Lánykérés, eljegyzés:

A legény az anyját küldte el vagy maga is elment az anyjával a lánykérésre. A vőlegény anyja ezután valamelyik vásáron, ahová a menyasszonyt is elhívták, megvette a jegykendőt, a jegycipőt és a jegygyűrűt. Rokoni körben megtartották az eljegyzést. A lakodalom előtti három vasárnap a pap a templomban hirdette az esküvőt.

Lakodalom, Lakodalomba hívogatás:

A vőfélyek verssel hívogatták a lakodalomba a vendégeket:

„Lakodalomba vőfélyt választottak

Hogy tisztességesen invitálhassanak.

Hogy hétfő délre meghívogassanak

sok jeles, házuknál kedvet mutassanak.

Én is gyorsasággal, hamar elindultam

Bátor lépésekkel ide befordultam

A mi házi gazdánk N.N. magukat tiszteli

Érdemes házukat velünk keresteti.

Mert vőfélységem nem bízhatom másra

minden jót kívánok e háznak urára.”

Csigacsinálás:

Lakodalom előtt való nap összehívják a rokonokat, szomszédokat, levesbe való csigatésztát csinálni. A háziasszony a csigacsinálókat borral, kaláccsal és cukros csigával – kelt tésztával – tartotta jól. Általában ezen a napon vágtak disznót, vagy borjút is.

Menyasszony ágyának vitele:

Fontos esemény volt a lakodalom előtt a menyasszony ágyának a vőlegényes házhoz vitele, „a menyasszony ágyának cégéres vitele”. Az 1900-as évek elején még vasárnap este, de sötétedés előtt szekérre rakva vitték. Az 1920-as években már hétfőn délelőtt vitték a kelengyét, ami aztán az 1940-es években elmaradt. A kelengye része volt: 6 db párna, 1 db díszdunna, 1 db kisdunna, 2-6 db lepedő, 2 db ágynemű egy díszhuzattal, ágy, tulipános láda és guzsaly. Alkudoztak is az ágyra, de még a menyasszonyra is. Így köszöntek be a vőlegényes házhoz: „A madárka párját keressük, de fészket is kell neki adni!” Ekkor bevittek egy galambot fészkével együtt.

Bokréta kikérés:

Az esküvő reggelén a vőfélyek és nyoszolyólányok együtt gyülekezetek. A vőfélyek a menyasszonyos házhoz így köszöntöttek be, és kérték ki a bokrétát, ami tisztségük egyik jelvénye volt:

„Békességet e háznak, jó napot kívánok

én mint a vőlegény követként állok,

Midőn bemutatom e háznál magamat

Kérem hallgassák meg egy némely szavamat.

A vőlegény nekünk arra adta szavát,

Hogy kérjük meg szépen kedves menyasszonyát

Mert tudjuk, hogy megvette számára a bokrétát

Legyen olyan szíves, díszítse fel mindnyájunk kalapját.”

Menyasszony kikérése:

A vőlegény háznépe muzsikaszó mellett ment a menyasszony házához a menyasszonykikérésre és búcsúztatásra. A menetnek tradicionális sorrendje volt: a menetet az első vőfély vezette, akinek derekát egy szépen hímzett kendő díszített, majd a vőlegény a koszorúslánnyal, a násznagy, a szülők, és a vendégek következtek. A menetet a zenekar, legtöbbször egy cigánybanda zárta.

A menyasszony kikérése a vőfély versével kezdődött:

„Kedves jó uraim én csak csodálom

Hogy akiért jöttünk sehol sem látom

Odabent maradt tán, én majd beinstálom,

hogy kárba ne vesszen sok fáradtságom.

Menyasszony asszonyom jöjjön be kértemért

A mi seregünk nagy fáradságáért.

Elsőbb elkísérjük az Isten házába

És ott összekötjük a hitnek láncával.

Hogy igaz gyönyörben, tartós boldogságban

Éljen mindhalálig szerelmes párjával.”

