Mesterségek
mesterségek
Tenk – Mesterségek
Harangláb. Készítette Koczka József kerékgyártó. 1968.
Besenyőtelek – Mesterségek
A gazdálkodás igényeinek kiszolgálására alakult ki a kisipar. Sok kovácsra volt szükség a mezőgazdasági eszközök javítására. A megrakott szekerek lekötéséhez köteleket, a lovak kötőfékjét, istrángját köteles mester készítette.
A helybeliek lakóházát, egyéb építményeit főként helyi kőművesek építették. A zárakat, ajtóvasalásokat lakatosmester készítette. A malomban molnármester tevékenykedett.
A ruhaneműeket szabómesterek készítették. A lószerszámokat és egyéb bőrös munkákat a szíjgyártó végezte. A ködmönöket, sapkákat szűcsmesterek készítették. A len és kender szövése a takácsok feladata volt.
Ezek kívül cipészek, varrónők, asztalosok, hentesek és borbélyok dolgoztak a településen.
A 20. század közepéről a következő mesteremberek neveit ismerjük:
Hannus Sándor, Karkus János, Ignatovszki József cipész, Kriston Mihály kőműves, Goth Lajos szabó, Czövek Márton szűcs, Veres Sándor kerékgyártó, Goth István cipész, Mlinkó Zsigmond férfiszabó, Forgács János kovács, Tóth János kőműves, Czakó Pál szabó, Ragó Vilmos kovács, Fazekas Benjámin kerékgyártó, Rausz Béla hentes, Szabó Sándor kovács, Petrik István szabó, Evellei János kerékgyártó, Simon János cipész, Molnár István asztalos, Agócs Ágoston cipész, Hannus Barnabás asztalos, Vass Mihály cipész, Veres István cipész, Szabó István kovács, Rausz István kőműves.
Mángorló az ól ámbitusán. 1960.
Tiszanána – Mesterségek
A parasztcsaládokban természetes volt, hogy a gyermekek megtanulják szüleiktől a háztartás és gazdálkodás egyszerűbb tárgyainak elkészítését és díszítését.
Tudtak széket faragni, kosarat, kubuzt kötni, fonni és szőni, hímezni.
Fonás-szövés
A család ruhaneműjének elkészítéséhez a családok kendert termeltek a település határában. A kender feldolgozása a kévékbe kötött növényt előbb áztatták a gödrökben, megszárították. Tilolás után a gerebennel kifésülték. Ezt a tüskés eszközt vándorló cigányok készítették. A kenderszálak fésülése, osztályozása után került sor a fonásra. Ennek legegyszerűbb eszköze a guzsaly. Dél-Hevesben leginkább faragással díszítették, de Tiszanánán készült ólombeöntésű guzsalyszár is.
A rokkát vásárokban szerezték be. Esztergályozással, színes festéssel díszítették. A megfont fonalat gombolyítás után felvetették a szövőszékre. A szövőszék bordahaját ügyes specialista, véséssel vagy faragással díszítette. Ugyancsak faragással cifrázták a mángorlókat, melyet a vászonnemű kisimítására használtak, vagy szerelmi ajándéknak adtak.
A lányoknak meg kellett tanulni a szakajtók, törölközők, lepedők, tarisznyák, stb. hímzését. Az igényesebb darabokat specialisták készítették. A szépen hímező asszonyokat megrendelésekkel felkeresték a környező községek lakóik. Ilyen hímzőasszony volt Tiszanánán Prokai Ferencné Hímer Mária, aki sokféle hímzéstípust ismert. Pingálóasszonynak is hívták, mert nagyon értett a virágminták előrajzolásához, szerkesztéséhez, sőt még kemencék pingálásához is. Sokan drukkoltattak hímzésmintát Mezőkövesden, ahová vásárba jártak.
Szűcsmesterség
Tiszanánán a Mátyus család három generáción át folytatta a szűcsmesterséget.
A mester előbb tiszta hideg vízbe áztatta bőröket. Két nap után kimosta, aztán lehúsolta, majd egy állványra helyezve kicsi késsel is elvégezte a húsolást. Ezután csávába tette, mely só, árpadara, hideg víz keverékéből állt. Naponta kétszer forgatta. 14 napig ázott a csávában, majd kimosás után megszárította. Szőrével visszafelé fordítva az udvaron száradt. A festést gubiccsal, zöld dióolajjal vagy berzsennyel végezte. Az összefőzött festőanyag leszűrt levével háromszor kente be és szárította meg a bőröket kézzel meghúzogatva. Csinált bekecset, kesztyűt, sapkát, bundát, fél bundát, kabátokat bélelt, gallérozott.
A virágmintát gubicslével, libatollal rajzolta ki. A hímzéshez fekete, bordó és zöld fonalat használt.
Tiszanána legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
– Almásy Gábor asztalosmester
– Cseh József cipészmester
– Godó Sándor férfi szabó mester
– Láposi István kötélgyártó mester
– Lévay Ferenc cipészmester
– Nagy József asztalosmester
– Prókai József cipészmester
– Tari Dániel kovácsmester
– Varga Miklós szabómester
– Velkei János cukrászmester
– Zsák József szabómester.
Nagy Gábor fából galalmbot farag. 1956.
Tófalu – Mesterségek
Tófalu legismertebb mesterei 1930-ban:
Medve József asztalosmester, aki 1922-ben lett önálló és létesített műhelyt. Speciális malomszerelő is volt, 2 segédet, és 2 tanoncot alkalmazott.
Wesztergombby Vilmosné kéményseprő vállalkozó volt, 13 környékbeli községre terjedt ki joga. Férje halála után fia vezette az üzletet. Egerben tűzoltó tanfolyamot is végzett.
Újlőrincfalva – Mesterségek
A háztartás és a gazdálkodás tárgyi szükségletét, eszközeit a családok igyekeztek maguk előállítani, vagy specialistáktól beszerezni.
Elsősorban az ártér természetes növényzetét használták: a sást, a nádat, a gyékényt, a vesszőt. Ezek sokoldalú felhasználása ismert volt a Tisza-menti emberek kézműves hagyományaiban.
Nagy leleményességre utal pl. a függőcinege fészkének hasznosítása: a nyírfa pihéjéből álló puha fészket a gyermekek lábára húzták, pótolva ezzel a lábbelit. Neve: „szegényember papucsa”.
Zaránk – Mesterségek
A család és a rokonság számára sokan tudtak készíteni bútorokat és munkaeszközöket, pl. dikók, szobai és gyerekőrző székek, kosarak, ajtók, kapuk, teknők.
Kisipari munkákat télen végeztek, amikor a jószággondozáson kívül nem akadt más munka. Ennek színhelye az istálló volt. A gyermekek segítettek ebben, miközben maguk is megtanulták a szerszámok használatát.
