Gyűjtögetés

A tarnamérai hagyomány szerint a gyűjtögetés a szegényeknél volt jellemző, élelemszerzés céljából. Főként asszonyok és gyerekek végezték. Eső után a réteken, legelőkön szegfűgombát szedtek. Gyűjtöttek kamillát, fehér mályva tövét, cickafarkot és hársfavirágot. A kamillateát főleg szembetegségeknél és hasmenés esetén használták. A fehér mályva tövének levével a pattanásokat gyógyították. Meghűlés esetén cickafarokból és hársvirágból készített teát ittak. Összegyűjtötték az erdők kökény termését is, melyet télen fonáskor használtak fel. Rágcsálása biztosította a nyálelválasztást, mely a fonáshoz szükséges.

A Tarnában és holtágaiban halászattal foglalkoztak. A legfőbb halfogó szerszám a merítőháló és a tapogató kosár volt.

Elterjedt foglalkozás volt a méhészkedés is. A méhkasokat szalmából készítették és agyaggal tapasztották be. A lépekből kézzel préselték ki a mézet.

A fiatalok csoportokba verődve mentek varjúfiókát szedni, ahonnan gyakran 100-150 madárral tértek haza. A kis varjakból készült paprikás kedvelt csemege volt.

Nyúlfogással is foglalkoztak, drótból és lószőrből készített hurokkal fogták meg őket, ha beleléptek.

 

Földművelés

 

A falu gazdái a szántóföldeken hármas nyomásrendszert alkalmaztak. Az első nyomásban őszi gabonát vetettek, a másodikba kapások kerültek. A harmadik parlagon maradt, melyet a gulya és a disznónyáj járt. A talajművelő eszközök közül a fagerendelyes eke volt a legfontosabb, melyen csak a csoroszlya készült vasból. Az ekén és a boronán kívül használtak kapákat, kaszát, sarlót és egyéb kézi szerszámokat.

A legnehezebb munka az aratás volt. A férfiak kaszával vágták le a gabonát, majd azt az asszonyok sarlóval marokba szedték, s egy szalmakötéllel egybekötötték. A kévéket keresztbe rakták. A gabonakeresztek összerakásánál felső a pap, alatta egyik a kántor, másik a harangozó. A párbért úgy fizették, hogy minden kereszt búzából egy kévét kaptak.

Behordáskor a kévéket asztagokba rakták az udvaron.  A szérűt úgy készítették elő, hogy a fellazított földet leöntözték, törekkel összekavarták, ledögönyözték bunkóval, Amikor megszáradt, kemény volt, mint a vas. Azért csinálták, hogy a ló ne vágja fel.

A szérűn lovakkal nyomtatták ki a szemeket a kalászból. Nyomtatás után a gabonát kiszelelték, hogy a gabonaszemektől elválasszák a pelyvát. A megtisztított gabonaszemeket hambárokban és szúszékekben tárolták.

 

Dohánytermesztés

A helyi parasztok a 18. század végétől foglalkoztak dohánytermeléssel. Tarnamérán és környékén főként szamosháti és kapadohányt ültettek szívesen. A dohányleveleket szárításuk után bálákba kötötték, s így vitték a kápolnai dohánybeváltó helyre.

 

A takarmánynövények közül leghamarabb a kukorica terjedt el. Emberi táplálkozásra is szívesen használták.

Zöldségféléket főként az udvarokhoz csatlakozó házi kertekben termeltek. Nagyüzemi kertészet 1945 előtt az uradalmakban, azt követően pedig a mezőgazdasági szövetkezetekben volt.

 

Állattartás

 

A háziállatok közül a legjelentősebb a ló volt. Lóval szántottak, vetettek, szekeret vontattak, gabonát nyomtattak. Igázásra nemcsak lovat, tehenet is használtak. A tehenet tejéért, húsáért és trágyájáért is tartották. A lovak és tehenek mellett igázásra ősi magyar szürke ökröt is tartottak.

A lovakat a kiterjedt ártéri legelőn legeltették. Ezt a munkát főleg gyerekek végezték. A lovak lábára béklyót helyeztek, hogy azok ne bitangoljanak el. A falu gulyájának őrzésére pásztorokat fogadtak fel. Bérük egy tehén után általában fél véka búza és egy kenyér volt. Az állatokat billogozóval jelölték meg. A kondára vigyázó pásztor szintén gabonát és kenyeret kapott a munkájáért.

Aprójószágokat, szárnyasokat elsősorban a családok élelmezése céljából tartottak. A gazdasszonyok leginkább tyúkot, libát, kacsát és pulykát tartottak. A libákat kislányok őrizték a falu szélén lévő legelőn.

 

A községben nagy volt a summások száma, akik nagyrészt a helyi uradalomban dolgoztak.

Dohánypajta, istáló, kamra 1968.