Épített örökség
épített örökség
Zaránk – Épített örökség
A biztosan Árpád-kori településről sajnos semmilyen olyan adatunk nincs, mely esetleg középkori egyházára utalna.
Először csak 1720 körül írnak egy újonnan restaurált templomáról, melynek viszont fala már 1746-ban repedezik, 1766-pedig már nagyon rossz állapotban van. E rossz állapotban levő épület helyett 1779-1782 között újat emelnek; ez az épület áll ma is, Szent Imre tiszteletére szentelve.
Újlőrincfalva – Épített örökség
A mai település a 19. század végén alakult ki; előzményéről, a középkori Tiszahalász templomáról azonban semmiféle adattal nem rendelkezünk. Először csak a 17. században hallunk itt működő református prédikátorokról; akik talán egy középkori eredetű templomot használhattak istentisztelet céljára; e feltételezésre azonban nincs bizonyítékunk. Miután a település a 19. század végén a mai helyére kerül, újonnan épül fel temploma, középkori előzmények nélkül.
Tófalu – Épített örökség
A település középkori templomáról nincs adatunk. Először 1723-ban hallunk a Szentháromság tiszteletére szentelt kőtemplomáról, aminek réginek mondott falai az 1730-as években; majd szentélyének és sekrestyéjének falai 1746-ban már rossz állapotúak, repedeznek. Az egyre pusztuló templom helyett az 1760-as évek új épült, Grassalkovich Antal kegyuraságával, melyet azonban 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantanak; ennek helyére 1950-ben, ugyancsak a Szentháromság tiszteletére épült új templom.
Tiszanána – Épített örökség
A mai Tiszanána temploma a 18. században épült, akkor, amikor a település a mai helyére költözött; középkori elődje közvetlenül nincs.
A régészeti kutatásoknak sikerült tisztázniuk a település késő középkori előzményének helyét, és megtalálták egykori templomát is. Nána 15. században épült temploma egy egyhajós, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyű, a 16. században sekrestyével ellátott épület volt, mely a török kort is átvészelte, és a Tisza áradása döntötte romba. Csakhogy e település és templom a régészeti adatok alapján nem keltezhető vissza az Árpád-korra: biztosra vehetjük ugyanis, hogy a legkorábbi Tiszanána (illetve akkor még csak: „Nána”) egy másik, még pontosan nem lokalizált területen feküdt, s erről információval nem rendelkezünk. E korai, egyelőre ismeretlen helyű és formájú templom a pápai tizedjegyzékekben is szerepel, Péter nevű plébánosa 1334 első felében 6 garast fizetett. Pontos lokalizálása fontos feladat lenne a település történetének megismerése szempontjából. Az eddig ismeretlen Árpád-kori településről, melynek temploma is volt, lakói a földrajz/környezeti viszonyok miatt átköltöztek egy másik, már ismert helyre a 15. században. Itt új templomot is építettek maguknak, és átvészelték a török kort – de később, a 18. században ismét a földrajzi/környezeti viszonyok miatt új helyre, a mai településterületre húzódtak a lakosok.
Tenk – Épített örökség
Tenk településének esetleges középkori templomáról – ha létezett ilyen – semmiféle adatunk nem maradt fenn. A falu feltehetően Árpád-kori eredetű, de középkori épített örökséggel sajnos jelenlegi ismereteink alapján nem rendelkezik.
Tarnazsadány – Épített örökség
A település középkori templomát először 1323-ban említik: ekkor megtudjuk, hogy Csobánka fia Péter fia Pál itteni birtokai Kompolt fia Pál fia Imrének kezébe kerülnek; az erről szóló oklevélben említik Szent Mihály tiszteletére szentelt templomát is. A templom később, mint plébánia szerepel a pápai tizedjegyzékekben: plébánosa 1334 második felében 6, majd 1335 első felében 4 garas pápai tizedet fizetett. Legközelebb csak szűk két évszázad múlva, 1550-ben említik a templom plébánosát, akit Éliásnak hívtak.
Ezután csak 1720-ban írnak ismét a Szent Mihály tiszteletére szentelt templomról; mely bizonyosan a középkori épület lehetett. 1732-ben arról hallunk, hogy a faluban fatemplom, míg a falun kívül egy régi, romokban heverő kőtemplom állt. Utóbbit feltehetően az 1740-es és 1760-as évek között felújították és használták is, és ez a templom áll ma is. Hogy az épület középkori eredetéhez kétség sem férhet, azt az épület déli oldalán bemutatott, in situ, azaz eredeti helyzetében levő gótikus kapuzat bizonyítja.
A mai templom tehát egy feltehetően Árpád-kori, de legkésőbb a 14. század elején épült templom utódja, melyet a gótikus ajtó alapján feltehetően a 14-15. század fordulóján átépítésre kerülhetett. A török kor pusztításai miatt a 18. század elejére romos állapotúvá vált, de a hívek felújították, és használatba vették.
Tarnaszentmiklós – Épített örökség
A település középkori egyházáról sajnos semmilyen adatunk nem maradt fenn; sem írott, sem tárgyi formában.
Egyházairól csak a 18. század végétől van adatunk: 1755-ben az akkor birtokos Komáromi család egy kis templomot építtetett; de ez 1800-ra már rossz állapotban volt. Éppen ezért 1810-1816 között az egri káptalan költségén egy teljesen új templomot emeltek; ez áll ma is. Védőszentje Szent Miklós.
Tarnaörs – Épített örökség
Tarnaörs középkori templomáról semmiféle írott adattal nem rendelkezünk. A mai épület észak-déli tájolású, a 18. században épült; keleti oldalkápolnája jó állapotban megmaradt keresztboltozattal; a falon kisméretű résablakokkal. A templom történetének alaposabb megismeréséhez régészeti kutatásokra lenne szükség.
