A lakóházak három osztatúak voltak, a tetőszerkezet szerint a szarufás-torokgerendás nyeregtetős típushoz tartoztak, de az 1950-es években a kutatók még találkoztak ágasfás-szelemenes megoldással is. Az első világháborúig mestergerendával építették a házakat, ez az időszak volt a korszakhatára a szalmás vagy nádas tető elhagyásának is.
A mestergerendákon a készíttető nevét és a ház építésének idejét két vésett rozetta között, esetleg növényi ornamentikával kiegészítve örökítette meg az ácsmester.
A búbos kemence használata általános volt, zárt kamin kéménnyel, de a félig nyitott szabadkéményt is ismerték.
Az építőanyag a 19. században a sár volt, ezt váltotta föl a vályog, amit 1945 után kővel alapoztak. A deméndi kő a tornácok első oszlopának anyaga volt, de ablakkeretek is készültek terméskőből.
A házak oromzata díszesen kialakított deszkaoromzat volt, melyeket kovácsoltvas oromdíszekkel láttak el. Ezeket a díszes vas elemeket helyi kovácsok készítették, közülük kiemelkedő tehetségű mesterember volt Ivák Pál ( 1904-1971) aki a Népművészet Mestere címben részesült.
