ácsolt láda:
ácsmunka módjára hasított deszkákból szerkesztett láda, melynek vízszintes deszkáit négy sarokpillér fogja össze. A hornyolóval kiárkolt deszkák zsindelyszerűen egymásba kapcsolódnak.
adorál:
-imád, csodál, bálványoz, istenít, rajong, esdekel, könyörög, imádkozik, szóval ünnepel, magasztal, nagyon tisztel, fejedelemnek rabszolgailag tiszteleg, hódol, túlzásig magasztal
aga:
Magas rangú katonatiszt a régi török birodalomban.
ágasfás-szelemenes tetőszerkezet:
A tető gerincét tartó szelement, vagyis gerendát egy V vagy U alakban végződő ágasfa támasztotta alá. Ezek az ágasfák természetesen nőtt fatörzsek vagy vastag teherbíró ágak voltak.
almárium:
Kétrészes szekrény, melynek alsó része ajtóval zárt, felső része üveges, a poharak és tálalóedények tárolására.
állóhézagos deszkaoromzat:
Az oromzatot képző deszkákat függőlegesen egymás mellé helyezték, hézagaikra kívülről vékony lécet szögeltek.
ámbitus:
-ajtó előtti boltozat, tornác
Anonymus:
A Magyarok cselekedetei (Gesta Hungarorum) c. latin nyelvű (kézzel írott) gesta szerzője. A ’névtelen’ (Anonymus) jelentésű nevet az utókortól kapta. A bevezetőben magát P. dictus magister-nek és a néhai jó emlékű Béla király jegyzőjének nevezi.
Apokalipszis asszonya:
Kinyilatkoztatás, leleplezés. János jelenéseinek könyve. Az Újszövetség utolsó könyve, melyben Szent János evangélista vagy az ő környezetében élő írástudó hatalmas látomásban írja le a világvége eseményeit az utolsó ítélettől Isten országnak eljöveteléig. (i.sz. 70 – 95 között keletkezett) Ez a könyv a keresztény művészet számos fontos témájának forrása. 12. fejezetében van leírva a következő:
- „És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;
- A ki terhes vala, és akarván szűlni, kiált vala, és kínlódik vala a szűlésben.
- Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona;
- És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye.
- És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez.
- Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig.
- És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;
- De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben.
- És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének…
13. Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, a ki a fiút szűlte.
14. De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig…”
Az Apokalipszis asszonyát már a középkorban is az Egyház (Ecclesia) megszemélyesítőjeként vagy Istenanyaként értelmezték. A Nap, a Hold és a csillagok így Mária attribútumaivá lettek. A sárkányt és gonosz angyalait Mihály arkangyal és seregei legyőzvén levetették a földre. Ezen a szövegrészen alapszik a gonosz legyőzésének szimbóluma.
anyaszéna:
Első kaszálásból származó széna.
arborétum:
Ritka növényekből, elsősorban fákból álló botanikus kert.
armalis:
-címeres nemeslevél
ártéri gazdálkodás:
A folyók melletti, ártéri területek eredendő adottságaihoz, természetes működési rendjéhez igazodó gazdálkodási forma. A középkori Alföldön – minthogy területének csaknem kétharmada ártér volt – a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját.
Az ártéri gazdálkodás kulcseleme a fokgazdálkodás. Foknak nevezték a folyók medrének kiszakadó nyílásait, melyen a folyó vize kilépett az ártérre, az ereken át feltöltötte a laposokat, majd apadáskor egy része ugyanezen nyílásokon át visszaáramlott a folyóba. A fok tehát az a rés, szűkület, nyílás, bevágás ami megnyitja az utat a víz előtt, az ártér szélesebb és alacsonyabb részei felé, így az árteret időszakos vízbőségnél vízzel töltötték fel halászat (természetes ívóhelyek, halbölcsők) és más haszonvételek (pl. legelő, ártéri gyümölcsös stb. öntözése) érdekében, illetve, mely innen a stagnáló vizeket visszavezette apadáskor a folyó medrébe és így az árteret ismét más haszonvételre felszabadította. Eszerint tehát a fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét. A rendszer leglényegesebb eleme emellett az „alulról töltés”.
Az ártéri gazdálkodás megszűnésével a tájjal összhangban élő ember megélhetése is megszűnt, továbbá megszűntek a táj szolgáltatásai is. Napjainkban az árterek többségén nem a tájhoz igazodó, hanem a tájat igazítani akaró gazdálkodás folyik.
asztag:
Aratás után a szabadban (szérűskertben) tárolt, összerakott gabona, mely nyomtatásra vár.
barokk stílus:
A reneszánszból fejlődött mozgalmas, ünnepélyes, pompakedvelő művészeti stílus a 17-18. században.
baluszter:
Korlátbáb, mellvédbáb. Építészeti szakkifejezés. Olyan függőleges, 40-70 cm-es oszlopszerű támasz, ami egy talplemezen állva tart egy fedő elemet. Egymás mellett levő több ilyen adja a balusztrádot.
basa/pasa:
A szultán fiainak, a 15. századtól a tartományok kormányzóinak címe a török birodalomban.
bég:
Eredetileg a török népek nemzetségfőinek/fejedelmeinek címe. A török birodalomban a pasák fiainak címe, majd a szandzsákok (kisebb területi-közigazgatási egység) élén álló főtisztviselők címe. A mai török nyelven ’úr’ jelentésű.
bekecs:
Ködmön. Posztóból készült, zsinórozott, pitykegombokkal ellátott ujjas kabátféle.
bencések:
Nursiai Szent Benedek (480-547?) Reguláját (szabályzat) követő szerzetesek. Benedek a nyugati szerzetesség atyja. A bencések ruházata fekete volt.
berliner kendő:
Gyári gyapjúfonálból készült vastag téli vállkendő.
billog:
Tulajdonjegy, jószágjegy, mely a tavasztól őszig kint tartózkodó állatok azonosítását szolgálja. A bélyeget (mely lehet a tulajdonos monogramja vagy más jel) vasból készített, felizzított billogvassal égetik rá a lovak, tehenek, juhok nyakára, farára, esetleg szarvára.
birétum, pileus:
Eredetileg könnyű fejfedő, melyet az ókorban a köpeny (birrus, innen a név) csuklyája alatt viseltek. A 9. században már önmagában viselik a klerikusok, mások rangjelzésként (doktor, kántor). Később a római katolikus papság által használt fejfedő. Négyszögletes, három vagy négy éllel, középen általában bojttal. Elsődleges funkciója a védelem a hideg és egyéb hatások ellen, emellett színével a papi rangot is jelzi. A 15. századi Itáliában három, másutt négy felfelé álló, ívelt fogóval (szarvval), s esetleg középütt bojttal díszítették. Itáliában a négy szarv a doktori rang jele. A birétum mai alakját a 17-18. században nyerte el. A birétum színe bíborosoknál (1446-tól) bíborvörös, püspököknél, prelátusoknál lila, a premontreieknél és a ciszter apátoknál fehér, egyébként plébánosoknál, espereseknél fekete, de az esperesi birétum bojtja már viola vagy piros színű. A pápa által adományozott kardinálisi birétum mindig háromélű, bojttalan. Nepomuki Szent János és általában szent papok attribútuma.
blokád:
Valamely terület teljes vagy részleges körülzárása bizonyos követelések elfogadtatása végett.
boldoganya:
A palóc néprajzi csoporthoz köthető népi építészeti elem. A ház középoszlopa, amely a kemence sarkára támaszkodott, és a mestergerenda alátámasztására szolgált. A kutatók szerint eredetileg kultikus szerepe lehetett.
borona:
Földművelő eszköz. Igásállattal vagy gépi erővel vontatott, vasfogakkal ellátott, általában szögletes alakú mezőgazdasági eszköz a felszántott talaj porhanyítására, egyengetésére, a talajra szétszórt trágya vagy az elvetett vetőmag betakarására. A szántás után boronát kapcsoltak a traktor után, és a gép így ment végig újra a szántóföldön. A borona után porzott a talaj.
bőgatya:
Vászonból vagy gyolcsból készült bő szabású nadrág, térden alul érő szárakkal.
búbos kemence:
Az Alföldön elterjedt kívül fűtős kemencetípus, amely nevét formájáról kapta. A kemence nyílása a pitvarban, vagyis a konyhában volt, így a szoba, ahol a kemence teste elhelyezkedett, füstmentes maradt.
Canonica visitatio:
Kánoni látogatás. A megyéspüspök hivatali kötelezettsége, mely szerint egyházmegyéjét évente részben vagy egészében meg kell látogatnia, mégpedig úgy, hogy legalább ötévenként az egész egyházmegye sorra kerüljön. A kánoni látogatások jegyzőkönyvei nagyon fontos történeti források. A püspöki szertartáskönyv külön szertartást írt elő a kánoni látogatás lefolytatásához.
