Játék
Keresés:
Bármelyikre Összesre

Lakáskultúra

lakáskultúra

7.02 Tófalu – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

7.02 Zaránk – Lakáskultúra

A régi házak alaprajzai a szoba – konyha – kamra elrendezésében szinte azonosak voltak. Az utca felől volt a tisztaszoba, ahol a vendéget szállásolták el.

A ház bejárata a középső részbe, a konyhába vezetett. Innen nyílt a kamra, melynek ablakából szemmel tarthatták a portát. Az ablakok kisméretűek voltak a takarékosabb fűtés érdekében.

A fűtésről a szobában lévő kemence gondoskodott, amit a konyhán található nyíláson keresztül fűtöttek. Itt történt a kenyérsütés.

A konyhában szabadkéményes tűzhely volt, ebbe vezették a kemence és a szobai beépített tűzhely füstjáratát. A kemencéket többnyire Trencsénből jött szlovák mesteremberek rakták. A vándorló mesterek – a drótostótok – egyben öntöttvas lábasokat foltoztak, cserépedényeket drótoztak össze. A tűzhelyhez háromlábú állvány tartozott, erre helyezték a főzőedényt. Sok helyen volt kutli, nagy öntöttvas edény három vaslábon.

A szoba bútorzata fenyőfából készült. Nagy lábakon álló, pácolt vagy festett ágyak voltak jellegzetesek. Az ágyak alá befért a fonott kas, melyben a kotlós költött.

A két nyoszolyán kívül volt saroklóca, előtte asztal, szék, kisszék és tulipános láda. Ebben a ládában tartotta a gazdaasszony a hozományruháit, terítőket, ágyneműket. A népesebb családoknál dikó is volt, a gyerekek részére. A kemence sutja is gyerekek szálláshelye volt. A kemence padkáját faragással díszítették, télen itt ültek a ház lakói.

 

 

Irodalom:

Csák György – Dr. Nemes Lajos – Palotás Sándor: Fejezetek Zaránk község történetéből. Zaránk, 2000. 73-74.

7.02 Újlőrincfalva – Lakáskultúra

A lakóházak hagyományosan háromosztatúak: tiszta szoba – konyha – kamra.

Gyakori a tornác, a faragott oszlopos, rácsos „ámbitus” a ház utcai oldalán is, főként a módosabb házaknál.

A ház padlása gerendázott, de a gerendákat nem felülről deszkázzák le, hanem alulról lécelik fel. A mennyezet alulról sima és meszelhető.

A boglyakemence általánosan megmaradt a 20. század közepéig.

 

 

Irodalom:

Szuromi Rita – Fejes Lőrinc: Falu az ártéren. Tiszahalász – Újlőrincfalva története. Újlőrincfalva, 2011. 102-103.

7.02 Tarnazsadány – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

 

Tarnazsadányon a romák első hivatalos összeírásának idején, 1950-ben 67 házuk közül 59 volt egy helyiséges, úgynevezett „égre nyíló”, ami azt jelentette, hogy egyetlen helyiségből állt, amelyet csupán egy faajtó választott el a külvilágtól.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Képek Tarnazsadány történetéből. Tarnazsadány, 2010. 83.

7.02 Tarnaméra – Lakáskultúra

A konyhában a legtöbb helyen szabadkéményes tűzhely volt. Ebbe a kéménybe vezették a kemence és a beépített szobai tűzhely füstkijáratát is.

A szoba beépített tűzhelyét a kemencével egy időben rakták. A tűzhely sütőjét a Felvidékről lejáró szlovákok készítették. A tűzhely felszereléséhez tartozott egy háromlábú állvány. Erre helyezték a fazekat vagy a lábast. Több háznál volt kutli is, mely 8-10 literes, három lábú öntöttvas edény.

A szoba bútorzata fenyőfából készült. Az ágy magas építésű, festett. Alatta – mivel igen magas volt – az ülő tyúk és liba is elfért. A szobában a két ágyon kívül egy saroklóca is volt, előtte asztal, néhány szék. A szoba tartozéka volt a tulipános láda is. A népesebb családok fekhelyként szalmával bélelt faládikót is használták, amelyen a gyerekek aludtak. A gyerekek fekhelyéül szolgált a kemence oldalában kialakított sut is. A kemence padkájára ültek télen a ház lakói.

 

 

Irodalom:

Szecskó Károly: Tarnaméra története 1334-2000. Tarnaméra, 2000. 194.

7.02 Tiszanána – Lakáskultúra

A lakószoba berendezése

A szobában álló búboskemence köré vályogból vagy deszkából kemencepadkát építettek. A sutban télen a gyerekek aludtak.

