Népköltészet, folklór
népköltészet/folklór
Zaránk – Népköltészet, folklór
A falu nevének eredete a néphagyomány szerint:
Mátyás király kíséretével járt itt. A kíséret tagjai elhagytak valamit. A király kérdőre vonta őket röviddel a falu elhagyása után: Hol hagyták el azt a bizonyos dolgot? Felség! – válaszolták azok- ahol szaránk, ott hagyánk.
Falucsúfoló: Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pípa dohányt.
Csörsz –árka:
Az 1800-as években Csörsz, aki dúsgazdag gróf volt, menyasszonyát hajón akarta Zaránkra hozni. Ezért ásatta kézi erővel ezt a csaknem 60 km-es hosszú csatornát. Azonban nem tudták befejezni a földmunkát, mert a villám agyoncsapta Csörszöt. Azt mondják, hogy kegyetlen gróf volt, valóságos kiskirály. Ezért hallgatta meg az isten az emberek könyörgését, és egyetlen csapással végzett vele. Azt is beszélték a régi öregek, hogy Csörsz lóhátról, korbáccsal a kezében ellenőrizte a munkát. Nem volt ritka, hogy munkásait halálra verte korbácsával. Ezért ütötte ki a villám a nyeregből.
Újlőrincfalva – Népköltészet, folklór
Helyekhez kötődő mondák:
Jaj-halom
Ütközetek voltak itt a török világban. A halottak szelleme visszajárt, és jajgattak itt.
Vas-tanya
Ezelőtt voltak boszorkányok. A cigányok muzsikáltak, ők pedig ott táncoltak. A gátőr meghallotta a zajt, kiment, hogy tán lopják a fát, vagy mi van ott, s látja, hogy nagyban táncolnak. És azt mondták neki, hogy táncoljon ő is, válasszon a nők közül, akit akar. Ő nem akart táncolni, de addig erőltették, hogy eggyel elkezdett táncolni. Már nagyon melege volt, de táncosát nem tudta otthagyni. Mondták neki, hogy lökje el magától. Az ellökött nőből vasladik lett. S ezután a gátőrök ezzel jártak.
Tarnazsadány – Népköltészet, folklór
Népdalok:
Tarnazsadány népdalaiból egy 1965-ös, gyűjtőpályázat kapcsán került feljegyzésre egy csokorra való. A többségében új stílusú népdalokat dallammal együtt gyűjtötte Hajdrik Ilona gimnazista diák. Gyűjtésének dalaira jellemző a kvartugrás. A 14 népdal szerelmi témájú, csak egy katonanóta található közöttük.
Adatközlő: Balogh István, 37 éves
Víg Zsadányban kidobolta
Víg Zsadányban kidobolta a bíró
Rózsafával tüzel a szolgabíró
Fogok én még rózsafával tüzelni
Fog még engem, ki elhagyott szeretni.
Százados úr ha felül a lovára,
Hármas sorba megy a huszár utána
Olyan szépen szól a katonanóta,
Kisangyalom ha hallaná de sírna.
Adatközlő: Balogh István, 37 éves
Kéket virít a nánai
Kéket virít a nánai hegytető
Ritka már az igazszívű szerető
Találtam egy álnok hitegetőre
De nem igaz hűszívű szeretőre.
Nem járok én lagosszárú csizmába,
Nem állok meg minden lány kapujában,
Mert az anyja úgyis tiltja éntőlem,
A lányáért nem hasad meg a szívem.
Történeti hagyományok a helynevekben:
Török-ér: a néphagyomány szerint a törökök itt pihenték ki magukat az egri vár megtámadása előtt.
A Csörsz-árkát itt is ismerték, a környező településekhez hasonlóan. Egyesek szerint az avarok készítették, védelmül a frankok ellen. Mások szerint a Tarna medre volt.
Tarnaörs – Népköltészet, folklór
Tarnaörs azok közé a települések közé tartozott, ahonnan a lakosok közül nagy számban szegődtek el gazdasági idénymunkára. Voltak olyanok, akik tavasztól őszig otthonuktól távol keresték kenyerüket, voltak, akik csak az aratási időre szegődtek el. Az idénymunkásokat summásoknak nevezték. A mezei munkák során számos népdalt tanítottak egymásnak a summások, ezek ország szerte elterjedtek, hiszen a különböző területek summásdal anyaga folyton vándorolt. Ilyen summásdal a következő, melyet Tarnaörsön jegyeztek fel:
„Intéző Úr, ha kimegy a pusztára,
Nagy mérgesen rákiált a summásra,
Nagy mérgesen földhöz vágja kalapját,
Dolgozzatok az anyátok csillagát!
Intéző Úr azt hiszi, hogy parancsol,
Pedig még a segédtiszt se nagyon.
Ha haragszik, verje főthöz magát,
Úgy vigasztalja az örsi summását.”
Falucsúfolók:
Erk, Örs, húzza össze a görcs, de már most.
Örs irígy.
Névmagyarázó hagyomány:
Egy Örs nevű halász család volt az első lakója a községnek.
Egy másik magyarázat szerint Örs vezérről és a Tarna folyóról nevezték el a falut.
Tarnaméra – Népköltészet, folklór
Télen a fonókban, az istállókban, ólakban „bandázó” emberek gyakran töltötték idejüket meséléssel, tréfálkozással, énekléssel. Az idősebbek boszorkányokról, betyárokról, kísértetekről szóló történetekkel mulattatták a hallgatóságot. Ismert volt a garabonciás alakja, aki, vagy a szolgálatában álló sárkány a néphit szerint a forgószelet kavarja. A sárkányt a népit szerint azért nem lehet látni, mert egy nagy tóba csapódik, és eltűnik a mély vízben.
Tarnamérát Vak Mérának is nevezték, ennek oka a néphagyomány szerint: A Tarna mindig pusztította: vakon ömlött, hömpölygött a földekre.
A faluhoz kötődő falucsúfoló: „Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pipadohányt. „
A történelmi események is szájról szájra hagyományozódtak, történelmi mondák, emlékezések szólnak a török korról, 1848 történéseiről. Az egri Dobó István Vármúzeum Bakó Ferenc gyűjtéseiből őriz történeti hagyományokat tartalmazó dokumentumokat.
Adatközlő: Vereb József sz. 1887.
Gyűjtés: Tarnaméra, 1958. X. 7.
Gyűjtő: Bakó Ferenc
„Julcsa, Marcsa, gyertek ki, nincs már török!” Így csalogatták a nádasból a magyarokat a törökök. Még Vámosgyörkből is ide jöttek Fogacsra.
Fogacson nádas meg erdő volt. Ide menekült az egész környék, ha jöttek a törökök. Pedig itt vonultak el Egervára felé a törökök Zsadány mellett Zaránkon át, a mások a hevesi szőllők alján.
Tevén húzatták Szolnokig a sleftet. Hajón húzatták a Tiszán az ágyút is.
Adatközlő: Vereb József sz.1887.
Gyűjtés: Tarnaméra,1958.XII. 3.
Gyűjtő: Bakó Ferenc
Mikor behúzódtak a nádba, úgy, hogy jártak a törökök Szolnoktu, oszt most is megvan, itt megy fel Kápolnának, errü, hát Szentandrás alatt. Mikor mán osztan tudtak magyarul, mán törték a magyar szót, Julcsa, Marcsa gyertek ki! Nincs mán török? Nincs török, asszongya, elment a törökje. De nem hegyelték, hallották. Persze hát nem mertek bemenni a törökök se az erdőbe hozzájok, mer elvégezték velek akkor a magyarok, hát így csak kiabált, csalta őket kifele, hogy menyenek má ki az erdőbü, osztan hát dógozzanak, mer mán nincsen török. Igen, így csalta őket kifelé. Hát így vótak akkor.
Adatközlő: Vereb József sz.1887.
Gyűjtés: Tarnaméra 1958.
Gyűjtő: Bakó Ferenc
Török idők:
A török idők alatt nem igen maradtak meg községek, esetleg Gyöngyös meg Heves, meg ilyen nagyobbak, kisebbek nem marattak meg. Ezek már mind a török idő után, a Rákóczi forradalomkor kezdtek telepedni. Mer még a török idő volt, ide építettek az egyik partra, meg a másik partra. Ahon nádas vót, meg erdő, amikor gyöttek, akkor bebújtak. A vót a menekülés. Monták nekik, mié nem mentek fel az egri várba. – Nem mehet oda mindenki, csak az, aki felvisz 2-3 esztendőre való élelmet, jószágát. Nem mehetett oda mindenki, akinek – asszongya – jobb lovai vótak, szép jószága vót, felpakolt felment a hegyek közé, Krinócsra, oda menekültek fel innét, amikor oszt gyöhettek, akkor visszagyöttek erre. Késübben a krinócsok – tótók lehettek azok – lejártak ide aratni is.