A menyasszony rokonai, násznagya és szülei nem adták ám azonnal elő a menyasszonyt, hol tyúkot, macskát, öregasszonyt, idegen leányt hoztak a vőlegény elé a következő szavakkal: „Ez é az a madár, akit keresnek?” A násznagy mindaddig nemmel felelt, míg csak a menyasszonyt elő nem hozták. Folyamatos tréfák sora volt a menyasszony kikérésének szertartása: ügyeskednie kellett annak az asszonynak, aki az állatokat mutatta be, mert könnyen megesett, hogy levágták a csirke nyakát, vagy a kutya fülét. De vigyázni kellett a násznagynak is, mert egykettőre bemeszelték a csizmáját, vagy odakötötték a lábát az asztal lábához. A menyasszonyt a tréfák után hozták ki, s ekkor adták át neki a jegykendőt.

A vőfély verssel búcsúztatta a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, leánypajtásaitól:

„Ez azon szép hajlék, hová iparkodtunk,

már ideérkezvén be is kopogtattunk.

Előre újítsuk szívünknek szándékát,

Hogy elnyerjük végre vőlegényünk párját.

Mert hogy azért jöttünk, látszik az már rólunk,

Mert a vőlegényt is íme velünk hoztuk.

Fogadják el kérem a menyasszony párját

Hogy kérhessük rájuk az égnek áldását.

 

E polgári házban felgyűlt vendéglátás

Engedelmet kérek, hogy legyen hallgatás

Gyermek ottan hátul szűnjön a suttogás,

Még itt csendben folyik a búcsúztatás.

Elsőbben is atyám, szóm hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva indítom.

Szívemet szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire szívünket újítom.

Köszönettel veszem a Te jóságodat,

Hozzám megmutatott atyai voltodat.

Fölnevelésemet, ápolgatásomat,

Hogy meg nem vetettél engem, leányodat.

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Mert tudom, hogy szívem tőled búcsúzást vár.

Mit a tett hitem tőled mindjárt elzár,

Kívánom életedben ne érjen semmi kár.

Az irántam való nagy szeretetedért

Csecsemő koromi dajkálásomért

Fölnevelésemért, ápolgatásomért

Adjon a jó Isten a mennyben méltó bért.

Kedves testvéreim álljatok előmbe

Mert keserves könnyek áradnak szemembe

Áldjon meg az Isten kedves egészségben

Nagyszeretetekért, egész életetekben.

Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk,

Ahol boldogságban volt együtt sok részünk,

Ahol jó szüleink gondunkat viselték

Éjjel-nappal mindig kedvünket keresték.

Kedves leánybarátok, hozzátok is szólok,

Mielőtt elmennék egyet kívánok:

Találjátok ti is hamar párotokat,

Kivel járhassátok együtt utatokat.

Áldjon meg az Isten sok híres legények,

Sajnáljatok most már nem lettem tietek,

Friss egészségben hagylak itt titeket,

Az Isten legyen mindenkor veletek.

Szépen vigasztalja bágyadt szíveteket,

Már megyek, kísérem az én kedvesemet.”

A templomi szertartás után a vőlegényes házhoz vonult a násznép. A vőlegény rokonai meszelték a ház elejét, mintha nem is lenne lakodalom. A vőlegény bemutatta a feleségét, kezébe adták a meszelőt, majd meszelés tán az örömanya kiskanál cukrot adott az ifjú párnak, hogy édes legyen az életük. Tányértörés, söprés és vőlegénytánc következett. A menyasszony rokonai elbúcsúztak és visszatértek a menyasszonyos házhoz.

Lakodalmi vacsora:

Az ételek tálalását a vőfély vezette, akinek asszonyok és legények segítettek. A vacsora az alábbi menüből állt: húsleves csigatésztával, leveshús, töltött káposzta, pecsenye, kása, az 1910-es évektől helyette tálalták a paprikás csirkét nokedlivel, kalácsok, süteménynek, háború után megjelentek a torták. A vőfély az ételeket versekkel tálalja.

”Behoztam a kakast egész taréjával,

hogy ne járjon többé a szomszéd tyúkjával.

Vőlegény urunk is vigyázzon tyúkjára,

hogy bele ne szeressen a szomszéd kakasába.”

Álmenyasszony és vőlegény:

A maskarás pár ma is élő szokáselem, aprópénzért menyasszonytáncot járnak, majd megvendégelik őket.

Hérész:

A hérész a menyasszony násznépének látogatása a vőlegényes háznál és vendégül látása. A menyasszony rokonai kalácsot, sült húst, bort és „hérészes kakast” vittek ajándékba. A kakast egészben sütötték meg, egy díszített tálon a menyasszony keresztanyja vitte a menet elején.

