Születés-kisgyermekkor:

A gyermekágyas anya és az újszülött helye a sátoros ágyban vagy, ahogy az átányiak nevezik szúnyoghálós ágyban volt. Az ágyat sátorlepedővel, „szunyoghálóval” kerítették el. A „szúnyoghálót” mennyezethez, azaz az oldalfákhoz rögzítették, onnan csüngött alá s borította be mindhárom oldalról, sőt fölülről is az ágyat, védve az alatta fekvőt. Ez az elkerítés az anya és az újszülött mágikus védelmét szolgálta. A hiedelem szerint az eltakarás önmagában is véd a rontás, megcsodálás ellen, hatását gonoszűző szerekkel, eljárásokkal igyekeztek tovább erősíteni. A sátorlepedő kendervászonból készült, szövött és hímzett mintával gazdagon díszített. Az anya kisbabájával 4-6 hétig feküdt a szúnyoghálós ágyban, bár a kisbabát keresztelő után már kitették a bölcsőbe, az anya azonban csak azután alhatott rendes hálóhelyén, hogy a templomban felavatták. A sátoros ágy Heves megye legdélebbi elterjedésére Átányban találunk adatokat, ahol 1928-ban a mennyezetes ágyat sátorlepedővel függönyözték el.

Ringóbölcső:

A sátoros ágy elbontása után a kisbabát Átányban a ringóbölcsőbe fektették. Bölcsőknél elterjedt díszítés területünkön az átányi bútorfestő stílus, az alapszín márványozása, a festett virágozás, virágkoszorúval, évszámmal.

Komatál, kifőzés:

A gyermekágyas anyát, amíg meg nem erősödött, el kellett látni élelemmel. A fiatal anya ellátása hat héten át tartott, a kisbaba megszületésétől egészen addig, míg a fiatal anyát a templomban fel nem avatták. Az ételhordásnak szervezett formái alakultak ki vidékünkön. A komaasszonyok mellett a rokonok, szomszédok is vittek ételt. Legtöbbször heti háromszor, vagy egy héten keresztül a komaasszonyon volt a sor. Az ételhordás megnevezése megyénk délkeleti területein komatál, komacsésze, komaebéd, Átányban „kifőzés” A gyermekágyasnak teljes, többfogásos ünnepi ebédet vittek, az erre a célra szolgáló ún. komaedényben, ötedényes ételhordó készletben. Az öt csészét ötféle étellel töltötték meg. A régebbi étrend: szilvaleves, csirkeleves, csirkepörkölt, mazsolás metélt tészta és tejbekása volt. Mellé járt még egy külön tál sütemény: többnyire csöröge. Később a gyümölcsleves elmaradt és a tejbekása helyett húsos kását készítettek. A tyúkot a levesen kívül háromféleképpen készítették el: paprikásan, rántva és kásával. Utolsó fogásnak a gyümölcsleves helyett madártejet szoktak készíteni. A tál csöröge helyébe piskóta vagy más újabb divatú sütemény kerül, szokás volt egy üveg befőttet is vinni. Az ételfélék tárolására és szállítására használt edények, tálak, a letakarásukra, csomagolásukra alkalmazott vászonkendők díszítettsége jelezte az ünnepélyességet. Az ételeket díszesen kivarrt poszrikos kendőbe kötve vagy cserépedénybe (fazék, szilke) tették, s az ételhordó kantár segítségével fogták kézbe. A kantár madzagszövőn szőtt hálószerűen összeállított szállítóeszköz volt. A paraszti háztartásokban igen kedvelt volt a bélapátfalvi kétfülű, fedeles, keménycserép ételhordó, a komaszilke, ami több egymás fölé illesztett tagból állt. Ezeket Átányban díszes vörös szíjjal fűzték egybe.

Keresztelő:

Fél Edit és Hofer Tamás gyűjtéséből tudjuk, hogy a református Átányban a parádi vagy bükki üveghutában készült zöld vagy színtelen keresztelői kancsóban vitte a bába a ház kútjából merített és langyosított vizet a templomba. A szögletes szájú rücskös üvegkancsó, vagy töviskes kancsó gömbölyű hasának felületét a sűrűn elhelyezett plasztikus domborulatok tették különlegessé. (fotó: Keresztelői „töviskes” kancsó, bükki hutatermék. Poroszló. DIV N 66.11.1. 04.P2047060)

Keresztkomaság:

A 20. század közepéig a keresztkomát a legkedvesebb legény-, vagy katonacimborából-, komából választották, aki vőfélykedett a lakodalomban, aztán a születendő gyermekek keresztapja lett. Később országos divat szerint, testvért vagy közeli rokont hívtak keresztkomának. Egy-egy családnál miden gyereknek ugyanazok a keresztszülei. A keresztkomák kötelezettségei egymással és a keresztgyerekekkel a születésnél, illetve keresztelőnél kezdődnek és a temetésekkel érnek csak véget.

Keresztelői lakoma:

Első, legfeljebb második gyermeknek szokás nagy keresztelőt tenni – abban a szobában megy végbe, ahol a fiatal anya fekszik. A meghívottak száma szerint nagyobbítják az asztalt, s növelik az ülőhelyek számát padokkal, székekkel vagy baklábakra állított deszkákkal.

Keresztelői ajándék:

A keresztanya hozta magával az ajándékot. A 20. század közepétől szokásba jött, hogy egy teljes öltözetet vagy Átányban és Hevesen pl. réklit, főkötőt, sapkát és paplant, keresztelő takarót adott a keresztszülő, ami alatt keresztelték a kicsit.

Gyermek hordása háton:

Dologidőben, tavasztól őszig az asszonyok gyalogosan gyermekhordó lepedőben cipelték gyermeküket a mezőre. Ez a lepedő rendszerint szőttes csíkkal vagy hímzéssel díszített, 250-300 cm hosszú pamutos vászonlepedő volt, ami az asszony hozományához tartozott. Átányban a gyermek hordozása szintén vászonkendővel történt, de a fentiekkel ellentétben, nem ölben, hanem háton.

Gyermekbútorok:

A gyermek számára készített bútorokat, az állni és járni tanulást segítő tárgyakat legtöbbször az édesapa faragta. Amikor már egyenesen tudta tartani magát a kisgyermek, ülcsikbe ültették. A már biztosan álló gyermeket az állóka, állószék tartotta, akár egész nap. Az anya ebbe tette gyermekét, hogy állni tanuljon, másrészt, hogy a szabadon mászó, járó gyermek ne zavarhassa őt egyéb munkái végzésében. Az állóka továbbfejlesztett változata volt a járóka, melynek lábait kerekekkel szerelték fel, hogy a gyermek pár lépést tehessen. (fotó: Kerekes gyerek állóka-járóka. Átány. DIV N 79. 11.1. 07.P3240553)

Leány- és legényélet

Udvarlás:

Lányos este télen, a hét öt napján, – péntek és kedd kivételével -, volt. Ilyenkor a legénybandák összefogódzva, dalolva indultak a lányos házakhoz. Csak olyan házba nyithattak be, ahol a lámpa égett, világosság volt. Bent a gazdaasszony és a lány font, varrt vagy kukoricát morzsolt. A legények leültek s beszélgetni kezdtek a gazdasszonnyal. Kis idő múltán az a legény kinek tetszik a lány, felállt s kiment a pitvarba, hová a lánynak utána kell menni, s állva kell beszélgetni. A sötét pitvarban a legény ölelheti, csókolhatja a leányt, ha engedi. Ha sokáig maradnának kint, a szobából az édesanya köhintéssel figyelmezteti őket, de ha ez sem volt elég ki is szólt: ”Kis széket ne vigyek ki?” Ez már komoly intelemnek számított, el kellett búcsúzni. A legény dobbantott a lábával a pitvar földjén, mire benn felálltak a legények s elköszöntek valamennyien. A leány a kapuig kísérte őket.