Törökök:
A régi időbe teveszőrkötélre fűzték a nőket, aki elszökött tőlük. Megjegyezték valahogy. Amelyik elszökött elfogták vissza, ujru vitték őköt fogságba. A törökök tevével húzatták az ágyúkot felfelé a Dunán. De hogy hozták, nem tudom, de itt is hozták a Tiszán, egészen Szolnokig gyöttek. Két ódalt húzták az állatok. Hát a folyóba hogy tuttak menni? Hidat csináltak, tutajt. A mellékfolyók torkolatába, tegyük fel, hogy a Tiszába belefolyt a Kőrös, oszt hidat tettek a folyótorkolatba, azon gyöttek át. Egyik ódalon is húzták, meg a másik ódalon is- így emlegette nagyapám, a régi időbe így vót. Hát- asszonta- fiam hidas vót, a hidast odatolták a folyó torkolatáho, osztan kötelet tettek keresztül. A kötelen meg tartották az emberek a hidat, hogy el ne vigye a víz, azon meg gyöttek át a jószágok.
Pusztafogacs
Azután a község a török idők előtt, meg a török időkbe is Pusztafogacs vót, Figacsnak hítták- így emlegette- vót ott egy templom- 48 körül, kijártak arra a lóval, meg a marhával legeltetni ebből a faluból. Vót ott egy rókalyukforma. A gyerekek összeszólalkoztak, oszt levették a csizmáját a rókalyukba, oszt a gyerek bújt be a csizmájáé kötélen. Asszongya nézzétek má, három harang van, meg pénz is van. A csizmájából szedett ki idegen pénzeket. Kihúzták, oszt begyugták osztán törmlékkel, oszt betemették. Amikor megöregedtek, úgy 910-905 körül eszébe jutott az öregeknek, hogy ki kéne azt bontani, mer az valami régi templomnak a maradéka, de nem tuggyák kitalálni, melyik domb alatt lehetett, oszt megunták az ásatást. Kimentek oszt a fiatalokkal, az onokáikkal, oszt ásatták, nem tuttak rágyönni, hogy hun monta a gyerek, aki bement, hogy ott harang van, nem tuggyák, hogy melyik domb alatt.
Tarnabod – Népköltészet, folklór
Történeti hagyományok a földrajzi nevekben:
1970-ben vágták ki azt a hét fát, melyeket Árpád fáknak neveztek. A kb. egy méter átmérőjű fákat Árpádról, és a honfoglaló vezérekről nevezték el.
A Mátyás-széknek nevezett hely a néphagyomány szerint arról az eseményről van elnevezve, hogy mikor Mátyás király erre vonult a hadával. Itt egy széket kért, hogy leülhessen.
Altató mondókák Berényi Andrásné visszaemlékezéseiből (1973.):
1.
Tente baba tente
Fejed hajtsd ölembe
Alszik a kis macska
Ahogy te is Boriska.
2.
Aludj baba aludjál
Aranyosat álmodjál
Kis kertedbe violát,
Rózsát szegfűt tulipánt
Almát diót mogyorót
Mézes szőlőt minden jót.
3.
Aludjál el kis Palkó,
Majd gyön mán a télapó,
Majd hoz diót mogyorót
Aranyosat csillogót
Kis csizmácskát bekecset
Abban lesz jó meleged
Sapkát is a fejedre
Lehúzod a füledre.
Keltegető mondókák Berényi Andrásné visszaemlékezéseiből (1973.):
1.
Kelj fel baba kelj fel
Itt van már a tejfel
Kis fakanalacska
Nagyapa csinálta
2.
Kelj fel, kelj fel kis Marcso
Vár a lavor a kancsó
Benne a jó hideg vízMegmosni a kezecskét
A nyakacskát fülecskét
Szemecskéből a csipát
Megcsókolni anyukát
Itt a kávé kalácska
Früstököljön Marcsoka.
Betyárnóták:
Patkó Bandi
Kocsmárosné maga sokat látott
Látott-e már egy lovon hét patkót
Ha nem látott. Jöjjön ide, láthat,
Négyet visel ez a derék állat.
Az ötödik saját magam neve,
Kettő meg a csizmámra van verve.
Viróczki
Iszik a betyár a csapon
Sír egy kislány az ablakon
Ne sírj kislány olyan nagyon,
Nem ütik a betyárt agyon.
Kis Vidróczki most gyere ki
Hat vármegye vár ideki
Mit ér nekem hat vármegye
Tizenkettő jöjjön ide.
Be is lőttek az ablakon,
Folyik a vér az asztalon
Kis Vidróczki szeretője zsebkendője
Az is csupa vér lett tőle.
Kis Vidróczki híres betyár
Megkaptad már a béredet
Varjú vágja ki a szemed
Megérdemelted a béred.
Szihalom – Népköltészet, folklór
Névmagyarázó mondák:
Pesty Frigyes leírása szerint a község nyugati részén vagy egy 20 láb magas halom, melyet a nép Árpád várának, vagy földvárnak nevez. E halom az, melyen Árpád sátra állott. Ez azért is látszik valószínűnek, mert az éppen itt kezdődő Alföldre szép kilátás nyílik, valamint csontokat, fegyver és edénydarabokat találtak a földben.
A néphagyomány szerint régen nagy csata volt itt. A vezérek közül sokan meghaltak, az egyik vezér azt mondta: jaj, a színe-java itt halt! Ezért tették a halom elé a szi-tagot.
Két-ér közi: Az Ostoros-patak két ágának a köze. A hagyomány szerint a 15-16. században a senki földje volt. Novaj és Szihalom egyaránt szerették volna megszerezni ezt a területet. Megegyeztek, hogy azé lesz, ahonnan kihallatszik ide a harangszó. Novaj völgyben fekszik, Szihalom pedig dombon. Így Szihalomból hallatszott ki a harangszó. A földbirtokosok a papoknak adták a földet.
Falucsúfolók a szihalmiakról:
Megszegik szalonna helyett a pendelt.
A kispadon ülnek, nem szeretnek dolgozni.
Sarud – Népköltészet, folklór
Sarudon a lakodalmakban elhangzott tréfás verset Bakó Ferenc gyűjtötte 1953-ban. A hazug történet elmondása után az előadó kéregetett a lakodalmas néptől:
Jó napot vitézek, ide hallgassatok,
Jó tormát, csukával engemet tartsatok.
A nagy sárgarépát énnekem adjátok,
Majd én nektek a szűröm gallérjábul pakolok.
Mikor az erdőbe már sokat forgottam,
Juhok közt, disznók közt már sokat forgottam,
Rongyos bocskoromat gyakran nyársra húztam.
Vén fa csikorgását tarisznyára tettem,
Még mikor Szt. Lászlónak még hírét se hallottam,
Hogy oda mehessek, arrul gondolkodtam.
Bújdosásom közbe voltam egy városba,
Láttam egy nagy csudát, ökör az ólba be
Nem tudott bemenni, bujt az egérlyukba.
Majd seggre nem estem csodálkozásomba
Két hordó aranyat a zsákomba varrtam,
Lovam hátára feltennyi akartam,
De soha úgy nem jártam, a gatyámba tojtam,
De ne csudájjátok, tennap kikotrattam.
Ismertem apádot, szőrös bocskorba járt,
Láttam, kecskemézzel kente a fogát,
Mégis oly kényesen hordozod magadot,
Türüddmeg az orrod, most is taknyos vagy,
Eb, hazudj nagyobbat, én már nem tudok
Erszényteket nyissátok, garassaitokat énnekem adjátok.
Poroszló – Népköltészet, folklór
Vass József, a népművészet mestere:
Vass József Heves megyében az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet népdalénekes kategóriában. Poroszlón született, szegényparaszti családban. Fiatal korában vásározott, szarvasmarhákkal kereskedett, esetenként hajtóként dolgozott. Feleségét is egy vásárban ismerte meg, aki egy módos tiszaörsi gazda lánya volt. Két fiuk született: 1927-ben Lajos, a későbbi zeneszerző és karnagy, 1940-ben József, a majdani énekes, a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Énekkar tagja. 1920-ban Vass József katonai szolgálatát Sopronban töltötte, mint pótcsendőr. 1942-ben Kárpátaljára helyezték hadtápszolgálatra. Ezek az otthonától távol töltött idők repertoárján is nyomot hagytak, a katonaságban hallott dalokat egész életében szívesen énekelte.
1933-ban barátságot kötött Sugár József Polgárról Poroszlóra került gulyással, akivel gyakran énekeltek együtt. Sugár a tiszántúli pásztordalokat és betyárnótákat hozta magával, ezzel is gazdagítva Vass József ismereteit. Vass József rengeteget énekelt, a népdalok mellett református zsoltárokat is. A poroszlói református gyülekezet presbitereként aktív társadalmi életet élt.
