Református Templom

1781-83, 1801

későbarokk, többször átalakítva; kereszthajója állagában gótikus

Műemléki védelem alatt áll. Törzsszám: 2223

Templom u. 2.

Átépítési terv: Quadri Kristóf, 1775

Kazettás famennyezet: Bede Pál, 1783

Tornyát tervezte: Rabl Károly, 1801

Orgona: 1816 (1862-ben bővítve)

Kertben álló, téglalap alaprajzú, egyhajós, kontyolt nyeregtetős templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal. A K-i homlokzathoz négyzet alaprajzú, kontyolt nyeregtetős keresztszárny csatlakozik, mely a középkori templom szentélye volt. 1720 körül jegyezték fel, hogy „Senki sem emlékszik, mikor foglalták el a kálvinisták, de a templom belső építési módja – a szentély megléte és a sekrestye nyomai arra utalnak, hogy valamikor katolikusok építették.” 1832-ben írták róla, hogy „Katolikus formára építették” [HML ÉrsEgyh L archvet. no. 934.]. Egy 1733-as gyöngyösi összeírás szerint: „Emberemlékezet óta a helvét vallásúaké, ők építették ki romjaiból.” [Szederkényi, IV.202.] A bővítés következtében a templom hossztengelye a régi templomra merőlegesen áll. Homlokzati tornya vaskos parasztbarokk, főbejáratán négyszögletes, füles, bojtdíszes kőkeret, felette félköríves záródású szalagkeretes ablak. A torony felső emeletszakaszát lapos falpillérek díszítik, ablakai félköríves záródásúak, fölöttük órák, majd hagymaidomú sisak. A templom hosszú homlokzatán a toronytól két oldalra egy-egy ablak nyílik. Északi rövid oldalán kettő. A hátsó, keleti oldalán aszimmetrikusan nyúlik ki a kereszthajóvá lett régi szentély. Délre tört szegmensíves, kőkeretes oldalbejárat. Teknőboltozattal fedett a nagy templomteret, dongaboltozattal fedett a keresztszárny, melyet csúcsíves diadalív választ el a hajótól. A bejárati hosszoldalon és a két rövid oldalon, kosáríves árkádokon nyugszik az U alakban falazott karzat.

A templom története és felújítása Ferenczfi Zoltán református lelkész írása alapján (Átány, 2004. március 21.):