Tarnaméra – Épített örökség
A mai Tarnaméra település helyén a források a középkorban több kisebb falut is említenek. Egyházasméra települését már 1334-ben említik, ami arra enged utalni, hogy egy feltehetően Árpád-kori, de legfeljebb a 14. század elején épült egyházzal rendelkező település állt itt.
Középkori templomára két adat utal: egyrészt 1334-ben „Egyházasméra” néven írnak a településről, ami alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy ekkor, de feltehetően már az Árpád-kor – legalább – kései szakaszában is templommal rendelkezett; 1487-ben pedig ismét említi egy oklevél Egyházasmérát; mellette pedig Szentmártonméra és Vakméra nevű településeket is. Előző kettő a neve alapján bizonyosan rendelkezett egyházi épülettel; utóbbinak védőszentje Szent Márton lehetett. Még nem tisztázott azonban, hogy ezek földrajzilag miképp viszonyultak egymáshoz, az azonban a településnevek alapján bizonyos, hogy legalább egy, de esetleg több középkori egyházas hellyel is számolhatunk (ha Egyházas- és Szentmártonmérája két külön település volt, valószínűleg mindkettő a templomáról kapta nevét).
A mai templomi védőszent alapján valószínűnek tűnik, hogy a település döntően az egykori Szentmártonmérája település utódja. A Szent Márton tiszteletére szentelt templommal legközelebb 1723-ban találkozunk.
Először 1696-ban találkozunk az épülettel, melyről ekkor még elhagyottként írnak, 1723-ban értesülünk védőszentjéről, Szent Mártonról. E régi templom rossz állapota miatt 1762 és 1766 között renoválásra szorult; ekkor még meghagyták a régi sekrestyét és szentélyt. Mai alakját majd tíz év múlva, 1778-79-ben nyerte el, amikor felújították a szentélyt is. Védőszentje Szent Márton.
Tarnabod – Épített örökség
Középkori templomáról egyáltalán nincs adatunk; a mai épület pedig teljes mértékben újkori eredetű, ha hinni lehet a 18. századtól rendelkezésre álló forrásoknak (ld. „Vallás, felekezetek” menüben foglaltak). Ez persze egyáltalán nem zárja ki, hogy a középkorban lehetett egyháza az településnek, de ennek megismeréséhez további kutatásokra van szükség.
Szihalom – Épített örökség
A település középkori templomának létét csak a pápai tizedjegyzékek bizonyítják: 1335-ben ugyanis említik a szihalmi templom plébánosát, aki nem fizetett tizedet. Bár az épület léte ez alapján nem kétséges, sajnos több adatunk nincs róla e korszakból. Ismert olyan elmélet is, miszerint a ma már nem létező, Szihalommal egykor szomszédos Csépes falu Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma lett volna Szihalom temploma is, ezt azonban semmi sem bizonyítja. Az viszont biztos, hogy az 1670-es években már hallunk Szihalom plébánosáról; 1733-ban pedig a kőből épült romos templomot is említik. Ez valószínűleg a középkori eredetű, de a török időkben megrongálódott épület lehetett. A mai templom az 1750-es évek végén épült; arról azonban nem rendelkezünk egyértelmű információkkal, hogy a középkori helyén, esetleg annak alapjain, vagy más helyen, újonnan emelték.
Sarud – Épített örökség
A település első említése (1261: Saruldeghaz) alapján bizton állíthatjuk, hogy a 13. században már temploma volt. 1335-ben az épület a pápai tizedjegyzékekben is szerepel, de plébánosa nem fizetett pápai tizedet. Középkori történetére nézve ezután semmilyen adatunk sincs. Először 1732-ben hallunk ismét egy templomról, amikor reformátusok használják a „katolikus formára” épített templomot, ez minden bizonnyal a középkori eredetű egyház lehetett. 1739-ben a püspök a vármegye közreműködésével elvette a reformátusoktól; mire zendülés tört ki a településen. Ennek elfojtása után a zendülés vezetőit és református lelkészt kitelepítették; helyükre Erdődy püspök katolikusokat hozott, s számukra a templomot is helyreállíttatta. Később, 1795-1801 között aztán újabb átépítés következett, melyet Eszterházy püspök támogatott; az épület ekkor nyerte el mai formáját. A ma is álló templom tehát nagy valószínűséggel középkori eredetű, és régészeti kutatásokkal megismerhető lenne.
Poroszló – Épített örökség
A középkori Poroszlón két egyházi épület állt: egy bencés kolostor, melyet 1219-ben; illetve egy plébániatemplom, melyet (közvetve, mivel csak Péter nevű plébánosáról hallunk) 1292-ben említenek először. De míg előbbiről számos egyéb forrás szól, addig a plébániatemplomról alig néhány. 1318-ban János, majd a pápai tizedjegyzékekben Simon nevű plébánosát említik, utóbbi 1332-ben 18, 1334-ben összesen 15, majd 1335-ben 13 garast fizet a pápai tizedszedőknek. 1427-ben a település két templomáról írnak: az egyik kéttornyos, de egyik tornyán nincs tető, és körülötte temető sem; a másik templomot pedig torony nélküli, cseréppel fedett épületnek írják le. Mivel a középkorban az elhunytakat rendszerint a plébániatemplomok köré temették, ezért a temető nélküli épület valószínűleg a kolostor lehetett. Az adat párját ritkító: nagyon kevés olyan középkori forrásunk van ugyanis, melyek részleteiben is említenék a középkori épületet.
Sajnos a plébániatemplom nem vészelte át a török kort, és nyom nélkül, teljesen elpusztult; a 17. század végére az egykori kolostorból is csak temploma állt még, melyet reformátusok használtak. Jelen tudásunk szerint ennek alapjain épült a mai református templom; a katolikus templom pedig a 18. század végén, középkori előzményektől függetlenül. Az egykori plébániatemplom helyét illetően semmilyen információval nem rendelkezünk.
Pély – Épített örökség
Pély egyházát a középkorban kizárólag a pápai tizedjegyzékek említik; ezek szerint plébánosa 1332-ben 4, 1335 első felében pedig 3 garasnyi pápai tizedet fizetett. Történetét ezután évszázadokig homály fedi.
Először 1733-ban írnak a Szent Demeter-templomáról, mely kőből épült, sekrestye nélküli építmény; s talán a fent említett középkori épület utódja lehetett. 1764-ben új templom épült, de ennek oldalfalait 1806-ban már ki kellett támasztani; s bár 1810-ben tetejét megújítják, 1821-ben még rossz állapotban találják. Végül azonban csak 1912-ben épült új templom; mely során a régi épület tömegét elbontják; és csak szentélyét hagyták meg, mint oldalkápolnát.
A 18. századi forrásokban emlegetett Szent Demeter-templom minden bizonnyal a falu középkori eredetű plébániatemploma, és a mai templom elődje volt. A templom léte tehát legalább a 14. századtól folyamatosan feltételezhető; de a középkori épületről információval nem rendelkezünk.
Nagyút – Épített örökség
Középkori templomának létét csak az 1330-as évek pápai tizedjegyzékei bizonyítják: ezek szerint plébánosa 1334 második felében nem fizet; majd 1335 első felében három garasnyi pápai tizedet fizet. Az épületről ezen kívül semmiféle középkori forrással nem rendelkezünk.
Legközelebb 1696-ban írnak először az elhagyott település katolikus kőtemplomáról, mely nagy valószínűséggel középkori eredetű lehetett; ezután 1732-ben ismét az elhagyott épületről írnak. Mivel a települést ezután több évszázadig nem lakják, a templomról sem hallunk. Mai temploma a 20. század közepén, újonnan épült. A régi templom egyben a régi faluhelyet is jelölné, ám sajnos pontos lokalizációjáról adatunk nincs.
Mezőtárkány – Épített örökség
A mai Mezőtárkány területén a középkorban több kisebb település is létezett „Tárkány” néven. 1273-ban említi először egy oklevél, hogy Hektor fia Tamás eladja Chomodor fia Orbánnak és Baksa fia Gergelynek Tárkány ötödrészét, de a templom a tulajdonosok közös földjén maradt. Sajnos arról nincs információnk, hogy ez melyik Tárkány település lehetett; és az épületről sem kapunk részletesebb információt. A 14. század elején külön említik Egyházas- és Kápolnástárkány településeket; 1323-ban azt is megtudjuk, hogy az egyiken Szent Miklós tiszteletére emelt kőegyház állt. A két különálló településrész a 14. század folyamán jól dokumentálható az oklevelekben; viszont 1423-ban már Mezőtárkányt említik a források: egybeolvadásuk így talán ekkorra már végbement. A település(ek) egyházáról több középkori forrásunk nincs.
Legközelebb 1699-ben írnak arról, hogy ide, és több más településre plébánost akar állíttatni Telekessy püspök, ami alapján feltételezhető egy egyházi épület. 1710-ben már plébánosa van Mezőtárkánynak, tehát templomnak is állnia kellett. 1720-ban értesülünk is a Szent István tiszteletére emelt kőtemplomáról, amit 1732-ben a település földesura, az egri káptalan bővíttet. Mivel a templom néhány évtizeddel később már alkalmatlan volt a megnövekedett hívőszám befogadására, 1773-ig új épületet emeltek, ekkor lett védőszentje Olajbafőtt Szent János. Az épület ma is ekkor elnyert formájában áll.
Nem kizárt, hogy a mai templom épülete a középkori helyén; vagy annak közelében épült fel; esetleg az lehetetlen, hogy a mai templom még magába foglalja középkori előzményének egyes részeit. Az is elképzelhető viszont, hogy az 1770-es évek elején történő építkezések során teljesen új helyre épült a ma is álló templom; a régit pedig elbontották. Az is kérdéses, hogy vajon hová lokalizálhatók az egyes, középkorban említett „Tárkány” nevű települések? Sajnos a jelenlegi információk alapján csak feltételezésekre hagyatkozhatunk; a templom történetét illetően pedig további kutatások szükségesek.
Mezőszemere – Épített örökség
Középkori templomáról csupán egyetlen említéssel rendelkezünk: 1333-ban bizonyos Luka fia, János beperelte Szemerei Sándor fia Dénest és Imre fia Lászlót, mivel azok még korábban, 1311-ben rárontottak Szemerére, 300 márkányi kárt okoztak, és ráadásul Szent Miklósról nevezett egyházát is felégették. A település a 14. század elején, és ebből következően valószínűleg már az Árpád-korban is rendelkezett egyházi épülettel, melyről azonban semmilyen más adattal nem rendelkezünk.
Csak évszázadokkal később, 1733-ban számolnak be forrásaink egy kőből épített, javításra váró tetőzetű templomáról; ez feltételezhetően még a középkori eredetű épület lehetett. Sajnos biztosan tudjuk, hogy ezt az épületet 1760-ban lebontják, és 1766-ig teljesen új épületet emel nyugat-keleti tájolással Fáy János földesúr, Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelve. Ez az épület áll a mai napig is, s bár semmilyen középkori formát nem őriz; nagy valószínűséggel a középkori templom fölé épült. A mai templom megépítése a korábbit ugyan eltüntette; de egyben azt is jelenti, hogy régészeti kutatásokkal a föld alatt még rábukkanhatunk annak nyomaira.
