BUKTA IMRE

Mezőszemere, 1952. július 20. festő, performer, szobrász

Bukta Imre a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója: grafikus, festő, performer, szobrász, fotós, tanár. 1970-ben érettségizett Egerben, és egyben szakmunkásvizsgát is tett. Pályája autodidakta művészként indult az 1970-es években. Állami gazdaságban dolgozott, közben rajziskolákba járt. 1970–1971: művésztelepet szervezett Bernáth(y) Sándorral Tiszafüreden, ezzel elkötelezte magát a művészetnek. 1971–1973: katona, majd vállalati dekorátor Egerben és Tiszaújvárosban. 1975: visszatért szülőfalujába, és megteremtette sajátos, ún. mezőgazdasági művészetét. 1975–1990-ig tagja volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek (1987-től elnöke). 1977-ben a Tiszai Vegyi Kombinát művésztelepén műanyagokkal kísérletezett, itt ismerkedett meg a Vajda Lajos Stúdió művészeivel. 1978-as budapesti kiállítása ráirányította a figyelmet, ettől kezdve folyamatosan jelen volt a hazai és a külföldi kiállításokon. 1982-1985 között Derkovits-ösztöndíjas. Különféle művésztelepeken dolgozott: 1979: Zalaegerszeg; 1979–1984: Makó és Csongrád; 1986 és 1988: Dombóvár. 1986–1989: résztvevője azÚj Hölgyfutár Revue-nek, 1980–1994: tagja a Szentendrei Grafikai Műhelynek. 1990-től a Várfok 14 Galéria művésze.

Művészete erős szálakkal kötődik a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó magyar emberek életmódjához és kultúrájához. Témáit a kezdetektől fogva a mindennapi dolgos élet tárgyai, helyszínei és szereplői adják, amelynek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza: festményeihez szabadon használ fel mindenféle kezébe kerülő természetes anyagot (szőr, fa, kukorica, csempe, gyufaszálak, stb.), melyeket assemblage-szerűen épít egybe. Objektjeinél, installációiban, performanszaiban a paraszti tárgyi kultúra mindennapi eszközeit magától értetődő módon helyezi egymás mellé, vagy épít belőlük egyedi gépi-képi szerkezeteket. Portréi, kompozíciói felfoghatók különleges szociológiai tanulmányokként, csakhogy a kívülálló és távolságtartó elemző nézőpontjával szemben Bukta belülről látja és láttatja ezt a sajátos, édes-keserű felhangokkal terhes világot. Szemlélete hol ironikus, hol melankolikus, máskor (társadalom)kritikus vagy megengedő, de mindig kivételes empátiával közelíti meg alanyait.