A szoba bútorzata:

két nyoszolya (alul a párna, felül a dunna, letakarva fehér vászon vagy rózsás ágytakaróval), az ágy előtt két-három szék, kétoldalt a fal mellett a sarokban saroklóca, a lóca előtt asztal, kaszli. A kaszli teteje letakarva csipkés vagy slingelt terítővel, rajta vásári Szűz Mária és Szent Antal-szobrok, imakönyv, díszes porcelánok.

A 20. században terjedt el a sifon, a kétajtós ruhásszekrény. Általában vásárokban vették a férjhez menő lánynak.

Tiszanánán gyakori volt a gyékényből vagy szalmából fonott ülőkéjű háttámlás szék. Az ülőbútorok közül a legegyszerűbbeket, a sámlikat és a három lábú fejőszékeket általában maguknak el tudták készíteni.

A festett, faragott karoslóca igen elterjedt bútordarab volt.

Az asztal meghatározó darabja volt a háznak, melynek típusa lehetett kecskelábú, terpeszlábú, fiókos, szétnyitható tetejű, stb. Nem nagyon díszítették, legfeljebb a lábakat faragták meg.

A világítóeszközök különböző típusait használták. A gyertyák, olajmécsesek a 19. század vége felé tűntek el, átadva helyüket a petróleumlámpának. Különösen a csüngős, csigás lámpákat kedvelték, sokszor krepp-papírral is díszítették. Minden házban volt viharlámpa, melyet leginkább az istállóban használtak.

A lakószobák elmaradhatatlan tárgya volt a falitükör a két ablak között. Díszes keretét az asztalosok készítették.

A 19. század végétől kezdtek függönyt, „firhangot” használni az ablakokon, melynek végét faragott vagy esztergált pálcavég zárt le.

Ebben az időben már minden háznál volt falióra, melynek jellemző típusa a festett, virágos óralap, láncon függő nehezékkel. Módosabb családoknál üvegajtós szekrénybe zárt ingaórát használtak.

 

A konyha berendezése

A szabadkéményes tüzelőberendezés idejében a tűzhelyek a nyitott kémény alatt helyezkedtek el, ahol a füst a boltozatos kéményen át szabadon távozott. A tűzhelyek kialakítását a kemencék száma határozta meg. Ahol a pitvarból két kemencés lakóhelyiség nyílt, ott mindkét kemence szája előtt készítettek tüzelőpadkát. A padka egyik sarkába katlant építettek az üst részére.

A falra akasztva különböző tárolóedények voltak: sótartó, gyufatartó, kanáltartó.

Tiszanánáról zsúpszalmából, fűzfavessző-fonattal készült ovális kanáltartó maradt fenn múzeumi gyűjteményben.

A sütés-főzés terét bolthajtás választotta el a pitvar előterétől. Ezt a falat cseréptálakkal, tányérokkal díszítették. Tiszanánán a katolikusok az I. világháború után tértek át erre az új divatra, a reformátusok csak két-három évtizeddel később.

A pitvarban, a bejárat közelében állt a vízlóca, és az edények tárolására a stelázsi.

A kamrában helyezték el köpülőt, a teknőket, a káposztagyalut, a kenyérsütés és a tejfeldolgozás eszközeit.

A szakajtókat, a kenyérkosarat, a tojástartót gyékényből vagy szalmából fonták. Az 1920-as évektől terjedt el a hullámos falú fémtepsi, amelyben Tiszanánán a menyasszonykalácsot sütötték. Változatos formái maradtak fenn a csigacsinálóknak. Pala Károly Tiszanánán négyzet alakú, cikk-cakk vonalas csigacsinálót faragott, mely a Dobó István Vármúzeum gyűjteményében található.

A háztartás cserépedényeinek nagy részét a Tiszanánaiak a tavaszi vásárokon szerezték be. A tűzálló fazekakat a felvidéki fazekasoktól vásárolták. Tejesfazéknak, szilkének, cserépkorsónak legjobban a mezőtúri mesterek edényeit keresték.

A 19. század második felétől kezdtek elterjedni a keménycserépből készült edények, a bélapátfalvi keménycserépgyár termékei: a rózsás tányérok, kancsók, díszkulacsok.

Az üvegáruk a Mátra és a Bükk üveghutáiból kerültek ki: boros és pálinkás poharak, üvegkorsók.

A lakóház berendezésében megmutatkozott a katolikus és református családok eltérő mentalitása. A reformátusok többet áldoztak a lakásbelsőre.