A nők fontak, szőttek, csak az ünnepi ruházat készítését bízták szabómesterre. Saját készítésűek voltak a bő gatyák, a törölközők, konyharuhák, zsákok.
A szövés a szobában folyt. A végvásznak először kenderfonalból, később pamutból készültek.
A házépítéshez Árokszállásról jártak át mesterek.
A leggyakoribb kisipari tevékenységek a kovács, a bognár és a kerékgyártó volt. A kovácsmester végezte a patkolást, ekevas-élesítést és a lópatkó-készítést.
Ügyes kezű emberek készítettek citerát juharfából és fenyőfából. A rá való húrok birkabélből és acéldrótból készültek. A birkabelet előtte megszínelték, megsodorták, majd két karó közé kifeszítve megszárították. A pengetésre a libák szárnyából megfelelő vastagságú toll szárát használták.
Borbély, fodrász nem volt a településen, az emberek maguk borotválkoztak és egymás haját nyírták.
Iparosok 1936-ban:
Juhász Ferenc, Koczián Béla, Kakuk Jenő, Racsek István, Csintalan Ferenc, Csintalan József, Balog József, Sipos József, Fekete István, Fehér Elek, Juhász József, Csintalan Árpád, Balog István, Berencsi Barta József, Kovács István.
Sarud – Mesterségek
A település lakói döntően mezőgazdaságból éltek, de két jelentős manufaktúra is kialakult: a téglaégetés és a tubákkészítés.
Az első téglaégetőt Erdődy Gábor egri püspök telepítette Hídvégre 1740 táján, működése 1801-ig valószínűsíthető. A sarudi templom téglái is itt készültek. Jellegzetessége volt az agyagba égetett SP monogram, ami a Szatmári Püspökség tulajdonára utalt.
A reformkorban jelentős helyi terméknek számított a sarudi tubák. A földeken termelt dohányból készült tubákot az 1837-ben beszállásolt katonák igénye váltotta ki, s a piacra való termelés később is megmaradt.
http:www.sarud.hu/hist1_hu.html
Sarud legismertebb mesterembere 1930-ban Sebestyén Balázs mészáros- és hentesmester volt, aki saját készítésű hentesárujával ellátta a környék lakosságát, hírnevet szerzett.
Nádverők munkában. Kis József és Palic Pál mesterek 1961.
Szihalom – Mesterségek
A település lakóinak életében igen fontos szerepe volt a kender feldolgozásának.
Kendermunkák
A kender áztatása után az első törés eszköze volt a bitó, majd a tiló.
Töretni a maklári és a mezőszemerei malmokhoz hordták a kenderkötegeket. Tíz marék kendert összekötve volt egy „bunkó ajja”. A 20. század elején egy családnak átlagosan 10-12 „bunkó ajja” kendere volt.
A töretés után következett a kötegek kifésülése, „csinálása”. A gerebenezés után kikerülő minőségi csoportok: „feji, tincsi, csepűji.” A fejit a tincsivel összefonva vászon lett belőle. A csepűből zsák lett.
Az 1930-as években a pap szakácsnője tanította szövésre a falubeli lányokat.
A fonás téli munka volt, mely egyben szórakozási alkalmat is jelentett. A kemencében kalácsot, pecsenyét sütöttek.
A fonók az 1920-as években lassan megszűntek, a munkát – a kender fonását – azonban tovább folytatták. Az 1950-es években, amikor felszámolták a kenderföldeket, akkor szűnt meg, eltűntek a házi szőttesek.
Az 1930-as években 22 iparos dolgozott a faluban: 3 asztalos, 4 kovács, 5 cipész, 2 kerékgyártó, 2 kőműves, 1 borbély, 1 szabó, 2 mészáros.
Szihalom legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok:
– Berlinszky János kovácsmester. Mezőkövesdi út.
– Ficsor Dezső kovácsmester. Alvégi műhely.
– Kovács Lajos kovács és patkoló mester. Fő u.
– Sztrehó Antal gépész-kovács mester. Mezőkövesdi út. Bércsépléssel is foglalkozik.
Kiss Pál és Kotkó József, Pajtók Balázs cipészeknek, Stefán József kádármesternek, Kovács Lajos borbélynak volt még műhelye a településen.
Tarnaörs – Mesterségek
Az 1930-as években egy vállalkozó torontáli szőnyegek készítésével foglalkoztatta a lányokat és a fiúkat.
Az asszonyok hímeztek, a férfiak mellékkeresete a selyemhernyó-tenyésztés volt.
A Háziipari Szövetkezet tagjai szőnyeget szőnek az Orczy-kastélyban 1957.
Tarnaszentmiklós – Mesterségek
Tarnaszentmiklós legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
– Gulyás Ézsok szabómester. 1927 óta volt önálló műhelye.
– Szabó János cipészmester. Saját ház.
– Tóth István kovácsmester.
– Törőcsik Illés asztalosmester. Egri út.
1936-ban 18 kisiparos volt a községben, akik közül 6 foglalkoztatott egy segédet.
-
- Ülőkék kis szék és hosszú szék 1961. 1938-ig használták
-
- Kenyértartó kosár
Tarnabod – Mesterségek
Az önellátásra berendezkedő paraszti háztartásban fontos szerepe volt a kender feldolgozásának. Tarnabodon sokan fontak és szőttek.
A kendermunkák elején jól ki kellett választani a földet, hogy le legyen füves. A kender a trágya előkészítést nagyon meghálálja. A jó gazda egy gödörbe összegyűjti a pernyét, locsolja a lovak vizeletével, belerakja a tyújganéjt, keverget, ez a legjobb a kender alá. A Kenderföldi dűlőben lévő földekben ősszel trágyáznak, leszántják. Tavasszal nagypénteken a legjobb vetni, a vetés után tövisboronával betakarják. Ha szára kezdett sárgulni, „nyőni” kellett, ne ázzon meg. Kévékbe kötötték, 3-4 nap szárították csomókba állítva. Aztán vitték áztatni az Érgáthoz vagy a téglás gödörbe. Egy-két hétig ázott a kender, majd kihúzatták, sátorszerűen felállítgatták a gyepen. Azután következett a törés kendervágóval. (három lábon áll, elöl, jó erős talpas lába van, hátul kétágú, eperfából). 3 személy kell a kendervágáshoz, egy a vágóra, egy a kis széken ülve kézbe vesz egy marok kendert, amikor a vágó emelkedik, alá löki, forgatja. A harmadik a kévékből a markot rakja. A felvágás után következeik a tilolás tilolóval. Ezután elvitték Erdőtelekre töretni, ahol nyolc bunkóval járt a törő. Alatta forgatni kellett a „lábaljákat”. Miután ezeket szétbontották, a gerebenezés következett. A gerebenen való több áthúzogatás után szép selymes, gubancmentes szöszt kaptak. Bábuba (csavartan) csavarva szárították a napon majd a kamrába tették. A silányabb minőségből lett a „gongyola” szösz, a leghitványabb a csepű, mely kócos, pozdorjás.
