Játék
Keresés:
Bármelyikre Összesre

Népszokások

népszokások

7.05 Poroszló – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő szokások

Születés-keresztelés

A 20. század közepéig a szülést bábaasszonyok vezették le. A születést követő 7-10 napban a bába járt megfüröszteni a kisbabát. Ebben az időszakban az anyák gyermekágyban feküdtek.

A kisbaba nevét a szülők adták. Gyakori volt, hogy az első fiúgyermek az apa, az első leánygyermek az anya nevét kapta. A következő gyermekek elnevezésénél a nagyszülők, valamint a rokonságban előforduló nevek voltak a meghatározók. Az 1950-es évektől már változott a nevek divatja, addig ismeretlen nevek is megjelentek.(pl: Norbert,..)

A keresztelés nagyon korán, a gyermek 10-14 napos korában megtörtént, hisz a nagy gyermekhalandóság miatt el akarták kerülni, hogy nehogy pogányként haljon meg a kicsi. A keresztszülőket általában a rokonságból választották, de a keresztelési ebéden jelenlevő barátokat is komáknak szólították ettől az alkalomtól.

A csecsemőt a keresztelőre a keresztanya és a bába vitte, csak az 1940-es évektől változott meg ez a szokás. Ekkor már 3-4 hetesen keresztelték a gyermeket, így az anya is jelen lehetett az eseményen.

Hazatérve a következő szavakkal köszöntek be: „pogányt vittünk, keresztyént hoztunk” „A jó Isten tartsa meg a kisgyermeket erőben, egészségben szülei és mindnyájunk örömére.” Otthon keresztelői ebéddel vendégelték meg a komákat és a bábaasszonyt.

A gyermekágyas anyáknak és családjának a rokonság, az ismerősök heteken át hordták az ebédet komacsészékben. Általában tápláló, erősítő ételek kerültek az edényekbe: tyúkhús- leves egész tyúkkal. csigatésztával. pörkölt rizzsel, sütemények.

Katonai sorozás

A legények 21 éves korukban sorozáson vettek részt. A 20. század elején ez általában a járási székhelyen, Tiszafüreden zajlott, ahová színes szalagokkal feldíszített szekerekkel mentek át a fiatalok. A sorozás után nótaszóval jöttek haza, az 1920-as évben rézfúvós magyar banda kísérte őket a faluban. A községháza előtt a lányok hosszú színes szalagokat kötöttek e besorozott legények kalapja mellé. (rózsaszín, nemzeti szín…) Ezután nótázva vonultak végig a főutcán.

Párválasztás. lakodalom

A párválasztást a 20. század elején a szülők véleménye, gazdasági helyzete, társadalmi státusza határozta meg. A legények a lányhoz járó napokon, szombat, vasárnap és szerda este mehettek a kiválasztott lány otthonába.

Az esküvőt lánykérés, majd eljegyzés előzte meg, amikor a jegygyűrű mellett jegyajándékot is adtak egymásnak. A módosabb legény pecsétgyűrűt ajándékozott. a lány pedig vőlegényi inget.

A lakodalmakat késő ősszel rendezték, amikor a gazdasági munkák befejeződtek, de még nem kezdődött meg az adventi időszak. A lakodalom a két szülői háznál zajlott.

A lakodalom fontos szereplői, tisztviselői voltak a násznagyok, ők voltak a tanuk, fő helyen ültek az étkezéseken. A vőfély az események lebonyolítója volt. Jelvénye a vőfélybot, vőfélybokréta és a fehér kendő a zakó bal felső zsebében. A koszorúslányok a vőlegény és a menyasszony kísérői voltak a lakodalmi menetben. Fejükön művirág koszorút viseltek.

Az előkészületekhez tartozott a csigacsinálás, amikor az asszonyok vidám énekszó mellett készítették el a lakodalmi húslevesbe való csigatésztát. A lakodalom előtti napon vágták le a nagyobb állatokat, borjút, sertést, vagy birkát. A lakodalmi ház szobáit kiürítették, a bútorokat a padlásra vitték. Ilyenkor hozták el a rokonok a jegyespár számára az ajándékokat.

Az esküvő általában délután 3-4 óra körül volt. A násznép mindkét lakodalmas háznál külön-külön gyülekezett, külön indultak a községházára, nótaszó kíséretében. A polgári esküvőt követte a templomi, ami után a katolikusok a templom előtt eljárták a pap táncát. Az esküvő után a menyasszony és a vőlegény már együtt vonult a menetben, a menyasszonyos háznál mindenkit megvendégeltek. Ezt követően a vőlegény násznépe hazatért vacsorázni. A menyasszonyt elbúcsúztatták, hiszen ezután ő a vőlegénnyel együtt annak otthonába vonult.

A vőlegényes háznál a vacsora fogásait a vőfély tréfás rigmusokkal vezette be. A vacsora és éjfél közti időben volt a lesők tánca, ahová a kerítésen kívülről leselkedők is bejöhettek táncolni, megkínálták őket süteményekkel. Éjfél előtt a menyasszonyos háztól a vőlegényes házhoz átjöttek a kállátósok. Ők hoztak magukkal süteményféléket és a menyasszony menyecskeruháját, amiben az éjféli menyecsketáncot járta az újasszony.

Halál, temetkezés

A halál beálltát a közösség felé harangszóval jelezték. A harang hangjából, a harangozás tagoltságából, hosszából meg lehetett állapítani a halott korát és nemét.

1972-ig az elhunytakat otthon ravatalozták fel, a tisztaszobában. A halál pillanatát követően letakarták a tükröt fekete kendővel, egy arra vállalkozó asszony végigmosta a halott testét, felöltöztette ünneplő ruhába. Poroszlón is ismert volt az a széles körben elterjedt szokás, hogy a fiatalokat menyegzői öltözetükben ravatalozták föl, így a temetés a halott lakodalma volt. A férfiak mellére odatették a kalapjukat, jobb kezükbe fehér zsebkendőt tettek. A 20. század elején a kézbe pénzt is rejtettek, hogy „a Nílus vizén át tudjon menni”.

A temetésig a halottnézők látogatták a családot, imádkoztak, énekeltek a koporsó mellett.

1972-ig két temető szolgált temetkezési helyül: a felvégesi és az alvégesi temető. Ezt követően már csak az alvégesi temetőt használhatták. mivel ide építették a ravatalozót.

A sírt mindig a szomszédok. rokonok végezték. Abban az esetben, ha többen is szerettek volna egy sírhelyre temetkezni, oldalirányba padlant, azaz oldalfülkét ástak, így a későbbiekben egymás mellé kerülhettek az elhunyt családtagok.

A temetés háztól történt. A katolikus hívek esetében a háznál a kántor verses búcsúztatót énekelt, amivel a családtagoktól, barátoktól elbúcsúztatták a távozót. Ezt követően a református egyház tulajdonát képező gyászkocsira helyezték a koporsót, a gyászmenet ezt követte, énekszóval.

A temetést tor követte. Baromfit vágtak, ennek húsából készült levest, pörköltet, paprikást kínáltak a meghívottaknak.

A hozzátartozók a közeli rokonokat egy évig, távolabbi rokonokat 3-6 hónapig gyászolták. A nők ebben az időszakban fekete ruhát hordtak.

Sírjelek

A 20. század közepéig a református sírjel általában a fából faragott fejfa volt. Mellette faragott sírkövek és gúla alakú márvány sírkövek is előfordultak a módosabbak körében. A fejfának szánt akácfát előre kiválasztották, szárították, ügyes kezű specialisták faragták ki. Ilyen volt Korom Sándor, valamint Nemes Imre is. Az akácból szögletes hasábot faragtak, felső végét félkör alakúra formálták. szomorúfűz motívumot véstek bele. A fejfára a vízszintes mintázat alá rákerült az elhunyt neve, életkora.

A sírokat különösen halottak napja környékén rakták rendbe, virágokkal díszítették. A halottak napi gyertyagyújtás a református hívek körében nem volt szokás, csak a katolikusok világították ki a sírokat.

A 20. század elején temetkezési egylet is működött a településen.

 

Jeles napok, ünnepi szokások

Advent

Advent a karácsonyt megelőző négy hét, Krisztus születésének ünneplésére készült és készül a keresztény világ. Az adventi időszak számos népszokást foglal magába, ez is böjti időszak volt a katolikusok számára, ilyenkor lakodalmat sem rendezhettek.

Luca –nap

A 20. század elején ezen a napon a tyúkok hátsó felét megpiszkálták, hogy a következő évben sok tojást tojjanak.

A Luca-nap utáni 12 nap időjárásából a következő év 12 hónapjának időjárására következtettek.

Betlehemes játék

Az 1930-as-40-es években a karácsony előtti hetekben betlehemesek járták a falut.

Papírból készített kis templomot vittek magukkal, melyet belülről megvilágítottak gyertyával. A szereplők közül a bölcsek fején színes papírkorona volt és fehér lepedő szolgált palástul. A pásztorok bundában voltak, maguk készítette kis bárányt vittek magukkal. Az öreg pásztor vezette a csoportot, beköszönt a házakba: „Szabad-e Jézust dicsérni?” Ha beengedték őket, karácsonyi énekeket, betlehemes játékot adtak elő. Ezért cserébe hurkával, kolbásszal kínálták meg őket.

Karácsony

A karácsonyeste elengedhetetlen része volt a templomi mise, vagy a reformátusoknál az istentisztelet.

A parasztcsaládoknál nagyon ritkán volt valódi karácsonyfa. Letört tuja, vagy fenyőág pótolta, amit tejesfazékba állítottak. A karácsonyfát aranyra és ezüstre festett diókkal, kis almákkal, házi szaloncukorral díszítették.

Karácsony alkalmából köszönteni jártak a muzsikás cigányok, a kéregető cigányasszonyok, és a gyerekek is.

December 26. István, december 27. János napja volt, akiket szintén köszöntöttek névnapjuk alkalmából.

„ István napja ma vagyon.

Elkocogtam a fagyon.

Azért gyöttem hozzátok.

Hogy egy garast adnátok.

Ha nem adtok meghaltok,

Rám marad a vagyonotok.”

Újév

A kerülők, a pásztorok a paraszti társaságok elnökeihez, pusztagazdáihoz ellátogattak, köszönteni az újesztendő alkalmából.

Vízkereszt

A katolikusok ilyenkor megszenteltették a házat. A plébános a ministráns gyerekekkel kivonult a családokhoz, szenteltvízzel meghintette a házat, a szemöldökfára felírta a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének kezdőbetűit.

Időjárásjóslás: „Ha megcsordul vízkereszt, az íziket megszerezd.” Vagyis, ha vízkeresztkor enyhe idő van, a tél hátralevő része hideg lesz.(Az ízik a kukorica szára, amelyet fűtésre is használtak.)

Farsang

A farsang mindig is a mulatságok ideje volt. Az 1930-as, -40-es években a Gazdakör szervezte meg az ifjúság farsangi mulatságait, műkedvelő előadásokat. bálokat rendeztek.

Húsvét

Húsvét előtt nagytakarítást végeztek minden háztartásban. A reformátusok nagyhéten bűnbánati istentiszteleten vettek részt, a katolikusok nagypénteken a szent sírnál imádkoztak, passiót adtak elő.

Húsvét hétfőn a katolikusok reggeli kismise keretében megszenteltették a húsvéti ételeket

A fiatal lányok keményre főzött tojásokat festettek a locsolkodó legények számára. Főleg egyszínű tojások készültek, a festéshez hagymahéjat vagy bolti festéket használtak. A fiúk az 1930-as évekig vödörből, bő vízzel locsolták meg a lányokat, miután kivonszolták őket a gémeskúthoz.

A kisebb fiúk a kölni megjelenése előtt patikai rózsavízzel. vagy szappanos jószagúvízzel locsolkodtak. A kisfiúk festett tojást, vagy pénzt kaptak, a nagy legényeket megkínálták a húsvétra készült ételekből, italokból.

Búzaszentelés

A búzaszentelés Szent Márk napján történt, őt tartották a földművelők védőszentjének. A katolikus hívek körmenettel, zászlókkal vonultak a határba. A lányok a feszületre, zászlókra zöld búzaszálakból kis csokrokat kötöttek. A szentelés után a hívek között szentelt búzát osztottak szét.

Május 1., májusfa-állítás

A fiatal legények a számukra kedves lányoknak májusfát állítottak. Egy 3-4 méter magas nyárfát kivágtak, színes szalagokkal felékesítették, és a kapu mellé ásott gödörbe állították. A 20. század első felében a szalagok mellé kendőt is kötöttek.

Az 1930-as, -40-es években a májusfa helyett virágkosarat vásároltak a lányoknak, amiben legtöbbször hortenzia virágot tettek.

7.05 Kál – Népszokások (jeles napok)

A dohánytermesztéshez kapcsolódó népszokások (dramatikus szokások)

A dohánytermesztéssel foglalkozó munkások közösségi alkalmai voltak a csomózással töltött időszakok. Ilyenkor meséltek, nótáztak, mókáztak. Az alakoskodókat, maskurának, bubusnak nevezték.

Bubus- egy férfi felöltözött asszonynak, egy nő pedig férfinak. A női alaknak nagy hasat csináltak, asztaltól-asztalig mentek, kéregettek, hogy már itt az idő.

Óriás ember- Egy fiatalember felült a társa nyakába, bundával betakarózott, így ijesztgették a gyerekeket, akik nagyon megijedtek tőlük.

Előfordult, hogy tréfás esküvőt adtak elő, ahol szintén férfi alakította a női szerepet.

Ismert volt még a kecske és a koldus alakja is.

7.05 Hevesvezekény – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő népszokások

Születés

1957-ig a gyermekek otthon születtek, a tarnaszentmiklósi bába járt ki a szülő asszonyhoz, szekérrel mentek érte. A kisbabákat már egy hetes korukban megkeresztelték. A keresztszülőket, vagy komákat a rokonok vagy a barátok közül választották.

Párválasztás, lakodalom

A párválasztásnál meghatározó volt a gazdasági helyzet, és a szülők véleménye. A fiatal lányok vasárnap délután karöltve sétálgattak, a fiúk pedig a kocsmában töltötték az időt. Az a fiú, aki udvarolni akart, csatlakozott a sétálgató lányokhoz.

A lánykérés alkalmával a fiú szülei mentek el a lányos házhoz, megkérni a lány szüleitől annak kezét.

A lakodalmi előkészületek 2-3 héttel a lagzi előtt csigacsinálással kezdődtek. A hízót az esküvő előtti napon ölték le.

A vőlegény és a menyasszony násznépe külön ünnepelt. A templomba menet a vőlegény násznépe a menyasszonyos háznál csatlakozott annak vendégeihez. Az esküvő után a fiatal pár a vőlegényes házban ünnepelt, a menyasszony násznépe csak éjfélkor vonult át ide. Ők voltak a hiriszesek. A lagzis vacsora aprójószágból készült húsleves, leveshús, disznóhúsból készült pörkölt és töltött káposzta volt. Éjfélkor hurkát és kolbászt szolgáltak fel.

Temetés

Az elhunytat a ravatalozó megépítése előtt otthon ravatalozták föl, ide gyülekeztek a Rózsafüzéres Társaság tagjai, hogy imádkozzanak a temetés előtti estén.

A temetést a rokonok, ismerősök segítségével bonyolították le. Ők ásták ki a sírgödröt, a koporsót 4 vagy 6 rúdon ők vitték ki a temetőbe. A temetési szertartás végén a családtagok a sírt háromszor körbejárták. A temetés után a közvetlen hozzátartozók egy hónapig jártak ki a sírhoz minden nap. Ezek az alkalmak fokozatosan ritkultak, de a nagy ünnepek alkalmával meglátogatták a sírokat.

Naptári ünnepek

Május 1. májusfaállítás

Május első éjszakáján a legények májusfát vittek a lányoknak. Ez legtöbbször egy rúdra kötözött lombos ág volt. A fiúk megjelölték, monogramot véstek a fába, hogy be tudják azonosítani az ajándékozót.

Azok a lányok, akikre valamiért haragudtak, „csúnyafát” kaptak. Ez száraz kóró, kukoricaszár, vagy szilvafa ága volt szalmacsóvával, lyukas fazékkal, tollal, ronggyal. Üzenete: a lány úgy száradjon el, mint a fa.

A „mindenki fáját” a piactéren állították fel, a faluban lakó összes leánynak állították.

7.05 Erdőtelek – Népszokások (jeles napok)

A legények csoportosan vitték a lányoknak a fát, segítettek egymásnak. A májfa kendővel, keszkenővel, cukorral volt felöltöztetve. A lány háza elé érve a kapuhoz állították a májfát, és elénekelték a „Hallottátok-e már hírit” kezdetű népdalt.

A lány anyja lámpát gyújtott, az apja pedig behívta őket egy kis áldomásra. A legény odabent átadta ajándékait, amit a leány maga varrta fehér zsebkendővel viszonzott. Ha kedves volt a legény, reggel a lány legszebb kendőjét is felkötötte a fára. A legény verset is mondott a májfa állításakor:

„ Ezt a májfát én hoztam,

reggel rózsám akassz rá

Szalagot, pántlikát,

Hadd tudja meg mindenki,

Hogy ezt a verset én írtam tehozzád.”

7.05 Egerfarmos – Népszokások (jeles napok)

Az emberélet fordulóihoz kötődő szokások

Születés, keresztelő

A 20. század közepéig bábák segítették világra a születő gyermekeket. Az újszülöttet lepedőbe, vagy a férj fehér ingébe csavarták. A bába 8 napig járt fürdetni a kisbabát.

A gyermekeket egy hetesen megkeresztelték, az anyákat pedig a szülés után két héttel avatták be a templomban. A keresztelőre a keresztszülők vitték a gyermeket. Párnába fektették, slingolt keresztelői takarót borítottak rá. Hazatérve a következő szavakkal léptek be a házba: „Elvittük kis pogányként és hazahoztuk katolikus keresztényként.”

A gyermekágyas anyák számára komatálat hordtak, ezzel segítették a családot. Az ételek mellett jelképesen egy-egy tojást is ajándékoztak, ami az egészség, termékenység jelképe volt.

Lakodalom

A lakodalmakat általában ősszel tartották, a szüret után, október 25-el, Katalin nappal bezárólag. Ebben az időszakban a summások már hazatértek a nyári munkákból, végeztek a betakarításokkal. Az esküvőt kézfogó előzte meg.

A vendégeket a vőfély az esküvő előtt három héttel hívogatta. Ő volt az, aki a jeles napon végigvezényelte az eseményeket.

Az esküvő előtti héten összegyűjtötték a vendéglátáshoz szükséges edényeket, evőeszközöket, melyeket ismerősöktől, rokonoktól kértek kölcsön. Az asszonyok összegyűltek, hogy csigatésztát készítsenek a lakodalmi ebédhez. A főzéshez az udvaron készítettek nyílt tűzhelyeket, melyeken vászonfazekakban, nagy méretű cserépedényekben főztek. A meghívott vendégek a lakodalmi étkezéshez tyúkot, süteményt, bort hoztak ajándékba a lagzi előtti napon.

Az esküvő napján a lakodalmi menet a vőlegény házától indult, ahol a vőfély elbúcsúztatta őt szüleitől, családtagjaitól, barátaitól. Ezután a menyasszony otthonához vonultak, ahol a vőfély bebocsátást kért, majd kikérte a menyasszonyt szüleitől. Őt is elbúcsúztatták szüleitől, lánypajtásaitól, testvéreitől. A megható búcsúztató után indultak a templomba. Elől ment a menyasszony és kísérete, mögötte a vőlegény és kísérete. A menetet időnként feladatok elé állították: szalmakötéllel elzárták az utat, a kaput bekötötték.

A templomi szertartás után a násznép táncra perdült, ez volt a paptánca.

A vendéglátás a menyasszony családjánál kezdődött, az étkeket a vőfély egyenként bejelentette ékes rigmusokkal. A fiatal pár számára a vacsora már a vőlegényes háznál zajlott, ahová éjfélkor megérkeztek a hérészesek, vagyis az ifjú feleség vendégei is. Ekkor eljárták a menyasszonytáncot, majd reggelig mulattak.

Temetés

A halottat a koporsó megérkeztéig a földre fektették, majd a tisztaszobában ravatalozták fel. A koporsó körül legalább egy éjszaka imádkoztak, énekeltek a hozzátartozók, és ismerősök.

A sírt a hozzátartozók ásták ki, a koporsót Mezőkövesden, vagy Szihalomban vásárolták. A tehetősebbek Füzesabonyból béreltek halottas kocsit. A búcsúztatás a háztól temetéseknél még az udvaron történt, a pap és a kántor jelenlétében.

A közeli hozzátartozót egy évig gyászolták. A temetés után 6 héttel halottlátóhoz, ahogy itt nevezik, mondóasszonyhoz fordultak. Üzeneteket vártak az elhunyt szerettükről. Ilyen halottlátó élt Mezőtárkányban, Putnokon, Dormándon is.

Naptári ünnepek

András napja (november 30.)

A disznóvágások kezdőnapja, amelyek karácsonyig tartó időszakban zajlottak. A munkálatok végén kántálók érkeztek. akik maskarákba öltözve tepsikkel zajt keltettek, így köszöntek be a házba: „Azt hallottam, disznót öltek, három szál hurkát töltöttek. Én is fogtam fülit, farkát, adjanak hát egy kis hurkát!”

Május1. májusfa állítás

A faluban szokás volt májusfát állítani a lányoknak. A rátarti lány a fára nem szalagokat, hanem csirketollakat kapott.

7.05 Boconád – Népszokások (jeles napok)

Az emberi élet fordulóihoz kötődő szokások

Születés

Az újszülöttet 2-3 naposan megkeresztelték, a néphit szerint ezzel próbálták megakadályozni, hogy a boszorkányok ellopják, vagy kicseréljék. A komákat, illetve a keresztszülőket rokonok, vagy barátok közül választották.

Lakodalom

A lakodalom napja a szombat volt. Az előtte való héten elkészítették a csigatésztát, ami egy vidám közösségi alkalom volt az asszonyok számára. Szerdán süteményeket sütöttek, csütörtökön már a lábasjószágokat készítették elő. A hízót csütörtökön vagy pénteken vágták le- itt nem birkát fogyasztottak a lakziba, mint a szomszédos településeken.

Az esküvőre a vőlegényes és a menyasszonyos háztól külön-külön indult el a lakodalmas nép. A menyasszonyt az oltár előtt adta át a menyasszonykísérő a vőlegénynek. A násznagyok szerepét a keresztapák látták el. A menyasszony keresztanyja az asszonnyá avatáson hátraborította a menyasszony fátylát, kezébe égő gyertyát adott, és elkísérte a Mária szoborhoz, ahol a házasság sikerességéért és a gyermekáldásért imádkozott.

A szertartás után a menyasszony a vőlegény násznépével együtt ünnepelt, ám a saját rokonsága csak éjfél körül, a híriszjárás alkalmával csatlakozott hozzájuk. Magukkal hozták a menyasszonynak szánt ajándékokat, amelyek általában háztartási eszközök voltak.

Napfelkeltekor, a lagzi végén szokás volt a tűzugrás is.

Temetés

Az emberi élet utolsó állomása a temetés. A 20. század első felében még otthon ravatalozták fel az elhunytakat. A szobában fekete anyaggal letakarták a tükröt és az ablakokat. A koporsó mellett folyamatosan imádkoztak 2-3 napon keresztül. A rokonok, ismerősök felváltva jártak a halottat megnézni, érte imádkozni.

A temetési szertartás az udvaron kezdődött, ahol a pap „beszentelte” a halottat. Ez után gyászkocsival vitték ki a koporsót a temetőbe. Korábbi időszakban a rokonok vállon, vagy taligán kísérték ki az utolsó útjára az elhunytat. A sírásást rokonok, ismerősök végezték.

Itt is ismert volt az a szokás, hogy a temetés után a sírt háromszor körbejárták, a bűnök megbocsátását remélve.

Jeles napok, naptári ünnepek

Advent, karácsony

A karácsonyra készülő falu az adventi időszakban hajnali misére, rorátéra járt. Gyakorolták a Szentcsaládjárás szokását is, amikor minden este más családnál imádkoztak a Szent Család képe előtt. Sült tökkel, görhével, pattogatott kukoricával kínálták őket.

Karácsonyeste szokás volt eltenni a morzsás abroszt, amiből a morzsát az állatok kapták, ezzel szerették volna a termékenységüket befolyásolni. Karácsonykor tyúkhúslevest, töltött káposztát, disznótoros ételeket ettek.

A rokonok körbelátogatták egymást a karácsonyi időszakban a környező tanyákon is.

Farsang

A farsangi vidám időszak szokása volt Boconádon a „babfazékvágás”. A legények vödrökben almát, diót, citromot vittek a lányos házakhoz. Ha a legényt valamikor kikosarazták, a vödröt állati trágyával tömték meg.

Húsvét

A húsvétot megelőző 40 napos böjtöt szigorúan megtartották. Sem zsírt, sem húst nem fogyasztottak. Nagypénteken éjszaka a legények kolompolva járták végig a falut, rossz fazekakkal zajongtak.

A szombat esti feltámadás ünnep után kocsonyát fogyasztottak.

A locsolkodóknak húsvét vasárnap festették meg a tojásokat. Hétfőn a vízzel locsolkodó legények bort, pénzt kaptak a lány családjától.

 

Szent György napja, búzaszentelés

A búzaszentelést a határban végezték egykor. A szentelt búzának mágikus erőt tulajdonítottak: egy-egy szálát az állatok elé vetették, a maradékot a fészerbe rakták, járvány, tűzvész, aszály elleni védelemül.

Május 1., májusfa

A legények május első éjszakáján amellett, hogy a lányoknak májusfát állítottak, számos csínytevést követtek el. Az eladó lányos ház kiskapuját szétszedték, máshol állították fel, de az is előfordult, hogy a szétszedett szekér részeit a házgerincre rakták.

A falu közepén egy központi májusfát is állítottak, minek tetejébe boros üveget kötöttek. A bor annak a jutalma volt, aki le tudta onnan hozni.

7.05 Kompolt – Népszokások (jeles napok)

Májfaállítás. májusi kosár

Május első szombatján fűz, jegenye, vagy nyárfa gallyakat használtak a máfaállításhoz a bandákba verődött fiúk. A lányok két éves koruktól 18-20 éves korukig kaptak májfát. A fiúk is, már ha tudtak a kezükbe baltát fogni, májfát állítottak. A kislányok a rokonságbeli fiúktól kapták, esetükben ez nem szerelmi ajándék volt, hanem a tavaszi zöld ág faluba vitele volt a lényeg. Egy lány akár több májfát is kaphatott.

A kisfiúk a következő szavakkal adták át a májfát:

„Kelj fel Mari, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”

Vagy: „Szép kislány, itt a májfa

Jó éjszakát, vigyázz rája!”

A válasz: „Májusi fát elfogadom,

Fáradtságát megköszönöm!”

Szalagokat kértek, feldíszítették, majd fölállították a fát. A nagy legények este titokban vitték a májfát, névjegyükkel megjelölték, hogy be tudták azonosítani az ajándékvivőt. Reggel döntötte el a nagylány és családja, hogy elfogadják-e. Ha elfogadták, színes papírszalagokkal, kendőkkel díszítették fel, bort kötöttek rá, ha nem, kidöntötték. A fa felállítása után a legény megjelent a háznál, és ajándékot kapott.

Májusi kosár

A 20. század első felében szokás volt májusi kosarat vinni, ami komolyabb szándékot jelzett. A legény maga fonta, virágokat helyeztek bele, és a következő köszöntő kíséretében adta át:

„ Májusi kosarat viszek a babámnak,

Örül neki, mint madár a tavasznak.”

A kosár átadásakor a legény anyja megkérte a lány kezét.

(Az adatokat a német eredetű lakosság körében gyűjtötte Bakó Ferenc)

7.05 Újlőrincfalva – Népszokások (jeles napok)

Születés

A születendő gyermek keresztszülei általában a szülők testvérei voltak, ennek hiányában a barátok közül választották őket. A jó barátokat már legény-leány korukban komámnak szólították.

Lakodalom

Az általánosnak tekinthető őszi házasságkötés volt jellemző Újlőrincfalván is, amikor a gazdasági év, és az egyházi rendelkezések ezt lehetővé tették.

A lakodalom előtt két héttel a vőfély hívogatni járt. Tisztségét fehér szalaggal jelezték.

Az előkészületek fontos része volt a csigacsinálás, amit az esküvő előtti vasárnapon végeztek. Az asszonyok tojást, lisztet, csigacsinálót és kötőt vittek magukkal, és közösen elkészítették az ünnepi levesbe való csigatésztát.

A lagzi csütörtöki, vagy szombati napra esett. Előtte való napon vágták le a levesbe való tyúkokat, és a birkát, amit másnap megfőztek.

Az esküvő ceremóniája a menyasszony kikérésével kezdődött, ezt követően vonultak a templomba. A menyasszony az esküvő után a vőlegényes házhoz vonult újdonsült férjével együtt. Mikor megérkeztek, a szűrösök, vagyis a hívatlan vendégek is táncolhattak a lakodalmas ház udvarán, kaláccsal, borral kínálták őket.

Az éjféli menyasszonytáncra a menyasszonyos ház vendégei is átvonultak, magukkal hozva a menyecskeruhát.

Temetés

A halál beálltát követően minden házban szokás volt a tükör letakarása. Az elhunyt testét a szoba földjére fektették, később az ágyra. Az otthon felállított ravatal mellett folyamatosan imádkoztak a rokonok, ismerősök. A sírásást is a közösség oldotta meg, a barátok, rokonok kötelessége volt ez a munka.

A temetés előtt a szobában búcsúztatta az elhunytat a pap és a kántor. A koporsót lovas kocsival, vagy szánkóval vitték ki a temetőbe. Szokás volt a temetés után egy héttel gyászmisét mondatni a halott lelki üdvösségéért.

 

Jeles napok

Karácsony

A 20. század közepén a tehetősebbek a poroszlói piacon borókafenyőt vásároltak, amire mézeskalács díszeket aggattak, házilag készítették a szaloncukrot.

A karácsonyi étkezés elengedhetetlen része volt a mákos kalács.

Húsvét

A húsvéti időszakban a kisfiúk délelőtt, a férfiak délután jártak vízzel locsolkodni.

7.05 Tófalu – Népszokások (jeles napok)

Születés

Az újszülött ellátásában a bába segédkezett. A szülőanyát, azaz a „gyermekágyas anyát” a komaasszonyok, rokonok látták el étellel. Az újszülött keresztelése, születése után két-három napra megtörtént. Sürgősségét vallási okokkal indokolták, nehogy „pogányként haljon meg”. A gyengének, betegesnek látszó újszülöttet, születése után rögtön megkeresztelte a bába, a háznál mindig kéznél lévő szenteltvízzel.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyermekélet

A születéstől a felnőtté válásig a gyermek hol észrevétlenül, hol tudatos tanítás eredményeként belenevelődött a munkába. Kisgyermekként a szülők magukkal vitték a határba, legtöbbször a nagyszülők vagy idősebb testvérek dajkálták őket. Öt-hat éves koruktól libát őriztek, majd ahogy növekedtek, egyre nagyobb részt vállaltak a háztartás dolgaiból, az otthoni gazdaság ellátásából, alkalmanként a mezei munkából. A fiúk az állatok körül segédkeztek, rendbe tették az istállót, ekekapázás idején vezették a lovat, vagy maguk is kapáltak. A lányok a háztarásban, (sütés-főzés, vízhordás, mosás, takarítás, varrás) és a mezei munkában segítettek, kapáltak, aratáskor markot szedtek, vagy ételt hordtak a mezőre. A vallásnak nagy szerepe volt életükben. A reggeli, esti, étkezések előtti és utáni imádkozás, a vasárnapi és ünnepnapi templomba járás elmaradhatatlan volt a gyerekek számára. Elsőáldozóként, majd bérmáláskor részesült egyházi szentségekben.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Lakodalom

Legfontosabb életforduló a lakodalom. A lakodalmi előkészületek része volt a csigacsinálás, az asszonyok vasárnap délutánonként „csigát csinálni” jártak a lakodalmas házhoz. A lakodalom hetében süteményeket sütöttek, pénteken levágták a tyúkokat és a hízót. A férfiak csütörtökön felállították a lakodalmas sátrat, délután az ágyvitel történt, ekkor a kelengyét szállították el a vőlegényes házhoz. A kelengye bútorokból, az ágyneműből és a lány ruháiból állt, amit gyalogosan és felsallangozott, kendőzött kocsin szállítottak el. A rokonok, a násznép elhozták a nászajándékokat, s vacsorát kaptak. Általában szombat délelőtt tartották a templomi esküvőt. Ha a fiatalok falubeliek voltak gyalogosan, ha más faluból volt az egyik, akkor hintón hozták az ifjú párt, a násznép pedig szekereken tette meg az utat. A lakodalmi tisztségviselők közül nagyobb hatáskörrel és feladattal rendelkezett a násznagy és a vőfély. A menyasszonyt a vőfély kísérte a templomig, a vőlegény a nyoszolyólánnyal ment mögöttük. A vőfély és a nyoszolyólány a közeli rokonsághoz tartozott. Az esküvő után a vőlegény házához vonult a násznép. A kapuban összetörtek egy tányért, kívánva, hogy akkor váljanak el, mikor a tányér darabjai újból összeragadnak.  A menyasszonynak cukrot adtak, hogy édes legyen a házasélet. A menyasszonyos ház vendégei visszamentek a menyasszony családjához, és mindkét helyen elkezdődött az ebéd. Az ebéd tálalása előtt, minden fogáshoz tréfás rigmusokkal kívánt jó étvágyat a násznagy. A násznép cigányzenére járta a táncot, majd éjfélkor a menyasszony piros menyecskeruhába öltözött, haját felkontyolták, kendővel bekötötték, s kezdődött a menyecsketánc. Az ifjú férj végül felkapta, s ellopta az újasszonyt. /Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

 

Advent

A karácsony előtti adventi időszak ünnepi előkészületekkel, szigorúbb viselkedési szabályok betartásával telt. András napja után, a karácsony előtti hetekben tartották a disznótort. A karácsonyi ünnepkör legismertebb pásztorjátéka a betlehemezés volt. Szereplői gyerekek, nagyobb legények voltak, házról házra járva énekekkel és párbeszédes játékkal idézték a kis Jézus születését.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyertyaszentelő napja

Február 2-án gyertyaszentelő Boldogasszony napján a családok 4-5 gyertyát vittek a templomba megszenteltetni. Használata az emberi élet fordulóihoz, viharhoz, égzengéshez kapcsolódik, ekkor gyújtották meg és imádkoztak mellette. Akárcsak a szentelt víznek, mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Balázs napja

Február 3-án történik a balázsolás, a hívek álla alá kétágú gyertyát tartott a pap, s kérte az urat, óvja meg híveit a torokbetegségektől.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a hívek a bő termésért imádkoztak a Boldogságos Szűzhöz. Az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Húsvét

Az ünnepet megelőző hét a nagyhét, a nagyböjt időszaka. Nagycsütörtöki nagymisétől a nagyszombat esti feltámadási körmenetig, a harangszó helyett kereplő hívogatott a templomba. A lányok nagyszombaton festették a tojást, húsvéthétfőn az öntözködő legényeknek adtak belőle.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Május elseje

A májfa állítása elsejére virradó éjszaka történt. A legények közösen indultak az erdőbe a fák kidöntésére. A fát kendővel, szalagokkal díszítették, majd a kiválasztott lány kapuja mellé ásták le, vagy a kerítéshez kötözték. A férjhez menés előtt álló lányoknak, de az egészen kicsi lányoknak is egyaránt vittek májusi kosarat.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Pünkösd

A 8-12 éves lányok a rokon családokhoz mentek és pünkösdi énekeket, pünkösdköszöntőket mondtak. Énekük után pénzt, édességet kaptak.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szüreti bál

A legnagyobb őszi esemény a szüret volt. A megérett szőlőt vödrökbe szedték, puttonyosok hordták a nagy kádakhoz. A szüretet vidám mulatság, a szüreti bál zárta.

/Tófalu, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.05 Tarnaörs – Népszokások (jeles napok)

Lakodalmi játék

Területünkön a menyecsketánchoz kapcsolódott egy ritka dramatikus játék, a rabvágás, az ítélkező játékoknak az a típusa, mikor embert ítélnek halálra. Istvánffy Gyula részletes leírását közli a rabvágásnak Heves megye alsó vidékéről 1887-ben. Újváry Zoltán és Bakó Ferenc gyűjtéséből tudjuk, hogy Tarnaörsön, Parádon, Gyöngyöspatán és Mátraderecskén a lakodalmi rabvágás vagy menyasszonylopás játéknak a 20. század közepén a következő mozzanatai voltak. Tánc közben valamilyen lopott tárgyat dugtak egy kiválasztott személy zsebébe, a kijelölt szereplőt megkötözték, ítélkeztek felette, fejére cserépfazekat tettek, amit bottal leütöttek a fejéről, azaz kivégezték, asztalra fektették, temetési szertartást celebráltak, vízzel leöntötték, a halott feltámadt. A szokás kapcsolatban áll a menyasszonytáncon és porkoláson keresztül az elhálással, mert a menyasszonyt táncoltató, majd megkötözött legényt jelképesen kivégezték. Bakó Ferenc az elhálás rítusába való feudális beavatkozás kései emlékének tartja.

/Tarnaörs, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Irodalom:

ÚJVÁRY Zoltán: Palóc dramatikus népszokások és maszkos játékok. In. Palócok IV. (Szerk.: Bakó Ferenc) Eger, 1989. 467- 469.

