Árpád-kor
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
Tarnazsadány területe minden bizonnyal a hevesi királyi udvarházhoz tartozott, szolgáltatásait oda teljesítette.
1071-ben a fiatal magyar államban – 33 éven belül – az ötödik trónviszály kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Tarnazsadány területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tarnazsadányt is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnazsadányt és a területén lévő egykori települést (Tarcsa), az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a magyarok Pest alatti táborának felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)
A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.
1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre. Tarnazsadánytól nem messze érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.
1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Feltételezhető, hogy Tarnazsadányon sem múlt el nyomtalanul a kun pusztítás.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnazsadánytól nem messze a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztult a település.
Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Tarnazsadány vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe volt, pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei ettől jóval távolabb húzódtak.
Török hódoltság
1550-től a hódoltság területéhez tartozik. 1677-ben a császári katonaság erőszakosságaitól szenvednek a lakosok, néhányukat a szendrői vár kapitánya a várba záratta az adók elmaradása miatt. 1686-ban – Eger visszavétele előtt – a falu lakosai szétszéledtek, Mercy császári generális kegyetlen adóbehajtása okán. 1702-től újra lakott a falu.
Rákóczi-szabadságharc
1706-ban a Rabutin vezette labancok harcainak következtében a falu elnéptelenedett. 1710 körül indul meg újra a benépesülés.
1848-49-es szabadságharc
A faluból a ’48-as szabadságharcba 21 nemzetőrt soroztak be. Ez a létszám arra utal, hogy a településen élő férfi lakosság csak kis számban felet meg az 1848. évi XXII. törvénycikknek, miszerint rendezett tanácsú településen kellett lakniuk a besorozottaknak, 200 Ft értékű házzal, vagy földdel kellett rendelkezniük, ill. évi 100 Ft tiszta jövedelemmel. A zsadányi besorozottak a II. zászlóaljba kerültek:
Bencze Gábor | Juhász Mihály |
Bíró János | Katona Antal |
Csintalan József | Kelemen Gábor |
Farkas Mihály | Kelemen Mihály |
Forgó András | Kovács Mihály |
Forgó János | Nagy Ferenc |
Forgó Mihály | Nemes János |
Freizajzen László, Kováts János helyettesíti | Tóth István |
Halasy Gáspár | Urbán István |
Hellebronth István | Vona Pál |
Juhász János |
Blaskovics Gyula korabeli alispán jelentéséből az szűrhető le, hogy Zsadányban a ’48 március 15-ei események a napi életet nem rengették meg. 1848. decemberében Heves megyének lovascsapatokat is ki kellett állítania, melybe 4 zsadányi került.
A falu jelentős részét birtokló Almásyak közül ifj. Almásy Pál neve beíródott a szabadságharc történetébe. 1848. június 3-án Gyöngyös országgyűlési követének, az országgyűlés másodalelnöknek választotta. Novemberben kormánybiztosi megbízatást kapott, volt hadi élelmezési biztos, majd kormánybiztosnak nevezték ki Heves megyébe. Volt nemzetőrparancsnok, 1849 januárjában ismét kormánybiztosi megbízatást kapott. 1849. február 9-től a képviselőház alelnöke volt. A szabadságharc bukása után emigrált, távollétében kötél általi halálra ítélték.
Az I. világháború hősi halottai
Barkóczi József | Hevesi János | Szabó János |
Barkóczi Gáspár | Jankovics István | Szabó József |
Barkóczi János | Juhász József | Szabó István |
Bata János | Kovács András | Szabó Sándor |
Bencze István | Kovács István | Szabados András |
Besenyei Sándor | Kovács János | Szalóki János |
Cseplye Ferenc | Kovács Mihály | Szalóki Mihály |
Cseplye István | Kökény Sándor | Torbavecz István |
Cseplye László tizedes | Mága János | Tóth János Tóth János |
Cseplye Simon | Már József | Tóth János |
Csintalan Mihály | Mester József | Udvari István |
Dobi János | Nagy András | Udvari József |
Forgó János | Nagy József | Urbán József |
Guruz János tizedes | Nagy Kálmán | Vereb János |
Gyetvai András tizedes | Német Péter | Vereb Sándor |
Gyetvai Pál | Ratkai György | Vona János |
Habóczki György tizedes | Rusznyák Dezső | Vona Mihály |
Hajdrik András | Stál János | Zazravecz Flórián őrm. |
A II. világháború áldozatai |
|
|
Balogh József | Héber Ernőné | Németh Béla |
Bencze József | Héber Katika | Németh Ferenc S. |
Besenyei András | Héber Marika | Németh Ferenc |
Berényi János | Héber Zsuzsika | Ratkai András |
Blaskó József | Hopka József | Rusznyák Ferenc |
Csapó Mihály | Hopka Mihály | Seidner Vilmosné |
Cseplye István | Katona Béláné | Somogyi István |
Cseplye József | Katona Évike | Szabó György |
Cseplye László | Katona Ibike | Szabó István |
Csintalan Ferenc | Kiss József | Szabó Sándor |
Csintalan László | Klein Ancika | Tóth Andor |
Csintalan Zoltán | Klein László | Tóth István |
Dér János | Klein Lászlóné | Udvari István |
Dér László | Kovács Ferenc | Udvari Józsefné |
Dobi Antal | Kovács József | Udvari József |
Dobi István | Lázók Vilmos | Udvari Sándor |
Dobi József | Lengyel Mihály | Urbán József |
id. Fazekas Flórián | Már Mihály | Varga István |
ifj. Fazekas Flórián | Mester György | Váradi Rudolf |
Forgó András | Nagy B. István | Várkonyi József |
Forgó Ilonka | Nagy István | Vastag Kristóf |
Forgó Irénke | Nagy S. István | Vona József |
Forgó Józsefné | Nagy P. István | Vona Sándor |
Hajdrik András | Nagyfügedi József | id. Vereb István |
Hessenberger János | Nagy László |