Hímzés, szőttes, népviselet
hímzés, szőttes, népviselet
hímzés, szőttes, népviselet
Női viselet
A lányok –asszonyok a színes felsőszoknya alatt 5-6 alsószoknyát hordtak, amiből a legfelső slingolt aljú volt. Felsőrészként karcsúsított szabású réklit viseltek. A világosabb vagy élénkebb színeket 20 éves korukig hordhatták a fiatalok. 40 éves korukig sötétebb színeket, 40-en felül már csak feketét hordhattak a nők.
Az asszonyok csipkés féketőt hordtak, alatta a hajat kétoldalt fonással rögzítették.
A 20. század elején jellegzetes a női viseletben a hátul nyitott papucs használata.
Férfi viselet
A férfi viseletről csupán annyi adattal rendelkezünk. hogy a 20. század közepén bricsesznadrágot és lajbit hordtak.
Női viselet
A 19. század végén az asszonyok sárga ráncos csizmát, 8-10 darab 6-7 szeles szoknyát hordtak. Ekkor már derékba szabott, puffos ujjú testhez simuló „kaczót”, vagy „nyárikát” viseltek. A lányoknak „kakós”, a menyecskéknek „dupét” hajviseletük volt, bársony szalaggal.
Férfi viselet
Lábukon ráncos csizmát, testükön gatyát, vagy szűk ellenzős nadrágot hordtak, melyhez kis lajbi illett üveg, vagy pitykegombokkal. A legények darutollas kalapot hordtak. A felsőkabát télen a bunda volt zsinóros általvetővel. 1880-ban már csak az idősebb korosztályban maradt meg a cifraszűr viselete.
Szőttesek
Heves megye déli részén a vászonszövésnek nagy hagyományai vannak. A 20. század közepéig a paraszti háztartások önellátó módon megtermelték a vászon alapanyagát, a kendert, amit a család nő tagjai feldolgoztak, megszőttek, így állították elő a szükséges vászonneműket. Az otthon előállított vászonféleségek mellett a finomabb anyagokat vászonkofáktól vásárolták, példaként: Szihalomból és Mezőszemeréről mezőkövesdi vászonkereskedőktől szerezték be a hímzett abroszhoz, vagy törölközőhöz szükséges vásznat.
A népi lakástextilek kiemelkedő jelentőségű darabja a sátorlepedő, amely ezen a vidéken is előfordul / Mezőszemere, Szihalom/. A három szélből készült, nagy méretű vászonlepel az emberi élet nagy fordulóin megjelent, mint reprezentatív tárgy. A menyasszonyi vetett ágyon, a születésnél a gyermekágyas anyát védelmező sátoros ágyon, valamint a végső búcsúnál, a ravatalon is ezeket a díszes lepedőket használták egykor.
Dél-Heves legismertebb szőttesei Átányban készültek, ahol szedettes mintákkal díszítették az abroszokat, komakendőket, dísztörölközőket. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alakulásakor összegyűjtötte az átányi szőttes mintakincset, így harminc féle mintát őriztek meg ebből a faluból. Jellemző motívumok: rozmaring, csillag, kerekrózsa. A szőttes kendők végét széles, kötött rojtokkal látták el. A női vászonkötényeket az egyszerű piros-kék szőttes csíkok mellett keresztszemes hímzéssel is díszítették, valamint a tulajdonos nevét is belevarrták. Az átányihoz hasonló szőttesek készültek a Tisza mentén, Sarudon is.
Mindezek mellett a gyári alapanyagok hamar elterjedtek ezen a vidéken. Gyári gyolcsból készítették el az ágyneműket, fehérneműket egyes településeken már a 20. század elején.
Hímzések
A népi hímzések legrégebbi rétegéhez tartoznak a szálhúzásos-vagdalásos laposöltéses technikával készült textíliák. Szihalomból és Átányból kerültek elő ilyen kendervászonra varrt hímzések. A minták geometrikus szerkesztésűek, háromszögek, négyszögek, csillagok alkotják a kompozíciót. A vagdalásos hímzéssel díszített díszlepedőket, párnatakarókat vert csipke, vagy gyári csipke dísz egészítette ki.
Az alföldi tájakon minden területen, így a hímzéseken is korán érezhető volt a polgári hatás. Mezőszemere és Szihalom egységes képet mutat a hímzések alakulásában. A 19. század végén slingeléssel, lyukhímzéssel varrták ki a textíliákat. A merkolás, vagyis a keresztszemes hímzés a 20. században jött divatba. Korán elkezdték használni a gyolcs alapanyagot, ebből készültek az ágyneműk, ingvállak, kötények, melyeket slingeléssel díszítettek. Mezőszemerén híres íróasszonyok éltek: Juhász Panni, Bukta Ilona, akik ceruzával rajzolták elő a mintákat, melyeket többnyire varróasszonyok varrtak ki. Ilyen varróasszony volt Mihály Lajosné, aki a menyasszonyi kelengyét hímezte. A hímzések alakulására hatással volt a Mezőkövesddel való kapcsolat, ahová ezekből a falvakból vásárba jártak, hímzéshez drukkoltattak. A matyó hímzés varratásával és eladásával foglalkozó kereskedők mezőszemerei és kömlői asszonyokat is foglalkoztattak, ami szintén hozzájárult a dél-hevesi térség hímzéseinek kiszínesedéséhez.
Hímzett viseletdarabok
A fehér hímzéssel díszített női fejkendők, vállkendők, kézbevaló kendők a 19. század elejétől terjedtek el Magyarországon, az általános fehér divat hatására. Heves megyében egyes települések mesteri fokon űzték a fehér slingolt kendők varrását, amelyek gyári anyagokból, gyolcsból, batisztból, sifonból készültek. A fehér kendők szimbolikus jelentősségüknél fogva az egyházi ünnepeken a Mária- lányok viseletéhez tartozott, de ez volt a fiatalasszony viselete is, aki az esküvő utáni első misére fehér hímzett kendőben ment a templomba.
Szihalmon, Mezőszemerén főleg slingeléssel díszítették a gyolcsból készült textileket, de alkalmazták a kötött csipkét is. Szemerén csillaggal, rozmaringgal, tulipánnal varrták ki a kendőket, és alaposan kikeményítették ezeket. Szihalmon egy tanítónő ismertette meg az asszonyokkal a kötött csipke készítését: Csík Andrásné, született Jakab Johanna. A fejkendők mellett keresztelőpaplant, csecsemőruhát is díszítettek a kötött csipkével.
Tiszanánán a fehér slingelt kendőt a színes selyemkendő alatt hordták, úgy, hogy a vége kilátszott.
Átányban az újasszony viselete volt a fehér kendő. A legénykendők kör alakúak voltak, szélükön széles horgolt csipkével.
Hímzés ékesítette a nők szoknyája és a férfiak bőgatyája elé kötött kötényeket, surcokat is. Tiszanánán a középkorú nők ünnepi köténye fekete szaténból készült, kerek alján szabadrajzú színes virágokkal laposöltéses technikával varrva.
