A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A részben sík, részben lankás vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. 16. század közepén készült adóösszeírások (török és dézsmajegyzékek) szerint gabonából, bárányokból, sertésekből, valamint méhkasok után fizettek az itt lakók adót. A 17. század végén a település lakatlanná vált, 1701-ben taksás jobbágyok és majorsági cselédek népesítették be. Ők 1720–1730-ig a földesúri majorgazdaságban dolgoztak. A földesúr cselédeinek évente földet osztott az általa nem művelt határterületből, s 1730 után a földek nagy részét már telket bíró jobbágyok használták. 1770-ig a határt az igaerő nagyságán alapuló újraosztásos földközösségi rendszerben művelték. Az úrbérrendezéskor a jobbágyföldek kiadása a vármegye mérnökének segítségével történt, mivel a jobbágyoknak juttatott földek között sok vízállásos, művelésre alkalmatlan terület volt. 1836–1844-ben a földesurak arányosítási eljárása során bevezetett új határfelosztáskor ugyanez ismétlődött meg, mely a jobbágyok szolgálatmegtagadásához vezetett.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a település határának művelési ágak szerinti megoszlása a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 2499 1270   753   340      
1897 2584 1548 35 492 – 405 – 15 89
1935 2520 2172 41 42 1 161 – – 103

Az adatok szerint a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága jelentősen megnövekedett. Míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva a szántó 50,8 %-os arányt tett ki, 1935-ben már 86,2 % volt. Mindez a rét és legelőterületek nagyarányú visszaesésével járt, ezeket törték fel ugyanis, s vonták szántóföldi művelésbe. Termesztett növényei közül a 20. század első harmadában első helyen áll a búza, majd az árpa, a zöldtakarmány, a kukorica, a takarmányrépa, kevés rozs, burgonya, mák, dinnye és lencse.

A gazdaságok száma 1897-ben 141, 1935-ben 324 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlás szerint 100–200 kh birtokkal 2 fő rendelkezett, 50–100 kh területe 4 birtokosnak volt, 20–50 kh nagyságú földje 17 személynek volt, 10–20 kh területen 43-an gazdálkodtak, 5–10 kh földterületet 63 fő birtokolt, 1–5 kh nagyságú földdel 118-an rendelkeztek, míg 1 kh-nál kisebb területe 77 embernek volt, közülük 49 szántóföld nélküli.

Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek szűkülésével az állatállomány jelentősen visszaesett. Változását a következő táblázat számszerűsítve mutatja:

Állatállomány változása (darabszámban)
 

1897

1925

1935
Szarvasmarha

407

305

224
Ló

268

248

(1932-ben 237)
Sertés

284

242

152
Juh

62

279

27
Baromfi

1939

Méhcsaládok

24

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 szabó, 1 csizmadia, 1 hentes és 2 kőműves élt a faluban. 1925-ben a településen 20 fő, foglalkozások szerint 2 kőműves, 1 szabó, 1 kerékgyártó, 1 borbély, 3 kovács, 4 cipész, 1 hentes és mészáros, 2 asztalos 4 ács és 1 szikvízgyártó foglalkozott iparral. A településen jellegzetes háziipari tevékenység volt a kenderfonás, szövés és kosárfonás.

 

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1902-ben Kerületi Fogyasztási Szövetkezet elnevezéssel szövetkezetet alapítottak. 1925-ben a kereskedelem lebonyolításában két takarmánykereskedő és egy terménykereskedő vett részt, a helyi ellátást két szatócs és a Hangya Szövetkezet végezte. A tejtermékeket a helybeli tejszövetkezet útján értékesítették. 1925-ben két kocsma és egy vendéglő volt a faluban.

1935-ben már működött a település egyetlen hitelintézete, a Zaránki Hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelintézet tagjaként.