Az átányiak évszázadokon át a határ használatából éltek. Történelme során változott a földművelés és az állattartás aránya, és a gazdálkodási ágak jellege. A legelők és a rétek csökkentek az állattartás intenzívebbé válásával párhuzamosan. A 19-20. század fordulója körül az állatfajták átcserélődése zajlott le. A régi edzett, viszontagságokat tűrő marha-, ló-, disznó- és juhfajták helyébe kényesebb de értékesebb lovak, nagy tejhozamú piros-tarka marhák, merinó juhok jöttek. Ennek következtében más típusú épületeket kellett emelni számukra, másképpen gondozni.

A növénytermesztésen belül is aránybeli változások zajlottak le, de a legnagyobb arányban mindig búzát és kétszerest (búzával vegyesen vetett rozst) termeltek. Hagyományosan az őszi vetés adta az embereknek a kenyeret, a tavaszi a jószágállománynak biztosított abrakot.

A gazdálkodás fő célja a paraszti háztartások önellátása maradt. Ehhez járulékosan csatlakozott az árutermelés. Az átányi ember szerint a föld megmunkálásának a célja, hogy ellássák családjukat házuk népét (melybe az állatállomány is beleszámít). Ez az önellátásra való törekvés konzerválta szilárdan a búza első helyét, mellette az abraktakarmányok magas arányát.

Árutermelésre sörárpát, cukorrépát, hüvelyeseket, napraforgót, takarmánynövények magvait termesztették. A jószágnevelés a vagyoni felemelkedés legfőbb útját jelentette, de az állatok tartását megkívánta a gazdálkodás hagyományos rendje is: az igaerő biztosítása, a szántóföldek termőképességének megtartásához a trágya, a család számára a zsír,hús, tej, tojás, az ágy párnáiba, dunnáiba a toll.

A kutatók – Fél Edit és Hofer Tamás – az átányi paraszti gazdálkodás és háztartás vizsgálata során az „arányok és mértékek” rendszerét tárták fel, bemutatva a paraszti gazdálkodás egyik ideáltípusát.

Az átányi emberek hagyományos életformájának – és benne a gazdálkodásnak – tárgyi anyagát jól reprezentálja a Néprajzi Múzeum Átány-gyűjteménye.

Fél Edit és Hofer Tamás kutatásainak  eredményeként 3707 darab tárgy került a múzeumba a gazdálkodás és háztartás, illetve a lakáskultúra témakörben.

 

Az Átány-gyűjtemény részletesebb ismertetése:

http://atany.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=44&Itemid=57

 

Szőlő- és bortermelés Átányon

 

Átány szőlőtermő területe a hevesi határ mellett volt a Ballai-tag, Bohács-tag, Bernáthegy, Gergelytelep és Maczky-tag nevű homokos részeken. Itt helyezkedtek el a présházak, pincék és a kunyhók. A szőlő művelésére a tövető-kapát (a gyökér elvágására) és ortókapát (mélykapálásra) használtak. A szőlőt csak vesszőről szaporították. Helyben kedvelt szőlőfajták a kövidinka, bánátirizling, ezerjó, oportó, nova, izabella, huszárdinka és a mézesfehér. Az oltást a falubeliekkel a tanítók ismertették meg. A gyökeres oltványokat Abasárról és Gyöngyösről szerezték be. A szőlők közé babot, káposztaféléket, zöldségféléket, krumplit és gyümölcsfákat ültettek. A szőlőkarókat akác és fenyőfából készítették, melyet 1914-től használtak.  A zöld hajtásokat először kukoricafosztással, majd rafiával kötözték fel. Permetezésre kékkő és mész oldatát használták. A szőlők nyitását márciusban végezték el. A nyár folyamán legalább négyszer kellett gyomirtó kapálást végezni. A szőlő hegyét július  20-tól 30- ig vágják el. A szüretet október 15-én, Terézia napján kezdik. A mustnyerő eljárások közül ismert a lábbal taposás és a préselés is.  A fürtök összezúzására csömöszölőt és bunkót használnak. A mustot és a törkölyt léckával, borszűrő kassal választják szét. Az 1930-as évektől szüreti bált és felvonulást is tartottak.