A Magyar Rádió és a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja számos hangfelvételt készített a jeles énekessel. Fia, Vass Lajos is végzett gyűjtést édesapjánál, ezekből a gyűjtésekből népdalfeldolgozások, kórusművek is születtek.
1967-ben nyerte el a Népművészet Mestere címet.
http://db.zti.hu/24ora/mp3/5379a.mp3
http://db.zti.hu/24ora/mp3/5375h.mp3
Diszkográfia
PAKSA Katalin-NÉMETH István: Magyar Népzenei Antológia 4. Alföld. Budapest: Hungaroton, 1989.
RAJECZKY Benjamin: Magyar Népzene 2. Budapest: Hungaroton, 1972.
VARGYAS Lajos: A magyarság népzenéje
Falucsúfolók:
Poroszlón az ostoba, buta emberre azt mondták, hogy olyan buta, mint a rátótiak. El akarták locsolni a napot, mikor rásütött a hodály végére, mert azt hitték, hogy tűz van.
Poroszlót illető falucsúfoló: „Poroszlú, itt terem a sok rossz lú.”
Pély – Népköltészet, folklór
Népdalok:
Vikár Béla 1899-ben végzett népzenei gyűjtést az akkor még Tiszapély nevű községben. Fodor László 25 népdalt és népballadát énekelt neki. A férfi énekesekre jellemzően elsősorban katonadalokat, 1848-as témájú dalokat, és műdalokat énekelt Fodor László.
Megy a gőzös lefelé
Bodor füstje lefelé
Viszi ja regrutákat
Siratják szegényeket.
Édesanyám ne sirass
Értem könnyet ne hullass
Hanem inkább örüljél
Szép katonát neveltél.
Besenyei Erzsébet 1969-es gyűjtéséből:
„A kis pélyi halastó, halastó
Beleestem kocsistól, lovastól
Hát engemet ki húz ki,
Sej haj, ki húz ki,
Ha a babám két karja nem bír ki.”
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0180d.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0166d.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0165a.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0165d.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0166a.mp3
http://db.zti.hu/nza/br_details.asp
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0175d.mp3
„Ködellik a Mátra” szerk. Fajcsák Attia 1983.
Hiedelemmondák:
Rakottyási gulyakút
Szent György éjszakáján a boszorkányok itt húzták maguk után az abroszt, mert azt tartották, hogy ilyenkor a kút megtelik tejföllel és azt ők elhúzzák az abrosszal. Mikor az abroszt húzták, azt hajtogatták: „Viszek is, hagyok is.” Ezt figyelte ki egy gyerek, aki lovat legeltetett, és ő is megpróbálta. De neki nem volt abrosza, ezért a szűrét húzta maga után. Ő azt hajtogatta: „Én meg mind elviszem.” Amikor felakasztotta otthon a szűrét a fogasra, csöpögött belőle a tejföl. A gazdája nagyon megijedt és a szűrt a tűzbe dobta. Ezért Szent György napja éjszakáján az emberek kerülték a kutat.
Falucsúfoló:
Szénáspélynek csúfolták, mert sok szénát termesztettek egykor.
Mezőtárkány – Népköltészet, folklór
Népmonda:
Csesz-árka
„ A faluban az a monda maradt fenn, hogy Csesz királynak az volt a szándéka, hogy megfordítsa a víz folyását, vagyis ne lefele folyjon, hanem felfelé. Azt ígérte, hogy aki ezt megvalósítja, ahhoz adja gyönyörű lányát feleségül. A megvalósításra egy muzsikus cigány vállalkozott. Amikor a király látta, hogy a cigány terve sikerül, nagyon megijedt, hogy a lányát egy muzsikus cigányhoz kell adnia. Leányával együtt elhatározták, hogy amikor a cigány dolgozik, hegedűjével agyonütik. Tervük sikerült is
A másik monda szerint a cigány rájött a király szándékára, és hegedűjével úgy homlokon vágta a királyt, hogy az meghalt. A cigány abbahagyta az ásást, ezért maradt az árok befejezetlen.”
Néphit:
Mezőtárkányban a 20. század első felében messze földön ismert halottlátó asszony működött: Juhász Imréné Gyurkó Erzsébet / 1872-1941./. Fogadta az elhunytak hozzátartozóit, közvetített a megholtak és az élők között. A néphit szerint a szellemek akkor járnak vissza, ha kérésük van az élők felé. A halottlátó elvárta, hogy az út megszakítása nélkül, tiszta szándékkal menjenek hozzá. A halott kéréseit elmondta a hozzá fordulóknak: tetesse rendbe a rokonok sírhelyeit, mondassanak misét, stb. Személyét nagy tisztelet övezte, halála után is számos történet maradt fönn róla, amely a túlvilágról alkotott elképzeléseket is híven tükrözik.
A halálesetek után, hat hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy beszélni tudjon a halottlátó.
„Hat hét után jelentkezett a halott. Addig bűnös- mondta Örzsi néni. A tisztítótűzön kell keresztül mennie. Addig, míg a hat hét, alatt fel nem szabadul a lélek, addig nem jelentkezhet. Addig a lélek homályban van.”
A mezőtárkányi halottlátó és Ferenc József:
„Ferenc Jóska királyunknak- 15-ben lehetett- izgatta a fantáziáját, de általában mindenkiét, még most is-, hol van Attila sírja, hol van eltemetve a Tiszába. Felhívatta magához a királyi palotába az öreg Örzsi nénit. Ez vót a kívánsága a felséges királynak: – Ha tudsz, akkor nekem megmondod, hogy a Tiszába ugyan, de a Tiszának melyik részibe van eltemetve Attila három koporsóba: ezüstbe, vasba, aranyba. – ez nagy érték vóna az országnak is, ha megtalálnák, ebbe a rendszerbe is. – Bevitték a kápolnába Örzsi nénit. És ő ott hosszan imádkozott. Mikor befejezte az imádságokat, akkor azt mondta: – Felséges királyom! Itt vót Árpád apánk, és azt mondta:- Még ne szólj egy szót se. – így mondta, így mondom én is. Nem mondhatta meg a királynak, hogy hol van a sírja, hol van ráhúzva a víz Attilára.”
Mezőszemere – Népköltészet, folklór
Balladák:
Mezőszemerén az 1966-ban középiskolás diákok végeztek néprajzi gyűjtést, melynek során összesen 19 ballada került feljegyzésre, sajnos dallam nélkül. A településen ismertek voltak Rózsa Sándor, valamint Bogár Imre betyárok balladái, Fehér László balladája, valamint számos egyéb új stílusú ballada is. / Cséplőgépbe esett lány, Endre báró,… stb./ A gyűjtésben sok tragikus szerelmi témájú népi költemény szerepel, ezek mellett családi tragédiákat, gyilkosságokat énekeltek meg a Mezőszemerén felgyűjtött, ám széles körben elterjedt balladákban. / A hét árva siralma, Kertész Vendel balladája./
A Fehér László / A halálraítélt húga balladatípus/ és a Kéry Margit / Az esküvőre hazatérő kedves típus/ balladák variánsai a legteljesebb szövegváltozatok közé tartoznak.
Bogár Imre balladája
Gyűjtő: Pásztor Margit
Adatközlő: Pásztor Lajosné
1966. augusztus 11.
Esik eső szép csendesen csepereg
Bogár Imre a csárdában kesereg
Csaplárosné bort hozzon az asztalra
Legszebb lányát állítsa ki trázsába.
Édesanyám én a trázsát nem állom
Amoda jön három zsandór lóháton
Bogár Imre nem vette ezt tréfára
Felpattant a Szikra nevű lovára.
Lova lába elvitte őt messzire
Egészen a Bakony erdő szélére
Lova lába megbotlott egy fenyőbe
Itt fogták el Bogár Imrét örökre.
Bogár Imrét kötözik a kocsira
Még azt kérdé, hol van az ő pej lova
Azt felelte rá a csendőr kapitány
Nem ülsz betyár többé a pej paripán.
Haza üzenek az édesanyámnak
Selyem párnát küldjön fejemaljának
De az anyám azt válaszolja vissza
Sírjak annyit, hogy legyen fejem alja.
Hazaüzenek a feleségemnek,
Gondját viselje gyermekeimnek
Se juhásznak, se csikósnak ne adja
Apja után betyárságra tanítsa.
Rózsa Sándor
Gyűjtő: Pásztor Margit
Adatközlő: Pásztor Lajosné
Idő: 1966. szeptember 6.
Hely: Mezőszemere
A nagy erdő gyászba van
A nagy erdő gyászba van
Rózsa Sándor halva van
Rózsa Sándor halva van.
Még vasárnap délután
Még vasárnap délután
Végig ment a főutcán
Végig ment a főutcán.
Utána szólt az anyja
Utána szólt az anyja
Sándor fiam jöjj vissza
Sándor fiam jöjj vissza.
