Árpád-kor
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk (a falu kora Árpád-kori alapítású), ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
1091-ben portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Zaránkot is elérte, függetlenül attól, hogy nem hadiút mellett – de attól nem is messze – feküdt a település. Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Zaránk területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél). Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest melletti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Dénes nádor még ennél is többet, kb. 125 km-t tett meg naponta, hogy a tatárok előtt érkezzék a gyülekezőhelyre.)
A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi települések is megközelíthetőek voltak.
1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, a hadiúton (via regis), amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.
1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort. Elképzelhető, hogy Zaránkot ez az esemény nem érintette.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Zaránktól nem messze a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben elpusztult az itteni település.
Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Zaránk vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe lehetett (pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei területünktől jóval távolabb húzódtak.
Török hódoltság
A török idők elején 1548-ban az akkori egri várkapitány (Varkocs Tamás) is dézsmáltatta a falut. 1550-ben a defterek szerint már hódolt falu Zaránk. 1552-1593 között viszonylag békés a falu élete (1570-ben Zaránkot Heves náhijéba tartozónak említik a defterek, ekkor feltehetően Ali bég az egyik birtokosa a falunak).
1677-ben a császári csapatok rekvirálásai miatt részben kiürült a falu. 1685-1696-ban lakatlan a település. 1701-ben népesült be újra.
Rákóczi-szabadságharc
A szabadságharc minden bizonnyal érintette a települést, bár nem feküdt fontos út mentén. A rabló portyázások (labanc-rác) és a háborúk kísérőjeként jelentkező pestis minden bizonnyal itt is pusztítottak.
1848-49-es szabadságharc
1848-ban a faluból 39 nemeztőrt soroztak be:
| Barna János | Juhász József |
| Barna Mihály | Kakuk Antal |
| Barótsi Jakab | Kakuk Illés |
| Barótsi Pál | Kovács János |
| Berta András | Lövei András |
| Berta Gergely | Lövei Gáspár |
| Berta István | Lövei János |
| Berta Mátyás | Lövei Pál |
| Berta Pál | Mazsi Mihály |
| Besenyi Pál | Molnár Demeter |
| Csintalan András | Molnár Antal |
| Csintalan Gáspár | Surányi István |
| Csintalan István | Surányi János |
| Csintalan János id. | Urbán Gergely |
| Csintalan Mihály | Urbán János ifj. |
| Farkas János | Urbán Joachim |
| Hegedűs Bertalan | Urbán József id. |
| Juhász András | Urbán József ifj. |
| Juhász Benjámin | Víg Ferenc |
| Juhász János |
Az I. világháború hősi halottai
| Barócsi Jenő | Juhász Mihály | Pap Ferenc |
| Berta József | Kakuk Mihály | Somodi Péter |
| Berta József | Katona Gáspár | Surányi Péter |
| Csintalan Áron | Kerekes István | Szanyi Lajos |
| Csintalan József | Kovács András | Tamasi Fábián |
| Csintalan Géza | Kovács János | Tőzsér Émán |
| Csintalan Imre | Kovács János | Urbán János |
| Géczi János | Lövei Ferenc | Urbán József |
| Juhász Jenő | Maczki Géza | Veréb János |
| Víg Imre | ||
| A II. világháború áldozatai | ||
| Ballagó István | Birgés Imre | Lövei Ferenc |
| Balogh Imre | Blaskó György | Lövei János |
| Balogh Lajos | Csintalan József | Lövei László |
| id. Barócsi Gáspár | Csintalan Kálmán | Major József |
| Barócsi Kálmán | Fehér István | Makszemcsuk József |
| Bencsik Ferenc | Gonda Miklós | Marsi János |
| Bencsik Imre | Juhász Gyula | Molnár Béla |
| Besenyei Béla | Juhász József | Sánta Izidor |
| Besenyei Ferenc | Kiss Dezső | Urbán István |
| Besenyei János | Kovács József | Urbán József |
| Urbán József |