A fonást télen a házban végezték „rofkán”. A nagyobb lányok barátnőnél fontak, az eladó lányok a falubeli fonóházban. Ha az orsó tele volt, le kellett motollálni, majd leszedni a pászmákat. Ezután következett a fonál mosása hamus lúgban, teknőben, majd a Tarnán jó bő vízben átmosták. Ha jég volt a Tarnán, kivágták és a lékben sulyokkal jól kiverték a fonalat. A gombolyítóval gombolyagokat készítettek, majd kezdődhetett a fonal felvetése a szövőszékre. Általában 16-os bordákban szőttek. Házilag szőtt vászonból készítettek a férfiaknak gatyát, a nőknek ingvállat, szoknyát, melyet bodzával festettek be.
-
- Német István faragó.
-
- Sulykolás a mosószéken. Így mosták a szennyes ruhát és a kenderfonalat is.
Poroszló – Mesterségek
A poroszlói parasztemberek a legegyszerűbb ipari munkákat általában maguk végezték, mint pl. szerszámnyelek készítése, eszközök javítása, lószerszámok megvarrása, élezés.
A parasztasszonyok az 1920-as években is maguk szőtték a vásznat, a rongyszőnyeget. A zsákvászonból megvarrták a zsákot. Az ipari munkákért általában készpénzzel fizettek.
A legtöbb gazdálkodó ember rendelkezett a következő szerszámokkal:
Vonószék (szerszámnyélhez), vonókés, kalapács, harapófogó, fúró, rámás fűrész és keresztvágó-fűrész, ár, tű, fonál, tiló, gereben, guzsaly, rokka, szövőszék.
Az 1930-as évekig – a gyári textíliák tömeges megjelenése előtt – a poroszlói parasztasszonyok serénykedtek a kender feldolgozásában. Kitűnő kenderáztatási lehetőséget adott a Görbe nevű állóvíz.
Vályogvetéshez, tapasztáshoz, kemence készítéséhez elsősorban a cigányok értettek s általában velük végeztették. A meszelést a parasztasszonyok maguknak végezték. A disznóvágáshoz is értett a parasztember, nem hívtak hentest.
A kisiparosok elsősorban a helyi vásárokon rakodtak ki. A nagy országos vásárok helye a község északnyugati szélén lévő nagy szabad tér volt, ahol később sportpálya épült.
Vesszőmunkák
A háziipari munkák között első helyen volt a vesszőmunka. A község határában a Tisza-parton jó minőségű fűzfavessző termett, melyet késő ősszel levágtak és télen különféle kasok fonására használtak. A gazdasági vesszőseprűt, de a cirokseprűt is maguk készítették. Többen értettek demizsonok befonásához is. Kukoricafosztásból is készítettek a küszöbökre lábtörlőt.
A Tisza-parti homokos lapályos részen kitűnő, fonásra alkalmas fűzvessző termett vadon minden gondozás nélkül.
A terület a Csapói Társaság birtoka volt, a tagság közös tulajdonában. Évente újraosztották a területet a vessző levágására. Az osztás késő ősszel történt, úgy, hogy a tagok palétát (cédulát) húztak. Az a vesszőnyilas lett az övéké, amelyiknek a számát kihúzták. Igyekeztek minél hamarabb levágni a vesszőt és hazaszállítani. Vesszőfélék: maloggyafűz, vörösfűz, lyányfűz (sárga) A vágás nádvágóval és kisfejszével történt. A vesszőből gazdasági kasokat fontak különböző nagyságban: általában 30 cm-től 100 cm-es átmérőig. A legnagyobb méretűekben vitték be az istállóba a takarmányszénát, alomszalmát, a cséplésnél ilyenben hordták a töreket, pelyvát. A kisebbeket gyümölcsszedésnél, burgonyaszedésnél, kukoricatörésnél használták.
A gazdasági kasoknak két változatát ismerték Poroszlón: a kerek-kast, melynek kerek volt a karimája és a kávás kast, melynek inkább ellipszis alakú volt a kávája.
Vesszőből font a poroszlói ember a kocsi oldala mellé állított oldal kast (hogy ne hulljon ki szállításhoz a termény a kocsiderékból). Ugyanezt a célt szolgálta a faros kas a szekér hátuljában. Vesszőből készült a vesszőseprű és a ciroksöprű kötése is vesszővel történt.
A vesszőfonás apáról-fiúra szálló tudomány volt, majdnem minden parasztember értett hozzá.
Az 1930-as évek végén vesszőfonó-tanfolyamot rendeztek Poroszlón, melynek hatására egyre többen kezdtek kerek kasok készítésével foglalkozni.
A két világháború között Erdei Ferenc foglalkozott vesszőfonással iparosként, később Kocsis Károly és Herbály Ferenc.
Kerekkas és káváskas készítése
A kerekkas-készítés munkafolyamata:
– kas fenékvázának kialakítása – 6- 8 szálból
– kasfenék fonása szabályos kerek, kissé domború formára
– a kas oldalának elkészítése a fonópadon
– a fenék és oldalfal összefonása, szegélyfonat képzése a kasfenék szélén
– a kas oldalának befonása, koszorúfonat
– a kas karimájának elkészítése és beszegése
– kiálló vesszővégek levágása
– a kas füleinek elkészítése
A káváskas-készítés munkafolyamata komplikáltabb, mint a kerek kasé.
– vastag vessző meghajlítása ellipszis formában a tervezett kas karimájának megfelelő nagyságban, vesszővégek összeillesztése szeggel.
– Keresztirányú bordavesszők ráhelyezése, rögzítése egyesfonással.
– Fülek kialakítása a fonásból kihagyott üres részeken
– Bordaközök befonása, kas öblének kialakítása
– A fonóvesszők végeinek befűzése a fonatba
Aszalókas – szilva és almaszeletek aszalására. Feneke általában 110-120 cm. Átmérőjű. A kerekkashoz hasonlóan fonják, de közben szaporítani kell a vázvesszők számát, közéjük fonva a fonóvesszőt.
Kocsikasok
A kocsi oldala mellé állított vesszőfonatot „ódalkasnak, a saroglyába helyezett kast pedig faroskasnak hívta a poroszlói parasztember.
Az oldalkas fonópadon készül, a faroskast a földön ülve fonták.
Lórekesz
A vastagabb vesszőket, mely kasok fonására alkalmatlan, lórekesznek használta. A lovak között helyezték el az istállóban olyan alkalommal, amikor megellett a vemhes ló, hogy a kiscsikó ne menjen el az anyjától a többi lovak közé.