Viselet
Heves megye 19.-20. századi ismertetéseiben a palócok lakta északi részek népi kultúrájával összehasonlítva tárgyalják az alföldi területek népviseletét, lakáskultúráját…stb. Tahy Gáspár 1837-ben az alföldi falvak lakóinak viseletét a következőkkel jellemezte: sötétkék posztónadrág, mellény és ujjas derékruha, nagykarimájú kalap, bunda, bő ráncos gatya, fekete nyakravaló tartozott a férfiak ruházatához. A női viseletek közül a „setétkék”, vagy tarka röklit, félgyapjú zöld szoknyát, karton szoknyát, fejér- vagy színes fejruhát, fejér virágos fátylat említette.
Heves megye déli részén a viseletekre korán hatott a polgárság öltözködése. Különösen a vasút menti részek jártak elől a divatban. A házi szőttest, vászon anyagokat felváltották a gyári anyagok, polgárosult szabásvonalak. Kürti Menyhért 1909-es leírása szerint „a ruházat színeiben és anyagában egyaránt átalakult a nyugati minták szerint. A fehéret színes, a szűcsárút a posztó, a vásznat a selyem. Az ingvállt a blúz, a bővet a testálló váltotta fel.” Ekkor a térdig érő bő gatyát, gyolcsinget már csak a mezőre hordták, általában mellényt, nadrágot, kabátot viseltek. A suba és a szűr már ekkor csak Füzesabony vidékén, és a tiszai részeken volt használatos, míg a palóc vidékeken a 20. század elején még általános volt. Kürti a Heves környékének viseletét a jászok viseletéhez tartotta hasonlónak, míg Tiszafüred, Tiszanána a tiszavidéki kun viseletre emlékeztette.
Gyermekviselet
A vizsgált területről általánosan elmondható, hogy a csecsemőket szögletes, slingolt szélű pólyába fektették, amit pólyakötővel kötöttek át. A babákra kis inget, gyolcs, vagy horgolt főkötőt adtak. A kereszetelői pólyahuzat, illetve csecsemőöltözet különösen díszes volt.
A kisgyermekeket kb. három éves korukig nemüktől függetlenül hosszú zubbonyba, vagyis oly ruhába öltöztették, amelynél a felsőrész és a szoknya egybe volt varrva. Általában mezítláb jártak. A zubbonyt településenként eltérően, különböző korosztályban cserélték le. Gyakran csak az iskolás kor elértével kaptak a felnőttekéhez teljesen hasonló ruházatot.
Női viselet
A női viselet még a férfiaknál is előrébb járt a divat követésében. Az ingvállat, pruszlikot már a 20. század elején blúz váltotta fel, melyet hosszú selyemszoknyával, selyemkendővel, köténnyel hordtak. A fiatalok egyedül az ezüst- vagy aranycsipke főkötőt őrizték meg a régi viseletből. A blúzok korábbi típusa karcsúsított, derékra simuló, derekától harangosan bővülő fodorral volt ellátva. Keskeny álló- vagy visszahajló gallérjuk volt. Tiszanánán, Kömlőn kacó, fodros kacó volt a neve. 1909-ben a csizma már látványosságszámba ment a lányok körében. Drága bőr, lakk, atlasz húzós, vagy fűzős cipőt hordtak sávos, színes harisnyával.
A szoknya-ingváll, szoknya-blúz viselet az 1920-as években kezdett kimenni a divatból. Az alsószoknyák száma lecsökkent, 18-20 helyett 2-3 alsószoknyát hordtak. Ezt követte a bő szoknya elhagyása, ami helyett slafrokot (Tiszanána)– egybeszabott ruhát- hordtak. Ezt a ruhadarabot Kömlőn viganónak nevezték. Füzesabonyban a blúz, rékli fölé vállkendőt kötöttek.
A lányok általában kendő nélkül, leeresztett hajfonattal jártak. Tiszanánán hajkötő bársony szorította le a hajukat a homlokukon, amely ujjnyi széles volt, zöld, vagy piros széllel.
Az asszonyok a kontyuk rögzítésére kontyfésűt használtak. Ez Kömlőn szaruból készült, de ismert volt a fából faragott változata is. A kontyot alsó főkötővel fedték, aminek sok változata ismert. Kömlőn, Besenyőtelken az egész fejet befedte, alja fodros volt, áll alatt megkötötték. Erre az alsó főkötőre mindig kendőt kötöttek.
A felső főkötők a fiatalasszonyok viseletében, az első gyermek megszületéséig voltak a legdíszesebbek. Mezőszemerén, Szihalmon a kontyfésűvel rögzített kontyra tették az aranycsipkét, amit elől sűrűn ráncolt fekete csipke, bodor keretezett. A tetejét rózsaszín és kék selyemszalag csokrok díszítették, a tarkóra is selyemszalagot varrtak.
Tiszanánán csak a katolikus asszonyok viselték az arany- vagy ezüstcsipkét az I. világháborúig. Az alapját kéregpapírból formázták, elejét fémcsipkével borították, hátul színes selyemszalagokkal fedték be, melyet a tetején csokorba kötöttek. Elejét fekete ráncolt selyemszalag keretezte. A különböző alkalmakra, ünnepekre eltérő színű szalagokat használtak. A református asszonyok fekete tüllből készült tutlának nevezett főkötőt viseltek, amit színes selyemvirág, üveggyöngy, strucctoll, hátul lelógó fekete csipke díszített.
A lányok, asszonyok a misére, táncmulatságokra, sétára, hímzett, csipkével szegélyezett kézbevaló kendőt, keszkenőt tartottak a kezükben.
Férfi viselet
A férfiak a Tisza vidékén 1868 körül körhajat viseltek, az idősebbek viszont még hosszú hajat hordtak sertészsírral kenve. A katonának besorozott fiúk haját levágták, ennek köszönhető a nyírott haj elterjedése. A bajusz a nős férfiak körében elterjedt viselet volt, szakállat azonban soha nem növesztettek.
A téli fejviselet a Tisza vidékén a báránybőrből készült meleg sapka, átmeneti időben és nyáron az aktuális divatnak megfelelő kalapot hordták. Nyáron a mezei munkák alkalmával a szalmakalap volt a megfelelő viselet.
A 20. század elejéig a bő gatya általános volt, de Heves megye déli részén már a 19. században gyolcsból készítették az ünneplő gatyákat, a hétköznapi darabokat pedig vászonból varrták. Korán áttértek a polgárosult viseletre, a szűk szabású magyar nadrág váltotta fel a vászongatyát.
A vászoning- gatya korszakban a férfiak fekete selyem nyakbavalót hordtak, amit Átányban az asszonyok használt kendőiből varrtak meg. Az alföldi területeken viselt ingek ujja csuklóban össze volt húzva, vagy gombolva, derékrésze hosszú volt, takarta a viselője derekát. Az ing fölött lajbit, azaz posztómellényt viseltek, ami falvanként helyi jellegzetességeket hordozott szabásban és díszítettségben egyaránt. Füzesabonyban a pakfontból való gömbölyű fényes pityke volt a díszítőelem, valamint a hátán gépi tűzéssel varrták ki a mellényt.