Bablámpa:

A lányos házaknál, ahol már udvarló is megjelenhetett, a lakószobában bablámpa vagy díszlámpa függött. A mennyezetre függesztett petróleumlámpa burája köré babszemekből, pattogatott kukoricából és színes selyem vagy krepp papírból készített rózsákból gyöngyszerű díszt rögzítettek. A 20. század első feléig általános divat volt az ilyen lámpák használata Átányban.

Tojásmadár:

A tojásmadár vagy galamb teste kifújt egész tojáshéjból, szárnya, farka harmonikaszerűen hajtogatott papírból, feje kenyértésztából készült, amit színesre festettek. Átányban a nagyobb lányok készítették, akikhez már udvarolni jártak. Az ajtótól a mennyezeti lámpáig vékony madzagot erősítettek, végére függesztették a tojásmadarat, ami az ajtó nyitására leereszkedett.

Katonának bevált legény:

Jelvénye Átányban a pántlikás kalap volt, ami megkülönböztette a falu fiatalságán belül a besorozott korosztályt. Tavasszal, a sorozás előtti este búcsúztatták a legényeket, s ekkor a kedvesüktől és a rokonoktól 2 m hosszú színes szalagokat kaptak. Ezek színe a rokonság, a barátság, az udvarlás kapcsolatait is megjelenítette. Másnap a legény édesanyja a bevált regruta kalapjára nemzeti színű szalagot kötött, s ebbe fűzte az ajándékszalagokat. Ezt követően a pántlikás kalapos besorozott katonák gyors vágtával, lovas kocsival tértek haza mulatozni. Egy-egy pántlikás kalapon 40-50 szalag volt, ez hátrahúzta a kalapot, gyakran a szalag lelógott a legény sarkáig. A regruta ezután októberig, a bevonulásig minden vasárnap viselte a szalagos kalapot. A bevonulás előtti este a mulatozás végeztével elbontották a díszes kalapot, a szalagokat pedig a lányok között osztották szét.

Lakodalom:

A lakodalom két háznak s ezek rokoni körének volt az ünnepe. Mindkét ház azonos tisztségviselőt választ a maga rokoni, baráti köréből, ezek részben az ünnep szertartásmesterei, részben a vendégek kiszolgálói, mulattatói.

A lakodalom tisztségviselői: a násznagy a vőlegény illetve a menyasszony keresztapja. A községházán és a templomban a házasságkötésnek ő a hivatalos tanúja, a házban a díszhelyen az asztalszögben van az állandó helye. A vőfély legény vagy fiatal házas, a lelke a lakodalomnak, ő hívja össze a vendégeket, vezeti a násznépet az ünnep különböző szakaszaiban, egyik háztól a másikig, a templomba, a községházára, ő az első felszolgáló, aki tréfás rigmusaival fő mulattatója a vendégeknek. A gyerekek, mint „kisvőfélyek” szintén megkapják a vőfélyeket megjelölő szalagot és a művirágcsokrot. A nyoszolyólányok a menyasszony mátkái, két oldalról közrefogva kísérik a menyasszonyt, s ők a menyasszonyos ház ajándékvivői is. A gazdaasszony a násznagy felesége, a keresztanya, a főzés, tálalás első irányítója. A csapos közeli férfirokon, ő gazdálkodik a borral és a kenyérrel. A pados nagynéni vagy nőtestvér, ő osztja be és tálalja a kalácsokat, süteményeket. Hivatásos mulattatók a cigányzenészek, akik a lakodalom kezdetétől végig muzsikálnak.

A két lagzis ház a maga külön rokonságával külön-külön ünnepel a vőlegényes, illetve a menyasszonyos háznál. A lakodalom során megszabott időben és célkitűzéssel, felkeresi az egyik vendégcsapat a másikat. Ilyenkor hozzák-viszik, cserélik az ajándékokat: italt és kalácsféléket. De cserélik azokat az ajándékokat is, miket egyrészt a menyasszony küld a vőlegény minden családtagjának, másrészt a vőlegény a menyasszony családja tagjainak. Lakodalom előtt 10 nappal a vőfély hívogatja a vendégeket és kölcsönösen a vőlegényes és menyasszonyos házat. A vendégek kalácsot sütnek, ételajándékot visznek, és ajándékot vásárolnak.