Átány sajátosan egyvallású község. Hiteles adatok szerint, már az 1550-es évek közepén református hitre tért és református vallását századokon át megőrizte. A XV. században épült gótikus temploma a török hódoltság idején megrongálódott, amit később a reformátusok helyreállítottak. Valószínű, hogy már az 1550-es, de legkésőbb az 1560-as években, hiszen egy nem hivatalos feljegyzés szerint Átánynak már 1559-ben református prédikátora volt. Egy 1596-ban készült canonica visitatió-s jegyzőkönyv alapján a falunak toronnyal, s benne három haranggal ellátott, 280 férőhelyes temploma volt. A jegyzőkönyv leltárszerűen a meglevő állapotot rögzítette, és nem azt mondja, hogy akkor épült a templom. Mindezek együttvéve azt feltételezik, hogy több évtizedes múlt van már mögötte, s az 1559-es utalás valósnak bizonyul. Tehát a templomot, minden valószínűség szerint a XVI. század közepén, a reformátusok – a szükséges változtatások elvégzése mellett – helyreállították, és használatba vették. Ilyen változtatás volt a sekrestye elbontása, és a sekrestyéből a szentélybe vezető ajtó befalazása, – aminek a helyét a renoválási munkálatok során 1999-ben meg is találtuk – és a szentélyből az oltár, oltárkép, szentségtartó, stb. eltávolítása, illetve befalazása, lemeszelése. (lásd. Heves Megye Műemlékei 502. oldal) Az 1733. évi összeírás szerint a templom tornyát az 1700-as évek elején átépítették, megmagasították és talán a templom berendezését is felújították. Az 1701-ből származó (ma is meglevő) templomi edények erre engednek következtetni.
Ez a templom tehát 280 ülőhelyes volt, amely az egyre növekvő gyülekezetet, az 1700-as években, már nem tudta befogadni. A reformátusok az 1700-as évek második felében többször kérvényt nyújtottak be a királyhoz, hogy templomukat megnagyobbíthassák (1774, 1779), de erre csak II. József Türelmi Rendelete (1781) után, 1781 és 1783 között kerülhetett sor. A templom átépítéséhez – az 1775. október 8-i helytartótanácsi rendelet alapján – Quadri Kristóf gyöngyösi kőművesmester készített terveket (A, B, C, jelű tervvariációkat). Ám 1780-ban bekövetkezett halála miatt a munkát ő már nem tudta kivitelezni, így azt Rábl Károly, szintén gyöngyösi kőművesmester végezte el a C variáns szerint [HML Heves vm. Közgy. ir. 1780: 30712, tervek: 1781: 218. sz. iratoknál]. Rábl Károlyról az első hiteles adat 1781-ből való, amikor is hozzákezd az átányi templom átépítéséhez, ami első ütemben 1781 és 1783 között készült el. A megnagyobbítás során a régi templomhajó déli falát lebontották úgy, hogy a szentély rész a diadalívvel együtt sértetlenül megmaradt, s déli irányba a templomhajót kiszélesítették. A templomhajó és a torony alatti rész kazettás, festett famennyezetet kapott. Ekkor készült el az új Szószék, a Mózes szék, az Úr asztala, és a padok szükség szerinti pótlása is. Amint azt a Szószék hátlapjának felirata is tanúsítja, az asztalos munkát Bede Pál asztalos mester készítette 1783-ban. 1801-ben, újabb kérvényezgetések után, az 1781-1783-as bővítés mintájára, északi irányba is tovább bővítették a templomot. Mivel a templomhajó megnagyobbodott, a tornyot is megmagasították. A kőműves munkát szintén Rábl Károly kőművesmester végezte. Ekkor a templomhajóból eltávolították a festett kazettás famennyezetet, és az észak-déli tengelyű templomhajót stukatúr teknőboltozattal fedték le. A mennyezetről lebontott festett, fakazetták egy részéből padelőlapok készültek, amelyek így megmaradtak és a templomban megtekinthetők. A torony alatti részen azonban érintetlenül megmaradt az 1783-ban, Bede Pál által készített kazettás festett famennyezet; és ma is eredeti szépségében látható. Valószínű ekkor készült az U alakú karzat is. Az ácsmunkákat Máhr Mátyás egri ácsmester, az ülőpadok szükség szerinti pótlását pedig Szoboszlai János és Német István asztalosok végezték. Így a 15. században épült és a 16. század közepén helyreállított gótikus templomnak csak a szentély része maradt meg eredeti formájában. A végleges formáját elnyert templomhajó: késő barokk; a vaskos torony pedig: paraszt barokk stílusú lett.

Egy régi feljegyzés szerint „az orgona 1816. évben a szárazbeői és tenki úri rendek jóltevő kegyességéből, különösen Pappszász György úrnak példás buzgósága által Pesten készíttetett, s ugyan ez év december 22. napján az istentisztelet vele elkezdetett.” A hangszert ismeretlen pesti készítette. A karzat közepén elhelyezett orgona kettéosztotta a karzatot. Ekkor két – a sarok-boltmező áttörésével – a karzatokra felvezető lépcsőt építettek be, hogy a karzatokra mindkét oldalról fel lehessen menni.

Az orgona mechanikus rendszerű, egy manuálos (4 oktáv), pedálos (másfél oktáv) hangterjedelemmel. Külső kézzel fújtatós. 1988-ban holland reformátusok ajándékaképpen egy német elektromos fújtatót úgy építettek be, hogy a kézi fújtatás lehetősége is megmaradt. A hangszer diszpozíciója a következő: MANUÁL: C-d /Copula 8′, Salicional 8′, Principal 8′, Flauta 4′, Piccolo 2′, Quinta 1 1/3′, Mixtura 1’/. PEDÁL: C-f, 12 hang /Octavbass 8’l. Az orgonán egy felirat olvasható: „Dicsérjétek az erős Istent az ő szentséges lakóhelyében. Dicsérjétek őtet dobokkal és sípokkal, Dicsérjétek őtet húroknak zengésével és orgonákkal.” (Zsolt. CL 1,4). A barokk orgona külön is műemléki védettség alatt áll. 1985 óta minden évben orgonahangversenyt rendeznek, ami a térség egyik legrangosabb zenei eseményévé vált.

Az azóta eltelt időben a templom átépítve nem lett; tehát az 1801-ben, illetve az 1816-ban elnyert végleges formáját őrzi ma is.

