Oktatás
Az oktatás feladatát a középkorban és a korai újkorban az egyházak vállalták magukra. A plébániák mellett működő iskolákban a hitbeli ismeretek mellett a gyerekek alapfokon elsajátították az írást, olvasást, a számolásban pedig némi jártasságra tettek szert.
Boconádon már 1746-ból van adat iskolai oktatásról, az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az iskolamester 4 fiút és 9 lányt tanított. A római katolikus elemi iskolában 1770-ben 25 gyereket tanított Gyarmathy József tanító, aki már 1768-ban is iskolamester volt. 1774-ben 24 fiú és 18 lány járt Csőke Máté/Mátyás tanító óráira. A tananyagban csak az olvasás szerepelt, az írást a tanító már nem tudta oktatni, mivel a szülők az iskolából az otthoni munkákra elvonták a gyerekeket. Az iskolai tanítókat a község javadalmazta, évente 10 rajnai forintot és 10 pozsonyi mérő búzát kaptak fizetésként.
1777-ben Mária Terézia a Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelete előírta, hogy a falvakban legalább egy tanítót alkalmazva anyanyelven kell oktatni a gyerekeket.
1818-ben a településen 85 tanköteles korú gyereket írtak össze, közülük 61 járt rendszeresen az órákra. Az iskolát Faigel Pál plébános építtette meg.
Az elemi népoktatásról szóló 1868. évi törvény bevezette a tankötelezettséget. A 6–12 éves gyerekeknek a 6 évfolyamos, úgynevezett mindennapi iskolába kellett járniuk, ezt követte a 3 évfolyamos ismétlő iskola, ahová a 13–15 éveseknek volt kötelező járni. A törvény 8 hónapos oktatási időszakot határozott meg, s előírta a heti kötelező óraszámot is: a mindennapi iskolában legalább 20 tanórát kellett megtartani, az ismétlőben hetenként télen 5, nyáron 2 óra volt meghatározva. A törvényben előírták a kötelezően tanítandó tantárgyakat is.
Boconádon 1873-ban az egy tantermes, tanítói lakással épült elemi iskolába 149 gyerek tanult. 1887-ben az iskolába járó 145 gyereket egy tanító és egy segédtanító tanította. 1893-ban az iskola épületét megnagyobbították, a következő évben pedig tanítói lakást építettek. A 20. század első évtizedében már három tanító, Lazuroff Gyula, Cséka Sándor és Török István oktatta az iskolába járókat. Ekkor már létrehoztak római katolikus nyári menedékhelyet is Boconádon, mely a 3–6 éves korú gyerekek felügyeletét és fejlesztését végezte szüleik távolléte, azaz a nyári munkavégzésük ideje alatt. 1901-ben Alatkapusztán tantermet és tanítói lakot építettek.
1920-ban a nagyközségben 2 tantermes hitfelekezeti iskola működött 2 tanítóval, Alatkapusztán a községi elemi népiskolába 40 tanuló járt. 1925-ben 3 iskola volt a faluban (1 községi, 2 felekezeti), ahol 3 tanteremben 5 tanító oktatta a gyerekeket. 1928-ban új épület megépítéséhez kezdtek, melyet 1930-ban átadtak. Így a településen 6 tanteremben működött a községi és a római katolikus elemi népiskola, valamint a községi általános továbbképző és római katolikus gazdasági továbbképző népiskola. A tanítók ekkor Jósvay Zoltán, Háberl Istvánné és Markó József voltak.
1948-ban államosították az egyházi iskolákat, s az általános iskolákban nyolc évfolyamos képzést vezettek be.
Művelődés, társadalmi élet
Az iskolán kívüli művelődés, közösségi élet szervezett formái a 19-20. század fordulójától alakultak ki. A polgári fejlődés hatására jöttek létre azok a kisebb közösségek, melyek országos vagy helyi kezdeményezésre egyesületekbe szerveződtek.
Boconádon 1889-ben elsőként Önkéntes Tűzoltó Egylet alakult. 1911-ben létrehozták a Boconádi Hitelszövetkezet Népkönyvtári Egyesületét. 1924-ben jött létre a Levente Egyesület helyi szerve, mely az 1921. évi 53. törvénycikk értelmében a 12 és 21 év közötti fiatalokat kötelező jelleggel katonai szolgálatra készítette elő. 1925-ben kezdte meg működését a Római Katolikus Olvasókör. 1930-ban Polgári Lövész Egyesületet alakítottak, 1935-ben megszervezték az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját.