone egri építőmester, az ácsmunkát Jenes Márton egri ácsmester végezte [HemL ÉrsGazdL szdm.]. A későbbi felmérési rajzokból kitűnik, hogy a templom a középkori szentély felhasználásával épült. 1735-ben, egy meg nem nevezett szobrász, a piactérre nyíló kapu fölé kifaragta Keresztelő Szent János szobrát [HemL ÉrsGazdL szdm. test 1731-35.]. Az 1767. évi canonica visitatio szerint a község templomát Erdődy Gábor püspök 1735-ben szilárd anyagból építtette fel s azt 1735-ben Keresztelő Szent János tiszteletére fel is szentelte. Ekkor három oltára és kőtornya volt. 1741-ben a püspök 4 db harangot készíttetett Lambert József egri harangöntő mesterrel, melyekért 662 forintot fizetett ki. Lambert aláírása alatt megtalálható a címerpecsét lenyomata is a harangöntés jelvényeivel [HemL ÉrsGazdL V. classic fasc. B. no. 49. és ÉrsEgyhL archvet. 721.]. A füzesabonyi templom számadásai szerint 1751-ben Szent Gergelynek szentelt új oltárt készíttettek, amely Mária trónusával együtt 173 forintba került. 1754-ben a közelebbről meg nem nevezett egri szobrász elkészítette a Keresztelő Szent János tiszteletére a főoltár építményét 40 forintért. Három év múlva a régi oltárt eladták 20 forintért Borsodivánka községnek. 1759-ben egy piktornak 9 forintot fizettek zászlóképek festéséért, 1767-ben egy új cibóriumért 42 forintot, majd a keresztelőkútért és missaléért 18 forintot adtak [ÉrsEgyhL archvet 474. Füzesabony, 1751-1769]. 1769-ben a templomtorony javításra szorult, Melcher ácsmesternek 117 forintot fizettek ki az elvégzett munkáért [HemL ÉrsGazdL szmd. test. aed. scrib. 1769]. 1790-ben újabb harangot készíttetnek a füzesabonyi templom számára.

1795-ben Eszterházy Károly a füzesabonyi templom gyökeres átalakítását határozta el. Erre vonatkozik Farkas János püspöki építési felügyelő (Bauschreiber) püspökhöz intézett instanciája: „A Füzes Abonyi újonnan építendő Templomnak a Delineatióját (terv, tervrajz), a szerint, amint Francz József egri kőműves mester feltette, benyújtom.” Eszterházy előbb a régi templom felvételi rajzára volt kíváncsi: „Már most csak a régi Templomnak delineatióját a szerint amint szóval jelentettem bé várom és kívánom.” Farkas december 8-án nyújtotta be a régi templom felvételi rajzát (Szabó MtÉ, 1958. 204.). Ezzel kapcsolatban fennmaradtak Francz József püspöki építőmester rajzai, amelyek a templom homlokzati, oldalnézeti, keresztmetszeti és alaprajzi felmérését rögzítik. Az alaprajzból kitűnik, hogy Francz megtartotta volna a Carlore-féle templom főhajóját, homlokzatát, tornyát és toronyalját és a hajót két-két ívvel kapcsolta volna az újonnan építendő oldalhajókhoz. Ugyancsak megmaradt volna a szűk, feltehetően még középkori arcus triumphalis (diadalív) is, és a sokszög záródású szentély, valamint a bal oldalon elhelyezkedő régi sekrestyehelyiség. A terv igen mértéktartó és a klasszicizmus szellemében készült építményt mutat. [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 43, 44/A. Színes tusrajz, 1795.]. Valamivel később készültek Zwenger József egri építőmester rajzai (aláírásuk: Joseph Zwenger Maurer Maister – Delineationes pro reformetione ecclesiae Füzesabonyiensis 1817.), melyek az alaprajzban hasonlóak a Francz-féle templomhoz, homlokzata azonban még a rokokó művészet formakincséről tanúskodik. Különösen szembetűnő ez az oldalhajók fonadékos díszű baluszteres lezárásánál és a torony faragott kagylós párkánydíszénél [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 44. C, 44/G, 44/E.]. Ugyancsak erre vonatkozik Zwenger egy másik alap- és homlokzati terve, amely a középkapu fölött baluszteres erkélyt, a homlokzat triglifes fejezetei között füzérdíszt, az emeletnyi magasra emelt mellékhajók egyes párkányvégződésein és az oromzatok sarkain XVI. Lajos stílusú díszítményeket, illetve vázákat tüntet fel [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 44/F]. A különféle terveket az építkezés elhúzódása magyarázza. 1805-ben visszaemlékezve írják [ÉrsEgyhL plebir.], hogy a szűk kis templom a falu végén van, viszont a falu észak felé fejlődik, ezen okból Eszterházy belekezdett egy másik templom építésébe, de az építkezés az ő halálával (1799) félbeszakadt. Az érsekséggé vált egyházmegye első érsekétől, Fuchs Ferencztől (1804 november 15-én foglalta el székét) a plébános az építkezés folytatását kérte. Eszterházy terve azonban nem valósult meg, a füzesabonyi templomhoz előkészített köveket – 460 kocsira valót – pedig átengedték a sarudi templom befejezéséhez.

1813-ban az alsóhevesi esperesi kerületi látogatás jegyzőkönyve [ÉrsEgyhL Füzesabony] említi, hogy az Erdődy püspök által Keresztelő Szent János tiszteletére épített templom a falu legszebb helyén, homlokzatával nyugatra néz. Belső és külső szerkezete a kerületben a legerősebb, de kicsiny. Végül 1815-ben ugyanitt azt írták, hogy Fischer István érsek (egri érsek 1807-1822) költségén ebben az évben megkezdték a régi templom bővítését, restaurálását. Eszterházy kezdeményezése alig érte el a fundamentumot, mikor meghalt. Most Fischer érsek érdemesebbnek tartotta a régi szép, Erdődy-féle templomot bővíttetni, mint az Eszterházy által megkezdett, de félbemaradt újat felépíteni és befejezni. Az északi oldalon lévő sekrestyét lebontották, s a szentély mögött, kelet felöl újat építettek. A torony erős, elég magas és arányos volt. 1820-ra már csak a homlokzat vakolása és kiigazítása maradt hátra, amelyet még 1821-ben sem fejeztek be [ÉrsEgyhL]. Az 1852-ben megtartott mérnöki szemle szerint azonban a templom minden hiba nélkül való, jó karban levő, bolthajtásai erősek, zsindellyel fedett tetőzete hibátlan [ÉrsEgyhL Recsk plebir. 1852.].

A tervek között fennmaradt Zwenger József oltárterve is [HemL ÉrsGazdL Tervek. 55/I.], valamint a szószék tervei és Auzenhoffer Ignác egri szobrász főoltárterve.

Ny-i homlokzati tornyos, háromhajós/bazilikális, keletelt, poligonális szentélyzáródású templom. A szentély végfalához kontyolt tetős sekrestye csatlakozik. A középtornyos főhomlokzat középső – barokk-kori – szakaszát négy falpillér tagolja. Közöttük jobbra-balra olasz sarkos bújtatott rácsú ablak, fölöttük egy-egy könyöklőpárkányos, szalagkeretes ablak. Középen lábazatos keretű, egyenes záródású kapu sokszorosan tagolt szemöldökpárkányának képszékében vésett felirat:

GLORIAE OMNIPOTENTIS DEI EJUSQCE

INCARNATI FILII PRAE CVRSORIS SAN-

CTI JOHANNIS BAPTISTAE HONORI

HANC ECCLESIAM FUNDITUS EXTRUIT

ET CONSECRAVIT GABRIEL ANTONIUS

E COMITIBUS ERDODY EPPUS AGRIEN-

SIS ANNO SALVTIS MDCCXXXV

A szemöldökpárkány fölötti, lángnyelves vázákkal díszített, tört félkörös párkánnyal záródó oromzatban Erdődy püspök koronás sasok által tartott, kagylódíszes főpapi címere látható. Mindhárom kórusablak fölött eredetileg ívelt, ék alakú szemöldökpárkányok sorakoztak (A II. világháború utáni helyreállítás alkalmával tüntették el.). Fölöttük ereszcsorgós, gazdagon tagolt teljes párkány. Két kicsiny íves lejtésű és empire kővázákkal díszített oromfalháromszög fogja közre a toronytest alsó szakaszát, amelynek visszanyesett sarkait pilaszterek határolják. Közöttük váll- és zárköves, kosáríves szoborfülkében Keresztelő Szent János kőszobra áll. Kezében kovácsoltvas kereszt, fején kovácsoltvas aureola. Meg nem nevezett egri képfaragó készítette 1735-ben.

A templom 1944-ben romossá vált, de 1945 után újjáépítették. A valaha jóval alacsonyabb torony váll- és zárköves, félkörös záródású ablakai helyett ma körben négy törtíves harangablak, újonnan készült órakörös párkány, és a régi gúlasisak helyett, a felmagasított torony új főpárkányán, nyolcélű párnatagos laternás bádogsisak van.

A barokk-kori főhajó homlokfalának két oldalán empire vázákkal díszített, alacsony, ívelt vonalú féloromfalakkal záródó sarokpilaszteres oldalhomlokzatok épültek az 1815-ös bővítés alkalmával, melyeket egy-egy egyenes záródású szalagkeretes oldalajtó tör át. A templom déli és északi oldalán, az alacsonyabb oldalhajón, mélyített falmezőkben négy, könyöklőpárkányos, kőkeretes, félkör záródású ablak, a főhajó magas hosszfalán és az enyhén visszalépő három falsíkkal záródó szentélyen négy hasonló formájú, de kisméretű világítónyílás van. A szentély mögötti téglány alaprajzú sekrestyeépítmény teknőboltozatos, ablaknyílásai szalagkeretesek. Nyeregtetején új a palahéj fedés.

A belső terek kereszt- és csehboltozattal fedettek. A torony alatti bejárat fölött csehsüveg boltozat szív alakú stukkó-medaillonokkal díszített. Balra, a füles, bojtdíszes keretű ajtón át csigalépcső vezet a kórusra. A kórust a hajótól vastag falú hevederív választja el. Az ív fölött félkörívben előre domborodó, stukkó-medaillonokkal díszített a kórusmellvéd fölött, a kórusemelet közepén, magas félköríves nyílás és két oldalán egy-egy alacsonyabb árkád mögött van a templom orgonája. A templomhajó hatalmas keresztboltozatokkal fedett. Az utólag a főhajóhoz épített mellékhajók felől a torokrézsűs, félkör alakú kis ablaknyílásokon jut be a fény. Az ötszakaszos, csehboltozattal fedett alacsony oldalhajók szakaszai a főhajó hosszfalának ívnyílásait követik. Utolsó szakaszaiból kisebb félköríves nyílásokon a lépcsővel megemelt, kissé leszűkített szentélybe léphetünk, melyet a főhajótól félkörös záródású diadalív választ el. Négyzetes terei keresztboltozattal fedettek.

A templom klasszicista stílusú (1840 körül) főoltára sötétzöld műmárványozású fa. Sztipesze szarkofág alakú, tárkányi sárgásszürke márványból készült retabulummal. Az oltárépítmény aranyozott, magas lábazatú, márványozott, kompozit fejezetes oszlopain gyámsoros párkánytagra támaszkodva ível át a félköríves, ökörszemmel és rozettasorral díszített keretelés. Ormán aranyozott dicssugarak között istenszem. A tabernákulum mögött a retabulum oszlopai közötti magas párkányzatban Ábrahám áldozatát és az Utolsó Vacsorát ábrázoló aranyozott fa dombormű van. Ezek fölött félköríves záródású virágfüzéres faragott és aranyozott keretbe helyezett olajfestményen Jézus megkeresztelésének jelenete látható. A Jordán vizében lejátszódó jeleneten előtérben Jézus és Keresztelő Szent János áll. A középtérben meleg színekkel megfestett, érzelmes arckifejezésű két angyal egyike vörös kendőt nyújt Jézus felé, a mögötte álló angyal nyitott könyvet tart a kezében. Fönt mozgalmas redőzetű kék drapériába öltöztetett Atyaisten lebegő alakja látható a Szentlélek galambjával, aki áldását adja a történtekre. Feltehetően Balky Páltiszaörsi születésű Egerben élő festő munkája, aki 1840 körül készítette a képet Guido Reni 1623-as, a bécsi Kunsthistorisches Múzeumban őrzött (az Atyaistent nem megjelenítő) festménye nyomán.

A mellékoltárok az oldalhajók zárófalán vannak elhelyezve. Zöldes márványozású, szarkofág alakú festett sztipeszük felett egyforma, lapos kosárívben záródó, faragott, díszsugaras Mária és Jézus monogrammal koronázott keretbe vannak behelyezve az olajképek. Jobb oldalon egy Immaculata ábrázolás – a nyugodt tartású Mária körül három gyermek-angyal lebeg. A bal oldali mellékoltárképen Gonzaga Szent Alajos térdel egy Mária-oltár előtt. Jobb felső oldalon bájos puttócskák lebegnek. Alkotójuk megegyezik, feltehetően Hessz János Mihály, a bécsi akadémián végzett egri születésű festő 1815 után készült alkotásai.

Négy aranyozott fejezetes oszlop tartja a Hordozható Mária képet koronázó volutás baldachint. Félköríves záródású, üvegezett szekrényben van a kétoldalas kép: a trónoló Madonna illetve a Fájdalmas Mária (Pietá) provinciális jellegű olajképe.

Az ovális törzsű és csészéjű keresztelőmedence a jobb oldali mellékhajóban van elhelyezve. Tárkányi szürke márványból lett kifaragva a vájatolt ovális törzse és korongdíszes csészéje. Zöldesre mázolt, részben aranyozott, ovális hengeridomú kútházának párkánya gyöngysordíszítéses. Tetején aranyozott fa szobrocska Jézus keresztelésének jelenetével. Mózer József egri szobrász kvalitásos műve, mely 1800 körül készült.

A diadalívtől balra helyezkedik el a külső lépcsőkaros, szürke márványozással és faragott-aranyozott díszítéssel ellátott fa szószék. Karfáján és kosarán négyzetekben elhelyezett rozetták, tölcséres talpán akantuszleveles toboz, hátlapján ökörszemes keretezésben biedermeier koszorú díszíti. Hangvetőjén a Szentlélek galambja látható, oromdísze könyv és kereszt. 1820 körül készült.

Még barokk stílusban, a 18. század első felében készültek a rocaille-os szegésű peremekkel díszített, tölgyfából faragott padok és a bejárat mellett két oldalt elhelyezett tárkányi márványból faragott szenteltvíz tartó kagylóidomú edények.

 

Nepomuki Szent János

későbarokk

1842

Műemléki védettség alatt nem áll.

A templomkertben, a Rákóczi útról helyezték ide, valaha a 65-ös számú ház előtt állt.

 

A Szent János téren négyzetes, lépcsős alapzaton szélesen kiálló párkányú, két oldalán vájatolt, szögletes csigás volutatagokkal támasztott copf stílusú kőpilléren áll Nepomuki Szent János karinges, birétes, jól faragott alakja. Karján feszületet nyugtat. A pilléren vésett évszám: ANNO 1842.

 

PLÉBÁNIA

Műemléki védettség alatt nem áll.

A füzesabonyi plébánia korai építménye helyén újabb, de műemléki érték nélküli épület áll. Az 1810. évi canonica visitatio szerint a plébánia alapításának az ideje ismeretlen, az anyakönyvek szerint 1711-ben már fennállott. A plébániaházat Erdődy Gábor püspök 1736-ban szilárd anyagból építette. Ugyanitt az egri püspökség 1761-ben beadott számadásai között a füzesabonyi plébánia kiépítésére 1800 téglát, 20 gerendát és más építőanyagokat sorolnak fel, összesen 95 forint és 48 krajcár értékben. Az 1852-ben megtartott mérnöki szemle szerint a parókia 7 szobából állt a cselédszobát is beleértve, de mind kicsi. Egyébiránt gerendára épült és zsindellyel van fedve: alkalmatlan, szűk: teteje jó, 1851-ben újrafedetett.

 

Szent Vendel-kápolna

barokk

18. század első fele

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2171

külterület: Pusztaszikszó

 

Füzesabonytól ÉNy-ra, Szikszó major és Füzesabony között, a 3-as főút D-i oldalán szabadon áll a pusztaszikszói kápolna. Oromzatos 18. századi épület, melynek 1732-ben csak a romjait említik. Akkor Egerszalókhoz tartozott [ÉrsEgyhL archvet. No. 934.]. Az 1810. évi canonica visitatio szerint a pusztaszikszói kápolnát Barkóczy Ferenc püspök építtette Szent Vendel tiszteletére. 1760 májusában a püspökség Hageres András egri bádogosmesterrel szerződést kötött az újonnan épített pusztaszikszói kápolna tornyocskájának befedésére [HmL ÉrsGazdL 1761. 82. sz. szdm.]. Ugyancsak az 1810. évi canonica visitatióból tudjuk, hogy a kápolnát 1806-ban restauráltatták a hívek. Erre az építkezésre vonatkozik Zwenger József (Josep Zweiger Maurer Meister aláírással) egri kőművesmester három tervvariánsa. Az egyik (homlokzati rajz) nagyrészt megtartja a barokk-kori kápolna alakját [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/B]. A másik Zwenger-féle terv kevéssé veszi figyelembe az előző épületet, homlokzata már szigorú klasszikus formanyelvű [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/C]. A harmadik terv két átmetszetet, egy alaprajzot és a homlokzatot kétféle változatban mutatja be. Ezen Zwenger már valóságos templomot tervezett, 420 fő fért volna el benne. Homlokzatának egyik variánsa íves barokk, a másik variáns háromszögű klasszicista oromzatot mutat [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 45/A]. A 19. század folyamán a kápolna leégett és 1844-ben Dudás József egri kőművesmester állította helyre [HemL ÉrsGazdL V. Classis II. fasc. 902. no.].

Homlokzatán két magas faltükör között, enyhe rizalitban, tört félköríves zárású ajtó, fölötte bojtdíszes kötényű; könyöklőpárkányos, lapított szegmentíves kórusablak. E fölött gazdag tagolású, ereszcsorgós főpárkány. Ennek félkörösen fölívelő fülkéjében, szép rokokó cartouche-ban, az Erdődy-címer, fölötte vasbádogból kovácsolt kalap. Erdődy püspök címeréből azt feltételezhetjük, hogy már a 18. század elején állt az épület. A falazatban másodlagosan beépített román kori faragványok, így valószínű, hogy az Árpád-kori püspöki major köveinek felhasználásával épült. A homlokzat orommezejében ovális szellőző, a gerincen zsindelyborítású huszártornyocska. A hajó É-i és D-i oldalán faltükrös falmezők, könyöklőpárkányos, szemöldökíves ablak és egy-egy melléktér (sekrestyeépítmény) romjai. Visszalépő szentélye kosáríves. A bal oldalhomlokzat a jobb oldalihoz hasonló.

A kápolna belül téglány alaprajzú, magas belső tere dongaboltozattal fedett, visszalépő szentélyfülkéje kosáríves boltozatú. Jobbról oratóriumablak, balról sekrestyeajtó. Megmaradt az eredeti téglapadozata. Még a 20. század első felében is híres búcsújáró hely volt, de a kápolna a háborúban romossá vált. Berendezése, oltárképei elpusztultak, bár az 1972-es kiadású Heves Megye Műemlékei (HMM II. 755.) még beszámol az 1780. körül készült festett, aranyozott szarkofág alakú sztipeszéről, a négy oszloppal alátámasztott kupolás tabernákulumáról, a 7 db aranyozott és festett fa copf stílusú gyertyatartójáról, valamint az aranyozott ökörszemes keretbe foglalt Mária neveltetését illetve Loyolai Szent Ignácot ábrázoló oltárképeiről. Az első 1770. körül Kracker műhelyéből való egri mester alkotása, a másik szintén 18. századi mű Lau Mussinger pinxit szignóval ellátott alkotás volt.

1995-ben állagmegóvó helyreállító munkálatokat végeztek rajta. Ennek ellenére sajnos romos, elhanyagolt. Belül, ahogy az sajnos lenni szokott, firkálmányokkal is van tele.

 

Püspöki kastély (Pusztaszikszó)

 

Az 1945-ben elpusztult püspöki nyaraló építésének történetére igen kevés adatunk van. 1810 körül készült, valószínűleg Zwenger József által egy egyemeletes, középrizalitos „U” alakú, részben manzárdtetős kastélyterv, amelyet az egri érseki gazdasági levéltár őriz [Tervek.II. 42. 39×49 cm]. Ehhez a tervhez kapcsolódik Markmüller Károly megyei geometra terve a szikszói püspöki fácánosról [HemL ÉrsGazdL Térképek IV. 52.]. A kivitel azonban úgy látszik, hogy Pyrker érsek idejére maradt, mert 1837-ben a következőket írták: „Előre való felmérése és felszámolása azon egyemeletű épületnek, melyet a patriarcha egri érsek a pusztaszikszai birtokán készíteni kíván: készíti Szarvas Ferenc egri kőművesmester 8793 forintért”. Szarvas terve 1832-ből való. A terv a földszint és az emelet, valamint a homlokzat rajzát mutatja. A földszint udvari szárnyai cour d’honneur-szerűen övezik a gazdasági épületekkel az udvart. A homlokzat elegáns klasszicista formákat mutat. Aláírása: Szarvas F. építőmester. [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 47., színes tusrajz 59×51 cm]. Még egy érseki nyaralóként szereplő terv van az érseki levéltárban, amelyet Streimmelwoger Rezső irt alá 1874-ben. Az egyemeletes „U” alakú épület, úgy látszik, a provizori ház kiépítése lett volna, a szárnyak meghosszabbításával és egy emelet ráépítésével [HemL ÉrsGazdL Tervek. II. 48/B. Alap-, homlokzat- és metszetrajz, színes tusrajz 41×56, 40×59 cm].

 

VASÚTÁLLOMÁS

eklektikus, historizáló

1893

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10170

Baross Gábor út 1.

Tervezte: Pfaff Ferenc mérnök

 

1891. augusztus 3-án adták át a Budapest-Miskolc vonalból D-DK-i irányba leágazó, az egri szárnyvonal mintegy folytatásának tekinthető Füzesabony-debreceni vasútvonalat, mely esemény erősen kihatott a település jövőjére. A vasútállomáson megnövekedett utas- és teherforgalom felvetette a régi épület bővítését vagy egy teljesen új pályaudvar felépítését. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy az utóbbit választja, és az V. osztályú indító ház helyére új vasútállomást épít Füzesabonyban. Az építkezés szeptember hónapban kezdődött, az akkori sztárépítész, Pfaff Ferenc (1851-1913) tervei alapján. Füzesabony a vasúti forgalom megindulása idején nem volt jelentős település, ezt a „lemaradását” azonban viszonylag hamar behozta. A település akkori fejlettségén túlmutató, nagyméretű állomásépülettel kapcsolatban azonban sokáig élt az a legenda a városban, miszerint a MÁV irodán elcserélték a terveket, és a Fiuméba szánt épületet valósították meg itt. Ezt a tévhitet el kell oszlatnunk, hiszen a mohácsi születésű Pfaffnak – aki 1887 és 1907 között 38 állomást tervezett, valamint alakított át – a fiumei volt az első komoly vasúti munkája (1889-91), mely több évvel a füzesabonyi állomás megépítése előtt már készen állt.

Akkoriban a vasúti részvénytársaságoknak úgy volt a legegyszerűbb és legkifizetődőbb, ha típustervek alapján építették a kiszolgáló és utasforgalmi épületeket. A Tiszavidéki Vasúttársaság például híres volt romantikus, a tetőpárkány alatt ívek sorával díszített épületeiről, ezzel szemben a Déli Vasútpálya Társaság feltűnően puritán, egy kaptafára készülő állomásokat építetett. A típusépítészetnek a részvénytársaságok profitjának növelésén túl más előnyei is voltak. A megkövetelt komfort és esztétikai minimum szerint az új állomásépületekben vaskályha, árnyékszék, ingaóra, kerekes kút, az épület mellett pedig virágágyások voltak.A nagyobb utasforgalmú, fontosabb megállóhelyek, elosztó pályaudvarok általában külön kritériumok alapján épültek, az utasok kényelmét jobban szolgáló épületeket kaptak, így a füzesabonyit is, a típusterveket félretéve, külön terveztették. A részleteiben kidolgozott, impozáns, gondosan megtervezett, funkcionális és városképbe illeszkedő reprezentatív vasútállomást hossztengelyre fűzött két földszintes, nyeregtetős épületrész és három szélesebb, egyemeletes, kontyolt, szintén nyeregtetős keresztszárny alkotja. A középső építményt timpanon hangsúlyozza, belül pedig kétszintes légterű (nyitott fedélszékes) pénztárcsarnoka van. Az ajtók és az ablakok historizáló formavilágúak. Az épület vasút felőli teljes hosszában öntöttvas oszlopokra támaszkodó előtető van. Gondos felújítást követően az épület akár a település nevezetességévé is válhat.
Az épület egyik helyiségében került bemutatásra az a régészeti anyag, melyet a Füzesabony és környékén végzett régészeti ásatások során tártak fel. A kiállítás a kőkortól az újkorig tartalmaz egyedülálló régészeti leleteket.
I.világháborús emlékmű

bronz szobor

1926

Alkotója: Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész

Rákóczi Ferenc utca

A község lakói nagy áldozatkészséggel a piactéren szobrot állíttatott az Első világháborúban elesett halottaknak. Költségét a település képviselő testülete az 1924-es közgyűlésén szavazta meg. Az ország akkor legfoglalkoztatottabb művészét kérték fel az emlékmű elkészítésére. Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1926 júliusában készítette el a szobrot, amelyet a háború kitörésének 12. évfordulóján, 1926. július 28-án avattak fel. Az emlékművet a település akkori főterén, a Rákóczi és a Kossuth út kereszteződésében helyezték el. Ez volt a megye első bronz katona-szobra. Az emlékmű felirata: „Pro patria. Küzdöttünk halálig, leáldozott napunk, a porban is hazánk terólad álmodunk, seregek istene, mindenható urunk, életben halálban – téged magasztalunk.” Az avatáson Magnin Alfréd főjegyző mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsort Papp Irén tanítónő rendezte, az I. világháborúról írt verseit hat fiú és hat lány – hadiárvák – és Csuhay Józsefné (született Nagy Rozália) hadiözvegy mondták el.

 

Olvasó nő

köztéri szobor, haraszti mészkő

1973

Alkotója: Makrisz Agamemnon

A Könyvtár előtt, Rákóczi út 52.

A szobrász kedvelte az ülő nők ábrázolását. Itt nem gömbölyded formákat használ, inkább szögletes kidolgozással a vékony, könnyed, magas, csinos alakú, sudár hölgy megformázása törekedett. Műveit többféle anyagból készítette (pl.: fehér márványból, vörösréz lemezből), a füzesabonyi Olvasó nőt haraszti mészkőből faragta. Az Olvasó nő szobor a könyvtár előtt – könyvvel az ölében – szinte kedvcsinálóként, az olvasást népszerűsítőjeként foglal helyet a kertben.

 

Millenniumi emlékfal

Fafaragás

2000

Alkotója: Márton János

Fafaragás, valószínű helyi vagy környékbeli faragó készítette – ahogy az szokás.

Emlékpark a Rákóczi utca elején.

 

Trianon emlékmű

2009-2010

Alkotója: Kónya István

Az emlékmű Turul szobrát 2008. október 6-án, az Aradi vértanuk napján leplezték le. A kész emlékművet 2010. június 4-én, az 1920-as békediktátum 90. évfordulóján avatták fel. Az emlékmű közadakozásból készült.

2010. augusztus 4-én ledöntötték az 1 mázsás turulmadár szobrát. A szobrot nem vitték el, ezért már a következő hónapban sor kerülhetett az újraavatásra.

 

MILLECENTENÁRIUMI EMLÉKMŰ

díszkút

alkotója ismeretlen

Rákóczi Ferenc utca – Az Egészségügyi Központ előtti díszkertben.

1 Kompolt – Galéria

5.03.1 Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A honfoglalás után a Kárpát-medence népessége nyelvileg nem volt egységes, avar (bolgár-török), szláv, finn, ugor, türk (magyar), kabar (kazár-iráni-mohamedán), besenyő (török) nyelvet beszélők lakták. Ennek megfelelően vannak különböző nyelveredetű, típusú és jelentésű helynevek az országban és vizsgált területünkön is.

Heves megyében (egykor Újvár megye, majd Heves- és Külső-Szolnok vármegye) legalább 12 nép vagy népelem települt meg a 9-12. századok között. Ez az alapvonás vizsgált területünkön részben mondható ki. A Tisza-Tarna-Rima mentén a települések neve alapján legalább öt népelem léte mutatható ki névetimológia kapcsán.

Tipikusan magyar település-névadás a ’puszta személynevekből’ származtatható helynevek adása (a középkorban nem valahová, hanem valakihez mentek). Vizsgált területünkön 18 település neve származtatható személynévből, ez a 34 Tisza-Tarna-Rima menti település 53,0 %-a, a megye összterületén ez az arány 51,8 %. Az aránykülönbség elgondolkodtató. Mégpedig amiatt, hogy a megye dél-keleti területét lefedő Tisza-Tarna-Rima mente településeinek névadása nagyobb százalékban tipikusan magyar település-névadású, tehát ’puszta személynévi’. Felvethető, hogy ezen a területen a honfoglalás után nagyobb százalékos arányban telepedhettek le magyar törzsek, nemzetségek?

A szláv névadásúnak minősíthető helynevek nagyobb része a környezet domborzatát, a vizek, a növényzet, a talaj, a növénytakaró stb. sajátosságait rögzíti. A Tisza-Tarna-Rima mentén 4 településről tételezhetünk fel ilyen névadást, ez a vizsgált települések 11,8 %.

Kettő népnévi, kettő kabar törzsnévi helynévtípus képviselteti magát területünkön, 5,9-5,9 %-os aránnyal. Besenyő nemzetségnévi település egy van (2,9 %).

Egy településről nehéz megállapítani névadása eredetét, ez a település Sarud. Itt gondolhatunk ’puszta személynévi, víznévi, és egyéb helynévtípusba (rangjelző) tartozó néveredetre is. A ’puszta személynévi, és a víznévi névadást kizártuk. A települést az egyéb helynévtípus kategóriába soroltuk, itt a šar ’fehér’ rangjelző jelentésű névadásra gondoltunk, melyhez a ’d’ kicsinyítő képző járult. Mindezen teóriának a következő okai vannak: Sarudtól pár km-re dél-délnyugatra Décse (Dédtelek) nevű elpusztult település létezett, mely GÉZA fejedelemről vette a nevét, az ő települése volt. Kisköre alatt a Tisza jobb partján volt Taskony elpusztult település, nevét TAKSONY fejedelemről (Géza apja) vette. Poroszló fejedelmi/királyi udvarhely volt. Ebben a környezetben egy rangjelző település léte, – mely lehetett akár SAROLT fejedelemasszony faluja is, – nem zárható ki. Több történész Sarolthoz kapcsolja a névadást, mely nem állja meg a helyét. Egész Heves megyében nincs női ’puszta személynévi’ névadás a korai századokban, nem kizárt, hogy egy országos vizsgálat is hasonló eredményre jutna. Elsősorban azért, mert a nő a korai időkben nem volt egyenrangú a férfival, szolgának tekintették (még a fejedelmi családokban is!). Létezett egy Nyestefölde (’nyest’ nemes prémű állat) a megyében, Tarnaörstől északra. A Nyírségben egykor létezett ’Asszonyszállás’, mely elnevezés összefoglaló névre utal. Mindenképpen érdekes, hogy Décse mellett feltételezhetünk egy olyan rangjelző települést, mely hipotézisünk szerint lehetett „fejedelmi asszonyok szállása”, akár Sarolt fejedelemasszony szállása, és ez (szintén hipotézis) megismétlődhetett Örs és Nyestefölde esetében. A előbbi fejedelmi, az utóbbi törzsfői szállás melletti ’asszonyszállás’.

A Tisza-Tarna-Rima mente területén lévő települések helynévtípusai:

-puszta személynévi 18 település

-népnévi (Besenyőtelek, Tófalu)

-kabar törzsnévi (Mezőtárkány, Tarnaörs)

-besenyő nemzetségnévi (Hevesvezekény)

-puszta foglalkozásnévi (Kömlő, Poroszló)

-építmény-helynévtípus (Kápolna, Nagyút, Szihalom)

-a helység templomának titulusából származó helynévtípus (Tarnaszentmiklós), a település átnevezett, feltételezhetően eredeti neve nem ez volt

-a környezet domborzati viszonyait, a vizeket, a növényzetet, a talajt, a növénytakarót mutató helynévtípus (Fel-, Aldebrő, Erk ?, Heves ?)

-egyéb (rangjelző) helynévtípus (Sarud)

A Tisza-Tarna-Rima mente települései úgy, mint az ország egyéb települései, elhelyezkedésüket illetően kevéssé tartották meg kontinuitásukat. Van település, amelynek területi folytonosságában/folyamatosságában nem állapítható meg változás. Ám, ezek a települések is nagy valószínűséggel változtatták helyüket, csak erről eddig adat nincs (a középkorban a kimerült földterületeket elhagyták, újat törtek fel, és „költözött” a falu is). A települések területi áthelyeződésének földrajzi, történelmi, társadalmi, birtokviszonyokkal, állami szankciókkal összefüggő, valamint gazdasági okai voltak. Helyváltoztatás sem csak egyszer történhetett egy-egy adott település léte alatt. Ám pl. a korai idők – tatárjárás – alatti településhely-változtatások nem ismertek.

Heves megyében a magyar történeti idők során az összes ismert település száma 298, a mai településszám 127. A települések több mint fele elpusztult, ill. több települést összevontak. Vizsgált területünkön, a 34 település területén plusz 88 elpusztult falu volt, az eddigi ismeretek szerint. A korai magyar történeti időkben jóval nagyobb volt a településsűrűség, mint ma. A települések 1-2 km-re voltak egymástól, viszont a lakosságszámuk ritkán haladta meg a 100-at.

6.02 Mezőtárkány – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Tituláris szent: Olajbafőtt Szent János apostol és evangélista

barokk

1733

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2179

Kossuth u. 77.

Főoltár szobrai: Steinhauser Antal, 1775-76

Főoltárkép: Kracker János Lukács, 1773

Mellékoltár: Kracker János Lukács, 1775

Falképek a szentélyben: Johan Lucas Karcker, 1775-77 (elpusztult, vagy 20. századi átfestés

takarja)

Szószék: Steinhauser Antal, 1776

Keresztelőmedence: Giovanni Adami, Mózer József, 1815

Építtette az egri káptalan a korábbi, 18. század elején emelt templom helyén.

 

A teleülés első, 1323-ban említett kőtemploma Szent Miklós tiszteletére volt szentelve [EKápMAgL. lib.III]. Egy 1732-es forrás, mely a mezőtárkányi templom megújításáról számolt be [EÉrsEgyh L. archvet, no. 934.], a templom építését 1720-ra teszi, s az akkor Szent István tiszteletére volt szentelve. Az 1767-es egyházlátogatáskor azonban a Szent István templom építésének idejére már nem emlékeztek. Földesura az egri káptalan volt. Az akkor már kibővített hajójú templom körül temető volt, a harangja faharanglábban volt elhelyezve és már akkor is három oltárral rendelkezett. Néhány évtized múlva új templom építését határozták el, melyet 1769-ben kívántak elkezdeni. Ezért Engelmayer egri kanonok a mezőtárkányiak számára két éves közmunkamentességet eszközölt ki, hogy saját templomuk építésén dolgozhassanak. [HMLZözgyül. jkv. 403/1772]. Az 1819. évi canonica visitatio szerint a templomot az egri káptalan építtette, 1773-ban készültek el vele, védőszentje pedig Szent János lett [ EÉrsGazdL.canvis]. A főoltás Szent János, az egyik mellékoltár Szent Anna, a másik Szent István tiszteletére volt szentelve. Az új templom építéséről nem maradtak fenn adatok, a berendezésre vonatkozóan azonban megmaradtak a számlák az 1775 és 1777 közötti évekből. Az egri káptalan, mint a templom kegyura, 1775. november 6-án Spórer János Mihály egri stukátor-márványfaragóval kötött szerződést a főoltár márványból való kifaragására. 1776 szeptemberében, a munka elkészültekor 550 forintot fizettek ki számára. Steinhauser Antal faragta az oltár szobrászati díszeit: 3 kánontáblát, 6 gyertyatartót, virágcsokrokat, angyalokat (lent két kisebb, fönt két nagyobb Kindel-t), melyét 160 forint fizetséget kapott, majd további, a szószéken végzett szobrászi munkákért 170 forintot. Az oltár illetve a tabernákulum figuráinak aranyozását Reimann Frigyes egri festő végezte, mely munkáért 1776-ban 660 forint fizetséget kapott. A szentély festésére Kracker János Lukáccsal szerződtek, a 250 forintos számlán kívül még egy 150 forint értékű megbízása is volt [EKépMagL.Misc.]. A márvány keresztelő kutat 1815-ben állították fel [EÉrsEgyhL].

A keletelt, egyhajós barokk templom a falu közepén áll. Egytornyos homlokzatának torony alatti részét hajlított homorú sarokkiképzéssel enyhén előre ugró rizalit emeli ki. A rizaliton homorú ívben hátrahajló háromszögű timpanon ad hangsúlyt a főpárkánynak, mely ereszpárkányként a tükrös falsíkok felett körbe fut a templomon. A templom nyugati főbejárata lapos kosáríves, csigás fülű és vállkövű, kagylós, leveles, zárköves ajtókeretének évszáma 1773-as. A kapuszárnyak XVI. Lajos stílusúak, rokokó szerelvényekkel. A kapu felett egészen lapos szegmentíves zárköves magas kórusablak van. A homlokzaton, a főpárkány felett három kősoros attika fut végig a két karcsú, rokokó oromháromszög alatt. Tört íves, homorúan visszahajló alsó íve csigás sarokdíszben záródik, rajtuk egy-egy festőien mintázott rokokó díszváza. Köztük, a rizalit folytatásaként emelkedi a karcsú, minden oldalán homorúan visszavágott, és sarkainál is homorúan visszaszökő torony. Ezt a merész rokokó vonalat az éles metszésű kő osztópárkány, a félkörös órapárkány ás a merész tagozatú ereszpárkány is követi. Ormán négyélű, kettős hagymatagú, gúla csúcsban végződő bádogsisak van. A templom déli oldalán két kis szegmentíves ablak és falmezővel csatlakozó kórus. A nagy falkeretekkel tagolt hajón a kórusablakkal megegyező tagozatú ablak, a szentélyhez közelebb lévő alatt szegmentíves oldalkapu. Eredeti ajtószárnyain rokokó kilincs és pajzs. A szentély apszisa kosárívben záródik. A templom északi oldalán a szentélyhez simuló sekrestye sátortetős lefedésű. A szűk torony alatti teret lapos csehsüveg boltozat fedi, a bal oldali XVI. Lajos stílusú ajtó a kórusra vezető csigalépcsőhöz vezet. Szegmentíves bejárat nyílik a kórus alatti térbe, melyet egyetlen hatalmas kosáríves donga ível át. A kórus mellvédje ívetlen a kórusemelet hatalmas kosárív fedi. Az öblös, kissé alacsony, de barátságos templomhajó két szakaszos. A csehsüveg-boltozatos mennyezet-mezőkön stukkó melaillonokban újabb freskók díszítik a teret. A jelenetek Jézus életéből vett példázatokat sorolnak. Kutatók feltételezése szerint alatta Karcker János Lukács barokk freskói vannak. (?) A szűkebb lépcsővel emelt négyzetes szentély fölött sarokpilasztereken csehsüveg-boltozat pihen. A kosáríves záródású apszis lapos, félkupolás lefedésű.

A homlokzat és a torony újszerű kialakítása, finom részletei, merész vonalai jó képességű építőmestert feltételez.

A templom legutóbbi szépítésére 1996-ban került sor: Kriston Endre helybéli kőfaragó mester irányításával felújították a kripta lépcsősorait; az oltár vörösmárvány misekönyvtartóját, ambót kapott.

A főoltár neogótikus stílusú menzája három barokk kori fekete márvány lépcsőn áll. Mögötte a kosáríves apszishoz simuló, márványozott fa oltárépítmény áll. A magas lábazatú aranyozott fejű pilaszter többszörösen tagolt párkányt tart, volutáján négy, fából faragott, aranyozott szárnyú és köntösű pufók gyermekangyal lebeg. Az apszis félkupolájának előreboruló hajlatát követi az oltárépítmény oromzatának vonala, melynek csigás, félkörös párkányán dicssugaras istenszem van. A főoltárkép hatalmas mérető olaj-vászon alkotás. Törtíves elegáns rokokó keretben, monumentális erővel ábrázolja Szent János olajban főzésének jelenetét. A bronzvörös fényefektusban tündöklő kompozíció középpontjában lángokban álló nagy rézüstben a meztelenre vetkőztetett öreg apostol, imádkozó, kitárt karú alakja látható. Jobbról – a barokkra oly jellemző erős rövidülésben – egy tüzet rakó figura és egy fát hozó öreg életteljes alakja van, balról a tüzet szító marcona katona alakja egyensúlyozza ki a kompozíciót. Fölöttük a trón lépcsőjén a képből kitekintő fiatal, aprókás férfi, fölötte trónon ülő nőalak életképszerű megfogalmazásban. A háttérben a várfal a történet helyszínére, Rómára utal. Legfölül a mártírok koszorúját hozó angyal lebeg. Kracker János Lukács, Egerben letelepedett bécsi festő alkotása 1773-ból.

A bal oldali nagyméretű mellékoltár szintén Kracker alkotása 1775-ból. Szent Annát ábrázolja, középpontjában az idős, realisztikus vonásokkal ábrázolt Anna ül, sárga és mohazöld köntösben. Mellette áll Joachim rózsavörös palástban. Anna ölében ül a halványzöld ruhába öltöztetett kis Mária, aki mosolygós derűvel könyvet olvas. Jobbra sötétzöld lelógó függöny választja el a földi és az égi világot egymástól, ahol fent angyalkák lebegnek. A festmény üde, színpompás, Kracker legjobb művei közé sorolható. 1924-ben restaurálták. A vele pandanként felállított, a diadalívnél rézsűsen felállított másik mellékoltár alkotója szintén egri mester: Kiss Alajos. A festmény 1906-ban készült. Az oltár sztipesze aranyozott és vörösmárványt utánozó festett fa. A retabulum füzérdísze szintén aranyozva van csakúgy, mint a tört íves oltárkép keretének gazdagon áttört rokokó faragványai. E kép kerete azonos a Kracker festmény keretének kialakításával, mely az egri barokk festészet számtalan emlékén hasonló kvalitásban megmaradt. Az oltár régi Szent István-képének helyére a templom stílusához jól illeszkedő Assunta ábrázolás került a 19. század elején.

A szürke és drapp színű erezett tárkányi márványból készület keresztelőmedence a szentélyben található. Giovanni Adami felsőtárkányi márványfaragó és Mózer József egri szobrász 1815-ös alkotása. Az ovális metszésű, vályatolt törzsű, korongdíszes, tojásdad kávájú medencén festett fa fogrovatos díszítésű kútházán szépen faragott szoborcsoport van. A mellette lévő lépcsőkorlátos, részben aranyozott fából faragott XVI. Lajos stílusú szószék tarka – zöld-sárga-húsvörös – márványozással van megfestve. Lépcsőkorlátját, tölcséres talpát és karcsú kosarát elegáns aranyozott rocaille-ok, nagy akantuszlevelek és fonadékok díszítik. Kosarán leveles ágakkal övezett égszínkék alapú medalionokban Szent Péter és Krisztus mint jó pásztor aranyozott domborműve van. Hátlapján drapéria díszes, lebegő szőlőfüzéres és szalagcsokros rátétes aranyozott bronz díszítés. Függönyös baldachinján bájos arcú szárnyas szeráffejek, törvénytábla és kereszt van. Steinhauser Antal egri szobrász műve 1776-ból.

A Hordozható Mária aranyozott volutás oszlopokon akantuszleveles és rózsabimbós nyitott, sarkain XVI. Lajos stílusú vázákkal díszített baldachinnal körül vett szépen faragott oltárka. Törtíves, üvegezett képszekrényének oromdíszén rózsafürtös faragvány. A befoglalt kép fő oldalán Patrona Hungariae festmény, Mária magyaros szabású, nagyasszonyi öltözetben, csipkés ingvállban, fűzött derékkal, szoknyájának anyagán elszórt rózsaszálakkal. A kép (húsvéti) másik oldalán a Fájdalmas Mária (Pietá) kép. 18. századi remek munka.

A Templom puhafából készült padjainak (14-14 db) homloklapja és csigás fejű oldalfala rokokó vésettel díszített. A templom 18. századi rizalitos felépítésű, festett és részben aranyozott fa orgonája a karzaton, szabadon áll. A Bécsben 1750-1760 között készült, nóduszán város és BL mesterjeggyel ellátott kelyhe aranyozott ezüst.

Római Katolikus Plébániaház

Rákóczi út 4.

későbarokk

1806

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 6546

1733-ból szóló feljegyzés szerint romos [OL. HttL. Acta Cass. Paroch. Dioec. Agr.fasc.1.]. 1806-os építéséről az alsóhevesi esperesi jelentésben olvashatunk [HML EÉrsEgyhL. Alsóhevesi esp. ker.lát.kjv]. Utcai telekhatáron, szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, nyeregtetős plébániaépület. Hat ablaktengelyes, udvari oldalán öt, árkádos, kosáríves lefedésű, üvegezett folyosó. Déli oromfalán szoborfülke, fölötte ovális szellőző. Kéttraktusos helyiségei dongás és csehsüveg boltozatosak, illetve síkfödémesek. A folyosó ajtajának eredeti szárnyai, a barokk stílusú betétmezők, fölötte gótizáló árkádív. Későbbi átalakításokkal.

Volt Káptalani Tiszttartóház

Budai Nagy Antal út 1.

későbarokk

19. század eleje

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10860

Jelenlege lakóház. Szabadon álló, L alaprajzú, magasföldszintes, kontyolt nyeregtetős épület. Utcai homlokzatán enyhe kiülésű középrizalittal, a+b+b+a ablakkiosztással, empire levélrozettás ablakrácsokkal, udvarán 3+3 beforduló, karcsú pilléreken nyugvó kosáríves, haránthevederes csehboltozatos lefedésű tornáccal. Erősen átalakított belső terei teknő- és csehsüveg boltozatosak.

Káptalani Kúria

barokk

18. század közepe

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10859

Kossuth u. 87.

Szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős épület. Magas lábazatos, pálcatagos ereszpárkányos utcai homlokzatán szépen faragott, plasztikus kőkartus-ban ovális címerpajzs (a címerkép kivehetetlen) és négy szalagkeretes ablak. Kéttraktusos alaprajzú, a folyosó – amely később épült a házhoz – síkfödémes, a többi helyiség fiókboltozatos. A középső nagy utcai helyiségben nagy, összetett rajzú, csillag alakú stukkómedaillon volt. Az utcai szobák boltozatán 20. század elejei stukkódísz és naiv falképek vannak

Magtár

barokk

1870 körül

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10858

Rákóczi u.

A hagyomány szerint ez volt a község régi temploma, ezt azonban a helyszíni vizsgálatok nem támasztották igazolhatóan alá. Település központjában, a plébánia előtti szabad téren álló, téglalap alaprajzú, oromzatos, három szintes, keskeny és igen hosszú, nyeregtetős magtárnak egykor a D-i oldalán nyílt a kőkeretes bejárata. Az a+a+a+B+a+a+a tengelyes ablakkiosztásán a B a füles bojtíves párkányos peremű magtárajtót jelöli. A három szintes, három hajós belső tér könyökfás faoszlopokon végigfutó mestergerendákon nyugvó fafödémű, azon részben cserép, részben újkori pala fedés.

Kálvária-szoborcsoport

Dózsa György u.

barokk

1813

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10863

Az utca D-i végén közterületen álló szobor. Kovácsoltvas kerítéssel körülvett lépcsős alépítményen felül szögletes volutával záródó feliratos talapzat, rajta középen sziklákon álló kereszt korpusszal. Jobbra Mária, balra Szent János evangélista alakjával – a szobrok feje hiányzik. Felirata:

Ime a Te fiad
János
Ime a Te Anyád
Dieo juli
1813

 

Kőkereszt

barokk

1793

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10864

Kossuth u. 60.

Állíttatta: Jacsó Gábor

A település központjában, az iskola előkertjében áll a szépen rendben tartott kőkereszt. Lépcsős alépítményen alul kihasasodó, volutába visszahajló díszítéssel ellátott, feliratos, talapzatán sziklát imitáló dombon áll a kőkereszt kő korpusszal. A kereszt lábánál sírva imádkozó Mária Magdolna térdepel. Lebegő ruharedőkbe burkolt alakja jó provinciális mester munkája. Az 1793-at kiíró kronosztikonos felirata:

ITT

ILYen DICsIretre
VItt:
JaCso gáspárnak
bUzgó szIVÜsége,
hozzáM nagY hIVsége

1793

 

Nepomuki Szent János-szobor

későbarokk

1805

Színezett provinciális kőemlék

Emeltette: Ferencz János helybéli jobbágy (a Heves Megye Műemlékei topográfia szerint 1810 körül [HML EÉrsGazd L. canvis])

Műemléki védelem alatt állt. Törzsszám: 10862

Rákóczi út

A szent szobra tulajdonképpen megsemmisült, vagy valahová elvitték. Valaha a Rákóczi úton a Laskó-patakon átvezető híd melletti füves területen állt a baluszteres, négyzetes kőlábakon ívelt peremű, alul enyhén kihasasodó párkányos, feliratos talapzaton. A papi ornátusba, karingbe öltöztettet férfi szent, kezében kereszttel volt látható. A szobor feje már műemlékké nyilvánításakor is hiányzott.

Nepomuki Szent János-szobor

barokk

1810

Emeltette: Babják János molnár (a Heves Megye Műemlékei topográfia szerint 1814-ben [HML EÉrsGazd L. canvis])

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10861

külterület

A településtől É-ra, az Eger patak malomárkán átvezető hídjával szemben lévő útleágazásnál álló, nyújtott hasáb alakú feliratos talapzaton álló szobor. A szent papi ornátusban látható. Színezett, a szobor feje hiányzik.

Szalmás–Súmi kálvária

1935

 

 

Emeld fel szivedet közel van itt az ég
Ha Jézus szenvedett Te zugni mersz-e még
Küzdj és ne ingadozz
E jelben győzni fogsz!
Isten dicsőségére állitatta
Szalmás János és neje
Súmi Margit
1935

 

I. Világháborús Emlékmű, II. Világháborús Emléktáblával

20. század első negyed

 

A település központjában a templom előtti kertben áll a lépcsőzetes alapra helyezett hasáb alakú talapzaton a fiatal katonát formáló – katonai egyenruhás, köpenyes – alak. Jobb kezében kivont kardot, baljában nagy lobogót tart. A talapzat frontoldalán az 1914-18-ban a településről besorozott és hősi halált halt katonák névsora, a talapzat oldalán pedig a II. világháborúban elesettek neve olvasható.

6.02 Boconád – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Szabadság tér

Tituláris szent: Mária Magdolna

barokk

1767-1770

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2226

 

Római Katolikus Plébánia

Szabadság tér 16.

barokk

1775

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2227

 

1732-ben annyit jegyeztek fel róla: „Kőtemplom romokban.” [HML ÉrsEgyh L archvet. no. 934]. 1737-ben a források szerint a településen ideiglenes fatemplomot használtak [OL Htt L Cass. P./D Agr. f.l.]. 1743-ban az újonnan épülő boconádi és szuhai templom részére 12-12 forint utaltatott ki és az ott élők mentességet kaptak az évi megyei fuvarozás alól [HML Közgy.jkv.430/1743]. Ekkor valószínűleg csak valamiféle javítások történhettek a régi templomon, mert az 1766-os canonica visitatio szerint a kőből készült épület, melynek három oltára és fából készült karzata van, rossz állapotban volt [HML ÉrsEgyh L canvis. 1766]. 1767-ben kezdték el az új templom építését. „A boconádi jobbágyok a régi, szűk és már összedőlt templomuk helyébe egy új tágasabb templom építéséhez kezdte. A költségeket Szeleczky Márton földesúr viseli…” [HML Közgy.jkv.191/1767]. Az 1819-es canonica visitatio gondos leírást nyújt a már álló templomról. Eszerint az épületnek boltozott magas tornya, kriptája és három oltára van. 1775-ben anyaegyház lett, filiái: Tarnabod, Tarnaméra, Zaránk, Pusztafogacs és Alatka [HML ÉrsEgyh L canvis. 1819]. Az 1806-1820 közötti jegyzőkönyvek jó állapotban lévő, tágas, szilárd épületnek írták le. Csak 1811-ben jegyzik meg, hogy kegyura, Szeleczky Márton nem gondozza [HML ÉrsEgyh L Alsőhevesi esp lát.jkve. 1806, 1807, 1809, 1811, 1813, 1820.]. Az 1852-ben megtartott mérnöki szemle még mindíj jó állapotúnak mondja, ebből a leírásból tudjuk, hogy zsindellyel fedett volt [HML ÉrsEgyh L recski plebir.]. Pásztor József (A boconádi kastély. Egri Egyházmegyei Közlemények XLIX, 1917.) adati szerint 1900-ban renoválták. Ezután 1957-58-ban, mint ahogy a főhomlokzaton olvasható, felújították.

Egyhajós, keletelt, poligonális (a nyolcszög három oldalával záródó) szentélyzáródású templom, a nyugati homlokzatból kiemelkedő tornya homorú falakkal kapcsolódik a hajóhoz. Füles, zárköves kőkeretezésű bejáratának kapuján szép barokk kilincs van. Fölötte domborművű egyesített Szeleczky-Czóbel címer (Szeleczky Márton és felesége Czóbel Viktória címer), melyet két angyal tart. Alatta a kőtábla felirata:

HANC SACRUM SUPERIS GRATA PIETATE SZELECZKY

MARTINUS PROPRIO POSUIT AERE DOMUM

DIVES HUIC PER EUM, QUAEVIS ADJECTA SUPELLEX,

CRYPTAQUE CONDENDIS OSSIBUS APTA SUIS.

ANNO 1770

A golyvázott főpárkány fölött oromfalak követik a homlokzat hajlását. Sarkaikat kővázák díszítik. A torony első emeletének főhomlokzatán ovális ablak, a felső toronyszakasz ablakai szegmentívesek, a sisak kissé nyomott hagymaidomú. A szentély a nyolcszög három oldalával zárul, ablaka alatt kápolna, az alatt a családi sírbolt. Délre sekrestye oratóriummal, melynek magassága eléri a templomhajó magasságát. A csehsüveg boltozatos toronyalj előcsarnokából nyílik a toronyba vezető lépcső, innen egyszerű törtíves belső ajtó vezet a templomhajóba. A karzat két pilléren nyugszik, mellvédje középen kissé kihasasodik, mely egy-egy korinthizáló fejezetes falpillérrel tagolt. A hajó három, a szentély egy boltszakaszos, csehsüveg boltozással. A templom belső falait golyvázott, párkányfejezetes falpillérek tagolják. A szentélyben az oltár mögötti fal belül fél-elliptikus alaprajzú. A szentélykorlát szögletes balusztertagokból áll, rokokó vasrácsos ajtaja kiváló minőségű kovácsoltvas munka. A sekrestye dongaboltozattal fedett, egyik szakasza fiókos donga. Az oratórium felett kolostorboltozat van. Barokkos festés díszíti a templom és az oratórium boltozatait az 1900-as években történt renoválás idejéből.

A főoltár sztipesze kő, felépítménye fa. Rokokó díszítményekkel és színezett puttószobrokkal. A világos színekkel festett későbarokk főoltárkép a tituláris szentet, Bűnbánó Mária Magdolnát ábrázolja. A törtíves félköríves záródású kép gazdagon faragott kvalitásos rokokó keretét két angyalszobor tartja, csúcsán is két kisebb angyal díszíti. A két mellékoltárt is későbarokk festmények díszítik, az egyik az Angyali üdvözlet másik a Golgota a jelenével. Szép, rokokó kerekük egyforma, fönn két-két puttó szobor között kartussal és rocaille-díszekkel. A képek alatt két-két szent faszobra áll. Az oratóriumban lévő aranyozott fa Mária Immaculata szobor a 18. század második felében készült. A rocaille talapzaton, földgömbön, sugárkévében álló nyúlánk alak lábainál kígyó. A fából készült kvalitásos barokk szószék bejárata a sekrestyéből nyílik. Hengeres kosarát, lent griff-szobor tartja, mellvédjén domborművek: szent könyvvel és báránnyal. A két nagy volutával és puttóval díszített hangvetője kúp alakú. Csúcsán egy nagyobb puttó tartja a tízparancsolat tábláját. A 18. század második feléből származó keresztelő kút csúcsának szoborcsoportja Keresztelő Szent Jánost formázza. Volutás lábazata fölötti ovális, rovátkolt tál fából készült, magas kupola-fedésű kútházát aranyozott levelek díszítik. A szentélyben található Ifj. Szeleczky Márton epitáfiuma 1822-ből. A vörös márványból készített edikula alakú síremlék, tetején rátett fém címer. Felirata: Spestabilis Domini Martini Szeleczky de eadem et in Boconad.

A római katolikus plébánia építését is Szeleczky Márton finanszírozta 1775-ben. Az első tervrajzot Márhoffer (Mayerhoffer) pesti kőműves készítette, 1774-ben [HML ÉrsEgyh L Tvj. I.97.]. Az alaprajz L alakú, egytraktusos, földszintes épületet ábrázol, nyolc helyiséggel és mellékhelyiségekkel, a helyiségek latin megnevezésével (papír, tus 24×37 cm). Hátlapján felirat: „Boczonád 1774. Marhoffer pesti kőm.” Ezt a tervez Eszterházy Károly püspök módosíttatta, a módosítást Quadri Kristóf kőművesmester végezte el [HML ÉrsEgyh L archvet.895.]. Az épület elkészült, utcasoron álló földszintes, U alaprajzú későbarokk épület. Utcai homlokzata 1-3-1 apró ablakokkal, lapos középrizalittal, egytagú kihajló barokk ereszpárkánnyal. Pilléres kerti kapuval. Az udvaron zárt tornác, két teljes és egy-egy féloszloppal, magas oszlopszékkel, fedőlemezes fejezettel. Belül egy traktusos, öt szobás, a helyiségek fiókos dongaboltozattal fedettek. Boltozatos pincéje is van.

Nepomuki Szent János-szobor

Szabadság tér

provinciális barokk

1807

homokkő

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2228

Emeltette: Szeleczky Márton

 

A templomkertben lévő szobor 1807-ben készült. Hasáb alakú, párkánnyal lezárt, magas, feliratos talapzaton álló szent alakja papi ornátusban, kezében kereszttel és pálmaággal. Az 1819-es canonica visitatió említi [HML ÉrsEgyh L canvis. 1819].

Talapzatán kronosztikonos felirat:

CONCVTE FAMAE HOSTES PIA PROTEGE CORDA S IOANNES NEP.

hátul: S. M.  G. A.

 

Kálvária – Golgota-szoborcsoport

Zrínyi u.

későbarokk

1792

színezetlen homokkő

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2229

Az 1819-es canonica visitatio szerint harminc évvel azelőtt emelték [HML ÉrsEgyh L canvis. 1819]. Felirata szerint 1792-ben. Belterületen, körülkerített területen álló szoborcsoport: volutás, feliratos talapzatán sziklákon emelkedő kereszt korpusszal, a kereszt lábánál Mária Magdolna, jobb, illetve bal oldalon, külön-külön talapzaton, Szűz Mária és Szent János evangélista alakja. A figurák életnagyságúnál kisebbek. A kereszt lábánál térdelő Mária Magdolna alakja kvalitásával kiemelkedik, a szoborcsoport alakjai közöl. Meanderdíszes középső talapzatának felirata:

1792

DIE 2 DATA

AUGUSTI

UJITATTA 1918

A szoborcsoportot 1918-ban felújították. 2008-ban ismét restaurálták őket, állapotuk kifogástalan, környezete gondozott, még díszkivilágítást is kaptak.

 

Szeleczky-kastély

Szabadság tér 14.

barokk

1760

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2230

Építtette: Szeleczky Márton

Építőmester: Mayerhoffer János (1721-1780) ? vagy Quadri Kristóf

Falképek: feltehetően Beller Jakab

 

A Szeleczky család, később a Gosztonyi család barokk stílusú kastélya U alaprajzú egyszintes épület emeletes középrizalittal. 1760-ban építtette Szeleczky (II.) Márton. Az épületet jól képzett mester, talán Mayerhoffer János tervezte és építette, akitől fennmaradt a plébániaház 1774-es tervrajza. Az épület a Rómában is dolgozó, luganoi származású gyöngyösi kőművesmester, Quadri Kristóf egerszalóki, pétervásári és hevesvezekényi kastélyaival (Voit Pál meghatározása) áll formai rokonságban, így lehetséges, hogy ezt a munkát is átvette a pesti építésztől a gyöngyösi mester.

Az épület magas manzárdtetővel fedett, három ablaktengelyes középrizalitja, két szintes. Az ablakok szegmentívesek, szalagkeretekben, könyöklőkkel. A földszintiek magasabbak, szép rokokó kosaras kovácsoltvas rácsokkal díszítettek (a középsőt ajtóvá alakították át). Tört íves főpárkány és attika zárja a középrizalitot, melynek tetején szobrok és vázák (sérültek) díszítették az épületet. Az egész főépület fugázott felületű. A középrizalittól két oldalra lévő 4–4 (2+2) ablaktengelyes földszintes épületszárnyak főhomlokzati ablakai közül a 2-2 szélső nagyobb, félköríves záródású, fülkés kiképzésű rojtdíszes keretben, könyöklőpárkánnyal (alattuk keskeny pinceablakokkal), a belső 2-2 ablak szegmentíves, rojtdíszes szemöldökkel, könyöklőkkel, közös faltükörben. Valamennyi földszinti ablakon kosaras kovácsoltvas rács volt. A főépület oldalhomlokzatán 1-1 ablak nyílik. Ehhez az egy-ablakszélességnyi tengelyhez illeszkednek a kevésbé díszes oldalszárnyak, L alakban 3-3 tengellyel. Ballról a harmadik tengelyben kosáríves kapu van, fölötte háromszögű timpanon, melynek címerét eltávolították. Innen csehsüveg boltozatos kapualjon jutunk át az udvarba. A kontytetővel fedett mellékszárnyak ablakai egyszerű, kis szalagkeretes nyílások. Az udvari homlokzaton a főépület emeletes középrészéhez előre ugró rizalit épült, földszintjén kocsialáhajtó, emeletén ablakokkal. A manzárdtetős, földszintes oldalszárnyakon kosáríves árkádos, lapos dongával boltozott, mellvédes tornác vonul végig, amely folytatódik a mellékszárnyakon is, de a jobb oldali mellékszárny nyílászáróit mára teljesen átalakították, a tornácmellvédeket kibontották, helyükön alumínium-üveg nyílászárók vannak. Az épület két traktusos, boltozatos helységekkel: 16 szobával és mellékhelységekkel. A teknőboltozatos lépcsőházban egykarú lépcső vezet fel az emeletre, a sala terrenába. A fél-ellipszis alakú előcsarnok nyomott kupolaboltozatán és a kocsialáhajtó csehsüveg boltozatán illuzionisztikus, az építéskor készült, rokokó falképek vannak (Négy évszak). Ez, az Észak-Magyarországon több emlék által is (pl. Noszvaj, Pétervására) képviselt világi tárgyú, zsánerképszerű rokokó festészet egyik emléke is különlegessé teszi a kastélyt. A festett balusztráddal és alakokkal benépesített falkép alkotója feltehetően Beller Jakab gyöngyösi piktor, a pétervásárai, kastély hasonló felfogású freskóinak mestere. Hajdani parkjának maradványaként még álló hatalmas, százéves fák a lenyűgözők.

 

Alatka-Puszta vagy Szerelem-kastély

eklektikus

1870

építtette: Szeleczky Géza

 

A középkori falu helyén, melynek temploma 1864-ben még állt, de magtárnak használták, Szeleczky Géza 1870-ban kastélyt építtetett a templom köveiből. Maga a kastély eklektikus stílusa miatt érdektelen, csak egyetlen épségben maradt, valaha a régi templomban lévő gótikus, csúcsíves, háromkarélyos ablaka miatt érdemel figyelmet. Ennyi maradt meg az elpusztult falu gótikus templomából.

6.02 Átány – Művészettörténet

Református Templom

1781-83, 1801

későbarokk, többször átalakítva; kereszthajója állagában gótikus

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2223

Templom u. 2.

Átépítési terv: Quadri Kristóf, 1775

Kazettás famennyezet: Bede Pál, 1783

Tornyát tervezte: Rabl Károly, 1801

Orgona: 1816 (1862-ben bővítve)

Kertben álló, téglalap alaprajzú, egyhajós, kontyolt nyeregtetős templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal. A K-i homlokzathoz négyzet alaprajzú, kontyolt nyeregtetős keresztszárny csatlakozik, mely a középkori templom szentélye volt. 1720 körül jegyezték fel, hogy „Senki sem emlékszik, mikor foglalták el a kálvinisták, de a templom belső építési módja – a szentély megléte és a sekrestye nyomai arra utalnak, hogy valamikor katolikusok építették.” 1832-ben írták róla, hogy „Katolikus formára építették” [HML ÉrsEgyh L archvet. no. 934.]. Egy 1733-as gyöngyösi összeírás szerint: „Emberemlékezet óta a helvét vallásúaké, ők építették ki romjaiból.” [Szederkényi, IV.202.] A bővítés következtében a templom hossztengelye a régi templomra merőlegesen áll. Homlokzati tornya vaskos parasztbarokk, főbejáratán négyszögletes, füles, bojtdíszes kőkeret, felette félköríves záródású szalagkeretes ablak. A torony felső emeletszakaszát lapos falpillérek díszítik, ablakai félköríves záródásúak, fölöttük órák, majd hagymaidomú sisak. A templom hosszú homlokzatán a toronytól két oldalra egy-egy ablak nyílik. Északi rövid oldalán kettő. A hátsó, keleti oldalán aszimmetrikusan nyúlik ki a kereszthajóvá lett régi szentély. Délre tört szegmensíves, kőkeretes oldalbejárat. Teknőboltozattal fedett a nagy templomteret, dongaboltozattal fedett a keresztszárny, melyet csúcsíves diadalív választ el a hajótól. A bejárati hosszoldalon és a két rövid oldalon, kosáríves árkádokon nyugszik az U alakban falazott karzat.

A templom története és felújítása Ferenczfi Zoltán református lelkész írása alapján (Átány, 2004. március 21.):

Átány sajátosan egyvallású község. Hiteles adatok szerint, már az 1550-es évek közepén református hitre tért és református vallását századokon át megőrizte. A XV. században épült gótikus temploma a török hódoltság idején megrongálódott, amit később a reformátusok helyreállítottak. Valószínű, hogy már az 1550-es, de legkésőbb az 1560-as években, hiszen egy nem hivatalos feljegyzés szerint Átánynak már 1559-ben református prédikátora volt. Egy 1596-ban készült canonica visitatió-s jegyzőkönyv alapján a falunak toronnyal, s benne három haranggal ellátott, 280 férőhelyes temploma volt. A jegyzőkönyv leltárszerűen a meglevő állapotot rögzítette, és nem azt mondja, hogy akkor épült a templom. Mindezek együttvéve azt feltételezik, hogy több évtizedes múlt van már mögötte, s az 1559-es utalás valósnak bizonyul. Tehát a templomot, minden valószínűség szerint a XVI. század közepén, a reformátusok – a szükséges változtatások elvégzése mellett – helyreállították, és használatba vették. Ilyen változtatás volt a sekrestye elbontása, és a sekrestyéből a szentélybe vezető ajtó befalazása, – aminek a helyét a renoválási munkálatok során 1999-ben meg is találtuk – és a szentélyből az oltár, oltárkép, szentségtartó, stb. eltávolítása, illetve befalazása, lemeszelése. (lásd. Heves Megye Műemlékei 502. oldal) Az 1733. évi összeírás szerint a templom tornyát az 1700-as évek elején átépítették, megmagasították és talán a templom berendezését is felújították. Az 1701-ből származó (ma is meglevő) templomi edények erre engednek következtetni.
Ez a templom tehát 280 ülőhelyes volt, amely az egyre növekvő gyülekezetet, az 1700-as években, már nem tudta befogadni. A reformátusok az 1700-as évek második felében többször kérvényt nyújtottak be a királyhoz, hogy templomukat megnagyobbíthassák (1774, 1779), de erre csak II. József Türelmi Rendelete (1781) után, 1781 és 1783 között kerülhetett sor. A templom átépítéséhez – az 1775. október 8-i helytartótanácsi rendelet alapján – Quadri Kristóf gyöngyösi kőművesmester készített terveket (A, B, C, jelű tervvariációkat). Ám 1780-ban bekövetkezett halála miatt a munkát ő már nem tudta kivitelezni, így azt Rábl Károly, szintén gyöngyösi kőművesmester végezte el a C variáns szerint [HML Heves vm. Közgy. ir. 1780: 30712, tervek: 1781: 218. sz. iratoknál]. Rábl Károlyról az első hiteles adat 1781-ből való, amikor is hozzákezd az átányi templom átépítéséhez, ami első ütemben 1781 és 1783 között készült el. A megnagyobbítás során a régi templomhajó déli falát lebontották úgy, hogy a szentély rész a diadalívvel együtt sértetlenül megmaradt, s déli irányba a templomhajót kiszélesítették. A templomhajó és a torony alatti rész kazettás, festett famennyezetet kapott. Ekkor készült el az új Szószék, a Mózes szék, az Úr asztala, és a padok szükség szerinti pótlása is. Amint azt a Szószék hátlapjának felirata is tanúsítja, az asztalos munkát Bede Pál asztalos mester készítette 1783-ban. 1801-ben, újabb kérvényezgetések után, az 1781-1783-as bővítés mintájára, északi irányba is tovább bővítették a templomot. Mivel a templomhajó megnagyobbodott, a tornyot is megmagasították. A kőműves munkát szintén Rábl Károly kőművesmester végezte. Ekkor a templomhajóból eltávolították a festett kazettás famennyezetet, és az észak-déli tengelyű templomhajót stukatúr teknőboltozattal fedték le. A mennyezetről lebontott festett, fakazetták egy részéből padelőlapok készültek, amelyek így megmaradtak és a templomban megtekinthetők. A torony alatti részen azonban érintetlenül megmaradt az 1783-ban, Bede Pál által készített kazettás festett famennyezet; és ma is eredeti szépségében látható. Valószínű ekkor készült az U alakú karzat is. Az ácsmunkákat Máhr Mátyás egri ácsmester, az ülőpadok szükség szerinti pótlását pedig Szoboszlai János és Német István asztalosok végezték. Így a 15. században épült és a 16. század közepén helyreállított gótikus templomnak csak a szentély része maradt meg eredeti formájában. A végleges formáját elnyert templomhajó: késő barokk; a vaskos torony pedig: paraszt barokk stílusú lett.

Egy régi feljegyzés szerint „az orgona 1816. évben a szárazbeői és tenki úri rendek jóltevő kegyességéből, különösen Pappszász György úrnak példás buzgósága által Pesten készíttetett, s ugyan ez év december 22. napján az istentisztelet vele elkezdetett.” A hangszert ismeretlen pesti készítette. A karzat közepén elhelyezett orgona kettéosztotta a karzatot. Ekkor két – a sarok-boltmező áttörésével – a karzatokra felvezető lépcsőt építettek be, hogy a karzatokra mindkét oldalról fel lehessen menni.

Az orgona mechanikus rendszerű, egy manuálos (4 oktáv), pedálos (másfél oktáv) hangterjedelemmel. Külső kézzel fújtatós. 1988-ban holland reformátusok ajándékaképpen egy német elektromos fújtatót úgy építettek be, hogy a kézi fújtatás lehetősége is megmaradt. A hangszer diszpozíciója a következő: MANUÁL: C-d /Copula 8′, Salicional 8′, Principal 8′, Flauta 4′, Piccolo 2′, Quinta 1 1/3′, Mixtura 1’/. PEDÁL: C-f, 12 hang /Octavbass 8’l. Az orgonán egy felirat olvasható: „Dicsérjétek az erős Istent az ő szentséges lakóhelyében. Dicsérjétek őtet dobokkal és sípokkal, Dicsérjétek őtet húroknak zengésével és orgonákkal.” (Zsolt. CL 1,4). A barokk orgona külön is műemléki védettség alatt áll. 1985 óta minden évben orgonahangversenyt rendeznek, ami a térség egyik legrangosabb zenei eseményévé vált.

Az azóta eltelt időben a templom átépítve nem lett; tehát az 1801-ben, illetve az 1816-ban elnyert végleges formáját őrzi ma is.

1990-es években az Országos Műemlékvédelmi Hivatal irányításával teljesen felújítás kezdődött. 1991-ben megtörtént a templombelső festése, majd a templomtetőn a pala cseréje. 1998-ban a toronysüveg festése és javítása, illetve 1999-ben a külső renoválás, teljes vakolatcserével. Sajnos az 1999. évi nyári árvíz-belvíz, amely a települést is elöntötte, a szépen helyreállított műemlék templomban súlyos károkat okozott. A templom belseje, az altalajban megnövekedett víz következtében, kb. 30 cm-t süllyedt. Megsüllyedt a templom padozata. Megsüllyedtek a toronyba és a karzatokra felvivő lépcsők, s a lépcsők melletti oldalfalak összeszakadtak. Így a templom életveszélyessé vált, melyet a gyülekezet több mint egy évig nem tudott használni. 1999 őszén a helyreállítást már nem lehetett elkezdeni, hiszen meg kellett várni, hogy a talaj megállapodjon, s a falak mozgása megálljon.

Így 2000 nyarán lehetett csak a munkákat elkezdeni, melynek során a torony alatt levő, a 18. századból származó festett fakazettákat és a három lépcsőt a támfalakkal együtt le kellett bontani. A falak tégla alapját és a templom padozatát fel kellett bontani, az átázott, fertőzött talajt, 50 cm mélységben, ki kellett cserélni. A lépcsőket, s a mellette levő támfalakat vissza kellett építeni, természetesen megfelelő alapozás és szigetelés után. A felbontott, elkorhadt hajópadló helyére a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által előírt műemléki téglaburkolat került. Végül pedig a restaurált fakazetták, a torony alatti részen, az eredeti helyükre visszakerültek.

Ezt követte 2001-ben az ülőpadok és a padelőlapok rekonstrukciója, restaurálása. Ennek során a templomból az összes ülőpadot ki kellett bontani, a padokat tartó összes talpgerendát ki kellett cserélni, hiszen az – a szakértői vélemény szerint – gomba- és rovarkártevővel fertőzött volt. Ezután következett az ülőpadok és a padelőlapok restaurálása és eredeti helyükre történő visszaépítése. A talpgerendák cseréjét és az ülőpadok rekonstrukcióját, restaurálását Gyenes László átányi asztalos mester végezte, míg a padelőlapok restaurálását Törő Rozália festőrestaurátor-művész és Pázmándi Sándor pomázi restaurátorok végezték.

2002-ben és 2003-ban került sor a többi berendezési tárgy: Szószék, Mózes szék, Úrasztala, és a festett mennyezeti kazettákból megmaradt darabok – amiből később padelőlapok készültek – restaurálására. A szépen restaurált padelőlapok Pázmándi Sándor pomázi, a Szószék, Mózes szék, Úrasztala pedig Deák Endre egri tárgy-restaurátorokat dicséri.

Ez után hátra volt még az 1816-ban készült orgona teljes rekonstrukciója, restaurálása, amire nagyon nagy szükség volt, nemcsak azért, mert így lett volna a templom főhajójának a rekonstrukciója befejezve, hanem azért is, mert kár lett volna hagyni tönkre menni ezt a nagyon értékes és műemléki védettség alatt álló orgonát. Az orgonát már sokszor javíttatták. Ezeknek a javítgatásoknak eredményeképpen sikerült elérni, hogy az orgona végül is mind ez ideig használható volt. Az orgonának nagyon szép a hangja, a templomnak nagyon jó az akusztikája. Ezért az orgonaművészek szívesen mennek Átányba hangversenyt adni. Azonban már nem lehetett tovább javítgatni, szükségessé vált a teljes rekonstrukció. Pályázatot nyújtottak be az orgona rekonstrukciójára, hogy ez a műemlék orgona tovább szolgálhatja nemcsak az istentiszteleteket, hanem a térség kulturális, zenei életét is.

Az orgona rekonstrukciója után következne majd még a templomnak, a XV. századból származó, gótikus szentély részének a restaurálása, ahol a régészek középkori – minden bizonnyal az 1400-as évekből származó – freskót találtak. Ennek feltárása és restaurálása anyagi fedezet híján sajnos még várat magára. Ha ez is megtörténik majd, akkor az átányi műemlék református templom lesz a dél-hevesi térség legszebb műemlék temploma.

A templom festett asztalosmunkái

A türelmi rendelet (1781) után a református területeken nagy ütemben indultak meg a templomépítések, felújítások. Így Átányban a református gyülekezet birtokába került, korábban katolikus templomot is hitüknek megfelelően alakíttatták át a gyülekezet tagjai. 1781 és1783 között épített vagy felújított templomot valószínűleg meg is nagyobbították. Az átépítést Quadri Kristóf tervei alapján Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester végezte el. A templomhajó és a torony alatti rész ekkor táblás, festett kazettás famennyezetet kapott és ekkor készült a szószék, a Mózes-szék, az úrasztala, valamint a hiányzó padokat is pótolták. A famunkákat Bede Pál asztalosmester készítette 1783-ban. Az eseményt a szószék hátlapjának indadíszes, fekete alapú tábláján is megörökítették: „ Ezen Isten Háza meg nagyobbítatott és újíttatott az 1783-dik Esztendőben Midőn amaz Isten Jobb kezének Férjfia az emb(er)i Nemzetségnek gyönyörűsége a’ II-dik Felséges Jósef Császár Magyar Ország Koronáját és terhét viselte: támasztván a Jó Isten a maga Háza iránt buzgó kegyes Jóltevőket. Imo. Ezen Helységnek Földes Urai közül: Tktes Nzes Bernátfalvi Bernát Jósef Urat, Tktes Nzes Bartzay Katalin Asszonyt. Néhai Nagy emlékezetű Tktes Kátsándi László kegyes Özvesgyét… Kabi Károly kőmíves Maisternek Bede Pál Asztalos Maisternek és Kalmár János Molnárnak Szorgalmatosságok által die 13a Decembris…”

A református vallás puritánsága a templomok fehérre meszelt falaival az egyszerűséget és a külsőségektől mentes szellemi közeget kívánta megteremteni. Mégis a ridegség leküzdésére és a bibliai üzenetek képi rögzítése érdekében egyre gyakrabban festették ki templomaik mennyezetét a figurális ábrázolástól mentes jelrendszerrel a református gyülekezetek is. A mennyezeti kazettákon kívül a szószéket, a karzatot, apadok támláit, elővédjeit, de olykor az oszlopokat is kivirágozták. Átányban már nem a korábbi virágos ornamentikát alkalmazta a festőasztalos mester, hanem a szőnyegelőképekre utaló medaillonos stílust. Ennek a díszítő stílusnak a kialakulása a 18. század utolsó negyedére tehető. Míg a virágos ornamentika a katolikus templomokban is fellelhető, a medaillonos díszítés csak a református templomokban terjedt el. A medaillonos díszítőstílus hazája az egykori Gömör, Borsod és Abaúj-Torna vármegye. Dobosy László (DOBOSY László 1992. 33-40.) megállapítása szerint a festőasztalosok származása alapján kiindulópontnak Gömör tekinthető. Az említett vármegyék területén 39 templomban található meg a medaillonos díszítés vagy annak nyoma. Érdekes, hogy Átány meglehetősen távol esik ezektől a területektől. Megyénkben Átány mellett a Nagyvisnyó református templomában maradtak fenn e díszítőstílus emlékei.

E festésmód alapvetően eltér a korábbi virágdíszes festésről, művészileg csekélyebb értékű. Gilyén Nándor a 18. század végi festett templombelsők kutatásakor arra a megállapításra jutott, hogy lehetséges, hogy valamilyen egyházi rendelkezés tilthatta meg a régebbi mennyezeteknél alkalmazott gazdag virágos ornamentika továbbélését. A táblák azonos rajzúak, a minták ismétlődnek, szimbólumokat alig alkalmaz. Jellegzetességei a bibliai tanításokra utaló tájképek, cédrusfák, olajfák, terpentinfák. A festésben a kék, zöld, vörös és fekete szín az uralkodó. Ezek szimbolikus jelentésűek: a kék a békét, nyugalmat, a zöld az erőt, a vörös a lángoló szeretetet, a fekete a gyászt jelképezte. A fehér alapszín a lelki tisztaságot jelenthette. A táblák mérete többnyire 100×200 cm, de kivételek is vannak. A medaillonok osztályozhatók alakjuk, belső területük festése és a középen elhelyezett mandulavirág alakja szerint. A motívumok megalkotásának módja gyakran elvezet bennünket a festő asztalos személyéhez is.

Átányban a torony alján fennmaradt mennyezetkazetták alapja is kékeszöld. A medalion téglalap alakú, egyenes oldalú, rövidebb oldaluk csúcsban végződik. Belső területét aszimmetrikus indák töltik ki. A világos alapon kétoldalt kék, befelé kanyarodó hármas bimbókban végződő növényi inda van. Szárából a középrészt betöltő barna és vörös kacsok nyúlnak ki. A medaillonokat világos szalag veszi körül. A tábla hosszanti végein a medaillon csúcsainak irányában egy-egy hatágú sárga csillag van. A kazettákat határoló léckeretek rozsdavörös színűek.

Ettől kissé eltér a padelőlapokra került egykori mennyezetkazetták megformálása. Itt hiányoznak a hatágú csillagok. A medaillon indái kék és vörös színűek. Elrendezésük középpontos: az indák a középre hegyezett kék virágból forgásszerűen indulnak. Ehhez kapcsolódnak kétoldalt a vörös indák. Szinte napjainkig csak ezeket a táblákat ismerhettük. 2000-ben az előző évi árvíz és magas talajvízszint miatt belső felújítási munkálatokat végeztek a templomban. Ennek során derült fény arra, hogy a szószék, az úrasztala, és négy padelőlap sárga festékrétege alatt színes minták rejtőznek. A medaillonos stílushoz tartozó, de az ismertetett mennyezetkazettáktól eltérő motívumok találhatók négy pad mellvédjén, melyek eredetileg is padelőlapoknak készültek. Ezek a festett táblák téglalap alakúak. Bibliai fákat ábrázolnak, különböző variációkban. Készítőjük, Bede Pál feltehetően mintakönyvből alakította ki ezeket a motívumokat. Bár a képek egyszerűek, mégis a formai- és színkompozíció mesterművének tekinthetők. Nem lehet véletlen, hogy a motívumok legfőbb rendező elve a hármas vagy hetes egység. Az egyik pad kazettáján három dombon három nagyobb és három kisebb cédrusfa váltakozik. Közöttük ugyancsak három stilizált tulipán emelkedik ki. A fáknak a szélsők kivételével három lombjuk van. Csak a széleken van négyágú lombos fa. A fák tövénél vízszintesen futó kék és vörös indák, kacsok kígyóznak.

A másik padelőlapot hét stilizált szőlőtő díszíti. A törzs barna, a szőlőfürtöket kék ecsetnyomkodásokkal festették. Mind a hét szőlőtőről három-három szőlőfürt indul ki, de kivételképpen az egyik szélső négy fürtös. Közöttük függőlegesen felnyúló indák hajlanak.

Az úrasztala talpa és asztallapja kör alakú. Alapszíne kék. Törzse négyszögletes, csapott élű szekrény. Oldallapjain egy-egy téglalap alakú, rövidebb oldalain félkörben záródó medaillon látható. Ennek belső tere fehér lapon hólyagos díszítésű: a kék foltokat zöldes apró ecsetnyomkodások veszik körül. A belső területet a hólyagok közt futó átlós vékony fekete vonalakkal négyzetekre osztották. A medaillont körülhatároló szalag sárga.

A szószék nyolcszögű, kosár alakú. Oldallapjainak táblái kidomborodó, alul és felül is volutákban végződő faragványokkal díszítettek. A voluták találkozásából félkörben palmetták indulnak. Ez a motívum az Átányon is kedvelt napsugaras vértelkek formáját idézi. A táblák középrészét az úrasztala medaillonjához hasonló hólyagos festés díszíti. A szószékkorona csúcsán a fiait vérével tápláló pelikán faragványa áll. Hátlapján a fent idézett felirat.

A papi szék háttámláját két festett tábla díszíti, melynek felső vége ívelt záródású. A táblák alapszíne sárga. A kék-vörös indamotívumok az egykori mennyezetkazettákkal rokoníthatók. A két táblán a belső sarokból kiinduló erőteljes kék indák dominálnak, melyet dús vörös kacsok vesznek körül.

Az átányi templom festett asztalosmunkái több gömöri, borsodi és abaúji templom medaillonos festett berendezésével mutatnak rokonságot. Bede Pál 1794-ben Jósvafő kazettás mennyezetét bútorzatát készítette, melynek egyes elemei megegyeznek az átányival. Nevéhez kötődik az aggteleki mennyezet és az égerszögi úrasztala elkészítése is. Az indás mennyezetkazetta hasonló társai pl. Imolán, Bódvalenkén, Égerszegen láthatók. A bibliai fákat ábrázoló padelőlap vagy karzatmellvéd igen elterjedt, fellelhető pl. Jósvafőn, Tornakápolnán, Imolán, Ragályon. A hólyagos kitöltésű medaillonok megfelelői Zádorfalván, Szuhafőn és Tornakápolnán találhatóak.

1999-ben érdekes és újszerű megfigyeléseket végzett a templomban Fodor Zoltán, aki a templom szerkezetének és a fényjárás menetének összefüggéseit vizsgálta. Ennek alapján feltételezi, hogy a templom épített szerkezete, belső berendezése a fényjárás napi és éves menetéhez igazodik. Megépítése magas fokú tudatosságot és tervezettséget rejthet magában.


6.02 Aldebrő – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Szent Lélek

barokk, 19. század végi átépítéssel

1762

Harang: Staud Antal, 1857

Mellékoltár: Sajóssy Alajos, 1866

Főoltár: 1876

Orgona: Kobza Ágoston, 1876

Főhajó szekkó: Harangozó János, 1950-es évek

A 18. század közepén Würtenbergből betelepült német lakosságnak egy ideig nem volt temploma. A falu első római katolikus kőtemplomát, mely Aldebrő közepén áll, 1760-ban Grassalkovich I. Antal földesúr építtette és 1762-ben Eszterházy Károly szentelte fel. Kezdetben a feldebrői plébánia fíliája volt. A templom védőszentje a Szentlélek. Ekkor egy oltára van, sekrestyéje boltíves, homlokzatán kő torony áll [HML canvis. 1767.]. A templomról bővebb leírást nyújt az 1810-es egyházlátogatási jegyzőkönyv, amely szerint a templomot sík mennyezet fedi, falazott karzata van, tornyában három harang van. Főoltárképe az apostolok gyülekezetét ábrázolja a pünkösdi Szentlélek eljövetelekor. A falon Krisztus, Mária, Szent Vendel és Szent Egyedről készült festmények vannak. 1821-ben megújítják a főoltárt és kifestik annak környezetét 700 forintért [HML ÉrsEgyh L plebir.].

1827. augusztus 20-án a templom, a plébánia és 156 ház leégett, csupán a boltíves szentély, az oltár és az oltárkép maradt sértetlen. Két év múlva Grassalkovich mesteremberei a templomot helyreállították. 1832-ben a régi orgonát újjal cserélték ki és Lieb Antal egri festővel az egész szentélyt kifestették és aranyoztatták az orgonát, melyért 300 forint munkadíjat kapott [HML ÉrsEgyh L plebir. 1827. 1832]. 1857-ben Staud Antal pesti harangöntő 100 forintos harangot öntött a templom számára. 1866-ban Sajóssy Alajos egri festő őrangyalt ábrázoló mellékoltár-képet festett [Eger (újság) 1866.359.]. A barokk templom a 19. század végen lett újjáépítve az új kegyúr, gróf Károlyi György szándéka szerint toronnyal. Az új főoltárképet aranyrámástól 1873-ban rendelték meg és 1876-ra készült el s ez is a Szentlélek eljövetelét ábrázolja. Ugyanebben az évben készült az orgona is Kobza Ágoston műhelyében [HML ÉrsEgyh L plebir. 1857, 1873, 1876]. A főhajó szekkói 1950-ben készültek el, Harangozó János munkája. A tetőszerkezet legvégső felújítása 1996-ban történt meg, amikor műemlékpala került a fazsindelyezés helyére.

A kváderozott sarkú, előre lépő torony emeletén körben négy félkörös záródású zsalus harangablak van, a torony sisakdísze egyszerű, megnyújtott. Bejárati kapuja kosáríves, szentélye egyenes záródású. A torony alatti négyzetes tér fölött dongaboltozatú a lefedés. Kétszakaszos csehboltozatos hajója párkányfejezetes falpillérekkel tagolt. A falazott kórus alja csehboltozatos. Szentélye egy lépcsővel emelt, szűkebb csehsüveggel fedett négyzetes tér, az oldalfalakon hornyolt kosáríves fülkék, balról törtíves, zárköves sekrestyeajtó nyílik. Harangját Szent Vendel tiszteletére szentelték 1791-ben.

Az ívesen kihajló tört párkánnyal és két oszloppal keretezett rokokó stílusú főoltára aranyozott fa. Két adoráló angyal szoborral és a Szentlélek eljövetelét ábrázoló oltárképpel 1876-ból való. A padok egyszerű XVI. Lajos stílusúak. A szentélyben Nepomuki Szent János 19-ik században készült népies jellegű színezett fa szobra áll. Szintén a szentélyben függ egy 18. század végén készült feszület. A kóruson lévő Szent Jánossal, Máriával és Mária Magdolnával kiegészített Golgotát, Keresztrefeszítést ábrázoló, XVI. Lajos stílusú keretbe foglalt festmény feltehetően Huszár Ferenc egri festő alkotás 1780-ból.

A sekrestyében lévő, három kis fiókos, volutás lábakon álló, oromzatos rokokó sekrestyeszekrény 1760 körül készült. Az aranyozott vörösréz rokokó Úrmutató 1770 körül készült Egerben. Dudoros talapzatát négy voluta tagolja, közöttük lángnyelves roaille-ok. Balluszter-idomú nódusa, rocaille-os, áttört ezüst homlokrésze előtt aranyozott sugárkéve fogja körül az Oltáriszentség helyét. Lunulája hiányzik. Magassága: 50,5 cm; Átmérő: 16 cm.

A településen sétálgatva több közterületi szobor is felfedezhető, melyek a néphagyomány szerint a falu védelmét (voltak) hivatottak ellátni, s a falu korabeli népének vallásosságát, istenfélő természetét reprezentálják. Aldebrő egykori lakói szobrot emeltek a Szent Szűznek, Szent Vendelnek, Nepomuki Szent Jánosnak, Szent Donátnak és Szent Antalnak. Ezek mellett a község két temetőjében, valamint az Arany János utca végén feszület áll Jézus kereszthalálának emlékére.

Nepomuki Szent János-szobor

Vörösmarty u.

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2160

barokk

1800

Állíttatta Joseph Bour

A Tarna folyó hídja mellett az út mentén, a 21. számú ház előtt áll. Az alul kihasasodó, magas, feliratos talapzaton álló szobor a szentet szokásos módon formázza: papi ornátusban, kezében kereszttel és pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval.

Felirata:

Joseph

BOUR

1800

Mária Immaculata oszlop

külterület

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2161

barokk

1798

Állíttatta: Mathias Poder

A település Ny-i szélén, az egykori Magyaloson, külterületi erdőben, körülkerített területen álló szobor. Lépcsős alépítményen hasáb alakú talapzat, azon magas feliratos oszlopon Immaculata-szobor áll.

Szent Donát szobor

Szőlő-hegyen

1 Kál – Galéria

1 Nagyút – Galéria

9.01 Szihalom – Híres emberek

Dövényi Nagy Lajos

(1906. december 12. Szihalom–1964. december Budapest)

Író, újságíró, rádióbemondó.

 

Bernáthy Sándor

(1949. április 7. Szihalom – 2012. január 13. Budapest)

Alkalmazott grafikus, festő, zenész.

 

Nahóczki Péter

Többszörös Terepíjász- és Teremíjász Magyar Bajnok, ötszörös Európa Bajnok, a „2013. év történelmi íjásza” cím birtokosa.

 

Szihalom Díszpolgárai (alapítva 2012-ben)

 

Sári Antal

(1925. március 2. Szihalmon – 2013. november 22.)

A falu templomának a II. világháborúban elvesztett harmadik harangját nem sikerült pótolni. Így 2009-évben ezt a harmadik harangot adományozta szeretett szülőfalujának, és a templomunknak Isten dicsőségére, Páduai Szent Antal tiszteletére és emlékére, az adott év március 13-án, mely harang az Egri Érsekség részéről áldásban részesült.

 

Dr. Hajnády Endre posztumusz

(1931. május. 8. Szihalom – 1995. április.19)

A Hajnády családból két generáción keresztül megbecsült orvosok dolgoztak a faluban.

1 Poroszló – Galéria

5.05 Mezőtárkány – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére.

Tárkány (névetimológiája: kabar törzsnév) Árpád-kori települése a korszak első felében minden bizonnyal a szihalmi földvárhoz tartozhatott. Mivel közel feküdt a Poroszló–Szihalom–Eger között húzódó úthoz, ezért a népesség kötelezettségei közé tartozhatott az út érintett szakaszának felügyelete, rendben tartása, valamint a várnépi szolgálat. Mivel a korszakban rendkívül kevés volt a minden évszakban egyaránt jól járható, nagyobb seregek gyors haladását is biztosító karbantartott út, így a meglévők kiemelt stratégiai jelentőséggel bírtak, nemcsak katonai, de kereskedelmi szempontból is. Uralkodóink a csatlakozott népek csoportját, a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére – védelmi célból – telepítik.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tárkány területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A településnek minden bizonnyal nem volt esélye a megmenekülésre.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tárkány mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztult a település.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromolt Feneshez. Településünket esetleg ezek az események elkerülhették.

Török hódoltság

1550-ben már török hódoltság alá került a falu. 1552-ben a törökök elpusztították a települést, de néhány év után újjáépült, 1563-ban már népes. A 17. század közepén Pograz Musztafa Bulyok basa, – mint itteni földesúr – adott engedélyt a káptalannak a malom megépítésére. 1686-ban ismét néptelen lett és csak 1701-re népesül újra be a település.

Rákóczi-szabadságharc

1707-ben a kuruc Gundelfinger ezredben szolgál a faluból Hegedűs János, Szabados Mátyás, Csomai János, Szabó András, Bede Máté, Kövér Gergely.

1848-49-es szabadságharc

A harci események 1849. februárjában érintették Mezőtárkányt. A II. magyar hadtest Szekulits-hadosztályához tartozó Kisfaludy-dandár Mezőtárkányt és Egerfarmost tartotta megszállva (február 24.).

1849. március 1-én – az egerfarmosi ágyúcsata kapcsán – Máriássy hadosztálya délután Tárkány és Szemere felé előőrsöket állított. Délután Máriássynak jelentés érkezett, hogy Szihalom felől a császári csapatok közelednek. A megkezdődött harc késő délután ágyúcsatában végződött. Az ellenség a Szihalom, Besenyő, Tárkány vonalon állt fel.

Ugyanakkor március 1-én Ladislaus Wrbna altábornagy az osztrákok II. hadtestének parancsnoka Egerfarmosról utasította Shwarzenberget, hogy március 2-án Füzesabonyról Tárkányon át Poroszlóra vonuljon.

Az I. világháború hősi halottai

Bársony Gáspár Jacsó Mihály Németh László
Bársony Lajos Kiss Bertalan Németh Miklós
Bársony Miklós Kiss Lajos Nyeste Ignác
Boda József Kocsis István Nyeste Lajos
Borda László Koós Antal hadapród Nyeste Tamás
Borda Mihály Kovács Antal Ondo Ignác
Bölkény Ignác Kovács István Ondo János
Bölkény Ignác Ködmön Ferenc Pozderka János tanító
Császár Antal Kökény Sándor Salamon Imre
Császár Gáspár Köteles László Szabó Antal B.
Császár Pál Krasznai Antal Szabó Benedek
Cseh József Lakatos Károly Szabó Géza
Cseh László Lázár János Szabó Ignác
Cseh Sándor M. Lázár József Szabó János
Cseh Sándor Sz. Lévai Pál Szabó László M.
Csepregi Ignác Macskás Béla Szabó Mátyás
Csepregi László Macskás Ferenc Szabó Pál
Csík Ferenc Macskás Gusztáv Szabó Pál B.
Csirke Béla Macskás László Szabó Sándor
Csirke Frigyes Mátyus Miklós Székely Pál
Csirke István Mátyus Sándor Szuromi István
Csirke László M. Mezei Ferenc Takács Bertalan
Csirke Miklós Mihók Béla Takács Károly
Csirke Pál Bertalan Molnár István Toldi Antal
Gál Imre Nagy István Toldi László
Gál László Nagy János Toldi Miklós
Godó István Nagy Miklós Tóth Antal
Gyurkó Gáspár Nagy Miklós P. Tóth Lajos
Gyurkó Sándor Németh Antal Tóth László
Jacsó Bertalan Németh Ferenc Tóth Mihály
Jacsó Gáspár Németh Gáspár Tóth Sándor
Jacsó István Németh István Vass Lajos
Jacsó László Németh János Vass Sándor
Jacsó László

A II. világháború áldozatai

Angyal Sándor Halász G. László Németh Miklósné
Asztalos Jánosné Jacsó Albert Németh Pál
Balogh Ferenc Jacsó Imre Németh Teréz
Balogh Pál Jacsó Józsefné Németh Zsigmond
Balogh Viktorné Jacsó Katalin Nyeste József
Bara Imre Jacsó Zsigmond Patai Jánosné
Bartha Miklós Jacsó Zsigmondné Pók Gáspár
Burai László Jauernik Gáspár Posta Pál
Császár Emil Kallik Balázs Rapcsók József
Császár József Kálmán Bertalan Rektori József
Cseh Béla Kassai Béla Sinkó Pál
Cseh Ferenc Kecsmár János Siska János
Cseh Ignác Kiss Árpád Sűrű Nándor
Cseh Illés Kiss Gáspár Szabó Béla
Cseh László Kiss László Szabó István
Cseh Zsigmond Kiss Lajosné Szabó Mátyás
Csepregi Emil Kovács Géza Szakál István
Csepregi Géza Kovács István Szecskó Gábor
Csepregi Pál Ködmön Ferenc Szecskó Vilmos
Csík Géza Krasznai Nándor Székely István
Csirke István Kürti Miklós Szombati József
Csirke József Macskás Lajosné Takács Béla
Deák Lajos Márky Pál Takács Gáspár
Demecs Zoltán Mátyus Imre Takács József
Dobos Pál Méhi Lajos Takács László
Fehér László Molnár Imre Takács Miklós
Ferencz István Nagy Béla Telekes Ferenc
Forgács Márton K. Nagy Erzsébet Tóth M. József
Gál Bertalan Nagy László Tóth Pál
Gál Gusztáv Nagy Sándor Vámos Teréz
Gulyás Anna Németh Antal Vass Barnabás
Gyurkó Géza Németh Ferenc Vass István
Halász Ferenc Németh Ferenc Vass Lajos
Halász László Németh Miklósné Vass Miklós
Veres Lajos

1 Sarud – Galéria

1 Besenyőtelek – Galéria

1 Egerfarmos – Galéria

5.05 Zaránk – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk (a falu kora Árpád-kori alapítású), ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1091-ben portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Zaránkot is elérte, függetlenül attól, hogy nem hadiút mellett – de attól nem is messze – feküdt a település. Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Zaránk területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél). Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest melletti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Dénes nádor még ennél is többet, kb. 125 km-t tett meg naponta, hogy a tatárok előtt érkezzék a gyülekezőhelyre.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi települések is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, a hadiúton (via regis), amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort. Elképzelhető, hogy Zaránkot ez az esemény nem érintette.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Zaránktól nem messze a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben elpusztult az itteni település.

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Zaránk vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe lehetett (pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei területünktől jóval távolabb húzódtak.

Török hódoltság

A török idők elején 1548-ban az akkori egri várkapitány (Varkocs Tamás) is dézsmáltatta a falut. 1550-ben a defterek szerint már hódolt falu Zaránk. 1552-1593 között viszonylag békés a falu élete (1570-ben Zaránkot Heves náhijéba tartozónak említik a defterek, ekkor feltehetően Ali bég az egyik birtokosa a falunak).

1677-ben a császári csapatok rekvirálásai miatt részben kiürült a falu. 1685-1696-ban lakatlan a település. 1701-ben népesült be újra.

Rákóczi-szabadságharc

A szabadságharc minden bizonnyal érintette a települést, bár nem feküdt fontos út mentén. A rabló portyázások (labanc-rác) és a háborúk kísérőjeként jelentkező pestis minden bizonnyal itt is pusztítottak.

1848-49-es szabadságharc

1848-ban a faluból 39 nemeztőrt soroztak be:

Barna János Juhász József
Barna Mihály Kakuk Antal
Barótsi Jakab Kakuk Illés
Barótsi Pál Kovács János
Berta András Lövei András
Berta Gergely Lövei Gáspár
Berta István Lövei János
Berta Mátyás Lövei Pál
Berta Pál Mazsi Mihály
Besenyi Pál Molnár Demeter
Csintalan András Molnár Antal
Csintalan Gáspár Surányi István
Csintalan István Surányi János
Csintalan János id. Urbán Gergely
Csintalan Mihály Urbán János ifj.
Farkas János Urbán Joachim
Hegedűs Bertalan Urbán József id.
Juhász András Urbán József ifj.
Juhász Benjámin Víg Ferenc
Juhász János

Az I. világháború hősi halottai

Barócsi Jenő Juhász Mihály Pap Ferenc
Berta József Kakuk Mihály Somodi Péter
Berta József Katona Gáspár Surányi Péter
Csintalan Áron Kerekes István Szanyi Lajos
Csintalan József Kovács András Tamasi Fábián
Csintalan Géza Kovács János Tőzsér Émán
Csintalan Imre Kovács János Urbán János
Géczi János Lövei Ferenc Urbán József
Juhász Jenő Maczki Géza Veréb János
Víg Imre
A II. világháború áldozatai
Ballagó István Birgés Imre Lövei Ferenc
Balogh Imre Blaskó György Lövei János
Balogh Lajos Csintalan József Lövei László
id. Barócsi Gáspár Csintalan Kálmán Major József
Barócsi Kálmán Fehér István Makszemcsuk József
Bencsik Ferenc Gonda Miklós Marsi János
Bencsik Imre Juhász Gyula Molnár Béla
Besenyei Béla Juhász József Sánta Izidor
Besenyei Ferenc Kiss Dezső Urbán István
Besenyei János Kovács József Urbán József
Urbán József

5.05 Újlőrincfalva – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a mai Újlőrincfalva területén lévő településekhez (Halász, Bágya, Magyarad) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falvak létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől, a mai Újlőrincfalvától délnyugatra, a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. Halász, Bágya, Magyarad nem igen láthatta a seregek vonulását, miután Abádról a hadiút közvetlenül Heves felé vitt. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Halász, Bágya, Magyarad településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, a menekülő Dénes nádor még ennél is gyorsabban, napi kb. 125 km-t megtéve ért a magyar táborba.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így Halász, Magyarad, Bágya is. IV. Béla 1261-ben kelt oklevele „helyreállítani és támogatni” kívánja a tatárjárás alatt elpusztult egri püspökséget, e célból megerősíti birtokaiban, többek közt Újlőrincfalva „ősét”, Óhalászt (Halasz in Chereukoz) is említve. Az ebben az oklevélben említett kitétel, miszerint az „…egri egyházat teljes egészében lerombolták és felégették…” egyaránt vonatkozhat az Egerben lévő püspöki központ feldúlására és a püspökséghez tartozó birtokok elpusztítására is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Hídvégen (településeinkhez közel) áthaladva érte el a fő hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Halász területe viszonylag közel esik a feltételezett felvonulási útvonalhoz, nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a települések sorsát, de joggal feltételezhetjük, hogy védett helyzetüknél fogva épségben átvészelték a támadást.

Török hódoltság

Településelőzményét Halászt, 1542-ben Ferhát aga csapata feldúlta. Ezt az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén megemlíti históriás énekében (ld. Sarudnál).

Halász/Óhalász lakosai 1549-ben újratelepültek, de 1552-ben a falu elpusztult (ebben az évben a falu officiális tisztje Szirmay Pál volt, akit az ősszel 5 lovasával együtt az egri vár védelmére rendeltek. Szirmay október 11-én kitörve a várból, rajtaütött a törökön). A falu 1554-ben pusztaság, 1558-ban gyéren lakott. 1596 (Eger eleste) a falut a püspökség elmenekülése (Kassa) után a kincstár vette át, majd világiaknak adományozták (1606). 1630-ban az egri püspökség visszaszerezte Halászt. 1675 előtt lakosai a rablásoktól való félelmükben a falut elhagyták (a nevezett évben pl. egy portája maradt). 1683-ban gyér a lakossága. 1683-86-ban Halász a Bécs elfoglalását és Eger visszavételét célzó hadjárat idején ismét elpusztul. 1694-95-ben népesül be újból.

Rákóczi-szabadságharc

Az egykori faluhelyen – a Tisza közvetlen közelében – a Rákóczi szabadságharc idején a bujdosók miatt megnőtt a lakosságszám, akik a szabadságharc leverése után eltávoztak a faluból.

1848-49-es szabadságharc

A szabadságharc idején a falu még az eredeti helyén volt (a Tisza kanyarulatában), a neve Tiszahalász volt. Nemzetőrök ebből a faluból is kikerültek, összesen 26-n (azonban a halásziakat nem sorolták zászlóaljba).

Bán Balázs Nagy János 24 éves
Bede István ifj. Nagy József
Bede János ifj. Nagy Mihály
Gaál Gábor Nagy Miklós
Gégus János Sebestyén Jakab
Hám István Szarvas János
Hidetzky János Szőllősy Imre
Himer Albert Tóth András
Himer István Tóth János
Himer János Tóth Péter
Málik Ágoston Töröcsik Ignác népjegyző
Mihits Ferenc Vass János
Nagy János 48 éve Víg Ádám

Halászon 1849-ben újabb kolerajárvány volt.

Az I. világháború hősi halottai

 B. Csörgő József
 Falábú János
 Lőrincz János
 Nagy János
 Schuster János
 Szarvas Vilmos

A II. világháború áldozatai

 

 

Barócsi András Guba Béla Szabó János
Berecz József Lőrincz János Szilágyi András
Besenyei Lajos Nagy Kálmán Szilágyi János
Bóta András Rajna János Szilágyi Ferenc
Bukta József Rutka Mihály Tajcs Béla
Csörgő Elemér Sipos Árpád Váradi Ferenc

5.05 Tiszanána – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a mai Tiszanána területén lévő településekhez (Pók, Felpoklosi, Alpoklosi, Dédtelek, Vécseszeg) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falvak létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől, Nánát érintve, a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Nánát és a területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, a menekülő Dénes nádor még ennél is gyorsabban, napi kb. 125 km-t megtéve ért a magyar táborba)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Tiszanána és a területén fekvők is. IV. Béla 1261-ben kelt oklevele „helyreállítani és támogatni” kívánja a tatárjárás alatt elpusztult egri püspökséget, e célból megerősíti birtokaiban, többek közt a mai Tiszanána területén fekvő Nána, Lovásztelek, Pók, Alpoklosi, Ménesító és Olfa (az utóbbi kettő ma már a Tisza mederváltozása miatt területileg nem tartozik Heves megyéhez) településeket is említve, melyeket egyébként még I. (Szent) László adományozott az egyháznak. Az ebben az oklevélben említett kitétel, miszerint az „…egri egyházat teljes egészében lerombolták és felégették…” egyaránt vonatkozhat az Egerben lévő püspöki központ feldúlására és a püspökséghez tartozó birtokok elpusztítására is. Ebből az oklevélből tudjuk azt is, hogy az abádi révhez vezető „nagyút” (via magna) Nánán és Ménesitón haladt keresztül.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Nána területe a feltételezett felvonulási útvonalon volt, a környékbeli falvakhoz (Pély, Tarnaszentmiklós/Ény, Köre) hasonlóan nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a település sorsát.

Török hódoltság

1550-ben már a töröknek hódolt a falu. 1552-ben a falu elpusztult, 1555-ben török adókönyvben már szerepel. 1558-ra a falu újjáépült. 1566-ban a tatárok az egész települést felégetik. 1577-79. évi összeírás részletes képet ad a faluról, mit és, hogy adóznak kétfelé (török és a magyar földesúrnak). Ugyanitt a nánaiak elpanaszolták, hogy a szomszéd települések lakosai kaszálóikat, erdeiket, szántóföldjeiket elfoglalták, nem tudják azokat zavartalanul használni. 1635-ben csak két porta volt a faluban. 1683-ban vagy 76 lakos, vagy 76 porta alkotta a falut (mindent figyelembe véve valószínűbb, hogy az adat lakosságszámot jelöl). A falu 1686-87-ben részben pusztává vált az Eger felszabadításáért folytatott harcok során. 1696-ban újonnan benépesült falu Nána.

Rákóczi-szabadságharc

Az 1706. évi labanc/rác portyázások hatására erősen megritkult a falu népessége. 1707-ben a kuruc Csáky ezredben szolgált három nánai személy; Csala Sebők, Kónya Pál, Ónodi Nagy György.

1848-49-es szabadságharc

A szabadságharc kezdete a faluban problémát, ingerültséget okozott, elsősorban az 1848. évi áprilisi törvények értelmezése okán. Az első feladatok a községben a választások kapcsán adódtak, ennek eredményeként Nána választási kerületi központ lett. A nemzetőrök összeírása és mozgósítása július folyamán zajlott le megyeszerte, de az összeírás Nánán nem volt zavartalan. A május-júniusi adatok a faluban 228 nyilvántartásba vett nemzetőrről adtak számot, a július-augusztusi revízió idejére a létszám 162-re csökkent (az 1848-as nemzetőrök Heves és Külső-Szolnok vármegyében c. kiadvány a nánaiak létszámát 316 főben jelöli meg). Mindenesetre a nemzetőrök a megye I. nemzetőrzászlóaljának 18. századába lettek besorozva, ők a többi megyei nemzetőrrel együtt Bácskában kezdték meg szolgálatukat (augusztus első felében). Itt a nemzetőrök nem tudtak maradéktalanul helytállni, ill. szolgálati idejük lejárta előtt eltávoztak. Újabb nemeztőr-mozgósításra Nánán is október végén, november elején került sor. Azonban összpontosításuk elkésett és nem tudtak érdemben bekapcsolódni a Trencsén megyében rájuk váró feladatba, ezért hazatérhettek lakóhelyükre a nánaiak is.

Decemberben újabb nemeztőr-mozgósításra került sor, elsősorban lovasokat állítottak fel, így a faluból is. Bevetésükre Kassánál került sor. Maga Szemere Bertalan kormánybiztos mélyen elítélő szavakkal illette a hevesi lovas nemeztőröket, nem megfelelő helytállásukért.

Az I. világháború hősi halottai Tiszanánán

Apostol Sámuel Gőz Imre Prokai Gáspár
Árnyék Sándor Gőz Lajos Prokai István
Ballok Benjámin Gőz Pál Prokai István
Ballok István Gőz Sándor Répási Ferenc
Bari Alajos Grónás András Répási Kálmán
Bari József Grónás István Sallos István
Bartók Ferencz Kovács András Sándor Imre
Bartók József Kovács Antal Seres Bertalan
Belleg József Kovács Bálint Sinka Jeremiás
Berta Ferenc Kovács Béla Somodi István
Biró Géza Kovács Gábor Suba Ferenc
Bollók Pál Kovács Gáspár Suba István
Bozó András Kovács Kálmán Szabad József
Burai Antal Lányi Elek Szabó György
Buru Ferencz Lázár Dániel Szabó Gyula
Buru Gábor Lázár Imre Szabó Ignác
Buru János Lázár Lajos Szabó Imre
Buru Menyhért Lévai László Szabó Kálmán
Buru Pál Majorszki Gábor Szabó Károly
Czajner János Majorszki Ignácz Székely Jenő
Cseh Elek Majorszki Pál Szlávik Károly
Cseh Ferencz Mári Bertalan Szlávik Pál
Cseh János Mester István Szútor Benjámin
Csontos Mihály Mészáros Gábor Szútor László
Csörgő Gábor Molnár Ferencz Szűcs János
Danyi Mihály Nagy Bálint Szűcs Pál
Domján István Nagy Ferenc Tari Ferenc
Donát Gergely Nagy Ferenc Tari László
Erdélyi Mihály Nagy István Tasi János
Falyc István Nagy János Tóth György
Fábián Ferencz Nagy János Tóth Lajos
Farkas András Nagy János Tóth Zsigmond
Ficsor János Nagy József Turai János
Fülepi Zsigmond Nagy Károly Turó József
Galambos János Nagy Mihály Uj János
Galambos Zsigmond Nagy Sándor Ujhelyi György
Gerendai Bálint Nagy Sándor Vadász István
Gerendai Lajos Nagy Sándor Vajda János
Gerendai Pál Német István Vankó János
Godó András Novák István Vankó József
Godó János Oláh István Vankó Zsigmond
Godó Lajos Oláh Mihály Varga Mihály
Godó Zsigmond Orbán Imre Vas Gábor
Gonda Béla Orbán Lajos Vas János
Gonda Pál Pap Lajos Vas József
Gőz Benjámin Prokai András Vékony Zsigmond
Gőz Ferencz Prokai Ferenc Zatko János
Gőz Imre

A II. világháború áldozatai

 

 

Anga Béla Gőz Imre Morzsa Miklós
Anga Lajos Gőz Lajos Nagy Gábor
Árva János Grónás János Nagy János
Bakos János Grónás József Nagy József
Ballók Pál Guba Mihály Nagy József
Barcsik Lajos Gulyás Bertalan Nagy József
Barcsik Ferenc Gulyás Imre Nagy László
Bari Barna Gulyás János Nagy Mihály
Bari István Gulyás Lajos Nagy Miklós
Bartók Ferenc Hegyi Gábor Nagy Sándor
Bartók János Hímer János Nemes János
Bedécs István Ipacs Ferenc Oláh Bálint
Beke Gyula Ipacs József Oláh Dániel
Benkocs István Ipacs Károly Oláh Zsigmond
Benkocs Jánosné Juhász Ferenc Oláh Zsigmond
Berencsi Lajos Kalmár József Orbán Bálint
Berencsi Pál Kácsor János Orbán Dániel
Beta Imre Kácsor Károly Orosz Géza
Bíró Imre Kálosi János Pala Sándor
Bogdányi Ferenc Kecső Gábor Pető Györgyné
Borbély Béla Kiss György Petróczki Károly
Boru Gábor B. Kiss János Prókai János
Boru János Kiss József Ronyecz József
D. Boru János Kovács Ferenc T. Sallós Zsigmond
Ceglédi sándor Koács Ferenc Somogyi Károly
Cseh Ambrus Kovács István Somogyi Sándor
Cseh Flórián Kovács János Suba Kálmán
Csontos Gábor Kovács Lajos Sós János
Csontos György Kovács Miklós Szabó József
Csörgő Sándor Kovács Miklós Szlama János
Deme Mihály Kovács Pál Szlama Lajos
Domján Lajos Kovács Péter Szutor Imre
Domján Lajos Krancziczki Gáborné Tóth László
Dósa Balázs Lányi Béla Turai József
Fehér Lajos Lányi Menyhért Vadász István
Fejes Béla Lányi Pál Vajda Imre
Fejes Vilmos Lévai Ferenc Vajda István
Fülepi Lajos Lévai József Vajda János
Gacsal Imre K. Molnár Ferenc Vajnóczki Árpád
Galambos Gyula T. Molnár István Vankó Gábor
Gerendai Ferenc T. Molnár István Vankó János
Godó János T. Molnár Simon Varga Gyula
Godó Kálmán D. Molnár János Vass István
Gonda Flórián Molnár Pál Vass Mátyás
Zobolyák Ferenc Zele Imre

5.05 Tarnazsadány – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Tarnazsadány területe minden bizonnyal a hevesi királyi udvarházhoz tartozott, szolgáltatásait oda teljesítette.

1071-ben a fiatal magyar államban – 33 éven belül – az ötödik trónviszály kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Tarnazsadány területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tarnazsadányt is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnazsadányt és a területén lévő egykori települést (Tarcsa), az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a magyarok Pest alatti táborának felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre. Tarnazsadánytól nem messze érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Feltételezhető, hogy Tarnazsadányon sem múlt el nyomtalanul a kun pusztítás.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnazsadánytól nem messze a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztult a település.

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Tarnazsadány vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe volt, pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei ettől jóval távolabb húzódtak.

Török hódoltság

1550-től a hódoltság területéhez tartozik. 1677-ben a császári katonaság erőszakosságaitól szenvednek a lakosok, néhányukat a szendrői vár kapitánya a várba záratta az adók elmaradása miatt. 1686-ban – Eger visszavétele előtt – a falu lakosai szétszéledtek, Mercy császári generális kegyetlen adóbehajtása okán. 1702-től újra lakott a falu.

Rákóczi-szabadságharc

1706-ban a Rabutin vezette labancok harcainak következtében a falu elnéptelenedett. 1710 körül indul meg újra a benépesülés.

1848-49-es szabadságharc

A faluból a ’48-as szabadságharcba 21 nemzetőrt soroztak be. Ez a létszám arra utal, hogy a településen élő férfi lakosság csak kis számban felet meg az 1848. évi XXII. törvénycikknek, miszerint rendezett tanácsú településen kellett lakniuk a besorozottaknak, 200 Ft értékű házzal, vagy földdel kellett rendelkezniük, ill. évi 100 Ft tiszta jövedelemmel. A zsadányi besorozottak a II. zászlóaljba kerültek:

Bencze Gábor Juhász Mihály
Bíró János Katona Antal
Csintalan József Kelemen Gábor
Farkas Mihály Kelemen Mihály
Forgó András Kovács Mihály
Forgó János Nagy Ferenc
Forgó Mihály Nemes János
Freizajzen László, Kováts János helyettesíti Tóth István
Halasy Gáspár Urbán István
Hellebronth István Vona Pál
Juhász János

Blaskovics Gyula korabeli alispán jelentéséből az szűrhető le, hogy Zsadányban a ’48 március 15-ei események a napi életet nem rengették meg. 1848. decemberében Heves megyének lovascsapatokat is ki kellett állítania, melybe 4 zsadányi került.

A falu jelentős részét birtokló Almásyak közül ifj. Almásy Pál neve beíródott a szabadságharc történetébe. 1848. június 3-án Gyöngyös országgyűlési követének, az országgyűlés másodalelnöknek választotta. Novemberben kormánybiztosi megbízatást kapott, volt hadi élelmezési biztos, majd kormánybiztosnak nevezték ki Heves megyébe. Volt nemzetőrparancsnok, 1849 januárjában ismét kormánybiztosi megbízatást kapott. 1849. február 9-től a képviselőház alelnöke volt. A szabadságharc bukása után emigrált, távollétében kötél általi halálra ítélték.

Az I. világháború hősi halottai 

Barkóczi József Hevesi János Szabó János
Barkóczi Gáspár Jankovics István Szabó József
Barkóczi János Juhász József Szabó István
Bata János Kovács András Szabó Sándor
Bencze István Kovács István Szabados András
Besenyei Sándor Kovács János Szalóki János
Cseplye Ferenc Kovács Mihály Szalóki Mihály
Cseplye István Kökény Sándor Torbavecz István
Cseplye László tizedes Mága János Tóth János Tóth János
Cseplye Simon Már József Tóth János
Csintalan Mihály Mester József Udvari István
Dobi János Nagy András Udvari József
Forgó János Nagy József Urbán József
Guruz János tizedes Nagy Kálmán Vereb János
Gyetvai András tizedes Német Péter Vereb Sándor
Gyetvai Pál Ratkai György Vona János
Habóczki György tizedes Rusznyák Dezső Vona Mihály
Hajdrik András Stál János Zazravecz Flórián őrm.

A II. világháború áldozatai

 

 

Balogh József Héber Ernőné Németh Béla
Bencze József Héber Katika Németh Ferenc S.
Besenyei András Héber Marika Németh Ferenc
Berényi János Héber Zsuzsika Ratkai András
Blaskó József Hopka József Rusznyák Ferenc
Csapó Mihály Hopka Mihály Seidner Vilmosné
Cseplye István Katona Béláné Somogyi István
Cseplye József Katona Évike Szabó György
Cseplye László Katona Ibike Szabó István
Csintalan Ferenc Kiss József Szabó Sándor
Csintalan László Klein Ancika Tóth Andor
Csintalan Zoltán Klein László Tóth István
Dér János Klein Lászlóné Udvari István
Dér László Kovács Ferenc Udvari Józsefné
Dobi Antal Kovács József Udvari József
Dobi István Lázók Vilmos Udvari Sándor
Dobi József Lengyel Mihály Urbán József
id. Fazekas Flórián Már Mihály Varga István
ifj. Fazekas Flórián Mester György Váradi Rudolf
Forgó András Nagy B. István Várkonyi József
Forgó Ilonka Nagy István Vastag Kristóf
Forgó Irénke Nagy S. István Vona József
Forgó Józsefné Nagy P. István Vona Sándor
Hajdrik András Nagyfügedi József id. Vereb István
Hessenberger János Nagy László

5.05 Tarnaszentmiklós – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077). E hadmozdulatok valószínűleg elkerülték Tarnaszentmiklóst, Győrffy György szerint egykori nevén Ényt.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Bizonytalan, hogy a pusztítás a Tarnaszentmiklós/Ény területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. Mivel viszonylag nagy távolságra volt a hadiúttól, a Tisza-menti vízi világ pedig egyébként is nehézzé tette megközelítését, elképzelhető, hogy Kapolcs kunjainak színét sem látták, a hírek azonban minden bizonnyal ide is eljutottak a falutól északra fekvő, a portyát megszenvedő települések lakosaitól, a hirtelen támadt veszedelemről. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Tarnaszentmiklós/Ény területén fekvők is (Türügy, Hajóuta).

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Tarnaszentmiklóstól/Ény északkeleti irányban elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Tarnaszentmiklós/Ény területe viszonylag közel esik a feltételezett felvonulási útvonalhoz, nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a település sorsát.

Az Árpád-kor utolsó éveiben nem tudunk olyan hadi eseményről, amely a települést közvetve-közvetlenül érintette volna.

Török hódoltság

1548-ban a falu desertaként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-67 között török összeírások is lakatlan helyként jelölik. 1576-83 között lakott hely volt, de a későbbiek során a 16. század végétől a 17. század első negyedéig újra puszta. 1635-ben lakott hely. 1685-ben Mercy tábornok sarcoltatásai miatt a helység elpusztult és 1751-ig lakatlan.

Rákóczi-szabadságharc

Miután 1685-1751 között lakatlan a falu, a Rákóczi-féle szabadságharc idején nem létezett a település.

1848-49-es szabadságharc

Az 1848-ban 39 nemeztőrt soroztak be a faluból:

Balázs József Szétsi József 30 éves
Balogh Ambrus Szétsi Mihály
Birinyi István Toth Albert
Dutkai János Toth András ifj.
Gulyás Ignác Toth Gazsi József
Gulyás Pál Toth I. Ferenc
Kállai János Toth I. István
Kállay Ferenc Toth I. József
Kiss Ferenc Toth István
Kiss György Toth Jakab József
Kontra Pál Toth Matyo József
Kréter Mátyás Toth Pál János
Nagy Pál Toth Simon Pál
Nagy Pál István Törőtsik Donát
Nagy Pál Mihály Törőtsik P. József
Szabó Zsigmond Újvári András
Szétsi Gábor Újvári Ferenc
Szétsi István Újvári Gábor
Szétsi János Újvári Ignác
Szétsi József 28 éves

Az I. világháború hősi halottai 

Balogh Pál Nagy Dezső Tóth Károly
Bukus Károly Nagy Ignác Tóth Mihály
Garcsik Vince Nagy József Tóth Miklós
Gulyás Gábor Nagy József Tóth Pál
Gulyás G. János Pintér Gábor Tóth P. Sándor
Gulyás János Szécsi Ambrus Tóth Zs. Lajos
Gulyás Jenő Szécsi Mihály Tóth Zsigmond
Gulyás Lajos Szőke Elemér Törőcsik Béla
Gulyás László Tóth Elemér Törőcsik Béla
Gulyás Zsiga Tóth István Törőcsik János
Helle István Tóth István Törőcsik László
Jenei József Tóth I. István Törőcsik László
Kiss József Tóth János Törőcsik Miklós
Kontra Zsiga Ujvári Ignác

A II. világháború áldozatai

 

 

Ancsa Miklós Majoros István Törőcsik Lipót
Bakos Mihály Nagy B. László Újvári Béla
Bartók János Pataki József Újvári István
Garancz Lajos Szécsi András Szabó Péter
Gulyás Ágoston Tóth Imre Szécsi Antal
Gulyás Elemér Tóth László Szécsi László
Kiss István Tóth Péter szv Szécsi Miklós

5.05 Tarnaörs – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

A mai Tarnaörs területén lévő települések (Varsány, Miske, Demjén, Nyestefölde) az Árpád-kor első szakaszában a hevesi királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult el hadával. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tarnaörs területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk (Örs nem feküdt közvetlenül hadiút közelében). A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnaörs területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Tarnaörs területén fekvők is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Tarnaörstől kelet-északkeleti irányban elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Mivel Tarnaörs területe kívül esik a feltételezett felvonulási útvonalon, elképzelhető, hogy a kunok sértetlenül hagyták a falut. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az időben a település nyugati, déli és délkeleti szomszédságában már a kunokkal együtt betelepült jászok szálláshelyei feküdtek.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnaörs viszonylag távol esett a kedvezőtlen időjárási viszonyok közt is járható fontosabb útvonalaktól, elképzelhető, hogy sértetlenül vészelte át a második mongol inváziót.

Az Árpád-kor utolsó éveiben nem tudunk olyan hadi eseményről, amely a települést közvetve-közvetlenül érintette volna.

Török hódoltság

A falu 1549-50-től a hatvani szandzsák katonai-adózási területéhez tartozott, a jászberényi alkerületben. Az 1549. évi adóösszeírás szerint a portánként kifizetendő adóösszeg felét Dobó István vette át az egri várőrség fenntartási költségeinek fedezésére.

Örs 1682. szeptember-1686 között elpusztult és lakatlan volt a kuruc háborúk utánig (1711).

Rákóczi szabadságharc

A Rákóczi-szabadságharc idején a falu lakatlan volt. 1709-ben a Tarnaörs pusztán lévő kuruc táborban halt meg – feltételezhetően pestisben – Vak Bottyán János kuruc generális. (A gyöngyösi Szent Bertalan templomban temették el, bizonytalan azonban, hogy teteme ma is ott van-e?)

1848-49-es szabadságharc

Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás gyökeres változást hozott a faluban. Az úrbéres alapon addig használt jobbágytelkek a parasztság tulajdonába kerültek.

A szabadságharcba 53 nemzetőrt soroztak be a faluból:

Bodonyi Vince Krizsa Jakab
Csomor Flórián Magyar Mihály
Csomor György Mászáros Mihály
Csomor Imre Nyúl Gergely
Csomor János Nyúl József
Eszlajger Ignác Orczy László
Gacsal Ferenc Ózsváry György
Gérmány József Ózsváry János
Gonda András Ózsváry Mihály
Gonda Gergely Pálinkás Ádám
Gonda György Pálinkás György
Gonda Illés Peredi Pál
Gonda Pál Sánta Antal
Göblyös Flórián Sánta György
Göblyös János Sánta Márton
Gulyás János Sánta Mihály
Gulyás Márton Sánta Tamás
Gurics Ágoston Sári Ambrus
Gurics János Sári János
Gurics Lukács Sári Miklós
Hallay József Somody Vince
Hevér Bertalan Surányi József
Hevér József Szőke Máté
Jakus József Tóbiás Ágoston
Jónás Miklós Torma Bálint
Juhász Ambrus Torma Sebestyén
Krizsa Bálint

Az I. világháború hősi halottai

Bakó László Hevér Alajos Nyúl József
Csomor János Hevér Ferdinánd Pál István
Csomor Mihály Hevér Márton Pál Kálmán
Csomor Miklós Hornyák János Salga István
Csík László Jónás Kálmán Sánta János
Danyi István Jónás Mihály Sánta Mihály
Fehér József Jónás Miklós Sánta Sándor
Germán Mihály Jónás Vince Sári Ferenc
Gonda András Kántor Miklós Surányi József
Gonda György Király János Szanyi Miklós
Gonda Imre Lővei János Szlama József
Gonda József Magyar András Szőke János
Gonda Miklós Major János Szűcsi Ferdinánd
Göblyös Sándor Nagy András Torma György
Gunics Imre Nagy András Torma István
Gunics Miklós Novák Ferenc Zsákai Béla
Gyurics Miklós Novák István Zsákai Dezső
Hallai Mihály Nyúl János

A II. világháború áldozatai

 

 

Almádi Lajos Gyékény József Pacziga János
Almádi László Hallai Béla Pataki Lajosné
Ambrus Mihály Hallai János Pál Lajos
Antal Sándor Hevér István Pege János
Báder Vilmos Hevér János Peredi Lénárt
Bolyós Sándor Hevér József Pető Emánuel
Botka Mihály Jakus Mihály Sánta István
Csikós Ignác Jónás András Sánta Sándor
Csomor Dezső Király József Sipos János
Csomor János Kirzsa Andor Szanyi Mihály
Csomor József Kovács József Szanyi István
Csomor László Kozma Lajos Szappan Ferenc
Csomor Vince Kóczián Sándor Száva Dezső
Deme János Kökény Lajos Szlama Mihály
Faragó Alajos Mihályi István Tolmács István
Faragó János Molnár János Tóbiás Alajos
Fehér József Molnár Józsefné Tóth Béla
Fehér Lajos Nagy Sándor Varga István
Gonda Albert Nagy Zoltán Zsakai Mihály
Gunics János Németh András Czudor József
Gunics János Nyul Miklós Surányi József
Ifj. Gunics István Ózsvári István Barócsi Sándor

5.05 Tarnaméra – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Tarnaméra minden bizonnyal a hevesi királyi udvarházhoz tartozott, szolgáltatásait oda teljesítette.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan hadiúton haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a Méra területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták, miután a hadiút itt is elhaladt. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tarnamérát is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnaméra területén lévő településeket (Vécsfölde, Ányástelek), az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Tarnaméra mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tarnaméra területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnaméra mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, újra elpusztultak az itteni települések.

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Tarnaméra vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe volt, pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen, de a csatározások főhadszínterei ettől jóval távolabb húzódtak.

Török hódoltság

A falu 1550-ben már hódolt terület. 1554-56-ban lakják, 1596-ban a falu pusztán áll. 1642-ben és 1687-ben ismét lakatlan, közben 1647-ben vannak lakói. 1687-ben – Eger várának visszavételekor – Méra elpusztult. 1696-ban is néptelen még a falu. Az Almásyak 1702-ben népesítették be a települést.

Rákóczi-szabadságharc

1705-ben Rabutin labanc generális a labancok zsoldjában álló rácokkal együtt elpusztította a falut, 1706-ban pedig a délvidéki rácok miatt pusztult el. Méra 1711-ig lakatlan, azt követően népes.

1848-as szabadságharc

1848-ban a faluból 69 nemzetőrt soroztak be. A szabadságharc alatt kettő mérai honvéd vett részt a harcokban Temesvárnál: Zsákai János és Majzik Ernő közlegények.

Az I. világháború hősi halottai 

Balogh József Katona János Rácz Sándor
Bártfay Lajos Keresztesi Sándor Robotka István
Berta György Kiss János Tari Ferenc
Csáki István Kovács József Tímár Sándor
Cseplye János Lengyel János Tóth Péter
Fodor András Mahunka István Varga András
Gyurcsik Lajos Ózsvári János Varga Balázs
Hopka Pál Pintér Mihály Varga József
Juhász Sándor Pósa István Varga Mihály
Katona István Pukli Vilmos Zsákai Sándor

A II. világháború áldozatai

 

 

Almádi István Juhász Sándor Pári László
Balogh János Kakuk Lajos Pintér András
Balogh János Kelemen József Polgár Béla
Barócsi András Keresztesi János Rácz Béla
Birkás Imre Keresztesi József Somodi Gáspár
Bodó Dezső Kota József Suri János
Gábor Géza Kovács Béla Szabó János
Gál Gyula Kovács József Szanyi Béla
Hegedűs Béla Lengyel László Szekeres István
Holló Endre Lőrincz András Szekeres János
Juhász András Lőrincz Béla Tari János
Juhász János Molnár József Tóth Béla
Juhász József Nagy János Tóth Ferenc
Juhász Kálmán Papp István Turi Béla
Juhász Mátyás Pári András Víg György

5.05 Tófalu – Hadtörténet

Árpád-kor

A mai Tófalu területén (többek között egy 1783-ból datálható térkép által is igazoltan), állt Csal vára, a hozzá tartozó településsel, Csala/Cseliváraljával. A várat 1417-ben említi először okleveles forrás, mint a Debrei II. Makján leszármazottainak birtokát. A 15. század folyamán a tulajdonjog a Rozgonyiak kezére kerül, majd az 1500-as évek elején Perényi birtok lesz. Pusztulása Hatvan török általi elfoglalása (1544) és Eger sikertelen ostroma (1552) közötti időszakban történt.

Az Árpád-korból az itteni településekhez (Csal, esetleg Szentgyörgy, utóbbi keletkezésének ideje nem ismert) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak életükre. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tófalu, valamint Aldebrő területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte (Csal, Szentgyörgy amennyiben akkor már léteztek). Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely érinthette Csalt, Tófalut és Szentgyörgyöt(?), ill. a területet, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél), minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla táborának kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A tatárjárást követő várépítési hullám eredményeképpen épülhetett meg Csalivár/Csalavár/Cselivár, amelyről azonban, jelenlegi ismereteink szerint, csak 1417-ben születik az első írott forrás.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort (Kompolton vezetett keresztül a hadiút). Itt szintén csak feltételezhetjük, hogy kisebb portyázó csoportjaik eljuthattak Tófaluig, Csalig, de a várat, amennyiben már állt ekkor, nem tudták elfoglalni.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Tófalu (ha akkor már létezett), Csal és Szentgyörgy (?) a hadi úttól kissé délre volt, de mégsem a Tisza kiöntései által védett régióban, ezért jelentős esélye van annak, hogy a portyázók rátaláltak a településekre és ki is fosztották.

Összegezve a Tófalu helyén egykor állt Csal (és Szentgyörgy ?) Árpád-kori hadtörténetének vizsgálatát, megállapíthatjuk, hogy Szent Istvántól az utolsó Árpád-házi uralkodóig, III. Andrásig terjedő háromszáz évben mindössze négy jelentős hadi eseményről tudunk számot adni (1091, 1241/42, 1280, 1285), amely súlyosan érinthette a település(ek) életét. (Ez az állapot majd két és fél évszázaddal később fog megváltozni, amikor a török hódítás Csal falu és vára pusztulásához vezet, s Tófalu is többször elnéptelenedik a hódoltság 150 éve alatt. Utóbbi 1696-tól ismét folyamatosan lakott. Csal falut 1740-1743 között Grassalkovich Antal újratelepítette Aldebrő néven, ezzel szemben a vár a végleges pusztulás sorsára jutott. A 20. század közepére a homokbányászat következtében még a dombot is elhordták, amelyen állt. Ma már csak a Vár utca elnevezés emlékeztet az egykori erősségre.)

Török hódoltság

1550-ben már a törököknek is adózik. 1552-54 között a török pusztítás hatására néptelen lett, de 1564-re újra benépesült. Lakott falu 1576-ban. 1596-ban – Eger elestekor – elpusztult, és még két év múlva is néptelen, ezt követően újra benépesült. 1683-86 között a Bécs ostromára induló török-tatár megszállás során, majd Eger blokádja idején (1687) – kiürítés miatt –egy évtizedre néptelenné vált. 1696-ban már néhány zsellér lakja.

Rákóczi-szabadságharc

1603-ban Rákóczi Zsigmond – a későbbi erdélyi fejedelem – vásárolja meg a debrői uradalmat. Tófalu is Rákóczi birtok lett. A Tarna mentén haladó fontos út okán (Sirok és Eger felé) feltételezhetjük, hogy a Rákóczi-szabadságharc nem hagyta a település érintetlenül (rabló portyák, pestis).

1848-49-es szabadságharc

A községben 1848 májusa és októbere között 53 férfit vettek lajstromba nemzetőri szolgálatra:

Adátsi (Adácsi András) Inklovits György ifj.
Bíró Benedek Inklovits József
Csernák Sándor Karsay János
Dajkó Ferenc Kerek Mátyás
Drahos János Kováts (Kovács) István
Drahos Mihály ifj. Kováts (Kovács) József
Farkas András Báró Molnár József
Farkas Antal ifj. Molnár Mátyás
Farkas János Buda Nagy Imre
Farkas József Bence Nemtsik (Nemcsik) György
Farkas Márton ifj. Orosz János
Farkas Máté János Potsay István ifj.
Farkas Mátyás ifj. Potsay János
Farkas Mihály felső Simon János
Farkas Pál ifj. Snajder (Schneider) István
Farkas Tamás Szabó András id.
Gulyás Mátyás id Szabó Gergely
Gulyás Mátyás ifj. Szabó István ifj.
Gyetvai (Gyetvay) Antal Szabó János
Horváth (Horvát) János 38 éves Szabó János alsó
Horváth (Horvát) János 25 éves Szabó János felső
Horváth (Horvát) Mihály Szabó József
Hutter János Uzelman János
Hutter József Uzelman Márton
Hutter Pál Viltsik János
Ignátz (Ignácz) János Viltsik Márton
Inklovits G. György

1849. február 26-án a 14 órakor elkezdő ún. kápolnai csatában a császáriak közül a Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja támadta a magyar állásokat Tófalu irányából is.

A kápolnai csata második napján február 27-én reggel 8 óra tájban Tófalu irányából az osztrákok centruma elterelő hadmozdulattal, szemből pedig tüzérségi előkészítéssel megkezdte Kápolna támadását. A császári Coloredo vezérőrnagy dandára 9 ágyúval vonult Tófalu ellen. Dembinski ekkor 10 löveget irányított a veszélyeztetett pontra. Az ellenség visszahúzódott a Tarna túlpartjára. Az egész nap folyamán és a délutáni órákban is Máriássy sakkban tudta tartani a Tófalu felől átkarolással kísérletező Wyss- és Coloredo-dandárt. Jóllehet a térségből induló olasz 16. Zanini gyalogezred II. zászlóalja, miután átgázolt Kápolna irányába a mocsaras réten (Hangács), végül megadta magát. A Poeltenberg vezette magyar csapat is délután 2-3 óra körül kénytelen volt visszavonulni, ha nem akarták, hogy az ellenség elvágja a visszavonulás útját éppen Tófalunál.

Tófalu keleti határában a tüzérségi állások helyén, a Honvédhalmon 1998 óta emlékmű áll.

Az I. világháború hősi halottai

Ali József Gyetvai Gergely Lefler Flórián
Bíró Gáspár Gyetvai Imre Lefler János
Bíró Mihály Gyetvai István Lehoczky Károly
Boros Márton Gyetvai Sándor Lehoczky Lajos
Bóta József Helgert Gergely Orosz Gergely
Dajkó Izidor Hugli János Orosz János
Domoszlai Gergely Hugli Mátyás Pocsai Adorján
Drahos János Hutter Mihály Pocsai Gyula
Drahos János Ignácz József Pocsai János
Farkas Gergely Ignácz Mihály Szabó Károly
Farkas Gyula Inklovics Ignác Takács Ferenc
Farkas Ferenc Inklovics Rudolf Tóth Mátyás
Farkas Imre Jankovics Kálmán Tóth Miklós
Farkas Lajos Jaskó Sándor Uzelman Imre
Farkas Urbán Jeziczky Lajos Uzelman Sándor
Fáczán Lajos Kerek Mihály

A II. világháború áldozatai

 

 

Antal Sándor Drahos József Kovács József
Baráth Ferenc Farkas Bálint Nagy József
Bencsura Bálint Farkas Béla Pocsai György
Bíró Lajos Farkas József Sebők János
Bódi János Gulyás István Szabó József
Dajkó János Gyetvai Imre Szabó Sándor
Dajkó József Gyetvai Orbán Umhauzer Gyula
Dobos István Kerek János Uzelman János
Drahos János Kovács Gergely Varga József
Vingender József

5.05 Tenk – Hadtörténet

Árpád-kor

A (Nagy) Csörsz-ároktól délre fekvő Tenk egyszerre volt szerencsés és kevésbé szerencsés helyzetben amiatt, hogy közel feküdt a megye egyik főútvonalához. Érintette/érinthette a hadak járása, ugyanakkor gazdasági szempontból előnyére vált a kereskedelmi útvonal.

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történések bizonyos mozzanatai a falu környékén zajlottak, vagy közvetlenül is befolyással lehettek az itteni lakosság életére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1091-ben portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tenk területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar sereg felderítése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, köztük Tenk is.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tenk a kunok felvonulási útvonalától nem messze volt, elképzelhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul. Az is elképzelhető, hogy a szomszéd település, Erdőtelek határában eltemetett kun harcos ennek az 1280. évi portyának volt az egyik résztvevője, aki valami okból ennél a falunál lelte halálát, s társai itt temették el.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük, az útjukba eső települések szerencséjére, több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek. Ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Tenk is a portya útvonalában volt, elképzelhető, hogy a mongolok felprédálták.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregével a nagy hadiúton vonult kelet felé, délről elhaladva Tenk mellett, majd délkeletnek fordulva, Poroszlónál kelt át a Tiszán, a Borsák tiszántúli területeire.

Török hódoltság

1548-ban a falu desertaként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-ben a török pusztítás következtében továbbra is néptelen a település. 1553-54-ben újratelepült, majd újabb pusztítás hatására a 17. század végéig nem népesült be, ezt követően sem lakják telkes jobbágyok (önálló községként 1947-től létezik).

Rákóczi-szabadságharc

A szabadságharc alatt, – a 18. században – nem lakják telkes jobbágyok. Így települési esemény itt nem ismert.

1848-49-es szabadságharc

Egy-két esemény érintette Tenk-pusztát a szabadságharc alatt. 1849. március 18-án Braun alezredes, Jablonowski császári vezérőrnagy utasítására Tenk-pusztára vonult.

1849. március 20-án Ramberg azt jelentette, hogy reméli – többek között Tenket is –másnapig tartani tudja.

Március 21-én Braun alezredes jelentette Jablonowski császári vezérőrnagynak, hogy Tenknél (és Besenyőnél) is ellenséges (magyar) járőröket láttak.

Az I. világháború hősi halottai

A település anyakönyvileg Erdőtelekhez tartozott, azonban az erdőtelki halotti anyakönyvben a hősi halottak bejegyzésénél az anyakönyvvezető nem tüntette fel az elesettek lakhelyét, emiatt a tenki illetőségűek is az erdőtelki áldozatok között találhatók.

A II. világháború áldozatai

 

 

Csontos János Kozik Sándor Szabó István
Domán István Liplinczki Sándor Szalmási Kálmán
Hajnal József Majoros József Török Ferenc
Kalóczkai Kálmán Nagy László Varga József
Komlósi Kálmán Nagy Péter Vass József
Koncsik Lajos Nováki István Vass Márton
Kovács László Rédei Benjámin Vígh Sándor
Kovács Pál Slakta József Vígh Sándor
Vizkeleti Lajos

5.05 Tarnabod – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Tarnabod területe minden bizonnyal a hevesi királyi udvarházhoz tartozott, szolgáltatásait oda teljesítette, magának a településnek a kialakulása is a 11-12. századra tehető.

1071-ben a fiatal magyar államban – 33 éven belül – az ötödik trónviszály kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon erre vonult hadával. (Tarnabodnak a megléte ez időben még bizonytalan.) 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Tarnabodot feltételesen vehetjük a támadók útjába kerülő településnek, amennyiben a 11. század vége felé már létezett. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnabod területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a magyarok Pest alatti táborának felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak. Ez az a hadi esemény, mely már érinthette Tarnabodot, mert a falu létezett.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Tarnabod mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tarnabod területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnabod mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések, Tarnabod is.

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Tarnabod vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe volt (pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei ettől jóval távolabb húzódtak.

Török hódoltság

1552-ben a törökök felégették, 1554-ben kezdett újra benépesülni, de ezután újabb pusztulás következhetett be a település életében, mert 1564-ben benépesült falunak nevezi egy összeírás. 1685 körül – a végrehajtók által beszedett adók miatt – a lakosok elhagyták falujukat. Az újranépesülés 1696-ra történt meg.

Rákóczi-szabadságharc

Miután a település a Heves-Eger közötti fontos út mentén feküdt feltételezhető, hogy részese volt az eseményeknek, a labanc-rác pusztításoknak és a harcok kísérőjeként fejét felütő pestisnek. A szabadságharc végeztével új, birtoktalan lakók kerültek a településre.

1848-49-es szabadságharc

A faluból 1848-ban 46 nemzetőrt soroztak be.

Fazekas Lajos 1849. február 28-ával kapcsolatban március 1-én jelentette Repetzky Ferenc kormánybiztosnak, hogy a császáriak Besenyőre út nélkül akartak menni (nem a meglévő úton), de a posványos réten ágyúik süllyedni kezdtek, ezért visszavonultak előbbi helyükre, Erdőtelekre. A falut a legkíméletlenebbül kirabolták, Tarnaboddal együtt.

Az I. világháború hősi halottai

Ács Ferenc Kalicz Kálmán Nagy L. Mihály
Ács János Kassa István Nyizsnyánszki Gábor
Bencze János Koczka István Pető István
Bencsik József Koczka János Pető János
Bencsik Kristóf Koczka Márton Pető Ferenc
Besenyei Mihály Kovács István Ragovics János
Bognár János Klemencz János Rajzinger Miklós
Burom János Krisztián Jakab Sike András
Ficzere István Lövei István Sike Áron
Gazsó Gyula Lövei József Simon Kálmán
Gazsó István Lövei Kristóf Szarvas Mihály
Gazsó Mihály Magyar József Szegedi Márton
Gyarmati István Máté János Szekeres Imre
Gyarmati János Molnár Pál Tóth János
Harangi István Molnár Sándor Veres András
Harangi János Nagy János Verner Mihály
Heidrich János Nagy József Zsákai János
Jáger Kristóf

A II. világháború áldozatai

 

 

Boros József Kovács István Pető Ferenc
Burom János Nagy András Ragovics András
Farkas Sándor Nagy Imre Sike István
Ficsó Rudolf Nagy István Sike Kristóf
Gazsó Kristóf Nagy József Pál Simon Ferenc
Baranyi János Nagy Sándor Somodi Imre
Kakas János Parlenka István Szekeres András
Kulka Alajos Pető József Zöldi Sándor
Kassai József Pető József Ferenc Zsákai János
Koczka Ferenc

5.05 Sarud – Hadtörténet

Árpád-kor 

Az Árpád-korból a mai Sarudhoz és akkor a – mai területén lévő – településekhez (Déd/Déltelek/Décse, Hídvég Kétpókere, Apuchalama, Hídvég, Magyarad) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falvak létére, más esetekben pedig, ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől, a mai Sarudtól és Halásztól (Újlőrincfalva) délnyugatra, a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. Sarud, Halász és a fentebb felsorolt egykori falvak nem igen láthatták a seregek vonulását, miután Abádról a hadiút közvetlenül Heves felé vitt. 1074. március 14-én Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Sarudot és a területén lévő egykori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, a menekülő Dénes nádor még ennél is gyorsabban, napi kb. 125 km-t megtéve ért a magyar táborba.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így Sarud és a fent említett egykori települések is. IV. Béla 1261-ben kelt oklevele „helyreállítani és támogatni” kívánja a tatárjárás alatt elpusztult egri püspökséget, e célból megerősíti birtokaiban, többek közt Újlőrincfalva „ősét”, Óhalászt (Halasz in Chereukoz) is említve. Az ebben az oklevélben említett kitétel, miszerint az „…egri egyházat teljes egészében lerombolták és felégették…” egyaránt vonatkozhat az Egerben lévő püspöki központ feldúlására és a püspökséghez tartozó birtokok elpusztítására is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Hídvégen áthaladva érte el a fő hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Sarud, Hídvég, Halász és a többi – Sarud mai területén elhelyezkedő falu – viszonylag közel esett a feltételezett felvonulási útvonalhoz, nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki; a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a települések sorsát, de joggal feltételezhetjük, hogy védett helyzetüknél fogva épségben átvészelték a támadást.

Török hódoltság

A mohácsi csata után (1526 ősze) a törökök rablóportyákat indítottak Eger környékére is, de Sarudot ekkor még nem érte támadás.

1542-ben Ferhát aga csapata már Sarudot is feldúlta. Ezt az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén is megemlíti históriás énekében:

 

„Egrőt hogy megszállja minden hadával

Deli Perhát agát Pestről kibocsátá.

Az Hidvégöt, Halászt, Sarudot dúlá,

Tiszttartóit Varkucsnak ő elfogá.”

1544-től (Hatvan eleste) Sarud is a török által ellenőrzött hódoltsági terület lett.

1548-ban magával Dobó Istvánnal is meggyűlt a bajuk a sarudiaknak, aki az egri vár hadi felkészítése okán személyenkénti adót vetett ki a falu lakóira is, – miután a várhoz tartozó püspöki birtokok megadóztatására jogot nyert. Az adó elleni sarudi tiltakozást Dobó nem fogadta el.

Az 1549-ben megjelent török-tatár rablócsapatnak Sarud megtagadta az adófizetést, akik a falu kirablása után vonultak el. Ez után a falu teljesen lakatlan lett. 1549-53 között a település elnéptelenedett, 1554-től kezdett benépesülni. 1596-tól végleg török fennhatóság alá került a falu, de már 1552-től a töröknek is adózott. Sarud 1604-től közel 90 évig újra lakatlan. A falu 1690-93 között települt be a környékbeli falvakból, főleg Tiszanánáról.

Rákóczi-szabadságharc

A Rákóczi-szabadságharc idején Eger kuruc főhadiszállás volt (1705-10). Minden településtől katonai adót hajtottak be, így Sarudon is. 1708-ban a sarudiak panasszal fordultak a vármegyéhez, hogy az adót a Csáky-ezred katonái erőszakkal hajtották be. Ugyanakkor 1709-ben hajdúkat toboroztak a faluban a kuruc haderő számára.

1709-11 között pestisjárvány pusztította az egész környéket, haláleset is volt Sarudon, de néptelenné a lakosok elkötözése miatt vált a település. 1712-ben kezdett ismét benépesülni a falu.

1848-49-es szabadságharc

A jobbágyság kötelékeit a faluban is ’48 forradalma oldotta fel. Az 1848-49-es szabadságharcban több sarudi honvéd harcolt, többek között;

Árva Balázs, Bukta Gábor, Csörgő Miklós, Demeter József, Gaál István, Gaál József, Kovács Gáspár, Madarász János, Malik Gergely, Pásztor András, Palicz Pál, Pócs István, Sebestyén János, Sebestyén József, Seres János, Szabó Vince, Szőllősi István gyalogos közlegények, foglalkozásukra nézve földművesek. Méhi József, Molnár János, Nagy S. István, Pócs Bertalan, Sebestyén H. Ignác, Seres Imre huszárok. Összességében a szabadságharc éveiben a faluból 107-en védték a hazát.

Az I. világháború hősi halottai

Antal Benedek Mazug Vendel Izrael György
Antal Imre Méhi Károly Sebestyén József
Ballók István Méhi László Sebestyén Pál
Besenyei György Méhi Mátyás Sebők István
Beszedits István Mező János Seres Gábor
Bóta József Molnár György Seres István
Bukta Mihály Molnár József Seres Pál
Csőke Pál Molnár Mihály Soltész Károly
Csörgő Albert Nagy András Szabó Imre Pál
Csörgő András Nagy Flórián Szabó János
Csörgő András Nagy József Szabó Vilmos
D. Csörgő András Nagy József Székely András
Csörgő Gábor Nagy Pál Szisszenhofer János
Csörgő István Nemes József Szőllősi András
Csörgő József ifj. Német György ifj. Tajcs Kálmán
Csörgő József id. Német György id. Tajcs Kálmán
Csörgő Péter Német Sándor Takács András
Dege András Német Sándor Takács János
Demeter Károly Nyeste Bertalan Takács József
Gál András Nyeste György K. Takács József
Gál István Nyeste Imre Takács Lajos
Gazsó Albert Nyeste József Tóth Antal
Guba Péter Nyeste József Tóth Ignác
Hanus Pál Nyeste Kálmán Tóth János
Illés Pál Orosz László Tóth József
Kalló Mátyás Palitz Ágoston Tóth Mihály
Kerekes Mihály Palitz György Török Gyula
Kocsis Lajos Palla Ferenc Török Lajos
Kormos Albert Papp Dezső Turcsák János
Madarász András Pásztor József Varga Gábor
Madarász János Polgár József Varga János
Madarász Mihály Pócs József Vas János
Malik Vendel Pócs Mihály Vas Lajos
Mazug András Rédei István Vizes Albert
Mazug József Sebestyén István Vizes Vince
Zombori István

A II. világháború áldozatai

 

 

Antal Ferenc György Béla Pásztor András
Bán Géza Illés Károly Pásztor József
Bercsényi Lajos Kovács Endre Pataki János
Berecz Zoltán Kozma László Pócs Elemér
Bessenyei Jenő Köles István Pócs Gyula
v. Bessenyői Márton Madarász Mihály Pócs Jenő
Bódi András Madarász Pál Pócs László
Boros József Malik András Pócs Mátyás
Csőke Ambrus Malik András Sebők József
Csörgő Ernő Malik Béla Seres Géza
Csörgő Ferenc Malik Béla Seres István
Csörgő György Malik József S. Nagy Béla
Csörgő István Méhi József S. Nagy József
Csörgő János Molnár Ágoston Szabó Géza
Csörgő József Molnár György Széplaki István
Csuhai György Molnár Mihály Szikszai Kálmán
Csuhai József Nagy Bálint Sz. Tóth József
Daragó István Nagy Béla Takács Balázs
Dege Béla Nagy Ferenc Takács István
Dege József Nagy Gyula Talmács Antal
Dege Mátyás Nagy István Tamasi András
Demkó János Nagy János Tóth András
Demeter Balázs Nagy József Tóth György
Faragó András Nagy Kálmán Tóth László
Ficsor Ferenc Nagy Vilmos Török Ferenc
Ficsór Imre Németh József Turcsák Dezső
Ficsór József Pál László Turcsák József
F. Nagy Béla Pállai Géza Varga Pál
Gál József Pállai György Veres Lajos
Gazsó Pál Pállai József Vizes Albert
Gyimesi József Vizes József

5.05 Poroszló – Hadtörténet

Árpád-kor

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük. Ezen túlmenően figyelembe vettük, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen), ill. nem volt folyamatosan lakott.

Poroszlón, a dél-hevesi térségben ritkaságszámba menő módon, már az Árpád-korban vár állott. Közismert – feltételezhetően – III. Béla (1172-1196) névtelen jegyzőjének, Anonymusnak az a kitétele, miszerint: „Árpád vezér és övéi megindulván az Egur [Eger patak] vizéig jövének […] s táboruk az Ustoros [Ostoros] vizétől Purozlou váráig terjedt…” Ennek a várnak a nyomai máig megtalálhatók a településen, bár avatatlan szem nehezen fedezi fel a térszín különbségeiben az egykor volt földvár sáncait.

Az Anonymus által „castrum Poruzlou” néven említett földvár mai vélemények szerint 10-11. századi eredetű, amely a korabeli vízrajzi viszonyok közt az Ős-Rima (!) árterének egyik kiemelkedő pontján épült. Az erődítés alapja kb. 11 m szélességű, erre húzták a kb. 2 m széles rekeszes szerkezetű sáncot. Az 1978-ban és 1983-ban, Szabó J. Győző által végzett ásatások kiderítették, hogy a földvár valószínűleg tűzvészben pusztult el a tatárjárás során, vagy az ezt követő időszakban.

A vár ellenőrizte a fontos királyi átkelőhelyet, szedte a vámot és, feltehetően, a népesség kötelezettségei közé tartozott a Poroszló–Szihalom–Eger, valamint a Heves felé vivő út érintett szakaszának felügyelete, rendben tartása, valamint a várnépi szolgálat. Mivel a korszakban rendkívül kevés volt a minden évszakban egyaránt jól járható, nagyobb seregek gyors haladását is biztosító karbantartott út, így a meglévők kiemelt stratégiai jelentőséggel bírtak, nemcsak katonai, de kereskedelmi szempontból is.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve Poroszló, vagy az abádi rév felől, haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Poroszló területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával, mint említettük, a poroszlói földvár felégetése is feltehetően hozzájuk fűződik (magához a muhi csatához Hídvégen biztosan átvonultak a mongolok, e település Poroszló közelében volt).

1262. december 5-én IV. Béla (1235-1270), a köztük lévő hatalmi harcot lezárandó, itt kötött békét fiával, István ifjabb királlyal (1270-1272).

1264-ben újabb belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, a település mellett elhaladva érte el a fő hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Poroszló mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromolt Feneshez.

Török hódoltság

1550-ben már hódolt település volt. A település határában esett török fogságba 1553. október 18-án Bornemissza Gergely. 1553-54-ben Veli bég végigpusztította Poroszlót és környékét.

Az itt lévő bencés monostor 1639-re elpusztult, a templom átvészelte ezt az időszakot. 1672-ben Barkóczy lévai kapitány felégette a település, templomával együtt. 1676 körül lassan újranépesült Poroszló.

1685-ben a császári generális megparancsolta a poroszlóiaknak, hogy a szolnoki várhoz palánkfát hordjanak, ugyanakkor a török basa ennek megtétele esetén a hét év feletti személyek kivégzését helyezte kilátásba. 1686-87-ben ismét elpusztul a település. 1689-ben kezdenek a lakosok újból visszatérni.

Rákóczi-szabadságharc

1707-ben 16 poroszlói katona szolgált a kurucok Csáky-ezredében, egy a karabélyos-ezredben, egy Deák Ferenc ezredében. 1709-ben a kurucok új hajdúkat soroztak Poroszlón.

1848-49

A szabadságharc alatti harci esemény, mely érintette Poroszlót 1849. februárjában volt. A II. magyar hadtest Szekulits-hadosztályához tartozó Patay-dandár Poroszlót és Tiszafüredet megszállva tartotta (február 24.).

1849. február 26-27-én Kossuth Lajos – az ország kormányzója – a településen tartózkodott. Az emlékezet úgy őrzi, hogy a katolikus templom mellett a fülét a földre szorítva hallgatta a Kápolnán dübörgő ágyúk messzire gyűrűző hangját.

Krasznai Péter volt 1848/49-es honvéd altiszt – aki Egerben volt joghallgató -, „Naplójegyzetei”-ben azt írta, hogy Szekulits ezredes osztályába beosztva 1849. februárjában Poroszlóról egy század Würtenberg huszárral Mezőkövesdre mentek.

Az 1849. március 1-én vívott farmosi ágyúcsata után – Dembinski utasítására – Klapka elrendelte a Poroszlóra való visszavonulást. Ugyanakkor március 1-én Ladislaus Wrbna altábornagy az osztrákok II. hadtestének parancsnoka Egerfarmosról utasította Shwarzenberget, hogy március 2-án Füzesabonyról Tárkányon át Poroszlóra vonuljon.

Március 16-án Ramberg altábornagy császári hadosztálya megszállta Hevest, innen küldött portyázó különítményeket hírek szerzésére Poroszló felé.

1849. március 17-én a Ramberg császári altábornagy által Átányba kiküldött hírszerző azt az információt adta, hogy Poroszlót magyar csapatok szállták meg.

1849. március 18-án (?) Görgei megszállta a falut, hogy fedezze a magyar fősereg három hadtestének átkelését Poroszlónál (több esetben itt vonultak át a Tiszán a honvédek az hadmozdulatokhoz).

1849. március 18-án Braun alezredes, Jablonowski császári vezérőrnagy utasítására, Tenk-pusztára vonult, innen küldött egy századot Besenyőre és Poroszlóra.

Március 20-án Ramberg császári tábornok jelentése szerint a magyarok lovas és gyalogos katonái Hevesről nagy létszámban érkeztek Poroszlóra.

Március 21-én Bruderman százados Átányból jelentette Rambergnek, hogy Poroszlót a magyarok kiürítették.

1849. július 25-26-án Korponay honvédezredes foglalt védelmi állást Poroszlónál 2500 katonájával, Gorcsekov 12000 főnyi cári seregével szemben.

Az I. világháború hősi halottai Poroszlón:

Bogár János Hugyik János Orosz Gábor
Bogár József Kiss Bálint Rezső Lajos
Botos Imre Koncz István Rezső Sándor
Fazekas István Koppán István Sajtós Bálint
Fekete Imre Lénárt Vince Sárándi Lajos
Gál Imre Lovász József Sinka József
Gál Sándor Márki Ferenc Sinka Vince
Hajdu Kálmán Nemes László Suszter Antal
Halász Bálint Nemes Sándor Szabó Béla
Halász Lajos Nemes Sándor Szűcs János
Halász Sándor Oláh Vince Vester Sándor

A II. világháború áldozatai 

 

 

Arany Sándor Herpai Mihály Pintér Imre
Csala Géza Kalmár Balázs Pongrácz Károly
Dobos Imre Kiss Károly Sallós M. János
Dósa István Kiss Lajos Sipos István
Dósa Lajos Kiss Vince Cs. Szabó Imre
Farkas Lajos Koppán Károly Szabó István
Fazekas János Korsós Sándor Szántai Lajos
Fehér Gyula Kovács Benjámin Széles Lajos
Gacsal József Kovács Imre Tomai József
Hajdu István Kovács Sándor Tóth Lajos
Halász Borbála B. Nagy Károly Varga Gyula
Halász Ernő Nemes Sándor Zolnai István
Halász Sándor Oláh Lajos Zolnai Sándor

5.05 Pély – Hadtörténet

Árpád kor

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük. Ezen túlmenően figyelembe vettük, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen), ill. nem volt folyamatosan lakott.

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077). Ezekből a hadmozdulatokból Pély nem sokat érzékelhetett, sem nem volt a település fontos út közelében, sem vizenyős környezete nem tette lehetővé könnyű elérhetőségét. Maga a település az események idejében már létezett.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Pély területén fekvő Árpád-kori településeket (Türügy, Saj keletkezési ideje ismeretlen) is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. Mivel viszonylag nagy távolságra volt a hadiúttól, a Tisza-menti vízi világ pedig egyébként is nehézzé tette megközelítését, elképzelhető, hogy Kapolcs kunjainak színét sem látták, a hírek azonban minden bizonnyal ide is eljutottak a Pélytől északra fekvő, a portyát megszenvedő települések lakosaitól, a hirtelen támadt veszedelemről. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Pély területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így minden bizonnyal a mai Pély területén fekvők is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Pélytől észak-északkeleti irányban elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Mivel Pély területe kívül esett a feltételezett felvonulási útvonalon, elképzelhető, hogy a kunok sértetlenül hagyták a falut. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az időben a település északnyugati, nyugati és délnyugati szomszédságában már a kunokkal együtt betelepült jászok szálláshelyei feküdtek.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Pély viszonylag távol esett a kedvezőtlen időjárási viszonyok közt is járható fontosabb útvonalaktól, elképzelhető, hogy sértetlenül vészelte át a második mongol inváziót.

Az Árpád-kor utolsó éveiben nem tudunk olyan hadi eseményről, amely a települést közvetve-közvetlenül érintette volna.

Török hódoltság

1550-ben már hódoltsági falu Pély. 1567-ben a hatvani bég elpusztította a falut. 1596-ban újabb pusztítás áldozata lett, majd 1621-ben ismét lakott. 1682-ben puszta, 1695-ben újra lakott.

Rákóczi-szabadságharc

II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc idején gr. Károlyi Sándornak itt bortokot adományozott. Az új tulajdonos volt az, aki 1711-ben a szatmári síkon letette a fegyvert, mely a szabadságharc végét jelentette.

1848-49-es szabadságharc

1848-ban a faluból 76 személyt soroztak be a nemzetőrségbe:

Besenyei (Besenyi) Ignác Nagy Fekete Ferenc
Besenyi Ferenc Nagy Ferenc
Bessenyei (Besenyei, Besenyi) András Nagy Gábor, Nagy János Józsefet helyettesíti
Bodor (Búdor) János Nagy Gábor, Kovács Pál Györgyöt helyettesíti
Dragon (Dragony) Ferenc Nagy Ignác Ferenc
Dragon (Dragony) János Nagy István Ferenc
Dragon (Dragony) József Nagy János József, Nagy Gábor helyettesíti
Dragon (Dragony) Pál Nagy Mátyás, Kalmár Ferencet helyettesíti
Fekete Ignác Nász György
Fekete Pál Nász István
Fodor Elek János Pádár András
Fodor Ferenc Pádár Ferenc
Fodor István Péli Kovács Pál
Fodor János 25 éves Rab István, Rab János helyettesíti
Fodor János 24 éves Rab János, Rab Istvánt helyettesíti
Fodor József Simon János, Vágány Mártont helyettesíti
Fodor Pál Szabó Sándor János
Jankovics (Jankovits) József Sznopek József
Jantsó János Tercsi (Tertsi) Ferenc
Kádár József Tót Gábor
Kalmár Ferenc ifj. Vágán (Vágány) Ferenc ifj.
Kalmár Ferenc id. Vágán Ferenc ifj.
Kalmár Ferenc Középső Vágán István
Kalmár István Vágán (Vágány) Márton, Simon János helyettesíti
Kalmár János Vágán (Vágány) Pál
Kalmár Pál id. Vágány István ifj., Kovács Ferencet helyettesíti
Kovács (Kováts) Benedek Pál Varró Demeter, Varró Ferencet helyettesíti
Kovács (Kováts) Ferenc ifj., Vágány István helyettesíti Varró Ferenc, Varró Demeter helyettesíti
Kovács György Varró József 26 éves
Kovács (Kováts) Illés Varró József 28 éves
Kovács János Vincze Ignác
Kovács László József Vona Ferenc B.
Kovács (Kováts) Pál György, Nagy Gábor helyettesíti Vona Ferenc ifj.
Mészáros Gy. Ferenc Vona Ferenc János
Mészáros József, Dragon Jánost helyettesíti Vona (Vana) Gábor
Mészáros Menyhért Vona István
Mészáros Pál Vona János
Molnár János, Fodor Istvánt helyettesíti Vona (Vana) Pál

Az I. világháború hősi halottai

Balogh Ignác Garancz József Pádár Kálmán
Balogh Lajos Járvás Miklós Pető Lajos
Bartus József Kalmár András Pető Sándor
Beres Dezső Katona István Rab József
Bessenyei Joachim Kiss András Rab Ferenc
Bessenyei Gábor Kiss István Rab Kálmán
Bessenyei Márton Kóródi Péter Rácz József
Bessenyei Lajos Kovács Ágoston Soós János
Biró Károly Kovács F. István Soós István
Budai János Kovács Ferenc Soltész István
Czeglédi Péter Kovács B. Ferenc Szabó János
Csík Ferenc Kovács Joachim Szabó József
Csáti László Kovács Pál ifj. Szabó József
Csáti Lukács Lovász József Sznopek Ferenc
Dragon Gábor Magyar István Sznopek József
Dragon Sándor Mészáros Gábor Szécsi Mátyás
Fekete Ágoston Mészáros György Szécsi Sándor
Fekete Ferenc Mészáros Illés Tóth Kálmán
Fekete János Mészáros József Vasas András
Fekete József Molnár Ágoston Varga Ferenc
Fekete Joachim Molnár György Vágán János
Fekete I. István Nagy János Vágán Jeremiás
Fekete I. László Nagy I. József Varnyú Gábor
Fekete Márton Nász László Varnyú József
Fekete Pál Pádár András Varnyú Orbán
Fekete Sz. István Pádár Ferenc Vona Ágoston
Fodor Gábor Pádár József Zagyva János

A II. világháború áldozatai

Aszódi István Kis Géza Puzsoma Albert
Berente István Kis István Rab Béla
Besenyei Péter Kis István Rab István
Bíró Gábor Kis János Rab István
Boros Sándor Kocsis László Rab Joachim
Bódi István Kovács Antal Rab József
Bódi Zsigmond Kovács Ferenc Sebők János
Bódor Joachim Kovács Géza Soós Ignác
Csáti Ferenc Kovács József Soós Jeremiás
Csáti László Kovács Kálmán Tóth Lajos
Csáti János Kovács Pál Sóti János
Csík Ferenc Kristály László Szabó Ferenc
Dankó István Lovász István Szabó Sándor
Dragony Mátyás Magyar László Szécsi Emánuel
Dragony Pál Mészáros János Szlama István
Fekete Ágoston Mészáros Joachim Tóth István
Fekete Béla Kovács János Tóth Pál
Fekete István Mészáros Lajos Varga János
Fekete János Molnár Géza Varnyú Lukács
Fekete Joachim Molnár László Vavrik János
Fekete József Molnár Sándor Vágány Béla
Fekete Pál Mondok Dezső Vágány Ferenc
Fekete Vendel Nagy László Vágány Gábor
Fodor János Ócsai József Vitai József
Fodor Kálmán Pádár Pál Vona Béla
Földes Mátyás Pál Gáspár Vona B. Béla
Kalmár Gábor Pázmándi Sándor Vona Gábor
Kalmár János Pető János Vona Géza
Kalmár Lajos Pető Márk Vona István
Kerepesi Mihály Péter János Vona István
Kis Ágoston Péter József Vona László
Kis Antal Poczók Adolf Vona Márton

5.05 Nagyút – Hadtörténet

Árpád-kor

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük. Ezen túlmenően figyelembe vettük, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen), ill. nem volt folyamatosan lakott.

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában Nagyút, a régió többi falujához hasonlóan, kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett. Aba Sámuel bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Ismereteink szerint az első trónviszályok sem érintették a területet közvetlenül, annak ellenére, hogy maga Aba Sámuel is az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harc áldozata lett 1046-ban. Nagyút első ismert birtokosa az Aba nemzetség volt.

Nagyút a Pest irányából kelet, észak-kelet felé vezető hadiút (királyi út; via regis) mentén helyezkedett el, ami békében kifejezetten előnyös volt, mert a települést bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe, háborús időkben viszont jelentősen megnövelte a falu pusztulásának kockázatát.

A tárgyalt időszak nemzedékeken keresztül vissza-visszatérő momentuma volt a lakosság számára a halicsi hadjáratokra a királyi/hadi úton vonuló magyar seregek látványa, illetve a győzelemmel, vagy vesztesen, megfogyatkozva hazatérők képe.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nagyon valószínű, hogy a pusztítás ezt az Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, visszaszerezve ezzel a rablott zsákmány nagy részét, s kiszabadítva a foglyul ejtetteket. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait 1241. március 12-én megfutamították a Vereckei-hágónál. Ekkor még minden bizonnyal elhanyagolható volt a pusztítás mértéke, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla Pest alatt táborozó seregének kikémlelése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Mivel közvetlenül a hadi út mellett feküdt, Nagyútnak sem volt esélye a megmenekülésre.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták és kifosztották, megrongálták a kompolti bencés monostort is. A falu is elszenvedhetett kisebb-nagyobb károkat, de ezek mértékéről nincs hitelt érdemlő információnk.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Nagyút közvetlenül a hadi út mentén helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért nem alaptalan az a feltételezés, hogy ekkor is súlyos károk érték.

A település Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 11-12. század békésebb időszakát a 13. század jelentős anyagi és emberáldozatokat követelő ellenséges támadásainak korszaka követte.

Török hódoltság

1549-ben a törökök elpusztították, de a 16. századra benépesült. A török kiűzésével kapcsolatosan 1682-ben teljesen néptelenné vált, a török-tatár hadak újra elpusztították. Az ez évből származó összeírás szerint a kőtemplom elpusztult. Nagyút csak 1946-tól lett újra lakott.

Rákóczi-szabadságharc

Miután Nagyút 1946-tól lett újra lakott, így a Rákóczi-féle szabadságharc idején a települési esemény itt nem volt.

1848-49-es szabadságharc

A török idők vége felé (1682) elpusztult és csak 1946-tól újra lakott településhez, 1848-49-ben esemény nem köthető.

Az I. világháború idején a település anyakönyvileg Kálhoz tartozott, azonban a káli halotti anyakönyvben a hősi halottak bejegyzésénél az anyakönyvvezető nem tüntette fel az elesettek lakhelyét, emiatt a nagyúti illetőségűek is a káli áldozatok között találhatók.

A II. világháború áldozatai

 

 

Balogh György Hodai László Nagy Sándor
Bencze György Jakab László Pocsai György
Csintalan Géza Kerék János Ratkai Pál
Deme János Kocsmár János Rum István
Farkas Endre Kollár Béla Sipos Frigyes
Fodor István Kolozsi István Smider György
Fodor Miklós Kovács Béla Tóth József
Gonda János Kovács István Vojvoda János
Guti János Kovács József Veigler Mihály
Hajszik István Kovács Márton

5.05 Mezőszemere – Hadtörténet

Árpád-kor

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük. Ezen túlmenően figyelembe vettük, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen), ill. nem volt folyamatosan lakott.

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással volt a falu életére, vagy akár a puszta létére.

Szemere Árpád-kori települése a korszak első felében minden bizonnyal a szihalmi földvárhoz tartozhatott. Mivel közel feküdt a Poroszló–Szihalom–Eger között húzódó úthoz, ezért a népesség kötelezettségei közé tartozhatott az út érintett szakaszának felügyelete, rendben tartása, valamint a várnépi szolgálat. Mivel a korszakban rendkívül kevés volt a minden évszakban egyaránt jól járható, nagyobb seregek gyors haladását is biztosító karbantartott út, így a meglévők kiemelt stratégiai jelentőséggel bírtak, nemcsak katonai, de kereskedelmi szempontból is.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Szemere területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Településünknek minden bizonnyal nem volt esélye a megmenekülésre.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Szemere mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromolt Feneshez. Településünket esetleg ezek az események elkerülhették.

Dózsa-féle parasztháború

A Dózsa György-féle parasztháború néhány hónapig tartó (1514. április 9.–1514. július 15.) véres megmozdulás volt Magyarországon. A Bakócz Tamás esztergomi érsek által a törökök ellen összehívott paraszti keresztes sereg, a háború beszüntetése és a korábbi kizsákmányolás miatt, a saját nemessége ellen fordult. A felkelés vezére Dózsa György székely katona volt.

Magáról a parasztháború dél-kelet Heves megyei eseményeiről keveset tudunk. Egy Heves Megyei Levéltárban található térkép beírása a Verpelét alatti harcokról tudósít. 1514. június 21-én a Hevesről kiinduló parasztsereg – Egert célzó – hadmozdulatai érinthették a feltételezett felvonulási út mentén lévő településeket, így Bodot (Tarnabod), Kált, Kompoltot, Kápolnát, Tófalut, Debrőt (ma: Feldebrő) is. Ugyanakkor a nemesek a Hatvan-Gyöngyös-verpeléti úton nyomultak előre. A két csapat Debrő táján találkozott egymással.

Két hét alatt az urak két ízben (Maklár környékén is) győztek a keresztesek felett, Heves megyében. A maklári események kapcsán, érintett lehetet Szihalom, Szemere, Farmos is.

A háborút követően a nemesség megtorlásul az 1514. évi törvényekben teljes és örökös röghöz kötöttség állapotába helyezte a parasztokat. Az 1514. évi 47. megtorló törvénycikk előírta, hogy a háború idején nemes asszonyokkal erőszakoskodó, szüzeket szeplőtlenítő parasztok közül senkit sem szabad megválasztani sem bíróvá, sem esküdtté, sem földesúri gondviselővé. A 60. törvénycikk kimondta, hogy a puskával járó paraszt jobb kezét le kell vágni. A törvényekben kimondottak hatására bővült a jobbágyokra kivethető bírságok köre.

Ezt követően az 1517-ben kiadott Werbőczy István-féle Hármaskönyv (Tripartitum) évszázadokra megpecsételte a jobbágyság sorsát.

Török kor

1552-ben a török elpusztította a falut, és hosszú ideig puszta maradt. 1594-ig nem szerepel neve a dézsmajegyzékekben.

Rákóczi-szabadságharc

A települést – közlekedés-földrajzi helyzete miatt – érinthette a Rákóczi szabadságharc, így a labanc-rác portyázások és a harcok nyomában járó pestis is.

1848-49-es szabadságharc

1848-ban itt 100-an jegyeztették be magukat nemzetőrnek.

1849. március 1-én – az egerfarmosi ágyúcsata kapcsán – Máriássy hadosztálya délután Szemere és Tárkány felé előőrsöket állított. Délután 3 óra körül a császáriak Szemeréről Tárkány felé tartottak. A rossz terepviszonyok miatt azonban nem nyomultak tovább előre, ágyúharcba kezdtek.

Az I. világháború hősi halottai

Bak János Homonnai Frigyes Kovács Gábor
Bartók Miklós Horváth Boldizsár Máté Boldizsár
Biró Bálint Horváth Lajos Molnár Donáth
Bíró Boldizsár Jakab Boldizsár Nagy József
Bíró Lajos Jakab Lajos Németh Antal
Bukta Antal Jakab Miklós Németh Lajos
Bukta Barnabás Jakab Simon Németh Miklós
Bukta Barnabás Juhász József Papp Barnabás
Bukta Gábor Kelemen Albert Papp Bertalan
Bukta Imre Kelemen Ágoston Poczok Antal
Bukta Lajos Kelemen Boldizsár Poczok Antal
Bukta Lukács Kelemen Boldizsár Poczok Joachim
Bukta Tibor Kelemen Lajos Szarvas József
Erdélyi Aladár Kovács Barnabás Tóth Albert
Erdélyi Károly Kovács Barnabás Tóth Imre
Hideg Boldizsár Kovács Barnabás Tóth József
Hideg József Kovács Boldizsár Tóth Lajos

A II. világháború áldozatai

Bak János Weisz Ervin Kelemen Gábor
Bartók Miklós Weisz Ágnes Éva Kovács Barnabás
Bíró Boldizsár Brüll Lajos Máté Boldizsár
Bukta Barnabás Brüll Lajosné Weisz Aranka Németh Lajos
Bukta Gábor Brüll Sándor Németh Miklós
Bukta Lajos Erdélyi Aladár Pap Barnabás
Verny István Horváth Boldizsár Poczok Antal
Ungár Hermina Homonnai Frigyes Poczok Antal Tibor
Pollak Miksáné Ungár Gizella Jakab Lajos Poczok Joachim
Weisz Sándorné Pollák Margit Juhász József

1 Újlőrincfalva – Galéria

7.08.1 Gazdálkodás

A térség területén az ökológiai feltételekhez alkalmazkodva eltérő gazdálkodási körzetek, tevékenységi formák alakultak ki.

A folyók mellett azok szeszélyes mozgásához kellett alkalmazkodni. Az erek és a fokok, árterek a halászat és az ártéri gazdálkodás számára nyújtottak lehetőséget. A 19. századtól a folyószabályozások után átalakult az ártéri gazdálkodás, de a halászat és az ártéri erdők termésén alapuló vesszőfeldolgozás, kosárkötés még a 20. században is élő gyakorlat volt.

A síkvidéki területek nagyhatárú településein a külterjes állattartás és a gabonatermesztés jelentette a megélhetés alapját. A török utáni visszatelepedés idején, a 18. század első felében a Hevesi sík népe kizárólag külterjes állattenyésztésből élt, lovakat, marhákat, fejősteheneket tartottak. A külterjes állattartás még a 19. század közepén is általános volt. A marhák és a lovak az év nagy részét a legelőkön töltötték, a pásztorok felügyelete mellett. Még a 20. század első évtizedeiben is gyakorlat volt a Szent György naptól Szent Mihály napig tartó legeltető állattartás. A legelőket állatfajták szerint különítették el, külön „járás”-ra járt a gulya (szarvasmarhák), a ménes (lovak) és a juhnyáj.

A rétek és legelők 20. század elejétől jellemző csökkenésével, illetve a külterjes állattartási formák visszaszorulásával párhuzamosan terjedt el a szálastakarmányok termelése, illetve az intenzív állattenyésztés.

A Mátra és a Bükk előteréhez közeledve a szőlő- és gyümölcstermesztés a meghatározó.

A térség speciális növényi kultúrái között tartjuk számon a dinnye és a dohány termelését.

A dohányt a Grassalkovich uradalom Tarna-völgyi falvaiban parasztok termelték először. Kompolt, Kápolna, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét, Tófalu településeken a vagyonosabb parasztság már a kiegyezés után intenzív dohánytermesztésre tért át.

A dinnye termelése a hevesi homokháton a legjelentősebb, ahol az erdőirtások helye és a könnyen felmelegedő homokos talaj kiváló feltételeket teremtett a dinnyészkedéshez.

A síkság lakói árucsere révén szerezték be a fából készült termékeket. Gereblyéket, favillákat, jármokat, szőlőkarót, tűzifát a Mátrából és a Bükkből szállítottak. A kereket, ekét, zsindelyt, tűzálló edényeket, kapákat a Felvidék árusai hoztak, akik hazafelé az árukért terménnyel rakták meg szekereiket.

A térség ipara a 20. század elejéig igen elmaradott volt. Az 1870-es évektől kiépülő vasútvonalak segítették az ipar és a kereskedelem fejlődését.

A 20. századra kialakultak és egyben le is zárultak azok az alapvető történelmi és gazdasági folyamatok, melyek kialakították és lényegében ma is meghatározzák a térség jellemző karakterét.

5.05 Hevesvezekény – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a mai Hevesvezekényhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falvak létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől, a mai Hevesvezekény mellett, a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Hevesvezekényt is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, a menekülő Dénes nádor még ennél is gyorsabban, napi kb. 125 km-t megtéve ért a magyar táborba.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Hevesvezekényt is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, a mai Hevesvezekénytől északkeleti irányban elhaladva érte el a fő hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Vezekény területe viszonylag közel esik a feltételezett felvonulási úthoz, a környékbeli falvakhoz (Pély, Tarnaszentmiklós/Ény, Köre) hasonlóan nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink a keleti országrész teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a település sorsát.

Török hódoltság

1548-ra a település deserta. A következő évben újranépesül (1549). A település lakossága már 1550-ben adózott a török földesúrnak is. 1567-ben a hatvani bég kegyetlenül elpusztította a többi környékbeli településsel együtt (ekkor megsemmisül a falu temploma is). Az 1570-es adóösszeírás alapján megállapítható, hogy újra benépesült a település. Ezt követően újabb pusztítás érte a falut, majd 1589-90-ben ismét újjáépült. A 17. században lakott település volt, kivéve a század végét, 1685-1710 között a település puszta.

Rákóczi-szabadságharc

A Rákóczi szabadságharc idején 1705-ben a rácok elől az alföldi Túrból elmenekült lakosok Vezekényen és a környéken találtak menedéket. 1709-ben a faluban is pusztított a pestis. 1710-ben a kurucok között két vezekényi katona harcolt a Csajági ezredben; Molnár András és Nagy Mihály, ők azonban megszöktek.

Az eredeti faluhelyen lévő temploma minden bizonnyal a török alatt vált rommá (az 1746-os egyházlátogatási jegyzőkönyv utal a romos templomra, az 1733-as összeírásban Vezekény Pély filiája).

1848-49-es szabadságharc

A faluból a szabadságharc alatt nemzetőrnek besorozottak névsora (a falu nemeztőreit az I. zászlóaljhoz osztották be):

Bagó József ifj. Vratarits László
Horváth Béla Vratarits Pál
Lukáts Albert Vratarits Sándor
Lukáts Péter Zbiskó Gábor
Mezei Lőrinc Zbiskó Ignácz
Mlinkó Lajos Zbiskó István
Rottenstein Pál Zbiskó János
Szabó Antal Zbiskó Pál (46 éves)
Vratarits Ferenc Zbiskó Pál (34 éves)
Vratarits Imre  

Vezekényről minden nemzetőr kisnemes volt. A lakosság az élelmezés terén csak részben szenvedte meg a szabadságharcot, legfőképpen azért, mert a szabadságharc évei alatt a termésmennyiség jócskán meghaladta az átlagot.

Az I. világháború hevesvezekényi hősi katonái

 

Balogh János    
Tóth Zsigmond    
Vitkóczki József    

 

A II. világháború hevesvezekényi áldozatai

 

Balázs György Dékány Ferenc Rédei Miklós
Balogh János Kalmár László Süveges Ferenc
Balogh József Kiss János Tóth József
Barna Lajos Kovács Sándor Tóth Pál
Bódi Ferenc Kristály László Turó István
Bódi József Nagy Károly Veres Miklós
Bodnár Miklós Nagy Lajos Zbiskó Lukács

5.05 Füzesabony – Hadtörténet

Árpád-kor

Füzesabony a jelenlegi feltételezések szerint már a 9-10. század óta a lakott települések közé tartozik. Nevéből következtetve besenyő eredetű népek voltak az első lakói, akiknek kb. 100 sírra tehető temetőjét ismerjük a mai város területéről. Egy 1067-ben kelt oklevél alapján feltételezhető, hogy Abony lakosai besenyők voltak, a későbbi személynév-vizsgálatokból pedig kiderül, hogy még a 13. században is ez az etnikum dominál a településen.

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk (beleértve az elpusztult Szikszó, illetve, részben, a szintén már nem létező Keresztesfölde, Izsépfája, Endréd, Buda területét), ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. Abony már a kezdetektől katonai jellegű falu lehetett, mivel a besenyők a 10-11. század során katonai segédnépként szerepelnek a magyar királyság területén. A régészet bizonyítékai közül besenyő harcosokra utal az a Füzesabonyban előkerült csillag alakú buzogány, amely a besenyő (és kun) könnyűlovasság kedvelt közelharci fegyvere volt a 11-13. században. Uralkodóink – a székelyekhez hasonlóan – elsősorban felderítésre, portyázásra használták a besenyő könnyűlovasokat, pl. I. András (1046-1060) sikerrel alkalmazta őket a Magyarországra törő III. Henrik császár csapatai ellen.

Pálóczi Horváth András a Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon (in: Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön) című tanulmányában feltételezi, hogy a hevesi és kelet-borsodi, köztük a füzesabonyi népesség, még az első, Taksony fejedelem idején, a krónikákban Thonuzoba, besenyő előkelő nevével fémjelzett 10. századi beköltözéssel került hazánkba. Később Géza fejedelem (973-997) és I. (Szent) István (997-1000/1001-1038) alatt folytatódik a beáramlás. Uralkodóink ezeket a besenyő csoportokat a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére telepítik.

Az államban betöltött helyzetük jobb megértéséhez figyeljük meg, hogyan ábrázolja a besenyők magyarországi jogállását Pálóczi Horváth András:

„A besenyők jogairól és kötelezettségeiről a betelepedéshez közeli időkből nincsenek adataink, XIII-XIV. századi oklevelekből próbálunk visszakövetkeztetni. Nyilvánvaló, hogy a magyar fejedelem vagy a király környezetében élő előkelő besenyők, a hadifogolyként Magyarországra hurcolt szolganépek és a vendégként befogadott besenyő csoportok más-más jogállással rendelkeztek. A királyi birtokokon letelepített, kollektív szabadságot (libertas Bissenorum) élvező besenyők katonai szolgálattal tartoztak a királynak, és közvetlenül a nádor fennhatósága alá tartoztak. Szabadságjogaik adó- és vámkedvezménnyel jártak. Saját főembereik (comes) irányították a magyar harcos jobbágyokhoz (miles) hasonló katonáskodó réteget és a közrendű besenyőket. A XIII. századtól kezdve a katonáskodó réteg tagjai igyekeztek nemesi jogokra és magánbirtokokra szert tenni, egyesek bekerültek az országos nemesek sorába, a közrendűek közül pedig sokan szolgasorba süllyedtek.” (Zúduló sasok, 16.)

Abonyhoz a földrajzilag legközelebb eső vár a szihalmi volt, ezért joggal feltételezhetjük, hogy az abonyi besenyők ennek a várközpontnak a fennhatósága alá tartoztak, annak védelmét látták el. A várban ellátott feladatokon kívül rájuk hárult a Poroszló felől Eger irányába vezető út egy szakaszának biztosítása, valamint, hadjáratok idején a részvétel a királyi seregben.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a mai Füzesabony területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A katonai szolgálatra kötelezett férfiak ekkor minden bizonnyal vagy a szihalmi földvárban, vagy I. (Szent) László (1077-1095) horvát földön hódító, a kun betörés hírére hazainduló seregében voltak. A portyázó kunok súlyos vereséget szenvedtek a magyar királytól, aki a fogságba esetteket is kiszabadította, a rablott zsákmánnyal együtt, a veszteségeket elhanyagolhatónak tekinthetjük.

A következő eseménysor az előzőnél sokkal mélyebb nyomot hagyott Füzesabony területén. Az 1241-1242. évi tatárjárás során a mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előörs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Tomaj nembeli Dénes nádor még ennél is sebesebben nyargalt, átlagosan 125 km-t tett meg naponta)

A muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Így jártak a mai Füzesabony területén fekvő települések is. A mongol pusztítás sikerét nagyban elősegítette a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket. A frekventált közlekedés-földrajzi fekvés miatt Abony és az Abony környéki települések egy része részese lehetett a viszálynak.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Abony is a portya útvonalában volt, nem minden alap nélküli a feltételezés, hogy a mongolok felprédálhatták.

Török hódoltság

1550-től már a töröknek is adózik a falu, a hatvani szandzsákon belül. 1552-ben a törökök elpusztították, de hamarosan újranépesült. 1551-57 között a népesség növekedett. Az Eger-patakon lévő malmot 7 évre Szelim aga bírta a 17. században. 1686-ban a település teljesen néptelen. A pusztulás közvetlen oka az volt, hogy a császári Rummel generális Eger környékét az ostrom előtt teljesen kiüríttette. Az 1693. évi összeírásban az egri püspök pusztájaként szerepelt. Az 1697. évi összeírás nem említi. Az elnéptelenedés oka nemcsak a török pusztítás volt, hanem járvány is. 1701-re népesíttette be a települést újra az egri püspökség.

Rákóczi szabadságharc

A szabadságharc idején az idetelepedett jobbágyok kezdtek szétszéledni, ill. 1710-ben sokan pestisben meghaltak és elszegényedtek.

1848-49-es szabadságharc

1848-ban a nemzeti őrseregbe 138 főt soroztak be a településről. Az Abonyban történtek a ’48-49-es események kapcsán nem bírtak sorsfordító jelentőséggel. A szabadságharc alatt egy-két átvonuló csapat táborozott itt. A kápolnai csata után (1849. február 27.) Abonyon keresztül vonult vissza a magyar sereg (a sebesültek közül egy a Berek erdőben vesztette életét, sírjánál 1896-ban emlékművet emeltek). A csatában részt vett zalai Balogh Gábor a „Honvéd emlékeim” c. művében azt írta, hogy „Kálból jövet Füzesabonyban állapodtunk meg, itt kaptunk némi ennivalót, s még aznap Mezőkövesdre mentünk.”

Az 1849. március 1-én az egerfarmosi ágyúcsatában széjjelugrasztott osztrákok a Maklárnál és Füzesabonynál álló osztrák gyalogság felé gyülekeztek. Ugyanakkor március 1-én Ladislaus Wrbna altábornagy az osztrákok II. hadtestének parancsnoka Egerfarmosról utasította Shwarzenberget, hogy március 2-án Füzesabonyról Tárkányon át Poroszlóra vonuljon.

1849. március 18-án itt táborozott a magyar VII. ’György hadtest’ Gáspár hadosztálya. Március 30-án az I. hadtest néhány szakasza pihent meg Abonyban.

     

Az I. világháború füzesabonyi hősi katonái

 

Ádám István Csuhai Imre Laskovics Kálmán
Antal András Koha Csuhai István Lázár Lajos
Antal András Kurcel Csuhai József Mlinkó Fauszt
Antal András Máté Farkas János Mondok Béni
Antal D. László Fazekas István Nagy András Donát
Antal Ferenc Lencsés Fekete Antal Nagy István
Antal György Szitka Fekete Ferenc Nagy János Nene
Antal István Mázsás Fekete János Nagy János Nepec
Antal István Szitka Gál András Hosszú Nagy József
Antal István Vak Gál András Szélső Nahócki János
Antal János Maró Gál Béni Kis Német Bertalan
Antal János Paki Gál Imre Guhin Német Sándor Barócsi
Antal József Göndör Gál Imre Nyeste Pásztor Béni
Antal József Koha Gál Kálmán Vertel Pásztor István
Antal József Lencsés Geda János Pásztor József
Antal József Szitka Goldschild Lipót Pásztor Péter
Antal József Szitka Goldschild Mór Pataki János
Antal Péter Gulyás András Perge Ádám
Antal Sándor Lencsés Gulyás András Bozsik Perge Géza
Bágyi Béni Gulyás Imre Perge István
Bágyi István Gulyás József Bander Péter János
Baranyai Demeter Péter egyéves önkéntes őrmester Gulyás Sándor Pruzsinszki Pál
Baráz Imre Győr György Ratkovács Albert
Belón József Győri Béni Reisz Herman
Bernát Ádám Hegedűs Imre Rendler Gyula
Bernát Béni Hegedűs József Manó Sári János
Bíró András Hegedűs Vendel Szabó András
Bíró Sándor Hidvégi János Szabó Ferenc
Bocsi János Hidvégi Sándor Szabó Imre
Bocsi János Fekete Hollós János vitéz Szabó József
Bocsi József Horváth János Szajlai József Muci
Bocsi József Kosztos Jaskó András Szajlai Sándor
Bocsi József Piszke Jónás János Székely Imre Butyok
Czeglédi György Jónás Sándor Székely István
Csajbók József Juhász Gáspár Szerencs János
Csanálosi Dezső Kaló József Pohola Szögedi István
Csanálosi József Kis Károly Tasi József
Csanálosi Lajos Kovács András Varga József
Csanálosi Péter Kovács József Bence Zagyvai Gáspár
Csányi András Kovács József Kisgazda Zagyvai János
Császár Gáspár Kovács Kálmán Zagyvai Péter
Császár Gusztáv Kovács László K Zele Béni
Cseh János Kriston János Zele István
Cserven Lajos Lajtner József Zele József Bolya
Csirkés Károly Laskovics István  

 

 

A II. világháború füzesabonyi áldozatai

 

Ács Ferenc Gál József Molnár Mária
Antal András Gál Lajos Molnár Urbán
Antal Gáspár Gál Lajoska Nagy Albert
Antal György Gál Lajosné Nagy D. János
Antal János Gál Mátyás Nagy Ferenc
Antal József Gál Sándor Nagy Ferenc
Antal László Gál Sándor Nagy Imre
Antal László Gregus József Nagy István
Antal László Guba József Nagy János
Antal Sándor Gulyás András Nagy József
Bágyi Irénke Gulyás Tibor Nagy József
Baross István Győr Ferenc Nagy Sándor
Baross Károly Hanyi András Nagy Sándor
Barta Lajos Hegedűs Imre Nagy Sándor
Barta Lajos Hegedűs Imréné Nahóczki Pál
Barta Miklós Hegedűs János Németh Sándor
Benke Mátyás Hegedűs József Orosz István
Bernáth László Hidvégi Ferenc Pásztori Ferenc reg. zászlós
Bernáth László Hollós János Rakovács Ferenc
Bíró Imre Horváth József Remenyik Eduárd
Bocsi István Kalina Szilárd Rónaszéki Rustcsók Miklós
Bocsi János Kálmán János Sándor István
Bocsi János Kalmár János Sári Adorján
Bocsi József Kaló József Sári András
Bocsi József Karkus János Sári András
Bocsi Sándor Karlik Ferenc Sári János
Bocsi Sándor Kasza József Sári Sándor
Bocsi Vendel Kiss Jenő Seiber Antal
Buda József, id. Korcsmáros András Szabó Ferenc
Budai József ifj. Kóródi János Szabó Sándor
Czeglédi Lajos Kóródi Sándor Szolnoki Gusztáv
Czeglédi Péter Kovács Ádám Szoó Magdolna
Csanálosi Imre Kovács Imre Tasi Imre
Császár Antal Kovács Imre Tasi Péter
Császár Imre Krecz József Tóth Istvánné
Császár János Kremzer Imre Tóth Istvánné
Cseh Ferenc Lengyel László Tóth Istvánné
Cseh Imre Magyar István Tóth Sándor
Csirke Sándor Magyar János Török János
Erőss István Mészáros János Török József
Erőss Istvánné Mészáros János Török Sándor
Farkas Béla Metényi János Új Sándor
Gál Béla Mezei János Zele József
Gál István Mlinkó Lajos Zele József
Gál István Mlinkó Zsigmond Zele Sándor
Gál János Molnár János  

5.05 Feldebrő – Hadtörténet

Árpád-kor

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában a település, a régió többi falujához hasonlóan kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett. Aba Sámuel (Debrő ura) bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Az első trónviszályok annyiban érintették a területet közvetlenül, hogy maga Aba Sámuel az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harcban feltételezhetően Debrőtől nem messze lett áldozata a trónviszálynak, 1046-ban (egyes források szerint holttestének első nyughelye a feldebrői monostorban volt). Ugyanakkor (Füzes)Abony környéke is lehetett halála helyszíne.

Az 1091-es kun portyázás – Kapolcs vezetésével – nem zárható ki, hogy Debrő területét is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette Debrőt, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én, bár ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők  üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A tatárjárást követő várépítési hullám eredményeképpen épülhetett meg Debrőtől délre, a mai Aldebrő területén Csalivár/Csalavár/Cselivár, amelyről azonban, jelenlegi ismereteink szerint, csak 1417-ben születik az első írott forrás. A vár szerepét abban láthatjuk, hogy képes volt a kisebb helyi konfliktusok esetén védelmet nyújtani a környék lakosságának, így a debrőieknek is.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort is. A tőle kevesebb, mint 10 km-rel északabbra levő Debrőről viszont nem ismerünk hasonló korabeli tudósítást. A kérdés az, hogy miért? Azért, mert állt Csal vára, amely védelmet nyújtott dél felől, vagy azért, mert ekkor már csak körülárkolt temploma volt Debrőnek, bőséges zsákmányt ígérő monostora megszűnt? (Mivel a 13. század közepe táján a templomot bővítik: háromhajós, hosszházas plébániatemplommá, feltehető, hogy talán a tatárjárás alatt elpusztult monostor köveit használják az építkezések során.)

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Mivel Debrő a hadi úttól északra volt, magasabb térszínen helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért jelentős esélye van annak, hogy a portyázók rátaláltak erre, az országúttól valamivel távolabb eső településre és ki is fosztották.

Debrő Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a területen inkább a békés viszonyok, mint a hadak gyakori vonulása volt a jellemző. A Szent Istvántól az utolsó Árpád-házi uralkodóig, III. Andrásig terjedő háromszáz évben mindössze négy jelentős hadi eseményről tudunk számot adni (1091, 1241/42, 1280, 1285), amely súlyosan érinthette (de, az 1241-1242. évi tatárjárás kivételével csak feltételesen!) a település életét.

Dózsa-féle parasztháború

Drágfy Bertalan erdélyi vajda 1493-ban lett a debrői váruradalom birtokosa. Az ő fia Drágfy János volt, aki az egri püspök csapatainak élén 1514. június végén (21-én) Debrő váránál (Debrő és Verpelét között) a Dózsa-féle parasztháborúban felkelt 7000 fős csapatot szétverette. A parasztsereget Bács Barnabás szerémségi ferences pap vezetette. A Bornemissza János budai várnagy vezette 1200 fős, jól felszerelt nemesi csapat, a parasztsereget tönkreverte.

Török hódoltság

1550-ben már a töröknek is adózik a falu. Eger 1552-es ostromakor egy debrőit ismerünk Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regénye alapján; a várvédők egyik kocsmárosa Debrői György volt (vélhetően legalább az ősei debreiek voltak). 1552-60 között a török lerombolta a debrői várat (feltételezhetően azonos Csal/Cseli várral). 1596-ban, az egri vár ostromakor Debrő is lakatlan lett. 1686-87-ben Eger hosszas blokádja idején a falu – kilakoltatás miatt – szintén elnéptelenedett. A lakosság 1692-ig részben visszaköltözött.

Rákóczi-szabadságharc

A faluban a Rákócziak is birtokosok voltak, így II. Rákóczi Ferenc. Birtokát 1710-ben elkobozta a Habsburg császári udvar, hűtlenség okán.

Az 1848-49-es szabadságharc

1848. május 7-én a faluban felállítandó nemzetőrcsapatot felfegyverzésre javasolták.

A faluból a szabadságharc elején 24 honvéd került besorozásra:

Bodnár György Pál János
Boros György Pacza József
Gáspár Mátyás Próczai János
Kerékgyártó Zsigmond Próczai Mihály
Kiss István Pek Antal
Kovács János Pócsos György
Kovács Márton Rika János
Mata Mátyás Szabó Gáspár
Mata Mihály Szabó József
Nagy Antal Szepessy János
Nagy András Takács János
Pál Ferenc Tuncsik Gergely

A nemzeti őrsereg létszáma a továbbiakban 92 főre bővült.

A kápolnai csata keretében 1849. február 25-én a Görgei-hadtest Poeltenberg ezredes vezette hadosztálya a falunál foglalt állást.

Február 26-án Poeltenberg a Kápolnán állomásozó Máriássy támogatására Feldebrő felől a Tarnán átkelve nyomult előre. Velük szemben a császári Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja indított támadást. Délután az aldebrői erdőért folytatott csatát elvesztve, a magyar csapatok a császári ütegek tüzében vonultak vissza. Az 1. zászlóalj Feldebrőn keresztül vonult vissza Kerecsend felé, nélkülözve a Tarna-hidakat, melyeket maga Poeltenberg romboltatott le. Ez délután 17 óra tájban volt.

Másnap (február 27.) Dembinski azt az utasítást adta Poeltenbergnek, hogy vonuljon vissza Fel- és Aldebrőre. A magyar csapatoknak délután 2-3 óra körülig sikerült feltartóztatni az osztrákokat, majd kénytelenek voltak visszavonulni, ha nem akarták, hogy az ellenség elvágja a visszavonulás útját, Tófalu felől.

Az elesett katonák közül többet Feldebrőn temettek el; február 26-án az aldebrői szőlők fölött találtak egy honvédet agyonlőve. Február 28-án 15 magyar, ill. osztrák elesettet szedtek össze a határban, akik 27-én estek el. Március 1-én egy osztrák kadétot – Brandestein Ottó – találtak meg, akit szintén eltemettek a feldebrői temetőben.

Az I. és a II. világháború áldozatai

A kutatómunka megkezdésekor azt tűztük ki célul, hogy elsősorban levéltári, az MNL Heves Megyei Levéltárának dokumentumaiból állítjuk össze a veszteséglistákat, feltételezve, hogy az így nyert adatbázis lehet a legteljesebb, szakmailag a legkorrektebb. Legfőképp a halotti anyakönyvek tüzetes átnézésére gondoltunk és természetesen a korabeli községi iratokra. Sajnos azzal szembesültünk, hogy ez utóbbi rendkívül töredékes, a megmaradt iratokból lényegében csak az rekonstruálható, hogy milyen nyilvántartások, adatszolgáltatások készültek, készülhettek az I. világháború után a ’20-as, ’30-as években.

Az egyik adatgyűjtést 1922-ben indította el a „Nagy Háború Magyar Hősei Képben és Írásban” Kiadóbizottsága, mely – a belügy- és a honvédelmi miniszter támogatását is bírva – Heves Vármegye Alispáni Hivatalának 11420/1922. számú rendeletével juttatott el kitöltendő kérdőíveket a településekre. Az alispáni hivatal 1925-ben újabb körrendelettel sürgette meg az adatgyűjtést, mert több járásból, illetve Egerből egyetlen kérdőív sem érkezett be. Valószínűleg ez után indulhatott el az adatszolgáltatás, mert két község (Kál és Kápolna) 1925-ös iratai között megtaláltuk az ominózus kimutatást. Tudomásunk szerint a kiadóbizottság csak két általános tematikájú emlékkötetet jelentetett meg, de azok a kötetek, amelyek kizárólag az áldozatok személyi adatait tartalmazták volna, nem készültek el.

A másik adatgyűjtést 1930-ban rendelte el a belügyminiszter (száma: 101.495/1929.) az 1914–1918. évi világháborúból (hadifogságból) vissza nem tért egyének összeírása céljából. Az adatszolgáltatást a települések anyakönyvvezetőinek kellett elvégezniük néhány hét alatt. A kimutatást a főszolgabírókon keresztül a megye alispánja gyűjtötte, majd továbbította, így az alispáni aktában csak a kísérőlevelek maradtak meg. A községeknél is csak Kál iratai között találtunk nyomát a helyi adatgyűjtésnek, tehát az értékes megyei összeírás a helyi levéltárban nem lelhető föl. További kutatást igényel, hogy a Magyar Országos Levéltárban ez esetleg megtalálható-e?

A két világháború közötti községi iratok között találtunk néhány háborús emlékmű állítására vonatkozó dokumentumot. Az emlékművek készítése során nagy valószínűséggel a fentebb említett összeírások során keletkezett veszteséglistákat használták fel. Ezt egyértelműen a kápolnai emlékmű támasztja alá, bár a két lista néhány személy vonatkozásában eltérést mutat.

Ezzel a kutatómunkával párhuzamosan néhány községnél (ezek között szerepelt természetesen Kápolna és Kál is) elvégeztük az áldozatok halotti anyakönyvi adatgyűjtését is. A halotti anyakönyvek feldolgozása során mindkét világháború esetében a kutatást 1980-ig kiterjesztettük, ugyanis több esetben előfordult, hogy a holttá nyilvánítási eljárást évtizedekkel az eltűnést követően végezték el, s az anyakönyvvezető csak ezután, a bírósági határozat kézhezvételével, arra hivatkozva jegyezte be a halál tényét az aktuális esztendő anyakönyvébe. Az alapos, időigényes munka meglepő eredményt hozott: nagyságrendi eltérés mutatkozik az emlékműveken szereplő áldozatlisták, illetve az anyakönyvekben bejegyzettek között. Kápolnánál a hivatalosnak tekinthető veszteséglistán 63 fő szerepel, míg a halotti anyakönyvekben (1980-ig!) csak 31 bejegyzést találtunk. Kálnál még rosszabb az arány: az emlékművön 106 név van feltüntetve, míg az anyakönyvekben csupán 48. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy az a kutatás elején felállított prekoncepciónk, hogy a halotti anyakönyvekből rekonstruálhatók a háborús veszteséglisták, nem állja meg a helyét. Úgy tűnik, hogy az I. világháborús emlékműveken szereplő listák, amelyek egyrészt a korabeli hivatalos összeírások, másrészt a közösség emlékezete révén keletkezhettek, még mindig a legmegbízhatóbb adatokkal szolgálnak az áldozatok személyét illetően.

Talán még fontosabb a helyi közösség emlékezete a II. világháború áldozatainak az esetében, mert a kommunista diktatúra időszakában nem respektálták a világháború(k) katonai áldozathozatalát. Ez a tény nem csupán a hivatalos regisztrációt nehezítette, de még a tragédiáról való nyílt, őszinte beszédet, az emlékezést is. „A diktatúra évtizedei a harctereken hősi halált halt katonákról való közgondolkodás terén súlyos torzulásokat okozott, emlékük teljes feledésre ítéltetett, a magyar hadisírokról való gondoskodást tekintve pedig szándékos mulasztást valósítottak meg. Az 1950-es évektől szisztematikusan számolták fel a magyar hősi halottak sírjait vagy hagyták, hogy az enyészeté legyenek.”

Így forrásként szinte kizárólag az érintett községekben található háborús emlékművek listáit használtuk. Itt jegyezzük meg, hogy a rendelkezésünkre álló községtörténeti munkákban sem találtunk alaposabb kimutatást a háborús áldozatokkal kapcsolatban. (Kivétel Kápolna községmonográfiája.) De nem csupán a helytörténészek, a téma legszakavatottabb kutatói, a hadtörténészek is nehézségekbe ütköznek. Tájékoztatásuk szerint a kutatást és adatbázis-építést nehezíti, hogy a Magyarországon is rendelkezésre álló első világháborús veszteségi nyilvántartásokat az 1950-es években megsemmisítették, így azok csak Bécsben, a Kriegsarchiv-ban érhetőek el.

Reméljük, hogy az I. világháború centenáriumi évfordulója, illetve a holokauszt 70. évfordulója kapcsán születnek olyan új kutatási eredmények, amelyek pontosítani tudják az eddigi adatainkat.

 

Az I. világháború feldebrői hősi katonái

 

Andrási Gyula Kis András Nagy Sándor
Asztalos György Kis András r. Német Pál
Asztalos János Kis Dezső Pál Flórián
Bódi Mátyás Kis e. Sándor Pál István
Bódi Sándor Kis Flórián Pál József
Bodnár Dezső Kis György s. Pál József r.
Bodnár János Kis József u. Pál Mihály
Bogdán György Kis Mátyás Paróczai János
Bóta Sándor Kis Mátyás uv. Paróczai Mátyás k.
Csadó András Kis P. Mátyás Paróczai Sándor cs.
Csadó József Kis P. Sándor Petró József
Csomós Sándor Kis Sándor a. Pocsai János
Domoszlai Imre Kovács Béla Preczner Mihály
Farkas György Kovács György u. Riba Dezső
Fazekas György Krausz Lajos Rózsa Rudolf
Fazekas József Lemperger Miklós Sándor István
Fazekas Kálmán Lemperger Sándor Stáhl Aladár
Fazekas Sándor Lénárt János I. Szakács György
Gáspár András Lengyel István Szalai Mátyás
Gáspár János Lengyel József c. Szőke Alajos
Gazics János Lengyel Sándor Szőke József
Grósz Jenő Lusztig Jakab Szőke Mihály
Gulyás József Macz Mihály Takács Dezső k.
Herman Mátyás Maruzs Gergely Takács János III.
Katona József  III. Mata Mátyás Takács József
Katona Márton I. Milibák András Tanner József
Katona Mihály III. Milibák János Tóth János
Katona Sándor I. Molnár András k. Tóth Márton
Katona Sándor III. Molnár István Tóth Pál
Kecsmár Márton Molnár József Varga János
Kecsmár Mihály V. Nagy György k. Várkonyi János
Kis András Nagy István r.

 

A II. világháború feldebrői áldozatai

 

Bata Mihály Kerekes József Paróczai Gyula
Bocsi Béla Kerékgyártó István Paróczai József
Bodnár Mihály Kincs István Paróczai József
Bogdán István Kiss Béla Pék János
Boncsér Károly Kovács Géza Riba János
Bordás Mihály Kovács György Rózsa Flórián
Bőte István Kovács István Szabó György
Csőke János Kovács József Szabó István
Donevál Sándor Kovács Sándor Szabó József
Dorogházi István Kovács Sándor Szabó József
Farkas János Lénárt Andor Szabó László
Gál Márton Lénárt János Szendrődi István
Gáspár Pál Lénárt József Szitár Márton
Gecse József Maruzs András Tanner Pál
Godó Ferenc Maruzs László Tuncsik László
Herman Mátyás Nagy Sándor Varga Mihály
Juni György Pál Emil Varga Mihály
Kása János Pál Jenő Vass József
Kása József Paróczai György Verebélyi Fábián
Kecsmár József

5.05 Erk – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

A mai Erk területén lévő, vagy területük egy részével átnyúló egykori települések (Nyestefölde, Győ) az Árpád-kor első szakaszában a hevesi fejedelmi, majd királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával. Nem zárható ki, hogy Erket is érintették az események.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Erk területét is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Erk területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők  üldözése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Erk területén fekvők is (Nyestefölde, Győ).

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Erktől kelet-északkeleti irányban elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Erk területe kívül esik a feltételezett felvonulási útvonalon, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt nem hagyott nyomot. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az időben a település déli, délkeleti szomszédságában már a kunokkal együtt betelepült jászok szálláshelyei feküdtek.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Elképzelhető, hogy Erk sértetlenül vészelte át a második mongol inváziót.

Az Árpád-kor utolsó éveiben nem tudunk olyan hadi eseményről, amely a települést közvetve-közvetlenül érintette volna.

Török hódoltság

A mohácsi vész (1526) után a község jelentősen kivette részét a török elleni harcokból és lassan elnéptelenedett. 1550-ben hódolt falu. A 16. században jelentősebb pusztítás nem érte. A török uralom végétől – 1687–1710-ig – a falu néptelen.

Rákóczi-szabadságharc

A Rákóczi-szabadságharc idején a község a kurucok oldalán harcolt. 1709 szeptemberében a falu határában zajlott le a szabadságharc egyik nevezetes csatája, amelyben Bottyán János, Rákóczi generálisa súlyos sebet kapott (de nem ez okozta halálát, hanem pestis). Emlékét egy határrész neve – „Bottyán-szög” – őrzi.

1848-49-es szabadságharc

A település 34 nemzetőrt adott a szabadságharcnak:

Almádi Mihály Kis Bálint
Árva Mátyás Kis Boldizsár
Dudás Balázs Néző Mátyás
Dudás László Péter Bálint
Faragó György Péter Domonkos
Faragó János Péter Lajos
Faragó József Péter László
Faragó Mátyás Somodi András id.
Göntző Jakab Somodi András ifj.
Göntző Jeremiás Somodi György
Göntző Károly Somodi János
Göntző Máté Sötyi Lőrinc
Gulyás József Sötyi Márton
Gulyás Mátyás Szekeres Gergely
Gulyás Vince id. Szekeres János
Gulyás Vince ifj. Szekeres János
Jónás János Tari Jakab

 

     

Az I. világháború erki hősi katonái

 

Almádi Ferenc Göncző János ifj. Péter Károly
André Ferenc Gressai Ferenc Péter Miklós
Antal Sándor Gulyás Antal Pető Ignác
Árva Ferenc Gulyás Béla Pető Ignác
Árva Miklós Gulyás József tizedes Pózsa István
Bagi Lénárt szakaszvezető Guth István Rumi János
Bagi Szilveszter szakaszvezető Honvédek: Somodi János
Bendő János Jónás József Sőti József
Bodonyi Pál Kácsor Mihály Sőti Menyhért
Bóta Béla Király István Szabó János
Bozsik Imre Király László Szanyi István
Császár György Kis Barnabás Szekeres László szakaszvezető
Deme József Kis János Szekeres Miklós
Dudás András Kis P. János Szekeres Sándor
Dudás András tizedes Kókai Antal Tasi János
Dudás Ferenc Kókai Sándor Tasi János
Dudás István Marsi István Tasi László
Dudás István szakaszvezető Nagy István Tomcsányi János
Dudás József Nagy István Tóth Ferenc
Faragó János Nagy Sándor Tóth István
Farkas Mihály Nyeső István Tóth Miklós
Fazekas Alajos Péter Ferenc Urbán Lajos
Fehér Lajos Péter János szakaszvezető  

A II. világháború erki áldozatai

 

Agócs József 1914 – 1944 Palla Alajos 1925 – 1944 Farkas János 1904 – 1943
André József 1906 – 1947 Palla Ferenc 1922 – 1944 Farkas Sándor 1912 – 1943
Árva Ferenc 1890 – 1944 Palla József 1920 – 1944 Guba Balázs 1907 – 1943
 Balogh István 1913 – 1944 Peredi Lénárd 1915 – 1944 Gulyás József 1904 – 1943
Göncő István ifj. 1923 – 1945 Polgár Béla 1921 – 1945 Jónás Sándor 1904 – 1943
Göncző István 1900 – 1945 Somodi László 1911 – 1945 Kiss József 1919 – 1943
Gressai Sarolta 1930 – ? (Auschwitz) Sóti Ferenc 1922 – 1944 Kóczián Alajos 1907 – 1943
Gulyás Béla 1906 – 1944 Tasi Ferenc 1877 – 1944 Kókai Lajos 1904 – 1943
Hercz Hermanné ? – ? (Auschwitz) Urbán István 1912 – 1943 Laczkó István 1907 – 1943
Hercz Julianna 1899 – ? (Auschwitz) Elesettek a Donnál: Laczkó István 1907 – 1943
Juhász József 1901 – 1946 Almádi József 1896 – 1943 Nagy M. László 1907 – 1943
Kántor Károly 1923 – 1943 Árva József 1922 – 1943 Nagy Miklós 1905 – 1943
Kiss Béla 1913 – 1944 Árva László 1913 – 1943 Nyeső István 1907 – 1943
Kiss Olga 1930 – 1944 Balogh János 1911 – 1943 Pető Emánuel 1914 – 1943
Kollár István 1904 – 1944 Balogh János 1911 – 1943 Szántó János 1909 – 1943
Mészely Sándor 1926 – 1944 Czuder József 1922 – 1943 Szűcs János 1913 – 1943
Mihályi István 1916 – 1944 Faragó Sándor 1906 – 1943 Ürmös József 1916 – 1943

5.05 Egerfarmos – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére, legalábbis az Árpád-kor második felében (maga a település 13. század előtti lehet).

Egerfarmos Árpád-kori települése a korszak második felében a szihalmi, vagy a poroszlói földvárhoz tartozhatott. Tény, hogy közel feküdt a Poroszló–Szihalom–Eger közötti és a Hevesről észak-keletre haladó fontos úthoz. Mivel a korszakban rendkívül kevés volt a minden évszakban egyaránt jól járható, nagyobb seregek gyors haladását is biztosító karbantartott út, így a meglévők kiemelt stratégiai jelentőséggel bírtak, nemcsak katonai, de kereskedelmi szempontból is. Farmos ennek kapcsán láthatott el feladatot.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. (Kérdéses, hogy Egerfarmos ekkor már létező település volt-e?) A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely már biztosan érintette Egerfarmost, az az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Farmos mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromolt Feneshez.

Török hódoltság

Már 1546-ban adózott a portának a falu, a hatvani szandzsák részeként (az 1550. évi adóösszeírás lapján). 1548-ban a tizedet az egri várnak fizetik. 1552-ben – Eger ostromakor a hadiesemények miatt – a falu lakói termelni nem tudtak, így adót sem tudtak fizetni. A falu lakói a 16. század végén – a reformáció időszakában – telepedtek át a régi faluhelyről – a Rima-patak bal partjáról – a mai helyre (az egykori temető köré). 1680-ban – még Eger megszállása előtt – elpusztult a falu. 1696-ban is lakatlan. 1697-98-ban újra népes.

13. századi temploma a török hódítás idején (a 16. századtól) pusztulásnak indult.

Rákóczi-szabadságharc

1702-ben a falu még Thököly Imre (II. Rákóczi Ferenc mostohaapja) birtoka, noha a tulajdonos ekkor már törökországi száműzetésben volt.

A szabadságharc bukása után az itt tulajdonos Forgách Simon birtokát elkobozták (II. Rákóczi Ferenc tábornagya, császári tábornok volt, de 1704-ben Rákóczi táborához csatlakozott, s Esterházy Antallal meghódította a Dunántúlt, majd Kassát. Eperjest és Szatmárt is elfoglalta. Sikerrel harcolt 1705-ben Erdélyben is. Később II. Rákóczi Ferenc bizalmát elvesztette. Lengyelországban halt meg).

1848-49-es szabadságharc

A szabadságharc eseményei Egerfarmoson az 1848-as év decemberében voltak érzékelhetők. A megyei nemzetőrségnek december 17-ig Füzesabony és Mezőtárkány között kellett összpontosulnia, az északról történt – Schlick-féle – betörés megállítására. A nemzetőri ezred 5. százada december 26-án hagyta el a gyülekezőhelyet és Sajószentpéter-Szikszó irányába indult.

Újabb történés – harci esemény – 1849. februárjában volt, mely érintette Farmost. A II. magyar hadtest Szekulits-hadosztályához tartozó Kisfaludy-dandár Egerfarmost és Mezőtárkányt tartotta megszállva (február 24.).

Február 28-a után a Kisfaludy-dandárt Dembinski fővezér pihenőszállásra, Egerfarmosra rendelte (Krasznai Péter 1848/49-es honvéd altiszt – aki Egerben volt joghallgató – „Naplójegyzetei”-ben azt írta, hogy Szekulits ezredes osztályába beosztva 1849. februárjában Poroszlóról egy század Würtenberg huszárral Mezőkövesdre mentek. Előtte Egerfarmoson is töltöttek egy napot, onnan mentek Kövesdre).

Máriássy János volt, aki hitelesen leírta a farmosi március 1-i eseményeket. Reggel fél 7-kor indult Klapka nagy csapata a táborból, és Máriássy hadosztálya képezte az elővédet. Délután 1 óra után érkeztek Egerfarmosra. Máriássy a község északi részén maradt, Szemere és Tárkány felé állítva. Rövid idő múlva jelentették, hogy az ellenség Szihalom felől nagy csapatokkal közeledik. Az ellenség 3 óra tájban kibukkant Szemeréről és jobbra Tárkány felé fejlődött ki. A magyar és osztrák csapatok közötti terepviszonyok miatt, az ellenség nem mert támadni, hanem helyben maradt és ágyúharcra szorítkozott, Máriássyéknak érzékeny károkat okozva, mégis megtartották állásaikat  Az ágyúharc az este beálltával megszűnt.

Egy farmosi ember vitte át a mocsáron éjjel a Klapka hadtestéhez tartozó Máriássy huszárokat, hogy biztosítsák Dembinszky tábornok számára Poroszlóra, a Tiszához való visszavonulás útját.

Ekkor, 1849. március 1-én temettek el itt négy ismeretlen szabadságharcos katonát (1906. március 8-án emlékoszlopot állítottak az 1849. március 1-én Farmoson lezajlott ágyúcsatának).

Ugyanakkor március 1-én Ladislaus Wrbna altábornagy az osztrákok II. hadtestének parancsnoka Egerfarmosról utasította Shwarzenberget, hogy március 2-án Füzesabonyról Tárkányon át Poroszlóra vonuljon.

     

Az I. világháború egerfarmosi hősi katonái

 

Bágyi Lajos Polgár Gábor Tóth Ignác
Bajnok István Polgár Gábor S. Tuza János
Dobó Pál Polgár Sándor Tuza József
Farkas Kálmán Sas Gusztáv Veres Albert
Jakab Imre Sas Lajos Veres Gábor L.
Kaló Sándor Sas Sándor Veres Lajos
Kovács Gergely Szombati Péter Veres Miklós
Kovács János Tanka József Vers Béla
Misz János Tanka László Zsámba Albert
Nyeste Albert Tóth Gábor Zsámba József

 

A II. világháború egerfarmosi áldozatai

 

Bajnók János Kovács János Polgár Illés
Barna Sándor Kovács János Sass Miklós
Bukta József Kovács Pál Simon József
Dobó Géza Misz János Subick János
Dudás István Nagy Albert Tóth Donát
Dudás István Nagy József Veres Albert
Farkas Gábor Nagyidai Imre Veres Gábor
Kolozsvári Aladár Nahóczki Pál Veres Imre
Kolozsvári Sándor Polgár Albert Veres Kálmán
Kovács Ferenc Polgár Albert  

5.05 Dormánd – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. Mindezen túl, előre kell bocsátanunk, hogy Dormánd (Bogurbesenyő) már a kezdetektől katonai jellegű szálláshely/falu lehetett, mivel a besenyők a 10-11. század során katonai segédnépként szerepelnek a magyar királyság területén. Pálóczi Horváth András a Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon (in: Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön) című tanulmányában feltételezi, hogy a hevesi és kelet-borsodi, köztük a dormándi népesség is, még az első, Taksony fejedelem idején, a krónikákban Thonuzoba besenyő előkelő nevével fémjelzett 10. századi beköltözéssel került hazánkba. Később Géza fejedelem (970/73-997) és I. (Szent) István (997/1000/1-1038) alatt folytatódott a beáramlás. Uralkodóink ezeket a besenyő csoportokat a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére telepítették.

Az államban betöltött helyzetük jobb megértéséhez figyeljük meg, hogyan ábrázolja a besenyők magyarországi jogállását Pálóczi Horváth András:

„A besenyők jogairól és kötelezettségeiről a betelepedéshez közeli időkből nincsenek adataink, XIII-XIV. századi oklevelekből próbálunk visszakövetkeztetni. Nyilvánvaló, hogy a magyar fejedelem vagy a király környezetében élő előkelő besenyők, a hadifogolyként Magyarországra hurcolt szolganépek és a vendégként befogadott besenyő csoportok más-más jogállással rendelkeztek. A királyi birtokokon letelepített, kollektív szabadságot (libertas Bissenorum) élvező besenyők katonai szolgálattal tartoztak a királynak, és közvetlenül a nádor fennhatósága alá tartoztak. Szabadságjogaik adó- és vámkedvezménnyel jártak. Saját főembereik (comes) irányították a magyar harcos jobbágyokhoz (miles) hasonló katonáskodó réteget és a közrendű besenyőket. A XIII. századtól kezdve a katonáskodó réteg tagjai igyekeztek nemesi jogokra és magánbirtokokra szert tenni, egyesek bekerültek az országos nemesek sorába, a közrendűek közül pedig sokan szolgasorba süllyedtek.” (Zúduló sasok, 16.)

Nemesi sorba emelkedett besenyő család tagja volt az a Tekme is, akit egy 1278-ban keltezett oklevél alapján ismerünk, mint a terület korábbi urát.

Ide vonatkozó korabeli források hiányában nem jelenthetjük ki egyértelműen a stratégiai tudatosságot, de elgondolkodtató az a tény, hogy a mai Besenyőtelek és Dormánd területén megtelepült besenyők 15 km-es körzetén belül található a poroszlói és a szihalmi földvár, valamint a hevesi királyi udvarhely. Szükség esetén egyaránt részt tudtak venni a megye legjelentősebb útvonalainak (Poroszló–Szihalom–Eger, abádi rév–Heves – via magna, valamint a via magna megyei szakasza) ellenőrzésében, az útvonalak biztonságának fenntartásában is.

A Bécsi Képes Krónika szerint könnyűlovas besenyők már I. András (1046-1060) seregében is harcoltak az országba 1051-ben betörő III. Henrik csapatai ellen.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Dormánd területén fekvő besenyő szállásokat is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A katonai szolgálatra kötelezett férfiak ekkor minden bizonnyal vagy a szihalmi földvárban, vagy I. (Szent) László (1077-1095) horvát földön hódító, a kun betörés hírére hazainduló seregében voltak. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel a magyar haderő a Temes mentén megsemmisítő vereséget mért a kun portyázókra, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette Dormánd (Bogurbesenyő) területét, az az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése  és a Pest alatti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá) A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvakat is könnyen meg lehetett közelíteni.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket.

Pár évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Bár Dormánd is a portya útvonalában volt, mégis elképzelhető, hogy nem volt részese a mongol seregek támadásának.

Török hódoltság idején

1550-ben a település már a töröknek adózott. 1552-ben a falu elpusztult. 1698-re csekély létszámmal, de újra betelepült.

Rákóczi-szabadságharc

A kis számú lakosságot a rácok (császári zsoldban lévő irreguláris csapatok) 1706-ban szétszórták.

1848-49-es szabadságharc

A faluból a szabadságharcban ’48-as nemzetőr volt, többek között Ferentz (Ferencz) Albert, Godó Ferenc, Nyizsnánszki János, Ratsay Bertalan, Remenyik István, Sághy László, Veiszman Mózes (Móric), Veres János.

1849. március 4-én Liechteinstein altábornagy császári csapatai Besenyő és Dormánd környékén álltak.

 

Az I. és a II. világháború dormándi áldozatai

 

Angyal József Hudák Bertalan Papp Lajos
Angyal Mátyás Kasza József Pelyhe József
Antal András Kasza József Prokai József
Antal Jenő Kis János Rajna István
Báder Sándor Kis Kálmán Recskó Lajos
Bakos Miklós Kiss Jenő Rózsa József
Balázs István Kovács István Rózsa Sándor
Balog Lajos Lorber Ernő Salamon István
Barna Balázs Makkai D. Zsigmond Szabó József
Bessenyei András Mészáros János Szabó László
Birkás Sándor Mészáros József Székely Joachim
Csonka Bertalan Mészáros Sándor Tóth Ferenc
Csonka Menyhért Mlinkó Fauszt Tóth Ferenc
Csonka Pál Nagy András Tóth Rafael
Demeter Lajos Nagy Balázs Tóth Sándor
Drevenka István Nagy Bertalan Váradi Boldizsár
Elszászer András Nagy Boldizsár Váradi Ferenc
Ferenc Sándor Nagy Gáspár Váradi Sándor
Földi István Nagy Lajos Váradi Tamás
Godó János (Bicskás) Nyizsnyánszki Balázs Vereb István
Godó József (Bicskás) Nyizsnyánszki József Vincze Gábor
Godó Sándor (Bencze) Oszlánczi József Vincze Vilmos
Gulyás Balázs Papp József Zám Sándor

5.05 Boconád – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére.  A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

A mai Boconád területén lévő települések feltehetően a hevesi királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves­ – Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Boconád területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Boconád területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Boconád területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Boconád mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza – Körös – Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Boconád területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Boconád mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Boconád vidéke, a jelentős utak közelsége miatt, időnként a hadak felvonulásának terepe volt. Ez történt 1294-ben is, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen, de a csatározások főhadszínterei Boconádtól jóval távolabb húzódtak (megjegyezzük, hogy Boconádtól délre létezett egy szintén Besenyő/telek/ nevű település, melynek területe feltételezhetően a mai boconádi határba benyúlt, e tény mindenképpen egy fontos út közelségét jelzi).

Török hódoltság

A település 1546(?)-52 közötti török pusztítás folytán néptelenné vált (’52 évben rövid időre újranépesült, de még ez évben ismét deserta). 1553-ban kezdett újra benépesülni. 1570-ben lakott. 1596-ban, Eger eleste kapcsán feltételezhetően ismét elnéptelenedett a falu és közel négy évtizedre lakatlan is maradt. 1630 körül újabb pusztítás érte, de 1635-ben egy összeírás tanúsága szerint ismét népes. 1674-ben a falu a kuruc- és a császári katonaságtól is szenvedett. A község 1683-87 között is elnéptelenedett, miután a török-tatár hadak ellepték a vidéket. A falut 1700-ig nem lakták (1697-es benépesülése esetleges).

Rákóczi-szabadságharc

1703-ban elpusztult a falu, majd 1706-ban portyázó rácok (császári zsoldban lévő irregurális csapatok) ismét pusztították. Csak a szabadságharcot követően népesül be újra (1712).

A település nevezetes családja – a Szeleczky – híres volt Habsburg-hűségéről. 1705-ben Rákóczi fejedelem el is fogatta Szeleczky Mártont – a falu földbirtokosát – a Habsburg király iránti hűsége miatt.