1990-es években az Országos Műemlékvédelmi Hivatal irányításával teljesen felújítás kezdődött. 1991-ben megtörtént a templombelső festése, majd a templomtetőn a pala cseréje. 1998-ban a toronysüveg festése és javítása, illetve 1999-ben a külső renoválás, teljes vakolatcserével. Sajnos az 1999. évi nyári árvíz-belvíz, amely a települést is elöntötte, a szépen helyreállított műemlék templomban súlyos károkat okozott. A templom belseje, az altalajban megnövekedett víz következtében, kb. 30 cm-t süllyedt. Megsüllyedt a templom padozata. Megsüllyedtek a toronyba és a karzatokra felvivő lépcsők, s a lépcsők melletti oldalfalak összeszakadtak. Így a templom életveszélyessé vált, melyet a gyülekezet több mint egy évig nem tudott használni. 1999 őszén a helyreállítást már nem lehetett elkezdeni, hiszen meg kellett várni, hogy a talaj megállapodjon, s a falak mozgása megálljon.

Így 2000 nyarán lehetett csak a munkákat elkezdeni, melynek során a torony alatt levő, a 18. századból származó festett fakazettákat és a három lépcsőt a támfalakkal együtt le kellett bontani. A falak tégla alapját és a templom padozatát fel kellett bontani, az átázott, fertőzött talajt, 50 cm mélységben, ki kellett cserélni. A lépcsőket, s a mellette levő támfalakat vissza kellett építeni, természetesen megfelelő alapozás és szigetelés után. A felbontott, elkorhadt hajópadló helyére a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által előírt műemléki téglaburkolat került. Végül pedig a restaurált fakazetták, a torony alatti részen, az eredeti helyükre visszakerültek.

Ezt követte 2001-ben az ülőpadok és a padelőlapok rekonstrukciója, restaurálása. Ennek során a templomból az összes ülőpadot ki kellett bontani, a padokat tartó összes talpgerendát ki kellett cserélni, hiszen az – a szakértői vélemény szerint – gomba- és rovarkártevővel fertőzött volt. Ezután következett az ülőpadok és a padelőlapok restaurálása és eredeti helyükre történő visszaépítése. A talpgerendák cseréjét és az ülőpadok rekonstrukcióját, restaurálását Gyenes László átányi asztalos mester végezte, míg a padelőlapok restaurálását Törő Rozália festőrestaurátor-művész és Pázmándi Sándor pomázi restaurátorok végezték.

2002-ben és 2003-ban került sor a többi berendezési tárgy: Szószék, Mózes szék, Úrasztala, és a festett mennyezeti kazettákból megmaradt darabok – amiből később padelőlapok készültek – restaurálására. A szépen restaurált padelőlapok Pázmándi Sándor pomázi, a Szószék, Mózes szék, Úrasztala pedig Deák Endre egri tárgy-restaurátorokat dicséri.

Ez után hátra volt még az 1816-ban készült orgona teljes rekonstrukciója, restaurálása, amire nagyon nagy szükség volt, nemcsak azért, mert így lett volna a templom főhajójának a rekonstrukciója befejezve, hanem azért is, mert kár lett volna hagyni tönkre menni ezt a nagyon értékes és műemléki védettség alatt álló orgonát. Az orgonát már sokszor javíttatták. Ezeknek a javítgatásoknak eredményeképpen sikerült elérni, hogy az orgona végül is mind ez ideig használható volt. Az orgonának nagyon szép a hangja, a templomnak nagyon jó az akusztikája. Ezért az orgonaművészek szívesen mennek Átányba hangversenyt adni. Azonban már nem lehetett tovább javítgatni, szükségessé vált a teljes rekonstrukció. Pályázatot nyújtottak be az orgona rekonstrukciójára, hogy ez a műemlék orgona tovább szolgálhatja nemcsak az istentiszteleteket, hanem a térség kulturális, zenei életét is.

Az orgona rekonstrukciója után következne majd még a templomnak, a XV. századból származó, gótikus szentély részének a restaurálása, ahol a régészek középkori – minden bizonnyal az 1400-as évekből származó – freskót találtak. Ennek feltárása és restaurálása anyagi fedezet híján sajnos még várat magára. Ha ez is megtörténik majd, akkor az átányi műemlék református templom lesz a dél-hevesi térség legszebb műemlék temploma.