Kömlő – Épített örökség
A középkori Kömlő templomáról semmilyen írásos, illetve régészeti információval nem rendelkezünk. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek ugyanakkor leírják, hogy 1770-ben, a falu újratelepítésekor még látszottak a régi templom romjai a falun kívül egy dombon, a régi település helyén. Sajnos ma már ez már nem látható, pontos helye sem ismert. Mindazonáltal biztosra vehetjük belőle, hogy kell lennie egy középkori templomnak, mely minden bizonnyal a régi Kömlő temploma volt.
Kompolt – Épített örökség
Kompolt a középkorban két egyházi épülettel is rendelkezett: egy monostorral, illetve ezen kívül egy plébániatemplommal is. A monostort először 1280-ban; a plébániatemplomot csak a pápai tizedjegyzékek idején, az 1330-as években említik; a két épület Árpád-kori eredetéhez nem férhet kétség. Utóbbi plébánosa, István 1333-ban 8, 1334 második felében 5, 1335 első felében 5 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A két egyház külön kézben volt és külön működött egészen 1400-ig, ekkor azonban egy oklevélből arról értesülünk, hogy a Szent Margit tiszteletére szentelt plébániatemplom a bencés monostor kezébe került. Írott forrásaink ezután hallgatnak a két épületről egészen a 18. század elejéig.
A török korban mindkét építmény súlyos pusztításokat szenvedhetett el: 1710-ben ugyanis egy forrás a kompolti pusztatemplomról és pusztakastélyról szól; feltételezések szerint előbbi a romos plébániatemplom lehetett, mely világi kézen; utóbbi pedig az egykori kolostor, mely az egyház tulajdonban volt (arról is van adatunk, hogy a kápolnai templom építéséhez is felhasználják a kolostor köveit!). Utóbbi épület maradványaira építi rá Grassalkovich Antal az 1750-es években itteni kastélyát; majd később ennek kápolnájából alakul ki a település mai temploma – e kápolna építéséhez pedig a plébániatemplom köveit használja fel. Utóbbi templom feltehetően teljes egészében el lett bontva, ma már helye sem ismert.
Kisköre – Épített örökség
A település középkori templomáról csak a pápai tizedjegyzékek tudósítanak. Ismeretlen védőszenttel rendelkező templomának plébánosa (akiről tudjuk, hogy 1332-ben Pálnak hívták) 1332-ben 9, 1334 első felében 3, majd 1335 elején 3 garast fizetett. A középkorból ezután egyetlen ismert adatunk sincs az épületről.
1639-ben értesülünk arról, hogy a településen már református prédikátor működik, akit Gyarmati Mártonnak hívnak – ő és a hívek is az istentiszteletek céljára valószínűleg a középkori eredetű templomot használhatták. Magáról az épületről csak 1732-ben hallunk, amikor a kálvinista templomról és prédikátorról számolnak be a források. Az épületet Barkóczy püspök 1746-ban elveszi a gyülekezettől; mire a református lakosok nagy része elhagyta a falut (vö. Sarud esetével, ahol ugyanez történt), helyükbe pedig katolikus vallásúak érkeztek. Az immár katolikusok kezén lévő templomot az 1740-es évek végén, 1750-es évek elején felújíttatták. Az épület azonban az 1770-es évekre ismét rossz állapotban volt, illetve szűknek is bizonyult a közösség számára, ennek okán 1775-77 között új templom épült; valószínűleg ekkor szentelték Szent Péter és Pál tiszteletére.
Sajnos a mai templom északi-déli tájolása biztossá teszi számunkra, hogy semmiképp sem a középkori épülettel van dolgunk (mivel azok kelet-nyugati tájolással épültek); eszerint tehát az 1770-es években teljesen új felmenő falakkal rendelkező templom épült. Az épület talán a régi templom helyére épülhetett; így régészeti feltárás útján megismerhető lenne előzménye.
Kápolna – Épített örökség
A település középkori templomáról nincsenek írott adatok; helyéről azonban vannak. Valószínűleg a 15. században már lehetett valamilyen egyházi célra szolgáló épülete, mely viszont plébánia-jogokkal nem rendelkezett; ezért nevezhették kápolnának. Ennek azonban sem helyéről, sem formájáról, sem bármely más jellemzőjéről nincs dokumentáció.
Kál – Épített örökség
A település középkori templomáról kizárólag a pápai tizedjegyzékek tudósítanak. Ismeretlen védőszenttel rendelkező templomának plébánosa (akiről tudjuk, hogy 1333-ban Istvánnak hívták) 1333-ban 4, 1334-ben 2, majd megint 2, 1335 első felében pedig 2 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A középkorból ezután egyetlen ismert adatunk sincs az épületről.
1720-ban számolnak be ismét egyházi épületről; egészen pontosan egy Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templomról, mely később, az 1730-as években is áll még. 1746-ban már félreeső helyen lévő, rozoga épületnek mondják, melynek teteje sérült, padlása hiányzik, falai repedezettek, tornya tető nélküli. Ebben az állapotban nyilván használhatatlan volt, ezért 1761-ben lebontották, és Grassalkovich Antal a településen megépíttette a ma is álló templomot; melyet szintén Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt. Ez azonban nem a régi helyén épült, mivel 1810-ben arról hallunk, hogy az a Tarna partján fekszik, a régi falu helyén.
