Árpád kor
A mai Aldebrő területén (többek között egy 1783-ból datálható térkép által is igazoltan), Tófalutól északra állt Csal vára, a hozzá tartozó településsel, Csala/Cseliváraljával. A várat 1417-ben említi először okleveles forrás, mint a Debrei II. Makján leszármazottainak birtokát. A 15. század folyamán a tulajdonjog a Rozgonyiak kezére kerül, majd az 1500-as évek elején Perényi birtok lesz. Pusztulása Hatvan török általi elfoglalása (1544) és Eger sikertelen ostroma (1552) közötti időszakban történt.
Az Árpád-korból az itteni településekhez (Csal és Tófalu, esetleg Szentgyörgy, utóbbi keletkezésének ideje nem ismert) köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak életükre. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Tófalu, valamint Aldebrő területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte (Csal, Szentgyörgy; amennyiben léteztek). Ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely érinthette Csalt, Tófalut és Szentgyörgyöt(?) (ill. a területet), az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy 1241. március 12-én Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél), minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla táborának kikémlelése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. A tatárjárást követő várépítési hullám eredményeképpen épülhetett meg a település vára, Csalivár/Csalavár/Cselivár, amelyről azonban, jelenlegi ismereteink szerint, csak 1417-ben születik az első írott forrás.
1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták, megrongálták és kifosztották a kompolti bencés monostort (Kompolton vezetett keresztül a hadiút). Itt szintén csak feltételezhetjük, hogy kisebb portyázó csoportjaik eljuthattak Tófaluig, Csalig, de a várat, amennyiben már állt ekkor, nem tudták elfoglalni.
1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Tófalu (?) és Csal, Szentgyörgy (?) a hadi úttól kissé délre volt, de mégsem a Tisza kiöntései által védett régióban, ezért jelentős esélye van annak, hogy a portyázók rátaláltak erre, a hadiúttól nem túl távol eső településre és ki is fosztották.
Összegezve Tófalu és az Aldebrő helyén egykor állt Csal (Szentgyörgy ?) falu Árpád-kori hadtörténetének vizsgálatát, megállapíthatjuk, hogy Szent Istvántól az utolsó Árpád-házi uralkodóig, III. Andrásig terjedő háromszáz évben mindössze négy jelentős hadi eseményről tudunk számot adni (1091, 1241/42, 1280, 1285), amely súlyosan érinthette a település(ek) életét. (Ez az állapot majd két és fél évszázaddal később fog megváltozni, amikor a török hódítás Csal falu és vára pusztulásához vezet, s Tófalu is többször elnéptelenedik a hódoltság 150 éve alatt. Utóbbi 1696-tól ismét folyamatosan lakott. Csal falut 1740-1743 között Grassalkovich Antal újratelepítette Aldebrő néven, ezzel szemben a vár a végleges pusztulás sorsára jutott. A 20. század közepére a homokbányászat következtében még a dombot is elhordták, amelyen állt. Ma már csak a Vár utca elnevezés emlékeztet az egykori erősségre.)
Török kor
Miután a falu 1740-43 között létesült, a török korban (1526-1687) települési esemény itt nem volt. A határában egykor létezett Balpüspöki és Csal/Cselivár/Cseliváralja a török alatt 1549-ben pusztultak el.
Rákóczi szabadságharc
Miután a település 1740-43 között létesült, a Rákóczi-szabadságharc idejében (1703-11) e település nem létezett.
1848 – 49
Aldebrő lakói viszonylag gyorsan értesültek 1848-ban a március 15-ei eseményekről, az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg létrehozásáról. A nemeztőrök összeírásáról 1848. május 2-án döntött a vármegyei közgyűlés. Aldebrőn 108 személyt írtak össze, akik július 24-én a megye I. számú menetzászlóaljának 13. századához lettek beosztva. A gyülekezési hely Kápolna volt, parancsnokuk Hán Péter aldebrői jegyző lett.
A szabadságharc eseményei közül a települést közvetlenül leginkább érintő a kápolnai csata volt.
A csata kezdőnapján 1849. február 26-én a Görgei-hadtest Poeltenberg Ernő (a 6. aradi vértanú) vezette hadosztálya, a lovassággal együtt a falunál foglalt állást. A császáriak közül Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja támadta a magyar állásokat. A magyarok február 26-án délután az országúttól északra előrenyomuló ellenséges dandárral kerültek harcba az aldebrői erdőben (e harci eseményről ellentmondásos tudósítások vannak, azt illetően, hogy mely csapat vonult be előbb az erdőbe a magyar-e vagy az osztrák). Verpelét felől a császáriak segítségére siető gyalogos különítmény döntötte el a harc kimenetelét, az erdő a császáriak kezére került. Az időpont 17 óra körül volt. Poeltenberg elrendelte a magyar csapatok visszavonulását a császári ütegek tüzében. Az 51. zászlóalj Aldebrőn keresztül vonult vissza Kerecsend felé, nélkülözve a Tarna-hidakat, melyeket leromboltak.