 

 

Különböző életforma a katolikusok és reformátusok között

http://www.tiszanana.hu/downloads/2012/2012-07-31/tiszanana-monografia-szoveg.pdf

 

Fotó:

Karoslóca, petróleumlámpa, komatál, szaru sótartó, bélapátfalvi edények

http://www.tiszanana.hu/downloads/2012/2012-07-31/tiszanana-monografia-kepek.pdf

 

 

Irodalom:

Tiszanána évszázadai. Szerk. Makai János. Tiszanána, 2011.

7.02 Tenk – Lakáskultúra

A zsellérek, summások lakásai két, illetve háromosztatú, téglalap alakú épületek voltak. A család élettere egy szobára korlátozódott. A szobák rendszerint olyan kicsik voltak, hogy két ágyon és a gyermekeknek elhelyezett néhány deszkán kívül más nem is igen fért el benne. Mindezt a szegényes berendezést a pusztatenkiek életvitele indokolta: a szobát csak éjszakai pihenéskor használták, az emberek élete a szabadban, vagy a gazdasági épületekben telt.

A konyha központi eleme a tapasztott kemence volt.

A cselédlakások vályogból épültek és közös konyhásak voltak. Az épület központi tere a konyha volt, amelyből annyi szoba nyílt, ahányan lakták az épületet. Gyakran 4-6 család használt egy konyhát, s szobánként 8-10-en éltek egy 4×3 méteres helyiségben.

Irodalom:

Szuromi Rita: Tenk. Tenk, 2000. 90.

7.02 Tarnaszentmiklós – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető).

7.02 Tarnaörs – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől (ld. Bevezető).

7.02 Szihalom – Lakáskultúra

A 19. század végétől az első szoba tisztaszoba lett, reprezentatív szerepet átvéve. A mindennapok a konyhában és a hátsó-, lakószobában zajlottak.

 

A 18-19. századig a bútorok középkori technikával készültek, pl. az ácsolt ládák, a kecskelábú asztalok és az evőszékek.

A szihalmi ácsolt láda leggyakrabban díszített deszkákból összeállított, fedéllel készült. Hornyolóval, körzővel díszítették, leggyakrabban geometrikus formákkal, majd növényi ornamentikával és kereszt alakkal. A legszebb ábrázolásokon ember forma jelenik meg.

A szihalmi tájház ácsolt ládájának díszítményei között különlegességnek számít az emberábrázolás.

 

A lakószobában az ajtó melletti sarokban állt a kemence, vele szemben állt a kecskelábas asztal. Mögötte a fal mellett hosszan L-alakban a lóca. A saroktékán Bibliát, szentek szobrait, iratokat, pálinkát tartottak.

Az asztalosok által készített festett bútorok a 19. század utolsó harmadában jelentek meg. A környék híres bútorkészítő központja volt Miskolc. A miskolci bútorok tulajdonsága volt a színes, olajzöld, kék, fekete, majd vörös és fekete márványozású alapszínre festett virágdíszítés. A mezőkövesdi asztalosok a miskolciaktól vették át a díszítőelemeket. Ilyen bútorok kerültek Szihalomra is.

A tájházban látható nyoszolyán – ahogy helyben mondják kosolyán – 1913-as évszám van, a készítés ideje. Sötét alapon, festett sárga és piros virágokkal. A legtöbb családnak volt ilyen nyoszolyája.

Az ágyakat felvetették, deszkára pakolták a díszesen hímzett párnákat, dunnákat. A szobák berendezésének szép darabjai voltak a festett ládák, a tulipános menyasszonyi ládák.

 

Később a polgárosodó ízlésnek megfelelően az asztalosok flóderos sublótokat – 3-5 fiókos bútorokat – esztergált lábú asztalokat, székeket készítettek, megjelentek a magas, kétajtós szekrények is.

 

A padokat a századfordulón kiszorították a karos lócák. Ezzel párhuzamosan a szoba berendezése is megváltozott. A karospad az ablakok elé került, a két ágy az ablak melletti sarkokba. A székek az ágyak előtt álltak párban.

Az udvarra néző ablak alatt állt a sublót, rajta porcelánbögrék, poharak, emléktárgyak, feszület, családi fotók. A falakat szentképek és családi fotók díszítették.

 

A konyha- a pitar – volt a sütés-főzés helyszíne. Belső részét boltív választotta el, melyet festett tányérokkal díszítettek.

 

Irodalom:

Sári Zsolt: Szihalom anno. Fejezetek a falu múltjából. Szihalom, 2007. 89-92.

 

A tájház berendezése a 20. század elejének, valamint az 1920-as, 1930-as évek lakókultúráját, bútorzatát, viseletét, valamint konyhai és gazdálkodási eszközeit mutatja be fotókkal és dokumentumokkal kiegészítve.

