Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tarnazsadányban az 1746-ban készített egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint szlovákul is értő iskolamester tanította volna a gyerekeket, ha a szülők őket iskolába engedték volna. 1770-ben már működött elemi iskola, 41 tanuló olvasást és hitbéli ismereteket sajátíthatott el. 1772-ben 41 gyerek járt iskolába, 1772-ben 30 fő volt a tanulói létszám. Két évvel később csak 11 tanulót vettek számba a településen, 1775-ben viszont ismét 41 iskolás volt. A tananyag 1772-től bővült, az írást is tanultak a gyerekek. Az iskolában a tanítói feladatot 1770 és 1774 között Farkas Ignác látta el, 1775-ben Rékasi György oktatott. Fizetést munkájukért a községtől kaptak, évi 10 rajnai forint készpénz és 10 pozsonyi mérő búza volt illetményük.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1887-ben a 199 iskolást egy tanító és egy segédtanító oktatta. 1889-ben gróf Almásy Tasziló anyagi segítségével új iskolát építettek a településen. 1891-ben a gróf felvetette kisdedóvó és leánynevelő felállítását. A római katolikus leányiskola egy osztállyal 1897-ben kezdte meg működését. 1923-ban a két iskola tanítói Jankovics Johanna, Fodor István, Gáspár Mária és Domán Erzsébet voltak. 1925-ben már három iskolaépületben, három tanteremben folyt oktatás. 1927-ben további iskolaépítésről határoztak, melynek munkálatait 1928-ban be is fejezték. Így a római katolikus elemi népiskola és a gazdasági továbbképző iskola négy tanteremmel működött, ahol Szabó István, Angyal József, Gáspár Mária, Berecz Valéria tanítottak. 1942-ben ötödik tanítói álláshelyet létesítettek.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

1897-ben már a kisdedóvó, azaz óvoda is működött a településen. 1932-ben működött nyári menedékház, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt.

Művelődés

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Tarnazsadány első egyesülete az Önkéntes Tűzoltóegylet volt, melyet 1906. március 15-én alakítottak. 1924-től Levente Egyesület, 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1932-ben Dalkör alakult. 1933-ban létrejött az Országos Gazdasági Liga helyi csoportja. 1939. december 8-án megalakult a Földmívelők Köre. 1942-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) helyi szervezetét hozták létre.

A település képviselőtestülete 1898. december 5-i ülésén határozott községi népkönyvtár létrehozásáról, melyhez anyagi segítséget a földművelődésügyi minisztérium nyújtott. 1900-ban 250 kötettel megnyitott az intézmény, melynek kezelője a kántortanító lett.