1848-49-es szabadságharc

Az 1848-49-es szabadságharc alatt a faluból nemzetőrnek összeírtakat a II. zászlóaljhoz sorolták. A szabadságharcban a következő boconádi nemzetőrök vettek részt:

Czimre Mihály Nagy József
Csordás Illés Nagy Márton
Fejér József Novák Márton
Forgó Józsóf Pap Márton
Holló Gáspár Savanyú Balázs
Holló István Savanyú Pál
Holló János Simonyi István
Holló József Simonyi János
Jedlovszky József Simonyi József
Juhász Gáspár Simonyi Sándor
Juhász János Sipos János
Kaáli Gáspár Surányi Ferenc
Kaáli József Tary Antal
Kaslik István Tóth Ferenc
Kovács Imre Tóth József
Kovács János Vajda János
Kovács Miklós Vígh János
Kovács Pál Zsákai János
Nagy János Zsákai Péter

 

     

Az I. világháború boconádi hősi katonái

 

Barna Miklós Katona Mihály Radics István
Batki Gábor Kiss János Radics Rudolf
Batki János Klement Imre Ratsek Károly
Batki Lajos Kovács János Robotka Pál
Bóka János Kovács János id. Sike Károly
Czimre Imre Kovács Kálmán Simon Bálint
Domoszlai Dezső Krizsán Sándor Simon Gábor
Fehér Vince Majoros Péter Simon József
Forgács Zsigmond Molnár Mátyás Simon József id.
Forgó Dezső Nagy Áron Simon Károly
Forgó János Nagy Bálint Simon Mátyás
Forgó József Nagy K. László Simon Vilmos
Forgó Péter Nagy T. István Sipos János
Gubics István Németh Imre Surányi József
Holló Gáspár Novák István Szabó József
Holló János Novák János Tóth András
Juhász György Novák Kálmán Tóth Miklós
Juhász József Pap Ferenc Tóth Pál
Juhász Kálmán Petes Gáspár Veréb Kristóf
Káli Gábor    

A II. világháború boconádi áldozatai

 

Balázs Ferenc Kiss István Suja István
Balogh József Koczka Vendel Surányi Ferenc
Besenyei Árpád Kurucz Géza Surányi Zoltán
Bóka József Lőcsei József Szanyi Béla
Bolyhos Ignác Lőcsei Sándor Takács József
Fehér István Lukács László Tari Sándor
Fehér József Miklósi János Tóth Géza
Ficsór György Nagy András Vágó Sándor
Ficsór István Nahóczki Béla Vajda István
Gyarmati József Petes Gáspár Vajda Vilma
Káli Béla Robotka József Verebélyi István
Káli Mihály Rottenstein János Vigh János
Kaslik Flórián Simon János Vigh Pál
Kassa János Simon József Zsákai Béla
Kelemen Géza Sipos János Zsákai János
Kerék Kálmán Sipos János Zsákai József
Keresztes István Sóspataki József  

5.05 Átány – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: I. Béla (1060-1063) fia Géza herceg, valamint Salamon király (1063-1074). 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve – az abádi rév felől – a Heves-Hatvan (a település már létezhetett) útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Átány területén élők (a település már étezett, miután 10-11. századi lehet) a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás az Átány területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László (1077-1095) a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratva a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette Átányt, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, (V.) István (1270-72) között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán (megjegyezzük, hogy a Tisza akkori szakaszán) és Heves irányában nyomult előre – ezen az úton feküdt Átány is – , március első napjaiban pedig Isaszegnél nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Így biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, ezzel együtt pedig elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Átány ezen az útvonalon feküdt, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Bár Átány is a portya útvonalában volt, mégis elképzelhető, hogy a korábban említett rossz időjárás miatt a mongolok nem tudták felprédálni.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a Borsák ostromolta Feneshez. Átány részese lehetett a seregek vonulásának.

Török hódoltság

1548-ban a falu deserta-ként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-ben is néptelen, de még ebben az évben újra benépesül. 1576-ban dézsmafizető a település. 1635 körül újabb elnéptelenedés okán új lakosok kerültek a faluba, akik jobbágyok és kisbirtokos nemesek voltak. 1683-ban a Bécs ostromára induló török-tatár sereg pusztít Átányon. 1688-ban az Eger visszafoglalásáért vívott harcok során Átány ismét elnéptelenedett, 1692-ben népesedett be újra.

A falu középkori eredetű temploma a török hódoltság idején pusztult el. A reformáció térhódításával a faluban 1596-ban református imaház épült.

Rákóczi-szabadságharc

1705-1710 között a Csajági-brigádhoz tartozó kuruc hajdúk többször táboroztak a faluban. Élelmezésüket az átányiak biztosították. 1707-ben Kovács János nemes és Barát István parasztember szolgált a Csáky-féle ezredben Átányból.

1848-49-es szabadságharc

Az 1848-49-es szabadságharcban a faluból 104 személy volt nemzetőr.

1849. március 17-én a Ramberg császári altábornagy által Átányba kiküldött hírszerző Görgeiről azt az információt adta, hogy az egész hadtestével Miskolcon van (?!).

Március 19-én Poeltenberg Ernő a magyar VII. hadtest hadosztályparancsnoka jelentette, hogy a beérkezett hírek szerint március 18-án Hevesről ellenséges lovasság és gyalogság érkezett Besenyőre, ill. az ellenség Kömlőn, Átányon és Hevesen is jelen van.

Március 20-án Bruderman százados Átányból jelentette Ramberg császári altábornoknak, hogy Görgei Eger felé vonult.

 

Az I. világháború átányi hősi katonái

 

Balogh Ferenc Juhász B. József Nyerges Ferenc
Balogh Imre Juhász Ferenc Nyerges József
Balogh Mihály Juhász Imre Nyerges Mihály
Bányai István Juhász János Oláh Imre
Baráth György Juhász Mihály Oláh Sándor
Baráth Imre Juhász Sámuel Rátkai Imre
Baráth Imre ifj. Juhász Sándor Rátkai János
Barna Károly Juhász T. Mihály Rátkai Sámuel
Bedécs Ádám Kaja Gábor Rózsa G. Sámuel
Bedécs György Kaja Sámuel Rózsa Sándor
Bedécs József Kakas István I. Sárándi János
Bedécs Mihály Kakas István II. Sárándi Sámuel
Bencsik István Kakas Mihály Schwarcz Miksa
Besenyei János Kaló Ferenc Sebők Gábor
Blázi János Kapitány György Sebők György
Czégel Sámuel Kasa János Suha István
Demeter Ferenc Kiss Gábor Szabó K. László
Együd János Kiss István I Szabó Sámuel
Együd Károly Kiss István II Szoboszlai Sámuel
Együd Zsigmond Kövesdi Sámuel Szórád Gábor
Ferge János Krusper József Szórád János
Ferge Sámuel Krusper Sámuel Szőke Gábor
Galvács Imre Madarász István Tóth II. József
Galvács István Madarász Sámuel Tóth József I.
Gömöri János Mérten Ferenc Tóth József II.
Gönczi András Mérten Gábor Tóth Lajos
Gönczi Sámuel Mérten János Tóth V. András
Gulyás Imre Mikó Ferenc Török György
Gyenes Gábor Mikó István Török István
Gyenes István Mikó Mihály Török János
Ipacs Antal Nagy Mihály Varga Bálint

 

A II. világháború átányi áldozatai

 

Bányai Ferenc Hajdú György Nagy Mihály
Baráth Sándor Hajdú Mihály Nemes Károly
Baráth Sándor Harangozó György Nyerges Ferenc
Barna András Juhász Ferenc Oláh Mihály
Barna István Juhász Ferenc Orbán Ádám
Barna Sámuel Juhász Kálmán Orbán Ferenc
Bedecs Károly Juhász Lajos Ötvös Gábor
Barna Sámuel Kaja Kálmán Ötvös Károly
Czegel Sándor Kálosi János Sámuel Papp Mihály
Dorogi Károly Kapitány Sándor Perjési Mihály
Együd György Kósa István Kálmán Rátkai Ádám
Együd József Kósa István Sándor Rátkai Károly
Együd Károly Krusper Károly Rózsa Mihály
Filipovics Miksáné Madarász György Sárándi György
Fóra János Madarász György Sebők Ferenc
Gulyás István Madarász Károly Sebők Gábor
Győr János Maródi Tivadar Sebők István
Márton András T. Juhász Ferenc

 

5.05 Kömlő – Hadtörténet

Árpád-kori hadtörténeti események

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. Mivel a település nevének etimológiája arra utal, hogy kémlelő, hírszerző feladatokat ellátó népesség lakta, nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy háborús időkben a falu férfilakossága vagy a közeli várakban, vagy az uralkodó seregében szolgált, funkciójának megfelelően.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a Kömlő területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták abban az esetben, ha a 14. században meglévő, Hevesről-Poroszlóra menő út már létezett a 11. században is. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Kömlőt is (akkori helyén) elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette Kömlőt, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, március első napjaiban pedig Isaszegnél nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Így biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, ezzel együtt pedig elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Kömlő ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhébb, de nedves időjárás miatt a folyók, patakok és egyéb vízfelületek által szabdalt területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Ha Kömlő is a portya útvonalában volt, ezen túlmenően védelmi szolgáltató-falu jellege (neve alapján kémlők, kémlelők, hírszerzők települése) miatt is elképzelhető, hogy a rossz időjárás ellenére felprédálták.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze Kömlőn áthaladva, a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromlott Feneshez.

Török hódoltság

A falu 1549 előtt elnéptelenedett (az 1548-as dézsmajegyzékben még szerepel), de a lakosság ez évben visszatért és a 16. század végéig a település lakott volt. 1576-ban pl. a szomszéd települések közül a legnépesebb, ám 1579-re jelentősen lecsökkent a népességszám. Kömlő a 17. század elején elpusztult és puszta maradt 1770-ig.

A török hódoltság időszakában Kömlő 1592-től Rákóczi birtok.

Rákóczi-szabadságharc

A Rákóczi-féle szabadságharc alatt – 1703-11 – a település néptelen/puszta. A puszta 1707-től az Egri Püspökség tulajdona.

1848-49-es szabadságharc idején

1848-ban a nemzeti őrseregbe besorozottak létszáma Kömlőről 118 fő volt.

1849. március 18-án Ramberg császári altábornagy csapatai tartják megszállva Kömlőt.

Március 19-én Poeltenberg Ernő a magyar VII. hadtest hadosztályparancsnoka jelentette, hogy a beérkezett hírek szerint március 18-án Hevesről ellenséges lovasság és gyalogság érkezett Besenyőre, ill. az ellenség Kömlőn, Átányon és Hevesen is jelen van.

Az I. világháború kömlői hősi katonái

 

Ács Zsigmond Kádár Sámuel Ördög Sámuel
Bakos Lajos Kádár Zsigmond Pádár András
Balyi János Kakuk János Pádár Ferenc
Balyi József Kasza János Pádár Péter
Bari József Kiss Bernát Pádár Sándor
Bari Lajos Kiss János Papp János
Bartus Joakim Kiss Joakim Rácz Gábor
Berta András Kiss Sándor Rácz János
Berta József Kobolák Ernő Rácz Miklós
Bolya Ferenc Kobolák Joakim Rutner Pál
Bolya Miklós Kobolák Mihály Sipos Imre
Csáti András Kovács Ferenc Szabados Kálmán
Csáti Joakim Kovács János Szabó Joakim
Csató Pál Kovács József Szabó Miklós
Cseh András Körömi József Szászi András
Cseh Dávid Lovász Sándor Szécsi András
Cseh Joakim Magyar Albert Szécsi Imre
Cseh József Magyar András Szécsi Joakim
Cseh Vendel Magyar István Szécsi József
Csontos Antal Molnár András Szőke András
Deák Miklós Molnár Ferenc Tóth Áron
Domán András Nagy Ágoston Tóth Ferenc
Dul Gábor Nagy Antal Tóth Ignác
Farkas Jenő Nagy Gábor Tóth János
Ferenczi Sándor Nagy István Tóth János
Ficsór Mihály Nagy Mátyás Tóth János
Halkó András Nagy Miklós Törőcsik Ferenc
Himer Bernát Nagy Sándor Törőcsik János
Jakab József Németh Albert Varga János
Juhász Sándor Németh Ferenc Vasas István
Kácsor Gábor Németh József Vass Ernő
Kácsor János Németi Viktor Vass Gábor
Kácsor János Neufeld Antal Vass János
Kácsor Joakim Nyiri Imre Veisz Imre
Kádár András Oláh Ferenc Veréb Ernő
Kádár Joakim Ördög András Zsolyomi József

 

A II. világháború kömlői áldozatai

 

Ambrus Bernát Kiss Bernát Neufeld Zsigmond
Angyal János Kiss Joachim Oláh János
Bartus Lajos Kiss József Ördög József
Besenyei István Kiss V. Béla Pádár Dávid
Besenyei János Kiss V. József Pádár Illés
Besenyei Lajos Kobolák Ernő Pádár József
Bollók György Kovács Lajos Petrik Mihály
Bollók János Körömi Ferenc Pintér József
Csáti Jenő Madarász János Rácz Miklós
Csáti Miklós Molnár János Sebestyén János
Csáti Sándor Nagy Imre Sipos Bernát
Cseh Joachim Nagy István Szécsi Áron
Garancz János Nagy István id. Szécsi István
Halavács Imre (külön síremléken) Nagy Jenő Szécsi János
Hudák István Nagy József Szécsi Zsigmond
Kácsor Béla Nagy József id. Tokaji Zsigmond
Kádár Miklós Nagy Lajos Tóth Imre
Kasza Joachim Nagy Mihály Tóth József
Kelemen Joachim Nagy P. András Tóth Lajos
Kelemen József Németh Elemér Vasas Antal
Kis István Neufeld Jenő Veréb Albin
Kis Pál Neufeld Sándor Villangó Bernát
Kiss Béla    

5.05 Kisköre – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől Körét érintve, Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077). Köre minden bizonnyal átélte a hadak vonulását.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Köre mai területén fekvő Árpád-kori településeket (Lovásztelek, Hajóuta, Szélespókere, Türügy?) is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Kisköre és a mai területén fekvők is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányába nyomult előre, Körétől távol haladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Köre a feltételezett felvonulási útvonalon volt, a környékbeli falvakhoz hasonlóan nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a település sorsát.

Török hódoltság

1683-ban – miután a Bécs ostromára induló törökök és a velük együtt lévő tatárok átvonultak ezen a részen – elnéptelenedett a falu, és csak 1690-93 között népesült be újra.

Rákóczi-szabadságharc

Az 1705-6. évi labanc portyázás elpusztította a települést, lakói Borsodba menekültek. A falu hét évig lakatlan volt.

1848-49-es szabadságharc

A faluban 59 nemzetőrt soroztak be a szabadságharcba.

Az I. világháború kiskörei hősi katonái

 

Barta István Molnár György Schulcz Jakab
Bódi Ferenc Molnár József Sebők István
Bódi László Nagy András Sebők József
Bodor Ignác Nagy Ferenc Simon István
Bozó Bálint Nagy István Simon Orbán
Bozsó István Nagy János Sipos Dezső
Burai Ferenc Nagy Lajos Sipos József
Czank János Nagy Z. András Sipos József
Czank József Nagyidai János Sipos Zs. József
Cseh István Németh József Sipos Zsigmond
Cseh József Novotni Lajos Sőtér József
Csernei József Oláh Béla Sürü Mihály
Csutor István Oláh Ferenc Szabó János
Csutor Zsigmond Oláh Ferenc Szántó Bálint
Domán István Oláh Imre Szántó Károly
Erős Pál Oláh István Szántó Károly
Fehér János Oláh István Szántó Sámuel
Fehér János Oláh József Szlovencsák Gyula
Fejes Ferenc Oláh Sándor Szöllösi Pál
Gál Imre Páldi Jeremiás Sztrehó András
Gál János Pataki Sándor Tolnai Ferenc
Gyetvai József Patkó András Tolnai Ferenc
Himer János Patkó Bálint Tolnai István
Horváth István Patkó Benjamin Tolnai János
Horváth János Patkó Ferenc Tolnai Kálmán
Horváth József Patkó Gusztáv Tolnai Károly
Horváth Orbán Patkó István Tomán Lajos
Horváth Sándor Patkó István Tóth András
Juhász Ferenc Patkó János Tóth István
Juhász János Patkó Mihály Tóth István
Juhász József Patkó Miklós Török Lajos
Juhász Károly Patkó R. János Turcsák József
Kalicz Zsigmond Patkó Sándor Turcsák József
Kálmán Sándor Pelyhe József Várkonyi János
Keleti Zoltán Penti Ferenc Vécsi Sándor
Kónya József Petrik Pál Veidner Antal
Kovács Imre Pócs Ferenc Vereb Menyhért
Krupa István Pruzsinszki Ignác Vincze András
Lestár Károly Pruzsinszki Pál Vizkeleti Albert
Magyar Ferenc Pusoma Béla Vizkeleti István
Magyar Károly Pusoma Sándor Vona János
Máté István Rózsa Lajos Zsólyomi János

 

A II. világháború kiskörei áldozatai

 

Agócs János Lólé Tivadar Puzsoma Albert
Árvai János Magyar Béla Puzsoma Kálmán
Bagi Géza Magyar Illés Puzsoma Tivadar
Balyi József Magyar István Rab László
Bártfai István Maka Lajos Réti István
Berecz István Marsi Illés Réti János
Berencsi Pál Mezei László Sas Orbán
Bessenyei Béla Molnár István Schwartz Istvánné
Birk Péter Molnár Lajos Schwartz Sándor
Bódi István Nagy Ignác Sehlésinger Ibolya
Bódi János Nagy Ignácné Sehlésinger Lenke
Bódi Károly Nagy István Sehlésinger Margit
Bódi Pál Nagy Mihály Sehlésinger Salamonné
Bódi Sándor Nagy Orbán Sehlésinger Sándor
Braun Mariellé Nagy Pál Simon József
Csikós István Nagy Sándor Sipos János
Gál János Németh András Sipos János
Godó Rudolf Németh Ferenc Stein Efraim  Frigyes
Göd János Németh József Stein Frigyesné
Grósz Anna Németh Károly Steniner Andorné
Grósz Dezsőné Oláh András Szabó Kálmán
Horváth János Páldi András Szántó Károly
Horváth József Páldi Béla Tolnai Boldizsár
Horváth Károly Pap László Tolnai István
Horváth Márk Patkó András Tolnai Sándor
Horváth Vince Patkó András Tóth Ferenc
Ipacs József Patkó András Tóth István
Karnok Sándor Patkó András Tóth Zsigmond
Klein Ferenc Patkó János Varga Benjamin
Klein Ferencné Patkó Sándor Vereb András
Klein Simonné Pócs Emil Vereb András
Klein Zoltán Pócs Jenő Vincze András
Kovács István Pócs József Vincze András
Lólé Márton Pócs József vitéz Vincze János

5.05 Kápolna – Hadtörténet

Árpád-kor

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában Kál és Kompolt, a régió többi falujához hasonlóan feltehetően kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett (Kápolna, mint település még nem létezett). Aba Sámuel bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Ismereteink szerint az első trónviszályok sem érintették a területet közvetlenül, annak ellenére, hogy maga Aba Sámuel, a környék ura is az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harc áldozata lett 1046-ban (feltehetően éppen Debrő környékén).

A Pest irányából a Vereckei-szoros felé vezető hadiút (nagyút, via magna) áthaladt Kompolton, ami békében kifejezetten előnyös volt, mert a települést bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe, háborús időkben viszont jelentősen megnövelte a falvak pusztulásának kockázatát.

A tárgyalt időszak nemzedékeken keresztül vissza-visszatérő momentuma volt a lakosság számára a halicsi hadjáratokra a királyi/hadi úton vonuló magyar seregek látványa, illetve a győzelemmel, vagy vesztesen, megfogyatkozva hazatérők képe (11-13. századi királyaink, rendszerint orosz kérésre, gyakran beavatkoztak az orosz részfejedelemségek, főként a szomszédos Halics /Galícia/ és Lodoméria /Vlagyimir/ hatalmi harcaiba).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Kált és Kompoltot is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították a Vereckei-hágónál, 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal elhanyagolható volt a pusztítás mértéke, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla Pest alatt táborozó seregének kikémlelése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Mivel közvetlenül a hadi útban és szomszédságában feküdt, Kálnak, Kompoltnak sem volt esélye a megmenekülésre.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, kifosztották, megrongálták a kompolti bencés monostort is. Az itt lévő falvak is szenvedhetett kisebb-nagyobb károkat, de ezek mértékéről nincs hitelt érdemlő információnk.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Kál, Kápolna és Kompolt közvetlenül a hadi út mentén, vagy annak közelében helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért nem alaptalan az a feltételezés, hogy a falvakat ekkor is súlyos károk érték.

A három település Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 11-12. század feltételezhetően békésebb időszakát a 13. század jelentős anyagi és emberáldozatokat követelő ellenséges támadásainak korszaka követte.

Török hódoltság

1544-től – Hatvan elfoglalása után – Kápolna is adózott a töröknek. 1552-ben Eger ostromakor a falut elpusztította a török, de a lakosok egy éven belül visszatértek. Majd 1596-ban az egri vár bevételekor a lakók ismét elmenekültek. A falu és környéke hódolt terület lett. Kápolna 1598-ban is puszta volt, 1600-ban újra benépesült és török fennhatóság alatt áll, ugyanakkor az eredeti – magyar – földesúrnak is adózott (egyház, bár 1605 és 1629 között Bocskai István és Bethlen Gábor is rendelkezett a falu birtokjogával, a birtokjogot az egyház 1630-ban kapta vissza). Az 1670-es években feljegyzések beszámolnak arról, hogy janicsárok Gyöngyösről Egerbe tartván, letáboroztak a Tarna-híd szögletében. Egy korabeli hajdútiszt elbeszélése szerint a janicsárok egy részét levágták és azonmód ott eltemették.

Az 1675 után készült urbárium szerint a falut emberemlékezet óta lakják az első faluhelyen a mai Pusztatemplom-parton. A török hódoltság alatt kápolnája elpusztult, 1682-ből erről adat van a püspöki udvarban – a Jászón – megjelenő kápolnaiak elmondása alapján. Az 1687. évi visszafoglaló hadjáratok során ismét elnéptelenedett a falu és csak 1694 körül települt újra, de már az új – a mai – faluhelyen.

Rákóczi-szabadságharc

1707-ben Agócs István kápolnai lakos a kuruc Csáky-ezredben szolgált. A szabadságharc alatt a falu lakói elszegényedtek, többen meghaltak az 1709 óta a faluban „grasszáló” mirigydöghalálban (pestis).

1848-49-es szabadságharc

A forradalom és szabadságharc időszaka Kápolna történetének legmozgalmasabb fejezetei közé tartozik. A falu közlekedés-földrajzi helyzete révén a harcok alatt többször került a hadi események középpontjába, az itt lévő stratégiai fontosságú hidak miatt, és mert a hadak fő vonulási útjába esett.

Röviddel az 1848-as április 11-ei törvények kihirdetése után Kápolnán megkezdték a ’polgári őrsereg’ szervezését. A faluból 60 fő került összeírásra.

Május 1-én az eddigi megyei közgyűlés helyett egy álladó bizottmány alakult, melynek tagjai sorába 3 kápolnai lakos – Horhauser Péter, Kapui (Kapuy) Dániel és Pap (Papp) Pál – is bekerült. A megyét választási kerületekre osztották, az 5. választókerület székhelye Kápolna lett.

1848 decemberében, a kialakult háborús helyzet miatt Kápolna is – a vármegyei honvédelmi bizottmány utasítására – lovasokat tartozott kiállítani (Szuromi András, Jávorka János, Hutter Mátyás, Horhauser Pál, Rózsa András, Ebner Lajos). Egyéb besorozottak; Győri István, Kováts János, Szuromi József, Bencsura Antal, Juhász Mátyás voltak.

Pap Pál népfelkelési kormánybiztos december 27-én Kápolnáról adott utasításokat a népfelkelés rendezésére.

1849 januárjának elején a megyébe ellenséges (császári) csapatok érkeztek. Január 26-án délután 3 óra körül, és január 28-ára 5000 ember számára szállást, ellátást rendeletek Kápolnán.

Február 13-ától a császári csapatok fővezére (Windisch-Grätz) felderítés céljából egy dandárját Gyöngyösre küldte, akik a Pest-kassai országúton portyázva sűrűn megfordultak Kápolnán is.

Február 17-én az osztrák éldandár előretolt lovasosztálya megszállta Kápolnát. Február 22-én a magyar honvédsereg Klapka-hadtestének Máriássy János vezette hadosztálya előőrseivel szintén megszállta Kápolnát. Február 25-én az egész hadosztály bevonult Kápolnára.

Február 26-án a déli órákban a magyar honvédség Máriássy hadosztályának járőrei jelentették, hogy az ellenség Gyöngyös és Árokszállás felől nagyobb csapatokkal nyomul előre. Kápolnán Máriássy alezredes hadosztálya foglalt állást. Máriássy miután figyelmeztette a magyar csapatok vezetői közül Poeltenberget és Sekulitsot a császáriak közeledtére, délután egy órakor elindult Kápolnáról a község nyugati határában lévő magaslaton (Erdőpart) védelmi állást elfoglalni. Vele szemben az országút két oldalán már készülődtek a támadásra az ellenséges erők. Egyik fél sem készült aznap összecsapásra, az ágyúk a két főparancsnok – Dembinsky és Windisch-Grätz – terve és tudta nélkül (délután 14 óra körül) dördültek el, – mi több, a két fővezér nem volt jelen. A magyar magasabb beosztású parancsnokok közül egyedül Klapka volt a harctéren. A magyar csapatok közöl az első vonalban mindössze három hadosztály (a kilencből) és egy dandár vonult fel ez idáig, a többi elszórtan – ezek mögött – fél-egynapi járóföldre tartózkodott. A császári Csorich-hadosztály indított támadást Kápolna irányába, a gyöngyösi országút mentén, délről – Árokszállás felől – pedig az osztrák Schwarzenberg altábornagy hadosztálya készülődött támadásra. A magyar ütegek pontos lövésekkel a hadosztály Wyss-dandárját képesek voltak órákig feltartóztatni, ugyanakkor az Árokszállás felől közeledő Schwarzenberg-féle hadosztályt is órákon át feltartotta Sekulits, Kál-Kompolt községnél. Súlyosabb közelharcra csak a Máriássy-hadosztály bal szárnyán került sor. A lovassági és tüzérségi harcban végül a császáriak kerekedtek felül. Máriássy – a lőszerkészlet megfogyatkozása miatt – Szöghy kápolnai plébános feljegyzései szerint – csapatait a késő délutáni órákban visszavonta a faluba. A sötétség beálltával az egész arcvonalon megszűnt a harc. Az ellenség még kísérletet tett Kápolna felgyújtására egy röppentyűüteg bevetésével. Ez az akció nem sikerült, de a faluban több ház teljesen leégett. Ezt követően a Sekulits-hadosztály is – a Dembinskivel éppen megérkező Görgei utasítására – a Tarna bal partjára vonult vissza. Az első nap végén megállapítható volt, hogy a magyar sereg jól megállta a helyét.

Dembinski fővezér és vezérkara a falu keleti felén lévő vendégfogadóba költözött, ahol áttekintették a helyzetet és a másnapi szükséges intézkedéseket. A fővezér a Tarna vonalának megerősítését tartotta elsődleges feladatnak, ennek érdekében még az este folyamán elrendelte az arcvonal mögött elhelyezkedő hadosztályok előrevonását. Azonban nem szenteltek kellő figyelmet egy döntő fontosságú pontnak, mely másnap a csata elvesztéséhez vezetett. Ugyanis az osztrák főerők és Schlik hadtestének együttműködését és egyesülését nem akadályozták meg (Schlik Pétervásáráról indult Verpelét irányába, hogy a magyar honvédsereget oldalba támadja, és egyesüljön az osztrák főerőkkel). A magyar hadvezetés még az éjszaka folyamán értesült az eseményről, de elmulasztotta a hatékony ellenlépéseket.

Február 27-én reggel Schlik elfoglalta Verpelétet, dacára annak, hogy Klapka és Dessewffy itt védelemre rendezkedett be. A helyzet megváltoztatásához a Kerecsend felől segítségükre érkező Poeltenberg-hadosztály is kevésnek bizonyult.

A másik nagy erejű támadás Kápolna községet Tófalu irányából érte, reggel 8 óra tájban (mindezek előtt Windiscg-Grätz hajnali terepszemléjén eldöntötte, hogy az áttörést Kápolnánál kísérli meg). Addigra a községben a magyar egységek közül csak egy zászlóalj maradt. A helyzetet kihasználva az osztrákok gyalogsága (Wyss-dandár) a Tarna-patak hídján át gyorsan benyomult a falu nyugati részébe. Ám Dembinsky – tisztában lévén a helység jelentőségével – azonnal ellentámadást rendelt el a császáriak kiszorítására (ehhez azonban nem rendelkezett kellő tartalékokkal). Többek között a Kompoltnál állómásozó Aulich-hadosztály – a fővezéri parancs ellenére – sem kapcsolódott be a Kápolnát védő támadásba. Kápolnán Dembinski csak Máriássy gyalogságára számíthatott (mindössze három zászlóalj). Két zászlóalj a község keleti részén rohammal visszavette a vendégfogadót az oda befészkelt császári vadászoktól (melyben előző este és éjszaka még Dembinski tartott haditanácsot). A menekülő ellenség még az ágyúit is hátrahagyta. A falu északi felén a honvédek több zászlóaljból álló ellenséges csapatba ütköztek. Máriássy visszavonult, mely visszavonulást nem nevezte ’rendesnek’. A teljes vereségtől a megjelenő Aulich-hadosztály mentette meg őket. A falu északi részén további hadmozdulatok történtek. Itt a fővezér utasítására az olasz legénységű 16. Zanini-gyalogezred II. zászlóalja került bevetésre. Hozzájuk csatlakozott a Görgei-hadtest tábori főpapja Mednyánszky Cézár is. A csapatok üggyel-bajjal a templomig hatoltak előre. Itt tűzharcba keveredtek a Wyss-dandár két gyalogszázadával, majd a megjelenő újabb császári századok előtt letették a fegyvert.

A csatatér oldalszárnyain is romlott a helyzet, (pl. Verpelétnél) a magyar honvédség ellentámadása kifulladt. A csapatok Kerecsend felé kezdtek visszavonulni.

Dembinski, látva, hogy a Tarna vonalát nem tudja megtartani, délután 1 óra tájban általános visszavonulást rendelt el, kelet felé (Kerecsend), melynek során a honvédek rendben hagyták el a csatateret. Majd Görgei is, – aki ez idáig a Tófalu és Kápolna közötti dombos területen (ma: Honvéd-halom és környéke) fedezte az elvonulást – rendben végrehajthatta a visszavonulást, köszönhetően a közben Egerbakta felől megérkező magyar hadosztálynak, akik az osztrák Schlik-hadosztályt lekötötték.

A Kerecsend környékén összpontosult magyar erők – bár helyzeti előnyben voltak – nem újították fel a küzdelmet. Így a csata délután 4 órakor gyakorlatilag véget ért.

Február 26-27-én Kápolna térségében sorra kerülő, döntőnek szánt csatában a magyar sereg a hadvezetés hibájából a császáriakkal szemben alul maradt.

Az ütközet után Kápolnára Windisch-Grätz diadalmasan vonult be, ám Ferenc József császárnak túlzó optimizmussal megírt hadijelentése még korai volt. Az általa „lázadó hordák”-nak nevezett magyar csapatok még több hónapon keresztül diadalmasan állták a harcot („Tavaszi hadjárat”), legyőzni csak – a támogatásért kezet csókoló Ferenc József rokonának, az orosz cárnak – a császár megsegítőjének sikerült a magyarokat.

Kápolnán 1849. március 19-re készült el az az összeírás, amely a kápolnai lakosok kárait és kártalanítását tartalmazta.

Az események tovább pörögtek: március 23-án Poeltenberg ezredes magyar csapatokkal bevonult Kápolnára. Wysocki honvédei június 30-án érkeztek a faluba, itt egy napig pihentek és tovább vonultak Cegléd irányába.

Az orosz sereg július 9-én érte el Kápolnát, majd Gyöngyös és Hatvan irányába nyomult tovább. Ám Paszkevics nem ismervén a magyar hadvezetés szándékait, csapatai egy részét fel-alá járkáltatta Miskolc-Mezőkövesd és Kápolna között. A kápolnaiak eleve előítélettel fogadták a cári katonákat, akiknek jött a híre, hogy, ahol csak tudnak, rabolnak. A kolera is újra felütötte fejét az oroszok között. Az elhaltakat Kápolnán mésszel leöntött tömegsírokba temették, a parókia akkori kertjében (a sírok közül néhányra a kápolnai csata emlékére 1999-ben állíttatott szoborkompozíció készültekor rá is leltek, a nyugvóhelyek fölé síremlék került).

A járványban – az anyakönyvek tanúsága szerint – a kápolnaiak közül is 11-en elhaltak, ’49 márciusa és júniusa között.

A szabadságharc bukása után a kápolnai honvédek közül voltak, akik elbujdostak a császári seregbe történő besorozás elől. A körözött személyek között három kápolnai illetőségű volt; Ketskés József, Báder János, Hajdú Ferenc. A bírósági eljárás alá vont személyek sorában találjuk a kápolnai segédlelkészt, Seigfried Jánost is.

Papp Pál kápolnai Heves megyei képviselőt, – több társával együtt – haditörvényszék elé állították. Ellene a vizsgálatot csak a császári és királyi III. hadsereg-parancsnokság 1851. évi szeptember 10-i rendelete állította le.

Kápolnán a harci események és a hadak vonulása súlyos károkat okoztak; a falu kétévi dohánytermésének nagy része a császári katonaság martaléka lett, a lakosság takarmány és vetőmagkészleteinek jelentős részét felélték, a falu ládában őrzött pénzét elvitték, a hivatalos iratok egy része megsemmisült, elvitték a falu két csődörét, több épület megsérült, a falu keleti felén lévő vízimalomban tetemes kár keletkezett, több gazdasági épület leégett.

*

Kápolnán két emlékmű állít emléket az 1849-es eseményeknek: a Szabadság-téren álló obeliszk (a Dohánybeváltó előtt), melyet országos adakozásból a Heves Megyei Honvéd Egylet állíttatta, 1869 december 19-én, Mednyánszky Sándor honvéd ezredes irányításával.

Az emlékmű felirata:

Példátokon fellelkesedve

Kik hős halált itt haltatok,

Rohant a honvéd győzelemre,

Örök dicsőség rajtatok.

                                                                                              Szerző n. (Zalár József)

A másik emlékmű a falun belül a Kossuth-téren álló szoborkompozíció. Ez utóbbi Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotása. A szoborkompozíciót a kápolnai csata 150. évfordulójára állíttatta a Kápolna Községért Közalapítvány, a Honvédelmi Minisztérium (dr. Molnár János honvédelmi miniszter) segítségével, valamint helyi és országos adakozásból, 1999. február 27-én.

A híd túl messze volt? – A kápolnai csata leírásai és ábrázolásai”

In: Élet és Tudomány, LXVI. évf. 8. szám, 233-235. old.

Katonai és politikai jelentőségénél fogva a kápolnai csata a szabadságharc leggyakrabban tárgyalt eseményei közé tartozik. Gazdag irodalma ellenére az ütközet, illetve annak előzményei és hatásai kapcsán a mai napig számos olyan kérdés merül fel, melyek tárgyilagos megválaszolása még várat magára. A katonai vonatkozású dokumentumok mellett szerencsére számos visszaemlékezés, egykorú leírás, illetve ábrázolás maradt ránk. A források újabb elemzése, kritikája sok segítséget nyújthat ahhoz, hogy az egyes részletekről árnyaltabb képet kaphassunk.

A képi ábrázolások közül az egyik legismertebb Than Mór „Mednyánszky Cézár és Psotta Móric honvéd ezredes rohamra vezeti a Zanini gyalogezred katonáit a kápolnai csatában” c. akvarellje. A festmény a csata egyik döntő mozzanatát ábrázolja. A csata második napján a falu visszaszerzésére indított támadásban a magyar oldalon harcoló, olasz legénységű 16. Zanini gyalogezred 2. zászlóalja harcba keveredett a falut megszállva tartó, 29. Schönhals gyalogezred 1. zászlóaljával. Amikor a Zaniniak sortüzet adtak, azt a Schönhals két százada bátran viszonozta. Ugyanekkor a császári zászlóalj maradék négy százada a hídon át oldalba támadta az olaszokat, akik megrettentek, körülfogva érezték magukat, és letették a fegyvert. Az eseményt a történelmi hagyomány a mai 3. számú főút hídjától néhány méterre, északra állt régi kőhíd közelébe teszi. A kőhíd ma már nem létezik, 1944-ben (november 17.) a németek felrobbantották.

Az eseményről számos leírás maradt ránk, bár néhány meglehetősen ellentmondásos. Megítélésünk szerint ugyanez vonatkozik a festményre is. Gyermek- és fiatalkoromat kápolnán töltöttem, és annak idején családom helybeli ismerősei felhívták a figyelmemet a festmény néhány „furcsaságára”. Ezek közül az egyik legszembetűnőbb a két meghatározó objektum, a híd és a templom helyzete. Ha feltételezzük, hogy az ábrázolt híd az egykori Tarna-híddal azonos, akkor a két építménynek a képen látható egymáshoz viszonyított helyzete nem felel meg a valóságnak. A helyszínen nem találunk olyan nézőpontot, ahonnan a híd és a templom ilyen módon látszik. A templom az egykori hídhoz képest a képen délkeleti, míg a helyszínen délnyugati irányból látható!

A kompozíció látszólagos életszerűtlensége azért is érdekes, mert Than Mórról tudjuk, hogy a tavaszi hadjárat alatt civilként csatlakozott Görgei seregéhez, sőt, 1849-ben egy ideig Egerben is tartózkodott, így minden bizonnyal a csata helyszínén is járt. Than helyismeretét, személyes tapasztalatait az a tájképsorozat is alátámasztja, melyet a tavaszi hadjárat nevezetes hadszíntereiről közölt a Vasárnapi Újság 1867-es évfolyamában. Az újságban közölt metszeten kissé távolabbi nézőpontból, de lényegében ugyanaz a környezet látható, mint a csataképen.

Esetünkben természetesen nem zárható ki bizonyos fokú művészi szabadság sem. Tárgyak, építmények „igazítása” a kompozícióhoz elég gyakori eljárásnak számít a festészetben. A híd és a templom pozíciója ennek figyelembevételével is irreálisnak tűnik. Nem tudjuk, hogy a művész készített-e helyszíni vázlatot, de a festményen alkalmazott akvarell technika az ún. „plain air” (szabadban festés) módszerét sem zárja ki, így a kép akár a helyszínen is készülhetett (erről vannak helyi legendák). Ez esetben is nehéz elképzelni a kompozíción látható „pontatlanságot”.

Szerencsére az esemény elég jól dokumentált, így a kép elemzésén túl lehetőségünk van a korabeli jelentések, visszaemlékezések, valamint a községről készült egykorú kataszteri felmérések adatainak összevetésére is. Ezek segítségével az események helyszínei elég pontosan rekonstruálhatók.

A kétnapos ütközetben a magyar csapatok a Tarna völgyében, Sirok és Kál között egy több mint 15 kilométer hosszú arcvonalon helyezkedtek el. A csata másnapján, február 27-én reggel az osztrák támadás súlya a magyar arcvonal két pontjára nehezedett. A jobbszárnyon a Tarnaszentmária felől közeledő Schlik-hadtest feltartóztatására tett erőfeszítések ideig-óráig megakadályozták ugyan a magyar arcvonal összeomlását, de a döntő események mégis a középnél, Tófalu és Kápolna térségében zajlottak le. Itt a vezényletet Dembinszky saját magának tartotta meg. Schlik csapatainak támadását bevárva az osztrákok centruma reggel 8 óra tájban oldalt Tófalu irányába egy elterelő hadmozdulattal, szemből pedig tüzérségi előkészítéssel megkezdte a község ostromát. A Tarnára támaszkodó védelmi vonal sebezhetősége miatt a Máriássy-hadosztály csapatait már korábban, az ellenséges ütegek tűzkörletén túlra, a falu mögé, Kerecsend irányába hátravonták. A községben előőrsként csak egy zászlóalj maradt, amely röviddel az osztrák támadás után szintén visszavonult. A helyzetet kihasználva az osztrák gyalogság a patak hídján át gyorsan benyomult a falu nyugati részébe.

Dembiński, aki maga is tisztában volt a helység jelentőségével, azonnal ellentámadást rendelt el a császáriak kiszorítására. Ehhez azonban nem rendelkezett elegendő tartalékokkal, ugyanis az előző nap éjjel erősítésként Kerecsendre rendelt csapatok nem érkeztek meg időben, Schlik támadása miatt pedig a jobbszárny erőire sem tudott számítani. Azon a reggelen erősítés egyedül a balszárnyra érkezett, ahonnan egy hadosztály a fővezéri parancs értelmében meg is indult Kápolna irányába, de félve attól, hogy az ellenség oldalról támadást intézhet felvonuló csapatok ellen, végül mégsem kapcsolódott be a támadásba.

Támogatás híján Dembiński csak a Máriássy-hadosztály gyalogságára számíthatott, így a két irányból párhuzamosan végrehajtott támadáshoz mindössze három zászlóaljat tudott felsorakoztatni. A hadosztályparancsnok, Máriássy János leírásából jól rekonstruálható az ellentámadás két iránya. A Zanini-zászlóalj a hadosztály jobbszárnyán, az országúttól északra, a falut északkeletről övező mocsaras területen (a Hangácson) keresztül a település északkeleti részét, a Máriássy által vezetett két zászlóalj pedig az országút vonalán a korcsma, azaz vendégfogadó irányában a délkeleti részt támadta. (3. kép) A visszaemlékezésben nincs szó hídról, a szöveg csak „híd felé vezető országút”-at említ a korcsma ellen intézett támadás kapcsán. Bár az is igaz, hogy a hadosztályparancsnok csak a saját szemszögéből írja le a támadást, így érthető módon viszonylag röviden tér ki a Zanini-zászlóaljjal történtekre.

Figyelmet érdemel viszont a kor híres katonai írójának, Wilhelm Rüstownak a korabeli osztrák hadijelentéseken alapuló leírása. Rüstow szerint a Schönhals-zászlóalj egyik osztálya, azaz két százada a templom körül állt fel, a két másik osztály pedig elindult a község kijárataihoz. A Zanini-zászlóalj ekkor megtámadta a templomnál álló császáriakat, de azok helytálltak. Közben a másik két osztály visszafordult, s oldalba támadta az olaszokat, akik e támadást nem állva, kiszorultak a faluból és szétszóródtak. Egy kis részük a debrői erdőbe menekült. A jobbszárny egyik parancsnoka, Klapka György „Emlékeimből” című művében azt írja, hogy a Zanini-zászlóalj, semmit nem adva a pusztító kartácstűzre, a faluba nyomult, elfoglalta és megszállta az első házakat, de a további rohamnál egyszerre öt (!) zászlóalj fogta körül, és mert sehonnan sem kapott segítséget, nagyobb részben fogságba esett.

A Klapka által említett „első házak” – a támadási irány ismeretében – a falu keleti részének első házsorával azonosíthatók. Ez egybecseng Rüstow leírásával, hiszen a templom a falu északkeleti részén, az említett házsorok mellett található. A kérdéses harccselekmény kapcsán Máriássy-hoz hasonlóan sem Klapka, sem pedig Rüstow nem tesz említést hídról. A település 1857-ben készült kataszteri térképére tekintve látható, hogy a templom aránylag nagy távolságra, közel 350 méterre áll a régi Tarna-hídtól. A távolságot és a leírásokat figyelembe véve nehezen képzelhető el, hogy a Zanini-zászlóalj, vagy Máriássy támadó oszlopa eljuthatott a híd közelébe. Akkor mégis miért választotta Than a hidat témája helyszínéül?

A választ ismét a térképek segítségével kaphatjuk meg. Ha figyelmesen nézzük a faluról készült felméréseket, láthatjuk, hogy a településnek több hídja is volt. A már ismert háromnyílású, nagy kőhíd 1817-ben épült a település nyugati kijáratánál, az ún. „Anya Tarnán”. A falut a többi irányból is vizek övezik, északon és keleten a Malomárok, melyen abban az időben két kőhíd is volt. Egy az északi kijáratnál és egy másik a Kerecsend felé vezető országúton, a keletei kijáratnál. Az utóbbi a Tarna-hídnál is idősebb volt, 1780-ban épült és ugyancsak háromnyílású volt.

Témánk szempontjából ez a híd a legérdekesebb. Ha a festmény feltételezett nézőpontját a térképre helyezzük, és a nézőpontot összekötjük a híddal, illetve a tőle északnyugatra fekvő templommal, akkor láthatjuk, hogy a két építmény egymáshoz viszonyított helyzete nagyon hasonló a festményen levőhöz! A templom a híd jobb oldalán, délkeleti irányból látható. A Malomárok-híd megjelenésében nagyon hasonló volt a Tarna-hídhoz, valószínűleg ez okozhatta a történelmi tévedést. Az elmélet mellett szól a két híd közötti méretkülönbség is. A Malomárok-híd a Tarna-hídhoz képest jóval kisebb volt, ez utóbbi nyílásméretei alapján a legnagyobb kőboltozat volt a megyében. Méretei jól érzékelhetők egy, a két világháború között készült fotón is. A méretkülönbség magyarázatot adhat a művész által megfestett alakok és a híd arányaira – amely a Tarna-híd méreteit ismerve – egy gyakorlott festőtől meglehetősen nagy aránytévesztés lett volna. Ha a kérdéses hidat a Malomárok hídjával azonosítjuk, akkor máris a festményhez hasonló arányokat kapunk.

A táj mára már nagyon megváltozott. A régi Malomárok-híd nem létezik, és a templomot is magas nyárfák takarják, így a helyszínen kell némi képzelőerő a Than által megörökített látkép rekonstruálásához. A Malomárok-híd mindössze 150 méterre állt a vendégfogadótól, tehát a kérdéses harccselekmények helyszínéhez jóval közelebb, mint a Tarna-híd. A helyszín ismeretében elképzelhető, hogy az aznap délelőtti ellentámadás során a magyar csapatok megközelíthették ezt a hidat, bár erről egyik jelentés sem tesz említést. Ez talán azzal magyarázható, hogy stratégai jelentőséggel csak Tarna-híd bírt, mivel a folyó kora tavasszal nehezen járható, ellentétben a Malomárokkal, ami egy viszonylag keskeny mélyedés.

A téma szempontjából további csavar, hogy a vendégfogadót a Máriássy által vezetett támadó oszlop rohanta meg. Akkor hogy került a festményre a Zanini-zászlóalj? A tévedésre két magyarázat is lehetséges. Az egyik szerint Than tévedett a katonai alakulatok tekintetében. A tanulmány elején szó volt róla, hogy a festő a tavaszi hadjárat helyszíneit Görgei seregéhez csatlakozva járta végig. A tisztektől, vagy a korabeli hadi jelentésekből nyilván tájékozódott a csaták eseményeiről. Elképzelhető, hogy emlékeiben utólag összekeverte az alakulatokat. A másik magyarázat az, hogy a helyszíneket keverte össze. Itt válik érdekessé a harmadik híd, a település északi bejáratánál. A korabeli jelentésekből csak az derül ki, hogy a templom környékét Schönhals-zászlóalj egyik osztálya szállta meg, a két másik osztály pedig elindult a község kijárataihoz. A templomhoz legközelebb az északi kijárat feküdt, rajta a híddal. Amikor a Zanini-zászlóalj elérte a templomot, az osztrák zászlóalj másik két osztálya is visszafordult, bekerítve az olaszokat. Elképzelhető, hogy az egyik osztály az északi hidat használta az ismételt átkeléshez, így a képen ábrázolt jelenet valóban megközelíti a valóságot, de rossz helyszínnel!

Than Mór festménye a kápolnai csata egy apró, de igen fontos részletét örökítette meg az utókor számára. Mára a festményen szereplő híd szinte jelképévé vált a történelmi eseménynek. 1999-ban a mostani Tarna-hídtól nem messze egy emlékművet is avattak a témának. Ilyen szempontból nem közömbös, hogy a tényleges helyszín hol található. Az eddigi kutatások alapján a festménnyel kapcsolatban több tévedés is feltételezhető. Valószínűnek látszik, hogy a festő a Malomárok-hidat választotta témája helyszínéül és a későbbi korok kutatói – megfelelő helyismeret hiányában – tévesen azonosították az építményt. További kutatást igényel az északi kis híd, mint a lehetséges helyszín azonosítása. Ebben az esetben a festő részéről feltételezhetünk téves helyszínválasztást.

Az I. világháború kápolnai hősi katonái (születési évükkel)

 

Asztalos Mihály (1885) Hamar Sándor (1892) Orosz Pál (1883)
Báder Ignác (1888) Herczeg István (1889) Pető József (1887)
Bencsura Albert (1897 Herman Ferenc (1893) Polyák János (1894)
Bencsura Ferenc (1890) Hutter Zoltán (1895) Polyák László (1890)
Bencsura József (1895) Ignácz Mátyás (1883) Rácz István (1883)
Bíró Ambrus (1885) Jónás dóser József  (1872) Radics István (1897)
Bornstein Arnold (1882) Jónás János (1882) Recskó Lajos (1884)
Burai Kálmán (?) Jung János (1890) Reke Pál (1883)
Burom Ambrus (1876) Kis Károly (1875) Szalóki János (1898)
Burom Bálint (1894) Kovács András (1876) Szalóki József (1888)
Burom Béla ? Kovács István (1896) Szuromi Béla (1886)
Burom Ferenc (1893) Kovács julis Albert (1878) Szuromi István (1886)
Burom János (1897) Krisztián Antal (1886) Szuromi Joachim (1884)
Burom József (1897) Krisztián József (1894) Takács János (1890)
Domoszlai Ferenc (1889) Lukendics András (1880) Tóbiás András (1881)
Dorogházi Vendel (1880) Lukendics Péter (1886) Tóth István (1896)
Farkas Ferenc (?) Mayer Mihály (1893) Udvari Antal (1876)
Gombos Péter (1892) Nagy Albert (1878) Váradi Mihály (1884)
Gulyás Antal (1886) Nagy József (1896) Véber Ferenc (1893)
Gulyás Károly (1899) Nagy Márton (1894) Zele János (1871)
Gulyás Mihály (1893) Orosz István (1880) Zöldi András (1891)

A II. világháború kápolnai áldozatai

 

Bauman Ignác Győri István Petrik András
Bencsura János Győri Károly Polyák Sándor
Birgenstok Miklós Gyungya József Suha Elemér
Biró Béla Hajag Imre Szalóki József
Bódi Ferenc Herceg János Szuromi Antal
Bodó István Horhauzer István Szuromi Béla ifj.
Budai István Ignácz János Szuromi Gáspár
Burai Kálmán Kladiva gyula Szuromi István
Burom János Kormos László Szuromi István
Czibulka András Krisztián Gyula Szuromi István
Farkas Ferenc Nagy István Szuromi János
Farkas Menyhért Orosz István Tóth István
Fehér Ferenc Pál István Varga János

5.05 Kál – Hadtörténet

Árpád-kor     

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában Kál és Kompolt, a régió többi falujához hasonlóan feltehetően kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett (Kápolna, mint település még nem létezett). Aba Sámuel bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Ismereteink szerint az első trónviszályok sem érintették a területet közvetlenül, annak ellenére, hogy maga Aba Sámuel, a környék ura is az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harc áldozata lett 1046-ban (feltehetően éppen Debrő környékén).

A Pest irányából a Vereckei-szoros felé vezető hadiút (nagyút, via magna) áthaladt Kompolton, ami békében kifejezetten előnyös volt, mert a települést bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe, háborús időkben viszont jelentősen megnövelte a falvak pusztulásának kockázatát.

A tárgyalt időszak nemzedékeken keresztül vissza-visszatérő momentuma volt a lakosság számára a halicsi hadjáratokra a királyi/hadi úton vonuló magyar seregek látványa, illetve a győzelemmel, vagy vesztesen, megfogyatkozva hazatérők képe (11-13. századi királyaink, rendszerint orosz kérésre, gyakran beavatkoztak az orosz részfejedelemségek, főként a szomszédos Halics /Galícia/ és Lodoméria /Vlagyimir/ hatalmi harcaiba).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Kált és Kompoltot is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították a Vereckei-hágónál, 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal elhanyagolható volt a pusztítás mértéke, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla Pest alatt táborozó seregének kikémlelése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Mivel közvetlenül a hadi útban és szomszédságában feküdt, Kálnak, Kompoltnak sem volt esélye a megmenekülésre.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, kifosztották, megrongálták a kompolti bencés monostort is. Az itt lévő falvak is szenvedhetett kisebb-nagyobb károkat, de ezek mértékéről nincs hitelt érdemlő információnk.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Kál, Kápolna és Kompolt közvetlenül a hadi út mentén, vagy annak közelében helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért nem alaptalan az a feltételezés, hogy a falvakat ekkor is súlyos károk érték.

A három település Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 11-12. század feltételezhetően békésebb időszakát a 13. század jelentős anyagi és emberáldozatokat követelő ellenséges támadásainak korszaka követte.

Török hódoltság alatt

1549-ben, amikor a törökök elfoglalták Hatvant, Kál is lakatlanná vált. 1552-ben (Eger ostromakor) újabb török dúlás következett be, a falu csak két év múlva kezdett benépesülni. Az 1596-os események kapcsán (Eger eleste) a lakosság erősen megfogyatkozott. 1682 tájékán – Fülek ostroma kapcsán, mely ekkor Heves megye székhelye volt – a falu néptelenné vált és 1689-ben is puszta. Lakosságáról újra 1701-től lehet tudni az összeírásokból.

Rákóczi-szabadságharc

A szabadságharc idején a falu kétszer is elnéptelenedett, 1706 végén népes volt, ezt megelőzően néptelen. 1710-ben pestis miatt vált lakatlanná Kál, két évtizedre.

1848-49-es szabadságharc

1848. április 11-12-én a falu jobbágyai az úrbéri viszonyok megszűntetése feletti örömükben a nemzeti zászló körül – közköltségen – nagy áldomást ittak.

A nemzeti őrseregbe Kálból 215 személy soroztak be.

1849. február 25-én a magyar honvédsereg Répásy-hadtestének Kisfaludy-dandára, Sekulits István alezredes vezetésével Kál előtt foglalt állást.

Február 26-án délután a Jászárokszállás felől érkező császári Schwarzenberg-hadosztály indított támadást Kálnál. A magyar ütegek pontos lövésekkel a császári hadosztályt képesek voltak órákig feltartóztatni. Sekulits magyar hadosztálya hosszabb ideig sorra meghiúsította az ellenség előrenyomulási kísérleteit. Délben azonban sikerült az osztrákoknak tért nyerniük Kálnál is, kiszorítva a Sekulits-hadosztályt.

Február 27-én délelőtt romlott a hadi helyzet Kápolnától északra és délre is. Kálnál is sikerült az osztrákoknak tért nyerniük, kiszorították az idáig eredményesen védekező Sekulits-hadosztályt a községből. Ezt követően Dembinski fővezér délután 1 óra tájban általános visszavonulást rendelt el keleti irányba (Kerecsend felé).

Az I. világháború káli hősi katonái

 

Alács József Goldstein Imre Radics Mátyás
Antal András Goldstein Vilmos Sike István
Antal Antal Griczman János Simon Béla
Antal István Halla István Simon János
Antal János Halla István Somogyi István
Antal János Halla János Sturm József
Antal János Holló János Sturm Péter
Aux András Horváth András Szabari István
Báder András Ignácz János Szűcs Sándor
Balog Bertalan István János Tamás István
Balog Sándor Juhász András Tompa András
Balsai János Kassa Mihály Tompa István
Barkóczi József Kelemen Ambrus Tompa József
Barna Mátyás Kerékgyártó Márton Tóth Gábor
Bártvai Sándor Kiss Flórián Tóth Gusztáv
Bíró József Kiss János Tóth György
Boda István Kiss József Trencsényi András
Buczkó András Kiss József Váradi Bertalan
Budai György Kiss Mátyás Váradi Gyula
Budai István Kocsis Mátyás Váradi József
Cseh János Kocsis Mátyás Váradi Sándor
Deák Ferenc Kozma Károly Varga Bálint
Dresser Pál Kozma Mátyás Varga István
Dutkay Gyula Krisztián József Várkonyi András
Engel Miklós Lőcsei János Várkonyi János
Fabók József Maczky Géza Várkonyi József
Farkas András Makula István Várkonyi Mátyás
Farkas András Mezei Béla Veres András
Farkas Géza Molnár József Veres Dezső
Farkas Mátyás Nagy Miksa Veres Gyula
Fejes József Pelle Kálmán Veres István
Fejes Sándor Pocsai Ferenc Veres János
Ficsór János Pocsai János Veres László
Ficsór Mihály Póser István Veres Mihály
Goldstein Ede Radics József Veres Sándor
Goldstein Ferenc    

 

A II. világháború káli katonai áldozatai

 

Adamkó János Királyi György Tompa Géza
Antal János Kiss Mihály Tompa József
Antal József Kocsis József Tompa Miklós
Antal Mihály Kozma Dezső Tóth Béla
Bárdos Zsigmond Kozma István Tóth Emil
Bíró Gyula Magda Benedek Tóth Mátyás
Bodó Antal Mayer Gyula Trencsényi András
Bodó György Morvai József Túróczi Ferenc
Czekmány Béla Nagy Albin Tusai Miklós
Czirják Ignác Nagy András Váradi Gyula
Erberling Ferenc Nagy Béla Váradi Mátyás
Farkas József Nagy János Váradi Miklós
Farkas József Nagy Kálmán Váradi Simon
Fazekas János Oláh Rudolf Várkonyi József
Fegecs János Paulusz János Veres András
Fehér Antal Pető Ferenc Vincze Flórián
Fejes Sándor Pető István Vitéz Sándor
Fülöp Sándor Plaveczki József Polgári áldozatok:
Gramantik gyula Pocsai Ferenc Burony János
Gubics Nándor Prezenszky Béla Farkas László
Gyetvai Imre Pusztavári Lajos Ficsór István
Gyetvai Mátyás Radics Mihály Ficsór József
Holló Ambrus Salga Béla Girind Mátyás
Jámbor István Simon Benedek Józsa Gyula
Jászai Nagy Imre Simon János Káli István
Józsa Imre Sipkovics Lajos Káli Istvánné
Káli Kelemen Somogyi József Károlyi Béla id.
Káli Kelemen Szabari Béla Klubuk István
Kalo Mátyás Szabó János Klubuk Istvánné
Kassa Mihály Szarvas István Klubuk Julianna
Kecskés József Szatlóczki István Magda András
Kerékgyártó János Szatlóczki József Moss Ferenc
Kerékgyártó Nándor Szigetközi Mátyás Tóth Márta

5.05 Heves – Hadtörténet

Árpád-kor

Az Árpád-kori Heves története mindmáig történészi viták tárgya, mivel a megyének is nevet adó település tárgyalt korszakunkban központi szerepet töltött be a térség életében, ugyanakkor rendkívül csekély azon tárgyi és írásos emlékek száma, amelyek konkretizálhatnák jelentőségének részleteit.

A kutatók egy része feltételezi, hogy az Árpád-korban ispáni vár (földvár) állt itt, Fodor László régész szerint még 1358-ból is van okleveles adat az erődítés létének igazolására. 1864-ben Hubert András, Heves bírája írja Pesty Frigyes számára készült jelentésében, hogy „…hajdan egy földvár is létezett, melyben a vármegye székhelye volt.”1913-ban Soós Elemér a mai Hevestől mintegy 3 km-re keletre, a Hanyi-ér mellett, a Fácános nevű határrészen vélte felfedezni a vár nyomait, s ezt a későbbi szakirodalom hosszú ideig elfogadta anélkül, hogy bármely konkrét régészeti, vagy történeti adat alátámasztotta volna. 1969-ben Gömöri János vállalkozott a régészet eszközeivel bizonyságot szerezni a Hanyi-ér partján fekvő várról, ásatásai során azonban nem sikerült perdöntő bizonyítékokat feltárnia. 1981-ben Major Ernő arra a következtetésre jutott, hogy az ispáni vár a mai város belterületén helyezkedett el, de ő sem tudott egyértelmű tényeket felsorakoztatni állítása mögé. Nem sokkal később Fodor László 1986-1987-es kutatásai sem vezettek eredményre. A kudarcok alapján nem meglepő, hogy 1995-ben Bóna István már egyértelműen tagadja a 11-12. századi vár létét, s a 13-14. században is bizonytalan egy közigazgatási központként is funkcionáló erősség megléte. Mi áll mégis a mérleg másik serpenyőjében? Többek között az, hogy pl. egy 1264-es oklevél említi a hevesi várjobbágyokat (iobagionum castri Heues), vagy az, hogy már a 10-11. századtól jelentős utak keresztezték itt egymást, amelyek mind kereskedelmi, mind katonai-politikai szempontból stratégiai jelentőséggel ruházták fel a helyet. Elképzelhető tehát a hevesi várispánság megléte, talán az (Aba)Újvári várispánság részeként, mint a hevesi területek királyi kezelésű birtokainak gondozója. Mivel nem tisztünk dönteni a kérdésben, a továbbiakban a Heves történetét is befolyásoló jelentősebb hadtörténeti események bemutatására szorítkozunk.

Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől, a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Hevest is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva jutottak Pest alá, a menekülő Dénes nádor még ennél is gyorsabban, napi kb. 125 km-t megtéve ért a magyar táborba.)

A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak. Feltehető, hogy amennyiben állt Hevesen földvár ebben az időben, azt a mongol hadak ugyanúgy felprédálták, mint a többi, környékbeli települést.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre a nagyúton (királyi/hadiút), amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban, a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Heves területe a feltételezett felvonulási úton feküdt, mégis megkockáztatjuk a kijelentést, miszerint a kunok nem támadták meg a települést, ugyanis itt, közigazgatási központ jellegéből adódóan, jelentősebb létszámú katonaság állomásozhatott. Ha egy kisebb erődítés meglétét is feltételezzük, akkor egyértelmű, hogy a portyázó had nem töltötte idejét annak elfoglalásával, mivel az számára jelentős időveszteséggel, s ezáltal kockázattal járt.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink a keleti országrész teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a konkrét helyi eseményeket.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze Hevesen áthaladva, a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromlott Feneshez.

Dózsa-féle parasztháború

Heves vármegyében a parasztok a hevesi táborban június második felében is szervezkedtek. Június 21-én Hevesről a lázadó parasztok a Csörsz árkán keresztül Eger ostromára készültek, miközben a nemesek a Hatvan-Gyöngyös-verpeléti úton nyomultak előre. Debrő (a mai Feldebrő) táján találkoztak egymással a csapatok, ahol vár védelmezte a falut.

Török hódoltság

A török hódítás idején a település – amiatt, hogy Heves és környéke a megye éléstárát képező síkságon feküdt (gabona, állatállomány), ezen túlmenően a hadak vonulásának útjába is esett – a legnagyobb veszélynek volt kitéve.

1550-ben már hódoltságban élt a település. 1557-ben a budai basa Eger bekerítése céljából palánkvár felépítését határozta el Hevesen (a vár 1583 után épül fel). A török 1558-ban bevette a várost. 1567-ben a hatvani bég dúlta fel, templomát elpusztította. 1596-ban III. Mohamed szultán a hevesi palánkvárat is felégettette, mert eleddig a török őrségnek állandó harcban kellett állnia a végvári vitézekkel. 1596 után (Eger eleste) Heves katonai véghely lett, a lakosok kimenekültek eddigi mezővárosukból, keletre, Kishevesre. „Nagyhevest az egri török élte.” A város az Eger körül kialakított vilajetbe került. A megmaradt és régi helyükről kiköltözött lakosokat a járványok és a zaklatások megtizedelték.

Magáról a hevesi várról 1605-6. évben van szó, a védősereg hiányos listája kapcsán (22 fő, ha az őrség teljes volt 57 fős volt). A várparancsnok személye nem ismert, helyettese Ali fia Szulejmán volt. A várőrség létszáma a későbbiek során növekedhetett.

1685 őszén a törökök újra elpusztították a palánkvárat, mely tartós ostromot nem bírt volna ki. A törökök egy része elmenekült, de elvonulóban a várost felégették. Így a város és a vár harc nélkül került a császáriak kezére 1685. október 19-én. A fogságba esett törökök száma 200 fő volt. Az események elől Kisheves lakói a Jászságba menekültek. Akkor szivárogtak vissza, amikor Egert 1687. december 17-én a törökök átadták a császáriaknak.

1698-99 között a szomszédos településekről népesült be újra a város. Nem kevés lakos volt közöttük rác/horvát.

Rákóczi-szabadságharc

A török után meginduló fejlődést, és a népességszám növekedését a Rákóczi-féle szabadságharc megállította Hevesen is. Elsősorban a szerbek és a hajdúk pusztításai vetették vissza a stabilizációt.

1705-6-ban a Dél-Magyarországról (Szeged és környéke) felvonult labanc-rác portyázó bandák elpusztították a települést. Összesen 14 családfőt, több nőt és gyermeket öltek meg, többen pedig pestisben haltak meg: Bala Péter, Besenyei Márton, Czékmány János, Csizy János, Dégi Pál, Deme Márton, Demeter Márton, György János, Katona István, Király István, Kiss István, Kiss János, Koos Mihály, Kovács István, Kovács Péter, Nagyuti István, Nagyuti Mátyás, Német István, Öttvös István, Pázmándi Benedek, Pelyvás András, Szalóki András, Szaniszló Gáspár, Szaniszló Gergely, Szaniszló Mihály, Szécsi Pál, Totth András, Totth György, Török Pál, Turay György, Varga András, Vona Mátyás. A pestisben elhaltak közül a nők és a gyermekek nem kerültek összeírásra.

Hevesen nem kevesen álltak a kurucok mellé. 1707-ben a kuruc ezredekben szolgáltak hevesiek, így a Károlyi-ezredben Fogarasi János, a Csajági ezredben Bene Demeter, Baláti György és a Csáky-ezredben egy Juhász nevű férfi.

1710-ben a pestis tovább szedte a településen az áldozatait.

A szabadságharc alatt a település birtokosa gr. Károlyi Sándor volt.

1848-49-es szabadságharc

Heves megye lakosai – így Heves városa is – a március 20-ra összehívott kisgyűlésen értesültek az 1848. március 15-ei eseményekről. Itt Blaskovits Gyula másodalispán ismertette a pesti forradalom eseményeit, valamint beszélt a cenzúra eltörléséről. Ismertette Batthyányi Lajos körlevelét, melyben a hatóságokat a közrend fenntartására utasította.

Április 10-én szintén Blaskovits Gyula számolt be az utóbbi hetek eseményeiről és a Heves megyei történésekről. Ezekben az eseményekben Heves városa nem vett részt.

A május 1-ei közgyűlésen kihirdették az áprilisi törvényeket és megkezdték az országgyűlési választások előkészületeit. Heves mezőváros a tarnai járás tiszanánai kerületébe került. A június 26-ra kiírt választásokon a hevesi születésű Német Albertet választották meg képviselőnek.

A nemzetőrség összeírásával kapcsolatban a besorozottak felfegyverzését csak a megbízható településeken javasolták, ide tartozónak ítélték Hevest is. Az önkéntesen nemzetőri szolgálatot vállalókat augusztus 1-ig írták össze, a végleges összeírásokra október végén került sor. 1848-ban a nemzeti őrseregbe Hevesről is besoroztak 280 személyt. A nemeztőrök összpontosítását Hevesre jelölték ki (innen egyenesen a bácskai hadszíntérre indultak a nemzetőrök). Sikertelen ténykedésük után a megyébe szeptember 8-a körül értek vissza (a nemzetőrök szállításában Hevesnek is 10 szállítókocsit kellett biztosítania). Hevesen vonultak át Sáros megye és Eperjes város önkéntesei Szolnokra, szeptember utolsó napjaiban.

A Hevesről kiállított önkéntesek szeptemberben valószínűleg a Jellačićhot üldöző sereghez kerültek.

A szeptember közepén megindított újoncozás eredményeként október 14-ig felállították a 26. honvédzászlóaljat, melyben a hevesiek is szolgáltak. Őket a Felső-Magyarországra betört – Schlik altábornagy vezette – osztrák támadók ellen vetették be.

Decemberben a dunántúli mozgó nemzetőrség 2. (pesti) zászlóaljába is kerültek hevesiek, a 71. honvédzászlóalj, melybe szintén voltak Hevesről, 1848 december végétől a komáromi várőrséghez tartozott.

1849. március 1-én Windisch-Grätz tábornagy vezérkari főnöke utasította Schwarzenberg altábornagyot, hogy hadosztálya Bellegarde-lovasdandárát Hevesre küldje. Bellegarde vezérőrnagy Hevesről terjesztette fel kitüntetésre dandárja arra érdemes katonáit kitüntetésre, akik Kápolnánál, Kálnál harcoltak.

Március 2-án a Poroszlónál lévő Görgei vezette VII. hadtest egyik huszárjárőre Heves környékén foglyul ejtett pár császári és királyi dzsidást, és egy Wrbna altábornagynak szóló levelet találtak náluk. Tartalma az volt, hogy a Hevesen álló ellenség nem Poroszló felé vonul tovább.

Március 4-én Wrbna altábornagy II. császári hadteste érkezett meg Hevesre, a Wyss-dandár is Hevesen volt ekkor.

Március 5-én a Franz Deym vezérőrnagy vezette császári dandár szállta meg Hevest, de másnap el is hagyta a várost.

1849. március 15-én császári horvát határőrök vonultak be a városba.

Március 16-án Ramberg altábornagy hadosztálya szállta meg Hevest.

Március 18-án Görgei 5000-8000 fő közöttire becsülte a Hevesnél álló ellenséget.

Március 20-án Ramberg azt jelentette, hogy a magyarok előőrsei egy mérföldre vannak Hevestől.

Március 21-én Ramberg délelőtt 11 órakor elhagyta Hevest.

Március 22-én Baumbach főhadnagy (Hortról!) közölte Ramberggel, hogy Hevest elfoglalták a magyarok (Görgeivel az élen a főhadiszállás Hevesre került, a magyar gyalogság Heves előtt ütött tábort).

A szabadságharc védelmére újabb újoncokat Heves 1849. május 22-re állított ki. Heves honvédtisztekkel is kivette részét a küzdelemből; Németh Albert honvédőrnagy, Bernát(h) Albert, Soldos Sándor, Tilling Antal századosok, Bereczky Pál és Ürmény Lajos főhadnagyok különböző alakulatoknál szolgálták végig a szabadságharcot.

A tavaszi hadjárat után Heves az újonnan szervezett csapatok átvonuló- és állomáshelyévé vált. A nyár folyamán Hevest a hadiesemények elkerülték. Görgei felvidéki hadjárata miatt Heves megmenekült az orosz megszállástól, miután a cári csapatok, Egerből nem dél felé hanem, északra, Görgei megtámadásra indultak.

A megye végleges megszállására 1849. július végén került sor, ugyanekkor szállhatták meg Hevest is a császári csapatok.

Heves szerepe a szabadságharcban nem volt túl jelentős. Ezzel indokolható, hogy a megtorlás csak három hevesi személyt (Németh Albert, Töltényi Miklós, Smoling Ferenc) érintett.

Az I. világháború hevesi hősi katonái

 

Bagi Imre Hager József Nagy Mátyás
Balázs Benedek Hajdu József Nagy Ny. István
Bálint János Hoffer József Nagy Pál
Balog János Horváth Lajos Nagy Zsigmond
Balog János Horváth László Ozsvári András
Balogh Ernő Kalicz Zsigmond Pataki István
Balogh György Kaszab Imre Rab József
Bárdos János Kecskés Ferenc Rab József
Barna István Király Sándor Sinkovics János
Barna László Kohut Dezső Sinkovics Mihály
Bencsik Lajos Kovács Gusztáv Stander György
Berecz Kálmán Kovács István Szabó Antal
Berta Ferenc Kozik József Szabó Antal
Besenyei Dezső Kökény Géza Szabó Mihály
Besenyei Ferenc Lájer Ferenc Szatló József
Besenyei Gyula Lájer György Szatló László
Besenyei János Lájer János Szedlák András
Besenyei László Lászka János Szedlák Ferenc
Besze József Lászka József Szedlák László
Boros András Liptoczki József Szilágyi Sándor
Boros Mihály Lólé János Szuromi Ferenc
Cseh István Lökös Zsigmond Szücs János
Cseh József Maczky Géza Tari Kálmán
Csepcsányi Gábor Magyar Ferenc Torba János
Cserven Lajos Magyar József Tóth József
Csipcsányi András Mészáros Sándor Török Ferenc
Darázs Éliás Mezei László Tuza János
Dobrova Illés Mihály Zsigmond Valyon László
Erős Sándor Mikus Ferenc Varga István
Fazekas Pál Mikus Kálmán Varga József
Ficsor András Molnár Jenő Veres János
Forgács János Molnár László Veres László
Forgács József Morvay Mihály Vincze József
Gál László Mukrányi László Virág István
Géczi István Nagy Illés Vona Lajos
Guba Lajos Nagy János Vona László
Gyetvai András Nagy László Weisz Jenő
Győr János Nagy László Weiszman Bálint
Győri István    

 

A II. világháború hevesi áldozatai

 

Árvai István Kiss Gáspár Persze Mihály
Auer József Kiss István Pikula József
Balázs Benedek Kókai György Sági József
Balázs József Kolozsvári Benedek Sallai József
Balázs Pál Kovács Miklós Sári János
Balogh János Kovács Rudolf  István Semfén András
Balogh László Kovalcsik István Simon István
Bartus Sándor Kozik József Sinkovics Ferenc
Bencsik Imre Kőműves Benedek Smidelik László
Besenyei Gusztáv Laboda Mihály Solymosi Dezső
Besenyei István Laboda Pál Straub István
Besenyei István Lajer István Stupek Zsigmond
Besenyei József Lakó Flórián Surányi József
Besenyei Pál Maczky Emil Lajos Szabó István
Bettembuk Pál Maczky György Zsigmond Szabolcsi Kálmán
Blaskó János Macskás Sándor Szatló Gusztáv
Csomós János Magyar József Szilágyi János
Darázs János Majoros Ferenc Szombati Géza
Darázs Kálmán Majoros József Szőke István
Fábián András Marosi István Sztanek János ifj.
Farkas Miklós Marosi József Szuromi István
Fehér László Mezei József Szuromi Lajos
Fehér Pál Mihályfi Kálmán Tajti József
Ferenc Lajos Mihics Mihály Tajti József
Ficsór János Misi László Toldi János
Ficsór Sándor Molnár János Tóth Benedek
Ficsór Zsigmond Molnár Lajos Tóth Illés
Forgács Sándor Molnár Pál Tóth István
Fülep László Nagy András Tóth József
Fülöp László Nagy Béla Tóth Lajos
Gál János Nagy Benedek Tóth László
Gál Lajos Nagy Gábor Tóth László
Góbor József Nagy Gábor Urbán János
Gór György Nagy Gáspár Urbán László
Guri János Nagy Illés Valovics László
Gyarmati János Nagy István Varga József
Gyetvai László Nagy József Varga László
Háger József Nagy Lajos Varga László
Hajdu István Nagy László Varga Miklós
Halász László Nász János Vereb László
Hamburger András Németh József Vereb Mihály
Holló Lajos Ollári József Veres József
Holló Sándor Orosz Lajos Viczán József
Kalmár István Ötvös Sándor Viczán Sándor
Kalmár László Pabar János Vigh János
Kán József Palla József Vigh S. Ferenc
Kárpáti János Palla Sándor Vona János
Kilczin László Pataki Lajos Vona László
Kiskartali Zsigmond Pataki Miklós Zámbó József

5.05 Erdőtelek – Hadtörténet

Árpád-kor

A Csörsz-árok déli partja mentén, honfoglalás kori lelettel rendelkező Erdőtelek egyszerre volt szerencsés és kevésbé szerencsés helyzetben amiatt, hogy viszonylag messze feküdt a megye főútvonalaitól. Gazdasági szempontból hátrányára vált a kereskedelmi vonalaktól való relatív elzártsága.

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történések bizonyos mozzanatai a falu környékén zajlottak, vagy közvetlenül is befolyással lehettek az itteni lakosság életére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Géza herceg, Salamon király (1063-1074) fia és I. Béla (1060-1063). 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával. 1074. március 14-én Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig a győztes Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. A főúttól távolabbi Erdőteleket azonban mégis elérhette ez az esemény. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők  üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, köztük Erdőtelek is.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, március első napjaiban pedig Isaszegnél nagy győzelmet arat apja hadai felett. Így biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, ezzel együtt pedig elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Feltehető, hogy a kun pusztítás Erdőteleken sem múlt el nyomtalanul. Az is elképzelhető, hogy a település határában eltemetett kun harcos ennek az 1280. évi portyának volt az egyik résztvevője, aki Erdőteleknél lelte halálát.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük, az útjukba eső települések szerencséjére, több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek. Ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Bár Erdőtelek nem volt hadiút mellett, a portya érinthette a települést.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregével a nagy hadiúton vonult kelet felé, elhaladva Erdőtelek mellett, majd délkeletnek fordulva, Poroszlónál kelt át a Tiszán, a Borsák tiszántúli területeire.

Török hódoltság

1549-ban a falu desertaként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-1554 között is puszta. 1564-ben kezdett újra benépesülni. 1576-ban dézsmafizető Erdőtelek. 1586-ban Erdőtelektől északra Felső-Erdőtelek (elpusztult település a mai Erdőtelek határában) Omár Bin Ali tulajdona. A 17. században, 1672-ig ismét néptelen volt a település, 1675 körül újra népes. 1686-ban lakosai elszéledtek. A század végére állandósult a falu lakossága.

Rákóczi-szabadságharc

A szabadságharc alatt a település lakott volt, lakossága a 17. század végére állandósult. A falu szabadságharcban való részvétele csak feltételezhető. Minden bizonnyal érintették a települést az 1705-6-ban a Dél-Magyarországról (Szeged és környéke) felvonult labanc-rác portyázó bandák pusztításai és a vidéket tizedelő pestis.

1848-49-es szabadságharc

A szabadságharc idején a faluból 202 nemzetőr került ki.

A szabadságharc alatt kevés hadi esemény zajlott a faluban, csak a rövid hadijelentések utalnak eseményekre: Fazekas Lajos 1849. február 28-ával kapcsolatban március 1-én jelentette Repetzky Ferenc kormánybiztosnak, hogy a császáriak Besenyőre út nélkül akartak menni (nem a meglévő úton), de a posványos réten ágyúik süllyedni kezdtek, ezért visszavonultak előbbi helyükre, Erdőtelekre, és a legkíméletlenebbül kirabolták, Tarnaboddal együtt.

1849. március 21-én Braun alezredes jelentette Jablonowski császári vezérőrnagynak, hogy egy magyar dandár elfoglalta Erdőteleket.

     

Az I. világháború erdőtelki hősi katonái

 

Ádám István gyalogos Hajnal József Nagy Lajos
Bader Mátyás Hart János Nagy Lajos őrmester
Bakos György Heiszman Lajos Nagy Sándor
Bakos István Kadenczki Mátyás Novák József
Bakos János Káli Antal Orosz János
Bakos János Kalóczkai István Oszlánczi Gábor
Bakos József Kassa Lajos Oszlánczi Gábor
Bakos József Kecső Lajos Oszlánczi György
Bakos József Kecső Mihály Oszlánczi János
Bakos József Kerekes János Oszlánczi János
Bakos József Klement József tizedes Oszlánczi János
Bakos József  őrvezető Kóczián Antal Oszlánczi József
Bakos Lajos Koncsik János tizedes Oszlánczi József
Bakos László Korsós Ferenc Oszlánczi József
Bakos Rudolf Kovács András Oszlánczi Lajos
Bakos Sándor őrmester Kovács Bertalan Oszlánczi Lajos
Balog János Kovács G. József Oszlánczi Lajos
Barna Miklós Kovács István Oszlánczi Sándor
Barócsi István Kovács József Papp József
Batki István Kovács Lajos Papp Lajos
Batki Lajos Kovács Mátyás Papp Sándor
Benkovics Béla zászlós Kovács Mihály Perge János
Besenyei G. József tizedes Kovács Pál Perge Lajos
Besenyei János Kovács Pál Perge Sándor
Besenyei János Kovács Sándor Póka Bertalan
Besenyei Lajos Kozma Lajos Pusoma Joachim
Besenyei Lajos Maczky Géza tartalékos hadnagy Pusoma Pál
Besenyei Lajos Macskás Lajos Simon Balázs
Besenyei Sándor Magyar István Sipos István
Birinyi József Majerszki Ignác Sőtér Antal tizedes
Bóta András Majerszki János Szántó Lajos
Bóta János Martók István Szecskó András
Branfeld Hilárd Mester József Szungyi József tizedes
Burai József Mezei Ferenc Tisza József
Csirincsik Mihály Molnár István Tóth Imre
Csuhay János Molnár János Tóth Imre tizedes
Daru József Molnár János Tóth János
Daru Lajos Molnár Lajos Tóth Sándor
Daru Lajos Molnár Sándor Tóth Sándor
Debrei Lajos Molnár Sándor Török Pál
Erdélyi József Molnár Sándor Török Sándor
Erdélyi László Molnár Sándor Vas Gábor
Fabók János Nagy András Vas Lajos
Fabók Mihály Nagy Antal Vereb János
Farkas Vince Nagy Gábor Vereb Lajos
Ferencz András Nagy István Verebélyi Gyula
Ferencz Flórián Nagy István Víg János
Ferencz János Nagy János Víg Miklós
Ferencz Lajos Nagy János Víg Sándor
Ferencz Mihály Nagy József Vízi Lajos
Ferge Sámuel Nagy József Vízkeleti György szakaszvezető
Ficzere István Nagy Kálmán Vizkeleti István
Forgács Gábor Nagy Kálmán Vizkeleti János
Forgács József Nagy Kálmán Zám János tizedes
Forgács Sándor Nagy Kálmán szakaszvezető Zólyomi András
Forgács Zsigmond Nagy Lajos Zörög József
Gyarmati József Nagy Lajos  

 

A II. világháború erdőtelki áldozatai

 

Balázs István Nagy Gábor Veres János
Batki István Nagy János Veres Sándor
Batki József Nagy Kálmán Elhurcoltak:
Batki Kálmán Oláh István Altmann Andorné
Batki Sándor Oszlánczi Ferenc Biron Jenő
Béres József Oszlánczi Ferenc Biron Jenőné
Besenyei István Oszlánczi Flórián Biron Menyhért
Besenyei József Oszlánczi József Biron Menyhért ifj.
Besenyei Sándor Oszlánczi József Biron Menyhértné
Besenyei Sándor Oszlánczi Károly Biron Menyhértné ifj.
Bóta János Oszlánczi Lajos Elekes Dezső
Bóta József Oszlánczi Sándor Elekes Dezsőné
Burai József Pampuk József Elekes László
Burai Zoltán Papp József Grósz Éva
Czakó Ignác Papp Sándor Grósz Sándor
Cseh Alfonz Pintér József Grósz Sándorné
Csillik Lajos Potornai Ferenc Hartmann Tibor
Dudás József Pusoma István Hartmann Tibor ifj.
Ferencz János Serfőző János Hartmann Tiborné
Ferencz József Sipos Sándor Hirsch Andor
Ferencz József Sipos Sándor Hirsch József
Ferencz Sándor Suha Károly Hirsch Józsefné
Forgács József Szabó Sándor Katz Ági
Gyarmati János Szatló Pál Katz Béla
Homonnai Antal Szecskó Ferenc Katz Béláné
Kerekes Pál Szigili János Katz Ibolya
Kiss Sándor Szőllősi Sándor László Jenőné
Kocsis János Tari Flórián Róth Sándorné
Komlósi János Tari Sándor Schwarz Áron
Komlósi Kálmánné Tóth Lajos Schwarz Dezső
Kovács János Tóth Lajos Schwarz Irén
Kovács László Tóth Sándor Schwarz István
Lénárt Lajos Török István Schwarz Jakab
Magyar János Török Sándor Schwarz Jakabné
Molnár Ferenc Vancsik Flórián Weis Klára
Molnár László Várkonyi Ferenc  

5.05 Kompolt – Hadtörténet

Árpád-kor

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában Kál és Kompolt, a régió többi falujához hasonlóan feltehetően kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett (Kápolna, mint település még nem létezett). Aba Sámuel bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Ismereteink szerint az első trónviszályok sem érintették a területet közvetlenül, annak ellenére, hogy maga Aba Sámuel, a környék ura is az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harc áldozata lett 1046-ban (feltehetően éppen Debrő környékén).

A Pest irányából a Vereckei-szoros felé vezető hadiút (nagyút, via magna) áthaladt Kompolton, ami békében kifejezetten előnyös volt, mert a települést bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe, háborús időkben viszont jelentősen megnövelte a falvak pusztulásának kockázatát.

A tárgyalt időszak nemzedékeken keresztül vissza-visszatérő momentuma volt a lakosság számára a halicsi hadjáratokra a királyi/hadi úton vonuló magyar seregek látványa, illetve a győzelemmel, vagy vesztesen, megfogyatkozva hazatérők képe (11-13. századi királyaink, rendszerint orosz kérésre, gyakran beavatkoztak az orosz részfejedelemségek, főként a szomszédos Halics /Galícia/ és Lodoméria /Vlagyimir/ hatalmi harcaiba).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Kált és Kompoltot is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították a Vereckei-hágónál, 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal elhanyagolható volt a pusztítás mértéke, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla Pest alatt táborozó seregének kikémlelése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Mivel közvetlenül a hadi útban és szomszédságában feküdt, Kálnak, Kompoltnak sem volt esélye a megmenekülésre.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, kifosztották, megrongálták a kompolti bencés monostort is. Az itt lévő falvak is szenvedhetett kisebb-nagyobb károkat, de ezek mértékéről nincs hitelt érdemlő információnk.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Kál, Kápolna és Kompolt közvetlenül a hadi út mentén, vagy annak közelében helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért nem alaptalan az a feltételezés, hogy a falvakat ekkor is súlyos károk érték.

A három település Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 11-12. század feltételezhetően békésebb időszakát a 13. század jelentős anyagi és emberáldozatokat követelő ellenséges támadásainak korszaka követte.

Török-kor

A török dúlás elején, 1549-ben a falu lakatlanná vált. 1552-ben a bencés monostor és a templom is elpusztult. Kompolt 1570-1750 között néptelen volt.

Rákóczi-szabadságharc

Miután a település 1570-1750 között néptelen volt, így Rákóczi szabadságharc idején települési esemény itt nem volt.

1848-49-es forradalom és szabadságharc

A forradalom kezdetén Kossuth Lajos hívó szavára (a hagyomány szerint) Schmidt Ferdinánd elhatározta, hogy egy nemzetőr szakaszt saját maga fog toborozni és felszerelni. Huszonnégy embert indított útnak, akik a nemzetőrök gyülekező helyére vonultak és harcra jelentkeztek.

Borus József: Dembinszki fővezérsége és a kápolnai csata c. könyvében a következőket írja a kompolti Károlyi kastélynál lezajlott „kompolti csatáról”: Február 17-én Klapka megtudta, hogy az ellenséges dandár egyik előretolt vértesosztálya Kompolton a Károlyi kastélyban állomásozik. Az ezredes támadásra adott parancsot, s ennek folytán Dessewffy ezredes február 18-án hajnalban négy század huszárral váratlanul meglepte és negyedórás harcban szétugrasztotta az ellenséget. Klapka Kossuthnak küldött jelentése szerint az ellenség 50 halottat és harmincöt foglyot, továbbá fegyvert, felszerelést és lovakat hagyott hátra.

1849. február 25-én a magyar honvédsereg Répásy-hadtestének Kisfaludy-dandára Sekulits István alezredes vezetésével Kompolt község előtt foglalt állást.

Február 27-én Dembinski fővezér a Kápolnát reggel 8 óra tájban ért nagy erejű támadás kivédésére a Kompoltnál állómásozó Aulich-hadosztályból volt kénytelen erőket elvonni. Aulich a fővezéri parancs értelmében meg is indult Kápolna irányába, oldaltámadástól félve végül mégsem kapcsolódott be a támadásba.

 

Az I. világháború kiskörei hősi katonái

 

Barta István Molnár György Schulcz Jakab
Bódi Ferenc Molnár József Sebők István
Bódi László Nagy András Sebők József
Bodor Ignác Nagy Ferenc Simon István
Bozó Bálint Nagy István Simon Orbán
Bozsó István Nagy János Sipos Dezső
Burai Ferenc Nagy Lajos Sipos József
Czank János Nagy Z. András Sipos József
Czank József Nagyidai János Sipos Zs. József
Cseh István Németh József Sipos Zsigmond
Cseh József Novotni Lajos Sőtér József
Csernei József Oláh Béla Sürü Mihály
Csutor István Oláh Ferenc Szabó János
Csutor Zsigmond Oláh Ferenc Szántó Bálint
Domán István Oláh Imre Szántó Károly
Erős Pál Oláh István Szántó Károly
Fehér János Oláh István Szántó Sámuel
Fehér János Oláh József Szlovencsák Gyula
Fejes Ferenc Oláh Sándor Szöllösi Pál
Gál Imre Páldi Jeremiás Sztrehó András
Gál János Pataki Sándor Tolnai Ferenc
Gyetvai József Patkó András Tolnai Ferenc
Himer János Patkó Bálint Tolnai István
Horváth István Patkó Benjamin Tolnai János
Horváth János Patkó Ferenc Tolnai Kálmán
Horváth József Patkó Gusztáv Tolnai Károly
Horváth Orbán Patkó István Tomán Lajos
Horváth Sándor Patkó István Tóth András
Juhász Ferenc Patkó János Tóth István
Juhász János Patkó Mihály Tóth István
Juhász József Patkó Miklós Török Lajos
Juhász Károly Patkó R. János Turcsák József
Kalicz Zsigmond Patkó Sándor Turcsák József
Kálmán Sándor Pelyhe József Várkonyi János
Keleti Zoltán Penti Ferenc Vécsi Sándor
Kónya József Petrik Pál Veidner Antal
Kovács Imre Pócs Ferenc Vereb Menyhért
Krupa István Pruzsinszki Ignác Vincze András
Lestár Károly Pruzsinszki Pál Vizkeleti Albert
Magyar Ferenc Pusoma Béla Vizkeleti István
Magyar Károly Pusoma Sándor Vona János
Máté István Rózsa Lajos Zsólyomi János

 

A II. világháború kiskörei áldozatai

 

Agócs János Lólé Tivadar Puzsoma Albert
Árvai János Magyar Béla Puzsoma Kálmán
Bagi Géza Magyar Illés Puzsoma Tivadar
Balyi József Magyar István Rab László
Bártfai István Maka Lajos Réti István
Berecz István Marsi Illés Réti János
Berencsi Pál Mezei László Sas Orbán
Bessenyei Béla Molnár István Schwartz Istvánné
Birk Péter Molnár Lajos Schwartz Sándor
Bódi István Nagy Ignác Sehlésinger Ibolya
Bódi János Nagy Ignácné Sehlésinger Lenke
Bódi Károly Nagy István Sehlésinger Margit
Bódi Pál Nagy Mihály Sehlésinger Salamonné
Bódi Sándor Nagy Orbán Sehlésinger Sándor
Braun Mariellé Nagy Pál Simon József
Csikós István Nagy Sándor Sipos János
Gál János Németh András Sipos János
Godó Rudolf Németh Ferenc Stein Efraim  Frigyes
Göd János Németh József Stein Frigyesné
Grósz Anna Németh Károly Steniner Andorné
Grósz Dezsőné Oláh András Szabó Kálmán
Horváth János Páldi András Szántó Károly
Horváth József Páldi Béla Tolnai Boldizsár
Horváth Károly Pap László Tolnai István
Horváth Márk Patkó András Tolnai Sándor
Horváth Vince Patkó András Tóth Ferenc
Ipacs József Patkó András Tóth István
Karnok Sándor Patkó András Tóth Zsigmond
Klein Ferenc Patkó János Varga Benjamin
Klein Ferencné Patkó Sándor Vereb András
Klein Simonné Pócs Emil Vereb András
Klein Zoltán Pócs Jenő Vincze András
Kovács István Pócs József Vincze András
Lólé Márton Pócs József vitéz Vincze János

5.05 Aldebrő – Hadtörténet

Árpád kor

A mai Aldebrő területén (többek között egy 1783-ból datálható térkép által is igazoltan), Tófalutól északra állt Csal vára, a hozzá tartozó településsel, Csala/Cseliváraljával. A várat 1417-ben említi először okleveles forrás, mint a Debrei II. Makján leszármazottainak birtokát. A 15. század folyamán a tulajdonjog a Rozgonyiak kezére kerül, majd az 1500-as évek elején Perényi birtok lesz. Pusztulása Hatvan török általi elfoglalása (1544) és Eger sikertelen ostroma (1552) közötti időszakban történt.

Az Árpád-korból az itteni településekhez (Csal és Tófalu, esetleg Szentgyörgy, utóbbi keletkezésének ideje nem ismert) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak életükre. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tófalu, valamint Aldebrő területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte (Csal, Szentgyörgy; amennyiben léteztek). Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely érinthette Csalt, Tófalut és Szentgyörgyöt(?) (ill. a területet), az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél), minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla táborának kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A tatárjárást követő várépítési hullám eredményeképpen épülhetett meg a település vára, Csalivár/Csalavár/Cselivár, amelyről azonban, jelenlegi ismereteink szerint, csak 1417-ben születik az első írott forrás.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort (Kompolton vezetett keresztül a hadiút). Itt szintén csak feltételezhetjük, hogy kisebb portyázó csoportjaik eljuthattak Tófaluig, Csalig, de a várat, amennyiben már állt ekkor, nem tudták elfoglalni.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Tófalu (?) és Csal, Szentgyörgy (?) a hadi úttól kissé délre volt, de mégsem a Tisza kiöntései által védett régióban, ezért jelentős esélye van annak, hogy a portyázók rátaláltak erre, a hadiúttól nem túl távol eső településre és ki is fosztották.

Összegezve Tófalu és az Aldebrő helyén egykor állt Csal (Szentgyörgy ?) falu Árpád-kori hadtörténetének vizsgálatát, megállapíthatjuk, hogy Szent Istvántól az utolsó Árpád-házi uralkodóig, III. Andrásig terjedő háromszáz évben mindössze négy jelentős hadi eseményről tudunk számot adni (1091, 1241/42, 1280, 1285), amely súlyosan érinthette a település(ek) életét. (Ez az állapot majd két és fél évszázaddal később fog megváltozni, amikor a török hódítás Csal falu és vára pusztulásához vezet, s Tófalu is többször elnéptelenedik a hódoltság 150 éve alatt. Utóbbi 1696-tól ismét folyamatosan lakott. Csal falut 1740-1743 között Grassalkovich Antal újratelepítette Aldebrő néven, ezzel szemben a vár a végleges pusztulás sorsára jutott. A 20. század közepére a homokbányászat következtében még a dombot is elhordták, amelyen állt. Ma már csak a Vár utca elnevezés emlékeztet az egykori erősségre.)

Török kor

Miután a falu 1740-43 között létesült, a török korban (1526-1687) települési esemény itt nem volt. A határában egykor létezett Balpüspöki és Csal/Cselivár/Cseliváralja a török alatt 1549-ben pusztultak el.

Rákóczi szabadságharc

Miután a település 1740-43 között létesült, a Rákóczi-szabadságharc idejében (1703-11) e település nem létezett.

1848 – 49

Aldebrő lakói viszonylag gyorsan értesültek 1848-ban a március 15-ei eseményekről, az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg létrehozásáról. A nemeztőrök összeírásáról 1848. május 2-án döntött a vármegyei közgyűlés. Aldebrőn 108 személyt írtak össze, akik július 24-én a megye I. számú menetzászlóaljának 13. századához lettek beosztva. A gyülekezési hely Kápolna volt, parancsnokuk Hán Péter aldebrői jegyző lett.

A szabadságharc eseményei közül a települést közvetlenül leginkább érintő a kápolnai csata volt.

A csata kezdőnapján 1849. február 26-én a Görgei-hadtest Poeltenberg Ernő (a 6. aradi vértanú) vezette hadosztálya, a lovassággal együtt a falunál foglalt állást. A császáriak közül Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja támadta a magyar állásokat. A magyarok február 26-án délután az országúttól északra előrenyomuló ellenséges dandárral kerültek harcba az aldebrői erdőben (e harci eseményről ellentmondásos tudósítások vannak, azt illetően, hogy mely csapat vonult be előbb az erdőbe a magyar-e vagy az osztrák). Verpelét felől a császáriak segítségére siető gyalogos különítmény döntötte el a harc kimenetelét, az erdő a császáriak kezére került. Az időpont 17 óra körül volt. Poeltenberg elrendelte a magyar csapatok visszavonulását a császári ütegek tüzében. Az 51. zászlóalj Aldebrőn keresztül vonult vissza Kerecsend felé, nélkülözve a Tarna-hidakat, melyeket leromboltak.

A csata második napján, Aldebrő területén nem volt harci cselekmény, mivel a hadműveletek a falutól északra, keletre és délre folytak. A lakosságnak a császári seregek vonulásait beszállásolását, ellátását kellett elviselniük, biztosítaniuk.

A dicsőséges „tavaszi hadjáratot” élelmiszerek szállításával segítette a falu lakossága.

Újabb hadmozdulatok ’49 júliusában voltak a faluban. Az orosz cári csapatok Vác-Gödöllő irányába a falun keresztül vonultak el, ill. a Tisza vonalához. Az intervenciós csapatok figyelme különösen a faluban lévő borkészletek felé fordult…

 

Az I. világháború aldebrői hősi katonái (születési dátummal)

 

Birgenstok Lajos 1889 Lipkovics Lajos 1878 Smider Sándor 1894
Domoszlai András 1886 Lipkovics Márton 1884 Sneider János 1883
Domoszlai Gergely 1878 Lipkovics Márton 1895 Sneider János 1885
Heiszman Imre 1893 Lipkovics Mátyás 1900 Sneider József 1896
Herman Mihály 1900 Márton János 1880 Sönperger József 1886
Hínervádh György 1885 Márton János 1893 Spiczmüller János 1885
Horváth József 1882 Márton Mátyás 1883 Sveiczer Péter 1892
Hugh Béla 1889 Novák József 1895 Szeverényi Kálmán 1899
Jákli Mátyás 1882 Ország Imre 1886 Tarnóczi György 1895
Karancs Béla 1879 Pelrinyecz István 1885 Tóth Márton 1899
Kozsik Ferenc 1898 Rudda József 1889 Uzelman Bálint 1888
Kozsik János 1887 Rusz Ferenc 1883 Uzelman Gergely 1882
Kozsik József 181897 Rusz István 1886 Uzelman István 1888
Köles János 1975 Rusz Nándor 1887 Vágner Aladár 1893
Lipkovics Dezső 1889 Simon Ferenc 1889 Vágner Kálmán 1890
Lipkovics János 1893 Simon Imre 1892 Veiner Dezső 1884
Lipkovics József 1891 Smider Gábor 1880 Veiner István 1875
Lipkovics József 1893 Smider Mátyás 1873 Veiner István 1875
Lipkovics József 1897 Smider Mihály 1882 Veiner Lőrinc 1874

 

A II. világháború aldebrői áldozatai (születési dátummal)

 

Birgenstok Gábor 1917 Krecz György 1899 Smider István 1921
Borovics Sándor 1900 Krecz János 1895 Smider Mátyás 1908
Bóta Sándor 1911 Krecz József 1921 Smutczer János 1905
Cziner Mihály 1917 Lipkovics István 1918 Sneider Gábor 1909
Fekete Pál 1916 Lipkovics József 1905 Sneider György 1908
Forgó József 1916 Lipkovics Mihály 1913 Sönperger József 1910
Herman Gábor 1914 Márton István 1918 Spiczmüller József 1914
Herman János 1894 Molnár József 1902 Spiczmüller József 1916
Herman Mihály 1920 Molnár Lajos 1920 Stekkelpach Sándor 1912
Hoór István 1913 Novák Mihály 1869 Szarvas István 1900
Hoór István 1919 Plósz János 1907 Szász József 1927
Hugli Béla 1916 Plósz Miklós 1919 Taisz János 1909
Hugli János 1928 Rémik János 1917 Uzelman János 1920
Jákli Mihály 1920 Rémik Mátyás 1919 Várhelyi Márton 1920
Júni András 1925 Rusz Bálint 1916 Veiner István 1903
Kernács János 1903 Saufert Mihály 1908 Verpeléti Győző 1913
Kozsik István 1913 Verpeléti Imre 1919

6.02 Szihalom – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Mária Mennybemenetele

barokk

1759

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2183

Hunyadi út

Építtető: Komáromi János egri prépost kanonok

Főoltár:

oltárasztal: Egri műhely 1764.

oltárfestmény: Menybemenetel, 1871 – festette: Szoldatics Ferenc (Jelzet: F. Szoldtics Pinxit A.D. 1871)

Mellékoltárok:

            Nepomuki Szent János holttestének megtalálása, 1771

            festette: Kracker János Lukács olaj, vászon 240×150 cm

            Szent József, 1771

            festette: Kracker János Lukács (J.j.l.: Ioan: Lucas Kracker pinx 771) olaj, vászon 240×150 cm

Szószék: rokokó mű az 1760-as évekből

Hordozható Mária: későbarokk baldachinban Sajóssy Alajos Madonnája és Pietája 1873-ból

Harangok: az első három harangot Komáromi János készíttette 1755-ben Budán. 1800-ban (a nagyharangot öntötte Huszár György) és 1866-ban (a kisharang öntve Egerben) lecserélve.

Orgona: 1858 (Mooser Lajos)

Falképek: 20. század

Feltehetően az államalapítás után, az egri egyházmegye alapításának idejétől a település az egri püspökség ősi birtokai közé tartozott, mely birtokjogot a tatárdúlás után IV. Béla oklevelében megerősített. A 13. század végétől kisebb adományok folytán a káptalan is birtokrészekhez jutott itt. A település egyházi fennhatóságából fakadó jelentősége alapján feltételezhető, hogy itt épülhetett meg az Isten háza azon Szent István-i rendelkezést követve, hogy minden tíz falunak egy templomot fel kellett építenie. Egy 1317-es birtokjogi vitát rendező okirat szerint a templom Szent Mihály tiszteletére volt szentelve [EKápMagL. 1-1-1-6.]. Az 1332-es és az 1337-es pápai tizedjegyzékben is említésre kerül a hitközség, mint amelynek papja a tizedet befizette. A falu török kori pusztulásával, többszöri felégetésével (1552, 1554, 1566) együtt valószínűleg az e kori temploma is megsemmisült, de az 1600-as években ismét lakják, lakói tizedet fizetnek (1633-tól a káptalannak) – tehát feltételezhető valamilyen templom léte. Egy 1733-ból származó irat (MDK.Fk.II.395.) szerit a templom áll, de állapota feltételezi a helyreállítást. 1746-ban boltíves lefedésű sekrestyéje van és kőtornya a harang számára. Titulusát is megtudjuk: Az Úr Mennybemenetele tiszteletére van felszentelve. [EÉrsEgyhL.canvis.]. Csak feltételezhető, hogy ez a templom a régi alapjaira lett felépítve.

A ma álló templom a falu kegyurának, az egri káptalannak, jelesül Komáromi János prépostkanonok saját költségén épült fel. Az enyhén kiugró homlok-rizalit kőkeretes kapuja fölött, az egyenes záródású magas szemöldökpárkányon tájékoztatásként felirat, a nyitott félkörös timpanonon faragott barokk kőkartouche-okba zárva pedig az egri káptalan sasos (Evangélista Szent János szimbóluma) címere domborodik. Az ovális pajzsdísz ormán infulát viselő szárnyas szeráffej látható. A szemöldökpárkány képszékében kronosztikonos vésett felirat olvasható:

AETERNI PATRIS FILIO

DEO – HOMINI EX VIRGINE GENITO

SUPERATIS HOSTIBUS SUIS IS CAELOS EVNTI

VOVOET

IOANNES KOMAROMI PRAEPOSIT DE

GAIDEL ARCHI DIA / BEREGIEN CVSTOS ET CANONI AGRIENSIS

A plébániatemplomról szóló 1829-es kánoni vizsgálat, mely építtetőként Komáromi Jánost nevezi meg tévesen írta, hogy 1788-ban épült, a kanonok ekkor már nem élt és a felirat kronosztikonja az 1759-es építési dátumot jelöli. (Ki kell igazítanunk Voit Pál nyomán Bóta Ernő 1885-ös, a szihalmi egyházról írt munkáját, aki a fölirat kronosztikonját hibásan, 1758-nak számolta.)

A falu közepén, enyhe magaslaton álló egyhajós, keletelt templom szoborfülkés Ny-i homlokzatát középrizalitjában álló torony hangsúlyozza. A kőfaragványos kapu felett tört-félköríves kórusablak, vele egy magasságban a homlokzat falában félköríves záródású egy-egy szoborfülke, bolthajtásaiban kagylós stukkódíszítéssel. A teljes főpárkányon a rizalitban timpanon ül. Felette ívelt peremű, befelé forduló és kőcsigákban végződő oromháromszög vezet át a toronyhoz. A toronysarkok pilaszterei rézsűsen visszametszettek, a torony mind a négy oldalán félkörös záródású ablak van, felettük órapárkányos toronylezárás órával, majd nyolcélű, kettőzött párnás, lanternás bádog toronysisak. Az első órát a község készíttette 1764-ben Farkas Sebestyén bíró idejében és 80 forintot illetve 20 köböl búzát fizettek a mesternek (1765. szeptember 20-a óta mutatja az időt). A templomhajó déli homlokzatán falpillérek között, két kosáríves, magasan álló ablaka van, a második alatt az ún. „koldusház” timpanonos oromzatú építménye áll. A hajóval azonos szélességű szentély kosáríves záródású, déli oldalán ablakkal. A kontyolt nyeregtetős sekrestye a templom északi falához simul.

A kapun belépve a csehsüveg boltozatos, kórusalját két zömök pillértörzs tagolja három szakaszra. Bal oldalon vezet fel a kórusra, a kő csigalépcső. Az orgonakarzat két félkörös, illetve középen kosáríves hevedereken pihen, s a pillértörzsek tovább futva hatalmas, három főtagú teljes párkányfejezetükről indul a kórusemelet két kisebb és a középső, igen magas emeleti kórusárkádja. Az orgonakarzat szalagfonadékos stukkóval díszített mellvédjének középső szakasza kissé kidomborodik. Az orgona mögül beáradó fény megtölti a templomteret. A visszafogott formaelemekkel tagolt illetve díszített négyzetes csehsüveg-boltozatos kétszakaszos templomhajó rendkívül magas belméretű, falait negyedpilaszterekkel kiegészített pillértörzsek tagolják és támasztják alá a merev kialakítású teljes főpárkányt és hordják a boltozat terhét. A lépcsővel megemelt szentély háromkaréjos kosárívvel öblösödik ki, s a hátsó karéj két oldalán fejezetes falpillérek hangsúlyozzák a főoltár helyét.

A templom építéséhez régi mendemondák kacsolódnak. A térségbeli különös nagyságát az előre látott népességszaporulattal vélik magyarázni, a templom fekvéséről pedig azt tartják, hogy küszöbe olyan magasan van, mint a mezőtárkányi templomnak a tornya. A „szegények” házban hosszú ideig elélhettek a hajléktalanok, a falu koldusai, de a 20. században már a férfiak ájtatosságának helye lett.

Főoltár

A két lépcsővel megemelt, fehérre mázolt szarkofág alakú kő-sztipesz előlapján faragott, aranyozott, rokokó cartouche-okban tálható az egri káptalan sasos címere. A fehér-arany tabernákulum elején az ajtaján lévő aranyozott kelyhet két, pilaszterről induló voluta fogja közre, hátul pedig befelé csavarodó rokokó díszű voluta tagokkal és egy hatalmas aranyozott rózsával díszített. Tetején két, gyertyatartókat fogó piciny angyalka, boltozatán pedig aranyozott rokokó tajtékdísz felett aranyozott, finom mívű feszület, oldalán szőlőfürtök és búzakalász (az eukarisztia szimbólumai). Az oltár két szélén egy-egy aranyozott szárnyú és lepelruhájú rokokó angyal, és négy, szépen faragott rokokó gyertyatartó van. A szentély kosáríves hátfalára helyezett, stukkódísszel keretezett, viszonylag egyszerű ökörszemes keretben lévő vászonra olajjal festett főoltárképet Szoldatics Ferenc nazarénus festő készítette. Jézus Mennybemenetelét ábrázoló derűs hangvételű és pompázatos színvilágú, mégis visszafogott szolidságú festmény az olaszos igazodású és a reneszánsz művészetet legmagasabb rangján kezelő alkotó a velencei nagy mester, Tiziano Assuntájáról vette a példát. Alul az apostolok csoportja, középen Péterrel és Pállal, középen a mennybe emelkedő Krisztus földön hagyott lábnyomát csókoló apostolokkal, a kép felső központi alakjaként a kék-piros öltözékben lebegő, kezét széttáró Megváltó arany sugárban tündöklő alakjával, akinek mennybe emelkedését lebegő angyalok kísérik. A kép a jelzése a lenti sziklatömbön olvasható:

F. SZOLDATICS

Pinxit

A.D.

1871

Az oltártól kissé távolabb egy Jézus Szíve és egy Szeplőtelen fogantatás-Mária szobra áll, melyet 1886-ban szentelt fel Klamopinszky Alajos lelkész. A közadakozásból (Bíró Teréz, Kós Anna, Kis Ferencné adományából) a tiroli (Sz. Ulrich in Grőden) Delagó József műhelyében készítették.

Mellékoltárok

A szentélyválasztó diadalív előtt rézsűsen állnak. A jobb oldali oltár fehérre mázolt, arannyal festett fa-sztipeszének sarkait levél alakú faragványok, előlapját aszimmetrikus rokokó cartouche-ban máltai kereszt, angyalfejjel díszített tabernákulumát leveles voluták díszíti. Kagylódíszes retabulumán faragott talapzaton fehérre festett fa szobrok – Szent Ambrus és Szent Ágoston egyházatyák – állnak. Az oltárkép Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, ritka ikonográfiai megjelenéssel, bár mártíromságának történetét tökéletesen felelevenítve. Ábrázolásairól jól ismert öltözékben, karingben, a Moldva folyóparti szikláira dőlve aléltan fekszik, miután vízbe fojtott holttestét a partra vetették a hullámok. Imádkozó gyerekangyalok őrzik, közülük egyik csendre inti a hívőket, a másik kulcsot, a gyónási titok szimbólumát, tartja a kezében. A szent lábánál könyv és mártíromságára utaló pálmaág, a folyó hullámaiban pedig papi birétuma úszik. A háttérben vértanúságának helyszíne, a prágai Károly-híd. Az isteni szférában, fent pedig a szentre rátaláló szárnyas angyal bontakozik ki a felhőgomolyagból. A kép tört íves kerete kiváló rokokó munka, gazdagon faragott, áttört és aranyozott, oromcartouche-ában fehérre festett domborművű Mária arckép. Kracker János Lukács, Egerben élő bécsi festő műve 1771-ből. Szmrecsányi Miklós (1937), Eger barokk művészetének egyik korai feldolgozója úgy tudja, hogy Eszterházy Károly egri püspök megbízásából készültek, Karcker legfrissebb monográfiájában Jávor Anna a káptalan megrendeléseként írja le.

A baloldali mellékoltárképet szintén Kracker készítette, mint azt a kép bal oldalán a festett ajtókeret lábazatán olvashatjuk is:

IOan: Lucas

Kracker Pinx.

771

A kép kerete a jobb oldali mellékoltáréval azonos, tehát egyidejű megrendelésről van szó, de a keretet felül, az oromcartouche-ban, a töviskoszorús Jézus fejének művészi domborműve díszíti. Az oltármenza posztamensein Szent Rókus és Szent Sebestyén alakja áll. Az olaj-vászon oltárképen, a rusztikus sötét szobabelsőben, ólomszemes ablak előtt Szent József kékes-szürke világos ingben és dohánybarna köpenyben ábrázolt alakja látható, aki a gyalupadra ültetett ruhátlan Kis Jézus mellett térdel, s kezét áhítattal csókolja meg. Bal kezével óvón karolja át a gyermeket, s közösen tartják József attribútumát, a liliomos botot. Fönt angyalfejecskék, lent az előtérben zsánerszerűen ábrázolt, kosárba helyezett ácsszerszámok utalnak Jézus nevelőapjának foglalkozására. A képek a Karcker életműben, de a magyarországi barokk festészetben is számon tartott, jelentős alkotások, a szihalmi templom berendezésének legbecsesebb darabjai.

Szószék

A templomhajó bal oldalán került elhelyezésre. Fehérre festett hajlított íves háromcikkelyes teste stukkót utánzó levéldíszes aranyozott faragványokkal díszített. A kosár élein körben a négy evangélista (Márk, Máté, Lukács, János) felhőcsomókon álló, aranyozott köntösű, igen finoman faragott, kvalitásos szobrocskája áll. Függönyös hangvetőjének mennyezetén a szétnyitott szárnyú Szentlélek-galamb, ormán a Salvator Mudi szép szoboralakja áll. Az 1860-as évek rokokó művészetének előkelő, szép darabja.

Hordozható Mária

Faragott fa kápolnája az 1800-as évek elején készült, későbarokk mű. A korinthoszi fejezetes oszlopokon négy szögletes csigából induló volutás, bojtdíszes baldachin alatt félköríves, áttört, aranyozott akantuszos, Mária monogrammal koronázott képszekrényében kétoldalas festményt van: az örvendetes (Madonna a kis Jézussal) és a fájdalmas (Pietá) Máriát ábrázolják. Sajóssy Alajos egri piktor alkotásai 1873-ból. A kép a hívek adakozásából készült.

Sajóssy Alajos két másik nagyméretű alkotása is a templom dísze: a hajó jobb oldali falán a Fájdalmas Szűz Mária (Pietá), bal oldali falán Mária neveltetését (Szent Anna tanítja a gyermek Máriát) ábrázoló festmény tűnik ki a stációképek sorából.

A templom egyéb berendezési tárgyai, a gyóntatószék (Eger, 1790 körül), a sekrestyeszekrény (1770, Eger), a kovácsoltvas rokokó csengőkonzol, a püspöki trón, (1780 körül) az egri barokk-rokokó művészet kvalitásos termékei csak úgy, mint a liturgikus tárgyak, az aranyozott kelyhek (egyik Bécsi munka), a féldrágakövekkel díszített aranyozott réz úrmutató vagy a pacificale. Többségül az 1700-as évek közepe táján készült Egerben.

Komáromi János, a templom építtetője három harangot készíttetett 1755-ben. A legkisebbet 1866-ban újra öntötték (1 mázas 6 font). Fölirata szerint Szent István tiszteletére szentelték. A középső, Budán öntött harang megmaradt eredeti formájában (2 mázsa 33 font). Fölirata: „S.S. Joannes Baptista et Evangelista orate pronobis. Pro ecclesiae templo Szihalmiensis curravit Joannes Komáromy Ecclesiae Cathedralis Agriensis Canonicus et Custos. F.f.”. A harmadik a nagy harang, amely szintén Budán készült 1800-ban, a következő leirattal van ellátva: uravit Georgius Huszar Molitor Sósrévensis. Per ascensionem a poenis inferni libera, nos Jesu.” (3 mázsa 85 font). A sósrévi molnár, Huszár György öntette.

Római katolikus plébániaház

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 11277

1794

Tervezte: Povolini János egri építőmester

Az egyszintes épület tervei fennmaradtak a Heves Megyei Levéltárban. [EKápMagL. Tervek.II. 75 a-b.] A plébániaház a templomtól délre a főút mellett épült szabadon álló, oromfalas, nyeregtetős épület, eredetileg kontyolt tetővel. A faltükrökkel tagolt rizalitos homlokzatán a+b+b+a kiosztású ablakok között mélyített faltükrös tagolást alkalmaztak. Oldalhomlokzatán két-két ablak, közöttük itt is faltükrök tették dinamikussá a falfelületet. Oromzatában körablak, udvari homlokzatán négy befalazott, kosáríves árkádját később beüvegezték. Eredeti homlokzattagoló elemei az utolsó felújításkor a főhomlokzatról eltűntek, kőkeretes ablakait többször kicserélték, jelenleg az ablakok keretelés nélküliek. Egyedüli homlokzattagolás a déli oldalon maradt meg az 1997-es újravakolás után.

Ecce Homo szobor

Műemléki védelem alatt nem áll

1822

Templom előtti téren

Emeltette: a Mlinko család

A templom bejárata előtt, lépcsős márványtalapzaton, párkányos pillértörzsön emelkedő karcsú toszkán márványoszlop tetején fából faragott, színezett – népies felfogású – megszégyenített, tövis koronás, piros köpenybe öltöztetett, megostorozott, ülő Jézus szobor. Kezében mártíromságának pálmaága.

Talapzatán 1822-es évszám és olvashatatlan felirat van. Keresztúti ájtatos ének lehetett:

„Szent testednek sebei

Vérrel buzgó kékeit

Aki látja és nem sír

Élő hittel az nem bír.”

Úgy tudják, hogy az alapító katona korában, Olaszországban látott ilyet, és úgy meghatotta, hogy itthon elkészíttette a mását.

Mária-Oszlop

Műemléki védelem alatt nem áll

1801

A plébániaház előtti térségen található.

Csigadíszes pillérre helyezett füzérdísszel kombinált ion fejezetes oszlop tetején áll a kőszobor. Kígyóval körülfont földgömbön taposó, merész testtartású, barokkosan mozgalmas, Immaculata.

Mária-Oszlop

Ideiglenes műemléki védelem alatt áll

1806

Állíttatta: Huszár György sósrévi molnár

Hunyadi úton, a templom közelében lévő kis téren áll.

Korábban a temető déli szögletében állt, a régi országút mentén. A keresztség nélkül elhalt kisdedeket temették köré. 1883 tavaszán a vasútállomásra kivezető, szemerei országút mentén állították fel, fás környezetben. Bóta Ernő káplán írta róla 1885-ben: „E szögleten igen jó helye van, a községet díszesíti, mert e részen eddig semmiféle vallásos jelvény nem volt. A hívek most már egyszer-másszor, mint nagyböjtben, kijárnak ahhoz ájtatoskodni, sőt Szűz Máriát jelesebb s nyilvános ünnepein délután, litánia végeztével, nagy részben kivonulnak oda ájtatos énekek zengedezése közt. Szombaton és vasárnap, valamit Szűz Mária ünnepei estéin világot gyújtanak az ő tiszteletére, e szoborra alkalmazott lámpában.” Állapota kielégítő! A rajta lévő felirat nem olvasható és festék lepergés is van itt-ott.

Nepomuki Szent János szobor

A szobor elpusztult. Műemléki védettség alatt nem állt. Azonosító: 11845

1806

későbarokk faragott, színezet kőszobor

Fő út 53.

Állíttatta: Huszár György sósrévi molnár

A füzesabonyi-mezőkövesdi műút és a község főútvonalának elágazásában állt volutás kőpilléren. Szent János ünnepének hetében naponként este körmenetben vonultak fel a hívek a szoborhoz.

Szent Vendel szobor

A szobor elpusztult. Műemléki védettség alatt nem állt

A gazdák és az állatok védőszentjének kőszobrát a régi budapesti-kassai út mellett állították fel. A kőtalapzaton a védőszent alakja mellett egy bárány volt kifaragva. Szent Vendel napján körmenetben vonultak hozzá a hívek.

KÁLVÁRIA

Műemléki védelem alatt nem áll

1858

A község észak-nyugati szélén, a füzesabonyi-mezőkövesdi műút mellett, enyhe domboldalon alakították ki, fák között. Története az 1848-49-es szabadságharcig nyúlik vissza. Két 48-as fogoly szabadulása után, 1851-ben keresztet állítottak. 1857-ben a helyi földesúrtól megszerzett, terméketlen, vizenyős vidéket szemelték ki és állítottak fel három keresztet Schmidt János kántor, Boda Pál és a hozzájuk csatlakozó Dobos István és Ferenc valamint Serfőző József. Ezt követte a Kálvária létrehozása, bár lassan haladt az építkezés. Pénzgyűjtést szerveztek, s „a legutolsó koldusig mindenki adott valamennyit, amit tehetsége és buzgalma hozta magával.„ (Bóta Ernő, 1885) Az egri érsek is hozzájárult a megvalósításhoz 50 forinttal, Lévay egri nagyprépost pedig a halott Jézust ábrázoló szoborra adott pénzt. A kivitelezésében a helyiek tevőlegesen részt vettek, összesen 2140 kerekes napszámossal és 3460 kézi napszámossal. 1858. október 30-án Bauer György egri szobrásszal és Brankovis János szomolyai kőfaragóval is megkötötték a szerződést a stációk elkészítésére és a képek kifaragására. Bartakovics Béla egri érsek 1859-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának napján szentelte fel. Az ünnepségre nagyon sokan eljöttek, még a környező településekről is. Több mint 6000 fő, 26 pappal. A 14 stációépítmény későklasszicizáló stílusban épült, szomolyai kőből van kifaragva, párkányos oromzatukon vasból készült kis kereszttel. A vasajtókkal zárható fülkékben élénk színekkel festett, illetve átfestett, népies jellegű domborműveken (1859) követhető végig Jézus Golgotajárása.

  1. stáció: Jézus a Getszemáni kertben térden állva imádkozik (Dobos István és Ferenc állíttatta)
  2. stáció: Krisztust egy angyal bátorítja (Boda Pálné)
  3. stáció: Júdás elárulja Jézust (Schmidt János)
  4. stáció: Jézus a főpapok előtt (Boda József)
  5. stáció: Krisztus Pilátus előtt (Boda Ferencz)
  6. stáció: Jézus egy oszlophoz van kötve (Koós Imre és Gábor)
  7. Jézus ül, hátán a palást, fején töviskorona – Kigúnyolása (Kovács Antal)
  8. stáció: Megkötözött Jézus (Kotán Ignác)
  9. stáció: Pilátus átadja Jézust a zsidóknak (Kovács Richard)

10. stáció: Jézus elesik a kereszttel (Orosz István, sósrévi molnár)

11. stáció: Cirenei Simon segít Jézusnak és Veronika kendővel (kettős jelenet) (Bernáth József és István)

12. stáció: Jézus találkozik édesanyjával (Mihály Márton vezette rózsafüzér társulat)

13. stáció: Jézust megfosztják ruháitól (Kis Ignác, Kis Gergelyné, Kis Pálné)

14. stáció: Jézus a keresztfán (Tuza Ferenc és Ködmön János)

A hetedik és a nyolcadik stáció között áll a Golgota, melynek földet hordtak össze. A tetején, a három kereszten pléhkorpuszok. Kőlépcsőn közelíthető meg Krisztus keresztje. A szentsír kápolna ajtaja felett felirat: Meghalt. Barlangkápolnája dongaboltozattal fedet üreg, épített oltárral, az oltár mögött a Megváltó fába faragott barokk szobra fekszik, kovácsolt vaskapuval.

Érseki rendelet szólt arról, hogy ünnepi szent misét tarthatnak a Kálvárián a szent kereszt feltalálása és felmagasztalása napján, fekete vasárnap és a nagyböjt péntekén. 1883-ban, a 25 éves jubileumon a pápa teljes búcsút engedélyezett a kereszt felmagasztalásának ünnepén.

Az első világháború után szükség volt a helyreállításra, melyet Győrffy László káptalani tiszt finanszírozott, majd 1959-ben ismét felújították.

5.05 Szihalom – Hadtörténet

Árpád-kor

Szihalom a mai dél-hevesi térség települései között azon kevesek egyike, ahol már a korai Árpád-korban vár állott. A százdi apátság 1067-ben kelt alapítólevele alapján elmondhatjuk, hogy az említett esztendőig a vár bizonyosan uralkodói kézben volt, ezt követően az apátság, majd az egri püspökség birtokát képezte. Ez a tény egyben feltételezi a vár jelentőségének fokozatos csökkenését, és elképzelhető, hogy a tatárjárás idején pusztán csak birtokközpontként funkcionált, erődítményként nem jelentett komoly akadályt az ostromhoz is értő mongoloknak.

A vár védelmét – legalább részben – besenyők láthatták el az első Árpádok alatt, amelyről szintén tanúskodik a fentebb említett oklevél. 1067-ben 10 besenyő lovas szolga (tulajdonképpen könnyűlovas katona) is élt a településen, a falu határának egyes pontjai pedig szintén e népelem jelenlétéről tanúskodnak: besenyők kútja, besenyők sírjai (…ad sepulturas Bissenorum).

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére.

Szihalom eleinte katonai jellegű falu lehetett, mivel a besenyők a 10-11. század során katonai segédnépként szerepelnek a magyar királyság területén. Uralkodóink – a székelyekhez hasonlóan – elsősorban felderítésre, portyázásra használták a besenyő könnyűlovasokat, pl. I. András (1046-1060) sikerrel alkalmazta őket a Magyarországra törő III. Henrik császár csapatai ellen. Másrészt, a várakban szolgálók feladata volt a Poroszló–Eger útvonal egy adott szakaszának ellenőrzése, az út karban tartása és a vár ellátása. Később, a vár és a falu egyházi kézbe kerülésével a besenyők hadi szolgálatai háttérbe szorulhattak, a kereszténységet felvéve gyorsan asszimilálódtak a középkori magyarságba.

Pálóczi Horváth András a Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon (in: Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön) című tanulmányában feltételezi, hogy a hevesi és kelet-borsodi (köztük a szihalmi) népesség, még az első, Taksony fejedelem idején, a krónikákban Thonuzoba, besenyő előkelő nevével fémjelzett 10. századi beköltözéssel került hazánkba. Később Géza fejedelem (973-997) és I. (Szent) István (997-1000/1001-1038) alatt folytatódik a beáramlás. Uralkodóink ezeket a besenyő csoportokat a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére telepítik.

Az államban betöltött helyzetük jobb megértéséhez figyeljük meg, hogyan ábrázolja a besenyők magyarországi jogállását Pálóczi Horváth András:

„A besenyők jogairól és kötelezettségeiről a betelepedéshez közeli időkből nincsenek adataink, XIII-XIV. századi oklevelekből próbálunk visszakövetkeztetni. Nyilvánvaló, hogy a magyar fejedelem vagy a király környezetében élő előkelő besenyők, a hadifogolyként Magyarországra hurcolt szolganépek és a vendégként befogadott besenyő csoportok más-más jogállással rendelkeztek. A királyi birtokokon letelepített, kollektív szabadságot (libertas Bissenorum) élvező besenyők katonai szolgálattal tartoztak a királynak, és közvetlenül a nádor fennhatósága alá tartoztak. Szabadságjogaik adó- és vámkedvezménnyel jártak. Saját főembereik (comes) irányították a magyar harcos jobbágyokhoz (miles) hasonló katonáskodó réteget és a közrendű besenyőket. A XIII. századtól kezdve a katonáskodó réteg tagjai igyekeztek nemesi jogokra és magánbirtokokra szert tenni, egyesek bekerültek az országos nemesek sorába, a közrendűek közül pedig sokan szolgasorba süllyedtek.” (Zúduló sasok, 16.)

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Szihalom területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A katonai szolgálatra kötelezett férfiak ekkor minden bizonnyal vagy a földvárban, vagy I. (Szent) László (1077-1095) horvát földön hódító, a kun betörés hírére hazainduló seregében voltak. Mivel a portyázó kunok súlyos vereséget szenvedtek a magyar királytól, aki a fogságba esetteket is kiszabadította, a rablott zsákmánnyal együtt, a veszteségeket elhanyagolhatónak tekinthetjük.

A következő eseménysor az előzőnél sokkal mélyebb nyomot hagyott Szihalom területén. Az 1241-1242. évi tatárjárás során a mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előörs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Tomaj nembeli Dénes nádor még ennél is sebesebben nyargalt, átlagosan 125 km-t tett meg naponta)

A muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Így jártak a Szihalom területén fekvő települések is. A mongol pusztítás sikerét nagyban elősegítette a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak. Szihalom várának eljelentéktelenedését tükrözheti az a tény, hogy a mongoloknak nem tudott hathatósan ellenállni, az okleveles emlékanyagban nincs erről információnk.

1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket. A település feltételezhetően részese lehetett a viszály eseményeinek.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Szihalom is a portya útvonalában volt, elképzelhető, hogy a mongolok felprédálták.

Szihalom a török hódoltság idején

A török 1544-ben már eléri Szihalmot is (de még nem uralta teljesen a vidéket). Az 1548-as török adóösszeírásban a falu már szerepel, melyet megerősít az 1550-es összeírás is. 1552-ben, Eger ostromakor a törökök felégették (a falu északkeleti részén öt ház maradt meg, mely területet azóta is, „Öt-ház” néven ismerik). 1554-ben a füleki pasa pusztította el, 1566-ban a tatárok égették fel, elhurcoltak két lakost, három meghalt. 1596-ban ismét népes. A 17. század közepén Rézmán basa az egri vár tartozékaként használta a falu határában az un. Basarétet. Szihalom 1699-ben is pusztán állt.

Szihalom a Rákóczi-szabadságharc idején

A falu népe a török harcokat követően is néptelen, a Rákóczi szabadságharcot követő években lett csak népes. 1706 novemberének első két napján Rákóczi fejedelem a pusztafaluban táborozott, innen figyelte a labancok mozgását.

Szihalom 1848-49-ben

1849. március 1-én – az egerfarmosi ágyúcsata kapcsán – délután Máriássynak jelentés érkezett, hogy Szihalom felől a császári csapatok közelednek. A megkezdődött harc késő délután ágyúcsatában végződött. Az ellenség a Szihalom, Besenyő, Tárkány vonalon állt fel. Krasznai Péter volt 1848/49-es kemecsei honvéd altiszt, – aki Egerben volt joghallgató -, „Naplójegyzetei”-ben azt írta, „Még a Kápolnától visszavonuló seregnek utócsapatja alig érkezett be a többi seregrészekhez, amidőn Szihalom felől nagyszámú lovasság (osztrák) törtetett elő. Mire az utócsapatból kivált egy divízió Vilmos huszár, egy divízió Vürtenberg huszár és a jóval nagyobb számú ellenséges lovasságot megrohanta, alig néhány percnyi vagdalkózás után szétszórták őket, mintegy hetvenet levágtak közülük, azalatt egy portyázásból visszajövő Hunyady huszárszázad a menekülő hét ágyúra reácsapva munitiós szekereivel, s legénysége nagy részével elfogta, miben a mi osztályunkhoz tartozó Leel huszárok is segítségükre voltak, ezen összecsapás annál érdekesebb volt, mivel az a magyar tábor előtt igen közel történvén mindannyian legszebben láthattuk.”

1849. március 18-án Görgei megszállta a falut, hogy fedezze a magyar fősereg három hadtestének átkelését Poroszlónál.

Az I. és II. világháború áldozatai Szihalomban

Albert József Kiss József Potencsik András
Albert László Kiss Lajos Popovics János
Antal János Kiss Márton Póczos József
Antal Joachim Kiss Pál Sári Ferenc
Antal Miklós Kiss Richárd Sári Sándor
Antal Pál Koós István Simon István
Ács István Koós László Simon Sándor
Ádám László Koós Pál Szabó Antal
Balogh András Kovács Imre Talmács Ambruzs
Bernáth István Kovács István Tóth Antal
Boda Ambrúzs Kovács János Tóth István
Boda Antal Kovács Joachim Tóth József
Boda Emil Kovács József Tóth Sándor
Boda József Kovács Károly Tuza András
Both István Kovács Miklós Tuza Ferenc
Bregli János Kovács Pál Tuza József
Csanálosi László Kovács Sándor Tuza Lajos
Csík László Kristály Bertalan Tuza Pál
Csík Sándor Krizsai József Urbán Sándor
Dobos András Kürti Gáspár Varga Antal
Erdős László Kürti József Varga József
Farkas Imre Majoros Miklós Venesz János
Farkas János Mák János Veres Miklós
Farkas Pál Mengyi Sádor Vincze István
Ferencz Ádám Mihály Antal Vincze Joachim
Ferencz János Mihály Joachim Vincze József
Gál János Mihály József Vincze Pál
Gerecz Miklós Mihály Miklós Vona János
Joó József Mihály Sándor Zelei József
Kapus László Molnár Antal Zelei Miklós
Katkó Lajos Molnár Barnabás Kovács Antal
Katkó Lajosné Molnár Mihály Fekete István
Katkó Sándor Nagy József Frank Irén
Kálmán Bertalan Nagy Mihály Steinfeld Aranka
Kiss Antal Papp Balázs Braun Ármin
Kiss Joachim Pálfalvi Antal

6.02 Feldebrő – Művészettörténet

Római katolikus templom

Tituláris szentje: Szent Kereszt majd Szent Márton (az 1720-as évektől)

koraközépkori altemplom, kora Árpád-kori falakra épített barokk templom

10-11. század, 12-13. századi, majd 15. századi átépítés, 18. századi felépítmény (1746)

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2169

Szabadság tér 1.

Építtető: Aba Sámuel (?), Grassakovich I. Antal

Altemplomában az építéssel egykorú falfestmények

Főoltár: Szent Márton (neobarokk – 1839)

Mellékoltár: Szent András – festette: Kracker János Lukács (1751)

Szószék: (neobarokk – 1839)

Harangok: Szlezsák László öntötte 1922-ben (átmérő: 74,5 és 58 cm) és 1923-ban (átmérő: 100 cm)

1242-ben Feldebrő az Aba nemzetségbeli Debrői család birtoka volt. Ehhez a tényhez kapcsolódik az a feltételezés, mely szerint Feldebrő monostora az Aba nemzetség családi monostora és temetkezőhelye volt, sőt talán magának Aba Sámuelnek, a magyar történelem első választott királyának (uralkodott: 1041-1044) a földi maradványait először itt helyezték örök nyugalomra.

A művészettörténet és régészet-tudomány számára 1865-ben Henszlmann Imre fedezte fel, hogy az alapvetően egyszerűnek tűnő falusi barokk templom micsoda építészeti és kultúrtörténeti kincset rejt magában. A papi temetkezőhelyként elzárt korai román-kori altemplom falain felfedezte, hogy semmihez sem fogható, igen korai falfestmények találhatóak rajta. A lassan másfél évszázada tartó építészeti-műemléki, történettudományi, régészeti és művészettörténeti kutatások és összegző következtetések során lassan kirajzolódik az úgynevezett első templom feltételezhető megjelenése, de e reprezentatív méretű és feltehetően gazdagon díszített templomnak még mindig keveset tudunk építtetőjéről és az építtetői szándékról.

Kutatástörténet

Henszlmann mellett Ipolyi Arnold (1873) és Rómer Flóris (1874) is kiemelte az altemplom építészeti és festészeti különlegességét, de az első, tájékozódó jellegű ásatás az altemplomban a Műemlékek Országos Bizottsága megbízásából csak 1897-ben zajlott le Gerecze Péter irányításával (munkájáról az Archeológiai Értesítőben 1897-ben számolt be). Éber László 1922-es, a falképek európai jelentőségére felhívó dolgozata után 1925-ben Lux Kálmán és Szönyi Ottó folytattak számottevő eredményeket hozó ásatásokat. Tisztázták az altemplom alaprajzi kérdéseit és megtalálták a barokk templom falában a középkori építmény két korszakának maradványait, de a felső templomra vonatkozóan három hajós, nagyszabású bazilikális elrendezésű ókeresztény, latin szertartású építményt feltételeztek, melynek helyén Szent István király idejében díszes román templomot építettek, melynek falaiba a megelőző épület használható részeit és az épen maradt altemplomot teljesen befoglalták. Divald Kornél 1927-ben elsőként vetette fel a bizánci eredet lehetőségét és az Aba Sámuelhez köthető alapítást, mely elméletet Péter András is magáévá tett 1930-as írásában. 1932-ben Puskás Lajos doktori értekezésében bevonta a gondolkodás körébe a nyugati/Benedek rendi, elsősorban dél-itáliai (talán éppen Montecassino-i) igazodás kérdését, a templom családi alapítású monostorhoz való tartozását, az al seccó technikával készült falfestmények 11. század végi keletkezését. Felvetését Hekler Antal németül is megjelent magyar művészettörténetében gondolta tovább, miszerint a nagyon erős bizánci hatás Montecassino közvetítésével érkezett Magyarországra. 1936-ban ismét Lux Kálmán vezetett ásatásokat, mely munkálatok tapasztalatait Lux Géza 1942-ben tette közzé. Az eredmények a templom építéstörténetének tisztázása szempontjából minden addiginél jelentősebbek voltak. Ekkor ásták ki és boltozták újra az altemplom azon szakaszait, melyek túlnyúltak a felső templom jelenkori falain. Újabb kutatásaik feltárták a 20×20 m-es, szabályos négyzet alakú felső templom alapfalait, az alsó és a felső templom összekapcsolódásait. Ekkor derült ki számukra, hogy alapvetően a bizánci stílusjegyeket magán viselő, négyszögletes alaprajzú volt az eredeti templom, és csak később alakították át a hazai közegben általánosan elterjedt un. bazilikális elrendezésű (főhajó, két oldalhajó) templommá. Az elrendezés bizáncias jellege, de a kötegpillérek szerkezete és díszítése, a keresztes hadjáratokhoz köthető Szent Kereszt tiszteletéből fakadó centrális építkezések nyugaton való elterjedése nyomán a franciaországi Germiny des Prés templom analógiájára bukkantak. A közeli, tarnaszentmáriai altemplom vonatkozásainak ismertté válása mégis egy helyi építő-építtető kultúra feltételezéséhez vezették el őket. A falfestmények esetében viszont bizánci azonosulással kevert, dél-itáliai hatást láttak a fenséges megjelenésű, Pantokrátor jellegű Megváltó arcában és a kezében tartott könyv „Ego sum…” latin feliratában. Gerevich Tibor is foglalkozott a Feldebrő-kérdéssel 1938-ban megjelent művében. A stílusbeli és a technikai (al freskó szerű mészvakolaton al sekkó ráfestés) különbözőségek okán felvetette két festő jelenlétét. Az apszis (Maestas Domini) mesterét fiatalabbnak, a modernebb, római áramlatok követőjének, a Káin és Ábel történetét elmesélő jelenetet és a díszítő festést kivitelező mestert idősebbnek, bizáncias, hellenisztikus jegyeket követő alkotónak vélte, de feltételezése szerint a két mester egy időben dolgozott – valószínűleg még Szent István korában. Radocsay Dénes is az itáliai igazodást és a kétmesteres kivitelezést fogadta el, de a 12. század első felére tette a falképek keletkezését. Kampis Antal (1955) német – kiemelten regensburgi – emlékkörben találta meg a feldebrői templom párhuzamát, mint olyan, a keleti térítésben aktívan részvevő szerzetesrend művészetét, melynek hatása már az 1020-as évek vége felé jelen volt Magyarországon, de a Feldebrőn alkalmazott boltozási módot és a szalagfonatos kőlaptöredék motívumkincsét a 11. század utolsó évtizedeire keltezte. A festőt bencés miniátor szerzetesként képzelte el, aki a regensburgi Szent Emmeram kolostorban tanult a hatvanas években. Egy csehszlovákiai kutató is véleményt formált kora-román templomunkról. Vaclav Mencl 1957-ben cáfolta Gerecze Péter felvetését, miszerint a templom a magyarok bejövetele előtti Nagymorva Birodalom idejéből származna. A görögkeleti alaprajzot szír eredetűnek tartotta, a nyugat-európai megjelenésüket keleti hatásokra vezette vissza annál is inkább, mert az adott korban a nyugati épületek még nem voltak olyan összetett szerkezetűek, mint az Feldebrőn tapasztalható. Örmény vagy grúz kváderfalazatokkal és 10. századi arméniai oszlopkötegekkel hozta az altemplom megoldásait kapcsolatba. 1954-ben konzerválták az altemplom köveit, majd 1964-ben került sor újabb ásatásokra. Méri István (Magyar Nemzeti Múzeum régésze, 1964) volt az első, aki felismerte, hogy a négyzet alaprajzú épület egyetlen, egységes építészeti koncepción alapul. Az építmény szíve az altemplomban lévő sír, mely köré épült a monumentális épület: tehát sírtemplom volt. Entz Géza (1967) megerősítette, hogy a centrális elrendezésű feldebrői családi monostortemplom bizánci eredetre vezethető vissza, falképei pedig az 1961-62-es helyreállítás (Illés János, Szentesi Róza, Deák Klára) megállapításai szerint egységes ikonográfiai program – a miseáldozattal kiegészült mennyei Jeruzsálem – keretében fogant. A falképek stílusa egy művészre enged következtetni. Művét a keleti (Pantokrátor Krisztus) és a nyugati (evangélistaszimbólumok, üdvözültek Ábrahám kebelén, antikva betűs latin feliratok) jelképrendszer szövevényéből építette fel. Legközelebbi párhuzamát a lombardiai civatéi Szent Benedek-kápolna festményein vélte felfedezni és a 12. század közepére keltezte. Dercsényi Dezső (1972) és Voit Pál (1972) összefoglaló munkáikban e megelőző kutatások eredményeként összegezték a templomra és falfestményeire vonatkozó tudást, de főleg Voit a Heves Megye Műemlékei II. kötetben nagy hangsúlyt fektetett a második és a harmadik templom építéstörténetének bemutatására. Tóth Melinda Árpád-kori falfestészet című összefoglaló munkája 1974-ben jelent meg. A hazai emlékanyagban, mint korai voltában, mint felületnagyságában kiemelkedő jelentőségű falképek mesterének szerinte nem volt könnyű dolga, a kripta szokásostól eltérő alaprajzi elrendezése, alacsony belmagassága miatt, mely megnehezítette a kiforrott ikonográfiai rendszer helyi adaptálását. A szentélybe és környékére zsúfolta mindazt, amit az általa ismert apszisábrázolásokból legszükségesebbnek gondolt: Krisztust, aki nem végítéletszerű Pantokrátor, hanem inkább ószövetségi. A Mennyei Jeruzsálem földről befogadott lakói pedig csak medaillonokban kaptak helyet a felület szűkössége miatt. Az altemplom feltöltésének köszönhetően szerencsésen megmaradt festmények keletkezését ő is a 12. század második felére tette, de e második réteg alatt egy korábbi kifestést feltételezett, valamint a bizánci és a nyugati hatás együttes megjelenését, találkozását hangsúlyozta. Levárdy Ferenc igyekezett magyarázatot találni az altemplom kifestésére és annak stíluskeveredésére. 1976-ban megjelent Feldebrő Kelet vagy Róma? című művében István király egyházpolitikájának változásában, nyugat felé történő orientalizálódásában, a bizánci szerzetesek mellé betelepített bencések együttélésében kereste a válaszlehetőséget. Káin és Ábel történetének aktuálpolitikai tartalmat kreált: miszerint a szentként tisztelt Aba Sámuelre mint nomadizáló, állattartó királyra, illetve a nyugati, lényegében a földműves kultúrát képviselő német-római császár vazallusára, Orseolo Péterre, ezen keresztül a két tábor élet-halál harcára utal a jelenet hangsúlyos megjelenése. Az alapító és a monostor apátjának arcát is felismertnek vélte a négyszögletes nimbuszt viselő figurákban. Az altemplom temetkezési helyként való hangsúlyozására pedig azt a két angyalt emelte ki, akik egy medaillonban egy glória nélküli férfi képmását, a halott lelkét emelik fel az égbe.

1970-ben halaszthatatlanná vált a templom felújítása, amelyre 1972-1982 között került sor. A felújítást megelőző kutatásoktól azt várták, hogy sikerül egységes álláspontot kialakítani mind az építészei, mind a festészetre vonatkozó kérdésekben. Olyan tudományos vizsgálatok segítették a régészeti kutatásokat, mint a geológiai talajmechanikai mérések, a beépített kőzetanyag jellegének, származási helyének vizsgálata, az épület alaprajzának, boltozati rétegeinek és homlokzatának műszeres felmérése. Tóth Sándor is hozzá szólt a vitához 1977-ben. Szerinte a négyzet alaprajzú, négyapszisos, centrális térszerkezet első megjelenése a nyugati templomépítészetben jelent meg először. Az igaz, hogy annak további fejlődése a római birodalom keleti provinciáiban zajlott le, de az itáliai területen is – pl. Canosában – az 5-6. században létrejött egy olyan változata, amely a feldebrőihez sokkal közelebb áll, mint keleti rokonai. A Műemlékvédelem című folyóirat 1977-ben több alkalommal foglalkozott a feldebrői templom eredet-kérdésével, melyet fontos tudományos kérdésként kezelt.

1972-1982 között zajló, Kovalovszi Júlia (Magyar Nemzeti Múzeum) vezette és Dávid Ferenc (Országos Műemléki Felügyelőség) által segített feltárásoknak így nagy tétje volt. A tíz évig tartó ásatási munkálatok során választ találtak több olyan kérdésre, melyeket korábban csak feltételezésekben fogalmaztak meg. A feltárásokat helyreállítási munkálatok is követték, a teljesen helyreállított templomot végül is 1983-ban adták át. A templom minden részére kiterjedő falkutatást végeztek, s a templomkertben is nagy összefüggő területeket tártak fel. Ekkor találták meg a feltételezett monostorra utaló falmaradványokat is. A titkot azonban, hogy kinek a tiszteletére, megbízásából stb. építették, továbbra sem sikerült feloldani.

 

Építéstörténet

Az első templomnak egész Európában nincsen párja. Építéséről biztos, írásos adatunk nincs. Eredetileg négyzet-alaprajzú, centrális templom volt, félköríves szentéllyel és az oldalfalakon egy-egy hasonló conchával. Eredeti bejárati homlokzata, felépítménye és boltozási rendszere ismeretlen. Altemplomi része megmaradt, de nem tudjuk, kit temettek el a kriptájában. Az altemplom a szentély alakját követve (egy faragott fejű oszloppal) és az első templom negyede alatt terül el, haránt irányban. Részben palmettás fejezetű, alacsony, lefelé szélesedő öt nyolckaréjos oszlopköteggel osztott kéthajós tér, eredeti keresztboltozatszerű nyomott boltozattal. A Kovalovszki Júlia vezette feltárás során kiderült, hogy az altemplom falazata kötésben van az első felső templom külső zárófalával, tehát a két templomrész szervesen együtt épült. Az északi és a déli fal vakolatának leverésével az eredeti templom magasságát is meg tudták állapítani, illetve megtalálták a négyzet sarkait kijelölő nagy négyszögletes pillér maradványait is. A templom kelet-nyugati tengelye mentén szimmetrikus, öthajós, ám lényegében mégis centrális épület volt, középen kiemelkedő toronnyal. A templom keleti harmada alatt húzódik a tizenkét traktusú altemplom, melynek centrumában helyezkedik el a kiemelt helyzetbe hozott (geometriai és szellemi központ) dongaboltozatos sírkamra. Megemelt boltozata fölött lévő emelt szintű felső szentély bontja meg a templom keleti és nyugati felének szimmetriáját. A sírkamra nyugati zárófalához a hajóból széles lépcső vezetett le. A falazott sír két végénél két oltár maradványait találták meg. (Egy teljes oltárra is rábukkantak egy barokk pillérbe másodlagosan befalazva.) Mindezek azonos építési fázishoz keltezhetőek. Feltételezések szerint a templom – akkor nemzetségi kolostortemplom – építtetője a környék ura, a királyi család tagja (István leány testvérének vagy lányának férje), országos főméltóság (nádorispán) viselője, majd később (1041-44) választott királyi rangú személyiség, Ada Sámuel lehetett. A rangjához méltó templomot valószínűleg trónra lépése előtt kezdte építtetni. Altemploma valószínűsíti, hogy majdani temetkezési helyként. Györffy György kutatásai alapján egy 14. századi adat szerint (1332-37-es pápai tizedlajstrom) az akkori debrői plébániatemplom a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve. Feltételezve, hogy alapítása óta ezt a titulust viselte, a templom már 1018 után megépülhetett, mert Szent István király ebben az évben kapott Szent Kereszt-ereklyét. Megint csak feltételezés, hogy rövid uralkodása végeztével, a III. Henrik ellen vívott, ám elvesztett ménfői csatában történt meggyilkolása után Aba Sámuelt 1044-ben először ide temették el. A krónikák szerint egy idő múlva a király testét első nyugvóhelyéről a saját monostorába, Sárra vitték át. A sír fölbontását úgy írták le, mint a szentek ereklyéinek megtalálását. Tehát hosszan és erősen folyt csata után végre is, isten segítségébe bizva, a császár diadalt nyere. Aba király pedig a Tisza felé futa s a magyarok, kiknek uralkodtában vétett vala, egy faluban, egy ó veremben megölik s egy egyház mellé eltemetik. Néhány év mulva, midőn testét a sírból kiásták, szemfedőjét és öltözetét rothadatlan és sebhelyeit begyógyúlva találták, s eltemették osztán testét tulajdon monostorában.” – Képes Krónika. A népszerű király emlékezetét valóban sokáig őrizhették eredeti temetkező helyén is.

Az első templom apszisokkal bővített négyzetes alaprajzát tekintve, melynek tömbje közepéből egy torony emelkedett ki, (keleti-)bizánci centrális templomokra emlékeztetett. Ám ott nem volt szokás altemplomot építeni. Ny-Európában viszont, ahol a szentek tisztelete, a halottkultusz a 11. századtól erőteljesen kibontakozott, s az ereklyéknek helyet adó altemplomépítés nagyon gyakorivá vált, abban az időben ritkaság számba mentek a centrális elrendezésű épületek. Alaprajzi elrendezését tekintve a feldebrői templom legközelebbi rokona Franciaországban, a Loire völgyében fekvő Germigny des Prés apátság 9. századi temploma, mely azonban lényegesen kisebb, 3×3 hajós és nincs altemploma, valamint a Genga-i (Közép-Kelet Itália) S. Vittore alle Chiuse és a Canosa béli (Dél-Kelet Itália) S. Leucio templom.

A második templom

A négyszög alaprajzú templomot már az Árpád-korban, valószínűleg a 12-13. század fordulója táján, de a tatár járás után minden bizonnyal átalakították: a felső templom É-i és D-i zárófalát az apszisokkal együtt lebontották, a mellékhajók oszlopközeit befalazták, így az eredetileg 5 hajós teret 3 hajóssá szűkítették. Az altemplom azonban a fölötte levő emelt szentéllyel együtt teljes szélességében megmaradt, tehát az eredetileg centrális templom hosszhajós, kereszt alakú épületté vált. Az altemplomba vezető lépcsők a templom testén kívülre kerültek, ezért új lejáratot alakítottak ki a D-i oldalon a mellékhajóból kis íves záródású átjárón keresztül vezető lépcsősorral. Az É-i lejáratot befalazták, így maradhatott meg eredeti állapotában. Újonnan épített lépcsőkön lehetett feljutni a felső templom emelt szentélyére. Megmaradt a sírkamra fölött emelt oltár és a sírkamrába nyíló ablakokhoz vezető lépcsősor. A nyugati apszist kiegyenesítették, és belül széles bejárati lépcsőt építettek, a két nyugati sarokra pedig, a magyarországi szokásnak megfelelően, két tornyot emeltek. Ekkor már plébánia templomi rangban volt csupán. A templom körül valószínűleg csak az átalakítás után kezdtek temetkezni a falu lakói. A temetőt hatalmas, 7-8 m széles, 3-4 m mély árokkal vették körül. A cinterem körülzárása mellett veszély esetén a megerősített templom és a temetőkert a falu népének menedékül is szolgált. Az átalakított templomot a 15. században felújították. Ekkor készült a szép későgótikus kapu kis előtérrel a D-i oldalon. A felső templom egységes, fehérre meszelt vakolatot kapott, melyen falfestmények is voltak (csekély maradványai az É-i oldalon). Az időközben betemetődött körárok belső széle mentén támpillérekkel is megerősített kőfalat építettek.

A barokk templom

A kezdetben pompás királyi emléktemplom elvesztette eredeti rendeltetését, átalakult és egyszerű falusi plébániatemplom lett a török időkben. Eger ostroma idején Debrő vára (a falu határában, az út bal oldalán megtalálhatjuk a Debrő vár romjait), és falu maga is elpusztult, lakosai elmenekültek. A templom falai is omladozni kezdtek. Az 1696-os plébániaösszeírás nem említette a falu templomát, a plébániát 1700-ban állították fel. A romos templomot úgy-ahogy rendbe hozták és használni kezdték Ekkor készülhetett a hajó téglapadlózata, mely eltüntette a sírkamra lépcsőzetes kiemelkedését, és azonos szintben fedte le az egész felső templom padlózatát. Az 1720 körül említett plébánia templom Szent Márton tiszteletére volt szentelve. 1732-ben már jól felszerelt, kőépületként említik, fíliái: Verpelét és Tarnaszentmária [ÉrsEgyhL archvet. 934.] A jó állapotúnak említett (1733-1737) templom felszereléséhez akkor hat kazula, két kehely, egy Úrmutató, egy cibórium, egy oltár és két harang tartozott [OL Htt Cass P.D. Agr. fasc. 1; G.P. 15-16…]. 1740-ben Fülöp hentes egy oltárt állíttat, mely a gótikus oldalajtó mellett állt. A szoborról szóló későbbi leírás a korai templomra vonatkozóan is szolgál adatokkal: „Egy kikeresztelkedett zsidó hentes, Fülöp, 1740 körül a régi templomban egy oltárt állíttatott fel, éspedig a templom hajójának déli oldalán, az oldalhajó mellett, ezen az oldalon egy Nep. Szt. János szobrot is helyezett el. A régi templomot és a Fülöp oltárát 1743-ban lebontották s az új templom fölépítéséig (1744/45) a paplakban helyezték el. A régi templom közepén két kőoszlopsor vonult végig. E szobor az oszlopok között volt elhelyezve, több más szoborral együtt, melyek a régi templom lebontása után vele együtt a paplak elé kerültek.” [ÉrsEgyhL archvet. 990.] A megrongálódott falak azonban rövidesen életveszélyessé váltak. 1744-45-ben a régi falak részleges felhasználásával felépítették a barokk templomot. Az építtető kegyúr Grassalkovich I. Antal (1694-1771) volt. Az említett két pillérsort eltávolították, az oldalfalakat felmagasították és az addigi három hajó szélességét átívelő, nagy fesztávú boltozatot építettek rájuk. A templom eredeti keleti falát és szentélyét lebontva megépült a jelenlegi, de nagyobb szentély a sekrestyékkel és az oratóriummal. 1745-ben került sor a homlokzati torony építésére, e munkálatokról egy fennmaradt irat adott hírt, melyben a szükséges kő szállításához szekereket kértek a vármegyétől [HML közig. iratok 1745, no. 42.]. Ezzel végképpen eltűntek a Ny-i apszis még meglévő maradványa is. A belül még látható részleteket az új orgonakarzat takarta el. A hajóban a falak mellett nagy, szögletes pillérek épültek, melyek a boltozat terhét hordják. XIV. Benedek pápa pedig búcsút kötött a templom látogatásához 1744-ben [HML KápMagL no.1.di 4. fasc 1. frustum 35.]. 1749-ben vitték vissza a szobrokat a megújult templomba. 1751-ben Szent András tiszteletére oltárt emeltek (Karcker János Lukács műve), s ezen helyezték el Nepomuki Szent János szobrát. Később az Istenes Szent János rendjéhez tartozó Lukács testvér (feltehetően fr. Lucas Huetter, ? – Eger, 1760) által átfestett szobrot Bellágh Ádám plébános a falu melletti kőoszlophoz helyeztette át, ott írták össze 1782-ben [ÉrsEgyhL archvet. 990]. A templomnak 1767-ben három oltára volt [HML ÉrsEgyhL canvis. 1767.]. A nagysúlyú boltozat azonban rövidesen megrepedezett, és a szépen felszerelt templom életveszélyessé vált. Erre lehet következtetni egy 1782-ben kőműves munkákról szóló számlából [OL Orczy L. Possesionaria Dbő. 109. Elench. 35. 102/1.]. A megkezdett helyreállítási munkálatok 1793 tavaszán ismét felgyorsultak egy vihar okozta megrongálódás után, Francz József egri kőművesmester statikai vizsgálatai után a boltozatot báró Orczy József által szolgáltatott fenyőgerendákkal dúcolták alá. 1800-ban négymázsás új harangot szereztek be 399 Ft-ért [Érs EgyhL archvet. 474.]. Kriptájának a leírások szerint nincsen rendes lejárata. A teljes felújításra 1839-ben kerülhetett sor a kegyúr, Grassalkovits III. Antal költségén. A főoltáron Szent Márton képe azonban 1851-ben erősen szakadozott állapotban van már, s ezért tervbe vették restaurálását, vagy lecserélését. [Érs EgyhL középhevesi esp. ker. lát. jkve.] 1893-ban a boltozati nyomást viselő falakat vonóvassal húzzák össze, de az 1925-ös földrengés tovább súlyosbítja a templom egyébként is kedvezőtlen statikai helyzetét.

A templom modern régészeti szempontú helyreállítása

A hosszú régészeti kutató munka és az azt követő, 1983-ban befejezett helyreállítás után a templom használhatóvá és látogathatóvá vált. Erdei Ferenc, a helyreállítás tervezője arra törekedett, hogy a különböző korokból megmaradt részletek bemutatásával a templom építéstörténete leolvasható legyen, ugyanakkor az épület egységes hatású, esztétikus élményt nyújtson és rendeltetésének is megfeleljen. A helyreállítás érdekessége, hogy a barokk templomtömegben részleteiben felidéződik a középkori templom látványa. A hajó belső terében anastylosis módszerrel (in situ/helyben létrehozott elméleti rekonstrukció) visszaállították a pilléreket. A középkori részleteket, falakat letisztították a későbbi vakolattól, és nyers állapotban láthatóvá tették. A barokk építészeti korszakok falait vékony rétegű, anyagában színezett vakolattal fedték. Az eredeti szinten helyreállított padlót az akkoriban használatos méretű téglával rakták ki, más burkolattal rajzolva ki az első periódustól eltérő, de fontos, elbontott részleteket és falakat. Ezt a célt szolgálja a Teleki Katalin tervei alapján készült nemes anyagú és kiképzésű új berendezés is. Eredeti helyén maradt a barokk mellékoltár, amit restauráltak és a neobarokk főoltár, valamint a szószék. Elbontották azonban a karzat nagyméretű orgonáját. A kora Árpád-kori altemplom szinte teljes egészében megmaradt, s ma eredeti állapotában látható. Az altemplomban kerültek kiállításra a másodlagos helyről előkerült faragványok, köztük a sírkamrában bemutatásra került az a román kori oltár, melyet egy barokk pillérből bontottak ki.

Az altemplom falképei

Az altemplom húsz méter hosszú hajóját zömök pillérkötegek tagolják, ezek tartják a borda nélküli keresztboltozatot, melynek az egész templomra jellemző harmonikus szabálytalansága csodálatos élményt nyújt. Keleti szentélye a felső templom alatt és azonos alaprajzzal épült ki. Nyugati középtengelyében pillérkötegekkel osztott kettős félköríves átjáró vezet a járószinttől mélyebben elhelyezkedő, dongaboltozattal fedett sírkamrába. A hajó, és a sírkamra kis ablakokkal kapcsolódik a felső templomhoz. Az 1995-ös restaurálás alkalmával ismertté vált, hogy a sírkamra és a hajó boltozatköveinek felszíne simább, míg a hajó és a szentély oldalfalának kváderein jól láthatóak a faragás vésőnyomai. A viszonylag könnyen faragható riolittufa megmunkálásának különbözősége azonban nem építési periodizációt jelent, hanem inkább két kőfaragónak vagy kőfaragó csoportnak a jelenlétére utal. Valamint a falazóhabarcs és az alapvakolat anyagának azonosságát is kimutatták, így kijelenthető, hogy az altemplom folyamatosan és egységesen épült, s elkészülte után hamarosan sor került (több rétegű) kivakolására majd kifestésére.

Az altemplom falai eredetileg is festve voltak, a ma látható képek a kutatók többségi véleménye szerint száz évvel későbbiek, a legutóbbi restaurátori vizsgálatok azonban ezt a feltételezést nem erősítették meg. Valószínűleg a sírkamra is festett volt. A festett felület sok helyen hiányos, de egységes ikonográfiai rendszere elvitathatatlan. A falképciklus centruma az apszisboltozat. A szentély boltozatán a medaillonba foglalt Mindenséget Uraló Krisztus (Pantokrátor) félalakja került szokásokhoz íven a központi helyre, angyalokkal és a négy evangélista jelképével körülvéve. Felénk tekintő, szemben ábrázolt feje mögött görögkeresztes dicsfénykorong, baljában könyv, melynek nyitott lapján az EGO SVM QVI SVM felirat olvasható. (Exod.3,14.) Jobbja, melyet valószínűleg áldásra emelt, a felső test nagy részével együtt elpusztult. Krisztus jobbján fent János evangélista jelképe, a sas, alatta Márk oroszlánjának erősen töredékes mellalakja, a másik oldalon fönt a Mátét jelképező angyal – valamennyi evangélista-szimbólum közül a legépebb – lent pedig a Lukácsot jelképező bika félfigurája látható – erőteljes szimmetriára törekedő kompozícióban. Fejük mögött dicsfény, illetve nevüket tartalmazó irattekercs vagy könyv egészíti ki alakjukat. A szentélyboltozat alsó részén az angyalok kara övezi az együttest. A kompozíció szimmetriájából kikövetkeztethető, hogy a hiányzó felületeken is az égi karok tagjai tekintettek le az ott tartózkodóra. A szentélyhez tarozik még a diadalív – szinte alig látható – Kálvária-csoportja. Az altemplom tengelyének mennyezetére a medaillonok és a boltmezőket elválasztó, az építészeti szerkezetet kihangsúlyozó gazdag ornamentikával képzett osztósávok rendszerébe Krisztus életéből vett jeleneteket és halálának passióját festették fel. A többi felületen ószövetségi alakok, próféták, pátriárkák portrészerű arcképe és történetek jelennek meg díszes keretbe foglaltan. Kiemelten híres a passió, a krisztusi áldozat és megváltás útját és az üdvözülés előképeként értelmezhető Káin és Ábel áldozatát valamint a testvérgyilkosságot ábrázoló jelent.

Lux Kálmán ásatásaihoz és felújítási terveihez kötődően először Dex Ferenc nyúlt szakértelemmel az altemplom falképeihez. A leválni készülő részeket rögzítette. Restaurálásuk Kákay Szabó György festő-restaurátorművész és Illés János munkája, melyre 1954. november 15-én kapták a megbízást. Az ötvenes évek állagmegőrzési munkálatai után a hatvanas évek elején (1961-62) kerül sor a minden vonatkozást figyelembe vevő, a pillanatnyi mentésen túlmutató munkálatok elvégzésére. A falképek restaurálása Illés János és Szentesi Róza vezetésével sok új részlet feltárása mellett új megfigyeléseket is eredményezett. A legfontosabb megfigyelés az volt, hogy csak az alapszín és a kontúrok készültek al fresco eljárással, míg a figurák és a díszítőfestés secco technikára vallanak.

Az 1990-es évek elején ismét vizsgálat alá kellett vonni az altemplom freskóit, mert külső tényezők hatására a vakolat mész kötőanyaga gipsszé alakult át és a képek felületén kristályos anyagként lerakódott. Ez, a vízben oldódó anyag a falból a felszín felé haladó migrációval a képek felületén a levegővel érintkezve kicsapódott. A légtérben a világítórendszer által termelt száraz meleg levegő felgyorsította ezt a folyamatot, miközben egy nagy zivatar elöntötte az altemplomot. A szellőztetéssel előállított huzat drámai módon indította be a falazat nedvességének migrációját. Közel egy év kellett ahhoz, hogy a tér relatív páratartalma visszaálljon eredeti állapotába és a megtisztított képfelületeken ne keletkezzen újabb sókiválás. A képek számára állandó klimatikus viszonyokat kellett biztosítani, így 1992-ben a nyílászárókat üvegezéssel látták el. A nedvességáramlás irányát megpróbálták megfordítani széles kavicságy drénezéssel és biztosították a csapadékvíz elvezetését a templom körül. Az új fényforrásokat a képektől távol, a padozatba süllyesztve helyezték el, és alacsony hőkisugárzású izzókat alkalmaztak. 1995-ben az állandó légállapotok megteremtése után kezdődhetett el a freskók restaurálása Boromisza Péter vezetésével, Nemessányi Klára, Sztrakai Judit, Fabó Éva restaurátorok közreműködésével. Az eredeti felületek tiszta dominanciájára törekedtek, így semmilyen kiegészítést, retust nem alkalmaztak. Megállapításaik szerint a festést több festő végezte. A festést szakaszosan végezték a freskótechnikának megfelelően – vagyis egyszerre csak egy nap alatt elkészíthető felületet fedtek be az utolsó, simítóvakolat réteggel. A frissen elkészített, de már meghúzott vakolatba bekarcolták a képmezők kerethatárait, majd lemeszelték s azonnal felvázolták a meszelt falra a képmezők kereteit. Lazúros festékkel elkészítették a leendő falkép előrajzát. Ezt követően a végső kidolgozás már mész-secco technikával készült. A rétegek a festéstechnikából, nem pedig időbeli eltérésből adódnak. A mikroszkópos vizsgálatok kimutatták, hogy a festékrétegek egybe épültek. Végkövetkeztetésük – eltérően a bevett korábbi véleményektől –, hogy az altemplom építése és a falképek elkészítése egy időben történt. A gótika korából származó rávakolás-meszelés alól az értékesebb 11. századi falképeket feltárták. E réteg maradványait csak a szentély ablakainál hagyták meg, ahol a 11. századi réteg nem volt meg.

Az altemplom belseje teljesen ki volt vakolva és meszelve. A mennyezet festése az oldalfalakon a pillérkötegek párkányvonaláig illetve a lunetták alsó vonala alatt 30-40 cm-ig tartott, ahol a kifestést egy meander-keret zárta. E vonal alatt csak meszelt vakolatot feltételeznek. A faragott építészeti tagozatokon festésnyomokat nem találtak. A kivitelezés technikája megegyezik a bizánci festő-gyakorlattal: a mindig fontos, szent jelentést hordozó arcok esetében az előrajzra okker testszín került, erre fehér fényekkel és vörös árnyékokkal készült az arc megmintázása, végül a sötét rajzos kontúrokat feketével húzták ki.

Monostor

A 13. század elején egy-egy írott forrás említi Debrő monasterium-át és ecclesia-ját. A monostorról más forrás nem beszél, a rendtörténetek sem tudnak róla. Azonban a Kovalovszki Júlia által vezetett ásatások során, 1977-ben rábukkantak egy épület maradványára, mely hozzá tartozhatott. Az első templom DK-i sarka közelében ugyanis egy kőépület sarokrészlete került napvilágra, melynek falát ugyanolyan kváderkövekből és ugyanúgy építették, mint az altemplomot. Az épület nagyobb része a nagy kerítőárok ásásakor megsemmisült. Figyelembe véve az árok méretét, az épület nem lehetett 12×4,5 m-nél nagyobb. Padlószintjét az egykori földfelszíntől 1 m-rel mélyebben találták meg, ebből talán az következik, hogy az épület kétszintes volt. Környezetében jellegzetes települési hulladékrétegeket találtak. Az épület méretei alapján talán elég tágas lehetett az itt tevékenykedő, nem nagy számú szerzetesi közösség számára, melynek feladata bizonyára a sír körüli szolgálat ellátása volt. Hogy Debrőn valóban létezett monostor, arról tanúskodik az 1942-ben végzett helyreállítások során előkerült, állatcsontból faragott 11. századi apáti pásztorbot-fej. (A Nemzeti Múzeumban őrzött háromnegyedkörben visszahajló, nyolcszöges keresztmetszetű agancs szétnyitott szájú sörényes oroszlánfejben végződik.)

A kőépület a nagy árok megásása idején már romos állapotban lehetett, ugyanis a kissé feltöltődött belsejébe egy bronzolvasztó kemencét építettek. Ennek műhelygödrét és omladékát szintén elvágták az árok ásásakor. A kemencét III. Béla (1172–1196) itt előkerült pénze a 12. század végére keltezi. A monostor tehát a megfigyelt jelenségek szerint nagyon rövid életű volt, megszűnése talán összefügg a sári nemzetségi monostor megépülésével. A Váradi Regestrum valószínűleg az akkor már nem létező monostor emlékét őrzi, de a néhány évvel későbbi adat szerint már csak Debrő egyházát tartják számon.

Barokk templom berendezése

A főoltár fehérre mázolt aranyozott fa. Lépcsőkön álló szarkofág alakú sztipeszének oldalívén nagy aranyozott akantuszlevél faragás emelkedik ki. Két oldalán páros pilaszterek előtt szabadon álló kompozit fejezetes oszlopokon teljes párkányzat ül, rajta egy-egy díszváza. Az oszlopok külső oldalán Szent Sebestyén és Szent Mihály 1850 körül készült romantikus faszobra áll. Az oltáriszentséget rejtő tabernákulum fából készült. Előtte a 18. századi szokásrend szerint mécses égett, talán éppen az a 18. századi „S” alakokból összeállított három oldalas ezüstözött vörösréz örökmécses, melynek oldalán Szent Katalin, Loyolai Szent Ignác és Szent András alakjának applikált féldomborműve látható. Az oltár eklektikus stíluskeveredésében neobarokk, romantikus és klasszicizáló elemek fedezhetők fel. Főoltárképének mesterét nem ismeri a szakirodalom. Tájháttér előtt püspöki ornátusban megjelenő Szent Miklóst ábrázolja, fölötte szárnyas angyalfejek lebegnek. Nem túl jelentős, neobarokk-preraffaelita mű. Korábban a tituláris szent, Szent Márton képe volt látható a főoltáron, de 1851-ben már feljegyezték szakadozott állapotát, mely cserére vagy restaurálásra szorul. A mellékoltár annál figyelemre méltóbb. Az egri jezsuiták oltárainak színvonalával rokon. A diadalív jobb oldalán álló fehérre festett és részben aranyozott faragott fa barokk oltárépítményben Johann Lucas Kracker Szent Andrást ábrázoló oltárképe van foglalva. A képet Eszterházy Károly egri püspök rendelte. Az oltár lépcsőn áll, sztipeszének ívelt vonalú éleit és homloklapját aranyozott akantuszlevél díszíti, a felépítményt baldachinos, volutás, függönyös oromzat zárja le a közepén angyalfejekkel díszített istenszemmel. Kicsiny voluta-tagos tabernákulumát oszloppár keretezi, felette szárnyas angyalpár lebeg. A retabulumára függesztett áttört, faragott ovális keretben foglalt festmény 1775 körül készült.

A templomban még néhány szentkép említendő: A depozitórium ajtaja fölött függ egy Szent István koronafelajánlását ábrázoló olaj-vászon festmény az 1840-es évekből. A sekrestye ajtaja fölé pedig egy Mária mennybemenetelét ábrázoló kvalitásos rokokó festményt akasztottak, mestere Kracker műhelyéből kerülhetett ki (1770-es évek). A templom sekrestyéjében egy másik – csodatévő – Madonna kép is található, 18. századi másolat, Görög-keleti festő műve. Az 1890-es alesperesi jelentés a keresztelő kút fölött megemlített egy elrongyolódott Szent János-képet, mely valószínűleg az lehet, melyet Boromisza Péter 1996-ban restaurált és Krisztus keresztelését ábrázolja. A 18. századi festményen vörös köpenyben megjelenő Keresztelő Szent János és Jézus fő alakja fölött az Atyaisten és a leereszkedő szent lélek galambja valamint lelkendező angyalok emelkednek ki a tájháttérből.

A főoltárral azonos időből származik a neobarokk szószék, fehérre festett és aranyozott fa kosarát a Magvető festett domborműves figurája, hangvetőjét pedig Szent Mihály arkangyal színezett szobra díszíti.

A faluban megnyilvánuló erőteljes Mária kultusz egyik szép darabja a 19. század első feléből származó Hordozható Mária szobor. Az aranyozott és festett későbarokkba hajló, de már klasszicizáló elemeket is magán viselő oszlopokon nyugvó áttört volutás baldachin alatt áll Mária és a gyermek Jézus aranyozott-ezüstözött faszobra.

Feszület
1893

A templom parkjában lépcsőzetes kő talpazaton fehér kő kereszt rajta bronz korpusz.

Római katolikus plébánia

barokk

1749, 19. századi bővítményekkel

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2170

Szabadság tér 4.

Építtető: Grassalkovich I. Antal

A debrői plébániát 1700-ban állították fel. 1733 és 1737 között a források szerint a parókia épülete fából volt, melyet a plébános saját költségén építtetett. Mindössze egy szobája volt, és az is romos. Az építkezéseket 1743-ban mégis a templommal kezdték, s onnan a szobrokat ideiglenesen a paplakban helyezték el. Ezek csak 1749-ben kerültek vissza a templomba, s csak ekkor kezdték meg a régi plébániaház elbontását és az új építését. A tervrajzokat Bellágh Antal plébános bemutatta az egri püspöki hivatalban. Az esztergomi érsekségen azonban csak szeptember 2-án mutatta be a plébános a terveket, amelyre a püspök a mellékhelyiségek vonatkozásában észrevételt tett. [Prímási L. Esztergom A-E.V. – no. 2101/11. NB]. A munkával a következő év nyaráig szerettek volna elkészülni Grassalkovich Antal kegyúr segítségével, így nyolc kőműves dolgozott az építkezésen [HML ÉrsEgyhL archvet. 990]. 1800-ban szükségesé vált a tetőszerkezet javítása. Teljes felújítása 1840-ben zajlott, a templom renoválásával egybekötve [ÉrsEgyhL középkori esp. ker. lát. jkve.], ekkor kibővítették.

A templom mögött helyezkedik el, szabadon álló, L alaprajzú, földszintes épület. Főhomlokzatán öt füles, bojtdíszes, többszörösen tagolt szalagkeretes ablaka van. Udvari homlokzata előtt húzódó falazott mellvédes, nyolc téglapilléres tornáca mögött füles, bojtdíszes kőkeretes ablaka illetve ajtaja van, 19. századi ajtószárnyakkal. Kéttraktusos az utcai, egytraktusos az udvari szárnya. A régi részben csehsüvegboltozatosak, az újban síkfödémesek a helyiségek.

Temetőkápolna

Titulusa: Nagyboldogasszony

barokk

1738

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10822

Rákóczi u. – temető

A feldebrői kegyhelyet már Eszterházy Károly egri püspök 1766-1769 évi kánoni látogatásakor is igen réginek nevezte. A fennmaradt források azonban Feldebrő területén 1738-tól több fajta megnevezéssel beszélnek kápolnáról. Egy 1767-es forrás szerint remeteség tartozott hozzá [ÉrsEgyhL canvis. 1767]. Nem tudjuk, hogy ez azonos-e azzal a feldebrői kápolnával, melyhez 1744-ben XIV. Benedek pápa – Feldebrő templomával együtt – búcsút kötött, amennyiben azt a hívek meglátogatják. [HMKápMagL no. 1. di 4. fasc. 1. frustum 35.]. Illetve nem tudjuk, hogy ez(ek) azonosak-e az 1800-tól emlegetett Mária-kápolnával. A Mária-kápolnaként említett kegyhely bizonyára régebbi építésű lehetett, mert 1800-ban már 294 Ft-ért új tetőt kapott és tornyot építettek hozzá. [Feldebrői templom számadásai 1800. ÉrsEgyhL archvet. 474.]. A Mária-kápolna az 1810-es canonica visitatio szerint a temetőben állt. [ÉrsEgyhL canvis 1810.]

Amíg a plébániatemplom az István király által is tisztelt Szent Márton nevére lett szentelve, a szintén Szent Istvánig visszavezethető Mária-tisztelet a temetői Nagyboldogasszony-kápolnához kötődik. Búcsúja Mária halálának emlékére Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én – illetve a hozzá legközelebb eső vasárnap – van. Debrőn e jelentős Mária kultusz átszövi a falu népének mindennapjait. A hagyomány szerint a csodatévő erővel rendelkező, Szent-kút nevű forrásnál, a Honvéd halmán, ahová a hívők a csodálatos gyógyulások okán köszönőtábláikat elhelyezték, megjelent Szűz Mária, majd a mai temetőben szállt le. Ennek helyén építették meg a kápolnát. A temetői kápolna megépítése óta – első kápolna- (1738) és búcsúemlítés (1744) – főként a Tarna-völgy és a Jászság népe zarándokol ide Nagyboldogasszony napján.

Az esperesi kerület plébániái közül korábban csak innen jelezték az önostorozás, a flagellálás szokását, melynek nyilvános gyakorlását Eszterházy Károly püspök már 1767-ben megtiltotta. (A sorozatos tiltások ellenére folytatódott ez a gyakorlat.) Az önostorozók Nagyboldogasszony vigíliáján – előestéjén – a temetői kápolnától gyertyás körmenetben vonultak a plébániatemplomhoz. A búcsúra érkező öt-hat ezer ember között mindig sok volt a vezeklő. A templomajtó előtt öt Miatyánkot és öt Üdvözlégyet, valamint egy Hiszekegyet imádkoztak el, s visszatértek a temetőbe. A szokással szemben az egyház egyre erősebben lépett fel, a 19. század elején az érsek utasításban kérte a Feldebrő környéki plébánosokat, hogy hirdessék ki a flagellálás tilalmát a Nagyboldogasszonyi vasárnapi ünnep előtt.

Az egyhajós, keletelt, félköríves szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős kápolnának, huszártornyos Ny-i homlokzata oromfallal lezárt. Hajója csehboltozatú, szentélye félkupolával fedett, a hajó bejárati oldalán karzata van. A leírások szerint a kegykép valószínűleg egy középkori kegykép másolata. A félköríves záródású, szolidan keretezett, felül sugárzó Mária monogramos képkeretben lévő Patrona Hungariae alakban megjelenő Nagyboldogasszony képtípusa azonban az 1600-as évek második felében alakult ki Magyarországon. A trónoló Mária fején a Magyar Szent Korona, kezében jogar, lábánál a magyar címer látható. A realisztikus megfogalmazású alak szentségére a mögötte felfénylő aura és a kép felső részén a felhőkből kikukucskáló angyalfejek utalnak. A kápolna berendezése 18–19. századi. A Mária megkoronázását ábrázoló szentély-falkép illetve a hajó csegelyes kupolát formázó mennyezetfestésének evangélista szimbólumai a 20. században készültek.

Kálvária

historizáló (gótizáló, romantikus)

1863

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10822

A stációképek festője: Sajóssy Alajos
Rákóczi ú. – temető

A temetői kápolnával szemben áll az 1863-ban emelt Kálvária épülete. A temető kapujában indul a hozzá vezető ívelt vonalú úton a faragott kőből épített stáció kápolnáinak sorozata. A kis kőépítményeik törtvonalú párkányos oromzata áttört kőráccsal díszített. A félköríves záródású fülkékben a vaslemezre festett stációképek fatáblával vannak fedve. A képek festője az Egerben működő Sajóssy Alajos, akadémiai festő volt. A fülkék némelyikén fennmaradt a felirati mező, az állíttató nevével, dátummal.

Az elsőn:

Verpeléti

Kinperger József

és

kőfaragótársai

Isten dicsőségére

1863

a kilencediken:

Az Isten

dicsőségére

építette

Bonnár József

és Pék György

 

a tizenkettediken:

Szalay

József Mátyás és Pál

Az Isten dücösségére

építették

1863

A Kálvária 3 keresztje téglalap alaprajzú, romantikus-neogótizáló stílusban épített emelvényen áll, mely dongaboltozatos kápolnát foglal magában. E négyszögletes tér közepén van a Szent Sír-oltár, falait pedig falképek díszítik, melyek a 20. század második felében készültek. A T alakú építmény tetején lévő teraszra két oldalról, ívben meghajló egy-egy vasrácsos lépcső vezet fel. Ez az elhelyezés és épületszerkezet lehetővé teszi, hogy a látogató akár a bejárat felől, akár a stációk melletti útról érkezik, mindenképpen szembe találkozik a lépcsővel, s útja felvezet a Kálvária-csoporthoz. A terasz négy sarkán, az épület frontoldalait megerősítő sarok-falpillérek folytatásaként kis gótizáló kápolna-szerű kőépítmények díszítik az épületet. A keresztek korpuszait – csak úgy, mint a stációk képeit – bádoglemezre festették. A századfordulón a festett felületeket Tancsa Lajos – még Sajóssy Alajos irányításával – megtisztította. A millennium tiszteletére, 2009-ben a kápolna épületét a korpuszokkal együtt felújították. A szétfagyott tégla építésű lábakat körbe vakolták és a korábbi kétszínű (sárga és téglavörös), az épület stílusának jobban megfelelő festést egyszínű sárgára változtatták.

Az egész Kálváriát a stációkkal együtt 1994-ben vették műemléki védelem alá.

A kálvária tövében nyugszik, s itt látható a sírköve monseigneur Asztalos János pápai káplán, kanonoknak. 1946-tól 1948-ig Pócspetri plébánosa volt, majd az emlékezetessé vált pócspetri per során halálraítélték. Nyolc évet töltött börtönben, majd 1956-ban külföldre távozott. 1989-ben visszatért Magyarországra, szülőfalujába. Élete utolsó éveit Feldebrőn töltötte. Pappá szentelésének 60. évfordulóján, tiszteletére gyémántmise volt az ezer éves templom falai között.

Kőkereszt

későbarokk

1834

Rákóczi ú. – temető

A kápolna és a kálvária építménye között kőkereszt áll. Lépcsős talapzatán, párkányos pillértörzsön emelkedik a kőkereszt korpusszal, a kereszt lábánál Mária álló alakja, keresztszárai fölött félköríves bádogtető.

Nepomuki Szent János-szobor

barokk

1781

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10637

Rákóczi út – temető bejárat

A temető bejáratánál, lépcsős alépítményen, alul ívesen kihasasodó, feliratos talapzaton, felhőt mintázó talapzaton áll a szent kőszobra. Papi ornátusban, jobb vállán pálmaággal és két kezében tartott kereszttel látható. Keresztjének alsó szárát felhőgomolyagból kitekintő kerubfej tartja. E sajátos ikonográfiájával kuriózumnak számít. Elődje mégis fellelhető, a prágai Károly-hídon 1681-ben felállított szoborban, illetve párhuzamba állítható a Ludas községben található Nepomuki szoborral.

Talapzatának felirata:

ANNO

DOMINI

X OCTOB

RIS ERECTA

A szobor állapota jó, a kilencvenes évek első felében, megalapozott kutatásokra támaszkodva Varga Zoltán Zsolt kőszobrász-restaurátorművész restaurálta.

Feszület
Az Egri út elején egyszerű alapon, háromkaréjos végződésű kereszt áll festett korpusszal. Az állíttató család később is vállalta a kereszt gondozását.

Felirata:

A NÁZÁRETI JÁZUS DICSŐSÉGÉRE

A HÍVŐK BUZGÓSÁGA ÉBRESZTÉSÉRE

ÁLLÍTOTTÁK BONNÁR JÁNOS ÉS

HITVESE KIS ERZSÉBET

1869

 

Károlyi Kúria

1838

Dózsa György út 38.

Műemléki védettség alatt nem áll, 2007-ben felújították.

Szent István szobor
1938

A Kossuth u. 9. szám alatti régi iskola épületének falában

Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján az egész ország ünnepelt. E felbuzdulás hatására Feldebrőn is szobrot állítottak államalapító szent királyunk tiszteletére 1938. augusztus 20-án. A régi iskola falába mélyített kis fülkében helyezték el a szokásos attribútumokkal – fején a Szent Koronával, kezében a jogarral és az apostoli kettős kereszttel, illetve a koronázási palástra utaló romanizáló öltözettel – felruházott középkorú királyfigurát. Megfogalmazása hasonló a barokk oltárokon megjelenő magyar szent királyok figurájához. A második világháború után a templom elé került, de a rendszerváltozást követően visszaépítették eredeti helyére.

Szent István kopjafája – Millenniumi emlékpark

Kossuth u. 9.

Szent István kopjafa a templom közelében, a Kossuth út 9. szám előtti parkban áll.

Első világháborús emlékmű

1934

alkotója: Müller Tibor

A templom parkjában

Az első világháborús emlékmű felállítását az egyházközség kezdeményezte. Schlick Emil plébános fogott hozzá a szükséges pénz összegyűjtéséhez, majd a képviselő-testület vette át a megvalósítás szervezését. A felfelé keskenyedő négyszögletes oszlop oldalain egy-egy kard, tetején a magyar Szent Korona látható. Talpazatán, márványlapon felirat: A hazáért 1916-18, oldalán az elesettek névsora.

Második világháborús emlékmű

1986

Alkotói: Záhorzik Nándor szobrászművész és Kiss József Kós Károly-díjas táj- és kertépítész

A templom parkjában.

Feldebrőn állítottak először az országban emlékművet a második világháborúban elesettek tiszteletére Kincs Józsefné tanárnő kezdeményezésére. Először a harcokban meghaltak neveit gyűjtötték össze (1985-től). Politikai befolyásra a temetőt jelölték ki helyéül, de hosszas huzavona után 1986-ban mégis az eredeti szándéknak megfelelően, bár méretében a tervezettnél visszafogottabban (a műemlék templom építészeti tömbjét tiszteletben tartva) Záhorzik Nándor műve felavatásra került. A templomkertben, a templomtól jobbra alakították ki a helyét: az emlékezés jelét, a földgömböt. Kúszófenyők közepére elhelyezett kőgolyón olvashatók az elesettek nevei, előtte kőtábla dombor-koszorúval. A megvalósítás a lakosok adományaiból történt. Az I. Világháborús emlékmű áthelyezésével, a kereszttel és az ivó kutas pihenővel így alakult ki a templom déli kertje.

9.01 Feldebrő – Híres emberek

ABA SÁMUEL

(1000 ? – 1044. július 5.)

A 11. század elején Debrő (később Feldebrő) Aba Sámuel egyik birtokközpontja volt (az Aba nem birtokai a Mátraalján voltak). Ő alapította a debrői és az abasári monostort.

Aba Sámuel 1000 körül született, 1041–1044 között volt Magyarország harmadik, egyben első választott királya.

A hagyomány szerint Edömér kun (kabar) vezér leszármazottja. Aba Sámuel I. István húgának, Saroltának a férje volt. I. István (1000/1-1038) és Orseolo Péter (1038-41, 1044-46) első uralkodása alatt Aba Sámuel volt az ország nádora.

A trónról letaszított Orseolo Péter III. Henrik német-római császárhoz fordult segítségért. 1042-ben Henrik legyőzte Aba hadait, ám elegendőnek ítélte Aba ajándékait, ezért visszatért hazájába. A háború tovább folytatódott a két ország között, s a császár, aki a békealkut szándékosan halogatta, újra az országra tört. A császár egészen a Rábcáig hatolt, s Abát a Bécsi-erdőről való lemondásra kényszeríttette. 1042 szeptemberében III. Henrik a Garam folyóig betörő serege elfoglalta Pozsonyt és más várakat is. 1043 nyarán III. Henrik elutasította Aba Sámuel ismételt békeajánlatát. 1043. november 30-án Henrik újabb hadjáratot vezetett Magyarországra; Aba Sámuel a Lajtán és a Morván túli területek átengedéséért cserébe fegyverszünetet kért. Miután az egyezménynek híre ment, Sámuel riválisai őt gyengének kikiáltva próbálták elmozdítani helyéről. Aba az 1043-as csanádi országgyűlés után e főurak közül ötvenet kivégeztetett, másokat pedig száműzetett. Emiatt Gellért csanádi püspök keményen megfeddte őt, s megtagadta tőle a húsvéti koronázást. Az urak egy része Németországba menekült, hogy Henriktől és Pétertől kérjenek segítséget. 1044. július 5-én Aba Ménfőnél döntő ütközetet vesztett, majd hívei közé menekült a Tisza felé, hogy új sereget toborozzon. Füzesabony tájékán azonban gyilkosság áldozatául esett. Az általa alapított sári monostorban temették el.

A történettudomány másik verziója szerint Aba Sámuelt Debrőtől nem messze gyilkolták meg (1044. július 5-én) és a debrői monostor altemplomába temették, ahonnan később kerültek maradványai a sári monostorba.

 

GR. KÁROLYI GYÖRGY

(1802–1877)

Békés, majd Szatmár vármegye főispánja, politikus, országgyűlési képviselő, mecénás, az MTA tagja. Széchenyi István, és Wesselényi Miklós mellett a reformkor egyik legnagyobb formátumú alakja volt. 1849-ben Kossuth Lajost üdvözölte Pestre bevonulásakor. A szabadságharc bukása után rövid fogságot szenvedett. Szabadulása után birtokain gazdálkodott, mintagazdaságai országos hírűek voltak. 1854-ben megvásárolta a mintegy 27 helység határára kiterjedő debrői uradalmat, melyhez Parád is tartozott. 1876-ban elsőszülöttségi hitbizományt alakított belőle. Halála után a hitbizomány elsőszülött fiára, Gyulára szállt.

 

DR. PROHÁSZKA FERENC

Kocsér, 1904. szept. 29. – Budapest 1984. ápr. 9.

tanszékvezető tanár

Kertészmérnök, szőlész, főiskolai tanár. Felsőfokú tanulmányait a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán végezte. 1924-ben a Károlyi uradalom egyik üzemében, Feldebrőn kezdett dolgozni. Itt létrehozta az ország második legnagyobb szőlőszaporító-anyagtermelő üzemét, és kialakította az azóta világhírűvé vált bortípust, a Debrői Hárslevelűt. 1945 után az ország leromlott szőlészete újjászervezésének egyik irányítója volt a Magyar Országos Szövetkezeti Központban, ill. a Földművelésügyi Minisztériumban. 1962-ben a gyöngyösi Felsőfokú Szőlészeti Technikum egyik alapítója és a szőlőtermesztési tanszék vezetője volt nyugalomba vonulásáig, 1967-ig. Munkássága döntő hatást gyakorolt a hazai szőlőtermesztésre: egyik megvalósítója volt a nagyüzemi szőlőtermesztés magasművelésre való áttérésének; emellett a legnépszerűbb szőlészeti szakíró, akinek a Szőlő és bor című könyve 14 kiadásban, több mint 500.000 példányban jelent meg.

Legjelentősebb művei:

Szőlőművelés és borgazdaság (Bp., 1952)

Szőlő és bor (Bp., 1954. 14. kiadás 1986)

Szőlők rendbehozatala és felújítása (Bp., 1961. 5. kiadás)

Szőlőtermesztéstan (Gyöngyös, 1963, 1965, 1966)

Irod. Szent-Miklóssy Ferenc: Dr. P. F. 1904-1984 (Borgazdaság, 1984. 3. sz.)

 

DR. PARÓCZAY SÁNDOR

(1900. november 24. – 1978. január 4.)

pap, posztumusz díszpolgár

Feldebrő községben született. Az elemi iskoláit végig színjelesre végezte el, majd Egerben tanult az Állami Főreáliskolában, ahonnan különbözeti vizsgával átvették a ciszterek Egri Katolikus Főgimnáziumába. 1918. január 20-án besorozták a császári és királyi hadseregbe (k.u.k). A tiszti iskolát elkezdte, de nem fejezte be. Az I. világháború után Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök felvette papnövendékei közé, ennek köszönhetően 1921-1925-ig az esztergomi érseki papnevelő intézetben hittudományi főiskolát végzett. Ezután példaképe, a megyéspüspök javaslatára Székesfehérvárra került. Itt tartotta első szentmiséjét is a fehérvári Jézus Szíve templomban. 1925-ben rövid időre, Sóskútra helyezték kisegítő káplánnak. Háromévnyi adonyi és újabb három év sóskúti kápláni megbízatás után került Pusztaszabolcsra. A sóskúti évek alatt beiratkozott a Budapesti Egyetem Hittudomány Fakultására, ahol a hittudományok doktora címet szerezte meg. Az 1931-től 1954-ig terjedő időszak az ő nevével fémjelzi az egyházközséget. Itt tartózkodása idején emberfeletti munkát végzett. Elég csak azt említeni, hogy ekkor épült Pusztaszabolcson római katolikus templom, vagy felépült a plébánia épülete és a pusztaszabolcsi lelkészség plébánia rangot kapott. Ennyi siker kevés plébánosnak adatik meg élete során. Persze ez rengeteg küzdelemmel járt. A lejegyzéseiből kitűnik, hogy nem ő akart Pusztaszabolcsra kerülni, és nem is kedvelte igazán a települést. A működése vége felé már egy megfáradt ember benyomását keltette. 1954-től Széphalomra helyezték át. Nyugdíjazásáig (1973) vezette a Pesthidegkút-széphalmi lelkészséget. Szerette volna – egyfajta halála előtti utolsó kívánságként – ha Pusztaszabolcsra temetik. Sajnos nem teljesült álma.

Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának Képviselő Testülete a település fejlődése, gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseképpen dr. Paróczay Sándor részére 2011 augusztusában posztumusz „Pusztaszabolcs Díszpolgára” kitüntető címet adományozott. Az elismerő címet Bencze Attila – dr. Paróczay Sándor rokona – vette át.

Forrás:

Feldebrői Hírek 2011. december

Kelemen József: Nyolcadik Tarna menti kalendárium 2012-es évkönyvében.

 

ASZTALOS JÁNOS

(1910. február 11. Feldebrő-1995. október 12. Feldebrő)

pápai káplán, c. kanonok

Az elemi iskola elvégzése után, Egerben tanult a cisztereknél. 1945-ben lett Pócspetri plébánosa. Neve az 1948-as hírhedt pócspetri perben vált ismertté, amikor Rákosi bírósága a nyírségi falu jegyzőjével, Királyfalvival együtt halálra ítélte. 1948-ban a rákosista hatalom heves vallásüldözésbe kezdett, napirendre került az egyházi iskolák államosítása és megindult a hajsza a kommunista párt hatalomátvétele miatt leghevesebben tiltakozó Mindszenty József hercegprímás ellen. A nyírségi faluban június 3-án, nagygyűlésen tiltakoztak a hívők az iskolák tervezett államosítása ellen. A kivezényelt két rendőr egyikének kezében elsült a kibiztosított fegyver és saját testébe fúródott. A környékbeli rendőrök megérkezése után a tüntetés általános lövöldözéssé fajult. A rákosista hatóságoknak kapóra jött az eset, lázadási ügyet csináltak a pócspetri eseményekből és koncepciós perben a budapesti statáriális bíróság a falu plébánosát, mint felbujtót, mind Királyfalvi jegyzőt halálra ítélte. Az utóbbin a halálos ítéletet végre is hajtották, míg a plébános ítéletét kegyelemből életfogytiglani börtönre változtatták. Hét évet ült, főként Vácott és 1956-ban, a forradalom idején szabadult. Ezt követően Rómában, majd 1973-tól a bajorországi Ganghofenben lett az ottani magyarok lelkiatyja, a menekültek segítője. 1989-ben tért ismét vissza Feldebrőre. Itt hunyt el 1995-ben.

 

KISS JÁNOS

(1923-1988)

1923. május 19-én született Feldebrőn. Édesapját korán elveszítette, így már 9 éves korában rákényszerült, hogy megismerje a paraszti munka csínját-bínját. Gyerek fejjel járta a vásárokat, szántott, vetett, gazdálkodott. Három gazdaságot is vezetett a rokonságban.

A termelőszövetkezeti mozgalom szervezésekor1960-ban brigádvezető, majd vezetőségi tag a helyi Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben. Néhány év után, a hatvanas évek közepén, már elnöknek választotta a tagság. Több mint két évtizeden át – nyugdíjba vonulásáig – újra és újra bizalmat szavaztak neki Aldebrő, Feldebrő és Tófalu szövetkezeti tagjai.

Irányítása alatt kiváló szövetkezet jött létre. Kihasználta az állami beruházásokat és istállókat, sertéstelepeket, terményszárítót, utakat, lakásokat építtetett. A több lábon állás és az átláthatóság volt a célja. Fejlesztette az állattenyésztést, de a növénytermesztésben is hamar felismerte az iparszerű termelés és az új technológia fontosságát.

Folyamatosan képezte magát a MÉM Mérnök és Vezetőképző Intézetében. 1978-ban a szakdolgozatát a debrői termőtáj szőlőtermesztéséből, a Debrői Hárslevelűből írta. Jó szervező, kiváló üzletember volt.

Több magas állami és szakmai elismerést kapott. A helyi közügyeket, közigazgatást tanácselnökként segítette. A példamutatás, az egyenlőség és a józan paraszti gondolkodás volt az erőssége.

1988. február 2-án halt meg. A feldebrői temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás: Kelemen József: A Tarna menti Hírek (N)ÉV KÖNYVECSKÉJE

 

KELEMEN JÓZSEF

(1954-)

A Magyar Újságírók Közössége „Lant és toll díj”-ban részesítette.

Több kiadvány szerkesztője:

A Tarna Menti Hírek 2003. évi (N)ÉV KÖNYVECSKÉJE

Tarna Menti Hírek számainak szerkesztője és kiadója

Kereszt-Levél számainak szerkesztője és kiadója

Tarna menti KALENDÁRIUM számainak szerkesztője és kiadója

Önálló kötetei:

Örömet keresni

Tamerika

A gazdász gyerek (magyar nóta gyűjtemény Gyöngyös – Feldebrő)

Zöld ágra vergődni

 

Örömet keresni

Örömet keresni a nehéz munkában;

Nem egy pillanatra és kutyafuttában,

Hanem napkeltétől, napnyugtáig folyvást,

Ahogy a gyerekek a játékban szokták.

 

Visszafütyülni az éneklő madárnak,

Neki dőlni a fényes nap sugarának.

Fáradt izzadtságot puhán letörölni,

A felebaráttal némán se pörölni.

 

A munka egészség, erény és szorgalom.

Nem valami kibírhatatlan borzalom;

Hittel, tisztelettel kell elébe állni,

Nem tátott szájjal a sült galambot várni.

 

Böngésszük az Írást, daloljuk a nótát…

Tedd a jót és örülj! Ez legyen az ódád.

E kis versikével csupán azt kívánom,

Hogy munka és boldogság, egy úton járjon.

Feldebrő, 2004.

Kelemen József több ízben volt és mai is a település polgármestere.

 

DOKTOR VIRÁG

(1978. Eger-)

Általános iskolai tanulmányokat Feldebrőn és Aldebrőn folytatott. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, Egerben érettségizett, ahol 4 évig az iskolaújság szerkesztője és diákszínpad tagja volt. Az Eszterházy Károly Főiskolán szerzett diplomát 2001-ben angol nyelv és irodalom szakon. Jelenleg angoltanárként tevékenykedik. Irodalmi és verspályázatok révén számos versét publikálták antológiákban. Verseskötete ‘Ébredés’ címmel 2012 decemberében jelent meg. Több irodalmi fórum tevékeny tagja. Szabadidejében amatőr szinten énekel alternatív/rock/jazz műfajban, versenyeken vesz részt, illetve versenyeket szervez az ország legnagyobb internetes énekes portálján.

 

Doktor Virág: Gondolatfonál (2014.)

A nap eloson. Elbújtatva fényét

Elszunnyad e szikrázó szembogár.

Párnára hajtja mindenki fejét,

Kit nem tart éberen gondolatfonál.

Feslett ingét kitűrve leng a csönd,

Hánykolódva függeszkedik rojtjain

Néhány nyugtalan-lázadó föltevés,

Mint tűzhányó az elme romjain.

 

MOLNÁR GÁBOR

(1976. Eger-)

Pedagógus végzettségű (magyar, pszichológia). Verseket és dalszövegeket ír.

 

MEZŐ LÁSZLÓ

Sport témában ír könyveket, eddig közel 50 könyve jelent meg.

 

KISS JÓZSEF MIHÁLY

A Kincses Könyvek, és a Kistérségek értékleltára c. könyveket írta.

 

DR. LEMPERGER ISTVÁN

Feldebrői születésű matematikus, csillagász, fizikus, az MTA tagja.

5.07 Tarnaszentmiklós – Vallás, felekezetek

Feltehetően már a középkorban volt temploma, igaz forrás nem említi. Valószínű, a török alatt pusztult el.

A káptalan először 1755 körül építtetett egy kis templomot, de az hamar tönkrement. 1810 és 1818 között új templomot emeltetett a káptalan, a régit 1813-ban lebontották. 1821 és 1825 között új parókiát is építtetett a káptalan.

1780-ig a pélyi anyaegyházhoz tartozott filiaként. Az egri püspökség alsó-hevesi kerületéhez tartozott, 1767-ben 319, 1785-ben 574 volt a római katolikusok száma.

1780-tól önálló plébánia lett Hevesvezekény filiával. Első plébánosa Bednárovics József volt.

Az anyakönyveket 1757-től vezetik.

1925: 1700 római katolikus, 4 református, 13 izraelita. Római katolikus anyaegyháza van. Izraelita anyakönyvi székhelye Heves volt.

1932: 1982 római katolikus, 18 református, 7 izraelita.

5.10 Tarnaszentmiklós – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549 és 1567 között lakatlan volt. 1576 (38 család fizetett gabonadézsmát) és 1583 között népes település volt, de a század végén újra elnéptelenedett. Ekkortájt Heves-Szentmiklósnak nevezték.

1629-ben poroszlói jobbágyok népesítették be Szabó Lukács vezetésével.

1685-ben újból elpusztult a császári sarcoltatás miatt, és 1751-ig lakatlan is maradt.

1770-ben 32 telkes jobbágycsalád, 1856-ban 70 telkes jobbágycsalád és 96 házas zsellér család lakta a falut.

1787-ben 93 volt családok száma, a házaké 64. 1851-ben 226 házban (61 urasági, 63 telkes, 97 zsellér, 5 egyéb) lakott a 336 család.

A lélekszám alakulása.

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
577 674 754 807 908 896 759 929 1195

1925: 1717 lélek, belterületen 1531, tanyákon 186 fő. 332 ház 387 lakrésszel összesen. Templom, községháza, 3 elemi népiskola.

1932: 2707 lélek, belterületen 1756, tanyákon 251 fő. 409 ház, 466 lakrésszel. Középületek: 4 elemi népiskola.

5.04 Tarnaszentmiklós – Birtoklástörténet

1411-ben Kompolti István lett a birtokosa a területnek, majd a Pálóczyak birtokába került. 1527-ben Pálóczy Antal végrendeletében az egri káptalanra hagyta, s annak birtokában is maradt.

1897-ben birtokosok:

Gulyás Lőrinc 150 k.h.
Kellner Bernát, Egri Római Katolikus Káptalan 3417 k.h.
Római Katolikus Egyház 196 k.h.
Mihály Gyula 341 k.h.
Tóth István és társai 271 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 2850 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó
Társulat 105 k.h.
Schrantz Lajosné 249 k.h.
Tarnaszentmiklós község 103 k.h.
Tarnaszentmiklós község zsellérei 118 k.h
Tarnaszentmiklósi Római Katolikus Egyház 186 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó
Társulat 105 k.h.
Mihály István 3 k.h.
Országos Földhitelintézet 2160 k.h.
Schrantz testvérek 250 k.h.
Tarnaszentmiklós község 115 k.h.
Tarnaszentmiklós Községi Legeltetési Társulat 255 k.h.
Tarnaszentmiklós község zsellérei 118 k.h.
Tarnaszentmiklósi Római Katolikus Egyház 337 k.h.

5.02 Tarnaszentmiklós – Címer, pecsét

1757. évi pecsétjén kettős kereszt, körirata: Tarna S. Niclos 1757.

Tarnaszentmiklós pecsétje

A település nem rendelkezik címerrel.

5.01 Tarnaszentmiklós – Első írásos, okleveles említés

1411: Zentmiklos, 1424: Chonkazenthmyklos

5.07 Kömlő – Vallás, felekezetek

Már a középkorban templomos hely volt.

1739-ben Sarud filiája lett Kömlő puszta.

Az 1770-ben betelepült lakosság tisztán katolikus volt, és eleinte a tiszanánai plébániához tartozott. Ideiglenes templomot is emeltetett Eszterházy püspök, mert a régi temploma már elpusztult. 1770-ben önálló plébánia lett Átány filiával. Az első plébánost, Natafalusi Lászlót 1776 szeptemberében iktatták be. Ebben az évben épült a parókia. 1781 és 1800 között Nováky József volt a plébános. Ez alatt, 1780 és 1783 között épült a temploma, védőszentje Nagyboldogasszony.

1785-ben 1359 római katolikus élt a faluban. Az egri püspökség, közép-hevesi esperességéhez tartozott.

1925: 3317 római katolikus, 1 református, 25 izraelita.

1932: 3374 római katolikus, 1 református, 26 izraelita.

1934: 14 izraelita.

5.10 Kömlő – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben lenéptelenedett. 1552 és 1564 között, és 16 század végén lakott volt. Az 1600-as évek elején elpusztult, és lakatlan maradt 1770-ig. Ekkor történt a betelepítése Pélyről, Dormándról, Tarnaszentmiklósról és 20 más hevesi és nógrádi faluból.

1770-ben 91 telkes gazdát, 1863-ban 171 telkes gazdát és 62 házas zsellért regisztráltak.

1787-ben 136 volt a házak száma és 206 a családoké. 1851-ben 509 család élt 314 házban (6 urasági, 145 telkesek, 56 zsellér, 99 egy funduson kettő, 8 egyéb).

A lélekszám alakulása:

1775 1787 1799 1806 1816 1821
989 fő 1300 fő 1430 fő 1490 fő 1628 fő 1571 fő

 

1830 1840 1849 1860 1869
1720 fő 1928 fő 1988 fő 1932 fő 2155 fő

1925: 3343 lélek. A cigánytelepen 102 fő él. 665 ház 1213 lakrésszel. Középület: községháza, 3 iskola, csendőrlaktanya.

1932: 3401 lélek, magyar. 758 ház 1183 lakrész.

1833: 817 ház 1215 lakrésszel.

1934: a cigánytelepen 134 fő. 831 ház 1229 lakrésszel.

1935: a cigánytelepen 148 fő. 837 ház 1238 lakrésszel.

1936: 3464 fő. 801 ház.

1937: 3540 lakó. 806 ház 1216 lakrész.

1938: 807 ház, 1097 lakrész

1939: 806 ház, 1145 lakrész

1940: 808 ház, 1127 lakrész

5.04 Kömlő – Birtoklástörténet

1416-ban a lakatlan pusztát Zsigmond király Kompolti Istvánnak adományozta. 1468 és 1478 között a Tarkövi családnak volt itt birtoka, melyet az egri püspöknek zálogosítottak el. 1546-ban Balassa Zsigmond birtoka volt. 1553-ban Tarcsay György használta és zálogba adta Dobó Istvánnak. Fia, Ferenc elzálogosította Rákóczi Zsigmondnak. 1592 és 1707 között a Rákóczi család birtoka maradt. Ekkor egy csere révén az egri püspökség birtokába került. 1805-től a szatmári püspökségé lett.

1897-ben földbirtokos Engel Jakab és a szatmári püspökség.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Kobolák I. János 109 k.h.
Kömlő község 117 k.h.
Kömlő község úrbéresei 279 k.h.
1935-ben a nagyobb birtokosok:
Kobolák I. János 120 k.h.
Kömlő község 246 k.h.
Kömlő Község Legeltetési Társulata 368 k.h.
Kömlő Község Püspöki Legeltetési Társulata 205 k.h.
Kömlői Római Katolikus Egyház 153 k.h.
Országos Földhitelintézet 19 k.h.

5.01 Kömlő – Első írásos, okleveles említés

1261: Kumleu

5.02 Kömlő – Címer, pecsét

1792-ben a község pecsétjén kör alakú pajzsban vízszintesen fekvő csoroszlya fölötte ekevas.

Kömlő pecsétje

A falu mai címere vágott tárcsapajzs. Alsó zöld mezejében vízszintesen fekvő ezüst csoroszlya, felette ekevas, felső márványos kék mezejében arany búzakalász csokor. A pajzs két oldalán a pajzs mázaival megegyező sisaktakaró. A pajzs alatt lebegő márványos barna szalag, melyben ’1992’ évszám. A sisaktakarók arany-kék, ezüst-zöld.

Kömlő címere

1 Feldebrő – Galéria

1 Aldebrő – Galéria

7.07 Tenk – Népi táplálkozás

A Tenken lakó népesség többsége a cselédséghez tartozott, ami azt jelentette, hogy ételeik is meglehetősen egyszerűek, szegényesek voltak. Az alapanyagok között többnyire a burgonya, a tej és a liszt szerepeltek.

Kukoricadarából készült ételek

Görhe: Fél kg kukoricadarát, 3 evőkanál zsírt, 4 evőkanál cukrot és egy kis tejet összegyúrtak, pogácsaalakot gyúrtak a masszából és 20-25 percig sütötték tepsiben.

Kukoricakása: A forrásban lévő tejbe kukoricadarát öntöttek és az egészet összefőzték. Evés előtt cukorral ízesítették.

Burgonya-ételek

Nyikorgó: reszelt krumplit, tojást, lisztet sóval ízesítették, majd forrásban lévő vízbe kiszaggatták. A kifőtt ételt vöröshagymás zsírral locsolták meg.

Macok: a macok is azonos hozzá valókból készült, de nem vízben főzték, hanem zsírban sütötték ki.

Tej alapú ételek

A frissen ellett tehén tejét az első 1-5 napban pec-tejnek nevezték. Ebből készült a gurásza, ami a felforralt pec-tejből kapott túrószerű étel cukorral édesítve.

Pec-pite: szintén pec-tejből készült. Tojással, cukorral, liszttel elkeverték a tejet, majd kisütötték.

Csóré-leves: aludttej, liszt, cukor, friss tej.

7.07 Poroszló – Népi táplálkozás

Poroszlón a Tisza-tó közelsége lehetővé tette, hogy a táplálkozásban jelentős helyet foglaljanak el a halételek. (halászlé, sült keszeg)

Táplálkozás cséplés idején

A cséplés nehéz munka volt. Ilyenkor a gazdasszonyok igyekeztek jól ellátni a munkásokat. Reggelire a legtöbb helyen lebbencslevest főztek, utána szalonnát ettek zöldpaprikával. Az ebéd általában tyúkhúsleves volt metélt, vagy szögletes pénzestésztával. Utána főtt baromfihús, uborkasaláta savanyúsággal. Egyes helyeken lencse vagy babfőzeléket főztek, amire keményre főzött, kétfelé vágott tojást tettek.

Uzsonnára kalácsot és gyümölcsöt ettek.

Disznóölés

A disznóölés első „fogása” akkor került az asztalra, mikor a férfiak végeztek a disznó (szalmával való) perzselésével, kettéhasításával, és a fél disznók bekerültek a konyhába. Ekkor a háziasszony hagymás zsírban sült vért kínált, utána teát, boros teát, bort ittak. A disznóölésre kacsanyakot sütöttek, ami egy kelt tésztából sütött vastagabb perecféle volt. Ezt 4-5cm-es darabokra vágták, pecsenyezsírral leöntötték, ez volt az öntött kacsanyak.

A disznó húsából minden esetben készítettek kolbászt, hurkát, disznósajtot.

A kolbászhoz a húst ledarálták. sóval, borssal, paprikával, fokhagymával ízesítették, így töltötték a vékonyabb kimosott belekbe.

A század első felében a hurka töltéséhez köleskását használtak, ehhez adták a főtt tüdőből, májból, dagadóból és nyesedék húsokból álló darált húskeveréket. Ezt fűszerezték darált főtt vereshagymával, sóval, paprikával, majoránnával, borssal. A kimosott disznóbelekbe töltötték a keveréket hurkatöltővel.

A disznósajtba a megfőtt fej részeit, a vesét, a zsírszalonnáról lefejtett bőrt vékony szeletekre vágták, sóval, borssal, paprikával, köménymaggal fűszerezve a sertés kimosott gyomrába töltötték.

Az ebéd friss orjaleves volt metélttésztával, utána főtt húst fogyasztottak paradicsommártással, és frissensült pecsenyét uborkával.

Végül a szalonnákat, a sonkát, a húsokat besózták teknőkbe. Ezeket 3-4 hét után füstölték fel a kemence szája fölötti nyitott kéményben. A zsír kisütése volt az utolsó munka.

Vacsorára vendégeket is hívtak, friss sült hurkával, kolbásszal, töltött káposztával kínálták őket. Akik itt nem voltak jelen, de a rokonsághoz, szomszédsághoz tartoztak, azok számára kóstolót vittek.

Ünnepi táplálkozás

A karácsonyi böjt Poroszlón nem volt ismert, a karácsonyra vágott disznóból étkeztek. Reggelire: hurka, kolbász, ebédre húsleves csigatésztával. sült pecsenye savanyúsággal. kompóttal. töltött káposzta. Vacsorára kocsonyát ettek. Ahol nem vágtak disznót, ott kacsa került az asztalra.

A mákos és a diós kalács volt a hagyományos sütemény a karácsonyi asztalon.

Szaloncukor házilag: A cukrot tejben főzték, kis kávét tettek hozzá ízesítőnek. Mikor kihűlt feldarabolták, selyempapírba csomagolták.

Szilveszterkor és újévkor a főételek mellé rendszerint rétes került az asztalra. Almás, mákos, diós, vagy köleskásával és sárgarépával töltött változata volt ismert.

Nagyböjtben, különösen nagypénteken a húsételektől, zsíros ételektől tartózkodtak. A böjti ételek a következők voltak: aszaltszilva-leves, tejberizs, tejbegríz, főtt tojás, pattogatott kukorica.

Húsvéti ételek: húsleves csigatésztával, főtt és sült húsok paradicsommártással, pörkölt. Fontos volt a húsvéti sonka és a tojás, amiket megszenteltettek. Az ételek után bort ittak.

7.05 Poroszló – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő szokások

Születés-keresztelés

A 20. század közepéig a szülést bábaasszonyok vezették le. A születést követő 7-10 napban a bába járt megfüröszteni a kisbabát. Ebben az időszakban az anyák gyermekágyban feküdtek.

A kisbaba nevét a szülők adták. Gyakori volt, hogy az első fiúgyermek az apa, az első leánygyermek az anya nevét kapta. A következő gyermekek elnevezésénél a nagyszülők, valamint a rokonságban előforduló nevek voltak a meghatározók. Az 1950-es évektől már változott a nevek divatja, addig ismeretlen nevek is megjelentek.(pl: Norbert,..)

A keresztelés nagyon korán, a gyermek 10-14 napos korában megtörtént, hisz a nagy gyermekhalandóság miatt el akarták kerülni, hogy nehogy pogányként haljon meg a kicsi. A keresztszülőket általában a rokonságból választották, de a keresztelési ebéden jelenlevő barátokat is komáknak szólították ettől az alkalomtól.

A csecsemőt a keresztelőre a keresztanya és a bába vitte, csak az 1940-es évektől változott meg ez a szokás. Ekkor már 3-4 hetesen keresztelték a gyermeket, így az anya is jelen lehetett az eseményen.

Hazatérve a következő szavakkal köszöntek be: „pogányt vittünk, keresztyént hoztunk” „A jó Isten tartsa meg a kisgyermeket erőben, egészségben szülei és mindnyájunk örömére.” Otthon keresztelői ebéddel vendégelték meg a komákat és a bábaasszonyt.

A gyermekágyas anyáknak és családjának a rokonság, az ismerősök heteken át hordták az ebédet komacsészékben. Általában tápláló, erősítő ételek kerültek az edényekbe: tyúkhús- leves egész tyúkkal. csigatésztával. pörkölt rizzsel, sütemények.

Katonai sorozás

A legények 21 éves korukban sorozáson vettek részt. A 20. század elején ez általában a járási székhelyen, Tiszafüreden zajlott, ahová színes szalagokkal feldíszített szekerekkel mentek át a fiatalok. A sorozás után nótaszóval jöttek haza, az 1920-as évben rézfúvós magyar banda kísérte őket a faluban. A községháza előtt a lányok hosszú színes szalagokat kötöttek e besorozott legények kalapja mellé. (rózsaszín, nemzeti szín…) Ezután nótázva vonultak végig a főutcán.

Párválasztás. lakodalom

A párválasztást a 20. század elején a szülők véleménye, gazdasági helyzete, társadalmi státusza határozta meg. A legények a lányhoz járó napokon, szombat, vasárnap és szerda este mehettek a kiválasztott lány otthonába.

Az esküvőt lánykérés, majd eljegyzés előzte meg, amikor a jegygyűrű mellett jegyajándékot is adtak egymásnak. A módosabb legény pecsétgyűrűt ajándékozott. a lány pedig vőlegényi inget.

A lakodalmakat késő ősszel rendezték, amikor a gazdasági munkák befejeződtek, de még nem kezdődött meg az adventi időszak. A lakodalom a két szülői háznál zajlott.

A lakodalom fontos szereplői, tisztviselői voltak a násznagyok, ők voltak a tanuk, fő helyen ültek az étkezéseken. A vőfély az események lebonyolítója volt. Jelvénye a vőfélybot, vőfélybokréta és a fehér kendő a zakó bal felső zsebében. A koszorúslányok a vőlegény és a menyasszony kísérői voltak a lakodalmi menetben. Fejükön művirág koszorút viseltek.

Az előkészületekhez tartozott a csigacsinálás, amikor az asszonyok vidám énekszó mellett készítették el a lakodalmi húslevesbe való csigatésztát. A lakodalom előtti napon vágták le a nagyobb állatokat, borjút, sertést, vagy birkát. A lakodalmi ház szobáit kiürítették, a bútorokat a padlásra vitték. Ilyenkor hozták el a rokonok a jegyespár számára az ajándékokat.

Az esküvő általában délután 3-4 óra körül volt. A násznép mindkét lakodalmas háznál külön-külön gyülekezett, külön indultak a községházára, nótaszó kíséretében. A polgári esküvőt követte a templomi, ami után a katolikusok a templom előtt eljárták a pap táncát. Az esküvő után a menyasszony és a vőlegény már együtt vonult a menetben, a menyasszonyos háznál mindenkit megvendégeltek. Ezt követően a vőlegény násznépe hazatért vacsorázni. A menyasszonyt elbúcsúztatták, hiszen ezután ő a vőlegénnyel együtt annak otthonába vonult.

A vőlegényes háznál a vacsora fogásait a vőfély tréfás rigmusokkal vezette be. A vacsora és éjfél közti időben volt a lesők tánca, ahová a kerítésen kívülről leselkedők is bejöhettek táncolni, megkínálták őket süteményekkel. Éjfél előtt a menyasszonyos háztól a vőlegényes házhoz átjöttek a kállátósok. Ők hoztak magukkal süteményféléket és a menyasszony menyecskeruháját, amiben az éjféli menyecsketáncot járta az újasszony.

Halál, temetkezés

A halál beálltát a közösség felé harangszóval jelezték. A harang hangjából, a harangozás tagoltságából, hosszából meg lehetett állapítani a halott korát és nemét.

1972-ig az elhunytakat otthon ravatalozták fel, a tisztaszobában. A halál pillanatát követően letakarták a tükröt fekete kendővel, egy arra vállalkozó asszony végigmosta a halott testét, felöltöztette ünneplő ruhába. Poroszlón is ismert volt az a széles körben elterjedt szokás, hogy a fiatalokat menyegzői öltözetükben ravatalozták föl, így a temetés a halott lakodalma volt. A férfiak mellére odatették a kalapjukat, jobb kezükbe fehér zsebkendőt tettek. A 20. század elején a kézbe pénzt is rejtettek, hogy „a Nílus vizén át tudjon menni”.

A temetésig a halottnézők látogatták a családot, imádkoztak, énekeltek a koporsó mellett.

1972-ig két temető szolgált temetkezési helyül: a felvégesi és az alvégesi temető. Ezt követően már csak az alvégesi temetőt használhatták. mivel ide építették a ravatalozót.

A sírt mindig a szomszédok. rokonok végezték. Abban az esetben, ha többen is szerettek volna egy sírhelyre temetkezni, oldalirányba padlant, azaz oldalfülkét ástak, így a későbbiekben egymás mellé kerülhettek az elhunyt családtagok.

A temetés háztól történt. A katolikus hívek esetében a háznál a kántor verses búcsúztatót énekelt, amivel a családtagoktól, barátoktól elbúcsúztatták a távozót. Ezt követően a református egyház tulajdonát képező gyászkocsira helyezték a koporsót, a gyászmenet ezt követte, énekszóval.

A temetést tor követte. Baromfit vágtak, ennek húsából készült levest, pörköltet, paprikást kínáltak a meghívottaknak.

A hozzátartozók a közeli rokonokat egy évig, távolabbi rokonokat 3-6 hónapig gyászolták. A nők ebben az időszakban fekete ruhát hordtak.

Sírjelek

A 20. század közepéig a református sírjel általában a fából faragott fejfa volt. Mellette faragott sírkövek és gúla alakú márvány sírkövek is előfordultak a módosabbak körében. A fejfának szánt akácfát előre kiválasztották, szárították, ügyes kezű specialisták faragták ki. Ilyen volt Korom Sándor, valamint Nemes Imre is. Az akácból szögletes hasábot faragtak, felső végét félkör alakúra formálták. szomorúfűz motívumot véstek bele. A fejfára a vízszintes mintázat alá rákerült az elhunyt neve, életkora.

A sírokat különösen halottak napja környékén rakták rendbe, virágokkal díszítették. A halottak napi gyertyagyújtás a református hívek körében nem volt szokás, csak a katolikusok világították ki a sírokat.

A 20. század elején temetkezési egylet is működött a településen.

 

Jeles napok, ünnepi szokások

Advent

Advent a karácsonyt megelőző négy hét, Krisztus születésének ünneplésére készült és készül a keresztény világ. Az adventi időszak számos népszokást foglal magába, ez is böjti időszak volt a katolikusok számára, ilyenkor lakodalmat sem rendezhettek.

Luca –nap

A 20. század elején ezen a napon a tyúkok hátsó felét megpiszkálták, hogy a következő évben sok tojást tojjanak.

A Luca-nap utáni 12 nap időjárásából a következő év 12 hónapjának időjárására következtettek.

Betlehemes játék

Az 1930-as-40-es években a karácsony előtti hetekben betlehemesek járták a falut.

Papírból készített kis templomot vittek magukkal, melyet belülről megvilágítottak gyertyával. A szereplők közül a bölcsek fején színes papírkorona volt és fehér lepedő szolgált palástul. A pásztorok bundában voltak, maguk készítette kis bárányt vittek magukkal. Az öreg pásztor vezette a csoportot, beköszönt a házakba: „Szabad-e Jézust dicsérni?” Ha beengedték őket, karácsonyi énekeket, betlehemes játékot adtak elő. Ezért cserébe hurkával, kolbásszal kínálták meg őket.

Karácsony

A karácsonyeste elengedhetetlen része volt a templomi mise, vagy a reformátusoknál az istentisztelet.

A parasztcsaládoknál nagyon ritkán volt valódi karácsonyfa. Letört tuja, vagy fenyőág pótolta, amit tejesfazékba állítottak. A karácsonyfát aranyra és ezüstre festett diókkal, kis almákkal, házi szaloncukorral díszítették.

Karácsony alkalmából köszönteni jártak a muzsikás cigányok, a kéregető cigányasszonyok, és a gyerekek is.

December 26. István, december 27. János napja volt, akiket szintén köszöntöttek névnapjuk alkalmából.

„ István napja ma vagyon.

Elkocogtam a fagyon.

Azért gyöttem hozzátok.

Hogy egy garast adnátok.

Ha nem adtok meghaltok,

Rám marad a vagyonotok.”

Újév

A kerülők, a pásztorok a paraszti társaságok elnökeihez, pusztagazdáihoz ellátogattak, köszönteni az újesztendő alkalmából.

Vízkereszt

A katolikusok ilyenkor megszenteltették a házat. A plébános a ministráns gyerekekkel kivonult a családokhoz, szenteltvízzel meghintette a házat, a szemöldökfára felírta a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének kezdőbetűit.

Időjárásjóslás: „Ha megcsordul vízkereszt, az íziket megszerezd.” Vagyis, ha vízkeresztkor enyhe idő van, a tél hátralevő része hideg lesz.(Az ízik a kukorica szára, amelyet fűtésre is használtak.)

Farsang

A farsang mindig is a mulatságok ideje volt. Az 1930-as, -40-es években a Gazdakör szervezte meg az ifjúság farsangi mulatságait, műkedvelő előadásokat. bálokat rendeztek.

Húsvét

Húsvét előtt nagytakarítást végeztek minden háztartásban. A reformátusok nagyhéten bűnbánati istentiszteleten vettek részt, a katolikusok nagypénteken a szent sírnál imádkoztak, passiót adtak elő.

Húsvét hétfőn a katolikusok reggeli kismise keretében megszenteltették a húsvéti ételeket

A fiatal lányok keményre főzött tojásokat festettek a locsolkodó legények számára. Főleg egyszínű tojások készültek, a festéshez hagymahéjat vagy bolti festéket használtak. A fiúk az 1930-as évekig vödörből, bő vízzel locsolták meg a lányokat, miután kivonszolták őket a gémeskúthoz.

A kisebb fiúk a kölni megjelenése előtt patikai rózsavízzel. vagy szappanos jószagúvízzel locsolkodtak. A kisfiúk festett tojást, vagy pénzt kaptak, a nagy legényeket megkínálták a húsvétra készült ételekből, italokból.

Búzaszentelés

A búzaszentelés Szent Márk napján történt, őt tartották a földművelők védőszentjének. A katolikus hívek körmenettel, zászlókkal vonultak a határba. A lányok a feszületre, zászlókra zöld búzaszálakból kis csokrokat kötöttek. A szentelés után a hívek között szentelt búzát osztottak szét.

Május 1., májusfa-állítás

A fiatal legények a számukra kedves lányoknak májusfát állítottak. Egy 3-4 méter magas nyárfát kivágtak, színes szalagokkal felékesítették, és a kapu mellé ásott gödörbe állították. A 20. század első felében a szalagok mellé kendőt is kötöttek.

Az 1930-as, -40-es években a májusfa helyett virágkosarat vásároltak a lányoknak, amiben legtöbbször hortenzia virágot tettek.

7.05 Kál – Népszokások (jeles napok)

A dohánytermesztéshez kapcsolódó népszokások (dramatikus szokások)

A dohánytermesztéssel foglalkozó munkások közösségi alkalmai voltak a csomózással töltött időszakok. Ilyenkor meséltek, nótáztak, mókáztak. Az alakoskodókat, maskurának, bubusnak nevezték.

Bubus- egy férfi felöltözött asszonynak, egy nő pedig férfinak. A női alaknak nagy hasat csináltak, asztaltól-asztalig mentek, kéregettek, hogy már itt az idő.

Óriás ember- Egy fiatalember felült a társa nyakába, bundával betakarózott, így ijesztgették a gyerekeket, akik nagyon megijedtek tőlük.

Előfordult, hogy tréfás esküvőt adtak elő, ahol szintén férfi alakította a női szerepet.

Ismert volt még a kecske és a koldus alakja is.

7.07 Hevesvezekény – Népi táplálkozás

Az ételek alapját a burgonya, a kukorica és a káposzta képezte. Jelentős volt a juh és a szarvasmarha tenyésztés. A juhtej felforralása után, a túró és a savó szétválasztása után zsengicét készítettek.

Ismert volt a cibere, vagy csóré leves, és a kukoricakásából készült görhe is.

7.05 Hevesvezekény – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő népszokások

Születés

1957-ig a gyermekek otthon születtek, a tarnaszentmiklósi bába járt ki a szülő asszonyhoz, szekérrel mentek érte. A kisbabákat már egy hetes korukban megkeresztelték. A keresztszülőket, vagy komákat a rokonok vagy a barátok közül választották.

Párválasztás, lakodalom

A párválasztásnál meghatározó volt a gazdasági helyzet, és a szülők véleménye. A fiatal lányok vasárnap délután karöltve sétálgattak, a fiúk pedig a kocsmában töltötték az időt. Az a fiú, aki udvarolni akart, csatlakozott a sétálgató lányokhoz.

A lánykérés alkalmával a fiú szülei mentek el a lányos házhoz, megkérni a lány szüleitől annak kezét.

A lakodalmi előkészületek 2-3 héttel a lagzi előtt csigacsinálással kezdődtek. A hízót az esküvő előtti napon ölték le.

A vőlegény és a menyasszony násznépe külön ünnepelt. A templomba menet a vőlegény násznépe a menyasszonyos háznál csatlakozott annak vendégeihez. Az esküvő után a fiatal pár a vőlegényes házban ünnepelt, a menyasszony násznépe csak éjfélkor vonult át ide. Ők voltak a hiriszesek. A lagzis vacsora aprójószágból készült húsleves, leveshús, disznóhúsból készült pörkölt és töltött káposzta volt. Éjfélkor hurkát és kolbászt szolgáltak fel.

Temetés

Az elhunytat a ravatalozó megépítése előtt otthon ravatalozták föl, ide gyülekeztek a Rózsafüzéres Társaság tagjai, hogy imádkozzanak a temetés előtti estén.

A temetést a rokonok, ismerősök segítségével bonyolították le. Ők ásták ki a sírgödröt, a koporsót 4 vagy 6 rúdon ők vitték ki a temetőbe. A temetési szertartás végén a családtagok a sírt háromszor körbejárták. A temetés után a közvetlen hozzátartozók egy hónapig jártak ki a sírhoz minden nap. Ezek az alkalmak fokozatosan ritkultak, de a nagy ünnepek alkalmával meglátogatták a sírokat.

Naptári ünnepek

Május 1. májusfaállítás

Május első éjszakáján a legények májusfát vittek a lányoknak. Ez legtöbbször egy rúdra kötözött lombos ág volt. A fiúk megjelölték, monogramot véstek a fába, hogy be tudják azonosítani az ajándékozót.

Azok a lányok, akikre valamiért haragudtak, „csúnyafát” kaptak. Ez száraz kóró, kukoricaszár, vagy szilvafa ága volt szalmacsóvával, lyukas fazékkal, tollal, ronggyal. Üzenete: a lány úgy száradjon el, mint a fa.

A „mindenki fáját” a piactéren állították fel, a faluban lakó összes leánynak állították.

7.05 Erdőtelek – Népszokások (jeles napok)

A legények csoportosan vitték a lányoknak a fát, segítettek egymásnak. A májfa kendővel, keszkenővel, cukorral volt felöltöztetve. A lány háza elé érve a kapuhoz állították a májfát, és elénekelték a „Hallottátok-e már hírit” kezdetű népdalt.

A lány anyja lámpát gyújtott, az apja pedig behívta őket egy kis áldomásra. A legény odabent átadta ajándékait, amit a leány maga varrta fehér zsebkendővel viszonzott. Ha kedves volt a legény, reggel a lány legszebb kendőjét is felkötötte a fára. A legény verset is mondott a májfa állításakor:

„ Ezt a májfát én hoztam,

reggel rózsám akassz rá

Szalagot, pántlikát,

Hadd tudja meg mindenki,

Hogy ezt a verset én írtam tehozzád.”

7.07 Egerfarmos – Népi táplálkozás

A hétköznapi táplálkozás főleg burgonya-, bab- és káposztaételekből, kukoricakásából állt.  A disznóölések alkalmával a húst sózással, füstöléssel tartósították, ebből a nehéz nyári munkák idejére is tartalékoltak.

A böjti időszakban használatos olajat a közeli Mezőszemerére jártak préseltetni.

7.05 Egerfarmos – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő szokások

Születés, keresztelő

A 20. század közepéig bábák segítették világra a születő gyermekeket. Az újszülöttet lepedőbe, vagy a férj fehér ingébe csavarták. A bába 8 napig járt fürdetni a kisbabát.

A gyermekeket egy hetesen megkeresztelték, az anyákat pedig a szülés után két héttel avatták be a templomban. A keresztelőre a keresztszülők vitték a gyermeket. Párnába fektették, slingolt keresztelői takarót borítottak rá. Hazatérve a következő szavakkal léptek be a házba: „Elvittük kis pogányként és hazahoztuk katolikus keresztényként.”

A gyermekágyas anyák számára komatálat hordtak, ezzel segítették a családot. Az ételek mellett jelképesen egy-egy tojást is ajándékoztak, ami az egészség, termékenység jelképe volt.

Lakodalom

A lakodalmakat általában ősszel tartották, a szüret után, október 25-el, Katalin nappal bezárólag. Ebben az időszakban a summások már hazatértek a nyári munkákból, végeztek a betakarításokkal. Az esküvőt kézfogó előzte meg.

A vendégeket a vőfély az esküvő előtt három héttel hívogatta. Ő volt az, aki a jeles napon végigvezényelte az eseményeket.

Az esküvő előtti héten összegyűjtötték a vendéglátáshoz szükséges edényeket, evőeszközöket, melyeket ismerősöktől, rokonoktól kértek kölcsön. Az asszonyok összegyűltek, hogy csigatésztát készítsenek a lakodalmi ebédhez. A főzéshez az udvaron készítettek nyílt tűzhelyeket, melyeken vászonfazekakban, nagy méretű cserépedényekben főztek. A meghívott vendégek a lakodalmi étkezéshez tyúkot, süteményt, bort hoztak ajándékba a lagzi előtti napon.

Az esküvő napján a lakodalmi menet a vőlegény házától indult, ahol a vőfély elbúcsúztatta őt szüleitől, családtagjaitól, barátaitól. Ezután a menyasszony otthonához vonultak, ahol a vőfély bebocsátást kért, majd kikérte a menyasszonyt szüleitől. Őt is elbúcsúztatták szüleitől, lánypajtásaitól, testvéreitől. A megható búcsúztató után indultak a templomba. Elől ment a menyasszony és kísérete, mögötte a vőlegény és kísérete. A menetet időnként feladatok elé állították: szalmakötéllel elzárták az utat, a kaput bekötötték.

A templomi szertartás után a násznép táncra perdült, ez volt a paptánca.

A vendéglátás a menyasszony családjánál kezdődött, az étkeket a vőfély egyenként bejelentette ékes rigmusokkal. A fiatal pár számára a vacsora már a vőlegényes háznál zajlott, ahová éjfélkor megérkeztek a hérészesek, vagyis az ifjú feleség vendégei is. Ekkor eljárták a menyasszonytáncot, majd reggelig mulattak.

