A korai középkorban (10-11. századtól) Heves vármegyén két hadiút vezetett keresztül, melyek Heves településen keresztezték egymást. Az északnyugati irányába haladó hadiútszakasz érinthette Zsadányt.
A 14-15. században a Pest felől jövő és Adácsnál leágazó hadiút Zsadány mellett haladt el, de nem érintette a települést.
Az I. katonai felvétel (1783-85) országleírása szerint az itteni utak talaja agyagos, a Tarnóca gázlói mélyek. Az itt lévő fahidat 1809-ben újjáépítették.
1851-ben a falu határában a Majzik-éren a fahidat kijavítják.
1870-től a település lakói a vasúti közlekedésbe Ludas állomás igénybevételével kapcsolódhattak be.
Postaállomása 1887-ben nyitott.
1913-ban a Majzik-patakon vasbeton híd épült (tervező: QUITTNER EDE).
1917-ben dr. HIRSCH ALBERT létesített itt egy keskeny nyomtávú helyi érdekeltségű vasutat az uradalmi birtok terményeinek szállítására, mely a ludasi állomásig vezetett.
Távbeszélő állomást 1912 és 1925 között létesítettek.
1925–ben Detk–Heves vármegyei út vezetett át a falun, a község határában három híd segítette a közlekedést.
1930-ban a falu villamosítása megkezdődött, 1932-ben már volt közvilágítás is.