A tájház épülete talán az egyetlen épület a településen, amelyen a megépítését követően lényeges átalakítások nem történtek. A 19. század végén épült, mestergerendás, háromosztatú, vályogfalazatú, boglyakemencés ház, döngölt föld padozattal. Az épülethez eredetileg több gazdasági épület tartozott, azonban ezekből ma csak a lakóházzal egybeépített „hambár” található meg.

 

Tájház:

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+Szihalom.latnivalo

 

7.02 Poroszló – Lakáskultúra

A lakóház berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

 

Tájház:

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+Poroszl%C3%B3.latnivalo

7.02 Nagyút – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tért el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől.

7.02 Mezőtárkány – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tért el a térség népi lakáskultúrájának jellemző jegyeitől.

7.02 Kömlő – Lakáskultúra

A párhuzamos szobaberendezés az 1920-as évek végétől terjedt el a gazdáknál, de még sokáig élt a régi, sarkos (diagonális) elrendezés.

Az 1920-as évek előtt a házban annyi ágy volt, ahány házaspár lakott ott. Az utcai szobában álltak az ágyak, a benne alvók rangja és kora szerint elhelyezve. Előfordult, hogy az öregeken kívül 2-3 fiatal házaspár is lakott a házban. De a szobát csak télen lakták. Amikor a fiúgyerek iskoláskorba került, kiköltözött az istállóba.

A berendezés egyik jellegzetes darabja a tulipános láda, melyet elsősorban a lakodalmi szertartás tartozékának tekintettek. A lakodalom napján ebben szállították a menyasszony családjától a süteményt és egyéb élelmet a vőlegény házába.

A nyárikonyha az 1920-as évektől terjedt el.

Ha tehették a családok, akkor a nyári konyhát nem a házzal párhuzamosan, hanem merőlegesen építették, az utcának háttal. Tornáca előtt még esős időben is lehetett dolgozni, kiülni. A házat így nyáron alig használták, megőrizték tisztaságát.

 

 

Forrás:

ENA 1089-69. Dr. Márkus István: Vegyes néprajzi és társadalomtörténeti gyűjtés. Kömlő, Hevesvezekény, Pély.

7.02 Kompolt – Lakáskultúra

A település lakóházainak hagyományos berendezése nem különbözött a térség népi lakáskultúrájának jellemző jegyeitől. (ld. Bevezető)

Egyedi vonásnak tekinthető, hogy hamar megjelent a padlózott szoba, mely a helyi németség megtelepedésének köszönhető.

 

Forrás:

NA 220-68. Település, építkezés. Kompolt.

7.02 Kisköre – Lakáskultúra

A lakóházaknak három helyisége volt: az utcára nézett a lakószoba. Középen állt az asztal, itt étkezett a család. Két vetett ágy és egy dikó szolgált alvásra.

A szobát a kemence fűtötte. Az oldalfalon állt a kaszli, melyben a ruhákat tárolták.

A középső helyiség a konyha. A beépített tűzhely mellett szintén beépített füstölő, főzőhely volt.

A konyhából nyílt a kamra, ott tárolták a lisztet, gabonát, a konyhai munkaeszközöket.

 

A kiskörei tájház – mely 1856-ban épült – egy földművelő család életmódjának eszközkészletét mutatja be. A hátsó szoba közepén egy szövőszék áll.

 

http://www.kiskore.hu/magyar/index.php

 

http://elonepmuveszet.hu/adattar/ahol-megmutatjc3a1k/tc3a1jhc3a1zak/kiskoerei-tc3a1jhc3a1z.html#.UkSNYH96Gho

7.02 Kápolna – Lakáskultúra

A 20. század elején a házak általában háromosztatúak voltak: az utcára néző tisztaszobára, a középen elhelyezkedő konyhára, és a mögötte levő lakószobára tagolódtak. A tisztaszobában – melyet csak kivételes esetben használtak – volt 2 vetett ágy, asztal, székek, kaszli, a stafírung elhelyezésére szolgáló láda.

A család élete a konyhában és a lakószobában zajlott. Sparhelton főztek, az edényeket pedig stelázsiban tartották. A berendezést asztal, szék, víztartó lóca és mosdótál egészítette ki. A falakat festett cseréptányérok díszítették, valamint a ’Házi áldás’, valamilyen formában.

A lakószoba a család nagyságából függően ágyakkal zsúfolt volt, mivel több generáció aludt együtt egy helyiségben. A jószágot tartó gazdák az istállóban aludtak a dikón.