Temetés

A halottat a koporsó megérkeztéig a földre fektették, majd a tisztaszobában ravatalozták fel. A koporsó körül legalább egy éjszaka imádkoztak, énekeltek a hozzátartozók, és ismerősök.

A sírt a hozzátartozók ásták ki, a koporsót Mezőkövesden, vagy Szihalomban vásárolták. A tehetősebbek Füzesabonyból béreltek halottas kocsit. A búcsúztatás a háztól temetéseknél még az udvaron történt, a pap és a kántor jelenlétében.

A közeli hozzátartozót egy évig gyászolták. A temetés után 6 héttel halottlátóhoz, ahogy itt nevezik, mondóasszonyhoz fordultak. Üzeneteket vártak az elhunyt szerettükről. Ilyen halottlátó élt Mezőtárkányban, Putnokon, Dormándon is.

Naptári ünnepek

András napja (november 30.)

A disznóvágások kezdőnapja, amelyek karácsonyig tartó időszakban zajlottak. A munkálatok végén kántálók érkeztek. akik maskarákba öltözve tepsikkel zajt keltettek, így köszöntek be a házba: „Azt hallottam, disznót öltek, három szál hurkát töltöttek. Én is fogtam fülit, farkát, adjanak hát egy kis hurkát!”

Május1. májusfa állítás

A faluban szokás volt májusfát állítani a lányoknak. A rátarti lány a fára nem szalagokat, hanem csirketollakat kapott.

7.03 Egerfarmos – Népviselet

Női viselet

A lányok –asszonyok a színes felsőszoknya alatt 5-6 alsószoknyát hordtak, amiből a legfelső slingolt aljú volt. Felsőrészként karcsúsított szabású réklit viseltek. A világosabb vagy élénkebb színeket 20 éves korukig hordhatták a fiatalok. 40 éves korukig sötétebb színeket, 40-en felül már csak feketét hordhattak a nők.

Az asszonyok csipkés féketőt hordtak, alatta a hajat kétoldalt fonással rögzítették.

A 20. század elején jellegzetes a női viseletben a hátul nyitott papucs használata.

Egerfarmos népviselete

Férfi viselet

A férfi viseletről csupán annyi adattal rendelkezünk. hogy a 20. század közepén bricsesznadrágot és lajbit hordtak.

7.03 Boconád – Népviselet

Női viselet

A 19. század végén az asszonyok sárga ráncos csizmát, 8-10 darab 6-7 szeles szoknyát hordtak. Ekkor már derékba szabott, puffos ujjú testhez simuló „kaczót”, vagy „nyárikát” viseltek. A lányoknak „kakós”, a menyecskéknek „dupét” hajviseletük volt, bársony szalaggal.

Férfi viselet

Lábukon ráncos csizmát, testükön gatyát, vagy szűk ellenzős nadrágot hordtak, melyhez kis lajbi illett üveg, vagy pitykegombokkal. A legények darutollas kalapot hordtak. A felsőkabát télen a bunda volt zsinóros általvetővel. 1880-ban már csak az idősebb korosztályban maradt meg a cifraszűr viselete.

7.07 Boconád – Népi táplálkozás

Kukoricalisztből készült a görhe és a málé. Görhe: a kukoricalisztet tejjel, olajjal, cukorral, szódabikarbónával összegyúrták, kis cipókat formáltak így sütötték ki olajozott tepsiben. A kukoricakása, vagy málé vízben főtt kukoricadara volt, amihez sót, cukrot, és tejet adtak.

A böjti időszak jellegzetes étele a cibere leves. A cibere vízben érlelt korpából készült savanyú lé, amit ízesítésre használtak.

7.05 Boconád – Népszokások (jeles napok)

Az emberi élet fordulóihoz kötődő szokások

Születés

Az újszülöttet 2-3 naposan megkeresztelték, a néphit szerint ezzel próbálták megakadályozni, hogy a boszorkányok ellopják, vagy kicseréljék. A komákat, illetve a keresztszülőket rokonok, vagy barátok közül választották.

Lakodalom

A lakodalom napja a szombat volt. Az előtte való héten elkészítették a csigatésztát, ami egy vidám közösségi alkalom volt az asszonyok számára. Szerdán süteményeket sütöttek, csütörtökön már a lábasjószágokat készítették elő. A hízót csütörtökön vagy pénteken vágták le- itt nem birkát fogyasztottak a lakziba, mint a szomszédos településeken.

Az esküvőre a vőlegényes és a menyasszonyos háztól külön-külön indult el a lakodalmas nép. A menyasszonyt az oltár előtt adta át a menyasszonykísérő a vőlegénynek. A násznagyok szerepét a keresztapák látták el. A menyasszony keresztanyja az asszonnyá avatáson hátraborította a menyasszony fátylát, kezébe égő gyertyát adott, és elkísérte a Mária szoborhoz, ahol a házasság sikerességéért és a gyermekáldásért imádkozott.

A szertartás után a menyasszony a vőlegény násznépével együtt ünnepelt, ám a saját rokonsága csak éjfél körül, a híriszjárás alkalmával csatlakozott hozzájuk. Magukkal hozták a menyasszonynak szánt ajándékokat, amelyek általában háztartási eszközök voltak.

Napfelkeltekor, a lagzi végén szokás volt a tűzugrás is.

Temetés

Az emberi élet utolsó állomása a temetés. A 20. század első felében még otthon ravatalozták fel az elhunytakat. A szobában fekete anyaggal letakarták a tükröt és az ablakokat. A koporsó mellett folyamatosan imádkoztak 2-3 napon keresztül. A rokonok, ismerősök felváltva jártak a halottat megnézni, érte imádkozni.

A temetési szertartás az udvaron kezdődött, ahol a pap „beszentelte” a halottat. Ez után gyászkocsival vitték ki a koporsót a temetőbe. Korábbi időszakban a rokonok vállon, vagy taligán kísérték ki az utolsó útjára az elhunytat. A sírásást rokonok, ismerősök végezték.

Itt is ismert volt az a szokás, hogy a temetés után a sírt háromszor körbejárták, a bűnök megbocsátását remélve.

Jeles napok, naptári ünnepek

Advent, karácsony

A karácsonyra készülő falu az adventi időszakban hajnali misére, rorátéra járt. Gyakorolták a Szentcsaládjárás szokását is, amikor minden este más családnál imádkoztak a Szent Család képe előtt. Sült tökkel, görhével, pattogatott kukoricával kínálták őket.

Karácsonyeste szokás volt eltenni a morzsás abroszt, amiből a morzsát az állatok kapták, ezzel szerették volna a termékenységüket befolyásolni. Karácsonykor tyúkhúslevest, töltött káposztát, disznótoros ételeket ettek.

A rokonok körbelátogatták egymást a karácsonyi időszakban a környező tanyákon is.

Farsang

A farsangi vidám időszak szokása volt Boconádon a „babfazékvágás”. A legények vödrökben almát, diót, citromot vittek a lányos házakhoz. Ha a legényt valamikor kikosarazták, a vödröt állati trágyával tömték meg.

Húsvét

A húsvétot megelőző 40 napos böjtöt szigorúan megtartották. Sem zsírt, sem húst nem fogyasztottak. Nagypénteken éjszaka a legények kolompolva járták végig a falut, rossz fazekakkal zajongtak.

A szombat esti feltámadás ünnep után kocsonyát fogyasztottak.

A locsolkodóknak húsvét vasárnap festették meg a tojásokat. Hétfőn a vízzel locsolkodó legények bort, pénzt kaptak a lány családjától.

 

Szent György napja, búzaszentelés

A búzaszentelést a határban végezték egykor. A szentelt búzának mágikus erőt tulajdonítottak: egy-egy szálát az állatok elé vetették, a maradékot a fészerbe rakták, járvány, tűzvész, aszály elleni védelemül.

Május 1., májusfa

A legények május első éjszakáján amellett, hogy a lányoknak májusfát állítottak, számos csínytevést követtek el. Az eladó lányos ház kiskapuját szétszedték, máshol állították fel, de az is előfordult, hogy a szétszedett szekér részeit a házgerincre rakták.

A falu közepén egy központi májusfát is állítottak, minek tetejébe boros üveget kötöttek. A bor annak a jutalma volt, aki le tudta onnan hozni.

7.05 Kompolt – Népszokások (jeles napok)

Májfaállítás. májusi kosár

Május első szombatján fűz, jegenye, vagy nyárfa gallyakat használtak a máfaállításhoz a bandákba verődött fiúk. A lányok két éves koruktól 18-20 éves korukig kaptak májfát. A fiúk is, már ha tudtak a kezükbe baltát fogni, májfát állítottak. A kislányok a rokonságbeli fiúktól kapták, esetükben ez nem szerelmi ajándék volt, hanem a tavaszi zöld ág faluba vitele volt a lényeg. Egy lány akár több májfát is kaphatott.

A kisfiúk a következő szavakkal adták át a májfát:

„Kelj fel Mari, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”

Vagy: „Szép kislány, itt a májfa

Jó éjszakát, vigyázz rája!”

A válasz: „Májusi fát elfogadom,

Fáradtságát megköszönöm!”

Szalagokat kértek, feldíszítették, majd fölállították a fát. A nagy legények este titokban vitték a májfát, névjegyükkel megjelölték, hogy be tudták azonosítani az ajándékvivőt. Reggel döntötte el a nagylány és családja, hogy elfogadják-e. Ha elfogadták, színes papírszalagokkal, kendőkkel díszítették fel, bort kötöttek rá, ha nem, kidöntötték. A fa felállítása után a legény megjelent a háznál, és ajándékot kapott.

Májusi kosár

A 20. század első felében szokás volt májusi kosarat vinni, ami komolyabb szándékot jelzett. A legény maga fonta, virágokat helyeztek bele, és a következő köszöntő kíséretében adta át:

„ Májusi kosarat viszek a babámnak,

Örül neki, mint madár a tavasznak.”

A kosár átadásakor a legény anyja megkérte a lány kezét.

(Az adatokat a német eredetű lakosság körében gyűjtötte Bakó Ferenc)

7.05 Újlőrincfalva – Népszokások (jeles napok)

Születés

A születendő gyermek keresztszülei általában a szülők testvérei voltak, ennek hiányában a barátok közül választották őket. A jó barátokat már legény-leány korukban komámnak szólították.

Lakodalom

Az általánosnak tekinthető őszi házasságkötés volt jellemző Újlőrincfalván is, amikor a gazdasági év, és az egyházi rendelkezések ezt lehetővé tették.

A lakodalom előtt két héttel a vőfély hívogatni járt. Tisztségét fehér szalaggal jelezték.

Az előkészületek fontos része volt a csigacsinálás, amit az esküvő előtti vasárnapon végeztek. Az asszonyok tojást, lisztet, csigacsinálót és kötőt vittek magukkal, és közösen elkészítették az ünnepi levesbe való csigatésztát.

A lagzi csütörtöki, vagy szombati napra esett. Előtte való napon vágták le a levesbe való tyúkokat, és a birkát, amit másnap megfőztek.

Az esküvő ceremóniája a menyasszony kikérésével kezdődött, ezt követően vonultak a templomba. A menyasszony az esküvő után a vőlegényes házhoz vonult újdonsült férjével együtt. Mikor megérkeztek, a szűrösök, vagyis a hívatlan vendégek is táncolhattak a lakodalmas ház udvarán, kaláccsal, borral kínálták őket.

Az éjféli menyasszonytáncra a menyasszonyos ház vendégei is átvonultak, magukkal hozva a menyecskeruhát.

Temetés

A halál beálltát követően minden házban szokás volt a tükör letakarása. Az elhunyt testét a szoba földjére fektették, később az ágyra. Az otthon felállított ravatal mellett folyamatosan imádkoztak a rokonok, ismerősök. A sírásást is a közösség oldotta meg, a barátok, rokonok kötelessége volt ez a munka.

A temetés előtt a szobában búcsúztatta az elhunytat a pap és a kántor. A koporsót lovas kocsival, vagy szánkóval vitték ki a temetőbe. Szokás volt a temetés után egy héttel gyászmisét mondatni a halott lelki üdvösségéért.

 

Jeles napok

Karácsony

A 20. század közepén a tehetősebbek a poroszlói piacon borókafenyőt vásároltak, amire mézeskalács díszeket aggattak, házilag készítették a szaloncukrot.

A karácsonyi étkezés elengedhetetlen része volt a mákos kalács.

Húsvét

A húsvéti időszakban a kisfiúk délelőtt, a férfiak délután jártak vízzel locsolkodni.

7.07 Újlőrincfalva – Népi táplálkozás

A Tisza közelsége meghatározta a táplálkozást. Jellegzetes, mára már ismeretlen élelmiszer céljára használt vízi növény volt a sulyom. A szúrós tüskékkel borított termését egy 2-3 méter hosszú botra kötött bundadarabbal gyűjtötték, ebbe beleragadtak. A sulymot a piacokon is árusították. Fogyasztották nyersen, sütve, főzve, rozsliszttel és zsírral pogácsát is sütöttek belőle.

Fontos táplálék volt a tej, főleg az aludttej. A hétköznapi étkezés nagyon egyszerű volt. Reggelire kenyeret ettek hagymával, szalonnával, hozzá tejet, vagy aludttejet ittak. Dologidőben az ebéd legtöbbször lebbencsleves és paprikás krumpli, vagy bableves és száraztészta. A tésztát zsírral és tört krumplival, vagy cukrozott mákkal fogyasztották.

Kiegészítő táplálék volt a sulyom mellett a napraforgó és a tökmag, ősszel a sült tök.

Kukoricalisztből, kemencében sütötték a görhét. (kukoricalisztből készült süteményféle)

A disznóölés után megfüstölt húst félretették a nehéz nyári munkák (kaszálás, aratás) időszakára. Így kevés hús került az asztalra, a tyúkot is elsősorban a tojásáért tartották.

7.09 Tenk – Mesterségek

Harangláb. Készítette Koczka József kerékgyártó. 1968.

5.12 Zaránk – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

A Tarna évente kétszer (tavaszi hóolvadás, Medárd-napi esőzések) ismétlődő áradásai sokszor veszélyeztetik a falut. 1940. márciusában tavaszi ár szakította át a gátat. A víz több vályogból készült épületet összedöntött.

5.12 Újlőrincfalva – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

Halászon az első kolera-megbetegedés 1831. július 21-én volt.

1849-ben ismét kolerajárvány volt.

1876. március 24-én a Tisza elöntötte a falut, ezzel el is pusztította. A vármegye szeptember 26-i ülésén megtiltotta az építkezéseket. 1877. május 27-én született meg a belügyminiszteri rendelet az új falu felépítéséről. A falu helyét Tepély puszta és a poroszlói régi országút között jelölték ki.

Az 1879 évi nagy árvíz után Schlauch Lőrincz szatmári püspök volt a falu birtokosa, aki a községet a hidvégi pusztára telepítette és a kitelepítő püspök nevéről Újlőrinczfalvának nevezték el.

1881-ben az új falu már felépült, a régi faluhely Tiszahalász már lakatlan volt.

5.12 Tófalu – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2002. május 8-án földrengés volt a faluban.

5.12 Tiszanána – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

A 18. század elején a gyakori árvizek miatt a csekély számú lakosságot a Tiszától távolabbra fekvő Alpoklos pusztára telepítették, ami a falu mai helyének felel meg. Az új telephely ettől kezdve előbb Alpoklos- Tiszanána, később csak Tiszanána nevet viselt, amíg a régi, elhagyott faluhely Pusztanána, vagy Ónána néven volt ismert.

1830-ban ismét óriási ártömeg borította el a falut. Az árvizet marhapestis előzte meg, utána pedig pusztító aszály következett. Mindezek betetőzéseként a következő esztendőben kolera tört az országra.

Tiszanánát július 12-én érte el a járvány, melynek következtében 124-en betegedtek meg, akik közül 85 személy meggyógyult, 39 viszont meghalt.

1848/49-es forradalom után új korszak köszöntött népünkre, a jobbágyfelszabadítás jogi- politikai téren gyökeres változást hozott.

5.12 Tenk – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2013. február 16. földrengés.

2013. április 23. földrengés.

2013. május 25. földrengés.

5.12 Tarnazsadány – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1709-ban Zsadányon is pestis pusztított.

1829-31 közötti évek Zsadányon is többféle katasztrofális helyzet volt. 1829-ben a faluban is marhavész pusztított (az egész Dél-Heves megyében). 1830-ban kemény tél, nagy tavaszi árvizek, nyáron aszály volt. 1831-ban tavasszal éhínség, nyáron pedig kolera pusztított.

1937-ben járványos megbetegedések voltak a faluban; TBC-s megbetegedések, tetvesség, diftéria.

1939 márciusában a „Kontra” nevű falurészt öntötte el az árvíz.

1939-40 között a nagyon kemény tél folyamán óriási mennyiségű hó esett.

1940. március 25-én a faluban drámai helyzet alakult ki a hóolvadás okozta árvíz miatt (a vályogházak kártyavárként omlottak össze, 120 ház állt víz alatt). A árvíz április 7-e után vonult le.

1940. június 19-én is riadalmat keltett a Tarnóca, mert a sűrű esőzések miatt kilépett a medréből.

1974-ben nagy árvíz sújtotta a falut, a veszély miatt az egész falut kitelepítették (a romatelepet ekkor számolták fel).

2002. május 8-án földrengés volt.

5.12 Tarnaörs – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

A község életében sokszor voltak természeti csapások. Az 1845. évi és az 1851-es árvíz nagy károkat okozott. 1863-ban éhínség volt. Az állatok etetésére a házak szalmafedelét is felhasználták. A gazdák egy-egy kenyérért földjeiket adták cserébe. A nagy ínséget a bárói család próbálta elviselhetőbbé tenni azzal, hogy napi egyszeri étkezéssel segítette Tarnaörs szegényeit.

1889-ben egy nagy szélvihar a templom és a kastély tetőzetét is tönkretette. A faluban dögvész is pusztított. Elmúlásának emlékére a Somodi család Szent Vendel szobrát állítatta a Jászszentandrás felé vezető út mellett.

5.12 Tarnaméra – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

A Tarna évente kétszer (tavaszi, hóolvadás, Medárd-napi esőzések) ismétlődő áradásai veszélyeztetik a falut. 1940. márciusában tavasz ár szakította át a gátat. Tarnamérán házsorokat, utcákat öntött el a víz, 50 ház volt víz alatt.

5.12 Tarnabod – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1940-es tavaszi (húsvét előtt) árvizet hirtelen hóolvadás okozta.

5.12 Szihalom – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

A II. világháború során 1944. november 10-ről 11-re virradó éjjel a magtár mellett lakások is leégtek, találat érte a templomot is.

1970-ben árvíz pusztított a faluban.

5.12 Sarud – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1709-11 között pestisjárvány néptelenítette el a falut.

1831-ben kolerajárvány dúlt a faluban, amelynek 27 halálos áldozata volt.

1853, 1855, 1876, 1879, 1881, 1888, 1919 években nagy árvizek zúdultak le a Tiszán. Ezek közül az 1879. és 1888. évi árvizek idején a víz Sarud belterületét is elöntötte. Az 1888. évi árvíz öt házat döntött romba Sarudon.

5.12 Poroszló – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

Poroszló lakóit természeti csapások és járványok is sújtották. A medréből kilépő Tisza sokszor változtatta ártérré a falu határát. A kolera 1831ben 207 áldozatot szedett. 1862ben tűzvész hamvasztotta el a település jelentős részét. 1822-ben a poroszlóiak töltést akartak építeni a várostól a tiszai révig, de ezt Károlyi István földesúr (vámszedés reményében) magára vállalta, így 1836-ra el is készült. Akkor már két éve állt a révet bérbe vevő Pankotay Józsa György által építtetett tölgyfa alapú Tisza-híd. Ezt a hidat a jégzajlás megrongálta, de 1846-ban újjáépítették.

5.12 Pély – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1869-ben tűzvész, majd 1888-ban árvíz áldozata lett. A község a Tisza árterülete volt, évente kétszer öntötte el a víz. Ez az állapot a Tisza szabályozásával és az ehhez kapcsolódó belvíz elvezető csatornák kiépítésével megszűnt. Az eltűnt mocsárvilág helyét szikesek foglalták el. Az 1946-ban megkezdett folyószabályozás emlékei még megtalálhatóak itt. 1862-ben épült meg a Sajfoki zsilip (eredeti emléktábla ma is látható). 1878-ban helyezték üzembe a Sajfoki belvízátemelő szivattyútelepet angol gőz szivattyúval, amit 1879-ben már magyar gyártmányú gépekkel egészítettek ki. Ez volt hazánk első belvízátemelő szivattyútelepe – ma is működőképes.

Értékes vízügyi és műszaki emlék.

5.12 Kömlő – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1939-40 telén-tavaszán hóolvadás utáni súlyos bel- és árvíz volt.

1949. augusztus 25-én a kömlői templom teljes tetőzete (javítás közben éjjel) leégett.

1999 júliusában „trópusi önvízszerű esőzés” miatt árvíz volt a településen.

5.12 Kompolt – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2002. május 8-án földrengés.

5.12 Kápolna – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1710 körül pestisjárvány tizedeli Kápolnát.

1848. október 12-én gondatlanságból tűz ütött ki a faluban. Azt itt állomásozó 330 egri nemzetőr a dühöngő szélvész ellenére megfékezi a tüzet, melyben csak négy ház égett le.

1849. február 26-27-én a harcok következtében több épületben tűzkárok keletkeztek.

1849. március-júniusa között a kolerajárvány több embert ragad magával a községben.

1856. május 20-án villámcsapás agyonütötte Szűcs Borbála 20 éves lányt.

1868. szeptember 9-én tűzvészben a falu háromnegyed része leégett. Tüzet fogott a templomtorony teteje, a harangok lezuhantak.

1869. július 28-án délután 2 óra körül kiütött tűzben 6-7 ház porig égett a faluban.

1869. augusztusában rendkívüli hőség és aszály sújtotta a falut.

1873 nyarán és őszén kisebb kolerajárvány volt a faluban.

1883. június 10-én jelentik, hogy a szőlőültetvényeket megtámadta a filoxéra.

1887. július-augusztusában a községben állomásozó katonaság lovaitól elfertőződik a lakosság lóállománya.

1893. augusztus 9-én – az előzőleg a községben kitört tűz károsultjai között (7 család) – pénz és búzát osztanak.

1907-ben vihar rongálta meg az állami úton lévő kőhidat.

1911. július 8-án enyhe földrengés rázta meg a falut.

1912-ben hat ház égett le tűzvészben, a Német-soron (ma: Szent István út).

1916. július 19-én a község határának nagy részét hatalmas jégeső pusztította.

1923-ban, – február és április között – kiütéses tífuszjárvány tör ki a helyi cigány lakosság körében.

1926. július 8-án a jégverés súlyos károkat okoz a határban.

1945. május 6-ig rühösségben 12 ló, 11 szarvasmarha, 9 ló.

1946-ban súlyos aszály volt.

1947. január 1.; a faluból fogatokat rendelnek ki a hóakadályok megszüntetésére.

1949 márciusában a faluban baromfipestis volt.

1963-ban a falu jelentős részét elönti az árvíz.

1973 tavaszán szál- és körömfájás járvány miatt karantén alá veszik a falut.

1974. október 22-23-án jelentősen kiönt a Tarna (a halastavakból elviszi a víz a halakat, a temetőnél is kiönt a víz).

1999 júliusában több hullámban pusztít az árvíz, a hatalmas esőzések miatt (1 óra alatt 100 mm csapadék hullott).

2002. május 8-án földrengés.

5.12 Kál – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1963. március 14-én Kál alatt kilépett medréből a Tarna.

2002. május 8-án földrengés.

5.12 Hevesvezekény – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1940-es tavaszi (húsvét előtt) árvizet hirtelen hóolvadás okozta.

1999-es nyári árvizet „özönvízszerű” esőzés okozta.

5.12 Heves – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2013.február 16-án – 3,5-es erősségű földrengés Heves város és Tenk körzetében.

2013. április 24-én – 4,7-es erősségű földrengés Hevesen.

5.12 Füzesabony – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1893-ban az Eger- patakon árvíz volt.

Az 1925. évben a tiszai részről ideszármazhatott marokkói sáska lép fel Abonyban. A lakosság dicséretes módon megy szalmával, söprővel, később a község által beszerzett ponyvákkal irtani. A Rovartani Intézet sáskairtó gépekkel végeztette az irtást. Jelentős kárt tett a búzában, még inkább a lucernásokban, de szerencsére csak kisebb határrészeket lepett el. Részint a legelőn lett végül a sáska elpusztítva, részint a búzából kihajtva és a tarlókon a gépekkel összetiportatva. Naponta 30 zsák (10 mázsa) lett elásva a ponyvákkal való irtás alkalmával, a gépek még többet tiportak össze. A gépekkel való irtás költségeit az állam fizette.

1929. év augusztus 30-án három ház és két kazal szalma porrá égett. A tűz reggel nyolc óra tájban keletkezett. Dologidő lévén, csak az öregek és a gyerekek tartózkodtak otthon a faluban. Minden épkézláb ember a határban dolgozott. Amikor az első lángok felcsaptak, bizony alig egy-két tenyér szorgoskodott csak a mentési munkánál. Erős szél fújt a veszedelem, pedig nőttön-nőtt. Óriási lángcsóvák kormozták az ég alját. Odakünn a mezőn megdermedt a munka. Hány gyermek, hány beteg várta az ajtók mögé zárva a szabadulást? Pillanatok alatt gomolygós ember ár lepte el a dűlő-utakat. Rohant a falu haza! Pár perccel később már három fecskendővel, lajtokkal vonult a tűzoltóság. Akkora már három ház és két kazal égett. Sorra érkeztek a környék tűzoltói. Minden kézre szükség volt, minden vödör víz aranyat ért. Dél felé járt már az idő, mire sikerült a tüzet lokalizálni. Emberfeletti munka volt a szélviharban megmenteni a falut a teljes pusztulástól! A kár nagy volt. Biztosítás útján kevés térült meg. Az oltás után a tűzvizsgálat is megkezdődött, melynek adatai szerint nagy valószínűség szerint az ok gondatlanság volt.

A Laskó patak áradása miatt 1939-ben Füzesabony községben 3 ház összedőlt 41, pedig megrongálódott a becsült kár összege 3900 pengő. Történt ugyanis, hogy június 22-én csütörtökön délelőtt komoly árvíz fenyegette Füzesabonyt. Már reggel a patak 12 cm-re közelítette meg a gát tetejét. Jelezték a felsőbb folyásáról, hogy még 17 cm emelkedés várható. Ha így marad a töltés, akkor átcsap a gátakon, és a települést elönti a víz. A főjegyző közmunkát rendelt el. Emberek százai megfeszített erővel dolgoztak és sikerült magasítani a gátat.

1929. év december 1-én, az állomás közelében kigyulladt Utassy István házánál az istálló, mely teljesen leégett. Valószínűleg az ott alvó vásárosok okozták a tüzet.

1941. év február 15-én hat ház került víz alá a Laskó- patak áradása miatt. Utat kellett vágni Füzesabony és Mezőtárkány között a víz lefolyásának.

1970-ben újra árvíz volt a Laskón.

1999. július 10-én, szintén árvíz veszélyeztette a települést.

2002. február 11-én földrengés rázta meg Füzesabonyt.

2002. május 8-án újra földrengés volt.

5.12 Feldebrő – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1760 körül a szőlőhegy tőkéi elpusztultak.

1963-as tavaszi árvíz rekordmagasságú volt; Verpelétnél 575 cm-el tetőzött a Tarna.

2002. május 8-án földrengés volt.

5.12 Erdőtelek – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2013. február 16. földrengés.

2013. április 23. földrengés.

2013. május 25. földrengés.

5.12 Egerfarmos – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1896. november 30-án földrengés rázta meg Egerfarmost.

1934 csapadékos év volt. Az Alvég annyira megtelt vízzel, hogy a házakat összeomlás fenyegette.

1940. március 27-én (szerda) a Rima az esőzések miatt felduzzadt. A jeges árral a községi előljáróság nem bírt.

1941 februájában az országos esőzés és a gyors hóolvadás miatt árvízveszély volt. Egerfarmoson a földek víz alatt álltak.

1944. november 9-én az orosz csapatok átvonultak a falun. A visszaemlékezők szörnyű napnak nevezik e napot. Az oroszok foglyot nem ejtettek, a faluban talált 7 magyar katonát agyonlőtték.

1965-ben az iskola és a pedagógus lakás összeomlott.

1974 márciusában brucellosis fertőzés tört ki a termelőszövetkezetben, hat tag kórházba került.

5.12 Dormánd – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2013. április 23-án földrengés volt.

5.12 Boconád – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

2013. április 23-án földrengés volt.

5.12 Besenyőtelek – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1831-ben, a kolerajárvány idején nagy volt az elhalálozás. Ebben az évben 36-an haltak meg e megbetegedésben.

1849-ben, 1853-ban és 1873-ban is szedte áldozatait a faluban a betegség.

1911. szeptember 15-én óriási tűzvész pusztított a településen.

2002. február 11-én földrengés volt a faluban.

5.12 Átány – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1940-ben (húsvét előtt) hirtelen öntötte el az árvíz a falut.

1999. évi nyári árvíz-belvíz, amely a települést is elöntötte, a szépen helyreállított műemlék templomban súlyos károkat okozott.

2013. február 16. földrengés.

2013. április 23. földrengés.

2013. május 25. földrengés.

5.12 Aldebrő – Katasztrófák/természeti csapások/járványok

1827. augusztus 20-án, Szent István napján délután fél 2 órakor Herman Máté és György házában tűzvész keletkezett, amely az egész falut elhamvasztotta két óra lefolyása alatt. Leégett a templom belül is, a plébánialak, iskola és 156 ház mindenestül; az egész faluban csak 21 ház maradt épen. A templom később felépült, de a tornyot csak 1876-ban építették hozzá.

1880-as évek második felében a filoxéra elpusztította az itteni szőlőültetvényeket is, az újratelepítés az 1920-as évekre történt meg.

7.09 Besenyőtelek – Mesterségek

A gazdálkodás igényeinek kiszolgálására alakult ki a kisipar. Sok kovácsra volt szükség a mezőgazdasági eszközök javítására. A megrakott szekerek lekötéséhez köteleket, a lovak kötőfékjét, istrángját köteles mester készítette.

A helybeliek lakóházát, egyéb építményeit főként helyi kőművesek építették. A zárakat, ajtóvasalásokat lakatosmester készítette. A malomban molnármester tevékenykedett.

A ruhaneműeket szabómesterek készítették. A lószerszámokat és egyéb bőrös munkákat a szíjgyártó végezte. A ködmönöket, sapkákat szűcsmesterek készítették. A len és kender szövése a takácsok feladata volt.

Ezek kívül cipészek, varrónők, asztalosok, hentesek és borbélyok dolgoztak a településen.

A 20. század közepéről a következő mesteremberek neveit ismerjük:

Hannus Sándor, Karkus János, Ignatovszki József cipész, Kriston Mihály kőműves, Goth Lajos szabó, Czövek Márton szűcs, Veres Sándor kerékgyártó, Goth István cipész, Mlinkó Zsigmond férfiszabó, Forgács János kovács, Tóth János kőműves, Czakó Pál szabó, Ragó Vilmos kovács, Fazekas Benjámin kerékgyártó, Rausz Béla hentes, Szabó Sándor kovács, Petrik István szabó, Evellei János kerékgyártó, Simon János cipész, Molnár István asztalos, Agócs Ágoston cipész, Hannus Barnabás asztalos, Vass Mihály cipész, Veres István cipész, Szabó István kovács, Rausz István kőműves.

Mángorló az ól ámbitusán. 1960.

1 Dormánd – Galéria

1 Erdőtelek – Galéria

7.09 Tiszanána – Mesterségek

A parasztcsaládokban természetes volt, hogy a gyermekek megtanulják szüleiktől a háztartás és gazdálkodás egyszerűbb tárgyainak elkészítését és díszítését.

Tudtak széket faragni, kosarat, kubuzt kötni, fonni és szőni, hímezni.

 

Fonás-szövés

A család ruhaneműjének elkészítéséhez a családok kendert termeltek a település határában. A kender feldolgozása a kévékbe kötött növényt előbb áztatták a gödrökben, megszárították. Tilolás után a gerebennel kifésülték. Ezt a tüskés eszközt vándorló cigányok készítették. A kenderszálak fésülése, osztályozása után került sor a fonásra. Ennek legegyszerűbb eszköze a guzsaly. Dél-Hevesben leginkább faragással díszítették, de Tiszanánán készült ólombeöntésű guzsalyszár is.

A rokkát vásárokban szerezték be. Esztergályozással, színes festéssel díszítették. A megfont fonalat gombolyítás után felvetették a szövőszékre. A szövőszék bordahaját ügyes specialista, véséssel vagy faragással díszítette. Ugyancsak faragással cifrázták a mángorlókat, melyet a vászonnemű kisimítására használtak, vagy szerelmi ajándéknak adtak.

A lányoknak meg kellett tanulni a szakajtók, törölközők, lepedők, tarisznyák, stb. hímzését. Az igényesebb darabokat specialisták készítették. A szépen hímező asszonyokat megrendelésekkel felkeresték a környező községek lakóik. Ilyen hímzőasszony volt Tiszanánán Prokai Ferencné Hímer Mária, aki sokféle hímzéstípust ismert. Pingálóasszonynak is hívták, mert nagyon értett a virágminták előrajzolásához, szerkesztéséhez, sőt még kemencék pingálásához is. Sokan drukkoltattak hímzésmintát Mezőkövesden, ahová vásárba jártak.

 

Szűcsmesterség

Tiszanánán a Mátyus család három generáción át folytatta a szűcsmesterséget.

A mester előbb tiszta hideg vízbe áztatta bőröket. Két nap után kimosta, aztán lehúsolta, majd egy állványra helyezve kicsi késsel is elvégezte a húsolást. Ezután csávába tette, mely só, árpadara, hideg víz keverékéből állt. Naponta kétszer forgatta. 14 napig ázott a csávában, majd kimosás után megszárította. Szőrével visszafelé fordítva az udvaron száradt. A festést gubiccsal, zöld dióolajjal vagy berzsennyel végezte. Az összefőzött festőanyag leszűrt levével háromszor kente be és szárította meg a bőröket kézzel meghúzogatva. Csinált bekecset, kesztyűt, sapkát, bundát, fél bundát, kabátokat bélelt, gallérozott.

A virágmintát gubicslével, libatollal rajzolta ki. A hímzéshez fekete, bordó és zöld fonalat használt.

 

Tiszanána legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

–         Almásy Gábor asztalosmester

–         Cseh József cipészmester

–         Godó Sándor férfi szabó mester

–         Láposi István kötélgyártó mester

–         Lévay Ferenc cipészmester

–         Nagy József asztalosmester

–         Prókai József cipészmester

–         Tari Dániel kovácsmester

–         Varga Miklós szabómester

–         Velkei János cukrászmester

–         Zsák József szabómester.

Nagy Gábor fából galalmbot farag. 1956.

7.09 Tófalu – Mesterségek

Tófalu legismertebb mesterei 1930-ban:

Medve József asztalosmester, aki 1922-ben lett önálló és létesített műhelyt. Speciális malomszerelő is volt, 2 segédet, és 2 tanoncot alkalmazott.

Wesztergombby Vilmosné kéményseprő vállalkozó volt, 13 környékbeli községre terjedt ki joga. Férje halála után fia vezette az üzletet. Egerben tűzoltó tanfolyamot is végzett.

7.09 Újlőrincfalva – Mesterségek

A háztartás és a gazdálkodás tárgyi szükségletét, eszközeit a családok igyekeztek maguk előállítani, vagy specialistáktól beszerezni.

Elsősorban az ártér természetes növényzetét használták: a sást, a nádat, a gyékényt, a vesszőt. Ezek sokoldalú felhasználása ismert volt a Tisza-menti emberek kézműves hagyományaiban.

Nagy leleményességre utal pl. a függőcinege fészkének hasznosítása: a nyírfa pihéjéből álló puha fészket a gyermekek lábára húzták, pótolva ezzel a lábbelit. Neve: „szegényember papucsa”.

7.09 Zaránk – Mesterségek

A család és a rokonság számára sokan tudtak készíteni bútorokat és munkaeszközöket, pl. dikók, szobai és gyerekőrző székek, kosarak, ajtók, kapuk, teknők.

Kisipari munkákat télen végeztek, amikor a jószággondozáson kívül nem akadt más munka. Ennek színhelye az istálló volt. A gyermekek segítettek ebben, miközben maguk is megtanulták a szerszámok használatát.

A nők fontak, szőttek, csak az ünnepi ruházat készítését bízták szabómesterre. Saját készítésűek voltak a bő gatyák, a törölközők, konyharuhák, zsákok.

A szövés a szobában folyt. A végvásznak először kenderfonalból, később pamutból készültek.

 

A házépítéshez Árokszállásról jártak át mesterek.

A leggyakoribb kisipari tevékenységek a kovács, a bognár és a kerékgyártó volt. A kovácsmester végezte a patkolást, ekevas-élesítést és a lópatkó-készítést.

 

Ügyes kezű emberek készítettek citerát juharfából és fenyőfából. A rá való húrok birkabélből és acéldrótból készültek. A birkabelet előtte megszínelték, megsodorták, majd két karó közé kifeszítve megszárították. A pengetésre a libák szárnyából megfelelő vastagságú toll szárát használták.

 

Borbély, fodrász nem volt a településen, az emberek maguk borotválkoztak és egymás haját nyírták.

 

Iparosok 1936-ban:

Juhász Ferenc, Koczián Béla, Kakuk Jenő, Racsek István, Csintalan Ferenc, Csintalan József, Balog József, Sipos József, Fekete István, Fehér Elek, Juhász József, Csintalan Árpád, Balog István, Berencsi Barta József, Kovács István.

7.09 Sarud – Mesterségek

A település lakói döntően mezőgazdaságból éltek, de két jelentős manufaktúra is kialakult: a téglaégetés és a tubákkészítés.

Az első téglaégetőt Erdődy Gábor egri püspök telepítette Hídvégre 1740 táján, működése 1801-ig valószínűsíthető. A sarudi templom téglái is itt készültek. Jellegzetessége volt az agyagba égetett SP monogram, ami a Szatmári Püspökség tulajdonára utalt.

A reformkorban jelentős helyi terméknek számított a sarudi tubák. A földeken termelt dohányból készült tubákot az 1837-ben beszállásolt katonák igénye váltotta ki, s a piacra való termelés később is megmaradt.

 

http:www.sarud.hu/hist1_hu.html

 

Sarud legismertebb mesterembere 1930-ban Sebestyén Balázs mészáros- és hentesmester volt, aki saját készítésű hentesárujával ellátta a környék lakosságát, hírnevet szerzett.

Nádverők munkában. Kis József és Palic Pál mesterek 1961.

7.09 Szihalom – Mesterségek

A település lakóinak életében igen fontos szerepe volt a kender feldolgozásának.

 

Kendermunkák

A kender áztatása után az első törés eszköze volt a bitó, majd a tiló.

Töretni a maklári és a mezőszemerei malmokhoz hordták a kenderkötegeket. Tíz marék kendert összekötve volt egy „bunkó ajja”. A 20. század elején egy családnak átlagosan 10-12 „bunkó ajja” kendere volt.

A töretés után következett a kötegek kifésülése, „csinálása”. A gerebenezés után kikerülő minőségi csoportok: „feji, tincsi, csepűji.” A fejit a tincsivel összefonva vászon lett belőle. A csepűből zsák lett.

Az 1930-as években a pap szakácsnője tanította szövésre a falubeli lányokat.

 

A fonás téli munka volt, mely egyben szórakozási alkalmat is jelentett. A kemencében kalácsot, pecsenyét sütöttek.

A fonók az 1920-as években lassan megszűntek, a munkát – a kender fonását – azonban tovább folytatták. Az 1950-es években, amikor felszámolták a kenderföldeket, akkor szűnt meg, eltűntek a házi szőttesek.

 

Az 1930-as években 22 iparos dolgozott a faluban: 3 asztalos, 4 kovács, 5 cipész, 2 kerékgyártó, 2 kőműves, 1 borbély, 1 szabó, 2 mészáros.

Szihalom legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

kovácsok:

–         Berlinszky János kovácsmester. Mezőkövesdi út.

–         Ficsor Dezső kovácsmester. Alvégi műhely.

–         Kovács Lajos kovács és patkoló mester. Fő u.

–         Sztrehó Antal gépész-kovács mester. Mezőkövesdi út. Bércsépléssel is foglalkozik.

Kiss Pál és Kotkó József, Pajtók Balázs cipészeknek, Stefán József kádármesternek, Kovács Lajos borbélynak volt még műhelye a településen.

7.09 Tarnaörs – Mesterségek

Az 1930-as években egy vállalkozó torontáli szőnyegek készítésével foglalkoztatta a lányokat és a fiúkat.

Az asszonyok hímeztek, a férfiak mellékkeresete a selyemhernyó-tenyésztés volt.

A Háziipari Szövetkezet tagjai szőnyeget szőnek az Orczy-kastélyban 1957.

7.09 Tarnaszentmiklós – Mesterségek

Tarnaszentmiklós legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

–         Gulyás Ézsok szabómester. 1927 óta volt önálló műhelye.

–         Szabó János cipészmester. Saját ház.

–         Tóth István kovácsmester.

–         Törőcsik Illés asztalosmester. Egri út.

 

1936-ban 18 kisiparos volt a községben, akik közül 6 foglalkoztatott egy segédet.

7.09 Tarnabod – Mesterségek

Az önellátásra berendezkedő paraszti háztartásban fontos szerepe volt a kender feldolgozásának. Tarnabodon sokan fontak és szőttek.

 

A kendermunkák elején jól ki kellett választani a földet, hogy le legyen füves.  A kender a trágya előkészítést nagyon meghálálja. A jó gazda egy gödörbe összegyűjti a pernyét, locsolja a lovak vizeletével, belerakja a tyújganéjt, keverget, ez a legjobb a kender alá. A Kenderföldi dűlőben lévő földekben ősszel trágyáznak, leszántják. Tavasszal nagypénteken a legjobb vetni, a vetés után tövisboronával betakarják.  Ha szára kezdett sárgulni, „nyőni” kellett, ne ázzon meg. Kévékbe kötötték, 3-4 nap szárították csomókba állítva. Aztán vitték áztatni az Érgáthoz vagy a téglás gödörbe. Egy-két hétig ázott a kender, majd kihúzatták, sátorszerűen felállítgatták a gyepen. Azután következett a törés kendervágóval. (három lábon áll, elöl, jó erős talpas lába van, hátul kétágú, eperfából).  3 személy kell a kendervágáshoz, egy a vágóra, egy a kis széken ülve kézbe vesz egy marok kendert, amikor a vágó emelkedik, alá löki, forgatja. A harmadik a kévékből a markot rakja. A felvágás után következeik a tilolás tilolóval.  Ezután elvitték Erdőtelekre töretni, ahol nyolc bunkóval járt a törő. Alatta forgatni kellett a „lábaljákat”. Miután ezeket szétbontották, a gerebenezés következett. A gerebenen való több áthúzogatás után szép selymes, gubancmentes szöszt kaptak. Bábuba (csavartan) csavarva szárították a napon majd a kamrába tették. A silányabb minőségből lett a „gongyola” szösz, a leghitványabb a csepű, mely kócos, pozdorjás.

 

A fonást télen a házban végezték „rofkán”. A nagyobb lányok barátnőnél fontak, az eladó lányok a falubeli fonóházban. Ha az orsó tele volt, le kellett motollálni, majd leszedni a pászmákat. Ezután következett a fonál mosása hamus lúgban, teknőben, majd a Tarnán jó bő vízben átmosták. Ha jég volt a Tarnán, kivágták és a lékben sulyokkal jól kiverték a fonalat. A gombolyítóval gombolyagokat készítettek, majd kezdődhetett a fonal felvetése a szövőszékre. Általában 16-os bordákban szőttek. Házilag szőtt vászonból készítettek a férfiaknak gatyát, a nőknek ingvállat, szoknyát, melyet bodzával festettek be.

7.09 Poroszló – Mesterségek

A poroszlói parasztemberek a legegyszerűbb ipari munkákat általában maguk végezték, mint pl. szerszámnyelek készítése, eszközök javítása, lószerszámok megvarrása, élezés.

A parasztasszonyok az 1920-as években is maguk szőtték a vásznat, a rongyszőnyeget. A zsákvászonból megvarrták a zsákot. Az ipari munkákért általában készpénzzel fizettek.

 

A legtöbb gazdálkodó ember rendelkezett a következő szerszámokkal:

Vonószék (szerszámnyélhez), vonókés, kalapács, harapófogó, fúró, rámás fűrész és keresztvágó-fűrész, ár, tű, fonál, tiló, gereben, guzsaly, rokka, szövőszék.

Az 1930-as évekig – a gyári textíliák tömeges megjelenése előtt – a poroszlói parasztasszonyok serénykedtek a kender feldolgozásában. Kitűnő kenderáztatási lehetőséget adott a Görbe nevű állóvíz.

Vályogvetéshez, tapasztáshoz, kemence készítéséhez elsősorban a cigányok értettek s általában velük végeztették. A meszelést a parasztasszonyok maguknak végezték. A disznóvágáshoz is értett a parasztember, nem hívtak hentest.

A kisiparosok elsősorban a helyi vásárokon rakodtak ki. A nagy országos vásárok helye a község északnyugati szélén lévő nagy szabad tér volt, ahol később sportpálya épült.

 

Vesszőmunkák

A háziipari munkák között első helyen volt a vesszőmunka. A község határában a Tisza-parton jó minőségű fűzfavessző termett, melyet késő ősszel levágtak és télen különféle kasok fonására használtak. A gazdasági vesszőseprűt, de a cirokseprűt is maguk készítették. Többen értettek demizsonok befonásához is. Kukoricafosztásból is készítettek a küszöbökre lábtörlőt.

 

A Tisza-parti homokos lapályos részen kitűnő, fonásra alkalmas fűzvessző termett vadon minden gondozás nélkül.

A terület a Csapói Társaság birtoka volt, a tagság közös tulajdonában. Évente újraosztották a területet a vessző levágására. Az osztás késő ősszel történt, úgy, hogy a tagok palétát (cédulát) húztak. Az a vesszőnyilas lett az övéké, amelyiknek a számát kihúzták. Igyekeztek minél hamarabb levágni a vesszőt és hazaszállítani. Vesszőfélék: maloggyafűz, vörösfűz, lyányfűz (sárga) A vágás nádvágóval és kisfejszével történt. A vesszőből gazdasági kasokat fontak különböző nagyságban: általában 30 cm-től 100 cm-es átmérőig. A legnagyobb méretűekben vitték be az istállóba a takarmányszénát, alomszalmát, a cséplésnél ilyenben hordták a töreket, pelyvát. A kisebbeket gyümölcsszedésnél, burgonyaszedésnél, kukoricatörésnél használták.

A gazdasági kasoknak két változatát ismerték Poroszlón: a kerek-kast, melynek kerek volt a karimája és a kávás kast, melynek inkább ellipszis alakú volt a kávája.

Vesszőből font a poroszlói ember a kocsi oldala mellé állított oldal kast (hogy ne hulljon ki szállításhoz a termény a kocsiderékból). Ugyanezt a célt szolgálta a faros kas a szekér hátuljában. Vesszőből készült a vesszőseprű és a ciroksöprű kötése is vesszővel történt.

A vesszőfonás apáról-fiúra szálló tudomány volt, majdnem minden parasztember értett hozzá.

 

Az 1930-as évek végén vesszőfonó-tanfolyamot rendeztek Poroszlón, melynek hatására egyre többen kezdtek kerek kasok készítésével foglalkozni.

A két világháború között Erdei Ferenc foglalkozott vesszőfonással iparosként, később Kocsis Károly és Herbály Ferenc.

 Kerekkas és káváskas készítése

A kerekkas-készítés munkafolyamata:

–         kas fenékvázának kialakítása – 6- 8 szálból

–         kasfenék fonása szabályos kerek, kissé domború formára

–         a kas oldalának elkészítése a fonópadon

–         a fenék és oldalfal összefonása, szegélyfonat képzése a kasfenék szélén

–         a kas oldalának befonása, koszorúfonat

–         a kas karimájának elkészítése és beszegése

–          kiálló vesszővégek levágása

–         a kas füleinek elkészítése

 

A káváskas-készítés munkafolyamata komplikáltabb, mint a kerek kasé.

–         vastag vessző meghajlítása ellipszis formában a tervezett kas karimájának megfelelő nagyságban, vesszővégek összeillesztése szeggel.

–         Keresztirányú bordavesszők ráhelyezése, rögzítése egyesfonással.

–         Fülek kialakítása a fonásból kihagyott üres részeken

–         Bordaközök befonása, kas öblének kialakítása

–         A fonóvesszők végeinek befűzése a fonatba

 

Aszalókas – szilva és almaszeletek aszalására. Feneke általában 110-120 cm. Átmérőjű. A kerekkashoz hasonlóan fonják, de közben szaporítani kell a vázvesszők számát, közéjük fonva a fonóvesszőt.

 

Kocsikasok

A kocsi oldala mellé állított vesszőfonatot „ódalkasnak, a saroglyába helyezett kast pedig faroskasnak hívta a poroszlói parasztember.

Az oldalkas fonópadon készül, a faroskast a földön ülve fonták.

 

Lórekesz

A vastagabb vesszőket, mely kasok fonására alkalmatlan, lórekesznek használta. A lovak között helyezték el az istállóban olyan alkalommal, amikor megellett a vemhes ló, hogy a kiscsikó ne menjen el az anyjától a többi lovak közé.

 

Tojófészek vesszőből tyúkok részére

A tyúkok számára biztosít félhomályos védett helyet. Teteje van, csupán akkora kis bejáratot hagytak rajta, melyen a tyúk is belefért. Fonása a kerekkas fonásához hasonlóan történt.

 

Üveg befonás vesszővel

Általában 5-10-20 literes üvegeket fontak körül vesszőfonattal, amely védte azokat az ütődéstől. A vázvesszők elhelyezése után a fonást az üveg szájától kezdik az üveg alja felé haladva. A kerekkas fonásánál is alkalmazott hármas fonás szoros és sűrű védő fonatot képez. Az aljrész befonása után a száján kell peremet képezni, majd a fül megfonása következik.

Az üvegfonatot fehér vesszőkből is készítették, melyet még augusztusban meg kellett a háncsától tisztítani.

Fűzfavesszőt használtak a vesszősöprű és a ciroksöprű kötéséhez is.

 

Kisipar

A kisipar kialakulását és fejlődését az határozta meg, hogy elsősorban a földművelés és állattartás igényeit kellett kielégítenie.

Poroszló legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

kovácsok: Budai Lajos, Fekete Sándor, Lakatos István, Szalontay Kálmán

kerékgyártók: Mester Benjámin, Zsámba József

asztalosok: Barna Albert, Deutsch Adolf, Hável Károly, Münz József

szabók: Oláh Gábor úri és női szabó, Oláh Lajos

cipészek: Kovács Aladár, Kovács Ferenc, Kovács József, Kovács Lajos, Münsz Zoltán, Schwarcz József, Tóth Sándor.

Mihály József kalapos és vendéglős 1909-ben létesített üzletében saját készítésű kalapjait árulta.

7.09 Tarnaméra – Mesterségek

Tarnaméra neves kovácsmestere volt Kunstár János, aki a Mátyás király úton, saját házában működtette 1926-ban alapított műhelyét. Gépkezelői soffőrvizsgával is rendelkezett.

7.09 Tarnazsadány – Mesterségek

Tarnazsadány mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Dobi Elemér asztalosmester, Nagyatádi Szabó István u. Saját ház.

Detrik Ferenc kovácsmester, Kossuth út. Saját ház. A tarnamérai uradalomban praktizált, majd 1910-ben önállósította magát.

Iparvállalata: Nagy János gőzmalma

7.09 Kisköre – Mesterségek

1936-ban 52 mesternek volt önálló ipara. Nagyobb üzem Marosvölgyi Ignác szívógázmotoros malma.

Iparosok: Marosvölgyi Ignácz, R. Kovács János, Tót Lukács, Német István, Kakas Sándor, Kakas István, Bereczki István, Patkó Lajos, Nagy Lajos, Birk Péter, Csernei József, Pócs Jenő, Törőcsik Ferenc, Tolnai Mihály, Sípos Sándor, Schmied Lajos, Kálmán András, Burai Antal, Hutala József, Özv. Patkó Lajosné, Novotni Mátyás, Juhász János, Klein Simon, Patkó Jónás, Lőricz Kálmán, Sazakerák Béla, Csernák János, Kovács László, Sinkovics Lajos, Szabó Sándor, Kálmán Gyula, Lajer János, Szabó Imre, Besenyei István, Kálmán Imre, Gajdos Lajos, Cékmann Gábor, Szabó János, Simon Pál, Csonka Sándor, Sperling Sándor, Veres Lukács, Zolnai András.

7.09 Nagyút – Mesterségek

1955-ben 8 kisiparos élt a községben.

7.09 Kompolt – Mesterségek

A 18. század közepétől található írásos anyag a faluban élő iparosok tevékenységéről. 1754-ben Grassalkovich Atntal gróf német jobbágycsaládokat hozott a faluba, kik között több iparos ember volt: takács, kovács és kalapos.

1936-ban két cipész, két csizmadia, három asztalos, két kőműves, egy ács, három szabó, két kovács folytatott ipari tevékenységet.

Háziipar szintjén csaknem minden háznál fontak és szőttek.

Kompolt legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Heidrich Márton ácsmester. Újtelep.

Klicskó Viktor kőművesmester. Újtelep, saját ház.

Kovács Pál úri szabó mester. Fő út, saját ház.

Schlág József asztalosmester. Újtelep. 1920-ban alapított műhelyében egy segéddel dolgozott.

7.09 Mezőszemere – Mesterségek

1945 előtt hét iparos dolgozott a községben: 1 kovács, 1 gépész, 2 cipész, 3 kőműves. Ezen kívül volt két darálómalma és egy szikvízgyártó üzeme.

7.09 Pély – Mesterségek

Pély legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

kovácsok és kerékgyártók:

– Barta Lajos kovácsmester. Saját ház.

– Besenyei Sándor kerékgyártó. Saját ház.

– Besze Gábor kovácsmester. Kocsijavítással és lóvasalással foglalkozott.

– Kalmár Károly kovácsmester. Saját ház.

– Szilágyi Lajos kovácsmester. Saját ház.

asztalosok, ácsok, bognárok:

– Cseh József bognár mester. Saját ház. A szakma minden ágát végezte.

– Fekete Gábor asztalosmester. Saját ház. Épület- és bútormunkákat is végzett.

– Vona Pál ács- és kőműves mester. Saját ház.

szabók:

– Ádám Kálmán szabómester. Saját ház.

– Fenyves Márton úri és magyar szabó mester.

cipészek: Fodor József Ferenc cipészmester.

Dréher Mátyás cukrászmester 1930-ban létesítette műhelyét, aki esküvői tortáival lett

népszerű.

7.09 Hevesvezekény – Mesterségek

 

Az 1828-as összeírás idején három kézművest tartottak nyilván a faluban.

1936-ból a következő iparosok nevét ismerjük: Nagy Pál, Patkó József, Vratarics Lajos,

Trajtler Andor.

Kaszaüllő, faragott tőkével

7.09 Kápolna – Mesterségek

Az asszonyok feladata volt a fonás és a szövés, ezzel biztosították a család ruházatához

szükséges vásznat. Ebből készültek a lepedők, törölközők, szakajtókendők. A

kenderfeldolgozás során a kender levágása után a kenderáztatóba vitték a Tarnára (a temető

melletti részre), majd áztatás után gúlákba rakva megszárították. A törés és a tilolás után

gerebennel kifésülték, majd rokkán megfonták és szövőszéken kész vászonná szőtték.

 

Kápolna legismertebb kézműves mesterei és kisiparosai 1930-ban:

Burom Márton cipészmester. 1926-ban nyitotta meg önálló műhelyét.

Halyag Imre cipészmester. 1923 óta önálló.

Hemperger Sándor asztalosmester. Két segéddel dolgozik 1923 óta.

Héjja Sándor gyógykovács mester.

Iparosok 1936-ban:

Gulyás József, Weisz Lajos, Fülöp István, Kormos Rezső, Ritter János, Hutter Gábor,

Rozsnyó Sándor, Rácz Gyula, Stokker József, Héjja Sándor, Ifj. Krisztián Ferenc, Simon

Ferenc, Halyag Imre, Tóth József, Ifj. Szalóki Ferenc, Bíró Béla, Benedek Mihály, Horváth

József, Kladiva Joachim, Kladiva Lajos, Pavlánszky Fülöp, Kovács József, Fülöp István,

Herczeg János, Herperger Sándor, Bonivárt Géza, Sárkány György, Groffinger Zoltán, Héjja

Sándor, Bozó Sándor, Hegedűs Ferdinánd, Gál István, Vizi József, Farkas József, Rozsnyói

Sándor, Strammer Lajos.

7.09 Kömlő – Mesterségek

Sok kömlői értett a famunkához, volt otthon kezdetleges gyalupadjuk, „Jankó a kétnyelű

késsel”. Ezzel még a szekér tengelyét is el tudták készíteni.

A barkácsoló parasztemberek igyekeztek megvenni az iparosoktól a gyalupadot.

Kömlő legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Kácsor Mihály bútorasztalos. Gr. Apponyi u.

Kiss Dávid cipészmester. Szt. Imre herceg u.

Lóczi Ferenc kovácsmester. Horthy M. út, saját ház.

Nagy Lajos cipészmester. Szt. Imre herceg u.

Pintér Áron asztalosmester. Sz. Imre herceg u.

Tóth Mihály kovácsmester. Gr. Apponyi út saját ház.

Vass Joachim asztalosmester. Sz. Imre herceg u.

7.09 Füzesabony – Mesterségek

Önellátásra és háziipari szinten foglalkoztak a község asszonyai kender termesztésével és

feldolgozásával. Szinte minden földes gazda termelt kendert 100-300 négyszögöl területen. A

kenderáztató és a falu közös kendertörője az Eger-patak árkánál volt.

A kender egy részét kötélnek dolgozták fel. Vándorköteles végezte ezt pénzért vagy részért.

1923-ban szövőtanfolyamot szerveztek.

A helyi kisgazdák nem idegenkedtek a fúrás-faragástól. Különösen szép rokkákat készítettek

a téli hónapokban, melyet 2-3 mázsa búzáért adtak el.

1910-ben 88 iparosmestert tartottak nyilván. Az 1930-as évekre a régi mesterségek közül a

tímár és a szűcsipar kiveszett, a cipész és az asztalos mesterség megerősödött.

Füzesabony legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

kovácsok, lakatosok:

Jaskó János kovács. Kossuth út. 1922 óta önálló.

Greguss József géplakatos. Verseny út, saját ház.

kerékgyártók:

Berényi János kerékgyártó. Kossuth út.

Holczreiter János kerékgyártó. Árpád út.

asztalosok:

Gál Imre asztalosmester és temetkezési vállalkozó. Rákóczi út.

Gulyás Benedek asztalosmester. Bécsben, Berlinben is tanult. Mátyás király út, saját ház.

Klein Zoltán asztalosmester. Rákóczi út.

szabók, varrók:

Baumann Pál szabómester. Mátyás király út. A főváros legjobb mestereinél dolgozott, 1907-

ben lett önálló.

Kiss László úri- és gyermekruha szabómester. Rákóczi út.

Klein Sámuel polgári és egyenruha szabómester. Baross G. – Rákóczi út sarok.

Szabó Árpád szabómester. Rákóczi út. Tanulta mind a „magyar”, mind a „polgári”

szabóságot.

cipészek, csizmadiák:

Bágyi János cipészmester. Szihalmi út.

Gaál Gáspár cipészmester. Zrínyi út. saját ház.

Geda János csizmadiamester. Gőzmalom telek.

Gulyás József cipészmester. Kossuth út.

Gulyás Sándor cipészmester. Levente út. saját ház.

Hídvéghy János cipészmester. Rákóczi út. „A jobb közönség számára dolgozik.”

Hidvégi Imre cipészmester. Rákóczi út. Kizárólag mérték szerint rendeléssel foglalkozott.

Kovács István csizmadiamester. Mátyás király út.

Szajlai Béni cipészmester. Hunyadi út. saját ház

Szentgyörgyi Lajos csizmadiamester. Hunyadi út.

mészáros és hentes:

Tóth András mészáros és hentes mester. Rákóczi út.

Az iparosok 1907-ben Iparoskört alakítottak, majd 1922-ben székházat építettek.

7.09 Heves – Mesterségek

1828-ban 31 iparost írtak össze a városban, akik helyi igényeket elégítettek ki. Ekkor 12

féle iparos tevékenykedett a településen: 5 szűcs, 5 takács, 4 kovács, 4 szabó, 3 csizmadia, 3 kőműves,

2 lakatos, 2 ács,1-1 asztalos, kerékgyártó, mészáros, szíjgyártó.

Az 1900-as évek elején már 209 önálló iparos dolgozott Hevesen. A segédekkel együtt

több, mint 400 ember számára jelentett ez akkor megélhetést. A gazdaságilag és anyagilag

megerősödött iparos réteg a település társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt,

nagy szerepe volt a parasztság polgárosodásában. Ipartestület alakult, melynek elnöksége

élénken részt vett a helyi társadalmi életben.

1900-tól 1945-ig háromszorosára nőtt a helyi iparosok száma. A szakmák száma 30-ra bővült.

Az iparos családokban sokszor apáról fiúra szállt a szakma. Több olyan hevesi iparos család

van, ahol három-négy generáció művelte az ipart.

Heves legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Kovácsok:

Bencsik László kovácsmester. Gr. Haller u., saját ház.

Csopcsányi József kovácsmester. Egri u, saját ház.

Göcző Pál kovácsmester. Kossuth út.

Asztalosok:

Kovács Károly épület- és műbútorasztalos. Kossuth út.

Mezey András és fia, Mezey Andor. Erzsébet tér, saját ház. A műhelyet 1887-ben alapították.

Mezey Sándor műbútorasztalos. Erzsébet tér.

Smoling István asztalosmester. Posta út.

Tassy Kálmán asztalosmester. Erzsébet út.

Vígh Gábor épület- és bútorasztalos. Erzsébet út.

Kerékgyártók, kocsigyártók:

Allatyányi József kocsigyártó és fényező. Szerelem út.

Balla Sándor kocsigyártó és fényező. Erzsébet út.

Guba József kocsigyártó. Erzsébet út.

Kecskés József kocsigyártó. Erzsébet út, saját ház.

Kádár:

Labada Gábor kádármester. Erzsébet út.

Cipészek:

Bádonyi Sándor Baross u., Forgó Márton Posta út, Kéz György Deák F. u., Kiss Joachim

Kossuth L. őt, Kiss József Arany János út, Lukács Zsigmond Vasút u., Réz György Deák F.

u.Talaja Péter Fő tér, Tóth János Piac tér.

Az egyéb mesterségek közül egy-két fő dolgozott a következő szakmákban: nyomdász,

fényképész, mézeskalácsos, bádogos, hentes.

Kovácsmesterség

1900 és 1948 között 13 önálló kovácsmester kapott iparengedélyt. Több családban apáról

fiúra szállt a kovácsmesterség: Csopcsányi család, Bessenyei család, Guba család, Gyarmati

család. A Gyarmatiak kovácsműhelye – melyet 1918-ban építettek – az Arany János utcában

állt. A kovácsok leggyakoribb munkája Hevesen az igásállatok patkolása volt. Nagy volt az

igény a hintók vasalására is.

Asztalos mesterség

A térségben Hevesen dolgozott a legtöbb asztalos. A 19. század harmadik harmadában

munkájukban megjelent a miskolc-mezőkövesdi stílus hatása.

A Mezei asztalos dinasztia több generáción keresztül készített festett bútort. Mezei Mihály

1830 körül, Mezei András 1863-ban született. Mezei András apja műhelyében tanult és

szabadult fel 1879-ben, majd 1887-ben önálló műhelyt alapított az Erzsébet téren, melyet fia

(Mezei Andor sz. 1899) is örökölt.

A festett bútorokat – főleg menyasszonyi ládákat – 1904-1905-ig készítették. Hevesen a

századfordulón – a Mezei család mellett – Stankovics Sándor, Nyitrai József és Mahuska

István voltak asztalosok. Mivel a környező településeken iparos nem volt, ezért Heves mellett

Átány, Tarnaszentmiklós, Pély, Boconád, Tarnaméra, Tarnazsadány községekben is ők

dolgoztak.

Az 1840-es évektől kibontakozó, új stíluskorszak egybeesett a népművészet utolsó nagy

kiteljesedésével. A stílus jellegzetessége az új alapfestés. A korábbi alapszínt a vörös, illetve

vörösesbarna váltotta fel, melynek fodros, habos erezése fekete lett. Ez a fajta alapozás a

barokk márványozás és közvetlenül a 18. századi rimaszombati bútorfestés hatását tükrözte.

Az alap díszítésére használt színek is hasonlóságot mutatnak a gömöri központéval.

Szűcsmesterség

1828-ban 5 szűcsmestert írtak össze Hevesen, de a jász szűcsökkel való konkurencia miatt a

hevesi mesterek visszaszorultak.

Heves 19-20. századi történetében mindig találkozunk a településen működő szűcsmesterrel.

1895 után mindössze két iparengedélyt váltottak, Smidelik József és Stander György. A

Smidelik családban apáról fiúra szállt a mesterség, s a szájhagyomány alapján egészen Nagy

Lajos királyig vezetik vissza a család német nyelvterületről Magyarországra való települését

és a szűcsmesterség folytatását is. Négy generáció óta azonban az anyakönyvek szerint is

Hevesen élő szűcsmesterek. Stander György németországi hadifogságban eltöltött ideje alatt

leste el a mesterség tudományát egy helyi szűcsmestertől.

1950 után a mesterség eszközeit nagy mértékben gépesítették.

Kötélgyártók

1945 előtt két olyan kötélgyártó dolgozott, akik mesterségüket családi tradícióként űzték és

adták át a következő generációnak: Ábri János és Gál Gyula.

 

7.09 Feldebrő – Mesterségek

1945 előtt a településen 6 kovácsot, 5 kőművest, 2 hentest, 3 férfiszabót, 5 asztalost, 6 cipészt, 2 borbélyt, 2 kerékgyártót, 2 kádárt tartattak nyilván. Árujukat Eger és Kál vásáraiba is hordták.

 

Az iparosok nevei 1936-ban:

Kacsor Gusztáv, Szalai András, Rózsa Flórián, Mezóri Pál, Palla József, Özv. Pék Gyuláné, ifj. Tóth Lajos, Alaxai József, özv. Presz Nándorné, Stecz József, Debrei István, Nagy István, Nagy Márta, Kis Imre, Rigó Lajos, Kis István, Mitrovits Sándor, Dorogházi Dezső, Lénárt István, Somogyi István, Katona József, Szalai János, Paróczai Mátyás, Milibák József, Katona Dezső, Tóth György, Pál Mátyás, Bodnár János, Tancsik András, Kovács Géza, Trombitás József, Kis József, Kis Imre, Kovács Géza, Tóth Sándor, Katona Mihály.

7.09 Erdőtelek – Mesterségek

Erdőtelek mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Várkonyi András kovács. Saját házában van a műhelye a Posta úton.

Ficsor Gábor  épület- és bútorasztalos.

Kriston László épület- és bútorasztalos. 1929-ben alapította műhelyét.

Sági László épületasztalos.

Kocsis János kádár. Hordókat, kádakat, dézsákat és vödröket készít saját házánál lévő műhelyében.

Tűzkő József úri szabó. 1926 óta van műhelye, a középosztálynak varr.

Meliorisz László kocsigyártó. A szakmába vágó összes munkákat végzi saját műhelyében.

Podzimek Lajos lakatos. Gépész és malomtulajdonos is egyben. A malmot 1908-ban alapította.

Csapó Béla cipész.

Kőszeghy Sándor mészáros. Két üzlete volt a községben, a Piac-téren és a Népház utcában.

7.09 Egerfarmos – Mesterségek

Az iparosok száma nem volt nagy, de kielégítette a község szükségleteit:

 

Egerfarmos legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Földy István asztalosmester. Kisújszálláson, Kunhegyesen, Nagykőrösön és Miskolcon tanult.

Kolozsvári Sándor kerékgyártó. Füzesabonyban, Jászapátin, Kömlőn és Tiszanánán volt segéd, 1929-ben lett önálló.

Radics Ferenc csizmadia. Eperjesen volt segéd, 1922-ben alapította helyi műhelyét.

Bencsura Márton cipész. Gyöngyösön, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon volt segéd, 1917-ben alapította műhelyét.

 

A 20. század közepéről a következő kisiparosok emlékét őrizte meg a helyi hagyomány:

Bandzsura Márton cipész, Bányai András úri női cipész, Bóta Albert csizmadia, Dudics Lajos, Demeter István, Szentpéteri Sándor kovácsok, Orosz Kálmán, Ferenczi kerékgyártók, Kolozsvári Sándor, Szombati János, Polgár József asztalosok, Veres Gyuláné, Nagy Anna, Simon Józsefné, Veres Lajosné, Tiboldi Sándorné varróasszonyok, Veres Imréné varrónő.

7.09 Dormánd – Mesterségek

1936-ban a mesterek, kisiparosok száma szakma szerint: 4 ács és kőműves, 2 cipész, 2 szobafestő.

Nádtető javítása Kovács János nádfedő 1968.

7.09 Boconád – Mesterségek

Boconád legismertebb mesterei 1930-ban:

Káli János asztalosmester. Boconádon született, saját házában működtette műhelyét. Tanult Hevesen, Kálban, Füzesabonyban, Balassagyarmaton, Hatvanban, Karácsondon, Mezőkövesden. Épület és bútorasztalos, mellette koporsós. Három segédje volt.

Tompa János kovácsmester. Kálban született, Cegléden és Kecskeméten tanult, majd 1921-ben alapította műhelyét. Kocsijavítással és lópatkolással is foglalkozott.

 

Körtefa karosszék. 19. sz. eleje. 1961.

7.09 Átány – Mesterségek

Az átányi iparosok nem dolgoztak vásárra, csak a község igényeit látták el. Megrendelésre, hozott anyagból dolgoztak, javításokat végeztek. A kovácsok fő munkája az ekevasak élesítése, a lovak patkolása és a kocsik, szerszámok, épületek vas alkatrészeinek javítása volt. Ha megrendelésre új szerszámot gyártottak, a megrendelő hozta hozzá a vasat, ők csupán megformálták.

Az iparosok tevékenységükkel beilleszkedtek a munka és a termények csererendszerébe. A gazdák szerződtek a kováccsal egész évre ekevas élezésére, lovaik patkolására, szerszámaik rendben tartására. A kovács terményt kapott a szántó nagysága arányában, vagy kukoricaföldet, dinnyeföldet.

Mesterségükből csak a kovácsok, az asztalosok az ács, a kőműves és a kerékgyártó éltek meg. A többi mesterember mezőgazdasági munkát is vállalt a megélhetésért.

A gazdák maguknál alávalóbbnak tekintették az iparosokat, mert nem volt földjük.

 

Átány legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Gönczi Ferenc kovácsmester. Műhelyét 1921-ben alapította.

Orbán Mihály kovácsmester. Műhelyét 1900-ban alapította budapesti, debreceni, egri, miskolci, nyíregyházai, nagyváradi gyakorlóévek után. Vizsgázott lópatkoló.

Simon György kovácsmester. 1921 óta mester, tanítómestere édesapja volt.

Szabó Pál kovácsmester. Mezőgazdasági eszközök javításával, lópatkolással foglalkozott, emellett cséplőgép-tulajdonosként bércséplést vállalt.

Tóth Gábor kovácsmester. Saját műhelye volt, 1905-ben szabadult. Szaktudását a csepeli Láng Gépgyárban fejlesztette, a Lánchíd újjáépítésén is dolgozott.

Karácsonyi János asztalosmester. 1914-ben önállósodott. Épület-bútor- és koporsómunkákat végez.

Szebők Sámuel cipész.

 

1951-ben dolgozott 6 kovács, 6 kerékgyártó, egy ács, egy kőműves, három asztalos, három szabó, öt suszter, két hentes, három borbély. Két kovácsműhely működött a faluban, az Alvégen és a Felvégen.

Ivák Pál kovácsmesternek, Gacsal József és Végh József kerékgyártóknak több munkája múzeumi gyűjteményekbe került.

7.09 Aldebrő – Mesterségek

A falu életéhez hozzátartozott a kézműves tevékenység, a személyes szükségletek kielégítésére. 1848 előtt nem volt más iparból élő adózó, csak a molnár. A belterülettől keletre, a Malom-éren állt a földesúr tulajdonában lévő vízimalom, ahol a falu lakosai gabonájukat őrölték. A molnárok huzamos ideig, 5-15 évig bérelték a malmot a földesúrtól. A 18-19. századi összeírásokban a molnáron kívül kerékgyártó, mészáros és kocsmáros szerepel.

 

A paraszti gazdaság önellátó volt. Minden férfi tudott baltával és faragószékkel bánni, a bútorokat maguk készítették. Csak az asztalosmunkát igénylő – fűrésszel készült ládát – vásárolták.

Készítettek ácsolt technikával összeállított, baltával kifaragott kiságyat, alacsony asztalt, egy fából faragott széket, díszített kanáltartót. Gazdasági eszközöket is maguknak készítették: boronát, hengert, szekeret. A tartóedényeket, a méhkast maguk kötötték szalmából, vesszőből vagy gyékényből.

A vándor árusoktól kaszát vettek, a cigánykovácsoktól sarlót.

Az asszonyok a kendert és a lent maguk termelték, törték, tisztították, fonták, szőtték. Ebből készült az egész család számára az ing, a pendely és a gatya. Nem egyszer díszes ágyi ruhájukat, évekig hímzett menyasszonyi lepedőjüket maguk varrták, hímezték.

 

Az iparágak közül azokra volt szükség, melyek a mezőgazdaságot kiszolgálták. Így működött kovácsmester segédekkel, inasokkal. A parasztok pénzzel, vagy terménnyel fizettek neki. Az alapanyagokat Egerben szerezte be.

Asztalosműhely is működött a faluban. A mester az alapanyagokat Kálban egy zsidó kereskedőtől szerezte be. Bútorokat, ajtókat, koporsókat készítettek.

A cipészek szintén Kálban szerezték be az alapanyagot. Új cipőket is készítettek, javítottak is.

A borbélyok sokáig felcsermunkát is végeztek, pl. fogat húztak.

 

Aldebrőn 1930-ban két helyi születésű asztalosmester dolgozott:

Károly Ferenc – épület- és bútorasztalos

Lutter György- épület és bútorasztalos, koporsókészítéssel is foglalkozott

1 Heves – Galéria

7.09 Kál – Mesterségek

Kál legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:

Bollók Ferenc asztalosmester. Kál, Fő u. Temetkezési vállalata is volt.

Csordás János kerékgyártó. Kál. Három fia szintén kerékgyártó.

Ébneth Albin hentes- és mészáros. Kál, Fő u. Családjának tagjai a 18. század elejétől űzik ezt a mesterséget.

Farkas László fényképész. Kál.

Farkas Sándor kovácsmester. Kál, Vásártér.

Kassa József hentes- és mészáros. Kál, Újtelep.

Kszel János asztalosmester. Kál, Fő u.

Niesz Mihály szabómester. Kál, Újtelep.

Pirók Gyula hentes és mészáros. Kál, Fő u.

Sármány Elemér cipészmester. Kál, Vasút u.

Tóth Károly cipőfelsőrész-készítő. Kál, Újtelep.

7.09.1 Mesterségek

A gazdálkodás és a háztartás tárgykészleteinek, eszközanyagának létrehozása a kézműves tevékenységek egymásra épülő szintjein valósult meg.

A kézműves munkák legelemibb formája az önellátáson alapuló házi munka. A családon belüli munkamegosztás keretében a nők hagyományosan a fonást, szövést, varrást, a férfiak a munkaeszközök elkészítését, javítását végezték.

A nagyobb hozzáértést, kézügyességet és gyakorlatot kívánó darabokat már specialisták állították elő. Minden faluban voltak olyan ügyes kezű parasztemberek, akik a mezőgazdasági munka mellett jártasságot szereztek valamilyen kézműves, ipari jellegű munka ellátásában, és ezért tekintélyük volt a közösség előtt. A férfiak általában a házrakáshoz, mindenféle barkácsoláshoz, zsúptető készítéséhez, a nők a varráshoz értettek.

A kézműipari tevékenység következő szintje a háziipar, amelynél a hangsúly az árutermelésen van. Eladásra termelnek, és általában maguk is adják el a vásárokon.

A háziipar rendszerint a természet által biztosított nyersanyagokra épül. A Tisza menti, dél-hevesi falvakban sokan értettek a vesszőfonáshoz.

A parasztemberek tárgyainak nagy részét kézműves mesterek, kisiparosok készítették. Ők állították elő pl. a szekeret, az ekét, a kaszát, a lószerszámot, a hordót, a rokkát, a subát, a bútorok nagy részét, a cserépedényeket.

A háztartásokban a 18. századtól megjelentek a manufaktúrák termékei is. A vasárut főként a gömöri hámorokból szerezték be. Posztóhoz a gyöngyösi és hatvani manufaktúrákban lehetett hozzájutni. A bélapátfalvi keménycserépgyár – mely 1832-től 1928-ig működött – készítményei nagyon sok háztartásba eljutottak, mivel az ott készült tányérok, kulacsok, kancsók, szilkék a cserépedényeknél tartósabbak és olcsóbbak voltak. A parádi üveghuta ivóedényei – porciósok, butéliák, kulacsok, befőttes üvegek, stb. – a 19. századtól jelentek meg a parasztcsaládok tárgykészletében.

 

Házi és háziipari munkák

A kender termelése és házi feldolgozása a térség egész területén ismert gyakorlat volt a 20. század közepéig, azonban nem volt olyan nagy súlya, mint hegyvidéki, a Mátra-Bükk gerincétől északra fekvő területeken.

A térség településein ismerték a kender tisztításának, törésének eszközeit.  Malmokhoz kapcsolt kenderkallók működtek Füzesabonyban, Poroszlón, Mezőszemerén, Tarnamérán. A múzeumi gyűjteményekben, tájházakban több szépen megmunkált guzsaly, rokka, gereben, orsó maradt fenn. Átányról csörgős guzsalyat, Tiszanánáról ólombeöntéses guzsalyszárakat ismerünk.

A Tisza-parti településeken, az árterek természetes növényzetét hasznosítva specialisták és háziiparosok foglalkoztak a vessző feldolgozásával, kosárkötéssel.

 

Kézműves mesterek

 

Kovácsok

A földműveléshez, állattartáshoz szükséges eszközök jelentős része a kovácsok keze közül került ki. Ők végezték a lovak patkolását is.

A lakóházak vértelkére kovácsoltvas oromdíszeket készítettek, melyek közül különösen az átányi mesterek munkái tűnnek ki.

 

Fazekasok

A térségben elenyésző volt a fazekasok száma. A háztartások cserépedényei több fazekas központból kerültek ki. Gömörből, Rimaszombat környékéről a kívül mázatlan vászonfazekak, Mezőtúrról mázas szilkék, köcsögök, Mezőcsátról mandula alakú pálinkás butykosok, Tiszafüredről miskakancsók. Gyöngyösön, Egerben és Pásztón főként tányérok, tálak, kancsók készültek.

 

Asztalosok

A háztartások bútorainak egy részét házilag készítették, más részét háziiparosok vagy mesterek. Az ácsolt láda Gömörből, a festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről érkezett a térségbe. Heves megye két meghatározó asztalos központja Eger és Gyöngyös volt.

Dél-Hevesben Heves községben dolgozott a legtöbb asztalos.

 

Szűcsök

A térségben Tiszanánán és Átányban volt jelentős számú szűcsmester. Az átányi szűcsök helybelieknek dolgoztak, a tiszanánaiak egy-két falunak.

A tiszanánai szűcsök a barna kisbundát fekete selyemmel hímezték. Az átányi ködmön fehér, karcsúsított, hímzése levegős, s gyakran a készítés évszáma is rajta van.

 

Szövők, hímzők

A legszebb szövött vászonneműt a térségen belül Átányból és a Tisza mentéről ismerjük. Jellemzői az átlátható egyszerűség, a piros és a kék, a csillagvirág, a kerekrózsa, a rozmaringsor.

Magas fokú mesterséggé fejlesztették a szövés tudományát a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben, mely 1951-ben alakult meg. A hagyományos motívumkincset és díszítőtechnikát felhasználva tervezik lakástextiljeiket, mely világszerte ismert. A Szövetkezet alkotói között sokan kapták elismerésül a Népművészet mestere címet.

Hímzések közül a legrégebbiek egyházi textíliákon maradtak fenn Tiszanánáról, Átányból, Poroszlóról. A hímzés helyi specialistái és mesterei ismerték mind a fehér laposöltéses-vagdalásos, mind az új stílusú vászonhímzések különböző öltéstechnikáit.

Dél-Hevesben széles körben elterjedtek a színes hímzésű kötények.

 

Kisiparosok

Magyarország 19-20. századi történelmének meghatározó folyamatai, eseményei éreztették hatásukat a kisiparosok körében.

A két világháború közötti időszakban megerősödött az iparos réteg, mely a települések társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt. Ipartestületek alakultak, melyek élénken részt vettek a helyi közéletben.

A II. világháború során sok iparos műhely megsemmisült. 1949-től kézműves szövetkezetek, KTSZ-ek alakultak. A korlátozó szabályozások miatt sokak számára ez jelentette az egyetlen alternatívát munkájuk folytatására. Az országos politikai helyzet következtében az 1950-es évektől az önálló engedéllyel dolgozók száma csökkent, az iparengedélyek jelentős részét visszaadták.

1 Füzesabony – Galéria

1 Tarnaszentmiklós – Galéria

1 Hevesvezekény – Galéria

1 Kápolna – Galéria

1 Szihalom – Galéria

1 Kömlő – Galéria

1 Kisköre – Galéria

1 Mezőtárkány – Galéria

7.08 Zaránk – Gazdálkodás

 

Gyűjtögetés

Gyűjtögetést a nők és a gyerekek végeztek. Gombát szedtek eső után a legelőkön, réteken, főként szegfűgombát és csiperkét.

A gyógykezeléshez használt növényeket az asszonyok gyűjtötték be. Ezek közül a legelterjedtebb a kamilla, fehérmályva töve, cickafark és a hársfa virága volt.

Kamillateát szembetegségekre és hasmenésre használtak. A meghűléses betegségeket cickafark és hársfavirág főzetével gyógyították.

A kökény termésére a téli fonás során volt szükség a nyálképződés elősegítésére.

 Halászat, méhészet, állattartás

Halászattal is foglalkoztak a Tarna árterén. A halfogás a férfiak munkája volt, melyet leginkább merítőhálóval és tapogatókosárral végeztek.

A fiatal fiúk gyakran mentek csoportosan varjúfiókát szedni, a sikeres gyűjtés után 50-100 darabot is botjukra tűztek.

Kiegészítő gazdálkodásként többen méhészkedtek. A méhkasok szalmából készültek, melyeket agyaggal mázoltak be. A lépekből a mézet régen kézzel préselték ki, a viaszt pedig sonkolyszedőknek adták el.

Mezei vadakat lószőrből vagy drótból készült hurkokkal fogtak.

A háziállatok közül legjelentősebben a lovat és a szarvasmarhát hasznosították. Igázásra szívesen használták a kevés tejet adó, nagy szarvú fehér ökröt.

A lovakat – a takarmány megtakarítása céljából – gyakran legeltették az ártéri legelőkön.

A falu gulyájára vigyázó pásztorok bére egy legeltetési időszakban tehenenként fél véka búza és egy kenyér volt.

A család ellátására szinte minden háznál volt tyúk, kacsa, liba vagy pulyka. A libákat a faluszéli legelőkön a gyerekek legeltették.

Földművelés 

A szántóföldeken a gazdák háromnyomásos gazdálkodást folytattak. Az első nyomásba őszi és tavaszi gabonát, takarmányt és bükkönyt vetettek. A második nyomásba kapásnövényeket, esetenként dinnyét vetettek. Az ugaron hagyott harmadik nyomást a gulya és a konda legeltetésével hasznosították.

Az aratást családonként végezték. A cséplést az udvaron kialakított szérűn lovakkal végezték, melyet nyomtatásnak neveztek.

 Dohánytermesztés, kapásnövények

Kisebb mértékben dohány termesztésével is foglalkoztak Zaránkon. A dohányfajták közül elsősorban a szamosháti és a kapadohányt termesztették sikerrel.

A kapásnövények közül legjelentősebbnek a kukorica számított, melyet nemcsak a jószágok etetésére használtak, hanem télen különféle ételek készítésére is felhasználtak.

Istálló a ház végében. 1968.

7.08 Újlőrincfalva – Gazdálkodás

A falu életét évszázadokon át az ártéri gazdálkodás határozta meg. Ez jelentette egyrészt a halászattal összefüggő fokgazdálkodást, a rideg állattartást, de az emberi léthez szükséges lakhatási, ruházkodási és élelmezési szükségletek tárgyi eszközeinek az ártéren történő beszerzési, előállítási lehetőségeit is.

A középkorban a megélhetés alapját elsősorban a halászat jelentette.

Az eredményes halászat érdekében céltudatosan szabályozták a folyó vízjárását. Ennek eredményeként alakult ki a rekesztő halászat. Ennek során – mely a legősibb halászati módszerek közé tartozott- az áradással-apadással együtt járó halvonulások útjába helyezett terelőfalak segítségével elzárták a hal útját.

A legrégebbi idők halfogási módszerei közé tartozott a vejsze és a vesszővarsa használata is.

A halászathoz hasonlóan jelentős gazdasági súlyt képviselt az ártéri tógazdálkodás is. Az egész éves halgazdálkodás biztos alapját Tiszahalász belső tavai, a Kis és Nagymorotva jelentették. Ezek folyamatos gondozása, lehalászása már a kora középkorban is a jobbágyfalu elsődleges kötelességei közé tartozott.

A 19. századra a gazdálkodásban a fő szerepet a marhatenyésztés vette át. Ezt a nagy kiterjedésű rétek és legelők tették lehetővé.

A csekély terjedelmű szántóikon főleg kukoricát, zabot, búzát, árpát és burgonyát termeltek.

A kisebb súlyú gazdasági tevékenységek közé tartozik a méhészet, a méztermelés.

Az ártéri népek jól hasznosították a szabadon termő növényeket: a kamilla virágját, a csipkét, a somot.

Ínséges időkben nagy szerepe volt a sulyom felhasználásának.

A gyümölcstermesztésben legnagyobb szerepe a kevés gondozást igénylő ártéri szilvásoknak volt.

 

Az ártéri gazdálkodás eszközeit kiválóan szemlélteti a tiszaörvényi „Tiszavirág ártéri sétaút”.

7.08 Tófalu – Gazdálkodás

A település lakossága legnagyobb részben szántóföldi földművelésből élt. Kisebb mértékben szőlő-, dinnye – és dohány termesztésével is foglalkoztak. A 19. század elején a tófalui gazdák a házhelyük végében lévő dohányföldjükön „középszerű jó dohányt” termeltek, a föld használatáért Orczy Lőrincnek pénzbeli és természetbeli adót fizettek.

 

http://tofalu.hu/tortenet.html

7.08 Tiszanána – Gazdálkodás

A település gazdálkodását a 19. század végéig a külterjes állattartás, majd a gabonatermelés túlsúlya jellemezte.

A szarvasmarhák és a juhok az év nagy részét a nagy kiterjedésű legelőkön töltötték a pásztorok felügyelete mellett. Gyakorlat volt a Szent György napjától Szent Mihály napjáig tartó legeltető állattartás.

A szarvasmarhák gulyáját és a juhnyájakat az állatfajták szerint elkülönített legelőkre, járásokra hajtották.

A második világháború előtti időkben öt tehéncsordát és borjúcsordát tartottak a gazdák. A gulyát meg a ménest a Tisza mellett, a Cser-közben őrizték. A legeltetés társaságokban folyt. Ezek a társaságok közösen fogadtak intézőt, „percektort”. Pásztort is közösen fogadtak, vagy a nagyobb társaságok egyedül. A jószágot a nánai vásárokon adták el. Évente négy vásárt tartottak. Gyakori volt, hogy az egri és gyöngyösi mészárosok itt vették meg a vágni való állatot, hajcsárt fogadtak, s lábon hajtották el a városokba.

1945 előtt csak lovat fogtak igába, tehenet nem. Ökre csak az uraságnak volt.

 

A 19. század végén a falu határának több mint fele szántóföld, s ekkor már a lakosság megélhetését elsősorban a gabonatermesztés jelentette.

Aratás után lóval nyomtattak az udvar közepén kör alakban kialakított szérűn. Középre állítottak egy fiatal fiút, ő volt a lóhajtó, aki körös-körül vezette a lovat. A kinyomtatott szemeket a színbe húzták, majd éjjel kirostálták.

A rozs szalmát széken csépelték úgy, hogy egy nagy székhez verték a szalmát, egy nagy gereblyén pedig kifésülték.

 

A 20. század elején a lakosság fő jövedelmi forrása a búza, kukorica és zöldtakarmány termelése, kisebb fontosságú az árpa, rozs, zab, takarmányrépa, lencse, repce, dinnye, kender és mák termesztése.

7.08 Tenk – Gazdálkodás

Határában természetes vízfolyás csak a Hanyi-ér, a terület vizeit csatornák vezetik az érbe. A réti és szikes talajok állattartásra és földművelésre adtak lehetőséget.

A gazdálkodás lényegében a 20. század közepéig földúri birtokokon folyt.

Az első mezőgazdasági termelőszövetkezetet 1951-ben hozták létre a községben.

Kukorica góré, doháynypajta. 1968.

7.08 Tarnabod – Gazdálkodás

Legfőbb terményük a búza volt, de kisebb területeken kukoricát, rozst, zöldtakarmányt, cukor- és takarmányrépát, valamint dinnyét és dohányt is termeltek.

7.08 Tarnazsadány – Gazdálkodás

A község lakossága földművelésből élt.

A szántókon búzát, kukoricát, árpát, hüvelyeseket vetettek, rozsot, zabot, zöldtakarmányt, burgonyát, takarmányrépát csak házi szükségletre termeltek.

A családok önellátásra rendezkedtek be. A jobb módú családoknak volt egy vagy két lova, tehene, volt gyümölcsösük, szőlőjük, a kert végében 6-8 méhkaptár.

Akiknek kevés földjük volt, eljártak summásnak vagy napszámba mentek.

7.08 Tarnaszentmiklós – Gazdálkodás

A lakosság fő jövedelmi forrását a búza és a kukorica termelése jelentette. Árpát, zöldtakarmányt, rozsot, zabot inkább csak házi szükségletre termesztettek.

 Földművelés

 A falu határában szikes és fekete talajok vannak. Több helynév utal a talaj minőségére és a használat módjára: Lovasgyep, Homokdűlő,  Kenderföld , Páskom.

Újabb földterületeket kiszárítással tudtak bevonni a mezőgazdasági művelésbe. Így nyerték a Nagyfertőt és a Ludasfertőt. A fertőkbe kisebb csatornákat ástak, a kiásott földet szétterítették. A kiszárított területeket kaszálónak használták.

Tarlóégetést alkalmaztak, hogy szántáskor a megmaradt tarló ne kerüljön a földbe. A föld minőségét csillagfürt termesztésével és leszántásával javították.  Alkalmazták a szerves-trágyázást is. Az ugaron maradt földterületekre karámot építettek, ahol juhokat tartottak, majd kb. kéthetenként a karámot és az állatokat tovább telepítették. Az istállótrágyát a szarvason, a trágyadombon gyűjtötték össze, majd aratás után elterítették és leszántották. A parlagon hagyott területeken legeltettek.

A talajművelő eszközök közül a következőket használták:  a faásót vas papuccsal, a sima ásót és a lapos ásót, csákánykapát, kerekkapát, hegyes végű kapát, a faekét, a boronát, a hengert a vas simítót. Faekét 1888-89-ben használtak utoljára.

A faluban a következő gabonaféléket vetették: búza, rozs, árpa, zab, köles, cirok.

A tavaszi búzát hóolvadás után, február végén, de legkésőbb József napján elvetették, az őszi búzát októberben. A kölest és a cirkot a mezsgye végére vetették.

A kézzel, zsákból való vetésnek hagyománya volt. Kézi vetésnél a földterület bal oldalán kezdtek és mindig jobb lábra vetettek, jobb kézből. A mag takarását négylevelű boronával végezték. A laza talajt fasimítóval vagy hengerrel lenyomatták.

A kukorica vetésére a legjobbnak Szent György napot tartották. Kézzel akkor vetették, ha silótakarmánynak vagy csalamádénak akarták felhasználni.

 

Állattartás, halászat

 

Az állattenyésztés alapja a szarvasmarha volt. A település határában a kaszálók, rétek az állatok téli takarmányozását biztosították.

A régi dézsmajegyzékek alapján megállapítható, hogy régen igen jelentős volt a juhok száma, számottevő a sertés és baromfi tartása.

A település melletti vizes, mocsaras részeken halászattal is foglalkoztak. A Hanyi ér medrében tapogatós halászattal csíkot fogtak.

A mocsarak, a Tisza kiöntései igen jó környezetet biztosítottak a halak ikrázásához.

7.08 Tarnaörs – Gazdálkodás

Vadászat

 

A 19. század elején úri vadászatok színhelye volt Tarnaörs, az Orczy-birtok.

Orczy László vendégeként itt töltött egy vadászatot Gróf Festetics Leó, aki a sajtóban beszámolt erről.

A vadászterület a Tisza árteréig lenyúlt, ahol rengeteg vadkacsát lőttek, naponta átlagosan 110 db-ot. Az eleven „ruczákat” a Tarna egyik holt árkában, körülkerített helyen különítették el, ahol etették, őrizték őket.

 

Földművelés

 

A település fő terménye a búza és a kukorica. A 20. század elején a gazdálkodás a vetésforgó, „négyes forgó” szerint történt.

A község fejlődésében nagy szerepe volt Nagy János zsadányi lakosnak, aki – amellett, hogy hengermalmot és artézi kutat épített – a Tarna régi medrét halastóvá alakíttatta, körülötte pedig kb. 1200 gyümölcsfa ültetését támogatta.

Mellékfoglalkozásként elterjedt a selyemhernyó-tenyésztés.

 

Summásság

A község szegény napszámos és summás népe arra kényszerült, hogy tavasztól őszig távoli vidékeken keresse megélhetését.

A községből általában három, de néha több banda is ment summásnak. Egy banda 35-40 főből állt. Páronként 8 hold búzát és 4 hold tavaszit tettek rendbe az aratók.

Egy családból 1-2-3-4 fő is elment, sokszor férj- feleség együtt, de már a 15 évesek is. Az ország különböző vidékeire jártak el summásnak 1945 előtt: Tarnamérai uradalom,   Pusztasujkuti Jurenák Lajos birtoka, Szajol, Tenyő, Sárosd, Kisperkáta, Selyp, Pálteleki uradalom, Hatvany Deutsch féle Nagytelek Varsányi gazdaság, Csány, Pusztaszenttamási, Ercsi, Ecséd, Szászberek, Törökszentmiklós, Gyöngyös.

Az aratók mindig szerződéskötéssel álltak be az uradalomba, mely elsősorban a kötelességeket tartalmazta.

A cséplés az uradalmakban emberkínzó munka volt.

7.08 Tarnaméra – Gazdálkodás

Gyűjtögetés

A tarnamérai hagyomány szerint a gyűjtögetés a szegényeknél volt jellemző, élelemszerzés céljából. Főként asszonyok és gyerekek végezték. Eső után a réteken, legelőkön szegfűgombát szedtek. Gyűjtöttek kamillát, fehér mályva tövét, cickafarkot és hársfavirágot. A kamillateát főleg szembetegségeknél és hasmenés esetén használták. A fehér mályva tövének levével a pattanásokat gyógyították. Meghűlés esetén cickafarokból és hársvirágból készített teát ittak. Összegyűjtötték az erdők kökény termését is, melyet télen fonáskor használtak fel. Rágcsálása biztosította a nyálelválasztást, mely a fonáshoz szükséges.

A Tarnában és holtágaiban halászattal foglalkoztak. A legfőbb halfogó szerszám a merítőháló és a tapogató kosár volt.

Elterjedt foglalkozás volt a méhészkedés is. A méhkasokat szalmából készítették és agyaggal tapasztották be. A lépekből kézzel préselték ki a mézet.

A fiatalok csoportokba verődve mentek varjúfiókát szedni, ahonnan gyakran 100-150 madárral tértek haza. A kis varjakból készült paprikás kedvelt csemege volt.

Nyúlfogással is foglalkoztak, drótból és lószőrből készített hurokkal fogták meg őket, ha beleléptek.

 

Földművelés

 

A falu gazdái a szántóföldeken hármas nyomásrendszert alkalmaztak. Az első nyomásban őszi gabonát vetettek, a másodikba kapások kerültek. A harmadik parlagon maradt, melyet a gulya és a disznónyáj járt. A talajművelő eszközök közül a fagerendelyes eke volt a legfontosabb, melyen csak a csoroszlya készült vasból. Az ekén és a boronán kívül használtak kapákat, kaszát, sarlót és egyéb kézi szerszámokat.

A legnehezebb munka az aratás volt. A férfiak kaszával vágták le a gabonát, majd azt az asszonyok sarlóval marokba szedték, s egy szalmakötéllel egybekötötték. A kévéket keresztbe rakták. A gabonakeresztek összerakásánál felső a pap, alatta egyik a kántor, másik a harangozó. A párbért úgy fizették, hogy minden kereszt búzából egy kévét kaptak.

Behordáskor a kévéket asztagokba rakták az udvaron.  A szérűt úgy készítették elő, hogy a fellazított földet leöntözték, törekkel összekavarták, ledögönyözték bunkóval, Amikor megszáradt, kemény volt, mint a vas. Azért csinálták, hogy a ló ne vágja fel.

A szérűn lovakkal nyomtatták ki a szemeket a kalászból. Nyomtatás után a gabonát kiszelelték, hogy a gabonaszemektől elválasszák a pelyvát. A megtisztított gabonaszemeket hambárokban és szúszékekben tárolták.

 

Dohánytermesztés

A helyi parasztok a 18. század végétől foglalkoztak dohánytermeléssel. Tarnamérán és környékén főként szamosháti és kapadohányt ültettek szívesen. A dohányleveleket szárításuk után bálákba kötötték, s így vitték a kápolnai dohánybeváltó helyre.

 

A takarmánynövények közül leghamarabb a kukorica terjedt el. Emberi táplálkozásra is szívesen használták.

Zöldségféléket főként az udvarokhoz csatlakozó házi kertekben termeltek. Nagyüzemi kertészet 1945 előtt az uradalmakban, azt követően pedig a mezőgazdasági szövetkezetekben volt.

 

Állattartás

 

A háziállatok közül a legjelentősebb a ló volt. Lóval szántottak, vetettek, szekeret vontattak, gabonát nyomtattak. Igázásra nemcsak lovat, tehenet is használtak. A tehenet tejéért, húsáért és trágyájáért is tartották. A lovak és tehenek mellett igázásra ősi magyar szürke ökröt is tartottak.

A lovakat a kiterjedt ártéri legelőn legeltették. Ezt a munkát főleg gyerekek végezték. A lovak lábára béklyót helyeztek, hogy azok ne bitangoljanak el. A falu gulyájának őrzésére pásztorokat fogadtak fel. Bérük egy tehén után általában fél véka búza és egy kenyér volt. Az állatokat billogozóval jelölték meg. A kondára vigyázó pásztor szintén gabonát és kenyeret kapott a munkájáért.

Aprójószágokat, szárnyasokat elsősorban a családok élelmezése céljából tartottak. A gazdasszonyok leginkább tyúkot, libát, kacsát és pulykát tartottak. A libákat kislányok őrizték a falu szélén lévő legelőn.

 

A községben nagy volt a summások száma, akik nagyrészt a helyi uradalomban dolgoztak.

Dohánypajta, istáló, kamra 1968.

7.08 Szihalom – Gazdálkodás

A káptalani uradalom birtokán elsősorban búzát és kukoricát, de rozst, cukorrépát, burgonyát és hüvelyeseket is termesztettek. Az állatállomány szarvasmarhákból, lovakból, juhokból és sertésekből állt. A gazdaságot az uradalmi intéző vezette. Az állatokat az uradalmi juhász, csikós, csordás és kanász gondozta. A tavaszi kapásmunkákra külön summásokat alkalmaztak havonta 1 mázsa 25 kg búzáért vagy 20 pengőért és 2 kg szalonnáért.

Az uradalom az első világháború után áttért a belterjes gazdálkodásra, így a részes aratók számát felére csökkentette, a tavaszi kapások számát megduplázta. A káptalan birtokait, állatállományát, épületeit és eszközeit államosították, felosztották.

 

Az uradalom meghatározta a faluban élő gazdák termelését is.

Az első világháború után megjelent a nemes búza vetőmag, a lencse, a dinnye és a szőlő is. A szántóföldi gabonatermesztésben a vetésforgó 50 %-a kalászos, 30 %-a takarmány, 20 %-a kapás, ugart nem hagytak.

A faluban 5 holdas bolgárkertészet is működött, 40-50 holdon görögdinnyét is termesztettek.

A kertszőlők az első világháború után váltak jellemzővé, házi szükségletre műveltek saszlát, mézes fehéret, rizlinget, és ottonelt, kb. 15-20 holdon.

A nagygazdák gazdaközösségben éltek a kevesebb földdel rendelkező gazdákkal, hogy a munkában kölcsönösen segíthessék egymást.

Bogárhátú tehénistálló 1959.

7.08 Sarud – Gazdálkodás

A település életét az ártéri gazdálkodás és a földművelés határozta meg.

A réteken és legelőkön különböző fűfajták, a tocsogós helyeken nád, sás és gyékény terem. Természetes állatvilágát az apró rágcsálók, nyúl, a vizekben és a partokon vidra, a ligetekben őz jelentik.

A kiöntések vizében nádból, fűzfavesszőből font rekesztékekkel, varsával és hálóval halásztak.

Hídvég gazdálkodásában leginkább a halászat, a ménestartás és a sózott hal készítés volt a jellemző. A sarudi részek gazdálkodását a búza, árpa és rozs termelése és a méhészkedés jellemezte.

A háztartás számára termeltek lencsét, kendert, borsót, káposztát, répát, fokhagymát és vöröshagymát. Felhasználták a természetben készen található fűszernövényeket, melyeket termesztettek is (kakukkfű, zsálya).

7.08 Poroszló – Gazdálkodás

A település gazdálkodását a földművelés, állattartás és az ártéri gazdálkodás határozták meg.

Állattartás

A 19. század második felében a község gazdálkodásában az állattartásnak volt nagyobb szerepe. A község nagy legelőterülettel rendelkezett, mely határának kb. egyharmadát jelentette.

Az állattartásban a szarvasmarha állt az első helyen. A szívós, igénytelen, fehér magyarmarhát tartották. Tavasztól késő őszig a gulyán voltak a növendék és a meddő marhák, csak a tejelő tehenek jártak haza naponta a csordáról.

A disznókonda nyáron kint tartózkodott a disznóskúti karámnál, télen pedig közös ólban helyezték el őket. A disznóskuti nyáj 1887 körül szűnt meg. A disznók ezután már csak a csürhével jártak ki a faluból, estére mindig hazamentek.

A ménes 1887-ig a Ménesjáráson legelt.

Földművelés, gyümölcstermelés, erdőgazdálkodás

A földet háromnyomásos gazdasági rendszerben művelték, mely 1914-ig volt érvényben.

A gabona aratása után lóval nyomtattak. Az első cséplőgép kb. 1880 körül jelent meg a faluban.

A falu közös legelőit 1870 után választották szét, és a legeltetés megszervezésére legeltetési társaságokat alapítottak. A társaságok önkormányzati alapon, demokratikus választással működtek. A volt jobbágyok társaságukat Földes társaságnak, a volt zsellérek pedig Gyalog-társaságnak nevezték.

1873 után, amikor Károlyi István gróf eladta poroszlói birtokát – mely egyrészt nádas területet, másrészt legelőt jelentett – fellendült a takarmányok termesztése és az állattenyésztés, valamint a gyümölcstermesztés.

A poroszlói gyümölcstermelés megindítója Tomai Imre csizmadiamester volt, a szájhagyomány szerint ő ültette az első gyümölcsfákat. A szőlőtermesztésnek az árvizek miatt nem volt sikeres. Az 1930-as évekre híressé lett a poroszlói gyümölcstermelés. Megalakult a Poroszlói Gyümölcstermelők Köre.

A Tiszakanyarulatban, a Csapói részek homokos földjén az 1930-as években sikerrel termesztettek dinnyét, mely később megszűnt.

A Csapóban erdőgazdálkodás is folyt, melyet Erdőfelügyelőség irányított. Az erdő elsősorban fűzfát és nyárfát adott. Itt szerezték be a kosárfonáshoz szükséges vesszőket is.

A poroszlói határnak a Csapó volt azon része, melyet a legsokoldalúbban tudtak hasznosítani.

Rétgazdálkodás 

Poroszló életében jelentős szerepe volt a rétgazdálkodásnak. A falu kaszálói főleg a folyó árterébe estek: a Nagyrét (egyéneknek osztott terület), a Károlyi-szer (nagygazdáké), a Földváralja (kisbirtokosoké), Rábolypuszta, Alsó-rét, a Moroton (uraságé), Keselyrét (szikes legelő), a Magyarad.

A kaszálók közül az számított értékesebbnek, amely nem a folyó árterében volt, hanem külső földön, mert keményebb és jobb minőségű szénája volt. A rajta termett szénafajták a következők: tippan, vadlóhere, bunkósmező.

A réteket nyilas osztással osztották ki. A kaszáló kimérése lánccal és ölezővel történt. A kiosztott földet vékában, félvékában és köblökben fejezték ki a nagyságtól függően.

A kaszálást az időjárástól függően végezték, kétszer vagy háromszor. Az első széna neve: anyaszéna. Az első kaszálástól hat hétre történt a második kaszálás, melynek szénája a sarjú.A széna szárítása három lábú állványon történt.

A szénát vagy emberi erővel, rúdon hordták be, vagy szénaszállító szekéren. A szekér hossza a vendégoldallal, rúddal együtt 4-5 méter volt.

A szabadban tárolt rakomány ha kör alakú volt, akkor boglya, ha téglalap alakú, kazal volt a neve. Egy kazal 10-14, míg a boglya 8-10 szekérrakományból készült.

Egy tehén kiteleltetésére 30-40 mázsa széna volt szükséges.

Halászat 

A Poroszló környéki halászat egyik jellemzője az árterület kisvizeinek, az ártéri tavaknak a különös jelentősége. Ezek az ártéri vizek még a 20. század elején sem elposványosodott vízállások voltak: évről évre felfrissült halállományuk. A víz és a halak mozgását kétféle módon tudták kihasználni. Vagy a folyóból kifelé, majd – az ikrák lerakása után – visszaigyekvő halakat a vízfolyásokban fogták meg, vagy a tavakba kiúszott halak útjába gátat építettek, nem engedték vissza a folyóba.  A vízfolyásokat gondozták, óvták az eliszaposodástól. A fokok keresztbe rekesztésére szolgáltak a kétszárnyú varsák és a rögzített háló-rekesztékek. A kerítés által fogórészbe, zsák-hálóba terelték a halakat. A halmozgás megfigyelésére épült a csempelynek nevezett emelőháló használata is.

A tíz-húsz-negyven kilométernyi folyószakasz és az ártéri vizek hasznosítását kétféle halásztatási módszerrel oldották meg: Az egész vízfelületen kerítőhálókkal halásztattak – ez volt a nagyhalászat. A folyó egy-három kilométeres szakaszain és a kisvizekben kishalászat folyt, egy-két ember által.

7.08 Pély – Gazdálkodás

A község élete a Tiszához kötődik, a folyó széles árterében magaslatokra, hátakra települt. Évente kétszer öntötte el a víz, mely állapot a Tisza szabályozásával és az ehhez kapcsolódó belvíz elvezető csatornák kiépítésével szűnt meg. Az eltűnt mocsárvilág helyét szikesek foglalták el.  Az itt élő emberek megélhetési forrását az ártéri gazdálkodás és a földművelés jelentették. A Tisza hullámterében az ártéri füzeseket és nyárfaerdőket hasznosították.

A szántókon búzát, árpát, rozsot, kukoricát és burgonyát termeltek.

A mocsárrétek, holtágak vadvilága biztosította a vadászat lehetőségét. Napjainkban természetvédelmi terület a Pélyi madárrezervátum, ahol ritka fajok, feketególyák, szürkegémek, kócsagok, kanalasgémek, réti sasok fészkelnek.

7.08 Nagyút – Gazdálkodás

A megélhetés alapját mindig a mezőgazdaság biztosította, melyhez a két természetes vízfolyás, a Tarnóca-patak és a Száraz-ér kedvező feltételeket nyújtott.

A gazdálkodás a 18-19. században földesúri majorságokban történt. Az 1939-ben betelepített sokgyermekes családok is  fölműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

1955-ben alakult meg az első mezőgazdasági termelőszövetkezet.

7.08 Mezőtárkány – Gazdálkodás

A lakosság megélhetését a földművelés és állattartás biztosította.

A szántókon búzát, kukoricát, árpát, rozsot, zabot, zöldtakarmányt, burgonyát, cukorrépát, dinnyét, és sok hüvelyest  termeltek.

Gazdálkodásában igen jelentős súlyt képviselt a széna- és rétgazdálkodás.

 

Mezőtárkány természetes kaszálói:

Halom-fertő, postafenek, kosárhely fertő, nád fertő, fekete fertő, darudéllés, szőkepuszta. Legértékesebb kaszálófajta a lucerna széna, jó minőségű feketeföldben.  Több helyen csak tippan, ill. pipaszurkáló széna termett. A kis és közepes gazdáknak nem volt kaszálójuk, a nagyobbaknak 80 kat. hold volt. A falu kaszálója mellett a Tisza-rétet is bérelték.

A közös rétet közösen használták, mindig egyenlően, boglyák szerint osztották szét egymás között nyilas elosztással.

A kaszálókat a kerülők őrizték. Utoljára 1896-ban osztottak kaszálót. A kaszálók mérésére általában láncot, szalagot használtak, és holdanként számolták.

Néha mocsarakat is lecsapoltak és kaszálónak használták. Az utolsó lecsapolás 1896-97-98-ban volt.

A rét száraz növényzetét nem gyújtották meg, hanem leboronálták tavasszal. A zsombékokat, túrásokat fogasboronával egyengették el. A réteket évente kétszer kaszálták. A második kaszálás széna neve sarjú. Sokkal vékonyabb szálú, mint az első kaszálású széna. Az első, tavaszi kaszálás neve anyaszéna. Egy-egy nagyobb terült kaszálásakor rokonokat, ismerősöket hívtak.  A levágott rend szélessége általában a kasza nyelétől függött. Leginkább 180 cm volt. A rendekbe gyűjtött szénát nem, de a lucernát forgatták szárítás céljából. A forgatást asszonyok végezték. A megszáradt szénát rudas boglyába gyűjtötték. Egy rudas boglyába 5 petrence fért. A szénagyűjtés munkamenete: A rendet villával összetolták és vitték a rudashoz.  A rudasokat egyberakták, és két nap múlva kocsikkal szállították a faluba. A századfordulón a gyűjtéshez háromágú villát használtak. A jó villa keményfából készült, hossza kb. 150 cm. 1945 óta nem használnak favillát.  A nagygereblye általában fenyőfából készült, a fogak akácfából, a nyél szilfából. A faluban a TSZ megalakulása előtt két fűkaszáló gép jelent meg. A szénát az udvaron kazlakban tárolták. A kazalrakáshoz létrára, villákra, gereblyére, gólyára volt szükség. A kazal mérete: 10 x 30 m.  Szél ellen a kazlak tetejét kötéllel és dróttal védték, melynek végeire követ tettek. A kazalról a szénát vagy kampóval húzták ki, vagy vágóval vágták. A szénát nem a lakóház, hanem az istálló padlásán tárolták.

Takarmányozási célra össze szokták keverni a szénát és a szalmát, mellyel a fejős tehenet, és a lovat etették. Szecskát is készítettek, megvizelt polyva és sarjú összekeverésével.

A takarmány silózták is: vermekben, gödrökben nedves kórót, zöld füvet, csalamádét raktak és lefedték szalmával és földdel.

A feleslegben termelt szénát 1910 körül az egri vásáron adták el.

7.08 Mezőszemere – Gazdálkodás

A település határának legnagyobb része szántó, illetve legelő és rét.

Állatállományában a szarvasmarha, a ló és a sertés meghatározó.

A népesség 90 %-a mindig a mezőgazdaságban dolgozott.

7.08 Kömlő – Gazdálkodás

Földművelés

A néhány holdas gazda a családjával végezte el az aratást, ahol 50-100 holdnyi betakarítani való volt, ott aratókat fogadtak. Tíz holdra egy vagy két aratópárt.

Az 1930-as évekbeli aratás hangulatos leírása: Neufeld József: Meghozták az életet! Kömlői képeslap az 1930-as évekből.(Neufeld József.  A múlt születése. Fejezetek Kömlő történetéből I. 2005.Kömlő 150-151.)

 

Csépléskor 10-16 ember kellett a cséplőgép kiszolgálásához.

Az asztagról a kévéket az adogató villával nyújtotta a kéveoldónak, ő tette a megoldott kévéket a dobba. A gépből kikerülő szalmát a szalmahordók rudasokkal a kazalra felvezető létrán vitték egyre magasabbra. A töreklyuknál zsebkendővel bekötött szájú lányok gereblyézték ponyvára a kalásztörmeléket és vitték a törekkazalra. A gépből kijövő búzát zsákokba töltötték, majd a gépfaros bekötötte a zsák száját. Amikor végeztek, a mázsás összeadta a mérések számát, kiszámolták, mennyi a géprész, és mennyi a cséplőbandáé.

A cséplés részletes leírását adja Szabó Lajos: Cséplés kalákában.(Neufeld József.  A múlt születése. Fejezetek Kömlő történetéből I. 2005. 154-155.)

 

Állattartás

A kömlői állatvásárokról: Országos állat- és kirakodóvásár Kömlőn 1926-1951. (Uo.)

7.08 Kompolt – Gazdálkodás

A szántógazdálkodás során a következő növényeket termesztették: ősziek közül búza és rozs, a tavaszi gabonából árpa és rozs. Ültettek még burgonyát, dohányt és szőlőt.

A szántóművelésen kívül a rétgazdálkodás volt jellemző.

A földek művelésére és a betakarításra lófogatot és ökörfogatot használtak. A gyümölcsök közül legnagyobb mennyiségben szilvát, almát és diót termeltek.

Egy 1935-ből származó felmérés szerint a legnagyobb arányban sertést tartottak, majd szarvasmarhát, lovat, juhot.

 

Aratás idején tűzfigyelő és tiltó szolgálat működött. A cséplést négy cséplőgép udvarról-udvarra haladva végezte, mely hat napig tartott.

 

Kompolton működik az ország legrégibb növénynemesítő intézete, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Fleischmann Rudolf Mezőgazdasági Kutatóintézete.  Fleischmann Rudolf 1918-ban érkezett Kompoltra, ahol növénynemesítő telepet létesítetté és a növénynemesítést tudománnyá fejlesztette.

7.08 Kisköre – Gazdálkodás

A megélhetés alapját a Tisza folyó közelsége határozta meg: a halászat és az ártéri gazdálkodás.

A Tisza szabályozásának korában sokan végeztek kubikus munkát.

Az árvíz lecsapolások után a 20. század elejére rohamosan fogytak a rétek, a legelők. A szántókon főként búzát és kukoricát termeltek.

 

Az ország legnagyobb beruházásaként 1967-ben kezdődött meg a Kiskörei vízlépcső építése, az ország legnagyobb vízierőműve.

A Tisza-tó megépítése Kisköre gazdaságát és  idegenforgalmát fellendítette.

A tavon találhatók Európa legnagyobb sulyom és tündérfátyol-mezői. Mintegy kétszáz féle madárfaj él itt.

Az ártéri erdőkben vaddisznó, fácán, őz, nyúl, fogoly és vízi vad él.

7.08 Kápolna – Gazdálkodás

A település szántóin termeltek búzát, zöldtakarmányt, kukoricát, árpát, burgonyát, dohányt, dinnyét, borsót és lencsét.

 

A gazdasági év az őszi szántással kezdődött, majd a rozs- és búzavetéssel folytatódott.  Igyekeztek jó minőségű vetőmagot vetni, tartva magukat a szóláshoz: „aki ocsút vet, gazt arat”.

A téli időszak felkészülés volt a következő évi munkákra. A férfiak kosarat fontak, seprőt kötöttek, a mezőgazdasági szerszámokat javították, kötelet készítettek.

Tavasz elején a szőlő metszésével indult újra a határban a munka, aminek csúcspontja a búza betakarítása volt. Az udvarra behordott gabonát lóval tapostatták, nyomtatták. Az 1880-as évek végétől jött használatba a járgányos cséplőgép. Gőzgépe, tüzesgépe csak az érseki uradalomnak volt.

Ősszel a szürettel és a kukoricatöréssel fejeződött be a gazdasági év.

A kápolnai gazdák sok állatot tartottak, odafigyeltek arra, hogy legyen elegendő búza. A jószágot Szent György napján hajtották ki először a legelőre, ősszel pedig Szent Mihálykor kötötték.

 

Dohánytermesztés

 

A dohánytermesztés Magyarországon 1851 után állami monopólium volt, a termelés és forgalmazás minden lépése hatósági engedélyhez kötött.

Kápolnán 14 dohányos volt és ezek 56 holdon termeltek kerti és rétháti dohányt.  A termelés kísérletei 1921-ben kezdődtek. 127 féle dohányt kezeltek.

Kápolnára a következő helyekről szegődtek kukások: Erdőtelek, Tenk, Füzesabony, Tófalu, Aldebrő.

Az érseki uradalom dohánykertészei a dohányföldet saját eszközeikkel művelték, az uradalom csak a földet adta.

A legszegényebb kukás családok putrikban laktak: két-három család lakott egy-egy szobában, de olyan is előfordult, hogy öt.  A konyha közös volt.  A putrikat 1922-ben váltották fel a kukáslakások.

A dohányt „spedíciósok” szállították az állomásra négyszögletesre formált bálákban, melyeknek végeit bevarrták. Egy szekérre 16 bálát raktak.

A dohány leadása a Dohánybeváltó Hivatalban történt, melyet 1868-ban állítottak fel.  Ez egyben termelőüzem is volt, ahol a beváltással és fermentálással, csomózással kapcsolatos munkákat is ellátták, felvásárolták a környéken termelt dohányt.

7.08 Kál – Gazdálkodás

A 20. század elején a szántók fő terménye a búza, a zöldtakarmány, a kukorica, a rozs, az árpa, a dinnye, a cukor- és takarmányrépa, a hüvelyesek, a dohány és a mák.

A település gazdálkodásában jelentős hagyománya alakult ki a dinnye és a dohány termesztésének.

 

Dinnyetermesztés

 

A hevesi homokháton – melyhez Kál is tartozik – jó feltételei voltak a dinnyetermesztésnek. . A dinnyés családok úgy tartották: „dinnyehéjban jöttek a világra”. A termelő módszerek közül a kapás kiültetést is gyakorolták, de hamar elterjedt a gyepkockás módszer is.

A magvak csíráztatása így történt:  „ A magokat csavard vizes ruhába, majd két réteg száraz ruhát tekerj köré, ezután helyezd a vánkosod alá, ahol jó meleg legyen. Minden estve beköszöntvén szenteld meg langyos vízzel. Ezt ez álló hétig végezd, s ekkor a kicsirázott mag elvethető.”

Februárban elkészítik a melegágyat, melynek alapja a szerves trágya. Márciusban kerül sor a gyepszedésre, ami abból áll, hogy egyenlő kockákra szabdalva felszedik a gyepföldet. A magolás során a magvakat szemenként a kockákba rakják. A palántanevelés után májusban volt a palánta ültetése, mely időpontja az időjárástól függött. A gyepkocka helyét kiskapával vágták ki és belerakták a palántát. Amikor már három levélben volt a palánta, pótolták az elpusztult növényeket, majd kapáltak. Ekekapával 4-5 alkalommal, kézzel kétszer kapáltak.

A dinnyeérés általában július végétől augusztus végéig tehető.  A dinnye érettségét a színéről állapítják meg, a tökdinnye tompazöld, az érett fényes.

A tsz-korszakban az exportra szánt dinnyéket ládákba csomagolták. Egy ládába 4 db dinnye került általában.

A legelterjedtebb dinnyefajta a Szigetcsépi, melynek héja szinte fekete. A Hevesi futó alakja kicsit megnyúlt, tökforma, de télig elálló.  A sárgadinnyék közül az Ezüst ananász a legkedveltebb, valamint a zöldhúsú Muskotály.

Legismertebb dinnyés dinasztia: Cseplye család.

 

Dohánytermesztés

 

A 19. században legnagyobb arányban az uradalmakban termeltek dohányt. Fajtáját tekintve először a kerti dohány terjedt el, majd 1885 körül terjedt el a réti dohány, melynek levele nagyobb, íze jobb volt. Kiadósabbnak is számított, kevesebb munkával járt, mint a kerti.

Ismerték a szamosi dohányt, melyet erősebbnek és nehezebbnek tartottak, valamint a virgíniát, mely 1936 körül terjedt el.

 

A káli-tagban az 1800-as évek végén 15 kukás volt, ezek 75 holdon termeltek dohányt. A termelést egy dohányos gazda felügyelte.  Kint laktak a tanyán cselédházakban.

 

A dohánypalánta neveléséhez a melegágyat kevert trágyából készítik, 50-60 cm magasra. A magházföldet – melyet egy arasznyi magasságban tesznek – erdei könnyű földből, vagy olyan földből veszik ahol előzőleg csalán termett. Amikor a trágyát és a földet felrakták, a négy sarkára négy karót ütnek, tetejét elgereblyézik. A zsúp és nád hasurát (palántatakarót) 1930 körül váltotta fel a malinó. Üveget az uradalmi kertészetben használtak először palántanevelésre.

A magot József- napig elvetették, majd a palántát május közepéig el kellett ültetni. Amikor sárgult a dohány levele, és tapintása zsírosabb, lehetett törni. A levélféléket (pórlevél, aljlevél, másodaljlevél, szinlevél, hegylevél) külön-külön kellett törni. A dohány fűzésekor egy tűre 80-90 levél ment, egy 5 méteres zsinórra 3 tű levél.

A tiszai dohányt füllesztették, melytől sárgább és durva tapintású lett. A ködös idő elől pajtába vitték a dohányt, ahol lehúzták a zsinórról a dohányleveleket és csomókba rakták és szortírozták.

7.08 Hevesvezekény – Gazdálkodás

A Hevesvezekényt körülvevő nádas, mocsaras, füves területek kiváló lehetőséget nyújtottak a lakosság számára gyűjtögetésre és apróvadak fogására. Vadfogó hurkokkal általában madarakat (fogoly, fácán), nyulat, de egyes változataival őzet, szarvast is tudtak fogni. A vadfogó hurkok variánsai közül a lépő és a fojtó hurkokat használták, mely technikát még néhány évtizede is ismerték a helyiek.

 

A település fekete homokos vagy televényes homoktalaján legjobban terem a búza, árpa, kukorica, köles, dohány és a repce.

A szántóföldeken a legelterjedtebb gazdálkodási rendszer a háromnyomásos gazdálkodás volt. A szántás kettes, hármas vagy négyes lófogatokkal történt a gazdák anyagi lehetőségeitől függően. Ökröket ritkán állítottak be az eke elé.

Legnagyobb arányban lovakat tenyésztettek igavonásra és tehenet a tejhaszonért.

A 20. század első felében megduplázódott a gazdálkodásban a kertművelés aránya. A nádasokat nagy arányban váltották fel az erdők.

Az aratás szokásrendje évszázadokon át változatlan maradt. A munka mozzanatainak és eszközeinek részletes leírása Szuromi Rita: Falu a nemesek földjén c. kiadványban olvasható (178-181. oldal)

A cséplést a porták szűkössége miatt többnyire a falu szélén, a téglagödröknél végezték. Ide érkezett a cséplőgép, itt folyt a közös munka. Csak a legnagyobb gazdák csépeltettek a saját udvarukon.

7.08 Heves – Gazdálkodás

Heves határa fekete és homokos talajfélékkel rendelkezik, ezért sokféle növényfajta termesztésére alkalmas.

A gabonafélék közül legjelentősebbek voltak a búza, kétszeres, rozs, árpa, kukorica, köles, repce, zab, takarmánynövények közül a lucerna, a takarmányrépa és a tök. A szántóföldeken a legelterjedtebb termelési rendszer a háromnyomásos gazdálkodás volt.

A szántást kettős, hármas vagy négyes lófogattal végezték. A gabonatermelés legjelentősebb munkafázisa az aratás és cséplés volt. A nagyobb birtokokon aratóbandák végezték az aratást szerződés alapján. A cséplést a cséplőgépek mellé szegődött cséplőbandák végezték az udvarokon és szérüskertekben.

A gabonaféléken kívül kiválóan megterem a szőlő, a gyümölcsfélék, a dohány és a dinnye.

 

Heves szőlőtermelése a 19. század végétől vált jelentőssé, amikor a hegyvidéki szőlőket a filoxéra gyökértetű megtizedelte. A hevesi homoktalaj immunisnak bizonyult a kártevővel szemben, így nagy, 40-50 holdas szőlőtelepek jöttek létre korszerű pincészetekkel. Közülük a legnagyobb a Heves és Jászszentandrás között lévő Bankpincét körülvevő 500 holdas szőlőtelep.

 

A hevesi dinnyetermesztésről az első adatunk, hogy a török által Hevesről kiűzött lakosság a 17. század elején foglalkozott termesztésével a mezőváros északnyugati szegletében, Boconád és Alatka környékén. A legnagyobb dinnyeföldek a homokos részeken, főként a Golyóbis (ma Góbis) – halom környékén voltak. A dinnyészkedés legdicsőbb korszakában, a 19. század közepén külön fajtaként tartották számon a Hevesi vérbélű görögdinnye-fajtát, melynek jellemzői: apró fekete magvú, vékony héjú. Megkülönböztették a hevesi táj többi fajtájától, mint pl. a csányi görgő fajta.

A termelésre a hevesiek erdőirtásokat és gyeptöréseket használtak. Hat-tíz éves forgást tartottak.  A 20. század elejére a gyeptörések elfogytak, a parasztság egyre kevesebb területen tudott dinnyét termelni. A legnagyobb termelők a nagybirtokosok lettek, mint pl. Coburg Fülöp, Remenyik István. A helyi vasútállomásról hatalmas szállítmányok indultak Budapestre és Galíciába.

A termelés fokozása céljából Braun nagybirtokos 1924-ben Csányról hívta Bálint Dinnyés Sándor termelőt Hevesre, aki új termelési módot ismertetett meg Hevesen, a gyepkockás termelést. Ennek lényege, hogy a dinnyemagot a gyepből kivágott gyepkockákba teszik, majd a palántát melegágyban nevelik. Amikor 3-4 levelet növeszt, akkor ültetik ki a földbe. Érés idején a dinnyék leszedése külön figyelmet igényel: a színt, a súlyt és az ütéskor kiadott hangot együttesen kell értékelni. Megyénken belül a hevesi és a csányi hagyományos dinnyefajták, művelésük jellegzetességei legalább másfél évszázada önálló egységnek számítanak.

7.08 Füzesabony – Gazdálkodás

Füzesabony mint érseki jobbágyközség gazdaságára a háromnyomásos üzemrendszer volt jellemző. Ez a rendszer a jobbágyföldek megváltása után is fennmaradt javított, forgó háromnyomásos formában.

A községbeli gazdák a növénytermesztésre helyezték a hangsúlyt.

A szántók fő terménye a búza, a kukorica, a zöldtakarmány. Termeltek még árpát, zabot, cukor- és takarmányrépát, sok hüvelyest, kevés dohányt, lent és kendert.

A gabonához képest kevés takarmányt termeltek.

A családi gazdaságokban az állattartásnak csak másodlagos szerep jutott.

A kisgazdák körében a legszámottevőbb állattenyésztési ág a lótenyésztés volt az 1930-as években. A lótartó gazdák 1-6 lovat tartottak, főként igáskancát. Fő fajtának számított a Hajdúságból hozott Nóniusz tájfajta.

Füzesabony a két világháború közötti időszakban Heves vármegye egyik fő lófelvásárló központja volt. (Lódíjazást csak Hevesen, Füzesabonyban és Tiszafüreden tartottak).

A település szarvasmarha-állománya legnagyobb részben hazai pirostarka tehénből állt.

A sertésállományt tekintve tisztán mangalica fajtát csak az érseki uradalom tartott. Juhtenyésztés is csak az uradalomban volt, hazai fésűs juhokkal.

Baromfit a gazdasszonyok tartottak a családi konyha számára.

Méhészettel 21 helyen foglalkoztak a községben, melyre jó lehetőséget adtak a környező erdők.

Selyemtenyésztéssel 1926-ban 87 tenyésztő foglalkozott, a községben működött selyemtenyésztési felügyelőségi székhely.

Konyhakerti növényeket és gyümölcsöt csak mellékfoglalkozásként termeltek. Elterjedt a Bódi, Besztercei, Duránsai szilva, barack, birsalma, cseresznye, meggy, körte, alma és diófa. A dinnyetermelés jelentéktelennek számított.

Erdők  az uradalom tulajdonában voltak, fő fafélék a tölgy, a kőris és a gyertyán. 1932-ben az erdők negyedrészét kivágták, majd újratelepítették.

7.08 Feldebrő – Gazdálkodás

Feldebrő gazdálkodásának két fő ága a dohánytermesztés a szőlőtermesztés.

 

A 18. század első felében főként a jobbágylakosság termesztette a dohányt, a 19. század elejére a zsellérek is bekapcsolódtak termesztésébe. Feldebrőn ekkortól leginkább kerti dohányt termesztettek, a belső telkeket is dohányföldnek fogták be, sőt a telkek végén lévő közlegelőkből is hozzászántottak egy-egy darabot. Kb. 170 termelő az uradalomtól is bérelt földet dohány termesztésére. A dohányföldek idővel szinte körbevették a falut.

A feldebrői homokos talajon sárga, nagy levelű dohányfajta termett, alacsony nikotintartalommal. A 18-19. század fordulóján burnótként is használták. Ennél a verpeléti valamivel gyengébb minőségűnek számított. A debrői dohány külföldön is közismert lett.

A csomókat kereskedők vásárolták fel és juttatták el a gyárakba. A 19. század második felére az alföldi dohánytermelés megerősödése és az állami monopólium bevezetése miatt Feldebrő környékén visszaesett a termelés.

Az 1840-es évektől a könnyű kerti pipadohányok helyett keresettebbé váltak az erős alföldi félék. Megindult a dohányból élő családok elvándorlása az Alföld felé, ill. Tolna és Szabolcs megyékbe. Feldebrőn és környékén az 1930-as években már csak kiegészítő foglalkozásnak tekintették a dohánytermesztést.

 

Debrő már az 1330-as években jelentős bortermelő falunak számított.

A 19. század végén a gazdák rigolírozott, forgatott földbe ültettek, főként kadarkát. A szőlőtermelés igazi fellendülése az első világháború után következett be. Az 1930-as évek végére a csemegeszőlők termelése egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ennek egyik legfőbb oka a szállítási nehézség, mivel nem volt vasútállomás, szekérrel kellett Verpelétre szállítani a szőlőt. 1959-ben a debrői borvidéket egyesítették a gyöngyös-visontaival Mátraalji Borvidék néven. Feldebrő kiemelt termőhelynek számított. Kiemelt fajták: olaszrizling, leányka, hárslevelű. 1997-ben a Debrői Hárslevelűt védetté nyilvánították.

7.08 Erk – Gazdálkodás

A szántóföldeken túlnyomóan búzát termeltek, a kukorica, az árpa és a zöldtakarmány jóval kisebb helyet kaptak. A kereskedelmi növények termelésére alig fordítottak csekélyebb területet.

A község állattenyésztésében igen kiemelkedő a szarvasmarha-állomány, melynek minősége messze földön híres volt.

 

Mivel a falu területe nem adott minden család számára megélhetési lehetőséget, tavasszal sokan kénytelenek voltak messzire elmenni summásnak, hogy a télire valót megkeressék. Többen Amerikába és Németországba is kimentek, vagy az iparban kerestek munkát, főleg a fővárosban.

Az erkiek közül sokan dolgoztak a tejiparban, ez hosszú ideig hagyományos foglalkozást jelentett.

Szénavágók. Erk. Dr. Gulyás István és a Mátra Múzeum tulajdonában

7.08 Erdőtelek – Gazdálkodás

A 20. század elején a szántóföldi növények közül elsősorban búzát, kukoricát, rozsot és árpát termeltek, a kereskedelmi növények közül sok dinnyét, cukorrépát, borsót, dohányt. Ebben az időben csemege- és borszőlő-termelése is jelentékenynek számított, szőlőterülete az alföldi borvidékhez tartozott.

Palántanevelés az Új Élet tsz-ben, paprikapalánták. 1961.

7.08 Egerfarmos – Gazdálkodás

A település lakóinak döntő többsége mindig mezőgazdasággal foglalkozott.

A gabonafélék termesztésén túl igen jelentős az állattartás: kiugróan nagy számban tartottak juhot, de jelentős volt a szarvasmarha, sertés, kecske és ló tartása is.

 

Az aratást június végén, július elején kezdték meg, azt tartották, hogy június 24-én „szakad meg a búza töve, akkor érik éjjel-nappal”. Az érseki uradalomban előírt munkarend szerint végezték a munkát.

A búzakeresztet 16 kévéből rakták össze, a 17. volt a papkéve.

A cséplést minden család a saját udvarában végezte. Négy vállalkozónak volt cséplőgépe a faluban, akik búzáért cserébe elvégezték a cséplést.

(A Cséplő-domb helynév 18. századi szokásra utal: Az 1785-ben készült térképen jól látható, hogy az Eger-pataknak két ága volt és a jelenlegi temető helyét Cséplő-dombnak nevezték, ahol a gabonát cséphadaróval csépelték ki.)

A gabonát a száraz padláson tárolták. Szintén ide hordták fel a cséplés után visszamaradt töreket is.

Télen megszőtték a tároláshoz szükséges zsákokat.

Az őszi betakarítást – kukoricatörés és fosztás, cukorrépa- és napraforgó-szedés – családi munkaszervezetben, egymást segítve végeztek el.

 

Egerfarmosnak nevezetes állattartása volt a két világháború közötti időben. Igen jelentős volt a juh- és a szarvasmarha-állomány.

Híres volt tehenészete, melyet Brezovay II. László létesített, majd vitéz Oláh Gyula fejlesztette tovább. Szaktudása eredményeként a farmosi tehenészet az ország egyik legjelentősebb tehenészetének számított. Ridegtartásban tartották az állatokat, így azok rossz körülmények esetén silányabb legelőkhöz is tudtak alkalmazkodni.

Juh hodály – Új barázda tsz. 1952.

7.08 Dormánd – Gazdálkodás

A legnagyobb arányban búzát termeltek, emellett kisebb mértékben árpát, tengerit, zöldtakarmányt és hüvelyeseket.

7.08 Boconád – Gazdálkodás

A boconádiak számára a fő bevételi forrást a búzatermelés jelentette. A búza mellett helyet kapott a tengeri, a zöldtakarmány, a rozs, az árpa, a takarmányrépa. Nagyobb mennyiségben termeltek még dinnyét és mákot.

A paraszti világ legnagyobb nyári munkája az aratás volt.

Az aratást Sarlós Boldogasszonykor (július 2.) kezdték. A családfő vágta az első rendet, asszonya szedte gamóval a markot, s belőle sodort kötélbe tette. Fiatal fiú kaszálta a második rendet, s az eladólány gyűjtötte, marokkal egészítette ki az előző kévét. A kévéket keresztekbe rakták, melynek tetejére a papkéve került, ami takaróként szolgált, hogy a kalászos ne ázzon, ha eső jön. Az elhullott gabonaszálakat bőgővel gereblyézték össze. Jó esetben két hét alatt végeztek a munkával. A behordásban igás állatokkal segítették egymást a szomszédok.

Az ősz legnagyobb munkája a kukoricatörés, melyet a gazda udvarán a fosztás követett.

A település adottságai kiválóan megfelelnek a dinnyetermesztésre és a dohánytermesztésre is.

7.08 Besenyőtelek – Gazdálkodás

A népesség fő megélhetési forrását a növénytermesztés és állattenyésztés jelentette. A szántóföldeken leginkább búzát, árpát, kukoricát, napraforgót, takarmányborsót, cukorrépát, lucernát és dohányt termesztettek.

 

A gabona cséplése, nyomtatása

A learatott gabona behordása után szérüt, „tisztaszérüt” készítettek. A területet megtisztították a gyomtól, meglocsolták, pelyvát hintettek rá, lóval lejáratták, majd szérűsöprűvel lesöpörték. Erre terítették a behordott gabonát. Egy terítés neve ágyás. Egy kis ágyás 10 csomó gabona, a nagy 15 csomó. A csomó (kereszt) 17 kévéből áll. A 10 csomó kévét 1-4 lóval nyomtatták, egymás mellett 2 lónál több nem volt. Háromszor fordítottak, majd görbefogú gereblyével lehúzták a szalmát. A kitiport gabonát kirostálták. Szokás szerint naponta három ágyást kellett elvégezni. A rozs nagy részét kézi cséppel csépelték ki.

 

Forrás: DIV Néprajzi adattár NA 238-68. Besenyőtelek. Vegyes néprajzi adatok. 1968

 

Állattartás

Az állatállomány főképpen szarvasmarhából, sertésből, juhból és lóból állt.  Az állattenyésztés fejlesztésére az 1930-as években megalakították a Községi Állattenyésztő Szövetkezetet.

Besenyőtelken nagy hagyományai vannak a külterjes állattartásnak és a pásztorkodásnak.

A ménest a „szabadszálláson” tartották.

A tagosítás előtt a gulya 9 járáson át járt ki a településről. Egy gulyában 280 db marha volt.  A gulyások tanították be a tinókat is, tudták, melyiket kell előre és hátulra befogni. Általában két hét alatt tanult be a tinó. Az ökröket és bikákat leginkább a Hortobágyról hozták, vagy hozatták poroszlói kupecekkel.

A besenyőtelkiek a lovat maguk tenyésztették. A nóniusz származású csődörök kifogytak a 20. század közepére. Amikor Tepélyt tagosították, a csődöröket beadták az államnak.

Tepélyen volt hat gulya, köztük külön bikagulya meg szűzgulya. Disznónyáj kettő, ezenkívül pedig ménes.

A csorda kihajtásának útvonala: Főutca (Magda-had) – kis utca – Hóstyakert.

Besenyőtelken a leghíresebb pásztor dinasztia a Kallik had volt. Volt köztük gulyás, csordás és kondás is. Pásztorbotként tölgyfa, barkóca- és somfabotot használtak, melyet Noszvajról vagy Bükkzsércről hozattak. Réztrombitájuk is volt, ezzel adtak jelet.

7.08 Átány – Gazdálkodás

Az átányiak évszázadokon át a határ használatából éltek. Történelme során változott a földművelés és az állattartás aránya, és a gazdálkodási ágak jellege. A legelők és a rétek csökkentek az állattartás intenzívebbé válásával párhuzamosan. A 19-20. század fordulója körül az állatfajták átcserélődése zajlott le. A régi edzett, viszontagságokat tűrő marha-, ló-, disznó- és juhfajták helyébe kényesebb de értékesebb lovak, nagy tejhozamú piros-tarka marhák, merinó juhok jöttek. Ennek következtében más típusú épületeket kellett emelni számukra, másképpen gondozni.

A növénytermesztésen belül is aránybeli változások zajlottak le, de a legnagyobb arányban mindig búzát és kétszerest (búzával vegyesen vetett rozst) termeltek. Hagyományosan az őszi vetés adta az embereknek a kenyeret, a tavaszi a jószágállománynak biztosított abrakot.

A gazdálkodás fő célja a paraszti háztartások önellátása maradt. Ehhez járulékosan csatlakozott az árutermelés. Az átányi ember szerint a föld megmunkálásának a célja, hogy ellássák családjukat házuk népét (melybe az állatállomány is beleszámít). Ez az önellátásra való törekvés konzerválta szilárdan a búza első helyét, mellette az abraktakarmányok magas arányát.

Árutermelésre sörárpát, cukorrépát, hüvelyeseket, napraforgót, takarmánynövények magvait termesztették. A jószágnevelés a vagyoni felemelkedés legfőbb útját jelentette, de az állatok tartását megkívánta a gazdálkodás hagyományos rendje is: az igaerő biztosítása, a szántóföldek termőképességének megtartásához a trágya, a család számára a zsír,hús, tej, tojás, az ágy párnáiba, dunnáiba a toll.

A kutatók – Fél Edit és Hofer Tamás – az átányi paraszti gazdálkodás és háztartás vizsgálata során az „arányok és mértékek” rendszerét tárták fel, bemutatva a paraszti gazdálkodás egyik ideáltípusát.

Az átányi emberek hagyományos életformájának – és benne a gazdálkodásnak – tárgyi anyagát jól reprezentálja a Néprajzi Múzeum Átány-gyűjteménye.

Fél Edit és Hofer Tamás kutatásainak  eredményeként 3707 darab tárgy került a múzeumba a gazdálkodás és háztartás, illetve a lakáskultúra témakörben.

 

Az Átány-gyűjtemény részletesebb ismertetése:

http://atany.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=44&Itemid=57

 

Szőlő- és bortermelés Átányon

 

Átány szőlőtermő területe a hevesi határ mellett volt a Ballai-tag, Bohács-tag, Bernáthegy, Gergelytelep és Maczky-tag nevű homokos részeken. Itt helyezkedtek el a présházak, pincék és a kunyhók. A szőlő művelésére a tövető-kapát (a gyökér elvágására) és ortókapát (mélykapálásra) használtak. A szőlőt csak vesszőről szaporították. Helyben kedvelt szőlőfajták a kövidinka, bánátirizling, ezerjó, oportó, nova, izabella, huszárdinka és a mézesfehér. Az oltást a falubeliekkel a tanítók ismertették meg. A gyökeres oltványokat Abasárról és Gyöngyösről szerezték be. A szőlők közé babot, káposztaféléket, zöldségféléket, krumplit és gyümölcsfákat ültettek. A szőlőkarókat akác és fenyőfából készítették, melyet 1914-től használtak.  A zöld hajtásokat először kukoricafosztással, majd rafiával kötözték fel. Permetezésre kékkő és mész oldatát használták. A szőlők nyitását márciusban végezték el. A nyár folyamán legalább négyszer kellett gyomirtó kapálást végezni. A szőlő hegyét július  20-tól 30- ig vágják el. A szüretet október 15-én, Terézia napján kezdik. A mustnyerő eljárások közül ismert a lábbal taposás és a préselés is.  A fürtök összezúzására csömöszölőt és bunkót használnak. A mustot és a törkölyt léckával, borszűrő kassal választják szét. Az 1930-as évektől szüreti bált és felvonulást is tartottak.

7.08 Aldebrő – Gazdálkodás

 

A lakosság megélhetési alapját a dohány- és szőlőtermesztés jelentette. Saját ellátásuk érdekében a kertekben és a szőlők alján gyümölcsöt és zöldséget, burgonyát és dinnyét is termeltek, valamint a ruházkodáshoz lent és kendert.

A szántókon gabonát és kukoricát, valamint takarmánynövényeket vetettek.

A növénytermesztés mellett tenyésztettek szarvasmarhát, lovat és sertést, tartottak méheket is.

A 20. század első felére a korábbiakhoz képest visszaesett a dohánytermesztés, a szőlőtermesztés és a borkészítés virágkorát élte.

 

Dohánytermesztés

 

A Tarna völgyében a 18. század első felében, 1721-1725 között Debrő, Verpelét, Tófalu, Kápolna, Demjén és Detk lakosai termesztettek olyan mennyiségű dohányt, mely szerepel az összeírásokban. Ezek a termesztők kizárólag jobbágyok voltak.

A 18. század közepére a dohánytermesztés a jobbágyok kezéből fokozatosan átcsúszott a szabadabb helyzetű személyek kezébe. A zsellérek – akik nem voltak lekötve földesúri majorsági földeken való robotkötelezettségekkel – egyre nagyobb arányban éltek dohánytermesztésből. Egy-egy család kis területet művelt kézi munkával. A kevés földből intenzív művelést kívánó termesztés elegendő hasznot hozott, így biztos megélhetést jelentett számukra.

Az aldebrői határban található dohánytermő helyekről 1841-ből pontos adatsorok állnak rendelkezésre. A dohányföldek három nagy táblában terültek el, ezek összterülete 84 kat. hold 696nöl volt. A falu határában 223 birtokosnak volt dohányföldje.

A 18. század második felében a dohánykonjunktúra és a falu relatív túlnépesedése következtében nagymértékben fellendült a dohány termesztése.

Az aldebrői lakosok nemcsak a falu határában, hanem a Balpüspöki pusztán bérelt földeken is termesztettek dohányt.

A helyi emlékezet szerint nagy dohányföldek voltak még a Kígyósban, a Hodályban és a Csalban.

A homokos talajon jól égő dohány termett.  Az uradalom mindig rétháti dohányt termelt. Ezt, ha fekete földbe tették, elrontotta a többit is.

Aldebrőről sokan jártak el dohányosnak Miskolc felé az uradalmakba. A termelők közül sokan béreltek vagy vásároltak földeket termesztés céljára Kápolnán, Domoszlón, Feldebrőn.

A dohány termesztésmódjában nem volt nagy különbség urasági és egyéni termesztési mód között.

A dohánytermesztés munkafolyamata:

A termelők a dohánymagot először csíráztatták, majd – mivel nagyon apró – földdel vagy hamuval keverve vetették, kezdeti időszakban, a 18. században hidegágyba, majd a 18. század végétől melegágyba.

A hidegágy deszkakerettel, valamilyen takaróval ellátott kerti ágy volt, amelynek nem volt trágyából készült melegítő alapja. A melegágyak trágyafűtéssel rendelkeztek, két részből álltak, a rögzített keretből és valamilyen takaróból.

A kikelt palántákat naponta gondozni, öntözni, szellőztetni, ritkítani, óvni kellett. Négy-nyolc hét alatt megnőtt és április-május fordulóján megkezdték a kiültetésüket. A porhanyósra előkészített földön a sorokat sorhúzóval jelölték ki. Száraz időben csak vízzel lehetett ültetni, ezért ültetés előtt meglocsolták a palánta helyét. A palántákat tálban vagy kötényben vitték magukkal a kertészek, és ujjukkal, vagy rövid ültetőfával fúrt lyukakba óvatosan beültették. A megeredt palántákat háromszor-négyszer kapálták. Némely nagy levelű fajtáknál megjelentek a virágbimbók, melyeket lecsíptek. Ez a bugázás. Nyolc-tíz nappal később következett az oldalhajtások letördelése, a kacsozás. Mindkét művelet a levelek érését és erősödését segítette elő. Amikor a levelek érettnek mutatkoztak, jöhetett a dohánytörés munkája, melyet mindig kézzel, alulról fölfelé, az érésnek megfelelően szakaszosan végeztek. A hazaszállított dohányleveleket előbb hervasztották, füllesztették, majd hosszú, hegyes fémtű segítségével erezetükön át zsinórra fűzték. A telefűzött zsinór neve a póré. A kifeszített pórékat napon, ideiglenes állványokon, vagy szellős, erre a célra épült dohánypajtákban szárították. A megszáradt dohányleveleket csomózták, azaz szín és nagyság szerint válogatták, lesimították és összekötötték. A dohányfűzés, illetve a csomózás-simítás egy időben sok ember munkáját igényelte. Ezért a családi munkaerőn kívül sokszor napszámosokat is kellett fogadniuk.

 

Szőlőtermesztés

 

Aldebrőn a szőlőtermesztés az egyik fő megélhetési forrásnak számít. Megalapozása Grassalkovich Antal nevéhez köthető, aki 1743. évi jogbiztosító levelében rendelkezett a szőlőtelepítésről.

Az új telepítéseket adómentesség biztosításával támogatták. Az 1770. évi összeírás szerint a határban levő hat szőlőhegyen (Öreghegy, Alsóhegy, Középhegy, Felsőhegy, Új hegy, Magyalos) összesen 665 kapás szőlő volt. Egy kapás szőlő alatt azt a területet értjük, amelyet egy napszámos egy nap alatt be tud kapálni. Ez függ a talaj minőségétől és a terület meredekségétől is. Aldebrő esetében egy kapás szőlőterület átlagosan 300 négyszögölnyi nagyságú volt.

A szőlőterületek művelése egész éves munkafolyamat.

Az évi munkák sorrendjében első a nyitás. Kora tavasszal végzik, amikor a föld már nem ragad rá a kapára, általában március közepétől április végéig. A nyitás elvégzése nagymértékben befolyásolja a szőlőtermés minőségét. A munka során az előző évben a tőkék közei közül a szőlőtőkékre felhúzott földet a tőkéről eltávolítják. Ha a tőkék nyakai a föld alatt maradnak, gyökeret eresztenek, mely hátráltatja a későbbi megmunkálást. Rossz nyitás esetén a fürtök közel kerülnek a földhöz, könnyen rothadásnak indulnak.

Következő munkafolyamat a metszés, a szőlőtő vesszőinek visszavágása. Nagy szakértelmet igényel, meghatározza a termés alakulását.

A tavaszi munkákhoz tartozik a szőlő szaporítása. A szőlő Aldebrőn többnyire homlítással szaporították. Azt jelenti, hogy a szőlőtőkéről egy vagy több vesszőt a föld alatt elvezettek a kívánt egy-két méter távolságra, s ez itt meggyökeresedett és kihajtott.

A metszés és szaporítás után, májusban következett a szőlő első kapálása. A virágzás után, június végén a kötözés vagy kötés következett. A kihajtott vesszők felkötése lehetővé tette, hogy az érő szőlő nagyfényhez jusson, és hogy a fürtök majd a földtől távol legyenek. Ha hiányzó tőkét találtak, homlítással pótolták.

A második kapálásra július elején került sor. Augusztus végén megkezdték a szőlő igazgatását, elvégezték a szükséges újrakötéseket, a fattyúhajtások letörését. Szeptember közepéig elvégezték a harmadik kapálást, melynek során földet is húztak el a tőke mellől, hogy jobban járja a fürtöket a szél és a napfény.

A szüreti munkákat a szőlők alatti gyepes térségben végezték el, itt állították fel a szüretelő edényeket. A szüret után, novemberben a fedés során a szőlőtőkéket földdel takarták be a hideg ellen.

A szőlőmunkák szervezésével, a szőlőterületek megművelésének rendjével foglalkozott a hegybíró. Ő fogadta fel a szőlőpásztorokat is.

A földesúr majorsági szőlőjének művelését a vincellérek irányították.

 

A nyár legnagyobb munkája az aratás és cséplés volt. A cséplést az udvarokon végezték. Eleinte lóval nyomtattak, majd a falu közösen vásárolt két cséplőgépet, melyek házról házra jártak.

Az éves mezőgazdasági munka kronologikus leírása: Dr. Nemes Lajos: Aldebrő község 250 éves története. Aldebrő, 1993. 103-105.

4 Kömlő – Régészeti áttekintés

Kömlő, Nagy-halom I.

A Nagy-halomtól K-re elterülö sík területen újkőkori és középkori telepnyom került napvilágra. (Domboróczki László ásatása 1999.)

Kömlő

Nagy-halom II.

A Nagy-halomtól ÉK-re eső, enyhén K-re lejtő területen szarmata és középkori településrészletet tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1999.)

Rívó-part

A falutól DNY-ra lévő homokbányában késő bronzkori és szarmata sírokat tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1994, Farkas Csilla ásatása 1995.)

4 Kompolt – Régészeti áttekintés

Agrártudományi Egyetem Kutató Intézet szérűskert

Az intézet szérűskertjében földmunkák közben melléklet nélküli, koporsós temetkezéseket, három gótikus kelyhet, valamint az azokhoz tartozó kehelytányérokat találtak. (Fodor László ásatása 1987.)

Kistéri tanya

A község határának DNy-i részén, egy földúttól 300-500 m-re É-ra található lelőhelyen több régészeti korszak emlékeit tárták fel: neolit és rézkori telepet, császárkori szarmata telepet és temetőt, valamint késő avar telepet. (Vaday Andrea ásatása 1994.)

Kígyósér

Kompolt és Nagyút községek határán a csatorna DK-i partján, egy kiemelkedésen újkőkori, rézkori, bronzkori, császárkori szarmata, avar és Árpád-kori települések mellett újkőri, késő bronzkori, vaskori és szarmata sírok is napvilágra kerültek. (Domboróczki László ásatása 1994.)

 

Kistér

Kompolt község belterületétől 3 km DNy-ra a Kál-Nagyút műúttól D-felé egy dűlőúttól 500 m-re É-ra található lelőhelyen bronzkori és avar telepet tártak fel. ( Szabó János József ásatása 1994.)

Tagi-rét II.

A lelőhelyen, amely község DNy-i határában, a Tarna folyótól Ny-ra található rézkori és késő avar telepet tártak fel. (Váradi Adél ásatása 2006.)

Kistéri major III.

A Kompolt DNy-i határában elterülő majorsági föld D-i peremén a Kistérpusztai-majortól D-re, egy régi érmeder által részben körülvett dombon újkőkori, rézkori és szarmata edénytöredékek kerültek elő. (Fodor László ásatása 2005.)

4 Füzesabony – Régészeti áttekintés

Újkőkor

1. Pusztaszikszó – sertéstelep: Kerámia töredékek, pattintott kőeszközök, Alföldi vonaldíszes kerámia kultúra (a későbbiekben: AVK) leletanyaga. (terepbejárás)

2. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya: AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök.(terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)

3. Pusztaszikszó – a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok-sóder bánya: AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközei. (terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)

4. Pusztaszikszó – sóderbánya: AVK kultúra edénytöredékei, egy kisedény, pattintott obszidián, -kőeszközök, kőbalta. (terepbejárás, gyűjtés: Bernáth László)

5. Füzesabony – Pusztaszikszó sóderbányától K-i irányban 150-200 m-re egy nagy kiterjedésű dombvonulaton AVK kultúra edénytöredékei, pattintott és csiszolt kőeszközök. (terepbejárás, felszíni gyűjtés: Bernáth László)

6. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: A város belterületétől ÉNY-ra, a 33. sz. műút mellett. Az úttól 400 m-re DNY-ra, a Laskó-patak bal oldali, K–ÉK-i magas partján egy nagyüzemi tábla ÉNy-i szélén AVK kultúra pattintott kőeszközök kerültek elő terepbejárás során. (Gyűjtés: Bernáth László,. Szabó János József ásatása 1983., Szabóné Kállay Ágota ásatása 1984-85.) Neolit gödrök, gabonásverem, égett gabonaszem maradványok. AVK kultúra karcolt vonalakkal szépen mintázott, olykor festett edénytöredékei, (csőtalpas tálak). Nagy számban kerültek elő égett paticsdarabok (házfal maradványok).

7. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös feketeribizli telepítés előtti talajforgatás során AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök, azok töredékei kerültek elő terepbejárás, felszíni gyűjtés alkalmával. (Bernáth László) 1997-ben ásatás során neolit gödrök, házak(?) maradványai, Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök kerültek elő. Ásatás: DIV, Domboróczki László, Fodor László vezetésével. Lelőhely: 3. sz. főút és az M3-as autópályát összekötő út nyomvonalán található.

8. Füzesabony – Kiskert – felszámolt gyümölcsös (1963-as telepítés), a Laskó–patak jobb partján egy nagy kiterjedésű dombvonulaton, többszöri terepbejárás, gyűjtés során kerültek elő AVK kultúra edénytöredékei, pattintott kőeszközök (hidrokvarcit, obszidián, kova, tűzkő), csiszolt kővésők, kőbalták, kőbuzogány, obszidián magkő, őrlőkövek – azok töredékei. A felszínen sok patics töredék került elő. (Gyűjtés: Bernáth László, Ruttkay Ernő) Újkőkor (Neolitikum)

9. Füzesabony – Dormándtól Kál irányában, a Csörsz-árokhoz közel, a Panyiti dűlő részen, az M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1995-1996, Leletek: AVK kultúra leletei.

10. Füzesabony – Gubakút dűlő részen, a 9. sz. lelőhelytől K-re. Ásatás: 1995-96, Domboróczki László vezetésével. AVK kultúra leletanyaga. Gödör-sorok, házak maradványai, oszlopok helyei. A házak mellett zsugorított csontvázas sírok, pattintott, csiszolt kőeszközök, kővésők, kőbalták, csiszolt csonteszközök, idolok, égett agyag oltárok- azok töredékei, miniatűr edények, csőtalpas tálak karcolt vonalakkal díszített, gyakran festett töredékei kerültek elő, sok állatcsont maradvány mellett.

11. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya, (ma szeméttelep): Szabó János Győző ásatása 1961-1971. AVK kultúra leletanyaga, telepleletek, köztük egy gabonatároló edény arcábrázolásos peremtöredéke (termékenységi szertartások, anyaistennő ábrázolás).

12. Füzesabony – Dormánd között, a 33. sz. főút mellett ÉK-i irányban az M3-as autópálya nyomvonalában. Farkas Csilla ásatása 1996, AVK kultúra leletanyaga (kerámia töredékek) kerültek elő.

13. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett. Szelesné Ács Csilla ásatása 1993-94, AVK kultúra kerámia töredékei, idol, pattintott kőeszközök kerültek elő, továbbá neolit gödörház (?).

14. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya. AVK kultúra kerámia töredékei szórványként (terepbejárás, gyűjtés Bernáth László).

15. Szihalom mellett a Rima patak bal partja nagy dombvonulata. AVK kultúra edénytöredékei (terepbejárás, felszíni gyűjtés, Bernáth László)

16. Füzesabony – Öregdomb alsó rétege: Tompa Ferenc ásatása 1930-1935 Tompa Ferenc Pattintott kőeszközök, AVK kultúra edénytöredékei.

17. Dormánd – Zsidótemető dűlőrész: Gázvezeték fektetés előtti feltárás során. Domboróczki László ásatása 2005. AVK kultúra leletek töredékei.

18. Szennyvíztelep, 4. gázvezeték nyomvonala, AVK kultúra kerámiatöredékek.

 

Rézkor

1. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: Rézkori kultikus építmény. Szabóné Kállay Ágota

ásatás: 1986- 1987.

2. Füzesabony – Transzformátor állomás: A Pécel Kultúra jellegzetes edénytöredékei kerültek elő. (Szabó János Győző gyűjtése)

3. Szihalom mellett, a Rima patak bal partja nagy dombvonulata: rézkori kerámia töredékek, köztük egy Pécel (Baden) Kultúra késő rézkori kétosztatú kultikus tál egyik gombja (Bernáth László gyűjtése)

4. Szihalmi út, varrodával szemben, vízvezeték árok ásáskor rézkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre (Bernáth László, 1998.)

 

Bronzkor

1. Füzesabony – Öregdomb: Az 1930-as években a Laskó-patak szabályozásakor került elő a lelőhely. A Füzesabonyi Középső Bronzkori Kultúra névadó tell telephelye. Tompa Ferenc ásatása 1931-37., Stanczik Ilona ásatása 1976.; felszíni gyűjtések: Bernáth László, 1969-1994.

2. Füzesabony – régi gőzmalom (elbontásra került) közeléből került elő 1864-ben nagy bronz kincs raktár lelet. Sajnos nagy része elkallódott, kis része került később a Magyar Nemzeti Múzeumba. A megszerzett leletek között sarlók, véső, fűrészlemez töredékek, karikák, tőr és tű töredékek, nyersbronz tömbök vannak.

3. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya: Szabó János Győző ásatása 1960-1965-1971,. Ásatás során a Füzesabony középső bronzkori kultúra sírjai és edénytöredékei kerültek elő. (Terepbejárások: 1969-1992 kerámiatöredékek, Bernáth László)

4. Füzesabony – Kettőshalom homokbányával szemben a Csörsz árok átellenes oldalán 1938-ban szőlőtelepítéskor középső bronzkori sír került elő.

5. Füzesabony – Gubakút, M3-as autópálya nyomvonalán. Domboróczki László ásatása 1995-96. Késő bronzkori kerámia töredékek, orsógombok is kerültek elő.

6. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett: Szelesné Ács Csilla. ásatása: 1993-94, Leletek: középső bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő. Terepbejárások: 1969-90, Bernáth László gyűjtése.

7. Füzesabony – Mezőtárkányi műúttól ÉK-i irányban a szántóföldön terepbejárás során középső bronzkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre, Bernáth László.

8. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya: terepbejárás során (Bernáth László) középső bronzkori kerámia töredékek kerültek elő.

9. Füzesabony – Kiskert, felszámolt gyümölcsös (1963-as telepítés volt), Laskó patak jobb partja. Középső bronzkori kerámia töredékek kerültek begyűjtésre többszöri terepbejárás- 1977-1996 – során (Bernáth László).

10. Pusztaszikszó – Sóderbánya: Terepbejárás során középső bronzkori kerámiatöredékek kerültek begyűjtésre (Bernáth László, 1969-1990).

11. Pusztaszikszó – a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok sóderbánya területéről középső bronzkori sírok kerültek elő. 31 sír, Kőszegi Frigyes ásatásai 1957-59.

12. Pusztaszikszó – Sertéstelep: Középső bronzkori kerámia töredékek kerültek elő terepbejárás során, Bernáth László gyűjtése.

13. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya: középső bronzkori sír és kerámia töredékek kerültek elő, 1969-77, Bernáth László gyűjtése.

14. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: a volt MHSZ lőtérhez közel, a rézkori kultikus építmény közelében. Szabóné Kállay Ágota ásatása 1984-87. Ásatás során korai bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő.

15. Füzesabony – Dormánd között, a 33. sz. főút mellett, ÉK-i irányban, az M3-as autópálya nyomvonalán. Farkas Csilla ásatása 1995-96. Bronzkori kerámia töredékek is kerültek elő. Terepbejárás során szintén kerültek elő kerámia töredékek, Bernáth László gyűjtése.

16. MOL gázvezeték fektetés alatt feltárás során bronzkori leletek kerültek elő: kerámia, állatcsont. Domboróczki László ásatása 2005.

 

Vaskor

1. Füzesabony – Öregdomb: A középső bronzkori tell telepbe beásott preszkíta sírok (koravaskor) leletek kerültek elő, Tompa Ferenc által vezetett 1934-35. évi ásatásokon.

2. Füzesabony – Kettőshalmi homokbánya: Szabó János Győző ásatása 1962, 15 preszkíta sír került feltárásra.

3. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett, az M3-as autópálya nyomvonala feltárásán. Szelesné Ács Csilla. ásatása 1993. Leletek: kelta kerámia töredékek is kerültek elő.

4. Füzesabony – Szihalom között az M3-as autópálya nyomvonalán. Fodor László régész ásatásai során, kelta kerámia töredékek is előkerültek.

5. Füzesabony – Szihalom között a 3-as sz. főút É-i oldalán a régi sóderbányában kelta kerámiatöredékek kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1970-80.)

6. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös, a volt MHSZ lőtérhez közel. Szabó J. József és Szabóné Kállay Ágota ásatása 1983-87.  Leletek: kelta házmaradvány és kerámia töredékek is előkerültek. 1997. évi ásatás: Domboróczki László vezetésével, DIV. is kerültek elő kelta kerámia töredékek.

7. Füzesabony – Kastélydűlő. A 3-as sz. főút és a 33. sz. főút kereszteződésétől DNy-i irányban nagyméretű gabonásverem föld betöltéséből kelta kerámiatöredékek is kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1987.)

8. Füzesabony – Pusztaszikszó, a volt „Dohányos telep” mellett megszüntetett homok sóderbánya, ma szántóterület. Kelta kerámia töredékek kerültek elő. (Terepbejárások, 1969-1990, Bernáth László gyűjtése.)

9. Füzesabony – Pusztaszikszó – Csárdatető. Kelta vaslándzsa, tűzcsiholó vasak, kerámiatöredékek kerültek elő. (Terepbejárás, Bernáth László gyűjtése, 1969-70.)

10. Pusztaszikszó – régi vágóhíd melletti sóderbánya (ma feltöltve) kelta kerámiatöredékek kerültek elő. (Bernáth László gyűjtése, 1969-70.)

11. MOL gázvezeték fektetés előtti feltárás során kelta kerámia került elő objektumokból. Domboróczki László ásatása 2005.

 

Szarmata kor

1. Füzesabony – 3. sz. főút és a 33. sz. főút kereszteződésétől D-i irányban. Farkas Csilla ásatása. Leletek: szarmata sírok, kerámia töredékek.

2. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös (a volt MHSZ lőtérhez közel). Szabó János József ásatása 1983. Leletek: Gepida női sír és szarmata kerámiatöredékek. Újabb ásatás ettől a lelőhelytől K-i irányban, ugyanazon a dombvonulaton 1997, Domboróczki László vezetésével. Leletek: szarmata gabonásvermek, kerámia töredékek. Korábbi terepbejárásokon kerámiatöredékek kerültek elő, Bernáth László gyűjtése, 1990.

3. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: feketeribizli telepítés előtti talajforgatások során szarmata kerámiatöredékek, orsógombok kerültek elő. Terepbejárás, Bernáth László, 1990.)

4. Füzesabony – Pusztaszikszó „volt Dohányos telep” mellett megszüntetett homok -sóderbánya területéről szarmata kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1970-80.

5. Füzesabony – Laskó –patak bal partja: 33. sz. műút felüljáró építésekor szarmata kori telep elpusztulásáról van tudomásunk.

6. Füzesabony – Víztározó medence készítésénél szarmata kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése. Közöttük terra sigillata utánzat tojás fűzérsor bepecsételt mintával.

7. Füzesabony – Dormánd –Kál irányban a Csörsz-árokhoz közel a Panyiti dűlő részen, az M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1995-96. Leletek: szarmata kerámiatöredékek is előkerültek.

8. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya (ma szeméttelep): több szarmata – jazig sír leleteit mentették meg. Szabó János Győző ásatása 1960.

9. Füzesabony – Szennyvíztisztító telep mellett, M3-as autópálya nyomvonalán. Szelesné Ács Csilla ásatása 1993-94.. Leletek: szarmata gabonás vermek, kerámiatöredékek.

10. Füzesabony – Szihalom közötti sóderbánya (régebben Bozsi rész, ma Sósrévpuszta). Néhány sír leleteit sikerült begyűjteni Szabó János Győzőnek 1973-ban Kerámiatöredékek is előkerültek.

11. Füzesabony ÉK-i területén, a Bp. – Miskolc vasútvonal É-i oldalán szarmata kerámia töredékek kerültek elő terepbejárás során. Bernáth László gyűjtése, 1976.

12. Vasúti transzformátorállomástól K-re, a Miskolci vasútvonal D-i oldalán: terepbejárások során szarmata kerámiatöredékek kerültek elő.

13. Szennyvíztelep, 4. gázvezeték fektetésekor szarmata sírok kerültek elő. Domboróczki László ásatása 2005.

 

Avar kor

1. Pusztaszikszó sóderbánya (Bika fertő) Késő–avar temető. 2000-ben bányabővítés előtti

talaj humuszolás során jelentkeztek a sírfoltok, a sárga altalaj szintjén. 249 sír került feltérképezésre, ebből csak 68 sír feltárása történt meg, a többi visszatemetésre került.

2. A Pusztaszikszói sóderbányáktól Ny-i irányban a Laskó-patak régi folyásmedre által félkörben övezett dombvonulaton, terepbejárások során avar kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1998.

 

Honfoglalás kora

1. Füzesabony – Kettőshalom homokbánya: egy honfoglaláskori sír elpusztulásáról van tudomásunk. Villás nyílhegy, kerekedő talpú vaskengyel került a múzeumba. 1962, Szabó János Győző.

2. Füzesabony – Kiskert, Laskó-patak jobb partja, nagy kiterjedésű dombvonulat. Az 1963-as telepítésű gyümölcsös felszámolása utáni terepbejáráson szórványleletként egy vas nyílhegy került elő. Bernáth László gyűjtése, 1977.

3. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös: a feketeribizli telepítéstől É-i irányban, az 1997. évi ásatások területén (Domboróczki László, Fodor László régészek ásatása, DIV.) a terepbejárások során korábban honfoglalás-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1978-80.

4. Füzesabonytól ÉK-i irányban, a 3. sz. Miskolc felé vezető főút É-i oldalán néhány elpusztult honfoglalás-kori sír leleteit sikerült begyűjteni Szabó János Győzőnek.

 

Középkor

1. Füzesabony – Budahát (Budaszög), M3-as autópálya nyomvonala. Fodor László ásatása 1996-97. Leletek: Árpád-kori kerámia töredékek a XV. századig.

2. Szihalom – Rima bal partja, nagy dombvonulat, szántó: Terepbejárás során Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1992.

3. Füzesabony – Mezőtárkányi úttól ÉK-i irányban, M3-as autópálya nyomvonalán. Fodor László ásatása 1995. Leletek: 12-13. századi kerámiatöredékek.

4. Füzesabony – belterület, telepi temető bővítése, felszámolt gyümölcsös. Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1990.

5. Füzesabony – felszámolt gyümölcsös (1949-es telepítés). Terepbejárás során Árpád-kori kerámiatöredékek kerültek elő, Bernáth László gyűjtése, 1990.

6-7. Füzesabony – Berek, felszámolt gyümölcsös, feketeribizli telepítés. Domboróczki László ásatása: 1997. Leletek: Árpád-kori ház-alapok kerültek elő.

8. Füzesabony – volt MHSZ Lőtértől É-i irányban, a dombvonulaton a Szent Vendel kápolna irányában terepbejáráson kerámiatöredékek – fényes, mázas is – kerültek elő.

9. Füzesabony – Kastélydűlő, M3-as és 33. sz. főút kereszteződésétől D-i irányban, ásatása 1987. Leletek: 40 Árpád-kori sír (temetőrészlet) feltárása. 3 db fonott ezüst gyűrű, 3 db I. András király kori (1046-1060) ezüstpénz, „S” végű hajkarikák, fülbevalók kerültek elő.

10. Füzesabony – Pusztaszikszó Szent Vendel romkápolna. Középkori eredetű. A kápolna környéki dombvonulatok terepbejárásakor Árpád-kori és késő középkori kerámiatöredékek kerültek elő. Kápolna kutatás: 1995, Fodor László vezetésével. Terepbejárások: Bernáth László gyűjtése, 1969-1990.

11. Füzesabony – Puszatszikszó, „Dohányos telep”. Árpád-kori és késő középkori kerámiatöredékek kerültek elő terepbejárások során. Bernáth László gyűjtése, 1970.

12. Pusztaszikszó – Laskó patak bal partja: a kőhídtól K-i irányban enyhe lankás dombvonulaton Árpád-kori kerámia töredékek kerültek elő terepbejáráskor. Bernáth László gyűjtése, 1990.

13. Füzesabony – Mátyás király u. 27. Gázvezeték fektetésekor 12-15. századból származó kerámia töredékek kerültek elő. Bernáth László gyűjtése, 1990-96.

14. Dormánd – Zsidótemető dűlőrész: MOL gázvezeték fektetés előtti régészeti feltárás során festett és mázas kerámia töredékek és állatcsontok kerültek elő. Domboróczki László ásatása

2005.

15. Az Eger-patak régi medrére épített vízimalom középkori eredetű falmaradványai.

7.02 Tófalu – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

7.02 Zaránk – Lakáskultúra

A régi házak alaprajzai a szoba – konyha – kamra elrendezésében szinte azonosak voltak. Az utca felől volt a tisztaszoba, ahol a vendéget szállásolták el.

A ház bejárata a középső részbe, a konyhába vezetett. Innen nyílt a kamra, melynek ablakából szemmel tarthatták a portát. Az ablakok kisméretűek voltak a takarékosabb fűtés érdekében.

A fűtésről a szobában lévő kemence gondoskodott, amit a konyhán található nyíláson keresztül fűtöttek. Itt történt a kenyérsütés.

A konyhában szabadkéményes tűzhely volt, ebbe vezették a kemence és a szobai beépített tűzhely füstjáratát. A kemencéket többnyire Trencsénből jött szlovák mesteremberek rakták. A vándorló mesterek – a drótostótok – egyben öntöttvas lábasokat foltoztak, cserépedényeket drótoztak össze. A tűzhelyhez háromlábú állvány tartozott, erre helyezték a főzőedényt. Sok helyen volt kutli, nagy öntöttvas edény három vaslábon.

A szoba bútorzata fenyőfából készült. Nagy lábakon álló, pácolt vagy festett ágyak voltak jellegzetesek. Az ágyak alá befért a fonott kas, melyben a kotlós költött.

A két nyoszolyán kívül volt saroklóca, előtte asztal, szék, kisszék és tulipános láda. Ebben a ládában tartotta a gazdaasszony a hozományruháit, terítőket, ágyneműket. A népesebb családoknál dikó is volt, a gyerekek részére. A kemence sutja is gyerekek szálláshelye volt. A kemence padkáját faragással díszítették, télen itt ültek a ház lakói.

 

 

Irodalom:

Csák György – Dr. Nemes Lajos – Palotás Sándor: Fejezetek Zaránk község történetéből. Zaránk, 2000. 73-74.

7.02 Újlőrincfalva – Lakáskultúra

A lakóházak hagyományosan háromosztatúak: tiszta szoba – konyha – kamra.

Gyakori a tornác, a faragott oszlopos, rácsos „ámbitus” a ház utcai oldalán is, főként a módosabb házaknál.

A ház padlása gerendázott, de a gerendákat nem felülről deszkázzák le, hanem alulról lécelik fel. A mennyezet alulról sima és meszelhető.

A boglyakemence általánosan megmaradt a 20. század közepéig.

 

 

Irodalom:

Szuromi Rita – Fejes Lőrinc: Falu az ártéren. Tiszahalász – Újlőrincfalva története. Újlőrincfalva, 2011. 102-103.

7.02 Tarnazsadány – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

 

Tarnazsadányon a romák első hivatalos összeírásának idején, 1950-ben 67 házuk közül 59 volt egy helyiséges, úgynevezett „égre nyíló”, ami azt jelentette, hogy egyetlen helyiségből állt, amelyet csupán egy faajtó választott el a külvilágtól.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Képek Tarnazsadány történetéből. Tarnazsadány, 2010. 83.

7.02 Tarnaméra – Lakáskultúra

A konyhában a legtöbb helyen szabadkéményes tűzhely volt. Ebbe a kéménybe vezették a kemence és a beépített szobai tűzhely füstkijáratát is.

A szoba beépített tűzhelyét a kemencével egy időben rakták. A tűzhely sütőjét a Felvidékről lejáró szlovákok készítették. A tűzhely felszereléséhez tartozott egy háromlábú állvány. Erre helyezték a fazekat vagy a lábast. Több háznál volt kutli is, mely 8-10 literes, három lábú öntöttvas edény.

A szoba bútorzata fenyőfából készült. Az ágy magas építésű, festett. Alatta – mivel igen magas volt – az ülő tyúk és liba is elfért. A szobában a két ágyon kívül egy saroklóca is volt, előtte asztal, néhány szék. A szoba tartozéka volt a tulipános láda is. A népesebb családok fekhelyként szalmával bélelt faládikót is használták, amelyen a gyerekek aludtak. A gyerekek fekhelyéül szolgált a kemence oldalában kialakított sut is. A kemence padkájára ültek télen a ház lakói.

 

 

Irodalom:

Szecskó Károly: Tarnaméra története 1334-2000. Tarnaméra, 2000. 194.

7.02 Tiszanána – Lakáskultúra

A lakószoba berendezése

A szobában álló búboskemence köré vályogból vagy deszkából kemencepadkát építettek. A sutban télen a gyerekek aludtak.

A szoba bútorzata:

két nyoszolya (alul a párna, felül a dunna, letakarva fehér vászon vagy rózsás ágytakaróval), az ágy előtt két-három szék, kétoldalt a fal mellett a sarokban saroklóca, a lóca előtt asztal, kaszli. A kaszli teteje letakarva csipkés vagy slingelt terítővel, rajta vásári Szűz Mária és Szent Antal-szobrok, imakönyv, díszes porcelánok.

A 20. században terjedt el a sifon, a kétajtós ruhásszekrény. Általában vásárokban vették a férjhez menő lánynak.

Tiszanánán gyakori volt a gyékényből vagy szalmából fonott ülőkéjű háttámlás szék. Az ülőbútorok közül a legegyszerűbbeket, a sámlikat és a három lábú fejőszékeket általában maguknak el tudták készíteni.

A festett, faragott karoslóca igen elterjedt bútordarab volt.

Az asztal meghatározó darabja volt a háznak, melynek típusa lehetett kecskelábú, terpeszlábú, fiókos, szétnyitható tetejű, stb. Nem nagyon díszítették, legfeljebb a lábakat faragták meg.

A világítóeszközök különböző típusait használták. A gyertyák, olajmécsesek a 19. század vége felé tűntek el, átadva helyüket a petróleumlámpának. Különösen a csüngős, csigás lámpákat kedvelték, sokszor krepp-papírral is díszítették. Minden házban volt viharlámpa, melyet leginkább az istállóban használtak.

A lakószobák elmaradhatatlan tárgya volt a falitükör a két ablak között. Díszes keretét az asztalosok készítették.

A 19. század végétől kezdtek függönyt, „firhangot” használni az ablakokon, melynek végét faragott vagy esztergált pálcavég zárt le.

Ebben az időben már minden háznál volt falióra, melynek jellemző típusa a festett, virágos óralap, láncon függő nehezékkel. Módosabb családoknál üvegajtós szekrénybe zárt ingaórát használtak.

 

A konyha berendezése

A szabadkéményes tüzelőberendezés idejében a tűzhelyek a nyitott kémény alatt helyezkedtek el, ahol a füst a boltozatos kéményen át szabadon távozott. A tűzhelyek kialakítását a kemencék száma határozta meg. Ahol a pitvarból két kemencés lakóhelyiség nyílt, ott mindkét kemence szája előtt készítettek tüzelőpadkát. A padka egyik sarkába katlant építettek az üst részére.

A falra akasztva különböző tárolóedények voltak: sótartó, gyufatartó, kanáltartó.

Tiszanánáról zsúpszalmából, fűzfavessző-fonattal készült ovális kanáltartó maradt fenn múzeumi gyűjteményben.

A sütés-főzés terét bolthajtás választotta el a pitvar előterétől. Ezt a falat cseréptálakkal, tányérokkal díszítették. Tiszanánán a katolikusok az I. világháború után tértek át erre az új divatra, a reformátusok csak két-három évtizeddel később.

A pitvarban, a bejárat közelében állt a vízlóca, és az edények tárolására a stelázsi.

A kamrában helyezték el köpülőt, a teknőket, a káposztagyalut, a kenyérsütés és a tejfeldolgozás eszközeit.

A szakajtókat, a kenyérkosarat, a tojástartót gyékényből vagy szalmából fonták. Az 1920-as évektől terjedt el a hullámos falú fémtepsi, amelyben Tiszanánán a menyasszonykalácsot sütötték. Változatos formái maradtak fenn a csigacsinálóknak. Pala Károly Tiszanánán négyzet alakú, cikk-cakk vonalas csigacsinálót faragott, mely a Dobó István Vármúzeum gyűjteményében található.

A háztartás cserépedényeinek nagy részét a Tiszanánaiak a tavaszi vásárokon szerezték be. A tűzálló fazekakat a felvidéki fazekasoktól vásárolták. Tejesfazéknak, szilkének, cserépkorsónak legjobban a mezőtúri mesterek edényeit keresték.

A 19. század második felétől kezdtek elterjedni a keménycserépből készült edények, a bélapátfalvi keménycserépgyár termékei: a rózsás tányérok, kancsók, díszkulacsok.

Az üvegáruk a Mátra és a Bükk üveghutáiból kerültek ki: boros és pálinkás poharak, üvegkorsók.

A lakóház berendezésében megmutatkozott a katolikus és református családok eltérő mentalitása. A reformátusok többet áldoztak a lakásbelsőre.

 

 

Különböző életforma a katolikusok és reformátusok között

http://www.tiszanana.hu/downloads/2012/2012-07-31/tiszanana-monografia-szoveg.pdf

 

Fotó:

Karoslóca, petróleumlámpa, komatál, szaru sótartó, bélapátfalvi edények

http://www.tiszanana.hu/downloads/2012/2012-07-31/tiszanana-monografia-kepek.pdf

 

 

Irodalom:

Tiszanána évszázadai. Szerk. Makai János. Tiszanána, 2011.

7.02 Tenk – Lakáskultúra

A zsellérek, summások lakásai két, illetve háromosztatú, téglalap alakú épületek voltak. A család élettere egy szobára korlátozódott. A szobák rendszerint olyan kicsik voltak, hogy két ágyon és a gyermekeknek elhelyezett néhány deszkán kívül más nem is igen fért el benne. Mindezt a szegényes berendezést a pusztatenkiek életvitele indokolta: a szobát csak éjszakai pihenéskor használták, az emberek élete a szabadban, vagy a gazdasági épületekben telt.

A konyha központi eleme a tapasztott kemence volt.

A cselédlakások vályogból épültek és közös konyhásak voltak. Az épület központi tere a konyha volt, amelyből annyi szoba nyílt, ahányan lakták az épületet. Gyakran 4-6 család használt egy konyhát, s szobánként 8-10-en éltek egy 4×3 méteres helyiségben.

Irodalom:

Szuromi Rita: Tenk. Tenk, 2000. 90.

7.02 Tarnaszentmiklós – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető).

7.02 Tarnaörs – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől (ld. Bevezető).

7.02 Szihalom – Lakáskultúra

A 19. század végétől az első szoba tisztaszoba lett, reprezentatív szerepet átvéve. A mindennapok a konyhában és a hátsó-, lakószobában zajlottak.

 

A 18-19. századig a bútorok középkori technikával készültek, pl. az ácsolt ládák, a kecskelábú asztalok és az evőszékek.

A szihalmi ácsolt láda leggyakrabban díszített deszkákból összeállított, fedéllel készült. Hornyolóval, körzővel díszítették, leggyakrabban geometrikus formákkal, majd növényi ornamentikával és kereszt alakkal. A legszebb ábrázolásokon ember forma jelenik meg.

A szihalmi tájház ácsolt ládájának díszítményei között különlegességnek számít az emberábrázolás.

 

A lakószobában az ajtó melletti sarokban állt a kemence, vele szemben állt a kecskelábas asztal. Mögötte a fal mellett hosszan L-alakban a lóca. A saroktékán Bibliát, szentek szobrait, iratokat, pálinkát tartottak.

Az asztalosok által készített festett bútorok a 19. század utolsó harmadában jelentek meg. A környék híres bútorkészítő központja volt Miskolc. A miskolci bútorok tulajdonsága volt a színes, olajzöld, kék, fekete, majd vörös és fekete márványozású alapszínre festett virágdíszítés. A mezőkövesdi asztalosok a miskolciaktól vették át a díszítőelemeket. Ilyen bútorok kerültek Szihalomra is.

A tájházban látható nyoszolyán – ahogy helyben mondják kosolyán – 1913-as évszám van, a készítés ideje. Sötét alapon, festett sárga és piros virágokkal. A legtöbb családnak volt ilyen nyoszolyája.

Az ágyakat felvetették, deszkára pakolták a díszesen hímzett párnákat, dunnákat. A szobák berendezésének szép darabjai voltak a festett ládák, a tulipános menyasszonyi ládák.

 

Később a polgárosodó ízlésnek megfelelően az asztalosok flóderos sublótokat – 3-5 fiókos bútorokat – esztergált lábú asztalokat, székeket készítettek, megjelentek a magas, kétajtós szekrények is.

 

A padokat a századfordulón kiszorították a karos lócák. Ezzel párhuzamosan a szoba berendezése is megváltozott. A karospad az ablakok elé került, a két ágy az ablak melletti sarkokba. A székek az ágyak előtt álltak párban.

Az udvarra néző ablak alatt állt a sublót, rajta porcelánbögrék, poharak, emléktárgyak, feszület, családi fotók. A falakat szentképek és családi fotók díszítették.

 

A konyha- a pitar – volt a sütés-főzés helyszíne. Belső részét boltív választotta el, melyet festett tányérokkal díszítettek.

 

Irodalom:

Sári Zsolt: Szihalom anno. Fejezetek a falu múltjából. Szihalom, 2007. 89-92.

 

A tájház berendezése a 20. század elejének, valamint az 1920-as, 1930-as évek lakókultúráját, bútorzatát, viseletét, valamint konyhai és gazdálkodási eszközeit mutatja be fotókkal és dokumentumokkal kiegészítve.

A tájház épülete talán az egyetlen épület a településen, amelyen a megépítését követően lényeges átalakítások nem történtek. A 19. század végén épült, mestergerendás, háromosztatú, vályogfalazatú, boglyakemencés ház, döngölt föld padozattal. Az épülethez eredetileg több gazdasági épület tartozott, azonban ezekből ma csak a lakóházzal egybeépített „hambár” található meg.

 

Tájház:

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+Szihalom.latnivalo

 

7.02 Poroszló – Lakáskultúra

A lakóház berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

 

Tájház:

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+Poroszl%C3%B3.latnivalo

7.02 Nagyút – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tért el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől.

7.02 Mezőtárkány – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tért el a térség népi lakáskultúrájának jellemző jegyeitől.

7.02 Kömlő – Lakáskultúra

A párhuzamos szobaberendezés az 1920-as évek végétől terjedt el a gazdáknál, de még sokáig élt a régi, sarkos (diagonális) elrendezés.

Az 1920-as évek előtt a házban annyi ágy volt, ahány házaspár lakott ott. Az utcai szobában álltak az ágyak, a benne alvók rangja és kora szerint elhelyezve. Előfordult, hogy az öregeken kívül 2-3 fiatal házaspár is lakott a házban. De a szobát csak télen lakták. Amikor a fiúgyerek iskoláskorba került, kiköltözött az istállóba.

A berendezés egyik jellegzetes darabja a tulipános láda, melyet elsősorban a lakodalmi szertartás tartozékának tekintettek. A lakodalom napján ebben szállították a menyasszony családjától a süteményt és egyéb élelmet a vőlegény házába.

A nyárikonyha az 1920-as évektől terjedt el.

Ha tehették a családok, akkor a nyári konyhát nem a házzal párhuzamosan, hanem merőlegesen építették, az utcának háttal. Tornáca előtt még esős időben is lehetett dolgozni, kiülni. A házat így nyáron alig használták, megőrizték tisztaságát.

 

 

Forrás:

ENA 1089-69. Dr. Márkus István: Vegyes néprajzi és társadalomtörténeti gyűjtés. Kömlő, Hevesvezekény, Pély.

7.02 Kompolt – Lakáskultúra

A település lakóházainak hagyományos berendezése nem különbözött a térség népi lakáskultúrájának jellemző jegyeitől. (ld. Bevezető)

Egyedi vonásnak tekinthető, hogy hamar megjelent a padlózott szoba, mely a helyi németség megtelepedésének köszönhető.

 

Forrás:

NA 220-68. Település, építkezés. Kompolt.

7.02 Kisköre – Lakáskultúra

A lakóházaknak három helyisége volt: az utcára nézett a lakószoba. Középen állt az asztal, itt étkezett a család. Két vetett ágy és egy dikó szolgált alvásra.

A szobát a kemence fűtötte. Az oldalfalon állt a kaszli, melyben a ruhákat tárolták.

A középső helyiség a konyha. A beépített tűzhely mellett szintén beépített füstölő, főzőhely volt.

A konyhából nyílt a kamra, ott tárolták a lisztet, gabonát, a konyhai munkaeszközöket.

 

A kiskörei tájház – mely 1856-ban épült – egy földművelő család életmódjának eszközkészletét mutatja be. A hátsó szoba közepén egy szövőszék áll.

 

http://www.kiskore.hu/magyar/index.php

 

http://elonepmuveszet.hu/adattar/ahol-megmutatjc3a1k/tc3a1jhc3a1zak/kiskoerei-tc3a1jhc3a1z.html#.UkSNYH96Gho

7.02 Kápolna – Lakáskultúra

A 20. század elején a házak általában háromosztatúak voltak: az utcára néző tisztaszobára, a középen elhelyezkedő konyhára, és a mögötte levő lakószobára tagolódtak. A tisztaszobában – melyet csak kivételes esetben használtak – volt 2 vetett ágy, asztal, székek, kaszli, a stafírung elhelyezésére szolgáló láda.

A család élete a konyhában és a lakószobában zajlott. Sparhelton főztek, az edényeket pedig stelázsiban tartották. A berendezést asztal, szék, víztartó lóca és mosdótál egészítette ki. A falakat festett cseréptányérok díszítették, valamint a ’Házi áldás’, valamilyen formában.

A lakószoba a család nagyságából függően ágyakkal zsúfolt volt, mivel több generáció aludt együtt egy helyiségben. A jószágot tartó gazdák az istállóban aludtak a dikón.

A helyiségek padozata földes, helyi szóhasználattal mázlós volt. A felmázolt földet házi szőttes szőnyeggel borították.

A kamrában helyezték el az élelmiszereken kívül a lisztesládát, a kenyérsütés eszközeit, és a gabonatároló hombárt is.

 

Irodalom:

Bán Péter – Berecz Mátyás – B. Huszár Éva – Csiffáry Gergely – Kovács Béla – Milibákné Veres Erika: Kápolna története. Kápolna, 2000. 310.

 

 

2002-ben adták át a tájházat, melynek berendezése látható a község honlapján:

http://kapolna.hu/node/26?page=0%2C5

IMG 5768 – 5778

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+K%C3%A1polna.latnivalo

7.02 Kál – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

7.02 Hevesvezekény – Lakáskultúra

Az első szobában csonkagúla alakú búboskemence épült.

A konyhában 1920-ig szabadkéményt, azt követően zárt kaminkéményt alkalmaztak.

A hátsó helyiségből nyílt a „padra járó” vagy „luk”.

A helyiségeket mestergerendás – deszkás födém választotta el a padlástértől.

Az utcafrontra két ablak nyílt, kihajló tokkal.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Falu a nemesek földjén. Életképek Hevesvezekény történetéből. Hevesvezekény, 2013.

7.02 Heves – Lakáskultúra

A Dél-Hevesre jellemző lakáskultúra vonásai több paraszti lakóházban megfigyelhetők voltak a 20. század utolsó harmadáig. A Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény anyaga sok helyben elterjedt bútortípust (ágyvégek, szekrények, faragott és lécvázas székek, asztalok, stb.) és a háztartás körébe tartozó tárgyat őriz.

Közülük kiemelkednek a helyi asztalosmesterek által készített bútorok: festett láda, faragott székek, flóderozott ágyvégek, szekrények. Kuriózumnak számít az ácsolt láda mértani díszítményei között a hármas emberábrázolás.

7.02 Füzesabony – Lakáskultúra

A kisebb birtokosok házai szoba-konyha-kamrából állnak, a nagyobb birtokosok házában a konyhából kétoldalt nyílt szoba. 1945 után terjedt el a kettős traktusú házak építése.

A szoba bútorzata: 2 ágy, 2 szekrény, kaszli, asztal, 2 vagy 4 szék, a fal mellett hosszú lócák. A falon szentképek és fényképek függnek. Az ágyat félmagasra vetik.

A konyhában stelázsin tartják az edényeket, sok helyen itt is van dikó vagy heverő, asztal, vízlóca, a fal mellett lóca, szék, maguk csinálta sámli. A falon cifra tányérok, esetleg szentkép. Innen fűtik a szobai kemencét.

A takaréktűzhely vagy falba rakott, vagy vasból készült. A legtöbb helyen a padló döngölt agyag. A tehetősebbek a szobát deszka padlóval, a konyhát pedig cementlappal látják el.

A házak legtöbbjének tornáca van.

A törpebirtokosok házain egy ablak van, mely nem nyitható. A nagyobb gazdák házain nagyobb, rendszerint kettős, nyitható ablakot találunk.

Búboskemence, a padkán oszlop, „boldogasszony fája” Füzesabony, Petőfi u. 19.

 

 

Irodalom:

Füzesabony 1935-ös monográfiája. Írta Pásztor János okleveles tanító.

7.02 Feldebrő – Lakáskultúra

Az első szoba bútorzata a következőkből állt: kaszli vagy komód, asztal, élésláda, két ágy, az ágyak alá betolva a gyerekek ágya, és a búbos kemence, amit a pitvarból fűtöttek. A kemencesutban aludtak télen a gyerekek.

A hátsó ház a nagyobb családoknál a férfiak lakó- és pihenőhelye volt.

A kamrában tárolták az élelmiszert.

Ezt követte a nagykapus fészer, ahol a mezőgazdasági szerszámokat tárolták.

Az istálló négy-öt méter hosszú, itt is található hálóhely: dikó vagy ropogó (fakeretes szalmaágy). Itt az öregek és a nagyobb gyerekek aludtak.

 

Irodalom:

Zarnóczki Attila: Feldebrő. Budapest, 2002. Száz magyar falu könyvesháza. 155-156.

7.02 Erk – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld.: Bevezető)

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

7.02 Erdőtelek – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől.

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

 

A tájházat 2005-ben nyitották meg, belső berendezése a település honlapján:

http://www.erdotelek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=65&Itemid=80

7.02 Egerfarmos – Lakáskultúra

A háromhelyiséges lakóházban az utcai részen a szoba, középen a konyha helyezkedett el, az épületet a kamra zárta. A konyhában előbb nyitott, később zárt kéményű szalmafűtésű búbos kemencék épültek. A kamra később második szobává alakult.

A lakóépülettel egy tető alá épült az istálló, amelynek teteje tyúkólként szolgált.

A termények tárolása a padláson és a kamrában történt. A magas talajvíz miatt pincét csak elvétve építettek.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Kuriális nemesek földje. Egerfarmos és a Kandó család kapcsolata. 114.

 

Az egerfarmosi tájházról:

http://egerfarmos.hu/index.php?option=com_ponygallery&func=detail&id=1421

7.02 Dormánd – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld.: Bevezető)

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

7.02 Boconád – Lakáskultúra

A település jellemző háztípusa háromosztatú, szabadkéményes, nyeregtetős, keskeny vízvezetős ház.

A ház tüzelését a búboskemence szolgálta, melyet fűtésre, sütésre és télen füstölésre is használtak.

A család gyarapodásának függvényében a lakóházat fokozatosan bővítették a kert irányába. A kamrából és istállóból hátsó szoba, nyári konyha lett, így a ház első szobája használaton kívüli, tisztaszoba lett.

A ház berendezése egyszerű: asztal, dikó, székek, almárium, masina.

 

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Bocföldétől Boconádig. Egy hagyományos mezőgazdasági falu évszázadai. Boconád, 2012. 138.

7.02 Besenyőtelek – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

Tájház berendezése:

ttp://www.besenyotelek.hu/content/view/16/36/

7.02 Aldebrő – Lakáskultúra

Aldebrőn a sváb típusú hosszúházas építkezés volt gyakorlatban. A ház utcára néző oldala keskeny volt, szélességében csak egy szoba fért el. Az utcára néző helyiség volt a tiszta szoba, ide vezették a vendégeket. Utána következett a konyha, a kamra, majd a hátsó szoba. Egy-egy ilyen házban sokszor két család is lakott, a szülők és házas gyerekeik.

Lakószobának a hátsó szoba minősült. A család minden tagjának külön ágya volt, amelyet szalmazsákkal béleltek. A gyermekek ágyát dikónak nevezték. A dikó alacsony volt, lábai alatt kerekekkel, melyet reggel betoltak a felnőttek ágyai alá. A szekrényben a vasalt ruhákat tartották, a ládában pedig a házi szőtteseket. Itt állt a fiókos komód, asztal és székek. A szobákat kemencével fűtötték, melyben kukorica- és dohányszárat tüzeltek el.

A konyhában az edényeket a kaszliban tartották. A nagy asztal körül volt a lóca és a székek. Főzésre kezdetben a falba rakott tűzhelyet, majd a masinát használták. A székeket többnyire maguk készítették: lábait és keretét fából, ülőkéjét kukoricaháncsból fonták.

A házakon kicsi ablakok voltak. A lakásdíszítést házi szőttes terítőkkel, falvédőkkel, festett tányérokkal oldották meg. A falakat kívül – belül fehérre meszelték, szentképeket, családi képeket akasztottak a szobába. A lakás padlója döngölt föld volt, amit szombatonként felmázoltak és háziszőttes pokrócokkal borítottak le.

A kamra elrekesztett sarkában, a hombárban tárolták a búzát. Itt volt a bab, és más termény is.

A nyári konyhának fontos szerepe volt.

Aldebrőn maradt fenn – napjainkban a Dobó István Vármúzeum gyűjteményében található – az a kuriózumnak számító két virágozott ruhásszekrény, mely a német nemzetiség bútorhasználatát reprezentálja.

A Gazdaházban-mely 1929-ben épült – a 20. század elejéről való sváb szobabelsőt láthatunk. Mellette található a régi konyha, konyhai felszerelésekkel.

http://www.aldebro.hu/index.php/galeria/category/9-gazdahazbelso

http://www.szeporszag.hu/Gazdah%C3%A1z+Aldebr%C5%91.latnivalo

Szekrény. Aldebrő. 1846. Dobó István Vármúzeum gyűjteményében

Irodalom:

Dr. Nemes Lajos-Gergely Anikó–Linkecs Beatrix: Aldebrő község története. Aldebrő, 1993.

Dr. Nemes Lajos: Aldebrő község 200 éves története. 1743-1993. Aldebrő, 1993. 103.

7.02 Átány – Lakáskultúra

A lakóházak helyiségei minden házban azonos rendeltetésűek voltak, méretben azonban eltérőek lehettek a családok létszáma és a különböző vagyoni helyzet szerint.

Nagy létszámú családoknál, ahol 2-3 házaspár is lakott gyerekekkel együtt, 6-7 méter széles és 7-8 méter hosszú szoba kellett. A konyha szélessége azonos, hossza 4 – 4,5 méter, ugyanekkora a kamrájuk is. A család bővülésekor nem fogtak új szoba építésébe, inkább új házat vettek birtokba. Átányban nem használták hálóhelyül a kamrát, mint pl. a palócok.

A bejárati ajtó mögött van a pitvar és a konyha. A konyha fölé „szabadkéményes” boltozat borul. A kemence fűtőnyílása előtti padkán nyílt tűzhelyen főztek. A sarokban vályogból rakott katlan, üsttartó. Mellette a később beépített takaréktűzhely, melynek füstje a szabadkéményen távozik.

A ház és a szoba főhelye az első sarok, itt áll az asztal, két oldalán a fal mellett húzódó sarokpad által közrefogva. Az asztal rendszerint kihúzható, hogy 12-14 személy is elférjen mellette. Ünnepi étkezésekkor az asztal hosszabbítására baklábakat és deszkát használnak. Az asztal felett függ a petróleumlámpa. Az utcai fal közepére, két ablak közé van felfüggesztve a nagy tükör, körülötte pedig a közeli élő rokonok fényképei.

Az asztallal párhuzamos sarokban, hosszában van elhelyezve az első ágy, a címeres ágy, szinte a mennyezetig megvetve párnákkal, dunnákkal. Az ágy előtt székek állnak, végében pedig a festett láda. A kisbaba bölcsője a láda előtt szokott állni.

A következő sarkot a nagy búbos kemence foglalja el, körülötte lócával. A kemence és az ajtó közötti falon törölközőtartó van dísztörölközővel.

Az ajtó másik oldalán, az udvari fal mentén a sarokban áll a hátsó ágy, a használati ágy.

 

Az újabb, párhuzamos szobaberendezésnél az asztal középen áll, mellette a bútorok elrendezése párhuzamos. Ilyenkor a szoba mindkét utcai részen lévő sarkában áll egy-egy díszágy, köztük a tükör alatt fiókos komód vagy lóca, előtte asztal, székekkel. Székek vannak a díszágyak előtt is. A láda helyébe üveges szekrény került. A kemence és a hátsó ágy változatlan maradt. Az ágyak és a padok alatt tolóágyak, illetve kis székek vannak, miket szükség esetén húznak elő.

Függönyt a szobák ablakára 1885 óta kezdenek akasztani.

A pitvar oldalába faliszekrények vannak vájva, keskeny szekrény vagy vizes lóca áll a fal mellett.

A ház, a lakás helyiségeinek használata évszakok szerint változik.

A padláson van kiterítve a kukorica, itt akasztják fel a füstölt húsokat, szalonnát, itt van a helye a bab- és borsóféléknek, a vetőmagnak.

A háznak és lakásnak egyes részei rangsorolva vannak. A főhely a szobában az asztalfő, a bejárattal szemben. Az ajtó felé haladva csökken az ülőhelyek rangja egészen a kemence padkájáig, mely öregasszonyok, szomszédasszonyok helye.

Rangsorolás van a hálóhelyek között is. A díszes ágyat csak megtisztelt vendég kedvéért vagy gyermekágyas asszonynak bontják meg. Állandó fekvőhelyként csak az ajtó melletti, hátsó ágyat használják. Ezen kívül alkalmi fekvőhelyek – dikók, tolóágyak – vannak, melyeket nappalra az ágy alá tolva helyeznek el.

A házi tevékenységek java télen a szobában, nyáron a konyhában vagy az udvaron bonyolódik le.

Az 1960-as évekre a szabadkémények megszűntek, a konyha télen is lakhatóvá vált, így a ház élete, a tevékenységek színtere egyre inkább kikerült a szobából, mely díszes, szinte használatlan maradt.

 

Irodalom:

Fél Edit – Hofer Tamás: „Mi, korrekt parasztok…” Hagyományos élet Átányon. Bp, 2010.

94-102.

 

Az átányi tájház, „Kakas-ház” leírása és fotója:

 

http://atany.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=46&Itemid=59

 

7.02.1 Lakáskultúra

A család életének legfontosabb eseményei a lakóházhoz kötődtek: születés, a lakodalom a halál és a mindennapi élet szokásai.

A szoba elrendezésében a 19. század második feléig a sarkos vagy diagonális elrendezés volt uralkodó, mely tükrözte a funkcionális tagoltságot.

A kemence körül volt a helyiség munkaterülete a házi munka eszközeivel, mint pl. a rokka. Az ablak melletti szent saroknak kultikus funkciója volt, itt helyezték el a család vallási életének tárgyait. A falakra katolikus vidéken szentképek, a reformátusoknál bibliai igék, képek kerültek.

A 19. század második felétől a párhuzamos elrendezés vált általánossá, amelynél ugyan továbbra is elkülönült a kultikus tér és a munkatér, de a bútorzat rendje megváltozott.

A szimmetria párhuzamos kialakítását az tette lehetővé, hogy az 1830-as évektől a lakóházak homlokzati részén általánossá vált a két ablak építése. A homlokzati fal két sarkához egy-egy ágy, közéjük pedig asztal került.

 

A lakásbelső bútorait ügyes kezű barkácsolók, háziiparosok és képzett mesterek készítették.

A jellegzetes bútortípusok többnyire a nagy bútorkészítő központokból érkeztek a térségbe: az ácsolt láda Gömörből, festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről. Heves megyében Eger és Gyöngyös számított meghatározó asztalosközpontnak. Gömöri és mátrai faragók készítették a mértanias motívumokkal díszített ácsolt ládát, mely eredetileg a stafírung tárolására szolgált.

A tisztaszobát csak ünnepélyes alkalmakkor használták. Itt helyezték el az asztalosmesterek által készített nyoszolyát, a sarokpadot vagy lócát, a rózsásládát, komódot vagy kaszlit.

A tárolóbútorok közül az ácsolt láda az egyik legrégibb eredetű. Díszítésüket mértanias, geometrikus formák jellemezték. Eredetileg a kelengye tárolására használták, másodlagos funkciójában gabonát, lisztet tároltak benne. Az elsődlegesen gabona tárolására készült, díszítetlen ácsolt ládát szuszéknak nevezik.

A tulipános láda – más néven rózsás láda, menyasszonyi láda – a 17-18. századtól beletartozott a lányok kelengyébe, de az ácsolt ládát csak a 19. század második felében szorította ki a divatból. Általában vörös alapon fekete márványozású, színes virágcsokrokkal vagy koszorúval díszítették, hasonlóan a karoslócához, tányérosfogashoz. A ládák a nagy bútorkészítő műhelyek hatására miskolci, mezőkövesdi, ill. rimaszombati stílusban készültek.

A virágos bútorok a 20. század elejétől fokozatosan eltűntek a népi lakáskultúrából. Helyüket átvették a polgári divat szerint készült festés nélküli, barna alapszínben, flóderozással készült bútorok.

A 19. század végétől terjedtek el a kaszlinak, komódnak, sublótnak nevezett tárolóbútorok, három-öt kihúzható fiókkal. A szoba főhelyére vagy az ágy végére kerültek, tetejére családi emlékeket és dísztárgyakat tettek.

Az akasztós ruhásszekrények csak a 20. század elejétől terjedtek el a parasztság körében. A fekvőhelyek közül a festett tornyos ágy divatja az első világháborút követő évekig tartott. Az ülőbútorok közül Dél-Hevesben a lécvázas székek voltak a legnépszerűbbek. Ülőlapját gyékénnyel, szalmával, csuhéval fonták be. Igen kedvelték a karoslócákat, melyeknek szép 19. századi, festett példányai maradtak ránk a múzeumi gyűjteményekben.

A kávaerősítéses, lefelé keskenyedő lábú asztalok a 19. század második felében voltak széles körben elterjedve.

Az I. világháború utáni évektől az esztergált lábakkal készült típusokat kedvelték, mely sokszor szétnyitható asztallappal készültek, polgári ízlés szerint.

A lakberendezés kiegészítő tárgyai közé tartoznak a világítóeszközök. A parádsasvári üvegmanufaktúra üvegmécsesei nagy területen elterjedtek. A petróleumlámpa térhódítása a 19. század második felétől minden más eszközt háttérbe szorított. Ekkoriban jelentek meg a népi lakáskultúrában a függönyök, firhangok is, és a felfüggesztésükre szolgáló díszes firhangládák.

7.07 Tófalu – Népi táplálkozás

Lakodalmi ételek

A lakodalmi ebéd csiga leves, főtt hús, sült hús tésztával, töltött, vagy székelykáposzta volt. A fő fogások után süteményeket kínáltak. Italként házi pálinkát, bort, szódavizet szolgáltak fel.

/Tófalu, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

 

Irodalom:

Farkas Éva: Tófalu község kalendáriuma (Szerk.: Tarnai Mária)

7.07 Tarnabod – Népi táplálkozás

Karácsonyi étkezés

Karácsony böjti ebéd lehetett cukorbab, savanyú leves, mákos csík, tejbe kása, sült tök, aszalt főtt szilva, dió. Délután tálalták a kocsonyát, megsütötték a diós, mákos ködmönujjának nevezett kalácsot. Megfőzték a karácsonyra szánt húslevest, töltött káposztát. Az éjféli misére, majd a hajnali misére mentek.

/Tarnabod, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Nagyböjt

Nagyböjtben nem főztek zsírral csak olajjal vagy vajjal. Az olajat tökmagból vagy napraforgóból üttették még farsangban. Tarnamérán kívül több településen is volt a környéken olajütő (Heves, Tarnazsadány, Zaránk). A vajat is előre elkészítették, kiolvasztották: egy lábasban föltették a tűzhelyre, kicsit megsózták és felforralták. A tetejét leöntötték, azzal főztek. A lábasban maradt vajalját főtt tészta tetejére tették ízesítőnek. Berényi Andrásné így írta le a cibereleves készítését: „tíz literes cserépfazékba beleöntött öreganyám egy-egy szakajtó korpát, egy nagy marék sót tett, teleöntötte vízzel, belehelyezték a sutba, a melegre. Ebből készült a cibereleves a böjti napokra. A víz a korpától, sótól megsavanyodott. Ebbe a savanykás lébe kását vagy krumplit főztek, behabarták, esetleg kenyérrel fogyasztották.”

/Tarnabod, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Irodalom

Berényi Andrásné: Nagy Rozália a nevem, 1975. 122-123.

7.07 Mezőszemere – Népi táplálkozás

Kenyér

A 20. század elején heti egyszer sütöttek kenyeret. A sütés előtti este bevitték a sütőteknőt  és két szakajtó lisztet, azt megszitálták, szépen felpúpozták. A teknő fél végébe helyet hagytak a kovásznak, majd letakarták a teknőt sütőruhával. Már délután beáztatták a párt. Este vizet melegítettek, amit a teknőbe megszitált liszttel és a párral jól összekevertek, végül leszórták liszttel, és keresztfát tettek rá, erre terítették a sütőruhát, s hogy jól keljen rátettek egy kisebb dunnát. Reggel kezdték a dagasztást, meleg vizet adagoltak még a megkelt tésztához s két ököllel dagasztottak. Addig dagasztottak, míg nem ragadt a kézhez a kenyértészta. Hajtogatta a teknőbe egyik oldalról a másikba, majd kiszakajtotta. Elszakított annyit, hogy a szakajtónak három újnyi híja legyék. A kenyértésztát megsendergette a teknő végében és beletette a lisztezett vászonkendővel bélelt szakajtóba. Három szakajtóba szakított kenyértésztát, a negyedikbe egy jó nagy cipót, majd mindet letakarta kenyérkendővel, s rátette ismét a dunnát. A kemencét két kosár szalmával befűtötték, ahogy elégett, a parazsát szévonóval kihúzták, az egyik sarokba seperték. Kivették a megkelt kenyértésztát a szakajtóból, sütőlapátra öntötték és berakták a kemencébe egymás mellé. Két óra múlva kivették a megsült kenyereket és a cipót.

/Mezőszemere, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Karácsonyi étkezés

Karácsony böjtjén „kompéros” (burgonyás) kalács, mézes, mákos sült guba, aszalt szilva és leves volt tálalva. Az éjféli mise után sült hurkát ettek. Karácsony napján csiga leves, töltött káposzta, sült hurka és mézes „fentő” volt az ebéd. /Mezőszemere, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Farsang három utolsó napjának étkezése

Kocsonyát főztek, csigalevest tyúkból, hurkát sütöttek. Jellegzetes sütemény volt ekkor a fánk, amit pampuckának neveztek és a herőce (forgácsfánk).

/Mezőszemere, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Böjti étkezés

Hamvazószerdától húsvétig húst nem ettek. Ciberelevest készítettek, 10 literes fazékba korpát erjesztettek, egy napi ázás után savanyú lett, ebből a léből öntöttek le minden nap, s ebből készítették a levest. Az erjesztett levest behabarták, kenyeret vagdaltak, vagy egészben tojást főztek bele. A leves mellé minden héten háromszor tésztafélét főztek, túrós, tojásos, káposztás, krumplis tészta volt gyakori, de készítettek túrós gancát, túrós derelyét, krumpli kását hagymával, amit vajon, vagy olajon fonnyasztottak meg. Főztek lencsét, babot, borsót, hús helyett hagymát sütöttek rá. Sütöttek rétest, olajos bélest krumplival vagy káposztával, herőcét, pampuckát. Reggelire minden nap krumplit sütöttek a kemencében.

/Mezőszemere, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

 

Irodalom

ENA 1124-69 Tuza Péterné: Lakodalmi szokások Mezőszemerén.

ENA 1097-69. Tuza Péterné: Szokások régen Mezőszemerén.

7.07 Feldebrő – Népi táplálkozás

Lakodalmi ételek

A lakodalmat megelőző nap állították a lakodalmi sátrat, a közeli rokonok ekkor vitték az ajándékokat is. A segítőket és a vendégeket nagykaláccsal, „kunlival” (kuglóf) herőcével (forgácsfánk), szalagos süteménnyel, pampuskával (fánk), „krafnival” (hájas tészta) kínálták. Korábban kocsonyát, a 20. század közepétől, hurkát-kolbászt adtak húsételnek.

A lakodalom napján a csigás húslevest, tyúkhús, majd káposzta, tormás hús, paprikás hús, végül tejbekása követte. A tejbekása után süteményt és bort kínáltak.

Irodalom:

Zarnóczki Attila: Feldebrő. Száz magyar falu könyvesháza. (Szerk.: Bán Péter) 2000.

Borovszky Samu: Heves vármegye. Budapest, 1909.

DIV ENA 1605-73, 1743-74, 1895-76 (Kincs Józsefné gyűjtése)

Bakó Ferenc: A májfa és a májusi kosár Heves megyében. In. Egri Múzeum Évkönyve 19. 1966. 129-145.

7.05 Tófalu – Népszokások (jeles napok)

Születés

Az újszülött ellátásában a bába segédkezett. A szülőanyát, azaz a „gyermekágyas anyát” a komaasszonyok, rokonok látták el étellel. Az újszülött keresztelése, születése után két-három napra megtörtént. Sürgősségét vallási okokkal indokolták, nehogy „pogányként haljon meg”. A gyengének, betegesnek látszó újszülöttet, születése után rögtön megkeresztelte a bába, a háznál mindig kéznél lévő szenteltvízzel.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyermekélet

A születéstől a felnőtté válásig a gyermek hol észrevétlenül, hol tudatos tanítás eredményeként belenevelődött a munkába. Kisgyermekként a szülők magukkal vitték a határba, legtöbbször a nagyszülők vagy idősebb testvérek dajkálták őket. Öt-hat éves koruktól libát őriztek, majd ahogy növekedtek, egyre nagyobb részt vállaltak a háztartás dolgaiból, az otthoni gazdaság ellátásából, alkalmanként a mezei munkából. A fiúk az állatok körül segédkeztek, rendbe tették az istállót, ekekapázás idején vezették a lovat, vagy maguk is kapáltak. A lányok a háztarásban, (sütés-főzés, vízhordás, mosás, takarítás, varrás) és a mezei munkában segítettek, kapáltak, aratáskor markot szedtek, vagy ételt hordtak a mezőre. A vallásnak nagy szerepe volt életükben. A reggeli, esti, étkezések előtti és utáni imádkozás, a vasárnapi és ünnepnapi templomba járás elmaradhatatlan volt a gyerekek számára. Elsőáldozóként, majd bérmáláskor részesült egyházi szentségekben.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Lakodalom

Legfontosabb életforduló a lakodalom. A lakodalmi előkészületek része volt a csigacsinálás, az asszonyok vasárnap délutánonként „csigát csinálni” jártak a lakodalmas házhoz. A lakodalom hetében süteményeket sütöttek, pénteken levágták a tyúkokat és a hízót. A férfiak csütörtökön felállították a lakodalmas sátrat, délután az ágyvitel történt, ekkor a kelengyét szállították el a vőlegényes házhoz. A kelengye bútorokból, az ágyneműből és a lány ruháiból állt, amit gyalogosan és felsallangozott, kendőzött kocsin szállítottak el. A rokonok, a násznép elhozták a nászajándékokat, s vacsorát kaptak. Általában szombat délelőtt tartották a templomi esküvőt. Ha a fiatalok falubeliek voltak gyalogosan, ha más faluból volt az egyik, akkor hintón hozták az ifjú párt, a násznép pedig szekereken tette meg az utat. A lakodalmi tisztségviselők közül nagyobb hatáskörrel és feladattal rendelkezett a násznagy és a vőfély. A menyasszonyt a vőfély kísérte a templomig, a vőlegény a nyoszolyólánnyal ment mögöttük. A vőfély és a nyoszolyólány a közeli rokonsághoz tartozott. Az esküvő után a vőlegény házához vonult a násznép. A kapuban összetörtek egy tányért, kívánva, hogy akkor váljanak el, mikor a tányér darabjai újból összeragadnak.  A menyasszonynak cukrot adtak, hogy édes legyen a házasélet. A menyasszonyos ház vendégei visszamentek a menyasszony családjához, és mindkét helyen elkezdődött az ebéd. Az ebéd tálalása előtt, minden fogáshoz tréfás rigmusokkal kívánt jó étvágyat a násznagy. A násznép cigányzenére járta a táncot, majd éjfélkor a menyasszony piros menyecskeruhába öltözött, haját felkontyolták, kendővel bekötötték, s kezdődött a menyecsketánc. Az ifjú férj végül felkapta, s ellopta az újasszonyt. /Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

 

Advent

A karácsony előtti adventi időszak ünnepi előkészületekkel, szigorúbb viselkedési szabályok betartásával telt. András napja után, a karácsony előtti hetekben tartották a disznótort. A karácsonyi ünnepkör legismertebb pásztorjátéka a betlehemezés volt. Szereplői gyerekek, nagyobb legények voltak, házról házra járva énekekkel és párbeszédes játékkal idézték a kis Jézus születését.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyertyaszentelő napja

Február 2-án gyertyaszentelő Boldogasszony napján a családok 4-5 gyertyát vittek a templomba megszenteltetni. Használata az emberi élet fordulóihoz, viharhoz, égzengéshez kapcsolódik, ekkor gyújtották meg és imádkoztak mellette. Akárcsak a szentelt víznek, mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Balázs napja

Február 3-án történik a balázsolás, a hívek álla alá kétágú gyertyát tartott a pap, s kérte az urat, óvja meg híveit a torokbetegségektől.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a hívek a bő termésért imádkoztak a Boldogságos Szűzhöz. Az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Húsvét

Az ünnepet megelőző hét a nagyhét, a nagyböjt időszaka. Nagycsütörtöki nagymisétől a nagyszombat esti feltámadási körmenetig, a harangszó helyett kereplő hívogatott a templomba. A lányok nagyszombaton festették a tojást, húsvéthétfőn az öntözködő legényeknek adtak belőle.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Május elseje

A májfa állítása elsejére virradó éjszaka történt. A legények közösen indultak az erdőbe a fák kidöntésére. A fát kendővel, szalagokkal díszítették, majd a kiválasztott lány kapuja mellé ásták le, vagy a kerítéshez kötözték. A férjhez menés előtt álló lányoknak, de az egészen kicsi lányoknak is egyaránt vittek májusi kosarat.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Pünkösd

A 8-12 éves lányok a rokon családokhoz mentek és pünkösdi énekeket, pünkösdköszöntőket mondtak. Énekük után pénzt, édességet kaptak.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szüreti bál

A legnagyobb őszi esemény a szüret volt. A megérett szőlőt vödrökbe szedték, puttonyosok hordták a nagy kádakhoz. A szüretet vidám mulatság, a szüreti bál zárta.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.05 Tarnaörs – Népszokások (jeles napok)

Lakodalmi játék

Területünkön a menyecsketánchoz kapcsolódott egy ritka dramatikus játék, a rabvágás, az ítélkező játékoknak az a típusa, mikor embert ítélnek halálra. Istvánffy Gyula részletes leírását közli a rabvágásnak Heves megye alsó vidékéről 1887-ben. Újváry Zoltán és Bakó Ferenc gyűjtéséből tudjuk, hogy Tarnaörsön, Parádon, Gyöngyöspatán és Mátraderecskén a lakodalmi rabvágás vagy menyasszonylopás játéknak a 20. század közepén a következő mozzanatai voltak. Tánc közben valamilyen lopott tárgyat dugtak egy kiválasztott személy zsebébe, a kijelölt szereplőt megkötözték, ítélkeztek felette, fejére cserépfazekat tettek, amit bottal leütöttek a fejéről, azaz kivégezték, asztalra fektették, temetési szertartást celebráltak, vízzel leöntötték, a halott feltámadt. A szokás kapcsolatban áll a menyasszonytáncon és porkoláson keresztül az elhálással, mert a menyasszonyt táncoltató, majd megkötözött legényt jelképesen kivégezték. Bakó Ferenc az elhálás rítusába való feudális beavatkozás kései emlékének tartja.

/Tarnaörs, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Irodalom:

ÚJVÁRY Zoltán: Palóc dramatikus népszokások és maszkos játékok. In. Palócok IV. (Szerk.: Bakó Ferenc) Eger, 1989. 467- 469.

7.05 Tarnaméra – Népszokások (jeles napok)

Születés

A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az édesanya ellátásáról a rokonság gondoskodott. Minden napra ebédet hozott a családból valaki. Az egyeneságú rokonság, komaasszonyok, szomszédok felváltva hordták az ebédet. Legtöbbször tyúklevest, főtt szárnyas húst nokedlivel és szalagóriás süteményt vittek. Keresztnévnek gyakran a születése napján ünnepelt nevet kapta az újszülött. A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az asszony nem léphetett ki a kapun.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Gyermekbútorok

A kisgyermek állni és járni tanulására változatos eszközöket készítettek. Térségünkben általában házilag faragott változatai fordulnak elő, szórványosan találkoztunk csak a kisipari készítményekkel. A gyermek számára készített bútorokat legtöbbször az édesapa faragta. A már biztosan álló gyermeket az állószék  tartotta, akár egész nap. Az édesanya állókába tette gyermekét, egyrészt azért, hogy állni tanuljon, másrészt azért, hogy a szabadon mászó, járó gyerek ne zavarhassa őt egyéb munkái végzésében. A járástanulást legjobban segítette a tolóka, ami kerekekkel ellátott eszköz volt.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Gyermekélet

A kisebb házimunka mellett, már a határba is kijárt a kisgyermek apjával, anyjával. Vigyázott a lovakra, tehenekre, libát legeltetett, ismerkedett a kapával, később a kaszával. A lányok a konyhán, vagy kézimunkában és ételhordásban segédkeztek.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Leány-és legényélet

A 15-16 éves fiúk legényavatása a kocsmában történt. Öt liter bort rendelt az avatásra kerülő az idősebbeknek, amit azután közösen megittak. A mulatás végén, a kocsmaajtón már, mint legény lépett ki a fiatal. A lányok, mint „félrészesek” –akik a kaszás arató bérének a felét kapták- az ifjú legények ugyancsak félrészesek, majd kaszaforgatókként tevékenykedtek az aratásban. A munkában való helytállás tekintélyt adott nekik, ebédnél már a felnőttek között az asztalnál ültek, és télen már eljárhattak a fonóba.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Medvemaszkos játék a fonóházakban

A fonóba a lányok a kenderszöszt fonták fonallá, a legények meg szórakoztatták őket. A faluban kb. 10 fonóház volt. A fonóba farsang idején, a maskarába öltözött legények tréfálkoztak a lányokkal. Jellemző mozzanat volt a medvetáncoltatás. A román parasztnak öltözött medvetáncoltató láncon vezette idomított medvéjét. A medvét alakító játékos öltözete rossz ruha, vagy bunda volt, fejére zsákot húztak. A medve táncolt, ahogy idomítója kívánta. Közben megölelgette a lányokat, de vigyáznia kellett, hogy fel ne ismerjék. A lányok a guzsallyal igazították rendre. A medvemaszkos alakoskodásra az egész magyar nyelvterületen vannak adatok. A fonóházak és a farsangi felvonulások rendkívül népszerű alakja volt a medve.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Katonának bevált legény jelvénye

Ha a legény bevált katonának, a bevonulásig szalagos, pántlikás kalapban összeölelkezve társaival, énekszóval járta a főutcát, tudtára adva mindenkinek, hogy őt besorozták, és most nagyon boldog, de egyben bánatos is, mert itt kell hagyni a szeretteit. A regruta ezután októberig, a bevonulásig minden vasárnap viselte a szalagos kalapot. A bevonulás előtti este a mulatozás végeztével elbontották a díszes kalapot.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Kézfogó

Ha az ifjak kitartottak egymás mellett, akkor a katonaságtól való leszerelés után megtartották a kézfogót, azaz eljegyzést. Ez a gyűrűvásárlással vette kezdetét.  Az esküvő napját általában októberre tették, mikor a must kiforrt, letisztult.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Lakodalom

Az egyházi háromszori kihirdetés után a vőfély megkezdte a lakodalomba hívogatást.  Az esküvőt megelőzően került sor a menyasszony ágy és a kelengye vitelére. A násznagy, vőfély és vőlegény szekérre ültek és elmentek a menyasszony házához. Verses mondókák kíséretében kikérték a kelengyét és felrakták a szekérre, megvendégelésük után visszaindultak a vőlegényes házhoz. A lakodalom napján délelőtt volt a polgári esküvő, délután az egyházi, ahová már a násznép is vonult. A lakodalmas menetet a cigányzenekar kísérte. Rendszerint a keresztszülők voltak a tisztségviselők. A templomi esküvő után a násznép a lányos házhoz vonult. A menyasszony elbúcsúzott a szülőktől és elindult a násznéppel a vőlegényes házhoz. Az ifjú párt a vőlegény édesanyja mézzel kínálta, hogy mindig édes legyen az életük. Ezt követte a vacsora és a tánc. Éjfélkor megérkeztek a „hiriszesek”, az ifjú asszony násznépe. Ekkor vette kezdetét a menyasszonytánc, honnan a kifáradt menyasszonyt a férj szöktette el. A nászágyból ki kellett szedni a gombostűket, amit a lánypajtások tűzdeltek bele.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Menyasszonyporkolás

A lakodalom hajnalán egy jó öl szalmát terítettek az útra és meggyújtották. A násznép az égő szalmát körbetáncolta. Közben énekelek:

„Jaj de csinos menyecske lett ebből a lányból,

Kerek komtyot csavarunk a hajából,

Ő lett az én drága tubicám,

Ő lett az én drága kis feleségem,

Esztendőre elviszem, őtet boldoggá teszem.”

 

Közben az ifjú asszony férje segítségével átugrotta a tüzet. Ha az ugrás sikerült, a nászasszonyék megelégedetten nyugtázták: tűzről pattant menyecske került a házhoz. /Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Halál, temetés

A halottat a szobában ravatalozták föl. Jöttek a halottnézők, rokonok, siratók. Az udvart estére vékony homokréteggel fedték be, úgy vélték a halott szelleme így már nem találhatott vissza az élők közé. A sírt két nap ásták, az a hiedelem élt, hogy így jobban pihen benne a halott. A temetési szertartás idején, ha gazda volt a halott, kivezették a lovakat, marhákat az istállókból, had adják meg ők is a végtisztességet.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Jeles napok

 

Luca napja

A jövendőbeli vőlegény személye körüli cédulázás közismert szokás volt. 13 cédulára egy-egy fiú nevet írtak fel a lányok. Minden nap egyet megsemmisítettek az összecsavart papírból. Amelyik fiú neve az utolsó cédulán volt olvasható, az lesz majd a párja az eladólánynak. Luca szék is készült néhány házban.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Pásztorok karácsonyi vesszőhordása

Karácsony böjtjén a pásztorok, kanászok, csordások (Váradi Lajos és Barócsi barátja) azokat a házakat járták sorra, ahonnan marha, vagy disznó járt ki a legelőre. Szűr a hátukon, egyik kezükben vesszőnyaláb, másikban egy korsó. A házba lépve a következő verset mondták:

 

„Legyen hála Jézusnak,

Hogy meghagyta érni ezt a szent napot,

Tartsa meg Jézus a gazdát,

Családjával, jószágaival,

Adjon az Isten bort, búzát és békességet,

Országunkban megmaradást,

Kismalacot, nyolcat, tizet,

A gazdaasszonynak csirkét, tyúkot, ötvenet, százat,

Jó hízókat, sok apróságot!”

Egy vesszőt hátrahagytak és az ajándékba kapott bort, beleöntötték a korsóba, az ennivalót a tarisznyába tették. A gazdával koccintottak, dicsérték a jó borát.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Farsang

A farsang utolsó három napjára a legények kibéreltek egy házat, cigányt fogadtak. A rendezők az első legények voltak, a legöregebbek. A belépődíj 10-20 krajcár volt fejenként. A konyhát berendezték ivónak. A legények színes csavart formájú cukorkát vettek a lányoknak. Három napig mulattak, énekeltek, lassú és gyors csárdást táncoltak.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

7.05 Pély – Népszokások (jeles napok)

Farsang

Farsang utolsó három napján tartották a mulatságokat. Vasárnap délután a lányok elmentek a barátnőjükhöz, a fiúk a kocsmába. Este a fiatalok a kocsmába találkoztak, ahol húzta a cigány és folyt a tánc.  Ha jó idő volt a kocsma előtt táncoltak.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Húsvéthétfő

Az öntözködés, a locsolkodás ideje. A legények már kora reggel csapatostól mentek a lányos házakhoz, kivitték a kúthoz a lányokat, és vödörrel öntözték rájuk a vizet, hogy frissek legyenek. Úgy tartották, hogy ahányadik vödör víz után kezd el a lány sikítani, annyi év múlva megy férjhez. Különösen, ha kora tavaszra esett húsvét, sok lány megbetegedett a vizes ruhában, ezért az öntözködés fokozatosan szelídült: egy-egy bögre vízzel öntötték le őket. A szagos vízzel való öntözködés a két világháború között kezdett elterjedni, de csak az 1950-es évektől vált általánossá. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Fonó

Házakhoz jártak fonóba a lányok. Az őszi betakarítástól a farsang végéig tartott. Guzsalyon sodorták, orsóra tekerték a kendert. A legények is megjelentek udvarolni, beszélgetni. Ha leesett az orsó, akkor az a legény, amelyik udvarolni akart a lánynak az felkapta. A legények gyakran zenészeket is hívtak. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Tollfosztó

Az asszonyok és a lányok jártak tollat fosztani a téli időszakban. Simi nevezetű családhoz járt a falu fiatalsága fosztani. A fiatalok nóta és zeneszó mellett fosztották le a libatollat. A vetett ágyra kerülő párnákat a fosztott tollal töltötték meg.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Disznótor, kántálás

A disznóvágásra böllért hívtak, aki leszúrta, perzselte és feldolgozta a disznót. Reggelire disznóvért sütöttek krumplival. Délre pecsenyét sütöttek, vacsorára orjalevest főztek csigatésztával. Hurkát, kolbászt, pecsenyét és toros „bogácsát” sütöttek. Vacsorára sok vendég gyűlt össze, de közben már megjelentek a kántálók. A fiatal legények beöltöztek maskarába, hogy ne ismerjék fel őket. Nagy kosarat vittek a karjukon, abba kérték a hurkát, kolbászt, fehér cipót. Megköszönték: „Köszönjük szépen ezt is, meg, még amit máskor adnak azt is.” Utána a legények bementek a kocsmába, elfogyasztották a kóstolót, majd bort ittak rá. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Betlehemezés

Karácsony előtt betlehemesek járták a falut. A csoportok négy főből álltak. Kettő pásztor vitte a betlehemezés fő kellékét, a templom alakú betlehemet, egy pásztor a gyertyát és volt egy öreg pásztor. A jelenet beköszöntővel kezdődött, majd tréfálkoztak az öreg pásztorral, indultak Betlehembe, végül ajándékkéréssel-átadással zárult.

Az öreg kezdte a jelenetet, bebukott az ajtón. A gyertyavivő követte és megkérdezte:

-Beszabad-e hozni a kis Jézuskát? Az öreg ez ideig a földön feküdt a nagybundában. A többiek is bejöttek és elkezdték szólongatni.

– Kelj fel öreg, menjünk Betlehembe!

– Nem megyek én öreg „tehenbe”. Aki a gyertyát vitte, lábával egy kicsit megrúgta, s azt mondta: -Nem oda öreg, Betlehembe.

A másik pásztor azt mondta: -Gyere öreg, csókold meg a Jézuskát!

-Nem csókolom én a vén Zsuskát.

-Nem azt öreg, nem azt, hanem a Jézuskát.

-Gyere öreg, vessél keresztet.

Ekkor felkelt az öreg, keresztet vetett és mondta:

-Tyúk ide búbos, béles ide rongyos, kalács ide fonatos, mert vár az öreg kontyos.

Ekkor mindenki valami jó ennivalót kapott.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Irodalom

ENA 1193-69

Cs. Schwalm Edit: Naptári ünnepek, jeles napok szokásai és hiedelmei Hevesen. (szerk. Petercsák Tivadar és Szabó József) Tanulmányok Hevesről. Heves, 2001.

7.05 Mezőtárkány – Népszokások (jeles napok)

Májusfa, májuskosár

A lány udvarlója barátaival május elsejére virradó éjszaka négy-öt méteres fát vágott ki. Feldíszítették színes szalagokkal, zsebkendőkkel, vagy fejkendőkkel, a tejére egy üveg bort kötöttek, s felállították a lány kapuja mellé. Májfaállítás közben gyakran nótát is húzattak. A májusi kosár küldése május kora reggelén történt. A rózsaszín májusi kosarat az a lány kapta, akinek már udvarolnak, a fehéret annak küldték, akit már eljegyeztek. A lányok viszonzásképpen ajándékokat (borotvakészlet, levéltartó) adtak a fiúnak, vagy megvendégelték. A falu vezetőinek díszkaput állítottak. A kapura italokat aggattak. /Mezőtárkány, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Pünkösd

Rendszerint 8-12 éves lányok maguk közül egy kislányt megválasztottak királynénak, akinek a fejét koszorúval és fátyollal ékesítették. Ezt a többiek közrefogták, házról-házra mentek s mindenhol ének kíséretében járták el körtáncukat.