Tojófészek vesszőből tyúkok részére
A tyúkok számára biztosít félhomályos védett helyet. Teteje van, csupán akkora kis bejáratot hagytak rajta, melyen a tyúk is belefért. Fonása a kerekkas fonásához hasonlóan történt.
Üveg befonás vesszővel
Általában 5-10-20 literes üvegeket fontak körül vesszőfonattal, amely védte azokat az ütődéstől. A vázvesszők elhelyezése után a fonást az üveg szájától kezdik az üveg alja felé haladva. A kerekkas fonásánál is alkalmazott hármas fonás szoros és sűrű védő fonatot képez. Az aljrész befonása után a száján kell peremet képezni, majd a fül megfonása következik.
Az üvegfonatot fehér vesszőkből is készítették, melyet még augusztusban meg kellett a háncsától tisztítani.
Fűzfavesszőt használtak a vesszősöprű és a ciroksöprű kötéséhez is.
Kisipar
A kisipar kialakulását és fejlődését az határozta meg, hogy elsősorban a földművelés és állattartás igényeit kellett kielégítenie.
Poroszló legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok: Budai Lajos, Fekete Sándor, Lakatos István, Szalontay Kálmán
kerékgyártók: Mester Benjámin, Zsámba József
asztalosok: Barna Albert, Deutsch Adolf, Hável Károly, Münz József
szabók: Oláh Gábor úri és női szabó, Oláh Lajos
cipészek: Kovács Aladár, Kovács Ferenc, Kovács József, Kovács Lajos, Münsz Zoltán, Schwarcz József, Tóth Sándor.
Mihály József kalapos és vendéglős 1909-ben létesített üzletében saját készítésű kalapjait árulta.
-
- Jobb Károly poroszlói csónakkészítő és műhelye 1981.
-
- Hálóvarsa, verse készítésének bemutatása 1981.
Tarnaméra – Mesterségek
Tarnaméra neves kovácsmestere volt Kunstár János, aki a Mátyás király úton, saját házában működtette 1926-ban alapított műhelyét. Gépkezelői soffőrvizsgával is rendelkezett.
Tarnazsadány – Mesterségek
Tarnazsadány mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Dobi Elemér asztalosmester, Nagyatádi Szabó István u. Saját ház.
Detrik Ferenc kovácsmester, Kossuth út. Saját ház. A tarnamérai uradalomban praktizált, majd 1910-ben önállósította magát.
Iparvállalata: Nagy János gőzmalma
Kisköre – Mesterségek
1936-ban 52 mesternek volt önálló ipara. Nagyobb üzem Marosvölgyi Ignác szívógázmotoros malma.
Iparosok: Marosvölgyi Ignácz, R. Kovács János, Tót Lukács, Német István, Kakas Sándor, Kakas István, Bereczki István, Patkó Lajos, Nagy Lajos, Birk Péter, Csernei József, Pócs Jenő, Törőcsik Ferenc, Tolnai Mihály, Sípos Sándor, Schmied Lajos, Kálmán András, Burai Antal, Hutala József, Özv. Patkó Lajosné, Novotni Mátyás, Juhász János, Klein Simon, Patkó Jónás, Lőricz Kálmán, Sazakerák Béla, Csernák János, Kovács László, Sinkovics Lajos, Szabó Sándor, Kálmán Gyula, Lajer János, Szabó Imre, Besenyei István, Kálmán Imre, Gajdos Lajos, Cékmann Gábor, Szabó János, Simon Pál, Csonka Sándor, Sperling Sándor, Veres Lukács, Zolnai András.
Nagyút – Mesterségek
1955-ben 8 kisiparos élt a községben.
Kompolt – Mesterségek
A 18. század közepétől található írásos anyag a faluban élő iparosok tevékenységéről. 1754-ben Grassalkovich Atntal gróf német jobbágycsaládokat hozott a faluba, kik között több iparos ember volt: takács, kovács és kalapos.
1936-ban két cipész, két csizmadia, három asztalos, két kőműves, egy ács, három szabó, két kovács folytatott ipari tevékenységet.
Háziipar szintjén csaknem minden háznál fontak és szőttek.
Kompolt legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Heidrich Márton ácsmester. Újtelep.
Klicskó Viktor kőművesmester. Újtelep, saját ház.
Kovács Pál úri szabó mester. Fő út, saját ház.
Schlág József asztalosmester. Újtelep. 1920-ban alapított műhelyében egy segéddel dolgozott.
Mezőszemere – Mesterségek
1945 előtt hét iparos dolgozott a községben: 1 kovács, 1 gépész, 2 cipész, 3 kőműves. Ezen kívül volt két darálómalma és egy szikvízgyártó üzeme.
Pély – Mesterségek
Pély legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok és kerékgyártók:
– Barta Lajos kovácsmester. Saját ház.
– Besenyei Sándor kerékgyártó. Saját ház.
– Besze Gábor kovácsmester. Kocsijavítással és lóvasalással foglalkozott.
– Kalmár Károly kovácsmester. Saját ház.
– Szilágyi Lajos kovácsmester. Saját ház.
asztalosok, ácsok, bognárok:
– Cseh József bognár mester. Saját ház. A szakma minden ágát végezte.
– Fekete Gábor asztalosmester. Saját ház. Épület- és bútormunkákat is végzett.
– Vona Pál ács- és kőműves mester. Saját ház.
szabók:
– Ádám Kálmán szabómester. Saját ház.
– Fenyves Márton úri és magyar szabó mester.
cipészek: Fodor József Ferenc cipészmester.
Dréher Mátyás cukrászmester 1930-ban létesítette műhelyét, aki esküvői tortáival lett
népszerű.
-
- Vályogverés 1955.
-
- Kis lóca, kb. 1870-ben készült. 1955.
-
- Vona B. Lukács kaptárt készít. 1955.
Hevesvezekény – Mesterségek
Az 1828-as összeírás idején három kézművest tartottak nyilván a faluban.
1936-ból a következő iparosok nevét ismerjük: Nagy Pál, Patkó József, Vratarics Lajos,
Trajtler Andor.
Kaszaüllő, faragott tőkével
Kápolna – Mesterségek
Az asszonyok feladata volt a fonás és a szövés, ezzel biztosították a család ruházatához
szükséges vásznat. Ebből készültek a lepedők, törölközők, szakajtókendők. A
kenderfeldolgozás során a kender levágása után a kenderáztatóba vitték a Tarnára (a temető
melletti részre), majd áztatás után gúlákba rakva megszárították. A törés és a tilolás után
gerebennel kifésülték, majd rokkán megfonták és szövőszéken kész vászonná szőtték.
Kápolna legismertebb kézműves mesterei és kisiparosai 1930-ban:
Burom Márton cipészmester. 1926-ban nyitotta meg önálló műhelyét.
Halyag Imre cipészmester. 1923 óta önálló.