Az új templomot 1841-42-ben restaurálták. Az épület tömegében ekkor elnyert formájában áll ma is. A régi, középkori eredetű templom pontos helye azonban a mai napig ismeretlen; megismeréséhez régészeti kutatásokra van szükség.
Hevesvezekény – Épített örökség
A település középkori templomáról szinte semmilyen adattal nem rendelkezünk; ugyanakkor, mivel 1665-ben említik plébánosát, ezért feltételezhető ilyen épület. A hagyomány szerint a település középkori előzménye a falutól nyugatra helyezkedett el; amennyiben ez helyes, úgy ide lokalizálhatjuk a középkori templomot is. Való igaz, hogy már a 19. század első feléből is ismerünk olyan térképes ábrázolást, mely „Vezekényi Nagy-halom” nevű területet jelöl, és melyben talán egy templom dombját sejthetnénk; erről ugyanakkor felmerült, hogy esetleg bronzkori eredetű, úgynevezett tell-település lehet. A középkori település és templomának megismeréséhez további, elsősorban régészeti kutatásokra van szükség.
Heves – Épített örökség
Hevesen a középkorban két templom állt: egy főesperesi-, illetve egy plébániatemplom; előbbit Keresztelő Szent János, utóbbit Szent Márton tiszteletére szentelték. Az Árpád-kori eredetű, egykoron Heves megye egyik központjaként funkcionáló település főesperesi templomának esperese a pápai tizedszedőknek 1332-ben 6,5 márkát és 13 garast, 1334-ben pedig 7 márkát fizetett; ami óriási összegnek számított; ezzel ellentétben a kisebb jövedelmű plébániatemplom plébánosa viszont 1332 és 1334 között minden évben 30, majd 1335 első felében 10 garast fizetett. Utóbbi templomot 1358-ban is említi egy forrás, de részleteket nem tudunk meg róla. Sajnos a jelentősebb jövedelemmel rendelkező főesperesi templom nem maradt ránk; a török korban elpusztult és helye ma is ismeretlen. A ma álló épület az egykori plébániatemplom utódja; mely a török időkben komoly károkat szenvedett. 1718-ban a török kor utáni első plébánosa, Sebestyén György kitisztíttatta, és a szentélyt istentisztelet tartására alkalmassá tette. 1733 és 1737 között arról értesülünk, hogy a hajó falai és a torony még mindig romokban hever, a hívek csak a kisméretű szentélyben tudnak misét hallgatni. Ilyen körülmények között az épületet az 1740-es években állították helyre, ebből az időből több adatunk is maradt a különböző építési folyamatokra vonatkozólag. 1767-re a hajó és a sekrestye; 1772-ben Haller Sámuel támogatásával a homlokzat, a torony, és a belső boltozat került felújításra, illetve megépítésre (ebből az évből hallunk arról, hogy a hevesi lakosok két évre mentesültek a közmunka alól, mivel templomtorony építésén kellett dolgozniuk). 1812-ben még látszott a régi és újonnan épített falak között az elválás. Az épület karzatát 1818-ban bővítették, de ezt a 20. század folyamán elbontották; végső formáját ekkor nyert el.
Füzesabony – Épített örökség
A település középkori templomáról szinte alig van adatunk. 1333-35 között szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ami arra utal, hogy ekkor már biztosan plébánia-jogállású egyházzal rendelkezett. 1333-ban 9, 1334-ben 4, majd ismét 4, 1335 első felében ismeretlen garasnyi pápai tizedet fizettek a település plébánosai, akiknek nevét is ismerjük: 1333-ban László, 1334-ben pedig Miklós nevű pap látta el a plébánosi teendőket. A középkorból más adatunk nincs az épületről.
Legközelebb 1711-ben hallunk egy Olasz Márton nevű plébánosról; 1720-ban pedig arról írnak, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templom régi időben épült. Ezt az épületet 1732 és 1735 között, a középkori szentélyt felhasználva újjáépítették. 1790 körül már ez is szűkös lett, ezért új templom építését vették tervbe; ám az építtető Eszterházy püspök halálával a munkálatok abbamaradtak. 1815-ben fogtak csak ismét neki, ám ekkor az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem új templomot emeltek, hanem a régi templom kibővítését végezték el. Ekkor az addig északi oldalon álló sekrestyét lebontották, és a szentély mögött felépítették a ma is állót; nagyméretű oldalhajókat emeltek északi és déli oldalára is; továbbá új tornya is épült (ez 1944-ben felrobbant, később helyreállították és megmagasították). Az épület tömegében ma is ekkor elnyert formájában áll.
Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a mai templom az 1330-as években említett épület utódja: a korai épület a török kort átvészelve jelenik meg ismét forrásainkban. Alaposabb megismeréséhez azonban régészeti kutatásokra lenne szükség.
Feldebrő – Épített örökség
A település hazánk egyik legjelentősebb műemlékének ad otthont. Az itteni, ma is álló templom őse feltehetően a 11. században épült, első periódusában egy szimmetrikus, öthajós, de lényegében centrális épület volt, közepén kiemelkedő toronnyal; teljes szimmetriáját csak a keleti oldal altemploma, illetve a fölötte elhelyezkedő, emelt szentély szakította meg. A régészeti kutatások alapján a templomhoz déli oldalán kolostorépületek csatlakoztak, melyek azonban szinte teljesen elpusztultak. Ilyen formájában az épület feltehetően nem érte meg a 14. századot: a monostort még az Árpád-korban átalakították: az öthajós teret háromhajóssá szűkítették úgy, hogy az északi és déli falakat lebontották, és a mellékhajók oszlopai közötti teret befalazták; továbbá a nyugati apszist egyenessé alakították át – a templom ekkor válhatott kolostorból plébániatemplommá. Az épület plébánosa, Miklós 1332-ben 30, 1333-ban 28, 1334-ben összesen 27, majd 1335 első felében 14 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A templomról több adatunk nincs is egészen a 16. század közepéig, amikor 1550-ben a templom Miklós nevű plébánosát említik a források. Az épület a középkorban a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve.