 

„Mi van ma? Mi van ma?

Piros pünkösd napja

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

Ide menjünk, oda menjünk,

a kisasszony gombos szoknyájában.

Ha jó lányok volnátok,

Rózsát szakajtanátok,

azt is nekem adnátok,

Szakad szívem rátok.”

/Mezőtárkány, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Irodalom

Borovszky Samu: Heves vármegye Budapest, 1909.

ENA 1522-73 Májusfa állítás Mezőtárkány.

7.05 Feldebrő – Népszokások (jeles napok)

Születés

A szülés háznál történt, a csecsemő, vagy, ahogy Feldebrőn nevezték a „csepp” megszületésénél a bába segédkezett és később is ő gondozta a fekvő anyát és gyermekét. A bába egy-két hétig járt a gyermekágyas asszonyhoz.

A szülést követő hetekben a gyermekágyas ellátásáról a rokonság gondoskodott. A szokást Feldebrőn „puszriknak” nevezték. A komaasszony, a gyermek leendő keresztanyja, szülés után ebédet vitt a fiatalasszonynak. Általában húslevest, rántott csirkét vagy másmilyen rántott húst, túrós rétest és bort vitt. A poszrikjárás sokáig tartott, időtartama a rokonság nagyságától függött, a rokonok előre megbeszélték egymás között, hogy ki viszi a komatálat. A negyvenes évektől ajándékot is hoztak a gyermekágyas anyának és a babának (kávé, édes pálinka, rékli, játék), előfordult, hogy pénzt is vittek az édesanyának.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Keresztelő

A 20. század közepéig születés után két-három napon belül megtartották a keresztelőt, később két-három hétre tolódott ki a születés után. Szülés közben vagy közvetlenül szülés után meghalt csecsemőket a bába keresztelte meg. A keresztszülő kiválasztásában a gyermek neme döntött. Ha fiú, akkor az apa, ha leány, akkor az anya családjából választották. A templomba a keresztanya vitte a csecsemőt, miután megkeresztelték és hazavitték, a házba lépéskor azt mondták: „pogányt vittünk, keresztényt hoztunk”. Ezután letették a földre, és aki a legjobban szerette, az vette föl.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyermekélet

Mikor egy kicsit nagyobbak lettek, vitték a gyerekeket magukkal a munkába az asszonyok. Öt-hat éves korukban már megkapták a kis „hátyit” azaz a háti kosarat, és indulhattak az anyjukkal a mezőre. Egy-két év múlva, pedig rájuk bízták a libák őrzését vagy más, könnyebb, ház körüli munkát. A gyerekcsoportok területi alapon és a szülők társadalmi státusa szerint álltak össze. A nagyobb fiúk szabadidejükben bandákba verődve járták a falut. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Leány- és legényélet

A legények, ha csak tehették a lányok után jártak. A lányok a tavaszi és őszi nagymosást a Tarnán bonyolították le. Otthon belúgozták a ruhát, azután talicskán kitolták a Tarnához. A legények követték őket, udvaroltak a lányoknak. Ugyanígy tettek a tollfosztáskor vagy a fonóban.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Lakodalom

Tizenkilenc-húsz éves korukban kötöttek házasságot a fiatalok. A házastársat főként a szülők választották ki, és döntő szempont volt a megélhetést nyújtó föld, a vagyon. Gyakori volt a rokonházasság, hogy egyben maradjon a birtok. Az esküvő időpontja előtt a községházán kellett bejelenteni a szándékot. Ezt úgy hívták, hogy „függeszkedni mentek”, mert házassági szándékukat kifüggesztették a községházán. A templomba is bejelentkeztek, hogy három egymást követő vasárnap kihirdethessék őket. A lakodalom előtti napokban elkészítették a levesbe való csigatésztát, korábban kockatészta volt a divat. A módosabb gazdák disznót, borjút vágtak. Előző nap felállították a lakodalmi sátrat. A Cseri-erdőből hozták a májusfának valót és a gallyakat, amelyekkel a sátrat rakták körül. A fát felszalagozták és a bejárati kapuhoz állították. Este a vőlegényes háztól felszalagozott kocsival indultak az éneklő legények a menyasszony ágyáért. Borral, süteménnyel kínálták őket, majd a násznagy kikérte a menyasszonyt. A két ágyat és a kaszlit felrakták a kocsira. A gyerekek vitték a kispárnát, a nagylányok a nagypárnákat és a dunnát. Általában hat nagypárnát és két dunnát kapott a leány, szépen hímzett huzattal. A menet énekszóval indult vissza a vőlegény szüleinek házához.

A 19-20. század fordulóján az esküvő délelőtt kezdődött. Az indulás előtt mindkét násznagy kikérőket mondott, majd a menet elindult a községházára, ahol csak a násznagy és a fiatal pár vett részt az esketésen. A templomba az egész násznép bevonult. Az esketés után a vőlegényes háznál egy cserépfazekat vagy tányért összetörtek, és a következőt mondták: „Akkor menjetek szét, majd, ha ez az edény összemegy, szaporodjatok, mint a csicsóka.” A lányos ház rokonságából a nyoszolyólányok süteményeket és húsféléket hoztak. A menyasszony kínálgatta a vőlegény rokonságának, a vőlegény pedig bort kínált. A kínálás végeztével a lány rokonai visszamentek a lányos házhoz. A násznagy köszöntötte az ifjú párt, majd minden fogásnál köszöntőt mondott. Éjfél előtt következett a menyasszonytánc. A keresztapa fogta a rostát, a vendégek abba dobták a pénzt. Ezután indultak a lányos házhoz. A kapujára szalmakötelet raktak, amit a menet megérkezésekor meggyújtottak. A menyecskének át kellett ugrania. A mulatozás itt folytatódott tovább, két-három óra múlva visszamentek a fiús házhoz. A 19. század második feléből ismerjük azt a szokást, hogy a fiatal pár az első éjszakát a padláson töltötte.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Temetés

Az emberi élet utolsó fordulója a halál, az életet lezáró szertartás a temetés. Háztól temettek, az elhunytat a ház hátsó szobájában ravatalozták fel. A női hozzátartozók, komaasszonyok eljöttek imádkozni a megboldogult lelki üdvéért. A temetés rendszerint egy-két nap múlva megtörtént. Régebben rúdon vitte a rokonság a koporsót a temetőbe. A rokonság a temetés után összegyűlt a gyászháznál. Kalács és bor mellett emlékeztek az eltávozottra. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Jeles napok

 

Luca napja

Luca napján a lányok tizenhárom gombócot gyúrtak, mindegyikben egy fiú neve került a papírra. Elkezdték főzni. A lányoknak puszta kézzel kellett kivenni a fazékból, és akinek a nevét benne megtalálták, a néphit szerint az lesz a férjük. A fiúk kukoricaszemeket dobtak annak a lánynak az ablakához, aki tetszett nekik. Ekkor kezdték készíteni a Luca széket. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szent Család járás

A karácsonyi ünnepkör része volt a Szent Család szálláskeresése. December 15-től kilenc család esténként más családhoz viszi a Szent Család képet. A családok kis oltárt készítenek, mely mellett végzik az ájtatosságot. A kilencedik nap végén a templomban kerül sor a közös imára.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Farsangi bál

A lányok a litániáról hazafelé a kocsma előtt mentek el. A fiúk ott várták őket, a cigány már bent muzsikált. A legények átkiabáltak a lányoknak, hogy jöjjenek táncolni. Ha tetszett a hívó fél, akkor a lány farsangvasárnaptól minden délután a fiúval táncolt egészen kedd éjfélig. Hamvazószerdán véget ért a mulatság.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Május elseje

A májusfát a második világháború előtt nem május 1-re, hanem búzaszentelőre (április 25.), illetve pünkösdre állították. A fát feldíszítve titokban, csendben odalopták a kapuhoz, nehogy a lány megtudja ki az állító, mert az befolyásolta volna a férjválasztását. A fát a kapu tetejére kötözték, a legény egy levelet kötött rá, amit a lány csak a fa lebontásakor olvashatott el. A fa egy hétig állt, majd kidöntötték. Másik hagyomány a májusi kosár küldése. A kosárba egy cserép hortenziát és likőrt, ékszert, csokoládét raktak. Rendszerint a legény édesanyja vitte el, és a lány úgy tett, mintha nem tudná, ki küldte. A látogatót megvendégelték, majd este a legény is elment a házhoz, ahol, viszonozták az ajándékot.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szentivánéji tűzugrás

Borovszky Samu említi, hogy Feldebrőn szokás volt a szentivánéji tűzugrás. Szent Iván napján (Június 24.), mikor már felszakadt a búza töve, az aratást ünnepelték. A 19-20 század fordulóján a vécsi útelágazás mögötti keresztnél az úttestre szalmából font köteleket fektettek, meggyújtották, és a fiúk-lányok táncolva ugrálták át a tüzet. Ugrálás közben kiabáltak: „Szent Iván tüzit!” A szokást a megyében csak néhány palóc faluban, valamint Besenyőtelken, Kiskörén, Tiszanánán, Sarudon és Tarnabodon ismerték. Az egész Európában meglévő jeles napi szokás alapja az, hogy június 24. a nyári napéjegyenlőség napja, amikor a nappal és az éjszaka időtartama egyenlő. A tűzön való átugrás is ősi tisztulási szertartás emléke. A tűzugrás után indultak aratni. Ez idő tájt rendezték az aratóbált is.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Nagyboldogasszony-napi búcsú (augusztus 15.), és a Szent Márton-napi búcsú (november 11.)

A község legnagyobb helyi vallási ünnepe. Már előző héten esténként a temetői kápolnában imádkoztak, és hazamenet Mária-énekeket énekeltek, szombat este misén, majd litánián vettek részt. Az ünnepi körmenet reggel indult a templomból. Az aldebrőiek, vécsiek, verpelétiek is kereszttel, lobogóval, Mária képpel vonultak a temető felé. Ezt a búcsút nagybúcsúnak, míg a Szent Márton napit (november 11.) kisbúcsúnak nevezték.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szüreti felvonulás és bál

Az ősz legnagyobb mulatsága volt. Mindig vasárnap tartották, hogy a csőszlányok elvihessék a misére a szőlőfürtöket, ahol a pap megáldotta azokat. A szüreti felvonulás lehetőséget nyújtott az alakoskodásra, különböző tréfákra. A menetben cigánykaraván, különféle zsáneralakok, lányok és legények ellenkező neműnek maszkírozva vettek részt. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.06 Heves – Népi vallásosság

Hevesen a török kiűzése után újjászerveződött a plébánia, újjáépítették a templomot, megindult az egyházi élet. A ma ismert legrégibb hevesi kereszt 1793-ból való, a Felső temetőben egy dombon található. „Nagy kereszt”-nek nevezik, járványban meghaltak emlékére állították. A 19. század első két évtizedében és az 1840-es években a dokumentumok szerint tíz keresztet emeltettek, szinte kizárólag birtokos nemesi családok. A 20. század elején öt kereszt állításáról van adatunk, de a nem datáltak közül, típusjegyeik alapján több is ide sorolható. Jellemzőjük, hogy gazdaközösség és kisbirtokos, illetve földművelő parasztok emeltették hálából. A vallásos építményeknek fontos szerepük volt a helyi búcsúk és a búcsúi zarándoklatok alkalmával is. A körmenet során, a helyiek, vagy a távolból érkező zarándokok a keresztek előtt megálltak, énekeltek és imádkoztak.  A hevesi szakrális építményekről és a kapcsolódó szokásokról Gy. Gömöri Ilona tanulmánya ad összefoglalást. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Búcsú:

A templom búcsúja június 24-én, Sz. János napján van. Előre készültek rá minden háznál, mert ekkor összegyűltek a rokonok, ismerősök a környező településekről is (Pély, Tenk, Boconád, Jászapáti, Jászszentandrás, stb.) Hevesről minden évben elmentek a mátraverebélyi szentkúthoz, a Hanyi kápolnához a Szt. Anna búcsúba, valamint a fogacsi búcsúba a Szent János kápolnához. A településközponttól távoli vagy külterületi részeken külön búcsút is tartottak. Így az újtelepen az ott lakók egy része a búcsú napjának délutánján körmenetet tartott. Ezt „házhelyi” búcsúnak nevezték. Külön búcsút tartottak a Hevestől 6 km-re lévő Kishercegtagon, az egykori Coburg-uradalom épületeinél is a tanyák lakosai. A búcsút szeptember 12-én, Szűz Mária neve napján tartották a plébános vezetésével, szentmisével. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Temető:

Heves temetőinek felekezetenkénti megoszlása híven tükrözi különböző vallású lakóinak a településen belüli helyzetét, számarányát. A római katolikusoknak 3, a reformátusoknak 2 (Ó és Új), az izraelitáknak egy temetőjük volt. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Kereszt, Vezekényi úti kereszt (Hevesvezekényre vezető út mellett):

Kőkereszt pléh Krisztussal. A párkány fölött, a kereszt tövében sziklák között koponya látható. Corpusa eredetileg kőből készült, de a II. világháború idején eltűnt. Anyaga mészkő. A kereszt felújítását Slakta István végezte, az új corpus pléhből készült, felette INRI táblát helyezett el.

Felirat: „ANNO 1828”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Bernáthegyi kereszt:

A Bernáthegy középső dűlőjében, a dombos-lankás terület magasabb részén található. A Boconádon lakó „Lekvár” Szabóék családja építtette. Anyaga riolittufa. A feliratból az évszám maradt meg „1841” A kereszt szára és a kőből faragott Krisztus több darabban letört.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Bánomi kereszt:

A Kapitányhegy és a Bernáthegy közötti Bánomkert belső szélén, útkereszteződés mellett áll. A keresztet 1841-ben „LISZY JÁNOS TISZTTARTÓSÁGA”állíttatta. Anyaga riolittufa, amely erősen porlad. A kereszt szárai ledőltek, a corpus eltűnt.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Hablik kereszt:

Heves külterületén, a Gyöngyösre vezető út, valamint az ötödrészi és alatkai utak kereszteződésében áll, Heves és Boconád határán. A boconádi Harangi család emeltette itt lévő földjük végében. Az első világháború idején már állt. A Hablik kereszt elnevezés, a kereszttel átellenben állt Hablik házáról és kocsmájáról ered. Anyaga riolittufa, corpusa fém öntvény.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Ötödrészi kereszt és harangláb:

Az ötödrészi Harangláb-dűlőben található. A dűlőút a kereszt fölé épített haranglábról kapta nevét. A harangházat 1905-ben a környékbeli „Hevesi szőllők” lakosai közadakozásból állíttatták. Benne 30 kg súlyú kis harangot helyeztek el, mely „mintegy kétszáz hívőnek jelzi a reggeli, déli, és esteli Angyali üdvözletet, és őket munkára hívja.” A kereszt akácfából készült. Szárait felül íves, csipkés szélű, szürkéskékre festett bádoglemez fogja át. Corpusa pléh, melyről a festés csaknem teljesen lekopott.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Tadrai kereszt:

Heves, Jásszentandrás és Boconád határánál, négyes útkereszteződésnél, egy lakóház előkertjében áll. A kereszt állíttatója a hagyomány szerint a jászszentandrási Félix Gábor volt. Akácfából készült, pléh Krisztussal. Típusa alapján a 19. század első feléből való.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Templom előtti kereszt:

A római katolikus templom előtt, egy gesztenyefa alatt áll.  Anyaga kemény terméskő. A corpus kőből faragott, igényesen kimunkált. Felirata:

„Állíttatta Csepcsányi Mária 1898-ik évben”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Anna-telepi kereszt:

Heves északnyugati részén, az Anna-telepi dűlőút mellett áll. Szőlősgazdák állíttatták Mezei László földműves, hegybíró vezetésével 1913-ban. Az alapítványi okirat 1916-ban készült. Krisztus és a kereszt tövében álló Szent Anna kőből faragott, közel azonos nagyságúak. Szent Anna –ábrázolás nem szokványos keresztek tövében. Minden bizonnyal azért állíttatták, mert Szent Anna a vallásos nép tudatvilágában a szőlőhegyek védőszentje is volt. Anyaga barnásvöröses andezittufa. Helyreállítása 1998-ban történt az egykori és mai szőlősgazdák kezdeményezésére. Felújítását Bógyi József kőfaragó végezte.

Felirata:

ISTEN

DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTÁK

AZ ANNA-TELEPI

SZŐLŐSGAZDAHÍVEK

1913

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Rigó-telepi kereszt és harangláb:

A Rigó telep külterületen, Jászszentandrás határához közel, az Anna-telep szomszédságában található, dűlőút mellett, magaslaton. Írásos említése elsőként 1816-ban keletkezett, és a „Rigó-halmi keresztállításról szól. Másodszor 1916-ban Tóth János és neje Kovács Erzsébet földművesek vállalják a „Rigó-telepi” fakereszt gondozását. A kereszt fából készült, rajta pléh corpus. A harangházat a hagyomány szerint a Rigó-telepi gazdák állíttatták. A bronz-ezüst ötvözetű harangot Hajósról hozatták, sajnos néhány éve ellopták.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Pélyi úti kereszt:

A Pélyre vezető Kossuth Lajos út és a Brassói utcák kereszteződésében áll a város szélén. Ez a terület az államosításig a Hevesi Római Katolikus Egyházközség tulajdona volt, itt kezdődtek a javadalmi földjei. Ezért a keresztet Paptagi keresztnek is nevezik. G. Nagy Lászlóné „egyszerű sorban lévő földműves nő” készíttette 1921-ben. Célja a hagyomány szerint az engesztelés volt, mivel nagy csapás érte, elpusztult minden állata. Csak egyetlen csikó maradt meg, ezért eladta azt is, nem tartott többé állatot. A csikó árát a kereszt felállítására fordította. Krizsán Ignác egri kőfaragó faragta 16 000 korona költséggel. A feszület két oldalán Szűz Mária és János apostol szobra áll Anyaga fehéres színű riolittufa.

Felirata:

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTA

NAGY LÁSZLÓNÉ

1921

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Tóth Illés-kereszt:

Pusztacsászon, a főútvonal mellett, lakóház előkertjében áll.Alapytványi okirata és felirata szerint Tóth Illés „szegény viszonyok között élő földműves „ a „Császi út mentén” emeltette. Krizsán Ignác egri kőfaragó készíttette 1000 koronáért. Anyaga mészkő vagy riolittufa fehérre meszelve. A kereszt tövében Szűz Mária szobra áll. Felirata:

 

HIT REMÉNY SZERETET

VEZESSE A LELKEKET

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTA

TÓTH ILLÉS ÉS NEJE

SZILÁGYI ERZSÉBET

1922

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Bolyós-kereszt:

Külterületen, a tadrai dűlőút mellett áll. Özv. Bolyós Istvánné Kocsis Borbála állíttatta, aki ugyan jászapáti lakos, de a földje itt volt, így ennek szélén emeltette a keresztet. Célja az engesztelés, mivel fát megölték a cigányok. Anyaga műkő. Felirata:

 

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTA

Özv.

BOLYÓS ISTVÁNNÉ

KOCSIS BORBÁLA

1939 ÉVBEN

ÉN VAGYOK AZ ÚT

AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET

Jan.14.6.

A KERESZTBEN AZ ÜDV

AZ OLTALOM AZ ÖRÖK ÉLET

CSÁK J. JB.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Újtelepi kereszt:

Az újtelepi templom építésének befejeződésekor, 1996-ban az egyházközség állíttatta a templom mellé. Készítése a régi kereszt megszüntetésével valósult meg. Anyag a tölgyfa. A kereszt szárait íves, fűrészfogas védőlemez fogja át. A corpus a régi keresztről való, fém öntvény. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Szent Antal szobor, Május 1. utca:

1940-ben állíttatta Vitkoczi László és neje, Góbor Erzsébet nagy betegségből való gyógyulás emlékére. Anyaga kő, festett. Szent Antal jobb karján a gyermek Jézus fehér ruhában térdepel, kezével a szent vállát fogja. Szent Antal jobb kezében könyvet, baljában liliomot tart.

Felirat:

„ISTEN

DICSŐSÉGÉRE

SZENT ANTAL

TISZTELETÉRE

ÁLLÍTATTA

VITKOCZI LÁSZLÓ

ÉS NEJE

GÓBOR ERZSÉBET

1940”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Szent Antal szobor, Gyöngyösi út:

1929-ben állítatta Varga László és felesége. Egy hevesi uradalomban voltak cselédek: a férj vincellér, a feleség szakács. Amikor tudtak venni egy kis földet és házhelyet, hálából állíttatták a szobrot. Anyaga kő, melyet időnként olajfestékkel festenek le. Egri kőfaragó mester készítette. Varga Lászlóné (102 évig élt) ablakából a szoborra látott, felé fordulva imádkozott. Szent Antal karján a gyermek Jézussal, könyvvel, liliommal. Felirata:

 

„ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTATTA

VARGA LÁSZLÓ

1929 AUGST 1”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Fájdalmas Anya, Mária szobor, Mária és Vértanú utcák sarkán:

Az utcát, egykori dűlőt a Mária-szoborról nevezték el. A helyi köznyelv „Mária”-ként vagy „Fájdalmas Anya”-ként emlegeti. Talapzatának feliratán 1877-es évszám szerepel. 1916-ban özvegy Lengyel Józsefné született Lövey Anna fenntartására 50 korona alapítványt tett, helyéül 6 négyszögöl földet adományozott.  A talapzaton álló pillér-törzsből kiinduló oszlop egy ívesre formált kis „házat”, tetőzetet tart, amely a szobor védelmét szolgálja. A kegyszobor anyaga homokkő. A Fájdalmas Anya a halott Jézust tartja térdén. A szobor mintaképe, prototípusa a sasvári Pieta. A katolikusok hite szerint menedéket, jelentett a testi, lelki bajokban szenvedőknek.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Segítő Szűzanya szobor, Rákóczi u.6.:

1975-ben állíttatta Farkas Antal, elmondása szerint azért, hogy segítse a családot. Készítője Németvölgyi János budapesti szobrászművész.  Álló Boldogasszony, jobbján a gyermek Jézussal, aki kezében országalmát tart. Mária bal kezében jogar volt, melyet most a lakásban őriznek. Fején, a fátyol tetején korona van. Mária ünnepeken a szobor körül, nappal és éjszaka is lámpák világítanak.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Nepomuki Szent János szobor, Római katolikus templom parkja:

A város legrégibb szabadtéri szobra. 1768-ban történt állítás körülményeit az 1813-ban keletkezett fundatiós okiratból tudjuk: „az Hevessi Piatzon Kell József lakostársunk, a melly sz. János Nepomuczénus képet 1768 Esztendőben felállított”. Kultusza a német lakosság körében tűnt fel először. Hevesre az 1720-as évektől több hullámban német, főként téglaégető családok költöztek. A szentet többnyire kereszttel a kezében, sapkájával a fején ábrázolták. A hevesi szobor feje kissé balra billen, jobbjában a feszület, bal kezében a sapkáját tartja. A szobrot 1990-ben restaurálta Szabó Péter restaurátor-művésztanár, majd védelem céljából a templomban helyezték el. Másolatát Szőnyi Endre szobrászművész készítette el, ünnepélyes felavatására 2000. augusztus 20-án került sor.

„1768”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Szent Fülöp szobor és harangláb Kishercegtag:

A földterület hitbizományi birtok volt, az 1830-as évektől a Coburg-hercegeké. A szobrot és a haranglábat  Fülöp Józsiás, Szász Coburg és Gothai herceg állíttatta1941-ben. A szobor és a harangláb közelében több épület is állt: iskola, imaterem, cselédlakások, gazdasági épületek. Ezeket főként az 1920-as évektől kezdve létesítették az uradalom munkásainak ellátására. Mára csupán a szoborfülke látható szobor nélkül, a harangláb harang nélkül.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Mária szobor fülkében, Heves-Alatka, Bernáthegy út:

Az építményt a Gór család állíttatta házuk elé 1933-ban. Okáról annyit tudunk, hogy a család vallásos „elkötelezett” volt, „az egyik Gór fiú barát lett”. A fülke falazata téglából készült, tetejét betonlap zárja le. A fülkében Szűzanya szobra áll, bal karján a gyermek Jézus ábrázolással.

Feléirat:

„MÁRIÁT DICSÉRNI HÍVEK JÖJJETEK,

MERT Ő FOGJA FIÁT KÉRNI ÉRTETEK.

SZŰZANYA IRÁNTI TISZTELETBŐL

ÁLLÍTOTTÁK

A KÖRNYÉKBELI JÓ HÍVEK

1933

TERVEZTE

GÓR PÁL”

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Szent Antal szobor fülkében, Bernáthegy 7. sz.:

Bakos Lajos állíttatta 1960-ban. A szoborfülke anyaga tégla, bevakolva, meszelve. Tetejét bádoglemez tető védi. A szobor gipszből készült, Szent Antal jobbján a gyermek Jézus, kezében könyv, bal kezében liliom.

/Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

 

Falifülkékben elhelyezett kegyszobrok:

Falifülkékben a család a búcsúkból hazahozott kegyszobrokat állította. Fogadalomból, hálából, oltalom iránti igényből helyezik el a kegyszobrokat a falifülkékbe. A kegytárgyak többsége Mária, de van Jézus és Szent Antal ábrázolás is. Az alábbi házak fülkéiben láthatóak kegyszobrok:

Május 1. u. 122.

A fülke fakeretes, csúcsos végződésű, zöldre festett. Benne a mátraverebélyi- szentkúti búcsúból hozott porcelán Mária szobor, vállain olvasóval. Az 1958-60-as években helyezték el. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság/

Május 1. u. 102.

A háborúban ottmaradt férj emlékére, az 1942-43-as években építették be. A fülke oldalai fából vannak, üveges ajtóval zárható. Benne Mária szobor, mellette egy kisebb térdeplő Mária Magdolna van.

József Attila u. 9.

A fülkenyílás kerete puhafa, levehető üvegablaka van. Az 1969-ben épült ház fülkéjében négy kegyszobor áll: Lourdes-i Mária, Szent Antal, térdeplő angyal, és Szent család szobor.

József Attila u. 5.

1974-ben épült ház fakeretes üvegablakos fülkéjében a mátraverebélyi-szentkúti búcsúból hozott Mária szobrot helyezték el.

Ady Endre u. 23.

A 20. század elején épült ház fakeretes üvegablakos fülkéjében a gyermek Jézus gipsz szobra áll.

Dózsa György u. 95.

Az utcai homlokzaton lévő fülkébe, Jézus szíve szobrát a ház építésekor, az 1920-as években helyezték el.

Szent István király u. 32.

A több mint száz éves ház fülkéjében Jézus szíve szobor áll.

Prímás u. 14.

Az 1990-es évek elején félköríves fülkében Szent Antal szobrát helyezték el. A hevesi búcsúban vásárolták.  1990-ben az óriási belvízveszély idején Szent Antal megvédte a házat.

Egri u. 17.

1948-ban fogadalomból és hálából félköríves, üvegablakos falifülkét készítettek. A fülkében Mária szobor áll, mellette két oldalt egy-egy angyalka térdel. A fülkét Mária ünnepeken és mise idején kivilágították. /Heves, Néprajz, Népi vallásosság

7.05 Heves – Népszokások (jeles napok)

A népszokásokat a legkülönbözőbb irányokból érték hatások. Heves lakosságát a táj más vidékeivel mind a kulturális, társadalmi, mind gazdasági téren kialakult kapcsolatok hálózták be.

Egyik fontos elem az időszakos migráció, amikor a vándorló személyek, mezőgazdasági munkások, summások nem telepednek le az új helyen, hanem rövidebb- hosszabb idő múlva visszatérnek eredeti lakóhelyükre. Magukkal hozzák a műveltségi elemeket, és át is adják a sajátjukat. A hevesiek elsősorban Szolnok, Borsod és a környező Heves megyei kis-középgazdaságokban, uradalmakban, nagygazdaságokban vállaltak munkát. Másik szokásbehozatal a letelepüléssel keletkezhet. Ennek jó példái a házasságkötések vizsgálata terén mutathatók ki. A házassági kapcsolatok alapján kirajzolódnak a jászsági szokáselemek és funkcióelemek a hevesi szokásokban. Meghatározó hatás volt még politikai téren Heves életében a kitelepítés és az azt követő időszak. Számolnunk kell azzal, hogy a vizsgált időszakban, század elejétől az ötvenes évekig, bizonyos szokások egy idő múlva átalakulnak, újjáélednek. Ekkorra a szokás már lényeges átalakuláson megy keresztül, pl. kimarad egy fontos szokáselem, így a nagy egész elveszti jelentőségét.

 

Születés:

A múlt század végén, 9-10 gyermek volt jellemző a hevesi családokra. Azt tartották, minden gyermekkel ad az isten egy darab kenyeret. Gyakran az anyósnak akkor született a tizedik gyermeke mikor már unokája volt. A gyermekek csak kis része élte meg a felnőttkort, sokan a csecsemőhalandóság áldozatai lettek. A szülés háznál történt az ötvenes évekig Hevesen is. Van adatunk a bába nélküli szülésre is. A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az asszony nem léphetett ki a kapun. A gyermekágyas ellátásáról a rokonság gondoskodott. Minden napra ebédet hozott a családból valaki. Előre megbeszélték a rokonok egymás között, hogy ki viszi a komatálat. Testvér, komaasszony sógornő egyaránt vitte. A negyvenes évektől ajándékot is hoztak a babának: réklit, játékot.

 

Keresztelő:

A keresztelőt a szülés után 3-6 nap között tartották. Igyekeztek az újszülöttet minél hamarabb megkeresztelni, nehogy anélkül haljon meg. Gyenge, beteges gyermeket születése után rögtön megkeresztelte a bába. A pap csak a templomban keresztelt, házhoz nem mehetett. A születéshez legközelebbi vasárnap volt a keresztelő. A keresztszülőket a húszas években a rokonságból választották, később barátnőt is elhívtak. Ha fiú lett, akkor az édesapa részéről, ha lány, akkor az édesanya részéről választottak keresztszülőket. Kölcsönös volt a keresztszülőnek hívás, gyakran ugyanabban a családban három gyermeket is egy keresztszülő keresztelt.

Keresztelőbe a szülők rokonságát (nagyszülők, szülők, anyós, após, testvérek) és barátait hívták. A templomba a bába és a keresztanya vitte a bábát. A templomból hazatérve letették a babát a földre: Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk, kapja fel, aki szereti! Szólította fel a bába a rokonságot. Általában az anyós kapta fel, ezzel is jelezte, hogy befogadta a családba az új jövevényt. A keresztszülők köszöntötték az újszülöttet: Tartsa meg az Isten sokáig, egészségben, szülei örömére! A keresztszülő megajándékozta a gyermeket, a század elején keresztelő takaró volt az ajándék. A keresztelő takarót örökölték a családban. Fehér selyem volt, a lánynak rózsaszín a fiúnak kék szalaggal. A század közepétől szokásba jött, hogy egy teljes öltözetet vagy csak kisinget, főkötőt, és plédet, keresztelő paplant vettek a babának. A kislányoknak arany fülbevalót, a fiúknak ruhát vagy pénzt adtak.

 

Keresztnévadás:

A keresztnév megválasztásának kialakult szokásrendszere volt. Az első fiúgyermek az édesapja nevét kapta, a lányoknál az édesanya neve öröklődött. Több gyermek esetében a nagyszülők, keresztszülők nevét kapták. Befolyással volt a pap, ill. a naptárban a születéshez közel eső névnapra esett a választás. A katolikusok általában védőszent nevet is adtak második névként gyermeküknek. Előfordult a harmadik név anyakönyvezése is, és egy esetben a tanító négy elemből álló nevet adott gyermekének. Megfigyelhető, hogy a keresztény nevek a gyakoriak. A bibliát és a legendákat ismerő szülők példaképül adták gyermekeiknek vagy egy védőszent oltalmába állították őket.

 

Gyermekélet, munkára nevelés:

Sokszor a kisbabát kivitték magukkal a nyári mezőgazdasági munkák idején a határba. Taligával kitolták, leterítették a zsákot a földre, rátették a párnát és a döntött esernyő alá helyezték a pólyázott babát. Mikor a gyermek állni akart, állókába tették. Mondókákkal tanítgatták állni, járni és a környező világ megismerésére. A családi élet keretében folyó gyermeknevelésnek fontos eleme volt a vallásos nevelés, ami korán elkezdődött. A 4-5 éves gyermeket a nagyszülő már vitte a templomba.

A munkába belenevelődtek a gyerekek. A mezőgazdasági termények begyűjtése, zöldség gyümölcsszedés, állatok etetése, takarmány előkészítése, tüzelőhöz gallyak tördelése, fahéj gyűjtése korán feladata volt a kisgyereknek. A lányok utánozták anyjukat, nagyanyjukat: mostak a teknőben, mosogattak, törülgettek, tanultak kis darab kenyértésztával gyúrni, -kenyeret, lángost, kalácsot,- varrtak, söpörtek, felhintették vízzel a szoba padlóját, gyomláltak, teregették a ruhát.

A tavasz beálltával a gyerekek egyre kevesebben jártak iskolába. A lányok libát legeltettek. A toll fosztását az édesanyával együtt végezték a lányok. Általában annak a libának a tollából tömték meg a lány stafírungjába a párnákat, amelyet legeltetett. A két világháború között a 9-10 éves lányokat már dajkának, pesztrának küldték, vagy szolgálni jártak a zsidó vagy birtokos családokhoz. Napszámba szedték a gyümölcsöt, dohánypalántát, babot válogattak, kapálni jártak, szedték az iloncát (élősködő a szőlőn) vagy a búza közül az aszatot kiszurkálták. 13 évesen summásnak mentek. A fiúk kondásnak vagy csordásnak álltak a tanyákhoz. Otthon a fiúk segítettek az állatok gondozásában és a nehezebb munkákban: répát daráltak, az istállóból trágyát hordtak, szántáskor vezették a lovat, jószágot etettek, kaszáltak.

Leány- és legényélet:

A legény és nagylányélet jelei voltak, amikor a fiúk 15 évesen vasárnap kocsmáztak, a lányok vasárnaponként délután bálba mentek. A házassághoz vezető út első állomásai a táncos összejövetelek a kocsmabálok voltak. Szombaton és vasárnap délután a kocsmák udvarán, a Polgári Körbe, az iparos réteg találkozóhelyén, és a Gazdakörbe a kisgazdák körében kezdődött a bál. 17-18 éves korban már a lányok a férjhezmenetel gondolatával foglalkoztak. A párválasztásnál figyelembe kellett venni a vagyoni, társadalmi helyzetet és a vallási hovatartozást.

Heves házassági kapcsolatrendszere az 1920-30-as évek idején az őt körülvevő falvakkal- Erdőtelek, Hevesvezekény, Pély, Átány, Boconád és a jászsági területekkel, Jásszentandrás, Jászapáti, és a Tisza menti falvakkal, Tiszaroff, Tiszasüly-, alakult ki. Szerepe van a sokirányú kapcsolat létrejöttében az idegenben való munkavállalásnak, a summáséletnek.

 

Lánykérés:

A házasságkötés előzménye a lánykérés volt. Általában Hevesen csütörtöki napon a legény édesanyjával vagy csak az édesanya ment el a lányos házhoz megkéretni. A lányos háznál kőtt kalácsot, mákos, diós ködmönujját sütöttek erre az alkalomra. Fogadó kalácsnak is nevezték. A lánykérést a legény édesanyja mondta el. Igenlő válasz esetén rátértek a hozomány a kézfogó és a lakodalom részleteinek a megbeszélésére. A lány kelengyéje, stafírungja 1940-ben 6 párna, 2 dunna, ágyhuzatok (2 tarka, 1 fehér), 2db vászonlepedő vagy szalmaruha, 10 db vászontörülköző, 6 db sütőruha, szakajtóruha, 1 ünnepi vászon asztalterítő.

 

A lakodalom tisztségviselői:

A vőfély, a násznagyok, koszorús lányok, koszorús legények. A vőfély csak legény lehetett, családos embert már nem kértek fel erre a tisztségre. Az első vőfély általában a vőlegényes ház rokonságából jött, alkalmi vőfély volt csak a család kérésére vállalta. A hivatásos vőfély fogadása a 1940-es évek végétől a Jászságból történt. Általában Jászapátiból fogadtak vőfélyt. A vőfély feladata volt a vendéghívogatás, amit a lakodalom előtti vasárnap végzett, a vőlegény búcsúztatása, menyasszonykikérés, beköszönés, a vacsora előtti köszöntés. Kezében vőfélybottal indult a házakhoz.

 

Lakodalom:

A lakodalom legkedveltebb hónapja az október és november volt, minek okai a szakirodalomban ismert okok voltak itt is: befejeződtek az őszi munkák, kiforrt a bor, felhizlalták a disznót. A jó termést eladták, a nászajándékot jobban meg tudták vásárolni.

A vőlegény búcsúztatása után a vőfély vezetésével indult el a násznép a menyasszonyos házhoz. Ott a vőfély kikérte majd elbúcsúztatta a menyasszonyt. A vőféllyel a koszorúslány is megérkezett, átadta a virágcsokrot a menyasszonynak. A húszas években a koszorúslányokat tejeskávéval kínálták, amit cikóriából főztek, az emberek egy pohár cukros bort kaptak. Vendégfogadó volt a fonott, kerek lyukas közepű kalács, mellyel kínálták az asszonyokat. A kalácsot három ágból fonták, kör alakban összeillesztették. A násznagy a boros üveg nyakára húzva vitte a lakodalmas menet élén. A lesőket, a lakodalomba nem hivatalos bámészkodókat kínálta vele.

A templomi esküvő után a menyasszony szülei és rokonai a menyasszonyos házhoz mentek. Az új pár a koszorúspárokkal a férj házához vonult. A lakodalmas ház kapujában vagy a konyhaajtóban az anyós vagy a szakácsnő fogadta az ifjú párt. Két tányér volt a kezében. Az egyik tányéron a következőkben felsorolt változatok lehettek: a., méz, b., sütemény, c., cukor, d., kenyér. A másik tányéron búza volt. Köszöntötték a fiatalokat: Úgy hulljon rátok az áldás, mint a búza! Vagy: Legyen rajtatok Isten áldása! Rászórták a búzát az új párra. Úgy hiányozzatok egymásnak, mint egy falat kenyér! A tányérról kínálta a darab kenyeret, amit el kellett venni és elfogyasztani. Olyan édes legyen az életetek, mint a méz! Egy kanál mézet a szájába adott mindkettőnek. Majd a tányért földhöz csapta a következők kíséretében: Akkor törjön el a házasságotok, mikor ez a tányér, összeforr! Söprűt, lapátot adtak a menyasszony kezébe, össze kellett söpörni a tányért. Közben az asszonyok csípős megjegyzéseket tettek a munka menetére, minőségére: Jajj, de esetlen ez a menyasszony, nem áll jól a kezében a söprű!

 

Halál:

Halálokok között Hevesen a 19-20. században a járványok, himlő, szárazbetegség, kelevény, torokfájás, sinlődés, gutaütés, kólika, tüdővész, őrülés szerepeltek. A szülés közben meghalt csecsemőket hozzátartozóik sírjába temették el, csak a szülők voltak jelen a temetésen. A pár hónapos kisbabának hasonló temetést rendeztek, mint a felnőtteknek, sírjellel látták el a sírt.

A halál előjelekre Hevesen is, mint országosan az állatok viselkedéséből, tárgyak maguktól való elmozdulásából, álmokból következtettek. A halál beállta után a családtagok készítették fel a holttestet az utolsó útjára, a temetésre.

A halott közeli hozzátartozója intézte a halál hírüladását. Bejelentették a papnál, megbeszélték a misét, temetést, a pap tovább gondoskodott a harangoztatásról. A csendítésből mindenki tudta már hogy valaki meghalt. Férfi halottnak háromszor, női halottnak kétszer hagyták abba a harangozást.

 

Virrasztás:

A ravatal az első szobában volt, ahonnan a bútorokat kivitték, vagy összetolták, hogy legyen hely a látogatóknak. A koporsóba a halott mellé, ha nő volt az imakönyvét, kezükre a rózsafüzért helyezték, kendővel bekötötték a fejét. Ha olvasós asszony volt a titkot is behelyezték a koporsóba. A férfiak feje mellé, vagy az összekulcsolt kezük elé a kalapot tették és az imakönyvet. A koporsó elé helyezték a hokedlit, melyre a katolikusok szentelt vizet tettek. A ravatal köré lócákat, székeket állítottak. A halottlátogatás a tisztelet jele volt. Este kezdődött az imádkozás a virrasztás. Általában a rózsafüzér társulatból voltak ott mindig, egy énekes asszony vezette az imát. A rózsafüzért mondták és halottas énekeket énekeltek. Hevesen Király Andrásné Varga Erzsébet Mama Erzsi majd Kóczián Istvánné voltak az énekesek. Az 1960-as évekig háztól temették a halottakat, változás a temetői kápolna használatával lett. A halott felöltöztetése után a temetői kápolnába szállítatták a koporsót kb. a hetvenes évekig, míg a halottas ház meg nem épült.

 

Temetés:

A lobogó és kereszt hordására a rokonságból vállalkoztak. Általános szokás a katolikusok körében a templomi zászlókkal történő temetési pompa. A katolikus egyház rendszabályaiba előírt, processziós temetéssel áll összefüggésben. Ilyen ceremónia ismeretes a Jászságból a19. századból. Hevesen a Rózsafüzér Társulat tagját két lobogóval kísérték. Más esetekben egy lobogót használtak. A család a lobogóra megvásárolta a kendőt, a keresztre a kiszsebkendőt. Felkötötték mindkettőt pertlivel, szalaggal. A kendő és a díszzsebkendő a temetés után azé lett, aki a hordozását vállalta. A lobogóról és a keresztről levették a kis pertlit és a sírba dobták.

A koporsó betakarása előtt a hozzátartozók, rokonok egy marék földet dobtak a koporsóra, utolsó búcsúként. Áldjon meg az Isten, Nyugodjál békében mondták. Mikor már be volt fedve a sír rátették a koszorúkat. Végső mozzanatként a pap távozása után, a család és a közeli rokonok háromszor körbejárták a sírt. A lobogót vivő haladt elöl a hozzátartozók, ha pl. feleség halt meg akkor a férj, szülők, ha még éltek, testvér, gyermekei, menyei, vejei. Úgy mondták, hogy a feltámadás tiszteletére járták körbe. Közben énekeltek az olvasós asszonyok. A körbejárással egy képzelt kört írnak a sír köré. Ez a képzelt kör védelmül szolgál azon semmilyen erő, hatalom át nem hatolhat. Mágikus köröket különböző alkalmakból, képzetekből ismerünk a népszokásokból. Határ körüljárása, jégeső madarak ellen, szőlőterület, ház megkerülése. A sír megkerülését hazatérő lelkek ellen végezték. Egy-egy azonos rítus a népélet legkülönbözőbb pontjain felbukkanhat.

A sír gondozásával, gyakori látogatással és a halottak napján elevenítik föl a halott emlékezetét.

 

Jeles napok

 

Katalin nap (november 25.):

A szerelmi jóslás céljából kivirágoztatott ág szerepéről ismert. Az eladósorban lévő lányok egy szilva-vagy meggyfa ágat tettek vízbe, s a hiedelem szerint a következő évben férjhez megy a lány, ha az ág kivirágzik. Időjósló nap, „Ha Katalin kopog, karácsony locsog.”

 

András nap (november 30.):

Szintén a szerelmi jóslások időpontja országszerte. Ha a leány egész nap böjtölt, éjszaka megálmodta, milyen nevű lesz a férje.

 

Advent:

A karácsony előtti többhetes időszak az advent, az előkészület, a várakozás, a reménykedés ideje, készülődés a Megváltó érkezésére. A két világháború között még jártak adventet köszönteni. Általában cigányasszonyok, akik a konyhaajtó előtt mondták el a köszöntő verset, majd imádkoztak. Kenyeret, lisztet, zsírt adtak a köszöntőknek. Karácsony előtt egy héttel már kezdtek készülni az ünnepre. Aki tehette, disznót vágott, hogy legyen elég hús, hurka, kolbász, kocsonya az asztalon. A disznótoron segédkezőknek, rokonoknak este vacsorát adtak, melynek hívatlan látogatói voltak a kántálók. A fiatal házasemberek, asszonyok maskarába öltözve járták végig a disznótorozó helyeket. Általában cigány házaspárnak öltöztek, az asszonyok férfiruhába, rossz nadrágba, a férfiak női ruhába. Arcukat bekormozták, hogy ne ismerjék fel őket, hangjukat elváltoztatva kértek egy kis ennivalót.

 

Luca napja (december 13.):

A népi kalendárium szerint az év legrövidebb napja, erre utal a mondás is: „Lucától egy lépéssel mindig hosszabb a nap”. Ehhez a naphoz mágikus cselekvések kapcsolódnak. Nem volt szabad varrni, „nehogy bevarrják a tyúkok tojókáját” és abroncsba szórták az ennivalójukat, hogy egy helyre tojjanak.  Az időjósló szokások közül az alábbit végezték: megfigyelték karácsonyig minden nap az időjárást, mindegyik napnak egy hónap felelt meg. Amilyen idő volt a hónapnak megfelelő napon, a hiedelem szerint olyan lesz abban a hónapban (esős, napos, ködös).

 

Betlehemezés, betlehemjárás:

A két világháború között még fiatal legények voltak a szereplői, az 1950-es években gyerekek vagy cigányok. Több 8-10 éves legény összeszövetkezett, ki angyalnak, ki pásztornak öltözött. Főszereplő közöttük az Öreg számadó juhász, kifordított bundát, báránybőr kucsmát viselt, állát hosszú kenderszakáll övezte és hatalmas furkós botot tartott kezében. A pásztorok fehérbe öltöztek, díszes, aranyos, henger alakú csákót hordtak. Az angyal kezében vitte a keménypapírból összetákolt, apró viaszgyertyákkal megvilágított Betlehemet, melyben a kis Jézus születése volt ábrázolva. A pásztorok jelvénye a csörgős bot volt. Az Alföldre jellemző tréfásabb változatot ismerték, melynek központi alakja az Öreg. Utolsó személy volt köztük a „szamár” akinek nem volt más dolga, mint az ajándékok összegyűjtése a tarisznyába. Házról házra jártak, s az iskolában tanult énekeket adták elő. (Fotó. Templom formájú betlehem. Heves PC134368)

 

Szent Család – járás:

Karácsony előtt kilenc nappal kezdték az ájtatosságot, kilenc család vett benne részt. Minden nap másik házhoz vitték a Szent Családot ábrázoló képet. A képet év közben az egyik család őrizte, az ájtatosság megkezdése előtt a pap megszentelte a képet a templomban. A házaknál szépen feldíszített asztalra, házi oltárra tették, imádkoztak, énekeltek. Általában csak asszonyok vettek benne részt, de néha magukkal vitték a gyerekeket is.

 

Karácsony böjtje (december 24.):

Karácsony böjtjén a pásztorok jártak köszönteni. A kondás és a csordás elment azokhoz a házakhoz, ahonnan marha vagy disznó járt ki a legelőre. A gazdának illett a munkájukat kis ajándékkal megköszönni.

A két világháború között a boróka volt a karácsonyfa. Gyakran a hegyénél fogva a mestergerendára erősítették fel. Ha kicsi volt a fa marharépába szúrva állították az asztalra. Almával, aranyozott dióval, vásáron vett mézeskalács figurákkal és cukros dióban megforgatott szalagóriás süteménnyel díszítették föl.

 

Karácsony (december 25-26):

Mindkét nap ünnep. Az ebédet már az előző napokban elkészítették, hogy ezen a napon ne kelljen dolgozni. Az étrend húsleves, töltött káposzta, mákos, diós keltkalács. Délután és este a rokonok felkeresték egymást, beszélgettek, kártyáztak.

 

Szilveszter:

A templomba mentek a hálaadásra, utána kezdődtek a mulatságok. Bálokat, családi és baráti összejöveteleket tartottak. Szilveszteri bál volt a kocsmában, a gazdakörben, a polgári olvasókörben.

Újév napján a gyerekek elmentek a rokonokhoz, ismerősökhöz újévet köszönteni a következő versikével:

 

„Eldöcögött már az óév szekere

Az elmúlt szekér sok-sok gonddal volt tele.

Pusztuljon hát, nyikorogjon zörögve,

Búját-baját felejtse el örökre.

Ezt kívánom ezen újév reggelén

Ez az újév legyen boldog és mesés

Kis házunkat kerülje el a bánat,

Adjon Isten minden jót a családnak!”

 

Kis pénzt, kalácsot, süteményt kaptak a gyerekek a köszöntőért.

 

Vízkereszt (január 6.):

A Háromkirályok napjának legjelentősebb mozzanata a vízszentelés. Mise előtt egy dézsában vizet tettek az oltár elé, amit a pap megszentelt. A szentelt vízből mindenki vitt haza egy üveggel. Otthon az asszonyok megszentelték vele a házat, istállót, disznóólat, tyúkólat, hogy a rontást távol tartsa a háztól.

 

Gyertyaszentelő (február 2.):

Ezen a napon szentelték a gyertyát a templomban. A szentelt gyertyát a szobában a fali tükör két oldala mellett a falra akasztva tartották. Halálesetkor a halott kezébe adták.

 

Balázs napja (február 3.):

A pap egy kétágú, ún. „balázsoló gyertyával balázsolja” a híveket, hogy ne fájjon a torkuk.

 

Farsang:

Vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart a farsang, utolsó három napján (farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd) tartották az év legjelentősebb mulatságait. Vasárnap délben kezdődött a farsangi ivó. A kocsmákban, a gazdakörben és a polgári olvasókörben volt a farsangi bál.  Az egyházak évszázadokon keresztül próbálták megfékezni a féktelen farsangi mulatozásokat. Hevesen 1940-ben erről szól az alábbi plébániai levél: „Híveim lelki épülésének fokozására,… farsang három utolsó napján egésznapi Szentségimádást szeretnék meghonosítani,… hogy a rendetlen mulatságok helyett a Szentséges Jézus megengesztelésével zárjuk a farsangot…”

 

Nagyböjt:

Hamvazószerdával kezdődik és a húsvéti feltámadásig tart. Tilos minden mulatság tartása. Nagyböjtben nem főztek zsírral csak olajjal vagy vajjal. A templomkertben lévő stációknál keresztúti ájtatosságot tartottak.

 

Nagyhét:

Takarítás, meszelés, a húsvétra készülődés ideje. Nagypénteken napkelte előtt frissen húzott vízben megmosakodtak, a gyerekeket is felköltötték, „fürdeti a holló a fiát” – mondták. Utána az asszonyok körbesöpörték a házat, a faltól az udvar felé, a gyerekek kezükben csengővel, nyakukban kolomppal szaladtak a ház körül, közben kiabálták: „Kígyó, béka, távozzál a háztól!”

Nagypénteken és nagyszombaton még böjtöltek: habart leves és mákos tészta az ebéd. Nagyszombaton készítették el a sonkát, kocsonyát és főzték a tojást, amivel a locsolkodókat megkínálták. A tojást hagymahéjjal színezett vízben festették. Petrezselyemlevelet helyeztek a tojásra, leszorították egy rossz selyemharisnya darabbal, s a festőlébe tették. A levél alatt fehér maradt a tojáshéj.

 

Húsvét hétfő:

Az öntözködés, a locsolkodás ideje. A legények már kora reggel csapatostól mentek a lányos házakhoz, kivitték a kúthoz a lányokat, és vödörrel öntözték rájuk a vizet, hogy frissek legyenek. Különösen, ha kora tavaszra esett húsvét, sok lány megbetegedett a vizes ruhában, ezért az öntözködés fokozatosan szelídült: egy-egy bögre vízzel öntötték le őket. A szagos vízzel való öntözködés a két világháború között kezdett elterjedni, de csak az 1950-es évektől vált általánossá. A legényeket terített asztal várta minden háznál: kocsonya, kalács, sonka, tojás és bor. Este a gazdakörben, polgári körben és a kocsmában húsvéti bált tartottak.

 

Május elseje:

Májusfa, májfa állítás szokása kapcsolódik ehhez a naphoz. A fát legtöbbször a leány udvarlója állította fel a barátaival a lányos háznál. Az 1940-es évekig vendégoldalra kötözött gyümölcsfagally, az 1950-es évektől 2-4 m magas fiatal fa a májfa, amit a kapuoszlophoz erősítettek. A legények előbb szalagokkal, kendővel felöltöztették a fát. Volt eset, hogy cérnából vagy pamutból készül babát akasztottak a fára, s az is megtörtént, hogy a legény annyi üveget akasztott a fára, amennyi bort meg akart inni, mert ezeket a lánynak később meg kellett töltenie. Mikor elkészültek, a legény bekiáltott a házba: „Jó éjszakát, itt a májfa, Mariska vigyázzon rája!” Ha a legény komolyan udvarolt a lánynak cigányzenészekkel szerenádot adott. A májfa mellett virágot is küldtek a lánynak. Az I. világháború körül orgonát vagy oltott rózsát tövestől cserépbe ültettek, azt vitték. A kosárba helyezett virág, a májfa-kosár az 1930-as években kezdett megjelenni. Krepp-papírral bevont kosárba 4-6 cserép virágot (hortenziát) tettek. Az 1950-es évek végétől, ha a legény komolyan udvarolt a lánynak, egyéb ajándékokat is helyezett a virág mellé: láncot, gyűrűt, karórát, édességet, esetleg egy öltözet ruhát.

A közösségi májfa állításának szokása Heves megye déli részére volt jellemző. A 19. század végétől a birtokosoknak is állítottak májfát, olyat, mint a lányoknak és a cselédek üres üvegeket kötöztek rá, hogy töltse meg a gazda borral. Feldíszítették szalagokkal, krepp-papírral. A gazda a lányokat cukorral a legényeket, pedig borral kínálta meg. A közös májfát állíthatták az egész falunak is. Boconádon pl. a templom elé állítottak egy nagy májfát, szépen feldíszítve.

 

Pünkösd:

A pünkösdi királyné járásban kislányok vettek részt. Négyen, egy nagy kendő négy sarkát fogták meg, alatta volt az ötödik kislány. Beköszöntek a házakhoz, és ahová beengedték őket, énekeltek. Az alábbi énekben a „Haj szénája” kezdetű gyermekjáték sorainak ötvözése is megfigyelhető, a szóbeli emlékezet 2001-es gyűjtés alapján így őrizte:

 

„ Mi van ma, mi van ma,

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

 

Hej szénája, szénája

Széna szakadékja.

Benne ül egy kis menyecske,

Öleld, akit szeretsz.

Azt ölelem, azt kedvelem,

Ne hívjatok engem

Dobó Ilonának,

Árok parton lábam törtem,

Szita-szita péntek, szerelem csütörtök,

dob szerda.”

 

Míg énekeltek, az ötödik kislány forgott, táncolt a kendő alatt. A háziaktól ajándékot kaptak a játékért. Pünkösd másnapján bálokat tartottak. Kiss Áron munkájában találunk egy pünkösdölő leírást, ahol a gyűjtés helyének Heves van feltüntetve. Valószínű, hogy Hevesről gyűjtötte, mivel a Heves megyei gyűjtést „Heves m.” megnevezéssel jelöli. A szöveget dallammal együtt közli. (FOTÓ:2 jpg „Mi van ma…” Kottapélda. Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjtemény.)

 

Úrnapja:

A négy égtáj felé sátrat állítottak fel. Vallásos családok díszítették a sátrakat, a virágokat a falubeliek adták össze. Egy sátor piros, egy fehér és kettő tarka virágokkal ékesített. A körmenetben a pap megszentelte a sátrakat. Az úrnapi sátor virágából mindenki vitt haza. A tornácon az eresz alá tűzték, hogy védje meg a házat a villámcsapástól.

 

Aratás:*

Júliusban az aratás volt a legfőbb tevékenysége a parasztembernek. A búzanéző aratógazda szervezte meg az aratóbandát és felelős volt a munka teljesítéséért. A betakarítás örömét természetes rítusokkal fejezték ki, melynek főbb elemei az aratókoszorú készítés, az áldomás és a táncmulatság. Az aratás zárónapján az utolsó kévéből készítették az aratókoszorút. Formája különböző lehetett, Hevesen ismert volt a házalakú aratókoszorú, mely a pálcavázra fonott négy téglalapból áll, fölül két négyzet fedi, nyeregtetős házikó alakot formázva. Nemzetiszínű színes selyemszalagok szegélyezik, szalagcsokrok, papírvirágok, szalmaláncok díszítik. (Fotó Ház alakú aratódísz, Heves) Az uradalmakban látványos aratóünnepek voltak. Aratás után a kész koszorút kézben vagy rúdon, énekszóval vitték a gazda portájára, ahol jelentették: „Isten segítségével befejeztük az aratást…” A koszorút és vivőjét vízzel öntözte meg a gazda. A vízzel való leöntésnek bőségvarázsló, esővarázsló célja volt, hogy a következő évben elegendő eső legyen. Az utolsó kalászokból az aratók maguknak csokorba szedett búza koszorút készítettek, amit a mestergerendára függesztettek fel. A következő évi bőséges termés érdekében ősszel az első vetésű búzába morzsolták a búzakalászok termését. A XIX. század végén Darányi Ignác földművelési miniszter az aratósztrájkok lecsendesítése érdekében elrendelte a régi aratóünnepek felújítását. Hevesen az első aratóünnep megrendezésére 1923-ban került sor, a Földműves Ifjúsági Egyesület szervezte Igonda János gazdasági szaktanár vezetésével. A későbbiek során a Római Katolikus Egyházközség is szerepet vállalt a szervezésben. Az aratóünnep legfőbb előkészületei: a szereplők felkészülése, az aratókoszorú és az aratódíszek elkészítése, a zászlók feldíszítése, a kenyér megsütése. Az 1930-as években két koszorút készítettek, egyiket a templom számára a „Mennyei Gazdának”, másikat a világi gazdának, a Gazdakör elnökének kötötték. A koszorúk átmérője kb. 60-70 cm volt. 1935-ben olyan koszorút is készítettek, melynek közepében Nagy-Magyarországot ábrázolták olyan módon, hogy az elszakított területeknek megfelelő részeket feketével festették be. Korona alakú koszorú is készült, valamint kiegészítőül gömb, kocka, orsó és henger alakú formák./Heves, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.07 Heves – Népi táplálkozás

Keresztelői ebéd:

A templomi keresztelő után ebéddel kínálták meg a rokonságot, általában tyúkhúsleves, sült hús, töltött káposzta, szalagóriás sütemény és rétes került az asztalra. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Lakodalmi kalács:

A lányos háznál kőtt kalácsot, mákos, diós ködmönujját sütöttek erre az alkalomra. Fogadó kalácsnak is nevezték. ./Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Böjti táplálkozás:

Nagyböjtben nem főztek zsírral csak olajjal vagy vajjal. Az olajat tökmagból vagy napraforgóból üttették még farsangban. Hevesen kívül több településen is volt a környéken olajütő (Tarnaméra, Tarnazsadány, Zaránk). A vajat is előre elkészítették, kiolvasztották: egy lábasban föltették a tűzhelyre, kicsit megsózták és felforralták. A tetejét leöntötték, azzal főztek. A lábasban maradt vajalját főtt tészta tetejére tették ízesítőnek. Berényi Andrásné Tarnabodról így írta le:”… tíz literes cserépfazékba… beleöntött öreganyám egy-egy szakajtó korpát, egy nagy marék sót tett, teleöntötte vízzel, belehelyezték a sutba a melegre. Ebből készült a cibereleves a böjti napokra. A víz a korpától, sótól megsavanyodott. Ebbe a savanykás lébe kását vagy krumplit főztek, behabarták, esetleg kenyérrel fogyasztották. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Nagypéntek, nagyszombat:

Nagypénteken és nagyszombaton még böjtöltek: habart leves és mákos tészta az ebéd. Nagyszombaton készítették el a sonkát, kocsonyát és főzték a tojást, amivel a locsolkodókat megkínálták. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Húsvét:

Húsvétkor sonka, tojás, kocsonya, töltött káposzta, kalács a leggyakoribb étrend, már teljesen véget ért a böjt. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Karácsony böjtje:

Hagyományos étrendje a legtöbb háznál megmaradt. Általában délig böjtöltek, csak a nagyon vallásosak tartották estig a böjtöt. Az ebéd első fogása habart bableves volt. Előtte egy korty pálinkát ittak, gerezd fokhagymát ettek, hogy egészségesek legyenek a következő évben. Utána cukros tejjel megöntött mákosguba vagy mákoscsík következett, majd sült tököt ettek, hogy sok pénzük legyen. Egy almát annyi felé vágtak, ahányan az asztalnál ültek, mindenki kapott egy szeletet. Délután diót törtek, kártyáztak, beszélgettek. Éjféli mise után már véget ért a böjt, lehetett hurkát-kolbászt vagy kocsonyát enni. A karácsonyi morzsát összegyűjtötték és ünnep után abroncsba szórva a tyúkoknak adták, hogy ne menjenek el a háztól, és bőven tojjanak a következő évben is. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

 

Újévkor készített ételek:

A következő év bőségét, szerencséjét kívánták biztosítani. Lencselevest, kukoricát azért főztek, hogy sok pénzük legyen. Rétest nyújtottak és sütöttek, hogy hosszú legyen az életük. Disznóhúst főztek, mert a disznó „befelé túr”, hozza a szerencsét, és szárnyast nem főztek, mert elrepül a szerencse. /Heves, Néprajz, Népi táplálkozás/

7.07 Füzesabony – Népi táplálkozás

A táplálkozási szokások a szerint változtak, hogy milyen mezőgazdasági munkákat végeztek. A téli hónapokban átlag kétszer ettek, reggel és délután. A reggeli nagy karéj kenyérből állt, amihez szalonna, kolbász, füstölt hús, sajt, esetleg vaj vagy túró volt. Délután főtt ételt ettek.

Nyáron munkaidőben négyszer, ötször is ettek. Ilyenkor fő táplálékuk a kenyér, paprikás szalonna, füstölt hús, tojás, sajt, túró, vöröshagyma, paprika és az uborka. Fő táplálékok voltak a kenyér, tésztafélék, a burgonya és a bab is. A kenyeret búzalisztből sütötték, néhol kevés rozslisztet is kevertek hozzá. Ünnepélyesebb ebéd volt a csigaleves, és a töltött káposzta.

7.06 Füzesabony – Népi vallásosság

Mária Lányok Társulata:

Máriás lányoknak nevezték magukat azok a fiatalok, akik körmenetben a Mária képet vitték. A Mária lányok társulata 1928. február 2-án alakult, a KALÁSZ mozgalom egyik füzesabonyi csoportjaként. A helyi alapító Pap Irén naplójában az alapítás indokaként az alábbiak állnak:”Az utóbbi években úgy látszott, mintha megfogyatkozott volna a községben a hagyományos Mária tisztelet. Alig akadtak lányok, akik a Szűz Mária képet a körmenetekben vitték volna. Ez érlelte meg az elhatározást, hogy a felnőtt földműves lányok körében egy Mária-társulatot alakítsunk”. Harminc lány tett ünnepélyes keretek között esküt, Dr. Barsy József esperes, plébános felavatta őket, majd megáldotta a kék szalagon lévő háromszög alakú Mária-érmeket, s kiosztotta a szentképekkel együtt a lányok között. Rendszeresen tartottak gyűléseket, ahol Mária énekeket, verseket tanultak, színielőadásokat szerveztek. A Mária Lányok Társulata együttműködött a Szívgárdistákkal és a Mária kongregistákkal. 1939-től a társulatnak zászlója és egyenruhája is volt. Öltözetük fehér-kék magyaros jellegű szoknyából, kötényből, mellényből és blúzból állt, melyet minden ünnepségen viseltek.

 

Nepomuki Szent János szobor:A templom kertjében áll Nepomuki Szent János késő barokk szobra. 1805 körül készült. A Laskó-patak hídjával szemben, a Rákóczi Ferenc úton állt, innen helyezték át a templomkertbe.

A másik Nepomuki Szent János szobrot az Eger-patak hídjával szemben, külterületen, a füzesabonyi 2/0. számú tulajdoni lapon a 028/2 hrsz. alatt nyilvántartott területen állították, 1810-ben.

 

Szent Vendel szobor:

Szent Vendel kultusza leginkább a megye déli részén fordul elő, a közeli Jászsággal határos területeken, ahol a legkiemelkedőbb népi emlékeit találjuk. Heves megyében Barkóczy Ferenc egri püspök szorgalmazta tiszteletét. Útszéli szobrai a népies kultikus szobrászat szép példái ezen a vidéken. A szent szobrait települések végén vagy a legelőre vezető út mentén állították.

Füzesabony határában, a régi budapesti műút mellett áll Vendel színezett kőszobra. Kezében pásztorbotot tart, oldalán pásztortáska és vizeskobak függ, s lábainál egy kutya és egy bárány fekszik. A plébániai levelek között nem található a szobor felállítására és felszentelésére vonatkozó kérelem. A helyi hagyomány szerint a szobor megáldása nem történt meg. Talán ezért is nevezik „Barta Vendelnek” a környékbeliek. Talapzatán a következő felírás olvasható:

DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS

ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS

SZENT VENDEL TISZTELETÉRE

ÁLLÍTTATTÁK BARTA JÓZSEF ÉS

NEJE KÓRÓDI MÁRIA

AZ ISTEN DICSŐSÉGÉT HIRDETIK

A MAGAS ÉGBOLTOZATOK

1922.

7.05 Füzesabony – Népszokások (jeles napok)

Lakodalom:

Az esküvő előtti este a násznagy és a vőfély elmentek a menyasszonyos házhoz, mókázások között, találós kérdések után, újra megkérték a lány kezét. A lakodalom napján a vőlegény a lakodalmas néppel elmegy a menyasszonyért, aki már várja a kapuban. Az ifjú párt muzsikaszóval kísérik az esküvőre és haza. Templomból kijövet a násznagy akarta elszöktetni a menyasszonyt, az érte való tréfás szóharcban természetesen a vőlegény násznagya győzött. Útközben a legények és lányok nótaszóval kísérik a zenét. Vacsora után éjfél felé az utcai kapu előtt tüzet raknak, és úgy táncoltatják körülötte az új menyecskét. Ez a menyasszonyporkolás szokása.

 

Keresztelő:

Az 1930-as években otthon szültek, szülésznő ment a házhoz. A szülés utáni nyolcadik napon volt a keresztelő. Általában az édesanya lánytestvére volt a keresztanya. A füzesabonyi nagytemplomba vitték a babát keresztelni. A szülők nem mentek, az édesanya még fekvő beteg volt. Szülés után harmincadik napra mehetett a templomba az avatásra. Ha a kisbaba korán meghalt a keresztmama vette a szemfedelet,- ami a halott testére borított lepel volt-, és a rózsafűzért. Az első fiú az édesapa, a leány az édesanya nevét örökölte. A templomi keresztelői szertartás után volt az ünnepség, hová a szülők testvéreit, keresztszüleit, szüleit, nagyszüleit hívták. A keresztanya ruhaneműt, pólyát, pólyakötő szalagot, főkötőt ajándékozott. A többi vendég is vitt ajándékot, általában ruhaneműt, kis réklit, rugdalózót. A keresztelői ebédet a nagymama főzte, tyúkhúslevest csigával, paprikás csirkét és rétest sütött.

 

Jeles napok

 

Farsang:

Farsangvasárnap bált rendeztek, mert utána tilos a zajos mulatság.

Hamvazószerdán az egész falu gyászt ölt, ekkor, aki csak teheti, hamvazkodik. Kövércsütörtökön a gyerekek házakhoz járnak és tepsit vagy rossz fazekat verve össze a következő kis verset mondják:

”Hajó néni, Hajó bácsi vesd ki pampuskádat,

Ha nem veted pampuskádat vesd ki herőcédet,

Ha nem veted herőcédet vesd ki pénzecskédet!”

 

Nagyböjt:

Olajjal főztek, melyet a szomszéd községekből hoztak a heti piacokra.

 

Nagypéntek:

Délután, aki csak teheti, elmegy a szentsírhoz, „Jézuskát csókolni”. Még a legszegényebb is vitt magával néhány fillért a szentsír perselyébe.

 

Nagyszombat:

Reggel 9 órakor, mikor a harangok megszólalnak, tepsivel, fedővel, csengővel nagy lármát csapva kiabálták, hogy „kígyó-béka minden féreg távozzatok a háztól!” Nagyszombaton a feltámadásig tartják a szigorú böjtöt. Feltámadás után töltött káposztát, kocsonyát tálalnak.

 

Húsvétvasárnap, Húsvéthétfő:

Reggel a lányok lehetőleg piros ruhában mennek a templomba. Másnap reggel kezdődik az öntözködés, szagos vízzel, vagy vödörrel.

 

Májusfa állítás:

Öt-hat legény összefogott, kivágták a nyárfát, éjfél körül elvitték annak a lánynak, akinek éppen valamelyikük udvarol. Kendőt, bort, krepp papírt kötöztek rá. Általában a fiúk díszítették, mert kopasz májfát szégyen lett volna kitenni. De arra is van adatunk, hogy a lányok díszítették, kendővel és selyemszalagokkal. A legények cigányzenekarral vitték a májfát. Az alábbi éneket énekelték:

 

Hallottátok e már hírét,

Barna Jancsi legénységét?

Fűrészeli, vágja a májfát,

hogy ne hallják kopogását.

 

Teszi-veszi, a vállára

viszi, Kati ablakára,

kellj fel Kati itt a májfa,

jó éjszakát vigyázz rája.

 

Az apja ajtót nyissa,

az anyja lámpát gyújtja,

Kati a kendőt keresi,

Jancsi a zsebébe teszi.

 

Verset is mondtak:

 

Kelj fel kislány, itt a májfa,

Jó éjszakát vigyázz rája.

Még az anyja nem is tudja,

hogy a lánya milyen csalfa,

majd megtudja nemsokára,

bába jár az udvarába.

 

Május elseje éjszakáján elterjedt szokás volt a kapuk leszedése és másik háznál való felállítása. A május kosarat annak a lánynak vitték, aki már a fiúnak menyasszony jelöltje volt. A fiú testvére, vagy édesanyja vitte el a kosarat. A lány inget ajándékozott cserébe.

 

Pünkösd:

Pünkösdkor a fiatalság a következő verset énekli:

 

„Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja,

Holnap lesz, holnap lesz a második napja.

Ide jöjjön Kati asszony kis gombos szoknyában,

Nála látok piros almát dugja kebelébe,

Hazaviszi kis fiának Fehér Andorkának.

Jól meg fogd, jól meg fogd a lovak kantárját,

El ne szalaszd, el ne szalaszd a pünkösdi rózsát!

Szebb a szívem a rózsánál, kivirít-e citromfánál?

Szállj ki már!”

6.03 Zaránk – Épített örökség

A biztosan Árpád-kori településről sajnos semmilyen olyan adatunk nincs, mely esetleg középkori egyházára utalna.

Először csak 1720 körül írnak egy újonnan restaurált templomáról, melynek viszont fala már 1746-ban repedezik, 1766-pedig már nagyon rossz állapotban van. E rossz állapotban levő épület helyett 1779-1782 között újat emelnek; ez az épület áll ma is, Szent Imre tiszteletére szentelve.

6.03 Újlőrincfalva – Épített örökség

A mai település a 19. század végén alakult ki; előzményéről, a középkori Tiszahalász templomáról azonban semmiféle adattal nem rendelkezünk. Először csak a 17. században hallunk itt működő református prédikátorokról; akik talán egy középkori eredetű templomot használhattak istentisztelet céljára; e feltételezésre azonban nincs bizonyítékunk. Miután a település a 19. század végén a mai helyére kerül, újonnan épül fel temploma, középkori előzmények nélkül.

6.03 Tófalu – Épített örökség

A település középkori templomáról nincs adatunk. Először 1723-ban hallunk a Szentháromság tiszteletére szentelt kőtemplomáról, aminek réginek mondott falai az 1730-as években; majd szentélyének és sekrestyéjének falai 1746-ban már rossz állapotúak, repedeznek. Az egyre pusztuló templom helyett az 1760-as évek új épült, Grassalkovich Antal kegyuraságával, melyet azonban 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantanak; ennek helyére 1950-ben, ugyancsak a Szentháromság tiszteletére épült új templom.

6.03 Tiszanána – Épített örökség

A mai Tiszanána temploma a 18. században épült, akkor, amikor a település a mai helyére költözött; középkori elődje közvetlenül nincs.

A régészeti kutatásoknak sikerült tisztázniuk a település késő középkori előzményének helyét, és megtalálták egykori templomát is. Nána 15. században épült temploma egy egyhajós, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyű, a 16. században sekrestyével ellátott épület volt, mely a török kort is átvészelte, és a Tisza áradása döntötte romba. Csakhogy e település és templom a régészeti adatok alapján nem keltezhető vissza az Árpád-korra: biztosra vehetjük ugyanis, hogy a legkorábbi Tiszanána (illetve akkor még csak: „Nána”) egy másik, még pontosan nem lokalizált területen feküdt, s erről információval nem rendelkezünk. E korai, egyelőre ismeretlen helyű és formájú templom a pápai tizedjegyzékekben is szerepel, Péter nevű plébánosa 1334 első felében 6 garast fizetett. Pontos lokalizálása fontos feladat lenne a település történetének megismerése szempontjából. Az eddig ismeretlen Árpád-kori településről, melynek temploma is volt, lakói a földrajz/környezeti viszonyok miatt átköltöztek egy másik, már ismert helyre a 15. században. Itt új templomot is építettek maguknak, és átvészelték a török kort – de később, a 18. században ismét a földrajzi/környezeti viszonyok miatt új helyre, a mai településterületre húzódtak a lakosok.

6.03 Tenk – Épített örökség

Tenk településének esetleges középkori templomáról – ha létezett ilyen – semmiféle adatunk nem maradt fenn. A falu feltehetően Árpád-kori eredetű, de középkori épített örökséggel sajnos jelenlegi ismereteink alapján nem rendelkezik.

6.03 Tarnazsadány – Épített örökség

A település középkori templomát először 1323-ban említik: ekkor megtudjuk, hogy Csobánka fia Péter fia Pál itteni birtokai Kompolt fia Pál fia Imrének kezébe kerülnek; az erről szóló oklevélben említik Szent Mihály tiszteletére szentelt templomát is. A templom később, mint plébánia szerepel a pápai tizedjegyzékekben: plébánosa 1334 második felében 6, majd 1335 első felében 4 garas pápai tizedet fizetett. Legközelebb csak szűk két évszázad múlva, 1550-ben említik a templom plébánosát, akit Éliásnak hívtak.

Ezután csak 1720-ban írnak ismét a Szent Mihály tiszteletére szentelt templomról; mely bizonyosan a középkori épület lehetett. 1732-ben arról hallunk, hogy a faluban fatemplom, míg a falun kívül egy régi, romokban heverő kőtemplom állt. Utóbbit feltehetően az 1740-es és 1760-as évek között felújították és használták is, és ez a templom áll ma is. Hogy az épület középkori eredetéhez kétség sem férhet, azt az épület déli oldalán bemutatott, in situ, azaz eredeti helyzetében levő gótikus kapuzat bizonyítja.

A mai templom tehát egy feltehetően Árpád-kori, de legkésőbb a 14. század elején épült templom utódja, melyet a gótikus ajtó alapján feltehetően a 14-15. század fordulóján átépítésre kerülhetett. A török kor pusztításai miatt a 18. század elejére romos állapotúvá vált, de a hívek felújították, és használatba vették.

6.03 Tarnaszentmiklós – Épített örökség

A település középkori egyházáról sajnos semmilyen adatunk nem maradt fenn; sem írott, sem tárgyi formában.

Egyházairól csak a 18. század végétől van adatunk: 1755-ben az akkor birtokos Komáromi család egy kis templomot építtetett; de ez 1800-ra már rossz állapotban volt. Éppen ezért 1810-1816 között az egri káptalan költségén egy teljesen új templomot emeltek; ez áll ma is. Védőszentje Szent Miklós.

6.03 Tarnaörs – Épített örökség

Tarnaörs középkori templomáról semmiféle írott adattal nem rendelkezünk. A mai épület észak-déli tájolású, a 18. században épült; keleti oldalkápolnája jó állapotban megmaradt keresztboltozattal; a falon kisméretű résablakokkal. A templom történetének alaposabb megismeréséhez régészeti kutatásokra lenne szükség.

6.03 Tarnaméra – Épített örökség

A mai Tarnaméra település helyén a források a középkorban több kisebb falut is említenek. Egyházasméra települését már 1334-ben említik, ami arra enged utalni, hogy egy feltehetően Árpád-kori, de legfeljebb a 14. század elején épült egyházzal rendelkező település állt itt.

Középkori templomára két adat utal: egyrészt 1334-ben „Egyházasméra” néven írnak a településről, ami alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy ekkor, de feltehetően már az Árpád-kor – legalább – kései szakaszában is templommal rendelkezett; 1487-ben pedig ismét említi egy oklevél Egyházasmérát; mellette pedig Szentmártonméra és Vakméra nevű településeket is. Előző kettő a neve alapján bizonyosan rendelkezett egyházi épülettel; utóbbinak védőszentje Szent Márton lehetett. Még nem tisztázott azonban, hogy ezek földrajzilag miképp viszonyultak egymáshoz, az azonban a településnevek alapján bizonyos, hogy legalább egy, de esetleg több középkori egyházas hellyel is számolhatunk (ha Egyházas- és Szentmártonmérája két külön település volt, valószínűleg mindkettő a templomáról kapta nevét).

A mai templomi védőszent alapján valószínűnek tűnik, hogy a település döntően az egykori Szentmártonmérája település utódja. A Szent Márton tiszteletére szentelt templommal legközelebb 1723-ban találkozunk.

Először 1696-ban találkozunk az épülettel, melyről ekkor még elhagyottként írnak, 1723-ban értesülünk védőszentjéről, Szent Mártonról. E régi templom rossz állapota miatt 1762 és 1766 között renoválásra szorult; ekkor még meghagyták a régi sekrestyét és szentélyt. Mai alakját majd tíz év múlva, 1778-79-ben nyerte el, amikor felújították a szentélyt is. Védőszentje Szent Márton.

6.03 Tarnabod – Épített örökség

Középkori templomáról egyáltalán nincs adatunk; a mai épület pedig teljes mértékben újkori eredetű, ha hinni lehet a 18. századtól rendelkezésre álló forrásoknak (ld. „Vallás, felekezetek” menüben foglaltak). Ez persze egyáltalán nem zárja ki, hogy a középkorban lehetett egyháza az településnek, de ennek megismeréséhez további kutatásokra van szükség.

6.03 Szihalom – Épített örökség

A település középkori templomának létét csak a pápai tizedjegyzékek bizonyítják: 1335-ben ugyanis említik a szihalmi templom plébánosát, aki nem fizetett tizedet. Bár az épület léte ez alapján nem kétséges, sajnos több adatunk nincs róla e korszakból. Ismert olyan elmélet is, miszerint a ma már nem létező, Szihalommal egykor szomszédos Csépes falu Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma lett volna Szihalom temploma is, ezt azonban semmi sem bizonyítja. Az viszont biztos, hogy az 1670-es években már hallunk Szihalom plébánosáról; 1733-ban pedig a kőből épült romos templomot is említik. Ez valószínűleg a középkori eredetű, de a török időkben megrongálódott épület lehetett. A mai templom az 1750-es évek végén épült; arról azonban nem rendelkezünk egyértelmű információkkal, hogy a középkori helyén, esetleg annak alapjain, vagy más helyen, újonnan emelték.

6.03 Sarud – Épített örökség

A település első említése (1261: Saruldeghaz) alapján bizton állíthatjuk, hogy a 13. században már temploma volt. 1335-ben az épület a pápai tizedjegyzékekben is szerepel, de plébánosa nem fizetett pápai tizedet. Középkori történetére nézve ezután semmilyen adatunk sincs. Először 1732-ben hallunk ismét egy templomról, amikor reformátusok használják a „katolikus formára” épített templomot, ez minden bizonnyal a középkori eredetű egyház lehetett. 1739-ben a püspök a vármegye közreműködésével elvette a reformátusoktól; mire zendülés tört ki a településen. Ennek elfojtása után a zendülés vezetőit és református lelkészt kitelepítették; helyükre Erdődy püspök katolikusokat hozott, s számukra a templomot is helyreállíttatta. Később, 1795-1801 között aztán újabb átépítés következett, melyet Eszterházy püspök támogatott; az épület ekkor nyerte el mai formáját. A ma is álló templom tehát nagy valószínűséggel középkori eredetű, és régészeti kutatásokkal megismerhető lenne.

6.03 Poroszló – Épített örökség

A középkori Poroszlón két egyházi épület állt: egy bencés kolostor, melyet 1219-ben; illetve egy plébániatemplom, melyet (közvetve, mivel csak Péter nevű plébánosáról hallunk) 1292-ben említenek először. De míg előbbiről számos egyéb forrás szól, addig a plébániatemplomról alig néhány. 1318-ban János, majd a pápai tizedjegyzékekben Simon nevű plébánosát említik, utóbbi 1332-ben 18, 1334-ben összesen 15, majd 1335-ben 13 garast fizet a pápai tizedszedőknek. 1427-ben a település két templomáról írnak: az egyik kéttornyos, de egyik tornyán nincs tető, és körülötte temető sem; a másik templomot pedig torony nélküli, cseréppel fedett épületnek írják le. Mivel a középkorban az elhunytakat rendszerint a plébániatemplomok köré temették, ezért a temető nélküli épület valószínűleg a kolostor lehetett. Az adat párját ritkító: nagyon kevés olyan középkori forrásunk van ugyanis, melyek részleteiben is említenék a középkori épületet.

Sajnos a plébániatemplom nem vészelte át a török kort, és nyom nélkül, teljesen elpusztult; a 17. század végére az egykori kolostorból is csak temploma állt még, melyet reformátusok használtak. Jelen tudásunk szerint ennek alapjain épült a mai református templom; a katolikus templom pedig a 18. század végén, középkori előzményektől függetlenül. Az egykori plébániatemplom helyét illetően semmilyen információval nem rendelkezünk.

6.03 Pély – Épített örökség

Pély egyházát a középkorban kizárólag a pápai tizedjegyzékek említik; ezek szerint plébánosa 1332-ben 4, 1335 első felében pedig 3 garasnyi pápai tizedet fizetett. Történetét ezután évszázadokig homály fedi.

Először 1733-ban írnak a Szent Demeter-templomáról, mely kőből épült, sekrestye nélküli építmény; s talán a fent említett középkori épület utódja lehetett. 1764-ben új templom épült, de ennek oldalfalait 1806-ban már ki kellett támasztani; s bár 1810-ben tetejét megújítják, 1821-ben még rossz állapotban találják. Végül azonban csak 1912-ben épült új templom; mely során a régi épület tömegét elbontják; és csak szentélyét hagyták meg, mint oldalkápolnát.

A 18. századi forrásokban emlegetett Szent Demeter-templom minden bizonnyal a falu középkori eredetű plébániatemploma, és a mai templom elődje volt. A templom léte tehát legalább a 14. századtól folyamatosan feltételezhető; de a középkori épületről információval nem rendelkezünk.

6.03 Nagyút – Épített örökség

Középkori templomának létét csak az 1330-as évek pápai tizedjegyzékei bizonyítják: ezek szerint plébánosa 1334 második felében nem fizet; majd 1335 első felében három garasnyi pápai tizedet fizet. Az épületről ezen kívül semmiféle középkori forrással nem rendelkezünk.

Legközelebb 1696-ban írnak először az elhagyott település katolikus kőtemplomáról, mely nagy valószínűséggel középkori eredetű lehetett; ezután 1732-ben ismét az elhagyott épületről írnak. Mivel a települést ezután több évszázadig nem lakják, a templomról sem hallunk. Mai temploma a 20. század közepén, újonnan épült. A régi templom egyben a régi faluhelyet is jelölné, ám sajnos pontos lokalizációjáról adatunk nincs.

6.03 Mezőtárkány – Épített örökség

A mai Mezőtárkány területén a középkorban több kisebb település is létezett „Tárkány” néven. 1273-ban említi először egy oklevél, hogy Hektor fia Tamás eladja Chomodor fia Orbánnak és Baksa fia Gergelynek Tárkány ötödrészét, de a templom a tulajdonosok közös földjén maradt. Sajnos arról nincs információnk, hogy ez melyik Tárkány település lehetett; és az épületről sem kapunk részletesebb információt. A 14. század elején külön említik Egyházas- és Kápolnástárkány településeket; 1323-ban azt is megtudjuk, hogy az egyiken Szent Miklós tiszteletére emelt kőegyház állt. A két különálló településrész a 14. század folyamán jól dokumentálható az oklevelekben; viszont 1423-ban már Mezőtárkányt említik a források: egybeolvadásuk így talán ekkorra már végbement. A település(ek) egyházáról több középkori forrásunk nincs.

Legközelebb 1699-ben írnak arról, hogy ide, és több más településre plébánost akar állíttatni Telekessy püspök, ami alapján feltételezhető egy egyházi épület. 1710-ben már plébánosa van Mezőtárkánynak, tehát templomnak is állnia kellett. 1720-ban értesülünk is a Szent István tiszteletére emelt kőtemplomáról, amit 1732-ben a település földesura, az egri káptalan bővíttet. Mivel a templom néhány évtizeddel később már alkalmatlan volt a megnövekedett hívőszám befogadására, 1773-ig új épületet emeltek, ekkor lett védőszentje Olajbafőtt Szent János. Az épület ma is ekkor elnyert formájában áll.

Nem kizárt, hogy a mai templom épülete a középkori helyén; vagy annak közelében épült fel; esetleg az lehetetlen, hogy a mai templom még magába foglalja középkori előzményének egyes részeit. Az is elképzelhető viszont, hogy az 1770-es évek elején történő építkezések során teljesen új helyre épült a ma is álló templom; a régit pedig elbontották. Az is kérdéses, hogy vajon hová lokalizálhatók az egyes, középkorban említett „Tárkány” nevű települések? Sajnos a jelenlegi információk alapján csak feltételezésekre hagyatkozhatunk; a templom történetét illetően pedig további kutatások szükségesek.

6.03 Mezőszemere – Épített örökség

Középkori templomáról csupán egyetlen említéssel rendelkezünk: 1333-ban bizonyos Luka fia, János beperelte Szemerei Sándor fia Dénest és Imre fia Lászlót, mivel azok még korábban, 1311-ben rárontottak Szemerére, 300 márkányi kárt okoztak, és ráadásul Szent Miklósról nevezett egyházát is felégették. A település a 14. század elején, és ebből következően valószínűleg már az Árpád-korban is rendelkezett egyházi épülettel, melyről azonban semmilyen más adattal nem rendelkezünk.

Csak évszázadokkal később, 1733-ban számolnak be forrásaink egy kőből épített, javításra váró tetőzetű templomáról; ez feltételezhetően még a középkori eredetű épület lehetett. Sajnos biztosan tudjuk, hogy ezt az épületet 1760-ban lebontják, és 1766-ig teljesen új épületet emel nyugat-keleti tájolással Fáy János földesúr, Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelve. Ez az épület áll a mai napig is, s bár semmilyen középkori formát nem őriz; nagy valószínűséggel a középkori templom fölé épült. A mai templom megépítése a korábbit ugyan eltüntette; de egyben azt is jelenti, hogy régészeti kutatásokkal a föld alatt még rábukkanhatunk annak nyomaira.

6.03 Kömlő – Épített örökség

A középkori Kömlő templomáról semmilyen írásos, illetve régészeti információval nem rendelkezünk. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek ugyanakkor leírják, hogy 1770-ben, a falu újratelepítésekor még látszottak a régi templom romjai a falun kívül egy dombon, a régi település helyén. Sajnos ma már ez már nem látható, pontos helye sem ismert. Mindazonáltal biztosra vehetjük belőle, hogy kell lennie egy középkori templomnak, mely minden bizonnyal a régi Kömlő temploma volt.

6.03 Kompolt – Épített örökség

Kompolt a középkorban két egyházi épülettel is rendelkezett: egy monostorral, illetve ezen kívül egy plébániatemplommal is. A monostort először 1280-ban; a plébániatemplomot csak a pápai tizedjegyzékek idején, az 1330-as években említik; a két épület Árpád-kori eredetéhez nem férhet kétség. Utóbbi plébánosa, István 1333-ban 8, 1334 második felében 5, 1335 első felében 5 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A két egyház külön kézben volt és külön működött egészen 1400-ig, ekkor azonban egy oklevélből arról értesülünk, hogy a Szent Margit tiszteletére szentelt plébániatemplom a bencés monostor kezébe került. Írott forrásaink ezután hallgatnak a két épületről egészen a 18. század elejéig.

A török korban mindkét építmény súlyos pusztításokat szenvedhetett el: 1710-ben ugyanis egy forrás a kompolti pusztatemplomról és pusztakastélyról szól; feltételezések szerint előbbi a romos plébániatemplom lehetett, mely világi kézen; utóbbi pedig az egykori kolostor, mely az egyház tulajdonban volt (arról is van adatunk, hogy a kápolnai templom építéséhez is felhasználják a kolostor köveit!). Utóbbi épület maradványaira építi rá Grassalkovich Antal az 1750-es években itteni kastélyát; majd később ennek kápolnájából alakul ki a település mai temploma – e kápolna építéséhez pedig a plébániatemplom köveit használja fel. Utóbbi templom feltehetően teljes egészében el lett bontva, ma már helye sem ismert.

6.03 Kisköre – Épített örökség

A település középkori templomáról csak a pápai tizedjegyzékek tudósítanak. Ismeretlen védőszenttel rendelkező templomának plébánosa (akiről tudjuk, hogy 1332-ben Pálnak hívták) 1332-ben 9, 1334 első felében 3, majd 1335 elején 3 garast fizetett. A középkorból ezután egyetlen ismert adatunk sincs az épületről.

1639-ben értesülünk arról, hogy a településen már református prédikátor működik, akit Gyarmati Mártonnak hívnak – ő és a hívek is az istentiszteletek céljára valószínűleg a középkori eredetű templomot használhatták. Magáról az épületről csak 1732-ben hallunk, amikor a kálvinista templomról és prédikátorról számolnak be a források. Az épületet Barkóczy püspök 1746-ban elveszi a gyülekezettől; mire a református lakosok nagy része elhagyta a falut (vö. Sarud esetével, ahol ugyanez történt), helyükbe pedig katolikus vallásúak érkeztek. Az immár katolikusok kezén lévő templomot az 1740-es évek végén, 1750-es évek elején felújíttatták. Az épület azonban az 1770-es évekre ismét rossz állapotban volt, illetve szűknek is bizonyult a közösség számára, ennek okán 1775-77 között új templom épült; valószínűleg ekkor szentelték Szent Péter és Pál tiszteletére.

Sajnos a mai templom északi-déli tájolása biztossá teszi számunkra, hogy semmiképp sem a középkori épülettel van dolgunk (mivel azok kelet-nyugati tájolással épültek); eszerint tehát az 1770-es években teljesen új felmenő falakkal rendelkező templom épült. Az épület talán a régi templom helyére épülhetett; így régészeti feltárás útján megismerhető lenne előzménye.

6.03 Kápolna – Épített örökség

A település középkori templomáról nincsenek írott adatok; helyéről azonban vannak. Valószínűleg a 15. században már lehetett valamilyen egyházi célra szolgáló épülete, mely viszont plébánia-jogokkal nem rendelkezett; ezért nevezhették kápolnának. Ennek azonban sem helyéről, sem formájáról, sem bármely más jellemzőjéről nincs dokumentáció.

6.03 Kál – Épített örökség

A település középkori templomáról kizárólag a pápai tizedjegyzékek tudósítanak. Ismeretlen védőszenttel rendelkező templomának plébánosa (akiről tudjuk, hogy 1333-ban Istvánnak hívták) 1333-ban 4, 1334-ben 2, majd megint 2, 1335 első felében pedig 2 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A középkorból ezután egyetlen ismert adatunk sincs az épületről.

1720-ban számolnak be ismét egyházi épületről; egészen pontosan egy Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templomról, mely később, az 1730-as években is áll még. 1746-ban már félreeső helyen lévő, rozoga épületnek mondják, melynek teteje sérült, padlása hiányzik, falai repedezettek, tornya tető nélküli. Ebben az állapotban nyilván használhatatlan volt, ezért 1761-ben lebontották, és Grassalkovich Antal a településen megépíttette a ma is álló templomot; melyet szintén Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt. Ez azonban nem a régi helyén épült, mivel 1810-ben arról hallunk, hogy az a Tarna partján fekszik, a régi falu helyén.

Az új templomot 1841-42-ben restaurálták. Az épület tömegében ekkor elnyert formájában áll ma is. A régi, középkori eredetű templom pontos helye azonban a mai napig ismeretlen; megismeréséhez régészeti kutatásokra van szükség.

6.03 Hevesvezekény – Épített örökség

A település középkori templomáról szinte semmilyen adattal nem rendelkezünk; ugyanakkor, mivel 1665-ben említik plébánosát, ezért feltételezhető ilyen épület. A hagyomány szerint a település középkori előzménye a falutól nyugatra helyezkedett el; amennyiben ez helyes, úgy ide lokalizálhatjuk a középkori templomot is. Való igaz, hogy már a 19. század első feléből is ismerünk olyan térképes ábrázolást, mely „Vezekényi Nagy-halom” nevű területet jelöl, és melyben talán egy templom dombját sejthetnénk; erről ugyanakkor felmerült, hogy esetleg bronzkori eredetű, úgynevezett tell-település lehet. A középkori település és templomának megismeréséhez további, elsősorban régészeti kutatásokra van szükség.

6.03 Heves – Épített örökség

Hevesen a középkorban két templom állt: egy főesperesi-, illetve egy plébániatemplom; előbbit Keresztelő Szent János, utóbbit Szent Márton tiszteletére szentelték. Az Árpád-kori eredetű, egykoron Heves megye egyik központjaként funkcionáló település főesperesi templomának esperese a pápai tizedszedőknek 1332-ben 6,5 márkát és 13 garast, 1334-ben pedig 7 márkát fizetett; ami óriási összegnek számított; ezzel ellentétben a kisebb jövedelmű plébániatemplom plébánosa viszont 1332 és 1334 között minden évben 30, majd 1335 első felében 10 garast fizetett. Utóbbi templomot 1358-ban is említi egy forrás, de részleteket nem tudunk meg róla. Sajnos a jelentősebb jövedelemmel rendelkező főesperesi templom nem maradt ránk; a török korban elpusztult és helye ma is ismeretlen. A ma álló épület az egykori plébániatemplom utódja; mely a török időkben komoly károkat szenvedett. 1718-ban a török kor utáni első plébánosa, Sebestyén György kitisztíttatta, és a szentélyt istentisztelet tartására alkalmassá tette. 1733 és 1737 között arról értesülünk, hogy a hajó falai és a torony még mindig romokban hever, a hívek csak a kisméretű szentélyben tudnak misét hallgatni. Ilyen körülmények között az épületet az 1740-es években állították helyre, ebből az időből több adatunk is maradt a különböző építési folyamatokra vonatkozólag. 1767-re a hajó és a sekrestye; 1772-ben Haller Sámuel támogatásával a homlokzat, a torony, és a belső boltozat került felújításra, illetve megépítésre (ebből az évből hallunk arról, hogy a hevesi lakosok két évre mentesültek a közmunka alól, mivel templomtorony építésén kellett dolgozniuk). 1812-ben még látszott a régi és újonnan épített falak között az elválás. Az épület karzatát 1818-ban bővítették, de ezt a 20. század folyamán elbontották; végső formáját ekkor nyert el.

6.03 Füzesabony – Épített örökség

A település középkori templomáról szinte alig van adatunk. 1333-35 között szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ami arra utal, hogy ekkor már biztosan plébánia-jogállású egyházzal rendelkezett. 1333-ban 9, 1334-ben 4, majd ismét 4, 1335 első felében ismeretlen garasnyi pápai tizedet fizettek a település plébánosai, akiknek nevét is ismerjük: 1333-ban László, 1334-ben pedig Miklós nevű pap látta el a plébánosi teendőket. A középkorból más adatunk nincs az épületről.

Legközelebb 1711-ben hallunk egy Olasz Márton nevű plébánosról; 1720-ban pedig arról írnak, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templom régi időben épült. Ezt az épületet 1732 és 1735 között, a középkori szentélyt felhasználva újjáépítették. 1790 körül már ez is szűkös lett, ezért új templom építését vették tervbe; ám az építtető Eszterházy püspök halálával a munkálatok abbamaradtak. 1815-ben fogtak csak ismét neki, ám ekkor az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem új templomot emeltek, hanem a régi templom kibővítését végezték el. Ekkor az addig északi oldalon álló sekrestyét lebontották, és a szentély mögött felépítették a ma is állót; nagyméretű oldalhajókat emeltek északi és déli oldalára is; továbbá új tornya is épült (ez 1944-ben felrobbant, később helyreállították és megmagasították). Az épület tömegében ma is ekkor elnyert formájában áll.

Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a mai templom az 1330-as években említett épület utódja: a korai épület a török kort átvészelve jelenik meg ismét forrásainkban. Alaposabb megismeréséhez azonban régészeti kutatásokra lenne szükség.

6.03 Feldebrő – Épített örökség

A település hazánk egyik legjelentősebb műemlékének ad otthont. Az itteni, ma is álló templom őse feltehetően a 11. században épült, első periódusában egy szimmetrikus, öthajós, de lényegében centrális épület volt, közepén kiemelkedő toronnyal; teljes szimmetriáját csak a keleti oldal altemploma, illetve a fölötte elhelyezkedő, emelt szentély szakította meg. A régészeti kutatások alapján a templomhoz déli oldalán kolostorépületek csatlakoztak, melyek azonban szinte teljesen elpusztultak. Ilyen formájában az épület feltehetően nem érte meg a 14. századot: a monostort még az Árpád-korban átalakították: az öthajós teret háromhajóssá szűkítették úgy, hogy az északi és déli falakat lebontották, és a mellékhajók oszlopai közötti teret befalazták; továbbá a nyugati apszist egyenessé alakították át – a templom ekkor válhatott kolostorból plébániatemplommá. Az épület plébánosa, Miklós 1332-ben 30, 1333-ban 28, 1334-ben összesen 27, majd 1335 első felében 14 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A templomról több adatunk nincs is egészen a 16. század közepéig, amikor 1550-ben a templom Miklós nevű plébánosát említik a források. Az épület a középkorban a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve.

A középkor után 1720 körül említik először Feldebrő Szent Márton tiszteletére szentelt templomát, mely később 1732-ben jól felszerelt kőépület volt a források szerint. Ezt 1744-45-ben gyökeresen átépítették; eltávolították az épületen belüli kő oszlopsorokat, ami viszont később súlyos statikai problémákhoz vezetett: az épület az 1780-as évek elejére már életveszélyessé vált. Az 1780-as, ’90-es években többször helyreállították, de végleges megoldást ezek sem hoznak: csak az 1830-as évek végén kezdik meg a teljes helyreállítást. Az épület ekkor elnyert formájában áll ma is, Szent Márton tiszteletére szentelve.

6.03 Erk – Épített örökség

A település középkori temploma először a pápai tizedjegyzékekben tűnik fel, plébánosa 1332-ben ismeretlen mennyiségű, 1333-ban 4, 1334 második felében 6, majd 1335 első felében 4 garasnyi pápai tizedet fizetett. 1332-ben arról is tudósítanak a források, hogy a templom Szent György tiszteletére van szentelve, illetve ebben és a következő évben Mihály nevű plébános szolgált itt.

A templomról ezután 1456-ig semmilyen információval sem rendelkezünk. Ebben az évben viszont arról hallunk, hogy Berzeviczi Pohárnok István a fiával, Andrással közösen Erk egy részét Vanyarci Ferencnek zálogosítja el. Az oklevél érdekessége, hogy említi a település „parochiális” (azaz plébánia) egyházát, mely „Buzásnak nevezett” Gergely sessiojával szemben helyezkedik el, s melynek ajtaja a Tarna folyó és Örs (ma: Tarnaörs) felé néz. A templom kapuja délnyugat felé kellett, hogy nézzen, hiszen Tarnaörs ebben az irányban fekszik Erktől. Kérdés, hogy ez a kapu a templom melyik részén volt? Ha nyugati kapuja nézett Tarnaörs felé; akkor az épület északkelet-délnyugat tájolású; vagy pedig déli kapuja, ez esetben az épület tájolása délkelet felé tért el, s délkelet-északnyugati tájolású volt.

Más adatunk nincs a templomról: legközelebb 1696-ban hallunk az elhagyatott épületről. 1720-ban, majd 1732-ben említik kőből épült templomát, mely 1746-ban jó állapotban van, de a hívek számára már kicsi.

A források szerint 1760-ban Orczy Lőrinc új templomot építtetett. A későbbiekben ezt bővítik, javítják. Tornyát 1790-ben építik hozzá; 1813-ban valószínűleg nyugati irányba bővítik; majd 1815-ben új torony, illetve karzat is épül. Az épületen a későbbiekben főleg javításokat végeznek, lényegi átépítéseket nem; tömegében a 19. század elején elnyert formáját mutatja ma is. Védőszentje Szent István király.

A templom a források tanúsága szerint a középkori helyén helyezkedik el: egyértelmű tehát, hogy további, elsősorban régészeti kutatásokkal újabb ismereteket szerezhetnénk róla.

6.03 Erdőtelek – Épített örökség

Erdőtelek középkori templomára nézve első forrásaink a pápai tizedjegyzékek. Az itteni, Szent István király tiszteletére szentelt templom plébánosai (mivel többet is említenek: 1332-ben bizonyos Pált, majd 1334-ben Gumpreth, később ismét Pál plébánost) 1332-ben 16, 1333-ban 12, 1334-ben 6 és 16, 1334-ben 8, 1335-ben 8 garast fizettek a pápai tizedszedőknek. Érdekes, hogy 1341-ben, tehát nem sokkal később Kápolnáserdőtelek (Kapulnaserdeutelek) névről hallunk, majd 1438-ban egy Egyházas-, illetve egy kápolnáserdőtelki személyt külön-külön említ egy oklevél. 1442-ben aztán kápolnáserdőtelki Jenői (Jenew-i) Jánosról hallunk.” Hogyan értelmezhetjük ezeket az adatokat? Nem elképzelhetetlen (különösen az 1438-as oklevél alapján), hogy Kápolnás- és Egyházaserdőtelek két külön települést jelentettek, s mindkettő saját egyházi épülettel rendelkezett; később pedig a két település egybeolvadt. Mivel a kápolna megnevezés a középkorban általában a plébánia-joggal nem rendelkező templomok megnevezése, ezért feltételezhető, hogy a pápai tizedjegyzékek Egyházaserdőtelek templomához kapcsolhatók. Mindez jelenleg csupán feltételezés, és további kutatásokat igényel; azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy legalább egy középkori templom biztosan létezett, melyről azonban semmilyen közelebbi információval nem rendelkezünk.

A 15. után egészen a 17. századig nincs adatunk egyházi épületről. 1677-ben hallunk először arról, hogy az itteni plébános a helyi kurucokkal való összekülönbözése miatt távozni kényszerült a településről – az adat kétségtelenné teszi egy templom létét is, mely nagy valószínűséggel középkori eredetű volt. 1696-ban ismét az itteni plébánosról hallunk. 1723-ban már e templom védőszentjét is leírják: Szent Kereszt, melyről aztán 1733-ban újonnan helyreállított kőtemplomként szólnak. Jusson eszünkbe: ha ez a templom azonos a pápai tizedjegyzékekben említettel, akkor valamilyen nem ismert időpontban, nem tisztázott oknál fogva újraszentelésre került. Akárhogy is, a templom jó állapota ellenére 1747-1752 között nagy átépítéseken esett át; ekkor elnyert formájában áll – kisebb helyreállításokkal – ma is, Szent Kereszt tiszteletére szentelve.

Erdőtelek esetében számos kérdés vár még megválaszolásra. A mai templom keletelt jellege és poligonális szentélyzáródása középkori jelleget tükröz; ennek megerősítésére és pontos keltezésére régészeti kutatásokra lenne szükség. A régészeti és történeti kutatások tisztázhatják csak azt a kérdést is, hogy vajon Kápolnás- és Egyházaserdőtelek egy, vagy pedig két külön település voltak-e, külön templomokkal.

6.03 Dormánd – Épített örökség

Dormánd középkori templomáról semmiféle írott adattal nem rendelkezünk, a középkorban egyetlen alkalommal sem említik, és régészeti nyomát sem ismerjük. Először 1732-ben hallunk egyházi épületről, amikor a település Kisboldogasszony tiszteletére szentelt, Füzesabony fíliájaként működő templomáról írnak.1767-ben arról értesülünk, hogy e régi templomhoz, melynek egy oltára és fatornya van, új szentélyt építenek, majd 1771-ben úgy írnak róla, mint teljesen új alapokon épített templomról- bár ez a kijelentés nyilvánvaló túlzás, jól mutatja az építkezések mértékét. 1811-ben a birtokos Sághy család részére egy kriptát építettek a templomban, majd később, 1830-ban ismét restaurálták az épületet.

Ezek az adatok sajnos nem adnak semmilyen támpontot az épület esetleges középkori eredetére vonatkozóan. Ezt csak az épület északi falában bemutatott, eredeti helyzetében levő gótikus, 14-15. századi kapu bizonyítja. Bár írott forrásaink nincsenek, ez alapján mégsem kételkedhetünk abban, hogy középkori eredetű épülettel van dolgunk. Ennek jobb megismeréséhez azonban további kutatásokra van szükség.

6.03 Boconád – Épített örökség

Boconád középkori templomáról egyetlen írott forrásunk maradt csak fenn: 1335-ben a pápai tizedjegyzékek készítésekor feltüntették, de sajnos nem tudjuk, pontosan hány garasnyi tizedet fizetett. Ez az adat rámutat arra, hogy plébánia-jogállású templommal rendelkezett, melyről azonban semmilyen információval nem rendelkezünk. A középkorból nincs más írott forrásunk az épületről. 1732-ben írnak legközelebb egy romos állapotban levő kőtemplomról, mely viszont annyira rossz állapotban volt, hogy a következő évben egy ideiglenes faépítményt kellett használniuk a helyieknek. Az 1740-es évek elején adataink vannak egy helyreállítási kísérletről, ám ez igen hevenyészett lehetett, mivel 1766-ban már arról számolnak be, hogy a kőépület rossz állapotban van. Ennek helyére 1768-ban kezdték meg az új, ma is álló templom építését.

A középkori templomépületről tehát alig vannak információink; a mai épület pedig sokszögzáródású szentélyén és keletelt jellegén túl más, középkorra utaló, látható részleteket nem mutat. Feltehetően Árpád-kori eredetű volt, erről az időszakról azonban nincs adatunk. Gótikus periódusáról árulkodik azonban az az ablak, melynek töredékei ma az egri Vármúzeum kőtárában vannak elhelyezve. A keskeny nyílású, csúcsíves, karéjos záródású, széles élszedésű ablakot a kutatás a 14-15. századra keltezte. Jelen pillanatban ez a töredék az egyetlen kézzel fogható emlékünk a középkori templomból; annak jobb megismeréséhez elsősorban régészeti kutatásokra lenne szükség.

6.03 Átány – Épített örökség

Átány középkori templomát egyetlen írott forrás sem említi (annyit tudunk, hogy a török alatt pusztult el). Hogy azonban ilyen épülete biztosan volt, arra több közvetett és közvetlen adat is utal. A források először 1596-ban egy Turóci Márton nevű református lelkészt említenek; kinek létéből egy itteni templomra is következtethetünk. Az ország török uralom alól történő felszabadulása után, 1720-ban és 1733-ban is eredetileg a katolikusok számára épült templomról szólnak a források. Ezek az adatok már sejtetik, hogy középkori eredetű épülettel állunk szemben. Erről a helyszínen meg is bizonyosodhatunk: a mai református templom keleti oldalán jelenleg használaton kívüli helységként találjuk a középkori szentélyt; melynek délkeleti sarkában falkutatás során egy freskó részletét is feltártak. A keleti belső homlokzaton az egykori északi és déli templomfal vonala is bemutatásra került, melyekre a legutóbbi padlócsere során bukkantak rá. Bár e falak visszatemetésre kerültek, vonaluk, és így a templom fő tömege is ismertté vált. Az épület kora egyébként bizonytalan; ugyanakkor a ránk maradt szentély egyszerű, négyzetes formája alapján nagy valószínűséggel Árpád-kori eredetű épülettel állunk szemben, de pontosabb keltezéséhez további régészeti kutatásokra van szükség.

6.03 Aldebrő – Épített örökség

A település középkori előzmények híján egyházi épületekkel sem rendelkezett.

6.02 Erk – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Tituláris szentje: Szent István király

Fő tér

rokokó

1760

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2236

Építtette: br. Orczy Lőrinc

Harang: Eberhart Henrik

Helyén középkori templom állt. A török kiűzése után nincsen önálló plébániája a településnek. 1720 körül Zaránk filiája. A források szerint 1732-ben anyaegyház, kőtemplommal. [HML ÉrsEgyhL archvet.No.934.]. 1742-ben Orczy Lőrinc az erki plébánosnak 50 forintot fizetett ki oltár festéséért. [OL Orczy l. Rationes seconomice. fasc.19.Ni.1.p.55.] 1746-ban jó állapotúnak mondják a templomot, de befogadóképessége már nem felel mega gyülekezet nagyságának. 1760-ban Orczy Lőrinc új templomot építtet. Tornya 1790-ből való [HML ÉrsEgyhL canvis. 1746, 1766, 1819]. 1788-ban tárgyalnak a tarnaőrsi és az erki templom bővítéséről. Az 1800-as évek elejéről rövid feljegyzések maradta fenn az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben: 1813-ban azt írták, hogy a templomot nemrég a homlokzat felől bővítették. 1815-ben ínak a torony és a karzat újabban történt hozzáépítéséről. 1820-ban a templom igen rossz állapotban volt, teteje beázott. [HML ÉrsEgyhL alsóhevesi esp.ker.lát. jkve.] Tornya sérült, a hajó boltozata 4-5 helyen megrepedt. 1821-be Sipos András, Deák István és Asztalos János árokszállási ácsmesterek elvégezték a tetőzet megjavítását.[MHL ÉrsEgyhl alsőheves esp.ker.lát.jkve.]. 1840-ből fennmaradt két tervrajz, egy alaprajz és egy keresztmetszeti tusrajz az erki templom tetőzetéről, az egyiket Müller nevű tervező, a másikat Dömötör István Ács Mester szignálta. [ÉrsEgyhL tvj. I/107/a. és I/107/b.]. A munkák valahogy nem akartak elkészülni, mert 1842-ben is még egy villámcsapás hírét jegyezték csak fel az iratok, mely miatt ismét javítani kellett a sérüléseket. [HML ÉrsEgyhL alsóhevesi esp.ker.lát. jkve.] 1852-ben lezajlott mérnöki szemle már jól karban lévő, nemrégen zsindelyezett épületről adott jelentést. [HML ÉrsEgyhL recski lpebir.]. Az egyházi felszerelésekre vonatkozó adatok közül 1817-ből tudjuk meg, hogy Kupfer József egri aranyműves bearanyozta az erki templom két kelyhét, és 1830-ban Eberhart Henrik pesti harangöntő vállalta a megrepedt harang újraöntését. [HML ÉrsEgyhL recski lpebir.].

Település központjában dombon álló, egyhajós, keletelt, Ny-i homlokzati tornyos, íves szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős templom. Főbejáratához lépcsők vezetnek föl. A homlokzat síkjából enyhe rizalittal lép előre a torony, s kétoldalt hátra ívelnek a falak, melytől még mozgalmasabbá válik az amúgy tömzsi homlokzat képe. Füles, kőkeretes kapuja fölött nagy, szegmentíves, füles keretelésű ablak. A főpárkány futását faragott kő Orczy-címer szakítja meg. A kétemeletes torony alsó szakaszában fekvő ovális az ablak, a felső részben félköríves záródású faltükörbe helyezett, rojtdíszekkel. Széles óraíves párkány fölött hagymaidomú sisak koronázza az épületet. A négyablakos oldalhomlokzatok (vakolatkeretes szegmentíves ablakokkal), déli kontyolt nyeregtetős sekrestyével, elkeskenyedő félköríves, nyílás nélküli szentéllyel szokványos falusi későbarokk templom képet kölcsönöznek az épületnek. A sekrestye falaihoz két sírkeresztet illesztettek. Egyik csak építészeti dísz Mária monogrammal, a déli falnál lévő sírfelirata pedig nehezen kiolvasható: ’Itt nyugszik NS és NZ TIS Ba…NYI …1791-ben.”

A templom bejáratát I. világháborús emléktáblák keretezik. 464 fiatal bevonult falubéli katonából 102-en életüket vesztették a harcokban. Emléküket a templomajtó két oldalán márványtáblába vésett nevük őrzi.

A torony alját lapos csehsüvegboltozat fedi. Felette az egyszerű falazott karzat – kosáríves nyílással kissé kihasasodott mellvéddel – két pilléren nyugszik. Csehboltozattal fedett hármas tagoltságú a hajó, a hajót kelet felé kosáríves csehsüvegboltozatos szentély bővíti. A sekrestyében fiókos dongaboltozat, kagylós volutás faragású, füles kőkeretes ablaka a templomba nyílik.

A 1770-es évekre datálható főoltár koporsó alakú fa sztipeszét kétoldalt egy-egy aranyozott rokokó levélmotívum díszíti. A rokokó tabernákulum 3-3 nagyobb (m. 59 cm) és 2-2 (m: 44 cm) kisebb volutás, hármas tagolású talppal díszített aranyozott fa gyertyatartóval két rokokó keretezésű kánontáblával van feldíszítve. A tabernákulum tetején rácsos, volutás oromzat, csúcsán két kis angyalfej, és Istenszem. A szentély hátfalán egyszerű, félköríves záródású keretbe foglalt oltárkép. Szent Istvánt és fehér liliomot tartó, István ülő alakjához térdelve letelepedő, és őt figyelemmel hallgató Szent Imrét ábrázolja. Felettük óvó gesztussal trónol Jézussal a kezén Mára, mint Patrona Hungaruae. Előttük két lebegő angyal emeli Szent István feje fölé a Magyar Szent Koronát. Ez a bájos, élénk színezetű, különleges magyarországi ikonográfiájú festmény a 19. század közepére keltezhető, s megállapítható, hogy alkotója kiválóan ismerte a barokkban kialakuló Szent István ábrázolásokat s azok nemzetmegtartó üzenetét. Kétoldalt egy-egy kitűnő kvalitású, mozgalmasan kifaragott, aranyozott barokk angyal tartja a képkeretet. A mellékoltár hasonlóan jó kvalitású és szintén az 1770-es évekből való. Koporsó alakú, dísztelen, fehérre festett sztipeszének menzáján rokokó aranyozott fa gyertyatartók (2 db) és rokokó keretes kánontáblák (3 db) vannak elhelyezve. Szép, áttört rácsos rokokó képkeretében Szent Keresztet ábrázoló barokk festmény. A szentély és a mennyezet freskói 1930 körül készültek.

A templom előtt Szent Vendel szobor áll. Magas feliratos talapzaton kőből faragott késő barokk alkotás.

Darányi Ignác Terv keretében az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatásból a templom teljes egészében megújult 2013-ban az egri érsekség, a terület országgyűlési képviselője és a település polgárainak összefogása eredményeként. A tetőre, a freskókra, a berendezés tárgyakra kiterjedő restaurálási munkákat Matuz András vezette. A templomot Dr. Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel. [http://hatvanonline.hu/hir/Megujult_a_regi_templom/0/7/5397]

Az Orczy család faragott barokk padja a sekrestyeablakkal szemben van elhelyezve. Bárói koronával összefogott kettős címer díszíti. A sekrestyében lévő sekrestyeszekrény felső oromrészét szegmensíves, szívmotívumos áttört rokokó faragás díszíti. A szintén rokokó faragásokkal díszített fa szószék bejárata a sekrestyéből nyílik. Kosarát, lent angyalfej tartja, a négyszögletes kosara fölfelé keskenyedik, hátfalát pedig rokokó kartus-dísz tölti ki. A fehér márványból készült keresztelőkút tálját oszlopos lábazat tartja, rajta magas, hengeres, füzérekkel, vollutákkal és levelekkel díszített aranyozott fehér rokokó fa kútház van.

A templomkertben lévő 1769-es homokkő sírkő enyhén ívelt vollutadíszes kereszt alakú tábláján zömök korpusz, alján koponya-relief. Felirata kopott.

Római Katolikus Plébániaház

klasszicista

(1776) 1854

Nem áll műemléki védelem alatt

Fő tér 15.

 

Az előző plébánia 1776-ban épült [HML ÉrsEgyhL canvis. 1819.]. Építési terveit 1774-ben hagyták jóvá [HML ÉrsEgyhL prebil]. 1821-ből megmaradt leírása szerint igen széles épület, csupa mór paraszttéglából áll [HML ÉrsEgyhL prebil]. 1852-ben viszont négy szobás, kisszerű épületnek mondják, melyet az előző évben zsindelyeztek [HML ÉrsEgyhL recski prebil]. 1854-ben a régi, rossz paplakot újjáépítették [HML ÉrsEgyhL alsóhevei prebil]. A klasszicista stílusban megépített földszintes ház öt négyszögletes ablakkal néz az utcára, melyeknek egybefutó könyöklőpárkánya van. Az épület hátoldalán zárt tornác. A kontyolt tető alatt profilozott a főpárkány.

 

Nepomuki Szent János szobor

későbarokk

1819

temető

Nem áll műemléki védelem alatt

 

Az 1819-es canonica visitatio szerint már állt. [HML ÉrsEgyhL canvis 1819.]. Egyszerű pillértalapzaton áll a homokkőből faragott fekete-fehérre mázolt nyúlánk alak. Provinciális munka.

 

II. Világháborús Emlékmű

szobor

1993

Alkotója: Győrfi Sándor

templomdomb

 

A község férfilakosságának nagy része a II. világháború idején újra háborúba indult, közülük sokan nem tértek vissza. Emléküket a templomdombon 1993-ban felállított szobor őrzi, mely Győrfi Sándor szobrászművész alkotása. A keskeny párnatagos talapzatra állított fehér márványoszlop tetejéről sebzett bronz ragadozó (sas vagy turul?) madár hullik alá. Szárnyait széttárja, fejét előre veti, lábai egymás mellett lógnak. Kétségbe esettnek tűnik szárnycsapása, mellyel vissza igyekszik emelkedni a magasba. A bronzból öntött angyalos, koronás magyar címer alatt a felirat, melyet az elesettek névsora követ:

A II. VILÁGHÁBORÚ ERKI HŐSEINEK ÉS ÁLDOZATINAK EMLÉKÉRE

 

Szent István király

szobor

2006

Alkotója: Matúz András

Fő tér

 

A község védőszentje Szent István, akinek a tiszteletére 2006-ban Matúz András szobrászművész alkotásaként készült el a község Fő terén emelt Szent István-szobor. A terméskőből összerakott magas posztamensen áll fehér márványba faragva országalapítónk királyi palástban, jobbjában jogarral előre mutatva. Koronás feje bronzból van kiöntve. Komoly tekintete a tudáson alapuló maradandó értékeket, lendületes mozdulata a jövőbe vetett hitet példázza.

6.02 Erdőtelek – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása

barokk

1748-1752

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2232

Fő u. 115.

Építtető: Gr. Buttler Lajos János

Mellékoltár: fr. Lucas Huetter, 1760 előtt

Kertben álló, egyhajós, keletelt barokk templom, talán középkori mag köré épült. A plébánia igen régi, a pápai tizedjegyzék 1332-ben Gumbrat erdőtelki plébánost említi, 1696-ban pedig Bereczky György plébános neve maradt fenn az iratokban. 1720 körül felszentelt templomát említik, 1732-ben megújított templomáról beszélnek az 1733-37 közötti Cassa Parochorum összeírásaiban. Az 1763. évi canonica visitatio szerint templomát Butler Lajos földesúr építtette szilárd anyagból 1747-ben. 1751-52-ben még folyik az építkezés, a mesterek gabonában kapják a fizetségüket. 1789-ben kifestik a sekrestyét, elhelyezik a templom boltívén a rózsát. 1799-ben új tetőt kap a templom és a torony. 1801-ben zászlóképeket festetnek a piktorral 7 Ft-ért. A szentély falfestményeit az 1812. évi canonica visitatio említi, azokat tetszetősnek mondja. A falkép a kereszt titkát ábrázolja az ószövetségi kígyó felmutatásától az újszövetségi megváltás befejezéséig. A főoltár a Szent Kereszt felmagasztalása, a mellékoltárok Nepomuki Szent János és Mária látogatása tiszteletére vannak szentelve. A rokokó-copf stílusban készült mellékoltárképeket Lucas Huetter egri irgalmas rendi szerzetes festő, Barkóczy Ferenc püspök pártfogoltja készítette.

Egyhajós, keletelt, Ny-i homlokzati tornyos, poligonális szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős templom. A főhomlokzat oldaltengelyeiben és az oromzaton üres szoborfülkék törik meg a falsíkot. A szentély É-i oldalán féltetős, emeletes sekrestye, az emeletre vezető lépcsőházzal, a sekrestye alatt kripta. Csehboltozattal fedett a hajó, keresztboltozatos a szentély. A hajó Ny-i oldalán karzat. gr. Butler Lajos János a sekrestye fölé később oratóriumot is építtetett. A templomot 1845-ben javították. Falképei a 20. század második felében készültek.

A templom előtti Kőkereszt

barokk

1786

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2233

 

A templom kertjében, kétlépcsős alépítményen, alul ívesen kihasasodó szélesedő, vájatos feliratos talapzat áll, rajta sziklahalmon kőkereszt jó színvonalú, drapériás Krisztus-corpusszal. A kereszt lábánál Mária Magdolna térdelő alakja.

Az 1819. évi canonica visitatio említi, hogy a falu keleti részén, dombon, száraz helyen állott a templom, körülötte régen temető volt, egy 1787-ben emelt kőkereszttel, amely most is jó állapotban a templom előtt látható.

A lábazatban vésett betűk: ERECTA ANNO 1786.

 

Butler–Kovács kastély

copf stílusú későbbi átalakításokkal

(1715) 1783-1794

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2234

Fő út 129.

Építtette gr. Butler János Lajos

A birtok 1691-től a Buttler családé volt. Az Islitz városkából származó Buttler család a 17. században került Magyarországra. Tagjai főként katonai szolgálatot teljesítettek. A Buttler grófoknak az ország sok területén, többek között Erdélyben és Zemplénben is voltak birtokaik; Erdőtelket a nógrádi-hevesi birtokaik központjának tartották. Az erdőtelki kastélyt Buttler János Lajos kezdte építeni 1715-ben, késő barokk, copf stílusban, valószínűleg régebbi falak felhasználásával. A megyei életben is tevékenyen részt vevő grófnak 12 gyermeke született. Halála után a kastélyt és a hozzá tartozó földeket Gábor nevű fia örökölte. A kastély épülete az új tulajdonos révén tovább bővült, s ma is látható formáját többszöri felújítás után a 18. század végén érte el. 1783–1794 között É felé bővítették, a 19. század végén ismét átalakították. A hozzátartozó barokk présházat Povolni János építette 1794-ben. A kastély és a hozzá tartozó földek tulajdonjoga később Buttler Gábor fiára, Buttler Jánosra szállt. A nagyvilági életet élő gróf, aki nagy költekező volt, két alkalommal is birtokainak elzálogosítására kényszerült. Nevét Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből is jól ismerhetjük, bár házasságkötése nem a regényből ismert módon történt annak ellenére, hogy a történet néhány epizódja az erdőtelki Butler-kastélyban játszódik, ahol adatgyűjtés céljából maga az író is megfordult. Buttler Jánosnak nem volt gyermeke, vele halt ki a család grófi ága. 1845-ben. Vagyonát jótékony célra ajánlotta: a Ludoviceumra, vagyis a Ludovika Akadémiára tett 126.000 forintnyi alapítványtételével beírta nevét a magyar tisztképzés történetébe. 1845-ben a birtokot elárverezték, azzal együtt a kastélyt és a hozzátartozó kertet idősebb dr. Kovács József sebésztanár vásárolta meg. Idősebb dr. Kovács József halála után nevelt fia és egyben unokaöccse, ifjabb dr. Kovács József örökölte a birtokot, és ő létesített a kertből gazdag élőfa gyűjteményt, ami mára országos hírű arborétummá vált. Az I. világháború alatt a kastély kórház volt, Kovács doktor ingyen ápolta a betegeket. A falu népe szerette és tisztelte, de ez sem akadályozta meg a lakosságot abban, hogy 1945-ben, a doktor halála után a berendezést széthordják, a kastély, a kerttel együtt pedig az állami gazdasághoz került.

A főútvonaltól visszalépő, szabadon álló későbarokk épület egyemeletes, téglalap alaprajzú kastély. Ny-i homlokzatán a kiugró középrizalit földszintjén boltozott kocsiáthajtó van, felette emeleti terem, toronyszerű, manzárdtetős lefedéssel. A kocsiáthajtótól D-re, enyhe kiülésű rizalit. A földszinti nagyteremben neogótikus, az ebből É-ra nyíló szobában rokokó kifestés található. Az udvaron nyújtott téglalap alaprajzú, földszintes nyeregtetős gazdasági épületek (Ny-i szárnyban háromhajós boltozott istálló) állnak. A négy kerti kapu pillér egyikén kőváza. A K-i homlokzat előtt arborétum terül el Kertje védett természeti érték.

A kastély jelenleg üresen áll, felújítás nem folyik benne, állapota pedig egyre romlik: falain sokfelé beázott, málló vakolatú foltok látszanak, egyes nyílászárók hiányoznak stb.. Az utóbb években viszont fiatal művészek, performerek (Szilágyi Rudolf, Baji Miklós Zoltán, Timkó Szabina, Sülyi Diána…) vették birtokukba a lepusztultságában, virágzó múlat, de egyben az elmúlást is idéző hangulatában megkapó épületet – új életet, új funkciót adva neki. Ha csak rövid időre is.

Benes Kúria

19. század első fele

klasszicista

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2235

Fő út 215.

A Téglalap alaprajzú, földszintes kastélyépület a falu északi részén a Fő út mellett található. Ny-i homlokzatának középrizalitjában timpanonos portikusz, ÉK-i sarkán befalazott dór oszlopos tornác. Középfolyosós alaprajzú, síkfödémes helyiségekkel. Néhány historizáló ajtó megmaradt. A 19. század végén és a 20. század folyamán átalakították. Pappszász Lajos birtokolta. Eredeti belsőjét jelentősen megváltozott. Manapság irodai célokra használják.

A kastély védett kertje – Arborétum – természetvédelmi terület. A 19. században lett telepítve ifj. Kovács József orvos idejében. A 3 hektáros kert az 1920-30-as években vált híressé. 1980-a években 4 hektárral bővítették. Az arborétum csemetekertjét tavasszal a kertészek százai keresik fel. A száraz, szikes talaj tulajdonképpen nem kedvez a növényeknek, a hatalmas lombkoronát növesztő növényritkaságok mégis nagyon jól érzik itt magukat a Hanyi-érnek köszönhetően, amely a legszárazabb hónapokban is fenntartja a magas talajvíz szintet.

Kápolna

Tituláris szentje: Szent Anna

barokk

1719

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2167

Külterület: Hanyi puszta (Dormándnál is olvasható)

Építtető: Gr. Buttler Lajos, javíttatta Gr. Buttler János 1814-ben

 

A kápolna 1719-ben épült barokk stílusban, majd 1814-ben átalakították hanyi kápolna ma is sokak által látogatott zarándokhely. Egyhajós, keletelt, íves szentélyzáródású kápolna, törtvonalú, íves oromzatú Ny-i homlokzata fölött huszártoronnyal, a szentély É-i oldalán sekrestyével. Síkfödémes hajó, boltozott szentély. Építtette gr. Butler Lajos, 1814-ben javíttatta gr. Butler János.

Hanyi puszta: kistáji jelentőségű búcsújáró hely Szent Anna tiszteletére. – A Szent Anna-kápolna és a major Erdőtelek (Heves megye) határában, a Dormánd felé vezető út mellett áll, az erdőtelki plébániához tartozik. Az ajtó fölötti latin felirat szerint a kápolnát 1719-ben Butler Lajos gróf építtette. 1791: VI. Pius p. adományozta búcsúkiváltságait Szent Anna napjára, s azt 1794: Eszterházy Károly egri püspök hirdette ki. A kápolnát 1819-ben Butler János gróf restauráltatta. Az alapítás idejétől egészen századunk közepéig keresztjáró napoktól kezdve Szent Anna napjáig minden kedden mise volt a pusztai kápolnánál. A Szent Anna-napi búcsúkat egészen az 1950-es évek elejéig itt tartották, ekkor azonban a helyi hatósági túlkapások ezt lehetetlenné tették. A kultusz beköltözött az erdőtelki plébániatemplomba, a kápolna és berendezési tárgyai pedig pusztultak, eltűntek. A kápolna alapításának jászsági mondája szerint egy gazdag embert, valószínűleg az egyik Butler grófot, sorozatos csapások érték. Egy alkalommal jószágai is elhullottak. Ezért építtette föl a pusztában Szent Anna kápolnáját. A közelben álló Szent Vendel-szobor (1809) kapcsán Szent Anna tiszteletére állattenyésztéssel összefüggő mozzanatok kerültek. A búcsúk alkalmával Szent Vendel szobránál is ájtatoskodtak, s a közeli Kömlő (Heves m.) is egykori állatvész után fogadta fel a pusztai zarándoklatot. Különösen állatok egészségéért, hasznáért fohászkodtak itt. Az oltárra helyezett offerek (helyi nevük: tetem, bárány) között is legnagyobb számban állatfigurák voltak. – Már az ünnep előtti nap gyülekezett a környék: Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Dormánd, Mezőkövesd, Tard, Kál, Heves, Tarnabod, Kerecsend, Tomajmonostora, Abádszalók, Kunhegyes és más falvak, valamint Erdőtelek népe e pusztai kápolnánál. A kápolna mellett nagy szekértábor és kirakodóvásár szerveződött. Az erdőtelki processzió mindig csak az ünnep hajnalán ment ki pap vezetésével. Kiérvén megkerülték a kápolnát, s csak úgy mentek be. A hordozható Mária-szobrot fehér ruhás Márialányok vitték, mellettük a Máriadajka haladt. Az itteni búcsú nagyon sokáig a pusztai emberek legnagyobb nyári eseménye volt. A szocializmus évtizedei alatt pusztulásnak indult az épület, és megszűnt a búcsújárás is. Ez a hagyomány csak 1990-ben, a kápolna restaurálásának befejezése után éledt fel. A hanyi kápolna ma is sokak által látogatott zarándokhely. Július utolsó vasárnapján minden évben ezrek érkeznek ide, hogy imádkozzanak Szent Annához és Joachimhoz, Szűz Mária szüleihez, az idős emberek, a nagyszülők védőszentjéhez.

A kápolna előtt: kőkereszt, 1919

 

Irodalom:

Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében. Bp., 1944. 23.

Magyar Katolikus Lexikon

6.02 Dormánd – Művészettörténet

Római Katolikus Templom

Titulusa: Kisboldogasszony

barokk

1771-1773

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2165

Dózsa György út 70.

 

A középkori, fatornyos kőtemplom helyén 1771-73-ban épült a díszes, rokokó templom. Szabadon álló, egyhajós, K-i homlokzati tornyos, íves szentélyzáródású templom a szentély É-i oldalán sekrestyével. Csehboltozattal fedett hajó, csehboltozattal és félkupolával fedett szentély, a hajó bejárati oldalán karzattal. Berendezés: 18. század második fele. A középkori templom hajójának felhasználásával építtette Sághy Mihály kegyúr (építész: Povolni János ?). Főoltára barokk stílusú, a 18. századi mellékoltár Giacomo Adami műve; a padok és a szószék is rokokó stílusú. 1996-ban előkerült a gótikus D-i kapu. A templomkertben: Mária-szobor (trsz.: 2166).

 

Mária-szobor

barokk

18. század vége

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2166

Dózsa György út 70.

Állítatta: Sághy Mihály

Lépcsős alépítményen hasáb alakú talapzaton álló Szűz Mária a gyermek Jézussal-szobor. A talapzaton, a szobrot állíttató Sághy család címere látható.

 

Kápolna

Tituláris szentje: Szent Anna

barokk

1719

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2167

Külterület: Hanyi puszta (Erdőteleknél is olvasható)

Építtető: Gr. Buttler Lajos, javíttatta Gr. Buttler János 1814-ben

 

A kápolna 1719-ben épült barokk stílusban, majd 1814-ben átalakították hanyi kápolna ma is sokak által látogatott zarándokhely. Egyhajós, keletelt, íves szentélyzáródású kápolna, törtvonalú, íves oromzatú Ny-i homlokzata fölött huszártoronnyal, a szentély É-i oldalán sekrestyével. Síkfödémes hajó, boltozott szentély. Építtette gr. Butler Lajos, 1814-ben javíttatta gr. Butler János.

Hanyi puszta: kistáji jelentőségű búcsújáró hely Szent Anna tiszteletére. A Szent Anna-kápolna és a major Erdőtelek (Heves megye) határában, a Dormánd felé vezető út mellett áll, az erdőtelki plébániához tartozik. Az ajtó fölötti latin felirat szerint a kápolnát 1719-ben Butler Lajos gróf építtette. 1791: VI. Pius p. adományozta búcsúkiváltságait Szent Anna napjára, s azt 1794: Eszterházy Károly egri püspök hirdette ki. A kápolnát 1819-ben Butler János gróf restauráltatta. Az alapítás idejétől egészen századunk közepéig keresztjáró napoktól kezdve Szent Anna napjáig minden kedden mise volt a pusztai kápolnánál. A Szent Anna-napi búcsúkat egészen az 1950-es évek elejéig itt tartották, ekkor azonban a helyi hatósági túlkapások ezt lehetetlenné tették. A kultusz beköltözött az erdőtelki plébániatemplomba, a kápolna és berendezési tárgyai pedig pusztultak, eltűntek. A kápolna alapításának jászsági mondája szerint egy gazdag embert, valószínűleg az egyik Butler grófot, sorozatos csapások érték. Egy alkalommal jószágai is elhullottak. Ezért építtette föl a pusztában Szent Anna kápolnáját. A közelben álló Szent Vendel-szobor (1809) kapcsán Szent Anna tiszteletére állattenyésztéssel összefüggő mozzanatok kerültek. A búcsúk alkalmával Szent Vendel szobránál is ájtatoskodtak, s a közeli Kömlő (Heves m.) is egykori állatvész után fogadta fel a pusztai zarándoklatot. Különösen állatok egészségéért, hasznáért fohászkodtak itt. Az oltárra helyezett offerek (helyi nevük: tetem, bárány) között is legnagyobb számban állatfigurák voltak. – Már az ünnep előtti nap gyülekezett a környék: Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Dormánd, Mezőkövesd, Tard, Kál, Heves, Tarnabod, Kerecsend, Tomajmonostora, Abádszalók, Kunhegyes és más falvak, valamint Erdőtelek népe e pusztai kápolnánál. A kápolna mellett nagy szekértábor és kirakodóvásár szerveződött. Az erdőtelki processzió mindig csak az ünnep hajnalán ment ki pap vezetésével. Kiérvén megkerülték a kápolnát, s csak úgy mentek be. A hordozható Mária-szobrot fehér ruhás Márialányok vitték, mellettük a Máriadajka haladt. Az itteni búcsú nagyon sokáig a pusztai emberek legnagyobb nyári eseménye volt. A szocializmus évtizedei alatt pusztulásnak indult az épület, és megszűnt a búcsújárás is. Ez a hagyomány csak 1990-ben, a kápolna restaurálásának befejezése után éledt fel. A hanyi kápolna ma is sokak által látogatott zarándokhely. Július utolsó vasárnapján minden évben ezrek érkeznek ide, hogy imádkozzanak Szent Annához és Joachimhoz, Szűz Mária szüleihez, az idős emberek, a nagyszülők védőszentjéhez.

A kápolna előtt: kőkereszt, 1919

 

Forrás: Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében. Bp., 1944:23.

Magyar Katolikus Lexikon

 

Kereszt

XVI. Lajos stílusban

1832

Állítatta: Veres József és Kovács Apollónia birtokosok

A temető közepén álló épített emlékmű

 

Latinovits kastély

eklektikus

1920-30as évek

 

Dormánd község főutcáján található az egykori Latinovits-kastély, melyet több mint egy hektáros park vesz körül. A kastély az 1920-as évek végén épült, földszintes, magastetős eklektikus kialakítású.

Európai Uniós pályázat keretében újították fel, a kastélyban egy komplex kulturális intézményt alakítottak ki, melyben minden korosztály számára lehetőség nyílik a szabadidő hasznos eltöltésére.

 

Remenyik Zsigmond úrilakja

Remenyik Zsigmond Múzeuma

Dormánd, Dózsa Gy. út 17.

 

Engel Lajos úrilakja

Engel Jónás kezdte építtetni, de fia Engel Lajos fejezte be 1880-ban.

 

Szabó Ignácz, majd Szendrői Kovách Kálmán úrilakja

4 Zaránk – Régészeti áttekintés

Zaránk, Homokbánya

A Zaránkról Tarnamérára vezető műút D-i oldalán homokbányászás közben késő bronzkori és szarmata településekhez tartozó objektumokat bolygattak meg. (Korek József helyszínelése 1959.)

 

Zaránk, Erki-halom

A Zaránk és Erk közötti műút melletti homokbányában vaskori településrészletet, szarmata és avar temetkezéseket tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1962, Ács Csilla és Domboróczki László ásatása 1993.)

 

Zaránk, Tag

Zaránk község K-i szélén a Nagyhalom ÉK-i lejtőjén, bekötőút építésekor kora bronzkori urnasírok kerültek elő. (Korek József ásatása 1959, Szabó János Győző ásatása 1961.)

 

Zaránk, Kishalom

A Zaránk-Tag nevű határrész D-i oldalán őskori telepre utaló kerámiákat gyűjtöttek. (Korek József helyszínelése 1959.)

4 Újlőrincfalva – Régészeti áttekintés

Újlőrincfalva, Magyarád

A kiskörei víztározóba folyó Laskó-patak gátjának ÉK-i oldalán vaskori teleprészletet és 11. századi temető 63 sírját tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1973.)

4 Tófalu – Régészeti áttekintés

Nincs ismert lelőhely.

4 Tiszanána – Régészeti áttekintés

Tiszanána, Dinnye-halom

Tiszanána község határának ÉK-i szélén, a Kömlőre vezető országúttól északra árokkal övezett rézkori települést tártak fel. (Szabó János József ásatása 1987-1988.)

 

Tiszanána, Táncsics u.23.

A ház kertjében késő középkori sírokat tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1962, Kovács Béla ásatása 1963.)

 

Tiszanána, Fő út (Sztálin út)

A község belterületén a Fő úton a nagytemplom és környékén előtti csatorna fektetés közben szarmata sírok és településrészlet került megfigyelésre. (Szabó János Győző helyszínelése 1959.)

 

Tiszanána, Fő út, Benzin kút

Közművesítés során szarmata telepre utaló kerámiákat gyűjtöttek. (Fodor László adatgyűjtése 2003.)

 

Tiszanána, Cseh tanya

A lelőhely a falutól É-ra 3 km-re lévő homokbánya területén volt. A leletmentő ásatások során 32 honfoglalás kori temetkezést tártak fel. A sírgödrök többsége téglalap alakú, vagy a lábak felé szűkülő trapéz formájú volt, de padkás és padmalyos sír is előkerült. A sírokban kevés ékszer és ruhadísz volt: hajkarikák, fülbevalók, vasból készült nyakperec, füles gombok, ezüst lemezből préselt, rombusz alakú ruhadísz, és ezüst szegecsekkel díszített lábbeli. A használati eszközök száma is csekély, egyetlen vaskést, ár és pengetöredékeket tártak fel. A fegyvereket az íjászfelszerelés darabjai képviselik: íjcsontok, nyíltartó tegez vasalásai, nyílcsúcs. A  méltóságjelvényt a kis méretű, ezüstlemez tarsolylemez képviseli a temetőben. A lovas és lószerszámos sírok száma viszonylag magas: lócsontokat három sírban, lószerszámokat (zablákat, kengyeleket, nyergeket) négy sírban találtak. (Patay Pál helyszíni szemle 1958., Dienes István ásatása 1958., 1960., Szabó János Győző helyszínelése és ásatása 1960.)

 

Tiszanána, Rövid dűlő

Tiszanána, a Petőfi Mgtsz hármas tanyáján földkitermelés során bronzkori urnasírt, szarmata temetőt és Árpád-kori telepet tártak fel.  (Szabó János Győző ásatása 1972., Fodor László ásatása 1973.)

 

Tiszanána, Vezekényi út

Homokbányászás közben ismeretlen korú lelőhely került elő. (Szabó János Győző helyszínelése 1959.)

4 Tenk – Régészeti áttekintés

Tenk, Kis-kút dűlő 1.

A Tenk községtől DNy-ra a 31. sz. út É-i oldalán található lelőhelyen újkőkori, rézkori és szarmata edénytöredékek kerültek felszínre. (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Tenk, Kis-kút dűlő 2.

A fenti lelőhelytől 100 m.-re újkőkori leleteket gyűjtöttek. (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Tenk, Legelő dűlő

A falu határától 1000 m-re a 31. út mentén újkőkori és vaskori edénytöredékeket találtak. (Reményi László terepbejárása 2009.)

4 Tarnazsadány – Régészeti áttekintés

Tarnazsadány, Lenszky-dűlő

A Tarna mentén, a Tarna és egy földút találkozásánál, homokbányászás közben előkerült szarmata sír.  (Szabó János Győző adatgyűjtése 1966.)

 

Tarnazsadány, Kígyós dűlő

Nagykút DK-i határában, a Kígyós-értől D-re található lelőhelyen újkőkori, rézkori, bronzkori, vaskori telepre utaló edénytöredékek kerültek elő. (Danyi József ásatása 2005.)

 

Tarnazsadány, Gyepi-dűlő I.

A lelőhely Tarnazsadány É-i határában a Gyepi-dűlőn található. A felszíni gyűjtés során szórványos, erősen kopott késő bronzkori kerámiákat gyűjtöttek. (Danyi József ásatása 2005.)

 

Tarnazsadány, Gyepi-dűlő II.

Tarnazsadány É-i határában, a Gyepi-dűlőn található, a Nagyhármasi tanyáról É-ra vezető földúttól K-re bronzkori és szarmata kerámiatöredék kerültek elő. (Fodor László ásatása 2005.)

 

Tarnazsadány, Göböly-járás

A község északi határában, a Tarnóca-patak melletti Török-értől keletre helyezkedő lelőhelyen újkőkori, vaskori és szarmata kerámiatöredékek láttak napvilágot. (Váradi Adél ásatása 2005.)

 

Tarnazsadány, Nagyhármas-dűlő

Tarnazsadány É-i határában található, a Nagyhármasi tanyáról É-ra vezető földúttól 2-300 m-re K-re bronzkori teleprészletet tártak fel. (Fodor László ásatása 2005.)

4 Tarnaszentmiklós – Régészeti áttekintés

Tarnaszentmiklós, Bácsasarok

Tarnaszentmiklóstól K-re, a Hanyi-ér Ny-i oldalán a szabályozás előtti természetes érparton csekély intenzitású Árpád-kori lelőhely található (Tankó Károly helyszíni bejárás 2008).

 

Tarnaszentmiklós, Bányagödrök

A község belterületén, a felhagyott bányagödrök területén egykor középkori falu állt. A lelőhely nagy része a bányaművelés során elpusztult.(Paszternák István adatgyűjtése).

 

Tarnaszentmiklós, Hamvajárás

Tarnaszentmiklóstól É-ra, a Hamvajárás dűlő Ny-i felén kanyargó partél K-i oldalán AVK és

 szarmata település nyomai figyelhetők meg (Tankó Károly helyszíni bejárás 2008).

 

Tarnaszentmiklós, Hanyi

Tarnaszentmiklóstól K-re, a Hanyi ér Ny-i gátja mellett, az egykori természetes érparton csekély intenzitású őskori lelőhely található (Tankó Károly helyszíni bejárás 2008).

 

Tarnaszentmiklós, Hármas halom

Tarnaszentmiklóstól É-ra a Hamvajárás dűlő K-i felén elterülő mezőn három kisebb halom emelkedik. A legnagyobb halom átmérője 3-4 méter, fél méter magas, a nagyobb halomtól K-re két kisebb 2-3 méter átmérőjű halom látható (Tankó Károly helyszíni bejárás 2008).

 

Tarnaszentmiklós, Kállai halom

Tarnaszentmiklóstól É-ra, a Kállai dűlő K-i sarkában található kerek kiemelkedésen-szétszántott halom – őskori cserepek, kovapattintékok és szarmata kerámiatöredékek gyűjthetők (Tankó Károlyhelyszíni bejárás 2008).

 

Tarnaszentmiklós, Matyósarok I. és II.

Tarnaszentmiklóstól K-re, a Hanyi ér természetes hordalékkúpján csekély intenzitású szarmata és kora-középkori település volt megfigyelhető. (Fodor László ásatása 1999.)

4 Tarnaörs – Régészeti áttekintés

Tarnaörs, Rajna dűlő

A község belterületétől 2 km-re, délkeletre a Dózsa Tsz majorjába vezető műút déli oldalán levő Szent Anna kápolnától délre 300 m-re kiemelkedő homokdombon bronzkori és szarmata kerámiatöredékek kerültek elő. (Dienes István helyszíni szemle 1954., Szabó János Győző helyszíni szemle 1972.)

 

Tarnaörs, Szentandrás

A község belterületétől 3 km-re, keletre a Jásszentandrásra vezető földút északi oldalán, a két község határán, a földúttól 90 m-re, északra található homokdombon szőlőmunkáknál  honfoglalás kori  sírokat tártak fel. (Dienes István ásatása 1954.)

 

Tarnaörs, Fodor-tanya

Tarnaörstől DK-re, a Gólya-kút dűlő D-i szélét határoló földút két oldalán az egykori Fodor-tanya térségében, attól mintegy 200 m-re K-re lévő lelőhelyen átmeneti kőkorra, újkőkorra keltezhető települések és rézkori temetkezés került elő. (Domboróczki László ásatása 2001., Kertész Róbert ásatása 2002-2003.)

 

Tarnaörs, Horgas dűlő

A lelőhelyen, amely Tarnaörs D-i határában, egészen a megyehatáron, egy dombháton húzódik újkőkori kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Domboróczki László terepbejárása 2002.)

 

Tarnaörs, Boros-halom

A halom É-i oldalán szőlőforgatás közben bronzkori kerámiatöredékek kerültek elő. (Szabó János Győző helyszíni szemle 1959.)

 

Tarnaörs, Lőtér

A Lőtér D-i oldalán a tó mellől őskori kőeszköz került be a múzeumba. (Szabó János Győző adatgyűjtése 1959.)

 

Tarnaörs, Csárdamajor

Az Anna kápolna mellett épült Csárda-majorban homokbányászás közben preszkíta sírokat, vaskori és szarmata településrészleteket tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1964.)

4 Tarnaméra – Régészeti áttekintés

Tarnaméra, Templomdomb

A Tarna-holtág Ny-i oldala, az uszodától 300 m, a mai templom és temető dombját bronzkori tellként azonosítják. (Kalicz Nándor adatgyűjtése 1959.)

 

Tarnaméra, Urak dűlő, Béke Tsz homokbánya

A homokbányászás közben szkíta sírokat, telepobjektumokat és szarmata sírt és telepjelenségeket valamint gepida tártak fel.  (Szabó János Győző ásatása 1965.)

 

Tarnaméra, Urak dűlő Ezüstkalász Tsz homokbánya

A homokbányában avar sírokat mentettek meg. (Szabó János Győző ásatása 1964.)

 

Tarnaméra, Uszoda

Tarna-holtág K-i oldalán az uszoda területén szórthamvas és urnás bronzkori sírok és vaskori településrészlet került (Kalicz Nándor ásatása 1959.)

4 Tarnabod – Régészeti áttekintés

Tarnabod, Báb

A község belterületétől mintegy 700 m-re nyugatra, a Holt-Tarna déli partján jelentékeny kiemelkedésen található lelőhelyen újkőkori, rézkori és középkori edénytöredékeket gyűjtöttek. (Bóna István-Kalicz Nándor terepbejárása 1950., Patay Pál helyszíni szemle 1953.)

 

Tarnabod, Nagykert

A község belterületének északnyugati szomszédságában, a Holt-Tarna északi partján újkőkori leleteket találtak. (Bóna István-Kalicz Nándor terepbejárása 1950.)

 

Tarnabod, Szilvás

A község belterülete északkeleti szélének közelében található lelőhelyen újkőkori edénytöredékeket gyűjtöttek. (Bóna István-Kalicz Nándor terepbejárása 1950.)

 

Tarnabod, Csörsz-árok

A lelőhely a község határának északi részén van, községből kivezető út és a Tarna találkozásánál, annak D-i oldalán, árok mintegy 70 m-es szakasza.

 

Tarnabod, Berekalja

A községtől Ny-ra, kb. 2 km-re, a Tarna-patak és a Báb-tanya közötti lelőhelyen bronzkori és szarmata telepobjektumok kerültek feltárásra. (Kalicz Nándor ásatása 1974.)

 

Tarnabod, Templomföld

A lelőhely a községtől K-re található, a Báb-tanyára vezető bekötőút mellett a Tarna ártéréből kiemelkedő kisebb homokdombon újkőkori teleprészlet látott napvilágot. (Kalicz Nándor ásatása 1960.)

4 Szihalom – Régészeti áttekintés

Szihalom, Földvár

A lelőhely a község belterületének délnyugati részén emelkedik 4 m magasan, a Bem utcában, a Rima-patak egyik enyhe meanderében, a keleti, bal oldali parton található. Foltiny János 1868-1869. évi ásatásai után a halom egy részét elhordták, majd a pusztítást megakadályozandó, 1885-ben helyreállították és a helyi kálvária kőkeresztjét áthozták a domb tetejére. Az 1950-es években a halomtól 30-40 m-re kiépült, de még a lelőhelyhez tartozó Bem apó utca 20, 39 és 41. hrsz. telkeken csontvázas sírok kerültek elő. A hatvani, füzesabonyi és halomsíros kultúrák idején lakott, árokkal megerődített, 3,8 méteres rétegsorral rendelkező halomhoz nagyobb kiterjedésű horizontális telep tartozott.  Feltételezhető, hogy a Földvár területén 1868-69-ben és a Bem apó u. zónájában 1950-es években megfigyelt 10-11. századi temető az őskori településhalom területére is kiterjedt. (Galván Károly helyszíni szemle 1955., Nagy Levente helyszíni szemle 2010.)

 

Szihalom, Hátszeg I.

A miskolci vasút melletti bányától 200 m-re található lelőhelyen szarmata településrészlet került feltárásra. (Ács Csilla ásatása 1999.)

 

Szihalom, Hátszeg II.

A Füzesabonyból Szihalomba vezető földút É-i oldalán lévő dombon őskori telepjelenségeket bontottak ki. (Ács Csilla ásatása 1999.)

 

Szihalom, Pamlényi tábla

A lelőhely az M3-as autópálya nyomvonalán a Mezőszemerére vezető műút két oldalán található. Az előkerült régészeti anyag több régészeti korszakba sorolható: újkőkori, rézkori, bronzkori, vaskori, császárkori szarmata népvándorláskori és középkori szórványos illetve intenzívebb telepnyomok és temetkezések. (Váradi Adél ásatása 1995-1997., 2001-2002.)

 

Szihalom, Budaszög

A lelőhely az M3-as autópálya nyomvonalán Füzesabony és Szihalom közös külterületi határán, a terepből alig kiemelkedő sekély dombháton van. A feltárás során népvándorlás kori sírok és Árpád-kori település objektumok kerültek kibontásra. (Fodor László ásatása 1995-1997.)

 

Szihalom, Sóhajtó

A lelőhely az M3-as autópálya nyomvonalán Szihalom-Mezőszemere műúttól Ny-ra 200 m, egy É-D irányú mélyedés és a Rima patak mesterséges medre között van. Több régészeti korszak emlékeit tárták fel: újkőkori, késő rézkori, késő bronzkori, vaskori, Árpád-kori településrészleteket és középső rézkori temetőt. (Szabó János József ásatása 1995-1997.)

 

Szihalom, Kocsordos

A lelőhelyen az M-3-as autópálya nyomvonalán Szihalomtól Ny-ra 1 km, egy ÉNy-DK-i dűlőúttól K-re 300 m újkőkori telepjelenségek kerültek elő. (Domboróczki László ásatása 1995.)

 

Szihalom, Kisremiz

Szihalomtól 2,5 km Ny-ra a Görbe-ér Ny-i kanyarulatának belsejében, egy igen magas dombon szarmata kerámiatöredékek gyűjtöttek. (Szabó János József 1992.)

 

Szihalom, Sósrévi-Cinegehalmi-dűlő

A 3. sz. műút és a miskolci vasút között működő kavicsbányától D-re és K-re lévő területen szarmata kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Domboróczki László helyszíni szemle 1998.)

4 Sarud – Régészeti áttekintés

Sarud, Pócstöltés

A Laskó-patak bal partján, a gát belső oldalán szarmata sírokat és Árpád-kori települést tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1973.)

4 Poroszló – Régészeti áttekintés

Poroszló, Földvár

Poroszló község ÉK-i végében található vár DK-i és D-i oldala a Tisza egykori ártere feletti magas partra támaszkodik. A vár alakja ovális, csak az ÉK-i oldalon mutat egyenes vonulat, mérete: 246×210 méter. (Szabó János Győző ásatása 1983.)

 

Poroszló, Ráboly-puszta

A lelőhelyen rézkori, szarmata és Árpád-kori telepek és sírok kerültek feltárásra.(Patay Pál ásatása 1967., Korek József-Patay Pál ásatása 1968., Fodor László ásatása 1975.)

 

Poroszló, Kesely halom

A lelőhely Poroszló határától 1800 m-re, Újlőrincfalvától 1400 m-re található az egykori Magyar- Szovjet Barátság Tsz. elhagyott juhtelepe közelében.  A környezetéből 2 m-el kiemelkedő kör alakú magaslat egy ÉK-DNy-i irányú enyhébb kiemelkedésen őskori kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Fodor László terepbejárása 2012.)

 

Poroszló, Vénasszony dűlő

A lelőhelyen, amely Poroszló Ny- i településhatárától 260 m- re helyezkedik el, az egykori Tsz. keverőtelepe szomszédságában őskori kerámiatöredékeket gyűjtöttek.(Fodor László terepbejárása 2012.)

4 Pély – Régészeti áttekintés

Pély Heves-Ivány-dűlő

A Pély- jászkiséri úttól 80 m-re K-re a Csukás-hajnali mellékcsatorna D-i partján egy kis dombon bronzkori és szarmata teleprészletet tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1999.)

 

Pély, Tiszamente Tsz

A község ÉNy-i határában lévő, sík területből kiemelkedő ÉK-DNy irányú, nagy kiterjedésű domb K-i lejtőjén középső bronzkori sírokat és szarmata telepet tártak fel. (Ács Csilla ásatása 1999-2000.)

 

Pély, János laposa

A Bútelki-csatorna oldala melletti lelőhelye újkőkori kerámiatöredékeket és germán csatot gyűjtöttek. (Fodor László terepbejárása 1972.)

4 Nagyút – Régészeti áttekintés

Nagyút, Göböly-járás I.

A lelőhely a falu belterületétől 1,5 -2 km-re délkeleti irányban ez egykor vízjárta területből kiemelkedő K-Ny irányú alacsony dombháton van. Az ásatás során késő bronzkori, szarmata telepjelenségeket és szarmata sírokat bontottak ki. (Ács Csilla ásatása 1994.)

 

Nagyút, Göböly-járás II.

Nagyút belterületétől DK-re 1,5-2 km-re, a Kígyós ér által határolt dombháton bronzkori, szarmata és avar telepet tártak fel. (Váradi Adél ásatása 1994-1995.)

 

Nagyút, Legelő

Nagyút belterületétől DNy-ra a Tarnóca-pataktól 3-400 m-re K-re, egy É-D-i irányú mélyedés Ny-i partján késő bronzkori, szarmata és késő avar telepjelenségeket tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1994.)

 

Nagyút, Pásztorszög I-II.

A lelőhelyek a Tarnóca-patakkal párhuzamos földút Ny-i oldalán van. A feltárás során újkőkori, késő rézkori, szarmata, avar és Árpád-kori településekhez tartozó objektumok kerültek napvilágra. (Fodor László ásatása 1994.)

 

Nagyút, Kétútköze 1.

Nagyút közigazgatási területének ÉNy-i szélén, a vasút D-i oldalán, a Kétútköze-dűlőben, a Bene-patak K-i partján emelkedő dombon szarmata cserepeket gyűjtöttek. (Tankó Károly terepbejárás 2007-2008.)

 

Nagyút, Kétútköze 2.

Nagyút közigazgatási területének ÉNy-i szélén, a vasúttól D-re, az autópálya É-i oldalán, a Kétútköze-dűlőben, a Bene-patak K-i partján emelkedő dombon szarmata cserepeket gyűjtöttek. (Tankó Károly terepbejárás 2007-2008.)

 

Nagyút, Külsőmajor 1.

Nagyút közigazgatási területének ÉNy-i szélén, a vasúttól D-re, az autópálya É-i oldalán, a Kétútköze-dűlőben, a Bene-patak K-i partján emelkedő dombon található. A terepbejárás során, a szántásban néhány jellegtelen őskori, valamint szarmata és újkori cserepet gyűjtöttek. (Tankó Károly terepbejárás 2007-2008)

 

Nagyút, Külsőmajor 2.

Nagyút közigazgatási területének ÉNy-i szélén, a vasúttól D-re, az autópálya É-i oldalán, a Kétútköze-dűlőben, a Bene-patak K-i partján emelkedő dombon található. A terepbejárás során, a szántásban néhány jellegtelen őskori, valamint szarmata cserepet gyűjtöttek. (Tankó Károly terepbejárás 2007-2008.)

4 Mezőtárkány – Régészeti áttekintés

Mezőtárkány, Aranykalász Tsz

A község DK-i szélén egy földút két oldalán újkőkori, bronzkori, császárkori szarmata és középkori edénytöredékeket gyűjtöttek. (Paszternák István terepbejárás 2002.)

 

Mezőtárkány, Csörsz-árok (Patay Pál terepbejárása 1972.)

Mezőtárkány, Laskó I-III.

A Csörsz árok nyomvonalán őskori, bronzkori, császárkori szarmata és középkori kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Domboróczki László és Reményi László terepbejárása 2013.)

 

Mezőtárkány, Laskó tábla

Az Egerfarmosra vezető földút melletti dombon intenzív, nagykiterjedésű bronzkori és császárkori lelőhelyet azonosítottak. (Domboróczki László és Reményi László terepbejárása 2013.)

4 Mezőszemere – Régészeti áttekintés

Mezőszemere, Kereszt-dűlő I.-II.

Az Ostorosi-patakkal párhuzamosan futó földút K-i oldalán lévő dombon szarmata és avar edénytöredékek kerültek elő. (Domboróczki László terepbejárás 2000.)

 

Mezőszemere, Jeges és Ostoros I-VII.

Az Ostoros-patak D-i partja mentén húzódó kisebb dombok, É-i szűkebb környezetű helyek együttesen egy nagy lelőhelyet képeznek, amelyen újkőkori, bronzkori és szarmata edénytöredékeket gyűjtöttek. (Domboróczki László terepbejárás 2000.)

 

Mezőszemere, Gyalog-Tag-dűlő I.

Az Ostoros-patak D-i partja mentén húzódó földsávon újkőkori és szarmata edénytöredékek kerültek elő. (Domboróczki László terepbejárás 2000.)

 

Mezőszemere, Gyalog-Tag-dűlő II .

Az Ostoros-patak partján kissé kiemelkedő dombon őskőkori és újkőkori leletek kerültek elő. (Domboróczki László terepbejárás 2000.)

 

Mezőszemere, Gyalog-Tag-dűlő III.

Az Ostoros-patak Ny-i partjától kb. 100 m-re Ny-ra húzódó magas part legmagasabb pontjának környékén újkőkori bronzkori, vaskori, népvándorlás kori leleteket találtak. (Domboróczki László terepbejárás 2000.)

 

Mezőszemere, Zsidó tag I-II.

A lelőhely, az Ostoros-pataktól Ny-ra eső É-D-i irányú erdősávtól 200 m-re Ny-ra, egy lapályos vizenyős területtől pedig 150 m-re K-re található. A feltárás során újkőkori, bronzkori és szarmata telepjelenségek és rézkori sír került feltárásra, (Domboróczki László ásatása  1999.)

 

Mezőszemere, Ostoros mente

A község területének legkeletibb részén, Ostoros-patak kanyarulatában őskori és szarmata edénytöredékeket gyűjtöttek. (Szabó János József terepbejárás 1992.)

 

Mezőszemere, Úr-rét I.

Mezőszemere ÉNy-i határában, az Úr-rét-dűlő déli peremén rézkori telepjelenségeket tártak fel. (Domboróczki László ásatása 2005.)

 

Mezőszemere, Úr-rét II.

A lelőhelyen, amely Mezőszemere ÉNy-i határában, egy alapvetően sík tájból kiemelkedő hátságon helyezkedik el, újkőkori, rézkori és középkori telepobjektumokat bontottak ki. Danyi József ásatása 2005.)

 

Mezőszemere, Úr-rét III.

Mezőszemere ÉNy-i határában, az Úr-rét-dűlő déli peremét jelölő fasor térségében található lelőhelyen az újkőkor középső, valamint a rézkor késői szakaszából származó településnyomok kerültek elő. (Domboróczki László ásatása 2005.)

 

Mezőszemere, Kismari fenék

A lelőhely Szihalom D-i határában a Szihalmot Mezőszemerével műút K-i oldalán, az úttól 500-600 m-re, É-ra található. A leletmentés során több régészeti korszak emlékeit tárták fel: újkőkori, szarmata telepet, késő bronzkori urnatemetőt és szarmata sírokat tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1995-1997.)

4 Kisköre – Régészeti áttekintés

Kisköre, Mika part

A lelőhely az Érpart Kisköre felé eső részén található, egy kiemelkedő területen, ahol újkőkori, bronzkori, szarmata és Árpád-kori települések objektumait tárták fel. (Korek József ásatása 1964.)

Kisköre, Várfenék

Kisköre határában a Pap tanyától ÉK-re lévő lelőhelyen szarmata település részlet került  napvilágra. (Korek József  ásatása 1964.)

 

Kisköre, Holt-Tiszapart

A Tsz. gépjárműállomásától D-re lévő nagyobb dombon rézkori településre utaló kerámia töredékek kerültek elő. (Domboróczki László terepbejárása 2003.)

 

Kisöre, Nagy-Szegyer

A Holt-Tisza és a Jászági főcsatorna közötti nagykiterjedésű dombháton szarmata kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Domboróczki László terepbejárása 2003.)

 

Kisköre, Rákhát és Kenderföldek

Az állami gyümölcsösben szarmata sírok és telepnyom került feltárásra. (Szabó János Győző ásatása 1957., 1965.)

 

Kisköre, Pap-tanya

A Hajas-ér közelében lévő lelőhelyen 40 szarmata és 10 gepida sírt tártak fel. (Szabó János Győző ásatása 1974.)

 

Várfenéki domb – Sipos-tanya

A várfenéki határban, a Pap(Sipos)-tanyától Ny-ra található lelőhelyen szarmata kerámia töredékeket gyűjtöttek. (Szabó János Győző terepbejárása 1965.)

4 Kápolna – Régészeti áttekintés

Nincs ismert lelőhely.

4 Hevesvezekény – Régészeti áttekintés

Hevesvezekény, Nagyfertő-dűlő

A lelőhely a MOL termékvezeték nyomvonalán a műúttól É-i irányban lévő dombon található. Őskori település objektumokat és népvándorlás kori sírokat tártak fel. ( (Domboróczki László ásatása 1999.)

 

Hevesvezekény, Nyári-járás

A hevesvezekényi vasút és a MOL vezeték találkozástó ÉK-re lévő kis kiemelkedésű dombon őskori település részlet és népvándorlás kori sírok kerültek napvilágra. (Domboróczki László ásatása 1999.)

 

Hevesvezekény, Hosszú-dűlő

Hevesvezekény, Hosszú-dűlő a MOL vezetékárok sarokfordulójában közel a Hanyi-érhez két középkori szabályos házat tártak fel, kemencével. (Fodor László ásatása 1999.)

4 Heves – Régészeti áttekintés

Heves Fácános

Heves DK-i határában a vasútvonal mentén a Fácános-tanyától É-ra lévő dombon található lelőhely, amelyen kelta, szarmata és Árpád-kori település részleteket tártak fel. (Gömöri János ásatása 1969.)

 

Heves, Nagyléniás-dűlő

A Heves DK-i határában a Hanyi-ér mellett lévő lelőhelyen késő közép kori település részlet és 8 Ny-K-i tájolású sír került napvilágra. (Gömöri János ásatása 1969.)

 

Heves, Pusztacsács

A Heves-Jászapáti műúttól D-re őskori kőbaltát találtak. A lelőhelyen régészeti tevékenység nem történt. (Hegedüs Béla bejelentése 1961.)

 

Heves, Boconádi úti homokbánya

A Heves-Boconád közötti műút ÉK-i oldalán lévő homokbányában 1959-ben több lovas és fegyveres sírt rejtő – honfoglalás kori temetőt pusztítottak el. Ásatás nem történt a területen. (Hegedűs Béla bejelentése)

 

Heves, Kapitányhegy

Heves község Kapitányhegy nevű dűlőjében rigolírozás során honfoglalás kori trepanált koponyájú, lovas sír került elő, amely töredékessége ellenére is Heves megye leggazdagabb mellékletű női sírja. Az öntött bronz pántkarperecét aranyfóliával vonták be, két végén és közepén aranyhuzallal övezett foglalatban piros almadinkő van, amely párhuzam nélküli a honfoglalás kori leletek között. Aranyozott vörösréz díszgomb és ezüst lábbeliveretek utaltak a ruházatra. Az ezüst, aranyozott hátterű rozettás lószerszámveretekből 15 került a Magyar Nemzeti Múzeumba, 21 díszítmény elveszett, ugyanúgy, mint a bordákkal tagolt körte alakú vaskengyel párja és zabla.

 

Heves, Gyöngyösi út

Heves községben a boconádi és erdőtelki útelágazásnál ÉNY-DK –i tájolású avar sírok kerültek napvilágra és egy bekarcolt hullámvonalköteggel díszített kerámia. (Szabó János Győző ásatása 1959.)

 

Heves, Vásártéri homokbánya

A vásártéri homokbányából 3 kerámiát gyűjtöttek be. A hitelesítő ásatás során egy D-DK, É-ÉNy tájolású, szarmata sírt tártak fel, amelyben kés, ár, vascsat és kerámia melléklet volt. A lelőhelyen hulladéktároló gödröket, valamint 9-10 századi telepre utaló objektumok is előkerültek.(Szabó János Győző ásatása 1962.)

 

Heves, Strand

A strand területén D-É tájolású szarmata sír mellékleteit mentették meg, amelyek vascsat, ezüst csüngő, mészkő-és üveggyöngyök voltak. (Hegedüs Béla gyűjtése)

 

Heves, Szőlők vasúti megálló

A hevesi Szőlők vasúti megállómunkáknál avar kori ÉNy-DK-i tájolású csontvázak mellől kengyel és vasdarabok kerültek elő.(Szabó J. Gy. adattári gyűjtése)

 

Heves, Semmelweis u. 17.

A szkíta temetőből 27 csontvázas és hamvasztásos sírt tártak fel. A sírokban edényeket, bronz és vaskarpereceket, orsógombokat, bronz tekercseket gyöngyöket és vaslándzsát találtak. (Szabó János Győző ásatása 1962-1963.)

 

Heves, Paptag

A Tsz-építkezésnél bronzkori településre utaló kerámiatöredékek kerültek elő. (Szabó János Győző helyszíni megfigyelése)

 

Heves, Czingell tanya

Szarmata sírokhoz tartózó karneol és üveggyöngyök, orsógomb, vaskés és kerámia lelet került be Hegedüs Gyula védett gyűjteményébe.

 

Heves, Apáti és Kis Éri út köze 1.

A lelőhelyen, amely Hevestől DNy-ra 2200 m-re található rézkori és kora újkori kerámiatöredékek kerültek elő.  (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Heves, Apáti és Kis Éri út köze 2-3.

A Hevestől DNy-i irányban lévő lelőhelyen késő bronzkori, népvándorlás kori és kora újkori edénytöredékeket találtak a felszínen. (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Heves, Apáti és Kis Éri út köze 4.

A Hevestől 1500 m-re DNy-i irányban lévő lelőhelyen késő bronzkori, népvándorlás kori és kora újkori edénytöredékeket találtak a felszínen. (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Heves, Határ-szög

A lelőhelyen, amely Hevestől ÉK-re a vasúti átjáró közelében található őskori, késő bronzkori és kora vaskori edénytöredékek kerültek elő. (Reményi László terepbejárása 2009.)

 

Heves, Básti-tag

Az Átánytól ÉNy-ra található lelőhelyen késő bronzkori településre utaló kerámiatöredékeket gyűjtöttek. (Reményi László terepbejárása 2009.)

1 Pély – Galéria

6.03 Egerfarmos – Épített örökség

Egerfarmos középkori templomát először a pápai tizedjegyzékek említik: Miklós nevű plébánosa 1334-ben 2, majd 3, 1335-ben pedig 2 garast fizetett. Ez az adat nemcsak azt bizonyítja, hogy az épület ekkor már állott, hanem azt is, hogy plébánia-jogállással rendelkezett. Ezután azonban homály fedi történetét az egész középkorban; legközelebb csak a török kor után hallunk róla.

1720-ban és 1732-ben egy Szent Adalbert tiszteletére szentelt, Mezőtárkány fíliájaként szolgáló, kőből épült, belül jó állapotban levő templomát említik, mely viszont kívülről javításokra szorul. 1813-ban arról hallunk, hogy a templom kőkockákból épült, körülötte középkori temető van, de ebbe már csak a földesurak temetkeznek; a többiek a falun kívüli temetőbe földelik halottaikat; emellett megtudjuk azt is, hogy ekkor a templom szentélye boltozott, hajója pedig deszkamennyezetes. 1833-ban a farmosiak régi, román kori templomuk kibővítésére tettek javaslatot, s ennek terveit is elkészítették. 1864-ben a magyar régészet „atyjának” is tartott Rómer Flóris járt itt, s megállapította, hogy a templom 13. századi eredetű lehet. Ugyanő írja, hogy a templom egyenes záródású, faragott kövekből épült, s kerekszemöldökű keskeny ablakok helyezkednek el rajta, melyek két láb szélesek és két és fél láb magasak. Bár e templom már ekkor is nagyon rossz állapotban volt, s összedőléssel fenyegetett, ennek ellenére csak 1874-ben került sor átalakítására, amikor lebontották a régi nyugati homlokzatot, s kibővítették nyugat felé, új toronnyal.

A forrásadatok alapján kétségünk sem támadhat afelől, hogy az épület középkori eredetű. A sokat emlegetett kőkockák valószínűleg Árpád-kori eredetű építőanyagok, úgynevezett „kváderkövek” lehettek; de azon belül jelenlegi ismereteink alapján lehetetlen pontosabb keltezést tenni az épület korára vonatkozóan. Megállapítható, hogy a korai templom egyhajós szerkezetű, kváderkövekből épült, egyenes szentélyzáródású volt; későbbi történetére nézve viszont szinte semmi biztosat nem tudunk! Pedig a megye egyik legépebb állapotban megmaradt Árpád-kori temploma ennél több odafigyelést igényelne; alaposabb megismeréséhez elsősorban régészeti kutatásokra lenne szükség.

6.03 Besenyőtelek – Épített örökség

A település középkori templomáról kevés írott forrással, és gyakorlatilag semmilyen régészeti adattal nem rendelkezünk. Először 1322-ben említik ilyen épületét, amikor Besenyői István fia Lőrinc saját maga, illetve fiai és unokaöccse nevében 12 márkáért eladta itteni birtokaik negyedét Erdőtelki Márk fia Márknak, rajta a Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolna kegyuraságának felével. Ez az említés biztossá teszi, hogy a településen már legkésőbb a 14. század első negyedében – ha nem korábban! – épült egy egyházi épület. Erről azonban bővebb információnk nincs: sem pontos helyéről, sem formájáról, sem keltezéséről nem tehetünk messzemenő megállapításokat. Annyit viszont elmondhatunk, hogy az épület nem rendelkezett plébánia-jogokkal, ezért írnak a források csak kápolnáról.

Okleveleink később sem bőbeszédűek. 1469-ben, közel másfél évszázaddal később hallunk csak arról, hogy Besenyő falunak Dormánd felé eső részén helyezkedik el a plébánia. Ennek létezése azt sugallja, hogy feltehetően annak közelében állhatott egy templom is, mely immáron plébánia-jogokkal rendelkezett, saját plébánosa is volt. Kérdés, hogy vajon ez az épület milyen viszonyban állt az 1322-ben említettel? Annak helyén épült, vagy másutt? Vagy talán ugyanazt az épületet használták végig, és csupán bővítették, átalakították valamilyen módon? Vajon kinek, vagy minek a tiszteletére lett szentelve? E kérdések régészeti és történeti kutatások hiányában jelenleg nem megválaszolhatók.

Forrásaink ezután egészen a 18. század első harmadáig hallgatnak a templomról. A török kor után, 1733-37 között viszont már Szent Lőrinc tiszteletére szentelt épületről hallunk. Az adat azért is érdekes, mivel arra utal, hogy a templom védőszentje az idők folyamán megváltozott: Szent Keresztről Szent Lőrincre. Ennek pontos okáról és időpontjáról azonban nincs adatunk. Az épületet 1757-ben bővítették; 1791-ben tornyot is építettek hozzá. De a templom a 19. század elejére már kicsinek bizonyult a megnövekedett helyi lakosságnak, ezért ettől délebbre egy teljesen új templom építésébe kezdtek bele 1807-ben, mely 1822-re készült el. Ez áll ma is, védőszentje Szent Lőrinc.

A fenti adatok alapján jogosan merül fel a kérdés: ha a mai templom nem azonos a középkorival, az vajon hol lehetett? Az I. katonai felmérés ide vonatkozó térképe alapján a maitól kissé északabbra, valahol a mai általános iskola környékén helyezkedhetett el. Erről számol be korábban már Reiszig Ede is, aki szerint temploma 14. századi volt – bár most már tudjuk, hogy valós korát ennél jóval korábbra tehetjük. Soós Imre közlése szerint az egykori templomot az új megépítése után (tehát a 19. század elején) kántor- illetve tanítólakássá, majd iskolává alakították át. Nagy valószínűséggel kijelenthetjük tehát, hogy a középkori eredetű templom a mai iskola valamely épülete alatt, illetve azok környékén helyezkedhet el.

6.02 Besenyőtelek – Művészettörténet

Kistemplom/ majd iskola

barokk

1733 körül

A község legrégebbi műemléképülete a 18. század első felében emelt Kistemplom. Ma is áll, közel a mai templomhoz, de a jelenlegi főúttól kissé keletre. A település török időkben elpusztult középkori templomának újjáépítéséről 1820 körül egy összeírásban találunk adatokat. E szerint Besenyőteleknek Szent Lőrinc tiszteletére szentelt temploma van, mely jó állapotú. Az 1732-es összeírás Füzesabony filiáléjaként írta le, mint istentiszteletre alkalmas kőtemplomot [HmL ÉrsEgyh L archvet no. 934.]. 1733-ből való az az adat, mely szerint a Szabó család elődje emeltette a régi Istenháza romjain a hét öl hosszú és négy öl széles kis templomot. A Cassa Parochorum 1737-ből két harangról és a szükséges liturgikus tárgyak meglétéről tudósít s a templomot jó állapotúnak írja le. [1733/37. MDK Fk. II. 37-38.] Megnagyobbításához a többi helybéli birtokos is hozzájárult 1745-ben, sőt 1791-ben tornyot és órát is kapott az épület. Egy 1760-as canonica visitatio azonban úgy tudja, hogy a bővítés 1757-ben zajlott. Az 1810-es feljegyzések szerint kőtornyát 1766-ban emelték. A canonoca visitatio továbbá elmondja, hogy a falu közepén álló plébániatemplom falait nem rég támasztották meg pillérekkel, azok mégis nagyon gyengék. Tornya igen magas, melyben három harang van. Karzata falazott volt. A márványozott díszítésű, szentek képeivel díszített aranyozott szószék fából készült, a réz keresztelő kút kőoszlopon állt. Három oltára volt: a főoltár Szent Lőrinc tiszteletére, a mellékoltárok a Szent Kereszt valamint Szent Anna és Mária tiszteletére voltak felszentelve. Építésének évét akkor már nem tudták felidézni. [HmL ÉrsEgyh L canvis. 1810.]

A község nemes közbirtokossága a templom gondozását elhanyagolta, mert inkább az új templom építését, amelynek építése hamarosan befejeződött, támogatta. 1807-ben a nemes birtokosok három féle tervet is készíttettek a templom kibővítésére, melyek nyomán 1813-ban az egri érsek elismerte a közbirtokosság fáradozását a közben tervbe vett új templom felépítése érdekében, de utasította őket, hogy a régi épületet is javítsák ki. [HmL ÉrsEgyh L plebir. 1807., 1813] A régi templom a leírások szerint 12×3,5 öl nagyságú, nedves és sötét volt, sekrestyéje, mely észak felől kapcsolódott a szentélyhez közel állt az összeomláshoz. Így azt 1809-ben lebontották és követit az új templom építésénél használták fel. Az 1813-as alsóhevesi esperesi látogatás jegyzőkönyve szerint az új templom elkészülte után a régit le fogják bontani. [HmL ÉrsEgyh L]. Ehelyett – valószínűleg az egri érsek tanácsát megfogadva – megtartották, a torony és a homlokzati voluták elbontása után két szintre osztották, kántor és tanítói lakássá és iskolává alakították át.

A kistemplom oromzatos homlokzatán a félig elbontott barokk kori bejárat kapupilléreinek plasztikus fonadékos faragványa még látható, mely fölött félkörös ablaknyílás van. Barokk-kori kiépítettségében gúla-fedésű homlokzati tornya volt, melyet kétoldalt oromfal-háromszögek támasztottak. Rézsűsen visszalépő egykori szentélye a nyolcszög három oldalával zárult illetve záródik ma is. A 19. század eleji átépítéskor belseje síkfödémmel két részre lett osztva, korábbi állapotára a szentélyrészen és az egykori torony térfelében megmaradt barokk kori boltozatokból lehet következtetni.

 

Szentháromság-oszlop

Település központjában, templom előtti téren áll, körülkerített területen

copf stílusú kőszobor

1782

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2163

Az 1810-es canonica visitatio szerint 1782-ben emeltette Mlinko József és fia. [HmL ÉrsEgyh L canvis 1810.] Erről a kronosztikonos feliratból is értesülhetünk:

HAEC STATVA SS.

TRINITATIS DE

VOTIONIS ERGO

A NOBILI IOSEPHO

MLINKO ET FILIIS

EXPOSITA

Javittatott

1862-ik évben

Magyarul: „Ezt az emléket a Szentháromság tiszteletére nemes Mlinkó József és fia állíttatta.”A kőszobrot szépnek írta le a jelentés, mely a plébánia lak előtt állt.

A római katolikus templom előtti téren, kovácsoltvas kerítéssel övezett területen, lépcsős alépítményen álló szobrot Egerben faragták XVI. Lajos stílusban. Lépcsős emelvényen, lesarkított háromszög alaprajzú, volutákkal, füzérekkel díszített párkányos talapzaton a nyújtott, fölfelé keskenyedő oszlop lábazatánál valaha két bőségszarut tartó puttó volt. Az oszlopot a homloksíkján spirális felhőgomolyokból kitekintő puttók és a nagykiülésű, volutákkal alátámasztott párkány alatt kerubok díszítik, fönt Szentháromság-szobor: felhők, kerubok, földgömb fölött egymás felé forduló Atyaisten és keresztjét tartó Krisztus ülő alakja, fölöttük a Szentlelket szimbolizáló kiterjesztett szárnyú galamb.

1862-ben javították és kiegészítették, de 1909-ben is és legutóbb 1994-ben Besenyőtelek önkormányzat támogatásával ismét felújításra került.

Nepomuki Szent János-szobor

Fő út 114.

barokk kőszobor

1770 körül készült Egerben

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2164

A Fő út 114. számú ház előkertjében íves, feliratos talapzatra helyezett Nepomuki Szent János szobor áll, melyet Poczik Ferenc állíttatott a háza előtt.

Alul kissé kihasasodó, fent párkányos posztamensen, felhőkön térdel a szent. Papi ornátusban, csipkézett aljú karingben, palástban, feje körül ötcsillagos koszorúval látható. Jobbjával az égre mutat, bal kezében vállára fektetett kereszt, melyet egy puttó tart. Lábánál a felhőkből egy másik puttó emelkedik ki, aki jobb mutatóujját szájára szorítja [mintegy a szent legendájára, a gyónási titok megtartására utalva], felemelt baljában pedig lakatot tart. Mögötte birétum, a szent fejfedője. Lendületes mozdulatával, portrészegű arcával, áhítatos mimikájával, aprólékosan kidolgozott barokkos redőzetű viseletével, összetett kompozíciójával a falvakban szokásos Nepomuki Szent János szobroknál kvalitásosabb, valószínűleg az egri barokk épületszobrászaton iskolázott mester alkotása a magyarországi barokk szobrászat kiteljesedett évtizedéből.

Ambrózy Sándor: Dr. Berze Nagy János mellszobra

1962

Dr. Berze Nagy János néprajzkutató Besenyőtelken született 1879-ben. A magyar, s kiemelten a hevesi népmese kincs összegyűjtője és legnagyobb szaktudósa. Pécsett hunyt el 1946-ban. 1962-ben állították fel szülőfalujában a róla elnevezett új iskola előtti téren szobrát, Ambrózy Sándor alkotását. Az egyszerű négyzetes posztamensre helyezett mellportré idős korában, kipödrött bajusszal, hullámos hajjal, kissé szigorú tekintettel ábrázolja a neves tudóst.

1982. október 15-én emléktáblát avattak a szülőháza helyén álló Vörösmarty út 17. számú házon.

 

I. világháborús emlékmű

készítette: Horváth Géza

1923

Az első világháború négy éve alatt Besenyőtelek 3400 főnyi lakosságából 674 férfit hívtak be katonai szolgálatra. A bevonultak a felnőtt férfilakosság csaknem negyven százalékát tették ki, amely jóval meghaladta az országos átlagot. Közülük 121 fő halt hősi halált. A két világháború közötti időszakban három besenyőtelki lakost az első világháborúban tanúsított hősiességéért a kormányzó vitézi címmel tűntetett ki.

Az I. világháborúban elesett besenyőtelki honvédek emlékére 1923-ban állította a falu lakossága a település központjában kialakított parkban lévő, puskájára támaszkodó katona szobrát. A mézkőből faragott álló alak mögött magasodó emlékoszlopra, melynet tetejét füzérrel díszített koronás magyar címer díszít, az elhunytak névsora van felvésve. A címer alatti felirata: AZ ELESETT HŐSÖK EMLÉKÉRE 1814-1918. Horváth Géza (1879-1948) szobrászművész a múlt század húszas éveiben több település megbízásából készített Első világháborús emlékművet, hiszen a háború borzalmai és Trianon tragikuma a nemzet minden rétegét fájóan érintette. A falusi és városi közösségek meg kívántak emlékezni a csatákban elesett hőseikről, de a megrendelések sokasága nem tette lehetővé, hogy a művész valamennyi műve önálló kompozícióval bírjon. Így a besenyőtelki szobra hasonló a gyomaendrődi (1925) és a marcali (1927) alkotásához.

II. világháborús emlékmű

1991

A rendszervártás után a község lakossága emlékoszlopot állított a II. világháborúban meghalt helybéli lakosok emlékére is. Ez az emlékmű szintén a település központjában lévő kegyeleti parkban áll. Az új Magyar Köztársaság koronás címerével díszített fekete obeliszkre arany betűkkel írták fel a 187 nevet.

Felirata:

A II. Világháború

áldozatainak emlékére

Állíttatta

Besenyőtelek

lakossága

1991

Díszkút

1994

A kegyeleti park mellett található a község 1909-ben fúrt artézi kútja, melyet 1994-ben díszkúttá alakított át a helyi önkormányzat. A pihenőpark közepén kis kupola alatt sárkányfejes kifolyóval díszített kútból kis medencébe gyűlik össze a víz.

6.02 Egerfarmos – Művészettörténet

Temetőkert sírkövei

A templom D-i falához erősített sírkövek legrégebbike 1781-ből való. A templomkertben lévő temető szépen faragott sírkövei arra utalnak, hogy a templom régi, déli bejárata helyett, ez időben új, díszes kaput alakítottak ki a Ny-i falban, amelyet aztán az 1874. évi templombővítéskor újra felhasználtak. A középkori templom melletti temető az 1819-es canonica visitatio (egyházlátogatási jegyzőkönyv) szerint már nincsen használatban, már csak a földesúr temetkezik oda. Az új temető 1813-ban méretett ki a falutól északra.

1824-ből való Zbiskó Ferenc barna homokkőből, faragott sírköve. Keresztidomú felső részében homokórás halálfej utal az elmúlásra, alatta volutás díszítés zárja le a felső koronázó részt és keretezi a felirattal ellátott homloklapot.

Felirata:

NS ZBISKÓ FERENTZ

SIRHALMA

AKI IFJU KORÁBA

ESETT E FÖLDI POHÁRBA

1824

 

Brezovay János sírkövének csonka gúla alakú fölső orma négyzetes pilléren áll, sarkain golyós konzolokkal.

Felirata:

TEKINTETES NEMES

NEMZETES ÉS

VITÉZLETT

BREZOVAI BREZOVAY

JÁNOS ÚR TÖBB TEKÉNTETES ÉS

NEMES VÁRMEGYÉNKNEK

FŐTÁBLABÍRÁJA

MEGHOLT ÉLETÉNEK

62. ESZTENDEJÉBEN

EGERFARMOSON MARTIVS

1827 ESZTENDŐBEN

 

Mária megkoronázása

Provinciális barokk dombormű

Templomkert – másodlagos helyen, korábban az iskola falába beépítve (1820-as évektől)

18. század vége – provinciális munka

homokkő

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2168

 

Barlangszerű utólagos építménnyel körülvett festett homokkő dombormű barokkosan mozgalmas, erőteljes plasztikájú faragvány. A lábukat szárnyas puttó-fejeken pihentető, felhőtrónon ülő Atyaisten és Jézus-Krisztus megkoronázzák a felhőgomolyból előtűnő, sárkánykígyóval körülfont földgömbön álló Immaculata/Mária alakját. A töredékesen megmaradt kompozíció felső részén a Szentháromság szentlélek-galambja lebegett. Jelenleg más anyagból formált kiegészítés pótolja.

Sajnos a dombormű erőteljesen pusztul. A téli fagyok folyamatosan rontják az állapotát, a homokkövet védő festés nagyon sok helyen hiányos. Ezeken a helyeken az időjárás megbontotta a felületet és erősen mállik. Leginkább Krisztus alakja laposodott el.

Immaculata conceptio / Szeplőtelen fogantatás vagy Virgo Immaculata / Szeplőtelen Szűz

Szűz Mária szeplőtelen fogantatása hittétel szerint Mária fogantatása pillanatától, tehát már anyja, Anna méhében mentes volt az eredendő bűntől. A 15. századtól a korábbi képtípust – Anna és Joachim találkozása a jeruzsálemi Aranykapunál, Szent Anna harmadmagával, Jessze fája – kiszorította egy újfajta ábrázolás: a Szeplőtelen Szűz mennyei dicsőségben lebegő alakja. Az Apokalipszis asszonyának attribútumaival (Jel 12,1) – a Nap fényében ragyogva (Napba öltözve], fején a tizenkét csillagból álló koszorú, lába alatt holdsarló, vagy földgolyó, melyre a kísértés kígyója tekeredik – felhők között tündöklik alakja. A Teremtés könyve (3,15) passzusa: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” szerint hittek abban, hogy Mária, mint a gonoszt jelképező sárkány/kígyó legyőzője (Mihály arkangyal segítségével) eredetileg is szerepelt Isten megváltó tervében, és Krisztushoz hasonlóan mentesnek tartották az eredendő bűntől. A barokkban a Szeplőtelen Szűz képtípusa a leggyakoribb Mária-ábrázolás.

Mária megkoronázása

A 431-es efezusi zsinat óta Máriát megilleti az Istenanya, a mennyek királynője és Krisztus egyházának megtestesítője elismerés. A Mária mennyei megkoronázása képtípus kifejezi azt az igényt, hogy Máriának kiemelt figyelem és tisztelet jár, olyan, mint egy királynőnek. Ezzel összefüggésben Mária mennybevételét vallja a katolikus egyház, ahová – az öröké eszményített anyai szeretetben – megdicsőülve érkezett. A mennybeviteli liturgia szerint a korona a földi szenvedésének jutalma, mely a mennyben dicsőséggé válik. Képi megformálásával az 1130-as években találkozunk először (Róma, Sta Maria in Trastevere apszismozaikján) és a 13. században tejedet el a középkori Mária-tisztelet legfontosabb képi megnyilvánulásaként. Krisztus, vagy a Szentháromság koronát helyez Mária fejére. Az első ábrázoláson Mária a koronát viselő Krisztus mellett ül, fejét alázatosan hajtja feléje. Szimbolikus alakjuk nem anyát és fiát, hanem az Énekek éneke misztikus jegyespárját jelenítik meg. A másik ábrázolás típuson a frontálisan beállított, az Apokalipszis asszonya attribútumaival felruházott Istenanya fejére az Atyaisten és Krisztus együtt helyezik fel a koronát.

Nepomuki Szent János szobra

XIX. század eleje

Dózsa György út 2.

Az iskola épületének sarkán álló „támpillér” fülkéjében elhelyezett népiesen faragott kőszobor. Mint a Szent Vitus székesegyház egykori kanonokja papi öltözetben ábrázolják: reverendája fölött karingben, fején birétummal. A szobor hűen követi Johann Brokoff 1683-ban készített szobrát, mely a prágai Károly-hidat ékesíti. Legendája szerint a prágai Károly-hídról megkínzása után a Morva vizébe dobatta IV. Vencel, így lett a gyónási titok őrzője, a haldoklók és a vízen veszélybe jutottak védőszentje.

 

I. világháborús emlékmű

József Attila út 4. emlékmű

Az első világháborúban 178 helybéli katona vett részt. Hősi halált halt közülük 38 fő (ld. Hadtörténet), a 17-en pedig megrokkantan tértek haza. Az ő emlékükre 1933-ban emelt emlékmű egyszerű gúla alakú kőépítmény, rajta az elesettek névsorát tartalmazó márványtáblával. Fent kis posztamensen szárnyit kiterjesztő ragadozó madár.

 

Honvéd emlékoszlop

Felirata: A haza szabadságáért meghalt s itt névtelemül nyugvó hős fiak dicső emlékére. 1849. március 1. Hazafiúi szeretetből állíttatott 1906.március 15.

 

Atyaisten szobra Krisztussal – A Kegyelem Trónja

A falu észak-keleti bejáratánál, a Mezőszemere felől bevezető út mellett 1828-ban emlékművet állítottak, amelyen az Atyaisten látható. A négyzetes pillérre helyezett dór oszlop tetején barokkosan gomolygó felhőcsomó tetején trónol a tiarát viselő Atyaisten alakja. A késő-reneszánszban kialakult Szentháromság képtípusnak megfelelően a keresztre feszített Krisztust emeli felt, mint a megváltás áldozatát. A felállítás dátumát jelző évszám a talapzaton olvasható.

Atyaisten

A tízparancsolatot tartalmazó törvénytáblákon az Úr megtiltotta, hogy „faragott képet” csináljanak róla. (Kiv 20,4]. Mózesnek mindezt bővebben is megmagyarázza a szövetség megújításakor: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (Kiv 33,20]. Így az egyházatyák is elutasították Isten képi ábrázolását, ezért az ókeresztény időszakban Istent csak szimbolikusan ábrázolták (Isten teremtő, áldó kezét vagy égő csipkebokor formájában] Ez a tilalom számos bibliai témát feldolgozó ábrázolásnál problémát jelentett. A megoldást Jézus szavai kínálták: „Aki engem látott, az az Atyát látta… Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem.” (Jn 14,9], valamint szent Pál szavaiban: „Ő a láthatatlan isten képmása” (Kol 1,15]. Így Krisztus ábrázolásai sokszor az Atyaistent is jelentik például a Teremtéstörténetben vagy a Pantokrátor alakjában. Így jelenik meg a magyar Szent Korona keresztpántjait összefogó zománcképen a Nap és a hold kozmikus jelei között. Mint hosszú, ősz szakállú aggastyán csak a 14. századtól jelenik meg az Angyali üdvözlet vagy Mária koronázása jelnetekben. Michelangelo teremtő istenében (Sixtus-kápolna mennyezete 1508-1512, Róma Vatikán] a korlátlan hatalmat kifejező mindenhatót láthatjuk, aki a maga képére teremtette az embert. A mennyezeteteken lebegő Atya, a Pater aeternus igen népszerű volt a barokk művészetben.

Szentháromság

Máté evangéliumának utolsó sorai szerint a tanítványainak Galileában megjelenő Krisztus a következő parancsot adta: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19]. Ez a kiindulópontja a keresztény szentháromságnak. E bonyolult, az egységre vagy a hármasságra hangsúlyt tevő teológiai képletet, hol három hallal, hol három angyallal, hol három teljesen egyforma férfi alakkal ábrázolták. Teológiailag tisztábbnak tűnt az egy testű, három arcú, a három személyt egységben ábrázoló (tricephalus] megformálás. De mivel az ókori kultúrák és vallások is ismerték ezt az egytestű figurát, VIII. Orbán pápa 1628-ban megtiltotta ábrázolását. Ebben az időben kedvelt volt az egyoldalú háromszög, benne Isten szemével, vagy az Isten keze, a bárány és a galamb egymásra vonatkoztatása. A kötöttségektől szabadulni kívánó reneszánsz idején alakult ki, majd a barokk művészetben terjedt el az a típus, melyen a mennyek felhői között – közös felhőtrónuson – az Atya jobbján Krisztus trónol s fejük fölött a Szentlélek galambja lebeg. E képtípus gyakran egészült ki Mária alakjával és az őket körülvevő szentek karával, glóriájával.

Egy további képtípus, a Kegyelem trónja a Szentháromságot nem az oltáriszentséggel, hanem Krisztus keresztre feszítésével kapcsolta össze. A trónon ülő Atyaisten a keresztre feszített Krisztust tartja maga előtt, fölöttük a Szentlélek galambja lebeg. Ez a típus a 12. századtól mutatható ki s a barokk kor végéig szívesen építették be a nagyobb oltárok kompozícióiba, Szentháromság-oszlopaiba. A 14. században jelenik meg a képtípus még tragikusabb – az Atyaistent emberi érzelmekkel felruházó – variánsa, az Isten gyásza, melyen a keresztről levett Krisztust tartja mag előtt az Atya.

 

Brezovay– majd Oláh-kúria

XIX. század eleje, 1820 körül

a szocializmusban gépállomás – ma Sas Miklós tulajdona, üresen áll

klasszicista stílus

III. Károly a község egy részét 1833-ban Brezovay Györgynek adományozta.

A sátoros cseréptetővel fedett, síkmennyezetes egyszintes épület nyugati homlokzatának legfőbb látványeleme a hat pillérrel alátámasztott visszalépő mellvédrácsos tornác. Innen nyílik az ablakok közé zárt bejárat. Két oldalán kissé előreugró oldalrizalitjait páros pilaszterrel keretezett szalagkeretes ablaknyílás töri át. Keleti homlokzatán háromlépcsős kőattikával koronázott középrizalitja előtt teraszszerű építmény vezet ki a valamikori kertbe. A falpillérekkel egymástól elválasztott két mélyített faltükörrel díszített ablaka között ajtónyílás, a rizalittól jobbra és balra pedig három-három félkörös lunettával záródó ablaknyílás található. A lábazat és a párkányzat vakolatkialakítású.

 

Bukta Imre: Kandó Kálmán

A település világhírű leszármazottja Egerfarmosy Kandó Kálmán a villanymozdony feltalálója, akinek Bukta Imre szobrászművész készített szobrot.

 

5.05.1 Hadtörténet

Árpád-kori hadtörténeti események

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük, ezen túlmenően megjegyezzük, hogy figyelembe kell venni azt, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen).

A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE A DÓZSA-FÉLE PARASZTHÁBORÚ IDEJÉN

A Dózsa György-féle parasztháború néhány hónapig tartó (1514. április 9.–1514. július 15.) véres megmozdulás volt Magyarországon. A Bakócz Tamás esztergomi érsek által a törökök ellen összehívott paraszti keresztes sereg, a háború beszüntetése és a korábbi kizsákmányolás miatt, a saját nemessége ellen fordult. A felkelés vezére Dózsa György székely katona volt.

Magáról a parasztháború dél-kelet Heves megyei eseményeiről keveset tudunk. Egy Heves Megyei Levéltárban található térkép beírása a Verpelét alatti harcokról tudósít. 1514. június 21-én a Hevesről kiinduló parasztsereg – Egert célzó – hadmozdulatai érinthették a feltételezett felvonulási út mentén lévő településeket, így Bodot (Tarnabod), Kált, Kompoltot, Kápolnát, Tófalut, Debrőt (ma: Feldebrő) is. Ugyanakkor a nemesek a Hatvan-Gyöngyös-verpeléti úton nyomultak előre. A két csapat Debrő táján találkozott egymással.

Két hét alatt az urak két ízben (Maklár környékén is) győztek a keresztesek felett, Heves megyében. A maklári események kapcsán, érintett lehetet Szihalom, Szemere, Farmos is.

A háborút követően a nemesség megtorlásul az 1514. évi törvényekben teljes és örökös röghöz kötöttség állapotába helyezte a parasztokat. Az 1514. évi 47. megtorló törvénycikk előírta, hogy a háború idején nemes asszonyokkal erőszakoskodó, szüzeket szeplőtlenítő parasztok közül senkit sem szabad megválasztani sem bíróvá, sem esküdtté, sem földesúri gondviselővé. A 60. törvénycikk kimondta, hogy a puskával járó paraszt jobb kezét le kell vágni. A törvényekben kimondottak hatására bővült a jobbágyokra kivethető bírságok köre.

Ezt követően az 1517-ben kiadott Werbőczy István-féle Hármaskönyv (Tripartitum) évszázadokra megpecsételte a jobbágyság sorsát.

A Tisza-Tarna-Rima mente települései a Dózsa-féle parasztháborúban.

A parasztháború kapcsán a Tisza-Tarna-Rima mente 34 települése közül megbízhatóan két település eseményeit lehet ismerni (Debrő, Heves).

A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE A TÖRÖK KORBAN

1544-ben, a hatvani vár elfoglalásával a törökök megkezdték uralmuk kiterjesztését a megye egész területére. 1544-49 között a Hatvanban berendezkedő MOHAMED pasa Heves megyét török hódoltsággá tette. 1552-ben újabb pusztítás érte tárgyalt területünket is, Eger ostroma kapcsán. Mind az odavonulás, mind az elvonulás néptelen falvakat hagyott maga után.

Ezt követően csendesebb évtizedek köszöntöttek a megyére, ill. vizsgált területünkre is, bár ekkor is súlyosan érintették a váratlan török, tatár és labanc rabló portyázások a településeket.

1596-ban Eger eleste hosszú időre megpecsételte a megyei települések sorsát. 1599-ben a Buda alól elvonuló tatár kán és IBRAHIM nagyvezír iszonyú pusztítást vittek végbe a Tiszától egészen Fülekig. Ezt követően a pestis pusztított. A 16. század végére kipusztult, vagy elmenekült a lakosság a Tisza vidékéről.

A 17. századi magyarországi és így a megyei helyzet hadászati és politikai értelemben is bonyolult volt, a török fennhatóság közepette. A tizenötéves háború, benne a Bocskai-féle szabadságharccal (1591-1606, 1604-1606), a Wesselényi-féle összeesküvéssel (1666-1671), a Thököly-féle felkeléssel (1678-1690) szinte átláthatatlanná tette a viszonyokat, ill. elviselhetetlenné a legszegényebb emberek életét.

1683 tavaszán a Bécs ellen vonuló török-tatár hadak végigpusztították Heves megyét. A hevesi falvak harmadrésze ekkor vált néptelenné. E nehéz időszak után 1687. december 17-én Eger és Heves megye egész területe felszabadul a törökök alól. A 17. század végén, a 18. század elején indult viszonylag háborítatlan fejlődésnek az ország, így vizsgált területünk is.

A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE, A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC IDEJÉN

A török utáni konszolidációt a Rákóczi-szabadságharc idején (1703-1711) a labanc és rác pusztítások megakasztották. 1705-6-ban a labancok zsoldjában álló Szeged környéki rácok végigpusztították a Tisza mellékét és a Heves környéki falvakat. A szabadságharc vége felé – 1710-11 – több Tisza-Tarna-Rima menti településen pusztított a pestis, mely elől a falvak lakói járványmentes településekre menekültek, ill. elhaltak.

A Rákóczi-szabadságharc végét jelentő szatmári békekötés – 1711. április 30. – lezárta a kis híján két évszázadra terjedő háborús időszakot. Heves megye lakossága az 1550. évi állapothoz képest 60 %-os veszteséget szenvedett a Hevesi és a Füzesabonyi járásban.

A két járás termékeny talaja az itt lévő településeket a megye gabonaraktárává tette 1544-1711 között. Az átvonuló hadakat e táj látta el élelemmel és biztosította a ’hadtápszolgálatot’. Mindeközben az itt élő lakosok élete, vagyona a legnagyobb veszélynek volt kitéve.

A TISZA-TARNA-RIMA MENTE 34 TELEPÜLÉSE az 1848-49-es SZABADSÁGHARC IDEJÉN

Az 1848-as márciusi forradalmi események Heves és Külső-Szolnok vármegyében is élénk visszhangra találtak. A megyében az új törvények (április 11.) kihirdetésére röviddel királyi szentesítésük után sor került. Az 1848. évi VIII. törvénycikk kimondta a közteherviselést, megszüntette a földesúrnak járó szolgáltatásokat, a XI. törvénycikk megszüntette a földesúri hatóságot, a XV. törvénycikk pedig az ősiséget. Az év májusában megtörténtek az első összeírások a nemzeti őrsereg településenkénti felállítására (az 1848. évi XXII. törvénycikk egy bizonyos vagyoni állapothoz, települési státuszhoz köti egy nemzetőr besorozhatóságát).

Az időközben a tavasz végén, nyár elején felállított Heves megyei nemzetőröket – önkéntes alapon – a Délvidékre rendelték ki. Az itthon maradók rendfenntartó és kiszolgáló feladatot kaptak.

Az őszre (szeptember 29. Pákozd) háborús helyzet alakult ki az országban, a déli és középső részen (Jellačić), decemberre pedig északkeleten (császári csapatok). 1848. december 10-én Kossuth felkelésre hívta Heves és Külső-Szolnok vármegye lakosságát is (Ferenc Józsefet december 2-án koronázták meg).

1849. január 5-én az osztrák főerők elfoglalták Budát, a háború veszélye már közvetlenül fenyegette a megyét is. Az ellenség (osztrákok és szövetségeseik) január 20-án Hatvant, 21-én Gyöngyöst foglalták el, és Kápolnán át Miskolc felé tartottak.

Buda elfoglalása után az osztrákok lényegében a hadműveletet befejezettnek tekintették (elsősorban Windisch-Grätz fővezér), az ország katonai összeomlását várták, így a magyar hadvezetés – az ellenség tétlensége miatt – a Tisza vonalán megerősíthette a védelmet és ellentámadásra készülhetett fel.

1849. február közepére 11 jól felszerelt hadosztály, 50.000 magyar emberrel áll támadásra készen. A magyar főerők február második felében lassan ellentámadásba kezdtek Poroszló-Tiszafüred hadműveleti bázissal, Mezőkövesd és Gyöngyös irányába.

A február 18-ai „kompolti csata” hírére a várakozó álláspontot képviselő Windisch-Grätz – aki a magyarok összeomlását várta – támadásba lendült. Február 24-én Hatvanban, 25-én Gyöngyösön tartotta főhadiszállását. A mindkét fél részéről döntőnek tervezett ütközetre február 26-27-én Kápolna térségében került sor. A csata kezdőnapján 1849. február 26-án összesen 17.000 magyar honvéd állt rendelkezésre a Tarna vonalán, 28 km hosszúságban, Sirok és Kál között. A magyar sereg a hadvezetés hibájából a császáriakkal szemben alul maradt, így a csata második napjának végén a csatateret feladta. Ezt követően a magyar csapat február 28-án Mezőkövesdnél az osztrákok egyik lovasdandárát szétverte.

A sikeres utóvédharc ellenére a magyar csapatok biztonsági okból Dembinski vezetésével a Tisza mögé vonultak vissza. Heves és Külső-Szolnok vármegye (tiszántúli területeit kivéve) a császári csapatok ellenőrzése alá került.

A császáriak februári győzelemmámora 1849. március 13-ig tartott, amikoris feladták Egert. A március 31-én elfogott osztrák haditerv birtokában Görgei fővezérsége alatt a magyar honvédség egy győzelemsorozattal Pozsonyig űzte a császári csapatokat. Ez a győzelemsorozat ’tavaszi hadjárat’ néven került be a szabadságharc történetébe.

1849. április 24-én újabb újoncozást szavazott meg az országgyűlés a honvédsereg számára. Heves és Külső-Szolnok vármegyének 1191 főt kellett kiállítani.

1849. június 15-én – a közben az osztrákok részéről megszerzett cári segítségnyújtás eredményeként – megkezdődött az Ivan Paszkevics tábornagy által vezetett orosz főerők bevonulása Észak-Magyarországra. A 135 ezer fős cári sereggel szemben a magyar hadvezetés alig 12 ezer fős hadtestet tudott a határra felvonultatni, a lengyel Józef Wysocki vezetésével. A hatalmas túlerővel szemben a magyarok csak lassítani tudták az cári csapatok előrenyomulását. Azonban egy súlyos járvány – a kolera – megtette hatását. A cári seregek napokig voltak kénytelenek vesztegelni Miskolcnál, nemcsak a járvány, de az élelmiszerellátás akadozása miatt is. A magyarok kis lélegzetvételnyi időhöz jutottak csapataik rendezése terén. A cári fősereg csak július 6-án folytatta/folytathatta az előrenyomulást. Július végén átkeltek a Tiszán, a megyében csak megszálló csapatok maradtak.

Néhány hét múlva – miután az erdélyi, kezdetben sikeres helytállás is július 31-én a segesvári vereséggel végződött (Bem József) – Görgei, a harcot reménytelennek ítélve, Világosnál letette a fegyvert (1849. augusztus 13.)

Az országban és Heves megyében is ostromállapotot vezettek be. Október 6-án a császár, – Haynau közreműködésével – „méltó” bosszút állt a magyar nemzeti sereg fő vezetőin (aradi vértanúk). Október elejére megalakult az új rendőri intézmény a zsandárság. Október 24-én megszüntették az ostromállapotot, megkezdődött az új közigazgatás megszervezése. Sem a kompromittálódott tisztviselők, sem a honvédek nem kerülhették el a büntetést. A szabadságharc honvédeit a császári seregbe sorozták be.

Az I. és a II. világháború áldozatai

A kutatómunka megkezdésekor azt tűztük ki célul, hogy elsősorban levéltári, az MNL Heves Megyei Levéltárának dokumentumaiból állítjuk össze a veszteséglistákat, feltételezve, hogy az így nyert adatbázis lehet a legteljesebb, szakmailag a legkorrektebb. Legfőképp a halotti anyakönyvek tüzetes átnézésére gondoltunk és természetesen a korabeli községi iratokra. Sajnos azzal szembesültünk, hogy ez utóbbi rendkívül töredékes, a megmaradt iratokból lényegében csak az rekonstruálható, hogy milyen nyilvántartások, adatszolgáltatások készültek, készülhettek az I. világháború után a ’20-as, ’30-as években.

Az egyik adatgyűjtést 1922-ben indította el a „Nagy Háború Magyar Hősei Képben és Írásban” Kiadóbizottsága, mely – a belügy- és a honvédelmi miniszter támogatását is bírva – Heves Vármegye Alispáni Hivatalának 11420/1922. számú rendeletével juttatott el kitöltendő kérdőíveket a településekre. Az alispáni hivatal 1925-ben újabb körrendelettel sürgette meg az adatgyűjtést, mert több járásból, illetve Egerből egyetlen kérdőív sem érkezett be. Valószínűleg ez után indulhatott el az adatszolgáltatás, mert két község (Kál és Kápolna) 1925-ös iratai között megtaláltuk az ominózus kimutatást. Tudomásunk szerint a kiadóbizottság csak két általános tematikájú emlékkötetet jelentetett meg, de azok a kötetek, amelyek kizárólag az áldozatok személyi adatait tartalmazták volna, nem készültek el.

A másik adatgyűjtést 1930-ban rendelte el a belügyminiszter (száma: 101.495/1929.) az 1914–1918. évi világháborúból (hadifogságból) vissza nem tért egyének összeírása céljából. Az adatszolgáltatást a települések anyakönyvvezetőinek kellett elvégezniük néhány hét alatt. A kimutatást a főszolgabírókon keresztül a megye alispánja gyűjtötte, majd továbbította, így az alispáni aktában csak a kísérőlevelek maradtak meg. A községeknél is csak Kál iratai között találtunk nyomát a helyi adatgyűjtésnek, tehát az értékes megyei összeírás a helyi levéltárban nem lelhető föl. További kutatást igényel, hogy a Magyar Országos Levéltárban ez esetleg megtalálható-e?

A két világháború közötti községi iratok között találtunk néhány háborús emlékmű állítására vonatkozó dokumentumot. Az emlékművek készítése során nagy valószínűséggel a fentebb említett összeírások során keletkezett veszteséglistákat használták fel. Ezt egyértelműen a kápolnai emlékmű támasztja alá, bár a két lista néhány személy vonatkozásában eltérést mutat.

Ezzel a kutatómunkával párhuzamosan néhány községnél (ezek között szerepelt természetesen Kápolna és Kál is) elvégeztük az áldozatok halotti anyakönyvi adatgyűjtését is. A halotti anyakönyvek feldolgozása során mindkét világháború esetében a kutatást 1980-ig kiterjesztettük, ugyanis több esetben előfordult, hogy a holttá nyilvánítási eljárást évtizedekkel az eltűnést követően végezték el, s az anyakönyvvezető csak ezután, a bírósági határozat kézhezvételével, arra hivatkozva jegyezte be a halál tényét az aktuális esztendő anyakönyvébe. Az alapos, időigényes munka meglepő eredményt hozott: nagyságrendi eltérés mutatkozik az emlékműveken szereplő áldozatlisták, illetve az anyakönyvekben bejegyzettek között. Kápolnánál a hivatalosnak tekinthető veszteséglistán 63 fő szerepel, míg a halotti anyakönyvekben (1980-ig!) csak 31 bejegyzést találtunk. Kálnál még rosszabb az arány: az emlékművön 106 név van feltüntetve, míg az anyakönyvekben csupán 48. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy az a kutatás elején felállított prekoncepciónk, hogy a halotti anyakönyvekből rekonstruálhatók a háborús veszteséglisták, nem állja meg a helyét. Úgy tűnik, hogy az I. világháborús emlékműveken szereplő listák, amelyek egyrészt a korabeli hivatalos összeírások, másrészt a közösség emlékezete révén keletkezhettek, még mindig a legmegbízhatóbb adatokkal szolgálnak az áldozatok személyét illetően.

Talán még fontosabb a helyi közösség emlékezete a II. világháború áldozatainak az esetében, mert a kommunista diktatúra időszakában nem respektálták a világháború(k) katonai áldozathozatalát. Ez a tény nem csupán a hivatalos regisztrációt nehezítette, de még a tragédiáról való nyílt, őszinte beszédet, az emlékezést is. „A diktatúra évtizedei a harctereken hősi halált halt katonákról való közgondolkodás terén súlyos torzulásokat okozott, emlékük teljes feledésre ítéltetett, a magyar hadisírokról való gondoskodást tekintve pedig szándékos mulasztást valósítottak meg. Az 1950-es évektől szisztematikusan számolták fel a magyar hősi halottak sírjait vagy hagyták, hogy az enyészeté legyenek.”

Így forrásként szinte kizárólag az érintett községekben található háborús emlékművek listáit használtuk. Itt jegyezzük meg, hogy a rendelkezésünkre álló községtörténeti munkákban sem találtunk alaposabb kimutatást a háborús áldozatokkal kapcsolatban. (Kivétel Kápolna községmonográfiája.) De nem csupán a helytörténészek, a téma legszakavatottabb kutatói, a hadtörténészek is nehézségekbe ütköznek. Tájékoztatásuk szerint a kutatást és adatbázis-építést nehezíti, hogy a Magyarországon is rendelkezésre álló első világháborús veszteségi nyilvántartásokat az 1950-es években megsemmisítették, így azok csak Bécsben, a Kriegsarchiv-ban érhetőek el.

Reméljük, hogy az I. világháború centenáriumi évfordulója, illetve a holokauszt 70. évfordulója kapcsán születnek olyan új kutatási eredmények, amelyek pontosítani tudják az eddigi adatainkat.

2.01 Zaránk – Kronológia

10-11. század – A település ősének alapítása a mai faluhelytől keletre.

17. század vége – Zaránk elnéptelenedik.

18. század – A település egy központi tér köré szerveződik, amelynek keleti felén a templom, nyugati szélén pedig a kastély állt.

1701 – Taksás jobbágyok és majorsági cselédek települnek a községbe.

1720 körül – Említés történik a település felújított templomáról.

1768 – Az iskolai oktatás első említése.

1770 – 38 gyerek vesz részt alapfokú oktatásban.

1779-82 – Megépül a ma is álló, Szent Imre tiszteletére felszentelt templom.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint a zaránki utak csak jó idő esetén használhatóak teljeskörűen.

1847 – 62 tanuló látogatja rendszeresen az iskolát.

1848-49 – 38 nemzetőr vesz részt a hadműveletekben Zaránkról.

1870 – Ludas állomáson keresztül igénybe vehetővé vált a vasúti közlekedés.

1887 – 129 tanulója van a községi iskolának.

1897 – Megalakul a Katolikus Kör.

A 19. század végéig – Szélmalom működik a Kossuth utca végén.

1902 – Megalapítják a Kerületi Fogyasztási Szövetkezetet.

1910 – Létrejön a Gazdakör.

1927 – Önkéntes tűzoltóság kezdi meg működését.

1935 – Postahivatal nyílik, a hitelezést pedig a Zaránki Hitelszövetkezet szolgáltatásai biztosítják. Polgári Lövész Egyesület néven lövészklubot alakítanak, amely 1940-ig működött.

1946 – Megalakul a helyi vadásztársaság.

2.01 Újlőrincfalva – Kronológia

10-11. század – Az ősi település (Halász/Tiszahalász) kialakulásának időszaka. A korszakból egy 63 sírból álló temetőt tártak fel a régészek. A Kis-Tisza medrében ekkor még az Ős-Rima folyik.

1261 – Egy oklevélben halászattal foglalkozó településként említik.

1552 – Lakosai elmenekülnek a török elől, de hamarosan visszaköltöznek.

1570 – Már a török is adóztatja a települést.

17. század – Több forrás említi az itt működő református prédikátorokat.

1675-1694 – Újra elnéptelenedik, de 1695-re visszatelepülnek lakói.

1766 – Eszterházy Károly egri püspök 20 halászt telkes jobbággyá tett, ezzel a település jobbágyfaluvá válik.

1783-85 – Az I. katonai felmérés jó időben járható kocsiutakat említ.

1804 – Tiszahalász a szatmári püspökség birtokába kerül.

1848-49 – 26 nemzetőr vállal hadiszolgálatot.

1849 – Kolerajárvány üti fel a fejét.

1851 – Két iskolában (katolikus, református) összesen 65 diák tanul.

1879-80 – A nagy árvíz után Tiszahalász áttelepítése az eredeti falutól kb. 8 km-re ÉNY-ra. A település neve ekkortól Újlőrincfalva.

1883 – A III. katonai felvétel két hidat és egy révet jelöl a település határában.

1899 – Megalakul az Önkéntes Tűzoltóegylet.

1918 után – A vályogfalazásnál elterjed a kőalapozás alkalmazása.

1923 – Telefon-összeköttetés és postaügynökség létesül.

1924 – Keskenyvágányú helyi vasút épült, ami összekötötte a települést a poroszlói vasútállomással.

1925 – Útjára indul a helyi levente mozgalom.

1930 – Bevezetik a villamos áramot, elkezdődik a közvilágítás kiépítése. Polgári Lövész Egyesület alakul.

1931 – Megkezdi működését a Népkönyvtár.

1944 – Megalakul a KALOT helyi szervezete.

2.01 Tófalu – Kronológia

14. század – A település első írásos említése.

14-15. század – A Kompolt felől Sirokra tartó hadiút áthaladt Tófalun.

1723 – Első említés a Szentháromság templomról.

1760-as évek – Új templom épül.

1770 – 20 tanulóval római katolikus elemi iskola működik.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint a Tófalu mellett elhaladó út országút, de csak jó időben használható.

1848-49 – A községben 1848. május és október között 53-an jelentkeztek nemzetőri szolgálatra.

1849. február 26-27. – A kápolnai csatában Tófalu az osztrák támadások egyik támaszpontja.

1885 – Új nyomvonalra kerül a Kápolna-Tófalu közti út és kövezett burkolatot kap.

1890 – Megalakul az Önkéntes Tűzoltó Egylet.

1907 – Létrejön a Tófalui Gazdák Szövetsége.

1924 – A Levente Egyesület helyi szervezete megkezdi működését.

1925 – Az Aldebrő-Tófalui Vadásztársaság létrehozása.

1935-40 – Polgári Lövész Egyesület néven lövészklub működik a településen.

1944. november 17. – A visszavonuló német csapatok felrobbantják az 1760-as években épült templomot.

2.01 Tiszanána – Kronológia

10. század – A mai Tiszanána ősének (Ónána) alapítása a jelenlegi településtől kb. 2-4 km-re, déli irányban.

10-15. század – Hadiút fut a településen keresztül.

1261 – IV. Béla oklevele említi az abádi rév és Nána közti nagyutat.

1334 – A régi Tiszanána templomát és plébánosát említi a pápai tizedjegyzék.

15. század – A falu neve a Tisza- előtaggal bővül. Ebben az időszakban költözik át az eddig ismeretlen helyen lévő Árpád-kori település arra a helyre, amelyről már régészeti emlékek állnak rendelkezésünkre. Itt a 18. század elejéig él a lakosság.

1486-1493 között – Vizafogó helyet létesítenek a Tiszán.

1550 – A török is adót szed a településen.

1552 – Az Eger ostromára vonuló török elpusztítja.

1596 után – Kamarai kezelésbe megy át, jövedelmét Szendrő és Ónod vára fenntartására fordítják.

17. század vége­ – 18. század eleje – A település a Tiszától távolabb, Alpoklos pusztára költözik. Ekkor épül temploma is. Kétbeltelkes település.

1763 körül – Téglaégető üzem létesül.

1768 – Az első adat a római katolikus iskoláról (1771-ben 11 gyerek tanul itt)

1771 – A református iskolának 111 tanulója van.

1773 – A mai Tiszanána képét is meghatározó településrendezési munkálatok kezdete.

1774 – Egy földesúri rendelkezés a vályog használatát szorgalmazza a házépítésben.

1783-85 – Az I. katonai felmérés rossznak minősíti a Körére vezető utat.

1804 után – A település a szatmári püspökség birtokába kerül.

1838 – Megépül a várfeneki kőhíd.

1848 – A falu választókerületi központ lett.

1848. július-augusztus – Tiszanána 162 nemzetőrt adott a szabadságharcnak.

1851 – A településen négy tanító 250 diák oktatását látja el.

1870 – Postahivatal nyílik.

1881 – A katolikusok létrehozzák a Felsővárosi Olvasókört.

1894 – A reformátusok megalapítják az Alsóvárosi Olvasókört. Létrejön az Ipartestület.

1898 – A határ tagosítása. Következményeképpen megjelenik és elterjed a tanyásodás.

20. század elejétől – A lakóházak építésénél a vályogfalazatot kővel alapozzák.

1900 – A községben már van óvodai ellátás.

1904-06 – Önsegélyező egyletek, szövetkezetek alapítása.

1906-10 – Távbeszélő állomás létesül.

1923 – Két gőzmalom üzemel a településen.

1924 – Megalakul a Levente Egyesület helyi szervezete.

1927 – A község szerződést köt a Heves Vármegyei Villamossági Rt.-vel az elektromos áram bevezetéséről. Ugyanebben az évben megkapja működési engedélyét az első mozi.

1929 – A Vacuum oil Company Rt. benzinkutat létesít a faluban.

1930 – Polgári Lövész Egyesület alakul (1940-ig áll fenn)

1932 – Megépül a Tiszanánát Saruddal összekötő kövezett út.

1935 – Létrejön a Vöröskereszt tiszanánai szervezete.

1938 – Önkéntes tűzoltóság alakul. Átadják a Szent István Népházat.

1946 – Helyi vadásztársaság szerveződik.

 

2.01 Tenk – Kronológia

14. század – A település első írásos említése.

1546 – Elpusztítja a török.

1725 – Még mindig néptelen, határát más települések lakosai bérlik.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint az itteni utak csak jó idő esetén alkalmasak a közlekedésre.

1788 – Majorsági gazdálkodás folyik a területen.

1849. március 18. – Braun alezredes Tenk-pusztára vonul császári csapataival.

19. század közepe – Szerelem Alfréd földbirtokos adományából iskola épül Pusztatenken.

1887 – A település iskolájában 62 iskolaköteles gyermek tanul.

1945 előtt – A települést a birtokosok kastélya, kúriája (Haller, Papszász, Elek, Szabó) és a cselédházak alkották.

1947 – Tenk önálló településsé válik.

1967 – Lebontják az utolsó cselédházat.

2.01 Tarnazsadány – Kronológia

10. század – A település őse keletkezésének feltételezett időszaka.

10-15. század – Hadiutak haladnak a település határában.

1323 – Egy birtokos változást rögzítő oklevélben említés történik a település Szent Mihály tiszteletére szentelt templomáról.

1550 körül – Hatvan elfoglalása (1544) után a török is adóztatja. Ekkor említik a település plébánosát is, akit Éliásnak hívnak.

1687 körül – A középkori Zsadány pusztulása.

18. század – A térképek tanúsága szerint kétbeltelkes szerkezetű település, a legrégibb településrészekkel: Nagy sor, Kis sor, Herepront vég, Hideg vég, Csima szög.

1703 – Almásy János birtokos majorságot létesít, melynek épületei a Rákóczi-szabadságharc során, 1706-ban elpusztultak.

1720 – A Szent Mihály templom újabb említése.

1732 – A faluban fatemplomról, a falun kívül pedig egy régi, romos kőtemplomról történik említés.

1760-as évek – A kőtemplomot felújítják, ez a templom áll ma is.

1770 – Elemi iskola működik Zsadányban, 41 tanulóval.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint az itt lévő utak talaja agyagos, a Tarnóca gázlói mélyek.

1848-49 – A honvédelem céljaira 21 nemzetőrt soroztak be a településről.

1848. június 3. – A község birtokosát, ifj. Almásy Pált választják Gyöngyös országgyűlési követének.

1851 – Kijavítják a Majzik-éren lévő fahidat.

1887 – Postaállomás nyílik.

1889 – Gróf Almásy Tasziló támogatásával új iskola épült a településen.

1897 – Óvoda is működik a községben.

1900 – Megnyílik a községi népkönyvtár.

A 20. század elejétől – Megjelenik és elterjed a zárt kémény használata.

1906 – Létrejön az Önkéntes Tűzoltóegylet.

1908 – Megalakul a Tarnazsadányi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1913 – Vasbeton híd épül a Majzik-éren.

1917 – Helyi érdekű, keskeny nyomtávú vasút létesül a ludasi állomásig.

1920 után – A vályogfalakat kővel alapozzák.

1924 – Megalakul a levente mozgalom helyi szervezete.

1930 – Megkezdődik a falu villamosítása, 1932-ben már működik a közvilágítás. Polgári Lövész Egylet alakul (1940-ig működik)

2.01 Tarnaszentmiklós – Kronológia

10-14. század között – Tarnaszentmiklós keletkezésének időszaka.

1234 – A település első írásos említése.

1424 – Tarnaszentmiklóst ’Chonkazentthmyklos’ néven említik.

1527 – Az egri káptalan birtokába kerül a falu.

1544-1685 között – Többször elnéptelenedik.

1751 – Újratelepítik a falut.

1755 – A Komáromi család egy kis templomot épít a faluban.

1770 – Iskolájában 15 tanuló sajátítja el az alapfokú ismereteket.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint útjai csak száraz időben járhatóak.

1810-16 – Az egri káptalan költségén megépül a ma is álló új templom.

1848-49 – A faluból 39-en léptek be a nemzetőrségbe.

1851 – Iskolájába már 106 tanuló jár.

1882 – A Kisterenye-Kisújszállás vonal megnyitásával vasúti megállóhely létesül a településen.

1885 – Postaállomás nyílik.

1890 – Iskolai célra megveszik a kocsma épületét.

20. század eleje – A települést a háromsejtű, nyeregtetős lakóházak jellemzik.

1904 – Létrejön a Katolikus Kör.

1906 – Megalakul a Tarnaszentmiklósi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Létrejön a Polgári Olvasókör.

1906-1910 – A település kapcsolódik az országos telefonhálózathoz.

1910 után – A vályogfalazás kő alapozással történik.

1920 után – Kiépül az Újtelep.

1924 – A leventemozgalom helyi szervezetének megalapítása.

1928 – A településen 4 épületben 262 iskolás tanul.

1930 – Újabb szervezetek alakulnak: Polgári Lövész Egyesület, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Tarnaszentmiklósi Katolikus Ifjúsági Egyesület.

1946 – Létrejön a Tarnaszentmiklós-Hevesvezekényi Vadásztársaság.

2.01 Tarnaörs – Kronológia

9. század – A település őse keletkezésének feltételezhető időszaka.

1548 – A település magyar urai mellett a töröknek is adózik.

1682 – Örs pusztulása.

18. század – A település templomának építése.

1710 – Tarnaörs újratelepítése a ma is lakott területen.

1730 – Serház létesül az Orczy-uradalomban.

1770 – A településen 24 diák tanul, a létszám 1775-re 50 főre emelkedik. Ekkor még nincs külön iskolaépület.

18. század vége – Megjelennek a mai utcák előzményei, a Felvég, az Alvég, a Tót sor és a Cigány szög.

1783-85 – Az I. katonai felmérés rossz, csak száraz időben járható utakról tudósít.

1797 – Ötnyílású kőhíd épül a Tarnán.

19. század – A házak döngölt fallal épülnek, majd megjelenik és elterjed a vályog használata.

1828, 1851 – Mérnöki iratok a település fahídjainak javításáról számolnak be.

1848-49 – 53 tarnaörsi férfi vállal nemzetőri szolgálatot a szabadságharc harci eseményeiben.

1882 – Postaállomás nyílik.

1887 – 157 gyerek részesül elemi iskolai oktatásban.

1903 – Hengermalom épül a településen. Megalapítják a Polgári Olvasókört.

1906-10 között – Távbeszélő állomás létesül.

1907 – A Tarna-szabályozás kezdete

1909 – A Vámosgyörk-Jászapáti vonal átadásával vasúti megállóhely létesül Tarnaörsön is.

1921 – Megalapítják a Tarnaörsi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, ugyanebben az évben helyi fiókot nyit az Országos Központi Hitelszövetkezet.

1922 – Artézi kutat fúrnak az egészséges vízellátás érdekében és úszómedencét építenek. Nagy János a Tarna régi medrében halastavat létesít.

1924 – Megalakul a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület és a Levente Egyesület helyi szervezete.

1926 – Önkéntes tűzoltóság szerveződik.

1931 – Új, háromtantermes iskola épül. Ekkor 270-290 diák tanul a település intézményeiben.

1937 – Országos egyesületek helyi szervezetei alakulnak: Stefánia Egyesület, KALOT, Tarnaörsi Leánykör.

2.01 Tarnaméra – Kronológia

1334 – A település első írásos említése Egyházasméra néven.

1550 – A töröknek is adózik, 26 családfőt ír össze az adószedő.

17. század – A község többször is elnéptelenedik, majd újratelepül.

1696 – A település elhagyott templomának említése.

1720 körül – Az Almásyak majorságot létesítenek Fogacs-pusztán.

1746 – Az első ismert utalás az iskola létére (Horváth Béla az iskolamester).

1762-66 – A Szent Márton templom renoválása.

1770 – Az iskola tanulóinak létszáma 16 fő (ez később csökken).

1771 – Az úrbérrendezés során a falu földjeit harmadosztályúnak minősítik.

1778-79 – A Szent Márton templom újabb felújítása. Ekkor nyeri el mai alakját.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint útjai csak száraz időben használhatók biztonságosan.

1803 – Salétromfőző üzem működik a Tarna egyik mellékága mentén.

1813 – Rábl Károly barokk stílusú kőhidat épít a Holt-Tarnán.

1819 – 104 iskolaköteles gyermekből 40 jár iskolába.

1848-49 – A településről 69-en lépnek be a nemzetőrségbe.

1872 – Postaállomás nyílik.

1882 – Kégl György és neje adományából új iskola épül.

1887 – Az iskola tanulóinak létszáma 159 fő.

1890 – A növekvő gyermeklétszám miatt újabb iskola épül.

1902 – Megalapítják a Tarnamérai Hitelszövetkezetet.

1903 – Létrejön a Tarnamérai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1906-1910 – A település csatlakozik az országos távbeszélő hálózathoz.

1907 – Megalakul a Szent József Római Katolikus Temetkezési Egylet, 360 taggal.

1910-es évek – A tetőfedésben elterjed a cserép használata.

1912 – Önkéntes tűzoltó egyesület alakul.

1924 – Útjára indul a leventemozgalom községi szervezete.

1930 – Polgári Lövész Egyesület alakul (1940-ig áll fenn).

1931 – Elkezdődik a község villamosítása, ugyanekkor, a jobb minőségű ivóvíz biztosítása érdekében artézi kutat fúrnak.

1940 – Mozi jön létre a Hangya Szövetkezet épületében.

1945 után – A vályogfalakat kővel kezdik alapozni.

2.01 Tarnabod – Kronológia

11-12. század – A település keletkezésének feltételezhető időszaka.

18. század – Gerendavázas sövény falazatú nemesi kúria épül a faluban.

1752 után – A Buda-Kolozsvár postaút 6. állomását ide helyezik át Átányról.

1770 – Római katolikus elemi iskola működik a településen.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint az itteni utak jó állapotúak.

1819 – A 75 iskoláskorú gyermekből 43 jár iskolába.

1824-1825 – Kőhíd és fahíd épül a településen.

1839 – Átadják az új iskola épületét.

1848-49 – A településről 46-an vonulnak be nemzetőri szolgálatra.

1849. február 28. – A császáriak kirabolják Tarnabodot.

1893 – Megalakul a Római Katolikus Földműves Temetkezési Egylet.

20. század – Kiépül a Malom szög, és a Kétház (Cseszárok-part)

1910 – Létrejön a Gazdakör.

1924 – Útjára indul a helyi leventemozgalom.

1930 – A Polgári Lövész Egyesület Alapítása (1940-ig működik).

1938 – Megalapítják az Önkéntes Tűzoltó Testületet.

2.01 Szihalom – Kronológia

9. század – Szihalom előd-településének létrejötte.

1335 – Az első utalás a szihalmi templomra a pápai tizedjegyzékben.

10-15. század – Országos jelentőségű hadiutak haladnak át a településen.

1241. április 12. után – A muhi vereség után a Pest felé tartó mongol sereg elpusztítja a települést.

1261 – IV. Béla kiváltságlevelében megerősíti az egri püspökséget Szihalom birtokában.

1317 – A falu egyik része az egri káptalané, míg a másik fele megmarad a püspökség birtokában.

1347 – Heves és Borsod vármegyék nemeseinek gyűlése itt volt, Miklós nádor elnöklete alatt.

1417 – A településen püspöki vámhely működését említik.

15. századtól – Vámhely működik az ős-Egeren lévő Sós-révnél.

1548 – A település a török felé is adót fizet.

16-17. század – A falu több alkalommal elnéptelenedik.

1670-es évek – Szihalom plébánosának említése az írott forrásokban.

1699 – A gazdátlan szihalmi földeket Butler János egri várkapitány bérli.

A 18. századtól – Az egri káptalan birtokközpontja.

1717 – 12 jobbágycsalád lakik Szihalmon.

1750-es évek vége – A település mai templomának építése.

1758 – A káptalan iskolát építtet a községben.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint Szihalmon országút halad át, melynek kőhídja is van.

1847 – Mérnöki iratok tudósítanak a szihalmi közös híd építéséről.

1849. március 1. – Az osztrák csapatok Szihalmon keresztülvonulva támadják a visszavonuló magyar haderőt, de kudarcot vallanak.

1849. március 18. – Görgey egyik csapata szállja meg a falut, hogy ellenőrzése alatt tartsa a környéket, míg a fősereg Poroszlónál átkel a Tiszán.

19. század közepe – A módosabb gazdák házain megjelenik a terméskő ablakkeret.

1853 – A Hatvan-Szihalom között húzódó országút már jelentős részben kövezett.

1870 – Vasúti megállóhelyet kapott a település, valamint postahivatal nyílt ugyanebben az évben.

1877 – 174 diák tanul a település iskolájában.

1881 – Hevessy Kabos káplán Népkönyvtárat alapít.

1886 – Postatakarékpénztári közvetítőszolgálat indul.

1896 – Vashíd épül az Eger-patakon.

20. század eleje – A házakban a szabadkémény helyett megjelenik a zárt kémény használata.

1904 – Megnyílik a Hangya Szövetkezet boltja.

1906-10 között – Távbeszélő állomás létesül.

1914 – Megalakult a Szihalomi Katolikus Olvasókör.

1917 – Átadják az új iskola épületét.

1924 – Létrejön a Levente Egyesület helyi szerve.

1925 – Megalakul a Szihalomi Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

1928 – Megalakul a Szihalomi (sic!) Római Katolikus Dalkör, amely 1933-ban már első helyezést ér el az Országos Dalversenyen.

1930 – Polgári Lövész Egyesület alakul (1940-ig működik).

1939 – Létrejön a KALOT helyi szervezete.

2.01 Sarud – Kronológia

10. század – A falu létrejöttének időszaka.

1261 – A település első említése Saruldeghaz néven.

13-14. század – A Poroszlóról Heves felé tartó hadiút Hídvégen vezet keresztül.

1327 – Az egri püspök birtokába kerül Hídvég és az itteni vámhely.

1335 – Temploma szerepel a pápai tizedjegyzékben, de plébánosa pápai tizedet nem fizet.

1544 után – A település lakói a töröknek is adót fizetnek.

1552 – Az Eger alá vonuló török sereg elpusztítja a falut.

1558 – Sarudon és Hídvégen összesen 11 jobbágy és 15 zsellér él, akik közösen használják az elhagyott telkeket és ellátják a püspöki major munkaszükségletét.

1690-93 – A török kiűzése után újratelepítik a csaknem teljesen elnéptelenedett falut.

1709-11 – A pestisjárvány miatt elnéptelenedik Sarud.

18-19. század – Hídvégen majorsági gazdálkodás folyik.

1732 – A reformátusok használják a középkori templomot.

1739 – A püspök elveszi a reformátusok templomát, mire zendülés tör ki a településen, amelyet hamarosan elfojtanak.

1746-67 – Az első információk a Sarudon folyó iskolai oktatásról.

1750-50 – A Pest-Debrecen postaút állomása Hídvég.

1751 – Szárazmalom épül, amely a 19. század végéig működik.

1771 – Sarud földjeit az úrbérrendezés során harmadosztályúnak minősítik. A római katolikus elemi iskolában 75 gyermek tanul.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint a környékbeli utak csak jó idő esetén járhatók.

1795-1801 – A templomot átépítik, ekkor nyeri el mai formáját.

1848-49 – A szabadságharc hadműveleteiben Sarudról 17 gyalogos és 6 huszár nevét ismerjük. Összesen 107 helybeli vett részt a küzdelmekben.

1880-as évek eleje – Keskenyvágányú, lóvontatású vasút épül Poroszlóig.

1885 – Postaállomás nyílik.

1897 – Megalakul a Katolikus Olvasókör.

1889 – Postatakarékpénztári szolgáltatás indul. Megalakul az Önkéntes Tűzoltóegylet.

1901 – Megalakul a Sarud és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1907-től – Hetivásár tartására kap jogot a település.

1911 – Létrejön a Sarud és Vidéke Hitelszövetkezet.

1914 – Új, nyolctantermes iskola épül.

1915 – Bevezetik a telefonszolgáltatást.

1925 – Megalakul a Levente Egyesület helyi csoportja.

1935 – Megkezdődik az elektromos közvilágítás kiépítése. A településen 6 különböző iskola működik.

1935-1940 – Polgári Lövész Egyesület alakul.

1936 – Az egészséges ivóvizet öt fúrt kút szolgáltatja. Megalakul a Római Katolikus Földműves Dalkör.

1939 – Létrejön az Agrárifjúsági Legényegylet.

2.01 Poroszló – Kronológia

9. század – A mai település ősének létrejötte.

1219 – A poroszlói bencés kolostor első említése.

13. század – A Szűz Mária bencés apátság hiteles helyi tevékenységet is folytat.

1248 – IV. Béla az egri püspökségnek adományozza a poroszlói vámok harmadát.

1292 – Poroszló plébániatemplomának első említése.

1299 – Írott forrás említi a Poroszló-Örvény közti átkelést biztosító révet.

14. század eleje – Két fontos út indul innen Heves, valamint Eger felé.

15-16. század – Királyi sókamarai hivatal üzemel a településen.

1460 – Poroszló mezővárosként szerepel.

1549 – Magyar birtokosai mellett a töröknek is adózik.

17. század – A lakosságszám csökken, időnként elnéptelenedik a település.

1689 – A visszatelepülő lakosság két éves adómentességet kap a vármegyétől.

17. sz. vége – A kolostorból a török kor végére csak a templom marad meg, amelyet a reformátusok használnak.

1695-1715 – Postaállomás működik Poroszlón.

18. század – A térképek tanúsága szerint Poroszló a kétbeltelkes települések közé tartozik.

1710-es évek – A település három földesúr fennhatósága alatt áll: az egri káptalan, Popovics és Károlyi gróf.

1730 – A rév túloldali végpontját áthelyezik a füredi határba.

1747 – A településen sörfőző vállalkozás (serház) működik.

1771 – Az úrbérrendezés során Poroszló földjeit másodosztályúnak minősítik.

1772 – A református felekezeti iskolában 140 gyermek tanul, a katolikus elemi iskola 41 tanulóval kezdi meg működését.

1783-85 – Az I. katonai felmérés a poroszlói országutat csak csapadékmentes időjárás esetén tartja közlekedésre alkalmasnak.

1790 körül – Kincstári sóhivatalt állítanak fel a településen.

18. sz. vége – Megépül az új katolikus templom.

1834 – A révnél megkezdik az első Tisza-híd építését.

1845 körül – A jeges árvíz tönkreteszi a Tisza-hidat, amelyet 1846-ban újjáépítenek.

1849. február 24. – A Patay-dandár állomásozik a településen.

1849. február 26-27. – Kossuth Poroszlón tartózkodik a kápolnai csata napjaiban.

1849. március 17-20. – Magyar csapatok állomásoznak a településen, Görgey egységei fedezik az átkelést Tiszafüred felé.

1849. március 21. – A magyarok kiürítik Poroszlót.

1849. július – A hidat a magyar kormány parancsára felégetik, hogy az ellenséges erők átkelését megakadályozzák. 25-26-án Korponay ezredes 2500 katonájával védi a hídfőt az ötszörös túlerővel szemben.

19. század közepe – Fokozatosan beépülnek az ólaskertek.

1851 – A katolikus, a református és az izraelita felekezetnek is saját alapfokú oktatási intézménye működik a településen.

1852 – Postaállomás létesül.

1877 – Klein Jakab gőzmalmot és gőzfűrészüzemet létesít. Olvasóegylet alakul.

A 19. század vége – Graefl Jenő lótenyészete országos hírűvé válik.

1889 – Önkéntes Tűzoltó Egylet létesül.

1890 – A református és az izraelita felekezet is új iskolát épít.

1891 – A Debrecen-Füzesabony vasútvonal megnyitásával Poroszló is az országos vasúthálózat részévé válik. A vasútvonal építésének része volt az új Tiszafüred-Poroszló vegyes használatú híd megépítése.

1894 – Kétútköz pusztán az uradalmi cselédség gyermekei számára a Graefl család hoz létre iskolát.

1897 – Megépül az új római katolikus iskola.

1899 – Megnyílik a település óvodája.

1900 – Megalakították a Poroszlói Kereskedők és Iparosok Körét.

1901 – Létrejön az Izraelita Jótékony Nőegylet.

A 20. sz. első évtizedei – A poroszlói egyesület-alapítások virágkora.

1903 – Klein Márton kefegyártó üzemet alapít, amelyet 1906-ban talicska-, valamint téglagyártó-üzemmel bővít. Megalakul a Gazdakör.

1904 – Hitelszövetkezet alakul.

1906 – Távbeszélő állomás létesül. Bán Sándor gombüzemet alapít, amely 50 munkást foglalkoztat.

1908 – Megalakul a Poroszlói Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1910 után – A boglya formájú kemencét felváltja a szögletes metszetű kemence.

1919 – A Tisza-híd Füred felőli részét – a Tanácsköztársaság alatt – a román csapatok átkelésének megakadályozására felrobbantják. Helyreállítása 1920-1923 között, több szakaszban történik.

1920 után – Új településrészek jönnek létre: az Egyes, Kettes és a Hármas újtelep.

1925-1933 – A felekezeti iskolák mellett polgári elemi iskola is működik.

1927. május 28. – Elkészül az Eger-patakon átívelő vasbeton híd.

1941-1943 – Új, vasszerkezetű vasúti híd épül, amelyet 1944-ben bombatámadás ér.

1945-1947 – Vegyes használatú híd készül az előző, elpusztult híd helyett.

2.01 Pély – Kronológia

10-11. század – A falu létrejöttének időszaka.

13. század eleje – A hevesújvári várispánság tartozéka.

1332 – A pápai tizedjegyzék említi először plébániáját.

1550 – A település magyar urai mellett már a töröknek is adózik.

1567 – A török elpusztítja a falut.

16-17. század – Többször elnéptelenedik, majd újratelepül.

1699 – Az első, oktatásra vonatkozó adat.

1733 – Szent Demeternek szentelt templomáról történik említés.

1764 – Új templom épül.

1771 – Az úrbérrendezés során a falu határát másodosztályúnak minősítették. Az iskolában 29 gyermek tanul.

1783-85 – Az I. katonai felmérés szerint a falu útjai csak jó idő esetén használhatóak.

1838 – A hatrongyosi határban kijavítják a Saj-fok fahídját.

1842 – Mérnöki jelentések tudósítanak a falu határában lévő Saj-fok hídjainak javításáról.

1848-49 – A falu 76 férfi lakosa vonult be a nemzetőrségbe.

1851 – Az iskolában két tanító 177 gyermekkel foglalkozik.

1869 – Tűzvész pusztít a településen. Ezt követően épül ki a Jeremes nevű településrész és a Kertek.

1881 – Postahivatal nyílik.

1887 – A településen 214 gyermek vesz részt az elemi iskolai oktatásban.

1899 – Polgári Olvasókör és Római Katolikus Olvasókör alakul.

1902 – Létrejön a Gazdakör.

1906 – Balla Ferenc gőzmalmot működtet Pélyen.

1909-10 – Létrejön a Nagy-Árendás (más néven Amerika sor).

1906-10 között – Távbeszélő állomás létesül.

1907 – Megalapítják a Pélyi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.

1910 – Összesen 455 gyermek vesz részt a mindennapi és az ismétlő oktatásban.

1918 – Pusztahatrongyos és Kishatrongyos külterületen állami elemi népiskola kezdi meg működését.

1920 után – A Balla-tag és a Sáros utca kiépülése.

1923 – Megkezdi működését a Műkedvelő Társaság (200 fővel!) és a Pélyi Tornaegylet.

1924 – Megalakul a leventemozgalom helyi szervezete.

1925 – Heves és Tarnaszentmiklós felé kiépített út vezet.

1928 – Létrejön a Pélyi Önkéntes Tűzoltóegylet.

1930 – Megkezdi működését a Polgári Lövész Egylet (1940-ig áll fenn).

1933 – Bejegyzik az Országos Gazdasági Liga helyi csoportját és a Pélyi Dalosok Egyesületét.

1935 – A Vöröskereszt helyi fiókjának alapítása.

1945 után – Létrejön az Új telep.

2.01 Nagyút – Kronológia

11-12. század – Az első falu létrejötte a mai településtől 1 km-re, déli irányban.

1334 – Középkori plébániájának első említése.

1549 – A török elpusztítja a települést.

16-17. század – Több alkalommal elnéptelenedik, majd újratelepül.

1740-1841 – A Grassalkovich, majd a Károlyi család majorsági birtoka.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint a nagyúti csárdánál agyagos az országút.

1870 – A Hatvan-Miskolc vasútvonal megnyitásával Nagyút is vasúti összeköttetést kap.

1887 – Egy tanteremben, 46 tanulóval működik az iskola.

1897 – Uradalmi központi gépműhely létesül.

1939-1940 – Csonka János és Deáki Zsigmond tervei alapján mintafalu épült, amelyben helyi

gazdasági  cselédeket és feldebrői, nagyfügedi és viszneki családokat telepítenek le.

1941 – Megkezdi működését a mintafalu új iskolája.

1942 – A településen postahivatal létesül.

2.01 Mezőtárkány – Kronológia

10. század – Valószínűleg kabarok hozzák létre a település ősét, Tárkányt.

1273 – Adásvételi szerződés Tárkány birtokosai között, a falu ötödrészéről.

15. század – A település nevében megjelenik és állandósul a Mező- előtag.

1423 – Luxemburgi Zsigmond évi egy alkalommal (Szent Lőrinc napján) országos vásár tartását

engedélyezi Mezőtárkánynak.

1546 – Öt jobbágyportát írnak össze a faluban.

1552 – Eger ostromakor elpusztul, majd pár év múlva újratelepül.

18. század – A települést a Laskó és a Bene-patak határolja, központjában elszórtan helyezkednek el a

lakóházak.

1716 – Az egri káptalan engedélyt ad Wagner Sebestyén számára egy serfőzőház létesítésére.

1761 – Katonai kvártélyház és tiszti istálló építésére kötelezik a települést.

1770 – Római katolikus elemi iskola működik a településen, 30 tanulóval. A létszám 1775-ig 40 főre növekszik.

1771 – A falu határát első osztályúnak minősítik.

1773 – Megépül az új katolikus templom.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés a Mezőtárkányon átmenő utat megfelelő időjárás esetén minden jármű által használható országútnak minősíti.

1802 – Rábl Károly két hidat épít a falu határában.

1849. február 24. – A Kisfaludy-dandár a kápolnai csata előtt megszállja a falut.

1849. március 1-2. – A császári hadak átvonulnak Mezőtárkányon.

1851 – Az iskolában 2 tanító 242 gyermeket tanít.

1886 – Postaállomás nyílik.

1887 – A rendszeresen iskolába járók száma meghaladja a 400 főt.

1891 – A Debrecen-Füzesabony vasútvonal megnyitásával Mezőtárkány is bekapcsolódik az országos

vasúti vérkeringésbe.

1895 – Olvasóegylet alakul.

1896 – Megalapítják a községi Hitelszövetkezetet. Létrejön az Önkéntes Tűzoltó Egylet.

1901 – A község elemi leány népiskolát indít. Megalakul a Mezőtárkányi Községi Fogyasztási és

Értékesítő Szövetkezet.

1908 – Távbeszélő összeköttetés létesül.

1918 – Megalakul a Mezőtárkányi Gazdakör.

1923 – Ifjúsági egyesületet alapítanak a településen.

1924 – Új szervezet jön létre Iparosok és Kereskedők Köre néven, valamint útjára indul a Levente Egyesület helyi szervezete.

1925 – Az Illés János-féle áramfejlesztő biztosítja a település közvilágítását.

1930 – Polgári Lövész Egyesület alakul (1940-ig áll fenn).

1932 – Létrejön a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének mezőtárkányi csoportja.

1936 – Helyi fiókot létesít a Magyar Vöröskereszt Egylet.

1939, 1942 – Létrehozzák a KALOT és a KALÁSZ helyi szervezeteit.

1943 – Megkezdi működését az Országos Egészségvédelmi Szövetség mezőtárkányi szervezete.

 

2.01 Mezőszemere – Kronológia

13. század előtt                      A falu létrejötte.

1311                                      Szemerei Sándor fia Dénes és Imre fia László rátámadnak Szemerére, felégetik templomát és nagy pusztítást végeznek a faluban.

1552                                      Eger ostromakor a török elpusztítja.

1760 körül                              Téglaégető ipari vállalkozás indul Szemerén (1886-ig áll fenn).

1760-66                                  Lebontják a régi templomot és újat építenek a helyére.

1783-85                                  Az I. katonai felmérés jónak minősítette az itt áthaladó kocsiutat.

1845                                       Hentsch Márton iskolát és kántorlakot tervez a település számára.

1848-49                                  100 lakos áll nemzetőrnek.

1849. március 1.                     A császári erők innen kísérelnek meg előrenyomulni Tárkány felé, de a rossz terepviszonyok miatt kísérletük kudarcba fullad.

19. század közepe                  Megjelenik a tornác a falu házain.

1896                                       A tagosítás után tanyásodási folyamat kezdődik.

1900                                       Megalakul a Borsodszemerei Hangya Szövetkezet

1906-1910                              A község bekapcsolódik az országos távbeszélő-hálózatba.

1909                                       Megalakul a Borsodszemerei Önkéntes Tűzoltó Egylet.

1910 körül                               Postaállomás létesül Mezőszemerén.

1924                                       A leventemozgalom helyi szervezetének indulása.

1927                                       Brüll Lajos szikvízüzemet alapít.

1928 után                               A vályogfal mellett megjelenik a kő, majd 1950 után a tégla használata.

1930                                       A Borsodszemerei Polgári Lövész Egyesület létrehozása. Megépül a Rima-patak háromnyílású vasbeton hídja.

1935                                       Megalakul a Római Katolikus Dalkör.

1939                                       Az oktatás már öt tanteremben folyik, a tanulókat öt tanár tanítja.

1950-ig                                   A település Borsod vármegyéhez tartozik.

2.01 Kömlő – Kronológia

10-11. század                        A település alapításának feltételezhető időszaka.

14. század eleje                      A Hevest Poroszlóval összekötő út egyik állomása Kömlő.

16-17. század                        A falu a Pest-Debrecen postaút fontos állomása.

1770-től                                Mérnöki tervek alapján felépül a mai Kömlő.

1783-1785                              Az I. katonai felmérés a Kömlőn áthaladó utat megfelelő időjárás esetén minden jármű számára használható útnak minősíti.

1848-49                                 118 kömlői nemzetőr vesz részt a szabadságharc eseményeiben.

1849. március 18.                   Ramberg altábornagy osztrák csapatai tartják megszállva a falut.

1872                                       Postaállomás létesül.

1900 után                               A tagosítást követően megkezdődik a határ tanyásodása.

1906-1910                              A község bekapcsolódik az országos távbeszélő hálózatba.

1910 után                               A dohánytermesztés elterjedése a faluban.

1932. december 15.                Az áramszolgáltatás kezdete. 135 házban, az útkereszteződésekben és a községháza előtt létesült villanyvilágítás.

2.01 Kompolt – Kronológia

9-10. század                            A település alapításának feltételezett időszaka.

13. század                               Kialakul az az útvonal, amely Kompolt-Eger érintésével a felvidéki városok megközelítését tette lehetővé.

13. század eleje                      Az Aba nemzetség Kompolti ága megalapította a bencés monostort.

1272                                       Első írásos, okleveles említés, Kompolth alakban.

14-15. század                         A Pest felől jövő hadiút áthaladt Kompolton és itt ágazott el Sirok felé. A Heves felől jövő nagyút is itt csatlakozott a pesti úthoz a 14. századig.

1399                                       Pelsőczi Bebek Detre nádor kötelezi a kereskedőket, hogy áthaladjanak Kompolton, megfizetve az útvámot az apátság számára.

1400                                       A Szent Margit plébániatemplom a bencés monostor birtokába kerül.

1430                                       Kiskompolt birtokjoga a királyra háramlik, mivel Solymosi László megtalanúl halálozott el.

1526                                       A Kompolthy család kihaltával Nagykompolt az Országh család birtokába kerül.

1550-1750                              A terület néptelen puszta.

1606                                       Nyáry Pál veszi birtokba.

1745                                       Az első német telepesek érkezése Köln környékéről.

1752                                       Az apátság romjainak helyén kápolnát építtet gróf Grassalkovich Antal.

1754                                       Gróf Grassalkovich Antal Elzászból származó német családokat telepít be.

1776-1824                              Az Orczy család bérleménye.

1781                                       A község pecsétjén található körirat: Sigillum Kompoltiense.

1783-1785                              Az itt haladó országutat az I. katonai felmérés csak kedvező időjárás esetén javasolja minden jármű számára.

1825-1839                             A falu Kaán Sámuel és Ullmann Móric bérleménye.

1840-1847                              Gróf Károlyi György bérleménye.

1841                                       A Grassalkovichok magvaszakadtával, gróf Forgách János örökölte.

1847                                       Gróf Forgách János eladja a területet gróf Károlyi Györgynek.

1848-49                                  A hagyomány szerint Schmidt Ferdinánd 24 nemzetőrt toborzott és szerelt fel a szabadságharc céljaira.

1849. február 18.                    Dessewffy ezredes 4 század huszárral egy meglepetésszerű támadás során szétszórja a Károlyi kastélyban állomásozó osztrák vérteseket.

1849. február 27.                    Az Aulich-hadosztály állomásozik Kompoltnál, innen rendeli Dembinski Kápolnához, de Aulich oldaltámadástól félve nem engedelmeskedik a parancsnak.

19. század közepe                  A zsúpszalmás tetőfedést felváltja a cserép alkalmazása.

1853                                       Terv és költségvetés készül a kompolti Tarna-híd módosítására.

1858                                       Új, a település jelenlegi temploma ekkor épül.

1897                                       A legnagyobb földbirtokkal a gróf Károlyi-féle hitbizomány rendelkezik.

1925                                       Postahivatal, távbeszélő-állomás és távírda nyílik.

1931                                       Megkezdődik a község villamosítása.

1945 nyara                              Megjavítják a háborús események során megsérült hidakat.

2.01 Kisköre – Kronológia

10-11. század                         A település alapításának feltételezett ideje. Ebben az időszakban a Heves alatt DK-re haladó hadiút érintette Körét.

14-15. század                         A Pest felől Hevesen keresztül jövő hadiút érinti a települést.

1323                                       Első írásos, okleveles említés, Kure alakban.

1332/1337                              A pápai jegyzékben templomos helyként szerepel.

1486-1526                              Rozgonyiak, majd a Pálóczyak birtoka.

1528                                       Az új birtokos Choron András.

1537                                       Szapolyai János Werbőczy Istvánnak adományozza.

1546                                       Báthory-birtokként szerepel a terület.

1549-1552                              Jakcsy, illetve köznemesek birtoka.

1593                                       Szécsy Tamás a birtokos.

17. század eleje                      Rákóczi-birtok.

1639                                       A településnek református prédikátora van Gyarmati Márton személyében.

1683                                       A falu elpusztul.

1690 után                               A település újranépesülése.

1714                                       Reformátusok betelepedése.

1722                                       Erdődy Gábor egri püspök szerzi meg a területet.

1746                                       Barkóczy püspök elveszi a reformátusoktól a templomot, ezután katolikus telepesek érkeznek a településre.

1746,1747,1749                      Anyakönyvek vezetése.

1768. júl. 28.                           Tűzvész, 27 ház porig égett.

1773                                       A pecséten szereplő felirat: Kiskore falu pecettye

1775-1777                              Eszterházy püspök új templomot építtet.

1783-1785                              Az I. katonai felmérés rossznak minősíti a körei utakat.

19. század                               A házak anyagában megjelenik a vályog, amelyet 1910 után kővel alapoznak.

1848-49                                  Kisköre 59 nemzetőrt ad a szabadságharcnak.

19. század közepe                   Kialakul az Új sor.

1885                                       Postaállomás nyílik a településen.

1887. július 31.                        A Kisterenye-Kisújszállás vonal megnyitásával Kisköre is bekapcsolódik az országos vasúti vérkeringésbe.

1889                                       Kisköre és Pusztataskony között megépül az ország leghosszabb fahídja, amelyet 1906-ban folytvas anyagúvá építenek át.

1911-12                                  Létrejön az Új telep.

1919                                       A támadó román haderő átkelésének megakadályozására felrobbantják a hidat, amely csak 1923-ban épül újjá.

1922                                       Létrejön a Kisterem, a Nánai út, a Kertalja, majd az Oncsa sor.

1944                                       A tiszai híd újbóli felrobbantása. Újjáépítése 1956-1958 között történt.

2.01 Kápolna – Kronológia

13. század                              A falu létrejötte a mai településtől K-i irányban, 1 km-re.

14-15. század                         Fontos hadiút halad át a településen.

1430 előtt                               Az Aba nemzetség Solymosi ágának  birtokrésze.

1430                                       A falu neve fellelhető Kapolna alakban királyi oklevélben.

1486-1696                              Lakók száma: 50-110 fő.

1552                                       A felvonuló török sereg elpusztítja a falut.

1598                                       A terület még puszta.

1600 körül                              Az újra benépesült falu török fennhatóság alatt.

1618                                       Ugróczi János prépost kezelésébe kerül, aki Herencsényi István füleki alkapitánynak adja bérbe.

1619                                       Bethlen Gábor Perényi Ferencnek adományozza.

1630                                       Dienes egervári prépost egyezsége Pyber János püspökkel, a falu visszaadományozásáról a püspökség birtokába.

1687                                       A falu elnéptelenedése.

1694 után                               A település újraalapítása a mai helyén

1698                                       Telekesy István püspök új templomot építtet.

1733                                       Anyakönyvek vezetése.

1746                                       Az országos jelentőségű postaútvonal megyei szakaszának egyik állomása Kápolna. Lakók száma: 339 fő

1773                                       Német telepesek költöznek Kápolnára.

1776                                       Pecséten található körirat: Commun. Capol.

18. század vége                       A település központi részét a Belső sor és Felvég alkotja.

1780                                       Kőhíd épül a Malomárkon.

1781                                       Lakók száma: 848 fő

1782                                       Megkezdik az új templom építését, Francz József építőmester irányításával.

1783-1785                              Az I. katonai felmérés kedvező időjárás esetén általánosan használható országútnak minősíti az itt áthaladó utat.

1784                                       Pecséten található felirat: Sigillum Kapolnaense

1792                                       Egy mérnöki jelentés járhatatlannak minősíti a postautat.

1799                                       Kápolna katonai átkelőhely és postaállomás.

1804                                       Magurányi József újjáépíti a Tarna összeomlott kőhídját.

1816-1817                              Megépül az a kőhíd, amely a hagyomány szerint az 1848/49-es szabadságharc egyik jelentős ütközetében, a kápolnai csatában, központi szerepet játszott (újabb kutatások a keletebbre lévő Malomárok egyik hídjához kötik ezt a szerepet).

1828-1829                              Aldebrő (Balpüspöki határrész) és Kápolna közös határában új kőhíd épül.

1848                                       Egy felmérés szerint a Pest-Kassa útvonal egyik kiépített szakasza Kápolna-Kerecsend között haladt.

1848-49                                  60 kápolnai lakos szolgálja a szabadságharc ügyét nemzetőrként, vagy honvédként.

1848. május 1.                        A megalakuló megyei bizottmánynak 3 kápolnai tagja lesz.

1849. január 26.                      Az osztrák csapatok 5000 fő elszállásolására adnak parancsot a faluban.

1849. február 17.                    Osztrák egységek szállják meg Kápolnát.

1849. február 22-25.               A magyar sereg Máriássy-hadosztálya bevonul a településre.

1849. február 26.                    A Máriássy-hadosztály sikerrel tartóztatja fel a támadó császári erőket. Az este folyamán a faluba érkezik a magyar vezérkar Dembinskivel az élen.

1849. február 27.                    A település véres harcok színtere, melyben végül az osztrák haderő diadalmaskodik.

1849. március-június              Felüti fejét a kolera, amely 11 áldozatot szed a falu lakosaiból.

1849. március 19.                   Összeírják a csata során a lakosság által elszenvedett károkat és intézkedés történik a kártalanításról.

1849. március 23.                   Újra magyar csapatok érkeznek Kápolnára.

1849. június 30.                      A Wysocki-csapat honvédei szállnak meg a faluban.

1849. július 9.                         Az előnyomuló cári csapatok elérik Kápolnát.

1852                                       Gyalogos postaszolgálat működik heti 4 alkalommal Heves felé, szerdánként pedig lovas posta jár Egerbe.

1870. január 9.                        Átadják a Hatvan-Miskolc vasútvonalat, ezzel Kápolna is közelebb kerül az országos vasúti vérkeringéshez.

1887. július 31.                       A Kisterenye-Kisújszállás vonal teljes kiépülésével tovább fejlődik a település vasúti összeköttetése az ország egyéb vidékeivel.

1888. november 14.                A távíró-szolgáltatás kezdete.

1892                                       Egy alispáni leiratra adott válasz alapján kiderül, hogy a településnek csak országos, vagy megyei kezelésben lévő útja van (a helyzet 1897-ben változik, ekkor 2 új utcát nyitnak, ami már községi útnak számít)

1910                                       Kapcsolódás az országos távbeszélő-hálózathoz.

1920 után                               A település ÉNY-i részén megépül az Újfalu (v. Újházhely).

1928-1931                              Képviselő-testületi határozat nyomán bevezetik a villanyt a településre.

1931                                       Új nyomvonalat kap a község főútja, amelyet bitumenes burkolattal látnak el.

2.01 Kál – Kronológia

9-10. század                           A település létrejötte a mai Káltól DNY-ra (most községi legelő)

1331                                       Első írásos, okleveles említés, Kaal alakban.

1332                                       Templomos helyként szerepel a pápai tizedjegyzékben.

1438                                       A Debreiek után a Rozgonyi család birtoka.

1493                                       Kanizsay György birtoka.

1497                                       Drágfy Bertalan erdélyi vajda birtoka.

1518                                       Birtokcserével Perényi Imre szerezi meg Kált a debrői uradalommal együtt.

1537                                       Ferdinánd Országh Lászlónak adományozza.

1549                                       Teljes elnéptelenedés.

1567                                       Miksa 16 évre Ungnád Kristóf egri várkapitánynak adta zálogba.

1576                                       57 jobbágy háztartást írtak össze.

1603                                       Rákóczi Zsigmond megvásárolja a kincstártól.

18. század                               Már ekkor megjelenik a vályog használata az építkezésben, de a sövényfalas építésmód is fennmarad.

1708                                       Rákóczi Ferenc fejedelem és nővére Júlia, Aspremont-Reckheim Ferdinándné birtokolja a falut.

1723                                       Kápolnához tartozik.

1728                                       Néptelen puszta.

1730-1740 között                   A falu a mai helyére költözik.

1741                                       Grassalkovich Antal birtokába kerül, majd a család birtokolja 100 évig.

1742                                       Ez évtől vezetik a település anyakönyveit.

1746                                       Tarnabod filiája.

1748                                       A lakosság növekedése új telepesek beköltözésével.

1761                                       Lebontják a régi templomot.

1765                                       Anyaegyházi rangra emeli az Eszterházy püspök.

1770                                       Kb.700 fő él a településen.

1771                                       Községi pecséten három búzakalász között csoroszlya és ekevas látható.

1783-1785                              Az I. katonai felmérés jó állapotú útról ír Kál és Tarnabod között.

1809                                       Újjáépítik a káli fahidat.

1841                                       Egy térkép már feltünteti a Krakó nevű cigánytelepet.

1847                                       Gróf Forgách Antal a korábbi bérlőnek, gróf Károlyi Györgynek adja az uradalmat örök tulajdonul.

1848-49                                  A szabadságharcot 215 káli lakos szolgálta, mint nemzetőr, vagy honvéd.

1848. ápr. 11-12.                    A lakosság örömünnepet ül az úrbéri viszonyok megszüntetése okán.

1849. február 25.                    A kápolnai csata előtt a Kisfaludy-dandár foglalta el a Kápolna előtti térséget.

1849. február 26.                    A Kisfaludy-dandár órákig feltartóztatja a Schwarzenberg-hadosztályt, de a déli órákban kénytelen feladni állásait.

1869                                       Postahivatal nyílik a településen.

1870. január 9.                        Átadják a Hatvan-Miskolc vasútvonalat, ezzel Kál is bekapcsolódik az országos vasúti vérkeringésbe.

1906                                       A településnek kiépült a távbeszélő kapcsolata.

1931. december 24.                Megvalósul az utcai közvilágítás.

2.01 Hevesvezekény – Kronológia

10. század – A mai Hevesvezekény ősének számító település létrejötte a mai falutól NY-ra, a Nagytelek nevű határrészen.

10-15. század – Hadiutak haladnak keresztül a településen.

1234 – Az első írásos, okleveles említés Wesequen néven.

14. század – Birtokosok a Vezekényiek. 1526-ig a nemzetség jelen volt.

1546 – A Losonczyak birtokolják.

1548 – A település lakatlan.

1550 – 12 nős férfi adózott a töröknek.

1567 – A település pusztává vált.

1580 – 26 családfő fizet tizedet.

17. század első fele – Csanády és Gombos család birtoka. Lecsökken a porták száma.

1665 – A szentmiklósi templom filiája Vezekény.

18. század eleje – A mai helyén újratelepül Hevesvezekény.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint a helyi utak csak kedvező időjárás esetén használhatóak minden jármű számára.

1780-1793 – Jelenlegi templomának építése.

1797 – Az egri prefektus felesége, Furtiny Dorottya az új birtokos.

19. század – A Makay és a Mlinkó család az újabb birtokos nemesek.

1848-49 – 19 vezekényi nemzetőr áll a szabadságharc szolgálatába.

1889 – Felújítják az 1881-ben tönkrement várfenéki hidat.

20. század – Szinay és a Gáspárdy család meghatározó a falu történetében.

1906 – Kőburkolatot kap a településen átvezető Heves-Pély út.

1940 – Nagy árvíz pusztított a településen.

1941-1942 – Határozatok a középületek és közterületek villanyvilágításáról.

2.01 Heves – Kronológia

9-10. század – A mai Heves ősének számító település alapítása (nem a mai helyén).

Honfoglalás-kori telepobjektumok a vásártéri homokbányában.

10-15. század – Jelentős hadiutak haladnak át a területén.

13. század – Heves a térség jelentős településévé válik.

1203 – Első írásos, okleveles említés, Hewes alakban.

1330 – Az Aba nembeli Kompolti Imre birtoka.

1332 – A pápai tizedjegyzék főesperesi és plébániatemplomát is említi.

1348 – A Kompoltiak mellett a Detki és a Visontai család is részbirtokos volt.

15. század – Heves mezőváros.

1467 – A Kompoltiak a birtokosok.

1522 – Örökösödési szerződés Kompolti János és Országh Mihály között. A Kompoltiak kihalása esetén a birtokjog az Országh családra száll.

1546 – Az első török összeírás.

1580 – Törökök lakják az 1580-as évek végén.

1606 – Nagyheves papíron bedegi Nyáry Pál birtokába kerül.

1655 – Kisheves a Béky család magvaszakadtával Dorogfy István kezébe kerül.

1698 – Dietrich Glöcklsberg császári ezredes vásárolta meg a Wesselényi birtokrészt. Ekkortól kezd  újra benépesülni a település.

1725 – Címeres, pecsétes ábrázolás, melyben álló oroszlán jobbján kivont kardot, balján 3 búzakalászt tart.

Körirata: Sigillum opidi Heves 1725

1740 – A Nyári örökösök visszaszerzik birtokaikat.

1772 – Befejeződik a török időkben súlyosan megsérült plébániatemplom helyreállítása.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés a településen átmenő utat országútnak minősíti, amely azonban csak megfelelő időjárás esetén használható minden jármű számára.

1790 – Önálló anyakönyvezés.

1837-1838 – A főbirtokos Ferdinánd Szász-Coburg-Gothai herceg.

1848-49 – A szabadságharc során 280 hevesi lakos lépett be a nemzetőrségbe. Heves a nemzetőr-sereg összpontosításának egyik központja lett.

1848. június 26. – Az országgyűlési választások során a hevesi születésű Németh Albertet választják a körzet képviselőjévé.

1849. március 1-21. – Hevesen császári csapatok állomásoznak.

1849. március 22. – A magyarok bevonulnak a településre, Görgey itt üti fel főhadiszállását.

1849. július vége – Heves újra császári uralom alá kerül.

1852. június 1. – Postahivatal létesül, heti négyszeri gyalogküldönc-kapcsolattal Kápolna irányában.

1853 – Megtörténik a település hídjainak renoválása.

1859 – Az egyházmegye anyaegyházzá nyilvánítja.

1882 – A Kisterenye-Kisújszállás vasútvonal megépítésével Heves az országos vasúthálózat részévé válik. Szintén ebben az esztendőben jön létre a városi távíró-szolgáltatás.

1884 – Az 1880-as évek elején elindított útépítési munkálatok eredményeképpen elkészül a Dormánd felé vezető út 11 kilométeres szakasza.

1903 – Heves bekapcsolódik az országos telefonhálózatba.

1910 körül – A Jászságból beköltözők hatására tanyásodási folyamat kezdődik.

1920 – 124 zsidó család él a településen.

1920 után – Létrejön az Új telep.

1927 – Kiépül a városi villanyvilágítás.

1929 – Új templom épül.

1939 – Sportuszoda és strandfürdő nyílik Hevesen.

1950-es évek – A vert- és vályogfalas építkezést kezdi felváltani a tégla használata.

2.01 Füzesabony – Kronológia

9-10. század – A település létrejöttének időszaka.

10-11. század – A DNY-ÉK irányú hadiút érinti Szikszót.

13-15. század – Patrocíniuma Keresztelő Szent János.

1261 – Obon néven az első írásos említés.

1333 – A település egyházának első említése a pápai tizedjegyzékekben.

14-15. század – A Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út Szikszó érintésével halad kelet felé.

1546 – A falu az egri püspökség birtoka.

1631 – Pyber püspök visszaváltja a falu birtokjogát.

1683 – 16 jobbágytelket kitevő lakosság lakta.

1686 – A falu elnéptelenedett.

1700 – Újratelepítés kezdete.

1711 – Az anyakönyvezés kezdete.

1730 – Kordások Társulata.

1732-35 – A középkori templom újjáépítése.

1735  – Erdődy Gábor felszenteli az újjáépített katolikus templomot.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés a pusztaszikszói utat jó időben általánosan járható országútnak minősíti, míg az Abonyon átvezető kocsiutat rossz minőségűként határozza meg.

1804-1848 – Az egri érsekség földesúri hatósága alá tartozik.

1814 – Elkészül az abonyi kőhíd tervrajza.

1815 – A templom újabb bővítése.

1848-49 – A település 138 nemzetőrt ad a szabadságharcnak.

1849. február 27. – A kápolnai csata után Abonyon keresztül vonul vissza a magyar sereg Mezőkövesd irányába.

1849. március 18. – Itt táborozik a VII. hadtest Gáspár-hadosztálya.

1851 – 589 család él a faluban.

1852 – Heti 3 alkalommal rendszeres postajárat üzemel Gyöngyös felé.

1853 – Létrejön az állandó postahivatal.

1870. január 9. – Átadják a Hatvan-Miskolc közti vasúti szakaszt, ezzel Füzesabony is bekapcsolódik az országos vasúti vérkeringésbe.

1872. november 3. – Megindul a vasúti közlekedés a Füzesabony-Eger vasúti mellékvonalon.

1891. augusztus 5. – Vasúti kapcsolat létesül Füzesabony-Tiszafüred-Debrecen között.

1893 – Megépül az új vasútállomás és távíró-szolgáltatás indul a településen.

1906 – Füzesabony bekapcsolódik az országos telefonhálózatba. A vasútvonal északi oldalán megkezdődik a Telep kialakulása.

1911 – Megkezdődik a villanyvilágítás kiépítése.

1920 – Népszámlálás. A településen 5816 fő élt.

1925  – Elkészül az Eger-patak hídjának terve. Az összeírás 6312 fő lakost számlált.

1926-1927 – Megépül a vasúti felüljáró.

1929 – A Laskó-patak hídjának terve is elkészül.

1930 – Artézi kutat fúrnak az ivóvíz minőségének javítása érdekében.

1932 – Ingyenes hatósági fürdő épül.

1960-as évek – A zsúpszalma használata tetőfedésre egészen eddig az időszakig nyomon követhető.

2.01 Feldebrő – Kronológia

11. század – A település feltételezett keletkezési ideje. Ezt követően épülhetett első temploma is.

10-13. század – Az országos jelentőségű főút a település közelében, délre halad.

14-15. század – A Pest felől jövő hadiút kompolti leágazása Debrőn keresztül haladt Sirok felé.

1550 – A török 2000 akcse adót vet ki a falura.

1686 – A település elnéptelenedik (Eger ostromát megelőző kiürítés folytán).

1692 – Megindul a falu újratelepülése.

1704 – Az iskolai oktatásra utaló első írásos forrás.

1712-1823 – Urasági serház működik.

1716 – Vármegyei rendelet intézkedik egy Tarnán átvezető híd megépítéséről.

1718 – A dohánytermesztés kezdete Feldebrőn.

1737 – Földesúri majorság létesül.

1741-46 – Postaállomás üzemel a településen.

1744-45 – Átépítik az Árpád-kori templomot, ami azonban súlyos statikai problémákhoz vezet.

1773 – A település először jelenik meg a forrásokban Feldebrő néven.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint a debrői utak rossz minőségűek.

1807 – Megépül a községi iskola.

1848-49 – A falu 92 katonát adott a szabadságharcnak.

1849. február 25. – A Poeltenberg-hadosztály Feldebrőnél vonul hadállásba.

1849. február 26. – Az aldebrői erdőt feladó magyar sereg egy zászlóalja Feldebrőn keresztül vonult vissza.

1849. február 27. – Poeltenberg Ernő, Dembinski parancsára Fel- és Aldebrőre vonul vissza.

19. század második felétől – A vályogfalazatot kő alappal építik.

1857 – Az előző iskolaépület állagromlása miatt a község kéttantermes új iskolát építtet.

1882 – Postahivatal és vasúti megállóhely létesül a településen.

1891 – A nagy tanulói létszám miatt a vármegye a tantermek és tanítói állások bővítésére kötelezte a községet.

1899 -Létrejön az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

1900 – A Feldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, valamint a Takarékmagtár megalakulása.

1905-1910 – Kiépül a telefon-összeköttetés.

1906 – Megalakul a Feldebrői Gazdák Szövetsége.

1914 – Létrejön a Katolikus Ifjúsági Egyesület.

1920 – A Feldebrői Hitelszövetkezet alapítása.

1925 – A leventemozgalom indulása Feldebrőn. Megalakul a Feldebrői Első Szőlő- és Gyümölcstermelők Szeszfőzde Egyesülete.

1927 – Megindul a Balpüspöki-Vécs irányába vezető út kikövezése.

1930-1932 – Kiépül a települési közvilágítás.

1930-1940 – Polgári Lövész Egyesület néven lövészegyletet alapítanak a településen.

1939 – Megszerveződik a KALOT helyi csoportja.

1942 – Milibák József és Fehér András fahidat épít a Kígyósra és a Bogarasra. Az iskolai oktatást nyolc évfolyamossá alakítják.

2.01 Erk – Kronológia

10. század – A település feltételezett keletkezési ideje.

1332 – A település Szent György tiszteletére felszentelt templomának és plébánosának első említése.

1456 – Berzeviczi Pohárnok István Erk egy részét elzálogosítja Vanyarci Ferencnek.

1550-es évek – A falu az egri püspökség és a török felé is adózik.

1687-1710 – Erk puszta a töröktől való visszafoglaló háborúktól 1710-ig.

1710-től – A terület földesurai majorságokat hoznak létre, ahová majorsági cselédeket telepítenek.

1740-es évek – A majorsági cselédek telkeket kapnak, Erk jobbágyfaluvá válik.

1760 – Orczy Lőrinc új templomot építtet.

1768 – Az első írásos dokumentum a községben folyó alapfokú oktatásról.

1770-1774 -16-32 gyermek vesz részt iskolai oktatásban.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint az erki út csak jó időben alkalmas bármely jármű számára.

1828 – Megtörténik a Holt-Tarnán lévő fahíd javítása.

1848-49 – A település 34 nemzetőrt adott a szabadságharcnak.

1885 – Postahivatal létesül Erken.

1886 – Létrejön a Postatakarékpénztár, és ennek erki közvetítőszolgálata.

1887 – 162 gyermek jár iskolába.

1904 – Megnyit a Hangya Szövetkezet boltja.

1910 – Az iskolába járó tanulók száma: 314

1918 után – Megkezdődik a határ tanyásodása a Jászságból beköltöző családoknak köszönhetően.

1922 – Megalakul a Római Katolikus Kör.

1924 – Helyi csoportot alakít a Levente Egyesület és megszerveződik a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület.

1925 – A községen vezet keresztül a Tarnaméra-Visznek megyei jelentőségű út.

1927 – A magas gyermeklétszám miatt új iskola építéséről dönt a képviselő-testület.

1929 – Megalakul az Erki Községi Hitelszövetkezet.

1930 – Lövészegyesület alakul és létrejön a Faluszövetség helyi fiókszervezete.

1930 után – A vertfalas építkezést felváltja a vályog használata.

1932 – A településen közvilágítás működik.

Létrejön az Erk-Tarnaörsi Tejszövetkezet.

1938 – Önkéntes tűzoltóság szerveződik.

1941 – Megalakítják az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezetét.

1942 – Létrejön a Magyar Parasztszövetség erki fiókszervezete.

2.01 Erdőtelek – Kronológia

11. század – A település alapítása a mai helyétől kb. egy óra járásra, keletre.

14. század – Erdőtelek első említése a mai nevén.

1332 – A település Szent István király tiszteletére felszentelt templomának és plébánosának első említése.

16. század – A dézsmajegyzékek több alkalommal elpusztult településként említik.

1583 körül – A falu Alsó- és Felsőtelek néven 2 települést alkot.

17. század – A falu ismét többször elnéptelenedik, majd újratelepül.

1675 – Kuriális községként említi egy forrás.

1677 – A helyi plébános menekülni kényszerül a kurucokkal való nézeteltérése okán.

1720 – Butler János majorüzemet alapít Felsőerdőtelken.

1768 – Az első adat a településen folyó iskolai oktatásról.

1770-1775 – Az iskolába járó gyerekek száma 24-50 fő között ingadozik.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés a településen átvezető utat jó állapotúnak minősíti.

1848-49 – A szabadságharc ügyét 202 erdőtelki nemzetőr szolgálta.

1849. február 28. – A császári csapatok Erdőtelken állomásoznak.

1849. március 21. – Egy magyar dandár elfoglalja a települést.

1872 – Megnyílik az erdőtelki postahivatal.

1882 – A Kisterenye-Kisújszállás közti vasútvonal megépülésével Erdőtelek is bekapcsolódik az országos vasúti vérkeringésbe.

1887 – 200 gyermek tanul a község kéttantermes iskolájában.

A 20. század eleje – Az oktatás 3 helyszínen folyik: a községben, Tenk-pusztán és Hanyi-pusztán.

1903 – Megalakul az Erdőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1906 – A település csatlakozik az országos távbeszélő-hálózathoz.

1909 – Megalakul az Erdőtelki Gazdák Szövetsége (a Gazdakör).

1914 – A településen önkéntes tűzoltóság szerveződik.

1920 – Létrejön az Erdőtelki Takarék és Hitelszövetkezet.

1920 után – Megépül az Oncsa, a Proletár és a Doktor telep.

1924 – Elindul a községi leventemozgalom.

1925 – Népkönyvtár működik a községben.

1929 – Az iskolai igények kielégítésére 6 új tanterem épül a meglévőkhöz.

1930 – Megkezdi működését a Polgári Lövészegyesület.

1930 után – A vertfalas építkezést felváltja a kő alapra rakott vályog használata.

1933 – Létrejön a Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja.

1936 – Az iskolába járó diákok száma 729 fő.

1939 – Megalakul a KALOT helyi csoportja.

1942 – A Faluszövetség és az Országos Egészségvédelmi Szövetség is létrehozza helyi szervezetét.

2.01 Egerfarmos – Kronológia

13. század előtt – Egerfarmos létrejötte.

1261 – A település nevének első említése az írott forrásokban.

13. század – A farmosi templom építése.

1334 – A település templomának első említése.

1550 – A településnek 13 adófizető háztartása van.

1647 – Kuriális faluként említi egy forrás.

1674 – Csepelényi György pálos szerzetest a Szőke-pusztánál található tónál (Barát-fertő) református fegyveresek meggyilkolják.

1680 – Egerfarmos elpusztul.

1697-1698 – A település újranépesedése.

18. század – A települést nyolc középbirtokos és 12 kisbirtokos nemes lakja.

1708 – Grósz Mihály serházat alapít.

1720, 1732 – Szent Adalbert tiszteletére szentelt templomáról van tudomásunk.

1728 – Farmost jobbágyfaluként említik.

1747 – Calinora püspöke Gonzaga Szent Lajos ereklyéjét adományozza a templomnak.

1767 – Az iskolai oktatás első írásos említése.

1770-1775 – 18-26 gyermek jár iskolába.

18. század végétől – A települést mai nevén említik.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés a községen áthaladó kocsiutat jónak minősítette.

1797 – Farmoson 5 telkes gazda és 21 kisnemes él.

1812-1950 – A település Borsod vármegyéhez tartozik.

1833 – I. Ferenc Brezovay Györgynek adományozza a község egy részét.

1849. február 24. – A kápolnai csata előtt a magyar haderő Kisfaludy-dandára szállta meg a falut.

1849. március 1. – A farmosi ágyúcsata.

19. század közepe – Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet felváltja a szarufás, vagy füstlyukas kontytetők használata.

1864 – Rómer Flóris megállapítja, hogy a település temploma 13. századi eredetű lehet.

1874 – A régi templomot átalakítják, bővítik Koczka Nándor tervei alapján.

1878 – Új iskola és kántortanítói lak épül.

19. század vége – A vertfalas építkezést felváltja a vályogtégla használata.

1891. augusztus 5. – Átadják a forgalomnak a Debrecen-Füzesabony közti vasútvonalat, amelynek révén Egerfarmos is bekapcsolódik az országos vasúthálózatba.

1894 – Postahivatal nyílik a településen.

1898 – Brezovay László tehenészetet létesít, amelyet 1924-tól Oláh Gyula fejlesztett tovább, országos hírűvé.

1903 – Új iskolaépülettel bővül a település.

1905-1910 – Telefonállomás létesül Egerfarmoson.

1906. március 15. – Felavatják az 1849. március 1-i csata emlékoszlopát.

1907 – Megalakul a Hangya Szövetkezet.

1908 – Elkészül az orgona.

1920 után – A nád és zsindely tetőfedést felváltja a cserép alkalmazása.

1924 – A növekvő szükségletek kielégítésére új, kéttantermes iskola épül.

Létrejön a Levente Egyesület helyi csoportja.

1925 – Amerikai és hazai hívek adományából elkészül a Szent György harang.

1926 – Önkéntes Tűzoltó Egyesület alakul.

1930-1940 – Az egerfarmosi Polgári Lövész Egyesület működésének időszaka.

1933 – Felavatják az I. világháborúban elesettek emlékművét.

1939 – A község megvalósítandó feladatai között szerepel a közvilágítás kiépítése.

Létrejön a KALOT helyi csoportja.

2.01 Dormánd – Kronológia

11. század – A mai Dormánd területe királyi besenyők birtoka.

14. század – Dormánd írásos említése Kach Campestri(Mezőkács), majd 1372-től Dormanhaza  néven szerepel.

1549 – Dormánd írásos említése Dorman alakban.

18. század – Két középbirtokos család kúriája alkotja a település középpontját, melyek körül zsellértelkek létesülnek.

1732 – Az első forrás a település templomáról, amelyet a Kisboldogasszony tiszteletére szenteltek fel.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint Dormánd környékén rossz minőségű utak vannak.

1811 – A birtokos Sághy család részére kripta épül a templomban.

1848-49 – A szabadságharc eseményeiben részt vevők közül 8 nemzetőr nevét ismerjük.

1849. március 4. – Lichtenstein altábornagy csapatai szállták meg Dormánd és Besenyőtelek körzetét.

1914 körül – A döngölt falas építkezést felváltja a vályoghasználat.

1920 után -A falu ÉNY-i részén létrejön a Telep.

1925 – Ipari vasút köti össze Dormándot és Füzesabonyt.

1934 – Megkezdődik a közvilágítás kiépítése.

1924 – Távbeszélő-állomás létesül.

1925. október 16. – Postahivatal nyílik a településen.

1945 után – Kiépül a Templom-sor.

 

2.01 Boconád – Kronológia

9-10. század – A mai településtől kb. 2 km-re keletre létrejön Boconád.

14-15. század – A Pest felől jövő, Adácsnál leágazó hadi- és kereskedelmi út Boconád mellett haladt el.

1335 – A pápai tizedjegyzék említi először plébániáját.

1549-1552 – A falu elnéptelenedik.

1647-1675 – A települést állami adótól mentes, kuriális községként említik a források.

1731 – Elveszíti adómentességét, úrbéres jobbágyközséggé válik.

1746 – Első adat az iskolai oktatásról (13 tanuló)

1752 – Boconádra helyezték át a korábban Átányon működő postaállomást, ami rövid idő múltán Tarnabodra került.

1768 – A régi, életveszélyes templom helyett új templom építése kezdődik.

1774 – Az iskolának 42 tanulója van.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés szerint a Boconád környéki utak csak megfelelő időjárás esetén használhatóak minden jármű számára.

1848-49 – A szabadságharc eseményeiben 38 boconádi férfi vett részt, mint nemzetőr.

1873 – 149 gyermek tanul az iskolában.

1885 – Állandó posta nyílik a településen.

1889 – Önkéntes Tűzoltó Egylet jön létre.

1900 körül – A Jászságból beköltöző családok hatására megkezdődik a határ tanyásodása.

1903 – Megalakul a Boconádi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

1911 – Létrehozzák a Boconádi Hitelszövetkezet Népkönyvtári Egyesületét.

1920 – A községben kéttantermes felekezeti iskola működik, Alatka-pusztán községi népiskolát tart fenn a település. 1920 körül váltja fel az építészetben a vert falat a vályog használata.

1924 – Boconádon is útjára indul a leventemozgalom.

1925 – Római Katolikus Olvasókör alakul.

1930 – Az új iskolaépület elkészültével a községben már 6 tanteremben folyik az iskolai oktatás.

1933 – Boconádra bevezetik a villanyáramot.

1935 – Megalakul az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportja.

2.01 Besenyőtelek – Kronológia

10-11. század – Besenyők szállásaként létrejön a mai település előzménye.

1322 – Besenyői István fia Lőrinc családja nevében eladja birtokaik negyedét Erdőtelki Márk fia Márknak.

1728 – Az első ismert adat az iskolai oktatásról.

1733 – Szent Lőrinc tiszteletére felszentelt templomáról van adatunk, amelyet 1757-ben bővítenek, majd 1791-ben tornyot is kap.

1770 körül – Poczik Ferenc Nepomuki Szent János szobrát állíttatja fel háza előtt.

1770, 1775 – Az elemi iskolának 50, majd 59 tanulója van.

1773 – Megépül a parókia épülete.

1781-től – A helyi nemesi közbirtokosok 2 kocsmát működtetnek.

1782 – A Szentháromság oszlop felállítása. (Mlinko József és fia emeltette)

1783-1785 – Az I. katonai felmérés rossz minőségű, réteken átvezető utakat említ.

1791 – Tornyot és órát kap a Kistemplom. (Egyes feljegyzések szerint a torony 1766-ban készült)

1792 -Megépült az első iskola.

1807-22 – Új, nagyobb templom épül a lakosság számára.

1848 ősze – 132 fő jelentkezik nemzetőr-szolgálatra.

1849. március 1. – Az éjjel bevonuló császáriak kifosztják a falut.

1849. márc. 4-19. – Császári csapatok állomásoznak a településen.

1849. március 20. – Görgey csapatai bevonulnak Besenyőtelekre.

A 19. sz. második fele – Jelentős dohánytermesztés folyik a faluban.

1868 – Megnyílik a település postaállomása.

1870 körül – Megkezdődik a besenyőtelki határ tanyásodása.

1871-1924 – Dormánd közigazgatásilag Besenyőtelekhez tartozik.

1879 – Megszületik Berze Nagy János néprajzkutató.

1882 – Czakó Bertalan gőzmalmot és olajütőt építtet.

1887 – Új, római katolikus felekezeti iskola épül.

1896 – Megalakul az Olvasóegylet.

1898 – Czakó Kálmán megépítteti a település második gőzmalmát.

1901 – Községi gyermekmenhely létesül, amely 1909-ben községi kisdedóvóvá (óvodává) alakul át.

1902 – A településen méntelepet hoznak létre.

1905 – Új, kéttantermes iskola épül, tanítói lakással. Belvízelvezető társulat jön létre a Laskó-patak szabályozására.

1906 – Megalakult a Besenyőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, valamint az Iparoskör.

1909 – Jó minőségű ivóvíz biztosítása céljából két artézi kút létesül, majd 1929-ben egy harmadik, azonban csak az ’50-es évek végére sikerül az egész település ivóvíz-ellátását modernizálni.

1910 – Katolikus Olvasókört alapítanak a településen. Besenyőtelek bekapcsolódik az országos távbeszélő-hálózatba.

1911 – Megalakul a Besenyőtelki Katolikus Ifjúsági Egyesület. Nagy tűzvész pusztít a településen.

1912 – Az Önkéntes Tűzoltó Testület létrejötte.

1914 – A község villamosításának kezdete Czakó Kálmán gőzmalmának segítségével.

Hétfői napokon hetivásárt tartanak.

1920 – A községben 476 tanköteles korú gyermek van.

1921 – Megalakult a Besenyőtelki Hitelszövetkezet.

1923 – Elkészül az I. világháborús emlékmű, Horváth Géza alkotása.

1924 – Létrejön a Levente Egyesület helyi szerve.

1927 – Képviselőtestületi határozat születik egy új iskola építéséről, a meglévő műút kijavításáról, valamint a földutak kőburkolattal való ellátásáról. Ugyanebben az évben megkezdődik a közvilágítás kialakítása.

1930 – Megalakul az Árpádházi Boldog Margit Leányegyesület.

1932 – Létrejön a Községi Állattenyésztő Szövetkezet.

1938 – Megkezdi működését a KALOT helyi szervezete.

1944 – Megkezdődik a település teljes villamosítása. A háború miatt megszakított munkálatok 1947-1962 között folytatódtak.

1952 – A Besenyőtelek-Poroszló úton előregyártott vasbeton elemekből álló híd épült.

 

2.01 Átány – Kronológia

10-11. század – A település létrejöttének feltételezett időszaka.

14. század eleje – Heves felől főút halad át a településen Poroszló irányában.

1596 – Református lelkészét, Turóci Mártont említi egy forrás.

1718 – Postaállomás alakul a Buda-Hatvan-Debrecen-Kolozsvár postavonal 6. állomásaként.

1752 – A postaállomást Boconádra helyezik át.

1768 – Első adatok az iskolai oktatásról.

1772-1775 – 88 fiú és 30 lány részesül elemi iskolai képzésben.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés az Átányon átmenő utat országútnak minősíti, de megjegyzi, hogy csak jó időben használható minden jármű számára.

1788 – A település határában majorságokat alakítanak ki.

1848-49 – A szabadságharcban 104 átányi vesz részt nemzetőrként.

1849. március 17. – Császári hírszerző küld jelentést a faluból.

1849. március 19. – Poeltenberg Ernő jelentése szerint a császáriak Átányban is jelen vannak.

1856 – Megépül a Kakas-ház, amelyet Bedécs József kisnemes építtet, de nevét utolsó tulajdonosáról, Kakas Samuról kapja. Ma tájház.

1868 – Kéttantermes református községi iskola épül.

1882 – Posta nyílik a településen.

1887 – 306 tanköteles gyermekből 254 jár rendszeresen iskolába.

1891 – Az Olvasó Egylet alapítása.

1892 – Létrejön a Tűzoltó Egylet.

1894 – Megalakul az Átányi Önsegélyező és Fogyasztási Szövetkezet.

1903 – Helyi piac indul heti egy alkalommal, csütörtökönként       .

1923 – Megalakul az Átányi Vadásztársulat.

1924 – Megalakul a Levente Egyesület helyi szerve.

1925 – A közoktatást egy 3 tantermes református felekezeti iskola és egy tanyai községi iskola képviseli.

Hevesre és Kömlőre már köves út vezet, míg az egri, tenki és vezekényi utak dűlőutak voltak.

1926 – Polgári Olvasókör szerveződik.

1930-40 – Polgári Lövész Egyesület működik a településen.

1937 – Megalakul a Mezőgazdák Köre (Gazdakör).

1939 – A növekvő gyermeklétszám miatt a református egyház 4 tantermes iskolát építtet.

 

2.01 Aldebrő – Kronológia

1740-1743 – Grassalkovich Antal német telepesekkel megalapítja Aldebrőt.

18. század második fele – A megyét É – D-i irányban összekötő országút halad át a településen.

1770 – Az első ismert adat szerint 60 gyerek jár iskolába. Ez a létszám 1774-re 100

főre emelkedik.

1771 –  Az urbárium szerint a házas zsellérek 18 nap robottal tartoztak évente a

földesúr számára.

1783-1785 – Az I. katonai felmérés országleírása rossz minőségű utakról tudósít Aldebrő

környékén.

1810-1812 – A Hatvan-Eger közti út átépítési terve köztes állomásként említi Aldebrőt.

1829 – Új kőhíd épül Aldebrő és Kápolna határán.

1834 – A Tarna-híd javítása.

1841 – A földkönyv tanúsága szerint a Fácános erdőben sugaras úthálózat

található, a vadászat megkönnyítése céljából.

1846 – A virágzó dohánytermesztés következtében a lakosság úrbéri tartozásait 80

mázsa dohánnyal váltotta meg.

1848. július 24. – Hán Péter aljegyző vezetésével 108 nemzetőr lép be a megyei

nemzetőrségbe, akiket az I. sz. zászlóalj 13. századához osztanak be.

1849. február 26. – A kápolnai csata első napján Poeltenberg Ernő hadosztálya áll Aldebrőnél, akik

du. 5 körül adják fel állásaikat.

1849. július – A cári csapatok vonulnak keresztül a községen.

1851 – Az elemi iskolában 208 tanuló oktatása folyik.

1859 – Aldebrő Balpüspöki nevű határrészén egynyílású kőhíd épül a Tarnóca-

patakon.

1871-1950 – Aldebrő közigazgatási jogállása: nagyközség. Előtte jobbágyfalu volt.

1885 – Postahivatal nyílik a településen.

1880-as évek második fele -filoxérajárvány pusztít.

19. sz. vége – Megjelenik a faoszlopos tornácok és a Tarnaszentmárián bányászott kő,

valamint a tégla alkalmazása a helyi építészetben.

1900 – Megnyitja kapuit az Aldebrői Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet.

1901-1918 – Erzsébettér-pusztán tanyai iskola működik.

1909 – Megalakul az Aldebrői Gazdák Szövetsége (Gazdakör).

1910 – Az első távbeszélő-állomás üzembe helyezése.

1920 – Megnyílik az Aldebrői Hitelszövetkezet.

1924 – Átadják az új, 3 tantermes iskola épületét.

1925 – Megalakul a Levente Egyesület helyi szerve.

A Tarna-folyón 20 m hosszú, 6 m széles vasbeton híd vezet át.

Ugyanebben az évben a Mátra–Körösvidéki HÉV vonalán vasúti megállóhely

üzemel, a 21. sz. őrhelynél.

1926 – Megkezdi munkáját az Aldebrői Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

1930 – Kultúrház épül a faluban.

1933 – Megvalósul a villamos közvilágítás.

Megalakul a Tarna-völgyi Vadásztársaság.

1935-1940 – Polgári Lövész Egyesület működik Aldebrőn.

 

9.01 Zaránk – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Géczi István (1944–) az FTC kapusa 10 éven keresztül, válogatott kapus volt.

Urbán Imre (1952–) tábori lelkész, esperes ezredesi rendfokozat, zarándok utak lelki vezetője. Jelenleg Detken él (Detk és Kápolna plébánosa).

 

A településen elismerésben részesült emberek:

„Zaránk Községért”- díj:

Csintalan Imréné

Kakukk Antal

Csintalan Istvánné

Kovács Györgyné

Csintalan István

9.01 Tiszanána – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Kovács Eszter (1940–) Fényes karrier, sok-sok koncert a világ számos pontján, nemzetközi rangú operaszínpadi partnerek szegélyezik életútját. Világhírű Wagner-énekes.

Kovács Eszter operaénekes Tiszanánán született egyszerű földműves szülők gyermekeként 1940. május 18-án. A budapesti Zeneakadémián szerzett diploma után azonnal szerződtette a budapesti Operaház, ahol a Kékszakállú Juditjával, majd később „A bolygó hollandi” Sentájával és a Ferencsik-féle Tannhauser Venusával tűnt fel. Hamarosan áttért a nagy drámai szoprán szerepkörre és a Wagner-alakításokon túl sikerrel debütált a Fidelio, a Pikk Dáma, a Jenufa és a Parasztbecsület női főszerepeiben is. Nemzetközi karrierje 1972-ben indult. Ekkor mutatkozott be a düsseldorfi Deutsche Oper am Rein-ban. Ezt követően sorra érkeztek hozzá a rangos meghívások: szereplésre kérte fel a londoni Covent Garden, a nyugat-berlini Operaház, a frankfurti Opera. Itthon megkapja a Liszt-díjat, mely máig hazájának egyetlen elismerése feléje. 1980 óta nem tagja egyetlen állandó társulatnak sem.

Nemzetközi karrierjének második vonulatát Bartók Juditja, Fidelio, Elektra és Chrisothemis szerepek jelentik (Prágai tavasz, Moszkva, Berlin, Frankfurt, Salzburg, Stockholm, Koppenhága, Lisszabon). Amikor 1981-ben a Milanói Scala együttese Zubin Mehta vezényletével a firenzei Maggio Musicalén adta elő Az istenek alkonyát, Kristen Flagstad és Birgit Nilson után Kovács Eszter volt Brünnhilde.

Többször megfordult közben az Egyesült Államokban, fellépett Santa Fében (a MET előszobája), Fort Worth-ben és Washingtonban az Elektrában, illetve a Walkür Brünnhildéjeként. Az egyenletesen felfelé szárnyaló művészi pálya legkiemelkedőbb állomásai ugyancsak a Walkür Brünnhildéjéhez kötődnek: a szerepet San Franciscóban Birgit Nilsonnal, a New York-i Metropolitanben pedig Gwyneth Jones-szal felváltva énekelte. Partnerei között volt Peter Hofmann, Helge Brilioth, Jean Cox, James King, Robert Cassily, Manfred Jung, Theo Adam, Simon Estes, Franz Ferdinand Netwig, Donald McIntyre és Sigmund Nimsgen. Világhírű karmesterek dirigálták: többek között Colin Davis, Doráti, Eliahu Inbal, Karajan, Leinsdorf, Matacic, Patane, Peter Maag, Silvio Varvioso, Hans Wallat, Ottmar Suitner. Sikerei csúcsán 45 évesen a MET turné Walkür-előadásával véglegesen visszavonul a nemzetközi szerepléstől. Indok: üzletté vált a művészet, óriási idegi és fizikai terhet jelent. Visszaszerződik a budapesti Operához, de néhány hónap után felbontja a szerződését a számára szükséges minimális művészi feltételek hiánya miatt. Utolsó nyilvános fellépése egy szerény jótékonysági koncert Bécsben. Pályáján egyenértékű volt a szülői ház és a csillogó operavilág.

Gulyás Imre (1945–) költő, újságíró, szülőfaluja Tiszanána. Munkáját becsületesen végző újságíró, közel 40 éve ugyanazon szerkesztőség íróasztala mellett rója a sorokat, közben el-elrévedezve strófákat, rímeket ír a lapszélre, visszatekintve szülőfalujára, a tarló forróságára, széna illatára. A debreceni újságíró, aki a Hajdú Bihari Napló munkatársaként az epika, líra műfajában is jeleskedik, negyedik, Teljes árú élet című kötetében, ezúttal versekben szólal meg.

 

A településen elismerésben részesült emberek:

Díszpolgári cím:

Tóth József

Dr. Nánási Iván

Kovács Eszter

Majorszki Gábor

Dr. Molnár Mihály

Kakuk Béla

9.01 Tenk – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Blaha Lujza (1850–1926) „a nemzet csalogánya”-ként tisztelt színésznő, Soldos Sándor tenki földbirtokossal kötött házassága révén öt évig élt a településen. Nem a település szülöttje.

Lavotta János (1764–1820) zeneszerző hegedűművész, a magyar verbunkos megteremtője. Nem a település szülötte.

Markhot Ferenc (1718 ?–1792) tenki birtokos, Heves megye híres orvosa. Nem a település szülötte.

9.01 Tarnazsadány – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Dr. Kovács István, a település lakóiról készített fotókat, nem tarnazsadányi születésű, és már nem lakik a településen.

Dr. Szabó László, Tarnazsadányon született, több évtizedes orvosi munkássága volt, már nem lakik a faluban.

Dobi Ilona, festőművész, tarnazsadányi születésű már nem lakik a településen.

 

A településen elismerésben részesült emberek:

Mór József, több évtizedes munkát végzett a helyi faluvezetésében.

Szabó Tiborné, több évtizedes munkát végzett, mint helyi tanító.

Dobi Gyuláné, több évtizedes munkavégzés, mint óvodai alkalmazott.

Palla Józsefné, több évtizedes munkavégzés, mint egészségügyi dolgozó.

Tímár István, munkásságáért, mint a helyi üzem vezetője.

9.01 Tarnaörs – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

báró Orczy Lőrinc (1718–1789) költő.

Vak Bottyán János (1643–1709) a Rákóczi-szabadságharc tábornoka.

báró Orczy Emma (1865–1947) írónő, Tarnaörsön született.

9.01 Tarnaméra – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Galánfi László, szakfelügyelő. A 600 éves Tarnaméra kötet megalkotója, a Helytörténeti Múzeum létrehozója.

Tarnamérai Tímár Ferenc, Tarnamérán született költő. A Független Alkotók Országos Egyesülete két füzetet jelentetett meg verseivel. Jan Stolarski a Lengyel-Magyar Baráti Társaságok Országos Szövetségének az elnöke lengyelre fordíttatta az Őt átkarolja című, Báthory István királynak emléket állító versét.

 

A településen elismerésben részesült emberek:

Tarnaméráért” kitüntetésben részesültek 1996-ban:

Dr. Németh Imre posztumusz

Galánfi László posztumusz

Pári Sándorné

Vereb István posztumusz

 

Tarnaméráért” kitüntetésben részesültek 1998-ban:

Dr. Virág Gyuláné posztumusz

Keresztesi Péter

Képes András

Nagy József

Vízi Gyuláné

 

Tarnaméráért” kitüntetésben részesültek 1999-ben:

Erdős József

Turi Gyula

 

Tarnaméráért” kitüntetésben részesültek 2008-ban:

Domán Gyuláné

Keresztesi Lajos posztumusz

 

Tarnaméráért” kitüntetésben részesültek 2008-ban:

Erdélyi István posztumusz

Keresztesiné Ollári Anna, testnevelő tanár

Molnár Zoltán, edző

Az általános iskola futballcsapata, melynek tagjai: Csillag Dáriusz, Kassa Máté, Kiss Károly, Kovács Dávid, Magyar Márk, Pári Kristóf, Pári László, Sárándi Milán, Szabados Bence, Tóth Márk, Vajner Viktor és Zsákai Máté.

Dr. Gulyás István (1932–) nyugalmazott állatorvos.

A teljesség igénye nélkül felsorolva:

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének polgári tagozata

Szent Mihály Arkangyal Lovagkeresztje (az USA Rendőri Emlékszövetségtől idegen állampolgárként elsőként kapta meg)

Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjává avatták 2004-ben

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetés

Magyar Köztársaság Címerével ékesített emlékgyűrű

9.01 Pély – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Törőcsik Mari 1935. november 23-án, Pélyen született. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művésze.

 

A településen elismerésben részesült emberek:

Fodor Pál a falu díszpolgára       2005

Törőcsik Mari a falu díszpolgára 2005

9.01 Kömlő – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

Borsányi Lajos plébános-esperes, 20 évig szolgált Kömlőn

Csáti Jónás, Kömlő szülötte, tehetséges amatőr festőművész

Hangrád Lajos amatőr festőművész

Hangrád Zsolt Angliát és Amerikát megjárt tehetséges festőművész

Müller Jenő plébános, a falu közéletében is részt vett 1925-től

dr. Nemes János igazgató-kántortanító (1925 körül-1941)

Pádár Ildikó, Kömlőn született, válogatott kézilabdázó, az FTC játékosa

Pádár Margit, a településen született, NB I-es kézilabdázó

Vass Gábor, kömlői születésű színész

 

A településen elismerésben részesült emberek:

Czakó Ferencné

Cseh Józsefné, dr. Szegő Imre díj

Cseh József

Hangrád Lajos, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, Heves Megyéért kitüntetés

Besenyei János, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Heves Megye Labdarúgásáért

9.01 Kompolt – Híres emberek

Dr. Fleischmann Rudolf (1879–1950) európai hírű növénynemesítő. A rumai nemesítő telepen végzett tizenkét évi eredményes munka után Székács Elemér ösztönzésére 1918-ban elvállalta a Magyar Föld Rt-én belül akkor alakított Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. kompolti növénynemesítő anyatelepének vezetését. Ezzel nemcsak életében, de a magyar növénynemesítés történetében is jelentős korszak kezdődött.

Kompolton tovább folytatta a rozsnak a rumai birtokon elindított nemesítését és a rozs megporzásának irányításával az ún. „Ohio-módszerrel” a külterjes viszonyokat jól tűrő növényt sikerült kinemesítenie. Az „F” rozs a többi rozsfajtánál korábban ért, termésátlaga ugyancsak felülmúlta a többi fajtáét. 1924-ben államilag törzskönyvezett fajta lett, és főleg a Duna-Tisza közötti gyengébb, aszályos területeken vált közkedveltté. Állami elismerésben 1941, 1943, 1947, 1951 években részesült és fajtaelismerését 1970-ig meg is tartotta.

Bár a kalászosok nemesítésében jelentős sikerei voltak, legszívesebben mégis a kukorica nemesítésével foglalkozott. Ifjú korában a sokhasznú növény termésátlagának gyarapításával kezdte nemesítő munkáját, s mintegy fél évszázaddal később e kedvenc növényét kezében tartva érte a váratlan halál. Kortársait megelőzve az 1930-as években elsőként foglalkozott a növény beltenyésztéses heterózisos nemesítésével, amelynek nagyüzemi feltételei hazánkban csak az 50-es években alakultak ki.

Fleischmann három évtizedes kompolti munkássága alatt mintegy húsz növényfajt nemesített eredményesen. Ezek közül három államilag törzskönyvezett, hat államilag elismert és két növényfaj feltételesen elismert fajta lett.

Életútját végig tekintve látható, hogy ifjú nemesítőként elsősorban a terméshozamok növelését tartotta szem előtt. Később már a kísérletbe vont növények beltartalmi tulajdonságainak javítását, ellenálló képességük fokozását tartotta fontosabbnak.

Tudományos tevékenysége elismeréséül 1939-ben a bécsi Mezőgazdasági Főiskola tiszteletbeli doktorrá avatta. 1949-ben, 70 éves korában lett a Kompolti Kísérleti Gazdaság igazgatója. A szerénységéről közismert, sokoldalú tudós élete utolsó pillanatáig bámulatos szorgalommal, akaraterővel dolgozott. 1950. november 14-én Kompolton érte a halál.

Kompolton élt haláláig dr. Fleischmann Rudolf lánya, Fleischmann Mária (1879–2005). Mimike apácanő volt, akinek nyelvtanítási módszere híres és különleges volt.

9.01 Kisköre – Híres emberek

A településhez köthető híres, neves személyek:

NAGY EDIT költő, több verses kötet szerzője.

SÍPOS ALADÁR, az MTA tagja volt.

 

A településen elismerésben részesült személyek:

ÖTVÖS PÁL, a Tiszavíz Vízerőmű Kft. vezérigazgatója, Kisköre város díszpolgára   2009

KRZYSZTOF KUCHCZYNSZKI, Namyslow város polgármestere, tiszteletbeli polgár  2005

Krzysztof Dobrowski, Namyslow város jegyzője, tiszteletbeli polgár                      2005

Patkó Benjamin, Pro-Urbe-díj                                                                            2005

Járdán Józsefné, címzetes igazgatói kinevezés

Lányi Elemérné, 30 éves pedagógiai pályáért                                                       2011

Patkó Istvánné, Kisköre kultúrájáért                                                                  2005, 2010

Tóthné Csernei Mária, Arany katedra emlékplakett

Lólé Jeremiás, Kisköréért kitüntető cím                                                               2009

Honvisák Jánosné, Kisköre közoktatásáért                                                          2010

Óv-Lak Óvoda kollektívája, Kisköre közoktatásáért                                               2010

Kis József, Zágon polgármestere, Kisköre Tiszteletbeli Polgára                               2010

Köti-Kövizig Kiskörei Szakaszmérnöksége  Kisköre zászlaját kapta                         2010

9.01 Kápolna – Híres emberek

MIKSZÁTH GYULA, Mikszáth Kálmán testvére évekig itt dolgozott a Dohánybeváltóban.

A település díszpolgárai:

gróf BETHLEN ISTVÁN (1874–1946) miniszterelnök                    1926. február 26.

MAJER ISTVÁN országgyűlési képviselő, földművelési miniszter    1926. február 26.

Írott forrás nem erősíti meg, hogy a nevezettek Kápolna díszpolgárai voltak, sajtóhír viszont szólt róla.

 

A 2005 óta adományozható Díszpolgári Cím tulajdonosai:

DR. BERECZNÉ DR. HUSZÁR ÉVA 2005

SZABÓ BÉLA                             2006

SZABÓ ANTALNÉ                       2007

SZABÓ BÉLÁNÉ                         2008

BUROM JÁNOSNÉ                       2009

NAGY BÉLA plébános, kanonok    2010, posztumusz

 

9.01 Kál – Híres emberek

Adatgyűjtő: Fehér Klára

DR. BALSAI ISTVÁN

Káli gyökerű (őse Balsai József 1915-69). 1990-től országgyűlési képviselő, majd igazságügyi miniszter. Jelenleg az alkotmánybíróság tagja.

DIÓS MAGDA

Káli gyökerű karikaturista.

DUKAY KÁNTORDINASZTIA

Dutkay István (1822-1898) kántortanító

Dutkay Lajos (1856-1940) kántortanító, a leányiskola vezetője, melyre gr. Károlyi Gyulától kapott megbízólevelet.

Dutkay Ernő (1886-1971) kántortanító

Dutkay György (1919-2011) kántortanító

 

H. CZÉKMÁNY ILONA

Káli gyökerű festőművész. Számtalan festményt ajándékozott Kálnak és az egyházközségnek. A településen több kiállítása volt.

JAKKEL MIHÁLY

Káli gyökerű fafaragóművész. Gyöngyös díszpolgára.

MACZKY GYULA

Kál főjegyzője volt. Alapítványt tett óvoda felállítására, és a templom harangjára. Az 1930-as években Kál határában keresztet állíttatott. Kál díszpolgára lett 1932-ben.

DR. MADARÁSZ GYULA

(1927-)

Káli gyökerű híres érsebész.

DR. ŐRY CSABA

Káli gyökerű, nagyapja Sipos György, édesanyja Sipos Klára. Országgyűlési képviselő és államtitkár volt, jelenleg uniós képviselő.

TOMPA VILMOS

(1936-2010)

Kál szülötte, 20 évig tevékenykedett polgármesterként.

RAFFAI KINGA (szül: Ficsór Kinga)

(1948-)

Káli gyökerű festőművész. Az Egri Tanárképző Főiskolán Blaskó János és Seres János festőművészek tanítványa volt. 1980-ban felvették a Magyar Köztársaság Alapjába, ma a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. Tanulmányúton volt Mexikóban, az NSZK-ban és Japánban. Számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt. Az értelmen és az érzelmen túli elbeszélő, gyakran népköltészeti ihletésű munkákat készít.

R. VÁRKONYI ÁGNES

Történészprofesszor, jelentős történeti művek írója. Nagyszülei káliak voltak (Várkonyi, Ficsór).

ZIEGLER SÁNDOR MIHÁLY

(1823–1879)

Gárdonyi Géza édesapja az 1848/49-es szabadságharc ágyúöntője, élete utolsó éveiben Kálban élt. Az egri líceumi évei alatt ide járt haza nyaranként, Gárdonyi Géza.

 

Kál díszpolgárai

MAYER JÁNOS mezőgazdasági miniszter 1932

MACZKY GYULA főjegyző 1932

GALAMBOS LÁSZLÓ iskolaigazgató 2005 posztumusz

NAGY LÁSZLÓ tanár 2006

RUBINT ZOLTÁN esperes, c. kanonok 2007 posztumusz

FEHÉR KLÁRA tanár, alpolgármester 2009

KRIZSÁN ANDRÁSNÉ iskolaigazgató 2010

TOMPA VILMOS polgármester 2011

 

 

9.01 Hevesvezekény – Híres emberek

A településen elismerésben részesült személyek:

„Hevesvezekény község díszpolgára” cím elnyerői:

Balogh Sándorné 2000-ben

Háfra Mátyás       2000-ben

Toldi László         2003-ban

Toldi Lászlóné     2003-ban

Zbiskó Mártonné 2003-ban

9.01 Heves – Híres emberek

BRÓDY SÁNDOR (1863-1924)

Író, gyermekkorát töltötte Hevesen. ld. IRODALOM almenű

 

DR. Csetneki REMENYIK ISTVÁN

főispán

(1870-)

1870. szeptember 15-én született Hevesen. Apja Remenyik József, anyja Szabó Apollónia volt. Az érettségi után 1887 és 1891 között végezte el a budapesti tudományegyetem államtudományi karát, államvizsgáját 1893-ban tette le.

1893 októberétől közigazgatási gyakornok az alispáni hivatalban. Az 1895. december 13-i tisztújításkor szolgabíróvá választották, s a Hatvani járásba helyezték. 1898-tól 1901-ig a Pétervásárai járásban, azután 1918. február 28-ig a Hevesi járásban teljesített hasonló szolgálatot. 1916-ban tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1918. március 6-án nevezte ki az uralkodó a belügyminiszter előterjesztésére Heves vármegye főispánjává. Beiktatására az április 8-i közgyűlésen került sor. Az őszirózsás forradalmat követően a belügyminiszter november 6-án még megerősítette főispáni tisztében, de november 14-én már fel is mentették. További életútját nem ismerjük.

KŐ PÁL (1941–)

A település szülöttje, Munkácsy-, Kossuth-, és Prima Primissima-díjas szobrászművész. ld. lejjebb

BÍRÓ LAJOS (1880–1948)

Író, forgatókönyvíró, Ady Endre barátja. Korda Sándorral megteremtették az angol történelmi film műfaját. Nem hevesi születésű. ld. IRODALOM almenű

HEVESY GYÖRGY (1885–1966) Nobel-díjas kémikus.

BÓNA ISTVÁN (1930–2001) Heves város szülötte, régészprofesszor, akadémikus, az MTA tagja. Szakterülete a honfoglalás kora volt.

DR. SZEGŐ IMRE (1923–2003) A gerontológiai kutatások megalapozója volt.

CSIKÓS MÁRTA, operaénekes.

HEVESI JÓZSEF, kántortanító, nótaszerző.

KOVÁCS BRIGITTA, előadóművész.

G. MEZEI MÁRIA, TV bemondó.

URBÁN NAGY RÓBERT, operett- és operaénekes.

 

A településen elismerésben részesült személyek:

DR. SZEGŐ IMRE (1923-2003)

gerontológus

1969-ben került városba, s dolgozott a hevesi Idősek Otthona igazgató-főorvosaként. Megalapította a szociális otthoni ellátást az addig tüdőkórházként működő intézetben. Majd öt évvel később ő volt, aki Magyarországon elsőként, feleségével létrehozta a Gerontológiai Gondozót, példaértékű, maradandó, országosan és nemzetközileg is elismert mintát alkotva. Az idősekért végzett kitartó munkáját a városban, a megyében és országosan is kiemelt figyelem kísérte. Orvosi tevékenysége egyben pedagógiai és népnevelő tevékenység is volt, hiszen élete nagy részét falusi környezetben, illetve időskorúak körében töltötte, ahol nem csak hivatásának gyakorlására adódott mód, hanem nevelői feladatok ellátására is.

Mindezeken túl komoly pedagógiai munkásságot is kifejtett a Hevesen megszervezett, és több éven keresztül működtetett nyugdíjasok középiskolájában. Fáradhatatlan tenni akarása miatt nyugdíjas évei sem a pihenés jegyében teltek, munkáját igen nagy lelkesedéssel folytatta az otthonban. Állandó jelenlétével, tevékenykedésével nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az otthonban élő idős emberek biztonságban tölthessék napjaikat, segítséget nyújtott problémáik, élethelyzetük megoldásához, a nyugdíjas kor küszöbén felmerülő veszélytényezőkre való felkészüléshez.

Díjai, elismerései:

1977 – a Megye Egészségügyéért

1981 – Kiváló Orvos

1985 – Munkaérdemrend Ezüst fokozata

1988 – Pro Urbe Heves kitüntetés

1998 – Heves Város Díszpolgára

 

KŐ PÁL (1941. június 2. Heves-Perespuszta)

Eredetileg Pataki Lajosnak keresztelték. 1941-től apja katona, majd hadifogoly volt, ahonnan többször, végül sikeresen megszökött. Édesanyjával a zavaros időkben egy Nyírségben szolgáló plébánosnál, az atyai nagybácsinál húzta meg magát. 1948-tól csak alkalmi munkákból élhetett a család, édesapját lovas mezőőri állásától is megfosztották.

1956. október 23-tól apja Heves nagyközségben a forradalmi események egyik vezetője, ezért 7 évre bebörtönözték. Ez családja számára a nyomorgás időszaka volt. Ekkor kezdett festeni, képeit könnyen tudta értékesíteni. 1956–59-ig a káli Gimnáziumban tanult, majd 1959-ben harmadik osztályos diáknak átvette a budapesti Képzőművészeti Gimnázium. 1961-ben érettségizett, s még ebben az évben belügyminiszteri engedéllyel az állandó gyanakvás és zaklatás miatt megváltoztatta a nevét, Kő Pálra   1963-68-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, mestere, atyai barátja Somogyi József szobrászművész volt.

1966-ban vette feleségül Leelőssy Éva színésznőt. 1969-ben Péterfy Gizella festőművésszel kötötte össze az életét, ebből a házasságából születettek Boldizsár és Virág nevű gyermekei.

1970-ben állították fel első köztéri szobrát, a Boronást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek nagyközségben. 1976-ban társaival a mohácsi emlékparkba 29 munkát készített. 1978 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára, majd 1990-től a Szobrász Tanszak docense, tanszékvezetője. 1991-től egyetemi tanár, majd 1992-től egy cikluson keresztül a Képzőművészeti Főiskola rektor helyettese 1990–95 között a Kossuth-díj bizottság tagja volt. 1995 januárjától a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

1996-ban jelent meg Belső Tárlat-Kő Pál című kötete. 1998-ban vette feleségül Halassy Csilla szobrászművészt, ebből a házasságából születtek Benedek és Bálint nevű fiai. 2000-ben a Hannoveri Világkiállítás egyik szenzációja volt Szerelemkapu című alkotása. Ugyanebben az évben készült el négy méter magas Szent István szobra, amely a Gellért-hegyi Sziklatemplom előtt áll.

 Díjai, elismerései:

1975 – Munkácsy-díj
1976 – a Pécsi Országos Kisplasztikai Biennále díja
1982 – Kodály Társaság elismerő diplomája
1984 – Művészeti Alap díja
1986 – Érdemes Művész cím
1989 – a Salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállítás nagydíja
1989 – Sümeg város díja
1990 – Magyar Művészetért díj
1994 – a kárpátaljai Nagypalád díszpolgári címe
2001 – Kossuth-díj
2002 – Kölcsey-díj
2006 – Príma Primissima díj

Pro Urbe Heves díjasok:

1985 – Dr. Nagy Ferenc, ügyész, Vízmű Vállalat szocialista brigádja.

1986 – A Rákóczi Mezőgazdasági Tsz. kollektívája.

1987 – Nagy Zoltán, személyzeti vezető.

1988 – Dr. Szegő Imre, igazgató főorvos.

1989 – Prokai Gáborné, OTP vezető.

A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet népművészei, iparművészei.

1990 – Kontra Gyula, tanácselnök

Dr. Kovács György, főorvos

Dománné Dr. Gulyás Zsuzsanna, titkárságvezető

Zeneiskola kollektívája és Szabó Tivadarné

1998 – Báder Miklósné, a Háziipari Szövetkezet elnöke.

1999 – Kovács József, plébános, kanonok.

Ötvös Imre, a Nyugdíjas Egyesület elnöke.

2000 – Dr. Harangozó Imréné, gyermek szakorvos.

Mezei András, címzetes igazgató.

2001 – Dr. Sápi Ibolya, igazgató főorvos.

Barcsik János, nyugalmazott iskolaigazgató.

2002 – Id. Rózsa György

Herczeg János, tanár.

2003 – Kerek László, az Eötvös József Középiskola igazgatója.

Faragó József, a Körzeti Általános Iskola igazgatója.

2004 – Lassú Imre, fazekas népi iparművész.

Dobroviczky Ferenc, a Sakkmúzeum igazgatója.

2005 – Dr. Harangozó Imre, sebész főorvos.

Kiss József, agrármérnök, vállalkozó.

2006 – Svoóbné Lénárt Ágnes, pedagógus, igazgatóhelyettes.

2007 – Dr. Karniczki István, az Eötvös József Középiskola címzetes igazgatója.

Fodor Endre, az Eötvös József Középiskola igazgatóhelyettese.

2008 – Dr. Grúz János, nyugalmazott iskolaigazgató.

Gyimesiné Gömöri Ilona, a Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény dolgozója.

 

Heves város Közszolgálatáért díjazottai:

1998

Dr. Kovács György, főorvos

Surányi Lászlóné, pedagógus

Szabó Tivadarné, pedagógus

Svoóbné Lénárt Ágnes, pedagógus

Orosz Ibolya, főtanácsos

1999

Árvai Erzsébet, pedagógus

Dr. Glaub Erika, szakorvos

Kissné Kertész Gabriella, pedagógus

Radnai Balázsné , ügykezelő

Virányi Emma, védőnő

2000

Fodor Endre, pedagógus

Pataki Julianna, pedagógus

Dr. Szikora Sándorné, pedagógus

Kovács Lászlóné, pedagógus

Vona Lászlóné, adóóügyi főmunkatárs

2001

Kontra Gyuláné, pedagógus

Lászka Béla, pedagógus

Lassú Imréné, pedagógus

Lajer Istvánné, asszisztens

Petróczki Lászlóné, pénzügyi főelőadó

2002

Dr. Czakó Tiborné, pedagógus

Kozmáné Komoljovics Éva, pedagógus

Major Lászlóné, pedagógus

Vágány János, pedagógus

Dr. Fülöp Erzsébet, jogtanácsos

2003

Kis József, pedagógus

Kovács Sándor, pedagógus

Nagyné Balogh Erzsébet, pedagógus

Rusvainé Morvai Margit, szakács

Ujváriné Tóth Ágota, pénzügyi főtanácsos

2004

Bíró Katalin, pedagógus

Kovács László, pedagógus

Köntösné Misz Katalin, gyógytornász

Tóthné Tomcsányi Ilona, pedagógus

Tari László, irodavezető

2005

Dr. Oláh János, osztályvezető

Bencsik József, IGH. igazgató

Szabó Sándorné, könyvtáros

Szőke Emil, a Müvelődési Központ igazgatója

Verebélyi Zoltán, pedagógus

2006

Éles Sándorné, pedagógus

Győry Erika, pedagógus

Kegyes Sallak Árpád, főépítész

Szőllősiné Rab Sarolta, pedagógus

Tábori Mihályné, dajka

2007

Erdélyi Andrásné, pedagógus

Kelemen Lászlóné, óvónő

Nagy Józsefné, szakács

Dr. Ózsvári Lászlóné, pedagógus

Ferencz Sándor, zenetanár

2008

Czók Zsolt, pedagógus

Kis Zsuzsanna, óvodavezető

Lukács Istvánné, óvodavezető

Törökné Kán Andrea, tagintézmény-vezető

Juhász Mihályné, szakács
2009

Erdész László, pedagógus

Gyimesi Attila, pedagógus

Kárpátiné Prokai Gabriella, pedagógus

dr. Morvai István, gyermekgyógyász

Sveiczerné Besenyei Veronika, pedagógus

 

Heves Város Sportjáért díjazottai:

2005

Bagdi Szabolcs, a tollaslabda sportágban elért országos és nemzetközi eredményeiért

Tóth Gyula, edzői tevékenységért.

Magyar Péter, sport- és táncoktató tevékenységért.

Lászka Béla, testnevelő tanár.

2006

Korsós Krisztián, atléta.

Árvai Istvánné, sportolói, edzői, és szponzori tevékenységéért.

2007

Fegyveres István, ügyintéző, szponzori tevékenységért.

Besenyei Balázs, súlylökés, fekve nyomás és erőemelés sportágban elért eredményeiért.

2008

Kiskartali Zsófia, atléta.

Kovács Gyula, sportvezető, edző.

Makó Nándor, kézilabdaedző.
2009

Laczházi Bálint – Tóth Enikő tánc páros.

 

Heves Város Tehetséges Tanulója díjazottai:

2005

Lőrincz László, a Körzeti Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója, a Curie Kémiaverseny országos döntőjének 7. helyezéséért

2007

Bártfai Anna, a Körzeti Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója

2008

Jurás Dániel, Hevesi József Általános Tagintézmény 2. osztályos tanulója

Sveiczer Zsófia, Körzeti Általános Tagintézmény 8. osztályos tanulója

Deli Gábor – Eötvös József Középiskola 12. évfolyamos tanulója
2009

Ragó Adél, Körzeti Általános Tagiskola 4. osztályos tanulója

Laboda Kristóf, Hevesi József Általános Tagiskola 8. osztályos tanulója

Erdész Zsombor, Eötvös József Középiskola 12. osztályos tanulója

9.01 Füzesabony – Híres emberek

ABA SÁMUEL

(990/1000 ?-1044)

Aba Sámuel születési idejét nem ismerjük. 1005-1010 körül mindenesetre már kabar törzsfőnek kellett lennie, ekkortájt vette feleségül István király egyik testvérét.

Magának Abonynak a neve a besenyő/kabar (?) Aba személynévből származik, de korábbról, mint Aba Sámuel kora (a település 9-10 századi lehet). Az Aba név eredetileg tiszteleti név volt, – törökül apát jelent, – utóbb nemzetségnévvé vált.

A családra vonatkozón Anonymusnál olvashatunk először: „Árpád vezér és övéi megindulván az Egur (Eger) vizéig jövének –mondja a krónikás, aki hihetőleg egri pap volt – és ott kunyhókat készítvén, több napig maradának, s azon halmot, melyen a vezérnek leveles színt csináltak, Zenuholmunak (Szihalom) nevezik, s táboruk az Ustoros (Ostoros) vizétől Puorozlou (Poroszló) váráig terjedt. Innen megindulva a Zogea (Zagyva) vizéig jövének és tábort ütének ezen folyó partján, a Tiszától a Mátra erdejéig, s meghódították a föld minden lakosait a Kőröstől a Zogea vizéig és Zepus (Szepes) erdőig. Akkor Árpád vezér a Mátra erdejében egy földet adott Edunak és Edumennek, ahol aztán unokájuk Pata várat épített, kiknek nemzetségéből származott sok idő multával Sámuel király, kit kegyességéért Obának neveztek vala. (Anonymus, 32. fej.)

Kompolt, Réde, Pata, Solymos Aba nembeli famíliák alapításai. Szintén Abák alapították az egykor híres abasári, kompolti, és veresmarti barátzárdákat is. A kabarokról tudjuk, hogy eredetileg három törzset alkottak, de a X. században a magyarok e három törzset már egy törzzsé egyesítették, s Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint 950 táján a kabar törzs élén egy fejedelem állt. Kevés kétség lehet a tekintetben, hogy a fejedelem (törzsfő) Sámuel egyik őse lehetett, amint Sámuel is kazár eredetű kabar törzsi vezetőnek tekinthető.

A kabar törzs, amelynek élén a XI. század elején Sámuel állt a Mátra tágabb környezetében élt. Ekkor alapíthatta Sámuel az írott forrásból ismert sári (abasári), valamint a mai napig fennmaradt feldebrői kolostort. István udvara ispánjává, – a későbbi nádori méltóság megfelelőjévé – tette meg.

Amint Orseolo Péter elmenekült az országból 1041-ben, a magyarok Aba Sámuelt ültették a trónra. Van olyan forrásunk, amely kifejezetten Aba tevékeny szerepét hangoztatja Péter elűzésében.

Sámuel három évet töltött a királyi trónon. Történész körökben elfogadott álláspont, hogy a menekülő Aba Sámuel királyt Abony falunál ölték meg. A krónikák szerint e falu melletti templomban temették el. Jóllehet erős az a teória is, mely szerint Aba Sámuelt Debrő (Feldebrő) közelében érte a halál és az ottani monostorában temették el.

 

FECSKE LÁSZLÓ

(1900-1972)

Sokgyermekes középbirtokos család gyermekeként született Bódvavendégiben. Szülőhelyét a trianoni határkorrekciók elcsatolták Magyarországtól, így a csehszlovák fennhatóságú rozsnyói gimnáziumban érettségizett.

Az új rendszer nem kedvezett a magyaroknak, ezért illegális úton Magyarországra települt át.

1920-tól jogi tanulmányokat folytatott Kassán és Miskolcon, közigazgatási tanfolyamot végzett Egerben. Segédjegyzői gyakorlatot Hídvégardón, ill. Füzesabonyban végez, ahol megnősül, feleségül véve a helyi gyógyszerész lányát, Ferenczy Saroltát.

1930. Jegyzői pályájának első állomása Felnémet.

1933-tól verpeléti körjegyző, 1934-ben már Verpelét kinevezett főjegyzője.

1944-ben a háborús években, kérésére Füzesabonyba helyezik át. Családjával, öt gyermekével itt szándékozott véglegesen megtelepedni. Községében szeretett, megbecsült, az egri járásban, de Heves vármegyében is elismert, kiváló minősítésű tisztviselő. Füzesabonyban a háború végéig főjegyző, illetve VB titkár volt. Vezető tisztviselőként nagy szerepet vállalt a II. világháború utáni ország újjáépítésében. A debreceni vasút, a telefon –és távíró hálózat, a felrobbantott Laskó- híd újjáépíttetésével Füzesabony központi szerepkörét volt hivatott elősegíteni, ezzel hozzájárult a megyei vérkeringésbe való újbóli bekapcsoláshoz.

Működése lehetővé tette, hogy a korábbi megyei irányítású Járási Főjegyzői Hivatal után megszerveződjön a Járási Tanács, amely a következő évtizedekben Füzesabonynak a térségben betöltött szerepét erősítette.

A közigazgatásban munkáját mindig becsületesen, politikailag érdekmentesen, magas színvonalon végezte. 1950-ben – a korábbi rendszer vezető köztisztviselőihez hasonlóan – elbocsájtják. Ez után Kazincbarcikán az ÉM 29/3. sz. Csatornaépítő Vállalatnál kap állást, ahol kezdetben éjjeli őri, anyagkezelői, később irodavezetői minőségben dolgozott.

1956-ban községi küldöttség visszahívja Füzesabonyba, elfoglalni korábbi helyét.

A forradalom napjaiban a Munkástanács titkárának választják (1956. okt. 27.). Működése idején – munkájának is köszönhetően – Füzesabonyban rendbontások, vagy megtorló intézkedések nem történtek.

1958-ban véglegesen kizárják a közigazgatás kötelékéből, majd röviddel ezután, családjával együtt Füzesabonyból Pusztaszikszóra telepítik ki. Ebben az időben alkalmi adminisztratív munkákból tartja el feleségét és gyermekeit.

1960-ban eléri a nyugdíj-korhatárt. Ettől kezdve a füzesabonyi vagy az egri ügyvédi munkaközösségekben kapott eseti munkák díjazásával egészíti ki az igen csekély nyugdíját.

1972-ben meghal. A mindig segítő önzetlen munkája elismerésére és hálája jeléül Füzesabony nagyközség saját halottjaként temeti el.

 

DR. BELON GELLÉRT

(1911–1987) pécsi segédpüspök

Füzesabonyban született 1911. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepén, akinek nevét kapta. Édesapja, Belon József itt volt felekezeti tanító. Őt az első világháború első napjaiban elveszítette. Első kora gyermekkori élménye férjét sirató édesanyjának látása volt. Két testvérével együtt a család Mezőtárkányba költözött pap nagybátyjához, aki azonban rövidesen meghalt. Édesanyja, hogy a rendkívül értelmes fiút taníttathassa, fájó szívvel Debrecenbe küldte, a meghalt tanítók gyermekeinek árvaházába. Ennek az árvaháznak a megszűnése után, az ugyancsak tanítói árvaházként működő kecskeméti intézménybe került. Erről így vall: „… árvaházban növekedtem fel, és ott meg tudtam őrizni a papságra való vágyódásomat… 1918-tól 1925-ig hét éven át árvaházban éltem…

A nyolcosztályos gimnázium alsó négy osztályát a debreceni, majd a kecskeméti piarista gimnáziumban járta. Korán ébredt papi hivatása. Kalocsára jelentkezett mint „kisszeminarista”, a gimnázium V. osztályába. Ettől kezdve a kalocsai jezsuita gimnáziumba járt. Mint az osztály legjobb tanulóját, érseke a budapesti Központi Papnöveldébe küldte 1929-ben, hogy a Pázmány Egyetem teológiai karán végezze tanulmányait. Kalocsán szentelték pappá 1934. június 17-én. A hittudományi doktori címet (évfolyamában elsőként) már 1935-ben megszerezte. 1934-től 1936-ig Fajszon volt káplán, majd 1947-ig Kalocsán teológiai tanár és spirituális. Közben, 1939-40-ben Rómában végzett tanulmányokat, de tüdőbetegsége miatt ezeket félbe kellett szakítania. 1947-től Sükösdön, Baján a belvárosban, Miskén, majd 1970-től haláláig Jánoshalmán plébánosként végezte lelkipásztori munkáját. 1958-ban akkori főpásztora a bátmonostori apáti címet adományozta neki. Istenben boldogult XXIII. János pápa 1959-ben elidei címzetes püspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére azonban csak 1982. április 22-én került sor, amikor is II. János Pál pápa pécsi segédpüspökké tette. Mivel egészségi állapota miatt a rezideálási kötelezettség alól felmentést kapott, megmaradt mindvégig aktív jánoshalmi plébánosnak. Irodalmi és közéleti tevékenysége miatt országos viszonylatban is közismert papi személyiség volt; aki a Szentírást nemcsak jól ismerte, hanem annak tanítását papok és hívek számára egyaránt szinte karizmatikus adománnyal tudta magyarázni. Mint spirituális, a főegyházmegye papságának jó részét irányította lelki vezetésével és nevelte kiváló pedagógiai érzékkel. A gondviselő Isten kiváló tehetséggel áldotta meg, amit nemcsak egyéni lelki életében kamatoztatott, hanem lelkigyakorlatok, rekollekciók és papi továbbképzések előadásaival közkinccsé is tett. Nyomtatásban megjelent könyvei és cikkei mindannyiunk lelki épülésére és elmélyítésére szolgálnak. Külön érdemei közé kell sorolni azt a testvéri szeretettől áthatott papi lelkületét, amellyel beteg paptestvéreit felkarolta, talán éppen attól indíttatva, hogy a betegség keresztjének hordozásából önmaga is bőven kivette részét. 1987. május 23-án hajnalban, életének 76., áldozópapságának 53., felszentelt püspökségének 6. évében szólította magához az élet és halál Ura. Földi maradványait a pécsi székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. 1991. szeptember 21-én emléktáblát avattak tiszteletére a jánoshalmi templom külső falán.

Dr. Belon Gellért püspök, lelkipásztor és lelkigyakorlat-vezető országunk kommunista korszakának talán legkiemelkedőbb egyházi személyisége volt. Kérlelhetetlen elvhűsége miatt az állam 1959-ben történt püspöki kinevezése után 23 éven át nem járult hozzá felszenteléséhez. Közel egy évtizeden át (a ’60-as években) a katolikus sajtó sem közölhette írásait; tervezett lelkigyakorlatait is nemegyszer (ha előzetes tudomást szereztek róla) betiltották. Ő mindezt úgy fogta fel, mint Jézus názáreti rejtett életéhez való hasonlóságot. Cikkei, könyvei, beszédei, mindig is szentírási ihletésű lelkigyakorlatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy magyar hívő közösségünk ki tudott tartani a legnehezebb időkben is. Halálának ötödik évfordulójára könyv készült Belon Gellért emlékkönyv címen, Dr. Waigand József szerkesztésében, mely számos eddig kiadatlan vagy már nehezen hozzáférhető írásait és beszédeit közli. Külön érdekessége ezenkívül, harmincnál is több kortársának „visszaemlékezése”, személyével kapcsolatban, melyekről bátran el lehet mondani: mindenki gazdagabbá vált lelkileg, aki csak kapcsolatba került vele.

Nyomtatásban több írása is megjelent. Legismertebb könyvei: Bibliai füveskönyv, Ellesett pillanatok, Bibliai elmélkedések, Imádkozzál, Jézus lelkülete.

 

DR. GÁL ISTVÁN

1913. február 8. Füzesabony-2001. április 25.)

piarista szerzetespap, tanár

Az egri ciszterci gimnáziumban tett érettségi vizsga után 1931. augusztus 27-én jelentkezett a Piarista Rendbe. 1932-1938 között végezte teológiai és történelem-latin szakos tanári tanulmányait, történelemből 1939-ben doktorált. 1935. szeptember 15-én tett ünnepélyes fogadalmat, 1938. június 12-én szentelték pappá. Egy éves kecskeméti beosztás után a budapesti Piarista Gimnázium tanára lett 1979-ig, nyugdíjba vonulásáig. Következetes, kemény, de ugyanakkor melegszívű emberségével generációkat nevelt magyarságtudatra, a hazához való hűségre.

Az egyházi iskolák államosítása idején, 1948-tól rendszeresen kisegített a Budavári Mátyás templomban, odaadó lelkipásztori szolgálatot végezve ötven éven keresztül, egészen 1999-ig. Részt vett a templom Egyházművészeti Gyűjteményének létrehozásában, majd 1964 után a kiállítás igazgatója volt.

1998. június 12-én elmondhatta 60 éves papi jubileumi szentmiséjét szülővárosában, majd a Mátyás templomban is. Erői megfogyatkozásának idején alázattal és szelídséggel fogadta rendtársai, rokonai és volt tanítványai gondoskodó szeretet-szolgálatát. Amikor látása meggyengült és már nem tudott olvasni, hosszú hónapokon keresztül, egész az utolsó napokig nagyon sokat imádkozott mindazokért, akiknek sorsát figyelemmel kísérhette.

Volt tanítványa, Antall József miniszterelnök 1993. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki elkötelezett nemzeti pedagógusi munkája elismeréseként.

Műve: A kalocsai piarista kollégium története 1765-1860. Bp., 1938.

TROJAN MARIAN JÓZSEF

(1931–)

A II. világháború lengyel emigránsa, grafikus- és festőművész, a „Füzesabonyért” kitüntetés, több országos díj tulajdonosa. Munkássága során bekapcsolódott az ifjúság tanításába, szakköri vezetésébe. 1979-ben Heves Megye Tanácsának Közművelődési Díjában részesült. A lengyel kultúra és művészet népszerűsítéséért 1979-ben a Lengyel Kultúráért kitüntetést is megkapta. 1989-ben Heves Megye Tanácsának Művészeti Díját kapta meg. 1994-ben a Lengyel Köztársaság elnöke tüntette ki „A Lengyel Köztársaságért érdemrend lovagkeresztjével”.

 

HOLCZREITER SÁNDOR

(1946. július 18.–1999)

Olimpiai bronzérmes, háromszoros világbajnok súlyemelő, itt született.

 

MAGNIN ALFRÉD

főjegyző

Csak füzesabonyi ténységét ismerjük. Erkölcsös, keresztény ember volt, akit pontos, precíz, hivatásszerű munka jellemez. Több nyelven beszélt; franciául köszöntötte a 12. Horthy István lovastanulmányút résztvevőit, mikor megérkeztek Füzesabonyba 1937. június 04-én.

A falu óriásit változott az ő ideje alatt, a telepen csak a Majzik telep létezett, mikor ide érkezett jegyzőnek. A telepi telekalakításokkal olyan nagy mennyiségű házhelyek kerültek kiparcellázásra, amennyi sehol Heves vármegyében.

Ténykedése alatt, 1927-ig 5 km hosszú járda készült el Füzesabonyban. Salakkal borították a földutakat, felállíttatják az I. világháborús katonaszobrot, felavatják a községi múzeumot, bronzkori leleteket mentettek meg. Vezette a tűzoltóságot, egyleteket hozott létre, gyümölcsaszalót építettek működése alatt, közvágóhíd épült, megszervezték a körállatorvosi rendszer, artézi kutat fúrtak, közfürdőt létesítettek, megszervezték a tagosítást, gyalogos felüljáró épült a vasút felett, bővítették a vágányok számát. Ekkor készült el a két malom az Eger illetve a Laskó-patakon, fásítottak a településen, a szegényeknek munkát adott a gazdasági világválság idején, csemete-kertet hozott létre, a telepen több utcát hoztak létre. Az országban a községek közül elsőként oltatja be diftéria ellen a 12 éven aluli gyerekeket.

A lakosságnak ismeretterjesztő előadásokat szervezett.

Szakmai tudása is jelentős volt. 1928. január 9-én a Füzesabonyban tartották a Heves vármegyei jegyzők szokásos háromévenkénti tisztújító ülését, ahol egyhangú szavazással Magnin Alfrédot választották meg elnökké. Ez év október 10-én, szintén Füzesabonyban gyűltek össze a Heves vármegyei Községi és Körjegyzők Egylete tagjai. Ezen a gyűlésen választották meg Fecske Lászlót (a város díszpolgárát) az egyesület alelnökévé.

A község javáért fáradhatatlanul és eredménnyel dolgozó főjegyző nem csak vicinális ügyekben, (helyi érdekű vasút, elővárosi vasút) hanem országos érdekű kérdésekben is kiváló szakértője a közigazgatás ügyének.

Füzesabonyi ténykedésének a csúcsán, az Országos Jegyzői Egyesület közgyűlésén, 1934. év novemberében alelnöknek választotta a jegyzőtársadalom.

Az 1939. évben Magnin Alfréd főjegyző a füzesabonyi állásáról lemondott. Hatvanban nyert el pályázaton főjegyzői állást.

 

DURZÓ BÉLA

(1905. Bélapátfalva -)

segédjegyző

Középiskoláit Egerben, a jegyzői tanfolyamot Nyíregyházán végezte. Pályafutását Bélapátfalván kezdte, majd Magyarmecskén, Viszneken működött. 1929 lett Füzesabony segédjegyzője, 1931-ben a Tűzoltó Testület parancsnoka lett, ugyanekkor végzett tűzoltó tiszti tanfolyamot. A Kaszinó tagja volt. Nagyatyja Kovács Gábor az orosz fronton hősi halált halt.

 

Forrás:

–          V-231/27/1 Füzesabony községtörténet.

–          Eger Újság 1926. év július 20. (161. száma)

–          Eger Újság 1927. év június 15. (134. száma)

–          Eger Újság 1928. év március 28. (72. száma)

–          Eger Újság 1929. év augusztus 31. (147. száma)

9.01 Erk – Híres emberek

Vak BOTTYÁN JÁNOS (1643?–1709) 1709 szeptemberében Erk határában zajlott le a Rákóczi-szabadságharc egyik nevezetes csatája, melyben Bottyán János megsebesült. Közeli halálát – a Tarnaörs-pusztai táborban – kolera okozta.

BLASKOVICS ANDRÁS (1749–1825) az 1780-as években volt Erken és környékén plébános. A Heves Megyei Levéltárban megtalálható számos anekdotája.

9.01 Erdőtelek – Híres emberek

A településen elismerésben részesült emberek:

Pintér Béla (1932–2005)

A helyi önkormányzat megalakulása óta települési képviselő volt. Tizenkét éven át látta el az alpolgármesteri feladatokat, majd egy fél évig a polgármesteri teendőket is. Tevékenységével a település hírnevét növelte.

Kádár Géza (1914–1989)

Tanár volt. Szeretett és tudott tanítani. Igazgatósága idején az erdőtelki iskola a megye egyik legjobb iskolája volt. Olyan vezető, aki a másokért vállalt felelősség súlya alatt soha nem ingott meg. Élete a szó legigazibb értelmében véve szolgálat volt.

Szabó Sándorné (1938–)

A település Jolika nénije óvónői pályája elején, 1958-ban került Erdőtelekre, ahol nyugdíjazásáig, 1994-ig dolgozott először óvónőként, majd az óvoda vezetőjeként és szakfelügyelőként.

Dr. Márton Ferenc (1905–1975)

Orvosi diplomáját Budapesten szerezte, az 1930-as években került a faluba. Egy személyben látta el Erdőtelek, Tenk és Alatka lakosságát. Volt, amikor gyalog volt, hogy lovaskocsin, majd később autóval járt betegeihez. Orvosként gyógyított, ha kellett fogat húzott, gyermeket segített világra, vagy éppen összevarrta a sebet.

Oszlánczi István (1940–)

1985 augusztusától állt a község élén, mint tanácselnök, majd 1990-től mint polgármester. Munkájában a település érdekei vezérelték, azért dolgozott, hogy épüljön, szépüljön Erdőtelek. Magas mércét állított az őt követők elé emberségből, munkaszeretetből, a falu iránti elhivatottságból.

Dr. Beliczky Olivérné (1925–2007)

Mindenki Babika nénije a község kulturális életében, a közművelődés területén szerzett elévülhetetlen érdemeket. A kultúrház keretében szervezett programjaira, emlékezetes rendezvényeire ma is nosztalgiával gondolnak a helybeliek. Anyáik, nagyanyáik tanulták mellette a gasztronómia művészetét.

Grósz József (1926–1999)

Három cikluson át volt Erdőtelek község képviselő-testületének tagja, mindháromszor a pénzügyi bizottság elnökeként. Tevékenysége nagyban hozzájárult az önkormányzat kiegyensúlyozott és problémamentes gazdálkodásához. Munkáját mindig a község érdekei vezérelték.

Lőcsei Ferenc (1920–1994)

Harminc éven át volt a helyi termelőszövetkezet elnöke, amely ezen időszak alatt országos hírű lett. Nem csupán szakmai hozzáértése, hanem személyes rátermettsége tette olyan vezetővé, akinek sokat köszönhetett a falu. Az új iskola építésében kiemelkedő szerepet játszott és a település többi intézményét is bőkezűen támogatta.

Dr. Juhász Sándor (1927–2009)

Ötven évig volt a falu állatorvosa. Hivatását lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel művelte, amelyet számos állami kitüntetés is bizonyít. Ennél fontosabb azonban, hogy kivívta az emberek bizalmát, rokonszenvét. Emberismeretét, tapasztalatát több évtizeden keresztül a lakosság szolgálatába állította.

Vass Sándorné (1901–1995)

1930-tól dolgozott bábaként, szülésznőként Erdőtelek, Tenk, Dormánd és Hanyi-puszta területén. Munkáját igazi elhivatottsággal, végtelen türelemmel végezte. Több, mint 4000 gyermeket segített a világra.

Dr. Tasi Rudolf (1947–2012)

Élete szorosan összenőtt a gondjaira bízott település sorsával. Szaktudását, pontos diagnózisát elismerték valamennyi egészségügyi intézményben. Köztiszteletben álló, hívő ember és gyakorló katolikus volt. Munkájával, emberségével, jellegzetes humorával, derűs bölcsességével olyan tagja volt a közösségnek, akinek nevét mindenki ismerte, és tisztelte.

9.01 Egerfarmos – Híres emberek

Egerfarmosi és sztregovai DR. KANDÓ KÁLMÁN (1869–1931)

Mérnök, a nagyfeszültségű háromfázisú váltakozó áramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál, a fázisváltó kidolgozója, a vasút-villamosítás úttörője.

CSÖRGŐ SÁNDOR

(Egerfarmos, 1947. július 16.Szeged, 2008. február 14.),

Matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a valószínűségelmélet és a matematikai statisztika határeloszlásai. Megoldotta a valószínűség-számítás egyik legrégebbi, 1713-ból származó problémáját, a szentpétervári paradoxont.

CSÖRGŐ MIKLÓS (Csörgő Sándor testvére) matematikus

(Egerfarmos, 1932.03.12)

  • Az Akadémia külső tagja: 1995, szakterülete a valószínűségszámítás, matematikai statisztika, egyetemi tanár, igazgató.

9.01 Dormánd – Híres emberek

REMENYIK ZSIGMOND LÁSZLÓ (1900–1962) író, Dormándon született. ld. IRODALOM almenű

9.01 Boconád – Híres emberek

KISFALVY JÁNOS, Boconád település szülötte. Az egykori Szovjetunióban végzett diplomataként. Kijevi, majd ciprusi nagykövetként dolgozott egészen nyugdíjazásáig.

HEVÉR ZOLTÁN, a település szülötte. Az egyetem elvégzése után a magyar média fontos beosztású személye lett. Irodalmi területen dolgozik, verseskötete jelent meg.

JUHÁSZ LÁSZLÓ Boconádon született, jelenleg Gyöngyösön lakik. Katonai pályán tanult. Jelenleg a Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezetője és a Honvédelmi bizottság külsőse.

DR. SNEIDER CSABA, Boconád szülötte. Az ausztráliai Sidney-i Egyetemen tanult, majd oktatott és elméleti matematikából doktorált. Jelenleg Portugáliában az Állami Egyetemen tanít.

A településen elismerésben részesült személyek:

Sedon János, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt tulajdonosa.

Cseh Béla, a Haza Szolgálatáért Érdemrend tulajdonosa.

9.01 Besenyőtelek – Híres emberek

BERZE NAGY JÁNOS (1879–1946)

Néprajztudós, tanfelügyelő, a település szülötte. Paraszti családban született, tizenegyedik gyermekként. Gimnáziumi éveit Gyöngyösön (1889–1896), Egerben (1896–1897) és Jászberényben (1897–1898) töltötte, utóbbi városban érettségizett. Néprajzgyűjtői munkásságát már 14 éves korában elkezdte.

DR. HANNUS ISTVÁN 1950. május 27-én itt született, a Szegedi Tudományegyetem, Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék egyetemi tanára.

9.01 Átány – Híres emberek

„Átány községért”-díj elnyerői:

Dr. Hofer Tamás               2003-ban

Nagy Kálmán                    2003-ban

Gacsal József                   2004-ben

Bedécs Kálmánné             2005-ben

Dányiné Szórád Ibolya      2005-ben

Dr. Fél Edit                      2006-ban

Kaja Árpád                      2006-ban

Kakuk Imre                     2007-ben

Csomós József                2009-ben

Ferenczfi Zoltán               2009-ben

Nyiry István (1776–1838) Átány szülötte, természettudós, matematikus, az MTA tagja.

9.01 Aldebrő – Híres emberek

RÁCZ PÁL

Pincemester, nevéhez kötődik a Debrői hárslevelű-fajta meghonosítása, és elterjesztése. Ő találta és mentette meg 1935-ben az utolsó tőke Debrői hárslevelűt.

4 Erdőtelek – Régészeti áttekintés

Erdőtelek, Rétföld utca: A falu Ny-i végén veremásáskor kerámia mellékletes ismeretlen korú csontváz került elő. (Galván Károly helyszíni szemléje 1956.)

Erdőtelek, Pappszász dűlő: Erdőtelek és Dormánd határán, a 31. sz. út két oldalán római császárkorra és kora újkorra keltezhető kerámiák kerültek elő. (Reményi László terepbejárása 2009.)

Erdőtelek, Benczik tanya: Erdőtelek és Dormánd határán, Pappszász dűlő lelőhelytől észak-kelet felé, a 31. sz. út két oldalán római császárkorra és kora újkorra keltezhető kerámiák kerültek elő. (Reményi László terepbejárása 2009.)

4 Erk – Régészeti áttekintés

Erk község közigazgatási területén nincs ismert régészeti lelőhely. Ennek oka a kutatottság hiánya, nem pedig a lelőhelyek valós hiánya.

4 Egerfarmos – Régészeti áttekintés

Egerfarmos, Baglyos hát: A lelőhelyen, amely az Eger csatornától K-re egy nagy kiterjedésű dombvonulaton található őskori és Áprád-kori településre utaló kerámiákat gyűjtöttek. (Fodor László terepbejárása ? DIV R A 734.)

Egerfarmos, Rókalyuk: A lelőhelyen, amely Egerfarmos D-i határában a Sélyi halom közelében található őskori (neolit, rézkori) településre utaló kerámiákat találtak. (Fodor László helyszíni szemléje 1973, DIV RA 368, 601)

Egerfarmos, Temető: A temető melletti bányából középkori temetőre utaló csontokat jelentettek be a múzeumba. (Szabó János Győző helyszíni szemléje 1959, DIV RA 135)

Egerfarmos, Laskó tábla: A falu déli határában emelkedő dombon, intenzív nagykiterjedésű bronzkori és császárkori lelőhelyet azonosítottak. (Reményi László terepbejárása 2013.)

4 Dormánd – Régészeti áttekintés

Dormánd, Csincsai benzinkút: A MOL termékvezeték nyomvonalán a Besenyőtelekre vezető műút K-i oldalán egy lapos dombon és környezetében kora és későbronzkori, kelta, szarmata és kora Árpád-kori települési objektumokat tártak fel 1999-2000-ben. (Domboróczki László ásatása 1999-2000. DIV RA 781.)

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. 1999. Budapest, 2002. 196. o.

Dormánd, Hanyi puszta, Bencsik tanya: A lelőhely Dormánd és Erdőtelek közigazgatási határán lévő nagykiterjedésű homokbányában volt, ahol, az 1959-ben végzett leletmentés előtt kb. 15 avar és honfoglalás-kori sírt pusztítottak el. A leletmentő ásatás során 19 sírt tártak fel. A sírgödrök lekerekített téglalap alakúak voltak, de előfordult padmalyos kialakítás is. Ékszerek nagy számban kerültek elő: hajkarikák, fülbevalók, kar- és lábperecek. A hajfonatkorongpár vörösréz lemezből készült, aranyozott és ónozott felületű, poncolt palmettával díszített. Ruházatra utaló füles bronz gombot 4 sírban figyeltek meg. Ruhadísz 3 sírból került elő: rombusz-téglalap alakúak és csüngőtagos veretek voltak. A fegyverzetből 6 töredékes nyílcsúcsot és 1 tegezt találtak. A használati eszközök közöl ritka leletnek számit a hengeres csonttűtartó. Lószerszámot 5 sír tartalmazott: zablák, kengyelpárok és nyeregmaradvány. (Szabó János Győző ásatása 1959, DIV RA 138-139)

Irodalom: Szabó János Győző, 1969. 52. 55., Révész László Heves megye 10-11. századi temetői. Budapest, 2008 74-95.

Dormánd, Hanyi puszta Szent Anna kápolna: A középkori templom felhasználásával épült barokk kápolna környezetében középkori települést és kora újkori temetőt tártak fel. (Fodor László ásatása 1977-1978. DIV RA 713.)

Irodalom: Archeológiai Értesítő. 1973/2.

Dormánd, Hanyi ér melletti víztároló: Dormánd DNY-i határában a Hanyi-ér Ny-i partján szarmata és Árpád-kori települési objektumokat tártak fel. (Fodor László ásatása 1972, DIV RA 355.)

Dormánd, Zsidó temető: A lelőhely Dormánd Ny-i határában, a régi Laskó-holtág markánsan kiemelkedő Ny-i partján található. A feltárt objektumok egy része késő bronzkori, egy része pedig kelta kori, de ezek mellett egy késő középkori, vagy újkori árok nyoma is előkerült. A kelta korszakból jobbára téglalap alaprajzú házak lakógödreit, míg a késői bronzkorból kizárólag ovális, vagy kerek szájú gödröket és árkokat bontottak ki. A telepobjektumok mellett 21 szarmata sír is feltárásra került. (Domboróczki László ásatása 2004-2005, Danyi József ásatása 2009. DIV RA

Dormánd, Homokos Görbe-ér I.-II: A lelőhely Dormánd ÉNy-i határában, a füzesabonyi szemétteleptől D-re vezető út és a MOL-vezeték találkozásánál, az úttól nyugatra lévő kisebb kiemelkedés mentén. AVK

Dormánd, Homokos Görb- ér III.: A lelőhely Dormánd ÉNy-i határában viszonylag sík területen található. Több mint 30 késő bronzkori tároló gödröt tártak fel. A tároló gödrök között szabálytalan eloszlásban több ÉNy-DK-i tájolású csekély mélységű árok húzódott. (Danyi József ásatása 2005.)

Dormánd, Kishany: 31 út

Dormánd, Csorda kút dűlő: 31 út

Dormánd, Petőfi tsz: 31 út

4 Boconád – Régészeti áttekintés

Boconád, Homokbánya: A Tarnabod és Tarnaméra közötti földút mellett preszkíta temető került elő. (Szabó János Győző ásatása 1962. DIV Rég. Ad. 197.)

4 Besenyőtelek – Régészeti áttekintés

Besenyőtelek, Falusi-dűlő: Besenyőtelektől Ny-ra, az É-D irányú földút mentén őskori és szarmata gödröket tártak fel. (Domboróczki László ásatása 1999, DIV RA 696, Régészeti kutatások Magyarországon 1999. Budapest 2002, 172. o)

Besenyőtelek, Hanyi út: A Hanyi út mentén található lelőhelyen három leletanyag nélküli árokszakasz került elő, amelyek a terepbejáráskor talált őskori vagy középkori telep részei is lehettek. (Váradi Adél ásatása 1999, DIV RA 911, Régészeti kutatások Magyarországon 1999. Budapest, 2002, 172. o)

Besenyőtelek, Közép dűlő I-II: A MOL termékvezeték nyomvonalán nem túl fedett őskori és szarmata település részletet tártak fel. Négy Ny-K irányú árokszakasz és néhány gödör is napvilágra került. (Váradi Adél ásatása 1999-2000, DIV RA 910, 911 Régészeti kutatások Magyarországon 1999. Budapest  2002, 172. o)

Besenyőtelek, Szőrhát: Besenyőtelek D-i határában a kömlői út mellett homokbányában NY-K –i tájolású 10. századi sírokat találtak 1960-ban. A bejelentők szerint az egyik sírban a trepanált koponya mellett agyagedény volt, a váz derekánál aranyozott ezüstveretek és egy tarsolylemez került elő. (Szabó János Győző 1960 DIV RA 160, 164, 180, 199,

Irodalom: Heves megye műemlékei. 1969. Szabó János Győző. 55, Révész László Heves megye 10-11. századi temetői. Budapest 2008. 52-53.)

Besenyőtelek, Tepélypuszta I. temető: Besenyőtelek-Tepélypuszta határában a Csathó tanya melletti homokbányában 1961, 1964 és 1971 között 21 honfoglalás kori sírt figyeltek meg és tártak fel. A sírgödrök téglalap alakúak, enyhén vagy erősebben lekerekített sarkokkal. Az elhunytakat hátukra fektetve, nyújtott karokkal és lábakkal helyezték a sírba. Leletanyag 7 sírból került elő: hajkarikák, gyöngyök, karperecek és gyűrűk. (Szabó János Győző helyszínelése és ásatásai 1961, 1964, 1971, DIV RA 248,

Irodalom: Révész László: Heves megye 10-11. századi temetői. Budapest, 2008. 60-62.)

Besenyőtelek, Tepélypuszta II. temető:

A lelőhelyet 1975-ben földmunkák során bolygatták meg. A korábban már megkutatott Csathó tanya melletti Borsós halomtól 200 méterre található. Az árokkal körített temetőből 14 sírt mentettek meg. A téglalap alakú sírgödrök sarkait lekerekítettek voltak. Lovas temetkezésre utaló lócsontok és lószerszám 4 sírban került elő. Az ékszerkészlet hajkarikákat, nyakperecet, nyaklánc töredéket, ólomkeresztet, gyöngyöket, karpereceket és gyűrűt tartalmazott. A ruházathoz tartoztak a rombusz alakú ruhadíszek és a füles gombok. A fegyverzetből az íjak szarvait ill. a markolatát fedő csontlemezek töredékei, nyíltartó tegezek vas és csont töredékei és deltoid alakú, fecskefark és levél alakú  nyílhegyek láttak napvilágot. A lószerszámok közül csikózabla, kengyelpárok és hevedercsat került elő. (Szabó János Győző ásatása 1975)

Irodalom: Archeológiai Értesítő. 103. (1976) 299. Révész László: Heves megye 10-11. századi temetői. Budapest, 2008. 63-70.

5.09 Zaránk – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Zaránknál az utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

A Tarnaméra–Visznek törvényhatósági út a községen vezetett keresztül 1925-ben.

Vasúti közlekedéshez Ludas állomást használták, 1870től.

Posta 1935-től működött a településen.

5.09 Újlőrincfalva – Közlekedés, infrastruktúra

A falu tipikus példáját adta a közép- és újkori ártéri közlekedés rettenetének. Az emberek ilyen vidéken, gyalogosan és lóháton jártak, mert kocsik közlekedésére azt utak száraz és esős időben is alkalmatlanok voltak. Árvizekkor a falvakat elvágta a víz egymástól, a folyóvizek szabályozatlanok voltak, rajtuk és környezetükben hajón lehetett csak közlekedni – ez állt Halászra is.

A falut elkerülték a középkor fő közlekedési útjai. A via magna – a Budát Erdéllyel összekötő fő közlekedési út Átány-Kömlő-Hídvég (Sarud szomszédságában) érintésével haladt a poroszlói rév felé. Magához Halászhoz Sarudról egy ’mezei út’ vezetett, ugyancsak hasonló út ment Poroszlóra is a faluból, a Kis-Tisza partján.

Az I. katonai felvétel országleírása szerint (1783-85) itt jó időben a közönséges kocsiutak járhatóak (?). Nedves időben a „zsíros” talaj miatt az utak szinte járhatatlanok. Figyelembe kell venni, hogy a település a 18. század végén – az országleírás készítésének idejében – a Tiszához kb. 8 km-rel közelebb volt (dél-keletre). A Kis-Tiszán az I. katonai felvétel idején még csak egy híd létezett. A III. katonai felvétel (1883) már két hidat és egy révet jelez, a 20. század fordulóján Poroszló alatt is üzemelt egy rév a Kis-Tiszán.

1851-ben azt utolsó posta Kápolnán volt!

Telefonösszeköttetése 1923-tól vált folyamatossá, ugyanezen évtől postaügynökség is biztosan létezett a településen.

1924-ben keskenyvágányú helyi vasút épült, mely a településen át vezetett. Ez kötötte össze a püspöki uradalmat Poroszló vasútállomásával.

1925-ben a település déli részén vezetett a Poroszló–Sarud megyei út, mely egyidejűleg árvízvédelmi gát is volt.

1930-ban bevezették a villamos áramot, s a közvilágítás kiépítése is megkezdődött.

5.09 Tófalu – Közlekedés, infrastruktúra

14-15. században a Pest felől jövő hadiútról Kompoltnál leágazás volt Sirok felé, mely áthaladt Tófalun (ennek az útnak a nyomvonala nem volt azonos a mai Sirokba vezető útéval).

A 18. század második felében elkészült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) az akkor Tófalu mellett elmenő az utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára.

1828-ban fahíd kijavításáról tudósítanak itt a levéltár mérnöki iratai.

1885-ben a Kápolna-Tófalu közötti út új nyomvonalra került (hosszas huzavona után) ez 3 km hosszú, kövezett út volt, két híddal. Verpelét felé itt közlekedett az állami posta.

5.09 Tiszanána – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) Heves vármegyén két hadiút vezetett keresztül. A Hevestől dél-kelet irányában haladó érintette Nánát (Ónána a legkorábbi településelőzmény 10. századi, a Tiszához a mainál 8 km-rel közelebb volt).

IV. Béla 1261-es oklevele az abádi rév (ma: Abádszalók) és Nána (Tiszanána) közötti utat nagyútnak említi.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út leágazott Adácsnál Heves felé, mely út az abádi révhez vitt és érintette Nánát.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a Nánáról Körére vezető utat rossznak minősítette.

1838-ban a várfeneki kőhíd építéséről (földrajzi név a kiskörei és a nánai határban) a levéltári mérnöki iratok tanúskodnak.

Postaállomás 1870-ben nyílt a településen.

A vasúti forgalomba 1887-ben Kisköre vasútállomását használva kapcsolódott be a falu.

Tiszanána és Sarud között még a 20. század elején is vicinális földút volt.

A faluban távbeszélő állomását 1906 és 1910 között létesítettek.

A falu 1927 decemberében kötött szerződést a Heves Vármegyei Villamossági Rt-vel az elektromos áram bevezetéséről.

1929-ben a budapesti Vacuum Oil Company Rt. benzinszivattyút és benzinkutat létesített a faluban. Néhány hónappal később a budapesti Hazai Kőolajipari Rt. ifjabb Domjan Imre vegyeskereskedő üzlete előtt mozgó benzinkúthoz kért területet.

1932-re a Tiszanánát Saruddal összekötő (kövezett) út megépült.

5.09 Tenk – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) itt az utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára (a 17. század végétől nem önálló település Tenk).

1925-ben Hevesre, Dormándra és Erdőtelekre vezető törvényhatósági út haladt át a még akkor is pusztának minősíthető területen (településként újra 1947-től létezik).

5.09 Tarnazsadány – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) Heves vármegyén két hadiút vezetett keresztül, melyek Heves településen keresztezték egymást. Az északnyugati irányába haladó hadiútszakasz érinthette Zsadányt.

A 14-15. században a Pest felől jövő és Adácsnál leágazó hadiút Zsadány mellett haladt el, de nem érintette a települést.

Az I. katonai felvétel (1783-85) országleírása szerint az itteni utak talaja agyagos, a Tarnóca gázlói mélyek. Az itt lévő fahidat 1809-ben újjáépítették.

1851-ben a falu határában a Majzik-éren a fahidat kijavítják.

1870-től a település lakói a vasúti közlekedésbe Ludas állomás igénybevételével kapcsolódhattak be.

Postaállomása 1887-ben nyitott.

1913-ban a Majzik-patakon vasbeton híd épült (tervező: QUITTNER EDE).

1917-ben dr. HIRSCH ALBERT létesített itt egy keskeny nyomtávú helyi érdekeltségű vasutat az uradalmi birtok terményeinek szállítására, mely a ludasi állomásig vezetett.

Távbeszélő állomást 1912 és 1925 között létesítettek.

1925ben Detk–Heves vármegyei út vezetett át a falun, a község határában három híd segítette a közlekedést.

1930-ban a falu villamosítása megkezdődött, 1932-ben már volt közvilágítás is.

5.09 Tarnaszentmiklós – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a faluban lévő és a Pély felé vezető utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

A Heves–Pély megyei műút 1925-ben a településen haladt keresztül.

Vasúti közlekedésbe az 1882-ben megnyitott Kisterenye–Kisújszállás vonalon kapcsolódott be. Vasútállomása helyben volt.

Postaállomás 1885-ben nyílt meg. Telefonösszeköttetése 1906 és 1910 között létesült.

5.09 Tarnaörs – Közlekedés, infrastruktúra

Az I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása tartós esőzés esetén a Tarna kiöntése miatt mocsarasnak, napokig járhatatlannak mondja a vidéket. A Tarnán csak hidakon lehetett átkelni.

1797-ben épült a faluban az ötnyílású kő Tarna-híd (eredetileg hét nyílásúra tervezték). Tervezője és kivitelezője Rábl Károly volt. A hidat 1852-ben javították (e hidat 1944-ben felrobbantották, helyette új hidat építettek).

A településen haladt át a 1925-ben a Tarnaméra–Visznek közötti út.

1828-ban a Heves Megyei Levéltár Mérnöki irataiban (fa) hidak javításáról írnak a Holt-Tarnán Örsön, majd 1851-ben ugyanerről számolnak be.

Postaállomást 1882-ben nyitottak a településen.

Távbeszélő állomás 1906 és 1910 között létesült.

Az 1909-ben átadott Vámosgyörk–Jászapáti vasútvonal érintette a települést, a megállóhelyet azonban a falutól 4 km-re építették, rakodóhely nélkül. Az ide vezető földút rossz idő esetén járhatatlanná vált, a megállóhely szinte megközelíthetetlen volt. Áruszállításra az 5 km-re lévő Jászdózsa, vagy a 8,5 km-re lévő Jászárokszállás rakodóit vehették igénybe.

1922-ben a malom mellett artézi kutat fúrtak, melynek vize nemcsak a lakosság vízellátását szolgálta, hanem a 8 m széles 25 m hosszú, 1,5 m mély beton úszómedence vizét is biztosította. A medence körül kabinokat is építettek (a fürdő ma már nem működik).

5.09 Tarnaméra – Közlekedés, infrastruktúra

Országútról ír az I. katonai felmérés (1783-85) országleírása Tarnamérán, ami valójában közönséges kocsiút minősítésű volt. Azok használata a 18. század vége felé csak száraz időben biztonságos, nagy esőzések idején „feneketlenül sárosak”.

A településen 1783-ban két út vezetett át, az egyik, észak-dél irányban a Tarnazsadány alatti Csörsz ároktól Fogacs pusztára haladt, a másik, kelet-nyugat irányban Boconádot és Zaránkot kötötte össze.

1813-ban Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester a Kis/Holt-Tarnán barokk stílusú kőhidat épített a faluban (ő a tervező is 1802-ben, a híd „ikerpárja” a detki Bene-patak híd). A mérai híd déli oldalán a mellvédfal fülkét alkot, ebben áll Nepomuki Szent János szobra. A híd műemléki védettségű. 1853-ban a hidat felmérték és költségvetést készítettek javításához.

A vasúti közlekedésbe Ludas állomás igénybevételével kapcsolódhatott be a falu 1870-től.

Postaállomása 1872-ben nyílt meg.

Távbeszélő állomást 1906 és 1910 között létesítettek.

A község villamosítása 1931-ben kezdődött, egy év múlva a középületek villanyvilágítása mellett a hálózat mentén lévő házak 20 %-ába is bevezették az áramot.

Az egészségesebb ivóvízellátásra 1931-ben artézi kutat fúrtak.

5.09 Tarnabod – Közlekedés, infrastruktúra

1752-ben Boconádra helyezték át a korábban Átányon működő postaállomást, mely a Buda–Hatvan–Debrecen–Kolozsvár postavonal 6. postaállomása volt. Rövid működés után az állomást Tarnabodra helyezték át.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a Tarnabodról Tenkre, Erdőtelekre, Kálba, Kompoltra vivő utat jó állapotúnak minősíti.

1824-ben kőhíd, 1825-ben fahíd építéséről olvashatunk a Heves Megyei Levéltár mérnökeinek irataiból.

5.09 Szihalom – Közlekedés, infrastruktúra

A települést Anomymus említi Gesta Hungarorum c. művében. E helyen érkeztek a honfoglalók a mai Heves megye területére, ahol ÁRPÁDnak leveles színt építettek (lombokkal fedett építmény). A település már a 9. század végén létrejöhetett, mint a honfoglalók szálláshelye.

A korai középkorban (10-11. századtól) a Hevestől északkeletre haladó hadiút átment Szihalmon.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út Szihalomnál hagyta el a megyét, ill. itt leágazása volt Poroszló felé. Szihalom a 15. századtól vámos helyként működött. A vám a Holt (Ős)-Egeren lévő Sós-révnél volt, melynek vámtarifájáról is információt kapunk 1558-ban.

A 18. század második felében készült I. katonai felméréshez (Josephinische Aufnahme 1783-85) tartozó országleírás a Szihalom-Mezőtárkány közötti utat jó állapotúnak minősíti. Ugyanakkor Füzesabony, Sósrév-Szihalom térségében az országleírás rossz utakról is ír, mely ellentmondás úgy oldható fel, hogy a felvételező (ellenőrző) tisztek más-más időjárási körülmények között járhattak a térségben. Az országleírás Szihalomnál a Rima patakon kőhídról tudósít, mely tény mindenképpen az itteni utak fontosságát mutatja. Ez időben országút halad át a településen.

1847-ben a levéltár mérnöki iratai a szihalmi közös híd építéséről szólnak.

1853-ban a Pest-kassai útvonal Hatvan és Szihalom között nagyobb részben kövezett, kis részben kavicsolt volt.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Szihalom is bekapcsolódott a vasút országos hálózatába, vasúti megállója volt.

Postaállomás 1870-ben nyitott. A Postatakarékpénztár közvetítőszolgálata 1886-től működött.

1896-ban az Eger-patakon vashíd készült el (tervező: TIMON BÉLA).

Távbeszélő állomás 1906 és 1910 között létesült.

5.09 Sarud – Közlekedés, infrastruktúra

A 13. században hadiút haladt keresztül Hídvégen (elpusztult falu Sarud mellett), mely Poroszlóról Heves felé vezetett (az út a 14. század elején is funkcionált). 1241-42. évi tatárjárás alatt a tatár seregek egy része a közelben futó hadiúton vonult el a Muhi csata helyszínére.

1327-ből Hídvégnél a Báb-erén lévő híd vámjáról és hídfenntartási kötelezettségről oklevél ír. Károly Róbert idején (1308-1342) Sarud és Hídvég egyházi birtok lett. A király átadta Hídvég vámjövedelmét is, olyan meghagyással, hogy a püspök köteles a hidat mindig jó állapotban tartani. Ugyanakkor rév jövedelméről is szó volt, mely rév valószínűleg a későbbi Csárdamajor helyén volt, ahol a Poroszlóról Kömlőre vivő utat a Laskó-patak metszette.

A 15. századtól is vannak írásos adatok arra nézve, hogy Hídvégen vám volt.

1750 és 1850 között a Pest-Debrecen közötti postaút egyik állomása volt Hídvég. Itt 1754-ben a meglévő kocsma mellé lóváltó-állomást is építettek.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) Sarudon „országút”-ról ír, mely valójában azonban közönséges kocsiút volt. Az itteni utakat a katonai felméréshez tartozó országleírás csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

1843-ban Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökeinek iratai Hídvég pusztán elárkolt útról tudósítanak.

A 19. század második felében a Poroszló-Sarud közötti bekötőút fenntartása vármegyei feladat volt.

Az 1880-as évek elején keskenyvágányú lóvontatású vasutat építettek, mely a majorságot (Jánosi-tanya, Hídvég) kötötte össze a poroszlói vasútállomással. A falu vasúti személy és áruforgalma Poroszló állomásán bonyolódott le.

1885-ben postaállomás nyílt meg. A Postatakarékpénztár közvetítőszolgálata 1889-től működött.

A Tiszához 1907-ben sem vezetett még út (kb. 5,5 km-es útra lett volna szükség).

Sarud és Tiszanána között még a 20. század elején is vicinális földút volt.

Az infrastruktúra bármelyik elemének meglétéről Sarudon csak a 20. századtól lehet beszélni. A telefont 1915-re vezették be, de csak közületek számára. 1935-ben részben bevezették a faluba az elektromos áramot, a közvilágításra 40 lámpát szereltek fel (a teljes kiépítés csak az 1950-es években fejeződött be). A posta és távirda már 1936 előtt működött a faluban. 1936-ban öt fúrt kéziszivattyús kút adott jó vizet a falunak.

5.09 Poroszló – Közlekedés, infrastruktúra

A települést ANONYMUS váras helyként említi. Ennélfogva fel kell tételeznünk, hogy mint stratégiailag és gazdaságilag is fontos helyhez hadiút vezetett már a korai időkben. Az Eger-patak torkolatánál palánkvárral biztosított révhely és sóraktár kialakításával központi hellyé fejlődött Poroszló, feltételezhetően már a fejedelmek idején.

1248-ban IV. BÉLA a poroszlói vámok harmadrészét szárazon (út) és vízen (rév), az egri püspökségnek adományozta. A Tiszán túli területre vezető útvonal egyik legfontosabb folyami átkelőhelye volt már a középkorban is a Poroszló és Örvény közötti rév, melyet 1299-ben forrás is említ.

A 14. század elején két irányba is elágazott innen főút Heves, ill. Eger irányába, Szihalomnál pedig keletre, valamint nyugatra Pest felé további összeköttetést biztosító fő- és hadiutak haladtak, melyek Poroszlót bekapcsolták a főforgalomba (a Debrecen irányából jövő út elsősorban kereskedelmi útvonal volt, az állathajtás útvonala).

A Tisza fontos vízi közlekedési út volt, emellett a máramarosi bányákból is folyón szállították a kősót, s a faszállítmányokat is a vízen úsztatták nagyobb távolságokra. Poroszló egyik fontos kirakodóhely volt.

1460-ban Poroszló mezővárosként szerepel. A 15-16. században királyi sókamarai hivatal, a Tiszán rév, vám a városban volt.

A kincstár 1695 és 1715 között postaállomást létesített Poroszlón. A poroszlói rév, mint tiszai átkelőhely volt a Pest-Hatvan–Árokszállás–Tarnabod–Átány felől érkező postaút végpontja. Az itt szolgálatot teljesítő postamester a személy- és levélszállításra tartott lovak arányában kapott fizetést, amiből fedeznie kellett a postalovak vásárlását és tartását, s a postaszolga javadalmazását.

1730-ban pár száz méterrel arrébb került (a füredi határba) a rév (vízi átkelőhely). A Tisza északi partján lévő poroszlói révtől a déli oldalon lévő füredi révig partról vontatott kompjárat, ún. ’hidas’ bonyolította le a személy- és teherforgalmat. Ez fontos tiszai átkelőhelye volt a Felvidék és Erdély közötti személy- és teherforgalomnak. A 18. század közepén kirakodó és elosztóhelye lett a máramarosi épületfának és a sónak.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Poroszlón átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára, a Tisza áradásakor járhatatlan.

A Szartos-foki fahidat 1839-40-ben javították. A poroszlói hidak építésében a KÁROLYI és az ORCZY uradalmak jelentős részt vállaltak.

1834-ben Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökeinek iratai arról számolnak be, hogy a megye első Tisza-hídjának építését megkezdték a Poroszló-Tiszafüred közötti ősi átkelőhelynél. Az építtető JÓZSA ANDRÁS tiszafüredi földesúr volt (tervező: PANKOTAI JÓZSA GYÖRGY). A tölgyfából készült hidat egy jeges árvíz 1845 körül tönkretett, majd 1846-ban újjáépítették (BALTHASÁR JÁNOS tervei alapján, kivitelező: PFOZER JÁNOS). 1849. júliusában (1-e, vagy 29-e) a magyar kormány parancsára – stratégiai okból – a hidat felégették (a híd többé nem épült újjá).

1852-ben postaállomást létesítettek Poroszlón.

A 19. század második felében a Poroszló-Sarud közötti bekötőút fenntartása vármegyei feladat volt.

1891. évben építik meg Debrecen-Füzesabony-Óhat-Polgár közötti vasutat. Ennek révén bekerül a vasúti vérkeringésbe Poroszló is. Vasútállomása marha- és egyéb áruk rakodására is alkalmas volt. Az állomástól iparvasút vezetett Sarudra, mely a püspökségi birtokközpontot kötötte össze Poroszlóval.

1890-91-ben a Debrecen-Füzesabony közötti helyiérdekű vasútvonal építésének részeként hegesztett vas anyagú, rácsos hídszerkezet készült (terv: FEKETEHÁZY JÁNOS) Poroszló-Tiszafüred között, mely a közúti forgalmat is szolgálta (kivitelező: Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt.). A híd Tiszafüred felőli részét 1919 nyarán a román csapatok előrenyomulásának megakadályozására felrobbantották, melyet ideiglenesen 1920 karácsonyára javítottak meg. A híd teljes helyreállítása 1923-ra készült el. 1937-ben a használat eredményeként újabb károsodásokat mutattak ki a hídon. 1941-ben új vasszerkezetű híd kivitelezést kezdték meg (1943-ban készült el). Ezen már nem volt közúti forgalom. A szinte még el sem készült hidat 1944 júliusában angol bombatámadás érte. 1944. október 27-én az időközben elkészült pontonhidat is felrobbantották a németek. 1945. novemberétől 1947-ig készült egy végleges híd, mely a közúti forgalmat is szolgálta (20 éven keresztül).

1906-ban távbeszélő állomás lett a településen.

1926-27-ben a Poroszló-Tiszafüred közötti hídhoz csatlakozó útszakasz fahídjai épültek át (vasbeton) az Eger-patakon (kivitelező: GAJDÓCZKY DEZSŐ és LÁSZLÓ), valamint a Bocskoros híd (eddig az időpontig ezek voltak a megye legnagyobb közúti hídja).

A poroszlói Eger-patak híd az ország leghosszabb vasbeton hídja volt (1927. május 28-án készült le).

5.09 Pély – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a faluban és a Pély felé vezető utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára. Pélytől délre, általában is, – de a Tisza áradásakor kiváltképp – járhatatlannak minősítette az utat az országleírás.

1831-ben a Saj-foki hídépítés költségeit ismertetik a Heves Megyei Levéltár mérnökeinek iratai.

1838-ban a Pélyhez tartozó Hatrongyos határrészen a Saj-fok éren a fahidat javítják.

1842-ben Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökeinek iratai a falu határában lévő sajfoki rendszeres (állandó) hidak helyrehozásáról írnak.

Vasúti forgalomba 1887-től Tarnaszentmiklós és Jászkisér állomásain kapcsolódhatott be a falu lakossága.

Postaállomás 1881-től működött a településen.

Távbeszélő állomás 1906-1910 között létesült.

Megyei kiépített út 1925-ben Hevesre és Tarnaszentmiklósra vezetett innen.

5.09 Nagyút – Közlekedés, infrastruktúra

Magát a településnevet fontos út melletti elhelyezkedése alapján kapta. Mindenképpen jogos arra következtetni, hogy a korai-középkorban már létezett hadiút, mely átment a falun.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út áthaladt a településen.

A 18. század második felében a településen országút halad keresztül (I. katonai felvétel). A katonai felvétel országleírása szerint a nagyúti csárdánál agyagos az út.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Nagyút is bekapcsolódott a vasút országos hálózatába.

Postaállomása 1942-ben létesült.

5.09 Mezőtárkány – Közlekedés, infrastruktúra

1423-ban ZSIGMOND (Luxemburgi) király egy évben egyszer országos vásár tartását engedélyezte az ebben az időben fontos forgalmi csomópontnak (ettől az évtől használatos a falu neve Mezőtárkányként).

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Mezőtárkányon átmenő utat országútnak minősíti, jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára. A Sósrév-Mezőtárkány, a Mezőtárkány-Mezőszemere és a Mezőtárkány-Szihalom közötti utat viszont jó állapotúnak minősíti az országleírás.

1802-ben a falu határában két hidat épített Rábl Károly, a tervező FRANCZ JÓZSEF volt (1964-ben a Szent János-híd még állt, azóta elbontották).

1891. évben építik meg Debrecen-Füzesabony-Óhat-Polgár közötti vasutat. Ennek révén bekerül a vasút vérkeringésbe Mezőtárkány is. Vasútállomásán marha és egyéb áruk rakodására is alkalmas rakodóhely készült.

A postaállomás 1886-ban nyílt meg.

Távbeszélő összeköttetését 1908-ban valósították meg.

A 20. század elejéig a faluban utcák alig voltak.

1925-ben a közvilágítást az ILLÉS JÁNOS-féle áramfejlesztő biztosította.

5.09 Mezőszemere – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a Szemerén átmenő közönséges kocsiutat jónak minősítette. Itt kőhídról is tudósít az országleírás.

1870-től a Budapest–Miskolc vasútvonal a településtől nem messze vezetett, saját megállóhelye nem volt, a 3,3 km-re fekvő Szihalom állomást vehették igénybe a lakosok.

Postaállomása 1910 körül létesült. A távbeszélő összeköttetése 1906 és 1910 között készült el.

A településen 1930-ban a Rima-patak háromnyílású hídja vasbetonból épült (ma is üzemel).

5.09 Kömlő – Közlekedés, infrastruktúra

A település 10-11. századi léte a hevesi vár körüli feladata (kémlelő, védő) kapcsán feltételezhető. Ennél fogva fontos út (nagyút) köthette össze a hevesi várral és Poroszlóval már a kora-középkorban. A 14. század elején a Hevest Poroszlóval összekötő út egyik állomása volt.

Kömlő a 16-17. században a Pestről Debrecen irányába tartó postaútnak fontos megállóhelye volt (a kömlői szóhasználat országútként ismerte). A püspöki uradalom fogadót is építtetett az áthaladó utasok kényelmére (’Csárdaudvar’) A török megszállás hatására a fontos, állatok hajtására is alkalmas út elvesztette jelentőségét.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Kömlőn átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára, egyébként használhatatlan.

Postaállomását 1872-ben nyitották meg.

Közvetlen vasúti összeköttetése nem volt, a lakosok Tarnaszentmiklós, Heves és Füzesabony vasútállomásait vehették igénybe.

Kömlő 1906 és 1910 között távbeszélő összeköttetést kapott.

1932. december 15-én gyulladt fel először a villany Kömlőn, 135 házba vezették be a villanyt, a kereszteződésekbe és a községháza elé világítás került (a falu minden házában csak 1970-ben gyulladt ki a fény).

5.09 Kompolt – Közlekedés, infrastruktúra

Egeren át a felvidéki városokba vezető út a 13. században alakult ki, Pest-Hatvan-Kompolt-Eger-Kassa-Eperjes-Krakkó útiránnyal. A bencések apátságot alapítottak itt, melynek fenntartására IV. LÁSZLÓ (1272-90) sóvámot és szárazvámot (útvám) adományozott a bencés monostor fenntartására. Kompolt ez időben a megye főbb piachelyei közé tartozott.

14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út áthaladt a településen, az útról Sirok felé elágazás volt a faluban.

Az ország központjaitól K-re, ÉK-re irányuló fűút/főutak a hegyek lábánál (kikerülve a Tisza feletti időszakosan járhatatlan utakat) haladtak el, Kompoltot is érintve. 14-15. században a Pest felől jövő hadiútról Kompoltnál leágazás volt Sirok felé, mely áthaladt Kápolnán (nem a mai nyomvonalon és nem a mai faluhelyen). A Heves felől jövő nagyút D-ről É-ra szintén Kompolton csatlakozott a K-Ny-i irányú nagyútba, a 14. századig.

A 14. században a Budáról Miskolcra és Kassára vezető főút érintette a települést. Innen indult egy elágazó szakasz, mely Hevesre vezetett. 1399-ben PELSŐCZI BUBEK DETRE nádor meghatározta a kereskedők kötelező útvonalát, azért, hogy a vámot Kompolton az apátságnak fizessék meg. Így a Gyöngyösről Egerbe, vagy Budáról közvetlenül Egerbe tartóknak át kellett haladniuk a falun.

A 18. században nyugat-keleti irányban a megyén áthaladó postaországút Hatvan-Gyöngyös-Kápolna-Eger-Ostoros irányú volt. Tehát a 18. századra már Kápolna az a település, amelyen a főút keresztülhaladt (Kompolt elvesztette központi egyházi szerepét).

A megyén a 18. század végén nyugat-keleti irányban áthaladó nemzetközi postaországút Hatvannál leágazott, ez az országút azonban Kompoltot is érintette. A nemzetközi postaországút és a Hatvannál leágazó országút Kápolna és Kompolt magaslatában megközelítette egymást, a két településnek és a két funkciójú útnak kapcsolata volt. Az utat az I. katonai felvétel (Josephinische Aufnahme 1783-85) is országútnak minősíti, a felvételhez tartozó országleírás jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára. Az országleírás ellentmondásos, mert a kompolti utat más esetben jónak jellemzi (feltételezhető, hogy a felvételező tisztek olyan évszakban jártak a környéken, amikor az út valóban jónak volt minősíthető, de fennállhat az is, hogy nem jártak a helyszínen és elmondás alapján minősítették az utat).

1853-ban a kompolti (Tarna) híd kiigazítására költségvetés készült.

A falu a vasúti közlekedésbe Kál–Kápolna vasútállomáson kapcsolódhatott be 1870-től.

A 20. században a Kál–Sirok törvényhatósági út átvezetett a falun, mely a település fő közlekedési útja volt (nem a mai nyomvonalat követte).

Kompolton 1925-ben kezdődött a postahivatal, a távbeszélő és távírda megszervezése.

1931-ben megkezdődött a község villamosítása.

A II. világháborúban a vasúti és közúti híd megsérült, melyeket 1945 nyarára megjavítottak.

5.09 Kisköre – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) a Hevestől délkeleti irányába haladó hadiút érintette Körét.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi– és kereskedelmi út leágazott Adácsnál Heves felé, mely tovább haladt Köre felé.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a körei és a környékbeli utakat rossznak minősítette.

Az ország leghosszabb fahídja fenyőgerendákból Kiskörénél (túloldalon Taskony) épült meg, 1889-ben (780 m hosszú volt, a tartóoszlopok vasból készültek, három medernyílása 6,5 m magas volt). Ez volt az első Tisza-híd (a vasúti forgalmat is szolgálta). Ezt 1906-ban nagy részben folytvas anyagúvá építették át (kivitelező: Ganz-Mávag), mely hidat 1919-ben (a Tanácsköztársaság idején) a hadműveletek során az ellenség (románok) átkelésének megnehezítésére felrobbantották. A hidat fém anyagból 1923-ban újjáépítették (kivitelező: Ganz-Mávag), addig a forgalom szünetelt. A híd hossza 589 m-re csökkent (1944-ben újból felrobbantották, 1956-58-ban épült újjá, 1958. november 30-án adták át a közúti forgalmat is szolgáló hidat).

A vasúti közlekedésbe a település 1887. július 31-én, a Mátra-Körösvidéki HÉV Kisterenye-Kál-Kápolna-Heves-Kisköre-Kunhegyes-Kisújszállás közötti 74 kilométeres egyvágányú vonalával kapcsolódott be. Vasútállomása rakodóval kiépített volt. A szatmári püspökség birtokát lóvontatású vasút kötötte össze az állomással.

Postaállomása 1885-ben lett. A távbeszélő hálózatba a 20. század elején kapcsolódott be a település.

A körei komp és rév működéről 1925-ből vannak adatok.

5.09 Kápolna – Közlekedés, infrastruktúra

A település közlekedés-földrajzi helyzete kialakulása óta előnyös, bizonyosan a falu létrejöttében is közrejátszott. A Tarna völgykijáratánál stratégiai és kereskedelmi utak haladtak el, ezek vagy érintették Kápolnát, vagy a közelében futottak. Az eltérő gazdasági adottságú területek peremén húzódó ún. vásárvonal irányába is beleesett Kápolna (hegységperem-alföld találkozása).

Az ország központjaitól K-re, ÉK-re irányuló fűút/főutak a hegyek lábánál (kikerülve a Tisza feletti időszakosan járhatatlan utakat) a település közelében Kompoltnál haladtak el.

14-15. században a Pest felől jövő hadiútról Kompoltnál leágazás volt Sirok felé, mely áthaladt Kápolnán (az út nem a mai nyomvonalon haladt). A Heves felől jövő nagyút D-ről É-ra szintén Kompolton csatlakozott a K-Ny-i irányú nagyútba, forgalmi csomópontot képezve.

A török után a Habsburg birodalom program szerint tervezte kiépíteni az úthálózatot, ennek a programnak részeként válhatott forgalmi csomóponttá Kápolna is (három kőhíd volt itt, miközben a legjobb esetben is, használható fahidak a gyakoriak).

A 18. században nyugat-keleti irányban a megyén áthaladó postaországút Hatvan-Gyöngyös-Kápolna-Eger-Ostoros irányú volt. Tehát a 18. századra már Kápolna az a település, amelyen a főút keresztülhaladt (Kompolt elvesztette egyházi központi szerepét). Ez az útvonal nemzetközi összeköttetést is biztosított. A postaországút és a Hatvannál leágazó országút Kápolna és Kompolt magasságában megközelítette egymást, a két településnek és a két funkciójú útnak kapcsolat volt.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Kápolnán átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára.

Kápolnán 1746-tól postaállomás (Post Haus) volt, ezt BARKÓCZY FERENC püspök eszközölte ki Mária Teréziánál. Az országos postahálózatban 1790-től fontos állomáshelyként működött a Buda –Sátoraljaújhely közötti 6. számú főútvonalon.

A falun belül Tarnán és a Malom-árkon voltak kőhidak (1780-ban épült Kápolna legidősebb kőhídja a Malomárkon).

Az 1792-es mérnöki jelentés a postautat járhatatlannak minősíti.

Egy 1799-ben készült leltár szerint Kápolna katonai átkelőhely és postaállomás.

1804-ben az Anya-Tarnán (Tarna) összedőlt kápolnai hidat Rábl Károly (gyöngyösi kőművesmester) tervei alapján MAGURÁNYI JÓZSEF kőműves újjáépíti. Évek múltával elkészül egy végleges híd terve (1813, tervező: MARKMÜLLER KÁROLY). 1816-17 között épült meg a Tarnán a megye legnagyobb és legnevezetesebb hídja (ma már nem létezik, 1944. november 17-én a németek felrobbantották). A hidat ZWENGER JÓZSEF egri kőművesmester építette, MARKMÜLLER JÓZSEF megyei mérnök tervei alapján (apja MARKMÜLLER KÁROLY több módosító javaslatot tett a híd terveivel kapcsolatban). A híd a 1848-49-es szabadságharcban játszott nagy szerepet a kápolnai csatában (Megjegyezzük, hogy újabb hadtörténeti kutatások a faluban keletebbre lévő Malom-árok hídhoz kezdik kötni az említett szerepet).

1810-12 között átépítési terv készült a Hatvan-Eger közötti útról (hidak, átereszek), ennek az útnak egyik állomása Kápolna volt.

1828-29-ben Balpüspöki (aldebrői határ) és Kápolna határában új kőhíd épül.

1848-ban a felmérések szerint a Pest-Miskolc-Kassa-galíciai úton 29 km kiépített út volt, ennek egyik része a Kápolna-Kerecsend közötti szakasz volt.

1852-től Heves postájával heti négyszer gyalogküldöncön keresztül volt kapcsolata a falunak, Egerbe pedig szerdánként lovas-posta, a hét többi napján pedig kariol-kocsi hozta-vitte a küldeményeket.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Kápolna is közel került a vasút országos hálózatához.

A vasúti közlekedésbe a település 1887. július 31-én, a Mátra-Körösvidéki HÉV Kál-Kápolna-Heves-Kisköre-Kunhegyes-Kisújszállás közötti 74 kilométeres egyvágányú vonalával kapcsolódott be.

A vasúthoz kapcsolódó távíróhálózatba 1888. november 14-én kötötték be Kápolnát.

Az 1880-90-es években az Eger-Kápolna közötti úton nagyobb javításokat végeztek.

1892. év végén a községi közutak hálózatának megállapítására felszólító alispáni végzésre adandó válasz Kápolnán egyszerű volt: a Pest-kassai út állami út volt, a Kál, Tófalu felé vezető utak a megyei úthálózatba tartoztak így községi útja nem volt a falunak. 1897-re már lett: a Külső- (ma: Rákóczi u.) és a Németsor (ma: Szent István u.), melyek karbantartásáról a településnek kellett gondoskodnia.

Távbeszélő-kapcsolata 1910-től volt a falunak.

1928-ban döntött a képviselő-testület a villany bevezetéséről, melynek megvalósítása 1931-ben megtörtént.

1931-ben a Budapest-Kassa-zborói állami közút modernizálása kapcsán figyelmet fordítottak a községi átkelési szakaszokra. Ennek keretében került áthelyezésre a községi főút kápolnai szakasza. Az utat a Külső-sor utcába (ma: Rákóczi u.) helyezték át, a Baross (ma: Honvéd u.) és a Kossuth utcából. Az út bitumenes bevonással készült.

A II. világháborús (1939-45) károkat 1947-re javították ki a faluban.

5.09 Kál – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében a településen országút halad keresztül (I. katonai felvétel, Josephinische Aufnahme 1783-85). A katonai felvétel országleírása a Tarnabod-Kál közötti utat jó állapotúnak minősíti. Kálnál fahídról is ír az országleírás, melyet a következő században (1809-ben) újjáépítettek.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti fővonal Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Kál is bekapcsolódott a vasút országos hálózatába, a Kál–Kápolna vasúti megállóhellyel. Majd 1887-től a Kisterenye–Kisújszállás mellékszárnyvonal is érintette a települést.

Fő közlekedési útja a Kál–Sirok törvényhatósági út volt. 1933-ban a község a Kál–Erdőtelek–Tenk közlekedési út fenntartásához járult hozzá.

Postahivatala 1869-től működik, távbeszélő kapcsolata 1906-ban lett.

1931. december 24-től megvalósult az utcai villanyvilágítás.

5.09 Hevesvezekény – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) Heves vármegyén két hadiút vezetett keresztül. A Hevestől délkeleti irányban haladó felehetően érintette Vezekényt.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út leágazott Adácsnál és áthaladt Vezekényen.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) itt az utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

Gr. KÁROLYI GYULA és gr. SZAPÁRY GYULA (pénzügyminiszter) kezdeményezésére 1885-ben megkezdték a Kisterenye-Kál-Kápolna vasútvonal építését. A vonalat 1887. július 31-én helyezték forgalomba. Folytatásaként készült el a Mátra-Körösvidéki HÉV Kál-Kápolna-Heves-Kisköre-Kunhegyes-Kisújszállás közötti 74 kilométeres egyvágányú vonala, melynek révén Vezekény is bekapcsolódott a vasúti közlekedésbe (Vezekény vasutas falu lett, fiatalok előtt kedvező munkalehetőségek álltak).

Az 1881-ben a falu határában tönkrement várfenéki hidat 1889 javították meg.

A településen átvezetett a Heves–Pély közötti út, melyet kőburkolattal 1906-ban láttak el.

A falu önkormányzata 1941-ben határozott a középületek (községháza, iskolák) villanyvilágításáról, majd a következő évben (1942) az utcai világítást rendelték meg. Ezek el is készültek.

Postahivatala és távírója helyben nem volt a falunak, azt Tarnaszentmiklóson tudták igénybe venni.

5.09 Heves – Közlekedés, infrastruktúra

Már a honfoglalás idején kialakult egy kereskedelmi út, mely Heves tágabb környékét érintve haladt el a Balkánról Morvaország felé, amit egy nyugat-keleti irányú út keresztezett.

Az akkori településen a kora-középkortól (10-11. századtól) hadiutak haladtak át (Heves egykori helye a maitól 3-4 km-re, keletre, a Hanyi-ér mellett lehetett. Ősvízrajzi kutatások alapján a mai településtől keletre a Hanyi-ér egykori ága mellett kell keresnünk a település és a vár legkorábbi helyét). Heves a 13. században már jelentős település volt.

A 13-14. században hadiutak, ill. nagyutak (via magna=főforgalmi út) keresztezték egymást itt. Maga a település Újvár, majd Hevesújvár megye (al/ispáni, főesperesi) székhelye volt a középkorban.

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út leágazott Adácsnál Heves felé és továbbhaladva az abádi révhez vitt. A Szolnok felől jövő főút Hevesen keresztezte egymást az előbbi hadiúttal. A 15. században a település mezőváros volt (jelentősége Eger fejlődése miatt halványult el).

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Hevesen átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára.

Postahivatalt 1852. június 1-jén létesítettek a településen. Ekkor hetenként négyszer gyalogküldönc-összeköttetése volt Kápolnával.

1853-ban a település hídjainak kijavításáról szólnak a Heves Megyei Levéltár Mérnöki iratai.

1882-ben megépült a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal, melynek révén újabb Tisza-Tarna-Rima menti településeken lett vonatközlekedés, így Hevesen is. Vasútállomása árúrakodásra alkalmas volt. A Polgár-féle és Pressler szőlőtelepeket ipari kisvasút kötötte össze az állomással.

A városba vezető utak kövezése az 1880-as években indultak meg. 1884-re a Dormánddal összekötő 19 km-es megyei útból 11 km készült el.

Távírószolgálat felállítására 1882. október 9-én került sor.

A településnek telefonkapcsolata 1903-tól lett.

A villamos világítás kiépítésére 1927-ben került sor.

1939-ben sportuszoda és strandfürdő nyitott meg a városban.

5.09 Füzesabony – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) a Hevesen délnyugatról északkelet felé vezető hadiút érintette a Szikszót (elpusztult település Füzesabony határában).

A 14-15. században a Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út érintette Szikszót.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Pusztaszikszón átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára, esős időben nehezen járható. Az Abonyon átmenő közönséges kocsiutat rossz minőségűnek jellemezte az országleírás. Az országleírás jelzi, hogy Abony környékén a vízfolyások száraz időben kiszáradnak, ill. gázlókon lehet átkelni rajtuk.

1814-ben elkészült az abonyi kőhíd tervrajza.

1852-ben heti háromszori postajárata volt innen Gyöngyösre, 1853-ban állandó postahivatalt állítottak fel.

A település az országos vasúthálózat kiépítése során vasúti központtá vált. 1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így Füzesabony is bekapcsolódott a vasút országos hálózatába. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy új indóházat (állomást) épít Füzesabonyban, Pfaff Ferenc MÁV főépítész tervei szerint, 1893-ban.

1872. november 3-án adták át a forgalomnak a Füzesabony–Eger közötti mellékvonalat, majd 1891. augusztus 5-én a települést Debrecennel összekötő vasútvonalat is megnyitották (az építkezések, majd a MÁV munkalehetőséget biztosított az itt élők számára).

1893-tól távírószolgálat működött, telefonösszeköttetése 1906-ban lett.

1911-ben megkezdődött a község villanyvilágításának bevezetése.

1925-ben az Eger-patak hídjának terve készült el.

1926-ban vasúti felüljáró épült, melynek műszaki átadása a következő évben megtörtént.

1929-ben a Lakó-patak hídjának tervét TÓBIÁS LÁSZLÓ készítette el.

1930-ban elkészült az artézi kút, mely az 1932-ben épített ingyenes hatósági fürdőhöz is szolgáltatott vizet.

1931-32-ben a Laskó-patak hídjáról leírás készült.

5.09 Feldebrő – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-13. század) a főutak nem messze haladtak el Debrőtől (délre).

14-15. században a Pest felől jövő hadiútról Kompoltnál leágazás volt Sirok felé, mely áthaladt Debrőn. A későbbiek során is a falu fő közlekedési útja a Kál–Sirok közötti út volt.

1716-ban a vármegye elrendelte a Tarnán átvezető híd megépítését.

1741-ben Mária Terézia hozzájárult, hogy Verpelétről Debrőre helyezzék a postaállomást (az itteni utat országútnak nevezik ekkor), mely azonban rövid életű volt (1746-ban Kápolnára került a posta).

A 18. század második felében készült I. katonai felméréshez (Josephinische Aufnahme 1783-85) tartozó országleírás itt az utakat rossz minőségűnek jellemezte.

A 1882-ben a Mátra-Körösvidéki vasútvonal kapcsolta be a vasúti közlekedésbe a települést, de megállója rakodásra nem volt alkalmas, mely 1924-ben is problémát okozott Feldebrőnek (1914-ben tervbe vették megépítését, de az I. világháború, majd a gazdasági világválság a megvalósulást megakadályozta).

A postaállomás 1882-ben nyílt meg ismételten.

Feldebrő 1905 és 1910 között telefonösszeköttetést is kapott.

1927-ben kezdték el kikövezni a Vécs-Balpüspöki felé vezető utat. A ’30-as években szélesítették és javították a faluban az alvégi utat. Az Újsor utca vízelvezetését megoldották.

A település villamosítását 1930-ban kezdték, 1932-ben a közigazgatási tájékoztató jelentés szerint közvilágítás van a faluban.

1942-ben Milibák József és Fehér András a Kígyósra és a Bogarasra fahidat építettek.

5.09 Erk – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) az erki utat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

1828-ban a Heves Megyei Levéltár mérnöki iratai szerint a Holt-Tarnán lévő fahidat kijavították.

1925-ben a községen vezetett keresztül a Tarnaméra–Visznek megyei út.

Vasúti közlekedésre a Budapest–Miskolc vonalon Ludas, Tarnaörs, Vámosgyörk megállóhelyet vehették igénybe, a Vámosgyörk–Újszász vonalon Jászárokszállás és Jászszentandrás vasútállomásait használhatták.

Postahivatal 1885-ben létesült a településen. 1886-ban a Postatakarékpénztár megalakulásakor helyi közvetítőszolgálat is létrejött.

1932-ben már volt közvilágítás a településen.

5.09 Erdőtelek – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) országleírása a Tarnabod-Erdőtelek közötti utat jó állapotúnak minősíti.

1882-ben megépült a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal, melynek révén újabb Tisza-Tarna-Rima menti településeken lett vonatközlekedés, így Erdőteleken is. Helyben volt vasútállomása, mely alkalmas volt élőállat- és egyéb áruk rakodására is.

Postahivatalt 1872-ben nyitottak a településen. A távbeszélő-összeköttetés kiépítésére 1906-ban került sor.

5.09 Egerfarmos – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Farmoson átmenő közönséges kocsiutat jónak minősítette.

1891. augusztus 5-én adták át a forgalomnak a Debrecen-Füzesabony-Óhat-Polgár közötti vasutat. Ennek révén bekerült a vasút vérkeringésbe Egerfarmos is.

Egerfarmos – azonos időben miután bekapcsolódott az országos közlekedésbe – kiemelkedő személyiséget is adott a vasút-villamosítás terén – Kandó Kálmán (1869-1931) személyében. Kandó az elektrotechnika területén alkotott kiemelkedőt nemzetközi viszonylatban is.

Postahivatal 1894-ben nyílt meg a településen. Telefonvonalat 1905 és 1910 között létesítettek.

A falu közvilágításának megteremtése 1939-ben még a megvalósítandó feladatok között szerepelt.

5.09 Dormánd – Közlekedés, infrastruktúra

A 18. század második felében készült I. katonai felméréshez (Josephinische Aufnahme 1783-85) tartozó országleírás itt az utakat rossz minőségűnek jellemezte, melyek réteken vezettek át.

Az újkorban a falu fő közlekedési útjai a Füzesabonyból Debrecenbe és a Hevesre vezetők voltak.

1870. január 9-től vasútállomása Füzesabonyban volt, 1925-ben ipari vasútvonal is összekötötték a két települést.

1934-ben a villanyáram bevezetésével a közvilágítás kiépítése megkezdődött.

A posta megnyitására 1925. október 16-án került sor. Távbeszélő-összeköttetése 1924-től volt.

5.09 Boconád – Közlekedés, infrastruktúra

A korai középkorban (10-11. századtól) Heves vármegyén két hadiút vezetett keresztül. A Hevestől északnyugati irányába vezető hadiút Boconád mellett haladhatott el (a település feltételezett keletkezési ideje megengedi ezt a feltevést, ld. Etimológia).

A 14-15. században a Pest felől jövő, Adácsnál leágazó hadi- és kereskedelmi út Boconád mellett haladt el.

1752-ben Boconádra helyezték át a korábban Átányon működő postaállomást, mely a Buda–Hatvan–Debrecen–Kolozsvár postavonal 6. postaállomása volt. Rövid működés után az állomás Tarnabodra került.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) a Boconádnál az utakat csak jó időjárás mellett tartotta alkalmasnak minden jármű számára.

A posta újranyitására 1885-ben került sor.

1925-ben Detk–Heves törvényhatósági műút átvezet a községen. Vasútállomása Ludas, Kál-Kápolna vagy Heves volt.

1933-ban vezették be a településre a villanyáramot.

5.09 Besenyőtelek – Közlekedés, infrastruktúra

A közép- és újkorban a faluban is keveset tettek az utak állapotának javításáért. A falun belül az esőzések és az olvadás idején sártengerré váltak az utak.

A 18. század második felében készült I. katonai felméréshez (Josephinische Aufnahme 1783-85) tartozó országleírás itt az utakat rossz minőségűnek jellemezte, melyek réteken vezetnek át.

A besenyőtelki postaállomás megnyitására 1868ban került sor (e dátumot dr. Szecskó Károly Besenyőtelek történetének írója 1885-re teszi: 140. oldal).

A 19. század végétől a tisztifőorvos szorgalmazta a községben az artézi kutak fúrását, a rossz minőségű ivóvíz miatt. 1909ben került sor két kút fúrására (melyet követett egy harmadik 1929-ben). A probléma további megoldására az 1950-es évek végén került sor.

A Laskó-patak szabályozására 1905-ben belvízelvezető társulatot hoztak létre.

Távbeszélő összeköttetés 1910-től volt a faluban (e dátumot dr. Szecskó Károly Besenyőtelek történetének írója 1911-re teszi: 140. oldal).

A község villamosítása 1914-ben CZAKÓ KÁLMÁN gőzmalmának köszönhetően megkezdődött (a malom biztosította a település árammal való ellátását). Először a Nagy Olvasó Körbe vezették be a villanyt.

Az 1920-as évektől a helybeli utak állapota és javítása ügyével a helyi elöljáróság többször is foglalkozott. 1927-ben a képviselőtestület határozatot hozott a meglévő műút (kőburkolatú) kijavításáról és a földutak kőburkolattal való ellátásáról, de a munkálatok csak lassan haladtak.

1927-ben már több utcai lámpát is felszereltek (Alsó telep, Hanyi u., Postaköz, Czakó Kálmán utcájában, Nagy Péter háza előtt). A település teljes villamosítása 1944 júliusától elkezdődött, de a II. világháború miatt megakadt. A megkezdett munkát 1947 nyarától 1962-ig fejezték be.

A település már a II. világháború előtt bekapcsolódott az autóbusz forgalomba.

1952-ben Besenyőtelek-Poroszló között előregyártott vasbeton híd épült.

5.09 Átány – Közlekedés, infrastruktúra

Heves megyeszékhely, ill. Poroszló, mint birtokközpont közötti összeköttetés egészen a korai középkortól feltételezhető (10-11. század). Átány ennek az összeköttetésnek egyik állomása lehetett.

A 14. század elején Heves felől főút haladt át a településen Poroszló irányába.

1752-ben Boconádra helyezték át a korábban Átányon 1718-tól működő postaállomást, mely a Buda–Hatvan–Debrecen–Kolozsvár postavonal 6. postaállomása volt. A postamester PRUCKNER ANTAL volt.

A 18. század második felében készült I. katonai felmérés (Josephinische Aufnahme 1783-85) az Átányon átmenő utat országútnak minősíti, de jelzi, hogy csak jó időjárás mellett alkalmas minden jármű számára.

A posta újranyitására 1882-ben került sor. Ekkor távbeszélő összeköttetést is létesítettek a faluban.

Hevesre és Kömlőre 1925-ben köves út vezetett, a vezekényi, tenki és egri utak dűlőutak voltak.

Vasútállomás a településhez legközelebb Hevesen volt.

5.09 Aldebrő – Közlekedés, infrastruktúra

A falu 1743-tól kezdődően létesült, a házakat Csaltól (elpusztult falu) északra az országút mindkét oldalán kellett felépíteniük a betelepülőknek.

A 18. század második felében a megyét észak-déli irányban összekötő országút vezetett át a településen. Délre, Kápolnára, Kálba lehetett eljutni, míg északi irányba Verpelét, Sirok, Pétervására és Istenmezeje vált ezen az úron közvetlenül elérhetővé.

A 18. század második felében készült I. katonai felméréshez (Josephinische Aufnahme 1783-85) tartozó országleírás itt az utakat rossz minőségűnek jellemezte. A Gyöngyösről Egerbe vezető (ország)út érintette a falut, majd egyesült a Pestről kiinduló postaúttal.

1810-12 között átépítési terv készült a Hatvan-Eger közötti útról (hidak, átereszek), ennek az útnak egyik állomása Aldebrő volt.

1829-ben Balpüspöki (aldebrői határ) és Kápolna határában új kőhíd épül.

1834-ben a levéltári mérnöki iratok tanúsága szerint Aldebrőn a Tarna-hidat javítják.

Az 1841. évi földkönyv leírja a falu határát, mely szerint a Fácános erdő sugarasan utakkal volt behálózva, a vadászat megkönnyítése céljából.

A legnagyobb területével Aldebrőhöz tartozó Balpüspöki elpusztult település határnévként tovább élt, itt 1859-ben a Tarnóca-patakon egynyílású kőhíd épült.

A postahivatal megnyitására 1885-ben került sor. Távbeszélő állomás 1910-től működött Aldebrőn.

A Tarna folyón 1925-ben már egy 20 m hosszú, 6 m széles vasbeton híd vezetett át (ez a híd 1942-ben is állt).

A falu a vasúti közlekedésbe a Mátra–Körösvidéki Helyi Érdekű Vasút megépítésével kapcsolódott be. Annak vonalán 1925-ben vasúti megállóhely a 21. sz. őrhelynél volt, melynél nem volt rakodóhely kiépítve. Áruszállításra így a Budapest–Sátoraljaújhely fővonalán lévő Kál–Kápolna állomást vették igénybe.

1933-ban a villamos közvilágítás már megvalósult a településen.

5.09.1 Közlekedés, infrastruktúra

A kezdetektől természetföldrajzi, és emberi ésszerűségi tényezők határozták meg az utak kialakulását, azok irányát, majd a közlekedést. Az utak az őskortól a vándorlások és a vadászatok legbiztonságosabb tapasztalati irányait követték. A legnagyobb kötöttséget az útvonalak vezetésében a hagyomány ereje jelentette. A cél kezdetben a szomszédos területek elérése volt, majd egyre távolabbi összeköttetést biztosítottak az utak. Használtak útnak vadcsapásokat is, de a gyalogos ember útjai is keskeny ösvények voltak. A járművek megjelenésével szélesedtek ki az ösvények utakká.

Az épített utak hasznosságára az ókorban jöttek rá (elsőként az egyiptomiak). Az utakat több célból és funkcióval építették; állami, katonai, hírközlési, kereskedelmi célból, ill. politikai, gazdasági és szakrális okból.

A honfoglaló magyarság részben a fennmaradt római utakat használta, ill. új utakat is kijártak, ezek lettek a későbbi hadiutak, melyek a 11. századtól bukkannak fel okleveles adatban (a tihanyi apátság alapítólevele, 1055). A 10. századtól törekedtek arra, hogy a főbb utak járhatóak legyenek. Ám a külföldről számításba jöhető ellenséges támadás miatt nem igazán építették jól ki az utakat. A 10-12. században a forgalmas utak nem feltétlenül érintettek településeket.

A gazdasági élet fejlődése révén az utak mentén piacok, vásárok, vámok alakultak ki, mindezek léte az átmenő forgalmat bizonyítja.

SZENT ISTVÁN idejében (1000/1-1038) kiterjedt vásár-, híd-, rév,- határvámokról vannak adatok (a vámok akkor királyi javadalmak voltak). Mindezen tény kialakult úthálózatot, kereskedelmet feltételez (a vámhelyeket ott állították fel, ahol korábban is út vezetett, vagy az út kisebb-nagyobb vízfolyás hídján haladt keresztül). István jelentős intézkedése volt, hogy 1018-19-ben megnyitotta a szentföldi zarándokút magyarországi szakaszát (ez védett hadiút volt, piacokról történő ellátással).

Az utak a magyar államiság kezdete után királyi (via regia), nagy (via magna), hadi és mellékutakra oszlottak. A nagyutakat, a hadiutakat a király, az egyéb utakat a megyék, városok, falvak tartották fenn.

A korai középkorban a települések nagy részben önellátásra voltak berendezkedve. Maga a király állandóan járta az országot, ekkor került lerovásra a természetbeni adó. A termelés növekedésével az árúk cseréje csak a közlekedés révén bonyolódhatott le. Kialakultak a vásáros helyek (leginkább a főutak mellett, várak alatt, melyek legtöbbször templomos helyek is voltak, ld. vizsgált területünkön Kompolt). A középkorban, az utak kiépítetlensége miatt a nagy tömegű anyagszállítást (pl.: só) főleg vízi úton bonyolították le. A 13. században már szabályozták a hidakon és a kompokon szedhető vámokat. Ugyanakkor az utak közbiztonsága a század végére jelentősen romlott. Magyarországon az Árpád-házi királyok idején (1000/1-1301) az utak a megyésispánok felügyelete alá tartoztak.

A tatárjárás után az ország úthálózata átrendeződött, az eddigi centrumok (Fehérvár, Esztergom, Zágráb) helyett Buda lett az ország fővárosa és gazdaságföldrajzi központja (ennek hatására Pest is elindult a városfejlődés útján). Az éppen a tatárjárás után és miatt újonnan épült várak fontos feladata volt az utak védelme.

A 13. század végére hat nagyút alkotta Magyarország úthálózatának gerincét, a bécsi út, a Prága felé irányuló, a felvidéki városokba vezető út (Pest-Hatvan-Kompolt-Eger-Kassa-Eperjes-Krakkó), az erdélyi út, a Budáról Zágrábba, és a Szerémségbe vezető út.

Az un. nagyutak mellett járható alsóbbrendű utakra is szükség volt. Ezek főleg a 13. század közepétől hálózták be az országot, a kialakuló nemesi vármegye feladatainak ellátására. Az alsóbbrendű utak hálózata minden bizonnyal a közigazgatásilag járásokra oszló megyékben önkormányzati feladatokat ellátó szolgabírák útvonalai voltak.

A 14-15. századra alakult ki az egész országra kiterjedő úthálózat. Kialakult a falvakat összekötő utak hálózata is. E korban az országos és helyi utak minősége semmiben sem különbözött egymástól, burkolatuk nem volt. A középkori útjavítás abból állt, hogy kődarabokkal és földdel (agyag) kevert gallyakkal tömték be a lyukakat. KÁROLY RÓBERT és NAGY LAJOS sokat tett a közlekedés javításáért. 1335-ben a visegrádi kongresszus elhatározta az utak rendbe hozását és védelmét is (a résztvevők meghívása királyi futárok útján történt, akik egy lóiramodásnyira – 15-16 km – laktak egymástól). Az utak minősége továbbra sem javult, de a közbiztonság igen, ami nem volt elhanyagolható eleme a közlekedésnek. Ezen túlmenően ’útkényszert’ vezettek be, mely a vámos helyeken való közlekedésre kötelezte a kereskedőket (a külföldi kereskedőknek ez az országban a 12. századtól már szigorúan kötelező volt). A 14. században alakult ki a Debrecen-Várad-erdélyi útirány.

1526 után (mohácsi vész) Pozsony lett az ország fővárosa, ez befolyásolta (módosította) az úthálózatot is. Egyébiránt a megmaradt Magyarországon (három részre szakadt ország) a Habsburgok a kormányzást új alapokra helyezték. Ezt követően alakult ki a nagyközönséget is szolgáló posta (1596). A közutakon kialakított postaállomások lóváltó-helyek voltak, de az utazók ellátásáról is gondoskodtak. Az ország három részre szakadása nem befolyásolta a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat, mi több a kedvező helyzet Európára is kiterjedő konjunktúrával párosult.

A 17. századra dekonjunktúra alakult ki (oka a közép-európai a török megszállás) mely a kereskedelmi útvonalak áthelyeződésében is megnyilvánult. Visszaesés volt a kereskedelmi forgalom volumenében is. Ezt tetőzte, hogy az utak állapota semmiben sem különbözött a középkoritól. A gondozatlan utakon a szekereknek jobb volt toronyiránt hajtani.

A török kiűzése után (1686) királyi rendeletek írták elő a megyéknek az utak építését, karbantartását. A meglévő utaknak kövezett utakká való építése 18. századi gondolat (a Bécs-Szombathely-Fiume és a Pest-Bécs közötti utak kövezettek voltak). Hidakat csak a legfőbb utakon építettek (országutak, fontosabb kocsiutak). Az 1751-től meginduló közúti személyszállítás (diligence=delizsánsz) is sürgette az utak állapotának javítását. Az országos utakat (egykori via magna) a megyék tartották fenn, a községi utak karbantartása a falvak feladata volt. Közmunkára a jobbágyság és a vármegye rabjai voltak kirendelve. Az utakat sövényfalak, nádkévék közé fogták, az úttestre is nádkévéket, gallyakat, pallókat fektettek, hogy az utak járhatóbbak legyenek. A „csinált út” középen dombosabb, kétfelől lejtős volt, két oldalán árokkal.

II. RÁKÓCZI FERENC is állíttatott postákat az általa megszállt területeken (1701-1711). Postáinak mindkét útvonala érintette Heves és Külső-Szolnok vármegyét, az egyik Gyöngyös-Eger között is elhaladt.

A 18. század második harmadára újra gazdasági fellendülés következett be, mely felvetette az utak kiépítését, azonban az építésnél helyi érdekek érvényesültek, összehangolt rendszer és terv nélkül. A megyék pl. MÁRIA TERÉZIA rendelete ellenére sem alkalmaztak mérnöki képesítésű útfelügyelőket. A 18. században az egyre sűrűbbé váló postakocsi-járatok közlekedésének biztosítására az utak bizonyos szakaszait kikövezték, ill. a fahidakat kőhidakra váltották.

A 18. század végére lokálisan, de a 19. század közepére már meghatározóan befolyásolta az ember a közlekedési hálózat módosulásait (lecsapolások, folyószabályozások).

A 19. század elejétől, a többi megyéhez viszonyítva Heves megyében korán és nagy számban építettek kőboltozatos hidakat. A fahidak száma jelentősen lecsökkent.

Az utak és hidak építése a reformkorban lendületet vett. Az 1844. évi IX. törvénycikk megszervezte a közmunkát, és lehetővé vált az utak, hidak fokozottabb építése és fenntartása. A munkát már megyei mérnökök segítették. SZÉCHENYI ISTVÁN vázolta fel az első országos úthálózatot, amelynek megvalósítása a századfordulóig folyamatban volt. 1867 után az ország legfontosabb közlekedési útjainak fenntartását átvette a kormány. A 19. század végére a mai megye területén lévő hidak száma több mint a duplájára emelkedett, viszont kevés volt az olyan vízfolyás, melyet vasszerkezettel hidaltak át, ezek közé tartozott a Tisza.

A 19. század második felében megélénkült az Magyarországon a vasútépítés, maga után vonva a hidak számának növekedését is.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Az 1880-as évi XXXI. törvénycikk próbálja segíteni, hogy újabb vaspályák épüljenek. Ezekben az időkben nagy lendületet vesz a Helyi Érdekű Vasútvonalak (HÉV) építése. Ebben a szellemben kezdik meg a Heves megyét is érintő Debrecen-Füzesabony-Óhat-polgári vasút megépítését. Tervezés már elkezdődik az 1885. évben, de a munkálatok csak az 1891-ben végződnek a Füzesabony-Debrecen közötti vasúton. Füzesabony mellett még a vasúti vérkeringésbe bekapcsolja a megépült vaspálya vizsgált területünkön a következő településeket: Mezőtárkány, Egerfarmos, Poroszló.

A Füzesabony-Debrecen közötti helyiérdekű vasútvonal kiépítése tette szükségessé kellő teherbírású, állandó híd építését Poroszló-Tiszafüred között (1891).

1882-ben megépült a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal, melynek révén újabb települések kapcsolódtak be a vonatközlekedésbe.

Az 1890-ben, BAROSS GÁBOR minisztersége idején az útügyet törvénycikkel szabályozták. Az utakat osztályokba sorolták. Megkülönböztettek állami, törvényhatósági (vármegyei és városi), községi, vasúti hozzájáró, közdűlő és magánutakat. A Budapestről kiinduló legfőbb sugárirányú utakat állami úttá minősítették. A 19–20. század fordulóján a sugárutakon kívül még három tranzverzális (átlós, keresztirányú) út is kiépült: a Baja–Csongrád–erdőhegyi, a Dunaföldvár–Debrecen–máramarosszigeti és a Berettyóújfalu–Békéscsaba–orosházai. A kiépítés a víz elvezetését, az út járhatóvá tételét, makadámburkolat létesítését és a hidak felújítását jelentette. A nagyobb vízfolyásokon az átkelés céljára hidak helyett kompok szolgáltak.

Kövezett út csak egyes városokban akadt, leginkább járdák céljára. A 20. század elején, Magyarországon is terjedni kezdett gépkocsi, ami az utak kiépítésénél és karbantartásánál új szempontok érvényesítését követelte meg. A gépkocsi számára veszélyt jelentettek az útfelület egyenetlenségei. Az úthálózat addigra már jobbára makadámburkolatot kapott, 2,70 m legkisebb szélességgel.

A falvakat összekötő földutak a 20. század első felében szintén makadám burkolatot kaptak. Az 1920-as évek elején az üzemben tartott gépkocsik száma csökkent (1913-ban 2876; 1921-ben 2734). A gépkocsiforgalom csak az ország I. világháború utáni gazdasági konszolidációja után kezdett újra növekedni. Az utakat portalanítani kellett, az útburkolatot a nehezebb járművek miatt erősebbre és szélesebbre kellett kiépíteni.

Évekig tartó munka kellett az ország fő közlekedési közúthálózatának megalkotásához, az utak számozási rendszerének (1934) kialakításához, amely lényegét tekintve, azóta is érvényes. Elsőként a Budapest–Bécs 1. sz. főút épült ki, mely Dorog–Komárom–Győr vonalon érte el Hegyeshalomnál az országhatárt (Ezen épült meg Tát és Nyergesújfalu között az az 1 km hosszú egyenes szakasz, amely – elsőként a világon – alkalmas volt sebességi autóversenyek, ún. flyer-versenyek lebonyolítására, 1927-ben.) Az Alföldet határoló 3. sz. Budapest–Miskolc, az Alföldet átszelő 4. sz. Szolnok–Püspökladány–Debrecen és az 5. sz. Kecskemét–Szeged felé vezető főutak régi nyomvonalaikon épültek újjá, változás csak kevés helyen történt. Az 5. sz. főúton 1934-ben épített 22 km-es új nyomvonal, amely három község belterületét kerülte ki, ismét alkalmat adott autóverseny-pálya létesítésére. (A pálya több mint 5 km hosszú egyenes betonútszakaszán HANS STUCK autóversenyző 1934-ben 321 km/h sebességgel világrekordot ért el.)

A sugárutakon kívül nagy volt a jelentősége a dunaföldvári Duna-hídon átvezető főút kiépítésének, mely összeköttetést biztosított az Alföld és a Dunántúl között.

A II. világháború kitöréséig utolsóként készült el a Székesfehérvártól a 7. sz. főútból kiinduló 8. sz., Veszprém–Jánosháza–Körmend–Szentgotthárdon át Graz felé vezető főútvonal. A 2. és 6. sz. főutak korszerűsítéséhez a II. világháború kitörése miatt már nem lehetett hozzáfogni, így ez a háború utánra maradt. A háború utánra maradt annak a bekötőútprogramnak a befejezése is, melynek megvalósítását a háború előtt elkezdték. Az ország beruházásokra fordítható anyagi erejét az 1938–1944. években a visszacsatolt területeken végzett munkák kötötték le.

Heves- és dél-kelet Heves megye útviszonyai, infrastruktúrája

A tapasztalati úton kialakult legkényelmesebb irányok utakként rögzültek a megye területén is. A megyében a közlekedést meghatározó földrajzi tényezők a hegyvidék (Mátra, kisebb mértében a Bükk) és az onnan jobbára merőlegesen lefutó folyó- és patakvölgyek, valamint az Alföld-peremi elhelyezkedés voltak.

Vizsgált területünkön (Tisza-Tarna-Rima mente) már az újkőkor idején fontos utak haladtak keletről nyugatra (nagyjából a Miskolc-Budapest autóút nyomvonalát követve). Ezen szállították a Tokaji hegyvidék obszidiánját. Délről északra is haladt út a Tisza mentén. Erről leágazás volt Szolnok térségében, ami nagyjából Aszódnál ment rá az említett obszidián-útra. Egy újabb ág a Tarna völgyében haladt északra. Mondhatjuk, hogy ezek az utak már a „kereskedelmet” szolgálták.

Heves megye mai területén (az egykori Újvár megye része) nem építettek utakat a rómaiak (az sem valószínű, hogy akkor itt boltozott hidak épültek).

A honfoglalás idején ezen a területen feltételezhetően nem volt összefüggő úthálózat. A honfoglalók minden bizonnyal a megye területén a folyók völgyeiben haladtak előre. Nem érdektelen megemlíteni, hogy vizsgált területünkön és attól kissé délre a 10. századtól a Pók-ere akkori tiszai torkolatától Hajóhalomig (Jászdózsa-Tarnaőrs észak-nyugati/nyugati határai között) királyi hajóút volt.

A korai középkorban (10-11. századtól) a mai Heves megyén két hadiút vezetett keresztül, melyek Heves településen keresztezték egymást (a vármegye területe nem volt azonos a mai megye területével, magába foglalta a Tisza alatti részeket is). A hadiutak Hevestől északkelet-délnyugati, ill. északnyugat-délkeleti irányában haladtak. Felehetően érintették a Tisza-Tarna-Rima mentén lévő települések közül Hevestől északnyugatra Boconádot, Zsadányt (Tarnazsadány), délnyugatra Vezekényt (Hevesvezekény), Nánát (Tiszanána). A Hevesen kereszteződő északkelet-délnyugati irányú hadiút áthaladt Szikszón (Füzesabony), valamint Szihalmon.

Ezek az útvonalak irányukat illetően a későbbiek során is kevés változást mutattak. Ezidőben az utak állapota a megyében az országos szinttől is rosszabb volt (pl. hidakkal is kevéssé voltak ellátva). A 13. században via magna (nagyút) vezetett az abádi (Abádszalók) révtől észak felé, az örvényi (Tiszaörvény) révtől északnyugatra, mindkettő Eger irányába haladt (IV. Béla oklevele tanúskodik arról, hogy az abádi révtől északra induló út via magna). Az abádi út Hidvégnél (Sarud) szétágazott Heves irányába, keleten pedig kapcsolódott az örvényi rév irányából Egerbe vezető nagyútba. A Tisza áradásakor az imént tárgyalt területen a gyalogosokat és a szekereket révhajó szállította, mely Tiszanána és Sarud magasságáig is feljárt (kérdés, hogy az efféle szállítás kapcsolható-e az említett királyi hajóúthoz). A Kömlő-Tiszanána-Tarnaszentmiklós között az egykor létezett Hajóuta elpusztult település neve azonban mindenképpen utalhat hajóközlekedésre.

A 14. század elejére a megye déli részét több főút érintette. A Pest felől jövő hadi- és kereskedelmi út Hatvannál lépett a megyébe. A Tisza-Tarna-Rima mente 34 települése közül Nagyúton, Kompolton (itt Sirok felé elágazott, érintve Kápolnát, Tófalut, Debrőt) vezetett keresztül. Tovább haladva a Pest felől jövő hadiút Szikszón (Füzesabony) elágazott Eger felé, ill. Poroszló (vámhely) felé, érintve Szihalmot, Szemerét, Farmost és a vámhelyes Hídvéget (Sarud mellett). A Pest felől jövő hadiútról ágazott ki Adácsnál a Heves (vásártartási joggal rendelkezett) felé vivő hadút, érintve Mérát, Boconádot, Vezekényt, Nánát, Körét és vitt az abádi révhez. A Szolnok felől jövő főút Hevest, Tenket, Dormándot, Besenyőteleket, (Füzes)Abonyt érintette és Szikszónál csatlakozott a Pest felől jövő hadi útba.

A középkorban Heves megye sok kőbányájának köszönhetően számos kőhíd épült.

A 18. század Heves megyei úthálózata az I. katonai felvétel és a hozzátartozó országleírás segítségével rekonstruálható. A megye útjainak javítására vonatkozóan a Heves Megyei Levéltár megyei közgyűlési jegyzőkönyvei 1770-1800 között folyamatos út- és hídjavításokról tudósítanak. A 18. század végén a megyén Ny-K-i irányban öt országút/országútszakasz haladt keresztül, érintve Kápolnát, Szihalmot, Hevest, Mezőtárkányt, Szikszót (Füzesabvony), Kömlőt, Hídvéget, Poroszlót. A nyugat-keleti irányban áthaladó postaországút Hatvan-Gyöngyös-Kápolna-Eger-Ostoros útirányú volt. A Hatvannál leágazó országút a nagyúti csárdát, Kompoltot, Szikszót, Szihalmot érintette. A nemzetközi postaországút és a Hatvannál leágazó országút Kápolna és Kompolt magasságában megközelítette egymást, a két funkciójú út között kapcsolat volt.

A 18. századi úthálózat vonalvezetése a 14-16. századival összevetve módosulásokat mutat. A Pestről Kassa felé vezető nemzetközi összeköttetést is biztosító út nyomvonala északabbra helyeződött. A postaút már nem érintette Verpelétet, Kápolnára került a postaállomás. Innen új nyomvonalon haladt az út Eger felé, melynek Kerecsend-Eger közötti szakasza kövezett műút volt (az I. katonai felvétel tanúsága szerint). A Hatvanból kiágazó főút délebbi helységeket érintett a századok múltával (pl. Adács helyett Csányt). Eltolódás történt a Poroszlóra irányuló főútvonalak nyomvonalában is. A változást a poroszlói rév szerepének megerősödése és az abádi rév szerepének csökkenése, a tágabb környezetben lévő utak átminősülése, ill. az alsóbbrendű forgalmi csomópontok (pl.: Szikszó) szerepének megnövekedése okozhatta.

A 18. század végén két postaút haladt át a megyén (nyugat-kelet irányban a hegyek alján és erre merőlegesen az ország déli területei felé. Ezek összekötötték a megye legfontosabb igazgatási, kereskedelmi, egyházi központjait. A postaút megyei szakaszán négy postaállomás volt (pl. Kápolnán).

A 18. században vizsgált területünkön nem túl sok híd volt, számuk nem igen haladta meg a 30-at. Egynél több híd volt Aldebrő, Kápolna, Tarnaörs, Tarnaméra, Szikszó, Mezőtárkány, Átány, Poroszló belterületén. Némely útszakaszokat leköveztek, a fahidakat kőhidakra cserélték.

A 18. század végén 273 híd volt kimutatható a megyében különböző forrásokban (míg 100 év múlva elérte a 700-at).

Heves megye útjai a 19. század elején az olvadási és esőzési időszakban nagyrészt járhatatlanok voltak. Járhatóbbak voltak ezekben az időszakokban a Pest-Hatvan-Gyöngyös-Kál-Poroszló, vagy a Pest-Kál-Mezőkövesd útvonalak. 1810-ben az állami fenntartású úthálózatból Heves megyén csak a 6. számú Pest-Gyöngyös-Miskolc-Kassa útvonal vezetett át.

A 19. század második felében Füzesabony-Poroszló között megyei fenntartású makadám országút volt.

1863-ban a postakocsin kívül az Eger-Pest útszakaszon gyorskocsi is közlekedett, mindkét irányból (menetidő 13 óra volt).

Magyarországon a rendszeres útépítésnek és karbantartásnak csak 1867 után (kiegyezés) teremtették meg az intézményi és pénzügyi feltételeit.

1870. január 9-én átadták a forgalomnak a fővárost Miskolccal összekötő vasúti szakasz Hatvan-Miskolc közötti pályáját. Így több vizsgált területünket érintő település kapcsolódott be a vasút országos hálózatába.

1882-ben a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal épült meg, melynek révén újabb Tisza-Tarna-Rima menti településeken lett vonatközlekedés.

A 1884-ben Heves megyében vámos utak már nem voltak.

1891. évben építik meg Debrecen-Füzesabony-Óhat-polgári vasutat. A Magyar Állami Vasút úgy döntött, hogy új indóházat (állomást) épít Füzesabonyban (PFAFF FERENC tervei szerint). Füzesabony mellett még a vasúti vérkeringésbe bekapcsolja a megépült vaspálya a következő Tisza-Tarna-Rima menti településeket: Mezőtárkányt, Egerfarmost, Poroszlót. A Füzesabony-Debrecen közötti helyiérdekű vasútvonal kiépítése tette szükségessé kellő teherbírású, állandó híd építését is Poroszló-Tiszafüred között (1891).

Az I. világháború (1914-18) a megyében (is) törést okozott a hídépítésben.

Hosszabb idővel a háború után infrastrukturális fejlődés indult meg a megyében pl. Heves megye villamosítása az 1930-as évektől vett nagy lendületet.

1936ban a megye országos útjain 49 boltozott (kő) és 23 vasbeton híd volt. 1937-re már viszonylag kevés fahíd volt a megyében, vasbeton hidakká építették át azokat.

1944-ben a II. világháborúban 101 hidat robbantottak fel a megyében, zömük vasbeton híd volt. Az újjáépítés az eredeti tervek alapján részben 1948-49-ben megtörtént.

4 Átány – Régészeti áttekintés

Alsó-Alsóbői dűlő I.: A lelőhely Kömlő és Átány között a MOL termékvezeték nyomvonalán, egy nagy kiterjedésű ÉK-DNy- i irányú dombvonulat Ny-i szélén húzódik. A szarmata településből 13 objektum került kibontásra. Feltártak négyszögletes ház, ovális műhely részleteket, tároló és hulladék gödröket. Egy méhkas alakú verem betöltésében É-D-i tájolású csontvázat bontottak ki. A gödör jelentős számú kerámia töredéket (besimított díszítésű hombár és fésűs hullámvonalas díszű fazék töredékeket) tartalmazott. (Ács Csilla ásatása 1999 DIV RA 820.

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. Budapest, 2002, 167. o

Alsó-Alsóbői dűlő II.: A MOL termékvezeték nyomvonalán lévő 16-17. századi településből 4 objektumot tárták fel. A gödrökből jelentős mennyiségű mázas kerámiatöredék került elő.(Fodor László ásatása 1999 DIV RA 704)

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. Budapest, 2002, 167. o

Alsó-Alsóbői dűlő III.: A lelőhely a MOL termékvezeték nyomvonalán a Görbe-értől D-re egy ÉK irányú földút mellett található. A 18 feltárt telepjelenség többsége szarmata korú: Ny-K irányú árok, ház, néhány gödör. Egy bronzkori gödör, és egy középkori kút részlete is előkerült. (Váradi Adél ásatása 1999, DIV RA 909)

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. Budapest, 2002. 168. o

Felső-Szárazbői dűlő:A lelőhely a MOL termékvezeték nyomvonalán a Görbe-értől D-re egy nagy kierjedésű dombon található. A császárkori településből 7 objektumot tártak fel: házat, kutat és gödröket. (Fodor László ásatása 1999. DIV RA 704)

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. Budapest, 2002. 168. o

Nagyhalmi dűlő: A MOL termékvezeték nyomvonalán a Posta úttól ÉK-i irányban található lelőhelyen egy szarmata telep részét tárták fel: házak, árkok, gödrök, cölöplyukak, kemence és egy füstölő került napvilágra. Egy gödörben kutyacsontvázat bontottak ki. A szarmata leletanyag közepes mennyiségű volt. Néhány bronzkori gödör és szórványosan neolit cserép is előkerült. (Váradi Adél ásatása 1999-2000. DIV RA 908, 913)

Irodalom: Régészeti kutatások Magyarországon. Budapest, 2002. 168. o

7.07 Szihalom – Népi táplálkozás

A szihalmi családok régen szinte mindent megtermeltek, és mindent felneveltek, ami az ételkészítéshez szükséges volt. Az étrend és az asztalra kerülő ételek követték az évszakok nyújtotta lehetőségeket. Az évet a böjti időszakok (nagyböjt, advent) tagolták, míg a heti étrendet a tésztás és húsos napok rendszere alkotta. Tésztás nap volt a hétfő, a szerda és a péntek. Míg az igazi húsos nap, gyakran csak a vasárnap volt. Ekkor csirkéből főztek húslevest, utána pörköltet nokedlivel, ünnepnapokon (karácsony, húsvét, búcsú, pünkösd) töltött káposztát. Az ünnepi fonott kalács mellett, lekváros kiflit, kelt és keletlen krumplis kalácsot, túrós lepényt sütöttek a kemencében. Az ünnepi asztal egyik legfontosabb süteménye a nyújtott rétes volt, amit túróval, krumplival, mákkal és almával töltöttek meg. Farsangkor „pampuckát” (fánk) és herőcét (csöröge) sütöttek ki zsírban. A leveseknek igen változatos az alapanyaga és az elkészítési módja is, habarva, rántva, zöldségelve, vagy éppen levesbetéttel. Krumpli leves, tésztaleves, tojásleves, paradicsomleves, rántott leves, tejleves, bableves, köménymagos leves, rántott csíkleves (tésztaleves), böjti időszakban gyümölcsleves. Levesbetétként kockatésztát, reszelt tésztát, ünnepnapokra csigatésztát készítettek. Közkedvelt étel volt a „gombóta” (tarhonya), amiből öregtarhonyát főztek. Hagymás zsírra tették a száraz „gombótát”, krumplival, petrezselyemmel főzték meg. Gyakran készítettek gancát, kukoricalisztből vízben főzték, és hagymás zsírra vetve fogyasztották, a krumpligancát pedig hagymazsírral vagy túróval ízesítették. Télen sütötték a kukoricalisztből készített görhét, és a lágyabb tésztából, tepsiben,

7.05 Szihalom – Népszokások (jeles napok)

Lánykérés, eljegyzés:

A legény az anyját küldte el vagy maga is elment az anyjával a lánykérésre. A vőlegény anyja ezután valamelyik vásáron, ahová a menyasszonyt is elhívták, megvette a jegykendőt, a jegycipőt és a jegygyűrűt. Rokoni körben megtartották az eljegyzést. A lakodalom előtti három vasárnap a pap a templomban hirdette az esküvőt.

Lakodalom, Lakodalomba hívogatás:

A vőfélyek verssel hívogatták a lakodalomba a vendégeket:

„Lakodalomba vőfélyt választottak

Hogy tisztességesen invitálhassanak.

Hogy hétfő délre meghívogassanak

sok jeles, házuknál kedvet mutassanak.

Én is gyorsasággal, hamar elindultam

Bátor lépésekkel ide befordultam

A mi házi gazdánk N.N. magukat tiszteli

Érdemes házukat velünk keresteti.

Mert vőfélységem nem bízhatom másra

minden jót kívánok e háznak urára.”

Csigacsinálás:

Lakodalom előtt való nap összehívják a rokonokat, szomszédokat, levesbe való csigatésztát csinálni. A háziasszony a csigacsinálókat borral, kaláccsal és cukros csigával – kelt tésztával – tartotta jól. Általában ezen a napon vágtak disznót, vagy borjút is.

Menyasszony ágyának vitele:

Fontos esemény volt a lakodalom előtt a menyasszony ágyának a vőlegényes házhoz vitele, „a menyasszony ágyának cégéres vitele”. Az 1900-as évek elején még vasárnap este, de sötétedés előtt szekérre rakva vitték. Az 1920-as években már hétfőn délelőtt vitték a kelengyét, ami aztán az 1940-es években elmaradt. A kelengye része volt: 6 db párna, 1 db díszdunna, 1 db kisdunna, 2-6 db lepedő, 2 db ágynemű egy díszhuzattal, ágy, tulipános láda és guzsaly. Alkudoztak is az ágyra, de még a menyasszonyra is. Így köszöntek be a vőlegényes házhoz: „A madárka párját keressük, de fészket is kell neki adni!” Ekkor bevittek egy galambot fészkével együtt.

Bokréta kikérés:

Az esküvő reggelén a vőfélyek és nyoszolyólányok együtt gyülekezetek. A vőfélyek a menyasszonyos házhoz így köszöntöttek be, és kérték ki a bokrétát, ami tisztségük egyik jelvénye volt:

„Békességet e háznak, jó napot kívánok

én mint a vőlegény követként állok,

Midőn bemutatom e háznál magamat

Kérem hallgassák meg egy némely szavamat.

A vőlegény nekünk arra adta szavát,

Hogy kérjük meg szépen kedves menyasszonyát

Mert tudjuk, hogy megvette számára a bokrétát

Legyen olyan szíves, díszítse fel mindnyájunk kalapját.”

Menyasszony kikérése:

A vőlegény háznépe muzsikaszó mellett ment a menyasszony házához a menyasszonykikérésre és búcsúztatásra. A menetnek tradicionális sorrendje volt: a menetet az első vőfély vezette, akinek derekát egy szépen hímzett kendő díszített, majd a vőlegény a koszorúslánnyal, a násznagy, a szülők, és a vendégek következtek. A menetet a zenekar, legtöbbször egy cigánybanda zárta.

A menyasszony kikérése a vőfély versével kezdődött:

„Kedves jó uraim én csak csodálom

Hogy akiért jöttünk sehol sem látom

Odabent maradt tán, én majd beinstálom,

hogy kárba ne vesszen sok fáradtságom.

Menyasszony asszonyom jöjjön be kértemért

A mi seregünk nagy fáradságáért.

Elsőbb elkísérjük az Isten házába

És ott összekötjük a hitnek láncával.

Hogy igaz gyönyörben, tartós boldogságban

Éljen mindhalálig szerelmes párjával.”

A menyasszony rokonai, násznagya és szülei nem adták ám azonnal elő a menyasszonyt, hol tyúkot, macskát, öregasszonyt, idegen leányt hoztak a vőlegény elé a következő szavakkal: „Ez é az a madár, akit keresnek?” A násznagy mindaddig nemmel felelt, míg csak a menyasszonyt elő nem hozták. Folyamatos tréfák sora volt a menyasszony kikérésének szertartása: ügyeskednie kellett annak az asszonynak, aki az állatokat mutatta be, mert könnyen megesett, hogy levágták a csirke nyakát, vagy a kutya fülét. De vigyázni kellett a násznagynak is, mert egykettőre bemeszelték a csizmáját, vagy odakötötték a lábát az asztal lábához. A menyasszonyt a tréfák után hozták ki, s ekkor adták át neki a jegykendőt.

A vőfély verssel búcsúztatta a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, leánypajtásaitól:

„Ez azon szép hajlék, hová iparkodtunk,

már ideérkezvén be is kopogtattunk.

Előre újítsuk szívünknek szándékát,

Hogy elnyerjük végre vőlegényünk párját.

Mert hogy azért jöttünk, látszik az már rólunk,

Mert a vőlegényt is íme velünk hoztuk.

Fogadják el kérem a menyasszony párját

Hogy kérhessük rájuk az égnek áldását.

 

E polgári házban felgyűlt vendéglátás

Engedelmet kérek, hogy legyen hallgatás

Gyermek ottan hátul szűnjön a suttogás,

Még itt csendben folyik a búcsúztatás.

Elsőbben is atyám, szóm hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva indítom.

Szívemet szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire szívünket újítom.

Köszönettel veszem a Te jóságodat,

Hozzám megmutatott atyai voltodat.

Fölnevelésemet, ápolgatásomat,

Hogy meg nem vetettél engem, leányodat.

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Mert tudom, hogy szívem tőled búcsúzást vár.

Mit a tett hitem tőled mindjárt elzár,

Kívánom életedben ne érjen semmi kár.

Az irántam való nagy szeretetedért

Csecsemő koromi dajkálásomért

Fölnevelésemért, ápolgatásomért

Adjon a jó Isten a mennyben méltó bért.

Kedves testvéreim álljatok előmbe

Mert keserves könnyek áradnak szemembe

Áldjon meg az Isten kedves egészségben

Nagyszeretetekért, egész életetekben.

Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk,

Ahol boldogságban volt együtt sok részünk,

Ahol jó szüleink gondunkat viselték

Éjjel-nappal mindig kedvünket keresték.

Kedves leánybarátok, hozzátok is szólok,

Mielőtt elmennék egyet kívánok:

Találjátok ti is hamar párotokat,

Kivel járhassátok együtt utatokat.

Áldjon meg az Isten sok híres legények,

Sajnáljatok most már nem lettem tietek,

Friss egészségben hagylak itt titeket,

Az Isten legyen mindenkor veletek.

Szépen vigasztalja bágyadt szíveteket,

Már megyek, kísérem az én kedvesemet.”

A templomi szertartás után a vőlegényes házhoz vonult a násznép. A vőlegény rokonai meszelték a ház elejét, mintha nem is lenne lakodalom. A vőlegény bemutatta a feleségét, kezébe adták a meszelőt, majd meszelés tán az örömanya kiskanál cukrot adott az ifjú párnak, hogy édes legyen az életük. Tányértörés, söprés és vőlegénytánc következett. A menyasszony rokonai elbúcsúztak és visszatértek a menyasszonyos házhoz.

Lakodalmi vacsora:

Az ételek tálalását a vőfély vezette, akinek asszonyok és legények segítettek. A vacsora az alábbi menüből állt: húsleves csigatésztával, leveshús, töltött káposzta, pecsenye, kása, az 1910-es évektől helyette tálalták a paprikás csirkét nokedlivel, kalácsok, süteménynek, háború után megjelentek a torták. A vőfély az ételeket versekkel tálalja.

”Behoztam a kakast egész taréjával,

hogy ne járjon többé a szomszéd tyúkjával.

Vőlegény urunk is vigyázzon tyúkjára,

hogy bele ne szeressen a szomszéd kakasába.”

Álmenyasszony és vőlegény:

A maskarás pár ma is élő szokáselem, aprópénzért menyasszonytáncot járnak, majd megvendégelik őket.

Hérész:

A hérész a menyasszony násznépének látogatása a vőlegényes háznál és vendégül látása. A menyasszony rokonai kalácsot, sült húst, bort és „hérészes kakast” vittek ajándékba. A kakast egészben sütötték meg, egy díszített tálon a menyasszony keresztanyja vitte a menet elején.

Halál és temetés:

A haldokló ember kezébe szentelt gyertyát tettek, hogy az könnyítsen a szenvedésein. A halál beálltakor az ajtókat, ablakokat bezárták, a tükröket letakarták, a szentelt gyertyákat meggyújtották. A halottat felöltöztették, a fiúgyermekre fehér inget, gatyát és fekete lajbit adtak, a lányokra menyasszonyi ruhát. A halottak kezére rózsafüzért tettek, az imakönyvét mellé rakták. A tisztaszobában ravatalozták fel, lábbal az ajtó felé, mivel úgy tartották, szelleme így tud majd kimenni a szobából. A templomban csendítettek a haranggal, ezzel jelezve a falu lakóinak a halálhírt. A halott mellett összegyűltek a rokonok, szomszédok, akik az imádkozó asszonyokkal együtt imádkoztak a halott lelki üdvéért. Az olvasótársulati halottért a tagok rózsafűzért imádkoztak a halotti háznál, misét is mondattak érte. A temetési menet élén a lobogóvivő asszonyok mentek, utána a sírkeresztet vitték, rendszerint a keresztgyermek, vagy egy ministránsfiú, utánuk a pap és a kántor következett, majd a koporsót vitték, ami után rokonsági fokok szerint álltak sorban a hozzátartozók. A kisgyermek temetésekor a lobogók után három kislány vitte a kis lobogókat. Fiatalok temetésére rezesbandát hívtak, amely hallgatós nótákat játszott. A legények és leányok temetésén a koporsót legények vitték, akik mellett három-három fáklyavivő lány haladt.

Jeles napok

Advent:

Az adventi időben tilos volt táncmulatságokat, lakodalmat és bálokat tartani. Az 1877 és 1881 közötti canonica visitatio (püspöki látogatás) jegyzőkönyvei a rorátéról (hajnali mise) megjegyzik, hogy a szihalmiak nagy számban látogatják.

Katalin napja, november 25.:

Gyümölcsfaágat vágtak, és egy tejesfazékba rakták. Ha karácsonyra kivirágzott, bő termést várhattak a következő esztendőben.

András napja, november 30.:

Szokás volt ólmot önteni, amilyen figura, forma kijött – pl. katona, menyasszony -, ahhoz kötődő esemény volt várható a következő esztendőben. Ekkor rendezte meg az Iparoskör az András-bált, az iparosok bálját, ahol a zenét vagy egy cigánybanda vagy egy rezesbanda szolgáltatta.

Miklós napja, december 6.:

A gyermekek megajándékozásának szokása csak a két világháború között terjedt el. A szülők kora reggel almát, diót, mézeskalácsot, kis játékokat rejtettek a gyermekek csizmáiba.

Luca napja, december 13.:

A szokások közül több a termésbőséghez kötődik. Reggel korán keltek, a szomszéd szalmájából bevittek egy keveset a szobába, ott szétszórták. Úgy vélték sok csirke lesz abban az évben a háznál. Luca estéjén nem volt szabad varrni, vagy fonni, mert akkor nem tojik a tyúk. Luca estéjén a lányok és fiúk együtt járták a falu házait, kukoricát dobáltak az ablakokhoz és a következő ritmust kiabálták:” A mi tyúkunk tojogáljon, a másé meg kotkodáljon”. A párválasztási hiedelmek közül elterjedt a lányok férjjósló cselekedete: tizenhárom cédulára egy-egy fiúnevet írtak. Minden nap egyet-egyet eldobtak belőle. És csak az utolsót nézték meg karácsonyeste, és amilyen név szerepelt a cédulán, olyan nevű lett a férje. A legények felmásztak a templomtoronyba, és amelyik lányt először meglátták, az lett a kedvese. Ismert volt a lucaszék készítésének szokása is, karácsony estig minden nap különböző fa felhasználásával készítették el. Az éjféli misén felálltak a székre „megkeresték a boszorkányt”. A mise végéről gyorsan kellett távozniuk, majd otthon elégetni a széket, nehogy utolérje őket a boszorkány.

Tamás napja, december 21.:

Ez a nap volt a disznótorok napja. A disznótorra Mórickának – cigányasszonynak és embernek öltöztek. Összekenték magukat korommal és liszttel. A cigányember cirokszárból készített hegedűn elkezdett hegedülni, az asszony meg táncolt, és közben énekelt. A kántálók is meglátogatták a disznótoros házat. Bekormozták arcukat, hogy fel ne ismerjék őket, kezükben tepsiket vertek, az ajtó előtt megváltoztatott hangon énekeltek:

„Azt hallottam disznót öltek,

Kilenc szál kolbászt töltöttek.

Én is fogtam fülit, farkát,

Adjanak hát hurkát, kolbászt.”

A háziasszony a tepsijükbe hurkát adott.

Szent család-járás:

Karácsony előtt kilenc nappal kezdik meg a Szent család-járást: kilenc napon keresztül más-más háznál gyűltek össze, két égő gyertya közé helyezték a Szentcsalád képét, és emellett imádkoztak.

Karácsony:

Legismertebb népszokása a betlehemezés. A 6-16 éves fiúkból álló bandák három részre osztották fel a falut: Alvégre, Felvégre, és Tobánra. A betlehemezés szereplői voltak: főpásztor, a pásztorok, két angyal, a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A betlehemes legfontosabb kelléke a betlehem volt, amit két pásztor vitt a vállán. A betlehem fából készült és a barlangistállót ábrázolta, színes papírokkal, csillagokkal volt díszítve, belsejében Mária, József és a kisded Jézus szobrai voltak.

A karácsonyfák különbözőek voltak, a szegényebb családoknál csak egy-két fenyőág volt, a módosabbak borókafát díszítettek fel almával, dióval, pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal, gyertyával, színes papírokkal és saját készítésű szaloncukorral. Szenteste napján böjtöltek, ebédre csak tekercsik (tészta) vagy mákos guba volt az eledel. Az éjféli mise után a család közösen fogyasztotta el az angyalkolbászt, ami a disznóvágáskor először elkészített kolbász volt.

Szilveszter:

A cselédek szokása volt a csordafordítás. A férfiak és a fiúgyerekek dudákkal, ostorral, csengőkkel lármáztak, vonultak a falu utcáin. Az intézőhöz mentek, aztán a gazdákhoz sorban. Megkérdezték, hogy szabad-e a csordát megfordítani. Ha kiszóltak, hogy szabad, verset mondtak -, amiben gazdagságot, bőséget kívántak az újesztendőben is -, és hozzákezdtek a kolompoláshoz, pattogtatáshoz. Pénzt és bort adtak nekik, amit az ököristállóban osztottak szét a résztvevők között.

Vízkereszt, január 6.:

A szentelt vízzel szentelték meg a házakat. Kis üvegcsében az ólak ajtaja fölé tették, hogy elkerülje az állatokat a betegség. Azt tartották, jó minden betegség ellen. Vízkereszttel kezdődött a farsang.

Farsang:

A farsangfarkán, farsangvasárnap, hétfőn és húshagyókedden voltak a mulatságok, bálok. A farsangi maskarák, jelmezek is szokásban voltak, a férfiak asszonynak öltöztek, volt, aki cigánynak, négernek, drótostótnak, volt legény, aki menyasszonynak, volt leány, aki vőlegénynek. A farsang szokása volt a „csuháré” a házi bál. Mindig más legénynél tartották a bált. A falu bírójának jelentették be, a bál szervezését a „tanyagazda” irányította, ő szervezte a zenekart, általában Dormándról hívtak cigányzenészeket, akiket azok a legények fizettek, akik a „csuháré” szervezői voltak. Minden legénynek leánnyal kellett megjelennie. A bort a legények közösen fizették, az ételeket a lányok szülei adták.

Nagyböjt:

A nagyböjt első napja a hamvazószerda. Ezen a napon a templomban elégették az előző évi szenteltbarkát, aminek hamujával végezte a pap a hamvazkodást, az oltár előtt sorban álló hívek homlokára keresztet rajzolt. A hívek a misén kenyeret, tojást, lisztet szenteltettek, amit a plébános a koldusházban osztott szét a falu szegényei között.

A nagyböjt ideje alatt nem használtak zsírt a főzéshez, helyette olajjal és vajjal főztek. Húsételt nem fogyasztottak, gyakran főztek korhely levest savanyú káposztából, tejlevest, túrós tésztát, főtt krumplit, gyümölcslevest aszalt szilvából.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, március 25.:

Hajnalban mésszel bemázolták a gyümölcsfák tövét, hogy elkerüljék a férgek. Ezen a napon meg lehet kezdeni a gyümölcsfák oltását is.

Virágvasárnap:

A szentelt barkát a templomból hazavitték, hasznosnak tartották a különböző betegségek, bajok ellen. Az eresz alá tűzték, hogy megóvja a házat a villámcsapástól, tűzvésztől.

Nagyhét:

Nagycsütörtökön délben elhallgatott a harang, nagyszombat éjszakájáig kereplőkkel jelezték az időt, a szertartások kezdetét. Nagycsütörtökön este végzik a Jézuskeresés szokását: végigjárják a falu és a határ keresztjeit: a kálváriától a földvári keresztig. Nagypénteken hajnalban tömegesen vonulnak az emberek a Rima-patakra, hogy megmosdjanak a hideg patakvízben. Szótlanul mentek a patakig, majd mosakodás közben ezt mondták: „Holló mossa a fiát”. Az asszonyok kupákban vittek haza is a vízből, az otthon maradt öregeknek, betegeknek és állatoknak, hogy frissek és egészségesek legyenek.

Nagypénteken szigorú böjtöt tartottak: nem reggeliztek, ebédre tejlevest vagy túrós tésztát ettek, este, pedig főtt tojást fogyasztottak. Nagyszombat este szólal meg újra a harang, ekkor az asszonyoknak körbe kell seperni a házat, miközben ezt a rigmust mondják: „Kígyók, békák távozzatok a háztól!” A szertartáson tüzet, húsvéti gyertyát és keresztvizet szenteltek.

Húsvétvasárnap:

Jézus feltámadásának ünnepén, a szentmisén ételt szenteltek: kosarakban vitték a bárányhúst, a sonkát, a kenyeret, a tojást, a tormát, a kalácsot és a bort. Az ételek közé vászonzacskóban kukorica- és árpaszemeket raktak, amit otthon az állatok takarmánya közé szórtak. Húsvétra gyakran főztek kocsonyát, tojást, sonkát, sütöttek bárányt, kalácsot.

Húsvéthétfő:

A legények locsolkodni jártak. Ma már nem kútnál locsolkodnak, minta a 20. század elején, a két világháború között megjelent a rózsavíz, a szappanos víz, majd a kölni is. A lányok hímes tojást adtak ajándékul. Nagyszombaton festették: a sárgás-vörösest vöröshagyma levével, zöldet diófalevéllel főzve. Este az Iparoskör rendezett húsvéti bált. Húsvét után kedden a lányok locsolták vissza a fiúkat: a lányok összeálltak, az utcán gyanútlanul járó legényt körbefogták és egy vödör vízzel locsolták le.

György napja, április 24.:

Ekkor hajtották ki a csordát, a gazda pálinkával kínálta a csordást, aki az állatok egészségére ivott.

Márk napja:

A búzaszentelés ünnepe, ezen a napon a határban megszentelték a búzát, hogy bő termésük legyen. Az 1950-es évektől a kálváriánál végzik a szertartást. A szentelt búzából mindenki tépett, amiből az imakönyvek lapjai közé is került, a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, otthon, pedig a jószágoknak is adtak belőle, hogy egészségesek és termékenyek legyenek.

Áldozócsütörtök, Búcsú:

Húsvétot követő negyvenedik nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe, a szihalmi templom búcsúja. Ezen a napon tartották az elsőáldozást is. A búcsúi nagymise után körmenetet tartottak, amin a „Márialovagok”, négy fehér ruhás lány vitte, és viszi ma is a Hordozható Mária-szobrot. A búcsúba gyakran hívták meg a rokonokat is, az ünnepi asztalra orjaleves, töltött káposzta, csirkepaprikás nokedlivel, túrós, meggyes és krumplisrétes került. (fotó PA 293876 „Márialovagok” Hordozható Mária szoborral a körmenetben)

Május elseje:

Hajnalra a legtöbb leány háza előtt már állt a májusfa, szalagokkal, kendőkkel díszített magas nyárfa. Az 1950-es években megjelent a májuskosár is, a legények már ezt vitték választottjuknak.

Pünkösd:

A századfordulón még élt a pünkösdi királyné járás szokása. A 8-10 éves lányok maguk között királynét választottak, azt fehér ruhába öltöztették, koszorúval és fátyollal díszítették. A lányok körbe fogták a királynét, és így házról házra járva, körtáncot jártak.

7.06 Szihalom – Népi vallásosság

Mária szobor, Hunyadi út:

A Huszár György sósrévi molnár készíttette 1806-ban. A temető déli szögletén állott, a régi országút mentén. A keresztség nélkül elhalt kisdedeket temették köré. Nagyböjtben és Szűz Mária jelesebb ünnepein a hívek kijártak ájtatoskodni. Szombaton és vasárnap, valamint a Mária ünnepek estéin Mária tiszteletére világosságot gyújtottak a szoborra helyezett lámpában.

Ecce Homo (Ime az ember) Templomkert:

1822-ben a Mlinko család állíttatta. Úgy tartották, hogy az alapító, katona korában Olaszországban látott ilyet, és úgy megszerette, hogy itthon elkészíttette másolatát. A ritka szobortípus talapzatára vésett szöveg már nem olvasható. „Szent testednek sebeit /Vérrel buzgó kékeit/ Aki látja és nem sír, Élő hittel az nem bír.”

Szent Vendel szobor:

Szent Vendel szobra Szihalom határában a mezőkövesdi-füzesabonyi országút mentén állt. Szent Vendel dűlőt a dűlő elején levő szoborról nevezték el. A szobor ma már nem látható. Kotán Pál ajándékozta a falunak 1910-ben. Zombory Béla szihalmi alesperes-plébános Kotán Pált egyházuk jótevőjének nevezi, mivel már korábban misealapítványokkal több koronát áldozott ájtatos célokra. A szobrot a híres szomolyai kőfaragó, Szalóki István faragta. Valószínű, hogy a háború során megsérült, így az 1950-es évek elején Lakatos Imre szihalmi kőfaragó a korábbi szobor mintájára újabb Vendel szobrot faragott (Lakatos Imre Egerben Ivánszky kőfaragónál tanult). Az általa faragott szobor fényképét Viga Gyula: Kőmunkák egy bükkalji faluban közléséből isme

7.06 Átány – Népi vallásosság

Heves megyén belül kisebbségben élő reformátusság az Eger-völgyi Egyházmegyéhez tartozik. Református közösségeik az Alföld északi peremén (Poroszló, Újlőrincfalva, Tiszanána, Átány, Heves), Egerben és környékén (Noszvaj, Andornaktálya, Maklár, Füzesabony), valamint a Bükk lábánál (Szilvásvárad, Nagyvisnyó) helyezkednek el.