- A kánoni látogatás a régi magyar jogban. A nagyszombati tartományi zsinat (1611) szerint: Az egyházkormányzat jelentős feltétele a plébániák és templomok évenkénti vizitációja, melyet a püspök megbízásából a főesperes végezzen. De ne nyereségvágyból, hanem ellenőrizze a hit épségét, a szentségek kiszolgáltatását és az egyházi javak jó kezelését. A főesperes évente látogassa a plébániákat, a főapát és prépost a kolostorokat szintén. A vizitáció kérdőpontjai: a) A templom: A szent épületek épek-e? Tiszták-e? Tiszta helyen őrzik-e az Eucharisztiát, és a kellő időben megújítják-e? A sekrestyében őrzött felszerelés (purifikatóriumok, pallák, korporálék, kelyhek, paténák stb.) tiszták-e? Az oltárban vannak-e ereklyék és van-e elegendő oltárterítő? A keresztvizet és a szent olajokat megfelelően tartják-e? A gyónás helye a templomban (nem a sekrestyében) megfelelő-e? Megvan-e a kereszteltek, keresztszülők, bérmáltak és házasultak anyakönyve? Ünnepnapokon van-e prédikáció és hitoktatás? A vizitátor vegyen részt a plébános miséjén, prédikációján és hitoktatásán, s ha kell, tapintattal helyesbítse. Készítsen a templom javairól, bevételeiről és alapítványairól leltárt, s egy példányt a templomnál, egyet a bírónál tegyen letétbe, hogy plébánosváltozáskor vita ne támadjon. b) A plébános: Ismeri-e a breviáriumot? Szokta-e imádkozni? Vannak-e tiltott könyvei? Megvannak-e a szükséges könyvei? A szertartásokat az esztergomi agenda szerint végzi-e, s a szentségek, főként a keresztség és a gyónás formáját helyesen mondja-e? A plébánián leggyakrabban előforduló lelkiismereti eseteket hogyan bírálja el mint gyóntató, s milyen eligazítást szokott adni a gyónóknak? Gyarapodott-e valamivel a templom felszerelése az utolsó vizitáció óta? A plébánia ingatlanját nem zálogosította-e el? Nem adta-e bérbe, rokonainak nem juttatott-e belőle? Megbízható férfiak nyilatkozzanak arról, hogy a plébános jó hírnévnek örvend-e? Nem részeges vagy szabados életű-e? Nem él-e együtt nővel? Ha kérik, azonnal kiszolgáltatja-e a szentségeket? Hanyagsága miatt nem halt-e meg valaki szentségek nélkül? Ha súlyos kifogások vannak ellene, a püspökkel való tanácskozás után büntesse meg. c) A hívek: Járnak-e templomba? Küldik-e hittanra a gyermekeiket? Hallgatják-e a prédikációt? Húsvétra meggyónnak-e valamennyien? Ha ebben valakit hanyagnak találna, először intse, ha évekig hanyag marad, büntesse meg. A tanító olyan-e, mint fent kívántuk? A főesperes szóljon a néphez, és buzdítsa őket az őszinte vallásosságra. Ahol nincs plébános, ott az elöljárókat kell megkérdezni, hogy katolikusok-e? Hol járulnak szentségekhez? Hova járnak misére és prédikációra? A templomnak vagy a plébániának van-e jövedelme? Ki kezeli, hol őrzik? Ezután mérlegelendő, hogy a közeli plébániához kell-e csatolni a helyet, vagy plébánost kell-e küldeni, vagy a káptalanból járjon-e ki hozzájuk valaki? A vizitáció aktáit a püspöknek adja át, de nagyon ügyeljen a főesperes, hogy terhére ne legyen a plébánosoknak.
A nagyszombati egyházmegyei zsinat (1629) szerint: A plébániák vizitációját, az exemptekét is, évente el kell végezni. A főesperesek, a szepesi és a pozsonyi prépost az 1611-i zsinaton meghatározott módon látogassák kerületük plébániáit, és az év húsvétjáig adják be a látogatási jegyzőkönyveiket. A kötelességmulasztó főesperest végső fokon megfosztják hivatalától. Az exempt plébániákat az általános helynök látogassa. S a főesperesi vizitáció mellett főként a közeli plébániákon tegyen bejelentés nélküli látogatást.
A látogatás nincs befejezve a hibák írásos jelentésével, hanem tanítani, kérlelni, szidni kell, amíg a vétkesek meg nem javulnak, hiszen ez minden vizitáció célja. A főesperes gondoskodjon róla, hogy minden plébánosnak legyen Esztergomi Rituáléja és ennek a zsinatnak határozatai, mely könyveket ingyen kapnak a káptalantól. A látogatáskor együtt olvassák el a plébánossal, és eszerint vizsgálják a plébánia állapotát.
Részleteiben a főesperes szorgalmazza, hogy a tanító letegye a hitvallást; a katolikus hitet és erkölcsöt tanítsa; a gyermekek ne énekeljenek eretnek énekeket. Kérdezze meg, hogy a hívek a kellő időben járulnak-e a szentségekhez? A szomszéd plébános látogatja-e beteg plébánostársát? A szülők nem járatják-e eretnek iskolába gyermekeiket? Ha a plébánia túl nagy ahhoz, hogy egy plébános gondozza, vagy túl kicsi, hogy el tudjon tartani egy önálló plébánost, a főesperes jelentse, hogy az ordinárius intézkedni tudjon.
2. A hatályos jog szerint kánoni látogatásokat a püspöknek személyesen kell végeznie, de ha törvényesen akadályozva van, rábízhatja koadjutorra, segédpüspökre, általános vagy püspöki helynökre, ill. más papra is (396.k. 1.§). A püspök segítőül maga mellé vehet a kánoni látogatáshoz egy vagy több általa kiválasztott klerikust (2.§). A kánoni látogatásnak már az ókeresztény kortól vannak nyomai. A 11-13. században e feladatot a főesperesek látták el. A 13. századtól a kánoni látogatás különösen intenzív gyakorlattá vált. A rendes kánoni látogatás kiterjed azokra a személyekre és dolgokra (katolikus intézmények, szent dolgok, szent helyek), melyek az egyházmegye területén vannak. Pápai jogú szerzetes intézmények tagjait és házait a püspök csak a jogban említett esetekben látogathatja (397.k.).
cassa parochorum:
A plébánosok pénztára: egyházi rendeltetésű pénzalap.
Az 1647:12. tc. a protestánsokat a plébánosnak nyújtandó szolgáltatások alól fölmentette, ami sok plébános megélhetését megnehezítette. Ezért III. Ferdinánd a szegény plébánosok megsegítésére létrehozta a cassa parochorumot, mely I. Lipót idejében még létezett, de a Rákóczi-szabadságharc idején elenyészett. III. Károly az esztergomi érsek elnökletével 1733. III. 7: újra alapította úgy, hogy a nagyjavadalmas főpapokat évente bizonyos összeg befizetésére kötelezte. A cassa parochorumból központilag támogatták a szegényebb plébániák templom- és iskolaépítését és fenntartását, tanítói fizetések kiegészítését. 1780-ban Mária Terézia beolvasztotta a vallásalapba.
comes:
–ispán
communitas:
–közösség
confraternitas:
–katolikus egyházi intézmény, társulat
cselédház:
Az éves munkára szegődött nős cselédek közös lakóháza, ahol a családok külön szobában éltek, de a konyha sokszor két családnak közös volt.
csempely:
Halfogó eszköz. 3×3 vagy 4×4 méteres felületű, két meghajlított kávára erősített háló, melyet a cölöpökből és deszkából készített ülőhelyéről a halász a vízbe merítve kiemeli a halat.
csikós:
A pusztai legelőkön tavasztól őszig kint háló ménes pásztora. A lótartó gazdák fogadták meg a legeltetés idejére.
cséplőbanda:
Cséplőmunkások csoportja, akik a gabona kicséplésére szegődnek el. A cséplőgépekhez legalább 10 személy munkája kellett: kévehányók, etetők, rudasok, kazlazók, polyvások.
cserépkandalló:
Heves megye németek lakta településein ez a fogalom egy kívül fűtős, négyzetes hasáb formájú, kályhacsempével fedett kemencetípust jelent.
csernozjom:
-feketeföld, humuszföld
csoportos udvar:
Olyan lakótelek, ahol a lakóház és a melléképületek nem egyvégtében, hanem a telek különböző részein helyezkednek el.
csorda, csordás:
A legelőre naponta kihajtott fejőstehenek és igás ökrök csoportja. Pásztoruk a csordás.
csoroszlya:
Az ekevas elé szerelt, acélból készült vágóél, kés. Feladata, hogy a fordítás előtt felhasítsa a talajt. Ezáltal megkönnyíti az eke egyenesben tartását, irányítását.
Mivel a csoroszlya a használat közben teljesen elkopik, a maradványa teljesen hasznavehetetlen. A „vén csoroszlya” kifejezés ezért a gyenge, idős nők szinonimájává is vált.
csődör:
-a ló hímje
csűr:
A csépeletlen szálas gabona tárolására, raktározására szolgáló gazdasági épület. Itt tárolták a szalmát, töreket, szénát is. Általában a hegyvidékeken épültek pajták, ahol a klíma nem kedvezett a takarmány, a széna és szalma szabadtéri tárolásának.
daku:
Fekete posztóból, majd szövetből készült ujjas kabátféle, csípőn alul érő szabással, barhéttal bélelve. Szélét fekete prém szegélyezte.
dandár:
A dandár több ezredből vagy zászlóaljból, parancsnoki törzsből, illetve tüzérségi és támogató alegységekből álló katonai egység.
defter:
–jegyzék, feljegyzés, adóösszeírás/adónyilvántartás a török birodalomban
dekonjunktúra:
-a gazdasági élet hanyatlása
deserta:
-elhagyott (terület)
dézsma:
Az egyháznak fizetendő tized a termésből.
dikó:
Lécvázas szerkezetű könnyű ágy, mely gyékénnyel, szalmával vagy csuhával bekötött.
diligence (delizsánsz):
-lófogatú személyszállító postakocsi
dolmány:
Térdig vagy combközépig érő, testhezálló, felálló gallérú, férfi posztó felsőruha.
döngölt fal:
–ld. vert fal
ekekapa:
A kapásnövények gyomtalanítására szolgáló eke. Elsősorban a sorosan vetett kukorica és burgonya sorközeit tisztítják és lazítják vele, az időjárástól és a talajtól függően két-három alkalommal.
elő/utótagú településnevek:
A települések elő- és utótaggal: Kis-, Nagy-, Mező- stb. ellátott elnevezése területünkön (Heves megye dél-keleti része) a 14. századtól használatos. Az elő- és utótag sok esetben az ország többi, azonos településnevétől való megkülönböztetést, ill. tulajdonság/nagyságbeli különbözőségeket mutat. E megkülönböztetés a postaforgalom megindulásával (16. század), majd a 19. század második felétől annak általánossá válásával lett gyakorlat. Egyéb elő- és utótag-magyarázat az egyedi településnevek esetében más és más.
előtornác:
–a lakóház utcai rövid homlokzata elé épült folyosó, mely fölött tető húzódott
etimológia:
-egy szó eredetének felkutatása, magyarázata
Eucharisztia:
Az Oltáriszentség, a keresztények számára Jézus valóságos teste és vére a kenyér és bor színe alatt. Az Oltáriszentségben a feltámadt Jézus van jelen, istenségével és emberségével, testével és vérével, egészen és osztatlanul, mindkét szín alatt. Az Eucharisztiát az Úr Jézus az utolsó vacsorán rendelte azért, hogy jelenvalóvá váljék keresztáldozata, testével és vérével táplálja a hívőket, és jelenlétével építse az Egyházat.
fauna:
Egy adott területen honos állatfajok összessége.