A helyiségek padozata földes, helyi szóhasználattal mázlós volt. A felmázolt földet házi szőttes szőnyeggel borították.

A kamrában helyezték el az élelmiszereken kívül a lisztesládát, a kenyérsütés eszközeit, és a gabonatároló hombárt is.

 

Irodalom:

Bán Péter – Berecz Mátyás – B. Huszár Éva – Csiffáry Gergely – Kovács Béla – Milibákné Veres Erika: Kápolna története. Kápolna, 2000. 310.

 

 

2002-ben adták át a tájházat, melynek berendezése látható a község honlapján:

http://kapolna.hu/node/26?page=0%2C5

IMG 5768 – 5778

http://www.szeporszag.hu/T%C3%A1jh%C3%A1z+-+K%C3%A1polna.latnivalo

7.02 Kál – Lakáskultúra

A lakóházak berendezése nem tér el a térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld. Bevezető)

7.02 Hevesvezekény – Lakáskultúra

Az első szobában csonkagúla alakú búboskemence épült.

A konyhában 1920-ig szabadkéményt, azt követően zárt kaminkéményt alkalmaztak.

A hátsó helyiségből nyílt a „padra járó” vagy „luk”.

A helyiségeket mestergerendás – deszkás födém választotta el a padlástértől.

Az utcafrontra két ablak nyílt, kihajló tokkal.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Falu a nemesek földjén. Életképek Hevesvezekény történetéből. Hevesvezekény, 2013.

7.02 Heves – Lakáskultúra

A Dél-Hevesre jellemző lakáskultúra vonásai több paraszti lakóházban megfigyelhetők voltak a 20. század utolsó harmadáig. A Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény anyaga sok helyben elterjedt bútortípust (ágyvégek, szekrények, faragott és lécvázas székek, asztalok, stb.) és a háztartás körébe tartozó tárgyat őriz.

Közülük kiemelkednek a helyi asztalosmesterek által készített bútorok: festett láda, faragott székek, flóderozott ágyvégek, szekrények. Kuriózumnak számít az ácsolt láda mértani díszítményei között a hármas emberábrázolás.

7.02 Füzesabony – Lakáskultúra

A kisebb birtokosok házai szoba-konyha-kamrából állnak, a nagyobb birtokosok házában a konyhából kétoldalt nyílt szoba. 1945 után terjedt el a kettős traktusú házak építése.

A szoba bútorzata: 2 ágy, 2 szekrény, kaszli, asztal, 2 vagy 4 szék, a fal mellett hosszú lócák. A falon szentképek és fényképek függnek. Az ágyat félmagasra vetik.

A konyhában stelázsin tartják az edényeket, sok helyen itt is van dikó vagy heverő, asztal, vízlóca, a fal mellett lóca, szék, maguk csinálta sámli. A falon cifra tányérok, esetleg szentkép. Innen fűtik a szobai kemencét.

A takaréktűzhely vagy falba rakott, vagy vasból készült. A legtöbb helyen a padló döngölt agyag. A tehetősebbek a szobát deszka padlóval, a konyhát pedig cementlappal látják el.

A házak legtöbbjének tornáca van.

A törpebirtokosok házain egy ablak van, mely nem nyitható. A nagyobb gazdák házain nagyobb, rendszerint kettős, nyitható ablakot találunk.

Búboskemence, a padkán oszlop, „boldogasszony fája” Füzesabony, Petőfi u. 19.

 

 

Irodalom:

Füzesabony 1935-ös monográfiája. Írta Pásztor János okleveles tanító.

7.02 Feldebrő – Lakáskultúra

Az első szoba bútorzata a következőkből állt: kaszli vagy komód, asztal, élésláda, két ágy, az ágyak alá betolva a gyerekek ágya, és a búbos kemence, amit a pitvarból fűtöttek. A kemencesutban aludtak télen a gyerekek.

A hátsó ház a nagyobb családoknál a férfiak lakó- és pihenőhelye volt.

A kamrában tárolták az élelmiszert.

Ezt követte a nagykapus fészer, ahol a mezőgazdasági szerszámokat tárolták.

Az istálló négy-öt méter hosszú, itt is található hálóhely: dikó vagy ropogó (fakeretes szalmaágy). Itt az öregek és a nagyobb gyerekek aludtak.

 

Irodalom:

Zarnóczki Attila: Feldebrő. Budapest, 2002. Száz magyar falu könyvesháza. 155-156.

