Oktatás

Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.

A feldebrői egyház megalakulásával 1700 után feltehetően oktatást is szerveztek, ugyanis 1704-ben források iskolamestert említenek. Az 1766–1767. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megnevezi a tanítót, Pócs Mátyást. 1770 és 1775 között a római katolikus elemi iskola tanítója Pitlik (Pittlik) Márton volt. Munkájáért fizetséget a községtől kapott, ami évi 10 rajnai forint és 10 pozsonyi mérő búza volt. Az iskolában 1770-ben a gyerekek naponta írást, olvasást és hittant tanultak, a későbbi években hetente kétszer, szerdán és szombaton már csak olvasás és hittan szerepelt tananyagként. A tanulók száma 1770-ben 25 fő, 1772-ben és 1774-ben is 20 fő, de 1775-ben már csak 8 tanuló szerepelt az összeírásban.

1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.

1807-ben a község új iskolaépületet emeltetett. A kántortanító Pócs Antal volt, az 1767-ben szintén tanítói feladatokat ellátó Pócs Mátyás leszármazottja. A Pócs család tagjai közül többen a tanítói pályát választották, s 1886-ig közülük töltette be valaki a feldebrői tanítói tisztséget.

Az iskola épületének állaga, bár 1824-ben a tetőszerkezetét javították, 1848-ra teljesen leromlott, s a szűkös telekadottság miatt bővíteni nem lehetett. Az új iskola 1857-re épült meg, amely két tanteremmel rendelkezett (külön a fiúknak és külön a lányoknak), a tanító számára pedig két szobás lakrészt építettek.

Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.

Feldebrőn az 1880-as évek közepén a 303 iskoláskorú gyerek közül a mindennapi iskolába 251-en jártak, az ismétlő iskolás korosztályból pedig 41 tanuló volt, holott a tankötelesek száma 121 főt tett ki. A nagy tanulói létszám miatt 1891-ben a vármegye kötelezte a községet a tantermek és tanítói állások bővítésére, ezért –a falu javaslata alapján– a községházát átalakították iskolai célokra, s második tanítót is alkalmaztak. (A községi hivatal az uradalmi lakba költözött.)

1923-ban a feldebrői születésű Bognár József tanító oktatta az iskolásokat. 1930-ban alkalmazták tanítónak Bauer M. Auguszta szervita nővért, aki a tanítás mellett nyaranta a menedékházban (óvoda) felügyelte és fejlesztette a 3–6 éves korú gyerekeket szüleik nyári munkavégzése ideje alatt.

1930-ban már a régi községháza tanácstermében is folyt oktatás. Az iskolák renoválására nem jutott pénz, így ezek állaga annyira leromlott, hogy 1941-ben a tanfelügyelő kettőt tanításra alkalmatlannak minősített.

Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a hatosztályos népiskolák nyolc évfolyamossá alakítását, s 1942-ben már ennek megfelelően szervezték meg az oktatást.

Az iskolát, mint az országban az összes felekezeti iskolát, 1948-ban államosították.

Művelődés, társadalmi élet

Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.

Feldebrőn az első egyesületet, az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet 1899. szeptember 16-án hozták létre. 1906-ban alakult a Feldebrői Gazdák Szövetsége, mely 1927-ben beolvadt a „Falu” Magyar Gazda és Földműves Szövetség (Faluszövetség) helyben létrehozott szervezetébe. 1932-ben ez az egyesület kezdeményezte a népház (kultúrház) megépítését, mely a közösségi élet fontos színterévé vált.

1914-ben Katolikus Ifjúsági Egyesületet alakítottak. 1925-ben jött létre a Levente Egyesület helyi csoportja, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1930 és 1940 között Polgári Lövész Egyesület is működött a településen. 1939-ben szerveződött meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet.