Római katolikus templom
Tituláris szentje: Szent Kereszt majd Szent Márton (az 1720-as évektől)
koraközépkori altemplom, kora Árpád-kori falakra épített barokk templom
10-11. század, 12-13. századi, majd 15. századi átépítés, 18. századi felépítmény (1746)
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2169
Szabadság tér 1.
Építtető: Aba Sámuel (?), Grassakovich I. Antal
Altemplomában az építéssel egykorú falfestmények
Főoltár: Szent Márton (neobarokk – 1839)
Mellékoltár: Szent András – festette: Kracker János Lukács (1751)
Szószék: (neobarokk – 1839)
Harangok: Szlezsák László öntötte 1922-ben (átmérő: 74,5 és 58 cm) és 1923-ban (átmérő: 100 cm)
1242-ben Feldebrő az Aba nemzetségbeli Debrői család birtoka volt. Ehhez a tényhez kapcsolódik az a feltételezés, mely szerint Feldebrő monostora az Aba nemzetség családi monostora és temetkezőhelye volt, sőt talán magának Aba Sámuelnek, a magyar történelem első választott királyának (uralkodott: 1041-1044) a földi maradványait először itt helyezték örök nyugalomra.
A művészettörténet és régészet-tudomány számára 1865-ben Henszlmann Imre fedezte fel, hogy az alapvetően egyszerűnek tűnő falusi barokk templom micsoda építészeti és kultúrtörténeti kincset rejt magában. A papi temetkezőhelyként elzárt korai román-kori altemplom falain felfedezte, hogy semmihez sem fogható, igen korai falfestmények találhatóak rajta. A lassan másfél évszázada tartó építészeti-műemléki, történettudományi, régészeti és művészettörténeti kutatások és összegző következtetések során lassan kirajzolódik az úgynevezett első templom feltételezhető megjelenése, de e reprezentatív méretű és feltehetően gazdagon díszített templomnak még mindig keveset tudunk építtetőjéről és az építtetői szándékról.
Kutatástörténet
Henszlmann mellett Ipolyi Arnold (1873) és Rómer Flóris (1874) is kiemelte az altemplom építészeti és festészeti különlegességét, de az első, tájékozódó jellegű ásatás az altemplomban a Műemlékek Országos Bizottsága megbízásából csak 1897-ben zajlott le Gerecze Péter irányításával (munkájáról az Archeológiai Értesítőben 1897-ben számolt be). Éber László 1922-es, a falképek európai jelentőségére felhívó dolgozata után 1925-ben Lux Kálmán és Szönyi Ottó folytattak számottevő eredményeket hozó ásatásokat. Tisztázták az altemplom alaprajzi kérdéseit és megtalálták a barokk templom falában a középkori építmény két korszakának maradványait, de a felső templomra vonatkozóan három hajós, nagyszabású bazilikális elrendezésű ókeresztény, latin szertartású építményt feltételeztek, melynek helyén Szent István király idejében díszes román templomot építettek, melynek falaiba a megelőző épület használható részeit és az épen maradt altemplomot teljesen befoglalták. Divald Kornél 1927-ben elsőként vetette fel a bizánci eredet lehetőségét és az Aba Sámuelhez köthető alapítást, mely elméletet Péter András is magáévá tett 1930-as írásában. 1932-ben Puskás Lajos doktori értekezésében bevonta a gondolkodás körébe a nyugati/Benedek rendi, elsősorban dél-itáliai (talán éppen Montecassino-i) igazodás kérdését, a templom családi alapítású monostorhoz való tartozását, az al seccó technikával készült falfestmények 11. század végi keletkezését. Felvetését Hekler Antal németül is megjelent magyar művészettörténetében gondolta tovább, miszerint a nagyon erős bizánci hatás Montecassino közvetítésével érkezett Magyarországra. 1936-ban ismét Lux Kálmán vezetett ásatásokat, mely munkálatok tapasztalatait Lux Géza 1942-ben tette közzé. Az eredmények a templom építéstörténetének tisztázása szempontjából minden addiginél jelentősebbek voltak. Ekkor ásták ki és boltozták újra az altemplom azon szakaszait, melyek túlnyúltak a felső templom jelenkori falain. Újabb kutatásaik feltárták a 20×20 m-es, szabályos négyzet alakú felső templom alapfalait, az alsó és a felső templom összekapcsolódásait. Ekkor derült ki számukra, hogy alapvetően a bizánci stílusjegyeket magán viselő, négyszögletes alaprajzú volt az eredeti templom, és csak később alakították át a hazai közegben általánosan elterjedt un. bazilikális elrendezésű (főhajó, két oldalhajó) templommá. Az elrendezés bizáncias jellege, de a kötegpillérek szerkezete és díszítése, a keresztes hadjáratokhoz köthető Szent Kereszt tiszteletéből fakadó centrális építkezések nyugaton való elterjedése nyomán a franciaországi Germiny des Prés templom analógiájára bukkantak. A közeli, tarnaszentmáriai altemplom vonatkozásainak ismertté válása mégis egy helyi építő-építtető kultúra feltételezéséhez vezették el őket. A falfestmények esetében viszont bizánci azonosulással kevert, dél-itáliai hatást láttak a fenséges megjelenésű, Pantokrátor jellegű Megváltó arcában és a kezében tartott könyv „Ego sum…” latin feliratában. Gerevich Tibor is foglalkozott a Feldebrő-kérdéssel 1938-ban megjelent művében. A stílusbeli és a technikai (al freskó szerű mészvakolaton al sekkó ráfestés) különbözőségek okán felvetette két festő jelenlétét. Az apszis (Maestas Domini) mesterét fiatalabbnak, a modernebb, római áramlatok követőjének, a Káin és Ábel történetét elmesélő jelenetet és a díszítő festést kivitelező mestert idősebbnek, bizáncias, hellenisztikus jegyeket követő alkotónak vélte, de feltételezése szerint a két mester egy időben dolgozott – valószínűleg még Szent István korában. Radocsay Dénes is az itáliai igazodást és a kétmesteres kivitelezést fogadta el, de a 12. század első felére tette a falképek keletkezését. Kampis Antal (1955) német – kiemelten regensburgi – emlékkörben találta meg a feldebrői templom párhuzamát, mint olyan, a keleti térítésben aktívan részvevő szerzetesrend művészetét, melynek hatása már az 1020-as évek vége felé jelen volt Magyarországon, de a Feldebrőn alkalmazott boltozási módot és a szalagfonatos kőlaptöredék motívumkincsét a 11. század utolsó évtizedeire keltezte. A festőt bencés miniátor szerzetesként képzelte el, aki a regensburgi Szent Emmeram kolostorban tanult a hatvanas években. Egy csehszlovákiai kutató is véleményt formált kora-román templomunkról. Vaclav Mencl 1957-ben cáfolta Gerecze Péter felvetését, miszerint a templom a magyarok bejövetele előtti Nagymorva Birodalom idejéből származna. A görögkeleti alaprajzot szír eredetűnek tartotta, a nyugat-európai megjelenésüket keleti hatásokra vezette vissza annál is inkább, mert az adott korban a nyugati épületek még nem voltak olyan összetett szerkezetűek, mint az Feldebrőn tapasztalható. Örmény vagy grúz kváderfalazatokkal és 10. századi arméniai oszlopkötegekkel hozta az altemplom megoldásait kapcsolatba. 1954-ben konzerválták az altemplom köveit, majd 1964-ben került sor újabb ásatásokra. Méri István (Magyar Nemzeti Múzeum régésze, 1964) volt az első, aki felismerte, hogy a négyzet alaprajzú épület egyetlen, egységes építészeti koncepción alapul. Az építmény szíve az altemplomban lévő sír, mely köré épült a monumentális épület: tehát sírtemplom volt. Entz Géza (1967) megerősítette, hogy a centrális elrendezésű feldebrői családi monostortemplom bizánci eredetre vezethető vissza, falképei pedig az 1961-62-es helyreállítás (Illés János, Szentesi Róza, Deák Klára) megállapításai szerint egységes ikonográfiai program – a miseáldozattal kiegészült mennyei Jeruzsálem – keretében fogant. A falképek stílusa egy művészre enged következtetni. Művét a keleti (Pantokrátor Krisztus) és a nyugati (evangélistaszimbólumok, üdvözültek Ábrahám kebelén, antikva betűs latin feliratok) jelképrendszer szövevényéből építette fel. Legközelebbi párhuzamát a lombardiai civatéi Szent Benedek-kápolna festményein vélte felfedezni és a 12. század közepére keltezte. Dercsényi Dezső (1972) és Voit Pál (1972) összefoglaló munkáikban e megelőző kutatások eredményeként összegezték a templomra és falfestményeire vonatkozó tudást, de főleg Voit a Heves Megye Műemlékei II. kötetben nagy hangsúlyt fektetett a második és a harmadik templom építéstörténetének bemutatására. Tóth Melinda Árpád-kori falfestészet című összefoglaló munkája 1974-ben jelent meg. A hazai emlékanyagban, mint korai voltában, mint felületnagyságában kiemelkedő jelentőségű falképek mesterének szerinte nem volt könnyű dolga, a kripta szokásostól eltérő alaprajzi elrendezése, alacsony belmagassága miatt, mely megnehezítette a kiforrott ikonográfiai rendszer helyi adaptálását. A szentélybe és környékére zsúfolta mindazt, amit az általa ismert apszisábrázolásokból legszükségesebbnek gondolt: Krisztust, aki nem végítéletszerű Pantokrátor, hanem inkább ószövetségi. A Mennyei Jeruzsálem földről befogadott lakói pedig csak medaillonokban kaptak helyet a felület szűkössége miatt. Az altemplom feltöltésének köszönhetően szerencsésen megmaradt festmények keletkezését ő is a 12. század második felére tette, de e második réteg alatt egy korábbi kifestést feltételezett, valamint a bizánci és a nyugati hatás együttes megjelenését, találkozását hangsúlyozta. Levárdy Ferenc igyekezett magyarázatot találni az altemplom kifestésére és annak stíluskeveredésére. 1976-ban megjelent Feldebrő Kelet vagy Róma? című művében István király egyházpolitikájának változásában, nyugat felé történő orientalizálódásában, a bizánci szerzetesek mellé betelepített bencések együttélésében kereste a válaszlehetőséget. Káin és Ábel történetének aktuálpolitikai tartalmat kreált: miszerint a szentként tisztelt Aba Sámuelre mint nomadizáló, állattartó királyra, illetve a nyugati, lényegében a földműves kultúrát képviselő német-római császár vazallusára, Orseolo Péterre, ezen keresztül a két tábor élet-halál harcára utal a jelenet hangsúlyos megjelenése. Az alapító és a monostor apátjának arcát is felismertnek vélte a négyszögletes nimbuszt viselő figurákban. Az altemplom temetkezési helyként való hangsúlyozására pedig azt a két angyalt emelte ki, akik egy medaillonban egy glória nélküli férfi képmását, a halott lelkét emelik fel az égbe.
1970-ben halaszthatatlanná vált a templom felújítása, amelyre 1972-1982 között került sor. A felújítást megelőző kutatásoktól azt várták, hogy sikerül egységes álláspontot kialakítani mind az építészei, mind a festészetre vonatkozó kérdésekben. Olyan tudományos vizsgálatok segítették a régészeti kutatásokat, mint a geológiai talajmechanikai mérések, a beépített kőzetanyag jellegének, származási helyének vizsgálata, az épület alaprajzának, boltozati rétegeinek és homlokzatának műszeres felmérése. Tóth Sándor is hozzá szólt a vitához 1977-ben. Szerinte a négyzet alaprajzú, négyapszisos, centrális térszerkezet első megjelenése a nyugati templomépítészetben jelent meg először. Az igaz, hogy annak további fejlődése a római birodalom keleti provinciáiban zajlott le, de az itáliai területen is – pl. Canosában – az 5-6. században létrejött egy olyan változata, amely a feldebrőihez sokkal közelebb áll, mint keleti rokonai. A Műemlékvédelem című folyóirat 1977-ben több alkalommal foglalkozott a feldebrői templom eredet-kérdésével, melyet fontos tudományos kérdésként kezelt.
1972-1982 között zajló, Kovalovszi Júlia (Magyar Nemzeti Múzeum) vezette és Dávid Ferenc (Országos Műemléki Felügyelőség) által segített feltárásoknak így nagy tétje volt. A tíz évig tartó ásatási munkálatok során választ találtak több olyan kérdésre, melyeket korábban csak feltételezésekben fogalmaztak meg. A feltárásokat helyreállítási munkálatok is követték, a teljesen helyreállított templomot végül is 1983-ban adták át. A templom minden részére kiterjedő falkutatást végeztek, s a templomkertben is nagy összefüggő területeket tártak fel. Ekkor találták meg a feltételezett monostorra utaló falmaradványokat is. A titkot azonban, hogy kinek a tiszteletére, megbízásából stb. építették, továbbra sem sikerült feloldani.
Építéstörténet
Az első templomnak egész Európában nincsen párja. Építéséről biztos, írásos adatunk nincs. Eredetileg négyzet-alaprajzú, centrális templom volt, félköríves szentéllyel és az oldalfalakon egy-egy hasonló conchával. Eredeti bejárati homlokzata, felépítménye és boltozási rendszere ismeretlen. Altemplomi része megmaradt, de nem tudjuk, kit temettek el a kriptájában. Az altemplom a szentély alakját követve (egy faragott fejű oszloppal) és az első templom negyede alatt terül el, haránt irányban. Részben palmettás fejezetű, alacsony, lefelé szélesedő öt nyolckaréjos oszlopköteggel osztott kéthajós tér, eredeti keresztboltozatszerű nyomott boltozattal. A Kovalovszki Júlia vezette feltárás során kiderült, hogy az altemplom falazata kötésben van az első felső templom külső zárófalával, tehát a két templomrész szervesen együtt épült. Az északi és a déli fal vakolatának leverésével az eredeti templom magasságát is meg tudták állapítani, illetve megtalálták a négyzet sarkait kijelölő nagy négyszögletes pillér maradványait is. A templom kelet-nyugati tengelye mentén szimmetrikus, öthajós, ám lényegében mégis centrális épület volt, középen kiemelkedő toronnyal. A templom keleti harmada alatt húzódik a tizenkét traktusú altemplom, melynek centrumában helyezkedik el a kiemelt helyzetbe hozott (geometriai és szellemi központ) dongaboltozatos sírkamra. Megemelt boltozata fölött lévő emelt szintű felső szentély bontja meg a templom keleti és nyugati felének szimmetriáját. A sírkamra nyugati zárófalához a hajóból széles lépcső vezetett le. A falazott sír két végénél két oltár maradványait találták meg. (Egy teljes oltárra is rábukkantak egy barokk pillérbe másodlagosan befalazva.) Mindezek azonos építési fázishoz keltezhetőek. Feltételezések szerint a templom – akkor nemzetségi kolostortemplom – építtetője a környék ura, a királyi család tagja (István leány testvérének vagy lányának férje), országos főméltóság (nádorispán) viselője, majd később (1041-44) választott királyi rangú személyiség, Ada Sámuel lehetett. A rangjához méltó templomot valószínűleg trónra lépése előtt kezdte építtetni. Altemploma valószínűsíti, hogy majdani temetkezési helyként. Györffy György kutatásai alapján egy 14. századi adat szerint (1332-37-es pápai tizedlajstrom) az akkori debrői plébániatemplom a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve. Feltételezve, hogy alapítása óta ezt a titulust viselte, a templom már 1018 után megépülhetett, mert Szent István király ebben az évben kapott Szent Kereszt-ereklyét. Megint csak feltételezés, hogy rövid uralkodása végeztével, a III. Henrik ellen vívott, ám elvesztett ménfői csatában történt meggyilkolása után Aba Sámuelt 1044-ben először ide temették el. A krónikák szerint egy idő múlva a király testét első nyugvóhelyéről a saját monostorába, Sárra vitték át. A sír fölbontását úgy írták le, mint a szentek ereklyéinek megtalálását. „Tehát hosszan és erősen folyt csata után végre is, isten segítségébe bizva, a császár diadalt nyere. Aba király pedig a Tisza felé futa s a magyarok, kiknek uralkodtában vétett vala, egy faluban, egy ó veremben megölik s egy egyház mellé eltemetik. Néhány év mulva, midőn testét a sírból kiásták, szemfedőjét és öltözetét rothadatlan és sebhelyeit begyógyúlva találták, s eltemették osztán testét tulajdon monostorában.” – Képes Krónika. A népszerű király emlékezetét valóban sokáig őrizhették eredeti temetkező helyén is.
Az első templom apszisokkal bővített négyzetes alaprajzát tekintve, melynek tömbje közepéből egy torony emelkedett ki, (keleti-)bizánci centrális templomokra emlékeztetett. Ám ott nem volt szokás altemplomot építeni. Ny-Európában viszont, ahol a szentek tisztelete, a halottkultusz a 11. századtól erőteljesen kibontakozott, s az ereklyéknek helyet adó altemplomépítés nagyon gyakorivá vált, abban az időben ritkaság számba mentek a centrális elrendezésű épületek. Alaprajzi elrendezését tekintve a feldebrői templom legközelebbi rokona Franciaországban, a Loire völgyében fekvő Germigny des Prés apátság 9. századi temploma, mely azonban lényegesen kisebb, 3×3 hajós és nincs altemploma, valamint a Genga-i (Közép-Kelet Itália) S. Vittore alle Chiuse és a Canosa béli (Dél-Kelet Itália) S. Leucio templom.
A második templom
A négyszög alaprajzú templomot már az Árpád-korban, valószínűleg a 12-13. század fordulója táján, de a tatár járás után minden bizonnyal átalakították: a felső templom É-i és D-i zárófalát az apszisokkal együtt lebontották, a mellékhajók oszlopközeit befalazták, így az eredetileg 5 hajós teret 3 hajóssá szűkítették. Az altemplom azonban a fölötte levő emelt szentéllyel együtt teljes szélességében megmaradt, tehát az eredetileg centrális templom hosszhajós, kereszt alakú épületté vált. Az altemplomba vezető lépcsők a templom testén kívülre kerültek, ezért új lejáratot alakítottak ki a D-i oldalon a mellékhajóból kis íves záródású átjárón keresztül vezető lépcsősorral. Az É-i lejáratot befalazták, így maradhatott meg eredeti állapotában. Újonnan épített lépcsőkön lehetett feljutni a felső templom emelt szentélyére. Megmaradt a sírkamra fölött emelt oltár és a sírkamrába nyíló ablakokhoz vezető lépcsősor. A nyugati apszist kiegyenesítették, és belül széles bejárati lépcsőt építettek, a két nyugati sarokra pedig, a magyarországi szokásnak megfelelően, két tornyot emeltek. Ekkor már plébánia templomi rangban volt csupán. A templom körül valószínűleg csak az átalakítás után kezdtek temetkezni a falu lakói. A temetőt hatalmas, 7-8 m széles, 3-4 m mély árokkal vették körül. A cinterem körülzárása mellett veszély esetén a megerősített templom és a temetőkert a falu népének menedékül is szolgált. Az átalakított templomot a 15. században felújították. Ekkor készült a szép későgótikus kapu kis előtérrel a D-i oldalon. A felső templom egységes, fehérre meszelt vakolatot kapott, melyen falfestmények is voltak (csekély maradványai az É-i oldalon). Az időközben betemetődött körárok belső széle mentén támpillérekkel is megerősített kőfalat építettek.
A barokk templom
A kezdetben pompás királyi emléktemplom elvesztette eredeti rendeltetését, átalakult és egyszerű falusi plébániatemplom lett a török időkben. Eger ostroma idején Debrő vára (a falu határában, az út bal oldalán megtalálhatjuk a Debrő vár romjait), és falu maga is elpusztult, lakosai elmenekültek. A templom falai is omladozni kezdtek. Az 1696-os plébániaösszeírás nem említette a falu templomát, a plébániát 1700-ban állították fel. A romos templomot úgy-ahogy rendbe hozták és használni kezdték Ekkor készülhetett a hajó téglapadlózata, mely eltüntette a sírkamra lépcsőzetes kiemelkedését, és azonos szintben fedte le az egész felső templom padlózatát. Az 1720 körül említett plébánia templom Szent Márton tiszteletére volt szentelve. 1732-ben már jól felszerelt, kőépületként említik, fíliái: Verpelét és Tarnaszentmária [ÉrsEgyhL archvet. 934.] A jó állapotúnak említett (1733-1737) templom felszereléséhez akkor hat kazula, két kehely, egy Úrmutató, egy cibórium, egy oltár és két harang tartozott [OL Htt Cass P.D. Agr. fasc. 1; G.P. 15-16…]. 1740-ben Fülöp hentes egy oltárt állíttat, mely a gótikus oldalajtó mellett állt. A szoborról szóló későbbi leírás a korai templomra vonatkozóan is szolgál adatokkal: „Egy kikeresztelkedett zsidó hentes, Fülöp, 1740 körül a régi templomban egy oltárt állíttatott fel, éspedig a templom hajójának déli oldalán, az oldalhajó mellett, ezen az oldalon egy Nep. Szt. János szobrot is helyezett el. A régi templomot és a Fülöp oltárát 1743-ban lebontották s az új templom fölépítéséig (1744/45) a paplakban helyezték el. A régi templom közepén két kőoszlopsor vonult végig. E szobor az oszlopok között volt elhelyezve, több más szoborral együtt, melyek a régi templom lebontása után vele együtt a paplak elé kerültek.” [ÉrsEgyhL archvet. 990.] A megrongálódott falak azonban rövidesen életveszélyessé váltak. 1744-45-ben a régi falak részleges felhasználásával felépítették a barokk templomot. Az építtető kegyúr Grassalkovich I. Antal (1694-1771) volt. Az említett két pillérsort eltávolították, az oldalfalakat felmagasították és az addigi három hajó szélességét átívelő, nagy fesztávú boltozatot építettek rájuk. A templom eredeti keleti falát és szentélyét lebontva megépült a jelenlegi, de nagyobb szentély a sekrestyékkel és az oratóriummal. 1745-ben került sor a homlokzati torony építésére, e munkálatokról egy fennmaradt irat adott hírt, melyben a szükséges kő szállításához szekereket kértek a vármegyétől [HML közig. iratok 1745, no. 42.]. Ezzel végképpen eltűntek a Ny-i apszis még meglévő maradványa is. A belül még látható részleteket az új orgonakarzat takarta el. A hajóban a falak mellett nagy, szögletes pillérek épültek, melyek a boltozat terhét hordják. XIV. Benedek pápa pedig búcsút kötött a templom látogatásához 1744-ben [HML KápMagL no.1.di 4. fasc 1. frustum 35.]. 1749-ben vitték vissza a szobrokat a megújult templomba. 1751-ben Szent András tiszteletére oltárt emeltek (Karcker János Lukács műve), s ezen helyezték el Nepomuki Szent János szobrát. Később az Istenes Szent János rendjéhez tartozó Lukács testvér (feltehetően fr. Lucas Huetter, ? – Eger, 1760) által átfestett szobrot Bellágh Ádám plébános a falu melletti kőoszlophoz helyeztette át, ott írták össze 1782-ben [ÉrsEgyhL archvet. 990]. A templomnak 1767-ben három oltára volt [HML ÉrsEgyhL canvis. 1767.]. A nagysúlyú boltozat azonban rövidesen megrepedezett, és a szépen felszerelt templom életveszélyessé vált. Erre lehet következtetni egy 1782-ben kőműves munkákról szóló számlából [OL Orczy L. Possesionaria Dbő. 109. Elench. 35. 102/1.]. A megkezdett helyreállítási munkálatok 1793 tavaszán ismét felgyorsultak egy vihar okozta megrongálódás után, Francz József egri kőművesmester statikai vizsgálatai után a boltozatot báró Orczy József által szolgáltatott fenyőgerendákkal dúcolták alá. 1800-ban négymázsás új harangot szereztek be 399 Ft-ért [Érs EgyhL archvet. 474.]. Kriptájának a leírások szerint nincsen rendes lejárata. A teljes felújításra 1839-ben kerülhetett sor a kegyúr, Grassalkovits III. Antal költségén. A főoltáron Szent Márton képe azonban 1851-ben erősen szakadozott állapotban van már, s ezért tervbe vették restaurálását, vagy lecserélését. [Érs EgyhL középhevesi esp. ker. lát. jkve.] 1893-ban a boltozati nyomást viselő falakat vonóvassal húzzák össze, de az 1925-ös földrengés tovább súlyosbítja a templom egyébként is kedvezőtlen statikai helyzetét.
A templom modern régészeti szempontú helyreállítása
A hosszú régészeti kutató munka és az azt követő, 1983-ban befejezett helyreállítás után a templom használhatóvá és látogathatóvá vált. Erdei Ferenc, a helyreállítás tervezője arra törekedett, hogy a különböző korokból megmaradt részletek bemutatásával a templom építéstörténete leolvasható legyen, ugyanakkor az épület egységes hatású, esztétikus élményt nyújtson és rendeltetésének is megfeleljen. A helyreállítás érdekessége, hogy a barokk templomtömegben részleteiben felidéződik a középkori templom látványa. A hajó belső terében anastylosis módszerrel (in situ/helyben létrehozott elméleti rekonstrukció) visszaállították a pilléreket. A középkori részleteket, falakat letisztították a későbbi vakolattól, és nyers állapotban láthatóvá tették. A barokk építészeti korszakok falait vékony rétegű, anyagában színezett vakolattal fedték. Az eredeti szinten helyreállított padlót az akkoriban használatos méretű téglával rakták ki, más burkolattal rajzolva ki az első periódustól eltérő, de fontos, elbontott részleteket és falakat. Ezt a célt szolgálja a Teleki Katalin tervei alapján készült nemes anyagú és kiképzésű új berendezés is. Eredeti helyén maradt a barokk mellékoltár, amit restauráltak és a neobarokk főoltár, valamint a szószék. Elbontották azonban a karzat nagyméretű orgonáját. A kora Árpád-kori altemplom szinte teljes egészében megmaradt, s ma eredeti állapotában látható. Az altemplomban kerültek kiállításra a másodlagos helyről előkerült faragványok, köztük a sírkamrában bemutatásra került az a román kori oltár, melyet egy barokk pillérből bontottak ki.
Az altemplom falképei
Az altemplom húsz méter hosszú hajóját zömök pillérkötegek tagolják, ezek tartják a borda nélküli keresztboltozatot, melynek az egész templomra jellemző harmonikus szabálytalansága csodálatos élményt nyújt. Keleti szentélye a felső templom alatt és azonos alaprajzzal épült ki. Nyugati középtengelyében pillérkötegekkel osztott kettős félköríves átjáró vezet a járószinttől mélyebben elhelyezkedő, dongaboltozattal fedett sírkamrába. A hajó, és a sírkamra kis ablakokkal kapcsolódik a felső templomhoz. Az 1995-ös restaurálás alkalmával ismertté vált, hogy a sírkamra és a hajó boltozatköveinek felszíne simább, míg a hajó és a szentély oldalfalának kváderein jól láthatóak a faragás vésőnyomai. A viszonylag könnyen faragható riolittufa megmunkálásának különbözősége azonban nem építési periodizációt jelent, hanem inkább két kőfaragónak vagy kőfaragó csoportnak a jelenlétére utal. Valamint a falazóhabarcs és az alapvakolat anyagának azonosságát is kimutatták, így kijelenthető, hogy az altemplom folyamatosan és egységesen épült, s elkészülte után hamarosan sor került (több rétegű) kivakolására majd kifestésére.
Az altemplom falai eredetileg is festve voltak, a ma látható képek a kutatók többségi véleménye szerint száz évvel későbbiek, a legutóbbi restaurátori vizsgálatok azonban ezt a feltételezést nem erősítették meg. Valószínűleg a sírkamra is festett volt. A festett felület sok helyen hiányos, de egységes ikonográfiai rendszere elvitathatatlan. A falképciklus centruma az apszisboltozat. A szentély boltozatán a medaillonba foglalt Mindenséget Uraló Krisztus (Pantokrátor) félalakja került szokásokhoz íven a központi helyre, angyalokkal és a négy evangélista jelképével körülvéve. Felénk tekintő, szemben ábrázolt feje mögött görögkeresztes dicsfénykorong, baljában könyv, melynek nyitott lapján az EGO SVM QVI SVM felirat olvasható. (Exod.3,14.) Jobbja, melyet valószínűleg áldásra emelt, a felső test nagy részével együtt elpusztult. Krisztus jobbján fent János evangélista jelképe, a sas, alatta Márk oroszlánjának erősen töredékes mellalakja, a másik oldalon fönt a Mátét jelképező angyal – valamennyi evangélista-szimbólum közül a legépebb – lent pedig a Lukácsot jelképező bika félfigurája látható – erőteljes szimmetriára törekedő kompozícióban. Fejük mögött dicsfény, illetve nevüket tartalmazó irattekercs vagy könyv egészíti ki alakjukat. A szentélyboltozat alsó részén az angyalok kara övezi az együttest. A kompozíció szimmetriájából kikövetkeztethető, hogy a hiányzó felületeken is az égi karok tagjai tekintettek le az ott tartózkodóra. A szentélyhez tarozik még a diadalív – szinte alig látható – Kálvária-csoportja. Az altemplom tengelyének mennyezetére a medaillonok és a boltmezőket elválasztó, az építészeti szerkezetet kihangsúlyozó gazdag ornamentikával képzett osztósávok rendszerébe Krisztus életéből vett jeleneteket és halálának passióját festették fel. A többi felületen ószövetségi alakok, próféták, pátriárkák portrészerű arcképe és történetek jelennek meg díszes keretbe foglaltan. Kiemelten híres a passió, a krisztusi áldozat és megváltás útját és az üdvözülés előképeként értelmezhető Káin és Ábel áldozatát valamint a testvérgyilkosságot ábrázoló jelent.
Lux Kálmán ásatásaihoz és felújítási terveihez kötődően először Dex Ferenc nyúlt szakértelemmel az altemplom falképeihez. A leválni készülő részeket rögzítette. Restaurálásuk Kákay Szabó György festő-restaurátorművész és Illés János munkája, melyre 1954. november 15-én kapták a megbízást. Az ötvenes évek állagmegőrzési munkálatai után a hatvanas évek elején (1961-62) kerül sor a minden vonatkozást figyelembe vevő, a pillanatnyi mentésen túlmutató munkálatok elvégzésére. A falképek restaurálása Illés János és Szentesi Róza vezetésével sok új részlet feltárása mellett új megfigyeléseket is eredményezett. A legfontosabb megfigyelés az volt, hogy csak az alapszín és a kontúrok készültek al fresco eljárással, míg a figurák és a díszítőfestés secco technikára vallanak.
Az 1990-es évek elején ismét vizsgálat alá kellett vonni az altemplom freskóit, mert külső tényezők hatására a vakolat mész kötőanyaga gipsszé alakult át és a képek felületén kristályos anyagként lerakódott. Ez, a vízben oldódó anyag a falból a felszín felé haladó migrációval a képek felületén a levegővel érintkezve kicsapódott. A légtérben a világítórendszer által termelt száraz meleg levegő felgyorsította ezt a folyamatot, miközben egy nagy zivatar elöntötte az altemplomot. A szellőztetéssel előállított huzat drámai módon indította be a falazat nedvességének migrációját. Közel egy év kellett ahhoz, hogy a tér relatív páratartalma visszaálljon eredeti állapotába és a megtisztított képfelületeken ne keletkezzen újabb sókiválás. A képek számára állandó klimatikus viszonyokat kellett biztosítani, így 1992-ben a nyílászárókat üvegezéssel látták el. A nedvességáramlás irányát megpróbálták megfordítani széles kavicságy drénezéssel és biztosították a csapadékvíz elvezetését a templom körül. Az új fényforrásokat a képektől távol, a padozatba süllyesztve helyezték el, és alacsony hőkisugárzású izzókat alkalmaztak. 1995-ben az állandó légállapotok megteremtése után kezdődhetett el a freskók restaurálása Boromisza Péter vezetésével, Nemessányi Klára, Sztrakai Judit, Fabó Éva restaurátorok közreműködésével. Az eredeti felületek tiszta dominanciájára törekedtek, így semmilyen kiegészítést, retust nem alkalmaztak. Megállapításaik szerint a festést több festő végezte. A festést szakaszosan végezték a freskótechnikának megfelelően – vagyis egyszerre csak egy nap alatt elkészíthető felületet fedtek be az utolsó, simítóvakolat réteggel. A frissen elkészített, de már meghúzott vakolatba bekarcolták a képmezők kerethatárait, majd lemeszelték s azonnal felvázolták a meszelt falra a képmezők kereteit. Lazúros festékkel elkészítették a leendő falkép előrajzát. Ezt követően a végső kidolgozás már mész-secco technikával készült. A rétegek a festéstechnikából, nem pedig időbeli eltérésből adódnak. A mikroszkópos vizsgálatok kimutatták, hogy a festékrétegek egybe épültek. Végkövetkeztetésük – eltérően a bevett korábbi véleményektől –, hogy az altemplom építése és a falképek elkészítése egy időben történt. A gótika korából származó rávakolás-meszelés alól az értékesebb 11. századi falképeket feltárták. E réteg maradványait csak a szentély ablakainál hagyták meg, ahol a 11. századi réteg nem volt meg.
Az altemplom belseje teljesen ki volt vakolva és meszelve. A mennyezet festése az oldalfalakon a pillérkötegek párkányvonaláig illetve a lunetták alsó vonala alatt 30-40 cm-ig tartott, ahol a kifestést egy meander-keret zárta. E vonal alatt csak meszelt vakolatot feltételeznek. A faragott építészeti tagozatokon festésnyomokat nem találtak. A kivitelezés technikája megegyezik a bizánci festő-gyakorlattal: a mindig fontos, szent jelentést hordozó arcok esetében az előrajzra okker testszín került, erre fehér fényekkel és vörös árnyékokkal készült az arc megmintázása, végül a sötét rajzos kontúrokat feketével húzták ki.
Monostor
A 13. század elején egy-egy írott forrás említi Debrő monasterium-át és ecclesia-ját. A monostorról más forrás nem beszél, a rendtörténetek sem tudnak róla. Azonban a Kovalovszki Júlia által vezetett ásatások során, 1977-ben rábukkantak egy épület maradványára, mely hozzá tartozhatott. Az első templom DK-i sarka közelében ugyanis egy kőépület sarokrészlete került napvilágra, melynek falát ugyanolyan kváderkövekből és ugyanúgy építették, mint az altemplomot. Az épület nagyobb része a nagy kerítőárok ásásakor megsemmisült. Figyelembe véve az árok méretét, az épület nem lehetett 12×4,5 m-nél nagyobb. Padlószintjét az egykori földfelszíntől 1 m-rel mélyebben találták meg, ebből talán az következik, hogy az épület kétszintes volt. Környezetében jellegzetes települési hulladékrétegeket találtak. Az épület méretei alapján talán elég tágas lehetett az itt tevékenykedő, nem nagy számú szerzetesi közösség számára, melynek feladata bizonyára a sír körüli szolgálat ellátása volt. Hogy Debrőn valóban létezett monostor, arról tanúskodik az 1942-ben végzett helyreállítások során előkerült, állatcsontból faragott 11. századi apáti pásztorbot-fej. (A Nemzeti Múzeumban őrzött háromnegyedkörben visszahajló, nyolcszöges keresztmetszetű agancs szétnyitott szájú sörényes oroszlánfejben végződik.)
A kőépület a nagy árok megásása idején már romos állapotban lehetett, ugyanis a kissé feltöltődött belsejébe egy bronzolvasztó kemencét építettek. Ennek műhelygödrét és omladékát szintén elvágták az árok ásásakor. A kemencét III. Béla (1172–1196) itt előkerült pénze a 12. század végére keltezi. A monostor tehát a megfigyelt jelenségek szerint nagyon rövid életű volt, megszűnése talán összefügg a sári nemzetségi monostor megépülésével. A Váradi Regestrum valószínűleg az akkor már nem létező monostor emlékét őrzi, de a néhány évvel későbbi adat szerint már csak Debrő egyházát tartják számon.
Barokk templom berendezése
A főoltár fehérre mázolt aranyozott fa. Lépcsőkön álló szarkofág alakú sztipeszének oldalívén nagy aranyozott akantuszlevél faragás emelkedik ki. Két oldalán páros pilaszterek előtt szabadon álló kompozit fejezetes oszlopokon teljes párkányzat ül, rajta egy-egy díszváza. Az oszlopok külső oldalán Szent Sebestyén és Szent Mihály 1850 körül készült romantikus faszobra áll. Az oltáriszentséget rejtő tabernákulum fából készült. Előtte a 18. századi szokásrend szerint mécses égett, talán éppen az a 18. századi „S” alakokból összeállított három oldalas ezüstözött vörösréz örökmécses, melynek oldalán Szent Katalin, Loyolai Szent Ignác és Szent András alakjának applikált féldomborműve látható. Az oltár eklektikus stíluskeveredésében neobarokk, romantikus és klasszicizáló elemek fedezhetők fel. Főoltárképének mesterét nem ismeri a szakirodalom. Tájháttér előtt püspöki ornátusban megjelenő Szent Miklóst ábrázolja, fölötte szárnyas angyalfejek lebegnek. Nem túl jelentős, neobarokk-preraffaelita mű. Korábban a tituláris szent, Szent Márton képe volt látható a főoltáron, de 1851-ben már feljegyezték szakadozott állapotát, mely cserére vagy restaurálásra szorul. A mellékoltár annál figyelemre méltóbb. Az egri jezsuiták oltárainak színvonalával rokon. A diadalív jobb oldalán álló fehérre festett és részben aranyozott faragott fa barokk oltárépítményben Johann Lucas Kracker Szent Andrást ábrázoló oltárképe van foglalva. A képet Eszterházy Károly egri püspök rendelte. Az oltár lépcsőn áll, sztipeszének ívelt vonalú éleit és homloklapját aranyozott akantuszlevél díszíti, a felépítményt baldachinos, volutás, függönyös oromzat zárja le a közepén angyalfejekkel díszített istenszemmel. Kicsiny voluta-tagos tabernákulumát oszloppár keretezi, felette szárnyas angyalpár lebeg. A retabulumára függesztett áttört, faragott ovális keretben foglalt festmény 1775 körül készült.
A templomban még néhány szentkép említendő: A depozitórium ajtaja fölött függ egy Szent István koronafelajánlását ábrázoló olaj-vászon festmény az 1840-es évekből. A sekrestye ajtaja fölé pedig egy Mária mennybemenetelét ábrázoló kvalitásos rokokó festményt akasztottak, mestere Kracker műhelyéből kerülhetett ki (1770-es évek). A templom sekrestyéjében egy másik – csodatévő – Madonna kép is található, 18. századi másolat, Görög-keleti festő műve. Az 1890-es alesperesi jelentés a keresztelő kút fölött megemlített egy elrongyolódott Szent János-képet, mely valószínűleg az lehet, melyet Boromisza Péter 1996-ban restaurált és Krisztus keresztelését ábrázolja. A 18. századi festményen vörös köpenyben megjelenő Keresztelő Szent János és Jézus fő alakja fölött az Atyaisten és a leereszkedő szent lélek galambja valamint lelkendező angyalok emelkednek ki a tájháttérből.
A főoltárral azonos időből származik a neobarokk szószék, fehérre festett és aranyozott fa kosarát a Magvető festett domborműves figurája, hangvetőjét pedig Szent Mihály arkangyal színezett szobra díszíti.
A faluban megnyilvánuló erőteljes Mária kultusz egyik szép darabja a 19. század első feléből származó Hordozható Mária szobor. Az aranyozott és festett későbarokkba hajló, de már klasszicizáló elemeket is magán viselő oszlopokon nyugvó áttört volutás baldachin alatt áll Mária és a gyermek Jézus aranyozott-ezüstözött faszobra.
Feszület
1893
A templom parkjában lépcsőzetes kő talpazaton fehér kő kereszt rajta bronz korpusz.
Római katolikus plébánia
barokk
1749, 19. századi bővítményekkel
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2170
Szabadság tér 4.
Építtető: Grassalkovich I. Antal
A debrői plébániát 1700-ban állították fel. 1733 és 1737 között a források szerint a parókia épülete fából volt, melyet a plébános saját költségén építtetett. Mindössze egy szobája volt, és az is romos. Az építkezéseket 1743-ban mégis a templommal kezdték, s onnan a szobrokat ideiglenesen a paplakban helyezték el. Ezek csak 1749-ben kerültek vissza a templomba, s csak ekkor kezdték meg a régi plébániaház elbontását és az új építését. A tervrajzokat Bellágh Antal plébános bemutatta az egri püspöki hivatalban. Az esztergomi érsekségen azonban csak szeptember 2-án mutatta be a plébános a terveket, amelyre a püspök a mellékhelyiségek vonatkozásában észrevételt tett. [Prímási L. Esztergom A-E.V. – no. 2101/11. NB]. A munkával a következő év nyaráig szerettek volna elkészülni Grassalkovich Antal kegyúr segítségével, így nyolc kőműves dolgozott az építkezésen [HML ÉrsEgyhL archvet. 990]. 1800-ban szükségesé vált a tetőszerkezet javítása. Teljes felújítása 1840-ben zajlott, a templom renoválásával egybekötve [ÉrsEgyhL középkori esp. ker. lát. jkve.], ekkor kibővítették.
A templom mögött helyezkedik el, szabadon álló, L alaprajzú, földszintes épület. Főhomlokzatán öt füles, bojtdíszes, többszörösen tagolt szalagkeretes ablaka van. Udvari homlokzata előtt húzódó falazott mellvédes, nyolc téglapilléres tornáca mögött füles, bojtdíszes kőkeretes ablaka illetve ajtaja van, 19. századi ajtószárnyakkal. Kéttraktusos az utcai, egytraktusos az udvari szárnya. A régi részben csehsüvegboltozatosak, az újban síkfödémesek a helyiségek.
Temetőkápolna
Titulusa: Nagyboldogasszony
barokk
1738
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10822
Rákóczi u. – temető
A feldebrői kegyhelyet már Eszterházy Károly egri püspök 1766-1769 évi kánoni látogatásakor is igen réginek nevezte. A fennmaradt források azonban Feldebrő területén 1738-tól több fajta megnevezéssel beszélnek kápolnáról. Egy 1767-es forrás szerint remeteség tartozott hozzá [ÉrsEgyhL canvis. 1767]. Nem tudjuk, hogy ez azonos-e azzal a feldebrői kápolnával, melyhez 1744-ben XIV. Benedek pápa – Feldebrő templomával együtt – búcsút kötött, amennyiben azt a hívek meglátogatják. [HMKápMagL no. 1. di 4. fasc. 1. frustum 35.]. Illetve nem tudjuk, hogy ez(ek) azonosak-e az 1800-tól emlegetett Mária-kápolnával. A Mária-kápolnaként említett kegyhely bizonyára régebbi építésű lehetett, mert 1800-ban már 294 Ft-ért új tetőt kapott és tornyot építettek hozzá. [Feldebrői templom számadásai 1800. ÉrsEgyhL archvet. 474.]. A Mária-kápolna az 1810-es canonica visitatio szerint a temetőben állt. [ÉrsEgyhL canvis 1810.]
Amíg a plébániatemplom az István király által is tisztelt Szent Márton nevére lett szentelve, a szintén Szent Istvánig visszavezethető Mária-tisztelet a temetői Nagyboldogasszony-kápolnához kötődik. Búcsúja Mária halálának emlékére Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én – illetve a hozzá legközelebb eső vasárnap – van. Debrőn e jelentős Mária kultusz átszövi a falu népének mindennapjait. A hagyomány szerint a csodatévő erővel rendelkező, Szent-kút nevű forrásnál, a Honvéd halmán, ahová a hívők a csodálatos gyógyulások okán köszönőtábláikat elhelyezték, megjelent Szűz Mária, majd a mai temetőben szállt le. Ennek helyén építették meg a kápolnát. A temetői kápolna megépítése óta – első kápolna- (1738) és búcsúemlítés (1744) – főként a Tarna-völgy és a Jászság népe zarándokol ide Nagyboldogasszony napján.
Az esperesi kerület plébániái közül korábban csak innen jelezték az önostorozás, a flagellálás szokását, melynek nyilvános gyakorlását Eszterházy Károly püspök már 1767-ben megtiltotta. (A sorozatos tiltások ellenére folytatódott ez a gyakorlat.) Az önostorozók Nagyboldogasszony vigíliáján – előestéjén – a temetői kápolnától gyertyás körmenetben vonultak a plébániatemplomhoz. A búcsúra érkező öt-hat ezer ember között mindig sok volt a vezeklő. A templomajtó előtt öt Miatyánkot és öt Üdvözlégyet, valamint egy Hiszekegyet imádkoztak el, s visszatértek a temetőbe. A szokással szemben az egyház egyre erősebben lépett fel, a 19. század elején az érsek utasításban kérte a Feldebrő környéki plébánosokat, hogy hirdessék ki a flagellálás tilalmát a Nagyboldogasszonyi vasárnapi ünnep előtt.
Az egyhajós, keletelt, félköríves szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős kápolnának, huszártornyos Ny-i homlokzata oromfallal lezárt. Hajója csehboltozatú, szentélye félkupolával fedett, a hajó bejárati oldalán karzata van. A leírások szerint a kegykép valószínűleg egy középkori kegykép másolata. A félköríves záródású, szolidan keretezett, felül sugárzó Mária monogramos képkeretben lévő Patrona Hungariae alakban megjelenő Nagyboldogasszony képtípusa azonban az 1600-as évek második felében alakult ki Magyarországon. A trónoló Mária fején a Magyar Szent Korona, kezében jogar, lábánál a magyar címer látható. A realisztikus megfogalmazású alak szentségére a mögötte felfénylő aura és a kép felső részén a felhőkből kikukucskáló angyalfejek utalnak. A kápolna berendezése 18–19. századi. A Mária megkoronázását ábrázoló szentély-falkép illetve a hajó csegelyes kupolát formázó mennyezetfestésének evangélista szimbólumai a 20. században készültek.
Kálvária
historizáló (gótizáló, romantikus)
1863
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10822
A stációképek festője: Sajóssy Alajos
Rákóczi ú. – temető
A temetői kápolnával szemben áll az 1863-ban emelt Kálvária épülete. A temető kapujában indul a hozzá vezető ívelt vonalú úton a faragott kőből épített stáció kápolnáinak sorozata. A kis kőépítményeik törtvonalú párkányos oromzata áttört kőráccsal díszített. A félköríves záródású fülkékben a vaslemezre festett stációképek fatáblával vannak fedve. A képek festője az Egerben működő Sajóssy Alajos, akadémiai festő volt. A fülkék némelyikén fennmaradt a felirati mező, az állíttató nevével, dátummal.
Az elsőn:
Verpeléti
Kinperger József
és
kőfaragótársai
Isten dicsőségére
1863
a kilencediken:
Az Isten
dicsőségére
építette
Bonnár József
és Pék György
a tizenkettediken:
Szalay
József Mátyás és Pál
Az Isten dücösségére
építették
1863
A Kálvária 3 keresztje téglalap alaprajzú, romantikus-neogótizáló stílusban épített emelvényen áll, mely dongaboltozatos kápolnát foglal magában. E négyszögletes tér közepén van a Szent Sír-oltár, falait pedig falképek díszítik, melyek a 20. század második felében készültek. A T alakú építmény tetején lévő teraszra két oldalról, ívben meghajló egy-egy vasrácsos lépcső vezet fel. Ez az elhelyezés és épületszerkezet lehetővé teszi, hogy a látogató akár a bejárat felől, akár a stációk melletti útról érkezik, mindenképpen szembe találkozik a lépcsővel, s útja felvezet a Kálvária-csoporthoz. A terasz négy sarkán, az épület frontoldalait megerősítő sarok-falpillérek folytatásaként kis gótizáló kápolna-szerű kőépítmények díszítik az épületet. A keresztek korpuszait – csak úgy, mint a stációk képeit – bádoglemezre festették. A századfordulón a festett felületeket Tancsa Lajos – még Sajóssy Alajos irányításával – megtisztította. A millennium tiszteletére, 2009-ben a kápolna épületét a korpuszokkal együtt felújították. A szétfagyott tégla építésű lábakat körbe vakolták és a korábbi kétszínű (sárga és téglavörös), az épület stílusának jobban megfelelő festést egyszínű sárgára változtatták.
Az egész Kálváriát a stációkkal együtt 1994-ben vették műemléki védelem alá.
A kálvária tövében nyugszik, s itt látható a sírköve monseigneur Asztalos János pápai káplán, kanonoknak. 1946-tól 1948-ig Pócspetri plébánosa volt, majd az emlékezetessé vált pócspetri per során halálraítélték. Nyolc évet töltött börtönben, majd 1956-ban külföldre távozott. 1989-ben visszatért Magyarországra, szülőfalujába. Élete utolsó éveit Feldebrőn töltötte. Pappá szentelésének 60. évfordulóján, tiszteletére gyémántmise volt az ezer éves templom falai között.
Kőkereszt
későbarokk
1834
Rákóczi ú. – temető
A kápolna és a kálvária építménye között kőkereszt áll. Lépcsős talapzatán, párkányos pillértörzsön emelkedik a kőkereszt korpusszal, a kereszt lábánál Mária álló alakja, keresztszárai fölött félköríves bádogtető.
Nepomuki Szent János-szobor
barokk
1781
Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 10637
Rákóczi út – temető bejárat
A temető bejáratánál, lépcsős alépítményen, alul ívesen kihasasodó, feliratos talapzaton, felhőt mintázó talapzaton áll a szent kőszobra. Papi ornátusban, jobb vállán pálmaággal és két kezében tartott kereszttel látható. Keresztjének alsó szárát felhőgomolyagból kitekintő kerubfej tartja. E sajátos ikonográfiájával kuriózumnak számít. Elődje mégis fellelhető, a prágai Károly-hídon 1681-ben felállított szoborban, illetve párhuzamba állítható a Ludas községben található Nepomuki szoborral.
Talapzatának felirata:
ANNO
DOMINI
X OCTOB
RIS ERECTA
A szobor állapota jó, a kilencvenes évek első felében, megalapozott kutatásokra támaszkodva Varga Zoltán Zsolt kőszobrász-restaurátorművész restaurálta.
Feszület
Az Egri út elején egyszerű alapon, háromkaréjos végződésű kereszt áll festett korpusszal. Az állíttató család később is vállalta a kereszt gondozását.
Felirata:
A NÁZÁRETI JÁZUS DICSŐSÉGÉRE
A HÍVŐK BUZGÓSÁGA ÉBRESZTÉSÉRE
ÁLLÍTOTTÁK BONNÁR JÁNOS ÉS
HITVESE KIS ERZSÉBET
1869
Károlyi Kúria
1838
Dózsa György út 38.
Műemléki védettség alatt nem áll, 2007-ben felújították.
Szent István szobor
1938
A Kossuth u. 9. szám alatti régi iskola épületének falában
Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján az egész ország ünnepelt. E felbuzdulás hatására Feldebrőn is szobrot állítottak államalapító szent királyunk tiszteletére 1938. augusztus 20-án. A régi iskola falába mélyített kis fülkében helyezték el a szokásos attribútumokkal – fején a Szent Koronával, kezében a jogarral és az apostoli kettős kereszttel, illetve a koronázási palástra utaló romanizáló öltözettel – felruházott középkorú királyfigurát. Megfogalmazása hasonló a barokk oltárokon megjelenő magyar szent királyok figurájához. A második világháború után a templom elé került, de a rendszerváltozást követően visszaépítették eredeti helyére.
Szent István kopjafája – Millenniumi emlékpark
Kossuth u. 9.
Szent István kopjafa a templom közelében, a Kossuth út 9. szám előtti parkban áll.
Első világháborús emlékmű
1934
alkotója: Müller Tibor
A templom parkjában
Az első világháborús emlékmű felállítását az egyházközség kezdeményezte. Schlick Emil plébános fogott hozzá a szükséges pénz összegyűjtéséhez, majd a képviselő-testület vette át a megvalósítás szervezését. A felfelé keskenyedő négyszögletes oszlop oldalain egy-egy kard, tetején a magyar Szent Korona látható. Talpazatán, márványlapon felirat: A hazáért 1916-18, oldalán az elesettek névsora.
Második világháborús emlékmű
1986
Alkotói: Záhorzik Nándor szobrászművész és Kiss József Kós Károly-díjas táj- és kertépítész
A templom parkjában.
Feldebrőn állítottak először az országban emlékművet a második világháborúban elesettek tiszteletére Kincs Józsefné tanárnő kezdeményezésére. Először a harcokban meghaltak neveit gyűjtötték össze (1985-től). Politikai befolyásra a temetőt jelölték ki helyéül, de hosszas huzavona után 1986-ban mégis az eredeti szándéknak megfelelően, bár méretében a tervezettnél visszafogottabban (a műemlék templom építészeti tömbjét tiszteletben tartva) Záhorzik Nándor műve felavatásra került. A templomkertben, a templomtól jobbra alakították ki a helyét: az emlékezés jelét, a földgömböt. Kúszófenyők közepére elhelyezett kőgolyón olvashatók az elesettek nevei, előtte kőtábla dombor-koszorúval. A megvalósítás a lakosok adományaiból történt. Az I. Világháborús emlékmű áthelyezésével, a kereszttel és az ivó kutas pihenővel így alakult ki a templom déli kertje.