Édesanyám nem megyek
Édesanyám nem megyek
A kocsmába bemegyek
A kocsmába bemegyek.
Be is ment a kis kocsmába
Be is ment a kis kocsmába.
Rávágott az asztalra
Rávágott az asztalra.
Három csendőr felállott
Három csendőr felállott.
Negyedik rá vágott
Negyedik rá vágott.
Hazament Sándor délben
Hazament Sándor délben
Rézfokos a kezében
Rézfokos a kezében.
Gombos kés a szívében
Gombos kés a szívében
Édesanyám kedvesem
Édesanyám kedvesem
Van- e ingem szennyesen
Van- e ingem szennyesen.
Ha nincs ingem szennyesen
Ha nincs ingem szennyesen
Adok egyet véresen
Adok egyet véresen.
Menjen ki a Tiszára
Menjen ki a Tiszára
Mossa ki ott tisztára
Mossa ki ott tisztára.
A fia halálára
A fia halálára
Édesanyám sírhatsz már
Édesanyám sírhatsz már
Síromra borulhatsz már
Síromra borulhatsz már.
Három kislány fehérben
Három kislány fehérben
Vigyen a temetőbe
Vigyen a temetőbe.
Három kislány pirosban
Tegyen le a síromba.
Tegyen le a síromba.
Ti harangok szóljatok
Ti harangok szóljatok
Ti meg lányok sírjatok
Ti meg lányok sírjatok.
Síromra boruljatok
Síromra boruljatok.
Édesanyám sírhatsz már
Édesanyám sírhatsz már
Síromra borulhatsz már
Síromra borulhatsz már.
Fehér László balladája
Gyűjtő: Pásztor Margit
Adatközlő: Bukta Lajosné
Gyűjtés ideje: 1966. augusztus 22.
Hely: Mezőszemere
Fehér László lovat lopott
A fekete halom alatt
Olyat pattant az ostora
Behallatszott Gönc városba
Gönc város csak rajta rajta
Fehér László el van fogva
Fehér Lászlót el is fogták
Vallatásra szólították
Kérdi tőle a főbíró
Van-e apád, van-e anyád
Nincsen apám, nincsen anyám
Van egy csinos kis hugocskám
Kinek neve Fehér Anna
Bent lakik a király várban
Mikor ezt Anna megtudta
Hogy a bátyja el van fogva
Beszaladt az istállóba
A kocsisnak mindjárt mondta
Fogd be kocsis a lovakat
Rakjál fel rá sok aranyat
Mert most megyünk messze útra
Bátyám szabadítására
Török Miklós tömlöctartó
Hoztam neked sok aranyat
Hoztam neked sok aranyat
Szabadítsd ki a bátyámat
Nem kell nekem az aranyad
Csak egy éjjeli hálásod
Hálj velem egy éjszaka
Szabad lesz bátyád hajnalra
Erre Anna semmit nem szólt
Végig sétált a folyosón
Folyosóról folyosóra
Megy a bátyja ablakára
Fehér László édes bátyám
Ébren vagy-e vagy meghaltál
Ébren vagyok nem aluszok
Mindig rólad gondolkozok.
Hallod-e mit mond a báró?
Háljak vele egy éjszaka
Szabad leszel már hajnalra
Ne hálj avval a disznóval
Akasztófáravalóval
Mert neked szüzességed veszi
Nekem pedig fejem veszi
Éjfél után egy órakor
Mi csörög az udvarodon
Lovam viszik itatásra
Zabla csörög a szájában
Erre Anna semmit nem szól
Végig sétált a folyosón
Folyosóról folyosóra
Megy a börtön ablakára
Fehér László, édes bátyám
Ébren vagy-e vagy meghaltál
Felelik a többi rabok
Ne itt keresd a bátyádat
Zöld erdőben, zöld mezőben
Akasztófa tetejében
Erre Anna semmit nem szólt
Végig sétált a folyosón
Folyosóról folyosóra
Török Miklós ablakára
Átkozásom nem szokásom
Törölköződ lángot hányjon
A kenyered kővé váljon
Tizenhárom esztendőre
Vigyenek a temetőbe.
Népdalok:
A fiatalság számára a fonóházak nem csupán a munkáról szóltak, a téli időszakokban a szórakozás helyszínei is voltak. A lányokat meglátogatták a legények, az ismerkedés, dalolás, játék is helyet kapott, amíg elkészült a házi szövés alapanyaga, a kenderfonál. A legények gyakran énekeltek katonanótákat, a lányok szerelmi témájú népdalokat.
Mezőszemerén Nagy Miklós, és Fajcsák Attila népzenekutatók is gyűjtöttek népdalokat. Ezek lejegyzése az önkéntes gyűjtőkkel szemben szakszerűbb, a dallamokat is leírták. /Fajcsák Attila: Ködellik a Mátra, Nagy Miklós: Szállj el fecskemadár/
Szemerei malom agácfája,
Gólyamadár fészket rakott rája
Oda járnak fürödni a lányok
Gólya madár szégyent ne hozz rájok.
Házunk előtt…
Házunk előtt mennek el a huszárok,
Édesanyám én is közéjük állok,
Én leszek az első század szakaszvezető,
Vígan megy el az a három esztendő.
Háromnapi széna be van pakolva,
Aggy egy csókot kisangyalom az útra,
Csókot nem adhatok én a huszár gyereknek,
Mert a huszár nem igazszívből szeret
Mert ha engem igaz szívből szeretnél,
Magad mellé a nyeregbe ültetnél.
Szemerei torony tetejébe
Szemerei torony tetejébe,
Ül egy madár tiszta feketébe,
Szárnya alatt van annak egy levél,
Mind katona a szemerei legény.
Szemerei halastó, sejhaj halastó,
Beleestem szekerestől, lovastól.
Hát már engem ki húz ki, sej haj ki húz ki,
Gyenge a szeretőm karja nem bír ki.
Néphit:
A mezőszemereiek a 20. század első felében több halottlátóhoz is jártak, akik segítettek a gyász feldolgozásában, igyekeztek az elhunytakkal kapcsolatot teremteni. / Juhász Imréné, Tubi Erzsébet Mezőtárkányban, Dormándon: Kökény Amál./Gazdag hiedelemmonda anyag kapcsolódott a halottkultuszhoz is. A temetés után meghatározott idő múlva mentek halottlátóhoz, aki elmondta, mire van szüksége még az elhunytnak, mi bántja, minek örülne.
Kömlő – Népköltészet, folklór
Betyárballada Sajó Pestáról
Sajó Pesta felült bársony lovára
Beugrott a hortobágyi csárdába
Szénát, zabot adott bársony lovának
Citromos pálinkát a gazdájának.
Hortobágyi csaplárosné, hallja kend!
Szolgálóját reportra állítsa kend!
Szolgálója beszalad nagy ijedten
Hogy itt jön már kilenc zsandár fegyverben.
Sajó Pesta felült bársony lovára,
De a zsandár hideg nyomát sem látta
Lova lába megbotlott egy gödörbe,
Ott fogták meg Sajó Pestát fektébe.
Szépen kérem csendőrkáplár uramat
Ne verje oly keményen az államat
De a csendőr nem hajtott a szavára
Belelőtt a Sajó Pesta vállába.
Patkó Bandi balladája
Nem messze van ide Kismargita
Hortobágy is keresztül foly rajta
Közepébe aranyosi csárda
Abba iszik a betyár bújába.
Igy kezdte el Patkó Bandi a szót
Ki látott már egy lovon hét patkót?
Ki nem látott, jöjjön ide, láthat,
Négyet visel e gyönyörű állat.
Az ötödik magam igaz neve
Kettő meg a csizmámra van verve.
Angyal Bandiról
Mikor Bandi betyár lett
Zsíros inget, gatyát vett
Zsíros ingben gatyában
Beballag a hortobágyi csárdába.
Csaplárosné, azt mondom,
Van-e bora a csapon?
Van bizony vagy hat akó,
De nem betyárnak való.
Kompolt – Népköltészet, folklór
Helyhez kötődő mondák:
Csösz-árok
A Csörszárkához kötődő néphagyományt, valamint az árok elhelyezkedését Pesty Frigyes a 19. század végén jegyezte le. D-nek fekszik, K-ről Ároktőtől eredve, Ny-nak Árokszállásig csaknem egyenes vonalban húzódik, természetes határ Kompolt, Kaál, Tarna Bod és Zsadány között. A nép szerint valamikor a csehek építették, védelmi helyül a megtámadás ellen. Költött monda szerint Csörsz királyfi, Tisza vidékének birtokosa akarta a Tiszát a Dunával egybekötni, hogy ezen vonalon a Duna mentét bíró Deli kisasszony, szintén királyleány jegyesét, kívánatához képest haza vihesse, ezen szándokát azonban ki nem vihette, mivel Árokszállás alatt a napszámosok agyon ütötték.”