Hemperger Sándor asztalosmester. Két segéddel dolgozik 1923 óta.
Héjja Sándor gyógykovács mester.
Iparosok 1936-ban:
Gulyás József, Weisz Lajos, Fülöp István, Kormos Rezső, Ritter János, Hutter Gábor,
Rozsnyó Sándor, Rácz Gyula, Stokker József, Héjja Sándor, Ifj. Krisztián Ferenc, Simon
Ferenc, Halyag Imre, Tóth József, Ifj. Szalóki Ferenc, Bíró Béla, Benedek Mihály, Horváth
József, Kladiva Joachim, Kladiva Lajos, Pavlánszky Fülöp, Kovács József, Fülöp István,
Herczeg János, Herperger Sándor, Bonivárt Géza, Sárkány György, Groffinger Zoltán, Héjja
Sándor, Bozó Sándor, Hegedűs Ferdinánd, Gál István, Vizi József, Farkas József, Rozsnyói
Sándor, Strammer Lajos.
Kömlő – Mesterségek
Sok kömlői értett a famunkához, volt otthon kezdetleges gyalupadjuk, „Jankó a kétnyelű
késsel”. Ezzel még a szekér tengelyét is el tudták készíteni.
A barkácsoló parasztemberek igyekeztek megvenni az iparosoktól a gyalupadot.
Kömlő legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Kácsor Mihály bútorasztalos. Gr. Apponyi u.
Kiss Dávid cipészmester. Szt. Imre herceg u.
Lóczi Ferenc kovácsmester. Horthy M. út, saját ház.
Nagy Lajos cipészmester. Szt. Imre herceg u.
Pintér Áron asztalosmester. Sz. Imre herceg u.
Tóth Mihály kovácsmester. Gr. Apponyi út saját ház.
Vass Joachim asztalosmester. Sz. Imre herceg u.
Füzesabony – Mesterségek
Önellátásra és háziipari szinten foglalkoztak a község asszonyai kender termesztésével és
feldolgozásával. Szinte minden földes gazda termelt kendert 100-300 négyszögöl területen. A
kenderáztató és a falu közös kendertörője az Eger-patak árkánál volt.
A kender egy részét kötélnek dolgozták fel. Vándorköteles végezte ezt pénzért vagy részért.
1923-ban szövőtanfolyamot szerveztek.
A helyi kisgazdák nem idegenkedtek a fúrás-faragástól. Különösen szép rokkákat készítettek
a téli hónapokban, melyet 2-3 mázsa búzáért adtak el.
1910-ben 88 iparosmestert tartottak nyilván. Az 1930-as évekre a régi mesterségek közül a
tímár és a szűcsipar kiveszett, a cipész és az asztalos mesterség megerősödött.
Füzesabony legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok, lakatosok:
Jaskó János kovács. Kossuth út. 1922 óta önálló.
Greguss József géplakatos. Verseny út, saját ház.
kerékgyártók:
Berényi János kerékgyártó. Kossuth út.
Holczreiter János kerékgyártó. Árpád út.
asztalosok:
Gál Imre asztalosmester és temetkezési vállalkozó. Rákóczi út.
Gulyás Benedek asztalosmester. Bécsben, Berlinben is tanult. Mátyás király út, saját ház.
Klein Zoltán asztalosmester. Rákóczi út.
szabók, varrók:
Baumann Pál szabómester. Mátyás király út. A főváros legjobb mestereinél dolgozott, 1907-
ben lett önálló.
Kiss László úri- és gyermekruha szabómester. Rákóczi út.
Klein Sámuel polgári és egyenruha szabómester. Baross G. – Rákóczi út sarok.
Szabó Árpád szabómester. Rákóczi út. Tanulta mind a „magyar”, mind a „polgári”
szabóságot.
cipészek, csizmadiák:
Bágyi János cipészmester. Szihalmi út.
Gaál Gáspár cipészmester. Zrínyi út. saját ház.
Geda János csizmadiamester. Gőzmalom telek.
Gulyás József cipészmester. Kossuth út.
Gulyás Sándor cipészmester. Levente út. saját ház.
Hídvéghy János cipészmester. Rákóczi út. „A jobb közönség számára dolgozik.”
Hidvégi Imre cipészmester. Rákóczi út. Kizárólag mérték szerint rendeléssel foglalkozott.
Kovács István csizmadiamester. Mátyás király út.
Szajlai Béni cipészmester. Hunyadi út. saját ház
Szentgyörgyi Lajos csizmadiamester. Hunyadi út.
mészáros és hentes:
Tóth András mészáros és hentes mester. Rákóczi út.
Az iparosok 1907-ben Iparoskört alakítottak, majd 1922-ben székházat építettek.
Heves – Mesterségek
1828-ban 31 iparost írtak össze a városban, akik helyi igényeket elégítettek ki. Ekkor 12
féle iparos tevékenykedett a településen: 5 szűcs, 5 takács, 4 kovács, 4 szabó, 3 csizmadia, 3 kőműves,
2 lakatos, 2 ács,1-1 asztalos, kerékgyártó, mészáros, szíjgyártó.
Az 1900-as évek elején már 209 önálló iparos dolgozott Hevesen. A segédekkel együtt
több, mint 400 ember számára jelentett ez akkor megélhetést. A gazdaságilag és anyagilag
megerősödött iparos réteg a település társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt,
nagy szerepe volt a parasztság polgárosodásában. Ipartestület alakult, melynek elnöksége
élénken részt vett a helyi társadalmi életben.
1900-tól 1945-ig háromszorosára nőtt a helyi iparosok száma. A szakmák száma 30-ra bővült.
Az iparos családokban sokszor apáról fiúra szállt a szakma. Több olyan hevesi iparos család
van, ahol három-négy generáció művelte az ipart.
Heves legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Kovácsok:
Bencsik László kovácsmester. Gr. Haller u., saját ház.
Csopcsányi József kovácsmester. Egri u, saját ház.
Göcző Pál kovácsmester. Kossuth út.
Asztalosok:
Kovács Károly épület- és műbútorasztalos. Kossuth út.
Mezey András és fia, Mezey Andor. Erzsébet tér, saját ház. A műhelyet 1887-ben alapították.
Mezey Sándor műbútorasztalos. Erzsébet tér.
Smoling István asztalosmester. Posta út.
Tassy Kálmán asztalosmester. Erzsébet út.
Vígh Gábor épület- és bútorasztalos. Erzsébet út.
Kerékgyártók, kocsigyártók:
Allatyányi József kocsigyártó és fényező. Szerelem út.
Balla Sándor kocsigyártó és fényező. Erzsébet út.
Guba József kocsigyártó. Erzsébet út.
Kecskés József kocsigyártó. Erzsébet út, saját ház.
Kádár:
Labada Gábor kádármester. Erzsébet út.