7.02 Erk – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld.: Bevezető)

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

7.02 Erdőtelek – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől.

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

 

A tájházat 2005-ben nyitották meg, belső berendezése a település honlapján:

http://www.erdotelek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=65&Itemid=80

7.02 Egerfarmos – Lakáskultúra

A háromhelyiséges lakóházban az utcai részen a szoba, középen a konyha helyezkedett el, az épületet a kamra zárta. A konyhában előbb nyitott, később zárt kéményű szalmafűtésű búbos kemencék épültek. A kamra később második szobává alakult.

A lakóépülettel egy tető alá épült az istálló, amelynek teteje tyúkólként szolgált.

A termények tárolása a padláson és a kamrában történt. A magas talajvíz miatt pincét csak elvétve építettek.

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Kuriális nemesek földje. Egerfarmos és a Kandó család kapcsolata. 114.

 

Az egerfarmosi tájházról:

http://egerfarmos.hu/index.php?option=com_ponygallery&func=detail&id=1421

7.02 Dormánd – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. (ld.: Bevezető)

A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

7.02 Boconád – Lakáskultúra

A település jellemző háztípusa háromosztatú, szabadkéményes, nyeregtetős, keskeny vízvezetős ház.

A ház tüzelését a búboskemence szolgálta, melyet fűtésre, sütésre és télen füstölésre is használtak.

A család gyarapodásának függvényében a lakóházat fokozatosan bővítették a kert irányába. A kamrából és istállóból hátsó szoba, nyári konyha lett, így a ház első szobája használaton kívüli, tisztaszoba lett.

A ház berendezése egyszerű: asztal, dikó, székek, almárium, masina.

 

 

Irodalom:

Szuromi Rita: Bocföldétől Boconádig. Egy hagyományos mezőgazdasági falu évszázadai. Boconád, 2012. 138.

7.02 Besenyőtelek – Lakáskultúra

A lakóház berendezése, bútorkészlete nem tér el a dél-hevesi térség népi lakáskultúrájának jellemzőitől. A berendezési tárgyak kifejezték a család társadalmi helyzetét, ízlését, a faluközösséghez való viszonyát.

Tájház berendezése:

ttp://www.besenyotelek.hu/content/view/16/36/

7.02 Aldebrő – Lakáskultúra

Aldebrőn a sváb típusú hosszúházas építkezés volt gyakorlatban. A ház utcára néző oldala keskeny volt, szélességében csak egy szoba fért el. Az utcára néző helyiség volt a tiszta szoba, ide vezették a vendégeket. Utána következett a konyha, a kamra, majd a hátsó szoba. Egy-egy ilyen házban sokszor két család is lakott, a szülők és házas gyerekeik.

Lakószobának a hátsó szoba minősült. A család minden tagjának külön ágya volt, amelyet szalmazsákkal béleltek. A gyermekek ágyát dikónak nevezték. A dikó alacsony volt, lábai alatt kerekekkel, melyet reggel betoltak a felnőttek ágyai alá. A szekrényben a vasalt ruhákat tartották, a ládában pedig a házi szőtteseket. Itt állt a fiókos komód, asztal és székek. A szobákat kemencével fűtötték, melyben kukorica- és dohányszárat tüzeltek el.

A konyhában az edényeket a kaszliban tartották. A nagy asztal körül volt a lóca és a székek. Főzésre kezdetben a falba rakott tűzhelyet, majd a masinát használták. A székeket többnyire maguk készítették: lábait és keretét fából, ülőkéjét kukoricaháncsból fonták.

A házakon kicsi ablakok voltak. A lakásdíszítést házi szőttes terítőkkel, falvédőkkel, festett tányérokkal oldották meg. A falakat kívül – belül fehérre meszelték, szentképeket, családi képeket akasztottak a szobába. A lakás padlója döngölt föld volt, amit szombatonként felmázoltak és háziszőttes pokrócokkal borítottak le.

A kamra elrekesztett sarkában, a hombárban tárolták a búzát. Itt volt a bab, és más termény is.

A nyári konyhának fontos szerepe volt.

Aldebrőn maradt fenn – napjainkban a Dobó István Vármúzeum gyűjteményében található – az a kuriózumnak számító két virágozott ruhásszekrény, mely a német nemzetiség bútorhasználatát reprezentálja.

A Gazdaházban-mely 1929-ben épült – a 20. század elejéről való sváb szobabelsőt láthatunk. Mellette található a régi konyha, konyhai felszerelésekkel.

http://www.aldebro.hu/index.php/galeria/category/9-gazdahazbelso

http://www.szeporszag.hu/Gazdah%C3%A1z+Aldebr%C5%91.latnivalo

Szekrény. Aldebrő. 1846. Dobó István Vármúzeum gyűjteményében

Irodalom:

Dr. Nemes Lajos-Gergely Anikó–Linkecs Beatrix: Aldebrő község története. Aldebrő, 1993.

