Árpád-kor
A mai Tófalu területén (többek között egy 1783-ból datálható térkép által is igazoltan), állt Csal vára, a hozzá tartozó településsel, Csala/Cseliváraljával. A várat 1417-ben említi először okleveles forrás, mint a Debrei II. Makján leszármazottainak birtokát. A 15. század folyamán a tulajdonjog a Rozgonyiak kezére kerül, majd az 1500-as évek elején Perényi birtok lesz. Pusztulása Hatvan török általi elfoglalása (1544) és Eger sikertelen ostroma (1552) közötti időszakban történt.
Az Árpád-korból az itteni településekhez (Csal, esetleg Szentgyörgy, utóbbi keletkezésének ideje nem ismert) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak életükre. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tófalu, valamint Aldebrő területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte (Csal, Szentgyörgy amennyiben akkor már léteztek). Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely érinthette Csalt, Tófalut és Szentgyörgyöt(?), ill. a területet, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél), minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla táborának kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A tatárjárást követő várépítési hullám eredményeképpen épülhetett meg Csalivár/Csalavár/Cselivár, amelyről azonban, jelenlegi ismereteink szerint, csak 1417-ben születik az első írott forrás.
1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort (Kompolton vezetett keresztül a hadiút). Itt szintén csak feltételezhetjük, hogy kisebb portyázó csoportjaik eljuthattak Tófaluig, Csalig, de a várat, amennyiben már állt ekkor, nem tudták elfoglalni.
1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Tófalu (ha akkor már létezett), Csal és Szentgyörgy (?) a hadi úttól kissé délre volt, de mégsem a Tisza kiöntései által védett régióban, ezért jelentős esélye van annak, hogy a portyázók rátaláltak a településekre és ki is fosztották.
Összegezve a Tófalu helyén egykor állt Csal (és Szentgyörgy ?) Árpád-kori hadtörténetének vizsgálatát, megállapíthatjuk, hogy Szent Istvántól az utolsó Árpád-házi uralkodóig, III. Andrásig terjedő háromszáz évben mindössze négy jelentős hadi eseményről tudunk számot adni (1091, 1241/42, 1280, 1285), amely súlyosan érinthette a település(ek) életét. (Ez az állapot majd két és fél évszázaddal később fog megváltozni, amikor a török hódítás Csal falu és vára pusztulásához vezet, s Tófalu is többször elnéptelenedik a hódoltság 150 éve alatt. Utóbbi 1696-tól ismét folyamatosan lakott. Csal falut 1740-1743 között Grassalkovich Antal újratelepítette Aldebrő néven, ezzel szemben a vár a végleges pusztulás sorsára jutott. A 20. század közepére a homokbányászat következtében még a dombot is elhordták, amelyen állt. Ma már csak a Vár utca elnevezés emlékeztet az egykori erősségre.)
Török hódoltság
1550-ben már a törököknek is adózik. 1552-54 között a török pusztítás hatására néptelen lett, de 1564-re újra benépesült. Lakott falu 1576-ban. 1596-ban – Eger elestekor – elpusztult, és még két év múlva is néptelen, ezt követően újra benépesült. 1683-86 között a Bécs ostromára induló török-tatár megszállás során, majd Eger blokádja idején (1687) – kiürítés miatt –egy évtizedre néptelenné vált. 1696-ban már néhány zsellér lakja.
Rákóczi-szabadságharc
1603-ban Rákóczi Zsigmond – a későbbi erdélyi fejedelem – vásárolja meg a debrői uradalmat. Tófalu is Rákóczi birtok lett. A Tarna mentén haladó fontos út okán (Sirok és Eger felé) feltételezhetjük, hogy a Rákóczi-szabadságharc nem hagyta a település érintetlenül (rabló portyák, pestis).