7.05 Tarnaméra – Népszokások (jeles napok)

Születés

A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az édesanya ellátásáról a rokonság gondoskodott. Minden napra ebédet hozott a családból valaki. Az egyeneságú rokonság, komaasszonyok, szomszédok felváltva hordták az ebédet. Legtöbbször tyúklevest, főtt szárnyas húst nokedlivel és szalagóriás süteményt vittek. Keresztnévnek gyakran a születése napján ünnepelt nevet kapta az újszülött. A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az asszony nem léphetett ki a kapun.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Gyermekbútorok

A kisgyermek állni és járni tanulására változatos eszközöket készítettek. Térségünkben általában házilag faragott változatai fordulnak elő, szórványosan találkoztunk csak a kisipari készítményekkel. A gyermek számára készített bútorokat legtöbbször az édesapa faragta. A már biztosan álló gyermeket az állószék  tartotta, akár egész nap. Az édesanya állókába tette gyermekét, egyrészt azért, hogy állni tanuljon, másrészt azért, hogy a szabadon mászó, járó gyerek ne zavarhassa őt egyéb munkái végzésében. A járástanulást legjobban segítette a tolóka, ami kerekekkel ellátott eszköz volt.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Gyermekélet

A kisebb házimunka mellett, már a határba is kijárt a kisgyermek apjával, anyjával. Vigyázott a lovakra, tehenekre, libát legeltetett, ismerkedett a kapával, később a kaszával. A lányok a konyhán, vagy kézimunkában és ételhordásban segédkeztek.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Leány-és legényélet

A 15-16 éves fiúk legényavatása a kocsmában történt. Öt liter bort rendelt az avatásra kerülő az idősebbeknek, amit azután közösen megittak. A mulatás végén, a kocsmaajtón már, mint legény lépett ki a fiatal. A lányok, mint „félrészesek” –akik a kaszás arató bérének a felét kapták- az ifjú legények ugyancsak félrészesek, majd kaszaforgatókként tevékenykedtek az aratásban. A munkában való helytállás tekintélyt adott nekik, ebédnél már a felnőttek között az asztalnál ültek, és télen már eljárhattak a fonóba.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Medvemaszkos játék a fonóházakban

A fonóba a lányok a kenderszöszt fonták fonallá, a legények meg szórakoztatták őket. A faluban kb. 10 fonóház volt. A fonóba farsang idején, a maskarába öltözött legények tréfálkoztak a lányokkal. Jellemző mozzanat volt a medvetáncoltatás. A román parasztnak öltözött medvetáncoltató láncon vezette idomított medvéjét. A medvét alakító játékos öltözete rossz ruha, vagy bunda volt, fejére zsákot húztak. A medve táncolt, ahogy idomítója kívánta. Közben megölelgette a lányokat, de vigyáznia kellett, hogy fel ne ismerjék. A lányok a guzsallyal igazították rendre. A medvemaszkos alakoskodásra az egész magyar nyelvterületen vannak adatok. A fonóházak és a farsangi felvonulások rendkívül népszerű alakja volt a medve.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Katonának bevált legény jelvénye

Ha a legény bevált katonának, a bevonulásig szalagos, pántlikás kalapban összeölelkezve társaival, énekszóval járta a főutcát, tudtára adva mindenkinek, hogy őt besorozták, és most nagyon boldog, de egyben bánatos is, mert itt kell hagyni a szeretteit. A regruta ezután októberig, a bevonulásig minden vasárnap viselte a szalagos kalapot. A bevonulás előtti este a mulatozás végeztével elbontották a díszes kalapot.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Kézfogó

Ha az ifjak kitartottak egymás mellett, akkor a katonaságtól való leszerelés után megtartották a kézfogót, azaz eljegyzést. Ez a gyűrűvásárlással vette kezdetét.  Az esküvő napját általában októberre tették, mikor a must kiforrt, letisztult.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Lakodalom

Az egyházi háromszori kihirdetés után a vőfély megkezdte a lakodalomba hívogatást.  Az esküvőt megelőzően került sor a menyasszony ágy és a kelengye vitelére. A násznagy, vőfély és vőlegény szekérre ültek és elmentek a menyasszony házához. Verses mondókák kíséretében kikérték a kelengyét és felrakták a szekérre, megvendégelésük után visszaindultak a vőlegényes házhoz. A lakodalom napján délelőtt volt a polgári esküvő, délután az egyházi, ahová már a násznép is vonult. A lakodalmas menetet a cigányzenekar kísérte. Rendszerint a keresztszülők voltak a tisztségviselők. A templomi esküvő után a násznép a lányos házhoz vonult. A menyasszony elbúcsúzott a szülőktől és elindult a násznéppel a vőlegényes házhoz. Az ifjú párt a vőlegény édesanyja mézzel kínálta, hogy mindig édes legyen az életük. Ezt követte a vacsora és a tánc. Éjfélkor megérkeztek a „hiriszesek”, az ifjú asszony násznépe. Ekkor vette kezdetét a menyasszonytánc, honnan a kifáradt menyasszonyt a férj szöktette el. A nászágyból ki kellett szedni a gombostűket, amit a lánypajtások tűzdeltek bele.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Menyasszonyporkolás

A lakodalom hajnalán egy jó öl szalmát terítettek az útra és meggyújtották. A násznép az égő szalmát körbetáncolta. Közben énekelek:

„Jaj de csinos menyecske lett ebből a lányból,

Kerek komtyot csavarunk a hajából,

Ő lett az én drága tubicám,

Ő lett az én drága kis feleségem,

Esztendőre elviszem, őtet boldoggá teszem.”

 

Közben az ifjú asszony férje segítségével átugrotta a tüzet. Ha az ugrás sikerült, a nászasszonyék megelégedetten nyugtázták: tűzről pattant menyecske került a házhoz. /Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Halál, temetés

A halottat a szobában ravatalozták föl. Jöttek a halottnézők, rokonok, siratók. Az udvart estére vékony homokréteggel fedték be, úgy vélték a halott szelleme így már nem találhatott vissza az élők közé. A sírt két nap ásták, az a hiedelem élt, hogy így jobban pihen benne a halott. A temetési szertartás idején, ha gazda volt a halott, kivezették a lovakat, marhákat az istállókból, had adják meg ők is a végtisztességet.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Jeles napok

 

Luca napja

A jövendőbeli vőlegény személye körüli cédulázás közismert szokás volt. 13 cédulára egy-egy fiú nevet írtak fel a lányok. Minden nap egyet megsemmisítettek az összecsavart papírból. Amelyik fiú neve az utolsó cédulán volt olvasható, az lesz majd a párja az eladólánynak. Luca szék is készült néhány házban.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Pásztorok karácsonyi vesszőhordása

Karácsony böjtjén a pásztorok, kanászok, csordások (Váradi Lajos és Barócsi barátja) azokat a házakat járták sorra, ahonnan marha, vagy disznó járt ki a legelőre. Szűr a hátukon, egyik kezükben vesszőnyaláb, másikban egy korsó. A házba lépve a következő verset mondták:

 

„Legyen hála Jézusnak,

Hogy meghagyta érni ezt a szent napot,

Tartsa meg Jézus a gazdát,

Családjával, jószágaival,

Adjon az Isten bort, búzát és békességet,

Országunkban megmaradást,

Kismalacot, nyolcat, tizet,

A gazdaasszonynak csirkét, tyúkot, ötvenet, százat,

Jó hízókat, sok apróságot!”

Egy vesszőt hátrahagytak és az ajándékba kapott bort, beleöntötték a korsóba, az ennivalót a tarisznyába tették. A gazdával koccintottak, dicsérték a jó borát.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Farsang

A farsang utolsó három napjára a legények kibéreltek egy házat, cigányt fogadtak. A rendezők az első legények voltak, a legöregebbek. A belépődíj 10-20 krajcár volt fejenként. A konyhát berendezték ivónak. A legények színes csavart formájú cukorkát vettek a lányoknak. Három napig mulattak, énekeltek, lassú és gyors csárdást táncoltak.

/Tarnaméra, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

7.05 Pély – Népszokások (jeles napok)

Farsang

Farsang utolsó három napján tartották a mulatságokat. Vasárnap délután a lányok elmentek a barátnőjükhöz, a fiúk a kocsmába. Este a fiatalok a kocsmába találkoztak, ahol húzta a cigány és folyt a tánc.  Ha jó idő volt a kocsma előtt táncoltak.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Húsvéthétfő

Az öntözködés, a locsolkodás ideje. A legények már kora reggel csapatostól mentek a lányos házakhoz, kivitték a kúthoz a lányokat, és vödörrel öntözték rájuk a vizet, hogy frissek legyenek. Úgy tartották, hogy ahányadik vödör víz után kezd el a lány sikítani, annyi év múlva megy férjhez. Különösen, ha kora tavaszra esett húsvét, sok lány megbetegedett a vizes ruhában, ezért az öntözködés fokozatosan szelídült: egy-egy bögre vízzel öntötték le őket. A szagos vízzel való öntözködés a két világháború között kezdett elterjedni, de csak az 1950-es évektől vált általánossá. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Fonó

Házakhoz jártak fonóba a lányok. Az őszi betakarítástól a farsang végéig tartott. Guzsalyon sodorták, orsóra tekerték a kendert. A legények is megjelentek udvarolni, beszélgetni. Ha leesett az orsó, akkor az a legény, amelyik udvarolni akart a lánynak az felkapta. A legények gyakran zenészeket is hívtak. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Tollfosztó

Az asszonyok és a lányok jártak tollat fosztani a téli időszakban. Simi nevezetű családhoz járt a falu fiatalsága fosztani. A fiatalok nóta és zeneszó mellett fosztották le a libatollat. A vetett ágyra kerülő párnákat a fosztott tollal töltötték meg.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Disznótor, kántálás

A disznóvágásra böllért hívtak, aki leszúrta, perzselte és feldolgozta a disznót. Reggelire disznóvért sütöttek krumplival. Délre pecsenyét sütöttek, vacsorára orjalevest főztek csigatésztával. Hurkát, kolbászt, pecsenyét és toros „bogácsát” sütöttek. Vacsorára sok vendég gyűlt össze, de közben már megjelentek a kántálók. A fiatal legények beöltöztek maskarába, hogy ne ismerjék fel őket. Nagy kosarat vittek a karjukon, abba kérték a hurkát, kolbászt, fehér cipót. Megköszönték: „Köszönjük szépen ezt is, meg, még amit máskor adnak azt is.” Utána a legények bementek a kocsmába, elfogyasztották a kóstolót, majd bort ittak rá. /Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Betlehemezés

Karácsony előtt betlehemesek járták a falut. A csoportok négy főből álltak. Kettő pásztor vitte a betlehemezés fő kellékét, a templom alakú betlehemet, egy pásztor a gyertyát és volt egy öreg pásztor. A jelenet beköszöntővel kezdődött, majd tréfálkoztak az öreg pásztorral, indultak Betlehembe, végül ajándékkéréssel-átadással zárult.

Az öreg kezdte a jelenetet, bebukott az ajtón. A gyertyavivő követte és megkérdezte:

-Beszabad-e hozni a kis Jézuskát? Az öreg ez ideig a földön feküdt a nagybundában. A többiek is bejöttek és elkezdték szólongatni.

– Kelj fel öreg, menjünk Betlehembe!

– Nem megyek én öreg „tehenbe”. Aki a gyertyát vitte, lábával egy kicsit megrúgta, s azt mondta: -Nem oda öreg, Betlehembe.

A másik pásztor azt mondta: -Gyere öreg, csókold meg a Jézuskát!

-Nem csókolom én a vén Zsuskát.

-Nem azt öreg, nem azt, hanem a Jézuskát.

-Gyere öreg, vessél keresztet.

Ekkor felkelt az öreg, keresztet vetett és mondta:

-Tyúk ide búbos, béles ide rongyos, kalács ide fonatos, mert vár az öreg kontyos.

Ekkor mindenki valami jó ennivalót kapott.

/Pély, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

 

Irodalom

ENA 1193-69

Cs. Schwalm Edit: Naptári ünnepek, jeles napok szokásai és hiedelmei Hevesen. (szerk. Petercsák Tivadar és Szabó József) Tanulmányok Hevesről. Heves, 2001.

7.05 Mezőtárkány – Népszokások (jeles napok)

Májusfa, májuskosár

A lány udvarlója barátaival május elsejére virradó éjszaka négy-öt méteres fát vágott ki. Feldíszítették színes szalagokkal, zsebkendőkkel, vagy fejkendőkkel, a tejére egy üveg bort kötöttek, s felállították a lány kapuja mellé. Májfaállítás közben gyakran nótát is húzattak. A májusi kosár küldése május kora reggelén történt. A rózsaszín májusi kosarat az a lány kapta, akinek már udvarolnak, a fehéret annak küldték, akit már eljegyeztek. A lányok viszonzásképpen ajándékokat (borotvakészlet, levéltartó) adtak a fiúnak, vagy megvendégelték. A falu vezetőinek díszkaput állítottak. A kapura italokat aggattak. /Mezőtárkány, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Pünkösd

Rendszerint 8-12 éves lányok maguk közül egy kislányt megválasztottak királynénak, akinek a fejét koszorúval és fátyollal ékesítették. Ezt a többiek közrefogták, házról-házra mentek s mindenhol ének kíséretében járták el körtáncukat.

 

„Mi van ma? Mi van ma?

Piros pünkösd napja

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

Ide menjünk, oda menjünk,

a kisasszony gombos szoknyájában.

Ha jó lányok volnátok,

Rózsát szakajtanátok,

azt is nekem adnátok,

Szakad szívem rátok.”

/Mezőtárkány, Néprajz, Népszokások, jeles napok/

 

Irodalom

Borovszky Samu: Heves vármegye Budapest, 1909.

ENA 1522-73 Májusfa állítás Mezőtárkány.

7.05 Feldebrő – Népszokások (jeles napok)

Születés

A szülés háznál történt, a csecsemő, vagy, ahogy Feldebrőn nevezték a „csepp” megszületésénél a bába segédkezett és később is ő gondozta a fekvő anyát és gyermekét. A bába egy-két hétig járt a gyermekágyas asszonyhoz.

A szülést követő hetekben a gyermekágyas ellátásáról a rokonság gondoskodott. A szokást Feldebrőn „puszriknak” nevezték. A komaasszony, a gyermek leendő keresztanyja, szülés után ebédet vitt a fiatalasszonynak. Általában húslevest, rántott csirkét vagy másmilyen rántott húst, túrós rétest és bort vitt. A poszrikjárás sokáig tartott, időtartama a rokonság nagyságától függött, a rokonok előre megbeszélték egymás között, hogy ki viszi a komatálat. A negyvenes évektől ajándékot is hoztak a gyermekágyas anyának és a babának (kávé, édes pálinka, rékli, játék), előfordult, hogy pénzt is vittek az édesanyának.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Keresztelő

A 20. század közepéig születés után két-három napon belül megtartották a keresztelőt, később két-három hétre tolódott ki a születés után. Szülés közben vagy közvetlenül szülés után meghalt csecsemőket a bába keresztelte meg. A keresztszülő kiválasztásában a gyermek neme döntött. Ha fiú, akkor az apa, ha leány, akkor az anya családjából választották. A templomba a keresztanya vitte a csecsemőt, miután megkeresztelték és hazavitték, a házba lépéskor azt mondták: „pogányt vittünk, keresztényt hoztunk”. Ezután letették a földre, és aki a legjobban szerette, az vette föl.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Gyermekélet

Mikor egy kicsit nagyobbak lettek, vitték a gyerekeket magukkal a munkába az asszonyok. Öt-hat éves korukban már megkapták a kis „hátyit” azaz a háti kosarat, és indulhattak az anyjukkal a mezőre. Egy-két év múlva, pedig rájuk bízták a libák őrzését vagy más, könnyebb, ház körüli munkát. A gyerekcsoportok területi alapon és a szülők társadalmi státusa szerint álltak össze. A nagyobb fiúk szabadidejükben bandákba verődve járták a falut. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Leány- és legényélet

A legények, ha csak tehették a lányok után jártak. A lányok a tavaszi és őszi nagymosást a Tarnán bonyolították le. Otthon belúgozták a ruhát, azután talicskán kitolták a Tarnához. A legények követték őket, udvaroltak a lányoknak. Ugyanígy tettek a tollfosztáskor vagy a fonóban.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Lakodalom

Tizenkilenc-húsz éves korukban kötöttek házasságot a fiatalok. A házastársat főként a szülők választották ki, és döntő szempont volt a megélhetést nyújtó föld, a vagyon. Gyakori volt a rokonházasság, hogy egyben maradjon a birtok. Az esküvő időpontja előtt a községházán kellett bejelenteni a szándékot. Ezt úgy hívták, hogy „függeszkedni mentek”, mert házassági szándékukat kifüggesztették a községházán. A templomba is bejelentkeztek, hogy három egymást követő vasárnap kihirdethessék őket. A lakodalom előtti napokban elkészítették a levesbe való csigatésztát, korábban kockatészta volt a divat. A módosabb gazdák disznót, borjút vágtak. Előző nap felállították a lakodalmi sátrat. A Cseri-erdőből hozták a májusfának valót és a gallyakat, amelyekkel a sátrat rakták körül. A fát felszalagozták és a bejárati kapuhoz állították. Este a vőlegényes háztól felszalagozott kocsival indultak az éneklő legények a menyasszony ágyáért. Borral, süteménnyel kínálták őket, majd a násznagy kikérte a menyasszonyt. A két ágyat és a kaszlit felrakták a kocsira. A gyerekek vitték a kispárnát, a nagylányok a nagypárnákat és a dunnát. Általában hat nagypárnát és két dunnát kapott a leány, szépen hímzett huzattal. A menet énekszóval indult vissza a vőlegény szüleinek házához.