Ennek a mondának az emlékei még a 20. század közepén éltek a helybeliek emlékezetében.
Falucsúfoló:
„Kál, Kompolt, Kápolna
Kerecsenthe vágódna
Deménd úgy megijjedne,
Hoty Szalók Baktára esne.”
Kápolna – Népköltészet, folklór
Helyhez fűződő mondák:
Kossuth hársfa, Dembinszky hársfa: Három hársfa, melyeknél Kossuth fohászkodott Istenhez a néphagyomány szerint. Ugyanez a hagyomány kapcsolódott egy vadkörtefához, ami 1950- körül elpusztult.
Kápolnai ima:
Az 1848-49-es szabadságharc bukása után, az elnyomatás éveiben, titokban, szájról-szájra terjedt a Kossuth Lajosnak tulajdonított ima, amit a néphagyomány szerint a kápolnai csata után mondott el a honvédek sírja fölött. Bár sokáig írásba foglalásáért is börtön járt, több nyelvre lefordították az imát, még szlovák nyelvű változata is ismert. A szabadságharc 50. évfordulóján olajnyomatot is adtak ki a jelenettel, és a szöveggel. Ez a kép főleg a református családok otthonait díszítette, széles körben elterjedt Magyarországon.
Az eredeti szövegről kiderült, hogy annak szerzője Roboz István (1828-1916), aki Noszlopy Gáspár Somogy megye kormánybiztosának titkára volt a szabadságharc alatt. A szájhagyományozódás útján azonban több változata is létrejött, lejegyzésre került.
Az olajnyomaton szereplő szöveg:
„Felséges Úr! Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övezett
trónusodról és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája
száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te
mindenhatóságod erejét! Istenem! Felettem éltető napod ég, s térdeim alatt a
szabadság csatájában elhullott vitéz honfitársaimnak csontjai nyugszanak –
fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink
unokáinak kiomlott vérétől. – Óh! csak had szálljon alá napodnak teremtő
sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert e porladó tetemek
koszorú nélkül el nem hamvadhatnak. Isten! Ősapáinknak, s népeknek Istene!
Hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke
mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilicset-osztó vaskarjait.
Mint szabad hazának szabad fia térdelek az újabb temetőn, honfiaim,
testvéreim roncsolt tetemein. Ilyen áldozatok árán szenté válik e hazádnak
földje, ha bűnös volt is, óh Istenem! – mert vérrel megszentelt földön
rabnépnek élni nem szabad! Atyám! Ősatyáinknak védelmező Istene! Milliók
felett hatalmas úr! Ég, föld s tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e
porladó csontokból és nemzetem homlokán fog ragyogni. Szenteld meg e
porokat kegyelmeddel, hogy e szent ügyért elhullott bajnokok áldással
nyugodjanak szentelt hamvaikban. – ÁMEN!”
http://mek.oszk.hu/02200/02217/02217.pdf
http://dunaharasztima.hu/?p=10456
A Kápolnai ima következő, szlovák nyelvből fordított verses változatát a Kossuth nóta dallamára énekelték:
Kossuth Lajos Kápolnánál /1850 táján/
Kossuth Lajos Kápolnánál
Ott térdel a honvédsírnál,
Kezét kulcsolja, égre néz,
A hősök szabadságáért
Istenhez fordul:
„Egek fönséges Királya
Tekints trónusodról alá,
Nyugosztald a vitézeket,
A szabadságszeretőket,
Magyar hősöket.
Nekünk is adj bátorságot,
Harcban hős férfiasságot,
Hogy a mi dörgő ágyúink
Szalasszák meg ellenségünk
Minden csatában.
Erősíts meg minden harcban,
Hogy nemzetünk álljon bátran
Óvjad meg a szabadságunk
Ne engedd, hogy légyen kárunk
A Magyarhonban.
S ha teljes lesz a diadalmunk
Légyen állandó uralmunk
Áldd meg a magyart, a hazát
Testvériségét, szabadságát
S egyenlőségét.
(szlovák nyelvből fordítva, Ethnographia 1922.)
Falucsúfoló:
Javul mint a kápolnai kutya- először a csirkéket falta fel, utána a kotlóst.
A község fekvésére vonatkozó csúfoló:
„Kál, Kompolt, Kápolna
Kerecsenthe vágódna
Deménd úgy megijjedne,
Hoty Szalók Baktára esne.”
Kál – Népköltészet, folklór
Kukás folklór:
Kálban a 20. század első felében jelentős volt a dohánytermesztés. A feles dohánykertészeket kukásoknak nevezték, az általuk használt, kukának nevezett kampós eszközről, melyet a dohányzsineg két végére kötöttek. Ennek segítségével tudták felakasztani a szárításra felfűzött dohányt, könnyen át tudták szállítani másik helyre. A kukákból, azaz kampókból több ezerre is szükségük lehetett, ezért nevezték el erről ezeket a dohánykertészeket.
A dohány csomózása, fűzése közben jó alkalom nyílt a nótázásra, mesélésre. A történetek legtöbbször papokról, cigányokról szóltak.
A káli kukások körében gyűjtött népdal szövege:
Kukáslegény, ha kimegy a pajtába,
120 pórét leolvas egy sorjába,
Barna kisjány nem alszol az iccaka,
Míg ez a 120 póré be nem lesz rakva.
Kukás mesék, trufák:
(Adatközlő: Somogyi József sz.1882. Kál. Gyűjtötte: Takács Lajos 1951.)
1.
Egy kukáslegény nagyon szeretett egy lányt, ahhoz meg egy gazdalegény járt. Aztán az beszét egy juhássza és elpanaszuta, hogy mi a baja, aztán ez monta, hogy adok én neked egy olyan füvet, amivel meghipnotizálod az egész családot. Aztán ezt fingófűnek nevezték. Aztán ezt elásta a küszöb alá. Mikor aztán ment ki a lány a csirkének adni, akkor egyet szólt: p! Mikor ment be a lány, akkor megint:p! Mindig egyet: p. Na most mit csináljanak? Hát, elmentek a paphoz, mert ez az ördög műve, tisztelendő atyám:p. Gyüjjön ki, ph, és szentüjje meg ph,ph,ph,ph,ph
Hát el is ment a pap, ahogy belépett a küszöbön, ő is úgy csinált, mint a lány. Fölszentüte a lakást, de nem ért sz semmit se. Nem tanátak neki orvosságot. Aztán a juhász beszét a lánnyal, hogyha elmegy a kukáslegényhö, akkor ez elmúlik tőlük. Sokáig pereskedtek, mindaddig, míg a lány bele nem egyezett. Mikor aztán mentek vóna a jegyváltásra, akkor éjjel kiásta a fiú a küszöb alól a füvet, mikor ment másnap a lány a csirkéket etetni és a jószágokat, akkor aztán nagy öröm vót és ebbe a nagy örömbe meg lett a lakodalom is. Nem ahho a gazdag legényhö ment, hanem a kukáshoz.
2.
Ezt a lányt Sárának hítták. Egy kukáslegény járt hozzá, meg egy patikuslegény. Hát mindenesetre a lánynak jobban tetszett a patikus, mint a kukáslegény. Ahogy elment hozzá a két legény, a patikus mindig jószagú vót, aztán bántotta a kukáslegényt, hogy a patikus jobban tetszett, aztán mondja az anyjának, hogy főzzön egy nagy fazék babot.
Aztán mind a kettő ott vót a lány házáná. A kukás ott üt a jány édesapja mellett. A dohányoslegény ereszgette kifelé a szelet, a patikuslegény meg sétálgatott a lány mellett. Egyszer azt mondja az öreg ej de jó szag van itten, háromszor, négyszer is mondta az öreg, hogy ej de jó szag van itten. Egyszer aztán azt mondja a patikus legény, ez mind éntülem származik. Mert azt hitte, hogy az ő szagára mondja. Így aztán az öreg fölugrott, hogy b… m… az anyád mindenit, ha ilyen jó szagod van, akkor eriggy kifelé. Oda megy a lányom, ahun jó munkás ember van. Így lett a kukáslegényé a lány.
3.
A vénlánynak kukás vót az édesapja. De de meghalt a kukás, aztán maradt a vénjány. Vót egy kis lakása, amit az édesapja szerzett. Mert itt csak azt mondták, hogy azér mennek el kukásnak, hogy szerezzenek valamit. A jánynak megvót a pénze, meg sok visalmájuk (birsalma) a kertben. Aztán minden este vacsorára visalmát sütött magának. A huszárok meg odamentek gyakorlatozni abba a községbe. Egyszer a katonák megtudták, hogy a vénjánynak pénze van. Ki akarták rabolni.
