A 20. század elején a szántók fő terménye a búza, a zöldtakarmány, a kukorica, a rozs, az árpa, a dinnye, a cukor- és takarmányrépa, a hüvelyesek, a dohány és a mák.
A település gazdálkodásában jelentős hagyománya alakult ki a dinnye és a dohány termesztésének.
Dinnyetermesztés
A hevesi homokháton – melyhez Kál is tartozik – jó feltételei voltak a dinnyetermesztésnek. . A dinnyés családok úgy tartották: „dinnyehéjban jöttek a világra”. A termelő módszerek közül a kapás kiültetést is gyakorolták, de hamar elterjedt a gyepkockás módszer is.
A magvak csíráztatása így történt: „ A magokat csavard vizes ruhába, majd két réteg száraz ruhát tekerj köré, ezután helyezd a vánkosod alá, ahol jó meleg legyen. Minden estve beköszöntvén szenteld meg langyos vízzel. Ezt ez álló hétig végezd, s ekkor a kicsirázott mag elvethető.”
Februárban elkészítik a melegágyat, melynek alapja a szerves trágya. Márciusban kerül sor a gyepszedésre, ami abból áll, hogy egyenlő kockákra szabdalva felszedik a gyepföldet. A magolás során a magvakat szemenként a kockákba rakják. A palántanevelés után májusban volt a palánta ültetése, mely időpontja az időjárástól függött. A gyepkocka helyét kiskapával vágták ki és belerakták a palántát. Amikor már három levélben volt a palánta, pótolták az elpusztult növényeket, majd kapáltak. Ekekapával 4-5 alkalommal, kézzel kétszer kapáltak.
A dinnyeérés általában július végétől augusztus végéig tehető. A dinnye érettségét a színéről állapítják meg, a tökdinnye tompazöld, az érett fényes.
A tsz-korszakban az exportra szánt dinnyéket ládákba csomagolták. Egy ládába 4 db dinnye került általában.
A legelterjedtebb dinnyefajta a Szigetcsépi, melynek héja szinte fekete. A Hevesi futó alakja kicsit megnyúlt, tökforma, de télig elálló. A sárgadinnyék közül az Ezüst ananász a legkedveltebb, valamint a zöldhúsú Muskotály.
Legismertebb dinnyés dinasztia: Cseplye család.
Dohánytermesztés
A 19. században legnagyobb arányban az uradalmakban termeltek dohányt. Fajtáját tekintve először a kerti dohány terjedt el, majd 1885 körül terjedt el a réti dohány, melynek levele nagyobb, íze jobb volt. Kiadósabbnak is számított, kevesebb munkával járt, mint a kerti.
Ismerték a szamosi dohányt, melyet erősebbnek és nehezebbnek tartottak, valamint a virgíniát, mely 1936 körül terjedt el.
A káli-tagban az 1800-as évek végén 15 kukás volt, ezek 75 holdon termeltek dohányt. A termelést egy dohányos gazda felügyelte. Kint laktak a tanyán cselédházakban.
A dohánypalánta neveléséhez a melegágyat kevert trágyából készítik, 50-60 cm magasra. A magházföldet – melyet egy arasznyi magasságban tesznek – erdei könnyű földből, vagy olyan földből veszik ahol előzőleg csalán termett. Amikor a trágyát és a földet felrakták, a négy sarkára négy karót ütnek, tetejét elgereblyézik. A zsúp és nád hasurát (palántatakarót) 1930 körül váltotta fel a malinó. Üveget az uradalmi kertészetben használtak először palántanevelésre.
A magot József- napig elvetették, majd a palántát május közepéig el kellett ültetni. Amikor sárgult a dohány levele, és tapintása zsírosabb, lehetett törni. A levélféléket (pórlevél, aljlevél, másodaljlevél, szinlevél, hegylevél) külön-külön kellett törni. A dohány fűzésekor egy tűre 80-90 levél ment, egy 5 méteres zsinórra 3 tű levél.
A tiszai dohányt füllesztették, melytől sárgább és durva tapintású lett. A ködös idő elől pajtába vitték a dohányt, ahol lehúzták a zsinórról a dohányleveleket és csomókba rakták és szortírozták.