A 19-20. század fordulóján az esküvő délelőtt kezdődött. Az indulás előtt mindkét násznagy kikérőket mondott, majd a menet elindult a községházára, ahol csak a násznagy és a fiatal pár vett részt az esketésen. A templomba az egész násznép bevonult. Az esketés után a vőlegényes háznál egy cserépfazekat vagy tányért összetörtek, és a következőt mondták: „Akkor menjetek szét, majd, ha ez az edény összemegy, szaporodjatok, mint a csicsóka.” A lányos ház rokonságából a nyoszolyólányok süteményeket és húsféléket hoztak. A menyasszony kínálgatta a vőlegény rokonságának, a vőlegény pedig bort kínált. A kínálás végeztével a lány rokonai visszamentek a lányos házhoz. A násznagy köszöntötte az ifjú párt, majd minden fogásnál köszöntőt mondott. Éjfél előtt következett a menyasszonytánc. A keresztapa fogta a rostát, a vendégek abba dobták a pénzt. Ezután indultak a lányos házhoz. A kapujára szalmakötelet raktak, amit a menet megérkezésekor meggyújtottak. A menyecskének át kellett ugrania. A mulatozás itt folytatódott tovább, két-három óra múlva visszamentek a fiús házhoz. A 19. század második feléből ismerjük azt a szokást, hogy a fiatal pár az első éjszakát a padláson töltötte.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Temetés

Az emberi élet utolsó fordulója a halál, az életet lezáró szertartás a temetés. Háztól temettek, az elhunytat a ház hátsó szobájában ravatalozták fel. A női hozzátartozók, komaasszonyok eljöttek imádkozni a megboldogult lelki üdvéért. A temetés rendszerint egy-két nap múlva megtörtént. Régebben rúdon vitte a rokonság a koporsót a temetőbe. A rokonság a temetés után összegyűlt a gyászháznál. Kalács és bor mellett emlékeztek az eltávozottra. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Jeles napok

 

Luca napja

Luca napján a lányok tizenhárom gombócot gyúrtak, mindegyikben egy fiú neve került a papírra. Elkezdték főzni. A lányoknak puszta kézzel kellett kivenni a fazékból, és akinek a nevét benne megtalálták, a néphit szerint az lesz a férjük. A fiúk kukoricaszemeket dobtak annak a lánynak az ablakához, aki tetszett nekik. Ekkor kezdték készíteni a Luca széket. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szent Család járás

A karácsonyi ünnepkör része volt a Szent Család szálláskeresése. December 15-től kilenc család esténként más családhoz viszi a Szent Család képet. A családok kis oltárt készítenek, mely mellett végzik az ájtatosságot. A kilencedik nap végén a templomban kerül sor a közös imára.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Farsangi bál

A lányok a litániáról hazafelé a kocsma előtt mentek el. A fiúk ott várták őket, a cigány már bent muzsikált. A legények átkiabáltak a lányoknak, hogy jöjjenek táncolni. Ha tetszett a hívó fél, akkor a lány farsangvasárnaptól minden délután a fiúval táncolt egészen kedd éjfélig. Hamvazószerdán véget ért a mulatság.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Május elseje

A májusfát a második világháború előtt nem május 1-re, hanem búzaszentelőre (április 25.), illetve pünkösdre állították. A fát feldíszítve titokban, csendben odalopták a kapuhoz, nehogy a lány megtudja ki az állító, mert az befolyásolta volna a férjválasztását. A fát a kapu tetejére kötözték, a legény egy levelet kötött rá, amit a lány csak a fa lebontásakor olvashatott el. A fa egy hétig állt, majd kidöntötték. Másik hagyomány a májusi kosár küldése. A kosárba egy cserép hortenziát és likőrt, ékszert, csokoládét raktak. Rendszerint a legény édesanyja vitte el, és a lány úgy tett, mintha nem tudná, ki küldte. A látogatót megvendégelték, majd este a legény is elment a házhoz, ahol, viszonozták az ajándékot.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szentivánéji tűzugrás

Borovszky Samu említi, hogy Feldebrőn szokás volt a szentivánéji tűzugrás. Szent Iván napján (Június 24.), mikor már felszakadt a búza töve, az aratást ünnepelték. A 19-20 század fordulóján a vécsi útelágazás mögötti keresztnél az úttestre szalmából font köteleket fektettek, meggyújtották, és a fiúk-lányok táncolva ugrálták át a tüzet. Ugrálás közben kiabáltak: „Szent Iván tüzit!” A szokást a megyében csak néhány palóc faluban, valamint Besenyőtelken, Kiskörén, Tiszanánán, Sarudon és Tarnabodon ismerték. Az egész Európában meglévő jeles napi szokás alapja az, hogy június 24. a nyári napéjegyenlőség napja, amikor a nappal és az éjszaka időtartama egyenlő. A tűzön való átugrás is ősi tisztulási szertartás emléke. A tűzugrás után indultak aratni. Ez idő tájt rendezték az aratóbált is.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Nagyboldogasszony-napi búcsú (augusztus 15.), és a Szent Márton-napi búcsú (november 11.)

A község legnagyobb helyi vallási ünnepe. Már előző héten esténként a temetői kápolnában imádkoztak, és hazamenet Mária-énekeket énekeltek, szombat este misén, majd litánián vettek részt. Az ünnepi körmenet reggel indult a templomból. Az aldebrőiek, vécsiek, verpelétiek is kereszttel, lobogóval, Mária képpel vonultak a temető felé. Ezt a búcsút nagybúcsúnak, míg a Szent Márton napit (november 11.) kisbúcsúnak nevezték.

/Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

 

Szüreti felvonulás és bál

Az ősz legnagyobb mulatsága volt. Mindig vasárnap tartották, hogy a csőszlányok elvihessék a misére a szőlőfürtöket, ahol a pap megáldotta azokat. A szüreti felvonulás lehetőséget nyújtott az alakoskodásra, különböző tréfákra. A menetben cigánykaraván, különféle zsáneralakok, lányok és legények ellenkező neműnek maszkírozva vettek részt. /Feldebrő, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.05 Heves – Népszokások (jeles napok)

A népszokásokat a legkülönbözőbb irányokból érték hatások. Heves lakosságát a táj más vidékeivel mind a kulturális, társadalmi, mind gazdasági téren kialakult kapcsolatok hálózták be.

Egyik fontos elem az időszakos migráció, amikor a vándorló személyek, mezőgazdasági munkások, summások nem telepednek le az új helyen, hanem rövidebb- hosszabb idő múlva visszatérnek eredeti lakóhelyükre. Magukkal hozzák a műveltségi elemeket, és át is adják a sajátjukat. A hevesiek elsősorban Szolnok, Borsod és a környező Heves megyei kis-középgazdaságokban, uradalmakban, nagygazdaságokban vállaltak munkát. Másik szokásbehozatal a letelepüléssel keletkezhet. Ennek jó példái a házasságkötések vizsgálata terén mutathatók ki. A házassági kapcsolatok alapján kirajzolódnak a jászsági szokáselemek és funkcióelemek a hevesi szokásokban. Meghatározó hatás volt még politikai téren Heves életében a kitelepítés és az azt követő időszak. Számolnunk kell azzal, hogy a vizsgált időszakban, század elejétől az ötvenes évekig, bizonyos szokások egy idő múlva átalakulnak, újjáélednek. Ekkorra a szokás már lényeges átalakuláson megy keresztül, pl. kimarad egy fontos szokáselem, így a nagy egész elveszti jelentőségét.

 

Születés:

A múlt század végén, 9-10 gyermek volt jellemző a hevesi családokra. Azt tartották, minden gyermekkel ad az isten egy darab kenyeret. Gyakran az anyósnak akkor született a tizedik gyermeke mikor már unokája volt. A gyermekek csak kis része élte meg a felnőttkort, sokan a csecsemőhalandóság áldozatai lettek. A szülés háznál történt az ötvenes évekig Hevesen is. Van adatunk a bába nélküli szülésre is. A szülést követő hetekben, a gyermekágy időszakában az asszony nem léphetett ki a kapun. A gyermekágyas ellátásáról a rokonság gondoskodott. Minden napra ebédet hozott a családból valaki. Előre megbeszélték a rokonok egymás között, hogy ki viszi a komatálat. Testvér, komaasszony sógornő egyaránt vitte. A negyvenes évektől ajándékot is hoztak a babának: réklit, játékot.

 

Keresztelő:

A keresztelőt a szülés után 3-6 nap között tartották. Igyekeztek az újszülöttet minél hamarabb megkeresztelni, nehogy anélkül haljon meg. Gyenge, beteges gyermeket születése után rögtön megkeresztelte a bába. A pap csak a templomban keresztelt, házhoz nem mehetett. A születéshez legközelebbi vasárnap volt a keresztelő. A keresztszülőket a húszas években a rokonságból választották, később barátnőt is elhívtak. Ha fiú lett, akkor az édesapa részéről, ha lány, akkor az édesanya részéről választottak keresztszülőket. Kölcsönös volt a keresztszülőnek hívás, gyakran ugyanabban a családban három gyermeket is egy keresztszülő keresztelt.

Keresztelőbe a szülők rokonságát (nagyszülők, szülők, anyós, após, testvérek) és barátait hívták. A templomba a bába és a keresztanya vitte a bábát. A templomból hazatérve letették a babát a földre: Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk, kapja fel, aki szereti! Szólította fel a bába a rokonságot. Általában az anyós kapta fel, ezzel is jelezte, hogy befogadta a családba az új jövevényt. A keresztszülők köszöntötték az újszülöttet: Tartsa meg az Isten sokáig, egészségben, szülei örömére! A keresztszülő megajándékozta a gyermeket, a század elején keresztelő takaró volt az ajándék. A keresztelő takarót örökölték a családban. Fehér selyem volt, a lánynak rózsaszín a fiúnak kék szalaggal. A század közepétől szokásba jött, hogy egy teljes öltözetet vagy csak kisinget, főkötőt, és plédet, keresztelő paplant vettek a babának. A kislányoknak arany fülbevalót, a fiúknak ruhát vagy pénzt adtak.

 

Keresztnévadás:

A keresztnév megválasztásának kialakult szokásrendszere volt. Az első fiúgyermek az édesapja nevét kapta, a lányoknál az édesanya neve öröklődött. Több gyermek esetében a nagyszülők, keresztszülők nevét kapták. Befolyással volt a pap, ill. a naptárban a születéshez közel eső névnapra esett a választás. A katolikusok általában védőszent nevet is adtak második névként gyermeküknek. Előfordult a harmadik név anyakönyvezése is, és egy esetben a tanító négy elemből álló nevet adott gyermekének. Megfigyelhető, hogy a keresztény nevek a gyakoriak. A bibliát és a legendákat ismerő szülők példaképül adták gyermekeiknek vagy egy védőszent oltalmába állították őket.

 

Gyermekélet, munkára nevelés:

Sokszor a kisbabát kivitték magukkal a nyári mezőgazdasági munkák idején a határba. Taligával kitolták, leterítették a zsákot a földre, rátették a párnát és a döntött esernyő alá helyezték a pólyázott babát. Mikor a gyermek állni akart, állókába tették. Mondókákkal tanítgatták állni, járni és a környező világ megismerésére. A családi élet keretében folyó gyermeknevelésnek fontos eleme volt a vallásos nevelés, ami korán elkezdődött. A 4-5 éves gyermeket a nagyszülő már vitte a templomba.

A munkába belenevelődtek a gyerekek. A mezőgazdasági termények begyűjtése, zöldség gyümölcsszedés, állatok etetése, takarmány előkészítése, tüzelőhöz gallyak tördelése, fahéj gyűjtése korán feladata volt a kisgyereknek. A lányok utánozták anyjukat, nagyanyjukat: mostak a teknőben, mosogattak, törülgettek, tanultak kis darab kenyértésztával gyúrni, -kenyeret, lángost, kalácsot,- varrtak, söpörtek, felhintették vízzel a szoba padlóját, gyomláltak, teregették a ruhát.

A tavasz beálltával a gyerekek egyre kevesebben jártak iskolába. A lányok libát legeltettek. A toll fosztását az édesanyával együtt végezték a lányok. Általában annak a libának a tollából tömték meg a lány stafírungjába a párnákat, amelyet legeltetett. A két világháború között a 9-10 éves lányokat már dajkának, pesztrának küldték, vagy szolgálni jártak a zsidó vagy birtokos családokhoz. Napszámba szedték a gyümölcsöt, dohánypalántát, babot válogattak, kapálni jártak, szedték az iloncát (élősködő a szőlőn) vagy a búza közül az aszatot kiszurkálták. 13 évesen summásnak mentek. A fiúk kondásnak vagy csordásnak álltak a tanyákhoz. Otthon a fiúk segítettek az állatok gondozásában és a nehezebb munkákban: répát daráltak, az istállóból trágyát hordtak, szántáskor vezették a lovat, jószágot etettek, kaszáltak.

Leány- és legényélet:

A legény és nagylányélet jelei voltak, amikor a fiúk 15 évesen vasárnap kocsmáztak, a lányok vasárnaponként délután bálba mentek. A házassághoz vezető út első állomásai a táncos összejövetelek a kocsmabálok voltak. Szombaton és vasárnap délután a kocsmák udvarán, a Polgári Körbe, az iparos réteg találkozóhelyén, és a Gazdakörbe a kisgazdák körében kezdődött a bál. 17-18 éves korban már a lányok a férjhezmenetel gondolatával foglalkoztak. A párválasztásnál figyelembe kellett venni a vagyoni, társadalmi helyzetet és a vallási hovatartozást.

Heves házassági kapcsolatrendszere az 1920-30-as évek idején az őt körülvevő falvakkal- Erdőtelek, Hevesvezekény, Pély, Átány, Boconád és a jászsági területekkel, Jásszentandrás, Jászapáti, és a Tisza menti falvakkal, Tiszaroff, Tiszasüly-, alakult ki. Szerepe van a sokirányú kapcsolat létrejöttében az idegenben való munkavállalásnak, a summáséletnek.

 

Lánykérés:

A házasságkötés előzménye a lánykérés volt. Általában Hevesen csütörtöki napon a legény édesanyjával vagy csak az édesanya ment el a lányos házhoz megkéretni. A lányos háznál kőtt kalácsot, mákos, diós ködmönujját sütöttek erre az alkalomra. Fogadó kalácsnak is nevezték. A lánykérést a legény édesanyja mondta el. Igenlő válasz esetén rátértek a hozomány a kézfogó és a lakodalom részleteinek a megbeszélésére. A lány kelengyéje, stafírungja 1940-ben 6 párna, 2 dunna, ágyhuzatok (2 tarka, 1 fehér), 2db vászonlepedő vagy szalmaruha, 10 db vászontörülköző, 6 db sütőruha, szakajtóruha, 1 ünnepi vászon asztalterítő.

 

A lakodalom tisztségviselői:

A vőfély, a násznagyok, koszorús lányok, koszorús legények. A vőfély csak legény lehetett, családos embert már nem kértek fel erre a tisztségre. Az első vőfély általában a vőlegényes ház rokonságából jött, alkalmi vőfély volt csak a család kérésére vállalta. A hivatásos vőfély fogadása a 1940-es évek végétől a Jászságból történt. Általában Jászapátiból fogadtak vőfélyt. A vőfély feladata volt a vendéghívogatás, amit a lakodalom előtti vasárnap végzett, a vőlegény búcsúztatása, menyasszonykikérés, beköszönés, a vacsora előtti köszöntés. Kezében vőfélybottal indult a házakhoz.

 

Lakodalom:

A lakodalom legkedveltebb hónapja az október és november volt, minek okai a szakirodalomban ismert okok voltak itt is: befejeződtek az őszi munkák, kiforrt a bor, felhizlalták a disznót. A jó termést eladták, a nászajándékot jobban meg tudták vásárolni.

A vőlegény búcsúztatása után a vőfély vezetésével indult el a násznép a menyasszonyos házhoz. Ott a vőfély kikérte majd elbúcsúztatta a menyasszonyt. A vőféllyel a koszorúslány is megérkezett, átadta a virágcsokrot a menyasszonynak. A húszas években a koszorúslányokat tejeskávéval kínálták, amit cikóriából főztek, az emberek egy pohár cukros bort kaptak. Vendégfogadó volt a fonott, kerek lyukas közepű kalács, mellyel kínálták az asszonyokat. A kalácsot három ágból fonták, kör alakban összeillesztették. A násznagy a boros üveg nyakára húzva vitte a lakodalmas menet élén. A lesőket, a lakodalomba nem hivatalos bámészkodókat kínálta vele.

A templomi esküvő után a menyasszony szülei és rokonai a menyasszonyos házhoz mentek. Az új pár a koszorúspárokkal a férj házához vonult. A lakodalmas ház kapujában vagy a konyhaajtóban az anyós vagy a szakácsnő fogadta az ifjú párt. Két tányér volt a kezében. Az egyik tányéron a következőkben felsorolt változatok lehettek: a., méz, b., sütemény, c., cukor, d., kenyér. A másik tányéron búza volt. Köszöntötték a fiatalokat: Úgy hulljon rátok az áldás, mint a búza! Vagy: Legyen rajtatok Isten áldása! Rászórták a búzát az új párra. Úgy hiányozzatok egymásnak, mint egy falat kenyér! A tányérról kínálta a darab kenyeret, amit el kellett venni és elfogyasztani. Olyan édes legyen az életetek, mint a méz! Egy kanál mézet a szájába adott mindkettőnek. Majd a tányért földhöz csapta a következők kíséretében: Akkor törjön el a házasságotok, mikor ez a tányér, összeforr! Söprűt, lapátot adtak a menyasszony kezébe, össze kellett söpörni a tányért. Közben az asszonyok csípős megjegyzéseket tettek a munka menetére, minőségére: Jajj, de esetlen ez a menyasszony, nem áll jól a kezében a söprű!

 

Halál:

Halálokok között Hevesen a 19-20. században a járványok, himlő, szárazbetegség, kelevény, torokfájás, sinlődés, gutaütés, kólika, tüdővész, őrülés szerepeltek. A szülés közben meghalt csecsemőket hozzátartozóik sírjába temették el, csak a szülők voltak jelen a temetésen. A pár hónapos kisbabának hasonló temetést rendeztek, mint a felnőtteknek, sírjellel látták el a sírt.

A halál előjelekre Hevesen is, mint országosan az állatok viselkedéséből, tárgyak maguktól való elmozdulásából, álmokból következtettek. A halál beállta után a családtagok készítették fel a holttestet az utolsó útjára, a temetésre.

A halott közeli hozzátartozója intézte a halál hírüladását. Bejelentették a papnál, megbeszélték a misét, temetést, a pap tovább gondoskodott a harangoztatásról. A csendítésből mindenki tudta már hogy valaki meghalt. Férfi halottnak háromszor, női halottnak kétszer hagyták abba a harangozást.

 

Virrasztás:

A ravatal az első szobában volt, ahonnan a bútorokat kivitték, vagy összetolták, hogy legyen hely a látogatóknak. A koporsóba a halott mellé, ha nő volt az imakönyvét, kezükre a rózsafüzért helyezték, kendővel bekötötték a fejét. Ha olvasós asszony volt a titkot is behelyezték a koporsóba. A férfiak feje mellé, vagy az összekulcsolt kezük elé a kalapot tették és az imakönyvet. A koporsó elé helyezték a hokedlit, melyre a katolikusok szentelt vizet tettek. A ravatal köré lócákat, székeket állítottak. A halottlátogatás a tisztelet jele volt. Este kezdődött az imádkozás a virrasztás. Általában a rózsafüzér társulatból voltak ott mindig, egy énekes asszony vezette az imát. A rózsafüzért mondták és halottas énekeket énekeltek. Hevesen Király Andrásné Varga Erzsébet Mama Erzsi majd Kóczián Istvánné voltak az énekesek. Az 1960-as évekig háztól temették a halottakat, változás a temetői kápolna használatával lett. A halott felöltöztetése után a temetői kápolnába szállítatták a koporsót kb. a hetvenes évekig, míg a halottas ház meg nem épült.

 

Temetés:

A lobogó és kereszt hordására a rokonságból vállalkoztak. Általános szokás a katolikusok körében a templomi zászlókkal történő temetési pompa. A katolikus egyház rendszabályaiba előírt, processziós temetéssel áll összefüggésben. Ilyen ceremónia ismeretes a Jászságból a19. századból. Hevesen a Rózsafüzér Társulat tagját két lobogóval kísérték. Más esetekben egy lobogót használtak. A család a lobogóra megvásárolta a kendőt, a keresztre a kiszsebkendőt. Felkötötték mindkettőt pertlivel, szalaggal. A kendő és a díszzsebkendő a temetés után azé lett, aki a hordozását vállalta. A lobogóról és a keresztről levették a kis pertlit és a sírba dobták.