Ez a lány meg akkor szokott elaludni, mikor hármat ásított. De ez nem tudta, hogy a katonák ki akarják rabolni. Hozzáfogott vacsorázni. Ahogy vacsorázott, egyet ásított. Erre azt mondja, ahogy így ásít, hogy meggyütt már az egy, akkor már egy katona volt az ablak alatt. Amint tovább így vacsorázgat, egy másikat is ásított, na aztmondja, eljött már kettő, de akkor már két katona vót az ablak alatt. Azt mondja az egyik katona, az apja hármát tudja, hogy hárman vagyunk. No megint tovább kezdett vacsorázgatni, ett sült visalmát és ahogy ett megint egy nagyot ásított. Na azt mondja, eljött már mind a három. És tényleg ott vót három katona. Azt mondják, az apja erre-arra tudja, hogy hárman vagyunk. Avval a katonák kimentek a kertbe, aztán ott vót ilyen tökszár és ide bújtak be. Elbújtak, hogy ha majd elalszik a vénlány, akkor majd kirabolják.
A vénjány meg összekezdte pucuni a kenyérhajat, meg a visalma haját, vót neki kutyája, azt meg tökaljának hítták. Amikor kiviszi a kutyának is a vacsorát, akkor elkiáltja magát, hej tökalja, tökalja. A katonák meg ott vótak elbújva. Hát azt mondják, ezt is tudja, hogy itt fekszünk, a tök alatt. Erre aztán elmentek, nem tudták kirabolni.
De egyet ki is hagytam belüle. Amikor sütögette a visalmát a vénjány, az almák ahogy sültek settegtek, suttogtak, aztán azt mondja nekik, na csk suttogjatok, settegjetek, mindjárt a s…be settegtek. De a katonák nem tudták, hogy mire mondta, hát megijedtek.
Falucsúfoló:
„Kál, Kompolt, Kápolna
Kerecsenthe vágódna
Deménd úgy megijjedne,
Hoty Szalók Baktára esne.”
Heves – Népköltészet, folklór
Falucsúfolók, helyi szólások:
Él, mint Marci Hevesen. Ennek magyarázata: a templom védőszentje Szent Márton, és nagyon sokat költöttek rá. Ezért mondták, Szent Márton, azaz Marci nem csinál semmit, csak könnyen él.
Ennek a mondásnak 6 változatát, és 10 féle magyarázatát dolgozta föl Gy. Gömöri Ilona hevesi néprajzkutató. Megfigyelte, hogy az egyes társadalmi osztályok saját Marci alakot alakítottak ki, egymástól eltérő személyeket helyeztek a történet középpontjába.
- Marci-mint Szent Márton, a hevesi templom védőszentje
- Marci- Zöld Marci, a betyárvezér
- Marci – mint Rosenfeld Márton zsidó kereskedő
- Marci – mint csavargó, a nemesurak kegyeltje
- Marci – mint lusta ingyenélő bárói sarj
- Marci – mint Szedlák Márton, a könnyelmű gazda
- Marci – mint Krausz Mór, a táncos kedvű kereskedő
- marci és heves- mint erotikus szimbólum
A hevesi Marci bekerült a modern lokálpatrióta hagyományok körébe. 2008 óta minden évben megrendezett Hagyományőrző Civil Napon Marci-választást tartanak, valamint minden novemberben Marci-hetet szerveznek.
Füzesabony – Népköltészet, folklór
Füzesabonyban Vikár Béla 1899-ben végzett népzenei gyűjtést, amelyet az MTA Zenetudományi Intézetben őriznek. A Bartók-rend online adatbázisukban 39 olyan népdal digitalizált változata hallgatható meg, melyeket Vikár gyűjtött a 19. század végén. Ezek között a népdalok között szerepelnek balladák: Szépen legel a kisasszony gulyája /A bárólány és a juhászlegény/, betyárballadák: Patkó Bandi, Nem messze van ide Kismargita. Érdekesség, hogy a megszólaló halott balladatípus itt női főszereplővel hangzott el: Megöltek egy kislányt.
Jelentős számú katonadal, és rabnóta is lejegyzésre került ekkor, hiszen a 39 népdalt 3 férfi adatközlőtől gyűjtötte, akik katonáskodtak is, hozzájuk közel állhatott ez a műfaj. Kisebb számban szerelmi népdalokat, valamint műdalokat is gyűjtött Vikár Füzesabonyban. A lakodalmi szokásokhoz kapcsolódóan a „vén ló búcsúja” dramatikus szokás egyik éneke is felbukkant.
Jaj de szomorú is a lónak élete
Hogyha megöregszik nincsen becsülete
Ütik, verik, hajtják, az malomba fogják
Doronggal kínálják, táncolnyi tanítják
Harminc esztendeig szolgáltam egy gazdát
Mindég csikómódra viseltem az igát
Mégis megvénültem, nincsen becsületem,
Kukoricaszár volt legjobb eledelem.
/ Adatközlő: Kerekes István 1898./
/db.zti.hu/
Mező Judit 1956-os gyűjtéséből egy koldusparódiát ismerhetünk meg, ahol az énekes egy koldust utánoz. A koldus a pénznek örül, a tojásnak nem, mert azon nem lehet pálinkát kapni. /Hejde betett nekem a gyulai vásár/ / Zenei anyanyelvünk című könyv második kiadásához készült lemezen kiadták ezt a dalt. Szerk: Sárosi Bálint. 2003./ http://db.zti.hu/24ora/mp3/6556j.mp3
Mező Juditnak 1956-ban archaikus siratóéneket is sikerült feljegyeznie, amelyben Kaló Miklósné 60 éves asszony a férjét siratta el. Énekében egyes személyesen szólítja meg a halottat, elbeszélve, recitáló hangon adta elő a siratót. / MNT. 104. /
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0140b.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0137a.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0152c.mp3
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0138b.mp3
Néptánc:
A füzesabonyi romák hagyományos táncairól Maácz László készített fotófelvételeket 1956-ban. A felvételeken a csalogatós páros táncot a férfi és a nő többnyire egymással szemben járja, anélkül, hogy egymást megérintenék. A férfi a páros- és a férfitánc során is csapásol, a nő karja a magasban van, csettingetve táncol. A táncot nem kísérték hangszerekkel, csupán énekkel, hangokkal, vagy egyszerűbb eszközökkel, mint a kanál, kanna.
http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05188.jpg
http://db.zti.hu/24ora/jpg/ZTI_TF_05193.jpg
http://db.zti.hu/24ora/fotok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=16
Népmondák:
Csesz-árok: „Csörsz király ásatta, össze akarta szakítani a Tiszát a Dunával, de ez nem sikerült. A partja (ahol el nem szántották) 4-5- öl magas.”
Egy másik változat szerint:
„ Két testvér építtette, hogy összekössék a keleti birodalmat a nyugatival. De a két testvér-herceg később összeveszett, mert elfogyott a pénzük. Ezután a két birodalmat nem összekötni, hanem szétszakítani akarták. Abbamaradt az árok ásása.”
Egy harmadik változat szerint:
„ Egy király feleségül kérte a szomszéd király lányát, de az kevély volt, s azt kötötte ki, hogy Csörsz király csak akkor veheti el, ha összeköti e Tiszát a Dunával, s hajón viszi majd haza a jegyesét. Az árok ásása közben, egy viharos éjszakán Csörsz király meghalt, s abbamaradt az ásás is.”
Erk – Népköltészet, folklór
Erkkel kapcsolatban a következő falucsúfolók maradtak fönn:
Erk, Örs, húzza össze a görcs, de már most.
Az erkiek kompérok.
Az erkiek kínyesek.
Történeti hagyományt őrző helynév:
Bottyán szög: A néphagyomány szerint itt sebesült meg a csatában Vak Bottyán, és innen vitték Gyöngyösre.
Erdőtelek – Népköltészet, folklór
Történeti hagyományokat őrző földrajzi nevek:
Erdőtelek határában húzódik a Csörsz árok, melyhez helyi népmonda kötődik: A néphagyomány szerint Csörsz cseh király ásatta. Egyszer kiment megnézni, hogy halad a munka. Az egyik cigány nem dolgozott, hanem hegedült. A király rászólt. A cigány káromkodott, és úgy vágta a hegedűt a királyhoz, hogy rögtön meghalt. A munkások örültek ennek. Rögtön rá is hányták a földet, és ezért van az árok végén az a domb.
A Strázsapart, vagy Tatárhalom mesterségesen készült domb, ahová a monda szerint a tatárok idején elővigyázatlan strázsákat állítottak ki. Mások visszaemlékezései szerint a kápolnai csata idején a katonák őrállása volt.
Egerfarmos – Népköltészet, folklór
Falucsúfolók:
Farmos, a te apád taknyos.
Farmosi izé, szemerei micsoda.
Népi névmagyarázat:
A török időkben a katonák az Eger-patakban a farukat mosták. A mezőtárkányiak szerint a falu neve onnan ered, hogy a törököknek már menni kellett volna, da azt kiabálta az egyik rossz magyarsággal: far mossom.
