Étkezéskor a háznépe magas asztalt, az annak közepére kitálalt ételt ülte körül a sarokpadokon, illetve az alkalmanként mellé állított székeken. Az asztal körüli helyek nem egyenrangúak. Első közöttük az asztalfő, szemben az ajtóval, háttal az utcai falnak, ahonnan az egész szoba áttekinthető. Ez a gazda helye étkezésekkor, balkeze felé, a tükör alatt van a gazdaasszony helye, tőle jobb kézre, pedig legidősebb fia vagy öreg bérese ül s lefele a korban fiatalabb fiak és szolgák. A 19. század hetvenes évéig a fiatalasszonyok –lányok nem ülhettek az asztal mellé, ők az asztal alsó végén, szemben a gazdával álltak s szájuk elé tartva bal kezüket, kissé féloldalról kanalazták jobb kézzel az ételt a közös tálból.
Hétköznap reggel tejes kávét, aludttejet, tojást, gyümölcsöt ettek bőséges kenyérrel, vagy szalonnát, kolbászt vettek magukhoz. A téli reggeli első fogását a sült krumplit legtöbben a szoba közepére kitett szakajtókosárból, kisszékről vagy a kemence padkájáról szokták elfogyasztani.
Délidőben hideget ettek, legfeljebb tojást sütöttek, vagy megsütötték a kolbászt, szalonnát. A főétel azonban a tejtermék és gyümölcs, kenyérrel, vagy sült tésztaféle volt.
Délután három óra körül kezdett hozzá a gazdaasszony a vacsorafőzéshez. „Elsőféle” a leves hússal, „bennefőtt” tésztával, „második félének” főzeléket, paradicsomot, sült vagy főtt tésztát készítettek.
A helyi megítélés szerint az ételfogyasztás és a munkavégzés között szoros összefüggés áll. Aki kevés munkát végez, annak elég a gyenge, vékony koszt is, akinek a munkája több erőkifejtést kíván erős, vastag kosztot fogyaszt.