Ünnepi istentisztelet:

Vasárnap, a templomba készülő emberek ünneplő ruhát öltenek. A lányok a templomkertben csoportosulnak, korosztályok szerint több karikában. A legények gyülekezőhelye a községháza előtti térség. Az iskolások az iskolában gyűlnek össze, a községi elöljáróság a községháza tanácstermében. A presbiterek a lelkészlak tanácstermében, a tisztséget nem viselő házas férfiak megállnak a templom körül pár szót váltani. Az idősebb férfiak és az asszonyok rögtön belépnek a templomba, helyükre mennek, éneket kezdenek. Az istentisztelet kezdetére hosszasan harangoznak három „vers”-ben. Az elsőre a tanítók vezetésével az iskolások, a második versre a kint várakozók, a lányok, legények, majd emberek csapata vonul be. A harmadik vers alatt már csak az elkésettek érkeznek. A harangozás végeztével a községi bíró vezetésével bevonul az elöljáróság s bejön a lelkipásztor és a presbitérium. A templomban nem, kor, családi állapot szerint külön ülnek. A férfiak helye a földszinten a jobboldali padokban, a kistemplomban, valamint a karzatokon van.

Az úrvacsorára osztásra a vallásos átányiak az előtte való héten már készülnek. Kerülik a perpatvart, káromkodást, hangos szót, ha mégis ilyenbe keverednének, nem állhatnak az úrasztalához.

Református gyülekezetek úrasztali edényei:

Adományozások révén kerültek a gyülekezetek tulajdonába. A főúri családok voltak a kelyhek, patenák, úrasztali terítők fő adományozói, a paraszti családok úrasztali kendőt, terítőt, cserépedényt ajánlottak fel az egyház részére. Átányon a helyi birtokos nemesi családok szinte kötelességüknek érezték az úrasztali tárgyak adományozását. A 19. század első évtizedeitől megjelentek úrasztali tárgyaink közt a feliratos porcelán vagy keménycserép korsók és kancsók. Legszebb darabjai a telkibányai és hollóházi gyárak termékei. Közös jellemzőjük, hogy feltüntették rajtuk az adományozó és az egyházközség nevét és a dátumot. (fotó: Úrasztali kancsó, 1902. Átány. Fotó: Lónyai Györgyné PB114206)

Az úrasztali felszerelések közé tartoznak a többnyire magyar mesterek által készített, jellegzetes magyar motívumokat ábrázoló ötvösművek és ónedények is. Figyelemreméltók az átányi gyülekezet reneszánsz elemekkel díszített úrvacsorapoharai és kenyérosztó tányérjai. (fotó: Úrvacsorai pohár. Átány. Református gyülekezet. Fotó: Lónyai Györgyné Pb144389)

7.05 Átány – Népszokások (jeles napok)

Születés-kisgyermekkor:

A gyermekágyas anya és az újszülött helye a sátoros ágyban vagy, ahogy az átányiak nevezik szúnyoghálós ágyban volt. Az ágyat sátorlepedővel, „szunyoghálóval” kerítették el. A „szúnyoghálót” mennyezethez, azaz az oldalfákhoz rögzítették, onnan csüngött alá s borította be mindhárom oldalról, sőt fölülről is az ágyat, védve az alatta fekvőt. Ez az elkerítés az anya és az újszülött mágikus védelmét szolgálta. A hiedelem szerint az eltakarás önmagában is véd a rontás, megcsodálás ellen, hatását gonoszűző szerekkel, eljárásokkal igyekeztek tovább erősíteni. A sátorlepedő kendervászonból készült, szövött és hímzett mintával gazdagon díszített. Az anya kisbabájával 4-6 hétig feküdt a szúnyoghálós ágyban, bár a kisbabát keresztelő után már kitették a bölcsőbe, az anya azonban csak azután alhatott rendes hálóhelyén, hogy a templomban felavatták. A sátoros ágy Heves megye legdélebbi elterjedésére Átányban találunk adatokat, ahol 1928-ban a mennyezetes ágyat sátorlepedővel függönyözték el.

Ringóbölcső:

A sátoros ágy elbontása után a kisbabát Átányban a ringóbölcsőbe fektették. Bölcsőknél elterjedt díszítés területünkön az átányi bútorfestő stílus, az alapszín márványozása, a festett virágozás, virágkoszorúval, évszámmal.

Komatál, kifőzés:

A gyermekágyas anyát, amíg meg nem erősödött, el kellett látni élelemmel. A fiatal anya ellátása hat héten át tartott, a kisbaba megszületésétől egészen addig, míg a fiatal anyát a templomban fel nem avatták. Az ételhordásnak szervezett formái alakultak ki vidékünkön. A komaasszonyok mellett a rokonok, szomszédok is vittek ételt. Legtöbbször heti háromszor, vagy egy héten keresztül a komaasszonyon volt a sor. Az ételhordás megnevezése megyénk délkeleti területein komatál, komacsésze, komaebéd, Átányban „kifőzés” A gyermekágyasnak teljes, többfogásos ünnepi ebédet vittek, az erre a célra szolgáló ún. komaedényben, ötedényes ételhordó készletben. Az öt csészét ötféle étellel töltötték meg. A régebbi étrend: szilvaleves, csirkeleves, csirkepörkölt, mazsolás metélt tészta és tejbekása volt. Mellé járt még egy külön tál sütemény: többnyire csöröge. Később a gyümölcsleves elmaradt és a tejbekása helyett húsos kását készítettek. A tyúkot a levesen kívül háromféleképpen készítették el: paprikásan, rántva és kásával. Utolsó fogásnak a gyümölcsleves helyett madártejet szoktak készíteni. A tál csöröge helyébe piskóta vagy más újabb divatú sütemény kerül, szokás volt egy üveg befőttet is vinni. Az ételfélék tárolására és szállítására használt edények, tálak, a letakarásukra, csomagolásukra alkalmazott vászonkendők díszítettsége jelezte az ünnepélyességet. Az ételeket díszesen kivarrt poszrikos kendőbe kötve vagy cserépedénybe (fazék, szilke) tették, s az ételhordó kantár segítségével fogták kézbe. A kantár madzagszövőn szőtt hálószerűen összeállított szállítóeszköz volt. A paraszti háztartásokban igen kedvelt volt a bélapátfalvi kétfülű, fedeles, keménycserép ételhordó, a komaszilke, ami több egymás fölé illesztett tagból állt. Ezeket Átányban díszes vörös szíjjal fűzték egybe.

Keresztelő:

Fél Edit és Hofer Tamás gyűjtéséből tudjuk, hogy a református Átányban a parádi vagy bükki üveghutában készült zöld vagy színtelen keresztelői kancsóban vitte a bába a ház kútjából merített és langyosított vizet a templomba. A szögletes szájú rücskös üvegkancsó, vagy töviskes kancsó gömbölyű hasának felületét a sűrűn elhelyezett plasztikus domborulatok tették különlegessé. (fotó: Keresztelői „töviskes” kancsó, bükki hutatermék. Poroszló. DIV N 66.11.1. 04.P2047060)

Keresztkomaság:

A 20. század közepéig a keresztkomát a legkedvesebb legény-, vagy katonacimborából-, komából választották, aki vőfélykedett a lakodalomban, aztán a születendő gyermekek keresztapja lett. Később országos divat szerint, testvért vagy közeli rokont hívtak keresztkomának. Egy-egy családnál miden gyereknek ugyanazok a keresztszülei. A keresztkomák kötelezettségei egymással és a keresztgyerekekkel a születésnél, illetve keresztelőnél kezdődnek és a temetésekkel érnek csak véget.

Keresztelői lakoma:

Első, legfeljebb második gyermeknek szokás nagy keresztelőt tenni – abban a szobában megy végbe, ahol a fiatal anya fekszik. A meghívottak száma szerint nagyobbítják az asztalt, s növelik az ülőhelyek számát padokkal, székekkel vagy baklábakra állított deszkákkal.

Keresztelői ajándék:

A keresztanya hozta magával az ajándékot. A 20. század közepétől szokásba jött, hogy egy teljes öltözetet vagy Átányban és Hevesen pl. réklit, főkötőt, sapkát és paplant, keresztelő takarót adott a keresztszülő, ami alatt keresztelték a kicsit.

Gyermek hordása háton:

Dologidőben, tavasztól őszig az asszonyok gyalogosan gyermekhordó lepedőben cipelték gyermeküket a mezőre. Ez a lepedő rendszerint szőttes csíkkal vagy hímzéssel díszített, 250-300 cm hosszú pamutos vászonlepedő volt, ami az asszony hozományához tartozott. Átányban a gyermek hordozása szintén vászonkendővel történt, de a fentiekkel ellentétben, nem ölben, hanem háton.

Gyermekbútorok:

A gyermek számára készített bútorokat, az állni és járni tanulást segítő tárgyakat legtöbbször az édesapa faragta. Amikor már egyenesen tudta tartani magát a kisgyermek, ülcsikbe ültették. A már biztosan álló gyermeket az állóka, állószék tartotta, akár egész nap. Az anya ebbe tette gyermekét, hogy állni tanuljon, másrészt, hogy a szabadon mászó, járó gyermek ne zavarhassa őt egyéb munkái végzésében. Az állóka továbbfejlesztett változata volt a járóka, melynek lábait kerekekkel szerelték fel, hogy a gyermek pár lépést tehessen. (fotó: Kerekes gyerek állóka-járóka. Átány. DIV N 79. 11.1. 07.P3240553)

Leány- és legényélet

Udvarlás:

Lányos este télen, a hét öt napján, – péntek és kedd kivételével -, volt. Ilyenkor a legénybandák összefogódzva, dalolva indultak a lányos házakhoz. Csak olyan házba nyithattak be, ahol a lámpa égett, világosság volt. Bent a gazdaasszony és a lány font, varrt vagy kukoricát morzsolt. A legények leültek s beszélgetni kezdtek a gazdasszonnyal. Kis idő múltán az a legény kinek tetszik a lány, felállt s kiment a pitvarba, hová a lánynak utána kell menni, s állva kell beszélgetni. A sötét pitvarban a legény ölelheti, csókolhatja a leányt, ha engedi. Ha sokáig maradnának kint, a szobából az édesanya köhintéssel figyelmezteti őket, de ha ez sem volt elég ki is szólt: ”Kis széket ne vigyek ki?” Ez már komoly intelemnek számított, el kellett búcsúzni. A legény dobbantott a lábával a pitvar földjén, mire benn felálltak a legények s elköszöntek valamennyien. A leány a kapuig kísérte őket.

Bablámpa:

A lányos házaknál, ahol már udvarló is megjelenhetett, a lakószobában bablámpa vagy díszlámpa függött. A mennyezetre függesztett petróleumlámpa burája köré babszemekből, pattogatott kukoricából és színes selyem vagy krepp papírból készített rózsákból gyöngyszerű díszt rögzítettek. A 20. század első feléig általános divat volt az ilyen lámpák használata Átányban.

Tojásmadár:

A tojásmadár vagy galamb teste kifújt egész tojáshéjból, szárnya, farka harmonikaszerűen hajtogatott papírból, feje kenyértésztából készült, amit színesre festettek. Átányban a nagyobb lányok készítették, akikhez már udvarolni jártak. Az ajtótól a mennyezeti lámpáig vékony madzagot erősítettek, végére függesztették a tojásmadarat, ami az ajtó nyitására leereszkedett.

Katonának bevált legény:

Jelvénye Átányban a pántlikás kalap volt, ami megkülönböztette a falu fiatalságán belül a besorozott korosztályt. Tavasszal, a sorozás előtti este búcsúztatták a legényeket, s ekkor a kedvesüktől és a rokonoktól 2 m hosszú színes szalagokat kaptak. Ezek színe a rokonság, a barátság, az udvarlás kapcsolatait is megjelenítette. Másnap a legény édesanyja a bevált regruta kalapjára nemzeti színű szalagot kötött, s ebbe fűzte az ajándékszalagokat. Ezt követően a pántlikás kalapos besorozott katonák gyors vágtával, lovas kocsival tértek haza mulatozni. Egy-egy pántlikás kalapon 40-50 szalag volt, ez hátrahúzta a kalapot, gyakran a szalag lelógott a legény sarkáig. A regruta ezután októberig, a bevonulásig minden vasárnap viselte a szalagos kalapot. A bevonulás előtti este a mulatozás végeztével elbontották a díszes kalapot, a szalagokat pedig a lányok között osztották szét.

Lakodalom:

A lakodalom két háznak s ezek rokoni körének volt az ünnepe. Mindkét ház azonos tisztségviselőt választ a maga rokoni, baráti köréből, ezek részben az ünnep szertartásmesterei, részben a vendégek kiszolgálói, mulattatói.

A lakodalom tisztségviselői: a násznagy a vőlegény illetve a menyasszony keresztapja. A községházán és a templomban a házasságkötésnek ő a hivatalos tanúja, a házban a díszhelyen az asztalszögben van az állandó helye. A vőfély legény vagy fiatal házas, a lelke a lakodalomnak, ő hívja össze a vendégeket, vezeti a násznépet az ünnep különböző szakaszaiban, egyik háztól a másikig, a templomba, a községházára, ő az első felszolgáló, aki tréfás rigmusaival fő mulattatója a vendégeknek. A gyerekek, mint „kisvőfélyek” szintén megkapják a vőfélyeket megjelölő szalagot és a művirágcsokrot. A nyoszolyólányok a menyasszony mátkái, két oldalról közrefogva kísérik a menyasszonyt, s ők a menyasszonyos ház ajándékvivői is. A gazdaasszony a násznagy felesége, a keresztanya, a főzés, tálalás első irányítója. A csapos közeli férfirokon, ő gazdálkodik a borral és a kenyérrel. A pados nagynéni vagy nőtestvér, ő osztja be és tálalja a kalácsokat, süteményeket. Hivatásos mulattatók a cigányzenészek, akik a lakodalom kezdetétől végig muzsikálnak.

A két lagzis ház a maga külön rokonságával külön-külön ünnepel a vőlegényes, illetve a menyasszonyos háznál. A lakodalom során megszabott időben és célkitűzéssel, felkeresi az egyik vendégcsapat a másikat. Ilyenkor hozzák-viszik, cserélik az ajándékokat: italt és kalácsféléket. De cserélik azokat az ajándékokat is, miket egyrészt a menyasszony küld a vőlegény minden családtagjának, másrészt a vőlegény a menyasszony családja tagjainak. Lakodalom előtt 10 nappal a vőfély hívogatja a vendégeket és kölcsönösen a vőlegényes és menyasszonyos házat. A vendégek kalácsot sütnek, ételajándékot visznek, és ajándékot vásárolnak.

A lakodalmat megelőző tésztacsinálóba 20-30 személy is részt vett, ekkor a lakodalmi leves csigatésztáját készítették el. A II. világháború végéig lakodalomban csak a férfiak étkeztek ülve, a terített asztal mellől, az asszonyok-lányok csapatostól álldogáltak az asztalok végén s onnan kanalazták az ételt. A lakodalom további mozzanata: sátorállítás az udvaron, kikérik a menyasszony ágyát, kiürítik a padlásteret, a meghívott vendégek kalács, sütemény és egyéb ajándékait felhordják a padlásra, kirakatszerűen, itt állították fel a menyasszony ágyát is, ki azután régi szokás szerint itt tölti férjével az első éjszakát, sőt nem egyszer egy egész hetet. A lakodalom reggelén a házat kiürítik és berendezik asztalokkal és lócákkal, a gazdaasszonyok megkezdik a főzést. Sallangokkal, színes papírszalagokkal földíszítik a csengőzött lovakat, fogat indul a cigányzenészekért, a menyasszonyos háztól két nyoszolyólány átviszi a vőlegényinget a másik házhoz, onnan átjönnek a vőfélyek, bejelentik az esküvő időpontját. A közelebbi rokonok már megérkeztek, ebédet tálalnak, a menyasszonyt felöltöztetik, mindkét háztól elindul a lakodalmas menet, a községháza előtt találkoznak össze, a fiatal pár a tanúkkal polgári házasságkötésre megy be, násznép kint várakozik, a násznép átmegy a templomba az egyházi esküvőre, a két násznép különválik a szertartás után. Alkonyat tájt érkezik a vőlegény násznépe, tréfás alkudozás kezdődik a menyasszonyért, kérik, hogy hozzák ki a menyasszonyt, előbb púposnak, öregnek maszkírozott sántító nők jönnek be, harmadik az igazi menyasszony. A vőlegény mellé áll, elmondja búcsúztatóját, majd a vőlegény köszöni meg, hogy párját fölnevelték, a menyasszony elbúcsúzik rokonaitól, a vőlegényes násznéppel a vőlegényes házhoz vezetik, a vőlegény szüleit a menyasszony verssel köszönti, az após és anyós fogadja, „Isten hozott kedves lányom” felelik rá. A vőfélyek verssel szólítják asztalhoz a vendégeket, verses köszöntők kíséretében hozzák be a tálakat. Az ünnepi étrend három fogásos: húsleves, birkapörkölt és tejbekása, a hús mellé krumplit vagy rizst adnak, a kása után tésztafélét vagy tortát kínálnak. Kint megjelennek a legények a „gallérok”, visznek ki bort, süteményt a számukra, kimennek a zenészek is, húznak 2-3 nótát a gallérok megtáncoltatják a lakodalmas lányokat. Régebben a galléroknál botok voltak, ha kívánságukat nem teljesítették kárt tettek. A menyasszonyos háznál menyasszony nélkül folyt a mulatás, éjfél előtt a násznép fiatalabb tagjai a „hőriszesek” a vőfély vezetésével elindulnak a vőlegényes házhoz, a menyasszonyt újmenyecskét megillető ruhába öltöztetik, régebben a vőlegénnyel együtt szertartásosan lefektették, majd néhány óra múlva ébresztették, kontyba tűzték az újasszony haját, főkötőt tettek a fejére. A fektetés kimaradásával már csak átöltöztetik a menyasszonyt piros ruhába. A vőlegény rigmusokkal beköszönti az új asszonyt, aki sült csirkével, férje borral, a nyoszolyólányok kaláccsal kínálják sorra a vendégeket. Kezdődik a menyecsketánc, minden vendég pénzen vette meg a táncot, rostába dobták a pénzt, a vőfély kikiáltotta, hogy mennyit adtak érte. Mindenki fordul legalább egyet az újmenyecskével, végül a vőlegény viszi táncba feleségét, ezzel ér véget a menyecske tánc.

A menyecske tánc után visszaindulnak a menyasszonyos háztól érkezett látogatók, a mulatás azonban mindkét háznál tovább tart reggelig. A távozó vendégek a házigazdától búcsúznak, a háziasszony süteményt pakoltat számukra.

Gólyás játék:

A lakodalomhoz Átányban gólyás játék kapcsolódott. A legények gólyát készítettek, amivel éjféltájban mulattatták az elálmosodó lakodalmas népet. A gólya életnagyságú volt, fehér textilből készült kitömött teste, piros volt a csőre és lába, ami deszkához volt erősítve.

Temetés:

A ház halottait a szobában ravatalozták fel, hogy megláthassa, s elbúcsúzhasson tőle minden rokon, szomszéd s falubeli tisztelő. A ravatalt istállói priccsből, alkalmas méretű dikóból készítették felvetve magasan szalmával, párnával, körülvéve a földig az erre a célra tartogatott fehér halottas lepedővel. A gondosan felöltöztetett halottat végigterítik rajta, mindig úgy, hogy szembe feküdjön a bejárattal, a szoba főhelyén (sarkos berendezésű szobában az asztalszögben, párhuzamosan a tükör alatt, a szoba középső vonalában). A ravatal köré ülőbútorokat helyeztek, a sirató felek számától függően, egy vagy két sorban padokat, székeket. A konyhát hasonlóan bebútorozzák. Itt 10-14 férfi helyezkedik el, akik a halott felett 3-4 óra hosszat énekelnek. Temetés napján kitárták a kis-és a nagykaput, mivel az egyházi szertartás színhelye az udvar volt. Az udvaron kialakították a főhelyet, kitették az asztalt a lelkész számára, s ehhez állították merőlegesen, egyvonalban a házajtóval a koporsót mosószékeken vagy konyhai hokedliken. A házat ért mély gyász, tartós változást eredményezhetett a díszágyon. A ravatal a halottas házban, két-három nap állt fenn, de nem múlt el nyomtalanul. A gyászt a szoba berendezésén is jelezték. A díszágyat sötétbe öltöztették a gyászév idejére.

Fejfa:

A református magyarság körében általános jelenség, mely a kereszttel ellentétben szabadabban fejlődött. Ez lehetővé tette, hogy a faragók a hagyományon alapuló egyéni elképzeléseik szerint alakítsák a fejfákat. Átányon ácsmester faragta őket, csaknem mindig akácfából. A fejfák az emberi alak helyettesítésére születtek. Erre utal a fejfa embernyi mérete és a faragványok elosztása. Részeit az emberi testrészek elnevezéseivel illetik, van lába, törzse, feje. A fejrészen külön nevezik meg homlokát, ereszét, szakállát, kalapját. Több református településen fejfának nevezik a kőből vagy a márványból készült síremléket is.

A megyében fellelhető fejfák a szakirodalom tipologizálása szerint két fő csoportba, a fatönkös és az oszlopos fejfák típusába tartoznak. A fejfa formájának alakításában és a díszítésben minden református falunak megvoltak a maga jellegzetes változatai. Az átányi fejfák egyszerű akácfa-cölöpök. Készítésekor a fatörzset 180 cm-es hosszúságban elfűrészelték, teteje vízszintes maradt. A törzsről sokszor még a kérgét sem hántották le. Ezután a felirat számára egyenes felületet vágtak az előlapnak szánt részre. A forma díszítménye mindössze az jelentette, hogy a fej szélén körben és néha az ereszen vésővel félkör alakú cakkozást, vagy szögletes „fogazást” készítettek. A fejfa a földből csak kb. 40 cm-re állt ki. (fotó: Átányi fejfa. Rajz Ferenc Tamás 23. P6162107)

A lábtól való fa, a lábkaró a fejfával szemközt, a sír láb felőli oldalán helyezkedik el. Minden fejfához két lábfa tartozott. A vékony, de erős farudakat a fejfával egyidejűleg, a temetés előtt készítették el. Ezen vitték ki a koporsót a temetőbe, majd a behantolás után a sír végébe szúrták. Átányon kb. 20 cm-es része látszott a föld felett, végeit nem díszítették. (Fotó: Növényi jelképek az átányi fejfán. Rajz, Ferenc Tamás. 34P6162106)

Tábla vagy tulipán alakú vasból készült sírjelek is előfordulnak az átányi temetőben. Általában helyi kovácsmesterek készítették. (fotó: Kovácsoltvas kereszt Átányból. 33.P6162118)

Jeles napok

András napja után, a karácsony előtti hetekben tartották a disznótort. A disznóölésen segítő szomszédokat, rokonokat vacsorával kínálták. A vacsora alatt alakoskodó adománygyűjtők a kántálók jártak kéregetni. Átányban a legények, fiatal házasemberek rongyos női ruhába, a nők férfiruhába, cigány házaspárnak öltöztek. Arcukat bekormozták, vagy rongyot kötöttek elé, hogy ne ismerjék fel őket. Poroszlón a gazda útlevelet kért a maskarásoktól.

Karácsonyi kántálás:

Karácsony estéjén a komaságok, 16-20 legény is köszönteni „kántálni” jártak csoportosan. Bementek az udvarokra, a lakószoba ablaka alá s beszóltak rajta, hogy „Szabad e köszönteni? A biztató szóra ”Szabad, szabad”, karácsonyi templomi énekbe kezdtek, majd egy legény karácsonyi köszöntő verset mondott. A köszöntés végére a gazda kimegy a legényekhez, borral kínálja őket, s megköszöni a kántálást.

Húsvéti locsolás:

Húsvét hétfőjén a legények vízzel megöntözik a lányokat. Az I. világháború előtt 10-14 legény találkozott a kocsmában reggel s összeölelkezve járta a falut, részegséget tettetve daloltak végig az utcákon. Elmentek a lányos házakba, elkapták a lányokat, kivitték őket az Érhez, megmártogatták a vízben, vagy a kúthoz húzták ki, itt két legény lefogta, a harmadik egy veder vízzel szembeöntötte. A kisfiúk kisbandával jártak s verssel köszöntöttek:

Jó reggelt, jó reggelt kedves liliomszál

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál,

Nesze hát rózsavíz gyöngyöm, gyöngyvirágom,

Hol a tojás, piros tojás, a zsebembe vágom.

Szabad-e öntözni?

A kisebb fiúk pénzt kaptak, süteményt, s az 1930-as évekig még nyers tojást festetlenül. 12 éves kortól fölfelé már bort is kínáltak, pénzt pedig csak a keresztgyerekek kaptak. Egy legénybanda 200-250 tojást is összeszedett, amit eladtak a kocsmában s annak az árán mulattak délután. Az 1960-as évektől a locsolók pirosra festett főtt kemény tojást kaptak. A legények hétfői locsolkodását kedden adták vissza a lányok, ha alkalmat találnak rá. Utcán, ha kútról vitték haza a vizet a szembejövő férfit megöntözték vele.

Májfa állítás, „hancsikolás”:

Május elsejére virradó éjjel a legények szeretőjüknek májfát állítanak a kiskapu vagy a kútágas mellé. Lombos nyárfát vagy orgonabokrot vágnak ki, s hozzákötik a vendégoldalhoz, hogy minél magasabb legyen. Mielőtt felállították, este a lány szalagokkal, kendőkkel feldíszítette, a komaság éjszaka együtt állította fel. Utána elindult a legénység ásóval felszerelve a vállán „hancsikolni”. A „hancsikolás” azt jelentette, hogy ásóval elhányják az épületek aljáról a kis tapasztott patka nevű emelkedőt, de szétdobják az utcán a kiskapu mellől is a sárból való ülőpatkát. A széthányt patkát a legények hányják föl az ég felé, az udvarra is kerül belőle. Ha nem őrizték az udvart a legénység kedvére rendetlenkedett: Leakasztották a kiskaput a kerítésről elvitték sokszor a negyedik szomszédba is. Felforgattak mindent az udvaron, kihordták a gazdasági eszközöket az útra s eltorlaszolták az úttestet. Nagy szégyen volt, ha május elsejére a lányos ház előtt széthányatlan patka maradt. A 20. század közepétől a májusfa helyett fejrevaló kendőt vettek a legények és cserép vagy kosár virágot adtak mellé. A kendőt és virágot, miket együtt májfának neveznek, május elseje előtti este vitte a legény szeretőjének. Korábban a legény fűzvesszőből maga fonta a kosarat, színes krepp-papírral, szalagokkal díszítette, amibe vágott vagy cserepes virágot vásárolt. Később városban, virágüzletben köttették, melyhez az ajándékok kétféle csoportja járult: édességek, ékszerek és nagyobb ruhafélék.

Szüreti felvonulás:

Felvonulásokat és táncmulatságokat megyénkben számos olyan településen is tartottak, ahol a szőlőkultúra nem volt jelentős. A szüreti felvonulás lehetőséget nyújtott az alakoskodásra, különböző tréfákra. Átányban a felvonulók között cigánynak öltözött alakoskodó legények haladtak. A lányok díszített kocsin ültek, amelyet a legények lóháton kísértek végig a falun.

Táncok, táncalkalmak:

A II. világháborúig minden vasárnap délután (húsvéttól októberig) volt táncmulatság, ami estig tartott. A kocsmában vagy a falu utcáján, árnyas teres helyen volt a tánc. De táncoltak új házakban, új istállókban is, azért, hogy a földjét simára, keményre tiporják. A kocsmába fogadott zenészbanda muzsikált, a zenészeket a legénység díjazza, minden olyan legény, aki odaáll a banda elé táncolni egymagában, tehát teljes jogú, fizet egy véka búzát és egy liter bort egy évadra. Verbunkolás után a legények szünetet tartottak, nézegették a lányokat. Táncba hangos szóval hívták a lányokat, a legény kikiáltotta a lány nevét, akivel táncolni akart. A meghívott lány a legény elé lépdelt. Tánc után a legény elengedi táncosát, a lányok újból a maguk csapatában sétálnak fel, alá. Ünnepnapokon bál volt s reggelig tartott. Karácsony másodnapján, újévkor, pünkösdkor, aratás után és szüret végén voltak a bálok. A tánc alkalmával a lányok kint sétáltak az utcán, bentről kiáltottak ki a lánynak, és behívták. Akit nem hívtak be, az sétálhatott estig. A lányok kinnrekedése csak a táncmulatságban volt. A bál előtt elment a legény a lányos házhoz és megkérte az anyját, hogy engedje el a bálba. Együtt mentek karonfogva, az anyjuk kíséretében. Mikor táncba hívja a legény a leányt, meghajlott előtte s úgy kérte fel. Az 1920-as években magyarcsárdást jártak.

Kimuzsikáltatás:

Táncalkalmakon, ha a legény hívta a lányt táncolni, s az nem ment a hívásra, akkor kimuzsikáltatta. Kimuzsikáltathatta akkor is, ha udvarláskor a lány nem látta őt szívesen, kicsúfolta, illetlenül bánt vele. A kimuzsikáltatást vagy maga a sértett legény vagy legjobb komája végezte. A tervről értesítette az egész komaságot, és a zenészeket is. Egyszerre összenézett a legény a komáival, akik a jelre eltágultak a terem közepéből, nagy üres helyet hagyva. A cigány is abbahagyta a táncdalt s a Rákóczi indulóba kezdett. Most már mindenki tudta mi történik és félrehúzódott. A legény végigtáncol az üres termen az ellenkező lánnyal, az ajtó felé tuszkolva őt. Egy valaki kitárja a kocsmaajtót s a legény, azon kipenderíti a lányt. A kimuzsikált lányt abban az évben nem hívják táncba.

7.07 Átány – Népi táplálkozás

Étkezéskor a háznépe magas asztalt, az annak közepére kitálalt ételt ülte körül a sarokpadokon, illetve az alkalmanként mellé állított székeken. Az asztal körüli helyek nem egyenrangúak. Első közöttük az asztalfő, szemben az ajtóval, háttal az utcai falnak, ahonnan az egész szoba áttekinthető. Ez a gazda helye étkezésekkor, balkeze felé, a tükör alatt van a gazdaasszony helye, tőle jobb kézre, pedig legidősebb fia vagy öreg bérese ül s lefele a korban fiatalabb fiak és szolgák. A 19. század hetvenes évéig a fiatalasszonyok –lányok nem ülhettek az asztal mellé, ők az asztal alsó végén, szemben a gazdával álltak s szájuk elé tartva bal kezüket, kissé féloldalról kanalazták jobb kézzel az ételt a közös tálból.

Hétköznap reggel tejes kávét, aludttejet, tojást, gyümölcsöt ettek bőséges kenyérrel, vagy szalonnát, kolbászt vettek magukhoz. A téli reggeli első fogását a sült krumplit legtöbben a szoba közepére kitett szakajtókosárból, kisszékről vagy a kemence padkájáról szokták elfogyasztani.

Délidőben hideget ettek, legfeljebb tojást sütöttek, vagy megsütötték a kolbászt, szalonnát. A főétel azonban a tejtermék és gyümölcs, kenyérrel, vagy sült tésztaféle volt.

Délután három óra körül kezdett hozzá a gazdaasszony a vacsorafőzéshez. „Elsőféle” a leves hússal, „bennefőtt” tésztával, „második félének” főzeléket, paradicsomot, sült vagy főtt tésztát készítettek.

A helyi megítélés szerint az ételfogyasztás és a munkavégzés között szoros összefüggés áll. Aki kevés munkát végez, annak elég a gyenge, vékony koszt is, akinek a munkája több erőkifejtést kíván erős, vastag kosztot fogyaszt.

7.07 Aldebrő – Népi táplálkozás

Az étkezésben a legnagyobb szerepe a tejnek és a tejtermékeknek volt. Minden családban volt tehén. A tejet fogyasztották frissen, de készítettek belőle: vajat, aludttejet, tejfölt, túrót, még a vaj és az aludttej készítésénél visszamaradt írót, illetve savót is elfogyasztották. A savót felforralták, kenyeret aprítottak bele, s ez volt a csóréleves.

A másik fontos alapanyag a búza volt, maguk termesztették, amelynek a lisztjéből hetente egyszer kenyeret sütöttek. Hat-hét kb. 3 kg-os kenyeret sütöttek egyszerre. A lisztből gyakran tésztát gyúrtak és főtt tésztákat készítettek.

Nagy szerepe volt az étkezésben a burgonyának és kukoricalisztnek is. Megtermesztették a babot, borsót, mákot. A kevés gyümölcsöt, ami volt lekvárnak főzték, vagy megaszalták. A gyerekek gyakran ettek vajas, lekváros kenyeret, tejbegrízt, illetve csemegének számított aszalt szilvát. Vasárnaponként vágtak csirkét vagy tyúkot. Húsételt ettek az ünnepnapokon is.

A téli időszak fontos eseménye volt a disznóvágás. A húst füstöléssel tartósították, egy részéből farsangkor kocsonyát készítettek, a többit káposztával, vagy babfőzelékkel főzték, a sonkát húsvétkor fogyasztották. A disznó zsírját kisütötték, annak egész évben elégnek kellett lenni. A határban elfogyasztott étel rendszerint a szalonna volt. A böjtök alkalmával húst soha sem ettek. A főzésnél zsír helyett sajtolt napraforgó olajat használtak.

7.06 Aldebrő – Népi vallásosság

Az első templomot Grassalkovich földesúr 1760-ban építtette a Szentlélek tiszteletére. A hívek leányegyházként a feldebrői plébános lelki gondozása alá tartoztak. A 19. század a nemzetiségek asszimilációjának az időszaka volt Heves megyében is. A század első évtizedeiben az aldebrői plébánián magyar és német volt az a nyelv, amelyen a prédikációkat tartották. A temetőben sok volt a német nyelvű síremlék, az 1970-es években már nem használták. A vallásosság a térség parasztházain is tükröződött. A katolikusok lakta ház külső szférájában kovácsoltvas, kereszt alakú oromdíszek jelentek meg. A kereszt a lakóház védelmét a bajelhárítást jelképezte.

A szobrok és keresztek állítása a hívek vallási érzületének tárgyakban megtestesülő kifejezése. Ezek létrehozására engedélyt kellett kérni a püspöktől, aki ezt csak akkor adta meg, ha a kérelmező pénz-vagy ingatlan alapítványt tett, melynek hasznából ezek gondozását és karbantartását biztosítani lehetett. Ha ilyen alapítványt nem tettek, akkor a faluközösség is magára vállalhatta ezt a feladatot.

Szent Vendel szobor

Az aldebrői templomtéren saját nevük védőszentje tiszteletére emeltette a szent szobrát Snejder Vendel és Sönperger Vendel 1913-ban. Felirata: Az Isten dicsőségére állíttatták SNEJDER VENDEL ÉS SÖNPERGER VENDEL 1913. Színesre festett alakját pásztoröltözékben, köpenyben, vállán tarisznyával, imára kulcsolt kezeivel kalapját melléhez szorítva, juhászkampóra támaszkodva, lába mellett báránnyal ábrázolta a szobrász. Aldebrőn a Vendel tisztelet meglétét a sváb bevándorlók hatásának tulajdoníthatjuk, akik magukkal hozták szent Vendel kultuszát és új lakóhelyükön is terjesztették. Az 1760-ban épített római katolikus templom falán is megjelent Szent Vendel ábrázolása. Harangját Szent Vendel tiszteletére szentelték 1791-ben. Heves megyében Barkóczy Ferenc egri püspök is szorgalmazta tiszteletét. A pásztortársadalom, főképpen a juhászok jeles napja volt Vendel napja, október 20. Szent Vendelt a pásztorok és a mezei gazdák, a majorságok és az állattartás védőszentjeként tisztelték. Dögvész és mindenfajta állatbetegség esetén hozzá fordultak segítségért. Népies szobrait az állatokat megtizedelő járványoktól való védelem miatt, vagy a jószágvész megszűnéséért hálából állították.

Szent Donát szobor (1998)

Dónát szobornak nevezték. 1945-ben szétlőtték, csak a darabjai maradtak meg. Ezen a területen termett a híres hárslevelű. Oltalom iránti igényből állíttatták, hogy közbenjárásával óvja meg a szőlőtermést a jégesőtől.

Lourdesi Mária

Felirata: Isten dicsőségére állíttatta Szicili András és neje Lipkovics Margit 1909

Oldalán: A Szűzanya segít, köszönjük

Bárki légy ki erre mégy szívből mond üdvözlégy Mária

Szent Antal (1846)

Aldebrőn voltak a Ferences rendek pártfogói a Harmad rendiek (Szent Ferenc Harmadrendjének Társulata, Confraternitas Tertiarii Sancti Francisci). A társaság tagjai állíttatták a szobrot. Eszterházy Károly püspöksége idején az egyházmegyében a vallásos társulatok között már megjelennek a Harmadrendiek. Egyes települések kisebb-nagyobb világi közösségeinek önkéntes szerveződései voltak, céljuk egyrészt a hitélet elmélyítése, a liturgia ünnepélyesebbé tétele, másrészt a felebaráti szeretet gyakorlása a tagok rendszeres jócselekedetei által. A confraternitások általában a nagyobb létszámú egyházközségekben és ott alakultak meg, ahol elérhető közelségben ferences konventek voltak. Az aldebrői társulatot a gyöngyösi ferencesek irányíthatták. A társaság vagy társulat tagjainak adományaiból oltárok alapítását és gondozását vállalta, testületileg vettek részt a különböző vallásgyakorlatokon, anyagi segítséget és emberi vigasztalást nyújtottak szegény és beteg tagjaiknak.

Kőkereszt

Helyi megnevezése: „Feszölet”, a 20. század elejéről való, falu végén áll, Marcz Mihály volt az állíttatója

Nepomuki Szent János szobor

Heves megyében sok hídon volt látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely Nepomuki Szent János papot ábrázolja. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja. 1812. évi Canonica Visitatio említi.

Felirata: Joseph Bour 1800

Magyalos parti Mária

Aldebrőn, lakott területen kívül a szőlőkbe vezető út mentén áll magas oszlopon az Immaculata szobor. Körül kerítve, restaurálva. Az állíttatás előzményeiről a faluban a következő történet él. A szobor környékén volt egy forrás, ahová a község disznónyáját hajtották inni. Velük volt egy dadogós bojtárgyerek, akinek deleltetés közben megjelent Mária. A jelenés azt mondta neki, hogy szépen, csendesen fogjon hozzá a beszédhez és ennek köszönhetően tanult meg rendesen beszélni a gyerek. Elképzelhető, hogy a történet kialakulásában szerepet játszott, hogy a talapzat felirata talán hosszú időn keresztül nem volt olvasható. Eszerint Mathias Poder állította a szobrot a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária tiszteletére. Felirata:

„MATIAS PODER

DEN4

MAFCI

1798.”

Valószínű, hogy a szövegbe a restaurálás során került néhány, az értelmezést megnehezítő, hiba. Az eredeti felirat valószínűleg ez lehetett: Matias Poder die 4 marci 1798. Ezen értelmezés szerint a véset az állíttató nevén kívül az állíttatás megközelítően pontos dátumát jelölte meg. Az állíttató 1753-ban született Ülmützben és 68 éves korában 1821 január 10-én hunyt el Aldebrőn, szentségekkel megerősítve. Az 1812. évi Canonica Visitatio, a Nepomuki Szent János szobrával együtt, már említi és fenntartási alapról is tud. A szobrot főleg októberben és májusban látogatták a hívők és itt végezték a rózsafűzért és a litániát. Újabban ma is kijönnek ide május utolsó vasárnapján. A szobor talapzatának oldalára erősített márványtábla őrzi a felújító nevét és indítékát: „Máriának hálából Pápainé”.

7.05 Aldebrő – Népszokások (jeles napok)

Gyermekélet:

A kisbabát születése után 1-2 hétre megkeresztelték. Amíg a szülés után az anya meg nem erősödött, a közvetlen rokonok, az anya szülei, illetve férjének szülei, valamint a gyermek keresztszülei vitték a gyermekágyas anyának az ebédet. A gyermekágyas időszak letelte után az édesanya újra beállt a munkába, a kicsi gyermeket a nagyszülőre vagy idősebb testvérre hagyta, de ha nem volt erre lehetőség vitte magával a határba. A gyerekeket kicsi koruktól vallásos nevelésben részesítették. A reggeli, esti valamint az étkezések előtti és utáni ima természetes volt. Ott voltak a gyerekek a vasárnapi és az ünnepi miséken, elsőáldozók voltak, majd bérmálkoztak. A munkára nevelés már kicsi gyermekkorukban megkezdődött. A fiúk libákat őriztek, nagyobb korukban vezették a lovat, kapáltak. A lányok a háztartási munkákat tanulták édesanyjuktól, főztek, takarítottak, dajkálták kisebb testvéreiket, etették az állatokat.

Lakodalmi szokások:

A 19. század végén szokásban volt, hogy a templomi esküvő után a menyasszony az anyai házhoz akart visszatérni, annak bizonyítására, hogy milyen jó sora volt otthon. Az esküvő reggel, a mise után volt. A templomból kilépve a nép nem sorban, hanem csoportosan távozott, nemek és korcsoportok szerint elkülönülve. Így a vőlegény a volt legénytársaival, a menyasszony a volt leánytársaival tartott. A menyasszony a szülői házhoz próbált visszatérni, melyben a vőfélyek és a vőlegény akadályozták meg. Utóbb ez az igyekezet már csak 1-2 oldalra lépésben nyilvánult meg és tréfa-számba ment. Az 1910-es évekig fennállt ez a szokás. Az 1910-es évektől, párosával, sorban mennek az esküvőre és onnan is ugyanígy térnek haza.

Az esküvő után a vőlegény házába mentek. A kapuban összetörtek előttük egy tányért, ezzel azt kívánták, akkor váljanak szét, amikor a tányér darabjai összeragadnak, illetve úgy szaporodjanak, ahányfelé törik. A menyasszonynak cukrot adtak, hogy édes legyen az életük.

Kindlizés:

Advent idején a Kindlizés szokása még az 1950-es években is ismert volt. Így emlegetik: „Jön a kindri, megver a kiskindri” A kiskindri bizonyosan a Kirst Kindl (Krisztus gyermek, Kis Jézus) szavakból alakult ki. A kindlizés menete: Karácsony előtti este bundába, lepelbe, pokrócba öltözve látogatják meg a felnőttek a rokon, vagy szomszéd gyerekeket. Ezek nem ismernek rá az álruhát viselő hozzátartozójukra, akinél vessző, bot, sőt lánc is van. Mielőtt az ajándékot a gyermeknek átadja, intelmeket mond, imádkoztat, ígéretet tétet. Ezen az estén csengettyűzés, lánccsörgés hallható az utcákon.

A németlakta falvakban volt ismert a Christkindl-járás szokása, a fenti aldebrői szokás már csak megnevezésben hasonlít a Christkindl-járásra. A Christkindl-játék szereplői kislányok voltak: angyalokat, Máriát, a kis Jézust (Christkindl), és a pásztorokat jelenítették meg. Ádám-Éva napján került sor a Christkindl-játékra. A kislányok csoportja vitte a karácsonyi örömhírt házról házra.

Májusfa állítás:

Május elseje előtti estén a legények lementek a Tarna partjára és kiszemeltek egy tíz-tizenkét méter magas akác- vagy nyárfát, kivágták. Elvitték a lányos házhoz, kreppszalagokkal, kendőkkel díszítették és a tetejébe egy üveg bort kötöztek és zeneszó kíséretében felállították. A lányos háznál a fiúkat megkínálták sült hússal, süteménnyel és megitták az áldomást. Éjszaka őrizték a májusfát, nehogy valaki ellopja, két, három legény a májusfa mellett aludt. A májusfa döntése egy hét múlva történt, ekkor ismét megvendégelték a legényeket, s még nagyobb áldomást ittak a fiatalok. 1945 után a májusi kosár is szokásba jött, melyet a leány az ablakba helyezett el.

Pünkösd:

Pünkösd azért számított nagy ünnepnek, mert a búcsú is hozzá tartozott. Ilyenkor a gyerekek sorra járták a rokonokat és pünkösdi köszöntőket énekeltek.

Péter Pál napja:

Az aratás ünnepe volt. Az aratás végeztével felvonulásokat, bálokat tartottak.

Dohánycsomózáshoz kapcsolódó dramatikus szokások, maszkos alakoskodás:

A vagyonosabb parasztság már a kiegyezés után intenzív dohánytermesztésre tért át, ami komoly jövedelmet biztosított Kompolt, Kápolna, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét és Tófalu lakóinak. Társas munka a dohánycsomózás, ahol nóta mese, maskarás játék és tréfálkozás mellett dolgoztak. A maszkos alakoskodásban az egyszerűbb egy személyes némajelenettől az összetettebb többszereplős változatokat alkalmazták. A játékokra a spontaneitás volt a jellemző, a dohánycsomózás munkatársai általában bekapcsolódtak a játékokba.

Maskurát, babust csináltak. A bubus egy férfi volt, aki felöltözött asszonynak, nagy hasat formáztak neki. Az asszony pedig embernek öltözött. Mentek asztaltól asztalig és kéregettek, hogy most már itt az idő, elérkezett a szülés ideje.

A fiatal legények közül kettő óriás embert alakított. Az egyik fölült a másik nyakába, letakarták bundával. A gyerekek nagyon féltek tőle.

Menyasszonynak, vőlegénynek, koldusnak kecskegidának is öltöztettek embert, általában serdülő legényt. A lakodalom egyes mozzanatait adták elő, pl. a menyasszony búcsúztatást: a menyasszonyt az öreg Farkas nevű gazdaember elbúcsúztatta: „Legyetek boldogok, szeressétek egymást, áldjon meg az Isten 10-12 gyermekkel benneteket.”

Temetést parodizáló játék: A játék főbb mozzanatai: az ál halott állának felkötése fehér kendővel, a kántor és a pap búcsúztatója. A búcsúztató tréfás szövegből állt, az öreg Farkas gazda volt a kántor és a pap.

7.07 Zaránk – Népköltészet, folklór

A falu nevének eredete a néphagyomány szerint:

 

Mátyás király kíséretével járt itt. A kíséret tagjai elhagytak valamit. A király kérdőre vonta őket röviddel a falu elhagyása után: Hol hagyták el azt a bizonyos dolgot? Felség! – válaszolták azok- ahol szaránk, ott hagyánk.

Falucsúfoló: Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pípa dohányt.

 

Csörsz –árka:

 

Az 1800-as években Csörsz, aki dúsgazdag gróf volt, menyasszonyát hajón akarta Zaránkra hozni. Ezért ásatta kézi erővel ezt a csaknem 60 km-es hosszú csatornát. Azonban nem tudták befejezni a földmunkát, mert a villám agyoncsapta Csörszöt. Azt mondják, hogy kegyetlen gróf volt, valóságos kiskirály. Ezért hallgatta meg az isten az emberek könyörgését, és egyetlen csapással végzett vele. Azt is beszélték a régi öregek, hogy Csörsz lóhátról, korbáccsal a kezében ellenőrizte a munkát. Nem volt ritka, hogy munkásait halálra verte korbácsával. Ezért ütötte ki a villám a nyeregből.

7.07 Újlőrincfalva – Népköltészet, folklór

Helyekhez kötődő mondák:

 

Jaj-halom

Ütközetek voltak itt a török világban. A halottak szelleme visszajárt, és jajgattak itt.

 

Vas-tanya

Ezelőtt voltak boszorkányok. A cigányok muzsikáltak, ők pedig ott táncoltak. A gátőr meghallotta a zajt, kiment, hogy tán lopják a fát, vagy mi van ott, s látja, hogy nagyban táncolnak. És azt mondták neki, hogy táncoljon ő is, válasszon a nők közül, akit akar. Ő nem akart táncolni, de addig erőltették, hogy eggyel elkezdett táncolni. Már nagyon melege volt, de táncosát nem tudta otthagyni. Mondták neki, hogy lökje el magától. Az ellökött nőből vasladik lett. S ezután a gátőrök ezzel jártak.

7.07 Tarnazsadány – Népköltészet, folklór

Népdalok:

 

Tarnazsadány népdalaiból egy 1965-ös, gyűjtőpályázat kapcsán került feljegyzésre egy csokorra való. A többségében új stílusú népdalokat dallammal együtt gyűjtötte Hajdrik Ilona gimnazista diák. Gyűjtésének dalaira jellemző a kvartugrás. A 14 népdal szerelmi témájú, csak egy katonanóta található közöttük.

 

Adatközlő: Balogh István, 37 éves

Víg Zsadányban kidobolta

 

Víg Zsadányban kidobolta a bíró

Rózsafával tüzel a szolgabíró

Fogok én még rózsafával tüzelni

Fog még engem, ki elhagyott szeretni.

 

Százados úr ha felül a lovára,

Hármas sorba megy a huszár utána

Olyan szépen szól a katonanóta,

Kisangyalom ha hallaná de sírna.

 

Adatközlő: Balogh István, 37 éves

Kéket virít a nánai

 

Kéket virít a nánai hegytető

Ritka már az igazszívű szerető

Találtam egy álnok hitegetőre

De nem igaz hűszívű szeretőre.

 

Nem járok én lagosszárú csizmába,

Nem állok meg minden lány kapujában,

Mert az anyja úgyis tiltja éntőlem,

A lányáért nem hasad meg a szívem.

 

Történeti hagyományok a helynevekben:

 

Török-ér: a néphagyomány szerint a törökök itt pihenték ki magukat az egri vár megtámadása előtt.

A Csörsz-árkát itt is ismerték, a környező településekhez hasonlóan. Egyesek szerint az avarok készítették, védelmül a frankok ellen. Mások szerint a Tarna medre volt.

7.07 Tarnaörs – Népköltészet, folklór

Tarnaörs azok közé a települések közé tartozott, ahonnan a lakosok közül nagy számban szegődtek el gazdasági idénymunkára. Voltak olyanok, akik tavasztól őszig otthonuktól távol keresték kenyerüket, voltak, akik csak az aratási időre szegődtek el. Az idénymunkásokat summásoknak nevezték. A mezei munkák során számos népdalt tanítottak egymásnak a summások, ezek ország szerte elterjedtek, hiszen a különböző területek summásdal anyaga folyton vándorolt. Ilyen summásdal a következő, melyet Tarnaörsön jegyeztek fel:

 

„Intéző Úr, ha kimegy a pusztára,
Nagy mérgesen rákiált a summásra,
Nagy mérgesen földhöz vágja kalapját,
Dolgozzatok az anyátok csillagát!

Intéző Úr azt hiszi, hogy parancsol,
Pedig még a segédtiszt se nagyon.
Ha haragszik, verje főthöz magát,
Úgy vigasztalja az örsi summását.”

 

 

Falucsúfolók:

 

Erk, Örs, húzza össze a görcs, de már most.

Örs irígy.

 

Névmagyarázó hagyomány:

 

Egy Örs nevű halász család volt az első lakója a községnek.

Egy másik magyarázat szerint Örs vezérről és a Tarna folyóról nevezték el a falut.

7.07 Tarnaméra – Népköltészet, folklór

Télen a fonókban, az istállókban, ólakban „bandázó” emberek gyakran töltötték idejüket meséléssel, tréfálkozással, énekléssel. Az idősebbek boszorkányokról, betyárokról, kísértetekről szóló történetekkel mulattatták a hallgatóságot. Ismert volt a garabonciás alakja, aki, vagy a szolgálatában álló sárkány a néphit szerint a forgószelet kavarja. A sárkányt a népit szerint azért nem lehet látni, mert egy nagy tóba csapódik, és eltűnik a mély vízben.

Tarnamérát Vak Mérának is nevezték, ennek oka a néphagyomány szerint: A Tarna mindig pusztította: vakon ömlött, hömpölygött a földekre.

A faluhoz kötődő falucsúfoló: „Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pipadohányt. „

A történelmi események is szájról szájra hagyományozódtak, történelmi mondák, emlékezések szólnak a török korról, 1848 történéseiről. Az egri Dobó István Vármúzeum Bakó Ferenc gyűjtéseiből őriz történeti hagyományokat tartalmazó dokumentumokat.

 

Adatközlő: Vereb József sz. 1887.

Gyűjtés: Tarnaméra, 1958. X. 7.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

„Julcsa, Marcsa, gyertek ki, nincs már török!” Így csalogatták a nádasból a magyarokat a törökök. Még Vámosgyörkből is ide jöttek Fogacsra.

Fogacson nádas meg erdő volt. Ide menekült az egész környék, ha jöttek a törökök. Pedig itt vonultak el Egervára felé a törökök Zsadány mellett Zaránkon át, a mások a hevesi szőllők alján.

Tevén húzatták Szolnokig a sleftet. Hajón húzatták a Tiszán az ágyút is.

 

Adatközlő: Vereb József sz.1887.

Gyűjtés: Tarnaméra,1958.XII. 3.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

Mikor behúzódtak a nádba, úgy, hogy jártak a törökök Szolnoktu, oszt most is megvan, itt megy fel Kápolnának, errü, hát Szentandrás alatt. Mikor mán osztan tudtak magyarul, mán törték a magyar szót, Julcsa, Marcsa gyertek ki! Nincs mán török? Nincs török, asszongya, elment a törökje. De nem hegyelték, hallották. Persze hát nem mertek bemenni a törökök se az erdőbe hozzájok, mer elvégezték velek akkor a magyarok, hát így csak kiabált, csalta őket kifele, hogy menyenek má ki az erdőbü, osztan hát dógozzanak, mer mán nincsen török. Igen, így csalta őket kifelé. Hát így vótak akkor.

 

Adatközlő: Vereb József sz.1887.

Gyűjtés: Tarnaméra 1958.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

Török idők:

 

A török idők alatt nem igen maradtak meg községek, esetleg Gyöngyös meg Heves, meg ilyen nagyobbak, kisebbek nem marattak meg. Ezek már mind a török idő után, a Rákóczi forradalomkor kezdtek telepedni. Mer még a török idő volt, ide építettek az egyik partra, meg a másik partra. Ahon nádas vót, meg erdő, amikor gyöttek, akkor bebújtak. A vót a menekülés. Monták nekik, mié nem mentek fel az egri várba. – Nem mehet oda mindenki, csak az, aki felvisz 2-3 esztendőre való élelmet, jószágát. Nem mehetett oda mindenki, akinek – asszongya – jobb lovai vótak, szép jószága vót, felpakolt felment a hegyek közé, Krinócsra, oda menekültek fel innét, amikor oszt gyöhettek, akkor visszagyöttek erre. Késübben a krinócsok – tótók lehettek azok – lejártak ide aratni is.

 

Törökök:

A régi időbe teveszőrkötélre fűzték a nőket, aki elszökött tőlük. Megjegyezték valahogy. Amelyik elszökött elfogták vissza, ujru vitték őköt fogságba. A törökök tevével húzatták az ágyúkot felfelé a Dunán. De hogy hozták, nem tudom, de itt is hozták a Tiszán, egészen Szolnokig gyöttek. Két ódalt húzták az állatok. Hát a folyóba hogy tuttak menni? Hidat csináltak, tutajt. A mellékfolyók torkolatába, tegyük fel, hogy a Tiszába belefolyt a Kőrös, oszt hidat tettek a folyótorkolatba, azon gyöttek át. Egyik ódalon is húzták, meg a másik ódalon is- így emlegette nagyapám, a régi időbe így vót. Hát- asszonta- fiam hidas vót, a hidast odatolták a folyó torkolatáho, osztan kötelet tettek keresztül. A kötelen meg tartották az emberek a hidat, hogy el ne vigye a víz, azon meg gyöttek át a jószágok.

 

Pusztafogacs

 

Azután a község a török idők előtt, meg a török időkbe is Pusztafogacs vót, Figacsnak hítták- így emlegette- vót ott egy templom- 48 körül, kijártak arra a lóval, meg a marhával legeltetni ebből a faluból. Vót ott egy rókalyukforma. A gyerekek összeszólalkoztak, oszt levették a csizmáját a rókalyukba, oszt a gyerek bújt be a csizmájáé kötélen. Asszongya nézzétek má, három harang van, meg pénz is van. A csizmájából szedett ki idegen pénzeket. Kihúzták, oszt begyugták osztán törmlékkel, oszt betemették. Amikor megöregedtek, úgy 910-905 körül eszébe jutott az öregeknek, hogy ki kéne azt bontani, mer az valami régi templomnak a maradéka, de nem tuggyák kitalálni, melyik domb alatt lehetett, oszt megunták az ásatást. Kimentek oszt a fiatalokkal, az onokáikkal, oszt ásatták, nem tuttak rágyönni, hogy hun monta a gyerek, aki bement, hogy ott harang van, nem tuggyák, hogy melyik domb alatt.

7.07 Tarnabod – Népköltészet, folklór

Történeti hagyományok a földrajzi nevekben:

1970-ben vágták ki azt a hét fát, melyeket Árpád fáknak neveztek. A kb. egy méter átmérőjű fákat Árpádról, és a honfoglaló vezérekről nevezték el.

A Mátyás-széknek nevezett hely a néphagyomány szerint arról az eseményről van elnevezve, hogy mikor Mátyás király erre vonult a hadával. Itt egy széket kért, hogy leülhessen.

 

Altató mondókák Berényi Andrásné visszaemlékezéseiből (1973.):

 

1.

Tente baba tente

Fejed hajtsd ölembe

Alszik a kis macska

Ahogy te is Boriska.

 

2.

Aludj baba aludjál

Aranyosat álmodjál

Kis kertedbe violát,

Rózsát szegfűt tulipánt

Almát diót mogyorót

Mézes szőlőt minden jót.

 

3.

Aludjál el kis Palkó,

Majd gyön mán a télapó,

Majd hoz diót mogyorót

Aranyosat csillogót

Kis csizmácskát bekecset

Abban lesz jó meleged

Sapkát is a fejedre

Lehúzod a füledre.

 

Keltegető mondókák Berényi Andrásné visszaemlékezéseiből (1973.):

 

1.

Kelj fel baba kelj fel

Itt van már a tejfel

Kis fakanalacska

Nagyapa csinálta

 

2.

Kelj fel, kelj fel kis Marcso

Vár a lavor a kancsó

Benne a jó hideg vízMegmosni a kezecskét

A nyakacskát fülecskét

Szemecskéből a csipát

Megcsókolni anyukát

Itt a kávé kalácska

Früstököljön Marcsoka.

 

Betyárnóták:

 

Patkó Bandi

 

Kocsmárosné maga sokat látott

Látott-e már egy lovon hét patkót

Ha nem látott. Jöjjön ide, láthat,

Négyet visel ez a derék állat.

Az ötödik saját magam neve,

Kettő meg a csizmámra van verve.

 

Viróczki

 

Iszik a betyár a csapon

Sír egy kislány az ablakon

Ne sírj kislány olyan nagyon,

Nem ütik a betyárt agyon.

 

Kis Vidróczki most gyere ki

Hat vármegye vár ideki

Mit ér nekem hat vármegye

Tizenkettő jöjjön ide.

 

Be is lőttek az ablakon,

Folyik a vér az asztalon

Kis Vidróczki szeretője zsebkendője

Az is csupa vér lett tőle.

 

Kis Vidróczki híres betyár

Megkaptad már a béredet

Varjú vágja ki a szemed

Megérdemelted a béred.

7.07 Szihalom – Népköltészet, folklór

Névmagyarázó mondák:

Pesty Frigyes leírása szerint a község nyugati részén vagy egy 20 láb magas halom, melyet a nép Árpád várának, vagy földvárnak nevez. E halom az, melyen Árpád sátra állott. Ez azért is látszik valószínűnek, mert az éppen itt kezdődő Alföldre szép kilátás nyílik, valamint csontokat, fegyver és edénydarabokat találtak a földben.

A néphagyomány szerint régen nagy csata volt itt. A vezérek közül sokan meghaltak, az egyik vezér azt mondta: jaj, a színe-java itt halt! Ezért tették a halom elé a szi-tagot.

 

Két-ér közi: Az Ostoros-patak két ágának a köze. A hagyomány szerint a 15-16. században a senki földje volt. Novaj és Szihalom egyaránt szerették volna megszerezni ezt a területet. Megegyeztek, hogy azé lesz, ahonnan kihallatszik ide a harangszó. Novaj völgyben fekszik, Szihalom pedig dombon. Így Szihalomból hallatszott ki a harangszó. A földbirtokosok a papoknak adták a földet.

 

Falucsúfolók a szihalmiakról:

 

Megszegik szalonna helyett a pendelt.

A kispadon ülnek, nem szeretnek dolgozni.

7.07 Sarud – Népköltészet, folklór

Sarudon a lakodalmakban elhangzott tréfás verset Bakó Ferenc gyűjtötte 1953-ban. A hazug történet elmondása után az előadó kéregetett a lakodalmas néptől:

 

Jó napot vitézek, ide hallgassatok,

Jó tormát, csukával engemet tartsatok.

A nagy sárgarépát énnekem adjátok,

Majd én nektek a szűröm gallérjábul pakolok.

Mikor az erdőbe már sokat forgottam,

Juhok közt, disznók közt már sokat forgottam,

Rongyos bocskoromat gyakran nyársra húztam.

Vén fa csikorgását tarisznyára tettem,

Még mikor Szt. Lászlónak még hírét se hallottam,

Hogy oda mehessek, arrul gondolkodtam.

Bújdosásom közbe voltam egy városba,

Láttam egy nagy csudát, ökör az ólba be

Nem tudott bemenni, bujt az egérlyukba.

Majd seggre nem estem csodálkozásomba

Két hordó aranyat a zsákomba varrtam,

Lovam hátára feltennyi akartam,

De soha úgy nem jártam, a gatyámba tojtam,

De ne csudájjátok, tennap kikotrattam.

Ismertem apádot, szőrös bocskorba járt,

Láttam, kecskemézzel kente a fogát,

Mégis oly kényesen hordozod magadot,

Türüddmeg az orrod, most is taknyos vagy,

Eb, hazudj nagyobbat, én már nem tudok

Erszényteket nyissátok, garassaitokat énnekem adjátok.

7.07 Poroszló – Népköltészet, folklór

Vass József, a népművészet mestere:

 

Vass József Heves megyében az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet népdalénekes kategóriában. Poroszlón született, szegényparaszti családban. Fiatal korában vásározott, szarvasmarhákkal kereskedett, esetenként hajtóként dolgozott. Feleségét is egy vásárban ismerte meg, aki egy módos tiszaörsi gazda lánya volt. Két fiuk született: 1927-ben Lajos, a későbbi zeneszerző és karnagy, 1940-ben József, a majdani énekes, a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Énekkar tagja. 1920-ban Vass József katonai szolgálatát Sopronban töltötte, mint pótcsendőr. 1942-ben Kárpátaljára helyezték hadtápszolgálatra. Ezek az otthonától távol töltött idők repertoárján is nyomot hagytak, a katonaságban hallott dalokat egész életében szívesen énekelte.

1933-ban barátságot kötött Sugár József Polgárról Poroszlóra került gulyással, akivel gyakran énekeltek együtt. Sugár a tiszántúli pásztordalokat és betyárnótákat hozta magával, ezzel is gazdagítva Vass József ismereteit. Vass József rengeteget énekelt, a népdalok mellett református zsoltárokat is. A poroszlói református gyülekezet presbitereként aktív társadalmi életet élt.

A Magyar Rádió és a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja számos hangfelvételt készített a jeles énekessel. Fia, Vass Lajos is végzett gyűjtést édesapjánál, ezekből a gyűjtésekből népdalfeldolgozások, kórusművek is születtek.

1967-ben nyerte el a Népművészet Mestere címet.

 

http://db.zti.hu/24ora/mp3/5379a.mp3

http://db.zti.hu/24ora/mp3/5375h.mp3

 

Diszkográfia

 

PAKSA Katalin-NÉMETH István: Magyar Népzenei Antológia 4. Alföld. Budapest: Hungaroton, 1989.

RAJECZKY Benjamin: Magyar Népzene 2. Budapest: Hungaroton, 1972.

VARGYAS Lajos: A magyarság népzenéje

 

Falucsúfolók:

Poroszlón az ostoba, buta emberre azt mondták, hogy olyan buta, mint a rátótiak. El akarták locsolni a napot, mikor rásütött a hodály végére, mert azt hitték, hogy tűz van.

Poroszlót illető falucsúfoló: „Poroszlú, itt terem a sok rossz lú.”

7.07 Pély – Népköltészet, folklór

Népdalok:

 

Vikár Béla 1899-ben végzett népzenei gyűjtést az akkor még Tiszapély nevű községben. Fodor László 25 népdalt és népballadát énekelt neki. A férfi énekesekre jellemzően elsősorban katonadalokat, 1848-as témájú dalokat, és műdalokat énekelt Fodor László.

 

Megy a gőzös lefelé

Bodor füstje lefelé

Viszi ja regrutákat

Siratják szegényeket.

 

Édesanyám ne sirass

Értem könnyet ne hullass

Hanem inkább örüljél

Szép katonát neveltél.

 

Besenyei Erzsébet 1969-es gyűjtéséből:

 

„A kis pélyi halastó, halastó

Beleestem kocsistól, lovastól

Hát engemet ki húz ki,

Sej haj, ki húz ki,

Ha a babám két karja nem bír ki.”

 

 

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0180d.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0166d.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0165a.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0165d.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0166a.mp3

http://db.zti.hu/nza/br_details.asp

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0175d.mp3

„Ködellik a Mátra” szerk. Fajcsák Attia 1983.

Hiedelemmondák:

 

Rakottyási gulyakút

 

Szent György éjszakáján a boszorkányok itt húzták maguk után az abroszt, mert azt tartották, hogy ilyenkor a kút megtelik tejföllel és azt ők elhúzzák az abrosszal. Mikor az abroszt húzták, azt hajtogatták: „Viszek is, hagyok is.” Ezt figyelte ki egy gyerek, aki lovat legeltetett, és ő is megpróbálta. De neki nem volt abrosza, ezért a szűrét húzta maga után. Ő azt hajtogatta: „Én meg mind elviszem.” Amikor felakasztotta otthon a szűrét a fogasra, csöpögött belőle a tejföl. A gazdája nagyon megijedt és a szűrt a tűzbe dobta. Ezért Szent György napja éjszakáján az emberek kerülték a kutat.

 

Falucsúfoló:

Szénáspélynek csúfolták, mert sok szénát termesztettek egykor.

7.07 Mezőtárkány – Népköltészet, folklór

Népmonda:

 

Csesz-árka

„ A faluban az a monda maradt fenn, hogy Csesz királynak az volt a szándéka, hogy megfordítsa a víz folyását, vagyis ne lefele folyjon, hanem felfelé. Azt ígérte, hogy aki ezt megvalósítja, ahhoz adja gyönyörű lányát feleségül. A megvalósításra egy muzsikus cigány vállalkozott. Amikor a király látta, hogy a cigány terve sikerül, nagyon megijedt, hogy a lányát egy muzsikus cigányhoz kell adnia. Leányával együtt elhatározták, hogy amikor a cigány dolgozik, hegedűjével agyonütik. Tervük sikerült is

A másik monda szerint a cigány rájött a király szándékára, és hegedűjével úgy homlokon vágta a királyt, hogy az meghalt. A cigány abbahagyta az ásást, ezért maradt az árok befejezetlen.”

 

Néphit:

 

Mezőtárkányban a 20. század első felében messze földön ismert halottlátó asszony működött: Juhász Imréné Gyurkó Erzsébet / 1872-1941./. Fogadta az elhunytak hozzátartozóit, közvetített a megholtak és az élők között. A néphit szerint a szellemek akkor járnak vissza, ha kérésük van az élők felé. A halottlátó elvárta, hogy az út megszakítása nélkül, tiszta szándékkal menjenek hozzá. A halott kéréseit elmondta a hozzá fordulóknak: tetesse rendbe a rokonok sírhelyeit, mondassanak misét, stb. Személyét nagy tisztelet övezte, halála után is számos történet maradt fönn róla, amely a túlvilágról alkotott elképzeléseket is híven tükrözik.

A halálesetek után, hat hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy beszélni tudjon a halottlátó.

„Hat hét után jelentkezett a halott. Addig bűnös- mondta Örzsi néni. A tisztítótűzön kell keresztül mennie. Addig, míg a hat hét, alatt fel nem szabadul a lélek, addig nem jelentkezhet. Addig a lélek homályban van.”

 

A mezőtárkányi halottlátó és Ferenc József:

 

„Ferenc Jóska királyunknak- 15-ben lehetett- izgatta a fantáziáját, de általában mindenkiét, még most is-, hol van Attila sírja, hol van eltemetve a Tiszába. Felhívatta magához a királyi palotába az öreg Örzsi nénit. Ez vót a kívánsága a felséges királynak: – Ha tudsz, akkor nekem megmondod, hogy a Tiszába ugyan, de a Tiszának melyik részibe van eltemetve Attila három koporsóba: ezüstbe, vasba, aranyba. – ez nagy érték vóna az országnak is, ha megtalálnák, ebbe a rendszerbe is. – Bevitték a kápolnába Örzsi nénit. És ő ott hosszan imádkozott. Mikor befejezte az imádságokat, akkor azt mondta: – Felséges királyom! Itt vót Árpád apánk, és azt mondta:- Még ne szólj egy szót se. – így mondta, így mondom én is. Nem mondhatta meg a királynak, hogy hol van a sírja, hol van ráhúzva a víz Attilára.”

7.07 Mezőszemere – Népköltészet, folklór

Balladák:

 

Mezőszemerén az 1966-ban középiskolás diákok végeztek néprajzi gyűjtést, melynek során összesen 19 ballada került feljegyzésre, sajnos dallam nélkül. A településen ismertek voltak Rózsa Sándor, valamint Bogár Imre betyárok balladái, Fehér László balladája, valamint számos egyéb új stílusú ballada is. / Cséplőgépbe esett lány, Endre báró,… stb./ A gyűjtésben sok tragikus szerelmi témájú népi költemény szerepel, ezek mellett családi tragédiákat, gyilkosságokat énekeltek meg a Mezőszemerén felgyűjtött, ám széles körben elterjedt balladákban. / A hét árva siralma, Kertész Vendel balladája./

A Fehér László / A halálraítélt húga balladatípus/ és a Kéry Margit / Az esküvőre hazatérő kedves típus/ balladák variánsai a legteljesebb szövegváltozatok közé tartoznak.

 

Bogár Imre balladája

 

Gyűjtő: Pásztor Margit

Adatközlő: Pásztor Lajosné

1966. augusztus 11.

 

Esik eső szép csendesen csepereg

Bogár Imre a csárdában kesereg

Csaplárosné bort hozzon az asztalra

Legszebb lányát állítsa ki trázsába.

 

Édesanyám én a trázsát nem állom

Amoda jön három zsandór lóháton

Bogár Imre nem vette ezt tréfára

Felpattant a Szikra nevű lovára.

 

Lova lába elvitte őt messzire

Egészen a Bakony erdő szélére

Lova lába megbotlott egy fenyőbe

Itt fogták el Bogár Imrét örökre.

 

Bogár Imrét kötözik a kocsira

Még azt kérdé, hol van az ő pej lova

Azt felelte rá a csendőr kapitány

Nem ülsz betyár többé a pej paripán.

 

Haza üzenek az édesanyámnak

Selyem párnát küldjön fejemaljának

De az anyám azt válaszolja vissza

Sírjak annyit, hogy legyen fejem alja.

 

Hazaüzenek a feleségemnek,

Gondját viselje gyermekeimnek

Se juhásznak, se csikósnak ne adja

Apja után betyárságra tanítsa.

 

Rózsa Sándor

 

Gyűjtő: Pásztor Margit

Adatközlő: Pásztor Lajosné

Idő: 1966. szeptember 6.

Hely: Mezőszemere

 

A nagy erdő gyászba van

A nagy erdő gyászba van

Rózsa Sándor halva van

Rózsa Sándor halva van.

Még vasárnap délután

Még vasárnap délután

Végig ment a főutcán

Végig ment a főutcán.

Utána szólt az anyja

Utána szólt az anyja

Sándor fiam jöjj vissza

Sándor fiam jöjj vissza.

Édesanyám nem megyek

Édesanyám nem megyek

A kocsmába bemegyek

A kocsmába bemegyek.

Be is ment a kis kocsmába

Be is ment a kis kocsmába.

Rávágott az asztalra

Rávágott az asztalra.

Három csendőr felállott

Három csendőr felállott.

Negyedik rá vágott

Negyedik rá vágott.

Hazament Sándor délben

Hazament Sándor délben

Rézfokos a kezében

Rézfokos a kezében.

Gombos kés a szívében

Gombos kés a szívében

Édesanyám kedvesem

Édesanyám kedvesem

Van- e ingem szennyesen

Van- e ingem szennyesen.

Ha nincs ingem szennyesen

Ha nincs ingem szennyesen

Adok egyet véresen

Adok egyet véresen.

Menjen ki a Tiszára

Menjen ki a Tiszára

Mossa ki ott tisztára

Mossa ki ott tisztára.

A fia halálára

A fia halálára

Édesanyám sírhatsz már

Édesanyám sírhatsz már

Síromra borulhatsz már

Síromra borulhatsz már.

Három kislány fehérben

Három kislány fehérben

Vigyen a temetőbe

Vigyen a temetőbe.

Három kislány pirosban

Tegyen le a síromba.

Tegyen le a síromba.

Ti harangok szóljatok

Ti harangok szóljatok

Ti meg lányok sírjatok

Ti meg lányok sírjatok.

Síromra boruljatok

Síromra boruljatok.

Édesanyám sírhatsz már

Édesanyám sírhatsz már

Síromra borulhatsz már

Síromra borulhatsz már.

 

Fehér László balladája

 

Gyűjtő: Pásztor Margit

Adatközlő: Bukta Lajosné

Gyűjtés ideje: 1966. augusztus 22.

Hely: Mezőszemere

 

Fehér László lovat lopott

A fekete halom alatt

Olyat pattant az ostora

Behallatszott Gönc városba

 

Gönc város csak rajta rajta

Fehér László el van fogva

Fehér Lászlót el is fogták

Vallatásra szólították

Kérdi tőle a főbíró

Van-e apád, van-e anyád

Nincsen apám, nincsen anyám

Van egy csinos kis hugocskám

Kinek neve Fehér Anna

Bent lakik a király várban

Mikor ezt Anna megtudta

Hogy a bátyja el van fogva

Beszaladt az istállóba

A kocsisnak mindjárt mondta

Fogd be kocsis a lovakat

Rakjál fel rá sok aranyat

Mert most megyünk messze útra

Bátyám szabadítására

Török Miklós tömlöctartó

Hoztam neked sok aranyat

Hoztam neked sok aranyat

Szabadítsd ki a bátyámat

Nem kell nekem az aranyad

Csak egy éjjeli hálásod

Hálj velem egy éjszaka

Szabad lesz bátyád hajnalra

Erre Anna semmit nem szólt

Végig sétált a folyosón

Folyosóról folyosóra

Megy a bátyja ablakára

Fehér László édes bátyám

Ébren vagy-e vagy meghaltál

Ébren vagyok nem aluszok

Mindig rólad gondolkozok.

Hallod-e mit mond a báró?

Háljak vele egy éjszaka

Szabad leszel már hajnalra

Ne hálj avval a disznóval

Akasztófáravalóval

Mert neked szüzességed veszi

Nekem pedig fejem veszi

Éjfél után egy órakor

Mi csörög az udvarodon

Lovam viszik itatásra

Zabla csörög a szájában

Erre Anna semmit nem szól

Végig sétált a folyosón

Folyosóról folyosóra

Megy a börtön ablakára

Fehér László, édes bátyám

Ébren vagy-e vagy meghaltál

Felelik a többi rabok

Ne itt keresd a bátyádat

Zöld erdőben, zöld mezőben

Akasztófa tetejében

Erre Anna semmit nem szólt

Végig sétált a folyosón

Folyosóról folyosóra

Török Miklós ablakára

Átkozásom nem szokásom

Törölköződ lángot hányjon

A kenyered kővé váljon

Tizenhárom esztendőre

Vigyenek a temetőbe.

 

Népdalok:

 

A fiatalság számára a fonóházak nem csupán a munkáról szóltak, a téli időszakokban a szórakozás helyszínei is voltak. A lányokat meglátogatták a legények, az ismerkedés, dalolás, játék is helyet kapott, amíg elkészült a házi szövés alapanyaga, a kenderfonál. A legények gyakran énekeltek katonanótákat, a lányok szerelmi témájú népdalokat.

Mezőszemerén Nagy Miklós, és Fajcsák Attila népzenekutatók is gyűjtöttek népdalokat. Ezek lejegyzése az önkéntes gyűjtőkkel szemben szakszerűbb, a dallamokat is leírták. /Fajcsák Attila: Ködellik a Mátra, Nagy Miklós: Szállj el fecskemadár/

 

Szemerei malom agácfája,

Gólyamadár fészket rakott rája

Oda járnak fürödni a lányok

Gólya madár szégyent ne hozz rájok.

 

Házunk előtt…

 

Házunk előtt mennek el a huszárok,

Édesanyám én is közéjük állok,

Én leszek az első század szakaszvezető,

Vígan megy el az a három esztendő.

 

Háromnapi széna be van pakolva,

Aggy egy csókot kisangyalom az útra,

Csókot nem adhatok én a huszár gyereknek,

Mert a huszár nem igazszívből szeret

 

Mert ha engem igaz szívből szeretnél,

Magad mellé a nyeregbe ültetnél.

 

Szemerei torony tetejébe

 

Szemerei torony tetejébe,

Ül egy madár tiszta feketébe,

Szárnya alatt van annak egy levél,

Mind katona a szemerei legény.

 

Szemerei halastó, sejhaj halastó,

Beleestem szekerestől, lovastól.

Hát már engem ki húz ki, sej haj ki húz ki,

Gyenge a szeretőm karja nem bír ki.

 

 

Néphit:

 

A mezőszemereiek a 20. század első felében több halottlátóhoz is jártak, akik segítettek a gyász feldolgozásában, igyekeztek az elhunytakkal kapcsolatot teremteni. / Juhász Imréné, Tubi Erzsébet Mezőtárkányban, Dormándon: Kökény Amál./Gazdag hiedelemmonda anyag kapcsolódott a halottkultuszhoz is. A temetés után meghatározott idő múlva mentek halottlátóhoz, aki elmondta, mire van szüksége még az elhunytnak, mi bántja, minek örülne.

7.07 Kömlő – Népköltészet, folklór

Betyárballada Sajó Pestáról

 

Sajó Pesta felült bársony lovára

Beugrott a hortobágyi csárdába

Szénát, zabot adott bársony lovának

Citromos pálinkát a gazdájának.

 

Hortobágyi csaplárosné, hallja kend!

Szolgálóját reportra állítsa kend!

Szolgálója beszalad nagy ijedten

Hogy itt jön már kilenc zsandár fegyverben.

 

Sajó Pesta felült bársony lovára,

De a zsandár hideg nyomát sem látta

Lova lába megbotlott egy gödörbe,

Ott fogták meg Sajó Pestát fektébe.

 

Szépen kérem csendőrkáplár uramat

Ne verje oly keményen az államat

De a csendőr nem hajtott a szavára

Belelőtt a Sajó Pesta vállába.

 

Patkó Bandi balladája

Nem messze van ide Kismargita

Hortobágy is keresztül foly rajta

Közepébe aranyosi csárda

Abba iszik a betyár bújába.

 

Igy kezdte el Patkó Bandi a szót

Ki látott már egy lovon hét patkót?

Ki nem látott, jöjjön ide, láthat,

Négyet visel e gyönyörű állat.

Az ötödik magam igaz neve

Kettő meg a csizmámra van verve.

 

Angyal Bandiról

 

Mikor Bandi betyár lett

Zsíros inget, gatyát vett

Zsíros ingben gatyában

Beballag a hortobágyi csárdába.

 

Csaplárosné, azt mondom,

Van-e bora a csapon?

Van bizony vagy hat akó,

De nem betyárnak való.

7.07 Kompolt – Népköltészet, folklór

Helyhez kötődő mondák:

 

Csösz-árok

A Csörszárkához kötődő néphagyományt, valamint az árok elhelyezkedését Pesty Frigyes a 19. század végén jegyezte le. D-nek fekszik, K-ről Ároktőtől eredve, Ny-nak Árokszállásig csaknem egyenes vonalban húzódik, természetes határ Kompolt, Kaál, Tarna Bod és Zsadány között. A nép szerint valamikor a csehek építették, védelmi helyül a megtámadás ellen. Költött monda szerint Csörsz királyfi, Tisza vidékének birtokosa akarta a Tiszát a Dunával egybekötni, hogy ezen vonalon a Duna mentét bíró Deli kisasszony, szintén királyleány jegyesét, kívánatához képest haza vihesse, ezen szándokát azonban ki nem vihette, mivel Árokszállás alatt a napszámosok agyon ütötték.”

Ennek a mondának az emlékei még a 20. század közepén éltek a helybeliek emlékezetében.

 

Falucsúfoló:

 

„Kál, Kompolt, Kápolna

Kerecsenthe vágódna

Deménd úgy megijjedne,

Hoty Szalók Baktára esne.”

7.07 Kápolna – Népköltészet, folklór

Helyhez fűződő mondák:

 

Kossuth hársfa, Dembinszky hársfa: Három hársfa, melyeknél Kossuth fohászkodott Istenhez a néphagyomány szerint. Ugyanez a hagyomány kapcsolódott egy vadkörtefához, ami 1950- körül elpusztult.

 

Kápolnai ima:

 

Az 1848-49-es szabadságharc bukása után, az elnyomatás éveiben, titokban, szájról-szájra terjedt a Kossuth Lajosnak tulajdonított ima, amit a néphagyomány szerint a kápolnai csata után mondott el a honvédek sírja fölött. Bár sokáig írásba foglalásáért is börtön járt, több nyelvre lefordították az imát, még szlovák nyelvű változata is ismert. A szabadságharc 50. évfordulóján olajnyomatot is adtak ki a jelenettel, és a szöveggel. Ez a kép főleg a református családok otthonait díszítette, széles körben elterjedt Magyarországon.

Az eredeti szövegről kiderült, hogy annak szerzője Roboz István (1828-1916), aki Noszlopy Gáspár Somogy megye kormánybiztosának titkára volt a szabadságharc alatt. A szájhagyományozódás útján azonban több változata is létrejött, lejegyzésre került.

 

Az olajnyomaton szereplő szöveg:

 

„Felséges Úr! Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övezett

trónusodról és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája

száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te

mindenhatóságod erejét! Istenem! Felettem éltető napod ég, s térdeim alatt a

szabadság csatájában elhullott vitéz honfitársaimnak csontjai nyugszanak –

fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink

unokáinak kiomlott vérétől. – Óh! csak had szálljon alá napodnak teremtő

sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert e porladó tetemek

koszorú nélkül el nem hamvadhatnak. Isten! Ősapáinknak, s népeknek Istene!

Hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke

mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilicset-osztó vaskarjait.

Mint szabad hazának szabad fia térdelek az újabb temetőn, honfiaim,

testvéreim roncsolt tetemein. Ilyen áldozatok árán szenté válik e hazádnak

földje, ha bűnös volt is, óh Istenem! – mert vérrel megszentelt földön

rabnépnek élni nem szabad! Atyám! Ősatyáinknak védelmező Istene! Milliók

felett hatalmas úr! Ég, föld s tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e

porladó csontokból és nemzetem homlokán fog ragyogni. Szenteld meg e

porokat kegyelmeddel, hogy e szent ügyért elhullott bajnokok áldással

nyugodjanak szentelt hamvaikban. – ÁMEN!”

 

http://mek.oszk.hu/02200/02217/02217.pdf

 

http://dunaharasztima.hu/?p=10456

 

A Kápolnai ima következő, szlovák nyelvből fordított verses változatát a Kossuth nóta dallamára énekelték:

 

Kossuth Lajos Kápolnánál /1850 táján/

 

Kossuth Lajos Kápolnánál

Ott térdel a honvédsírnál,

Kezét kulcsolja, égre néz,

A hősök szabadságáért

Istenhez fordul:

 

„Egek fönséges Királya

Tekints trónusodról alá,

Nyugosztald a vitézeket,

A szabadságszeretőket,

Magyar hősöket.

 

Nekünk is adj bátorságot,

Harcban hős férfiasságot,

Hogy a mi dörgő ágyúink

Szalasszák meg ellenségünk

Minden csatában.

 

Erősíts meg minden harcban,

Hogy nemzetünk álljon bátran

Óvjad meg a szabadságunk

Ne engedd, hogy légyen kárunk

A Magyarhonban.

 

S ha teljes lesz a diadalmunk

Légyen állandó uralmunk

Áldd meg a magyart, a hazát

Testvériségét, szabadságát

S egyenlőségét.

 

(szlovák nyelvből fordítva, Ethnographia 1922.)

 

Falucsúfoló:

 

Javul mint a kápolnai kutya- először a csirkéket falta fel, utána a kotlóst.

 

A község fekvésére vonatkozó csúfoló:

 

„Kál, Kompolt, Kápolna

Kerecsenthe vágódna

Deménd úgy megijjedne,

Hoty Szalók Baktára esne.”

7.07 Kál – Népköltészet, folklór

Kukás folklór:

 

Kálban a 20. század első felében jelentős volt a dohánytermesztés. A feles dohánykertészeket kukásoknak nevezték, az általuk használt, kukának nevezett kampós eszközről, melyet a dohányzsineg két végére kötöttek. Ennek segítségével tudták felakasztani a szárításra felfűzött dohányt, könnyen át tudták szállítani másik helyre. A kukákból, azaz kampókból több ezerre is szükségük lehetett, ezért nevezték el erről ezeket a dohánykertészeket.

A dohány csomózása, fűzése közben jó alkalom nyílt a nótázásra, mesélésre. A történetek legtöbbször papokról, cigányokról szóltak.

A káli kukások körében gyűjtött népdal szövege:

 

Kukáslegény, ha kimegy a pajtába,

120 pórét leolvas egy sorjába,

Barna kisjány nem alszol az iccaka,

Míg ez a 120 póré be nem lesz rakva.

 

Kukás mesék, trufák:

(Adatközlő: Somogyi József  sz.1882. Kál. Gyűjtötte: Takács Lajos 1951.)

 

1.

Egy kukáslegény nagyon szeretett egy lányt, ahhoz meg egy gazdalegény járt. Aztán az beszét egy juhássza és elpanaszuta, hogy mi a baja, aztán ez monta, hogy adok én neked egy olyan füvet, amivel meghipnotizálod az egész családot. Aztán ezt fingófűnek nevezték. Aztán ezt elásta a küszöb alá. Mikor aztán ment ki a lány a csirkének adni, akkor egyet szólt: p! Mikor ment be a lány, akkor megint:p! Mindig egyet: p. Na most mit csináljanak? Hát, elmentek a paphoz, mert ez az ördög műve, tisztelendő atyám:p. Gyüjjön ki, ph, és szentüjje meg ph,ph,ph,ph,ph

Hát el is ment a pap, ahogy belépett a küszöbön, ő is úgy csinált, mint a lány. Fölszentüte a lakást, de nem ért sz semmit se. Nem tanátak neki orvosságot. Aztán a juhász beszét a lánnyal, hogyha elmegy a kukáslegényhö, akkor ez elmúlik tőlük. Sokáig pereskedtek, mindaddig, míg a lány bele nem egyezett. Mikor aztán mentek vóna a jegyváltásra, akkor éjjel kiásta a fiú a küszöb alól a füvet, mikor ment másnap a lány a csirkéket etetni és a jószágokat, akkor aztán nagy öröm vót és ebbe a nagy örömbe meg lett a lakodalom is. Nem ahho a gazdag legényhö ment, hanem a kukáshoz.

 

2.

Ezt a lányt Sárának hítták. Egy kukáslegény járt hozzá, meg egy patikuslegény. Hát mindenesetre a lánynak jobban tetszett a patikus, mint a kukáslegény. Ahogy elment hozzá a két legény, a patikus mindig jószagú vót, aztán bántotta a kukáslegényt, hogy a patikus jobban tetszett, aztán mondja az anyjának, hogy főzzön egy nagy fazék babot.

Aztán mind a kettő ott vót a lány házáná. A kukás ott üt a jány édesapja mellett. A dohányoslegény ereszgette kifelé a szelet, a patikuslegény meg sétálgatott a lány mellett. Egyszer azt mondja az öreg ej de jó szag van itten, háromszor, négyszer is mondta az öreg, hogy ej de jó szag van itten. Egyszer aztán azt mondja a patikus legény, ez mind éntülem származik. Mert azt hitte, hogy az ő szagára mondja. Így aztán az öreg fölugrott, hogy b… m… az anyád mindenit, ha ilyen jó szagod van, akkor eriggy kifelé. Oda megy a lányom, ahun jó munkás ember van. Így lett a kukáslegényé a lány.

 

3.

A vénlánynak kukás vót az édesapja. De de meghalt a kukás, aztán maradt a vénjány. Vót egy kis lakása, amit az édesapja szerzett. Mert itt csak azt mondták, hogy azér mennek el kukásnak, hogy szerezzenek valamit. A jánynak megvót a pénze, meg sok visalmájuk (birsalma) a kertben. Aztán minden este vacsorára visalmát sütött magának. A huszárok meg odamentek gyakorlatozni abba a községbe. Egyszer a katonák megtudták, hogy a vénjánynak pénze van. Ki akarták rabolni.

Ez a lány meg akkor szokott elaludni, mikor hármat ásított. De ez nem tudta, hogy a katonák ki akarják rabolni. Hozzáfogott vacsorázni. Ahogy vacsorázott, egyet ásított. Erre azt mondja, ahogy így ásít, hogy meggyütt már az egy, akkor már egy katona volt az ablak alatt. Amint tovább így vacsorázgat, egy másikat is ásított, na aztmondja, eljött már kettő, de akkor már két katona vót az ablak alatt. Azt mondja az egyik katona, az apja hármát tudja, hogy hárman vagyunk. No megint tovább kezdett vacsorázgatni, ett sült visalmát és ahogy ett megint egy nagyot ásított. Na azt mondja, eljött már mind a három. És tényleg ott vót három katona. Azt mondják, az apja erre-arra tudja, hogy hárman vagyunk. Avval a katonák kimentek a kertbe, aztán ott vót ilyen tökszár és ide bújtak be. Elbújtak, hogy ha majd elalszik a vénlány, akkor majd kirabolják.

A vénjány meg összekezdte pucuni a kenyérhajat, meg a visalma haját, vót neki kutyája, azt meg tökaljának hítták. Amikor kiviszi a kutyának is a vacsorát, akkor elkiáltja magát, hej tökalja, tökalja. A katonák meg ott vótak elbújva. Hát azt mondják, ezt is tudja, hogy itt fekszünk, a tök alatt. Erre aztán elmentek, nem tudták kirabolni.

De egyet ki is hagytam belüle. Amikor sütögette a visalmát a vénjány, az almák ahogy sültek settegtek, suttogtak, aztán azt mondja nekik, na csk suttogjatok, settegjetek, mindjárt a s…be settegtek. De a katonák nem tudták, hogy mire mondta, hát megijedtek.

 

Falucsúfoló:

 

„Kál, Kompolt, Kápolna

Kerecsenthe vágódna

Deménd úgy megijjedne,

Hoty Szalók Baktára esne.”

7.07 Heves – Népköltészet, folklór

Falucsúfolók, helyi szólások:

 

Él, mint Marci Hevesen. Ennek magyarázata: a templom védőszentje Szent Márton, és nagyon sokat költöttek rá. Ezért mondták, Szent Márton, azaz Marci nem csinál semmit, csak könnyen él.

Ennek a mondásnak 6 változatát, és 10 féle magyarázatát dolgozta föl Gy. Gömöri Ilona hevesi néprajzkutató. Megfigyelte, hogy az egyes társadalmi osztályok saját Marci alakot alakítottak ki, egymástól eltérő személyeket helyeztek a történet középpontjába.

  1. Marci-mint Szent Márton, a hevesi templom védőszentje
  2. Marci- Zöld Marci, a betyárvezér
  3. Marci – mint Rosenfeld Márton zsidó kereskedő
  4. Marci – mint csavargó, a nemesurak kegyeltje
  5. Marci – mint lusta ingyenélő bárói sarj
  6. Marci – mint Szedlák Márton, a könnyelmű gazda
  7. Marci – mint Krausz Mór, a táncos kedvű kereskedő
  8. marci és heves- mint erotikus szimbólum

A hevesi Marci bekerült a modern lokálpatrióta hagyományok körébe. 2008 óta minden évben megrendezett Hagyományőrző Civil Napon Marci-választást tartanak, valamint minden novemberben Marci-hetet szerveznek.

7.07 Füzesabony – Népköltészet, folklór

Füzesabonyban Vikár Béla 1899-ben végzett népzenei gyűjtést, amelyet az MTA Zenetudományi Intézetben őriznek. A Bartók-rend online adatbázisukban 39 olyan népdal digitalizált változata hallgatható meg, melyeket Vikár gyűjtött a 19. század végén. Ezek között a népdalok között szerepelnek balladák: Szépen legel a kisasszony gulyája /A bárólány és a juhászlegény/, betyárballadák: Patkó Bandi, Nem messze van ide Kismargita. Érdekesség, hogy a megszólaló halott balladatípus itt női főszereplővel hangzott el: Megöltek egy kislányt.

Jelentős számú katonadal, és rabnóta is lejegyzésre került ekkor, hiszen a 39 népdalt 3 férfi adatközlőtől gyűjtötte, akik katonáskodtak is, hozzájuk közel állhatott ez a műfaj. Kisebb számban szerelmi népdalokat, valamint műdalokat is gyűjtött Vikár Füzesabonyban. A lakodalmi szokásokhoz kapcsolódóan a „vén ló búcsúja” dramatikus szokás egyik éneke is felbukkant.

Jaj de szomorú is a lónak élete

Hogyha megöregszik nincsen becsülete

Ütik, verik, hajtják, az malomba fogják

Doronggal kínálják, táncolnyi tanítják

 

Harminc esztendeig szolgáltam egy gazdát

Mindég csikómódra viseltem az igát

Mégis megvénültem, nincsen becsületem,

Kukoricaszár volt legjobb eledelem.

/ Adatközlő: Kerekes István 1898./

 

/db.zti.hu/

Mező Judit 1956-os gyűjtéséből egy koldusparódiát ismerhetünk meg, ahol az énekes egy koldust utánoz. A koldus a pénznek örül, a tojásnak nem, mert azon nem lehet pálinkát kapni. /Hejde betett nekem a gyulai vásár/ / Zenei anyanyelvünk című könyv második kiadásához készült lemezen kiadták ezt a dalt. Szerk: Sárosi Bálint. 2003./ http://db.zti.hu/24ora/mp3/6556j.mp3

Mező Juditnak 1956-ban archaikus siratóéneket is sikerült feljegyeznie, amelyben Kaló Miklósné 60 éves asszony a férjét siratta el. Énekében egyes személyesen szólítja meg a halottat, elbeszélve, recitáló hangon adta elő a siratót. / MNT. 104. /

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0140b.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0137a.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0152c.mp3

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0138b.mp3

 

Néptánc:

A füzesabonyi romák hagyományos táncairól Maácz László készített fotófelvételeket 1956-ban. A felvételeken a csalogatós páros táncot a férfi és a nő többnyire egymással szemben járja, anélkül, hogy egymást megérintenék. A férfi a páros- és a férfitánc során is csapásol, a nő karja a magasban van, csettingetve táncol. A táncot nem kísérték hangszerekkel, csupán énekkel, hangokkal, vagy egyszerűbb eszközökkel, mint a kanál, kanna.

http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05188.jpg

http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05193.jpg

http://db.zti.hu/24ora/fotok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=16

 

Népmondák:

 

Csesz-árok: „Csörsz király ásatta, össze akarta szakítani a Tiszát a Dunával, de ez nem sikerült. A partja (ahol el nem szántották) 4-5- öl magas.”

Egy másik változat szerint:

„ Két testvér építtette, hogy összekössék a keleti birodalmat a nyugatival. De a két testvér-herceg később összeveszett, mert elfogyott a pénzük. Ezután a két birodalmat nem összekötni, hanem szétszakítani akarták. Abbamaradt az árok ásása.”

Egy harmadik változat szerint:

„ Egy király feleségül kérte a szomszéd király lányát, de az kevély volt, s azt kötötte ki, hogy Csörsz király csak akkor veheti el, ha összeköti e Tiszát a Dunával, s hajón viszi majd haza a jegyesét. Az árok ásása közben, egy viharos éjszakán Csörsz király meghalt, s abbamaradt az ásás is.”

7.07 Erk – Népköltészet, folklór

Erkkel kapcsolatban a következő falucsúfolók maradtak fönn:

 

Erk, Örs, húzza össze a görcs, de már most.

Az erkiek kompérok.

Az erkiek kínyesek.

 

Történeti hagyományt őrző helynév:

 

Bottyán szög: A néphagyomány szerint itt sebesült meg a csatában Vak Bottyán, és innen vitték Gyöngyösre.

7.07 Erdőtelek – Népköltészet, folklór

Történeti hagyományokat őrző földrajzi nevek:

 

Erdőtelek határában húzódik a Csörsz árok, melyhez helyi népmonda kötődik: A néphagyomány szerint Csörsz cseh király ásatta. Egyszer kiment megnézni, hogy halad a munka. Az egyik cigány nem dolgozott, hanem hegedült. A király rászólt. A cigány káromkodott, és úgy vágta a hegedűt a királyhoz, hogy rögtön meghalt. A munkások örültek ennek. Rögtön rá is hányták a földet, és ezért van az árok végén az a domb.

A Strázsapart, vagy Tatárhalom mesterségesen készült domb, ahová a monda szerint a tatárok idején elővigyázatlan strázsákat állítottak ki. Mások visszaemlékezései szerint a kápolnai csata idején a katonák őrállása volt.

7.07 Egerfarmos – Népköltészet, folklór

Falucsúfolók:

 

Farmos, a te apád taknyos.

Farmosi izé, szemerei micsoda.

 

Népi névmagyarázat:

A török időkben a katonák az Eger-patakban a farukat mosták. A mezőtárkányiak szerint a falu neve onnan ered, hogy a törököknek már menni kellett volna, da azt kiabálta az egyik rossz magyarsággal: far mossom.

 

Csesz-árka

Pesty Frigyes szerint: „300 öl hosszan nyúlik délnek. A régi öregek regéje szerint Csörsz király parancsára ásták. Csörsz király építtette az árkot, hogy kedvesét fel tudja hozni várába.

7.07 Boconád – Népköltészet, folklór

Történeti hagyomány a helynevekben:

 

A falu területén sok volt a mocsaras hely, ahol bodza és nád termett. A néphagyomány szerint ezekből ered Boconád neve, aminek eredeti változata szerintük Bodzanád.

 

Falucsúfolók:

Boconádon babot főznek, tökkel harangoznak.

Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pipa dohányt.

 

A helyiek emlékezete szerint a Dobogó-parttól a kastélyig Alagút húzódott. A 20. század elején egy petrencehordó rudat bedugtak egy ürgelyuk nagyságú résbe, és a bot beleesett, nagyot dobbant. A néphagyomány szerint a török időkben keletkezett, az uraságok építették búvóhelynek, és a kincseiket itt rejtették el.

A Dobogó-partot tartják a falu korábbi helyének, de a törökök elpusztították. Föld alá került minden, majd meggyulladt, lángnyelvek csaptak ki a földből, a népmonda szerint.

7.07 Besenyőtelek – Népköltészet, folklór

Berze Nagy János (Besenyőtelek 1879 – Pécs 1946.)

A neves folklórkutató Besenyőtelken született, itt kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, amit 1886-ban Tiszasülyön, 1887-ben Egerben folytatott. 1889-től a gyöngyösi gimnáziumba járt, 1898-ban Jászberényben érettségizett. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, magyar-latin szakon. 1903-1904-ben a MTA Nyelvtudományi Bizottsága és a Kisfaludy Társaság megbízásából Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyékben végzett néprajzi, nyelvészeti gyűjtéseket. 1905-1939 között a tanügyigazgatás területén Magyarország számos településén dolgozott, minden egyes helyszínen végzett néprajzi gyűjtést. A falusi tanítók segítségére voltak a folklór gyűjteményének gyarapításában. Pályájának legmeghatározóbb helyszínei: a szülőföld, Besenyőtelek és környéke, valamint Pécs és Baranya megye. Első nyomtatásban megjelent publikációja, egy tréfás mese, melyet Besenyőtelken gyűjtött egy öreg bérestől, amikor téli időben este körülülték az istálló közepén rakott szalmatüzet. A meséket szó szerint jegyezte le, szerkezetükön, motívumain semmit nem változtatott. Az adatközlők nevét, életkorát, foglalkozását, a gyűjtés körülményeit is feljegyezte, ami a tudományos hitelességet szolgálta.

Tanulmányait, könyveit a mese, monda, néphit témakörökben írta, vizsgálta a népköltészet műköltészetre gyakorolt hatását. Ezek mellett népszokásokat, népdalokat, balladákat is feljegyzett. Fő műve a magyar mesekatalógus: 530 mesét vett számba, rendszerezte ezeket, ami mérföldkőnek számít a magyarországi népmesekutatásban.

A legjelentősebb művei: Népmesék Heves és Jász-Nagykun–Szolnok megyéből (Bp. 1907.), Mese (A magyarság néprajza III. Bp.), Baranyai magyar néphagyományok (I-II. Pécs, 1940.), Magyar népmesetípusok (I-II. Pécs, 1957), Égig érő fa (Magyar mitológiai tanulmányok, Pécs, 1958.)

 

Népköltészete

 

Besenyőtelek népköltészeti kincseit elsősorban Berze Nagy János népmesegyűjtő gyűjtéseiből ismerhetjük meg. A „Népmesék Heves-és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből” című mesegyűjteményében 65 besenyőtelki mese szerepel. Ezek mellett 12 egri, 6 tiszafüredi, 3 puszta-hanyi, 1 mezőtárkányi mesét is közölt megyénkből.

A mesélő személye különösen megbecsült volt a faluközösségben. Őt kínálták először a kulaccsal, a legjobb dohányból kapott a mesélés alkalmával.

A mesék mellett népdalokat, népballadákat, népies műdalokat is gyűjtött szülőfalujából. ( Fehér László balladája, betyárnóták, Az aradi vértanúk balladája, új stílusú népdalok) Sajnos a népdalokat kotta nélkül jegyezte föl, csupán utalt az éneklés módjára: „mái napig szép dallamra éneklik a F.L. nótáját.” Berze Nagy János így írt a besenyőtelki emberek dalos kedvéről:

„A dalt nagyon szeretik, olykor egész éjjel nótától hangos a falu, kivált, mikor a sorozásról jönnek haza, avagy búcsúznak hazulról. A ki pedig a mezőn a gulya vagy a szántásban az eke után ballagó legényt hallgatja, estig elhallgatná a fütyülését.

Az alábbi balladát Berze Nagy János írta le Besenyőtelken, Száraz Szabó Örzsi 38 éves parasztasszony közlése alapján.

 

Fejír László

 

Fejír László lovat lopott

A fekete halom alatt

Meg is fogták a hannagyok,

Azok a hunczut fogmegok.

 

Fejír Anna hogy megtudta,

Hogy a báttya fogva vala:

Fog be, kocsis, a lovakot,

Tégy mellém sok aranyakot!

Tál ezüstöt, tál aranyat:

Eresszék ki a bátyámat.

 

Kieresztem a bátyádot

Ha egy éjjel veled hálok!

Fejír Anna ne hálj vele!

Mer elveszi szüzességed!

Szüzességedet elveszi,

A bátyádnak fejit veszi!

 

Megyen, megyen Fejír Anna

Horvát Ferdi ablakára,

Ablakáru rostélyára,

Lefekszik a nyoszolyára.

 

Fejír Anna nem nyughatott,

Mer nagy ágyuzörgést hallott.

Aluggyá má Fejír Anna,

A bátyádnak vége vala!

 

Úgy átkozza Fejír Anna:

Verjen meg az egek ura!

Sár előtted felfakadjon!

Víz előtted megállhasson!

 

Víz előtted megállhasson,

Lovad lába megbotolljon!

Lovad lába megbotolljon!

Mosdóvized vérré vállyon!

Mosdóvized vérré vállyon!

Törülköződ lángot hánnyon!

 

Hamupipőke

/Berze-Nagy János gyűjtéséből. 1904. március, Gyűrő Klári parasztasszonytól/

 

Hun vót, hun nem vót, vót a világonn egy ember, annak a feleségi mehhalt, egy kis lyánya maratt csak, ezt Hamupipőkének hítták. Asszon nékű nem tudott lennyi az ember, mehházasodott újra. Így mostoha kerűt a házba, a ki még felű rája két lyánt hozott magával. Lehet gondolnyi, hogy rossz helyi vüt szegén Hamupipőkének!

Eccer az apjok elment a vásárra, megát a három lyánya előtt, oszt asszonta: „no! Lyányaim! Mit hozzak én nektek a vásárrú?” A két mostohalyány asszonta, hogy nekik szép ruha kell! De a maga lyánya, Hamupipőke asszonta, hogy hozza el neki azt a gallyat, a ki a kalapjába letelősször megakad!

Meg is hozta az ember a két mostohalyányainak a vásárfiát, a maga lyányának meg az agacsgallyat, a ki a kalapjába letelősször megakatt. Azt kivitte Hamupipőke az annya sírjáho, ott kikelt. Nemsokára rászát két madár, ott ült reggeltű estelyig.

Abba a várasba lakott egy királyfi, az báldot tett. A Hamupipőke két testvérit a mostohája eleresztette a mulaccságra, de őt nem. Kéreczkedett pegyig, de nem eresztették, ha elejbe tettek egy tá lencsét hamuval összekeverve, azt kellett vóna neki egész éccaka vályogatnyi. De ő kikönyökölt az ablakba, szomorkodott. A hogy ott búsút, búsút, odaszát a két madár, asszongyák neki: „mi bajod van, hogy így búsúsz?” Hamupipőke elmondte, akkor a madarak elkezték kiabányi: „Galambok, madarak, gelliczék! Gyertek! De javát a begrébe, rosszát a begyébe!”

Odagyűt sok madár, Hamupipőke allyig nézett szét, má a lencse ki vót válogatva.

Másnap megint csak lencsét adtak neki, mos má egy szakajtóval, hamuval keverve szintazonszerint, de a madarak egy félóra alatt azt is feltisztították.

Harmadnap má nem tuttak mibe akadályoskonnyi, asszonták neki, hogy „mibe menné te el, te! Isz’ ruhád sincs, a kit felvegyé arra a báldra! Jobb lesz, ha itthon maraccz!”

A szegény lyány mit csinát vóna erre a szavakra? Rítt, mint a záporeső. Azúttánn kiballagott a temetőbe, ledőt az annya sírjára, ott rítt ej jó sort. A fárú ezt látták a madarak, kérdezték tülle: mi baja? Elmonta, hogy nincs ruhája, a kibe elmehessék a báldra, ő meg szeretne elmennyi! A két madár elszát, mingyá hozott neki egy ezüst- meg egy aranyruhát. Mingyá vót a lyánnak mit felvennyi!

Aznap estére má ott is vót. Az ezüstruhába olyan szép vót, hogy a királyfi rögtön megszerette. Mikor meg beszényi akart vele, Hamupipőke úgy odalett, mintha ott se lett vóna. Másnap is az aranyruhába csak ott vót Hamupipőke, de a kiráfi nem beszélhetett vele.

De harmadnapra má eszelt ki valamit a kiráfi. Kiöntette a garádicsot szurokkal, úgy, hogy a mikor Hamupipőke haza akart mennyi a báldbú, a garádicsonn a félcipéji leragatt. Hamupipőkének kíntelen vót félcipével hazamennyi.

A királyfi mikor kereste, rögtön eszrevette, hogy hazament má az ő szívi választottya, mer az arancipe oda vót ragadva a szurokba. Kihúzta onnat mingyá, oszt feltróbáta a város valamennyi lyányának a lábára. Otthon a Hamupipőke két testvéri egészenn lefaragta a lábát, hogy ráférjék a cipe. Úgy is vót. Az egyik lyány lábára végtelen nagy nehezenn felment a cipe, de nagyon szoros lehetett neki, mer allyig tudott benne lépnyi. Úl láttam, mint most.

A kiráfi akkor a lyánval ment vóna haza Hamupipőkéékhe, de a hogy elmentek a temető mellett rájok kiátott a két madár az agacsfárú:

Zúg-búg, rossz idő.

Csupa vér má a cipő!

Szűk a cipő, szűk nagyonn:

Nem az igaz menyasszony!

Hallották ezt sokann, a királyfi is figyelmezett a szóra. Mikor hazaértek, meglátta Hamupipőkét is, a hoyg súrolt valamit. Odahítta magáho, felpróbáta neki a cipét, hát arra csudállatosann rápasszolt, pegyig Hamupipőke a lábát se faragta. Megörűt a kiráfi nagyonn oszt ő is csak akkor vette eszre Hamupipőkét felültették egy szép lóra, a két mostoha testvéri meg mellette ment. Mikor a temető mellett mentek, a két madár a fán megint elkezte:

Zúg-búg, jó idő

Vér nékű van a cipő.

Jó a cipő, jó nagyon:

Ez az igaz menyasszony!

Mikor ezt elmonta a két madár, odaszát a két lyány vállára, oszt a széső szemeiket mind kivagdosták. Mikor at esküvőrű gyüttek vissza, a két madár meg a megmaratt szemeiket szette ki. A gonoszságoké vak lett mind a kettő.

Hamupipőke meg kiráné lett, boldog lett, még most is él, ha men nem halt.

 

Falucsúfolók:

A besenyőtelkiek így csúfolták Poroszlót: „Poroszló-rossz ló!”

A poroszlóiak így vágtak vissza:       „Besenyő!

El se kerű, be se győ!

Ott lakik a nemesség,

Kiben nincsen emberség!”

„Akit Besenyőn meg nem vernek, Dormándon meg nem lopnak, az átmehet az egész világon, nem lesz semmi baja.”

 

Néphit:

Berze Nagy János gyűjtései alkalmával számos babonás eljárást, népi gyógymódot, hiedelmet is lejegyzett Besenyőtelekről. A boszorkányok alakjához kapcsolódott a legtöbb hiedelem. Ők voltak azok, akik az akkori elképzelések szerint rontással betegséget, szerencsétlenséget hoztak a házra. A boszorkány felismerésére számos praktikát ismertek. Például: Ha valakiről azt gondoljuk, hogy boszorkány, megfordítva a lába nyomába kell lépni. Ha valóban boszorkány az illető, visszafordul, és az ujjával megfenyeget…

A boszorkány alakja mellett a tüzes ember és a barboncás hiedelemlényeket is ismerték Besenyőtelken.

Hiedelmek kapcsolódtak az egyes naptári napokhoz, a családi élet eseményeihez is (Szent György napja előtt való éjjel járják a mezőn táncukat a boszorkányok. S ahol másnap egy darab helyen van a fű letaposva, ott ment végbe a dínom-dánom.).

A tolvajt rostaforgatással próbálták megkeresni. A rosta kávájába ütötték be az olló két hegyét, aminek két végét a két gyanúsított ujjára akasztottak. A vádló megkérdezte: „Szent Péter! Szent Pál! Mondd meg a szent igazat: ki vitte el a tyúkomat?” A hitük szerint, amelyikük felé fordult a rosta, az volt a tettes.

7.07 Dormánd – Népköltészet, folklór

Népdalok:

 

Dormándon 1961-ben járt Sárosi Bálint, gyűjtéséből egy dudanóta felkerült a Magyar népzenei antológia 4. Alföld albumára. (1989) ( Megdöglött már két hordó csík)

 

Megdöglött már két hordó csík

A harmadik most kínlódik

Bivalybőr, bivalybőr,

Kicsi a lyán majd megnő.

 

http://db.zti.hu/24ora/mp3/3972h.mp3

 

Néphit:

 

Az 1940-es években Dormándon élt egy „mondó” cigányasszony: Amál Maris. Rengetegen jártak hozzá, az utcát, ahol lakott, Szellem köznek nevezték. A háza előtt mindig annyian álltak, hogy aki erre járt, azt gondolta, hogy vásár

 

Népmonda:

 

Csesz-árok, Csörsz-árka

 

Egyesek szerint az árkot Csörsz király ásatta. Menyasszonya csak akkor ment hozzá, ha csónakkal viszi haza. Ezért keskeny az árok. Volt a munkások között egy cigány, aki hegedült a munkásoknak. A király megparancsolta a cigánynak, hogy dolgozzon. A cigány erre a vonóval fejbe vágta, és meghalt a király. Más hagyományok szerint villám ütötte agyon Csörsz királyt.

7.07 Átány – Népköltészet, folklór

Eredetmagyarázó népmonda:

 

Adatközlő: Godó György sz. 1869

Gyűjtés: Tiszanána,1958. XI. 28.-30

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

Átány így alakult: valamikor a lovak szájába nem zablát tettek, hanem az orrukba karikát. Aztán befogták a lovakat, vályogot vittek. A lovak elragadták, és ahol leesett a vályog, ott építettek házat. Azért olyan rendetlenül vannak a házak Átányon.

 

Történeti hagyományok:

 

            A török itt is pusztított, de a falu egy része mégis megmaradt. Ugyanis a pap felesége szép asszony volt, és megtetszett a török vezérnek, aki azt mondta, védelmébe veszi a falut, ha az asszonyt neki adják. Nagy gondban volt a nép. A papjuk feleségét mégsem adhatták oda. Volt a községben egy asszony, aki nagyon hasonlított a szép papnéhoz, beöltöztették hát, és ő váltotta meg a kömleiek szerint.

 

Népköltészete

 

Népdalok:

 

Az első népzenei kutatást Vikár Béla végezte Átányban, ekkor még viaszhengerekre rögzítette a dallamokat, fonográf segítségével. Az MTA Zenetudományi Intézete Bartók-rend online adatbázisa egy népdalt közöl ebből a gyűjtésből: Aki tiszta búzát akar vetni, Glavács István előadásában.

http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0173a.mp3

Átányban Fél Edit és Hofer Tamás néprajzkutatók 1951-1959 között végeztek kutatásokat, egy falumonográfia elkészítése céljából. Ehhez a kutatáshoz kapcsolódóan Rajeczky Benjamint kérték fel arra, hogy népzenei gyűjtést végezzen.

Átányban még az 1950-es években is fellelhető volt az archaikus siratóének, amellyel az elhunyt hozzátartozókat búcsúztatták. Egyes szám első személyben szólították meg a halottat, szabadon, recitáló hangvételben énekelték.  Rajeczky Benjamin a lányát sirató anya énekét rögzítette 1954-ben, ami megjelent a Kaszás e földön a halál című hanglemezen 2007-ben. (www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar)

http://db.zti.hu/24ora/mp3/01053d.mp3

A férfi énekesek Rajeczky gyűjtésének idején az új stílusú népdalokat és népies műdalokat adtak elő. Ők korábban kikerültek a faluközösségből, katonáskodtak, Budapesten is vállaltak munkát, a nők körében tovább megőrződtek a régi stílusú népdalok.

 

ZTI AP 1054/d

Adatközlő: Bedécs András

 

Nem messze van ide Kismargita,

A Hortobágy környes körül folyja

Közepébe aranyosi csárda,

Kibe iszik Fábián bújába.

 

Jó estét, jó estét csaplárosné!

Hát ez a pej paripa itt kié?

Odabe van ennek a gazdája,

Most érkezett, nincs egy fél órája.

5.11 Zaránk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Zaránkon az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Námesni Ferenc iskolamester tanította a gyerekeket. 1770-ben a római katolikus elemi iskola tanulói létszáma 38 fő volt. 1772-ben és 1775-ben 20 elemi iskolást írtak össze, 1774-ben 30 tanulót számláltak. A tanórákon írást, olvasást és hittant tanultak, 1775-ben viszont nem volt írástanítás az iskolában. Három tanító nevét ismerjük, 1770-ben Mile József, 1772-ben Szalai József oktatta a gyerekeket, 1774-ben és 1775-ben Berényi Sándor vezette az iskolát. Az oktatómunkájukért a községtől kaptak fizetést, évenként 10 rajnai forint és 10 pozsonyi mérő búza volt a tanító javadalma.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1845-ben az iskolába járók száma 76, a következő két évben pedig 62 volt. 1863-ban a településen a tarnamérai római katolikus plébániához tartozó elemi fiókiskola működött. Az iskola épülete a község tulajdonában volt, az oktatás egy tanteremben folyt délelőtt három, délután két órán keresztül. A tanító egyúttal a kántori teendőket is ellátta, hitoktató a tarnamérai plébános vagy az ottani kántor volt. Az iskolában 110 gyerek, 65 fiú és 45 lány tanult.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a 129 iskolaköteles tanuló mindegyike járt iskolába. Egyetlen tanító foglalkozott az összes tanulóval, s egy terem állt rendelkezésükre. Új iskola megépítésére 1897-ben került sor. 1933-ban egy községi elemi mindennapi népiskola, egy római katolikus elemi mindennapi népiskola és egy községi általános továbbképző népiskola volt a településen. Az oktatást három tanító végezte, 1935-ben Lövey Lajos, Máté András és Kun Zoltánné.

1925-ben nyári menedékházat is működtettek július és augusztus hónapban a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz munkavégzésük ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Zaránkon az első egyesület, a Katolikus Kört 1897. február 16-án alakították. 1910-ben jött létre 27 fős létszámmal a Zaránki Gazdák Szövetsége, másik elnevezéssel a Gazdakör. 1927-ben megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.

5.08 Zaránk – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A részben sík, részben lankás vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. 16. század közepén készült adóösszeírások (török és dézsmajegyzékek) szerint gabonából, bárányokból, sertésekből, valamint méhkasok után fizettek az itt lakók adót. A 17. század végén a település lakatlanná vált, 1701-ben taksás jobbágyok és majorsági cselédek népesítették be. Ők 1720–1730-ig a földesúri majorgazdaságban dolgoztak. A földesúr cselédeinek évente földet osztott az általa nem művelt határterületből, s 1730 után a földek nagy részét már telket bíró jobbágyok használták. 1770-ig a határt az igaerő nagyságán alapuló újraosztásos földközösségi rendszerben művelték. Az úrbérrendezéskor a jobbágyföldek kiadása a vármegye mérnökének segítségével történt, mivel a jobbágyoknak juttatott földek között sok vízállásos, művelésre alkalmatlan terület volt. 1836–1844-ben a földesurak arányosítási eljárása során bevezetett új határfelosztáskor ugyanez ismétlődött meg, mely a jobbágyok szolgálatmegtagadásához vezetett.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a település határának művelési ágak szerinti megoszlása a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 2499 1270   753   340      
1897 2584 1548 35 492 405 15 89
1935 2520 2172 41 42 1 161 103

Az adatok szerint a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága jelentősen megnövekedett. Míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva a szántó 50,8 %-os arányt tett ki, 1935-ben már 86,2 % volt. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú visszaesésével járt, ezeket törték fel ugyanis, s vonták szántóföldi művelésbe. Termesztett növényei közül a 20. század első harmadában első helyen áll a búza, majd az árpa, a zöldtakarmány, a kukorica, a takarmányrépa, kevés rozs, burgonya, mák, dinnye és lencse.

A gazdaságok száma 1897-ben 141, 1935-ben 324 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlás szerint 100–200 kh birtokkal 2 fő rendelkezett, 50–100 kh területe 4 birtokosnak volt, 20–50 kh nagyságú földje 17 személynek volt, 10–20 kh területen 43-an gazdálkodtak, 5–10 kh földterületet 63 fő birtokolt, 1–5 kh nagyságú földdel 118-an rendelkeztek, míg 1 kh-nál kisebb területe 77 embernek volt, közülük 49 szántóföld nélküli.

Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek szűkülésével az állatállomány jelentősen visszaesett. Változását a következő táblázat számszerűsítve mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)

 

1897

1925

1935

Szarvasmarha

407

305

224

268

248

(1932-ben 237)

Sertés

284

242

152

Juh

62

279

27

Baromfi

1939

Méhcsaládok

24

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 szabó, 1 csizmadia, 1 hentes és 2 kőműves élt a faluban. 1925-ben a településen 20 fő, foglalkozások szerint 2 kőműves, 1 szabó, 1 kerékgyártó, 1 borbély, 3 kovács, 4 cipész, 1 hentes és mészáros, 2 asztalos 4 ács és 1 szikvízgyártó foglalkozott iparral. A településen jellegzetes háziipari tevékenység volt a kenderfonás, szövés és kosárfonás.

 

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1902-ben Kerületi Fogyasztási Szövetkezet elnevezéssel szövetkezetet alapítottak. 1925-ben a kereskedelem lebonyolításában két takarmánykereskedő és egy terménykereskedő vett részt, a helyi ellátást két szatócs és a Hangya Szövetkezet végezte. A tejtermékeket a helybeli tejszövetkezet útján értékesítették. 1925-ben két kocsma és egy vendéglő volt a faluban.

1935-ben már működött a település egyetlen hitelintézete, a Zaránki Hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelintézet tagjaként.

5.06 Zaránk – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Zaránk, Szaránk

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871–1874 kisközség, 1874-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái1902-ben: Újmajor-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. Hevesi járás

1984–1990 Heves város

5.06 Tófalu – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tófalu, Tótfalu, Tótfalva

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái 1902-ben: Honvédhalom-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.11 Tófalu – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tófalun 1770-ben működött római katolikus elemi iskola, ahová 20 tanuló járt. Két évvel később is ugyanennyi tanulót írtak össze a településen, 1775-ben csak 12 fő iskolást számláltak. A tanórákon 1770–1772-ben csak olvasni tanultak a gyerekek, 1775-ben az írás és a hittan is a tananyag részévé vált. Az iskola tanítója Bokross György volt, aki az összeírást készítők szerint taníthatná a gyerekeket latin beszédre és írásra is, de a szülők elvonják gyermekeiket az iskolától, azoknak részt kellett vállalniuk a munkákban. 1770-ben minden egyes tanuló után a szüleik 30 krajcárt fizettek a tanítónak, 1772-től már a község fizette a tanító javadalmát. Évente 8 rajnai forint készpénz és 9 pozsonyi mérő búza volt járandósága.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1925-ben a településen 2 tantermes római katolikus elemi népiskola működött, ahol két tanító oktatta a gyerekeket. Ebből az évből található adat arra is, hogy volt Tófalun nyári menedékház is, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Tófalun az első egyesület, az Önkéntes Tűzoltó Egylet 1890. október 16-án alakult. 1907-ben létrejött a Tófalui Gazdák Szövetsége. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925-ben Aldebrői és Tófalui Vadásztársaságot hoztak létre Tófalu székhellyel. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen.

1925-ben községi könyvtára is volt.

 

Irodalom:

Sugár István: Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770–1775 között. Archivum 1. Eger, 1973. 49–84.

5.11 Tiszanána – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tiszanánán római katolikusok és reformátusok (ők többségben) egyaránt éltek, iskolát mindkét egyház működtetett a településen. A kálvinista elemi iskolába 1771-ben 111 tanuló járt, s külön oktatták a lányokat és a fiúkat. 1772-ben 120 főre nőtt az iskolások száma. Tanítási az órákon olvasni, írni és számolni tanultak, 1772-ben a „grammatica” is szerepelt a tananyagban. 1771-ben két tanító, név szerint Dávid Péter és Pécsy István végzett oktatómunkát, 1772-ből Vitéz József tanító nevét ismerjük. Ez utóbbi munkájáért a községtől kapott javadalmazást, 42 rajnai forintot és 20 pozsonyi mérő búzát, amit még megtoldottak 40 pozsonyi mérő búzával a jobb megélhetése végett.

A római katolikus iskoláról az első adat 1768-ből származik, az ekkor készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Tary András tanította a gyerekeket. 1771-ben 11 gyerek járt ebbe az iskolába, a következő évben pedig mindössze 7 tanulója volt az intézménynek. A hitoktatás mellett a tananyagban szerepelt az írás és olvasás. A tanító Tary (Tury) András volt továbbra is, aki 1772-ben szintén a községtől kapta fizetését. Ez évi 20 rajnai forint készpénz és 19 pozsonyi mérő őszi búza volt. 1777-ben Eszterházy Károly püspök adományából új iskola és tanítói lakás épült.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben a településen 250 iskolást írtak össze, akiket négy tanító oktatott.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

A római katolikus iskola 1875-ben új épületet kapott, a volt uradalmi tiszti lakban került elhelyezésre. 1878-ban Schlauch Lőrinc szatmári püspök Puszta-Dinnyésháton a tanyán élő gyerekek oktatására iskolát állított fel. 1887-ben a pusztai iskolába 56 gyerek járt. Tiszanánán két tanítót foglalkoztattak. Egyikük Mondok Ferenc volt, aki 1880-ban bekövetkezett haláláig 54 éven át tanította a gyerekeket, s látta el a kántori teendőket. 1887-ben a római katolikus iskola tanulóinak létszáma 405 volt, akiket két tanteremben tanítottak. 1891-ben a megnövekedett tanulói létszám miatt harmadik tanítói állást szerveztek. 1896-tól megkezdődött a gazdasági ismétlő évfolyamon is a tanítás Bíró Kálmán tanító vezetésével.

1910-ben az iskolát földszintes szárnyrésszel bővítették, s ekkortól állt a negyedik tanító is szolgálatba. 1925-ben már öt tanítója volt az intézménynek. 1935-ben négy tanteremben két elemi iskolát, egy általános és egy gazdasági továbbképző iskolát működtetett a római katolikus egyház. 1945-ben az egyházközség a Puszta-Dinnyésháton működő iskola fenntartását nem tudta tovább vállalni, így a szeptember 8-ai ülésükön annak állami fenntartásba adásáról határoztak.

A református iskola a templomuk szomszédságában volt. 1887-ben 405 tanulója volt. 1925-ben 3 tanterem tanultak az iskolások 2 tanító irányításával. 1932-ben már három tanerőssé vált az iskola, ahol az elemi iskolai évfolyamok mellett gazdasági továbbképző is működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

1900-ban egy állami óvoda is volt a településen, ahol 1925-ben két teremben 2 óvónő foglalkozott a 3-6 éves gyerekekkel.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Tiszanánán a felekezeti különállás a közösségi életben is megmutatkozott, külön alakították meg egyesületeiket. 1881. január 30-án a katolikusok 105 fővel létrehozták a Felsővárosi Olvasókört, a reformátusok 1894. február 11-én szintén 105 taggal Alsóvárosi Olvasókört alakítottak.

Az Ipartestület 1894-ben jött létre. 1912-ben Iparosok Olvasóköre alakult 160 katolikus taggal. 1920-ban Katolikus Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1933-ban megalakult az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja, 1935-ben pedig a Vöröskereszt alakította meg tiszanánai szervezetét. 1934-ben jegyezték be a Római Katolikus Földműves Dalkör létrejöttét, a reformátusok külön Dalkört hoztak létre. 1937-ben megalakult a községben a Magyarországi Bércséplők és Géptulajdonosok Országos Szövetségének fiókegyesülete. 1938-ban Önkéntes Tűzoltó Testület jött létre. 1941-ben a Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége helyi egyesülete alakult meg, s ugyanebben az évben megszervezték az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezetét. 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.

A helyi művelődést segítette még a községi népkönyvtár, mely 1925-ben már biztosan létezett, és az 1938-ban átadott Szent István Népház.

1927-ben mozgóképszínház működésére adott a képviselőtestület engedélyt.

5.08 Tiszanána – Gazdaságtörténet

Az egri püspökséghez tartozó település lakosai a kora középkorban a szántóföldi gazdálkodás mellett állattenyésztéssel és leginkább halászattal foglalkoztak. A falu melletti folyószakaszon 1486 és 1493 között vizafogót létesítettek. A halfogó rekeszhez szükséges faanyag szállítása Nagytályától az 1551. évi urbárium szerint az itt lakók kötelessége volt, csakúgy, mint annak elkészítése. A kifogott hal egyik harmada a püspök földesurat illette meg, a többi részen pedig egyenlő arányban a falu és a halászmester (szegyemester) osztozott.

1550-ben már török részre is fizetett adót a faluban lakó 14 nős férfi búzából, kétszeresből, szénából, bárányból, méhkasok és sertésszaporulat után, továbbá a halászat és halfogók jövedelméből. 1552-ben Eger ostromakor a település elpusztult, 1558-ban újra lakott, 1566-ban a tatárok égették fel. Az egri vár török kézre kerülése, 1596 után a kamara kezelésébe ment át, s az innen származó jövedelmet Ónod és Szendrő végvárak fenntartására fordították. A török kiűzése után az 1696. évi portaösszeírás szerint a vármegyei és állami adó alóli mentességgel segítették elő a település benépesülését. A határban rendelkezésre álló kevés szántóterületet 1728 táján Kömlő, Hídvég- és Magyarád-puszta területein földterületek bérlésével növelték, saját, nehezen megművelhető földjeik szarvasmarhák és juhok legeltetésére szolgált. Az öntésterületeken nádat termeltek. A falu a püspök földesuraival kötött szerződések alapján a18. század közepéig évi egyszeri, meghatározott összeget fizetett a határ haszonvételeiért. 1764 után bevezetésre került a szabályozott telekrendszer, s az adókat egyénenként, természetben kellett leróni, a robotváltságot pedig teleknagyság szerint kellett megfizetni. Az úrbérrendezés során a rét egy részét szántóföldként adták ki. Jelentős szántóterület veszteség érte a falut 1770-ben, amikor az addig általuk használt Kömlő-pusztát Eszterházy Károly püspök földesúr benépesítette, s azt a tiszanánaiak tovább nem használhatták.

1804 után a település a szatmári püspökség birtokába került, amely majorsági gazdálkodást állattartásból, juhászatból folytatott. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1859-ben jött létre a püspökséggel a megállapodás a volt úrbéri birtokok elkülönítéséről. Minden egész jobbágytelekhez 85 kishold területet adtak, melyből ténylegesen szántóföldi művelésre alkalmas terület 32,9 hold volt.

1935-ben legjellemzőbben termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt, mellette árpát, rozst, zabot, takarmányrépát, lencsét, repcét, dinnyét, kendert és mákot termeltek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 14973 3666   3971   4930 147    
1897 15223 9468 155 1633 17 2466 222 38 1224
1935 15029 10502 124 1207 3 1986 268 8 931

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett: míg 1866-ban az összterülethez viszonyított aránya 24,5 %-ot tett ki, addig 1896-ra már 62 %ra, 1935-ben pedig 69,8 %-ra emelkedett. Mindez a rét és legelőterületek rovására ment végbe, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelésbe.

A gazdaságok száma 1896-ban 740, 1935-ben 1305 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 100 kh felüli birtoka volt 13főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 28-an, 20–50 kh területű birtokosok száma 87, 10–20 kh területű birtoka 143 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 181 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 323. Az 1 kh alatti területet bírók száma 529 volt, közülük 282 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartáshoz a jelentős rét és legelőterületek biztosítottak jó feltételeket. 1799-ben a majorságnak 900 darabos juhászata volt, a jobbágyok közös legelőre járó állatállománya 770 ló, 246 ökör, 430 tehén és 2554 juh volt. A 19. század végén továbbra is jelentős számban tartottak szarvasmarhát, lovat és juhot. A sertés és baromfi a lakosok hússzükségletét biztosította. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

2858

2300

1886

1255

733

880

Sertés

2506

1525

1466

Juh

318

1435

1744

Baromfi

8898

..

Méhcsaládok

73

..

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1763 körül a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1768 táján előírták, hogy a lakóházakat is téglából kell építeni, így a szükséges téglák előállítása is itt történhetett. Az 1783-ban készített első katonai felmérés térképén a téglaégető helyét a falutól nyugatra jelölték.

1906-ban 9 kovács, 1 lakatos, 1 bádogos, 6 asztalos, 3 kerékgyártó, 6 szabó, 5 cipész, 7 csizmadia, 3 hentes, 2 mészáros, 8 ács, 2 kőműves, 2 borbély, 1 olajsajtoló, 1 kötélgyártó, 1 szűcs és négy egyéb ipari foglalkozású élt a településen. 1925-ben a helyi ipar képviselői 57-en voltak, mesterségek szerint kovács 9 fő, lakatos 1 fő, asztalos 5 fő, cipész 10 fő, csizmadia 2 fő, szabó 4 fő, kőműves 4 fő, ács 5 fő, kerékgyártó 4 fő, szíjgyártó 2 fő, kocsigyártó 1 fő, bádogos 2 fő, hentes 2 fő, mézeskalácsos 2 fő, borbély 5 fő. 1923-ban két gőzmalom volt a településen, a Tiszanánai Egyesült Gazdák Gőzmalma és a Tiszanánai Takarékpénztár Hengermalma és két szikvízgyár is működött.

 

A kereskedelem egyik színtere a 4 országos vásár és a heti egy piacnap volt. 1906-ban a kereskedők száma 21 volt. 1925-ben a községbeli kereskedések statisztikai adataiban 2 rőföst, 7 vegyeskereskedést, 2 nyersbőr kereskedőt és 1 készbőr kereskedőt tüntettek fel. A településen működött még a Tiszanánai Alsóvárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1906-tól a Tiszanánai Felsővárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Tiszanánai Kisgazdák és Iparosok Önsegélyező Szövetkezete. 1925-ben 7 kocsma 1 vendéglő és egy szálloda volt a faluban.

A helybeli hitelintézetek közül az elsőt, a Tiszanánai Kölcsönös Önsegélyező Egyletet 1904-ben alapították. 1935-ben a Heves Megyei Takarékpénztár Tiszanánai Takarékpénztára és a Tiszanánai Hitelszövetkezet (alapítva 1920) segítette a helyi hiteléletet.

5.06 Tiszanána – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tisza-Nána, Nána, Egyházasnána

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Kistag, Fagyal, Örsi puszták, Plébániatanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tiszai járás

1883–1950. január 31. Tiszafüredi járás

1950. február 1.–1950. május 31. Füzesabonyi járás

1950. június 1.–1983. Hevesi járás

5.08 Tenk – Gazdaságtörténet

A 16. század közepéig önálló jobbágyfalu történetéről alig néhány forrás tesz említést. 1546-ban a Losonczy István birtokához tartozó 4 jobbágyportát a törökök elpusztították, s csak a 17. század végén lettek lakosai. 1694-ben az Erdőtelekhez tartozó pusztát Buttler János megkísérelte betelepíteni, de a Jászságba szökött jobbágyok visszaköltöztetése sikertelen maradt. Határát 1725-ben 10 egerszóláti, 4 szentdomonkosi gazda és két egri mészáros bérelte. 1788-ban 378 kh majorsági szántóföldet üzemeltetett gróf Buttler Gábor és több más birtokosnak is itt volt majorüzeme. A búza termesztése mellett adatok vannak szőlő, dohány, cukorrépa, kender és kukorica ültetésére, termelésére is. Állatok közül szarvasmarha és sertés tartására vonatkozóan vannak források.

A településen a helyi ipar képviselői a kovácsmester és a suszter voltak.

A Pusztatenken élők ellátását szolgálta és a kereskedés színtere volt a 19. században meglévő kocsma, majd ennek lebontása után a 20. században két újonnan nyitott kocsma és két vegyesbolt.

5.06 Tenk – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tenk, Pusztatenk

Közigazgatási jogállása:1947. november 1-jéig Pusztatenk, Erdőtelek külterületi lakott helye, 1947. november 1-jétől kisközség Erdőtelek nagyközséghez beosztva

 

Járási beosztása:

1947. november 1.–1983. Hevesi járás

1984–1990. Heves város

5.11 Tenk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A 19. század közepén már működött iskola, Szerelem Alfréd földbirtokos adományának köszönhetően. 1865-ben az épület állapota annyira leromlott, hogy nem lehetett oktatás céljára használni.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1870-ben ismét folyt tanítás, 1885-ben Benkovics Béla oktatta a gyerekeket. 1887-ben mind a 62 iskolaköteles gyerek járt az egy tanteremből álló iskolába. 1890-ben Elek János biztosított egyik tulajdonában lévő épületben helyiséget iskola céljára. Új, két tantermes iskola építésére 1926-ban került sor, ide jártak a helybeli tanulók mellett a Hanyi-pusztán élő gyerekek is, mivel az ottani iskolát 1924-ben bezárták. Az intézményben két tanító oktatott 80–100 gyereket. Pazonyi Elek János az iskolába kápolnát építtetett, melyet a helybeliek is használtak.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

5.11 Tarnazsadány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tarnazsadányban az 1746-ban készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint szlovákul is értő iskolamester tanította volna a gyerekeket, ha a szülők őket iskolába engedték volna. 1770-ben már működött elemi iskola, 41 tanuló olvasást és hitbéli ismereteket sajátíthatott el. 1772-ben 41 gyerek járt iskolába, 1772-ben 30 fő volt a tanulói létszám. Két évvel később csak 11 tanulót vettek számba a településen, 1775-ben viszont ismét 41 iskolás volt. A tananyag 1772-től bővült, az írást is tanultak a gyerekek. Az iskolában a tanítói feladatot 1770 és 1774 között Farkas Ignác látta el, 1775-ben Rékasi György oktatott. Fizetést munkájukért a községtől kaptak, évi 10 rajnai forint készpénz és 10 pozsonyi mérő búza volt illetményük.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a 199 iskolást egy tanító és egy segédtanító oktatta. 1889-ben gróf Almásy Tasziló anyagi segítségével új iskolát építettek a településen. 1891-ben a gróf felvetette kisdedóvó és leánynevelő felállítását. A római katolikus leányiskola egy osztállyal 1897-ben kezdte meg működését. 1923-ban a két iskola tanítói Jankovics Johanna, Fodor István, Gáspár Mária és Domán Erzsébet voltak. 1925-ben már három iskolaépületben, három tanteremben folyt oktatás. 1927-ben további iskolaépítésről határoztak, melynek munkálatait 1928-ban be is fejezték. Így a római katolikus elemi népiskola és a gazdasági továbbképző iskola négy tanteremmel működött, ahol Szabó István, Angyal József, Gáspár Mária, Berecz Valéria tanítottak. 1942-ben ötödik tanítói álláshelyet létesítettek.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

1897-ben már a kisdedóvó, azaz óvoda is működött a településen. 1932-ben működött nyári menedékház, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Tarnazsadány első egyesülete az Önkéntes Tűzoltóegylet volt, melyet 1906. március 15-én alakítottak. 1924-től Levente Egyesület, 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben Dalkör alakult. 1933-ban létrejött az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja. 1939. december 8-án megalakult a Földmívelők Köre. 1942-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi szervezetét hozták létre.

A település képviselőtestülete 1898. december 5-i ülésén határozott községi népkönyvtár létrehozásáról, melyhez anyagi segítséget a földművelődésügyi minisztérium nyújtott. 1900-ban 250 kötettel megnyitott az intézmény, melynek kezelője a kántortanító lett.

5.06 Tarnazsadány – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Zsadány

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái1923-ban: Cselőháza, Huta, Serház puszták, Zoltán-tanya, Végessy-tanya, Majzik-tanya, Almássy-tanya és Bencze-tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983 Hevesi járás

1984–1990 Heves város

5.08 Tarnazsadány – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint a zsadányiak őszi és tavaszi gabonából és bárányból fizettek egyházi adót. 1550-ben már török részre is adóztak. A kettős adózás és a török–magyar összecsapások 1596, Eger elfoglalását követően állandósult. 1686-ban, Eger visszafoglalását megelőző évben a település elnéptelenedett. A falu földesura, Almásy János 1703-ban földesúri majorságot létesített, melynek épületei, a majorház, a serház és a malom 1706-ban a Rákóczi-szabadságharc során elpusztultak. 1725 körül ismét elnéptelenedett a település, 1732-ben vált ismét jobbágyközséggé.

1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a jobbágyok a település határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt másodikosztályúnak minősítették, a telekföldek kiadására 1786-ban került sor, de ezeket terméketlen területeken mérték ki. Jelentős volt a földesurak majorsági gazdálkodása, 1788-ban Almásy Ignác 270 katasztrális hold, hat másik nemes pedig 220 katasztrális hold majorsági területet bírt. A majorsági gazdálkodás alá vont terület 1872-ben 2061 holdra növekedett.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 4338 1925   1356   831      
1896 4272 2992 31 880 255 43 71
1935 4368 3600 63 95 5 400 16 189

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága majdnem kétszeresére növekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 44, 40 %-ról 1935-re 82,40 %ra növekedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá. Az 1930-as évek közepén a szántóföldi növénytermesztésben jellemző volt a búza, kukorica, hüvelyesek (lencse) és árpa termelése, saját szükségletre rozst, zabot és burgonyát is ültettek.

A gazdaságok száma 1896-ban 141 volt, 1896-ban pedig 514. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500–1000 kh holdja egy birtokosnak volt, ugyancsak egy-egy fő rendelkezett 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokkal. 50–100 kh közötti birtoknagysága volt 3 főnek, 20–50 kh területű birtokosok száma 33, 10–20 kh területű birtoka 54 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 50 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 256. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 51 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században nagy számban tartottak juhokat, 1556-ban 8 jobbágy fizetett bárányszaporulata után tizedet. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

606

461

278

252

309

2

Sertés

608

1214

582

Juh

1300

376

Baromfi

3258

Méhcsaládok

70

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia és 2 mészáros volt a faluban. 1925-ben a településen 4 kovács, 3 cipész, 3 asztalos, 4 kőműves,2 ács, 1 hentes, 1 mészáros és 1 szabó alkotta a helyi iparostársadalmat.

Korai ipari vállalkozásként az 1700-as években már serfőzőt működtetett Almásy János, mely 1706-ban elpusztult. A falu nyugati szélén álló serházat 1730-tól ismét említik a források, bérlői 1770-ig ismertek. A 19. században sziksófőző telep létezése a helynevek alapján valószínűsíthető. A 20. század első éveiben épített gőzmalom a helyi ipari vállalkozást jelentette.

 

1906-ban 4 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 3 kocsma működött a településen, mellette 3 szatócsbolt és egy Hangya szövetkezeti vegyesbolt volt még a kereskedelem színtere. Helyi piac megtartását 1936-ban engedélyezték. Az 1908-ban alapított Tarnazsadányi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a helyi kereskedelem lebonyolítását segítette.

A helyi hitelélet lebonyolítója volt a Tarnazsadányi Hitelszövetkezet, mely azonban 1932-ben működését beszüntette.

5.06 Tarnaörs – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tarna-Örs, Örs

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái1923-ban: Miske puszta, Csárda-major, Homok-tanya, Weiszmann-tanya, Antal-tanya, Gyurkó-tanya, Bendó-tanya, Szőke-tanya, Gunics-tanya és Hevér-tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. Hevesi járás

1984–1990 Heves város

5.11 Tarnaörs – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tarnaörsön az 1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Imre Mihály iskolamester tanította a gyerekeket, aki az 1770–1775 közötti időszak összeírása szerint 1772-ig vezette az iskolát. 1770-ben a római katolikus elemi iskolának 24 tanulója volt. 1772-ben az iskolások száma 22 fő, majd a következő években megkétszereződött a tanulói létszám: 1774-ben és 1775-ben is 50 elemi iskolás tanult a településen. A tananyagban írás, olvasás és hitoktatás szerepelt. A gyerekeket 1774–1775-ben Malina István tanította, akik évi 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kaptak a községtől fizetségül.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1819-ben az oktatás céljára nem volt még külön épület, a kántor lakásához épített iskolaszobában tanultak a gyerekek. Az iskolamester egyben a falu jegyzői tisztségét is betöltő Thót János, segédtanító Bakó Sándor volt. A 103 iskolaköteles korú gyerek közül ekkor 62 tanult az iskolában. 1851-ben már külön iskolaépületben folyt az oktatás, a közepesen jó állapotúnak leírt iskola egy tantermében 74 tanulót, 42 fiút és 32 lányt egy kántortanító oktatott.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1868-ban az Orczyak támogatásával két új tanteremmel bővítették az iskolát. 1887-ben a 157 iskolába járó gyereket egy tanító oktatta. 1889-ben új iskolaépület került megnyitásra. 1902-ben Orczy Serafin özvegye, Biharini báró Piret Eugénia építtetett 2 tantermes iskolát, kő alapon, vályogból, zsindelytetővel. Az épület fatornyában lévő kis haranggal jelezték a tanórák végét. 1931-ben államsegéllyel 3 tantermes iskolát építettek, így összesen 5 tanteremben oktatták a 270–290 iskolást. 1935-ben tanítók voltak Dékány Lajos, Szente Tivadar, Francsik József, Medveczky Irén és Drózda Erzsébet.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be

1925-ben már létrehoztak és működött nyári menedékház is a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük, különösen az aratás ideje alatt.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Tarnaörs első egyesülete a Polgári Olvasókör volt, melyet 1903. december 23-án 26 fővel alakítottak. 1924-ben létrejött a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület és a Levente Egyesület. 1926-ban megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1930-tól Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1937-ben az Országos Stefánia Egyesület helyi fiókja jött létre és megalakították a Magyar Katolikus Nőegyesületek Tarnaörsi Leánykörét. Ugyanebben az évben hozták létre a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet is.

5.11 Tarnaméra – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tarnamérán az első ismert iskolamester 1746-ban Horváth Béla, aki kántor, orgonista és jegyző is volt. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Budai Mátyás tanította a gyerekeket. A római katolikus plébánia mellett 1770-ben is működő elemi iskola tanulóinak száma 16 fő volt. 1772-ben 20 gyerek járt iskolába, két év múlva már csak 5 tanulója volt az intézménynek. 1775-ben 10 iskolást számláltak a településen. Az összeírást készítők megjegyezték, hogy nagyobb számban lennének az iskolások, ha a szülők nem vonnák el munkavégzésre a gyerekeket. A tananyag írás, olvasás és hittan volt, 1775-ben latin névszóragozás is társult hozzájuk. Az iskola tanítója Eged (Egyed) József volt, aki 1770-ben fizetés gyanánt egy évre kapott a községtől 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát. 1772-ben mind a pénzbeli, mind a természetbeli járandóságát duplájára emelték, azonban 1774–1775-ben bére 8 rajnai forint és 8 pozsonyi mérő búza volt fizetése, ami összefügghetett az alacsony tanulói létszámmal.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az iskola 1813-tól a téglából épített kántorház egyik szobájában működött. 1819-ben az iskolaköteles gyerekek száma 104 volt, de közülük csak 40 járt iskolába. Őket Szabó István iskolamester és bábás Ferenc segédtanító oktatta. 1840 körül az iskolát magában foglaló kántorház összedőlt, ezt követően iskolai célra a községháza egyik istállószerű helyiségét használták. 1852-ben a 141 iskoláskorú gyerek közül télen 97, nyáron 67 járt iskolába, ahol hittan, szertartástan, olvasás , írás és számvetés tárgyakat tanultak.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1870-ben államsegély reményében a római katolikus iskolát községivé nyilvánították. Mivel az állami segítség elmaradt, 1874-től az iskola újra felekezetivé vált.

1882-ben Kégl György és neje adományából elkészült az új, tanítói lakással egybekötött 2 tantermes iskola. 1884-ben Endre Antal tanító és Szabó János segédtanító oktatta a tanulókat. 1887-ben 159 gyerek járt iskolába. 1890-ben új iskolát és kántortanítói lakot építettek. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött az oktatás.

1932-ben a községben már 3 tantermes 4 tanerős római katolikus elemi iskola működött, melyhez általános továbbképző is kapcsolódott. Ugyanekkor Pusztafogacson is működött római katolikus iskola 1 tanteremben 1 tanítóval, és Vincze-tanyán szintén 1 tantermes, 1 tanítós iskolában folyt oktatás, melyet a község tartott fenn. 1935-ben a tanítók Dornbach József, Erdélyi István, Bérces József, Nagyfejő Ilona, Kucsera Margit, Heveder Piroska voltak.

1934-ben a község képviselőtestülete elhatározta, hogy az iskolát egy tanteremmel bővítik, ez azonban nem valósult meg.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

1925-ben már létrehoztak és működött nyári menedékház is a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük, különösen az aratás ideje alatt.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Tarnamérán az első egyesületet, a Szent József Római Katolikus Temetkezési Egylelet 1907-ben alakították meg 360 taglétszámmal. (Ez az egyesület 1942-től Szent József Római Katolikus Temetkezési Biztosító Egyesület elnevezéssel működött.) 1912. július 27-én létrejött az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1929. december 15-én megszervezték az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókszervezetét. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1941-ben létrejött a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportja, 1942-ben pedig a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség fiókszervezetét hozták létre.

1940-ben a Hangya Szövetkezet épületében mozi kezdte meg működését.

5.06 Tarnaméra – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tarna-Méra, Méra

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái1923-ban: Pusztafogacs, Vincze-, Puhl- és Majzik-tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983 Hevesi járás

1984–1990 Heves város

5.08 Tarnaörs – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint 11 fő fizetett őszi gabonájából egyházi tizedet, egy évvel később 12 dézsmafizetőt írtak össze, akik őszi, tavaszi gabonából és méhrajok után adóztak, két személy pedig báránydézsmát is szolgáltatott. Ugyanekkor már török részre is adóztak, 7 házban lakó 13 nős férfit számláltak a török összeírók. A 17. században birtokosai változtak, 1682-ben a település elpusztult. 1710-ben földesúri majorságot hoztak létre, a zselléreket és majorsági alkalmazottakat ekkor telepítették ide. A majorsági cselédek mellett telkesgazdák is megtelepedtek, s 1734 körül a település jobbágyfaluvá vált. A határt újraosztásos rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezés során a települést második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 8 kaszás rétet adtak. Az Orczy család majorüzeme a 18. századtól Miske pusztán volt. Az 1907-ben történt Tarna szabályozás növelte a művelhető területek nagyságát. A 20. század első harmadában fő termesztett növénye a búza és kukorica volt.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 5319 2589   1163 26 1133 22    
1897 5183 3711 72 609 23 365 174 229
1935 5181 3918 66 388 28 370 68 343

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt jelentős mértékben növekedtek, mely a rét és legelők feltörésével, szántóterületté alakításával történt. Az összterülethez viszonyítva a szántóföldek aránya az 1866. évi 48,67 %-ról 75,62 %-ra változott. A rét és legelő területe ezen időszak alatt harmadára zsugorodott.

A gazdaságok száma 1897-ben 289, 1935-ben 697 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokból egy volt, 100–200 kh területe 5 birtokosnak volt. 50–100 kh birtoknagyságú földdel 8-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 30 volt, 10–20 kh területű birtoka 55 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 72 volt, 1–5 kh között területe 215 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 311, közülük 100 nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században a dézsmajegyzékek szerint tartottak juhokat, 1549-ben és 1556-ban 2 jobbágy fizetett bárányszaporulata után tizedet. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. 1922-ben Nagy János a Tarna régi medrében halastavat alakíttatott ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

678

618

489

329

234

4

Sertés

1697

522

536

Juh

516

801

1007

Baromfi

4410

Méhcsaládok

78

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kötődtek. Az Orczy család 18–19. századi építkezéseihez kapcsolódóan a településen téglaégető működött, mely a kastélytól délkeletre volt. Az uradalmi serház 1730-tól létezett, 1863-ban még működéséről található adat. 1903-ban hengermalom épült, mely 1925-ben 110 lóerős szívógázmotorral felszerelve 5 munkást foglalkoztatva Nagy János tulajdonában volt. 1906-ban 3 kovács, 1 lakatos, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 szabó, 1 csizmadia, 2 takács, 2 molnár, 1 mészáros és 7 ács élt a faluban. A helyi iparostársadalmat 1925-ben 2 kovács, 2 asztalos, 2 szabó, 4 cipész, 1 bádogos, 1 borbély, 1 molnár és 1 gépész alkotta.

 

1906-ban 4 kereskedőt írtak össze a településen. 1925-ben 2 kocsma működött a településen, mellette 2 vegyeskereskedés szolgálta a lakosság ellátását. Az 1921-ben alapított Tarnaörsi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezeten kívül 1933-ban tejszövetkezetet hoztak létre. A község hetivásárok megtartására is jogosult volt.

A hitelélet lebonyolítója az 1921-ben helyi fiókot megnyitó Országos Központi Hitelszövetkezet volt.

5.08 Tarnaméra – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 38 fő fizetett őszi és tavaszi gabonájából egyházi tizedet, a bárányszaporulat után pedig 11 fő adózott. Egy évvel később már a töröknek is adózott a település, a hatvani szandzsák adószedői 13 házban lakó 26 nős férfit írtak össze. A település lakói a töröknek fizettek búza, kétszeres, méhkasok, bárányok, sertések és az egy kerekű malom után adót. 1556-ban 10 fő szerepel a gabonadézsmát fizetők összeírásában, a báránydézsma jegyzéken pedig 11 személyt írtak össze. A török hódoltság ideje alatt 1642-ben a település lakatlan, de 1647-ben és 1675-ben voltak lakói az összeírások szerint. 1687 és 1701 között ismét néptelen, majd 1705–1706-ban lakói újra elhagyták. Az 1711 után betelepülő jobbágyok a határt szabad foglalással, kétnyomásos rendszerben művelték. 1720 körül a falut birtokló Almásyak majorgazdaságot létesítettek Fogacs pusztán, ahol jelentős juhtenyésztést folytattak. A jobbágyközség a majorföldeken kívüli területeket újraosztásos földközösségi rendszerben használták, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, egy egész telekhez 30 kishold szántóföldet és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követő földkimérés során a földesurak maguknak juttatták a határ jobban termő részeit, a jobbágyoknak a mocsaras, vízállásos területeket adták. A határ kimérésekor nem is tudták azt három nyomásra felosztani, így a kétnyomásos gazdálkodás maradt meg továbbra is. Az 1829. évi összeírás szerint évente a 600 holdas határ egyik felét vetették be, másik része ugarnak maradt. Tavaszi vetésnek csak csekély területet használtak. Főként őszi búzát termesztettek, rozst ritkán ültettek. A rétet évente egyszer kaszálták, a területet gyakran elöntötte a Tarna ága.

1754-ben földesúri majorüzeme volt Mérán és Fogacson az Almásy, a Hellebronth családnak, Sütő Jánosnak, Országh Pálnak és Országh Gergelynek. A korábbi évek állattartását az 1770-es évektől a gabonatermesztés váltja fel, s egyre nagyobb határterületeket, szántókat és legelőket foglalnak saját majorságaik számára. Ezek művelését a jobbágyok robotban végezték. A tarnamérai jobbágyok 1844-ben kérték a határ birtokjogának rendezését és a legelőterületek elkülönözését, azonban 1848-ig csak a kültelki és beltelki térkép, valamint a birtokkönyv készült el. 1856-ban már a földesurak kérték az elkülönözés és tagosítás befejezését, s a vitás kérdéseket az úrbéri bíróság döntötte el. A falu az 513 holdas közös legelőből 109 holdat kapott, a 94 hold maradványföldet pedig pénzért megváltotta. A földeket három nyomásban mérték ki, így a korábbi felaprózottsága megszűnt.

1860-ban a jobbágyszántó 561 katasztrális hold volt, a majorsági szántó nagysága a faluban 1080 katasztrális holdat tett ki, s ugyanennyi nagyságú területtel bírt Fogacs pusztán is. A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát, kukoricát, árpát és takarmánynövényeket termesztettek. Mellékterményként főleg babot vetettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 4905 2607   807   1244 29   186
1897 4933 3131 79 695 3 714 59 100 152
1935 4912 3580 102 401 69 540 29 25 166

A gazdaságok száma 1897-ben 230, 1935-ben 668 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtok 2 volt, 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 5-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 15 volt, 10–20 kh területű birtoka 69 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 91 volt, 1–5 kh között területe 221 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 263, közülük 49 nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 16. századi dézsmajegyzékek szerint nagy számban tartottak juhokat. 1720 után a földesúri majorgazdaságok is főként juhok, szarvasmarhák és lovak tartásával foglalkoztak.

1828-ban a 30 jobbágy és 28 zsellér birtokában volt 54 igásökör, 21 vemhes tehén, 9 meddő tehén, 9 tinó, 99 ló, 152 juh és 14 sertés. 1865-ben együttesen a földesurak és a falu állatállományát alkotta 125 ló, igavonó szarvasmarha 122, heverő tehén 256, juh 4300, sertés 300 darab. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

826

660

678

333

294

251

Sertés

1532

801

396

Juh

1239

813

654

Baromfi

3456

Méhcsaládok

76

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalmakhoz kötődtek, így 1803-ban Almásy Pál működtetett salétromfőzőt a Tarna egyik mellékága mentén. 1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 3 csizmadia, 2 hentes és 3 mészáros került összeírásra. 1925-ben a falu iparosainak száma 10 volt, foglalkozásuk szerint 4 cipész, 2 kovács, 2 mészáros, 1 kőműves és 1 borbély. Egy vámőrlő malom is működött a településen. 1935-ben a kovácsok és a mészárosok száma eggyel-eggyel növekedett, a kőművesek száma 3 lett, 4 asztalos is dolgozott a faluban, 1 férfiszabó, 1 fodrász és 1 szikvízgyártó is megkezdte működését.

 

1906-ban 2 kereskedőt írtak össze a településen. 1925-ben 4 kocsma működött a településen mellette 4 vegyeskereskedés szolgálta a lakosság ellátását. A tej értékesítésére szövetkezetet hoztak létre, 1936-ban tejcsarnokot létesítettek. 1903-ban 146 taggal megalapították a Tarnamérai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet. A településnek nem volt vásárok és piacok megtartására joga, áruforgalmát Hevesen bonyolította.

A hiteléletben az 1902-ben alapított Tarnamérai Hitelszövetkezetnek volt fontos szerepe.

7.03.1 Népi textíliák, népviselet Heves megye déli részén

Szőttesek

Heves megye déli részén a vászonszövésnek nagy hagyományai vannak.  A 20. század közepéig a paraszti háztartások önellátó módon megtermelték a vászon alapanyagát, a kendert, amit a család nő tagjai feldolgoztak, megszőttek, így állították elő a szükséges vászonneműket. Az otthon előállított vászonféleségek mellett a finomabb anyagokat vászonkofáktól vásárolták, példaként: Szihalomból és Mezőszemeréről mezőkövesdi vászonkereskedőktől szerezték be a hímzett abroszhoz, vagy törölközőhöz szükséges vásznat.

A népi lakástextilek kiemelkedő jelentőségű darabja a sátorlepedő, amely ezen a vidéken is előfordul / Mezőszemere, Szihalom/. A három szélből készült, nagy méretű vászonlepel az emberi élet nagy fordulóin megjelent, mint reprezentatív tárgy. A menyasszonyi vetett ágyon, a születésnél a gyermekágyas anyát védelmező sátoros ágyon, valamint a végső búcsúnál, a ravatalon is ezeket a díszes lepedőket használták egykor.

Dél-Heves legismertebb szőttesei Átányban készültek, ahol szedettes mintákkal díszítették az abroszokat, komakendőket, dísztörölközőket. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alakulásakor összegyűjtötte az átányi szőttes mintakincset, így harminc féle mintát őriztek meg ebből a faluból. Jellemző motívumok: rozmaring, csillag, kerekrózsa. A szőttes kendők végét széles, kötött rojtokkal látták el. A női vászonkötényeket az egyszerű piros-kék szőttes csíkok mellett keresztszemes hímzéssel is díszítették, valamint a tulajdonos nevét is belevarrták. Az átányihoz hasonló szőttesek készültek a Tisza mentén, Sarudon is.

Mindezek mellett a gyári alapanyagok hamar elterjedtek ezen a vidéken. Gyári gyolcsból készítették el az ágyneműket, fehérneműket egyes településeken már a 20. század elején.

Hímzések

A népi hímzések legrégebbi rétegéhez tartoznak a szálhúzásos-vagdalásos laposöltéses technikával készült textíliák. Szihalomból és Átányból kerültek elő ilyen kendervászonra varrt hímzések. A minták geometrikus szerkesztésűek, háromszögek, négyszögek, csillagok alkotják a kompozíciót. A vagdalásos hímzéssel díszített díszlepedőket, párnatakarókat vert csipke, vagy gyári csipke dísz egészítette ki.

Az alföldi tájakon minden területen, így a hímzéseken is korán érezhető volt a polgári hatás. Mezőszemere és Szihalom egységes képet mutat a hímzések alakulásában. A 19. század végén slingeléssel, lyukhímzéssel varrták ki a textíliákat. A merkolás, vagyis a keresztszemes hímzés a 20. században jött divatba. Korán elkezdték használni a gyolcs alapanyagot, ebből készültek az ágyneműk, ingvállak, kötények, melyeket slingeléssel díszítettek. Mezőszemerén híres íróasszonyok éltek: Juhász Panni, Bukta Ilona, akik ceruzával rajzolták elő a mintákat, melyeket többnyire varróasszonyok varrtak ki. Ilyen varróasszony volt Mihály Lajosné, aki a menyasszonyi kelengyét hímezte. A hímzések alakulására hatással volt a Mezőkövesddel való kapcsolat, ahová ezekből a falvakból vásárba jártak, hímzéshez drukkoltattak. A matyó hímzés varratásával és eladásával foglalkozó kereskedők mezőszemerei és kömlői asszonyokat is foglalkoztattak, ami szintén hozzájárult a dél-hevesi térség hímzéseinek kiszínesedéséhez.

Hímzett viseletdarabok

A fehér hímzéssel díszített női fejkendők, vállkendők, kézbevaló kendők a 19. század elejétől terjedtek el Magyarországon, az általános fehér divat hatására. Heves megyében egyes települések mesteri fokon űzték a fehér slingolt kendők varrását, amelyek gyári anyagokból, gyolcsból, batisztból, sifonból készültek. A fehér kendők szimbolikus jelentősségüknél fogva az egyházi ünnepeken a Mária- lányok viseletéhez tartozott, de ez volt a fiatalasszony viselete is, aki az esküvő utáni első misére fehér hímzett kendőben ment a templomba.

Szihalmon, Mezőszemerén főleg slingeléssel díszítették a gyolcsból készült textileket, de alkalmazták a kötött csipkét is.  Szemerén csillaggal, rozmaringgal, tulipánnal varrták ki a kendőket, és alaposan kikeményítették ezeket. Szihalmon egy tanítónő ismertette meg az asszonyokkal a kötött csipke készítését: Csík Andrásné, született Jakab Johanna. A fejkendők mellett keresztelőpaplant, csecsemőruhát is díszítettek a kötött csipkével.

Tiszanánán a fehér slingelt kendőt a színes selyemkendő alatt hordták, úgy, hogy a vége kilátszott.

Átányban az újasszony viselete volt a fehér kendő. A legénykendők kör alakúak voltak, szélükön széles horgolt csipkével.

Hímzés ékesítette a nők szoknyája és a férfiak bőgatyája elé kötött kötényeket, surcokat is. Tiszanánán a középkorú nők ünnepi köténye fekete szaténból készült, kerek alján szabadrajzú színes virágokkal laposöltéses technikával varrva.

Viselet

Heves megye 19.-20. századi ismertetéseiben a palócok lakta északi részek népi kultúrájával összehasonlítva tárgyalják az alföldi területek népviseletét, lakáskultúráját…stb. Tahy Gáspár 1837-ben az alföldi falvak lakóinak viseletét a következőkkel jellemezte: sötétkék posztónadrág, mellény és ujjas derékruha, nagykarimájú kalap, bunda, bő ráncos gatya, fekete nyakravaló tartozott a férfiak ruházatához. A női viseletek közül a „setétkék”, vagy tarka röklit, félgyapjú zöld szoknyát, karton szoknyát, fejér- vagy színes fejruhát, fejér virágos fátylat említette.

Heves megye déli részén a viseletekre korán hatott a polgárság öltözködése. Különösen a vasút menti részek jártak elől a divatban. A házi szőttest, vászon anyagokat felváltották a gyári anyagok, polgárosult szabásvonalak. Kürti Menyhért 1909-es leírása szerint „a ruházat színeiben és anyagában egyaránt átalakult a nyugati minták szerint. A fehéret színes, a szűcsárút a posztó, a vásznat a selyem. Az ingvállt a blúz, a bővet a testálló váltotta fel.”  Ekkor a térdig érő bő gatyát, gyolcsinget már csak a mezőre hordták, általában mellényt, nadrágot, kabátot viseltek. A suba és a szűr már ekkor csak Füzesabony vidékén, és a tiszai részeken volt használatos, míg a palóc vidékeken a 20. század elején még általános volt. Kürti a Heves környékének viseletét a jászok viseletéhez tartotta hasonlónak, míg Tiszafüred, Tiszanána a tiszavidéki kun viseletre emlékeztette.

Gyermekviselet

A vizsgált területről általánosan elmondható, hogy a csecsemőket szögletes, slingolt szélű pólyába fektették, amit pólyakötővel kötöttek át. A babákra kis inget, gyolcs, vagy horgolt főkötőt adtak. A kereszetelői pólyahuzat, illetve csecsemőöltözet különösen díszes volt.

A kisgyermekeket kb. három éves korukig nemüktől függetlenül hosszú zubbonyba, vagyis oly ruhába öltöztették, amelynél a felsőrész és a szoknya egybe volt varrva. Általában mezítláb jártak. A zubbonyt településenként eltérően, különböző korosztályban cserélték le. Gyakran csak az iskolás kor elértével kaptak a felnőttekéhez teljesen hasonló ruházatot.

Női viselet

A női viselet még a férfiaknál is előrébb járt a divat követésében. Az ingvállat, pruszlikot már a 20. század elején blúz váltotta fel, melyet hosszú selyemszoknyával, selyemkendővel, köténnyel hordtak.  A fiatalok egyedül az ezüst- vagy aranycsipke főkötőt őrizték meg a régi viseletből. A blúzok korábbi típusa karcsúsított, derékra simuló, derekától harangosan bővülő fodorral volt ellátva. Keskeny álló- vagy visszahajló gallérjuk volt. Tiszanánán, Kömlőn kacó, fodros kacó volt a neve. 1909-ben a csizma már látványosságszámba ment a lányok körében. Drága bőr, lakk, atlasz húzós, vagy fűzős cipőt hordtak sávos, színes harisnyával.

A szoknya-ingváll, szoknya-blúz viselet az 1920-as években kezdett kimenni a divatból. Az alsószoknyák száma lecsökkent, 18-20 helyett 2-3 alsószoknyát hordtak. Ezt követte a bő szoknya elhagyása, ami helyett slafrokot (Tiszanána)– egybeszabott ruhát- hordtak. Ezt a ruhadarabot Kömlőn viganónak nevezték. Füzesabonyban a blúz, rékli fölé vállkendőt kötöttek.

A lányok általában kendő nélkül, leeresztett hajfonattal jártak. Tiszanánán hajkötő bársony szorította le a hajukat a homlokukon, amely ujjnyi széles volt, zöld, vagy piros széllel.

Az asszonyok a kontyuk rögzítésére kontyfésűt használtak. Ez Kömlőn szaruból készült, de ismert volt a fából faragott változata is. A kontyot alsó főkötővel fedték, aminek sok változata ismert. Kömlőn, Besenyőtelken az egész fejet befedte, alja fodros volt, áll alatt megkötötték. Erre az alsó főkötőre mindig kendőt kötöttek.

A felső főkötők a fiatalasszonyok viseletében, az első gyermek megszületéséig voltak a legdíszesebbek. Mezőszemerén, Szihalmon a kontyfésűvel rögzített kontyra tették az aranycsipkét, amit elől sűrűn ráncolt fekete csipke, bodor keretezett. A tetejét rózsaszín és kék selyemszalag csokrok díszítették, a tarkóra is selyemszalagot varrtak.

Tiszanánán csak a katolikus asszonyok viselték az arany- vagy ezüstcsipkét az I. világháborúig. Az alapját kéregpapírból formázták, elejét fémcsipkével borították, hátul színes selyemszalagokkal fedték be, melyet a tetején csokorba kötöttek. Elejét fekete ráncolt selyemszalag keretezte. A különböző alkalmakra, ünnepekre eltérő színű szalagokat használtak. A református asszonyok fekete tüllből készült tutlának nevezett főkötőt viseltek, amit színes selyemvirág, üveggyöngy, strucctoll, hátul lelógó fekete csipke díszített.

A lányok, asszonyok a misére, táncmulatságokra, sétára, hímzett, csipkével szegélyezett kézbevaló kendőt, keszkenőt tartottak a kezükben.

Férfi viselet

A férfiak a Tisza vidékén 1868 körül körhajat viseltek, az idősebbek viszont még hosszú hajat hordtak sertészsírral kenve. A katonának besorozott fiúk haját levágták, ennek köszönhető a nyírott haj elterjedése. A bajusz a nős férfiak körében elterjedt viselet volt, szakállat azonban soha nem növesztettek.

A téli fejviselet a Tisza vidékén a báránybőrből készült meleg sapka, átmeneti időben és nyáron az aktuális divatnak megfelelő kalapot hordták. Nyáron a mezei munkák alkalmával a szalmakalap volt a megfelelő viselet.

A 20. század elejéig a bő gatya általános volt, de Heves megye déli részén már a 19. században gyolcsból készítették az ünneplő gatyákat, a hétköznapi darabokat pedig vászonból varrták. Korán áttértek a polgárosult viseletre, a szűk szabású magyar nadrág váltotta fel a vászongatyát.

A vászoning- gatya korszakban a férfiak fekete selyem nyakbavalót hordtak, amit Átányban az asszonyok használt kendőiből varrtak meg. Az alföldi területeken viselt ingek ujja csuklóban össze volt húzva, vagy gombolva, derékrésze hosszú volt, takarta a viselője derekát. Az ing fölött lajbit, azaz posztómellényt viseltek, ami falvanként helyi jellegzetességeket hordozott szabásban és díszítettségben egyaránt. Füzesabonyban a pakfontból való gömbölyű fényes pityke volt a díszítőelem, valamint a hátán gépi tűzéssel varrták ki a mellényt.

A bőgatyához ezen a területen hímzett kötényt viseltek. A fekete klott, selyem alapra színes virágmintákat varrtak a lányok, esetleg a tulajdonosának a nevét is megörökítették.

A lábbeliket tekintve a csizma volt az általános viselet. A pásztorok még a 20. század elején is hordtak bocskort, a szegény ember lábbelijét. Bocskort hordtak a mezei munkák alkalmával, így aratáskor, szénagyűjtéskor is. A pantalló nadrág megjelenése után a félcipő jött divatba- Heves megye korán kivetkőző településein már a 20. század elején.

A legények ünnepi viseletéhez tartozott a legénykendő, amit a lányok készítettek el kedvesük számára. Átányban kör alakú volt, csipkés vagy slingelt széllel, amibe a legény nevének kezdőbetűit gyakran belehímezték.

A felsőruházat jellegzetes darabja volt a zsinórozott, prémes posztóujjas. Tiszanánán a fekete posztóból, majd szövetből készült ujjast dakunak nevezték. Csípőn alul érő szabással készítették, barherttal bélelték, szélét fekete prém díszítette.

Besenyőtelken a kisnemesek ünnepi viselete volt az ezüstcsatos dolmány és mellény. Fekete tükörposztóból készült, zsinórozás, és vékony ezüstlemezből készült díszes csatok, félgömb alakú ezüstgombok díszítették. A dolmányt mentekötő lánc fogta össze. Fekete selyem, aranyrojtos nyakkendőt viseltek hozzá, bokorra kötve. Apáról fiúra öröklődött, nagy értéket képviselt. A templomi ünnepeken a körmenetek alkalmával fáklyás legények haladtak az oltáriszentség mellett, ezüstcsatos dolmányban, kezükben égő fáklyával.

Tiszanánán helyben készültek a cifra bundák, vagy más néven subák. A szűcsök 6-8 birka bőréből készítették el a palást alakú, bokáig érő felsőruhát, melynek gallérja egy fekete kisbárány egész bőre volt. Az 1950-es években még általános volt a viselete az idősebb férfiak körében. A szűcsök a bunda vállát hímezték ki leggazdagabban, a rózsákat fekete, zöld és bordó selyemfonállal. A bőrök összetoldására irhacsíkokat használtak, melyeknek végét piros és fekete bőrrátétekkel fedték le. A suba egykori szerepét jól érzékelteti az alábbi mondás: „hétköznap viselő, vasárnap ünneplő, öregnek tisztség, legénynek kényesség”.

A 20. század elejéig a férfiak kedvelt ruhadarabja volt a szűr. A szűr gyapjúból készült díszesen kivarrt, vagy rátétekkel díszített kabátféle volt, csak a magyarságra jellemző viseleti elem. Elsősorban a kihajló elejét, ujja végét, nagy négyszögletes gallérját díszítették a helyi igényeknek megfelelően. Szűrszabó központok működtek Egerben, és Gyöngyösön, termékeiket messze földre eljuttatták a vásározás által. Az egri szűrszabók vásároztak a Tisza mentén is. Egerben, és a Tisza mentén a vékonyabb anyagból készült szűrök voltak kelendőbbek. Tarnaméra környékén a fekete-zöld, alföldi formájú szűrök voltak a divatosak, ők inkább a gyöngyösi szűrszabóktól vásároltak.

Feldebrőn egyszerűbb szűröket készítettek, a piros szín dominált, ami mellett a zöld, kék és bordó színeket alkalmazták. A kihajtott elején sokszor kivarrták a tulajdonos monogramját, a készítés évszámát is.

5.11 Tarnabod – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A római katolikus plébánia mellett Tarnabodon 1770-ben már működött elemi iskola. Ekkor és 1772-ben is 8 gyerektanult írást, olvasást, latin névszó- és igeragozást, fogalmazást és hittant az intézményben. 1774-ben és 1775-ben 15-en jártak iskolába, a 6 fiú és 9 lány a hittan mellett csak olvasni tanultak. A tanító Bessenyei József volt, akinek az első évben a tanulók szülei fizettek egyenként 51 krajcárt. 1772-ben tanítói munkájáért már a községtől kapott javadalmat, ami ekkor 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő búza volt. 1774-ben és 1775-ben a tanítói fizetés pontosan felére csökkent.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

A tarnabodi római katolikus iskolába 1819-ben 24 fiú és 19 fiú járt, holott az iskoláskorúak száma ennek kétszerese volt (75 fő). 1839-ben a római katolikus hitközség és Faigel Pál plébános költségén megépült az iskola épülete, mely egy tanteremből és folyosóból állt.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1857-től az elemi iskolában egy tanító oktatta a gyerekeket, 1884-ben egy segédtanító is segítette munkáját. A második tanítói álláshelyet 1900-ban szervezték. 1923-ban a két tantermes iskolában Molnár János és Borbáth Ilona tanított. 1924-től az iskolásoknak már három tanítója volt. 1933-ban az elemi népiskolai osztályok mellett általános továbbképző is működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Tarnabodon az első egyesület az 1893-ban megalakult Római Katolikus Földműves Temetkezési Egylet volt. 1910. január 19-én 210 fős létszámmal létrejött a Tarnabodi Gazdák Szövetsége, más néven a Gazdakör. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-tól 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1938. október 30-án Önkéntes Tűzoltó Testületet hoztak létre.

A helyi művelődést segítette még a két világháború közötti időszakban a községi népkönyvtár és a Gazdakör népháza, amely különböző rendezvényeknek adott otthont.

5.06 Tarnabod – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Bod

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség

Külterületi lakott helyei, pusztái1902-ben: Pusztabáb, Csörszárok-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983 Hevesi járás

1984–1990 Heves város

5.08 Szihalom – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. A település határa a 14. században Alsóbő és Czepes-pusztáig terjedt.

1548-ban a lakók már a töröknek is adóztak búza, kétszeres, méhkasok, szénatermés, sertések és kincstári rét után. 1552-ben Eger ostroma során a települést a törökök felégették, s az ezt követő időszakban még többször, 1554-ben és 1566-ban is feldúlták és pusztává tették a falut. A 17. század második közepén a falu határában lévő Basarét nevű területet Rézmán pasa az egri vár tartozékaként használta. A töröktől való visszafoglaló háborúban a település elnéptelenedett, 1699-ben a gazdátlan földjeit Buttler János egri várkapitány bérelte. 1717-ben 12 taksás jobbágyháztartást írtak össze, akik 121,5 köblös szántóföldön és 54 kapás szőlőterületen gazdálkodtak. A település az egri káptalan tiszttartóságának központja volt. 1770-ben az úrbérrendezés előtt búzatermesztésre megfelelő szántóföldje és elegendő szénát adó rétje volt. A szántóföldet két- vagy háromnyomásos rendszerben művelték. Erdőterület hiányában épület- és tűzifát a Mátrából pénzért szereztek be. Boraikat Szent Mihály naptól újévig szabadon árulhatták, ezt követően árendát fizettek a kocsmáltatásért.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után 1857-ben megtörtént a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében a megegyezés. A mezőgazdasági termények között a 20. század elején legjelentősebb a búza és kukorica volt, emellett rozs, cukorrépa, burgonya, hüvelyesek, majd az első világháború után dinnye és lencse termesztése is jelen volt.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 6286 4989   414   713      
1897 6308 5289 66 296 390 1 266
1935 6309 5503 100 214 221 15 256

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága növekedett, mely a rét és legelőterület rovására következett be.

A gazdaságok száma 1896-ban 574, 1935-ben 1130 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 1000 kh felüli birtokkal az egri káptalan rendelkezett, 100–200 kh nagyságú területe a római katolikus plébánosé, az ő javadalomföldje volt, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 5-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 40, 10–20 kh területű birtoka 63 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 113 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 602. Az 1 kh alatti területet bírók száma 305 volt, közülük 83 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartásban jelentős volt a juh-, szarvasmarha-, ló- és sertésállomány, a káptalani uradalom 1910-ben szimentáli tehenészetet alapított. Szintén az 1910-es években 25–30 lakos foglalkozott selyemhernyó tenyésztéssel is. Az 1930-as években pulykatenyésztéssel is próbálkoztak a településen, sokan tartottak házinyulat és a méhészkedés is erősödött. Az állatállomány változásai 1897 és 1939 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1935

1939

Szarvasmarha

608

229

524

536

?

308

Sertés

1353

228

1031

Juh

1858

143

Baromfi

4275

Méhcsaládok

41

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.

1939-ben kilenc kereskedő, hat kocsma, egy szikvízgyártó és huszonkét iparos, 3 asztalos, 4 kovács, 5 cipész, 2 kerékgyártó, 2 kőműves, 1 borbély, 1 szabó, 2 mészáros-hentes dolgozott a településen. Egy szívógázmotoros és egy vízimalom is működött.

 

A településen tavasszal és ősszel tartottak vásárt, a település lakói Eger és Mezőkövesd piacain árusítottak. 1904-ben létrehozták a Hangya szövetkezet helyi csoportját, mely boltot működtetett a településen.

Az első világháború előtt Hitelszövetkezet is működött a településen.

5.06 Szihalom – Közigazgatási változások

1906 előtti neve: Szihalom

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: Káptalan-tanya, Rajner-tanya, Sósrév puszta, Zsóri

 

Járási beosztása:

1909. Borsod vármegye, Egri járás

1909.–1950. január 31. Borsod-Gömör vármegye, Mezőkövesdi járás

1950. február 1.–1983. Heves megye, Füzesabonyi járás

 

A Borsod megyéhez tartozó püspöki birtokon a 15. században vámhely volt, ahol a sót szállító szekereknek kellett vámot fizetniük. Az Eger pataknál lévő Sósrév helynév őrzi emlékét.

5.11 Szihalom – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A településen már 1726-ban folyt oktatás, az első iskolát 1758-ban, a templom építésével párhuzamosan az egri káptalan építette. Az iskolások száma ekkor több mint száz tanuló volt.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1862-ben két tanteremben, nemek szerint elkülönítve két tanító oktatta a helybeli tanulókat.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1877-ben az ismét újjáalakított épületben 174 diák tanult. 1903-tól tanítónői állást szerveztek, ahová 1905-től Tancsa Etelka került alkalmazásba. Ő 1929-ig tanította a gyerekeket. 1911 és 1917 között megépült a település új iskolája.

1933-ban 1 római katolikus népiskola és egy községi gazdasági továbbképző iskola működött a településen. 1939-ben 6 tanteremben 6 tanító oktatta az iskoláskorú gyerekeket.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

A Szihalomi Római Katolikus Olvasókör 1914. március 1-jén alakult. 1924. november 2-án jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925. október 11-én rögzítették a Szihalomi Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapszabályait, s ezt követően a testület megkezdte működését. 1928-ban létrehozták a „Falu” Országos Földmíves Szövetség helyi fiókszövetségét, melynek később könyvtára is lett. Ugyanebben az évben megalakult Szihalomi Róm. Katolikus Dalkör, mely 1933-ban az Országos Dalversenyen első helyezést ért el. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1931-ben jött létre a Szihalmi Iparos és Kereskedők Köre. 1934. augusztus 8-án létrehozták a Magyar Keresztény Szociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének helyi csoportját. 1939-ben megalakult a Szihalomi Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT).

1881-ben Hevessy Kabos káplán Népkönyvtárat alapított, a189 darab könyvből álló gyűjtemény az iskolában kapott helyet.

5.11 Poroszló – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatait a 18. században a falvakban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Poroszlón jelentős számban éltek reformátusok és katolikusok, így  mindkét felekezet önállóan tartott fenn elemi iskolát. 1772-ben a református gyerekeket, szám szerint 140-et Gereb András tanította a hittan mellett olvasásra, írásra, számtanra, valamint latin névszó- és igeragozásra. A tanító évi 17 rajnai forintos fizetségér a községtől kapta, ehhez járultak még hozzá a tehetősebb tanulók szülei fél-fél pozsonyi mérő árpával.

1772-ben az önálló plébánia felállításával megszervezték a római katolikus elemi iskolát is. Mivel a katolikusok lélekszáma kisebb volt a településen, így az iskolába is kevesebben jártak, mint a reformátusokéba. A tanulói létszám 41 fő volt, akiknek tanítója Hangyási Lőrinc volt. Javadalmazására önkéntes alapon a szülők fizettek egy évre 1 rajnai forintot. Az elemi iskolások a hittan mellett olvasást tanultak.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben a reformátusok a katolikusok és az izraeliták is tartottak fenn iskolát, ez utóbbiról azonban semmilyen információt nem közöltek az összeírás készítői. A tanítás két teremben folyt, 6 tanító oktatta a 341 gyereket. Az iskola épülete rossz állapotú volt.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a református iskolában két tanteremben két tanító oktatta a gyerekeket, a római katolikus iskolának egy terme és egy tanítója volt, az izraelita iskolások egy teremben egy tanító vezetésével tanultak.1890-ben az alispán jelentése szerint iskolai építkezés történt a település református és izraelita iskoláinál. 1897-ban megépítették a községben a római katolikus iskola épületét. Ugyanebben az évben gazdasági ismétlő iskola kezdte meg működését a község fenntartásában négy tanítóval és egy tanítónővel.

1894-ban hoztak létre elemi népiskolát a Poroszlóhoz tartozó Kétútköz pusztán Graefl Jenő nagybirtokos anyagi támogatásával. A Graefl család az uradalmi cselédség tanköteles gyermekei taníttatására biztosította az oktatás céljára szolgáló tantermet és felszerelését, a tanító számára lakást. Vállalta az épületek karbantartását, szükség esetén bővítését és a tanító nyugdíjintézeti járulékának megfizetését. Az iskolába 20 fiú és 20 lány járt 1920-ban, akiket Kornhauser Anna tanított. Az oktatómunkát és a művelődést 93 kötetes ifjúsági könyvtár és 13 könyvből álló tanítói szakkönyvtár segítette.

Poroszló községben 1920-ban 2 tantermes római katolikus elemi iskola, és 5 tantermes református iskola volt. 1925-ben a református elemi iskola 6 tanteremben 6 tanerővel működött, a római katolikus iskolának 2 tanterme és 3 tanítója volt, és a község fenntartásában 2 tantermes 3 tanerős polgári (koedukált) iskola is volt. 1933-ban a polgári iskola megszűnt.

1899-ben óvoda nyílt meg, melyet a község tartott fenn. 1925-ben egy óvónő és egy gondozó foglalkozott a gyerekekkel.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Poroszlón az első egyesületet az Olvasóegylet volt, melyet 1877. február 20-án 20 fővel alakítottak. A könyvtáruk 95 kötetes volt. A szervezet 1904-től Polgári Olvasóegylet, illetve Poroszlói Olvasókör néven működött. 1889-ben létrejött az Önkéntes Tűzoltó Egylet. 1900-ban megalakították a Poroszlói Kereskedők és Iparosok Körét. A településen élő izraeliták 1901-ben Izraelita Jótékony Nőegyletet, 1906-ban Chevra Kadisát alakítottak. 1902-ben Poroszlói Gyermekbarát Egyesületet hoztak létre.1903-ban megalakult a Gazdakör. 1905-ben Temetkezési Egylet kezdte meg működését. A méhészkedéssel foglalkozó lakosok 1907. június 12-én Méhészegyesületbe szerveződtek. A református egyházon belül 1913-ban létrejött a Keresztyén Ifjúsági Egyesület helyi szerve és a Református Leányegyesület. 1925-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1929-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1930-ban alakult meg az Ipartestület és a Gyümölcstermesztők Köre. 1932-ben létrehozták az Országos Stefánia Szövetség fiókszervezetét. 1941-ben Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) és Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (KALÁSZ) helyi szervezete alakult. 1942-ben bejegyzésre került a Poroszlói Temetkezési Biztosító Egyesület.

A település egyházaihoz kapcsolódóan két énekkar működött a településen, 1910-től a reformátusoké, 1921-től a katolikusoké, melyek évente többször felléptek. Az Olvasókör és az Iparoskör rendszeresen szervezett műkedvelő előadásokat.

5.06 Poroszló – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Poroszló

Közigazgatási jogállása: 1445-ben oppidum (mezővárosi) jellegű, 1460-ban szintén mezővárosként említették. A későbbiekben úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség. (1941-től 1950-ig hozzá tartozott Újlőrincfalva kisközség.)

Külterületi lakott helyei, pusztái:a 18. században Csapóköz, Magyarád, 1923-ban Kétútköz, Pusztaráboly, Nagyszállás, Magyarád, Császlód, Hordód, Fehér Akla puszták, Kis-tanya, Cigányháti-tanya, Szőkeszéli tanya, Hajdú Imre-tanya, Hajdú Gábor-tanya, Szabó Ferenc-tanya, Szabó János-tanya, Sayhalmi-tanya, Katolikus pap tanya és Református pap tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tiszai járás

1883–1950. január 31. Tiszafüredi járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

 

1248-ban IV. Béla királytól terület birtokosának, az egri püspöknek adományozta a vám egy részének jogát. 1299-ben rév is működött. 1445-ben tiszai révdíjat és vámot szedett.

A Szűz Mária bencés apátságként is nevezett hely a 13. században hiteles helyként is működött. A 15-16. században királyi sókamarai hivatal volt a községben, mely sóhivatal a 18. században is fennállt.

5.08 Poroszló – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A falu fejlődését meghatározta kedvező fekvése. A Felvidéket az Alfölddel és Erdéllyel összekötő út mentén az egyik fontos tiszai átkelőhely mellé szerveződő település vámszedésének jogát IV. Béla 1248-ban Lampert egri püspöknek adományozta. 1445-ben a tiszai révdíjat és a vámot a mezővárosnak (oppidumnak) nevezett település szedte.

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint 68 személy fizetett őszi gabona és árpa termése után egyházi adót, 1549-ben a szomszédságában lévő Iván településsel együtt 86 gabonadézsmát fizetőt írtak össze, akik közül 11-en báránytizedet is adtak. Ekkor már a töröknek is adózott a falu. A 9 házban lakó 21 nős férfi búza, árpa, kétszeres mellett, bárány, méhkas és sertés, valamint széna után is adózott. A 16. század végére a lakosság száma csökkent, 1579-ben 45 dézsmafizetőt írtak össze. 1654-ben 1 portát tett ki a poroszlón lakó jobbágyság. 1677-ben a kuruc és labanc csapatok miatt szenvedtek sérelmeket a falu lakói, majd a töröktől való visszafoglaló háborúk következtében néptelenedett el 1686–1687-ben. Az 1689-ben visszatelepülő lakók két évre adómentességet kaptak a vármegyétől. A település belterülete az 1710-es években a három földesúr birtokarányában három „szerre” különült, Popovics Nagyszer ura volt, Károlyié volt Kisszer, a káptalan területe pedig a Káptalanszer volt.

A rendelkezésre álló föld bősége 1710 és 1728 között lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. Szőke puszta a poroszlóiak használatában volt, egyik fele úrbéri föld volt, a másik felét pedig bérbe vették. Ugyancsak bérleményként művelték Tilaj puszta egy részét s a Heveshez tartozó elhagyott területeket is használatukba vonták. A földesurakkal kötött szerződések szerint a község egy összegben megváltotta földesúri szolgáltatásait, így robotot sem kellett teljesíteniük. A korcsmát és mészárszéket is árendában bírták, egyedül a halászati jog gyakorlásáért kellett földesuraiknak halat szolgáltatniuk. 1770-ig földesúri majorsági birtokokat nem alakítottak ki a faluban.

Az 1771. évi úrbérrendezéskor a települést második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követően azonnal sor került a határ kimérésére, a jobbágyok földje mellett a majorföldeket is meghatározták. Ez utóbbiak földesúri használatba kerültek, melyet a jobbágyok robotjával műveltettek. A kimérés során mutatkozó maradványföldeket a településen lakó kisnemesek bérelték, majd 1847-ben a tagosításkor 8 úrbéri telekké alakították. Megszűnt a földközösségi rendszer, így az eddig igásállattal nem rendelkező 110 földhasználó zsellérsorba került. A korábbi kedvező bérlői viszony megszűnt, az úrbérrendezés egységesítette a földesúrnak járó szolgáltatásokat. 1788-ban a majorsági szántók nagysága a következő volt: az Orczy uradalomhoz 1036 katasztrális hold tartozott, Károlyi szántóterülete 233 kh volt, az egri káptalan 200 kh területtel rendelkezett, Károlyiék tiszttartójának özvegye pedig 73 kh birtokában volt.

Az 1790 körül felállított kincstári sóhivatal munkalehetőséget teremtett a lakosoknak a folyami szállítás és a fuvarozás területén, ugyanakkor a foglalkoztatott szekeresek igásállatai a poroszlói legelőket felélték.

Az 1837-ben indított úrbéri elkülönözés és tagosítási per 1846-ban befejeződött. 1847-ben kiosztásra került a telkenként megállapított 14 holdas legelőilletmény. 1864-ben a település bírája és jegyzője szerint a város északi részénél elterülő szántóföldek és legelő rossz minőségű, szikes föld, a Tisza jobb partján lévő Aponyhát elnevezésű rész kert szőlővel és gyümölcsfákkal az 1848–1849. évi hadjáratokban elpusztult. Az 1869-ben Poroszlón megtelepedett Graefl család tagjai váltak a 20. századra a település meghatározóivá.

Az 1930-as években nagy mennyiségben búzát és zöldtakarmányt termesztettek, mellette rozs, takarmány- és cukorrépa, burgonya, hüvelyesek, repce, dohány és napraforgó területe volt még jelentős.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 20000 4223   5427   8580 135    
1897 20048 7016 166 6318 2 5322 363 65 796
1935 20439 9571 358 3961 4650 539 58 1302

A gazdaságok száma 1897-ben 643, 1935-ben 1321 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokok száma 4, 500–1000 kh nagyságrendben 3 birtokot számláltak, 200–500 kh nagyságú területen gazdálkodó 2 volt. 100–200 kh területű birtokból 6 került feltüntetésre, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 99 volt, 10–20 kh területű birtoka 102 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 159 volt, 1–5 kh között területe 569 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 350, közülük 179 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig jelentős legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A juhok tartása már a 16. században is forrásokkal bizonyított, s jelentőségét a 20. században is megőrizte. Nagyszámú volt a szarvasmarha- és lóállomány is. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. A 19. század végén Graefl Jenő lótenyészete országosan ismert volt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

2646

1472

1859

1046

867

814

Sertés

2478

1003

1924

Juh

3718

1131

3004

Baromfi

11590

Méhcsaládok

242

A korai ipari vállalkozások közül 1747-ben sörfőző, korabeli elnevezéssel serház működött a községben. Az 1777-es térkép szerint a Földvár melletti telken volt a helye. Az 1783. évi katonai felméréskor a serházat már nem tüntették fel. Ezen a térképen ugyanakkor a településtől délnyugatra téglaégetőt jeleztek, mely a 19. század közepéig működhetett.

1828-ban 5 kovács, 4 csizmadia, 2 bognár, 1 mészáros, 2 szűcs, 1 nyerges, 1 asztalos, 2 köteles, 1 kádár alkotta a helyi iparos társadalmat. Az 1906-ban összeírásra került iparosok 8 kovács, 1 lakatos, 2 téglaégető, 2 bádogos, 5 asztalos,3 kerékgyártó, 3 szabó, 5 cipész, 6 csizmadia, 1 molnár, 9 hentes, 3 mészáros, 2 ács, 4 kőműves, 1 borbély, 1 szíjgyártó, 1 kötélgyártó és 7 egyéb foglalkozású. 1925-ben 19 cipész, 10 csizmadia, 8 kovács, 2 kötélverő, 1 pék, 2 kalapos, 1 lakatos, 1 géplakatos, 2 gépészkovács, 1 kádár, 7 kerékgyártó, 9 asztalos, 3 ács és kőműves, 2 kisebb ács, 5 kőműves, 2 mészáros, 4 hentes, 6 szabó, 1 mézeskalácsos, 5 borbély, 1 üveges, 1 cukorkakészítő, 1 kéményseprő, 2 bádogos, 2 szobafestő, 1 szíjgyártó és 1 tímár működött a településen.

1877-ben nyitotta meg Klein Jakab gőzmalom és gőzfűrészgyárát, amely mellé 1903-ban Klein Márton kefegyártó üzemet hozott létre. Az induláskor 4 munkást foglalkoztató üzem egy évvel később 15 szakmunkással és 70 segédmunkással termelt belföldi és galíciai piacra. Később talicska- és téglagyárral (1906) is bővült a vállalkozás.

1906-ban indult Bán Sándor kődiógomb gyára. A legmodernebb gépekkel és villamos világítással felszerelt gyár dél-amerikai pálmadióból és fából készített gombokat 50 munkást foglalkoztatva. A két vállalkozás 1909-ben beolvadt a Heves Vármegyei Gyáripar Részvénytársaságba.

 

A község négy országos vásár megtartására bírt joggal 1925-ben, és 1902 óta hetipiacot is tarthatott. 1925-ben a helybelieket és átutazókat 7 korcsma, 2 vendéglő szolgálta. A helyi kereskedelmi forgalom lebonyolításában 1906-ban 18 kereskedő, 1925-ben pedig 15 kereskedés vett részt, közülük 13 vegyeskereskedés volt, mellettük 1 bőrkereskedő és 1 posztókereskedő működött. A Poroszlói Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1908-ban alakult, mely 2 épületében 2 vegyeskereskedést és egy díszteremmel rendelkező vendéglőt működtetett 1935-ben.

1904-ben 244 taggal és 8494 korona befizetett részjeggyel megalakult a Poroszlói Hitelszövetkezet. 1931-ben 16440 pengő befizetett részjeggyel működött, és ellátta a község hiteligényeit.

5.08 Pély – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 13. század elején királyi várbirtok, a hevesi vár tartozéka volt, majd több birtokos tulajdonába került. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1548-ban őszi gabonából és árpából fizetett 10 fő egyházi adót.1549-ben 25 gabonatermés után adózót írtak össze a településen, és ekkor 6 fő 72 darab bárányt is beszolgáltatott tizedként. 1550-ben már a töröknek is fizettek adót az itt lakók. 1567-ben a török elpusztította a települést, majd benépesedése után 1596-ban újra elhagyottá vált. 1621-ben ismét lakott. 1682-ban újra elnéptelenedett. 1696-ban 11 telkesgazda élt a településen. A 18. század elején a határ művelhető részét szabadfoglalás útján használták, a gabonafélék mellett dinnyét is termesztettek. A sajfoki öntésnél a település lakói vejszével és hálóval halásztak, az ártereken pedig nádat is vágtak. 1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát másodosztályúnak minősítették, telkenként 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. Az árvíz által rendszeresen elárasztott rétek és legelők helyett a földesúr majorságához tartozó Hatrongyos–pusztán kértek a település lakói kaszálót és legelőterületet, azonban ezt nem kapták meg. Így Süly-puszta határát bérelték 1795 és 1810 között. A földesúri majorsági területek nagysága nem volt jelentős, így a szántóterületek túlnyomó része a telkesgazdáké volt. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 11477 1555   3289   4273 268    
1896 11444 6969 36 807 2898 1 141 592
1935 11492 7965 83 396 2377 2 2 667

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnöve­kedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 13,54 %-ról 1935-ben 69,3 %-ra emelkedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá. A gabonafélék (búza, árpa, rozs) termesztése mellett kukoricát, burgonyát termeltek.

A gazdaságok száma 1896-ban 246, 1935-ben 618 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh fölötti birtok egy volt, 500–1000 kh közötti területtel ketten rendelkeztek. 200–500 kh nagyságú birtokosok száma 4, 100–200 kh nagyságrendben 10 fő birtokolt. 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 24-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 45, 10–20 kh területű birtoka 67 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 81 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 290. Az 1 kh alatti területet bírók száma 94 volt, közülük 68 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. század közepén készült dézsmajegyzékek szerint báránytizedet is fizettek az itt lakók: 1549-ben 72, 1556-ban 57 bárányt szolgáltattak be szaporulatuk után. A juhtartás mellett a szarvasmarha és sertés tenyésztése is jelentős volt. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

1875

1120

998

585

532

14

Sertés

1607

928

1976

Juh

2876

1527

2040

Baromfi

5201

Méhcsaládok

61

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Az 1906-ban összeírt iparosok száma 30, 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 cipész, 1 csizmadia, 2 molnár, 2 mészáros, 14 kőműves és 1 borbély. 1925-ben 34 iparral foglalkozó élt a településen, foglalkozásuk szerint asztalos 2, borbély 2, ács és kőműves 7, szabó 2, kovács 7, kerékgyártó 3, cipész 2, csizmadia 2, gépész 5, molnár 2. Ekkor már működött Balla Ferenc 100 lóerős gőzmalma, és volt két 6–8 lóerős daráló malom is.

 

A falu kiskereskedelmében 1906-ban 8 kereskedő, 1925-ben 4 kocsma és 9 vegyeskereskedés játszott szerepet. A településen állandó hetipiac és országos vásár ekkor nem volt, a gazdák Hevesen és Jászapátiban értékesítették terményeiket. A helyben megtermelt áruk eladására és kiskereskedelmi forgalom bővítésére szolgált az 1907-ben megalapított Pélyi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A hitelélet elősegítője volt a Jászapáti Gazdasági és Iparbank Rt. helyi fiókja.

5.06 Pély – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Pély

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Hatrongyos puszta, Fehér-, Bischitz-, Braun-, Rónai- és Zsigmond-tanya, Akolhát (18. század)

 

Járási beosztása:

1863–1870 Tiszai járás

1870–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Pély – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Az első oktatásra vonatkozó adat 1699-ből található, amikor a források az iskolamestert, Szentkereszti Józsefet említették. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Fodor Pál iskolamester tanította a gyerekeket. 1771-ben és 1772-ben továbbra is ő oktatta az iskolában tanulókat, akiknek száma 1771-ben 29, egy évvel később pedig 23 volt. A gyerekek hittant írást és olvasást tanultak. A tanító javadalmát a község fizette, évi 12 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búza volt a fizetése.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben az iskola épületét igen rossz állapotúnak írták le, a 177 tanulót két tanító oktatta.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben 214 gyerek járt elemi iskolába. Az oktatásra két tanterem állt rendelkezésre, 2 tanító és egy segédtanító dolgozott a településen. 1901-ben kántortanítói lak és tanítónői lakás épült. 1910-ben 4 tanító oktatta a 330 mindennapi és a 125 ismétlő iskolást.

A Pély községhez tartozó Pusztahatrongyos és Kishatrongyos külterületen 1918-ban egy tanítói állással állami elemi népiskolát szerveztek. 1920-ban az egy tanteremmel rendelkező iskolában a 22 fiú- és 20 lánytanulót Dániel Miklós oktatta. 1935-ben három épületben négy tanteremben folyt tanítás, a tanítók Alberti Vilmos, Cserfalvy Ferenc, Jakab József, Törőcsik Joachim és Sallay Lászlóné voltak.

1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

1899. január 30-án 157 taggal Polgári Olvasókör alakult, s még ugyanebben az évben február 28-án Római Katolikus Olvasókör is létrejött 56 taggal. 1902. január 18-án jött létre a helyi Gazdakör 106 fő alakuló létszámmal. 1923-tól jegyezték be a Műkedvelő Társaságot az egyesületek közé, mely jelentős, 200 fős tagsággal bírt. 1923 és 1937 között működött a Pélyi Tornaegylet is a településen. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1928. szeptember 12-én jött létre a Pélyi Önkéntes Tűzoltóegylet. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egylet működött. 1933-ban megalakult az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja, s ugyanebben az esztendőben hozták létre a Pélyi Dalosok Egyesületét is. 1935-ben a Vöröskereszt helyi fiókja kezdte meg működését.

5.11 Nagyút – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

A majorságban élők gyermekei oktatására az iskola már 1886-ban biztosan állt. Az egy tanteremben 1887-ben 46 tanulót oktatott az intézmény tanítója. A falu megépítésekor új iskolát is létrehoztak. 1941-ben az állami fenntartású iskola három tanteremmel és három tanítóval működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

5.06 Nagyút – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Nagy-Út

Közigazgatási jogállása:1946-ig Kál külterületi lakott helye. 1946. július 1-jétől önálló kisközség, mely Kál nagyközséghez lett beosztva.

Járási beosztása:

1946. július 1.–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Nagyút – Gazdaságtörténet

Az 1301-től már biztosan lakott települést 1549-ben a törökök elpusztították. A 16. század végén átmenetileg újranépesült, majd a 17. század elején ismét puszta. 1621 és 1682 között 7–9 jobbágy lakta. 1682-től újra elnéptelenedett, Kál község pusztája, a debrői uradalom része volt. 1740 és 1841 között a Grassalkovich, majd a Károlyi család majorterülete volt. 1771-ben az úrbérrendezéskor Nagyút pusztát Kál község használta árendában. A majorsági szántóföld nagysága 529 kh volt.

1868-ban három majorja volt a kompolti kerülethez tartozó Nagyútnak, a Göbölyjárási-major, a Közép-major és az Újmajor. A szántóföldi növényeket (búza, rozs, kukorica, takarmánynövények) vetésforgóban termesztették. Jelentős volt a juhtenyésztés, az uradalom nagyúti gazdaságában 1300 darab merinó juhot tartottak.1897-ben Storl August német főgépész irányításával uradalmi központi gépműhely, és ugyanebben az időszakban négyszintes gabonaraktár is épült.

A 20. század fordulója után már négy major található a gazdaságban (Göbölyjárási-major, a Közép-major, Csárda-major és Csikó-major). A szántóföldi művelésben a búza, kukorica, takarmánynövények mellett a cukorrépa is megjelent. Az állattenyésztésben a juhtenyésztés mellett szarvasmarha és sertéstartás is nagyobb arányúvá vált. Az 1930-as évek végén az időközben állami tulajdonná vált nagyúti birtokot kiosztották. Ezeken a területeken irányított gazdálkodást folytattak, melyet a telepfelügyelő irányított. 1940-ben Csonka János és Deáki Zsigmond tervei alapján mintafalut építettek.

A földosztással az addig több mint 30 gépész-lakatost foglalkoztató központi gépműhely megszűnt, az itt alkalmazottak önálló iparosokként vagy a településen, vagy a környező falvak cséplőgép tulajdonosainál dolgoztak tovább.

5.08 Mezőtárkány – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A középkorban több kisebb faluból, falurészből állt. 1423-ban Zsigmond király országos vásár megtartására adott jogot, melyre Szent Lőrinc napján (augusztus 10-én) került sor.

1546-ban 5 portát írtak össze a faluban. 1550-ben a település már hódolt falu, 13 házában lakó 15 nős férfi fizetett búza, kétszeres, bárány, sertés, méhkas és a káptalanpap kétkerekű malma után a töröknek adót. 1552-ben Eger ostromakor elpusztult, majd néhány év múlva lakói visszaköltöztek. A 17. század közepén török földesura engedélyezte a malom újjáépítését. 1686-ban az Eger visszafoglalását megelőző blokád során a települést kiürítették, lakottá újra 1701-ben lett. A beköltözést elősegítette a jó fekvésű, termékeny földdel bíró nagy kiterjedésű határ, melyet szabad foglalásban használtak. A kétnyomásos művelési rend során az egyik nyomás a falu határában, a másik a bérelt Márkháza pusztán volt. Az 1750 utáni időkben a szabad foglalást felváltotta az újraosztásos földközösségi rendszer, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket. 1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a határt három nyomásban művelték, minden nyomásban öt helyen osztottak földet úgy, hogy ökörszám szerint meghatározták a szántók nagyságát. Földesúri kilencedet természetben fizettek, robottal szükség szerint szolgáltak. A települést 1761-ben katonai kvártélyház és tiszti istálló építésére kötelezték, s gondoskodniuk kellett a télre beszállásolt katonaság ellátásáról.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát első osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 31 kishold szántót és 9 kaszás rétet adtak. 1856-ban került sor megegyezésre az úrbéri birtok és közös legelő elkülönözésére és a tagosításra. Ez alapján minden egész telek 11,5 kishold legelőt kapott, a maradványföldekből pedig 41 hold visszakerült az uradalomhoz. 1859-ben a jobbágyszántó 2756 katasztrális hold területet tett ki, a majorsági szántó nagysága 305 katasztrális hold volt.

A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát termesztettek, mellette még kukoricát, árpát, rozst, zabot, zöldtakarmányt, burgonyát, cukor- és takarmányrépát, dinnyét és sok hüvelyest termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 6747 3560   743   1720      
1897 6881 4099 81 487 1619 595
1935 6795 5805 99 180 397 314

A gazdaságok száma 1897-ben 528, 1935-ben 698 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 200–500 kh területű birtokokból 1 volt, 100–200 kh területnagysággal ketten rendelkeztek. 50–100 kh birtoknagyságú földből 15 birtok állt, 20–50 kh nagyságú birtokos 69 volt, 10–20 kh területű birtoka 114 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 83 volt, 1–5 kh között területe 236 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 178, közülük 115 nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juhtartás, a 20. században a szarvasmarha tartása vált egyre fontosabbá. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

860

903

889

683

511

?

Sertés

831

399

1511

Juh

2165

572

320

Baromfi

5136

Méhcsaládok

76

A korai ipari vállalkozások közül a településen serfőző működésére található adat. 1716-ban az egri káptalan engedélyével Wagner Sebestyén létesített serfőzőt. 1854-ben térképen még feltüntették, megszűnésének ideje nem ismert.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 bádogos, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 4 szabó, 2 cipész, 1 csizmadia, 2 molnár, 1 hentes, 1 mészáros és 5 ács élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 42 volt. Foglalkozásuk szerint 10 ács és kőműves, 3 asztalos, 5 cipész és csizmadia, 1 kerékgyártó, 5 kovács, 4 mészáros és hentes, 4 szabó, 1 fodrász, 8 cséplőgép tulajdonos, 1 molnár, 1 daráló malmos működött a faluban. A nagyobb ipari vállalkozások között tartották számon ugyanekkor Illés Jánosét, aki gőzmalom, olajütő, kendertörő és villanyáram fejlesztőjében 12 munkást foglalkoztatott. Gyurkó János daráló malmát és az egri főkáptalan gépjavító telepét is a nagyobb helyi vállalkozások közé sorolták.

 

A falu kiskereskedelmi forgalmának lebonyolításában a helyben működő kocsmák és vegyeskereskedések játszottak szerepet. 1925-ben 4 korcsma és 7 szatócsbolt volt a településen. 1906-ban a kereskedők száma 8 volt, 1925-ben 5 állatkereskedő, 3 terménykereskedő és 4 tojás és tejtermék kereskedő szerepel az összeírásban. Helybeli vásár és piac megtartására 1932-ig nem volt joga, Füzesabony és Eger vásárait és piacát látogatták. 1932-ben már keddi napokon helyi piaca volt. 1901-ben alakult meg a Mezőtárkány Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője a Hitelszövetkezet volt, melyet 1896-ban alapítottak.

5.06 Mezőtárkány – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Mező-Tárkány, Tárkány, Egyházastárkány, Altárkány, Kápolnástárkány, Középtárkány, Alsótárkány

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Légrády-, Farkas-, Lőrinc-, Kovács-, Németh Béla-, Németh Antal-, Mátyus-, Vámos-, Jacsó-, Bársony-, Barna-, Szalmás- és Méhi-tanya, Útkaparóház, főkáptalani vizimalom

 

Járási beosztása:   1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

 

1423-ban Zsigmond király országos vásár megtartására adott jogot, melyre Szent Lőrinc napján (augusztus 10-én) került sor.

5.11 Mezőtárkány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Mezőtárkányban 1770-ben már működött római katolikus elemi iskola. A tanulók létszáma 1770-ben 30 fő, 1772-ben 35 fő, 1774-ben12 fő, 1775ben 40 fő volt. Az iskolába járó gyerekeket 1774-ig Póta László, a következő esztendőben Burszki József tanította. Fizetésüket a község állta, évente készpénzben kaptak 9 rajnai forintot, Póta Lászlót megilletett még 2 öl szalma is. Az iskolások 1770-ben és 1775-ben írást, olvasást és hittant tanultak, 1772-ben a fogalmazás is szerepelt még ezeken a tárgyakon kívül a tananyagban. Az iskolai összeírás készítői megjegyezték, hogy latin grammatika oktatására is lenne lehetőség, ezt Póta László tudása alapján oktathatná, de a szülők nem küldik iskolába gyermekeiket (nyilvánvalóan igénybe vették őket is munkavégzésre).

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben a jó állapotúnak nevezett iskolába 242 tanuló (135 fiú és 107 lány) járt, akiket 2 osztályban 2 tanító oktatott.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a mindennapi iskolások száma 406 volt, őket két tanító egy teremben oktatta. 1888-ban római katolikus új iskolát nyitottak. 1920-ban a községi elemi leány népiskolába, melyet 1901-ben állítottak fel, 75 tanuló járt, egy tanteremmel rendelkezett, és özv. Pozderkáné Csuka Margit tanítónő oktatta a tanulókat. Mellette 3 tanteremben római katolikus elemi népiskola működött a településen, 3 tanítóval, akik közül az egyik a kántori teendőket is végezte. 1932-ben az iskolai tantermek száma 5 volt, és 5 tanítót foglalkoztattak.

1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése, elsősorban az aratás ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Az első egyesület, mely Mezőtárkányban 1895. december 22-én megalakult, az Olvasó Egylet volt. 1896-ban Önkéntes Tűzoltó Egylet kezdte meg működését. 1918. március 29-én Mezőtárkányi Gazdakör néven jegyeztek be egyesületet, mely feltehetően 1924-ben Mezőtárkányi Földműves és Gazdakör néven újjáalakult. 1912-ben Népház jött létre. 1923-ban Ifjúsági Egyesület kezdte meg működését. 1924-ben megalakították az Iparosok és Kereskedők Körét. Ugyanebben az évben alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1935-ben az egyesületek közé bejegyezték a Keresztény Iparosok és Kereskedők Körét. 1936-ban a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi fiókja alakult meg. 1939-ben létrehozták a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT), 1942-ben pedig a Katolikus Leánykörök Szövetsége (KALÁSZ) mezőtárkányi szervezetét. 1943-ban az Országos Egészségvédelmi Szövetség kezdte meg működését a településen.

5.11 Mezőszemere – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1845-ben Hentsch Márton tervezett kántorlakot és hozzá kapcsolódó iskolát. A két szobás lakórészhez egy tanterem kapcsolódott.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1933-ban egy római katolikus elemi népiskola és a hozzá kapcsolódó továbbképző iskola működött. 1939-ben az oktatás öt tanteremben folyt, s az iskolában dolgozó tanárok száma is öt volt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Az első egyesület a településen a Borsodszemerei Önkéntes Tűzoltó Egylet volt, melyet1909. február 10-én hoztak létre. 1924. december 22-én alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. A „FALU” Országos Földmíves Szövetség helyi szervezetét 1928. november 25-én alakították meg. 1930. március 3-án létrehozták a Borsodszemerei Polgári Lövész Egyesületet. 1935. február 3-án Római Katholikus. Dalkör alakult, melynek célja „a magyar dalművészet ápolása, a karéneklés, zenei oktatás és karirodalom fejlesztése s ezen a réven a magyar kultúra és nemzeti eszme előmozdítása” volt. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT tagja) 1939. február 12-én jött létre, s 1946-ig működött. 1941. június 24-én kezdte meg tevékenységét az Országos Egészségvédelmi Szövetség Borsodszemerei Fiókszövetsége. 1942. október 18-án megalakult a Borsodszemerei A. C. Leánycsoport (KALÁSZ tagja).

5.06 Mezőszemere – Közigazgatási változások

1950. augusztus 15. előtti neve: Borsodszemere (1906–1950), Szemere (1906-ig)

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: Baglyostanya, Szalmástanya

 

Járási beosztása:

1909 Borsod vármegye, Egri járás

1909–1950. január 31. Borsod vármegye, Mezőkövesdi járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Mezőszemere – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Eger ostromakor, 1552-ben a település elpusztult, 1594-ig összeírásokban neve nem szerepelt. A töröktől való visszafoglaló háború időszakában lakói ismét elmenekültek. A 18. században benépesült falu többször birtokost cserélt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően az úrbéri birtok és legelő elkülönözése ügyében 1858-ban történt megállapodás, mely szerint minden egész telekhez 10 kishold legelőt adtak. 1858-ban a jobbágyszántó 695 katasztrális hold volt, s csaknem ugyanennyit tett ki a majorsági szántóterület, mely 636 katasztrális hold volt.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 2500 1260   523   606      
1897 2466 1720 66 127 442 4 107
1935 2520 1898 111 88 297 1 125

A gazdaságok száma 1897-ben 257, 1935-ben 528 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokból egy volt, s ugyancsak egy-egy birtokot számláltak 100–200 kh, 50–100 kh és 20–50 kh nagyságú birtokokból. 10–20 kh területű birtoka 14 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 72 volt, 1–5 kh között területe 281 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 157, közülük 73 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálta. Az állatállomány nagysága 1897 és 1939 között a következő:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1935

1939

Szarvasmarha

507

309

498

314

?

218

Sertés

981

400

229

Juh

1

Baromfi

2613

Méhcsaládok

49

A korai ipari vállalkozások közül téglaégető működésére van adat. Az 1760 körül keletkezett és 1886-ig fennálló téglaház a Rima mellett a község északnyugati részén helyezkedett el. Az itt készített téglákat a templom és a kastély építéséhez használták. Fáy László létesítette, majd az Orczy, később a Mocsáry család működtette.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1939-ben 7 iparral foglalkozó él a településen, mesterségek szerint 1 kovács, 2 cipész, 3 kőműves és 1 gépész. 1927-től működött a Brüll Lajos alapította szikvízüzem, és két darálómalom is volt a faluban.

A helyi kereskedelmi forgalom képviselőije volt 2 italmérő és 2 kereskedő. Az 1900-ban megalakult Borsodszemerei Hangya Szövetkezet is működtetett helyi üzletet. A község lakói piacra Szihalomra és Mezőtárkányba jártak.

5.08 Kömlő – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzékben elhagyott faluként tüntették fel, de az egy évvel későbbi összeírás szerint 27 személy fizetett őszi gabonából és árpából tizedet és közülük hárman még bárányszaporulatuk után is adóztak. 1556-ban őszi és tavaszi gabonatermése után 52 dézsmafizetőt regisztráltak a településen, s 10 személy báránydézsmát is adott. A falu az 1600-as évek elején elpusztult, határát az átányiak vették bérbe és használták. 1707 után cserével az egri püspökség birtokába került, határát 1775-ig Átány, Tiszanána és Kisköre lakói bérelték.

1770-ben került sor a falu betelepítésére. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt negyedik osztályúnak minősítették és minden egész telekhez 32 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. A háromnyomásos gazdálkodásban művelt határban mindhárom nyomásban hagytak területek a földesúri majorság számára, melynek összterülete 1799-ben 295 kishold volt. A közös legelő elkülönözését a jobbágyság 1845-ben kérte, melynek hosszas pereskedés utáni eredményeként 1863-ban minden egész telek 10 kishold legelőt kapott és a maradványterületeket is kiosztották a telkesgazdák között.

A 19. század második felében és a 20. században is a szántóföldi művelésben a fő termény a búza volt, mellette kukoricát, árpát, zöldtakarmányt, takarmányrépát, lencsét és kevés dohányt is termesztettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 5838 3020   873   1650      
1896 5959 3910 71 315 1562 4 97
1935 5956 4838 106 41 687 1 283

A szántóföldi művelés alá vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 51,73 %-ról 1935-re 81,22 %-ra emelkedett. Ezzel együtt a rét és legelőterületek nagysága csökkent drasztikusan: az 1866-ban rétként használt terület 95%-kal, a legelő pedig mintegy 60 %-kal lett kevesebb 1935-re.

A gazdaságok száma 1896-ban 419, 1935-ben 834 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 100–200 kh nagyságú területtel négyen rendelkeztek, 50 és 100 kh közötti birtokos 10 volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 51, 10–20 kh területű birtoka 100 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 121 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 201. Az 1 kh alatti területet bírók száma 346 volt, közülük 215 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. A 16. századi dézsmajegyzékekben bárányszaporulat után tizedet fizetőket is feltüntettek. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a jobbágygazdák állatállománya 464 ló, 318 ökör, 223 tehén és 1781 juh volt. Emellett az uradalmi juhászatban is 732 db állatot számláltak. A 19. század végére jelentőssé vált a szarvasmarha és sertés tartása, 1935-re a juhtenyésztés viszont elveszítette jelentőségét. A rét és legelőterületek csökkenése az állatállományban is visszaesést hoztak. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

1167

858

770

749

661

14

Sertés

1218

710

Juh

1540

183

101

Baromfi

4745

Méhcsaládok

44

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 4 csizmadia, 2 mészáros és 2 ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 32 iparral foglalkozó élt a településen, foglalkozásuk szerinti megoszlása: 6 asztalos, 1 borbély, 4 cipész, 1 szíjgyártó, 2 szabó, 5 ács, 2 csizmadia, 5 kovács, 1-1 mészáros, bádogos és kerékgyártó. Számukat növelte a mezőgazdasági feldolgozóiparhoz tartozó egy olajpréselő, 18 cséplőgép tulajdonos és egy gépész foglalkozású. 1940-ben az iparosok száma nem változott, de a hagyományos mesterségek mellett megjelentek új szakmák képviselői is, így például szikvíz készítő és szobafestő. Nagyobb ipari üzemként működött a Szombati és Társai-féle gőzmalom, valamint a Nagy Ferenc és Nagy Pál tulajdonában lévő szívógázmotoros malmok.

 

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmák voltak. 1799-ben az uradalom leltárának készítői egyemeletes vendégfogadót és kocsmát is feltüntettek az épületek között. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze. 1925-ben 6 kocsma egy vendéglő, egy kávéház és egy kétszobás fogadó, 10 szatócsbolt és két Hangya szövetkezeti bolt volt a településen. Emellett a hetipiac mellett két országos vásárt is tartottak. A bőrkereskedelem képviselője a bőrszedő foglalkozású Friedmann Jakab volt. 1903-ban alakult Kömlői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője volt az 1894-ben megalapított Kömlői Hitelszövetkezet.

5.06 Kömlő – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Kömlő

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1902-ben: Dézsmakert, Kistanya, Hídvég-tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Kömlő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Kömlőn 1772-ben már létezett római katolikus elemi iskola, ahová 30 tanuló járt. 1774–1775-ben az iskolások létszáma mindkét évben 46 fő, 23 fiú és 23 lány volt. Tanítójuk 1772-ben Szabó Mihály írást, olvasást és hittant oktatott, további tárgyak, így számtan, fogalmazás és latin igeragozás tanításában az érdektelenség akadályozta meg. 1774–1775-ben Csapó István lett az iskola tanítója, ő már a latin névszóragozást is a tananyagba építette. Fizetésként a községtől kapott évente 8 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búzát.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1851-ben az iskola épületét jó állapotúnak írták le, a 139 tanulót egy tanító oktatta.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben 287 gyerek járt iskolába, őket egy tanteremben 2 tanító oktatta. 1889-ben új iskolát és még egy tanítói álláshelyet létesítettek. 1910-ben már négy tanítója volt az iskolának, ahol mindennapi iskolás 367, ismétlő iskolás 167 volt. 1923-ban 5 tanteremben folyt oktatás. A római katolikus iskola tanítói ebben az évben Jakab Andor, Lieszkovszky István, Sallayné Galsy Róza, Hényel Béla és Misik Béla voltak. 1928-ban 6 tanító oktatta a 308 iskolást.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Kömlőn elsőként a Tűzoltó Egylet jött létre 1888. december 14-én. 1897-ben Katolikus Olvasókört hoztak létre. 1924-ben alakult meg a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1933-ban megalakult az Iparos Olvasókör, és ekkor már biztos, hogy működött a római katolikus Dalkör is. 1933–1934-ben a településen működött az Országos Gazdasági Liga helyi szervezete. 1941-ben a Katolikus Leánykörök Szövetsége (KALÁSZ), 1944-ben pedig a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) helyi szervezete jött létre.

5.11 Kompolt – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Kompolton a 18. század utolsó harmadában római katolikus elemi iskola működött, 1770–1775 között Göll (Gyöll, Gől) Antal vezetésével. A tanulók száma 1770-ben 20 fő volt, 1772-ben és 1775-ben 60-60 tanulói létszámot írtak össze, 1774-ben 70 gyerek járt iskolába. A tanító a betelepített német lakosok gyerekeinek német nyelven tanította az írást és olvasást, ugyanakkor – a bejegyzés szerint – oktathatná a latin nyelvet és magyar nyelvet is, ha a szülők iskolába küldenék gyermekeiket.1772 után a tananyag részévé vált hittan is. A tanító javadalmazását a község magára vállalta, évi 10 rajnai forint készpénz és 10 pozsonyi mérő búzát fizettek munkájáért.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1807-ben a településen a község költségén megépült az iskola, mely egy tanteremből és a tanító lakásából állt. 1857-ben a tanulók száma 147, ebből 73 fiú és 74 lány volt. 1868-ban az iskolások száma 235, melybe beszámították a Kisasszonytelke (Kisasszonytér) iskoláskorú gyerekeit is, akik szintén a községi iskolában tanultak.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1889-ben a nagyközség vezetése két tantermes iskola építéséről határozott. 1897-től megszervezték a gazdasági ismétlő iskolát. 1902-ben községi iskola és tanítói lak épült. 1925-ben a két római katolikus elemi népiskolában három tanteremben folyt oktatás. 1935-ben Szabó Sándor, Méhes Viktor és Vágújhelyi Vilma tanította az iskolásokat.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Kompolton az elsőként létrejövő egyesület a Gazdakör volt, melyet 1906. november 15-én alakítottak. 1910-ben a község földműveléssel foglalkozó polgárai érdekeik védelmére és a közművelődés fejlesztésére Kompolti Kisbirtokos Szövetség néven egyesületet szerveztek. A Szövetség önálló épülettel rendelkezett, ahol Olvasókör is működött. Ez az egyesület szervezte a községben megtartott műkedvelő előadásokat.

1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1936-ban megalakult a Vöröskereszt helyi szerve. 1938. október 9-én Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet hoztak létre. 1946. augusztus 5-én Vadásztársaságot alakítottak.

 

1930 körül épült meg a település kultúrháza. 1902 után a község népkönyvtárat tartott fenn, s a Kisbirtokos Szövetségnek is volt külön könyvtára.

5.06 Kompolt – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Kompolt

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Kisasszonytér-major

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

 

A 13. században vámszedő hely, 1280-ban V. László király elrendelte, hogy a falun áthaladó utasok és kereskedők vámot kötelesek fizetni, melyet a bencés monostor fenntartására kell fordítani. 1332-ben vásártartási joggal is rendelkezett.

5.08 Kompolt – Gazdaságtörténet

A középkorban még vámszedő és vásáros helyként jelentős település 1549 és 1737 között elnéptelenedett puszta volt. 1737-ben 10 jobbágytelkes nemes és 6 majorsági alkalmazott élt itt. 1754-ben a falut az immár teljes mértékben birtokló Grassalkovich Antal német telepesekkel népesítette be. A település a Debrő–parádi uradalom része volt, a kompolti kerület központja volt. A lakók úrbéri terheiket az 1768. évi szerződés szerint pénzben megváltották. A határhasználat módja végleges kiosztású szabályos telekrendszer volt. A dohány termesztése már a 18. század második felében megkezdődött, s még 1928-ban is fontos kereseti forrása volt az itt élőknek. A birtokelkülönözés iránti pert 1839-ben kezdődött, mely majd 1855–1856-ban fejeződött be, melynek eredményeképpen a maradványföldek kárpótlás ellenében a gazdák kezén maradtak.

A termesztett növények közül a legfontosabb a búza volt, mely a bevetett terület 30–35 %-át foglalta el, mellette kukoricát, rozst, árpát, cukorrépát burgonya és dohányt termeltek.

1918-ban a Magyar Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. kívánságára kutatótelepet hoztak létre, ahol egyes haszonnövények nemesítését és nagyipari termesztésének kutatását végezték. A telep 1932-ig Károlyi Mihály tulajdonában volt, ezt követően állami kezelésbe került és Állami Növénynemesítő Telep néven működött. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 4012 1849   792   1002 199    
1897 3930 2506 40 508 64 673 5 134
1935 3900 3175 75 34 51 429 4 132

A táblázat adataiból jól látható, hogy ezen időszakban a szántóföldi művelésbe vont területek jelentősen megnövekedtek. 1866-ban a szántóföld összterülethez viszonyított aránya 46 % volt, 1935-ben ez az arány már 81,4 % volt. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú csökkenésével járt, ezek feltörésével gyarapították a szántóföldi területet. A 19. század végétől a szőlőművelés is teret kapott a gazdálkodásban.

A gazdaságok száma 1897-ben 297, 1935-ben 609 volt. A kompolti földek fele 1886-ban gróf Károlyi Gyula birtokában volt (1955,5 kh). 1935-ben a maradék területen 50–200 kh birtokkal rendelkezett 3 fő és maga a község, 20–50 kh földet negyvenen bírtak, 5–10 kh birtoknagysága 39 személynek volt, míg 1–5 kh területe 223 lakosnak volt. 1 kh alatti területe pedig 274 főnek volt, közülük 151 nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálta. A legelőterületek csökkenésével az állattartás is visszaszorult a településen. A 19. század végi statisztika szerint nagy számban tartottak állatokat, juhot, szarvasmarhát, lovat és sertést, ezek száma 1935-ben –a sertést leszámítva – óriási mértékben visszaesett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

706

486

332

339

234

34

Sertés

745

877

619

Juh

2454

738

592

Baromfi

4188

Méhcsaládok

137

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A 19. század elején a dohánytermeléshez kapcsolódó tubákkészítést említették a faluval kapcsolatosan korabeli leírásokban. 1906-ban 2 kovács, 2 asztalos, 1 cipész, 4 csizmadia, 1 takács, 2 mészáros és 2 ács került összeírásra. 1925-ben 13 iparos, 2 cipész, 2 csizmadia, 2 asztalos, 3 kőműves, 3 szabó és 1 kovács volt a településen. 1935-ben 19 iparos számláltak, 1941-ben 3 cipész, 1 csizmadia, 4 asztalos, 3 kőműves, 2 ács, 2 férfiszabó, 3 kovács, 2 borbély, 1 tímár, 2 bérautó fuvarozó, 2 vámdaráló és két kerékgyártó alkotta a falu ekkor már 27 főre nőtt iparos társadalmát.

 

1906-ban 6 kereskedőt írtak össze. A helyi kereskedelem színtere 1925-ben a 3 kocsma és 3 szatócsüzlet volt. Két szövetkezet működött még ekkor a településen, az 1901-ben alakult Kompolti Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Kompolt és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet. A helyi tej- és tejtermékek felvásárlását és értékesítését az 1928-ban megalakult Tejszövetkezet végezte. Piacra a szomszédos, 2,7 km-re lévő Kálba jártak.

A település hitelintézete a Kompolti Hitelszövetkezet volt.

5.08 Kisköre – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 23 személy fizetett őszi gabona, árpa terméséből és méhrajok szaporulata után egyházi adót. 1556-ban pedig 40 személy került összeírásra, köztük a gabonatermésükből adózók mellett báránydézsmát fizetők is voltak. 1683-ban a település a török vonulása miatt elnéptelenedett, lakói Ónodra menekültek. 1690 után ismét benépesedett. A falu kiterjedt határát a Tisza és mocsaras területek vették körül, melyet áradáskor elöntött a víz, így Kömlő és Tarnaszentmiklós határában vettek bérbe szántóföldeket. A lakosok földesuruknak terménybeli adót nem fizettek, hanem évi egy összegű pénzbeli megváltást adtak, s a halászati jog is megillette őket.

A Rákóczi-szabadságharc idején 1705–1706-ban újra néptelenné vált, 1714-ben költöznek be lakók Nagymihályról és Túrkevéről. 1728-tól az egri püspökség birtoka lett. A szántóföldi művelésben a gabonatermesztés mind nagyobb mértékűvé vált, azonban a szabad halászatot elveszítették, a kifogott hal mennyiségének egy harmada innentől kezdve a földesurat illette meg. 1759-ben az első urbárium szerint a falu évi 1000 Ft árendát fizetett, 150 köblös földet tartozott megművelni a püspökség Hídvégen lévő majorságában, köteles volt 2000 kéve nádat adni s mellette fuvarozási szolgálattal is tartoztak. A földközösségi rendszert 1767-ben szüntették meg, ekkor vezették be az újabb urbáriummal a szabályos telekrendszert. 1771-ben az úrbérrendezéskor a falut harmadik osztályúnak minősítették, mivel határa mocsaras és terméketlen. A 18. század végén a lakosság halászattal is foglalkozott.

1856-ban kezdődött a birtokelkülönözési és tagosítási bírósági eljárás, mely 1860-ban megegyezéssel zárult. Minden egész jobbágytelekhez 100 hold földet juttattak. Az egyezség szerint a Tisza-szabályozás költségeinek kártalanításért a püspökség 400 hold földet adott még, mely telkenként további 4 hold földet jelentett. 1860-ban a jobbágyszántók területe a településen 1290 katasztrális hold volt, a majorsági szántó 53 katasztrális holdat tett ki. A 20. század első harmadára az árvízlecsapolások miatt a rét területe tizedére szűkült. A szántóföldön termesztett növények közül a búza volt a legjelentősebb, ezt követően a takarmánynövények és a kukorica termelése foglalta el a legnagyobb területet. Árpát, takarmány- és cukorrépát kisebb mennyiségben ültettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 11121 1368   2298   6434 95 31  
1897 11219 6529 38 710 2956 145 57 784
1935 11055 7653 45 228 1 2242 102 4 780

A gazdaságok száma 1897-ben 325, 1935-ben 1455 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh nagyságrendben birtoklóból négyet számláltak. 100–200 kh területnagyságban 7 főnek volt földje , 50–100 kh birtoknagyságú területtel 11-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 51 volt, 10–20 kh területű birtoka 80 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 117 volt, 1–5 kh között területe 665 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 518, közülük 72 nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juh- és szarvasmarhatartás, s ez 20. században is meghatározó maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

1516

1237

849

575

522

10

Sertés

1933

1552

682

Juh

3358

4279

4453

Baromfi

4489

Méhcsaládok

48

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 4 csizmadia, 2 hentes, 1 mészáros és 3 ács élt a településen. 1925-ben az iparral foglalkozók száma 34, foglalkozásuk szerint 3 szabó, 9 cipész, 6 kovács, 4 asztalos, 7 ács, 2 kőműves, 2 kerékgyártó és 1 borbély. A település nagyobb ipari vállalkozása a szívógázmotorral felszerelt malom volt.

 

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1800 körül épült a püspöki kocsma. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 7 kocsma működött a településen. A 3 vegyeskereskedés a helyi igényeket elégítette ki, a 6 terménykereskedő és 2 fakereskedő az országos áruforgalomba kapcsolta a települést. 1903-ban 323 taggal megalapították a Kiskörei Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, 1935-ben tejszövetkezet is működött. A község vásártartási joggal rendelkezett, évente kétszer országos állat- és kirakodóvásárt tartottak, emellett állandó hetipiaca is volt

A helyi hitelélet elősegítésére 1922-ben megalapították a Kiskörei Hitelszövetkezetet.