Csesz-árka
Pesty Frigyes szerint: „300 öl hosszan nyúlik délnek. A régi öregek regéje szerint Csörsz király parancsára ásták. Csörsz király építtette az árkot, hogy kedvesét fel tudja hozni várába.
Boconád – Népköltészet, folklór
Történeti hagyomány a helynevekben:
A falu területén sok volt a mocsaras hely, ahol bodza és nád termett. A néphagyomány szerint ezekből ered Boconád neve, aminek eredeti változata szerintük Bodzanád.
Falucsúfolók:
Boconádon babot főznek, tökkel harangoznak.
Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pipa dohányt.
A helyiek emlékezete szerint a Dobogó-parttól a kastélyig Alagút húzódott. A 20. század elején egy petrencehordó rudat bedugtak egy ürgelyuk nagyságú résbe, és a bot beleesett, nagyot dobbant. A néphagyomány szerint a török időkben keletkezett, az uraságok építették búvóhelynek, és a kincseiket itt rejtették el.
A Dobogó-partot tartják a falu korábbi helyének, de a törökök elpusztították. Föld alá került minden, majd meggyulladt, lángnyelvek csaptak ki a földből, a népmonda szerint.
Besenyőtelek – Népköltészet, folklór
Berze Nagy János (Besenyőtelek 1879 – Pécs 1946.)
A neves folklórkutató Besenyőtelken született, itt kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, amit 1886-ban Tiszasülyön, 1887-ben Egerben folytatott. 1889-től a gyöngyösi gimnáziumba járt, 1898-ban Jászberényben érettségizett. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, magyar-latin szakon. 1903-1904-ben a MTA Nyelvtudományi Bizottsága és a Kisfaludy Társaság megbízásából Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyékben végzett néprajzi, nyelvészeti gyűjtéseket. 1905-1939 között a tanügyigazgatás területén Magyarország számos településén dolgozott, minden egyes helyszínen végzett néprajzi gyűjtést. A falusi tanítók segítségére voltak a folklór gyűjteményének gyarapításában. Pályájának legmeghatározóbb helyszínei: a szülőföld, Besenyőtelek és környéke, valamint Pécs és Baranya megye. Első nyomtatásban megjelent publikációja, egy tréfás mese, melyet Besenyőtelken gyűjtött egy öreg bérestől, amikor téli időben este körülülték az istálló közepén rakott szalmatüzet. A meséket szó szerint jegyezte le, szerkezetükön, motívumain semmit nem változtatott. Az adatközlők nevét, életkorát, foglalkozását, a gyűjtés körülményeit is feljegyezte, ami a tudományos hitelességet szolgálta.
Tanulmányait, könyveit a mese, monda, néphit témakörökben írta, vizsgálta a népköltészet műköltészetre gyakorolt hatását. Ezek mellett népszokásokat, népdalokat, balladákat is feljegyzett. Fő műve a magyar mesekatalógus: 530 mesét vett számba, rendszerezte ezeket, ami mérföldkőnek számít a magyarországi népmesekutatásban.
A legjelentősebb művei: Népmesék Heves és Jász-Nagykun–Szolnok megyéből (Bp. 1907.), Mese (A magyarság néprajza III. Bp.), Baranyai magyar néphagyományok (I-II. Pécs, 1940.), Magyar népmesetípusok (I-II. Pécs, 1957), Égig érő fa (Magyar mitológiai tanulmányok, Pécs, 1958.)
Népköltészete
Besenyőtelek népköltészeti kincseit elsősorban Berze Nagy János népmesegyűjtő gyűjtéseiből ismerhetjük meg. A „Népmesék Heves-és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből” című mesegyűjteményében 65 besenyőtelki mese szerepel. Ezek mellett 12 egri, 6 tiszafüredi, 3 puszta-hanyi, 1 mezőtárkányi mesét is közölt megyénkből.
A mesélő személye különösen megbecsült volt a faluközösségben. Őt kínálták először a kulaccsal, a legjobb dohányból kapott a mesélés alkalmával.
A mesék mellett népdalokat, népballadákat, népies műdalokat is gyűjtött szülőfalujából. ( Fehér László balladája, betyárnóták, Az aradi vértanúk balladája, új stílusú népdalok) Sajnos a népdalokat kotta nélkül jegyezte föl, csupán utalt az éneklés módjára: „mái napig szép dallamra éneklik a F.L. nótáját.” Berze Nagy János így írt a besenyőtelki emberek dalos kedvéről:
„A dalt nagyon szeretik, olykor egész éjjel nótától hangos a falu, kivált, mikor a sorozásról jönnek haza, avagy búcsúznak hazulról. A ki pedig a mezőn a gulya vagy a szántásban az eke után ballagó legényt hallgatja, estig elhallgatná a fütyülését.
Az alábbi balladát Berze Nagy János írta le Besenyőtelken, Száraz Szabó Örzsi 38 éves parasztasszony közlése alapján.
Fejír László
Fejír László lovat lopott
A fekete halom alatt
Meg is fogták a hannagyok,
Azok a hunczut fogmegok.
Fejír Anna hogy megtudta,
Hogy a báttya fogva vala:
Fog be, kocsis, a lovakot,
Tégy mellém sok aranyakot!
Tál ezüstöt, tál aranyat:
Eresszék ki a bátyámat.
Kieresztem a bátyádot
Ha egy éjjel veled hálok!
Fejír Anna ne hálj vele!
Mer elveszi szüzességed!
Szüzességedet elveszi,
A bátyádnak fejit veszi!
Megyen, megyen Fejír Anna
Horvát Ferdi ablakára,
Ablakáru rostélyára,
Lefekszik a nyoszolyára.
Fejír Anna nem nyughatott,
Mer nagy ágyuzörgést hallott.
Aluggyá má Fejír Anna,
A bátyádnak vége vala!
Úgy átkozza Fejír Anna:
Verjen meg az egek ura!
Sár előtted felfakadjon!
Víz előtted megállhasson!
Víz előtted megállhasson,
Lovad lába megbotolljon!
Lovad lába megbotolljon!
Mosdóvized vérré vállyon!
Mosdóvized vérré vállyon!
Törülköződ lángot hánnyon!
Hamupipőke
/Berze-Nagy János gyűjtéséből. 1904. március, Gyűrő Klári parasztasszonytól/
Hun vót, hun nem vót, vót a világonn egy ember, annak a feleségi mehhalt, egy kis lyánya maratt csak, ezt Hamupipőkének hítták. Asszon nékű nem tudott lennyi az ember, mehházasodott újra. Így mostoha kerűt a házba, a ki még felű rája két lyánt hozott magával. Lehet gondolnyi, hogy rossz helyi vüt szegén Hamupipőkének!
Eccer az apjok elment a vásárra, megát a három lyánya előtt, oszt asszonta: „no! Lyányaim! Mit hozzak én nektek a vásárrú?” A két mostohalyány asszonta, hogy nekik szép ruha kell! De a maga lyánya, Hamupipőke asszonta, hogy hozza el neki azt a gallyat, a ki a kalapjába letelősször megakad!
Meg is hozta az ember a két mostohalyányainak a vásárfiát, a maga lyányának meg az agacsgallyat, a ki a kalapjába letelősször megakatt. Azt kivitte Hamupipőke az annya sírjáho, ott kikelt. Nemsokára rászát két madár, ott ült reggeltű estelyig.
Abba a várasba lakott egy királyfi, az báldot tett. A Hamupipőke két testvérit a mostohája eleresztette a mulaccságra, de őt nem. Kéreczkedett pegyig, de nem eresztették, ha elejbe tettek egy tá lencsét hamuval összekeverve, azt kellett vóna neki egész éccaka vályogatnyi. De ő kikönyökölt az ablakba, szomorkodott. A hogy ott búsút, búsút, odaszát a két madár, asszongyák neki: „mi bajod van, hogy így búsúsz?” Hamupipőke elmondte, akkor a madarak elkezték kiabányi: „Galambok, madarak, gelliczék! Gyertek! De javát a begrébe, rosszát a begyébe!”
Odagyűt sok madár, Hamupipőke allyig nézett szét, má a lencse ki vót válogatva.
Másnap megint csak lencsét adtak neki, mos má egy szakajtóval, hamuval keverve szintazonszerint, de a madarak egy félóra alatt azt is feltisztították.
Harmadnap má nem tuttak mibe akadályoskonnyi, asszonták neki, hogy „mibe menné te el, te! Isz’ ruhád sincs, a kit felvegyé arra a báldra! Jobb lesz, ha itthon maraccz!”