Dr. Nemes Lajos: Aldebrő község 200 éves története. 1743-1993. Aldebrő, 1993. 103.

7.02 Átány – Lakáskultúra

A lakóházak helyiségei minden házban azonos rendeltetésűek voltak, méretben azonban eltérőek lehettek a családok létszáma és a különböző vagyoni helyzet szerint.

Nagy létszámú családoknál, ahol 2-3 házaspár is lakott gyerekekkel együtt, 6-7 méter széles és 7-8 méter hosszú szoba kellett. A konyha szélessége azonos, hossza 4 – 4,5 méter, ugyanekkora a kamrájuk is. A család bővülésekor nem fogtak új szoba építésébe, inkább új házat vettek birtokba. Átányban nem használták hálóhelyül a kamrát, mint pl. a palócok.

A bejárati ajtó mögött van a pitvar és a konyha. A konyha fölé „szabadkéményes” boltozat borul. A kemence fűtőnyílása előtti padkán nyílt tűzhelyen főztek. A sarokban vályogból rakott katlan, üsttartó. Mellette a később beépített takaréktűzhely, melynek füstje a szabadkéményen távozik.

A ház és a szoba főhelye az első sarok, itt áll az asztal, két oldalán a fal mellett húzódó sarokpad által közrefogva. Az asztal rendszerint kihúzható, hogy 12-14 személy is elférjen mellette. Ünnepi étkezésekkor az asztal hosszabbítására baklábakat és deszkát használnak. Az asztal felett függ a petróleumlámpa. Az utcai fal közepére, két ablak közé van felfüggesztve a nagy tükör, körülötte pedig a közeli élő rokonok fényképei.

Az asztallal párhuzamos sarokban, hosszában van elhelyezve az első ágy, a címeres ágy, szinte a mennyezetig megvetve párnákkal, dunnákkal. Az ágy előtt székek állnak, végében pedig a festett láda. A kisbaba bölcsője a láda előtt szokott állni.

A következő sarkot a nagy búbos kemence foglalja el, körülötte lócával. A kemence és az ajtó közötti falon törölközőtartó van dísztörölközővel.

Az ajtó másik oldalán, az udvari fal mentén a sarokban áll a hátsó ágy, a használati ágy.

 

Az újabb, párhuzamos szobaberendezésnél az asztal középen áll, mellette a bútorok elrendezése párhuzamos. Ilyenkor a szoba mindkét utcai részen lévő sarkában áll egy-egy díszágy, köztük a tükör alatt fiókos komód vagy lóca, előtte asztal, székekkel. Székek vannak a díszágyak előtt is. A láda helyébe üveges szekrény került. A kemence és a hátsó ágy változatlan maradt. Az ágyak és a padok alatt tolóágyak, illetve kis székek vannak, miket szükség esetén húznak elő.

Függönyt a szobák ablakára 1885 óta kezdenek akasztani.

A pitvar oldalába faliszekrények vannak vájva, keskeny szekrény vagy vizes lóca áll a fal mellett.

A ház, a lakás helyiségeinek használata évszakok szerint változik.

A padláson van kiterítve a kukorica, itt akasztják fel a füstölt húsokat, szalonnát, itt van a helye a bab- és borsóféléknek, a vetőmagnak.

A háznak és lakásnak egyes részei rangsorolva vannak. A főhely a szobában az asztalfő, a bejárattal szemben. Az ajtó felé haladva csökken az ülőhelyek rangja egészen a kemence padkájáig, mely öregasszonyok, szomszédasszonyok helye.

Rangsorolás van a hálóhelyek között is. A díszes ágyat csak megtisztelt vendég kedvéért vagy gyermekágyas asszonynak bontják meg. Állandó fekvőhelyként csak az ajtó melletti, hátsó ágyat használják. Ezen kívül alkalmi fekvőhelyek – dikók, tolóágyak – vannak, melyeket nappalra az ágy alá tolva helyeznek el.

A házi tevékenységek java télen a szobában, nyáron a konyhában vagy az udvaron bonyolódik le.

Az 1960-as évekre a szabadkémények megszűntek, a konyha télen is lakhatóvá vált, így a ház élete, a tevékenységek színtere egyre inkább kikerült a szobából, mely díszes, szinte használatlan maradt.

 

Irodalom:

Fél Edit – Hofer Tamás: „Mi, korrekt parasztok…” Hagyományos élet Átányon. Bp, 2010.

94-102.