A középkor után 1720 körül említik először Feldebrő Szent Márton tiszteletére szentelt templomát, mely később 1732-ben jól felszerelt kőépület volt a források szerint. Ezt 1744-45-ben gyökeresen átépítették; eltávolították az épületen belüli kő oszlopsorokat, ami viszont később súlyos statikai problémákhoz vezetett: az épület az 1780-as évek elejére már életveszélyessé vált. Az 1780-as, ’90-es években többször helyreállították, de végleges megoldást ezek sem hoznak: csak az 1830-as évek végén kezdik meg a teljes helyreállítást. Az épület ekkor elnyert formájában áll ma is, Szent Márton tiszteletére szentelve.
Erk – Épített örökség
A település középkori temploma először a pápai tizedjegyzékekben tűnik fel, plébánosa 1332-ben ismeretlen mennyiségű, 1333-ban 4, 1334 második felében 6, majd 1335 első felében 4 garasnyi pápai tizedet fizetett. 1332-ben arról is tudósítanak a források, hogy a templom Szent György tiszteletére van szentelve, illetve ebben és a következő évben Mihály nevű plébános szolgált itt.
A templomról ezután 1456-ig semmilyen információval sem rendelkezünk. Ebben az évben viszont arról hallunk, hogy Berzeviczi Pohárnok István a fiával, Andrással közösen Erk egy részét Vanyarci Ferencnek zálogosítja el. Az oklevél érdekessége, hogy említi a település „parochiális” (azaz plébánia) egyházát, mely „Buzásnak nevezett” Gergely sessiojával szemben helyezkedik el, s melynek ajtaja a Tarna folyó és Örs (ma: Tarnaörs) felé néz. A templom kapuja délnyugat felé kellett, hogy nézzen, hiszen Tarnaörs ebben az irányban fekszik Erktől. Kérdés, hogy ez a kapu a templom melyik részén volt? Ha nyugati kapuja nézett Tarnaörs felé; akkor az épület északkelet-délnyugat tájolású; vagy pedig déli kapuja, ez esetben az épület tájolása délkelet felé tért el, s délkelet-északnyugati tájolású volt.
Más adatunk nincs a templomról: legközelebb 1696-ban hallunk az elhagyatott épületről. 1720-ban, majd 1732-ben említik kőből épült templomát, mely 1746-ban jó állapotban van, de a hívek számára már kicsi.
A források szerint 1760-ban Orczy Lőrinc új templomot építtetett. A későbbiekben ezt bővítik, javítják. Tornyát 1790-ben építik hozzá; 1813-ban valószínűleg nyugati irányba bővítik; majd 1815-ben új torony, illetve karzat is épül. Az épületen a későbbiekben főleg javításokat végeznek, lényegi átépítéseket nem; tömegében a 19. század elején elnyert formáját mutatja ma is. Védőszentje Szent István király.
A templom a források tanúsága szerint a középkori helyén helyezkedik el: egyértelmű tehát, hogy további, elsősorban régészeti kutatásokkal újabb ismereteket szerezhetnénk róla.
Erdőtelek – Épített örökség
Erdőtelek középkori templomára nézve első forrásaink a pápai tizedjegyzékek. Az itteni, Szent István király tiszteletére szentelt templom plébánosai (mivel többet is említenek: 1332-ben bizonyos Pált, majd 1334-ben Gumpreth, később ismét Pál plébánost) 1332-ben 16, 1333-ban 12, 1334-ben 6 és 16, 1334-ben 8, 1335-ben 8 garast fizettek a pápai tizedszedőknek. Érdekes, hogy 1341-ben, tehát nem sokkal később Kápolnáserdőtelek (Kapulnaserdeutelek) névről hallunk, majd 1438-ban egy Egyházas-, illetve egy kápolnáserdőtelki személyt külön-külön említ egy oklevél. 1442-ben aztán kápolnáserdőtelki Jenői (Jenew-i) Jánosról hallunk.” Hogyan értelmezhetjük ezeket az adatokat? Nem elképzelhetetlen (különösen az 1438-as oklevél alapján), hogy Kápolnás- és Egyházaserdőtelek két külön települést jelentettek, s mindkettő saját egyházi épülettel rendelkezett; később pedig a két település egybeolvadt. Mivel a kápolna megnevezés a középkorban általában a plébánia-joggal nem rendelkező templomok megnevezése, ezért feltételezhető, hogy a pápai tizedjegyzékek Egyházaserdőtelek templomához kapcsolhatók. Mindez jelenleg csupán feltételezés, és további kutatásokat igényel; azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy legalább egy középkori templom biztosan létezett, melyről azonban semmilyen közelebbi információval nem rendelkezünk.
A 15. után egészen a 17. századig nincs adatunk egyházi épületről. 1677-ben hallunk először arról, hogy az itteni plébános a helyi kurucokkal való összekülönbözése miatt távozni kényszerült a településről – az adat kétségtelenné teszi egy templom létét is, mely nagy valószínűséggel középkori eredetű volt. 1696-ban ismét az itteni plébánosról hallunk. 1723-ban már e templom védőszentjét is leírják: Szent Kereszt, melyről aztán 1733-ban újonnan helyreállított kőtemplomként szólnak. Jusson eszünkbe: ha ez a templom azonos a pápai tizedjegyzékekben említettel, akkor valamilyen nem ismert időpontban, nem tisztázott oknál fogva újraszentelésre került. Akárhogy is, a templom jó állapota ellenére 1747-1752 között nagy átépítéseken esett át; ekkor elnyert formájában áll – kisebb helyreállításokkal – ma is, Szent Kereszt tiszteletére szentelve.