fecske fal:
A földfalazat egyik típusa. A falakat törekkel összekevert sárból villával rakták. A sárfalakat az 1 méter elérése után száradni hagyták, utána tudták tovább növelni a magasságot. A villával felrakott sárfal oldalát utólag vágták egyenesre, utólag vágták ki az ablaknyílásokat is.
fekü:
Fekü a földtanban valamely réteg alatt levő kőzettömeg.
felső-pannon kor:
A pannon kort korábban a pliocén kor alsó emeletének tartották. A Kárpát-medencét elfoglaló Pannon tenger fejlődése azonban már a miocén legvégén elkezdődött. Ezért az alsó-pannont a miocén végére sorolják, a felső-pannont a pliocénnel azonosítják. A miocén végén a Paratethys részmedencékre esett szét. Ezek egyike, a Pannon beltenger 6 millió éven át létezett. Vize kezdetben csökkent sótartalmú volt, majd a beleömlő folyók miatt édesvizűvé vált. Az alsó-pannon üledékek általában meszesebbek és egyhangúbbak, a felső-pannonból származók homokosabb és változatosabb kifejlődésűek. A felső-pannonban a medenceperemi, mocsaras területeken jöttek létre a Mátra- és Bükk-aljai lignittelepek. A pannon végére a beltenger teljesen feltöltődött. A pannon üledékek fő gazdasági jelentőségét az adja, hogy szénhidrogén készleteink nagy részének tároló kőzete.
filia:
–leányegyház, fiókegyház, a plébánián belüli kisebb egység, nincs külön plébánosa
filoxéra:
A szőlő állati kártevője, a szőlő gyökerein élősködő tetű, mely Amerikából érkezve Európába az 1860-as évektől nagy szőlőpusztulást okozott.
firhang:
függöny
flóderozás:
Asztalosok festési technikája, mellyel a fa erezetét utánozták a bútorokon.
flóra:
Növényfajok összessége egy adott területen.
főkötő:
Az asszonyok fejviselete. Különböző anyagokból, több darabból kialakított öltözetdarab. Hordtak alsó és felső főkötőket is. Az alsó dísztelen volt, a hajkonty leszorítására szolgált, lehetett puha vagy kéreg főkötő attól függően, hogy a kontyot csak tartotta, vagy formát is adott neki. A felső főkötők már díszesebbek voltak, csipkével, szalagokkal, flitterekkel varrták ki ezeket. Minden faluban más formájú, díszítésű főkötőt hordtak.
füstpénz:
Adófajta, melyet háztartásonként mint adózási egységként vetettek ki.
galáris:
A gyöngysor népi elnevezése. Általában színes üveggyöngyök vagy igazgyöngy utánzat alkotta a falusi lányok gyöngysorát.
garád, sárgarád:
Tüskés gazokból, gallyakból, trágyából, szalmából rakott kerítés. Az alföldi területeken jellemző, a faanyag hiánya miatt.
gerendavázas, sövényfalú ház:
A gerendavázas épület alapját összekapcsolt gerendák alkották, melyekbe a sarkakon és a falsík egyes részein függőleges gerendákat csapoltak. Ezek tartották a koszorúgerendákat, amelyek a tetőt tartották. A gerendák közti közöket vesszővel fonták be, sárral tapasztották meg.
Gesta Hungarorum:
Magyarok cselekedeti/tettei című kódex (kézzel írott középkori könyv) a szerzőt nem nevezi meg (Anonymus). Az egyetlen fennmaradt másolatot 1250-70 között készíthették.
gereben:
Faeszköz vasfogakkal a kender, len, és gyapjú kifésülésére.
gulya:
Tavasztól őszig a szabadban, legelőn tartott szarvasmarhák csoportja. Pásztoruk a gulyás. A legelőről minden nap hazahajtott marhák csoportja a csorda.
guzsaly:
Faragott, díszített farúd fonáskor a rostcsomó felkötésére. Alkalmakként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak.
gyűjtögetés:
Olyan tevékenység, amelynek során az ember összegyűjti, megszerzi a léte fenntartásához szükséges természeti javakat, anélkül, hogy azok pótlásáról, további termesztéséről gondoskodna. A középkorban nagy jelentősége volt a jobbágyság életében. Jelentősége a természeti viszonyok megváltozásával (erdőterületek csökkenése, pusztásodás, árvízmentesítés) visszaszorult, specialisták, idősek, gyermekek elfoglaltságává vált. Növények: pl. sóska, csalán, kakukkfű, papsajt, bodza, rügyek, makk, áfonya, gesztenye, sulyom, vackor, gombák, fakéreg, gyógynövények, fűzfavessző, gyékény, béka, csiga.
Habsburgok:
Közép-európai uralkodó család a 13. századtól (német, cseh, osztrák, magyar trónon).
hadiút (hadút):
Várak, stratégiailag fontos helyek, ispáni székhelyek között biztosított összeköttetést. Elsősorban katonai célra épült és használt utak voltak. A ’hadutak’ a 11. századtól ismeretesek. A tihanyi apátság alapítólevele (1055-ben) szól első ízben hadi útról (’… hodu utu rea…’.).
halmazos településszerkezet:
Olyan településre jellemző, amelynek belsősége szabálytalan alaprajzú. Telkei szabálytalan formájúak, utcái, – ha vannak- rövidek, zegzugosak.
hambár, hombár:
Gabona tárolására szolgáló deszkafalú építmény. Ilyen elnevezéssel illették a kamrában elkülönített gabonatároló helyet is, amit gerendavázzal és deszkafallal építettek meg.
háromnyomásos gazdálkodás:
A föld megművelésének módja, mely a X-XI. században alakult ki. A határt három részre osztották, egyik harmadát legelőnek használták, a második és harmadik harmadba pedig őszi, ill. tavaszi gabonát vetettek. Ebben a talajművelési rendszerben a jobbágyok csakis azonos dűlőkbe vethettek őszi, ill. tavaszi gabonát, mivel az ugart és a tarlót a falusiak közösen használták legeltetésre; a megművelt földek kímélésére a szántást, vetést és aratást mindenkinek azonos időben kellett elvégeznie (nyomáskényszer). A nyomásos gazdálkodásnak az ipari forradalom vetett véget, melynek nyomán a vetésforgó terjedt el.
háromosztatú ház:
Három helyiségből álló ház: szoba, pitvar (konyha), kamra.
hidas:
A kompnak azon típusa, mely a partok között kifeszített kötélhez kapcsolódik.
hitbizomány:
1687-ben bevezetett intézmény, amely az öröklésnél háromféle rendet ismer: primogenitura = elsőszülöttség, senioratus = öröklésre jogosultak közül a legidősebb örököl, majoratus vagy ízközelség = ha az elsőszülött meghalt, nem az unoka, hanem a másodszülött fiú vagy utódai örököltek.
holocén:
A földtörténeti újkor negyedidőszakának utolsó, ma is tartó szakasza.
homlítás:
A szőlő szaporításának egyik eljárása, amikor a szőlővesszőket bújtatják a föld alá (bujtás).
I. világháborús emlékművek:
A művészet valamennyi terméke közül az emlékmű az, amely a nemzeti identitástudat kifejezőjeként talán a legszorosabban és legközvetlenebbül kapcsolódik ahhoz a társadalomhoz, amelynek igényéből, anyagi eszközeiből és eszméinek kifejezésére, propagálására létrejött. Ezért joggal tekinthetjük a társadalom és a művész közös produktumának, olyan közös alkotásnak, amelyben a művész gyakran a kivitelező kissé illusztratív szerepébe kényszerül. A 19. század második felében jött létre hazánkban ez a műfaj, s ebben az időben alakultak ki azok a keretek, intézményesített formák is, amelyek az emlékművek keletkezésében, megvalósulásában gyakran a művésznél is döntőbb szerepet játszottak: a szoborbizottságok, a zsűrik és a pályázatok, melyek működési mechanizmusa éppen a 20. század első évtizedeiben vált meghatározóvá.
„A szobrászművészekre ebben az időszakban mint szomorú újdonság, tömeges munka elvégzése várt: a hősi emlékek végeláthatatlan sora. A legkisebb község is igyekezett a háborúban elesett fiai emlékét kisebb-nagyobb emlékszoborral megtisztelni” – írta Lyka Károly a két világháború művészetéről szóló, visszaemlékezésszerű művében. 1917-ben, amikor még naponta indultak katonavonatok a harctérre, már százezrek nyugodtak katonai temetőkben vagy éppen jeltelen sírokban. Itthon szobrokat állítottak emlékükre, melyeket a belügyminiszter rendelete is szorgalmazott. Mecénásaik városi, falusi intézmények, egyesületek, szövetségek, egyházközségek voltak. Megrendeléseikben a közízlést formálták meg s hordozták a kor eklektikus emlékműszobrászatának valamennyi betegségét. A „Magyar Művészet” című folyóirat 1925-ben megjelent értékelése szerint mégis „…egy tanulság kialakult az akció során, hogy bármennyire elítélik sokan a többféle alakban megismétlődő katonákat, a nép a hősi emlékben mégis a ’katonát’ akarja látni: a maga fiát, apját, urát, ennek a rettenetes kornak a tragikus héroszát.” Névtelen falusi és kisvárosi kőfaragók, divatos városi sírkövesek, de fiatal és befutott szobrászok is vállalkoztak erre a feladatra. Ez az egyik oka annak, hogy az első világháborús emlékművek művészettörténetünk mostohagyermekei, s az utókor is leginkább a miniszteri pressziót és Lyka Károly megjegyzését emeli ki velük kapcsolatban, miszerint: „hősi emlékművek készítésére boldog-boldogtalan vállalkozott, különösen vidéken. Annyi méltatlan, silány gyártmány készült országszerte, hogy a kormány végül külön bizottságot alakított a kontárok ellen való védekezés céljából…” Pedig kísérői életünknek, a legkisebb faluban is megtalálhatóak, és leginkább a közösségi emlékezés megjelenítői.