A lakodalmat megelőző tésztacsinálóba 20-30 személy is részt vett, ekkor a lakodalmi leves csigatésztáját készítették el. A II. világháború végéig lakodalomban csak a férfiak étkeztek ülve, a terített asztal mellől, az asszonyok-lányok csapatostól álldogáltak az asztalok végén s onnan kanalazták az ételt. A lakodalom további mozzanata: sátorállítás az udvaron, kikérik a menyasszony ágyát, kiürítik a padlásteret, a meghívott vendégek kalács, sütemény és egyéb ajándékait felhordják a padlásra, kirakatszerűen, itt állították fel a menyasszony ágyát is, ki azután régi szokás szerint itt tölti férjével az első éjszakát, sőt nem egyszer egy egész hetet. A lakodalom reggelén a házat kiürítik és berendezik asztalokkal és lócákkal, a gazdaasszonyok megkezdik a főzést. Sallangokkal, színes papírszalagokkal földíszítik a csengőzött lovakat, fogat indul a cigányzenészekért, a menyasszonyos háztól két nyoszolyólány átviszi a vőlegényinget a másik házhoz, onnan átjönnek a vőfélyek, bejelentik az esküvő időpontját. A közelebbi rokonok már megérkeztek, ebédet tálalnak, a menyasszonyt felöltöztetik, mindkét háztól elindul a lakodalmas menet, a községháza előtt találkoznak össze, a fiatal pár a tanúkkal polgári házasságkötésre megy be, násznép kint várakozik, a násznép átmegy a templomba az egyházi esküvőre, a két násznép különválik a szertartás után. Alkonyat tájt érkezik a vőlegény násznépe, tréfás alkudozás kezdődik a menyasszonyért, kérik, hogy hozzák ki a menyasszonyt, előbb púposnak, öregnek maszkírozott sántító nők jönnek be, harmadik az igazi menyasszony. A vőlegény mellé áll, elmondja búcsúztatóját, majd a vőlegény köszöni meg, hogy párját fölnevelték, a menyasszony elbúcsúzik rokonaitól, a vőlegényes násznéppel a vőlegényes házhoz vezetik, a vőlegény szüleit a menyasszony verssel köszönti, az após és anyós fogadja, „Isten hozott kedves lányom” felelik rá. A vőfélyek verssel szólítják asztalhoz a vendégeket, verses köszöntők kíséretében hozzák be a tálakat. Az ünnepi étrend három fogásos: húsleves, birkapörkölt és tejbekása, a hús mellé krumplit vagy rizst adnak, a kása után tésztafélét vagy tortát kínálnak. Kint megjelennek a legények a „gallérok”, visznek ki bort, süteményt a számukra, kimennek a zenészek is, húznak 2-3 nótát a gallérok megtáncoltatják a lakodalmas lányokat. Régebben a galléroknál botok voltak, ha kívánságukat nem teljesítették kárt tettek. A menyasszonyos háznál menyasszony nélkül folyt a mulatás, éjfél előtt a násznép fiatalabb tagjai a „hőriszesek” a vőfély vezetésével elindulnak a vőlegényes házhoz, a menyasszonyt újmenyecskét megillető ruhába öltöztetik, régebben a vőlegénnyel együtt szertartásosan lefektették, majd néhány óra múlva ébresztették, kontyba tűzték az újasszony haját, főkötőt tettek a fejére. A fektetés kimaradásával már csak átöltöztetik a menyasszonyt piros ruhába. A vőlegény rigmusokkal beköszönti az új asszonyt, aki sült csirkével, férje borral, a nyoszolyólányok kaláccsal kínálják sorra a vendégeket. Kezdődik a menyecsketánc, minden vendég pénzen vette meg a táncot, rostába dobták a pénzt, a vőfély kikiáltotta, hogy mennyit adtak érte. Mindenki fordul legalább egyet az újmenyecskével, végül a vőlegény viszi táncba feleségét, ezzel ér véget a menyecske tánc.