A koporsó betakarása előtt a hozzátartozók, rokonok egy marék földet dobtak a koporsóra, utolsó búcsúként. Áldjon meg az Isten, Nyugodjál békében mondták. Mikor már be volt fedve a sír rátették a koszorúkat. Végső mozzanatként a pap távozása után, a család és a közeli rokonok háromszor körbejárták a sírt. A lobogót vivő haladt elöl a hozzátartozók, ha pl. feleség halt meg akkor a férj, szülők, ha még éltek, testvér, gyermekei, menyei, vejei. Úgy mondták, hogy a feltámadás tiszteletére járták körbe. Közben énekeltek az olvasós asszonyok. A körbejárással egy képzelt kört írnak a sír köré. Ez a képzelt kör védelmül szolgál azon semmilyen erő, hatalom át nem hatolhat. Mágikus köröket különböző alkalmakból, képzetekből ismerünk a népszokásokból. Határ körüljárása, jégeső madarak ellen, szőlőterület, ház megkerülése. A sír megkerülését hazatérő lelkek ellen végezték. Egy-egy azonos rítus a népélet legkülönbözőbb pontjain felbukkanhat.

A sír gondozásával, gyakori látogatással és a halottak napján elevenítik föl a halott emlékezetét.

 

Jeles napok

 

Katalin nap (november 25.):

A szerelmi jóslás céljából kivirágoztatott ág szerepéről ismert. Az eladósorban lévő lányok egy szilva-vagy meggyfa ágat tettek vízbe, s a hiedelem szerint a következő évben férjhez megy a lány, ha az ág kivirágzik. Időjósló nap, „Ha Katalin kopog, karácsony locsog.”

 

András nap (november 30.):

Szintén a szerelmi jóslások időpontja országszerte. Ha a leány egész nap böjtölt, éjszaka megálmodta, milyen nevű lesz a férje.

 

Advent:

A karácsony előtti többhetes időszak az advent, az előkészület, a várakozás, a reménykedés ideje, készülődés a Megváltó érkezésére. A két világháború között még jártak adventet köszönteni. Általában cigányasszonyok, akik a konyhaajtó előtt mondták el a köszöntő verset, majd imádkoztak. Kenyeret, lisztet, zsírt adtak a köszöntőknek. Karácsony előtt egy héttel már kezdtek készülni az ünnepre. Aki tehette, disznót vágott, hogy legyen elég hús, hurka, kolbász, kocsonya az asztalon. A disznótoron segédkezőknek, rokonoknak este vacsorát adtak, melynek hívatlan látogatói voltak a kántálók. A fiatal házasemberek, asszonyok maskarába öltözve járták végig a disznótorozó helyeket. Általában cigány házaspárnak öltöztek, az asszonyok férfiruhába, rossz nadrágba, a férfiak női ruhába. Arcukat bekormozták, hogy ne ismerjék fel őket, hangjukat elváltoztatva kértek egy kis ennivalót.

 

Luca napja (december 13.):

A népi kalendárium szerint az év legrövidebb napja, erre utal a mondás is: „Lucától egy lépéssel mindig hosszabb a nap”. Ehhez a naphoz mágikus cselekvések kapcsolódnak. Nem volt szabad varrni, „nehogy bevarrják a tyúkok tojókáját” és abroncsba szórták az ennivalójukat, hogy egy helyre tojjanak.  Az időjósló szokások közül az alábbit végezték: megfigyelték karácsonyig minden nap az időjárást, mindegyik napnak egy hónap felelt meg. Amilyen idő volt a hónapnak megfelelő napon, a hiedelem szerint olyan lesz abban a hónapban (esős, napos, ködös).

 

Betlehemezés, betlehemjárás:

A két világháború között még fiatal legények voltak a szereplői, az 1950-es években gyerekek vagy cigányok. Több 8-10 éves legény összeszövetkezett, ki angyalnak, ki pásztornak öltözött. Főszereplő közöttük az Öreg számadó juhász, kifordított bundát, báránybőr kucsmát viselt, állát hosszú kenderszakáll övezte és hatalmas furkós botot tartott kezében. A pásztorok fehérbe öltöztek, díszes, aranyos, henger alakú csákót hordtak. Az angyal kezében vitte a keménypapírból összetákolt, apró viaszgyertyákkal megvilágított Betlehemet, melyben a kis Jézus születése volt ábrázolva. A pásztorok jelvénye a csörgős bot volt. Az Alföldre jellemző tréfásabb változatot ismerték, melynek központi alakja az Öreg. Utolsó személy volt köztük a „szamár” akinek nem volt más dolga, mint az ajándékok összegyűjtése a tarisznyába. Házról házra jártak, s az iskolában tanult énekeket adták elő. (Fotó. Templom formájú betlehem. Heves PC134368)

 

Szent Család – járás:

Karácsony előtt kilenc nappal kezdték az ájtatosságot, kilenc család vett benne részt. Minden nap másik házhoz vitték a Szent Családot ábrázoló képet. A képet év közben az egyik család őrizte, az ájtatosság megkezdése előtt a pap megszentelte a képet a templomban. A házaknál szépen feldíszített asztalra, házi oltárra tették, imádkoztak, énekeltek. Általában csak asszonyok vettek benne részt, de néha magukkal vitték a gyerekeket is.

 

Karácsony böjtje (december 24.):

Karácsony böjtjén a pásztorok jártak köszönteni. A kondás és a csordás elment azokhoz a házakhoz, ahonnan marha vagy disznó járt ki a legelőre. A gazdának illett a munkájukat kis ajándékkal megköszönni.

A két világháború között a boróka volt a karácsonyfa. Gyakran a hegyénél fogva a mestergerendára erősítették fel. Ha kicsi volt a fa marharépába szúrva állították az asztalra. Almával, aranyozott dióval, vásáron vett mézeskalács figurákkal és cukros dióban megforgatott szalagóriás süteménnyel díszítették föl.

 

Karácsony (december 25-26):

Mindkét nap ünnep. Az ebédet már az előző napokban elkészítették, hogy ezen a napon ne kelljen dolgozni. Az étrend húsleves, töltött káposzta, mákos, diós keltkalács. Délután és este a rokonok felkeresték egymást, beszélgettek, kártyáztak.

 

Szilveszter:

A templomba mentek a hálaadásra, utána kezdődtek a mulatságok. Bálokat, családi és baráti összejöveteleket tartottak. Szilveszteri bál volt a kocsmában, a gazdakörben, a polgári olvasókörben.

Újév napján a gyerekek elmentek a rokonokhoz, ismerősökhöz újévet köszönteni a következő versikével:

 

„Eldöcögött már az óév szekere

Az elmúlt szekér sok-sok gonddal volt tele.

Pusztuljon hát, nyikorogjon zörögve,

Búját-baját felejtse el örökre.

Ezt kívánom ezen újév reggelén

Ez az újév legyen boldog és mesés

Kis házunkat kerülje el a bánat,

Adjon Isten minden jót a családnak!”

 

Kis pénzt, kalácsot, süteményt kaptak a gyerekek a köszöntőért.

 

Vízkereszt (január 6.):

A Háromkirályok napjának legjelentősebb mozzanata a vízszentelés. Mise előtt egy dézsában vizet tettek az oltár elé, amit a pap megszentelt. A szentelt vízből mindenki vitt haza egy üveggel. Otthon az asszonyok megszentelték vele a házat, istállót, disznóólat, tyúkólat, hogy a rontást távol tartsa a háztól.

 

Gyertyaszentelő (február 2.):

Ezen a napon szentelték a gyertyát a templomban. A szentelt gyertyát a szobában a fali tükör két oldala mellett a falra akasztva tartották. Halálesetkor a halott kezébe adták.

 

Balázs napja (február 3.):

A pap egy kétágú, ún. „balázsoló gyertyával balázsolja” a híveket, hogy ne fájjon a torkuk.

 

Farsang:

Vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart a farsang, utolsó három napján (farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd) tartották az év legjelentősebb mulatságait. Vasárnap délben kezdődött a farsangi ivó. A kocsmákban, a gazdakörben és a polgári olvasókörben volt a farsangi bál.  Az egyházak évszázadokon keresztül próbálták megfékezni a féktelen farsangi mulatozásokat. Hevesen 1940-ben erről szól az alábbi plébániai levél: „Híveim lelki épülésének fokozására,… farsang három utolsó napján egésznapi Szentségimádást szeretnék meghonosítani,… hogy a rendetlen mulatságok helyett a Szentséges Jézus megengesztelésével zárjuk a farsangot…”

 

Nagyböjt:

Hamvazószerdával kezdődik és a húsvéti feltámadásig tart. Tilos minden mulatság tartása. Nagyböjtben nem főztek zsírral csak olajjal vagy vajjal. A templomkertben lévő stációknál keresztúti ájtatosságot tartottak.

 

Nagyhét:

Takarítás, meszelés, a húsvétra készülődés ideje. Nagypénteken napkelte előtt frissen húzott vízben megmosakodtak, a gyerekeket is felköltötték, „fürdeti a holló a fiát” – mondták. Utána az asszonyok körbesöpörték a házat, a faltól az udvar felé, a gyerekek kezükben csengővel, nyakukban kolomppal szaladtak a ház körül, közben kiabálták: „Kígyó, béka, távozzál a háztól!”

Nagypénteken és nagyszombaton még böjtöltek: habart leves és mákos tészta az ebéd. Nagyszombaton készítették el a sonkát, kocsonyát és főzték a tojást, amivel a locsolkodókat megkínálták. A tojást hagymahéjjal színezett vízben festették. Petrezselyemlevelet helyeztek a tojásra, leszorították egy rossz selyemharisnya darabbal, s a festőlébe tették. A levél alatt fehér maradt a tojáshéj.

 

Húsvét hétfő:

Az öntözködés, a locsolkodás ideje. A legények már kora reggel csapatostól mentek a lányos házakhoz, kivitték a kúthoz a lányokat, és vödörrel öntözték rájuk a vizet, hogy frissek legyenek. Különösen, ha kora tavaszra esett húsvét, sok lány megbetegedett a vizes ruhában, ezért az öntözködés fokozatosan szelídült: egy-egy bögre vízzel öntötték le őket. A szagos vízzel való öntözködés a két világháború között kezdett elterjedni, de csak az 1950-es évektől vált általánossá. A legényeket terített asztal várta minden háznál: kocsonya, kalács, sonka, tojás és bor. Este a gazdakörben, polgári körben és a kocsmában húsvéti bált tartottak.

 

Május elseje:

Májusfa, májfa állítás szokása kapcsolódik ehhez a naphoz. A fát legtöbbször a leány udvarlója állította fel a barátaival a lányos háznál. Az 1940-es évekig vendégoldalra kötözött gyümölcsfagally, az 1950-es évektől 2-4 m magas fiatal fa a májfa, amit a kapuoszlophoz erősítettek. A legények előbb szalagokkal, kendővel felöltöztették a fát. Volt eset, hogy cérnából vagy pamutból készül babát akasztottak a fára, s az is megtörtént, hogy a legény annyi üveget akasztott a fára, amennyi bort meg akart inni, mert ezeket a lánynak később meg kellett töltenie. Mikor elkészültek, a legény bekiáltott a házba: „Jó éjszakát, itt a májfa, Mariska vigyázzon rája!” Ha a legény komolyan udvarolt a lánynak cigányzenészekkel szerenádot adott. A májfa mellett virágot is küldtek a lánynak. Az I. világháború körül orgonát vagy oltott rózsát tövestől cserépbe ültettek, azt vitték. A kosárba helyezett virág, a májfa-kosár az 1930-as években kezdett megjelenni. Krepp-papírral bevont kosárba 4-6 cserép virágot (hortenziát) tettek. Az 1950-es évek végétől, ha a legény komolyan udvarolt a lánynak, egyéb ajándékokat is helyezett a virág mellé: láncot, gyűrűt, karórát, édességet, esetleg egy öltözet ruhát.

A közösségi májfa állításának szokása Heves megye déli részére volt jellemző. A 19. század végétől a birtokosoknak is állítottak májfát, olyat, mint a lányoknak és a cselédek üres üvegeket kötöztek rá, hogy töltse meg a gazda borral. Feldíszítették szalagokkal, krepp-papírral. A gazda a lányokat cukorral a legényeket, pedig borral kínálta meg. A közös májfát állíthatták az egész falunak is. Boconádon pl. a templom elé állítottak egy nagy májfát, szépen feldíszítve.

 

Pünkösd:

A pünkösdi királyné járásban kislányok vettek részt. Négyen, egy nagy kendő négy sarkát fogták meg, alatta volt az ötödik kislány. Beköszöntek a házakhoz, és ahová beengedték őket, énekeltek. Az alábbi énekben a „Haj szénája” kezdetű gyermekjáték sorainak ötvözése is megfigyelhető, a szóbeli emlékezet 2001-es gyűjtés alapján így őrizte:

 

„ Mi van ma, mi van ma,

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

 

Hej szénája, szénája

Széna szakadékja.

Benne ül egy kis menyecske,

Öleld, akit szeretsz.

Azt ölelem, azt kedvelem,

Ne hívjatok engem

Dobó Ilonának,

Árok parton lábam törtem,

Szita-szita péntek, szerelem csütörtök,

dob szerda.”

 

Míg énekeltek, az ötödik kislány forgott, táncolt a kendő alatt. A háziaktól ajándékot kaptak a játékért. Pünkösd másnapján bálokat tartottak. Kiss Áron munkájában találunk egy pünkösdölő leírást, ahol a gyűjtés helyének Heves van feltüntetve. Valószínű, hogy Hevesről gyűjtötte, mivel a Heves megyei gyűjtést „Heves m.” megnevezéssel jelöli. A szöveget dallammal együtt közli. (FOTÓ:2 jpg „Mi van ma…” Kottapélda. Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjtemény.)

 

Úrnapja:

A négy égtáj felé sátrat állítottak fel. Vallásos családok díszítették a sátrakat, a virágokat a falubeliek adták össze. Egy sátor piros, egy fehér és kettő tarka virágokkal ékesített. A körmenetben a pap megszentelte a sátrakat. Az úrnapi sátor virágából mindenki vitt haza. A tornácon az eresz alá tűzték, hogy védje meg a házat a villámcsapástól.

 

Aratás:*

Júliusban az aratás volt a legfőbb tevékenysége a parasztembernek. A búzanéző aratógazda szervezte meg az aratóbandát és felelős volt a munka teljesítéséért. A betakarítás örömét természetes rítusokkal fejezték ki, melynek főbb elemei az aratókoszorú készítés, az áldomás és a táncmulatság. Az aratás zárónapján az utolsó kévéből készítették az aratókoszorút. Formája különböző lehetett, Hevesen ismert volt a házalakú aratókoszorú, mely a pálcavázra fonott négy téglalapból áll, fölül két négyzet fedi, nyeregtetős házikó alakot formázva. Nemzetiszínű színes selyemszalagok szegélyezik, szalagcsokrok, papírvirágok, szalmaláncok díszítik. (Fotó Ház alakú aratódísz, Heves) Az uradalmakban látványos aratóünnepek voltak. Aratás után a kész koszorút kézben vagy rúdon, énekszóval vitték a gazda portájára, ahol jelentették: „Isten segítségével befejeztük az aratást…” A koszorút és vivőjét vízzel öntözte meg a gazda. A vízzel való leöntésnek bőségvarázsló, esővarázsló célja volt, hogy a következő évben elegendő eső legyen. Az utolsó kalászokból az aratók maguknak csokorba szedett búza koszorút készítettek, amit a mestergerendára függesztettek fel. A következő évi bőséges termés érdekében ősszel az első vetésű búzába morzsolták a búzakalászok termését. A XIX. század végén Darányi Ignác földművelési miniszter az aratósztrájkok lecsendesítése érdekében elrendelte a régi aratóünnepek felújítását. Hevesen az első aratóünnep megrendezésére 1923-ban került sor, a Földműves Ifjúsági Egyesület szervezte Igonda János gazdasági szaktanár vezetésével. A későbbiek során a Római Katolikus Egyházközség is szerepet vállalt a szervezésben. Az aratóünnep legfőbb előkészületei: a szereplők felkészülése, az aratókoszorú és az aratódíszek elkészítése, a zászlók feldíszítése, a kenyér megsütése. Az 1930-as években két koszorút készítettek, egyiket a templom számára a „Mennyei Gazdának”, másikat a világi gazdának, a Gazdakör elnökének kötötték. A koszorúk átmérője kb. 60-70 cm volt. 1935-ben olyan koszorút is készítettek, melynek közepében Nagy-Magyarországot ábrázolták olyan módon, hogy az elszakított területeknek megfelelő részeket feketével festették be. Korona alakú koszorú is készült, valamint kiegészítőül gömb, kocka, orsó és henger alakú formák./Heves, Néprajz, Népszokások, Jeles napok/

7.05 Füzesabony – Népszokások (jeles napok)

Lakodalom:

Az esküvő előtti este a násznagy és a vőfély elmentek a menyasszonyos házhoz, mókázások között, találós kérdések után, újra megkérték a lány kezét. A lakodalom napján a vőlegény a lakodalmas néppel elmegy a menyasszonyért, aki már várja a kapuban. Az ifjú párt muzsikaszóval kísérik az esküvőre és haza. Templomból kijövet a násznagy akarta elszöktetni a menyasszonyt, az érte való tréfás szóharcban természetesen a vőlegény násznagya győzött. Útközben a legények és lányok nótaszóval kísérik a zenét. Vacsora után éjfél felé az utcai kapu előtt tüzet raknak, és úgy táncoltatják körülötte az új menyecskét. Ez a menyasszonyporkolás szokása.

 

Keresztelő:

Az 1930-as években otthon szültek, szülésznő ment a házhoz. A szülés utáni nyolcadik napon volt a keresztelő. Általában az édesanya lánytestvére volt a keresztanya. A füzesabonyi nagytemplomba vitték a babát keresztelni. A szülők nem mentek, az édesanya még fekvő beteg volt. Szülés után harmincadik napra mehetett a templomba az avatásra. Ha a kisbaba korán meghalt a keresztmama vette a szemfedelet,- ami a halott testére borított lepel volt-, és a rózsafűzért. Az első fiú az édesapa, a leány az édesanya nevét örökölte. A templomi keresztelői szertartás után volt az ünnepség, hová a szülők testvéreit, keresztszüleit, szüleit, nagyszüleit hívták. A keresztanya ruhaneműt, pólyát, pólyakötő szalagot, főkötőt ajándékozott. A többi vendég is vitt ajándékot, általában ruhaneműt, kis réklit, rugdalózót. A keresztelői ebédet a nagymama főzte, tyúkhúslevest csigával, paprikás csirkét és rétest sütött.

 

Jeles napok

 

Farsang:

Farsangvasárnap bált rendeztek, mert utána tilos a zajos mulatság.

Hamvazószerdán az egész falu gyászt ölt, ekkor, aki csak teheti, hamvazkodik. Kövércsütörtökön a gyerekek házakhoz járnak és tepsit vagy rossz fazekat verve össze a következő kis verset mondják:

”Hajó néni, Hajó bácsi vesd ki pampuskádat,

Ha nem veted pampuskádat vesd ki herőcédet,

Ha nem veted herőcédet vesd ki pénzecskédet!”

 

Nagyböjt:

Olajjal főztek, melyet a szomszéd községekből hoztak a heti piacokra.

 

Nagypéntek:

Délután, aki csak teheti, elmegy a szentsírhoz, „Jézuskát csókolni”. Még a legszegényebb is vitt magával néhány fillért a szentsír perselyébe.