A nemzeti függetlenségi harc hőseinek felvonultatása a 19. század második felének történeti festészetében és emlékműszobrászatában egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ezen belül is a hős halála motívum, melyek pátosszal telítettek voltak és tudatosan használták a szakrális töltetű Pietá, a keresztről való levétel, a sírba tétel vagy a ravatal kompozíciót, mintegy a nemzeti tartalom szakralizációjaként. E sémák átvétele nem formai invenció-hiányból fakadt, hanem tudatosan igyekeztek ezáltal a legmélyebb tragédia jelentéskörét felidézni, miközben magában hordozta a feltámadás, a nemzet feltámadásának lehetőségét. A nemesi-nemzeti hős mellett megjelent a polgári hős, a szabadságért küzdő hétköznapi ember felmagasztalásának a típusa is: egyik megtestesítője a haldokló Petőfi alakja volt. A nép egyszerű fia, a névtelen hős is – például mint haldokló honvéd – megjelenik, s ábrázolása magába olvasztotta a korábbi megjelenítések jelentésgazdagságát. „Ez a halál, melyből biztos a feltámadás, mert csak az egyes küzdők esnek el, de a név, melyért örömmel vérzettek el írva marad a zászlón…” – írta a Vasárnapi Újság 1870-ben. A nemzeti lét küzdelmei emlékműveinek szellemiségét megörökölte a 20. század is, kiemelten az első világháborús emlékművekben. Nem csak maga a háború és emberi és tárgyi veszteségei, hanem sokkal inkább a nemzet egészét érintő trianoni döntés tragikuma volt az, mely keserűséggel, haraggal, de egyben reménnyel telítette a megszülető monumentumokat. A szinte felfoghatatlan valóság drámaisága élesen szemben állt az emlékműveken megfogalmazott nagy magyar álommal: az óriási háborús veszteségeket az ország megcsonkításával bekövetkező emberi tragédiák még tovább fokozták. Így a háború után újabb emlékmű-állítási hullám bontakozott ki a megmaradt országterületen. Kisebb községek és városok is rendeltek köztéri szobrokat, melyek állítását a kormány is támogatta. Közel kétezer hősi emlék épült, melyből megközelítőleg ötszáz szobrászati alkotás volt. E műveknek széles körű hatása volt. Egyenként és önmagukban talán nem érdemlik meg a művészettörténeti elemzést, összességükben azonban mégis a magyar emlékművek történetének egyik különleges korszakát képviselik. Értékül elsősorban dokumentum voltukban rejlik.
A világháborús emlékművek hősei névtelen katonák. Ám nem egyszerűen a csaták áldozatai. Az emlékművek jelentős hányadán tovább küzdenek, vagy helyükbe újak lépnek, illetve a figurák horizontális Pietá kompozícióba – mintegy a nemzeti feltámadását szimbolizálva – rendezettek.
Az emlékművek, mint korszakok eszmeiségét hordozó szimbólumok az emlékezés olyan célzott alkotásai, amelyek függetlenedve a művész egyéniségétől elsősorban egy-egy történelmi személy, esemény, eszme, illetve ezáltal valamely korszak egészének magasztalására öltenek tárgyiasult formát. Ezeket a szobrokat a művész korántsem autonóm módon alkotta, igazi formálójuk ugyanis elsősorban a megrendelő. A művészek mögött a köztéri alkotások létrejöttekor ugyanis minden időben ott álltak a nyilvánosság szereplői, illetve a hatalom képviselői. Mivel a társadalmi nyilvánosság részét alkotják, az aktuális történelemképet tükrözik, ezért fennmaradásuk az éppen aktuális hatalom tolarenciájának függvénye, egyszersmind magabiztosságának mércéje. Hiszen éppen az aktuális hivatalos politika ellenében társadalmi kezdeményezésre a szobroknál zajló megemlékezések, ceremóniák jelzésértékűek lehetnek.
A (művészet)történész a művet elsősorban létrejöttének pillanatához kapcsolja, elkészültének közegébe illeszti, majd a jelenkor felé terjedő időben tárja fel a koronként rárakódó értelmezéseket, hiszen az emlékmű funkciójából adódik, hogy ugyan a múltról beszél, de mindig az aktuális jelenhez viszonyulva szólal meg. S ebben az aspektusában kerülhet sor szélsőséges esetben az emlékmű elpusztítására, jobb esetben eredeti üzenetének átkódolására, vagy semlegesítésére. Országunkban ezt a jelenséget a történelmi törések, olykor traumák elviselésének egyfajta védekezési mechanizmusaként értékelhetjük. Gondoljunk csak éppen az első világháború halottai előtt tisztelgő emlékművek – annak honvédő háborúból intervenciós reakcióvá való nyilvánítása révén – feledésre ítéltetésére, tartalmi sokszínűségének tudatos kilúgozására, helyüknek célzatos elfoglalására. Ezzel az állapottal, a „megsemmisítésre ítélt múltinformációk” csendes jelenlevőségével, illetve előkerülésével – lassan száz év elteltével is – nehezen tudunk mit kezdeni.
Az ezredfordulón, amikor az emlékmű áthelyezések, netalántán indulati elemeket is tartalmazó – szimbolikus tettként is értelmezhető – szobordöntések újabb időszakát éltük, megszaporodtak a történészi kutatások ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban.
infúziós lösz:
-nedves környezetben létrejött lösz, ld. még: lösz
ingváll:
Vászonból vagy gyolcsból készült mellévarrott ujjú női ing. Rövid húzott ujjakkal készült.
intervenció:
-beavatkozás, közbelépés, beavatkozás más állam konfliktusaiban
janicsár:
Az oszmán-török hadsereg gyalogos katonája a 14-19. században. Kezdetben adóba szedett vagy harc közben elfogott keresztény gyerekekből állt. Janicsáriskolában, szigorú fegyelemmel képezték ki őket. A török szultánok elitcsapatává váltak, fő feladatuk a szultán védelme volt. A 17. század elejétől gyakran fellázadtak, beavatkoztak a politikába. 1826-ban kiirtották, ill. feloszlatták őket.
járás:
A megye részét alkotó, annak felosztásával kialakított, települések meghatározott csoportját magába foglaló közigazgatási területi egység Magyarországon (a 16. századtól). A járások sok évszázados múltra tekintenek vissza (1983 és 2012 között nem léteztek). Nevében benne rejlik a szó magyarázata; az egy nap alatt (lóval) bejárható területet jelentette.
A járás a magyar közigazgatás jellegzetes intézménye. Sajátossága abban rejlett, hogy egy regionális önkormányzat – a vármegye – a közigazgatási feladatait általános hatáskörű, területi munkamegosztásban működő szervek – a (fő)szolgabírák, később a járási főjegyzők, majd a járási hivatalok – útján látta el. Ettől a modelltől csak a Tanácsköztársaság idején, valamint 1950-1971 között volt eltérés, amikor a járásokban választott tanácsok működtek.
Josephinische Aufnahme (Józsefi felmérés/felvétel):
Az I. katonai felmérést (1764-1787) Mária Terézia alatt (1740-80) kezdték meg és II. József korában (1780-90) fejeződött be.
kacó:
Gyári textíliából készült női ujjas. Szabása testhez álló, derékhoz simuló, a deréktól egy szoknyára fekvő, puha, harangosan bővülő fodorral. / Tiszanána, Kömlő/
kamin kémény:
Más néven mászókémény, amit a konyhából fűthető szobai kemence szája elé falazva építettek. A konyha kamin-kémény alkalmazása esetén zárt légterű, füsttelen.
karám:
Kezdetleges építmény a szabadban lévő állatok (sertés, juh, szarvasmarha, ló) számára, azok egyben tartására és időjárás elleni védelmére. Csak fala van, fedele nincs.
kariol-kocsi:
Postacsomagok szállítására használt, kisméretű, zárt, ún. ’tárkocsi’.
kaszli:
Alacsony, fiókos tálaló szekrény.
katlan:
Vályogból vagy téglából falazott zárt tűzterű építmény, mely üstöt foglal magában főzésre, vízmelegítésre, lekvárfőzésre, zsírsütésre.
kelengye, stafírung:
A hozomány egyik fajtája, mely elsősorban vászonneműből áll.
keresztgerendás födém:
A födémet az oldalfalakra keresztbe helyezett gerendák tartják, nincs hosszirányban elhelyezett mestergerenda.
kerubok vagy szeráfok:
Isten közvetlen környezetét alkotják, Istent kísérik. Eredetileg nem angyalok, de a zsidó apologetika nyomán angyaloknak tekintették őket, mégpedig olyanoknak, mint akik az angyalok rendjében a legmagasabban állnak. Így vette át őket a keresztény hagyomány. A héber kerub szó valószínűleg az akkád karabu, ‘áldani’ igével (ennek igenévi származékával: karibu) függ össze; a szó Mezopotámiában másodrangú istenséget jelölt, így lettek a zsidó és a keresztény vallásban az angyalok legmagasabb karának második fokozatába tartozó angyalok. Az ószövetségben kerubok vigyázzák az Éden kertjében álló tudás fáját. Arany kerubok állnak a Frigyládán és Salamon templomában. Ezekiel látomásában találjuk meg leírásukat (Ez 1 és 10). A keruboknak négy vagy hat szárnyuk s négy arcuk van: ember, oroszlán, bika illetve sas. Isten dicsőségének trónkocsiját alkotják, mely Isten dicsőségét az égből a földre és a földről az égbe viszi. Minden irányban szemük van, szüntelenül forgó kerekeken állnak. Sehol nem szerepelnek istenséget megillető jelzővel és kultikus közvetítő szerepet sem töltöttek be. Csak kísérik, jelzik az „isteni” közeledtét vagy jelenlétét, melyet egyszersmind meg is kell óvniuk attól, hogy a hétköznapival, a nem szent dolgokkal érintkezésbe kerüljön.
kétbeltelkes, szálláskertes település, osztott beltelek:
Olyan település, melyen belül egy-egy gazdának két beltelke volt. Az egyik telek a település középpontjában volt, ezen csak lakóházak álltak. A szálláskert a második telek, itt kapott helyet a gazdasági udvar az állatokkal, gazdasági eszközökkel.
kétszeres:
Búza és rozs keveréke, más néven abajdóc. Lisztjét főként kenyérsütésre használták. Előnye, hogy ellenálló a ködkároknak és fagyoknak.
kisrekli:
A csecsemők viseleti darabja. Hátul nyitott, rövid ingecske.
komakendő:
Hosszúkás vagy négyzetes alakú szőttes kendő, amivel az ajándékba vitt süteményes tálat vagy kosarat borították le. A gyermekágyas anyának néhány hétig a rokonság ételeket vitt ajándékba. Erre az alkalomra díszesen szőtt vagy hímzett kendőt használtak.
konda, csürhe:
Konda a tavasztól őszig a legelőn tartózkodó sertésnyáj neve. Pásztoruk a kondás vagy kanász. A faluba naponta hazajáró, éjjelente disznóólban tartott sertések csoportjának a neve csürhe vagy csorda.