A menyecske tánc után visszaindulnak a menyasszonyos háztól érkezett látogatók, a mulatás azonban mindkét háznál tovább tart reggelig. A távozó vendégek a házigazdától búcsúznak, a háziasszony süteményt pakoltat számukra.

Gólyás játék:

A lakodalomhoz Átányban gólyás játék kapcsolódott. A legények gólyát készítettek, amivel éjféltájban mulattatták az elálmosodó lakodalmas népet. A gólya életnagyságú volt, fehér textilből készült kitömött teste, piros volt a csőre és lába, ami deszkához volt erősítve.

Temetés:

A ház halottait a szobában ravatalozták fel, hogy megláthassa, s elbúcsúzhasson tőle minden rokon, szomszéd s falubeli tisztelő. A ravatalt istállói priccsből, alkalmas méretű dikóból készítették felvetve magasan szalmával, párnával, körülvéve a földig az erre a célra tartogatott fehér halottas lepedővel. A gondosan felöltöztetett halottat végigterítik rajta, mindig úgy, hogy szembe feküdjön a bejárattal, a szoba főhelyén (sarkos berendezésű szobában az asztalszögben, párhuzamosan a tükör alatt, a szoba középső vonalában). A ravatal köré ülőbútorokat helyeztek, a sirató felek számától függően, egy vagy két sorban padokat, székeket. A konyhát hasonlóan bebútorozzák. Itt 10-14 férfi helyezkedik el, akik a halott felett 3-4 óra hosszat énekelnek. Temetés napján kitárták a kis-és a nagykaput, mivel az egyházi szertartás színhelye az udvar volt. Az udvaron kialakították a főhelyet, kitették az asztalt a lelkész számára, s ehhez állították merőlegesen, egyvonalban a házajtóval a koporsót mosószékeken vagy konyhai hokedliken. A házat ért mély gyász, tartós változást eredményezhetett a díszágyon. A ravatal a halottas házban, két-három nap állt fenn, de nem múlt el nyomtalanul. A gyászt a szoba berendezésén is jelezték. A díszágyat sötétbe öltöztették a gyászév idejére.

Fejfa:

A református magyarság körében általános jelenség, mely a kereszttel ellentétben szabadabban fejlődött. Ez lehetővé tette, hogy a faragók a hagyományon alapuló egyéni elképzeléseik szerint alakítsák a fejfákat. Átányon ácsmester faragta őket, csaknem mindig akácfából. A fejfák az emberi alak helyettesítésére születtek. Erre utal a fejfa embernyi mérete és a faragványok elosztása. Részeit az emberi testrészek elnevezéseivel illetik, van lába, törzse, feje. A fejrészen külön nevezik meg homlokát, ereszét, szakállát, kalapját. Több református településen fejfának nevezik a kőből vagy a márványból készült síremléket is.

A megyében fellelhető fejfák a szakirodalom tipologizálása szerint két fő csoportba, a fatönkös és az oszlopos fejfák típusába tartoznak. A fejfa formájának alakításában és a díszítésben minden református falunak megvoltak a maga jellegzetes változatai. Az átányi fejfák egyszerű akácfa-cölöpök. Készítésekor a fatörzset 180 cm-es hosszúságban elfűrészelték, teteje vízszintes maradt. A törzsről sokszor még a kérgét sem hántották le. Ezután a felirat számára egyenes felületet vágtak az előlapnak szánt részre. A forma díszítménye mindössze az jelentette, hogy a fej szélén körben és néha az ereszen vésővel félkör alakú cakkozást, vagy szögletes „fogazást” készítettek. A fejfa a földből csak kb. 40 cm-re állt ki. (fotó: Átányi fejfa. Rajz Ferenc Tamás 23. P6162107)