Erdőtelek esetében számos kérdés vár még megválaszolásra. A mai templom keletelt jellege és poligonális szentélyzáródása középkori jelleget tükröz; ennek megerősítésére és pontos keltezésére régészeti kutatásokra lenne szükség. A régészeti és történeti kutatások tisztázhatják csak azt a kérdést is, hogy vajon Kápolnás- és Egyházaserdőtelek egy, vagy pedig két külön település voltak-e, külön templomokkal.
Dormánd – Épített örökség
Dormánd középkori templomáról semmiféle írott adattal nem rendelkezünk, a középkorban egyetlen alkalommal sem említik, és régészeti nyomát sem ismerjük. Először 1732-ben hallunk egyházi épületről, amikor a település Kisboldogasszony tiszteletére szentelt, Füzesabony fíliájaként működő templomáról írnak.1767-ben arról értesülünk, hogy e régi templomhoz, melynek egy oltára és fatornya van, új szentélyt építenek, majd 1771-ben úgy írnak róla, mint teljesen új alapokon épített templomról- bár ez a kijelentés nyilvánvaló túlzás, jól mutatja az építkezések mértékét. 1811-ben a birtokos Sághy család részére egy kriptát építettek a templomban, majd később, 1830-ban ismét restaurálták az épületet.
Ezek az adatok sajnos nem adnak semmilyen támpontot az épület esetleges középkori eredetére vonatkozóan. Ezt csak az épület északi falában bemutatott, eredeti helyzetében levő gótikus, 14-15. századi kapu bizonyítja. Bár írott forrásaink nincsenek, ez alapján mégsem kételkedhetünk abban, hogy középkori eredetű épülettel van dolgunk. Ennek jobb megismeréséhez azonban további kutatásokra van szükség.
Boconád – Épített örökség
Boconád középkori templomáról egyetlen írott forrásunk maradt csak fenn: 1335-ben a pápai tizedjegyzékek készítésekor feltüntették, de sajnos nem tudjuk, pontosan hány garasnyi tizedet fizetett. Ez az adat rámutat arra, hogy plébánia-jogállású templommal rendelkezett, melyről azonban semmilyen információval nem rendelkezünk. A középkorból nincs más írott forrásunk az épületről. 1732-ben írnak legközelebb egy romos állapotban levő kőtemplomról, mely viszont annyira rossz állapotban volt, hogy a következő évben egy ideiglenes faépítményt kellett használniuk a helyieknek. Az 1740-es évek elején adataink vannak egy helyreállítási kísérletről, ám ez igen hevenyészett lehetett, mivel 1766-ban már arról számolnak be, hogy a kőépület rossz állapotban van. Ennek helyére 1768-ban kezdték meg az új, ma is álló templom építését.
A középkori templomépületről tehát alig vannak információink; a mai épület pedig sokszögzáródású szentélyén és keletelt jellegén túl más, középkorra utaló, látható részleteket nem mutat. Feltehetően Árpád-kori eredetű volt, erről az időszakról azonban nincs adatunk. Gótikus periódusáról árulkodik azonban az az ablak, melynek töredékei ma az egri Vármúzeum kőtárában vannak elhelyezve. A keskeny nyílású, csúcsíves, karéjos záródású, széles élszedésű ablakot a kutatás a 14-15. századra keltezte. Jelen pillanatban ez a töredék az egyetlen kézzel fogható emlékünk a középkori templomból; annak jobb megismeréséhez elsősorban régészeti kutatásokra lenne szükség.
Átány – Épített örökség
Átány középkori templomát egyetlen írott forrás sem említi (annyit tudunk, hogy a török alatt pusztult el). Hogy azonban ilyen épülete biztosan volt, arra több közvetett és közvetlen adat is utal. A források először 1596-ban egy Turóci Márton nevű református lelkészt említenek; kinek létéből egy itteni templomra is következtethetünk. Az ország török uralom alól történő felszabadulása után, 1720-ban és 1733-ban is eredetileg a katolikusok számára épült templomról szólnak a források. Ezek az adatok már sejtetik, hogy középkori eredetű épülettel állunk szemben. Erről a helyszínen meg is bizonyosodhatunk: a mai református templom keleti oldalán jelenleg használaton kívüli helységként találjuk a középkori szentélyt; melynek délkeleti sarkában falkutatás során egy freskó részletét is feltártak. A keleti belső homlokzaton az egykori északi és déli templomfal vonala is bemutatásra került, melyekre a legutóbbi padlócsere során bukkantak rá. Bár e falak visszatemetésre kerültek, vonaluk, és így a templom fő tömege is ismertté vált. Az épület kora egyébként bizonytalan; ugyanakkor a ránk maradt szentély egyszerű, négyzetes formája alapján nagy valószínűséggel Árpád-kori eredetű épülettel állunk szemben, de pontosabb keltezéséhez további régészeti kutatásokra van szükség.
Aldebrő – Épített örökség
A település középkori előzmények híján egyházi épületekkel sem rendelkezett.
