A falu tipikus példáját adta a közép- és újkori ártéri közlekedés rettenetének. Az emberek ilyen vidéken, gyalogosan és lóháton jártak, mert kocsik közlekedésére azt utak száraz és esős időben is alkalmatlanok voltak. Árvizekkor a falvakat elvágta a víz egymástól, a folyóvizek szabályozatlanok voltak, rajtuk és környezetükben hajón lehetett csak közlekedni – ez állt Halászra is.
A falut elkerülték a középkor fő közlekedési útjai. A via magna – a Budát Erdéllyel összekötő fő közlekedési út Átány-Kömlő-Hídvég (Sarud szomszédságában) érintésével haladt a poroszlói rév felé. Magához Halászhoz Sarudról egy ’mezei út’ vezetett, ugyancsak hasonló út ment Poroszlóra is a faluból, a Kis-Tisza partján.
Az I. katonai felvétel országleírása szerint (1783-85) itt jó időben a közönséges kocsiutak járhatóak (?). Nedves időben a „zsíros” talaj miatt az utak szinte járhatatlanok. Figyelembe kell venni, hogy a település a 18. század végén – az országleírás készítésének idejében – a Tiszához kb. 8 km-rel közelebb volt (dél-keletre). A Kis-Tiszán az I. katonai felvétel idején még csak egy híd létezett. A III. katonai felvétel (1883) már két hidat és egy révet jelez, a 20. század fordulóján Poroszló alatt is üzemelt egy rév a Kis-Tiszán.
1851-ben azt utolsó posta Kápolnán volt!
Telefonösszeköttetése 1923-tól vált folyamatossá, ugyanezen évtől postaügynökség is biztosan létezett a településen.
1924-ben keskenyvágányú helyi vasút épült, mely a településen át vezetett. Ez kötötte össze a püspöki uradalmat Poroszló vasútállomásával.
1925-ben a település déli részén vezetett a Poroszló–Sarud megyei út, mely egyidejűleg árvízvédelmi gát is volt.
1930-ban bevezették a villamos áramot, s a közvilágítás kiépítése is megkezdődött.