A lábtól való fa, a lábkaró a fejfával szemközt, a sír láb felőli oldalán helyezkedik el. Minden fejfához két lábfa tartozott. A vékony, de erős farudakat a fejfával egyidejűleg, a temetés előtt készítették el. Ezen vitték ki a koporsót a temetőbe, majd a behantolás után a sír végébe szúrták. Átányon kb. 20 cm-es része látszott a föld felett, végeit nem díszítették. (Fotó: Növényi jelképek az átányi fejfán. Rajz, Ferenc Tamás. 34P6162106)

Tábla vagy tulipán alakú vasból készült sírjelek is előfordulnak az átányi temetőben. Általában helyi kovácsmesterek készítették. (fotó: Kovácsoltvas kereszt Átányból. 33.P6162118)

Jeles napok

András napja után, a karácsony előtti hetekben tartották a disznótort. A disznóölésen segítő szomszédokat, rokonokat vacsorával kínálták. A vacsora alatt alakoskodó adománygyűjtők a kántálók jártak kéregetni. Átányban a legények, fiatal házasemberek rongyos női ruhába, a nők férfiruhába, cigány házaspárnak öltöztek. Arcukat bekormozták, vagy rongyot kötöttek elé, hogy ne ismerjék fel őket. Poroszlón a gazda útlevelet kért a maskarásoktól.

Karácsonyi kántálás:

Karácsony estéjén a komaságok, 16-20 legény is köszönteni „kántálni” jártak csoportosan. Bementek az udvarokra, a lakószoba ablaka alá s beszóltak rajta, hogy „Szabad e köszönteni? A biztató szóra ”Szabad, szabad”, karácsonyi templomi énekbe kezdtek, majd egy legény karácsonyi köszöntő verset mondott. A köszöntés végére a gazda kimegy a legényekhez, borral kínálja őket, s megköszöni a kántálást.

Húsvéti locsolás:

Húsvét hétfőjén a legények vízzel megöntözik a lányokat. Az I. világháború előtt 10-14 legény találkozott a kocsmában reggel s összeölelkezve járta a falut, részegséget tettetve daloltak végig az utcákon. Elmentek a lányos házakba, elkapták a lányokat, kivitték őket az Érhez, megmártogatták a vízben, vagy a kúthoz húzták ki, itt két legény lefogta, a harmadik egy veder vízzel szembeöntötte. A kisfiúk kisbandával jártak s verssel köszöntöttek:

Jó reggelt, jó reggelt kedves liliomszál

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál,

Nesze hát rózsavíz gyöngyöm, gyöngyvirágom,

Hol a tojás, piros tojás, a zsebembe vágom.

Szabad-e öntözni?

A kisebb fiúk pénzt kaptak, süteményt, s az 1930-as évekig még nyers tojást festetlenül. 12 éves kortól fölfelé már bort is kínáltak, pénzt pedig csak a keresztgyerekek kaptak. Egy legénybanda 200-250 tojást is összeszedett, amit eladtak a kocsmában s annak az árán mulattak délután. Az 1960-as évektől a locsolók pirosra festett főtt kemény tojást kaptak. A legények hétfői locsolkodását kedden adták vissza a lányok, ha alkalmat találnak rá. Utcán, ha kútról vitték haza a vizet a szembejövő férfit megöntözték vele.

Májfa állítás, „hancsikolás”:

Május elsejére virradó éjjel a legények szeretőjüknek májfát állítanak a kiskapu vagy a kútágas mellé. Lombos nyárfát vagy orgonabokrot vágnak ki, s hozzákötik a vendégoldalhoz, hogy minél magasabb legyen. Mielőtt felállították, este a lány szalagokkal, kendőkkel feldíszítette, a komaság éjszaka együtt állította fel. Utána elindult a legénység ásóval felszerelve a vállán „hancsikolni”. A „hancsikolás” azt jelentette, hogy ásóval elhányják az épületek aljáról a kis tapasztott patka nevű emelkedőt, de szétdobják az utcán a kiskapu mellől is a sárból való ülőpatkát. A széthányt patkát a legények hányják föl az ég felé, az udvarra is kerül belőle. Ha nem őrizték az udvart a legénység kedvére rendetlenkedett: Leakasztották a kiskaput a kerítésről elvitték sokszor a negyedik szomszédba is. Felforgattak mindent az udvaron, kihordták a gazdasági eszközöket az útra s eltorlaszolták az úttestet. Nagy szégyen volt, ha május elsejére a lányos ház előtt széthányatlan patka maradt. A 20. század közepétől a májusfa helyett fejrevaló kendőt vettek a legények és cserép vagy kosár virágot adtak mellé. A kendőt és virágot, miket együtt májfának neveznek, május elseje előtti este vitte a legény szeretőjének. Korábban a legény fűzvesszőből maga fonta a kosarat, színes krepp-papírral, szalagokkal díszítette, amibe vágott vagy cserepes virágot vásárolt. Később városban, virágüzletben köttették, melyhez az ajándékok kétféle csoportja járult: édességek, ékszerek és nagyobb ruhafélék.

Szüreti felvonulás:

Felvonulásokat és táncmulatságokat megyénkben számos olyan településen is tartottak, ahol a szőlőkultúra nem volt jelentős. A szüreti felvonulás lehetőséget nyújtott az alakoskodásra, különböző tréfákra. Átányban a felvonulók között cigánynak öltözött alakoskodó legények haladtak. A lányok díszített kocsin ültek, amelyet a legények lóháton kísértek végig a falun.

Táncok, táncalkalmak:

A II. világháborúig minden vasárnap délután (húsvéttól októberig) volt táncmulatság, ami estig tartott. A kocsmában vagy a falu utcáján, árnyas teres helyen volt a tánc. De táncoltak új házakban, új istállókban is, azért, hogy a földjét simára, keményre tiporják. A kocsmába fogadott zenészbanda muzsikált, a zenészeket a legénység díjazza, minden olyan legény, aki odaáll a banda elé táncolni egymagában, tehát teljes jogú, fizet egy véka búzát és egy liter bort egy évadra. Verbunkolás után a legények szünetet tartottak, nézegették a lányokat. Táncba hangos szóval hívták a lányokat, a legény kikiáltotta a lány nevét, akivel táncolni akart. A meghívott lány a legény elé lépdelt. Tánc után a legény elengedi táncosát, a lányok újból a maguk csapatában sétálnak fel, alá. Ünnepnapokon bál volt s reggelig tartott. Karácsony másodnapján, újévkor, pünkösdkor, aratás után és szüret végén voltak a bálok. A tánc alkalmával a lányok kint sétáltak az utcán, bentről kiáltottak ki a lánynak, és behívták. Akit nem hívtak be, az sétálhatott estig. A lányok kinnrekedése csak a táncmulatságban volt. A bál előtt elment a legény a lányos házhoz és megkérte az anyját, hogy engedje el a bálba. Együtt mentek karonfogva, az anyjuk kíséretében. Mikor táncba hívja a legény a leányt, meghajlott előtte s úgy kérte fel. Az 1920-as években magyarcsárdást jártak.

Kimuzsikáltatás:

Táncalkalmakon, ha a legény hívta a lányt táncolni, s az nem ment a hívásra, akkor kimuzsikáltatta. Kimuzsikáltathatta akkor is, ha udvarláskor a lány nem látta őt szívesen, kicsúfolta, illetlenül bánt vele. A kimuzsikáltatást vagy maga a sértett legény vagy legjobb komája végezte. A tervről értesítette az egész komaságot, és a zenészeket is. Egyszerre összenézett a legény a komáival, akik a jelre eltágultak a terem közepéből, nagy üres helyet hagyva. A cigány is abbahagyta a táncdalt s a Rákóczi indulóba kezdett. Most már mindenki tudta mi történik és félrehúzódott. A legény végigtáncol az üres termen az ellenkező lánnyal, az ajtó felé tuszkolva őt. Egy valaki kitárja a kocsmaajtót s a legény, azon kipenderíti a lányt. A kimuzsikált lányt abban az évben nem hívják táncba.