 

Nagyszombat:

Reggel 9 órakor, mikor a harangok megszólalnak, tepsivel, fedővel, csengővel nagy lármát csapva kiabálták, hogy „kígyó-béka minden féreg távozzatok a háztól!” Nagyszombaton a feltámadásig tartják a szigorú böjtöt. Feltámadás után töltött káposztát, kocsonyát tálalnak.

 

Húsvétvasárnap, Húsvéthétfő:

Reggel a lányok lehetőleg piros ruhában mennek a templomba. Másnap reggel kezdődik az öntözködés, szagos vízzel, vagy vödörrel.

 

Májusfa állítás:

Öt-hat legény összefogott, kivágták a nyárfát, éjfél körül elvitték annak a lánynak, akinek éppen valamelyikük udvarol. Kendőt, bort, krepp papírt kötöztek rá. Általában a fiúk díszítették, mert kopasz májfát szégyen lett volna kitenni. De arra is van adatunk, hogy a lányok díszítették, kendővel és selyemszalagokkal. A legények cigányzenekarral vitték a májfát. Az alábbi éneket énekelték:

 

Hallottátok e már hírét,

Barna Jancsi legénységét?

Fűrészeli, vágja a májfát,

hogy ne hallják kopogását.

 

Teszi-veszi, a vállára

viszi, Kati ablakára,

kellj fel Kati itt a májfa,

jó éjszakát vigyázz rája.

 

Az apja ajtót nyissa,

az anyja lámpát gyújtja,

Kati a kendőt keresi,

Jancsi a zsebébe teszi.

 

Verset is mondtak:

 

Kelj fel kislány, itt a májfa,

Jó éjszakát vigyázz rája.

Még az anyja nem is tudja,

hogy a lánya milyen csalfa,

majd megtudja nemsokára,

bába jár az udvarába.

 

Május elseje éjszakáján elterjedt szokás volt a kapuk leszedése és másik háznál való felállítása. A május kosarat annak a lánynak vitték, aki már a fiúnak menyasszony jelöltje volt. A fiú testvére, vagy édesanyja vitte el a kosarat. A lány inget ajándékozott cserébe.

 

Pünkösd:

Pünkösdkor a fiatalság a következő verset énekli:

 

„Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja,

Holnap lesz, holnap lesz a második napja.

Ide jöjjön Kati asszony kis gombos szoknyában,

Nála látok piros almát dugja kebelébe,

Hazaviszi kis fiának Fehér Andorkának.

Jól meg fogd, jól meg fogd a lovak kantárját,

El ne szalaszd, el ne szalaszd a pünkösdi rózsát!

Szebb a szívem a rózsánál, kivirít-e citromfánál?

Szállj ki már!”

7.05 Szihalom – Népszokások (jeles napok)

Lánykérés, eljegyzés:

A legény az anyját küldte el vagy maga is elment az anyjával a lánykérésre. A vőlegény anyja ezután valamelyik vásáron, ahová a menyasszonyt is elhívták, megvette a jegykendőt, a jegycipőt és a jegygyűrűt. Rokoni körben megtartották az eljegyzést. A lakodalom előtti három vasárnap a pap a templomban hirdette az esküvőt.

Lakodalom, Lakodalomba hívogatás:

A vőfélyek verssel hívogatták a lakodalomba a vendégeket:

„Lakodalomba vőfélyt választottak

Hogy tisztességesen invitálhassanak.

Hogy hétfő délre meghívogassanak

sok jeles, házuknál kedvet mutassanak.

Én is gyorsasággal, hamar elindultam

Bátor lépésekkel ide befordultam

A mi házi gazdánk N.N. magukat tiszteli

Érdemes házukat velünk keresteti.

Mert vőfélységem nem bízhatom másra

minden jót kívánok e háznak urára.”

Csigacsinálás:

Lakodalom előtt való nap összehívják a rokonokat, szomszédokat, levesbe való csigatésztát csinálni. A háziasszony a csigacsinálókat borral, kaláccsal és cukros csigával – kelt tésztával – tartotta jól. Általában ezen a napon vágtak disznót, vagy borjút is.

Menyasszony ágyának vitele:

Fontos esemény volt a lakodalom előtt a menyasszony ágyának a vőlegényes házhoz vitele, „a menyasszony ágyának cégéres vitele”. Az 1900-as évek elején még vasárnap este, de sötétedés előtt szekérre rakva vitték. Az 1920-as években már hétfőn délelőtt vitték a kelengyét, ami aztán az 1940-es években elmaradt. A kelengye része volt: 6 db párna, 1 db díszdunna, 1 db kisdunna, 2-6 db lepedő, 2 db ágynemű egy díszhuzattal, ágy, tulipános láda és guzsaly. Alkudoztak is az ágyra, de még a menyasszonyra is. Így köszöntek be a vőlegényes házhoz: „A madárka párját keressük, de fészket is kell neki adni!” Ekkor bevittek egy galambot fészkével együtt.

Bokréta kikérés:

Az esküvő reggelén a vőfélyek és nyoszolyólányok együtt gyülekezetek. A vőfélyek a menyasszonyos házhoz így köszöntöttek be, és kérték ki a bokrétát, ami tisztségük egyik jelvénye volt:

„Békességet e háznak, jó napot kívánok

én mint a vőlegény követként állok,

Midőn bemutatom e háznál magamat

Kérem hallgassák meg egy némely szavamat.

A vőlegény nekünk arra adta szavát,

Hogy kérjük meg szépen kedves menyasszonyát

Mert tudjuk, hogy megvette számára a bokrétát

Legyen olyan szíves, díszítse fel mindnyájunk kalapját.”

Menyasszony kikérése:

A vőlegény háznépe muzsikaszó mellett ment a menyasszony házához a menyasszonykikérésre és búcsúztatásra. A menetnek tradicionális sorrendje volt: a menetet az első vőfély vezette, akinek derekát egy szépen hímzett kendő díszített, majd a vőlegény a koszorúslánnyal, a násznagy, a szülők, és a vendégek következtek. A menetet a zenekar, legtöbbször egy cigánybanda zárta.

A menyasszony kikérése a vőfély versével kezdődött:

„Kedves jó uraim én csak csodálom

Hogy akiért jöttünk sehol sem látom

Odabent maradt tán, én majd beinstálom,

hogy kárba ne vesszen sok fáradtságom.

Menyasszony asszonyom jöjjön be kértemért

A mi seregünk nagy fáradságáért.

Elsőbb elkísérjük az Isten házába

És ott összekötjük a hitnek láncával.

Hogy igaz gyönyörben, tartós boldogságban

Éljen mindhalálig szerelmes párjával.”

A menyasszony rokonai, násznagya és szülei nem adták ám azonnal elő a menyasszonyt, hol tyúkot, macskát, öregasszonyt, idegen leányt hoztak a vőlegény elé a következő szavakkal: „Ez é az a madár, akit keresnek?” A násznagy mindaddig nemmel felelt, míg csak a menyasszonyt elő nem hozták. Folyamatos tréfák sora volt a menyasszony kikérésének szertartása: ügyeskednie kellett annak az asszonynak, aki az állatokat mutatta be, mert könnyen megesett, hogy levágták a csirke nyakát, vagy a kutya fülét. De vigyázni kellett a násznagynak is, mert egykettőre bemeszelték a csizmáját, vagy odakötötték a lábát az asztal lábához. A menyasszonyt a tréfák után hozták ki, s ekkor adták át neki a jegykendőt.

A vőfély verssel búcsúztatta a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, leánypajtásaitól:

„Ez azon szép hajlék, hová iparkodtunk,

már ideérkezvén be is kopogtattunk.

Előre újítsuk szívünknek szándékát,

Hogy elnyerjük végre vőlegényünk párját.

Mert hogy azért jöttünk, látszik az már rólunk,

Mert a vőlegényt is íme velünk hoztuk.

Fogadják el kérem a menyasszony párját

Hogy kérhessük rájuk az égnek áldását.

 

E polgári házban felgyűlt vendéglátás

Engedelmet kérek, hogy legyen hallgatás

Gyermek ottan hátul szűnjön a suttogás,

Még itt csendben folyik a búcsúztatás.

Elsőbben is atyám, szóm hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva indítom.

Szívemet szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire szívünket újítom.

Köszönettel veszem a Te jóságodat,

Hozzám megmutatott atyai voltodat.

Fölnevelésemet, ápolgatásomat,

Hogy meg nem vetettél engem, leányodat.

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Mert tudom, hogy szívem tőled búcsúzást vár.

Mit a tett hitem tőled mindjárt elzár,

Kívánom életedben ne érjen semmi kár.

Az irántam való nagy szeretetedért

Csecsemő koromi dajkálásomért

Fölnevelésemért, ápolgatásomért

Adjon a jó Isten a mennyben méltó bért.

Kedves testvéreim álljatok előmbe

Mert keserves könnyek áradnak szemembe

Áldjon meg az Isten kedves egészségben

Nagyszeretetekért, egész életetekben.

Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk,

Ahol boldogságban volt együtt sok részünk,

Ahol jó szüleink gondunkat viselték

Éjjel-nappal mindig kedvünket keresték.

Kedves leánybarátok, hozzátok is szólok,

Mielőtt elmennék egyet kívánok:

Találjátok ti is hamar párotokat,

Kivel járhassátok együtt utatokat.

Áldjon meg az Isten sok híres legények,

Sajnáljatok most már nem lettem tietek,

Friss egészségben hagylak itt titeket,

Az Isten legyen mindenkor veletek.

Szépen vigasztalja bágyadt szíveteket,

Már megyek, kísérem az én kedvesemet.”

A templomi szertartás után a vőlegényes házhoz vonult a násznép. A vőlegény rokonai meszelték a ház elejét, mintha nem is lenne lakodalom. A vőlegény bemutatta a feleségét, kezébe adták a meszelőt, majd meszelés tán az örömanya kiskanál cukrot adott az ifjú párnak, hogy édes legyen az életük. Tányértörés, söprés és vőlegénytánc következett. A menyasszony rokonai elbúcsúztak és visszatértek a menyasszonyos házhoz.

Lakodalmi vacsora:

Az ételek tálalását a vőfély vezette, akinek asszonyok és legények segítettek. A vacsora az alábbi menüből állt: húsleves csigatésztával, leveshús, töltött káposzta, pecsenye, kása, az 1910-es évektől helyette tálalták a paprikás csirkét nokedlivel, kalácsok, süteménynek, háború után megjelentek a torták. A vőfély az ételeket versekkel tálalja.

”Behoztam a kakast egész taréjával,

hogy ne járjon többé a szomszéd tyúkjával.

Vőlegény urunk is vigyázzon tyúkjára,

hogy bele ne szeressen a szomszéd kakasába.”

Álmenyasszony és vőlegény:

A maskarás pár ma is élő szokáselem, aprópénzért menyasszonytáncot járnak, majd megvendégelik őket.

Hérész:

A hérész a menyasszony násznépének látogatása a vőlegényes háznál és vendégül látása. A menyasszony rokonai kalácsot, sült húst, bort és „hérészes kakast” vittek ajándékba. A kakast egészben sütötték meg, egy díszített tálon a menyasszony keresztanyja vitte a menet elején.

Halál és temetés:

A haldokló ember kezébe szentelt gyertyát tettek, hogy az könnyítsen a szenvedésein. A halál beálltakor az ajtókat, ablakokat bezárták, a tükröket letakarták, a szentelt gyertyákat meggyújtották. A halottat felöltöztették, a fiúgyermekre fehér inget, gatyát és fekete lajbit adtak, a lányokra menyasszonyi ruhát. A halottak kezére rózsafüzért tettek, az imakönyvét mellé rakták. A tisztaszobában ravatalozták fel, lábbal az ajtó felé, mivel úgy tartották, szelleme így tud majd kimenni a szobából. A templomban csendítettek a haranggal, ezzel jelezve a falu lakóinak a halálhírt. A halott mellett összegyűltek a rokonok, szomszédok, akik az imádkozó asszonyokkal együtt imádkoztak a halott lelki üdvéért. Az olvasótársulati halottért a tagok rózsafűzért imádkoztak a halotti háznál, misét is mondattak érte. A temetési menet élén a lobogóvivő asszonyok mentek, utána a sírkeresztet vitték, rendszerint a keresztgyermek, vagy egy ministránsfiú, utánuk a pap és a kántor következett, majd a koporsót vitték, ami után rokonsági fokok szerint álltak sorban a hozzátartozók. A kisgyermek temetésekor a lobogók után három kislány vitte a kis lobogókat. Fiatalok temetésére rezesbandát hívtak, amely hallgatós nótákat játszott. A legények és leányok temetésén a koporsót legények vitték, akik mellett három-három fáklyavivő lány haladt.

Jeles napok

Advent:

Az adventi időben tilos volt táncmulatságokat, lakodalmat és bálokat tartani. Az 1877 és 1881 közötti canonica visitatio (püspöki látogatás) jegyzőkönyvei a rorátéról (hajnali mise) megjegyzik, hogy a szihalmiak nagy számban látogatják.

Katalin napja, november 25.:

Gyümölcsfaágat vágtak, és egy tejesfazékba rakták. Ha karácsonyra kivirágzott, bő termést várhattak a következő esztendőben.

András napja, november 30.:

Szokás volt ólmot önteni, amilyen figura, forma kijött – pl. katona, menyasszony -, ahhoz kötődő esemény volt várható a következő esztendőben. Ekkor rendezte meg az Iparoskör az András-bált, az iparosok bálját, ahol a zenét vagy egy cigánybanda vagy egy rezesbanda szolgáltatta.

Miklós napja, december 6.:

A gyermekek megajándékozásának szokása csak a két világháború között terjedt el. A szülők kora reggel almát, diót, mézeskalácsot, kis játékokat rejtettek a gyermekek csizmáiba.

Luca napja, december 13.:

A szokások közül több a termésbőséghez kötődik. Reggel korán keltek, a szomszéd szalmájából bevittek egy keveset a szobába, ott szétszórták. Úgy vélték sok csirke lesz abban az évben a háznál. Luca estéjén nem volt szabad varrni, vagy fonni, mert akkor nem tojik a tyúk. Luca estéjén a lányok és fiúk együtt járták a falu házait, kukoricát dobáltak az ablakokhoz és a következő ritmust kiabálták:” A mi tyúkunk tojogáljon, a másé meg kotkodáljon”. A párválasztási hiedelmek közül elterjedt a lányok férjjósló cselekedete: tizenhárom cédulára egy-egy fiúnevet írtak. Minden nap egyet-egyet eldobtak belőle. És csak az utolsót nézték meg karácsonyeste, és amilyen név szerepelt a cédulán, olyan nevű lett a férje. A legények felmásztak a templomtoronyba, és amelyik lányt először meglátták, az lett a kedvese. Ismert volt a lucaszék készítésének szokása is, karácsony estig minden nap különböző fa felhasználásával készítették el. Az éjféli misén felálltak a székre „megkeresték a boszorkányt”. A mise végéről gyorsan kellett távozniuk, majd otthon elégetni a széket, nehogy utolérje őket a boszorkány.

Tamás napja, december 21.:

Ez a nap volt a disznótorok napja. A disznótorra Mórickának – cigányasszonynak és embernek öltöztek. Összekenték magukat korommal és liszttel. A cigányember cirokszárból készített hegedűn elkezdett hegedülni, az asszony meg táncolt, és közben énekelt. A kántálók is meglátogatták a disznótoros házat. Bekormozták arcukat, hogy fel ne ismerjék őket, kezükben tepsiket vertek, az ajtó előtt megváltoztatott hangon énekeltek:

„Azt hallottam disznót öltek,

Kilenc szál kolbászt töltöttek.

Én is fogtam fülit, farkát,

Adjanak hát hurkát, kolbászt.”

A háziasszony a tepsijükbe hurkát adott.

Szent család-járás:

Karácsony előtt kilenc nappal kezdik meg a Szent család-járást: kilenc napon keresztül más-más háznál gyűltek össze, két égő gyertya közé helyezték a Szentcsalád képét, és emellett imádkoztak.

Karácsony:

Legismertebb népszokása a betlehemezés. A 6-16 éves fiúkból álló bandák három részre osztották fel a falut: Alvégre, Felvégre, és Tobánra. A betlehemezés szereplői voltak: főpásztor, a pásztorok, két angyal, a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A betlehemes legfontosabb kelléke a betlehem volt, amit két pásztor vitt a vállán. A betlehem fából készült és a barlangistállót ábrázolta, színes papírokkal, csillagokkal volt díszítve, belsejében Mária, József és a kisded Jézus szobrai voltak.

A karácsonyfák különbözőek voltak, a szegényebb családoknál csak egy-két fenyőág volt, a módosabbak borókafát díszítettek fel almával, dióval, pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal, gyertyával, színes papírokkal és saját készítésű szaloncukorral. Szenteste napján böjtöltek, ebédre csak tekercsik (tészta) vagy mákos guba volt az eledel. Az éjféli mise után a család közösen fogyasztotta el az angyalkolbászt, ami a disznóvágáskor először elkészített kolbász volt.

Szilveszter:

A cselédek szokása volt a csordafordítás. A férfiak és a fiúgyerekek dudákkal, ostorral, csengőkkel lármáztak, vonultak a falu utcáin. Az intézőhöz mentek, aztán a gazdákhoz sorban. Megkérdezték, hogy szabad-e a csordát megfordítani. Ha kiszóltak, hogy szabad, verset mondtak -, amiben gazdagságot, bőséget kívántak az újesztendőben is -, és hozzákezdtek a kolompoláshoz, pattogtatáshoz. Pénzt és bort adtak nekik, amit az ököristállóban osztottak szét a résztvevők között.

Vízkereszt, január 6.:

A szentelt vízzel szentelték meg a házakat. Kis üvegcsében az ólak ajtaja fölé tették, hogy elkerülje az állatokat a betegség. Azt tartották, jó minden betegség ellen. Vízkereszttel kezdődött a farsang.

Farsang:

A farsangfarkán, farsangvasárnap, hétfőn és húshagyókedden voltak a mulatságok, bálok. A farsangi maskarák, jelmezek is szokásban voltak, a férfiak asszonynak öltöztek, volt, aki cigánynak, négernek, drótostótnak, volt legény, aki menyasszonynak, volt leány, aki vőlegénynek. A farsang szokása volt a „csuháré” a házi bál. Mindig más legénynél tartották a bált. A falu bírójának jelentették be, a bál szervezését a „tanyagazda” irányította, ő szervezte a zenekart, általában Dormándról hívtak cigányzenészeket, akiket azok a legények fizettek, akik a „csuháré” szervezői voltak. Minden legénynek leánnyal kellett megjelennie. A bort a legények közösen fizették, az ételeket a lányok szülei adták.

Nagyböjt:

A nagyböjt első napja a hamvazószerda. Ezen a napon a templomban elégették az előző évi szenteltbarkát, aminek hamujával végezte a pap a hamvazkodást, az oltár előtt sorban álló hívek homlokára keresztet rajzolt. A hívek a misén kenyeret, tojást, lisztet szenteltettek, amit a plébános a koldusházban osztott szét a falu szegényei között.

