Télen a fonókban, az istállókban, ólakban „bandázó” emberek gyakran töltötték idejüket meséléssel, tréfálkozással, énekléssel. Az idősebbek boszorkányokról, betyárokról, kísértetekről szóló történetekkel mulattatták a hallgatóságot. Ismert volt a garabonciás alakja, aki, vagy a szolgálatában álló sárkány a néphit szerint a forgószelet kavarja. A sárkányt a népit szerint azért nem lehet látni, mert egy nagy tóba csapódik, és eltűnik a mély vízben.

Tarnamérát Vak Mérának is nevezték, ennek oka a néphagyomány szerint: A Tarna mindig pusztította: vakon ömlött, hömpölygött a földekre.

A faluhoz kötődő falucsúfoló: „Zaránk, Méra, Boconád nem ér egy pipadohányt. „

A történelmi események is szájról szájra hagyományozódtak, történelmi mondák, emlékezések szólnak a török korról, 1848 történéseiről. Az egri Dobó István Vármúzeum Bakó Ferenc gyűjtéseiből őriz történeti hagyományokat tartalmazó dokumentumokat.

 

Adatközlő: Vereb József sz. 1887.

Gyűjtés: Tarnaméra, 1958. X. 7.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

„Julcsa, Marcsa, gyertek ki, nincs már török!” Így csalogatták a nádasból a magyarokat a törökök. Még Vámosgyörkből is ide jöttek Fogacsra.

Fogacson nádas meg erdő volt. Ide menekült az egész környék, ha jöttek a törökök. Pedig itt vonultak el Egervára felé a törökök Zsadány mellett Zaránkon át, a mások a hevesi szőllők alján.

Tevén húzatták Szolnokig a sleftet. Hajón húzatták a Tiszán az ágyút is.

 

Adatközlő: Vereb József sz.1887.

Gyűjtés: Tarnaméra,1958.XII. 3.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

Mikor behúzódtak a nádba, úgy, hogy jártak a törökök Szolnoktu, oszt most is megvan, itt megy fel Kápolnának, errü, hát Szentandrás alatt. Mikor mán osztan tudtak magyarul, mán törték a magyar szót, Julcsa, Marcsa gyertek ki! Nincs mán török? Nincs török, asszongya, elment a törökje. De nem hegyelték, hallották. Persze hát nem mertek bemenni a törökök se az erdőbe hozzájok, mer elvégezték velek akkor a magyarok, hát így csak kiabált, csalta őket kifele, hogy menyenek má ki az erdőbü, osztan hát dógozzanak, mer mán nincsen török. Igen, így csalta őket kifelé. Hát így vótak akkor.

 

Adatközlő: Vereb József sz.1887.

Gyűjtés: Tarnaméra 1958.

Gyűjtő: Bakó Ferenc

 

Török idők:

 

A török idők alatt nem igen maradtak meg községek, esetleg Gyöngyös meg Heves, meg ilyen nagyobbak, kisebbek nem marattak meg. Ezek már mind a török idő után, a Rákóczi forradalomkor kezdtek telepedni. Mer még a török idő volt, ide építettek az egyik partra, meg a másik partra. Ahon nádas vót, meg erdő, amikor gyöttek, akkor bebújtak. A vót a menekülés. Monták nekik, mié nem mentek fel az egri várba. – Nem mehet oda mindenki, csak az, aki felvisz 2-3 esztendőre való élelmet, jószágát. Nem mehetett oda mindenki, akinek – asszongya – jobb lovai vótak, szép jószága vót, felpakolt felment a hegyek közé, Krinócsra, oda menekültek fel innét, amikor oszt gyöhettek, akkor visszagyöttek erre. Késübben a krinócsok – tótók lehettek azok – lejártak ide aratni is.

 

Törökök:

A régi időbe teveszőrkötélre fűzték a nőket, aki elszökött tőlük. Megjegyezték valahogy. Amelyik elszökött elfogták vissza, ujru vitték őköt fogságba. A törökök tevével húzatták az ágyúkot felfelé a Dunán. De hogy hozták, nem tudom, de itt is hozták a Tiszán, egészen Szolnokig gyöttek. Két ódalt húzták az állatok. Hát a folyóba hogy tuttak menni? Hidat csináltak, tutajt. A mellékfolyók torkolatába, tegyük fel, hogy a Tiszába belefolyt a Kőrös, oszt hidat tettek a folyótorkolatba, azon gyöttek át. Egyik ódalon is húzták, meg a másik ódalon is- így emlegette nagyapám, a régi időbe így vót. Hát- asszonta- fiam hidas vót, a hidast odatolták a folyó torkolatáho, osztan kötelet tettek keresztül. A kötelen meg tartották az emberek a hidat, hogy el ne vigye a víz, azon meg gyöttek át a jószágok.

 

Pusztafogacs

 

Azután a község a török idők előtt, meg a török időkbe is Pusztafogacs vót, Figacsnak hítták- így emlegette- vót ott egy templom- 48 körül, kijártak arra a lóval, meg a marhával legeltetni ebből a faluból. Vót ott egy rókalyukforma. A gyerekek összeszólalkoztak, oszt levették a csizmáját a rókalyukba, oszt a gyerek bújt be a csizmájáé kötélen. Asszongya nézzétek má, három harang van, meg pénz is van. A csizmájából szedett ki idegen pénzeket. Kihúzták, oszt begyugták osztán törmlékkel, oszt betemették. Amikor megöregedtek, úgy 910-905 körül eszébe jutott az öregeknek, hogy ki kéne azt bontani, mer az valami régi templomnak a maradéka, de nem tuggyák kitalálni, melyik domb alatt lehetett, oszt megunták az ásatást. Kimentek oszt a fiatalokkal, az onokáikkal, oszt ásatták, nem tuttak rágyönni, hogy hun monta a gyerek, aki bement, hogy ott harang van, nem tuggyák, hogy melyik domb alatt.