Halál és temetés:

A haldokló ember kezébe szentelt gyertyát tettek, hogy az könnyítsen a szenvedésein. A halál beálltakor az ajtókat, ablakokat bezárták, a tükröket letakarták, a szentelt gyertyákat meggyújtották. A halottat felöltöztették, a fiúgyermekre fehér inget, gatyát és fekete lajbit adtak, a lányokra menyasszonyi ruhát. A halottak kezére rózsafüzért tettek, az imakönyvét mellé rakták. A tisztaszobában ravatalozták fel, lábbal az ajtó felé, mivel úgy tartották, szelleme így tud majd kimenni a szobából. A templomban csendítettek a haranggal, ezzel jelezve a falu lakóinak a halálhírt. A halott mellett összegyűltek a rokonok, szomszédok, akik az imádkozó asszonyokkal együtt imádkoztak a halott lelki üdvéért. Az olvasótársulati halottért a tagok rózsafűzért imádkoztak a halotti háznál, misét is mondattak érte. A temetési menet élén a lobogóvivő asszonyok mentek, utána a sírkeresztet vitték, rendszerint a keresztgyermek, vagy egy ministránsfiú, utánuk a pap és a kántor következett, majd a koporsót vitték, ami után rokonsági fokok szerint álltak sorban a hozzátartozók. A kisgyermek temetésekor a lobogók után három kislány vitte a kis lobogókat. Fiatalok temetésére rezesbandát hívtak, amely hallgatós nótákat játszott. A legények és leányok temetésén a koporsót legények vitték, akik mellett három-három fáklyavivő lány haladt.

Jeles napok

Advent:

Az adventi időben tilos volt táncmulatságokat, lakodalmat és bálokat tartani. Az 1877 és 1881 közötti canonica visitatio (püspöki látogatás) jegyzőkönyvei a rorátéról (hajnali mise) megjegyzik, hogy a szihalmiak nagy számban látogatják.

Katalin napja, november 25.:

Gyümölcsfaágat vágtak, és egy tejesfazékba rakták. Ha karácsonyra kivirágzott, bő termést várhattak a következő esztendőben.

András napja, november 30.:

Szokás volt ólmot önteni, amilyen figura, forma kijött – pl. katona, menyasszony -, ahhoz kötődő esemény volt várható a következő esztendőben. Ekkor rendezte meg az Iparoskör az András-bált, az iparosok bálját, ahol a zenét vagy egy cigánybanda vagy egy rezesbanda szolgáltatta.

Miklós napja, december 6.:

A gyermekek megajándékozásának szokása csak a két világháború között terjedt el. A szülők kora reggel almát, diót, mézeskalácsot, kis játékokat rejtettek a gyermekek csizmáiba.

Luca napja, december 13.:

A szokások közül több a termésbőséghez kötődik. Reggel korán keltek, a szomszéd szalmájából bevittek egy keveset a szobába, ott szétszórták. Úgy vélték sok csirke lesz abban az évben a háznál. Luca estéjén nem volt szabad varrni, vagy fonni, mert akkor nem tojik a tyúk. Luca estéjén a lányok és fiúk együtt járták a falu házait, kukoricát dobáltak az ablakokhoz és a következő ritmust kiabálták:” A mi tyúkunk tojogáljon, a másé meg kotkodáljon”. A párválasztási hiedelmek közül elterjedt a lányok férjjósló cselekedete: tizenhárom cédulára egy-egy fiúnevet írtak. Minden nap egyet-egyet eldobtak belőle. És csak az utolsót nézték meg karácsonyeste, és amilyen név szerepelt a cédulán, olyan nevű lett a férje. A legények felmásztak a templomtoronyba, és amelyik lányt először meglátták, az lett a kedvese. Ismert volt a lucaszék készítésének szokása is, karácsony estig minden nap különböző fa felhasználásával készítették el. Az éjféli misén felálltak a székre „megkeresték a boszorkányt”. A mise végéről gyorsan kellett távozniuk, majd otthon elégetni a széket, nehogy utolérje őket a boszorkány.

Tamás napja, december 21.:

Ez a nap volt a disznótorok napja. A disznótorra Mórickának – cigányasszonynak és embernek öltöztek. Összekenték magukat korommal és liszttel. A cigányember cirokszárból készített hegedűn elkezdett hegedülni, az asszony meg táncolt, és közben énekelt. A kántálók is meglátogatták a disznótoros házat. Bekormozták arcukat, hogy fel ne ismerjék őket, kezükben tepsiket vertek, az ajtó előtt megváltoztatott hangon énekeltek:

„Azt hallottam disznót öltek,

Kilenc szál kolbászt töltöttek.

Én is fogtam fülit, farkát,

Adjanak hát hurkát, kolbászt.”

A háziasszony a tepsijükbe hurkát adott.

Szent család-járás:

Karácsony előtt kilenc nappal kezdik meg a Szent család-járást: kilenc napon keresztül más-más háznál gyűltek össze, két égő gyertya közé helyezték a Szentcsalád képét, és emellett imádkoztak.

Karácsony:

Legismertebb népszokása a betlehemezés. A 6-16 éves fiúkból álló bandák három részre osztották fel a falut: Alvégre, Felvégre, és Tobánra. A betlehemezés szereplői voltak: főpásztor, a pásztorok, két angyal, a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A betlehemes legfontosabb kelléke a betlehem volt, amit két pásztor vitt a vállán. A betlehem fából készült és a barlangistállót ábrázolta, színes papírokkal, csillagokkal volt díszítve, belsejében Mária, József és a kisded Jézus szobrai voltak.

A karácsonyfák különbözőek voltak, a szegényebb családoknál csak egy-két fenyőág volt, a módosabbak borókafát díszítettek fel almával, dióval, pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal, gyertyával, színes papírokkal és saját készítésű szaloncukorral. Szenteste napján böjtöltek, ebédre csak tekercsik (tészta) vagy mákos guba volt az eledel. Az éjféli mise után a család közösen fogyasztotta el az angyalkolbászt, ami a disznóvágáskor először elkészített kolbász volt.

Szilveszter:

A cselédek szokása volt a csordafordítás. A férfiak és a fiúgyerekek dudákkal, ostorral, csengőkkel lármáztak, vonultak a falu utcáin. Az intézőhöz mentek, aztán a gazdákhoz sorban. Megkérdezték, hogy szabad-e a csordát megfordítani. Ha kiszóltak, hogy szabad, verset mondtak -, amiben gazdagságot, bőséget kívántak az újesztendőben is -, és hozzákezdtek a kolompoláshoz, pattogtatáshoz. Pénzt és bort adtak nekik, amit az ököristállóban osztottak szét a résztvevők között.

Vízkereszt, január 6.:

A szentelt vízzel szentelték meg a házakat. Kis üvegcsében az ólak ajtaja fölé tették, hogy elkerülje az állatokat a betegség. Azt tartották, jó minden betegség ellen. Vízkereszttel kezdődött a farsang.

Farsang:

A farsangfarkán, farsangvasárnap, hétfőn és húshagyókedden voltak a mulatságok, bálok. A farsangi maskarák, jelmezek is szokásban voltak, a férfiak asszonynak öltöztek, volt, aki cigánynak, négernek, drótostótnak, volt legény, aki menyasszonynak, volt leány, aki vőlegénynek. A farsang szokása volt a „csuháré” a házi bál. Mindig más legénynél tartották a bált. A falu bírójának jelentették be, a bál szervezését a „tanyagazda” irányította, ő szervezte a zenekart, általában Dormándról hívtak cigányzenészeket, akiket azok a legények fizettek, akik a „csuháré” szervezői voltak. Minden legénynek leánnyal kellett megjelennie. A bort a legények közösen fizették, az ételeket a lányok szülei adták.

Nagyböjt:

A nagyböjt első napja a hamvazószerda. Ezen a napon a templomban elégették az előző évi szenteltbarkát, aminek hamujával végezte a pap a hamvazkodást, az oltár előtt sorban álló hívek homlokára keresztet rajzolt. A hívek a misén kenyeret, tojást, lisztet szenteltettek, amit a plébános a koldusházban osztott szét a falu szegényei között.

A nagyböjt ideje alatt nem használtak zsírt a főzéshez, helyette olajjal és vajjal főztek. Húsételt nem fogyasztottak, gyakran főztek korhely levest savanyú káposztából, tejlevest, túrós tésztát, főtt krumplit, gyümölcslevest aszalt szilvából.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, március 25.:

Hajnalban mésszel bemázolták a gyümölcsfák tövét, hogy elkerüljék a férgek. Ezen a napon meg lehet kezdeni a gyümölcsfák oltását is.