Cipészek:
Bádonyi Sándor Baross u., Forgó Márton Posta út, Kéz György Deák F. u., Kiss Joachim
Kossuth L. őt, Kiss József Arany János út, Lukács Zsigmond Vasút u., Réz György Deák F.
u.Talaja Péter Fő tér, Tóth János Piac tér.
Az egyéb mesterségek közül egy-két fő dolgozott a következő szakmákban: nyomdász,
fényképész, mézeskalácsos, bádogos, hentes.
Kovácsmesterség
1900 és 1948 között 13 önálló kovácsmester kapott iparengedélyt. Több családban apáról
fiúra szállt a kovácsmesterség: Csopcsányi család, Bessenyei család, Guba család, Gyarmati
család. A Gyarmatiak kovácsműhelye – melyet 1918-ban építettek – az Arany János utcában
állt. A kovácsok leggyakoribb munkája Hevesen az igásállatok patkolása volt. Nagy volt az
igény a hintók vasalására is.
Asztalos mesterség
A térségben Hevesen dolgozott a legtöbb asztalos. A 19. század harmadik harmadában
munkájukban megjelent a miskolc-mezőkövesdi stílus hatása.
A Mezei asztalos dinasztia több generáción keresztül készített festett bútort. Mezei Mihály
1830 körül, Mezei András 1863-ban született. Mezei András apja műhelyében tanult és
szabadult fel 1879-ben, majd 1887-ben önálló műhelyt alapított az Erzsébet téren, melyet fia
(Mezei Andor sz. 1899) is örökölt.
A festett bútorokat – főleg menyasszonyi ládákat – 1904-1905-ig készítették. Hevesen a
századfordulón – a Mezei család mellett – Stankovics Sándor, Nyitrai József és Mahuska
István voltak asztalosok. Mivel a környező településeken iparos nem volt, ezért Heves mellett
Átány, Tarnaszentmiklós, Pély, Boconád, Tarnaméra, Tarnazsadány községekben is ők
dolgoztak.
Az 1840-es évektől kibontakozó, új stíluskorszak egybeesett a népművészet utolsó nagy
kiteljesedésével. A stílus jellegzetessége az új alapfestés. A korábbi alapszínt a vörös, illetve
vörösesbarna váltotta fel, melynek fodros, habos erezése fekete lett. Ez a fajta alapozás a
barokk márványozás és közvetlenül a 18. századi rimaszombati bútorfestés hatását tükrözte.
Az alap díszítésére használt színek is hasonlóságot mutatnak a gömöri központéval.
Szűcsmesterség
1828-ban 5 szűcsmestert írtak össze Hevesen, de a jász szűcsökkel való konkurencia miatt a
hevesi mesterek visszaszorultak.
Heves 19-20. századi történetében mindig találkozunk a településen működő szűcsmesterrel.
1895 után mindössze két iparengedélyt váltottak, Smidelik József és Stander György. A
Smidelik családban apáról fiúra szállt a mesterség, s a szájhagyomány alapján egészen Nagy
Lajos királyig vezetik vissza a család német nyelvterületről Magyarországra való települését
és a szűcsmesterség folytatását is. Négy generáció óta azonban az anyakönyvek szerint is
Hevesen élő szűcsmesterek. Stander György németországi hadifogságban eltöltött ideje alatt
leste el a mesterség tudományát egy helyi szűcsmestertől.
1950 után a mesterség eszközeit nagy mértékben gépesítették.
Kötélgyártók
1945 előtt két olyan kötélgyártó dolgozott, akik mesterségüket családi tradícióként űzték és
adták át a következő generációnak: Ábri János és Gál Gyula.
-
- A hevesi kocsi alkatrészei
-
- Gyarmati István kovácsmester
-
- Smidelik József hevesi szűcsmester
-
- Varrótanfolyam Hevesen az 1930-as években
Feldebrő – Mesterségek
1945 előtt a településen 6 kovácsot, 5 kőművest, 2 hentest, 3 férfiszabót, 5 asztalost, 6 cipészt, 2 borbélyt, 2 kerékgyártót, 2 kádárt tartattak nyilván. Árujukat Eger és Kál vásáraiba is hordták.
Az iparosok nevei 1936-ban:
Kacsor Gusztáv, Szalai András, Rózsa Flórián, Mezóri Pál, Palla József, Özv. Pék Gyuláné, ifj. Tóth Lajos, Alaxai József, özv. Presz Nándorné, Stecz József, Debrei István, Nagy István, Nagy Márta, Kis Imre, Rigó Lajos, Kis István, Mitrovits Sándor, Dorogházi Dezső, Lénárt István, Somogyi István, Katona József, Szalai János, Paróczai Mátyás, Milibák József, Katona Dezső, Tóth György, Pál Mátyás, Bodnár János, Tancsik András, Kovács Géza, Trombitás József, Kis József, Kis Imre, Kovács Géza, Tóth Sándor, Katona Mihály.
Erdőtelek – Mesterségek
Erdőtelek mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Várkonyi András kovács. Saját házában van a műhelye a Posta úton.
Ficsor Gábor épület- és bútorasztalos.
Kriston László épület- és bútorasztalos. 1929-ben alapította műhelyét.
Sági László épületasztalos.
Kocsis János kádár. Hordókat, kádakat, dézsákat és vödröket készít saját házánál lévő műhelyében.
Tűzkő József úri szabó. 1926 óta van műhelye, a középosztálynak varr.
Meliorisz László kocsigyártó. A szakmába vágó összes munkákat végzi saját műhelyében.
Podzimek Lajos lakatos. Gépész és malomtulajdonos is egyben. A malmot 1908-ban alapította.
Csapó Béla cipész.
Kőszeghy Sándor mészáros. Két üzlete volt a községben, a Piac-téren és a Népház utcában.
Egerfarmos – Mesterségek
Az iparosok száma nem volt nagy, de kielégítette a község szükségleteit:
Egerfarmos legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Földy István asztalosmester. Kisújszálláson, Kunhegyesen, Nagykőrösön és Miskolcon tanult.
Kolozsvári Sándor kerékgyártó. Füzesabonyban, Jászapátin, Kömlőn és Tiszanánán volt segéd, 1929-ben lett önálló.
Radics Ferenc csizmadia. Eperjesen volt segéd, 1922-ben alapította helyi műhelyét.
Bencsura Márton cipész. Gyöngyösön, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon volt segéd, 1917-ben alapította műhelyét.
A 20. század közepéről a következő kisiparosok emlékét őrizte meg a helyi hagyomány:
Bandzsura Márton cipész, Bányai András úri női cipész, Bóta Albert csizmadia, Dudics Lajos, Demeter István, Szentpéteri Sándor kovácsok, Orosz Kálmán, Ferenczi kerékgyártók, Kolozsvári Sándor, Szombati János, Polgár József asztalosok, Veres Gyuláné, Nagy Anna, Simon Józsefné, Veres Lajosné, Tiboldi Sándorné varróasszonyok, Veres Imréné varrónő.
