A település lakóinak életében igen fontos szerepe volt a kender feldolgozásának.
Kendermunkák
A kender áztatása után az első törés eszköze volt a bitó, majd a tiló.
Töretni a maklári és a mezőszemerei malmokhoz hordták a kenderkötegeket. Tíz marék kendert összekötve volt egy „bunkó ajja”. A 20. század elején egy családnak átlagosan 10-12 „bunkó ajja” kendere volt.
A töretés után következett a kötegek kifésülése, „csinálása”. A gerebenezés után kikerülő minőségi csoportok: „feji, tincsi, csepűji.” A fejit a tincsivel összefonva vászon lett belőle. A csepűből zsák lett.
Az 1930-as években a pap szakácsnője tanította szövésre a falubeli lányokat.
A fonás téli munka volt, mely egyben szórakozási alkalmat is jelentett. A kemencében kalácsot, pecsenyét sütöttek.
A fonók az 1920-as években lassan megszűntek, a munkát – a kender fonását – azonban tovább folytatták. Az 1950-es években, amikor felszámolták a kenderföldeket, akkor szűnt meg, eltűntek a házi szőttesek.
Az 1930-as években 22 iparos dolgozott a faluban: 3 asztalos, 4 kovács, 5 cipész, 2 kerékgyártó, 2 kőműves, 1 borbély, 1 szabó, 2 mészáros.
Szihalom legismertebb mesterei, kisiparosai 1930-ban:
kovácsok:
– Berlinszky János kovácsmester. Mezőkövesdi út.
– Ficsor Dezső kovácsmester. Alvégi műhely.
– Kovács Lajos kovács és patkoló mester. Fő u.
– Sztrehó Antal gépész-kovács mester. Mezőkövesdi út. Bércsépléssel is foglalkozik.
Kiss Pál és Kotkó József, Pajtók Balázs cipészeknek, Stefán József kádármesternek, Kovács Lajos borbélynak volt még műhelye a településen.