Virágvasárnap:

A szentelt barkát a templomból hazavitték, hasznosnak tartották a különböző betegségek, bajok ellen. Az eresz alá tűzték, hogy megóvja a házat a villámcsapástól, tűzvésztől.

Nagyhét:

Nagycsütörtökön délben elhallgatott a harang, nagyszombat éjszakájáig kereplőkkel jelezték az időt, a szertartások kezdetét. Nagycsütörtökön este végzik a Jézuskeresés szokását: végigjárják a falu és a határ keresztjeit: a kálváriától a földvári keresztig. Nagypénteken hajnalban tömegesen vonulnak az emberek a Rima-patakra, hogy megmosdjanak a hideg patakvízben. Szótlanul mentek a patakig, majd mosakodás közben ezt mondták: „Holló mossa a fiát”. Az asszonyok kupákban vittek haza is a vízből, az otthon maradt öregeknek, betegeknek és állatoknak, hogy frissek és egészségesek legyenek.

Nagypénteken szigorú böjtöt tartottak: nem reggeliztek, ebédre tejlevest vagy túrós tésztát ettek, este, pedig főtt tojást fogyasztottak. Nagyszombat este szólal meg újra a harang, ekkor az asszonyoknak körbe kell seperni a házat, miközben ezt a rigmust mondják: „Kígyók, békák távozzatok a háztól!” A szertartáson tüzet, húsvéti gyertyát és keresztvizet szenteltek.

Húsvétvasárnap:

Jézus feltámadásának ünnepén, a szentmisén ételt szenteltek: kosarakban vitték a bárányhúst, a sonkát, a kenyeret, a tojást, a tormát, a kalácsot és a bort. Az ételek közé vászonzacskóban kukorica- és árpaszemeket raktak, amit otthon az állatok takarmánya közé szórtak. Húsvétra gyakran főztek kocsonyát, tojást, sonkát, sütöttek bárányt, kalácsot.

Húsvéthétfő:

A legények locsolkodni jártak. Ma már nem kútnál locsolkodnak, minta a 20. század elején, a két világháború között megjelent a rózsavíz, a szappanos víz, majd a kölni is. A lányok hímes tojást adtak ajándékul. Nagyszombaton festették: a sárgás-vörösest vöröshagyma levével, zöldet diófalevéllel főzve. Este az Iparoskör rendezett húsvéti bált. Húsvét után kedden a lányok locsolták vissza a fiúkat: a lányok összeálltak, az utcán gyanútlanul járó legényt körbefogták és egy vödör vízzel locsolták le.

György napja, április 24.:

Ekkor hajtották ki a csordát, a gazda pálinkával kínálta a csordást, aki az állatok egészségére ivott.

Márk napja:

A búzaszentelés ünnepe, ezen a napon a határban megszentelték a búzát, hogy bő termésük legyen. Az 1950-es évektől a kálváriánál végzik a szertartást. A szentelt búzából mindenki tépett, amiből az imakönyvek lapjai közé is került, a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, otthon, pedig a jószágoknak is adtak belőle, hogy egészségesek és termékenyek legyenek.

Áldozócsütörtök, Búcsú:

Húsvétot követő negyvenedik nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe, a szihalmi templom búcsúja. Ezen a napon tartották az elsőáldozást is. A búcsúi nagymise után körmenetet tartottak, amin a „Márialovagok”, négy fehér ruhás lány vitte, és viszi ma is a Hordozható Mária-szobrot. A búcsúba gyakran hívták meg a rokonokat is, az ünnepi asztalra orjaleves, töltött káposzta, csirkepaprikás nokedlivel, túrós, meggyes és krumplisrétes került. (fotó PA 293876 „Márialovagok” Hordozható Mária szoborral a körmenetben)

Május elseje:

Hajnalra a legtöbb leány háza előtt már állt a májusfa, szalagokkal, kendőkkel díszített magas nyárfa. Az 1950-es években megjelent a májuskosár is, a legények már ezt vitték választottjuknak.

Pünkösd:

A századfordulón még élt a pünkösdi királyné járás szokása. A 8-10 éves lányok maguk között királynét választottak, azt fehér ruhába öltöztették, koszorúval és fátyollal díszítették. A lányok körbe fogták a királynét, és így házról házra járva, körtáncot jártak.