A templom festett asztalosmunkái

A türelmi rendelet (1781) után a református területeken nagy ütemben indultak meg a templomépítések, felújítások. Így Átányban a református gyülekezet birtokába került, korábban katolikus templomot is hitüknek megfelelően alakíttatták át a gyülekezet tagjai. 1781 és1783 között épített vagy felújított templomot valószínűleg meg is nagyobbították. Az átépítést Quadri Kristóf tervei alapján Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester végezte el. A templomhajó és a torony alatti rész ekkor táblás, festett kazettás famennyezetet kapott és ekkor készült a szószék, a Mózes-szék, az úrasztala, valamint a hiányzó padokat is pótolták. A famunkákat Bede Pál asztalosmester készítette 1783-ban. Az eseményt a szószék hátlapjának indadíszes, fekete alapú tábláján is megörökítették: „ Ezen Isten Háza meg nagyobbítatott és újíttatott az 1783-dik Esztendőben Midőn amaz Isten Jobb kezének Férjfia az emb(er)i Nemzetségnek gyönyörűsége a’ II-dik Felséges Jósef Császár Magyar Ország Koronáját és terhét viselte: támasztván a Jó Isten a maga Háza iránt buzgó kegyes Jóltevőket. Imo. Ezen Helységnek Földes Urai közül: Tktes Nzes Bernátfalvi Bernát Jósef Urat, Tktes Nzes Bartzay Katalin Asszonyt. Néhai Nagy emlékezetű Tktes Kátsándi László kegyes Özvesgyét… Kabi Károly kőmíves Maisternek Bede Pál Asztalos Maisternek és Kalmár János Molnárnak Szorgalmatosságok által die 13a Decembris…”

A református vallás puritánsága a templomok fehérre meszelt falaival az egyszerűséget és a külsőségektől mentes szellemi közeget kívánta megteremteni. Mégis a ridegség leküzdésére és a bibliai üzenetek képi rögzítése érdekében egyre gyakrabban festették ki templomaik mennyezetét a figurális ábrázolástól mentes jelrendszerrel a református gyülekezetek is. A mennyezeti kazettákon kívül a szószéket, a karzatot, apadok támláit, elővédjeit, de olykor az oszlopokat is kivirágozták. Átányban már nem a korábbi virágos ornamentikát alkalmazta a festőasztalos mester, hanem a szőnyegelőképekre utaló medaillonos stílust. Ennek a díszítő stílusnak a kialakulása a 18. század utolsó negyedére tehető. Míg a virágos ornamentika a katolikus templomokban is fellelhető, a medaillonos díszítés csak a református templomokban terjedt el. A medaillonos díszítőstílus hazája az egykori Gömör, Borsod és Abaúj-Torna vármegye. Dobosy László (DOBOSY László 1992. 33-40.) megállapítása szerint a festőasztalosok származása alapján kiindulópontnak Gömör tekinthető. Az említett vármegyék területén 39 templomban található meg a medaillonos díszítés vagy annak nyoma. Érdekes, hogy Átány meglehetősen távol esik ezektől a területektől. Megyénkben Átány mellett a Nagyvisnyó református templomában maradtak fenn e díszítőstílus emlékei.

E festésmód alapvetően eltér a korábbi virágdíszes festésről, művészileg csekélyebb értékű. Gilyén Nándor a 18. század végi festett templombelsők kutatásakor arra a megállapításra jutott, hogy lehetséges, hogy valamilyen egyházi rendelkezés tilthatta meg a régebbi mennyezeteknél alkalmazott gazdag virágos ornamentika továbbélését. A táblák azonos rajzúak, a minták ismétlődnek, szimbólumokat alig alkalmaz. Jellegzetességei a bibliai tanításokra utaló tájképek, cédrusfák, olajfák, terpentinfák. A festésben a kék, zöld, vörös és fekete szín az uralkodó. Ezek szimbolikus jelentésűek: a kék a békét, nyugalmat, a zöld az erőt, a vörös a lángoló szeretetet, a fekete a gyászt jelképezte. A fehér alapszín a lelki tisztaságot jelenthette. A táblák mérete többnyire 100×200 cm, de kivételek is vannak. A medaillonok osztályozhatók alakjuk, belső területük festése és a középen elhelyezett mandulavirág alakja szerint. A motívumok megalkotásának módja gyakran elvezet bennünket a festő asztalos személyéhez is.

Átányban a torony alján fennmaradt mennyezetkazetták alapja is kékeszöld. A medalion téglalap alakú, egyenes oldalú, rövidebb oldaluk csúcsban végződik. Belső területét aszimmetrikus indák töltik ki. A világos alapon kétoldalt kék, befelé kanyarodó hármas bimbókban végződő növényi inda van. Szárából a középrészt betöltő barna és vörös kacsok nyúlnak ki. A medaillonokat világos szalag veszi körül. A tábla hosszanti végein a medaillon csúcsainak irányában egy-egy hatágú sárga csillag van. A kazettákat határoló léckeretek rozsdavörös színűek.

