Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

Tarnamérán az első ismert iskolamester 1746-ban Horváth Béla, aki kántor, orgonista és jegyző is volt. Az 1768. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Budai Mátyás tanította a gyerekeket. A római katolikus plébánia mellett 1770-ben is működő elemi iskola tanulóinak száma 16 fő volt. 1772-ben 20 gyerek járt iskolába, két év múlva már csak 5 tanulója volt az intézménynek. 1775-ben 10 iskolást számláltak a településen. Az összeírást készítők megjegyezték, hogy nagyobb számban lennének az iskolások, ha a szülők nem vonnák el munkavégzésre a gyerekeket. A tananyag írás, olvasás és hittan volt, 1775-ben latin névszóragozás is társult hozzájuk. Az iskola tanítója Eged (Egyed) József volt, aki 1770-ben fizetés gyanánt egy évre kapott a községtől 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát. 1772-ben mind a pénzbeli, mind a természetbeli járandóságát duplájára emelték, azonban 1774–1775-ben bére 8 rajnai forint és 8 pozsonyi mérő búza volt fizetése, ami összefügghetett az alacsony tanulói létszámmal.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

Az iskola 1813-tól a téglából épített kántorház egyik szobájában működött. 1819-ben az iskolaköteles gyerekek száma 104 volt, de közülük csak 40 járt iskolába. Őket Szabó István iskolamester és bábás Ferenc segédtanító oktatta. 1840 körül az iskolát magában foglaló kántorház összedőlt, ezt követően iskolai célra a községháza egyik istállószerű helyiségét használták. 1852-ben a 141 iskoláskorú gyerek közül télen 97, nyáron 67 járt iskolába, ahol hittan, szertartástan, olvasás , írás és számvetés tárgyakat tanultak.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

1870-ben államsegély reményében a római katolikus iskolát községivé nyilvánították. Mivel az állami segítség elmaradt, 1874-től az iskola újra felekezetivé vált.

1882-ben Kégl György és neje adományából elkészült az új, tanítói lakással egybekötött 2 tantermes iskola. 1884-ben Endre Antal tanító és Szabó János segédtanító oktatta a tanulókat. 1887-ben 159 gyerek járt iskolába. 1890-ben új iskolát és kántortanítói lakot építettek. 1897-ben a gazdasági ismétlő évfolyamon is megkezdődött az oktatás.

1932-ben a községben már 3 tantermes 4 tanerős római katolikus elemi iskola működött, melyhez általános továbbképző is kapcsolódott. Ugyanekkor Pusztafogacson is működött római katolikus iskola 1 tanteremben 1 tanítóval, és Vincze-tanyán szintén 1 tantermes, 1 tanítós iskolában folyt oktatás, melyet a község tartott fenn. 1935-ben a tanítók Dornbach József, Erdélyi István, Bérces József, Nagyfejő Ilona, Kucsera Margit, Heveder Piroska voltak.

1934-ben a község képviselőtestülete elhatározta, hogy az iskolát egy tanteremmel bővítik, ez azonban nem valósult meg.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.

1925-ben már létrehoztak és működött nyári menedékház is a településen, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük, különösen az aratás ideje alatt.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb társulások, közösségek, melyek közéleti, szakmai, vallási, politikai és kulturális céllal országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek. Tarnamérán az első egyesületet, a Szent József Római Katolikus Temetkezési Egylelet 1907-ben alakították meg 360 taglétszámmal. (Ez az egyesület 1942-től Szent József Római Katolikus Temetkezési Biztosító Egyesület elnevezéssel működött.) 1912. július 27-én létrejött az Önkéntes Tűzoltó Testület. 1924-ben alakult a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1929. december 15-én megszervezték az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókszervezetét. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület működött a településen. 1941-ben létrejött a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportja, 1942-ben pedig a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség fiókszervezetét hozták létre.

1940-ben a Hangya Szövetkezet épületében mozi kezdte meg működését.