A település gazdálkodását a 19. század végéig a külterjes állattartás, majd a gabonatermelés túlsúlya jellemezte.

A szarvasmarhák és a juhok az év nagy részét a nagy kiterjedésű legelőkön töltötték a pásztorok felügyelete mellett. Gyakorlat volt a Szent György napjától Szent Mihály napjáig tartó legeltető állattartás.

A szarvasmarhák gulyáját és a juhnyájakat az állatfajták szerint elkülönített legelőkre, járásokra hajtották.

A második világháború előtti időkben öt tehéncsordát és borjúcsordát tartottak a gazdák. A gulyát meg a ménest a Tisza mellett, a Cser-közben őrizték. A legeltetés társaságokban folyt. Ezek a társaságok közösen fogadtak intézőt, „percektort”. Pásztort is közösen fogadtak, vagy a nagyobb társaságok egyedül. A jószágot a nánai vásárokon adták el. Évente négy vásárt tartottak. Gyakori volt, hogy az egri és gyöngyösi mészárosok itt vették meg a vágni való állatot, hajcsárt fogadtak, s lábon hajtották el a városokba.

1945 előtt csak lovat fogtak igába, tehenet nem. Ökre csak az uraságnak volt.

 

A 19. század végén a falu határának több mint fele szántóföld, s ekkor már a lakosság megélhetését elsősorban a gabonatermesztés jelentette.

Aratás után lóval nyomtattak az udvar közepén kör alakban kialakított szérűn. Középre állítottak egy fiatal fiút, ő volt a lóhajtó, aki körös-körül vezette a lovat. A kinyomtatott szemeket a színbe húzták, majd éjjel kirostálták.

A rozs szalmát széken csépelték úgy, hogy egy nagy székhez verték a szalmát, egy nagy gereblyén pedig kifésülték.

 

A 20. század elején a lakosság fő jövedelmi forrása a búza, kukorica és zöldtakarmány termelése, kisebb fontosságú az árpa, rozs, zab, takarmányrépa, lencse, repce, dinnye, kender és mák termesztése.