A parasztcsaládokban természetes volt, hogy a gyermekek megtanulják szüleiktől a háztartás és gazdálkodás egyszerűbb tárgyainak elkészítését és díszítését.
Tudtak széket faragni, kosarat, kubuzt kötni, fonni és szőni, hímezni.
Fonás-szövés
A család ruhaneműjének elkészítéséhez a családok kendert termeltek a település határában. A kender feldolgozása a kévékbe kötött növényt előbb áztatták a gödrökben, megszárították. Tilolás után a gerebennel kifésülték. Ezt a tüskés eszközt vándorló cigányok készítették. A kenderszálak fésülése, osztályozása után került sor a fonásra. Ennek legegyszerűbb eszköze a guzsaly. Dél-Hevesben leginkább faragással díszítették, de Tiszanánán készült ólombeöntésű guzsalyszár is.
A rokkát vásárokban szerezték be. Esztergályozással, színes festéssel díszítették. A megfont fonalat gombolyítás után felvetették a szövőszékre. A szövőszék bordahaját ügyes specialista, véséssel vagy faragással díszítette. Ugyancsak faragással cifrázták a mángorlókat, melyet a vászonnemű kisimítására használtak, vagy szerelmi ajándéknak adtak.
A lányoknak meg kellett tanulni a szakajtók, törölközők, lepedők, tarisznyák, stb. hímzését. Az igényesebb darabokat specialisták készítették. A szépen hímező asszonyokat megrendelésekkel felkeresték a környező községek lakóik. Ilyen hímzőasszony volt Tiszanánán Prokai Ferencné Hímer Mária, aki sokféle hímzéstípust ismert. Pingálóasszonynak is hívták, mert nagyon értett a virágminták előrajzolásához, szerkesztéséhez, sőt még kemencék pingálásához is. Sokan drukkoltattak hímzésmintát Mezőkövesden, ahová vásárba jártak.
Szűcsmesterség
Tiszanánán a Mátyus család három generáción át folytatta a szűcsmesterséget.
A mester előbb tiszta hideg vízbe áztatta bőröket. Két nap után kimosta, aztán lehúsolta, majd egy állványra helyezve kicsi késsel is elvégezte a húsolást. Ezután csávába tette, mely só, árpadara, hideg víz keverékéből állt. Naponta kétszer forgatta. 14 napig ázott a csávában, majd kimosás után megszárította. Szőrével visszafelé fordítva az udvaron száradt. A festést gubiccsal, zöld dióolajjal vagy berzsennyel végezte. Az összefőzött festőanyag leszűrt levével háromszor kente be és szárította meg a bőröket kézzel meghúzogatva. Csinált bekecset, kesztyűt, sapkát, bundát, fél bundát, kabátokat bélelt, gallérozott.
A virágmintát gubicslével, libatollal rajzolta ki. A hímzéshez fekete, bordó és zöld fonalat használt.
Tiszanána legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
– Almásy Gábor asztalosmester
– Cseh József cipészmester
– Godó Sándor férfi szabó mester
– Láposi István kötélgyártó mester
– Lévay Ferenc cipészmester
– Nagy József asztalosmester
– Prókai József cipészmester
– Tari Dániel kovácsmester
– Varga Miklós szabómester
– Velkei János cukrászmester
– Zsák József szabómester.
Nagy Gábor fából galalmbot farag. 1956.