konjunktúra:
-a gazdasági élet fellendülése
kontinuitás:
-esetünkben a települések területi folytonossága, folyamatossága, tartóssága
kontytető:
– a hosszanti tetősíkok két vége ferde síkokkal van lezárva
korozsma:
A keresztelő alkalmából a keresztszülők ajándéka keresztgyermekük számára. A korozsma viseletdarabokból állt: kis főkötő, kalap, egyéb ruhadarabok.
kovárványos:
A kovárványos barna erdőtalajok egykor erdőborította alföldi homokterületek határát jelölik ki. Nevüket a szelvény alsó részében megfigyelhető vékony, hullámos futású, vörösbarna, vasas-agyagos, ún. kovárvány-rétegekről kapták. Legnagyobb összefüggő előfordulásuk a Nyírség északi felében és az ún. „hevesi homokkaréj” területén található.
ködmön:
Juh szőrmés bőréből készült ujjas kabátféle. A férfi ködmönök általában derékban szabottak, fodros aljjal, a nőiek ráncos aljúak.
középkor:
Kezdetét a Nyugat-római Birodalom bukása jelzi (i. sz. 476), a történeti korszak végét a legelfogadottabb nézet 1500-ban jelöli meg. Ezen év körüli évtizedekben zajlottak le azok az események, amelyek a világrend teljes megváltozásához, új korszakhoz vezettek (felfedezések stb.).
kronosztikon:
Épületek homlokzatán elhelyezett, az építésre, építtetőre utaló, általában latin nyelvű fölirat. A nagyobb mérettel vagy színezéssel kiemelt betűi római számokként összeadva az építés évszámát adják. Verses változata a kronogramma.
középoszlop:
– ld. boldoganya
kukás:
Dohánykertész csúfneve. Az elnevezés alapja a kuka, fakampó, mely egyik fontos munkaeszközüknek számított. A dohányzsineg két végére kötötték, hogy szükség esetén a felfűzött dohányt a szárítóról gyorsan leszedhessék és más, védettebb helyre akaszthassák. Egy dohánykertésznek nagyon sok kukára volt szüksége.
kultúrsztyepp:
-pusztai térségek szántó-gyep mozaikja
külterjes állattartás:
Olyan tenyésztési mód, amelyben az állatok táplálása nem a termesztett vagy gyűjtött takarmányon, hanem legeltetésen nyugszik. Az állatok téli védelméről egyszerű építményekkel gondoskodtak (akol, szárnyék). Leginkább régi állatfajtákhoz kapcsolódott: szürke magyar marha, racka juh, szalontai és bakonyi sertés.
kuriális (jobbágy):
Majorsági földön vagy nemesi telken lakó és gazdálkodó jobbágy, aki nem fizetett állami adót.
kuriális falu:
Olyan település, melyben kizárólag nemesek, illetve nemesi jogállású telekre telepített jobbágyok éltek. A rendszerint jobbágy nélküli elszegényedett kisnemesek birtokukat maguk művelték, telkük mentesült az adózás alól. 1595-től taksa fizetésére kötelezték őket.
kürtős kemence:
A lakóhelyiség fűtésére, főzéshez, sütéshez, szárításhoz használt belső fűtésű tüzelőberendezés. A kemence szája a fűtendő szoba légterébe nyílt, a kiáramló füstöt egy kürtő vezette fel a padlásra.
kváderkő (kockakő):
Az összetett szó első tagja latin eredetű quadrumból (négyzet), quadratusból (négyzet alakú), illetve az azonos tövű quattuor számnévből ered (szanszkrit: catur – négy). Német közvetítéssel, a német Quader (kváderkő, téglatest) szóból került a magyar építészeti szaknyelvhasználatba. A kváder szabályos alakra, általában négyszög alapú hasábbá faragott vagy hasított építőkő/terméskő. A szabályos megmunkálásnak köszönhetően a beépített kváderkövek érintkező felületei pontosan illeszkednek egymáshoz; belőlük soronként azonos méretű falazat építhető. Nem vakolják be, tehát a fal síkján látható felületet képez. Szabadon maradó oldalaikat gyakran fugával illesztik. Eleinte főleg a várépítésben használták. Általában a várak sarkait, illetve az ajtók, ablakok, lőrések kereteit rakták ki belőle. A reneszánsz építészet kedvelt eleme volt a nyers felületű kváderkövekből épített rusztikafalazat. Az itáliai reneszánsz paloták gyakori dísze a szabályosan metszett kváderekkel, plasztikusan kialakított armírozás, melyet máig előszeretettel használnak épületek sarkainak kiemelésére. A homlokoldal megdolgozásának módjától függően lehet: csiszolt felületű, rovátkolt, nyers megjelenésű (rusztikus), enyhén domborodó (párna), lapos gúla alakúra metszett (gyémánt) stb.
lajbi:
Férfi mellény. Rövid, derékig érő, testhezálló, elöl gombolódó ruhadarab. Általában kék vagy fekete posztóból, esetleg selyemből készült. Zsinórozással, gombokkal díszítették.
lambrequin [e: lambröken]:
Ajtó, ablak, mennyezetes ágy tetején végigfutó, redőzött, ívelt szélű függöny. Építészetben kőből, fából faragott, vagy fémből (vasból) kialakított hasonló formájú lelógó építészeti dísz ablakok, ajtók felett. Ötvösségben: áttört lelógó, körbefutó, finoman cizellált díszítés.
laterna/lanterna:
Sokszög vagy kör alaprajzú, ablakokkal megnyitott tornyocska, amelyet a kupola záradékán emelnek, hogy a kupola belseje természetes megvilágítást kaphasson. Első ízben Filippo Brunelleschi alkalmazta a firenzei Santa Maria del Fiore kupoláján, ettől kezdve a kupolák hagyományos eleme lett a templomépítészetben (Szent Péter-székesegyház, Róma; Frauenkirche, Drezda; Szent Pál-székesegyház, London). A világi építészet is átvette (Capitolium, Washington DC.).
legénykendő:
A fiatalemberek viseletének része volt, általában a „szeretőjüktől” kapták ajándékba. Ismert volt a kör alakú, slingelt, vagy csipkés szélű forma is.
legénykötény:
Díszesen hímzett, bő gatyához használt fekete klott vagy selyem kötény. Általában ünnepekre, táncalkalmakra kötötték fel. Többnyire a legény jövendőbelije készítette el.
lizéna (falsáv):
A falsíkból alig kiugró függőleges, lábazat és fejezet nélküli, tagoló és támasztó falsík. A lizénák mentén megerősített falszakaszok fontos statikai szerepet is játszanak.
lösz:
A jégkorszak szelei által lerakott sárga, agyagos-meszes porból kialakult üledékes kőzet, felszíne jól termő, laza talaj.
makadám út:
Angliában John Loudon McAdam bristoli kerületi útfelügyelő gyakorlati megfigyelései alapján változtatott az addigi útépítési technológián.
Útépítési elvei: A járművek kerekei csak az út felületét koptatják. Tehát az út alapzata sohasem rongálódhat meg. Azt állította, hogy az utaknak nincs szükségük külön alépítményre. Az egyenlő nagyságú kövekben van meg a helyben maradás tulajdonsága, ha egy-egy nagyobb kő kerül közéjük, ezt a kocsikerekek kimozdítják helyéből, és ezáltal az úttest elveszti folytonosságát. Az útfelület az esetben marad hibátlan és vizet át nem eresztő, ha az út ágyazata száraz és egyöntetű. Ehhez előírás, hogy a zúzottkő alsó rétege az út menti szivárgóárok állandó vízszintje felett legalább 8 cm-re álljon.
mángorló:
Fából faragott téglalap alakú, nyéllel ellátott eszköz a vászonneműek mosás utáni simítására, fényesítésére.
maradványföld:
A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor a jobbágytelek állományából az allódiumhoz került földterület, melyet valójában a jobbágyok használtak. Az úrbéri tabellába nem kerültek be pontos mérnöki felmérés hiányában. Maradványföldnek tekintették az úrbérrendezés utáni évtizedekben művelés alá vont legelőket is.
masina:
Rakott, beépített takaréktűzhely.
mater:
–anyaegyház saját templommal és plébánossal
mécses:
Zsiradékkal, viasszal táplált, kanócos edényszerű világítóeszköz.
megyésispán (comes parochialis, comes provinciae, comes comitatus, röviden: comes):
A 11. századtól a megyék élére állított királyi tisztségviselő (a 13. század végétől csak nemes lehetett a tisztség viselője). Hatáskörükbe rendszerint több megye tartozott. A megyésispán vezette hadba a vár hadinépét.
melegágy:
Palántanevelő ágyás, melyet dohánykertészek, dinnyetermelők, zöldségtermesztők használtak.
Alapját 25–50 cm vastag trágyaréteg képezi, amely erjedésével a fűtést, a fiatal növények hőigényét biztosítja. Erre döngölik és tapossák a porhanyós, humuszos melegágyi földet. A trágyát és a termőtalajt sövény (vessző, napraforgó- vagy kukoricaszár) vagy deszkakeret fogja körül. A karó nélkül rakott melegágyaknál a felmagasított trágyarakásra kerül a deszkából készített, üvegfedéllel ellátott keret (szegély, deszka), mely hőcsapdaként szolgál és a külső hidegtől is véd. A melegágyi palánták és fejlődő növények számára a szükséges fényt és levegőt a keret fedelének föltámasztásával, rendszeres szellőztetésével biztosítják.
merkolás:
-keresztszemes hímzés
mestergerenda:
Az épületek helyiségeinek hosszanti vagy kereszttengelyében beépített nagy méretű gerenda, ami a mennyezet súlyát tartja.
méhkas:
A méhek lakása, melyet szalmából, ritkán gyékényből vagy vesszőből fonnak. A vesszőből font méhkasnak a sík vidéki méhészetben volt nagyobb jelentősége, a gyékényből készültek a belvizek lecsapolása előtt a mocsaras vidéken voltak általánosak.
míder:
Női öv, amely egy selyembe vagy pántlikákba burkolt keménypapírból készült.
monostor/kolostor, zárda:
A szerzetesek közös lakhelyéül szolgáló épület/épületek. Az egy-egy kolostorban élő szerzetes közösségek rendjükön belüli legkisebb egysége. A férfi kolostor feje a házfőnök, a zárdáé a fejedelemasszony. Az első kolostorok a 4-5. században keletkezetek. A középkorban nagy szerepet játszottak az európai országok szellemi életében.
nagyút
-ld. via magna
náhije:
Törökországban a legkisebb közigazgatási terület neve.
nemesi vármegye (latinul: provincia, parochia, comitatus):
A királyi vármegye intézményéből alakult ki a 13. század utolsó harmadában, mely folyamat a 14. század elejéig tartott. A nemesi vármegye a területén birtokos nemesek önkormányzattal bíró szervezete volt. A királyt a szervezetben a megyésispán képviselte (15. századtól főispán).
nemzetőr:
Toborzott, önkéntes fegyveres alakulat, polgári forradalmak időszakában.