Egerfarmos – Épített örökség
Egerfarmos középkori templomát először a pápai tizedjegyzékek említik: Miklós nevű plébánosa 1334-ben 2, majd 3, 1335-ben pedig 2 garast fizetett. Ez az adat nemcsak azt bizonyítja, hogy az épület ekkor már állott, hanem azt is, hogy plébánia-jogállással rendelkezett. Ezután azonban homály fedi történetét az egész középkorban; legközelebb csak a török kor után hallunk róla.
1720-ban és 1732-ben egy Szent Adalbert tiszteletére szentelt, Mezőtárkány fíliájaként szolgáló, kőből épült, belül jó állapotban levő templomát említik, mely viszont kívülről javításokra szorul. 1813-ban arról hallunk, hogy a templom kőkockákból épült, körülötte középkori temető van, de ebbe már csak a földesurak temetkeznek; a többiek a falun kívüli temetőbe földelik halottaikat; emellett megtudjuk azt is, hogy ekkor a templom szentélye boltozott, hajója pedig deszkamennyezetes. 1833-ban a farmosiak régi, román kori templomuk kibővítésére tettek javaslatot, s ennek terveit is elkészítették. 1864-ben a magyar régészet „atyjának” is tartott Rómer Flóris járt itt, s megállapította, hogy a templom 13. századi eredetű lehet. Ugyanő írja, hogy a templom egyenes záródású, faragott kövekből épült, s kerekszemöldökű keskeny ablakok helyezkednek el rajta, melyek két láb szélesek és két és fél láb magasak. Bár e templom már ekkor is nagyon rossz állapotban volt, s összedőléssel fenyegetett, ennek ellenére csak 1874-ben került sor átalakítására, amikor lebontották a régi nyugati homlokzatot, s kibővítették nyugat felé, új toronnyal.
A forrásadatok alapján kétségünk sem támadhat afelől, hogy az épület középkori eredetű. A sokat emlegetett kőkockák valószínűleg Árpád-kori eredetű építőanyagok, úgynevezett „kváderkövek” lehettek; de azon belül jelenlegi ismereteink alapján lehetetlen pontosabb keltezést tenni az épület korára vonatkozóan. Megállapítható, hogy a korai templom egyhajós szerkezetű, kváderkövekből épült, egyenes szentélyzáródású volt; későbbi történetére nézve viszont szinte semmi biztosat nem tudunk! Pedig a megye egyik legépebb állapotban megmaradt Árpád-kori temploma ennél több odafigyelést igényelne; alaposabb megismeréséhez elsősorban régészeti kutatásokra lenne szükség.
Besenyőtelek – Épített örökség
A település középkori templomáról kevés írott forrással, és gyakorlatilag semmilyen régészeti adattal nem rendelkezünk. Először 1322-ben említik ilyen épületét, amikor Besenyői István fia Lőrinc saját maga, illetve fiai és unokaöccse nevében 12 márkáért eladta itteni birtokaik negyedét Erdőtelki Márk fia Márknak, rajta a Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolna kegyuraságának felével. Ez az említés biztossá teszi, hogy a településen már legkésőbb a 14. század első negyedében – ha nem korábban! – épült egy egyházi épület. Erről azonban bővebb információnk nincs: sem pontos helyéről, sem formájáról, sem keltezéséről nem tehetünk messzemenő megállapításokat. Annyit viszont elmondhatunk, hogy az épület nem rendelkezett plébánia-jogokkal, ezért írnak a források csak kápolnáról.
Okleveleink később sem bőbeszédűek. 1469-ben, közel másfél évszázaddal később hallunk csak arról, hogy Besenyő falunak Dormánd felé eső részén helyezkedik el a plébánia. Ennek létezése azt sugallja, hogy feltehetően annak közelében állhatott egy templom is, mely immáron plébánia-jogokkal rendelkezett, saját plébánosa is volt. Kérdés, hogy vajon ez az épület milyen viszonyban állt az 1322-ben említettel? Annak helyén épült, vagy másutt? Vagy talán ugyanazt az épületet használták végig, és csupán bővítették, átalakították valamilyen módon? Vajon kinek, vagy minek a tiszteletére lett szentelve? E kérdések régészeti és történeti kutatások hiányában jelenleg nem megválaszolhatók.
Forrásaink ezután egészen a 18. század első harmadáig hallgatnak a templomról. A török kor után, 1733-37 között viszont már Szent Lőrinc tiszteletére szentelt épületről hallunk. Az adat azért is érdekes, mivel arra utal, hogy a templom védőszentje az idők folyamán megváltozott: Szent Keresztről Szent Lőrincre. Ennek pontos okáról és időpontjáról azonban nincs adatunk. Az épületet 1757-ben bővítették; 1791-ben tornyot is építettek hozzá. De a templom a 19. század elejére már kicsinek bizonyult a megnövekedett helyi lakosságnak, ezért ettől délebbre egy teljesen új templom építésébe kezdtek bele 1807-ben, mely 1822-re készült el. Ez áll ma is, védőszentje Szent Lőrinc.
A fenti adatok alapján jogosan merül fel a kérdés: ha a mai templom nem azonos a középkorival, az vajon hol lehetett? Az I. katonai felmérés ide vonatkozó térképe alapján a maitól kissé északabbra, valahol a mai általános iskola környékén helyezkedhetett el. Erről számol be korábban már Reiszig Ede is, aki szerint temploma 14. századi volt – bár most már tudjuk, hogy valós korát ennél jóval korábbra tehetjük. Soós Imre közlése szerint az egykori templomot az új megépítése után (tehát a 19. század elején) kántor- illetve tanítólakássá, majd iskolává alakították át. Nagy valószínűséggel kijelenthetjük tehát, hogy a középkori eredetű templom a mai iskola valamely épülete alatt, illetve azok környékén helyezkedhet el.