 

Az átányi tájház, „Kakas-ház” leírása és fotója:

 

http://atany.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=46&Itemid=59

 

7.02.1 Lakáskultúra

A család életének legfontosabb eseményei a lakóházhoz kötődtek: születés, a lakodalom a halál és a mindennapi élet szokásai.

A szoba elrendezésében a 19. század második feléig a sarkos vagy diagonális elrendezés volt uralkodó, mely tükrözte a funkcionális tagoltságot.

A kemence körül volt a helyiség munkaterülete a házi munka eszközeivel, mint pl. a rokka. Az ablak melletti szent saroknak kultikus funkciója volt, itt helyezték el a család vallási életének tárgyait. A falakra katolikus vidéken szentképek, a reformátusoknál bibliai igék, képek kerültek.

A 19. század második felétől a párhuzamos elrendezés vált általánossá, amelynél ugyan továbbra is elkülönült a kultikus tér és a munkatér, de a bútorzat rendje megváltozott.

A szimmetria párhuzamos kialakítását az tette lehetővé, hogy az 1830-as évektől a lakóházak homlokzati részén általánossá vált a két ablak építése. A homlokzati fal két sarkához egy-egy ágy, közéjük pedig asztal került.

 

A lakásbelső bútorait ügyes kezű barkácsolók, háziiparosok és képzett mesterek készítették.

A jellegzetes bútortípusok többnyire a nagy bútorkészítő központokból érkeztek a térségbe: az ácsolt láda Gömörből, festett bútor Rimaszombatból és Mezőkövesdről. Heves megyében Eger és Gyöngyös számított meghatározó asztalosközpontnak. Gömöri és mátrai faragók készítették a mértanias motívumokkal díszített ácsolt ládát, mely eredetileg a stafírung tárolására szolgált.

A tisztaszobát csak ünnepélyes alkalmakkor használták. Itt helyezték el az asztalosmesterek által készített nyoszolyát, a sarokpadot vagy lócát, a rózsásládát, komódot vagy kaszlit.

A tárolóbútorok közül az ácsolt láda az egyik legrégibb eredetű. Díszítésüket mértanias, geometrikus formák jellemezték. Eredetileg a kelengye tárolására használták, másodlagos funkciójában gabonát, lisztet tároltak benne. Az elsődlegesen gabona tárolására készült, díszítetlen ácsolt ládát szuszéknak nevezik.

A tulipános láda – más néven rózsás láda, menyasszonyi láda – a 17-18. századtól beletartozott a lányok kelengyébe, de az ácsolt ládát csak a 19. század második felében szorította ki a divatból. Általában vörös alapon fekete márványozású, színes virágcsokrokkal vagy koszorúval díszítették, hasonlóan a karoslócához, tányérosfogashoz. A ládák a nagy bútorkészítő műhelyek hatására miskolci, mezőkövesdi, ill. rimaszombati stílusban készültek.

A virágos bútorok a 20. század elejétől fokozatosan eltűntek a népi lakáskultúrából. Helyüket átvették a polgári divat szerint készült festés nélküli, barna alapszínben, flóderozással készült bútorok.

A 19. század végétől terjedtek el a kaszlinak, komódnak, sublótnak nevezett tárolóbútorok, három-öt kihúzható fiókkal. A szoba főhelyére vagy az ágy végére kerültek, tetejére családi emlékeket és dísztárgyakat tettek.

Az akasztós ruhásszekrények csak a 20. század elejétől terjedtek el a parasztság körében. A fekvőhelyek közül a festett tornyos ágy divatja az első világháborút követő évekig tartott. Az ülőbútorok közül Dél-Hevesben a lécvázas székek voltak a legnépszerűbbek. Ülőlapját gyékénnyel, szalmával, csuhéval fonták be. Igen kedvelték a karoslócákat, melyeknek szép 19. századi, festett példányai maradtak ránk a múzeumi gyűjteményekben.

A kávaerősítéses, lefelé keskenyedő lábú asztalok a 19. század második felében voltak széles körben elterjedve.

Az I. világháború utáni évektől az esztergált lábakkal készült típusokat kedvelték, mely sokszor szétnyitható asztallappal készültek, polgári ízlés szerint.

A lakberendezés kiegészítő tárgyai közé tartoznak a világítóeszközök. A parádsasvári üvegmanufaktúra üvegmécsesei nagy területen elterjedtek. A petróleumlámpa térhódítása a 19. század második felétől minden más eszközt háttérbe szorított. Ekkoriban jelentek meg a népi lakáskultúrában a függönyök, firhangok is, és a felfüggesztésükre szolgáló díszes firhangládák.