Nepomuki Szent János (Csehország, Pomuk, 1350-1393):
Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő. IV. Vencel király meg akarta tudni, mit gyónt a felesége Nepomuki Jánosnál. Mivel János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta.
nodus:
-a kehely szárán (markolatán) lévő gomb.
nyeregtető, oromfalas nyeregtető:
A tető terét a tetősík vagy annak szegélye mellé épített függőleges falak, deszkázatok, sövény vagy nádszövetek határolják az épület rövid oldalain.
nyilas osztás:
A határbeli földek szétosztása sorshúzással. Eredeti formájában egy-egy nyílvesszőre rótták fel a földdarabok jelét, majd mindenki húzott egyet a nyílkötegből. A kiválasztott nyílon lévő jelnek megfelelő földeket használhatták a következő osztásig.
nyílt tűzhely:
Főző és sütő hely a pitvarban lévő tüzelőpadkán.
nyitás:
Nehéz talajmunka, melynek során a ősszel földdel betakart szőlőtőkét kiszabadítják, kitakarják.
nyomtatás lóval:
A gabona vagy ritkábban a hüvelyes növények szemtermésének lóval történő kitapostatása. A gazdasági udvarban előre előkészített szérün, az állatok körbe jártatásával végzik.
nyoszolya:
Díszágyneművel magasra rakott ágy.
obeliszk:
Az obeliszk (a görög ὀβελίσκος – obeliskos szóból, ami az ὀβελός – obelos, ‘nyárs, szög, hegyes oszlop’ kicsinyítő képzős alakja) magas, felfelé keskenyedő, négyzet keresztmetszetű, kőoszlop, ami gúla alakú csúcsban végződik; ókori egyiptomi napszimbólum.
officiális:
Tisztviselő, hivatalnok. Vármegyei vagy uradalmi alkalmazottakra és katonatisztekre is használták az elnevezést.
ólaskert, szálláskert:
A lakóudvartól elkülönülten álló, más szálláskertek szomszédságában elhelyezkedő gazdasági udvar. A kétbeltelkes településeken a második beltelek.
oppidum:
–mezőváros
oratórium:
1. Az imádság helye, imaterem: a) kisebb-nagyobb közösségek számára fenntartott kápolna; b) kolostorokban a szentély mögötti, ablakkal a templomba nyíló (emeleti) helyiség; c) kegyúri templomokban a kegyúr vagy az előkelőségek számára fönntartott helyiség.
2. Zenei műfaj. Eredetileg kiemelkedő módon spirituális műfaj, mely az elbeszélt történettel a hitre, az erényekre és a jóra buzdít. A színműtől a díszletek és a színészi játék hiánya, a kantátától terjedelme, az énekesek száma, a recitatívók és áriák, s ezek dialógusainak drámaisága különbözteti meg. Az oratórium tehát pusztán a zene és az ének eszközeivel közöl drámai eseményeket (tiszta zene).
ősiség:
A nemesi birtok nemzetségen, családon belüli öröklését biztosító szokásjog. 1351-ben Nagy Lajos király (1342-82) iktatta törvénybe. 1852-ben császári pátens számolta fel (mivel akadályozta a hitelszerzést).
őskor:
A történettudomány szerinti őskor az ember történetének első, leghosszabb korszaka, amely a földtörténeti harmadidőszak utolsó szakaszával (pliocén) és a földtörténeti negyedidőszakkal (pleisztocén és holocén) esik egybe. Az emberi történelem írott forrásokból nem ismert időszakát öleli fel. Az őskor kezdete kb. 6-4 millió évvel ezelőtt volt. Az őskor vége az írott történelem kezdete az i. e. 4. évezredben volt.
pagus:
–falu
pannon:
-ld. felső-pannon kor
parókia:
–egyházközség, paplak
patrocínium:
–védőszent; búcsúnap, a templom védőszentjének ünnepe
páskom:
Nagy legelő. A latin pascuum szóból. Gyakran előfordul dülőnévként.
pelyva, polyva:
A gabonaszemet borító, csépléskor leváló levélkék tömege. Népiesen törek.
peszre:
Erken az ágasfás szerkezetű fészer elnevezése.
petrence:
A mezőn lévő közepes méretű szénarakás, melyet két ember rúdon el tud vinni.
pilaszter (féloszlop, faloszlop):
Nemzetközi szó az olasz pilastro nyomán, ez a latin pila (oszlop, pillér) származéka ún. becsmérlő képzővel, a pilaszter ugyanis nem igazi pillér, többnyire csak díszítő, faltagoló elem. A magyarba a német Pilaster közvetítette. Építészeti szakkifejezés, melyet a falból különböző vastagságban kiemelkedő, pillért utánzó épületelemekre alkalmaznak. Rendszerint szögletes faltagoló elem. A pilaszterek kezdetben teherviselő szerkezetek voltak. Már az ókori építészetben megjelentek. Később igen elterjedtek díszítő szerepben, mert a nagy, sima falfelületeket a pilaszterek jól tagolják. Ugyanúgy ellátták oszlopfejezettel, mint a magukban álló oszlopokat.
pipaszurkáló széna:
Kaszálás után a földön maradt, megkeményedett széna.
pitvar:
A lakóház előtere, a belépő helye, konyhája, vagy a konyha bejárati ajtaja felőli része.
pleisztocén:
A pleisztocénben Magyarország szárazföldi, periglaciális (jégperemi, az örök jég határán lévő) terület volt, ami meghatározta az üledékképződés jellegét. A fő képződmények a lösz, futóhomok és a folyóvízi üledékek.
Post Haus:
–császári és királyi postahivatal a 18. században
posta:
-a kifejezés a latin ’posita’ állomáshely szóból származik
postaországút, postaút:
Teher és személyszállítás lebonyolítására kijelölt utak. Legtöbbször azonos az országutakkal. Meghatározott távolságokban postaállomásokat állítanak fel rajta, lovak és futárok váltására. A postautak vonalvezetését a mindenkori hadi helyzet befolyásolta.
poszrikos kendő:
A gyermekágyas asszony családjának a rokonok, ismerősök 3-4 héten keresztül ételeket hordtak. A kosarat, illetve a benne szállított ételt díszesen hímzett kendőkkel takarták le. Ez volt a poszrikos kendő.
póré:
Dohánylevelekkel telefűzött zsinór neve.
pruszlik:
Mai szóval mellény. Selyemből vagy szövetből készült ujjatlan ruhadarab. (Mezőszemere)
puttó:
Olaszul kisgyermek. Pufók, ruhátlan gyermek alakban ábrázolt angyalok antik mintaképekből kifejlődve az olasz kora-reneszánsz művészetben jelentek meg. Mint a gyermek Jézus földöntúli játszótársai megjelentek a Madonna-képeken, de a barokk festészetben Krisztus és a szentek történeteinek mellékfiguráiként átvettek komolyabb feladatokat is. Például ők tartják Krisztus szenvedéseinek eszközeit, vagy a szentek mártíromságának attribútumait. Jelenlétük egyértelműen jelzi, hogy a jelenet a mennyországban játszódik.
retabulum/retabló (postaltare, retabulum, retroaltare, retrodossale, retrotabulum):
Az oltár menzájának hátsó szélére állított vagy mögéje épített hátfal. Használata a 11. században kezdődött, a 13-14. században vált általánossá. Anyaga kő, fa, ritkábban fém. Eredete valószínűleg az ereklyetartó szekrényekhez nyúlik vissza. A retabulum legfejlettebb formája a szárnyasoltár, melynek középső szekrényéhez két vagy több nyitható-csukható szárnyat építettek. A középrész nélküli kétszárnyas retabulum a diptichon. A szilárdan álló középrészhez csatlakozó két nyitható szárnyas retabulum a triptichon. A több nyitható szárnyú retabulum a poliptichon. A középső részt és gyakran a szárnyak belső oldalát is szekrénynek képezték ki (szekrényoltár); faragott, legtöbbször festett alakokkal látták el. A szárnyak külső oldalát rendszerint csak festették. A szekrény és a menza között a predella, egy téglalap alakú, legtöbbször képekkel ellátott deszka vagy doboz az összeköttetés. A késő gótikában fejlesztették ki a szekrény fölé magasodó építészeti formákat mutató rácsozatot, melyen belül képet vagy szobrot helyeztek el. A mozgatható szárnyakkal az egyházi év időszakának megfelelően változtatni lehetett a retabló képét. Ez a változtathatóság a reneszánsz és a barokk korban megszűnt, s a szárnyasoltár helyét a képmezőkre osztott retabulum foglalta el, melyen főoltáron a templom, mellékoltárok esetén az oltár titulusát ábrázolták.
rév:
A kompnál tágabb fogalom. Berendezésekkel rendelkezett a vízen való átkeléshez: vízen keresztülfeszített kötél, lejárók, teher szállítására alkalmas vízi jármű.
rizalit:
Épületek közepén vagy sarkain a fal síkjából kiemelkedő, tagolt, általában gazdagon díszített homlokzatrész. A reneszánsz és a barokk építészet egyik legfontosabb eleme volt. Rendszerint a teljes épület magasságában végigfut. Az épület középső tengelyéhez viszonyított helyzete szerint lehet: középrizalit, oldalrizalit, sarokrizalit. Azért alkalmazzák, hogy a hosszú homloksort függőlegesen tagolják, ezzel élénkítve az épület optikai hatását. A kiugrás általában nem nagy (8-30 cm.), nehogy nagy árnyékot vessen és ezzel az összhangot megzavarja.