Dormánd – Mesterségek
1936-ban a mesterek, kisiparosok száma szakma szerint: 4 ács és kőműves, 2 cipész, 2 szobafestő.
Nádtető javítása Kovács János nádfedő 1968.
Boconád – Mesterségek
Boconád legismertebb mesterei 1930-ban:
Káli János asztalosmester. Boconádon született, saját házában működtette műhelyét. Tanult Hevesen, Kálban, Füzesabonyban, Balassagyarmaton, Hatvanban, Karácsondon, Mezőkövesden. Épület és bútorasztalos, mellette koporsós. Három segédje volt.
Tompa János kovácsmester. Kálban született, Cegléden és Kecskeméten tanult, majd 1921-ben alapította műhelyét. Kocsijavítással és lópatkolással is foglalkozott.
Körtefa karosszék. 19. sz. eleje. 1961.
Átány – Mesterségek
Az átányi iparosok nem dolgoztak vásárra, csak a község igényeit látták el. Megrendelésre, hozott anyagból dolgoztak, javításokat végeztek. A kovácsok fő munkája az ekevasak élesítése, a lovak patkolása és a kocsik, szerszámok, épületek vas alkatrészeinek javítása volt. Ha megrendelésre új szerszámot gyártottak, a megrendelő hozta hozzá a vasat, ők csupán megformálták.
Az iparosok tevékenységükkel beilleszkedtek a munka és a termények csererendszerébe. A gazdák szerződtek a kováccsal egész évre ekevas élezésére, lovaik patkolására, szerszámaik rendben tartására. A kovács terményt kapott a szántó nagysága arányában, vagy kukoricaföldet, dinnyeföldet.
Mesterségükből csak a kovácsok, az asztalosok az ács, a kőműves és a kerékgyártó éltek meg. A többi mesterember mezőgazdasági munkát is vállalt a megélhetésért.
A gazdák maguknál alávalóbbnak tekintették az iparosokat, mert nem volt földjük.
Átány legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Gönczi Ferenc kovácsmester. Műhelyét 1921-ben alapította.
Orbán Mihály kovácsmester. Műhelyét 1900-ban alapította budapesti, debreceni, egri, miskolci, nyíregyházai, nagyváradi gyakorlóévek után. Vizsgázott lópatkoló.
Simon György kovácsmester. 1921 óta mester, tanítómestere édesapja volt.
Szabó Pál kovácsmester. Mezőgazdasági eszközök javításával, lópatkolással foglalkozott, emellett cséplőgép-tulajdonosként bércséplést vállalt.
Tóth Gábor kovácsmester. Saját műhelye volt, 1905-ben szabadult. Szaktudását a csepeli Láng Gépgyárban fejlesztette, a Lánchíd újjáépítésén is dolgozott.
Karácsonyi János asztalosmester. 1914-ben önállósodott. Épület-bútor- és koporsómunkákat végez.
Szebők Sámuel cipész.
1951-ben dolgozott 6 kovács, 6 kerékgyártó, egy ács, egy kőműves, három asztalos, három szabó, öt suszter, két hentes, három borbély. Két kovácsműhely működött a faluban, az Alvégen és a Felvégen.
Ivák Pál kovácsmesternek, Gacsal József és Végh József kerékgyártóknak több munkája múzeumi gyűjteményekbe került.
-
- Ivák Pál kovácsoltvas fogas
-
- Ivák Pál kovácsoltvas munkája
-
- Ivák Pál kovácsoltvas gyertyatartói
-
- Vég György cirokseprűt köt 1962.
-
- Ivák Pál kovács 1968.
-
- Kubuz
-
- Mángorló vésett faragással. 1953.
-
- Végh József 70 éves kerékgyártó, az általa faragott székekkel. 1953.
-
- Tokmány kiterített rajza
Aldebrő – Mesterségek
A falu életéhez hozzátartozott a kézműves tevékenység, a személyes szükségletek kielégítésére. 1848 előtt nem volt más iparból élő adózó, csak a molnár. A belterülettől keletre, a Malom-éren állt a földesúr tulajdonában lévő vízimalom, ahol a falu lakosai gabonájukat őrölték. A molnárok huzamos ideig, 5-15 évig bérelték a malmot a földesúrtól. A 18-19. századi összeírásokban a molnáron kívül kerékgyártó, mészáros és kocsmáros szerepel.
A paraszti gazdaság önellátó volt. Minden férfi tudott baltával és faragószékkel bánni, a bútorokat maguk készítették. Csak az asztalosmunkát igénylő – fűrésszel készült ládát – vásárolták.
Készítettek ácsolt technikával összeállított, baltával kifaragott kiságyat, alacsony asztalt, egy fából faragott széket, díszített kanáltartót. Gazdasági eszközöket is maguknak készítették: boronát, hengert, szekeret. A tartóedényeket, a méhkast maguk kötötték szalmából, vesszőből vagy gyékényből.
A vándor árusoktól kaszát vettek, a cigánykovácsoktól sarlót.
Az asszonyok a kendert és a lent maguk termelték, törték, tisztították, fonták, szőtték. Ebből készült az egész család számára az ing, a pendely és a gatya. Nem egyszer díszes ágyi ruhájukat, évekig hímzett menyasszonyi lepedőjüket maguk varrták, hímezték.
Az iparágak közül azokra volt szükség, melyek a mezőgazdaságot kiszolgálták. Így működött kovácsmester segédekkel, inasokkal. A parasztok pénzzel, vagy terménnyel fizettek neki. Az alapanyagokat Egerben szerezte be.
Asztalosműhely is működött a faluban. A mester az alapanyagokat Kálban egy zsidó kereskedőtől szerezte be. Bútorokat, ajtókat, koporsókat készítettek.
A cipészek szintén Kálban szerezték be az alapanyagot. Új cipőket is készítettek, javítottak is.
A borbélyok sokáig felcsermunkát is végeztek, pl. fogat húztak.
Aldebrőn 1930-ban két helyi születésű asztalosmester dolgozott:
Károly Ferenc – épület- és bútorasztalos
Lutter György- épület és bútorasztalos, koporsókészítéssel is foglalkozott
Kál – Mesterségek
Kál legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
Bollók Ferenc asztalosmester. Kál, Fő u. Temetkezési vállalata is volt.
Csordás János kerékgyártó. Kál. Három fia szintén kerékgyártó.
Ébneth Albin hentes- és mészáros. Kál, Fő u. Családjának tagjai a 18. század elejétől űzik ezt a mesterséget.
Farkas László fényképész. Kál.
Farkas Sándor kovácsmester. Kál, Vásártér.