A csata második napján, Aldebrő területén nem volt harci cselekmény, mivel a hadműveletek a falutól északra, keletre és délre folytak. A lakosságnak a császári seregek vonulásait beszállásolását, ellátását kellett elviselniük, biztosítaniuk.
A dicsőséges „tavaszi hadjáratot” élelmiszerek szállításával segítette a falu lakossága.
Újabb hadmozdulatok ’49 júliusában voltak a faluban. Az orosz cári csapatok Vác-Gödöllő irányába a falun keresztül vonultak el, ill. a Tisza vonalához. Az intervenciós csapatok figyelme különösen a faluban lévő borkészletek felé fordult…
|
Az I. világháború aldebrői hősi katonái (születési dátummal)
|
||
| Birgenstok Lajos 1889 | Lipkovics Lajos 1878 | Smider Sándor 1894 |
| Domoszlai András 1886 | Lipkovics Márton 1884 | Sneider János 1883 |
| Domoszlai Gergely 1878 | Lipkovics Márton 1895 | Sneider János 1885 |
| Heiszman Imre 1893 | Lipkovics Mátyás 1900 | Sneider József 1896 |
| Herman Mihály 1900 | Márton János 1880 | Sönperger József 1886 |
| Hínervádh György 1885 | Márton János 1893 | Spiczmüller János 1885 |
| Horváth József 1882 | Márton Mátyás 1883 | Sveiczer Péter 1892 |
| Hugh Béla 1889 | Novák József 1895 | Szeverényi Kálmán 1899 |
| Jákli Mátyás 1882 | Ország Imre 1886 | Tarnóczi György 1895 |
| Karancs Béla 1879 | Pelrinyecz István 1885 | Tóth Márton 1899 |
| Kozsik Ferenc 1898 | Rudda József 1889 | Uzelman Bálint 1888 |
| Kozsik János 1887 | Rusz Ferenc 1883 | Uzelman Gergely 1882 |
| Kozsik József 181897 | Rusz István 1886 | Uzelman István 1888 |
| Köles János 1975 | Rusz Nándor 1887 | Vágner Aladár 1893 |
| Lipkovics Dezső 1889 | Simon Ferenc 1889 | Vágner Kálmán 1890 |
| Lipkovics János 1893 | Simon Imre 1892 | Veiner Dezső 1884 |
| Lipkovics József 1891 | Smider Gábor 1880 | Veiner István 1875 |
| Lipkovics József 1893 | Smider Mátyás 1873 | Veiner István 1875 |
| Lipkovics József 1897 | Smider Mihály 1882 | Veiner Lőrinc 1874 |
|
A II. világháború aldebrői áldozatai (születési dátummal)
|
||
| Birgenstok Gábor 1917 | Krecz György 1899 | Smider István 1921 |
| Borovics Sándor 1900 | Krecz János 1895 | Smider Mátyás 1908 |
| Bóta Sándor 1911 | Krecz József 1921 | Smutczer János 1905 |
| Cziner Mihály 1917 | Lipkovics István 1918 | Sneider Gábor 1909 |
| Fekete Pál 1916 | Lipkovics József 1905 | Sneider György 1908 |
| Forgó József 1916 | Lipkovics Mihály 1913 | Sönperger József 1910 |
| Herman Gábor 1914 | Márton István 1918 | Spiczmüller József 1914 |
| Herman János 1894 | Molnár József 1902 | Spiczmüller József 1916 |
| Herman Mihály 1920 | Molnár Lajos 1920 | Stekkelpach Sándor 1912 |
| Hoór István 1913 | Novák Mihály 1869 | Szarvas István 1900 |
| Hoór István 1919 | Plósz János 1907 | Szász József 1927 |
| Hugli Béla 1916 | Plósz Miklós 1919 | Taisz János 1909 |
| Hugli János 1928 | Rémik János 1917 | Uzelman János 1920 |
| Jákli Mihály 1920 | Rémik Mátyás 1919 | Várhelyi Márton 1920 |
| Júni András 1925 | Rusz Bálint 1916 | Veiner István 1903 |
| Kernács János 1903 | Saufert Mihály 1908 | Verpeléti Győző 1913 |
| Kozsik István 1913 | Verpeléti Imre 1919 | |