rocaille:
Francia szó, kagylót jelent; magyarul kagylódísznek mondjuk. Szűkebb értelemben épületek, tárgyak díszítésére használt, kagylóra emlékeztető stilizált dekoráció. Tágabb értelemben így hívják a különféle, XV. Lajos idejében divatossá vált, kagylós, cikornyás, ötletszerű, jellemzően aszimmetrikus, homorú felületű, S és C alakú motívumokból összetett, kusza rajzú díszítményeket. Egyesek ebből származtatják az ezt a motívumot tömegesen alkalmazó rokokó művészeti stílus nevét.
rokka, rofka:
Lábmeghajtásos fonóeszköz, mely a szálakat fonállá sodorja és feltekeri a csévére.
rozetta (rózsa, rózsácska):
Stilizált rózsa alakú, sziromdíszítéses, kerek építészeti díszítő elem. A kör teljessége és osztottsága révén számtalan bölcseleti, szimbolikus jelentéstartalommal bír (pl.: Napjel mint forgórózsa, szvasztika stb.). Leglátványosabb megjelenési formája a gótikus építészetben a katedrálisok homlokzatán lévő rózsaablak. A magyar népművészeti formakincs (pásztorfaragásokon, hímzéseken, kazettás famennyezeteken) gyakran használt eleme.
sakktábla alaprajzú település:
Szabályos alaprajzú település, egyforma telkekkel, párhuzamos és egymásra merőleges utcákkal. A mesterségesen kialakított, telepített falvakra jellemző ez az elrendezés.
sarjú:
A rét második és további kaszálása. Tavasszal vetett lucerna a vetés évében csak egy kaszálást ad, ez a szűzsarjú.
sátorlepedő:
Két vagy három szél vászonból varrt, díszesen hímzett díszlepedő, a felvetett ágy dísze.
sifon:
Ajtóval nyíló, akasztós és polcos szekrény ruhanemű tárolására.
sigillum:
–pecsét
signum:
–jel, jegy
slafrok:
Egybe szabott női ruha.
slingolás, slingelt:
Lyukhímzés. Sugárszerűen egymás mellé varrt lapos öltések, ezek meghúzása által kis lyuk keletkezik. Egy másik technika, amikor egy kivágott lyukat varrnak körül. Kendőket, ágyneműt, alsószoknyákat díszítettek ezzel a technikával.
sonkoly:
Sajtolás, préselés után visszamaradt rész. Olajütés után repce-, len-, tökmagpogácsa marad. A méhész a lépes méz csurgatása után visszamaradó viaszos részt mondja sonkolynak.
soros elrendezésű szalagtelek:
Olyan telekbeépítés, ahol a lakóház és a melléképületek egymás mögött helyezkednek el. Az épületek között lehetnek hézagok, de gyakran közvetlenül egymás mögé épültek.
sövény:
A kerítés egyik típusa. Az élő sövényt és a vékony vesszőkből font kerítéseket sorolhatjuk ide.
stallum (kóruspad):
A templomokban a szentély vagy a kórus két oldalán a papság, illetve a kar elhelyezésére szolgáló ülőpadbútorzat. A pad üléseit magas háttámlához (dorsale) csatlakozó kartámasztók választják el. Felső részén koronázópárkány vagy baldachin díszíti. Az ülésekhez imazsámoly csatlakozik. A gótika korában vált általánossá. Itáliában korán kialakult a reneszánsz típus. Firenzében gyakori az intarziával való díszítése. Az intarziát a 16. században kiszorította a faragott díszítés. A történelmi Magyarországról számos gótikus stallum maradt fenn. A két legjelentősebbet a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi: a bártfait (1483) és a nyírbátorit (1511). A nyírbátori stallum az Itálián kívüli reneszánsz bútorművesség első alkotása. Ezt követi a zágrábi (1520), a gyulafehérvári és a miskolci avasi templom stalluma. 1600 körül délnémet hatás érezhető, ennek példája a körmöcbányai stallum.
status quo:
A zsidó egyház 1877-ben államilag is elfogadott irányzata, a fennálló (korábbi, 1868 előtti) állapothoz ragaszkodó irányzat.
stelázsi:
Edények tárolására szolgáló polc, melyet el is tudtak függönyözni.
strata publica:
-ld. via magna
suba:
Bunda. A hosszúfürtű magyar juh szőrös bőréből készült, palástszerű, bokáig érő ruha.
sulyom:
Vízinövény, mely kezdetben az iszapban gyökerezik, majd kifejlődése után úszó hínárrá válik. Keményítőben gazdag termése miatt sokszor, pl. a török hódoltság időszakában, mint ínségeledel is ismert.
summások:
Vándor idénymunkások, akik csoportosan szegődtek el aratásra, kapálásra, betakarításra pénz, terményrész és élelmezés fejében.
sut:
A kemence és fal közötti szűk hely.
szabadkémény:
A konyha mennyezetébe beépített szabadba vezető, nyílt füstelvezető építmény.
szakrális:
-egyházi, kultikus jellegű
szalagtelek:
Keskeny hosszú szalag alakú belső telek, melynek hosszanti oldala érintkezik a szomszédos telekkel. Általában a szalagtelkek utcai részén áll a telekhatárra épített lakóház, utána következik a gazdasági udvar istállóval, ólakkal.
szandzsák:
Oszmán-török szó, jelentése zászló, illetve közigazgatási terület, melynek élén a (szandzsák)bég állt. Eredetileg egy zászlóaljnyi katonaság. Több szandzsák alkotott egy vilajetet (a legnagyobb területi-közigazgatási egység a török birodalomban).
szankció:
–büntető, megtorló rendelkezés
szárazvám (telonium):
-utak, hidak használatáért fizetett vám
szarufás vagy torokgerendás tetőszerkezet:
Olyan tetőszerkezet, amelyen a héjazatot az A alakban kialakított gerendákra, vagyis szarufákra terhelik. Ezek az épület falára vagy az épület falán fekvő gerendára támaszkodnak. Ennek egyik változata, mikor kakasülővel, vízszintes rudakkal kapcsolják össze a szarufákat.
század:
A század több (2-8) szakaszból álló katonai egység. Egy század létszáma általában 75 és 200 fő között van, parancsnoka rendszerint százados.
szecska:
Felaprított zöld vagy száraz szálas takarmány, széna vagy szalma. A takarmányszalmát szemes takarmányhoz keverve az állatokat a jobb rágásra ösztönzik. A szalma-szecska hosszúsága másfél-három cm, a zöldtakarmányt 4-5 cm hosszúságúra kell szecskázni.
szeizmicitás:
A földrengés előfordulásának valószínűsége és erősségének várható mértéke adott helyen.
Szentháromság:
Az egy, élő és igaz Isten misztériuma: Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben. A lét szempontjából mindennek kezdete, az ősforrás, az Alfa, ugyanakkor a vég is, mindennek célja, beteljesedése, az Ómega. A megismerés szempontjából abszolút misztérium: teremtett lény számára kimerítően soha meg nem ismerhető. A Szentháromság a kereszténység központi hittétele, mert Isten a kinyilatkoztatásban ezt mondta ki magáról mint legbensőbb igazságot, s ebben benne van belső életének kitárulkozása is az ember felé. A többi misztériumnak is ez az alapja, hiszen például nélküle a megtestesülés sem lenne érthető.
Szent György napja:
Április 24. A tavasz kezdetének napjaként tartják számon. Az állatok első kihajtásának napja, melyhez sok rontáselhárító varázslat kapcsolódik.
Szent Mihály napja:
Szeptember 29. A gazdasági év őszi fordulónapja. A nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja.
szik/szikes:
Ide tartozik a szikes puszták és a szikfokok növényzete a szolonyec és a szoloncsák talajokon is, de nem soroljuk ide a nedves sziki réteket.
szolgabíró (iudex nobilium):
A 13. század első felében így nevezték a magyar királyi serviensek (szolga) választott bíráit. Majd a nemesi vármegye kialakulása után (13. század második fele, 14. század eleje) annak legfontosabb választott tisztségviselői. Számuk megyénként négy volt.
szolonyec:
-termőszik, mélységi szikes talajréteg
sztipesz/stipes (‘fatörzs’):
Az oltár menzája alatti tömb- vagy szarkofágszerű alsó része. Díszítésére a középkorban oszlopocskák, törpe arkatúrák, mérműves ívsorozatok, később más építészeti vagy szobrászati díszek, gyakran a templom titulusával kapcsolatos jelenetek szolgáltak.
sztyepp:
-puszta, nagy kiterjedésű füves, fátlan síkság a mérsékelt égövön
szuszék:
Gabona és liszt tárolására készült ácsolt láda. Általában díszítetlen. A 20. századtól általánosságban valamennyi ácsolt ládát szuszéknak kezdtek nevezni. (Eredetileg az ácsolt láda a lakodalmi szokáskörben töltött be szerepet, a menyasszony kelengyéjét szállították benne.)
szűr:
Szűrposztóból készült ruhadarab. Szabása keleti módra, derékszögű darabokból készült. Készítői a szűrszabók, akik rátéttel, szegéssel, hímzéssel díszítették.
tabernákulum (’kis hajlék’):
1. Nyelvtanilag a taberna kicsinyített alakja. 2. A Szentírásban (Vulgata) a Salamon kora előtti idő szentélye (szent sátor). 3. A katolikus egyházban a 12. század óta az Oltáriszentség őrzésének helye; korábban: pasztofórium. Használata a 4. lateráni zsinat (1215) után lett általános. A gótikus templomokban a tabernákulum a szentély falába mélyített fülke, olykor torony formájú építmény volt, később a tabernákulum az oltárra került kis szekrényként. A barokk és a rokokó építészei a tabernákulumot az oltár középpontjába helyezték. A II. vatikáni zsinat (1962-65) előtt a székesegyházakban külön szentségi kápolnában, másutt a főoltáron volt a helye.
táblatelek:
A telek formája négyzetes. Győrffy István néprajzkutató szerint az alföldi területekre, illetve az állattartó népekre jellemző telektípus. Gyakori az osztott telekhasználatú két beltelkes településeken.
takaréktűzhely, sparhelt:
Vályogból, téglából falazott, vaslemezes tetejű, zárt tűzterű építmény.
takács:
A szövés mestere. Díszesen szőtt vásznakat készítettek a takácsok, általában mintakönyvekből dolgoztak. A hivatásos szövőmesterek egykor céhekbe tömörültek.
taksás (jobbágy):
A jobbágyság 17. század második felétől kialakult, szabad költözési jogát visszaszerzett, a természetbeni szolgáltatásait pénzben megváltó csoportja.