A nagyböjt ideje alatt nem használtak zsírt a főzéshez, helyette olajjal és vajjal főztek. Húsételt nem fogyasztottak, gyakran főztek korhely levest savanyú káposztából, tejlevest, túrós tésztát, főtt krumplit, gyümölcslevest aszalt szilvából.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, március 25.:

Hajnalban mésszel bemázolták a gyümölcsfák tövét, hogy elkerüljék a férgek. Ezen a napon meg lehet kezdeni a gyümölcsfák oltását is.

Virágvasárnap:

A szentelt barkát a templomból hazavitték, hasznosnak tartották a különböző betegségek, bajok ellen. Az eresz alá tűzték, hogy megóvja a házat a villámcsapástól, tűzvésztől.

Nagyhét:

Nagycsütörtökön délben elhallgatott a harang, nagyszombat éjszakájáig kereplőkkel jelezték az időt, a szertartások kezdetét. Nagycsütörtökön este végzik a Jézuskeresés szokását: végigjárják a falu és a határ keresztjeit: a kálváriától a földvári keresztig. Nagypénteken hajnalban tömegesen vonulnak az emberek a Rima-patakra, hogy megmosdjanak a hideg patakvízben. Szótlanul mentek a patakig, majd mosakodás közben ezt mondták: „Holló mossa a fiát”. Az asszonyok kupákban vittek haza is a vízből, az otthon maradt öregeknek, betegeknek és állatoknak, hogy frissek és egészségesek legyenek.

Nagypénteken szigorú böjtöt tartottak: nem reggeliztek, ebédre tejlevest vagy túrós tésztát ettek, este, pedig főtt tojást fogyasztottak. Nagyszombat este szólal meg újra a harang, ekkor az asszonyoknak körbe kell seperni a házat, miközben ezt a rigmust mondják: „Kígyók, békák távozzatok a háztól!” A szertartáson tüzet, húsvéti gyertyát és keresztvizet szenteltek.

Húsvétvasárnap:

Jézus feltámadásának ünnepén, a szentmisén ételt szenteltek: kosarakban vitték a bárányhúst, a sonkát, a kenyeret, a tojást, a tormát, a kalácsot és a bort. Az ételek közé vászonzacskóban kukorica- és árpaszemeket raktak, amit otthon az állatok takarmánya közé szórtak. Húsvétra gyakran főztek kocsonyát, tojást, sonkát, sütöttek bárányt, kalácsot.

Húsvéthétfő:

A legények locsolkodni jártak. Ma már nem kútnál locsolkodnak, minta a 20. század elején, a két világháború között megjelent a rózsavíz, a szappanos víz, majd a kölni is. A lányok hímes tojást adtak ajándékul. Nagyszombaton festették: a sárgás-vörösest vöröshagyma levével, zöldet diófalevéllel főzve. Este az Iparoskör rendezett húsvéti bált. Húsvét után kedden a lányok locsolták vissza a fiúkat: a lányok összeálltak, az utcán gyanútlanul járó legényt körbefogták és egy vödör vízzel locsolták le.

György napja, április 24.:

Ekkor hajtották ki a csordát, a gazda pálinkával kínálta a csordást, aki az állatok egészségére ivott.

Márk napja:

A búzaszentelés ünnepe, ezen a napon a határban megszentelték a búzát, hogy bő termésük legyen. Az 1950-es évektől a kálváriánál végzik a szertartást. A szentelt búzából mindenki tépett, amiből az imakönyvek lapjai közé is került, a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, otthon, pedig a jószágoknak is adtak belőle, hogy egészségesek és termékenyek legyenek.

Áldozócsütörtök, Búcsú:

Húsvétot követő negyvenedik nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe, a szihalmi templom búcsúja. Ezen a napon tartották az elsőáldozást is. A búcsúi nagymise után körmenetet tartottak, amin a „Márialovagok”, négy fehér ruhás lány vitte, és viszi ma is a Hordozható Mária-szobrot. A búcsúba gyakran hívták meg a rokonokat is, az ünnepi asztalra orjaleves, töltött káposzta, csirkepaprikás nokedlivel, túrós, meggyes és krumplisrétes került. (fotó PA 293876 „Márialovagok” Hordozható Mária szoborral a körmenetben)

Május elseje:

Hajnalra a legtöbb leány háza előtt már állt a májusfa, szalagokkal, kendőkkel díszített magas nyárfa. Az 1950-es években megjelent a májuskosár is, a legények már ezt vitték választottjuknak.

Pünkösd:

A századfordulón még élt a pünkösdi királyné járás szokása. A 8-10 éves lányok maguk között királynét választottak, azt fehér ruhába öltöztették, koszorúval és fátyollal díszítették. A lányok körbe fogták a királynét, és így házról házra járva, körtáncot jártak.

7.05 Átány – Népszokások (jeles napok)

Születés-kisgyermekkor:

A gyermekágyas anya és az újszülött helye a sátoros ágyban vagy, ahogy az átányiak nevezik szúnyoghálós ágyban volt. Az ágyat sátorlepedővel, „szunyoghálóval” kerítették el. A „szúnyoghálót” mennyezethez, azaz az oldalfákhoz rögzítették, onnan csüngött alá s borította be mindhárom oldalról, sőt fölülről is az ágyat, védve az alatta fekvőt. Ez az elkerítés az anya és az újszülött mágikus védelmét szolgálta. A hiedelem szerint az eltakarás önmagában is véd a rontás, megcsodálás ellen, hatását gonoszűző szerekkel, eljárásokkal igyekeztek tovább erősíteni. A sátorlepedő kendervászonból készült, szövött és hímzett mintával gazdagon díszített. Az anya kisbabájával 4-6 hétig feküdt a szúnyoghálós ágyban, bár a kisbabát keresztelő után már kitették a bölcsőbe, az anya azonban csak azután alhatott rendes hálóhelyén, hogy a templomban felavatták. A sátoros ágy Heves megye legdélebbi elterjedésére Átányban találunk adatokat, ahol 1928-ban a mennyezetes ágyat sátorlepedővel függönyözték el.

Ringóbölcső:

A sátoros ágy elbontása után a kisbabát Átányban a ringóbölcsőbe fektették. Bölcsőknél elterjedt díszítés területünkön az átányi bútorfestő stílus, az alapszín márványozása, a festett virágozás, virágkoszorúval, évszámmal.

Komatál, kifőzés:

A gyermekágyas anyát, amíg meg nem erősödött, el kellett látni élelemmel. A fiatal anya ellátása hat héten át tartott, a kisbaba megszületésétől egészen addig, míg a fiatal anyát a templomban fel nem avatták. Az ételhordásnak szervezett formái alakultak ki vidékünkön. A komaasszonyok mellett a rokonok, szomszédok is vittek ételt. Legtöbbször heti háromszor, vagy egy héten keresztül a komaasszonyon volt a sor. Az ételhordás megnevezése megyénk délkeleti területein komatál, komacsésze, komaebéd, Átányban „kifőzés” A gyermekágyasnak teljes, többfogásos ünnepi ebédet vittek, az erre a célra szolgáló ún. komaedényben, ötedényes ételhordó készletben. Az öt csészét ötféle étellel töltötték meg. A régebbi étrend: szilvaleves, csirkeleves, csirkepörkölt, mazsolás metélt tészta és tejbekása volt. Mellé járt még egy külön tál sütemény: többnyire csöröge. Később a gyümölcsleves elmaradt és a tejbekása helyett húsos kását készítettek. A tyúkot a levesen kívül háromféleképpen készítették el: paprikásan, rántva és kásával. Utolsó fogásnak a gyümölcsleves helyett madártejet szoktak készíteni. A tál csöröge helyébe piskóta vagy más újabb divatú sütemény kerül, szokás volt egy üveg befőttet is vinni. Az ételfélék tárolására és szállítására használt edények, tálak, a letakarásukra, csomagolásukra alkalmazott vászonkendők díszítettsége jelezte az ünnepélyességet. Az ételeket díszesen kivarrt poszrikos kendőbe kötve vagy cserépedénybe (fazék, szilke) tették, s az ételhordó kantár segítségével fogták kézbe. A kantár madzagszövőn szőtt hálószerűen összeállított szállítóeszköz volt. A paraszti háztartásokban igen kedvelt volt a bélapátfalvi kétfülű, fedeles, keménycserép ételhordó, a komaszilke, ami több egymás fölé illesztett tagból állt. Ezeket Átányban díszes vörös szíjjal fűzték egybe.

Keresztelő:

Fél Edit és Hofer Tamás gyűjtéséből tudjuk, hogy a református Átányban a parádi vagy bükki üveghutában készült zöld vagy színtelen keresztelői kancsóban vitte a bába a ház kútjából merített és langyosított vizet a templomba. A szögletes szájú rücskös üvegkancsó, vagy töviskes kancsó gömbölyű hasának felületét a sűrűn elhelyezett plasztikus domborulatok tették különlegessé. (fotó: Keresztelői „töviskes” kancsó, bükki hutatermék. Poroszló. DIV N 66.11.1. 04.P2047060)

Keresztkomaság:

A 20. század közepéig a keresztkomát a legkedvesebb legény-, vagy katonacimborából-, komából választották, aki vőfélykedett a lakodalomban, aztán a születendő gyermekek keresztapja lett. Később országos divat szerint, testvért vagy közeli rokont hívtak keresztkomának. Egy-egy családnál miden gyereknek ugyanazok a keresztszülei. A keresztkomák kötelezettségei egymással és a keresztgyerekekkel a születésnél, illetve keresztelőnél kezdődnek és a temetésekkel érnek csak véget.

Keresztelői lakoma:

Első, legfeljebb második gyermeknek szokás nagy keresztelőt tenni – abban a szobában megy végbe, ahol a fiatal anya fekszik. A meghívottak száma szerint nagyobbítják az asztalt, s növelik az ülőhelyek számát padokkal, székekkel vagy baklábakra állított deszkákkal.

Keresztelői ajándék:

A keresztanya hozta magával az ajándékot. A 20. század közepétől szokásba jött, hogy egy teljes öltözetet vagy Átányban és Hevesen pl. réklit, főkötőt, sapkát és paplant, keresztelő takarót adott a keresztszülő, ami alatt keresztelték a kicsit.

Gyermek hordása háton:

Dologidőben, tavasztól őszig az asszonyok gyalogosan gyermekhordó lepedőben cipelték gyermeküket a mezőre. Ez a lepedő rendszerint szőttes csíkkal vagy hímzéssel díszített, 250-300 cm hosszú pamutos vászonlepedő volt, ami az asszony hozományához tartozott. Átányban a gyermek hordozása szintén vászonkendővel történt, de a fentiekkel ellentétben, nem ölben, hanem háton.

Gyermekbútorok:

A gyermek számára készített bútorokat, az állni és járni tanulást segítő tárgyakat legtöbbször az édesapa faragta. Amikor már egyenesen tudta tartani magát a kisgyermek, ülcsikbe ültették. A már biztosan álló gyermeket az állóka, állószék tartotta, akár egész nap. Az anya ebbe tette gyermekét, hogy állni tanuljon, másrészt, hogy a szabadon mászó, járó gyermek ne zavarhassa őt egyéb munkái végzésében. Az állóka továbbfejlesztett változata volt a járóka, melynek lábait kerekekkel szerelték fel, hogy a gyermek pár lépést tehessen. (fotó: Kerekes gyerek állóka-járóka. Átány. DIV N 79. 11.1. 07.P3240553)

Leány- és legényélet

Udvarlás:

Lányos este télen, a hét öt napján, – péntek és kedd kivételével -, volt. Ilyenkor a legénybandák összefogódzva, dalolva indultak a lányos házakhoz. Csak olyan házba nyithattak be, ahol a lámpa égett, világosság volt. Bent a gazdaasszony és a lány font, varrt vagy kukoricát morzsolt. A legények leültek s beszélgetni kezdtek a gazdasszonnyal. Kis idő múltán az a legény kinek tetszik a lány, felállt s kiment a pitvarba, hová a lánynak utána kell menni, s állva kell beszélgetni. A sötét pitvarban a legény ölelheti, csókolhatja a leányt, ha engedi. Ha sokáig maradnának kint, a szobából az édesanya köhintéssel figyelmezteti őket, de ha ez sem volt elég ki is szólt: ”Kis széket ne vigyek ki?” Ez már komoly intelemnek számított, el kellett búcsúzni. A legény dobbantott a lábával a pitvar földjén, mire benn felálltak a legények s elköszöntek valamennyien. A leány a kapuig kísérte őket.

Bablámpa:

A lányos házaknál, ahol már udvarló is megjelenhetett, a lakószobában bablámpa vagy díszlámpa függött. A mennyezetre függesztett petróleumlámpa burája köré babszemekből, pattogatott kukoricából és színes selyem vagy krepp papírból készített rózsákból gyöngyszerű díszt rögzítettek. A 20. század első feléig általános divat volt az ilyen lámpák használata Átányban.

Tojásmadár:

A tojásmadár vagy galamb teste kifújt egész tojáshéjból, szárnya, farka harmonikaszerűen hajtogatott papírból, feje kenyértésztából készült, amit színesre festettek. Átányban a nagyobb lányok készítették, akikhez már udvarolni jártak. Az ajtótól a mennyezeti lámpáig vékony madzagot erősítettek, végére függesztették a tojásmadarat, ami az ajtó nyitására leereszkedett.

Katonának bevált legény:

Jelvénye Átányban a pántlikás kalap volt, ami megkülönböztette a falu fiatalságán belül a besorozott korosztályt. Tavasszal, a sorozás előtti este búcsúztatták a legényeket, s ekkor a kedvesüktől és a rokonoktól 2 m hosszú színes szalagokat kaptak. Ezek színe a rokonság, a barátság, az udvarlás kapcsolatait is megjelenítette. Másnap a legény édesanyja a bevált regruta kalapjára nemzeti színű szalagot kötött, s ebbe fűzte az ajándékszalagokat. Ezt követően a pántlikás kalapos besorozott katonák gyors vágtával, lovas kocsival tértek haza mulatozni. Egy-egy pántlikás kalapon 40-50 szalag volt, ez hátrahúzta a kalapot, gyakran a szalag lelógott a legény sarkáig. A regruta ezután októberig, a bevonulásig minden vasárnap viselte a szalagos kalapot. A bevonulás előtti este a mulatozás végeztével elbontották a díszes kalapot, a szalagokat pedig a lányok között osztották szét.

Lakodalom:

A lakodalom két háznak s ezek rokoni körének volt az ünnepe. Mindkét ház azonos tisztségviselőt választ a maga rokoni, baráti köréből, ezek részben az ünnep szertartásmesterei, részben a vendégek kiszolgálói, mulattatói.

A lakodalom tisztségviselői: a násznagy a vőlegény illetve a menyasszony keresztapja. A községházán és a templomban a házasságkötésnek ő a hivatalos tanúja, a házban a díszhelyen az asztalszögben van az állandó helye. A vőfély legény vagy fiatal házas, a lelke a lakodalomnak, ő hívja össze a vendégeket, vezeti a násznépet az ünnep különböző szakaszaiban, egyik háztól a másikig, a templomba, a községházára, ő az első felszolgáló, aki tréfás rigmusaival fő mulattatója a vendégeknek. A gyerekek, mint „kisvőfélyek” szintén megkapják a vőfélyeket megjelölő szalagot és a művirágcsokrot. A nyoszolyólányok a menyasszony mátkái, két oldalról közrefogva kísérik a menyasszonyt, s ők a menyasszonyos ház ajándékvivői is. A gazdaasszony a násznagy felesége, a keresztanya, a főzés, tálalás első irányítója. A csapos közeli férfirokon, ő gazdálkodik a borral és a kenyérrel. A pados nagynéni vagy nőtestvér, ő osztja be és tálalja a kalácsokat, süteményeket. Hivatásos mulattatók a cigányzenészek, akik a lakodalom kezdetétől végig muzsikálnak.

A két lagzis ház a maga külön rokonságával külön-külön ünnepel a vőlegényes, illetve a menyasszonyos háznál. A lakodalom során megszabott időben és célkitűzéssel, felkeresi az egyik vendégcsapat a másikat. Ilyenkor hozzák-viszik, cserélik az ajándékokat: italt és kalácsféléket. De cserélik azokat az ajándékokat is, miket egyrészt a menyasszony küld a vőlegény minden családtagjának, másrészt a vőlegény a menyasszony családja tagjainak. Lakodalom előtt 10 nappal a vőfély hívogatja a vendégeket és kölcsönösen a vőlegényes és menyasszonyos házat. A vendégek kalácsot sütnek, ételajándékot visznek, és ajándékot vásárolnak.

A lakodalmat megelőző tésztacsinálóba 20-30 személy is részt vett, ekkor a lakodalmi leves csigatésztáját készítették el. A II. világháború végéig lakodalomban csak a férfiak étkeztek ülve, a terített asztal mellől, az asszonyok-lányok csapatostól álldogáltak az asztalok végén s onnan kanalazták az ételt. A lakodalom további mozzanata: sátorállítás az udvaron, kikérik a menyasszony ágyát, kiürítik a padlásteret, a meghívott vendégek kalács, sütemény és egyéb ajándékait felhordják a padlásra, kirakatszerűen, itt állították fel a menyasszony ágyát is, ki azután régi szokás szerint itt tölti férjével az első éjszakát, sőt nem egyszer egy egész hetet. A lakodalom reggelén a házat kiürítik és berendezik asztalokkal és lócákkal, a gazdaasszonyok megkezdik a főzést. Sallangokkal, színes papírszalagokkal földíszítik a csengőzött lovakat, fogat indul a cigányzenészekért, a menyasszonyos háztól két nyoszolyólány átviszi a vőlegényinget a másik házhoz, onnan átjönnek a vőfélyek, bejelentik az esküvő időpontját. A közelebbi rokonok már megérkeztek, ebédet tálalnak, a menyasszonyt felöltöztetik, mindkét háztól elindul a lakodalmas menet, a községháza előtt találkoznak össze, a fiatal pár a tanúkkal polgári házasságkötésre megy be, násznép kint várakozik, a násznép átmegy a templomba az egyházi esküvőre, a két násznép különválik a szertartás után. Alkonyat tájt érkezik a vőlegény násznépe, tréfás alkudozás kezdődik a menyasszonyért, kérik, hogy hozzák ki a menyasszonyt, előbb púposnak, öregnek maszkírozott sántító nők jönnek be, harmadik az igazi menyasszony. A vőlegény mellé áll, elmondja búcsúztatóját, majd a vőlegény köszöni meg, hogy párját fölnevelték, a menyasszony elbúcsúzik rokonaitól, a vőlegényes násznéppel a vőlegényes házhoz vezetik, a vőlegény szüleit a menyasszony verssel köszönti, az após és anyós fogadja, „Isten hozott kedves lányom” felelik rá. A vőfélyek verssel szólítják asztalhoz a vendégeket, verses köszöntők kíséretében hozzák be a tálakat. Az ünnepi étrend három fogásos: húsleves, birkapörkölt és tejbekása, a hús mellé krumplit vagy rizst adnak, a kása után tésztafélét vagy tortát kínálnak. Kint megjelennek a legények a „gallérok”, visznek ki bort, süteményt a számukra, kimennek a zenészek is, húznak 2-3 nótát a gallérok megtáncoltatják a lakodalmas lányokat. Régebben a galléroknál botok voltak, ha kívánságukat nem teljesítették kárt tettek. A menyasszonyos háznál menyasszony nélkül folyt a mulatás, éjfél előtt a násznép fiatalabb tagjai a „hőriszesek” a vőfély vezetésével elindulnak a vőlegényes házhoz, a menyasszonyt újmenyecskét megillető ruhába öltöztetik, régebben a vőlegénnyel együtt szertartásosan lefektették, majd néhány óra múlva ébresztették, kontyba tűzték az újasszony haját, főkötőt tettek a fejére. A fektetés kimaradásával már csak átöltöztetik a menyasszonyt piros ruhába. A vőlegény rigmusokkal beköszönti az új asszonyt, aki sült csirkével, férje borral, a nyoszolyólányok kaláccsal kínálják sorra a vendégeket. Kezdődik a menyecsketánc, minden vendég pénzen vette meg a táncot, rostába dobták a pénzt, a vőfély kikiáltotta, hogy mennyit adtak érte. Mindenki fordul legalább egyet az újmenyecskével, végül a vőlegény viszi táncba feleségét, ezzel ér véget a menyecske tánc.