A bőgatyához ezen a területen hímzett kötényt viseltek. A fekete klott, selyem alapra színes virágmintákat varrtak a lányok, esetleg a tulajdonosának a nevét is megörökítették.
A lábbeliket tekintve a csizma volt az általános viselet. A pásztorok még a 20. század elején is hordtak bocskort, a szegény ember lábbelijét. Bocskort hordtak a mezei munkák alkalmával, így aratáskor, szénagyűjtéskor is. A pantalló nadrág megjelenése után a félcipő jött divatba- Heves megye korán kivetkőző településein már a 20. század elején.
A legények ünnepi viseletéhez tartozott a legénykendő, amit a lányok készítettek el kedvesük számára. Átányban kör alakú volt, csipkés vagy slingelt széllel, amibe a legény nevének kezdőbetűit gyakran belehímezték.
A felsőruházat jellegzetes darabja volt a zsinórozott, prémes posztóujjas. Tiszanánán a fekete posztóból, majd szövetből készült ujjast dakunak nevezték. Csípőn alul érő szabással készítették, barherttal bélelték, szélét fekete prém díszítette.
Besenyőtelken a kisnemesek ünnepi viselete volt az ezüstcsatos dolmány és mellény. Fekete tükörposztóból készült, zsinórozás, és vékony ezüstlemezből készült díszes csatok, félgömb alakú ezüstgombok díszítették. A dolmányt mentekötő lánc fogta össze. Fekete selyem, aranyrojtos nyakkendőt viseltek hozzá, bokorra kötve. Apáról fiúra öröklődött, nagy értéket képviselt. A templomi ünnepeken a körmenetek alkalmával fáklyás legények haladtak az oltáriszentség mellett, ezüstcsatos dolmányban, kezükben égő fáklyával.
Tiszanánán helyben készültek a cifra bundák, vagy más néven subák. A szűcsök 6-8 birka bőréből készítették el a palást alakú, bokáig érő felsőruhát, melynek gallérja egy fekete kisbárány egész bőre volt. Az 1950-es években még általános volt a viselete az idősebb férfiak körében. A szűcsök a bunda vállát hímezték ki leggazdagabban, a rózsákat fekete, zöld és bordó selyemfonállal. A bőrök összetoldására irhacsíkokat használtak, melyeknek végét piros és fekete bőrrátétekkel fedték le. A suba egykori szerepét jól érzékelteti az alábbi mondás: „hétköznap viselő, vasárnap ünneplő, öregnek tisztség, legénynek kényesség”.
A 20. század elejéig a férfiak kedvelt ruhadarabja volt a szűr. A szűr gyapjúból készült díszesen kivarrt, vagy rátétekkel díszített kabátféle volt, csak a magyarságra jellemző viseleti elem. Elsősorban a kihajló elejét, ujja végét, nagy négyszögletes gallérját díszítették a helyi igényeknek megfelelően. Szűrszabó központok működtek Egerben, és Gyöngyösön, termékeiket messze földre eljuttatták a vásározás által. Az egri szűrszabók vásároztak a Tisza mentén is. Egerben, és a Tisza mentén a vékonyabb anyagból készült szűrök voltak kelendőbbek. Tarnaméra környékén a fekete-zöld, alföldi formájú szűrök voltak a divatosak, ők inkább a gyöngyösi szűrszabóktól vásároltak.
Feldebrőn egyszerűbb szűröket készítettek, a piros szín dominált, ami mellett a zöld, kék és bordó színeket alkalmazták. A kihajtott elején sokszor kivarrták a tulajdonos monogramját, a készítés évszámát is.
Női viselet
1910 körül a nők bokáig érő 10-12 szél karton vagy festő anyagból varrt ráncos szoknyát viseltek, alatta 8-9 alsószoknyával. Lábukra hegyes sarkú, ráncos torkú, kopogós csizmát húztak. Pászos pruszlikot, vagy libegő réklit hordtak a szoknya fölött.
A menyecskék fejét a második gyermek tutla ékesítette. Ez egy magas, korona alakú fejdísz volt, ragyogókkal, csinált virágokkal, hátul lelógó színes szalagokkal. A férjhez menő új menyecskék ládájában legalább hat különböző színű viselet volt, hozzá illő selyemkendőkkel.
Férfi viselet
A férfi viselet leírásához csupán annyi információval rendelkezünk, hogy az inghez viselt mellényük fényes gombokkal volt kivarrva, nadrágjukat visszahajtották, így rögzítették a nadrágszíjjal.
Gyerek viselet
A csecsemőket derékig érő ingecskébe öltöztették, kisdunnába pólyálták, ezt pólyakötő szalaggal kötötték át. A baba fejére csipkés főkötőt adtak. A keresztelő alkalmából díszes keresztelőtakarót borítottak a pólyára.
A kisgyermekek iskolás korukig zubonyban jártak. Ez egy hosszú ujjú egybeszabott ruhácska volt, deréktól húzott szoknyarésszel. A kislányok kötényt, kis alsószoknyát viseltek hozzá. Ezt fiúk-lányok egyaránt viselték. Iskolás korban kapták a fiúk az első nadrágot, a lányok az első igazi szoknyát, kacót, pongyolkát. Ingvállat 8-9 éves korban kezdtek el hordani. Az iskola végeztével, 12 éves kor körül már a nagylányok, legények viseletét hordhatták.
Női viselet
Tiszanánán a református és a katolikus népesség területileg és viseletében is elkülönült. A református nők hosszú, harangaljú szoknyát viseltek, csak a cipőjük orra volt kint. A katolikus asszonyok rövidebb szoknyát hordtak, több alsószoknyát vettek alá. A szoknya fölé kötényt kötöttek. A hétköznapi kötény olcsóbb anyagból készült, ünnepre selyem, liszter, vagy klott anyagokból, hátul saját anyagból készült széles megkötővel. A csigacsináló vászonkötényt keresztöltéses mintákkal hímezték. Kedvelt volt a kerek aljú fekete selyemkötény, amit színes fonallal, virágmintákkal hímezték ki.
A vászon, majd gyolcs ingváll használata a katolikusoknál maradt meg tovább, a blúzféléket később vették át, mint a reformátusok. Az ingvállhoz rojttal díszített pruszlik illett. A katolikusok élénk színű szoknyákat hordtak rikító kötényekkel, ellentétben a református asszonyokkal, akik a tompább színeket kedvelték, gyakori volt körükben a fekete színű selyemszoknya, bársonypruszlik, főkötő. A fodros aljú testálló blúzfélét itt pongyolkának, kacónak, vagy szálikának nevezték. A kacót télen vattával bélelve kabát helyett használták. A katolikus asszonyok télen barnára festett birkabőr ködmönt, fodros aljú bekecset vettek föl, a reformátusok körgallér alakú kisbundát, vagy ujjatlan szövetgallért viseltek. A kisbunda barna bőrből készült, fekete selyemmel varrták ki.
A lányok haja kontyba volt rendezve, hajkötő bársonnyal volt lekötve. A menyasszonyok fején rozmaringgal és rózsás szalagokkal díszített koszorú volt, fátylat nem használtak. A katolikus fiatalasszonyok fejét ezüst vagy arany konttyal, főkötővel díszítették. Az 1910-es évektől színes rózsákkal díszített fekete selyem főkötő jött divatba- a rózsás fékető. A fiatalasszonyok körében a fehér slingolt kendő is ismert volt: selyemkendő alatt hordták, úgy, hogy hímzése, cakkja kilátszódjon.
A bő ruha leváltása után az 1920-as évektől slafrokot, egybe szabott szűkebb ruhát viseltek.
Ünnepi lábbeli volt a piros szárú csizma, de a templomig mezítláb mentek, nehogy tönkremenjen a szép csizma.
Férfi viselet
A férfiak lobogós ujjú gyolcs ingbe, gatyába jártak az első világháború előtt. A legényeknél sarkantyús csizma, rózsás kötény, darutollas, rózsás kalap és rézgombos, zsinóros lajbi egészítette ki ezt az öltözetet. Hétköznap kékfestő, ünnepekkor klott vagy selyem kötényt viseltek. A legénykötény az első világháborúig volt divat: fekete szatén vagy klott anyagra két sarkába, és a közepére színes selyemfonállal rózsát, hármas szegfűt, búzakalászt hímeztek.
A reformátusok hamarabb kezdték el viselni a csizmanadrágot, ehhez rövid posztóból készült kabátfélét- dakut, vagy untercikket öltöttek magukra.
Tiszanánán helyben készültek a cifra bundák, vagy más néven subák. A szűcsök 6-8 birka bőréből készítették el a palást alakú, bokáig érő felsőruhát, melynek gallérja egy fekete kisbárány egész bőre volt. Itt is volt különbség a katolikus és a református viselet között: a reformátusok fehér bundát, a katolikusok barna bundát viseltek. Az 1950-es években még általános volt a viselete az idősebb férfiak körében. A szűcsök a bunda vállát hímezték ki leggazdagabban, a rózsákat fekete, zöld és bordó selyemfonállal. A bőrök összetoldására irhacsíkokat használtak, melyeknek végét piros és fekete bőrrátétekkel fedték le.
A férfiak másik jellegzetes viselete volt a szűr, ami szintén használatban volt még az 1950-es években is. Ezt már a szegényebb emberek is megengedhették maguknak, ellentétben a rendkívül drága cifra bundával. Gallérja fekete vagy piros posztóval volt szegve.
Szűcsök
A szűcsök a bőrből, irhából készült ruhadarabok készítésével foglalkoztak. Az ő kezük munkáját dicsérik a díszesen hímzett subák, bundák, ködmönök, bekecsek.
A nyers bőrt áztatták, kimosták, lehúsolták, csávázták. A kikészített bőrt természetes cserzőanyaggal festették: gubacsot, dióhajat, berzsent használtak a festéshez. Ezek után gubicslével, libatollal festették meg a rózsákat, amit aztán fekete, bordó, zöld fonállal varrtak ki.
Gyermekek viselete
A kisgyermekek 8-9 éves korukig nemtől függetlenül szoknyában jártak. Ezt követően a fiúk gatyás ingre cserélték a szoknyát. A kisgyermekek egybeszabott kendervászon viseletéből személyenként kettő darabot készítettek- egyik a testen, másik a kerítésen. Télen egy vászonból készült nadrágot húztak rá.
József naptól szeptember végéig mezítláb jártak, télen kiscsizmában, melyhez kapcába csavarták a lábukat.
Női viselet
A lányok, menyecskék fodros ujjú ingvállat, gallér nélküli rövid inget és szoknyát viseltek. Erre bélelt, elől kapcsos pruszlikot vettek fel. Az ing, az alsószoknya és a pendely házilag szőtt vászonból készült, otthon varrták meg a családnak az asszonyok. Nyáron ők is mezítláb jártak, az aratáshoz bocskort viseltek.
A 20. század elején, ünnepnapokon tarka karton, selyem, vagy atlasz ruhák jöttek divatba, ekkoriban a pruszlikot kezdte kiszorítani a blúz. Elterjedt a selyemszoknya és a selyemkötény. Fejükre ünnepeken selyem, hétköznap kartonból készült fejkendőt kötöttek. A pruszlik, vagy blúz fölött selyem, gyolcs, vagy kasmír kendőt hordtak. Az ünnepi lábbeli nyáron a gombos cipő, télen a csizma volt.
Férfi viselet
A férfiak számára térdig, vagy térden alul érő ráncos gatyát varrtak az asszonyok pamutszállal kevert kendervászonból. Az ing, gallér nélkül, borjúszájú ujjal, vagy kézkötővel, azaz gombbal készült. Az ing fölött fekete posztó kislajbit hordtak. Ünnepi alkalmakra gyolcsing, gyolcs gatya és ráncos csizma dukált, a kis fekete lajbi helyett fekete hátú, zöld elejű mellényt öltöttek magukra. A bő gatya elé a legények ünnepeken klott kötényt kötöttek, e mellett rozmaringgal vagy darutollal díszített fekete kalap egészítette ki a viseletet. Az idősebb férfiak sokáig viselték a pitykés lajbit, nyakukra puha fekete kendőt kötöttek.
Télen földig érő subában, cifraszűrben mentek templomba, hétköznap a báránybőr mellény volt közkedvelt.
Nyáron hétköznap mezítláb, aratáskor kerek orrú bocskorban jártak, télen ráncos szárú, kétlábas csizma védte őket a hidegtől. (A kétlábas csizmáknál mindegy volt, hogy jobb, vagy bal lábra húzták föl, felváltva koptatták.)
Női viselet
A nők ünnepi viselete volt a festő szoknya (kékfestő anyagból készült), vászonblúzzal (ingváll). Az ingváll eleje, nyaka, ujja piros és kék pamuttal ki volt merkelve (keresztszemes öltés). Az alsószoknyák alját kézzel slingolták, kék-piros színekkel – a menyasszony alsószoknyája fehérrel volt kivarrva. A szoknyához szintén piros-kék keresztszemes hímzéssel ellátott ünnepi vászon kötényt hordtak. A hímzést a kötény aljára varrták: gyakran koszorú motívumokat. A lányok hajadonfővel jártak, csak a mezei munkák alkalmával hordtak kendőt. A 20. század elején az ingváll mellett megjelent a hosszú ujjú nyárika is, ami gyári anyagokból, kartonból, selyemből készült. A szoknya is a nyárika anyagából készült.
Ünnepi alkalmakra cúgos cipőt, az aratáshoz bocskort húztak a lábukra.
Menyasszony viselet
A 20. század első felében a menyasszonyi ruha már gyári textíliából készült- fehér anyagból, beleszőtt selyemszálakkal. A bő szoknya aljára keskeny kék szalaggal befűzött csipkét varrtak, ilyennel díszítették a nyárika alját, farkát is. A kötény sima fehér selyemből készült, körben széles selyemcsipkével. A menyasszony kezében fehér rózsafűzért tartott a ceremóniák során, fején koszorút viselt.
Férfi viselet
A 20. század elején a férfiak ráncos csizmában, gatyában, vagy szűk ellenzős nadrágban jártak, a kis lajbijukat üveg, vagy pitykegombokkal díszítették. A legények viselete volt a darutollas kalap. Felsőkabátként bundát, vagy cifraszűrt borítottak magukra.
Vőlegényi viselet
A vőlegény sarkantyús csizmában vonult a nászmenetben, sötétkék posztónadrágja, a kis lajbija, és a rok (kabát) fekete zsinórozással volt díszítve. Mindehhez dohányszín nyakravalót kötött, a kalapja mellett kék szalagbokorral, gyönggyel díszített vőlegénybokrétát viselt.
Női viselet
Az első világháború előtt az asszonyok ünnepi viselete volt a fehér kézzel slingolt kendő. Ennek elkészítése nagyon drága volt: akár két cipőt is tudtak volna vásárolni egy kendő árából. A menyecskék vasárnap aranyos, vagy ezüstös főkötőt hordtak, elől fekete bodorral, ami rávarrt csipkedísz volt. Hátul rózsaszín és kék szalagok voltak 4 bokorra kötve. Hétköznap fehér főkötőt hordtak a kendő alatt. A főkötő alatt a hajat visszahajló kerek kontyfésűre tekerték.
Szihalmon és Mezőszemerén széles slingelésű bő ingvállat, slingelt kötényt, slingelt szélű gyolcs fejkendőt viseltek. A menyasszony kötényét gazdagon hímezték. Aranycsipkés főkötőjüket fekete csipkéből készült bodor, valamint kék vagy rózsaszínű selyemből készült szalagcsokor díszítette. A sűrűn pliszírozott felsőszoknyán színes selyemszalagot, és gyolcs kötényt, vagy sűrű ráncokba szedett sötét selyemkötényt viseltek.
Télen az asszonyok díszítetlen kiskabátszerű bőr ujjast hordtak, melynek nyakát és elejét prém szegte. Bőrből rövid mellény is készült az asszonyok számára, ezeket fekete selyemmel hímezték ki.
Férfi viselet
Az első világháborúig a szihalmi férfiak bőgatyát hordtak, amihez ünnepi alkalomra hímzett, fekete klott, vagy selyem legénykötényt kötöttek.
A férfi felsőruhák között szerepelt a suba, vagy bunda, illetve a szűr, ezekről csupán archív fotók árulkodnak.
Hímzések
A szihalmi tájházban található gazdag gyűjtemény, melyet dr Joó Csaba hozott létre, jól reprezentálja a falu népi kultúráját. Különösen a textil gyűjteménye jelentős, melyek között régi stílusú, szálvonásos-vagdalásos tiszta kendervászonból készült sátorlepedők is szerepelnek, geometrikus kenderfonál hímzéssel. Hasonló eljárással díszítették a 19. századi kendervászon férfiingeket, melyek kézi csipkevarrással vannak összedolgozva. A kenderfonállal hímzett ingmellet a gomboláspánttól kétoldalt szimmetrikusan haladó motívumsorokkal, szálöltéses, keresztszemes technikával készítették el. A női ingvállakat ezzel a durva anyaggal szemben finom gyolcsból varrták, bő ujjuk végén slingeléssel.
A falu népi textíliáin gyakori a fehérhímzés, ami a 19. század végén, 20. század elején széles körben elterjedt díszítésmód volt. A menyasszonyi vetett ágyon a díszlepedők, párnák készültek slingolással, de keresztelőpaplanokat, fejkendőket is díszítettek fehérhímzéssel.
A kétszeles vászonabroszok közt szerepelnek olyanok, melyeknek két keskeny végén lyukvarrásos, laposöltéses díszítmény található, a cakkok ívében leveles ágakkal. Előfordul, hogy a lyukhímzés fölé színes keresztszemes mintacsíkokat varrtak.
A széles piros csíkkal díszített takácsok által készített vászonabroszok két hosszanti oldalára gyakran keresztszemes feliratot hímeztek. Pl: Dicsértessék a Jézus Krisztus/ Isten Hozta Kedves Vendég.
A két világháború között készült abroszok, vászonkendők, törölközők egyszerűen díszítettek, keresztszemes, vagy színes szabadrajzú, laposöltéses technikával varrták ki ezeket.
Női viselet
A 18. században a nők fehér vászon alsóneműt hordtak, kékfestő szoknyával, melynek alsó szegélyét rézfonálból készült csipke díszítette. A 20. század elején polgári hatásra, valamint a gyári kelmék elterjedésével a világos színes, mintás ruhák bekerültek a fiatal lányok ruhatárába. Fejüket nyáron virágos vászon, vagy kázsmér kendővel kötötték be, télen bársonykendővel.
A téli viselet része volt a bekecs, és a berliner kendő. Lábukon magas szárú, vagy gombos félcipőt hordtak.
Férfi viselet
A férfiak a 18. században vászon gatyát, inget, télen dolmányt, szűrt hordtak. Lábukat ekkor még bőrkapcába tekerték, amire sarut húztak.
A 20. század első felében a nadrág, mellény, vászoning viselethez kiskabátot is hordtak, ez volt a „szálas”.
A sarudi lények fekete klott kötényt viseltek, melynek széle cakkos volt, élénk színes virágfüzérrel hímezték ki. A minta szerkezete szerteágazó, kissé széteső volt.
Szőttesek
Sarudon az átányi szőttesekhez hasonló mintakinccsel találkozhatunk. Jellegzetes motívum a kerekrózsa, több soros csíkritmus közé foglalva. A reprezentatív textilek, így a komakendők, abroszok szélét széles kötött rojttal díszítették.
Hímzések
A házi szőttes kendőket, egyéb vászon neműket a szőttes díszítés mellett gyakran keresztszemes hímzéssel varrták ki.
Sarudról egy vékony rececsipke párnavég található a DIV gyűjteményében, ami 1900 körül készülhetett. Szőlős- virágos-leveles motívumok, virágtövek és galamb motívumok díszítik felületét.
Női viselet
A lányok ünnepi viseletéről rendelkezünk adatokkal: vasárnap fehér ruhába öltöztek, a slingolt szélű szoknya alatt 5-6 alsószoknyát viseltek. Ezek alja jóval térd alatt ért. A lányok haja hosszú volt, befonva, vagy kontyba tekerték- a kontyot bársony szalaggal díszítették. A farsang utolsó napján rózsás selyemkendő egészítette ki ruházatukat, fejükre papírból készült, ezüstcsipkés kontyot tettek.
A női viselet része volt a fehér slingolt kendő, melyet ünnepi alkalmakkor használtak.
Férfi viselet
A 20. század elején fehér gyolcsból készült gyolcsgatya, fehér ing, fekete hímzett mellény, fekete kötény volt a legények viselete, amihez fekete, darutollal ékesített kalapot viseltek. A lábbeli ekkor a fekete sarkantyús csizma volt.
Női viselet a 20. század első felében
Az első világháború előtt a kislányok haját általában négy ágba fonták, kettőt-kettőt összekötöttek. Az iskolások már csak három ágba font hajat viseltek: kettőt előre, egyet hátul középre fontak, amit foncsiknak neveztek. A hajba belefonták a szalagot, amit a végén összekötöttek. A lányok a fejükön különböző színű bársonyt hordtak. A fiatalasszonyok az esküvő utáni első vasárnap fehér slingelt kendőt viseltek a templomban. Az asszonyok az első világháborúig főkötőt viseltek a kendő alatt.
A lányok ingvállat hordtak, ujjának végét kisligolták, szatyinggal összehúzva feltolták, esetleg még vendég fodrot is kötöttek rá, hogy díszesebb legyen. Az ingvállhoz selyempruszlik illett, melynek aljára keskeny fodrot varrtak, ez volt a farka. A selyem, kázsmír ráncolt bőszoknyákhoz elütő színű kötényt kötöttek. A hétköznapi ruhák alját piros pusztával-, piros kartonanyaggal szegték fel, ami fölé 2-3 sor kacskaringót varrtak. A felsőszoknya alatt 6 fehér alsószoknyájuk volt, ezek száma az 1930-as évekre 2-re csökkent. Tavasszal szálikát, reklyit viseltek- hosszú ujjú blúzféleségeket. Télen a vattás rekli, vagy ködmön került az ingváll, szálika fölé. A színes rojtos vállkendőket nagy lapos ráncokba szedve viselték. Télen vastag berliner kendő melegítette a hátukat. Ünnepre többsoros galárist kötöttek a nyakukba.
Mezőszemerén a módos családok körében divat volt a bársonyból készített színes női papucs. Csizmát a gyerekek először akkor kaptak, mikor iskolába mentek. Az 1930-as években már cipőt hordtak a lányok, a magas szárú cúgos cipő volt a divat. Mezőszemerén a rikító színű patentharisnyákat szerették, legtöbbször a fehér, világoskék, sárga színeket.
Férfi viselet
1910 körül a férfiak még hosszú hajat viseltek kibontva, simára fésülve. Fejfedőt minden férfi hordott: nyáron kalapot, mezőgazdasági munkákhoz szalmakalapot, télen kucsmát.
A 20. század első felében a férfi ingek vászonból készültek, gombos mellrésszel, állógallérral, lobogós ujjal. Az inghez posztómellényt viseltek. A lobogós ujjú inghez 4 szélből varrt vászon bő gatya illett. Mezőszemerén a férfiak kötényt csak a munkában viselték.
Egykor a téli férfiviselet jellegzetes darabja volt a suba, a bunda, és a ködmön.
Hímzés
Mezőszemere népi hímzéskultúrája Szihalommal mutat rokonságot. A 19. század végén a textileket lyukhímzéssel, slingeléssel díszítették. A merkolás, vagyis a keresztszemes hímzés a 20. század elején jött divatba. Az ágynemű gyolcsból készült, slingelt betéttel. Gyolcsból varrták a slingelt női ingvállakat, kötényeket is. A slingelés mintáit helyi íróasszonyok rajzolták elő, jó erősen kihúzták feketével, erre helyezték a gyolcsot, amire az áttetsző motívumokat átrajzolták. A mezőszemerei íróasszonyokhoz, varróasszonyokhoz jártak Szihalomról, és Mezőkövesdről is előrajzoltatni a mintákat, illetve ágyneműt slingoltatni. A matyó hímzés nagy hatással volt az itteni hímzések színvilágára. Ehhez hozzájárult az is, hogy a matyóhímzéssel foglalkozó kereskedők ide hordták kivarratni termékeiket.
A fehér slingolt kendőket csillaggal, rozmaringgal, tulipánnal varrták ki, erősen kikeményítették.
Női viselet
Kömlőn a lányok, asszonyok hosszú, csaknem földig érő szoknyát viseltek, ami alá 10-12 alsószoknyát vettek. Az alsószoknyák gallérját összevarrták, hogy szét ne csússzanak tánc közben. Ezeknek olyan egyformának kellett lenni, mintha elvágták volna. Az alsószoknyák alatt térden alul érő pendelyt hordtak.
Az ujjas blúzféle, ahogy itt nevezték pongyolka, vagy kacó a szoknya anyagából készült, alul fodrosan szabott volt. Nyakukba fehér galárist, és fehér fodrot kötöttek, ami alá gyakran csipke is került, ahogy itt nevezték: kozákosan. Sokáig megmaradt a viseletben a selyem vállkendő a blúz fölé kötve, az asszonyoknál pedig a keménypapírra rádolgozott, szalaggal díszített főkötő. Ezüstrojttal, vagy csipkével szegélyezett bő selyemkötényt viseltek a szoknya fölött. A fiatalasszonyok fejviselete volt a hátrakötő kendő.
A 20. század elején ünnepi alkalmakkor a fiatal lányok fehér slingelt szoknyát, ingvállat és kötényt viseltek. A derekukra fehér színű, színes rózsákkal díszített keménypapírral bélelt mídert kötöttek, melynek elől lelógó részét kutyának nevezték. Az ünnepi viselet elengedhetetlen eleme volt a zsebkendő is.
Kömlő asszonyai viselték a Tiszanánán készült bekecset, de itt helyben is voltak szűcsmesterek a 19-20. sz. fordulóján. Hasonló stílusban díszítették az itteni ködmönöket, mint Tiszanánán, a különbség a kettő között, hogy Kömlőn a szabásvonalak mentén piros bőrrátétet alkalmaztak, amelyet fekete, bordó és zöld selyemmel, rozmaringágakkal varrtak ki.
A félcipő már a 20. század elején divatba jött a kömlői lányok körében. Az 1920-as években megváltozott a divat Kömlőn: viganó, egybe szabott ruha váltotta fel a szoknya-blúz összeállítást. Divatba jött a berliner kendő, a női kiskabát, vagy „kocó”.
Férfi viselet
1910 előtt a férfiak bő gyolcsgatyát hordtak- melynek egy-egy szára 3-3 szélből készült.(Egy szél kb. 60 cm széles volt.) Visszahajtós gallérú, színes üveggombokkal díszített, kézelőbe foglalt szűk ujjú vászon, ünnepnapokon gyolcs ing illett a bőgatyához. A vászon inget és gatyát a saját vagy vásárolt kenderből otthon készítették el. Szintén az 1910-es évekig szövet lajbit hordtak az inghez, nagy fémgombokkal, ami lehetett fehér, vagy réz „kecsketökű” gomb. A lajbi fölött kiskabátot, „szálas kabátot” hordtak. A téli viselet része volt: fekete posztónadrág (csizmanadrág), és szálaskabát, fölötte „daku”- rövid nagygallérú nagykabátféle. 1910 után jelentősen változott a férfiviselet: a bőgatya helyett pantalló nadrág, csizma helyett félcipő. A lajbit a mellény váltotta föl, szálas helyett a német szabású kabát.
A csizmát később váltották le félcipőre, mint a nők. A kalap már a kisfiúk ünnepi viseletéhez is hozzátartozott, művirággal díszítve.
A kömlői férfi viselet jellegzetes darabja volt a legénykötény, ami lefelé szélesedő formájú, lekerekített sarkú, körben cakkos. Középre szegfűs-gyöngyvirágos csokrot hímeztek színes selyemfonállal, körben hullámindára fűzött, tulipánokból álló virágfüzérrel díszített. Itt nem csak a felnőttek viselete volt, kisgyermekek is hordták 3 éves kortól.
Hímzés
Kömlőn az egyedi mintaszerkesztésű poszrikos kendők érdemelnek különösebb figyelmet. Négyszög alakúak, fehér sifonból készültek, jellegzetességük a többsoros virágkoszorúkból álló piros hímzőfonallal varrott laposöltéses díszítmény, ami középen helyezkedik el. A belső koszorúk folyóindásak, indával összekapcsolva, a külső, legszélső önálló virágokból áll.
Női viselet
A 19. században a női alsóruha egy térdig érő ujjatlan vászoning volt, erre vették a blúzt és a pruszlikot. A derekas bőszoknya alá ráncos alsószoknyát, fölé kötényt kötöttek. Az asszonyok keménypapírból készült kontyot viseltek, mely fölé kendőt kötöttek. Télen kisbundát, belíner kendőt vettek magukra a hideg ellen.
Férfi viselet
A férfi viselet a 19 század második felében az általánosan elterjedt ráncolt bőgatya és gallér nélküli vászoning volt, amihez télen csizmát, nyáron a mezei munkákhoz csizmaszárból készített bocskort hordtak. Ősszel, tavasszal szűrt vettek a vállukra, melynek hétköznapi változata, a viselőszűr díszítetlen volt, az ünnepi cifraszűr színes virágokkal volt ékes. A téli hidegben földig érő subát viseltek. A kalap, télen a kucsma elengedhetetlen része volt a férfiak öltözetének.
A 20. század elején a bőgatyát fölváltotta a szűk szárú csizmanadrág, amihez már galléros inget, mellényt, kiskabátot öltöttek magukra. Télen prémmel díszített posztókabát tartozott a ruházatukhoz. Általános használatban volt a férfikötény, melyet a munkában kötöttek maguk elé.
Lakástextil
A 20. század első felében Kápolnán még házivászonból készültek a lepedők, törölközők, szakajtókendők, zsákok. Az asszonyok dolga volt a vászonkészítés teljes munkafolyamata, a kender elültetésétől a vászonszövésig. A kendert szeptember végén takarították be, a Tarnába áztatták, majd megszárították. Kendertörővel megtörték, tilolták, gerebenezték, osztályozták a kenderszálakat. Rokkán fonták meg fonallá, majd felvetették a szövőszékre.
Kézi lyukhímzéses, vagyis slingolt ágyneműt is készítettek, ami a tisztaszoba dísze volt.
Heves környékének, valamint a Mátra- alja szövés- és hímzés hagyományának feltárásában, megőrzésében nagy szerepet játszott a második világháború után létrejött Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Alapítója, Tompa Béláné maga köré gyűjtötte az ügyes kezű lányokat, asszonyokat, szövőtanfolyamot szervezett, és újratanította a Hevesen már elfeledett szövést, hímzést. Gyűjtő utakra jártak a Mátra-alja kis falvaiba, Heves környékére, Átányba. Részletesen dokumentálták a szőttesek, abroszok, lepedők, kalácsoskendők, törülközők, viselet motívumkincsét, ebből kiindulva terveztek, készítettek új textíliákat, modern tárgyakat is.
Női viselet
A régi női viselet itt is az általános ingváll, mellény, szoknya összeállítás volt. Füzesabonyban hosszú, csaknem földig érő szoknyát viseltek, ami alá 10-12 alsószoknyát vettek. Az ujjas, ahogy itt nevezték kocó, a szoknya anyagából készült, nyakukba fehér fodrot kötöttek, ami alá gyakran csipke is került. Sokáig megmaradt a viseletben a selyem vállkendő a blúz fölé kötve, az asszonyoknál pedig a keménypapírra rádolgozott, szalaggal díszített főkötő. Ezüstrojttal szegélyezett bő selyemkötényt viseltek a szoknya fölött. A 20. század elején ünnepi alkalmakkor a fiatal lányok fehér slingelt szoknyát, ingvállat és kötényt viseltek.
Férfi viselet
A 20. század elején vászon gatya, ing, posztómellény alkotta a férfiak viseletét. Az ing fölött viselt lajbi pakfontból készült gömbölyű, fényes pitykével, hátán gépi tűzéssel (varrás) volt díszítve.
Férfi viselet
Erdőtelken a legények színesen hímzett fekete klott kötényeket hordtak, melyeket a lányok varrtak választottjuknak. A színek harsányak, a növénymotívumok naturalisztikusak ezeken a kötényeken. A legény nevét is gyakran ráhímezték két virágszállal közrefogva.
A férfiak viseletének része volt a posztóból készült szűr. Ébner Sándor a 20. század elején Erdőtelken szalontai szűrnek nevezett, posztóvirágos szűrt viselő kanásszal találkozott, fotót is kkészített róla, amely a Néprajzi Múzeum Fotótárában található. A pásztorok körében tovább őrződött ez a ruhadarab, jó szolgálatott tett nekik munkájuk során.
Gyermek viselet
A kisgyermekek a keresztszüleiktől korozsmát kaptak keresztelőjükre. Ez ruhácskából, ingecskéből és féketőből állt. Babonás szokás volt, hogy a gyerekek karjára, vagy nyakára piros pántlikát vagy galárist tettek, a rontás elkerülésére.
Női viselet
Berze Nagy János 1907-ben megjelent munkájának bevezetőjében a besenyőtelki női öltözet bemutatását már ezekkel a szavakkal kezdte: „ A fehérnép azonban már nagyon kezd a maga gúnyájából kiöltözni.” Ekkor a korábbi rókatokos bunda helyett újabb divatú kabátot hordtak, csizma helyett magas szárú kamáslit, vagy sárga cipőt húztak a lábukra. A polgárosodás hatása ellenére a hagyományos viselet darabjai: „a gyugi, szállító, nyárika, vizitke, szerviánka, ingváll, lajbi, a kerekre vágott selyemkötő, a bársony hajfonó” a XX. század elején még használatban voltak.
Berze leírta a régi hajviseletet, a „csutkát”: a fej két oldalán és a tarkón hármas fonatot készítettek,a két elsőt a fülön keresztül vezették hátra, ahol hegyes kontyot alakítottak ki. Erre tenyérnyi széles pántlika bokrot kötöttek. A régi gyöngyös, csipkés főkötő helyett megjelentek a polgári viseletre jellemző kalapok.
Férfi viselet
A férfiak Berze Nagy János népmesegyűjtő leírása szerint kék posztókabátot hordtak, melyen ökölnyi nagyságú ezüstgombok lógtak. A fiatal legények kalapjuk mellé darutollat vagy virágbokrétát tűztek. A ráncos bőgatyához vágott orrú, vagy ráncos szárú csizmát viseltek.
Besenyőtelken a kisnemesek ünnepi viselete volt az ezüstcsatos dolmány és mellény. Fekete tükörposztóból készült, zsinórozás, és vékony ezüstlemezből készült díszes csatok, félgömb alakú ezüstgombok díszítették. A dolmányt mentekötő lánc fogta össze. Fekete selyem, aranyrojtos nyakkendőt viseltek hozzá, bokorra kötve. Apáról fiúra öröklődött, nagy értéket képviselt. A templomi ünnepeken a körmenetek alkalmával fáklyás legények haladtak az oltáriszentség mellett, ezüstcsatos dolmányban, kezükben égő fáklyával.
Gyermek viselet
A csecsemőket három hónapos korukig „fáslizták”- különböző méretű vásznakba csavarták, majd pólyába fektették. A kisgyermek három hónapos kora után kapott kisreklit, horgolt főkötőt, továbbra is pólyába burkolták, 6-7 hónapos koráig.
A kisfiúk, kislányok iskolás korukig hátul csukódó, ráncolt szoknyájú zubbonyt viseltek. A kisfiúkat és kislányokat csak a kalap, illetve kendő viselete különböztette meg- a fiúk már karon ülőként megkapták az első kalapot, bár ekkor még csak ünnepeken viselték. Bőszárú gyolcsgatyát, szép ruhát csak a konfirmáció után kaptak, ünnepi alkalmakra ölthették magukra.
Női viselet
A régi női viselet a bő szoknya ingvállal, vállkendővel. Az ingváll mellévarrott ujjú volt: a bő rövid ujjat a nyakkivágáshoz illesztve ráncolták be, alsó végeit szalagcsokorral kötötték át. A szoknya alatt a vászonpendely állandó viseleti darabjuk volt. A kötény hétköznapi változata fehér vastag házivászon volt, másfél, vagy két szél bőséggel. A csigacsináláshoz használatos kötények alja hímzett, rojtozott, vagy fodros volt. Későbbi divat a kékfestő, majd a melles kötény.
A lányok a konfirmációjukra kapták első ünnepi viseletüket: bő fehér batiszt szoknyát, amit 3-4 keményített alsószoknya tartott széjjel. Felsőtestükön szűk szabású nyakig csukódó sonkaujjú öves blúzfélét viseltek. A hajukat háromágú fonatban színes selyemszalagcsokorral hordták.
Az asszonyok ékessége volt a kendő, és a főkötő. Az új asszony az esküvőt követő első vasárnap fehér slingelt kendőben jelent meg a templomban. Minden alkalomra megvolt a megfelelő színű selyem fejkendőjük. Főkötőt csak egy emberöltőnyi időszakban viseltek az átányi nők: az 1890-es évektől az első világháborúig. Ez egy drótvázra szerelt strucctollal, művirággal, gyöngyökkel, szalagokkal díszített selyem fejdísz volt, amit csak a fiatalasszonyok hordhattak.
Átányban a szűcsök kizárólag a helyi lányoknak, asszonyoknak készítették el a fehérített juhbőrből készült ködmönöket. Karcsúsított szabással, toldatlan fodorral varrták a művészi munkával kihímzett ruhadarabokat. Általában egy 9 rózsából álló leveles virágbokor került a hát közepére, elejét és ujjait háromágú virágtő díszítette. A következő színeket alkalmazták: piros, bordó, meggyszín, zöld, fekete, sárga. A fehér irhaszegély mellett piros bőrszegés, valamint piros szironyozás is előfordult. /V. 1. kép, V. 40.kép/
A polgári divat hatására a ködmönök helyébe háromnegyedes préselt plüss, illetve rövid bélelt selyemkabátok kerültek. A polgárias blúzokat itt „nyárikának” nevezték. Az átányiak viseletére a sötét színek voltak jellemzőek, ami Magyarországon a református községek divatjára jellemző. Ezt a sötét viseletet a két világháború áldozatai után viselt gyász erősítette. Ha egy fiatal nő egyszer gyászruhát öltött, többé nem vehette vissza a színes ruháit.
Férfi viselet
A 20. század elején a férfiak oldalt varrott csizmába jártak, ehhez „ezerráncos”, fél lábszár-középig érő bőgatyát viseltek buggyos, fehér kendervászon, vagy gyolcs inggel. A férfiingek korábbi típusa vászonból készült, rövid derekú, egyenes bő ujjakkal, elől T kivágással. A gyolcs ingeket már visszahajtott gallérral, ráncolt, kézelős ujjakkal varrták. Az ing fölött zsinóros fekete posztómellényt hordtak, fényes gombokkal.
A férfiak elengedhetetlen viseleti darabja volt a kalap, ünnepi alkalmakkor a legények darutollal, viaszbokrétával díszítették. A katonának bevált fiatalemberek alácsüngő szalagokkal feldíszített kalapot viseltek a sorozástól bevonulásig. A 2 méter hosszú szalagokat a rokonok, barátok adták össze. Télen prémkucsmát viseltek a kalap helyett.
A legények derékon viselt díszkendője kör alakú volt, szélükön széles horgolt csipkével. A férfiviselet része volt a kötény is, ami fényes klott anyagból készült, fekete gyöngy és islóg fűzér díszítette. A hétköznapi kötény vászon, vagy kékfestő anyagból készült. Ezt az első világháború végéig a legények és a fiatalemberek viselték a bőgatyához.
Télen, tavasszal-ősszel ködmönt, szűrt vagy subát öltöttek magukra a hideg ellen. A szűr volt a legelterjedtebb- létezett hétköznapi szűr, a viselőszűr, ami fehér volt, fekete posztóval felszegve. Az ünnepi alkalmakra ünnepi rózsás szűrt viseltek.
Szőttes
Dél-Heves legismertebb szőttesei Átányban készültek, ahol szedettes mintákkal díszítették az abroszokat, komakendőket, dísztörölközőket. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alakulásakor összegyűjtötte az átányi szőttes mintakincset, így harminc féle mintát őriztek meg ebből a faluból. Jellemző motívumok: rozmaring, csillag, kerekrózsa. A szőttes kendők végét széles, kötött rojtokkal látták el. A női vászonkötényeket az egyszerű piros-kék szőttes csíkok mellett keresztszemes hímzéssel is díszítették, valamint a tulajdonos nevét is belevarrták.
Hímzés
Átányban a legrégebbi stílushoz sorolható vagdalásos-laposöltéses geometrikus motívumokból álló hímzések is megtalálhatók voltak. Vert csipkét is alkalmaztak a lakástextíliák díszítésére. (Példa erre: párnatakaró vert csipke díszítése)
A 20. század elején jött divatba a keresztszemes hímzés. Előtte szőttes mintákkal díszítették az abroszokat, különböző vászonkendőket. A szőttes mintákat átvitték a keresztszemes technikára.