tanya:
Az alföldi települések határában szétszórtan álló magányos telep, amely magába foglalja a lakóépületet és gazdasági épületeket is.
telek, teleke:
Földterület, jószág, birtok, faluhely jelentésű földrajzi köznév, eredetileg valamivel – trágya – tele lévő földet jelentett. Első előfordulása a 12. század elejéről való.
tiloló:
A kender törésére szolgáló faeszköz, mely egykarú emelő módjára működik, vágókarját belevágják a párhuzamos élek közé, hogy a ráfektetett szálakat megtörje és tisztítsa.
timpanon/tümpanon:
Eredeti jelentése szerint ókori zeneszerszám. Leggyakoribb jelentése az építészetben orommező: a nyeregtetős épületek háromszög alakú, esetleg ívesen zárt, párkánnyal határolt homlokfelülete, illetve fülkéje, amit gyakran szobordíszekkel, későbbi korokban festményekkel, mozaikkal díszítettek. Az antik művészetekben a görög templom homlokzatán a vízszintes gerendázat és a nyeregtető alkotta háromszögű, a román kori építészetben félköríves sík. A timpanont mint díszítőelemet az ajtók és ablakok fölött is szívesen alkalmazták a későbbi építkezési stílusokban.
tippan:
Mély fekvésű, humuszos talajok jellemző fűféléje, mely első kaszálásra, júniusban ad nagy mennyiséget.
tisztaszoba:
Ünnepi szoba a parasztházaknál a 19. században és 20. század első felében.
tituláris szent/védőszent (patrónus, patróna):
Szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Magyarországnak a Szent István-hagyományból eredő védasszonya, patrónája a Boldogságos Szűz, maga Szent István király, mellettük Szent György, Szent Dömötör, Szent József, ill. a magyar szentek. Egyéneknél a védőszent a kereszteléskor, bérmáláskor választott, ill. szerzetbe lépéskor kapott szent. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik, és akinek védelme alá tartozik a kolostor vagy település. A középkorban saját védőszentje volt a céheknek: például Szent Eligius az ötvösöknek, Szent Lukács a festőknek és a lovagrendeknek (Szent György, Szent Mihály, Szent János).
titulus:
–római katolikus templom szentelési jogcíme.
tolóágy:
Alacsony pótágy kis kerekekkel, nappal az ágy alá tolva. Gyermekek fekhelye.
tornác:
A lakóház homlokzata mellé épített, oszlopokkal, pillérekkel, boltívekkel alátámasztott, tetővel ellátott terület.
törköly:
A szőlő taposása, préselése után visszamaradt szilárd rész (mag, héj, csutka). Törkölypálinkát és bort készítenek belőle.
trébelés:
Fölverés, domborítás. Elsősorban az ötvösművészetben, ötvösségben, de a szobrászatban is használt eljárás, melynek eredményeképpen a sík fémlemez plasztikus térbeli formát kap. A domború tárgyak előállítása a fémlemezek hideg domborításával, üllőn való kalapácsolással, a lemez hátoldalára felrajzolt mintának megfelelően történik. Szorosan egymás mellé mért egyenletes ütésekkel nyújtják és tömörítik az anyagot, s így alakítják ki a tárgyakat. A domborított felületet végül fényelőtőkén simítókalapáccsal egyengetik ki.
tutla:
A főkötő része. Tiszanánán a főkötőről hátul lecsüngő fekete csipkedíszt nevezték tutlának.
tulipános láda, rózsás láda:
Festett, asztalos készítette menyasszonyi láda.
tüzelőpadka:
Sárból, vályogból vagy téglából rakott emelvényszerű építmény, melyen nyílt tűzön, parázson főztek.
tüzelős ól:
Az istálló archaikus változata. Elsősorban a szálláskertekben építették ezeket, majd a lakóudvarra is bekerültek. Általában nem padlásolták le a tüzelős ólakat, a tető síkját belülről betapasztották a tűzvédelem és a hőszigetelés miatt. Az állatok számára kialakított jászlak, állások mellett itt tanyáztak a szálláskertekben dolgozó férfiak is. A padlóba mélyített gödörbe raktak tüzet. /7. fotó/
újkor (történeti):
Az emberiség történetének Amerika felfedezésétől (1492) az I. világháborúig (1914-18) tartó szakasza. A marxista történetfelfogás az angol polgári forradalom kezdetétől (1640) az orosz bolsevik forradalomig (1917) tartó időszakot nevezi újkornak.
újkőkor (neolitikum):
A kőkor azon szakasza, mely i. e. 5000-től i. e. 3000 körülig tartott. Ekkor alakult ki a maihoz hasonló éghajlat, állat- és növényvilág. Megkezdődött az állatok háziasítása, kialakult a földművelés, háttérbe szorult a vadászat. Ebben a korban is a munkaeszközök többségét kőből készítették. Az emberek anyajogú társadalomban éltek, kezdetleges falu jellegű településeken. Ismerték a fonást, szövést, agyagedényeket készítettek. A régészeti lelőhelyek alapján Magyarország területén is több neolitikus kultúrát különböztetnek meg: Kőrös, tiszai, bükki.
Újvár megye:
Szent István idején (11. század első harmada) Észak-Magyarország nagy kiterjedésű megyéje volt. Déli részén Hevesújvár megye, északi részén Aba- és Sárosújvár volt (a területeket Borsod vármegye kettészakította). Az említett területek Aba Sámuel birtokai voltak. Hevesújvár Újvár megyétől való elszakadása az 1260-as évekig tartott. A különvált Heves vármegyében a 14. században nemesi megye jött létre.
urbárium, úrbéri szerződés:
Feudális gazdasági iratfajta, melyben a földesúr saját kezelésében lévő birtokán kívül a jobbágyságot, gazdasági, társadalmi állapotukat, kötelezettségeiket, szolgáltatásaikat és a földesúrnak járó egyéb haszonvételeket vették számba, hogy megkönnyítsék a földesúri jogok gyakorlását. Mária Terézia úrbérrendezése (1767) során egységes rendszerben rögzítették a vonatkozó adatokat.
utcás település:
A szalagtelkes falvak egyik fajtája: a két sor szalagtelek egy átfutó út két oldalán helyezkedik el. A telkek út felőli végén áll a lakóház, beljebb a gazdasági udvar a gazdasági épületekkel.
üst:
Vasból vagy rézből készült domború aljú, két füllel ellátott főzőedény, melyet nyílt tűzhelyen, vagy üstházon használnak.
üstökös ház:
Dél- Heves, Dél-Borsod területén az ágasfás szelemenes tetőszerkezetű házaknál volt jellegzetes építészeti megoldás. A ház elejéhez félkör vagy háromszög alakot formáló kiugró tetőt építettek, ami előereszként, előtornácul szolgál.
varsa:
Öblös halfogó eszköz. Nyílása tölcsérszerű, végén kúposan végződik. Sok változata ismert a vizek járása, a halak tulajdonságai szerint.
védőszent:
-ld. tituláris szent
vejsze:
Halfogó építmény, mely a vizek fenekén rögzített nádfalakból vagy vesszőfalakból áll. A halak járásának útjába állítják, azok beterelésére számítva. A rekesztőhalászat eszköze.
vert fal:
Nyers, kissé megnedvesített föld ledöngölésével készült a vert fal. A falazat kialakításához deszka zsaluzatot készítettek, deszkák közé döngölték a földet, majd a fal elkészülte után eltávolították a zsalukat.
vértesosztály:
-nehézlovasság (mellvérttel és sisakkal ellátott lovas katonák)
vetésforgó:
Vetésterv, mely évekre előre meghatározza a szántóföldön termelt növények sorrendjét.
via magna:
Nagyút, a középkor főforgalmi útja Magyarországon. Ezen utak mentén katonai jellegű útbiztosítás volt (az ezzel kapcsolatos telepítések az magyar államszervezéssel együtt történhettek, a kulcsfontosságú pontokra speciális katonai népcsoportokat vagy sajátos gazdasági funkcióra rendelt népelemeket telepítettek). A főforgalmi utak a mindenkori fővárosból/fővárosokból sugarasan ágaztak ki. Voltak közöttük nemzetközi összeköttetést biztosító utak, és voltak, amelyek nem haladtak túl az országhatáron. A középkorban több néven szerepelt (via publica = ország útja, via regia = királyi út, strata publica = közút, via libera = a király joghatósága alatt álló szabad közút).
via regia (ld. még: via magna, hadiút):
Királyi út, szabad közút (ti. voltak közutak földesurak fennhatósága alatt is), főforgalmi út, a király által fenntartott és biztosított út. A király és udvartartása a középkorban királyi curtisok (udvarházak) között járva élte fel a természetben beszolgáltatott adót. A via regia fogalma azonos lehetett a via magnával, ill. bizonyos szakaszai lehettek hadiutak is.
vicinális út:
-helyi érdekű, a közelebbi helyeket/településeket összekötő út
viganó:
Egybe szabott női ruha.
voluta (csigadísz):
Építészeti kifejezés, amely bizonyos görbe vonalú épületelemeket jelöl. Az oszlopokon a voluta spirál alakban haladó görbe vonal, amellyel azokat a tagokat formálják, melyeket teherhordásra alkalmaznak és melyeknek külső formáiban a nyomást és az elasztikus ellenállást akarják kifejezni. Ilyen voluta díszíti a görög jón oszlop fejezetét; ebből fejlődött ki a korintoszi oszlopfő 4 sarokvolutája. Ilyenek a görög és reneszánsz ablak-, ajtó-, szemöldökpárkány gyámkövei. A voluta hajlatának közepén lévő domború, lencse alakú kiugrás a voluta szeme. Későbbi, az antik építészet elemeit használó építészeti stílusok (reneszánsz, kiemelten a barokk és rokokó, valamint a klasszicizmus) gyakori díszítőeleme.
zubony:
Ujjas, hátul záródó szoknyaféle.
zsandárság:
A közbiztonság és társadalom rendjének biztosítására felállított fegyveres testület a Habsburg Birodalomban. 1849-ben kezdték meg szervezését. Erdély kivételével a kiegyezés után (1867) feloszlatták. Utódja a csendőrség lett.
zsellér:
Jobbágytelekkel nem rendelkező, a földesúr vagy egy másik jobbágy telkén élő jobbágy. A 14. századtól jelennek meg a jobbágytelkek elaprózódása miatt.