Ettől kissé eltér a padelőlapokra került egykori mennyezetkazetták megformálása. Itt hiányoznak a hatágú csillagok. A medaillon indái kék és vörös színűek. Elrendezésük középpontos: az indák a középre hegyezett kék virágból forgásszerűen indulnak. Ehhez kapcsolódnak kétoldalt a vörös indák. Szinte napjainkig csak ezeket a táblákat ismerhettük. 2000-ben az előző évi árvíz és magas talajvízszint miatt belső felújítási munkálatokat végeztek a templomban. Ennek során derült fény arra, hogy a szószék, az úrasztala, és négy padelőlap sárga festékrétege alatt színes minták rejtőznek. A medaillonos stílushoz tartozó, de az ismertetett mennyezetkazettáktól eltérő motívumok találhatók négy pad mellvédjén, melyek eredetileg is padelőlapoknak készültek. Ezek a festett táblák téglalap alakúak. Bibliai fákat ábrázolnak, különböző variációkban. Készítőjük, Bede Pál feltehetően mintakönyvből alakította ki ezeket a motívumokat. Bár a képek egyszerűek, mégis a formai- és színkompozíció mesterművének tekinthetők. Nem lehet véletlen, hogy a motívumok legfőbb rendező elve a hármas vagy hetes egység. Az egyik pad kazettáján három dombon három nagyobb és három kisebb cédrusfa váltakozik. Közöttük ugyancsak három stilizált tulipán emelkedik ki. A fáknak a szélsők kivételével három lombjuk van. Csak a széleken van négyágú lombos fa. A fák tövénél vízszintesen futó kék és vörös indák, kacsok kígyóznak.

A másik padelőlapot hét stilizált szőlőtő díszíti. A törzs barna, a szőlőfürtöket kék ecsetnyomkodásokkal festették. Mind a hét szőlőtőről három-három szőlőfürt indul ki, de kivételképpen az egyik szélső négy fürtös. Közöttük függőlegesen felnyúló indák hajlanak.

Az úrasztala talpa és asztallapja kör alakú. Alapszíne kék. Törzse négyszögletes, csapott élű szekrény. Oldallapjain egy-egy téglalap alakú, rövidebb oldalain félkörben záródó medaillon látható. Ennek belső tere fehér lapon hólyagos díszítésű: a kék foltokat zöldes apró ecsetnyomkodások veszik körül. A belső területet a hólyagok közt futó átlós vékony fekete vonalakkal négyzetekre osztották. A medaillont körülhatároló szalag sárga.

A szószék nyolcszögű, kosár alakú. Oldallapjainak táblái kidomborodó, alul és felül is volutákban végződő faragványokkal díszítettek. A voluták találkozásából félkörben palmetták indulnak. Ez a motívum az Átányon is kedvelt napsugaras vértelkek formáját idézi. A táblák középrészét az úrasztala medaillonjához hasonló hólyagos festés díszíti. A szószékkorona csúcsán a fiait vérével tápláló pelikán faragványa áll. Hátlapján a fent idézett felirat.

A papi szék háttámláját két festett tábla díszíti, melynek felső vége ívelt záródású. A táblák alapszíne sárga. A kék-vörös indamotívumok az egykori mennyezetkazettákkal rokoníthatók. A két táblán a belső sarokból kiinduló erőteljes kék indák dominálnak, melyet dús vörös kacsok vesznek körül.

Az átányi templom festett asztalosmunkái több gömöri, borsodi és abaúji templom medaillonos festett berendezésével mutatnak rokonságot. Bede Pál 1794-ben Jósvafő kazettás mennyezetét bútorzatát készítette, melynek egyes elemei megegyeznek az átányival. Nevéhez kötődik az aggteleki mennyezet és az égerszögi úrasztala elkészítése is. Az indás mennyezetkazetta hasonló társai pl. Imolán, Bódvalenkén, Égerszegen láthatók. A bibliai fákat ábrázoló padelőlap vagy karzatmellvéd igen elterjedt, fellelhető pl. Jósvafőn, Tornakápolnán, Imolán, Ragályon. A hólyagos kitöltésű medaillonok megfelelői Zádorfalván, Szuhafőn és Tornakápolnán találhatóak.

1999-ben érdekes és újszerű megfigyeléseket végzett a templomban Fodor Zoltán, aki a templom szerkezetének és a fényjárás menetének összefüggéseit vizsgálta. Ennek alapján feltételezi, hogy a templom épített szerkezete, belső berendezése a fényjárás napi és éves menetéhez igazodik. Megépítése magas fokú tudatosságot és tervezettséget rejthet magában.