A település hazánk egyik legjelentősebb műemlékének ad otthont. Az itteni, ma is álló templom őse feltehetően a 11. században épült, első periódusában egy szimmetrikus, öthajós, de lényegében centrális épület volt, közepén kiemelkedő toronnyal; teljes szimmetriáját csak a keleti oldal altemploma, illetve a fölötte elhelyezkedő, emelt szentély szakította meg. A régészeti kutatások alapján a templomhoz déli oldalán kolostorépületek csatlakoztak, melyek azonban szinte teljesen elpusztultak. Ilyen formájában az épület feltehetően nem érte meg a 14. századot: a monostort még az Árpád-korban átalakították: az öthajós teret háromhajóssá szűkítették úgy, hogy az északi és déli falakat lebontották, és a mellékhajók oszlopai közötti teret befalazták; továbbá a nyugati apszist egyenessé alakították át – a templom ekkor válhatott kolostorból plébániatemplommá. Az épület plébánosa, Miklós 1332-ben 30, 1333-ban 28, 1334-ben összesen 27, majd 1335 első felében 14 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A templomról több adatunk nincs is egészen a 16. század közepéig, amikor 1550-ben a templom Miklós nevű plébánosát említik a források. Az épület a középkorban a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve.
A középkor után 1720 körül említik először Feldebrő Szent Márton tiszteletére szentelt templomát, mely később 1732-ben jól felszerelt kőépület volt a források szerint. Ezt 1744-45-ben gyökeresen átépítették; eltávolították az épületen belüli kő oszlopsorokat, ami viszont később súlyos statikai problémákhoz vezetett: az épület az 1780-as évek elejére már életveszélyessé vált. Az 1780-as, ’90-es években többször helyreállították, de végleges megoldást ezek sem hoznak: csak az 1830-as évek végén kezdik meg a teljes helyreállítást. Az épület ekkor elnyert formájában áll ma is, Szent Márton tiszteletére szentelve.