Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
1770-ben 25 tanulóval római katolikus elemi iskola működött Kápolnán. Tanítás mindennap volt, az órákon olvasást, magyar és latin „literaturát” tanultak, valamint hitoktatásban is részesültek a gyerekek. Az iskolába járók száma 1772–1775 között évente 20 fő volt, s ekkor már az írás tanulása is a tananyagba került. 1774-től az írás, olvasás és hittan oktatása folyt. Az iskola tanítója Zele György volt, akinek munkájáért 1770-ben a szülők 30 krajcárt fizettek tanulónként. 1772-től a község vállalta magára a tanítói javadalmazást, évi 8 rajnai forintot és 8 pozsonyi mérő búzát adtak neki.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
Továbbra is az egyház irányítása alatt maradtak az elemi iskolák, s az egri püspök, Eszterházy Károly 1786-ban a településen önálló iskolaépület megépítését rendelte el.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény kötelező tankötelezettséget vezetett be, meghatározta a kötelező tananyagot, s az oktatási formát is előírta. Az elemi népiskolai oktatást két fokozatra bontották, 6 évig tartott a mindennapi szakasz a 6-12 éves gyerekek számára, 3 éves volt az ismétlő iskolai fokozat, ahová a 13–15 éves gyerekeknek volt kötelező járni. A tanítási időszak faluhelyen legalább 8 hónap volt, a tanítási órák száma a mindennapi iskolában el kellett hogy érje a heti 20 órát, de 25 óránál több nem lehetett, az ismétlőben télen heti 5, nyáron heti 2 órát kellett megtartani.
A kápolnai Római Katolikus Népiskola tanulói létszáma 1865-ben már 188 volt, a rendeletet követően pedig meghaladta a kétszázat. A tanítást az 1854–1874 közötti 20 évben Kóczián György végezte, majd 1874-től fia, Kóczián Ferenc vette át a tanítói feladatokat. 1875-től ketten (kántortanító, segédtanító), 1887-től a korszak végéig pedig hárman (kántortanító, tanító, segédtanító) végeztek oktatói munkát az iskolában. 1899-től az ismétlő iskola tanulói gazdasági képzésben is részesültek, az 1873-ban már működő faiskolában kertészeti és „fa tenyésztési” ismereteket sajátíthattak el gyakorlati órákon.
1886-ban megnagyobbították az iskolát, a már meglévő iskolaépület mellé építettek új épületet. Az építkezést az egri érsek, a helyi plébános és a község közösen finanszírozta. 1894-ben harmadik tantermet alakítottak ki. 1941-ben a legrégibb, és legrosszabb állapotú épületet lebontották, helyére újat építettek három tanteremmel.
Az 1940-es években kísérletek voltak a nyolcosztályos népiskola bevezetésére, de ezt csak egy 1945. augusztus 16-án kelt miniszterelnöki rendelet tette kötelezővé. Kápolnán az 1943-1944. tanévben 8 évfolyamon folyt tanítás, igaz, összevont osztályokban. Az iskolát 1948-ban államosították.
A kisdedóvoda felállítását a község képviselőtestülete már 1877-ben jótékonynak tartotta, de alkalmas személyzet és hely híján nem kezdeményezte megvalósítását. A nyári időszakban működő gyermekmenház megnyitását végül 1892. június 1-jére tűzték ki, de valószínűleg csak két év múlva kezdte meg működését. Az óvoda az iskola épületében kapott helyet, feladata a nyári mezőgazdasági munkákat végző szülők gyermekeinek megőrzése volt. A kicsik felügyeletét dajka segítségével a tanítónők látták el, így 1906-ban Gáspár Lenke, 1919 után Semperger Katalin vezette a gyermekmenházat. Államosítására az iskolákkal együtt 1948-ban került sor.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Kápolna elsőként, 1898. március 1-jén megalakuló egyesülete az Önkéntes Tűzoltótestület volt. 1907-ben jegyezték be a Földműves Olvasókört, melyet már akkor Gazdakörnek is hívtak. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925. január 11-én alakult a Kápolnai Iparoskör. 1935 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1941-ben létrehozták a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportját.
1926-ban a földművelődésügyi miniszter, a község és lakosság együttes anyagi támogatásával megépítették a Földműves Olvasókör Népházát. Az épületben ismeretterjesztő és műkedvelő előadásokat tartottak. Jelentős volt az Olvasókör könyvállománya, 1937-ben 700 kötet, melyet népkönyvtárként is használtak. Ugyanekkor az Iparoskör is rendelkezett 300 darabos könyvtárral.
1912-ben a főszolgabíró engedélyével Fonó Sándor debreceni vándormozis vetített először filmet a faluban. Állandó mozija a településnek 1926-tól lett a Földműves Olvasókör épületében.