Kassa József hentes- és mészáros. Kál, Újtelep.
Kszel János asztalosmester. Kál, Fő u.
Niesz Mihály szabómester. Kál, Újtelep.
Pirók Gyula hentes és mészáros. Kál, Fő u.
Sármány Elemér cipészmester. Kál, Vasút u.
Tóth Károly cipőfelsőrész-készítő. Kál, Újtelep.
Mesterségek
A gazdálkodás és a háztartás tárgykészleteinek, eszközanyagának létrehozása a kézműves tevékenységek egymásra épülő szintjein valósult meg.
A kézműves munkák legelemibb formája az önellátáson alapuló házi munka. A családon belüli munkamegosztás keretében a nők hagyományosan a fonást, szövést, varrást, a férfiak a munkaeszközök elkészítését, javítását végezték.
A nagyobb hozzáértést, kézügyességet és gyakorlatot kívánó darabokat már specialisták állították elő. Minden faluban voltak olyan ügyes kezű parasztemberek, akik a mezőgazdasági munka mellett jártasságot szereztek valamilyen kézműves, ipari jellegű munka ellátásában, és ezért tekintélyük volt a közösség előtt. A férfiak általában a házrakáshoz, mindenféle barkácsoláshoz, zsúptető készítéséhez, a nők a varráshoz értettek.
A kézműipari tevékenység következő szintje a háziipar, amelynél a hangsúly az árutermelésen van. Eladásra termelnek, és általában maguk is adják el a vásárokon.
A háziipar rendszerint a természet által biztosított nyersanyagokra épül. A Tisza menti, dél-hevesi falvakban sokan értettek a vesszőfonáshoz.
A parasztemberek tárgyainak nagy részét kézműves mesterek, kisiparosok készítették. Ők állították elő pl. a szekeret, az ekét, a kaszát, a lószerszámot, a hordót, a rokkát, a subát, a bútorok nagy részét, a cserépedényeket.
A háztartásokban a 18. századtól megjelentek a manufaktúrák termékei is. A vasárut főként a gömöri hámorokból szerezték be. Posztóhoz a gyöngyösi és hatvani manufaktúrákban lehetett hozzájutni. A bélapátfalvi keménycserépgyár – mely 1832-től 1928-ig működött – készítményei nagyon sok háztartásba eljutottak, mivel az ott készült tányérok, kulacsok, kancsók, szilkék a cserépedényeknél tartósabbak és olcsóbbak voltak. A parádi üveghuta ivóedényei – porciósok, butéliák, kulacsok, befőttes üvegek, stb. – a 19. századtól jelentek meg a parasztcsaládok tárgykészletében.
Házi és háziipari munkák
A kender termelése és házi feldolgozása a térség egész területén ismert gyakorlat volt a 20. század közepéig, azonban nem volt olyan nagy súlya, mint hegyvidéki, a Mátra-Bükk gerincétől északra fekvő területeken.
A térség településein ismerték a kender tisztításának, törésének eszközeit. Malmokhoz kapcsolt kenderkallók működtek Füzesabonyban, Poroszlón, Mezőszemerén, Tarnamérán. A múzeumi gyűjteményekben, tájházakban több szépen megmunkált guzsaly, rokka, gereben, orsó maradt fenn. Átányról csörgős guzsalyat, Tiszanánáról ólombeöntéses guzsalyszárakat ismerünk.
A Tisza-parti településeken, az árterek természetes növényzetét hasznosítva specialisták és háziiparosok foglalkoztak a vessző feldolgozásával, kosárkötéssel.
Kézműves mesterek
Kovácsok
A földműveléshez, állattartáshoz szükséges eszközök jelentős része a kovácsok keze közül került ki. Ők végezték a lovak patkolását is.
A lakóházak vértelkére kovácsoltvas oromdíszeket készítettek, melyek közül különösen az átányi mesterek munkái tűnnek ki.
Fazekasok
A térségben elenyésző volt a fazekasok száma. A háztartások cserépedényei több fazekas központból kerültek ki. Gömörből, Rimaszombat környékéről a kívül mázatlan vászonfazekak, Mezőtúrról mázas szilkék, köcsögök, Mezőcsátról mandula alakú pálinkás butykosok, Tiszafüredről miskakancsók. Gyöngyösön, Egerben és Pásztón főként tányérok, tálak, kancsók készültek.
Asztalosok
A háztartások bútorainak egy részét házilag készítették, más részét háziiparosok vagy mesterek. Az ácsolt láda Gömörből, a festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről érkezett a térségbe. Heves megye két meghatározó asztalos központja Eger és Gyöngyös volt.
Dél-Hevesben Heves községben dolgozott a legtöbb asztalos.
Szűcsök
A térségben Tiszanánán és Átányban volt jelentős számú szűcsmester. Az átányi szűcsök helybelieknek dolgoztak, a tiszanánaiak egy-két falunak.
A tiszanánai szűcsök a barna kisbundát fekete selyemmel hímezték. Az átányi ködmön fehér, karcsúsított, hímzése levegős, s gyakran a készítés évszáma is rajta van.
Szövők, hímzők
A legszebb szövött vászonneműt a térségen belül Átányból és a Tisza mentéről ismerjük. Jellemzői az átlátható egyszerűség, a piros és a kék, a csillagvirág, a kerekrózsa, a rozmaringsor.
Magas fokú mesterséggé fejlesztették a szövés tudományát a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben, mely 1951-ben alakult meg. A hagyományos motívumkincset és díszítőtechnikát felhasználva tervezik lakástextiljeiket, mely világszerte ismert. A Szövetkezet alkotói között sokan kapták elismerésül a Népművészet mestere címet.
Hímzések közül a legrégebbiek egyházi textíliákon maradtak fenn Tiszanánáról, Átányból, Poroszlóról. A hímzés helyi specialistái és mesterei ismerték mind a fehér laposöltéses-vagdalásos, mind az új stílusú vászonhímzések különböző öltéstechnikáit.
Dél-Hevesben széles körben elterjedtek a színes hímzésű kötények.
Kisiparosok
Magyarország 19-20. századi történelmének meghatározó folyamatai, eseményei éreztették hatásukat a kisiparosok körében.
A két világháború közötti időszakban megerősödött az iparos réteg, mely a települések társadalmi és kulturális életére is nagy hatást gyakorolt. Ipartestületek alakultak, melyek élénken részt vettek a helyi közéletben.
A II. világháború során sok iparos műhely megsemmisült. 1949-től kézműves szövetkezetek, KTSZ-ek alakultak. A korlátozó szabályozások miatt sokak számára ez jelentette az egyetlen alternatívát munkájuk folytatására. Az országos politikai helyzet következtében az 1950-es évektől az önálló engedéllyel dolgozók száma csökkent, az iparengedélyek jelentős részét visszaadták.