5.06 Kisköre – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Kisköre, Köre

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1902-ben: Rákhát puszta, Várfenék puszta, Hadház puszta, Czinge-, Hosszúhát-, Kanyar- és Pap-tanya.

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tiszai járás

1883–1895. július 10. Tiszafüredi járás

1895. július 10.–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Kisköre – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A római katolikus plébánia mellett 1769-ben már működött elemi iskola, Csőke Mátyás tanított itt 20 gyereket írásra, olvasásra és hittanra. A tanító fizetésére az iskolába járó tanulók szülei 30-30 krajcárt adtak. 1772-ben az iskola tanulói létszáma 40 fő volt, tanítójuk Markovics Pál volt. Az ő javadalmazását már a község állta, munkájáért egy évre 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kapott.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az 1851-ben készített összeírás szerint az iskola épülete rossz állapotú, egy tanító oktatta az iskolába járó 120 tanulót.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1872-ben 2 tantermes iskolában folyt az oktatás, 1884-ben Hizsa Károly és Zeley Gyula tanították a gyerekeket. 1887-ben a településen 230 tanköteles gyermeket írtak össze, akik közül 187 járt iskolába. 1891-ben a szatmári püspök, Meszlényi Gyula segítségével új iskolát nyitottak és egy új tanítói álláshelyet is létesítettek. Az 1897-es tanévben megkezdődött a gazdasági ismétlő évfolyamon is a tanítás Szabó István és Várallyay József tanítókkal. 1902-ben a szatmári püspök támogatásával megépült a puszta-hatházi iskola és tanítói lak. 1910-ben a mindennapi iskolába járók száma 376, az ismétlő iskolába járóké 140 volt. 1925-ben négy tanteremben volt oktatás a településen, ahol öt tanító foglalkozott a gyerekekkel. 1927-ben kezdték el építeni az új, emeletes iskolát 5 tanteremmel, mely a Szent Imre nevet vette fel. 1935-ben a két épületben hét pedagógus tanította az iskolásokat.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Kisköre első egyesülete a Polgári Olvasókör volt, melyet 1900-ban alakítottak. 1903-ban jött létre a Kiskörei Általános Népkör. Az Önkéntes Tűzoltóegylet 1905-ben alakult meg. 1912-ben 40 fő induló létszámmal létrehozták az Iparosok és Kereskedők Olvasókörét. 1922-ben kezdte meg tevékenységét a Sport Club. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.1926-ban jött létre a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület, 1927. február 5-én pedig Gazdakör alakult a településen. 1930-tól Polgári Lövészegyesület szerveződött, 1946-ban Vadásztársaságot hoztak létre.

5.11 Kál – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A római katolikus elemi iskolába 1770-ben 34 gyerek járt, 1771-ben 40 iskolás volt, 1774-ben és 1775-ben is 30 volt a tanulók száma. Az írást, az olvasást, a latin névszó- és igeragozást, a fogalmazást és a hittant Muslai Imre tanította. Munkájáért fizetséget a községtől kapott, évi 12 rajnai forint és 12 pozsonyi mérő volt az illetménye.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Egy 1851-ben készített összeírás szerint a káli római katolikus elemi iskolába 95 fiú és 65 lány, azaz összesen 160 tanuló járt, akiket két tanító oktatott.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1878-ban gróf Károlyi Gyula saját költségén két osztályos leánytanodát építtetett, ahol 1880-ban megkezdődött a tanítás. 1887-ben az iskolások száma 310 volt, akiket három tanteremben 2 tanító és egy segédtanító oktatott. Az ugyanezen évi összeírás a községben feltüntet izraelita felekezeti iskolát, egy tanítóval és egy teremmel, de tanulói létszámot azonban nem ad meg. 1894-ben új tantermet és két tanítói lakást építettek. 1901-ben megépítették az ötödik iskolai tantermet. 1923-ban 5 tantermes iskolában folyt az oktatás, tanítók Csapkovics Mária, Dutkay Lajos, O. Korponay Matild, Otterhalik Gyula és Kozma Sándor voltak. 1925-ben már hat tanteremben 6 tanítóval működött az iskola. A római katolikus elemi iskola mellett 1929. szeptember 1-jén nyílt meg a nyilvánossági joggal felruházott 7 tanerős magán polgári iskola. 1941-1942-ben Nagyút pusztán is új állami iskolát építettek. 1941-ben a Szent Vince Rend által fenntartott napközi otthonnal kapcsolatos óvoda is működött 2 óvónővel. Az iskola ugyanekkor már 8 tanteremmel rendelkezett és 8 tanító végzett oktató munkát.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Kálban 1910-ben Kisgazda Kör alakult, majd 1920-ban a Káli Gazdakör került bejegyzésre. 1924-től Levente Egyesület kezdte meg működését. 1925-ben hozták létre az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. 1926-ban a Káli Iparosok és Kereskedők Köre jött létre. 1931. november 30-án megalakult a Polgári Dalkör. 1932-ben megszervezték az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját. Ugyanebben az évben már működött a Római Katolikus Leányegyesület is. 1936-ban megalakították a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi fiókját. Ugyancsak 1936-ban jött létre a Káli Kaszinó. 1938-ban a Káli Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT) megszervezésére került sor.

1925-ben Népkönyvtár már működött a településen.

5.06 Kál – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Kaál

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: Nagyút (1946. július 1-jétől önálló kisközséggé vált)

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Kál – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1438 után a debrői váruradalomhoz tartozott. A török hódítás során 1548-ban a település lakatlanná vált. A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1548 és 1549-ben elnéptelenedett település, 1556-ban már ismét 23 egyházi adófizetőt írtak össze, akik őszi búza, rozs, tavaszi gabona termésükből és méhraj szaporulat után szolgáltattak dézsmát. Ekkortól – a Debrői vár lerombolását követően – az Ónodi váruradalom tartozéka lett. A 17. század utolsó harmadában a 12-18 jobbágyháztartás mind a török, mind a magyar részre fizetett adót. A falu felét birtokló Zrínyi Ilona jobbágyai őszi és tavaszi gabonatermésükből kilencedet, sertések után tizedet fizettek földesuruknak, a robotkötelezettséget viszont pénztaksával megváltották. Ajándékként telkenként 3 icce vajat és 50 fej káposztát is adtak. 1682-ben a települést felégették, 1701-ben 6 visszaköltöző és 5 környékbeli településről áttelepülő jobbágy lakott a faluban. 1704-ben a 10 lakott telek jobbágyai a határt évenkénti újraosztásos rendszerben használták. A Rákóczi-szabadságharc idején kétszer elpusztult, 1710-ben a pestis miatt néptelenedett el. Határát részben földesúri majorként, részben a debrői uradalom falvainak bérletében művelték. 1728 után a szántóföldek bérlését megszüntették, s a határt az állattartásra szakosodott földesúri majorság legelőjévé tették. 1748-tól szervezett telepítés történt, az újonnan beköltözők készpénzzel váltották meg terményszolgáltatásaikat. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt második osztályúnak minősítették, telkenként 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet mértek ki. Jellemzően termesztett növények a 20. század első harmadában a búza, zöldtakarmány, kukorica, rozs, árpa, dinnye, cukor- és takarmányrépa, hüvelyesek, dohány és a mák volt. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 5872 3643   738   974      
1897 9283 5821 96 1098 42 1648 148 430
1935 9225 7025 169 259 240 1032 62 438

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 62,04 %-ról 1935-re 76,15 %-ra változott. A kert és szőlőterületek is jelentősebbek lettek. Mindezek elsősorban a rét és a legelő erőteljes visszaszorulásával jártak.

A gazdaságok száma 1897-ben 514, 1935-ben 1430 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti, 500–1000 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 12-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 42 volt, 10–20 kh területű birtoka 104 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 145 volt, 1–5 kh között területe 632 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 492, közülük 239 nem rendelkezett szántófölddel.

A rendelkezésre álló rét és legelők kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. 1676 és 1682 között a falu állatállománya 29 ló, 42 ökör, 48 tehén, 71 sertés és 140 juh volt, ez utóbbi egyetlen jobbágyhoz tartozott. A 18. század első harmadában földesúri állattartó gazdaságot építettek ki, a szarvasmarha, ló és juhtartás ezt követően is jellemző maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

 

1897

1925

1935

Szarvasmarha

824

852

641

544

422

229

Sertés

1410

367

1582

Juh

3650

2096

2107

Baromfi

3787

Méhcsaládok

99

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kötődtek, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben serfőzőház működött, melyet 1777 és 1783 között pálinkafőzésre is használtak. A falu betelepítéséhez és templomának építéséhez használhatták az 1755-ben készített térképen északnyugatra jelzett téglaházban előállított téglákat. Sziksó gyűjtésére 1776-ból található adat.

A helybeli iparosok száma 1906-ban 26 volt, 2 kovács, 1 bádogos, 3 asztalos, 1 kerékgyártó, 3 szabó, 2 cipész, 2 csizmadia, 2 molnár, 2 mészáros, 1 ács, 2 borbély, 3 olajsajtoló, 1 kötélgyártó és 1 egyéb, közelebbről meg nem határozott foglalkozású került összeírásra. 1925-ben 29 iparűző volt, foglalkozásuk szerint 8 suszter, 3 asztalos, 2 kőműves, 2 szabó, 2 ács, 4 kovács, 1 borbély, 2 cipőfelsőrész készítő, 1 szobafestő és 4 hentes és mészáros. 1935-ben számuk 54-re emelkedett, s olyan újabb szakmák is képviseltették magukat közöttük, mint fényképész, villanyszerelő vagy géplakatos. Gőzmalom 1925-ben már működött a településen.

 

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1731-ben már van adat a falubeli kocsmáról. 1925-től 5 kocsma és 3 vendéglő működött. 1923-ban két országos vásárt tartottak évente, március 5-én és szeptember 19-én (vagy az ezt megelőző hétfőn), és heti piactartásra is joga volt a községnek. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a településen, 1935-ben már 31 kereskedelemmel foglalkozót írtak össze, így 2 termény-, 1 épületanyag-, 5 vegyes-, 2 marha-, 2 bőr-, 2 szén és fa-, 2 liszt-, 7 tojás-, 1 üveg és porcelán-, 7 szatócs-, 1 paprikakereskedőt és 1 rőföst.

A 20. században a helyi kereskedelmi forgalmat segítette a Kál Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melyet 1902-ben alapítottak.

A hitelélet elősegítője a Kál és Vidéke Hitelszövetkezet és a Heves Megyei Takarékpénztár helyi fiókja volt.

5.08 Hevesvezekény – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. Az 1556. évi dézsmajegyzék alapján 9 fő fizetett dézsmát őszi gabonából, közülük öten tavaszi gabonatermésük után is adóztak. Egy személy pedig bárányszaporulata után 6 bárányt adott dézsmaként. A 16. század második felében többször lakatlanná vált, majd ismét benépesült, majd 1685 és 1710 között újra elnéptelenedett. A területre 1699-ben nádori adományt nyert Körber Fülöp, majd két veje 1715 és 1720 között népesítette be majorságukat cselédekkel, akiknek önálló jobbágygazdaságokat alakítottak ki 1725 táján. A falu határa szűk volt, a három birtokos mindössze száz juhot tudott tartani. Az 1771. évi úrbérrendezéskor 4 egész és ¾ telket alakítottak ki. 1794-ben a birtokosok 20 évig tartó birtokegyesítési osztályperét követően az úrbéri telkeket felszámolták, s a határt teljes egészében majorsággá alakították. 1849-ben a közbirtokosok négy társulatot alakítottak, s 1859-ben az úrbéri per lezárásakor 18 nemes család között osztották fel a szántó és legelőterületet. A 20. század elején a háromnyomásos rendszerben művelt szántóföldeken legnagyobb mennyiségben búzát termesztettek, mellette zöldtakarmány, kukorica, árpa, repce, dohány és dinnye termeléssel is foglalkoztak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1897 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1897 3434 1735 32 252 1 1293 2 23 96
1925 3439 2101   177   993 2 22 104
1935 3348 1985 32 179 1069 2 20 61

A szántóföldi művelés alá vont terület ebben az időszakban növekedett, az összterülethez viszonyított aránya 1897. évi 50,5 %-ról 1935-ben 59,2 %-ra változott. Mindez a rét és legelőterületek és a nem termő részek csökkenésével történt, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1897-ben 82 volt, 1935-ben 238. Az 1935. évi statisztika szerint 100 és 1000 kh közötti birtokkal 8 fő rendelkezett, 50–100 kh birtoknagysága 6 főnek volt, 20–50 kh területtel 14-en rendelkeztek, 10–20 kh nagyságú gazdasága 19 főnek volt, 5–10 kh birtokon 25 fő gazdálkodott, 1–5 kh földterülete 72 személynek volt, 1 kh alatti földje 96 gazdának volt, közülük 29 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állatok közül a település lakói jellemzően juhokat tartottak. A szarvasmarha és ló egyaránt szolgált igaerőként, de az előbbi a lakosság tej és húsellátását is biztosította a sertések mellett. Az állatállomány száma 1935-re csökkent, de változatlanul a juhtartás maradt meghatározó. Az állatállomány változását a következő táblázat mutatja.

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

454

257

281

142

92

25

Sertés

597

174

188

Juh

2355

1694

821

Baromfi

1910

Méhcsaládok

54

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 1 kovács, 1 cipész és 1 molnár folytatott ipari tevékenységet. 1923-ban továbbra is csak 3 iparos, egy asztalos és két kovács élt a településen, 1932-ben számuk eggyel nőtt, s a két kovács mellett egy kerékgyártót és egy cipészt írtak össze.

 

A település állandó piaca a 7 km-re lévő Hevesen volt. 1906-ban két kereskedő élt a faluban. 1907-ben megalakult a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melynek két szatócsüzlete és az egyetlen kocsma volt 1925-ben a kereskedelem színtere.

5.06 Hevesvezekény – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Vezekény, Puszta-Vezekény

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, nemesi-kuriális község,1871-től 1950-ig kisközség, a Tarnaszentmiklósi körjegyzőséghez tartozott.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban:Cziner-tanya, Gáspárdy-tanya, Gulyás-tanya, Makay-tanya, Lipovniczky-tanya, Mihály-tanya, Vratarics-tanya, Weisz-tanya és Mlinkó-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Hevesvezekény – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Vezekény iskolai oktatásáról az első adat 1767-ből van, mely szerint az itt élő gyermekek oktatását a hevesi Kovács János látta el.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket. 1866-ban Liptay Lajos tanított 42 gyereket alapismeretre.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Az 1870-es években a harangozó látta el a tanítói feladatokat, s az oktatás a lakásán folyt. 1875-ben a község képviselőtestülete kérvényt nyújtott be az egri érsekhez, melyben kérték iskola felépítését. 1887-ben az egy tanteremből álló iskolába a 80 tanköteles gyerek közül 51 járt, akiket egy tanító oktatott. 1890-ben a kocsmaépületet megvásárolták és átalakították iskolává.

A hevesvezekényi képviselőtestület 1902-ben határozott második iskola építéséről, s az intézmény állami kezelésbe adásáról. 1904-ben a két tantermes iskola a két szobás tanítói lakással elkészült. Ez és a régebbi, egy tantermes épület tanítói lakással szeptember hónaptól átadásra került azzal a feltétellel, hogy az új iskola egyik tantermét a község hivatali célokra használhatja mindaddig, míg más helyet nem tud erre a célra biztosítani. Az iskolába járó 120 gyereket két tanító oktatta.

1927-ben új iskola építéséről döntött a község vezetése. Itt kapott helyet a községi hivatal is, mely 1947-ben adta át oktatási célra az általa használt helyiséget. 1935-ben egy állami elemi és egy gazdasági továbbképző iskola működött, ahol Kékkőy Lóránt és Szinay Mária tanítók oktatták a gyerekeket. Ugyanebből az évből nyári menedékház meglétéről is van adat, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

A településen 1907-ben Polgári Olvasókör alakult. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-tól Polgári Lövészegyesület működött. Ugyancsak ebben az évben szerveződött az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. 1937-ben a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) országos hálózattal rendelkező egyesület helyi szervezete jött létre.

5.11 Feldebrő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A feldebrői egyház megalakulásával 1700 után feltehetően oktatást is szerveztek, ugyanis 1704-ben források iskolamestert említenek. Az 1766–1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megnevezi a tanítót, Pócs Mátyást. 1770 és 1775 között a római katolikus elemi iskola tanítója Pitlik (Pittlik) Márton volt. Munkájáért fizetséget a községtől kapott, ami évi 10 rajnai forint és 10 pozsonyi mérő búza volt. Az iskolában 1770-ben a gyerekek naponta írást, olvasást és hittant tanultak, a későbbi években hetente kétszer, szerdán és szombaton már csak olvasás és hittan szerepelt tananyagként. A tanulók száma 1770-ben 25 fő, 1772-ben és 1774-ben is 20 fő, de 1775-ben már csak 8 tanuló szerepelt az összeírásban.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1807-ben a község új iskolaépületet emeltetett. A kántortanító Pócs Antal volt, az 1767-ben szintén tanítói feladatokat ellátó Pócs Mátyás leszármazottja. A Pócs család tagjai közül többen a tanítói pályát választották, s 1886-ig közülük töltette be valaki a feldebrői tanítói tisztséget.

Az iskola épületének állaga, bár 1824-ben a tetőszerkezetét javították, 1848-ra teljesen leromlott, s a szűkös telekadottság miatt bővíteni nem lehetett. Az új iskola 1857-re épült meg, amely két tanteremmel rendelkezett (külön a fiúknak és külön a lányoknak), a tanító számára pedig két szobás lakrészt építettek.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Feldebrőn az 1880-as évek közepén a 303 iskoláskorú gyerek közül a mindennapi iskolába 251-en jártak, az ismétlő iskolás korosztályból pedig 41 tanuló volt, holott a tankötelesek száma 121 főt tett ki. A nagy tanulói létszám miatt 1891-ben a vármegye kötelezte a községet a tantermek és tanítói állások bővítésére, ezért –a falu javaslata alapján– a községházát átalakították iskolai célokra, s második tanítót is alkalmaztak. (A községi hivatal az uradalmi lakba költözött.)

1923-ban a feldebrői születésű Bognár József tanító oktatta az iskolásokat. 1930-ban alkalmazták tanítónak Bauer M. Auguszta szervita nővért, aki a tanítás mellett nyaranta a menedékházban (óvoda) felügyelte és fejlesztette a 3–6 éves korú gyerekeket szüleik nyári munkavégzése ideje alatt.

1930-ban már a régi községháza tanácstermében is folyt oktatás. Az iskolák renoválására nem jutott pénz, így ezek állaga annyira leromlott, hogy 1941-ben a tanfelügyelő kettőt tanításra alkalmatlannak minősített.

Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a hatosztályos népiskolák nyolc évfolyamossá alakítását, s 1942-ben már ennek megfelelően szervezték meg az oktatást.

Az iskolát, mint az országban az összes felekezeti iskolát, 1948-ban államosították.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Feldebrőn az első egyesületet, az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet 1899. szeptember 16-án hozták létre. 1906-ban alakult a Feldebrői Gazdák Szövetsége, mely 1927-ben beolvadt a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) helyben létrehozott szervezetébe. 1932-ben ez az egyesület kezdeményezte a népház (kultúrház) megépítését, mely a közösségi élet fontos színterévé vált.

1914-ben Katolikus Ifjúsági Egyesületet alakítottak. 1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1939-ben szerveződött meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet.

5.06 Feldebrő – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Feldebrő, Magyar Debrő, Felső Debrő, Debrő

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: –

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Feldebrő – Gazdaságtörténet

A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A részben sík, részben lankás vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A 11. századtól az Aba nemzetség birtokainak egyik központja volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek alapján gabona- és szőlőtermeléssel foglalkoztak a település lakói. 1549-ben 34 családfő fizetett őszi és tavaszi gabonatermése után egyházi adót, bordézsmát pedig 41-en fizettek. Ugyanekkor a török részre is fizetett a lakosság, 1550-ben 2200 akcsét vetettek ki a falura. A 17. század elején bekövetkezett lélekszámcsökkenés után az 1670-es években ismét nőt a lakosság száma, de Eger visszafoglalása időszakában, 1686-ban elnéptelenedett. A visszaköltözés 1692-től kezdődött meg.

A visszatelepülést követően a falu határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták és háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A szántóföldi növénytermesztésben 1718 óta dohányt is termesztettek, melyet a belső telkeken, majd később, a 19. században bérelt majorsági földeken is ültettek. 1737-ben a földesúr majorságot létesített. Az 1766-ban a földesúrral, Grassalkovich Antallal kötött szerződés szerint a falu lakói heti három napot dolgoztak az uraság számára, s bizonyos szolgálatokat pénzben megválthattak. 1771-ben az úrbérrendezéskor a település határát második osztályúnak minősítették, minden telekhez 28 hold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek. A 19. század első felében is jellemzően termesztett növények a búza, rozs, árpa kukorica és a dohány volt. A koraközépkortól meglévő szőlő- és bortermelés fontos gazdálkodási terület volt. A 20. század első harmadában fő szántóföldi termény volt a búza, rozs, zöldtakarmány, kukorica, árpa, burgonya, kender és takarmányrépa. Gyümölcsök közül dinnye, alma, körte, cseresznye, dió, szilva és barack volt jellemző. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 4702 2302   877 8 916 195  
1896 4695 3196 7 83 31 891 349 138
1935 4694 3148 29 35 226 705 287 264

A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 48,95 %-ról 1935-re 67,06 %-ra változott. Ennél magasabb arányban növekedtek a szőlőterületek, míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva 0,17 %-ot tett ki ezek nagysága, 1935-ben már 4,8 %-os arányt képviselt. Mindezek elsősorban a rét erőteljes visszaszorulásával jártak, 842 holddal csökkent ennek területe a vizsgált időszakban.

A gazdaságok száma 1896-ban 327, 1935-ben 554 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500 és 1000 kh nagyságú birtok kettő volt, 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 11, 10–20 kh területű birtoka 79 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 125 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 221. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 10 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. Az 1701. évi jobbágyösszeírás szerint az újratelepedett falu állatállománya jelentős volt, 70 ökröt és 147 sertést számláltak. A juh- és lótartás a 20 században visszaesett, az első világháborút követően sokan libákat tenyésztettek. Az állatállomány változása 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

 

1896

1925

1935

Szarvasmarha

611

470

612

288

180

37

Sertés

807

180

761

Juh

1594

1080

889

Baromfi

3809

Méhcsaládok

47

A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kapcsolódtak, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben urasági serház működött. Ez 1823-ig folyamatosan fennállt, felszerelését ekkor még leltárba vették. A mezőgazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipart a helyi pálinkafőzés jelentette, a gyümölcsök mellett törköly- és seprőpálinkát is főztek. Ennek elősegítésére 1925-ben megalakult a Feldebrői Első Szőlő- és Gyümölcstermelők Szeszfőzde Egyesülete.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 1 cipész, 2 csizmadia 4 ács és 2 kőműves élt a településen. A helybeli iparosok száma 1925-ben 32 volt, foglalkozásuk szerint 5 szabó, 5 cipész, 2 asztalos, 1 kádár, 6 kovács, 3 kerékgyártó, 4 ács és 6 kőműves.

 

Piacra és vásárra a település lakói Egerbe és Kálba jártak, mivel helyben egyik megtartására sem bírtak joggal. A Feldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1900-ban alakult meg, mely a helyi gazdák termékeinek eladását és a helyi kiskereskedelmi forgalmat segítette elő. Ugyanekkor jött létre a Takarékmagtár, mely vetőmag- és takarmányellátással és forgalmazással foglalkozott. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze a faluban. A borkereskedés, borkimérés a település 3 kocsmájában történt, mellette 4 vegyeskereskedés működött 1925-ben.

A helyi hitelélet elősegítésére 1920-ban megalapították a Feldebrői Hitelszövetkezetet.

5.08 Erk – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1549-ben és 1556-ban őszi és tavaszi gabonából, valamint bárányból fizettek tizedet a település lakói. 1550-ben már török részre is adóztak az erdő, rét, széna, búza, kétszeres, bárány és méhkas után. A töröktől való visszafoglaló háború során a település elpusztult, 1687 és 1710 között lakatlan volt. 1710-től a település földesurai kisebb majorságokat hoztak létre, ezekbe telepítettek jobbágyokat, béreseket, majorsági cselédeket. A határ egésze majorsági használatban volt. Az 1740-es években a majorsági cselédek telkeket kaptak, így a település jobbágyfaluvá vált. 1770-ben a szőlőművelésről is említést tesznek a források.

Az 1771. évi úrbérrendezés során a határt második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek. Az úrbéri legelő elkülönözése ügyében tagosítási per 1838-ban kezdődött, melynek eredményeként 1847-ben 9 hold legelőt ítéltek minden telekhez. A 19. században a szántóföldi művelésben főként búzát termesztettek. Ez a 20. században is megmaradt fő terményének, a kukorica, árpa és zöldtakarmány kisebb jelentőséggel bírt. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 3756 1379 628 48 1405 65
1897 3772 2100 63 734 4 660 49 162
1935 3673 2840 59 209 10 452 103

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 36,71 %-ról 1935-re 77,32 %-ra növekedett. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú csökkenésével járt, ugyanis ezek feltörésével növelték a szántóterület mennyiségét.

A gazdaságok száma 1897-ben 243, 1935-ben 636. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 4-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 28 volt, 10–20 kh területű birtoka 47 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 94 volt, 1–5 kh között területe 292 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 170, közülük 40 nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rendelkezésre álló rét és legelők kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. A 16. században jelentős volt a juhtenyésztés, a későbbiekben egyre nagyobb mértékűvé vált a szarvasmarha és ló tartása. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés a 20 században nyert teret. A sertés és baromfi leginkább a lakosság húsigényét elégítette ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

308

405

550

150

233

212

Sertés

630

123

877

Juh

617

496

342

Baromfi

2147

Méhcsaládok

56

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 12 iparos, 1 kovács, 1 asztalos, 2 cipész, 2 takács és 6 kőműves élt a településen. 1925-ben a falu iparostársadalmát 10-en alkották, foglalkozásuk szerint 1 mészáros, 1 borbély, 1 szabó, 2 kovács, 2 cipész, 2 kőműves és 1 asztalos. 1932-ben a cipészek száma néggyel, a mészárosok száma eggyel több volt, s 4 ács és 1 pék gyarapította az iparral foglalkozókat. A háziipar jellemző tevékenységei a szövés, női kézimunka (hímzés), kosárfonás és művirág készítés volt.

1906-ban 6 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben két kocsma, 1932-ben már 3 korcsma és két szálloda (vendégfogadó) működött a településen. 1904-től a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet segítette a helyi kereskedelmet. A Hangya boltja mellett 1932-ben még egy szatócskereskedés volt a faluban, és a községi tájékoztató lapok szerint 1 marhakereskedő, 1 tollkereskedő és 3 élelmiszer- és gyümölcskereskedő is tevékenykedett ekkor. 1932-ben létrejött az Erk-Tarnaőrsi Tejszövetkezet, s ezzel az eddig működött kis tejgyűjtő megszűnt. A gazdák a helyben működő hetipiac mellett Tarnaőrs, Jászszentandrás és Jászárokszállás vásárait látogatták.

1929-től az Erki Községi Hitelszövetkezet segítette a helybeli hitelezést.

5.06 Erk – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Tarna-Erk, Erk

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től kisközség, 1874–1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: –

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Erk – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A településen a 18. század végén már folyt oktatás. Az 1768-ban készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Major Jakab volt az iskolamester. A római katolikus elemi iskolában 1770 és 1775 között Balla András tanító oktatta írásra, olvasásra és hittanra a gyerekeket. 1770-ben 16 tanuló járt iskolába, két évvel később 15-en tanultak, 1774-ben 32 fő volt az iskolások száma. A tanító fizetését, az évi 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát a község fizette.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben 162 gyerek járt iskolába, akiket egy tanító oktatott egyetlen tanteremben. 1910-ben a mindennapi iskolások létszáma már 224, az ismétlőbe járók száma pedig 90 volt. 1923-ban egy római katolikus felekezeti elemi iskola volt a településen, ahol két tanteremben Rozmaring József és Zöldág József tanítók oktatták a gyerekeket. 1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése ideje alatt. 1927-ben határozott a képviselőtestület új iskola építéséről. 1935-ben négy tanteremben római katolikus elemi népiskola és a község által fenntartott gazdasági továbbképző iskola működött. Tanítók ekkor Suba József, Koren László, Suba Józsefné és Horváth Ilona voltak. 1940-ben az oktatás céljára szolgáló termek száma 5 volt.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Erken 1922. november 12-én megalakították a tagok vallási, nemzeti és kulturális összetartása, nevelése céljából a Római Katolikus Kört. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. Ugyancsak ebben az évben szerveződött meg a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület. 1930-tól Polgári Lövészegyesület működött a településen, s ekkor jött létre a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) helyi fiókszervezete is. 1938-ban Önkéntes Tűzoltótestületet szerveztek. 1941-ben megalakították az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezetét. 1942-ben a Magyar Parasztszövetség fiókszervezete alakult meg.

5.11 Erdőtelek – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Erdőtelken a 18. század utolsó harmadában már biztosan működött iskola. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Török Ferenc iskolamester tanította a gyerekeket. Egy megyei összeírás szerint a római katolikus elemi iskolába járók száma 1770-ben 30 fő, 1772-ben 50 fő, 1774-ben 12 fő, 1775-ben 24 fő volt. A gyerekeket a fenti évek sorrendjében tanította Kovács József, Muhorai Mátyás. Kiss János és Holló Gergely. Őket a község fizette, évi 12 rajnai forintot kaptak munkájukért. Az iskolai tananyag az írás, olvasás és hittan volt, egyéb tárgyakat (számtant, fogalmazást, latin névszóragozást) azért nem taníthattak, mert a szülők mezei munkákra elvonták a gyerekeket.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1820 körül három tanteremben folyt oktatás.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1886-ban Tenk pusztán már folyt iskolai oktatás egy tanteremben. 1887-ben az itt élő 62 iskolaköteles gyerek mindegyike járt iskolába.  Ugyanebben az évben a községi római katolikus iskolában két tanteremben 200 gyerek tanult, akiknek oktatója 2 tanító és egy segédtanító volt. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött a tanítás Veverán Lajos tanítóval. A 20. század elején három helyen működött iskola: Tenk-pusztán, Hanyi-pusztán és magában a községben is. 1901-ben a Hanyi pusztai elemi népiskola községi fenntartású lett, ahol egy tanteremben folyt a tanítás. 1920-ban Barna Irén tanítónő oktatta az iskolába járó 16 fiú- és 18 lánytanulót. 1924-ben bezárták ezt a pusztai iskolát, az iskolaköteles gyereket a Tenk-pusztán lévő iskolába járhattak. 1925-ben 4 tanteremben folyt elemi iskolai oktatás és 8 tanítót foglalkoztattak.

1925-ben nyári menedékházat is működtettek két nyári hónapban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik munkavégzése ideje alatt.

1929-ben 6 új tanterem épült. 1935-ben Németh Béla, Hevesi János, Oláh Jenő, Oravecz Jánosné, Bodnár Józsefné, Kulcsár Ödön, Kulcsár Ödönné, Urhegyi Ferenc, Bitvay László, Ledneczky Erzsébet és Bátky Ilona tanítottak.

1936-ban az iskolakötelesek száma 729 volt. 1939-ben már 12 tanteremben 12 tanerő oktatott.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Erdőtelken 1909-ben alakult meg az Erdőtelki Gazdák Szövetsége, más néven a Gazdakör. 1914-ben hozták létre az Önkéntes Tűzoltó Testületet. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930-ban kezdte meg működését a Polgári Lövészegyesület. 1933-ban létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1939. szeptember 19-én alakult meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT). 1942-ben két országos egyesület, a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) és az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi csoportja jött létre a településen. A Faluszövetségbe olvadt a Gazdakör. 1925-ben már működött a római katolikus Olvasókör és Dalárda is. Rendszeresek voltak ekkor a műkedvelő előadások, melyet az erre a célra alakult műkedvelő társaság tartott.

1925-ben már Népkönyvtár volt a településen.

5.06 Erdőtelek – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Erdő-Telek

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

1847. november 1-jétől a kisközséggé alakult Tenk hozzá lett beosztva.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Pusztatenk, mely 1947. november 1-jétől Tenk néven önálló kisközséggé vált, Felsőtelek, Hanyi-puszta

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.08 Erdőtelek – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századbeli dézsmajegyzékekben elpusztult településként szerepelt. 1564-ben kezdett ismét benépesülni. 1583 körül Alsó- és Felsőtelek nevű részekre különült el a falu. A 17. században is többször elnéptelenedett, 1675-ben vált lakott, kuriális faluvá. 1686-ban lakói ismét elhagyták, 1692-től történtek betelepítések. Az állami adófizetés alóli mentességnek 1718 körül vége lett, a településen élők terhei növekedtek. 1720-ban Butler János Lajos Felsőerdőtelken majorüzemet hozott létre, ahol kétnyomásos gazdálkodást folytattak. Alsóerdőtelek népes faluvá vált, a rendelkezésükre álló területen a 18. század utolsó harmadában háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A szőlőművelés területe a Homokhegy volt. Az 1771 évi úrbérrendezéskor határát második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 38 hold szántót és 2 kaszás rétet rendeltek. 1788-ban a földesúri majorszántók nagysága 2128 kh volt. 1838-ban a jobbágyok kérték a birtokelkülönözést, melyben megegyezést követően 1846-ban telkenként 12 hold legelőilletőséget mértek ki. Az 1930-as években a szántóföldi gazdálkodásban jellemzően búzát termesztettek, mellette a kukorica, a rozs és az árpa is fontos szerepet kapott. Az egyéb növények közül dinnye, cukorrépa, borsó és dohány került még ültetésre. Szőlőtermesztésben bor- és csemegeszőlők egyaránt megtalálhatók voltak. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 11300 6181 2167 146 2229
1897 11394 7449 109 1649 70 1543 200 1 373
1935 11359 8039 153 749 1008 790 174 2 444

A gazdaságok száma 1897-ben 510, 1935-ben 1410 volt. A táblázat adatsorai szerint az eltelt időszak alatt a szántóföldi művelés alá vont területek és a szőlőterületek növekedtek, a rét és legelők nagysága visszaesett.

Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh nagyságú területű birtokból 4 volt, 200–500 kh nagyságú területtel 9-en rendelkeztek. 100–200 kh és 50–100 kh területű birtokokból 5-5 volt, 20–50 kh nagyságú birtokból 36-ot számláltak, 10–20 kh területű birtoka 89 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 122 volt, 1–5 kh között területe 612 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 528, közülük 300 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A juhtenyésztés a 20. században visszaszorult, a rét és legelőterületek csökkenésével az állatállomány is visszaesett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

1563

1422

780

652

731

194

Sertés

1580

1224

1177

Juh

2165

926

150

Baromfi

6430

Méhcsaládok

95

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 1 cipész 2 hentes, 2 mészáros és 2 kőműves élt a faluban. 1925-ben 18 iparost számláltak a településen. Szakmák szerint 3 szabó, 4 cipész, 2 asztalos,1 bádogos, 1 géplakatos, 3 kovács és 4 kerékgyártó alkotta a helyi iparos társadalmat.

1906-ban 5 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 3 kocsma, egy vendéglő és egy szálloda működött a településen. A 7 vegyeskereskedés a helyi igényeket elégítette ki, a 4 terménykereskedő az országos áruforgalomba kapcsolta a települést. A község vásártartási joggal is rendelkezett, április 1-jén és október 15-én országos állat- és kirakodóvásárt tartottak. Emellett állandó hetipiaca is volt. A településen 1903-tól működött az Erdőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a helyi hitelezést pedig 1920-től az Erdőtelki Takarék és Hitelszövetkezet segítette.

5.08 Egerfarmos – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint a Báthori részen lakó 3 jobbágy fizetett őszi gabonából és árpából dézsmát, a nemesi rész lakói dézsmáját Varkoch Tamás várnagy szedte be, melyet az egri vár szükségletére fordítottak. 1549-ben 9 dézsmafizetőt vettek jegyzékbe, akik terményeik, szintén őszi gabona és árpa után fizette az egyházi adót. 1550-ben már a török részre is adózott a település, 10 házban 13 nős férfi fizette a búza, kétszeres, méhkas, széna és bárány után kivetett adót. 1556-ban 6 dézsmafizető szerepel az összeírásban, öten őszi és tavaszi gabonából adtak dézsmát, egyikük pedig bárányszaporulata után is adózott.

Az 1647. évi kapuadó összeírásban kuriális faluként szerepelt, nem lakták kapuadót fizető telkesgazdák. 1675-ben lakói egytelkes kisnemesek és zsellérek voltak. 1680-ban a falu elpusztult, 1697–1698-ban népesedett be ismét. 1728-ban már jobbágyfalu. 1770-ben a faluban élő 5 gazda földesúri szolgáltatásait természetben rótta le, és szükség szerinti robotot is végeztek. A 204 kishold szántóföldet szabad foglalással művelték.

1771-ben az úrbérrendezéskor a falu határát második osztályúnak minősítették, 34 kishold szántót és 4 kaszás rétet adtak a 4 jobbágytelek mindegyikéhez. 1788-ban 10 közbirtokos tulajdonában volt 1670 katasztrális hold majorsági szántó. A telkesgazdák száma 1797-ben 5 volt, míg a kisnemesek 21-en voltak. 1843-ban a 3,5 telken gazdálkodó taksás gazdák és a 8 házas zsellér kérte a birtokelkülönözést. 1852-ben megtörtént a tagosítás és az úrbéri elkülönözés: a 3,5 jobbágytelek birtokosai és a 8 zsellér 117 kishold szántót, 22 hold kaszálót és 30 hold legelőt kapott. A földesurak és kisnemesek a 2443 katasztrális hold területű szántóföldből 2300 katasztrális holdat bírtak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 5094 2443 1882 535
1897 4993 2811 47 1101 931 5 5 93
1935 5016 3954 95 397 442 4 124

A gazdaságok száma 1897-ben 97, 1935-ben 1107 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh közötti nagyságrendű birtok egy volt, 200–500 kh birtokos 2 volt. 100–200 kh területű birtokból 1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 2-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 9 volt, 10–20 kh területű birtoka 35 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 99 volt, 1–5 kh között területe 595 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 363, közülük 52 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartáshoz megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19–20. században jelentős volt a településen a juhtartás, mellette a szarvasmarha tartása is egyre fontosabbá vált. 1898-ban létesített Brezovay László tehenészetet, melyet 1924-től Oláh Gyula fejlesztett tovább. Tenyészállatai országosan elismertek voltak, a ridegen tartott állatai szívósak, ellenállók voltak, ugyanakkor megfelelő tejhozamot is biztosítottak. Az állatállomány változásai 1897 és 1939 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1935

1939

Szarvasmarha

339

548

521

125

141

171

Sertés

1085

362

408

Juh

1200

538

1100

Baromfi

1300

Méhcsaládok

43

 A korai ipari (manufakturális) vállalkozások közül a településen serfőző működésére vonatkozóan van adat: 1708-ban Grósz Mihály serfőző létesített serházat, mely 1730-tól 1748-ig, Poroszlóra való átköltözéséig működött.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1939-ben 12 iparost számláltak a településen, nevezetesen 2 asztalos, 2 kovács, 2 hentes, 4 cipész, 1 kerékgyártó és 1 malomszerelő került összeírásra. Ez utóbbi a faluban lévő vízierővel hajtott darálómalom működtetését és javítási munkálatait is végezte.

Az 1907-ben alakult Egerfarmosi Hangya Szövetkezet mellett 1939-ben három italmérés és két vegyeskereskedő volt a településen.

Állandó piaca Mezőkövesden volt, mivel helyben nem rendelkeztek piactartási joggal.

5.06 Egerfarmos – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Eger-Farmos, Farmos, Farnos

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, kuriális falu, 1897-től kisközség, a borsodszemerei körjegyzőséghez tartozott, 1898-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái: Fekete-tanya, Prónay-tanya, Szőkepuszta

 

Az 1812. évi 5. törvénycikkel Borsod vármegyéhez csatolták.

Járási beosztása:

1883–1909 Borsod vármegye, Egri járás

1909–1950. január 31. Borsod vármegye, Mezőkövesdi járás

1950. február 1.–1983. december 31. Heves megye, Füzesabonyi járás

5.11 Egerfarmos – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Az 1767-ben készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint már volt a falunak iskolamestere, Hagymási Lőrinc, akinek az iskolába járó gyerekek után 1 forintot adtak fizetségképpen. A római katolikus elemi iskolában 1770 és 1775 között a tanulók lészáma18 és 26 fő között volt. Tanultak írást, olvasást, latin névszóragozást, de számtanra már nem tudta oktatni Hangácsi József tanító a gyerekeket 1772-ben, mert a szülők munkára elvonták őket. A tanító jövedelme a tanulók szüleinek évi 10-10 krajcár fizetségéből volt.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1876-ra az iskolának otthont adó kántorlak épülete leromlott, így a következő évben 40 forintért béretek helyiséget a faluban oktatás céljára. Az új kántortanítói lak és iskola 1878-ban elkészült, az 50 négyzetméteres tanterem berendezését adományokból finanszírozták. 1901-ben szükségessé vált egy újabb iskolának és tanítói lakásnak a megépítése, melyet 1903-ra megépítettek. Bár már 1906-ban felmerült egy újabb iskola megépítésének szükségessége, csak 1924-ben került átadásra az új, két tanteremből és tanítói lakásból álló iskola. Három tanító oktatta ekkor a gyerekeket: Bereményi Gyula, Drávnyik Jenő és Péter Ilona. 1941–1942-ben már gazdasági továbbképző is működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Egerfarmoson 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1926-ban Önkéntes Tűzoltó Egyesületet szerveztek. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1939-ben Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet jött létre.

Az 1935-ben önálló egyházközség létrejötte után kb. 30 fős római katolikus énekkart szerveztek.

5.11 Dormánd – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Dormándon a 18. század végén készült összeírás szerint a kántor, Szabó András1772-1775 között a gyermekeket nem oktatta.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a 129 tanköteles korú gyerek közül 113 járt iskolába. Tanításukat egyetlen tanító egy teremben végezte. Új iskolát 1890-ben építettek. 1925-ben a római katolikus elemi népiskolában két tanteremben két tanító, Neszvadba Izabella és Gautz Ede oktatta a gyerekeket. A tanulást iskolai könyvtár is segítette.

1925-ben a településen nyári menedékházat is működtettek a nyári hónapokban, ahol a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezték szüleik távolléte, azaz munkavégzésük ideje alatt.

1934-ben új iskolaépület és tanítói lak készült, így a tantermek száma három lett. 1935-ben felekezeti gazdasági továbbképző népiskolában is folyt tanítás. A két iskolában ebben az évben Orsovay Ede, Várhegyi Ferenc, Várhegyi Ferencné és Nagy Margit voltak a tanítók.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Dormándon a két világháború között jöttek létre egyesületek. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1935-ben Polgári Lövészegyesület kezdte meg működését. 1938-ban szervezték meg a faluban az Önkéntes Tűzoltó Testületet.

1930-as években könyvtára volt az iskolának, a felnőtt lakosság számára pedig népkönyvtár működött a községházán.

5.06 Dormánd – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Dormánd, Dormánháza

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, majorfalu, 1871-től 1924. május 19-ig kisközség, Besenyőtelek nagyközséghez beosztva, 1924. május 20–1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Budahát-tanya

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Dormánd – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549-ben készített dézsmajegyzék szerint a településen 9 adókötelest találtak, akik őszi gabonából és árpából fizettek egyházi adót. Egyikük báránydézsmát is fizetett. 1552-ben a település elpusztult, a 16. és 17. századi adóösszeírások pusztaként említették. 1717 körül a falu birtokosai, a Polgár és Sághy család felosztották egymás között a települést, s kialakították majorgazdaságaikat. A majorfalu 1740 táján telkesgazdák megtelepedésével alakult át jobbágyközösséggé. Az úrbérrendezésig a határt újraosztásos földközösségi rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezés során a határt harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 hold szántót és 10 kaszás rétet adtak. A majorsági földek kiterjesztése a 19.században is folytatódott, a közös legelők foglalásával, majorsági zsellérek telepítésével növelték a földesurak területeiket. A legelő elkülönözésére 1851-ben került sor. A 20. században a szántóterületeken nagyrészt búzát termeltek, kisebb mennyiségben árpát, kukoricát, zöldtakarmányt és hüvelyeseket is ültettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 2084 1259 247 466
1896 2128 1403 65 156 407 97
1935 2119 1731 75 92 13 106 3 99

Az 1866 és 1935 közötti időszakban a szántóterületek növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 60,41 %-ról 1935-re 81,68 %-ra változott. Mindez a rét és legelőterületek csökkenésével járt, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1896-ban 144, 1935-ben 464 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 50 és 100 kh közötti birtokos 5 volt, 20–50 kh területű birtokkal 16 fő rendelkezett, 10–20 kh területű birtoka 29 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 60 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 130. Az 1 kh alatti területet bírók száma 224 volt, közülük 131 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a 18. században a földesúri majorsági gazdálkodás vezető ágazata volt, elsődlegesen juhokat tartottak. A szarvasmarha és a lótenyésztés nem volt jelentős, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A 19. század végén Engel Jónás lótenyészete volt nevezetes. A rét és legelőterületek csökkenése az állattartásra is negatívan hatott, a tartott állatok száma a 20 században visszaesett. Az állatállomány változásai 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1896

1925

1935

Szarvasmarha

165

80

111

108

48

27

Sertés

608

130

354

Juh

500

16

Baromfi

1996

Méhcsaládok

24

 A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1771 és 1783 között a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1771 körül már működött, az 1783. évi katonai felmérésen a község északi oldalán szerepel. Az 1789. évi térképen már nem tüntették fel.

1906-ban 1 kovács, 1 cipész, 2 ács és 2 kőműves alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 10 iparos élt a településen, 3 cipész, 1 ács, 3 ács és kőműves, 1 asztalos és 2 kerékgyártó. 1938-ban 13 iparral foglalkozót írtak össze, foglalkozásuk szerint 4 kőműves, 4 ács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó és 1 kovács alkotta a település iparos társadalmát. Háziipari tevékenységként szövés, kosárfonás, seprűkészítés és fafaragás volt jellemző.

A kiskereskedelmi forgalom lebonyolításában 1925-ben 3 korcsma és 4 vegyeskereskedés játszott szerepet. A település lakói piacozni és vásárra Füzesabonyba jártak. A gazdák termékeinek eladására és a helyi kiskereskedelmi forgalom bővítését segítette 1923-ban a Dormándi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

5.08 Boconád – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549–1552 évek elnéptelenedése után a 16. század végéig a dézsmajegyzékek alapján 20–30 gabonatermesztő és 3–4 juhtenyésztő jobbágyháztartás volt a településen. A 17. század elején ismét lakatlanná vált, 1647 és 1675 között az újratelepült Boconádot állami adótól mentes, kuriális falukét említik a források. 1731 körül az adómentességet elveszítve úrbéres jobbágyközséggé vált. A 18. század elején a szántóföldet kétnyomásos gazdálkodással művelték, a lakosság évenkénti újraosztással, földközösségben használta határát. A 18. század közepén a település egyik birtokosa, Szeleczky Márton majorsági gazdaságot létesített, ahol szemtermeléssel foglalkoztak.

Az 1771. évi úrbérrendezés során minden telekhez 30 hold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek, mely csökkentette a parasztgazdaságok számát és azok szántóterületét. 1773-ban újabb kimérést rendelt el a megye, majd 1786-ban a földesúri birtokarányosítást követően a határterületet két részre osztották. Az egyik fele földesúri majorság, a másik fele úrbéres jobbágyföld lett. A majorsági szántók területe 1858-ban 1500 kh, a jobbágyszántó 880 kh volt.

Jellemzően termesztett növény a 20. század első harmadában a búza volt, mellette kukorica, zöldtakarmány, rozs, árpa, takarmányrépa került ültetésre. Nagyobb mennyiségben dinnye- és máktermesztést is folytattak.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866 5144 2383 1093 905
1896 5140 3286 43 565 25 990 52 179
1935 5047 3929 64 138 210 494 64 148

Az eltelt időszak alatt a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága megnövekedett, az összterü­lethez viszonyított aránya az1866-os 46,3 %-ról 77,8 %-ra emelkedett. Mindez a rét és legelőterületek visszaszorulásával járt.

A gazdaságok száma 1896-ban 182, 1935-ben 622 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlásuk 1935. évi statisztika szerint: A gazdaságok száma 1896-ban 387, 1935-ben 813 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500–1000 kh hold birtoka volt 4 főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 4-en, 20–50 kh területű birtokosok száma 9, 10–20 kh területű birtoka 36 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 72 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 233. Az 1 kh alatti területet bírók száma 264 volt, közülük 59 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Állattartás területén a lakosság ellátását és igaerő biztosításán túl a 19. és 20. században is juhok tartása maradt jellemző. Az állatállomány változását a következő táblázat mutatja.

Állatállomány változása (darabszámban)

1896

1935

Szarvasmarha

474

432

235

27

Sertés

610

557

Juh

1099

978

Baromfi

2165

Méhcsaládok

36

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Az alispán 1906 évi jelentése szerint 2 kovács, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 2 cipész, és 1 csizmadia volt a településen. Az iparosok száma 1925-ben 12 fő volt, akik négyféle mesterséget űztek: szabó volt 2 fő, cipészek voltak öten, kőműves három és ács kettő tevékenykedett. 1936-ra számuk 18-ra nőtt, foglalkozás szerint 3 kovács, 2 szabó, 4 cipész, 1 ács, 2 kerékgyártó, 2 asztalos, 2 hentes, 1 szíjgyártó 1 borbély jelentette a helyi iparosságot.

1906-ban két kereskedőt számláltak a településen. A helyi kereskedelem színtere volt 1925-ben a 3 kocsma és 3 szatócsbolt, vásárra és piacra a 10 km-re lévő Hevesre jártak. 1903-ban megalakult 89 taggal a településen a Boconádi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A település hitelintézetét a Boconád Községi Hitelszövetkezetet 1896-ban alapították.

5.06 Boconád – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Boczonád

Közigazgatási jogállása:1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1935-ben: Alatkapuszta, Dezsőmajor-tanya, Cornélia-tanya, Káli Gábor-tanya, Káli Márton-tanya, Nagy János-tanya, Nagy Mihály-tanya, Lőrinc-tanya, Novák-tanya és Sándor-tanya.

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Boconád – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Boconádon már 1746-ból van adat iskolai oktatásról, az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az iskolamester 4 fiút és 9 lányt tanított. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben 25 gyereket tanított Gyarmathy József tanító, aki már 1768-ban is iskolamester volt. 1774-ben 24 fiú és 18 lány járt Csőke Máté/Mátyás tanító óráira. A tananyagban csak az olvasás szerepelt, az írást a tanító már nem tudta oktatni, mivel a szülők az iskolából az otthoni munkákra elvonták a gyerekeket. Az iskolai tanítókat a község javadalmazta, évente 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kaptak fizetésként.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1818-ben a településen 85 tanköteles korú gyereket írtak össze, közülük 61 járt rendszeresen az órákra. Az iskolát Faigel Pál plébános építtette meg.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Boconádon 1873-ban az egy tantermes, tanítói lakással épült elemi iskolába 149 gyerek tanult. 1887-ben az iskolába járó 145 gyereket egy tanító és egy segédtanító tanította. 1893-ban az iskola épületét megnagyobbították, a következő évben pedig tanítói lakást építettek. A 20. század első évtizedében már három tanító, Lazuroff Gyula, Cséka Sándor és Török István oktatta az iskolába járókat. Ekkor már létrehoztak római katolikus nyári menedékhelyet is Boconádon, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt. 1901-ben Alatkapusztán tantermet és tanítói lakot építettek.

1920-ban a nagyközségben 2 tantermes hitfelekezeti iskola működött 2 tanítóval, Alatkapusztán a községi elemi népiskolába 40 tanuló járt. 1925-ben 3 iskola volt a faluban (1 községi, 2 felekezeti), ahol 3 tanteremben 5 tanító oktatta a gyerekeket. 1928-ban új épület megépítéséhez kezdtek, melyet 1930-ban átadtak. Így a településen 6 tanteremben működött a községi és a római katolikus elemi népiskola, valamint a községi általános továbbképző és római katolikus gazdasági továbbképző népiskola. A tanítók ekkor Jósvay Zoltán, Háberl Istvánné és Markó József voltak.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Boconádon 1889-ben elsőként Önkéntes Tűzoltó Egylet alakult. 1911-ben létrehozták a Boconádi Hitelszövetkezet Népkönyvtári Egyesületét. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925-ben kezdte meg működését a Római Katolikus Olvasókör. 1930-ban Polgári Lövész Egyesületet alakítottak, 1935-ben megszervezték az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját.

5.11 Besenyőtelek – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Besenyőtelken iskolai oktatásról az első ismert adat 1728-ból található, amikor források az iskolamestert, Turzó Györgyöt említik. 1767-ben Eszterházy Károly egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint a falu iskolamesterét és egyben kántorát a füzesabonyi plébános fogadta fel, aki saját szobájában tanította a gyerekeket. A római katolikus elemi iskolába 1770-ben 50, 1775-ben 59 gyerek járt, akiknek szülei tanulónként 40 krajcár fizettek a tanítónak. A hittan mellett írni, olvasni, fogalmazni tanultak, s a latin névszó- és igeragozást is elsajátíthatták. Tanítóik voltak 1767–1772-ben Kötényi István, 1774-ben Fejér Pál, 1775-ben Gibala Mátyás. A magasabb szintű oktatás a korabeli forrás szerint nem a tanítók felkészültségén múlt, hanem azon, hogy a tanulni vágyók az egri gimnáziumba mentek, s ott tanultak tovább. Az oktatásért a tanulók szülei évi 40 krajcárt fizettek a tanítónak, amit 1775-ben kiegészítettek még egy kenyér adásával.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az első önálló iskolaépületet 1792-ben építették, valószínűleg a plébánia mellé, ahol a kántor lakása is volt, majd 1810 után a régi kistemplom földszintje lett az oktatás helyszíne. Az iskolások száma 1822-ben 133 volt.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Az új római katolikus iskola építését 1887-ben befejezték. Ekkor 298 iskolást írtak össze. 1888-ban új tanítói állást szerveztek, így három tanteremben már három tanító oktatott, a mindennapi iskolába 316 gyerek tanult, az ismétlő osztályokban pedig 100 tanuló járt. 1893-ban a megnövekedett tanulói létszám miatt negyedik tanítót is felfogadtak, s oktatási célra és tanítói lakássá pedig a kocsma épületét alakították át. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött az oktatás, tanítók Kovács Endre és Csimó Nándor voltak.

Besenyőtelken 1901 óta községi gyermekmenhely működött, mely az 1901. évi VIII. törvénycikk rendelkezése szerint az elhagyott vagy a hatóság által elhagyottá nyilvánított gyermekek gondozását végezte. Az intézményt 1909-ben községi rendes kisdedóvóvá, azaz óvodává átalakították.

1905-ben új iskolát építettek, ahol két tanteremet és egy könyvtárszobát alakítottak ki, s a tanító számára is lakrészt biztosítottak. 1920-ban 476 tanköteles korú gyerek volt a nagyközségben, akik négy osztályban tanultak. 1927-ben még egy új iskola megépítéséről határoztak a község vezetői, s 1932-ben már állt a három tantermes, tanítói lakrészes épület. Így a településen a római katolikus elemi és gazdasági továbbképző népiskola 3 iskolaépületben, 8 tanteremben, 8 tanítóval működött.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Besenyőtelken 1896. február 9-én alakult meg az Olvasóegylet. 1906-ban a helyi iparosok Czakó Kálmán malomtulajdonos kezdeményezésére létrehozták az Iparoskört. Az egyesület saját székházzal rendelkezett, melynek színpadán a helyi műkedvelők mellett vándorszínészek is tartottak előadásokat. 1910-ben Katolikus Olvasókör jött léte. 1911-ben megalakult a Besenyőtelki Katolikus Ifjúsági Egyesület. Az Önkéntes Tűzoltó Testület 1912-ben szerveződött meg.

1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.

1930-ban alakult az Árpádházi Boldog Margit Leányegyesület. 1932-ben hozták létre az Országos Gazdasági Liga besenyőtelki helyi csoportját. 1935-től 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a faluban. 1936-ban létrejött a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1938. augusztus 7-én kezdte meg működését a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet (KALOT).

5.06 Besenyőtelek – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Bessenyő, Besenyő

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, majd nemesi-kuriális község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

1871-től 1924-ig hozzá tartozott Dormánd kisközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1935-ben: Tepély-puszta, Bársony-, Csatkó Lajos-, Harsányi- és Szalmás János- tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950 Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

5.08 Besenyőtelek – Gazdaságtörténet

A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint Besenyőtelek és az akkor még lakott Tepély jobbágyai őszi gabonából, árpából és bárányszaporulat után fizettek tizedet. Eger török kézre kerülése után, 1596-tól egészen 1676-ig a település nem szerepel az adóösszeírásokban, ezt követően pedig már nem állami adót fizető telkesjobbágyok, hanem kurialisták (megyei taksára kötelezett kisnemesek) és zsellérek lakták falut. 1789-ben a település határában és Tepély-pusztán együttesen 4027 kh szántóföld oszlott meg 178 birtokos között.

Az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően, mivel úrbéri jobbágybirtok nem volt, a nemesi és jobbágybirtok elkülönítésre nem volt szükség, de a nemesi birtokok tagosítása és a közös legelő felosztása elkerülhetetlenné vált. A tagosítás ellenzői az addig közösen használt legelő egyénekre való szétosztása ellen tiltakoztak, mivel legelő nélkül igavonó marhatartásuk veszélybe kerül, s ezáltal földművelésük is ellehetetlenül. 1863-ban a királyi tábla végleg elutasította a többséget kitevő ellenzők kérelmét, s a tagosítás 1873-ban befejeződött.

A gabonafélék termesztése mellett a 19. század második felében jelentős volt a dohánytermelés. 1935-ben a búzatermesztés jelentette a lakosság bevételi forrását, de mellette, főleg házi szükségletre, árpát, zabot, kukoricát, burgonyát és hüvelyes növényeket termeltek.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

 

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866

8632

4708

1639

1629

1896

8577

5954

123

1264

951

20

265

1925

8521

7224

218

582

1

358

1935

8516

7090

156

311

592

367

 

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 54,5 %-ról 1935-ben 83,25 %-ra emelkedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1896-ban 387, 1935-ben 813 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 100 kh felüli birtoka volt 9 főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 23-an, 20–50 kh területű birtokosok száma 81, 10–20 kh területű birtoka 89 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 93 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 192. Az 1 kh alatti területet bírók száma 326 volt, közülük 234 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században jelentős számban tartottak juhokat. 1581-ben 11 jobbágy fizetett 91 darab bárányt tizedbe, melyet az évi 919 darabos szaporulat után vetettek ki. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A lótartás szintén az igaerőt biztosította a földművelésben és áruszállításban, emellett a fajtanemesítésre is gondot fordítottak. 1902-től apaállat méntelepet hoztak létre a településen, és lótenyésztésben kiváló eredményt értek el. A legelő és rét területének 1925-re bekövetkezett drasztikus csökkenése kihatással volt az állatállomány alakulására is, a juhok és lovak tartása visszaesett, a szarvasmarhák száma viszont növekedett, állományuk 1450 körüli számban állandósult. Az állattenyésztés előmozdítására 1932-ben Községi Állattenyésztő Szövetkezet hoztak létre.

Az állatállomány változásai 1896 és 1944 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

Év

1896

1925

1935

1940

1944

Szarvasmarha

1065

728

611

1477

1437

780

548

464

..

Sertés

1019

295

611

589

212

Juh

1287

50

3

367

212

Baromfi

8362

Méhcsaládok

58

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A 18. század második felében készült összeírások 6 helyi iparost említettek, az 1828. évi országos összeírás szerint a településen 11 iparral foglalkozó élt. 1906-ban az alispán jelentése szerint 10 kovács, 6 asztalos, 3 kerékgyártó, 4 szabó, 9 cipész, 2 molnár, 1 hentes, 2 mészáros, 2 ács, 2 kőműves volt a településen. 1935-ben a helybeli kis iparosok száma 66, melyek mesterségek szerinti megoszlása a következő volt: cipész 15, szíjgyártó 1, szűcs 1, asztalos 3, borbély 2, kovács 8, kerékgyártó 3, szabó 5, kőműves 5, molnár 2, pék 1, gépész 17, mészáros 2, bádogos 1.

A mezőgazdasági termékek feldolgozására 1882-ben Czakó Bertalan gőzmalmot és olajütőt létesített, majd 1898-ban Czakó Kálmán alapította meg a település másik gőzmalmát. Ez utóbbinak külön villanytelepe volt, mely 1914-től a települést is ellátta árammal. E két malmon kívül két olajütő működött még a második világháború előtt Besenyőtelken.

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak. A helyi nemesi közbirtokosok 1781-től saját falubeli és Tepély-pusztai kocsmájukat árendában működtették. A 19. század elején kezdtek betelepülni a zsidó kereskedők a faluba. A falubeli kereskedők száma 1906-ban 6, 1912-re pedig már 23-ra növekedett a számuk. 1906-ban a gazdák termékeinek eladására és a helyi kiskereskedelmi forgalom bővítésére megalakult a Besenyőtelki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. 1914-től hétfői napokon hetivásárt is tartottak a településen. 1936-ban 8 kereskedés volt a faluban.

1921-ben 322 alapító taggal megalakították a Besenyőtelki Hitelszövetkezetet, mely a helybeli hitelezést segítette.

5.08 Átány – Gazdaságtörténet

A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A sík vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. 16. század közepétől fennmaradt források szerint a település lakói őszi és tavaszi gabonát termeltek, és jelentős juhállományt gondoztak. A lakosság 1550-ben török részre adót fizetett a fenti terményeken, állatokon túl még szénából, sertésből és a méhrajok után is. Az 1556. évi dézsmajegyzék szerint 40 fő fizetett őszi gabonából, 8 fő pedig bárányból egyházi tizedet.

A falu belső telkei és határa osztatlan állapotban a földesurak birtokközösségében volt 1752-ig. A jobbágyok a házhelyeket szabadon foglalhatták, a határt pedig időszakos újraosztás szerint használták. Ősszel a szántóföldet és rétet a házak sorrendjében nyílhúzás útján osztották fel egy évi használatra, a területek nagyságát az egyes gazdák vagyoni állapota határozta meg.

1788-ban a település határában majorságokat alakítottak ki, Berényi Tamás 114 kh, Bernáth László 288 kh majorsági szántóföldet műveltetett. Szárazbő puszta is teljes egészében majorsági birtok volt, ahol 14 közbirtokos 1218 kh szántót használt. Az úrbérrendezést 1864–1868 között sikerült lezárni és a határt mérnöki rendezéssel alakították ki. A határ délnyugati részén egy sávban a földesúri birtokok voltak, a belterülettől nyugatra az illetményföldek helyezkedtek el, délkeletre a nyomásos gazdálkodásból kilépett gazdák földjeit mérték ki, keletre pedig a „zsellérlegelő” terült el, melynek felét a zsellérek szántóföldi művelés alá vonták. A közlegelő a nyomásos szántóföldek, rétek és kertek közötti szabad területeken volt. A 20. század első harmadában fő termesztett növénye a búza, árpa és kukorica volt, mellette kisebb mértékben zöldtakarmányt, dinnyét, repcét, dohányt és sok hüvelyes növényt, így lencsét is termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866

8065

4005

1368

2228

1897

9072

5903

214

981

3

1560

3

19

389

1935

9172

6716

140

693

8

1231

5

8

371

A szántóföldi művelésbe vont területek jelentősen növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os évben még 49,7 % volt, 1935-ben már 73,2 %-ot tett ki. Ennek forrása a rét és legelőterületek voltak, melyek majdnem felére csökkentek.

A gazdaságok száma 1897-ben 521, 1935-ben 715 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtokokból 2 volt, 200–500 kh közötti nagyságú területe 7 főnek volt, 100–200 kh birtokból hetet számláltak és ugyancsak 7 volt 50–100 kh birtoknagyságú földből is. 20–50 kh nagyságú birtokos 48 volt, 10–20 kh területű birtoka 97 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 112 volt, 1–5 kh között területe 344 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 91, közülük 35 nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században jelentős számban tartottak juhokat. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatok egy részét igásállatként is használták. 1897-ben legjelentősebb állatállománya volt a legnagyobb területet bérlő Majzler Ignácnak: 844 juh, 116 szarvasmarha, 37 ló 54 sertés, a birtokosok közül Máder Miksa 582 juh, özv. Meister Sámuelné 600 juh tartásával emelkedett ki. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

1219

831

597

674

481

6

Sertés

1623

522

955

Juh

3218

944

1215

Baromfi

6299

Méhcsaládok

82

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1828-ban 4 kovács, 2 molnár 2 mészáros élt a településen. Az 1906-ról készített alispáni jelentés szerint 3 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 cipész, 4 csizmadia, 2 hentes, 1 mészáros 8 ács és 2 egyéb, meg nem határozott foglalkozású iparos tevékenykedett a faluban. 1925-ben 9 iparűzőt számláltak, foglalkozásuk szerint 1 szabó, 2 cipész, 4 kovács, 1 asztalos és 1 kerékgyártó került összeírásra.

1906-ban 5 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 2 kocsma és 3 vegyeskereskedés, 1932-ben 3 kocsma és 5 vegyeskereskedés működött a településen. 1894-ben alakult meg az Átányi Önsegélyező és Fogyasztási Szövetkezet, mely a kereskedelmi forgalmat segítette. 1935-ben tejgyűjtő telepet létesítettek. 1903-tól hetente egyszer, csütörtökön helyben piacot tartottak, de eljártak a 6 km távolságra lévő Heves piacára és vásáraira is.

5.06 Átány – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Átány

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, úrbéres község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban : Pusztaszárazbő, Bárczay-tanya, Harangi-tanya, Mocsáry-tanya, Pappszász György-tanya, Pappszász Lajos tanya, Puky-tanya, Szatmáry-tanya és Vajda-tanya, Coburg-tanya, Dobóczky-tanya, Kálosi-tanya, Mlinkó-tanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1983. december 31. Hevesi járás

5.11 Átány – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Átány eddig ismert legkorábbi adata iskolai oktatásról 1768-ból van, mely szerint ekkor Kiss Mihály tanította a gyerekeket. A kálvinista egyház által fenntartott elemi iskolába 1770-ben 50 tanuló sajátította el az írás, olvasás alapelemeit, mellette névszóragozásra, fogalmazásra és természetesen hittanra is tanította őket Fodor Sámuel tanító. 1772–1775 között már nemenként külön oktatták a 88 fiú és 30 lány iskolást. A kötelező hittan mellett a fiúk tananyagában szerepelt az írás, az olvasás, a számtan, a fogalmazás, a latin névszó- és igeragozás, a lányok csak olvasást tanultak. Az iskolába járó gyerekek szülei 1770-ben fél-fél pozsonyi mérő búzát, 1774-től egy-egy pozsonyi mérő búzát adtak a tanítónak fizetésként.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1868-ban a református egyház megépíttette a község iskoláját, mely két tanteremből állt. 1884-ben Dávid Károly és Izbéky Dezső tanítók oktatták az elemi iskolába járó fiúkat, a lányokat Konyha Ferenc tanította. 1887-ben a 306 tanköteles gyereket írtak össze a településen, akik közül 254 járt iskolába. Őket két tanító két tanteremben tanította. A megye legjelentősebb iskolai könyvtára Átányé volt, 1889-ben állománya 500 kötet volt. 1897-ben megkezdődött a tanítás a gazdasági ismétlő évfolyamon is.

1925-ben 3 tantermes református felekezeti elemi mindennapi népiskola működött a faluban, ahol három tanító oktatta az iskolába járókat, mellette egy tanyai községi elemi mindennapi népiskola működött egy tanteremmel és egy tanítóval Pusztaszárazbőn. Az idősebbek a községi vagy a református általános továbbképző népiskolában tanultak. 1935-ben az igazgató tanító Csík Mihály volt. 1939-ben a református egyház egy új négy tantermes iskolát építtetett, de mellette a régebbi épületekben is folyt tovább az oktatás.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Átányban 1884-ben a református lelkészi lakban 371 kötetes népkönyvtár állt a művelődni vágyók rendelkezésére. Így az elsőként megalakuló egyesület 1891-ben az Olvasó Egylet volt. 1892-ben Tűzoltó Egyletet hoztak létre. 1923-ban kezdte meg működését az Átányi Vadásztársulat.

1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1926-ban Polgári Olvasókört szerveztek. 1930-tól 1940-ig Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1930-ban megalakult a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi csoportja. 1933-ban létrejött az Országos Gazdasági Liga Átányi csoportja, de a következő évben működése megszűnt. 1937. február 26-án alakítottak új egyesületet, a Mezőgazdák Körét, vagy más elnevezéssel a Gazdakört, s 1938-ban már Dalárda is működött a faluban.

5.11 Aldebrő – Oktatás, művelődés, társadalmi élet

Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Aldebrőn 1767-ben az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint volt már oktatás, a tanítást Mislikovszki János végezte. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben és 1772-ben 60 gyereket tanított Újfalusi Péter tanító és egyben kántor írásra, olvasásra magyarul és németül. Emellett a magyarokat német nyelvre, a németeket pedig magyar nyelvre is oktatta. 1774-ben és 1775-ben mindkét esztendőben 100 elemi iskolást írtak össze, tanítójuk Fogas Mihály volt. Az tananyagban ekkor a latin is szerepelt. A tanítót 1770-ben az iskolába járó gyerekek szülei fizették, fél-fél pozsonyi mérő búzát adtak fizetségként. 1775-ben a tanító javadalmazását magára vállalta a község, évi 12 rajnai forintot fizettek neki oktatómunkájáért.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az iskola épülete a 18. század végén már állt, de gondot nem sokat fordíthattak rá, mert 1851-ben rossz állapotban lévőnek írták le. Pedig ekkor már nagy létszámmal működött az elemi iskola, 208 tanulója volt, 115 fiú és 93 lány. Az oktatást egy tanító végezte.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a római katolikus elemi iskolába 170 tanuló járt, akikkel továbbra is 1 tanító foglalkozott. 1924-ig a településen egy iskola működött, két tanteremben folyt az oktatás. Emellett 1901 és 1918 között Erzsébettér-pusztán is külön tanították a tanyákon élők gyermekeit. 1924-ben új épületet adtak át oktatási célra 3 tanteremmel, ahol a római katolikus elemi népiskola és községi gazdasági ismétlő iskola tanulóit 3 tanító oktatta.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

1909-ben megalakult az Aldebrői Gazdák Szövetsége, vagy más néven a Gazdakör, mely 1930-ban kultúrházat építtetett a faluban. Ebben az épületben kapott helyet a mozgóképszínház, és a Dalárda is, melyek 1930-ban kezdték meg működésüket.

1925-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő.

1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a faluban. 1926-ban kezdte meg munkáját az Aldebrői Önkéntes Tűzoltó Testület, 1933-ban pedig megalakult a Tarna-völgyi Vadásztársaság.

5.08 Aldebrő – Gazdaságtörténet

Az 1740–1743 között betelepített falu a debrői uradalom része volt.

A szűk határterület nem tette lehetővé, hogy a telepesek külső szántóföldeket is kapjanak, jobbágytelkek kialakítására nem került sor. 1770-ben az úrbérrendezést megelőző adatfelvétel szerint a falu lakói külső telki szántóföldekkel nem rendelkeztek, 2-3 mérős kertjeik és udvaraik voltak, állataik számára 1-1 szekér szénát termő rét biztosított takarmányt. Mindezek mellett 665 kapás szőlőterület bortermése után fizettek heteddézsmát földesuruknak. Az 1771. évi urbárium szerint a házas zsellérek 18 napi robot szolgálattal tartoztak, melyet 1776 után pénzért (1 napi robot = 10 krajcár) megválthattak. Fizetni kellett még a földesúrnak házhelyenként 1 forint füstpénzt, szüretkor pedig a majorsági szőlőben 3 nap munkát kellett végezni. Gabonatermő szántóföldeket a szomszédos Balpüspöki és Vécs-Felfalu pusztákon béreltek a lakosok.

A művelési ágak közül legjelentősebb a szőlőművelés és a dohánytermesztés volt, mellette a len- és a kendertermesztés az említésre méltó. Szőlőművelés folyt a földesúri majorságban, a falu lakói pedig az Öreghegyben, az Alsó-, Közép-, Felső- és Újhegyben, továbbá a Magyalosban lévő szőlőföldeket művelték. 1789-ben a falu határában 190 kh 1543 négyszögöl szőlőterület volt, 1841-ben már 324 kh 1227 négyszögölre növekedett nagysága. Az 1880-as évek második felében a filoxéra elpusztította az itteni szőlőültetvényeket is, az újratelepítés az 1920-as évekre történt meg.

A dohány termesztése a falu betelepítését követően kezdődött. A dohányföldek nagy része a Feldebrőre vezető út mellett voltak, de a falutól nyugati irányban is volt jelentős dohánytermő terület. 1841-ben a település határában a dohánnyal beültetett földek nagysága meghaladta 84 katasztrális holdat. 1846-ban az úrbéri szerződés szerint az aldebrőiek úrbéri tartozásaikat dohánnyal váltották meg: 80 mázsa dohányt tartoztak adni 62 hold majorsági és 12 hold irtásföld béreként.

A jobbágyfelszabadítást követően 1860-ban született bírósági ítélet a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében, mely szerint minden 8 zsellérházból álló telek részére 10 kishold legelőt adtak, a volt zselléreknek juttattak 90 katasztrális hold szántót, 180 katasztrális hold rétet és 9 katasztrális hold irtásföldet. Az uradalom birtokában maradt 51 katasztrális hold majorsági szántó, 110 katasztrális hold rét, 330 katasztrális hold szőlő, a Csal nevű uradalmi fácános, a Csali várnak hívott majorsági parlag és annak környékén lévő szántó.

A 20. század első harmadára a dohánytermő terület nagysága jelentősen csökkent, 1938-ban már csak 26 katasztrális holdat tett ki. Ekkor viszont megnövekedett a szántóföldi kultúrában a gabonafélék és a kukorica aránya, jelentős volt a takarmánynövények, valamint a burgonya és hüvelyes növények (borsó, lencse) területe.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866

1857

564

166

320

289

317

1897

3586

2366

93

210

54

516

235

112

1935

3648

2451

159

161

152

328

239

158

A gazdaságok száma 1897-ben 296, 1935-ben 862 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh fölötti birtokból egy volt, 200–500 kh és 100–200 kh közötti területtel egy-egy fő rendelkezett. 50 és 100 kh birtoknagysága 2 főnek volt, 10–20 kh közötti területet 9 személy birtokolt. Az 5–10 kh területűek száma 67 volt, 1–5 kh nagyságú területe 490 birtokosnak volt. 1 kh alatti birtoknagysága 291 főnek volt, közülük 57 szántófölddel nem rendelkezett.

Az állattartás a településen kezdetben leginkább a saját ellátásra és igaerő biztosítására szolgált: 1751–1752-ben 17 fejős tehenet, 4 tinót és 3 hámos lovat írtak össze. 1845–1846-ban pedig 710 szarvasmarha, 241 ló és 218 sertés tartását tüntették fel az összeírásban. A 19. század végéig a juhtenyésztés dominált, ami az 1940-es évekre szinte teljesen megszűnt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány (darabszámban)

1897

1925

1935

Szarvasmarha

651

365

487

446

334

318

Sertés

570

442

655

Juh

2392

Baromfi

4099

Méhcsaládok

83

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A falu betelepítését követően téglakemence, más elnevezéssel „téglaház” működött a faluban, mint korai ipari vállalkozás, mely a német lakosság telepítési szerződése szerinti téglából való házépítéséhez biztosította az alapanyagot. Ugyancsak ebben a téglaégető kemencében égették a templom építéséhez szükséges téglákat is. 1783-ban az első katonai felmérés térképén a téglakemencét még feltüntették, bár működésére több adat jelenleg nem ismert.

1906-ban 20 iparost számláltak a településen, 2 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 szabó 2 mészáros, 4 kádár, 1 csizmadia, 3 takács 1 ács és 1 kőműves került összeírásra. 1923-ban iparosként 6 kovács, közülük egy kerékgyártó is, 1 kerékgyártó, 2 kádár, 2 asztalos, 2 ács, 1 kőműves, 1 cementáru készítő, 1 beton- és cserépgyártó, 1 csizmadia, 4 cipész, 1 szabó, 2 mészáros (egyikük hentes és marhakereskedő is) segítette a helyben élők ellátását. A mezőgazdasági munkákban 4 cséplőgép tulajdonos működött vállalkozóként.

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1923-ban egyetlen kocsmáros és boltos képviselte a faluban a kereskedelemmel foglalkozókat. 1925-ben már 2 vegyeskereskedés működött a faluban. 1935-ben 2 korcsmát, 2 hangya kereskedést és 2 szatócs kereskedést írtak össze. 1900-től működött a településen az Aldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Lakói saját piac híján Kál piacát vették igénybe.

1920-ban alakult meg az Aldebrői Hitelszövetkezet a helyi hitelélet segítésére.

5.06 Aldebrő – Közigazgatási változások

1901 előtti neve: Al-Debrő, Alsó-Debrő, Német Debrő

Közigazgatási jogállása: 1871 előtt jobbágyfalu, zsellér község, 1871-től 1950-ig nagyközség.

Külterületi lakott helyei, pusztái 1923-ban: Balpüspöki puszta, Balpüspöki-csárda, Erzsébettéri-tanya, Cseri erdőőri lak, Csalitanya

 

Járási beosztása:

1863–1883 Tarnai járás

1883–1950. január 31. Egri járás

1950. február 1.–1983. december 31. Füzesabonyi járás

6.01.1 Irodalom

Az adatgyűjtés során két irányból közelítettük meg a szépirodalmi vonatkozásokat.

Az elsődleges az volt, hogy az adott településen született-e, élt-e híres író vagy költő. Ehhez a szemponthoz tartozott az is, hogy járt-e ott híres író, költő. Ezen a ponton figyelembe kellett venni azt is, hogy ezt mivel tudom alátámasztani. Még mindig ehhez az irányhoz tartozott az is, hogy az írók vagy költők említik-e ezeket a településeket a műveikben, szerepel-e bármelyik regényben vagy versben, illetve cikkben.

A kutatás során a másik irányból is megvizsgáltuk a településeket. Azt kerestük, hogy a helyiek között kinek jelent meg szépirodalmi könyve, kötete. Lehetett az verses gyűjtemény, novelláskötet vagy nagyregény.

Mindkét irányú kutatásban a legfontosabb szempont az volt, hogy a gyűjtött adat szépirodalmi legyen. Ezért jelen témába nem fért bele, hogy néprajzi vonatkozású irodalmi műveket is idesoroljak, mert azok a néprajzi témához tartoznak.

6.01 Kápolna – Irodalom

KRÚDY GYULA

A Károlyi Mihály-féle földosztásnak emlékhelyet állítottak, a kápolnai csata emlékműve mellé. A helyszín kiválasztása tudatosan és célzatosan történt. Az 1969. február 23-án felavatott földosztási emlékmű az 1919. február 23-i eseménynek állított emléket. Az esemény résztvevője volt KRÚDY GYULA is, aki így számolt be a történtekről, riportjában:

Károlyi Mihály ott áll a síkság közepén, amely a nagy magyar Alföldet határolja: a kápolnai csatamezőn, és onnan beszél az országhoz. Ott állnak félkörben az emelvény alatt, beláthatatlanul sokan. A szemem nem győzi sorra venni őket.

Károlyi így beszélt a néphez: Évszázados igazságtalanságot jöttünk jóvátenni. Alapkövét rakjuk le most annak a demokratikus birtokreformnak, melyet a nép akaratából alakult kormány készített a nép számára. Ez a nap egyúttal ünnepe az új Magyarországnak, mert a feudális Magyarország utolsó maradványait temetjük el. Magyarországon azé lesz a föld, aki dolgozik. Az ünnepség résztvevői a honvédemlék mellett emelt földosztó emlékhalomhoz vonultak, melyet a Károlyi-féle debrő-parádi uradalomból és máshonnan kocsival hordtak, és Károlyi a jelképes földosztó cölöpöt a halom tetejére verte, és azt kiáltotta: A föld a népé, és azé is marad!

6.01 Kál – Irodalom

GÁRDONYI GÉZA

A helyi temetőben nyugszik Gárdonyi Géza édesapja, Ziegler Sándor Mihály lakatosmester, gépész, aki az 1848-as szabadságharc idején a bécsi halálfejes légió hadnagya volt, és a fegyvertárakat irányította. Mozgalmas élete végén, már betegen került családjával Kálba. 1878 nyarától 1879. október 5-ig, haláláig lakott az akkor 130-as számú házban (ma: Fő út alsó 17.) Ekkor Gárdonyi Géza 15-16 éves, és az egri érseki tanítóképző növendéke. Nyaranta hazalátogatott az édesapjához Kálba. Apja sírjára később egy piramis alakú márvány síremléket állíttatott, s írt is a sírjára.

3.05 Zaránk – Földrajzi környezet

A falu a megye déli-középső részén, a Gyöngyösi-síkon helyezkedik el. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság 100 m alatt marad.

Az éves csapadék 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000.

A település északi határát a Tarna, a délit a Kis-Tarna alkotja.

Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai csernozjom-talajok. Homoklelőhellyel rendelkezik.

3.05 Újlőrincfalva – Földrajzi környezet

A falu a megye délkeleti csücskében, a Hevesi-síkon fekszik. Területe hordalékkúp-síkság, az átlagos tengerszint feletti magasság 100 m alatt marad.

Az éves csapadék 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1930-1950 között alakul.

Nyugati határa mellett a Laskó-patak folyik el, a Tisza-tó a déli határát alkotja.

Természetes növényzete főleg lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talaja szolonyeces réti talaj.

3.05 Tófalu – Földrajzi környezet

A település a megye középső részén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság a 200 m-t nem éri el.

Az éves csapadék 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000.

A gyenge lefolyású terület vizeit a Tarna és a Kígyós-patak gyűjti össze.

A természetes növényzet elsősorban lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

3.05 Tiszanána – Földrajzi környezet

A megye délkeleti határa mentén, a Hevesi-síkon található. Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság nem éri el a 90 m-t. Határának kiemelkedései a Dinnyés-hát és a Zab-halom.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület, évek óta csökkenő mértékű csapadékkal. A csapadék évi összege 540-500 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000. Leggyakrabban keleti, északkeleti és a nyugati szélek fújnak.

A száraz, gyér lefolyású terület egyetlen vízfolyása a falu déli határát alkotó Tisza. Egyéb vizeit csatornák juttatják a Tiszába. A talajvíz mélysége 2-4 m, az artézi kutak száma nagy. Tiszanánán egy mélyebb fúrás 54°C-os vizet ad.

A természetes növényzetet tölgy-kőris-szil ligeterdők és lágyszárú fajok alkotják. Erdőterülete 2-3 %. Állatvilága kisvadakból és madárfajokból áll, jellemzőek a vízimadarak.

Talaja kötött szikes talaj. Homoklelőhellyel rendelkezik.

3.05 Tenk – Földrajzi környezet

A falu a megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon van. Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság a 100 m-t nem haladja túl.

Az éves csapadék összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, a napsütéses órák száma 1930-1950 között alakul.

Vízhiányos terület, határában természetes vízfolyás nincs, vizeit csatornák viszik a Hanyi-érbe.

Természetes növényzet főleg a lágyszárú fajokból áll, jellemzőek a szikes puszták. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai szolonyeces réti és szikes talajok.

3.05 Tarnazsadány – Földrajzi környezet

A falu a megye déli-középső részén, a Gyöngyösi-síkon található. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság a 200 m-t nem éri el.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, mikroklimatikus vonásokkal. A csapadék évi összege 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000. Leggyakrabban nyugati és keleti szél fúj.

Határának teljes hosszában keresztülfolyik a Tarna, mely a falut délről, a Tarnóca pedig északról érinti. A talajvíz 2-4 m mélyen van, az artézi kutak száma nagy.

Természetes növényzetét elsősorban a lágyszárú fajok alkotják. Erdőterülete minimális. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai csernozjomok.

3.05 Tarnaszentmiklós – Földrajzi környezet

A település a megye délkeleti csücskében, a Hevesi-síkon, közelebbről a Hevesi-ártéren fekszik. Területe ártéri síkság, a tengerszint feletti magasság a 100 m-t nem éri el.

A csapadék évi összege 550-560 mm, az évi középhőmérséklet 9,9-10,1°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000 közötti. Leggyakrabban keleti és nyugati szélek fújnak.

Száraz, gyér lefolyású terület. A falut nyugatról érintve folyik el a Hanyi-ér, egyéb vizeit csatornák vezetik a Tiszába. Határában vannak mocsaras területek.

Természetes növényzetét fűzligetek, iszaptársulások és szikes puszták jellemzik. Erdőterülete 6 %. Állatvilága kisvadakból és madárfajokból áll.

Talajai réti talajok.

3.05 Tarnaörs – Földrajzi környezet

A megye déli határa mentén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, 100 m alatti tengerszint feletti magassággal. Kiemelkedési a Boros- és a Radics-halom.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület, évek óta csökkenő mértékű csapadékkal. A csapadék évi összege 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000. Leggyakrabban keleti és nyugati szélek fújnak.

A száraz és gyenge lefolyású területen a Tarna és a Kis-Tarna folyik keresztül, a falut nyugaton és keleten határolva. A településen artézi kút , halastó van.

Természetes növényzetre elsősorban a lágyszárú fajok jellemzőek. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai csernozjom talajok. Homoklelőhellyel rendelkezik.

Enyhe szeizmicitású vidék.

3.05 Tarnaméra – Földrajzi környezet

A község Heves megye déli határa mentén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság 100-200 m.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, a Mátra szélárnyékoló hatása miatt mikroklimatikus vonásokkal. A csapadék évi összege 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000. Leggyakrabban nyugati és keleti szélek fújnak.

A terület száraz és gyenge lefolyású. A falut érintve folyik a Kis-Tarna. A talajvíz 2-4 m mélységben van, az artézi kutak száma nagy. A mélyebb rétegvíz-fúrások Tarnamérán 39°C-os meleg vizet hoztak felszínre, melyre fürdő települt.

Természetes növényzetét elsősorban lágyszárú fajok alkotják. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai csernozjomok.

Enyhe szeizmicitású vidék.

3.05 Tarnabod – Földrajzi környezet

A falu a megye déli-középső részén, a Gyöngyösi-síkon található. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság 100-200 m közötti.

A csapadék évente 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000.

A falu határának északi részén a Tarna folyik.

Természetes növényzete elsősorban lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai csernozjomok.

Kavicslelőhellyel rendelkezik.

3.05 Szihalom – Földrajzi környezet

A megye keleti-középső határa mentén a Borsodi-mezőségben fekszik. Területe hordalékkúp-síkság, legnagyobb tengerszint feletti magassága 225 m.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz. A csapadék évi összege 560-590 mm, az évi középhőmérséklet 9,8-9,9°C, az évi napsütéses órák száma 1900-1950. Leggyakrabban északkeleti, délnyugati, déli szél fúj.

A terület száraz és gyér lefolyású. Három patak van a határában, a Rima-patak, valamint az Ostoros- és a Noszvaji-patakok, melyek a falu keleti határát elölik ki. A talajvíz 2-4 m az artézi kutak száma nagy.

A természetes növényzet tatárjuharos ás gyöngyvirágos lösztölgyesekből, valamint lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete 19 %. Állatvilágára a kisvadak és a madárfajok jellemzőek.

Talaja főleg csernozjom barna erdőtalaj.

Füzesabony-Szihalom-Mezőkövesd között lignittelep fekü található.

3.05 Sarud – Földrajzi környezet

A megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon fekvő település. Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság nem éri el a 100 m-t.

Az éves csapadék összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, a napsütéses órák száma 1930-1950 között alakul.

Jelentős vízhiány jellemzi, bár a község déli határát érinti a Kis-Tisza.

Természetes növényzete főleg lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete nem számottevő. Kisvadakban és madárfajokban gazdag.

Talajai főleg réti talajok.

3.05 Poroszló – Földrajzi környezet

A megye délkeleti csücskében, a Hevesi-síkon, közelebbről a Hevesi-ártéren fekvő település, mely tökéletes síkság 90 m tengerszint feletti magassággal. Kisebb kiemelkedései az északi határban a Saj-halom és a Nagy-Kóta-halom, délebbre a Csikós-, a Kóró-, az Akasztó-halom, a Hangács-tető és a Kesely-hát.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz. A csapadék évi összege 550-560 mm, az évi középhőmérséklet 9,9-10,1°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000 között alakul. Leggyakrabban északkeleti szél fúj.

Határa természetes vizekben gazdag. Itt szakad ki a Tiszából a Kis-Tisza, határát érinti az Eger-, a Laskó- és a Rima-patak. Az ország második legnagyobb tava a Tisza-tó, mely határának déli részét foglalja el. A talajvíz 2-4 m mélységben található, artézi kútjainak vízhozama nem nagy.

A természetes növényzetet bokorfüzesek, tölgy-, kőris-, szil-, ártéri ligeterdők, szikes puszták és mocsarak növényei alkotják. Erdőterülete 6 %. Szikes legelője védett (1978-tól). Állatai főleg madárfajok, elsősorban vízimadarak.

Talajai réti talajok.

Enyhe szeizmicitású terület.

3.05 Pély – Földrajzi környezet

A megye délkeleti csücskében, a Hevesi-síkon lévő település. Területe hordalékkúp-síkság, 110 m tengerszint feletti magassággal.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület. A csapadék évi összege 540-550 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000. Leggyakrabban a keleti, északkeleti, nyugati szélek fújnak.

A terület vízhiányos és lefolyástalan, déli határfolyója a Tisza, az egykori lápvilág vizét csatornák segítségével vezetik bele.

Természetes növényzete sajátos, elsősorban fűfélékből áll. A vízvilág jellegzetes maradványa a sziki mocsár. A község északi határban található a megye második legnagyobb természetvédelmi területe, a Pélyi szikes (1978-tól védett). Erdőterülete 2-3 %. Állatai rágcsálók, hüllők, madárfajok (a sziken több mint 100 madárfaj fészkel), őzek, az igen ritka ugartyúk is megtalálható itt.

Talaja sovány szikes.

Enyhe szeizmicitású vidék.

3.05 Nagyút – Földrajzi környezet

A falu Heves megye déli-középső részén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területe teraszos hordalékkúp-síkság, 100-120 m tengerszint feletti magassággal.

Az éves csapadék összege 550-600 mm, a középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000.

Határában jelentősebb vízfolyás a Tarnóca-patak és a Száraz-ér.

Növényzete lágyszárú fajokból áll, erdőterülete csekély. Állatvilágát kisvadak és madárfajok jellemzik.

Talajai csernozjomok.

3.05 Mezőtárkány – Földrajzi környezet

A község a megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon található. Területe hordalékkúp-síkság, tengerszint feletti magassága 100-200 m közötti. Kiemelkedései a Laskó-hát, a Nagy- és Lapos-halom.

A csapadék évente 560-580 mm, középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1900-1950.

Száraz, gyér lefolyású terület. A falun a Laskó-patak halad keresztül. A még meglévő fertők vizét csatornák vezetik le.

Természetes növényzete csekély lösztölgyesből, leginkább lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete 1-2 %. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajainak nagy része szikes, vagy sóhatás alatti, de szolonyeces réti talajok is jellemzik.

Kavics- és homokkészlettel rendelkezik.

3.05 Mezőszemere – Földrajzi környezet

A falu Heves megye keleti határán, a Borsodi-mezőségben fekvő település. Területe délnek lejtő hordalékkúp-síkság. A tengerszint feletti magasság a 110 m-t nem haladja meg.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz. A csapadék évi összege 560-590 mm, középhőmérséklet 9,8-9,9°C, az évi napsütéses órák száma 1900-1950 között alakul. Leggyakrabban északkeleti, délnyugati vagy déli szél fúj.

Gyér lefolyású, vízhiányos vidék, vizei a Rima- az Ostoros-patak és a Csere-árok. Talajvizet 2-4 m mélységben lehet találni, artézi kútjainak hozama ingadozó.

A természetes növényzet leginkább lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talaja réti szolonyec.

3.05 Kömlő – Földrajzi környezet

A falu a megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon, a Hevesi nyílt ártéren fekszik (a Tiszát 40 km-es hosszúságban és 15-18 km-es szélességben kísérő ártér). Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság 100 m alatt van. A legnagyobb kiemelkedései a határhalmok.

Meleg-száraz éghajlattal rendelkező terület. Az éves csapadék összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000 közötti. Leggyakrabban az északkeleti és a nyugati szél fúj.

A gyér lefolyású terület vizeit a Görbe-ér vezeti le. A talajvíz mélysége 2 m, az artézi kutak száma nagy, de vízhozamuk gyenge.

A természetes növényzete kisebb részben tatárjuharos lösztölgyesekből, nagyobb részben lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete 2-3 %. Állatai kisvadak és madárfajok.

Talajai réti és szikes talajok.

3.05 Kompolt – Földrajzi környezet

A község a Gyöngyösi-síkon fekszik. A vidék teraszos hordalékkúp-síkság, a legnagyobb tengerszint feletti magasság nem éri el a 130 m-t.

A településre és környékére a szárazság jellemző, az éves csapadékmennyiség 550-600, melynek eloszlása a Mátra és a Tisza közelsége miatt igen kedvezőtlen. Az évi középhőmérséklet 10°C, a napfénytartam 1950-2000 óra. Leggyakrabban nyugati és keleti szél fúj.

A Tarna folyó a falutól keletre folyik, határát a Száraz-ér érinti.

Növényzetére elsősorban a lágyszárúak jellemzők. Erdőterülete elenyésző. Európai hírű az 1918 óta működő – alapítójáról, dr. Fleischman Rudolfról elnevezett – növénynemesítő kutatóintézet. Állatai kisvadak és különféle madárfajok.

Talaja csernozjom talaj.

3.05 Kisköre – Földrajzi környezet

Heves megye délkeleti csücskében, a Hevesi-síkon, azon belül a Hevesi-ártéren fekvő település. Területe tökéletes ártéri síkság, a tengerszint feletti magasság a 100 m-t nem éri el. A vidék mai felszíni formáit a Tisza alakította ki, mely a település és egyben a megye határfolyója.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület. Az éves csapadék évi összege 550-560 mm, az évi középhőmérséklet 9,9-10,1°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000 közötti. Leggyakrabban északkeleti szél fúj.

A Tisza árterét a Saj-foki- és a Jászsági főcsatorna segítségével ármentesítették. A tájat az 1967-1973 között megépült Kiskörei vízlépcső (Tisza II.) jelentősen megváltoztatta. A tározó feltöltésével (1973-1980) 127 km2 vízfelület alakult ki, Tisza-tó elnevezéssel, melynek révén, csatornák segítségével nagy területek öntözése vált lehetővé. A település talajvízszintje magas, artézi kutakkal rendelkezik, az egyik mélyfúrás 60°-os meleg vizet ad.

Növényzete bokorfüzesekből, tölgy-kőris-szil ligeterdőkből áll, erdőterület 6 %, a határban megtalálhatók a szikes puszták is. Elsősorban madárvilága gazdag, énekes és ragadozó madarakkal.

Talajai savanyú, öntés réti talajok.

3.05 Kápolna – Földrajzi környezet

A település az Alföld északi peremén, a Gyöngyösi-síkon, a Tarna folyó mentén fekszik. A teraszos homokos-kavicsos hordalékkúpvidék tengerszint feletti magassága a 140 m-t nem éri el. Néhány földrajzi neve mégis magaslatra utal: Előhegy, Erdőpart, Szőlőhegypart.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület. Az éves csapadék összege 550-600 mm, a középhőmérséklet 10-10,2°C, a napsütéses órák száma 1950-2000 között alakul. A Mátra szélárnyékoló hatása miatt leggyakrabban keleti és nyugati szél fúj.

A község határa gyenge lefolyású és száraz, bár a területen átfolyik a Tarna folyó és nyugaton a Száraz-ér. Egy parányi tava van, mely kavicskitermelésből maradt vissza.

A természetes növényzet főleg lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete nem számottevő. A településen belül az ún. „Kossuth-hársak” védettek. A határ állatai kisvadak.

Talaja a hegységelőtéri felszínen képződött csernozjom.

3.05 Kál – Földrajzi környezet

A település a megye déli részén, a Gyöngyösi-síkon van. A terület teraszos hordalékkúp-síkság, 120 m-es tengerszint feletti magassággal. A határ keleti része szél formálta hullámos síkság.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, mikroklimatikus vonásokkal. A csapadék évi összege 550-600 mm, az átlagos évi középhőmérséklet 10,2°C, a napsütéses órák száma 1950-2000. A leggyakrabban keleti és nyugati szél fúj, a Mátra szélárnyékoló hatása miatt.

Vízhiányos vidéken a Tarna folyik keresztül. A sóder- és homokbányák helyén több bányató keletkezett. A talajvíz 2-6 m mélységben van, a gyenge vízhozamú artézi kutak száma nagy.

A természetes növényzet kőris-szil ligeterdőkből és lágyszárú fajokból áll. Az erdőterület nagysága jelentéktelen. Fellelhetők a sziki legelők is. Vadjai kis- és ugróvadak, valamint madárfajok.

Talajai változatosak, de leginkább csernozjom.

Enyhe szeizmicitású terület.

3.05 Hevesvezekény – Földrajzi környezet

A Hevesi-síkon fekszik. A tengerszint feletti magasság 100-200 m.

Az éves csapadék 560-580 mm, a középhőmérséklet 10-10,2°C, a napfénytartam 1930-1950 óra.

Vizeit a Hanyi-ér és a mesterséges csatornák vezetik le.

Növényzete főleg lágyszárú fajokból áll, erdőterülete csekély. Állatvilágát kisvadak és madárfajok alkotják.

Talaja szolonyeces réti talaj.

3.05 Heves – Földrajzi környezet

A település Heves megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon fekszik. Területe hordalékkúp-síkság, tengerszint feletti magassága 90-120 (Góbis-halom) között van. A határban található északkelet-délnyugati irányú homokvonulat néhány méter magas. Ez a terület futóhomok-jellegű.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz. A csapadék évi összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1950. A leggyakrabban keleti, északi, nyugati szelek fújnak. Viharos helyi szél évente 12-20 alkalommal van.

Heves határa száraz és gyér lefolyású terület, egyetlen természetes vízfolyása a Hanyi-ér, melynek vize nyáron kiszárad, medrét nád, sás, gyékény borítja. A délkeleti határrészen kisebb mélyedésekben időszakos vizek képződnek, de a városon belül is képződnek mocsaras területek. A talajvíz 2 m mélységben van, az artézi kutak száma nagy.

A természetes növényzet tatárjuharos lösztölgyesekből, szikesek és sztyeppék lágyszárú fajaiból áll. A határban lévő szélvédő fasorok (nyár, akác feketefenyő) már emberi létesítmények. Erdőterülete 2-3 %. Állatvilága kisvadakból, madárfajokból, rágcsálókból áll. A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet 1993-ban jött létre, melyben tilos a mezőgazdasági tevékenység. A szikes pusztagyep sóvirága és a sziki őszi rózsa gyakori itt. Nemzetközileg is jelentős az itteni kerecsen sólyom-állomány, a parlagi sas és a túzok.

Talajai öntésen kialakult mezőségi talajok, humuszos öntéstalajok, foltokban szikek.

A 47°C-os jódos meleg vize mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas.

A határban jelentős a kavics- és homokkészlet.

A terület enyhe szeizmicitású.

3.05 Füzesabony – Földrajzi környezet

A település a megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon helyezkedik el. Magát Füzesabonyt az Eger- és Laskó patakok fogják közre. Területe délnek lejtő üledékes síkság, melynek kialakításában az említett patakok (ill. ősvízrajzi elődeik) vettek részt. A legnagyobb tengerszint feletti magasság 137 m (a határ legészakibb pontja), két kiemelkedése a Mogyoróstető és a Kettőshalom.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, a csapadék évi összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 9,8-9,9°C, a évi napsütéses órák száma 1930-1950. A leggyakrabban keleti, északkeleti és nyugati szél fúj.

A két vízfolyás mellett kisebb mocsarak és vízállások találhatók a határban. A talajvíz 2-4 m mélységben van, az artézi kutak száma nagy.

A település határában füzes-nyáras ligetek, ártéri erdőmaradványok, lágyszárú fajok találhatók. Erdőterülete 2-3 %. Kisvadak, madárfajok, hüllők, rágcsálók, rovarok élnek határában.

Talajai a csernozjom barna erdőtalajok, az agyagon képződött réti talajok.

A határ keleti felében vélhetően lignittelep húzódik, kavics és homokbányájának készletei jelentősek.

A terület enyhe szeizmicitású.

3.05 Feldebrő – Földrajzi környezet

A falu Heves megye közepén, a Mátra keleti lábánál, a Tarna völgyében található. A tengerszint feletti magasság 120-220 m közötti.

Az éves csapadék 620-650 mm, a középhőmérséklet 9,5°C, a napsütéses órák száma 1920.

Vizei a Tarna folyó és a Kígyós-patak.

Növényzetét tölgyesek, ártéri ligeterdő-maradványok alkotják, melyekben kisvadak élnek. Erdőterülete 5-6%.

Talaja elsősorban réti talaj.

3.05 Erk – Földrajzi környezet

A falu a megye déli csücskében, a Gyöngyösi-síkon található. A hordalékkúp-síkság tengerszint feletti magassága 100-200 m.

A csapadék 550-600 mm, az átlagos középhőmérséklet 10°C, az évi napfénytartam 1950-2000 óra.

Erk határát a Kis-Tarna szeli át.

A természetes növényzet főleg lágyszárú fajokból áll. Az erdősültség jelentéktelen. Állatvilágát kisvadak alkotják.

Talaja barnaföld és csernozjom barna erdőtalaj.

3.05 Erdőtelek – Földrajzi környezet

A megye délkeleti részén, a Hevesi-síkon fekszik. A hordalékkúp-síkság tengerszint feletti magassága 100-200 m. A falu határának kiemelkedései az Öreg-, a Cibere-hegy és a Hanyi-halom. Mérsékelten meleg-száraz éghajlattal jellemezhető terület. Csapadékszegény vidék, a csapadék évi összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2°C, az évi napsütéses órák száma 1930-1950. Leggyakrabban keleti, északkeleti, nyugati szél fúj.

A község határa természetes vizekben szegény. Az egykor lefolyástalan terület vizét a falu határában eredő Hanyi-ér viszi a Sarud-Sajfoki-főcsatorna segítségével a Tiszába. A talajvíz mélysége 2-4 m, az artézi kutak száma nagy, de vízhozamuk nem jelentős.

A természetes növényzet erdőtársulásai a tatárjuharos lösztölgyesek, az alföldi gyöngyvirágos tölgyesek, erdősültsége 2-3 %. A növényzet jellemzői a lágyszárú növényfajok is. A faluban lévő arborétumban több mint 700 növényfajta él. Állatvilága kisvadakban és madárfajokban gazdag.

A terület kultúrsztyep jellegű. Kavics és homoklelőhellyel rendelkezik.

Enyhe szeizmicitás jellemző a vidékre.

3.05 Egerfarmos – Földrajzi környezet

A falu Heves megye délkeleti részén a Borsodi-mezőségben található. A település tengerszint feletti magassága 100 m. Határában az Eger- és a  Rima-patakok folynak.

A csapadék 560-590 mm, az évi átlagos középhőmérséklet 9,9°C, az évi napfénytartam 1950-1990 óra.

Természetes növényzetében a lágyszárú fajok a legjellegzetesebbek, gyakori a szegfű, a csiperke, a lila pereszke, az őzláb és a laskagomba. Erdősültsége csekély. Állatvilága kisvadakból és különböző madárfajokból áll.

Talaja csernozjom barna erdőtalaj. Homoklelőhellyel rendelkezik.

3.05 Dormánd – Földrajzi környezet

A Hevesi-síkon található. Területének legnagyobb tengerszint feletti magassága 110 m. A Laskó-patak a keleti, a Hanyi-ér a nyugati határa mentén folyik.

Az éves csapadék 560-580 mm, a középhőmérséklet 10-10,2°C, a napsütéses órák száma 1930-1950.

Növényzete füzes-nyáras ligetekből, szikes legelőkből, állatvilága kisvadakból áll. Erdőterülete csekély.

Talaja szolonyeces réti talaj.

3.05 Boconád – Földrajzi környezet

A falu Heves megye déli-középső részén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területének tengerszint feletti magassága nem éri el a 200 m-t.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlat jellemzi, mikroklímájában a Mátra szélárnyékoló hatása érvényesül.

Az évi csapadék 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, a napsütéses órák száma 1950-2000. A területen a nyugatias és keleties szelek dominálnak.

Említésre méltó vízfolyással nem rendelkezik, artézi kutakban viszont bővelkedik.

Állat- és növényvilágát az Alföld faunája és flórája határozza meg, kisvadakkal és különböző madárfajokkal. A kevés erdőfolt sziki tatárjuharos tölgyes-liget.

Talaja kötött és homoktalaj, de már megjelenik a szikes talaj is.

A település kavics- és homoklelőhellyel rendelkezik.

3.05 Besenyőtelek – Földrajzi környezet

A falu az Alföld északi peremén, a Hevesi-síkon fekszik. A hordalékkúp-síkság tengerszint feletti magassága a 100 m-t alig haladja meg. A terület enyhén dél felé lejt.

Területe mérsékelten meleg-száraz éghajlatú, vízhiánnyal. A csapadék összege 560-580 mm, az évi középhőmérséklet 10-10,2 °C, a napsütéses órák száma 1930-1950 közötti. Keleti, északkeleti és nyugati szelek jellemzik.

Az egykor lefolyástalan terület vizeit csatornák (Peres, Csincsa) vezetik a Saj-foki főcsatornába. Közeli vízfolyás a Hanyi-ér.

A növényzet erdőtársulásai a tatárjuharos lösztölgyesek, a kőris-szilerdők. Gyakori a fehér akác, a nemes nyár, a kocsányos tölgy, jellemzőek a lágyszárú fajok is. Erdőterülete 2 %. Az állatvilágból kisállatok és változatos madárfajok élnek a falu határában. Védett madara a gyurgyalag, településen rendszeresen fészkel néhány fehér gólya.

A felszínt holocén anyagok, folyóvízi és mocsári agyag borítja. A talaj zöme kötött, löszös agyagon képződött, de van réti csernozjom és szolonyec, valamint megjelenik a szikes is. A falu határa lényegében kultúrsztyep.

Enyhe szeizmicitású terület.

3.05 Átány – Földrajzi környezet

A falu Heves megye déli-középső részén, a Hevesi-síkon fekszik.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, az évi csapadék 540-550 mm. A középhőmérséklet 10-10,2 °C, az éves napfénytartam 1950-2000 óra. Az uralkodó szélirány keleti, északkeleti, nyugati.

A vidék teljesen sík hordalékkúp-síkság. A legnagyobb tengerszint feletti magasság nem éri el a 100 m-t. A falu határának kiemelkedései a Kázsmándtető és a Tetőhalom.

Az egykori lefolyástalan területről a vizek a csatornázás és a Hanyi-ér révén eljutnak a Tiszába. A talajvíz mélysége 2 m, az artézi kutak száma számottevő.

A növényzet liget-erdőkből és lágyszárú fajokból áll, az erőterület 2 %. Kisvadállománya és madárvilága gazdag.

A falu határának talaja vályog, szolonyeces réti és szikes talaj.

3.05 Aldebrő – Földrajzi környezet

A település Heves megye közepén, a Gyöngyösi-síkon, a Mátra keleti nyúlványain a Tarna folyó mentén fekszik. A falu tengerszint feletti magassága nem éri el a 200 m-t.

Az éves csapadék mennyisége 550-600 mm, a középhőmérséklet 10-10,5°C, a napsütéses órák száma 1950-2000.

Határának növényei főleg lágyszárú fajok, állatvilága kisvadakból és madárfajokból áll. Erdőterülete a külterület közel 10 %-a.

Talaja közép-kötött vályog- és humuszos homoktalaj. Homoklelőhellyel rendelkezik.

3.04 Borsodi-mezőség

A kistáj Heves- és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén van. A Tisza-Tarna-Rima mente települései közül 3 fekszik a Borsodi-mezőségben.

A terület tengerszint feletti magassága 90 és 153 m közötti. A Bükkből érkező patakok enyhén dél felé lejtő hordalékkúp-síksága. É-i pereme alacsony domblábi hátakból, lejtőkből áll, középső része hullámos síkság, déli része sík vidék.

A Borsodi-mezőség a Tiszai-Alföld nagytájhoz tartozó Északi-Alföldi hordalékkúp-síkság és a Közép–Tisza vidékhez tartozó Borsodi-ártér egyes területeit foglalja magában, ezért felszín-alaktanilag kétarcú.

A Borsodi-mezőség, másként Borsodi-síknak is nevezett terület felépítésében főként a Bükkből lefutó patakok játszottak szerepet, ezek két fő hordalékkúpot alakítottak ki. A Gelej térségében megtalálható hordalékkúp kialakulásában a Csincse, a Lator-, és a Kácsi-víz játszott szerepet, egyes részeken fúrások segítségével kimutatták, hogy korábban a Sajó és a Hernád is lerakta itt üledékeit. A Szentistván környékén lévő hordalékkúpot a Hór-, Vér-, Novaji- és Ostoros patak hozták létre.

A hordalékkúpok homokos, lapos hátainak legszembetűnőbb felszínformái az elhagyott patakmedrek, melyek viszonylag párhuzamosan helyezkednek el. Ezekben az elhagyott folyómedrekben gyakran mocsári növényzet telepedett meg, ősi fajokkal.

A homokhátak közti laposok legjellemzőbb felszínformái a zsombékok. Kialakulásuk oka a vízzel való borítottság évszakos változása. Tavasszal, mikor a terület vízzel borított, a zsombék folyamatosan növekszik az elhalt növényi maradványokból. Őszre a víz eltűnik és elkülönülő oszlopos formákat hagy maga után.

A Borsodi-mezőség résztája a Borsodi-ártér, melynek kialakulásában nagyrészt a Tisza, kisebb részt a bükki patakok játszottak szerepet. A Tisza oldalazó eróziója először elegyengette a tájat, majd később holocén üledékeivel, lösziszappal és agyaggal töltötte fel, helyenként ezekre települtek az északról érkező kisebb patakok hordalékai.

A térség 1939-ig volt a Tisza ártere, ma azonban ezek a területek csak rövid ideig és kis mértékben vannak víz alatt, és az árvizek csak szétszakadozva járják be a térszínt. Ezt a különböző nagyságú, mozaikosan elhelyezkedő szikesek bizonyítják.

3.03 Hevesi-sík

A kistáj Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén helyezkedik el, területe 1000 km2. A Tisza-Tarna-Rima mente települései közül 17 fekszik a Hevesi-síkon.

A Hevesi-sík 86-202 m közötti tengerszint feletti magasságú, hordalékkúp-síkság, amelyet az Eger és a Laskó alakított ki. A felszín enyhén dél felé lejt. Északi pereme hegységelőtéri hordalékkúp-síkság. Keleten nehezen különíthető el a Borsodi-síktól.

Felszíne alatt a 2000 m-t is meghaladó pannóniai üledék gyűlt össze. Erre vastag pleisztocén üledéksor települt (löszös iszap). A terület északi részén jelentősebb kavics- és homokkészlet fordul elő.

Mérsékelten meleg-száraz éghajlatú terület. A csapadék évi összege 560-580 mm (délen csak 540-550 mm). Vízhiányos terület. A keleti, az északkeleti és a nyugati szél a leggyakoribb.

A területen kevés a vízfolyás. Természetes vízfolyása a Laskó, a csatornák közül a Tepély-Hídvégi-csatorna, a Sarud-Sajfoki-főcsatorna, a Hanyi-főcsatorna ágazzák be a kistájat. A kistájnak öt kisméretű állóvize van. A talajvíz mélysége 2, vagy 2-4 m közötti. Az artézi kutak száma nagy. Heves és Tiszanána 47 ill. 54°C-os meleg vízzel rendelkezik.

A Tiszántúli flórajárásba tartozó kistáj.

A talajok zöme löszös agyagon képződött csernozjom barna erdőtalaj, kovárványos barna erdőtalaj, réti csernozjom, szolonyeces réti talaj, valamint nagy százalékban szikes, vagy sóhatás alatti. A kistáj jellegzetes kultúrsztyep.

3.02 Gyöngyösi-sík

E kistáj területe 600 km2, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye területén. A Tisza-Tarna-Rima mente települései közül 13 település az, mely a Gyöngyösi-síkon található.

A kistáj 94-198 m közötti tengerszint feletti magasságú teraszos hordalékkúp-síkság. A felszín kétarcú: Ny-i része csaknem teljesen sík (Tarna és a Gyöngyös síkja), a K-i rész közepétől 5-10 m-es peremmel emelkedik ki a Tarna pleisztocén hordalékkúpja.

E kistáj felszínén felső-pannóniai üledékek vannak. Ezekre jelentős vastagságú kavicsos-homokos pleisztocén hordalékanyag települt. A K-i magasabb részen löszös homokkal, homokos lösszel fedett futóhomok jellemző, a Ny-i részen infúziós lösszel és holocén folyóvízi feltöltésekkel borított a terület.

Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, a csapadék 550-600 mm körüli (jelentős a vízhiány), a Mátra szélárnyékoló hatása miatt főleg a nyugatias és a keleties szelek dominálnak.

Vízrajzilag a Tarna vízrendszeréhez tartozik (mellékvizei: Kígyós-patak, Tarnóca, Bene-, Gyöngyös-, Ágói-patak). A 600 m2-es területnek csupán négy kisebb természetes tava van. A talajvíz mélysége 2-4 m közötti, az artézi kutak száma nagy (Tarnamérának meleg vizű kútja is van).

A Gyöngyösi-sík az Alföld flóravidéke.

Az általunk vizsgált települések területén a talajok csernozjom barna erdőtalajok, a Káltól délre lévő homokterületeken gyengébb termékenységű barna erdőtalajok, humuszos homoktalajok, réti csernozjom talajok fordulnak elő. Vannak ezen a területen szikes legelők és rétek is.

3.01 Földrajzi környezet

Heves megye DK-i részén három kistáj öleli fel a Tisza-Tarna-Rima mente 34 települését; a Gyöngyösi-, a Hevesi-sík és a Borsodi-mezőség. E kistájak földtörténeti múltjukra, természeti megjelenésükre, hasznosíthatóságukra vonatkozóan mutatnak különbözőségeket és azonosságokat is.

6.01 Tiszanána – Irodalom

GULYÁS IMRE

 

Tiszanánán született 1945. március 30-án. Gyermekkorában szeretett sokat olvasni, legmeghatározóbb olvasmányélményei az Egri csillagok és Arany János Toldija. Ez utóbbinak a prózai változatát olvasta, és akkor ismerte fel, hogy az ő világa mindenképpen a prózai műnem. Valamint Tiszanánára emlékeztette a Toldi helyszíne és Miklós. Az olvasás iránti szenvedélyét az édesanyjától tanulta és örökölte. Első verseit viszonylag korán írta, ezekre csak mint játékokra gondol vissza. Az igazi nagy hatást Eger és a Dobó István Gimnázium tette. Az egyetemi éveit Debrecenben töltötte, magyar és történelem szakos tanárként végzett. Itt kapott először pénzt a verséért, 70-80 forintot. Aztán az újságírás felé fordult, a Hajdú Bihari Napló munkatársa lett Debrecenben. Jeleskedik prózában és lírában egyaránt, több kötete is megjelent (A csend virágai; Ha élni akarunk; Teljes árú élet).

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.derimuz.hu

–          www.derimuz.hu

–          www.tiszanana.hu

Tiszanána település neve többször szerepel Márkus István Mit láttam falun? című regényében.

 

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Márkus István: Mit láttam falun? Magvető, Bp., 1967.

–          Tiszanána évszázadai. szerk. Makai János. Tiszanána. 2011. Tiszanána Önkorm.

6.01 Tenk – Irodalom

BLAHA LUJZA

 

1850-ben született Rimaszombaton, leánykori nevén Reindl Lujzaként. Már ünnepelt színésznő volt, amikor találkozott SOLDOS SÁNDORral, akinek Péchy Andor mutatta be. 1875. augusztus 28-án eljegyzi őt Soldos, s 3 hétre rá, szeptember 20-án meg is tartották az esküvőjüket a pesti belvárosi templomban. Az ifjú férj a pusztatenki úrilakba hozta feleségét, itt is a hevesi Soldos Sándor kastélyában laktak. A nemzet csalogánya a házasság elején még jól érezte magát vidéken, mindenkit megállított, hogy beszélgessenek, mindenre kíváncsi volt, látott keresztelőket, búcsúkat, névnapi köszöntéseket. Mindez egyfajta gyűjtés, kutatás volt a részéről, eltárolta az információkat, hogy majd a későbbiekben onnan tudjon meríteni. Az örömbe azonban üröm is került, ugyanis a férje egyáltalán nem érdeklődött a felesége színházi karrierje iránt, ellentétben az elhalálozott első férjjel szemben. Soldos nemcsak közömbös volt a színésznői pályájával kapcsolatban, hanem azt is akarta, hogy Blaha Lujza hagyja ott a színpadot. Az ellentétes vélemények, érzések végül tönkretették a házasságukat, így 4 évnyi együtt töltött idő után 1879-ben elváltak.

Forrás- és irodalomjegyzék:

 

–          Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

–          Szuromi Rita: Tenk. [Tenk.] 2000. Tenk Önkorm.

6.01 Tarnazsadány – Irodalom

CSÍK FERENC

 

1957. november 21-én született Tarnazsadányban egy hatgyermekes cigánycsaládban Több verseskötete is meg. Az első kötete 1999-ben jelent meg, címe: Ahol a Nap is megfordítja a szekerét. A második kötetét Kereszt, amelyet ránk hagyott az ég címmel 2001-ben adta ki. Majd több mint tizenöt éves kutatómunkája eredményeként megjelent Képek Tarnazsadány történetéből című monográfiája 2010-ben, amelyet Botos Józseffel közösen írt.

 

Forrás- és irodalomjegyzék:

www.delheves.hu

6.01 Tarnaörs – Irodalom

BÁRÓ ORCZY LŐRINC

1718. augusztus 9-én született. Gyöngyösön. Nyitrán és Pesten végezte az iskoláit, aztán Budán tanult filozófiát. Első verseit Barkóczy Ferenc egri püspök biztatására írta, de ezek még nem jelentek meg, mert mire elkészült a gyűjtemény és kiadták volna, a püspök elhunyt. Ez annyira megviselte a bárót, hogy jó időre letette a lantot. Csak 1772-ben vette elő újra a lantját, mikor Bessenyei Györgynek verses üdvözletére költői levéllel felel. Bessenyei ösztönzésére ezért újból írni kezd. Cikkei, levelei és költeményei megjelentek a Magyar Hírmondóban, az Orpheusban, a Magyar Múzeumban és az Új Magyar is. A régebbi verseit Révai Miklós adta ki Költeményes holmi egy nagyságos elmétől címmel. Majd Barcsay Ábrahám műveivel együtt szintén jelentek meg versei, melyet még mindig Révai adott ki Két nagyságos elme költeményes szüleményei címmel. Bessenyei kezdeményezésére alakult 1779-ben tudós társaság „Hazafiúi Magyar Társaság” névvel, amelynek elnöke Orczy Lőrinc lett. Kazinczy Ferencet 1784-ben vicenótáriussá nevezte ki Kassára, Batsányi Jánost (ő sokáig az Orczyaknál volt nevelő) pedig a kassai kamara kancellistájává tette és anyagilag is támogatta. 1783-ban Kazinczy meglátogatta a főispánt tarnaörsi kastélyában. Erről így írt: „Korán reggel érék Tarna-Eörsre Hevesben, közel Árokszálláshoz. Generális Orczy még nyugvék. Zsenge ifjúságában elhalt István fiának piarista nevelője a maga szobájába vitt el, és aztán a kertbe, míg a főispán hivatni fog. Mente nélkül, de a Szent István Rendje commandeuri pántlikájával nyaka körül üle szobájában, mert a nap igen meleg volt. Elővéve verseit kéziratban, s amiket Barcsay Ábrahám íra hozzá és más barátaihoz, s a franciákat, kiknek poétáikat minden más nemzetbelieknél inkább kedvelé. Szó nélkül inte asztal után, hogy követém, s éjfélig ismét ketten maradánk, ismét olvasgatva. …Orczy Kassán októberben tisztválasztó széket tartva engem vice-nótáriusnek neveze ki.”  Orczy irodalmi szerepéről így írt a Koszorúban Arany János: „Az egész 18. század Orczyig úgyszólván meddő volt költői termelésben. Nagy hallgatás ez, melyet ő megszakít. Ha kiadja verseit íratásuk idejében, ma nemzeti irodalmunk újjászületését nem Bessenyeytől, hanem Orczytól számítnók. Ámbár így sem tagadható a nagy befolyás, melyet társas úton, kéziratban lévő munkái által is gyakorolt az ifjabb nemzedékre, éppen arra, melynek költészetünk új életre hozását köszönjük, s mely az irodalom történetében ‘francia iskola’ néven ismeretes.” Az irodalom nagy pártolója végül 1789. július 28-án hunyt el Budapesten, a temetésére viszont már otthonában, Tarnaörsön került sor.

Orczy Lőrinc (forrás npq.hu)

Orczy Lőrinc (forrás npq.hu)

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.tarnaors.hu

 

BÁRÓ ORCZY EMMA

Báró Orczy Emma Tarnaörsön született 1865. szeptember 23-án Báró Orczy Bódog és Wass Emma grófnő egyetlen leányaként. 15 éves korában a szüleivel előbb Brüsszelbe, Párizsba, majd Londonba költöztek, ahol zenét és festészetet tanult. 1894-ben ment férjhez Montague Barstow-hoz. A fiatal pár anyagi nehézségei miatt Emma írni kezdett. Első próbálkozásai nem voltak sikeresek, de néhány detektívtörténete megjelent nyomtatásban. 1903-ban született meg A Vörös Pimpernel című regénye, amely könyv alakban először szintén nem volt sikeres. Színpadi változata viszont nagy sikert aratott 1905-ben Londonban, több mint 2000 előadást élt meg. A színpadi sikernek köszönhetően a regény is népszerű lett: elindult világhódító útjára. 14 nyelvre fordították le, majd több mint harminc mozi- és TV-film készült belőle. A sikerén felbuzdulva még több folytatást írt az elkövetkező években. 1915-ben egy háborús antológiát is jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland-és detektívregényt írt ezeken kívül, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak. 1933-ban egy esszékötetet is jelentett meg, amelynek címe: The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi). Önéletrajzát 1947-ben írta meg Links in the Chain of Life (Az élet láncszemei) címmel. Végül 1947. november 12-én hunyt el Londonban. A Vénusz bolygón kráter őrzi nevét. A londoni Royal Academyn pedig több festménye is ki volt állítva.

Művei:

  • Old Hungarian Fairy Tales (Régi tündérmesék) (1898)
  • Links in the Chain of Life című önéletrajza (1947)
  • The Emperor’s Candlesticks (Ferenc József gyertyatartói) (1899, magyarul: 1926)
  • The Old Man in the Corner (1900-1909)
  • The Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel) (1905)
  • I Will Repay (1906)
  • The Tangled Skein (1907)
  • The Elusive Pimpernel (1908)
  • Unto Caesar (1914)
  • Let We Forget (1915)
  • Lady Molly kalandjai (1918)
  • The League of the Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel szövetsége) (1919)
  • Pimpernel and Rosemary (Pimpernel és Rosemary) (1924)
  • The Honourable Jim (1924)
  • Pimpernel Erdélyben (1927)
  • The Triumph of the Scarlet Pimpernel (1929)
  • Sir Percy Hits Back (Sir Percy visszaüt) (1930)
  • Az okos Pimpernel (1930)
  • The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi) (1933)

 

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/o/o18419.htm

–          http://www.libri.hu/szerzok/orczy_emma_barono.html

–          http://www.princeton.edu/~achaney/tmve/wiki100k/docs/Emma_Orczy.html

–          https://www.antikvarium.hu/ant/find2.php?szerzo=orczy-emma-barono&func=gyorsszerzo&KeresesSzerzoID=19435&kulcsszo=Orczy+Emma+b%E1r%F3n%F5

6.01 Tarnaméra – Irodalom

VITÉZ TARNAMÉRAI TÍMÁR FERENC

Tarnamérán született költő, jelenleg Hevesen él. A Független Alkotók Országos Egyesülete két füzetet is megjelentetett a verseivel. Kifejezetten a hosszabb, terjedelmesebb verseket kedveli. Az Őt átkarolja című versét még lengyelre is lefordították, ez a verse Báthory István királynak állít emléket. A második kötetének címe: A boldogság kék madara, amely 1991-ben jelent meg

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.delheves.hu

–          http://mek.oszk.hu/00000/00019/html/t/i013272.htm

6.01 Szihalom – Irodalom

MIKSZÁTH KÁLMÁN cikkei és karcolatai között egy parasztpoéta, egy fiatal szihalmi fiú, Boda Pál történetét olvashatjuk.

Mikszáth Kálmán

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Sári Zsolt: Szihalom anno. Fejezetek a falu múltjából. Szihalom. 2007. Szihalom Önkorm

–          http://www.mek.oszk.hu/00900/00901/html/05.htm

6.01 Pély – Irodalom

TÖRŐCSIK MARIÁN (Mari)

A nemzet színésznője Pélyen született 1935. november 23-án. Kétszeres Kossuth- (1973, 1999) és kétszeres Jászai Mari-díjas (1964, 1969), Érdemes (1971) és Kiváló művész (1977), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje (1995), A Nemzet Színésze (2000).
Főbb filmszerepei:

  • Eszter hagyatéka (2008)
  • Töredék (2007)
  • A napfény íze (1999) (Idősebb Kató)
  • „Éretlenek” (1995) tv-sorozat
  • Csapd le csacsi (1992) (Lojzi, Mama)
  • A Biblia (1990) (tv) (Grandma)
  • Eszterkönyv (1990)
  • Peer Gynt I. – II. (1988) (tv)
  • Csinszka (1987) (tv) ….
  • A hattyú halála (1984) (tv)
  • Színes tintákról álmodom (1980)
  • Cseresznyéskert (1979) (tv)
  • A lőcsei fehér asszony (1976) (tv) …. Géczy Julianna
  • Déryné hol van? (1975) …. Déryné
  • Macskajáték (1972) …. Maid
  • A danaida (1971) (tv) …. Kati
  • N.N. a halál angyala (1970) …. Navratil Nusi, taxisofőr
  • Utazás a koponyám körül (1970)
  • A Pál-utcai fiúk (1969) …. Nemecsek anyja
  • Kártyavár (1968) …. Koller Éva
  • Holdudvar (1968)
  • Pacsirta (1963) …. Margit
  • Elveszett paradicsom (1962) …. Mira
  • Légy jó mindhalálig (1960) …. Bella
  • Kard és kocka (1959) …. Pólika
  • Szent Péter esernyője (1958) …. Bélyi Veronika
  • Édes Anna (1958) …. Édes Anna
  • Körhinta (1956) …. Pataki Mari

Fontosabb színházi szerepei:

  • Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Viola, Mária)
    • Rómeó és Júlia (Júlia, Júlia dajkája)
    • Lear király (Cordelia)
    • Téli rege ˙(Hermione)
  • Vörösmarty: Csongor és Tünde (Tünde)
  • Móricz: Úri muri (Rozika)
  • Ibsen: Peer Gynt (Solvejg)
  • Tolsztoj: Háború és béke (Natasa)
  • Bulgakov: Iván, a rettentő (Zinajda Mihajlovna)
  • Brecht: A szecsuáni jólélek (Sente Sui Ta)
    • Kurázsi mama (címszerep)
  • Brecht-Weill: Koldusopera (Celia)
  • Németh László: Szörnyeteg Amál
  • Örkény István: Macskajáték (Egérke)
  • Bornemisza Péter: Magyar Elektra (Elektra)
  • Dosztojevszkij-Vasziljev: A nagybácsi álma (Maria Alekszandrovna Moszkaljova)
  • Csehov: Cseresznyéskert (Ljubov Andrejevna, Ranyevszkaja)
  • García Márquez-Schwajda: Száz év magány (Ursula)
  • Beaumarchais: Figaro házassága (Marcelina)

Forrás- és irodalomjegyzék:

http://www.nemzetiszinhaz.hu/muveszek/index.php?list=aon&actor=226&type=aon

6.01 Kömlő – Irodalom

BARI LÁSZLÓ

Verseskötete jelent meg

 

DR. VASAS JOACHIM

Megjelent egy memoárjellegű írása, melynek címe: Menjen, doktor Elvtárs.

 

DR. NAGY JENŐ

Író és költő, Kömlő szülötte. A Heves Városi Tükör folyóirat irodalmi rovatának vezetője, állandó szerzője, a versei folyamatosan jelennek itt meg. Két verseskötete jelent meg, az elsőnek a címe: Gondolatok versben és prózában. A második kötetét már a lap adta ki, ennek a címe: Őszülő fejjel. A költő jelenleg Hevesen él, de ragaszkodik Kömlőhöz, ezért külön kérte, hogy a kötetén a magyar és a hevesi címer mellett a kömlői is megjelenjen. 2013. május 26-án a Hősök napján vitézzé avatták a budavári palota gótikus nagytermében. Ennek emlékére írott versének címe: Vitézek hazája, amely szintén a Tükörben jelent meg.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.hevesitukor.hu/HT201302.pdf

–          http://hevesitukor.hu/HT201308.pdf

6.01 Kompolt – Irodalom

SÁNDOR JÓZSEF

Kompolti születésű, jelenleg is ott élő nyugdíjas méhész költő, akinek egy verseskötete jelent meg, melynek címe: Az első harminckettő. A kötetet a Kompolti Nyugdíjasok Egyesülete adta ki, és az egyesület számára adományozók ezt a kötetet ajándékba kapják.

 

PÖRGE E. SÁNDOR ÉS GYŐRY ÉVA

Megjelent egy közös könyvük, melynek címe: Elektronikus levelek a Nagymamának és a Nagymamától. Egy 21 éves fiatalember szárnypróbálgatásait olvashatjuk, illetve egy 65 éves nyugdíjas nagymama életébe kapunk betekintést. A könyv a Kompolti Nyugdíjasok Egyesülete adta ki, és az egyesület számára adományozók ezt a kötetet ajándékba kapják.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://kompolt.hu/component/option,com_frontpage/Itemid,1/limit,7/limitstart,63/

6.01 Kisköre – Irodalom

NAGY EDIT

Kiskörén született, jelenleg Egerben élő költő, több verseskötete is jelent meg, például Nádszagú felhőkön, amely mintegy 100 válogatott versét gyűjti össze 6 ciklusba rendezve. A válogatás 2004-ben jelent meg a Gonda Könyvkiadó és Könyvkereskedés keretein belül.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.delheves.hu

 

6.01 Heves – Irodalom

A századforduló irodalmi életét jelentősen befolyásolták a Hevesről származó irodalmárok.

Az irodalom iránti igényeket bizonyítja, hogy gyakran hívnak a városba híres írókat-költőket. Ezért járt a községben Tamási Áron, Kolozsvári Grandpierre Emil, Tímár Máté, Somogyi Tóth Sándor írók, valamint Bihari Sándor és Vihar Béla költők.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–  Gruz János: Heves története. Heves. 1969. 114-115.

–  Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001. 257-259.

 

HEVESI LAJOS

Hevesi Lajos – Jelky András kalandjai

Hevesen született 1843. december 20-án egy izraelita családban. Eredeti neve Lőwy Lajos volt, de a zsidóknál elterjedt szokás szerint megváltoztatta a nevét, így a szülőhelye nevét vette fel, s lett Hevesi Lajos. Ez az új név álnévként is szolgált. A gimnáziumi éveit Pesten töltötte, majd a bécsi egyetemen tanult tovább, ahol eredetileg orvosnak készült, aztán filológiát hallgatott. Széleskörű érdeklődését jelzi e két, egymástól távol álló tudományág tisztelete. Az egyetemi évek után visszatért Pestre, és a fellendülő hírlapkiadás felé fordult. 23 éves korában, 1866-ban már a Pester Lloyd munkatársa lett, ebbe a lapba egészen a haláláig írt is. 1868-ban részt vett a Borsszem Jankó és a Bolond Jankó című élclapok megalapításában. 1871 és 1874 között a Kleine Leute című ifjúsági folyóiratot írta és adta ki egy személyben. Cikkei és hangulatos tárcái több folyóiratban is jelentek meg: Magyarország és a Nagyvilág, Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság. Már ifjúkorában is híres volt hihetetlen munkabírásáról, a kortársai szerint napi 4 tárcát is írt, és csak azért élt, hogy dolgozhasson, azaz írhasson. A tárcái, glosszái, útirajzai és elbeszélései mellett két kézikönyvet is írt: A kereskedelmi levelezés kézikönyve (1864), illetve Kalauz Felső Magyarország vasútjain (1873, Budapest). Kalandregénye is jelent meg 1872-ben, melynek címe Jelky András bajai fiú rendkívüli kalandjai ötödfélszáz világrészben. Ez az ifjúsági regény őrizte meg igazán írójának nevét az utókor számára. A munkabírásának köszönhetően a „fővárosi hatóság” őt kérte fel 1872-ben, hogy készítsen el egy útikalauz Budapestről és környékéről. A kért mű alig egy éven belül el is készült, éppen Buda és Pest egyesítésének évében. Magyarul és németül egyaránt megjelent, de sajnálatos módon magyarul nehezen férhető hozzá. A mű címe Budapest és környéke, melyet Ráth Mór adott ki, s 268 oldal terjedelmű. Az útikönyvet 6 fejezetre osztotta, amelyek közül az első egy történelmi bevezető, a másodikban hasznos gyakorlati tanácsokkal látja el az olvasóit, a harmadik fejezet az V. kerületbe kalauzolja a turistát, az ottani nevezetességeket mutatja be. A negyedik részt a város többi részén található kiváló nevezetességeknek szentelte. Az ötödik fejezet a Lánchíd budai hídfőjétől indította, és Budát járta be. Az utolsó fejezet inkább kitekintő, itt jelennek meg a főváros környéki települések, illetve javasolja a távolabbi célpontok közül Visegrádot, Balatonfüredet vagy Bécset is. Ezzel az útikönyvvel mindenképpen maradandót alkotott, a gyűjteménye ma is forrásértékű, ugyanis példát mutatott a későbbi budapesti útikönyvek íróinak. Egyébként ő maga is átdolgozta 1876-ban, s még színesebben, elevenebben festi le a főváros szépségeit, jellegzetességeit. Ekkoriban szűkké vált számára Budapest, ezért visszaköltözött Bécsbe. Az írást itt is folytatta, 1884-től 14 német nyelvű humoros elbeszéléskötete jelent meg Stuttgartban. 1909-ben a Kisfaludy Társaság a tagjai közé fogadta. Szerkesztőségi tag lett az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című díszmunkának. Mikor halálos beteg lett, nem várta meg, amíg a betegség lassan legyőzi a testét, hanem önmaga vetett véget az életének, agyonlőtte magát 1910. február 27-én.

Kritikusként és művészeti íróként is a legkiválóbbak között tartják számon, egyaránt jól bánt a magyar és német nyelvvel is.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          A Hevesi Múzeumi Kiállítóhely folyóiratai: Pester Lloyd, Vasárnapi Újság, Hazánk s a Külföld, Borsszem Jankó

–          Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben. II. Budapest, 1888.

–          Létay Miklós: Az első budapesti útikönyv 1873-ból. Népszabadság, 2003. ápr. 8.

–          Fodor Béla: A főváros első ciceronéja. Népszabadság, 20013. dec. 20.

–          Horváth László: A hevesi polgárosodás sajátosságai. Tanulmányok Hevesről. Heves, 2001.

–          Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

 

BÍRÓ LAJOS

1880-ban született Bécsben egy hevesi izraelita családba. Az eredeti neve Blau Lajos. A gyermekkorát Hevesen töltötte. Édesapja vegyeskereskedő volt, aki a családjával gyakran járt Bécsben, ezért is született Bíró Lajos Bécsben. Hevesi Lajos szülőházában élt a család, aki a példaképe is lett. A középiskolai tanulmányait Egerben végezte, aztán pesti és párizsi kitérő után Nagyváradon telepedett le. Itt indította el írói, publicista életművét. 1900-tól a nagyváradi Szabadság munkatársa, majd szerkesztője. A szintén kezdő ADY ENDRÉvel lakott együtt Váradon. Bíró Lajos ismerte fel először, hogy Ady Endre a kor nagy költője, s hirdette is ezt. Ezért a hevesi társasági eseményeken rendszeresen felolvasta Ady verseit. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Ady Hevesre látogasson a Bíró családhoz, még szintén 1900-ban. Mivel éppen dinnyeérés volt, azért Ady dinnyemagokat vitt magával Érdmindszentre. 1901-ben Ady átment a Nagyváradi Naplóhoz, de kettejük barátságán ez semmit sem változtatott, sőt később Pesten is együtt béreltek szobát. Mindketten testvéri szeretettel emlékeznek egymásra. A váradi évek után VÉSZI JÓZSEF, a kor neves szerkesztője magához hívta Bíró Lajost a Budapesti Naplóhoz. Nem sokkal ezután Bíró Lajos feleségül vette a szerkesztő lányát, Jolánt. Az első világháború alatt egyre több közéleti szerepet vállalt, nyíltan békét és változást sürgetett. Az őszirózsás forradalom után rövid időre, de külügyi államtitkár is volt. A Tanácsköztársaság bukása után emigrálni kényszerült Bécsbe, aztán Londonba. Egy ideig járta a világot a családjával, a nyelvtudásával mindenhol boldogult is. Továbbment Amerikába, ahol sikeres forgatókönyvíró lett, majd visszatért a kontinensre. Angliában egy másik emigráns magyarral, KORDA SÁNDORral, a nagy filmrendezővel együtt megteremtették az angol nemzeti filmgyártást, a legszebb angol történelmi vígjátékok az ő nevükhöz fűződik. Anglia világhírt, sikert, jólétet, biztonságot adott neki. De tudta, hogy mindez semmi ahhoz képest, ami annak idején Magyarországon volt, kemény kritikájú nagy magyar elbeszélő. Londonban is hunyt el, 1948. szeptember 9-én.

Bíró Lajos – legitimation

Munkássága elején a novelláival tűnt ki. A cselekményei drámaian feszültek, éles fordulatokkal tarkította őket, a lehető leginkább szűkszavúan tálalva. Nagy szenvedélyekről, a lélek megpróbáltatásairól írt balladai tömörséggel. Egyik legkiválóbb novelláskötete a Kunszállási emberek, melyben a gyermekkorában megismert hevesi karakterek, egyéniségek, paraszti alakok jelennek meg. Kunszállás igazából Hevest jelenti, de ezt sehol sem írja le, pusztán a táj leírásából lehet felismerni az otthonát. Drámáira is a szigorú szerkesztés jellemző, mindez érdekes alakokkal és fordulatos cselekményekkel fűszerezve. A Sárga liliom című drámája a magyar kritikai realista dráma legjobbja. Ezt jelzi, hogy mindmáig rendszeresen viszik színpadra. Regényeiben a hanyatló úri világot mutatja be, az elmaradottságot, a talajtalan polgárságot. A legismertebb a Molitor ház, amely egy idegbeteg, háborúban megrokkant fiatalember szemén keresztül ábrázolja az úri Magyarország szétesését. Az utolsó könyve már Angliában jelent meg, az angol nyelven írt színműveit gyűjtötte egybe.

 

Művei:

  • Leányok (1902)
  • Arabella
  • Lilla
  • Az élet arénája
  • Féltékenység
  • Glória és más novellák
  • Házasság
  • Huszonegy novella
  • A kacérság iskolája
  • Harminc novella (1906)
  • Férfiak (1909)
  • A diadalmas asszony (1910)
  • Sárga liliom (1910)
  • Nyári zivatar (1911)
  • A cárnő (1912) (Lengyel Menyhérttel)
  • Rablólovag (1912)
  • Kunszállási emberek (1912)
  • Szent házasság (1912)
  • Tavaszi ünnep (1913)
  • Utolsó csók (1913)
  • A szentlélek lovagja (1914)
  • A Serpolette (1914)
  • Hotel Imperial (1917)
  • Don Juan három éjszakája (1917)
  • A mélység lakói (1917)
  • Molitor-ház (1918)
  • Francia négyes (1919)
  • Politikusok (1920)
  • A bazini zsidók (1921)
  • Álarcok (1922)
  • Boszorkánytánc (1929)
  • Fölszállott a páva (1946)
  • Kis Katalin (1946)
  • Szolgák országa (1957)

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

BLAHA LUJZA

1850-ben született Rimaszombaton, leánykori nevén Reindl Lujzaként. Már ünnepelt színésznő volt, amikor találkozott SOLDOS SÁNDORral, akinek Péchy Andor mutatta be. 1875. augusztus 28-án eljegyzi őt Soldos, 3 hétre rá, szeptember 20-án meg is tartották az esküvőjüket a pesti belvárosi templomban. Az ifjú férj a pusztatenki úrilakba hozta feleségét, itt is a hevesi Soldos Sándor kastélyában laktak. A nemzet csalogánya a házasság elején még jól érezte magát vidéken, mindenkit megállított, hogy beszélgessenek, mindenre kíváncsi volt, látott keresztelőket, búcsúkat, névnapi köszöntéseket. Mindez egyfajta gyűjtés, kutatás volt a részéről, eltárolta az információkat, hogy majd a későbbiekben onnan tudjon meríteni. Az örömbe azonban üröm is került, ugyanis a férje egyáltalán nem érdeklődött a felesége színházi karrierje iránt, ellentétben az elhalálozott első férjjel szemben. Soldos nemcsak közömbös volt a színésznői pályájával kapcsolatban, hanem azt is akarta, hogy Blaha Lujza hagyja ott a színpadot. Az ellentétes vélemények, érzések végül tönkretették a házasságukat, így 4 évnyi együtt töltött idő után 1879-ben elváltak.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

 

BRÓDY SÁNDOR

1863-ban született Heves mezőváros területén, aztán a családja hamarosan Egerbe költözött. 1888-ban egy esküvőn ismerte meg Rosenfeld Bellát, akivel azonnal egymásba szerettek. A megismerkedés után viszont még váratott magára az esküvőjük, ugyanis az író 3 évig Kolozsvárott dolgozott, ezért ezen idő alatt csak leveleztek. 1891-ben tartották meg az esküvőt. Aztán Budapestre költöztek, és Bródy májustól ismét a Magyar Hírlap munkatársa lett. 4 gyermekük született: Mária, aki 7 évesen hunyt el, illetve 3 fiú, akik közül az első apja nyomdokaiba lépve szintén az újságírói pályát választotta, és édesapja műveit rendezte sajtó alá. Bródy hamar az újságolvasók kedvencévé vált, jónevű publicista volt. Ezért sokat is dolgozott, rendszeres életet élt. Felüdülést a társasági élet jelentett számára, péntekenként JÓKAI MÓRhoz jártak halászlevet enni. Jókai őt tartotta a fiatal írók közül a legtehetségesebbnek. Ezeken az estéken Bródy találkozott többek között Feszty Árpáddal is. Néhány évvel később azonban megromlott a házassága, mert terhet jelentett neki a házasélet szigorúsága, és visszatért a kalandos legényéletéhez. A feleségétől 1898-ban elváltak, bár úgy nyilatkozott az író, hogy mindig is egy nőt szeretett, azt, aki elvált tőle és meghalt.

Bródy Sándor a századforduló magyar irodalmának kiemelkedő alakja, akire Jókai és Émile Zola volt nagy hatással. Őt magát pedig ADY ENDRE és MÓRICZ ZSIGMOND is elődjének tartotta. Bródy már a polgárosodás, a városi élet realisztikus ábrázolója. 1903-tól AMBRUS ZOLTÁNnal és GÁRDONYI GÉZÁval együtt szerkesztették a Fehér Könyv című folyóiratot, amely a Nyugat előzményének is tekinthető.

Bródy Sándor (forrás brody.iif.hu)

Bródy Sándor (forrás brody.iif.hu)

Művei:

  • Az egri diákok (ifjúsági regény, Budapest, 1854)
  • Az ezüst kecske (Bp., 1858)
  • Egy férfi vallomásai (Bp., 1899)
  • A nap lovagja (Bp., 1902)
  • Királyidillek (Bp., 1902)
  • A sas Pesten (Válogatott írások. Bp., 1954)
  • Rembrandt (Bp., 1957)
  • Cilinderes Tiborc (Bp., 1958)
  • Két szőke asszony és más regények (Bp., 1959)
  • Húsevők (novellák, Bp., 1961)

Színművei

  • A dada (1902)
  • A tanítónő (1908)
  • A medikus

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Tanulmányok Hevesről. Szerk.: Petercsák Tivadar – Szabó J. József, Heves, 2001

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

 

GULYÁS JÓZSEF

Született 1965-ben. Civil életében rendőr alezredes Hevesen. Szabadidejében viszont írásba menekül a mindennapi élet stresszétől. Gimnáziumi évei alatt nagy hatással volt rá REJTŐ JENŐ, ő ihlette írásra. A munkája és Rejtő hatására bűnügyi novellákat kezdett írni, valamint könyve is jelent már meg Lidércnyomás – Az ikrek hava címmel. A könyvet a hevesi városi könyvtárban, illetve közvetlenül a szerzőtől is meg lehet vásárolni. Ezen kívül a Heves Megyei Hírlapban írja folytatásos sztorijait. Következő művének címe: Óriás a törpék között. A hivatása alatt összegyűlt történeteket is megörökítette egy csokorba gyűjtve: Zsaru sztorik címmel.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Arcképcsarnok, életutak… [szerk. Bencsik József.] Heves. 2005. Heves Városért Közalap. 239 p. [Műhely. Gyűjtemény 1. 1991-2005.]

 

GULYÁS KATALIN

Hevesen született 1941-ben. Verseskötete jelent meg, amelyet a szülővárosának ajánlott, s amely elérhető a város helytörténeti gyűjteményében. Címe: Versekből faragott évek.

 

MÁTHÉ LAJOS

Hevesen született 1931-ben, ma is itt él. A városi gyűjteménynek ajánlotta a megjelent kötetét, melynek címe Versek: emlékek.

 

SZUROMI PÁL

A hevesi helytörténeti gyűjteménynek ajánlotta a művét, amely 1999-ben jelent meg Jelek egy arcon címmel.

 

VARSA ZOLTÁN

Az eredeti neve Varga Zoltán, csak az irodalmi életben használja a Varsát. A 70’-es években Hevesen volt a Művelődési Ház igazgatója. Számos verse jelent meg, a helytörténeti gyűjteményben a Hadüzenet (1987) található meg.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://bookline.hu/szerzo/varsa-zoltan/218585

–          www.antikvarium.hu

 

SASVÁRI LAJOS

Tatán született 1949-ben, Hevesen az idősek otthonában élt egy ideig. Ma Zaránkon él. Verseket írt, a Műhely című folyóiratban jelent is meg egy verse: Mentáldilemma címmel. Kötete nem található a helytörténeti gyűjteményben.

 

DR NAGY JENŐ

Író és költő, Kömlő szülötte. A Heves Városi Tükör folyóirat irodalmi rovatának vezetője, állandó szerzője, a versei folyamatosan jelennek itt meg. Két verseskötete jelent meg, az elsőnek a címe: Gondolatok versben és prózában. A második kötetét már a lap adta ki, ennek a címe: Őszülő fejjel. A költő jelenleg Hevesen él, de ragaszkodik Kömlőhöz, ezért külön kérte, hogy a kötetén a magyar és a hevesi címer mellett a kömlői is megjelenjen. 2013. május 26-án a Hősök napján vitézzé avatták a budavári palota gótikus nagytermében. Ennek emlékére írott versének címe: Vitézek hazája, amely szintén a Tükörben jelent meg.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.hevesitukor.hu/HT201302.pdf

–          http://hevesitukor.hu/HT201308.pdf

 

VITÉZ TARNAMÉRAI TÍMÁR FERENC

Tarnamérán született költő, jelenleg Hevesen él. A Független Alkotók Országos Egyesülete két füzetet is megjelentetett a verseivel. Kifejezetten a hosszabb, terjedelmesebb verseket kedveli. Az Őt átkarolja című versét még lengyelre is lefordították, ez a verse Báthory István királynak állít emléket. A második kötetének címe: A boldogság kék madara, amely 1991-ben jelent meg.

 

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.delheves.hu

 

6.01 Füzesabony – Irodalom

CSERNYI MIKLÓS

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=349&Itemid=3

CZEGLÉDI DÁVID

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=400&Itemid=3

HEGEDŰS ERIKA

Hegedűs Erika költőként kezdte irodalmi pályafutását, aztán Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Örkény István nyomdokaiba lépve a próza felé fordult. A Tárlat című kötetére ez a fajta kettőség nagy mértékben jellemző is. Nevezhetjük novellás kötetnek, lírai naplójegyzetek gyűjteményének is. Ugyanis a kötetben található kisprózai írások a két műnem határán mozognak. Életképeket olvashatunk, de azok a legkevésbé sem idilliek. Érzékeny, paradox témákat feszeget bennük a költőnő. Teszi mindezt néha adatokkal teletűzdelve, mintha szociográfiai írás volna, vagy rendkívüli tömörséggel, fejlett arányérzékkel, ahogyan azt a verseknél tette a kezdetekben.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=403&Itemid=3

TISZAVÖLGYI ZSOLT

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=405&Itemid=3

SÁRI GÁL IMRE

1923-ban született Füzesabonyban egy kisparaszti családban. 1945-ben szerzett tanítói oklevelet. Aztán 1956-ban emigrálni kényszerült, és Clevelandbe költözött. Emigrációjában 3 kötetet is megjelentetett, amelyekben az emigráns sors paradoxonáról ír. Civil életében szívsebészeti technikus volt. Néhány éve visszaköltözött Magyarországra. Itthon irodalmi lapok alapítójaként, szerkesztőjeként dolgozott, szülőfaluját többször meg is látogatta. 2006 szilveszterének napján hunyt el. Irodalmi hagyatékát a Füzesabonyi Városi Könyvtárra és a Miskolci Megyei Könyvtárra hagyományozta.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=414&Itemid=3

–          http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/04/691.html

–          http://www.antikvarium.hu/ant/find2.php?szerzo=sari-gal-imre&func=gyorsszerzo&KeresesSzerzoID=96356&kulcsszo=S%E1ri+G%E1l+Imre

6.01 Feldebrő – Irodalom

A település GÁRDONYI GÉZA Egri csillagok című regényében szerepel említés szintjén, innen származik az egyik szereplő, Debrőy György.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://mek.oszk.hu/00600/00656/html/05.htm

6.01 Erk – Irodalom

GULYÁS ÉVA

Erken született, itt végezte az általános iskolai tanulmányait, majd Gyöngyösön a Berze Nagy János Gimnáziumban tanult tovább az angol tagozaton. Ezután az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, végül magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Eddig két könyve jelent meg. Az egyik önéletrajzi ihletésű társadalomkritika, melynek címe És akkor már többé nem kelt fel a Nap. A másik könyve verseskötet, ennek a címe: Álltam a nagy folyam mentén. Ebben a vallásos verseit gyűjtötte össze. Gulyás Éva a Magyar Történelmi Társulat tagja.

Versei:

  • Akik elfelejtettek
  • Indulatos vagyok
  • Érzéseink

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.delheves.hu

6.01 Erdőtelek – Irodalom

MIKSZÁTH KÁLMÁN Különös házasság című regényének helyszíne, innen vált ismertté az erdőtelki Buttler kastély.

Mikszáth Kálmán

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          www.erdotelek.hu

6.01 Egerfarmos – Irodalom

SZABÓ IMRE

Egerfarmosi származású költő, versei:

  • A csend tornyaiban
  • Akire vársz
  • Alma
  • A Messiás
  • Dilemma
  • Egerfarmos
  • Eltávozott
  • Érintés
  • Feltámadunk
  • Harangszálak
  • Hová?
  • Isa pur
  • Kara Mia
  • Karácsony, kétszer
  • Keserű és édes
  • Kiom valoras
  • Levéltöredék a XXI. századból
  • Merre is
  • Pásztorolj engem!
  • Tamburante
  • Tájkép
  • Túl az időn
  • Unitas
  • Van aki
  • Vigasztaló
  • Vízivárosi

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://egerfarmos.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=22&Itemid=49

6.01 Dormánd – Irodalom

REMENYIK ZSIGMOND

Dormándon született 1900. július 19-én elszegényedett nemesi családban. Édesanyja Martinovics Ignác egyenes ági leszármazottja volt. A dzsentri rokonságának hamis életfelfogása segítette elő az íróvá válását, mert hamar felismerte a különbséget a valóság és az illúzió között. Látta, hogy mennyire szenvedett a családja az adósságoktól, ez pedig szöges ellentétben állt a dicső múltról szóló történetekkel. Ez a paradox szituáció mindig is érdekelte őt, a művészi kiindulópontot pedig Mikszáth regényei és Ady versei nyújtották számára. Az elemi iskoláit itt, Dormándon végezte. Már fiatal korában regénnyel, novellával kísérletezett, ezekben a saját, ellentmondásos társadalmi osztályát kritizálta, avantgárd stílusban. A háború ellen is szót emelt. Jogot tanult a nagyváradi akadémián, ahonnan kilépett, mert a forradalmaktól távol akart maradni, így nekivágott Európának, majd Dél-Amerikába utazott 1920-ban, itt 6 évet töltött el. Járt Argentínában, Peruban, Chilében is. Itt is folytatta az expresszionista írásművészetét, megtanult spanyolul, sőt két kötete is jelent meg ezen a nyelven 1922 és 1923 között. Az első chilei avantgárd csoportnak a vezetője és szerkesztője is lett. A dél-amerikai útja során az emberi nyomor olyan mélységeit látta, ami hatást gyakorolt az egész életére. 1926-ban Bécsben találkozott Kassák Lajossal, majd visszatért Magyarországra, és az itthoni irodalmi élet jelentős alakja lett. Pesten a Nyáry Pál utcában lakott, és a lakásban külön szobája volt József Attilának. Baloldali írókkal együtt megalapította az Új Föld című folyóiratot, ahol a fiatal avantgárd írók, költők publikálhattak. Az első nagy sikerű regénye a Bűntudat, 1937-ben jelent meg. Melyben saját osztályáról alkotott kegyetlenül önkritikus képet, szociográfiai pontossággal és páratlan őszinteséggel. Így vallott Remenyik a regénye kapcsán: „Marcangoló bűntudatot érzek, elszállt korok birtokolóinak magatartása és felelőtlen mulasztásai miatt magam fajtájának semmirevalósága miatt… Érzem a bűntudatot, és bizony alig áll módomban közösséget vállalni a jelen állapotok okozóival. Ami itt van a házban és a faluban, tágabb értelemben a környéken és az egész országban, szegénység, betegség, pusztulás, egy népet és egy értelmiséget nyomasztó gond alatt tartó állapot, ezért mind felelősek vagyunk.” Majd 1936-tól a Szép Szó munkatársa lett, József Attila halála után pedig az egyik szerkesztője. 1939-ben anyagi okok miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol az ott élő magyaroknak tartott előadásokat a régi magyar irodalomtól a kortársig. 1941-ben visszatért. Első írásait A Hét, a Ma és a Nyugat is közölte. Remenyik nemcsak a regényeivel alkotott maradandót, hanem a drámáival is, az Atyai házat gyakran viszik ma is színpadra. Számos országban és városban élt, szívéhez mégis Dormánd és Eger állt a legközelebb, mégis a pesti lakásában érte el utol a halál 1962-ben. Dormándon a szülőházában 1976-tól emlékszobát is rendeztek be, mely ma is látogatható. A kiállítás az író életéhez, munkásságához hozza közelebb az érdeklődőt, illetve az író egykori használati tárgyai, művei és levelei is megtekinthetőek. A falunapot is róla nevezték el.

Művei:

  • Hetedik hónap (regény, 1927)
  • Bolhacirkusz (regény, 1932)
  • Apocalipsis Humana (regény, 1932)
  • Mese habbal (regény, 1934)
  • Költő és valóság (regény, 1935)
  • Saroküzlet (1936)
  • Olivér és az embervilág (regény, 1936)
  • Bűntudat (regény, 1937)
  • Nagytakarítás vagy a szellem kötéltánca (esszé, 1936, 1980)
  • Téli gondok (esszé, 1937)
  • Sarjadó fű (regény, 1938)
  • Vész és kaland (regény, 1940)
  • Amerikai ballada (útirajz, 1942)
  • Atyai ház (dráma, 1943)
  • Pernabucoi éjszaka (kisregény, 1944)
  • Északi szél (regény, 1947)
  • Élők és holtak (regény, 1948)
  • A nagy csata (dráma, 1953)
  • Por és hamu (regény, 1955)
  • Kard és kocka (1955)
  • Vándorlások könyve (regény, 1956)
  • Bolond história (kisregény, 1957)
  • Ősök és utódok (regény, 1957)
  • Ebből egy szó sem igaz (regény, 1958)
  • Afrikai románc (elbeszélés, 1960)
  • Őserdő – Vész és kaland (életrajz és regény, 1960)
  • Jordán Elemér első hete a túlvilágon (elbeszélés, 1962)
  • Az idegen (kisregény, 1963)
  • A keselyű (kisregény, 1967)
  • A vén telepes Carmelo története (elbeszélés, 1969)
  • Pokoli disznótor (dráma, 1978)
  • A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből, 1979)
  • Különös utazás (kisregény, 1981)

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999

–          www.dormand.hu

–          http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/376.html

–          Remenyik Zsigmond: Bűntudat – Ősök és utódok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976

6.01 Boconád – Irodalom

HEVÉR ZOLTÁN

A településen született, Budapesten él, az egyetemi évei után a magyar médiában tölt be fontos szerepet. Irodalmi területen dolgozik, kötete is jelent meg a verseivel: A madarak átrepülnek fölöttünk, 1989-ben jelent meg magánkiadásban.

Hevér Zoltán – A madarak átrepülnek fölöttünk

Forrás- és irodalomjegyzék:

www.delheves.hu

SZELECZKY ZITA

A Szeleczky család legismertebb tagja a híres színésznő. A boconádi Szeleczkyekhez csak a 16. századi rokoni szálakkal kötődik. Szeleczky Tamás nádornak Bálint nevű fiától származik a boconádi ág, a gömöri pedig a János nevű fiútól. Ez utóbbi leszármazottja a színésznő. 1915. április 20-án született Budapesten, tanulmányait Budapesten és Miskolcon végezte. Már hetedikes korában elhatározta, hogy színész lesz. A Színművészeti Akadémia előkészítőre járt, a kedvenc színészei Ódry Árpád és Bajor Gizi voltak. A versek szeretetét Ódry táplálta belé. 1936-tól a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, majd rendes tagja. 1942-től a Madách Színház tagja, azután 1944-ben az Operett Színházhoz szerződött. 1946-ban a Bécsi Rádióban szavalt verseket, járt Olaszországban, Pozsonyban és Németországban is, ezért elfogató parancsot adtak ki ellene, 3 év börtönre ítélték, 10 évre eltiltották a közügyektől, illetve minden vagyonát elkobozták. Ezért Argentínába költözött a családjával, ahol nagy sikerrel tartott irodalmi, magyar nóta és operett esteket. Szerepelt az Argentin Rádióban, az ottani Nemzeti Színházban is címszerepet játszott. Aztán 1951-ben megalapította az argentínai Magyar Nemzeti Színházat, amelyet igazgatott, sőt rendezett és játszott is benne. Az Egyesült Államok magyarok lakta részeit bejárva szintén nagy sikerű irodalmi és operett esteket adott. Az Államokba 1962-ben költöztek. Ezután Ausztráliába települtek, ahol úgyszintén folytatta pályafutását. 1987-ben Ronald Reagen ki is tüntette az ünnepelt színésznőt. A rendszerváltás után gyakrabban járt haza Magyarországra, 1993-ban vissza is vonták a ’47-es vádat, és még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetést. 1998-ban visszatelepült Magyarországra, Érdre költözött, majd egy évre rá hunyt el.

Szeleczky Zita

Szeczky Zita

Forrás- és irodalomjegyzék:

Szuromi Rita: Bocföldétől Boconádig. Boconád. 2012. Kis István.

6.01 Átány – Irodalom

WASS ALBERT

(1908-1988) az erdélyi magyar író és költő, a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége, nagy idők koronatanúja. Az ő emlékét őrzi egy emlékhely, melyet minden évben,- a Községi Önkormányzat rendezvényeként-, február 17. napján, halálának évfordulóján, megkoszorúznak.

Wass Albert

Forrás- és irodalomjegyzék:

www.atany.hu

 

6.01 Aldebrő – Irodalom

ZÁMBORSZKY LÁSZLÓ

Aldebrőn született 1949-ben, ahol sváb környezetben nevelkedett. Általános iskoláit szülőfalujában, majd a középiskoláit Miskolcon végezte. Jó magyar-történelem szakos tanárainak köszönhetően korán beléivódott az irodalom szeretete és az írás kényszere.
Élete java részét bányászként élte le, ahol igen jól érezte magát. Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden élt. 2010-ben hunyt el, amiről a Mezőkövesdi Újság hasábjain is megemlékeztek.
Sokszínű írásai különböző antológiákban és folyóiratokban jelentek és jelennek meg. Alkotásai emberközpontúak: szereti az embereket, mert szeretetre méltóak, mert emberek, mert esendőek.

Pap János írja a 2009. április 17-én megjelent Búvópatak című kötetéről: „Ez a verseskötet, a Búvópatak, egy mai ember életét, örömét, bánatát, küzd

elmét sorsával, barátaival, ellenfeleivel tartalmazza. A versek írója Zámborszky László olyan közülünk való érzékeny, néha botladozó, vagy vidám és haragos ember, akinek írásaira oda kell figyelni. Gondolatait minderről szépírásban, versekben fejezi ki. Szereti szülőföldjét, Aldebrőt. A már több mint két évtizede Mezőkövesd, Matyóföld új színt, új embereket, írótársakat adott neki a sors. Mindezek gazdagították világképét, életfelfogását. Versírói kiteljesedését elősegítette a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete, melynek tagja is lett. Ma már megengedheti magának, hogy hosszú, küzdelmes életére visszapillantva, bölcsebbé válva, írásaival rádöbbentse a ma ifjúságát az emberi élet minden következményére.
Megtalálta verseiben azokat a szavakat, a mindennapok különös eseményeit, a művészi, költői kifejező eszközöket, melyek az olvasó számára elgondolkodtatók, vagy örökérvényűek is lehetnek… Az örökké küzdő ember bontakozik ki előttünk, aki vágyik a szeretetre, de végül is vallásában találja meg nyugalmát. Istenes versei mind erre utalnak.
Kitárulkozik előttünk, mint minden költő, mert példázata ma is csak egy lehet: embernek maradni meg az embertelenségben is.”

A borkóstolóval egybekötött könyvbemutatót az aldebrői Közösségi Ház emeletei termében tartották meg délután 17 órai kezdettel a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete szervezésében. A Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör tagjai adtak elő közel félórás ízelítőt a több mint negyven évet felölelő alkotásokból.

Zámborszky László – Búvópatak

Így ír önmagáról:

Zámborszky László: Ars poetica

Olyan leszek én, mint a jó bor,
mint a burgundi, vagy a debrői hárs.
Sokáig voltam must,
s remélem még tovább
lehetek ó-bor, jó erős.
Most épp murci vagyok,
mely csípős, ám nem nova,
de józanító is,
ha mértékkel isszák.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.matyovk.hu/kiadvanyok/hu_konyv_zamborszky.html

–          http://www.kovesdimedia.com/mku_1020.pdf

–          http://www.web.bvmedia.hu/index.php?catid=134:tersegi&id=1571:megjelent-zamborszky-laszlo-elso-verses-koetete-buvopatak-cimmel&option=com_content&view=article

 

FÜLÖP KÁLMÁN

Nagykenden született, ami testvértelepülési kapcsolatot tart fenn Aldebrő községgel. Az aldebrői születésű publicista-költő, Zámborszky László egyengette az útját, így aztán Kálmán bemutatkozhatott a kövesdi olvasók előtt, október 21-én.

Forrás- és irodalomjegyzék:

–          http://www.hhrf.org/nepujsag/01okt/1nu1030t.htm

7.01 Zaránk – Népi építészet

A hagyományos lakóházak Zaránkon vályogból, földből épültek, de a sövényfal emléke is előkerült. A Gyöngyösről, Tarnaszentmáriáról, vagy Gyöngyössolymosról származó követ csupán a házak alapozására használták.

A 20. század első felében általános a szarufás-kakasülős szerkezetű nyeregtető, korábbi időszakokban az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet is ismert volt. A homlokzatot faragott deszkaoromzat díszítette, melyet keskeny cserepes vízvető választott el a meszelt homlokzatrésztől. A háztetőket náddal és zsúppal vegyesen fedték.

A házakat boglyakemencével fűtötték az 1950-es évekig. Ezek füstelvezetése szabadkéménnyel, majd zárt kéménnyel történt.

Ismert volt a mennyezet nélküli tüzelős ól, amit felváltott a ház mögé épített istálló. A gazdák udvarának jellegzetes építménye volt a gerendavázas zsilipelt falú hambár.

A 19. század végéig szélmalom működött a Kossuth utca végén.

7.00 Zaránk – Településnéprajz

A 18. században a település egy központi tér köré szerveződött, melynek keleti szélén a templom, nyugati szélén a kastély állt. Zaránk a Tarnaméráról Erkre vezető út mentén terjeszkedett a későbbiekben, ez a főutca. Fő útnak nevezték a faluközpontból Tarnazsadány felé vezető utat is, a falu ebben az irányban is fejlődött, valamint a Visznek felé tartó utca két oldalán.

A szalagtelkek jellemzik a települést, de a táblatelkek emléke is megmaradt.

A határ tanyásodása összefügg a jászok megtelepedésével.

5.07 Zaránk – Vallás, felekezetek

Középkori templomának a védőszentje Szűz Mária volt.

1723-ban már restaurálták templomát, leányegyháza volt Tarnaméra, Tarnazsadány és Erk. 1733-ban már Zaránk a filiája Tarnamérának. 1775-től a boconádi plébániához tartozott, 1800-tól újból Tarnamérához. Templomának titulusa Szent Imre herceg.    1779-ben kezdték építeni az új templomot.

1928-ban helyi lelkészségi, 1938-ban plébániai rangra emelték.

Eszterházy Károly püspök látogatásakor 520 volt a római katolikusok száma, 1785-ben 549.

1925: 1363 római katolikus, 1 görög katolikus, 1 evangélikus.

Izraelita anyakönyvi székhelye Erdőtelek volt.

5.10 Zaránk – Népesség, nemzetiségi viszonyok

Az 1549. évi dézsmajegyzék 13 adózót írt össze. 1550-ben a töröknek hódolt a falu, 8 házban 10 családfő lakott.

1677-ben a telkes gazdák egy része, majd 1685-ben az összes elbujdosott. 1698-ban is még a 8 zaránki családfő Árokszálláson élt.

A falu 1701-ben népesült újra, lakossága teljesen kicserélődött. Ekkor 25 felnőtt adófizetőt írtak össze. A háztartások száma 1720-ban 9, 1725-ben 35, 1735-ben 26, 1748-ban 31, 1770-ben 44 volt.

1787-ben a 76 család 74 házban, 1851-ben a 122 család 112 házban (12 urasági, 48 telkes, 48 zsellér, 4 egyéb) élt.

A lélekszám a következőképpen alakult:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
563 fő 616 fő 681 fő 771 fő 734 fő 827 fő 690 fő 752 fő 878 fő

1925: 1365 lélek, melyből 42 fő 8 tanyán lakik. 260 ház 332 lakrésszel, 8 tanya 13 lakrésszel. Állami épület nincs. Középületek: katolikus templom, római katolikus iskola, kántortanítói lakás, községháza, jegyzői lakás, községi istálló, községi kovácsműhely, községi iskola tanítói lakással egy fedél alatt, római katolikus harangozói lakás, községi járványkórház és hullaház.

1932: 1404 lélek, melyből 49 fő 8 tanyán lakik. 307 ház 428 lakrésszel, 8 tanya 15 lakrésszel. Állami épület nincs. Középületek az 1925-ben felvettek, plusz a „Népház”.

5.04 Zaránk – Birtoklástörténet

Kezdetben a Kompolti család volt a birtokosa, tőlük 1522-ben az Országh család örökölte. 1570-ben a Török család szerezte meg, majd 1606-tól a Nyáry családé lett. Ők a 17. század első felében eladták, Mácsay Zsigmond, Jantó István, Györky Ferenc voltak a birtokosok. 1701-ben Almásy János és sógora, Mihályi Deák Pál vette meg. Ettől kezdve az Almásyak és a velük rokon Czóbel, Steösszel, Szeleczky, Gosztonyi családok kezén volt a falu.

Az úrbéri telkek birtokjoga 1771-ben és 1844-ben az Almásy családé volt.

1897-ben Lövei András 117 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Papp Ferenc és neje 123 k.h.
Zaránk község 111 k.h.
Zaránk község úrbéresei 141 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Görbe Sándor 3 k.h.
Magyar-olasz Bank Rt. 30 k.h.
Országos Földhitelintézet 5 k.h.
Zaránk község 131 k.h.
Zaránk község gazdaközönsége 144 k.h.

5.03 Zaránk – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve személynévi eredetű, a szláv Zaránd (?), Svaran, Zorán névből ered. A település kora Árpád-kori alapítású (10-11. század). Régi faluhelye feltételezhetően a maitól keletre lévő dombos helyen volt.

Zaránk mai határába Győ (a török korban pusztult el) és Vécsfölde egykori falvak nyúltak be.

5.02 Zaránk – Címer, pecsét

A falu pecsétképe 1775-ben három búzakalász között ekevas, csoroszlya; körirata: Sigilum Sarank Tarna.

Zaránk pecsétje

            A falu mai címere álló csücskös talpú tárcsapajzs közepén hullámos ikerpólyával osztott. Felső vörös mezejében ezüst jobbra néző ágaskodó ló, a pólyák közötti zöld mezőben ezüst „1274” évszám. A pajzs alsó mezeje három részre osztott. A jobb oldali zöld mezőben jobb haránt csúcsával felfelé néző arany lebegő ekevas, a bal oldali zöld mezőben bal haránt csúcsával felfelé mutató arany lebegő csoroszlya, középen a pólyáig érő kék ékben három arany lebegő búzakalász.

Zaránk címere

A ló a falu lovas napok programjára utal. A két pólya a Tarnát és a Kis-Tarnát szimbolizálja. A régi címerképek a falu gazdálkodási formáját jelzik.

 

5.01 Zaránk – Első írásos, okleveles említés

1274: Zaranca

7.03 Újlőrincfalva – Népviselet

Női viselet

1910 körül a nők bokáig érő 10-12 szél karton vagy festő anyagból varrt ráncos szoknyát viseltek, alatta 8-9 alsószoknyával. Lábukra hegyes sarkú, ráncos torkú, kopogós csizmát húztak. Pászos pruszlikot, vagy libegő réklit hordtak a szoknya fölött.

A menyecskék fejét a második gyermek tutla ékesítette. Ez egy magas, korona alakú fejdísz volt, ragyogókkal, csinált virágokkal, hátul lelógó színes szalagokkal. A férjhez menő új menyecskék ládájában legalább hat különböző színű viselet volt, hozzá illő selyemkendőkkel.

 

Férfi viselet

A férfi viselet leírásához csupán annyi információval rendelkezünk, hogy az inghez viselt mellényük fényes gombokkal volt kivarrva, nadrágjukat visszahajtották, így rögzítették a nadrágszíjjal.

7.01 Újlőrincfalva – Népi építészet

A hagyományosan épült lakóházak háromsejtű, nyeregtetős, deszka oromzatú, szarufás-torokgerendás épületek voltak. A régebbi házakat mestergerendás födémmel építették, boglyakemencében tüzeltek.

A falakat vályogtéglából rakták, az első világháború után kő alappal. Tetőfedésre nádat és zsúpszalmát használtak, néhány házon fazsindely is volt a 20. század elején. Jellegzetes kettős tornácoszlopokat alkalmaztak a helyi építőmesterek.

Az istálló és a külön bejáratú búzás kamra a házzal egy fedél alá épült.

7.00 Újlőrincfalva – Településnéprajz

A település eredetileg nem a jelenlegi helyén állt, hanem a mai Óhalász nevű területen, a Tisza és a Kis-Tisza holtág szigetén. (A 10-11. században még az Ős-Rima folyt a Kis-Tisza medrében.) A 16. századi forrásokban a település Tiszahalász néven jelent meg.

Az 1979. évi nagy árvíz után telepítették át jelenlegi helyére, ahol egy szabályos alaprajzú települést alakítottak ki. A középpontban álló református iskolától keletre eső falurész a Felvég, a másik pedig az Alvég.

1920 után a Poletár nevű részen fejlődött a falu, 1945 után a Magyaradon.

A szabályosan kimért szalagtelkek soros elrendezésűek.

5.07 Újlőrincfalva – Vallás, felekezetek

1746-os egyházlátogatáskor 14 római katolikust és 95 reformátust számláltak, 1767-ben csak 5 római katolikust és 144 reformátust.

1925: 285 római katolikus, 155 református, 1 izraelita. Római katolikus leányegyháza Sarudhoz tartozott. Református anyaegyháza a Tiszán inneni egyházkerülethez tartozott.

1932: 353 római katolikus, 142 református, 1 izraelita.

5.10 Újlőrincfalva – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1546-ban még 11 portája volt, amiből 7 volt adóköteles. 1549-ben 6 adózó portát számláltak, már csak 5-öt. 1554-ben puszta volt, de 1558-ban 5 telken már laktak, 14 telek üresen állt. 1565-ben 11 háztartás adózott a töröknek. A püspökség urbáriuma 10 egész telkes jobbágyot és 1 zsellért írt össze.

1635-ben 1 ½, 1647-ben 1, 1675-ben ugyancsak 1 portája volt.

1682-ben pusztán állt, még 1693-ban is pusztaként említette egy összeírás. 1694–1695-ben újranépesült. A század végén 30 házas zsellért és 10 házatlan zsellért írtak össze. 1701-ben is még 38 felnőtt adózó férfi lakta. A Rákóczi szabadságharc alatt erősen csökkent a lakosok száma.

A háztartások számának alakulása:

1696 1715 1720 1728 1732 1770 1868
40 család 4 család 9 család 8 család 6 család 23 család 55 család

1787-ben a 39 család 27 házban lakott, 1851-ben 74 család és 73 ház (4 urasági, 64 telkes, 1 zsellér, 4 egyéb) volt.

A lélekszám alakulása:

1787 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
189 fő 358 fő 328 fő 509 fő 444 fő 459 fő 409 fő 415 fő

1876. március 24-én a Tisza elöntötte a falut, ezzel el is pusztította. A vármegye szeptember 26-ai ülésén megtiltotta az építkezéseket. 1877. május 27-én született meg a belügyminiszteri rendelet az új falu felépítéséről. A falu helyét Tepély puszta és a poroszlói régi országút között jelölték ki. 1881-ben az új falu már felépült, Tiszahalász már lakatlan volt.

1925: 441 lélek, ebből Óhalászon 10.

102 ház 137 lakrésszel a belterületen, 1 ház 2 lakrésszel Óhalászon. Községháza, jegyzői lakás, református templom és iskola, lelkészi és tanítói lakás, római katolikus iskola és tanítói lakás.

1932: 496 fő. 126 ház 162 lakrésszel belterületen.

5.04 Újlőrincfalva – Birtoklástörténet

Az egri püspökség legrégibb birtokai közé tartozott. 1609-ben kamarai kezelésbe került. 1612-től Móré János és fia István, valamint Török Bálint használta. Pyber püspök 1630 körül visszaszerezte Tiszahalászt a püspökség számára.

1805 után a szatmári püspökség lett a falu földesura.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Kérészy Barna és társai 301 k.h.
Somogyi Pál és társai 936 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 3848 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Kérészy Barna és társai 301 k.h.
Somogyi Pál és társai 937 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 3848 k.h.
Újlőrincfalvi Közbirtokosság 123 k.h.

5.03 Újlőrincfalva – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

1879-től az árvízveszély miatt áttelepült Tiszahalász új neve (eredeti neve Halász volt, mely elnevezés azt jelöli, hogy a település szolgáltató falu volt, az első lakók fejedelmi/királyi halászok voltak). Az eredeti település 10-11. századi lehetett. A Tisza– előtagot a 16. században kapta. Az eredetitől kb. 8 km-re (északnyugatra) lévő új faluhely kijelölésekor – 1879-80 – a szatmári püspökség birtoka volt a falu – püspöke SCHLAUCH LŐRINCZ –, így a püspök személyneve után elnevezett új falunév személynévi eredetűvé vált.

Határban Bágya és Magyarad (török alatt elpusztult falu) egykori falvak léteztek.

5.02 Újlőrincfalva – Címer, pecsét

1697. évi pecsétlenyomatán unicornis (egyszarvú) látható, alatta két hal, csillag, halászó kas, körirata: Signum Pagi de Hasz. Ano 1697.

Újlőrincfalva pecsétje

Az egyszarvú a földbirtokos Fenesy György egri püspök címerállata volt.

A falu címerében megmaradtak a régi pecsét képei, így a pajzs bal oldalán jobbra néző unicornis, tőle jobbra két hal, fölöttük csillag, e fölött halászó kas.

Újlőrincfalva címere

5.01 Újlőrincfalva – Első írásos, okleveles említés

1261: Halaz in Chereukuz

7.01 Tófalu – Népi építészet

A hagyományos lakóházak egykor vályogból épültek, szarufás-torokgerendás nyeregtetővel. Nádat, vagy zsúpszalmát használtak tetőfedésre.

Az utcai homlokzatok vakolatdísszel voltak ékesítve, az ablakokat a módosabb gazdáknál faragott kőkeretek vették körül, amit demjéni kőfaragók készítettek. A tornácok oszlopai fából voltak.

A 19. század végéig a deszka födém mestergerendával készült, amit boldoganyának nevezett középoszloppal támasztottak alá. A szobákat boglyakemencék, vagy a Tarna mentén ismert csempekandallóval fűtötték, ám korábbi időszakból a belülfűtős kürős kemencéről is szólnak a források.

7.00 Tófalu – Településnéprajz

Eredetileg kétbeltelkes település volt a források szerint. A település Szög nevű részén volt a lakótelkek tömbje, ahol a halmazos szerkezet megmaradt. A 18. század végén a falu lakóházai nagyobbrészt a Kápolnáról Verpelétre vezető út mentén álltak. A jobbágyfelszabadítás után épültek az országúttal párhuzamosan keleti irányban a Hangács, vagy Kilső sor, és két utca a Gele területén. 1945 után a Tarna nyugati partján fejlődött tovább a falu, ekkor keletkezett az Újtelep és a Malomalja. Tófalu már összeépült Aldebrővel az észak-dél irányú terjeszkedése folytán.

Általában szalagtelkesek az utcák, a Szög településrészt kivéve. A portákat csak a 20. század elején kezdték keríteni.

5.07 Tófalu – Vallás, felekezetek

Az 1696. évi templomösszeírásban még nem szerepelt. 1723 körül a Szentháromságnak szentelt temploma a kápolnai anyaegyház filiája volt. 1769-ben Eszterházy püspök engedélyt adott Grassalkovich kegyúrnak a templom restaurálására. 1944-ben a németek felrobbantották. Az új templom 1950-ben épült fel.

1785-ben 727 volt a római katolikus lelkek száma. Az egri püspökség közép-hevesi esperességéhez tartozott.

1925: 1161 római katolikus, 1 református. Kápolna leányegyháza volt.

1932: 1141 római katolikus, 2 református, 2 evangélikus.

1933: 1142 római katolikus, 2 református, 1 evangélikus.

1935: 1142 római katolikus, 1 református, 2 evangélikus.

5.10 Tófalu – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben 45 jobbágy lakta. 1550-ben a 6 házban lakó 12 családfő fizette az adót a töröknek. 1552-ben néptelenné vált. 1564-ben a debrői uradalom tartozéka volt, és újból lakott. 1576-ban 10, 1594-ben 9 jobbágy család lakta. 1596-ban újból elpusztult.

1670 és 1676 között 5 telken 11 jobbágycsalád élt. Az 1600-as évek végén egy évtizedre megint néptelenné vált. 1696-ban már élt 6 zsellér a területen. 1701-ben 37 felnőtt adófizetőt regisztráltak. A betelepülők Gyetváról, Gácsról, Verpelétről és más szomszéd falvakból jöttek.

1715-ben 14, 1720-ban 15, 1735-ben 11, 1770-ben 59 volt a jobbágyháztartások száma. 1771-ben 45 telkes jobbágy és 24 házas zsellér háztartás volt a faluban. Ez a szám 1836-ban 75, 102, 1859-ben 78, 102 volt.

1787-ben a 131 család 97 házban élt. 1851-ben 185 volt a házak száma (1 urasági, 72 telkes, 107 zsellér, 5 egyéb), és a családok száma 264-re nőtt.

A lélekszám alakulása:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
757 fő 921 fő 969 fő 1038 fő 1182 fő 1382 fő 1504 fő 124 fő 1507 fő

1897-ben Jezierski László, Tófalu község és Uzelman János birtoka együttesen 154 k.h. volt.

1925-ben a legnagyobb földbirtok a gróf Károlyi-féle hitbizomány volt, amelynek területe 580 k.h. volt.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Nemzeti Közművelődési Alapítvány 417 k.h.

Tófalu község 161 k.h.

Tófalu Község Legeltetési Társulata 179 k.h.

1925: 1162 fő magyar nemzetiségű. 230 ház 298 lakással. Középületek: községháza, római katolikus elemi népiskola, Hangya Fogyasztási Szövetkezet.

A község lakossága 1932-ben és1933-ban 1145 magyar anyanyelvű fő volt. A házak száma 260 volt, a lakásoké 334 illetve 336.

1935: 1145 magyar lélek. 260 ház, 336 lakás.

5.04 Tófalu – Birtoklástörténet

Kezdetben az Aba nemzetségből származó Debrei család birtoka volt. A család kihaltával 1417-ben Kompolti Istváné lett. Birtokosa bűtlensége miatt 1438-ban a Rozgonyi család birtokába került. A 16. század első felében Országh Kristóf birtokolta. Az ő halála után, 1575-től Ungnád Kristóf egri várkapitány zálogbirtoka volt. Özvegye, Losonczy Anna 1590-ben második férjének, Forgách Zsigmondnak adta. 1603-ban, miután Rákóczi Zsigmond megvásárolta a debrői-ónodi uradalmat, Tófalu is Rákóczi-birtok lett. 1670 és 1676 között Rákóczi fejedelem árvái bírták a falu egyik felét, Erdődyné Rákóczi Erzsébet a másik felét. Az ő utód nélküli halálával birtokrészét Rákóczi Ferenc fejedelem és nővére Júlia, Aspremont-Reckheim Ferdinándné vette át. A szabadságharc bukása után az uralkodó elkobozta a fejedelem birtokát, és Althan Mihálynak adományozta. 1730 és 1740 között mind az Aspremont, mind az Althan birtokot megvásárolja Grassalkovich Antal. A család birtokában is maradt egészen 1841-ig. Közben 1776 és 1824 között az Orczy család, 1825 és 1839 között Kaán Sámuel és szitányi Ullmann Móric, 1840 és 1847 között gróf Károlyi György bérelte. A harmadik Grassalkovich Antal halálakor nővérének fia, gróf Forgách János kapta meg a birtokot, de ő 1847-ben eladta az akkori bérlőnek, gróf Károlyi Györgynek.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Almásy Tasziló, gróf 115 k.h.
Végess Ilona, Almásy Kálmán, gróf 324 k.h.
Bíró Zoltán, Almásy Tasziló, gróf, Zsadány község 254 k.h.
Almásy Tasziló, gróf 1800 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Károlyi György, gr.-féle hitbizomány zárgondnoksága 580 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Nemzeti Közművelődési Alapítvány 417 k.h.
Tófalu község 161 k.h.
Tófalu Község Legeltetési Társulata 179 k.h.

5.03 Tófalu – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település szláv (tót) lakosságú volt. A településnévből a 19. század második felétől „kopott le” a népnevet jelentő tót ’t’-je. A falu keletkezési ideje az első írásos megjelenést – 14. század – jóval megelőzheti.

Határában elpusztult települést nem mutattak ki.

5.02 Tófalu – Címer, pecsét

Pecsétje 1699-ből keretbe rajzolt virág, felette fészkében álló gólya, mellette füzér, körirata: Totfalu pe-cseti 1699. Véleményünk szerint pelikán látható a pecsétlenyomaton.

Tófalu pecsétje

Az 1780-ban vésettben ekevas, mellette egyik oldalon fűszál, másik oldalon három kalász, felettük FP. T. F. betűk.

P_Tófalu2

Tófalu pecsétje

Mai címere csücskös talpú pajzs kék mezejében zöld halmon egy jobbra néző gólya áll, két oldalán faág, a halom alatt 1352 évszám.

Tófalu címere

5.01 Tófalu – Első írásos, okleveles említés

1352: Tóthfalu

7.03 Tiszanána – Népviselet

Gyerek viselet

A csecsemőket derékig érő ingecskébe öltöztették, kisdunnába pólyálták, ezt pólyakötő szalaggal kötötték át. A baba fejére csipkés főkötőt adtak. A keresztelő alkalmából díszes keresztelőtakarót borítottak a pólyára.

A kisgyermekek iskolás korukig zubonyban jártak. Ez egy hosszú ujjú egybeszabott ruhácska volt, deréktól húzott szoknyarésszel. A kislányok kötényt, kis alsószoknyát viseltek hozzá. Ezt fiúk-lányok egyaránt viselték. Iskolás korban kapták a fiúk az első nadrágot, a lányok az első igazi szoknyát, kacót, pongyolkát. Ingvállat 8-9 éves korban kezdtek el hordani. Az iskola végeztével, 12 éves kor körül már a nagylányok, legények viseletét hordhatták.

 

Női viselet

Tiszanánán a református és a katolikus népesség területileg és viseletében is elkülönült.  A református nők hosszú, harangaljú szoknyát viseltek, csak a cipőjük orra volt kint. A katolikus asszonyok rövidebb szoknyát hordtak, több alsószoknyát vettek alá. A szoknya fölé kötényt kötöttek. A hétköznapi kötény olcsóbb anyagból készült, ünnepre selyem, liszter, vagy klott anyagokból, hátul saját anyagból készült széles megkötővel. A csigacsináló vászonkötényt keresztöltéses mintákkal hímezték. Kedvelt volt a kerek aljú fekete selyemkötény, amit színes fonallal, virágmintákkal hímezték ki.

A vászon, majd gyolcs ingváll használata a katolikusoknál maradt meg tovább, a blúzféléket később vették át, mint a reformátusok.  Az ingvállhoz rojttal díszített pruszlik illett. A katolikusok élénk színű szoknyákat hordtak rikító kötényekkel, ellentétben a református asszonyokkal, akik a tompább színeket kedvelték, gyakori volt körükben a fekete színű selyemszoknya, bársonypruszlik, főkötő. A fodros aljú testálló blúzfélét itt pongyolkának, kacónak, vagy szálikának nevezték. A kacót télen vattával bélelve kabát helyett használták. A katolikus asszonyok télen barnára festett birkabőr ködmönt, fodros aljú bekecset vettek föl, a reformátusok körgallér alakú kisbundát, vagy ujjatlan szövetgallért viseltek. A kisbunda barna bőrből készült, fekete selyemmel varrták ki.

Református asszony fekete csipkés főkötője. Tiszanána. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

A lányok haja kontyba volt rendezve, hajkötő bársonnyal volt lekötve. A menyasszonyok fején rozmaringgal és rózsás szalagokkal díszített koszorú volt, fátylat nem használtak. A katolikus fiatalasszonyok fejét ezüst vagy arany konttyal, főkötővel díszítették. Az 1910-es évektől színes rózsákkal díszített fekete selyem főkötő jött divatba- a rózsás fékető. A fiatalasszonyok körében a fehér slingolt kendő is ismert volt: selyemkendő alatt hordták, úgy, hogy hímzése, cakkja kilátszódjon.

A bő ruha leváltása után az 1920-as évektől slafrokot, egybe szabott szűkebb ruhát viseltek.

Ünnepi lábbeli volt a piros szárú csizma, de a templomig mezítláb mentek, nehogy tönkremenjen a szép csizma.

 

Férfi viselet

A férfiak lobogós ujjú gyolcs ingbe, gatyába jártak az első világháború előtt. A legényeknél sarkantyús csizma, rózsás kötény, darutollas, rózsás kalap és rézgombos, zsinóros lajbi egészítette ki ezt az öltözetet. Hétköznap kékfestő, ünnepekkor klott vagy selyem kötényt viseltek. A legénykötény az első világháborúig volt divat: fekete szatén vagy klott anyagra két sarkába, és a közepére színes selyemfonállal rózsát, hármas szegfűt, búzakalászt hímeztek.

A reformátusok hamarabb kezdték el viselni a csizmanadrágot, ehhez rövid posztóból készült kabátfélét- dakut, vagy untercikket öltöttek magukra.

Tiszanánán helyben készültek a cifra bundák, vagy más néven subák. A szűcsök 6-8 birka bőréből készítették el a palást alakú, bokáig érő felsőruhát, melynek gallérja egy fekete kisbárány egész bőre volt. Itt is volt különbség a katolikus és a református viselet között: a reformátusok fehér bundát, a katolikusok barna bundát viseltek. Az 1950-es években még általános volt a viselete az idősebb férfiak körében. A szűcsök a bunda vállát hímezték ki leggazdagabban, a rózsákat fekete, zöld és bordó selyemfonállal. A bőrök összetoldására irhacsíkokat használtak, melyeknek végét piros és fekete bőrrátétekkel fedték le.

A férfiak másik jellegzetes viselete volt a szűr, ami szintén használatban volt még az 1950-es években is. Ezt már a szegényebb emberek is megengedhették maguknak, ellentétben a rendkívül drága cifra bundával. Gallérja fekete vagy piros posztóval volt szegve.

 

Szűcsök

A szűcsök a bőrből, irhából készült ruhadarabok készítésével foglalkoztak. Az ő kezük munkáját dicsérik a díszesen hímzett subák, bundák, ködmönök, bekecsek.

A nyers bőrt áztatták, kimosták, lehúsolták, csávázták. A kikészített bőrt természetes cserzőanyaggal festették: gubacsot, dióhajat, berzsent használtak a festéshez. Ezek után gubicslével, libatollal festették meg a rózsákat, amit aztán fekete, bordó, zöld fonállal varrtak ki.

38. Suba (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

7.01 Tiszanána – Népi építészet

A térségre jellemző háromsejtű, szarufás-torokgerendás, nyeregtetős, díszes deszkaoromzattal épült lakóházak alkották Tiszanána utcáit a 20. század közepéig. A mestergerenda alkalmazása sokáig hagyomány volt, 1910-ig új házakba is beépítették.

A boglyakemence általános volt a faluban.

A falakat vályogból építették, a földesúri szabályok is ezt ajánlották már 1774-ben. A gazdasági épületek esetében sövényfalat és tapasztott nád falat is készítettek. A követ csak ablakkereteknél alkalmaztak, illetve a 20. század elejétől az alapozásra követ használtak. A tetőket hagyományosan náddal vagy gyékénnyel fedték.

A gazdasági épületek elnevezése és formája különbözött a két falurészen. Az istállót a reformátusok ólnak nevezték, a katolikusok istállónak, mindkét részről általános volt, hogy tüzeltek benne. Az északi részen lepadlásolták az istállót, a déli részen pedig egy lyukat ástak a tűzhely számára.

7.00 Tiszanána – Településnéprajz

Tiszanána a 18. század végéig kétbeltelkes szerkezetű település volt, aminek a földesúri telekrendezés vetett véget. Ezzel együtt a lakosság is átrendeződött: a református lakosság a falu déli részén maradt, az újtelepesek az északi részeket foglalták el. A falu tengelyét merőlegesen metsző Arany János utca osztja a falut két részre, oly módon, hogy az Alvég és Felvég elnevezés mind a református, mind a katolikus részen megvolt, mintha két külön településről lenne szó.

A településre a szalagtelkek jellemzők, soros elrendezéssel. Az 1898-as tagosítás után jelentős a határ tanyásodása.

5.07 Tiszanána – Vallás, felekezetek

1683-ban az összes lakos –76 fő – református volt.

Már a középkorban templomos hely volt, erre utal az Egyházasnána névalak. Plébániája a pápai tizedjegyzékben is szerepel.

Lakói a 16. század végén, a 17. század elején reformátusokká lettek. Ők a középkori templomot használták addig, amíg az árvíz a Tiszába nem döntötte. Az 1660-as években új templomot építettek, de az a 18. század közepére már nagyon rossz állapotban volt. 1752-ben épült fel az új templom, amelyet 1833-ban átépítettek és 1867-ben toronnyal bővítették.

Az egy-két katolikus hívő a sarudi egyházhoz tartozott filiaként. 1763-ban a 140 főre szaporodott katolikusok részére Eszterházy püspök-földesúr önálló plébániát állított fel, leányháza pedig Kömlő lett. Első plébánosa Komjáthy Sámuel József volt 1763 és 1780 között. Utódja, Schlosser Ferenc alatt épült a falu jelenlegi temploma 1784 és 1788 között. A paplak 1793-ban épült.

1799-ben 951 volt a római katolikusok és 1200 a reformátusok lélekszáma.

1990-ban a vallási megoszlás az alábbi volt: 2822 római katolikus, 2 görög katolikus, 1840 református, 2 evangélikus, 89 izraelita.

            1925: 3044 római katolikus, 1860 református, 91 izraelita. Római katolikus anyaegyháza volt. Református anyaegyháza a miskolci egyházkerülethez tartozott.

1932: 3077 római katolikus, 1863 református, 89 izraelita.

 

5.10 Tiszanána – Népesség, nemzetiségi viszonyok

Az 1546. évi adóösszeírás szerint 10 porta volt. 1549-ben 8 adózó, 7 elszegényedett, 2 elhagyott és 2 újratelepült jobbágytelket írtak össze. 1552-ben elpusztult a falu.

Az 1555. évi adóösszeírásban 40 ház szerepel. 1558-ban 23 telkes jobbágyot és 6 új házat írtak össze. 1564-ben 17 porta volt a faluban. 1566-ban újból elpusztult a falu.

1683-ban 76 volt a falu lakóinak száma. A felszabadító harcok során lakosai elmenekültek.

1693-ban „örökös nánaiak csak 12-en vannak”. 1696-ban 55 telkes jobbágyot és 35 zsellért írtak össze. 1701-ben 78 adózó férfi lakta a falut.

A 18. század elején, az árvizek miatt, a lakosságot áttelepítették Alpoklos pusztára.

A jobbágy- és zsellérháztartások számának alakulása:

1696 1712 1715 1720 1728 1735 1770
90 31 34 95 90 125 311

1787-ben a 399 család 318 házban, 1851-ben a 472 család 488 házban (12 urasági, 206 telkes, 262 zsellér, 8 egyéb) lakott.

A lélekszám alakulása:

1787 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
2043 fő 2701 fő 2642 fő 3061 fő 2840 fő 1949 fő 3185 fő 3895 fő

1900-ban 969 lakóház volt a faluban, lakóinak száma 4755 fő volt. A lakosok közül csak 5 volt szlovák és 1 horvát, a többi magyar.

1925: 4995 fő, ebből tanyákon 591; belterületen 1055 ház, 1700 lakással, tanyákon 45 ház 54 lakással. Állami óvoda (a község építette és tartja fenn), községháza, főjegyzői lakás, orvosi lakás, járványkórház, csendőrlaktanya, vásártéri cédulaház.

1932: 5029 fő, ebből tanyákon 425, belterületen 1127 ház 1328 lakrésszel, tanyákon 46 ház 102 lakásrésszel.

5.04 Tiszanána – Birtoklástörténet

Már 1261-ben az egri püspökség birtoka volt. A 17. században az egri püspökség birtokait a kamara kezelte, a bevételeket az ónodi és a szendrői végvárak ellátására fordították. A falu ekkor e várak kapitányainak a kezébe került. Így bírta Török János Kocsi György, majd Török fia, Ferenc és Kocsi feleségének új férje, Hoczman Mihály. Birtokos volt Berentei Gábor is.

1805-ben a szatmári püspökség lett a földbirtokos, és 1848-ig az is maradt.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Domján Jánosné, özv. 104 k.h.
Római Katolikus Egyház 180 k.h.
Református Egyház, Tiszanána község 159 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4562 k.h.
Vajda Bálint 166 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Domján János 108 k.h.
Fabó csoport 282 k.h.
Galambos Dániel örökösei 134 k.h.
Gonda csoport 109 k.h.
Gulyás csoport 221 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza
és Belvízszabályozó Társulat 191 k.h.
Molnár csoport 207 k.h.
Somogyi Pál, Gy. örökösei 110 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4278 k.h.
Tiszanána község 262 k.h.
Tiszanána Község Közbirtokossága 141 k.h.
Tiszanánai Római Katolikus Egyház 175 k.h.
Tóth Lajos és neje 99 k.h.
Vajda Bálint 115 k.h.
Vajda csoport 134 k.h.
Vajda István 266 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Bak Lajos és neje 139 k.h.
Balázsy Istvánné 153 k.h.
Domján János, id. 109 k.h.
Fabó-féle Közbirtokosság 281 k.h.
Gonda-féle Közbirtokosság 108 k.h.
Gulyás-féle Közbirtokosság 221 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza
és Belvízszabályozó Társulat 191 k.h.
Magyar-olasz Bank Rt. 23 k.h.
Molnár-féle Közbirtokosság 207 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4160 k.h.
Tiszanána község 330 k.h.
Tiszanána Község Közbirtokossága 139 k.h.
Tiszanánai Református Egyház 187 k.h.
Tiszanánai Római Katolikus Egyház 269 k.h.
Vajda Bálint 115 k.h.
Vajda István 140 k.h.
Vajda-féle Közbirtokosság 134 k.h.

5.03 Tiszanána – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település neve személynévi eredetű, a német vagy szláv Nannó, vagy az Ananiás személynévből ered. Településelőzménye Ónána/Pusztanána (a mai falutól kb. 4-6 km-re délre), a 10. században már létezett. A Tisza– előtagot megkülönböztetésképpen kapta a falu, már a 15. században. A 17. század végétől, vagy a 18. század elejétől távolabb költözött a falu a Tiszától az egykor Alpoklos pusztára. 1773-tól alakult ki a mai helyén a mai rendezett település.

Határába Berectelke, Kétpókere, Dédtelek, Vécseszeg, Lovásztelek, Hajóuta, át- vagy benyúlt. Pók, Felpoklosi, Alpoklosi elpusztult falvak a mai faluhatáron belül helyezkedtek el.

5.02 Tiszanána – Címer, pecsét

A falu 1698. évi pecsétje kör alakú pajzson hal, alatta csoroszlya, az alatt virágkosár; körirata: Sigil. T. Nanien. 1698.

Tiszanána pecsétje

Mai címere vágott háromszögű pajzs. Felső világoskék mezejében két barna lebegő szarvasagancs között egy lebegő arany kereszt, fölötte jobb irányba repülő fehér galamb. A pajzs jobb oldalán, zöld partszakaszon álló zöld lombos fa. A pajzs alsó kék mezejének (Tisza) közepén egy halászcsónak, benne egy evezős emberi alakkal.

Tiszanána címere

5.01 Tiszanána – Első írásos, okleveles említés

1261: Nana

7.01 Tenk – Népi építészet

A cselédházak nem maradtak meg, az utolsót 1967-ben bontották le. Az emlékezet szerint döngölt falazatú, zsúppal fedett szarufás-kakasülős épületek voltak. Egy-egy épületben 4-5, illetve 10 család élt. A Holler birtokon épült Nagy házat a következőképpen rekonstruálta Bakó Ferenc néprajzkutató: Az épület kb. 20 m., szélessége 4.5 m volt. Ennek felét a szabadkéményes közös konyha, és egy nagy lakószoba foglalta el. A szobában 5 család lakott: kettő a kemence mellett, a bejárattól balra, három pedig a jobb oldalon. Az épület másik felében 5 kamrát helyeztek el. Ezekben a 4×2 méteres kamrákban aludtak a fiatal párok, minden családnak volt egy-egy ilyen kamrája. A gyerekek az istállóban, a férfiak az urasági pajtákban aludtak.

A taksás házak lakói között volt zsellér, cseléd, dohánykertész. Öt család három udvaron lakott, amelyek növényi garáddal voltak elválasztva. A házak szabadon álló beépítésűek voltak, nem rendeződtek utcasorba. A falazat döngölt földből készült, 1950 után kezdtek követ alkalmazni, a házak utca felőli végét építették kőből. A nyeregtető alatti oromzat egy része deszkás, más része vakolt volt. Minden házban két család lakott, a pitvart közösen használták. Ide nyílott a két szoba. 1945-ig zsúpos tetőket készítettek, a tüzelőberendezés szabadkéményes boglyakemence volt. A kemence körül fél méteres fa vagy sár padka vette körül.

7.00 Tenk – Településnéprajz

Tenk csupán 1945 után fejlődött önálló közigazgatási egységgé, korábban Erdőtelekhez tartozott Pusztatenk néven. Tenk község Dormánd és Heves között a főút két oldalán fekszik, Erdőtelekkel egy kisebb forgalmú út köti össze. 1945 előtt a Haller, Papszász, Elek és Szabó családok kastélya, kúriája, és az ezeket kiszolgáló cselédek házai alkották e települést.

Pusztatenk egyes részeit a birtokosról nevezték el: Holler, Papszászé, Brané, Fekete, Szabó…

5.03 Tenk – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Elnevezése a magyar Tenc személynévből származik, jelentése ’tuskó’. A falu feltehető létrejöttének ideje nem állapítható meg, minden bizonnyal a 14. századi első írásos említést megelőzi, akár több száz évvel is.

Határában elpusztult falvat nem mutattak ki.

7.01 Tarnazsadány – Népi építészet

Tarnazsadányban a hagyományos lakóházak vályogfalazattal épültek, szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel. A zsúpszalmás, vagy nád fedte nyeregtetők alatt gyakori volt a napsugaras deszkaoromzat, kovácsoltvas oromdísszel. Az oromzat és a falazat találkozásánál keskeny cserép vízvetőt alkalmaztak. A nádat a falu szélén húzódó két patak árterületéről aratták, a szegényebbek a 20. században is használták. 1920 után a vályogfalakat kővel alapozták.

A boglyakemencét egészen az 1950-es évekig beépítették a lakóházakba. Ezek füstelvezetése már zárt kéménybe történt a 20. század elejétől.

Az istállók leggyakrabban közvetlenül a lakóház mögött épültek, a módosabb gazdák portáin önállóan álltak a tüzelős ólak.

7.00 Tarnazsadány – Településnéprajz

A település a 18. századi térképek szerint kétbeltelkes volt, ennek azonban nyoma sem maradt mára. A legrégebbi településrészek a templom körül csoportosuló utcák: az egykori Nagy sor, Kis sor, Temető sor, Herepront vég, a Hideg vég és a Csima szög.  Eredetileg a belső telkek nagy részét a nagybirtokosok lakótelkei és gazdasági udvarai foglalták el. Ezeket az 1920-as években parcellázták fel. 1945 után a település keleti és nyugati irányba növekedett. A Nagy sor déli oldalán, a Kis soron szalagtelkek létesültek, melyeknek a másik utcára eső végükön istállók voltak. A Nagy sor északi oldalán rövidebbek a telkek, valamint a Hideg végben kisebb zsellérporták voltak.

5.07 Tarnazsadány – Vallás, felekezetek

Az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzék plébániaként tüntette fel.

Az 1699. évi templomösszeírásban nem szerepel.

Az 1720-as évek elején még Zaránkhoz, 1733 körül Tarnamérához tartozott leányegyházként. 1734-ben a frissen felállított nagyfügedi plébániához csatolták. Középkori temploma ekkorra már majdnem teljesen elpusztult. Új templomát 1742-ben építtette Almásy János.

Eszterházy Károly püspök látogatásakor az egri püspökség patai kerületéhez tartozott Nagyfüged filiájaként 428 hívővel.

1925: 1850 római katolikus, 1 görög katolikus, 2 református, 3 evangélikus, 7 izraelita. Római katolikus anyaegyháza van.

1932: 2001 római katolikus, 8 református, 3 evangélikus, 11 izraelita.

1938-tól önálló plébánia lett.

5.10 Tarnazsadány – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben már a töröknek hódolt, a 33 nős adózó férfi 17 házban lakott. 1552-től jelentősen csökkent az adózók száma. 1570-ben 20 háztartást számláltak.

1686-ban elnéptelenedett. A végleges benépesülés 1732-től mondható.

1771-ben 15 telkes jobbágy, 16 házas zsellér és majorsági zsellér család lakta. 1851-ben 23 volt a telkes jobbágy családok száma, 102 a házas zselléreké és 35 a majorsági zselléreké.

1785-ben a 103 házban összesen 129 család lakott.

A lélekszám alakulása:

1785 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
724 fő 635 fő 750 fő 849 fő 1128 fő 1040 fő 1243 fő 1281 fő 1348 fő

1925: 1850 lélek, belterületen 1795, tanyákon 55 fő. 296 ház 426 lakrésszel. Állami épület nincs. Középületek: községháza, templom, 3 iskola.

1932: 2023 lélek, belterületen 1980, külterületen 43 fő. 354 ház, 481 lakrésszel.

5.04 Tarnazsadány – Birtoklástörténet

Kezdetben az Aba nemzetség Csobánka ága volt itt birtokos. Sámuel és Pál, miután Csák Máté oldalán harcoltak Károly Róbert ellen, 1320 után elvesztették birtokaikat. Sámuel birtokait Széchenyi Tamás erdélyi vajda, Pál jószágait Kompolti Imre siroki várnagy kapta. 1339-ben Kompolti elcserélte zsadányi birtokát Széchenyi Tamással. Így a Széchenyieké lett a falu. Később rokonaik, a Salgai család használta, majd meg is kapták. Mintegy száz éven át birtokolták, de hűtlenség miatt Zsigmond király 1434-ben visszavette tőlük, és a Berzeviczy családnak adta zálogba, de a következő évben már a Rozgonyiaknak zálogosította el. Albert király 1438-ban a Rozgonyiaknak is adta.

1519-ben Rozgonyi István veje, Bátori András lett a birtokos. 1546-ban birtokrészt szerzett itt Losonczi István is. 1549-ben több nemes birtokos volt.

A falu negyedrészét 1584-ben Bessenyey Mihály szerezte meg. 1619-ben Bessenyey Gergely mellett birtoka volt Kecskeméti Dávidnak is.

1698-ban Bessenyey Zsigmond – Cselőháza pusztával együtt – eladta Almásy Jánosnak és sógorának, Mihályi Deák Pálnak. Birtokba iktatásuk 1702-ben történt. Ettől kezdve a falu főbirtokosai a zsadányi és törökszentmiklósi Almásyak.

1872-ben gróf Almásy Tasziló 1015 k.h., Nemes János 610, Hellebronth István 260 k.h. szántóval rendelkezett.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Almásy Tasziló, gróf 115 k.h.
Végess Ilona, Almásy Kálmán, gróf 324 k.h.
Bíró Zoltán, Almásy Tasziló, gróf, Zsadány község 254 k.h.
Almásy Tasziló, gróf 1800 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Almásy Kálmán, gróf 1550 k.h.
Básthy Ignác örökösei 264 k.h.
Hirsch Albert 688 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Básthy Ignácé, özv. 262 k.h.
Hirsch Albert és neje 408 k.h.
Kassa István és neje 13 k.h.
Müller Bertalanné 849 k.h.
Tarnazsadány község 128 k.h.

5.03 Tarnazsadány – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Az elnevezés a szláv (cseh) Ždan (’vár, kíván’) személynévből származik, vagy lehet az elnevezés kabar (iráni) méltóságjelölő is. A település feltehetően a 10. században már létezett. A Tarna– előtagot a 20. század elején kapta. A település feltételezhetően 1687 körül elpusztult, akkori helye a mai falun kívüli, az 1732-ben még romokban álló kőtemplom körül volt.

Határába a török alatt elpusztult Tarcsa település nyúlt be területével.

5.02 Tarnazsadány – Címer, pecsét

A falu pecsétje 1739-ből Szent Mihály arkangyalt ábrázolja jobbján kivont karddal, bal oldalt 1739. évszám, lába alatt a sátán, körirata: Sigilum Zada[en]se.

P_Tarnazsadány

Tarnazsadány pecsétje

A falu mai címere fekete szegélyű ezüst pólyával vágott csücskös talpú pajzs. Az alsó vörös mezőben ezüst ekevas, előtte három egymást keresztező arany búzakalász, a pajzs felső mezeje vörössel hasított, jobb kék mezejében egy arany falú, zöld tetejű templomtorony, a baloldali arany mezejében Szent Mihály arkangyal rajza a falu 1739. évi pecsétjéről.

Tarnazsadány címere

5.01 Tarnazsadány – Első írásos, okleveles említés

1301: Sodan

7.01 Tarnaszentmiklós – Népi építészet

A 20. század elejének jellemző épületei Tarnaszentmiklóson három sejtű, nyeregtetős lakóházak voltak fűrészelt oromzattal, alatta keskeny vízvetővel. Az oromzatot kovácsoltvas kötőelemek, illetve oromdísz tette látványosabbá. A 19. században még építettek ágasfás-szelemenes házakat, ekkor még a mestergerendát a palóc vidéken ismert boldoganyával, középoszloppal támasztották alá.

A szobában különböző formájú kemencéket használtak: kerek, vágott sarkú, vagy szegletes volt a tarnaszentmiklósi kemence, melynek füstjét a pitvarból szabadkémény vezette ki.

Általában vályogtéglából építkeztek, 1910 óta kő alapozással. Az 1950-es évektől kezdtek téglából építkezni.  A hagyományos tetőfedő anyag a nád volt.

A parasztporták jellegzetes építményei voltak a tüzelősólak, a gabona tárolására szolgáló hambár, és a pelyvás, ahol a gabonát nyomtatták egykor.

A faluban működött egy szárazmalom és egy szélmalom is, de mindkettőt lebontották.

7.00 Tarnaszentmiklós – Településnéprajz

A hagyomány, illetve a kutatások szerint kétbeltelkes település volt Tarnaszentmiklós. A belsőség határait a Hanyi- ér szabta meg, mellyel párhuzamosan épült a főutca. A főutca térré szélesedő részén állt a templom, melytől északra fekszik a Felvég, délre az Alvég. A falu északnyugati részét Csandrának nevezték. Az északkeleti Szöget a falu legrégebbi részének tartják-, itt halmazos szerkezet jellemzi a porták elhelyezését.

1920 után épült ki az Újtelep, 1945 után a faluból kivezető országutak mentén fejlődött tovább a település.

A régebbi részeken a táblatelkek a gyakoriak, sokszor csoportos udvarral, ahol több család lakott. A kertességre jellemző az a tény is, hogy kaput, kerítést sokáig nem építettek, a kereteken keresztül szabadon közlekedtek.

A határban két tanya állt: a Nagy tanya, és a Juhász-tanya.

5.03 Tarnaszentmiklós – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Győrffy György a magyar középkor jeles kutatója azonosítja Ény elpusztult településsel. Kovács Béla néhai levéltár-igazgató Pély és Tarnaszentmiklós közötti falunak tartja Ényt. Az elnevezés a magyar ín(y), én(y) szóból ered, ’ínség’-et jelent (vagyoni állapot kifejezője). Írásosan 1234-ben említik a települést Tarnaszentmiklós néven. Magyarországon a 13-14. században adják a ’Szent’ elnevezésű települések nagy részének nevét a falu templomának patrociniuma után, de már a 11-12. századoktól is elneveznek, vagy átneveznek településeket e módon. Tarnaszentmiklóst először 1424-ben említik ’Chonkazentthmyklos’ névalakban. A település a 10-13. századok között keletkezhetett. Ha a falu az egykori Ény-el azonos, akkor a mai falutól dél-délnyugatra volt, ha nem, abban az esetben is feltételezhető előző faluhelyének léte.

Határába Hajóuta és Türügy elpusztult falvak területe feltételezhetően benyúlt.

7.01 Tarnaörs – Népi építészet

A 20. század közepére a hagyományos lakóházak nagy része eltűnt, a falu ekkorra jelentősen modernizálódott. A régi épületek szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel készültek, a nyeregtető alatt deszka oromzattal, mely alatt keskeny vízvető húzódott. A mestergerendás házakban megtalálható volt a középoszlop, ám a boldoganya kifejezést itt nem használták a ennek megjelölésére.

A falakat elsősorban vályogtéglákból építették, de a döngölt falat is alkalmazták. A hagyomány szerint gerendavázas sövényfalú házak is épültek a 19. században. A földfalú házak legprimitívebb formája, a földbe mélyített földház tanyai cselédházaknál, falubeli zsellérházak esetében volt ismert. A tetőket az 1920-as évekig náddal, zsúppal fedték.

Az alföldi típusú boglyakemencében fűtöttek, a szabadkéményeket az 1950-es években alakították át zárt kamin kéménnyé.

A portán gerendavázas ágasfás-szelemenes szerkezetű dohányospajta, ahol a dohányleveleket szárították, és hambár állt. A mennyezet nélküli istállókat 1920-ig használták.

7.00 Tarnaörs – Településnéprajz

A 18. század végére a kastély és a templom körül feltűntek a mai utcasorok előzményei. Ilyen volt a Tarna keleti partján a Felvég, az ettől keletre elhelyezkedő Alvég, délkeleten a Tót sor, ettől délre a Cigány szög.

1945 után az Orczy-kastély kertjét felparcellázták, egy része Kastélykert néven beépült.

A település eredetileg kétbeltelkes település lehetett a források szerint. A településen belül elsősorban szalagtelkek voltak.

5.07 Tarnaörs – Vallás, felekezetek

Plébániája már az 1332. évi pápai tizedjegyzékben szerepel. 1696-ban kőtemplomot említenek. 1723 körül az újonnan restaurált Szent Miklós templom és az egyházközség még Jászdózsa, 1733-ban pedig Erk filiája volt, és az is maradt 1936-ig.

Templomát 1748-ban és 1754-ben is renoválták. Új templomát – meghagyva a középkori templom szentélyét – 1789-ben kezdték építeni.

1925: 2201 római katolikus, 2 görög katolikus, 2 református, 5 izraelita. Római katolikus fiókegyháza Erkhez tartozik. Izraelita anyahitközsége Heves.

1932: 2455 római katolikus, 2 görög katolikus, 2 református, 5 izraelita.

1933: 2498 római katolikus, 2 görög katolikus, 2 református, 5 izraelita.

1934: 2522 római katolikus, 2 görög katolikus, 2 református, 5 izraelita

5.10 Tarnaörs – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben már a töröknek hódolt, 13 nős férfi adózott 7 ház után.

1549–1552-ben 5, 1554-ben 7, 1564-ben 9 portája volt. 1635-ben 1 ¼, 1675-ben ½ portát vettek számba. 1682 és 1686 között elpusztult a falu.

1725-ben a jobbágyok és a zsellér háztartások száma 38, 1735-ben a telkes gazdáké 35, 1770-ben 61 volt. 1851-ben 58 telkes jobbágyot és 136 házas zsellért írtak össze.

1787-ben a 163 család 131 házban élt. 1851-ben 231 volt a családok száma, a házaké 214 (14 urasági, 57 telkes, 136 zsellér, 7 egyéb).

A lélekszám alakulása:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
900 fő 956 fő 981 fő 1039 fő 1175 fő 1106 fő 1237 1273 fő 1602 fő

1925: 2210 lélek, magyar. Belterületen 1763 fő, külterületen 447 fő. 435 ház 572 lakrésszel. 7 községi középület.

1932: 2464 lélek, belterületen 1967, külterületen 497 fő. 567 ház, 687 lakrész, 8 középület.

1933: 2507 lakos. Belterületen 1996, külterületen 611 fő. 562 ház, 693 lakrész.

1934: 2533 lakos. Belterületen 2016, külterületen 517 fő. 566 ház, 698 lakrész.

1935: 2570 lakos. Belterületen 2043, külterületen 527 fő. 576 ház, 730 lakrész.

1936: 2575 lakos. Belterületen 2042, külterületen 533 fő. 584 ház, 740 lakrész.

1937: 2725 lakos. Belterületen 2185, külterületen 540 fő. 590 ház, 748 lakrész.

1938: 2764 lakos. Belterületen 2220, külterületen 544 fő. 601 ház, 762 lakrész.

1939: 2789 lakos. Belterületen 2240, külterületen 549 fő. 607 ház, 768 lakrész.

1940: 2814 lakos. Belterületen 2260, külterületen 554 fő. 623 ház, 770 lakrész.

5.04 Tarnaörs – Birtoklástörténet

1264-ben az Aba nembeli II. Kompolt nyerte adományul, kinek fiait, Péter és Pált 1291-ben III. András megerősítette. 1325-ben Péter fiai közül az örsi részbirtok I. Istvánnak a birtokába került. A település másik fele Pál utódaié lett: Imre fiától származó unokái, János, Miklós, István és Imre 1348-ban úgy osztoztak, hogy János – a Visontay család őse – nyerte.

1468-ban Kompolti Miklós birtokában volt a település. 1522-ben – a Kompoltiak kihaltával – az Országh családra szállt. 1552-ben Országh Kristóf volt a birtokosa. 1570-ben Országh Borbála férje, enyingi Török Ferenc lett a birtokos. 1606-ban Török Zsuzsanna férjére, Nyáry Pálra szállt a tulajdonjog. 1668-ban Mosik János is birtokos volt itt. 1710-ben a Nyáry-örökös Orczy István a földesúr, aki gyönyörű kastélyt épített Örsön. Báró Orczy Lőrinc, a magyarul verselő poéta itt is lakott, 1789-ben itt is helyezték örök nyugalomra.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Nagy István, Tarnaörs község, Orczy Szerafinné, özv. báró
119 k.h.
Orczy Cherubin, báró, Orczy Szerafinné, özv. báró 3305 k.h.
Orczy Szerafinné, özv. báró 146 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Orczy Szerafinné, özv. báró és társai 1317 k.h.
Kiss Lászlóné, özv. 106 k.h.
Tarnaörs község 175 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Bobák József 107 k.h.
Demény János, ifj. 76 k.h.
Fehér Józsefné, özv. 30 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat
9 k.h.
Kiss József 106 k.h.
Miskei Legeltetési Társulat 125 k.h.
Orczy Szerafinné, báró örökösei 1631 k.h.
Tarnaörs község 180 k.h.

5.03 Tarnaörs – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve a kabar Örs törzsnévből származtatható (vö. er ’férfi, hős’, Őrsúr a honfoglaló magyar vezérek egyike, Anonymus kunnak tartja). A 9. században már létezhetett település-kezdeménye. Korai helye feltehetően a mai falutól 1 km-el keletebbre volt (10. századi sírok két különböző dombtetőről ismertek). A falu 1710-ben kerülhetett a mai helyére. A település neve a Tarna– előtagot a 18. századtól folyóparti elhelyezkedése miatt kapta, megkülönböztető jelzőként. Nem kizárt, hogy pont a falu átköltözése okán.

Határában Varsány, Miske, Demjén elpusztult falvak léteztek, Nyestefölde területével jelentősen benyúlt.

5.02 Tarnaörs – Címer, pecsét

Az 1734. évi pecsétjén középen búzakéve, mellette jobb oldalon a nap, baloldalon a hold, alatta 1734, körirata: Sigil. B. Orci Pagyi Orsiensis.

Tarnaörs pecsétje

A falu mai címere álló csücskös talpú tárcsapajzs talpának zöld mezejében kék hullámos pólya, a felső kék mezőben 11 arany búzakalászból álló kéve nemzetiszínű szalaggal átkötve, jobb oldalán arany nap, bal oldalán fekete hold.

Tarnaörs címere

5.01 Tarnaörs – Első írásos, okleveles említés

1264: Wrs

7.03 Tarnaméra – Népviselet

Gyermekek viselete

A kisgyermekek 8-9 éves korukig nemtől függetlenül szoknyában jártak. Ezt követően a fiúk gatyás ingre cserélték a szoknyát. A kisgyermekek egybeszabott kendervászon viseletéből személyenként kettő darabot készítettek- egyik a testen, másik a kerítésen. Télen egy vászonból készült nadrágot húztak rá.

József naptól szeptember végéig mezítláb jártak, télen kiscsizmában, melyhez kapcába csavarták a lábukat.

 

Női viselet

A lányok, menyecskék fodros ujjú ingvállat, gallér nélküli rövid inget és szoknyát viseltek. Erre bélelt, elől kapcsos pruszlikot vettek fel. Az ing, az alsószoknya és a pendely házilag szőtt vászonból készült, otthon varrták meg a családnak az asszonyok. Nyáron ők is mezítláb jártak, az aratáshoz bocskort viseltek.

A 20. század elején, ünnepnapokon tarka karton, selyem, vagy atlasz ruhák jöttek divatba, ekkoriban a pruszlikot kezdte kiszorítani a blúz. Elterjedt a selyemszoknya és a selyemkötény. Fejükre ünnepeken selyem, hétköznap kartonból készült fejkendőt kötöttek. A pruszlik, vagy blúz fölött selyem, gyolcs, vagy kasmír kendőt hordtak.  Az ünnepi lábbeli nyáron a gombos cipő, télen a csizma volt.

 

Férfi viselet

A férfiak számára térdig, vagy térden alul érő ráncos gatyát varrtak az asszonyok pamutszállal kevert kendervászonból. Az ing, gallér nélkül, borjúszájú ujjal, vagy kézkötővel, azaz gombbal készült. Az ing fölött fekete posztó kislajbit hordtak. Ünnepi alkalmakra gyolcsing, gyolcs gatya és ráncos csizma dukált, a kis fekete lajbi helyett fekete hátú, zöld elejű mellényt öltöttek magukra. A bő gatya elé a legények ünnepeken klott kötényt kötöttek, e mellett rozmaringgal vagy darutollal díszített fekete kalap egészítette ki a viseletet. Az idősebb férfiak sokáig viselték a pitykés lajbit, nyakukra puha fekete kendőt kötöttek.

Télen földig érő subában, cifraszűrben mentek templomba, hétköznap a báránybőr mellény volt közkedvelt.

Nyáron hétköznap mezítláb, aratáskor kerek orrú bocskorban jártak, télen ráncos szárú, kétlábas csizma védte őket a hidegtől. (A kétlábas csizmáknál mindegy volt, hogy jobb, vagy bal lábra húzták föl, felváltva koptatták.)

7.01 Tarnaméra – Népi építészet

Tarnaméra egykori lakóházai vályogból épültek, nyeregtetővel. Legszebb díszük a fűrészelt deszkaoromzat volt, sugaras, vagy átlós szerkesztéssel. A háromsejtű épületekben boglyakemencével fűtöttek, a füst a pitvar szabadkéményén keresztül távozott. Az alföldi településeken jellemző módon tőzeget használtak a tüzelésre.

1945 után a vályogfalakat Tarnaszentmáriáról, Egerből, vagy Gyöngyössolymosról származó kővel alapozták. Tetőfedésre a nádat és a zsúpot vegyesen alkalmazták, de előfordult a zsindelytető is. A cserép az 1910-es évektől terjedt el.

Az istállót a lakóházzal egy fedél alá építették, tüzeltek is benne. Az udvar jellegzetes épülete volt a zsilipelt technikával épített fa hambár.

7.00 Tarnaméra -Településnéprajz

Tarnaméra legrégebbi részei a kastély előtt húzódó utca, a Heves felé vezető országút a Nepomuki Szent János szobrával díszített Tarna-hídtól az északi kijáróig, valamint a templom környéke, a Pusztafogacs irányába vezető utca, és a zaránki út eleje. A 19. században épült be a Vakméra, a Malom köz és a Hóstya.

1920 után délkeleten, északon terjeszkedett a falu.

A telkek általában szalagtelkek, sokszor soros elrendezéssel– akár több lakóház is áll egy-egy udvaron.

Pusztafogacs számos szálon kötődik Tarnamérához, ahol 80 tanya épült. Kápolnája búcsújáróhely, melyet a Pusztafogacsi Kápolnáért Közalapítvány újított fel.

5.07 Tarnaméra – Vallás, felekezetek

1487-ből Szent Márton templomáról értesülünk. 1614-ben a gyöngyösi ferencrendi zárda szántóföldjeiről rendelkezünk adattal. 1696-ban elhagyott a mérai templom. Az első ismert plébánosa Egri Ferenc volt. Ő kezdte meg az anyakönyvek vezetését 1716-ban. Ekkor filiaként Mérához tartozott Boconád, Zaránk, Erk, Tarnaörs, Nagyfüged és Tarnazsadány. Az 1723. évi templomösszeírás szerint már Zaránk volt az anyaegyház és Méra a filiája. 1773-ban Boconád lett a plébánia központja. 1800-ban ismét önálló plébánia lett Tarnaméra. A templomot 1760-ban részlegesen felújították, komolyabb bővítés 1778–1779-ben volt. 1825-ben és 1955-ben is renoválták. Titulusa ma is Szent Márton püspök.

1767-ben az egri püspökség patai kerületéhez tartozott, 397 volt a római katolikusok száma.

1925: 2152 római katolikus, 4 görög katolikus, 1 református, 3 evangélikus, 39 izraelita, 1 egyéb. Római katolikus anyaegyháza van.

1932: 2295 római katolikus, 4 görög katolikus, 11 református, 3 evangélikus, 35 izraelita.

1933: 2331 római katolikus, 4 görög katolikus, 11 református, 3 evangélikus, 33 izraelita.

1934: 2432 római katolikus, 14 görög katolikus, 14 református, 33 izraelita.

1935: 2476 római katolikus, 14 görög katolikus, 14 református, 3 evangélikus, 33 izraelita.

5.10 Tarnaméra – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben a töröknek 26 nős férfi adózott, aki 13 házban lakott. 1549-ben, 1642-ben és 1696-ban lakatlan volt.

A jobbágy és zsellérháztartások száma 1715-ben 4, 1720-ban 11, 1725-ben 17, 1737-ben 23, 1770-ben 34 volt. 1860-ban 41 telkes jobbágy, 27 házas zsellér és 9 majorsági zsellér háztartás volt.

1787-ben a 84 család 54 házban lakott. 1851-ben már 184 volt a családok száma, és 114 a házaké (18 urasági, 41 telkes, 50 zsellér, 5 egyéb).

A lélekszám alakulása:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
492 fő 621 fő 693 fő 745 fő 1054 fő 1185 fő 1223 fő 1158 fő 1316 fő

1925: 2210 lélek, belterületen 1090 fő, a tanyákon 1120 fő. Ebből népesebb Pusztafogacs 427 fővel. A faluban 277 ház 428 lakással, Pusztafogacson 65 ház 92 lakással. Állami épület nincs.

1932: 2348 lélek, belterületen 1632 fő, a tanyákon 716 fő. A községben 324 ház 488 lakrésszel, a tanyákon 159 ház 629 lakrésszel.

1933: 2382 lakos, belterületen 1653 fő, a tanyákon 729 fő. A faluban 328 ház 496 lakrésszel, a tanyákon 161 ház 245 lakrésszel.

1934: 2493 lélek, belterületen 1754 fő, külterületen 739 fő. A faluban 328 ház 496 lakrésszel, a tanyákon 162 ház 248 lakrésszel.

1935: 2540 lélek, belterületen 1784 fő, a tanyákon 756 fő. 492 ház 748 lakrésszel.

5.04 Tarnaméra – Birtoklástörténet

A Sánta család volt itt birtokos, de 1472-ben kihalt, s ekkor Mátyás király a Bessenyey családnak adományozta a falut. Ők az egri egyháznak adták tovább. 1546-ban Losonczy István használta. 1550-ben már a töröknek hódolt a falu.

1549 előtt Pusztafogacs is lakott falu volt, de ekkor elpusztult, és többé nem népesült újra. 1642-ben Méra is lakatlan volt. 1647-ben Erdélyi Jánosnak voltak itt birtokrészei, amit özv. Deseő Benedeknétől zálogban bírt, és továbbadta Farkas Jánosnak. 1696-ban is lakatlan volt a falu. Ekkor a Darvas és a Ráday család volt a birtokos, majd eladták Almásy Jánosnak és nejének Deák Juditnak. 1701-ben történt meg az Almásyak birtokba iktatása. Ettől kezdve kétszáz éven át ők voltak a falu főbirtokosai. Mellettük a Hellebronth és Detrik, illetve a Fáy, a Sütő, a Rakovszky család és a Halasyak voltak részbirtokosok. 1857 körül Almásy Mária férje báró Beuts Eduárd volt a főbirtokos.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Bischitz Artúr, Bollok István 805 k.h.
Ledniczky István 696 k.h.
Schossberger Henrik 2887 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokosok:

Hirsch Albert 586 k.h.
Ledniczky István örökösei 708 k.h.
Pajzs Gyula 732 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Hirsch Albert és neje 468 k.h.
Ledniczky Jenő 102 k.h.
Pajzs Gyula örökösei 643 k.h.
Pethes István 150 k.h.

1940-ben a legnagyobb birtokosok:

Hirsch Albert, dr. 467 k.h.
Pajzs Gyuláné, özv. dr. 272 k.h.
Pethes István 215 k.h.
Ledniczky István örökösei töröltettek.

5.03 Tarnaméra – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve eredhet a Miró/Meró német, vagy a cseh Mira személynévből. A település 14. századi első írásos említése ellenére jóval korábbi keletkezésű lehet. A Tarna- előtag a Tarna melletti (ma: Holt-Tarna) fekvése kapcsán került a nevéhez megkülönböztetésként, a 19. század elején.

Határába Vécsfölde és Ányástelek elpusztult falvak területükkel benyúltak.

5.02 Tarnaméra – Címer, pecsét

1781. évi pecsétjén hármas halom közepéből kiemelkedő görög kereszt, körirata: Mer-i. Pecse.

Tarnaméra pecsétje

A falu mai címere álló csücskös talpú tárcsapajzs, amely vörössel és kékkel vágott. A felső vörös mezőben álló gömbölyű végű arany kereszt. Jobb oldalán három ezüst ötágú csillag, bal oldalán arany nap. Az alsó kék mezőben lebegő ezüst híd, melynek közepén szobor.

Tarnaméra címere

5.01 Tarnaméra – Első írásos, okleveles említés

1365: Myra

7.03 Tarnabod – Népviselet

Női viselet

A nők ünnepi viselete volt a festő szoknya (kékfestő anyagból készült), vászonblúzzal (ingváll). Az ingváll eleje, nyaka, ujja piros és kék pamuttal ki volt merkelve (keresztszemes öltés). Az alsószoknyák alját kézzel slingolták, kék-piros színekkel – a menyasszony alsószoknyája fehérrel volt kivarrva. A szoknyához szintén piros-kék keresztszemes hímzéssel ellátott ünnepi vászon kötényt hordtak. A hímzést a kötény aljára varrták: gyakran koszorú motívumokat. A lányok hajadonfővel jártak, csak a mezei munkák alkalmával hordtak kendőt. A 20. század elején az ingváll mellett megjelent a hosszú ujjú nyárika is, ami gyári anyagokból, kartonból, selyemből készült. A szoknya is a nyárika anyagából készült.

Ünnepi alkalmakra cúgos cipőt, az aratáshoz bocskort húztak a lábukra.

Menyasszony viselet

A 20. század első felében a menyasszonyi ruha már gyári textíliából készült- fehér anyagból, beleszőtt selyemszálakkal. A bő szoknya aljára keskeny kék szalaggal befűzött csipkét varrtak, ilyennel díszítették a nyárika alját, farkát is. A kötény sima fehér selyemből készült, körben széles selyemcsipkével. A menyasszony kezében fehér rózsafűzért tartott a ceremóniák során, fején koszorút viselt.

Férfi viselet

A 20. század elején a férfiak ráncos csizmában, gatyában, vagy szűk ellenzős nadrágban jártak, a kis lajbijukat üveg, vagy pitykegombokkal díszítették. A legények viselete volt a darutollas kalap. Felsőkabátként bundát, vagy cifraszűrt borítottak magukra.