1848-49-es szabadságharc
A községben 1848 májusa és októbere között 53 férfit vettek lajstromba nemzetőri szolgálatra:
Adátsi (Adácsi András) | Inklovits György ifj. |
Bíró Benedek | Inklovits József |
Csernák Sándor | Karsay János |
Dajkó Ferenc | Kerek Mátyás |
Drahos János | Kováts (Kovács) István |
Drahos Mihály ifj. | Kováts (Kovács) József |
Farkas András Báró | Molnár József |
Farkas Antal ifj. | Molnár Mátyás |
Farkas János Buda | Nagy Imre |
Farkas József Bence | Nemtsik (Nemcsik) György |
Farkas Márton ifj. | Orosz János |
Farkas Máté János | Potsay István ifj. |
Farkas Mátyás ifj. | Potsay János |
Farkas Mihály felső | Simon János |
Farkas Pál ifj. | Snajder (Schneider) István |
Farkas Tamás | Szabó András id. |
Gulyás Mátyás id | Szabó Gergely |
Gulyás Mátyás ifj. | Szabó István ifj. |
Gyetvai (Gyetvay) Antal | Szabó János |
Horváth (Horvát) János 38 éves | Szabó János alsó |
Horváth (Horvát) János 25 éves | Szabó János felső |
Horváth (Horvát) Mihály | Szabó József |
Hutter János | Uzelman János |
Hutter József | Uzelman Márton |
Hutter Pál | Viltsik János |
Ignátz (Ignácz) János | Viltsik Márton |
Inklovits G. György |
1849. február 26-án a 14 órakor elkezdő ún. kápolnai csatában a császáriak közül a Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja támadta a magyar állásokat Tófalu irányából is.
A kápolnai csata második napján február 27-én reggel 8 óra tájban Tófalu irányából az osztrákok centruma elterelő hadmozdulattal, szemből pedig tüzérségi előkészítéssel megkezdte Kápolna támadását. A császári Coloredo vezérőrnagy dandára 9 ágyúval vonult Tófalu ellen. Dembinski ekkor 10 löveget irányított a veszélyeztetett pontra. Az ellenség visszahúzódott a Tarna túlpartjára. Az egész nap folyamán és a délutáni órákban is Máriássy sakkban tudta tartani a Tófalu felől átkarolással kísérletező Wyss- és Coloredo-dandárt. Jóllehet a térségből induló olasz 16. Zanini gyalogezred II. zászlóalja, miután átgázolt Kápolna irányába a mocsaras réten (Hangács), végül megadta magát. A Poeltenberg vezette magyar csapat is délután 2-3 óra körül kénytelen volt visszavonulni, ha nem akarták, hogy az ellenség elvágja a visszavonulás útját éppen Tófalunál.
Tófalu keleti határában a tüzérségi állások helyén, a Honvédhalmon 1998 óta emlékmű áll.
Az I. világháború hősi halottai
Ali József | Gyetvai Gergely | Lefler Flórián |
Bíró Gáspár | Gyetvai Imre | Lefler János |
Bíró Mihály | Gyetvai István | Lehoczky Károly |
Boros Márton | Gyetvai Sándor | Lehoczky Lajos |
Bóta József | Helgert Gergely | Orosz Gergely |
Dajkó Izidor | Hugli János | Orosz János |
Domoszlai Gergely | Hugli Mátyás | Pocsai Adorján |
Drahos János | Hutter Mihály | Pocsai Gyula |
Drahos János | Ignácz József | Pocsai János |
Farkas Gergely | Ignácz Mihály | Szabó Károly |
Farkas Gyula | Inklovics Ignác | Takács Ferenc |
Farkas Ferenc | Inklovics Rudolf | Tóth Mátyás |
Farkas Imre | Jankovics Kálmán | Tóth Miklós |
Farkas Lajos | Jaskó Sándor | Uzelman Imre |
Farkas Urbán | Jeziczky Lajos | Uzelman Sándor |
Fáczán Lajos | Kerek Mihály | |
A II. világháború áldozatai |
|
|
Antal Sándor | Drahos József | Kovács József |
Baráth Ferenc | Farkas Bálint | Nagy József |
Bencsura Bálint | Farkas Béla | Pocsai György |
Bíró Lajos | Farkas József | Sebők János |
Bódi János | Gulyás István | Szabó József |
Dajkó János | Gyetvai Imre | Szabó Sándor |
Dajkó József | Gyetvai Orbán | Umhauzer Gyula |
Dobos István | Kerek János | Uzelman János |
Drahos János | Kovács Gergely | Varga József |
Vingender József |