A lakosság nagy százalékát kisnemesek alkották, ami az építészetben egy gazdagabb rétegre jellemző építkezést jelentett. A régiesebb jegyek, mint a mestergerenda, ágasfás-szelemenes tetőszerkezet nem őrződtek meg még az emlékezetben sem. A lakóházak szarufás–torokgerendás szerkezetű, füstlyukkal ellátott kontytetővel épültek.
A tetőfedésre nádat használtak, az 1911. évi tűzvész után pedig sokan terméspalát alkalmaztak. A falazatot földből, vályogból készítették nagyrészt helyi építőmesterek. A módosabbak kőből, téglából építkeztek az első világháború után.
Szoba-konyha-kamra elrendezésűek voltak a házak, a búbos kemencék sokáig használatban maradtak szabadkéményes füstelvezetéssel. A búbos szerkezetét régebben napraforgószárból alakították ki, sárral betapasztva, az 1950-es években már tégla és cserép volt az alapanyaguk.