A szegény lyány mit csinát vóna erre a szavakra? Rítt, mint a záporeső. Azúttánn kiballagott a temetőbe, ledőt az annya sírjára, ott rítt ej jó sort. A fárú ezt látták a madarak, kérdezték tülle: mi baja? Elmonta, hogy nincs ruhája, a kibe elmehessék a báldra, ő meg szeretne elmennyi! A két madár elszát, mingyá hozott neki egy ezüst- meg egy aranyruhát. Mingyá vót a lyánnak mit felvennyi!
Aznap estére má ott is vót. Az ezüstruhába olyan szép vót, hogy a királyfi rögtön megszerette. Mikor meg beszényi akart vele, Hamupipőke úgy odalett, mintha ott se lett vóna. Másnap is az aranyruhába csak ott vót Hamupipőke, de a kiráfi nem beszélhetett vele.
De harmadnapra má eszelt ki valamit a kiráfi. Kiöntette a garádicsot szurokkal, úgy, hogy a mikor Hamupipőke haza akart mennyi a báldbú, a garádicsonn a félcipéji leragatt. Hamupipőkének kíntelen vót félcipével hazamennyi.
A királyfi mikor kereste, rögtön eszrevette, hogy hazament má az ő szívi választottya, mer az arancipe oda vót ragadva a szurokba. Kihúzta onnat mingyá, oszt feltróbáta a város valamennyi lyányának a lábára. Otthon a Hamupipőke két testvéri egészenn lefaragta a lábát, hogy ráférjék a cipe. Úgy is vót. Az egyik lyány lábára végtelen nagy nehezenn felment a cipe, de nagyon szoros lehetett neki, mer allyig tudott benne lépnyi. Úl láttam, mint most.
A kiráfi akkor a lyánval ment vóna haza Hamupipőkéékhe, de a hogy elmentek a temető mellett rájok kiátott a két madár az agacsfárú:
Zúg-búg, rossz idő.
Csupa vér má a cipő!
Szűk a cipő, szűk nagyonn:
Nem az igaz menyasszony!
Hallották ezt sokann, a királyfi is figyelmezett a szóra. Mikor hazaértek, meglátta Hamupipőkét is, a hoyg súrolt valamit. Odahítta magáho, felpróbáta neki a cipét, hát arra csudállatosann rápasszolt, pegyig Hamupipőke a lábát se faragta. Megörűt a kiráfi nagyonn oszt ő is csak akkor vette eszre Hamupipőkét felültették egy szép lóra, a két mostoha testvéri meg mellette ment. Mikor a temető mellett mentek, a két madár a fán megint elkezte:
Zúg-búg, jó idő
Vér nékű van a cipő.
Jó a cipő, jó nagyon:
Ez az igaz menyasszony!
Mikor ezt elmonta a két madár, odaszát a két lyány vállára, oszt a széső szemeiket mind kivagdosták. Mikor at esküvőrű gyüttek vissza, a két madár meg a megmaratt szemeiket szette ki. A gonoszságoké vak lett mind a kettő.
Hamupipőke meg kiráné lett, boldog lett, még most is él, ha men nem halt.
Falucsúfolók:
A besenyőtelkiek így csúfolták Poroszlót: „Poroszló-rossz ló!”
A poroszlóiak így vágtak vissza: „Besenyő!
El se kerű, be se győ!
Ott lakik a nemesség,
Kiben nincsen emberség!”
„Akit Besenyőn meg nem vernek, Dormándon meg nem lopnak, az átmehet az egész világon, nem lesz semmi baja.”
Néphit:
Berze Nagy János gyűjtései alkalmával számos babonás eljárást, népi gyógymódot, hiedelmet is lejegyzett Besenyőtelekről. A boszorkányok alakjához kapcsolódott a legtöbb hiedelem. Ők voltak azok, akik az akkori elképzelések szerint rontással betegséget, szerencsétlenséget hoztak a házra. A boszorkány felismerésére számos praktikát ismertek. Például: Ha valakiről azt gondoljuk, hogy boszorkány, megfordítva a lába nyomába kell lépni. Ha valóban boszorkány az illető, visszafordul, és az ujjával megfenyeget…
A boszorkány alakja mellett a tüzes ember és a barboncás hiedelemlényeket is ismerték Besenyőtelken.
Hiedelmek kapcsolódtak az egyes naptári napokhoz, a családi élet eseményeihez is (Szent György napja előtt való éjjel járják a mezőn táncukat a boszorkányok. S ahol másnap egy darab helyen van a fű letaposva, ott ment végbe a dínom-dánom.).
A tolvajt rostaforgatással próbálták megkeresni. A rosta kávájába ütötték be az olló két hegyét, aminek két végét a két gyanúsított ujjára akasztottak. A vádló megkérdezte: „Szent Péter! Szent Pál! Mondd meg a szent igazat: ki vitte el a tyúkomat?” A hitük szerint, amelyikük felé fordult a rosta, az volt a tettes.
Dormánd – Népköltészet, folklór
Népdalok:
Dormándon 1961-ben járt Sárosi Bálint, gyűjtéséből egy dudanóta felkerült a Magyar népzenei antológia 4. Alföld albumára. (1989) ( Megdöglött már két hordó csík)
Megdöglött már két hordó csík
A harmadik most kínlódik
Bivalybőr, bivalybőr,
Kicsi a lyán majd megnő.
http://db.zti.hu/24ora/mp3/3972h.mp3
Néphit:
Az 1940-es években Dormándon élt egy „mondó” cigányasszony: Amál Maris. Rengetegen jártak hozzá, az utcát, ahol lakott, Szellem köznek nevezték. A háza előtt mindig annyian álltak, hogy aki erre járt, azt gondolta, hogy vásár
Népmonda:
Csesz-árok, Csörsz-árka
Egyesek szerint az árkot Csörsz király ásatta. Menyasszonya csak akkor ment hozzá, ha csónakkal viszi haza. Ezért keskeny az árok. Volt a munkások között egy cigány, aki hegedült a munkásoknak. A király megparancsolta a cigánynak, hogy dolgozzon. A cigány erre a vonóval fejbe vágta, és meghalt a király. Más hagyományok szerint villám ütötte agyon Csörsz királyt.
Átány – Népköltészet, folklór
Eredetmagyarázó népmonda:
Adatközlő: Godó György sz. 1869
Gyűjtés: Tiszanána,1958. XI. 28.-30
Gyűjtő: Bakó Ferenc
Átány így alakult: valamikor a lovak szájába nem zablát tettek, hanem az orrukba karikát. Aztán befogták a lovakat, vályogot vittek. A lovak elragadták, és ahol leesett a vályog, ott építettek házat. Azért olyan rendetlenül vannak a házak Átányon.
Történeti hagyományok:
A török itt is pusztított, de a falu egy része mégis megmaradt. Ugyanis a pap felesége szép asszony volt, és megtetszett a török vezérnek, aki azt mondta, védelmébe veszi a falut, ha az asszonyt neki adják. Nagy gondban volt a nép. A papjuk feleségét mégsem adhatták oda. Volt a községben egy asszony, aki nagyon hasonlított a szép papnéhoz, beöltöztették hát, és ő váltotta meg a kömleiek szerint.
Népköltészete
Népdalok:
Az első népzenei kutatást Vikár Béla végezte Átányban, ekkor még viaszhengerekre rögzítette a dallamokat, fonográf segítségével. Az MTA Zenetudományi Intézete Bartók-rend online adatbázisa egy népdalt közöl ebből a gyűjtésből: Aki tiszta búzát akar vetni, Glavács István előadásában.
http://db.zti.hu/nza/mp3/MH_0173a.mp3
Átányban Fél Edit és Hofer Tamás néprajzkutatók 1951-1959 között végeztek kutatásokat, egy falumonográfia elkészítése céljából. Ehhez a kutatáshoz kapcsolódóan Rajeczky Benjamint kérték fel arra, hogy népzenei gyűjtést végezzen.
Átányban még az 1950-es években is fellelhető volt az archaikus siratóének, amellyel az elhunyt hozzátartozókat búcsúztatták. Egyes szám első személyben szólították meg a halottat, szabadon, recitáló hangvételben énekelték. Rajeczky Benjamin a lányát sirató anya énekét rögzítette 1954-ben, ami megjelent a Kaszás e földön a halál című hanglemezen 2007-ben. (www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar)
http://db.zti.hu/24ora/mp3/01053d.mp3
A férfi énekesek Rajeczky gyűjtésének idején az új stílusú népdalokat és népies műdalokat adtak elő. Ők korábban kikerültek a faluközösségből, katonáskodtak, Budapesten is vállaltak munkát, a nők körében tovább megőrződtek a régi stílusú népdalok.
ZTI AP 1054/d
Adatközlő: Bedécs András
Nem messze van ide Kismargita,
A Hortobágy környes körül folyja
Közepébe aranyosi csárda,
Kibe iszik Fábián bújába.
Jó estét, jó estét csaplárosné!
Hát ez a pej paripa itt kié?
Odabe van ennek a gazdája,
Most érkezett, nincs egy fél órája.