Művészetének témája a mezőgazdaság, a falusi élet, a szokványos paraszti munkák: trágyahordás, kaszálás, cséplés, permetezés, gyümölcsszedés stb. E munkák eszközeit és anyagait használja fel szobraihoz, képeihez, installációihoz, performance-aihoz. Művei finom iróniával, szeretetteljes groteszkséggel jelenítik meg azokat az abszurditásokat, amelyeket a paraszti életforma felemás kelet-európai modernizációja hozott magával. Munkái az 1990-es években keményebbé és keserűbbé váltak, és ezt a hangvételt csak néha enyhíti valamilyen transzcendens vonás. Pályáját egyszemélyes performance-okkal kezdte (Alkalmi kiállítás a majorságban tartott állatoknak,1974; Kényelmi helyzet keresése elevátoron,1976), majd létrehozta jellegzetes abszurd gépeit:Mezőgazdasági gép a köztisztaság szolgálatában,1977;Műanyagból tiszta búzát készítő cséplőgép,1985 stb.). Festményein, rajzain apró, ismétlődő elemekből álló texturát alakít ki (Falusi tapéta-sorozat,1985), de kedveli a grafikává alakított, manipulált fotót vagy a hagyományos tusrajzokat is (Éjszakai orvvadász,1991; Spiritiszta falusi kislány,1991). Műveiben a tárgyak, állatok, emberek és gépek metamorfózison esnek át, a vasvilla – mint egy növény – kis villákat növeszt, az állatok emberi helyzetekbe kerülnek (A zuhanyozó disznó,1990), a gépek emberi tulajdonságokat vesznek fel (Gyöngytyúkot etető férfi,1986), az ember – az orvvadász – pedig az üldözött állattal azonosul (Nyári orvvadász. Az orvvadász megtér, videofilm, 1980). Ebben az individuális mitológiában minden egyszerű tárgy – kasza, öntözőkanna, de a vízsugár vagy a szilva is – úgy jelenik meg, mint a hétköznapok emlékműve (Kasza vízsugárral,1987-88). A Bukta által megteremtett sajátos „agro art”-ot, amely az arte poverával rokonítható, természetközelség, az anyagok átszellemítése jellemzi. Műveit gyakran kíséri leírásokkal, kvázi útmutatókkal (Útmutató természeti témájú művek alkotásához 1992-re,1991). A 80-as évek elejétől installációkat is készít természeti anyagokból (szalma, széna, trágya, fű stb.) és tárgyakból (Mezei részlet,1981;Pára,1993 stb.). Az 1990-es évek legfontosabb művei nagyszabású tereminstallációk, amelyekben már nem életformát, hanem világállapotot mutat fel a rá jellemző anyagokból, barkácstechnikával (Okos táj,1993;Longing and Belonging,1995;Elfogyott táj, 1997;Járás egy áldás nélküli térben,1998 stb.). Pályáját végigkísérik akciói, performance-ai – így pl. az Új Hölgyfutár Revuekeretében 1986–1989-ig évente, továbbá:Kinn a bárány, benn a farkas,1989, Lund;Fehér mágia,1991, Szentendre;A tej mindenütt fekete,1991, Torontó;Fény-Tó-Rés,1995, Szent-Anna-tó, Erdély stb.

Miután 1998-ban visszaköltözött szülőfalujába, Mezőszemerére, érdeklődése fokozatosan a festészet felé fordult. Ezeken a művein egyfajta stílusbeli klasszicizálódás figyelhető meg: témái egyre inkább közelítenek hagyományos festészeti műfajokhoz, mint az életkép, az enteriőrkép, a portré és a tájkép. A „buktás” felületkitöltő motívumok (pettyezés, rovátkolás, hálóminta, stb.) dekorativitása felerősödik és a kompozíciótól független életre kel.

Művészetét négy évtizede folyamatos elismerések övezik: 1987-ben Smohay-díjat, 1989-ben Munkácsy-díjat, 1997-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. Számos hazai és külföldi közgyűjteményben és magángyűjteményben megtalálhatók művei: többek között a bécsi Albertinában, az aacheni Ludwig-gyűjteményben, a budapesti Nemzeti Galériában, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményben. Megyénkben a hatvani Hatvany Lajos Múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum képzőművészeti gyűjteményében is találhatóak Bukta-művek. Háromszor képviselte hazánkat az egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésnek számító Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999). Legjelentősebb gyűjteményes kiállításai: Debrecen: MODEM 2008, Budapest, Műcsarnok, 2012-13.). Róla megjelent könyvek: Új Művészet Kiadó 1998, A38 Kht. 2006, MODEM 2008, Műcsarnok 2012-2013. Az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék és a Képzőművészeti Egyetem tanára.

 