Vőlegényi viselet

A vőlegény sarkantyús csizmában vonult a nászmenetben, sötétkék posztónadrágja, a kis lajbija, és a rok (kabát) fekete zsinórozással volt díszítve. Mindehhez dohányszín nyakravalót kötött, a kalapja mellett kék szalagbokorral, gyönggyel díszített vőlegénybokrétát viselt.

7.01 Tarnabod – Népi építészet

A hagyományos lakóházak Tarnabodon vályogból épültek, szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel, mestergerendás mennyezettel. A 18. század folyamán gerendavázas sövény falazatú nemesi kúria is épült a faluban. A nemesek körében használták először a követ is építőanyagként és ablakkeretként. A helyben található természetes tetőfedő anyagok: a nád és a zsúp korán átadták helyüket a cserépnek.

A 19. században szabadkémények vezették ki a boglyakemencék füstjét. Az 1930-as években már zárt kéményeket építettek, a II. világháború után pedig a kemencék nagy része kikerült az udvarra.

A nagyobb gazdák udvarán gerendavázas, zsilipelt falú búzás ház, „hambár” is épült.

7.00 Tarnabod – Településnéprajz

A település központi magja a templomteret körülölelő két utca: a Falu és a Fő utca volt. A zsellérek falurésze volt a Hatház, vagy Hatháza. A 20. században épült ki a Malom szög, a Kétház, vagy Cseszárok-part. 1920 majd 1945 után délen, a Boconádra vezető országút mentén terjeszkedett tovább a falu.

Általános volt a szalagtelek, soros elrendezéssel, több lakóházas porták is gyakran előfordultak.

5.07 Tarnabod – Vallás, felekezetek

Az 1332. évi pápai tizedjegyzék már említi templomát és Lőrinc nevű papját.

1696-ban Erdőtelekhez, 1716-tól Tarnamérához tartozott filiaként. 1708-ban Szent Miklós tiszteletére emeltek itt egy kis templomot Szent Miklós tiszteletére. 1769-ben Szent-Mihályi Mihály plébános saját költségén új templomot kezdett építeni. Többszöri püspöki segítséggel végül 1779-ben elkészült, a Szent Jobb tiszteletére.

1767-ben az egri püspökség felső-hevesi esperességéhez Kál anyaegyházhoz tartozott filiaként, 381 volt a római katolikusok lélekszáma.

1925: 1115 római katolikus. Római katolikus fiókegyháza Boconádhoz tartozik.

 

5.10 Tarnabod – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben 11 házban 22 nős férfi lakott. 1552-ben a törökök elpusztították, ez 1554-ben megismétlődött. Egy 1564. évi összeírás újonnan benépesült falunak mondja. Báb falu is elpusztult 1552-ben, de már nem népesült újra.

1701-ben 28 felnőtt adózó férfit írtak össze. 1715-ben 13, 1725-ben 21, 1735-ben 25, 1770-ben 30 telkes jobbágy és zsellér lakta. 1859-ben a telkes jobbágyok száma 58, a zselléreké 23 volt.

A II. József-féle népszámláláskor 84 család lakott 60 házban. 1851-ben 151 volt a családok száma, 96 a házaké (11 urasági, 45 telkes, 33 zsellér, 7 egyéb).

A lélekszám így alakult:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
466 fő 546 fő 528 fő 630 fő 641 fő 728 fő 831 fő 795 fő 835 fő

1925: 1115 lélek. 197 ház 348 lakrésszel összesen, ebből 5 ház 9 lakrésszel van a tanyákon. Községháza, 2 iskola, kántorháza, tanítói lakás, tűzoltószertár, kovácsház, hullaház, templom, római katolikus harangozólakás.

1932: 1140 lélek. 236 ház, 390 lakrésszel. Középületek: gazdakör népháza, úrbéres legelőtársulat lakóháza és tenyészállatainak istállója.

5.04 Tarnabod – Birtoklástörténet

A középkorban a Kompolti család birtoka volt. 1522 után az Országh család birtokolta. 1570-ben Bodnak egy része Országh Borbála révén enyingi Török Ferencé, 1606-ban Nyáry Pálé lett. A másik rész 1600-ban Dersy Ilonáé, első férje Széky Ferenc, majd a második férje, Ujfalussy István is birtokhoz jutott a faluban. 1684-ben a Nyáry örökséget Huszár Imre bírta, míg a másik birtokrész az Almásy családé lett.

A 18. században Nyáry jogon a Hallerek lettek a főbirtokosok, a 19. században pedig az Almásyak.

1844-ben a majorsági és a jobbágyföldek elkülönítésekor az Almásyak 11 jobbágytelek birtokosai voltak, a Fáy nemzetség 5,5 telekkel, gróf Szapáry József és Orczy Károlyné 2,5–2,5 telekkel, a többi 6 közbirtokos pedig 1–1 jobbágytelekkel rendelkezett.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Péchy Manó gróf örökösei 266 k.h.

1925-ben a legnagyobb birtokos:

Tarnabod Község Legeltető Társulata 136 k.h.

1935-ben a legnagyobb birtokosok:

Kassa István és neje 92 k.h.
Tarnabod község 105 k.h.
Tarnabod község úrbéresei 138 k.h.

5.03 Tarnabod – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település neve a magyar Bod(amér) személynévből származik. A település felehetően a 11-12. században keletkezett. A Tarna- előtagot a falun áthaladó folyó kapcsán kapta, a 19. század közepétől.

Határában Báb a török alatt elpusztult falu létezett.

5.02 Tarnabod – Címer, pecsét

1718. évi pecsétjén halmon álló oroszlán három búzakalászt tart, mellette 1718. évszám, körirata: Nemes Curia Tarna Bodi Pecset.

Tarnabod pecsétje

A település mai címere csücskös talpú pajzs zöld pajzstalpán kék mezőben jobbra néző két lábon álló arany oroszlán jobb mellső mancsában három búzakalászt tart.

Tarnabod címere

5.01 Tarnabod – Első írásos, okleveles említés

1446: Bod, Bood

7.03 Szihalom – Népviselet

Női viselet

Az első világháború előtt az asszonyok ünnepi viselete volt a fehér kézzel slingolt kendő. Ennek elkészítése nagyon drága volt: akár két cipőt is tudtak volna vásárolni egy kendő árából.  A menyecskék vasárnap aranyos, vagy ezüstös főkötőt hordtak, elől fekete bodorral, ami rávarrt csipkedísz volt. Hátul rózsaszín és kék szalagok voltak 4 bokorra kötve. Hétköznap fehér főkötőt hordtak a kendő alatt. A főkötő alatt a hajat visszahajló kerek kontyfésűre tekerték.

Szihalmon és Mezőszemerén széles slingelésű bő ingvállat, slingelt kötényt, slingelt szélű gyolcs fejkendőt viseltek. A menyasszony kötényét gazdagon hímezték. Aranycsipkés főkötőjüket fekete csipkéből készült bodor, valamint kék vagy rózsaszínű selyemből készült szalagcsokor díszítette. A sűrűn pliszírozott felsőszoknyán színes selyemszalagot, és gyolcs kötényt, vagy sűrű ráncokba szedett sötét selyemkötényt viseltek.

Télen az asszonyok díszítetlen kiskabátszerű bőr ujjast hordtak, melynek nyakát és elejét prém szegte. Bőrből rövid mellény is készült az asszonyok számára, ezeket fekete selyemmel hímezték ki.

 

Férfi viselet

Az első világháborúig a szihalmi férfiak bőgatyát hordtak, amihez ünnepi alkalomra hímzett, fekete klott, vagy selyem legénykötényt kötöttek.

A férfi felsőruhák között szerepelt a suba, vagy bunda, illetve a szűr, ezekről csupán archív fotók árulkodnak.

 

Hímzések

A szihalmi tájházban található gazdag gyűjtemény, melyet dr Joó Csaba hozott létre, jól reprezentálja a falu népi kultúráját. Különösen a textil gyűjteménye jelentős, melyek között régi stílusú, szálvonásos-vagdalásos tiszta kendervászonból készült sátorlepedők is szerepelnek, geometrikus kenderfonál hímzéssel. Hasonló eljárással díszítették a 19. századi kendervászon férfiingeket, melyek kézi csipkevarrással vannak összedolgozva. A kenderfonállal hímzett ingmellet a gomboláspánttól kétoldalt szimmetrikusan haladó motívumsorokkal, szálöltéses, keresztszemes technikával készítették el. A női ingvállakat ezzel a durva anyaggal szemben finom gyolcsból varrták, bő ujjuk végén slingeléssel.

A falu népi textíliáin gyakori a fehérhímzés, ami a 19. század végén, 20. század elején széles körben elterjedt díszítésmód volt. A menyasszonyi vetett ágyon a díszlepedők, párnák készültek slingolással, de keresztelőpaplanokat, fejkendőket is díszítettek fehérhímzéssel.

A kétszeles vászonabroszok közt szerepelnek olyanok, melyeknek két keskeny végén lyukvarrásos, laposöltéses díszítmény található, a cakkok ívében leveles ágakkal. Előfordul, hogy a lyukhímzés fölé színes keresztszemes mintacsíkokat varrtak.

A széles piros csíkkal díszített takácsok által készített vászonabroszok két hosszanti oldalára gyakran keresztszemes feliratot hímeztek. Pl: Dicsértessék a Jézus Krisztus/ Isten Hozta Kedves Vendég.

A két világháború között készült abroszok, vászonkendők, törölközők egyszerűen díszítettek, keresztszemes, vagy színes szabadrajzú, laposöltéses technikával varrták ki ezeket.

7.01 Szihalom – Népi építészet

A 20. században a hagyományos lakóházak vályogfallal, szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel épültek. Korábbi korszakot képviseltek azok a matyó üstökös házzal rokon épületek, ahol az ágasfás szelemenes szerkezetű ház nyeregtetejét kiegészítve mély előereszt építettek.

A mestergerendákat a kemence sarkánál középoszloppal, boldoganyával támasztották alá. Általános volt a boglyakemence, füstjének elvezetésére szabadkéményt, a 20. század elejétől zárt kéményt használtak.

A terméskő ablakkeretek már a 19. század közepén megjelentek a módosabb gazdák lakóházainál.

A tető fedésére nádat használtak, amit a határban termeltek ki.

A tüzelős ól általánosan elterjedt volt a jobb módú gazdáknál. A főutcán a házak előtt körte alakú, szalmával bélelt gabonásvermekben tárolták a búzát.

7.00 Szihalom – Településnéprajz

Szihalom településszerkezete az egykori kétbeltelkes településformára utal. Legrégebbi részei: a Földvár, a Tobány, a Kistobány és az Ötház. Ezeken a területeken szabálytalan, vagy tábla telkek jellemzők, a köztük húzódó szabályos utcán szalagtelkek létesültek. Ennek a neve Falu, amit a templom Alvégre és Felvégre oszt.

A 20. században a Budapest-Miskolc főút mentén fejlődött tovább a falu.

Az udvarokat csupán az első világháború után kerítették be.

5.07 Szihalom – Vallás, felekezetek

Plébániája már az 1332. évi pápai tizedjegyzékben is szerepelt.

1677-ben Thol Gáspár volt a falu plébánosa, aki a falu elpusztulásakor, 1686-ban Mezőkövesdre menekült.

1699-ben Telekesy püspök olyan plébániának mondta, ahová majd plébánost lehet állítani. Ekkor még Mezőkövesdről történt az ellátás. 1710-ben Pászti Mihály lett a plébános, utóda pedig Bánóczy János. Az anyakönyvet 1726-ban kezdte vezetni Kelemen Miklós plébános. Ekkor lett újra önálló plébánia Szihalom Mezőszemere filiával.

Jelenlegi templomát 1758-ban Komáromy János egri prépost kanonok építtette saját költségén. Titulusa Jézus mennybemenetele.

1768–1769-ben egyházközsége az egri püspökség alsó-borsodi esperességéhez tartozott. A római katolikusok száma 1093 fő volt.

1785-ben 1433 római katolikus élt a faluban. Az egri püspökség mezőkövesdi esperességében található mater.

1939-ben 3192 fő volt római katolikus, 2 fő görög katolikus, 15 fő református, 8 fő zsidó és 2 fő egyéb.

5.10 Szihalom – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1548-ban már a töröknek is adózott a 10 családfő, az összes népesség száma pedig 39 fő volt. 1552-ben a törökök felégették. 1596 körül 5 jobbágy lakott a püspöki sóvám-ház körül.

A Rákóczi szabadságharcot követően visszatért a lakosság, s népes jobbágyfalu lett. 1715-ben 12 taksás jobbágy háztartást írtak össze, amely mind magyar volt. 1720-ból 8 jobbágyháztartásról van adat.

1771-ben 102 telkes jobbágy és 6 házas zsellér lakta. 1858-ban 221 telkes jobbágyot, 82 házas zsellért és 23 beltelkes zsellért számláltak.

A II. József-féle népszámlálás adatai: 158 ház, 234 háztartás, 1389 fő. 1869-ben 2464 fő volt lakóinak száma.

1939-ben 671 ház volt a belterületen, 6 külterületen. A belterületen 3165 lélek lakott, külterületen 54.

5.04 Szihalom – Birtoklástörténet

Az egri püspökség ősi birtoka volt. 1317-ben a falu felét a püspök a káptalannak adta. 1417-ben püspöki vámhelyként említik.

1633-ban úgy egyezett a püspök és a káptalan, hogy Szihalom birtokjoga egyedül a káptalané. A 17. század közepén, Rézmán pasa az egri vár tartozékaként használta a falu határában elterülő ún. Basa-rétet, s ez még száz év múlva is az egri váré volt. 1699-ben puszta volt, határát Buttler János egri várkapitány bérelte.

A Rákóczi szabadságharcot követően másfél évszázadon át az egri káptalan faluja volt.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 1808 k.h.
Reiner Ábrahám örökösei 268 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 1828 k.h.
Szihalom község nyomásos gazdaközössége 104 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 1458 k.h.
Szihalom község 205 k.h.
Szihalom Község Legeltetési Társulata 101 k.h.
Szihalmi Római Katolikus Egyház 214 k.h.

5.03 Szihalom – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Nevének eredete a magyar szénylombos ágakból épített kunyhó, sátor, szín, lombsátor’ (építmény helynévtípus) lehet, (vö. szënfaszén’). A 9. század végétől már létezhetett egy településkezdemény (Anonymus).

Határába Keresztesfölde, Izsépfája, Buda, Cinegéd, Csépes, Rekcs, Kacsád benyúltak, Apáti területe a falu határán belül volt.

5.02 Szihalom – Címer, pecsét

Már 1706-ban volt magyar nyelvű pecsétje a községnek, melyen 3 rózsatő és fölöttük a felkelő nap volt látható. Ezt azonban csak leírásból ismerjük, lenyomata nem maradt fenn.

Az 1764. évi pecsétje három halomból kinövő búzakalászok, fölöttük stilizált napkorong, körirata: Szihalmiense sigillum 1764.

Szihalom pecsétje

Mai címerében az 1764. évi pecsétkép ismétlődik, a három halomból kinövő öt búzakalász, fölöttük stilizált napkorong, körirata: Szihalmiense sigillum 1764.

Szihalom címere

 

5.01 Szihalom – Első írásos, okleveles említés

Anonymus: Zenuhalmu; 1261: Scenholm

7.03 Sarud – Népviselet

Női viselet

A 18. században a nők fehér vászon alsóneműt hordtak, kékfestő szoknyával, melynek alsó szegélyét rézfonálból készült csipke díszítette. A 20. század elején polgári hatásra, valamint a gyári kelmék elterjedésével a világos színes, mintás ruhák bekerültek a fiatal lányok ruhatárába. Fejüket nyáron virágos vászon, vagy kázsmér kendővel kötötték be, télen bársonykendővel.

A téli viselet része volt a bekecs, és a berliner kendő. Lábukon magas szárú, vagy gombos félcipőt hordtak.

 

Férfi viselet

A férfiak a 18. században vászon gatyát, inget, télen dolmányt, szűrt hordtak. Lábukat ekkor még bőrkapcába tekerték, amire sarut húztak.

A 20. század első felében a nadrág, mellény, vászoning viselethez kiskabátot is hordtak, ez volt a „szálas”.

A sarudi lények fekete klott kötényt viseltek, melynek széle cakkos volt, élénk színes virágfüzérrel hímezték ki. A minta szerkezete szerteágazó, kissé széteső volt.

Legénykötény színes hímzéssel. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

 

Szőttesek

Sarudon az átányi szőttesekhez hasonló mintakinccsel találkozhatunk. Jellegzetes motívum a kerekrózsa, több soros csíkritmus közé foglalva. A reprezentatív textilek, így a komakendők, abroszok szélét széles kötött rojttal díszítették.

 

 

Hímzések

A házi szőttes kendőket, egyéb vászon neműket a szőttes díszítés mellett gyakran keresztszemes hímzéssel varrták ki.

Sarudról egy vékony rececsipke párnavég található a DIV gyűjteményében, ami 1900 körül készülhetett. Szőlős- virágos-leveles motívumok, virágtövek és galamb motívumok díszítik felületét.

 

7.01 Sarud – Népi építészet

Sarudon a lakóépületek vályogtéglából épültek, általában nyeregtetővel, vízvetővel, díszes deszkaoromzattal. A 20. század közepén még számos mestergerendás épület állt. A házak háromosztatúak voltak: ház-pitvar-kamra beosztással.

A szobában található boglyakemencét, vagy hasáb alakú kemencét a pitvarból fűtötték. A szabadkéményt a két világháború között váltotta fel a zárt kamin kémény. A tornácok építésénél jellegzetes kettős tornácoszlopokat alkalmaztak.

A tető fedésére a helyben megtalálható nádat használták, az uradalmi épületeken fazsindelyt is alkalmaztak a 18. században.

A 19. század végéig körte alakú gabonásvermeket használtak, melyek az utcán, a lakóházak előtt helyezkedtek el.

7.00 Sarud – Településnéprajz

A török hódoltság alatt elnéptelenedett falu a 18. század elején települt be újra. Számos alföldi településhez hasonlóan itt is kétbeltelkes településrendszer alakult ki. A falu jobbágyok lakta délkeleti részét Alvégnek, a másik felét Felvégnek nevezték. A templom mögött elterülő Zug a 18. század halmazos szerkezetét őrizte meg. A 20. század elején új parcellázások következtében a település jelentős fejlődésnek indult.

Általános a szalagtelek, az udvarok soros elrendezésűek.

5.07 Sarud – Vallás, felekezetek

Az 1261. évi oklevélben előforduló Saruldeghaz névalak alapján bizton állítható, hogy már ekkor temploma volt.

A 18. század elején romos templomát a reformátusok használták. 1739-ben – amikor engedély nélkül haranglábbal bővítették – Erdődy Gábor püspökföldesúr elvette a reformátusoktól.

Első plébánosa Almádi András volt. Sarud filiái lettek: Borsodivánka, Poroszló, Tiszahalász, Tiszanána, valamint Hídvég és Kömlő puszták. 1767-ben már csak Borsodivánka, Poroszló és Tiszahalász volt a filiája. 1772-ben csak Tiszahalász maradt filiája.

Jelenlegi temploma 1795 és 1802 között épült. A régebbi paplak 1755-ben, az újabb 1825–1826-ban épült.

A római katolikus anyakönyveket 1739-től, az izraelita anyakönyveket 1840-től vezetik.

összesen római katolikus görög katolikus református izraelita
1746 577 426 6 145
1767 534 456 78
1785 881 846
1839 1471 1471
1870 2345 2204 1 83 57
1890 2804 2666 2 95 41
1910 3176 3080 2 64
1920 3199 3014 2 174 9
1930 34242 3364 3 44 13
1941 3384 3315 2 52 15

 

1925: 3352 római katolikus, 8 református, 7 izraelita. Római katolikus anyaegyház van, melyhez Újlőrincfalva leányegyháza is tartozott. Izraelita anyahitközsége Tiszafüred volt.

5.10 Sarud – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1501-ben 12 jobbágycsalád élt a faluban. 1546-ban 4 nős családfőt és 3 nőtlen férfit, illetve 4 adóköteles házat írtak össze a török adószedők. A magyar adószedők 1549-ben 2 családot, 5 elhagyott portát és 1 új házat találtak a faluban. 1552-ben még 8 portája volt, de ősszel már lakatlan volt. 1572-ben 16, 1574-ben és 1576-ban 25, 1578 és 1588 között 17 volt az összeírt porták száma.

1549 és 1553 között néptelen puszta volt, 1554-ben kezdett benépesülni. 1558-ban 3 telkes jobbágy, 15 zsellér élt itt, 34 telek lakatlan volt. 1572-ben 16, 1574-ben és 1576-ban 25, 1578 és 1588 között 17 volt az összeírt porták száma. 1570-es török összeírás szerint 15 háztartás fizetett adót. 1577-ben 18 egész telkes, 10 féltelkes, 1 házas és 2 házatlan zsellér élt a faluban.

Hídvég a 16. század elején még népesebb volt Sarudnál. 1501-ben 23 jobbágycsalád élt itt. A török adóösszeírás szerint 1546-ban lakatlan volt, a magyar összeírók 9 és fél portát írtak össze. 1552-ben elnéptelenedett. 1565-ben 20, 1572-ben és 1574-ben 16, 1576-ban 18, 1579-ben 19, 1582-ben és 1583-ban 15 portája volt.

A 17. században néptelen volt mindkét település. A felszabadító harcok után főleg Tiszanánáról telepítettek be jobbágycsaládokat. 1696-ban már 16 telkes jobbágy, 3 házas zsellér és 8 házas zsellér élt a faluban.

1715-ben 7 jobbágy és 8 zsellér család, 1720-ban 32 jobbágy és zsellér, 9 kisnemes család, 1728-ban 39 jobbágy és 5 nemes család volt.

Az 1746. évi egyházlátogatáskor 577 ember élt a faluban, 1767-ben 534 volt a lakosság lélekszáma.

1787-ben 881 fő 167 családban élt. A házak száma 102 volt.

 

év népességszám magyar szlovák Román német egyéb
1799 989
1828 1393
1850 1527
1857 1819
1870 2345
1880 2501 2376 3 7 115
1890 2804
1900 3122 3119 2 1
1910 3176 3174 1 1
1920 3191 3190 1
1930 3424 3423 1
1941 3384 3380 2 2
1949 3267 3247 1 1 3 15

 

1746-ban még kétnyelvű volt a lakosság, közel a fele szlovák volt, de ők is beszéltek magyarul. 1767-ben már a teljes népességet magyarnak mondták. 1880-ban a 115 egyéb személy feltehetően cigány volt.

1925: 3367 fő – belterület: 2552 fő, Pusztahídvégi-tanya: 483 fő, Puszta Jánosi-tanya: 222 fő, Csárdamajor: 62 fő, Daruháti-tanya: 34 fő, 1–2. sz. gátőrház: 14 fő. A községben 512 ház 849 lakással, Pusztahídvégen 33 ház 58 lakással, Pusztajánosiban 24 ház 36 lakással, Csárdamajorban 3 ház 9 lakással.

A község által felépített emeletes állami elemi népiskola, községháza, jegyzői lakás, tanítói lakás, tűzoltószertár, harangozói lakás, római katolikus plébánia és kántori lakás, amelyet a szatmári püspökség tartott fenn.

1932: 3565 – belterület: 2782 ember – 558 ház 951 lakással, Puszta Hídvégi-tanya: 493 ember – 5 ház 25 lakással, Puszta Jánosi-tanya: 269 ember – 2 ház 5 lakással, Csárdamajor: 12 ember –1 ház 4 lakással, gátőrházak: 9 ember – 3 ház 3 lakással.

1933: 591 ház 991 lakással, a puszták változatlanok.

1935: 598 ház 998 lakrész.

A népesség 1885-től 1929-ig folyamatosan emelkedett az elvándorlás ellenére. 1905 és 1910között 360 sarudi kért útlevelet, hogy kivándoroljon. 1911-re már több mint 600 fő hagyta el a falut.

A 17. században tiszanánai jobbágyokat telepítettek be, 1709-ben Tiszaszőlős, Tiszavarsány, Tiszavezseny falvakból érkeztek új lakók. 1712-ben újból Tiszanánáról, 1746-ban pedig Besenyőtelekről, Kompoltról, Demjénből, Udvariból (?), Kálból, Szarvaskőből és Mezőtárkányból költöztek családok.

5.04 Sarud – Birtoklástörténet

1327-ig királyi birtok volt. Ekkor egy csere révén Sarud, Hídvég vámhellyel együtt az egri püspök birtoka lett. 1544 után már a töröknek is adózott a falu. 1548-tól az adónak csak egy harmada volt a püspöké, a kétharmad az egri vár fenntartására és a katonaság fenntartására ment. 1596 után Ónod és Szendrő végvárak szükségleteihez járult hozzá a jövedelme. 1671-ben Péntek Benedek és János tiszanánai nemesek használták a határt, valószínű, ez bérlet volt. 1672-ben a falu határának háromnegyed részét Battlik Péter és Gergely, illetve Galambos László, egynegyedét pedig Szuhay Mátyás saját jogon birtokolták. Ők mindannyian rokonok voltak. 1703-ban Telekesy István püspök visszaszerezte a falut. 1804-ben az egri érsekség a szatmári püspökségnek adta át, és maradt is az egyetlen nagybirtokosa a falunak egészen 1945-ig.

1897-ben birtokosok:

Dely József, Sarud község, Sarudi Római Katolikus
Egyház 117 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 17073 k.h.
Római Katolikus Egyház 176 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó
Társulat 292 k.h.
Sarud község 115 k.h.
Sarud község telkes gazdái 521 k.h
Sarudi Római Katolikus Egyház 179 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4344 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Gulyás-féle Közbirtokosság 5 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó
Társulat 291 k.h.
Molnár-féle Közbirtokosság 4 k.h.
Nagysarkadi Legelő Közbirtokosság 400 k.h.
Sarud község 190 k.h.
Sarud Község Legeltetési Társulata 447 k.h.
Sarudi Római Katolikus Egyház 264 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4098 k.h.
Tiszanána Község Legeltetési Társulata 200 k.h.
Vajda-féle Közbirtokosság 6 k.h.

5.03 Sarud – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település neve mögött több névadási lehetőség is meghúzódik. A Šar-aldifehér menyét’ (női személynév = Sarolt), vagy a Soruh (férfi személynév) is számba jöhet a névadás kapcsán. De az ótörök sár mocsár, mocsaras folyó, patak’ köznév is állhat a névadás mögött. Ám Sarud névkörnyezete és feltehető történelmi vonatkozásai miatt a šar ’fehér’ rangjelző helynévadás mellett tesszük le a voksot (ld. Abasár, Fej/hérvár). Feltételezhetően a település 10. századi.

Határába Kétpókere, Dédtelek (Décse), Magyarad (a török alatt pusztult el) egykori falvak benyúltak.

5.02 Sarud – Címer, pecsét

A falu pecsétje 1775-ben füzér, felette ekevas, kétoldalt egy-egy csillag, körirata: Sarud.

Sarud pecsétje

A mai címere vágott csücskös talpú pajzs, melynek alsó ezüst mezejében öt kék hullámos pólya. A felső kék mezejében jobb és baloldalon egy-egy zöld fűzfaág, közötte ezüst ekevas, fölötte jobb és baloldalon egy-egy nyolcágú arany csillag.

Sarud címere

5.01 Sarud – Első írásos, okleveles említés

1261: Saruldeghaz

7.01 Poroszló – Népi építészet

Poroszlón a 20. század közepéig fennmaradtak az archaikus népi építészet emlékei: az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetekkel és mestergerendával épült lakóházak. A Máramarosból leúsztatott tutajok egy részét itt fűrészelték fel, így az építkezéshez szükséges faanyag az első világháborúig elérhető volt helyben.

A kemencéket az 1950-es évekig beépítették az új építésű házakba is, 1910 után a boglya formát felváltotta a szögletes metszetű kemence.

A kő, mit építőanyag már a 18. században megjelent- a földesúri szabályozás szerint a kéményeket ekkor köteles volt minden jobbágy kőből építeni. A helyben található nádból is épültek lakóházak, általánosságban azonban elmondható, hogy legnagyobb számban a föld falú házak épültek Poroszlón. 1945 óta gyöngyösi és Gyöngyös környéki követ is használtak az építkezésekhez. A tetőfedésre elsősorban nádat, vagy a helyi fűrésztelepen készült, ám drágább fazsindelyt használták.

Az alföldi területek jellegzetes épülete, a tüzelős ól a jobb módúak portáin épültek A szegényebb gazdák a lakóházzal egy fedél alá építették az istállót.

 

A poroszlói Tisza-táj népi építészete

 

Bakó Ferenc a népi építészet jeles kutatója a Poroszlótól Kisköréig húzódó sáv településeit vizsgálva az egységes történelmi múlttal rendelkező területet egy csoportba sorolta. Ehhez a kistájhoz tartozott az egykori Heves megyében a Tisza partján található Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Tiszanána, Kisköre, Tiszaörvény. A közös birtoklástörténet folytán Kömlő, Tarnaszentmiklós, Tiszaörs és Nagyiván is ehhez a kistájhoz tartozott.

Ezen a területen a Tiszán érkező épületfa szolgált alapanyagul a mestergerendák és az alföldi területeken elterjedt fűrészelt deszkaoromzatok alkalmazásához. A Tisza mentén található természetes építőanyagok használata, a nád, vessző sokáig jelen volt a helyi építészetben. Bakó Ferenc kimutatta az északi területek kulturális hatását is: a ház középoszlopa, vagyis a boldoganya, valamint a tüzelős ól istálló megnevezése a palócoktól került a Tisza mentére.

Legfőbb jellegzetességek a terület népi építészetében a deszkaoromzatos házak homlokzatán az előtornác, amit az eresz megnyújtásával, alátámasztásával értek el. Ezt Kömlőn „ásítónak” nevezték, gyakran az oszlopokat díszes mellvéddel kötötték össze.

Erre a tájra jellemző a téglavörös szín alkalmazása az épületek díszítésénél. Téglavörös színt kaptak a deszkaoromzatok keretezései, a mestergerenda és a vízvető gerendáinak végződései, a falak mázolt lábazatain, a tornácoszlopokon, kiskapukon, nagykapukon, az előtornác rácsozatán.

( Néprajz/Népi építészet/Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Tiszanána, Kisköre)

7.00 Poroszló – Településnéprajz

A 18. századi térképek tanulsága szerint Poroszló kétbeltelkes település volt. A Cserő patak és a Mórinca nevű vizesárok közti területen álltak a lakóházak kis táblatelkeken. A Mórincán túl terültek el az ólaskertek. Az Eger felől a Tisza híd irányába vezető országút mentén helyezkedtek el a templomok, az iskola, a városháza. Az ólaskertek betelepülése a 19. század közepén kezdődött.

A település három részre oszlik: a római katolikus Templomtól északnyugatra van a Felvég, délnyugatra az Alvég, északkeleten a Földvár. 1920 után kiépült településrészek: Egyes újtelep, Kettes újtelep, Hármas újtelep. A második világháború után a vasútállomás felé vezető út épült be.

A 20. század első felében több tanya is létesült a határban.

5.07 Poroszló – Vallás, felekezetek

Már 1219-ben a Váradi Regestrum említi a poroszlói bencés monostor kegyurát. Egy 1292-ben kelt oklevélben pedig a poroszlói apát mellett a falu plébánosa is szerepel, tehát a falunak már ekkor külön plébániatemploma is volt. Egy 1420-ban kelt oklevél szerint a monostor Szent Péter és Pál tiszteletére, a plébániatemplom Szűz Mária tiszteletére volt szentelve. Az oklevél még egy Szent Jakab kápolnát is megemlít.

A bencés monostor már elpusztult, de temploma átvészelte a török hódoltság időszakát. 1696 körül a reformátusok használták ezt a templomot.

Református egyházközsége már a 16. század második felében megalakult. Az 1639. évi egyházlátogatáskor felvett jegyzőkönyv szerint „szép rendtartású eklézsia találtatott, Templommal, Parókiával”. Ekkor Varsányi Mihály volt a lelkipásztor. Anyaegyháza a Tiszán inneni egyházkerület alsó-borsodi egyházmegyéjéhez tartozott. Az anyakönyveit 1724-től vezetik.

A bencés monostor már elpusztult, de temploma átvészelte a török hódoltság időszakát. 1696 körül a reformátusok használták ezt a templomot. Már 1700-as évek elején elhatározták az új templom építését, de arra csak 1790-ben került sor, mert az engedélyek nem születtek könnyen meg. A felszentelése 1793-ban történt meg. A templom tornya 1808-ban épült fel. A század végén pedig elkészült a parókia.

Római katolikus fiókegyháza az egri püspökség felső-hevesi esperességéhez tartozott. 1739-ben Sarud filiája volt. 1772-től plébánia, ekkor filiái voltak: Ivánka, Négyes, Lövő, Valk. 1789-től Ivánka lelkészség lett, a három filiát hozzácsatolták. Az anyakönyvezés 1772-ben indult. Első plébánosa Sasvári Antal volt, de csak pár hónapig, őt Nagy Gábor követte. Új temploma 1796-ban épült. A paplak 1784-ben épült, amit 1958-ban lebontották.

1767-ben 2800 református, 120 római katolikus, 9 evangélikus, 8 görögkeleti volt a lakosság vallás szerinti megoszlása.

1785-ben 310 római katolikus, 1799-ben 2221 református élt a faluban.

1925: 1560 római katolikus, 4 görög katolikus, 3558 református, 6 evangélikus, 161 izraelita, 19 baptista. Református anyaegyháza a Tiszán inneni református egyházkerülethez tartozott, római katolikus anyaegyháza a Tiszán inneni felső esperesi kerülethez, izraelita fiókegyháza a tiszafüredi anyahitközséghez.

1941-ben 3237 fő volt a református egyházközség létszáma.

5.10 Poroszló – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben már a töröknek hódolt település volt: 9 ház, 21 nős férfi. Szőke és Iván ebben az időben néptelenedett el.

A dézsmafizető háztartások száma 1576-tól 1579-ig 77-ről 45-re csökkent.

1672 és 1676 között lakatlan volt. 1686–1687-ben újból elpusztult. Az 1696. évi adóösszeírás 104 családot írt össze. 1701-ben 123 felnőtt jobbágyférfi lakott a faluban. A gazdák és zsellérek száma így alakult: 1712: 39, 1715: 51, 1720: 151, 1728: 168, 1735: 103, 1770: 307. 1770-ben Heves megye területén Poroszlón volt a legtöbb földes gazda. 1847-ben 208 volt a telkes gazda és 568 a házas zsellér.

1787-ben 505 volt a háztartások száma és 410 a családoké. 1851-ben a családok száma: 902, a házak száma: 845 (24 urasági, 206 telkes, 600 zsellér, 8 egy funduson két ház, 7 egyéb).

A lélekszám alakulása:

1787: 2615 fő
1816: 3224 fő
1821: 3394 fő
1830: 4428 fő
1840: 4635 fő
1849: 4047 fő
1860: 4015 fő
1869: 4612 fő.

1925: 5308 lélek, ebből 1 orosz. A belterületen 4887, Magyarádon 24, Kis-tanyán 70, Nagyálláson 17, Sajhalmi-tanyán 14, Kétútközön 179, Szőke-tanyán 4, Református pap-tanyán 9, Római katolikus pap-tanyán 9, Rábolyon 95 ember élt.

1253 ház, 1301 lakrész, 4307 mellékhelyiség. Ebből Ráboly pusztán 22 ház, Nagyszálláson 2 ház, Magyarád pusztán 5 ház, Sajhalmi-tanyán 5 ház, Kétútköz pusztán 10 ház, Szőke-tanyán 1 ház, Kis-tanyán 7 ház, Református pap-tanyán 1 ház, Római katolikus pap-tanyán 1 ház.

Középületek: községháza, református templom és 3 iskola, római katolikus templom és iskola, izraelita imaház, községi óvoda.

1932-ben a lakosság száma 5189 volt. 1268 ház, 1421 lakás, 4408 mellékhelyiség.

5.04 Poroszló – Birtoklástörténet

Első ismert birtokosa a Sártivánvecse nemzetség volt. 1299-ben átadták birtokukat a Rátót nembeli Domonkos királyi tárnokmesternek. 1346-ban birtokrészt kapott itt a pécsi püspök is. A 15. század elején a Hanczkófi és a Zsadányi család, 1438-ban pedig a Rozgonyi család is birtokos lett a faluban.

1515-ben birtokrészt kapott itt az egri káptalan. A Rozgonyiak birtokrésze 1524-ben a Báthory család kezébe került. 1552-ben már a Károlyi családnak is volt itt birtoka, de az uralkodó a családtagok hűtlensége miatt 1553-ban Bornemissza Gergelynek, 1560-ban pedig Zárkándi Pál egri várkapitánynak adományozta. A Károlyiak 1574-ben visszaszerezték per útján.

A 17. század elején a Báthory birtokrész Báthory Klára férje, Losonczy Antal, majd Losonczy Klára férje, Homonnay Drugeth Gáspár birtokába került. 1695-ben a falu felét a Homonnay család, egy negyedét Károlyi Sándor, a másik negyedét az egri káptalan bírta. A Homonnay család kihalásával birtoka a kincstárra szállt. Ezt 1697-ben Glöckelsberg Dietrich ezredes vásárolta meg. Özvegyének második férjétől 1730 körül előbb a Szeleczky, majd az Orczy család szerezte meg. A 19. század közepéig a három földesúr – Orczy, Károlyi, egri káptalan – birtokolta a falut.

1897-ben birtokosok:

Kassai Római Katolikus Püspökség, Hajdu Gábor 116 k.h.
Dobos Gábor 129 k.h.
Graefl Károly és Jenő, Egri Római Katolikus
Főkáptalan 8313 k.h.
Hajdu I. Imre, Kassai Római Katolikus Püspökség 223 k.h.
Református Egyház, Egri Római Katolikus
Főkáptalan 146 k.h.
Poroszlói Római Katolikus Egyház, Kassai Római Katolikus
Püspökség, Egri Római Katolikus Főkáptalan 156 k.h.
Korom Márton, Egri Római Katolikus Főkáptalan 129 k.h.
Szabó Gy. Imre 167 k.h.
Zsolczai János 118 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 1908 k.h.
Fehéraklai Társaság 638 k.h.
Graefl Andor örök. 1724 k.h.
Graefl Jenő 3520 k.h.
Poroszló község 642 k.h.
Poroszlói földes gazdái 713 k.h.
Poroszlói község zsellérei 444 k.h.
Poroszlói Római Katolikus Egyház 164 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 1790 k.h.
Zsolczai Ferencné, özv. 230 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Angol-magyar Bank 3 k.h.
Básthy Miklós kk. 119 k.h.
Beélik Viktor 157 k.h.
Csapói Közbirtokosság 204 k.h.
Egri Római Katolikus Főkáptalan 1796 k.h.
Fáy Lászlóné 230 k.h.
Fehéraklai Legeltetési Társaság 641 k.h.
Gál János 63 k.h.
Graefl Andor 917 k.h.
Graefl Ilona kk. 166 k.h.
Graefl Jenő örökösei 631 k.h.
Graefl Károly 2854 k.h.
Kálnitzky György 105 k.h.
Keresztes Áron 152 k.h.
Poroszló község 654 k.h.
Poroszlói Földes Társaság 715 k.h.
Poroszlói Földhöz jutottak Közbirtokossága 259 k.h.
Poroszlói Református Egyház 126 k.h.
Poroszlói Római Katolikus Egyház 129 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 1658 k.h.
Szerviczky Györgyné 135 k.h.
Tóth Vince 18 k.h.

Újlőrincfalvai Földhöz Jutottak Legelőbirtokossága 122 k.h.
Újlőrincfalvai Közbirtokosság 20 k.h.
Zsolczai Ferenc 106 k.h.

5.03 Poroszló – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Elnevezésére több magyarázat van. Származtatják a névadást a Preslav szláv személynévből, ill. a poroszló ’törvényszolga, várszervezet tisztségviselője’ köznévből is, melynek alapján a foglalkozásnévi helynévtípusok közé is besorolhatjuk. Településkezdeménye már a 9. században létezhetett.

Határában Gelmecs (a török alatt pusztult el), Abak, Hegenülés(e), Ráboly elpusztult falvak léteztek.

5.02 Poroszló – Címer, pecsét

A falu pecsétje 1756-ban húsvéti bárány zászlóval, felette 1756, körirata: Sigillum oppidi Porozlo.

Poroszló pecsétje

A település mai címere csücskös talpú ezüst pólyával vágott tárcsapajzs. A pajzstalp zöld. A felső kék mezőben jobbra néző lebegő ezüst kos, amely jobb mellső lábával lép, bal vállánál balra dőlő lándzsa, melynek a szára ezüst, a hegye és zászlaja arany. A pajzs felső szélén vörös bélésű nyitott arany leveles ötágú korona, amely rubinokkal ékesített.

Poroszló címere

5.01 Poroszló – Első írásos, okleveles említés

1248: Poruzlou

7.03 Pély – Népviselet

Női viselet

A lányok ünnepi viseletéről rendelkezünk adatokkal: vasárnap fehér ruhába öltöztek, a slingolt szélű szoknya alatt 5-6 alsószoknyát viseltek. Ezek alja jóval térd alatt ért. A lányok haja hosszú volt, befonva, vagy kontyba tekerték- a kontyot bársony szalaggal díszítették. A farsang utolsó napján rózsás selyemkendő egészítette ki ruházatukat, fejükre papírból készült, ezüstcsipkés kontyot tettek.

A női viselet része volt a fehér slingolt kendő, melyet ünnepi alkalmakkor használtak.

 

Férfi viselet

A 20. század elején fehér gyolcsból készült gyolcsgatya, fehér ing, fekete hímzett mellény, fekete kötény volt a legények viselete, amihez fekete, darutollal ékesített kalapot viseltek. A lábbeli ekkor a fekete sarkantyús csizma volt.

7.01 Pély – Népi építészet

Pély hagyományos lakóházai három osztatúak voltak, a tisztaszobában vagy mindkét lakószobában csonkakúp, vagy csonkagúla alakú kemencével. A nyeregtető alatt díszes deszka vértelkek készültek, alul keskeny vízvetővel.

A falak vályogtéglából épültek. Az első világháborúig általános volt a nádtető, a gazdagabbak Tiszasülyön vásárolt fazsindellyel fedték házaikat.

A tornác csak az első világháború előtti időszakban terjedt el fa oszlopokkal. 1925 után téglából kezdték építeni a tornácoszlopokat.

A tüzelős ólként használt istálló vályogból készült, tetejét náddal fedték. A lakóház mögé építették a búzásházat, vagy hombárt, aminek külön bejárata is volt.

7.00 Pély – Településnéprajz

A Tisza hajdani árterületén fekvő település halmazos maggal, újabban út menti jelleggel. Eredetileg kétbeltelkes település volt, a központban lakóházakkal, körben ólaskertekkel. 1869-ben tűzvész pusztított a településen, ekkor épült ki a Jeremes településrész és a Kertek is. 1909 és 1910 között keletkezett a Nagy-Árendás vagy Amerika sor, 1920 után a Balla-tag és a Sáros utca, 1945 után az Új telep.

A falumag belsejében a telkek táblatelkek, az újabb részeken szalagtelkek találhatók soros elrendezéssel.

5.07 Pély – Vallás, felekezetetek

Templomáról már az 1332/1337. évi pápai tizedjegyzék tudósít. Az 1720-as évek elején a Szent Demeterről nevezett egyháza még a hevesi anyaegyházhoz tartozott. 1724-ben visszaállították a plébániát. Első plébánosa Ferentzy József lett, aki elkezdte az anyakönyvek vezetését. Az egri püspökség alsó-hevesi esperességéhez tartozott Eszterházy püspök látogatásakor 643 volt a katolikusok száma. 1780-ig filiája volt Tarnaszentmiklós. 1746-ban Sloszárik Tamás plébános idejében, a hívek adományából épült új temploma, de gyenge építmény lehetett, mert többször meg kellett erősíteni. 1908-ban Gyenes Pál plébános 1000 koronás alapítványt tett új templom építésére. 1912-ben az egyházközség 60000 korona kölcsönt vett fel. A templom átalakítása és bővítése 1913-ban történt. Az új paplak 1854-ben épült.

1785-ben 831 volt a római katolikusok lélekszáma.

1925: 2889 római katolikus, 5 református, 5 izraelita.

1932: 2908 római katolikus, 8 református, 4 izraelita.

1936: 2941 római katolikus, 9 református, 1 izraelita.

5.10 Pély – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben már a töröknek hódolt a falu. Ekkor 9 házban 18 nős férfi adózott. 1596-ban elpusztult, de 1621-ben már újból lakott volt. A felszabadító harcok idején újra puszta, de 1696-ban már 13 telkes gazda, 3 házas és 4 házatlan zsellér lakta.

1728-ban 17 házat, 7 kunyhót, 2 vermet írtak össze. 3 egész telkes gazda, 17 közös telkes gazda, 6 házas és 29 házatlan zsellér volt a falu lakosa, ez összesen 55 háztartást jelentett.

1771-ben 44 telkes jobbágy és 6 házas zsellér, 1864-ben 81 telkes jobbágy, 110 házas zsellér és 18 majorsági zsellér háztartás volt a faluban.

1787-ben, a II. József-féle népszámláláskor 86 házat és 140 háztartást írtak össze.

A lélekszám az alábbiak szerint alakult:

1775 1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
645 fő 848 fő 1122 fő 1093 fő 1217 fő 1255 fő 1273 fő 1256 fő 1335 fő 1950 fő

1925: 2899 lélek. Belterületen: 2783 fő, tanyákon: 116 fő. 586 ház 792 lakrésszel, ebből belterületen 554 ház 747 lakással, külterületen 32 ház 45 lakással.

1932: 2920 lakos, belterületen 2412 lélek, tanyákon 508 lélek.

1936: 2951 lakos, belterületen 2429 fő, tanyákon 522 fő.

5.04 Pély – Birtoklástörténet

Királyi várbirtok, a hevesi vár tartozéka volt. 1234-ben II. András az Aba nembeli Demeter királyi főétekfogó mesternek adományozta. Később a Nekcsei család birtoka lett, de hűtlenség miatt Zsigmond 1403-ban Kompolti Istvánnak adta. Másfél évszázadon át a Kompolti család birtokában is maradt. A család fiúágon kihalt, 1522-ben az Országh családra szállt a birtokjog. Országh Kristóf fiú utód nélküli halálával 1570-ben nővére, Borbála és férje, enyingi Török Ferenc lett a birtokos. 1593-ban részbirtokos volt Szécsy Tamás. 1606-tól Török Zsuzsanna férje, Nyáry Pál lett a főbirtokos. A Szécsy-féle birtokrészt Lónyay Anna és férje, hadadi Wesselényi Pál, a Deák és a Fáy család használta. A Wesselényi-rész a kincstárra háramlott, s ennek 1697-ben Glöckelsberg Dietrich János lett új gazdája, aki megvásárolta az uralkodótól. Glöckelsberg fiú utód nélküli halálával ismét a kincstárra szállt. 1717-ben Popovics János Ferenc morva őrgrófé lett. Mellette részbirtokosok volt a Deák, az Almásy a Kalmár, a Fáy és a Csala család. 1740 körül a Nyáry-örökösök per útján visszaszerezték a birtokaikat, s 1741-től Haller Sámuel lett a főbirtokos. Mellette az Orczy, a Radics, a Bernáth, a Sághy család, valamint a Fáy-részt öröklő Dobóczkyak voltak a birtokosok. 1837-ben Szász-Coburg Ferdinánd gothai herceg megvásárolta a Haller-részt. 1860-ban a hercegen kívül báró Puthon, Recsky, Rosenfeld és Bernáth volt a falu földbirtokosa.

1897-ben birtokosok:

Braun Gábor 411 k.h.
Dragony József, ifj. 129 k.h.
Kovács L. Ferenc 114 k.h.
Pádár Ferenc 104 k.h.
Coburg Fülöp herceg 2323 k.h.
Vana Ferenc, Mészáros Geregely 105 k.h.
Löwy Ferenc 475. k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Csomor Sándor és társai 499 k.h.
Dragony Mátyás 128 k.h.
Coburg Fülöp herceg 1755 k.h
Goldstein Jakabné, özv. 1270 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és
Belvízszabályozó Társulat 251 k.h.
Mandics Károlyné, özv. 425 k.h.
Pádár Ferencné 215 k.h.
Pély község 409 k.h.
Pély község nyomásos gazdái 968 k.h.
Pély község zsellérei 237 k.h.
Sebők Albert 105 k.h.
Tóth István 189 k.h.
Tóth István Pál 131 k.h.
Vona B. István és neje 176 k.h.
Vona B. János 152 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Angol-magyar Bank Rt. 15 k.h.
Csomor Sándor és társai 485 k.h.
Dragony Mátyás 119 k.h.
Coburg Fülöp herceg 1669 k.h
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és
Belvízszabályozó Társulat 252 k.h.
Magyar Általános Hitelbank 46 k.h.
Magyar-olasz Bank 205 k.h.
Mandics Károlyné, özv. 440 k.h.
Országos Földhitelintézet 131 k.h.
Pádár Ferencné, özv. 215 k.h.
Pély község 433 k.h.
Pély Község Legeltetési Társulata 1104 k.h.
Pélyi Római Katolikus Egyház 170 k.h.
Sebők Albert és neje 148 k.h.
Szántó Zsigmond 107 k.h.
Tóth Istók István 189 k.h.
Újfalussy György és neje 39 k.h.
Vona B. István 158 k.h.
Vona B. János, ifj. 143 k.h.
Vona B. Jánosné, özv. 147 k.h.

5.03 Pély – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu nevét a Pehl besenyő személynévből vette. A település a 10-11. században már létezhetett.

Határába Polgár, Türügy, Saj elpusztult települések benyúltak.

5.02 Pély – Címer, pecsét

A község 1769. évi pecsétjén vízszintesen fekvő ekevas, felette három búzakalász, körirata: Peli Pecset A. 1769.

Pély pecsétje

A falu mai címere egyenesen álló csücskös talpú, zölddel és kékkel negyedelt, ezüsttel szegélyezett tárcsapajzs. A pajzs szívében fejét jobbra fordító ezüst Szent Demeter alak lebeg. Ruházata: római vörös tarajos ezüst sisak, combközépig érő vörös kiton, fölötte ezüst páncélzat, vállán arany boglárral összefogott földig érő vörös köpeny. Jobb kezében a pajzsfőbe nyúló, arany lándzsa, rajta ezüstlobogó, benne fekete 1234-es évszám. Bal kezében ovális vörös kereszttel negyedelt arany pajzs. A pajzs alól a derekára erősített egyenes ezüst kard tűnik elő. Jobb oldalon, a pajzsderék alján zöld mezőben vörös színű gyár stilizált rajza áll két kéménnyel a Tiszát jelképező kék pajzstalpfélen. Baloldalon a pajzsderék alján kék mezőben arany búzakéve áll a földeket jelképező zöld pajzstalpfélen. A pajzs talpközepén jobbra mutató ezüst ekevas lebeg.

Pély címere

5.01 Pély – Első írásos, okleveles említés

1234: Peel

7.01 Nagyút – Népi építészet

A lakóházak vályogból épültek, kőalapozással. A lekontyolt nyeregtetőket kezdettől cseréppel fedték, az oromzatokat deszkából készítették, a takaró léceket díszesen faragták. Az átlós deszka oromzatot keskeny cserép vízvető választotta el a falazattól.

7.00 Nagyút – Településnéprajz

A török hódoltság idején elnéptelenedett település a 18-19. században Grassalkovich birtok volt, a káli gazdák bérelték hosszú időn keresztül. A nagyúti birtokon 4 major létezett: a község mai helyén a Közép major, a Csárda major, valamint a Göböly-járás és a Csikó járás.   Nagyút pusztája ekkor néhány épületből állt: intézői lak, csárda, cselédházak. A Közép major területén volt a tanyai iskola, ami valószínűleg 1896-ban épült.

1939-40-ben a helyi gazdasági cselédeket, valamint Feldebrőről, Visznekről. Nagyfügedről származó családokat telepítettek le. A betelepítés nyomán sakktábla alaprajzú, szabályos telepítésű falu jött létre, középen templommal, északnyugati részén uradalmi magtárral.

5.07 Nagyút – Vallás, felekezetek

1767-ben 12 római katolikust számláltak össze, az egri püspökség felső-hevesi kerületében.

            Kál filiája volt. 1941-ben fiókegyházat szerveztek, majd 1942-ben önálló plébánia rangjára emelték. Temploma 1953-ban épült, védőszentje Szent Vendel.

5.10 Nagyút – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1552-ben már elpusztult település volt. Újratelepült a falu, de az 1600-as évek elején újra elpusztult. 1635-ben egy portája volt. Az 1680-as években újabb pusztítás érte. Egy 1693-as összeírásban fél jobbágytelekkel szerepelt. Későbbi sorsa a teljes pusztulás volt.

Az 1800-as években csárda és tiszti lak volt a területén.

1920 körül 6 cselédház állt és különböző tiszti lakások. Kb. 45 család dolgozott a birtokon, mint cseléd, tehát egy cselédházban 6–8 család lakott.

Az 1930-as években indult meg a tudatos faluépítés. A falu tervét Csonka Kálmán és Deáky Zsigmond készítette. A kivitelezés 1939-ben történt. Az új falut – a 19. század végén, a 20. század elején kiépített – négy major: Közép-major, Csárda-major, Csikó-major, Göböly-járás cselédei és a 77 helységből ide települt lakosok alkották.

1940: 690 lakó. 162 ház, 162 lakás. 1942-ben is ugyanezek az adatok.

5.04 Nagyút – Birtoklástörténet

Az Aba nemzetség Csobánka ága birtokolta kezdetekben. 1327 körül – miután a királynak ellenszegültek – Károly Róbert megfosztotta őket birtokaiktól, az elkobzott birtokokat Széchenyi Tamás erdélyi vajdának adományozta.

1603-ban Rákóczi Zsigmond, Eger várkapitánya kapta meg a birtokot. Majd Rákóczi Pál, később unokája Rákóczi Erzsébet örökölte, aki gróf Endrődy György hitvese volt. Így találjuk az 1680-as években a terület birtokosaként Endrődyt. Rákóczi Erzsébet örökös nélküli halálával, 1708-ban II. Rákóczi Ferencre szállt a tulajdonjog. Az uralkodó a szabadságharcot követően gróf Althan Mihály Keresztélynek adományozta 40000 Ft-ért, aki harminc évig birtokolta.

1747-ben báró gyaraki Grassalkovich Antal királyi személynök vásárolta meg a debrői uradalmat, így Nagyút puszta is a birtokába került. Az ő unokája bérbe adta a báró Orczy családnak, akik 1825-ig bérelték. Ekkor 4050 k.h. volt a területe. Ekkortól Kál község bérelte. 1841-ben, a legifjabb Grassalkovich Antal halálával a birtok nagyanyai örökség címén Forgách Antalra szállt. Ő először bérbe adta, majd 1847-ben eladta gróf Károlyi Györgynek. A család birtokában maradt a Kommünig. 1916-ban gróf Károlyi Mihály bérbe adta a területet a Magyar Föld Banknak. A Tanácsköztársaság leverése után Károlyit megfosztották birtokaitól, és így Nagyút a bérlőtől állami gondnokság alá került. 1948-ig állami béruradalomként létezett.

5.03 Nagyút – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve a magyar ’nagyút, országút’ (főforgalmi út, mely legtöbbször hadiút is volt) köznévből ered. Az elnevezés azt jelenti, hogy a település fontos út mentén, vagy közelében helyezkedett el. Ezen utak mentén katonai jellegű útbiztosítás volt (az ezzel kapcsolatos telepítések az magyar államszervezéssel együtt történhettek, a kulcsfontosságú pontokra speciális katonai népcsoportokat telepítettek). A település a 11-12. században már létezhetett. Az első falu középkori templomának romjai és az egykori faluhely a településtől 1 km-re, délre volt, a Tarnóca egykori partján (ma más mederben folyik a patak). A mai falu 1939-40-ben épült mintafaluként.

Határában elpusztult települést ez idáig nem mutatott ki a régészeti- és a történettudomány.

5.02 Nagyút – Címer, pecsét

A település mai címere sárga keretes csücskös talpú pajzs, barna mezejében a település védőszentjének, Szent Vendelnek a képmása látható. Jobb kezében feszületet, bal kezében pásztorbotot tart, lábánál kos fekszik. Szent Vendel a pásztorok védőszentje. A pajzs alatt zöld szalagon ’Nagyút 1301’ felirat.

Nagyút címere

5.01 Nagyút – Első írásos, okleveles említés

1301: Noguth

7.01 Mezőtárkány – Népi építészet

Mezőtárkány hagyományos lakóházai három helyiségből álltak, kontytetővel, elől füstlyukas orommal. A régi ágasfás-szelemenes épületek előtt 2-3 m hosszú eresz, „ámbitus” volt, ami a matyó üstökös házakhoz volt hasonló. Ez a típus 1945-ben tűnt el véglegesen.

A mestergerendával épített házakban alkalmazták a középoszlopot, de a palóc elnevezése ismeretlen volt. A búboskemencéket az 1930-as évekig építették be új épületekbe.

Az első világháborúig földfalú házak épültek: vert fal, vagy vályogtégla. Ezt váltotta fel a terméskő – Demjén, illetve Bogács és Bodrogkeresztúr kőbányáiból hozattak követ- illetve a tégla. A tetők hagyományosan nád, vagy zsúpszalma fedéssel készültek, a 20. század elején néhány zsindelyes, és terméspalával fedett ház is épült. A tornác elsőként a jómódú gazdáknál jelent meg a 19. század közepén.

A 19. század végéig nagyméretű nyomtatócsűröket építettek, melyeket a telek hátsó végébe építettek. Az istállót a szegények a lakóházzal egy fedél alá építették, a módosabbak a lakóházzal szemben.

7.00 Mezőtárkány – Településnéprajz

Halmazos szerkezetű, egykoron kétbeltelkes település volt. A 18. században a Laskó és a Bene patak határolta. 1908-ban keleti irányban terjeszkedett (Selyem rét), majd déli irányban (Majzik-telep). 1920 után jött létre a Mayer- telep, és a Jeges- telep, 1945 után a Káptalani – telep és a Dinnye- föld.

A 18. században a falu központjában elszórtan helyezkedtek el a lakóházak, és a körülöttük épített ólaskertek. Az egykori lakótelkek helyén táblatelkek, másutt szalag- és táblatelkek alakultak ki. A falu központjában csoportos udvarra is van példa.

Az ólaskerteket „szalma garáddal” kerítették körül.

Az 1896-ban végzett tagosítás után a határban tanyák épültek, melyek száma a 20. század közepén már 100 körül mozgott.

5.07 Mezőtárkány – Vallás, felekezetek

A középkorban temploma volt. Újra 1699-től van adat a plébániájára. Plébánosa, Némethy Ferenc 1710-ben kezdte el az anyakönyvek vezetését.

1724-től működött a Confraternitas Sanctissimae Trinitatis társulat, amely a világi közösség vallásos önkéntes szervezete volt.

A mezőtárkányi hívek Egerfarmosra vezettek búcsújáró körmenetet Szent Adalbert napján.

1862-ig Mezőtárkány filiája volt Egerfamos.

1773-ban építtette a falu új templomát az egri káptalan. Olajbafőtt Szent János apostol és evangélista lett a védőszentje. A parókiát 1807-ben emeltette a káptalan.

1767-ben az egri püspökség felső-hevesi esperességéhez tartozó mater volt. A római katolikusok száma ekkor 1361 fő volt, 5 görög keleti vallású is élt a faluban.

1785-ben 1662 római katolikust írtak össze.

Az 1920. évi népszámlálás adatai szerint 2769 volt a római katolikus, 3 görög katolikus, 7 református, 4 evangélikus és 50 izraelita vallású. A római katolikusoknak anyaegyházuk van, a többi keresztény felekezetnek sem anya-, sem fiókegyháza nem volt. A görög katolikus hívek Hejőkereszteshez, a görögkeletiek Egerhez, a reformátusok a maklári, az evangélikusok a miskolci lelkészséghez tartoztak.

1931: 2958 római katolikus, 3 görög katolikus, 11 református, 9 evangélikus, 27 izraelita.

5.10 Mezőtárkány – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben 15 nős férfi lakott 13 házban. 1552-ben elpusztult. 1563-ban Mező-Középtárkány lakott volt, Mező-Alsótárkány pedig puszta. A 16. század végén lakatlan volt. 1701-ben már 58 felnőtt férfi lakta. Innentől folyamatos a növekedés. 1720-ban teljesen kicserélődött az 1550. évi lakosság.

A jobbágy- és zsellérháztartások számának alakulása: 1715: 12, 1720: 27, 1735: 62, 1770: 162.

1770-ben 121 telkes jobbágy és 41 zsellér lakott a faluban, 1859-ben 256 telkes jobbágy és 101 házas zsellér, 19 majorsági zsellér.

1786-ban a családok száma 276, a házak száma 222 volt, 1851-ben 529 család élt 331 házban. A házak megoszlása: 9 urasági, 200 telkes, 115 zsellér és 7 egyéb.

1920: 2833 fő volt, ebből 1 volt német nemzetiségű. 1925-ben „már jóval több” a falu lakosainak a száma, írta a községi jegyző. 756 volt a házak száma, amelyben 1072 lakás volt. Középületek: községháza, tűzoltószertár és laktanya, jegyzői lakás és melléképületei, bábalakás, népház-kultúrház, római katolikus templom, római katolikus plébánia és melléképületei, izraelita imaház, 3 római katolikus iskola és tanítói lakás, 1 községi iskola és tanítói lakás, harangozólakás és melléképületei, hitelszövetkezet és gabonaraktára, fogyasztási szövetkezet, MÁV-indóház, törvényhatósági útkaparóház, gazdasági ménistálló.

1931: 3008 lélek, magyar nemzetiségű. 822 ház 843 lakással. 1932-re már 3008 lakosa volt a falunak.

5.04 Mezőtárkány – Birtoklástörténet

1273-ban a farmosi Ictor fia, Tamás Altárkány azon ötödrészét, melyet a Beche-Gergely nemzetséghez tartozó Dénestől szerzett, Chomodor Orbánnak adja el. Ez a terület Urus és Farkas kanonokok birtoka között feküdt, melyet a király adományozott a káptalan eme két tagjának. 1339 és 1481 között a világi birtokrészekből egyre több került az egri káptalan kezébe. A 15. század végén az egész falu a káptalané volt.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 1475 k.h.
Légrády István, Mezőtárkányi Római Katolikus
Egyház 162 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 873 k.h.
Mezőtárkány község 206 k.h.
Poczik Pál 118 k.h.

1935-ben a nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Főkáptalan 398 k.h.
Mezőtárkány község 233 k.h.
Mezőtárkányi Római Katolikus Egyház 133 k.h.
Poczik Pál 121 k.h.
Szabó Istvánné, özv. 74 k.h.
Szalmás János 68 k.h.

5.03 Mezőtárkány – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A község neve a Tárkány kabar törzsnévből ered. A település 10. századi. A Mező- előtag megkülönböztető jelző (ld. Felsőtárkány). E néven a 15. századtól ismeretes.

Határában Endréd, Bodótelek, Mezőharsány, Sej részterületekkel, Középtárkány, Alsótárkány (a török alatt pusztult el), Laskó, Márktelek, Ladány pedig egészében helyezkedett el.

5.02 Mezőtárkány – Címer, pecsét

A falu 1770 pecsétjén földet szántó paraszt, jobb kezében az eke szarva, bal kezében ostor, valamint az eke, a taliga, az elébe befogott két ökör, felettük csillag és felírás Mezö Tarkan, e fölött is csillag.

Mezőtárkány pecsétje

A település mai címere álló háromszögű pajzs, melynek zöld pajzstalpában ezüst nyitott könyv. Ezüst pólya fölött kék mezőben jobbra néző arany sas áll, felemelt jobb lábával arany búzakalászokat tart. A pajzs két oldalán arany búzakalász, amely a pajzs csúcs alatt keresztezi egymást. A pajzs felett „MEZŐTÁRKÁNY” felirat.

Mezőtárkány címere

5.01 Mezőtárkány – Első írásos, okleveles említés

1261: Oltarkan, 1353-ban fordul elő először a Mezőtárkány név.

7.03 Mezőszemere – Népviselet

Női viselet a 20. század első felében

Az első világháború előtt a kislányok haját általában négy ágba fonták, kettőt-kettőt összekötöttek. Az iskolások már csak három ágba font hajat viseltek: kettőt előre, egyet hátul középre fontak, amit foncsiknak neveztek. A hajba belefonták a szalagot, amit a végén összekötöttek. A lányok a fejükön különböző színű bársonyt hordtak. A fiatalasszonyok az esküvő utáni első vasárnap fehér slingelt kendőt viseltek a templomban. Az asszonyok az első világháborúig főkötőt viseltek a kendő alatt.

A lányok ingvállat hordtak, ujjának végét kisligolták, szatyinggal összehúzva feltolták, esetleg még vendég fodrot is kötöttek rá, hogy díszesebb legyen. Az ingvállhoz selyempruszlik illett, melynek aljára keskeny fodrot varrtak, ez volt a farka. A selyem, kázsmír ráncolt bőszoknyákhoz elütő színű kötényt kötöttek. A hétköznapi ruhák alját piros pusztával-, piros kartonanyaggal szegték fel, ami fölé 2-3 sor kacskaringót varrtak. A felsőszoknya alatt 6 fehér alsószoknyájuk volt, ezek száma az 1930-as évekre 2-re csökkent. Tavasszal szálikát, reklyit viseltek- hosszú ujjú blúzféleségeket. Télen a vattás rekli, vagy ködmön került az ingváll, szálika fölé. A színes rojtos vállkendőket nagy lapos ráncokba szedve viselték. Télen vastag berliner kendő melegítette a hátukat.  Ünnepre többsoros galárist kötöttek a nyakukba.

Mezőszemerén a módos családok körében divat volt a bársonyból készített színes női papucs. Csizmát a gyerekek először akkor kaptak, mikor iskolába mentek. Az 1930-as években már cipőt hordtak a lányok, a magas szárú cúgos cipő volt a divat. Mezőszemerén a rikító színű patentharisnyákat szerették, legtöbbször a fehér, világoskék, sárga színeket.

Pásztor Lajos és neje egy 1910 körüli fényképfelvételen. (A Dobó István Vármúzeum Néprajzi adattárából)

 

Férfi viselet

1910 körül a férfiak még hosszú hajat viseltek kibontva, simára fésülve. Fejfedőt minden férfi hordott: nyáron kalapot, mezőgazdasági munkákhoz szalmakalapot, télen kucsmát.

A 20. század első felében a férfi ingek vászonból készültek, gombos mellrésszel, állógallérral, lobogós ujjal. Az inghez posztómellényt viseltek. A lobogós ujjú inghez 4 szélből varrt vászon bő gatya illett. Mezőszemerén a férfiak kötényt csak a munkában viselték.

Egykor a téli férfiviselet jellegzetes darabja volt a suba, a bunda, és a ködmön.

 

Hímzés

Mezőszemere népi hímzéskultúrája Szihalommal mutat rokonságot. A 19. század végén a textileket lyukhímzéssel, slingeléssel díszítették. A merkolás, vagyis a keresztszemes hímzés a 20. század elején jött divatba. Az ágynemű gyolcsból készült, slingelt betéttel. Gyolcsból varrták a slingelt női ingvállakat, kötényeket is. A slingelés mintáit helyi íróasszonyok rajzolták elő, jó erősen kihúzták feketével, erre helyezték a gyolcsot, amire az áttetsző motívumokat átrajzolták. A mezőszemerei íróasszonyokhoz, varróasszonyokhoz jártak Szihalomról, és Mezőkövesdről is előrajzoltatni a mintákat, illetve ágyneműt slingoltatni. A matyó hímzés nagy hatással volt az itteni hímzések színvilágára. Ehhez hozzájárult az is, hogy a matyóhímzéssel foglalkozó kereskedők ide hordták kivarratni termékeiket.

A fehér slingolt kendőket csillaggal, rozmaringgal, tulipánnal varrták ki, erősen kikeményítették.

7.01 Mezőszemere – Népi építészet

Mezőszemerén a 20. század első feléig általános a háromsejtű szabadkéményes, boglyakemencés lakóház. Az ágasfás-szelemenes szerkezetet hamar leváltotta a szarufás-torokgerendás tetőszerkezet. Ismert volt a matyó üstökös házhoz hasonló épülettípus.

Az 1920-as évekig mestergerendás házakat építettek, melyekben megtalálható volt a boglyakemence sarkára támaszkodó középoszlop „ágas” néven.

A falak elsősorban vályogból épültek, 1928 után követ, 1950 után téglát is alkalmaztak, elsősorban az alapozásra. A hagyományos tetőfedő anyag a nád és a zsúpszalma volt, a 19. század végén néhány terméskő palával és zsindellyel fedett ház is épült.

A hagyomány szerint az Özvegy közben körte alakú gabonásvermek voltak.

7.00 Mezőszemere – Településnéprajz

Mezőszemere eredetileg az Alföldön jellemző kétbeltelkes települések közé tartozott. A falu központja a templomtól északra Felvégnek, délre Alvégnek nevezett főutca, és az ide torkolló utcák Ebben a körzetben voltak a lakótelkek, az istállós kertek pedig a falu szélein. 1920 után a település északnyugat felé terjeszkedett, 1945 után pedig a régi istállós kertek területén. A telkek nagy része táblatelek, táblás elrendezéssel.

5.07 Mezőszemere – Vallás, felekezetek

Temploma volt már a középkorban, de azt a 18. század közepén lebontották. 1766-ban Fáy László földesúr új templomot építtetett Sarlós Boldogasszony tiszteletére.

Az egri püspökség alsó-borsodi esperességében Szihalom filiája volt. 1767-ben 663 volt a római katolikusok száma. 1785-ben 899 római katolikus élt a faluban. 1788-tól helyi lelkészséget kapott, majd 1808-tól önálló plébániai rangot kapott. 1862 és 1935 között leányegyháza volt Egerfarmos.

Az 1930. évi népszámlálás alapján a vallás szerinti megoszlás: 2223 római katolikus, 5 református, 12 izraelita volt.

5.10 Mezőszemere – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1771-ben 51 telkes jobbágy és 18 házas zsellér, 1858-ban 76 telkes jobbágy, 57 házas zsellér és 9 majorsági zsellér lakott a faluban.

A II. József-féle népszámlálás adatai: 88 ház, 131 háztartás, 736 fő. 1869-ben 1116 volt a lakosok száma.

Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 550 bel-, 1 külterületi házból álló község lélekszáma 2240 fő volt (1130 férfi, 1110 nő).

5.04 Mezőszemere – Birtoklástörténet

1286-ban szemerei Tamás fia, Urus örökölt szemerei birtokrészét eladta a lövői Marcellus mesternek. 1323-ban lövei Marcellus fia, Leusták Szemere nevű birtokát az egri káptalanra hagyta. 1435-ben a Liptai családot iktatták be Szemere birtokába. Ennek a családnak a birtokában maradt a falu a 15. és 16. század folyamán is, s nem egyszer szemereinek nevezte magát.

1552-ben elpusztult a falu, s pár évtizedig úgy is maradt. 1580-ban Rudolf király Mocsáry Györgynek és Gergelynek adományozta, de a Liptay család megakadályozta a birtokba iktatást. Végül az 1600-as évek végén sikerült a két családnak megegyeznie fele-fele arányban.

1759-ben Mocsáry Sámuel és Pál eladták Fáy Lászlónak, de a Mocsáryak másik ága 1771-ben perrel visszaszerezte. 1776-ban a falu felét Mocsáryék elzálogosították 32 évre báró Orczy Lőrincnek. Végül csak 1814re sikerült teljesen visszaváltaniuk, ekkor lett újra a Mocsáryaké az egész falu.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Mocsáry Miklós, Sajossi József 1704 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Borsodszemere község úrbéresei 145 k.h.
Mocsáry Miklós 1190 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Borsodszemere Legeltetési Társulata 146 k.h.
Mocsáry Miklós örökösei 952 k.h.

5.03 Mezőszemere – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu elnevezése a magyar Zemer(e), Zemera személynévből származik, jelentése ’kis termetű’ (vö. a török ’rontó, pusztító’ szóval). A falu 13. századi első írásos említése előtt már létezhetett. A Mező– előtagot a 20 század második felében kapta.

Határába Csépes nevű elpusztult település benyúlt.

5.02 Mezőszemere – Címer, pecsét

A falu pecsétje 1725-ben két leveles ág között egy kardot tartó kar, felette a felirat: Szemere 1725.

Mezőszemere pecsétje

A település mai címere ovális kék pajzs mezejében két arany leveles ág között egy arany kardot tartó kar és 1725 évszám.

Mezőszemere címere

5.01 Mezőszemere – Első írásos, okleveles említés

1261: Scemere

7.03 Kömlő – Népviselet

Női viselet

Kömlőn a lányok, asszonyok hosszú, csaknem földig érő szoknyát viseltek, ami alá 10-12 alsószoknyát vettek. Az alsószoknyák gallérját összevarrták, hogy szét ne csússzanak tánc közben. Ezeknek olyan egyformának kellett lenni, mintha elvágták volna. Az alsószoknyák alatt térden alul érő pendelyt hordtak.

Az ujjas blúzféle, ahogy itt nevezték pongyolka, vagy kacó a szoknya anyagából készült, alul fodrosan szabott volt. Nyakukba fehér galárist, és fehér fodrot kötöttek, ami alá gyakran csipke is került, ahogy itt nevezték: kozákosan. Sokáig megmaradt a viseletben a selyem vállkendő a blúz fölé kötve, az asszonyoknál pedig a keménypapírra rádolgozott, szalaggal díszített főkötő. Ezüstrojttal, vagy csipkével szegélyezett bő selyemkötényt viseltek a szoknya fölött. A fiatalasszonyok fejviselete volt a hátrakötő kendő.

A 20. század elején ünnepi alkalmakkor a fiatal lányok fehér slingelt szoknyát, ingvállat és kötényt viseltek. A derekukra fehér színű, színes rózsákkal díszített keménypapírral bélelt mídert kötöttek, melynek elől lelógó részét kutyának nevezték. Az ünnepi viselet elengedhetetlen eleme volt a zsebkendő is.

Kömlő asszonyai viselték a Tiszanánán készült bekecset, de itt helyben is voltak szűcsmesterek a 19-20. sz. fordulóján. Hasonló stílusban díszítették az itteni ködmönöket, mint Tiszanánán, a különbség a kettő között, hogy Kömlőn a szabásvonalak mentén piros bőrrátétet alkalmaztak, amelyet fekete, bordó és zöld selyemmel, rozmaringágakkal varrtak ki.

A félcipő már a 20. század elején divatba jött a kömlői lányok körében. Az 1920-as években megváltozott a divat Kömlőn: viganó, egybe szabott ruha váltotta fel a szoknya-blúz összeállítást. Divatba jött a berliner kendő, a női kiskabát, vagy „kocó”.

 

Férfi viselet

1910 előtt a férfiak bő gyolcsgatyát hordtak- melynek egy-egy szára 3-3 szélből készült.(Egy szél kb. 60 cm széles volt.) Visszahajtós gallérú, színes üveggombokkal díszített, kézelőbe foglalt szűk ujjú vászon, ünnepnapokon gyolcs ing illett a bőgatyához. A vászon inget és gatyát a saját vagy vásárolt kenderből otthon készítették el. Szintén az 1910-es évekig szövet lajbit hordtak az inghez, nagy fémgombokkal, ami lehetett fehér, vagy réz „kecsketökű” gomb. A lajbi fölött kiskabátot, „szálas kabátot” hordtak. A téli viselet része volt: fekete posztónadrág (csizmanadrág), és szálaskabát, fölötte „daku”- rövid nagygallérú nagykabátféle. 1910 után jelentősen változott a férfiviselet: a bőgatya helyett pantalló nadrág, csizma helyett félcipő. A lajbit a mellény váltotta föl, szálas helyett a német szabású kabát.

A csizmát később váltották le félcipőre, mint a nők. A kalap már a kisfiúk ünnepi viseletéhez is hozzátartozott, művirággal díszítve.

A kömlői férfi viselet jellegzetes darabja volt a legénykötény, ami lefelé szélesedő formájú, lekerekített sarkú, körben cakkos. Középre szegfűs-gyöngyvirágos csokrot hímeztek színes selyemfonállal, körben hullámindára fűzött, tulipánokból álló virágfüzérrel díszített. Itt nem csak a felnőttek viselete volt, kisgyermekek is hordták 3 éves kortól.

Hímzés

Kömlőn az egyedi mintaszerkesztésű poszrikos kendők érdemelnek különösebb figyelmet. Négyszög alakúak, fehér sifonból készültek, jellegzetességük a többsoros virágkoszorúkból álló piros hímzőfonallal varrott laposöltéses díszítmény, ami középen helyezkedik el. A belső koszorúk folyóindásak, indával összekapcsolva, a külső, legszélső önálló virágokból áll.

34. Poszrikos kendő szabadrajzú hímzéssel. Kömlő. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

7.01 Kömlő – Népi építészet

A legrégebbi házak ágasfás-szelemenes szerkezettel épültek, ám a 20. század első felében már a szarufás-torokgerendás épületek voltak többségben. A tetőzet általában nyeregtető, széles vízvetővel. Általában állóhézagos deszkaoromzatok készültek, kovácsoltvas oromdíszekkel.

Mestergerendát az első világháborúig készítettek, ismert volt a boldoganyának megfelelő középoszlop is.

A falakat vályogból építették, már a betelepítéskor is „mór téglát” (vályogtéglát) írt elő a földesúr. Ezek mellett azonban döngölt földfalú házak is készültek. Az ablakkeretek és tornácoszlopok építéséhez már a 19. század közepétől használták a Demjéni terméskövet.

A hagyományos tetőfedő anyag a helyben beszerezhető nád volt, de a 20.században új házat már csak cseréppel fedtek.

A tüzelőberendezés a szabadkéménnyel összekapcsolt boglyakemence volt.

A módosabb gazdák a lakóépülettől távolabb álló tüzelős istállókat építettek, a szegények istállója azonban a pitvarból nyílott. 1910 után a dohánytermesztés elterjedésével megjelentek a dohánypajták is a portákon.

7.00 Kömlő – Településnéprajz

Kömlő 1770-ben földesúri telepítés eredményeként jött létre. Ez tükröződik szerkezetén: szabályos, sakktábla alaprajzú települést alakítottak ki. A 20. század elejéig az utcáknak alig volt nevük, kivéve a Templom utat, Temető utat, a Juhászok utcáját. Korábban inkább egyes telektömböknek, falurészeknek volt nevük: Szohoda, Halpiac, Hóstya.

A 19.század végén a Tóparton bővült a falu, 1925 után a Poletár területén épült tovább Kömlő. A templomtól nyugatra eső rész Felvégnek, a keletre esőt Alvégnek nevezték.

1900 után, a tagosítást követően kezdődött el a határ tanyásodása.

5.03 Kömlő – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Nevének eredete a magyar ’kémlő, kémlelő (hírszerző) köznév. A falu neve alapján a „kémlelés” feladatát a koraközépkorban a hevesi vár körül láthatta el. A település a 10-11. században már létezhetett. A 16. század végéig a régi faluhely a mai falu délnyugati részén, a Nagy-folyás mellett volt. 1770-től épült fel mérnöki tervek alapján az új falu.

Határába Mezőharsány, Berecteleke, Hajóuta elpusztult falvak területükkel benyúltak.

7.01 Kompolt – Népi építészet

A hagyományos lakóházak építőanyaga a vályog volt, mely alapjához Kerecsendről és Verpelétről szállítottak követ. A Magyar soron vert falú épületek is készültek. A kemence és a kémény építéséhez a gróf Károlyi uradalomban égetett téglákat használták.

A tetőkön a zsúpszalmát már a 19. század közepén cserépre cserélték, Poltárról szállították ide a tetőfedő anyagot.

A két nemzetiség háza különbözött a tüzelőberendezések használatában is. A magyarok búbos kemencében, a németek zöld, négyzetes alaprajzú cserépkandallóban fűtöttek. Az embermagasságú hasáb alakú kemencét a konyhából fűtötték, egyszerre négy kenyér sütésére volt alkalmas.

A kamra és a fészer a lakóházzal szemben, az istálló és a sertésól hátul, az udvar végében helyezkedett el. A kamra vályog vagy kő falazattal készült, a hozzá épített fészer deszkából volt- gyakran innen nyílt a kamra alá nyúló borospince lejárata.

7.00 Kompolt – Településnéprajz

A Tarna folyó nyugati partján, Kál és Kápolna között fekvő utcás település. A török hódoltság alatt elpusztult falut 1745-ben, és azt követően még két hullámban Grassalkovich herceg Köln környéki németekkel telepítette be.

A templom és a kastély épületegyüttese a települést két részre osztja, a németek a déli részen laktak. Ennek a résznek a neve hagyományosan a Falu. A Falu északkeleti és délnyugati részén halmazos településrészek találhatók: Felső szög, Alsó szög.

A templomtól északra az uradalom magyar nemzetiségű cselédei laktak, ezért volt ennek a résznek a neve Magyar sor. 1920 után a falu keleti irányba terjeszkedett, ez az új telep a Kál- Kápolnai vasútállomásig épült ki.

A településre jellemzőek a hosszú keskeny szalagtelkek, gyakori a több lakóházas soros udvar, ahol a házak közvetlenül egymás mögé, egy fedél alá épültek. Jellegzetessége a falunak a szalagtelkeken a lakóházakkal szemben épült fészer és kamra.

A telkeket az utca felé nem kerítették el.

5.07 Kompolt – Vallás, felekezetek

A 13. század elején az Aba nemzetség Kompolti ága alapította a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére a bencés monostort, amely a 15. század végére elnéptelenedett.

Már a középkorban volt plébániatemploma is, melynek védőszentje Szent Margit volt.

1723-ban még a régi, Angyalok Királynéja temploma állt, amely Kápolnához tartozott. 1752-ben gróf Grassalkovich Antal az apátság romjainak helyén kápolnát építtetett.

1785-ben 759 volt római katolikusok száma. Az egri püspökség közép-hevesi esperességében Kápolna filiája volt. A mai napig Kápolnához tartozik.

1858-ban épült fel az új, jelenlegi temploma.

1925: 1605 római katolikus, 3 görög katolikus, 8 református, 4 evangélikus 7 izraelita és 1 egyéb. Római katolikus anyaegyháza Kápolna, görög katolikus anyaegyháza Eger, református anyahitközsége Maklár, az evangélikusoké Átány.

1932–1933-ban 1582 római katolikus, 2 görög katolikus 27 református volt.

1935: 1584 római katolikus, 3 görög katolikus, 19 református, 7 evangélikus.

Az 1941. évi népszámlálás szerint a lakosság vallás szerinti megoszlása a következő volt: 1538 római katolikus, 1 görög katolikus, 15 református, 5 evangélikus.

5.10 Kompolt – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550 és 1750 között néptelen puszta volt. 1754-ben gróf Grassalkovich Antal Elzászból származó német családokkal telepítette be.

1770-ben 71 telkes gazda és 9 házas zsellér, 1856-ban 101 telkes gazda és 78 házas zsellér lakott a faluban.

A II. József-féle népszámláláskor 858 volt lakóinak száma, 84 házat és 159 háztartást regisztráltak. 1851-ben 332 volt a családok száma és 128 a házaké (7 urasági, 57 telkesek, 61 zsellér, 3 egyéb).

A lélekszám alakulása:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
858 fő 971 fő 1807 fő 1258 fő 1293 fő 1399 fő 1475 fő 1684 fő 1767 fő

Az 1900-as népszámláláskor 1661 lakója volt a falunak. Ebből 69 német, 4 horvát és 3 szláv nemzetiségű volt.

1925: 1628 lélek. 1615 magyar, 8 német, 1 rutén, 4 egyéb. 298 ház, 470 lakrésszel. Középületek: községháza, jegyzői lakás, templom, 2 iskola, tanítói és kántorlakások, kovácsműhely.

1932–1933-ban 1611 lakója volt a településnek, ebből 8 volt a német, 1 rutén nemzetiségű. 330 ház után fizettek adót, ezekben 524 lakás volt.

1935: 1613 lélek. 1597 magyar, 13 német, 1 horvát, 2 oláh. 339 ház 566 lakrésszel.

Az 1941. évi népszámlálás szerint 1561 fő volt a lakosok száma, ebből csak 2 fő volt német.

5.04 Kompolt – Birtoklástörténet

Az Aba nemzetség Solymosi ágának ősi birtoka volt. Nagykompolt és Kiskompolt részből állt. Kiskompolt birtokjoga Solymosi László halála után, 1430 körül a királyra háramlott. Zsigmond király Rozgonyi Péter egri püspöknek adományozta, aki az egri prépostság alapításakor a püspökségnek adta. Nagykompolt a Kompolthy család kihaltával, 1526 után az Országh család birtokába került. 1567-ben Országh Kristóftól nővére, Borbála örökölte. 1606-ban Nyáry Pál vette birtokba. Kiskompolt birtokosa továbbra is az egri püspökség maradt. A 18. század elején birtokos volt a Szabó és Tompa család, báró Haller Sámuel. Tőlük fokozatosan szerezte meg Grassalkovich Antal. Több generáción keresztül a család birtokában maradt, és a Debrő-Parádi uradalomhoz tartozott. 1776 és 1824 között az Orczy család, 1825 és 1839 között Kaán Sámuel és szitányi Ullmann Móric, 1840 és 1847 között gróf Károlyi György bérelte. 1841-ben a Grassalkovichok magvaszakadtával az unokaöcs, gróf Forgách János örökölte, de ő 1847-ben eladta gróf Károlyi Györgynek, a bérlőnek. Ezt követően a család birtokában maradt.

1897-ben a legnagyobb földbirtokkal a gróf Károlyi György-féle hitbizomány rendelkezett: 4599 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Károlyi György gr. féle hitbizomány zárgondnoksága 1987 k.h.
Kompolt község 194 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Kompolt község 265 k.h.
Kompolti Gazdák Legeltetési Társulata 174 k.h.
Nemzeti Közművelődési Alapítvány 1220 k.h.

5.03 Kompolt – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve az egykori Komb(p)old(t) német személynévből származik. A település 9-10. századi is lehet.

Részben Kiskompolt (a török alatt pusztult el), egészében Donaháza falvak léteztek határában.

5.02 Kompolt – Címer, pecsét

1781-ben a község pecsétjén földből kinövő három búzakalász, közötte ekevas és csoroszlya, körirata: Sigillum Kompoltiense.

P_Kompolt

Kompolt pecsétje

A falu mai címere csücskös talpú négy mezőre osztott pajzs. A jobb alsó kék mezőben, ezüst pólyában balra néző jobb lábán álló, bal lábával halat tartó gólya. A felső arany mezőben három zöld nyárfa. A bal alsó arany mezőben ezüst ekevas és csoroszlya. A felső kék mezőben két egymást keresztező arany búzakalász. A pajzs alatti kék, arannyal szegélyezett lebegő szalagon KOMPOLT felirat.

C_Kompolt

Kompolt címere

A gólya Heves megye címerállata, az ezüst pólya Tarna-patakot szimbolizálja.

5.01 Kompolt – Első írásos, okleveles említés

1272: Kompolth

7.01 Kisköre – Népi építészet

Kiskörén a házak építőanyaga a 18. században „karózott sár” volt, a későbbiekben a vályog volt jellemző. A források a lóval tapostatott sárból készült falazatról is beszámolnak. A vályogfalakat 1910 óta kővel alapozzák, a tégla pedig a II. világháború után kerül be a helyi népi építészetbe, a tornácok építéséhez.

A tetők szarufás-torokgerendás szerkezettel készültek, melyek fedésére nádat, gyékényt használtak. A nyeregtető alá deszka oromzatot készítettek, melynek díszei voltak a kovácsoltvas kötővasak, a kereszt, vagy tulipán formájú oromdíszek. A homlokzaton a fal és az oromzat közti részt keskeny deszka vízvető választja el.

Kiskörén a hagyományos lakóházak háromosztatúak voltak, a szobában boglyakemencével. Az 1950-es években megjelent a „sifon kemence” ami egy hasáb alakú kemenceféleség volt. A jászszentandrási kőművesek honosították meg a zárt kéménynek azt a típusát, amikor a szabadkémény alsó terét lezárták, rajta két nyílást hagyva.

A gazdasági épületek közül a „szabad istálló” volt a legfontosabb, amelyben tüzet is gyújtottak, húst füstöltek. A lakóház tengelyének folytatásában épülve több portán jelen volt a nyomtatócsűr, ami inkább az északi területek jellegzetessége. Ez az épület szolgált a gabona nyomtatására, a takarmányok tárolására.

7.00 Kisköre – Településnéprajz

Kisköre jelenlegi szerkezetének megalapozása a 18. században történt egy földesúri falurendezés eredményeként. A Templom sor, a Baranya és a Magyar sor T alakú tengelye alkotja a központot, melyek találkozásánál áll a templom, mögötte a Tisza árterülete. A településen a halmazos településekre jellemző szabálytalan utcák is voltak: Bagoly fok, Kis vég, Pernye vég…

A 19. század közepén épült ki az Új sor, 1911-12 között az Új telep, 1922 után a Kisterem, Nánai út, Kertalja, majd az Oncsa sor.

A határban több tanya is épült 1900 óta. A telkek nagy része szalagtelek, melyeken soros beépítéssel több lakóház is épült a II. világháború előtt.

5.07 Kisköre – Vallás, felekezetek

A pápai tizedjegyzékben 1332/1337-ben már templomos helyként szerepel.

1714-ben reformátusok telepedtek be a faluba. Barkóczy Ferenc püspök visszavette a templomot a reformátusoktól, visszaállította a plébániát, Abád és Szalók filiákkal. Az első plébánost, Kerekes Józsefet 1746. szeptember 25-én iktatták be. 1775 és 1777 között Eszterházy püspök új templomot építtetett, melynek védőszentje Szent Péter és Szent Pál. A plébániaház 1767-ben épült.

Körmenetet a tiszaszalóki elpusztult templomhoz vezettek Szent Kereszt felmagasztalásakor.

1767-ben 524 volt a római katolikusok és 1 kálvinisták száma. Az egri püspökség alsó-hevesi esperességéhez tartozott.

Az anyakönyveket 1749-től, 1747-től, illetve 1746-tól vezetik.

1925: 3313 római katolikus, 3 görög katolikus, 21 református, 16 izraelita.

1932: 3698 római katolikus, 25 református, 3 görög katolikus, 24 izraelita.

5.10 Kisköre – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1683-ban elpusztult a falu. 1690 után népesült be újra. 1699-ben 20 ökrös gazda, 20 házas zsellér, 13 házatlan zsellér lakott a faluban. Az 1700-as évek elején taksások költöztek ide Buráról, Roffról és Törökszentmiklósról.

Az 1728. évi országos összeírás 35 háztartást regisztrált. Ebből 3 volt az egész telkes, 12 a cimborás gazda, 16 házas és 4 házatlan zsellér. 11 volt a házak száma, 15 kunyhó és 5 földbe ásott verem.

Barkóczy püspök 1746-ban elvette a reformátusoktól a templomot, erre a lakosok egy része elköltözött Tiszaburára, a református Borbély földesúr alá. Házaikba Vezekényből, Hevesről, Vámosgyörkből, Verpelétről, Tarnaörsről jött jobbágyok költöztek. 1768. július 28-án porig égett 27 ház.

1770-ben 51 telkes gazda és 16 házas zsellér, 1771-ben 62 telkes gazda és 15 házas zsellér, 1860-ban 125 telkes gazda és 62 házas zsellér lakott a faluban.

1787-ben a 156 család 93 házban lakott. 1799-ben már 180 volt a családok száma és 105 a házaké.

1851-ben 172 ház volt (4 urasági, 98 telkes, 64 zsellér, 6 egyéb), 240 volt a családok száma.

A lélekszám alakulása:

 

1768 1775 1787 1799 1806 1816 1821 1830
524 fő 628 fő 810 fő 970 fő 1043 fő 1090 fő 1163 fő 1359 fő

 

1840 1849 1860 1869
1419 fő 1481 fő 1657 fő 2109 fő

 

1925: 3353 lélek, magyar; 647 ház, 909 lakrésszel. Középület: községháza, iskolák, posta, kórház.

1932: 3750 lélek; 723 ház, 1099 lakrész.

5.04 Kisköre – Birtoklástörténet

1486-ban a Rozgonyiak birtoka volt, majd a Pálóczyaké. Miután a család utolsó sarja a mohácsi csatában elesett, 1528-ban Ferdinánd király Choron Andrásnak, Szapolyai János király pedig 1537-ben Werbőczy Istvánnak adományozta. 1539-ben Dobó István és testvére a Pálóczy-javak törvényes örököseiként vette birtokba. Az 1546. évi portális összeírás Báthory-birtoknak mondja, az 1549–1552. évi pedig Jakcsy, illetve köznemesek birtokának. 1593-ban Szécsy Tamás volt itt birtokos. A 17. század elején Rákóczi-birtok lett. Mellette birtokos volt Török Ferenc és Fáy György is. Az elkobzott Rákóczi-birtokrészt 1722-ben Erdődy Gábor egri püspök szerezte meg. 1724-ben a Recsky, 1728-ban a Dékány birtokrészt is megvásárolta. A falu másik felét Barkóczy Ferenc püspök vette meg Aspremontné Rákóczi Júliától. Így lett a falu birtokjoga az egri püspökségé, amely 1805-től az egri egyházmegyéből létrehozott szatmári püspökségé.

1897-ben a szatmári püspökségen kívül jelentősebb földbirtokkal rendelkezett még Csonth Béla, a római katolikus egyház és Kisköre község.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Ambruzs István és társai 159 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat 357 k.h.
Kisköre község 209 k.h.
Kisköre község telkes gazdái 238 k.h.
Kisköre község zsellérei 104 k.h.
Kiskörei Római Katolikus Egyház 150 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 4285 k.h.

1935-ben a nagyobb birtokosok:

Ambruzs István és társai 159 k.h.
Farkas L. Antal 102 k.h.
Hagen István 157 k.h.
Hellebronth Gusztáv, vitéz 201 k.h.
Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat 358 k.h.
Kisköre község 282 k.h.
Kisköre Község Földnélküliek Legeltetési Társulata 183 k.h.
Kisköre Község Legeltetési Társulata 238 k.h.
Kisköre község zsellérei 314 k.h.
Kiskörei Római Katolikus Egyház 269 k.h.
Szatmári Római Katolikus Püspökség 3214 k.h.
Tiszanána Község Legeltetési Társulata 79 k.h.

5.03 Kisköre – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Nevének eredete a magyar Körű, Kürű személynév (vö. a török kürü, kürbátor, merész’ szóval). A település 10-11. századi is lehet. A Kismegkülönböztető előtag a 17. század elején került a településnévhez (ld. Nagykörü).

Mai határában Szélespókere és Alsámágy elpusztult falvak léteztek, Lovásztelek, Türügy területeikkel átnyúltak.

5.02 Kisköre – Címer, pecsét

1773. évi pecsétjén ékkel elválasztott három virágszirom, körirata: Kiskore falu pecettye.

Kisköre pecsétje

1783-ban használt pecsét füzér felett hal és ekevas, köztük fent virág, lent csillag, körirata: K. K. H. P.

P_Kisköre2

Kisköre pecsétje

A város jelenlegi címere háromszögű hasított pajzs. Jobb oldali kék mezejében fölfelé néző, ezüst hal, bal oldali zöld mezejében ekevas. Középen hatágú ezüst csillag. A pajzs csúcsától két oldalra elágazó zöld koszorú ág. A címerpajzs fölött KISKÖRE felirat.

Kisköre címere

5.01 Kisköre – Első írásos, oklevelese említés

1323: Kure

7.03 Kápolna – Népviselet

Női viselet

A 19. században a női alsóruha egy térdig érő ujjatlan vászoning volt, erre vették a blúzt és a pruszlikot. A derekas bőszoknya alá ráncos alsószoknyát, fölé kötényt kötöttek. Az asszonyok keménypapírból készült kontyot viseltek, mely fölé kendőt kötöttek. Télen kisbundát, belíner kendőt vettek magukra a hideg ellen.

 

Férfi viselet

A férfi viselet a 19 század második felében az általánosan elterjedt ráncolt bőgatya és gallér nélküli vászoning volt, amihez télen csizmát, nyáron a mezei munkákhoz csizmaszárból készített bocskort hordtak. Ősszel, tavasszal szűrt vettek a vállukra, melynek hétköznapi változata, a viselőszűr díszítetlen volt, az ünnepi cifraszűr színes virágokkal volt ékes. A téli hidegben földig érő subát viseltek. A kalap, télen a kucsma elengedhetetlen része volt a férfiak öltözetének.

A 20. század elején a bőgatyát fölváltotta a szűk szárú csizmanadrág, amihez már galléros inget, mellényt, kiskabátot öltöttek magukra. Télen prémmel díszített posztókabát tartozott a ruházatukhoz. Általános használatban volt a férfikötény, melyet a munkában kötöttek maguk elé.

 

Lakástextil

A 20. század első felében Kápolnán még házivászonból készültek a lepedők, törölközők, szakajtókendők, zsákok. Az asszonyok dolga volt a vászonkészítés teljes munkafolyamata, a kender elültetésétől a vászonszövésig. A kendert szeptember végén takarították be, a Tarnába áztatták, majd megszárították. Kendertörővel megtörték, tilolták, gerebenezték, osztályozták a kenderszálakat. Rokkán fonták meg fonallá, majd felvetették a szövőszékre.

Kézi lyukhímzéses, vagyis slingolt ágyneműt is készítettek, ami a tisztaszoba dísze volt.

7.01 Kápolna – Népi építészet

Kápolna az egri püspöki (1804-től érseki) uradalomhoz tartozott, ami a népi építészetre is nagy hatással volt. Műszaki előírások betartására voltak kötelezve, valamint a korszerűbb építőanyagok beszerzésének lehetősége is nyitva állt előttük. A régies ágasfás-szelemenes tetőszerkezet a 20. századra teljesen eltűnt, az épületek szarufás-torokgerendás tetőkkel készültek.

A 20. század elejétől általános a vályog, mint építőanyag, de korábbi időszakokban döngölt falú, kő, és fa házak meglétéről is vannak adatok. Az uradalmi épületek kő illetve tégla épületeit zsindellyel fedték, a földfalú, vályogházak teteje minden esetben zsúpszalma volt.

A szobában alföldi típusú boglyakemencében tőzeggel fűtöttek kb. 1945-ig. A kemence füstjét a pitvarból szabadkémény vezette ki a szabadba.

A 19. század közepétől a kő ablakkeretek elterjedtek a módosabb gazdák körében. Ekkoriban jött divatba a tornác, melynek itt a faoszlopos változata jellemző.

A nyeregtető lehetővé teszi az oromzatok díszítését, ez lehetett deszka oromzat, vagy vakolatdíszes fal oromzat. A homlokzatot szellőzőnyílásokkal tagolták, a plasztikus vakolatdíszek közt találkozhatunk magyar címerrel, rozmaringággal, kereszttel. A szalmatetős házak oromzatát szalmacsóvával, vagy kovácsoltvas oromdísszel díszítették.

A tüzelős ólat a lakóházzal szemben, az udvar másik végébe építették. Gyakori a lakóházzal szemben épített búzás kamra, alatta borospincével.

7.00 Kápolna – Településnéprajz

Eredetileg a jelenlegi településtől keletre helyezkedett el a középkori Kápolna (a Pusztatemplom-parton). A jelenlegi település (a 18. sz. végétől) a Tarna folyó keleti partján épült, központi része a Belső sor, illetve a Felvég volt, a középen elhelyezkedő templommal, Templom szöggel. A település magját zsellérporták szegélyezték, melyekkel szemben egy újabb településrész, a Külső sor alakult ki.

1773-ban német telepesek érkeztek ide, akik a falu délnyugati részén telepedtek le. (Német sor, Alvég)

1920 után a régi településrészektől északnyugatra két új utca épült Újházhely, v. Újfalu néven. 1945 után ezen a részen, valamint az egykori érseki uradalom területén terjeszkedett tovább a falu. Ekkoriban épült az új cigánytelep a falu délnyugati részén.

A 18. században még itt is ismert volt az osztott beltelek, ami az alföldi területekre jellemző, de ennek a 20. századra már nyoma sem maradt.

A telkeket a 19. század végéig nem kerítették.

5.07 Kápolna – Vallás, felekezetek

A falu lakói római katolikus vallásúak voltak. Egyház igazgatási szempontból az egri püspökség hevesi főesperességhez tartozott. Anyaegyház mind a mai napig.

A falu középkori temploma a Pusztatemplom-parton, a Tarna bal partján állt. A török hódoltság alatt a templom elpusztult. Telekesy István püspök 1698-ban új templomot építtetett, amit Szent Margit tiszteletére szenteltek. 1700-ban már plébániája volt a falunak. Az anyakönyv vezetését is elkezdték, de az elpusztult. Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Kompolt és Tófalu volt a filiája. Már ekkor rossz állapotban volt a templom. Eszterházy Károly püspök az 1767. évi látogatásakor már szűknek ítélte a templomot. 1780-ban határozta el a püspök az új templom építését, ami 1782-ben kezdődött el ténylegesen. Az építés munkálatait Francz József építőmester irányította. A templomot 1784. december 8-án szentelték fel a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. A paplak 1786-ban épült. Az anyakönyveket 1733-tól, 1755, 1756-tól vezetik.

1736-ban új plébániát építettek, a mai parókia 1786 és 1789 között épült.

1920-ban 1814 római katolikus, 1 görög katolikus, 9 református, 4 evangélikus és 9 izraelita élt a faluban.

1933: 1817 római katolikus, 1 görög katolikus, 10 református, 2 evangélikus, 8 izraelita.

1935: 1888 római katolikus, 3 görög katolikus, 9 református, 12 izraelita, 2 evangélikus.

1939: 1801 római katolikus, 12 izraelita, 3 görög katolikus, 6 református.

1941: 1774 római katolikus, 3 görög katolikus, 9 református, 10 izraelita.

5.10 Kápolna – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1486-ban 12 háztartást írtak össze.

1501-ben és 1507-ben 9 jobbágy, 1508-ban 11 fő adózott.

1550-ben 9 portán, 9 házban 17 házas férfi adózott.

1558. évi urbárium szerint 8 egésztelkes jobbágy és 7 zsellér élt a faluban, 6 telek lakatlan volt.

1577 és 1579 közötti urbárium 14 egésztelkes jobbágyot, 10 zsellért és 1 szegényt, és 2 elpusztult házat vett számba.

A töröknek adózó 1546-ban 17 házas családfő, 7 nőtlen férfi volt. 1570-ben 16 háztartás adózott.

1675 utáni urbárium szerint 14 volt a jobbágyháztartások száma.

1682. évi urbárium alapján 11 házban 6 telkes jobbágy és 5 zsellércsalád élt.

1696-ban 10 telkes jobbágy, 8 házas zsellér, 4 házatlan zsellér, tehát 22 család jelentette a népességet.

Ezen adatok alapján 1486 és 1696 között Kápolna lakóinak száma 50–110 fő volt.

1692 és 1716 között 18 szökött jobbágycsalád költözött a faluba a Hont megyei Klenócról. 1719-ben 4 jobbágy Kraszkóról.

Az első pontos népességszámot, 339 főt 1746-ban a püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve rögzítette. 1749-ben már 468 volt a hívek száma.

1760–1773 között 24 német jobbágy költözött a faluba, főleg Nassau, Bajorország és Elzász területéről. Ők a 19. században elmagyarosodtak.

A kápolnai plébános 1781-ben 848 lelket írt össze: jobbágy és zsellér együtt 763 fő, 56 szolga, 19 szolgáló, 5 koldus, 4 koldusnő, 1 plébános.

Az 1785–1786-ban készült plébánia összeírás 984 római katolikus lelket számlált, másfelekezetűről nem szólt.

A II. József-féle első országos népszámlálás 1787-ben 952 főt (478 férfi, 472 nő) talált 165 háztartásban, ők 130 házban éltek.

1810-ben 1151, 1828-ban 1247, 1850-ben 1370 volt a lakosok száma.

1870-ben 1799, 1880-ban 1860 (ebből 2 szlovák, 4 német, 74 egyéb=cigány) volt a lakosok száma.

1890-ben (1815 fő) és 1900-ban kismértékű (1714) visszaesés volt tapasztalható.

1910-ben 1771, 1920-ban 1837, 1930-ban 1838, 1941-ben 1767, 1949-ben 1940, 1960-ban 2107, 1970-ben 1886, 1980-ban 1571, 1990-ben 1499 ember élt a faluban.

1925: 313 ház 474 lakrész. Középületek: m. kir. dohánybeváltó hivatal, községháza, 3 iskola, lelkészlak, templom, csendőrlaktanya.

1932: 1839 lélek; 390 ház 570 lakrésszel; körorvosi lakás (1932–1935?)

1935: 1912 fő; 390 lakóház 744 lakrésszel és 45 üzlethelyiséggel.

1939: 1825 magyar nemzetiségű lakó.

1941: 1912 fő; 398 ház, 462 lakrész, 30 üzlethelyiség.

Kétszáz év alatt a falu lakossága 1949-re megduplázódott, 1960-ig még növekedett, 1970-től csökken.

A betelepülő német, szlovák és lengyel telepesekre ma már csak a családnevek utalnak.

5.04 Kápolna – Birtoklástörténet

Kápolna 1430 előtt az Aba nemzetség Solymosi ágának birtokában volt. Solymosi László örökös nélküli halálával birtokai a királyra háramlottak. Zsigmond király ekkor Rozgonyi Péter egri püspöknek adományozta személyes tulajdonául, de ő ezt egy cserével a püspökségnek adta. Ettől kezdve az 1848. évi jobbágyfelszabadításig, illetve az 1859. évi úrbérrendezésig az egri érsekség földesúri tulajdona volt a falu.

A törökök megjelenése után a püspöki birtokok igazgatását az egri vár számtartója, illetve kapitánya végezte. 1552-ben a felvonuló török sereg elpusztította a falut, de lakói egy éven belül visszatértek. A török 1596. évi hadjárata következtében újból menekülniük kellett Kápolna lakóinak. 1598-ban még puszta volt, de 1600 körül az újra benépesült falu már török fennhatóság alatt állt. Török földesurait nem ismerjük. A lakosok a töröknek a hódoltatás jogán, a magyar földesúrnak a tulajdonjog alapján adózott.

Bocskai István erdélyi fejedelem ideiglenesen Tarjányi Demeternek adományozta, akitől 1618-ban került vissza Ugróczi János prépost kezelésébe, aki egy évre Herencsényi István füleki alkapitánynak adta bérbe. Bethlen Gábor királlyá választása után a falu birtokjoga a királyra háramlott, aki azt 1619-ben Perényi Ferencnek adományozta. 1630-ban Dienes egervári prépost megegyezett Pyber János püspökkel, hogy három éven belül visszaadja a falut a püspökség birtokába.

Az 1687. évi visszafoglaló háborúk során elnéptelenedett a falu, 1696 körül települt újra. Földesura továbbra is az egri érsekség maradt.

1897-ben a legnagyobb birtokosok:

Bideskuty Gyula, Kápolnai Római Katolikus Egyház 114 k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 1182 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Érsekség 1002 k.h.
Kápolna község 118 k.h.
Kápolna község úrbéresei 214 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Egri Római Katolikus Érsekség 999 k.h.
Kápolna község 123 k.h.
Kápolnai dűlős gazdák 217 k.h.
Kápolnai Római Katolikus Egyház 129 k.h.

5.03 Kápolna – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Elnevezése a magyar kápolnakisebb templom’ köznévből származik (építmény-helynévtípus). A falu egy kápolna köré épült. Keletkezése a 13. századra valószínűsíthető. A település eredetileg a ’Pusztatemplom-part’ nevű határrészen volt, a maitól 1 km-re, keletre. A török kiverését követően 1694 után költöztek a lakosok a mai helyre.

Határában Kiskompolt (a török alatt pusztult el) és Iklad falvak léteztek.

5.02 Kápolna – Címer, pecsét

Az 1776. évi pecséten vízszintesen fekvő, füzérrel övezett ekevasból három kinövő búzakalász, körirata: Commun. Capol. (Communitas Capolna).

Kápolna pecsétje

Az 1784. évi pecsétképén földbe szúrt ekevasból kinövő karós szőlőtőke, mellette kétoldalt egy-egy búzakalász, körirata: Sigillum Kapolnaense 1784.

Kápolna pecsétje

A falu mai címere álló csücskös talpú pajzs, mely ezüst pólyával bal haránt osztott. Jobb oldali kék mezejében három lebegő arany búzakalász, a baloldali zöld mezejében ezüst ekevas. A pajzs felső peremén sisakdíszként egy 1848/1849-es honvédcsákó arany fekete vörös zöld mázakkal. A sisaktakaró a csákó alsó peremétől egy-egy vörös-fehér-zöld színű szalag.

Kápolna címere

Az ezüst pólya a községen keresztülfolyó Tarna patakot szimbolizálja. A búza és az ekevas a falu gazdasági életének meghatározó ágát jelzi. A címersisak a falu 1848/49-es szabadságharc kápolnai csatájára utal.

5.01 Kápolna – Első írásos, okleveles említés

A falu neve először 1430. évi királyi oklevélben tűnik fel Kapolna alakban.

7.01 Kál – Népi építészet

Kál régi településrészein a 20. század közepéig megmaradtak a hagyományos nyeregtetős, háromsejtű, boglyakemencével épített házak. A zsellérek lakta részeken az archaikus ágasfás-szelemenes lakóházak is megőrződtek.

A falazat már a 18. században vályogból készült, de sövényfalat is alkalmaztak. Az 1870-es évektől a demjéni és a tarnaszentmáriai bányákból követ is szereztek be. Tarnaszentmárián készültek a jellegzetes faragott terméskő kapuoszlopok is.

A mestergerendát a szobában középoszlop, vagyis „boldoganya” tartotta, ami a lakosság palóc eredetére utal.

A tető fedésére vegyesen használták a nádat és a zsúpot. Az alsó sorokba nádat, a felső sorokban zsúpot terítettek a tetőre. A szegények házát gyékénnyel fedték.

Az épületek homlokzatát vakolatdíszek tagolták. A módosabb gazdák házain az ablakokat faragott kő keretbe foglalták.

7.00 Kál – Településnéprajz

Kál központi része a Főút, amelyet a középtájon emelkedő templom oszt két részre: Alvégre és Felvégre. A kettő együtt volt az Öregfalu. A központi részt egykoron zsellértelkek szegélyezték: Gyalog sor, Bika sor, Kis szög. Egy 1841-es térképen már szerepel a Krakkó nevű cigánytelep, ami a település belterületétől északkeletre esett.

A két világháború közti időszakban a vasútállomás környékén épültek újabb utcasorok Újtelep néven.

A Fő út mentén hosszú szalagtelkek húzódtak, a peremrészeken az egykori zsellérek telkei tábla formájúak. Az udvarokat az utca felé sem kapu, sem kerítés nem zárta le.

5.07 Kál – Vallás, felekezetek

Már a pápai tizedjegyzékben, 1332-ben templomos helyként szerepelt. 1723-ban még Kápolnához tartozott. 1746-ban Tarnabodnak volt a filiája. 1765-ben emelte Eszterházy püspök a káli egyházat anyaegyház rangjára, Tarnabod lett egy időre a filiája. A közép-hevesi esperesség területén volt található. Az anyakönyveket 1742-től vezetik.

1765-ben 1070 volt a római katolikusok száma. 1785-ben már 1573 lelket számláltak. Két görögkeletit is összeírtak.

1858-tól a nazarénus felekezet is vezette anyakönyvét.

1925: 3971 római katolikus, 12 református, 137 izraelita. Anyaegyháza volt.

1932: 4269 római katolikus, 31 református, 129 izraelita.

1940: 4585 római katolikus, 4 görög katolikus, 20 református, 140 izraelita.

1942: 4612 római katolikus, 4 görög katolikus, 20 református, 113 izraelita.

5.10 Kál – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben teljesen néptelen volt. 1556-ban 24 jobbcsalád lakta. 1576-ban 57 jobbágy háztartást írtak össze. 1597-ben csak 12 telkes jobbágy lakta. 1676 és 1686 között 12 és 18 között mozgott a jobbágyháztartások száma. A nyolcvanas években elpusztult. 1704-ben 10 telek volt lakott, és 14 néptelen. 1728-ban néptelen puszta volt. 1736-ban 14 taksás családfő élt a faluban. A benépesítés 1748-ban indult meg. Először kisnemesek, majd jobbágyok jöttek. A betelepülés 1755 és 1770 között gyorsult fel. 1759-ben 16 kisnemes családfő, 70 jobbágy családfő volt a faluban. 1770-ben a nemes családok száma már 30 volt, a telkes jobbágyoké 77, élt 20 házas zsellér és 19 házatlan zsellér is. Ez már 146 háztartást, és kb. 700 embert jelentett.

1787-ben 267 háztartást, 164 ház és 1649 lakót számoltak össze.

1851-ben 562 volt a családok száma, 394 a házaké (6 urasági, 159 telkesek háza, 169 zsellérház stb.). A lélekszám alakulása:

1768: 1085 fő, 1806: 1879 fő, 1816: 1913 fő, 1821: 2025 fő, 1830: 2352 fő, 1840: 2526 fő, 1849: 2697 fő, 1860: 2719 fő, 1869: 3157 fő.

1925: 4120 lakó, magyar. Belterületen: 3696, külterületen: 424. 1925 belterület: 626 ház, 915 lakrésszel, külterületen: 20 ház, 20 lakrésszel. Középületek: községház, jegyzői lak, tanítói lakások, lelkészlak, iskolák.

1932: 4429 magyar. Belterületen: 833 ház 1218 lakrésszel, külterületen: 20 ház 20 lakrésszel. 1933-ban már 3 németet, 1 tótot és 1 egyéb nemzetiségűt regisztráltak a 4429 lélekszámból. A korábbiakon kívül orvosi és állatorvosi lakás.

A lakosság számában 1937-ig nem volt változás. A házak száma a belterületen gyarapodott, 946 ház volt 1324 lakrésszel.

1942-ben a lakosok száma már 4749 volt. 3876-an éltek a belterületen, 873-an a külterületen. A belterületen 1111 ház, 1453 lakással, a külterületen 201 ház 229 lakással.

5.04 Kál – Birtoklástörténet

Az Aba nembeli Debreiek birtoka volt, de a falu fele részét 1438-ban a Rozgonyi család kapta meg. A debrői váruradalom tartozéka volt, melynek birtokosa 1493-ban Kanizsay György, 1497-től Drágfy Bertalan erdélyi vajda lett. 1518-ban egy cserével Perényi Imre szerezte meg a debrői uradalmat és Kált. Tőle Perényi Péter örökölte, de 1537-ben Ferdinánd Országh Lászlónak adományozta. Halála után a Perényiek kezelték a birtokot.

1567-ben Országh Kristóf utód nélkül halt meg, majd Perényi Gábor is. Az ekkor már az ónodi váruradalomhoz tartozó birtokok a kincstárra háramlottak. Miksa 16 évre Ungnád Kristóf egri várkapitánynak adta zálogba. 1590-ben Ungnád özvegye, Losonczy Anna második férjének, Forgách Zsigmondnak ajándékozta. 1603-ban cserélt újra gazdát a debrői uradalom. Rákóczi Zsigmond megvásárolta a kincstártól Debrő tartozékait, Losonczy Annának megtérítette a zálogösszeget. Kál települést Rákóczi Zsigmond két fia, Pál és György örökölte. 1708-ban Rákóczi Ferenc fejedelem és nővére Júlia, Aspremont-Reckheim Ferdinándné birtokolta falut.

I. József elkoboztatta II. Rákóczi Ferenc birtokait, és Althan Mihály Keresztélynek adományozta. A birtokjog másik része Rákóczi Júlia férjének, Aspremont kezében maradt 1741-ig, aki 1728 körül zálogba adta birtokrészét Radvánszky Jánosnak. 1741-ben a debrői uradalom Grassalkovich Antal birtokába került, és a száz évig a család birtokában is maradt.

1777-től báró Orczy József bérelte a debrői uradalmat, majd 1805-től báró özvegy Orczy József Berényi Borbála lett a bérlő. 1825 és 1839 között Kaán Sámuel és Ullmann Móric bécsi nagykereskedők bérelték. 1840 és 1847 között gróf Károly György volt a bérlő.

1841-ben – Grassalkovich Antal utód nélküli halálával – nővérének fiára, gróf Forgách Antalra szállott. Ő 1847-ben eladta az uradalmat gróf Károlyi Györgynek, a korábbi bérlőnek örök tulajdonul.

5.03 Kál – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település neve a magyar Kaal személynévből származik (vö. az ótörök qal ’megmaradt’, v. ’öregember’ szóval, Kaal Bulcsú apja volt). Falukezdeménye a 9-10. században már létezett. A középkorban Ó-Kál a Tarna két ága között volt, a mai településtől délnyugatra (községi legelő). Új helyre 1730-40 között költözött a falu.

Határában Iklad és Jánosd elpusztult falvak léteztek.

5.02 Kál – Címer, pecsét

1771-ben a községi pecséten három búzakalász között csoroszlya és ekevas látható. Körirata: Sigillum 1771 Kaliense.

Kál pecsétje

A település címere kerek talpú pajzsban zöld pajzsláb, ezüst pólyával vágott, benne 1331 évszám, a felső kék mezőben egy természetes színű jobb kéz három arany búzakalászt tart, fölötte 11 sugarú arany napkorong. A pajzson balra néző, kiterjesztett szárnyú, karmai közt ezüst szablyát tartó arany turulmadár. A pajzs alatt arany szalag, benne KÁL felirat.

Kál címere

5.01 Kál – Első írásos, okleveles említés

1331: Kaal

7.01 Hevesvezekény – Népi építészet

A község építkezését nagyban befolyásolta az 1940-es árvíz, valamint az 1945-ös földosztás, melyek következtében az eredeti lakóházak teljesen eltűntek.

A 19. század végéig használatban voltak a földesurak telkein álló ágasfás-szelemenes taksás házak, melyek padlás nélkül épültek. Ezekben a „putriházakban” szabad tűzön főztek, a füst szabadon távozott. Ezt a típust válhatta föl a szegények körében a mestergerendás háztípus, amelyekben már boglyakemencéket építettek. ( A telkes jobbágyok már korábban is ilyen házakban laktak) Ismert volt a mestergerendát tartó boldoganya oszlop is.

A falakat vályogból építették, 1914 után a kémény, a kemencefenék és az ámbitus építésére téglát használtak. A 19. század végéig a nyeregtető volt általános, ekkortól azonban a kontyolt tetővel építették a házakat. Hagyományosan nád vagy zsúpszalma borította a tetőket.

A nagy gazdáknál a tüzelős ól a porta elengedhetetlen része volt. Az istállót régebben külön, később a lakóházzal egy fedél alá építették.

7.00 Hevesvezekény – Településnéprajz

A hagyomány szerint a török hódoltság előtt a település jelenlegi helyétől nyugatabbra helyezkedett el. A település központi része a Falu halmazos formát alkot. A Piha és Gelej újabb településrészek, melyeket a Hanyi-ér választ el a Hóstyától. 1920 után keletkezett az Új telep.

1930-ig a portákat nem kerítették be.

5.07 Hevesvezekény – Vallás, felekezetek

A török hódoltság alatt a lakók áttértek a református hitre.

1665-ben a szentmiklósi templom filiája volt Vezekény. A plébános erdélyi Mihály volt.

Az 1746. évi egyházlátogatáskor már nem volt meg régi temploma, az is elpusztult. Jelenlegi templomát 1780-ban kezdték építeni Szűz Mária nevének tiszteletére, 1793-ra készült el. Az 1746. évi és 1767. évi egyházlátogatáskor egyaránt Heves filiája volt.

1785-ben 466 volt a katolikusok lélekszáma. Az 1780-ban felállított Tarnaszentmiklós plébánia filiája lett a falu az egri püspökség alsó-hevesi esperességében.

1925: 936 római katolikus, 4 izraelita.

1932: 908 római katolikus, 4 izraelita.

5.10 Hevesvezekény – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1548-ban lakatlan volt. 1549-ben két háztartás 8 családfője már tizedet fizetett.

            1550-ben a falu 6 házában 12 nős férfi adózott a töröknek. 1565-ben a magyar adószedők 11 ½ portát írtak össze. 1567-ben elpusztult. 1570-ben 8 háztartás adózott a töröknek. 1572-ben 4 ½-re csökkent a porták száma. 1574-ben 7, 1576-ban 6 porta volt. 1577-ben 21, 1580-ban 26 családfő fizetett tizedet.

A 17. százas során igen lecsökkent a porták száma.

1710-ben 13–14 lehetett a családok száma.

1787-ben az 51 házban 81 család élt.

A lélekszám az alábbiak szerint alakult:

1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
432 fő 450 fő 518 fő 633 fő 704 fő 620 fő 678 fő 730 fő 676 fő

1925: 940 lélek, magyar. 668 fő belterületen, 272 fő tanyákon. 137 ház, 200 lakrész. Középületek: római katolikus templom, elemi népiskola.

1932: 912 lélek, magyar. Belterületen: 813 fő, tanyákon 99 fő. 189 ház, 203 lakrész. Középület: 2 elemi népiskola.

 

5.04 Hevesvezekény – Birtoklástörténet

A 14. században a Vezekényiek voltak itt birtokosok, és 1526-ig a nemzetség jelen is volt.

1546-ban a Losonczyak birtokolták. 1567-ben pusztává vált. A 17. század első felében lakott hely volt. Ekkortájt a Csanády és a Gombos család birtokolta.

1797-ben a terület egy részét Dőry András és neje, másik részét 1798-ban Nyáry Mihály adta el Körber Fülöp egri prefektus feleségének, Furtiny Dorottya Johannának. Az ő részét két veje, Hász Károly és Szalgháry József örökölte. A Hász családba történt házassággal birtokos lett Nagy Miklós, Csókási János, Vratarics Farkas.

A 19. században újabb birtokos nemesek tűntek fel, így a Makay, a Mlinkó család.

A 20. század első felében a Szinay és a Gáspárdy család játszott jelentős szerepet a falu történetében.

1897-ben birtokosok:

Gáspárdy Géza örökösei 749 k.h.
Lipovniczky Kálmán 294 k.h.
MAKAY FÉLIX, Lukács Albertné 333 k.h.
Mlinkó Pál örökösei 147 k.h.
Mlinkó Róza örökösei 197 k.h.
Cziner Jakab 288 k.h.
Veisz Jónás 211 k.h.
Vratarics Lajos 236 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Gáspárdy Elemér 131 k.h.
Gulyás József 165 k.h.
Gulyás Lőrinc 139 k.h.
Makay Lajos 207 k.h.
Mihály István 477 k.h.
Mlinkó Áron 277 k.h.
Mlinkó Ella 270 k.h.
Szalghári Tibor 257 k.h.
Szinay Béláné, vitéz 232 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Fekete Gyuláné 249 k.h.
Gáspárdy Elemér 117 k.h.
Gulyás József 131 k.h.
Gulyás Lőrinc 153 k.h.
Makay Lajos 207 k.h.
Mihály István 406 k.h.
Mlinkó Áron 261 k.h.
Szalghári Tibor 258 k.h.
Szinay Béláné, vitéz 236 k.h.

5.03 Hevesvezekény – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Neve besenyő török nemzetségnév (vö. bezäkän ’kis dísz, díszecske’). A település 10. századi. A török hódoltság előtt a mai falutól nyugatra, a Nagytelek nevű határrészen volt az eredeti faluhely. A 18. század elején települt a mai helyére.

Határába Polgár és Petri elpusztult falvak benyúltak.

5.02 Hevesvezekény – Címer, pecsét

Álló csücskös talpú tárcsapajzs, amelyet hullámos ezüst pólya vág ketté. A pajzs felső kék mezejében ezüst templom. Az alsó zöld mezőben vörös ék, amelyben két álló arany búzakalász, a jobb oldali zöld mezőben arany ekevas, a baloldali zöld mezőben arany csoroszlya. A címerpajzs tetején zöld szegélyű arany szalag, benne az 1234 évszám.

Hevesvezekény címere

 

5.01 Hevesvezekény – Első írásos, okleveles említés

1234: Wesequen

7.03 Heves – Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet

Heves környékének, valamint a Mátra- alja szövés- és hímzés hagyományának feltárásában, megőrzésében nagy szerepet játszott a második világháború után létrejött Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Alapítója, Tompa Béláné maga köré gyűjtötte az ügyes kezű lányokat, asszonyokat, szövőtanfolyamot szervezett, és újratanította a Hevesen már elfeledett szövést, hímzést. Gyűjtő utakra jártak a Mátra-alja kis falvaiba, Heves környékére, Átányba. Részletesen dokumentálták a szőttesek, abroszok, lepedők, kalácsoskendők, törülközők, viselet motívumkincsét, ebből kiindulva terveztek, készítettek új textíliákat, modern tárgyakat is.

www.hevesfolkart.hu

A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet kitüntetett szövőnője. ( Bakó Ferenc felvétele 1957.)

7.01 Heves – Népi építészet

A lakóházak háromsejtűek voltak, szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel, a nyeregtető alatt gyakran deszka oromzattal. Hevesen a régiesebb ágasfás- szelemenes tetőszerkezetű házak is sokáig fennmaradtak, még az 1950-60-as évek kutatói számos példányukat meg tudták örökíteni.

A szobában boglyakemencével fűtöttek, melynek füstjét általában szabadkéményen át vezették a szabadba.

A fal építőanyaga a föld volt: vert fallal, vagy vályoggal építkeztek. A tégla csak az 1950-es évektől volt elterjedt. A hagyományos parasztházak tetejét náddal és zsúppal vegyesen fedték: alulra a nádat, fölé a szalmát terítették.

A település határában megtermett bort nem pincékben, hanem szalmakazal alatt ásott gödrökben tartották.

7.00 Heves – Településnéprajz

Több alföldi településhez hasonlóan Heves is kétbeltelkes település lehetett, az első katonai térképfelvételek szerint. A lakótelkek övezetét gazdasági célra használt ólas kertek vették körül. Ezek a kertek a 20. század során fokozatosan beépültek.

Heves középpontja a főtér, ahonnan sugarasan indulnak az utcák különböző irányba. A 19. század végén a fontosabb közlekedési útvonalak elnevezése az útirány szerint történt: Jász utca, Pélyi utca, Tenki utca. Egyes nagyobb falurészek voltak: Felvég, Alvég, Hídvég, az Ötödrész a középbirtokos nemesek lakóhelye volt. Újabb keletkezésű településrész a Krakó, amit a hagyomány szerint „taksások” laktak.

1920 után az északkeleti részen jött létre az Új telep, ekkor alakult ki a Paizs-kert, és a Herceg –kert is.

1910 körül a határban megjelentek a tanyák, a Jászságból ide települt családok élen jártak ebben a folyamatban.

5.07 Heves – Vallás, felekezetek

A pápai tizedjegyzék már templomos helyként írta le. Védőszentje Szent Márton volt (1358). Az egri püspökség alsó-hevesi esperességében található Átány, Csász és Vezekény filiákkal együtt. A 18. században templomának titulusa Keresztelő Szent János. 1767-ben 2066 volt a római katolikusok száma, és 3 görögkeleti is élt a településen. 1785-ben 2305 római katolikus, 6 görögkeleti, Csász pusztán 204 római katolikus élt. Az anyakönyvvezetés 1718-ban indult.

A településen Eszterházy püspök egyházlátogatáskor már működött a Confraternitas Chordigerorum (Kordások Társulata), a Confraternitas BMV (Hétfájdalmú Szűz), amelyek a világi közösség vallásos önkéntes szervezetei voltak.

1819: 3231 római katolikus, 89 református, 125 izraelita.

1830: 3777 római katolikus, 133 református, 201 izraelita.

1840: 4899 római katolikus, 188 református, 216 izraelita.

1860: 4024 római katolikus, 209 református, 212 izraelita.

1870: 4722 római katolikus, 251 református, 319 izraelita.

1880: 4996 római katolikus, 281 református, 500 izraelita.

1890: 5287 római katolikus, 203 református, 430 izraelita.

1900: 6130 római katolikus, 240 református, 682 izraelita.

1910: 6518 római katolikus, 246 református, 901 izraelita.

1919: 6779 római katolikus, 208 református, 1021 izraelita.

1925: 9105 római katolikus, 26 görög katolikus, 377 református, 27 evangélikus, 444 izraelita, 6 egyéb.

1934: 9205 római katolikus, 20 görög katolikus, 430 református, 26 evangélikus, 426 izraelita, 15 egyéb.

1936: 9523 római katolikus, 20 görög katolikus, 430 református, 28 evangélikus, 426 izraelita.

 

Református egyháza Átányhoz tartozott más fiákkal együtt. Önálló anyakönyvet vezettek már 1790-től. Az egyházközség önállósodása közel hatvan évig tartott. 1859-ben nyilvánította az egyházmegye anyaegyházzá. Ekkorra sikerült templomot építeniük is. Ez a 20. század elejére már romos volt. Az új templomot 1929-re fejezték be.

 

Anyaegyházuk volt az izraelitáknak is. A hitközség 1788-ban alakult meg. 1816-ban a helyi összlakossághoz mért aránya 4,1 % volt. 15 környező település zsidó lakosságának volt a központja Heves. A hitközség 1856-ban magyar nyelvű, hatosztályos iskolát létesített. Írott források hiányában pontosan nem állapítható meg, hogy a hevesi zsidóság melyik irányzathoz tartozott. 1867-ben zsinagógát építettek. Az 1920-as években 124 zsidó család élt Hevesen. 1949-ben a status quo hitközség lélekszáma 76 fő volt.

5.10 Heves – Népesség, nemzetiségi viszonyok

Az első török összeírás, az 1546. évi 133 nős családfőt és 67 nőtlen férfit írt össze. 1559-ben 162 nős családfőt és 35 nőtlen férfit regisztráltak. Az 1546-ban összeírt családfőkből még 60 életben volt 1559-ben is. Az 1562-es (?) defter 158 lakos számlál a családi állapot megjelölése nélkül. Az 1570-es évek elején 95 adózó családfőt írtak össze. Ezek és a magyar dézsmajegyzékek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az adófizetők kb. kétharmada került összeírásra. Az 1580-as évek végén már törökök lakták.

A török hódoltság után, 1698-tól kezdett benépesülni újra Heves. 1699-ben már 38 magyar és 16 rác háztartást írtak össze. 1701-ben 77 felnőtt jobbágy férfi lakott Hevesen. 1720-ban 25, 1725-ben 60 volt jobbágyháztartások száma.

1725-ben 14 német és 4 oláh is letelepedett itt. 1712 és 1730 között 21 német család települt hevesre Frankfurt környékéről.

1728-ban 5 nemest, 11 armalistát és 49 jobbágyot sorolnak fel az összeírásban. 1735-ben 69, 1748-ban 100, 1770-ben 95 volt a jobbágy- és zsellérháztartások száma.

1859-ben 89 telkes gazdát, 255 házas zsellért és 107 majorsági zsellért számláltak.

1787-ben 477 volt a családok száma, akik 333 házban laktak. Csász pusztán 192 fő lakott, 39 család 23 házban lakott. 1851-ben 1004 család, 678 ház (151 urasági, 89 telkes, 427 zsellér, 11 egyéb) volt.

A lélekszám alakulása:

1787 1821 1830 1840 1849 1860 1869 1880 1890 1900 1910
2491 fő 3975 fő 4464 fő 5613 fő 5507 fő 4795 fő 5703 fő 6698 fő 7271 fő 7989 fő 9128 fő

1925: 9985 fő, belterület: 9500, tanyán: 485 fő. 9927 fő a magyar nemzetiségű, 35 német, 17 tót, 1 rutén, és 5 egyéb.

1925-ben összesen 1710 ház 2857 lakrésszel. Császon 41 ház 122 lakrésszel, Búteleken 10 ház 20 lakrésszel, Vesszősön 16 ház 17 lakrésszel, Sárga pusztán 15 ház 46 lakrésszel, Ötödrészi szőlőn 21 ház 62 lakrésszel, Bernáthegy 30 ház 119 lakrésszel, Újtelepen 48 ház 85 lakrésszel.

Állami épület 1, középület 17.

1932: 10 107 lélek az 1930. évi népszámlálás szerint. Belterületen 7802, külterületen 2305.

1932-ben összesen 1944 ház 3210 lakrésszel. Császon 41 ház 122 lakrésszel, Vesszősön 16 ház 17 lakrésszel, Sárga pusztán 15 ház 46 lakrésszel, Ötödrészi szőlőn 21 ház 62 lakrésszel, Bernáthegy 30 ház 119 lakrésszel, Újtelepen 281 ház 355 lakrésszel.

Állami épület 1, középület 18.

1934: 10 124 lélek. Belterületen 7817, külterületen 2307. 10 098 magyar, 15 német, 6 tót, 1 horvát és 4 egyéb nemzetiségű.

1934-ben összesen 1962 ház 3234 lakrésszel. Császon 41 ház 122 lakrésszel, Vesszősön 16 ház 17 lakrésszel, Sárga pusztán 15 ház 46 lakrésszel, Ötödrészi szőlőn 21 ház 62 lakrésszel, Bernáthegy 30 ház 119 lakrésszel, Újtelepen 291 ház 368 lakrésszel.

1935: 1987 ház, 3270 lakrész.

1936: 10427 lélek, 9840 fő a belterületen, 587 fő a külterületen. 10 396 magyar, 18 német, 8 tót, 5 egyéb nemzetiségű.

1938: 2408 ház 3605 lakrésszel.

1939: 2425 ház 3642 lakrésszel.

1940: 10 764 lélek; 2449 ház 3672 lakrésszel.

5.04 Heves – Birtoklástörténet

Az Árpádok korában királyi várbirtok, Hevesújvár királyi vármegye székhelye volt.

1330 körül az Aba nembeli Kompolti Imre birtoka volt. 1348-ban a Kompoltiak mellett a Detki és a Visontai család is részbirtokos volt. 1467-ben a Kompoltiak voltak a birtokosok. 1522-ben Kompolti János és Országh Mihály örökösödési szerződést kötött, mely szerint a Kompolti család kihaltával a birtokjog az Országh családra szállott.

1546-ban birtokos volt itt az Országh-javakat kezelő Losonczy és Perényi is. Az 1580-as végén török véghellyé vált. Papíron 1606-ban Nagyheves bedegi Nyáry Pál birtokába került, Kisheves pedig 1655-ben a Béky család magvaszakadtával Dorogfy István kezébe került. 1698-ban Nyáry-jogon Szunyogh Gáspár és Huszár Imre volt birtokos, a Vesselényi birtokrészt Dietrich Glöcklsberg császári ezredes vásárolta meg az uralkodótól. 1719-ben az ő özvegyének új férje, Popovics János Ferenc morva őrgróf lett a birtokos. A Nyáry örökösök 1740-re szerezték vissza birtokaikat. 1741-ben a főbirtokos Haller Sámuel generális volt, mellette még a Csörgő, az Ürményi, a Nagy, a Herczeg és a Szalatnay család is földesúr volt.

1837–1838-ban a főbirtokos Ferdinánd Szász-Coburg-Gothai herceg volt. Összesen hétközép- és nagybirtokos (Orczy, Haller, gróf Szapáry, Németh, Szepessy, Radics, Brezovay) uralta a települést.

1897-ben földbirtokosok:

Adler Miksa 195 k.h.
Ballai Sándor 306 k.h.
Básthy Ignác 195 k.h.
Bereczky Ferencné, özv. 272 k.h.
Bischitz Dávid 4746 k.h.
Gyöngyösi árvaház 224 k.h.
Bohács Kálmán 193 k.h.
Coburg Ágoston herceg 2843 k.h.
Cziner Ignác, Nánásy Ernő örökösei 211 k.h.
Dobóczky Dezső1129 k.h.
Dobóczky Ignác 580 k.h.
Guba Jószef és társai, Farkas Rudolfné 154 k.h.
Guba Sándor, Szerelem Alfréd-féle alapítvány 132 k.h.
Harangi Imre 105 k.h.
Lajer József és társai, Németh Albertné, özv. 189 k.h.
Lővei József és Majzik Viktorné, özv. 151 k.h.
Okolicsányi Józsefné 349 k.h.
Mihályi Ferenc, Berenti Gergely örökösei 139 k.h.
Fay Györgyné özv. 129 k.h.
Mlinkó Fauszt 220 k.h.
Orosz József és társai, Majzik Viktorné, özv. 165 k.h.
Petheő Géza 230 k.h.
Pethő László, Szirmay István örökösei 213 k.h.
Római Katolikus Egyház, Római Katolikus templom 131 k.h.
Puky Miklós 280 k.h.
Remenyik József 168 k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 402 k.h.
Szirmay István örökösei 307 k.h.
Spitzer Ignác 296 k.h.
Szabados Ferenc és társai, Gyulai Pálné stb. 196 k.h.
Szabó Ignác 118 k.h.
Szabó István és társai, Nánásy Ödön, dr. 406 k.h.
Németh Albert örökösei 940 k.h.

1925-ben nagybirtokosok:

Adler Ferenc és neje 119 k.h.
Básthy Ignác örökösei 260 k.h.
Bazsó Tivadar 269 k.h.
Braun Sándor örökösei 373 k.h.
Czigler Mór 200 k.h.
Dobóczky Dezső 219 k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 405 k.h.
Elek Jánosné 148 k.h.
Fülöp szász coburg gothai herceg 2283 k.h.
Goldstein Lipót 163 k.h.
Gyöngyösi árvaház 221 k.h.
Heves község 224 k.h.
Hevesi római katolikus kórházalap 107 k.h.
Máder Miksáné, özv. 142 k.h.
Mlinkó István 160 k.h.
Mlinkó István, k.k. 171 k.h.
Makra Szőlőtelep Rt. 142 k.h.
Nánássy Mihályné 144 k.h.
Németh Lajos örökösei 788 k.h.
Petheő Géza örökösei 226 k.h.
Polgár Sándor-telep, fajszőlő uradalom Rt. 504 k.h.
Preszler Árminné, özv. 204 k.h.
Remenyik József örökösei 124 k.h.
Szántó Adolf és László 120 k.h.
Vajda Istvánné 125 k.h.

1932-ben nagybirtokosok:

Fülöp szász coburg gothai herceg 2429 k.h.

középbirtokosok:

Újfalussy Györgyné 165 k.h.
Braun Sándor örökösei 709 k.h.
Dobóczky Dezső 302 k.h.
Pazonyi Elek Renée 147 k.h.
Gyöngyösi árvaház 223 k.h.
Heves nagyközség 425 k.h.
Hevesi kórházalap 106 k.h.
Máder Miksa örökösei 146 k.h.
Mlinkó István, ifj.170 k.h.
Németh Lajos 315 k.h.
Gyöngyösi Forgalmi Bank 412 k.h.
Goldstein Lipót 104 k.h.
Vajda István örökösei 121 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Adler Ferenc és társai 105 k.h.
Balázs Gábor 145 k.h.
Braun Sándorné, özv. 400 k.h.
Dobóczky Dezső 316 k.h.
Elek Renée 148 k.h.
Fülöp Szász-Coburg Gothai herceg 1885 k.h.
Gyöngyösi árvaház 223 k.h.
Heves község 533 k.h.
Hevesi Római katolikus Egyház 151 k.h.
Hevesi Római Katolikus Kórházalap 107 k.h.
Klár Jenőné 145 k.h.
Krupánszky László és társai 126 k.h.
Máder Miksa örökösei 146 k.h.
Mlinkó István, ifj.170 k.h.
Menyhárt Zsigmond 108 k.h.
Mlinkó István, ifj. 172 k.h.
Nánássy Mihályné, özv. 101 k.h.
Németh Lajos 279 k.h.
Polgár Sándor-telep fajszőlő urad. r.t. 413 k.h.
Újfalussy György és neje 152 k.h.
Vajda Istvánné, özv. 121 k.h.

5.03 Heves – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település névmagyarázatára több verziót ismer a nyelv- és történettudomány. Származhat a Heves magyar személynévből (’heves, hirtelen haragú’ ember, jellemnév). De a település környékén található ’hirtelen felmelegedő föld’ (homoktalaj), vagy héves, hévforrásos hely megnevezés is számításba jöhet a település névadását illetően. A település a 9-10. században már létezhetett. A régi település helye feltételezhetően a maitól 2-4 km-re keletre, az egykori hevesi vár körül, a Hanyi érbe torkolló, ma már nem létező vízfolyás mellett volt (a vár és az egykori település helyéről szerteágazó vélemények vannak, olyanok is melyek nem osztják az iménti megállapítást).

Határába Alatka, Farkasd, Jenőtelek, Mezly, Csász, Bútelek, Endre, Polgár, Kisheves elpusztult falvak voltak, ill. átnyúltak.

5.02 Heves – Címer, pecsét

1725: álló oroszlán jobbjában kivont kardot, baljában 3 búzakalászt tart. Körirata: Sigilum opidi HEVES 1725.

Heves pecsétje

Heves címere: háromszögű pajzs kék mezejében a zöld hármas halmon egy jobbra lépő és jobbra néző kétfarkú ágaskodó arany oroszlán, amely jobb mellső mancsában arany kardot, bal mellső mancsában három arany búzakalászt tart, a fején háromágú arany leveles korona.

Heves címere

5.01 Heves – Első írásos, okleveles említés

1203: Hewes

7.03 Füzesabony – Népviselet

Női viselet

A régi női viselet itt is az általános ingváll, mellény, szoknya összeállítás volt. Füzesabonyban hosszú, csaknem földig érő szoknyát viseltek, ami alá 10-12 alsószoknyát vettek. Az ujjas, ahogy itt nevezték kocó, a szoknya anyagából készült, nyakukba fehér fodrot kötöttek, ami alá gyakran csipke is került. Sokáig megmaradt a viseletben a selyem vállkendő a blúz fölé kötve, az asszonyoknál pedig a keménypapírra rádolgozott, szalaggal díszített főkötő. Ezüstrojttal szegélyezett bő selyemkötényt viseltek a szoknya fölött. A 20. század elején ünnepi alkalmakkor a fiatal lányok fehér slingelt szoknyát, ingvállat és kötényt viseltek.

 

Férfi viselet

A 20. század elején vászon gatya, ing, posztómellény alkotta a férfiak viseletét. Az ing fölött viselt lajbi pakfontból készült gömbölyű, fényes pitykével, hátán gépi tűzéssel (varrás) volt díszítve.

7.01 Füzesabony – Népi építészet

Füzesabonyban a hagyományos lakóházak három helyiséggel épültek, a tetőszerkezetük szarufás, torokgerendás szerkezetű volt, kontyetővel, amelyen elől füstlyukat alakítottak ki.

A boglyakemencék füstje a szabadkéményen távozott. Elterjedt volt a boldoganya: a mestergerendát alátámasztó oszlop, amely vagy a ház padlójára, vagy a kemence padkájára támaszkodott. A fából készült oszlopok fejezetét faragással díszítették. A búboskemence az 1930-as években kezd kimenni a divatból, amikor a nyári konyhákba kerülnek át a kemence funkciói.

A lakóházak falazata többféle anyagból készült: a kő, a döngölt fal, a vályog és a sövényfalazat egyaránt megtalálható volt a településen. A tető fedésére az 1960-as évekig használták a zsúpszalmát, a 20.század elején néhány házon a zsindely és a terméskőpala is előfordult.

Az istállónak két típusa volt ismert Füzesabonyban: a háztól különálló tüzelős ól, ahol középen vályogfallal épített „tüzellőben” tüzet is gyújtottak. A másik típus a lakóház végéhez épített gazdasági épület.

7.00 Füzesabony – Településnéprajz

A település két maggal rendelkezik: az Eger patak nyugati partján, a templom környékén, valamint a Laskó patak keleti partján, ahol a hagyomány szerint szintén állt egykor egy templom. Ez a két településrész az idők során összeépült. A vasútvonaltól északra a Telep kialakulása 1906-ban kezdődött.

A templom körül táblatelkekkel találkozunk, másutt a szalagtelek az általános, melyeken soros beépítés volt jellemző. A lakóházakat egy- egy portán egymás mögé építették a családtagok. A kétbeltelkes településre utaltak Füzesabony keleti részén azok a hosszú telkek, melyek egyik végén a lakóház, másik, távolra eső végén pedig az istálló állt.

Egykor, a településről kivezető utakon tüskés faágakból készített „sertekapuk” voltak, amelyek elsősorban az állatok elkóborlását akadályozták meg.

5.07 Füzesabony – Vallás, felekezetek

Már a pápai tizedjegyzék plébániával rendelkező helynek tünteti fel. Ekkor a hevesi főesperesi kerülethez tartozott. Patrocíniuma a 13–15. században Keresztelő Szent János volt. Római katolikus temploma 1733 körül már rossz állapotban volt, ezért Erdődy Gábor püspök újjáépíttette, 1735-ben felszentelte. 1815-ben Fischer érsek bővíttette. Plébániája az egri püspökség hevesi főesperességhez tartozott. Leányegyháza volt 1723 körül Besenyőtelek, 1733 körül Dormánd is. Az anyakönyveket 1711-től vezetik.

A középkorban Szikszó filiának is volt temploma, de az elpusztult. Az 1760 körül épült kápolnája leégett, 1844-ben történt a helyreállítása, titulusa Szent Vendel.

Eszterházy Károly püspök egyházlátogatásakor 1204 római katolikus lélek élt a faluban. A településen működő társulat volt a Confraternitas Chordigerorum (Kordások Társulata 1730), amely a világi közösség vallásos önkéntes szervezete volt. 1785-ben 1408 volt a római katolikusok száma.

Izraelita imaháza is volt.

1925-ben a lakosság vallás szerinti megoszlása: 5520 római katolikus, 12 görög katolikus, 89 református, 13 evangélikus és 182 izraelita volt.

A római katolikus anyaegyház az egri főegyházmegyéhez tartozik. A többi keresztény felekezetnek sem anya-, sem fiókegyháza nem volt. A görög katolikusok a hejőkeresztesi, a görög keletiek az egri, az evangélikusok és a reformátusok a maklári lelkészséghez tartoztak.

5.10 Füzesabony – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben 12 házas férfi lakta. 1577-ben 7 telkes jobbágy és 5 zsellér lakója volt. 1588-ban már csak 3 telkes jobbágy lakott a faluban, 13 telek üresen állt.

1683-ban 16 jobbágytelket kitevő népesség lakott a faluban. 1686-ban elnéptelenedett a falu. Az 1700-as évek elején indult az újratelepülés. 1701-ben 32 felnőtt jobbágyférfi volt a falu lakója.

1715-ben 9 telkes jobbágyot és 7 zsellért írtak össze. 1720-ban 31, 1735-ben 34, 1748-ban 51, míg 1770-ben 115 volt a jobbágy és zsellérháztartások száma. 1771-ben 138 telkes jobbágyot és 22 zsellért, 1855-ben 280 telkes és 70 zsellért volt a faluban.

Míg 1787-ben 245 család élt 173 házban, addig 1851-ben 589 család 312 házban (6 urasági, 218 jobbágy 70, zsellérház).

A lélekszám alakulása:

1768 1775 1787 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869
1226 fő 1418 fő 1554 fő 1946 fő 1961 fő 2246 fő 2337 fő 2467 fő 2656 fő 3033 fő 3475 fő

Az 1920. évi népszámlálás szerint 5816 lélek élt a településen. Az 1925. évi összeírás szerint 6312 volt a lakosok száma. Ebből a belterületen 5447, Szikszó pusztán 369 ember élt. A nemzetiségi megoszlás: 5797 magyar, 7 német, 6 tót, 3 rutén. Összesen 1066 ház volt, 1698 lakásrésszel, ebből Szikszó pusztán 5 ház volt 72 lakrésszel.

Állami és más középületek: községháza, segédjegyzői lakás, rendőrszoba és toloncház, tűzoltószertár, jegyzői lakás és gazdasági épülete, csendőrlaktanya és melléképületei, orvosi lakás és melléképületei, járványkórház, 3 községi bérház, templom, 1 kápolna, plébánia és melléképületei, római katolikus 3 tantermes iskola és tanítói lakás a Piactéren, római katolikus iskola és tanítói lakás a Vasvégben, római katolikus kántori iskola, római katolikus kántorlakás és melléképületei, római katolikus 2 tanítói lakás, római katolikus 2 tantermű iskola az Alvégben, római katolikus és tanítói lakás a Telepen, római katolikus iskola és tanítói lakás Szikszó pusztán, római katolikus harangozólak és melléképületei, izraelita imaház, izraelita iskola, pénzügyőri bérlaktanya, MÁV-indóház, MÁV-tisztviselői lak, MÁV-fürdő, MÁV-őrházak, MÁV-osztálymérnökség, MÁV-osztálymérnöki lakás és melléképülete, MÁV-pályafelvigyázói iroda, MÁV-műhelyek, állami útkaparóház.

Az 1930-as évek elején lakóinak száma már 6398 volt, ebből Szikszó pusztán 286 ember élt. A lakóházak száma is megnőtt, 1346 ház 2044 lakrésszel. Szikszó pusztán ugyanúgy 5 ház volt, de már 88 lakrésszel.

5.04 Füzesabony – Birtoklástörténet

Az 1546. évi adóösszeírás az egri püspökség birtokaként jegyzi a falut. 1596 után három évtizedre világi birtokosok szedték javait. 1631-ben sikerült Pyber püspöknek visszaváltania a falu birtokjogát. Ekkor a faluhoz tarozó Kisbuda még Buda néven önálló helység volt, ugyancsak az egri püspök birtokában. 1848-ig az egri érsekség (1804-től) földesúri hatóság alá tartozott a település a pusztával egyetemben.

1897-ben birtokosok:

Bocsi István, Kassai Római Katolikus Püspökség 272 k.h.
Gál Márton 103. k.h.
Egri Római Katolikus Érsekség 4111 k.h.
Jankovich Dezsőné 148 k.h.
Veinreich György, Kassai Római Katolikus Püspökség 270 k.h.
Zele Antal, Kassai Római Katolikus Püspökség 224 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Egri Római Katolikus Érsekség 2490 k.h.
Füzesabony község úrbéresei 448 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Egri Római Katolikus Érsekség 2036 k.h.
Füzesabony község 175 k.h.
Füzesabonyi Közbirtokosság 428 k.h
MÁV 131 k.h.

5.03 Füzesabony – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Neve a besenyő (?) Aba személynévből származik (vö. atya, ’ős’ tiszteleti jelzővel). A település már a 9-10. században létezhetett. A Füzes– előtag, megkülönböztető jelző, a jellemző növényzet alapján.

Határában teljes területével Szikszó elpusztult falu, területük egy részével Keresztesfölde, Izsépfája, Buda, Endréd, Kisbuda egykori falvak helyezkedtek el.

5.02 Füzesabony – Címer, pecsét

Az 1744. évi pecséten élével lefelé fekvő ekevas, felette fűzvessző és a nap, körirata: Füzes Abony 1744.

Füzesabony pecsétje

A város címere az 1744. és az 1901. évi pecsét felhasználásával készült: háromszögű pajzs, alsó zöld mezejében hét darab aranyszínű legyezőszerűen szétterülő bimbós fűzfavessző, felső kék mezejében 16 sugarú lebegő kerek aranyszínű mosolygó nap.

Füzesabony címere

5.01 Füzesabony – Első írásos, okleveles említés

1261: Obon

7.01 Feldebrő – Népi építészet

A 20.század első felében a község házainak nagy része szarufás-torokgerendás tetőszerkezetű háromsejtű lakóház volt nyeregtetővel.

1920-ig szabadkéményes boglyakemence, és zsemleszínű, fehér virágokkal díszített négyzetes alaprajzú cserépkályhát használtak tüzelőberendezésként.

A falazat alapanyaga a vályog volt, a 19. század második felétől kő alappal. A módosabb gazdák ablakait faragott kőkerettel látták el, amibe gyakran vasrácsot helyeztek. A homlokzatokat vakolatdíszekkel látták el. A tető fedésére az első világháborúig nádat, zsúpot használtak.

A gazdasági épületeket a 19. században még a lakóháztól távolabb építették, a 20. században már egy fedél alá került a kettő. A nagyméretű dohánypajták is ekkoriban terjedtek el. A borospincéket a ház alá építették. A Hangyás tetőn voltak az uraság téglából rakott búzás vermei.

7.00 Feldebrő – Településnéprajz

A település központja a Tarnától keletre a Verpelétről Kápolnára vezető országút mentén és az attól délre húzódó út mellett helyezkedik el. A templomtól északra eső részeket Felvégnek, a délre esőket Alvégnek nevezték. 1920 után a település déli irányba terjeszkedett, a Mocsáros falurészen, 1945 után pedig a Fürdős major területén, valamint északon a Rajcsúron. Ez a terület arról kapta a nevét, hogy valamikor a huszárok itt gyakorlatoztak.

Eredetileg kétbeltelkes településszerkezet volt jellemző a falura. Az utolsó ólaskertek a falu északkeleti részén, a Malom szögben voltak. A telkek nagy része a későbbiekben szalagtelek.

A portákat már 1900 körül sövénnyel kerítették, a kapuk fűzfa sövényből, vagy deszkából készültek

5.07 Feldebrő – Vallás, felekezetek

1219-ben monostorként írták le Debrőt. A 14. századi pápai tizedjegyzékek szerint Miklós alesperes állt az egyházának élén. Valószínűleg, ellátta a közeli falvakat, Csalt és Balpüspökit is. Templomának patrocíniuma 1332-ben Szent Kereszt volt.

1619-ben – miután a református Bethlen Gábor vette birtokba a megyét – protestáns lelkészek foglalták el a debrői plébániát is.

1699-ben már anyaegyház volt Verpelét és Tarnaszentmária filiákkal. A templom titulusa Szent Márton püspök. Az anyakönyveket 1700-tól vezették, kezdetben csak a kereszteltekét. A házasságit és a halálozásit 1737 körül kezdték vezetni.

Az időközben betelepített Aldebrőt is a debrői plébániához csatolták. Verpelét pedig az önállóságáért folyamodott, amit 1771-ben sikerült elérnie. Aldebrő 1787-ben kérte függetlenítését. Először helyi káplánt kapott, majd önálló plébánia lett. Tarnaszentmária 1813-ban került át Verpeléthez.

1767-ben 800 római katolikust, 1785-ben 1119-et írtak össze. Az egri püspökség felső-hevesi esperességéhez tartozott.

1925-ben 2237 fő a római katolikus, 6 fő református, 13 izraelita és 1 fő egyéb vallású volt.

1932-ben 2399 római katolikus, 12 református, 13 izraelita, 19 baptista.

Az egyházhoz kapcsolódó különböző társulatok, egyesületek:

1854-ben már létezett a Rózsafüzér Társulat, valószínűleg ezt nevezték 1886-ban Szent Olvasó Társulatnak. Ebben az évben működött egy Mária-társaság is. 1914-ben alakították a Katolikus Ifjúsági Egyesületet. Schick Emil plébános alapította a Jézus Szíve Szeretetteljes Társaságot. A társulatnak 1917-ben 773, 1947-ben 1722 tagja volt. 1928-ban alakult a Hitterjesztés Egyesülete. Ekörül alakult a Szent Kereszt Hadserege. 1939-ben szervezeték meg a Feldebrői Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet.

5.10 Feldebrő – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben 14 telkes jobbágyot írtak össze a faluban. 1553-ban a 42 jobbágy között már 16 zsellér is szerepelt. 156-ban 37, 1594-ben 43 volt a jobbágyok száma. Az 1600-as évek elején elnéptelenedett a falu. 1621-ben 12 jobbágyot találtak. A lakosság száma az 1670-es években kezdett nőni. 1686-ban újból lakatlanná vált. 1696-ban 7 telkes jobbágy, 18 házas és 87 házatlan zsellér lakott a faluban. 1704-ben 31 gazdát és 2 zsellért számláltak. Az 1720-as országos összeíráskor 20 jobbágy élt a faluban.

1770-ben 62 telkes gazdát és 32 házas zsellért írtak össze, ez 1771-ben 80 telkes gazdára és 16 házas zsellérre változott.

1787-ben a népszámláláskor 1175 főt, 190 háztartást, 147 házat számláltak.

1847-ben 150 volt a telkes jobbágyok száma, és 140 fő a házas zselléreké.

A falu lélekszáma 1852-ben 1958 fő volt, 1900-ban 1992 fő. Nemzetiséget tekintve mind magyarok.

A népesség száma az 1860-as évekig fokozatosan nőtt, az 1880-as évektől rohamosan csökkent, majd 1920-ban emelkedett. Ezt követően újra csökkent a népesség.

1925-ben 2257 fő magyar nemzetiségű volt a község lakóinak száma. Ebből Kígyós-tanyán 6 ember, Fürdős-tanyán 160, Nagyréti-tanyán 8 ember élt. 417 ház volt a faluban 597 lakrésszel. Római katolikus templom, 3 iskola 3 tanítói lakással, községháza 2 jegyzői lakással.

1932-ben 2443 magyar nemzetiségű lakos. Kígyós-tanyán 30, Fürdős-tanyán 142, Nagyréti-tanyán 17 ember élt. Új középület a Faluszövetség fiókjának épülete. 470 volt a házak száma, abban 731 lakrész.

5.04 Feldebrő – Birtoklástörténet

A 14. században még az Aba nembeli Debrei család birtoka volt. A magtalan Miklós halála után 1417-ben Zsigmond király engedélyével nánai Kompolti István foglalta el Debrőt. Albert király 1438-ban a falu egyik felét Debrei Imrének, a másik felét Rozgonyi Péter egri püspöknek, Rozgonyi István comesnek és fiának, Jánosnak adta. Imre halálával kihalt a Debrei család, a birtok visszaszállt a Rozgonyi családra. 1493-ban Rozgonyi István eladta a birtokot Kanizsai Györgynek, ám hűtlenségbe esése miatt II. Ulászló 1496-ban Bakócz Tamás egri püspöknek és rokonainak adta. A következő évben egy csere folytán Drágffy Bertalan erdélyi vajda birtokába került. 1518-ban Perényi Imre vette meg. 1537-ben Országh László, hevesi főispán kapta adományba, majd fia, Kristóf vette át. Az ő halála után 1567-ben a királyi kamarára szállt. A kincstár 1575-ben Ungnád Kristóf egri várkapitánynak adta zálogul. Halála után özvegye Forgách Zsigmondnak ajándékozta. 1603-ban Rákóczi Zsigmond egri várkapitány vette meg.

A falu felének birtokosa II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi Júlia Aspremont-Reckheim báróné volt. A másik fél birtokosa Rákóczi Erzsébet volt, akinek halála után ezt is a fejedelem és nővére örökölte. II. Rákóczi Ferenc birtokait azonban a kincstár elkobozta, a fejedelem részét az uralkodó gróf Althan Mihálynak adományozta. A falu másik fele továbbra is Rákóczi Júlia és az Aspremont-Reckheim család kezén maradt.

1740-ben báró gyaraki Grassalkovich Antal vásárolta meg a debrői-uradalmat, így Debrő mezőváros is az ő birtokába került. Fia 1776-ban bérbe adta az Orczy családnak. 1825-től 1839-ig Kaán Sámuel és Szitányi Ullmann Móric bécsi kereskedők bérelték a birtokot. A következő bérlő gróf Károlyi György lett 1840-től. 1841-ben utód nélkül hunyt el Grassalkovich III. Antal. Az örökség nővérének fiára, gróf Forgách Antalra szállt. Ő 1847-ben eladta örök tulajdonul gróf Károlyi Györgynek.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Feldebrő község úrbéresei 492 k.h.
Károlyi György gr. féle hitbizomány zárgondnoksága 1668 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Feldebrő község 194 k.h.
Feldebrő Község Legeltetési Társulata 609 k.h.
Magyar Királyi Erdészeti Kincstár 184 k.h.
Nemzeti Közművelődési Alapítvány 756 k.h.

5.03 Feldebrő – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Nevének eredete a szláv debra ’vízmosásos mélység, széles, lapos völgy, erdős völgy, üreg’ szóra vezethető vissza. A település a 11. században már létezett. Neve a környezet domborzati viszonyait jelző helynévtípus. Nevezték Magyardebrőnek is. A Feldebrő név Aldebrő 1743-as megalapítása után lett használatos, miután földrajzi elhelyezkedése szerint attól északra volt. Források először 1773-ban említik e néven.

Határában Szentgyörgy és Csal (a török alatt pusztult el), Balpüspöki (?) egykori falvak léteztek.

5.02 Feldebrő – Címer, pecsét

Legkorábbi ismert pecsétjei 1698-ból és 1705-ből valók. Ekevas és csoroszlya a címerkép, körirata Debrei P. A. 1705.

Feldebrő pecsétje

1775-ben már új pecsétet használtak: a három búzakalász alatt a felirat Debere Pitcchit, majd az ekevas és a csoroszlya.

Címere álló háromszögű pajzs, melynek alsó zöld mezeje dombot formáz, abban lebegő arany szőlőfürt. A pajzs felső ezüst mezejében lebegő kék passió kereszt. A pajzs tetején lebegő arany háromlombos kétgyöngyös korona. A címerpajzs alatt jobb- és baloldalon pajzsfőig felnyúló, alul háromszögbe hajtott arany szalag, melynek jobboldali részében kék színű felirat: FELDEBRŐ, baloldali részében évszám:1219.

Feldebrő címere

A passió kereszt a falu Árpád-kori templomára, az arany szőlőfürt a szőlő- és bortermelésre, a háromlombos korona az Aba nemzetségre utal, míg az 1219 évszám a falu első okleveles említése.

 

5.01 Feldebrő – Első írásos, okleveles említés

1219: monasterium Debrev (Váradi Regestrum).

7.01 Erk – Népi építészet

A 19. századi hagyományosan épült lakóházak már a 20. század elején megsemmisültek, vagy jelentősen modernizálódtak. Ekkor már a szarufás-torokgerendás három osztatú lakóház volt az uralkodó. A településen élő férfiak jelentős része Budapesten vállalt munkát, ami hatással volt az építkezésre is, korábban modernizálódott a falu.

A boglyakemencék füstje szabadkéményen keresztül távozott a szabadba.

A falakat földből készítették. Az 1930-as évekig vert fal, majd vályog volt az építőanyag. 1910-ben bontották le azt a házat, ami a gerendavázas fonott falszerkezet jelenlétének utolsó tanúja volt. Zsúp, nád csak az első világháborúig fedte a tetőket, utána már csak cserép került az új házakra. A nyeregtető alatt a homlokzat dísze volt a fa deszkaoromzat, amelyet általában egy keskeny cseréppel fedett vízvető választott el a falrésztől.

Jellegzetes gazdasági épület volt a „peszre”, a szalmakazal alatt ágasokkal és szelemenekkel kialakított fészer, ahol a gazdálkodás eszközeit tartották.

7.00 Erk – Településnéprajz

A település legrégebbi része az országút mellett jött létre, melynek északi része a Felvég, déli része az Alvég. A két nagy településrészhez kapcsolódik keleten és délkeleten a Hóstya. 1945 után észak felé a Zaránki úton terjeszkedett a település. A kétbeltelkes szerkezet nyomai is megtalálhatók voltak a 20. század közepéig.

A telkeket földbe vert karóra fonott zöld gallyakból készült kerítésekkel kerítették.

A határ tanyásodása az első világháború után kezdődött, ekkoriban a Jászságból származó családok népesítették be a határt.

5.07 Erk – Vallás, felekezetek

1704-ben még Jászdózsának, 1720 körül Zaránknak volt a filiája, de 1723-tól önálló plébánia lett Visznek és Tarnaörs filiákkal.

1776–1777-ben 1093 katolikust számláltak a püspök látogatásakor. 1785-ben 718 volt a római katolikusok száma.

1925: 1703 római katolikus, 1 görög katolikus, 4 református, 2 izraelita. A bevett és elismert felekezeteken kívül 13 hetednapos adventista volt a faluban.

1932: 1956 római katolikus, 8 református, 3 izraelita, 8 egyéb.

5.10 Erk – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1552-ben elnéptelenedett a falu. 1570 és 1583 között 13–15 gazda lakta a falut.

1687 és 1710 között puszta volt. 1710-ben a Baratnaky-örökösök, a Várkonyi, a Hegedűs és a Nagy kisnemesi családok népesítették be a falut. 1725-ben 7 jobbágy, 3 juhász, 5 béres, 6 cseléd lakta.

1771-ben 26 telkes gazda és 10 házas zsellér lakott a faluban. 1847-ben 45 telkes gazdát és 88 házas zsellért írtak össze.

1787-ben a 706 fő 109 családban, 79 házban lakott, 1851-ben 174 család 152 házban (7 urasági, 46, telkes, 88 zsellérház).

1806-ban 805, 1816-ban 858, 1821-ben 821, 1830-ban 806, 1849-ben 930, 1860-ban 955, 1869-ben 1061 volt a falu lélekszáma.

1925: 1710 fő, ebből 1086 lélek a belterületen, 624 ember a tanyákon. A község belterületén 248 ház volt 318 lakrésszel, a tanyákon 102 ház, 130 lakrésszel. Állami épület nincs, középület 8 db.

1932: kb. 2200 lélek (1930. évi népszámláláskor 1975 magyar). Belterületen 1338 fő, külterületen: 667 fő élt. Belterületen 308 ház, külterületen 119 ház, összesen 427 ház 520 lakrésszel. Középületek száma: 7.

1933: belterületen 312 ház, külterületen 122 ház, összesen 434 ház 535 lakrésszel.

1934: belterületen 313 ház, külterületen 128 ház, összesen 441 ház 542 lakrésszel. Középületek száma: 8.

1935: belterületen 314 ház, külterületen 128 ház, összesen 442 ház 547 lakrésszel.

1937: belterületen 315 ház, külterületen 132 ház, összesen 447 ház 557 lakrésszel.

1938: belterületen 317 ház, külterületen 134 ház, összesen 451 ház 562 lakrésszel.

5.04 Erk – Birtoklástörténet

1435-ben berzeviczi Pohárnok István volt a falu birtokosa. Az ő halála után, 1460-ban Rozgonyiak nyerték adományba. 1630 és 1686 között Károlyi Mihály, Szerémi György és neje Dorogi Judit volt a birtokos. Ők 1645-ben elzálogosították Szentpétery Istvánnak. A század második felében a Baratnaky család nyert rá birtokjogot.

1737-ben bizonyos birtokrészeket a Tersztyánszky család vásárolt meg, tőlük 1754 után az Orczyakhoz került a birtokjog.

1838-ig újból a Baratnaky-Várkonyi jogon birtokos Blaskovich József és özv. Kállay Péterné Majthényi Lucia volt a birtokos.

1897-ben birtokosok:

Göncző Károly
Gulyás István,
Erk község

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Erk község
Gosztonyi István

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Erk község
Gosztonyi István

5.03 Erk – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Erk elnevezésének magyarázatára több verzió jöhet számításba. A település neve jöhetett az Erk magyar személynévből (vö. ótörök erk, ’erő, hatalom’ jelentés), de a német Erk személynév is szóba jöhet a település elnevezését illetően. Ezen túlmenően a vidék koraközépkori természetföldrajzi adottsága alapján a mozgásban lévő mocsár az ún. ’erk’ is lehetett a település névadója. A település feltételezett keletkezési idejét akár a 10. századra is tehetjük.

Határába Varsány, Győ (a török időkben pusztult el) és Nyestefölde egykori falvak is benyúltak.

5.02 Erk – Címer, pecsét

1740. évi pecsétjén ekevas, alatta koszorú, körirata: Erki falu pecséte 1740.

Erk pecsétje

Mai címere álló csücskös talpú pajzs. Kék pólyával vágott, alsó zöld mezejében kiterjesztett szárnyú barna turulmadár. A pajzs felső mezeje osztott, jobboldali égszínkék mezejében barna sisakos templomtorony, baloldali barna mezejében két arany búzakalász között ezüst ekevas.

Erk címere

5.01 Erk – Első írásos, okleveles említés

1331: Erk

7.03 Erdőtelek – Népviselet

Férfi viselet

Erdőtelken a legények színesen hímzett fekete klott kötényeket hordtak, melyeket a lányok varrtak választottjuknak. A színek harsányak, a növénymotívumok naturalisztikusak ezeken a kötényeken. A legény nevét is gyakran ráhímezték két virágszállal közrefogva.

Legénykötény színes hímzéssel. Erdőtelek. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

A férfiak viseletének része volt a posztóból készült szűr. Ébner Sándor a 20. század elején Erdőtelken szalontai szűrnek nevezett, posztóvirágos szűrt viselő kanásszal találkozott, fotót is kkészített róla, amely a Néprajzi Múzeum Fotótárában található. A pásztorok körében tovább őrződött ez a ruhadarab, jó szolgálatott tett nekik munkájuk során.

7.01 Erdőtelek – Népi építészet

Általános volt a háromosztatú lakóház nyeregtetővel, szabadkéménnyel, boglyakemencével. A településen az 1950-60-as években még megtalálhatók voltak az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetű házak, melyekhez a faanyagot a tarnaszentmáriai erdőkből szállították a 18. században.

A mestergerendát a palóc területeken boldoganyának nevezett, a búboskemence padkájára állított oszlop támasztotta alá.

A fal alapanyaga a föld volt. Vert fal, vagy fecske fal kb. 1930-ig készült, utána vályogból építkeztek kő alappal, a gazdagabbak kő ablakkerettel.

A tetőt hagyományosan nád felett elterített zsúpszalmával fedték. A házak homlokzatát díszesen kialakított deszkaoromzatok díszítették.

A gazdasági épületek az istálló, dohányos pajta, fészer a lakóháztól távolabb épültek. Gyakori volt a tüzelős ól, amiben tanyázni szoktak és húst füstölni.

Gyakori volt a gémeskút, amit sokszor a szomszéddal közösen a telekhatárra építettek. A községtől északnyugatra a Verem-dombon az uraságnak vörös téglából épített gabonás vermei voltak.

7.00 Erdőtelek – Településnéprajz

A település központja az észak-déli irányba futó fő út és melléke. Ezen a részen állnak a középületek, a kastély, a lakótelkek elhelyezkedése pedig az egykori kertességre utalnak.  Ide kapcsolódott keleten az Ér sor, a Tenki utca, a Zuglya, a Hanyi út, a Halott útja, a Bogyi vég és a Csengő. 1920 után épült a Poletár, az Oncsa, majd a Doktor telep. A telkek táblás elrendezésűek.

A kerítés „verett fal garád”, „szalma garád” (akácfákat ültettek a telekhatárra, melyek közé szalmát, szemetet dobáltak), vagy élő sövény volt.

5.07 Erdőtelek – Vallás, felekezetek

Templomának patrocíniuma 1332-ben Szent István király volt. 1723 körül már önálló plébánia volt az egri püspökség, a felső-hevesi kerületben Tarnabod és Hanyi leányegyházzal. Ekkor már Szent Kereszt felmagasztalására volt szentelve temploma.

Az anyakönyveket 1696-ban kezdte vezetni Bereczky György plébános. Utóda 1714-től Gyüre György, 1719-től Benke Ferenc volt.

1733-ban a helyreállított templom jó állapotban volt, Butler Lajos János mégis szinte újat építtetett 1747 és 1752 között. A Hanyi pusztai Szent Anna kápolnát is ő építtette 1719-ben, a parókiát pedig 1830-ban.

1767-ben 564 római katolikus és 2 luteránus lelket számláltak a püspök látogatásakor. A településen ekkor működött egy confraternitas, amely a világi közösség vallásos önkéntes szervezete volt. A vallásos érzület elmélyítését szolgálta a búcsújáró körmenet is, az erdőtelkiek Hanyi pusztára vezették Szent Anna napján. 1785-ben 1361 volt a katolikusok száma.

1925: 4579 római katolikus, 3 görög katolikus, 85 református, 3 evangélikus, 25 izraelita. Római katolikus plébániája van.

1932: 5146 római katolikus, 59 református, 7 evangélikus, 31 izraelita.

1933: 5253 római katolikus, 59 református, 7 evangélikus, 31 izraelita.

1937: 5637 római katolikus, 1 görögkeleti, 3 görög katolikus, 71 református, 42 izraelita, 8 evangélikus.

1938: 5720 római katolikus, 1 görögkeleti, 3 görög katolikus, 71 református, 44 izraelita, 8 evangélikus.

1939: 5626 római katolikus, 3 görög katolikus, 73 református, 44 izraelita, 8 evangélikus.

5.10 Erdőtelek – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben és 1550-ben elpusztult, néptelen. 1564-ben kezdett benépesülni. A török időben puszta volt, 1675 körül települt újra. 1701-ben 52 felnőtt férfi lakott a faluban.
1715-ben 29, 1726-ban 14, 1735-ben 57, 1750-ben 55, 1770-ben 121 volt a jobbágy- és zsellérháztartások száma.
1771-ben 110 volt a telkes gazda, 28 volt a házas zsellér. 1851-ben 143, 131 volt ez a szám.
1787-ben 253 család lakott 214 házban, a lakók száma 1543 fő volt. 1851-ben már 480 család volt, a házak száma pedig 354-re emelkedett (67 urasági, 143 telkes, 133 zsellérház).
A lélekszám így alakult: 1816: 1648 fő, 1821: 1691 fő, 1834: 1832 fő, 1849: 2137 fő, 1860: 2327 fő.
1925: 4695 lélek, ebből 25 egyéb. Belterületen: 3236, tanyákon 1459. Pusztatenk: 700 lélek. Összesen 633 ház, 905 lakrésszel, ebből külterületen 72 ház, 110 lakrésszel.
1930: 5269 fő, 619 ház. 1931: 5397 fő, 904 ház.
1932: 5243 fő. Születés: 183, házasság: 56, halálozás: 99. 1933: 5350 fő. Születés: 170, házasság: 9, halálozás: 80.
1933: 5350 fő.
1934: 5429 fő. Születés: 170, házasság: 55, halálozás: 102.
1935: 5525 fő. Születés: 176, házasság: 45, halálozás: 80.
1936: 5580 fő. Születés: 155, házasság: 40, halálozás: 100.
1937: 5762 fő. Születés: 164, házasság: 54, halálozás: 89.
1938: 5847 fő. Születés: 146, házasság: 26, halálozás: 101.
1939: 5754 fő. Születés: 155, házasság: 37, halálozás: 73.

5.04 Erdőtelek – Birtoklástörténet

1549-ben Erdőtelek és Hanyi is elpusztult. 1600-ban Erdőtelek puszta birtokosa Sápi Gáspár volt. A puszta egyik részét 1650-ben Gellérffy István nyerte adományként.

1691-ben Buttler János egri várparancsnok vásárolt itt birtokrészeket. Gellérffy Gábor Alsóerdőtelek nevű birtokát pedig zálogba adta Dőry Andrásnak. 1693-ban Buttler megvásárolta ezt a részt is, majd 1695-ben Felső-erdőtelek puszta negyedrészét is. Már 1692-ben megszerezte Szaniszló Istvántól Hanyi pusztát. Buttler János magtalan lévén, 1701-ben örökbe fogadta unokaöccsét, Buttler János Lajost, aki 1714-ben grófi rangot nyert. 1749-től gróf Buttler Gábor volt a földesúr. Fia azonban akkora adósságot halmozott fel, hogy egyik hitelezője, gróf Keglevich Károly lefoglalta Erdőteleket. Ezt követően Buttler országos csődöt hirdetett maga ellen, az erdőtelki birtokot, és Hanyi pusztát is eladta Fáy Bertalan megyei alispánnak. Ezt az adásvételt azonban hatálytalanították, így Fáy csak bérbe vette a birtokot.

1897-ben birtokosok:

Adler Illés, Horváth Anna bárónő 683 k.h.
Elek János 458 k.h.
Hollner Ervin, Gosztonyi István 100 k.h.
Keller Dezső 132 k.h.
Kreutner Rudolfné, özv. báróné 556 k.h.
Pappszász Lajos 1059 k.h.
REMENYIK ISTVÁN, DR. 228. k.h.
Fáy László 998 k.h.
Kovács józsef, dr. 386 k.h.
Végh Péter 174 k.h.
Gyulai Pálné 835 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Benes Antal és neje 546 k.h.
Braun Sándor örökösei 556 k.h.
Csillag Zsigmond 212 k.h.
Elek Renée 459 k.h.
Engel Lajos örökösei 1303 k.h.
Erdőtelek község 218 k.h.
Erdőtelek község úrbéresei 717 k.h.
Kovács József 489 k.h.
Lukács Gyula 110 k.h.
Malatinszky Györgyné 300 k.h.
Papp Jánosné, özv. 173 k.h.
Papszász Lajos 999 k.h.
Ragó Albert 105 k.h.
Remenyik István 228 k.h.
Remenyik Lászlóné, özv. 266 k.h.
Szabó Kálmán 170 k.h.

1932-ben a nagybirtokosok:

Balázs László
Bene György és József
Csillag Zsigmond
Elek János
Engel Pál
Gellért Jenőné
Kovács József, dr.
Malatinszky Györgyné
Mlinkó Zsigmondné, özv.
Papszász Tamás, dr.
Ragó Albert
Remenyik István, dr.
Remenyik Lászlóné, özv.
Szabó Kálmán

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Balázs László 117 k.h.
Benes Antalné, özv. és fiai 784 k.h.
Bercsényi Lászlóné 287 k.h.
Braun Sándorné, özv. 225 k.h.
Csillag Zsigmond 210 k.h.
Engel Pál és társai 947 k.h.
Erdőtelek község 280 k.h.
Erdőtelek Község Legeltetési Társulat 552 k.h.
Gellért Jenőné 123 k.h.
Kovács József 442 k.h.
Malatinszky Györgyné örökösei 300 k.h.
Mlinkó Zsigmondné, özv. 143 k.h.
Papszász Tamás 912 k.h.
Ragó Albert 106 k.h.
Remenyik István 228 k.h.
Remenyik Lászlóné, özv. örökösei 266 k.h.
Szabó Kálmán 174 k.h.
Szeben Pálné 222 k.h.

5.03 Erdőtelek – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu nevének eredete magyar személynévi, egykor az ’erdő’ köznevet magyar személynévként (is) használták. A település feltehetően már a 11. századtól létezett. A –telek utótaggal ellátott neve a 14. századtól ismeretes. A régi faluhely a hagyomány szerint a mai falutól keletre egy óra távolságra Felső Hanyi pusztán volt, azonban valószínűbb az, hogy a Hanyi- ér keleti oldalán volt az egykori település.

Északi határrészén volt Felsőerdőtelek, mely település a török időkben pusztult el.

5.02 Erdőtelek – Címer, pecsét

Az 1778. évi pecsétjén ekevas, Erdo Telek körirat látható.

Erdőtelek pecsétje

Mai címere álló hasított és vágott csücskös talpú zöld keretes tárcsapajzs. A pajzstalp fekete mezejében két szárát keresztező arany, vörössel kontúrozott búzakalász, közötte csúcsán álló arany ekevas. A vágás fölött stilizált arany kastély épület a hasított pajzs mindkét mezejében. Az épület jobb oldalán lombhullató fák, a bal oldalán örökzöld fák. A jobb oldali kék mezőben zöld páfrányfenyő levél, a bal oldali vörös mezőben zöld tölgyfalevél látható az épület fölött. A pajzs felső pereme fölött nyolcágú arany napkorong, a pajzs két oldalán sisaktakaró vörös-kék színű szalag.

Erdőtelek címere

A levélmotívumok a község arborétumát, az épület a Buttler kastélyt szimbolizálja. A kalász és az ekevas a település mezőgazdasági jellegét hangsúlyozza.

5.01 Erdőtelek – Első írásos, okleveles említés

1215: Erdew

7.01 Egerfarmos – Népi építészet

Korán eltűntek a hagyományos lakóépületek a településről. A 19. század közepén az ágasfás- szelemenes tetőszerkezetet felváltotta a szarufás kontytetők, vagy a füstlyukas kontytetők. A mestergerendás épületek építése már az első világháború idején megszűnt.

A boglya alakú kemencét zárt kéménnyel használták a 20. század közepéig. Ekkoriban sok helyen az istállóba került át a kemence.

A falazat alapanyaga a föld volt. A 19. század végéig vert falat készítettek, utána vályogtéglából építkeztek. 1920 után téglával alapozták meg a vályogfalakat, 1945 után a téglát és a vályogot együttesen alkalmazták.  A 19. században náddal fedték a házakat. 1890 körül zsindelyt, 1920 után viszont már csak a cserepet használták tetőfedésre.

Az istállót, vagy ólat a lakóházzal szemben építették, csak a szegényeknél volt a ház végénél a gazdasági épület. Ezeknek az ólaknak nem volt mennyezete, a nádtetőt belülről tapasztották, így lehetőség volt tüzet gyújtani bennük. Különállóan épült az udvaron a magtár, és a dohánypajta.

7.00 Egerfarmos – Településnéprajz

A 18. században az utak kereszteződésénél elhelyezkedő keresztutas településen nyolc középbirtokos és 12 kisbirtokos nemes lakott. A középbirtokosok a falu északi részén éltek, nagy portával bírtak. Ezek a beltelkek később a parasztság kezébe kerültek, szétaprózódtak.  1920 után a falu déli irányban terjeszkedett /Nagy Telep, Kis Telep/, majd 1945 után az északi részek fejlődtek. A Vasút sor, a vasútállomás vonzásának következtében épült ki.

A telkek táblás elrendezésű szalagtelkek.

5.07 Egerfarmos – Vallás, felekezetek

A 13–15. században templomának patrocíniuma Szent Adalbert volt, és ez maradt később is. A templom átépítésére és bővítésére 1874-ben került sor. A Felső-Hevesi kerületben, Mezőtárkány filiája volt. Kb. 1723-tól tartozott ide 1862-ig, ekkor átcsatolták a borsodszemerei plébániához. 1935-ben leválasztották a Borsodszemerei plébániától, és újból plébániai rangra emelték.

1767-ben 653 római katolikus lelket és 7 reformátust számláltak. 1785-ben 789 római katolikus ember élt a faluban. Az egri püspökség közép-hevesi esperességében feküdt és Mezőtárkány filiája volt.

5.10 Egerfarmos – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1550-ben a 10 házban 13 nős férfi adózott a töröknek. 1680-ban elpusztult a falu. 1696-ban is lakatlan. 1701-ben 6 felnőtt jobbágy férfit írtak össze.

1787-ben 114 házat, 166 háztartást és 805 lakost írtak össze.

1775-ben 510, 1787-ben 805, 1834-ben 857, 1849-ben 916, 1869-ben 936 lakosa volt a falunak.

5.04 Egerfarmos – Birtoklástörténet

A 14. században a Fornosiak voltak a birtokosai. 1405-ben magszakadás miatt a királyra háramlott és előbb borosjenői Bor Pál fia László, majd Rozgonyi Simon és öccse, László nyerte adományul. 1546-ban köznemeseké volt, 1549-ben Báthory Andrásé. Kandó György 1575-ben szerzett itt egy nemesi kúriát, de utódai 1653-ban zálogba adták. A 16. század végén a Barius család volt a birtokosa. Tőle Bosnyák Tamás füleki várnagy szerezte meg 1616. körül. A század végén birtokjoga a kincstárra háramlott. Az uralkodó 1696-ban Pocska Levin királyi tanácsosnak, a felső-magyarországi hadi élelmezési főbiztosnak adományozta. Birtokrésszel rendelkezett a Forgách család is. Az ő részüket a Rákóczi szabadságharc után – hűtlenség miatt – a kincstár elkobozta, majd Szalay Mihályné Polgár Katalinnak és Brezovay Györgynek adományozta. 1731-ben Farmos 2/3-át Kandó Zsigmond és két testvére kapta királyi adományba. 1753-ban a falu azon ¼ részét, amely a Szalay család magvaszakadtával a kincstárra szállt, báró Orczy Lőrinc nyerte el.

1770-ben, az úrbérrendezést megelőzően a Kandó, a Szalay, a Subich és a Németi családok voltak a földesurai. Az 1780-as évek végén a Károlyi család vált a főbirtokossá.

Gróf Szapáry József 1842-ben felesége, Orczy Anna révén vált birtokossá.

1897-ben birtokosok:

Brezovai László 945 k.h.
Samarjai Jánosné 308 k.h.
Reményi Imréné 280 k.h.
Boroviczényi Gyula 385 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Brezovay László 921 k.h.
Egri római katolikus főkáptalan 697 k.h.
Mocsáry Miklós 170 k.h.
Prónay József 349 k.h.

1935-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Egri római katolikus főkáptalan 440 k.h.
Graeffl Jenőé és testvére 854 kh.
Mocsáry Miklós örökösei 133 k.h.
Prónay József 318 k.h.

5.03 Egerfarmos – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu nevének eredete a Farnos/Farmos/Fornos magyar személynév. Maga a település a 13. század előtt (első írásos említés) keletkezhetett. Az Eger– előtag a falun átfolyó patak neve. Egerfarmosként a település a 18. század végétől ismeretes.

Határában egykor Laskó, Sej, Szőke (a török alatt pusztult el) falvak léteztek, ill. benyúltak.

5.02 Egerfarmos – Címer, pecsét

A falu 1778. évi pecsétjén kerek pajzsban ágaskodó oroszlán, a sisakdísz növekvő oroszlán, kétoldalt E. F. P. I. betűk és sisaktakaró foszlányok láthatók. Az 1786 évi pecsétlenyomaton három kalászból álló kéve mellett csoroszlya és ekevas, körirata: Egerfarmos 1786.

Egerfarmos pecsétje

Mai címere álló ovális pajzs kék mezejében jobb oldalon ezüst, álló csoroszlya, középen három átkötött arany búzakalász, baloldalon álló ezüst ekevas, a címerképek alatt 1786 évszám.

Egerfarmos címere

5.01 Egerfarmos – Első írásos, okleveles említés

1261: Fornos

7.01 Dormánd – Népi építészet

A lakóházak a tipikus háromosztatú alföldi háztípushoz voltak sorolhatók, szarufás-torokgerendás tetőszerkezettel. A kontytető gyakran volt ellátva füstlyukakkal.

A fűtésre, főzéshez szabad kéményes boglyakemencét használtak az 1950-es évekig. A házfalak földből készültek: 1914-ig döngölt falak, utána vályogtégla volt az építőanyag. Hagyományosan szalma vagy nád fedte a házakat, ritkábban zsindelyt és palakövet is használtak tetőfedésre. A homlokzati ablakok körül gyakori a faragott terméskő ablakkeret.

Az istállót a lakóházzal egy fedél alá, vagy közvetlenül mögé építették. Jómódú gazdák udvarán gyakran állt fészer, dohánypajta, vagy hambár, amiben a búzát tárolták.

7.00 Dormánd – Településnéprajz

A régi település magját a 18. században két középbirtokos család kúriája alkotta, melyek körül zsellértelkek létesültek. A két birtokrészt a templom választotta el egymástól, a mai napig Alvég, illetve Felvég elnevezéssel. A Temető sor a telkes jobbágyok lakóhelye volt. Később differenciálódott a településszerkezet, 1920 után jött létre az északnyugati részen a Telep, 1945 után a Templom sor…

A telkek szalagtelkek, de a szegényebb rétegek apró zsellértelekkel bírtak. A 19. század végéig sárgarádokkal kerítették be a telkeket, kaput csak 1910. után használtak.

5.07 Dormánd – Vallás, felekezetek

Az egri püspökség, felső-Hevesi kerületben Füzesabony filiája volt. 1872-től Besenyőtelek filiája. Református anyaegyháza a Tiszán inneni felső esperesi kerületben volt. Az izraelita anyakönyvi kerület székhelye Eger volt.
1767-ben 500 római katolikust írtak össze, 1785-ben 380 volt a számuk (valószínű, hogy ez csak a felnőttek száma).
1925-ben az 1200 lakosból 1185 fő volt a római katolikus, 3 református és 12 izraelita.
1932-ben és 1933-ban 1250 római katolikust, 2 evangélikust, és 10 izraelitát számláltak.
1935-ben 1288 római katolikus, 2 evangélikus és 10 izraelita volt a lakosok vallás szerinti megoszlása.

5.10 Dormánd – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben 7 juhtenyésztő család élt a faluban. 1550-ben 5 nős férfi lakott az 5 házban és fizette a töröknek az adót. 1552-ben elpusztult a falu, még az 1672. évi dézsmajegyzék is pusztának mondta.

1715-ben 5, 1720-ban 2 parasztcsalád élt itt. 1725-ben 8 házas zsellér és 15 majorsági cseléd alkotta a falu lakosságát.

1771-ben 11 telkes jobbágy és 7 házas zsellér élt a faluban.

1787-ben a 496 lakos 92 háztartásban 66 házban élt, 1851-ben 198 család 147 házban.

1925-ben 1200 fő volt a község lakója, ebből 18 fő Budahát-tanyán lakott. 204 ház, 309 lakrész volt a községben. Budahát-tanyán 2 házat 8 lakrésszel, a Csajbok-tanyán 1 házat 3 lakrésszel és a Czakó-tanyán 1 házat 3 lakrésszel írtak össze. 1 községháza, 1 római katolikus templom, 1 iskola, i zsidó imaház.

1932-ben 1262 lakót és 217 házat írtak össze 332 lakással. 2 iskola volt a faluban.

1933-ban 1262 lakosa volt, ebből 20-an Budahát-tanyán éltek. 230 ház után adóztak, ezekben 352 lakás volt.

1935-ben 1300 magyar lakót írtak össze a községben. 230 volt a házak száma 352 lakrésszel.

5.04 Dormánd – Birtoklástörténet

A 15. században a Besenyei és a Dormánházi családok voltak a birtokosai. 1698-ban Bessenyei Zsigmond a falu egy harmadát eladta Sághy Pálnak és Polgár Gergelynek. A 18. század első két évtizedében a falu egyik fele a Sághyaké, a másik fele a Polgároké volt.
1770 körül a falu földesurai a Sághy és – Polgár Gergely özvegyének házassága révén – a Vratarics család voltak.
1840 és 1860 között Sághy Anna férje, gróf Fáy Ágoston, báró Meskó Jakabné Fáy Mária, Vratarics Anna férje Dobóczky István, valamint a Goth, a Szalgháry és a Remenyik család volt a falu birtokosa. 1897-ben földbirtokosok:

Engel Jónás, Zichy Rezsőné, gróf, Sághy L. csődtöm. 1274 k.h.
Kovács Kálmán, Tomanóczi Béla 179 k.h.
Remenyik László 272 k.h.
Czakó József, Mlinkó Zsigmond 136 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Mlinkó D. János 107 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokosok:

Czakó Károly 85 k.h.
Ragó Fauszt 90 k.h.
Remenyik Lászlóné, özv. örökösei 6 k.h.

5.03 Dormánd – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

Eredeti neve Bogurbesenyő volt, a településnév a Bogur besenyő (török) személynévből (vö. ótörök qac ’menekül, szökik’ szóval) és a besenyő népnévből származik. Birtokos-váltás kapcsán a 14. században írásosan Durman de Kach Campestri (= Mezőkács) néven említik. 1372-től Dormanhaza, 1549-től már Dorman alakban ismeretes. Az elnevezés a Durman személynévből származik (vö. dur ’áll, feláll, megáll’ jelentéssel). Eredetileg királyi besenyők birtoka lehetett a 11. századtól. A Heves Megyei Levéltár Térképeinek Gyűjteménye T 144. térképén (1759) ’Ó Dormándi telek’ földrajzi név található, mely megnevezés feltételezhetően a korábbi településre utal.

Határába Kisbuda (Püspökbuda) elpusztult település benyúlt.

5.02 Dormánd – Címer, pecsét

A falu 1774. évi pecsétképén csoroszlya és ekevas látható, körirata: Dormand falu pecsitie.

Dormánd pecsétje

Mai címere álló csücskös talpú pajzs, arany szegélyű kartussal keretezett kék mezejének közepén kör alakú ezüst pecsétlenyomat. A feliraton belül jobb oldalon álló ezüst csoroszlya, baloldalon ekevas. A címerpajzs közepén az 1774. évi pecsétkép mása látható.

Dormánd címere

5.01 Dormánd – Első írásos, okleveles említés

1372/1380: Dormanhaza

7.01 Boconád – Népi építészet

A 19. század közepéig Boconád lakóházaira az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet volt jellemző, amit felváltott a szarufás típus. A lakóházak nyeregtetővel, a homlokzaton keskeny vízvetővel épültek, a deszkaoromzatoknak szépen díszített változatai készültek a 19. század közepétől. A mestergerendát is ebben az időszakban váltotta föl a keresztgerendás építkezés. Az utolsó mestergerendával épült lakóházaknál a mestergerenda homlokzatra kinyúló végét vörösre festették.

Egyetlen tüzelőberendezés típust építettek1945-ig: a búbos kemencét.

A falazat anyaga 1920-ig vert fal, azután vályog, amit 1945 után kővel alapoztak. A tetőfedésre a szalmát náddal vegyesen alkalmazták, a 20. század elején még néhány fazsindelyes ház is volt a faluban.

Az istállót a lakóépülettől külön építették. Jellegzetes gazdasági építmény a gerendavázas deszka oldalú hombár a módosabb portákon.

 

7.00 Boconád – Településnéprajz

A település gerince a kelet-nyugati irányú főút központja a templom- tanácsháza-iskola által bezárt tér. A falu jelentősebb utcái ide torkollnak.

A határ 1900 körül kezdett tanyásodni, amikor a Jászságból ide költözött családok kezdeményezték ezt a helybeliekkel együtt.

A kétbeltelkes településmód emlékei megtalálhatók, de a szalagtelkes település az, ami általánosnak mondható. Több lakóház is épült egy-egy telken-, ha a telek mindkét oldalán épült 2-2 épület, „négyes udvarnak” nevezték a helyiek.

5.07 Boconád – Vallás, felekezetek

A Patai kerületben, Tarnaméra filiája volt. 1775-ben a tarnamérai plébános átköltözött Boconádra, így leányegyházai lettek: Tarnaméra, Zaránk és Tarnabod, valamint Fogacs és Alatka puszta. 1800-ban az egyházi főhatóság szétválasztotta a két plébániát: Tarnaméra Zaránk filiával és Boconád Tarnabod, Alatka és Fogacs filiákkal.
Anyakönyvei 1741-től vannak.
1776–1777-ben 475 római katolikust írtak össze a püspök látogatásakor. 1785-ben 525 volt a római katolikusok száma.
1925-ben 2034 római katolikus, 23 görög katolikus, 20 református, 1 evangélikus, 13 izraelita felekezetű élt a faluban.
1932-ben 2266 római katolikus, 4 református, 1 görög katolikus, 6 izraelita volt a lakosok vallás szerinti megoszlása.

5.10 Boconád – Népesség, nemzetiségi viszonyok:

1549–1552-ben elnéptelenedett. 1554-ben kezdett újra benépesülni. 20–30 gabonatermelő és 3–4 juhtenyésztő jobbágyháztartást írtak össze a dézsmaszedők. A 17. század végén újból elpusztult a falu, 1635-ben újra népesült. 1683 után újból elnéptelenedett, majd 1700-ban kezdett benépesülni. Az 1703-as pusztulást követően a végleges betelepedés 1712-ben történt. Ekkor 5 gazda és 2 zsellér lakta. 1735-ben 32, 1770-ben 45 volt a jobbágy- és zsellérháztartások száma. 1858-ban 53 telkes gazda és 51 házas zsellér volt.
1787: 103 család, 626 lélek, 74 ház.
1816: 718, 1830-ban 813, 1849-ben 1048 lélek.
1851: 140 család, 130 ház, ebből 20 urasági, 52 telkes és 51 zsellérház.
1925: 2091 lélek (1920. évi népszámlás szerint). 2086 magyar, 4 német és 1 egyéb nemzetiségű.

Belterületen 1528, tanyákon (Puszta Alatka, Kis-tanya) 563 ember élt. Házak száma: 341, lakrész 442, ebből Alatkán 70, egyéb tanyákon 26. Állami épület nincs. Középület: községháza, 3 iskola.
1932: 2281 fő (1930. évi népszámlálás szerint), 2276 magyar, 4 német, 1 egyéb. 461 ház, ebből 70 Alatkán, egyéb tanyákon 26.

5.04 Boconád – Birtoklástörténet

1289-ben az Aba nembeli Demeter fia Leusták birtoka volt. Károly Róbert 1328 előtt Chenyk cseh vitéznek adta, majd 1334-ben – egy cserét követően – István királyi jegyzőnek. 1347-ben is még ő volt a birtokos. 1382 után a Domoszlai családé volt a birtokjog, ennek kihaltával 1418-ban a Rozgonyiaké, 1492-től pedig a Kompoltiaké volt. 1522-ben egy örökösödési szerződés értelmében Országh Lászlóé lett.

1640 körül Gallyas Mátyás volt a birtokosa, 1648-ban osgyáni bakos Gábor szerzett rá adományt. Az 1700-as évek elején az Ivocs család volt a birtokosa. 1715-ben a falu egyik részét báró Szeleczky Márton, a másik részét Almásy János szerezte meg. 1818-ban Szeleczky III. Márton magvaszakadtával özvegye, Gosztonyi Apollónia lett a falu egyik felének birtokosa. Ő végrendeletében testvéreire, Gosztonyi Antalra és Alajosra hagyta.

1897-ben birtokosok:

Gosztonyi Kálmán
Hoffmann Richárdné
Novák István

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokosok:

Gosztonyi Kálmánné, özv.
Hirsch Albert

1935-ben 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosok:

Boconád Község
Gosztonyi Andor
Gosztonyi Kálmán
Gosztonyi Sándor
Hirsch Albert és neje

5.03 Boconád – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu névmagyarázatát a magyar Booc, Buc személynévből vezethetjük le. A település a 9-10. században már létezhetett. A régi faluhely a jelenlegi falutól kb. 1000 öl (1 öl=1,8-1,9 méter) távolságra, keletre volt, a török pusztítás után került a falu a mai helyére.

Határában Alatka (a török alatt pusztult el), Ányástelek, Farkasd, Besenyő(telek), elpusztult falvak léteztek.

5.02 Boconád – Címer, pecsét

A falu 1669. évi pecsétképén a pajzs hasított, jobb mezejében ökörfej, bal mezejében álló ekevas látható. Körirata: Boczonad taxas 1699.

Boconád pecsétje

A címere álló csücskös talpú osztott és vágott tárcsapajzs. A vágás alsó felében, az osztás jobb kék mezejében ezüst 1331 évszám, középső arany mezejében kék álló ekevas, bal mezejében ezüst 1669 évszám. A vágás felső vörös jobb mezejében két lebegő arany búzakalász, baloldali kék mezejében arany marha fej. A pajzs alatt zöld szegélyű arany lebegő szalagon zölddel BOCONÁD felirat. A pajzs felső peremén előrenéző pántos sisak, vörös-kék sisaktakarók.

Boconád címere

5.01 Boconád – Első írásos, okleveles említés

1289: Bochonad

7.03 Besenyőtelek – Népviselet

Gyermek viselet

A kisgyermekek a keresztszüleiktől korozsmát kaptak keresztelőjükre. Ez ruhácskából, ingecskéből és féketőből állt. Babonás szokás volt, hogy a gyerekek karjára, vagy nyakára piros pántlikát vagy galárist tettek, a rontás elkerülésére.

Női viselet

Berze Nagy János 1907-ben megjelent munkájának bevezetőjében a besenyőtelki női öltözet bemutatását már ezekkel a szavakkal kezdte: „ A fehérnép azonban már nagyon kezd a maga gúnyájából kiöltözni.” Ekkor a korábbi rókatokos bunda helyett újabb divatú kabátot hordtak, csizma helyett magas szárú kamáslit, vagy sárga cipőt húztak a lábukra. A polgárosodás hatása ellenére a hagyományos viselet darabjai: „a gyugi, szállító, nyárika, vizitke, szerviánka, ingváll, lajbi, a kerekre vágott selyemkötő, a bársony hajfonó” a XX. század elején még használatban voltak.

Berze leírta a régi hajviseletet, a „csutkát”: a fej két oldalán és a tarkón hármas fonatot készítettek,a két elsőt a fülön keresztül vezették hátra, ahol hegyes kontyot alakítottak ki. Erre tenyérnyi széles pántlika bokrot kötöttek. A régi gyöngyös, csipkés főkötő helyett megjelentek a polgári viseletre jellemző kalapok.

Férfi viselet

A férfiak Berze Nagy János népmesegyűjtő leírása szerint kék posztókabátot hordtak, melyen ökölnyi nagyságú ezüstgombok lógtak. A fiatal legények kalapjuk mellé darutollat vagy virágbokrétát tűztek. A ráncos bőgatyához vágott orrú, vagy ráncos szárú csizmát viseltek.

Besenyőtelken a kisnemesek ünnepi viselete volt az ezüstcsatos dolmány és mellény. Fekete tükörposztóból készült, zsinórozás, és vékony ezüstlemezből készült díszes csatok, félgömb alakú ezüstgombok díszítették. A dolmányt mentekötő lánc fogta össze. Fekete selyem, aranyrojtos nyakkendőt viseltek hozzá, bokorra kötve. Apáról fiúra öröklődött, nagy értéket képviselt. A templomi ünnepeken a körmenetek alkalmával fáklyás legények haladtak az oltáriszentség mellett, ezüstcsatos dolmányban, kezükben égő fáklyával.

Dolmány (Bakó Ferenc felvétele 1961.)

7.01 Besenyőtelek – Népi építészet

A lakosság nagy százalékát  kisnemesek alkották, ami az építészetben egy gazdagabb rétegre jellemző építkezést jelentett. A régiesebb jegyek, mint a mestergerenda, ágasfás-szelemenes tetőszerkezet nem őrződtek meg még az emlékezetben sem. A lakóházak szarufástorokgerendás szerkezetű, füstlyukkal ellátott kontytetővel épültek.

A tetőfedésre nádat használtak, az 1911. évi tűzvész után pedig sokan terméspalát alkalmaztak. A falazatot földből, vályogból készítették nagyrészt helyi építőmesterek. A módosabbak kőből, téglából építkeztek az első világháború után.

Szoba-konyha-kamra elrendezésűek voltak a házak, a búbos kemencék sokáig használatban maradtak szabadkéményes füstelvezetéssel. A búbos szerkezetét régebben napraforgószárból alakították ki, sárral betapasztva, az 1950-es években már tégla és cserép volt az alapanyaguk.

7.00 Besenyőtelek – Településnéprajz

A település gerince az észak-dél irányú főút melléke. A falu egyes utcáit egykor a bennük lakó családokról nevezték el. (Tuza had, Magda had, Vas had) Az egyik központtól távol eső településrészt „Hóstyának” nevezték.

A határ tanyásodása 1870 körül kezdődött, majd Tepély puszta tagosítása után felgyorsult ez a folyamat. A telek-használatban az északi és a déli tájakra jellemző elemek keverednek. A kettős beltelek jelenléte is tetten érhető volt a 20. sz. elejéig.

A telkek nagy része szalagtelek, több lakóházas soros beépítés is létezett a faluban

5.07 Besenyőtelek – Vallás, felekezetek

1322-ben templomának patrocíniuma Szent Kereszt volt. Az egri püspökség, hevesei főesperesség felső hevesi kerületéhez tartozott. A 18. században templomának védőszentje már Szent Lőrinc. 1807 és 1816 között új templomot építettek. 1788-ban helyi káplánsággá szervezték. 1803-ig Füzesabony filiája volt, ekkor önálló plébánia lett. 1872-től filiája lett Dormánd.

1768-tól vezetik az anyakönyveket.

1767-ben az egyházlátogatáskor 1214 római katolikus volt a faluban. 1785-ben 1524 volt a katolikusok száma.

A református fiókegyház anyaegyháza Maklár volt.

1925-ben 3495 római katolikus, 1 görög katolikus, 14 református, 2 evangélikus és 17 izraelita volt a lakosok vallás szerinti megoszlása.

1935-ben 3770 fő római katolikus, 10 református, 2 evangélikus, 4 izraelita vallású volt

5.10 Besenyőtelek – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1544-ben a török megjelenésével a falu elpusztult. 1576-ban már 23 jobbágyháztartást írtak össze. 1676-ig azonban újból lakatlan volt a terület. 1686-ban a lakói újra elszöktek a mértéktelen adóztatás miatt.

1703-ban már újra népes volt a falu. 1715-ben 15 jobbágyot és 1 zsellért számláltak az összeírók.

1759-ben 19 jobbágyot írtak össze, akik 1770-re föld nélküli házas zsellérekké váltak.

1828-ban 68 házas zsellért, 54 házatlan zsellért, 5 szolgát, 15 kézművest, 4 kereskedőt számláltak, ők 68 házban laktak.

1787-ben 304 volt a családok száma, a házaké 222, a népességszám 1595. 1851-ben már 526 család élt a faluban. A házak száma 478 volt, ebből 7 urasági, 457 kisnemesi ház volt.

A lélekszám az alábbiak szerint alakult:

 

1768 1806 1816 1821 1830 1840 1849 1860 1869 1900 1910
1214 fő 1862 fő 2002 fő 2082 fő 2382 fő 2559 fő 2669 fő 2579 fő 2467 fő 3135 fő 3396 fő

 

 

A község lakóinak száma 1925-ben 3529 fő volt, a nemzetiségi megoszlás 3521 magyar, 1 német, 1 tót, 1 horvát és 5 egyéb. A falu belterületén 3364 ember élt, 695 házban, amelynek 833 lakrésze volt. A községhez tartozó Tepély pusztán 165 ember élt, a házak száma 3 volt 7 lakrésszel.

Állami épület nincs, középületek: 2 templom (ebből egyik iskola és kántorlakásnak átalakítva), községháza, 1 iskola, 1 iskola és tanítói lakás, 1 tanítói lakás, jegyzői lak, óvoda, 2 olvasókör, 1 iparoskör, 1 hullaház, i ménistálló, 1 parókia.

1932: 3786 lakó, tanyákon 147. Belterületen 826 ház, külterületen 23 ház. Új iskola 3 tanteremmel és tanítói lakással.

1935-ben a község lakóinak száma már 3786 volt, ebből 147 fő Tepély pusztán élt. A magyar lakosok mellett 8 egyéb nemzetiségűt írtak össze. A faluban 826 ház volt 833 lakrésszel, Tepély pusztán 23 ház 26 lakrésszel.

A községben lakó cigányok ügyeit a „cigány bíró” intézte.

1941. évi népszámláláskor 3650, 1949-ben 3407 fő volt.

5.04 Besenyőtelek – Birtoklástörténet

IV. László a Besenyő nevű földet, amelyet az örökös nélkül meghalt besenyő Tekme bírt és birtokolt, 1278-ban Batiznak és Batiz fiának, Botondnak adta.

1322-ben Bessenyey István fia, Lőrinc eladta erdőtelki Márk fiának, Márknak Besenyő negyedrészét.

1469-ben Bessenyey Mihály alnádor és Bessenyey János örökösei egyezséget kötöttek a birtokjogra vonatkozóan.

1663-ban a Bessenyeyek zálogba adták Szabó Tamásnak Besenyő és Tepély pusztai birtokuk nagy részét. Visszaváltani azonban nem tudták, így az 1696-ban véglegesen átment Szabóék birtokába. Az 1750-es években a maradék csekély részüket is eladták a Szabó családnak. Besenyő falu és Tepély puszta teljes mértékben a Szabó család tulajdona lett.

1897-ben birtokosok:

Csathó Pál 151 k.h.
Harangi Mátyás 220 k.h.
Makai Viktor 116 k.h.
Szabó István, id. 212 k.h.
Ungár Jakab 104 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokkal rendelkezők:

Besenyőtelek község nyomásos birtokossága 128 k.h.
Csathó Lajosné 142 k.h.
Csathó László 100 k.h.
Czakó Tamás 143 k.h.
Mlinkó Fauszt 299 k.h.
Mlinkó Jenő 188 k.h.
Ragó György 139 k.h.
Szabó Antal 123 k.h.
Szabó Flórián 105 k.h.
Szabó L. János 128 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokkal rendelkezők:

Besenyőtelek község közbirtokossága 247 k.h.
Besenyőtelek község nyomásos birtokossága 171 k.h.
Csathó János 298 k.h.
Czakó Károly 22 k.h.
Czakó Tamás 174 k.h.
Györky Antal 10 k.h.
Harangi Imre 54 k.h.
Országos Földhitelintézet 239 k.h.
Poczik Pál 8 k.h.
Ragó Albert 45 k.h.
Ragó Fauszt 13 k.h.
Szabó Imréné 106 k.h.
Szabó L. János 133 k.h.
Szalmás János 72 k.h.

5.03 Besenyőtelek – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A település neve magyar elnevezésű népnévi helynévtípus, a falu besenyők szállása (települése) volt, feltehetően a 10-11. századtól. A település neve –telek utótaggal 1902-től használatos (jóllehet 1347-1521 között volt Heves megyében Besenyő(telek) nevű település, de az a mai Boconád és Tarnaméra határában volt. Feltehetően a törökdúlás alatt pusztult el).

A ma is létező Besenyőtelek határában Szőllőstelek, Szőr, Tóttelek, Tepély (a török alatt pusztult el), Folt, Szegény, Mezőizsép elpusztult falvak léteztek.

5.02 Besenyőtelek – Címer, pecsét

A település korai pecsétképe ismeretlen.

A falu mai címere álló háromszögű vágott pajzs. A pajzstalp zöld mezejében ezüst jobbra mutató, véres kardot tartó páncélkar, melynek alkar részét nyílvessző szúrja át. A pajzsfő kék mezejében piros szívű arany griffmadár. A pajzs felső peremén vörös-kék bélésű nyitott ötágú gyöngyös nemesi korona, melyből jobbra kék-ezüst, balra vörös-arany címerpalást indul.

A nyíllal átlőtt kar a Bessenyey család 1452-ben nyert családi címerének címeralakja.

Besenyőtelek címere

5.01 Besenyőtelek – Első írásos, okleveles említés

1278: Beseneu

7.03 Átány – Népviselet

Gyermek viselet

A csecsemőket három hónapos korukig „fáslizták”- különböző méretű vásznakba csavarták, majd pólyába fektették. A kisgyermek három hónapos kora után kapott kisreklit, horgolt főkötőt, továbbra is pólyába burkolták, 6-7 hónapos koráig.

A kisfiúk, kislányok iskolás korukig hátul csukódó, ráncolt szoknyájú zubbonyt viseltek. A kisfiúkat és kislányokat csak a kalap, illetve kendő viselete különböztette meg- a fiúk már karon ülőként megkapták az első kalapot, bár ekkor még csak ünnepeken viselték. Bőszárú gyolcsgatyát, szép ruhát csak a konfirmáció után kaptak, ünnepi alkalmakra ölthették magukra.

Női viselet

A régi női viselet a bő szoknya ingvállal, vállkendővel.  Az ingváll mellévarrott ujjú volt: a bő rövid ujjat a nyakkivágáshoz illesztve ráncolták be, alsó végeit szalagcsokorral kötötték át. A szoknya alatt a vászonpendely állandó viseleti darabjuk volt. A kötény hétköznapi változata fehér vastag házivászon volt, másfél, vagy két szél bőséggel. A csigacsináláshoz használatos kötények alja hímzett, rojtozott, vagy fodros volt. Későbbi divat a kékfestő, majd a melles kötény.

A lányok a konfirmációjukra kapták első ünnepi viseletüket: bő fehér batiszt szoknyát, amit 3-4 keményített alsószoknya tartott széjjel. Felsőtestükön szűk szabású nyakig csukódó sonkaujjú öves blúzfélét viseltek. A hajukat háromágú fonatban színes selyemszalagcsokorral hordták.

Az asszonyok ékessége volt a kendő, és a főkötő. Az új asszony az esküvőt követő első vasárnap fehér slingelt kendőben jelent meg a templomban. Minden alkalomra megvolt a megfelelő színű selyem fejkendőjük. Főkötőt csak egy emberöltőnyi időszakban viseltek az átányi nők: az 1890-es évektől az első világháborúig. Ez egy drótvázra szerelt strucctollal, művirággal, gyöngyökkel, szalagokkal díszített selyem fejdísz volt, amit csak a fiatalasszonyok hordhattak.

Átányban a szűcsök kizárólag a helyi lányoknak, asszonyoknak készítették el a fehérített juhbőrből készült ködmönöket. Karcsúsított szabással, toldatlan fodorral varrták a művészi munkával kihímzett ruhadarabokat. Általában egy 9 rózsából álló leveles virágbokor került a hát közepére, elejét és ujjait háromágú virágtő díszítette. A következő színeket alkalmazták: piros, bordó, meggyszín, zöld, fekete, sárga. A fehér irhaszegély mellett piros bőrszegés, valamint piros szironyozás is előfordult. /V. 1. kép, V. 40.kép/

A polgári divat hatására a ködmönök helyébe háromnegyedes préselt plüss, illetve rövid bélelt selyemkabátok kerültek. A polgárias blúzokat itt „nyárikának” nevezték. Az átányiak viseletére a sötét színek voltak jellemzőek, ami Magyarországon a református községek divatjára jellemző. Ezt a sötét viseletet a két világháború áldozatai után viselt gyász erősítette. Ha egy fiatal nő egyszer gyászruhát öltött, többé nem vehette vissza a színes ruháit.

Férfi viselet

A 20. század elején a férfiak oldalt varrott csizmába jártak, ehhez „ezerráncos”, fél lábszár-középig érő bőgatyát viseltek buggyos, fehér kendervászon, vagy gyolcs inggel. A férfiingek korábbi típusa vászonból készült, rövid derekú, egyenes bő ujjakkal, elől T kivágással. A gyolcs ingeket már visszahajtott gallérral, ráncolt, kézelős ujjakkal varrták. Az ing fölött zsinóros fekete posztómellényt hordtak, fényes gombokkal.

A férfiak elengedhetetlen viseleti darabja volt a kalap, ünnepi alkalmakkor a legények darutollal, viaszbokrétával díszítették. A katonának bevált fiatalemberek alácsüngő szalagokkal feldíszített kalapot viseltek a sorozástól bevonulásig. A 2 méter hosszú szalagokat a rokonok, barátok adták össze. Télen prémkucsmát viseltek a kalap helyett.

A legények derékon viselt díszkendője kör alakú volt, szélükön széles horgolt csipkével. A férfiviselet része volt a kötény is, ami fényes klott anyagból készült, fekete gyöngy és islóg fűzér díszítette. A hétköznapi kötény vászon, vagy kékfestő anyagból készült. Ezt az első világháború végéig a legények és a fiatalemberek viselték a bőgatyához.

Télen, tavasszal-ősszel ködmönt, szűrt vagy subát öltöttek magukra a hideg ellen. A szűr volt a legelterjedtebb- létezett hétköznapi szűr, a viselőszűr, ami fehér volt, fekete posztóval felszegve. Az ünnepi alkalmakra ünnepi rózsás szűrt viseltek.

 

Szőttes

Dél-Heves legismertebb szőttesei Átányban készültek, ahol szedettes mintákkal díszítették az abroszokat, komakendőket, dísztörölközőket. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alakulásakor összegyűjtötte az átányi szőttes mintakincset, így harminc féle mintát őriztek meg ebből a faluból. Jellemző motívumok: rozmaring, csillag, kerekrózsa. A szőttes kendők végét széles, kötött rojtokkal látták el. A női vászonkötényeket az egyszerű piros-kék szőttes csíkok mellett keresztszemes hímzéssel is díszítették, valamint a tulajdonos nevét is belevarrták.

Rozmaringos-csillagos szedettes minta abroszon. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

 

Hímzés

Átányban a legrégebbi stílushoz sorolható vagdalásos-laposöltéses geometrikus motívumokból álló hímzések is megtalálhatók voltak. Vert csipkét is alkalmaztak a lakástextíliák díszítésére. (Példa erre: párnatakaró vert csipke díszítése)

Párnatakaró vagdalásos hímzéssel. (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

A 20. század elején jött divatba a keresztszemes hímzés. Előtte szőttes mintákkal díszítették az abroszokat, különböző vászonkendőket. A szőttes mintákat átvitték a keresztszemes technikára.

Gyúrókötény (A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből)

7.01 Átány – Népi építészet

A lakóházak három osztatúak voltak, a tetőszerkezet szerint a szarufás-torokgerendás nyeregtetős típushoz tartoztak, de az 1950-es években a kutatók még találkoztak ágasfás-szelemenes megoldással is. Az első világháborúig mestergerendával építették a házakat, ez az időszak volt a korszakhatára a szalmás vagy nádas tető elhagyásának is.

A mestergerendákon a készíttető nevét és a ház építésének idejét két vésett rozetta között, esetleg növényi ornamentikával kiegészítve örökítette meg az ácsmester.

A búbos kemence használata általános volt, zárt kamin kéménnyel, de a félig nyitott szabadkéményt is ismerték.

Az építőanyag a 19. században a sár volt, ezt váltotta föl a vályog, amit 1945 után kővel alapoztak. A deméndi kő a tornácok első oszlopának anyaga volt, de ablakkeretek is készültek terméskőből.

A házak oromzata díszesen kialakított deszkaoromzat volt, melyeket kovácsoltvas oromdíszekkel láttak el. Ezeket a díszes vas elemeket helyi kovácsok készítették, közülük kiemelkedő tehetségű mesterember volt Ivák Pál ( 1904-1971) aki a Népművészet Mestere címben részesült.

7.00 Átány – Településnéprajz

Jellemzően halmazos szerkezetű falu, szabálytalan közökkel, zsákutcákkal. A heves-kömlői úttól északra eső részt Felvégnek, a délit Alvégnek nevezik. Sokáig nem volt nevük az utcáknak, a falu keleti felét „Kacsa ódalnak” nevezték a kacsatartás helyéről, a nyugati felét pedig „Dög ódalnak”, a közeli dögtemető miatt.

Átány társadalmának jelentős részét alkották a kisnemesek, akik lakóházaikban is elkülönültek. Házaik anyagukban, méreteikben, díszítettségükben egy magasabb színvonalat képviseltek az egykori jobbágyságéhoz képest. A településen jellemző volt a kétbeltelkes településszerkezet, ami azt jelentette, hogy a belső telkekhez egy ólaskert is tartozott. A gazdasági telken tüzelős ólakat, kocsiszínt építettek. Ez az első világháború után kezdett felbomlani, amikor az ólaskertekbe lakóházakat építettek.

Kakas-ház, tájház

A helyi népi építészet szép és jellegzetes példája a tájházként működő Kakas-ház. Az egykori kisnemesi lakóházat Bedécs József építtette 1856-ban, amit a mestergerenda felirata is tanúsít. Az utolsó tulajdonosa Kakas Samu volt, akiről a nevét kapta az épület. A ház három osztatu, elől a lakószoba, középen a konyha, hátul pedig a búzás- és éléskamra. Az épületet az Átányban oly jellegzetes díszített deszka oromzat díszíti, fala vályogból készült, teteje nád fedésű.

Udvarán a gyerekek kedvelt játéka, a „perenge”,- egyfajta forgójáték- is megőrzésre került.

 

5.07 Átány – Vallás, felekezetek

1590 körül már reformátusok voltak, szervezett egyházközséggel. Az anyakönyvet 1727-től vezetik.

1788-ban 1339 volt a reformátusok száma, 15 a római katolikusoké és 16 az evangélikusoké.

1925: 20 római katolikus, 2782 református, 6 izraelita. Református anyaegyháza a miskolci püspökséghez tartozott.

5.10 Átány – Népesség, nemzetiségi viszonyok

1549-ben 5 gazda szerepelt a dézsma összeírásban. 1550-ben a 9 házban lakó 9 nős férfi adózott a töröknek. 1552-ben 3, 1569-ben 25 adóportája volt.
A 17. század elejére elnéptelenedett a falu. 1635-ben települtek be új lakói, akik telekadót nem fizettek, kuriális jobbágyfalunak nevezték az összeírások.
1686-ban a felszabadító háború során újból elnéptelenedett a falu. 1692-ben Haller Sámuel földesúr telepítette be nemesekkel és taksás jobbágyokkal. Ezt követően spontán jobbágyvándorlások is érintették a falut.
1725-ös adóösszeírás szerint a településen 65 jobbágygazda, 15 jobbágytelkes kisnemes, 8 zálogbirtokos nemes és kálvinista prédikátor lakott.
1715-ben 50, 1725-ben 80, 1735-ben 86, 1770-ben 132 volt a jobbágy és zsellér háztartások száma.
1771-ben 77 telkes gazdát, 53 házas zsellért írtak össze. 1787-ben 315 család élt 257 házban. A népesség száma 1728 volt.
1851-ben 479 családot számláltak, akik 432 házban laktak. 1864-ben 192 volt a telkes gazdák száma és 231 a házas zselléreké.
A lélekszám így alakult: 1816-ban 1860 fő, 1821-ben 2106 fő, 1830-ban 2340 fő, 1840-ben 2500 fő, 1849-ben 2250 fő, 1860-ban 2433 fő, 1869-ben 2783 fő.
1925: 2808 magyar lélek élt, ebből 200 fő a tanyákon. 540 ház volt a belterületen, 50 ház a tanyákon. Középületek: községháza, 3 iskola, postaépület, református templom, szövetkezeti helyiség, tűzoltószertár.
1934: 3094 fő. Belterület: 2565, tanyákon: 509. Belterületen 674 ház, tanyákon 29 ház. Kőből csak 23 ház épült, kőalapra vályog 43, vályog 637. Cserepes 312, zsindelyes 19, nádtetős 372.
1936: 676 ház. 1939: 681 ház. A református egyház egy új négytantermes iskolát építtetett.

5.04 Átány – Birtoklástörténet

A 15. században a Kompolti család birtoka volt, 1522 után az Országh családé. 1570-ben enyingi Török Ferenc, Országh Borbála férje kapta adományként az egész falut. A század végére a falu egyik része Homonnay István zempléni főispán és neje, másik része a Jakcsy család birtokába került. A Jakcsy örökösök javait Szécsényi György, majd fia Tamás kezelte.

Ő 1611-ben visszaszolgáltatta Átányt a Jakcsy örökösöknek. Ezután feldarabolódott a birtok. A főbirtokos Török Ferenc leányának, Zsuzsannának a férje Nyáry Pál lett 1606 és 1620 között. Ezután Nyáry Pál leányának, Borbálának a férje Haller György lett a falu új főbirtokosa. 1699-ban a falu egyharmad részét gróf Glöcklsberg János vásárolta meg és arra adománylevelet is szerzett. Özvegye a birtokot átadta második férjének, Popovics Ferenc morva őrgrófnak. Átány harmadrészének birtokába történő beiktatására 1719-ben került a sor a hiteleshely előtt. A másik három birtokos a Haller, a Fáy és a Vincze család volt.

1740 körül a Nyáry-örökösök visszaperelték ősi birtokukat Popovicséktól, így 1741-től Haller Sámuel lett a főbirtokos. 1836-is ezt a részt a három Haller-lány férje, majd az Orczy család bírta. 1838-ban vásárolta meg Ferdinánd Szász-Coburg-Gothai herceg.

A falu belső telkeit és határát a földesurak osztatlan birtokközösségben bírták, a jobbágyok számára a szántót és a rétet minden évben nyílhúzással sorsolták. A birtokközösséget 1752-ben szüntették meg a Nyáry-birtokosok kérésére.

1897-ben birtokosok:

Bárczay Gyula 452 k.h.
Papszász György örökösei 591 k.h.
Átány köszég, Végh Péterné 145 k.h.
Máder Miksa 376 k.h.
Mocsáry Sándor dr., Szatmári K. Pál 863 k.h.
Meister Sámuelné, özv. 106 k.h.
Mlinkó Zsigmond 260 k.h.
Vajda Sámuelné, özv. 255 k.h.

1925-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokkal rendelkezők:

Átány község 153 k.h.
Átány község gazdaközönsége 754 k.h.
Átány község zsellérei 112 k.h.
Bárczay Elemér 279 k.h.
Bárczay Elemérné 172 k.h.
Bárczay Ida 134 k.h.
Fülöp Szász-Coburg-Gothai herceg 293 k.h.
Gellén Dezső örökösei 235 k.h.
Györky Antal 157 k.h.
Harangi Imre 105 k.h.
Harangi testvérek 135 k.h.
Kállay Rudolfné, özv. 246 k.h.
Mlinkó Zsingmond 183 k.h.
Mlinkó Zsigmondné 215 k.h.
Mocsáry Sándorné 287 k.h.
Papszász Eszter 168 k.h.
Papszász Ida 168 k.h.
Papszász Lajos 193 k.h.
Puky testvérek 280 k.h.
Vajda Istvánné, özv. 139 k.h.

1935-ben a nagyobb földbirtokkal rendelkezők:

Átány község 291 k.h.
Átány község gazdaközönsége 735 k.h.
Átány község zsellérei 111 k.h.
Átány református egyház 279 k.h.
Bárczay Gyula és István 477 k.h.
Fülöp Szász-Coburg-Gothai herceg 276 k.h.
Gellén Dezsőné, özv. 196 k.h.
Györky Antal 225 k.h.
Harangi Imre 105 k.h.
Kállay Rudolfné, özv. 247 k.h.
Mlinkó Zsingmondné, özv. 318 k.h.
Papszász Eszter 168 k.h.
Papszász Ida 182 k.h.
Papszász Tamás 193 k.h.
Puky Miklós és testvére 280 k.h.
Szabó Istvánné, özv. 79 k.h.
Ujfalussy György és neje 20 k.h.

5.03 Átány – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu neve az At(t)a magyar személynévből származik, visszavezethető az ótörök ’ata, atya’ tiszteleti jelzőre. A falu feltehetően 10-11. századi.

A Peres nevű elpusztult település a középkorban Átány határába is benyúlt.

5.02 Átány – Címer, pecsét

A falu 1778. évi pecsétképén ekevas, körirata: taxas Atany.

Átány pecsétje

A község mai címere álló csücskös talpú, hullámos ezüst pólyával vágott tárcsapajzs. A pajzs alsó zöld mezejében lebegő ezüst ekevas, fölötte két arany lebegő nyolcágú csillag, a felső kék mezőben három arany lebegő búzakalász. A pajzs alatt kék szegélyű arany lebegő szalagon vörössel ÁTÁNY felirat.

Átány címere

5.01 Átány – Első írásos, okleveles említés

1343-ban említi először írásos forrás, 1407-ben Athan alakban fordul elő.

7.01 Aldebrő – Népi építészet

A község házai vályogból épültek, majd 1890 után Tarnaszentmárián bányászott követ, és téglát is alkalmaztak. Kétosztatúak voltak az épületek, a tetőszerkezet szerint a nyeregtetős, szarufás-torokgerendás típushoz tartoztak. Az első világháborúig a tetőfedő anyagok sokfélék voltak: nád, szalma, zsindely. Az 1940-es évektől alkalmaztak cserepet, műpalát. A házak oromzatát vakolatdíszek, szellőzőnyílások tagolták. A fűtésre, főzéshez búbos kemence volt ismert. Jellegzetességük volt a díszesen faragott bejárati ajtókeret a 19. századból, aminek egy szép darabját a Dobó István Vármúzeum őrzi.

A fa oszlopos tornácok már a 19. század végén megjelentek

5.07 Aldebrő – Vallás, felekezetek

A falu római katolikus. Első templomát 1760-ban építtette Grassalkovich földesúr a Szentlélek tiszteletére. Feldebrőnek volt a leányegyháza az egri püspökség, hevesi főesperesség felső-hevesi kerületében. 1788-tól helyi káplánt nevezett ki Eszterházy püspök Aldebrőre. Hamarosan önálló plébánia lett. 1827-ben a templom és a plébánia is leégett. 1829-re megtörtént a helyreállítás.

Anyakönyvei 1788-tól vannak.

1767-ben a püspök látogatásakor 707 római katolikus lelket számláltak. A vallásos érzület elmélyítését szolgálta a búcsújáró körmenet, az aldebrőiek Feldebrőre vezették Úrnap nyolcadán.

Az 1785-ben készült plébánia összeírás 1011 római katolikus lelket számlált, másfelekezetűt nem regisztráltak.

1925-ben az 1559 lélekből 1557 római katolikus, 1 református, 1 evangélikus volt.

1933-ban 1585 római katolikus és 1 református volt a lakosok vallás szerinti megoszlása.

1935-ben 1584 római katolikust és 2 reformátust írtak össze.

5.10 Aldebrő – Népesség, nemzetiségi viszonyok

Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 166 lakója volt a falunak.

1767-ben 707 lakosa van 141 családban. Elsősorban még németek, de már magyarok is vannak. A „svábok” Ausztriából, Hessenből, Bajorországból, Poroszországból, Elzászból, Svájcból, Svábföldről érkeztek.

Az 1785-ben készült plébánia összeírás 1011 római katolikus lelket számlált, másfelekezetűt nem írtak össze, tehát ennyi volt a falu lakosainak száma.

A II. József-féle első országos népszámlálás 1787-ben 1009 főt talált 196 háztartásban, ők 170 házban éltek.

Az 1827. augusztus 20-ai tűzvész után, amikor 11 ház kivételével az egész falu leégett, 1833-ig 171 család már újjáépítette a házát, 36 zsellér még nem kezdte el.

1846-ban 253 házas és 47 házatlan zsellér lakott a faluban.

1851-ben 389 család 296 házban lakott.

A 19. és 20. század során a német lakosok elmagyarosodtak.

1925-ben 1559 lélek élt a faluban, mindannyian magyarok. Belterületen 1434 ember, külterületen, a falutól 5 km-re, Ezsébettér-tanyán 125 ember élt. 301 házban 429 lakrész volt, külterületen 2 házban 7 lakrész. Állami és középületek nincsenek.

A község lakói a magyar nyelven kívül már más nyelvet nem beszéltek. 15–20 évvel korábban még egy pár német kifejezést használtak.

1933: 1586 lakos, ebből tanyákon élt 238. Összesen 377 ház volt 455 lakással. Erzsébettér-tanyán 118 ember élt. Állami épület nincs, középület: 2 iskola, községháza.

1935-ben 1586 volt a falu lakóinak száma, ebből 158-an laktak tanyákon, 116-an az Erzsébettér-tanyán. 330 ház volt a belterületen, 49 ház a tanyákon. A 379 házban 458 lakrész volt. Állami épület nincs, középület: 2 iskola, községháza.

5.04 Aldebrő – Birtoklástörténet

A debrői uradalmat 1740-ben vásárolta meg báró gyaraki Grassalkovich Antal az Aspremont-Reckheim és Althan családoktól. Ő létesítette a falut 1740 és 1743 között az 1549-ben elpusztult Csal és Balpüspöki helyén. Würtembergi és más telepeseknek adott telepítési szerződést. Elrendelte azt is, hogy ezt a határrészt ezután Al-Döbrőnek kell nevezni. Egyúttal Debrőt átkeresztelték Feldebrővé és meghúzták a két falu között a határt. Az új telepesek hat évre kaptak adómentességet. Sohasem alakítottak ki jobbágytelkeket, megmaradt mindig zsellérfalunak.

1741-től 1847-ig a három Grassalkovich Antal volt a debrői uradalom tulajdonosa. Közben 1776-tól az Orczy család bérelte, 1825-től 1839-ig a Kaan Sámuel és Ullmann Móric vette bérbe, végül 1840-től a gróf Károlyi-bérlet időszaka következett. 1847-ben gróf Károlyi György megvásárolta az uradalmat örök tulajdonul Grassalkovich Teréztől.

1897-ben (7685 k.h.) és 1925-ben (2391 k.h.) is a legnagyobb földbirtok tulajdonos a gróf Károlyi-féle hitbizomány volt. 1935-ben a nagyobb földbirtokkal rendelkezők: Aldebrő község (109 k.h.), Aldebrő Község Legeltetési Társulata (152 k.h.), a Magyar Királyi Erdészeti Kincstár (258 k.h.), a Nemzeti Közművelődési Alapítvány (1296 k.h.) volt.

5.03 Aldebrő – Etimológia, területi kontinuitás, elpusztult falvak

A falu nevének eredete a szláv debra ’vízmosásos mélység, széles, lapos völgy, erdős völgy, üreg’ szóra vezethető vissza. A név a környezet domborzati viszonyait jelző helynévtípus. Aldebrőt 1740-43-ban Grassalkovits Antal alapította, német telepesek betelepítésével – nevezték Németdebrőnek is. Az Al-előtag az eredeti Debrő településhez viszonyított déli fekvését jelöli.

Miután a falu területét a debrői határból szakították ki Szentgyörgy területének egy része, Csal (a török alatt pusztult el) és Balpüspöki elpusztult falvak részterületei érintették a falu határát.

5.02 Aldebrő – Címer, pecsét

A falu 1776. évi pecsétképén metszőkés, dohánylevél és szőlőfürt látható, a pecsét körirata: Also Debrő 1776.

Aldebrő pecsétje

A község mai címere egyenesen álló, csücskös talpú pajzs. A kék pajzsmező jobb oldalán jobbra néző barna lebegő metszőkés, középen álló barna lebegő dohánylevél, baloldalon álló zöld lebegő szőlőtőke. A pajzs fölött ó-arany ALDEBRŐ felirat.

Aldebrő címere