A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az egri püspökség birtokához tartozó falu már az 1261. évi okleveles említésben jellemzően halászattal foglalkozó településként szerepel. A Nagymorotva és Zsukmorotva nevű halászóhelyeken kifogott halak fele a püspökséget illette, másik felén a szomszédos Magyarádiakkal osztoztak.
1546-ban a településen 11 portát írtak össze, melyből négy már elhagyottként szerepelt. 1552-ben lakói elhagyták, de hamarosan visszaköltöztek, mert 1558-ban öt lakott telket írtak össze. 1570-ben már török részre is adózott 11 háztartás. 1609-től kincstári kezelésbe került, majd 1630 körül ismét a püspök birtokává vált. 1675-től a települést lakói elhagyták. 1683-ban 3 telkes és 3 zsellér lakója Poroszlón élt, az ottani földesúrnak fizette adóját.
1694-1695-ben ismét benépesült. Szántóföldi művelésre nem volt alkalmas határa, fő gazdálkodási ága továbbra is a halászat maradt. A falu lakosságát alkotó uradalmi halászok a szerződésük szerint évente a Tiszából kifogott halakból 2000 élő halat adtak az egri és felsőtárkányi halastóba, s a püspök számára halászták az uradalom Morotva tavát. 1766-ban Eszterházy Károly püspök 20 szerződéses halászt, rétet adva nekik, telkesjobbággyá tett, s a település jobbágyfaluvá lett. Az 1770-es úrbéri kérdőpontokra adott feleltek szerint a település lakói minden héten tartoztak halat adni a püspöki udvar számára, ezen túl kötelesek voltak 480 kéve nádat vágni. Szántófölddel nem, csak réttel rendelkeztek.
Az 1771. évi úrbérrendezéskor a határt harmadik osztályúnak minősítették, a 20 negyedtelkes jobbágynak rétet adtak. 1804-ben a megalakított szatmári püspökség birtoka lett. A 19. században továbbra is a halászat jelentette a fő megélhetési forrást. 1868-ban megtörtént az úrbéri elkülönözés, ekkor kijelölték a kender-, kukorica- és krumpliföldeket, a szántóföldeket pedig rétekben adták ki. Az 1876. évi árvízben a település elpusztult, majd a szatmári püspök által rendelkezésre bocsátott új területen, Felső-Magyarad pusztán épült újjá. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1896 és 1935 között a következő képet mutatja:
| A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) | |||||||||
| Év | Összes terület | Szántóföld | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Nem termő terület |
| 1896 | 7327 | 605 | 14 | 2235 | – | 2755 | 687 | 2 | 1029 |
| 1935 | 5748 | 1129 | 16 | 1744 | 1 | 2027 | 617 | 3 | 211 |
A 19. század végétől 1935-re a szántóföld területe majdnem kétszeresére növekedett, de az összterülethez viszonyítva továbbra is a rét (30,34 %) és legelő (35,26 %) magas aránya maradt jellemző. A szántóföldeken kukoricát, zabot, búzát, árpát és burgonyát termeltek.
A gazdaságok száma 1896-ban 123, 1935-ben 140 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 1000 kh nagyságot meghaladó birtokos 1 volt, az 500 és 1000 hold közötti területet a közösben hagyott kaszáló és legelő jelentette. 100 kh és 500 hold közötti birtokból kettőt számláltak, 20–50 kh területű birtokosok száma 5, 10–20 kh területű birtoka 7 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 22 főnek volt, az 1–5 kh területtel rendelkezők száma 46. Az 1 kh alatti területet bírók száma 56 volt, közülük 39 fő nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartáshoz a rét és legelőterületek biztosítottak feltételeket. A 18. században a határban a püspökség állatait legeltették. 1799-ben a jobbágyok tulajdonában 75 ló, 61 tehén és 125 juh volt. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:
| Állatállomány változása (darabszámban) | |||
| 1896 | 1925 | 1935 | |
| Szarvasmarha | 195 | 164 | 217 |
| Ló | 125 | 140 | 133 |
| Sertés | 128 | 106 | 239 |
| Juh | 2 | – | – |
| Baromfi | 1017 | ||
| Méhcsaládok | 15 | ||
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. Újlőrincfalván nem éltek iparral foglalkozók, 1906-ban és 1925-ben is csupán 1 kovács volt a településen. 1932-ben még 2 cipész kapott iparengedély, így 3 fő lett a község iparosainak száma. Az itt élők jellemző háziipari tevékenysége a szövés-fonás és a kosárfonás volt.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1799-es leltár szerint az uradalomnak kocsmája volt a településen. 1906-ban egy kereskedőt írtak össze a településen. 1932-ben két szatócsbolt és egy kocsma volt a helyi kereskedés színtere. A lakosság piacozni és vásárra az 5 km-re fekvő Poroszlóra járt, mivel helység nem rendelkezett vásártartási joggal.