Wahorn András

Budapest, 1953. augusztus 3.-

Pintér Andrásként született, a Wahorn nevet 16 évesen találta ki magának festő barátjával, Swierkiewicz Róberttel együtt. Autodidakta képzőművész, zenével és filmmel is foglalkozik. 1977: a szegedi Nyári Tárlat kiállítási díja; 1983: a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díja; 1985: a Smohay Alapítvány díja; 1990: Australian Int. Video Fest. Open Video Award; 1993: Munkácsy-díj. 1969-től vesz részt kiállításokon. Wahorn András 1980-ban ef. Zámbó Istvánnal (Öcsi) és feLugossy Lászlóval (Laca) együtt alapító tagja volt a szentendrei képzőművész közösségből, a Vajda Lajos Stúdióból kinőtt A.E. Bizottság együttesnek, az akkori ellenkultúra meghatározó zenekarának. Az underground csapatot meghökkentő, punkos-dadaista számok és előadásmód, ahogy ők nevezték, „szabadidő-zene” jellemezte. A két lemezt adtak ki (Kalandra fel!! – 1983, Jégkrémbalett – 1984, utóbbi film is, amelyet Wahorn rendezett) A jegyzett Bizottság 1985-ös feloszlása óta kultikus státuszban van, zenéjük, szövegeik ma is hatnak, a Műcsarnokban 2011 őszén nagyszabású kiállítás mutatta be a csapatot, és tagjainak képzőművészeti tevékenységét. Wahorn 1988-ban hozta létre a Rex Wahorn Stúdiót, 1991-ben a Bad Quality Records nevű kiadót. 1991-től Kanadában, majd az Egyesült Államokban dolgozott, 1991-1994 között New Yorkban, 1995-től Los Angelesben élt. Képzőművészeti, zenei és filmes munkája szervesen kiegészíti egymást. 1996-ban alapította meg a Sunday Hammer & Sons művészeti és innovációs társaságot, 1998-ban pedig a Wahorn Records nevű zeneműkiadót. 1996-tól a Klasky Csupo cég tervezőjeként, webmastereként dolgozott, 1995-2000 között különböző cégek háttértervezője volt, 2000-től az Encyclopæædia Britannica művészeti igazgatója, webdesignere. A korábbi időszakban rendszeresen részt vett a szentendrei Vajda Lajos Stúdió kiállításain, rendezvényein, akciókon, performanszokon, majd az Arteria Alkotóközösség tagja lett. Szinte minden műfajban, minden technikával dolgozik. Pályakezdése első éveiben elsősorban a szürrealizmus és a dada által inspirált, de a művészettörténeti hagyományokat saját személyiségén, a megélt élményvilágon átszűrő, mintegy naplószerűen nagy egységgé összeálló rajzsorozatával hívta föl magára a figyelmet. A 80-as évektől festői tevékenysége került előtérbe, ill. grafikáinak mérete is megnövekedett, festői eszközökben gazdagabbá váltak lapjai, a rajz, a kollázs, a festészet szintézisét teremtették meg. Élményvilága a „másik Magyarországhoz”, a hivatalos művészetpolitikát opponáló művészcsoportokhoz kötötte. Az élményvilág gazdagsága, a kifejezésben megjelenő elemi erő s az autodidakta módon megismert eszközök kifinomult alkalmazása következtében művészete nemcsak saját generációján belül vált meghatározó jelentőségűvé, de példát jelentett a következő „másként gondolkodó” nemzedékek számára is. A hétköznapi Magyarország, a férfi-női viszony, a szexualitás, a teremtett környezet és a természet ellentmondásai jelennek meg humorban, asszociációkban gazdag művein; naturalisztikusan ábrázolt és elvont, a művészi absztrakció, a sűrítés által „megemelt” motívumok ötvözése révén nem kis mértékben járult hozzá a 70-es, 80-as években a magyar vizuális nyelvezet gazdagításához, tabuk alóli felszabadításához.

2006 óta a Heves megyei Mezőszemerén él. Mint mondja, nem menekült el a világ elől, hiszen ott van az internet és autóval egy óra alatt Pesten van. „A falusi élet, a mezőgazdaság kemény és küzdelmes, de tetszik nekem”. Most itt, Szemerén úgy érzi, hogy talán lehet élni egy másik életet, csak nem kell ugyanazt várni tőle, mint az eddigitől. A Mezőszemere című újság a következőképpen számol be itteni letelepedéséről:

Községünkbe költözött Wahorn András festőművész, a Cadillac Drive című sorozatból jól ismert médiasztár, aki Fábry Sándorral együtt a Földet szinte megkerülve hozta haza amerikai autóját. Legutóbbi kiállítási anyagát, mely különleges művészi párnákból állt már a szemerei műtermében készítette. A híres festőművész jól érzi magát, elmélyülten alkotja nagyméretű festményeit, bár beárnyékolta kezdeti optimizmusát a faluval szemben, hogy nemrég betörtek hozzá (utolsó értesülésünk szerint a tettest elfogták). Több művész is szeretne ingatlant vásárolni a faluban és ezáltal ismertebbé tenné a falut, ám a közbiztonság helyzete elbizonytalanítja őket. (B.I.)

Az elmúlt időszakban ismét a zene foglalkoztatja.