A menyecske tánc után visszaindulnak a menyasszonyos háztól érkezett látogatók, a mulatás azonban mindkét háznál tovább tart reggelig. A távozó vendégek a házigazdától búcsúznak, a háziasszony süteményt pakoltat számukra.

Gólyás játék:

A lakodalomhoz Átányban gólyás játék kapcsolódott. A legények gólyát készítettek, amivel éjféltájban mulattatták az elálmosodó lakodalmas népet. A gólya életnagyságú volt, fehér textilből készült kitömött teste, piros volt a csőre és lába, ami deszkához volt erősítve.

Temetés:

A ház halottait a szobában ravatalozták fel, hogy megláthassa, s elbúcsúzhasson tőle minden rokon, szomszéd s falubeli tisztelő. A ravatalt istállói priccsből, alkalmas méretű dikóból készítették felvetve magasan szalmával, párnával, körülvéve a földig az erre a célra tartogatott fehér halottas lepedővel. A gondosan felöltöztetett halottat végigterítik rajta, mindig úgy, hogy szembe feküdjön a bejárattal, a szoba főhelyén (sarkos berendezésű szobában az asztalszögben, párhuzamosan a tükör alatt, a szoba középső vonalában). A ravatal köré ülőbútorokat helyeztek, a sirató felek számától függően, egy vagy két sorban padokat, székeket. A konyhát hasonlóan bebútorozzák. Itt 10-14 férfi helyezkedik el, akik a halott felett 3-4 óra hosszat énekelnek. Temetés napján kitárták a kis-és a nagykaput, mivel az egyházi szertartás színhelye az udvar volt. Az udvaron kialakították a főhelyet, kitették az asztalt a lelkész számára, s ehhez állították merőlegesen, egyvonalban a házajtóval a koporsót mosószékeken vagy konyhai hokedliken. A házat ért mély gyász, tartós változást eredményezhetett a díszágyon. A ravatal a halottas házban, két-három nap állt fenn, de nem múlt el nyomtalanul. A gyászt a szoba berendezésén is jelezték. A díszágyat sötétbe öltöztették a gyászév idejére.

Fejfa:

A református magyarság körében általános jelenség, mely a kereszttel ellentétben szabadabban fejlődött. Ez lehetővé tette, hogy a faragók a hagyományon alapuló egyéni elképzeléseik szerint alakítsák a fejfákat. Átányon ácsmester faragta őket, csaknem mindig akácfából. A fejfák az emberi alak helyettesítésére születtek. Erre utal a fejfa embernyi mérete és a faragványok elosztása. Részeit az emberi testrészek elnevezéseivel illetik, van lába, törzse, feje. A fejrészen külön nevezik meg homlokát, ereszét, szakállát, kalapját. Több református településen fejfának nevezik a kőből vagy a márványból készült síremléket is.

A megyében fellelhető fejfák a szakirodalom tipologizálása szerint két fő csoportba, a fatönkös és az oszlopos fejfák típusába tartoznak. A fejfa formájának alakításában és a díszítésben minden református falunak megvoltak a maga jellegzetes változatai. Az átányi fejfák egyszerű akácfa-cölöpök. Készítésekor a fatörzset 180 cm-es hosszúságban elfűrészelték, teteje vízszintes maradt. A törzsről sokszor még a kérgét sem hántották le. Ezután a felirat számára egyenes felületet vágtak az előlapnak szánt részre. A forma díszítménye mindössze az jelentette, hogy a fej szélén körben és néha az ereszen vésővel félkör alakú cakkozást, vagy szögletes „fogazást” készítettek. A fejfa a földből csak kb. 40 cm-re állt ki. (fotó: Átányi fejfa. Rajz Ferenc Tamás 23. P6162107)

A lábtól való fa, a lábkaró a fejfával szemközt, a sír láb felőli oldalán helyezkedik el. Minden fejfához két lábfa tartozott. A vékony, de erős farudakat a fejfával egyidejűleg, a temetés előtt készítették el. Ezen vitték ki a koporsót a temetőbe, majd a behantolás után a sír végébe szúrták. Átányon kb. 20 cm-es része látszott a föld felett, végeit nem díszítették. (Fotó: Növényi jelképek az átányi fejfán. Rajz, Ferenc Tamás. 34P6162106)

Tábla vagy tulipán alakú vasból készült sírjelek is előfordulnak az átányi temetőben. Általában helyi kovácsmesterek készítették. (fotó: Kovácsoltvas kereszt Átányból. 33.P6162118)

Jeles napok

András napja után, a karácsony előtti hetekben tartották a disznótort. A disznóölésen segítő szomszédokat, rokonokat vacsorával kínálták. A vacsora alatt alakoskodó adománygyűjtők a kántálók jártak kéregetni. Átányban a legények, fiatal házasemberek rongyos női ruhába, a nők férfiruhába, cigány házaspárnak öltöztek. Arcukat bekormozták, vagy rongyot kötöttek elé, hogy ne ismerjék fel őket. Poroszlón a gazda útlevelet kért a maskarásoktól.

Karácsonyi kántálás:

Karácsony estéjén a komaságok, 16-20 legény is köszönteni „kántálni” jártak csoportosan. Bementek az udvarokra, a lakószoba ablaka alá s beszóltak rajta, hogy „Szabad e köszönteni? A biztató szóra ”Szabad, szabad”, karácsonyi templomi énekbe kezdtek, majd egy legény karácsonyi köszöntő verset mondott. A köszöntés végére a gazda kimegy a legényekhez, borral kínálja őket, s megköszöni a kántálást.

Húsvéti locsolás:

Húsvét hétfőjén a legények vízzel megöntözik a lányokat. Az I. világháború előtt 10-14 legény találkozott a kocsmában reggel s összeölelkezve járta a falut, részegséget tettetve daloltak végig az utcákon. Elmentek a lányos házakba, elkapták a lányokat, kivitték őket az Érhez, megmártogatták a vízben, vagy a kúthoz húzták ki, itt két legény lefogta, a harmadik egy veder vízzel szembeöntötte. A kisfiúk kisbandával jártak s verssel köszöntöttek:

Jó reggelt, jó reggelt kedves liliomszál

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál,

Nesze hát rózsavíz gyöngyöm, gyöngyvirágom,

Hol a tojás, piros tojás, a zsebembe vágom.

Szabad-e öntözni?

A kisebb fiúk pénzt kaptak, süteményt, s az 1930-as évekig még nyers tojást festetlenül. 12 éves kortól fölfelé már bort is kínáltak, pénzt pedig csak a keresztgyerekek kaptak. Egy legénybanda 200-250 tojást is összeszedett, amit eladtak a kocsmában s annak az árán mulattak délután. Az 1960-as évektől a locsolók pirosra festett főtt kemény tojást kaptak. A legények hétfői locsolkodását kedden adták vissza a lányok, ha alkalmat találnak rá. Utcán, ha kútról vitték haza a vizet a szembejövő férfit megöntözték vele.

Májfa állítás, „hancsikolás”:

Május elsejére virradó éjjel a legények szeretőjüknek májfát állítanak a kiskapu vagy a kútágas mellé. Lombos nyárfát vagy orgonabokrot vágnak ki, s hozzákötik a vendégoldalhoz, hogy minél magasabb legyen. Mielőtt felállították, este a lány szalagokkal, kendőkkel feldíszítette, a komaság éjszaka együtt állította fel. Utána elindult a legénység ásóval felszerelve a vállán „hancsikolni”. A „hancsikolás” azt jelentette, hogy ásóval elhányják az épületek aljáról a kis tapasztott patka nevű emelkedőt, de szétdobják az utcán a kiskapu mellől is a sárból való ülőpatkát. A széthányt patkát a legények hányják föl az ég felé, az udvarra is kerül belőle. Ha nem őrizték az udvart a legénység kedvére rendetlenkedett: Leakasztották a kiskaput a kerítésről elvitték sokszor a negyedik szomszédba is. Felforgattak mindent az udvaron, kihordták a gazdasági eszközöket az útra s eltorlaszolták az úttestet. Nagy szégyen volt, ha május elsejére a lányos ház előtt széthányatlan patka maradt. A 20. század közepétől a májusfa helyett fejrevaló kendőt vettek a legények és cserép vagy kosár virágot adtak mellé. A kendőt és virágot, miket együtt májfának neveznek, május elseje előtti este vitte a legény szeretőjének. Korábban a legény fűzvesszőből maga fonta a kosarat, színes krepp-papírral, szalagokkal díszítette, amibe vágott vagy cserepes virágot vásárolt. Később városban, virágüzletben köttették, melyhez az ajándékok kétféle csoportja járult: édességek, ékszerek és nagyobb ruhafélék.

Szüreti felvonulás:

Felvonulásokat és táncmulatságokat megyénkben számos olyan településen is tartottak, ahol a szőlőkultúra nem volt jelentős. A szüreti felvonulás lehetőséget nyújtott az alakoskodásra, különböző tréfákra. Átányban a felvonulók között cigánynak öltözött alakoskodó legények haladtak. A lányok díszített kocsin ültek, amelyet a legények lóháton kísértek végig a falun.

Táncok, táncalkalmak:

A II. világháborúig minden vasárnap délután (húsvéttól októberig) volt táncmulatság, ami estig tartott. A kocsmában vagy a falu utcáján, árnyas teres helyen volt a tánc. De táncoltak új házakban, új istállókban is, azért, hogy a földjét simára, keményre tiporják. A kocsmába fogadott zenészbanda muzsikált, a zenészeket a legénység díjazza, minden olyan legény, aki odaáll a banda elé táncolni egymagában, tehát teljes jogú, fizet egy véka búzát és egy liter bort egy évadra. Verbunkolás után a legények szünetet tartottak, nézegették a lányokat. Táncba hangos szóval hívták a lányokat, a legény kikiáltotta a lány nevét, akivel táncolni akart. A meghívott lány a legény elé lépdelt. Tánc után a legény elengedi táncosát, a lányok újból a maguk csapatában sétálnak fel, alá. Ünnepnapokon bál volt s reggelig tartott. Karácsony másodnapján, újévkor, pünkösdkor, aratás után és szüret végén voltak a bálok. A tánc alkalmával a lányok kint sétáltak az utcán, bentről kiáltottak ki a lánynak, és behívták. Akit nem hívtak be, az sétálhatott estig. A lányok kinnrekedése csak a táncmulatságban volt. A bál előtt elment a legény a lányos házhoz és megkérte az anyját, hogy engedje el a bálba. Együtt mentek karonfogva, az anyjuk kíséretében. Mikor táncba hívja a legény a leányt, meghajlott előtte s úgy kérte fel. Az 1920-as években magyarcsárdást jártak.

Kimuzsikáltatás:

Táncalkalmakon, ha a legény hívta a lányt táncolni, s az nem ment a hívásra, akkor kimuzsikáltatta. Kimuzsikáltathatta akkor is, ha udvarláskor a lány nem látta őt szívesen, kicsúfolta, illetlenül bánt vele. A kimuzsikáltatást vagy maga a sértett legény vagy legjobb komája végezte. A tervről értesítette az egész komaságot, és a zenészeket is. Egyszerre összenézett a legény a komáival, akik a jelre eltágultak a terem közepéből, nagy üres helyet hagyva. A cigány is abbahagyta a táncdalt s a Rákóczi indulóba kezdett. Most már mindenki tudta mi történik és félrehúzódott. A legény végigtáncol az üres termen az ellenkező lánnyal, az ajtó felé tuszkolva őt. Egy valaki kitárja a kocsmaajtót s a legény, azon kipenderíti a lányt. A kimuzsikált lányt abban az évben nem hívják táncba.

7.05 Aldebrő – Népszokások (jeles napok)

Gyermekélet:

A kisbabát születése után 1-2 hétre megkeresztelték. Amíg a szülés után az anya meg nem erősödött, a közvetlen rokonok, az anya szülei, illetve férjének szülei, valamint a gyermek keresztszülei vitték a gyermekágyas anyának az ebédet. A gyermekágyas időszak letelte után az édesanya újra beállt a munkába, a kicsi gyermeket a nagyszülőre vagy idősebb testvérre hagyta, de ha nem volt erre lehetőség vitte magával a határba. A gyerekeket kicsi koruktól vallásos nevelésben részesítették. A reggeli, esti valamint az étkezések előtti és utáni ima természetes volt. Ott voltak a gyerekek a vasárnapi és az ünnepi miséken, elsőáldozók voltak, majd bérmálkoztak. A munkára nevelés már kicsi gyermekkorukban megkezdődött. A fiúk libákat őriztek, nagyobb korukban vezették a lovat, kapáltak. A lányok a háztartási munkákat tanulták édesanyjuktól, főztek, takarítottak, dajkálták kisebb testvéreiket, etették az állatokat.

Lakodalmi szokások:

A 19. század végén szokásban volt, hogy a templomi esküvő után a menyasszony az anyai házhoz akart visszatérni, annak bizonyítására, hogy milyen jó sora volt otthon. Az esküvő reggel, a mise után volt. A templomból kilépve a nép nem sorban, hanem csoportosan távozott, nemek és korcsoportok szerint elkülönülve. Így a vőlegény a volt legénytársaival, a menyasszony a volt leánytársaival tartott. A menyasszony a szülői házhoz próbált visszatérni, melyben a vőfélyek és a vőlegény akadályozták meg. Utóbb ez az igyekezet már csak 1-2 oldalra lépésben nyilvánult meg és tréfa-számba ment. Az 1910-es évekig fennállt ez a szokás. Az 1910-es évektől, párosával, sorban mennek az esküvőre és onnan is ugyanígy térnek haza.

Az esküvő után a vőlegény házába mentek. A kapuban összetörtek előttük egy tányért, ezzel azt kívánták, akkor váljanak szét, amikor a tányér darabjai összeragadnak, illetve úgy szaporodjanak, ahányfelé törik. A menyasszonynak cukrot adtak, hogy édes legyen az életük.

Kindlizés:

Advent idején a Kindlizés szokása még az 1950-es években is ismert volt. Így emlegetik: „Jön a kindri, megver a kiskindri” A kiskindri bizonyosan a Kirst Kindl (Krisztus gyermek, Kis Jézus) szavakból alakult ki. A kindlizés menete: Karácsony előtti este bundába, lepelbe, pokrócba öltözve látogatják meg a felnőttek a rokon, vagy szomszéd gyerekeket. Ezek nem ismernek rá az álruhát viselő hozzátartozójukra, akinél vessző, bot, sőt lánc is van. Mielőtt az ajándékot a gyermeknek átadja, intelmeket mond, imádkoztat, ígéretet tétet. Ezen az estén csengettyűzés, lánccsörgés hallható az utcákon.

A németlakta falvakban volt ismert a Christkindl-járás szokása, a fenti aldebrői szokás már csak megnevezésben hasonlít a Christkindl-járásra. A Christkindl-játék szereplői kislányok voltak: angyalokat, Máriát, a kis Jézust (Christkindl), és a pásztorokat jelenítették meg. Ádám-Éva napján került sor a Christkindl-játékra. A kislányok csoportja vitte a karácsonyi örömhírt házról házra.

Májusfa állítás:

Május elseje előtti estén a legények lementek a Tarna partjára és kiszemeltek egy tíz-tizenkét méter magas akác- vagy nyárfát, kivágták. Elvitték a lányos házhoz, kreppszalagokkal, kendőkkel díszítették és a tetejébe egy üveg bort kötöztek és zeneszó kíséretében felállították. A lányos háznál a fiúkat megkínálták sült hússal, süteménnyel és megitták az áldomást. Éjszaka őrizték a májusfát, nehogy valaki ellopja, két, három legény a májusfa mellett aludt. A májusfa döntése egy hét múlva történt, ekkor ismét megvendégelték a legényeket, s még nagyobb áldomást ittak a fiatalok. 1945 után a májusi kosár is szokásba jött, melyet a leány az ablakba helyezett el.

Pünkösd:

Pünkösd azért számított nagy ünnepnek, mert a búcsú is hozzá tartozott. Ilyenkor a gyerekek sorra járták a rokonokat és pünkösdi köszöntőket énekeltek.

Péter Pál napja:

Az aratás ünnepe volt. Az aratás végeztével felvonulásokat, bálokat tartottak.

Dohánycsomózáshoz kapcsolódó dramatikus szokások, maszkos alakoskodás:

A vagyonosabb parasztság már a kiegyezés után intenzív dohánytermesztésre tért át, ami komoly jövedelmet biztosított Kompolt, Kápolna, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét és Tófalu lakóinak. Társas munka a dohánycsomózás, ahol nóta mese, maskarás játék és tréfálkozás mellett dolgoztak. A maszkos alakoskodásban az egyszerűbb egy személyes némajelenettől az összetettebb többszereplős változatokat alkalmazták. A játékokra a spontaneitás volt a jellemző, a dohánycsomózás munkatársai általában bekapcsolódtak a játékokba.

Maskurát, babust csináltak. A bubus egy férfi volt, aki felöltözött asszonynak, nagy hasat formáztak neki. Az asszony pedig embernek öltözött. Mentek asztaltól asztalig és kéregettek, hogy most már itt az idő, elérkezett a szülés ideje.

A fiatal legények közül kettő óriás embert alakított. Az egyik fölült a másik nyakába, letakarták bundával. A gyerekek nagyon féltek tőle.

Menyasszonynak, vőlegénynek, koldusnak kecskegidának is öltöztettek embert, általában serdülő legényt. A lakodalom egyes mozzanatait adták elő, pl. a menyasszony búcsúztatást: a menyasszonyt az öreg Farkas nevű gazdaember elbúcsúztatta: „Legyetek boldogok, szeressétek egymást, áldjon meg az Isten 10-12 gyermekkel benneteket.”

Temetést parodizáló játék: A játék főbb mozzanatai: az ál halott állának felkötése fehér kendővel, a kántor és a pap búcsúztatója. A búcsúztató tréfás szövegből állt, az öreg Farkas gazda volt a kántor és a pap.